[FontConfig "English"] fontlib "fonts_latin.swf" map "$ButtonFont" = "Gill Sans MT Pro Medium" map "$NormalFont" = "Gill Sans MT Pro Medium" map "$TitleFont" = "Gill Sans MT Pro Medium" map "$IMECandidateListFont" = "Gill Sans MT Pro Medium" tr "" = "" tr "AAS-HOUR-1" = "Már egy órája játszol." tr "AAS-HOUR-2" = "Már két órája játszol." tr "AAS-HOUR-3-5" = "Mostantól a kimerültségi játékidő vonatkozik rád, és a megszerzett jutalmaidra vonatkozóan 50%-os korlátozás lép életbe. Az egészséged érdekében kérjük, jelentkezz ki, végezz néhány tornagyakorlatot, és fordíts több figyelmet az életviteledre és a tanulmányaidra." tr "AAS-HOUR-5-ABOVE" = "Mostantól a belefeledkezési játékidő vonatkozik rád. Egészségügyi okokból azonnal ki kell jelentkezned. Ha nem teszed, azzal fizikai károsodást okozol magadnak. A továbbiakban nem szerezhetsz jutalmat a játékban. A normál állapot csak a kijelentkezésedet követő 5 óra múltán áll majd vissza." tr "AAS-REG" = "Az azonosítóadataid nem teljesek, így a szabályok szerint bizonyos korlátozások lépnek érvénybe rád nézve. Kérjük, az információk pontosításához látogass el a http://fcm.qq.com oldalra." tr "adaptive_force_full_0" = "sebzés" tr "adaptive_force_full_1" = "Varázserő" tr "adaptive_force_stat_0" = "Sebzés" tr "adaptive_force_stat_1" = "Varázserő" tr "adaptive_force_tip_bonus_0" = "Jelenlegi bónusz: +@f1@ {{ adaptive_force_full_0 }}" tr "adaptive_force_tip_bonus_1" = "Jelenlegi bónusz: +@f1@ {{ adaptive_force_full_1 }}" tr "Air_current_form_tooltip" = "Elemi alak: LevegőLux elég elementáris erőt szerzett egy elem elsajátításához. Válassz egy elemet, és add hozzá Lux jelenlegi alakjához.

„A szél mindenen áthatol.”
" tr "Air_current_meter_tooltip" = "Elemi alak: LevegőLux elementáris erőt nyer, ha a varázslataival megsebzi az ellenséges hősöket. Amikor elég erőt gyűjtött, elsajátíthat egy elemet, amelyet hozzáadhat a jelenlegi alakjához.

Elementáris erő: @MotePercent@%

„A szél mindenen áthatol.”
" tr "Air_selection_button" = "Elem elsajátítása: LevegőHozzáadhatod a Levegő elemet Lux jelenlegi alakjához.

„Szél, emelj új magaslatokba!”
" tr "ARURF_tutorial_cards" = "asxcy" tr "boost_description_1" = "A szerzett Idézői pontokat 200%-ra növeli!" tr "boost_description_2" = "A szerzett tapasztalati pontokat 200%-ra növeli." tr "boost_description_3" = "A szerzett tapasztalati pontokat 200%-ra növeli." tr "boost_description_4" = "A szerzett Idézői pontokat 200%-ra növeli!" tr "boost_description_5" = "A szerzett Idézői pontokat 200%-ra növeli!" tr "boost_description_6" = "A szerzett tapasztalati pontokat 200%-ra növeli." tr "boost_displayname_1" = "200%-os IP-növelő" tr "boost_displayname_2" = "200%-os TP-növelő" tr "boost_displayname_3" = "200%-os TP-növelő" tr "boost_displayname_4" = "200%-os IP-növelő" tr "boost_displayname_5" = "200%-os IP-növelő" tr "boost_displayname_6" = "200%-os TP-növelő" tr "bountyHunter_bountyBoard" = "{{ bountyHunter_bountyBoard_@f16@ }}" tr "bountyHunter_bountyBoard_0" = "{{ bountyHunter_NoBountiesHeader }}" tr "bountyHunter_bountyBoard_1" = "{{ bountyHunter_UnclaimedHeader }}{{ bountyHunterTarget1_unclaimed_state_@f4@ }}{{ bountyHunterTarget2_unclaimed_state_@f6@ }}{{ bountyHunterTarget3_unclaimed_state_@f8@ }}{{ bountyHunterTarget4_unclaimed_state_@f10@ }}{{ bountyHunterTarget5_unclaimed_state_@f12@ }}{{ bountyHunterTarget6_unclaimed_state_@f14@ }}" tr "bountyHunter_bountyBoard_2" = "{{ bountyHunter_bountyBoard_1 }}

{{ bountyHunter_bountyBoard_3 }}" tr "bountyHunter_bountyBoard_3" = "{{ bountyHunter_ClaimedHeader }}{{ bountyHunterTarget1_claimed_state_@f4@ }}{{ bountyHunterTarget2_claimed_state_@f6@ }}{{ bountyHunterTarget3_claimed_state_@f8@ }}{{ bountyHunterTarget4_claimed_state_@f10@ }}{{ bountyHunterTarget5_claimed_state_@f12@ }}{{ bountyHunterTarget6_claimed_state_@f14@ }}" tr "bountyHunter_ClaimedHeader" = "Igényelhető jutalmak:" tr "bountyHunter_NoBountiesHeader" = "Nincsenek igényelhető jutalmak" tr "bountyHunter_TT_EastAltar" = "Keleti oltár" tr "bountyHunter_TT_EnemyAltar" = "Ellenséges oltár" tr "bountyHunter_TT_Vilemaw" = "Vilemaw" tr "bountyHunter_TT_WestAltar" = "Nyugati oltár" tr "bountyHunter_UnclaimedHeader" = "Igénylésre váró jutalmak:" tr "bountyHunterTarget1_claimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget1_claimed_state_1" = "" tr "bountyHunterTarget1_claimed_state_2" = "
@PlayerNameF5@ (@PlayerChampF5@)" tr "bountyHunterTarget1_unclaimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget1_unclaimed_state_1" = "
@PlayerNameF5@ (@PlayerChampF5@)" tr "bountyHunterTarget1_unclaimed_state_2" = "" tr "bountyHunterTarget2_claimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget2_claimed_state_1" = "" tr "bountyHunterTarget2_claimed_state_2" = "
@PlayerNameF7@ (@PlayerChampF7@)" tr "bountyHunterTarget2_unclaimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget2_unclaimed_state_1" = "
@PlayerNameF7@ (@PlayerChampF7@)" tr "bountyHunterTarget2_unclaimed_state_2" = "" tr "bountyHunterTarget3_claimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget3_claimed_state_1" = "" tr "bountyHunterTarget3_claimed_state_2" = "
@PlayerNameF9@ (@PlayerChampF9@)" tr "bountyHunterTarget3_unclaimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget3_unclaimed_state_1" = "
@PlayerNameF9@ (@PlayerChampF9@)" tr "bountyHunterTarget3_unclaimed_state_2" = "" tr "bountyHunterTarget4_claimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget4_claimed_state_1" = "" tr "bountyHunterTarget4_claimed_state_2" = "
@PlayerNameF11@ (@PlayerChampF11@)" tr "bountyHunterTarget4_unclaimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget4_unclaimed_state_1" = "
@PlayerNameF11@ (@PlayerChampF11@)" tr "bountyHunterTarget4_unclaimed_state_2" = "" tr "bountyHunterTarget5_claimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget5_claimed_state_1" = "" tr "bountyHunterTarget5_claimed_state_2" = "
@PlayerNameF13@ (@PlayerChampF13@)" tr "bountyHunterTarget5_claimed_state_3" = "" tr "bountyHunterTarget5_claimed_state_4" = "
{{ bountyHunter_TT_WestAltar }}" tr "bountyHunterTarget5_unclaimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget5_unclaimed_state_1" = "
@PlayerNameF13@ (@PlayerChampF13@)" tr "bountyHunterTarget5_unclaimed_state_2" = "" tr "bountyHunterTarget5_unclaimed_state_3" = "
{{ bountyHunter_TT_WestAltar }}" tr "bountyHunterTarget5_unclaimed_state_4" = "" tr "bountyHunterTarget6_claimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget6_claimed_state_1" = "" tr "bountyHunterTarget6_claimed_state_2" = "
@PlayerNameF15@ (@PlayerChampF15@)" tr "bountyHunterTarget6_claimed_state_3" = "" tr "bountyHunterTarget6_claimed_state_4" = "
{{ bountyHunter_TT_EastAltar }}" tr "bountyHunterTarget6_unclaimed_state_0" = "" tr "bountyHunterTarget6_unclaimed_state_1" = "
@PlayerNameF15@ (@PlayerChampF15@)" tr "bountyHunterTarget6_unclaimed_state_2" = "" tr "bountyHunterTarget6_unclaimed_state_3" = "
{{ bountyHunter_TT_EastAltar }}" tr "bountyHunterTarget6_unclaimed_state_4" = "" tr "Buff_AatroxE_Tooltip" = "ÁrnyékrohamAatrox sebzése nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AatroxPassiveDebuff_Tooltip" = "Halálhozó alak – CsonkításA hősre alkalmazott gyógyítás és pajzsok hatása kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AatroxPassiveReady_Tooltip" = "Halálhozó alakAatrox következő alaptámadása bónusz sebzést fog okozni.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AatroxR_Tooltip" = "VégítéletAatrox nagyobb mozgási sebességgel, sebzéssel és gyógyítással rendelkezik. Ha kiiktatják, ez a hatás tovább tart, a halálosan megsebzett Aatrox pedig újjáéled.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AatroxRRevive_Tooltip" = "VégítéletAatrox újjáéled.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AatroxW_Tooltip" = "Pokoli béklyóHa az egység nem hagyja el a területet, a varázslat a középpont felé rántja.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AatroxWSlow_Tooltip" = "Pokoli béklyóAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_AhriP_Name" = "Vastaya kellem" tr "Buff_AhriP_Summary" = "Ha többször eltalál egy ellenséges hőst varázslatokkal, Ahrinak megnő a mozgási sebessége." tr "Buff_AhriP_Tooltip" = "Valahányszor Ahri @f1@ alkalommal eltalál egy varázslattal egy ellenséges hőst @f2@ másodpercen belül, @f3@% bónusz mozgási sebességet kap @f5@ másodpercre." tr "Buff_AhriP_TooltipSimple" = "Ha többször eltalál egy ellenséges hőst varázslatokkal, Ahrinak megnő a mozgási sebessége." tr "Buff_AkaliE_Name" = "Surikenugrás" tr "Buff_AkaliE_Tooltip" = "Akali a megjelölt célponthoz siet, és lecsap rá." tr "Buff_AkaliP_Name" = "Az orgyilkos jele" tr "Buff_AkaliP_Tooltip" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését." tr "Buff_AkaliPWeapon_Name" = "Az orgyilkos jele" tr "Buff_AkaliPWeapon_Tooltip" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését." tr "Buff_AkaliW_Name" = "Rejtőzködés" tr "Buff_AkaliW_Tooltip" = "Akali Rejtőzködik, és az ellenfél semmilyen módon nem tudja felfedni." tr "Buff_BuffMePlz_DamageDealtModified_0" = "" tr "Buff_BuffMePlz_DamageDealtModified_1" = "
Az egység @f8@%-kal nagyobb sebzést okoz." tr "Buff_BuffMePlz_DamageTakenModified_0" = "" tr "Buff_BuffMePlz_DamageTakenModified_1" = "
Az egység @f9@%-kal kevesebb sebzést szenved el." tr "Buff_DariusP_Name" = "Vérontás" tr "Buff_DariusP_Tooltip" = "Valahányszor Darius megsebez egy ellenfelet a fejsze pengéjével, az áldozat vérezni kezd, és további @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést szenved el 5 másodperc alatt. Ez legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat.

Valahányszor egy ellenséges hős összeszedi a Vérontás maximális számú jelzőjét vagy a Noxusi guillotine áldozata lesz, Darius 5 másodpercre megkapja a Noxus ereje hatást, amellyel @f3@ bónusz sebzést nyer, az eltalált ellenfelek pedig az elérhető legnagyobb Vérontást szenvedik el." tr "Buff_DariusP_TooltipSimple" = "Ha Darius eltalálja az ellenfeleit a fejszéje pengéjével, azok kivéreznek.

Ez a hatás halmozódik." tr "buff_desc_%1" = "VarázspengeA következő alaptámadás mindenkit megsebez a célpont körül, és egy lassítómezőt hoz létre.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_3095_Slow" = "LassítvaAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8008_Active" = "{{perk_displayname_LethalTempo}}Az egység megnövelt támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8008_Active3" = "" tr "buff_desc_8008_Leadin" = "{{perk_displayname_LethalTempo}}Az egység támadási sebessége hamarosan megnő.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8015Brush" = "A következő támadásod lassítást okoz" tr "buff_desc_8015Cooldown" = "A Vándor fölénye jelenleg töltődik." tr "buff_desc_8015River" = "A következő támadásod gyógyítani fog téged." tr "buff_desc_8015Tower" = "A támadási hatótávod nagyobb" tr "buff_desc_8112Cooldown" = "{{perk_displayname_Electrocute}}{{perk_displayname_Electrocute}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8112Ready" = "{{perk_displayname_Electrocute}}Bónusz sebzést okoz, ha gyors egymásutánban 3 támadással vagy varázslattal találsz el egy ellenséges hőst.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8124_Active" = "{{perk_displayname_Predator}}Az egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt. A következő támadása vagy varázslata bónusz sebzést okoz, és véget vet ennek a hatásnak.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8124_Almost" = "Hamarosan rövid időre megnő a mozgási sebességed." tr "buff_desc_8124_Counter" = "Ez az erősítő hatás nyomon követi, hogy mikor szólít ismét a Vérhold." tr "buff_desc_8128_Soul_Counter" = "{{perk_displayname_DarkHarvest}}Begyűjti a gyengék lelkét.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8128Haste" = "Lelkek felvételekor megnő a mozgási sebességed" tr "buff_desc_8128ONH" = "{{perk_displayname_DarkHarvest}}Az alacsony életerejű hősöknek megnövelt sebzést okozol.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8224" = "{{perk_displayname_RunicArmor}} {{perk_short_desc_8224}}Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8225" = "A varázshárítás nem érhető el" tr "buff_desc_8229_Cooldown" = "{{perk_displayname_ArcaneComet}}{{perk_displayname_ArcaneComet}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8229_Ready" = "{{perk_displayname_ArcaneComet}}A következő varázslatod hatására meteor zuhan a célba vett hősre.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8230_Buff" = "{{perk_displayname_PhaseRush}}Az egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8230_Cooldown" = "{{perk_displayname_PhaseRush}}{{perk_displayname_PhaseRush}}: jelenleg töltődik. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8230_Ready" = "{{perk_displayname_PhaseRush}}Ha gyors egymásutánban eltalálsz egy ellenséges hőst 3 varázslattal vagy támadással, akkor jelentősen megnő a mozgási sebességed. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8436Cooldown" = "{{perk_displayname_KSGuardiansSoul}}Ez az egység nemrég pajzsot biztosított az egyik szövetségesének, így ezt csak bizonyos idő elteltével teheti meg újra.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8436Ready" = "Ha mozgásképtelenné teszel egy ellenséges hőst, pajzsot vonsz magad és egy közeli szövetséges köré." tr "buff_desc_8436Shield" = "{{perk_displayname_KSGuardiansSoul}}Az egység védettséget élvez a sebzéssel szemben.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8436WillShieldAlly" = "Nemrég mozgásképtelenné tettél egy ellenfelet, így ha egy szövetséges közelébe érsz, pajzsot vonsz köré." tr "buff_desc_8437" = "{{perk_displayname_GraspOfTheUndying}}A hősök ellen irányuló következő támadásoddal életerőt fogsz lopni.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8437Counter" = "{{perk_displayname_GraspOfTheUndying}}Életerőt elszívó támadást készítesz elő.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_8458Cooldown" = "A Vezér jelenleg töltődik." tr "buff_desc_8458DamageReduction" = "Csökkentett sebzést szenvedsz el, és a támadásaid lassítják az ellenfeleket a célpont körüli területen." tr "buff_desc_8458Ready" = "A Vezér bevetésre kész – a végső képességed elsütésekor egy erős pajzs vesz körül!" tr "buff_desc_8458Resists" = "Bónusz ellenállást kapsz, amit tovább növel a további képességek elsütése." tr "buff_desc_Aftershock_Debuff" = "{{perk_displayname_VeteranAftershock}}Az egység támadási és mozgási sebessége is kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_BonePlatingBlocking" = "{{perk_displayname_BonePlating}}
Az egységet csökkentett mértékben sebzik az őt érő támadások és varázslatok.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_BonePlatingCD" = "{{perk_displayname_BonePlating}}
{{perk_displayname_BonePlating}}: jelenleg töltődik.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_CoinDeathReduction" = "Felemelkedés5 jelző elérése után a következő halálodkor azonnal újjáéledsz a bázison.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_CoinQuestDisplay" = "Aranygyűjtő küldetésHa összegyűjtesz 500 aranyat a tárggyal, az átalakul.

Az átalakulás csak harcon kívül megy végbe.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_CoinQuestDisplayTT" = "Aranygyűjtő küldetésHa összegyűjtesz 750 aranyat a tárggyal, az átalakul.

Az átalakulás csak harcon kívül megy végbe.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Conqueror_Enrage" = "{{perk_displayname_Conqueror}}Az egység a hősöknek okozott sebzés @f1@%-ával gyógyul, és a sebzés @f2@%-át tényleges sebzéssé alakítja. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Conqueror_ONH" = "{{perk_displayname_Conqueror}}Az egység következő támadása nagyobb sebzést okoz. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Conqueror_Stacking" = "{{perk_displayname_Conqueror}}Az egység támadásokat készít elő, amelyek nagyobb gyógyítást biztosítanak, és az okozott sebzést tényleges sebzéssé alakítják.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_DarkHarvestCooldown" = "{{perk_displayname_DarkHarvest}}{{perk_displayname_DarkHarvest}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_DarkHarvestSoulMarked" = "{{perk_displayname_DarkHarvest}}A Sötét szüret megjelölte a lelkedet, és megnövelt sebzést szenvedsz el a támadódtól.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_DianaVortex" = "HoldfátyolDiana támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_EyeballCollection" = "" tr "buff_desc_FleetFootwork" = "{{perk_displayname_FleetFootwork}}A mozgási sebességed megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_FrostQueenSpeedup" = "A Jégkirálynő érintéseGyors mozgási sebességgel vagy megáldva.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_FrostQueensShred" = "A Jégkirálynő érintéseAz egység mozgási sebességét ellopja egy ellenfél.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_FrostQueenTributeDisplay" = "Királynői sarcA hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további sebzést okoznak és aranyat adnak.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_FrostQuestDisplay" = "Aranygyűjtő küldetésHa összegyűjtesz 500 aranyat a tárggyal, az átalakul.

Az átalakulás csak harcon kívül megy végbe.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_FrostQuestDisplayTT" = "Aranygyűjtő küldetésHa összegyűjtesz 750 aranyat a tárggyal, az átalakul.

Az átalakulás csak harcon kívül megy végbe.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GhostPoroCD" = "{{perk_displayname_GhostPoro}}A {{perk_displayname_GhostPoro}} megijedt, és elmenekült, így kicsit várnod kell, mielőtt újat hívhatsz.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GhostPoroGainingStats" = "{{perk_displayname_GhostPoro}}Jelenleg bónusz értékeket kapsz a {{perk_displayname_GhostPoro}} rúnából.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GlacialAugment" = "Fagyos erősítésA következő hős elleni támadásod lelassítja a célpontot.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GlacialAugmentCooldown" = "Fagyos erősítés Erre a célpontra már nem hat a Fagyos erősítés.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GlacialAugmentSlow" = "Fagyos erősítés
Az egység mozgási sebessége kisebb.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GraspOfTheUndyingSelf" = "Ennek a fickónak aztán vannak értékei" tr "buff_desc_Guardian" = "{{perk_displayname_Guardian}}{{perk_displayname_Guardian}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Guardian_Ally" = "{{perk_displayname_Guardian}}
Az egység őrzés alatt áll.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Guardian_Available" = "{{perk_displayname_Guardian}}Őrizheted a közeli szövetségeseket, illetve azokat, akikre varázslatot bocsátottál. Ha te vagy valamelyik őrzött szövetségesed sebzést szenvednétek el, mindketten gyorsítást és pajzsot kaptok. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Guardian_CD" = "" tr "buff_desc_GuardiansSoulCanCast" = "{{perk_displayname_KSGuardiansSoul}}Ez az egység őrizhet egy szövetséges hőst, és megvédheti az elszenvedett sebzéstől.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GuardiansSoulGuardCooldown" = "{{perk_displayname_KSGuardiansSoul}}Ez az egység egy rövid ideig nem őrizhet szövetségest.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_GuardiansSoulGuarded" = "{{perk_displayname_KSGuardiansSoul}}Ez az egység őrzés alatt áll, és sebzés elszenvedése esetén pajzsot kap.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_HailOfBlades" = "{{perk_displayname_HailOfBlades}}{{perk_displayname_HailOfBlades}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_HailOfBlades_Activated" = "{{perk_displayname_HailOfBlades}}{{perk_displayname_HailOfBlades}}: támadási sebességet ad.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_HailOfBlades_CombatChecker" = "{{perk_displayname_HailOfBlades}}{{perk_displayname_HailOfBlades}}: nem tud alaphelyzetbe állni, mivel harcban állsz.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_HailOfBlades_Ready" = "{{perk_displayname_HailOfBlades}}{{perk_displayname_HailOfBlades}}: készen áll.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_ItemAvalancheRallyDamageBuff" = "LavinacsapásAz egység következő alaptámadása tényleges sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_ItemAvalancheRallyMvmtBuff" = "LavinaA zászló felé tartva az egység nagyobb mozgási sebességgel rendelkezik, és áthaladhat más egységeken.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_ItemAvalancheSheen" = "VarázspengeAz egység következő támadása bónusz sebzést okoz.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_KleptomancySheen" = "{{perk_displayname_Kleptomancy}}A következő alaptámadásoddal extra aranyat kapsz, és ha egy hőst sikerül eltalálni vele, esélyed van egy fogyóeszközre is szert tenni.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_KSPhiloCounter" = "A Bölcsek köve jelenlegi hatékonysága." tr "buff_desc_KSPhilosophersStone" = "A Bölcsek köve jelenlegi hatékonysága." tr "buff_desc_KSPredatorsPatienceHaste" = "Az egység mozgási sebessége megnőtt." tr "buff_desc_KSSnuggleZone_CD" = "{{perk_displayname_KSSnuggleZone}}{{perk_displayname_KSSnuggleZone}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_LeblancP" = "TükörképHa LeBlanc életereje 40% alá esik, 1 másodpercre láthatatlanná válik, és megidéz egy Tükörképet, amely nem okoz sebzést, és legfeljebb 8 másodperc múlva eltűnik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_LeblancPCooldown" = "SzakadásLeBlanc nemrég hozott létre egy tükörképet, és ezt egy rövid ideig nem ismételheti meg.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_LeblancQMark" = "A gonoszság pecsétjeHa LeBlanc valamelyik képessége megsebzi az egységet, a pecsét felrobban és sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_LeblancRQMark" = "Mesteri varázslat: A gonoszság pecsétjeHa LeBlanc valamelyik képessége megsebzi az egységet, a pecsét felrobban és sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_LethalTempoCooldown" = "{{perk_displayname_LethalTempo}}{{perk_displayname_LethalTempo}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_ManaflowBand" = "{{perk_displayname_8226}} Ha a képességeid eltalálnak egy ellenséges hőst, @f1@ ponttal nő a maximális manád.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_ManaflowBandCD" = "{{perk_displayname_8226}} A rúna jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_NimbusCloakCastBuff" = "{{perk_displayname_NimbusCloak}}{{perk_displayname_NimbusCloak}}: mozgási sebességet ad.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_NimbusCloakCooldownBuff" = "{{perk_displayname_NimbusCloak}}{{perk_displayname_NimbusCloak}}: jelenleg töltődik." tr "buff_desc_NimbusCloakCooldownInfo" = "{{perk_displayname_NimbusCloak}}{{perk_displayname_NimbusCloak}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_NimbusCloakReady" = "{{perk_displayname_NimbusCloak}}A végső képesség elsütése rövid időre megnöveli az egység mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_NPC_Hazard_BubbleGeyser_Debuff" = "Úszó börtönAz egység rövid időre elkábult.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_Odyssey_SuperMegaAwesomeBuff" = "Urf sugárzó düheÁtmenetileg sérthetetlen vagy, és a képességeid töltési ideje jelentősen lecsökkent." tr "buff_desc_PhilosophersStoneDisplay" = "Ha meghal a közeledben egy minion, de nem te ölted meg, akkor aranyat kapsz, és életerőt nyersz vissza." tr "buff_desc_PressTheAttack_Amp" = "{{perk_displayname_PressTheAttack}}Az egység megnövelt sebzést szenved el minden forrásból.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_PressTheAttack_Stack" = "{{perk_displayname_PressTheAttack}}@perk.PressTheAttack:HitsRequired@ jelző elérésekor az egység sebezhetővé válik, és bónusz adaptív sebzést szenved el minden forrásból. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_PressThreeAttacks_Amp" = "{{perk_displayname_PressThreeAttacks}}
Az egység védtelenné vált, és megnövelt sebzést szenved el.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_PressThreeAttacks_Stack" = "{{perk_displayname_PressThreeAttacks}}
Ha az egység három találatot szenved el, védtelenné válik.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_QueensTributeDisplay" = "Királynői sarcA hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további sebzést okoznak és aranyat, valamint rövid ideig tartó mozgásisebesség-növekedést adnak. Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_SummonAeryAlly" = "{{perk_displayname_SummonAery}}Ez az egység Aery védelme alatt áll, így a kapott sebzésből kevesebbet szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_SummonAeryReady" = "{{perk_displayname_SummonAery}}Aery bevetéséhez meg kell sebezned egy ellenfelet vagy célba kell venned egy szövetségest valamelyik varázslattal.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_TargonQuestDisplay" = "Aranygyűjtő küldetésHa összegyűjtesz 500 aranyat a tárggyal, az átalakul.

Az átalakulás csak harcon kívül megy végbe.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_TargonQuestDisplayTT" = "Aranygyűjtő küldetésHa összegyűjtesz 750 aranyat a tárggyal, az átalakul.

Az átalakulás csak harcon kívül megy végbe.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_TargonsLineShield" = "Töltődő pajzsEgy pajzs véd, amely harcon kívül lassan újratöltődik. A Hadizsákmány hatással kivégzett ellenfelek felgyorsítják a töltődést.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_TunnelVision" = "{{perk_displayname_TunnelVision}}Ha ugyanazt a célpontot támadod meg, végtelenül halmozódó, adaptív sebzésre vagy varázserőre tehetsz szert.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_UnsealedSpellbook_ChargeTracker" = "{{perk_displayname_UnsealedSpellbook}}
Hamarosan újra válthatsz idézői varázslatot.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_UnsealedSpellbook_OOCTracker" = "{{perk_displayname_UnsealedSpellbook}}
Harc és teleportálás közben nem válthatsz idézői varázslatot.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_UnsealedSpellbook_SwapAvailable" = "{{perk_displayname_UnsealedSpellbook}}
Csak harcon kívül válthatsz másik idézői varázslatra.
Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_UnsealedSpellbookBackgroundCD" = "" tr "buff_desc_VegeanceCD" = "{{perk_displayname_VeteranAftershock}}{{perk_displayname_VeteranAftershock}}: jelenleg töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_VegeanceDelay" = "{{perk_displayname_VeteranAftershock}}Az egység nagyobb ellenállással rendelkezik, és megsebzi a közelben található egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "buff_desc_ZombieWardDamageBuff" = "{{perk_displayname_ZombieWard}} bónusz sebzésA hősök ellen bevetett következő támadásod vagy támadóvarázslatod bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "Buff_EzrealPassiveStacks_Name" = "Növekvő harci erő" tr "Buff_EzrealPassiveStacks_Tooltip" = "Ezreal támadási sebessége @f1@%-kal megnőtt." tr "Buff_EzrealWAttach_Tooltip" = "Ezreal ezt felrobbantva további sebzést okozhat." tr "Buff_KayleE_Name" = "Csillagtűz varázspenge" tr "Buff_KayleE_Tooltip" = "Az egység következő támadása távolsági támadás lesz, és bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű ellenfeleknek." tr "Buff_KayleEnrage_Name" = "Felfűtve" tr "Buff_KayleEnrage_Tooltip" = "Az egység mozgási sebessége nagyobb ellenséges hősök felé haladva." tr "Buff_KayleEnrageCounter_Name" = "Serény" tr "Buff_KayleEnrageCounter_Tooltip" = "Az egység megnövelt támadási sebességgel rendelkezik." tr "Buff_KayleQ_Name" = "Kitörő ragyogás" tr "Buff_KayleQ_Tooltip" = "Az egység mozgási sebessége lecsökkent." tr "Buff_KayleQShred_Name" = "Kettévágva" tr "Buff_KayleQShred_Tooltip" = "Az egység páncélja és varázsellenállása lecsökkent." tr "Buff_KayleR_Name" = "Intervenció" tr "Buff_KayleR_Tooltip" = "Az egység minden sebzésre immunis." tr "Buff_KayleW_Name" = "Égi áldás" tr "Buff_KayleW_Tooltip" = "Az egység mozgási sebessége nagyobb." tr "Buff_LuxP_Name" = "Megvilágítás" tr "Buff_LuxP_Tooltip" = "A sebzést okozó varázslatok 6 másodpercre a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre. Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak." tr "Buff_LuxP_TooltipSimple" = "A sebzést okozó varázslatok a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre.

Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és varázssebzést okoznak." tr "Buff_MissFortuneP_Name" = "Jut mindenkinek" tr "Buff_MissFortuneP_Tooltip" = "Miss Fortune alaptámadásai @f1@ bónusz fizikai sebzést okoznak, valahányszor új célpontra vált. A bónusz sebzés minionok esetében feleződik." tr "Buff_MissFortuneP_TooltipSimple" = "Miss Fortune bónusz sebzést okoz, valahányszor először támad új célpontot alaptámadással." tr "Buff_MordekaiserEPull_Name" = "A Halál szorítása" tr "Buff_MordekaiserEPull_Tooltip" = "Az egységet elmozdítják." tr "Buff_MordekaiserPassive_FullStacks_Name" = "Ébredő sötétség" tr "Buff_MordekaiserPassive_FullStacks_Tooltip" = "Az egység megnövelt sebességgel rendelkezik, és folyamatos, területre ható sebzést okoz." tr "Buff_MordekaiserR_StatSteal_Name" = "Lopott lélek" tr "Buff_MordekaiserR_StatSteal_Tooltip" = "Az egység ellopta egy másik egység lelkét, és így megszerezte néhány értékét is." tr "Buff_MordekaiserR_StatStealEnemy_Name" = "Lopott lélek" tr "Buff_MordekaiserR_StatStealEnemy_Tooltip" = "Az egység lelkét ellopták, és néhány értéke hiányzik." tr "Buff_MordekaiserW_Name" = "Elpusztíthatatlan" tr "Buff_MordekaiserW_Tooltip" = "Az egység védettséget élvez." tr "Buff_MorganaE_Name" = "Fekete pajzs" tr "Buff_MorganaE_Tooltip" = "Az egységre nem hatnak a bénító hatások, és elnyeli az őt érő varázssebzést." tr "Buff_MorganaQ_Name" = "Sötét csapda" tr "Buff_MorganaQ_Tooltip" = "Az egység nem tud mozogni. Körülbelül 3 évig tart." tr "Buff_MorganaR_Name" = "Lélekbéklyók" tr "Buff_MorganaR_Tooltip" = "Morgana közeli hősökhöz láncolta magát. Gyorsabban mozog feléjük, és ha a célpontok közelében tud maradni a képesség időtartamának végéig, azok sebzést szenvednek el, majd elkábulnak.
" tr "Buff_MorganaRDebuff_Name" = "Lélekbéklyók" tr "Buff_MorganaRDebuff_Tooltip" = "Az egység lelke Morganához van láncolva. Lecsökkent a mozgási sebessége, és ha a képesség időtartamának végéig nem tudja megtörni a köteléket, sebzést szenved el, majd elkábul.
" tr "Buff_NeekoPassiveBuff_Name" = "Belső szépség" tr "Buff_NeekoPassiveBuff_Tooltip" = "Neeko varázstörése növekszik." tr "Buff_NocturneP_Name" = "Árnypengék" tr "Buff_NocturneP_Tooltip" = "Minden 10. másodperc után Nocturne következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig minden egyes eltalált célpont után @f1@ (+@f2@) életerővel gyógyítja.

Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik." tr "Buff_NocturneP_TooltipSimple" = "Adott időközönként Nocturne következő alaptámadása az összes közeli ellenfélre lesújt, és életerőt tölt vissza." tr "Buff_OrnnPAllyItemReady_Name" = "A tárgy elkészült!" tr "Buff_OrnnPAllyItemReady_Tooltip" = "Ornn fejlesztheti a szövetségesei tárgyait is!" tr "Buff_RakanWCharm_Tooltip" = "Rakan a levegőbe lökte az egységet." tr "Buff_StaticFieldAbility_Name" = "Statikus mező" tr "Buff_StaticFieldAbility_Tooltip" = "Blitzcrank – Áramütésveszély!" tr "Buff_SylasEShield_Name" = "Elrablás" tr "Buff_SylasEShield_Tooltip" = "Sylast pajzs veszi körül." tr "Buff_SylasPassiveAttack_Name" = "Levetett láncok" tr "Buff_SylasPassiveAttack_Tooltip" = "Sylas felerősíti következő támadását." tr "Buff_SylasPassiveAttackNoAnim_Name" = "Levetett láncok" tr "Buff_SylasPassiveAttackNoAnim_Tooltip" = "Sylas felerősíti következő támadását." tr "Buff_SylasR_Description" = "Sylas ellopta ennek az ellenfélnek a végső képességét." tr "Buff_SylasRAbility_Name" = "Elfoglalás" tr "Buff_SylasRBuff_Description" = "Sylas egy ellopott képességet birtokol." tr "Buff_SylasRBuff_Name" = "Elfoglalás" tr "Buff_VarusQ_Tooltip" = "Varus egy erőteljes lövést készít elő." tr "Buff_YuumiE_Name" = "Huss" tr "Buff_YuumiE_Tooltip" = "A karakter gyógyítást kapott és felgyorsult. Huss!" tr "Buff_YuumiP_Name" = "Karmolunk és védünk" tr "Buff_YuumiP_Tooltip" = "Yuumi pajzsot von az egység köré, ami követi őt!" tr "Buff_YuumiQ_Name" = "Kóborló lövedék" tr "Buff_YuumiQ_Tooltip" = "Az egységet lelassította Yuumi Kóborló lövedéke." tr "Buff_YuumiRAbility_Name" = "Az utolsó fejezet" tr "Buff_YuumiRAbility_Tooltip" = "Az egységet mozgásképtelenné tette Yuumi Az utolsó fejezet képessége." tr "Buff_YuumiRMissile_Name" = "Az utolsó fejezet" tr "Buff_YuumiRMissile_Tooltip" = "Ha a karaktert eltalálja Yuumi végső képességének három hulláma, mozgásképtelenné válik!" tr "Buff_YuumiW_Name" = "Örök barátok!" tr "Buff_YuumiW_Tooltip" = "Yuumi csatlakozott az egységhez, és nem célozható meg." tr "Buff_YuumiWAlly_Name" = "Örök barátok!" tr "Buff_YuumiWAlly_Tooltip" = "Yuumi csatlakozott a hőshöz, és nem célozható meg. " tr "Buff_YuumiWAttach_Name" = "Örök barátok!" tr "Buff_YuumiWAttach_Tooltip" = "Yuumi nem célozható meg és csatlakozott egy szövetségeséhez." tr "Buff_ZacR_Name" = "Pattanjunk!" tr "Buff_ZacR_Tooltip" = "Az egységet lelassította Zac ugrálása." tr "BuffNoSource_Default_TooltipExtended" = "@keyTooltip@" tr "chaos_cat_all_chat_msg" = "Miaú miaú miaú!!!" tr "Character_Aatrox_Description" = "a Darkin penge" tr "Character_Aatrox_Name" = "Aatrox" tr "Character_Aatrox_OpposingTips" = "" tr "Character_Aatrox_Tips" = "" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseAurelionSol" = "Kisördög (Teemo): A Táguló univerzumomtól csillagokat fogsz látni!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseBard" = "Kisördög (Teemo): Buuuuum bumm huss~ Foglalj helyet, és élvezd, ahogy áld vagy ver a Sors keze." tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseBrushfire" = "Kisördög (Teemo): A bokor, a bokor LÁNGOL a bokor!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseGiantDarts" = "Kisördög (Teemo): Ezt a Gigavakító lövést senki sem fogja látni!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseKarthus" = "Kisördög (Teemo): A Szembeszegülés a halállal megállíthatatlanná teszi a szolgáimat!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseMorde" = "Kisördög (Teemo): A lehető leggyengébb hősöket idéztem meg a Mennyország touristtal!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseRyze" = "Kisördög (Teemo): Miért nem lépsz bele ebbe a Világugrásba? Bízz bennem!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseTowerCharge" = "Kisördög (Teemo): Nagy ölelést a Villámtornyoknak!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_DoomBotsCurseYasuo" = "Kisördög (Teemo): Miért kerülnéd ki a támadást, ha van kéznél egy Szélfal?" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_NightmareBotSpiritAkali" = "Kisördög (Teemo): Hova tűntek? Eljött a Homálygömb ideje!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_NightmareBotSpiritMystery" = "Kisördög (Teemo): Na vajon mi a jobb annál, ha egy van belőlem? HA VAN BELŐLEM MÉG ÖT! Jöhetnek az Ördögi másolatok!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_NightmareBotSpiritPantheon" = "Kisördög (Teemo): Az Égisz védelmét nem lehet kivédeni." tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_NightmareBotSpiritShaco" = "Kisördög (Teemo): Kettős látásod van? Biztosan Hallucinálsz." tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_NightmareBotSpiritSinged" = "Kisördög (Teemo): Biztos semmi baj nem lesz abból, ha végigfutsz a Méregcsíkon. Na jó, talán mégis!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_1_NightmareBotSpiritWarwick" = "Kisördög (Teemo): Óvatosan, a szolgáim Vérszimatot fogtak." tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseAurelionSol" = "Kisördög (Teemo): ...és a Táguló univerzumomtól leesik az állad!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseBard" = "Kisördög (Teemo): ...vigyázz, nehogy a Sors keze jól megverjen!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseBrushfire" = "Kisördög (Teemo): ...és vigyázz a lángoló bokorral!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseGiantDarts" = "Kisördög (Teemo): ...és próbáld elkerülni ezeket a Gigavakító lövéseket is!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseKarthus" = "Kisördög (Teemo): ...és a Szembeszegülés a halállal alatt senki nem nyúlhat hozzájuk!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseMorde" = "Kisördög (Teemo): ...és saját magaddal kell megküzdened a Mennyország tourist alatt!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseRyze" = "Kisördög (Teemo): ...és most indulj hosszú útra a Világugrással!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseTowerCharge" = "Kisördög (Teemo): ...és most villanyozzuk fel a dolgokat a Villámtornyokkal!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_DoomBotsCurseYasuo" = "Kisördög (Teemo): ...és vigyázz, nehogy egy Szélfalba szaladj!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_NightmareBotSpiritAkali" = "Kisördög (Teemo): ...ja, igen, a Homálygömb láthatatlanná is tesz." tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_NightmareBotSpiritMystery" = "Kisördög (Teemo): ...ugye, hogy nem tudtad megkülönböztetni őket? Az Ördögi másolatok tökéletesek!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_NightmareBotSpiritPantheon" = "Kisördög (Teemo): ...az Égisz védelmét nem lehet megtörni!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_NightmareBotSpiritShaco" = "Kisördög (Teemo): ...duplázzuk meg a mókát a Hallucinációval!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_NightmareBotSpiritSinged" = "Kisördög (Teemo): ...még ne lélegezz fel nagyon, mert van itt egy kis Méregcsík is!" tr "chat_message_DoomBotsCurse_2_NightmareBotSpiritWarwick" = "Kisördög (Teemo): ...és készülj fel arra, hogy a Vérszimat nyomán vadásznak le!" tr "chat_message_DoomBotsVoting_DifficultyLocked" = "Véglegesített nehézségi szint: @SubA@." tr "chat_message_DoomBotsVoting_DuplicateInput" = "Te már szavaztál erre a nehézségi szintre." tr "chat_message_DoomBotsVoting_IntroductionMessage1" = "A nehézségi szintre a "/vl ##" or "/votelevel ##" parancs beírásával szavazhatsz (##: @SubA@ és @SubB@ közötti érték). Több nehézségi szintre is szavazhatsz." tr "chat_message_DoomBotsVoting_IntroductionMessage2" = "Ha négyen szavaznak ugyanarra a nehézségi fokra, az véglegessé válik. Ha ez nem jön össze, Teemo véletlenszerűen választ nehézségi szintet a csapatod számára." tr "chat_message_DoomBotsVoting_InvalidInput" = "Érvénytelen nehézségi szint. @SubA@ és @SubB@ közötti számot kell megadni." tr "chat_message_DoomBotsVoting_MaxLevel" = "Kisördög (Teemo): "Ugorjunk egyből a 100-as szintre, simán meglesz!" Hehe. Sok sikert." tr "chat_message_DoomBotsVoting_NoConsensus" = "Kisördög (Teemo): Nem tudtok dönteni? Jó, akkor én választok helyettetek!" tr "chat_message_DoomBotsVoting_Reminder" = "A nehézségi szintre a következő paranccsal szavazhatsz: "/vl ##"." tr "chat_message_DoomBotsVoting_VoteExpired" = "Az alapértelmezett nehézségi szint (@SubA@) lép életbe." tr "chat_message_DoomBotsVoting_VoteReceived" = "@PlayerAName@ játékos szavazata: @SubB@ (@SubA@/4)" tr "chat_message_Hello" = "@PlayerAName@ [@PlayerAChamp@] köszönt" tr "chat_message_PerkHextechFlashtraptionAssist" = "Tartsd lenyomva az idézői varázslat billentyűjét a Hexvillanáshoz." tr "chat_message_PinkWard_Purchase" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) a következőt vásárolta: Ellenőrző őrszem" tr "chat_message_RiftHeraldBuffExpiration_Enemy" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) összetörte a Hírnök szemét!" tr "chat_message_RiftHeraldBuffExpiration_Friendly" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) összetörte a Hírnök szemét!" tr "chat_message_RiftHeraldBuffExpiration_SpectatorChaos" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Pillantás az Ürességbe erősítése lejárt!" tr "chat_message_RiftHeraldBuffExpiration_SpectatorOrder" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Pillantás az Ürességbe erősítése lejárt!" tr "chat_message_RiftHeraldCapture_Enemy" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "chat_message_RiftHeraldCapture_Friendly" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "chat_message_RiftHeraldSpawn" = "A Szurdok Hírnöke előlépett az Ürességből!" tr "chat_startup_welcome_message" = "A parancsok listáját a /help paranccsal jelenítheted meg" tr "chroma_description_102007" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_103018" = "Az MSI 2019 esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_104015" = "Rangsorolt jutalom, amiért a 7. szezon Rangsorolt rugalmas várólistáján az Arany osztályban végeztél." tr "chroma_description_104016" = "Rangsorolt jutalom, amiért a 7. szezon Rangsorolt egyéni várólistáján az Arany osztályban végeztél." tr "chroma_description_104017" = "Rangsorolt jutalom, amiért a 7. szezon Rangsorolt 3v3 várólistáján az Arany osztályban végeztél." tr "chroma_description_104019" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_104026" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni." tr "chroma_description_104027" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_104034" = "A 2019-es Próbatétel esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_107016" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_107020" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_110008" = "Az MSI 2019 esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_11019" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_113009" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_114024" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_115009" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_117017" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_117023" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_12021" = "Az MSI 2019 esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_121012" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_121013" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Flash Wolves csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121014" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a KT Rolster csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121015" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Fnatic csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121017" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Kaos Latin Gamers csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121018" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a G2 Esports csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121022" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Team Vitality csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121023" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején az Ascension Gaming csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121024" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején az Afreeca Freecs csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121025" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Gen. G Gaming csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121028" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a KaBuM! e-Sports csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121030" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Gambit Esports csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121031" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a DetonatioN FocusMe csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121035" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején az Infinity eSports csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121037" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a G-Rex csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121041" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a MAD Team csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121042" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején az Edward Gaming csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121043" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején az Invictus Gaming csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121046" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Royal Never Give Up csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121047" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a 100 Thieves csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121048" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Cloud9 csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121051" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Team Liquid csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121053" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Dire Wolves csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121054" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Bahçeşehir SuperMassive csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_121059" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé a világbajnokság idején a Phong Vũ Buffalo csapatának szurkolói számára." tr "chroma_description_126009" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_126014" = "A 2019-es Próbatétel esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_127005" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_127006" = "N/A" tr "chroma_description_127007" = "N/A" tr "chroma_description_127008" = "N/A" tr "chroma_description_127009" = "N/A" tr "chroma_description_127010" = "N/A" tr "chroma_description_127011" = "N/A" tr "chroma_description_136004" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_15017" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni." tr "chroma_description_15018" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_15023" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_157011" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_16010" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_164003" = "N/A" tr "chroma_description_164004" = "N/A" tr "chroma_description_164005" = "N/A" tr "chroma_description_164006" = "N/A" tr "chroma_description_164007" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_164008" = "N/A" tr "chroma_description_164009" = "N/A" tr "chroma_description_18018" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_18027" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_19011" = "A 2018-as Holdünnep esemény során lehetett megszerezni egy csomag részeként." tr "chroma_description_19015" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "chroma_description_20009" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_201012" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_201020" = "A megvásárolható Rajongói szezonbérlet küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni. Csak a BR, LATAM, OC, TR és JP régiókban érhető el." tr "chroma_description_201021" = "A megvásárolható Csapatbelépő küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni. Csak az LCS és az LEC régiókban érhető el." tr "chroma_description_201022" = "A megvásárolható Csapatbelépő küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni. Csak az LCS és az LEC régiókban érhető el." tr "chroma_description_201023" = "Ez a chroma csak az LPL régióiban érhető el." tr "chroma_description_2018" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_22010" = "Vb-zsetonokért lehetett megvenni, amelyeket a 2017-es világbajnokság: A legendák nyomában elnevezésű küldetések teljesítéséért kaphattál." tr "chroma_description_22016" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_222014" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_223009" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_238012" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_240003" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_240005" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként szerezhető meg." tr "chroma_description_240008" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_245013" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_245015" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként szerezhető meg." tr "chroma_description_245018" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_254013" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_267010" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_29013" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_32018" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_32019" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_34009" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_34012" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_350002" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_350010" = "A 2019-es Próbatétel esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_35009" = "Ez a chroma 2019-ben vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_35011" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_36011" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_37008" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "chroma_description_39014" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni." tr "chroma_description_40014" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_40016" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként szerezhető meg." tr "chroma_description_40019" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_412012" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_42017" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "chroma_description_42021" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_42022" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_427003" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_429004" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_43010" = "Az MSI 2019 esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_43014" = "Ez a chroma 2019-ben vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_432007" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni." tr "chroma_description_5021" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_5026" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "chroma_description_51012" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "chroma_description_517003" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_518002" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_518004" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_54017" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_55011" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "chroma_description_55013" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_55014" = "A 2019-es Próbatétel esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_555010" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_59010" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "chroma_description_63010" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_64021" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_7013" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_7018" = "Az influencerek nézőinek szóló ajándékként volt megszerezhető." tr "chroma_description_75012" = "A 2018-as Holdünnep esemény során lehetett megszerezni egy csomag részeként." tr "chroma_description_76010" = "Az MSI 2019 esemény alatt zsákmányból szerezhető tartalom." tr "chroma_description_83005" = "Ez a chroma 2019 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_86012" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "chroma_description_90008" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével lehet megszerezni." tr "chroma_description_9010" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "chroma_description_92017" = "Ezt a zsákmányt kizárólag a 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "chroma_description_92019" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé zsákmányból szerezhető tartalomként." tr "chroma_description_99009" = "A 2018-as Holdünnep esemény során lehetett megszerezni egy csomag részeként." tr "chroma_dexcription_37011" = "Ez a chroma 2018 során vált elérhetővé egy csomag részeként." tr "Dark_current_form_tooltip" = "Elemi alak: SötétLux ellentétes elemeket sajátított el, és egy magasabb rendű formává alakult.

„Mondj le a csillogásról.”
" tr "data_dragon_category_champion" = "Hősök" tr "data_dragon_category_item" = "Tárgyak" tr "data_dragon_category_mastery" = "Mesterségek" tr "data_dragon_category_rune" = "Rúnák" tr "data_dragon_category_summoner" = "Idézői varázslatok" tr "data_dragon_champStats_Ability" = "Képességek" tr "data_dragon_champStats_Attack" = "Sebzés" tr "data_dragon_champStats_Defense" = "Védekezés" tr "data_dragon_champStats_Difficulty" = "Nehézség" tr "data_dragon_champStats_Utility" = "Egyéb" tr "data_dragon_general_details_" = "Részletek:" tr "data_dragon_general_language" = "Nyelv" tr "data_dragon_general_range" = "Hatótáv" tr "data_dragon_general_range_" = "Hatótáv:" tr "data_dragon_general_require_points" = "Ehhez {{ number }} {{ location }}-pont szükséges." tr "data_dragon_item_info" = "Tárgyinformáció" tr "data_dragon_language_ar" = "arab" tr "data_dragon_language_bg" = "bolgár" tr "data_dragon_language_cs" = "cseh" tr "data_dragon_language_de" = "német" tr "data_dragon_language_el" = "görög" tr "data_dragon_language_en" = "angol" tr "data_dragon_language_es" = "spanyol" tr "data_dragon_language_fr" = "francia" tr "data_dragon_language_hu" = "magyar" tr "data_dragon_language_it" = "olasz" tr "data_dragon_language_ja" = "japán" tr "data_dragon_language_ko" = "koreai" tr "data_dragon_language_nl" = "holland" tr "data_dragon_language_pl" = "lengyel" tr "data_dragon_language_pt" = "portugál" tr "data_dragon_language_ro" = "román" tr "data_dragon_language_ru" = "orosz" tr "data_dragon_language_th" = "thai" tr "data_dragon_language_tr" = "török" tr "data_dragon_language_vn" = "vietnámi" tr "data_dragon_language_zh" = "kínai" tr "data_dragon_language_zh_CN" = "kínai (egyszerűsített)" tr "data_dragon_language_zh_MY" = "kínai (egyszerűsített)" tr "data_dragon_language_zh_TW" = "kínai (hagyományos)" tr "data_dragon_mastery_next_rank_" = "Következő szint:" tr "data_dragon_mastery_rank_" = "Szint:" tr "data_dragon_mobile_companion" = "Kísérő" tr "data_dragon_mobile_forum" = "Fórum" tr "data_dragon_mobile_friends" = "Barátok" tr "data_dragon_mobile_news" = "Hírek" tr "data_dragon_mobile_please_wait" = "Kis türelmet..." tr "data_dragon_mode_classic" = "Klasszikus" tr "data_dragon_mode_odin" = "Dominion" tr "data_dragon_playing_against" = "Játék ellenfele:" tr "data_dragon_playing_as" = "Választott hős:" tr "data_dragon_stats_CD_" = "Töltési idő:" tr "data_dragon_target_area" = "Hatóterület" tr "data_dragon_target_cone" = "Tölcsér" tr "data_dragon_target_direction" = "Irány" tr "data_dragon_target_global" = "Globális" tr "data_dragon_target_location" = "Helyszín" tr "data_dragon_target_self" = "Saját játékos" tr "data_dragon_target_selfarea" = "Saját hatóterület" tr "data_dragon_target_target" = "Cél" tr "data_dragon_target_variable" = "Változó" tr "data_dragon_target_vector" = "Vektor iránya" tr "Disc_Pres_Map_10" = "Kanyargó rengeteg" tr "Disc_Pres_Map_11" = "Idézők szurdoka" tr "Disc_Pres_Map_12" = "Ordító szakadék" tr "Disc_Pres_QueueType_ARAM" = "ARAM" tr "Disc_Pres_QueueType_BOT" = "Emberek vs. MI" tr "Disc_Pres_QueueType_CUSTOM" = "Egyéni" tr "Disc_Pres_QueueType_NORMAL" = "Normál" tr "Disc_Pres_QueueType_RANKED" = "Rangsorolt" tr "Disc_Pres_State_championSelect" = "Hősválasztás folyamatban" tr "Disc_Pres_State_hosting" = "Előszobában" tr "Disc_Pres_State_hosting_Custom" = "Egyéni játékot indított" tr "Disc_Pres_State_inGame" = "Játékban" tr "Disc_Pres_State_inQueue" = "Várólistán" tr "Disc_Pres_State_outOfGame" = "Játékon kívül" tr "Earth_current_form_tooltip" = "Elemi alak: TermészetLux elég elementáris erőt szerzett egy elem elsajátításához. Válassz egy elemet, és add hozzá Lux jelenlegi alakjához.

„A viszálykodás keserű gyümölcsöt terem.”
" tr "Earth_current_meter_tooltip" = "Elemi alak: TermészetLux elementáris erőt nyer, ha a varázslataival megsebzi az ellenséges hősöket. Amikor elég erőt gyűjtött, elsajátíthat egy elemet, amelyet hozzáadhat a jelenlegi alakjához.

Elementáris erő: @MotePercent@%

„A viszálykodás keserű gyümölcsöt terem.”
" tr "Earth_selection_button" = "Elem elsajátítása: TermészetHozzáadhatod a Természet elemet Lux jelenlegi alakjához.

„A lehetőség magvai szárba szökkentek!”
" tr "esports_support_icon_AllStars_2018" = "%s a(z) %s All-Star gálát ünnepli!" tr "esports_support_icon_summerteampass_2019" = "%s %s csapatbelépős támogatója!" tr "esports_support_icon_summerteampass_2019_gold" = "%s %s csapatbelépős SZUPERSZURKOLÓJA! " tr "esports_support_icon_worlds_2018" = "%s nekik szurkol a 2018-as vb-n: %s" tr "esports_support_icon_worlds_2018_gold" = "%s %s ARANY szintű támogatója a 2018-as vb-n!" tr "Fairy_current_form_tooltip" = "Elemi alak: MisztikusLux elsajátította a Természet és a Víz elemet, és egy magasabb rendű formává alakult.

„Ez egy megtestesült álom!”
" tr "Fire_current_form_tooltip" = "Elemi alak: TűzLux elég elementáris erőt szerzett egy elem elsajátításához. Válassz egy elemet, és add hozzá Lux jelenlegi alakjához.

„Ez a hely sem gyullad fel magától.”
" tr "Fire_current_meter_tooltip" = "Elemi alak: TűzLux elementáris erőt nyer, ha a varázslataival megsebzi az ellenséges hősöket. Amikor elég erőt gyűjtött, elsajátíthat egy elemet, amelyet hozzáadhat a jelenlegi alakjához.

Elementáris erő: @MotePercent@%

„Nos, ez a hely sem fog magától lángra gyúlni.”
" tr "Fire_selection_button" = "Elem elsajátítása: TűzHozzáadhatod a Tűz elemet Lux jelenlegi alakjához.

„Csak nekem van itt melegem?”
" tr "flash_balance_teams_scoreboard" = "Eredményjelző szerinti elhelyezés alkalmazása" tr "flash_balance_teams_title" = "Egyenlítsük ki a csapatokat?" tr "flash_character_button_abilities" = "Képességek" tr "flash_character_button_lore" = "Háttértörténet" tr "flash_character_button_stats" = "Statok" tr "flash_character_button_tips" = "Tippek" tr "flash_character_heroLevel" = "23. szint" tr "flash_character_lore" = "Háttértörténet" tr "flash_character_passive_01_desc" = "PassiveDesc01" tr "flash_character_passive_01_name" = "Passive01" tr "flash_character_playerName" = "Guinsoo" tr "flash_character_spell_01_cooldown" = "Cooldown01" tr "flash_character_spell_01_desc" = "Desc01" tr "flash_character_spell_01_name" = "Spell01" tr "flash_character_spell_02_cooldown" = "Cooldown02" tr "flash_character_spell_02_desc" = "Desc02" tr "flash_character_spell_02_name" = "Spell02" tr "flash_character_spell_03_cooldown" = "Cooldown03" tr "flash_character_spell_03_desc" = "Desc03" tr "flash_character_spell_03_name" = "Spell03" tr "flash_character_spell_04_cooldown" = "Cooldown04" tr "flash_character_spell_04_desc" = "Desc04" tr "flash_character_spell_04_name" = "Spell04" tr "flash_character_stats_coolDown" = "Töltési idő" tr "flash_character_stats_inventory" = "Fegyvertár" tr "flash_character_stats_passive" = "Passzív" tr "flash_character_stats_seconds" = "mp" tr "flash_character_stats_stat01" = "Életerő: " tr "flash_character_stats_stat02" = "Mana: " tr "flash_character_stats_stat02_0" = "Mana: " tr "flash_character_stats_stat02_1" = "Energia: " tr "flash_character_stats_stat02_10" = "Vérkút: " tr "flash_character_stats_stat02_11" = "Lendület: " tr "flash_character_stats_stat02_12" = "Egyéb: " tr "flash_character_stats_stat02_2" = "Nincs: " tr "flash_character_stats_stat02_3" = "Pajzs: " tr "flash_character_stats_stat02_4" = "Düh: " tr "flash_character_stats_stat02_5" = "Düh: " tr "flash_character_stats_stat02_6" = "Düh: " tr "flash_character_stats_stat02_7" = "Hő: " tr "flash_character_stats_stat02_8" = "Düh: " tr "flash_character_stats_stat02_9" = "Kegyetlenség: " tr "flash_character_stats_stat02_ferocity" = "Kegyetlenség: " tr "flash_character_stats_stat02_fury" = "Dühpont: " tr "flash_character_stats_stat02_heat" = "Hő: " tr "flash_character_stats_stat03" = "Sebzés: " tr "flash_character_stats_stat04" = "Hatótáv: " tr "flash_character_stats_stat05" = "Páncél: " tr "flash_character_stats_stat06" = "Kitérés: " tr "flash_character_stats_stat07" = "Varázserő: " tr "flash_character_stats_stat08" = "Varázsellenállás: " tr "flash_character_stats_stat09" = "Támadási sebesség: " tr "flash_character_stats_stat10" = "Mozgási sebesség: " tr "flash_character_stats_stat11" = "Krit. esély: " tr "flash_character_stats_stat12" = "Életerő-regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13" = "Mana-regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_0" = "Mana-regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_1" = "Energia regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_2" = "Nincs regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_3" = "Pajzs regen 5 másodpercenként: " tr "flash_character_stats_stat13_4" = "Düh regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_5" = "Düh regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_6" = "Düh regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_7" = "Hő regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_8" = "Kegyetlenség regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat13_9" = "Egyéb regen per 5: " tr "flash_character_stats_stat14" = "Páncéltörés: " tr "flash_character_stats_stat15" = "Életlopás: " tr "flash_character_stats_stat16" = "Varázstörés: " tr "flash_character_stats_stat17" = "Életvarázs: " tr "flash_character_stats_stat18" = "Csökkentett töltési idő: " tr "flash_character_stats_stat19" = "Kitartás: " tr "flash_character_tips" = "Tippek" tr "flash_character_title" = "Hősinformációk" tr "flash_cost_unavailable" = "NEM ELÉRHETŐ" tr "flash_deathRecap_ability_title" = "KÉPESSÉG" tr "flash_deathRecap_assist_title" = "ASSZISZT" tr "flash_deathRecap_basicAttack_text" = "Alaptámadás" tr "flash_deathRecap_damage" = "Vegyes sebzés" tr "flash_deathRecap_damage_debuff" = "Állapoti hatás" tr "flash_deathRecap_damage_magic" = "Varázssebzés" tr "flash_deathRecap_damage_physical" = "Fizikai sebzés" tr "flash_deathRecap_damage_true" = "Tényleges sebzés" tr "flash_deathRecap_damage_unit" = "sebzés: " tr "flash_deathRecap_defaultTooltip" = "További információkért vidd az egérmutatót az fenti elemek fölé." tr "flash_deathRecap_item_title" = "TÁRGY" tr "flash_deathRecap_killer_clone" = "Klón" tr "flash_deathRecap_killer_fallen" = "Elesett" tr "flash_deathRecap_killer_minion" = "Minion" tr "flash_deathRecap_killer_pet" = "Kísérő" tr "flash_deathRecap_killer_title" = "GYILKOS" tr "flash_deathRecap_killer_tower" = "Torony" tr "flash_deathRecap_time_unit" = "másodperc" tr "flash_deathRecap_title" = "Halálösszesítés" tr "flash_deathRecap_toggleText" = "Kattints ide a Halálösszesítésért" tr "flash_endOfGame_continue" = "FOLYTATÁS" tr "flash_endOfGame_defeat" = "VERESÉG" tr "flash_endOfGame_defeat_doomed" = "HALÁLRA ÍTÉLVE" tr "flash_endOfGame_defeat_secondplace" = "2. HELYEZETT" tr "flash_endOfGame_victory" = "GYŐZELEM" tr "flash_endOfGame_victory_doomed" = "GYŐZELEM" tr "flash_endOfGame_victory_secondplace" = "GYŐZELEM" tr "flash_hud_AttributeTitle0" = "" tr "flash_hud_AttributeTitle1" = "" tr "flash_hud_AttributeTitle2" = "" tr "flash_hud_AttributeTitle3" = "" tr "flash_hud_AttributeTitle4" = "" tr "flash_hud_AttributeTitle5" = "" tr "flash_hud_Chat_Alert" = "ÉRTESÍTÉS – " tr "flash_hud_Chat_All" = "[Mind]" tr "flash_hud_Chat_bounty_ping" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @BountyValue@ arany értékű vérdíjat szerzett." tr "flash_hud_Chat_Disabled" = "A csevegés jelenleg nem érhető el a szolgáltatás fejlesztése miatt." tr "flash_hud_Chat_Disconnected" = "HIBA – Megszakadt a kapcsolat a PVP.net kiszolgálóval. A személyes üzenetek küldése és fogadása a következő munkamenetig nem lehetséges." tr "flash_hud_Chat_Error_Ignore" = "HIBA[Ignore...]: Nincs ilyen játékos" tr "flash_hud_Chat_Error_IgnoreCheck" = "HIBA[IsIgnore...]: Nincs ilyen játékos" tr "flash_hud_Chat_Error_Mute" = "HIBA[Mute...]: Nincs ilyen játékos" tr "flash_hud_Chat_Info_Add" = "INFÓ: Hozzáadás" tr "flash_hud_Chat_Info_AllChannelHidden" = "A csapatok közti csevegés jelenleg nincs bekapcsolva nálad. A csapatok közti csevegést a beállítási menü Felület oldalán kapcsolhatod be." tr "flash_hud_Chat_Info_Buddy_List" = "Barát" tr "flash_hud_Chat_Info_Emote_Mute_List" = "Hangulatjelek elnémítása" tr "flash_hud_Chat_Info_Ignore_Add" = "A felhasználó elnémítva" tr "flash_hud_Chat_Info_Ignore_List" = "Elnémítás" tr "flash_hud_Chat_Info_Ignore_Message" = "Az elnémítás csak erre az egy meccsre érvényes." tr "flash_hud_Chat_Info_Ignore_Remove" = "A felhasználó már nincs elnémítva" tr "flash_hud_Chat_Info_Mute_List" = "Elnémítás" tr "flash_hud_Chat_Info_MuteEmote_Add" = "A felhasználó hangulatjelei elnémítva:" tr "flash_hud_Chat_Info_MuteEmote_Remove" = "A felhasználó hangulatjelei már nincsenek elnémítva:" tr "flash_hud_Chat_Info_MutePing_Add" = "A felhasználó pingjei elnémítva" tr "flash_hud_Chat_Info_MutePing_Remove" = "A felhasználó pingjei már nincsenek elnémítva" tr "flash_hud_Chat_Info_Ping_Mute_List" = "Pingek elnémítása" tr "flash_hud_Chat_Info_Remove" = "INFÓ: Eltávolítás" tr "flash_hud_Chat_Info_Spectator" = "A csevegés csak a meccsbeli játékosok között lehetséges. A /w vagy a /r paranccsal azonban közvetlenül az általad kiválasztott idézővel is tudsz csevegni." tr "flash_hud_Chat_NeverConnected" = "HIBA – Nem sikerült csatlakozni a PVP.net kiszolgálóhoz." tr "flash_hud_Chat_Not_Connected" = "HIBA – Nincs kapcsolat a PVP.NET csevegéssel –" tr "flash_hud_Chat_NotInParty" = "HIBA – Jelenleg egyetlen csapatnak sem vagy a tagja." tr "flash_hud_Chat_Party" = "[Party]" tr "flash_hud_Chat_PartyInviteFailure" = " nevű játékost nem sikerült meghívni a csapatodba." tr "flash_hud_Chat_PartyInviteSuccess" = " nevű játékost meghívtad a csapatodba." tr "flash_hud_Chat_Restricted_All_Chat" = "Az /all csevegés nem érhető el." tr "flash_hud_Chat_Restricted_Label" = "Elküldhető üzenetek:" tr "flash_hud_Chat_Restricted_Limit" = "Túllépted az elküldhető üzenetek számát. A következő üzenet elküldhető: %s." tr "flash_hud_Chat_Restricted_Start" = "A fiókhoz kapcsolódó negatív tevékenység miatt a csevegőüzenetek küldése jelenleg korlátozott (ez a csevegőmező alatt látható)." tr "flash_hud_Chat_Restricted_Start2" = "A játék előrehaladtával további üzenetek válnak elérhetővé; az /all csevegés viszont nem érhető el." tr "flash_hud_Chat_To" = "[Címzett] " tr "flash_hud_Chat_UserNotFound" = "HIBA – A felhasználó nem szerepel a barátaid listáján – " tr "flash_hud_Chat_UserNotFoundAnywhere" = "HIBA – A felhasználó nem szerepel a barátaid listáján vagy a játékban – " tr "flash_hud_Chat_UserOffline" = "Hiba – A felhasználó nincs bejelentkezve." tr "flash_hud_Chat_Whisper_Help" = "/w [name] [message]" tr "flash_hud_Chat_You" = "Te" tr "flash_hud_ChatBoxClearHistory" = "Előzmények törlése" tr "flash_hud_ChatBoxSendAll" = "Küldés mindenkinek" tr "flash_hud_ChatBoxSendTeam" = "Küldés a csapatnak" tr "flash_hud_ExperienceBarLevelPrefix" = "Szt: " tr "flash_hud_HealthRegen" = "/ mp" tr "flash_hud_Level" = "Szint" tr "flash_hud_ManaRegen" = "/ mp" tr "flash_hud_MaxLevel" = "Max szint" tr "flash_hud_PiwArmor" = "Páncél: " tr "flash_hud_PiwDamage" = "Sebzés: " tr "flash_hud_PiwSpeed" = "Sebesség: " tr "flash_hud_PiwSpellDamage" = "Varázslat sebzése: " tr "flash_hud_PiwStats" = "Stat." tr "flash_hud_RespawnIn" = "Újjászületés:" tr "flash_hud_SideBarMenu" = "MENÜ" tr "flash_itemShop_broker_btnBuy_buy" = "VÁSÁRLÁS" tr "flash_itemShop_broker_btnBuy_forge" = "KOVÁCSOLÁS" tr "flash_itemShop_broker_btnSell_sell" = "ELADÁS" tr "flash_itemShop_broker_btnUndo_undo" = "MÉGSE" tr "flash_itemShop_broker_goldTitle" = "Arany" tr "flash_itemShop_builds_buildTitle" = "Beépül ezekbe:" tr "flash_itemShop_builds_sidegradeTitle" = "Cserélhető erre:" tr "flash_itemShop_categories_Active" = "Aktív" tr "flash_itemShop_categories_AllItems" = "Összes tárgy" tr "flash_itemShop_categories_Armor" = "Páncél" tr "flash_itemShop_categories_ArmorPenetration" = "Páncéltörés" tr "flash_itemShop_categories_Attack" = "Támadás" tr "flash_itemShop_categories_AttackSpeed" = "Támadási sebesség" tr "flash_itemShop_categories_Aura" = "Aura" tr "flash_itemShop_categories_back" = "Vissza" tr "flash_itemShop_categories_Bilgewater" = "Feketepiac" tr "flash_itemShop_categories_Boots" = "Cipők" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_Armor" = ";armour;páncél;pancel" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_AttackSpeed" = ";as;ts;támadási;sebesség;attack;speed;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_CooldownReduction" = ";cdr;tics;töltési;idő;csökkentés;cooldown;reduction;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_Damage" = ";seb;ad;sebzés;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_GoldPer" = ";ap10;gp10;arany;gold;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_Health" = ";hp;ép;élet;health;életerő;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_HealthRegen" = ";épregen;ép5;hpregen;hp5;élet;regen;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_LifeSteal" = ";lifesteal;életlopás;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_Mana" = ";mp;mana;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_ManaRegen" = ";mpregen;mp5;mana;regen;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_Movement" = ";movespeed;mozgási;sebesség;gyorsaság;gyors" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_OnHit" = ";onhit;proc;találati;akt;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_SpellBlock" = ";mr;ve;varázsellenállás;varázs;ellenállás;magic;resist" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_SpellDamage" = ";ap;ve;ability;power;varázserő;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_SpellVamp" = ";spellvamp;életvarázs;" tr "flash_itemShop_categories_colloquialism_Stealth" = ";pink;rózsaszín;ward;őrszem" tr "flash_itemShop_categories_Consumable" = "Fogyóeszköz" tr "flash_itemShop_categories_Consumables" = "Fogyóeszközök" tr "flash_itemShop_categories_CooldownReduction" = "Töltési idő csökkentés" tr "flash_itemShop_categories_CooldownReducton" = "Töltési idő csökkentés" tr "flash_itemShop_categories_CriticalStrike" = "Kritikus csapás" tr "flash_itemShop_categories_crumbHome" = "FŐOLDAL" tr "flash_itemShop_categories_Damage" = "Sebzés" tr "flash_itemShop_categories_Defense" = "Védekezés" tr "flash_itemShop_categories_Gold" = "Aranybevétel" tr "flash_itemShop_categories_GoldPer" = "Aranybevétel" tr "flash_itemShop_categories_Health" = "Életerő" tr "flash_itemShop_categories_HealthRegen" = "Életerő-regenerálódás" tr "flash_itemShop_categories_Internal" = "Belső" tr "flash_itemShop_categories_Jungle" = "Dzsungelharc" tr "flash_itemShop_categories_Lane" = "Portyázás" tr "flash_itemShop_categories_LifeSteal" = "Életlopás" tr "flash_itemShop_categories_Magic" = "Varázslat" tr "flash_itemShop_categories_MagicPenetration" = "Varázstörés" tr "flash_itemShop_categories_Mana" = "Mana" tr "flash_itemShop_categories_ManaRegen" = "Mana-regenerálódás" tr "flash_itemShop_categories_message0" = "Üdvözlünk a Tárgyak boltjában! Válassz egy kategóriát a böngészéshez." tr "flash_itemShop_categories_message1" = "Kérjük, válassz egy második kategóriát." tr "flash_itemShop_categories_message2" = "Ha kiválasztasz egy tárgyat, megjelennek a részletek." tr "flash_itemShop_categories_Movement" = "Mozgás" tr "flash_itemShop_categories_NonbootsMovement" = "Egyéb" tr "flash_itemShop_categories_OnHit" = "Találati" tr "flash_itemShop_categories_searchoverride_Vision" = "" tr "flash_itemShop_categories_Slow" = "Lassítás" tr "flash_itemShop_categories_Special" = "Speciális" tr "flash_itemShop_categories_SpellBlock" = "Varázsellenállás" tr "flash_itemShop_categories_SpellDamage" = "Varázserő" tr "flash_itemShop_categories_SpellVamp" = "Életvarázs" tr "flash_itemShop_categories_Start" = "Kezdőtárgyak" tr "flash_itemShop_categories_Stealth" = "Láthatatlanság észlelése" tr "flash_itemShop_categories_Tenacity" = "Kitartás" tr "flash_itemShop_categories_Tools" = "Eszközök" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_AllItems" = "Alaphelyzetbe állítja az összes szűrőt, és az aranyköltség szerint rendezi a tárgyakat." tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Armor" = "Csökkenti az elszenvedett fizikai sebzés mértékét" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Attack" = "Erősíti az alaptámadást és a fizikai varázslatokat" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_AttackSpeed" = "Növeli az alaptámadások sebességét (a felső határ 2,5 támadás másodpercenként)" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Bilgewater" = "Feketepiac" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Boots" = "Növeli a mozgási sebességet
Többféle cipő nem jelent több sebességnövekedést" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Consumable" = "Ideiglenes hatással bír" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_CooldownReduction" = "Megnöveli a varázslatok bevethetőségének gyakoriságát (a töltési idő összesen legfeljebb 40%-kal csökkenthető)" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_CriticalStrike" = "Hatására az alaptámadásokkal 200%-os sebzést lehet elérni" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Damage" = "Megnöveli a fizikai sebzést" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Defense" = "A túlélési képességet növeli" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_GoldPer" = "Meghatározott helyzetekben növeli az aranybevételt" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Health" = "Növeli a maximális életerőt" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_HealthRegen" = "A hatására gyorsabban nyerhető vissza az elvesztett életerő" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Jungle" = "A játék elején hasznos tárgyak dzsungelharcosok számára" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Lane" = "A játék elején hasznos tárgyak az ösvényen harcolók számára" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_LifeSteal" = "Hatására az alaptámadások gyógyítják a támadót" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Magic" = "A varázslatok erősítésére szolgál" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Mana" = "Növeli a maximális manát" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_ManaRegen" = "A hatására gyorsabban nyerhető vissza az elvesztett mana" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Movement" = "Növeli a mozgási sebességet" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_NonbootsMovement" = "Növeli a mozgási sebességet" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Special" = "Arannyal és látással kapcsolatos tárgyak" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_SpellBlock" = "Az elszenvedett varázssebzés hatását csökkenti" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_SpellDamage" = "Növeli a varázslatok sebzését és hatékonyságát" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_SpellVamp" = "Hatására a varázssebzés gyógyítja annak megidézőjét" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Start" = "A játék elején hasznos tárgyak" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Tenacity" = "Csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás és a különféle mozgásképtelenségek hatásának időtartamát" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Tools" = "Egyéb tárgyak speciális használatra" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Vision" = "Látást biztosító vagy elvevő tárgyak" tr "flash_itemShop_categories_tooltip_Wards" = "Ideiglenesen hasznot nyújtó tárgyak" tr "flash_itemShop_categories_Vision" = "Látás és talizmánok" tr "flash_itemShop_categories_Wards" = "Őrszemek" tr "flash_itemShop_Cost_Free_Large" = "Ingyen" tr "flash_itemShop_debtLimit" = "Maximális hitel: " tr "flash_itemshop_disabled" = "A bázis elhagyását követően csak akkor vásárolhatsz újra, ha meghalsz." tr "flash_itemShop_failuretip_awayFromShopkeeper" = "Túl távol vagy a boltostól" tr "flash_itemShop_failuretip_cost" = "Több aranyra van szükséged" tr "flash_itemShop_failuretip_disabled" = "Ez a tárgy nem érhető el ebben a játékban" tr "flash_itemShop_failuretip_footer" = "Kattints ide a bezáráshoz" tr "flash_itemShop_failuretip_groupLimit" = "Az ilyen típusú tárgyakból csak korlátozott számú lehet nálad." tr "flash_itemShop_failuretip_header" = "Ez a tárgy (@item@) nem vásárolható meg, mert:" tr "flash_itemShop_failuretip_level" = "Még nem érted el a szükséges szintet" tr "flash_itemShop_failuretip_shoppingDisabled" = "A tárgyak boltja jelenleg nem érhető el" tr "flash_itemShop_failuretip_slotsAvailable" = "Nincs elég rendelkezésre álló hely a fegyvertárban" tr "flash_itemShop_inventory_title" = "FEGYVERTÁR" tr "flash_itemShop_item_disabled" = "TÁRGY KIKAPCSOLVA

" tr "flash_itemshop_outofrange" = "Jelenleg nem tudsz vásárolni. A vásárláshoz vissza kell térned a bázisra." tr "flash_itemshop_randomcolloquialism_hat" = "kalap;hat" tr "flash_itemShop_recommended_ability_scaling" = "Varázserővel erősödő tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_aggressive" = "Agresszív tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_assassinaggressive" = "Agresszív tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_assassindefensive" = "Védelmi eszközök" tr "flash_itemShop_recommended_assassinstandard" = "Normál tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_basekaynstandard" = "Normál tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_beginner_advanced" = "2) Fejlesztett tárgy készítése" tr "flash_itemShop_recommended_beginner_basic" = "1a) A játék elején használható tárgy vásárlása" tr "flash_itemShop_recommended_beginner_legendaryitem" = "4) Fejlesztés Legendás tárggyá" tr "flash_itemShop_recommended_beginner_morelegendaryitems" = "5) További Legendás tárgyak böngészése" tr "flash_itemShop_recommended_beginner_movementspeed" = "3) Mozgási sebességgel kapcsolatos tárgy készítése" tr "flash_itemShop_recommended_beginner_starter" = "1) Kezdőtárgyak vásárlása" tr "flash_itemShop_recommended_bw_defense" = "Védekezés" tr "flash_itemShop_recommended_bw_magical" = "Varázs" tr "flash_itemShop_recommended_bw_physical" = "Fizikai" tr "flash_itemShop_recommended_bw_utility" = "Egyéb" tr "flash_itemShop_recommended_bwdefenseupgrades" = "Védelem fejlesztése" tr "flash_itemShop_recommended_bwmercs" = "Bajkeverők" tr "flash_itemShop_recommended_bwmercupgrades" = "Képességek fejlesztése" tr "flash_itemShop_recommended_bwoffenseupgrades" = "Támadás fejlesztése" tr "flash_itemShop_recommended_cdr" = "40%-kal csökkentett töltési idő megszerzése" tr "flash_itemShop_recommended_champspecific" = "Hősspecifikus tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_consumables" = "Fogyóeszközök" tr "flash_itemShop_recommended_defensive" = "Védelmi eszközök" tr "flash_itemShop_recommended_early" = "Korai tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_earlyjungle" = "Korai tárgyak (dzsungelharcos)" tr "flash_itemShop_recommended_essential" = "Alapvető tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_essentialjungle" = "Alapvető tárgyak (dzsungelharcos)" tr "flash_itemShop_recommended_eventspecials" = "Különleges események tárgyai" tr "flash_itemShop_recommended_KingPoroSnax" = "Poro-nasi" tr "flash_itemShop_recommended_npe1" = "1) Vásárolj tárgyakat, amelyek kombinálásával fejlesztett tárgyakat hozhatsz létre" tr "flash_itemShop_recommended_npe2" = "2) Szerezz további erősítő hatást Hatalmas tárgyak létrehozásával" tr "flash_itemShop_recommended_npe3" = "3) A legtöbb Hatalmas tárgy egyedi bónuszokat biztosít – az adott helyzetben megfelelő eszközt vásárold meg" tr "flash_itemShop_recommended_npe4" = "4) Néhány további ajánlott Hatalmas tárgy" tr "flash_itemShop_recommended_odyjinx1" = "Így kell lőni" tr "flash_itemShop_recommended_odyjinx2" = "Ne mondd el a többi fegyveremnek" tr "flash_itemShop_recommended_odyjinx3" = "A szabályok arra vannak, hogy megszegd őket" tr "flash_itemShop_recommended_odymalphite1" = "Lavina" tr "flash_itemShop_recommended_odymalphite2" = "Kőkemény" tr "flash_itemShop_recommended_odymalphite3" = "Olyan gyorsan ütöm, ahogy csak tudom" tr "flash_itemShop_recommended_odysona1" = "Nyugtató dallamok" tr "flash_itemShop_recommended_odysona2" = "Érezd a ritmust" tr "flash_itemShop_recommended_odysona3" = "Tartós dallam" tr "flash_itemShop_recommended_odyyasuo1" = "Csak gyorsan" tr "flash_itemShop_recommended_odyyasuo2" = "Egyetlen penge, egyetlen cél" tr "flash_itemShop_recommended_odyyasuo3" = "Nincs gyógyír a bolondoknak" tr "flash_itemShop_recommended_odyziggs1" = "Nagyot fog szólni" tr "flash_itemShop_recommended_odyziggs2" = "Veszélyesnek tűnik" tr "flash_itemShop_recommended_odyziggs3" = "Ura vagyok a helyzetnek!" tr "flash_itemShop_recommended_offensive" = "Támadóeszközök" tr "flash_itemShop_recommended_offmeta" = "Metán kívüli tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_ornnitems" = "Ornn mesteri tárgyai (max. 1)" tr "flash_itemShop_recommended_ornnitemsjungle" = "Ornn mesteri tárgyai (max. 1)" tr "flash_itemShop_recommended_ornnupgrades" = "A Lángoló kohó fejlesztései" tr "flash_itemShop_recommended_protective" = "Védelmi tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_selective" = "Speciális tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_siegeDefense" = "Védekező ostromfegyverek (kristályszilánkokkal vásárolhatók meg)" tr "flash_itemShop_recommended_siegeOffense" = "Támadó ostromfegyverek (kristályszilánkokkal vásárolhatók meg)" tr "flash_itemShop_recommended_situational" = "Speciális tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_slayeraggressive" = "Agresszív tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_slayerdefensive" = "Védelmi eszközök" tr "flash_itemShop_recommended_slayerstandard" = "Normál tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_slimenewitems" = "Nexus Blitz-tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_slimestartingitems" = "Új kezdőtárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_standard" = "Normál tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_starting" = "Kezdő tárgyak" tr "flash_itemShop_recommended_startingjungle" = "Kezdőtárgyak (dzsungelharcos)" tr "flash_itemShop_recommended_summoner1" = "1. idéző cseréje" tr "flash_itemShop_recommended_summoner1_1key" = "1. idéző cseréje @k1@" tr "flash_itemShop_recommended_summoner1_2key" = "1. idéző cseréje @k1@" tr "flash_itemShop_recommended_summoner2" = "2. idéző cseréje" tr "flash_itemShop_recommended_summoner2_1key" = "2. idéző cseréje @k1@" tr "flash_itemShop_recommended_summoner2_2key" = "2. idéző cseréje @k1@" tr "flash_itemShop_recommended_support" = "Támogatói tárgyak" tr "flash_itemShop_recommnededItems_recommend" = "Ajánlott tárgyak" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_BlackMarket" = "Feketepiac" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_Deployables" = "Ostromfegyverek" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_Mercenaries" = "Bajkeverők" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_riot" = "Ajánlott" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_riot-beginner" = "Javasolt" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_riot-jungle" = "Ajánlott tárgyak a dzsungelben" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_riot-mid" = "Középső ösvényre" tr "flash_itemShop_RecPageTitle_riot-support" = "Támogatónak" tr "flash_itemShop_requireGraph_requiresTitle" = "Előfeltételek:" tr "flash_itemShop_requireGraph_sidegradeTitle" = "Csere:" tr "flash_itemShop_search_placeholder" = "A kereséshez kattints ide" tr "flash_itemShop_search_placeholder_1key" = "A kereséshez @k1@" tr "flash_itemShop_search_placeholder_2key" = "A kereséshez @k1@ vagy @k2@" tr "flash_itemShop_Special_Recipe_Large" = "Különleges" tr "flash_itemShop_Special_Recipe_Small" = "*" tr "flash_itemShop_tab_AllItems" = "Összes tárgy" tr "flash_itemShop_tab_Recommended" = "Ajánlott" tr "flash_itemShop_titleBar_title" = "Tárgyak boltja" tr "flash_itemShop_tooltip_CannotBeSold" = "Nem lehet eladni" tr "flash_itemShop_tooltip_cost" = "Költség:" tr "flash_itemShop_tooltip_gridMode" = "Az összes tárgy megjelenítése kisebb, rácsos elrendezésben" tr "flash_itemShop_tooltip_listMode" = "Az összes tárgy megjelenítése nagyobb, listás elrendezésben" tr "flash_itemShop_tooltip_OriginalCost" = "Eredeti költség:" tr "flash_itemShop_tooltip_sellsfor" = "Eladási ár: " tr "flash_itemShop_tooltip_SellsFor" = "Eladási ár: " tr "flash_itemShop_tooltip_undoButton" = "A legutóbbi tárgyvásárlás vagy eladás visszavonása.

Ha elhagyod a Tárgyak boltjának területét, vagy a játékot befolyásoló dolgot teszel, a visszavonási előzmények törlődnek.

Ha olyan tárgyat veszel, ami azonnali hatással van a játékra, a visszavonási előzmények szintén törlődnek." tr "flash_itemShop_tooltip_upgradeCost" = "Fejlesztés költsége:" tr "flash_message_reconnect" = "Visszacsatlakozás folyamatban" tr "flash_minimap_active" = "Aktív" tr "flash_minimap_destroyed" = "Elpusztított" tr "flash_minimap_inhibitor" = "Inhibitor" tr "flash_minimap_nexus" = "Nexus" tr "flash_minimap_turret" = "Torony" tr "flash_options_back" = "Mégsem" tr "flash_options_end_confirm_msg" = "Ha kilépsz, ideiglesen eltilthatunk a további játékoktól." tr "flash_options_end_confirm_msg_all" = "A csapatodnak szüksége van rád!
Ha kilépsz, ideiglenesen eltilthatunk a további játékoktól." tr "flash_options_end_confirm_msg_spectator" = "Biztosan ki akarsz lépni?" tr "flash_options_end_confirm_title" = "A csapatodnak szüksége van rád!" tr "flash_options_end_game_title" = "Játék befejezése" tr "flash_options_end_no" = "Folytatom a játékot!" tr "flash_options_end_no_spectator" = "Nem" tr "flash_options_end_yes" = "Kilépés a játékból" tr "flash_options_end_yes_spectator" = "Igen" tr "flash_options_interface_chat_scale" = "Kijelző csevegőablakának méretezése" tr "flash_options_interface_damage" = "Sebzés" tr "flash_options_interface_disable_minimap_movement" = "Kistérkép jobb-klikk letiltása" tr "flash_options_interface_display" = "Megjelenítés" tr "flash_options_interface_dodge" = "Kitérés" tr "flash_options_interface_enemyDamage" = "Ellenfél sebzése" tr "flash_options_interface_experience" = "Tapasztalat" tr "flash_options_interface_floating" = "Lebegő szöveg" tr "flash_options_interface_gold" = "Arany" tr "flash_options_interface_heal" = "Gyógyulás" tr "flash_options_interface_health" = "Életerő-veszteség" tr "flash_options_interface_hpBars" = "Életerősávok megjelenítése" tr "flash_options_interface_hud_reset" = "Kijelző alaphelyzetbe állítása" tr "flash_options_interface_legacy" = "Egyszínű sebzéskiírás" tr "flash_options_interface_level" = "Szint:" tr "flash_options_interface_loss_of_control" = "Irányításvesztés sávok" tr "flash_options_interface_mana" = "Mana" tr "flash_options_interface_minimap_scale" = "Kistérkép mérete" tr "flash_options_interface_newbie" = "Újoncoknak szóló tippek megjelenítése" tr "flash_options_interface_quest" = "Küldetés" tr "flash_options_interface_scale" = "Kijelző mérete" tr "flash_options_interface_score" = "Pont" tr "flash_options_interface_special" = "Különleges" tr "flash_options_interface_status" = "Állapot" tr "flash_options_interface_title" = "Kezelőfelület" tr "flash_options_key_alternate" = "Másodlagos billentyű" tr "flash_options_key_binding_error_message" = "a társítás nem hozható létre a megadottak szerint" tr "flash_options_key_category_name1" = "Képességek" tr "flash_options_key_category_name2" = "Egyéb" tr "flash_options_key_category_name3" = "Kameravezérlés" tr "flash_options_key_category_name4" = "Játékos mozgása" tr "flash_options_key_category_name5" = "Konzol" tr "flash_options_key_category_name6" = "Fegyvertár elemei" tr "flash_options_key_category_name7" = "Időugrás" tr "flash_options_key_category_replay" = "Néző mód vezérlése" tr "flash_options_key_command" = "Parancs" tr "flash_options_key_conflict" = "A művelet ütközik egy másik billentyűtársítással. Mit szeretnél tenni?" tr "flash_options_key_continue" = "Folytatás" tr "flash_options_key_key_string" = "billentyű" tr "flash_options_key_key1" = "Elsődleges" tr "flash_options_key_key2" = "Másodlagosan" tr "flash_options_key_mac_system_bindings" = "Rendszerbillentyű-társítások engedélyezése" tr "flash_options_key_name_evntPlayerPing" = "Sürgős értesítés ping" tr "flash_options_key_name_evntPlayerPingCursor" = "Értesítés ping" tr "flash_options_key_name_evntPlayerPingCursorDanger" = "Visszavonulás ping" tr "flash_options_key_name_evntPlayerPingDanger" = "Gyors visszavonulás ping" tr "flash_options_key_name_evtCameraLockToggle" = "Kamera zárolása" tr "flash_options_key_name_evtCameraSnap" = "Kamera fókuszálása a hősre" tr "flash_options_key_name_evtCastAvatarSpell1" = "1. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtCastAvatarSpell2" = "2. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtCastSpell1" = "1. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtCastSpell2" = "2. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtCastSpell3" = "3. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtCastSpell4" = "4. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtChampionOnly" = "Csak hősök célba vétele" tr "flash_options_key_name_evtChampionSpecificInteractionButton1Click" = "Hősspecifikus esemény 1" tr "flash_options_key_name_evtChampionSpecificInteractionButton2Click" = "Hősspecifikus esemény 2" tr "flash_options_key_name_evtChampionSpecificInteractionButton3Click" = "Hősspecifikus esemény 3" tr "flash_options_key_name_evtChampionSpecificInteractionButton4Click" = "Hősspecifikus esemény 4" tr "flash_options_key_name_evtChampionSpecificInteractionButton5Click" = "Hősspecifikus esemény 5" tr "flash_options_key_name_evtChampionSpecificInteractionButton6Click" = "Hősspecifikus esemény 6" tr "flash_options_key_name_evtChampMasteryDisplay" = "Hősismereti jelvény kijelzése" tr "flash_options_key_name_evtChatConsoleReturn" = "Csevegőkonzol sortörés" tr "flash_options_key_name_evtChatHistory" = "Csevegési előzmények" tr "flash_options_key_name_evtDecreaseReplaySpeed" = "Lelassítás" tr "flash_options_key_name_evtDefaultReplaySpeed" = "Vissza normál sebességre" tr "flash_options_key_name_evtDisableDirectedCamera" = "Kézi kameravezérlés" tr "flash_options_key_name_evtDragScrollLock" = "Húzással görgetés zárolása" tr "flash_options_key_name_evtDrawHud" = "Kijelző" tr "flash_options_key_name_evtEmoteDance" = "Tánc" tr "flash_options_key_name_evtEmoteJoke" = "Vicc" tr "flash_options_key_name_evtEmoteLaugh" = "Nevetés" tr "flash_options_key_name_evtEmoteTaunt" = "Gúny" tr "flash_options_key_name_evtEmoteToggle" = "Kapcsoló" tr "flash_options_key_name_evtEnableDirectedCamera" = "Automatikus kamera" tr "flash_options_key_name_evtEnableFPSCamera" = "Belső nézetű kamera" tr "flash_options_key_name_evtFPSBackwards" = "Mozgás hátra" tr "flash_options_key_name_evtFPSForward" = "Mozgás előre" tr "flash_options_key_name_evtFPSPitchDown" = "Döntés lefelé" tr "flash_options_key_name_evtFPSPitchUp" = "Döntés felfelé" tr "flash_options_key_name_evtFPSStrafeLeft" = "Oldalazás balra" tr "flash_options_key_name_evtFPSStrafeRight" = "Oldalazás jobbra" tr "flash_options_key_name_evtFPSYawLeft" = "Forgatás balra" tr "flash_options_key_name_evtFPSYawRight" = "Forgatás jobbra" tr "flash_options_key_name_evtHideHUD" = "Kijelző elrejtése" tr "flash_options_key_name_evtHoldShowScoreBoard" = "Eredményjelző megjelenítése (folyamatos)" tr "flash_options_key_name_evtHoldShowTimers" = "Számlálók megjelenítése (folyamatos)" tr "flash_options_key_name_evtIncreaseReplaySpeed" = "Felgyorsítás" tr "flash_options_key_name_evtJumpBack" = "Ugrás vissza" tr "flash_options_key_name_evtJumpForward" = "Ugrás előre" tr "flash_options_key_name_evtLevelSpell1" = "1. képesség fejlesztése" tr "flash_options_key_name_evtLevelSpell2" = "2. képesség fejlesztése" tr "flash_options_key_name_evtLevelSpell3" = "3. képesség fejlesztése" tr "flash_options_key_name_evtLevelSpell4" = "4. képesség fejlesztése" tr "flash_options_key_name_evtOnUIMouse4Pan" = "Húzással görgetés" tr "flash_options_key_name_evtOpenShop" = "Bolt megnyitása" tr "flash_options_key_name_evtPetMoveClick" = "Kísérő mozgatása kattintással" tr "flash_options_key_name_evtPlayerAttackMove" = "Játékos támadás-mozgatása" tr "flash_options_key_name_evtPlayerAttackMoveClick" = "Játékos támadás-mozgatása kattintással" tr "flash_options_key_name_evtPlayerAttackOnlyClick" = "Játékos támadása kattintással" tr "flash_options_key_name_evtPlayerHoldPosition" = "Játékos várakoztatása" tr "flash_options_key_name_evtPlayerMoveClick" = "Játékos mozgatása kattintással" tr "flash_options_key_name_evtPlayerPingAreaIsWarded" = "Itt őrszem van ping" tr "flash_options_key_name_evtPlayerPingComeHere" = "Segítséget kérek ping" tr "flash_options_key_name_evtPlayerPingMIA" = "Hiányzó ellenfél ping" tr "flash_options_key_name_evtPlayerPingOMW" = "Úton vagyok ping" tr "flash_options_key_name_evtPlayerPingRadialDanger" = "Veszély ping" tr "flash_options_key_name_evtPlayerSelectClick" = "Játékos kiválasztása kattintással" tr "flash_options_key_name_evtPlayerStopPosition" = "Játékos megállítása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolIncGameClock" = "Játékidő előretekerése 30 másodperccel" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolIncGold" = "Arany mennyiségének növelése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolIncLevel" = "Szintlépés" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolLockLevel" = "Tapasztalati szint zárolása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolRemoveTargetDummy" = "Célbábuk eltávolítása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolResetCooldown" = "Töltési idők automatikus nullázása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolResetGame" = "Játék alaphelyzetbe állítása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolResetHP" = "Életerő automatikus visszatöltése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolResetPAR" = "Mana / energia automatikus visszatöltése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolRevive" = "Újjáéledés" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnAlliedTargetDummy" = "Szövetséges bábu elhelyezése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnDragonAir" = "Felhősárkány megidézése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnDragonEarth" = "Hegysárkány megidézése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnDragonElder" = "Ősi Sárkány megidézése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnDragonFire" = "Pokoli Sárkány megidézése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnDragonOcean" = "Óceánsárkány megidézése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnEnemyTargetDummy" = "Ellenséges célbábu elhelyezése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnJungle" = "Dzsungeltáborok újjáélesztése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolSpawnJunglePlants" = "Dzsungelbeli növények megidézése" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolTeleport" = "Teleportálás a kurzorhoz" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolToggleMinions" = "Minionok megjelenésének ki- és bekapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolToggleTurrets" = "Tornyok támadásainak ki- és bekapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtPracticeToolTurretInv" = "Sebezhetetlen tornyok ki- és bekapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtPushToTalk" = "Beszéd gombnyomásra" tr "flash_options_key_name_evtQC1" = "Quick Chat 1" tr "flash_options_key_name_evtQC10" = "Quick Chat 10" tr "flash_options_key_name_evtQC2" = "Quick Chat 2" tr "flash_options_key_name_evtQC3" = "Quick Chat 3" tr "flash_options_key_name_evtQC4" = "Quick Chat 4" tr "flash_options_key_name_evtQC5" = "Quick Chat 5" tr "flash_options_key_name_evtQC6" = "Quick Chat 6" tr "flash_options_key_name_evtQC7" = "Quick Chat 7" tr "flash_options_key_name_evtQC8" = "Quick Chat 8" tr "flash_options_key_name_evtQC9" = "Quick Chat 9" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmoteInstantOpen" = "Hangulatjeltárcsa gyors megnyitása" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmoteOpen" = "Hangulatjeltárcsa megnyitása" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmotePlaySlot0" = "Hangulatjelzés gyors lejátszása – Észak" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmotePlaySlot1" = "Hangulatjelzés gyors lejátszása – Kelet" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmotePlaySlot2" = "Hangulatjelzés gyors lejátszása – Dél" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmotePlaySlot3" = "Hangulatjelzés gyors lejátszása – Nyugat" tr "flash_options_key_name_evtRadialEmotePlaySlot4" = "Hangulatjelzés gyors lejátszása – Közép" tr "flash_options_key_name_evtScrollDown" = "Görgetés lefelé" tr "flash_options_key_name_evtScrollLeft" = "Görgetés balra" tr "flash_options_key_name_evtScrollRight" = "Görgetés jobbra" tr "flash_options_key_name_evtScrollUp" = "Görgetés felfelé" tr "flash_options_key_name_evtSelectAlly1" = "1. szövetséges kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectAlly2" = "2. szövetséges kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectAlly3" = "3. szövetséges kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectAlly4" = "4. szövetséges kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectAlly5" = "5. szövetséges kiválasztása " tr "flash_options_key_name_evtSelectChaosPlayer1" = "1. vörös játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectChaosPlayer2" = "2. vörös játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectChaosPlayer3" = "3. vörös játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectChaosPlayer4" = "4. vörös játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectChaosPlayer5" = "5. vörös játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectChaosPlayer6" = "6. vörös játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectOrderPlayer1" = "1. kék játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectOrderPlayer2" = "2. kék játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectOrderPlayer3" = "3. kék játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectOrderPlayer4" = "4. kék játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectOrderPlayer5" = "5. kék játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectOrderPlayer6" = "6. kék játékos kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelectSelf" = "Saját karakter kiválasztása" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastAvatarSpell1" = "1. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastAvatarSpell2" = "2. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastItem1" = "1. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastItem2" = "2. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastItem3" = "3. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastItem4" = "4. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastItem5" = "5. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastItem6" = "6. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastSpell1" = "1. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastSpell2" = "2. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastSpell3" = "3. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastSpell4" = "4. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSelfCastVisionItem" = "Talizmán" tr "flash_options_key_name_evtSetVisibilityTeam1" = "A háború ködének beállítása a Kék csapathoz" tr "flash_options_key_name_evtSetVisibilityTeam2" = "A háború ködének beállítása a Vörös csapathoz" tr "flash_options_key_name_evtSetVisibilityTeamNone" = "A háború ködének beállítása mindenkihez" tr "flash_options_key_name_evtShopFocusSearch" = "Fókusz a bolt keresősávján" tr "flash_options_key_name_evtShopSwitchTabs" = "Váltás a boltlapok között" tr "flash_options_key_name_evtShowAllConsole" = "A teljes konzol megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowCharacterMenu" = "Összetett játékosstatisztikák megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowCharacterMenuSpectator" = "Hős menü megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowConsole" = "Konzol megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowHealthBars" = "Életerősávok" tr "flash_options_key_name_evtShowHideTeamfightUI" = "Csapatharc-felület be-/kikapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtShowScoreBoard" = "Eredményjelző megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowSummonerNames" = "Idézőnevek megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowTimers" = "Számlálók megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtShowVoicePanel" = "Hangcsevegés paneljének megjelenítése/elrejtése" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastAvatarSpell1" = "1. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastAvatarSpell2" = "2. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastItem1" = "1. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastItem2" = "2. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastItem3" = "3. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastItem4" = "4. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastItem5" = "5. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastItem6" = "6. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastSpell1" = "1. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastSpell2" = "2. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastSpell3" = "3. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastSpell4" = "4. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastVisionItem" = "Talizmán" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorAvatarSpell1" = "1. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorAvatarSpell2" = "2. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorItem1" = "1. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorItem2" = "2. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorItem3" = "3. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorItem4" = "4. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorItem5" = "5. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorItem6" = "6. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorSpell1" = "1. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorSpell2" = "2. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorSpell3" = "3. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorSpell4" = "4. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartCastWithIndicatorVisionItem" = "Talizmán" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastAvatarSpell1" = "1. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastAvatarSpell2" = "2. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastItem1" = "1. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastItem2" = "2. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastItem3" = "3. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastItem4" = "4. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastItem5" = "5. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastItem6" = "6. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastSpell1" = "1. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastSpell2" = "2. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastSpell3" = "3. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastSpell4" = "4. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastVisionItem" = "Talizmán" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorAvatarSpell1" = "1. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorAvatarSpell2" = "2. idézői varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorItem1" = "1. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorItem2" = "2. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorItem3" = "3. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorItem4" = "4. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorItem5" = "5. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorItem6" = "6. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorSpell1" = "1. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorSpell2" = "2. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorSpell3" = "3. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorSpell4" = "4. varázslat" tr "flash_options_key_name_evtSmartPlusSelfCastWithIndicatorVisionItem" = "Talizmán" tr "flash_options_key_name_evtSysMenu" = "Rendszermenü" tr "flash_options_key_name_evtToggleFogOfWar" = "Háború köde" tr "flash_options_key_name_evtToggleFPSAndLatency" = "FPS kijelzése" tr "flash_options_key_name_evtToggleMinionHealthBars" = "Minionok életerősávja" tr "flash_options_key_name_evtToggleMouseClip" = "Egér képernyőzárjának be-/kikapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtToggleObserverVisibility" = "Háború köde csapatonként" tr "flash_options_key_name_evtTogglePlayerStats" = "Egyszerű játékosstatisztikák megjelenítése" tr "flash_options_key_name_evtToggleQC" = "Activate Quick Chat" tr "flash_options_key_name_evtToggleReplayNeutralTimers" = "Feladatidőzítők be-/kikapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtToggleReplayPause" = "Lejátszás/szünet" tr "flash_options_key_name_evtToggleReplayTimeControls" = "Lejátszási vezérlők be- és kikapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtToggleReplayUI" = "Meccsnézői kijelző" tr "flash_options_key_name_evtToggleReplayVisibilityPanel" = "Láthatósági menü be- és kikapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtToggleScoreboardGoldDisplay" = "Eredményjelző elemeinek be- és kikapcsolása" tr "flash_options_key_name_evtToggleVC" = "Felvétel indítása/leállítása" tr "flash_options_key_name_evtUseChampSwap" = "Hőscsere" tr "flash_options_key_name_evtUseItem1" = "1. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtUseItem2" = "2. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtUseItem3" = "3. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtUseItem4" = "4. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtUseItem5" = "5. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtUseItem6" = "6. tárgy" tr "flash_options_key_name_evtUseItem7" = "Hazateleportálás" tr "flash_options_key_name_evtUseVisionItem" = "Talizmán" tr "flash_options_key_primary" = "Elsődleges billentyű" tr "flash_options_key_reset" = "Alaphelyzet" tr "flash_options_key_revert" = "Visszaállítás" tr "flash_options_key_reverted" = "visszaállítása megtörtént..." tr "flash_options_key_title" = "Billentyűtársítás" tr "flash_options_key_tooltip_evtCameraLockToggle" = "evtCameraLockToggle" tr "flash_options_key_tooltip_evtCameraSnap" = "evtCameraSnap" tr "flash_options_key_tooltip_evtCastAvatarSpell1" = "CastAvatarSpell1" tr "flash_options_key_tooltip_evtCastAvatarSpell2" = "CastAvatarSpell2" tr "flash_options_key_tooltip_evtCastSpell1" = "Az 1. helyen található hősi varázslat alkalmazásának kiváltása" tr "flash_options_key_tooltip_evtCastSpell2" = "A 2. helyen található hősi varázslat alkalmazásának kiváltása" tr "flash_options_key_tooltip_evtCastSpell3" = "A 3. helyen található hősi varázslat alkalmazásának kiváltása" tr "flash_options_key_tooltip_evtCastSpell4" = "A 4. helyen található hősi varázslat alkalmazásának kiváltása" tr "flash_options_key_tooltip_evtChampMasteryDisplay" = "Hősismereti jelvény kijelzése" tr "flash_options_key_tooltip_evtChatHistory" = "evtChatHistory" tr "flash_options_key_tooltip_evtDrawHud" = "evtDrawHud" tr "flash_options_key_tooltip_evtEmoteDance" = "Tánc előadása" tr "flash_options_key_tooltip_evtEmoteJoke" = "Vicc előadása" tr "flash_options_key_tooltip_evtEmoteLaugh" = "Nevetés előadása" tr "flash_options_key_tooltip_evtEmoteTaunt" = "Kigúnyolás előadása" tr "flash_options_key_tooltip_evtEmoteToggle" = "Kapcsoló mozdulatsor" tr "flash_options_key_tooltip_evtHoldShowScoreBoard" = "evtHoldShowScoreBoard" tr "flash_options_key_tooltip_evtLevelSpell1" = "evtLevelSpell1" tr "flash_options_key_tooltip_evtLevelSpell2" = "evtLevelSpell2" tr "flash_options_key_tooltip_evtLevelSpell3" = "evtLevelSpell3" tr "flash_options_key_tooltip_evtLevelSpell4" = "evtLevelSpell4" tr "flash_options_key_tooltip_evtOpenShop" = "evtOpenShop" tr "flash_options_key_tooltip_evtPlayerAttackMove" = "evtPlayerAttackMove" tr "flash_options_key_tooltip_evtPlayerAttackMoveClick" = "evtPlayerAttackMoveClick" tr "flash_options_key_tooltip_evtPlayerAttackOnlyClick" = "evtPlayerAttackOnlyClick" tr "flash_options_key_tooltip_evtPlayerHoldPosition" = "evtPlayerHoldPosition" tr "flash_options_key_tooltip_evtPlayerMoveClick" = "evtPlayerMoveClick" tr "flash_options_key_tooltip_evtPlayerStopPosition" = "evtPlayerStopPosition" tr "flash_options_key_tooltip_evtScrollDown" = "evtScrollDown" tr "flash_options_key_tooltip_evtScrollLeft" = "evtScrollLeft" tr "flash_options_key_tooltip_evtScrollRight" = "evtScrollRight" tr "flash_options_key_tooltip_evtScrollUp" = "evtScrollUp" tr "flash_options_key_tooltip_evtShopFocusSearch" = "evtShopFocusSearch" tr "flash_options_key_tooltip_evtShopSwitchTabs" = "evtShopSwitchTabs" tr "flash_options_key_tooltip_evtShowAllConsole" = "evtShowAllConsole" tr "flash_options_key_tooltip_evtShowCharacterMenu" = "evtShowCharacterMenu" tr "flash_options_key_tooltip_evtShowConsole" = "evtShowConsole" tr "flash_options_key_tooltip_evtShowHealthBars" = "evtShowHealthBars" tr "flash_options_key_tooltip_evtShowScoreBoard" = "evtShowScoreBoard" tr "flash_options_key_tooltip_evtShowSummonerNames" = "evtShowSummonerNames" tr "flash_options_key_tooltip_evtToggleFPSAndLatency" = "Az FPS és a ping kijelzésének be-/kikapcsolása" tr "flash_options_key_tooltip_evtToggleMinionHealthBars" = "evtToggleMinionHealthBars" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem1" = "evtUseItem1" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem2" = "evtUseItem2" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem3" = "evtUseItem3" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem4" = "evtUseItem4" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem5" = "evtUseItem5" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem6" = "evtUseItem6" tr "flash_options_key_tooltip_evtUseItem7" = "evtUseItem7" tr "flash_options_key_unbindKey" = "Törlés" tr "flash_options_key_unbound" = "társítás megszüntetve..." tr "flash_options_key_unbound_message" = "társítás megszűnt" tr "flash_options_main_back" = "Vissza" tr "flash_options_main_end" = "Játék befejezése" tr "flash_options_main_interface" = "Kezelőfelület" tr "flash_options_main_key" = "Billentyűtársítás" tr "flash_options_main_more" = "További lehetőségek" tr "flash_options_main_sound" = "Hangok" tr "flash_options_main_title" = "Beállítások" tr "flash_options_main_video" = "Videó" tr "flash_options_more_alienware_lightfx" = "Alienware LightFX" tr "flash_options_more_auto_acquire_target" = "Célpont automatikus megtámadása" tr "flash_options_more_auto_display_target" = "Célpont automatikus megjelenítése" tr "flash_options_more_camera" = "Kamera beállításai" tr "flash_options_more_cooldown_format" = "Töltési idő megjelenítése" tr "flash_options_more_cooldown_format_dd0" = "Nincs" tr "flash_options_more_cooldown_format_dd1" = "másodperc" tr "flash_options_more_coolDownFormat_dd2" = "perc:mp" tr "flash_options_more_coolDownFormat_dd3" = "Egyszerűsített" tr "flash_options_more_flash_screen_when_damaged" = "Vörös villanás sebződéskor" tr "flash_options_more_flip" = "Kamera tükrözése" tr "flash_options_more_flip_minimap" = "Kistérkép tükrözése" tr "flash_options_more_hideWall" = "Középső kijelző elrejtése" tr "flash_options_more_interface" = "Felület beállításai" tr "flash_options_more_linemissilevisible" = "Kilövési vonal megjelenítése" tr "flash_options_more_map" = "Térkép beállításai" tr "flash_options_more_middleMouseScrollSpeed" = "Húzással görgetés sebessége" tr "flash_options_more_mouse_speed" = "Egér sebessége" tr "flash_options_more_neutral" = "Semleges táborok megjelenítése" tr "flash_options_more_numeric_cooldown_format" = "Megjelenítés formátuma" tr "flash_options_more_osx_mouse_acceleration" = "Szoftveres kurzor használata" tr "flash_options_more_osx_mouse_acceleration_locked" = "A függőleges szinkronizálás miatt a szoftveres kurzor nem használható" tr "flash_options_more_predictmovement" = "Mozgás-előrejelzés alkalmazása" tr "flash_options_more_scroll" = "Térkép görgetésének sebessége" tr "flash_options_more_show_radius_on_attack" = "Támadási hatókör megjelenítése" tr "flash_options_more_showallchannelchat" = "[Mind] csevegés megjelenítése" tr "flash_options_more_smartcast_range" = "Kattintás nélküli hatótávok" tr "flash_options_more_smooth_scrolling" = "Kameramozgás egyenletessé tétele" tr "flash_options_more_snow_enabled" = "Hó bekapcsolása" tr "flash_options_more_surrender" = "A harc feladása" tr "flash_options_more_surrenderReason" = "Mivel a csapatod helyzete nem olyan rossz, nem adhatod fel a harcot." tr "flash_options_more_timestamps" = "Időpontok megjelenítése" tr "flash_options_more_title" = "További lehetőségek" tr "flash_options_ok" = "OK" tr "flash_options_sound_announcer" = "Bemondó" tr "flash_options_sound_disableAllSound" = "Összes hang kikapcsolása" tr "flash_options_sound_master" = "Fő hangerő" tr "flash_options_sound_music" = "Zene hangereje" tr "flash_options_sound_note" = "*A hangok kikapcsolásával javulhat a teljesítmény." tr "flash_options_sound_resetAll" = "Alaphelyzet" tr "flash_options_sound_sfx" = "Hanghatások hangereje" tr "flash_options_sound_title" = "Hangok" tr "flash_options_sound_voice" = "Beszéd hangereje" tr "flash_options_theme_music_sr" = "Frissített" tr "flash_options_theme_music_sr_bilgewater" = "Bilgewater" tr "flash_options_theme_music_sr_classic" = "Klasszikus" tr "flash_options_video_advanced_enable_hud_animations" = "Kijelző animációinak bekapcsolása" tr "flash_options_video_advanced_full_scene_anti_aliasing" = "Jelenetek teljes élsimításának engedélyezése" tr "flash_options_video_advanced_video_options" = "Speciális beállítások" tr "flash_options_video_character" = "Karakterek minősége" tr "flash_options_video_colorblind_mode" = "Színvak mód" tr "flash_options_video_effects" = "Effektek minősége" tr "flash_options_video_environment" = "Környezet minősége" tr "flash_options_video_frameRateCap" = "FPS felső határa" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd0" = "Stabil" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd1" = "Magas FPS" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd2" = "Teljesítményteszt" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd3" = "25 képkocka / másodperc" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd4" = "30 képkocka / másodperc" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd5" = "60 képkocka / másodperc" tr "flash_options_video_frameRateCap_dd6" = "80 képkocka / másodperc" tr "flash_options_video_full3DMode" = "Gyors terep" tr "flash_options_video_noShadow" = "Árnyékok ki" tr "flash_options_video_quality_dd0" = "Nagyon alacsony" tr "flash_options_video_quality_dd1" = "Alacsony" tr "flash_options_video_quality_dd2" = "Közepes" tr "flash_options_video_quality_dd3" = "Magas" tr "flash_options_video_quality_dd4" = "Nagyon magas" tr "flash_options_video_quality_off" = "Ki" tr "flash_options_video_resolution" = "Felbontás" tr "flash_options_video_resolution_dd0" = "1024x768" tr "flash_options_video_resolution_dd1" = "1280x1024" tr "flash_options_video_resolution_dd2" = "1680x1050" tr "flash_options_video_resolution_dd3" = "1440x900" tr "flash_options_video_resolution_dd4" = "1280x800" tr "flash_options_video_resolution_dd5" = "1280x720" tr "flash_options_video_settings" = "Beállítások" tr "flash_options_video_settings_dd0" = "Automatikus" tr "flash_options_video_settings_dd1" = "Egyéni" tr "flash_options_video_shadows" = "Árnyékok" tr "flash_options_video_title" = "Videó" tr "flash_options_video_video_options" = "Videobeállítások" tr "flash_options_video_waitForVerticalSync" = "Függőleges szinkronizálás" tr "flash_options_video_window" = "Ablak mód" tr "flash_options_video_window_borderlessWindow" = "Szegély nélkül" tr "flash_options_video_window_borderlessWindow_mac_hotcorners" = "Figyelem: a szegély nélküli mód nem kompatibilis az OSX operációs rendszer Aktív sarkok funkciójával." tr "flash_options_video_window_fullScreen" = "Teljes képernyő" tr "flash_options_video_window_windowedMode" = "Ablakban" tr "flash_optionsMenu_cancel" = "Mégse" tr "flash_optionsMenu_defaultsLabel" = "Alapértelmezett értékek visszaállítása" tr "flash_optionsMenu_event_ActivationSensitivity" = "Aktiválási küszöb (csak hangtevékenység esetén)" tr "flash_optionsMenu_event_AlwaysShowExtendedTooltip" = "Részletes eszköztipp megjelenítése mindig" tr "flash_optionsMenu_event_AmbienceVolume" = "Környezet hangereje" tr "flash_optionsMenu_event_AnnouncerVolume" = "Bemondó hangereje" tr "flash_optionsMenu_event_AutoAcquireTarget" = "Automatikus támadás" tr "flash_optionsMenu_event_AutoDisplayTarget" = "Cél keretének mutatása támadáskor" tr "flash_optionsMenu_event_BindSysKeys" = "Rendszer-billentyűkombinációk újratársításának engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_CharacterInking" = "Karakterkörvonal" tr "flash_optionsMenu_event_CharacterQuality" = "Karakter minősége" tr "flash_optionsMenu_event_ChatScale" = "Csevegőablak mérete" tr "flash_optionsMenu_event_ColorPalette" = "Színvak mód" tr "flash_optionsMenu_event_CursorOverride" = "Retró kurzor engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_CursorScale" = "Kurzor méretezése" tr "flash_optionsMenu_event_DisableHudSpellClick" = "Varázslatok kattinthatóságának kikapcsolása a kijelzőn" tr "flash_optionsMenu_event_Dodge_Enabled" = "Kitérés" tr "flash_optionsMenu_event_DrawHealthBars" = "Életerősávok megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_EffectsQuality" = "Effektek minősége" tr "flash_optionsMenu_event_EnableAudio" = "Összes hang kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_EnableCustomAnnouncer" = "Egyéni bemondó kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_EnableFXAA" = "Élsimítás" tr "flash_optionsMenu_event_EnableHUDAnimations" = "Kijelző animációinak engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_EnableLightFx" = "Alienware LightFX engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_EnableLineMissileVis" = "Kilövési vonal megjelenítésének engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_EnableTargetedAttackMove" = "Támadás az egérmutató irányába" tr "flash_optionsMenu_event_EnemyPhysicalDamage_Enabled" = "Ellenfél sebzése" tr "flash_optionsMenu_event_EnvironmentQuality" = "Környezet minősége" tr "flash_optionsMenu_event_evtPushToTalk" = "Gombnyomásra történő beszélgetés" tr "flash_optionsMenu_event_evtShowVoicePanel" = "Hangpanel megjelenítése/elrejtése" tr "flash_optionsMenu_event_Experience_Enabled" = "Tapasztalat" tr "flash_optionsMenu_event_FlashScreenWhenDamaged" = "Képernyővillanás sebzés alkalmával" tr "flash_optionsMenu_event_FlashScreenWhenStunned" = "Képernyővillanás irányításvesztés alkalmával" tr "flash_optionsMenu_event_FlipMiniMap" = "Kistérkép megjelenítése bal oldalt" tr "flash_optionsMenu_event_FrameCapType" = "FPS felső határa" tr "flash_optionsMenu_event_GameMouseSpeed" = "Egér sebessége" tr "flash_optionsMenu_event_GlobalScale" = "Kijelző mérete" tr "flash_optionsMenu_event_Gold_Enabled" = "Arany" tr "flash_optionsMenu_event_Heal_Enabled" = "Gyógyulás" tr "flash_optionsMenu_event_HideEnemySummonerEmotes" = "Az ellenfelek hangulatjeleinek elnémítása" tr "flash_optionsMenu_event_HideEyeCandy" = "Díszítőelemek elrejtése" tr "flash_optionsMenu_event_InputDevice" = "Bemeneti eszköz" tr "flash_optionsMenu_event_InputMode" = "Bemeneti mód" tr "flash_optionsMenu_event_InputVolume" = "Bemeneti hangerő (erősítés)" tr "flash_optionsMenu_event_Invulnerable_Enabled" = "Állapot" tr "flash_optionsMenu_event_KeyboardScrollSpeed" = "Kamera mozgási sebessége (billentyűzet)" tr "flash_optionsMenu_event_Legacy_Enabled" = "Egyszínű sebzéskiírás" tr "flash_optionsMenu_event_Level_Enabled" = "Szint" tr "flash_optionsMenu_event_LossOfControlEnabled" = "Irányításvesztés-jelző megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ManaDamage_Enabled" = "Mana" tr "flash_optionsMenu_event_MapScrollSpeed" = "Kamera mozgási sebessége (egér)" tr "flash_optionsMenu_event_MapScrollSpeed_replay" = "Képernyőszéli kamera mozgási sebessége" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableAprilFools2019" = "Bolondok napja térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableArcade" = "Játéktermi térképdíszítések letiltása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableLunarRevel" = "A Holdünnep-térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableMSI" = "Az MSI témájú térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableOdyssey" = "Az Odüsszeia témájú térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisablePoolParty" = "Medencés buli térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisablePopstar" = "Popsztár témájú térképdíszítések letiltása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableProject" = "PROJEKT minionok kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableSnowdown" = "Ess neki! térképkinézet letiltása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableStarGuardian" = "Csillagőrző minionok kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableTFTR" = "Mesék a Szurdokból témájú térképdíszítések letiltása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableTrials" = "Próbatétel térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableURF" = "Az URF témájú térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MapSkinOptionDisableWorlds" = "Vb-térképdíszítések kikapcsolása" tr "flash_optionsMenu_event_MasterVolume" = "Fő hangerő" tr "flash_optionsMenu_event_MiddleClickDragScrollEnabled" = "Húzással görgetés (lenyomott egérgombbal)" tr "flash_optionsMenu_event_MinimapMoveSelf" = "Mozgáskövetés engedélyezése a kistérképen" tr "flash_optionsMenu_event_MinimapScale" = "Kistérkép mérete" tr "flash_optionsMenu_event_MirroredScoreboard" = "Tükrözött elrendezésű eredményjelző" tr "flash_optionsMenu_event_MusicVolume" = "Zene hangereje" tr "flash_optionsMenu_event_NameTagDisplay" = "Névcímke megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_NewAggroIndicator" = "Új agró kijelző" tr "flash_optionsMenu_event_NumericCooldownFormat" = "Töltési idő megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ObjectTooltips" = "Az ellenség információit tartalmazó eszköztippek megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_OSXMouseAcceleration" = "Szoftveres egér használata (a függőleges szinkronizálást ki kell kapcsolni)" tr "flash_optionsMenu_event_PhysicalDamage_Enabled" = "Sebzés" tr "flash_optionsMenu_event_PingsVolume" = "Ping hangereje" tr "flash_optionsMenu_event_PracticeToolScale" = "Gyakorlómód kezelőfelületének mérete" tr "flash_optionsMenu_event_PredictMovement" = "Mozgás-előrejelzés alkalmazása" tr "flash_optionsMenu_event_QCKeyNotifierEnabled" = "Enable Quick Chat key notifications" tr "flash_optionsMenu_event_QuestReceived_Enabled" = "Küldetés" tr "flash_optionsMenu_event_RelativeTeamColors" = "Relatív csapatszínek használata" tr "flash_optionsMenu_event_ReplayMiddleMouseScrollSpeed" = "Egérgombos térképgörgetés sebessége" tr "flash_optionsMenu_event_ReplayScrollSmoothingEnabled" = "Kameramozgás egyenletessé tételének engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_Score_Enabled" = "Pont" tr "flash_optionsMenu_event_ScreenResolution" = "Felbontás" tr "flash_optionsMenu_event_ScrollSmoothingEnabled" = "Egyenletes kameramozgás engedélyezése" tr "flash_optionsMenu_event_SfxVolume" = "Hanghatások hangereje" tr "flash_optionsMenu_event_ShadowQuality" = "Árnyékok" tr "flash_optionsMenu_event_ShowAllChannelChat" = "[Mind] csevegés megjelenítése (meccskereséses játékok)" tr "flash_optionsMenu_event_ShowAttackRadius" = "Támadási hatótáv megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowChampionIndicator" = "Hős önazonosító jelölője" tr "flash_optionsMenu_event_ShowGodray" = "Hősök kiemelése, ha a középpontban vannak" tr "flash_optionsMenu_event_ShowHealthBarShake" = "Életerősáv animációjának megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowNeutralCamps" = "Semleges táborok megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowSlows" = "Lassítások megjelenítése az irányításvesztés-jelzőn" tr "flash_optionsMenu_event_ShowSpellCosts" = "Varázslatok költségének megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowSummonerNames" = "Idézőnevek megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowSummonerNamesInScoreboard" = "Idézőnevek megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowTeamFramesOnLeft" = "Csapatkeretek megjelenítése a bal oldalon" tr "flash_optionsMenu_event_ShowTimestamps" = "Időpontok megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_event_ShowTurretRangeIndicators" = "Torony hatótávjelölőinek megjelenítése (csak Emberek vs MI esetén)" tr "flash_optionsMenu_event_ShowVoiceChatHalos" = "Beszédjelzők megjelenítése a kijelzőn" tr "flash_optionsMenu_event_ShowVoicePanelWithScoreboard" = "Hangpanel megjelenítése az eredményjelzővel együtt" tr "flash_optionsMenu_event_SmartCastOnKeyRelease" = "A „Kattintás nélküli varázslás” lecserélése a „Kattintás nélkül, hatótávjelzővel” elemre a billentyűparancsok felületén" tr "flash_optionsMenu_event_SmartCastWithIndicator_CastWhenNewSpellSelected" = "A megnyomott varázslat elsütése egy másik varázslat gyorsbillentyűjének megnyomásakor." tr "flash_optionsMenu_event_SnapCameraOnRespawn" = "Újjáéledéskor kamera a hősre" tr "flash_optionsMenu_event_Special_Enabled" = "Különleges" tr "flash_optionsMenu_event_TargetChampionsOnlyAsToggle" = "A „Csak hősök célba vétele” választható beállításként való kezelése" tr "flash_optionsMenu_event_ThemeMusic" = "Háttérzene" tr "flash_optionsMenu_event_VoiceVolume" = "Beszéd hangereje" tr "flash_optionsMenu_event_WaitForVerticalSync" = "Függőleges szinkronizálás" tr "flash_optionsMenu_exitGame" = "Kilépés a játékból" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_0" = "Nagyon alacsony" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_1" = "Alacsony" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_2" = "Közepesen alacsony" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_3" = "Közepes" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_4" = "Közepesen magas" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_5" = "Magas" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_6" = "Nagyon magas" tr "flash_optionsMenu_GraphicsSlider_Custom" = "Egyéni" tr "flash_optionsMenu_kb_bindCancelled" = "Törölve" tr "flash_optionsMenu_kb_bindingFailed" = "A társítás sikertelen" tr "flash_optionsMenu_kb_bindInterrupted" = "Megszakítva" tr "flash_optionsMenu_kb_bindToInvalidKey" = "Hiba: Nem lehet a(z) „%key%” gombhoz társítani" tr "flash_optionsMenu_kb_invalidType" = "Hiba: Érvénytelen billentyűtársítás" tr "flash_optionsMenu_kb_isNowBoundTo" = "%event% a(z) %key% billentyűhöz társítva" tr "flash_optionsMenu_kb_isNowUnbound" = "%event% társítása megszűnt" tr "flash_optionsMenu_kb_pressKeyToBind" = "Nyomj le egy billentyűt a következő társításához:" tr "flash_optionsMenu_kb_quickbind" = "%event% (elsődleges)" tr "flash_optionsMenu_kb_secondary" = "%event% (másodlagos)" tr "flash_optionsMenu_kb_set1" = "1. beállítás" tr "flash_optionsMenu_kb_set2" = "2. beállítás" tr "flash_optionsMenu_kblbl_advancedKeyOptions" = "Speciális billentyűtársítási beállítások" tr "flash_optionsMenu_kblbl_advancedVideo" = "Haladó" tr "flash_optionsMenu_kblbl_CharacterInkingDescription" = "Az egységek körüli sötét körvonal megjelenítése. A kikapcsolása növelheti a teljesítményt." tr "flash_optionsMenu_kblbl_disableAllSoundDescription" = "Az összes hang letiltása javíthatja a teljesítményt" tr "flash_optionsMenu_kblbl_EnableFXAADescription" = "Javítja a képi minőséget, mert a modellek kevésbé lesznek szögletesek. Ez csökkentheti a teljesítményt." tr "flash_optionsMenu_kblbl_enableLeftMouseButtonAttackMove" = "Az automatikus támadómozdulat társítása a bal egérgombhoz" tr "flash_optionsMenu_kblbl_frameRateCapDescription" = "A nagyobb teljesítményű számítógépek esetén az FPS korlátozásának feloldásával a videomegjelenítés egyenletesebbnek tűnik" tr "flash_optionsMenu_kblbl_Highlights" = "Kiemelt pillanatok videórögzítési beállításai" tr "flash_optionsMenu_kblbl_itemNormalCast" = "Normál varázslás" tr "flash_optionsMenu_kblbl_itemSelfCast" = "Varázslás magadra" tr "flash_optionsMenu_kblbl_itemSmartCast" = "Kattintás nélküli varázslás" tr "flash_optionsMenu_kblbl_itemSmartCastWithIndicator" = "Kattintás nélkül, hatótávjelzővel" tr "flash_optionsMenu_kblbl_itemSmartPlusSelfCast" = "Kattintás nélküli varázslás magadra" tr "flash_optionsMenu_kblbl_itemSmartPlusSelfCastWithIndicator" = "Kattintás nélkül, hatótávjelzővel, magadra" tr "flash_optionsMenu_kblbl_normalCast" = "Normál varázslás" tr "flash_optionsMenu_kblbl_other" = "Egyéb" tr "flash_optionsMenu_kblbl_ScaleVideoDescription" = "Videó függőleges felbontása" tr "flash_optionsMenu_kblbl_ScaleVideoTooltip" = "Kimeneti videó magassága pixelben" tr "flash_optionsMenu_kblbl_selfCast" = "Varázslás magadra" tr "flash_optionsMenu_kblbl_smartCast" = "Kattintás nélküli varázslás" tr "flash_optionsMenu_kblbl_smartCastWithIndicator" = "Kattintás nélkül, hatótávjelzővel" tr "flash_optionsMenu_kblbl_smartPlusSelfCast" = "Kattintás nélküli varázslás magadra" tr "flash_optionsMenu_kblbl_smartPlusSelfCastWithIndicator" = "Kattintás nélkül, hatótávjelzővel, magadra" tr "flash_optionsMenu_kblbl_VideoAudioQuality" = "Hangminőség" tr "flash_optionsMenu_kblbl_VideoFrameRate" = "Célvideó képkockasebessége" tr "flash_optionsMenu_kblbl_videoQualityDescription" = "Videokódolás minősége" tr "flash_optionsMenu_kblbl_waitForVerticalSyncDescription" = "Képstabilitás növelése a teljesítmény kárára." tr "flash_optionsMenu_keysection_abilitiesAndSummoners" = "Képességek és idézői varázslatok" tr "flash_optionsMenu_keysection_cameraControl" = "Kameravezérlés" tr "flash_optionsMenu_keysection_communication" = "Kommunikáció" tr "flash_optionsMenu_keysection_display" = "Megjelenítés" tr "flash_optionsMenu_keysection_fps_camera" = "Belső nézetű kamera" tr "flash_optionsMenu_keysection_fpsDisplay" = "FPS kijelzése" tr "flash_optionsMenu_keysection_interface" = "Felület" tr "flash_optionsMenu_keysection_items" = "Tárgyak" tr "flash_optionsMenu_keysection_itemShop" = "Tárgyak boltja" tr "flash_optionsMenu_keysection_menus" = "Menük" tr "flash_optionsMenu_keysection_playerMovement" = "Játékos mozgása" tr "flash_optionsMenu_keysection_practicetool" = "Gyakorlómód" tr "flash_optionsMenu_keysection_QC" = "Quick Chat" tr "flash_optionsMenu_keysection_timeshift" = "Időugrás" tr "flash_optionsMenu_lbl_abilities" = "Képességek" tr "flash_optionsMenu_lbl_abilityAndAttackDisplay" = "Képesség- és támadásmegjelenítés" tr "flash_optionsMenu_lbl_additionalHotkeys" = "További gyorsbillentyűk" tr "flash_optionsMenu_lbl_alienwareOptions" = "Alienware-beállítások" tr "flash_optionsMenu_lbl_chat" = "Csevegés" tr "flash_optionsMenu_lbl_controls" = "Vezérlők" tr "flash_optionsMenu_lbl_CursorOverride" = "Retró kurzor" tr "flash_optionsMenu_lbl_disableAprilFools2019MapSkin" = "Kikapcsolja a Bolondok napja témájú térképdíszítéseket." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableArcadeMapSkin" = "Kikapcsolja a Játéktermi témájú tereptárgyakat és vizuális effektusokat." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableLunarRevelMapSkin" = "Kikapcsolja a Holdünnep témájú díszítéseket." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableMSIMapSkin" = "Kikapcsolja az MSI témájú térképdíszítéseket és a Baron kinézetet." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableOdysseyMapSkin" = "Kikapcsolja az Odüsszeia témájú minionokat és Baront." tr "flash_optionsMenu_lbl_disablePoolPartyMapSkin" = "A Medencés buli témájú díszítések és minionok kikapcsolása." tr "flash_optionsMenu_lbl_disablePopstarMapSkin" = "Letiltja a Popsztár témájú térképdíszítéseket." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableProjectSkin" = "Kikapcsolja a PROJEKT témájú minionokat." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableSnowdownMapSkin" = "Kikapcsolja az Ess neki! témájú térképkinézetet és vizuális effektusokat." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableStarGuardianMapSkin" = "Kikapcsolja a Csillagőrző témájú minionokat." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableTFTRMapSkin" = "Letiltja a Mesék a Szurdokból témájú térképdíszítéseket." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableTrialsMapSkin" = "Kikapcsolja a Próbatétel témájú díszítéseket" tr "flash_optionsMenu_lbl_disableURFMapSkin" = "Kikapcsolja az URF témájú díszítéseket." tr "flash_optionsMenu_lbl_disableWorldsMapSkin" = "Letiltja a vb témájú térképdíszítéseket." tr "flash_optionsMenu_lbl_emotes" = "Hangulatjelek" tr "flash_optionsMenu_lbl_floatingText" = "Csatában megjelenő szöveg" tr "flash_optionsMenu_lbl_gameplay" = "A játék menete" tr "flash_optionsMenu_lbl_graphicsSlider" = "Grafika" tr "flash_optionsMenu_lbl_hardwareFeatures" = "Hardverjellemzők" tr "flash_optionsMenu_lbl_healthAndResourceBars" = "Életerő- és erőforrássávok" tr "flash_optionsMenu_lbl_hideEyeCandy" = "Környezeti hatások és kószáló állatkák letiltása." tr "flash_optionsMenu_lbl_items" = "Tárgyak" tr "flash_optionsMenu_lbl_layoutPreferences_scoreboard" = "Eredményjelző" tr "flash_optionsMenu_lbl_layoutPreferences_TeamFrames" = "Csapatkeretek" tr "flash_optionsMenu_lbl_macOnlyOption" = "macOS-beállítások" tr "flash_optionsMenu_lbl_macVerticalSync" = "Függőleges szinkronizálás (szoftveres egérkezelés letiltása)" tr "flash_optionsMenu_lbl_minimap" = "Kistérkép" tr "flash_optionsMenu_lbl_movementPredictionText" = "Lassú hálózati kapcsolat esetén a hős mozgásának válaszideje hosszabbnak tűnhet" tr "flash_optionsMenu_lbl_normalCast" = "Normál varázslás mindre" tr "flash_optionsMenu_lbl_notifications" = "Értesítések" tr "flash_optionsMenu_lbl_performance" = "Fokozott teljesítmény" tr "flash_optionsMenu_lbl_quality" = "Jobb minőség" tr "flash_optionsMenu_lbl_quickBinds" = "Elsődleges gyorsbillentyűk" tr "flash_optionsMenu_lbl_relativeTeamColors" = "Függetlenül attól, hogy a térkép melyik oldalán kezdesz, a szövetséges minionok és épületek kék, az ellenséges egységek pedig vörös színűek lesznek." tr "flash_optionsMenu_lbl_scale" = "Felület mérete" tr "flash_optionsMenu_lbl_smartCast" = "Kattintás nélküli varázslás mindre" tr "flash_optionsMenu_lbl_smartCastRangeInd" = "Kattintás nélkül, hatótávjelzővel" tr "flash_optionsMenu_lbl_summoners" = "Idézői varázslatok" tr "flash_optionsMenu_lbl_targetedAttackMoveTip" = "Engedélyezve:
a támadómozdulat a kattintáshoz legközelebbi célpontot célozza meg.

Letiltva:
a támadómozdulat a hőshöz legközelebbi célpontot célozza meg." tr "flash_optionsMenu_lbl_Tooltips" = "Eszköztippek" tr "flash_optionsMenu_lbl_trinket" = "Talizmán" tr "flash_optionsMenu_lbl_voiceHotkeys" = "Hangvezérlő gyorsbillentyűk" tr "flash_optionsMenu_lbl_voiceInputSettings" = "Bemeneti beállítások" tr "flash_optionsMenu_mute" = "Elnémítás" tr "flash_optionsMenu_option_120" = "120 FPS" tr "flash_optionsMenu_option_144" = "144 FPS" tr "flash_optionsMenu_option_200" = "200 képkocka/másodperc" tr "flash_optionsMenu_option_240" = "240 képkocka/másodperc" tr "flash_optionsMenu_option_25" = "25 FPS" tr "flash_optionsMenu_option_30" = "30 FPS" tr "flash_optionsMenu_option_80" = "80 FPS" tr "flash_optionsMenu_option_benchmark" = "Nem korlátozott" tr "flash_optionsMenu_option_cameraLockMode" = "Zárolt kamera mód" tr "flash_optionsMenu_option_cameraLockMode_fixed" = "Rögzített eltolás" tr "flash_optionsMenu_option_cameraLockMode_perSide" = "Oldalankénti eltolás" tr "flash_optionsMenu_option_cameraLockMode_semiLocked" = "Félig zárolt" tr "flash_optionsMenu_option_colorblind" = "Színvak" tr "flash_optionsMenu_option_default" = "Alapértelmezett" tr "flash_optionsMenu_option_defaultSystemDevice" = "Alapértelmezett rendszereszköz" tr "flash_optionsMenu_option_emotePopupUIDisplay" = "Hangulatjel-buborékok megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_option_emotePopupUIDisplayMode_muteAll" = "Ki" tr "flash_optionsMenu_option_emotePopupUIDisplayMode_muteSound" = "Hangok némítása" tr "flash_optionsMenu_option_emotePopupUIDisplayMode_showAll" = "Be" tr "flash_optionsMenu_option_FloatingTextDefault" = "Alapértelmezett" tr "flash_optionsMenu_option_FloatingTextLegacy" = "Régi" tr "flash_optionsMenu_option_NameTagDisplayChampionName" = "Hős nevének mutatása" tr "flash_optionsMenu_option_NameTagDisplayHideName" = "Nevek elrejtése" tr "flash_optionsMenu_option_NameTagDisplaySummonerName" = "Idézőnév megjelenítése" tr "flash_optionsMenu_option_NumericCooldownFormat0" = "Nincs" tr "flash_optionsMenu_option_NumericCooldownFormat1" = "másodperc" tr "flash_optionsMenu_option_NumericCooldownFormat2" = "perc + másodperc" tr "flash_optionsMenu_option_NumericCooldownFormat3" = "perc" tr "flash_optionsMenu_option_scaleVideo_1080" = "1080" tr "flash_optionsMenu_option_scaleVideo_1440" = "1440" tr "flash_optionsMenu_option_scaleVideo_360" = "360" tr "flash_optionsMenu_option_scaleVideo_480" = "480" tr "flash_optionsMenu_option_scaleVideo_720" = "720" tr "flash_optionsMenu_option_scaleVideo_window" = "Ablak magassága" tr "flash_optionsMenu_option_stable" = "60 FPS" tr "flash_optionsMenu_option_videoAudio_High" = "Magas" tr "flash_optionsMenu_option_videoAudio_Low" = "Alacsony" tr "flash_optionsMenu_option_videoFR_30" = "30" tr "flash_optionsMenu_option_videoFR_60" = "60" tr "flash_optionsMenu_option_voiceInputMode_PushToTalk" = "Beszéd gombnyomásra" tr "flash_optionsMenu_option_voiceInputMode_VoiceActivity" = "Hangtevékenység" tr "flash_optionsMenu_page_game" = "Játék" tr "flash_optionsMenu_page_hotkeys" = "Irányítás" tr "flash_optionsMenu_page_interface" = "Felület" tr "flash_optionsMenu_page_sound" = "Hang" tr "flash_optionsMenu_page_video" = "Videó" tr "flash_optionsMenu_page_voice" = "Hangcsevegés" tr "flash_optionsMenu_save" = "Rendben" tr "flash_optionsMenu_surrender" = "A harc feladása" tr "flash_optionsMenu_tip_AlwaysShowExtendedTooltip" = "Egyes eszköztippek a [Shift] lenyomásakor további információkat jelenítenek meg. Ha bejelölöd ezt a beállítást, az eszköztippek mindig megjelenítik ezeket a további információkat." tr "flash_optionsMenu_title" = "BEÁLLÍTÁSOK" tr "flash_optionsMenu_tooltip_enableLeftMouseButtonAttackMoveTip" = "FONTOS: ha engedélyezed ezt a billentyűtársítást, akkor a bolt és a kijelző egyes elemeit csak a Shift + bal kattintás kombinációval tudod használni." tr "flash_optionsMenu_tooltip_normalCast" = "Normál varázslás
A gyorsbillentyű lenyomásakor egy célpontjelző jelenik meg, a képesség elsütéséhez pedig egy újabb kattintás szükséges." tr "flash_optionsMenu_tooltip_smartCast" = "Kattintás nélküli varázslás
A gyorsbillentyű lenyomásakor a képesség azonnal aktiválódik az egérmutató által jelölt célpontra, vagy afelé." tr "flash_optionsMenu_tooltip_SmartCastOnKeyRelease" = "Hatótávjelölők kattintás nélküli varázsláskor
A billentyű lenyomásakor egy hatótávjelölő jelenik meg. A képességet a billentyű elengedésével lehet aktiválni." tr "flash_optionsMenu_tooltip_SmartCastWithIndicator_CastWhenNewSpellSelected" = "Ha lenyomod egy hatótávjelzővel rendelkező, kattintás nélküli varázslat gombját, egy másik varázslat gombjának megnyomásával elsütöd az első varázslatot." tr "flash_optionsMenu_unbind" = "Társítás törlése" tr "flash_optionsMenu_videoQuality_high" = "Magas" tr "flash_optionsMenu_videoQuality_low" = "Alacsony" tr "flash_optionsMenu_videoQuality_medium" = "Közepes" tr "flash_panelName_SummonerSpecialist" = "Idézők" tr "flash_quickchat_category_1" = "To Everyone" tr "flash_quickchat_category_10" = "Need Assistance" tr "flash_quickchat_category_2" = "Reply" tr "flash_quickchat_category_3" = "Praise Team" tr "flash_quickchat_category_4" = "Stay Positive" tr "flash_quickchat_category_5" = "Take That Objective" tr "flash_quickchat_category_6" = "Team Strategy" tr "flash_quickchat_category_7" = "Attack!" tr "flash_quickchat_category_8" = "Need Information" tr "flash_quickchat_category_9" = "Warning!" tr "flash_quickchat_exittext" = "Drag me around the screen!" tr "flash_quickchat_text_1001" = "Is this area warded?" tr "flash_quickchat_text_1002" = "Ward here please!" tr "flash_quickchat_text_1003" = "Ready?" tr "flash_quickchat_text_1004" = "Let's group up." tr "flash_quickchat_text_1005" = "Take this objective." tr "flash_quickchat_text_1006" = "Let's focus on how we can win this." tr "flash_quickchat_text_1007" = "Sorry, that was my fault." tr "flash_quickchat_text_101" = "Good game." tr "flash_quickchat_text_102" = "Well played." tr "flash_quickchat_text_103" = "Good luck, have fun!" tr "flash_quickchat_text_104" = "Nice shot!" tr "flash_quickchat_text_105" = "Challenge accepted." tr "flash_quickchat_text_106" = "Legendary!" tr "flash_quickchat_text_107" = "DEMACIA!" tr "flash_quickchat_text_108" = "For Noxus!" tr "flash_quickchat_text_109" = "OK." tr "flash_quickchat_text_201" = "Thanks!" tr "flash_quickchat_text_202" = "Agreed." tr "flash_quickchat_text_203" = "I'm on my way." tr "flash_quickchat_text_204" = "Let's do it!" tr "flash_quickchat_text_205" = "You're welcome." tr "flash_quickchat_text_206" = "Yes." tr "flash_quickchat_text_207" = "No." tr "flash_quickchat_text_208" = "Sorry." tr "flash_quickchat_text_301" = "Placeholder 1" tr "flash_quickchat_text_302" = "Placeholder 2" tr "flash_quickchat_text_303" = "Placeholder 3" tr "flash_quickchat_text_304" = "Placeholder 4" tr "flash_quickchat_text_305" = "Placeholder 5" tr "flash_quickchat_text_306" = "Placeholder 6" tr "flash_quickchat_text_307" = "Placeholder 7" tr "flash_quickchat_text_308" = "Placeholder 8" tr "flash_quickchat_text_309" = "Placeholder 9" tr "flash_quickchat_text_310" = "Placeholder 10" tr "flash_quickchat_text_401" = "Let's play safe and recover." tr "flash_quickchat_text_402" = "We can still win this." tr "flash_quickchat_text_403" = "Don't give up!" tr "flash_quickchat_text_404" = "Stay positive!" tr "flash_quickchat_text_405" = "Never underestimate the power of the Scout's Code." tr "flash_quickchat_text_501" = "We should slay the Dragon." tr "flash_quickchat_text_502" = "Break the inhibitor!" tr "flash_quickchat_text_503" = "Crush the nexus!" tr "flash_quickchat_text_504" = "Clear the jungle." tr "flash_quickchat_text_505" = "Destroy this tower." tr "flash_quickchat_text_506" = "Let's challenge the Baron!" tr "flash_quickchat_text_601" = "Let's be aggressive." tr "flash_quickchat_text_602" = "Let's play defensively." tr "flash_quickchat_text_603" = "I'm going to surprise them." tr "flash_quickchat_text_604" = "Hold for my signal." tr "flash_quickchat_text_605" = "We should group up mid lane." tr "flash_quickchat_text_606" = "Get ready for a team fight!" tr "flash_quickchat_text_607" = "We should group up top lane." tr "flash_quickchat_text_608" = "We should group up bottom lane." tr "flash_quickchat_text_609" = "Let's invade!" tr "flash_quickchat_text_610" = "Let's guard against enemy invasion." tr "flash_quickchat_text_701" = "I'm ready to attack." tr "flash_quickchat_text_702" = "Let's gank this lane." tr "flash_quickchat_text_703" = "Let's push this lane." tr "flash_quickchat_text_704" = "I'm going to initiate! " tr "flash_quickchat_text_705" = "Focus their marksmen." tr "flash_quickchat_text_706" = "Focus their support." tr "flash_quickchat_text_707" = "Attack now!" tr "flash_quickchat_text_708" = "Focus their assassins." tr "flash_quickchat_text_709" = "Focus their initiators." tr "flash_quickchat_text_710" = "Focus their fighters." tr "flash_quickchat_text_801" = "Is top lane warded?" tr "flash_quickchat_text_802" = "Is bottom lane warded?" tr "flash_quickchat_text_803" = "Is middle lane warded?" tr "flash_quickchat_text_804" = "Is this area warded?" tr "flash_quickchat_text_805" = "Where is the enemy team?" tr "flash_quickchat_text_806" = "When does Dragon respawn?" tr "flash_quickchat_text_807" = "When does Baron respawn?" tr "flash_quickchat_text_808" = "What is the plan?" tr "flash_quickchat_text_901" = "The enemy team is heading to top lane." tr "flash_quickchat_text_902" = "The enemy team is heading to bottom lane." tr "flash_quickchat_text_903" = "The enemy team is heading to middle lane." tr "flash_quickchat_text_904" = "Beware the enemy initiators. " tr "flash_quickchat_text_905" = "Incoming enemies!" tr "flash_quickchat_text_906" = "Watch out for skill shots! " tr "flash_quickchat_text_907" = "Run away!" tr "flash_quickchat_text_908" = "Don't step on the traps!" tr "flash_quickchat_text_909" = "Be careful!" tr "flash_radial_menu_Cancel" = "Mégsem" tr "flash_radial_menu_ComeHere" = "Segítséget kérek" tr "flash_radial_menu_Danger" = "Veszély" tr "flash_radial_menu_MIA" = "Hiányzó ellenfél" tr "flash_radial_menu_OMW" = "Úton vagyok" tr "flash_scoreboard_alive" = "" tr "flash_scoreboard_enemyKills" = "Ellenfél csapatának gyilkosságai" tr "flash_scoreboard_icon0" = "Játékos" tr "flash_scoreboard_icon1" = "Halálmérő" tr "flash_scoreboard_icon2" = "Gyilkosság" tr "flash_scoreboard_icon3" = "Halál" tr "flash_scoreboard_icon4" = "Assziszt" tr "flash_scoreboard_icon5" = "Tárgyak" tr "flash_scoreboard_icon6" = "Megölt minionok" tr "flash_scoreboard_icon7" = "Ultimate kész" tr "flash_scoreboard_icon8" = "Lerombolt épületek" tr "flash_scoreboard_icon9" = "Egyéni pontszám" tr "flash_scoreboard_panel_title" = "Eredményjelző" tr "flash_scoreboard_summoner_spells" = "Idézői varázslatok" tr "flash_scoreboard_teamKills" = "Csapatod gyilkosságai" tr "flash_scoreboard_title" = "Gyilkosság / Halál / Assziszt" tr "flash_scoreboard_ultimate_not_ready" = "NEM" tr "flash_scoreboard_ultimate_ready" = "IGEN" tr "flash_surrender_confirmNo" = "Nemmel szavaztál." tr "flash_surrender_confirmYes" = "Igennel szavaztál." tr "flash_surrender_no" = "NEM" tr "flash_surrender_title" = "A harc feladása" tr "flash_surrender_yes" = "IGEN" tr "flash_target_AttributeTitle0" = "Varázserő" tr "flash_target_AttributeTitle1" = "Sebzés" tr "flash_target_AttributeTitle2" = "Mozgási sebesség" tr "flash_target_AttributeTitle3" = "Páncél" tr "flash_target_PiwStats" = "Stat." tr "flash_tip_dialogue_button_continue" = "Folytatás" tr "flash_titan_ButtonBar_KDALabel" = "Gyilkosság / Halál / Assziszt" tr "flash_titan_icon0" = "Gyilkosságok száma" tr "flash_titan_icon1" = "Halálok száma" tr "flash_titan_icon10" = "Ellenfél poro-pontszáma" tr "flash_titan_icon2" = "Asszisztok száma" tr "flash_titan_icon3" = "Csapatod gyilkosságainak száma" tr "flash_titan_icon4" = "Ellenfél gyilkosságainak száma" tr "flash_titan_icon5" = "Egyéni pontszám" tr "flash_titan_icon6" = "Megölt minionok" tr "flash_titan_icon7" = "Csapatod megölt minionjai" tr "flash_titan_icon8" = "Ellenség megölt minionjai" tr "flash_titan_icon9" = "Csapatod poro-pontszáma" tr "float_text_PerkHextechFlashtraptionAssist" = "Tartsd lenyomva az idézői varázslat billentyűjét" tr "game_ability_resource_Ammo" = "Lőszer" tr "game_ability_resource_Battlefury" = "Düh" tr "game_ability_resource_BloodWell" = "Vérkút" tr "game_ability_resource_Courage" = "Bátorság" tr "game_ability_resource_CrimsonRush" = "Karmazsin roham" tr "game_ability_resource_Dragonfury" = "Düh" tr "game_ability_resource_Energy" = "Energia" tr "game_ability_resource_Ferocity" = "Kegyetlenség" tr "game_ability_resource_Gnarfury" = "Dühpont" tr "game_ability_resource_Heat" = "Hő" tr "game_ability_resource_MP" = "Mana" tr "game_ability_resource_None" = "Nincs" tr "game_ability_resource_Rage" = "Düh" tr "game_ability_resource_Shield" = "Pajzs" tr "game_ability_resource_Wind" = "Lendület" tr "game_ability_slot_nickname_0" = "Q" tr "game_ability_slot_nickname_1" = "W" tr "game_ability_slot_nickname_2" = "E" tr "game_ability_slot_nickname_3" = "R" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_ancient_golem" = "Győzd le a Kék Gólemet" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_buy_boots" = "Vegyél egy pár cipőt a boltban" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_dragon" = "Győzd le a Sárkányt" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_front_turret" = "Rombolj le egy ellenséges tornyot" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_inhibitor" = "Rombolj le egy ellenséges inhibitort" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_kill_minions" = "Ölj meg 5 ellenséges miniont" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_lane_turrets" = "Rombold le az ösvényen található összes ellenséges tornyot" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_lizard_elder" = "Győzd le a Vörös Szederhátat" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_move_to_lane" = "Hagyd el a bázist" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_nexus" = "Rombold le az ellenség nexusát" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_nexus_turrets" = "Rombold le az ellenség nexusát védő tornyokat" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_primary_quests" = "Itt az elsődleges küldetések jelennek meg" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_recall" = "Használd a Hazateleportálás varázslatot" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_secondary_quests" = "Itt a másodlagos küldetések jelennek meg" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_slay_champion" = "Ölj meg egy ellenséges hőst" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_starting_item" = "Vásárolj egy kezdőtárgyat" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_view_quest_tooltip" = "Mozgasd ide az egérmutatót" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_wolves" = "Győzd le az Éjfarkasokat" tr "game_advanced_tutorial_quest_name_wraiths" = "Győzd le a Pengecsőröket" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_ancient_golem" = "Győzd le a Kék Gólemet
A Kék Gólem a nyugati dzsungelben, a folyótól délre tanyázik. A legyőzésével extra tapasztalati pontokra és aranyra tehetsz szert, illetve a hősöd egy különleges erősítéshez jut.
Kattints a Kék Gólem tanyájának megtekintéséhez
Jutalom: 200 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_buy_boots" = "Vegyél egy pár cipőt a boltban
Látogass el a boltba az idézői platformon, és szerezz be egy pár cipőt. A cipőket a bolt MOZGÁS kategóriájában találod, illetve a számodra ajánlott tárgyak listáján is szerepelnek.

A mozgási sebesség fontos, többek között az utazási idő csökkentése és az ellenfelek utolérése szempontjából, illetve amikor az üldözőid elől menekülsz.
Jutalom: 100 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_dragon" = "Győzd le a Sárkányt
A Sárkány a folyó déli szakaszának déli partján él. A legyőzésével az egész csapat egy jelentős erősítő hatáshoz jut.
Kattints a Sárkány tanyájának megtekintéséhez
Jutalom: 300 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_front_turret" = "Rombolj le egy ellenséges tornyot
Kövesd a minionjaidat az ösvényen az első ellenséges toronyig, és rombold le azt! Várj, amíg a torony célba veszi a minionjaid, majd vonulj vissza biztos távolságba, még mielőtt az összes minionod elesik.
Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni a tornyok elhelyezkedését a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_inhibitor" = "Rombolj le egy ellenséges inhibitort
Ha megtámadod és lerombolod a védtelen ellenséges inhibitort, szuperminionok fognak indulni az adott ösvényen. Ez lehetővé teszi, hogy megtámadd az ellenfél nexusát őrző tornyokat.
Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni a védtelen inhibitorok elhelyezkedését a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_kill_minions" = "Ölj meg 5 ellenséges miniont
Mérj gyilkos csapást 5 ellenséges minionra. Minden végzetes csapásért bónusz aranyat kapsz.
Jutalom: 100 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_lane_turrets" = "Rombold le az ösvényen található összes ellenséges tornyot
Segítsd minionjaidat az előrenyomulásban és az ösvényen található összes torony lerombolásában! Így az adott ösvényen az ellenséges inhibitor védtelenné válik.
Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni a tornyok elhelyezkedését a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_lizard_elder" = "Győzd le a Vörös Szederhátat
A Vörös Szederhátat a délkeleti dzsungelben találod. A legyőzésével extra tapasztalati pontokra és aranyra tehetsz szert, illetve a hősöd egy különleges erősítéshez jut.
Kattints a Vörös Szederhát tanyájának megtekintéséhez
Jutalom: 200 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_move_to_lane" = "Hagyd el a bázist
Vezesd el a hősödet az idézői platformtól a bázis falain kívül található három ösvény egyikéhez!
Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni az ösvényeket a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_nexus" = "Rombold le az ellenség nexusát
Ha lerombolod az ellenség védtelen nexusát, tiéd a győzelem! Legalább egy ellenséges inhibitornak lerombolt állapotban kell maradnia ahhoz, hogy a nexus sebezhető legyen.
Ide kattintva megtekintheted a nexus elhelyezkedését a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_nexus_turrets" = "Rombold le az ellenség nexusát védő tornyokat
Segítsd a minionjaidat az ellenség nexusa előtt található tornyok lerombolásában! A nexus akkor válik sebezhetővé, ha mindkét torony megsemmisült.
Ide kattintva megtekintheted a tornyok elhelyezkedését a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_primary_quests" = "Elsődleges küldetések
Az elsődleges küldetések olyan fő feladatok, amelyeket a csapatodnak mindenképp teljesítenie kell a győzelemhez.
" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_recall" = "Használd a Hazateleportálás varázslatot
A Hazateleportálás varázslattal a hősöd gyorsan visszatérhet az idézői platformhoz. A platform visszatölti az életerődet és a manádat, illetve az ottléted alatt új tárgyakat is vásárolhatsz a boltban.

Az óvatosság azonban nem árt, hiszen az ellenfelek által okozott sebzés megszakítja a hazateleportálást.
Jutalom: 100 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_secondary_quests" = "Másodlagos küldetések
A másodlagos küldetések szabadon választhatók, és a teljesítésükkel nagyobb esélyed lesz a győzelemre. Emellett bónusz aranyat is kapsz ezen küldetések teljesítéséért.
" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_slay_champion" = "Ölj meg egy ellenséges hőst
Keresd az alkalmat egy ellenséges hős elpusztítására. Ne feledd, ha megtámadsz valakit, a közelben tartózkodó ellenséges minionok és tornyok az ellenfeled segítségére lesznek!
Jutalom: 200 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_starting_item" = "Vásárolj egy kezdőtárgyat
Mielőtt elhagynád az idézői platformot, kattints a tárgyak boltjára, és vásárolj legalább egy kezdőtárgyat. Az ajánlottak listájának első helyén szereplő tárgy általában jó választás.
Kattints, ha meg szeretnéd nézni a boltot a kistérképen
" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_view_quest_tooltip" = "Mozgasd ide az egérmutatót
Ügyes! A részletekért vidd az egérmutatót a Feladatkövető fölé.
" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_wolves" = "Győzd le az Éjfarkasokat
A délnyugati dzsungelben egy farkasfalka ütött tanyát. Ha legyőződ őket, extra tapasztalati pont és arany üti a markodat.
Kattints a farkasok tanyájának megtekintéséhez
Jutalom: 100 arany" tr "game_advanced_tutorial_quest_tooltip_wraiths" = "Győzd le a Pengecsőröket
Egy csapat Pengecsőr rejtőzik a dzsungelben, a térkép közepétől épp egy kicsit délre. Ha legyőződ őket, extra tapasztalati pont és arany üti a markodat.
Kattints a Pengecsőrök tanyájának megtekintéséhez
Jutalom: 125 arany" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_champion_battles" = "Hősi csaták" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_death" = "Halál" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_items" = "Tárgyak" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_jargon" = "Zsargon" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_jungling" = "Dzsungelharc" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_laning" = "Portyázás" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_pushing" = "Ostrom" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_spells" = "Varázslatok" tr "game_advanced_tutorial_tip_category_user_interface" = "Felhasználói felület" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_assists" = "Mivel segítettél társadnak egy ellenséges hős meggyilkolásában, egy asszisztra tettél szert. A hősödnek bónusz aranyjutalom jár a megszerzett asszisztokért." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_baron" = "Baron Nashor az Idézők szurdokának legerősebb szörnye, ezért a legyőzéséhez szükséged lesz a szövetségeseid segítségére is. Baron elpusztításáért az összes élő szövetséges hős jelentős erősítést és tetemes aranyjutalmat kap." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_baron_warning" = "Ha segítség nélkül szállnál szembe Baron Nashorral, nagy valószínűséggel végezne veled. Inkább térj vissza egy ösvényre, vagy fedezd fel a dzsungel más területeit!" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_brush" = "Beléptél a bokorba. Amíg a bokros területen tartózkodsz, láthatatlan vagy az ellenfél számára mindaddig, amíg ő is be nem lép ugyanabba a bokorba. Óvatosan közelítsd meg ezeket a területeket – meglehet, hogy az ellenség itt leselkedik rád!" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_buff_debuff" = "Ezek az ikonok azokat a segítő vagy ártó hatásokat, erősítéseket, illetve gyengítéseket jelzik, amelyek épp hatással vannak a hősödre. A részletekért vidd az egérmutatót az ikonok fölé." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_chat" = "A szövetségesektől és az ellenségtől érkező csevegőüzenetek a képernyő bal alsó sarkában jelennek meg. A szövetségeseidnek az Enter billentyű lenyomásával, mindenkinek pedig a Shift-Enter billentyűkombinációval küldhetsz üzenetet. A régebbi üzeneteket a Z billentyű nyomva tartása mellett tudod elolvasni." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_dangerous_push" = "Légy óvatos, a hősöd mélyen az ellenség területén belül tartózkodik, és néhány ellenséges hős nem látható a kistérképen! A játékosok a nem látható ellenséges hősöket általában „hiányzóként” (SS) emlegetik. Ügyelj az esetleges rajtaütésekre!" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_death_recap" = "Amíg a hősöd újjászületésére várakozol, a Halálösszesítés gombjára kattintva megtudhatod, hogyan sikerült legyőzni téged." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_dragon_reward" = "A Sárkány elpusztításáért az összes szövetséges hős egy állandó erősítésre számíthat. Valahányszor a csapat megöli a Sárkányt, az erősítés egyre nagyobb lesz." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_dragon_tactics" = "A Sárkány nagyon erős szörny. Csak akkor ajánlatos megtámadni, ha a hősöd az életereje és a manája teljében van. A Kék Gólem és a Vörös Szederhát elpusztításával nyerhető erősítések jelentősen megkönnyítik a Sárkány legyőzését." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_first_skill_point" = "Ne feledd elkölteni az első képességpontodat! A csata még nem kezdődött el, így itt a remek alkalom, hogy átnézd a hősöd képességeit, és eldöntsd, melyiket szeretnéd elsőnek megtanulni." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_first_tip" = "Szép munka! A tippek értékes információkat tartalmaznak a League of Legends játék számos területével kapcsolatban, így mindenképp érdemes a kistérkép felett megjelenő ikonokra kattintanod." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_front_turrets" = "Bár nem feltétlenül szükséges, de általában jó ötlet mind a három ösvényen lerombolni az első ellenséges tornyot, mielőtt a másodikkal próbálkoznál valamelyiken. Így növeled a csapatod befolyását a csatatéren, és eközben tapasztalati pontot és aranyat is szerezhetsz." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_golem_buff" = "A Kék Gólem legyőzése átmeneti erősítéshez juttatja a hősödet. Amíg az erősítés aktív, a hősöd gyakrabban tudja bevetni a varázslatait, és a manája is gyorsabban regenerálódik." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_golem_tactics" = "A Kék Gólem erős ellenfél. Először próbáld meg a minionjait elpusztítani, és a hősöd képességeit se felejtsd el használni." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_inhibitor_respawn" = "Az elpusztított ellenséges inhibitor néhány perc múltán újjáépül. Ezt követően már nem indulnak szuperminionok a csapatod megsegítésére az adott ösvényen. Az ellenség nexusa sérthetetlen addig, amíg mindhárom inhibitor aktív." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_inhibitor_reward" = "Egy ellenséges inhibitor lerombolását követően a bázisod szuperminionokat kezd indítani az adott ösvényen. A szuperminionok jóval erősebbek átlagos társaiknál." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_item_reminder" = "Még nem vásároltál egyetlen tárgyat sem. Mielőtt elhagynád a bázist, térj vissza az idézői platformhoz, és vegyél egy tárgyat a boltban!" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_lane_names" = "Az Idézők szurdoka egy felső, egy középső és egy alsó ösvénnyel rendelkezik. Az idézők gyakran „top” (felső), „mid” (középső) és „bot” (alsó) elnevezéssel hivatkoznak ezekre." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_last_hitting" = "Az ellenséges minionokra mért gyilkos csapásokért extra aranyat kapsz. Időzítsd jól a támadásaid, hogy minél több aranyra tegyél szert!" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_lizard_buff" = "A Vörös Szederhát legyőzése átmeneti erősítéshez juttatja a hősödet. Ennek az erősítésnek köszönhetően a hősöd alaptámadása lassítja az ellenfél mozgási sebességét, miközben késleltetett sebzést is oszt." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_lizard_tactics" = "A Vörös Szederhát méltó ellenfél. Először próbáld meg a minionjait elpusztítani, és a hősöd képességeit se felejtsd el használni." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_low_health_warning" = "A hősöd életereje vészesen alacsony. Minél előbb találj egy biztonságos helyet, és a Hazateleportálás varázslattal térj vissza az idézői platformhoz, hogy felgyógyulj!" tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_low_minion_count" = "Figyelmeztetés! Nagyon kevés szövetséges minion maradt ennek az ellenséges toronynak a közelében. Ha a minionok elfogytak, a torony téged támad, ezért ideje visszavonulnod biztonságos távolságra, ahol kivárhatod a további szövetséges minionok érkezését." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_manaless_champions" = "Míg a Ligában a legtöbb hős manával táplálja a képességeit, sokan közülük alternatív erőforrásokra hagyatkoznak. Garen képességei szabadon bevethetők, de a használat után ki kell várnod a töltési időt az újbóli alkalmazás előtt." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_minimap" = "A kistérkép a csatamezőről jelenít meg információkat. Minden, ami a szövetségeseid számára látható, megjelenik rajta, ezért fontos, hogy gyakran ellenőrizd." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_minimap_ping" = "A kistérkép pingelése jó módja annak, hogy értesítsd a szövetségeseidet a csatatéren felbukkanó veszélyekről és lehetőségekről. A pingeléshez kattints erre a gombra, majd egy helyre a kistérképen. Közvetlenül egy ellenséges hőst vagy építményt is pingelhetsz, így célpontként jelölöd meg őket." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_mirrored_jungle" = "A legtöbb semleges szörnytábor a térkép mindkét felén megtalálható a dzsungelben. Általában biztonságosabb a saját csapatod térfelén található táborokat megtámadni." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_move_with_minimap" = "A jobb egérgombbal a kistérképre kattintva könnyedén elvezetheted a hősödet a távoli helyszínekre." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_passive_ability" = "Minden hős rendelkezik egy automatikusan működő, egyedi passzív képességgel. A hősöd passzív képességének leírásáért vidd az egérmutatót az ikon fölé." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_proximity_xp" = "Ha a hősöd nem is oszt ki gyilkos csapásokat, tapasztalati pontot úgy is szerezhet, ha egy épp meggyilkolt ellenség közelében tartózkodik." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_respawn_time" = "Meghaltál, de ne keseredj el – a League of Legendsben a halál a játék része. Rövid időn belül a hősöd újraéled a csatatéren. A várakozási idő a hősöd szintjével arányosan nő." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_scoreboard" = "Az eredményjelző statisztikákat és információkat jelenít meg a csatában részt vevő hősökről. Az eredményjelzőt a TAB billentyű lenyomva tartásával jelenítheted meg." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_shop_while_dead" = "Mialatt az újjászületésre vársz, az aranyaidért új tárgyakat vásárolhatsz a boltban." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_skill_points" = "A hősöd szintlépésekor ne felejtsd el elkölteni a képességpontjaidat! Egy varázslat szintjének növekedésével a hatékonysága is nagyobb lesz." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_spend_gold" = "Rengeteg aranyat szereztél! Legközelebb, ha az idézői platform közelében jársz, feltétlenül vásárolj néhány új tárgyat a boltban. A Hazateleportálás varázslattal gyorsan otthon teremhetsz." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_spend_gold_reminder" = "Még mindig rengeteg elkölteni való aranyad van. Az idézői platformon feltétlenül vásárolj néhány új tárgyat a boltban; ezekkel tovább erősítheted a hősödet." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_turret_approach_warning" = "Vigyázz! Egy ellenséges torony felé közelítesz, és nincsenek előtted szövetséges minionok. Mielőtt továbbmennél, be kellene várnod a szövetséges minionokat, hogy a torony őket támadja meg." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_turret_reward" = "Egy ellenséges torony lerombolásakor az összes szövetséges hős bónusz aranyat és tapasztalati pontot kap. A torony lerombolása lehetővé teszi, hogy a minionjaid beljebb hatoljanak az ellenséges területre, így a csapatod növelheti a befolyását a térképen." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_turret_targeting" = "Ha egy ellenséges torony közelében támadsz meg egy hőst, a torony rád fog támadni. Ezt lehetőleg próbáld meg elkerülni addig, amíg a hősöd kellőképpen megerősödik, hogy túlélje a torony sebzését." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_ultimate_ability_ashe" = "Amikor Ashe eljut a 6. szintre, megtanulhatod a végső képességét: az Elvarázsolt kristálynyilat. A nyilat bárhová ki lehet lőni a térképen, és elkábítja, illetve megsebzi az első ellenséges hőst, akit eltalál." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_ultimate_ability_garen" = "Amikor Garen eljut a 6. szintre, megtanulhatod a végső képességét: Demacia igazságát. Ez az erős támadás azonnal hatalmas sebzést okoz egy ellenséges hősnek. Rendkívül hatékonyan ki lehet végezni vele egy olyan ellenfelet, akinek fogytán az életereje." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_ultimate_ability_ryze" = "Amikor Ryze eljut a 6. szintre, megtanulhatod a végső képességét: a Rettegett erőt. Az aktiválását követően ez a varázslat megnöveli Ryze mozgási sebességét, és átmenetileg területi sebzéssel ruházza fel a többi varázslatát, amikkel életerőt is tud lopni az ellenfeleitől." tr "game_advanced_tutorial_tip_dialog_welcome" = "A kezdéshez kattints a Folytatás gombra." tr "game_advanced_tutorial_tip_name_assists" = "Asszisztok megszerzése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_baron" = "Baron Nashor" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_baron_warning" = "VESZÉLY!" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_brush" = "Bokor" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_buff_debuff" = "Erősítések és gyengítések" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_chat" = "Csevegés" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_dangerous_push" = "Veszélyes előrenyomulás" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_death_recap" = "Halálösszesítés" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_dragon_reward" = "A Sárkány jutalma" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_dragon_tactics" = "A Sárkány legyőzése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_first_skill_point" = "Képesség kiválasztása" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_first_tip" = "Kattints rám!" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_front_turrets" = "Az összes elülső torony elpusztítása" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_golem_buff" = "Éleslátáscímer" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_golem_tactics" = "A Kék Gólem legyőzése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_inhibitor_respawn" = "Az inhibitor újjáépülése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_inhibitor_reward" = "Az inhibitor jutalma" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_item_reminder" = "Az első tárgy" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_lane_names" = "Az ösvények nevei" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_last_hitting" = "A minionokra mért végső csapás" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_lizard_buff" = "Parázscímer" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_lizard_tactics" = "A Vörös Szederhát legyőzése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_low_health_warning" = "Alacsony életerő" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_low_minion_count" = "VESZÉLY!" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_manaless_champions" = "Mana nélküli hősök" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_minimap" = "A kistérkép" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_minimap_ping" = "A kistérkép pingelése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_mirrored_jungle" = "Semleges szörnytáborok" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_move_with_minimap" = "Mozgás a kistérképen" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_passive_ability" = "Passzív képesség" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_proximity_xp" = "Tapasztalati pontok szerzése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_respawn_time" = "Újjászületési idő" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_scoreboard" = "Az eredményjelző megjelenítése" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_shop_while_dead" = "Itt az idő a vásárlásra" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_skill_points" = "Képességpontok felhasználása" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_spend_gold" = "Arany felhasználása" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_spend_gold_reminder" = "Arany felhasználása" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_turret_approach_warning" = "VESZÉLY!" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_turret_reward" = "A torony jutalma" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_turret_targeting" = "A torony célzása" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_ultimate_ability" = "Végső képesség" tr "game_advanced_tutorial_tip_name_welcome" = "Haladó edzés – Idézők szurdoka" tr "game_advanced_tutorial_title" = "Csataedzés – Idézők szurdoka" tr "game_afk_kicking_cancelled" = "A passzivitással töltött idő számlálója alaphelyzetbe állt." tr "game_announcement_AssassinateAnnouncement1" = "A Démonhírnök megérkezett!" tr "game_announcement_AssassinateAnnouncement1_chat" = "A Démonhírnök megérkezett!" tr "game_announcement_Darkstar_OnChampionDoubleKillAnnouncement" = "@srctr name@: KETTŐS GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_Darkstar_OnChampionPentaKillAnnouncement" = "@srctr name@: PENTAKILL!" tr "game_announcement_Darkstar_OnChampionQuadraKillAnnouncement" = "@srctr name@: NÉGYSZERES GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_Darkstar_OnChampionShutdownAnnouncement" = "@srctr name@ MEGÁLLÍTOTTA @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_Darkstar_OnChampionTripleKillAnnouncement" = "@srctr name@: HÁRMAS GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_Darkstar_OnFirstBlood" = "@srctr name@: első gyilkosság!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement_SurrenderDisabledForMode" = "A rövid körök miatt ebben a játékmódban nem lehet feladni a harcot." tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_blue" = "Ezt a kört a Kék csapat nyerte!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_chat_blue" = "Ezt a kört a Kék csapat nyerte! Egy kör hiányzik a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_chat_EnemyTeam" = "Ezt a kört az ellenfél csapata nyerte! Egy kör hiányzik a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_chat_red" = "Ezt a kört a Vörös csapat nyerte! Egy kör hiányzik a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_chat_YourTeam" = "Ezt a kört a csapatod nyerte! Egy kör hiányzik a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_EnemyTeam" = "Ezt a kört az ellenfél csapata nyerte!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_red" = "Ezt a kört a Vörös csapat nyerte!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement1_YourTeam" = "Ezt a kört a csapatod nyerte!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement2_blue" = "A Kék csapat félúton jár a győzelem felé!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement2_EnemyTeam" = "Az ellenfél félúton jár a győzelem felé!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement2_red" = "A Vörös csapat félúton jár a győzelem felé!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement2_YourTeam" = "A csapatod félúton jár a győzelem felé!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement3_blue" = "A Kék csapat közel jár a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement3_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata közel jár a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement3_red" = "A Vörös csapat közel jár a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement3_YourTeam" = "A csapatod közel jár a győzelemhez!" tr "game_announcement_DarkStarAnnouncement4" = "Gravitációs hullámok észlelve!" tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement1" = "Kezdődhet a Teemojárás!" tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement1_chat" = "Kisördög (Teemo): Mindenki térdre fog borulni előttem! A gonoszságom végigsöpör a világon!" tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement2" = "Ördög Teemo megérkezett!" tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement3" = "10 perc, és Ő megérkezik..." tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement4" = "5 perc... Közeleg..." tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement5" = "2 perc a vég kezdetéig..." tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement6" = "1 perc van hátra! Közel a vég!" tr "game_announcement_DoomBotsAnnouncement7" = "Pusztítsátok el Ördög Teemót, hogy megállítsátok a Teemojárást!" tr "game_announcement_ItemCallout" = "@NameAndChampion@ a következőt vásárolta: @Item@" tr "game_announcement_KingPoroDispelled_blue" = "A Kék csapat legyőzte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroDispelled_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat legyőzte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroDispelled_purple" = "A Lila csapat legyőzte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroDispelled_red" = "A Vörös csapat legyőzte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroDispelled_YourTeam" = "A csapatod legyőzte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroSummoned_blue" = "A Kék csapat megidézte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroSummoned_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat megidézte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroSummoned_purple" = "A Lila csapat megidézte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroSummoned_red" = "A Vörös csapat megidézte a Porokirályt!" tr "game_announcement_KingPoroSummoned_YourTeam" = "A csapatod megidézte a Porokirályt!" tr "game_announcement_ODYSSEY_AllyStillDown" = "A szövetségesed még mindig sérülten hever, éleszd fel!" tr "game_announcement_ODYSSEY_AlmostDone" = "Mindjárt végeztek!" tr "game_announcement_ODYSSEY_AugEarned" = "Egy erősítést szereztél!" tr "game_announcement_ODYSSEY_ChannelToStart" = "Ideje tárgyakat vásárolni, és együtt beüzemelni a portált!" tr "game_announcement_ODYSSEY_EncounterFailed_GameOver" = "A játék véget ért" tr "game_announcement_ODYSSEY_EncounterFailed_OneStockLeft" = "Ne add fel! (Egy próbálkozás maradt)" tr "game_announcement_ODYSSEY_EncounterStartBarrels" = "Gyűjtsetek orát a hordókból!" tr "game_announcement_ODYSSEY_EncounterStartBoss" = "Kanye elállja az utadat!" tr "game_announcement_ODYSSEY_EncounterStartEnemies" = "Győzzétek le a szörnyeket, és gyűjtsetek tőlük orát!" tr "game_announcement_ODYSSEY_EncounterSuccess" = "Sikerült!" tr "game_announcement_ODYSSEY_KaynEnrage1" = "Kayn kezdi elveszíteni a türelmét…" tr "game_announcement_ODYSSEY_KaynEnrage2" = "Már elég sokáig vesztegetted Kayn idejét. Most véged!" tr "game_announcement_ODYSSEY_ModeStart" = "Mutasd az utat, OraBot!" tr "game_announcement_ODYSSEY_Victory" = "Mi vagyunk a nap hősei!" tr "game_announcement_OnAce" = "ÁSZ!" tr "game_announcement_OnAce_blue" = "A Kék csapat elintézte az ellenfelet: ász!" tr "game_announcement_OnAce_blue_chat" = "A Kék csapat elintézte az ellenfelet: ász!" tr "game_announcement_OnAce_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat elintézte a csapatodat: ász!" tr "game_announcement_OnAce_EnemyTeam_chat" = "Az ellenséges csapat elintézte a csapatodat: ász!" tr "game_announcement_OnAce_purple" = "A Lila csapat elintézte az ellenfelet: ász!" tr "game_announcement_OnAce_purple_chat" = "A Lila csapat elintézte az ellenfelet: ász!" tr "game_announcement_OnAce_red" = "A Vörös csapat elintézte az ellenséget: ász!" tr "game_announcement_OnAce_red_chat" = "A Vörös csapat elintézte az ellenséget: ász!" tr "game_announcement_OnAce_YourTeam" = "A szövetséges csapat elintézte az ellenfelet: ász!" tr "game_announcement_OnAce_YourTeam_chat" = "A csapatod elintézte az ellenséget: ász!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_blue_chat" = "A Kék csapat elfoglalta a Viharoltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_blue_LeftAltar" = "A Kék csapat 90 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_blue_RightAltar" = "A Kék csapat 90 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_EnemyTeam_chat" = "Az ellenséges csapat elfoglalta a Viharoltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_EnemyTeam_LeftAltar_chat" = "Az ellenséges csapat 90 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_EnemyTeam_RightAltar_chat" = "Az ellenséges csapat 90 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_purple_LeftAltar" = "A Lila csapat 90 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_purple_RightAltar" = "A Lila csapat 90 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_red_chat" = "A Vörös csapat elfoglalta a Viharoltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_red_LeftAltar" = "A Vörös csapat 90 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_red_RightAltar" = "A Vörös csapat 90 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_YourTeam_chat" = "A csapatod elfoglalta a Viharoltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_YourTeam_LeftAltar_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) 90 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltar_YourTeam_RightAltar_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) 90 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_blue_LeftAltar" = "A Kék csapat 45 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_blue_RightAltar" = "A Kék csapat 45 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_EnemyTeam_LeftAltar_chat" = "Az ellenséges csapat 45 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_EnemyTeam_RightAltar_chat" = "Az ellenséges csapat 45 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_purple_LeftAltar" = "A Lila csapat 45 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_purple_RightAltar" = "A Lila csapat 45 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_red_LeftAltar" = "A Vörös csapat 45 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_red_RightAltar" = "A Vörös csapat 45 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_YourTeam_LeftAltar_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) 45 másodpercre zárolta a nyugati oltárt!" tr "game_announcement_OnCaptureAltarHexakill_YourTeam_RightAltar_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) 45 másodpercre zárolta a keleti oltárt!" tr "game_announcement_OnCapturePointCaptured_blue" = "@CapturePoint@: a Kék csapat elfoglalta ezt a pontot!" tr "game_announcement_OnCapturePointCaptured_EnemyTeam" = "@CapturePoint@: az ellenséges csapat elfoglalta ezt a pontot!" tr "game_announcement_OnCapturePointCaptured_purple" = "@CapturePoint@: a Lila csapat elfoglalta ezt a pontot!" tr "game_announcement_OnCapturePointCaptured_red" = "@CapturePoint@: a Vörös csapat elfoglalta ezt a pontot!" tr "game_announcement_OnCapturePointCaptured_YourTeam" = "@CapturePoint@: a csapatod elfoglalta ezt a pontot!" tr "game_announcement_OnCapturePointNeutralized" = "@CapturePoint@: a pont semlegesítve" tr "game_announcement_OnCaptureSideRelic_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megszerzett egy ereklyét!" tr "game_announcement_OnCaptureSideRelic_EnemyTeam_chat" = "Az ellenséges csapat megszerzett egy ereklyét!" tr "game_announcement_OnCaptureSideRelic_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megszerzett egy ereklyét!" tr "game_announcement_OnCaptureSideRelic_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megszerzett egy ereklyét!" tr "game_announcement_OnChampionAscended_blue" = "A Kék csapat hőse felemelkedett!" tr "game_announcement_OnChampionAscended_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) felemelkedett!" tr "game_announcement_OnChampionAscended_EnemyTeam" = "Egy ellenséges hős felemelkedett!" tr "game_announcement_OnChampionAscended_purple" = "A lila csapat egyik hőse felemelkedett!" tr "game_announcement_OnChampionAscended_red" = "A Vörös csapat egyik hőse felemelkedett!" tr "game_announcement_OnChampionAscended_YourTeam" = "Az egyik szövetséges hős felemelkedett!" tr "game_announcement_OnChampionDoubleKill" = "Kettős gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionDoubleKillAnnouncement" = "KETTŐS GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_OnChampionHexaKill" = "Hexakill: @srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionHexaKillAnnouncement" = "HEXAKILL!" tr "game_announcement_OnChampionKill_ally_hero" = "Egy szövetségest meggyilkoltak" tr "game_announcement_OnChampionKill_ally_minion" = "Egy szövetséges kivégezve" tr "game_announcement_OnChampionKill_ally_turret" = "Egy szövetséges kivégezve" tr "game_announcement_OnChampionKill_blue_hero" = "@srctr name@ meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_blue_minion" = "Egy minion meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_blue_turret" = "Egy torony meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_enemy_hero" = "Egy ellenséget meggyilkoltak" tr "game_announcement_OnChampionKill_enemy_minion" = "Egy ellenség kivégezve" tr "game_announcement_OnChampionKill_enemy_turret" = "Egy ellenség kivégezve" tr "game_announcement_OnChampionKill_enemy_you" = "Megöltél egy ellenséget!" tr "game_announcement_OnChampionKill_minion_chat" = "Egy minion meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_purple_hero" = "@srctr name@ meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_purple_minion" = "Egy minion meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_purple_turret" = "Egy torony meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_red_hero" = "@srctr name@ meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_red_minion" = "Egy minion meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_red_turret" = "Egy torony meggyilkolta @desttr name@ játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_turret_chat" = "Egy torony meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionKill_you_hero" = "Meghaltál" tr "game_announcement_OnChampionKill_you_minion" = "Kivégeztek" tr "game_announcement_OnChampionKill_you_turret" = "Kivégeztek" tr "game_announcement_OnChampionPentaKill" = "Pentakill: @srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionPentaKillAnnouncement" = "PENTAKILL!" tr "game_announcement_OnChampionQuadraKill" = "Négyszeres gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionQuadraKillAnnouncement" = "NÉGYSZERES GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_OnChampionShutdownAnnouncement" = "MEGÁLLÍTVA!" tr "game_announcement_OnChampionTripleKill" = "Hármas gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnChampionTripleKillAnnouncement" = "HÁRMAS GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_OnChampionUnrealKill" = "Legendás gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) meggyilkolta @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnClearAscended" = "A Felemelkedett elbukott!" tr "game_announcement_OnDampenerbottomUnderAttack_YourTeam" = "Your bottom inhibitor is under attack!" tr "game_announcement_OnDampenerbottomUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your bottom inhibitor is under attack!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_blue" = "@desttr name@ lerombolt egy kék inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_blue_minion" = "Egy minion lerombolt egy kék inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_EnemyTeam" = "A csapatod lerombolt egy inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_EnemyTeam_minion" = "A csapatod lerombolt egy inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_purple" = "@desttr name@ lerombolt egy lila inhibitort." tr "game_announcement_OnDampenerDie_purple_minion" = "Egy minion lerombolt egy lila inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_red" = "@desttr name@ lerombolt egy vörös inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_red_minion" = "Egy minion lerombolt egy vörös inhibitort!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_YourTeam" = "A csapatod inhibitorát lerombolták!" tr "game_announcement_OnDampenerDie_YourTeam_minion" = "A csapatod inhibitorát lerombolták!" tr "game_announcement_OnDampenermiddleUnderAttack_YourTeam" = "Your middle inhibitor is under attack!" tr "game_announcement_OnDampenermiddleUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your middle inhibitor is under attack!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawn_blue" = "A Kék csapat inhibitora újjáépült!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawn_EnemyTeam" = "Az ellenség inhibitora újjáépült" tr "game_announcement_OnDampenerRespawn_purple" = "Egy lila inhibitor újjáépült!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawn_red" = "A Vörös csapat inhibitora újjáépült!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawn_YourTeam" = "Egy szövetséges inhibitor újjáépült" tr "game_announcement_OnDampenerRespawnSoon_blue" = "A Kék csapat inhibitora hamarosan újjáépül!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawnSoon_EnemyTeam" = "Az ellenség inhibitora hamarosan újjáépül" tr "game_announcement_OnDampenerRespawnSoon_purple" = "Egy lila inhibitor hamarosan újjáépül!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawnSoon_red" = "A Vörös csapat inhibitora hamarosan újjáépül!" tr "game_announcement_OnDampenerRespawnSoon_YourTeam" = "A csapatod inhibitora hamarosan újjáépül" tr "game_announcement_OnDampenertopUnderAttack_YourTeam" = "Your top inhibitor is under attack!" tr "game_announcement_OnDampenertopUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your top inhibitor is under attack!" tr "game_announcement_OnDravenCashIn" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) @SubA@ bónusz aranyat kapott a gyilkosságért! Draaaaaven Ligája!" tr "game_announcement_OnDravenDeath" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) @SubA@arany értékű Imádat jelzőt vesztett a halála miatt!" tr "game_announcement_OnDravenStackCount" = "Draven @SubA@ Imádat jelzőt gyűjtött!" tr "game_announcement_OnEarlySurrenderVoteStart" = "@srctr name@ szavazást kezdeményezett az újrajátszásról. Írd be a /remake vagy a /noremake parancsot." tr "game_announcement_OnEqualizeAgreed_blue" = "A Kék csapat @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal beleegyezett, hogy a Vörös csapat @GoldGranted@ aranyat, @TowersGranted@ tornyot és @ExpGranted@ tp-t kapjon." tr "game_announcement_OnEqualizeAgreed_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal beleegyezett, hogy a csapatod @GoldGranted@ aranyat, @TowersGranted@ tornyot és @ExpGranted@ tp-t kapjon." tr "game_announcement_OnEqualizeAgreed_purple" = "A Lila csapat @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal beleegyezett, hogy a Vörös csapat @GoldGranted@ aranyat, @TowersGranted@ tornyot és @ExpGranted@ tp-t kapjon." tr "game_announcement_OnEqualizeAgreed_red" = "A Vörös csapat @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal beleegyezett, hogy a Lila csapat @GoldGranted@ aranyat, @TowersGranted@ tornyot és @ExpGranted@ tp-t kapjon." tr "game_announcement_OnEqualizeAgreed_YourTeam" = "A csapatod @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal beleegyezett, hogy az ellenséges csapat @GoldGranted@ aranyat, @TowersGranted@ tornyot és @ExpGranted@ tp-t kapjon." tr "game_announcement_OnEqualizeCountDown" = "@RemainingTime@ maradt a kiegyenlítésről szóló szavazás lezárulásáig." tr "game_announcement_OnEqualizeFailedVotes" = "A kiegyenlítésről szóló szavazás @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal meghiúsult." tr "game_announcement_OnEqualizeFailedVotes_blue" = "A kiegyenlítésről szóló szavazás a Kék csapat számára @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal meghiúsult." tr "game_announcement_OnEqualizeFailedVotes_EnemyTeam" = "A kiegyenlítésről szóló szavazás az ellenséges csapat számára @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal meghiúsult." tr "game_announcement_OnEqualizeFailedVotes_purple" = "A kiegyenlítésről szóló szavazás a Lila csapat számára @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal meghiúsult." tr "game_announcement_OnEqualizeFailedVotes_red" = "A kiegyenlítésről szóló szavazás a Vörös csapat számára @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal meghiúsult." tr "game_announcement_OnEqualizeFailedVotes_YourTeam" = "A kiegyenlítésről szóló szavazás a csapatod számára @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal meghiúsult." tr "game_announcement_OnEqualizeNotEnoughGold" = "A csapatod aranyban mért előnye nem elég nagy a csapatok kiegyenlítéséhez." tr "game_announcement_OnEqualizeNotEnoughLevels" = "A csapatod szintelőnye nem elég nagy a csapatok kiegyenlítéséhez." tr "game_announcement_OnEqualizeSpam" = "Az első kísérlet sikertelensége után nem indíthatsz új szavazást a kiegyenlítésről." tr "game_announcement_OnEqualizeTooEarly" = "A játék még nem ért el arra a szintre, hogy a csapatok kiegyenlítése lehetséges legyen." tr "game_announcement_OnEqualizeVote" = "@ForVotes@ szavazat a kiegyenlítés mellett és @AgainstVotes@ ellene." tr "game_announcement_OnEqualizeVoteAlready" = "Már szavaztál!" tr "game_announcement_OnEqualizeVoteStart" = "@srctr name@ (@srctr champion@) szavazást kezdeményezett az ellenséges csapattal történő kiegyenlítésről. Az ellenséges csapat körülbelül @GoldGranted@ aranyat, @TowersGranted@ tornyot és @ExpGranted@ tp-t fog kapni. A kiegyenlítéshez az /equalize, a kiegyenlítés elvetéséhez pedig a /noequalize parancsot írd be." tr "game_announcement_OnFirstBlood" = "ELSŐ GYILKOSSÁG!" tr "game_announcement_OnFirstBlood_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megszerezte az első gyilkosságot!" tr "game_announcement_OnFirstTowerKill_Enemy" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnFirstTowerKill_EnemyLower" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnFirstTowerKill_Friendly" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnFirstTowerKill_FriendlyLower" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnHQDie" = "@desttr name@ elpusztította a @srctr red | blue@ csapat nexusát!" tr "game_announcement_OnKillAirDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnKillAirDragon_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnKillAirDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_blue" = "A Kék csapat legyőzte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_purple" = "A Lila csapat legyőzte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_red" = "A Vörös csapat legyőzte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megölte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_YourTeam" = "A csapatod legyőzte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillAssassinModeBoss_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megölte a Démont!" tr "game_announcement_OnKillDragon_blue" = "A Kék csapat legyőzte a Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenséges csapat elpusztította a sárkányt." tr "game_announcement_OnKillDragon_purple" = "A Lila csapat legyőzte a Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillDragon_red" = "A Vörös csapat legyőzte a Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillDragon_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillDragonDynamic_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata győzelmet aratott egy @desttr dragontype@ felett!" tr "game_announcement_OnKillDragonDynamic_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) győzelmet aratott egy @desttr dragontype@ felett!" tr "game_announcement_OnKillDragonDynamic_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) győzelmet aratott egy @desttr dragontype@ felett!" tr "game_announcement_OnKillEarthDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnKillEarthDragon_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnKillEarthDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpree" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @desttr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpree_NoBounty" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeDoubleKill" = "Kettős gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @srctr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeDoubleKill_NoBounty" = "Kettős gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeHexaKill" = "Hexakill: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @srctr bounty@A)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeHexaKill_NoBounty" = "Hexakill: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreePentaKill" = "Pentakill: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @srctr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreePentaKill_NoBounty" = "Pentakill: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeQuadraKill" = "Négyszeres gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @srctr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeQuadraKill_NoBounty" = "Négyszeres gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeTripleKill" = "Hármas gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @srctr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeTripleKill_NoBounty" = "Hármas gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeUnrealKill" = "Legendás gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát! (Pénzjutalom: @srctr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnKilledUnitOnKillingSpreeUnrealKill_NoBounty" = "Legendás gyilkosság: @srctr name@ (@srctr champion@) megszakította @desttr name@ (@desttr champion@) sorozatgyilkosságát!" tr "game_announcement_OnKillElderDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata legyőzte az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillElderDragon_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillElderDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillFireDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillFireDragon_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillFireDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnKillingSpree" = "@srctr name@ sorozatgyilkos!" tr "game_announcement_OnKillingSpree_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) sorozatgyilkos!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet1" = "@srctr name@ sorozatgyilkos!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet1_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) sorozatgyilkos!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet2" = "@srctr name@ legyőzhetetlen!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet2_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzhetetlen!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet3" = "@srctr name@ megállíthatatlan!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet3_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megállíthatatlan!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet4" = "@srctr name@ óriási!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet4_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) óriási!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet5" = "@srctr name@ istenszabású!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet5_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) istenszabású!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet6" = "@srctr name@ legendás!" tr "game_announcement_OnKillingSpreeSet6_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legendás!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_blue" = "A Kék csapat legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_EnemyTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_EnemyTeam_chat_TeamGold" = "Az ellenfél csapata legyőzte a Szurdok Hírnökét! (Csapat aranya: @srctr heraldgoldpool@ arany)" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_minion" = "A Szurdok Hírnöke visszatért az Ürességbe." tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_purple" = "A Lila csapat legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_red" = "A Vörös csapat legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_Spectator_chat_TeamGold" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Szurdok Hírnökét! (Csapat aranya: @srctr heraldgoldpool@ arany)" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_YourTeam" = "A csapatod legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnKillRiftHerald_YourTeam_chat_TeamGold" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte a Szurdok Hírnökét! (Csapat aranya: @srctr heraldgoldpool@ arany)" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_blue" = "A Kék csapat legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_EnemyTeam_chat" = "Az ellenséges csapat legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_purple" = "A Lila csapat legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_red" = "A Vörös csapat legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillSpiderBoss_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Vilemaw-t!" tr "game_announcement_OnKillWaterDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata legyőzte az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnKillWaterDragon_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnKillWaterDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnKillWorm_blue" = "A Kék csapat legyőzte Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnKillWorm_EnemyTeam" = "The enemy team has slain Baron Nashor!" tr "game_announcement_OnKillWorm_EnemyTeam_chat" = "Az ellenséges csapat legyőzte Baron Nashort." tr "game_announcement_OnKillWorm_EnemyTeam_chat_TeamGold" = "Az ellenfél csapata legyőzte Baron Nashort! (Csapat aranya: @srctr barongoldpool@ arany)" tr "game_announcement_OnKillWorm_purple" = "A Lila csapat legyőzte Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnKillWorm_red" = "A Vörös csapat legyőzte Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnKillWorm_Spectator_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Baron Nashort." tr "game_announcement_OnKillWorm_Spectator_chat_TeamGold" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Baron Nashort! (Csapat aranya: @srctr barongoldpool@ arany)" tr "game_announcement_OnKillWorm_YourTeam" = "Your team has slain Baron Nashor!" tr "game_announcement_OnKillWorm_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnKillWorm_YourTeam_chat_TeamGold" = "@srctr name@ (@srctr champion@) legyőzte Baron Nashort! (Csapat aranya: @srctr barongoldpool@ arany)" tr "game_announcement_OnLeave" = "@srctr name@ kilépett" tr "game_announcement_OnLoadingTimeout" = "@srctr name@ lekapcsolódott a betöltési időtúllépés miatt" tr "game_announcement_OnMinionAscended" = "Az Ősi Felemelkedő sorsa beteljesedett!" tr "game_announcement_OnMinionFirstTowerKill_Enemy" = "Az ellenfél csapata lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnMinionFirstTowerKill_EnemyLower" = "Az ellenfél csapata lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnMinionFirstTowerKill_Friendly" = "A szövetséges csapat lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnMinionFirstTowerKill_FriendlyLower" = "A szövetséges csapat lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold1_blue" = "A Kék csapat elveszítette a minionjai felét!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold1_EnemyTeam" = "Az ellenség elveszítette a minionjai felét!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold1_red" = "A Vörös csapat elveszítette a minionjai felét!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold1_YourTeam" = "Elveszítetted a minionjaid felét!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold2_blue" = "A Kék csapat már majdnem az összes minionját elveszítette!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold2_EnemyTeam" = "Az ellenség már majdnem az összes minionját elveszítette!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold2_red" = "A Vörös csapat már majdnem az összes minionját elveszítette!" tr "game_announcement_OnMinionKillVictoryThreshold2_YourTeam" = "Már majdnem az összes minionodat elveszítetted!" tr "game_announcement_OnMinionsSpawn" = "A minionok elindultak" tr "game_announcement_OnPalisadeExpireSoon" = "A toronypáncél hamarosan lehullik!" tr "game_announcement_OnPalisadeFall" = "A toronypáncél lehullott!" tr "game_announcement_OnPause" = "@srctr name@ megállította a játékot. A /resume paranccsal újra elindíthatod a játékot." tr "game_announcement_OnPauseEnabled" = "Szüneteltetés engedélyezve. A /pause paranccsal szüneteltetheted, a /resume paranccsal pedig újra elindíthatod a játékot." tr "game_announcement_OnQuestComplete_Chaos" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Küldetés teljesítve! Teljesítés ideje: @SubA@:@SubB@ " tr "game_announcement_OnQuestComplete_Order" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Küldetés teljesítve! Teljesítés ideje: @SubA@:@SubB@ " tr "game_announcement_OnQuit" = "@srctr name@ kilépett a játékból" tr "game_announcement_OnReconnect" = "Sikeres visszacsatlakozás" tr "game_announcement_OnResume" = "@srctr name@ újra elindította a játékot." tr "game_announcement_OnShutdown" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megállította @desttr name@ (@desttr champion@) játékost! (Bónusz vérdíj: @desttr bounty@ arany)" tr "game_announcement_OnShutdown_NoBounty" = "@srctr name@ (@srctr champion@) megállította @desttr name@ (@desttr champion@) játékost!" tr "game_announcement_OnSpawnUltraMinions_blue" = "A Kék csapat megidézett egy ultraminiont!" tr "game_announcement_OnSpawnUltraMinions_BothTeam" = "Mindkét csapat megidézett egy ultraminiont!" tr "game_announcement_OnSpawnUltraMinions_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat megidézett egy ultraminiont!" tr "game_announcement_OnSpawnUltraMinions_red" = "A Vörös csapat megidézett egy ultraminiont!" tr "game_announcement_OnSpawnUltraMinions_YourTeam" = "A csapatod megidézett egy ultraminiont!" tr "game_announcement_OnStartGameMessage1ModeSnowdowShowdown" = "Üdvözlünk az Ünnepi ess neki eseményén" tr "game_announcement_OnStartMessage1" = "Üdvözlünk" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map1" = "Üdvözlünk az Idézők szurdokában!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map10" = "Üdvözlünk a Kanyargó rengetegben" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map11" = "Üdvözlünk az Idézők szurdokában!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map13" = "Üdvözlünk az Idézők szurdokában!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map16" = "Üdvözöllek a Kozmikus romok között!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map2" = "Üdvözlünk az Idézők szurdokában!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map20" = "Üdvözlünk az Odüsszeia módban" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map21" = "Üdvözlünk a Nexus Blitz játékmódban!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map3" = "Üdvözlünk a Bizonyítás mezején" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map4" = "Üdvözlünk a Kanyargó rengetegben" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map6" = "Üdvözlünk az Idézők szurdokában!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map7" = "Üdvözlünk az Idézők szurdokában!" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map8" = "A csata harminc másodperc múlva elkezdődik" tr "game_announcement_OnStartMessage1Map90" = "Üdv mindenkinek, íme az 5. előszezon teszttérképe" tr "game_announcement_OnStartMessage2" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map1" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map10" = "Az oltárok harminc másodperc múlva megnyílnak" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map11" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map12" = "Üdvözlünk az Ordító szakadéknál" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map13" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map14" = "Üdvözlünk a Mészárhídon" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map16" = "Készülj fel az 1. fordulóra!" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map2" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map20" = "Ideje tárgyakat vásárolni, és együtt beüzemelni a portált!" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map21" = "" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map3" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map4" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map6" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map7" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map8" = "A csata elkezdődött" tr "game_announcement_OnStartMessage2Map90" = "Hacsak külön nem jelezzük, akkor mindezek közül SEMMI sem végleges." tr "game_announcement_OnStartMessage3Map10" = "A minionok elindultak" tr "game_announcement_OnStartMessage3Map16" = "Készülj fel a 2. fordulóra!" tr "game_announcement_OnStartMessage3Map21" = "" tr "game_announcement_OnStartMessage3Map3" = "Harminc másodperc a minionok indulásáig" tr "game_announcement_OnStartMessage3Map8" = "Üdvözlünk a Kristálysebnél" tr "game_announcement_OnStartMessage4Map10" = "Az oltárok megnyíltak" tr "game_announcement_OnStartMessage4Map16" = "Készülj az utolsó fordulóra!" tr "game_announcement_OnStartMessage4Map21" = "" tr "game_announcement_OnStartMessageKingPoro" = "Üdvözlünk az Ess neki módban!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_blue" = "A kék csapat ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_purple" = "A lila csapat ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_red" = "A vörös csapat ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_YourTeam" = "A csapatod ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealAirDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Felhősárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_blue" = "A kék csapat ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_purple" = "A lila csapat ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_red" = "A vörös csapat ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_YourTeam" = "A csapatod ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealEarthDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Hegysárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_blue" = "A kék csapat ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_purple" = "A lila csapat ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_red" = "A vörös csapat ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_YourTeam" = "A csapatod ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealElderDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Ősi Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_blue" = "A kék csapat ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_purple" = "A lila csapat ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_red" = "A vörös csapat ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_YourTeam" = "A csapatod ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealFireDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Pokoli Sárkányt!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_blue" = "A kék csapat ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_EnemyTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_purple" = "A lila csapat ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_red" = "A vörös csapat ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_YourTeam" = "A csapatod ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealRiftHerald_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_blue" = "A kék csapat ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél csapata ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_purple" = "A lila csapat ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_red" = "A vörös csapat ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_YourTeam" = "A csapatod ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWaterDragon_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta az Óceánsárkányt!" tr "game_announcement_OnStealWorm_blue" = "A kék csapat ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_blue_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_EnemyTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_purple" = "A lila csapat ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_purple_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_red" = "A vörös csapat ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_red_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_YourTeam" = "A csapatod ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnStealWorm_YourTeam_chat" = "@srctr name@ (@srctr champion@) ellopta Baron Nashort!" tr "game_announcement_OnSummonRiftHerald_blue" = "A Kék csapat megidézte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnSummonRiftHerald_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata megidézte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnSummonRiftHerald_purple" = "A Lila csapat megidézte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnSummonRiftHerald_red" = "A Vörös csapat megidézte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnSummonRiftHerald_YourTeam" = "A csapatod megidézte a Szurdok Hírnökét!" tr "game_announcement_OnSuperMonsterKill" = "@desttr name@ legyőzte a hatalmas szörnyet!" tr "game_announcement_OnSurrenderAgreed_blue" = "A Kék csapat feladta a harcot @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderAgreed_EnemyTeam" = "Az ellenfél csapata feladta a harcot @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderAgreed_purple" = "A Lila csapat feladta a harcot @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderAgreed_red" = "A Vörös csapat feladta a harcot @ForVotes@ igen és @AgainstVotes@ nem szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderAgreed_YourTeam" = "A csapatod feladta a harcot @ForVotes@ „igen” és @AgainstVotes@ „nem” szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderCountDown" = "@RemainingTime@ maradt a harc feladásáról szóló szavazás lezárulásáig." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyAccomplice" = "A felső szintű játék tisztasága érdekében a meccs újrajátszását vereségnek kellene elkönyvelni, mert a lekapcsolódott játékos a te előre összeállított csapatodban volt." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyAllowed" = "A csapatodnak @EarlySurrenderWindowDurationSeconds@ másodperce van újrajátszást kérni, mivel a csapat egyik tagja lekapcsolódott, és még nem történt gyilkosság. Ha a játék megszakítására szavazol, írd be a /remake parancsot a csevegésbe. Ez a meccs csak a lekapcsolódott játékosnál jelenik meg vereségként. A szavazásra csak egyszer kerül sor." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailed_blue" = "A Kék csapat @ForVotes@ / @AgainstVotes@ arányban nem szavazta meg az újrajátszást." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailed_EnemyTeam" = "@ForVotes@ / @AgainstVotes@ arányban nem sikerült megszavazni az újrajátszást." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailed_purple" = "A Lila csapat @ForVotes@ / @AgainstVotes@ arányban nem szavazta meg az újrajátszást." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailed_red" = "A Piros csapat @ForVotes@ / @AgainstVotes@ arányban nem szavazta meg az újrajátszást." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailed_YourTeam" = "A csapatod @ForVotes@ / @AgainstVotes@ arányban nem szavazta meg az újrajátszást." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailedDisabled" = "A /remake parancs nem érhető el." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailedNeverAvailable" = "A /remake parancs csak akkor érhető el, ha egy vagy több játékos nem tud csatlakozni a meccs elején." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyFailedNoLongerAvailable" = "A /remake parancs csak a meccs @EarlySurrenderWindowStartMinutes@ percében érhető el." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyOver" = "Az újrajátszás lehetőségének ideje lejárt." tr "game_announcement_OnSurrenderEarlyTooEarly" = "Még túl korai újrajátszást kérni." tr "game_announcement_OnSurrenderFailedVotes_blue" = "A harc feladásáról szóló szavazás a Kék csapat számára meghiúsult @ForVotes@ / @AgainstVotes@ szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderFailedVotes_EnemyTeam" = "A harc feladásáról szóló szavazás az ellenséges csapat számára meghiúsult @ForVotes@/@AgainstVotes@ szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderFailedVotes_purple" = "A harc feladásáról szóló szavazás a Lila csapat számára meghiúsult @ForVotes@ / @AgainstVotes@ szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderFailedVotes_red" = "A harc feladásáról szóló szavazás a Vörös csapat számára meghiúsult @ForVotes@ / @AgainstVotes@ szavazattal." tr "game_announcement_OnSurrenderFailedVotes_YourTeam" = "A csapatod @ForVotes@ / @AgainstVotes@ arányban nem szavazta meg a harc feladását." tr "game_announcement_OnSurrenderSpam" = "A feladásra tett előző kísérlet után ilyen rövid idő elteltével nem indíthatsz új szavazást." tr "game_announcement_OnSurrenderTooEarly" = "Még túl rövid ideje tart a játék a feladáshoz." tr "game_announcement_OnSurrenderVote" = "@ForVotes@ szavazat a harc feladása mellett és @AgainstVotes@ ellene." tr "game_announcement_OnSurrenderVoteAlready" = "Már szavaztál." tr "game_announcement_OnSurrenderVoteStart" = "@srctr name@ szavazást kezdeményezett a harc feladásáról. Írd be a /surrender (igen) vagy a /nosurrender (nem) parancsot." tr "game_announcement_OnTurretbottomDie_EnemyTeam" = "@desttr name@ has destroyed a bottom turret!" tr "game_announcement_OnTurretbottomDie_EnemyTeam_minion" = "@desttr name@ has destroyed a bottom turret!" tr "game_announcement_OnTurretbottomDie_YourTeam" = "Your bottom turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurretbottomDie_YourTeam_minion" = "Your bottom turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurretbottomUnderAttack_YourTeam" = "Your bottom turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurretbottomUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your bottom turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurretDie_blue" = "A Kék csapat egyik tornyát lerombolták!" tr "game_announcement_OnTurretDie_blue_minion" = "A Kék csapat egyik tornyát lerombolták!" tr "game_announcement_OnTurretDie_blue_turret" = "Egy kék torony megsemmisítette magát" tr "game_announcement_OnTurretDie_EnemyTeam" = "A csapatod lerombolt egy tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretDie_EnemyTeam_minion" = "A csapatod lerombolt egy tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretDie_EnemyTeam_turret" = "Egy ellenséges torony megsemmisítette magát" tr "game_announcement_OnTurretDie_purple" = "Egy lila torony megsemmisült!" tr "game_announcement_OnTurretDie_purple_minion" = "Egy lila torony megsemmisült!" tr "game_announcement_OnTurretDie_purple_turret" = "Egy lila torony megsemmisítette magát" tr "game_announcement_OnTurretDie_red" = "A Vörös csapat egyik tornyát lerombolták!" tr "game_announcement_OnTurretDie_red_minion" = "A Vörös csapat egyik tornyát lerombolták!" tr "game_announcement_OnTurretDie_red_turret" = "Egy vörös torony megsemmisítette magát" tr "game_announcement_OnTurretDie_YourTeam" = "Egy tornyodat lerombolták!" tr "game_announcement_OnTurretDie_YourTeam_minion" = "Egy tornyodat lerombolták!" tr "game_announcement_OnTurretDie_YourTeam_turret" = "Egy tornyodat lerombolták" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_blue" = "A Vörös csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_blue_minion" = "A Vörös csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_blue_turret" = "A Vörös csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_EnemyTeam" = "A csapatod lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_EnemyTeam_minion" = "A csapatod lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_EnemyTeam_turret" = "A csapatod lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_purple" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_purple_minion" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_purple_turret" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_red" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_red_minion" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_red_turret" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_YourTeam" = "Az ellenfél csapata lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_YourTeam_minion" = "Az ellenfél csapata lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretFirstBlood_YourTeam_turret" = "Az ellenfél csapata lerombolta az első tornyot!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold1_blue" = "A Kék csapat tornya fele életerőn van!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold1_EnemyTeam" = "Az ellenség tornya fele életerőn van!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold1_red" = "A Vörös csapat tornya fele életerőn van!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold1_YourTeam" = "A tornyod fele életerőn van!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold2_blue" = "A Kék csapat tornya már majdnem elpusztult!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold2_EnemyTeam" = "Az ellenség tornya már majdnem elpusztult!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold2_red" = "A Vörös csapat tornya már majdnem elpusztult!" tr "game_announcement_OnTurretKillVictoryThreshold2_YourTeam" = "A tornyod már majdnem elpusztult!" tr "game_announcement_OnTurretmiddleDie_EnemyTeam" = "@desttr name@ has destroyed a middle turret!" tr "game_announcement_OnTurretmiddleDie_EnemyTeam_minion" = "@desttr name@ has destroyed a middle turret!" tr "game_announcement_OnTurretmiddleDie_YourTeam" = "Your middle turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurretmiddleDie_YourTeam_minion" = "Your middle turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurretmiddleUnderAttack_YourTeam" = "Your middle turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurretmiddleUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your middle turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurretnexusDie_EnemyTeam" = "@desttr name@ has destroyed a nexus turret!" tr "game_announcement_OnTurretnexusDie_EnemyTeam_minion" = "@desttr name@ has destroyed a nexus turret!" tr "game_announcement_OnTurretnexusDie_YourTeam" = "Your nexus turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurretnexusDie_YourTeam_minion" = "Your nexus turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurretnexusUnderAttack_YourTeam" = "Your nexus turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurretnexusUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your nexus turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurrettopDie_EnemyTeam" = "@desttr name@ has destroyed a top turret!" tr "game_announcement_OnTurrettopDie_EnemyTeam_minion" = "@desttr name@ has destroyed a top turret!" tr "game_announcement_OnTurrettopDie_YourTeam" = "Your top turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurrettopDie_YourTeam_minion" = "Your top turret has been destroyed!" tr "game_announcement_OnTurrettopUnderAttack_YourTeam" = "Your top turret is under attack!" tr "game_announcement_OnTurrettopUnderAttack_YourTeam_minion" = "Your top turret is under attack!" tr "game_announcement_OnUnanimousSurrenderFailedVotes_blue" = "A harc korai feladásáról szóló szavazás @ForVotes@ / @AgainstVotes@ szavazattal nem volt egyhangú a Kék csapatnál." tr "game_announcement_OnUnanimousSurrenderFailedVotes_red" = "A harc korai feladásáról szóló szavazás @ForVotes@ / @AgainstVotes@ szavazattal nem volt egyhangú a Vörös csapatnál." tr "game_announcement_OnUnanimousSurrenderFailedVotes_YourTeam" = "A harc korai feladásáról szóló szavazás @ForVotes@ / @AgainstVotes@ szavazattal nem volt egyhangú a csapatodnál." tr "game_announcement_OnUnanimousSurrenderVoteStart" = "@srctr name@ a harc korai feladásáról szóló szavazást kezdeményezett. A harc korai feladásához egyhangú döntés szükséges. Írd be a /surrender (igen) vagy a /nosurrender (nem) parancsot." tr "game_announcement_OnUnlockAltar_chat" = "A Viharoltár elérhetővé vált!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold1_blue" = "A Kék csapat nexusának életereje 75%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold1_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat nexusának életereje 75%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold1_purple" = "A Lila csapat nexusának életereje 75%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold1_red" = "A Vörös csapat nexusának életereje 75%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold1_YourTeam" = "A szövetséges csapat nexusának életereje 75%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold2_blue" = "A Kék csapat nexusának életereje 50%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold2_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat nexusának életereje 50%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold2_purple" = "A Lila csapat nexusának életereje 50%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold2_red" = "A Vörös csapat nexusának életereje 50%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold2_YourTeam" = "A szövetséges csapat nexusának életereje 50%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold3_blue" = "A Kék csapat nexusának életereje 25%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold3_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat nexusának életereje 25%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold3_purple" = "A Lila csapat nexusának életereje 25%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold3_red" = "A Vörös csapat nexusának életereje 25%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold3_YourTeam" = "A szövetséges csapat nexusának életereje 25%-on áll!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold4_blue" = "Új elfoglalási feladat!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold4_EnemyTeam" = "Új elfoglalási feladat!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold4_purple" = "Új elfoglalási feladat!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold4_red" = "Új elfoglalási feladat!" tr "game_announcement_OnVictoryPointThreshold4_YourTeam" = "Új elfoglalási feladat!" tr "game_announcement_Projectmode17_AllEnemiesDisconnected" = "A teljes ellenséges csapat lekapcsolódott. Ha nem csatlakoznak vissza, a játék 30 másodpercen belül véget ér." tr "game_announcement_ProjectMode17_Evicting" = "Figyelmeztetés: el kell hagynod a bázist!" tr "game_announcement_ProjectMode17_GameStart" = "Teleporter aktiválása befejezve" tr "game_announcement_ProjectMode17_GameStart_Soon" = "Tíz másodperc a betöltésig" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeAce_blue" = "Túltöltve szerzett gyilkosság!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeAce_EnemyTeam" = "Túltöltve szerzett gyilkosság az ellenfélnél" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeAce_red" = "Túltöltve szerzett gyilkosság!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeAce_YourTeam" = "Túltöltve szerzett gyilkosság!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_blue" = "A kék csapat már nincs túltöltve" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_blue_chat" = "A kék csapat túltöltése megszűnt." tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_EnemyTeam" = "Az ellenfél már nincs túltöltve" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél túltöltése megszűnt." tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_red" = "A vörös csapat már nincs túltöltve" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_red_chat" = "A vörös csapat túltöltése megszűnt." tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_YourTeam" = "A csapatod már nincs túltöltve" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEnded_YourTeam_chat" = "A szövetségeseid túltöltése megszűnt." tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEndingSoon" = "A túltöltés szintje csökken" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeEndingSoon_chat" = "A túltöltés hamarosan véget ér" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeKill_blue" = "Túltöltve szerzett gyilkosság!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeKill_EnemyTeam" = "Túltöltve szerzett gyilkosság az ellenfélnél" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeKill_red" = "Túltöltve szerzett gyilkosság!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeKill_YourTeam" = "Túltöltve szerzett gyilkosság!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_blue" = "A kék csapat túltöltődik!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_blue_chat" = "A kék csapat túltöltődött!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_EnemyTeam" = "Az ellenfél túltöltődik!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_EnemyTeam_chat" = "Az ellenfél túltöltődött!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_red" = "A vörös csapat túltöltődik!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_red_chat" = "A vörös csapat túltöltődött!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_YourTeam" = "Túltöltődés!" tr "game_announcement_ProjectMode17_OverchargeStarted_YourTeam_chat" = "A csapatod túltöltődött!" tr "game_announcement_ProjectMode17_VictoryImminent_blue" = "A vörös csapat közel áll a győzelemhez!" tr "game_announcement_ProjectMode17_VictoryImminent_EnemyTeam" = "Közel a győzelem!" tr "game_announcement_ProjectMode17_VictoryImminent_red" = "A kék csapat közel áll a győzelemhez!" tr "game_announcement_ProjectMode17_VictoryImminent_YourTeam" = "Közel az ellenfél győzelme!" tr "game_announcement_ProjectMode17_Welcome" = "Üdvözlünk a 43-as alépítményben" tr "game_announcement_replace_ally" = "szövetséges" tr "game_announcement_replace_aminion" = "egy minion" tr "game_announcement_replace_aturret" = "egy torony" tr "game_announcement_replace_blue" = "kék" tr "game_announcement_replace_blue_cap" = "Kék" tr "game_announcement_replace_center" = "középre" tr "game_announcement_replace_enemy" = "ellenség" tr "game_announcement_replace_first" = "első" tr "game_announcement_replace_has" = "has" tr "game_announcement_replace_have" = "have" tr "game_announcement_replace_hero" = "hős" tr "game_announcement_replace_left" = "bal" tr "game_announcement_replace_minion" = "minion" tr "game_announcement_replace_neutral" = "szörny" tr "game_announcement_replace_neutral_cap" = "Szörny" tr "game_announcement_replace_purple" = "lila" tr "game_announcement_replace_purple_cap" = "Lila" tr "game_announcement_replace_red" = "vörös" tr "game_announcement_replace_red_cap" = "Vörös" tr "game_announcement_replace_right" = "jobb" tr "game_announcement_replace_second" = "második" tr "game_announcement_replace_third" = "harmadik" tr "game_announcement_replace_turret" = "torony" tr "game_announcement_replace_you" = "te" tr "game_announcement_replace_yourally" = "a szövetségesed" tr "game_announcement_replace_yourenemy" = "az ellenséged" tr "game_announcement_SiegeAttacking_blue" = "" tr "game_announcement_SiegeAttacking_EnemyTeam" = "A védekező csapatban vagy!" tr "game_announcement_SiegeAttacking_red" = "" tr "game_announcement_SiegeAttacking_YourTeam" = "A támadó csapatban vagy!" tr "game_announcement_SiegeDefending_blue" = "" tr "game_announcement_SiegeDefending_EnemyTeam" = "A támadó csapatban vagy!" tr "game_announcement_SiegeDefending_red" = "" tr "game_announcement_SiegeDefending_YourTeam" = "A védekező csapatban vagy!" tr "game_announcement_SiegeGeneratorDestroyed" = "A kristálygenerátor megsemmisült!" tr "game_announcement_SiegeGeneratorPlaced" = "Kristálygenerátor telepítve!" tr "game_announcement_SiegeGeneratorRealized_blue" = "A kék csapat kristálygenerátora teljesen aktiválódott!" tr "game_announcement_SiegeGeneratorRealized_EnemyTeam" = "Az ellenséges csapat kristálygenerátora teljesen aktiválódott!" tr "game_announcement_SiegeGeneratorRealized_red" = "A vörös csapat kristálygenerátora teljesen aktiválódott!" tr "game_announcement_SiegeGeneratorRealized_YourTeam" = "A kristálygenerátorod teljesen aktiválódott!" tr "game_announcement_SiegeMegaLaserFired" = "A Pusztító tüzel!" tr "game_announcement_SiegeRoundEndTeamSwap" = "Szerepcsere! Az a csapat nyer, amelyik gyorsabban rombolja le az ellenfél nexusát!" tr "game_announcement_SiegeSixtySecondsRemaining" = "Egy perc van hátra a körből!" tr "game_announcement_SiegeSpawningTwoCannons_blue" = "A Vörös csapat újabb ágyús minionokat idéz meg!" tr "game_announcement_SiegeSpawningTwoCannons_EnemyTeam" = "Újabb szövetséges ágyús minionok érkeznek!" tr "game_announcement_SiegeSpawningTwoCannons_red" = "A Kék csapat újabb ágyús minionokat idéz meg!" tr "game_announcement_SiegeSpawningTwoCannons_YourTeam" = "Újabb ellenséges ágyús minionok érkeznek!" tr "game_announcement_SiegeStart" = "Az ostrom elkezdődött!" tr "game_announcement_SiegeThirtySecondsRemaining" = "Még harminc másodperc van hátra a körből!" tr "game_announcement_SiegeWelcomeAnnouncement" = "Üdvözlünk a Nexus ostroma játékmódban!" tr "game_announcement_slime_Arena_1" = "1" tr "game_announcement_slime_Arena_2" = "2" tr "game_announcement_slime_Arena_3" = "3" tr "game_announcement_slime_enemyteam_battlesled" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja a harci szánkót." tr "game_announcement_slime_enemyteam_blitz" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja Blitzcrank áldását." tr "game_announcement_slime_enemyteam_catapult" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja a Hőskatapultot." tr "game_announcement_slime_enemyteam_GA" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT Őrangyalokat kapott." tr "game_announcement_slime_enemyteam_KingPoro" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja a Porokirályt." tr "game_announcement_slime_enemyteam_mobis" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja a Mega-Felhősárkányt." tr "game_announcement_slime_enemyteam_regen" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja a Mega-Óceánsárkányt." tr "game_announcement_slime_enemyteam_shield" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT K.N. pajzsokat kapott." tr "game_announcement_slime_enemyteam_statikk" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja Statikk sokkolóját." tr "game_announcement_slime_enemyteam_urfpotato" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megkapja Urf forró krumpliját." tr "game_announcement_slime_eventwin_blue" = "A Kék csapat megnyerte az eseményt!" tr "game_announcement_slime_eventwin_EnemyTeam" = "Az ELLENSÉGES CSAPAT megnyerte az eseményt!" tr "game_announcement_slime_eventwin_red" = "A Vörös csapat megnyerte az eseményt!" tr "game_announcement_slime_eventwin_YourTeam" = "A CSAPATOD megnyerte az eseményt!" tr "game_announcement_slime_pushcart_chaosattack" = "Támadó csapat: Káosz!" tr "game_announcement_slime_pushcart_chaosdefend" = "Védő csapat: Káosz!" tr "game_announcement_slime_pushcart_orderattack" = "Támadó csapat: Rend!" tr "game_announcement_slime_pushcart_orderdefend" = "Védő csapat: Rend!" tr "game_announcement_slime_pushcart_overtime" = "HOSSZABBÍTÁS!!!" tr "game_announcement_slime_reward_bard" = "@TeamName@ mostantól képes varázsportálokon keresztül utazni!" tr "game_announcement_slime_reward_battlesled" = "@TeamName@ mostantól a szánkón indulhat csatába!" tr "game_announcement_slime_reward_bfshield" = "@TeamName@ átmenetileg védve van a sebzéstől!" tr "game_announcement_slime_reward_blitzcrank" = "@TeamName@ segítő kezet kapott!" tr "game_announcement_slime_reward_catapult" = "@TeamName@ mostantól kilőheti magát a harc közepébe!" tr "game_announcement_slime_reward_GA" = "@TeamName@ újjáéled a következő halála után!" tr "game_announcement_slime_reward_megaoceandrake" = "@TeamName@ mostantól gyorsabban gyógyul harcon kívül!" tr "game_announcement_slime_reward_mobis" = "@TeamName@ mostantól gyorsabban mozog harcon kívül!" tr "game_announcement_slime_reward_poroking" = "@TeamName@ megidézte a Porokirályt szövetségesként!" tr "game_announcement_slime_reward_statikk" = "@TeamName@ mostantól láncvillámot lő ki, ha eleget mozgott!" tr "game_announcement_slime_reward_urf" = "@TeamName@ átadja másoknak az URF erősítő hatást!" tr "game_announcement_slime_sudden_death" = "Készülj a HIRTELEN HALÁLRA!" tr "game_announcement_slime_suddendeath_eventstart" = "Rombold le az ellenség nexusát, mielőtt ők rombolják le a tiédet!" tr "game_announcement_slime_yourteam_battlesled" = "A CSAPATOD megkapja a harci szánkót." tr "game_announcement_slime_yourteam_blitz" = "A CSAPATOD megkapja Blitzcrank áldását." tr "game_announcement_slime_yourteam_catapult" = "A CSAPATOD megkapja a Hőskatapultot." tr "game_announcement_slime_yourteam_GA" = "A CSAPATOD Őrangyalokat kapott." tr "game_announcement_slime_yourteam_KingPoro" = "A CSAPATOD megkapja a Porokirályt." tr "game_announcement_slime_yourteam_mobis" = "A CSAPATOD megkapja a Mega-Felhősárkányt." tr "game_announcement_slime_yourteam_regen" = "A CSAPATOD megkapja a Mega-Óceánsárkányt." tr "game_announcement_slime_yourteam_shield" = "A CSAPATOD K.N. pajzsokat kapott." tr "game_announcement_slime_yourteam_statikk" = "A CSAPATOD megkapja Statikk sokkolóját." tr "game_announcement_slime_yourteam_urfpotato" = "A CSAPATOD megkapja Urf forró krumpliját." tr "game_announcement_SpectatorFirstTowerKill_Blue" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_SpectatorFirstTowerKill_BlueLower" = "A Kék csapat lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_SpectatorFirstTowerKill_Red" = "A Vörös csapat lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_SpectatorFirstTowerKill_RedLower" = "A Vörös csapat lerombolta az első tornyot! (Bónusz arany: 150 arany)" tr "game_announcement_StarGuardian_ChannelToStart" = "Ideje tárgyakat vásárolni, hogy aztán együtt idézzük meg a csillagfényt!" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterFailed_GameOver" = "A remény fénye kihunyt..." tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterFailed_OneStockLeft" = "Ne adjátok fel… (Egy próbálkozás maradt)" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterFailed_TwoStockLeft" = "Nincs elég csillagfény... (Két próbálkozás maradt)" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterStartBoss" = "Itt a Nagy Szörny! Végezzetek vele!" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterStartHold" = "Tartsatok ki!" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterStartRun" = "Érjétek el az ösvény végét, de óvakodjatok az ellenség energiájától!" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterStartSurvival" = "Győzzétek le a betolakodó szörnyeket!" tr "game_announcement_StarGuardian_EncounterSuccess" = "Sikerült!" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_A" = "Csillagőrző osztályzatod: A" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_A_plus" = "Csillagőrző osztályzatod: A+" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_B" = "Csillagőrző osztályzatod: B" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_B_plus" = "Csillagőrző osztályzatod: B+" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_C" = "Csillagőrző osztályzatod: C" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_C_plus" = "Csillagőrző osztályzatod: C+" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_D" = "Csillagőrző osztályzatod: D" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_S" = "Csillagőrző osztályzatod: S" tr "game_announcement_StarGuardian_final_score_S_plus" = "Csillagőrző osztályzatod: S+" tr "game_announcement_StarGuardian_ModeStart" = "A várost veszély fenyegeti! Meg kell állítanunk az inváziót!" tr "game_announcement_Tournaments_BandleCityClash" = "Üdv a Bandleváros Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_BilgewaterClash" = "Üdv a Bilgewater Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_DemaciaClash" = "Üdv a Demacia Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_FreljordClash" = "Üdv a Freljord Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_IoniaClash" = "Üdv az Ionia Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_NoxusClash" = "Üdv a Noxus Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_PiltoverClash" = "Üdv a Piltover Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_ShadowIslesClash" = "Üdv az Árny-szigetek Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_ShurimaClash" = "Üdv a Shurima Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_SuddenDeath" = "A hirtelen halál elkezdődött!" tr "game_announcement_Tournaments_TargonClash" = "Üdv a Targon-hegy Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_VoidClash" = "Üdv az Üresség Clash-ben!" tr "game_announcement_Tournaments_ZaunClash" = "Üdv a Zaun Clash-ben!" tr "game_aram_tip_text_buying" = "A bázis elhagyása után nem lehet vásárolni" tr "game_aram_tip_text_noheal" = "Nem gyógyulsz, ha visszatérsz a bázisra" tr "game_aram_tip_title_buying" = "Korlátozott vásárlás" tr "game_aram_tip_title_noheal" = "A platformon való regenerálódás kikapcsolva" tr "game_Asc_points_text" = "+@IntParam1@ pont" tr "game_Asc_tip_text_01" = "Szerezz pontokat ellenfelek megölésével és Shurimai ereklyék megszerzésével." tr "game_Asc_tip_text_02" = "Az Arany transzcendencia (talizmán) segítségével egy csatahelyszínre teleportálhatsz." tr "game_Asc_tip_text_03" = "Győzd le Xerath-ot, hogy felemelkedhess, és elképesztő hatalmat szerezz!" tr "game_Asc_tip_title_01" = "Szerezz pontokat" tr "game_Asc_tip_title_02" = "Teleportálj a csatába" tr "game_Asc_tip_title_03" = "Emelkedj fel!" tr "game_Asc_warphelp_text" = "Az Arany transzcendencia (talizmán) segítségével az egyik csatahelyszínre teleportálhatsz." tr "game_Assassinate_tip_text_Tip1" = "A győzelemhez szükséges pontokat az ellenfelek megölésével szerezhetsz." tr "game_Assassinate_tip_text_Tip2" = "Ha három ellenfelet ölsz meg anélkül, hogy visszatérnél a bázisra, erősebbé válsz." tr "game_Assassinate_tip_title_Tip1" = "Szerezz pontokat a csapatodnak" tr "game_Assassinate_tip_title_Tip2" = "Démonjel" tr "game_Bilgewater_quest_text_BuyMerc" = "Bajkeverő felfogadása
Elég krakent gyűjtöttél ahhoz, hogy a felbérelhess egy bajkeverőt a boltban. A felfogadott bajkeverő az egyik minion helyébe lép az ösvényen.
" tr "game_Bilgewater_quest_text_UpgradeMerc" = "Bajkeverő fejlesztése
Elég krakent gyűjtöttél ahhoz, hogy a fejleszd az egyik bajkeverőt. A bajkeverő képességeit a boltban vásárolható fejlesztésekkel erősítheted.
" tr "game_Bilgewater_quest_title_BuyMerc" = "Bajkeverő felfogadása" tr "game_Bilgewater_quest_title_UpgradeMerc" = "Bajkeverő fejlesztése" tr "game_Bilgewater_tip_text_BlackMarket" = "Vásárolj egyedi tárgyakat a Feketepiacon." tr "game_Bilgewater_tip_text_Krakens" = "Az összegyűjtött krakenekből bajkeverőket fogadhatsz." tr "game_Bilgewater_tip_text_Mercenaries" = "A felfogadott bajkeverők az ösvényen masírozó minionok helyére lépnek." tr "game_Bilgewater_tip_title_BlackMarket" = "Feketepiac" tr "game_Bilgewater_tip_title_Krakens" = "Kraken" tr "game_Bilgewater_tip_title_Mercenaries" = "Bajkeverők" tr "game_bot_Aatrox" = "Aatrox bot" tr "game_bot_Ahri" = "Ahri bot" tr "game_bot_Ahri_defeated" = "Ne fogd vissza magad!" tr "game_bot_Ahri_greeting" = "Jöhet az igazi szórakozás!" tr "game_bot_Ahri_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Akali" = "Akali bot" tr "game_bot_Akali_defeated" = "A habozás a vereség csírája." tr "game_bot_Akali_greeting" = "Csak óvatosan." tr "game_bot_Akali_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Alistar" = "Alistar bot" tr "game_bot_Alistar_defeated" = "Jó erőben vagy!" tr "game_bot_Alistar_greeting" = "Ki mer összeakaszkodni velem?!" tr "game_bot_Alistar_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Amumu" = "Amumu bot" tr "game_bot_Amumu_defeated" = "Játszunk újra valamikor!" tr "game_bot_Amumu_greeting" = "Leszünk barátok?" tr "game_bot_Amumu_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Anivia" = "Anivia bot" tr "game_bot_Annie" = "Annie bot" tr "game_bot_Annie_defeated" = "Gyerünk, Tibbers, játsszunk még!" tr "game_bot_Annie_greeting" = "Szia! A barátom, Tibbers szeretne megismerkedni veled..." tr "game_bot_Annie_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Ashe" = "Ashe bot" tr "game_bot_Ashe_defeated" = "Freljordhoz méltó küzdelem volt." tr "game_bot_Ashe_greeting" = "Tedd büszkévé őseid!" tr "game_bot_Ashe_special" = "Megmérkőzöm veled, hugi!" tr "game_bot_Ashe_victorious" = "GG!" tr "game_bot_AurelionSol" = "Aurelion Sol bot" tr "game_bot_Azir" = "Azir bot" tr "game_bot_Bard" = "Bard bot" tr "game_bot_Blitzcrank" = "Blitzcrank bot" tr "game_bot_Blitzcrank_defeated" = "Szivárog a könnyem." tr "game_bot_Blitzcrank_greeting" = "Betöltés. Ajánlott program: jól érezni magunkat." tr "game_bot_Blitzcrank_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Brand" = "Brand bot" tr "game_bot_Brand_defeated" = "Ezzel még nincs vége..." tr "game_bot_Brand_greeting" = "Ez a világ a lángok martaléka lesz!" tr "game_bot_Brand_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Braum" = "Braum bot" tr "game_bot_Caitlyn" = "Caitlyn bot" tr "game_bot_Caitlyn_defeated" = "Mesteri lövéseket láthattunk." tr "game_bot_Caitlyn_greeting" = "Megjött a seriff." tr "game_bot_Caitlyn_special" = "Van itt neked egy kis finomság, kicsi yordle." tr "game_bot_Caitlyn_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Camille" = "Camille bot" tr "game_bot_Cassiopeia" = "Cassiopeia bot" tr "game_bot_Cassiopeia_defeated" = "Legközelebb alaposan szemmel tartalak." tr "game_bot_Cassiopeia_greeting" = "Alig várom, hogy szembeszállhassak veled." tr "game_bot_Cassiopeia_special" = "Mutasd meg, mire vagy képes, Katarina!" tr "game_bot_Cassiopeia_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Chogath" = "Cho'Gath bot" tr "game_bot_Chogath_defeated" = "Azt hiszem, neked jutott az utolsó falat." tr "game_bot_Chogath_greeting" = "Elnyelem az összes undorító emberfajzatot!" tr "game_bot_Chogath_special" = "Köszönet ezért a kedvező játékért!" tr "game_bot_Chogath_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Corki" = "Corki bot" tr "game_bot_Darius" = "Darius bot" tr "game_bot_Darius_defeated" = "Bebizonyítottad, hogy erős vagy." tr "game_bot_Darius_greeting" = "Az erő győzedelmeskedik!" tr "game_bot_Darius_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Diana" = "Diana bot" tr "game_bot_Draven" = "Draven bot" tr "game_bot_DrMundo" = "Dr. Mundo bot" tr "game_bot_DrMundo_defeated" = "Mundo győz?" tr "game_bot_DrMundo_greeting" = "Mundo örül, hogy megismerhet téged!" tr "game_bot_DrMundo_special" = "Legyen a legjobb Mundo... Mundo." tr "game_bot_DrMundo_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Ekko" = "Ekko bot" tr "game_bot_Elise" = "Elise bot" tr "game_bot_Evelynn" = "Evelynn bot" tr "game_bot_Ezreal" = "Ezreal bot" tr "game_bot_Ezreal_defeated" = "Most még könnyen megúsztátok!" tr "game_bot_Ezreal_greeting" = "Készen állsz a legjobbra?" tr "game_bot_Ezreal_victorious" = "GG!" tr "game_bot_FiddleSticks" = "Fiddlesticks bot" tr "game_bot_Fiddlesticks_defeated" = "Mégis miért nem félsz?!" tr "game_bot_Fiddlesticks_greeting" = "Már köröznek a varjak..." tr "game_bot_Fiddlesticks_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Fiora" = "Fiora bot" tr "game_bot_Fizz" = "Fizz bot" tr "game_bot_Fizz_defeated" = "Hmm, haláli." tr "game_bot_Fizz_greeting" = "Megmutatom nektek a hullámsírt." tr "game_bot_Fizz_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Galio" = "Galio bot" tr "game_bot_Galio_defeated" = "Kiérdemelted a sikert." tr "game_bot_Galio_greeting" = "Megtiszteltetés veled küzdeni!" tr "game_bot_Galio_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Gangplank" = "Gangplank bot" tr "game_bot_Gangplank_defeated" = "Ha nem lehet az enyém, porig égetem." tr "game_bot_Gangplank_greeting" = "Pisztoly vagy kard... nekem mindegy." tr "game_bot_Gangplank_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Garen" = "Garen bot" tr "game_bot_Garen_defeated" = "Szép küzdelem volt!" tr "game_bot_Garen_greeting" = "Készülj fel, hogy szembenézz Demacia igazságával!" tr "game_bot_Garen_victorious" = "GG!" tr "game_bot_generic_defeated" = "Jó játék volt." tr "game_bot_generic_greeting" = "Sok szerencsét, jó szórakozást!" tr "game_bot_generic_victorious" = "Jó játék volt." tr "game_bot_Gnar" = "Gnar bot" tr "game_bot_Gragas" = "Gragas bot" tr "game_bot_Graves" = "Graves bot" tr "game_bot_Graves_defeated" = "Itt a vége." tr "game_bot_Graves_greeting" = "Egy jó öreg duplacsövű köszöntés, az kell ide." tr "game_bot_Graves_special" = "Lám, lám, itt az ideje, hogy visszazökkentselek a helyes kerékvágásba, Fate..." tr "game_bot_Graves_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Hecarim" = "Hecarim bot" tr "game_bot_Heimerdinger" = "Heimerdinger bot" tr "game_bot_Heimerdinger_defeated" = "Ezt én jobban csinálnám." tr "game_bot_Heimerdinger_greeting" = "A nagyszerű tudományért!" tr "game_bot_Heimerdinger_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Illaoi" = "Illaoi bot" tr "game_bot_Irelia" = "Irelia bot" tr "game_bot_Irelia_defeated" = "A végsőkig kitartottunk!" tr "game_bot_Irelia_greeting" = "Én Ioniáért harcolok!" tr "game_bot_Irelia_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Ivern" = "Ivern bot" tr "game_bot_Janna" = "Janna bot" tr "game_bot_JarvanIV" = "IV. Jarvan bot" tr "game_bot_JarvanIV_defeated" = "Ma te nyertél." tr "game_bot_JarvanIV_greeting" = "Találkozzunk a csatában... és ne fogd vissza magad!" tr "game_bot_JarvanIV_special" = "Itt ér véget a terved, Swain." tr "game_bot_JarvanIV_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Jax" = "Jax bot" tr "game_bot_Jax_defeated" = "Hát ha még igazi fegyverem is lenne!" tr "game_bot_Jax_greeting" = "Ki akar egy igazi bajnokot?" tr "game_bot_Jax_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Jayce" = "Jayce bot" tr "game_bot_Jhin" = "Jhin bot" tr "game_bot_Jhin_defeated" = "Híressé teszlek." tr "game_bot_Jhin_greeting" = "Hamarosan lemegy a függöny." tr "game_bot_Jhin_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Jinx" = "Jinx bot" tr "game_bot_Jinx_defeated" = "Én csak jót akartam!" tr "game_bot_Jinx_greeting" = "Mindenki pánikoljon!" tr "game_bot_Jinx_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Kalista" = "Kalista bot" tr "game_bot_Karma" = "Karma bot" tr "game_bot_Karthus" = "Karthus bot" tr "game_bot_Karthus_defeated" = "Szereztél egy oldalt a könyvemben." tr "game_bot_Karthus_greeting" = "Hadd mutassam meg, mi van az életen túl." tr "game_bot_Karthus_special" = "Haláli a nótám." tr "game_bot_Karthus_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Kassadin" = "Kassadin bot" tr "game_bot_Katarina" = "Katarina bot" tr "game_bot_Katarina_defeated" = "Inkább holtan, mint unalmasan." tr "game_bot_Katarina_greeting" = "Kezdődjék a vérontás!" tr "game_bot_Katarina_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Kayle" = "Kayle bot" tr "game_bot_Kayle_defeated" = "Győzelemben és vereségben is igaznak maradni, ez a fontos." tr "game_bot_Kayle_greeting" = "Megítéltetsz." tr "game_bot_Kayle_special" = "A törvény elé állítalak, Morgana!" tr "game_bot_Kayle_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Kayn" = "" tr "game_bot_Kennen" = "Kennen bot" tr "game_bot_Khazix" = "Kha'Zix bot" tr "game_bot_Kindred" = "Kindred bot" tr "game_bot_Kled" = "Kled bot" tr "game_bot_KogMaw" = "Kog'Maw bot" tr "game_bot_KogMaw_defeated" = "Még mindig éhes vagyok..." tr "game_bot_KogMaw_greeting" = "Hohó, csemege!" tr "game_bot_KogMaw_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Leblanc" = "LeBlanc bot" tr "game_bot_LeeSin" = "Lee Sin bot" tr "game_bot_Leona" = "Leona bot" tr "game_bot_Leona_defeated" = "Jaj, a nap ismét lenyugszik." tr "game_bot_Leona_greeting" = "Új nap virrad a csatatérre!" tr "game_bot_Leona_special" = "Diana, megfizetsz eretnekségedért!" tr "game_bot_Leona_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Lissandra" = "Lissandra bot" tr "game_bot_Lucian" = "Lucian bot" tr "game_bot_Lucian_defeated" = "Senna... Cserben hagytalak..." tr "game_bot_Lucian_greeting" = "Meg fogsz tisztulni." tr "game_bot_Lucian_special" = "Alulmaradsz, Thresh!" tr "game_bot_Lucian_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Lulu" = "Lulu bot" tr "game_bot_Lux" = "Lux bot" tr "game_bot_Lux_defeated" = "Mindig van fény az alagút végén." tr "game_bot_Lux_greeting" = "Hozzunk össze egy ragyogó csatát!" tr "game_bot_Lux_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Malphite" = "Malphite bot" tr "game_bot_Malphite_defeated" = "Várjunk csak... én vesztettem?" tr "game_bot_Malphite_greeting" = "Zúzzunk!" tr "game_bot_Malphite_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Malzahar" = "Malzahar bot" tr "game_bot_Malzahar_defeated" = "Az Üresség sosem fogadja el a vereséget." tr "game_bot_Malzahar_greeting" = "A sorsát senki sem kerülheti el!" tr "game_bot_Malzahar_special" = "Sosem állítasz meg bennünket, Kassadin!" tr "game_bot_Malzahar_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Maokai" = "Maokai bot" tr "game_bot_Maokai_defeated" = "Szóval ilyen az, amikor valakit megcsonkítanak." tr "game_bot_Maokai_greeting" = "Ne húzz ujjat a természettel!" tr "game_bot_Maokai_victorious" = "GG!" tr "game_bot_MasterYi" = "Master Yi bot" tr "game_bot_MasterYi_defeated" = "A képességeid elsőrendűek!" tr "game_bot_MasterYi_greeting" = "Meglátjuk, merre vezetnek a sorsunk útjai." tr "game_bot_MasterYi_special" = "Tegyük hát próbára a képességeidet, Wukong!" tr "game_bot_MasterYi_victorious" = "GG!" tr "game_bot_MissFortune" = "Miss Fortune bot" tr "game_bot_MissFortune_defeated" = "Ne bízd el magad! Még visszatérek!" tr "game_bot_MissFortune_greeting" = "Ma vajon kinek kedvez a szerencse?" tr "game_bot_MissFortune_special" = "Készítsd elő azokat a narancsokat, Gangplank!" tr "game_bot_MissFortune_victorious" = "GG!" tr "game_bot_MonkeyKing" = "Wukong bot" tr "game_bot_MonkeyKing_defeated" = "Minden hiba egy lecke." tr "game_bot_MonkeyKing_greeting" = "Adj bele apait-anyait!" tr "game_bot_MonkeyKing_special" = "Készen állok, hogy kiálljak ellened, Yi." tr "game_bot_MonkeyKing_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Mordekaiser" = "Mordekaiser bot" tr "game_bot_Morgana" = "Morgana bot" tr "game_bot_Morgana_defeated" = "Sose adom fel..." tr "game_bot_Morgana_greeting" = "Most aztán megismered a fájdalmat!" tr "game_bot_Morgana_special" = "Rendezzük ezt le, Kayle!" tr "game_bot_Morgana_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Nami" = "Nami bot" tr "game_bot_Nami_defeated" = "Felitatjuk." tr "game_bot_Nami_greeting" = "Biztos, mint a part." tr "game_bot_Nami_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Nasus" = "Nasus bot" tr "game_bot_Nasus_defeated" = "A szerencse forgandó." tr "game_bot_Nasus_greeting" = "Új ciklus kezdődik!" tr "game_bot_Nasus_special" = "Nem habozok megállítani téged, Renekton." tr "game_bot_Nasus_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Nautilus" = "Nautilus bot" tr "game_bot_Nidalee" = "Nidalee bot" tr "game_bot_Nidalee_defeated" = "Látom, nem ismeretlen a számodra a vadon." tr "game_bot_Nidalee_greeting" = "Szeretem a macska-egér játékot." tr "game_bot_Nidalee_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Nocturne" = "Nocturne bot" tr "game_bot_Nocturne_defeated" = "Te vagy a rémálmom? Vagy én vagyok a tiéd?" tr "game_bot_Nocturne_greeting" = "Közeleg az alkonyuk." tr "game_bot_Nocturne_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Nunu" = "Nunu bot" tr "game_bot_Nunu_defeated" = "Ez jó móka volt." tr "game_bot_Nunu_greeting" = "Vágjunk bele!" tr "game_bot_Nunu_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Olaf" = "Olaf bot" tr "game_bot_Olaf_defeated" = "Semmit ne hagyj hátra!" tr "game_bot_Olaf_greeting" = "Végre, egy kis móka!" tr "game_bot_Olaf_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Orianna" = "Orianna bot" tr "game_bot_Orianna_defeated" = "Miért jönnek szét olyan könnyen?" tr "game_bot_Orianna_greeting" = "A gyilkolás egy mókás játék." tr "game_bot_Orianna_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Pantheon" = "Pantheon bot" tr "game_bot_Pantheon_defeated" = "A dicsőség hajt előre." tr "game_bot_Pantheon_greeting" = "Sorsod megpecsételődött." tr "game_bot_Pantheon_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Poppy" = "Poppy bot" tr "game_bot_PracticeTool_TargetDummy" = "Célbábu" tr "game_bot_Quinn" = "Quinn bot" tr "game_bot_Rammus" = "Rammus bot" tr "game_bot_Rammus_defeated" = "OK!" tr "game_bot_Rammus_greeting" = "OK." tr "game_bot_Rammus_victorious" = "GG!" tr "game_bot_RekSai" = "Rek'Sai bot" tr "game_bot_Renekton" = "Renekton bot" tr "game_bot_Renekton_defeated" = "Egy nap megkapod a magadét!" tr "game_bot_Renekton_greeting" = "Darabokra szaggatlak!" tr "game_bot_Renekton_special" = "Előlem nem szökhetsz el, Nasus!" tr "game_bot_Renekton_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Rengar" = "Rengar bot" tr "game_bot_Riven" = "Riven bot" tr "game_bot_Riven_defeated" = "A lelkem nem veszett el." tr "game_bot_Riven_greeting" = "Végre felébredtem." tr "game_bot_Riven_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Rumble" = "Rumble bot" tr "game_bot_Ryze" = "Ryze bot" tr "game_bot_Ryze_defeated" = "Ígéretesnek tűnsz!" tr "game_bot_Ryze_greeting" = "Majd én megmutatom nektek, mi az a misztikus mágia." tr "game_bot_Ryze_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Sejuani" = "Sejuani bot" tr "game_bot_SG_ChoGath" = "" tr "game_bot_SG_KhaZix" = "" tr "game_bot_SG_KogMaw" = "" tr "game_bot_SG_RekSai" = "" tr "game_bot_SG_Skarner" = "" tr "game_bot_SG_VelKoz" = "" tr "game_bot_Shaco" = "Shaco bot" tr "game_bot_Shen" = "Shen bot" tr "game_bot_Shen_defeated" = "Az egyensúly neked kedvezett... ez egyszer." tr "game_bot_Shen_greeting" = "Az örökké figyelő Szem rád szegeződik." tr "game_bot_Shen_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Shyvana" = "Shyvana bot" tr "game_bot_Shyvana_defeated" = "A sárkányoknak nincs lelkiismerete." tr "game_bot_Shyvana_greeting" = "Szeretem a csata előtti csendet." tr "game_bot_Shyvana_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Singed" = "Singed bot" tr "game_bot_Sion" = "Sion bot" tr "game_bot_Sion_defeated" = "Még visszatérünk!" tr "game_bot_Sion_greeting" = "Gyere, győzz le, ha nyerni akarsz!" tr "game_bot_Sion_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Sivir" = "Sivir bot" tr "game_bot_Sivir_defeated" = "Remek csata volt!" tr "game_bot_Sivir_greeting" = "Azt hiszed, ki tudod cselezni a pengémet?" tr "game_bot_Sivir_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Skarner" = "Skarner bot" tr "game_bot_SLIME_ScuttleRacer" = "" tr "game_bot_Sona" = "Sona bot" tr "game_bot_Sona_defeated" = "... :(" tr "game_bot_Sona_greeting" = "... :)" tr "game_bot_Sona_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Soraka" = "Soraka bot" tr "game_bot_Soraka_defeated" = "A csillagok emlékezzenek e napra!" tr "game_bot_Soraka_greeting" = "A szíved mentes legyen minden gyűlölettől a harcban!" tr "game_bot_Soraka_special" = "A bűneid utolérnek, Warwick." tr "game_bot_Soraka_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Swain" = "Swain bot" tr "game_bot_Swain_defeated" = "A taktikád igen ravasz volt!" tr "game_bot_Swain_greeting" = "Légy tanúja Noxus erejének!" tr "game_bot_Swain_special" = "Szánalmas herceg!" tr "game_bot_Swain_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Syndra" = "Syndra bot" tr "game_bot_TahmKench" = "Tahm Kench bot" tr "game_bot_Taliyah" = "Taliyah bot" tr "game_bot_Talon" = "Talon bot" tr "game_bot_Taric" = "Taric bot" tr "game_bot_Taric_defeated" = "Felháborító." tr "game_bot_Taric_greeting" = "Van egy drágakövem épp erre az alkalomra." tr "game_bot_Taric_special" = "Malphite, sose hozz magaddal kavicsot egy drágaköves harcba!" tr "game_bot_Taric_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Teemo" = "Teemo bot" tr "game_bot_Teemo_defeated" = "Soha ne becsüld alá a Cserkészkönyv erejét!" tr "game_bot_Teemo_greeting" = "Előremegyek felderíteni!" tr "game_bot_Teemo_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Thresh" = "Thresh bot" tr "game_bot_Tristana" = "Tristana bot" tr "game_bot_Tristana_defeated" = "Nos, kitörő öröm volt." tr "game_bot_Tristana_greeting" = "Készen állsz a tűzijátékra?" tr "game_bot_Tristana_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Trundle" = "Trundle bot" tr "game_bot_Trundle_defeated" = "Légyszi, nem kell rajtam trollkodni." tr "game_bot_Trundle_greeting" = "Jól kicsíptem magam erre a harcra!" tr "game_bot_Trundle_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Tryndamere" = "Tryndamere bot" tr "game_bot_TwistedFate" = "Twisted Fate bot" tr "game_bot_Twitch" = "Twitch bot" tr "game_bot_Udyr" = "Udyr bot" tr "game_bot_Udyr_defeated" = "Kitűnő formában vagy!" tr "game_bot_Udyr_greeting" = "Milyen technikát használsz?" tr "game_bot_Udyr_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Urgot" = "Urgot bot" tr "game_bot_Varus" = "Varus bot" tr "game_bot_Vayne" = "Vayne bot" tr "game_bot_Vayne_defeated" = "Fekete mágiát érzek." tr "game_bot_Vayne_greeting" = "Gyors halált hozok." tr "game_bot_Vayne_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Veigar" = "Veigar bot" tr "game_bot_Veigar_defeated" = "Nem! Nem! Nem! Még nincs vége!" tr "game_bot_Veigar_greeting" = "Ez rövid játék lesz. Várj..." tr "game_bot_Veigar_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Velkoz" = "Vel'Koz bot" tr "game_bot_Vi" = "Vi bot" tr "game_bot_Viktor" = "Viktor bot" tr "game_bot_Vladimir" = "Vladimir bot" tr "game_bot_Vladimir_defeated" = "Ti vagytok számomra a megtestesült pusztulás!" tr "game_bot_Vladimir_greeting" = "Végre, friss vér a csatatéren!" tr "game_bot_Vladimir_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Volibear" = "Volibear bot" tr "game_bot_Volibear_defeated" = "Úgy legyen." tr "game_bot_Volibear_greeting" = "Erő és bölcsesség vezérel." tr "game_bot_Volibear_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Warwick" = "Warwick bot" tr "game_bot_Warwick_defeated" = "Itt az ideje felkötni a nyúlcipőt!" tr "game_bot_Warwick_greeting" = "Érzem a félelmed szagát!" tr "game_bot_Warwick_special" = "Felfalom a szívedet, Csillaggyermek!" tr "game_bot_Warwick_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Xerath" = "Xerath bot" tr "game_bot_Xerath_defeated" = "Az erőd... félelmetes..." tr "game_bot_Xerath_greeting" = "Íme, a legnyersebb erő!" tr "game_bot_Xerath_victorious" = "GG!" tr "game_bot_XinZhao" = "Xin Zhao bot" tr "game_bot_XinZhao_defeated" = "A szellemem töretlen!" tr "game_bot_XinZhao_greeting" = "Az igazi harcosok a csatatéren születnek!" tr "game_bot_XinZhao_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Yasuo" = "Yasuo bot" tr "game_bot_Yasuo_defeated" = "Meghalni könnyű." tr "game_bot_Yasuo_greeting" = "Ne kezdd el azt, amit én fogok befejezni." tr "game_bot_Yasuo_victorious" = "Szép volt!" tr "game_bot_Yorick" = "Yorick bot" tr "game_bot_Yorick_defeated" = "A győzelem... elillan." tr "game_bot_Yorick_greeting" = "Fel kell nőnünk a kihíváshoz." tr "game_bot_Yorick_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Zac" = "Zac bot" tr "game_bot_Zed" = "Zed bot" tr "game_bot_Ziggs" = "Ziggs bot" tr "game_bot_Ziggs_defeated" = "Nem, nem, nem, nem, úgy izgultam!" tr "game_bot_Ziggs_greeting" = "Mennem kell, ja, most, ja, hogy jól alágyújtsak neked!" tr "game_bot_Ziggs_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Zilean" = "Zilean bot" tr "game_bot_Zilean_defeated" = "Hmm, ha jól emlékszem, a következőt mi nyerjük." tr "game_bot_Zilean_greeting" = "Mintha ezt már megtettem volna korábban." tr "game_bot_Zilean_victorious" = "GG!" tr "game_bot_Zyra" = "Zyra bot" tr "game_bot_Zyra_defeated" = "Most a tiéd az aratás." tr "game_bot_Zyra_greeting" = "Vigyázz, hova lépsz, ez az ÉN kertem." tr "game_bot_Zyra_victorious" = "GG!" tr "game_buff_combattext_ODYSSEY_XinZhaoR" = "Sérthetetlen!" tr "game_buff_description_KledPassive" = "Skaarl, a gyáva gyík" tr "game_buff_displayname_SionPassiveZombie" = "Dicső halál" tr "game_buff_rank_DragonSlayer1" = "Sárkány: +támadásnövelő!" tr "game_buff_rank_DragonSlayer2" = "Sárkány: +toronyégetés!" tr "game_buff_rank_DragonSlayer3" = "Sárkány: +mozgás!" tr "game_buff_rank_DragonSlayer4" = "Sárkány: +tornyok elleni védelem!" tr "game_buff_rank_DragonSlayer5" = "Sárkány: + ÉGETÉS és duplázás!" tr "game_buff_tooltip_3907Buff" = "Bűbájgyűjtő
Aktiváláskor megnöveli a varázserőt, és rövid időre a mozgási sebességet is.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_3907Counter" = "Bűbájgyűjtő
Aktiváláskor varázserőt, valamint fokozatosan csökkenő mozgási sebességet biztosít. A bónuszok mértéke a jelzők számától függ.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Absolute_Zero" = "Abszolút nulla fokA közelben tartózkodó ellenséges egységek mozgási sebessége csökken. A képesség lejártakor a hatóterületen tartózkodó egységek varázssebzést szenvednek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Absolute_Zero_Shield" = "Abszolút nulla fokAz egységet az Abszolút nulla fok védi.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Abyssal_Scepter" = "Mélységi maszk auraAz egység megnövelt varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Abyssal_Scepter_Aura" = "Mélységi maszk auraA közeli ellenséges hősök megnövelt varázssebzést szenvednek el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Aegis_of_the_Legion" = "Légiós auraA közelben tartózkodó szövetséges egységek varázsellenállása nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Aegis_of_the_Legion_Friend" = "Légiós auraAz egység varázsellenállása nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AhriFoxFire" = "RókatűzAhrit Rókatüzek veszik körül, amik megkeresik és megtámadják a közelben tartózkodó ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AhriPassive" = "Vastaya kellemValahányszor Ahri @f1@ varázslattal talál el egy ellenséges hőst @f2@ másodpercen belül, @f3*100@% mozgási sebességet kap @f5@ másodpercig (@f6@ másodperc töltési idő)." tr "game_buff_tooltip_AhriSeduce" = "ElcsábítvaAz egység a nem tud támadni, és arra van kényszerítve, hogy Ahri felé mozogjon.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AhriSeduceDoom" = "Halálos vonzalomAz egység megnövelt sebzést szenved el Ahri képességeitől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AhriSoulCrusher" = "EsszencialopásHa Ahri eltalál valakit a következő a Megtévesztés gömbje varázslattal, minden találat gyógyítani fogja Ahrit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AhriSoulCrusherCounter" = "EsszencialopásHa 9 jelző összegyűjtése után Ahri eltalál valakit a következő a Megtévesztés gömbje varázslattal, minden találat gyógyítani fogja Ahrit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AhriTumble" = "LélekrohamAhri aktiválhatja a Lélekrohamot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AlistarE" = "EltaposásAlistar képes keresztülgázolni az egységeken, és megsebzi a közelében lévő ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AlistarEAttack" = "FeldühödöttAlistar következő, hős elleni automatikus támadása varázssebzést okoz, és elkábítja a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AlistarPassive" = "Diadalittas üvöltésAlistar egy Diadal jelzőt kap, ha elkábít vagy elmozdít egy ellenséges hőst, vagy ha egy közeli ellenfél meghal. @f4@ jelző elérésekor Alistar felbődül, amitől @f1@ életerőt nyer vissza, az összes közeli szövetséges hősnek pedig @f2@ életerőt tölt vissza (@f3@ másodperc töltési idő).

Alistar nem gyűjt Diadal jelzőket, amíg a Diadalittas üvöltés töltődik.

Az ellenséges hősök és a hatalmas szörnyek halála teljesen feltölti Alistar üvöltését.
" tr "game_buff_tooltip_AlistarPassiveStacks" = "Diadalittas üvöltésAlistar egy Diadal jelzőt kap, ha elkábít vagy elmozdít egy ellenséges hőst, vagy ha egy közeli ellenfél meghal. @f1@ jelző elérésekor gyógyítja saját magát és az összes közeli szövetséges hőst." tr "game_buff_tooltip_Alpha_Strike" = "Alfa-csapásAz egység hamarosan fizikai sebzést szenved.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Alpha_Striking" = "Alfa-ütésAz egység egyszerre több egységet támad varázssebzéssel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AniviaIced" = "Dermesztő!Az egységnek kétszeres sebzést okoz Anivia Jégtámadása.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AramSpeedShrineBuff" = "Gyorsító szentélyAz egység 30%-kal nagyobb mozgási sebességgel rendelkezik. A hatás addig tart, amíg az egység meg nem sebződik, vagy amíg egy ellenséges hős közelébe nem ér.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AscBuff" = "FelemelkedésA hős felemelkedett!
A mana- és energiafogyasztás 100%-kal csökken
A képességek életerőköltsége 50%-kal csökken
+@f1@ életerő
+@f2@ sebzés
+@f3@ varázserő
+@f4@% páncéltörés
+@f4@% varázstörés
25%-kal csökkentett töltési idő

A kapott gyógyító és regeneráló hatások ereje 50%-kal csökken.
A hős mindig látható, amíg Felemelkedett állapotban van, akkor is, ha épp láthatatlan vagy a bokorban tartózkodik.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AscBuff_Xerath" = "Az Ősi FelemelkedőA Xerath elleni összes támadás sebzése @f1@%-kal csökken.
Xerath nem ehető, ezért az Elfogyasztással és a Bekebelezéssel nem lehet megölni.

„Én vagyok a testétől megszabadult akarat.”
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AscWarp" = "Arany transzcendenciaAz egység éppen egy csatahelyszínre teleportál.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AscWarpProtection" = "A főnix hajnalaAz egység nemrég teleportált, ezért rövid ideig védelmet élvez.

„A nap üllőjén újraformált harcos nem ismer félelmet.”
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AsheCritChance" = "ÖsszpontosításAmíg Ashe nem támad, az Összpontosítása folyamatosan nő. Ha eléri a 100 jelzőt, a következő támadása automatikusan kritikus csapás lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AsheCritChanceReady" = "ÖsszpontosításAshe Összpontosított lövést adhat le.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AshePassive" = "Jeges nyílvesszőkA varázslatok és a támadások @f1@%-kal lassítják a célpontot 2 másodpercre. A támadások @f3@% (+@f4@%) sebzést okoznak a Jeges nyílvesszők hatása alatt álló célpontoknak (ez a kritikus csapási módosítókkal arányosan tovább nő).

Ashe kritikus csapásai nem okoznak további sebzést, de @f2@%-ra növelik a Jeges nyílvesszők lassító hatását, ami azután fokozatosan csökken.
" tr "game_buff_tooltip_AshePassiveNeutralDebuff" = "Jeges nyílvesszőkAz egység fokozott sebzést szenved el Ashe támadásaitól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AshePassiveSlow" = "Jeges nyílvesszőkAz egység @f1@%-kal lassabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AsheQ" = "Összpontosított nyílzáporAshe Összpontosítása töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AsheQAttack" = "Összpontosított nyílzáporAshe következő alaptámadása további nyilakat lő ki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AsheQCastReady" = "Összpontosított nyílzáporAshe összegyűjtötte az Összpontosítás jelzőit, így erős támadássorozatot tud indítani.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AssassinMode_KillstreakBuff" = "DémonjelDémonná változtál, és láthatatlan maradsz, amíg meg nem sebzel valakit. Ha a megsebzett ellenfél egy hős, a maximális életerejének 20%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okozol neki." tr "game_buff_tooltip_AssassinMode_KillstreakReady" = "Démonjel képződikHa legalább 4 másodpercet töltesz harcon kívül, Démon módba kerülsz, láthatatlanná válsz, és bónusz sebzést okozol." tr "game_buff_tooltip_AssassinMode_Objective_Boss2_ResistantSkin" = "Torz páncélA távolsági támadások @f1@%-kal kisebb sebzést okoznak az egységnek, amely immunis minden bénító hatásra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AssassinMode_Objective_Boss2_Vulnerable" = "A SzemA Démonhírnök ellen a hátulról érkező támadások hatékonyabbak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AssassinMode_OutOfCombatVisualBuff" = "VérszerződésAz Áldozat segít a vadászatban.
Az aktív tárgyak és az idézői varázslatok töltési ideje 50%-kal csökken.
Harcon kívül megnő a mozgási sebességed és a mana-regenerálódásod, a végső képességed pedig gyorsabban töltődik.
" tr "game_buff_tooltip_AuraofDespair" = "A nagy bánat aurájaA környező ellenséges egységek minden másodpercben sebzést szenvednek el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AuraofDespairDamage" = "A nagy bánat aurájaAz egység minden másodpercben elveszíti a maximális életereje egy bizonyos százalékát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolEDisplaySpeed" = "Legendás üstökösAurelion Sol @f1@% mozgási sebességet nyert, mert egyenesen haladt előre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolELinearFlight" = "Legendás üstökösAurelion Sol repül. Átlát a tereptárgyak felett, de őt is megláthatják. Ha megsebesül, leereszkedik a földre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolPassive" = "A világ közepe
Három csillag kering Aurelion Sol körül. Ezek @f1@ (+@f3@) varázssebzést okoznak, és kivégzik az útjukba kerülő minionokat, ha azok @f4@ egységnél kevesebb életerővel rendelkeznek.

A varázslást gátló, ellenfelektől származó hatások a csillagokat is hatástalanítják. A csillagok akkor is láthatóak az ellenfelek számára, ha Aurelion Sol rejtve van a bokorban.
" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolQHaste" = "Csillagrobbanás – SietségAurelion Sol gyorsabban mozog, amíg az újonnan formált csillag nyomában halad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolQStun" = "Csillagrobbanás – KábításAz egységet elkábította a Csillagrobbanás. Nem képes semmilyen cselekvésre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolRKnockback" = "A fény hangjaAurelion Sol hátralökte az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolRSlow" = "A fény hangjaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AurelionSolWActive" = "Táguló univerzumAurelion Sol csillagainak keringési távolsága és sebzése megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AzirEShield" = "FutóhomokAzir védelmet élvez a sebzésekkel szemben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AzirPassive" = "Shurima örökségeAzir @f1@ másodpercenként egy Napkorongot tud megidézni egy megsemmisült torony romjaiból. A torony @f3@ bónusz sebzéssel jön létre, és @f2@ másodperc múlva szétporlik.

A Shurima örökségének aktiválásához kattints egy torony romjaira. A nexustornyok és az inhibitorok tornya esetében ez a hatás nem működik.
" tr "game_buff_tooltip_AzirPassiveAvailable" = "NapkorongAzir készen áll feltámasztani Shurimát a romjaiból. Meg tudja idézni a Napkorongot egy megsemmisült torony romjain." tr "game_buff_tooltip_AzirQSlow" = "HomokrohamAz egységet Azir Homokrohama lelassította.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AzirRBump" = "Császári falanxAz egységet hátralökte a Császári falanx.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_AzirRHaste" = "Döntő parancsAz egység támadási sebessége jóval nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Backstab" = "HátbaszúrásShaco alaptámadása kritikus csapás lesz, és @f1@%-os (+@f4@) sebzést okoz, ha hátulról ér egy egységet (szörnyek esetében a sebzés @f3@%).

A Hátbaszúrás egy adott ellenfélre @f2@ másodpercenként csak egyszer alkalmazható. Ezt a töltési időt csökkenti a töltésiidő-csökkentés statisztikája.
" tr "game_buff_tooltip_Bag_of_Tea" = "Egy zsák teaAz egység életerőt és manát nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BansheesVeil" = "Bansheek fátylaA következő ellenséges képesség nem lesz hatással az egységre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardEDoorMovement" = "VarázsútAz egység a varázsúton jár.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardPChimePickupSpeedBoost" = "Csengettyűs mozgási sebességA csengettyűk halmozódó, bónusz mozgási sebességet biztosítanak Bardnak. A hatás megszűnik, amikor Bard harcolni kezd.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardPDisplayChimeCount" = "Útra hívás – Összegyűjtött csengettyűkBard már ennyi csengettyűt gyűjtött eddig össze!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardPDisplayRequiredChimes" = "Szükséges csengettyűk a következő fejlesztéshezBardnak ennyi csengettyűt kell összegyűjtenie ahhoz, hogy az énkék tovább erősödjenek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardPDisplaySpiritTimer" = "Útra hívás – töltődikA Bard körüli csengettyűszó és lárma újabb énkét vonzott oda.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardPSpiritAmmoCount" = "Útra hívás – Énkék számaBardot ennyi énke követi. Az egyikük felerősíti Bard következő támadását.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardPSpiritMissileSlow" = "Útra hívás – ÉnkelassításA Bard támadását felerősítő énke lelassította az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardQInitialTargetDebuff" = "Kozmikus kötelék – LassításAz egységet lelassította a Kozmikus kötelék első találata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardQShackleDebuff" = "Kozmikus kötelék – KábításAz egység elkábult, mivel a Kozmikus kötelék két célpontot vagy egy falat talált el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardRStasis" = "A Sors kezeAz egység sebezhetetlen, de egyben cselekvésképtelen is.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BardWActualHealing" = "" tr "game_buff_tooltip_BardWSpeedBoost" = "Az Őrző szentélyének sebességnöveléseAz Őrző szentélyénél tett látogatás megnövelte az egység mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BerserkBuff" = "DühöngésAz egység támadási sebessége 50%-kal, a sebzése 30%-kal nagyobb, ugyanakkor a páncélja és a varázsellenállása 30%-kal gyengébb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterARAMAura" = "A Mészárhíd aurájaEz az egység:
Gyorsabb mana-regenerálódással rendelkezik
Passzívan tapasztalatot szerez
A szövetségesekre ható gyógyításai 50%-kal gyengébbek
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterCutlass" = "Szablya szúrásaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterMercenary11" = "PengeuszonyokA pengeuszonyok képességei (@f1@. szint):
0: a pengeuszonyok támadási sebessége 100%-kal nagyobb.
1: bónusz mozgási sebességet kapnak, és nem ütköznek más egységekkel, amikor egy hőst támadnak vagy üldöznek. A pengeuszonyok sosem hagyják abba az ellenséges hősök támadását.
2: a pengeuszonyok minden 3. találata bónusz fizikai sebzést okoz.
3: minden hullámban két pengeuszony érkezik.

Pengeuszonyos bónusz: +@f9@ páncéltörés (@f1@. szint)
Fejlesztett támadás: +@f5@ sebzés (@f6@. szint)
Fejlesztett védelem: +@f7@ életerő (@f8@. szint)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterMercenary11Ring" = "Pengeuszony-harapásAz egységet pengeuszonyok jelölik meg. A harmadik egymást követő támadás felhasználja a jelöléseket, háromszor nagyobb sebzést okozva.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterMercenary12" = "VasbőrűekA vasbőrűek képességei (@f1@. szint):
0: a vasbőrűek 25%-kal kisebb sebzést szenvednek el a tornyoktól.
1: a vasbőrűeket időnként egy pajzs veszi körül, amely kivédi a következő, hőstől vagy toronytól érkező támadást.
2: a vasbőrűek kevesebb sebzést szenvednek el a minionoktól, amíg a pajzsuk aktív.
3: a vasbőrűeket jóval gyakrabban övezi pajzs.

Vasbőrűs bónusz: +@f9@% sebzés ellenséges építmények ellen (@f1@. szint)
Fejlesztett támadás: +@f5@ sebzés (@f6@. szint)
Fejlesztett védelem: +@f7@ életerő (@f8@. szint)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterMercenary13" = "FosztórákokA fosztórákok képességei (@f1@. szint):
0: a fosztórákok egy második ágyúgolyót is kilőnek, amely feleakkora sebzést okoz egy közeli ellenséges hősnek.
1: a fosztórákok halmozódó erősítést kapnak a támadási sebességre, valahányszor eltalálnak egy ellenséges hőst.
2: a fosztórákok kétszeres sebzést okoznak az eltalált ellenséges hősöknek.
3: a fosztórákok találati bónuszai a minionokra is érvényesek, és egyszerre lövik az összes közeli ellenséges hőst.

Fosztórákos bónusz: +@f9@ támadási hatótáv (@f1@. szint)
Fejlesztett támadás: +@f5@ sebzés (@f6@. szint)
Fejlesztett védelem: +@f7@ életerő (@f8@. szint)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BilgewaterMercenary14" = "PolipodokA polipodok képességei (@f1@. szint):
0: a polipodok időnként olyan pajzsot vonnak a szövetséges minionok köré, amely hárítja a varázssebzést.
1: a polipodok időnként létrehoznak egy mozgó Távolbalátás varázslatot.
2: a polipodok pajzsa erősebb lesz, és sebzési aránnyal bővül.
3: a polipodok gyakrabban idéznek meg Távolbalátást. A polipodok pajzsa még erősebbé válik.

Polipodos bónusz: +@f9@ varázsellenállás (@f1@. szint)
Fejlesztett támadás: +@f5@ sebzés (@f6@. szint)
Fejlesztett védelem: +@f7@ életerő (@f8@. szint)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Black_Cleaver" = "A fekete hasítóbárd (@Stack@)Az egység páncélja bizonyos százalékban csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlackfireTorchBurn" = "Fekete fáklyaAz egység folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlackfireTorchCharges" = "Fekete fáklyaA fáklya 1,5 másodpercenként töltődik fel egy egységnyit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlackOmen" = "Fekete ómenAz egység támadási sebessége jelentősen lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BladeOfTheRuinedKing" = "A letaszított király kardjaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BladeOfTheRuinedKingSelf" = "A letaszított király kardjaAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BladeWeaving" = "PengeszövésAz egység alaptámadásainak sebzése megnőttForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Bleeding" = "VérzésAz egység vérzik, és folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlessingoftheLizardElder" = "ParázscímerAz egység életerőt nyer vissza, amikor nem hősökkel vagy hatalmas szörnyekkel harcol. Ezenkívül az alaptámadásai több másodpercig égetik és lassítják a célpontot.

Ha a birtokosa meghal, az erősítés a gyilkosra száll.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Blind" = "VakságAz egység megvakult, és támadásai célt tévesztenek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Blinding_Dart" = "Vakító lövésAz egység rosszul lát, és elvéti a támadásokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkCripple" = "MegbénítvaAz egység mozgási sebessége kisebb. A gyengítő hatás időtartama alatt fokozatosan tér vissza a normális állapot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkDragonsRage" = "A sárkány düheAz egység megsebez és fellök minden szövetséges egységet, ami az útjába kerül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkFlurry" = "ÖkölzáporLee Sin nagyobb támadási sebességgel rendelkezik, és a támadásai @f2@/@f3@ egységnyi energiát töltenek vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkIronWill" = "VasakaratLee Sin nagyobb életlopással és életvarázzsal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkSafeguard" = "OltalomElnyeli a következő @f1@ elszenvedett sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkSonicWave" = "HanghullámLee Sin igazlátással felfedi a célpontot, és a Rezonáns csapással bármikor megtámadhatja azt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlindMonkTempest" = "ViharLee Sin figyeli az egységet, és a Bénítással bármikor megtámadhatja azt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlinkDagger" = "Harmonikus helyreállításAz egység minden másodpercben visszatölti a maximális manája 6%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlinkDaggerCheck" = "A villanó tőr töltés alattA hős villanó tőre újratöltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BlitzcrankManaBarrierCD" = "A Manapajzs töltés alattBlitzcrank Manapajzsa újratöltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Bloodmail2" = "Hadúr vértjeAz egység gyógyul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Boistrous_Resolve" = "Szilaj elhatározásA hősöd páncélja 10 egységgel erősebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BootsDeathmarchSpeed" = "DühAz egység jóval nagyobb mozgási sebességgel rendelkezik, ami rövid időn belül fokozatosan elenyészik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BootsHomeguardSpeed" = "BázisvédőAz egység jóval nagyobb mozgási sebességgel rendelkezik, ami bizonyos időn belül fokozatosan elenyészik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BrandAblaze" = "LángolEz az egység folyamatosan varázssebzést szenved.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BrandAblazeBomb" = "LángolásA Lobogó forróság irányíthatatlanná vált, és hamarosan robban!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BrandDamageTracker" = "Brand sebzéskövetőjeQ összes sebzése: @f1@
W összes sebzése: @f2@
E összes sebzése: @f3@
R összes sebzése: @f4@
Folyamatos sebzés összesen: @f5@
Bomba összes sebzése: @f6@
Gyötrelem összes sebzése: @f7@

Q teljes varázserőaránya: @f8@
W teljes varázserőaránya: @f9@
E teljes varázserőaránya: @f10@
R teljes varázserőaránya: @f11@
Bomba teljes varázserőaránya: @f12@%
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BrandDamageTracker2" = "Brand sebzése a Liandry gyötrelmének megvásárlása ótaQ összes sebzése: @f1@
W összes sebzése: @f2@
E összes sebzése: @f3@
R összes sebzése: @f4@
Folyamatos sebzés összesen: @f5@
Bomba összes sebzése: @f6@
Gyötrelem összes sebzése: @f7@

Q teljes varázserőaránya: @f8@
W teljes varázserőaránya: @f9@
E teljes varázserőaránya: @f10@
R teljes varázserőaránya: @f11@
Bomba teljes varázserőaránya: @f12@%
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BrandPassive" = "Lobogó forróságBrand varázslatai lángba borítják a célpontot, és 4 másodperc alatt a maximális életerejének 3%-ával egyenlő varázssebzést okoznak neki, emellett Brand képességei erősebbé válnak az áldozattal szemben. Ha Brand megöl egy már lángoló ellenfelet, @f5@ manát kap. A Lobogó forróság legfeljebb három alkalommal halmozódik.

Ha a Lobogó forróság eléri a maximális számú jelzőt egy hősön vagy egy nagy szörnyön, a Lobogó forróság irányíthatatlanná válik. 2 másodperc múlva felrobban, és a közelben tartózkodó ellenfeleknek a maximális életerejük @f4@%-ával (+@f3@%) egyenlő varázssebzést okoz. Az érintett hősön 4 másodpercig nem jelenhet meg a Lobogó forróság újabb jelzője.
" tr "game_buff_tooltip_BraumE" = "Törhetetlen Braum csökkentett sebzést szenved el abból az irányból, amerre a pajzsát tartja, megnő a mozgási sebessége, és a pajzsának ütköző lövedékek megsemmisülnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumMark" = "Sokkoló csapások Braum és a szövetségeinek alaptámadásai folyamatosan halmozzák a Sokkoló csapások jelzőit. Ha ebből 4 összegyűlik, ez az egység elkábul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumMarkDamageTracker" = "Sokkoló csapások Braum és szövetségesei közösen kábítanak el egy célpontot.
Braum alaptámadásai 4 másodpercig a Sokkoló csapásokat alkalmazzák. Az első jelző után a szövetségesek alaptámadásai is halmozzák ezt a hatást.

Ha 4 jelző összegyűlt, a célpont @f2@ másodpercre elkábul, és @f1@ varázssebzést szenved. Az ezt követő @f3@ másodpercben nem kaphat újabb jelzőket, de @f5@ bónusz varázssebzést szenved el Braum támadásaitól.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumMarkStunReduction" = "Védettség a Sokkoló csapások ellen Ez az egység nem kap jelzőket a Sokkoló csapásoktól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumPulseLineKnockup" = "Gleccserszakadék Az egységet fellökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumQSlow" = "Harapós fagy Az egységet lelassították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumStunDebuff" = "Sokkoló csapások Az egység elkábult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BraumWPassiveStatsDoubler" = "Élő pajzs Braum páncélt és varázsellenállást ad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Breathstealer" = "Elakadt lélegzetAz egység varázsereje és bónusz sebzése kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseCocoon" = "GubóAz egység egy hálóban vergődik, és képtelen mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseESlow" = "Gubó: lassításAz egységet Elise Gubója lelassította.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseRappel" = "EreszkedésElise egy hálón lóg. Innen le tud ereszkedni a közeli ellenfelekre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseRappelBites" = "BejelentetlenElise pókharapásai erősebbek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseSkitter" = "Szapora őrjöngésAz egység támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseSpider" = "PókrajElise emberi alakjában megidézett varázslatai pókivadékokat készítenek elő. Amikor Elise pók alakot ölt, megidézi a korábban előkészített pókivadékokat, akik megtámadják a közelben tartózkodó ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffEliseSpiderForm" = "Pók alakElise egy félelmetes pókká alakul át. Támadáskor bónusz varázssebzést okoz, és az összes pókszabású képességét bevetheti.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BuffMePlz" = "A zsírkirály erősítés király erősítéseA mana- és az energiafogyasztás 100%-kal csökken
@f1@%-kal csökken a képességek, az aktivált tárgyak és az idézői varázslatok töltési ideje
+@f2@% kitartás és rendületlenség
+@f3@ mozgási sebesség és sebesség mozgás közben
A támadási sebességre vonatkozó bónuszok @f4@%-kal (távolsági harcosok esetén @f5@%-kal) nőnek
A kritikus csapások @f6@% további alapsebzést okoznak
Az életerőköltség @f7@%-kal csökken {{ Buff_BuffMePlz_DamageDealtModified_@f10@ }}{{ Buff_BuffMePlz_DamageTakenModified_@f11@ }}
A támadásaid kis eséllyel Ryze átdolgozását okozhatják.
30%-kkal kevesebb sebzést szenvedsz el az unikornisoktól.
Forrás: Csillagőrző Urgot" tr "game_buff_tooltip_Burning" = "ÉgésEz az egység folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BurningAgony" = "Égető gyötrődésFolyamatosan sebzi a Dr. Mundo közelében tartózkodó ellenfeleket, valamint csökkenti a rá ható bénítások időtartamát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Bushwhack" = "BozótcsapdaA csapda működésbe lép, amint rálépnek. Felfedi az áldozatot, és folyamatos sebzést okoz neki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BushwhackDamage" = "BozótcsapdaAz egység folyamatos sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Buster_Shot" = "Óriási lövésAz egységet a levegőbe lökték és cselekvésképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BWMerc14Shield" = "PolipodpajzsAz egység elnyeli a kapott varázssebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_BWMercCurrency" = "KrakenA zsoldosok kedvelt pénzneme. Jelenleg @f1@ ilyen érméd van.

@f2@ másodpercenként kapsz 1 krakent, és a következő esetekben szerezhetsz továbbiakat ezen felül:
– Egy hős megölése (2 krakent ér)
– Hős megölésekor kapott assziszt
– Nagy szörny megölése az ellenfél dzsungelében
– A csapatod megöli a Sárkányt
– A csapatod megöli Baron Nashort
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CaitlynAceintheHole" = "Halálpontos lövés: célpont bemérveCaitlyn mindjárt rád lő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CaitlynHeadshotCount" = "Fejlövés: visszaszámlálás Caitlyn tölt a fejlövéshez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CaitlynHeadshotReady" = "Fejlövés: készCaitlyn következő alaptámadása hatalmas sebzést fog okozni. Bumm.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CaitlynYordleTrap" = "YordlecsapdaAz áldozat csapdába esett! Az egység mozgásképtelen, és Caitlyn jelentős távolságról adhat le rá egy Fejlövést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CaitlynYordleTrapInternal" = "Yordlecsapda: FelfedésCaitlyn gyors, megnövelt hatótávolságú Fejlövést adhat le az egységre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CaitlynYordleTrapSight" = "Yordlecsapda: FelfedésCaitlyn csapata látja ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Calamitys_Grasp" = "KáoszviharA kitérés vagy a biztos halál közül választhatnak azok, akikre a Káoszvihar lecsap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleEAttackSpeed" = "FeltöltveCamille támadási sebessége jelentősen megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleEDash1" = "FalhorogCamille a fal felé ugrik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleEDash2" = "FalugrásCamille elrugaszkodik a faltól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleEKnockback2" = "MegrázkódtatásCamille ütközött ezzel az egységgel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleEOnWall" = "Az elrugaszkodás pillanataCamille elrugaszkodhat a faltól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamillePassive" = "Adaptív védelemA hősök elleni alaptámadások @f3@ másodpercre @f4@ (Camille maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő), a hősök sebzési típusától függő (fizikai vagy varázs-) sebzést elnyelő pajzsot biztosítanak.

A hatásnak saját, @f2@ másodperces töltési ideje van.
" tr "game_buff_tooltip_CamillePassiveReady" = "Adaptív védelemCamille következő hősök elleni támadása egy pajzsot ad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamillePassiveShieldMagic" = "VarázspajzsCamille varázssebzés ellen védekezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamillePassiveShieldPhysical" = "Fizikai pajzsCamille fizikai sebzés ellen védekezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleQ" = "Precizitási protokollCamille következő támadása bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleQ2" = "Precizitási protokollCamille következő támadása bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleQPrimingComplete" = "Felerősített Precizitási protokollCamille következő, Precizitási protokollal indított támadása fel lesz erősítve.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleQPrimingStart" = "Töltődő Precizitási protokollCamille éppen tölti a következő, Precizitási protokollal indított támadást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleQSpeed" = "LendületCamille mozgási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleRRange" = "Hextech szenvedélyCamille feltöltötte a Hextech ultimátumot, és a támadásaival bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleRTether" = "Hextech ultimátumEz az egység nem hagyhatja el a területet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleWConeSlashCharge" = "Taktikai vágásCamille éppen feltölti a következő Taktikai vágást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamilleWConeSlashSlow" = "LelassítvaAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CamoflagueBuff" = "Meglepetés erejeTeemo a meglepetés erejével csap le, ami ideiglenesen megnöveli a támadási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Camouflage" = "Gerilla-hadviselésHa Teemo 1,5 másodpercig nem mozdul, és nem szenved el sebzést, lopakodni kezd. A bokorban aktiválhatja és mozgás közben is fenntarthatja a lopakodást.

Ha a Gerilla-hadviselésből támadással vagy a bokor elhagyásával lép ki, Teemo támadási sebessége 3 másodpercre @f1@%-kal megnő.

Láthatatlanság – Lopakodás: Teemót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
" tr "game_buff_tooltip_CamouflageStealth" = "Gerilla-hadviselésTeemo lopakodik, és csak a közeli ellenséges tornyok fedhetik fel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CardmasterSlow" = "Piros kártyás lassításAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CardMasterStack" = "Betárazott pakliTwisted Fate 4 támadásonként bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CardMasterStackParticle" = "Betárazott pakliTwisted Fate következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Carnivore" = "HúsevőEgy ellenséges egység megölése @f1@ életerőt és @f2@ manát állít vissza." tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaEDebuff" = "MéregfogAz egységre a Méregfog hat, így a mérgezés miatt további sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaPassive" = "Kígyózó könnyedségCassiopeia mozgási sebessége @f2@ egységgel nagyobb (szintenként @f1@ egységgel nő).

Cassiopeia nem vásárolhat cipő típusú tárgyakat.
" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaQ" = "Méregbomba gyorsításaA Méregbomba eltalált egy hőst, ami megnövelte Cassiopeia mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaQDebuff" = "BombamérgezésAz egységet megmérgezték, és folyamatosan sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaR" = "Kővé dermesztés lassításaA Kővé dermesztés lelassította az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaRStun" = "Kővé dermesztés kábításaA Kővé dermesztés kővé változtatta, így elkábította az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaW" = "Gyilkos páraCassiopeia megmérgezte az egységet, így az lelassult, folyamatosan sebződik és a röghöz kötés miatt nem használhatja a mozgási képességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CassiopeiaWSlow" = "Gyilkos pára lassításaCassiopeia megmérgezte az egységet, így az lelassult, folyamatosan sebződik és a röghöz kötés miatt nem használhatja a mozgási képességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Caster_Minion_Aura" = "A zászlóvivő aurájaAz egység sebzése egy kicsivel nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CatalystHeal" = "A hősiesség jutalmaAz egység nemrégiben lépett szintet, és épp gyógyul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CatalystTheProtector" = "Örök körforgásHa megsebződsz, manát nyersz vissza. A manafelhasználással életerőt nyersz vissza.
Életerő: @f1@
Mana: @f2@
Forrás: Tárgy" tr "game_buff_tooltip_ChaliceCheck" = "A Harmónia kelyhének töltési idejeA kehelyben a víz lassan újratöltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ChaliceOfHarmony" = "Harmonikus helyreállításAz egység minden másodpercben visszatölti a maximális manája 6%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Charm" = "ElcsábítvaAz egység nem tud támadni, és arra van kényszerítve, hogy a varázslat kiindulópontja felé mozogjon.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Chilled" = "MegdermesztveAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ChronoRevive" = "KorvarázsAz egység újjáéled.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ChronoShift" = "KorvarázsHa az egység halálos sebzést kapna, visszamegy az időben arra a pontra, mielőtt megsebezték volna.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ClassicDestiny" = "Végzet, megszakítvaA szerencse vak. Szó szerint." tr "game_buff_tooltip_Cleanse" = "MegtisztulásA tömegirányítások hatása erre az egységre (kivéve a magatehetetlenséget és a levegőbe lökést) 65%-kal csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Consecration_Self" = "MegváltásSoraka mozgási sebessége 70%-kal megnő, ha olyan szövetséges hős felé tart, akinek az életereje 40% alá csökkent. (A szövetséges legfeljebb 2500 egységnyi távolságra lehet Sorakától.)" tr "game_buff_tooltip_CorkiLoaded" = "Különleges küldemény!Corki felvette a Csomagot, ami jelentősen megnövelte a harcon kívüli mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CorkiLoadUpCD" = "ÚjratöltésA Csomagot előkészítik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CorkiMissileBarrageCounterBig" = "A Nagy BummCorki egy erősebb rakétát töltött be a következő Rakétatűzhöz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CorkiMissileBarrageCounterNormal" = "Elsütött rakéták @Stack@Corki épp készül A Nagy Bummra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CorpseExplosion" = "TestrobbanásA környező ellenséges egységek a halálukkor felrobbannak, és sebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenségeknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Counter_Strike_Can_Cast" = "KijátszásJax kitér minden rá irányuló alaptámadás elől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrestofCrushingWrath" = "A pusztító düh címereA hős szellemként suhanva felerősíti a közeli szövetséges minionokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrestofFlowingWater" = "Az áramló víz címereA mozgási sebesség 30%-kal nő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrestofNaturesFury" = "A természet haragjának címereA támadási sebesség 20%-kal nő, a töltési idő pedig 10%-kal csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrestoftheAncientGolem" = "ÉleslátáscímerAz egység mana- és energia-regenerálódása jelentősen megnőtt, a töltési idő @f1@%-kal csökkent.

Ha a birtokosa meghal, az erősítés a gyilkosra száll.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrestoftheAncientGolemCooldown" = "Éleslátáscímer – töltődikAz egységnek várnia kell, mielőtt bónusz varázssebzést okozhat az építményeknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrestofUnyieldingStone" = "A kitartó kő címereAz erősítés birtokában az összes szövetséges torony @f1@%-kal több sebzést okoz, és @f2@ egységgel erősebb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Cripple" = "BénításAz egység támadási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Crowstorm" = "VarjúviharFiddlesicks hatalmas területi sebzést okoz maga körül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrystalFlask" = "KristályflaskaAz egység egy ideig folyamatosan visszanyer egy kis manát és életerőt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CrystalFlaskCharge" = "Kristályflaska feltöltéseAz egységnek még van néhány korty a Kristályflaskájában.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CursedTouch" = "Elátkozott érintésAz egység bónusz tényleges sebzést szenved el, valahányszor varázssebzés éri.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_CursedTouchMarker" = "Elátkozott érintésAmumu alaptámadásai 3 másodpercre megátkozzák az ellenfeleket, amelynek hatására @f1@% bónusz tényleges sebzést szenvednek el minden őket ért varázssebzés után." tr "game_buff_tooltip_CurseoftheSadMummy" = "A szomorú múmia átkaAz egység sem támadni, sem mozogni nem tud.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DangerZoneLoadedTarget" = "LángolásAz egység lángol, és folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DariusAxeGrabArmorPen" = "Kifent pengeAz egység fizikai sebzésével szemben a célpont páncélja @f1@%-kal kevesebb védelmet nyújt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DariusESlow" = "LefogvaA mozgási sebesség csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DariusExecuteMulticast" = "VérengzőDarius ismét használhatja a Noxusi guillotine-t.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DariusHemo" = "VérzésAz egység vérzik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DariusHemoMarker2" = "VérontásValahányszor Darius megsebez egy ellenfelet a fejsze pengéjével, az áldozat vérezni kezd, és további @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést szenved el 5 másodperc alatt. Ez legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat.

Valahányszor egy ellenséges hős összeszedi a Vérontás maximális számú jelzőjét vagy a Noxusi guillotine áldozata lesz, Darius 5 másodpercre megkapja a Noxus ereje hatást, amellyel @f3@ bónusz sebzést nyer, az eltalált ellenfelek pedig az elérhető legnagyobb Vérontást szenvedik el.
" tr "game_buff_tooltip_DariusHemoMax" = "Noxus erejeDarius sebzése jelentősen megnő, és minden támadása azonnal a Vérontás maximális számú jelzőjét alkalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DariusHemoPassive" = "VérontásDarius támadásai és sebzést okozó képességei miatt az ellenfél 5 másodpercen át vérzik és fizikai sebzést szenved el. A hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat." tr "game_buff_tooltip_DariusHemoSpeedIcon" = "AgresszióA háborús vérontás felélénkíti Dariust, és növekszik a mozgási sebessége." tr "game_buff_tooltip_DariusNoxianTacticsActive" = "Bénító csapásDarius következő támadása lelassítja az ellenfél mozgási sebességét." tr "game_buff_tooltip_DariusSlow" = "MegbénítvaA mozgási sebesség csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DarkstarHookPostInvuln" = "Csillagközi lélekÁtmenetileg szellemalakot öltöttél. Megcélozhatatlan vagy, de nem használhatsz varázslatokat.Forrás: a Sötét csillag végtelen hatalma" tr "game_buff_tooltip_DarkstarSpawnInvuln" = "Csillagközi lélekA kozmosz utazójaként gyors és sebezhetetlen vagy, de nem használhatsz varázslatokat. Szilárd talajra lépve a hatás megszűnik.Forrás: a Sötét csillag végtelen hatalma" tr "game_buff_tooltip_Dash" = "ÜtközésAz egység mozgási sebessége nagyobb, és semmilyen lassítás nem hat rá.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Death_Defied" = "Szembeszegülés a halállalKarthus szembeszegül az elszenvedett sebzés okozta halállal, így 7 másodpercen át költség nélkül varázsolhat." tr "game_buff_tooltip_Death_Defied_Buff" = "Szembeszegülve a halállalKarthus meghalt, de pusztulását követően a lelke továbbra is ontja a varázslatokat, hogy az ellenfeleit is magával vigye a sírba.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Deathfire_Grasp" = "Pusztítótűz leheleteAz egység égést szenved el, ami másodpercenként felemészti a maximális életerejének bizonyos százalékát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DeathfireGraspSpell" = "VégzetAz egység 20%-kal több varázssebzést szenved el minden forrásból.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DeathLotusSound" = "Halálos lótuszKatarina a végső képességét veti be. Ellenséges hősök csak saját felelősségre sétálgassanak a hatótávon belül!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Deceive" = "MegtévesztésShaco lopakodik, és kiválaszt egy áldozatot. Lopakodás közben a támadások bónusz sebzést okoznak, csökkentik a Megtévesztés töltési idejét, és véget vetnek a láthatatlanságnak.

Nem az arany a lényeg, hanem az üzenet.
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DeceiveCritBonus" = "Megtévesztéses támadásShaco következő alaptámadása bónusz sebzést okoz, és csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DecoyGuise" = "Csaliruha:A csali szerepét töltöd be.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DefensiveBallCurl" = "Védekező pózRammus védekező pózban van. Páncélja és varázsellenállása megnő, a Tüskés páncél nagyobb sebzést okoz, valamint megsebzi az őt megtámadó ellenfeleket. Rammus jelentősen lelassul a képesség időtartamára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Destealth" = "LeleplezésAz egység nem válhat láthatatlanná, amíg ez a hatás el nem múlik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Destiny" = "VégzetA karaktert az összes játékos láthatja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Destiny_Marker" = "VégzetTwisted Fate az összes ellenséges hőst látja, és bárhová tud teleportálni a térképen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Detonating_Shot" = "Robbanó töltetekTristana áldozatai a halálukkor felrobbannak, és megsebzik a közelben tartózkodó ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DianaMoonlight" = "HoldfényDiana lát téged, és ha célba vesz a Holdugrással, annak nem lesz töltési ideje.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DianaOrbs" = "Sápadt holdudvarDianát holdudvarok veszik körül, amelyek felrobbannak és varázssebzést okoznak, ha érintkezésbe lépnek az ellenféllel. Ha az összes udvar felrobbant, a Sápadt holdudvar pajzsa megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DianaPassive" = "Holdezüst pengeMinden harmadik csapás visszatölt @f4@ manát, és további @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

Diana varázslatainak elsütése a következő @f6@ támadásra @f5*100@%-kal növeli a támadási sebességét.
" tr "game_buff_tooltip_DianaPassiveMarker" = "Holdezüst pengeHa összegyűlt két jelző, Diana következő alaptámadása manát tölt vissza, a közelben lévőket is eltalálja, és további varázssebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_DianaShield" = "Sápadt holdudvarElnyeli a sebzést, és az összes gömb felrobbanásakor megerősíti a pajzsot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseAurelionSol" = "Átok: Aurelion Sol (Táguló univerzum)A bot körül két csillag kering, amelyek varázssebzést okoznak, ha betalálnak.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseKarthus" = "Átok: Karthus (Szembeszegülés a halállal)A bot véletlenszerűen átváltozik élőhalottá. Ilyenkor sebezhetetlen, és nem lehet megcélozni, ő viszont szabadon mozoghat és varázsolhat!Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseKarthusBuff" = "Átok: Karthus (Szembeszegülés a halállal) – AktívA bot sebezhetetlen, nem célozható meg, és semmitől sem fél.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseMorde_MinionHandler" = "Átok: Mordekaiser (Mennyország tourist)Ez a te szellemed vagy az egyik csapattársad szelleme, amelyet Teemo Mennyország tourist átka hívott életre.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseRyze" = "Átok: Ryze (Világugrás)A bot véletlenszerűen portálokat nyit meg, amelyek maguk mögé teleportálják a közelben lévő játékosokat.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseTowerChargeBuff" = "Átok: VillámtoronyA torony időnként villámmal sújt le egy közeli szövetséges hősre, és tényleges sebzést okoz neki.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsCurseYasuo" = "Átok: Yasuo (Szélfal)A bot véletlenszerűen feltölt és létrehoz egy szélfalat, amely megállítja az ellenséges lövedékeket.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsDifficultyIndicator" = "A Végzet Végzetes Botjai: VesszőfutásA játék nehézségi foka: @f1@.„Csak nem lehet ANNYIRA rossz…”" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsGiantDart" = "Gigavakító lövésA Gigavakító lövés meggigavakított. Látod, látod.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsPlayerDarkSideDebuff" = "A végzetes Sötét OldalEz az oldal sötét, és szörnyűségekkel teli.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_DoomBotsRewardTracker" = "A Végzet legyőzőjeMeríts a Végzetes Botok vérének erejéből! Ahogy a csapatod Végzetes botokat győz le, új erőkre tesztek szert.

10 megölt bot: +@f4@ sebzésellenállás (+@f5@ a közelharci hősöknek)
20 megölt bot: azonnali +@f6@ arany
30 megölt bot: +@f7@% kitartás
Forrás: Barátság és varázslat" tr "game_buff_tooltip_DoubleStrikeReady" = "Kettős vágásMaster Yi következő támadása Kettős vágás lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DoubleStrikeStacks" = "Kettős vágásMaster Yi minden 4. támadása kettős vágás lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Dragon_Vision_Buff" = "Látó szemAz egység halálakor az őt elpusztító csapat 90 másodpercig rálátást nyer a környező területekre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DragonBuff_TooltipManager" = "SárkányölőA sárkányok legyőzése a sárkány típusától függő erősítéseket biztosít:

Pokoli Sárkány: +(10 / 17 / 24)% sebzés és varázserő
Hegysárkány: +(16 / 23 / 30)% tényleges sebzés a hatalmas szörnyek és a tornyok ellen
Felhősárkány: +(3 / 4,5 / 6)% mozgási sebesség, amely a harcon kívül megháromszorozódik
Óceánsárkány: @f8@ másodpercenként visszatölti a hiányzó életerő és mana (@f5@ / @f6@ / @f7@)%-át, ha @f9@ másodpercig nincs hőstől elszenvedett sebzés.

Az Ősi Sárkány legyőzése 2 perc 30 másodpercre felerősíti ezeket a hatásokat. A további Ősi sárkányok megölése felerősíti ezeket a hatásokat, valamint az Ősi sárkány jelét.
" tr "game_buff_tooltip_DragonBurning" = "SárkányégetésAz egység kevesebb sebzést okoz és folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Drain" = "SzipolyozásFiddlesticks életerőt szív el a célponttól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DravenDoubleBump" = "Félre az útbólDraven félrelökte az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DravenFury" = "Véres roham: mozgási sebességDraven gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DravenFuryBuff" = "Véres roham: támadási sebességDraven támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DravenMinionStreak" = "MiniongyilkosHa Draven egymás után 6 miniont öl meg úgy, hogy közben egyszer sem ejti el a fejszét, 2 bónusz Imádat jelzőt kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DravenPassive" = "Draven LigájaDraven egy Imádat jelzőt szerez, valahányszor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. További 2 jelző jár, ha 6 miniont végez ki egymás után úgy, hogy egyetlen fejszét sem ejt el.

Amikor Draven megöl egy ellenséges hőst, @f4@ arany jutalom illeti meg, valamint felhasználja az Imádat jelzőit, amelyekért egyenként további @f1@ aranyat kap.

Halálakor Draven elveszíti az Imádat jelzőinek @f5@%-át.

Összes megkeresett arany: @f2@
Legnagyobb jutalom: @f3@
" tr "game_buff_tooltip_DravenPassiveStacks" = "ImádatÜdv Draven Ligájában!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DravenSpinning" = "Forgó fejszeDraven következő támadása bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Draw_a_Bead" = "BecélzásTristana támadási hatótávja, valamint a Robbanó töltetek és az Óriási lövés bevetési távolsága @f1@ egységgel nő." tr "game_buff_tooltip_DreadnoughtMomentumBuff" = "LendületAz egység egyre gyorsabban mozog. A maximális számú jelző elérésekor az alaptámadások a Lendület erejét egyetlen hatalmas támadásban sütik ki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DreadnoughtSlowDebuff" = "LelassítvaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_DummyPercentHealthResistance" = "Természetfeletti szívósságAz egység szokatlanul ellenálló. Az ellenfél életerejével arányos sebzést okozó képességek maximális hatása korlátozott ellene.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Eagle_Eye" = "CsíkhúzóTeemo csíkot húz maga után, amivel növeli a szövetségesek mozgási sebességét. A hatás @f1@ másodpercig tart.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EdgeOfNightVeil" = "Az éj kardjaA következő ártó képesség nem lesz hatással az egységre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EgolasherActiveCounter" = "HúsevőAz alaptámadásokkal Húsos tölteteket gyűjtesz. 5 alaptámadást követően bevethetővé válik a Húsevő aktív képessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EgolasherActiveMarker" = "HúsevőA Húsevő aktív képessége bevethető. Etesd meg egy ellenséges minionnal!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoEAttackBuff" = "ÉlesítveEkkót a következő támadása a célponthoz teleportálja, és bónusz sebzést is okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoPassive" = "Z-rezonanciaAz ugyanazon célpont ellen bevetett minden harmadik támadás vagy támadó varázslat @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz (ugyanazon célpont ellen @f4@ másodpercenként aktiválódik). Ha a célpont egy hős, Ekko mozgási sebessége @f9@ másodpercre @f8@%-kal megnő.

A szörnyeknek @f5@%-os sebzést okoz (legfeljebb @f6@ sebzést).
." tr "game_buff_tooltip_EkkoPassiveSlow" = "IdőrezonanciaAz egységet jelentősen lelassította Ekko Z-rezonanciája.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoPassiveSpeed" = "Lopott időEkko túltöltötte a Zéró meghajtót, és elképesztően gyorsan mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoRInvuln" = "Megszakított idővonalEkko kilépett az idővonalából, ezért nem lehet megcélozni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoSlow" = "IdőzavarAz egységet lelassította Ekko Időbandita képessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoStacks" = "RezonanciaHa Ekko 3 alkalommal eltalálja ezt az egységet, bónusz sebzést okoz neki, ő maga pedig felgyorsul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoStunMarker" = "StabilizálvaAz egység nem gyűjti az Ekko támadásaiból származó Rezonancia jelzőit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoWShield" = "Nincs új a nap alattEkko már ismeri ezt az idővonalat, ezért el tudja kerülni a sérülések egy részét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EkkoWStun" = "IdőszünetAz egység körül megállt az idő. FIGYELEM: az időanomáliák okozta robbanás területén belül tartózkodni fokozottan veszélyes.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElderDragonBuff" = "Az Ősi sárkány jeleNem tornyoknak okozott sebzés esetén az egység 30 tényleges sebzést okoz 3 másodperc alatt. Ezt az értéket az Elemi sárkány erősítés minden jelzője újabb 20 ponttal növeli. A jel 50%-kal felerősíti a meglévő sárkányjeleket is.Forrás: Ősi sárkány" tr "game_buff_tooltip_ElisePassive" = "PókkirálynőEmber alak: amikor a képességei eltalálnak egy ellenfelet, Elise kap egy alvó pókivadékot (legfeljebb: @f3@).

Pók alak: az alaptámadások @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoznak, és @f4@ (+@f5@) életerőt töltenek vissza Elise-nek.
" tr "game_buff_tooltip_EliseSpiderQSlow" = "Mérges harapás: lassításAz egységet Elise Mérges harapása lelassította.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Elixer_of_Brilliance" = "Az éleselméjűség elixírjeAz egység varázsereje jóval nagyobb, a töltési ideje pedig jóval kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Elixer_of_Elusiveness" = "Az ügyesség elixírjeAz egység támadási sebessége és a kritikus csapás esélye jóval nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Elixer_of_Fortitude" = "A bátorság elixírjeAz egység jóval több életerővel és jóval nagyobb sebzéssel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElixirOfIllumination" = "A megvilágosodás ikhórjaAz egység jóval nagyobb varázserővel és csökkentett töltési idővel rendelkezik, illetve manát és életerőt nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElixirOfIron" = "VaselixírAz egység életereje, kitartása és mérete megnőtt, a szövetségesek pedig hozzá sietnek.

(Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElixirOfRage" = "A düh ikhórjaAz egység sebzése és támadási sebessége jóval nagyobb, és könnyebben elpusztítja a tornyokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElixirOfRuin" = "A rombolás elixírjeAz egység életereje és a tornyoknak okozott sebzése megnőtt, illetve a közeli minionok mozgási sebessége és a tornyok elleni sebzése is nagyobb lesz.

(Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElixirOfSorcery" = "Elixír – Fekete mágiaAz egység nagyobb varázserővel és mana-regenerálódással rendelkezik, és időnként fokozott tényleges sebzést okoz a hősöknek és a tornyoknak.

(Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ElixirOfWrath" = "Elixír – DühAz egység sebzése megnőtt, és az ellenséges hősöknek okozott fizikai sebzés gyógyítja őt.

(Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Emblem_of_Valour" = "A hősiesség aurája – JelAz egység életerő-regenerálódása felgyorsul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Emblem_of_Valour_Aura" = "A hősiesség aurája – JelA közelben tartózkodó szövetségesek életerő-regenerálódása felgyorsul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Empowered_Bulwark" = "Viharos hátszélSinged lendületet vesz a közeli hősökön, és a mozgási sebessége @f2@ másodpercre @f1@%-kal megnő.

(Minden hősre vonatkozóan külön, @f3@ másodperces töltési idő.)
" tr "game_buff_tooltip_EmpoweredElderDragonBuff" = "Az Ősi sárkány felerősített jeleNem tornyoknak okozott sebzés esetén az egység 90 tényleges sebzést okoz 3 másodperc alatt. Ezt az értéket az Elemi sárkány erősítés minden jelzője újabb 60 ponttal növeli. A jel 100%-kal felerősíti a meglévő sárkányjeleket is.Forrás: Ősi sárkány" tr "game_buff_tooltip_EmpowerTwo" = "FelerősítésJax következő támadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EnchantedCrystalArrow" = "Elvarázsolt kristálynyílAz egység jéggé fagyott.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Enchantment_Devourer_Sated" = "Jóllakott LélekfalóAz egység Lélekfalója Jóllakott. Az alaptámadások @f1@ bónusz varázssebzést okoznak, és minden második alaptámadás kétszer alkalmazza a találati hatásokat." tr "game_buff_tooltip_Enchantment_Slayer_Stacks" = "Lélekfaló szellemAz egység támadásai a nagy szörnyek és a hősök megölésével erősebbé válnak. Az alaptámadások @f1@ bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_buff_tooltip_Energized" = "FeltöltveAnnie következő támadó képessége elkábítja annak célpontjait.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Entropy" = "EntrópiaAz egység 80 tényleges sebzést szenved el 2,5 másodperc alatt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnE" = "OstorcsapásEvelynn következő Ostorcsapása erősebb lesz: megnövelt sebzést okoz, és a célpontjához rántja őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnEHaste" = "OstorcsapásEvelynn gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnPassive" = "Démoni árnyékHa Evelynn nem támad vagy varázsol @f1@ másodpercig, egy Démoni árnyék veszi körül. A hősöktől elszenvedett sebzés @f9@ másodpercre szünetelteti a Démoni árnyék hatást.

Démoni árnyék: amíg kevesebb mint @f5@ (+@f6@) életereje van, Evelynn másodpercenként @f3@ életerőt nyer vissza. A 6. szinttől kezdve a Démoni árnyék álcázást is biztosít.

Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
" tr "game_buff_tooltip_EvelynnPassiveDemonCloak" = "Démoni árnyékEvelynnt beborította a Démoni árnyék.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnQ2" = "GyűlölettüskeEvelynn akár 3 alkalommal is elsütheti a Gyűlölettüskét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnQDebuff" = "GyűlölettüskeA célpont megnövelt sebzést szenved el Evelynn következő 3 varázslatától és támadásától.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnStealthMarker" = "LáthatatlanságEvelynn csak a közelben tartózkodó ellenséges hősök, illetve az igazlátás képességével rendelkezők számára jelenik meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnW" = "BűbájporEvelynn megátkozta ezt a célpontot. Rövid késleltetést követően Evelynn következő, a célpont elleni támadása vagy varázslata elcsábítja a célpontot, és csökkenti annak varázsellenállását.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_EvelynnWShred" = "BűbájporA célpont varázsellenállása kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ExaltedwithBaronNashor" = "Baron Nashor felmagasztalásaEz a hős nagyobb sebzéssel, varázserővel, illetve mana- és életerő-regenerálódással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Executioners_Calling" = "A hóhér hangjaAz egység a Súlyos seb gyengítést alkalmazza a megtámadott hősökre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Exhaust" = "KifárasztásAz egység a fizikai támadásainak 100%-át elvéti.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseAurelionSol" = "Átok: Aurelion Sol (Táguló univerzum)A botok körül Aurelion Sol csillagai keringenek, és varázssebzést okoznak mindenkinek, akit megérintenek.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseBard" = "Átok: BardA Bard-féle Sors keze véletlenszerűen sújt le! Minden eltalált hős vagy torony 2,5 másodpercre sztázisba kerül.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseBrushfire" = "Átok: BozóttűzA térképen az összes bokor lángra kapott, és aki a tűzbe lép, varázssebzést szenved el.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseGiantDarts" = "Átok: Gigavakító lövésekHatalmas, a térkép bármely pontját elérő nyilakat lő ki, amelyek meggigavakítanak minden eltalált egységet.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseKarthus" = "Átok: Karthus (Szembeszegülés a halállal)A botok véletlenszerű időpontokban élőhalottá, így sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válnak. Karthusszal ellentétben ők mozoghatnak és varázsolhatnak, szóval érdemes vigyázni velük!Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseMorde" = "Átok: Mordekaiser (Mennyország tourist)Megidézi minden egyes játékos szellemklónját, amelyek a botok oldalán harcolnak! Ennél is nagyobb gond, hogy mindig visszatérnek, akkor is, ha megölik őket.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseRyze" = "Átok: Ryze (Világugrás)A botok megnyitják alattatok Ryze Világugrás portálját, amely valahol mögöttük köp ki magából.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseTowerCharge" = "Átok: VillámtoronyA tornyaitok időnként villámot lőnek a közeli szövetséges hősökre, és tényleges sebzést okoznak nekik.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsCurseYasuo" = "Átok: Yasuo (Szélfal)A botok véletlenszerűen szélfalakat hoznak létre, amelyek megállítják a csapatod lövedékeit.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsPlayerBrandLimiter" = "Kihűlő forróságTeemo úgy döntött, hogy Brand Lobogó forrósága túl forró, ezért korlátozta a sebzést, és csökkentette a robbanás hatóterületét.
(Végzetes Bot Brand passzívját azonban ez nem érinti. A kis sunyi.)

"Nos igen, valóban meleg van itt. Nem csak képzelődsz."
Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsPlayerKarthusLimiter" = "Szembeszegülés a szembeszegülésselTeemo úgy érzi, hogy Karthus Szembeszegülés a halállal képessége túl erős ellenállást tanúsít, ezért csökkenti Karthus sebzését, amíg az szembeszegül a halállal.

"Ez csak akkor gond, ha meghalsz, úgyhogy ne halj meg."
Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsPlayerKogMawLimiter" = "Oda az Ikáthiai meglepetésTeemo utálja a meglepetéseket, különösen Kog'Maw Ikáthiai meglepetését, ezért csökkenti annak aktiválási sebzését.

"A meglepetések senkinek sem okoznak örömet... kivéve a gombákat, amelyek mindenkinek nem okoznak örömet."
Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainDoomBotsPlayerSionLimiter" = "Dicső halál – megtagadvaTeemo szerint Sion Dicső halál képessége túlságosan fellengzős, ezért csökkentette Sion sebzését, amíg őrjöngő zombit játszik.

"A dicsőséget meg kell szerezni, és nem azért jár, mert ostobán megöleted magad."
Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainNightmareBotSpiritAkali" = "Átok: Akali (Homálygömb)A botok füstöt eregetnek, amely elrejti és láthatatlanná teszi őket. Ha támadnak vagy varázsolnak, rövid időre láthatóvá válnak.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainNightmareBotSpiritMystery" = "Átok: Ördögi másolatokA botok Kisördög Teemónak álcázzák magukat, ha az utóbbi 2 másodpercben nem szenvedtek sebzést egy hőstől.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainNightmareBotSpiritPantheon" = "Átok: Pantheon (Az égisz védelme)A botokat egy pajzs veszi körül, amely kivédi egy hős vagy torony következő támadását. Minden negyedik támadásuk vagy varázslatuk újabb pajzsot hoz létre.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainNightmareBotSpiritShaco" = "Átok: Shaco (Hallucináció)Amikor egy bot életereje 40% alá csökken, klónozza magát. A másolat a halálakor felrobban, és varázssebzést okoz a körülötte lévőknek.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainNightmareBotSpiritSinged" = "Átok: Singed (Méregcsík)A botok mérgező nyomvonalat hagynak maguk után. Ha megérinted, megmérgez, és folyamatos varázssebzést szenvedsz.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_ExplainNightmareBotSpiritWarwick" = "Átok: Warwick (Vérszimat)Ha egy játékos életereje 50% alá csökken, a közeli botok sokkal gyorsabban tudnak mozogni, és látni fogják őt.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_Explosive_Shot_Debuff" = "Robbanó töltetekAz egység folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ExplosiveCartridges" = "Robbanó tölténytárAz egység területre ható sebzést okoz a célpontja körül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Eye_Of_The_Storm" = "A vihar szemeElnyeli a következő @f1@ sebzést, és bónusz sebzést biztosít az egységnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Fear" = "RettegésAz egység fejvesztve, össze-vissza rohangál félelmében. Nem hallgat semmilyen utasításra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Feast" = "Bekebelezés @Stack@Az egység megnőtt, és @f1@ egységnyi bónusz életerővel rendelkezik.
  • Felfalt minionok: @f2@
  • Behabzsolt kísérők: @f3@
  • Elropogtatott szörnyek: @f4@
  • Elnyelt sárkányok: @f5@
  • Elfogyasztott hatalmas szörnyek: @f6@
  • Bekebelezett hősök: @f7@
  • Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Ferocious_Howl" = "Törhetetlen akaratAlistar csaknem teljesen érzéketlen a sérülésekre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FiddlesticksDread" = "RettegésFiddlesticks @f1@% mozgási sebességet nyer, amikor mozgásba lendül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FiddlesticksDreadBuff" = "RettegésFiddlestick mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FiddlesticksPassive" = "RettegésHa Fiddlesticks 1,5 másodpercig mozdulatlanul áll vagy varázsol, a Rettegés ereje járja át. A bénító tömegirányító hatások újraindítják a visszaszámlálást.

    A Rettegés +@f1@% mozgási sebességet biztosít, amely 1,5 másodpercig tart ki azután, hogy Fiddlesticks mozgásba lendült.
    " tr "game_buff_tooltip_FigureheadSpellShield" = "Vérontók fátylaA következő ellenséges képesség nem lesz hatással az egységre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraE" = "KardforgatásFiora következő támadása lelassítja a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraE2" = "KardforgatásFiora következő támadása kritikus csapást okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraESlow" = "KardforgatásAz egységet lelassította Fiora kardja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraFlurryMS" = "Hihetetlen sebesség: mozgási sebességFiora gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraPassive" = "Halálos táncFiora felismeri a közeli ellenséges hősök gyenge pontjait. A legutóbbi eltalálása után vagy 15 másodperc elteltével újabb gyenge pontot fed fel.

    Amikor Fiora eltalál egy gyenge pontot, a célpont maximális életerejének @f5@%-ával (+@f3@%) egyező tényleges sebzést okoz. Ezenkívül @f1@%-kal nő a mozgási sebessége (a hatás @f2@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik), és visszanyer @f4@ életerőt.

    " tr "game_buff_tooltip_FioraPassiveManager" = "Halálos táncFiora felismeri a közeli ellenséges hősök gyenge pontjait. Amikor eltalál egy gyenge pontot, a célpont maximális életerejével arányos tényleges sebzést okoz, ezenkívül megnő a mozgási sebessége és némi életerőt is visszanyer.
    " tr "game_buff_tooltip_FioraPassiveSpeed" = "Halálos táncFiora megtámadta ellenfele gyenge pontját, ezért megnőtt a mozgási sebessége.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraQ" = "ZáporIDEIGLENES SZÖVEGForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraQAttack" = "" tr "game_buff_tooltip_FioraQCD" = "Kitörés: készFiora másodszor is alkalmazhatja a Kitörést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraQDebuff" = "KitörésFiora mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraR" = "Fiora passzív képességeFiora sebzést okoz és felgyorsul, ha eltalálja az ellenfél gyenge pontját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraRBuff" = "Nagy kihívásFiora párbajra hívta ki az ellenfelét, és rövid idő alatt el kell találnia annak mind a 4 gyenge pontját, vagy végeznie kell az áldozattal.

    Ha ezt sikerül teljesítenie, akkor a célpont körül tartózkodó összes szövetséges néhány másodpercig minden másodpercben gyógyulni fog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraRBuffTracker" = "Fiora R képességének jelzőiA jelzők nyomon követésére szolgáló mesteri erősítés. Később belső mechanizmus lesz, csak a tesztelés idejére látható.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraRHeal" = "Nagy kihívásFiora sikeresen megvívott a kihívott ellenféllel, és most gyógyítja a közeli szövetségeseit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraRMark" = "Nagy kihívásFiora felfedi a négy gyenge pontot a célba vett hősön, és a célpont közelében megnő a mozgási sebessége.

    Ha Fiora mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt az áldozat meghalna, akkor Fiora és a közelben tartózkodó szövetségesei néhány másodpercig folyamatosan gyógyulnak.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraW" = "VisszavágásFiora minden sebzésre és bénító hatásra immunissá vált.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraWMark" = "Bénító visszavágásIDEIGLENES SZÖVEGForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FioraWSlow" = "Visszavágás Az egység támadási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FireoftheGreatDragon" = "A Nagy Sárkány tüzeAz egység alaptámadása megégeti a célpontot, ami emiatt öt másodpercen keresztül sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzEIcon" = "Játékos / TrükkmesterCsak úgy lógok itt!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzOnHitBuff" = "Tengerkő szigonyFizz támadásai bónusz varázssebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzPassive" = "Fürge harcosA fürge Fizz képes keresztülhaladni az egységeken, és az alaptámadások @f1@ ponttal kevesebb sebzést okoznak neki." tr "game_buff_tooltip_FizzRCling" = "Hatalmas cápaFizz megjelölt téged egy hallal! Valami nagy és éhes közeleg...Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzWActive" = "Tengerkő szigony – feltöltődöttFizz következő támadása további varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzWDebuff" = "Tengerkő szigonyFizz támadásai vérző sebeket ejtenek a célponton, aki emiatt folyamatos varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzWDOT" = "Tengerkő szigonyFizz támadásai vérző sebeket ejtenek a célponton, aki emiatt folyamatos varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FizzWPassive" = "Tengerkő szigonyFizz támadásai vérző sebeket ejtenek a célponton, aki emiatt folyamatos varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FlashFrost" = "VillámfagyasztásAnivia jeges széllel indítja útjára a jégszilánkot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Flee" = "FélemlítésAz egység rémülten menekül. Nem hallgat semmilyen utasításra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FlingBuff" = "ÁtdobvaAz egységet Singed elhajította.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FlowingWaters" = "ÁradásA folyóban a hős mozgási sebessége és mana-regenerálódása nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ForceofNature" = "A természet erejeAz egység másodpercenként visszatölti maximális életerejének 0,35%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ForcePulse" = "Erőimpulzus (@Stack@)Ha 6 varázslatot elsütnek Kassadin közelében, bevetheti az Erőimpulzust.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ForcePulseAvailable" = "Erőimpulzus elérhetőKassadin bevetheti az Erőimpulzust.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Fortify" = "MegerősítésAz építmény átmeneti megerősítésre tett szert, ellenálló a sebzéssel szemben, és gyorsabban támad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Frozen_Mallet_Slow" = "LassítvaAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_FrozenHeartAura" = "Fagyos szív aurájaAz egység támadási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GalioPassive" = "Kolosszuscsapás@f2@ másodpercenként Galio következő alaptámadása @f1@(+@f5@) (+@f3@) egységgel nagyobb varázssebzést okoz a közelben álló ellenfeleknek.

    A Kolosszuscsapás töltési ideje @f4@ másodperccel csökken, valahányszor Galio varázslatai eltalálnak egy hőst.
    " tr "game_buff_tooltip_GalioPassiveBuff" = "KolosszuscsapásGalio következő alaptámadása területi varázssebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_GalioRAllyBuff" = "Hősies belépőGalio egy veszélybe került barátot oltalmaz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GalioWBuff" = "Durand pajzsaAz egység jelentős mértékben csökkentett sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GalioWPassiveCD" = "TöltődikGalio feltölti a pajzsát. Ha sebzést szenved el, a folyamat újraindul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GalioWPassiveDefense" = "Varázstörő bástyaGalio védve van a varázssebzés ellen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankBilgewaterToken" = "EzüstkígyókVálts be 500-at a boltban a Zárótűz fejlesztéséhez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankEBarrelActive" = "Lőporos hordóGangplank a hordók felrobbantásával megsebezheti és lelassíthatja a közeli ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankESlow" = "MámorGangplank felrobbanó lőporos hordója csökkentette az egység mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankIsPirate" = "KalózHrr! Rettenthetetlen kalóz vagyok!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankPassive" = "Tűzkeresztség@f3@ másodpercenként Gangplank következő közelharci támadása meggyújtja a célpontot, @f1@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoz 2,5 másodperc alatt (a tornyoknak csak feleennyit), valamint 2 másodpercre 30%-kal növeli Gangplank mozgási sebességét.

    A Lőporos hordók elpusztítása azonnal újratölti a Tűzkeresztséget, és biztosítja a bónusz mozgási sebességet.

    A Lő, aztán kérdez nem aktiválja a Tűzkeresztséget.
    " tr "game_buff_tooltip_GangplankPassiveAttackDOT" = "TűzkeresztségAz egység lángra kapott, és folyamatosan sebződik." tr "game_buff_tooltip_GangplankPassiveHaste" = "TűzkeresztségGangplank gyorsabban mozog." tr "game_buff_tooltip_GangplankRSlow" = "ZárótűzAz egységet lelassítják a záporozó ágyúgolyók.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankRSpeed" = "Zárótűz – MorálnövelésAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GangplankRUpgradeTracker" = "ZárótűzMindenre, ami mozog: a Zárótűz időtartama alatt egyre gyorsabban tüzelnek az ágyúk.
    A Végzet Leánya: a Zárótűz egy óriási ágyúgolyót lő a középpontba.
    Morálnövelés: a területen belül tartózkodó szövetségesek mozgási sebessége megnő.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenE" = "ÍtéletGaren felpörgött!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenEDebuff" = "ÍtéletGaren pörgő kardja százalékos arányban csökkenti az egység páncélját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenPassive" = "KitartásHa semmilyen sebzés vagy ellenséges támadás nem sebezte meg Garent az elmúlt @f2@ másodpercben, 5 másodpercenként @f1@ életerőt tölt vissza (a teljes életerő @f3@%-át, amely a hiányzó életerő @f4@%-a, ha Garen életereje @f5@% alatt van). A minionok sebzése nem akadályozza meg a Kitartás érvényesülését.

    A 11. szinttől kezdve a nem hatalmas szörnyek által okozott sebzés nem akadályozza meg a Kitartás érvényesülését, és a Kitartás ereje jelentősen megnő.
    " tr "game_buff_tooltip_GarenPassiveCooldown" = "Kitartás töltés alattGarent megsebezték, ezért a Kitartás töltés alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenPassiveEnemyStacks" = "Gonosztevő jelzőkGaren ellenfelei a szemben álló hősök lemészárlásával gonosszá válnak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenPassiveEnemyTarget" = "GonosztevőGaren ellensége Gonosztevővé vált, és további tényleges sebzést szenved el Garen támadásaitól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenPassiveHeal" = "KitartásGaren visszanyeri az életerejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenQBuff" = "Döntő csapásGaren következő támadása elnémítja a célpontot, és bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenQHaste" = "Döntő csapásGaren mozgási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenW" = "BátorságGaren csökkentett sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GarenWPassive" = "FelvértezveGaren @f1@ ponttal erősebb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Gate" = "KapuTwisted Fate teleportál.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Gatling_Gun" = "Golyószóró (@Stack@)Az egység páncélja és varázsellenállása kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GatlingGunSelf" = "GolyószóróCorki golyószórója az előtte lévő célpontokra tüzel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GhostwalkersActive" = "SzellemjárókAz egység jelenleg Szellem állapotban van, így figyelmen kívül hagyhatja a tereptárgyakkal való érintkezést. Tereptárgyban tartózkodva az egység bónusz mozgási sebességet nyer, illetve megcélozhatatlanná, láthatatlanná és némává válik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GhostWard" = "Láthatatlan őrszemAz egység felfedi a környező területet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GhostWardCharge" = "Láthatatlan őrszem-töltetekAz egység rendelkezik tárolt őrszemekkel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GiftOfSight" = "Látó szemAz egység halálakor az őt elpusztító csapat 90 másodperc erejéig rálátást nyer a környező területekre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GlacialStorm" = "GleccserviharA jégfőnix állandó hóvihart kavar, amivel minden másodpercben fogyasztja a manáját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GlobalEmptyBuff" = "GlobalEmptyBuffAz egység egy GlobalEmptyBuff hatása alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarEAttackSpeed" = "IzgatottGnar nagyon jól szórakozik, és a támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarFuryHigh" = "FeldühödöttGnar nagyon dühös, és hamarosan átváltozik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarPassive" = "DühgénGnar harc közben, illetve a támadásaival dühpontokat gyűjt. Ha a dühpontjai elérik a maximumot, akkor a következő képességhasználatkor 15 másodpercre átalakul, amitől megváltoznak a képességei és az értékei is.

    Mini-Gnar: +@f1@ mozgási sebesség, +@f2@ hatótáv, +@f3@% támadási sebesség.

    Mega-Gnar: +@f4@ életerő, +@f5@ páncél +@f6@ varázsellenállás és +@f7@ alapsebzés.
    " tr "game_buff_tooltip_GnarQSlow" = "MegrendítveAz egység lassabban mozog, mert Gnar bumerángja vagy sziklája eltalálta.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarRKnockback" = "Repül a…Gnar bepipult, és a levegőbe lökte ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarTransform" = "Mega-GnarGnar teljesen bedühödött.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarTransformSoon" = "Nincs visszaútGnar hamarosan átváltozik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarTransformTired" = "FáradtGnart kifárasztotta a dühöngés, ezért egy ideig nem gyűjt dühpontokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarWBuff" = "FelpörgésGnar villámgyorsan mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GnarWProc" = "FelpörgésHa Gnar háromszor eltalálja ezt az egységet, bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Gouged" = "BecsapásA Becsapás másodpercenként 10 sebzést okoz ki 10 másodpercen át, és megakadályozza a célpont életerő-regenerálódását.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GragasPassive" = "Az öröm órájaGragas @f1@ életerőt (ez a maximális életerejének 6%-a) nyer vissza, amikor használja egy képességét. A hatás 8 másodpercenként egyszer aktiválható." tr "game_buff_tooltip_GragasQ" = "PezsgőshordóGragas felrobbanthatja a hordóját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GragasWAttack" = "SzürkebarátGragas következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GragasWSelf" = "SzürkebarátGragas csökkentett sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GravesEGrit" = "Szilárd jellemGraves @f1@ egységnyi bónusz páncélt szerzett.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GravesPassive" = "Új VégzetGraves sörétes puskájának több egyedi jellemzője van.
    • Dupla csövű: Gravesnek újra kell töltenie, valahányszor kifogy a lőszer. A támadási sebesség csak kismértékben gyorsítja fel az újratöltést, de jelentősen csökkenti a két lövés között eltelt időt.
    • 12-es kaliber: a támadások 4 lövedéket lőnek ki. Az eltalált áldozatok @f1@% sebzést, plusz lövedékenként további @f2@% sebzést szenvednek el. A kritikus csapások 6 lövedéket lőnek ki, és lövedékenként @f4@%-kal nagyobb sebzést okoznak. Az építményeket @f3@%-kal kisebb sebzés éri.
    • Sörétes: a lövedékek nem hatolnak át az egységeken. Az egynél több golyóval eltalált, nem hős típusú egységeket hátralökik.
    " tr "game_buff_tooltip_GravesPassiveGrit" = "Új VégzetGraves sörétes puskájának több egyedi jellemzője van.
    • Dupla csövű: Gravesnek újra kell töltenie, valahányszor kifogy a lőszer. A támadási sebesség csak kismértékben gyorsítja fel az újratöltést, de jelentősen csökkenti a két lövés között eltelt időt.
    • 12-es kaliber: a támadások 4 (kritikus csapás esetén 8) lövedéket lőnek ki. Az eltalált áldozatok @f1@% sebzést, plusz lövedékenként további @f2@% bónusz sebzést szenvednek el. Az építményeket @f3@%-kal kisebb sebzés éri.
    • Sörétes: a lövedékek nem hatolnak át az egységeken. Az egynél több lövedékkel eltalált, nem hős típusú egységeket hátralökik.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GravesSmokeCloud" = "FüstgránátAz egység látótávolsága és mozgási sebessége csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GravesSteroid" = "FélreugrásGraves támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_GrievousWound" = "Súlyos sebAz egységet érő gyógyítás kevésbé hatékony.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Grounded" = "Röghöz kötveAz egység átmenetileg nem tud mozgási képességeket használni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Guardian_Angel" = "ŐrangyalAz egységet egy őrangyal védi. Ha meghal, újjászületik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Hamstring" = "KalapácsAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HandOfBaron" = "Baron jobbkezeAz egység elnyerte Baron Nashor kegyeit, és a következő bónuszokat kapja:

    Felerősített Hazateleportálás
    Nagyobb sebzés és varázserő
    A közeli, szövetséges minionok ereje jelentősen megnő
    Forrás: Baron Nashor megölésével szerezhető meg" tr "game_buff_tooltip_HandOfBaronSplit" = "Baron jobbkezeAz egység sebzését és védekezését minden közeli szövetséges hős erősíti." tr "game_buff_tooltip_HandOfBaronV2" = "Baron jobbkezeAz egység elnyerte Baron Nashor kegyeit, és a következő bónuszokat kapja:

    Felerősített Hazateleportálás
    Nagyobb sebzés és varázserő
    A közeli szövetséges minionok megerősödnek, a sebzésüket és a védekezésüket pedig a Baron jobbkeze erősítéssel rendelkező összes közeli hős növeli.
    Forrás: Baron Nashor megölésével szerezhető meg" tr "game_buff_tooltip_HandOfRiftHerald" = "Pillantás az ÜrességbeAz egység nemrég felvette a Hírnök szemét, és megidézheti a Hírnököt az ellenséges tornyok ellen.

    A Pillantás az Ürességbe hatás a Felerősített hazateleportálás képességet is biztosítja.
    " tr "game_buff_tooltip_HandOfRiftHeraldMinion" = "A Hírnök légiójaEz a minion megerősödött, és a képességei is fejlődtek egy közeli, a Végzetes alkony hatását élvező hősnek köszönhetően.Forrás: egy közeli szövetséges hős, aki a Végzetes alkony erősítéssel rendelkezik" tr "game_buff_tooltip_Hardening" = "KitartásAz egységre ható kábítások, lassítások, felbőszítések, megfélemlítések, béklyók, elnémítások, vakítások és mozgáskorlátozások időtartama @f1@%-kal csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HasBeenRevived" = "Meggyengült lélekAz egységet az Őrangyal a közelmúltban újjáélesztette, és ez egy darabig nem ismételhető meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Haste" = "GyorsításAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HauntingGuiseBuff" = "Kísértő álarcAz egység megnövelt folyamatos sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Headbutt" = "FelöklelveAz egységet a levegőbe lökték és cselekvésképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Headshot_Marker" = "FejlövésCaitlyn a csapdával vagy hálóval elkapott célpontokra Fejlövést ad le. Minden @f1@. alaptámadása automatikusan Fejlövés lesz. A bokorból leadott lövések 2 lövésnek számítanak.

    Fejlövések:
    • A sebzés +@f2@%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz, ami a kritikus csapási eséllyel arányosan tovább nő (nem hős típusú egységeknek +@f5@% sebzést okoz).
    • A csapdával vagy hálóval elfogott ellenfelekre kétszer olyan távolról lehet rálőni.
    " tr "game_buff_tooltip_Headshot_Marker_BackupForLocLock" = "FejlövésCaitlyn a csapdával vagy hálóval elkapott célpontokra Fejlövést ad le. Minden @f1@. alaptámadása automatikusan Fejlövés lesz. A bokorból leadott lövések 2 lövésnek számítanak.

    Fejlövések:
    • A sebzés +@f2@%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz, ami a kritikus csapási eséllyel arányosan tovább nő (nem hős típusú egységeknek @f5@ sebzést okoz).
    • A csapdával vagy hálóval elfogott ellenfelekre kétszer olyan távolról lehet rálőni.
    " tr "game_buff_tooltip_HealCheck" = "Nemrég gyógyultAz egységet a közelmúltban gyógyította meg egy idéző. Amennyiben egy szövetséges idéző ismét meggyógyítja, a gyógyulás mértéke 50%-kal kisebb lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Health_Potion" = "ÉleterőitalFolyamatosan regenerálja az életerőt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HealthBomb" = "Halálos falanxAz egység @f4@ másodpercen belül felrobban, lelassítva a közeli ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HealthBombTT" = "Halálos falanxAz egység @f4@ másodpercen belül felrobban, lelassítva a közeli ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HecarimDefileLifeLeech" = "A rettegés szellemeAz egység folyamatosan sebződik. Az egység által elszenvedett összes sebzés Hecarimot gyógyítja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HecarimPassive" = "HadiösvényHecarim a bónusz mozgási sebességének @f2@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.

    Aktuális sebzési bónusz: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_HecarimRamp" = "Elsöprő rohamHecarim sebessége növekszik, és áthaladhat az egységeken. A következő támadása a megtett távolságon alapuló bónusz sebzést okoz, és hátralöki a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HecarimRampAttack" = "Roham!Hecarim a következő támadásával a célpontra veti magát, és hátralöki az ellenséget.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HecarimRapidSlash" = "TombolásHecarim használhatja a Tombolás képességet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HecarimRapidSlash2" = "TombolásHecarim Tombolás képességének töltési ideje az összes ilyen jel száma alapján csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HecarimW" = "A rettegés szellemeHecarim sebzi a közelben lévő ellenségeket, valamint gyógyul, mikor azok sebződnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeightenedLearning" = "Palackba zárt időZilean az időt 5 másodpercenként @f2@ tapasztalatként tárolja el.

    Ha Zilean összegyűjtött elég tapasztalatot ahhoz, hogy szintlépéshez segítsen egy szövetségest, a jobb egérgombra történő kattintással átadhatja neki ezt az értéket. Zilean annyi tapasztalatot nyer, mint amennyit átad. 120 másodperc töltési idő. A képesség nem használható harc közben.

    Összesen megítélt tapasztalat: @f1@ tapasztalat.
    " tr "game_buff_tooltip_Heimerdinger_Turret_Ready" = "H-28G fejlesztésű torony építőanyagaiHeimerdinger rendelkezésre álló toronykészleteinek száma. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerPassive" = "Hextech-affinitás+@f1@% mozgási sebesség a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében." tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerPentakill" = "Heuréka!Heimerdinger megoldotta azt a tudományos problémát, amit a még életben lévő ellenfelei jelentettek. Gondos kísérletezésének eredményeképpen sikeresen módosította „élő” állapotukat. A TUDOMÁNY NEVÉBEN!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerQ" = "Hextech toronyHeimerdinger tornyai immunisak az életlopásra és az életvarázsra, de 40% bónusz sebzést szenvednek el a tornyoktól és a hősök közelharci támadásaitól.

    A tornyok 8 másodpercen belül leállnak, ha Heimerdinger nem marad a közelükben. A leállt tornyok minden forrásból kétszeres sebzést szenvednek el.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerQPower" = "Működőképes toronyA torony elég közel van Heimerdingerhez ahhoz, hogy működőképes legyen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerR" = "Keményebben, jobban, gyorsabban, erősebbenHeimerdinger következő varázslata sokkal erősebb lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerSuperTurret" = "H-28Q óriástoronyHeimerdinger óriástornya bevetésre kész. Kétszer olyan gyorsan képes sugarakat lőni, lassítja az ellenfeleket, immunis a tömegirányító hatásokra, nagyobb életerővel és sebzéssel rendelkezik, és a támadásai területre ható sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeimerdingerUltTurretSlow" = "H-28Q óriástoronyEzt az egységet lelassította a H-28Q óriástorony erőteljes találata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HeraldMoveAway" = "A Hírnök rohamaA Szurdok Hírnöke félrelökte az egységet." tr "game_buff_tooltip_HexdrunkEmpowered" = "FelerősítveA penge varázssebzést nyel el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HexdrunkTimerCD" = "JóllakottságA penge kielégítette a mágikus energia iránti éhségét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HextechGunblade" = "Lőpenge szúrásaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HextechSweeper" = "Hextech érzékelő: leleplezveAz egységet a teljes ellengéses csapat látja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Highlander" = "HegylakóMaster Yi mozgási és támadási sebessége nagyobb, és a mester sehogyan sem lassítható le.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Howling_Gale" = "Süvöltő hurrikánJanna aktiválhatja a Süvöltő hurrikánt, így szabadjára engedi a forgószelet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura" = "Az Ordító szakadék aurájaAz egység:
    {{ game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_DamageDealtMod_@f10@ }}{{ game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_DamageTakenMod_@f11@ }}{{ game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_HealAmountMod_@f13@ }}{{ game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_ShieldAmountMod_@f15@ }}
    40%-os csökkentést kap az idézői varázslatok töltési idejére.
    Gyorsabb mana-regenerálódással rendelkezik.
    Passzívan tapasztalatot szerez.
    A szövetségesekre ható gyógyításai 50%-kal gyengébbek.
    A közeli ellenséges minionok halála 5 aranyat biztosít.
    A közelharcos hősök varázsellenállása 10 ponttal nő.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_DamageDealtMod_0" = "" tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_DamageDealtMod_1" = "
    Az egység @f8@%-kal nagyobb sebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_DamageTakenMod_0" = "" tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_DamageTakenMod_1" = "
    Az egység @f9@%-kal kevesebb sebzést szenved el." tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_HealAmountMod_0" = "" tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_HealAmountMod_1" = "
    Az egység gyógyító képességei @f12@%-os hatékonyságúak." tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_ShieldAmountMod_0" = "" tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssAura_ShieldAmountMod_1" = "
    Az egység pajzsai @f14@%-os hatékonyságúak." tr "game_buff_tooltip_HowlingAbyssHomestart" = "ÉlrajtAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IllaoiEVessel" = "Eleven porhüvelyAz egység porhüvellyé vált, és a közeli csápok támadni fogják. A porhüvelyek ezenkívül rendszeresen csápokat idéznek meg a közeli, áthatolhatatlan tereptárgyakra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IllaoiPassive" = "Ősisten prófétájaIllaoi erőt merít istene jelenlétéből, és egy csápot idéz meg egy közeli, áthatolhatatlan tereptárgyra, ha nincsen másik csáp a közelben (@f1@ másodperc töltési idő). A csápok nem támadnak maguktól, de Illaoi képességinek utasítására csapással támadnak.

    A csápok csapása @f2@ (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Ha egy ilyen csapás eltalál egy vagy több ellenséges hőst, Illaoi visszanyeri a hiányzó életereje @f4*100@%-át.

    Ha egy célpontot több csapás is eltalál, az elsőt követő további támadások csak 50%-os sebzést okoznak.
    A csápok addig maradnak aktívak, amíg meg nem ölik őket, vagy amíg Illaoi legalább 1 percet tölt hatótávolságon kívül.
    " tr "game_buff_tooltip_IllaoiR" = "A hit erejeIllaoi Kemény lecke képességének töltési ideje lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IllaoiTentacleSlow" = "Lelassítva!Az egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IllaoiW" = "Kemény leckeIllaoi következő alaptámadásának hatótávolsága megnő, ő pedig odasiet a célponthoz, és bónusz fizikai sebzést okoz neki. Találatkor a közeli csápok is lecsapnak az áldozatra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_InfectedCleaverDebuff" = "A Fertőzött hentesbárd lassításaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Infernal_Guardian" = "Tibbers tüzeTibbers minden másodpercben varázssebzést okoz a közelben lévő összes ellenséges egységnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_InfernalGuardianTimer" = "Segíts, Tibbers!Tibbers 45 másodpercre megidéződik, és követi Annie parancsait.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Innervating_Locket" = "Ösztönző medálAz egység másodpercenként 10 manát tölt vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_InnervatingLocketAuraFriend" = "Ösztönző medál aurájaA közelben álló szövetséges hősök mana-regenerálódása gyorsabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_InnervatingLocketAuraSelf" = "Ösztönző medálAz egység mana-regenerálódása gyorsabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Insanity_Potion" = "Őrületes főzetSinged elképesztő bónuszt kapott az értékeire.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IreliaMark" = "MegjelölveAz Acélugrás töltési ideje azonnal nullázódik, ha ezt az egységet veszi célba.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IreliaPassive" = "Ioniai szenvedélyHa eltalált egy ellenfelet valamelyik képességével, Irelia @f3@ másodpercre egy Ioniai szenvedély jelzőt kap. Az alaptámadásai jelzőnként @f1@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Maximális számú (@f4@) jelző esetén az Ioniai szenvedély ezenkívül @f2@% támadási sebességet biztosít, és @f6@% sebzést okoz pajzsok ellen.

    Az Ioniai szenvedély időtartama frissül, ha Irelia egy hőst vagy nagy szörnyet támad.
    Ha egy képesség több hőst talál el, több jelzőt is biztosít.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IreliaPassiveStacks" = "Ioniai szenvedélyMaximális számú jelző esetén megnő Irelia támadási sebessége, az alaptámadásai pedig bónusz sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IreliaRDisarm" = "LefegyverezveAz egység nem képes használni az alaptámadásait.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IreliaWDefense" = "Tüzes táncIrelia csökkentett sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IronStylusAura" = "Az iron solarik medáljaEz a hős gyorsabban nyeri vissza az életerejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IronStylusBuff" = "Az Iron Solari pajzsaAz egységet pajzs védi.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IronStylusCheck" = "TakarásAz egységet nemrég felvértezték az Iron Solari medáljával. Amennyiben egy másik szövetséges ugyanezzel a tárggyal ismét megvédi, úgy az a pajzs 75%-kal gyengébb lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Is_Ninja" = "NindzsaEz az egység egy settenkedő nindzsa!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Is_Pirate" = "KalózGrrr! Én egy rettenthetetlen kalóz vagyok!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IsPirateHunter" = "KalózvadászGrrr! Én egy rettenthetetlen kalóz... vadász vagyok!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Item_LostChapter" = "Az elveszett fejezetAz egység gyors ütemben nyeri vissza a manát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Item3193Active" = "AcélosodásAz egység életereje megnőtt, de csökkentett sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Item3193Buff" = "Tárgyerősítés a csapatharcokbanAz egység páncélja és varázsellenállása ennyivel nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemAngelHandBuff" = "ŐrjöngésAz egység támadási sebessége nagyobb, és a támadások további találati varázssebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemAngelOfMercyDebuffAlly" = "Túl sokat használt MegváltásAz egység egy ideig csökkentett gyógyítást kap a Megváltás tárgytól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemAngelOfMercyDebuffAlly2" = "Túlzott MegváltásAz egység egy ideig csökkentett gyógyítást kap a Megváltás tárgytól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemAngelOfMercyDebuffEnemy" = "Túl sokat használt MegváltásAz egység egy ideig csökkentett sebzést szenved el a Megváltás tárgytól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemAngelOfMercyDebuffEnemy2" = "Túlzott MegváltásAz egység egy ideig csökkentett sebzést szenved el a Megváltás tárgytól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemAtmasReckoningBuff" = "Atma bosszújaAz egység sebzése a maximális életereje alapján növekszik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBansheesVeilRegen" = "A banshee-k gyógyításaAz egység nemrég megsérült, és most életerőt nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBlackfireTorchSpell" = "VégzetAz egység 20%-kal több varázssebzést szenved el minden forrásból.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBladedGauntlet" = "PengeőrAz egység az életerejének egy bizonyos százalékát elveszíti vérzés következtében.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBTOverhealDecay" = "A Vérszomjas sóvárogA Vérszomjas még több halálra és pusztításra szomjazik. A pajzs gyors ütemben elenyészik, ahogy a sóvárgás fokozódik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBTOverhealDecayOdyssey" = "A Vérszomjas sóvárogA Vérszomjas még több halálra és pusztításra szomjazik. A pajzs gyors ütemben elenyészik, ahogy a sóvárgás fokozódik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBTOverhealTimer" = "A Vérszomjas jóllakottA Vérszomjas eltelt vérrel. Ez az életerőtöbblet megakadályozza, hogy a hős sebzést szenvedjen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemBTOverhealTimerOdyssey" = "A Vérszomjas jóllakottA Vérszomjas eltelt vérrel. Ez az életerőtöbblet megakadályozza, hogy a hős sebzést szenvedjen el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemChillingSmiteSpeed" = "Fagyasztó sújtásAz egység mozgási sebessége megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemClairvoyanceSight" = "LeleplezveAz egységet leleplezték, ezért minden ellenség látja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemCrystalFlask" = "KristályflaskaAz egység életerőt és manát regenerál.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemCrystalFlaskBase" = "Varázsital-töltekezésAz egység folyamatosan életerőt nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemCrystalFlaskCharge" = "KristályflaskaA kristályflaska felhasználható.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemCrystalFlaskJungle" = "Varázsital-töltekezésAz egység folyamatosan életerőt és manát nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDamageAbsorber" = "MártíromságAz egységet érő sebzés egy részét más vállalja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDarkCrystalFlask" = "Romlás-töltekezésAz egység folyamatosan életerőt és manát nyer vissza. Az őt támadó ellenfelek enyhe, folyamatosan égető varázssebzést szenvednek el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDarkFlaskBurn" = "A romlás érintéseAz egység folyamatos varázssebzést szenved el, mert támadója a Romlás érintésének hatása alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDarkFlaskBurnDesc" = "Az egység folyamatos varázssebzést szenved el, mert támadója a Romlás érintésének hatása alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDarkFlaskBurnName" = "A romlás érintése" tr "game_buff_tooltip_ItemDeathsDoorBleed" = "HaláltáncAz elszenvedett sebzés késleltetve, 3 másodperc alatt jelentkezik… de a Halált nem lehet kicselezni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDeathsDoorBleedOdyssey" = "HaláltáncAz elszenvedett sebzés késleltetve, 3 másodperc alatt jelentkezik… de a Halált nem lehet kicselezni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDervishBlade" = "DervispengeAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt egy rövid időre.

    Brrmm, brrmm!
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDisable" = "LetiltvaA csapdát hatástalanították, és ebben az állapotában nem léphet működésbe." tr "game_buff_tooltip_ItemDoOrDieGloryStack" = "" tr "game_buff_tooltip_ItemDoransShieldPassive" = "RegenerálódásAz egység visszanyeri az életerejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDuskAlert" = "ElsötétítésAz egységet árnyak veszik körül, és felfedi a láthatatlan csapdákat, illetve felfedi és hatástalanítja az őt meglátó őrszemeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDuskAlertTriggered" = "ElsötétítésAz egységet felfedezték, ezért hatástalanítja a közeli ellenséges őrszemeket és csapdákat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemDuskNightstalkerDamageProc" = "Éji ragadozóAz egység nemrég bukkant elő az árnyékból, és következő támadása bónusz fizikai sebzést fog okozni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemFaithShaker" = "LebénítvaA tornyot lebénították, így egy rövid ideig nem tud támadni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemFeralFlareCounter" = "A vadon lángja elszabadulA Vadon lángja elemészti a szörnyeket, a hősöket és a pónikat." tr "game_buff_tooltip_ItemFrozenFist" = "BűbájpengeAz egység a célpont körül mindenkit megsebez, és a következő támadásakor egy lassító mezőt hoz létre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemFullBurn" = "ÉgésAz egység lángol." tr "game_buff_tooltip_ItemGhostWard" = "Láthatatlan őrszemAz őrszem felfedi a környező területet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemGhostWardCharge" = "Láthatatlan őrszem – betárazvaA Láthatatlan őrszem(ek) bevethető(ek).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemGlacialSpike" = "GLP-800Az egység mozgási sebessége jelentősen lecsökkent, de fokozatosan helyreáll majd.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemGlacialSpikeTT" = "GLP-800Az egység mozgási sebessége jelentősen lecsökkent, de fokozatosan helyreáll majd.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemHurricaneBuff" = "" tr "game_buff_tooltip_ItemInnervatingLocketHeal" = "ÖsztönzésAz egység visszanyeri a hiányzó életerőt és manát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemJuggernautInCombat" = "Lángokban! Másodpercenkénti varázssebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_ItemJungleGoldPenalty" = "SzörnyvadászEz az egység kevesebb aranyat kap az ösvényen harcoló minionokért." tr "game_buff_tooltip_ItemJungleStatsTracker" = "Dzsungelstatisztikák nyomkövetési erősítése3. szint („első tisztogatás”) statisztikái: @f3@ másodperc @f4@% megmaradt életerővel
    Volt megmaradt ital (Igen = 1 / Nem = 0)? @f5@
    4. szint: @f1@ másodperc
    6. szint: @f2@ másodperc
    11. szint: @f7@ másodperc
    Megölt nagy szörny (szövetséges/ellenséges): @f6@ + @f8@ = összesen @f12@

    Korai és középjáték statisztikái (a 8. szint után nincs nyomkövetés)
    Hősök elleni harcba lépések száma: @f9@
    Ellenség általi közvetlen észlelések száma: @f10@
    Befejezett Hazateleportálások száma: @f11@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemLightBringerBleed" = "VérzésAz egységet felfedték, és folyamatosan sebződik a vérzéstől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemLiteBurn" = "ÉgésAz egység lángol." tr "game_buff_tooltip_ItemLudensEchoCharge" = "VarázsvisszhangAz egység mozgással és a varázslatok elsütésével tölteteket nyer. Ha teljesen feltöltődött, a következő sebzést okozó varázslat találatkor bónusz sebzést okoz, és más közeli egységekre is hatni fog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemLudensEchoDeathRecap" = "Luden visszhangjaA mozgás és a varázslatok elsütése tölteteket ad. Ha teljesen feltöltődött, a következő sebzést okozó varázslat találat esetén az összes töltet kisütésével varázssebzést okoz a célpontnak és a közeli egységeknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMadredsRazorCounter" = "A vadon lángjának felszításaA hősgyilkosságok és asszisztok, valamint a nagy szörnyek megölése növeli az erejét." tr "game_buff_tooltip_ItemMercurial" = "ElevenAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt egy rövid időre.

    Brrmm, brrmm!
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMercurialOdyssey" = "Eleven szablyaAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt egy rövid időre.

    Brrmm, brrmm!
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMiniRegenPotion" = "MegfiatalodásAz egység minden másodpercben életerőt nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMiniWard" = "Felfedező őrszemEz az őrszem felfedi a közeli területet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMonsterBurn" = "Elszívott életerőAz egység minden másodpercben varázssebzést szenved el, ennek egy részét pedig egy másik egység kapja meg életerőként.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMonsterRegen" = "RegenerálódásMinden másodpercben életerőt és manát nyersz vissza, amikor semleges szörnyek támadása alatt állsz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMorellosBane" = "Mikael áldásaAz egység immunis a lassító hatásokra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemMorellosBaneHaste" = "Mikael útjaAz egységről sikeresen távolítottak el negatív hatásokat, ezért megnőtt a mozgási sebessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemNetherstrideGrimoireSpeedBuff" = "Az alvilági gyorsaság varázskönyveAz egység nemrég eltalált egy ellenfelet a varázslatával, ezért gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemPhageMiniSpeed" = "DühöngésAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemPhageSpeed" = "DühöngésAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemPhantomDancerMovementPassive" = "Fantomtáncos – LidérckeringőAz egység nem ütközik más egységekkel, és gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemPhantomDancerShield" = "Fantomtáncos – ÉletmentőAz egységet pajzs védi.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemPickpocket" = "Tárgy: ZsebmetszésAz egység nemrég kizsebelt egy ellenséget, így ezt nem teheti meg újra.
    Megkeresett arany: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_ItemPoachersDirkCooldown" = "Orvvadászat@Effect4Amount@ másodpercnek kell eltelnie két tábor megölése között az ellenfél dzsungelében.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemPrimalFlareBurn" = "ÉgésAz egység lángol." tr "game_buff_tooltip_ItemRighteousGlorySpeed" = "DicsőségAz egység mozgási sebessége megnő, amíg az ellenfél irányába tart.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemRunicAegisFriend" = "Légiós aura – BástyaAz egység páncélja, varázsellenállása és életerő-regenerálódása nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemRunicAegisSelf" = "Légiós aura – BástyaA közelben tartózkodó szövetséges egységek páncélja, varázsellenállása és életerő-regenerálódása nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSeraphsEmbrace" = "A szeráf öleléseAz egységet egy pajzs védi, amely @f1@ sebzést semlegesít.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSerratedDirkProcBuff" = "FejvadászA következő támadásod bónusz fizikai sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSerratedDirkProcCD" = "FejvadászA Fejvadász képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSmiteChallenge" = "KihívásAz egység további tényleges sebzést szenved el a kihívó hős támadásaitól. Az egység 20%-kal kisebb sebzést okoz az őt kihívó hősnek." tr "game_buff_tooltip_ItemSmitePlayerStack" = "Pusztító sújtásAz egység Sújtás varázslata minden megölt nagy szörny után bónusz sebzést okoz a megcélzott hősöknek.

    Hősök elleni sebzés: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_ItemSmitePlayerStacked" = "Felszabadult szívA Sújtással hősöket is megcélozhatsz." tr "game_buff_tooltip_ItemSmiteSlow" = "LelassítvaAz egység lassabban mozog." tr "game_buff_tooltip_ItemSpearOfShojinPrimedBuff" = "Shojin lándzsája – Felébredt sárkány támadásA következő alaptámadásod a Felébredt sárkány hatást biztosítja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSpearOfShojinUltBuff" = "Shojin lándzsája – Felébredt sárkányAz egység támadási sebessége 50%-kal nagyobb, és a támadások visszatöltik a végső képességen kívüli egyéb képességek töltési idejének @f1@%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSpectreCowlRegen" = "A kísértet gyógyításaAz egység nemrég megsérült, és most életerőt nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemSpiritGold" = "TartalékolásA következő nagy vagy hatalmas szörny megölésekor a Tartalékolás jelzőivel megegyező mennyiségű (de legfeljebb 40) aranyat kapsz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStarksBindingAllyDot" = "Zeke lángjaEz az egység lángol, és másodpercenként varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStarksBindingAllyProc" = "Zeke tűzcsóvájaAz egység alaptámadásai folyamatos bónusz varázssebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStarksBindingBufferFireProc" = "Jeges tűzA jég és tűz pusztító harmóniája varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStarksBindingBufferProc" = "Zeke jégviharaAz egység lelassítja a közeli ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStatikkShank" = "Statikk töltőpengéjeAz egység sebzést gyűjt a következő támadáshoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStatikkShivSight" = "" tr "game_buff_tooltip_ItemStatikShank" = "Statikk töltéseAz egység elektromos töltést halmoz fel. A teljes feltöltést követően az egység következő támadása további varázssebzést okoz legfeljebb 4 ellenségnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemStatikShankCharge" = "FeltöltveAz egység töltéseket halmoz fel. A teljes feltöltést követően az egység következő támadása a feltöltött tárgytól és a rúnáktól függően további hatásokat vált ki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemTrackersKnifeSpeed" = "Fosztogató sújtásAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt, de rövid idő alatt az eredeti szintre csökken." tr "game_buff_tooltip_ItemVoidGatePower" = "A Zz'Rot-kapu hatalmaA csapatodhoz tartozó Zz'Rot-kapuk közelében a sebzésed és a varázserőd egyaránt megnő." tr "game_buff_tooltip_ItemVoidGateTowerBuff" = "Az Üresség parancsnokának önző hódításaEzt az egységet egy ürességivadék tulajdonosa nemrégiben hódításra jelölte ki. Csökkentett sebzést szenved el a többi, nem az eredeti tulajdonoshoz tartozó ürességivadéktól." tr "game_buff_tooltip_ItemVoidSpeed" = "ToronyirántAz egység mozgási sebessége a tornyok közelében megnő." tr "game_buff_tooltip_ItemWraithCollar" = "A Lidérc átkaAz egység lelassult, és láthatóvá vált az ellenséges csapat számára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemWraithCollarCS" = "A Lidérc átkaAz egység lelassult, és láthatóvá vált az ellenséges csapat számára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemWrigglesLanternCounter" = "A vadon lángjának felszítása30 hős megölése vagy az ahhoz nyújtott asszisztálás után, illetve 30 nagy szörny megölését követően a Vadon lángja kiszabadul a lámpásból. " tr "game_buff_tooltip_ItemZekesPrimedAlly" = "A tűz hírnökeAz egység alaptámadásai égető sebzést okoznak, miután a vele kötelékben álló szövetségese elsütötte a végső képességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ItemZekesPrimedSelf" = "A jég hírnökeHa az egység megjelölt szövetségese elsüti a végső képességét, egy jégvihar szabadul el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernE" = "MagburokAz egység védelmet élvez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernP" = "Az erdő barátjaIvern nem támad meg nem hatalmas szörnyeket. Egy dzsungelszörnyre kattintva elültet egy lugast, amely @f6@ másodperc alatt nő meg. Mindegyik lugas költsége @f10@ életerő és @f11@ mana.

    Amikor a lugas teljesen megnő, a szörnyek kattintással felszabadíthatók, ami aranyat és tapasztalatot ad. A lugasra mért Sújtással a szörnyek azonnal felszabadulnak.

    Ha az 5. vagy annál magasabb szinten Ivern felszabadít egy erősítésszörnyet, egy extra erősítés jön létre Ivern szövetségesei számára. Ha egy szövetséges öl meg egy erősítésszörnyet, Ivern számára marad hátra egy erősítés.
    " tr "game_buff_tooltip_IvernPCollection" = "Az erdő barátjaIvern egy lugast ültetett ebben a táborban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernQ" = "Földbe gyökerezveAz egység nem tud elmozdulni a helyéről.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernRMinionHit" = "Pitypang!Pitypang püföl.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernRMissile" = "Pitypang zúz! Levegőbe lökve.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernRRecast" = "Pitypang!Pitypang Ivernt segíti.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_IvernW" = "RekettyésIvern hatótávja megnőtt, a támadásai pedig bónusz sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Jack_In_The_Box" = "Cimbi a dobozbanAz egység meg fogja támadni a közeli ellenséges egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JannaEoTSBuff" = "CikloncsapásAz egység nagyobb sebzéssel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JarvanIVCataclysm" = "KataklizmaJarvan a levegőbe ugrik. Amikor földet ér, a célpontját egy fal veszi majd körül." tr "game_buff_tooltip_JarvanIVDemacianStandard" = "Demacia büszkeségeAz egység bónusszal növelt támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JarvanIVDragonStrikeDebuff" = "SárkányvágásAz egység páncélja meggyengült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JarvanIVDragonStrikePH2" = "Sárkányvágás: fellökveAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JarvanIVGoldenAegis" = "Az aranykor védelmeIV. Jarvan egy @f1@ egységnyi sebzést elnyelő pajzzsal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JarvanIVMartialCadence" = "Hadi ritmusEgy ellenség megtámadásakor az első alaptámadáshoz bónusz fizikai sebzésként az ellenség aktuális életerejének @f2@%-a adódik hozzá (legfeljebb 400 sebzés). Ez a hatás ugyanazon az ellenségen @f1@ másodpercen belül nem ismétlődik meg." tr "game_buff_tooltip_JarvanIVMartialCadenceCheck" = "Hadi ritmusAz egységet eltalálta IV. Jarvan Hadi ritmusa, így ez a hatás egy rövid ideig nem ismétlődhet meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JarvanIVStrikeThroughDebuff" = "SárkányvágásAz egység páncélját meggyengítette IV. Jarvan Átütés képessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaxDuelist" = "Jax nagyobb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik." tr "game_buff_tooltip_JaxEvasion" = "KijátszásJax kicselez minden érkező támadást, és kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaxPassive" = "Könyörtelen rohamJax alaptámadásai 2,5 másodpercig @f1@%-kal növelik a támadási sebességét (a hatás legfeljebb 8 alkalommal halmozódik, a jelzők egyesével fogynak el)." tr "game_buff_tooltip_JaxRelentlessAssault" = "Könyörtelen rohamJax alaptámadásai 2,5 másodpercig @f1@%-kal növelik a támadási sebességét (a hatás legfeljebb 8 alkalommal halmozódik).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaxRelentlessAssaultAS" = "Könyörtelen rohamJax támadási sebessége @f1@%-kal nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaxRelentlessAttack" = "Könyörtelen rohamJax következő csapása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JayceAccelerationGate" = "GyorsítókapuAz egység mozgási sebessége jelentősen nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JayceHyperCharge" = "HiperrohamJayce jóval nagyobb támadási sebességet nyer a következő néhány támadásához.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaycePassiveMeleeAttack" = "Higanykalapács: feltöltveJayce következő találata további varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaycePassiveRangedAttack" = "Higanyágyú: feltöltveJayce következő találata csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JaycePassiveShred" = "HiganyágyúAz egység alacsonyabb páncéllal és varázsellenállásal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JayceStanceGun" = "HiganyágyúJayce higanyágyúval harcol, így távolsági harcra képes.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JayceStanceHammer" = "HiganykalapácsJayce a higanykalapáccsal harcol, így közelharcra képes.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JayceStaticField" = "VillámmezőJayce varázssebzést okoz minden közeli ellenségnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinETrap" = "LótuszcsapdaA csapda működésbe lép, amint rálépnek, felfedi és lelassítja a közeli ellenfeleket, majd egy robbanással pengeéles, sebzést okozó szirmokat szór szét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinETrapSlow" = "Gyilkos szirmokAz egységet lelassította Jhin egyik csapdája, és jelentős sebzést szenved el, ha a közelben marad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinPassive" = "Suttogó
    Halál 4 felvonásban – Jhin fegyverének fix a támadási sebessége (@f5@), és 4 alkalommal tud tüzelni, mielőtt újra kellene tölteni. A 4. lövedék mindig kritikus csapást okoz, és a célpont hiányzó életerejének @f9@%-ával egyenlő bónusz sebzéssel jár.

    Minden pillanat számít – A kritikus csapási esély és a bónusz támadási sebesség egyedi módon erősíti Jhint:
    • A sebzés @f8@ ponttal nő (a teljes sebzés @f2@%-a (+@f4@%) (+@f3@%)).
    • Jhin kritikus csapásai @f10@%-kal kisebb sebzést okoznak, de @f15@%-kal (+@f6@%) növelik a mozgási sebességét 2 másodpercre.
    " tr "game_buff_tooltip_JhinPassiveAttackBuff" = "FináléAz egység következő támadása kritikus csapás lesz, és bónusz kivégzési sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinPassiveHaste" = "Tökéletes!Az egység nemrég kritikus találatot ért el, és megnőtt a mozgási sebessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinRSight" = "CélkeresztbenAz egységet felfedte Jhin egyik csapdája vagy a végső képessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinRSlow" = "MegbénítvaAz egységet jelentősen lelassította Jhin egyik szuperlövedéke.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JhinW" = "MegvagyAz egység nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxCaitAgitate" = "FelkavarvaÉs még azt hitted, Vi a kellemetlen....Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxCatchMe" = "Kapj el, ha tudsz!Cait és Vi a nyomodban vannak. Micsoda móka!

    Átvert zsaruk: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_JinxCatchMeEnemy" = "Kapj el, ha tudsz!Jinx már megint rendet bont. Milyen kellemetlen...

    Lefülelt bűnözők: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_JinxEFireBurn" = "Tűz!Jinx felgyújtotta ezt az egységet, így az varázssebzést szenved.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxEMine" = "LángcsapdaEz egy Lángcsapda. Bele ne lépj!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxEMineSnare" = "Megvagy!Az egységet megbénította egy Lángcsapda, és az nagy valószínűséggel meg is gyulladt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxPassiveKillAttackSpeed" = "MániaJinx csúcsra pörög, miközben jelentősen megnő a mozgási és támadási sebessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxPassiveMarker" = "Micsoda izgalom!Valahányszor elpusztul egy olyan hős, torony vagy inhibitor, amelyet Jinx az utóbbi 3 másodpercben megsebzett, Jinx mozgási sebessége 175%-kal, a teljes támadási sebessége pedig @f1@%-kal megnő, és ez a hatás @f2@ másodperc alatt, fokozatosan múlik el.

    Amíg izgatott, Jinx túllépheti a támadási sebesség felső határát.
    " tr "game_buff_tooltip_JinxQ" = "HalszálkaJinx a rakétavetőjét használja. A támadások manába kerülnek, de cserébe megnő a hatótávolságuk és a sebzésük, valamint szétterülő sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxQIcon" = "Bumm-bummJinx a gépágyúját használja. Támadásaival folyamatosan támadási sebességet nyer.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxQRamp" = "FelpörgetveJinx gépágyújának támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JinxWSight" = "Villámcsapás!Az egységet megcsapta a Villámbot! Jinx és a csapata folyamatosan látja őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JungleFrustration" = "TürelmetlenségHa egy szörny türelme elfogy, figyelmen kívül hagy minden ellenfelet, elkezd visszatöltődni az életereje, és elindul vissza a táborába. A dzsungelszörnyek akkor kezdik visszanyerni a Türelmüket, ha a táborukban vannak.

    A szörnyek akkor veszítenek a türelmükből, ha nem találják a célpontjukat, ha célpontok között váltanak, vagy ha túl messze kerülnek a táboruktól. (A távolság alatt a gyalog megtett út értendő, nem a légvonalbeli távolság.)
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_JungleLichBane" = "VarázspengeA következő alaptámadás varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a célpont egy szörny, a varázssebzés a célpont körüli területre is hat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KagesLuckyPickDisplay" = "SarcA hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további varázssebzést okoznak és aranyat adnak minden egyedi varázslat elsütése után.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KagesLuckyPickDisplayTT" = "SarcA hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további varázssebzést okoznak és aranyat adnak minden egyedi varázslat elsütése után.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaE" = "TurbófeltöltésKai'Sa gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaEAttackSpeed" = "TurbófeltöltésKai'Sa támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaEEvolved" = "Fejlesztés – TurbófeltöltésKai'Sa mostantól lopakodni kezd a Turbófeltöltés elsütésekor.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaEStealth" = "TurbófeltöltésKai'Sa láthatatlan az ellenséges egységek számára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaPassive" = "Második bőrÉgető sebek – Kai'Sa alaptámadásai @f4@ másodpercre Plazma jelzőket alkalmaznak a célpontra, és @f1@ (+@f7@) + (jelzőnként @f2@ (+@f5@)) bónusz varázssebzést okoznak. @f10@ jelző elérésekor Kai'Sa támadásai berobbantják a Plazmát, ami a célpont hiányzó életerejének @f3@ (+@f6@)%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @f8@ sebzést).

    A szövetségesek hősök ellen bevetett mozgáskorlátozó hatásai @f9@ Plazma jelzőt alkalmaznak.

    Élő fegyver – Kai'Sa páncélja alkalmazkodik a döntéseihez, a tárgyakból és hősszintekből szerzett alapértékek szerint alakítva képességeit.
    " tr "game_buff_tooltip_KaisaPassiveMarker" = "Égető sebekKai'Sa bónusz varázssebzést okoz ennek az egységnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaQEvolved" = "Fejlesztés – Ikáthiai záporAz Ikáthiai zápor mostantól további rakétákat lő ki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaRShield" = "Gyilkos ösztönKai'Sa védelmet élvez a sebzéssel szemben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaW" = "ÜrességnyalábKai'Sa Igazlátással felfedte az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaisaWEvolved" = "Fejlesztés – ÜrességnyalábAz Ürességnyaláb mostantól további jelzőket alkalmaz a passzív képességből, és ha hőst talál el, csökken a töltési ideje.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaCoopStrikeAlly" = "VéresküAmikor a hősöd és Kalista alaptámadása 1,5 másodpercen belül ugyanarra a célpontra irányul, Kalista a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-át okozza varázssebzésként. A töltési idő célpontonként @Effect7Amount@ másodperc.

    Kalista a végső képességével magához húz téged. Ha ezután bármelyik egérgombbal kattintasz, rohamot indítasz a kijelölt irányba, és a levegőbe lököd az első eltalált ellenséges hőst.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaCoopStrikeProtect" = "VéresküAz egységre lesújtottak, így 10 másodpercig védettséget élvez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaCoopStrikeSelf" = "VéresküAmikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-át okozza varázssebzésként. A töltési idő célpontonként @Effect7Amount@ másodperc.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaExpunge" = "Tépett sebA lándzsák beleálltak a célpontjukba.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaExpungeMarker" = "Tépett sebA hősbe egy lándzsa fúródott.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaPassive" = "Harci pózHa Kalista mozgási parancsot kap, miközben felkészül egy alaptámadásra vagy a Felnyársalásra, a támadás elindítása után a kijelölt irányba fog ugrani." tr "game_buff_tooltip_KalistaPassiveBuff" = "Harci pózHa Kalista mozgási parancsot kap, miután belekezdett egy alaptámadásba vagy amikor felkészül a Felnyársalásra, a támadás indításakor egy rövid ugrást hajt végre a kijelölt irányba.

    Az ugrás távolsága a cipője szintjétől függ.

    Kalista alaptámadásainak egyedi hátrányai vannak. Ezek a következők:
    • nem szakíthatók meg;
    • célt tévesztenek, ha a célpont eltűnik a látóteréből;
    • csak a teljes sebzésének 90%-ával megegyező sebzést okoznak.
    " tr "game_buff_tooltip_KalistaPassiveCoopStrike" = "VéresküAmikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása 1,5 másodpercen belül ugyanarra a célpontra irányul, Kalista a célpont maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoz. A töltési idő célpontonként 10 másodperc.

    Kalista a végső képességével magához húzza a Véresküt tett szövetségest. Ha a szövetséges ezután bármelyik egérgombbal kattint, azzal rohamot indít a kijelölt irányba, és a levegőbe löki az első eltalált ellenséges hőst.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaPassiveOn" = "VéresküKalista szövetségese hatótávolságon belül vanForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaRAllyStun" = "Levegőbe lökveAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaRInvuln" = "Túlvilági hívásA következő kattintás hatására a célhelyre repülsz, az eltalált ellenséges hősöket pedig fellököd.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaRx" = "Túlvilági hívásA Véreskü-szövetségesed dönt a támadás irányáról, és a levegőbe löki az eltalált ellenséges hősöket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KalistaWSight" = "FelfedveKalista Őrzője meglátott, ezért 4 másodpercig látható maradsz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KappaBubble" = "BizalomgömbA pajzs sebzést nyel el, és aranyat termel a létrehozójának.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaMantra" = "MantraKarma következő képessége bónusz hatással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaMantraCharge" = "MantraKarma használhatja a Mantrát, hogy felerősítse a következő varázslatát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaMantraEnergized" = "Mantra készKarma következő varázslata erősebb lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaMantraRefresh" = "Mantra újratöltéseKarma újratölti a Mantrát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaMantraSBHaste" = "Szellemkötelék – sietségAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaMantraSBSlow" = "MegújulásAz egységet ért sebzés gyógyítja Karmát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaPassive" = "Tűzgyűjtő@f1@ másodperccel csökkenti a Mantra töltési idejét, valahányszor Karma valamelyik képességével sebzést okoz egy ellenséges hősnek (az alaptámadások @f2@ másodperccel csökkentik a töltési időt).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaQ" = "FeltüzelveVrumm, vrumm!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaQMissile" = "Belső lángAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaQMissileMantra" = "LéleklángAz egység rendkívüli erővel ragyog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaSolKimShield" = "InspirációAz egység védve van a sebzésektől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaSpiritBind" = "Lelki kapocsAz egység összekapcsolódott Karmával, és mozgásképtelenné válik, ha nem törik meg a kötelék.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarmaSpiritBindRoot" = "MegbéklyózvaAz egység a földbe gyökerezett.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarthusDefile" = "BemocskolásKarthus minden másodpercben megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket, de cserébe folyamatosan manát használ fel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KarthusFallenOne" = "GyászcsapásAz egység sebződni fog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KatarinaPassive" = "MohóságHa meghal egy ellenséges hős, akit Katarina megsebzett az előző 3 másodpercben, a képességei töltési ideje 15 másodperccel csökken.

    Ha Katarina felvesz egy tőrt, azzal végighasít a közeli ellenfeleken, @f1@ (+@f2@) (+@f3@) varázssebzést okozva nekik.
    " tr "game_buff_tooltip_KatarinaWHaste" = "FelkészülésKatarina mozgási sebessége nagyobb, amíg a tőre a levegőben van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaynAssReady" = "Az árnyak orgyilkosa – készKayn készen áll arra, hogy az árnyak orgyilkosává váljon." tr "game_buff_tooltip_KaynE" = "ÁrnyléptekKayn áthaladhat a tereptárgyakon. Ha harcba lép, a hatás lerövidül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaynPassiveAssMarker" = "A darkin kaszaKayn árnymágiával erősítette fel a kaszáját, miután megsebzett egy ellenséges hőst. Rövid ideig megnövelt sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaynRHost" = "Betolakodó árnyékKayn átmenetileg az egység testébe költözött. Kayn nem célozható meg, amíg a Betolakodó árnyék aktív.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaynRWraithform" = "Betolakodó árnyékKayn nem célozható meg, amíg a Betolakodó árnyék aktív.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KaynSlayReady" = "Darkin – készKayn készen áll arra, hogy a darkinná váljon." tr "game_buff_tooltip_KennenDoubleStrikeCounter" = "Elektromos hullám @Stack@ A 4. jel összegyűjtésekor Kennen speciális támadást fog bevetni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenDoubleStrikeIndicator" = "Elektromos hullám @Stack@Kennen extra sebzést okoz, és minden 5. támadás során egy Viharjelet szór az ellenfelére.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenDoubleStrikeLive" = "Elektromos hullámKennen következő támadása bónusz sebzést okoz, és Viharjelet szór az ellenfelére.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenDoubleStrikeProc" = "Elektromos hullámKennen következő támadása bónusz sebzést okoz, és Viharjelet szór az ellenfelére.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenLightningRush" = "Villámroham Kennen nem tud támadni, de megnő a mozgási sebessége, és megsebez minden ellenfelet, akihez hozzáér.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenLightningRushBuff" = "Villámroham Kennen bónusz támadási sebességre tesz szert.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenMarkOfStorm" = "Viharjel (@Stack@)Az egység elkábul, ha megkapja a 3. Viharjelet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenMoSDiminish" = "VillámcsapásAz egységet gyengébb kábító hatás éri, ha ismét elkábítja a Viharjel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KennenShurikenStorm" = "DobócsillagviharKennent egy vihar veszi körül, amely sebzést okoz, és egy Viharjellel jelöli meg az összes közelben tartózkodó ellenfelet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixEEvo" = "Fejlesztés – Szárnyak200 egységgel növeli az Ugrás hatótávolságát. Egy hős megölésekor vagy assziszt esetén az Ugrás töltési ideje lenullázódik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixHunt" = "Vadászat indul!Ahhoz, hogy ő legyen a csúcsragadozó, Kha'Zixnak kell először megölnie Rengart. (Az asszisztok is számítanak.)

    „Rengeteget fejlődtem az utolsó találkozásunk óta. Oroszlánt fogok lakomázni!” – Kha'Zix
    " tr "game_buff_tooltip_KhazixHuntDefeatK" = "Vereség!„Rengar megölte túlvilági riválisát, Kha'Zixot, bebizonyítva a világnak, hogy ő a legnagyobb vadász.”" tr "game_buff_tooltip_KhazixHuntDefeatR" = "Vereség!„Kha'Zix megölte ősellenségét, Rengart, és ezzel csúcsragadozóvá vált.”" tr "game_buff_tooltip_KhazixHuntEnemy" = "Vadászat indul!Ahhoz, hogy ő legyen a legnagyobb vadász, Rengarnak kell először megölnie Kha'Zixot. (Az asszisztok is számítanak.)

    „Ez a nyomorult szörnyeteg túl hosszú ideje siklik ki a karmaim közül. A fejét veszem!” – Rengar
    " tr "game_buff_tooltip_KhazixHuntVictoryK" = "Győzelem!„Kha'Zix megölte ősellenségét, Rengart, és ezzel a csúcsragadozóvá vált.”" tr "game_buff_tooltip_KhazixHuntVictoryR" = "Győzelem!„Rengar megölte túlvilági riválisát, Kha'Zixot, bebizonyítva a világnak, hogy ő a legnagyobb vadász.”" tr "game_buff_tooltip_KhazixPassive" = "Láthatatlan fenyegetésMegjelöli a közeli, szövetségeseiktől elszigetelődött ellenfeleket. Kha'Zix képességei más módon hatnak az elszigetelődött célpontokra.

    Amikor Kha'Zix nem látható az ellenséges csapat számára, megkapja a Láthatatlan fenyegetés képességét, így a következő ellenséges hős ellen indított alaptámadása @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @f3@%-kal lelassítja a célpontot.
    " tr "game_buff_tooltip_KhazixPDamage" = "Láthatatlan fenyegetésKha'Zix következő, hős ellen irányuló alaptámadása bónusz varázssebzést okoz és lassít.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixQDR" = "A félelem íze (elszigetelődés)A Félelem íze bónusz sebzést okoz a szövetségeseiktől elszigetelődött célpontoknak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixQEvo" = "Fejlesztés – Hatalmas karmokA félelem íze töltési ideje lecsökken, ha a célpont egy elszigetelődött ellenfél. Megnöveli a Félelem ízének, illetve Kha'Zix alaptámadásainak hatótávolságát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixR" = "ÜrességtámadásKha'Zix ismét elkezdhet lopakodni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixREvo" = "Fejlesztés – Aktív álcaAz Ürességtámadás nagyobb hatóidővel rendelkezik, és egy további alkalommal felhasználható.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixREvoStealth" = "Harcon kívülKha'Zix épp nem harcol.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixRStealth" = "ÜrességtámadásKha'Zix lopakodik, és csak a közeli ellenséges tornyok észlelik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixWEvo" = "Fejlesztés – TüskesorozatAz Ürességtüske mostantól három tüskét lő ki tölcsér alakban, és lelassítja az eltalált ellenfeleket. Az elszigetelődött célpontokat még jobban lelassítja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixWEvoSlow" = "Fejlesztett ÜrességtüskeKha'Zix lelassította az egységet. Az elszigetelődött egységeket még jobban lelassítja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KhazixWSight" = "TüskesorozatKha'Zix lát téged.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredERefresher" = "Fokozódó rettenetHa Bárány tovább támadja a célpontot, Farkas is ráveti magát, és jelentős sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredESlow" = "Fokozódó rettenetAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListActiveTracker0" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListActiveTracker1" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListActiveTracker2" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListMonsterActiveTracker" = "Vérdíj: aktívVérdíjat tűztél ki @SourceName@ fejére. Ha megölöd a célpontot, vagy asszisztot szerzel, begyűjtheted ezt a zsákmányt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListSuccessTracker0" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListSuccessTracker1" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListSuccessTracker2" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredHitListTracker" = "Kindred jeleKindred vadászik erre a célpontra, és erősebbé válik, ha részt vesz a megölésében.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredHitTracker" = "Kindred jeleKindred vadászik erre az egységre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredLegendPassive" = "" tr "game_buff_tooltip_KindredMarkOfTheKindredStackCounter" = "Kindred jeleKindred @f1@ vadászatot zárt sikeresen, amivel felerősítette az alapképességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredMarkoftheKindredTimer" = "Kindred jeleKindred prédának jelölte ezt az egységet. Rövid idő múlva elkezdődik a vadászat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredPassiveManager" = "Kindred jeleBárány kiválaszt egy hőst, akire vadászni akar – ehhez a hős képére kell kattintania a fegyvertár fölött.


    Farkas rendszeresen megéhezik, ő az ellenséges dzsungel szörnyeire vadászik.

    Minden megjelölt célpont elleni gyilkosság vagy assziszt sikeres vadászatnak minősül, és felerősíti Kindred alapképességeit. Az első @f2@ sikeres vadászat @f8@ egységgel növeli Kindred támadási hatótávját. Kindred támadási hatótávja az első @f2@ utáni minden @f7@. sikeres vadászattal @f9@ egységgel nő.

    Támadási hatótáv bónusza = @f3@
    Báránytánc bónusz támadási sebessége = @f4@%
    Farkaséhség aktuális életerővel arányos bónusz sebzése = @f5@%
    Fokozódó rettenet hiányzó életerővel arányos bónusz sebzése = @f6@%
    " tr "game_buff_tooltip_KindredQASBuff" = "BáránytáncKindred támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredRNoDeathBuff" = "A béke szigeteA Béke szigetének területén belül az élőlények életereje nem csökkenhet 10% alá.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredWChargePassiveBuff" = "Vadászszenvedély100 jelző elérésekor Kindred következő támadása életerőt tölt vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredWCloneBuffVisible" = "FarkaséhségFarkas megtámadja a területén belül tartózkodó ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredWDebuff" = "Kindred birodalmaEz az egység Kindred vadászterületén tartózkodik. A területen belül Bárány bármilyen távolságból megtámadhatja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredWMaim" = "FarkasprédaFarkas súlyosan megsebesítette az egységet. Az egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KindredWRangeBuff" = "Kindred birodalmaBárány Farkas vadászterületén tartózkodik. Támadási hatótávja a területen belüli prédák ellen jelentősen megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KingPoroMarker" = "A PorokirályA Porokirály köztünk jár!

    A Porokirály elnyeli az ellenfél csapata által elhajított porókat.
    Bizonyos időközönként visszatölti a közeli szövetséges hősök életerejét és manáját.
    A Porokirály időnként porókat dob maga köré, akik varázssebzést okoznak a földet érésük közelében tartózkodó ellenfeleknek.
    A szövetséges hősök az „A Királyhoz!” varázslattal a térkép bármely pontjáról a Porokirályhoz siethetnek.

    „A Porokirály egy legenda. Mesebeszéd. Egy álom az álomban. Amúgy meg ott áll melletted.”
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KingPoroPlayerBuffMarker" = "A PorokirályA Porokirály köztünk jár!

    A Porokirály elnyeli az ellenfél csapata által elhajított porókat.
    Bizonyos időközönként visszatölti a közeli szövetséges hősök életerejét és manáját.
    A Porokirály időnként porókat dob maga köré, akik varázssebzést okoznak a földet érésük közelében tartózkodó ellenfeleknek.
    A szövetséges hősök az „A Királyhoz!” varázslattal a térkép bármely pontjáról a Porokirályhoz siethetnek.

    „A Porokirály egy legenda. Mesebeszéd. Egy álom az álomban. Amúgy meg ott áll melletted.”
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledE2" = "Lovagi tornaKled visszafordulva folytathatja a rohamot az eredeti célponton keresztül, amivel ugyanannyi sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledE2Target" = "Lovagi tornaAz egységet megjelölték, így számíthat egy újabb kör Lovagi tornára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledESpeedBuff" = "Lovagi tornaAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledMountReturn" = "Megérkezett a lovasságJön Skaarl!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledPassive" = "Skaarl, a gyáva gyíkNyeregben: Kled helyett Skaarl szenvedi el a sérüléseket. Amikor Skaarl életereje elfogy, Kled leszáll a nyeregből. A bónusz életerő csak Skaarlra hat.

    Gyalogosan: Kled képességei módosulnak. Ellenséges hősök felé közeledve @f3@ mozgási sebességet kap, de az alaptámadásai csak 80%-os sebzést okoznak az ellenséges hősöknek.

    Kled ellenséges hősök és minionok megölésével, illetve hősök, építmények és hatalmas szörnyek megtámadásával önthet újra bátorságot Skaarlba. 100 bátorság elérésekor Kled ismét nyeregbe pattan, Skaarl életerejének @f2*100@%-ával.
    " tr "game_buff_tooltip_KledPassiveCooldown" = "Rossz idegekSkaarl megijedt, és nem tudja összeszedni a bátorságát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledQMark" = "Medvecsapda kötélenKled eltalálta ezt a célpontot egy medvecsapdával. Menekülj, mielőtt magához rántja a hősödet és lelassít!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledQSlow" = "Medvecsapda kötélenKled eltalálta ezt a célpontot egy medvecsapdával. Menekülj, mielőtt magához ránt és lelassít!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledRChargeAllySpeedBuff" = "Mr. Kled őrült rodeójaA szövetségesek jelentős sebességlöketet kapnak, amikor a nyomvonalat követik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledRemountDash" = "Kled és SkaarlA világ legjobb csapata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledRShield" = "Előreeeeeeee!!!Kled pajzsot hoz létre rohamozás közben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KledWActive" = "Kegyetlenségi hajlamKled támadási sebessége négy támadás idejére jelentősen megnő. A negyedik támadás nagyobb sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KnightsVowKnight" = "Lovagi esküAz egység hűséget esküdött egy szövetségesnek.
    Átvállalt sebzés: @f1@
    Kapott gyógyítás: @f2@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KnightsVowKnightOdy" = "Lovagi esküAz egység hűséget esküdött egy szövetségesnek.
    Átirányított sebzés: @f1@
    Kapott gyógyítás: @f2@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KnightsVowLiege" = "Lovagi esküAz egységet egy szövetséges esküje oltalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KnightsVowLiegeOdy" = "Lovagi esküAz egységet egy szövetséges esküje oltalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawBioArcaneBarrage" = "Mágikus bioágyúKog'Maw nagyobb támadási hatótávval rendelkezik, és a támadásai a célpont maximális életerejével arányos varázssebzést is okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawBioArcaneBarrageDebuff" = "ÉhesKog'Maw nemrég használta a Mágikus bioágyú képességet. Ha ismét megteszi, akkor lelassul, és életerőt veszít.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawCausticSpittleCharged" = "Maró erózióA célpont páncélja és varázsellenállása lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawIcathianDisplay" = "Ikáthiai meglepetésHalálakor Kog'Maw testében láncreakció indul be, aminek következtében 4 másodpercen belül felrobban, és ezzel @f1@ tényleges sebzést okoz a körülötte álló ellenséges egységeknek." tr "game_buff_tooltip_KogMawIcathianSurprise" = "Ikáthiai meglepetésKog'Maw mindjárt felrobban, megsebezve ezzel a közelében tartózkodó ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawIcathianSurpriseSound" = "Ikáthiai meglepetés: FUTÁS!!!TŰNÉS INNEN!!!!!!!!!!!!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawLivingArtillery" = "Lélegző ágyúKog'Maw következő Lélegző ágyú képessége több manába fog kerülni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawLivingArtillerySight" = "Lélegző ágyúKog'Maw csapata rálát erre az egységre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_KogMawVoidOoze" = "ÜrességnyálkaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LandslideDebuff" = "Talajcsapás hatásaAz egység támadási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Last_Whisper" = "Utolsó leheletAz egység csökkentett fizikai és varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancEBeam" = "Asztrális béklyóAz egységnek el kell távolodnia LeBlanctól, hogy megtörhesse a béklyót, és ne váljon mozgásképtelenné.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancERoot" = "Asztrális béklyóAz egység mozgásképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancP" = "TükörképHa LeBlanc életereje 40% alá esik, 1 másodpercre láthatatlanná válik, és megidéz egy Tükörképet, amely nem okoz sebzést, és legfeljebb 8 másodperc múlva eltűnik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancREBeam" = "Mesteri varázslat: Asztrális béklyóAz egységnek el kell távolodnia LeBlanctól, hogy megtörhesse a béklyót, és ne váljon mozgásképtelenné.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancRERoot" = "Mesteri varázslat: Asztrális béklyóAz egység mozgásképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancRW" = "Mesteri ElfedésLeBlanc vissza tud térni a lila jelzőjéhez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeblancW" = "ElfedésLeBlanc vissza tud térni a sárga jelzőjéhez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeeSinPassive" = "ÖkölzáporMiután Lee Sin használta egy képességét, a következő két alaptámadásához @f1@% támadási sebességet nyer. Az első támadás @f2@, a második @f3@ egységnyi energiát tölt vissza." tr "game_buff_tooltip_LeonaShieldOfDaybreak" = "A hajnalhasadás pajzsaLeona következő ütése kábító hatású lesz, és bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeonaSolarBarrier" = "NapvédőLeona páncélja és varázsellenállása nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeonaSolarBarrierAttackBuff" = "IzzásLeona kardja feltöltődött a nap erejével. A következő támadása bónusz hatótávot kap, és bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeonaSunlight" = "NapfényLeona megjelölt. A szövetségesei további varázssebzést okoznak, ha eltalálnak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeonaSunlightPassive" = "NapfényA varázslatok a Napfény hatását alkalmazzák az ellenfelekre @f1@ másodpercig. Ha egy szövetséges hős ezalatt megsebez egy megjelölt ellenfelet, a támadás felemészti a Napfény jelzőjét, és további @f2@ varázssebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_LeonaZenithBladeRoot" = "Fénypenge: mozgásképtelenEz az egység mozgásképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LeviathanCap" = "Leviatánpáncél @Stack@@f1@ egységgel növeli az életerőt.
    Ha 20 felhalmozódik, 15%-kal csökkenti a hős által elszenvedett sebzést.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LiandrysBuff" = "Liandry gyötrelmeAz egység megnövelt folyamatos sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LichBane" = "Félholt csapásAz egység a következő támadásakor bónusz sebzést okoz, a varázserejétől függő mértékben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Lifesteal_Attack" = "Életrabló támadásokEnnek a lidércnek a fizikai támadásai elszívják a célpont életerejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LightningRodCounter" = "Ionos szikra: töltődikAz Ionos szikrát az alaptámadások töltik fel.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LightningRodReady" = "Ionos szikra: készAz Ionos szikra készen áll, hogy útjára engedjen egy láncvillámot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Lightslicer" = "Isteni áldásAz egységnek egy rövid ideig vagy egy bizonyos számú támadásig @f1@% esélye lesz a kritikus csapásra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LissandraE" = "JégösvényLissandra a jégkarmához tud teleportálni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LissandraPassive" = "A jégszülöttek igájaHa egy ellenséges hős meghal Lissandra közelében, Jeges szolgává válik.

    A Jeges szolgák az élő ellenfelek felé indulnak, és @f3@%-kal lassítják a mozgási sebességüket. @f4@ másodperc elteltével a Jeges szolgákat széttöri az átható hideg, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.
    " tr "game_buff_tooltip_LissandraPassiveReady" = "JégszülöttLissandra következő képessége nem kerül manába. " tr "game_buff_tooltip_LissandraQ" = "JégszilánkAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LissandraR" = "Fagyos sírAz egységet elkábították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LissandraRSelf" = "Fagyos sírAz egység sérthetetlen és célba vehetetlen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LissandraRSlow" = "Fagyos sírAz egységet lelassították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LissandraW" = "Fagyos gyűrűAz egység nem tud elmozdulni a helyéről.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Lord_Van_Damms_Pillager" = "Porrá leszelA Buzogány ereje az oltárok állapotától függően alakul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LucianPassive" = "FényvetőEgy képesség használata után Lucian következő alaptámadása dupla lövés lesz.

    A második lövés @f2@% sebzést (@f1@) okoz az ellenséges hősöknek és építményeknek, valamint alkalmazza a találati hatásokat és kritikus csapást ér el, @f3@% bónusz sebzést okozva. A minionoknak a második lövés teljes sebzést okoz.
    " tr "game_buff_tooltip_LucianPassiveBuff" = "FényvetőLucian következő alaptámadása dupla lövés lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LucianQ" = "FényvetőHa Lucian elsüti valamelyik képességét, a 3 másodpercen belül végrehajtott következő alaptámadása dupla lövés lesz.

    A második lövés @f1@ sebzést okoz az ellenséges hősöknek és építményeknek, valamint találati hatásokat alkalmaz. A minionoknak a második lövés teljes sebzést okoz.
    " tr "game_buff_tooltip_LucianR" = "SorozatlövésLucian menet közben lő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LucianWBuff" = "Hívők tüzeLucian gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LucianWDebuff" = "Hívők tüzeAz egységet megjelölte a Hívők tüze. Lucian mozgási sebessége megnő az egység megsebzéséért.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LucianWSelfBuff" = "Hívők tüzeLucian gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluEBurn" = "Pix „segítsége”Pix követi ezt az egységet, így a szövetségesei folyamatosan látják őt. Út közben idegesíti is egy kicsit.

    Hé! Figyelj!
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluEShield" = "Pix segítségePix követi az egységet, és megvédi a sebzéstől. Támadáskor Pix ezt az egységet segíti Lulu helyett.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluPassive" = "Pix, a tündértársPix 3 nyílból álló zárótüzet lő ki, ami összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz annak, akit Lulu megtámad.

    Ezek célkövető nyilak, de más egységek blokkolhatják őket.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluQSlow" = "CsillámrévületAz egység mozgási sebessége jelentősen lecsökkent, de idővel helyreáll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluR" = "A vadon szavaAz egység nagyobb életerővel rendelkezik, és időszakosan lelassítja a közeli ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluWBuff" = "Lulu segítségeAz egység támadási és mozgási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuluWDebuff" = "Lulu „segítsége”Az egység megbékül, és nem tud támadni vagy varázsolni.

    Ezenfelül imádnivaló is.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxCrashingBlitzMis" = "Szivárványos ábrándLux feltöltődött a fény erejével.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxCrashingBlitzTimer" = "Auróra újratöltéseLux fényerőt gyűjt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxEEnd" = "DetonációLux fel tudja robbantani a Térgörbítését.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxIlluminatingFraulein" = "Megvilágító lobbanásLux következő alaptámadása megégeti és megsebzi ezt a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxIlluminationPassive" = "MegvilágításA sebzést okozó varázslatok 6 másodpercre a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre. Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak. " tr "game_buff_tooltip_LuxLightBindingMis" = "PrizmapecsétAz egység le van béklyózva, és nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxPrismaWrapBoost" = "Szivárványos ábrándAz egység nagyobb varázserővel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxPrismWrap" = "CsillagpajzsAz egység láthatatlan.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_LuxShield" = "CsillagpajzsAz egységet pajzs védi a sebzések ellen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MadredsRazorsCount" = "CsonkításAz egység minden 4. alaptámadásával bónusz sebzést okoz a minionoknak és szörnyeknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MadredsRazorsReady" = "CsonkításAz egység következő alaptámadása bónusz sebzést okoz a minionoknak és a szörnyeknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Magical_Sight" = "ToronyA tornyok a következő bónuszokkal rendelkeznek:

    Láthatatlan egységek észlelése
    30 % páncéltörés
    Minden egymást követő lövésnél bónusz sebzés a hősök ellen
    " tr "game_buff_tooltip_Magical_Sight_Ward" = "VarázslátásAz őrszem felfedi a környező területet, és látja a láthatatlan egységeket is.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MaladySpell" = "Utolsó esély (@Stack@)Az egység varázsellenállása @f1@ egységgel csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Malphite_Shield_Cooldown" = "Gránitpajzs töltés alattA Gránitpajzs épp újjáépül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalphiteCleave" = "Brutális ütésekMalphite alaptámadásai megsebzik a célpontjához közeli egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalphiteDamageBuff" = "Brutális erőMalphite erősebb páncéllal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalphiteObduracy" = "GránitpajzsMalphite megidéz egy kőpajzsot, ami a maximális életereje 10%-ának megfelelő sebzést nyel el. Ha Malphite 10 másodpercig nem sebződik, a pajzs újratöltődik.

    Pajzs ereje: @f1@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalphiteObduracyEffect" = "GránitpajzsMalphite-ot egy kőfal veszi körül, amely elnyeli a sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalphiteShield" = "GránitpajzsHa @f2@ másodpercig nem éri sebzés, Malphite kőpajzsot von maga köré, amely @f1@ (a maximális életerejének 10%-a) sebzést nyel el." tr "game_buff_tooltip_MalzaharE" = "Kóros látomásAz egység folyamatos sebzést szenved el. Ha a célpont meghal a támadástól, a látomás továbbszáll egy közeli ellenséges egységre, és Malzahar manát nyer. Az ürességivadékok előszeretettel támadják azokat, akik a Kóros látomástól szenvednek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharPassive" = "ÜrességburokHa Malzahart nem érte sebzés vagy tömegirányító hatás az elmúlt @f1@ másodpercben, @f2@% sebzéscsökkentést kap, és immunissá válik a tömegirányító hatásokra. A hatás további @f3@ másodpercig marad aktív az első sebzés elszenvedése vagy egy tömegirányító hatás elhárítása után.

    Nem csökkenti a minionoktól elszenvedett sebzést, de a tőlük kapott találatok nem is szüntetik meg a hatást.
    " tr "game_buff_tooltip_MalzaharPassiveShield" = "ÜrességburokMalzahar immunis minden tömegirányító hatásra, és kisebb sebzést szenved el. Ez utóbbi az ösvénybeli minionok sebzésére nem vonatkozik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharPassiveShieldCooldownIndicator" = "Ürességburok töltési idejeAz Ürességburok töltődik. Nem minion típusú egységektől elszenvedett sebzés vagy tömegirányító hatás érvényesülése esetében a töltési idő újraindul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharPassiveShieldWinddown" = "Foszladozó ÜrességburokAz Ürességburok kezd szétmállani.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharQMissile" = "Az üresség hívásaAz egység megnémult, nem használhat képességeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharR" = "Pokoli marokAz egység magatehetetlen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharRSound" = "Pokoli marokMalzahar arra koncentrál, hogy célpontja magatehetetlen maradjon.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharW" = "Gyülekező rajAz Ürességraj következő elsütésekor egy további ürességszülöttet idéz meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharWEnemyCounter" = "ÜrességrajA Malzahar által megidézhető ürességszülöttek száma.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MalzaharWFrenzy" = "ŐrjöngésAz ürességszülött őrjöng, ami jelentősen megnöveli a támadási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mana_Battery" = "ManatöltetAz egység következő támadó varázslata további 100 egységnyi varázserővel bír.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mana_Break" = "ManabontásAz egység alaptámadásai manát vonnak el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mana_Potion" = "ManaitalMásodpercenként manát tölt vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mana_Regeneration" = "Mana-regeneráló auraA közelben tartózkodó szövetséges hősök mana-regenerálódása gyorsabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mana_Regeneration_Aura" = "Mana-regenerálódásA hős mana-regenerálódása gyorsabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ManaBarrier" = "Manapajzs (aktív)Blitzcrank Manapajzsa aktív, és minden sebzést elnyel mindaddig, amíg az meg nem törik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ManaBarrierIcon" = "ManapajzsHa Blitzcrank életereje 20% alá esik, a Manapajzsa 90 másodpercenként aktiválódik. A létrejövő Manapajzs erőssége a maximális manája 30%-ának felel meg, és a hatása 10 másodpercig áll fenn." tr "game_buff_tooltip_Maniacal_Cloak" = "Mániákus köpönyegAz egység folyamatosan láthatatlan, de ezzel manát veszít.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MaokaiEMark" = "FacsemeteAz egységet egy dühös Facsemete támadta meg!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MaokaiPassive" = "Elszívó varázsMaokai mágikus energiát szív magába a természetből. @f1@ másodpercenként a következő támadása ezt az energiát felhasználva @f5@ +@f2@ életerővel (a maximális életerő @f3@%-a) gyógyítja.

    Minden alkalommal, amikor Maokai elsüt egy varázslatot, vagy eltalálja egy ellenséges varázslat, az Elszívó varázs töltési ideje @f4@ másodperccel csökken.
    " tr "game_buff_tooltip_MaokaiPassiveReady" = "Elszívás készMaokai következő alaptámadása gyógyítja őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MaokaiQKnockback" = "FöldbecsapásMaokai ellöki ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MaokaiR" = "Maokai óriási, tüskés bokrokból álló falat idéz meg, amely lassan előrefelé halad, és az eltalált ellenségeket megsebzi, illetve az ösvényhez szegezi." tr "game_buff_tooltip_MaokaiRRoot" = "A természet erejeMaokai gyökerei megbénították ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MaokaiWRoot" = "Elszabadult gyökerekMaokai gyökerei megbénították ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MarchoftheDamned" = "Kárhozottak meneteNasus éhes lelkek özönét szabadítja a célpontjára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Marksmans_Rifle" = "A mesterlövész puskájaAz egységet láthatja az ellenséges csapat, nem tud kitérni, és csökkentett páncéllal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Masochism" = "ÖnsanyargatásDr. Mundo sebzése megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasochismAttack" = "SerkentőDr. Mundo további varázsellenállást kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery_Fervor" = "Mesterség: A hadúr vérszomjaAz egység nemrég vitt be egy kritikus csapást, amellyel gyógyította magát, és megnövelte támadási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery_TalentReaper" = "HadizsákmányEgy minion megölésekor a tulajdonos és a legközelebb álló szövetséges hős is megkapja a gyilkosságért járó teljes aranyértéket, és mindketten életerőt nyernek vissza.

    Ez a hatás egy töltetnyi Hadizsákmányt használ el, és csak akkor érvényesül, ha van a közelben egy szövetséges hős. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás @f1*100@%-a érvényesül.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery_TalentReaperTT" = "HadizsákmányEgy minion megölésekor a tulajdonos és a legközelebb álló szövetséges hős is megkapja a gyilkosságért járó teljes aranyértéket, és mindketten életerőt nyernek vissza. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik.

    Ez a hatás egy töltetnyi Hadizsákmányt használ el, és csak akkor érvényesül, ha van a közelben egy szövetséges hős.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery_WarlordsReady" = "Mesterség: A hadúr vérszomjaAz egység következő hősök elleni támadása a Vérszomj hatást váltja ki, amitől az alaptámadásai életlopást fognak biztosítani.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6121" = "Mesterség: Friss vérA képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6123" = "Mesterség: A gyengeség felfedéseMeggyengíti a megsebzett ellenséges hősöket, akiknek megnövelt sebzést okoznak a szövetségeseid.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6124" = "Mesterség: VérszomjAz egység megnövelt sebzést okoz a hősöknek, amíg gyilkosságot vagy asszisztot nem szerez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6141" = "Mesterség: FejvadászAz egység sebzése megnő, ha olyan hőssel végez, akit korábban még nem ölt meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6161Buff" = "Mesterség: A hadúr vérszomjaAz egység bónusz mozgási sebességet kapott.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6162DeathRecapDummy" = "Mesterség: Harci szenvedélyA támadások és a varázslatok elsütése halmozza a Harci szenvedély jelzőit, aminek hatására az alaptámadások bónusz fizikai sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6164DeathRecapDummy" = "Mesterség: A Pusztítótűz érintéseA sebzést okozó képességek Pusztítótűzzel égetik meg a célpontot, további folyamatos varázssebzést okozva neki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6221" = "Mesterség: FelfedezőAz egység gyorsabban mozog a bokorban és a folyóban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6222" = "Mesterség: OstromspecialistaAz egység páncélja és varázsellenállása megnő a még álló vagy már lerombolt tornyok közelében.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6242" = "Mesterség: ÁllhatatosságAz egység életerő-regenerálódása megnő a halálközeli állapotban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6243" = "Mesterség: RettenthetetlenAz egység különböző ellenállásai megnőttek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6243Cooldown" = "Mesterség: RettenthetetlenA képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6261" = "Mesterség: A halhatatlanok szorításaAz egység következő hősök elleni támadása életerőt tölt vissza és bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6261DeathRecapDummy" = "Mesterség: A halhatatlanok szorításaMinden harcban töltött 4. másodperc után a következő alaptámadással a támadó a maximális életerejének egy részét kitevő életerőt lop el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6262" = "Mesterség: A kolosszus kurázsijaA képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6262Shield" = "Mesterség: A kolosszus kurázsijaAz egység védelmet élvez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6263" = "Mesterség: Sziklaszilárd paktumAz egységet megjelölte egy nemrég alkalmazott mozgáskorlátozó hatás, így az őt támadó ellenséges hősök folyamatosan gyógyulnak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6311" = "Mesterség: VándorAz egység gyorsabban mozog csatán kívül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6323Debuff" = "Mesterség: A gyengeség felfedéseAz egység megnövelt sebzést szenved el minden ellenséges hőstől, kivéve attól, aki a gyengítő hatást alkalmazta rá.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6341" = "Mesterség: A zöld barát ajándékaAz egység következő sebző támadása vagy képessége bónusz sebzést fog okozni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6341Cooldown" = "Mesterség: A zöld barát ajándékaA képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6361Cooldown" = "Mesterség: A Fekete Köd átkaA képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6361Nightfall" = "Mesterség: A Fekete Köd átkaAz egység hamarosan a hiányzó életerejével arányos sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mastery6362DeathRecapDummy" = "Mesterség: A villámfejedelem akarataAz ugyanazon hős elleni 3. sebzést okozó varázslat vagy alaptámadás után villámcsapás sújtja a célpontot, varázssebzést okozva a közelében tartózkodó ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryBigGameHunter" = "Mesterség: Az ősök erejeAz egység életereje véglegesen megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryBurnDebuff" = "Mesterség: A Pusztítótűz érintéseAz egységet a Pusztítótűz kínozza, és folyamatos varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryFeastLockout" = "Mesterség: LakmározásAz egység nemrég belakmározott.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryHealResistsIncrease" = "Mesterség: A szélharcos áldásaAz egység különböző ellenállásai megnőttek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasterYiPassive" = "Kettős vágásMaster Yi minden egymást követő 4. alaptámadása kettős csapás lesz. (A második vágás 50%-os sebzést okoz.)" tr "game_buff_tooltip_MasteryLordsDecreeCooldown" = "Mesterség: A villámfejedelem akarataA mesterség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryOffenseBleed" = "Mesterség: PengepáncélAz egység vérzik, és folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryOnHitDamageStacker" = "Mesterség: Harci szenvedélyAz egység sebzését megnövelik az ellenséges hősök elleni alaptámadások.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryPerseverance" = "Mesterség: ÁllhatatosságAz egység életerő-regenerálódása megnő a halálközeli állapotban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryPickpocket" = "Mesterség: BanditaAz egység nemrég kizsebelt egy ellenséget, akivel így nem teheti meg újra ugyanezt.
    Megkeresett arany: @f1@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryStormradiersSurge" = "Mesterség: Viharos lendületAz egység nemrég jelentős sebzést okozott egy célpontjának, ezért megnő a mozgási sebessége és a lassítás-ellenállása.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryStormradiersSurge_Lockout" = "Mesterség: Viharos lendületA képesség éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryUnrelenting" = "Mesterség: A halhatatlanok szorításaAz egység erőt gyűjt harc közben. Ha teljesen feltöltődött, a következő hősök elleni alaptámadása életerőt szív el célpontjától.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MasteryWardenOfTheDawn" = "Mesterség: Sziklaszilárd paktumAz egység folyamatosan gyógyul, miután megtámadott egy ellenséges hőst, akinek mozgását nemrégiben korlátozták.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MawEnrage" = "FeldühödöttAz egység nagyobb sebzéssel, életlopással és életvarázzsal rendelkezik mindaddig, amíg harcban van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MawEnrageOdy" = "FeldühödöttAz egység nagyobb sebzéssel, életlopással és életvarázzsal rendelkezik mindaddig, amíg harcban van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Meditate" = "MeditációMaster Yi életerőt nyer vissza, csökkentett sebzést szenved el, feltölti a Kettős vágást, és szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó időtartamát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MegaAdhesive" = "Mega ragacsAz egység rendkívüli mértékben lelassult, és nem tud mozdulni a Mega ragacs miatt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MegaAdhesiveSnare" = "LeragasztvaAz egységet a földbe gyökereztették.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MejaisCap" = "Lélekfalás (@Stack@)@f1@ egységgel növeli a varázserőt.
    A 20. jelző után az egység töltési ideje 15%-kal csökken.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mindream" = "TudatfacsarásAz egység folyamatosan varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MiniBaronVulnerable" = "Baron szemeA Szurdok Hírnöke ellen a hátulról érkező támadások hatékonyabbak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MinionPushingPower" = "ERŐSÍTÉS CSAK A HIBAKERESÉS IDEJÉRE: tornyok minionok elleni értékeiSzintelőny: @f1@
    Minionok elleni bónusz sebzés: @f2@%
    Minionok elleni bónusz sebzéscsökkentés: @f3@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Miss_Fortune_Strut_Cooldown" = "Suhanás töltés alattMiss Fortune sebzést szenvedett, ezért a Suhanás töltés alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissFortuneBulletSound" = "Őrült sorozat Miss Fortune csak úgy szórja a golyózáport!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissFortunePassive" = "Jut mindenkinek Miss Fortune alaptámadásai @f1@ bónusz fizikai sebzést okoznak, valahányszor új célpontra vált. A bónusz sebzés minionok esetében feleződik." tr "game_buff_tooltip_MissFortunePassiveStack" = "Neki is jutott Íme, Miss Fortune legutóbbi áldozata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissFortuneStrut" = "SuhanásMiss Fortune mindaddig gyorsabban mozog, amíg harc közben el nem találják.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissFortuneViciousStrikes" = "Ami a csövön kifér Miss Fortune támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissileBarrageCheck" = "Rakétatűz muníciója @Stack@Corki használhatja a Rakétatűz képességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissileBarrageCheck2" = "Rakétatűz ellenőrzése 2Rakétahordozó ellenőrzése 2Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MissileBarrageCheck3" = "Tár újratöltéseA Rakétatűz képesség újratöltés alatt van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MobilityDebuff" = "Csökkentett mozgékonyságA bónusz mozgási sebesség harc közben kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Molten_Shield" = "Olvadt pajzsAz egység százalékosan csökkentett mértékű fizikai és varázssebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MoltenShieldTibbersBuff" = "Tibbers Olvadt pajzsának sebességnöveléseTibbers sebességnövelést kapott, amelynek hatása fokozatosan elenyészik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MonkeyKingDecoyStealth" = "CsaliWukong lopakodik, és csak a közeli ellenséges tornyok észlelik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MonkeyKingDoubleAttack" = "FejbecsapásWukong következő támadása bónusz sebzést okoz, nagyobb hatótávval rendelkezik, és csökkenti a célpont páncélját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MonkeyKingDoubleAttackDebuff" = "FejbecsapásAz egység páncélja meggyengült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MonkeyKingNimbusAS" = "ZivatarsebességWukong támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MonkeyKingPassive" = "KőbőrA páncél és a varázsellenállás @f1@ ponttal nő minden közeli ellenséges hős után." tr "game_buff_tooltip_MonkeyKingSpinToWin" = "CiklonWukong folyamatosan mozgási sebességet gyűjt. A pörgés ideje alatt a közelben tartózkodó ellenfelek sebződnek, és a pörgés a levegőbe löki őket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Monster_Bank_Big" = "Bőséges kincsAz egység felhalmozta a maximális tapasztalatot és aranyjutalmat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Monster_Bank_Small" = "Halmozódó kincsAz ezért a szörnyért járó tapasztalat és aranyjutalom folyamatosan nő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MordekaiserCOTGDot" = "Mennyország touristAz egység minden másodpercben sebződik, Mordekaiser pedig az okozott sebzés mértékével gyógyul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MordekaiserCOTGDragonDebuff" = "SárkányvérHa Mordekaiser csapata megöli ezt az egységet, Mordekaiser átveszi felette az irányítást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MordekaiserCOTGPet" = "A fogolyAz egység Mordekaiser irányítása alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MordekaiserCOTGSelf" = "A Mennyország tourist hatásaMordekaiser átvette az irányítást egy ellenség lelke fölött, így megszerezte az áldozat bónusz életerejének 25%-át (@f3@) és a varázserejének 30%-át (@f2@).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MordekaiserCreepingDeathBuff" = "BánataratóMágneses fémmel von be egy szövetségest. Az egységek mozgási sebessége megnő, amikor egymás felé haladnak. Ha egymás közelébe érnek, a fém haragosan kavarogni kezd, és másodpercenként sebzést okoz az ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MordekaiserIronMan" = "VasemberMordekaiser a saját életerejét használja fel a képességeihez, de az okozott varázssebzés @f2@%-át ideiglenes pajzzsá alakítja át.

  • A pajzs legfeljebb a maximális életerő @f1@%-áig erősödhet.
    25%-os töltöttségen felül a pajzs minden másodpercben elveszíti az alapéleterő 1,5%-át.
    Minionok eltalálásakor a pajzs csak feleakkora mértékben gyarapszik.
  • " tr "game_buff_tooltip_MordekaiserMaceOfSpades" = "Tüskés buzogányMordekaiser következő három támadása egyre nagyobb bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mourning" = "A hóhér jeleAz egység folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Move" = "Levegőbe repítveAz egységet a levegőbe repítették.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Move_Quick" = "Gyors futásTeemo nagyon gyorsan mozog mindaddig, amíg meg nem sebzi őt egy torony vagy egy hős.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Move_Quick_Cooldown" = "Gyors futás töltés alattTeemo sebzést szenvedett, így nem tud gyorsan futni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Move_Quick2" = "Gyors futásTeemo nekiiramodik, így rövid időre rendkívüli mozgási sebességre tesz szert.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MoveAway" = "EllökveAz egységet a levegőbe repítették.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Muramana" = "MuramanaAz alaptámadásaid és az egycélpontos varázslataid manába kerülnek, és bónusz fizikai sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MuramanaDOT" = "ManaátokIsmétlődő varázssebzést szenvedsz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MuramasaCap" = "Véráldozat @Stack@A sebzés @Effect1Amount@ egységgel nagyobb.
    Ha összegyűlt @Effect4Amount@ jelző, a hős mozgási sebessége @Effect5Amount*100@%-kal nő.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_MurderBridgeBuff" = "A Bizonyítás mezejének aurájaEz az egység:
    Gyorsabb mana-regenerálódással rendelkezik
    Passzívan tapasztalatot szerez
    A szövetségesekre ható gyógyításai 50%-kal gyengébbek
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Mushroom_Stored" = "Tárolt gombákTeemo gombákat gyűjt Veszedelmes csapdájához.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NamiESlowtt" = "A Dagályhívó áldásaAz egység lassabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NamiEtt" = "A Dagályhívó áldásaAz egység támadásai bónusz varázssebzést okoznak, és rövid ideig le is lassítják a célpontjait.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NamiPassive" = "Háborgó mélységHa Nami képességei szövetséges hősöket találnak el, úgy azok 1,5 másodpercre 60 (+@f1@) mozgási sebességet nyernek." tr "game_buff_tooltip_NamiPassivett" = "Háborgó mélységAz egység mozgási sebessége egy rövid időre megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NamiQtt" = "BuborékbörtönAz egység rövid időre elkábult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NamiRtt" = "ÁrhullámAz egységet nagyon lelassították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NashorsTooth" = "Nashor tekintélyeBaron Nashor varázsesszenciájának kihasználásával a varázserőd 5 másodpercre 35 egységgel megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NasusE" = "Lélektűz: PáncélgyengítésAz egység páncélja meggyengült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NasusQStacks" = "SzipolycsapásHa Nasus Szipolycsapása végez egy egységgel, a képesség sebzése tartósan nagyobb lesz.

    Jelenlegi bónusz sebzés: @f1@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NasusR" = "A sivatag bosszújaNasus ebben az alakban bónusz életerőre tesz szert, megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket, valamint bónusz páncélt és varázsellenállást nyer (ez jelenleg +@f1@ bónuszt jelent); a varázslat időtartamára lecsökken a Szipolycsapás töltési ideje.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NasusW" = "SorvasztásAz egység mozgási és támadási sebessége egyre jobban csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusAnchorDragRoot" = "ElvonszolvaAz egységet eltalálta Nautilus horgonya, és nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusGrandLineTarget" = "A Mélységi roham célpontjaAz egység Nautilus Mélységi roham képességének célpontjává vált, és robbanások üldözik.

    Valószínűleg jó ötlet tartani a tisztes távolságot.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusKnockUp" = "Mélységi rohamNautilus eltalálta, a levegőbe repítette, és elkábította az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusMinorKnockAway" = "ElvonszolásAz egységet Nautilus horgonya eltalálta, és mozgásképtelenné tette.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusMinorKnockUp" = "Mélységi rohamNautilus eltalálta az egységet, és rövid időre a levegőbe repítette. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusPassive" = "Megrázó csapásNautilus alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @f2@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ez a hatás @f3@ másodpercen belül nem alkalmazható többször ugyanarra a célpontra.
    " tr "game_buff_tooltip_NautilusPassiveCheck" = "FöldelésAz egység rövid ideig immunis Nautilus Megrázó csapására.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusPassiveRoot" = "Megrázó csapásAz egységet eltalálta Nautilus Megrázó csapása, így rövid időre mozgásképtelenné vált.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusPiercingGazeShield" = "DühNautilus védve van a sebzésekkel szemben, támadásai pedig egy ideig folyamatosan sebzik a közeli ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusSplashZoneSlow" = "Liccs-loccsAz egység mozgási sebessége lecsökkent, de fokozatosan visszaáll majd a normál szintre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NautilusWDoT" = "A fájó dühAz egység folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NearSight" = "RövidlátóAz egység látótávolsága lecsökkent, így nem látja a szövetségeseit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NeekoPassive" = "PasszívNeeko egy szövetséges hősnek is álcázhatja magát. A támadóvarázslatok elsütése, illetve a hősöktől vagy szörnyektől elszenvedett sebzés megszünteti az álcát. (@f2@ másodperc töltési idő)Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NerfHealsPlz" = "Korlátozott gyógyításA közvetlen gyógyító hatások hatékonysága pillanatnyilag csak @f1@%.
    A gyógyítás hatékonysága a játék során fokozatosan nőni fog.

    „Így rendelte Urf, a leghatalmasabb közülünk, azért, hogy az ösvény fenntartása kevésbé legyen megterhelő.” – „A lamantinok mantrái” harmadik fejezetéből
    Forrás: Urf, a lamantin" tr "game_buff_tooltip_NerfShieldsPlz" = "Pajzs túlterheléseAz egységet védő pajzs egyszerűen nem képes elviselni ekkora királyságot.
    Az egység által használt, nem végső pajzsok értékeinek növekedése (a sebzésből/varázserőből/életerőből szerzett, bónusz pajzserő) @f1@%-kal csökken.
    Forrás: Aggodalomra semmi ok, a páncél még mindig király dolog." tr "game_buff_tooltip_NetherBlade" = "Alvilági pengeKassadin alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NetherBladeArmorPen" = "Feltöltött Alvilági pengeKassadin következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz, és manát tölt vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Nevershade" = "AdrenalinlöketDr. Mundo 5 másodpercenként @f1@ életerőt nyer vissza (a maximális életerejének 1,5%-át)." tr "game_buff_tooltip_NidaleeCougarScent" = "NyomkövetésNidalee fenntartja az összes olyan ellenség láthatóságát, akikre épp vadászik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NidaleePassiveHunt" = "PortyaA bokorban mozgó Nidalee mozgási sebessége 2 másodperc erejéig 10%-kal nagyobb, és ez az érték 30%-ra nő, ha 1400 egységnyi távolságon belül tartózkodó, látható ellenséges hősök felé tart.

    A Gerelyhajítással vagy a Bozótcsapdával megsebzett hősökre vagy szörnyekre 4 másodpercen keresztül Vadászik, Igazlátással figyelve ezeket a célpontokat, és a Portya által megnövelt mozgási sebességgel tud feléjük haladni. Ezenfelül a következő Harapás vagy Szökkenés erősebben hat Nidalee Prédáira.
    " tr "game_buff_tooltip_NidaleePassiveHunted" = "PrédaErre az egységre Nidalee vadászik, így láthatóvá vált Nidalee és szövetségesei számára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NidaleePassiveHunting" = "VadászatNidalee gyorsabban mozog a Prédái felé.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NidaleePassiveHuntStrikeCD" = "FürgeNidalee sokkal gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotAmumuBuff" = "A végzetes Szomorú múmiaA bónusz statisztikákon felül Végzetes Amumu:
    Megosztja Nagy bánatát a közeli minionokkal.
    A Szomorú múmia átka esetében sokkal nagyobb hatóterülettel rendelkezik.
    Még mindig elég szomorú.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotAnnieBuff" = "A végzetes Sötét gyermekA bónusz statisztikákon felül Végzetes Annie:
    Automatikusan Szétporlasztja a közeli minionokat.
    Elhamvasztja az egységeket maga körül.
    Megidézi Tibberst, amikor meghal, és a maci nagyon pipa lesz.
    Szereti a plüssmaciját.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotBlitzcrankBuff" = "A végzetes Hatalmas gőzgólemA bónusz statisztikákon felül Végzetes Blitzcrank:
    Tripla Odarántást alkalmaz.
    Folyamatosan Túlterhelés alatt áll.
    Statikus mező képességének aktív hatóterülete sokkal nagyobb.
    Talán szívet is kapott...?
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotBrandBuff" = "A végzetes Lángoló bosszúA bónusz statisztikákon felül Végzetes Brand:
    Több Lángoszlopot hoz létre a célpontja körül.
    Lángol.
    Morcosnak tűnik.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotChogathBuff" = "Az Üresség végzetes rémeA bónusz statisztikákon felül Végzetes Cho'gath:
    Passzívan kapja a Bekebelezés jelzőit.
    A méretétől függően több Törésvonalat hoz létre.
    Hátralöki a Vad sikollyal eltalált ellenfeleket.
    Szinte mindig éhes.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotEzrealBuff" = "A végzetes Tékozló felfedezőA bónusz statisztikákon felül Végzetes Ezreal:
    Több Misztikus lövést lő ki.
    Több Energialöketet lő ki.
    Számos Végzetes hullámot lő ki.
    Térkép nélkül is elboldogul.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotFiddlesticksBuff" = "A Végzet végzetes hírnökeA bónusz statisztikákon felül Végzetes Fiddlesticks:
    Minden közeli ellenféltől Szipolyoz életerőt.
    Rendszeresen szellemklónokat hoz létre, amelyek a Varjúvihar képességet használják.
    Ironikus módon nem tudja elijeszteni a madarakat.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotGalioBuff" = "Az Őrző végzetes bánataA bónusz statisztikákon felül Végzetes Galio:
    Lassító sújtása egy körben hat körülötte.
    Több Igazság szelét hoz létre egy vonal mentén.
    Rendszeresen felbőszítő zónákat hoz létre maga körül.
    Tud repülni (fogjuk rá).
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotHeimerdingerBuff" = "A végzetes Megbecsült feltalálóA bónusz statisztikákon felül Végzetes Heimerdinger:
    Passzívan H-28G fejlesztésű tornyokat hoz létre maga körül.
    Elintézi, hogy H-28G fejlesztésű tornyai több irányba tüzeljenek egyszerre.
    Módosítja a Hextech mikrorakétáit, hogy visszatérjenek hozzá az eredeti útvonaluk mentén.
    Megbütyköli a CH-2 elektrovihar-gránátjait, így azok robbanáskor repeszekre hullanak.
    Okosabb, mint te.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotLeonaBuff" = "A végzetes Sugárzó hajnalA bónusz statisztikákon felül Végzetes Leona:
    Napfogyatkozása pajzsot von a közeli minionok köré.
    Passzívan Napfogyatkozásokat hoz létre a közelében.
    Hatalmas Napkitöréseket hoz létre.
    Áldja a napot.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotLuluBuff" = "A végzetes TündérboszorkányA bónusz statisztikákon felül Végzetes Lulu:
    Legfeljebb további öt Pix, a tündértársat helyezhet el a közeli szövetségeseken.
    Elintézi, hogy a közelében lévő összes Pix véletlenszerűen elsüsse a Szeszélyt, amikor ő is megidézi.
    A Vadon szava alkalmazásával az összes közeli szövetséges hőst megnöveszti.
    Tudja, hogy milyen ízűek a színek.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotLuxBuff" = "A Fény végzetes úrnőjeA bónusz statisztikákon felül Végzetes Lux:
    A Fénycsapdákból csillagkitöréseket hoz létre.
    A Térgörbítéssel Fénycsapdákat hoz létre.
    Több Végső szikrát lő ki maga körül egy körben.
    Nagyon szeret nevetni.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotMalzaharBuff" = "Az Üresség végzetes prófétájaA bónusz statisztikákon felül Végzetes Malzahar:
    Folyamatosan portálokat nyit az ürességbe.
    Passzívan ürességlényeket idéz meg az ösvényre.
    Shurimában született.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotMonkeyKingBuff" = "A végzetes MajomkirályA bónusz statisztikákon felül Végzetes Wukong:
    Csalikat hoz létre, amelyek hátralökik a közeli ellenfeleket
    A Zivatar-ütéssel eltalált egységeknél Csalikat hoz létre.
    A Ciklon elsütésekor több pörgő klónt hoz létre.
    A legjobb.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotMorganaBuff" = "A végzetes Bukott angyalA bónusz statisztikákon felül Végzetes Morgana:
    Elsütéskor további Sötét csapdákat hoz létre.
    Több Szennyezett földes területet hoz létre maga körül.
    Automatikusan használja az Átvillanás + Sztázis kombót a Lélekbéklyók elsütésekor.
    Nem a legjobb szakács.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritAkali" = "Végzetes bónusz: HomálygömbA hős egy rövid időre füstfelhőt hoz létre a kijelölt területen. A felhőn belül a hős láthatatlanná válik, valamint megnő a páncélja és a varázsellenállása. Támadáskor vagy a képességeinek használatakor rövid időre láthatóvá válik. A füstben ragadt ellenfelek lelassulnak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritMystery" = "Átok: Ördögi másolatokA bot Kisördög Teemónak álcázza magát, ha az utóbbi 2 másodpercben hőstől nem szenvedett el sebzést.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritMysteryPolymorph" = "Átok: Ördögi másolatokEz vajon kicsoda...Forrás: Semmiképp sem @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritPantheon" = "Végzetes bónusz: Az égisz védelmeAutomatikus támadáskor vagy négy képességhasználat után a hős elhárítja a következő toronytól, ostromminiontól vagy nagy szörnytől származó támadást, vagy egy ellenséges hőstől származó alaptámadást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritShaco" = "Végzetes bónusz: HallucinációHa a hős életereje 40% alá csökken, létrejön egy klónja, amely a halálakor felrobban, és varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritShacoCooldown" = "Végzetes bónusz: HallucinációA hős nemrég hozott létre egy klónt, és ezt egy rövid ideig nem ismételheti meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritSinged" = "Átok: Singed (Méregcsík)A bot mérgező nyomvonalat hagy maga után. Az ezt megérintő ellenfelek folyamatos varázssebzést szenvednek el.Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritWarwick" = "Végzetes bónusz: VérszimatA hős felfedi a közelben tartózkodó ellenséges hősöket, ha az életerejük 50% alatt van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotSpiritWarwickDebuff" = "Végzetes bónusz: VérszimatAz egységet észlelte egy Végzetes Bot, ezért az összes ellenséges hős látja őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotTristanaBuff" = "A végzetes Yordle tüzérA bónusz statisztikákon felül Végzetes Tristana:
    Egyszerre támad két célpontot.
    Passzívan Robbanó tölteteket helyez az eltalált minionokra.
    Hátralöki az ellenfeleket, amikor földet ér a Rakétaugrással.
    Megnövelte az Óriási lövés hátralökésének hatósugarát.
    Szabadidejében sárkányokat idomít.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotUdyrBuff" = "A végzetes LélekvándorA bónusz statisztikákon felül Végzetes Udyr:
    Időnként elfoglaltnak jelöli a dzsungelbeli táborokat.
    Egy idő után az elfoglalt táborokból a meg nem ölt szörnyeket az ösvényre teleportálja.
    Szellemeket őriz, vagy valami ilyesmi.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotVeigarBuff" = "A végzetes Gonoszság apró mestereA bónusz statisztikákon felül Végzetes Veigar:
    Időnként Sötét anyagot idéz maga köré.
    Baljós gömbjének nagyobb a hatótávolsága, és akárhány ellenfelet eltalálhat.
    Tényleg nagyon gonosz.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotYasuoBuff" = "A végzetes KitaszítottA bónusz statisztikákon felül Végzetes Yasuo:
    Forgószeleket hoz létre, amikor az Elszántság pajzsa lejár, és gyorsabbá válik halálközeli állapotban.
    Kaszáló pengéje megnövelt hatótávval rendelkezik, és alacsonyabb a célpontonkénti töltési ideje.
    Klónokat hoz létre, amelyek bevetik az Utolsó leheletet, amikor a távoli ellenfelek a levegőbe emelkednek.
    Néha robot, néha pedig cowboy, de sosem robotcowboy.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotYorickBuff" = "A Lelkek végzetes pásztoraA bónusz statisztikákon felül Végzetes Yorick:
    Folyamatosan Ködjárókat idéz meg, hogy mellette harcoljanak.
    Tud gitározni.
    Van vezetékneve is.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_NightmareBotZiggsBuff" = "A végzetes Hextikus robbantóA bónusz statisztikákon felül Végzetes Ziggs:
    A Pattogó bombák elsütésekor aknákat hagy hátra.
    A Mega inferno bomba robbanási területe körül Mini inferno bombákat hoz létre.
    Most épp nem sztár.
    Forrás: Teemo" tr "game_buff_tooltip_Nimbleness" = "FürgeségA hősöd mozgási sebessége 10%-kal nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Nocturne_Passive_Cooldown" = "Árnypengék: töltés alattNocturne Árnypengéi újratöltődnek. A töltési idő minden egyes támadáskor 1 másodperccel (hősök ellen 2 másodperccel) csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneDuskbringer" = "A sötétség útja: sietségNocturne nagyobb mozgási sebességgel és bónusz sebzéssel rendelkezik, és amíg a Sötét nyomon jár, képes áthaladni az egységeken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneDuskbringerTrail" = "A sötétség útja: sötét nyomAz egység Sötét nyomot hagy hátra, ami erősíti Nocturne-t, amíg követi azt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneEHaste" = "ParanoiaNocturne gyors mozgással üldözőbe veszi megfélemlített ellenfelét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneParanoia" = "ParanoiaNocturne aktiválhatja a Paranoiát, hogy rárontson vele egy közelben tartózkodó ellenségre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneParanoiaTarget" = "ParanoiaAz egység látótávolsága lecsökken, így nem látja a szövetségeseit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneShroudofDarkness" = "Az éj leplének erősítéseNocturne támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneShroudofDarknessShield" = "Az éj leple: pajzsNocturne elhárítja a következő rá irányuló ellenséges képességet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneUmbraBlades" = "Árnypengék: készNocturne következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz az őt körülvevő ellenségeknek, saját magát pedig minden egyes eltalált célpont után @f1@ egységgel gyógyítja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NocturneUmbraBladesTooltip" = "ÁrnypengékMinden 10. másodperc után Nocturne következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig minden egyes eltalált célpont után @f1@ (+@f2@) életerővel gyógyítja.

    Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik.
    " tr "game_buff_tooltip_NocturneUnspeakableHorror" = "Eleven rémálomAz egység sebződik, és hamarosan a félelem lesz úrrá rajta.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Non-Corporeal" = "TestetlenségAz egység kisebb mértékben sebződik a fizikai támadásoktól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Noxious_Trap" = "Veszedelmes csapdaA csapda felrobban, ha egy ellenséges egység rálép, és megmérgezi a közelben tartózkodó ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Noxious_Trap_Target" = "Veszedelmes csapdaAz egység gombamérgezést kapott, és sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NullLance" = "Null golyóAz egységet egy pajzs védi, amely elnyeli a varázssebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuERoot" = "MegfagyvaAz egységet mozgásképtelenné tette Nunu hóvarázslata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuESnowballFightBuff" = "HógolyótűzAz egység mozgásképtelenné teszi a közelben tartózkodó Behavazott ellenfeleket a varázslás végén.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuEStackMarker" = "BehavazottAz egységet megjelölte Nunu, és Willump mozgásképtelenné teszi, ha elég közel van a varázslás végén.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuP" = "Freljord szavaAz egység megnövelt támadási és mozgási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuPassive" = "Freljord szavaAz ellenséges hősöknek, nagy szörnyeknek vagy építményeknek okozott sebzés hatására Willump és a legmagasabb támadási sebességű közeli szövetséges megkapja a Freljord szavát, amely megnöveli a támadási sebességüket @f2@%-kal, a mozgási sebességüket pedig @f1@%-kal 4 másodpercre.

    A Freljord szava időtartama alatt Nunu és Willump alaptámadásai a közeli ellenfelekre is hatnak, @f3@ sebzést okozva.

    Az időtartam halmozódik, de a hatás ugyanazon a célponton 10 másodpercenként csak egyszer aktiválható.
    " tr "game_buff_tooltip_NunuRSlow" = "MegdermesztveAz egység mozgási sebessége csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuW" = "A világ legnagyobb hógolyója!Az egység a világ legnagyobb hógolyóját gyúrja!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuWKnockup" = "A világ legnagyobb hógolyója!Az egységet a levegőbe lökte Nunu a Világ legnagyobb hógolyója! varázslata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NunuWStun" = "A világ legnagyobb hógolyója!Az egységet lelassította Nunu a Világ legnagyobb hógolyója! varázslata.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_NURFBuff" = "A stratégiai stratégiázás stratégiai erősítése+100% mana- és energiafogyasztás
    +200%-kal nő a képességek, az aktivált tárgyak és az idézői varázslatok töltési ideje
    +50% anti-kitartás
    +225 mozgásisebesség-csökkenés
    +200%-kal hosszabb késleltetés az alaptámadások között
    A kritikus csapások a teljes sebzés 50%-át okozzák
    Az egység támadásainak 150%-a kritikus csapást okoz
    Védelem a felesleges határozottság ellen
    Az egység védtelen a következményekkel szemben
    Forrás: Nézz körül, mielőtt ugrasz" tr "game_buff_tooltip_Odin_CenterAltarReveal" = "LeleplezveAz oltár elfoglalásával láthatóvá válsz az ellenfél számára.Forrás: Viharoltár" tr "game_buff_tooltip_Odin_CenterTestChampionBuff" = "ViharzivatarEgy töltet felhasználásával láncvillámmal sújt egy ellenséges hőst, valamint legfeljebb három további célpontot. A célpont a maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő tényleges sebzést szenved el (a másodlagos célpontok feleennyit).Forrás: Viharoltár" tr "game_buff_tooltip_Odin_CenterTestChampionBuff_Empty" = "Viharzivatar (kimerült)A csapatod megszerezte a Viharoltár feletti irányítást. A Viharzivatart az oltárra állva vagy harcba lépéssel lehet újratölteni.Forrás: Viharoltár" tr "game_buff_tooltip_OdinBloodbursterBuff" = "VérontóAz egység nagyobb sebzéssel és életlopással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinCaptureChannelCooldownBuff" = "MegszakítvaAz elfoglalási művelet megszakadt. Újabb elfoglalással 3 másodperc múlva próbálkozhatsz." tr "game_buff_tooltip_OdinCombatActive" = "CsatábanAz egység harcol, és már nem kap kevesebb életerőt a gyógyító hatásokból.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinDebacleCloak" = "A bukás palástjaAz egység egy varázssebzést elnyelő pajzzsal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinEntropicClaymore" = "EntrópiaAz egység minden alaptámadása 30%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét, és 2,5 másodperc alatt 80 tényleges sebzést okoz nekik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinGuardianBuff" = "Nagyhatású páncélEz az egység 50%-kal kevesebbet sebződik, ha olyan ellenség támadja meg, aki 750 egységnyi távolságnál messzebb van tőle.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinLightbringer" = "LeleplezveAz egység látható az ellenséges csapat számára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinMinionInitialBuff" = "MinionpajzsEgy új minion jött létre jelentősen megnövelt páncéllal és varázsellenállással. Ezek a bónuszok gyors ütemben csökkennek.Forrás: Idézőkapu" tr "game_buff_tooltip_OdinMinionTaunt" = "Az elfoglalás buzgalmaAz egység páncélt és varázsellenállást kap egy elfoglalási pont megtámadásakor.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinPlayerBuff" = "A Kristályseb aurájaEz az egység:
    Gyorsabb erőforrás-regenerálódással rendelkezik.
    Passzívan tapasztalatot nyer.
    Nagyobb alap mozgási sebességgel rendelkezik.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinQuestBuff" = "A hódító jeleEgy küldetés teljesítése miatt az egység sebzése 10%-kal megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinShrineBuff" = "Odin szentélyének erősítéseAz egység 1,5% manát (vagy energiát) nyer vissza másodpercenként, és képességeinek töltési ideje @f1@%-kal csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinShrineTimeBuff" = "Időjavító hatás A végső képesség és az idézői varázslatok töltési ideje 50%-kal csökken. 60 másodpercenként használható újra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinSpawnUltras" = "UltraminionA csapatod következő minionhullámában lesz egy ultraminion.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinSpeedShrineBuff" = "Gyorsító szentélyAz egység 30%-kal gyorsabban mozog. Ez a bónusz fokozatosan elmúlik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdinTrinketRevive" = "LélekhorgonyA hős azonnal feltámad a csapat idézői platformján, mozgási sebessége pedig rövid időre megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OdynsVeil" = "Odin fátylaAz egység 10%-kal kevesebb varázssebzést szenved, és @f1@ egységnyi mágikus energiát tárol.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Odyssey_EnemyHybridShred" = "KorrózióA szörny orával átitatott támadásai károsítják a védőfelszerelésünket!" tr "game_buff_tooltip_Odyssey_KogMawBioArcaneBarrage" = "ŐrjöngésA szörny teljesen feltöltődött, és hatalmas sebzést okoz!" tr "game_buff_tooltip_Odyssey_SharedBuff_Elites" = "ElitLenyűgöz az egység gigászi mérete. Valószínűleg rengeteg orát tömött magába!" tr "game_buff_tooltip_Odyssey_SkarnerImpale" = "FelnyársalvaAz egység megbénult, és maga után húzza a támadója! Ki kell ütni a szörnyet!" tr "game_buff_tooltip_Odyssey_XinZhaoRangedImmunity" = "AranypajzsAz egység a Rhinodon által létrehozott pajzson belül van, ami megvédi a kívülről érkező támadásoktól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OlafBerzerkerRage" = "VikingharagOlaf támadási sebessége az életerejének minden hiányzó 1%-a után 1%-kal nő. " tr "game_buff_tooltip_OlafFrenziedStrikes" = "Őrült rohamokOlaf támadási sebessége nagyobb, az életlopása erősebb lesz, és minden gyógyítás erősebben hat rá a hiányzó életerejének mértékétől függően.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OlafRagnarok" = "RagnarokOlaf immunis a bénításokra, és nagyobb sebzéssel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OlafRecklessSwingDebuff" = "Kétélű suhintás gyengítésOlaf 20%-kal jobban sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_On_The_Hunt" = "VadászatonAz egység mozgási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OracleElixir" = "VarázslátásAz egység látja a láthatatlan egységeket is.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaDissonanceAlly" = "Sztatikus taszításAz egység mozgási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaDissonanceEnemy" = "Sztatikus tapadásAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaGhost" = "Éber őrzőA labda vigyáz a hősre, aki így nagyobb védelmet kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaGhostSelf" = "A labdaA labda Oriannánál van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaPowerDagger" = "ÓrafelhúzásOrianna alaptámadásai egyre erősebbek, amikor ismételten ugyanazt a célpontot támadja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaRedactShield" = "Parancs: védelmezésAz egység védelmet élvez a sebzésekkel szemben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrianaSpellSword" = "Óraművi leszámolásOrianna a Labdáját fókuszként használja a varázslataihoz. A Labda automatikusan visszatér Oriannához, valahányszor túl messzire kerülnek egymástól.

    Orianna alaptámadásai @f2@ + a varázserejének @f1@%-ával megegyező mértékű bónusz varázssebzést okoznak. Ha ugyanazt a célpontot 4 másodpercen belül többször is megtámadja, az 20% további varázssebzést jelent. Ez a bónusz legfeljebb 2 alkalommal halmozódik.

    Bónusz sebzés: @f3@
    " tr "game_buff_tooltip_OrianaStun" = "SokkolvaAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnE" = "Perzselő rohamAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnPAllyItemReady" = "Ornn fejlesztheti a szövetségesei tárgyait is!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnPassive" = "Lángoló kohóOrnn némi arany felhasználásával bárhol készíthet nem fogyóeszköz típusú tárgyakat a térképen.

    Néhány tárgyhoz Ornn és a csapata további fejlesztéseket vásárolhat a boltban.

    Ornn közvetlenül a barkácsmenüjében vagy a boltban is kovácsolhat tárgyakat.
    " tr "game_buff_tooltip_OrnnPItemCurrency" = "Lángoló kohóOrnn mesteri tárgyai megvásárolhatók a boltban!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnQSlow" = "Vulkanikus hasadékAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnR" = "A kovácsisten düheAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnVulnerableDebuff" = "TörékenyAz egység törékennyé vált. A következő bénító hatás időtartama megnő, és bónusz sebzést okoz!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OrnnW" = "Felszított lángokOrnn pajzsot vont maga köré.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Overdrive" = "TúlterhelésBlitzcrank jóval nagyobb mozgási és támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_OverdriveSlow" = "AlulterhelésBlitzcrank sokkal lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PalisadeRushdownResists" = "BástyaA torony bónusz páncéllal és varázsellenállással rendelkezik, amelynek mértéke attól függ, hány ellenséges hős van a közelben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PantheonEPassive" = "Biztos halálPantheon alaptámadásai és a Dárdahajítás képessége 100%-os esélyt kapnak a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje 15% alatt van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PantheonESound" = "VillámszúrásokPantheon nagy sebességgel támad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PantheonPassive" = "Az égisz védelmeMinden 4. támadás vagy képességhasználat után Pantheon védelmet kap a következő támadással szemben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PantheonPassiveCounter" = "Az égisz töltése (@Stack@)Pantheon égisze töltődik. Ha 4 jelző összegyűlt, a hős védetté válik, és elhárítja a következő támadást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PantheonPassiveShield" = "Az égisz védelmePantheon hárítja a következő támadást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PantheonR" = "ÉgszakadásPantheon összeszedi az erejét, és felkészül arra, hogy elképzelhetetlen távolságokat ugorjon át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Pendant_of_Zephiris" = "Zephiris medálja+25 páncél / +30 varázsellenállás.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PerksTCadenceChaos" = "Átalakító ritmus: Káosz" tr "game_buff_tooltip_PerksTCadenceOrder" = "Átalakító ritmus: Rend" tr "game_buff_tooltip_PetCommanded" = "Parancsra!Ezt az egységet egy hős irányítja.Forrás: nincs" tr "game_buff_tooltip_PhosphorusBomb" = "FoszforlövedékAz egység lelepleződött.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Pick_A_Card_Blue" = "Kék kártyaTwisted Fate következő alaptámadása bónusz sebzést okoz, és manát tölt vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Pick_A_Card_Gold" = "Arany kártyaTwisted Fate következő támadása bónusz sebzést okoz, és elkábítja a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Pick_A_Card_Red" = "Piros kártyaTwisted Fate következő támadása bónusz sebzést okoz, és lelassítja a környező ellenséges egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PickACard" = "Húzz egy lapotTwisted Fate megkeveri a paklit, és keres egy kártyát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PlantHawkshotBuff" = "A Jósmenta pollenjeAz egységet pollen lepte el, amely igazlátással felfedte őt az ellenfél számára. A hatás hősök esetében rövidebb ideig tart.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Poisoned" = "MérgezésAz egységet megmérgezték, és egy ideig folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoisonTrail" = "MéregcsíkSinged mérges gázt bocsát ki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyPassive" = "A vas nagykövetePoppy a következő alaptámadásával eldobja a pajzsát, így a hatótáv @f6@ egységgel nő, és @f5@ bónusz varázssebzést is kap (@f1@ másodperc töltési idő).

    A pajzs a közelben ér földet, és Poppy felveheti. Ezzel @f3@ másodpercre egy védőpajzsot nyer, amely @f4@ (a maximális életerejének @f2@%-ával egyenlő) sebzést képes elnyelni. Az ellenfelek ráléphetnek a pajzsra, amely ettől elpusztul.

    Ha a támadás végez a célponttal, a pajzs magától visszatér Poppyhoz.
    " tr "game_buff_tooltip_PoppyPassiveBuff" = "Világos üzenetPoppy a következő alaptámadásával elhajítja a pajzsát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyPassiveShield" = "VédőpajzsPoppy elhárítja az őt érő sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyQSlow" = "PörölycsapásAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyR" = "VisszakézbőlPoppy hatalmas, az ellenfelet hátralökő csapáshoz gyűjt lendületet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyRKnockUp" = "Felejtsd elKészül... készül... kész!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyWBuffSuper" = "Makacs, mint az öszvérAz Állhatatos jelenlét védelmi értékei megduplázódtak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoppyWZone" = "Állhatatos jelenlétPoppy gyorsabban mozog, és megállítja az ellenséges rohamokat a közvetlen közelben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing0" = "Jeges nasiA Porokirály jéglövedékeket lő ki, amelyek becsapódáskor varázssebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing1" = "Extra tüzes nasiA Porokirály tűzlehelettel támad, amely tényleges sebzést okoz minden eltalált egységnek és toronynak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing2" = "Eszpresszó-nasiA Porokirály ugrándozni kezd, amivel hátralöki a közelben álló ellenfeleket, valamint egy fokozatosan elenyésző pajzsra tesz szert.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing2_Knockback" = "Eszpresszó-nasi: HátralökésA Porokirály az ugrásával hátralökött!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing2_Shield" = "Eszpresszó-nasi: PajzsA Porokirály egy nagy, fokozatosan elenyésző pajzsot kapott.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing3" = "Szivárvány-nasi – particsomag!A Porokirály nasikat lő ki, amelyek vonzzák a porókat. A porók ezután visszasietnek a Királyhoz, miközben magukkal sodorják az útjukban álló ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing3_AlreadyHit" = "Szivárvány-nasi – particsomag! – ImmunitásEzt a hőst nemrég magával sodorta egy poro, ezért védelmet élvez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroSnaxFeedToKing3_Move" = "Szivárvány-nasi – particsomag! – HátralökésEgy eszeveszett poro a Király felé lökött.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoroThrowFollowupMarker" = "PororohamA hős nemrég eltalált egy másik egységet egy poróval, és a Pororohammal hozzá tud rohanni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Potion_of_GiantStrength" = "Vörös varázsitalAz egység ideiglenesen bónusz adaptív erőt kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PounceMS" = "AgresszióNidalee odaugrott a célba vett Prédához, és átmenetileg nagyobb védelmet élvez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PowerBall" = "ErőlabdaRammus felgyorsul, de ütközéskor ismét lelassul, és hátralöki a közelében lévő ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PowerballSlow" = "Erőlabda által lelassítvaAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PowerballStun" = "Erőlabda által elkábítvaAz egység elkábult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PowerFist" = "VasökölBlitzcrank következő támadása dupla sebzést okoz, és levegőbe repíti az ellenséget.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PowerFistSlow" = "VasökölAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PoxArcanaDisease" = "KórságA Mágikus kórt használó ellenfelek a Kórság jelzőinek számától függő bónusz sebzést okoznak az egységnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Preservation" = "MegóvásAz egység bónusz életerővel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PrimalSurge" = "ŐserőAz egység támadási sebessége @f1@%-kal nő. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PrimalTalonBleed" = "Életerőszívó vérzésEz az egység minden másodpercben sebzést szenved el. A támadó minden másodpercben gyógyul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PrimalTalonCleaveBuff" = "TitánhidraAz egység következő támadása további sebzést okoz, tölcsér alakban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PrimalTalonEnrage" = "Sterak düheAz egység megnőtt, és nagyobb a kitartása.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PrimalTalonEnrageDisplay" = "FeldühödésMegjeleníti az egység által az elmúlt 5 másodpercben elszenvedett sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Prj_MoverBotNimbleness" = "Ravasz VA sebzés nagyobb, ha az egység nincs elkábítva vagy földbe gyökereztetve.Forrás: Passzív szörnyképesség" tr "game_buff_tooltip_ProjectMode17_GodMode" = "TúltöltésÁtjár az erősítőtöredékek ereje!
  • 30%-kal csökkentett töltési idő
    +30% maximális csökkentett töltési idő
    +60% mozgási sebesség
    Az elszenvedett sebzés csak lelassít
    A hősök kiiktatása nullázza minden töltési idődet
  • Forrás: Erősítőtöredékek" tr "game_buff_tooltip_ProjectMode17_PlayerBuff" = "Erősítő-vadászAz értékes erősítőtöredékek szállítás közben sebezhetővé válnak! Ha sikerült 5-öt megszerezni, a csapatod rövid időre túltöltődik, és hatalmas erőre tesz szert. A varázslataid sebzése 50%-kal nagyobb.Forrás: Zéró alépítmény" tr "game_buff_tooltip_ProjectMode17_Revealed" = "FelfedveÉszrevettek! Ezen a területen látható vagy az ellenséges csapat számára.Forrás: Behatolás-észlelő zóna" tr "game_buff_tooltip_PromoteAura" = "ErőauraAz egység a páncéljára 35, a sebzésére 18 bónuszpontot kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PromoteMeBuff" = "ElőléptetésAz egység tornyok ellen bevethető ágyúvá vált. Jelentős bónuszokkal rendelkezik, és a megölt egységek után aranyat biztosít a megidézőjének.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Propelled" = "LégcsavarAz egységet feldobták a levegőbe.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Prowl" = "PortyaNidalee mozgási sebessége a bokorban nagyobb, ami tovább fokozódik, ha a számára látható ellenséges hősök felé halad.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Pulverize" = "Porrá zúzásAz egységet fellökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PulverizerSpeed" = "KifosztvaAz egység támadási sebessége 30%-kal lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PuncturingTauntAttackSpeed" = "Őrjöngő felbőszítésAz egység támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PuppeteerMark" = "A bábjátékos jeleAz egységet nem tudja lelassítani a bábjátékos, de képes magához rántani.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PuppeteerSlow" = "LelassítvaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PykePassive" = "A sötét mélység adományaHa Pyke-ot az ellenfelei nem láthatják, gyorsan regenerálódik a hősöktől nemrég kapott sérüléseiből (@f2@%-át nyeri vissza az elszenvedett sebzéseknek, de legfeljebb @f3@ életerőt).

    Pyke az összes, bármilyen forrásból származó további maximális életerejét sebzéssé alakítja. (1 sebzés minden @f4@ életerő után – Jelenleg: @f1@)
    " tr "game_buff_tooltip_Pyromania" = "Pirománia (@Stack@)Annie az elsütött varázslatai után töltéseket kap. A 4. töltés után Annie következő varázslata kábító hatású lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Pyromania_Marker" = "PiromániaMinden 4. elsütött varázslat után a következő támadóvarázslat @f1@ másodpercre elkábítja a célpontokat." tr "game_buff_tooltip_PyromaniaCount" = "Pirománia (@Stack@)Minden 4. elsütött varázslat után a következő támadó képesség elkábítja annak célpontját vagy célpontjait.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_PyromaniaCount2" = "PiromániaMinden 4. elsütött varázslat után a következő támadó képesség elkábítja annak célpontját vagy célpontjait.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_QuinnERoot" = "VetődésQuinn jelentősen lelassította ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_QuinnPassive" = "Pusztító@f1@ másodpercenként Valor megjelöl egy közeli ellenfelet, aki Sebezhetővé válik, és a jel fel is fedi őt 4 másodpercre. Quinn következő támadása a célpont ellen @f2@ (+@f3@) (a sebzése @f4@%-ával egyenlő) sebzést okoz.

    A Pusztító töltési idejét a kritikus csapási esély csökkenti.
    " tr "game_buff_tooltip_QuinnPassiveAmmo" = "Pusztító gyorsaságQuinn megtámadott egy célpontot a Pusztító képességgel, ezért ideiglenesen a mozgási sebessége és támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_QuinnQSightReduction" = "Vakító támadásQuinn lecsökkentette az egység látótávolságát, továbbá azt sem látja, amit a szövetségesei. Amennyiben a célpont nem egy hős, akkor viszont átmenetileg nem tud támadni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_QuinnW" = "PusztítóValor Sebezhetőnek jelölte és felfedte ezt a célpontot, így Quinn következő támadása nagyobb sebzést okoz neki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_QuinnWVision" = "Éles érzékekValor felfedte ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rageblade" = "Dühpenge @Stack@Az egység megnövelt támadási sebességgel rendelkezikForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RagebladeEnrage" = "FeldühödésAz egység nagyobb támadási sebességgel, életlopással és életvarázzsal rendelkezik mindaddig, amíg harcban áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RakanERecast" = "Harci táncRakan ismét elsütheti a Harci táncot további költség nélkül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RakanEShield" = "Harci táncRakan pajzsot vont az egység köré.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RakanPassive" = "Varázslatos tollakRakant @f3@ másodpercenként @f1@ (+@f2@) sebzést elnyelő pajzs veszi körül. Rakan ellenséges hősök elleni alaptámadásai és varázslatai 1 másodperccel csökkentik a hatás töltési idejét.

    Holtomiglan – Xayah és Rakan együtt tud hazateleportálni.
    " tr "game_buff_tooltip_RakanPassiveShield" = "Varázslatos tollakRakant időnként pajzs veszi körül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RakanQMark" = "FőnixtollRakan hamarosan gyógyítja saját magát és a közeli ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RakanR" = "LehengerlésRakan megnöveli mozgási sebességét, és elcsábítja az összes megérintett ellenfelet.

    „Belépek, táncra perdülök, és mehet a buli.”
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RakanRDebuff" = "LehengerlésRakan elcsábította az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rally" = "ErőgyűjtésAz egység nagyobb sebzéssel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rally_AP" = "ErőgyűjtésAz egység nagyobb sebzéssel és varázserővel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rally_Aura" = "Erőgyűjtés aurájaA közelben tartózkodó szövetséges hősök sebzése nagyobb. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rally_Aura_AP" = "Erőgyűjtés aurájaA közelben tartózkodó szövetséges hősök sebzése és varázsereje nagyobb. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rapid_Fire" = "GyorstüzelésTristana támadási sebessége jóval nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RapidReload" = "Hextech lőszerHextech srapnellövedékek
    Corki alapsebzésének @f4*100@%-a varázssebzés lesz.

    A Csomag
    @f3@ perc elteltével a Csomag megérkezik a bázishoz. A felvett Csomag 60 másodpercre @f2@%-kal növeli Corki harcon kívüli mozgási sebességét, a Valkűr helyére pedig az erősebb Különleges küldemény képesség lép.

    A Csomag @f1@ perccel a kézbesítés után töltődik újra.
    " tr "game_buff_tooltip_RazorBeakAlert" = "BorotvaélesHa észleli egy ellenséges őrszem, az egység értesül erről, és Varázslátást is kap." tr "game_buff_tooltip_RazzlesPride" = "Razzle büszkeségeElnyeli a következő @f1@ sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ReadytoTantrum" = "Kitörő dühre készenAmumu aktiválhatja a Kitörő dühöt, hogy megsebezze a körülötte lévő ellenséges egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Reap_The_Whirlwind" = "Monszun Janna megidézett egy mágikus vihart, amely minden másodpercben gyógyítja a közelben tartózkodó szövetséges egységeket. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rebirth" = "ÚjjászületésAnivia visszatért egy tojásba, és nemsokára újjászületik!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rebirth_Marker" = "ÚjjászületésHa halálos sebet kap, Anivia tojássá alakul. A tojás felgyógyul Anivia életerejének maximumára, emellett @f1@ egységnyi páncélt és varázsellenállást nyer. Ha 6 másodpercig életben marad, Anivia újjászületik.

    Az Újjászületés töltési ideje @f2@ másodperc.
    " tr "game_buff_tooltip_RebirthCooldown" = "Újjászületés töltés alattAnivia nemrég újjászületett, így most vissza kell nyernie az erejét. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RebirthReady" = "ÚjjászületésHa halálos sebet kap, Anivia tojássá alakul vissza, és 6 másodpercig @f1@ egységnyi páncélt és varázsellenállást kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Recall" = "HazateleportálásAz egység hazateleportál.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RegenerationAura" = "Regenerációs pecsétHalálakor az egység fokozatosan életerőt és manát ad vissza az elpusztítójának annak hiányzó életereje és manája alapján.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RegenerationRune" = "Regenerációs RúnaÉleterőt tölt vissza minden másodpercben (a súlyosabban sérült hősök jobban gyógyulnak).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Reinforce" = "MegerősítésA szerkezet páncélja enyhén erősebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RejuvenationPotion" = "Megfiatalító italÉleterőt és manát állít vissza minden másodpercben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiECooldown" = "Az Alagútásás töltődik Rek'Sai Alagútásás képessége éppen töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiEReady" = "Az Alagútásás kész Rek'Sai használhatja az Alagútásás képességet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiKnockupImmune" = "Előbukkanás Az egység rövid ideig immunis Rek'Sai Előbukkanására.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiPassive" = "Xer'Sai düheA felszínen harcoló Rek'Sai alaptámadásai és varázslatai 25 dühpontot termelnek.

    A Beásás 3 másodperc alatt felemészti az összes dühöt, és ezzel legfeljebb @f2@ életerőt tölt vissza.
    " tr "game_buff_tooltip_RekSaiPRegen" = "A Xer'Sai dühe Rek'Sai életerőt nyer vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiQ" = "Királynői harag Rek'Sai következő 3 alaptámadása bónusz fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiQBurrowedSlow" = "Prédaleső Az egység láthatóvá válik Rek'Sai csapata számára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RekSaiRPrey" = "Prédaként megjelölveRek'Sai egy Ürességrohammal támadhatja meg ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Relentless_Assault" = "Könyörtelen rohamJax fizikai támadásainak sebessége minden támadással nő, és sorozatban minden harmadik találata bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RelentlessBarrier" = "A bajnokJax erősebb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RelentlessCounter" = "Könyörtelen rohamJax alaptámadásainak mindegyike gyorsabb, mint az előző.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RelicYellowWard" = "Őrszemtotem (Talizmán)Az őrszem felfedi a környező területet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rending_Shot" = "Hasító lövésAz egység vérzik, amitől minden másodpercben sebződik, és lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RenektonCleaveReady" = "DühpontRenektonnak elég dühpontja van egy erősebb támadáshoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RenektonExecuteReady" = "Könyörtelen ragadozóRenekton következő támadása többször talál be, és elkábítja a célpontját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RenektonPredator" = "A harag uralmaRenekton minden támadásával 5 dühpontot nyer. 50 dühpont elérésekor a következő képessége megerősödik, de a használatuk 50 dühpontot emészt fel. Ha csatán kívül van, másodpercenként 4 dühpontot veszít.

    Ha Renekton életereje 50% alá csökken, 50%-kal több dühpontot nyer támadásaival.
    " tr "game_buff_tooltip_RenektonSliceAndDiceDelay" = "SzelRenekton ismét előre tud rontani egy adott helyre, hogy fizikai sebzést okozzon az útjába akadó ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RenektonSliceAndDiceShred" = "PáncélcsökkentésAz egység páncélját lecsökkentette egy felerősített Nyes és szel képesség.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RenektonTyrantForm" = "Zsarnok alakRenekton bónusz életerővel rendelkezik, és rendszeresen dühpontokat kap. A közelben tartózkodó ellenségek minden másodpercben varázssebzést szenvednek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Renewal_Shell" = "A megújulás páncéljaAz egység gyorsabb életerő-regenerálódással bír.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarE" = "Bola-lassításAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarEEmp" = "Bola-bénításAz egység mozgásképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassive" = "Láthatatlan ragadozóAmíg Rengar egy bokorban lapul, az alaptámadásaival a célpontjára ugorhat. Ha ugráskor 0 Kegyetlensége van, @f5@ Kegyetlenséget kap.

    @f1@ Kegyetlenség elérésekor Rengar következő képessége felerősödik. A felerősített képességek használata után Rengar mozgási sebessége @f4@ másodpercre @f3@%-kal megnő.

    Rengar minden egyes ellenséges hős meggyilkolásakor trófeákat gyűjt Trófeanyakláncára.

    Minden Kegyetlenség jelzőt elveszít, amikor elhagyja a harcot (ezt a Láthatatlan ragadozó töltési ideje mutatja).
    " tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuff" = "TrófeanyakláncRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés
    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés
    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés
    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuff1" = "TrófeanyakláncRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés
    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés
    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés
    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuff2" = "TrófeanyakláncRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés
    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés
    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés
    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuff3" = "TrófeanyakláncRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés

    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés
    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés
    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuff4" = "TrófeanyakláncRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés
    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés

    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés
    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuff5" = "TrófeanyakláncRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés
    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés
    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés

    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBonetoothBuffKhazix" = "Kha'Zix fejeRengar megölt ellenfelei trófeáit a Trófeanyakláncán tartja, és ezzel tartósan megnövelheti a bónusz sebzését akkor, ha egy egyedi hős 1,5 másodpercen belül meghal azután, hogy sebzést szenvedett el tőle.

    1 gyilkosság: @f6@% bónusz sebzés
    2 gyilkosság: @f7@% bónusz sebzés
    3 gyilkosság: @f8@% bónusz sebzés
    4 gyilkosság: @f9@% bónusz sebzés
    5 gyilkosság: @f10@% bónusz sebzés

    Kha'Zix feje: @f12@% bónusz sebzés
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveBuff" = "Láthatatlan ragadozóRengar a következő alaptámadásakor ráugrik a célpontra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarPassiveEmpoweredMS" = "Kegyetlen sietségA Kegyetlenség jelzők felhasználása rövid időre megnöveli Rengar mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarQ" = "VadságRengar következő támadása bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarQEmp" = "Elképesztő vadságRengar következő támadása felülteti az áldozatot a kínok vonatára (bónusz sebzést okoz és megnöveli a támadási sebességet).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarQEmpASBuff" = "AdrenalinRengar támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarR" = "A vadászat izgalmaRengar álcázva van, és megnőtt a mozgási sebessége. Maga körül széles körben látja a legközelebbi ellenséges hőst.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarRShred" = "VédtelenségAz egység páncélja kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RengarWEmp" = "Felerősített csataüvöltésRengar immunis a tömegirányító hatásokra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Resistant_Skin" = "Ellenálló bőrBaron Nashor immunis a gyengítő hatásokra, és az életereje minden percben nő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Resistant_Skin_Dragon" = "Ellenálló bőrAz egység minden bénító hatásra immunis.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ResistantSkinMiniBaron" = "Torz páncélAz egység minden bénító hatásra immunis.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RiftHeraldBuffCounter" = "Pillantás az ÜrességbeAz egység magába szívta a Szurdok Hírnökének erejét, és rövid időre a saját irányítása alatt megidézheti a Hírnököt.

    A Pillantás az Ürességbe hatás a Felerősített hazateleportálás képességét is biztosítja.
    Forrás: A Szurdok Hírnökének megölésével szerezhető meg." tr "game_buff_tooltip_RiftWalk" = "Portálséta (@Stack@)Kassadin következő Portálsétája több manába kerül, de további sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RiteOfRuin" = "A rombolás rítusaAz egység tölteteket nyer a Rombolás rítusához.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RivenDashDelay" = "A kóbor lovag kimerültRiven pár pillanatig nem használhatja újra passzív rohanását.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RivenFeint" = "HősiességRiven védve van az őt érő sebzésektől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RivenFengShuiEngine" = "A száműzött pengéjeRiven sebzése megnőtt, valamint a sebző képességeinek és a támadásainak a hatótávolsága nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RivenPassive" = "RúnapengeRiven képességei feltöltik a pengéjét, így az alaptámadása további @f1@% fizikai sebzést okoz. Riven pengéje @f3@ alkalommal tölthető fel, és támadásonként egy töltés elhasználódik.

    Bónusz sebzés: @f2@
    " tr "game_buff_tooltip_RivenPassiveAABoost" = "Rúnapenge feltöltveRiven pengéje feltöltődött a rúnák energiájával, és a következő támadásánál bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RivenTriCleaveBuff" = "K-k-k-ombó!!Riven a közelmúltban @f1@ alkalommal használta Törött szárnyak képességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RivenWindScarReady" = "Vihartámadás készRiven Vihartámadás képessége elérhető.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RocketGrab" = "OdarántásAz egységet Blitzcrank magához húzza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RocketJump" = "RakétaugrásAz egységet eltalálta Tristana rakétaugrása, emiatt 60%-kal lassabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Root" = "Földbe gyökerezveAz egységet a földhöz szögezték, így nem mozoghat, és nem használhat mozgáshoz kapcsolódó képességeket sem.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleCarpetBombSlow" = "ÉgésAz egység lassabb, és egy ideig folyamatosan sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleDangerZone" = "" tr "game_buff_tooltip_RumbleDangerZoneBuff" = "VészhőfokRumble kezd bemelegedni. Valamennyi képességéhez további hatások társulnak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleFlameThrower" = "Lángszóró!Rumble mindenkit megéget maga előtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleGrenade" = "ElektroszigonyRumble készen áll, hogy kilőjön egy újabb szigonyt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleGrenadeSlow" = "Áramütés!A célpont lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleHeatPunch" = "Amikor Rumble eléri az 50 Hőpontot, Vészhőfok állapotba kerül, ami minden alapképességéhez bónuszhatásokat ad.

    Amikor Rumble eléri a 100 Hőpontot, Túlmelegedik, és ezáltal @f1@ +0,@f2@ bónusz varázssebzést okoz az alaptámadásával, de néhány másodpercig nem képes használni a varázslatait." tr "game_buff_tooltip_RumbleHeatSystem" = "A roncstelep titánjaAmikor Rumble eléri az 50 Hőpontot, Vészhőfok állapotba kerül, ami minden alapképességéhez bónuszhatásokat ad.

    Amikor Rumble eléri a 100 Hőpontot, Túlmelegedik, és ezáltal @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést kap az alaptámadására, de 6 másodpercig nem képes használni a varázslatait.
    " tr "game_buff_tooltip_RumbleOverheat" = "Túlmelegedés!Rumble Túlmelegedett, ezért bónusz varázssebzést kap a támadásaira, de nem használhatja a képességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleShield" = "TörmelékpajzsA törmelék felfogja a beérkező sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RumbleShieldBuff" = "Sebességnövelés!Rumble gyorsan mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rupture" = "TörésvonalAz egység repül a levegőben, így cselekvésképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rupture_Target" = "TörésvonalAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Rylais" = "Rylai JégtámadásaA hősöd következő támadása 2 másodpercre 35%-kal lelassítja a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RylaisDebuff" = "Rylai jégtámadásaA mozgási sebességed 2 másodpercre 35%-kal csökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzeE" = "RúnakörRyze varázslatai további hatásokat nyernek a célpont ellen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzePassive" = "Rejtett mesterségRyze varázslatai a bónusz mana értékétől függően nagyobb sebzést okoznak, a maximális mana értéke pedig @f1@%-kal nő minden @f2@ varázserő után.

    Jelenlegi bónusz: @f3@%
    " tr "game_buff_tooltip_RyzeQMS" = "Túltöltés (sebesség)Ryze mozgási sebessége átmenetileg nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzeQShield" = "Túltöltés (pajzs)Ryze átmenetileg védve van a sebzésektől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzeRChannel" = "Felkészülés a VilágugrásraRyze egy kaput hoz létre. Ha elkészült, egy új helyszínre tudja teleportálni a közeli szövetségeseket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzeW" = "RúnabörtönAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzeWRoot" = "RúnabörtönAz egység mozgásképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_RyzeWShield" = "RúnabörtönpajzsFelfogja a beérkező sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5_AspectOfTheDragon" = "A Sárkány véreA Sárkány által biztosított összes bónusz megduplázódik. Ha újra megölöd a Sárkányt, a Sárkány vére ismét kifejti a hatását.Forrás: legalább 5 Sárkány megölésével szerezhető meg" tr "game_buff_tooltip_S5_DragonVengeance" = "Ősi gyűlöletA Sárkány gyűlöli azokat, akik lemészárolják a fajtársait, így minden megölt sárkányért 20%-kal nagyobb sebzésre és 7%-os sebzéscsökkentésre tesz szert azokkal a hősökkel szemben, akiknek a csapata elkövette a gyilkosságot. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5_ExaltedWithBaronNashorMinion" = "Baron légiójaA minion megerősödött, és a képességei is fejlődtek egy közeli, a Baron jobbkeze hatását élvező hősnek köszönhetően.Forrás: közeli szövetséges hős, aki a Baron jobbkeze erősítéssel rendelkezik" tr "game_buff_tooltip_S5_LaneSigilBuff" = "Csendes vízHarcon kívül 5 másodpercre 50 egységgel nő a mozgási sebesség.

    Egy helyben állva átlátsz a falakon, és amíg nem mozdulsz, fokozatosan nő a látótávolságod.
    Forrás: a hatást a Folyópecsét biztosítja." tr "game_buff_tooltip_S5JungleHeavyHands" = "Erőskezű áldásAz első támadásod és minden azt követő @f2@. támadás elkábítja a szörnyeket és a minionokat. A tornyok elleni támadás @f1@ bónusz tényleges sebzést okoz, és teljesen felhasználja az Erőskezű áldást." tr "game_buff_tooltip_S5JungleHeavyHandsCounter" = "Erőskezű áldásA minionok és a szörnyek ellen végrehajtott minden @f2@. támadás elkábítja a célpontot." tr "game_buff_tooltip_S5JungleMushroomArmor" = "GalócaáldásA támadók @f2@ másodperc alatt @f1@ varázssebzést szenvednek el." tr "game_buff_tooltip_S5JungleMushroomArmorBuff" = "A galócaáldás mérgeAz egységet megmérgezték, mert megtámadott egy hőst, aki a Galócaáldás hatása alatt állt." tr "game_buff_tooltip_S5JungleScuttleSpeed" = "Suhanó sebességAz egység gyorsabban mozog." tr "game_buff_tooltip_S5JungleTTWolfArmor" = "A Farkas átkaA támadók mérgezést szenvednek el, amely @f2@ másodperc alatt @f1@ varázssebzést okoz nekik" tr "game_buff_tooltip_S5JungleTTWolfArmorBuff" = "FarkasátokAz egység mérgezéstől szenved, mert egy olyan hőst támadott meg, aki a Farkas átkának hatása alatt áll." tr "game_buff_tooltip_S5Test_BaseBuff" = "A hazai pálya előnye+10% mozgási sebesség
    +10 páncél és varázsellenállás
    Forrás: a hősök a saját bázisukon belül kapják ezeket a bónuszokat." tr "game_buff_tooltip_S5Test_DragonSlayerBuff" = "Sárkányölő (@Stack@)A Sárkány megölésével az ereje egy része a legyőzőjére száll. Az 5. és minden azt követő Sárkány elpusztítása egy rövid időre a Sárkány vére erősítést biztosítja.

    Sárkányerő: +6% sebzés és varázserő
    Sárkánydüh: a támadásaid 2 másodpercig tűzzel égetik a tornyokat
    Sárkányszárny: +5% mozgási sebesség
    Sárkányhatalom: kevesebb sebzést szenvedsz el a tornyok támadásaitól
    A Sárkány vére: megduplázza a bónuszokat, és a támadások megégetik az ellenfelet, amivel 3 másodperc alatt 150 tényleges sebzést okoznak. A hatás 180 másodpercig tart.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5Test_TowerWrath" = "GyötrelemAz egység egy megvadult torony közvetlen támadása alatt áll, és amíg ez tart, a sebzése és a mozgási sebessége kisebb.Forrás: A hatást a bázist védő tornyok okozzák" tr "game_buff_tooltip_S5TestDragonSlayerParticleBuff" = "Lángoló toronyA torony kigyulladt. A további támadások frissítik az égés időtartamát, de nem halmozódik a hatásuk.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5Tooltip_DragonSlayerBuffv1" = "Sárkányölő (@Stack@)A Sárkány megölésével az ereje egy része a legyőzőjére száll. Az 5. és minden azt követő Sárkány elpusztítása egy rövid időre a Sárkány vére erősítést biztosítja.

    Sárkányerő: +6% sebzés és varázserő
    Sárkánydüh: a támadásaid 2 másodperc alatt @f1@ varázssebzést okoznak a tornyoknak
    Sárkányszárny: +5% mozgási sebesség
    Sárkányhatalom: @f2@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el a tornyok támadásaitól
    A Sárkány vére: megduplázza a bónuszokat, és a támadások megégetik az ellenfelet, amivel 3 másodperc alatt 150 tényleges sebzést okoznak. A hatás 180 másodpercig tart.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5Tooltip_DragonSlayerBuffv2" = "Sárkányölő (@Stack@)A Sárkány megölésével az ereje egy része a legyőzőjére száll. Az 5. és minden azt követő Sárkány elpusztítása egy rövid időre a Sárkány vére erősítést biztosítja.

    Sárkányerő: +6% sebzés és varázserő
    Sárkánydüh: a támadásaid 2 másodperc alatt @f1@ varázssebzést okoznak a tornyoknak
    Sárkányszárny: +5% mozgási sebesség
    Sárkányhatalom: @f2@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el a tornyok támadásaitól
    A Sárkány vére: megduplázza a bónuszokat, és a támadások megégetik az ellenfelet, amivel 3 másodperc alatt 150 tényleges sebzést okoznak. A hatás 180 másodpercig tart.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5Tooltip_DragonSlayerBuffv3" = "Sárkányölő (@Stack@)A Sárkány megölésével az ereje egy része a legyőzőjére száll. Az 5. és minden azt követő Sárkány elpusztítása egy rövid időre a Sárkány vére erősítést biztosítja.

    Sárkányerő: +6% sebzés és varázserő
    Sárkánydüh: a támadásaid 2 másodperc alatt @f1@ varázssebzést okoznak a tornyoknak
    Sárkányszárny: +5% mozgási sebesség
    Sárkányhatalom: @f2@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el a tornyok támadásaitól
    A Sárkány vére: megduplázza a bónuszokat, és a támadások megégetik az ellenfelet, amivel 3 másodperc alatt 150 tényleges sebzést okoznak. A hatás 180 másodpercig tart.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5Tooltip_DragonSlayerBuffv4" = "Sárkányölő (@Stack@)A Sárkány megölésével az ereje egy része a legyőzőjére száll. Az 5. és minden azt követő Sárkány elpusztítása egy rövid időre a Sárkány vére erősítést biztosítja.

    Sárkányerő: +6% sebzés és varázserő
    Sárkánydüh: a támadásaid 2 másodperc alatt @f1@ varázssebzést okoznak a tornyoknak
    Sárkányszárny: +5% mozgási sebesség
    Sárkányhatalom: @f2@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el a tornyok támadásaitól
    A Sárkány vére: megduplázza a bónuszokat, és a támadások megégetik az ellenfelet, amivel 3 másodperc alatt 150 tényleges sebzést okoznak. A hatás 180 másodpercig tart.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_S5Tooltip_DragonSlayerBuffv5" = "Sárkányölő (@Stack@)A Sárkány megölésével elorozható az erejének egy része. Az 5. és minden azt követő Sárkány elpusztítása egy rövid időre a Sárkány vére erősítést biztosítja.

    Sárkányerő: +6% sebzés és varázserő.
    Sárkánydüh: a támadásaid égetéssel 2 másodperc alatt további @f1@ varázssebzést okoznak a tornyoknak.
    Sárkányszárny: +5% mozgási sebesség.
    Sárkányhatalom: @f2@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el a tornyok támadásaitól.
    A Sárkány vére: megduplázza a bónuszokat, a támadások pedig felfedik és megégetik az ellenfelet, amivel 3 másodperc alatt 150 tényleges sebzést okoznak. A hatás 180 másodpercig tart.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Sadism" = "SzadizmusDr. Mundo feláldozta életerejének egy részét a jóval nagyobb mozgási sebességért és életerő-visszanyerésért.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SadismHeal" = "Szadizmus gyógyításaDr. Mundo minden másodpercben visszanyeri maximális életerejének egy nagy részét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ScepterOfAuthorityProc" = "A hatalom jogaraAz egység következő támadása további sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Scout's_Bounty" = "A felderítő zsákmányaAz egységet Teemo figyeli. A páncélja lecsökkent, az ellenségei láthatják, és extra zsákmányt is biztosít Teemónak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Second_Sight" = "Cinkelt kockaEgy egység megölésekor Twisted Fate dob a kockájával, és az eredménynek megfelelően 1-6 bónusz aranyat kap.

    Összes megszerzett arany: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_SeismicShard" = "Szeizmikus kőtömbMalphite ellopta egy egység mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SeismicShardBuff" = "A szeizmikus kőtömb lassításaMalphite ellopta az egység mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniECD" = "OlvadásAz egységre nem alkalmazhatók Fagyasztás jelzők.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniEMarker" = "FagyasztásSejuani megfagyaszthatja az egységet, ha összegyűlt rajta 4 jelző.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniEMarkerMax" = "FagyasztásSejuani megfagyaszthatja az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniEPassiveBuff" = "Fagyos érintésAz egység alaptámadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniPassive" = "Észak düheJégpáncél: ha @f4@ másodpercig nem éri hőstől vagy nagy szörnytől származó sebzés, Sejuani immunissá válik a lassító hatásokra, ezenkívül @f1@ páncélt és @f5@ varázsellenállást kap. A Jégpáncél @f3@ másodpercig marad aktív egy hőstől vagy nagy szörnytől elszenvedett sebzést követően.

    Jégtörő: a Sejuani által elkábított ellenfelek megfagynak. Sejuani ellenük bevetett első támadása vagy varázslata a maximális életerejük @f6@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (hatalmas szörnyek ellen legfeljebb @f7@ sebzést).
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniPassiveCD" = "Jégpáncél előkészítéseSejuani előkészíti a Jégpáncél használatát. Ha sebzést szenved, a folyamat elölről kezdődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SejuaniPassiveDefense" = "JégpáncélSejuani immunis a lassításra, emellett bónusz páncélt és varázsellenállást kap. A Jégpáncél rövid ideig aktív marad a sebzés elszenvedése után is.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SG_ChoGath_Devoured" = "A fenevad gyomrábanLenyelt egy szörny, így folyamatosan csökken az életerőd, amíg meg nem halsz, vagy le nem győzik a téged lenyelő szörnyet.
    Ha meghalt a szörny, visszanyered az addig elveszített összes életerőt.
    Forrás: Nagy taposós szörny" tr "game_buff_tooltip_SG_ChoGath_RuptureTarget" = "LassítvaAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SG_FishThingShield" = "VédettAz egységet pajzs védi, megcélozhatatlan és sebezhetetlen. A pajzs a Védelmezőt legyőzve távolítható el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SG_KogMawBioArcaneBarrage" = "FeldühödveÚgy tűnik, hogy az ellenfeled teljesen feldühödött, és készen áll a támadásra
    Csak akkor áll le, ha elég messze kerülsz tőle, valamint ha mozgásképtelenné válik, elkábítják vagy elnémítják.
    Forrás: Ismeretlen" tr "game_buff_tooltip_SG_RiftHerald_PowerUpSmashStun" = "Levegőbe lökveAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SG_SkarnerImpale" = "FelnyársalvaAz egységet cselekvésképtelenné tették, és fel-alá vonszolják.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SG_VelKozQSlow" = "LassítvaAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShadowWalk" = "LáthatatlanAz egység láthatatlan, és csak igazlátással észlelhető.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShadowWalkRevealedDebuff" = "LeleplezveEvelynnt észrevették, ezért nem láthatatlan.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Sheen" = "RagyogásEz az egység bónusz sebzést okoz a következő támadásakor.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SheenDelay" = "Ragyogás töltés alattA Ragyogás, a Félholt csapás és A háromság hatalma töltődik. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenEDash" = "ÁrnyékugrásShen rohamra indul, és felbőszíti az ellenséges hősöket, akikkel ütközik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenPassive" = "Ki-pajzsEgy varázslat elsütése után Shent egy pajzs veszi körül @f4@ másodpercig, amely @f1@ [+@f2@] sebzést képes elnyelni (@f5@ másodperc töltési idő). A szövetséges vagy ellenséges hősökre ható varázslatai @f6@ másodperccel csökkentik ezt a töltési időt.

    Shen ereje egy szellemkardban ölt testet, amelyet a képességei segítségével irányíthat.
    " tr "game_buff_tooltip_ShenPassiveShield" = "Ki-pajzsShent egy olyan pajzs védi a sebzéstől, amelyet a képességei elsütésével hozott létre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenQBuffStrong" = "Felerősített Támadó alkonyatShen támadásai jelentős, a célpont maximális életerejével arányos bónusz sebzést okoznak, és megnő a támadási sebesség is.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenQBuffWeak" = "Támadó alkonyatShen támadásai a célpont maximális életerejével arányos bónusz sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenQSlow" = "Támadó alkonyat lassításaAz egységet lelassították, miközben Shen elől menekült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenQTransmitter" = "Szellemkard visszahívásaShen magához hívja a szellemkardját, hogy harcba indulhasson vele.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenRChannelBuffBar" = "Egységben az erő: felkészülésShen felkészül, hogy a megcélzott szövetségeséhez teleportáljon.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenRShield" = "Egységben az erő: pajzsShen pajzsot vont az egység köré.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenRTargetTracker" = "Egységben az erő: célpontShen felkészül, hogy ehhez az egységhez teleportálhasson.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenWActive" = "Lelki menedék: aktívShen szellemkardja kivédi a közeli szövetséges hősöket célzó támadásokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenWBuff" = "Lelki menedék: védelemAz egység védelmet élvez az őt érő támadásokkal szemben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShenWDelay" = "Lelki menedék: függőbenShen Lelki menedéke akkor lép működésbe, ha Shen vagy egy szövetséges hős belép a zónába (vagy eltelik az ehhez szükséges idő).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Shield_Marker" = "GránitpajzsHa 10 másodpercig nem éri sebzés, Malphite kőpajzsot von maga köré, amely a maximális életerejének 10%-ával egyenlő sebzést nyel el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShurelyasCrestHaste" = "Shurelia ábrándjaAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShurelyasCrestHasteTT" = "A felemelkedés talizmánjaAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaDoubleAttack" = "IkerharapásShyvana következő támadása kétszer fog találni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaDoubleAttackDragon" = "IkerharapásShyvana következő támadása kétszer talál majd el minden előtte álló ellenséges egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaDragonScales" = "Megerősített pikkelyekShyvana páncélja és varázsellenállása átmenetileg erősebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaFlameBreathDebuff" = "ParázsShyvana támadásai begyújtják a parazsat, ami további varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaPassive" = "A sárkányfajzat haragjaShyvana 20%-kal nagyobb sebzést okoz a sárkányoknak.

    Shyvana 5 páncélt és varázsellenállást kap. A Shyvana vagy a szövetségesei által legyőzött sárkányok további 5 páncéllal és varázsellenállással növelik Shyvana védelmét.

    Összes bónuszpáncél és varázsellenállás: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_ShyvanaScorchedEarth" = "KiégetésShyvana mozgási sebessége nagyobb, és a közelben tartózkodó ellenséges egységek folyamatosan sebződnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaScorchedEarthDragon" = "KiégetésShyvana mozgási sebessége megnőtt, és a közelben tartózkodó ellenséges egységek folyamatosan sebződnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ShyvanaTransform" = "Sárkány alakShyvana egy hatalmas sárkánnyá változott. Amíg Shyvana dühpontokkal rendelkezik, a képességeinek hatótávolsága megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiegeAttackingDelayedCurrencyIndicator" = "Bevételi tartalékokHa ez lejár, a csapat további kristályszilánkokhoz jut.Forrás: Támadói pénztartalék" tr "game_buff_tooltip_SiegeAttackingTeamBuff" = "Támadó csapatA te csapatod támad! Romboljátok le a lehető leghamarabb az ellenfél nexusát.
    Az egység sebzése, varázsereje és maximális életereje @f1@%-kal nagyobb. Ez a bónusz idővel tovább növekszik.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiegeBarracksMinionBuff" = "Egy jó ügyértA miniont fellelkesítette egy közeli Harci lobogó, jelentősen megnövelve sebzését és védelmét.Forrás: Harci lobogó" tr "game_buff_tooltip_SiegeBaseRestriction" = "Kezdeti késleltetésAz egység nem hagyhatja el a bázisát a kör kezdetéig." tr "game_buff_tooltip_SiegeCurrency" = "KristályszilánkokA kristályszilánkokkal ostromfegyvereket lehet vásárolni. A kristályszilánkok folyamatosan, automatikusan gyűlnek, a hősgyilkosságok és asszisztok pedig azonnal egy egyszeri mennyiséget adnak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiegeDefendingTeamBuff" = "Védekező csapatA csapatod védekezik! Próbáljátok a lehető legtovább megvédeni a bázisotokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiegeFlashZoneReady" = "Fázisenergia módAz egységre egy Átvillanászóna energiái hatnak, ezért képes több Átvillanást végrehajtani.Forrás: Átvillanászóna" tr "game_buff_tooltip_SiegeGeneratorActive" = "Aktív kristálygenerátorAz egység aktív kristálygenerátorral rendelkezik, így folyamatosan további kristályszilánkokhoz jut.Forrás: Kristálygenerátor" tr "game_buff_tooltip_SiegeGeneratorRealized" = "Kimerült kristálygenerátorA csapatod generátora elhasználta az összes energiáját, és leállt.
    + @f1@ maximális életerő.
    +@f2@ sebzés.
    +@f3@ varázserő.
    Forrás: Generátor" tr "game_buff_tooltip_SiegeLaserAffix" = "Pásztázó lézer készAz egység távolról irányítja a toronyra szerelt Pásztázó lézert.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiegeLaserAffixActive" = "Pásztázó lézer aktívAz egység egy aktív, távirányítású Pásztázó lézerrel van felszerelve.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiegeLauncherHaste" = "ÉlrajtAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt. A teleportálás megszünteti ezt a hatást.Forrás: Idézőplatform" tr "game_buff_tooltip_SiegeMegaLaserCooldownIndicator" = "A Pusztító túlmelegedettA Pusztító nemrég tüzelt, és most újratöltődik. Ez idő alatt az átjutó minionok nem töltik fel.Forrás: Pusztító" tr "game_buff_tooltip_SiegeShieldGeneratorBuff" = "Közeli pajzstotemAz egységet pajzzsal védi egy közeli pajzstotem. Harcon kívül a pajzs gyors ütemben visszatöltődik.Forrás: Pajzstotem" tr "game_buff_tooltip_SiegeTimefieldDebuff" = "EntrópiamezőAz egység egy Entrópiamező hatása alatt áll, ezért lassabban mozog.Forrás: Entrópiamező" tr "game_buff_tooltip_SiegeTurretShielderVisual" = "ToronypajzsA tornyot egy pajzs védi. A pajzs gyorsan visszatöltődik, ha egy ideig nem éri találat, és a minionok kétszeres sebzést okoznak neki." tr "game_buff_tooltip_SightWard" = "Láthatatlan őrszemAz őrszem felfedi a környező területet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Silence" = "ElnémítvaAz egység nem használhatja a képességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Silence_Attack" = "Elnémító támadásokA gyík fizikai támadásai elnémítják a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionEShred" = "Gyilkos üvöltésAz egység páncélja meggyengült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionESlow" = "Gyilkos üvöltésAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionPassive" = "Dicső halálA megölt Sion automatikusan újjáéled, de ebben a formában rohamosan veszít az életerejéből.

    Ez idő alatt szabadon mozoghat és támadhat. 100% életlopást kap, rendkívül gyorsan támad, és minden találata a célpont maximális életerejének 10%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz. Szörnyek ellen legfeljebb 75 bónusz sebzés okozható.

    A képességei helyébe a Halálos roham lép, ami rövid időre megnöveli a mozgási sebességét.
    " tr "game_buff_tooltip_SionPassiveSpeed" = "Halálos rohamSion végső rohama!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionPassiveZombie" = "Dicső halálSion a halála után is folytatja a harcot!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionQSlow" = "Megtizedelő csapásAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionQStun" = "Megtizedelő csapásAz egységet a levegőbe lökték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionR" = "Megállíthatatlan rohamSion megállíthatatlan rohama megsebzi és a levegőbe löki az eltalált ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionRSlow" = "Megállíthatatlan rohamAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionVOStacks" = "Sion szinkronhangértékeSion szinkronhangértékeForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SionW" = "LélekkohóSion pajzsot von maga köré, amelyet 3 másodperc elteltével felrobbanthat, megsebezve a körülötte lévő ellenfeleket. A pajzs fennmaradó ereje a számlálón követhető nyomon.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SiphoningStrike" = "SzipolycsapásNasus következő támadása bónusz sebzést okoz, és amennyiben megöli vele a célpontját, a Szipolycsapás megerősödik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SivirPassive" = "FürgelábHa Sivir az alaptámadásaival vagy a képességeivel eltalál egy ellenséges hőst, 2 másodpercre @f1@ egységgel megnő a mozgási sebessége." tr "game_buff_tooltip_SivirPassiveSpeed" = "FürgelábAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SivirW" = "Pattanó csillagSivir alaptámadásai további közeli ellenfelekre is továbbpattannak, de a másodlagos célpontoknak már kisebb sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerExoskeleton" = "Kristályos kitinpáncélSkarner kitinpáncélja kristályossá válik, ami átmenetileg pajzsot biztosít neki. Amíg a pajzs kitart, Skarner gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerFractureSlow" = "EnergialövedékSkarner lelassította ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerImpale" = "Karóba húzásSkarner a célpontba fúrta a fullánkját, így ide-oda tudja vonszolni az áldozatot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerImpaleBuff" = "Karóba húzvaSkarner egy ellenségbe szúrta a fullánkját, és kedve szerint ide-oda vonszolja. Továbbra is bevetheti a Kristálytámadás és a Kristályos kitinpáncél képességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerPassive" = "KristálytornyokSkarner jelenléte kristálytornyokat idéz meg a térkép meghatározott pontjain. A kristályokat mindkét csapat elfoglalhatja, ha egy csapattag a közelükbe áll. Az elfoglalt kristályokat 15 másodpercig nem lehet visszafoglalni.

    Skarner a csapata által birtokolt kristályok közelében Kristálytöltetet nyer.

    Kristálytöltet – A mozgási sebességet @f3@ egységgel, a támadási sebességet pedig @f4@%-kal növeli, ezenkívül a maximális mana @f5@%-át tölti vissza másodpercenként.
    " tr "game_buff_tooltip_SkarnerPassiveBuff" = "KristályméregSkarner következő alaptámadása elkábítja az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerPassiveCrystalBuffCooldown" = "KristályfoglalásAz egység próbál elfoglalni egy Kristálytornyot." tr "game_buff_tooltip_SkarnerPassiveCrystalMSMax" = "KristálytöltetSkarner mozgási sebessége, támadási sebessége és mana-regenerálódása jelentősen megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerPassiveStun" = "KristályosítvaSkarner elkábította ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SkarnerVirulentSlash" = "KristályenergiaSkarner kristályenergiával vértezi fel magát, amitől az elkövetkező Kristálytámadásai bónusz varázssebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_AOEVulnerability" = "Az óriások bánataAz egység megnövelt sebzést szenved el a területre ható varázslatoktól." tr "game_buff_tooltip_SLIME_CrabNimbleness" = "Ravasz VA sebzés nagyobb, ha az egység nincs elkábítva vagy földbe gyökereztetve.Forrás: Passzív szörnyképesség" tr "game_buff_tooltip_SLIME_dragonbuffearth" = "Mega-FelhősárkányAz egység sokkal gyorsabban mozog csatán kívül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_EventShield" = "K.N. pajzsAz egységet erős pajzs védi, amely adott mennyiségű sebzést nyel el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_Guardian_Angel" = "ŐrangyalAz egységet őrangyal védi a következő 90 másodpercre. Ha meghal, újjászületik. Használd ki a lehetőséget!Forrás: az őrangyalod" tr "game_buff_tooltip_SLIME_HomeguardSpeed" = "BázisvédőHa épp nem csatázik, az egység gyorsabban regenerálódik a forrásnál, és a mozgási sebességére jelentős bónuszt kap, amely fokozatosan enyészik el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_KingPoro_Spicy" = "Extra tüzes nasiA Porokirály tűzlehelettel támad, amely tényleges sebzést okoz minden eltalált egységnek és toronynak.Forrás: A Porokirály" tr "game_buff_tooltip_SLIME_MonsterSingleTargetSpellVulnerability" = "CélkeresztbenAz egység megnövelt sebzést szenved el az egy célpontos varázslatoktól." tr "game_buff_tooltip_SLIME_OnFireBuff" = "Lendületben!Az egység nagyobb sebzést okoz, gyorsabban töltődnek a képességei és a manája. Emellett azonban megnövelt sebzést szenved el, valamint csökken az őt célzó gyógyítások és pajzsok ereje.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_PackLeader" = "FalkavezérAz egység bátorítja a közeli egységeket, megnövelve ellenállásukat és a mozgási sebességüket. Halálakor felrobban, és megsebzi a közelben lévő követőit." tr "game_buff_tooltip_SLIME_PlayerBuffIcon" = "Nexus Blitz Aura+30%-kal csökkentett töltési idő az idézői varázslatokhoz
    +4 mana 5 másodpercenként
    +5 (+0,5/szint) varázsellenállás
    +10% barátság
    " tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayEnemyHasBlitz" = "Blitzcrank áldása az ellenségnélAz ellenséges csapat tornyai és ágyús minionjai megkapták Blitzcrank Odarántás képességét.Forrás: Semmiképp sem Blitzcrank" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayEnemyHasFeeney" = "Hőskatapult az ellenségnélAz ellenség a Nexusa közelében egy mágikus katapulttal rendelkezik, amely a térkép bármely pontjára kilőhet egy hőst.Forrás: Ellenséges Brian Feeney" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayEnemyHasGA" = "Őrangyal az ellenségnélAz ellenséget őrangyal védi a következő 90 másodpercre. Az őrangyal feltámad a halála után.Forrás: Ellenséges győzelem" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayEnemyHasRegen" = "Mega-Óceánsárkány az ellenségnélAz ellenség harcon kívül gyorsan visszanyeri életerejét és manáját.Forrás: Ellenséges győzelem" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayEnemyHasShield" = "K.N. pajzs az ellenségnélAz ellenséget erős pajzs védi, amely adott mennyiségű sebzést nyel el.Forrás: Ellenséges győzelem" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayYouHaveBlitz" = "Blitzcrank áldásaAz egység tornyai és ágyús minionjai megkapták Blitzcrank Odarántás képességét.Forrás: Semmiképp sem Blitzcrank" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardDisplayYouHaveFeeney" = "HőskatapultA csapatod Nexusa közelében egy mágikus katapult található, amely a térkép bármely pontjára kilőhet egy hőst.Forrás: Brian Feeney" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RewardOOCRegen" = "Mega-ÓceánsárkányAz egység harcon kívül gyorsan visszanyeri életerejét és manáját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RiftHerald_HeraldMoveAway" = "A Hírnök rohamaA Szurdok Hírnöke félrelökte az egységet." tr "game_buff_tooltip_SLIME_RiftHerald_MiniBaronVulnerable" = "Baron szemeA Szurdok Hírnöke ellen a hátulról érkező támadások hatékonyabbak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_RiftHerald_ResistantSkinMiniBaron" = "Torz páncélAz egység minden bénító hatásra immúnis.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_ScuttleRacerNimbleness" = "Ravasz VA sebzés nagyobb, ha az egység nincs elkábítva vagy földbe gyökereztetve.Forrás: Passzív szörnyképesség" tr "game_buff_tooltip_SLIME_Statikk_Shock" = "Statikk sokkolójaAz egység mozgása fokozatosan feltölt egy láncvillámot, amely egy alaptámadással süthető ki.@SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SLIME_VulnerableManager" = "TunyaságAz egység rövid ideig megnövelt sebzést szenved el, miután kábítás, csábítás, földbe gyökerezés, felbőszítés, fellökés, némítás vagy lefegyverzés célpontja volt." tr "game_buff_tooltip_SLIME_WarthogExplosionKnockup" = "Harciszánkó-balesetAz egység a levegőbe repült a Harciszánkó-baleset miatt.Forrás: a Harci szánkó" tr "game_buff_tooltip_SLIME_WarthogNimbleness" = "Mint a villám." tr "game_buff_tooltip_SlipStreamCooldown" = "Viharos hátszélSinged nemrég ezt a hőst használva növelte meg a mozgási sebességét." tr "game_buff_tooltip_SlipStreamMoveSpeedBuff" = "Viharos hátszélSinged megnövelte a mozgási sebességét, amikor elhaladt egy közeli hős mellett." tr "game_buff_tooltip_Slow" = "LassítvaAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SmiteDamageTracker" = "SújtásA Sújtás @f1@ sebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_SniperRange" = "Orvlövészi hatótávAz egység támadásainak hatótávolsága jelentősen megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SnowballFollowupSelf" = "ÜtközésA hős nemrég eltalált egy másik egységet egy Jellel, és az Ütközéssel hozzá tud rohanni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaEHaste" = "A fürgeség dalaSona megnövelte az egység mozgási sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaESelfHaste" = "A fürgeség dalaSona gyorsabban mozog, amíg sebzés nem éri.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaEZone" = "A fürgeség dalaSona bónusz mozgási sebességet ad a közelében lévő szövetségeseknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaPassive" = "Erőakkord3 nem végső képesség elsütése után Sona következő alaptámadása @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz, és további hatása is van, amely Sona legutóbb játszott dalától függ.

    Staccato: további @f3@ (+@f4@) varázssebzést okoz.
    Diminuendo: @f7@ másodpercig a célpont sebzése @f5*100@%-kal (+@f6*100@%) kisebb.
    Tempo: @f10@ másodpercre @f8*100@%-kal (+@f9*100@%) lelassul a célpont.
    " tr "game_buff_tooltip_SonaPassiveCount" = "Erőakkord3 nem végső képesség elsütése után Sona következő támadása bónusz varázssebzést okoz, valamint egy további hatást is kap, ami a legutóbb játszott daltól függ.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaPassiveDebuff" = "DiminuendoA karakter sebzése lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaPassiveReady" = "Erőakkord: KészSona következő támadása bónusz varázssebzést okoz, valamint egy további hatással is bír, amely a legutóbb játszott daltól függ.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaQProcAttacker" = "A bátorság himnuszaSona bónusz varázssebzést biztosít az egység következő támadásához.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaQZone" = "A bátorság himnuszaA Sona hatókörében tartózkodó szövetségesek következő támadása bónusz varázsssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaR" = "CrescendoAz egység táncol, gyakorlatilag elkábították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaWShield" = "A kitartás áriájaSona pajzsot vont az egység köré, amely elnyeli a kapott sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SonaWZone" = "A kitartás áriájaSona ideiglenes pajzsot biztosít a hatókörében tartózkodó szövetségeseknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SorakaEPacify" = "NapéjegyenlőségAz egységet elnémították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SorakaESnare" = "NapéjegyenlőségAz egység a földbe gyökerezett, és nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SorakaPassive" = "MegváltásSoraka gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SorakaQ" = "CsillaghívásAz egység lelassult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SorakaQRegen" = "MegfiatalodásAz egység életerőt nyer vissza, és megnő a mozgási sebessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SorakaW" = "CsillagkúraAz egység erősebb páncéllal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Soul_Shroud_Aura_Friend" = "Léleklepel aurájaA közelben tartózkodó szövetséges hősök töltési idői lecsökkennek, manájuk pedig gyorsabban regenerálódik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Soul_Shroud_Aura_Self" = "LéleklepelA hős töltési idői lecsökkennek, manája pedig gyorsabban regenerálódik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Soul_Sphere" = "LélekgömbAz egység nagyobb életerővel és varázserővel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SoulEater" = "LélekfalóNasus @f1@% bónusz életlopással rendelkezik." tr "game_buff_tooltip_SoulNexus" = "LéleknexusNasus képességeit lelkek táplálják, ezeket használja mana helyett (több lélek = nagyobb varázslási potenciál). Ezenfelül Nasus 4/5/6 életerő-regenerálódást is kap 5 másodpercenként minden egyes aktív lélek után.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SoulNexusCounters" = "Léleknexus (lelkek)Nasus jelenleg @Stack@ lélekkel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Sow_The_Wind" = "SzellőJanna gyorsabban mozog, és képes keresztülhatolni az egységeken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SpawnLockSpeed" = "ÉlrajtAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt. A teleportálás megszünteti ezt a hatást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SpectralFury" = "A kopogó szellem felemelkedéseAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Spell_Immunity" = "VarázsimmunitásAz egység immunis a varázslatok és a képességek hatásaira.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Spell_Shield" = "VarázspajzsA következő ellenséges képesség nem lesz hatással erre a hősre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Spell_Shield_Regen" = "Varázspajzs általi regenerálódásAz egység mana-regenerálódása gyorsabb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Spellblade" = "VarázspengeAz egység következő támadása további sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SpellthiefsPenaltyBuff" = "SarcszünetÁtmenetileg nem szerezhetők Sarc jelzők, és nem termelődik arany 10 másodpercenként.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SpellWeaving" = "VarázslatszövésAz egység varázslatai többet sebeznek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Spiked_Shell" = "Tüskés páncélRammus @f3@ (+@f1@) (a páncélja @f2@%-a) bónusz varázssebzést okoz az alaptámadásaival." tr "game_buff_tooltip_Spiked_Shield" = "Tüskés pajzsAz egység visszaveri a fizikai támadások sebzését.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Spirit_Visage" = "SzellemarcHa az egység életereje @Effect3Amount*100@% alá csökken, minden másodpercben visszatölti az életereje @Effect4Amount*100@%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SRHomeguardSpeed" = "BázisvédőHa épp nem csatázik, az egység gyorsabban regenerálódik a forrásnál, és a mozgási sebességére jelentős bónuszt kap, amely fokozatosan enyészik el.

    (Ezt a hatást minden hős megkapja, ha eltelt 20 perc a játékból.)
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SRU_Baron_Corruption" = "ÜrességrontásBaron Nashort pusztító aura veszi körül. Ha feldühítik, folyamatosan Korrózió jelzőket alkalmaz a közeli hősökre, és rendszeres időközönként varázssebzést okoz annak a hősnek, akin a legkevesebb Korrózió jelző van. A Korrózió jelzők csökkentik az egység páncélját és varázsellenállását.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SRU_Baron_Debuff" = "Mohó korrózióAz egység páncélja és varázsellenállása @f1@ egységgel csökken (jelzőnként –0,5). Baron Nashor rendszeres időközönként varázssebzést okoz annak a közeli hősnek, akin a legkevesebb Korrózió jelző van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SRU_Baron_Target" = "A Baron tekinteteAz egység 50%-kal kevesebb sebzést okoz Baron Nashornak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Sru_CrabNimbleness" = "Ravasz VA sebzés nagyobb, ha az egység nincs elkábítva vagy földbe gyökereztetve.Forrás: Passzív szörnyképesség" tr "game_buff_tooltip_Stark's_Fervor" = "Zeke hírnökeAz egység páncélja meggyengült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Stark's_Fervor_Aura" = "Zeke hírnöke – SzövetségesA hős a szövetségesével növeli a töltetek számát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Stark's_Fervor_Self" = "Zeke hírnöke – KötelékA hős a szövetségesével növeli a töltetek számát.
    Utolsó kritikus tombolás: @f1@
    Legjobb kritikus tombolás: @f2@
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_StaticField" = "Statikus mezőBlitzcrank támadásai késleltetett áramütést okoznak az ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Stealth" = "LáthatatlanAz egység nem látható.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Stun" = "ElkábítvaAz egységet elkábították. Nem képes semmilyen cselekvésre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerBarrier" = "MegvédveAz egység védve van a sebzéstől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerBattleCry" = "ÉlénkségAz egység nagyobb támadási sebességgel és varázserővel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerClairvoyanceSight" = "LeleplezveAz egységet leleplezte egy nemrég alkalmazott Távolbalátás.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerExhaustDebuff" = "Kifárasztás – gyengítő hatásAz egység sebzése jelentősen lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerExhaustSlow" = "Kifárasztás – lassításAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerFlashHaste" = "Elfedett Átvillanás20%-kal növeli a mozgási sebességet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerHeal" = "Gyógyítás: gyorsításAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerIgnite" = "Idézői ÉgetésAz egység másodpercenként sebződik, és a Súlyos seb hatása alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerOdinPromote" = "ElőléptetésAz egység a parancsnoki pontok ellen bevethető ágyúvá lett előléptetve. Jelentős bónuszokkal rendelkezik, és a megölt egységek után aranyat biztosít a megidézőjének.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerOdinSabotage" = "SzabotázsAz egység sebzése 50%-kal lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerOdysseyFlash" = "TérugrásAz egység az Ora erejét használva indít rohamot. Ezalatt sérthetetlen és célba vehetetlen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerOdysseyRevive" = "ÚjjáélesztésAz egység újjáéleszt egy elesett szövetségest! Maradj a körön belül!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerPoroThrow" = "PororohamAz egységet nemrég eltalálta egy ellenséges poro. Vigyázat! Egy ellenséges hős akár hozzá is rohanhat!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerPromoteSR" = "ElőléptetésAz egység ostromminionná vált. Jelentős bónuszokkal rendelkezik, és a megölt egységek után aranyat biztosít az aktiváló hősnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerReturn" = "MegvédveAz egység védve van a sebzéstől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerReviveSpeedBoost" = "Újjáéledő sietségAz egység gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerSnowball" = "ÜtközésAz egységet nemrég eltalálta egy ellenséges Jel, ezért az Igazlátás hatása alatt áll.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerSnowURFSnowball_Mark" = "Ultra ÜtközésAz egységet nemrég eltalálta egy ellenséges Ultra Jel, ezért az Igazlátás hatása alatt áll, és céltábla került a hátára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerSnowURFSnowball_Mark_FollowupSelf" = "Ultra Rettentő ÜtközésA hős nemrég eltalált egy másik egységet egy Ultra Jellel, és az Ultra Ütközéssel hozzá tud rohanni. Ha rendelkezik porókkal, akkor átváltozhat poróvá, és úgy rohamozhat, mert mágia, meg ilyenek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SummonerTeleportHaste" = "Elfedett Teleport30%-kal növeli a mozgási sebességet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Sunfire_Cape_Aura" = "Égő áldozat auraAz Égő áldozat aurája másodpercenként sebzi az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Sunfire_Cape_Self" = "Égő áldozatA hős folyamatosan sebzi a közelében tartózkodó ellenfeleket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SunfireVeilParticle" = "Napsugár fátylaA hős folyamatosan sebzi a közelében tartózkodó ellenséges egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SuperMinionAura" = "Feltüzelt minionAz egységet feltüzelte egy közeli szuperminionForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SuperMinionBuff" = "MinionparancsnokAz egység jelenléte bátorítja a közeli minionokat, így 70%-kal nagyobb sebzést biztosít nekik, és 70 ponttal növeli a páncéljukat és a varázsellenállásukat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Suppression" = "MagatehetetlenAz egység nem tud mozogni, támadni és varázsolni, valamint az idézői varázslatai is használhatatlanok.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SustainedMagicDamageDefense" = "SemmiEnnek a régi erősítésnek nincs semmilyen hatása.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SwainERoot" = "SohamozgásAz egység nem tud elmozdulni a helyéről.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SwainPassive" = "

    Hollók seregeHollók lakomája: ha Swain rákattint a jobb egérgombbal egy mozgásképtelen ellenfélre, azzal maga felé húzza őt, kiszakít belőle egy lélektöredéket, és @f3@ (+@f4@) varázssebzést okoz neki (@f1@ másodperc töltési idő).

    Sereg: az ellenséges hősök halálukkor egy lélektöredéket hagynak hátra, amelyet Swain felvehet, és ezzel @f5@ életerőt nyer vissza.

    Swain legfeljebb @f6@ lélektöredéket halmozhat fel.
    " tr "game_buff_tooltip_SwainPassivePull" = "Hollók lakomájaAz egységet a levegőbe lökték, így cselekvésképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SwainR" = "Démoni felemelkedésSwain szabadjára engedi a benne lakozó démont, amivel megnöveli maximális életerejét, és életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenféltől (elsősorban hősöket célozva meg).

    @f1@ életerő elszívása után Swain pusztító lélektüzet lövell ki magából, befejezve ezzel átalakulását.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SwainRSoulBurn" = "LélekégésSwain életerőt szív el az egységtől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SwainWReveal" = "A birodalom tekinteteAz egységet felfedték.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Swashbuckler" = "SzájhősGangplank 30%-kal több sebzést okoz azoknak a célpontoknak, amelyeknek az életereje 30% alatt van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_SyndraPassive" = "TranszcendensSyndra képességeihez a maximális szinten további hatások társulnak.

    Sötét gömb: 15%-kal nagyobb sebzés hősök ellen.
    Az akarat ereje: 20% bónusz tényleges sebzést okoz.
    Gyengék szétszórása: a varázslat szélessége 50%-kal nő.
    Zabolátlan erő: a hatótáv 75 egységgel nagyobb.
    " tr "game_buff_tooltip_SyndraW" = "Az akarat erejeSyndra befogott egy egységet, amit el tud dobni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TabletOfCommand" = "A hősiesség aurája – ZászlóA szövetségesek életerő-regenerálódása felgyorsul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TabletOfCommandAlly" = "A hősiesség aurája – ZászlóAz egység életerő-regenerálódása felgyorsult.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TabletOfCommandMinion" = "VezérzászlóAz egység nagyobbat sebez.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchEShield" = "Vastag bőrTahm Kenchet a Vastag bőr pajzsa védi.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchNewR" = "Mélységi merülésTahm Kench mélységi merülésre készül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchPassive" = "ÍzelítőA támadások és a varázslatok @f1@ (Tahm Kench teljes életerejének @f2@%-a) bónusz varázssebzést okoznak, ami hősök ellen legfeljebb 3 alkalommal halmozódik. A 3. jelző elérése esetén a Nyelvcsapás és a Lakoma erősebb hatást fejt ki az adott hősre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchPDebuffController" = "ÍzelítőTahm Kench megízlelte ezt az egységet. Ha összegyűlik 3 jelző, be is tudja kebelezni őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchPDebuffCounter" = "ÍzelítőTahm Kench megízlelte ezt az egységet. Ha összegyűlik 3 jelző, be is tudja kebelezni őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchQSlow" = "NyelvcsapásAz egységet lelassította a Nyelvcsapás.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchQStun" = "NyelvcsapásAz egységet elkábította a Nyelvcsapás.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TahmKenchWHasDevouredTarget" = "LakomaTahm Kench bekebelezett egy célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Tailwind" = "HátszélGyorsabban mozog Janna felé.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TailwindSelf" = "HátszélJanna mozgási sebessége passzívan @f1@%-kal nő, és a közelében tartózkodó szövetséges hősökre is kiterjed, ha Janna irányába mozognak.

    Ezenkívül Janna alaptámadásai és egycélpontos varázslatai bónusz mozgási sebességének @f3@%-ával megegyező bónusz varázssebzést okoznak.
    Jelenlegi bónusz: @f2@
    " tr "game_buff_tooltip_Takedown" = "HarapásNidalee következő alaptámadása további sebzést okoz a célpont hiányzó életereje alapján.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaliyahPassive" = "SziklaszörfTaliyah @f1@% mozgási sebességet nyer, ha falak közelében mozog. A hatás csak harcon kívül érvényesül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TalonPassive" = "A kés hegyeTalon varázslatai Sebeket ejtenek a hősökön és a hatalmas szörnyeken @f9@ másodpercre; a hatás legfeljebb 3 jelzőt halmozhat rájuk.

    Ha Talon alaptámadása eltalál egy célpontot, akin már 3 Seb jelző van, kivérezteti, @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést okozva @f8@ másodperc alatt.
    " tr "game_buff_tooltip_TalonPassiveBleed" = "A kés hegyeAz egység vérzik, és folyamatosan jelentős sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TalonPassiveStack" = "A kés hegyeAz egységet eltalálta Talon egyik képessége. A 3. találat után Talon következő támadása súlyos vérzési sebzést okoz az egységnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TalonRHaste" = "Árnytámadás – sietségAz egység mozgási sebessége megnő.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TalonRStealth" = "ÁrnytámadásTalon lopakodik, és csak a közeli ellenséges tornyok észlelik. A következő varázslata vagy támadása után nem lopakodik tovább, és a szétszórt pengék a megjelenési helyére gyűlnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Tantrum" = "Kitörő dühAmumu kevésbé sebződik a fizikai támadásoktól. Ha Amumut eltalálják, a Kitörő düh töltési ideje csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TantrumCounter" = "Kitörő düh számlálója (@Stack@)Amumu töltést gyűjt a Kitörő düh használatához.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaricE" = "KáprázatTaric elkábította ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaricPassive" = "HősködésA varázslatok elsütése felerősíti Taric következő 2 alaptámadását, amelyek @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoznak, az alapképességek töltési ideje @f3@ másodperccel csökken, és a támadások gyors egymásutánban sújtanak le a célpontra." tr "game_buff_tooltip_TaricPassiveAttack" = "HősködésA varázslatok elsütése felerősíti Taric következő 2 alaptámadását, amelyek bónusz varázssebzést okoznak, a varázslatok töltési ideje csökken, a támadások pedig gyors egymásutánban sújtanak le a célpontra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaricR" = "Kozmikus ragyogásTaric ideiglenesen sebezhetetlenné tette ezt az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaricW" = "Erőd-pajzsAz egység átmenetileg védve van a sebzésektől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaricWAllyBuff" = "ErődAz egységnek Taric közelében nagyobb a páncélja, és ő is elsüti Taric képességeit.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TaricWSelfBuff" = "ErődAz egység erősebb páncéllal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Taunt" = "FelbőszítveAz egységet támadásra kényszerítették.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TechmaturgicalRepairBots" = "Hextech-affinitásMegnövelt mozgási sebesség a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TeemoMushroomCD" = "GyűjtögetésTeemo gombát szed.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TeemoToxicDelay" = "Késleltetett mérgezésAz egységet megmérgezték, és nemsokára varázssebzést szenved el, illetve lelassul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Teleport" = "TeleportálásA hős egy távoli helyre teleportál.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Teleport_Target" = "Célzott teleportálásEgy hős ehhez az egységhez teleportál.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_The_Black_Cleaver" = "A fekete hasítóbárdAz egység páncélja meggyengült.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Thornmail" = "TüskevértTalálat esetén a kapott sebzés 20%-át (minimum 20 egység) visszafordítja a támadóra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreeSistersAsheDefeatedLissandra" = "Freljord királynőjeHelyreállt Freljord természetes rendje. Ashe egy szebb jövő felé fogja vezetni népét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreeSistersAsheDefeatedSejuani" = "Freljord királynőjeFreljord békéje helyreállt. Ashe egy szebb jövő felé fogja vezetni népét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreeSistersLissandraDefeatedAshe" = "Freljord királynőjeLissandra az uralma alá hajtotta Freljord törzseit. Küszöbön áll a Jégszülött felemelkedése.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreeSistersLissandraDefeatedSejuani" = "Freljord királynőjeNincs senki, aki elég erős lenne, hogy megállítsa Lissandrát. Küszöbön áll a Jégszülött felemelkedése.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreeSistersSejuaniDefeatedAshe" = "Freljord királynőjeFreljord megtisztult a gyengeségtől. Senki sem dacolhat Sejuani uralmával.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreeSistersSejuaniDefeatedLissandra" = "Freljord királynőjeFreljord megtisztult. Senki sem dacolhat Sejuani uralmával.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ThreshPassive" = "KárhozatThresh begyűjtheti a közelében meghalt ellenségek lelkeit, ami által növeli páncélját és képességei kezdeti sebzését.

    Páncél, VE, százalékos alapsebzés: @f2@.

    Lelkek száma a következő növekedésig: @f1@
    " tr "game_buff_tooltip_ThreshPassiveSouls" = "KárhozatThresh begyűjti a halott ellenségei lelkét úgy, hogy elsétál mellettük. Ezzel tartósan megnöveli páncélját és varázserejét. Ugyanakkor Thresh szintlépéskor nem kap páncélt.

    A hősök és a nagy minionok lelke mindig begyűjthető, míg a kis minionok csak néha hagynak lelket maguk után.
    " tr "game_buff_tooltip_ThreshPassiveSoulsGain" = "KárhozatThresh @f1@ lelket gyűjtött össze
    Bónusz páncél és varázserő: @f2@
    A következő lélek értéke: @f3@
    " tr "game_buff_tooltip_ThreshPassiveSoulsGainOver" = "LéleklakomaThresh lelkek iránti vágya határtalan. Minden újabb lélek után további páncélt és varázserőt kap.

    Thresh @f1@ lelket gyűjtött össze.
    " tr "game_buff_tooltip_ThreshQ" = "MegbilincselveThresh maga felé húz egy szerencsétlen lelket." tr "game_buff_tooltip_ThreshQPassive" = "NyúzásThresh következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_ThreshQSelfRoot" = "BilincsThresh maga felé húz egy szerencsétlen lelket." tr "game_buff_tooltip_ThreshWShield" = "Lélekfény égiszeA hős védve van a sebzéstől." tr "game_buff_tooltip_TimeBomb" = "Időzített bombaAz egységre egy időzített bombát tettek. Ez hamarosan felrobban, és megsebzi a körülötte található egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TimeWarp" = "IdőhajlításAz egység mozgási sebessége jelentősen megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Tormented_Armor" = "Harcedzett páncélAz egység erősebb páncéllal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Toxic_Attack" = "Mérgező támadásTeemo támadásai megmérgezik a célpontot, aki emiatt egy ideig folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Toxic_Shot" = "MéreglövedékAz egységet megmérgezték, így minden másodpercben sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TransmutationCrystalBank" = "PénzjutalomAmikor legközelebb ölsz, te és a közeledben tartózkodó szövetségeseid ráadás aranyat kaptok.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TransmutationCrystalBankTT" = "PénzjutalomAmikor legközelebb megölsz valakit, te és a közeledben tartózkodó szövetségeseid ráadás aranyat kaptok.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrapLimiter" = "CsapdakorlátozásAz egység csapdái közül egyszerre legfeljebb @f1@ lehet aktív. Jelenleg @f2@/@f1@ aktív csapdád van (még @f3@ csapda maradt). A megengedett csapdamennyiség túllépésekor a legrégebbi csapda eltűnik." tr "game_buff_tooltip_TravelSizeElixirOfIron" = "Kis méretű elixír – VasAz egység életereje, kitartása és mérete megnő, a szövetségesek pedig hozzá sietnek.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TravelSizeElixirOfSorcery" = "Kis méretű elixír – FeketemágiaAz egység varázsereje és mana-regenerálódása nagyobb lesz, és időnként fokozott tényleges sebzést okoz a hősöknek és a tornyoknak.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TravelSizeElixirOfWrath" = "Kis méretű elixír – DühAz egység sebzése nagyobb, és az ellenséges hősöknek okozott fizikai sebzés gyógyítja őt.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineLanternReveal" = "LeleplezveHa egy ellenséges oltárra állsz, azzal láthatóvá válsz az ellenség számára!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineMasterBuffT0" = "Nincs oltárFoglald el az oltárokat, hogy bónuszokat kapj!
    0 elfoglalt oltár
    + Bónusz mana-regenerálódás
    +10% mozgási sebesség
    Minion vagy szörny megölésekor a maximális életerő 1%-a visszatöltődik.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineMasterBuffT0Hexakill" = "Nincs oltár (Hexakill)Foglald el az oltárokat, hogy bónuszokat kapj!

    0 elfoglalt oltár
    + Bónusz mana-regenerálódás
    +10% mozgási sebesség
    Felerősített hazateleportálás + a minionok +@f1@% életerővel és sebzéssel indulnak el
    + Immunissá tesz Vilemaw hálójára
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineMasterBuffT1" = "Egy oltárFoglald el az oltárokat, hogy bónuszokat kapj!
    1 elfoglalt oltár
    + Bónusz mana-regenerálódás
    +10% mozgási sebesség
    Minion vagy szörny megölésekor a maximális életerő 1%-a visszatöltődik.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineMasterBuffT1Hexakill" = "Egy oltár (Hexakill)Foglald el az oltárokat, hogy bónuszokat kapj!

    1 elfoglalt oltár
    + Bónusz mana-regenerálódás
    +10% mozgási sebesség
    Felerősített hazateleportálás + a minionok +@f1@% életerővel és sebzéssel indulnak el
    + Immunissá tesz Vilemaw hálójára
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineMasterBuffT2" = "Két oltárFoglald el az oltárokat, hogy bónuszokat kapj!
    2 elfoglalt oltár
    + Bónusz mana-regenerálódás
    +10% mozgási sebesség
    Minion vagy szörny megölésekor a maximális életerő 1%-a visszatöltődik.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TreelineMasterBuffT2Hexakill" = "Két oltár (Hexakill)Foglald el az oltárokat, hogy bónuszokat kapj!

    2 elfoglalt oltár
    + Bónusz mana-regenerálódás
    +10% mozgási sebesség
    Felerősített hazateleportálás + a minionok +@f1@% életerővel és sebzéssel indulnak el
    + Immunissá tesz Vilemaw hálójára
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Tremors2" = "FöldrengésA Rammustól kiinduló rengések sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és lelassítják őket. A Földrengés kétszeres sebzést okoz a tornyoknak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TremorsSlowVisual" = "Földrengés – lassításA Földrengés halmozódó lassító hatást alkalmaz a célpontra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrinketSweeperLvl3" = "Érzékelő – Látó fejlesztésEz az egység felfedi és hatástalanítja a közeli láthatatlan csapdákat, és érzékeli a rejtett tárgyakat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TristanaE" = "Robbanó töltetekAz egységre egy időzített bombát tettek. Ez hamarosan felrobban, és megsebzi a körülötte található egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TristanaE_Stack" = "Felerősített robbanó töltetekA célpontra helyezett robbanótöltet megnövelt sebzést fog okozni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleCircle" = "JégoszlopAz egységet Trundle Jégoszlopa eltolja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleDesecrateBuffs" = "Fagyos birodalomTrundle mozgási és támadási sebessége nagyobb, és minden forrásból több gyógyítást kap.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleDiseaseOverseer" = "Királyi sarcHa Trundle közelében meghal egy ellenséges egység, ő visszanyeri az ellenség maximális életerejének @f2@%-át. " tr "game_buff_tooltip_TrundlePain" = "LeigázásAz egység életerejét Trundle megcsapolja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundlePainBuff" = "LeigázásTrundle életerőt, páncélt és varázsellenállást szív el egy ellenségtől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundlePainShred" = "LeigázásAz egység páncélját és varázsellenállását Trundle megcsapolja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleQ" = "Veszett harapásTrundle sebzése megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleQDebuff" = "Veszett harapásAz egység sebzése lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleTrollSmash" = "Veszett harapásTrundle következő támadása bónusz sebzést okoz, és sebzést szív el a célponttól.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TrundleWallPush" = "JégoszlopAz egységet a Trundle által megidézett Jégoszlop eltolja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TryndamerePassive" = "Harci dühTryndamere minden ütéssel 5, a kritikus csapásokért pedig 10 dühpontot nyer, egy egység elpusztításáért pedig 10 extra dühpontot kap. Ha 8 másodpercig nem harcol, Tryndamere 5 dühpontot kezd veszíteni másodpercenként.

    Minden dühpont +@f1@%-kal növeli a kritikus sebzési esélyt.

    Jelenlegi bónusz kritikus sebzési esély: @f2@%
    " tr "game_buff_tooltip_TryndamereQ" = "Vérszomj @Stack@Tryndamere @f1@ egységnyi bónusz sebzéshez jut, a kritikus csapása pedig @f2@%-kal erősebb lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TryndamereW_AttackDown" = "MegfélemlítésAz egység reszket a félelemtől, ezért kisebb a sebzése.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TryndamereW_Slow" = "MegfélemlítésAz egység gyáva, mint egy nyúl. A mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TT_FearImmunity" = "IjedségEz az egység már retteg, nem lehet többször megijeszteni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TT_SpeedShrine_Buff" = "SebességnövelőAz egység mozgási sebessége 20%-kal megnőtt. Ez a bónusz fokozatosan elmúlik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TT_SpiderBossMinionSwap" = "Túl ijesztőEz az egység túl ijesztő! Gyorsabban mozog, nagyobb a sebzése és a támadási sebessége, erősebb a páncélja és a varázsellenállása, és rettegést kelt a túl közel kerülő ellenséges minionokban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TTBossBuff" = "A pusztító düh címereA hős szellemként suhanva felerősíti a közeli szövetséges minionokat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TTSpiderbossAttack2" = "Gonosz szúrásGonosz szúrásForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TTSpiderbossAttack3" = "Gonosz szúrásGonosz szúrásForrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TTSpiderbossAttackDebuff" = "KorrózióAz egység páncélja, varázsellenállása és támadási sebessége Vilemaw minden egyes találatával csökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Turret_Decay" = "VarázslátásAz egység látja a láthatatlan egységeket, és folyamatosan, adott időközönként páncélt és varázsellenállást veszít.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Turret_Idle" = "ToronyA tornyok a következő bónuszokkal rendelkeznek:

    Láthatatlan egységek észlelése
    30 % páncéltörés
    Minden egymást követő lövésnél bónusz sebzés a hősök ellen
    " tr "game_buff_tooltip_Turret_Shield" = "ToronypajzsAz egységet a tornyok 30%-kal kisebb mértékben sebzik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TurretFortification" = "ErődítésA tornyok megnövelt páncéllal és varázsellenállással rendelkeznek. A minionok eltávolíthatják ezt a bónuszt." tr "game_buff_tooltip_TurretInitialArmor" = "BástyaA torony bónusz páncéllal rendelkezik." tr "game_buff_tooltip_TwitchAmbushBuff" = "LestámadásTwitch támadási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchDeadlyVenom" = "Halálos méregAz egységet megmérgezték, és folyamatosan sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchDeadlyVenomMarker" = "Halálos fertőzésTwitch alaptámadása megfertőzi a célpontot, aki @f2@ másodpercig másodpercenként @f1@ tényleges sebzést szenved el. A hatás legfeljebb @f3@ alkalommal halmozódhat. (Maximális másodpercenkénti sebzés: @f1*6@)" tr "game_buff_tooltip_TwitchGangsterUlt" = "Mehettek vissza a balettbe ugrálni!Twitch támadásai nagy hatótávval bírnak, és áthatolnak az egységeken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchHideInShadows" = "ElrejtőzésTwitch álcázva van, és megnőtt a mozgási sebessége.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchHideInShadowsImproved" = "Továbbfejlesztett ElrejtőzésTwitch az Elrejtőzést használva gyorsan álcázhatja magát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchHideInShadowsUltDelay" = "Készenléti Mehettek vissza a balettbe ugrálni!A Mehettek vissza a balettbe ugrálni! akkor aktiválódik, amikor Twitch kilép az álcázásból.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchUlt" = "A helyedben imádkoznékTwitch támadásai nagy hatótávval bírnak, és áthatolnak az egységeken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_TwitchVenomCaskDebuff" = "Méreghordó lassításaAz egység mozgási sebessége kisebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrBearActivation" = "Őserejű rohamUdyr egy grizzly elszántságával lendül támadásba, gyorsabban mozog, és figyelmen kívül hagyja az egységekkel való ütközést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrBearStance" = "Medve alakUdyr úgy letaglózza ellenfelét, hogy az elkábul. Ez a hatás ugyanazon a célponton rövid ideig nem ismételhető meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrBearStunCheck" = "LetaglózásAz egységet Udyr Medve alakban nemrég eltalálta. Udyr következő támadásai nem fogják elkábítani.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrMonkeyAgilityBuff" = "MajomügyességUdyr nemrég felvett egy alakot, ezért nagyobb támadási és mozgási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrPassiveBuff" = "MajomügyességAlakváltáskor Udyr @f7@ másodpercre @f4*100@% támadási sebességet és @f5@ mozgási sebességet nyer (legfeljebb @f6@ alkalommal halmozódik)." tr "game_buff_tooltip_UdyrPhoenixActivation" = "FőnixtűzUdyr pulzáló tűzhullámokat lő ki, amik megsebzik a közelben tartózkodó ellenséges egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrPhoenixStance" = "Főnix alakUdyr minden harmadik támadásnál tűzbe borítja az előtte álló ellenségeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrTigerPunch" = "A tigris gyorsaságaUdyr támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrTigerPunchBleed" = "A Tigriscsapás sebeAz egység folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrTigerStance" = "Tigris alakUdyr első támadása és minden harmadik azt követő támadása felhasítja a célpontot, aki így egy ideig folyamatosan sebződik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrTurtleActivation" = "Lelki páncélUdyrt egy ideiglenes páncél védi, amely elnyeli a kapott sebzést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UdyrTurtleStance" = "Teknős alakUdyr első támadása és minden harmadik azt követő támadás gyógyítja őt a maximális életerejének megfelelő mértékben.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Undying_Rage" = "Halhatatlan dühTryndamere életereje nem csökkenhet nullára.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UnstoppableForce" = "Megállíthatatlan erőAz egységet nem lehet megállítani, amíg el nem éri a célpontját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UnstoppableForceStun" = "Megállíthatatlan erőAz egységet a levegőbe repítették.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Upgrade_Buff" = "FEJLESZTÉS!!!Heimerdinger H28G fejlesztésű tornyai lelassítják az ellenséget, extra Hextech mikrorakétákat lő, és a CH-1 sokkoló gránátjai gyorsabban repülnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UpgradeSlow" = "FEJLESZTÉS: lassítás!!Ez a torony mozgást lassító lövedékeket lő ki.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UPGRADESuperCharge" = "SzuperrohamAz egység jelentősen nagyobb támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UrAniumRounds" = "Ur'Anium gyűrűkAz egység támadása 1 ponttal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását (50 pontig halmozódik).Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UrAniumRoundsHit" = "Ur'Anium gyűrűk gyengítéseAz egység páncélja és varázsellenállása lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_UrgotEShield" = "Megvető roham (pajzs)Urgot védve van a sebzésektől." tr "game_buff_tooltip_UrgotEStun" = "Megvető roham kábításaAz egység elkábult." tr "game_buff_tooltip_UrgotPassive" = "Zaun lángjaiUrgot alaptámadásai és a Tisztogatás hatására lángcsóvák csapnak ki a lábaiból, amelyek @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoznak.

    @f6@ másodperc töltési idő lábanként.

    Szörnyek esetén a sebzés legfeljebb @f7@.
    " tr "game_buff_tooltip_UrgotQSlow" = "Korróziós töltet lassításaAz egység lelassult." tr "game_buff_tooltip_UrgotR" = "Halálos félelemEz az egység nagy slamasztikában van." tr "game_buff_tooltip_UrgotRFear" = "Félelem a halál utánMeneküljetek, nyomorultak!" tr "game_buff_tooltip_UrgotRSuppress" = "KegyelemdöfésPápá!" tr "game_buff_tooltip_UrgotW" = "TisztogatásUrgot lekuporodik, és gyors ütemben tüzelni kezd a legközelebbi egységre." tr "game_buff_tooltip_UrgotWTarget" = "A tisztogató célpontjaUrgot a célpontjára tüzel." tr "game_buff_tooltip_ValkyrieSound" = "ValkűrCorki az ég felé tör, nyomában pedig pusztítás jár.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VanguardAura" = "Élharcos aurájaA közelben tartózkodó szövetséges hősök erősebb páncéllal és varázsellenállással rendelkeznek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VanguardBuff" = "ÉlharcosAz egység @f1@ egységgel erősebb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VarusPassiveBuff" = "Élő bosszúAmikor Varus megöl egy ellenfelet, elönti a bosszúszomj, és @f5@ másodpercig megnő a támadási sebessége.

    Hősök elleni gyilkosság vagy assziszt: +@f1@% (+@f2@%) támadási sebesség.

    Nem hős típusú egység megölése: +@f3@% (+@f4@%) támadási sebesség.
    " tr "game_buff_tooltip_VarusPassiveBuffDisplay" = "Élő bosszúVarus támadási sebessége megnőtt egy ellenség elpusztítását követően.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VarusRRoot" = "A romlás láncaVarus megkötözte az ellenséget.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VarusRShackles" = "A romlás láncaEnnek az egységnek távolabb kell mennie a közeledő rontástól, hogy elkerülje a megkötözést.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VarusW" = "Mételyező tegezVarus támadásai nagyobb varázssebzést okoznak, és a Mételyezés hatását is alkalmazzák.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VarusWDebuff" = "MételyVarus képességei extra sebzést okoznak az egységnek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VayneCondemn" = "ElítélveAz egység hátrarepül, miután eltalálta a Vayne nehéz számszeríjából kilőtt egyik nyíl. Ha nekiütközik valaminek, elkábul.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VayneInquisition" = "InkvizícióVayne megtorlást zúdít az ellenségeire. Sebzése megnő, illetve további mozgási sebességet nyer az Éji vadászból, a Bukfenc töltési ideje csökken, a Bukfencet követően pedig lopakodni kezd.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VayneInquisitionStealth" = "LopakodásVayne lopakodik, és csak az ellenséges tornyok észlelik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VayneSilverDebuff" = "Ezüst nyilakVayne bónusz sebzést okoz, ha háromszor eltalálja ezt a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VayneSilveredBolts" = "Ezüst nyilakAz ugyanazon célpont elleni minden harmadik támadás vagy képesség a célpont maximális életereje alapján tényleges sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VayneTumble" = "BukfencVayne a következő alaptámadásával nagyobb sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VeigarPassive" = "Elképesztően gonosz hatalomVeigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap, valahányszor a varázslataival eltalál egy ellenséges hőst, ami +1 varázserőt biztosít neki. A kiiktatások további 5 jelzőt adnak.

    Veigar gonoszsága eddig összesen @f1@ varázserőt eredményezett:
  • Baljós gömb: @f2@
    Sötét anyag: @f3@
    Eseményhorizont: @f4@
    Ősrobbanás: @f5@
    Kiiktatások: @f6@
  • " tr "game_buff_tooltip_VeigarPhenomenalEvilPower" = "Elképesztően gonosz hatalomVeigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap, valahányszor a varázslataival eltalál egy ellenséges hőst, ami +1 varázserőt biztosít neki. A kiiktatások további 5 jelzőt adnak." tr "game_buff_tooltip_VeigarPhenomentalEvilPower" = "Elképesztően gonosz hatalomVeigar összesen @f1@ varázserőt szerzett!" tr "game_buff_tooltip_VelkozEStun" = "Levegőbe lökveAz egységet a levegőbe lökte Vel'Koz egyik támadása.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VelkozPassive" = "SzövetbomlásVel'Koz képességei @f3@ másodpercig a Szövetbomlás hatását alkalmazzák az eltalált ellenfelekre. Az alaptámadások frissítik az időtartamot, de nem adnak új jelzőket. Az ellenfél elleni harmadik találat Bomlasztást indít el, és @f1@ (+@f2@) tényleges sebzést okoz." tr "game_buff_tooltip_VelkozQSlow" = "LelassítvaAz egységet a Plazmahasadás lassítja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VelkozR" = "Életporlasztó sugárVel'Koz épp néhány élőlény elporlasztásával van elfoglalva.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VelkozResearchedStack" = "KielemezveVel'Koz kielemzett téged! Az Életporlasztó sugár varázssebzés helyett tényleges sebzést fog okozni neked. A tudomány hatalma.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VelkozResearchStack" = "SzövetbomlásVel'Koz szétbomlasztja a célpontját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViCaitAgitate" = "FelkavarvaMilyen Felkavaró!Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViE" = "Határtalan erőVi következő támadása áthatol az áldozatán.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViEPunch" = "Feltöltött kesztyűkVi feltölti az ütései, hogy keményeket sebezzen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorChaosStormGuide" = "Az ellenállás értelmetlenA fekete lyuk az egység felé tart.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorChaosStormTimer" = "DicsőségViktor irányítja a fekete lyukat.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorEAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.
    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.
    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorGravitonSlow" = "Nagy gravitációAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorGravitonStun" = "Pusztító gravitációAz egységet elkábították.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorPowerTransferReturn" = "KisülésAz egység következő alaptámadása bónusz sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorQAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.
    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.
    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorQEAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.
    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.
    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorQWAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.

    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.
    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorQWEAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.
    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.
    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorShield" = "ElvezetésAz egység átmenetileg védve van a sebzéstől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorWAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.
    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.
    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViktorWEAug" = "Dicsőséges evolúcióViktor megerősítette a képességeit:

    Erőelszívás: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége 30%-kal megnő.
    Gravitációs mező: az elkábított egységeket egy erő a középpont felé húzza.
    Halálsugár: a Halálsugarat egy robbanás követi.

    Káoszvihar: 20%-kal gyorsabban mozog.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViOnTheCase" = "Rajta az ügyönPiltover legjobbja." tr "game_buff_tooltip_ViPassiveBuff" = "EnergiapajzsVi pajzzsal védi magát.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViPassiveCooldown" = "EnergiapajzsVi pajzsa töltődik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViPassiveMarker" = "EnergiapajzsAz aktivált képességek 3 másodpercig a maximális életerő 15%-ával megegyező erősségű pajzsot biztosítanak Vi számára, ha eltalálnak egy ellenséget (@f3@ másodperc töltési idő).

    Pajzs erőssége: @f2@
    " tr "game_buff_tooltip_ViPassiveReady" = "EnergiapajzsVi pajzsa feltöltődött, és aktiválódik, amint legközelebb eltalál valakit az egyik képességével.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViQ" = "UgrózúzóVi egy nagy erejű ütésre készül.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViQKnockback" = "UgrózúzóEzt az egységet Vi épp most találta el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViR" = "Lerohanásos támadásVi leteríti a célpontját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViRKnockback" = "UgrózúzóEzt az egységet Vi épp most találta el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViRTarget" = "Lerohanásos támadásAz egységet a levegőbe repítették, így cselekvésképtelen.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViW" = "Horpasztó ütésekAz egység gyengébb páncéllal rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViWBuff" = "Elkapni őket!Vi épp most törte szét valaki páncélját, és készen áll, hogy leterítse őt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViWMarker" = "Horpasztó ütésekVi ütései behorpasztják célpontja páncélját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ViWProc" = "Horpasztó ütésekHa Vi háromszor eltalálja ezt az egységet, bónusz sebzést okoz neki, és gyengíti a páncélját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VladimirBloodGorged" = "Karmazsin paktumMinden @f3@ pontnyi bónusz életerő 1 varázserőt, és minden varázserőpont @f4@ bónusz életerőt ad Vladimirnak (saját magával nem halmozódik).

    Bónusz varázserő: @f1@
    Bónusz életerő: @f2@
    " tr "game_buff_tooltip_VladimirE" = "VérdagályVladimir az életerejét egy vértartalékba gyűjti. Ha ezt teljesen feltöltötte, szabadjára eresztheti a tartalmát, megsebezve az ellenfeleket maga körül. Ha teljesen feltöltötte a képességet, le is lassítja őket." tr "game_buff_tooltip_VladimirESlow" = "VérdagályAz egységet lelassította egy teljesen feltöltött Vérdagály." tr "game_buff_tooltip_VladimirHemoplagueDebuff" = "VérpestisAz egység minden forrásból további sebzést szenved el, amíg a Vérpestis fel nem robban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VladimirQBuild" = "TranszfúzióVladimir vérszomja tovább nő a Transzfúzió elsütésekor, ami idővel őrjöngésbe taszítja őt, és felerősíti a következő Transzfúziót. " tr "game_buff_tooltip_VladimirQFrenzy" = "Karmazsin rohamVladimir rövid időre felgyorsul, és amíg az erősítő hatás aktív, a következő Transzfúzió megnövelt sebzést okoz és többet gyógyít." tr "game_buff_tooltip_VladimirSanguinePool" = "VérmedenceVladimir megcélozhatatlan, továbbá lelassítja a fölötte lévő ellenségeket, miközben életerőt szív el tőlük.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VoidStone" = "Az Üresség köveKassadin 15%-kal kevesebb varázssebzést szenved el, és áthaladhat az egységeken." tr "game_buff_tooltip_VoidStoneEmpowered" = "Az Üresség köve felerősítveKassadin @f1@%-kal nagyobb támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearE" = "Magasztos üvöltésAz egységet lelassította Volibear üvöltése.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearHatred" = "Időőrzők ellensége„Még Zilean sem tarthat távol egy felvértezett medvét a Legendák Ligájától.”" tr "game_buff_tooltip_VolibearHatredZilean" = "Felvértezett medvék ellensége„Az én időmben sosem engedtük volna, hogy egy felvértezett medve belépjen a Legendák Ligájába.”" tr "game_buff_tooltip_VolibearPassiveBuff" = "A vihar választottja Amikor Volibear életereje 30% alá csökken, 6 másodperc alatt a maximális életereje @f1@%-ával gyógyul.

    A Vihar választottjának töltési ideje 2 perc.
    " tr "game_buff_tooltip_VolibearPassiveCD" = "A vihar választottja: nem használhatóVolibear nemrég életerőt töltött vissza, és most vissza kell nyernie az erejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearPassiveHeal" = "A vihar választottja: gyógyulásVolibear gyorsan visszanyeri az életerejét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearQ" = "Vérengző rohamVolibear következő támadásával a levegőbe röpíti a célpontját.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearQSpeed" = "Vérengző roham: gyorsaságVolibear gyorsabban mozog, amikor egy ellenséges hőst üldöz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearRApplicator" = "ViharkarmokVolibear támadásai több ellenfelet is láncvillámként megsebeznek.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearWBuff" = "Őrjöngés: támadási sebességVolibear támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_VolibearWStats" = "Őrjöngés: támadási sebességVolibear támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Vorpal_Spikes" = "Vorpális tüskékCho'Gath támadásai tüskéket idéznek meg, amelyek felnyársalják az ellenséges egységeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Vorpal_Spikes_debuff" = "Vorpális tüskékAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Wall_of_Pain" = "A fájdalom falaAz egység varázsellenállása lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Wall_of_Pain_Slow" = "A fájdalom falaAz egység rendkívül lelassult, és most fokozatosan visszanyeri a normális sebességét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WardCelebration" = "A Hosszú Életű és Egészséges Őrszemek Kiemelt ÉrdemrendjeLehet, hogy jól védték ezt az őrszemet.

    Lehet, hogy olyan ösvényre tették, ahol a kutya sem járt.

    Bárhogy is történt, őrszem mércével hosszú ideig élt, ezért csatlakozhat a nagyon, nagyon, nagyon hosszú ideig életben maradt őrszemek ősi, királyi rendjéhez.
    Forrás: Idő" tr "game_buff_tooltip_WardDisable" = "HatástalanítvaAz őrszemet hatástalanították, így nem biztosít rálátást a környezetére." tr "game_buff_tooltip_WarmogsArmor" = "Warmog vértjeAz egység 5 másodpercenként visszanyeri a maximális életereje 1%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarpBlade" = "HomokjelAz egységet megjelölte a Káprázatkard, így 3 másodpercig látható marad. A Káprázatkard tulajdonosa a Suhanó káprázattal távolabb teleportálhat tőle.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarwickE" = "Állatias üvöltésWarwick csökkentett sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarwickP" = "Örök éhségWarwick alaptámadásai @f1@ bónusz varázssebzést okoznak. Ha Warwick életereje 50% alá csökken, ugyanennyit gyógyul minden támadással. Ha Warwick életereje 25% alá csökken, háromszor annyi életerőt nyer vissza." tr "game_buff_tooltip_WarwickR" = "ÖsszekarmolásWarwick elpusztítja az ellenségét.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarwickW" = "VérszagWarwick vadászik erre a célpontra. Hozzá közelítve megnő a mozgási sebessége, és bónuszt kap a támadási sebességére, amikor őt támadja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarwickWActive" = "VérszagWarwick vadászik. A legközelebbi ellenséges hőshöz közelítve megnő a mozgási sebessége, és ellene nagyobb lesz a támadási sebessége is.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarwickWEnemy" = "VérszagWarwick vadászik erre a sérült célpontra. Hozzá közelítve megnő a mozgási sebessége, és bónuszt kap a támadási sebességére, amikor őt támadja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WarwickWP" = "VérszagWarwick vadászik. Megnő a mozgási sebessége, amikor sérült célpontok felé közelít, és a támadási sebessége, amikor őket támadja.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WaterDragonSlow" = "LelassítvaAz egység lassabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WaveStar_PlayerBuff_StatsModifier" = "Pislákoló csillagfényA megölt Őrzők Csillagfényt hagynak hátra. Ezekre ráállva feltámaszthatod őket, hogy folytassák a harcot!
    Az életlopás @f1*100@%-kal csökken
    A páncél @f2@ ponttal csökken
    A varázsellenállás @f3@ ponttal csökken
    Forrás: Első csillag" tr "game_buff_tooltip_WaveStar_ReviveInvuln" = "SérthetetlenAz egység nemrég újjáéledt vagy újjáélesztették, így rövid ideig sérthetetlen." tr "game_buff_tooltip_WeaponsOfLegend" = "Legendás fegyverekSegíts Ornn-nak teljesíteni a küldetését, hogy erőteljes fejlesztéseket oldhass fel a fegyverekhez a boltban.

    Az aktiváláshoz 5 célpontot kell megölni (az erősítés értéke az aktuális egyenleget mutatja).
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WillOfTheAncientsFriendly" = "Az ősök akarataAz egység nagyobb életvarázzsal és varázserővel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WindbladeBuff" = "ViharpengeA hős következő alaptámadása kritikus csapás lesz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WindbladeMSBuff" = "Viharos gyorsaságA hős gyorsabban mozog.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Winded" = "KifulladvaAz egység kifulladt, így lassabban támad, és nagyobb sebzést szenved el.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WitsEndBuff" = "Utolsó esélyAz egység varázsellenállása @f1@ ponttal megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WizardsRegalia" = "Harci mágusA hős páncélja és varázsereje erősebb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Wooglets_Witchcap" = "Wooglet boszorkánykalapjaAz egység sztázisban van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WormAttack" = "Mohó korrózióAz egység sebzése jelentősen lecsökken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Wrath_of_the_Ancients" = "Az ősök haragjaAz egység jobban sebződik a varázssebzésektől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_WriggleLanternWard" = "Wriggle lámpásának őrszemeAz őrszem felfedi a környező területeket.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Wuju_Style" = "Wuju stílusMaster Yi sebzése nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Wuju_Style_Active" = "Wuju stílus aktívMaster Yi aktiválta a Wuju stílust, és bónusz tényleges sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XayahE" = "PengehívóAz egység nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XayahPassive" = "Éles vágásEgy képesség használata után Xayah következő @f14@ alaptámadása minden útjába eső célpontot megsebez, és @f12@ másodpercre egy tollat hagy hátra.

    A felerősített támadás fő célpontja teljes sebzést szenved el, valamint a találati hatásokat, míg a többi célpontot @f16*100@% sebzés éri. Xayah legfeljebb @f13@ felerősített támadást készíthet elő.

    Holtomiglan – Xayah és Rakan együtt tud hazateleportálni.
    " tr "game_buff_tooltip_XayahPassiveActive" = "Éles vágásXayah következő támadása keresztülhatol a célponton, és egy tollat hagy hátra.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XayahR" = "TollviharXayah a levegőbe ugrott, és nem célozható meg.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XayahW" = "Halálos tollazatAz egység támadási sebessége nagyobb, és az alaptámadásai bónusz sebzést okoznak.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XayahWHaste" = "SietségAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XerathArcanopulse" = "ArkanopulzusXerath feltölti az Arkanopulzust.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XerathAscended" = "ManatöltésMinden @f3@. másodpercben Xerath következő alaptámadása, amit egy minion vagy egy szörny ellen vet be, @f1@ manát tölt vissza. Hősök megtámadása esetén a Manatöltés @f2@ manát tölt vissza.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XerathAscended2OnHit" = "ManatöltésXerath következő alaptámadása manát fog visszatölteni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XerathBarrage" = "Kozmikus csapásXerath többször is bevetheti a Kozmikus csapást.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XerathMageChains" = "Sokkoló gömbElkábítva.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XerathRShots" = "Leszögezett erőXerath még ennyi Misztikus ágyú varázslatot lőhet ki." tr "game_buff_tooltip_XinZhaoEBuffTooltip" = "Vakmerő rohamXin Zhao támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XinZhaoPassive" = "ElszántságMinden harmadik támadás a sebzés @f4@%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz, és @f1@ (+@f2@) (+@f3@) életerőt tölt vissza Xin Zhaónak." tr "game_buff_tooltip_XinZhaoPassiveIconDescription" = "ElszántságMinden harmadik támadás bónusz sebzést okoz, és gyógyítja Xin Zhaót." tr "game_buff_tooltip_XinZhaoQ" = "Hármas támadásXin Zhao következő három támadása bónusz sebzést okoz. A harmadik támadás ezenfelül a levegőbe löki a célpontot.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XinZhaoQKnockup" = "Hármas támadásAz egységet Xin Zhao a levegőbe röpítette.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XinZhaoR" = "Félhold-pörgésXin Zhao erősebb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XinZhaoRangedImmunity" = "ÉberségXin Zhao rendkívül éber, és egy bizonyos távolságon túlról érkező támadásokat teljesen el tud kerülni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_XinZhaoW" = "Csatakiáltás aktiválvaXin Zhao támadási sebessége megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_YasuoDashScalar" = "SzéllovaglásMinden roham 25%-kal növeli a következő sebzését, egészen 50%-ig." tr "game_buff_tooltip_YasuoDashWrapper" = "Kaszáló pengeAz egység rövid ideig immunis Yasuo Kaszáló pengéjére." tr "game_buff_tooltip_YasuoDashWrapperChaos" = "Kaszáló pengeAz egység rövid ideig immunis Yasuo Kaszáló pengéjére." tr "game_buff_tooltip_YasuoPassive" = "A Vándor útjaElszántság: a mozgás Lendületet ad Yasuónak, ami az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Aktuális bónusz: @f2@%.
    " tr "game_buff_tooltip_YasuoPassiveCounter" = "" tr "game_buff_tooltip_YasuoPassiveMSCharge" = "ElszántságHa 100 jelző összegyűlik, Yasuo védelmet kap a következő hőstől vagy szörnytől elszenvedett sebzéssel szemben." tr "game_buff_tooltip_YasuoPassiveMSShieldOn" = "ElszántságYasuo védve van a sebzésektől." tr "game_buff_tooltip_YasuoQ" = "Készülődő vihar" tr "game_buff_tooltip_YasuoQ3W" = "AcélviharYasuo következő Acélvihar képessége egy sorban a levegőbe löki az ellenfeleket." tr "game_buff_tooltip_YasuoRArmorPen" = "Utolsó leheletYasuo kritikus csapásaival figyelmen kívül hagyja az ellenség bónusz páncéljának 50%-át. A bónusz páncél tárgyaktól, rúnáktól és erősítésektől származhat." tr "game_buff_tooltip_YasuoRKnockUpCombo" = "Utolsó leheletA hős a levegőben lebeg, és cselekvésképtelen." tr "game_buff_tooltip_YasuoRStun" = "Utolsó leheletA hős a levegőben lebeg, és cselekvésképtelen." tr "game_buff_tooltip_YorickEFrenzy" = "ŐrjöngésAz egység gyorsabban mozog, ha a jel felé tart." tr "game_buff_tooltip_YorickEMark" = "ÁtokYorick minionjai gyorsabban mozognak, és ezt az egységet támadják." tr "game_buff_tooltip_YorickPassive" = "A lelkek pásztoraAz elátkozott horda: Yorickot legfeljebb @f6@, @f1@ (+@f2@) életerővel és @f3@ (+@f4@) sebzéssel rendelkező Ködjáró követi egy területen belül.

    Végső szolgálat: minden @f7@. ellenfél, aki Yorick közelében hal meg, egy sírt hagy hátra. Az ellenséges hősök után mindig marad sír.

    Ha Yorick minionjai harcba keverednek egy ösvényen, elindulnak azon az ellenfél bázisa felé.
    " tr "game_buff_tooltip_YorickPassiveDeathCounter" = "Végső szolgálatYorick egy sír megásására készül." tr "game_buff_tooltip_YorickPassiveDeathReady" = "Végső szolgálatA következő ellenfél, aki Yorick közelében hal meg, egy sírt hagy hátra." tr "game_buff_tooltip_YorickQBuff" = "Az utolsó rítusYorick következő alaptámadása bónusz sebzést okoz, és életerőt tölt vissza. Ha végez a célponttal, egy sír marad hátra." tr "game_buff_tooltip_YorickRBigGhoul" = "A Köd AsszonyaA közelben meghalt ellenfelek Ködjárókként támadnak fel." tr "game_buff_tooltip_YorickRMark" = "Az Asszony érintéseYorick támadásai bónusz sebzést okoznak ennek a célpontnak." tr "game_buff_tooltip_ZacE" = "Rugalmas csúzliZac kilövéshez készülődik." tr "game_buff_tooltip_ZacEHitStun" = "Levegőbe lökveAz egységet a levegőbe lökte Zac egyik támadása." tr "game_buff_tooltip_ZacPassiveChunkDrop" = "SejtosztódásMinden alkalommal, amikor egy képesség használatával eltalál egy ellenfelet, Zac elhullat magából egy darab ragacsot, amelyet később újra begyűjthet, hogy visszanyerjen vele @f1@ életerőt (a maximális életerő 4%-át).

    Végzetes sebzés esetén Zac teste 4 pacára válik szét, amelyek megpróbálnak újra összeállni.
    Ha bármelyik paca több mint @f7@ másodpercig kitart, Zac 10–50%-os életerővel támad fel, a megmaradt pacák életerejétől függően. Mindegyik paca Zac maximális életerejének 12%-ával, valamint páncéljának és varázsellenállásának 50%-ával rendelkezik (@f2@ másodperc töltési idő).
    " tr "game_buff_tooltip_ZacQMissile" = "Megragadva!Zac elkapott egy ellenfelet, és most egy „szerencsés hős” után néz, akihez hozzávághatja." tr "game_buff_tooltip_ZacR" = "Pattanjunk!Zac felkészül az ugrásra, így nem hat rá a tömegirányítás, valamint lelassítja a rajta álló ellenfeleket." tr "game_buff_tooltip_ZacRebirth" = "Rekonstrukciós töltési időZac képes újjászületni. A képesség töltési ideje @f1@ másodperc." tr "game_buff_tooltip_ZacRebirthActive" = "SejtosztódásZac darabjai igyekeznek újra összeállni. Ha ez sikerül, Zac újjáéled." tr "game_buff_tooltip_ZacRebirthCooldown" = "Sejtosztódás töltési idejeZac nemrég végrehajtotta a sejtosztódást, ezért most nem tud újjáéledni." tr "game_buff_tooltip_ZacRebirthReady" = "SejtosztódásZac képes újjáéledni egy végzetes sebzést követően. A képesség töltési ideje @f1@ másodperc." tr "game_buff_tooltip_ZacRKnockup" = "Levegőbe pattant!Zac a levegőbe lökte ezt az ellenfelét." tr "game_buff_tooltip_ZacRPickup" = "Fogságba esett!Az ez ellenfél beszorult Zac ragacsos bendőjébe." tr "game_buff_tooltip_ZedMarker" = "A gyengék megvetéseAmikor Zed alaptámadással megtámad egy olyan ellenséget, akinek az életereje 50% alatt van, a sebzéshez a célpont maximális életerejének @f1@%-a is hozzáadódik varázssebzésként. Ez a hatás egy adott célponton 10 másodpercenként csak egyszer működik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedPassiveCD" = "A gyengék megvetéseEzt az egységet Zed nemrég megtámadta a Gyengék megvetésével. Zed következő támadásai nem járnak sebzési bónusszal.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedPassiveToolTip" = "A gyengék megvetéseAmikor Zed alaptámadással megtámad egy olyan ellenséget, akinek az életereje 50% alatt van, a sebzéshez a célpont maximális életerejének @f1@%-a is hozzáadódik varázssebzésként. Ez a hatás egy adott célponton 10 másodpercenként csak egyszer működik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedR2" = "A haláljel árnyékaZed odateleportálhat az árnyékához.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedRADBuff" = "Tiltott technika: ÁrnyrablásZed elorozta egy ellenséges hős árnyékának egy részét, ami @f1@ sebzést ad neki.Árnyforrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedShadowForm" = "Életre kelt árnyékAz árnyék utánozza Zed képességeit, valamint Zed helyet is cserélhet vele.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedUlt" = "HullajelöltA Zed által okozott sebzés egy adott százaléka újra alkalmazódik, amikor ez a jel lejár.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedUltExecute" = "HullajelöltA Zed által okozott sebzés egy adott százaléka újra alkalmazódik, amikor ez a jel lejár.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedW2" = "Életre kelt árnyékZed árnyéka elszakadt a testétől.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedWHandler" = "Életre kelt árnyékZed az árnyékához tud teleportálni.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZedWPassiveBuff" = "Az árnyék erejeZed megkapja a bónusz sebzésének további @f1@%-át.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Zephyr" = "SzellőJanna gyorsabban mozog, és képes keresztülhatolni az egységeken.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZephyrsLamentBurn" = "Liandry gyötrelmeAz egységről minden másodpercben leég maximális életerejének egy adott százaléka.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_Zhonyas_Ring" = "Zhonya homokórájaAz egység sztázisban van.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZiggsESlow" = "Hextikus aknamezőAz egységet lelassította Ziggs Hextikus aknamezejének egyik aknája.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZiggsPassiveBuff" = "Rövidzár12 másodpercenként Ziggs következő alaptámadása @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz. A Rövidzár kétszeres sebzést okoz építmények ellen.

    Ziggs képességeinek elsütése @f3@ másodperccel csökkenti ezt a töltési időt.
    " tr "game_buff_tooltip_ZiggsShortFuse" = "RövidzárZiggs következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz. Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZiggsShortFuseCooldown" = "Rövidzár12 másodpercenként Ziggs következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZiggsW" = "TáskabombaZiggs Táskabombája nemsokára robban.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZileanPAmmo" = "Palackba zárt időZilean tapasztalatot tárolt el." tr "game_buff_tooltip_ZoeESleepCountdownSlow" = "ÁlmosHamarosan elalszik.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZoeESleepStun" = "AlszikA célpont elaludt. Több sebzést szenved el, de hatására felébred.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZoePassive" = "Több csillogást!A varázslatok elsütése után Zoe következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZoePassiveSheenBuff" = "Több csillogást!A varázslatok elsütése után Zoe következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZoeWPassive" = "JuhúúúúZoe gyorsabban mozog az idézői varázslatok elsütése után.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraEHold" = "Kapaszkodó gyökerekFöldbe gyökerezik a lábad. Szó szerint.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraEPlant" = "IndacsapásIndacsapásokat a Kapaszkodó gyökerek varázslat hoz létre Zyra magvaiból. Ezek a növények csapásszerű, lassító támadásokat mérnek az ellenfelekre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraP" = "TöviskertZyra körül rendszeres időközönként magvak jelennek meg, ahogy a hős szintje emelkedik, egyre gyakrabban. A magok 30 másodpercig maradnak a talajon. (Egyszerre legfeljebb 8 mag lehet aktív.) Ha rálép egy ellenséges hős, a mag elpusztul. Ha Zyra a bokorban rejtőzik, nem jelennek meg újabb magvak, amíg fel nem fedi magát.

    A magvak közelében elsütött Halálos tövisek vagy Kapaszkodó gyökerek növényt hoznak létre a magból. Az ugyanazon célpontot támadó további növények 50%-kal kisebb sebzést okoznak.
    Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraPlantEnrage" = "FeldühödésA növény feldühödött: megnőtt az életereje, és a teljes sebzése 200%-át okozza minden támadásával.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraQPlant" = "TövisköpőA Halálos tövisek varázslat Tövisköpőket hoz létre Zyra magvaiból, amelyek apró, „baráti” lövedékeket köpnek az ellenfelekre.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraRKnockUp" = "Levegőbe lökveZyra Fojtótövisei a levegőbe lökték az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraSeedCharge" = "MagokAz elérhető magok száma.Forrás: @SourceName@" tr "game_buff_tooltip_ZyraSeedTrapVision" = "Felderítő magvakZyra csapata látja ezt a hőst, mert rálépett egy nagy magra.Forrás: @SourceName@" tr "game_capture_point_0" = "Kőbánya" tr "game_capture_point_1" = "Finomító" tr "game_capture_point_2" = "Szélmalom" tr "game_capture_point_3" = "Fúrótorony" tr "game_capture_point_4" = "Csontudvar" tr "game_capture_point_label_0" = "DNy" tr "game_capture_point_label_1" = "ÉNy" tr "game_capture_point_label_2" = "É" tr "game_capture_point_label_3" = "ÉK" tr "game_capture_point_label_4" = "DK" tr "game_capture_point_label_5" = "X" tr "game_capture_point_label_6" = "X" tr "game_champmastery_nomasterybadge" = "Még nem szerezted meg a hősismereti jelvényt ehhez a hőshöz." tr "game_character_description_Ahri" = "a kilencfarkú róka" tr "game_character_description_Akali" = "a zsivány orgyilkos" tr "game_character_description_Alistar" = "a minotaurusz" tr "game_character_description_AlZaharVoidling" = "az üresség szülötte" tr "game_character_description_Amumu" = "a szomorú múmia" tr "game_character_description_AncientGolem" = "Normál" tr "game_character_description_Anivia" = "a jégfőnix" tr "game_character_description_AniviaEgg" = "Anivia – a jégfőnix" tr "game_character_description_Annie" = "a sötét gyermek" tr "game_character_description_Ashe" = "a fagyos íjász" tr "game_character_description_AurelionSol" = "a csillagok kovácsa" tr "game_character_description_Azir" = "a sivatag császára" tr "game_character_description_Bard" = "a vigyázó vándor" tr "game_character_description_Blitzcrank" = "a hatalmas gőzgólem" tr "game_character_description_Blue_Minion_Basic" = "Kék közelharcos minion" tr "game_character_description_Blue_Minion_MechCannon" = "Kék ágyúlovas" tr "game_character_description_Blue_Minion_MechMelee" = "Normál" tr "game_character_description_Blue_Minion_Wizard" = "Kék varázslóminion" tr "game_character_description_blueDragon" = "Normál" tr "game_character_description_Brand" = "a lángoló bosszú" tr "game_character_description_Braum" = "Freljord szíve" tr "game_character_description_Caitlyn" = "Piltover seriffje" tr "game_character_description_Camille" = "az acélhölgy" tr "game_character_description_Cassiopeia" = "a kígyó ölelése" tr "game_character_description_ChaosInhibitor" = "Normál" tr "game_character_description_ChaosInhibitor_D" = "Regenerálódik" tr "game_character_description_ChaosNexus" = "Normál" tr "game_character_description_ChaosShop" = "Normál" tr "game_character_description_ChaosTurretGiant" = "óriás" tr "game_character_description_ChaosTurretNormal" = "koponya" tr "game_character_description_ChaosTurretShrine" = "Nexus obeliszk" tr "game_character_description_ChaosTurretWorm" = "Toronyféreg" tr "game_character_description_ChaosTurretWorm2" = "Toronyféreg" tr "game_character_description_Chogath" = "az Üresség réme" tr "game_character_description_Corki" = "a vakmerő tüzér" tr "game_character_description_Darius" = "Noxus keze" tr "game_character_description_Diana" = "a Hold bajnoka" tr "game_character_description_Dragon" = "Normál" tr "game_character_description_Draven" = "a dicső hóhér" tr "game_character_description_DrMundo" = "a zauni őrült" tr "game_character_description_Ekko" = "a fiú, aki legyőzte az időt" tr "game_character_description_Elise" = "a Pókkirálynő" tr "game_character_description_Evelynn" = "A gyötrelem ölelése" tr "game_character_description_Ezreal" = "a tékozló felfedező" tr "game_character_description_Fiddlesticks" = "a végzet hírnöke" tr "game_character_description_FiddleSticks" = "a végzet hírnöke" tr "game_character_description_Fiora" = "a nagy párbajhős" tr "game_character_description_Fizz" = "az árapály trükkmestere" tr "game_character_description_Galio" = "a kolosszus" tr "game_character_description_Gangplank" = "a sósvízi veszedelem" tr "game_character_description_GangplankBarrel" = "Normál" tr "game_character_description_Garen" = "Demacia ereje" tr "game_character_description_Ghast" = "Normál" tr "game_character_description_GiantWolf" = "Normál" tr "game_character_description_Gnar" = "a hiányzó láncszem" tr "game_character_description_GnarBig" = "Gnar – a hiányzó láncszem" tr "game_character_description_Golem" = "Normál" tr "game_character_description_Gragas" = "a csőcselék felbujtója" tr "game_character_description_Graves" = "a törvényen kívüli" tr "game_character_description_H28QApexTurret" = "H-28Q óriástorony" tr "game_character_description_Hecarim" = "a háború árnyéka" tr "game_character_description_Heimerdinger" = "a megbecsült feltaláló" tr "game_character_description_HeimerdingerQ" = "H-28G fejlesztésű torony" tr "game_character_description_Illaoi" = "a kraken papnő" tr "game_character_description_Irelia" = "a pengetáncos" tr "game_character_description_Ivern" = "a zöld barát" tr "game_character_description_Janna" = "a vihar haragja" tr "game_character_description_JarvanIV" = "Demacia eszménye" tr "game_character_description_Jax" = "a fegyverek nagymestere" tr "game_character_description_Jayce" = "a holnap védelmezője" tr "game_character_description_Jhin" = "a virtuóz" tr "game_character_description_Jinx" = "a nagyágyú" tr "game_character_description_Kaisa" = "Az üresség leánya" tr "game_character_description_Kalista" = "a bosszú lándzsája" tr "game_character_description_Karma" = "a felvilágosult" tr "game_character_description_Karthus" = "a halál énekese" tr "game_character_description_Kassadin" = "az Üresség vándora" tr "game_character_description_Katarina" = "a baljós tőr" tr "game_character_description_Kayle" = "az igazságos" tr "game_character_description_Kayn" = "az Árnykaszás" tr "game_character_description_Kennen" = "a vihar szíve" tr "game_character_description_Khazix" = "az Üresség ragadozója" tr "game_character_description_Kindred" = "az örökkévalóság vadászai" tr "game_character_description_KingPoro" = "" tr "game_character_description_Kled" = "a zsémbes lovag" tr "game_character_description_KogMaw" = "a végtelenség szája" tr "game_character_description_Leblanc" = "a megtévesztő" tr "game_character_description_LeeSin" = "a világtalan szerzetes" tr "game_character_description_Leona" = "a sugárzó hajnal" tr "game_character_description_LesserWraith" = "Normál" tr "game_character_description_Lissandra" = "a jégboszorkány" tr "game_character_description_Lizard" = "Normál" tr "game_character_description_LizardElder" = "Normál" tr "game_character_description_Lucian" = "a megtisztító" tr "game_character_description_Lulu" = "a tündérboszorkány" tr "game_character_description_Lux" = "a fény úrnője" tr "game_character_description_Malphite" = "a monolitszilánk" tr "game_character_description_Malzahar" = "az Üresség prófétája" tr "game_character_description_MalzaharVoidling" = "az üresség szülötte" tr "game_character_description_Maokai" = "a hatalmas ent" tr "game_character_description_MasterYi" = "a wuju nagymester" tr "game_character_description_MissFortune" = "a fejvadász" tr "game_character_description_MonkeyKing" = "a majomkirály" tr "game_character_description_Mordekaiser" = "a vaslidérc" tr "game_character_description_Morgana" = "a bukott" tr "game_character_description_Nami" = "a dagályhívó" tr "game_character_description_Nasus" = "a homokdűnék őre" tr "game_character_description_Nautilus" = "a mélység titánja" tr "game_character_description_Neeko" = "a kíváncsi kaméleon" tr "game_character_description_Nidalee" = "a vadászó bestia" tr "game_character_description_Nocturne" = "az örök rémálom" tr "game_character_description_Nunu" = "a fiú és a jetije" tr "game_character_description_OdinBlueSuperminion" = "Normál" tr "game_character_description_OdinBlueUltraminion" = "Normál" tr "game_character_description_OdinNeutralGuardian" = "Elfoglalási pont" tr "game_character_description_OdinRedSuperminion" = "Normál" tr "game_character_description_OdinRedUltraminion" = "Normál" tr "game_character_description_OdinShrine" = "Odin szentélye" tr "game_character_description_Olaf" = "a rettenthetetlen viking" tr "game_character_description_OrderInhibitor" = "Normál" tr "game_character_description_OrderInhibitor_D" = "Regenerálódás" tr "game_character_description_OrderNexus" = "Normál" tr "game_character_description_OrderShop" = "Normál" tr "game_character_description_OrderTurretAngel" = "Nexustorony" tr "game_character_description_OrderTurretDragon" = "Harmadik torony" tr "game_character_description_OrderTurretNormal" = "Első torony" tr "game_character_description_OrderTurretNormal2" = "Második torony" tr "game_character_description_OrderTurretShrine" = "Nexus obeliszk" tr "game_character_description_Orianna" = "az óraművek hölgye" tr "game_character_description_OriannaNoBall" = "Az óraművek hölgye" tr "game_character_description_Ornn" = "A hegymély lángja" tr "game_character_description_Pantheon" = "a háború mestere" tr "game_character_description_Poppy" = "a pöröly őrzője" tr "game_character_description_PracticeTool_TargetDummy" = "" tr "game_character_description_Pyke" = "a vérkikötői gyilkos" tr "game_character_description_Quinn" = "Demacia szárnyai" tr "game_character_description_RabidWolf" = "Normál" tr "game_character_description_Rakan" = "a sármőr" tr "game_character_description_Rammus" = "a páncélos" tr "game_character_description_Red_Minion_Basic" = "Lila közelharcos minion" tr "game_character_description_Red_Minion_MechCannon" = "Lila ostromminion" tr "game_character_description_Red_Minion_MechMelee" = "Normál" tr "game_character_description_Red_Minion_Wizard" = "Lila varázslóminion" tr "game_character_description_redDragon" = "Normál" tr "game_character_description_RekSai" = "a sivatagi Ürességrém" tr "game_character_description_Renekton" = "a sivatag mészárosa" tr "game_character_description_Rengar" = "a büszke ragadozó" tr "game_character_description_Riven" = "a száműzött" tr "game_character_description_Rumble" = "a gépesített fenyegetés" tr "game_character_description_Ryze" = "a rúnamágus" tr "game_character_description_Sejuani" = "Észak dühe" tr "game_character_description_Shaco" = "a démoni bohóc" tr "game_character_description_Shen" = "az Alkony szeme" tr "game_character_description_Shyvana" = "a félvér sárkány" tr "game_character_description_SightWard" = "Normál" tr "game_character_description_Singed" = "az őrült vegyész" tr "game_character_description_Sion" = "az élőholt gyilkológép" tr "game_character_description_Sivir" = "a viadal úrnője" tr "game_character_description_Skarner" = "a kristály élharcosa" tr "game_character_description_Sona" = "a húrok virtuóza" tr "game_character_description_Soraka" = "a Csillaggyermek" tr "game_character_description_SummonerBeacon" = "Normál" tr "game_character_description_Swain" = "Noxus legfőbb tábornoka" tr "game_character_description_Sylas" = "a kiszabadult rab" tr "game_character_description_Syndra" = "a sötét fejedelem" tr "game_character_description_TahmKench" = "a folyó királya" tr "game_character_description_Taliyah" = "a sziklaszövő" tr "game_character_description_Talon" = "a penge árnyéka" tr "game_character_description_Taric" = "Valoran pajzsa" tr "game_character_description_Teemo" = "a fürge felderítő" tr "game_character_description_Thresh" = "a láncok őre" tr "game_character_description_Tristana" = "a yordle tüzér" tr "game_character_description_Trundle" = "a Troll király" tr "game_character_description_Tryndamere" = "a barbárvezér" tr "game_character_description_TTSpiderboss" = "Normál" tr "game_character_description_TwistedFate" = "a hamiskártyás" tr "game_character_description_TwistedLizardElder" = "Normál" tr "game_character_description_Twitch" = "a pestispatkány" tr "game_character_description_Udyr" = "a lélekvándor" tr "game_character_description_Urf" = "Legendás" tr "game_character_description_Urgot" = "a pusztító" tr "game_character_description_Varus" = "a megtorlás nyila" tr "game_character_description_Vayne" = "az éji vadász" tr "game_character_description_Veigar" = "a gonoszság apró mestere" tr "game_character_description_Velkoz" = "az Üresség szeme" tr "game_character_description_Vi" = "a piltoveri végrehajtó" tr "game_character_description_Viktor" = "a géphírnök" tr "game_character_description_Vladimir" = "a karmazsin kaszás" tr "game_character_description_Volibear" = "a mennydörgés hangja" tr "game_character_description_Warwick" = "Zaun elszabadult dühe" tr "game_character_description_Wolf" = "Normál" tr "game_character_description_Worm" = "Normál" tr "game_character_description_Wraith" = "Normál" tr "game_character_description_WriggleLantern" = "Normál" tr "game_character_description_Xayah" = "a lázadó" tr "game_character_description_Xerath" = "az emelkedett mágus" tr "game_character_description_XinZhao" = "Demacia udvarmestere" tr "game_character_description_Yasuo" = "a kitaszított" tr "game_character_description_Yorick" = "a lelkek pásztora" tr "game_character_description_YoungLizard" = "Normál" tr "game_character_description_Yuumi" = "a varázsmacska" tr "game_character_description_Zac" = "a titkos fegyver" tr "game_character_description_Zed" = "az árnyak nagyura" tr "game_character_description_Ziggs" = "a hextikus robbantó" tr "game_character_description_Zilean" = "az idő őre" tr "game_character_description_Zoe" = "az Alkony szelleme" tr "game_character_description_Zyra" = "a tövisek úrnője" tr "game_character_description_ZyraGraspingPlant" = "Lassító közelharcos növény" tr "game_character_description_ZyraSeed" = "Egy baljós jel" tr "game_character_description_ZyraThornPlant" = "Lávolsági harcos növény" tr "game_character_displayname_Aatrox" = "Aatrox" tr "game_character_displayname_Ahri" = "Ahri" tr "game_character_displayname_Akali" = "Akali" tr "game_character_displayname_Alistar" = "Alistar" tr "game_character_displayname_AlZaharVoidling" = "Ürességszülött" tr "game_character_displayname_Amumu" = "Amumu" tr "game_character_displayname_AncientGolem" = "Ősi Gólem" tr "game_character_displayname_Anivia" = "Anivia" tr "game_character_displayname_AniviaEgg" = "Eggnivia" tr "game_character_displayname_Annie" = "Annie" tr "game_character_displayname_Ashe" = "Ashe" tr "game_character_displayname_AssassinMode_Objective_Boss2" = "Démonhírnök" tr "game_character_displayname_AurelionSol" = "Aurelion Sol" tr "game_character_displayname_Azir" = "Azir" tr "game_character_displayname_AzirSunDisc" = "Napkorong" tr "game_character_displayname_Bard" = "Bard" tr "game_character_displayname_Baron" = "Baron Nashor" tr "game_character_displayname_Blitzcrank" = "Blitzcrank" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_Basic" = "Kék közelharcos minion" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_BasicBasicAttack" = "Kék minion közelharci támadása" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_MechCannon" = "Kék ostromminion" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_MechCannonBasicAttack" = "Kék ágyúlovas támadása" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_MechMelee" = "Kék szupergép" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_MechMeleeBasicAttack" = "Kék szuperminion közelharci támadása" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_Wizard" = "Kék varázslóminion" tr "game_character_displayname_Blue_Minion_WizardBasicAttack" = "Kék mágusminion támadása" tr "game_character_displayname_Blue_NexusMinion" = "Kék önjáró nexus" tr "game_character_displayname_blueDragon" = "Ebonmaw" tr "game_character_displayname_Brand" = "Brand" tr "game_character_displayname_Braum" = "Braum" tr "game_character_displayname_BW_Ironback" = "Vasbőrű" tr "game_character_displayname_BW_Ocklepod" = "Polipod" tr "game_character_displayname_BW_Plundercrab" = "Fosztórák" tr "game_character_displayname_BW_Razorfin" = "Pengeuszony" tr "game_character_displayname_Caitlyn" = "Caitlyn" tr "game_character_displayname_Camille" = "Camille" tr "game_character_displayname_Cassiopeia" = "Cassiopeia" tr "game_character_displayname_Cassiopeia_Death" = "Cassiopeia" tr "game_character_displayname_Chaos_Minion_Rider" = "Lila ostromlovas" tr "game_character_displayname_ChaosInhibitor" = "Lila inhibitor" tr "game_character_displayname_ChaosInhibitor_D" = "Lerombolt lila inhibitor" tr "game_character_displayname_ChaosNexus" = "Lila nexus" tr "game_character_displayname_ChaosShop" = "Lila bolt" tr "game_character_displayname_ChaosTurretGiant" = "Inhibitor tornya" tr "game_character_displayname_ChaosTurretNormal" = "Nexustorony" tr "game_character_displayname_ChaosTurretShrine" = "Nexus obeliszk" tr "game_character_displayname_ChaosTurretTutorial" = "Ellenséges torony" tr "game_character_displayname_ChaosTurretWorm" = "Külső torony" tr "game_character_displayname_ChaosTurretWorm2" = "Belső torony" tr "game_character_displayname_Chogath" = "Cho'Gath" tr "game_character_displayname_Corki" = "Corki" tr "game_character_displayname_Darius" = "Darius" tr "game_character_displayname_Diana" = "Diana" tr "game_character_displayname_DoomBotsBossTeemo" = "Ördög Teemo" tr "game_character_displayname_Dragon" = "Sárkány" tr "game_character_displayname_Draven" = "Draven" tr "game_character_displayname_DrMundo" = "Dr. Mundo" tr "game_character_displayname_DS_Crab" = "Mélységi Sutyerák" tr "game_character_displayname_Ekko" = "Ekko" tr "game_character_displayname_Elise" = "Elise" tr "game_character_displayname_EliseSpider" = "Elise" tr "game_character_displayname_EliseSpiderling" = "Pókraj" tr "game_character_displayname_Evelynn" = "Evelynn" tr "game_character_displayname_Ezreal" = "Ezreal" tr "game_character_displayname_Fiddlesticks" = "Fiddlesticks" tr "game_character_displayname_FiddleSticks" = "Fiddlesticks" tr "game_character_displayname_Fiora" = "Fiora" tr "game_character_displayname_Fizz" = "Fizz" tr "game_character_displayname_Galio" = "Galio" tr "game_character_displayname_Gangplank" = "Gangplank" tr "game_character_displayname_GangplankBarrel" = "Lőporos hordó" tr "game_character_displayname_Garen" = "Garen" tr "game_character_displayname_Ghast" = "Ghast" tr "game_character_displayname_GiantWolf" = "Óriásfarkas" tr "game_character_displayname_Gnar" = "Gnar" tr "game_character_displayname_GnarBig" = "Mega-Gnar" tr "game_character_displayname_Golem" = "Gólem" tr "game_character_displayname_Gragas" = "Gragas" tr "game_character_displayname_Graves" = "Graves" tr "game_character_displayname_Gromp" = "Gromp" tr "game_character_displayname_H28QApexTurret" = "H-28Q óriástorony" tr "game_character_displayname_Hecarim" = "Hecarim" tr "game_character_displayname_Heimerdinger" = "Heimerdinger" tr "game_character_displayname_HeimerdingerQ" = "H-28G fejlesztésű torony" tr "game_character_displayname_Illaoi" = "Illaoi" tr "game_character_displayname_Irelia" = "Irelia" tr "game_character_displayname_Ivern" = "Ivern" tr "game_character_displayname_Janna" = "Janna" tr "game_character_displayname_JarvanIV" = "IV. Jarvan" tr "game_character_displayname_Jax" = "Jax" tr "game_character_displayname_Jayce" = "Jayce" tr "game_character_displayname_Jhin" = "Jhin" tr "game_character_displayname_Jinx" = "Jinx" tr "game_character_displayname_Kaisa" = "Kai'Sa" tr "game_character_displayname_Kalista" = "Kalista" tr "game_character_displayname_Karma" = "Karma" tr "game_character_displayname_Karthus" = "Karthus" tr "game_character_displayname_Kassadin" = "Kassadin" tr "game_character_displayname_Katarina" = "Katarina" tr "game_character_displayname_Kayle" = "Kayle" tr "game_character_displayname_Kayn" = "Kayn" tr "game_character_displayname_Kennen" = "Kennen" tr "game_character_displayname_Khazix" = "Kha'Zix" tr "game_character_displayname_Kindred" = "Kindred" tr "game_character_displayname_KingPoro" = "A Porokirály" tr "game_character_displayname_KINGPORO_HiddenUnit" = "Poro" tr "game_character_displayname_Kled" = "Kled" tr "game_character_displayname_KledRider" = "Kled" tr "game_character_displayname_KogMaw" = "Kog'Maw" tr "game_character_displayname_KogMawDead" = "Kog'Maw" tr "game_character_displayname_Leblanc" = "LeBlanc" tr "game_character_displayname_LeeSin" = "Lee Sin" tr "game_character_displayname_Leona" = "Leona" tr "game_character_displayname_LesserWraith" = "Alsóbbrendű lidérc" tr "game_character_displayname_Lissandra" = "Lissandra" tr "game_character_displayname_Lizard" = "Gyík" tr "game_character_displayname_LizardElder" = "Gyíkmester" tr "game_character_displayname_Lucian" = "Lucian" tr "game_character_displayname_Lulu" = "Lulu" tr "game_character_displayname_LuluBlob" = "Paca" tr "game_character_displayname_LuluCupcake" = "Tündértorta" tr "game_character_displayname_LuluDragon" = "Sárkány" tr "game_character_displayname_LuluFaerie" = "Tündér" tr "game_character_displayname_LuluJellyfish" = "Zselé" tr "game_character_displayname_LuluKitty" = "Cica" tr "game_character_displayname_LuluLadybug" = "Katicabogár" tr "game_character_displayname_LuluPig" = "Malac" tr "game_character_displayname_LuluSeal" = "Pecsét" tr "game_character_displayname_LuluSnowman" = "Hóember" tr "game_character_displayname_LuluSquill" = "Csillagvirág" tr "game_character_displayname_Lux" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxAir" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxDark" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxFire" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxIce" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxMagma" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxMystic" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxNature" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxStorm" = "Lux" tr "game_character_displayname_LuxWater" = "Lux" tr "game_character_displayname_Malphite" = "Malphite" tr "game_character_displayname_Malzahar" = "Malzahar" tr "game_character_displayname_MalzaharVoidling" = "Ürességszülött" tr "game_character_displayname_Maokai" = "Maokai" tr "game_character_displayname_MasterYi" = "Master Yi" tr "game_character_displayname_MissFortune" = "Miss Fortune" tr "game_character_displayname_MonkeyKing" = "Wukong" tr "game_character_displayname_Mordekaiser" = "Mordekaiser" tr "game_character_displayname_Morgana" = "Morgana" tr "game_character_displayname_Nami" = "Nami" tr "game_character_displayname_Nasus" = "Nasus" tr "game_character_displayname_NasusUlt" = "Nasus" tr "game_character_displayname_Nautilus" = "Nautilus" tr "game_character_displayname_Neeko" = "Neeko" tr "game_character_displayname_Nidalee" = "Nidalee" tr "game_character_displayname_NidaleeCougar" = "Nidalee" tr "game_character_displayname_Nocturne" = "Nocturne" tr "game_character_displayname_None" = "Nincs" tr "game_character_displayname_NPC_Blue_Skin0" = "Alfacita" tr "game_character_displayname_NPC_Blue_Skin1" = "Földhányó" tr "game_character_displayname_NPC_Blue_Skin2" = "Alfacita" tr "game_character_displayname_NPC_GROMP_Skin0" = "Gyíknyelv" tr "game_character_displayname_NPC_GROMP_Skin1" = "Dózerpofa" tr "game_character_displayname_NPC_GROMP_Skin2" = "Agyarszakáll" tr "game_character_displayname_NPC_Hazard_BubbleGeyser" = "Jósmenta" tr "game_character_displayname_NPC_KhaZix_Skin0" = "Csillámvadász" tr "game_character_displayname_NPC_Kogmaw_Skin0" = "Villámcsőr" tr "game_character_displayname_NPC_Kogmaw_Skin1" = "Ívpengecsőr" tr "game_character_displayname_NPC_LootBug_Skin0" = "Életgyöngy" tr "game_character_displayname_NPC_LootBug_Skin1" = "Managyöngy" tr "game_character_displayname_NPC_LootBug_Skin2" = "Fókuszgyöngy" tr "game_character_displayname_NPC_LootBug_Skin3" = "Aranygyöngy" tr "game_character_displayname_NPC_LootBug_Skin4" = "Ereklyegyöngy" tr "game_character_displayname_NPC_LootBug_Skin5" = "Oragyöngy" tr "game_character_displayname_NPC_MiniTurtle_Skin0" = "Cita" tr "game_character_displayname_NPC_Objective_OraCrate_Skin0" = "Oravirág" tr "game_character_displayname_NPC_Red_Skin1" = "Szigonyfarok" tr "game_character_displayname_NPC_Red_Skin2" = "Pengeszív" tr "game_character_displayname_NPC_Red_Skin3" = "Rinodon" tr "game_character_displayname_NPC_Red_Skin4" = "Fényszív" tr "game_character_displayname_NPC_RockSpawn_Skin0" = "Citatojás" tr "game_character_displayname_NPC_Skarner_Skin0" = "Sziromkarom" tr "game_character_displayname_NPC_Skarner_Skin1" = "Vörös fullánk" tr "game_character_displayname_NPC_VelKoz_Skin0" = "Polipfog" tr "game_character_displayname_NPC_VelKoz_Skin1" = "Földipolip" tr "game_character_displayname_Nunu" = "Nunu és Willump" tr "game_character_displayname_OdinBlueSuperminion" = "Kék közelharcos minion" tr "game_character_displayname_OdinBlueUltraminion" = "Kék ultraminion" tr "game_character_displayname_OdinNeutralGuardian" = "Elfoglalási pont" tr "game_character_displayname_OdinRedSuperminion" = "Lila közelharcos minion" tr "game_character_displayname_OdinRedUltraminion" = "Vörös ultraminion" tr "game_character_displayname_OdinShrine" = "Odin szentélye" tr "game_character_displayname_Olaf" = "Olaf" tr "game_character_displayname_Order_Minion_Rider" = "Kék ostromlovas" tr "game_character_displayname_OrderInhibitor" = "Kék inhibitor" tr "game_character_displayname_OrderInhibitor_D" = "Lerombolt kék inhibitor" tr "game_character_displayname_OrderNexus" = "Kék nexus" tr "game_character_displayname_OrderShop" = "Kék bolt" tr "game_character_displayname_OrderTurretAngel" = "Nexustorony" tr "game_character_displayname_OrderTurretDragon" = "Inhibitor tornya" tr "game_character_displayname_OrderTurretNormal" = "Külső torony" tr "game_character_displayname_OrderTurretNormal2" = "Belső torony" tr "game_character_displayname_OrderTurretShrine" = "Nexusobeliszk" tr "game_character_displayname_OrderTurretTutorial" = "Szövetséges torony" tr "game_character_displayname_Orianna" = "Orianna" tr "game_character_displayname_OriannaNoBall" = "Orianna" tr "game_character_displayname_Ornn" = "Ornn" tr "game_character_displayname_Pantheon" = "Pantheon" tr "game_character_displayname_Poppy" = "Poppy" tr "game_character_displayname_Poro" = "Poro" tr "game_character_displayname_PracticeTool_TargetDummy" = "Célbábu" tr "game_character_displayname_Prj_MoverBot" = "Suhanó sutyerák" tr "game_character_displayname_ProjectMode17_Plant_Satchel" = "Gránáttoboz" tr "game_character_displayname_Pyke" = "Pyke" tr "game_character_displayname_Quinn" = "Quinn" tr "game_character_displayname_QuinnValor" = "Quinn" tr "game_character_displayname_RabidWolf" = "Veszett farkas" tr "game_character_displayname_Rakan" = "Rakan" tr "game_character_displayname_Rammus" = "Rammus" tr "game_character_displayname_RammusDBC" = "Rammus" tr "game_character_displayname_RammusPB" = "Rammus" tr "game_character_displayname_Red_Minion_Basic" = "Lila közelharcos minion" tr "game_character_displayname_Red_Minion_BasicBasicAttack" = "Lila minion közelharci támadása" tr "game_character_displayname_Red_Minion_MechCannon" = "Lila ostromminion" tr "game_character_displayname_Red_Minion_MechCannonBasicAttack" = "Lila ágyúlovas támadása" tr "game_character_displayname_Red_Minion_MechMelee" = "Vörös szupergép" tr "game_character_displayname_Red_Minion_MechMeleeBasicAttack" = "Lila szuperminion közelharci támadása" tr "game_character_displayname_Red_Minion_Wizard" = "Lila varázslóminion" tr "game_character_displayname_Red_Minion_WizardBasicAttack" = "Lila mágusminion támadása" tr "game_character_displayname_Red_NexusMinion" = "Vörös önjáró nexus" tr "game_character_displayname_redPenny" = "Penny" tr "game_character_displayname_RekSai" = "Rek'Sai" tr "game_character_displayname_Renekton" = "Renekton" tr "game_character_displayname_Rengar" = "Rengar" tr "game_character_displayname_Riven" = "Riven" tr "game_character_displayname_Rumble" = "Rumble" tr "game_character_displayname_Ryze" = "Ryze" tr "game_character_displayname_S5Test_WardDebris" = "Őrszemmaradvány" tr "game_character_displayname_Sejuani" = "Sejuani" tr "game_character_displayname_SG_ChoGath" = "Nagy taposós szörny" tr "game_character_displayname_SG_FishThing" = "Lebegő pajzsszörny" tr "game_character_displayname_SG_KhaZix" = "Ugrálva vagdalkozó szörny" tr "game_character_displayname_SG_KogMaw" = "Rémes köpködős szörny" tr "game_character_displayname_SG_RekSai" = "Zsémbes beásós szörny" tr "game_character_displayname_SG_RiftHerald" = "A Nagy Szörny" tr "game_character_displayname_SG_Skarner" = "Farokkal vonszolós szörny" tr "game_character_displayname_SG_VelKoz" = "Gyilkos szemgolyós szörny" tr "game_character_displayname_Shaco" = "Shaco" tr "game_character_displayname_Shen" = "Shen" tr "game_character_displayname_Shyvana" = "Shyvana" tr "game_character_displayname_ShyvanaDragon" = "Shyvana" tr "game_character_displayname_SiegeAttackWarpPoint" = "Ostrom – támadó: teleportálási pont, biztonságos zóna" tr "game_character_displayname_SightWard" = "Látó őrszem" tr "game_character_displayname_Singed" = "Singed" tr "game_character_displayname_Sion" = "Sion" tr "game_character_displayname_Sivir" = "Sivir" tr "game_character_displayname_Skarner" = "Skarner" tr "game_character_displayname_Skeleton_Minion_Rider" = "Lila ostromlovas" tr "game_character_displayname_SLIME_Crab" = "Suhanó Sutyerák" tr "game_character_displayname_SLIME_KingPoro" = "Porokirály" tr "game_character_displayname_SLIME_LootGoblin" = "Zsákmány Teemo" tr "game_character_displayname_SLIME_LootVeigar" = "Zsákmány Veigar" tr "game_character_displayname_SLIME_RiftHerald" = "A Szurdok Hírnöke" tr "game_character_displayname_SLIME_ScuttleRacer" = "Suhanó sutyerák" tr "game_character_displayname_SLIME_Warthog" = "Harci szánkó" tr "game_character_displayname_SmallGolem" = "Mini gólem" tr "game_character_displayname_Sona" = "Sona" tr "game_character_displayname_SonaDJGenre01" = "Sona" tr "game_character_displayname_SonaDJGenre02" = "Sona" tr "game_character_displayname_SonaDJGenre03" = "Sona" tr "game_character_displayname_Soraka" = "Soraka" tr "game_character_displayname_SRU_ChaosInhibitor" = "Vörös inhibitor" tr "game_character_displayname_SRU_ChaosNexus" = "Vörös nexus" tr "game_character_displayname_Sru_Crab" = "Suhanó sutyerák" tr "game_character_displayname_SRU_OrderInhibitor" = "Kék inhibitor" tr "game_character_displayname_SRU_OrderNexus" = "Kék nexus" tr "game_character_displayname_SRU_Plant_Health" = "Mézvirág" tr "game_character_displayname_SRU_Plant_Satchel" = "Gránáttoboz" tr "game_character_displayname_SRU_Plant_Vision" = "Jósmenta" tr "game_character_displayname_SRU_RiftHerald" = "A Szurdok Hírnöke" tr "game_character_displayname_SRUBlue" = "Kék Gólem" tr "game_character_displayname_SRUBlueMini" = "Őrkő" tr "game_character_displayname_SRUDragon" = "Sárkány" tr "game_character_displayname_SRUDragon_Air" = "Felhősárkány" tr "game_character_displayname_SRUDragon_Earth" = "Hegysárkány" tr "game_character_displayname_SRUDragon_Elder" = "Ősi sárkány" tr "game_character_displayname_SRUDragon_Fire" = "Pokoli sárkány" tr "game_character_displayname_SRUDragon_Water" = "Óceánsárkány" tr "game_character_displayname_SRUKrug" = "Ősi Krug" tr "game_character_displayname_SRUKrugMini" = "Krug" tr "game_character_displayname_SRUKrugMiniMini" = "Mini-Krug" tr "game_character_displayname_SRUMurkwolf" = "Nagy Éjfarkas" tr "game_character_displayname_SRUMurkwolfMini" = "Éjfarkas" tr "game_character_displayname_SRURazorbeak" = "Vörös pengecsőr" tr "game_character_displayname_SRURazorbeakMini" = "Pengecsőr" tr "game_character_displayname_SRURed" = "Vörös Szederhát" tr "game_character_displayname_SRURedMini" = "Parázska" tr "game_character_displayname_SummonerBeacon" = "Erőgyűjtés" tr "game_character_displayname_Swain" = "Swain" tr "game_character_displayname_SwainBeam" = "Swain" tr "game_character_displayname_SwainNoBird" = "Swain" tr "game_character_displayname_SwainRaven" = "Swain" tr "game_character_displayname_Sylas" = "Sylas" tr "game_character_displayname_Syndra" = "Syndra" tr "game_character_displayname_TahmKench" = "Tahm Kench" tr "game_character_displayname_Taliyah" = "Taliyah" tr "game_character_displayname_Talon" = "Talon" tr "game_character_displayname_Taric" = "Taric" tr "game_character_displayname_Teemo" = "Teemo" tr "game_character_displayname_Thresh" = "Thresh" tr "game_character_displayname_Tristana" = "Tristana" tr "game_character_displayname_Trundle" = "Trundle" tr "game_character_displayname_Tryndamere" = "Tryndamere" tr "game_character_displayname_TTLantern" = "Árnyoltárok" tr "game_character_displayname_TTSpiderboss" = "Vilemaw" tr "game_character_displayname_TwistedFate" = "Twisted Fate" tr "game_character_displayname_TwistedLizardElder" = "Gyíkmester" tr "game_character_displayname_Twitch" = "Twitch" tr "game_character_displayname_Udyr" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrPhoenix" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrPhoenixUlt" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrTiger" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrTigerUlt" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrTurtle" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrTurtleUlt" = "Udyr" tr "game_character_displayname_UdyrUlt" = "Udyr" tr "game_character_displayname_upper_Aatrox" = "AATROX" tr "game_character_displayname_upper_Yasuo" = "YASUO" tr "game_character_displayname_Urf" = "Urf szelleme" tr "game_character_displayname_Urgot" = "Urgot" tr "game_character_displayname_Varus" = "Varus" tr "game_character_displayname_Vayne" = "Vayne" tr "game_character_displayname_Veigar" = "Veigar" tr "game_character_displayname_Velkoz" = "Vel'Koz" tr "game_character_displayname_Vi" = "Vi" tr "game_character_displayname_Viktor" = "Viktor" tr "game_character_displayname_Vladimir" = "Vladimir" tr "game_character_displayname_Volibear" = "Volibear" tr "game_character_displayname_Warwick" = "Warwick" tr "game_character_displayname_Wight" = "Szellemalak" tr "game_character_displayname_Wolf" = "Farkas" tr "game_character_displayname_Worm" = "Baron Nashor" tr "game_character_displayname_Wraith" = "Lidérc" tr "game_character_displayname_WriggleLantern" = "Wriggle lámpása" tr "game_character_displayname_Xayah" = "Xayah" tr "game_character_displayname_Xerath" = "Xerath" tr "game_character_displayname_XinZhao" = "Xin Zhao" tr "game_character_displayname_Yasuo" = "Yasuo" tr "game_character_displayname_Yorick" = "Yorick" tr "game_character_displayname_YoungLizard" = "Gyíkifjonc" tr "game_character_displayname_Yuumi" = "Yuumi" tr "game_character_displayname_Zac" = "Zac" tr "game_character_displayname_Zed" = "Zed" tr "game_character_displayname_Ziggs" = "Ziggs" tr "game_character_displayname_Zilean" = "Zilean" tr "game_character_displayname_Zoe" = "Zoe" tr "game_character_displayname_Zyra" = "Zyra" tr "game_character_displayname_ZyraGraspingPlant" = "Kapaszkodó növény" tr "game_character_displayname_ZyraSeed" = "Mag" tr "game_character_displayname_ZyraThornPlant" = "Tövisköpő" tr "game_character_enemyTooltip_Ahri" = "" tr "game_character_enemyTooltip_AlZaharVoidling" = "ÜrességszülöttIrányíthatatlan kísérő7 másodperc elteltével az ürességszülött megnő (+50% sebzés/páncél), 14 másodperc után pedig őrjöngésbe csap át (+100% támadási sebesség)." tr "game_character_enemyTooltip_Amumu" = "" tr "game_character_enemyTooltip_AncientGolem" = "Ősi GólemNagy szörnyLassú, de erőteljes csapásokkal támadó, szívós szörny. Az elpusztítása a mana-regenerálódás nagymértékű növekedését, illetve a töltési idők csökkenését eredményezi.

    A táborban lévő összes szörny halála után 5 perccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Anivia" = "" tr "game_character_enemyTooltip_AniviaEgg" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Annie" = "" tr "game_character_enemyTooltip_AscRelic" = "Shurimai ereklyeEnnek megszerzésével pontot szerezhetsz a csapatodnak!" tr "game_character_enemyTooltip_AscXerath" = "XerathŐsi FelemelkedőXerath legyőzésével elérheted a Felemelkedést!" tr "game_character_enemyTooltip_AssassinMode_Objective_Boss2" = "Démonhírnök300 másodperc újjáéledési időHatalmas, erősítést adó szörnyKözelharcos szörny, amely különösen ellenálló a távolsági támadásokkal szemben, de hátulról sebezhető. A szörny a megölésekor egy ereklyét hagy hátra, amelyet a csapat bármelyik tagja felvehet. Az ereklye a Pillantás az Ürességbe hatást biztosítja, amely megnöveli a hős harcerejét, ha nincs szövetséges hős a közelében." tr "game_character_enemyTooltip_AurelionSol" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Averdrian" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Azir" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Bard" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Baron" = "Baron NashorHatalmas szörny – csapaterősítés360 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny, amelynek számos, az egész csapatra ható támadása van. A szörny megölése a Baron jobbkeze erősítést adja a csapat életben lévő tagjainak, ez pedig nagyban fokozza a sebzésüket és a varázserejüket, emellett jelentősen növeli a közelükben lévő szövetséges minionok erejét." tr "game_character_enemyTooltip_Blitzcrank" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Blue_Minion_Basic" = "Kék közelharcos minionEllenséges minion Átlagos ellenséges minion." tr "game_character_enemyTooltip_Blue_Minion_MechCannon" = "Kék ostromminionEllenséges minion Átlagos ellenséges ostromminion." tr "game_character_enemyTooltip_Blue_Minion_MechMelee" = "SzuperminionEllenséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős ellenséges minion. Ezek a minionok kisebb mértékben sebződnek a tornyoktól, illetve csökkentett sebzést mérnek az inhibitorokra és a nexusra." tr "game_character_enemyTooltip_Blue_Minion_Wizard" = "Kék varázslóminionEllenséges minion Ellenséges, távolsági varázsló egység, ami sérülékenyebb ugyan, de nagyobb sebzésre képes." tr "game_character_enemyTooltip_Blue_SuperMinion" = "OherroSzuperminionRendkívül erős ellenséges szörny – mindenképp el kell pusztítani!" tr "game_character_enemyTooltip_blueDragon" = "Ebonmaw, Zaun rémeHatalmas szörnyEnnek az egységnek az elpusztításával a csapat minden tagja tapasztalatot és aranyat nyer, valamint egy erősítő hatást, ami a kiosztott sebzést hősi szintenként 1%-kal növeli." tr "game_character_enemyTooltip_Brand" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Braum" = "" tr "game_character_enemyTooltip_BubbleGeyser" = "JósmentaDinamikus újjáéledésTámadható növényi objektumElpusztításakor polleneket szór szét a térképen, amelyek Igazlátással felfedik az egységeket és az őrszemeket." tr "game_character_enemyTooltip_Caitlyn" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Camille" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Cassiopeia" = "" tr "game_character_enemyTooltip_ChaosInhibitor" = "" tr "game_character_enemyTooltip_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_enemyTooltip_ChaosNexus" = "" tr "game_character_enemyTooltip_ChaosShop" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Corki" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Darius" = "TIPPEK" tr "game_character_enemyTooltip_Diana" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Dragon" = "SárkányHatalmas szörnyEz az erős és veszélyes szörny tüzet okád az ellenfeleire, amivel folyamatos sebzést okoz, illetve csökkenti az égő célpontok által okozott sebzést. Az elpusztításával a csapatod minden tagja aranyhoz jut.

    5 perccel a halála után újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Draven" = "" tr "game_character_enemyTooltip_DS_Crab" = "Mélységi SutyerákAz utolsó lakók Csak a Mélységi Sutyerákok voltak elég szívósak ahhoz, hogy megérjék az univerzum végső napjait. Támadásokkal és képességekkel kergesd őket a Sötét csillagba, hogy satnya lelkükkel tápláld.

    Közismert, hogy a gravitációs torzulások csapatostól vonzzák őket.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Ekko" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Elise" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Ezreal" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Fiddlesticks" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Fiora" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Fizz" = "" tr "game_character_enemyTooltip_GangplankBarrel" = "Lőporos hordóGangplank a támadásaival felrobbanthatja, az ellenfelek pedig ugyanilyen módon hatástalaníthatják a hordót." tr "game_character_enemyTooltip_Garen" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Ghast" = "GhastJutalomszörnyEz a szívós szörny kisebb mértékben sebződik a fizikai támadásoktól, és minden egyes támadásával életerőt lop el. Az elpusztításával a hősöd nagyobb mozgási sebességet nyer." tr "game_character_enemyTooltip_GiantWolf" = "ÓriásfarkasNagy szörnyRendkívül gyors és veszélyes szörny.

    A táborban lévő összes szörny halála után 75 másodperccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Gnar" = "" tr "game_character_enemyTooltip_GnarBig" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Golem" = "GólemNagy szörnyEz a lassan támadó szörny rengeteg sebzést okoz, és nagy életerővel rendelkezik.

    A táborban lévő összes szörny halála után 75 másodperccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Graves" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Gromp" = "GrompJutalomszörnyA szörny megölése visszatölt egy kevés manát és életerőt." tr "game_character_enemyTooltip_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Heimerdinger" = "" tr "game_character_enemyTooltip_HeimerdingerQ" = "H-28G fejlesztésű toronyMozdíthatatlan kísérőHeimerdinger géppuskatornyainak egyike, ami Ur'Anium-lövedékkel és robbanótöltetekkel fejleszthető." tr "game_character_enemyTooltip_Illaoi" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Ivern" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Janna" = "" tr "game_character_enemyTooltip_JarvanIV" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Jax" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Jayce" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Jhin" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Kaisa" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Kalista" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Karma" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Karthus" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Kassadin" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Katarina" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Kayle" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Khazix" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Kindred" = "" tr "game_character_enemyTooltip_KingPoro" = "" tr "game_character_enemyTooltip_KogMaw" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Leblanc" = "" tr "game_character_enemyTooltip_LeeSin" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Leona" = "" tr "game_character_enemyTooltip_LesserWraith" = "Alsóbbrendű lidércSzörnyEgy rendkívül sérülékeny szörny.

    A táborban lévő összes szörny halála után 75 másodperccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Lissandra" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Lizard" = "GyíkfajzatSzörnyEgyszerű, alacsony életerővel bíró, közelharcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_LizardElder" = "GyíkmesterNagy szörnyNagy életerővel rendelkező, közelharcos szörny. Elpusztítójának jutalma a lassító támadás, amely egy meghatározott ideig folyamatos sebzést biztosít.

    A táborban lévő összes szörny halála után 5 perccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Lucian" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Lulu" = "Lulu egy támogató varázsló, aki hihetetlen rugalmassággal válogat a varázseszköztárából, és számos hős segítségére lehet." tr "game_character_enemyTooltip_Lux" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Malphite" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Malzahar" = "" tr "game_character_enemyTooltip_MalzaharVoidling" = "ÜrességszülöttIrányíthatatlan kísérő7 másodperc elteltével az ürességszülött megnő (+50% sebzés/páncél), 14 másodperc után pedig őrjöngésbe csap át (+100% támadási sebesség)." tr "game_character_enemyTooltip_MasterYi" = "" tr "game_character_enemyTooltip_MissFortune" = "" tr "game_character_enemyTooltip_MonkeyKing" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Mordekaiser" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Nami" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Nasus" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Nautilus" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Nidalee" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Nocturne" = "" tr "game_character_enemyTooltip_OdinBlueSuperminion" = "Kék közelharcos minionEllenséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős ellenséges minion." tr "game_character_enemyTooltip_OdinNeutralGuardian" = "Elfoglalási pontKattints ide a semleges vagy az ellenség által felügyelt pont elfoglalásának megkezdéséhez!" tr "game_character_enemyTooltip_OdinRedSuperminion" = "Lila közelharcos minionEllenséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős ellenséges minion." tr "game_character_enemyTooltip_OdinShrine" = "Odin szentélyeA közelébe érő hősök megkapják Odin szentélyének erősítő hatását." tr "game_character_enemyTooltip_Olaf" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Order_Minion_Archer" = "Távolsági minionEllenséges minionEzek a minionok az ellenséges erők hátsó alakzatában helyezkednek el, és távolról támadnak. Ha segédkezel az elpusztításukban, tapasztalathoz jutsz, a gyilkos csapásokért pedig aranyra tehetsz szert." tr "game_character_enemyTooltip_Order_Minion_Melee" = "Közelharcos minionEllenséges minionHa segédkezel az elpusztításukban, tapasztalathoz jutsz, a gyilkos csapásokért pedig aranyra tehetsz szert. Légy óvatos, a minionok egymagukban gyengék, de csoportban halálosak lehetnek!" tr "game_character_enemyTooltip_Order_Minion_Rider" = "LovasminionEllenséges minionEzek a minionok az ellenséges erők hátsó alakzatában helyezkednek el, és erősítik a szövetségeseik sebzését. Ha segédkezel az elpusztításukban, tapasztalathoz jutsz, a gyilkos csapásokért pedig aranyra tehetsz szert." tr "game_character_enemyTooltip_OrderInhibitor" = "" tr "game_character_enemyTooltip_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_enemyTooltip_OrderNexus" = "" tr "game_character_enemyTooltip_OrderShop" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Orianna" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Ornn" = "TIPPEK" tr "game_character_enemyTooltip_Plant_Health" = "MézvirágDinamikus újjáéledésTámadható növényi objektumElpusztításakor növényeket hagy hátra, amelyek életerőt és manát töltenek vissza, de lelassítják az elfogyasztójukat." tr "game_character_enemyTooltip_Plant_Satchel" = "GránáttobozDinamikus újjáéledésTámadható növényi objektumElpusztításakor hátralöki a közeli egységeket." tr "game_character_enemyTooltip_Plant_Vision" = "JósmentaDinamikus újjáéledésTámadható növényi objektumElpusztításakor polleneket szór szét a térképen, amelyek igazlátással felfedik az egységeket és az őrszemeket." tr "game_character_enemyTooltip_PracticeTool_TargetDummy" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Prj_MoverBot" = "Suhanó SutyerákNagy szörny – Területre ható erősítés180 másodperc újjáéledési időRavasz, békés lény, amely fel-alá kószál. A Suhanó Sutyerák ellen alkalmazott összes kábítás, lassítás, felbőszítés, rettegés, átváltoztatás és megbénítás hatékonysága megduplázódik. Megölése esetén a folyóban egy Gyorsítószentély jön létre, amely bónusz mozgási sebességet ad a rajta (harcon kívül) keresztülhaladó szövetségeseknek, és passzívan rálátást biztosít." tr "game_character_enemyTooltip_Pyke" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Quinn" = "" tr "game_character_enemyTooltip_RabidWolf" = "Veszett farkasJutalomszörnyEz a rendkívül gyors és veszélyes szörny temérdek sebzést tud okozni. Az elpusztításával a hősöd nagyobb támadási sebességet és csökkentett töltési időt nyer." tr "game_character_enemyTooltip_Rakan" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Red_Minion_Basic" = "Lila közelharcos minionEllenséges minion Átlagos ellenséges minion." tr "game_character_enemyTooltip_Red_Minion_MechCannon" = "Lila ostromminionEllenséges minion Átlagos ellenséges ostromminion." tr "game_character_enemyTooltip_Red_Minion_MechMelee" = "SzuperminionEllenséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős ellenséges minion. Ezek a minionok kisebb mértékben sebződnek a tornyoktól, illetve csökkentett sebzést mérnek az inhibitorokra és a nexusra." tr "game_character_enemyTooltip_Red_Minion_Wizard" = "Lila varázslóminionEllenséges minion Ellenséges, távolsági varázsló egység, ami sérülékenyebb ugyan, de nagyobb sebzésre képes." tr "game_character_enemyTooltip_Red_SuperMinion" = "FattySzuperminionRendkívül erős ellenséges szörny – mindenképp el kell pusztítani!" tr "game_character_enemyTooltip_redDragon" = "Penny, a Mindentlátó JutalomszörnyBüntetőszörny, támadáskor tüzet okád. Halála után is őrködik a völgye felett, amire rálátást biztosít az őt elpusztító csapatnak.
    Érdekes módon ez a szörny a saját tömegének megfelelő mennyiségű folyadékot képes meginni naponta.
    " tr "game_character_enemyTooltip_RekSai" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Renekton" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Rengar" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Riven" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Rumble" = "" tr "game_character_enemyTooltip_S2015_Gromp" = "Gromp150 másodperc újjáéledési időNagy szörnySzívós, távolsági harcos szörny. Kisebb rovarokkal, gombákkal és hősökkel táplálkozik.

    Egy idő után kifárad a harcban, és lecsökken a támadási sebessége.
    " tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRUBlue" = "Kék Gólem300 másodperc újjáéledési időNagy szörny – ErősítésErős és szívós közelharci ellenfél. Legyőzője megkapja az Éleslátáscímer erősítést, amely 2 percig jelentősen növeli a mana-regenerálódást és csökkenti a töltési időt." tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRUKrug" = "Ősi Krug150 másodperc újjáéledési időNagy szörnySzívós közelharci szörny, amely halálakor 2 normál Kruggá esik szét." tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRUKrugMini" = "KrugKözepes szörnyGyenge, közelharcos szörny. Ráférne a fogászati kezelés.

    Halálakor 2 Mini Kruggá esik szét.
    " tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRUKrugMiniMini" = "Mini KrugKis szörnyGyenge, közelharcos szörny. Csak Krugok megölése után jelenik meg.

    Ki is az igazi szörny?
    " tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRUMurkwolf" = "Nagy Éjfarkas150 másodperc újjáéledési időNagy szörnyGyors és vad közelharci szörny." tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRUMurkwolfMini" = "ÉjfarkasKis szörnyGyors, közelharcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRURazorbeak" = "Vörös Pengecsőr150 másodperc újjáéledési időNagy szörnyTávolsági harcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRURazorbeakMini" = "PengecsőrKis szörnyGyenge, közelharcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_S2015_SRURed" = "Vörös Szederhát300 másodperc újjáéledési időNagy szörny – ErősítésErős és szívós közelharci ellenfél. Az elpusztításakor 2 percig a Parázscímer erősítést biztosítja, amely növeli az életerő-regenerálódást, valamint találatkor 3 másodpercre lelassítja és megégeti az ellenfeleket." tr "game_character_enemyTooltip_S5Test_WardDebris" = "ŐrszemmaradványEgy elpusztult őrszem egység maradványai." tr "game_character_enemyTooltip_Shyvana" = "" tr "game_character_enemyTooltip_SightWard" = "Látó őrszemElhelyezhető tárgyEz az ellenséges tárgy felderíti a közelében lévő területeket az ellenség számára, valamint látja a láthatatlan egységeket is." tr "game_character_enemyTooltip_Sion" = "TIPPEK" tr "game_character_enemyTooltip_Skarner" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Skeleton_Minion_Archer" = "Távolsági minionEllenséges minion Ezek a minionok az ellenséges erők hátsó alakzatában helyezkednek el, és távolról támadnak. Ha segédkezel az elpusztításukban, tapasztalathoz jutsz, a gyilkos csapásokért pedig aranyra tehetsz szert." tr "game_character_enemyTooltip_Skeleton_Minion_Melee" = "Közelharcos minionEllenséges minionHa segédkezel az elpusztításukban, tapasztalathoz jutsz, a gyilkos csapásokért pedig aranyra tehetsz szert. Légy óvatos, a minionok egymagukban gyengék, de csoportban halálosak lehetnek!" tr "game_character_enemyTooltip_Skeleton_Minion_Rider" = "LovasminionEllenséges minionEzek a minionok az ellenséges Ezek a minionok az ellenséges erők hátsó alakzatában helyezkednek el, és erősítik a szövetségeseik sebzését. Ha segédkezel az elpusztításukban, tapasztalathoz jutsz, a gyilkos csapásokért pedig aranyra tehetsz szert." tr "game_character_enemyTooltip_SLIME_Crab" = "Suhanó SutyerákNagy szörny – Területre ható erősítés150 másodperc újjáéledési időRavasz, békés lény, amely fel-alá kószál. A Suhanó Sutyerák ellen alkalmazott összes kábítás, lassítás, felbőszítés, rettegés, átváltoztatás és megbénítás hatékonysága megduplázódik. A bénító hatások véglegesen meggyengítik a Suhanó Sutyerák védelmét. Megölése esetén a folyóban egy Gyorsítószentély jön létre, amely bónusz mozgási sebességet ad a rajta (harcon kívül) keresztülhaladó szövetségeseknek, és passzívan rálátást biztosít." tr "game_character_enemyTooltip_SLIME_RiftHerald" = "A Szurdok HírnökeHatalmas, erősítést adó szörnyKözelharcos szörny, amely rendkívül sebezhető a hátulról érkező támadásokkal szemben. A szörny a megölésekor egy ereklyét hagy hátra, amelyet fel lehet venni. A Hírnök szeme a Pillantás az Ürességbe hatást biztosítja, felerősítve a hordozója Hazateleportálás varázslatát, és lehetővé teszi számára, hogy megidézze az ösvényre a Hírnököt, aki elkezdi ostromolni az ellenséges tornyokat.

    A megidézett Szurdok Hírnöke egy nagy szörny, amely különösen érzékeny a tömegirányító hatások legtöbb formájára. Szívből gyűlöli a tornyokat.
    " tr "game_character_enemyTooltip_SLIME_ScuttleRacer" = "Suhanó SutyerákNagy szörny – Területre ható erősítés150 másodperc újjáéledési időRavasz, békés lény, amely fel-alá kószál. A Suhanó Sutyerák ellen alkalmazott összes kábítás, lassítás, felbőszítés, rettegés, átváltoztatás és megbénítás hatékonysága megduplázódik. A bénító hatások véglegesen meggyengítik a Suhanó Sutyerák védelmét. Megölése esetén a folyóban egy Gyorsítószentély jön létre, amely bónusz mozgási sebességet ad a rajta (harcon kívül) keresztülhaladó szövetségeseknek, és passzívan rálátást biztosít." tr "game_character_enemyTooltip_SLIME_Warthog" = "Harci szánkóÉpítményBíp-bíp." tr "game_character_enemyTooltip_SmallGolem" = "Mini gólemKözepes szörnyLassan támadó szörny, amely közepes sebzést okoz.

    A táborban lévő összes szörny halála után 75 másodperccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Sona" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Soraka" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Sru_Crab" = "Suhanó SutyerákNagy szörny – Területre ható erősítés150 másodperc újjáéledési időRavasz, békés lény, amely fel-alá kószál. A Suhanó Sutyerák ellen alkalmazott összes kábítás, lassítás, felbőszítés, rettegés, átváltoztatás és megbénítás hatékonysága megduplázódik. A bénító hatások véglegesen meggyengítik a Suhanó Sutyerák védelmét. Megölése esetén a folyóban egy Gyorsítószentély jön létre, amely bónusz mozgási sebességet ad a rajta (harcon kívül) keresztülhaladó szövetségeseknek, és passzívan rálátást biztosít." tr "game_character_enemyTooltip_SRU_RiftHerald" = "A Szurdok HírnökeNem éled újjáHatalmas, erősítést adó szörnyKözelharcos szörny, amely rendkívül sebezhető a hátulról érkező támadásokkal szemben. A szörny a megölésekor egy ereklyét hagy hátra, amelyet fel lehet venni. A Hírnök szeme a Pillantás az Ürességbe hatást biztosítja, felerősítve a hordozója Hazateleportálás varázslatát, és lehetővé teszi számára, hogy megidézze az ösvényre a Hírnököt, aki elkezdi ostromolni az ellenséges tornyokat.

    A megidézett Szurdok Hírnöke egy nagy szörny, amely különösen érzékeny a tömegirányító hatások legtöbb formájára. Szívből gyűlöli a tornyokat.
    " tr "game_character_enemyTooltip_SRUBlue" = "Kék GólemErősítőszörnyA szörny legyőzéséért jelentős erősítés jár." tr "game_character_enemyTooltip_SRUBlueMini" = "ŐrkőKis szörnyGyenge, távolsági harcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_SRUDragon" = "Sárkány300 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny – csapaterősítésA szörny távolsági támadásai egyszerre több hőst is megsebezhetnek. A megölésekor a csapattagok egy Sárkányölő jelzőt kapnak. Ez egy végleges erőnövelő, és minél több Sárkánnyal végez a csapat, a hatása annál inkább fokozódik." tr "game_character_enemyTooltip_SRUDragon_Air" = "Felhősárkány300 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny – csapaterősítésA szörny a leheletével gyors egymásutánban távolsági támadásokat hajt végre. A megölésekor a csapattagok egy Felhősárkány jele jelzőt kapnak. Ez a végleges erősítő hatás növeli a harcon kívüli mozgási sebességet. A bónusz a harcon kívül töltött időben nagyobb." tr "game_character_enemyTooltip_SRUDragon_Earth" = "Hegysárkány300 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny – csapaterősítésA szörny a leheletével lassú és nagy erejű támadást indít távolról, amellyel egyszerre több hőst is megsebezhet. A megölésekor a csapattagok egy Hegysárkány jele jelzőt kapnak. Ez a végleges erősítő hatás növeli a nagy szörnyek és tornyok elleni támadásaid sebzését." tr "game_character_enemyTooltip_SRUDragon_Elder" = "Ősi sárkány360 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny – csapaterősítésA szörny távolsági támadásai egyszerre több hőst is megsebezhetnek. A megölésekor a csapat tagjai egy Ősi sárkány jele jelzőt kapnak. Ez az ideiglenes erősítés megnöveli az addig gyűjtött sárkányjelek hatását. Emellett a támadásaid és varázslataid folyamatos tényleges, égető sebzést okoznak. Ha az Ősi sárkány jeléből több is van a birtokodban, a hatások erősebbek lesznek." tr "game_character_enemyTooltip_SRUDragon_Fire" = "Pokoli sárkány300 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny – csapaterősítésA szörny távolsági támadásai egyszerre több hőst is megsebezhetnek. A megölésekor a csapattagok egy Pokoli sárkány jele jelzőt kapnak. Ez a végleges erősítő hatás növeli a sebzésedet és a varázserődet." tr "game_character_enemyTooltip_SRUDragon_Water" = "Óceánsárkány300 másodperc újjáéledési időHatalmas szörny – csapaterősítésA szörny távolsági támadásai lelassítják a célpontot. A megölésekor egy Óceánsárkány jele jelzőt kapnak a csapattagok. Ez egy állandó erősítő hatás, amely a harcon kívül növeli a hősök életerő- és mana-regenerálódását." tr "game_character_enemyTooltip_SRUKrug" = "Ősi KrugJutalomszörnyA szörny megölése visszatölt egy kevés manát és életerőt." tr "game_character_enemyTooltip_SRUKrugMini" = "KrugKis szörnyGyenge, közelharcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_SRUMurkwolf" = "Nagy ÉjfarkasJutalomszörnyA szörny megölése visszatölt egy kevés manát és életerőt." tr "game_character_enemyTooltip_SRUMurkwolfMini" = "ÉjfarkasKis szörnyGyenge, közelharcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_SRURazorbeak" = "Vörös pengecsőrJutalomszörnyA szörny megölése visszatölt egy kevés életerőt és manát." tr "game_character_enemyTooltip_SRURazorbeakMini" = "PengecsőrSzörnyGyenge szörny." tr "game_character_enemyTooltip_SRURed" = "Vörös SzederhátErősítőszörnyA szörny legyőzéséért jelentős erősítés jár." tr "game_character_enemyTooltip_SRURedMini" = "ParázskaKis szörnyGyenge, távolsági harcos szörny." tr "game_character_enemyTooltip_SummonerBeacon" = "ErőgyűjtésIdézői varázslatEz a zászló nagyobb sebzést biztosít az ellenfelek számára, miközben azok folyamatosan gyógyulnak is." tr "game_character_enemyTooltip_Swain" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Sylas" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Syndra" = "" tr "game_character_enemyTooltip_TahmKench" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Taliyah" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Talon" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Taric" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Thresh" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Trundle" = "" tr "game_character_enemyTooltip_TTSpiderboss" = "VilemawHatalmas szörnyEz egy rendkívül erős ellenséges szörny, óvatosan közelíts hozzá! Az elpusztítása nagy pénzbeli és mágikus jutalmat jelent a csapatnak, de nem érdemes egyedül szembeszállni vele.

    6 perccel a halála után újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_TwistedLizardElder" = "Grez, a gyíkkirálySzörnyKözelharcos szörny, nagy életerővel megáldva. Elpusztítójának jutalma a lassító támadás, amely egy meghatározott ideig folyamatos sebzést biztosít." tr "game_character_enemyTooltip_Udyr" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Urf" = "Urf szellemeLegendás hősUrf lelke bosszúra éhes." tr "game_character_enemyTooltip_Urgot" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Varus" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Veigar" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Velkoz" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Vi" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Viktor" = "TIPPEK" tr "game_character_enemyTooltip_Vladimir" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Volibear" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Warwick" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Wight" = "SzellemalakNagy szörnyNagy erejű, komoly sebzést okozó szörny.

    50 másodperccel a halála után újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Wolf" = "FarkasSzörnyGyors szörny.

    A táborban lévő összes szörny halála után 75 másodperccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Worm" = "Baron NashorVIGYÁZAT: Hatalmas szörnyEz egy rendkívül erős ellenséges szörny, óvatosan közelíts hozzá! Az elpusztítása nagy pénzbeli és mágikus jutalmat jelent a csapatnak, de nem érdemes egyedül szembeszállni vele.

    6 perccel a halála után újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Wraith" = "LidércNagy szörnyEnnek a szörnynek a fizikai támadások kisebb sebzést okoznak.

    A táborban lévő összes szörny halála után 75 másodperccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_WriggleLantern" = "Wriggle lámpásaElhelyezhető tárgyEz az ellenséges tárgy felderíti a közelében lévő területeket az ellenség számára, valamint látja a láthatatlan egységeket is." tr "game_character_enemyTooltip_Xayah" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Xerath" = "" tr "game_character_enemyTooltip_XinZhao" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Yasuo" = "" tr "game_character_enemyTooltip_YoungLizard" = "GyíkifjoncSzörnyEgyszerű, távolsági harcos szörny, minimális életerővel.

    A táborban lévő összes szörny halála után 5 perccel újjáéled.
    " tr "game_character_enemyTooltip_Yuumi" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Zac" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Zed" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Ziggs" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Zoe" = "" tr "game_character_enemyTooltip_Zyra" = "" tr "game_character_enemyTooltip_ZyraGraspingPlant" = "Kapaszkodó növényKísérőA Kapaszkodó növény rövid hatótávon belül sebez, és a támadása 30%-kal lassítja az ellenséget." tr "game_character_enemyTooltip_ZyraSeed" = "MagCsapdaA magok látást biztosítanak Zyrának, és halálos növények válhatnak belőlük." tr "game_character_enemyTooltip_ZyraThornPlant" = "TövisköpőKísérőA tövisköpők távolról sebeznek." tr "game_character_evolutionBarTitle_Kaisa" = "Élő fegyver" tr "game_character_evolutionBarTitle_Khazix" = "Fejlesztés" tr "game_character_evolutionBarTitle_Viktor" = "Megerősítés" tr "game_character_friendlyTooltip_Ahri" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_AlZaharVoidling" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Amumu" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_AncientGolem" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Anivia" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_AniviaEgg" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Annie" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_AurelionSol" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Averdrian" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Azir" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Bard" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Blitzcrank" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Blue_Minion_Basic" = "Kék közelharcos minionSzövetséges minion Átlagos szövetséges minion." tr "game_character_friendlyTooltip_Blue_Minion_MechCannon" = "Kék ostromminionSzövetséges minion Szövetséges ostromminion." tr "game_character_friendlyTooltip_Blue_Minion_MechMelee" = "SzuperminionSzövetséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős szövetséges minion. Ezek a minionok kisebb mértékben sebződnek a tornyoktól, illetve csökkentett sebzést mérnek az inhibitorokra és a nexusra." tr "game_character_friendlyTooltip_Blue_Minion_Wizard" = "Kék varázslóminionSzövetséges minion Szövetséges varázslóminion, aki sérülékenyebb ugyan, de nagyobb sebzésre képes." tr "game_character_friendlyTooltip_blueDragon" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Brand" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Braum" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Caitlyn" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Camille" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Cassiopeia" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ChaosInhibitor" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ChaosNexus" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ChaosShop" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Corki" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Darius" = "TIPPEK" tr "game_character_friendlyTooltip_Diana" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Dragon" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Draven" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Ekko" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Elise" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Ezreal" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Fiddlesticks" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Fiora" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Fizz" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_GangplankBarrel" = "Lőporos hordóGangplank a támadásaival felrobbanthatja, az ellenfelek pedig ugyanilyen módon hatástalaníthatják a hordót." tr "game_character_friendlyTooltip_Garen" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Ghast" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_GiantWolf" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Gnar" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_GnarBig" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Golem" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Graves" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Heimerdinger" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_HeimerdingerQ" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Illaoi" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Ivern" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Janna" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_JarvanIV" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Jax" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Jayce" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Jhin" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Kaisa" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Kalista" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Karma" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Karthus" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Kassadin" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Katarina" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Kayle" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Khazix" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Kindred" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_KingPoro" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_KogMaw" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Leblanc" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_LeeSin" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Leona" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_LesserWraith" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Lissandra" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Lizard" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_LizardElder" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Lucian" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Lulu" = "Lulu, a támogató varázsló hihetetlen rugalmassággal válogat a varázseszköztárából, és számos hős segítségére lehet." tr "game_character_friendlyTooltip_Lux" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Malphite" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Malzahar" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_MalzaharVoidling" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_MasterYi" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_MissFortune" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_MonkeyKing" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Mordekaiser" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Nami" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Nasus" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Nautilus" = "Nautilus, a gigászi hős rátapad az ellenfélre, és nagyfokú sebzést okoz." tr "game_character_friendlyTooltip_Nidalee" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Nocturne" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_OdinBlueSuperminion" = "Kék közelharcos minionSzövetséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős szövetséges minion." tr "game_character_friendlyTooltip_OdinNeutralGuardian" = "Elfoglalási pontKattints ide a semleges vagy az ellenség által felügyelt pont elfoglalásának megkezdéséhez!" tr "game_character_friendlyTooltip_OdinRedSuperminion" = "Lila közelharcos minionSzövetséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős szövetséges minion." tr "game_character_friendlyTooltip_OdinShrine" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Olaf" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Order_Minion_Archer" = "Távolsági minionSzövetséges minionEzek a minionok a minionsereged hátsó alakzatában helyezkednek el, és távolról támadják az ellenfeleidet." tr "game_character_friendlyTooltip_Order_Minion_Melee" = "Közelharcos minionSzövetséges minionA csapatod erőinek nagy részét ezek a minionok teszik ki. Kövesd őket a csatába, és hagyd, hogy ők kapják az ellenség támadásainak oroszlánrészét!" tr "game_character_friendlyTooltip_Order_Minion_Rider" = "LovasminionSzövetséges minionEzek a minionok a csapatod hátsó alakzatában helyezkednek el, és erősítik a szövetségeseik sebzését." tr "game_character_friendlyTooltip_OrderInhibitor" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_OrderNexus" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_OrderShop" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Orianna" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Ornn" = "TIPPEK" tr "game_character_friendlyTooltip_PracticeTool_TargetDummy" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Pyke" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Quinn" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_RabidWolf" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Rakan" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Red_Minion_Basic" = "Lila közelharcos minionSzövetséges minion Átlagos szövetséges minion." tr "game_character_friendlyTooltip_Red_Minion_MechCannon" = "Lila ostromminionSzövetséges minion Szövetséges ostromminion." tr "game_character_friendlyTooltip_Red_Minion_MechMelee" = "SzuperminionSzövetséges minion Nagy életerővel és sebzéssel rendelkező, rendkívül erős szövetséges minion. Ezek a minionok kisebb mértékben sebződnek a tornyoktól, illetve csökkentett sebzést mérnek az inhibitorokra és a nexusra." tr "game_character_friendlyTooltip_Red_Minion_Wizard" = "Lila varázslóminionSzövetséges minion Szövetséges, távolsági varázsló egység, ami sérülékenyebb ugyan, de nagyobb sebzésre képes." tr "game_character_friendlyTooltip_redDragon" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_RekSai" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Renekton" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Rengar" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Riven" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Rumble" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Shyvana" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_SightWard" = "Látó őrszemElhelyezhető tárgyEz a szövetséges tárgy felderíti a közelében lévő területeket a csapatod számára, valamint látja a láthatatlan egységeket is." tr "game_character_friendlyTooltip_Sion" = "TIPPEK" tr "game_character_friendlyTooltip_Skarner" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Skeleton_Minion_Archer" = "Távolsági minionSzövetséges minionEzek a minionok a minionsereged hátsó alakzatában helyezkednek el, és távolról támadják az ellenfeleidet." tr "game_character_friendlyTooltip_Skeleton_Minion_Melee" = "Közelharcos minionSzövetséges minionA csapatod erőinek nagy részét ezek a minionok teszik ki. Kövesd őket a csatába, és hagyd, hogy ők kapják az ellenség támadásainak oroszlánrészét!" tr "game_character_friendlyTooltip_Skeleton_Minion_Rider" = "LovasminionSzövetséges minion Ezek a minionok a minionsereged hátsó alakzatában helyezkednek el, és erősítik a szövetségeseik sebzését." tr "game_character_friendlyTooltip_Sona" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Soraka" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_SummonerBeacon" = "ErőgyűjtésIdézői varázslatHa az Erőgyűjtés hatótávolságán belül állsz, nagyobb sebzésre teszel szert, és folyamatosan gyógyulsz." tr "game_character_friendlyTooltip_Swain" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Sylas" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Syndra" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_TahmKench" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Taliyah" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Talon" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Taric" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Thresh" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Trundle" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_TwistedLizardElder" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Udyr" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Urf" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Urgot" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Varus" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Veigar" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Velkoz" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Vi" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Viktor" = "TIPPEK" tr "game_character_friendlyTooltip_Vladimir" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Volibear" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Warwick" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Wolf" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Worm" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Wraith" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_WriggleLantern" = "Wriggle lámpásaElhelyezhető tárgyEz a szövetséges tárgy felderíti a közelében lévő területeket a csapatod számára, valamint látja a láthatatlan egységeket is." tr "game_character_friendlyTooltip_Xayah" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Xerath" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_XinZhao" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Yasuo" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_YoungLizard" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Yuumi" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Zac" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Zed" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Ziggs" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Zoe" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_Zyra" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ZyraGraspingPlant" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ZyraSeed" = "" tr "game_character_friendlyTooltip_ZyraThornPlant" = "" tr "game_character_Kaisa_EvolveColor_0" = "#FFFFFF" tr "game_character_Kaisa_EvolveColor_1" = "#FFFF55" tr "game_character_lore_Ahri" = "Ahri egy vastaya, akit vele született kapocs köt össze Runaterra szunnyadó mágiájával, amelyet nyers energiából formált gömbökké tud alakítani. Érzelmeiket manipulálva előszeretettel játszadozik áldozataival, mielőtt elszívja életesszenciájukat. Ragadozó természete ellenére Ahriban mégis van némi emberség, ugyanis fel-felvillannak előtte az elemésztett lelkek emlékei." tr "game_character_lore_Akali" = "Miután hátrahagyta a kinkou rendet, és lemondott az Árnyék öklének címéről, Akali most egyedül folytatja útját, és halálos fegyverként siet népe segítségére. Bár nem felejtette el mindazt, amit mestere, Shen tanított neki, megfogadta, hogy gyilkosságról gyilkosságra haladva megtisztítja Ionia földjét az ellenségtől. Akali ugyan csendben csap le, üzenete azonban ordítóan világos: rettegj az úr nélküli orgyilkostól." tr "game_character_lore_Alistar" = "Alistar rettegett, nagy erejű harcos, aki bosszút akar állni a klánját kiirtó Noxusi Birodalmon. Bár rabszolgasorba taszították, és gladiátorként kellett küzdenie, törhetetlen akaratereje miatt nem vált egyszerű vadállattá. Láncaitól megszabadulva egykori gazdái ellen harcol az elesettek és elnyomottak nevében. Dühe éppúgy fegyverré vált, mint a szarvai, a patái és az öklei." tr "game_character_lore_AlZaharVoidling" = "" tr "game_character_lore_Amumu" = "A legendák szerint Amumu egy magányos, szomorú lélek az ősi Shurimából, aki az egész világot bejárja, hogy barátra leljen. Egy nagy erejű átok sújtja, amely örök egyedüllétre kárhoztatja, mert a múmia érintése halált, a szeretete pusztulást hoz. Akik látni vélték, élő tetemként írják le Amumut: apró teste tekergőző pólyába van bugyolálva. Amumu rengeteg mítoszt, dalt és mesét ihletett, amelyeket annyiszor mondtak már el, majd adtak tovább, hogy szinte képtelenség elválasztani az igazságot a kitalációtól." tr "game_character_lore_AncientGolem" = "" tr "game_character_lore_Anivia" = "Anivia egy jóindulatú szárnyas szellem, aki az élet, halál és újjászületés végtelen ciklusait elviselve védelmezi Freljordot. A zord jégből és a kíméletlen szélből született félisten, aki ezeket az elemi erőket használva védi meg szülőföldjét a behatolóktól. Anivia a fagyos észak törzseit védelmezi, és útmutatást is nyújt nekik. Ők pedig a remény szimbólumaként és a nagy változások hírnökeként tisztelik. Mindig teljes lényével veti magát a harcba, mert tudja, hogy önfeláldozása segít megőrizni az emlékét, elősegítve következő újjászületését." tr "game_character_lore_AniviaEgg" = "(Hamarosan)" tr "game_character_lore_Annie" = "Annie egy veszélyes, ám lehengerlően érett gondolkodású gyermek, aki emellett elképesztő hatalmú tűzmágus is. Még a Noxustól északra elterülő hegyek árnyékában élők között is kivételesnek számít mágikus tehetsége. Nagyon korán megnyilvánult ereje, főként kiszámíthatatlan érzelmi kitörések alkalmával, de mára már magabiztosan uralja „játékos trükkjeit”. Ezek közül is a kedvence, amikor imádott plüssmackóját, Tibberst tüzes védelmezőként idézi meg. Annie örök gyermeki ártatlansággal járja a sötét erdőket, folyton új játszótárs után kutatva." tr "game_character_lore_Ashe" = "Ashe az avarosai törzs jégszülött vezetője, az ő irányítása alatt áll észak legnagyobb serege. Higgadt, intelligens, idealista és megbékélt vezetői szerepével. Vérvonala ősi mágiáját használva egy elemi jégből készült íjjal indul harcba. Népe úgy tartja, hogy ő a mitikus hős, Avarosa reinkarnációja, Ashe pedig szeretné ismét egyesíteni Freljordot, és visszaszerezni törzse összes korábbi területét." tr "game_character_lore_AurelionSol" = "Aurelion Sol egykor a kozmosz mérhetetlen ürességét töltötte meg saját tervezésű, égi csodáival. Félelmetes erejét most egy űrutazó birodalom parancsára kénytelen kordában tartani, miután tőrbe csalták, és szolgaságra kényszerítették. Aurelion Sol vissza akar térni csillagkovács múltjához. A csillagokat is leszakítja az égről, ha kell, de visszaszerzi a szabadságát." tr "game_character_lore_Averdrian" = "(Hamarosan)" tr "game_character_lore_Azir" = "Azir egyszer régen Shurima halandó császára volt; egy büszke férfi, aki a halhatatlanság kapujában állt. Elvakult gőgjében azonban elárulták, és legnagyobb diadalának órájában megölték. Évezredekkel később egy szörnyű hatalommal rendelkező Felemelkedett formájában született újjá. Most, hogy elbukott birodalma újra kiemelkedett a homok alól, Azir Shurima egykori dicsőségét kívánja visszaállítani." tr "game_character_lore_Bard" = "Bard a csillagokon túlról érkezett, a jó szerencse nevében eljáró lény, aki az egyensúlyért küzd, hogy az élet fennmaradhasson a közönyös káosz jelenléte mellett is. Számos runaterrai dal találgatja az űrbéli vándor szándékait és természetét, de abban mindenki egyetért, hogy vonzódik a rendkívüli mágikus erővel bíró ereklyékhez. A segítőkész, apró és vidám szellemekkel körülvett Bard egyetlen cselekedete sem mondható rosszindulatúnak, hiszen mindig a nemesebb ügyet szolgálja... a maga fura módján." tr "game_character_lore_Blitzcrank" = "Blitzcrank egy hatalmas, elpusztíthatatlannak tűnő robot Zaunból, akit eredetileg veszélyes hulladékok elszállítására terveztek. Ő azonban úgy gondolta, hogy eredeti feladatköre túl szűkre szabott, ezért módosította saját testét, hogy meg tudja óvni a Csatornarendszer védtelen lakóit. Blitzcrank kivételes erejét és kitartását mások önzetlen védelmezésére fordítja. Ha kell, segítő fémkezet nyújt, vagy energiasugarakkal intézi el a bajkeverőket." tr "game_character_lore_Blue_Minion_Basic" = "" tr "game_character_lore_Blue_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_lore_Blue_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_lore_Blue_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_lore_blueDragon" = "" tr "game_character_lore_Brand" = "Kegan Rodhe a jeges Freljord egyik törzsébe született. A ma Brand néven ismert lény sorsa tanulságos történet mindenki számára, aki egyre nagyobb hatalomra áhítozik. Kegan a legendás Világrúnák egyike után kutatott, és amikor sikerrel járt, elárulta társait, és egymaga vette magához az ereklyét. Egy pillanattal később megszűnt emberként létezni. A lelke elégett, a teste pedig az élő láng hordozója lett. Brand Valorant járja további Rúnák után kutatva, és bosszút akar állni a szenvedésért, amelyet máskülönben tucatnyi emberöltő alatt sem szenvedhetett volna el." tr "game_character_lore_Braum" = "Braum Freljord egyik imádott hőse, akinek erejénél csak a szíve nagyobb. Dérvárostól északra mindenhol az ő egészségére isszák az első mézsört. Úgy tartják, hogy egyetlen éjszaka alatt döntött ki egy egész tölgyerdőt, és hogy porrá zúzott egy hegyet. Braum egy mágikus ajtót használ pajzsként, és a fagyos északot járja, hatalmas bajusza alatt mindig kedvesen mosolyogva. Sosem hagyja cserben azokat, akik bajba kerültek." tr "game_character_lore_Caitlyn" = "Caitlyn Piltover első számú békefenntartója, aki a legravaszabb bűnözőknek is a nyomára akad. Gyakran dolgozik együtt Vi-vel, nyugalmával kiegyensúlyozva társa heves természetét. Bár Caitlynt egy teljesen egyedi hextech puska is segíti, a legnagyobb fegyvere borotvaléles esze, amivel kifinomult csapdákat állít a törvényszegőknek, akik ostoba módon a Fejlődés városában űzik mesterségüket." tr "game_character_lore_Camille" = "Camille egy élő fegyver és egyben a Ferros-ház kémfőnöke. Elegáns elit ügynök, akit arra képeztek, hogy a törvény határain kívül tevékenykedjen, és mindent megtesz azért, hogy a piltoveri gépezet és zauni tükörképe is hibátlanul működjön. Rugalmas és precíz harcos, a hanyag kivitelezést szégyennek tartja, és amint lehet, javítja. Camille esze éppolyan éles, mint a pengék, amelyeket használ, ugyanakkor a számtalan hextech implantátum miatt sokan feltételezik, hogy már inkább gép, mint ember." tr "game_character_lore_Cassiopeia" = "Cassiopeia egy gyilkos teremtmény, aki rákényszeríti másokra saját gonosz akaratát. A noxusi Du Couteau család legfiatalabb és legszebb lányaként a shurimai kripták legmélyéig merészkedett az ősi mágiát kutatva. Ott megharapta őt az egyik sír őrzője, és mérge viperaszerű ragadozóvá változtatta a lányt. Cassiopeia ravasz és gyors ellenfél, aki az éjszaka leple alatt vadássza le azokat, akik vétettek ellene, hogy kővé változtassa őket a tekintetével." tr "game_character_lore_ChaosInhibitor" = "" tr "game_character_lore_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_lore_ChaosNexus" = "" tr "game_character_lore_ChaosShop" = "" tr "game_character_lore_Chogath" = "Attól a pillanattól kezdve, hogy Cho'Gath megjelent Runaterra ragyogó fényében, csillapíthatatlan éhség gyötri. Cho'Gath a minden életet elnyelő Üresség megtestesülése. Hatékony vadász, akinek összetett szervezete minden elfogyasztott anyagot villámgyorsan beépít a testébe, így egyre nagyobb és erősebb lesz, a páncélja pedig olyan ellenálló, mintha élő gyémánt lenne. Ha nagy mérete hátráltatná őt, akkor a felesleges anyagot tűhegyes tüskékként lövi ki, amelyekkel felnyársalja prédáját, hogy később lakmározhasson belőle." tr "game_character_lore_Corki" = "Corki, a yordle pilóta két dolgot szeret mindennél jobban: a repülést és a pompás bajuszát... nem feltétlenül ebben a sorrendben. Bandleváros elhagyása után Piltoverben telepedett le, és teljesen lenyűgözték az ottani csodálatos gépezetek. Életét a repülőszerkezetek fejlesztésének szentelte, és ma egy veterán pilótákból álló légvédelmi csapat, a Puffogó Viperák vezetője. Corki választott otthonában, az égben járőrözik, és eddig nem találkozott olyan problémával, amit egy jól irányzott rakétazápor ne tudott volna megoldani." tr "game_character_lore_Darius" = "Semmi nem jelképezheti hűségesebben Noxus erejét, mint Darius, a nemzet legrettegettebb és legharcedzettebb parancsnoka. Szerény körülmények közé született, de mára ő lett Noxus keze, aki kegyetlenül lesújt Noxus ellenségeire... még ha maguk is noxusiak. Ő vezeti a trifariai légiót, és mindenki tudja, hogy Noxus rendíthetetlen híve. Aki ellen egyszer fegyvert ragad, az nem számíthat kegyelemre." tr "game_character_lore_Diana" = "Diana ívelt holdpengéjével indul harcba a lunari harcosaként. Olyan hit nevében küzd, amelyet szinte teljesen száműztek a Targon-hegy vidékéről. Az éjjeli holdfényben szikrázó téli hó színét idéző vértjében ő maga az ezüst hold erejének földi megtestesülése. Diana testét a Targon-hegy csúcsán túlról érkező égi szellem szállta meg, így félszerzetként igyekszik megismerni túlvilági erejét és e világi sorsának célját." tr "game_character_lore_Dragon" = "" tr "game_character_lore_Draven" = "Noxusban az ítéletmondónak nevezett harcosok küzdenek egymással az arénákban, hogy összemérjék erejüket. Közülük messze Draven a legnépszerűbb. Korábban katonaként szolgált, de rájött, hogy a tömeg különösen értékeli látványos harcmodorát, és persze a kivételes harctudást, amellyel pörgő fejszéit használja. Draven imádja saját hetyke tökéletességét, és megesküdött, hogy bárkit legyőz annak érdekében, hogy a birodalomban az örökkévalóságig megmaradjon az emléke." tr "game_character_lore_DrMundo" = "Dr. Mundo az a rémisztően lila, teljesen elmebeteg, megátalkodott gyilkos, aki miatt Zaun lakosai a legsötétebb éjszakákon ki sem mernek lépni otthonaikból. Úgy tűnik, ez a féleszű, két lábon járó borzalom egyetlen dologban leli örömét: a fájdalomban, amit nemcsak okozni, de elszenvedni is imád. Az óriási hentesbárdját könnyű pálcaként lengető Mundo tucatnyi zauni elfogása és megkínzása révén vált hírhedt gyilkossá, akiken gyalázatos „műtéteket” végzett, láthatóan különösebb ok vagy cél nélkül. Kegyetlen. Kiszámíthatatlan. Oda megy, ahova akar. És valójában nem is doktor." tr "game_character_lore_Ekko" = "Ekko, a Zaun sötét sikátoraiban nevelkedett csodagyerek az idő manipulálásával minden helyzetet a maga javára képes fordítani. Saját találmánya, a Zéró meghajtó segíti, hogy a lehetséges valóságok útvesztőjét bebarangolva megalkossa a tökéletes pillanatot. Bár lubickol ebben a szabadságban, ha a barátait fenyegeti veszély, bármit megtesz azért, hogy megvédje őket. A külső szemlélő azt láthatja, hogy Ekkónak a legképtelenebb feladat is mindig egyből sikerül." tr "game_character_lore_Elise" = "Elise egy gyilkos ragadozó, aki egy világtól elzárt, sötét palotában él Noxus legrégebbi városának szívében. Egykor halandó volt, egy hatalmas nemesi ház úrnője, de egy gonosz félisten harapása egy gyönyörű, emberfeletti, pókszerű lénnyé változtatta, aki hálójába csalja mit sem sejtő áldozatait. Hogy megőrizze örök ifjúságát, Elise naiv, hitetlen emberekkel táplálkozik, és kevés halandó képes ellenállni a csábításának." tr "game_character_lore_Evelynn" = "Az Evelynn névre hallgató démon Runaterra legsötétebb zugaiban kutat következő áldozata után. Egy érzéki nő képében csábítja magához a prédáját, és ha az védtelenné válik, Evelynn felfedi valódi lényét. Az áldozatokat ezután leírhatatlan kínoknak veti alá, ő maga pedig élvezettel lubickol a fájdalmukban. A démon szemében ezek csak futó kalandok. Runaterra többi lakója számára azonban ezek a történetek elrettentő emlékeztetők arra, hogy a zabolátlan kéjvágynak milyen súlyos ára lehet." tr "game_character_lore_Ezreal" = "Ezreal egy jóképű kalandozó, aki tudtán kívül mágikus tehetséggel rendelkezik. Rég elfeledett katakombákat foszt ki, ősi átkokat tör meg, és könnyedén teljesít látszólag lehetetlen feladatokat. Bátorsága és nagyképűsége nem ismer határokat, és szeret rögtönözni a veszélyes helyzetekben. Ilyenkor részben a saját eszére, de inkább shurimai kesztyűjére hagyatkozik, amely pusztító mágikus robbanásokat tud előidézni. Egy dolog biztos: ha Ezreal a közelben van, a baj sem járhat messze. Vagy már épp lesben áll. Igazából együtt járnak." tr "game_character_lore_Fiddlesticks" = "Fiddlesticks, a rettenetes, élő madárijesztő kaszával a kézben járja a sötétséget, és kíméletlenül lecsap az óvatlanokra. Egykor egy magányos ember volt, akit megvádoltak, hogy éhínséget hozott a falujára, ezért kikötözték a saját terméketlen földjén, hogy ott éhezzen halálra. A teteméből lakmározó vérszomjas varjúraj új életet lehelt belé. A feltámasztott Fiddlesticks örömmel rémiszti halálra az áldozatait, mielőtt tollak és véres csőrök viharában elragadná a lelküket." tr "game_character_lore_FiddleSticks" = "Fiddlesticks közel húsz évig egyedül állt a Háború Intézetének legkeletebbre eső idézőkamrájában. Csupán ijesztő tekintetének égő smaragdzöld fénye járta át porlepte otthonának dohos sötétségét. Ez az a hely, ahol a Végzet Hírnöke virraszt csendesen. Ő az igazi tanmese az ámokfutás erejéről, amit minden idézőnek megtanítottak a Ligában. Évtizedekkel ezelőtt élt egy hatalmas zauni rúnamágus, Istvaan. Az ötödik Rúnaháború végén a Liga első idézőinek egyike lett. Istvaan azonban nem tudott felhagyni a mágia régi módszereivel, és egyre távolabb került a Liga szabálykódexétől. Egy összecsapás során, ami végül számára az utolsó volt, túl messzire ment. Bezárkózott a legkeletebbre eső idézőkamrába, és hozzáfogott, hogy a rituálék legtiltottabbikát gyakorolja – az extraplanáris megidézést.

    Hogy pontosan mi történt abban a kamrában, azt homály fedi. Aznap Zaun képviseletében egy hős sem érkezett az Idézők szurdokába. A kamra ajtaján ismétlődő kopogtatásokra csak a csend felelt. Az első tanoncot, aki belépett, azonnal levágta egy misztikus kasza. Azon keveseket, akik követték őt, és túlélték, őrületbe kergette a félelem: a puszta bábokká lett férfiak varjakról és a halálról makogtak. Tartva a gonosztól, amit még Istvaan sem tudott irányítani, a Liga a kamra minden kijáratát lezáratta, remélve, hogy visszatarthatják azt, amit nem képesek elpusztítani. Teltek-múltak az évek, és odabenn a fából készült alak nem mozdult, kivéve, amikor lemészárolta azokat, akik elég bolondok voltak ahhoz, hogy belépjenek. Látván, hogy semmi esély a kamra visszaszerzésére, a Tanács kigondolta, hogyan vehetné hasznát Fiddlesticksnek: megtették hóhérnak. Bár amikor életre kel, látszólag ragaszkodik az idézés szabályaihoz az Igazság Mezőin, azt senki sem tudja, hogy mire vár a kamrája mélyén. Mozdulatlan arca semmilyen érzelmet nem tükröz, a kaszája pedig készenlétben várja, hogy lecsapjon bárkire, aki az útjába kerül.

    Akik szerint csak a félelemtől kell félned, még nem ismerik a varjakat." tr "game_character_lore_Fiora" = "Fiora Valoran legrettegettebb párbajhőse, akinek nyers modora, éles esze és még gyorsabb kardja egyaránt széles körben ismert. Demacia királyságában, a Laurent-házba született. A család irányítását apjától kellett átvennie, miután egy botrány majdnem elsöpörte őket. A Laurent-ház neve bemocskolódott, Fiora pedig minden erejével azon van, hogy visszaállítsa családja becsületét, és újra Demacia nagy és jóravaló előkelőségei között tartsák őket számon." tr "game_character_lore_Fizz" = "Fizz kétéltű yordle, aki a Bilgewatert körülvevő zátonyokon él. Gyakran kihalássza és visszaviszi a babonás kapitányok által a tengerbe dobott adományokat. Azonban a legbátrabb tengerészek sem mernek ujjat húzni ezzel a furcsa teremtménnyel – számos történet szól azokról, akik alábecsülték az erejét. Gyakran hiszik azt, hogy valójában egy szeszélyes tengeri szellem. Úgy tűnik, hogy hatalmas, mélytengeri bestiák állnak az irányítása alatt, és előszeretettel zavarja össze szövetségeseit és ellenfeleit egyaránt." tr "game_character_lore_Galio" = "Demacia csillogó városán kívül egy kőkolosszus, Galio áll őrt. Az ellenséges mágusok elleni védelemként építették, és gyakran évtizedekig várja mozdulatlanul, hogy az erős mágia jelenléte életre keltse. Amikor ébren van, Galio kihasználja a lehetőséget, és örömmel veti magát a harcba, megtiszteltetésnek véve, hogy megvédheti honfitársait. A győzelmei azonban mindig keserédesek, mert a mágia, amit elpusztít, egyben az ereje forrása is, ezért minden diadal után ismét álomba kell szenderülnie." tr "game_character_lore_Gangplank" = "Gangplank kiszámíthatatlan és brutális. A trónjától megfosztott kalózkirálytól mindenütt rettegnek. Egykor Bilgewater, a kikötőváros vezetője volt, és bár uralma véget ért, sokak szerint ez csak még veszélyesebbé tette őt. Ha kell, Gangplank inkább vérfürdőt rendez Bilgewater utcáin, mint hogy átengedje másnak a várost. Pisztolyával, kardjával és sok-sok láda lőporral készül visszavenni, amit eloroztak tőle." tr "game_character_lore_Garen" = "Garen büszke harcos, a Rettenthetetlen Előőrs egyik tagja. Társai kedvelik, ellenfelei pedig tisztelik, nem kis részben azért, mert a Koronaőr család tagja, akik felesküdtek Demacia és eszményeinek védelmére. Garen varázs-ellenállású páncélzatával és pallosával felszerelkezve száll szembe a mágusokkal és varázslókkal a harcmezőn, valóságos pengeviharral sújtva le rájuk." tr "game_character_lore_Ghast" = "" tr "game_character_lore_GiantWolf" = "" tr "game_character_lore_Gnar" = "Gnar egy őskori yordle, aki egyik pillanatban játékosan bohóckodik, a másikban pedig hatalmas, pusztító szörnyeteggé válik. Évezredekig elemi jég fogságában sínylődött, most pedig nagyokat szökdelve keresi az izgalmas és szép dolgokat a világban. Gnar imádja a veszélyt, és kész bármit ellenfelei felé hajítani, ami a keze ügyébe kerül... legyen az saját csontbumerángja vagy egy kisebb épület." tr "game_character_lore_GnarBig" = "" tr "game_character_lore_Golem" = "" tr "game_character_lore_Gragas" = "Gragas vidám, de tiszteletet parancsoló sörfőzőmester. A nagy termetű és még nagyobb hangú férfi a tökéletes sört igyekszik megalkotni. Senki sem tudja, honnan származik, de most Freljord érintetlen vidékein keres ritka alapanyagokat, hogy újabb és újabb recepteket próbáljon ki. Többnyire az alkohol befolyása alatt áll, és felettébb lobbanékony. Az általa provokált verekedések híre legendás, mivel hajnalig tartó, jelentős anyagi kárral járó tivornyákba torkollnak. Ha Gragas megjelenik, hamarosan elkezdődik az ivászat és a pusztítás... mindig ebben a sorrendben." tr "game_character_lore_Graves" = "Malcolm Graves híres zsoldos, szerencsejátékos és tolvaj, aki körözés alatt áll minden városban és birodalomban, ahol valaha is megfordult. Bár robbanékony természetű ember, a tolvajbecsületet szigorúan veszi, és ha kell, Végzet nevű sörétes puskájával számon is kéri, ha keresztbe tesznek neki. Néhány éve kibékült Twisted Fate-tel, és ismét összefogva felforgatták Bilgewater alvilágát." tr "game_character_lore_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_lore_Hecarim" = "Hecarim ember és állat lidérces keveréke, aki arra kárhoztatott, hogy az örökkévalóságig a halandók lelkeire vadásszon. Egykor büszke lovag volt, és amikor az Áldott-szigetek árnyékba borult, a Romlás pusztító energiája megsemmisítette őt és lovas egységét a hátasaikkal együtt. Most, amikor a Fekete Köd próbálja elérni Runaterra távolabbi vidékeit, személyesen vezeti az élők elleni rohamot, élvezettel gyilkol és tapossa agyon ellenfeleit páncélozott patáival." tr "game_character_lore_Heimerdinger" = "Cecil B. Heimerdinger professzor egy briliáns, de roppant különc yordle tudós, és az egyik legnagyobb újító Piltover feltalálói között. Már-már megszállottan dolgozik, és az univerzum megoldhatatlannak tűnő kérdéseire próbál választ találni. Bár Heimerdinger elméletei gyakran homályosak és elvontak, ő készíti Piltover legcsodálatosabb (és nem mellesleg leghalálosabb) gépezeteit. Folyamatosan bütyköli találmányait, hogy azok még hatékonyabbá váljanak." tr "game_character_lore_HeimerdingerQ" = "(Hamarosan)" tr "game_character_lore_Illaoi" = "Illaoi megingathatatlan hite mellett hatalmas ereje is eltörpül. A Nagy Kraken prófétájaként egy hatalmas, aranyból készült bálvánnyal szakítja ki ellenfelei lelkét a testükből, és zúzza szét a valóságról kialakított képüket. Aki fegyvert ragad „Nagakabouros igaz hangja” ellen, az hamar rájön, hogy Illaoi sosem harcol egyedül: a Kígyó-szigetek istene is az ő oldalán küzd." tr "game_character_lore_Irelia" = "A noxusi megszállás számos ioniai hőst hívott életre, és közülük navori Irelia a legvalószínűtlenebb. Elsajátította a tartomány ősi táncait, és művészetét a harc szolgálatába állította, elegáns és gondosan kiszámított mozdulataival gyilkos pengéket lebegtetve. Miután harcosként bizonyította rátermettségét, hamar az ellenállás vezetőjévé és jelképévé vált, és a mai napig elszántan védelmezi hazáját." tr "game_character_lore_Ivern" = "Szederláb Ivern – vagy ahogy a legtöbben ismerik, a Zöld barát –, ez a furcsa, félig ember, félig fa szerzet az élet védelmezőjeként Runaterra erdőit járja. Jól ismeri a természet titkait, és mély barátságot ápol minden olyan lénnyel, amely a rengetegben nő, fészkel vagy lapul. Ivern a vadonban bolyong, és gazdagítja az erdőket. Bölcs tanácsokkal lát el mindenkit, akivel szembe találja magát, és néha-néha egy kotnyeles lepkére bízza a titkait." tr "game_character_lore_Janna" = "Janna egy titokzatos elementál, aki Runaterra szeleinek erejét használva védelmezi Zaun nélkülözőit. Egyesek szerint Runaterra matrózainak imái hívták őt életre, akik jó széljárásért fohászkodtak, amikor átkeltek a veszélyes vizeken, vagy amikor viharok csaptak le rájuk. Janna ma már Zaun mélyén védi a rászorulókat, és a remény fénysugarává vált számukra. Nem tudni, hogy hol és mikor fog legközelebb feltűnni, de amikor szükség van rá, többnyire ott terem." tr "game_character_lore_JarvanIV" = "Jarvan herceg a Fényőrző dinasztia sarja, és Demacia trónörököse. Arra nevelték, hogy ő legyen országa minden erényének megtestesítője, és próbálja megtalálni az egyensúlyt a nagy elvárásoknak való megfelelés és a harcterek iránti vágya között. A csatamezőn félelmetes bátorságával és önzetlen elszántságával ösztönzi csapatait a harcra, és családja lobogóját magasra emelve mutatja meg, hogy méltó vezetője lesz népének." tr "game_character_lore_Jax" = "Jax Ikáthia utolsó ismert fegyvermestere, fegyverforgatói tehetsége és maró szarkazmusa messze földön híres. Miután szülőföldje gőgjében magára szabadította az Üresség pusztító erejét, Jax és megmaradt társai megesküdtek, hogy megvédik kultúrájuk utolsó szilánkjait. A világban ismét egyre erősebb a mágia, és az eddig szunnyadó fenyegetés ébredezik. Jax fáradhatatlanul járja Valorant Ikáthia utolsó fényét hordozva, és próbára tesz minden harcost, hogy megtudja, méltók-e az oldalán harcolni..." tr "game_character_lore_Jayce" = "Jayce egy briliáns felfedező, aki egész életét Piltover és a fejlődés eszméjének szentelte. Átalakulásra képes hextech kalapácsával a kézben, erejét, bátorságát és jelentős intelligenciáját bevetve védi szülővárosát. Bár a városban hősként imádják, rosszul viseli az ezzel járó figyelmet. De Jayce szíve a helyén van, és bár egyesek irigylik természetes tehetségét, mégis hálásak a fejlődés városának tett szolgálataiért." tr "game_character_lore_Jhin" = "Jhin egy pedáns alapossággal dolgozó pszichopata bűnöző, aki szerint a gyilkolás művészet. Egykor egy ioniai börtönben raboskodott, de az országot uraló tanácson belül működő titkos szövetség kiszabadította onnan. A sorozatgyilkos azóta őket szolgálja. Jhin ecsetként használja a fegyverét, és szörnyű műalkotásai az áldozatokat és a nézőket egyaránt csontig ható rémülettel töltik el. Vérfagyasztó, színpadias előadásaiban perverz gyönyörét leli, és ő a legjobb választás, ha a létező legerősebb üzenetet kell átadni: a rettegést." tr "game_character_lore_Jinx" = "Jinx egy mániákus, lobbanékony zauni bűnöző, aki imád rombolni, és fittyet hány a következményekre. Halálos fegyverek sorát hordja magánál. A lehető leghangosabb lövések és a legfényesebb robbanások közepette kelt káoszt és pánikot. Jinx utál unatkozni, és amerre jár, a csak rá jellemző káoszt hagyja hátra." tr "game_character_lore_Kaisa" = "Még kislányként ragadta el az Üresség, de Kai'Sa a kitartásának és akaraterejének hála túlélte a megpróbáltatásokat. Az így szerzett tapasztalatai halálos vadásszá tették, és egyesek a baljós jövő előfutárát látják benne. Kelletlenül bár, de szimbiózisba lépett élő ürességpáncéljával, és hamarosan döntenie kell, hogy megbocsát-e azon embereknek, akik szörnynek nevezik, és az oldalukon száll szembe a sötétséggel… vagy sorsukra hagyja őket, hogy az Üresség eltörölje korábbi élete minden nyomát." tr "game_character_lore_Kalista" = "Kalista a harag és a megtorlás szelleme, egy halhatatlan, bosszúálló lidérc, egy páncélba burkolózó rémálom, akit az Árny-szigetekről lehet megidézni, hogy levadássza a csalókat és az árulókat. Az elárultak gyakran kiáltanak bosszúért, de Kalista csak azok hívására válaszol, akik készek a lelkükkel fizetni neki. Aki Kalista célpontjává válik, jobb, ha megbékél sorsával, mert a zord vadásszal kötött egyezségnek csak a bűnös halála vethet véget, amit a lándzsái végén táncoló jeges, metsző tűz hoz el." tr "game_character_lore_Karma" = "Karma Ionia spirituális hagyományainak legtisztább megtestesülése a halandók között. Egy ősi, számtalanszor újjászületett lélek él benne, amely minden összegyűjtött tudását magával viszi a következő életébe, és olyan hatalommal van megáldva, amelyet a legtöbben még felfogni sem lennének képesek. Mindent megtett azért, hogy vezesse népét a jelenlegi vészterhes időkben, de tisztában vele, hogy a béke és a harmónia megteremtéséért olykor komoly árat kell fizetnie, méghozzá nem csak neki, hanem imádott szülőföldjének is." tr "game_character_lore_Karthus" = "Karthus az elmúlás hírnöke, egy élőholt szellem, akinek kísérteties dala előrejelzi, hogy megjelenésével milyen borzalmak veszik majd kezdetüket. Az élők félnek az élőholt lét örökkévalóságától, de Karthus csak a szépséget és a tisztaságot látja benne, az élet és halál tökéletes egyvelegét. Ha Karthus elhagyja az Árny-szigeteket, a halál örömét akarja megmutatni a halandóknak az élőholt lét apostolaként." tr "game_character_lore_Kassadin" = "Kassadin lángoló utat vág magának a világ legsötétebb bugyraiban, tudván, hogy napjai meg vannak számlálva. Sok helyen megfordult shurimai vezetőként és kalandozóként úgy döntött, hogy a békés déli törzsek között él tovább családjával – amíg egy nap a faluját felemésztette az Üresség. Kassadin bosszút esküdött, amihez mágikus tárgyakat és tiltott technológiák sorát vetette be. Végül Kassadin Ikáthia pusztái felé vette az irányt, és készen állt arra, hogy szembeszálljon bármilyen szörnyű ürességszülöttel, miközben az önjelölt prófétát, Malzahart keresi." tr "game_character_lore_Katarina" = "A határozott döntésekre kész és halálos Katarina a noxusi orgyilkosok legjobbikának számít. A legendás Du Couteau tábornok legidősebb lánya, aki számos gyanútlan ellenség gyors kiiktatásával hamar megmutatta tehetségét. Tüzes becsvágya a legjobban őrzött célpontok felé hajtja, akár saját szövetségeseinek veszélyeztetése árán is. Ám Katarina sosem habozik feladata végrehajtásában a fogazott élű tőrök forgatagában." tr "game_character_lore_Kayle" = "Kayle egy targon-hegyi szellem gyermekeként jött a világra a Rúnaháborúk idején, és anyja örökségét követve az égi lángok szárnyán küzd az igazságért. Ő és ikerhúga, Morgana hosszú évekig voltak Demacia védelmezői, de Kayle végül megundorodott a halandók gyarló természetétől, és elhagyta a világukat. A legendák szerint tüzes kardjaival sújt le az igazság ellenségeire, és sokan remélik, hogy egy nap visszatér..." tr "game_character_lore_Kayn" = "A halálos árnymágia páratlan mestere, Shieda Kayn azért küzd, hogy beteljesítse valódi sorsát, és egy nap az Árnyak rendjének vezéreként új korszakot nyisson Ionia uralma alatt. Rhaast, az öntudatra ébredt darkin fegyver forgatásával azt kockáztatja, hogy a romlás fokozatosan felemészti mind a testét, mind az elméjét. Csak két kimenetel lehetséges: Kayn sikeresen a szolgálatába állítja a fegyvert... vagy a gonosz penge áldozatául esik, kikövezve az utat egész Runaterra pusztulása felé." tr "game_character_lore_Kennen" = "Kennen nem csupán az ioniai egyensúly villámgyors őre, hanem a Kinkou egyetlen yordle tagja. Bár látszólag ártatlan, apró, szőrös teremtmény, dobócsillagok tömegével és határtalan lelkesedéssel száll szembe minden ellenséggel. Kennen a mestere, Shen oldalán járőrözik a szellemek világában, és pusztító villámokkal sújt le ellenfeleire." tr "game_character_lore_Khazix" = "Az Üresség növekszik, az Üresség alkalmazkodik: ezernyi szülötte közül Kha'Zix testesíti meg legjobban ezt a két igazságot. A fejlődés vágya hajtja ezt a szörnyet, létezésének célja a túlélés és az erősek megölése. Ha nehézségekbe ütközik, akkor teste új és hatékony eszközöket növeszt a préda elejtéséhez. Kha'Zix egykor agyatlan gyilkológép volt, de intelligenciája legalább annyit fejlődött, mint a teste. Ma már gondosan megtervezi vadászatait, és az áldozataiban keltett zsigeri rettegést is fegyverként használja." tr "game_character_lore_Kindred" = "Kindredben két önálló lélek lakozik, akik sosem válnak szét, és a halál két arcát testesítik meg. Bárány nyilai gyors és könyörületes elmúlást hoznak annak, aki elfogadja a sorsát. Farkas levadássza azokat, akik menekülnek a végzetük elől, és így a bestia borotvaéles fogai között éri utol őket a vég. Bár Kindred természetét Runaterra különböző tájain másként értelmezik, minden halandónak meg kell választania, hogy a halál melyik arcával néz szembe." tr "game_character_lore_Kled" = "Kled, a yordle egy félelmet nem ismerő, ám harapós természetű harcos, aki Noxus dühödt harciasságának élő megtestesülése. A katonák rajongva szeretik, a tisztek gyanakodva szemlélik, a nemesek pedig nyíltan megvetik. Sokak szerint Kled a noxusi légiók valaha indított összes hadjáratában részt vett, az idők során minden létező katonai rendfokozatot „megszerzett,” és soha nem hátrált meg egyetlen csata elől sem. Bár a történetek valóságtartalma sokszor megkérdőjelezhető, a legenda egy része biztosan igaz: Kled megbízhatatlan gyíkja, Skaarl hátán lovagol a csatába, hogy megvédje, ami az övé... és elvegye azt, ami még nem az." tr "game_character_lore_KogMaw" = "Kog'Maw az Üresség egy átjáróján keresztül került Ikáthia kietlen pusztaságába. Kíváncsi, de belülről rothadó teremtmény, amelynek pofájából sav szivárog. Csak akkor képes igazán megismerni valamit, ha megrágja és összenyálazza... és ő mindent meg akar ismeri, ami a közelébe kerül. Bár Kog'Maw alapvetően nem gonosz, de határtalan, naiv érdeklődése igen veszélyes lehet, mivel mindent és mindenkit fel akar falni. Nem azért, hogy jóllakjon, hanem hogy kielégítse végtelen kíváncsiságát." tr "game_character_lore_Leblanc" = "LeBlanc még a Fekete Rózsa rendjének többi tagja számára is rejtély. A sápadt nő számos nevet viselt, valamint rengeteg embert és eseményt manipulált a Noxus felemelkedése óta eltelt hosszú idő alatt. Mágikus hatalmával képes másolatokat készíteni magáról, így bárki előtt, bárhol, sőt, akár egyszerre több helyen is képes megjelenni. LeBlanc mindig a színfalak mögött készíti elő újabb cselszövéseit. Valódi céljai éppoly kifürkészhetetlenek, mint folyamatosan változó kiléte." tr "game_character_lore_LeeSin" = "Lee Sin Ionia ősi harcművészeteinek mestere. Egy fegyelmezett harcos, aki a sárkány lelkétől átjárva bátran szembenéz minden kihívással. Bár hosszú évekkel ezelőtt elvesztette látását, a világtalan harcos-szerzetes elkötelezetten védelmezi szülőföldjét mindenkitől, aki megbolygatná annak szent egyensúlyát. Aki alábecsüli őt merengő természete miatt, hamarosan saját bőrén érezheti a legendás lángoló ököl vagy a pusztító forgórúgások erejét." tr "game_character_lore_Leona" = "Leonát a nap tüze járja át. A solarik szent harcosaként elszántan védi a Targon-hegyet Fénypengéjével és a Hajnalhasadás pajzsával. Bőre csillagtűztől fénylik, a szemében pedig a testét megszálló égi szellem ereje lángol. Az aranypáncélt viselő Leona rettenetes ősi tudással kénytelen együtt élni, és egyeseknek megvilágosodást, másoknak halált hoz." tr "game_character_lore_LesserWraith" = "" tr "game_character_lore_Lissandra" = "Lissandra mágiája a jég tiszta erejét valami sötétté és rettenetessé változtatja. A fekete jég erejével nem csupán megfagyasztja az ellenségeit – felnyársalja és összezúzza azokat, akik szembeszegülnek vele. Észak rettegő lakói csak Jégboszorkánynak nevezik. Az igazság azonban sokkal szörnyűbb: Lissandra a természet megrontója, aki jégkorszakot akar szabadítani a világra." tr "game_character_lore_Lizard" = "" tr "game_character_lore_LizardElder" = "" tr "game_character_lore_Lucian" = "Lucian egykor a Fény Őrzői közé tartozott. A zord férfi könyörtelenül levadássza a halhatatlan lelkeket, és ősi ikerfegyvereivel el is pusztítja őket. Mindenáron meg akarja bosszulni felesége halálát, és nem nyugszik, amíg Thresh, a nő lelkét foglyul ejtő lidérc meg nem semmisül. Lucian kegyetlen és céltudatos, és ha valaki vagy valami bosszúja útjába áll, mágikus lövések sorát zúdítja rá." tr "game_character_lore_Lulu" = "Lulu egy yordle mágus, aki álomszerű illúziókat és hóbortos lényeket hoz létre, miközben Runaterrát járja tündértársa, Pix kíséretében. Lulu futó szeszélyeit követve formálja át a valóság szövetét, és azt, amit ő a fizikai világ korlátainak tart. Bár sokan természetellenesnek vagy egyenesen veszélyesnek tartják varázserejét, szerinte mindenkire ráfér egy kis bűbáj." tr "game_character_lore_Lux" = "Koronaőr Luxanna Demaciából, egy elszigetelt királyságból származik, ahol félelemmel és gyanakvással tekintenek a varázslókra. Képes akaratával irányítani a fényt, ezért a leleplezéstől rettegve, a száműzetés árnyékában kellett felnőnie. Muszáj megőriznie titkát, hogy megvédje családja becsületét. Mindezek ellenére Lux optimizmusának és kitartásának köszönhetően megtanult együtt élni képességeivel, és ma már titokban hazája szolgálatába állította azokat." tr "game_character_lore_Malphite" = "Malphite egy hatalmas, élő kő alkotta lény, aki az áldott rendet próbálja elhozni a kaotikus világba. A Monolit nevű túlvilági obeliszket szolgáló szilánknak született, aki rendkívüli elemi erejét teremtője gondozásának és védelmének szentelte, de végül kudarcot vallott. Egyedül Malphite élte túl az ezt követő pusztítást, és most Runaterra puha lényeit és azok változékony természetét próbálja elviselni, miközben próbál új célt keresni magának, amely méltó lehet hozzá mint faja utolsó képviselőjéhez." tr "game_character_lore_Malzahar" = "Malzahar egy fanatikus látnok, aki minden életet egyesíteni akar, mert őszintén hisz abban, hogy az ismét megerősödő Üresség lehet Runaterra megváltása. Shurima sivatagos pusztaságában követte az elméjében suttogó hangokat, amelyek egészen az ősi Ikáthiáig vezették. Az ottani romok között végül belenézhetett magába az Ürességbe, amelytől új erőt és célt kapott. Malzahar immár pásztornak érzi magát, és egy olyan újfajta erő töltötte el, amellyel megtéríthet másokat... vagy rájuk szabadíthatja az Üresség teremtményeit." tr "game_character_lore_MalzaharVoidling" = "" tr "game_character_lore_Maokai" = "Maokai egy hatalmas, dühödt ent, aki az Árny-szigetek természetellenes lakói ellen küzd. Az otthonát elpusztító mágikus kataklizma miatt torzult a mostani bosszúszomjas lénnyé, aki csak azért menekülhetett meg az élőholt léttől, mert az élet vize a törzsébe ivódott. Maokai egykor a természet békés szelleme volt, de ma már rettenthetetlen dühvel harcol, hogy elűzze az Árny-szigeteket sújtó átkot, és visszaállítsa otthona egykori szépségét." tr "game_character_lore_MasterYi" = "Master Yi olyan tökélyre fejlesztette a testét és az elméjét, hogy a gondolat és a tett számára szinte egy és ugyanaz. Bár erőszakot csak a legvégső esetben hajlandó alkalmazni, gyorsan és elegánsan forgatja a kardját, így a harc sosem tart sokáig. Az ősi ioniai harcművészet, a wuju egyik utolsó ismerőjeként Yi egész életét arra tette fel, hogy megőrizze népe örökségét. Az Éleslátás hét lencséjével vizsgál meg minden lehetséges új tanítványt, hogy kiderüljön, méltók-e a feladatra." tr "game_character_lore_MissFortune" = "Sarah Fortune egy szépségéről híres, ám kegyetlensége miatt rettegett bilgewateri kapitány, aki a kemény bűnözőkkel teli kikötővárosban is határozott figurának számít. Gyermekként végig kellett néznie, ahogy Gangplank, a kalózkirály megölte családját. Évekkel később véres bosszút állt ezért, amikor felrobbantotta a kalóz zászlóshajóját, miközben az a fedélzeten tartózkodott. Aki alábecsüli, egy csábító, kiszámíthatatlan ellenfelet szerez magának... és valószínűleg néhány pisztolygolyót a gyomrába." tr "game_character_lore_MonkeyKing" = "Wukong egy vastaya trükkmester, aki erejét, ügyességét és intelligenciáját kihasználva zavarja össze ellenfeleit, hogy feléjük kerekedjen. Miután életre szóló barátságot kötött Master Yi-vel, Wukong lett az utolsó tanítvány, aki elsajátíthatja a wuju néven ismert ősi harcművészetet. A mágikus bottal felfegyverzett Wukong Ionia pusztulását próbálja megakadályozni." tr "game_character_lore_Mordekaiser" = "A kétszer lemészárolt, de háromszor újjászületett Mordekaiser egy letűnt kor kegyetlen hadura, aki nekromantikus mágiával hajtja szolgasorba a lelkeket. Kevesen maradtak, akik emlékeznek még régi hódításaira, vagy ismerik valódi hatalmát – de néhány ősi lélek, akiben még feldereng az emlék, retteg a naptól, amikor visszatér, hogy uralomra törjön az élők és a holtak felett egyaránt." tr "game_character_lore_Morgana" = "Morgana halandó és égi öröksége között őrlődve leláncolta szárnyait, és az emberiség pártjára állt. A saját szenvedését és keserűségét zúdítja a hazug és romlott emberekre. Elutasítja az igazságtalannak gondolt törvényeket és hagyományokat. Demacia árnyai közt bujkálva küzd pajzsokkal és sötét tűzzel az igazságért azok ellen, akik elnyomnák azt. Morgana őszintén hisz abban, hogy az elűzöttek és kitaszítottak egy nap ismét felemelkedhetnek." tr "game_character_lore_Nami" = "Nami egy makacs tengeri vastaya, a maráj törzs első tagja, aki a szárazföldre merészkedett, miután a targoniak megszegték a népeik közti ősi egyezséget. Mivel nincs más lehetősége, maga próbálja beteljesíteni a szent rituálét, amely megvédi népét. Az új korszak káoszában Nami bizonytalan jövő elé néz, amit csak kitartással és elszántsággal élhet túl. A Dagályhívó bottal az óceánok erejét hívja segítségül." tr "game_character_lore_Nasus" = "Nasus egy tiszteletet parancsoló, sakálfejű Felemelkedett lény az ősi Shurimából, egy hős, akit a sivatag népei félistenként tisztelnek. Rendkívüli intelligenciájának köszönhetően a tudás őrzője és páratlan hadvezér volt, akinek bölcs útmutatása nyomán évszázadokon át virágzott az ősi birodalom. Shurima bukása után önként vállalt száműzetésbe vonult, és idővel már csak a legendákban őrizte meg az emlékezet. Most, hogy a birodalom újra felemelkedett, ő is visszatért, és eltökélte, hogy soha többé nem hagyja a porba hullani azt, amit egykor felépített." tr "game_character_lore_Nautilus" = "Nautilus legendája egyidős Bilgewater legrégebbi mólóival. A páncélos óriás magányosan járja a Kékláng-szigetek partjaihoz közeli sötét vizeket. Egy rég elfeledett árulás hajtja, és figyelmeztetés nélkül csap le egy fegyverként forgatott horgonnyal. Megmenti az elnyomottakat, a kapzsi embereket pedig magával rántja a víz alá. Azt mondják, hogy mindenkiért eljön, aki nem fizeti meg „Bilgewater jussát”, és magával viszi őket, örök emlékeztetőül, hogy a mélység elől nincs menekvés." tr "game_character_lore_Neeko" = "Neeko egy rég elfeledett vastaya törzsből származik, aki mások kinézetét kölcsönvéve bárhol képes beolvadni a tömegbe. Ilyenkor megismeri a másik érzelmi állapotát is, így azonnal felismeri, hogy ki a barát, és ki az ellenség. Senki sem tudja, hogy Neeko merre jár – vagy hogy egyáltalán kicsoda –, de aki ártani akar neki, hamar megismerkedik a valódi énjével, ahogy ősi, pusztító lélekmágiát zúdít rá." tr "game_character_lore_Nidalee" = "Nidalee a legmélyebb dzsungelekben nevelkedett. Mesteri nyomolvasó, aki bármikor át tud változni egy vérszomjas pumává. Félig emberi, félig állati teremtmény, aki elszántan védi területét minden behatoló ellen okosan elhelyezett csapdáival és pontosan elhajított lándzsáival. Megbénítja prédáját, mielőtt nagymacskává változva rávetné magát. A túlélők egy elvadult nőről számolnak be, akinek ösztöneinél csak a harci képességei kifinomultabbak." tr "game_character_lore_Nocturne" = "Nocturne a minden érző lényt kínzó rémálmok esszenciájából létrejött démoni lény, maga a gonosz megtestesülése. A folyékonynak ható káosz alkotta arctalan árnyéknak jéghideg szemei vannak, és iszonyatos pengékkel van felfegyverkezve. Miután kiszabadult a szellemvilágból, Nocturne az ébrenlét világát járja, hogy a teljes sötétségben megszülető rettegéssel táplálkozzon." tr "game_character_lore_Nunu" = "Volt egyszer egy fiú, aki le akart küzdeni egy félelmetes szörnyet, hogy bizonyítsa hősiességét – ám időközben rájött, hogy a szörny, a magányos mágikus jeti csak egy barátra vágyott. Az ősi erő és a hógolyócsaták szeretete hamarosan elválaszthatatlanná tette Nunut és Willumpot, akik most Freljord földjét járják varázslatos képzeletbeli kalandokat kergetve. Remélik, hogy egyszer talán megtalálják Nunu anyukáját. Ha meg tudnák menteni, talán végül tényleg hőssé válhatnának..." tr "game_character_lore_OdinBlueSuperminion" = "" tr "game_character_lore_OdinNeutralGuardian" = "" tr "game_character_lore_OdinRedSuperminion" = "" tr "game_character_lore_OdinShrine" = "" tr "game_character_lore_Olaf" = "Olaf egy megállíthatatlan, pusztító erő, aki fejszével a kezében, dicsőséges harcban akar meghalni. Lokfar, a zord freljordi félsziget szülötte, akinek egyszer azt jövendölték, hogy természetes, békés halála lesz. Ez a gyávák sorsa, és hatalmas sértés népe tagjai között. Sok vidéket bejárt a halált keresve, nagy harcosok és legendás szörnyek sorát hívta ki harcra, keresve azt, aki meg tudja őt állítani. A Fagykarom törzs mellé szegődött, és reméli, hogy a közeledő nagy háborúban végre utoléri a vég." tr "game_character_lore_OrderInhibitor" = "" tr "game_character_lore_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_lore_OrderNexus" = "" tr "game_character_lore_OrderShop" = "" tr "game_character_lore_Orianna" = "Orianna egykor kíváncsi hús-vér lány volt, mára azonban egy technológiai csodává vált, és kizárólag mechanikus alkatrészekből áll. Halálos betegség támadta meg, amikor baleset érte Zaun alsó kerületeiben, és lassan leálló szervezetét lassanként teljesen kifinomult gépi alkatrészekre kellett cserélni. Orianna a maga által épített barát és védelmező, egy bronz gömb társaságában ma már szabadon jár-kel, hogy felfedezze Piltover és a világ csodáit." tr "game_character_lore_OriannaNoBall" = "Élt egyszer egy piltoveri férfi, Corin Reveck, aki a világon mindennél jobban szerette a lányát, Oriannát. Bár Oriannának páratlan tehetsége volt a tánchoz, mindig is lenyűgözték a Legendák Ligájának hősei. Ez a csodálat oda vezetett, hogy ő maga is ilyen hőssé akart válni, ezért képezni kezdte magát. Sajnos a burokban nevelkedett lány a naivitásából eredően szükségtelen kockázatokat vállalt, ami végül idő előtti halálához vezetett. Orianna pusztulása lesújtotta Corint, aki mély depresszióba zuhant, és minden idejét a technomágiának szentelte. A lánya elvesztése betölthetetlen űrt hagyott az életében, amit nem bírt elviselni, ezért elhatározta, hogy megépíti a mását: egy gépezetet, ami majd helyettesíti őt, és beteljesítve Orianna álmát, csatlakozik a Ligához. Corin egy mechanikus gyilkológépet alkotott, amit a lányáról nevezett el. Tudta, hogy a gépnek hőssé kell válnia, és mivel látta, merre tart a Liga, megalkotta a Labdát is, hogy Orianna kísérője és védelmezője legyen. Ez a már-már szimbiotikus teremtmény egy újszerű technomágiát használ, ami inkább az elektromosságon, mint a mechanikán alapul.

    Orianna és a Labda így most a Legendák Ligájában küzdenek, a lány néha tévesen működő erkölcsi iránytűjét követve. Bár őszintén igyekszik beilleszkedni a környezetébe, bármennyire is próbálkozik, Orianna soha nem lehet igazán emberi, és mindig lesz benne valami idegen és nyugtalanító. A legtöbbször hiába kísérletezik azzal, hogy a liga többi hősével barátkozzon, mivel azok többsége egyszerűen nem képes elfogadni különös természetét. Sokan gondolják úgy, hogy Orianna csupán egy üres, lélektelen fémváz... annak viszont nagyon veszedelmes. Az édesapja szemében azonban mindezzel együtt ő a világ legtökéletesebb kislánya.

    „Gyere, pajtás, táncolj velem! Táncold át magad a nemlétbe.”" tr "game_character_lore_Ornn" = "Ornn a kovácsmesterség és a kézművesség freljordi szelleme. Magányosan dolgozik egy hatalmas kovácsműhelyben, amelyet a Tűzkunyhó nevű vulkán alatti barlangokból alakított ki. Fortyogó üstökben felolvasztott kövekből von ki tiszta fémeket, amelyekből páratlan minőségű tárgyakat kovácsol. Míg más istenségek (például Volibear) gyakran beleavatkoznak a halandók dolgaiba, Ornn éppen ezeket a zabolátlan lényeket igyekszik a helyükre tenni, vagy megbízható kalapácsát, vagy a hegyek tüzes erejét használva." tr "game_character_lore_Pantheon" = "Pantheon egy páratlan tudású harcos, maga a testet öltött háború. A rakkor nép szülötte, akik a Targon-hegy oldalában élnek. Miután megmászta a hegy viszontagságos bérceit, és bizonyította rátermettségét, ő lett a háború istenének földi megtestesülése. Emberfeletti erővel ruházták fel, hogy fáradhatatlanul kutassa Targon ellenségeit, útját pedig mindenütt holttestek hegyei jelzik." tr "game_character_lore_Poppy" = "Runaterra világában se szeri, se száma a bátor hősöknek, de egyik sem olyan kitartó, mint Poppy. Ez az elszánt yordle harcos titokban „Demacia hősét” keresi évek óta, akinek átadhatja Orlon legendás pörölyét, a nála kétszer nagyobb fegyvert, amit mindenhová magával hordoz. Addig is kötelességtudóan küzd a királyságért, és elűzi annak ellenségeit." tr "game_character_lore_Pyke" = "A bilgewateri Dögkikötő hírhedt szigonyosát, Pyke-ot egy óriáshal bendőjében kellett volna elemésztenie a végzetének…ám ő mégis visszatért. Most egykori szülővárosa dohos sikátorait és görbe mellékutcáit járja, hogy új, természetfeletti képességeivel gyors és kegyetlen halált hozzon mindazokra, akik mások kárára harácsolják össze a vagyonukat – a szörnyvadászatról híres város tehát most rátalált a szörnyre, amely a lakóira vadászik." tr "game_character_lore_Quinn" = "Quinn Demacia egyik elit íjász-lovagja, aki mélyen az ellenséges vonalak mögött teljesít küldetéseket. Közte és a legendás sas, Valor között megbonthatatlan kötelék alakult ki, és gyakran azelőtt végeznek ellenfeleikkel, hogy azok rájönnének: nem egy, hanem két demaciai hőssel kell szembenézniük. Quinn ha kell, ruganyos és mozgékony, és célzásra emeli számszeríját, amelynek Valor keres célpontot. A harcmezőn halálos párost alkotnak." tr "game_character_lore_RabidWolf" = "" tr "game_character_lore_Rakan" = "Rakan, a hírhedt vastaya bajkeverő a Lhotlan törzs történetének legnagyobb harci táncosa, akinek mozgékonyságával csak személyes vonzereje veheti fel a versenyt. Az Ioniai-fennsík lakói számára Rakan neve régóta egyet jelent a vad fesztiválokkal, a féktelen mulatságokkal és a szenvedélyes dallamokkal. Kevesen gondolnák, hogy az energikus vándorművész a rebellis Xayah társa, és hogy elkötelezetten harcol a lázadók ügyéért." tr "game_character_lore_Rammus" = "Rammus, ez a fura lény sokak szemében hős, míg mások csak legyintenek rá, de mindenki számára rejtély. Tüskés páncél védi, és bármerre jár, egyre vadabb történetek születnek a származását illetően, amelyek szerint volt már félisten, szent orákulum vagy akár egyszerű állat, akit a mágia alakított át. Bármi is legyen az igazság, Rammus megtartja magának, és nem áll le másokkal megvitatni azt, miközben fáradhatatlanul járja a sivatagot." tr "game_character_lore_Red_Minion_Basic" = "" tr "game_character_lore_Red_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_lore_Red_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_lore_Red_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_lore_redDragon" = "" tr "game_character_lore_RekSai" = "Rek'Sai egy igazi csúcsragadozó, egy ürességszülött, aki a föld alatt ásott alagútjaiból tör elő, hogy megölje és felfalja gyanútlan prédáját. Csillapíthatatlan étvágya az egykor dicső Shurimai Birodalom hatalmas területeit tette kietlen pusztasággá. A kereskedők, fosztogatók, sőt, a fegyveres karavánok is vállalják a több száz mérföldes kitérőket, csak hogy elkerüljék az ő és gyermekei vadászterületét. Mindenki tudja, hogy ha Rek'Sai egyszer feltűnik a láthatáron, hamarosan megnyílik a föld, és a halál szinte elkerülhetetlen lesz." tr "game_character_lore_Renekton" = "Renekton egy iszonyatos, gyűlölettől hajtott Felemelkedett lény a shurimai sivatagból. Egykor a birodalom egyik legmegbecsültebb harcosa volt, aki számtalan győzelemre vezette népe seregeit. A birodalom bukásakor Renektont elevenen eltemette a homok, és lassan, ahogy a fenti világ megváltozott, fokozatosan megőrült. Most, hogy kiszabadult, semmi más nem érdekli, mint hogy megtalálja és megölje testvérét, Nasust, akit őrült elméje az egyedüli felelőssé tett az évszázadokig tartó rabságért." tr "game_character_lore_Rengar" = "Rengar egy vérszomjas vastaya trófeavadász, akinek egyetlen szenvedélye a veszélyes lények felkutatása és levadászása. A világot járva mindenütt a legveszélyesebb bestiákat keresi. Leginkább Kha'Zix nyomait kutatja, mióta az ürességszülött elleni harcban elveszítette a fél szemét. Rengar nem a húsáért vagy a dicsőségért űzi a prédát, hanem a vadászat öröméért." tr "game_character_lore_Riven" = "Riven egykor a noxusi sereg egyik kardforgató mestere volt, ma viszont önkéntes száműzetésben él az országban, ahová annak idején hódítóként érkezett. A birodalom eszményei iránti elkötelezettségének és brutális hatékonyságának köszönhetően egyre magasabbra emelkedett, amiért egy mágikus rúnapengével jutalmazták meg, és rábízták egy hadtest vezetését. Az ioniai hadjárat során azonban elvesztette hitét szülőföldje vezetőiben. Miután megszakított minden kapcsolatot a birodalommal, egy darabokra tört világban keresi a helyét, miközben már az a hír járja, hogy Noxus újra felépült..." tr "game_character_lore_Rumble" = "Rumble lobbanékony ifjú feltaláló. A szemtelen yordle a két saját kezével hatalmas gépesített páncélruhát épített egy halom szemétből, amit elektromos szigonyokkal és gyújtórakétákkal szerelt fel. Bár egyesek lenézően horkantanak szedett-vedett alkotását látva, Rumble nem sértődik meg ezen... végső soron nála van a lángszóró." tr "game_character_lore_Ryze" = "Ryze sokak szerint Runaterra egyik legtapasztaltabb varázslója, egy ősi, keménykötésű főmágus, aki borzalmasan súlyos terhet cipel a vállán. A hatalmas mágikus erővel és határtalan eltökéltséggel felfegyverkezett mágus fáradhatatlanul kutatja a Világrúnákat, vagyis a világot egykor az ürességből megformáló, nyers mágia töredékeit. Meg kell szereznie ezeket a varázstárgyakat, mielőtt még rossz kezekbe kerülnének, mert Ryze tisztában van azzal, hogy micsoda szörnyűségeket lehetne Runaterrára szabadítani velük." tr "game_character_lore_Sejuani" = "Sejuani Freljord egyik legrettegettebb klánja, a Fagykarom brutális, kegyetlen Jégszülött vezetője. Népének folyamatosan az elemek ellen kell küzdenie a puszta túlélésért, és a kemény teleket csak úgy tudják átvészelni, ha kifosztják a noxusi, demaciai és az Avarosa-klánhoz tartozó településeket. Sejuani személyesen vezeti a legveszélyesebb támadásokat Bristle, a drüvask vadkan nyergében ülve, elemi jégből készült buzogányával megfagyasztva és széttörve ellenfeleit." tr "game_character_lore_Shaco" = "Shaco egy életre kelt marionettbábu, amit egykor egy magányos hercegnek készítettek. Ma már a gyilkolás és pusztítás öröme élteti. A sötét mágia által megrontott, imádott védencét elveszített bábu csak a megkínzottak szenvedésében leli örömét. Játékokkal és egyszerű trükkökkel éri el halálos céljait, véres „tréfái” eredményét látva pedig gonoszul kacag. Aki kárörvendő nevetést vél hallani az éjszaka sötétjében, lehet hogy a démoni bohóc következő célpontjává vált." tr "game_character_lore_Shen" = "A Kinkou nevű titokzatos ioniai harcosrendet Shen, az Alkony szeme vezeti. Célja, hogy érzelmektől, előítéletektől mentesen, önzetlenül és láthatatlanul tudjon pártatlan igazságot szolgáltatni a szellemek világa és a fizikai világ közti mezsgyén járva. Shen feladata a két világ közti egyensúly megőrzése: fémből és mágikus energiából formált kardokkal csap le mindenkire, aki fenyegeti ezt az egyensúlyt." tr "game_character_lore_Shyvana" = "Shyvana szívében egy tűzrúna töredékének mágiája lobog. Bár többnyire emberi alakban jár, képes bármikor felvenni valódi alakját, és félelmetes sárkányként porrá égetni ellenfeleit a tüzes leheletével. Shyvana megmentette a koronaherceg, IV. Jarvan életét, és habozva bár, de beállt a királyi gárdába, ahol máig próbálja elnyerni Demacia gyanakvó népének bizalmát." tr "game_character_lore_SightWard" = "" tr "game_character_lore_Singed" = "Singed egy páratlan intellektusú zauni alkimista, aki egész életében a tudomány határait feszegette. Semmi, még a saját egészsége sem túl nagy ár számára. Vajon van logika őrült tetteiben? A főzetei ritkán vallanak kudarcot, de sokan úgy látják, hogy Singedben semmi emberi nem maradt, és amerre jár, a nyomorúság és rettegés mérgező nyomait hagyja maga után." tr "game_character_lore_Sion" = "Sion egy régmúlt kor háborús hőse, akit Noxus-szerte tisztelet övezett, miután puszta kézzel megfojtott egy demaciai királyt. Ám a halál sem hozott neki békét – feltámasztották, hogy tovább szolgálja a birodalmat. Válogatás nélkül legyilkol mindenkit, aki az útjába áll, akár barát, akár ellenség... az emberség utolsó szikrája is eltűnt belőle. Ennek ellenére, a rothadó húsra szegecselt durva páncéljában Sion esztelen vakmerőséggel veti magát csatába, miközben igyekszik valódi énjére emlékezni hatalmas fejszéjének két csapása között." tr "game_character_lore_Sivir" = "Sivir egy hírhedt kincsvadász és zsoldosvezér, aki a shurimai sivatagban űzi a mesterségét. Drágakövekkel díszített pengéjéről legendák szólnak, és számtalan csatában aratott vele már győzelmet azok nevében, akik meg tudták fizetni a szolgálatait. A csillapíthatatlan becsvágyáról elhíresült Sivir nem ismer félelmet, és büszkén indul a Shurima veszedelmes sírjaiban rejtőző kincsek kiásására – természetesen bőkezű pénzjutalom fejében. Most, hogy Shurimában ismét ősi erők ébredeznek, Sivir két ellentétes választás között őrlődik." tr "game_character_lore_Skarner" = "Skarner, az óriási kristályskorpió Shurima egyik titkos völgyéből származik. Az ősi brackern faj tagjaiként Skarner és társai páratlan bölcsességükről híresek. Mélyen kötődnek a szülőföldjükhöz, mivel lelkük összekapcsolódik az őseik gondolatait és emlékeit magukban hordozó, nagy erejű életkristályokkal. Egy rég elfeledett korban a brackernek hibernációba menekültek egy rettenetes mágikus katasztrófa elől, a jelenkor baljós eseményei azonban felébresztették Skarnert. Mivel ő az egyetlen éber brackern, mindenáron meg kell védelmeznie társait azoktól, akik ártanának nekik." tr "game_character_lore_Sona" = "Sona a húros etwahl legkiválóbb virtuóza Demaciában, aki könnyed akkordokkal és élénk áriákkal fejezi ki magát. Finom modora elnyerte az előkelő származású közönség tetszését, bár mások azt gyanítják, hogy lenyűgöző dallamai valójában varázslatot árasztanak, ami tiltott Demaciában. A kívülállók körében csendes Sonát közeli bajtársai valahogy mindig megértik, harmóniái pedig nemcsak enyhítik a sebesült szövetségesek kínjait, hanem lesújtanak a gyanútlan ellenségekre is." tr "game_character_lore_Soraka" = "A Targon-hegyen túli, éteri dimenziókból származó vándor, Soraka a halhatatlanságát áldozta azért, hogy megvédhesse a halandó fajokat saját, erőszakos ösztöneikkel szemben. Az együttérzés és könyörület eszméjét szeretné elhinteni mindazok között, akikkel találkozik – még azok sebeit is begyógyítva mindeközben, akik a vesztére törnek. Annak ellenére, hogy Soraka mennyi szenvedést látott már a világon, rendületlenül hiszi, hogy Runaterra lakosai még nem bontakoztatták ki a bennük rejlő lehetőségeket." tr "game_character_lore_SummonerBeacon" = "" tr "game_character_lore_Swain" = "Jericho Swain Noxus, egy olyan hódító állam céltudatos uralkodója, amely csak az erőt tiszteli. Bár az ioniai háborúk során kitaszíttatott és a bal karját is elveszítette, könyörtelen elszántsággal ragadta magához a birodalom vezetését... egy új, démoni kar segítségével. Swain az első sorból vezeti a seregeit a közeledő sötétség ellen, amelyet csak ő lát – az elesettek emlékeit elrabló árnyhollók szemén keresztül. Az áldozatok és titkok kavargásában a legnagyobb titok az, hogy a valódi ellenség önmagunkban rejtezik." tr "game_character_lore_Sylas" = "A Demacia egyik szegényebb negyedében nevelkedett dregbourne-i Sylas idővel a pompás város sötétebb oldalának szimbólumává vált. Gyermekként a rejtett mágia kifürkészése iránti tehetsége felkeltette a hírhedt mágusvadászok figyelmét, akik később börtönbe vetették, amiért ellenük fordította ezt az erőt. Most, hogy kiszabadult, Sylas sokat látott forradalmárként él, aki az őt körülvevők mágiáját használja arra, hogy elpusztítsa a királyságot, amelyet egykor szolgált... kitaszított mágusokból álló követői pedig napról napra többen lesznek." tr "game_character_lore_Syndra" = "Syndra egy félelmetes, nagy hatalmú ioniai mágus. Felelőtlen, vad mágiájával már gyermekként nyugtalanította a faluja véneit. Elküldték a faluból, hogy megtanulja uralni a hatalmát, ahol végül rájött, hogy mentora szánt szándékkal elnyomja a képességeit. Csalódottságából és fájdalmából táplálkozó érzéseit sötét energiagömbökké formálta, és megfogadta, hogy mindenkit elpusztít, aki irányítani próbálja őt." tr "game_character_lore_TahmKench" = "A történelem során számos néven ismert démon, Tahm Kench Runaterra vizeit járva csillapítja telhetetlen étvágyát az áldozatai nyomorúságával. Habár feltűnően elbűvölőnek és büszkének tűnhet, mintegy csavargóként, gátlástalanul törtet végig a fizikai világon, a gyanútlan prédát keresve. Korbácsként lecsapó nyelvével tisztes távolból még a súlyos páncélba öltözött harcosokat is elkábíthatja, morajló gyomrába kerülni pedig olyan, mint egy szakadékba zuhanni, ahonnan kevés remény van a visszatérésre." tr "game_character_lore_Taliyah" = "Taliyah egy shurimai nomád mágus, aki a serdülőkor ámulatba ejtő csodái és a felnőtt felelősségtudat között őrlődik. Szinte egész Valorant bejárta már, hogy megtanulja irányítani egyre növekvő erejét, nemrég azonban hazatért, hogy megvédje törzsét. Akik gyengeségnek hitték együttérzését, tévedésükért nagy árat fizettek, hiszen Taliyah gyermeki bája hegyeket mozgató akaratot és földet rengető elszántságot rejt." tr "game_character_lore_Talon" = "Talon a penge a sötétben, könyörtelen gyilkos, aki figyelmeztetés nélkül csap le, és felszívódik, mielőtt felharsanna a riadó. Veszélyes hírnevét Noxus brutális utcáin szerezte meg, ahol a túlélésért harcolnia, ölnie és lopnia kellett. A hírhedt Du Couteau család által örökbe fogadott kalandor már a birodalom parancsára űzi halálos mesterségét, ellenséges vezetőket, kapitányokat és hősöket gyilkolva – és persze azon noxusiakat, akik eléggé balgák voltak ahhoz, hogy kivívják uraik megvetését." tr "game_character_lore_Taric" = "Taric az Oltalmazó megtestesülése, aki hatalmas erő birtokában az élet, a szeretet és a szépség őre Runaterra-szerte. Taricot kötelességmulasztás miatt nyilvánosan megszégyenítették és száműzték Demaciából. Azért mászta meg a Targon-hegyet, hogy feloldozást nyerjen, ehelyett a csillagok között egy új, magasabb rendű feladatot kapott. Valoran Pajzsát a Targon ősi hatalma járja át, és fáradhatatlanul küzd az Üresség alattomos rontása ellen." tr "game_character_lore_Teemo" = "Teemót semmilyen veszély vagy kihívás nem tántorítja el, határtalan lelkesedéssel és vidáman járja a világot. Olyan yordle ő, aki szilárdan ragaszkodik elveihez, és büszkén követi a Bandle-felderítők kódexét, amelyhez néha oly makacsul ragaszkodik, hogy észre sem veszi tetteinek messzemenő következményeit. Egyesek megkérdőjelezik a felderítők létjogosultságát, de Teemo elkötelezettsége megingathatatlan." tr "game_character_lore_Thresh" = "A szadista és ravasz Thresh egy, az Árny-szigetekről származó törekvő és nyughatatlan szellem. A hajdanán számtalan misztikus titok őre egy, az életen és a halálon túlmutató erőt keresett, és immár mások rendkívül találékony, lassú és fájdalmas kínzásával és megtörésével tartja fenn magát. Az áldozatok szenvedése rövid halandó létükön túl sem ér véget, mert Thresh a holtak lelkét bezárja szentségtelen lámpásába, hogy kínjuk az örökkévalóságig tartson." tr "game_character_lore_Tristana" = "Amíg számos yordle a felfedezés, feltalálás vagy egyszerű csínytevés felé tereli az energiáit, Tristanát mindig is a nagy harcosok kalandjai inspirálták. Sok mindent hallott Runaterráról, népcsoportjairól és háborúiról, és hitt abban, hogy a fajtája is elfoglalhatja helyét a legendák között. Hű ágyújával, a Gyorsbombázóval a kezében lépett ki a nagyvilágba, és rendíthetetlen bátorsággal és optimizmussal veti magát a csatába." tr "game_character_lore_Trundle" = "Trundle egy nagydarab, fondorlatos troll, különösen gonosz természettel, és semmi sincs, amit ne tudna behódolásra késztetni – még Freljord maga se tud ellenállni neki. Foggal-körömmel védi a területét, és utánaered mindenkinek, aki akkora bolond, hogy betegye a lábát a birodalmába. Mindig készenlétben tartott, elemi jégből készült, súlyos fegyverével a vért is megfagyasztja az ellenfeleiben, aztán hegyes jégszilánkokkal nyársalja fel őket, és nevetve nézi, ahogy a betolakodó vére elfolyik a tundrán." tr "game_character_lore_Tryndamere" = "Tryndamere féktelen haragjától és dühétől hajtva vágott magának utat Freljordban, és észak legnagyobb harcosait nyílt párbajra hívva készítette fel magát a rá váró még sötétebb napokra. A bősz barbár hajdan bosszút esküdött klánja elpusztításáért, bár mostanság társra lelt Ashe, az avarosai hadfőnök személyében, és otthonra a nő népe között. Szinte emberfeletti ereje és bátorsága legendás, ami számtalanszor vezette győzelemre őt és új szövetségeseit még a legreménytelenebb helyzetekben is." tr "game_character_lore_TwistedFate" = "Twisted Fate, a hírhedt hamiskártyás és csaló bejárta az ismert világ jó részét, és mindenütt kivívta magának a gazdagok és az ostobák gyűlöletét vagy csodálatát. Ritkán vesz bármit is komolyan, és minden napot gúnyos mosollyal, nemtörődöm kivagyisággal fogad. Twisted Fate-nek mindig, minden értelemben van egy ütőkártyája." tr "game_character_lore_TwistedLizardElder" = "" tr "game_character_lore_Twitch" = "A zauni pestispatkánynak született Twitch a mocsok szenvedélyes szakértője lett, aki nem fél bekoszolni a mancsát. Piltover díszes szívére szegezett, kémiai anyagokkal hajtott számszeríjával a kezében elszánta magát arra, hogy megmutatja a fenti városban élők számára, mennyire mocskosak is valójában. Amikor éppen nem a csatornarendszerben sündörög, a mindig sunnyogva settenkedő patkány más emberek szemetében ássa mélyre magát eldobott kincsek után kutatva – de néha megelégszik egy penészes szendviccsel is." tr "game_character_lore_Udyr" = "Udyr több mint ember – négy ősi állatszellem zabolázatlan ereje lakozik benne. És amikor segítségül hívja a szellemek vadállati természetét, mind más-más erővel ruházza fel: a tigris sebességgel és vadsággal, a teknős ellenálló képességgel, a medve erővel, a főnix pedig az örök tűzzel. Együttes erejükkel Udyr képes visszaverni bárkit, aki ártani próbál a természet rendjének." tr "game_character_lore_Urf" = "" tr "game_character_lore_Urgot" = "Urgotot, az egykori noxusi hóhért éppen az a birodalom árulta el, amelynek nevében megannyi áldozatával végzett. Vasláncra verve a Veremben, a mélyen Zaun alatt elterülő bányabörtönben kellett megtanulnia, miben is rejlik az igazi erő. Az egész várost káoszba taszító katasztrófa során szabadult ki, és most félelmetes árnyékként vadászik a zauni alvilágra. Áldozatait azokkal a láncokkal ragadja meg, amelyek egykor őt tartották fogva. Új otthonát, a fájdalom vermét megtisztítja a méltatlanoktól." tr "game_character_lore_Varus" = "Varus az ősi darkinok egyik képviselője volt. Veszedelmes gyilkosként előszeretettel kínozta ellenségeit, az őrületbe kergetve őket, mielőtt a szívükbe repítette volna nyilát. Varust a Nagy Darkinháború végén bebörtönözték, és csak évszázadokkal később tudott kiszabadulni egy két ioniai vadász húsából formált testben. A két férfi tudtán kívül engedte szabadon Varust, ma pedig a darkin lelkét hordozó íjjal felfegyverezve járják a vidéket az átoktól sújtva. Varus most az őt rabságra ítélők után kutat, hogy véres bosszút álljon rajtuk, de az emberi lelkek, amelyekkel osztozni kénytelen a testen, elszántan harcolnak vele." tr "game_character_lore_Vayne" = "Shauna Vayne egy halálos, könyörtelen demaciai szörnyvadász, aki életét a családja kiirtásáért felelős démon felkutatására és elpusztítására tette fel. A csuklójára szerelt számszeríjjal felszerelkezve, bosszúszomjas szívvel járja a világot, és csak a sötét mágia gyakorlóinak vagy teremtményeinek elpusztítása hoz megelégedést számára, akikre az árnyak közül csap le ezüst lövedékeinek felhőjével." tr "game_character_lore_Veigar" = "Veigar, a sötét mágia elkötelezett mestere olyan erőket állított szolgálatába, amelyektől a legtöbb halandó igyekszik távol maradni. Bandleváros szabad szellemű lakosaként tágítani akarta a yordlék által ismert mágia határait, ezért olyan misztikus szövegek után nézett, amelyek évezredekig lapultak rejtve a világ elől. Veigart – ezt a makacs, az univerzum rejtelmeinek végtelen csodálattal adózó lényt – gyakran alábecsülik. Bár őszintén gonosznak tartja magát, mégis van egy belső erkölcsi tartása, és emiatt néhányan megkérdőjelezik a valódi motivációit." tr "game_character_lore_Velkoz" = "Nem tudni biztosan, hogy Vel'Koz jelent-e meg elsőként az ürességszülöttek közül Runaterra világában, de annyi bizonyos, hogy sosem volt még nála kegyetlenebb, számítóbb gondolkozású. Miközben a fajtája felfal és megszentségtelenít mindent maga körül, ő inkább alaposan megvizsgálja és tanulmányozza a fizikai világot – és az ott élő harcias lényeket –, olyan gyenge pontokat keresve, amelyeket az Üresség a maga hasznára fordíthat. De Vel'Koz minden, csak nem passzív megfigyelő: halálos plazmával csap le, ha fenyegetést érez, vagy épp magát a valóság szövetét tépi fel." tr "game_character_lore_Vi" = "Vi egykor bűnözőként járta Zaun könyörtelen utcáit. Forrófejű, impulzív természetű, félelmetes nőszemély ő, aki semmibe veszi a tekintélyt. Vi szinte teljesen egyedül nőtt fel, ennek eredményeként rendkívül kifinomult túlélési ösztönt fejlesztett ki, amelyhez különösen kegyetlen, csípős humor párosul. Jelenleg rendfenntartóként szolgál Piltover Védelmezői közt, és olyan nagy erejű hextech kesztyűket visel, amelyekkel különösebb erőfeszítés nélkül zúzhat be koponyákat és falakat egyaránt." tr "game_character_lore_Viktor" = "A technológia új korának hírnöke, Viktor az emberiség továbbfejlesztésének szentelte életét. Örök idealista, aki Zaun népét új tudati szintre szeretné emelni. Mélyen hisz abban, hogy csak a dicsőséges technológiai evolúció révén aknázható ki az emberiségben rejlő lehetőségek tárháza. Acéllal és tudományos vívmányokkal megerősített testével felvértezve megszállottan dolgozik a fényes jövő megteremtésén." tr "game_character_lore_Vladimir" = "Vladimir, a halandó vérre szomjazó démon a birodalom első napjai óta manipulálja Noxus ügyeit. Azon túl, hogy természetellenesen meghosszabbítja az életét, a vérmágia abban is segítségére van, hogy ugyanúgy uralja mások testét és elméjét, mint a sajátját. Ennek köszönhetően fanatikus személyi kultuszt épített ki maga köré a noxusi arisztokrácia fényűző szalonjaiban – a legsötétebb sikátorokban pedig az ellenségeit vérezteti ki." tr "game_character_lore_Volibear" = "Az Ezer szúrást kapott medve néven ismert mennydörgő félisten Freljord harci szelleme. Az évezredek alatt a legzordabb telekben vívott folytonos keserű háborúk egy igazán hajthatatlan erővé keményítették Volibeart. A legmagasabb csúcsokról szórja villámait, és ha hóviharok dühöngenek, az bizton azt jelzi, hogy újra támadásba lendült. Aki szembe mer szállni vele, egykettőre vad urszin harcosainak soraiban találhatja magát... feltéve persze, hogy nem esik áldozatául egy kemény mancscsapásnak." tr "game_character_lore_Warwick" = "Warwick egy szörnyeteg, aki Zaun szürke sikátoraiban űzi prédáját. A testébe gyötrelmes kísérletek során csövek és tartályok bonyolult rendszerét operálták, ereibe összetett gépek pumpálnak vegyi dühöt. Az árnyakból kitörve a város mélyén húzódó területeket rettegésben tartó bűnözőkre vadászik. Warwickot vonzza a vér; a szagától teljesen megőrül. Senki sem menekül, akinek vére hull." tr "game_character_lore_Wolf" = "" tr "game_character_lore_Worm" = "" tr "game_character_lore_Wraith" = "" tr "game_character_lore_WriggleLantern" = "" tr "game_character_lore_Xayah" = "A precíz és halálos Xayah egy vastaya forradalmár, aki személyes hadjáratot folytat népe megmentéséért. Fürgeségével, ravaszságával és borotvaéles tollpengéivel mindenkit eltesz láb alól, aki az útjába áll. Xayah társa és szerelme, Rakan oldalán harcol, hogy megvédje egyre fogyatkozó törzsét, és visszaállítsa fajuk régi dicsőségét." tr "game_character_lore_Xerath" = "Xerath az ősi Shurimai Birodalom egyik Felemelkedett mágusa. Lényét egy elvarázsolt szarkofág törött szilánkjai között tomboló, mágikus energia alkotja. A sivatag homokja évezredekig fogságban tartotta, Shurima felemelkedésével azonban ő is kiszabadult ősi börtönéből. Most a hatalomtól megrészegülve próbálja visszaszerezni mindazt, amit jogos tulajdonának vél, hogy a világ semmirekellő, felkapaszkodott civilizációit a saját ízlésére szabja." tr "game_character_lore_XinZhao" = "Xin Zhao egy elszánt harcos, aki a Fényőrző dinasztia hű alattvalója. Egykor, Noxus gladiátorarénájában töltve büntetését számtalan gladiátorharcot túlélt, de miután a demaciai erők kiszabadították, életét és hűségét bátor felszabadítóinak ajánlotta. Kedvenc háromágú lándzsáját forgatva Xin Zhao most már fogadott királyságáért harcol, vakmerőn, az esélyekkel nem törődve hív párbajra minden ellenséget." tr "game_character_lore_Yasuo" = "Yasuo, ez a rendkívül elszánt és fürge ioniai kardfogató a puszta levegővel győzi le az ellenfeleit. Még büszke ifjúként tévesen a mestere meggyilkolásával vádolták meg. Mivel nem tudta bizonyítani az ártatlanságát, olyan helyzetbe került, hogy végül önvédelemből a saját testvérét is kénytelen volt megölni. Bár azóta már kiderült, hogy valójában ki ölte meg a mesterét, Yasuo nem tudott megbocsátani magának. Most a szülőföldjét járja, és pengéjét már csak a szél vezeti." tr "game_character_lore_Yorick" = "Yorick egy rég elfeledett rend utolsó tagja, akinek holtak feletti hatalma egyszerre áldás és átok. Az Árny-szigetek foglya, egyedüli társaságát a maga köré gyűjtött rothadó tetemek és sikoltozó szellemek jelentik. Yorick szörnyű tettei nemes célt szolgálnak: meg akarja szabadítani otthonát a Romlás átkától." tr "game_character_lore_YoungLizard" = "" tr "game_character_lore_Yuumi" = "Yuumi egy Bandlevárosból származó varázsmacska, aki egykor a yordle boszorkány, Norra famulusa volt. Amikor gazdája eltűnt, Yuumi lett az élő varázstárgy, a Határmezsgyék könyvének új Őrzője, és a lapjain keresztül megnyíló kapukon át Norra nyomába eredt. Yuumi vágyik a törődésre, ezért mindig új társakat keres, akik elkísérhetik útján, ő pedig cserébe fénylő pajzsokkal és elszánt akarattal védelmezi őket. Bár Könyv azt szeretné, ha inkább a gazdájuk keresésével foglalkoznának, Yuumi gyakran hódol a világi örömöknek, mint amilyen a szundikálás vagy a halevés. Végül azonban mindig visszatér közös küldetésükhöz." tr "game_character_lore_Zac" = "Zac Zaun csatornarendszerének mélyén kelt életre egy mérgező vegyianyag-szivárgás eredményeként. A szerény kezdetek ellenére Zac a kezdeti iszapból gondolkodó lénnyé fejlődött. A város vízvezetékeiben él, és néha segít a bajbajutottakon, vagy épp Zaun javításra szoruló vezetékeit hozza rendbe." tr "game_character_lore_Zed" = "A végletekig kegyetlen, könyörületet nem ismerő Zed az Árnyak rendjének vezére. Ezt a szervezetet maga hozta létre azzal a céllal, hogy Ionia mágikus és harcművészeti hagyományait militarizálva kiűzze a noxusi megszállókat. A háború alatt kétségbeesésében felszabadította a titkos árnyalakot – ez a rosszindulatú szellemmágia legalább olyan veszélyes és romlást hozó, mint amilyen nagy hatalmú. Zed kitanulta ezeket a tiltott technikákat, hogy a segítségükkel pusztítson el mindent, amit a nemzetére vagy az új rendjére nézve fenyegetőnek ítél." tr "game_character_lore_Ziggs" = "Ziggs, a yordle imádja a nagy bombákat és a rövid kanócokat, így igazán robbanékony természeti erőnek mondható. Piltoverben inaskodott egy feltalálónál, de megunta a kiszámítható életet, és összebarátkozott egy őrült, kék hajú robbantóval, Jinxszel. Miután eltöltöttek együtt egy őrült éjszakát a városban, Ziggs megfogadta a lány tanácsát, Zaunba költözött. Itt szabadabban hódolhat a mániájának, és soha véget nem érő küldetésén (hogy mindent felrobbantson) dolgozva terrorizálja a vegyszerbárókat és a rendes polgárokat egyaránt." tr "game_character_lore_Zilean" = "Miután végignézte, ahogy az Üresség elpusztítja a szülőotthonát, Zileannak, az egykor hatalmas ikáthiai mágus az idő múlásának megszállottja lett. Egy percet sem volt képes a tragikus veszteség gyászolására fordítani, ezért megidézett egy ősi idővarázslatot, hogy megismerhesse az összes lehetséges végkifejletet. A gyakorlatilag halhatatlanná vált Zilean most a múlt, a jelen és a jövő között sodródik. Meghajlítja és eltorzítja az idő folyamát maga körül, folyvást azt az elérhetetlennek tűnő pillanatot kutatva, amely visszafordíthatná az idő kerekét, és visszafordíthatná Ikáthia pusztulását." tr "game_character_lore_Zoe" = "Zoe a csínytevés, a képzelőerő és a változás megtestesülése, valamint Targon kozmikus hírnöke, aki a világot átformáló események előtt jelenik meg. A puszta jelenlétével megzavarja a valóság szövetét, így tudatos erőfeszítés vagy rosszindulat nélkül is okozhat katasztrófákat. Ez talán megmagyarázza Zoe laza nemtörődömségét, amellyel a feladataihoz viszonyul, így bőven van ideje játszadozni, halandókat megtréfálni vagy másként szórakoztatni magát. A vele való találkozás lehet örömteli és lelkesítő, de mindig többről van szó, mint amit a látszat sugall, és minden találkozás rendkívüli veszélyt hordoz." tr "game_character_lore_Zyra" = "Az ősi, mágikus katasztrófában született Zyra a természet testet öltött haragja – egy vonzó növény-ember hibrid, aki minden lépésével új életet támaszt. Valoran számos halandóját leginkább magról nevelt utódai zsákmányának tekinti, és nem okoz neki gondot halálos tüskezáporral lemészárolni őket. Noha valódi céljára még nem derült fény, Zyra bejárja az egész világot, és ősi ösztöneit kielégítve gyarmatosítja a területeket, és kiszív belőlük minden életet." tr "game_character_lore_ZyraGraspingPlant" = "" tr "game_character_lore_ZyraSeed" = "" tr "game_character_lore_ZyraThornPlant" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ahri" = "" tr "game_character_opposing_tips_Akali" = "" tr "game_character_opposing_tips_Alistar" = "" tr "game_character_opposing_tips_AlZaharVoidling" = "" tr "game_character_opposing_tips_Amumu" = "" tr "game_character_opposing_tips_Anivia" = "" tr "game_character_opposing_tips_Annie" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ashe" = "" tr "game_character_opposing_tips_AurelionSol" = "" tr "game_character_opposing_tips_Averdrian" = "TBD" tr "game_character_opposing_tips_Azir" = "" tr "game_character_opposing_tips_Bard" = "" tr "game_character_opposing_tips_Blitzcrank" = "" tr "game_character_opposing_tips_Blue_Minion_Basic" = "" tr "game_character_opposing_tips_Blue_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_opposing_tips_Blue_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_opposing_tips_Brand" = "" tr "game_character_opposing_tips_Braum" = "" tr "game_character_opposing_tips_Caitlyn" = "" tr "game_character_opposing_tips_Camille" = "" tr "game_character_opposing_tips_Cassiopeia" = "" tr "game_character_opposing_tips_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_opposing_tips_Chogath" = "" tr "game_character_opposing_tips_Corki" = "" tr "game_character_opposing_tips_Darius" = "" tr "game_character_opposing_tips_Diana" = "" tr "game_character_opposing_tips_DoomBotsBossTeemo" = "" tr "game_character_opposing_tips_Draven" = "" tr "game_character_opposing_tips_DrMundo" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ekko" = "" tr "game_character_opposing_tips_Elise" = "" tr "game_character_opposing_tips_Evelynn" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ezreal" = "" tr "game_character_opposing_tips_Fiddlesticks" = "" tr "game_character_opposing_tips_Fiora" = "" tr "game_character_opposing_tips_Fizz" = "" tr "game_character_opposing_tips_Galio" = "" tr "game_character_opposing_tips_Gangplank" = "" tr "game_character_opposing_tips_Garen" = "" tr "game_character_opposing_tips_Gnar" = "" tr "game_character_opposing_tips_GnarBig" = "" tr "game_character_opposing_tips_Gragas" = "" tr "game_character_opposing_tips_Graves" = "" tr "game_character_opposing_tips_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_opposing_tips_Hecarim" = "" tr "game_character_opposing_tips_Heimerdinger" = "" tr "game_character_opposing_tips_Illaoi" = "" tr "game_character_opposing_tips_Irelia" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ivern" = "" tr "game_character_opposing_tips_Janna" = "" tr "game_character_opposing_tips_JarvanIV" = "" tr "game_character_opposing_tips_Jax" = "" tr "game_character_opposing_tips_Jayce" = "" tr "game_character_opposing_tips_Jhin" = "" tr "game_character_opposing_tips_Jinx" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kaisa" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kalista" = "" tr "game_character_opposing_tips_Karma" = "" tr "game_character_opposing_tips_Karthus" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kassadin" = "" tr "game_character_opposing_tips_Katarina" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kayle" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kayn" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kennen" = "" tr "game_character_opposing_tips_Khazix" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kindred" = "" tr "game_character_opposing_tips_Kled" = "" tr "game_character_opposing_tips_KogMaw" = "" tr "game_character_opposing_tips_Leblanc" = "" tr "game_character_opposing_tips_LeeSin" = "" tr "game_character_opposing_tips_Leona" = "" tr "game_character_opposing_tips_Lissandra" = "" tr "game_character_opposing_tips_Lucian" = "" tr "game_character_opposing_tips_Lulu" = "" tr "game_character_opposing_tips_Lux" = "" tr "game_character_opposing_tips_Malphite" = "" tr "game_character_opposing_tips_Malzahar" = "" tr "game_character_opposing_tips_MalzaharVoidling" = "" tr "game_character_opposing_tips_Maokai" = "" tr "game_character_opposing_tips_MasterYi" = "" tr "game_character_opposing_tips_MissFortune" = "" tr "game_character_opposing_tips_MonkeyKing" = "" tr "game_character_opposing_tips_Mordekaiser" = "" tr "game_character_opposing_tips_Morgana" = "" tr "game_character_opposing_tips_Nami" = "" tr "game_character_opposing_tips_Nasus" = "" tr "game_character_opposing_tips_Nautilus" = "" tr "game_character_opposing_tips_Neeko" = "" tr "game_character_opposing_tips_Nidalee" = "" tr "game_character_opposing_tips_Nocturne" = "" tr "game_character_opposing_tips_Nunu" = "" tr "game_character_opposing_tips_OdinBlueSuperminion" = "" tr "game_character_opposing_tips_OdinNeutralGuardian" = "" tr "game_character_opposing_tips_OdinRedSuperminion" = "" tr "game_character_opposing_tips_OdinShrine" = "" tr "game_character_opposing_tips_Olaf" = "" tr "game_character_opposing_tips_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_opposing_tips_Orianna" = "" tr "game_character_opposing_tips_Orianna_noBall" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ornn" = "" tr "game_character_opposing_tips_Pantheon" = "" tr "game_character_opposing_tips_Poppy" = "" tr "game_character_opposing_tips_PracticeTool_TargetDummy" = "" tr "game_character_opposing_tips_Pyke" = "" tr "game_character_opposing_tips_Quinn" = "" tr "game_character_opposing_tips_Rakan" = "" tr "game_character_opposing_tips_Rammus" = "" tr "game_character_opposing_tips_Red_Minion_Basic" = "" tr "game_character_opposing_tips_Red_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_opposing_tips_Red_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_opposing_tips_RekSai" = "" tr "game_character_opposing_tips_Renekton" = "" tr "game_character_opposing_tips_Rengar" = "" tr "game_character_opposing_tips_Riven" = "" tr "game_character_opposing_tips_Rumble" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ryze" = "" tr "game_character_opposing_tips_Sejuani" = "" tr "game_character_opposing_tips_Shaco" = "" tr "game_character_opposing_tips_Shen" = "" tr "game_character_opposing_tips_Shyvana" = "" tr "game_character_opposing_tips_Singed" = "" tr "game_character_opposing_tips_Sion" = "" tr "game_character_opposing_tips_Sivir" = "" tr "game_character_opposing_tips_Skarner" = "" tr "game_character_opposing_tips_Sona" = "" tr "game_character_opposing_tips_Soraka" = "" tr "game_character_opposing_tips_Swain" = "" tr "game_character_opposing_tips_Sylas" = "" tr "game_character_opposing_tips_Syndra" = "" tr "game_character_opposing_tips_TahmKench" = "" tr "game_character_opposing_tips_Taliyah" = "" tr "game_character_opposing_tips_Talon" = "" tr "game_character_opposing_tips_Taric" = "" tr "game_character_opposing_tips_Teemo" = "" tr "game_character_opposing_tips_Thresh" = "" tr "game_character_opposing_tips_Tristana" = "" tr "game_character_opposing_tips_Trundle" = "" tr "game_character_opposing_tips_Tryndamere" = "" tr "game_character_opposing_tips_TwistedFate" = "" tr "game_character_opposing_tips_Twitch" = "" tr "game_character_opposing_tips_Udyr" = "" tr "game_character_opposing_tips_Urf" = "" tr "game_character_opposing_tips_Urgot" = "" tr "game_character_opposing_tips_Varus" = "" tr "game_character_opposing_tips_Vayne" = "" tr "game_character_opposing_tips_Veigar" = "" tr "game_character_opposing_tips_Velkoz" = "" tr "game_character_opposing_tips_Vi" = "" tr "game_character_opposing_tips_Viktor" = "" tr "game_character_opposing_tips_Vladimir" = "" tr "game_character_opposing_tips_Volibear" = "" tr "game_character_opposing_tips_Warwick" = "" tr "game_character_opposing_tips_WriggleLantern" = "" tr "game_character_opposing_tips_Xayah" = "" tr "game_character_opposing_tips_Xerath" = "" tr "game_character_opposing_tips_XinZhao" = "" tr "game_character_opposing_tips_Yasuo" = "" tr "game_character_opposing_tips_Yorick" = "" tr "game_character_opposing_tips_Zac" = "" tr "game_character_opposing_tips_Zed" = "" tr "game_character_opposing_tips_Ziggs" = "" tr "game_character_opposing_tips_Zilean" = "" tr "game_character_opposing_tips_Zoe" = "" tr "game_character_opposing_tips_Zyra" = "" tr "game_character_opposing_tips_ZyraGraspingPlant" = "" tr "game_character_opposing_tips_ZyraSeed" = "" tr "game_character_opposing_tips_ZyraThornPlant" = "" tr "game_character_passive_Corki_Cooldown" = "Corki Csomagja jelenleg töltődik." tr "game_character_passiveDescription_Ahri" = "Valahányszor Ahri rövid időn belül 2 alkalommal eltalál egy hőst a varázslataival, egy kis időre megnő a mozgási sebessége." tr "game_character_passiveDescription_Akali" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését." tr "game_character_passiveDescription_Alistar" = "Alistar ellenséges hősök elkábításával vagy elmozdításával, valamint a közeli ellenfelek halálával tölti fel üvöltését. Ha az üvöltés teljesen feltöltődött, gyógyítja saját magát és az összes közeli szövetséges hőst." tr "game_character_passiveDescription_AlZaharVoidling" = "" tr "game_character_passiveDescription_Amumu" = "Amumu alaptámadásai 3 másodpercre megátkozzák az ellenfeleket, amelynek hatására 10% bónusz tényleges sebzést szenvednek el minden őket ért varázssebzés után." tr "game_character_passiveDescription_AncientGolem" = "" tr "game_character_passiveDescription_Anivia" = "Halálakor Anivia visszatér a tojásba. Ha a tojás hat másodpercig megmarad, a hős dicsőségesen újjászületik." tr "game_character_passiveDescription_AniviaEgg" = "Halálakor a Jégfőnix visszatér a tojásba. Ha a tojás hat másodpercig megmarad, a hős újjászületik." tr "game_character_passiveDescription_Annie" = "Minden 4. elsütött képesség után Annie következő támadó varázslata rövid időre elkábítja a célpontot." tr "game_character_passiveDescription_Ashe" = "Ashe támadásai lassítják a célpontot, akinek megnövelt sebzést is okoz.

    Ashe kritikus csapásai nem okoznak nagyobb sebzést, de növelik a lassítás mértékét." tr "game_character_passiveDescription_AurelionSol" = "Csillagok keringenek Aurelion Sol körül, és varázssebzést okoznak minden eltalált ellenfélnek." tr "game_character_passiveDescription_Azir" = "Azir egy Napkorongot tud megidézni egy megsemmisült szövetséges vagy ellenséges torony romjaiból." tr "game_character_passiveDescription_Bard" = "Bard jelenléte mágikus csengettyűket idéz meg a térképen. Ezek tapasztalatot adnak Bardnak, visszatöltik a manáját, és rövid időre megnövelik a sebességét. Emellett alacsonyabb rendű szellemek kezdik el követni őt, hogy segítsék a támadásban. Minél több csengettyűt sikerül összegyűjteni, annál erősebbé válnak ezek az énkék a játék során." tr "game_character_passiveDescription_Blitzcrank" = "Ha Blitzcrank életereje 20% alá csökken, aktiválja a Manapajzsot. A létrejövő manapajzs erőssége a manaérték 30%-ával egyenlő, és a hatása 10 másodpercig áll fenn. A Manapajzs 90 másodpercenként egyszer aktiválható." tr "game_character_passiveDescription_Blue_Minion_Basic" = "" tr "game_character_passiveDescription_Blue_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_passiveDescription_Blue_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_passiveDescription_Blue_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_passiveDescription_blueDragon" = "" tr "game_character_passiveDescription_Brand" = "Brand varázslatai lángba borítják a célpontot, amely a varázssebzés következtében 4 másodperc alatt a maximális életereje 2%-át elveszíti. A hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik. Ha Brand megöl egy már lángoló ellenfelet, visszakapja az elköltött manát. Ha a Lobogó forróság eléri a maximális számú jelzőt egy hősön vagy egy nagy szörnyön, irányíthatatlanná válik. Két másodpercen belül robbanást idéz elő, alkalmazva a varázslatok hatásait és hatalmas sebzést okozva az áldozat körüli területen." tr "game_character_passiveDescription_Braum" = "Braum a Sokkoló csapások jelzőit halmozza az ellenfelekre az alaptámadásokkal vagy a Harapós fagy támadásával. Braum és szövetségeseinek alaptámadásai folyamatosan halmozzák a jelzőket. Ha ebből 4 összegyűlik, a célpont elkábul." tr "game_character_passiveDescription_Caitlyn" = "Néhány alaptámadásonként és a csapdával vagy hálóval elkapott célpontok esetében Caitlyn bónusz sebzést okozó fejlövést adhat le, amelynek sebzése a kritikus csapás esélyével arányosan növekszik. A csapdával vagy hálóval elkapott ellenfelekre Caitlyn kétszeres távolságról adhat le Fejlövést." tr "game_character_passiveDescription_Camille" = "A hősök elleni alaptámadások egy rövid időre Camille maximális életerejének 20%-ával egyenlő, a hősök sebzési típusától függő (fizikai vagy varázs-) sebzést elnyelő pajzsot biztosítanak." tr "game_character_passiveDescription_Cassiopeia" = "Cassiopeia szintenként mozgási sebességet nyer, de nem vásárolhat cipő típusú tárgyakat." tr "game_character_passiveDescription_ChaosInhibitor" = "" tr "game_character_passiveDescription_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_passiveDescription_ChaosNexus" = "" tr "game_character_passiveDescription_ChaosShop" = "" tr "game_character_passiveDescription_Chogath" = "Amikor Cho'Gath megöl egy egységet, életerőt és manát nyer vissza. A visszanyert értékek Cho'Gath szintjével arányosan emelkednek." tr "game_character_passiveDescription_Corki" = "Corki alaptámadásai részben varázssebzést, részben pedig fizikai sebzést okoznak. Bizonyos időközönként a Csomag megérkezik Corki bázisára. Ha felveszi, ideiglenesen megnő a harcon kívüli mozgási sebessége, a Valkűr pedig a Különleges küldemény képességgé alakul." tr "game_character_passiveDescription_Darius" = "Darius stratégiai pontossággal célozza a támadásait, vérzést okozva az áldozatának. Ez a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat. Ha az ellenfelek a maximális Vérontást szenvedik el, Darius megkapja a Noxus ereje hatást, és jelentősen megnő a sebzése." tr "game_character_passiveDescription_Diana" = "Minden harmadik csapás manát tölt vissza, és további varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden varázslat megnöveli a támadási sebességet a következő 3 támadás idejére." tr "game_character_passiveDescription_Dragon" = "" tr "game_character_passiveDescription_Draven" = "Draven akkor nyeri el a rajongói Imádatát, amikor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. Az ellenséges hősök megölésével Draven bónusz aranyat szerez, amelynek mennyisége a felhalmozott Imádatjelzők számától függ." tr "game_character_passiveDescription_DrMundo" = "Dr. Mundo másodpercenként visszanyeri maximális életerejének 0,3%-át." tr "game_character_passiveDescription_Ekko" = "Ekko Zéró meghajtója időenergiával tölti fel a varázslatait és a támadásait. A harmadik találat bónusz sebzést okoz, és ha egy hős a célpont, Ekko mozgási sebessége megnő." tr "game_character_passiveDescription_EkkoPassive" = "Az Esszencialopás minden alkalommal töltődik, amikor egy varázslat eltalál egy ellenfelet (legfeljebb 3 töltés varázslatonként). 9 töltés után a soron következő varázslat 35%-os életvarázzsal rendelkezik." tr "game_character_passiveDescription_Elise" = "Ember alak: amikor a képességei eltalálnak egy ellenfelet, Elise kap egy alvó pókivadékot.

    Pók alak: az alaptámadások bónusz varázssebzést okoznak, és életerőt töltenek vissza Elise-nek." tr "game_character_passiveDescription_Evelynn" = "Harcon kívül Evelynnt egy Démoni árnyék veszi körül. A Démoni árnyék gyógyítja a kevés életerővel rendelkező Evelynnt, a 6. szint után pedig álcát is biztosít számára." tr "game_character_passiveDescription_Fiddlesticks" = "Ha Fiddlesticks 1,5 másodpercig mozdulatlanul áll vagy varázsol, a Rettegés ereje járja át. A bénító tömegirányító hatások újraindítják a visszaszámlálást.

    A Rettegés nagyobb mozgási sebességet biztosít, amely 1,5 másodpercig tart ki azután, hogy Fiddlesticks mozgásba lendült." tr "game_character_passiveDescription_Fiora" = "Fiora kihívást intéz a közeli ellenséges hősökhöz, hogy próbálják kikerülni a csapását. Ezután kijelöli, hogy merre fog támadni. Ha sikerül betalálnia, akkor némi bónuszt kap, és ismét támadhat." tr "game_character_passiveDescription_Fizz" = "A fürge Fizz képes keresztülhaladni az egységeken, és az alaptámadások kevesebb fizikai sebzést okoznak neki." tr "game_character_passiveDescription_Galio" = "Néhány másodpercenként Galio következő alaptámadása bónusz területi varázssebzést okoz. A Kolosszuscsapás töltési ideje lecsökken, valahányszor Galio hősöket talál el a varázslataival." tr "game_character_passiveDescription_Gangplank" = "Gangplank közelharci támadásai néhány másodpercenként lángra lobbantják a célpontot." tr "game_character_passiveDescription_Garen" = "Ha az elmúlt időszakban semmilyen támadás vagy ellenséges képesség nem okozott sérülést Garennek, másodpercenként visszanyeri a teljes életerejének egy részét. A minionok sebzése nem akadályozza meg a Kitartás érvényesülését." tr "game_character_passiveDescription_Ghast" = "" tr "game_character_passiveDescription_GiantWolf" = "" tr "game_character_passiveDescription_Gnar" = "Gnar harc közben dühpontokat gyűjt. A maximális számú dühpont elérésekor a következő képességével átalakul Mega-Gnarrá, így jóval szívósabbá válik, és új képességekre tesz szert." tr "game_character_passiveDescription_GnarBig" = "Gnar harc közben dühpontokat gyűjt. A maximális számú dühpont elérésekor a következő képességével átalakul Mega-Gnarrá, így jóval szívósabbá válik, és új képességekre tesz szert." tr "game_character_passiveDescription_Golem" = "" tr "game_character_passiveDescription_Gragas" = "Képességhasználatkor Gragas felhajt egy italt, amely visszaadja a maximális életerejének 6%-át. A hatás 8 másodpercenként egyszer aktiválható." tr "game_character_passiveDescription_Graves" = "Graves puskájába két lövedék tárazható be. Ha kilőtte ezeket, újra kell töltenie a fegyvert. Mindegyik támadás több lövedéket lő ki tölcsér alakban. Amelyik ellenfelet több lövedékkel sikerül eltalálni, az további sebzést szenved el. Ezek a lövedékek nem hatolnak át az egységeken." tr "game_character_passiveDescription_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_passiveDescription_Hecarim" = "Hecarim a bónusz mozgási sebességének bizonyos százalékos értékével megegyező mértékű sebzést nyer." tr "game_character_passiveDescription_Heimerdinger" = "Nagyobb mozgási sebességet biztosít a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében." tr "game_character_passiveDescription_HeimerdingerQ" = "Heimerdinger nagyobb életerő-regenerálódást biztosít a környező szövetséges tornyoknak és hősöknek." tr "game_character_passiveDescription_Illaoi" = "Illaoi és az általa létrehozott porhüvelyek csápokat idéznek meg a közeli, áthatolhatatlan tereptárgyakra. A csápok a lelkeket, a porhüvelyeket és Illaoi Kemény lecke képességének áldozatait támadják. A csápok fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek, és ha megsebeznek egy hőst, gyógyítják Illaoit." tr "game_character_passiveDescription_Irelia" = "Amikor Irelia varázslatokkal támadja ellenfeleit, egy halmozódó sebzésnövelő hatáshoz jut, amely az alaptámadásait erősíti. Maximális számú jelző esetén megnő a támadási sebessége, és bónusz sebzést okoz a pajzsok ellen." tr "game_character_passiveDescription_Ivern" = "A nem hatalmas szörnyeket Ivern nem támadhatja meg, illetve azok sem támadhatják meg őt. Ivern mágikus lugasokat ültethet a dzsungeltáborokba, amik idővel megnőnek. Amikor a lugas teljesen megnő, Ivern felszabadíthatja a szörnyeket, jutalmul pedig aranyat és tapasztalatot kap. Az 5. szint után Ivern megoszthatja a dzsungelbeli erősítéseket a szövetségeseivel." tr "game_character_passiveDescription_Janna" = "Janna mozgási sebessége passzívan 8%-kal nő, és ez a bónusz a közelében tartózkodó szövetséges hősökre is kiterjed, ha Janna irányába haladnak.

    Ezenkívül Janna alaptámadásai további varázssebzést okoznak a bónusz mozgási sebessége alapján." tr "game_character_passiveDescription_JarvanIV" = "IV. Jarvan első alaptámadása mindig bónusz sebzést okoz a célpontnak. Ez a hatás ugyanazon az ellenségen rövid ideig nem ismételhető meg." tr "game_character_passiveDescription_Jax" = "Jax egymást követő alaptámadásai folyamatosan növelik a támadási sebességét." tr "game_character_passiveDescription_Jayce" = "Az Átalakulás elsütése után Jayce 1,25 másodpercre 40 bónusz mozgási sebességet kap, és képes áthaladni az egységeken." tr "game_character_passiveDescription_Jhin" = "Jhin fegyvere, a Suttogó egy precíziós eszköz, amely jelentős sebzést okoz. A tűzereje állandó, és mindössze négy lövedék tárazható bele. Jhin az utolsó lövedéket sötét mágiával itatja át, így az kritikus csapást és bónusz kivégzési sebzést okoz. A Suttogóval elért kritikus csapás fellelkesíti Jhint, ami egy sebességlöketet ad neki." tr "game_character_passiveDescription_Jinx" = "Jinx mozgási sebessége jelentősen megnő, támadási sebességére pedig halmozódó bónuszt kap, ha megsebez egy ellenséges hőst, tornyot vagy inhibitort, és az 3 másodpercen belül elpusztul." tr "game_character_passiveDescription_Kaisa" = "Kai'Sa alaptámadásai Plazma jelzőket alkalmaznak, amelyek növekvő bónusz varázssebzést okoznak. A szövetségeseid mozgásképtelenséget okozó hatásaikkal halmozhatják a Plazma jelzőket. Kai'Sa képességeinek hatása a megvásárolt tárgyak függvényében változik." tr "game_character_passiveDescription_Kalista" = "Ha Kalista mozgási parancsot kap, miután belekezdett egy alaptámadásba, vagy amikor felkészül a Felnyársalásra, egy rövid ugrást hajt végre a kijelölt irányba a támadás indításakor." tr "game_character_passiveDescription_Karma" = "Csökkenti a Mantra töltési idejét, valahányszor Karma sebzést visz be egy ellenséges hősnek valamelyik képességével (Karma alaptámadásai fele ilyen erős hatást eredményeznek)." tr "game_character_passiveDescription_Karthus" = "Halálakor Karthus szellemalakot vesz fel, ami még 7 másodpercig lehetővé teszi, hogy használja a képességeit." tr "game_character_passiveDescription_Kassadin" = "Kassadin 15%-kal csökkentett varázssebzést szenved, és áthaladhat az egységeken." tr "game_character_passiveDescription_Katarina" = "Ha meghal egy ellenséges hős, akit Katarina megsebzett az előző 3 másodpercben, a képességei töltési ideje 15 másodperccel csökken.

    Ha Katarina felvesz egy tőrt, azzal végighasít a közeli ellenfeleken, varázssebzést okozva nekik." tr "game_character_passiveDescription_Kayn" = "A játék egy pontján Kayn véglegesen átváltozik az Árnyak orgyilkosává vagy darkinná." tr "game_character_passiveDescription_Kennen" = "Kennen képességei egy Viharjel jelzőt tesznek a célpontra, amely 6 másodpercig rajta marad. 3 jelző után az ellenfél elkábul 1,25 másodpercre, Kennen pedig 25 egységnyi energiát kap.

    A kábítás 0,5 másodperccel rövidebb lesz, ha 6 másodpercen belül ismétlődik meg." tr "game_character_passiveDescription_Khazix" = "Amikor Kha'Zix nem látható az ellenséges csapat számára, megkapja a Láthatatlan fenyegetés képességet, ezáltal a következő ellenséges hős ellen indított alaptámadása bónusz varázssebzést és lassítást is okoz." tr "game_character_passiveDescription_Kindred" = "Kindred kijelölheti, hogy kire fog Vadászni. A sikeres Vadászat tartósan felerősíti Kindred alapképességeit. Minden 4. sikeres vadászat egyben megnöveli Kindred alaptámadásának hatótávját." tr "game_character_passiveDescription_Kled" = "Kled hűséges hátasa, Skaarl nyergében vonul harcba, aki elszenvedi helyette a sérüléseket. Amikor Skaarl életereje elfogy, Kled leszáll a nyeregből.

    Amíg gyalogosan van, Kled képességei módosulnak, és a hősöknek kevesebb sebzést okoz. Kled az ellenfelekkel vívott harccal tudja visszatölteni Skaarl bátorságát. A maximális bátorság elérésekor Kled ismét nyeregbe pattan, és megkapja Skaarl életerejének egy részét." tr "game_character_passiveDescription_KogMaw" = "Halálakor Kog'Maw testében egy láncreakció indul be, aminek következtében gyorsabban mozog, és 4 másodperc múlva felrobban; ezzel 100 (+25 x szint) tényleges sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenséges egységeknek." tr "game_character_passiveDescription_Leblanc" = "Ha LeBlanc életereje 40% alá esik, 1 másodpercre láthatatlanná válik, és megidéz egy Tükörképet, amely nem okoz sebzést, és legfeljebb 8 másodperc múlva eltűnik.

    A Tükörkép töltési ideje 1 perc.

    A Tükörkép az Alt billentyű nyomva tartásával és a jobb egérgomb használatával irányítható." tr "game_character_passiveDescription_LeeSin" = "Miután Lee Sin használta egy képességét, a következő 2 alaptámadására bónusz támadási sebességet kap, és energiát nyer vissza velük." tr "game_character_passiveDescription_Leona" = "A támadóvarázslatok 1,5 másodpercre a Napfény jelzőjét teszik az ellenfelekre. Ha egy szövetséges hős megsebez egy megjelölt ellenfelet, a támadás felemészti a Napfény jelzőjét, és további varázssebzést okoz." tr "game_character_passiveDescription_LesserWraith" = "" tr "game_character_passiveDescription_Lissandra" = "Ha egy ellenséges hős meghal Lissandra közelében, Jeges szolgává válik. A Jeges szolgák lelassítják a közeli ellenfeleket, majd 4 másodperc elteltével széttörnek az átható hidegtől, varázssebzést okozva a közeli célpontoknak." tr "game_character_passiveDescription_Lizard" = "" tr "game_character_passiveDescription_LizardElder" = "" tr "game_character_passiveDescription_Lucian" = "Ha Lucian használ egy képességet, a következő támadása dupla lövés lesz." tr "game_character_passiveDescription_Lulu" = "Pix Lulu segítője, egy vad tündér. Pix mágikus energiát lő azokra a célpontokra, akiket Lulu megtámad." tr "game_character_passiveDescription_Lux" = "Lux támadó varázslatai 6 másodpercre energiával töltik fel az áldozatot. A következő támadás begyújtja az energiát, ami a célpontnak Lux szintjétől függő mértékű bónusz varázssebzést okoz." tr "game_character_passiveDescription_Malphite" = "Malphite-ot kőpajzs védi, ami a maximális életereje 10%-ának megfelelő mértékben elnyeli a sebzést. Ha Malphite 10 másodpercig nem kap találatot, a pajzs újratöltődik." tr "game_character_passiveDescription_Malzahar" = "Ha a közelmúltban nem érte sebzés vagy tömegirányító hatás, Malzahar jelentős sebzéscsökkentést kap, és immunissá válik a tömegirányító hatásokra. A hatás rövid ideig fennmarad az első sebzés elszenvedése után.

    Az ösvénybeli minionok sebzése nem szünteti meg a hatást." tr "game_character_passiveDescription_MalzaharVoidling" = "" tr "game_character_passiveDescription_Maokai" = "Maokai képes gyógyítani magát az alaptámadásaival. Ennek a képességének közepesen hosszú a töltési ideje. Valahányszor Maokai elsüt egy varázslatot, vagy eltalálja egy ellenséges varázslat, a töltési idő lecsökken." tr "game_character_passiveDescription_MasterYi" = "Master Yi minden 4. támadása kétszeresen talál." tr "game_character_passiveDescription_MissFortune" = "Miss Fortune bónusz fizikai sebzést okoz, valahányszor új célpontra vált." tr "game_character_passiveDescription_MonkeyKing" = "Megnöveli Wukong páncélját és varázsellenállását minden közeli ellenséges hős után." tr "game_character_passiveDescription_Mordekaiser" = "A képességek által okozott sebzés egy bizonyos százalékából egy átmeneti pajzs jön létre, ami elnyeli a kapott sebzést." tr "game_character_passiveDescription_Nami" = "Ha Nami képességei szövetséges hősöket találnak el, azok rövid időre mozgási sebességet nyernek." tr "game_character_passiveDescription_Nasus" = "Nasus elszívja ellenfele spirituális energiáját, amivel bónusz életlopást nyer." tr "game_character_passiveDescription_Nautilus" = "Nautilus alaptámadásai bónusz fizikai sebzést okoznak, és mozgásképtelenné teszik a célpontot. Ez ugyanazon a célpont ellen pár másodpercenként csak egyszer fordulhat elő." tr "game_character_passiveDescription_Neeko" = "" tr "game_character_passiveDescription_Nidalee" = "A bokorban haladó Nidalee mozgási sebessége 2 másodperc erejéig 10%-kal nagyobb, és ez az érték 30%-ra nő, ha 1400 egységnyi távolságon belül tartózkodó, látható ellenséges hősök felé tart.

    A Gerelyhajítással vagy a Bozótcsapdával megsebzett hősökre vagy szörnyekre 4 másodpercig vadászik, igazlátással figyelve ezeket a célpontokat. Nidalee mozgási sebessége ez idő alatt 10%-kal nagyobb (a prédák felé közelítve pedig ez az érték 30%-ra nő), és a Harapás vagy a Szökkenés erősebben hat a célpontokra." tr "game_character_passiveDescription_Nocturne" = "Minden 10. másodpercben Nocturne soron következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig gyógyítja.

    Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik." tr "game_character_passiveDescription_NunuPassive" = "Nunu megnöveli Willump és egy közeli szövetséges támadási és mozgási sebességét." tr "game_character_passiveDescription_OdinBlueSuperminion" = "" tr "game_character_passiveDescription_OdinNeutralGuardian" = "" tr "game_character_passiveDescription_OdinRedSuperminion" = "" tr "game_character_passiveDescription_OdinShrine" = "" tr "game_character_passiveDescription_Olaf" = "Olaf támadási sebessége az életerejének minden hiányzó 1%-a után 1%-kal nő. " tr "game_character_passiveDescription_OrderInhibitor" = "" tr "game_character_passiveDescription_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_passiveDescription_OrderNexus" = "" tr "game_character_passiveDescription_OrderShop" = "" tr "game_character_passiveDescription_Orianna" = "Orianna alaptámadása varázssebzést is okoz. Minél többször támadja ugyanazt a célpontot, a sebzés annál nagyobb lesz." tr "game_character_passiveDescription_OriannaNoBall" = "Orianna alaptámadása varázssebzést is okoz. Minél többször támadja ugyanazt a célpontot, a sebzés annál nagyobb lesz." tr "game_character_passiveDescription_Ornn" = "Ornn 10%-kal több bónusz páncélt és varázsellenállást kap minden forrásból.

    Ornn némi arany felhasználásával bárhol készíthet nem fogyóeszköz típusú tárgyakat.

    Ezenkívül, miután Ornn elérte a 13. szintet, a fejleszthető tárgyakból egy mesteri változatot készít magának (legfeljebb 2 tárgyból). A 13. utáni minden szinten Ornn fejlesztheti valamelyik szövetségese egyik tárgyát. Ehhez közel kell mennie az adott szövetségeshez, és rá kell kattintania. Szövetségesenként egyszer alkalmazható.

    Ornn közvetlenül a barkácsmenüjében vagy a boltban is kovácsolhat tárgyakat." tr "game_character_passiveDescription_Pantheon" = "4 alaptámadás vagy képességhasználat után Pantheon hárítja a következő rá érkező alaptámadást vagy toronytámadást." tr "game_character_passiveDescription_Poppy" = "Poppy elhajítja pajzsát, amely lepattan a célpontjáról. Ha Poppy felveszi a pajzsot, azzal rövid időre egy védőpajzsot nyer." tr "game_character_passiveDescription_Pyke" = "Amikor Pyke elrejtőzik az ellenfelek elől, életerőként visszanyeri a nemrég hősöktől elszenvedett sebzést. Pyke ezenkívül nem kaphat tovább maximális életerőt semmilyen forrásból, az ilyen hatások a bónusz sebzését növelik." tr "game_character_passiveDescription_Quinn" = "Valor rendszeres időközönként Sebezhetőnek jelöl ellenfeleket. Quinn első alaptámadása egy-egy Sebezhető célpont ellen bónusz fizikai sebzést okoz." tr "game_character_passiveDescription_RabidWolf" = "" tr "game_character_passiveDescription_Rakan" = "Rakant időnként pajzs veszi körül." tr "game_character_passiveDescription_Rammus" = "Rammus alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak, ami a páncéljával arányosan növekszik." tr "game_character_passiveDescription_Red_Minion_Basic" = "" tr "game_character_passiveDescription_Red_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_passiveDescription_Red_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_passiveDescription_Red_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_passiveDescription_redDragon" = "" tr "game_character_passiveDescription_RekSai" = "A felszínen harcoló Rek'Sai az alaptámadásaival és a varázslataival dühpontokat termel. Amikor beássa magát, Rek'Sai a dühpontokat felemésztve gyógyul." tr "game_character_passiveDescription_Renekton" = "Renekton minden alaptámadás után dühpontokat kap. Ezek a dühpontok bónusz hatásokkal erősíthetik a képességeit. Ezenfelül Renekton bónusz dühpontokat is kap, ha az életereje alacsony." tr "game_character_passiveDescription_Rengar" = "Amíg Rengar egy bokorban lapul, az alaptámadásaival a célpontjára ugorhat.

    Rengar képességei Kegyetlenség jelzőket adnak. Maximális számú Kegyetlenség jelző elérésekor Rengar következő képessége felerősödik, és annak elsütésekor megnő a mozgási sebessége, de azonnal elveszíti az összes Kegyetlenség jelzőt, ha elhagyja a harcot.

    Az ellenséges hősök megölésével Rengar trófeákat szerezhet Trófeanyakláncára, amelyek véglegesen megnövelik a sebzését.
    " tr "game_character_passiveDescription_Riven" = "Riven képességei feltöltik a pengéjét, így az alaptámadása bónusz fizikai sebzést okoz. Riven pengéje három alkalommal tölthető fel, és támadásonként egy töltést elhasznál." tr "game_character_passiveDescription_Rumble" = "Minden képesség, melyet Rumble elsüt, hőt ad le neki. 50%-os hőmérséklet esetén eléri a Vészhőfokot, ami minden alapképességét bónusz hatásokkal ruházza fel. Amikor eléri a 100%-os hőmérsékletet, elkezd túlhevülni, így bónusz sebzést nyer alaptámadásaihoz, de pár másodpercre varázslásképtelen lesz." tr "game_character_passiveDescription_Ryze" = "Ryze varázslatai a bónusz manával arányosan nagyobb sebzést okoznak, a maximális mana értéke pedig a varázserő nagyságától függően nő." tr "game_character_passiveDescription_Sejuani" = "Ha egy ideig nem harcol, Sejuani a Jégpáncél védelme alá kerül, amely megnöveli a páncélját és a varázsellenállását, valamint immunissá teszi a lassító hatásokkal szemben. A Jégpáncél rövid ideig aktív marad, miután Sejuanit sebzés éri. Sejuani a sebzésével képes szétzúzni egy elkábított ellenfelet, amivel jelentős varázssebzést okoz." tr "game_character_passiveDescription_Shaco" = "Ha hátulról támad egy egységre, Shaco alaptámadása kritikus csapás lesz és bónusz sebzést okoz. A Hátbaszúrás egy adott egységre néhány másodpercenként csak egyszer alkalmazható. A várakozási időt Shaco csökkentett töltési ideje lerövidíti." tr "game_character_passiveDescription_Shen" = "Egy varázslat elsütése után Shent egy pajzs veszi körül. Ha más hősök is érintettek, ennek a hatásnak a töltési ideje csökken." tr "game_character_passiveDescription_Shyvana" = "Shyvana bónusz sebzést okoz a sárkányoknak, a megölésükért pedig páncélt és varázsellenállást kap. Minél több sárkányt győz le Shyvana a szövetségeseivel, annál több bónusz páncélt és varázsellenállást kap." tr "game_character_passiveDescription_SightWard" = "" tr "game_character_passiveDescription_Singed" = "Singed lendületet vesz a közeli ellenfeleken, így amikor elhalad mellettük, a mozgási sebessége megnő." tr "game_character_passiveDescription_Sion" = "A megölt Sion automatikusan újjáéled, de ebben a formában rohamosan veszít az életerejéből. Ezalatt gyorsabban támad, 100% életlopást kap, és a célpontja életerejének 10%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb 75 pontot).

    A képességei helyébe a Halálos roham lép, amely rövid időre megnöveli a mozgási sebességét." tr "game_character_passiveDescription_Sivir" = "Sivir mozgása rövid időre felgyorsul, amikor megtámad egy ellenséges hőst." tr "game_character_passiveDescription_Skarner" = "Skarner jelenléte kristálytornyokat idéz meg a térkép meghatározott pontjain. A csapata által birtokolt kristálytornyok közelében Skarner mozgási sebessége, támadási sebessége és mana-regenerálódása jelentősen megnő." tr "game_character_passiveDescription_Sona" = "3 képesség elsütését követően Sona következő támadása bónusz varázssebzést okoz, valamint egy további bónusz hatással is bír, amely a legutóbb játszott daltól függ." tr "game_character_passiveDescription_Soraka" = "Soraka gyorsabban tud a sérült szövetségeseihez futni." tr "game_character_passiveDescription_SummonerBeacon" = "" tr "game_character_passiveDescription_Swain" = "Swain hollói begyűjtik a lélektöredékeket, amelyekkel gyógyítja magát. Ha Swain rákattint a jobb gombbal egy mozgásképtelen ellenfélre, közelebb húzza magához, megsebzi és kiszakít belőle egy lélektöredéket." tr "game_character_passiveDescription_Sylas" = "A varázslatok elsütése után Sylas a következő alaptámadásával meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel bónusz varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "game_character_passiveDescription_Syndra" = "A képességekhez a maximális szinten további hatások társulnak.

    Sötét gömb: 15%-kal nagyobb sebzés hősök ellen.
    Az akarat ereje: 20% bónusz tényleges sebzést okoz.
    Gyengék szétszórása: a varázslat szélessége 50%-kal nő.
    Zabolátlan erő: a hatótáv 75 egységgel nagyobb." tr "game_character_passiveDescription_TahmKench" = "Tahm Kench támadásait és képességeit tovább erősíti nem éppen lebecsülendő testtömege: a sebzése a teljes életerejével arányos mértékben nő. Támadásaival Ízelítő jelzőket halmoz az ellenséges hősökre. Három jelző elérésekor bekebelezheti az adott hőst." tr "game_character_passiveDescription_Taliyah" = "Taliyah mozgási sebessége megnő a falak közelében." tr "game_character_passiveDescription_Talon" = "Talon varázslatai sebet ejtenek a hősökön és a hatalmas szörnyeken, legfeljebb 3 jelzőt halmozva rájuk. Ha Talon megtámad egy hőst, akin 3 Seb jelző van, az jelentős folyamatos vérzési sebzést szenved el." tr "game_character_passiveDescription_Taric" = "A varázslatok elsütése felerősíti Taric következő 2 alaptámadását, amelyek bónusz varázssebzést okoznak, a varázslatok töltési ideje csökken, a támadások pedig gyors egymásutánban sújtanak le a célpontra." tr "game_character_passiveDescription_Teemo" = "Ha Teemo rövid ideig nem mozdul és nem cselekszik, akkor tetszőleges ideig lopakodhat. A bokrokban Teemo mozgás közben is képes lopakodni. A lopakodásból kilépve Teemo elnyeri a Meglepetés erejét, amely 3 másodpercre megnöveli a támadási sebességét." tr "game_character_passiveDescription_Thresh" = "Thresh képes begyűjteni a közelében meghalt ellenségek lelkeit, ami által tartósan erősebbé válik a páncélja és a varázsereje." tr "game_character_passiveDescription_Tristana" = "Szintlépéskor növeli Tristana támadási hatótávját." tr "game_character_passiveDescription_Trundle" = "Ha a közelében meghal egy ellenséges egység, Trundle az egység maximális életerejének egy adott százalékával gyógyul." tr "game_character_passiveDescription_Tryndamere" = "Tryndamere dühpontokat kap minden általa végrehajtott támadás, kritikus csapás és gyilkos csapás után. A dühpontok passzívan növelik a kritikus csapások esélyét, valamint a Vérszomj képességgel felhasználhatók." tr "game_character_passiveDescription_TwistedFate" = "Egy egység megölésekor Twisted Fate véletlenszerűen 1-6 bónusz aranyat kap." tr "game_character_passiveDescription_TwistedLizardElder" = "" tr "game_character_passiveDescription_Twitch" = "Twitch alaptámadásai megfertőzik a célpontot, és minden másodpercben tényleges sebzést okoznak." tr "game_character_passiveDescription_Udyr" = "Alakváltáskor Udyr rövid időre bónusz támadási sebességet és mozgási sebességet nyer. Ez a hatás többször halmozható." tr "game_character_passiveDescription_Urf" = "" tr "game_character_passiveDescription_Urgot" = "Urgot alaptámadásai és a Tisztogatás hatására lángcsóvák csapnak ki a lábaiból, amelyek fizikai sebzést okoznak." tr "game_character_passiveDescription_Varus" = "Gyilkosság vagy assziszt esetén Varus átmenetileg támadási sebességet nyer. Ez a bónusz nagyobb, ha az ellenség egy hős." tr "game_character_passiveDescription_Vayne" = "Vayne könyörtelenül vadászik a gonosztevőkre, és 30 egységnyi mozgási sebességet nyer, amikor a közelben tartózkodó ellenséges hősök felé halad." tr "game_character_passiveDescription_Veigar" = "Veigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Valahányszor Veigar a varázslataival eltalál vagy kiiktat egy ellenséges hőst, véglegesen megnő a varázsereje." tr "game_character_passiveDescription_Velkoz" = "Vel'Koz képességei a Szövetbomlás hatását alkalmazzák az eltalált ellenfelekre. Ha 3 jelző összegyűlt, az ellenfél jelentős tényleges sebzést szenved el." tr "game_character_passiveDescription_Vi" = "Vi idővel feltölt egy pajzsot. Ha bármelyik képessége eltalál egy ellenséget, a pajzs aktiválódik." tr "game_character_passiveDescription_Viktor" = "Viktor a Hex agy prototípusával kezd, amely a boltban háromszor fejleszthető, hogy megerősítse valamelyik képességét." tr "game_character_passiveDescription_Vladimir" = "Minden 40 bónusz életerő 1 egységnyi varázserőt ad Vladimirnak, és minden varázserőpont 1,4 bónusz életerőt ad neki (saját magával nem halmozódik)." tr "game_character_passiveDescription_Volibear" = "Volibear pár másodpercig gyorsan gyógyul, ha életereje elér egy kritikus szintet." tr "game_character_passiveDescription_Warwick" = "Warwick alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak. Ha Warwick életereje 50% alá csökken, ugyanennyit gyógyul minden támadással. Ha Warwick életereje 25% alá csökken, háromszor annyi életerőt nyer vissza." tr "game_character_passiveDescription_Wolf" = "" tr "game_character_passiveDescription_Worm" = "" tr "game_character_passiveDescription_Wraith" = "" tr "game_character_passiveDescription_WriggleLantern" = "" tr "game_character_passiveDescription_Xayah" = "A képesség használata után Xayah következő néhány alaptámadása az összes útjába eső ellenfelet megsebzi, és tollakat hagy hátra, amelyeket Xayah magához hívhat." tr "game_character_passiveDescription_Xerath" = "Xerath alaptámadásai időnként manát töltenek vissza." tr "game_character_passiveDescription_XinZhao" = "Minden harmadik támadás bónusz sebzést okoz, és gyógyítja Xin Zhaót." tr "game_character_passiveDescription_Yasuo" = "Yasuo kritikus csapási esélye megduplázódik. Emellett mozgás közben Yasuo egy pajzsot húz fel maga köré. A pajzs akkor lép működésbe, ha eltalálja őt egy hős vagy egy szörny." tr "game_character_passiveDescription_Yorick" = "A Yorick közelében meghaló ellenfelek után olykor egy sír marad hátra. Az ellenséges hősök után mindig marad sír." tr "game_character_passiveDescription_YoungLizard" = "" tr "game_character_passiveDescription_Zac" = "Minden alkalommal, amikor egy képességgel eltalál egy ellenfelet, Zac elhullat magából egy darabot, amelyet később újra begyűjthet, hogy visszanyerje vele az életerejét. Végzetes sebzés esetén Zac teste 4 pacára válik szét, amelyek megpróbálnak újra összeállni. Ha bármelyik paca kitart, Zac a megmaradt pacák életerejétől függő életerővel támad fel. Mindegyik paca Zac maximális életerejének, páncéljának, illetve varázsellenállásának egy adott százalékával rendelkezik. A képesség töltési ideje 5 perc." tr "game_character_passiveDescription_Zed" = "Amikor Zed 50%-nál kisebb életerővel rendelkező célpontok ellen veti be az alaptámadásait, azok a célpont maximális életerejének 6–10%-ával azonos mértékű bónusz varázssebzést okoznak. A hatás ugyanazon a célponton 10 másodpercenként egyszer aktiválható." tr "game_character_passiveDescription_Ziggs" = "12 másodpercenként Ziggs következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz. Ennek a töltési ideje lecsökken, valahányszor Ziggs használja egy képességét." tr "game_character_passiveDescription_Zilean" = "Zilean az időt tapasztalatként tárolja el.

    Ha összegyűjtött elég tapasztalatot ahhoz, hogy szintlépéshez segítsen egy szövetségest, a jobb egérgombbal rákattintva átadhatja neki ezt az értéket. Zilean annyi tapasztalatot nyer, mint amennyit átad. A képesség nem használható harc közben." tr "game_character_passiveDescription_Zoe" = "A varázslatok elsütése után Zoe következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "game_character_passiveDescription_Zyra" = "Zyra körül rendszeres időközönként magvak jelennek meg, ahogy a hős szintje emelkedik, egyre gyakrabban, és 30 másodpercig maradnak aktívak. Ha rálép egy ellenséges hős, a mag elpusztul.

    Zyra a magok közelében elsütött varázslataival növényeket hozhat létre. Az ugyanazon célpontot támadó további növények csökkentett sebzést okoznak." tr "game_character_passiveDescription_ZyraGraspingPlant" = "" tr "game_character_passiveDescription_ZyraSeed" = "" tr "game_character_passiveDescription_ZyraThornPlant" = "" tr "game_character_passiveName_Ahri" = "Vastaya kellem" tr "game_character_passiveName_Akali" = "Az orgyilkos jele" tr "game_character_passiveName_Alistar" = "Diadalittas üvöltés" tr "game_character_passiveName_AlZaharVoidling" = "" tr "game_character_passiveName_Amumu" = "Elátkozott érintés" tr "game_character_passiveName_AncientGolem" = "" tr "game_character_passiveName_Anivia" = "Újjászületés" tr "game_character_passiveName_AniviaEgg" = "Újjászületés" tr "game_character_passiveName_Annie" = "Pirománia" tr "game_character_passiveName_Ashe" = "Jeges nyílvesszők" tr "game_character_passiveName_AurelionSol" = "A világ közepe" tr "game_character_passiveName_Azir" = "Shurima öröksége" tr "game_character_passiveName_Bard" = "Útra hívás" tr "game_character_passiveName_Blitzcrank" = "Manapajzs" tr "game_character_passiveName_Blue_Minion_Basic" = "" tr "game_character_passiveName_Blue_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_passiveName_Blue_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_passiveName_Blue_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_passiveName_blueDragon" = "" tr "game_character_passiveName_Brand" = "Lobogó forróság" tr "game_character_passiveName_Braum" = "Sokkoló csapások" tr "game_character_passiveName_Caitlyn" = "Fejlövés" tr "game_character_passiveName_Camille" = "Adaptív védelem" tr "game_character_passiveName_Cassiopeia" = "Kígyózó könnyedség" tr "game_character_passiveName_ChaosInhibitor" = "" tr "game_character_passiveName_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_passiveName_ChaosNexus" = "" tr "game_character_passiveName_ChaosShop" = "" tr "game_character_passiveName_Chogath" = "Húsevő" tr "game_character_passiveName_Corki" = "Hextech lőszer" tr "game_character_passiveName_Darius" = "Vérontás" tr "game_character_passiveName_Diana" = "Holdezüst penge" tr "game_character_passiveName_Dragon" = "" tr "game_character_passiveName_Draven" = "Draven Ligája" tr "game_character_passiveName_DrMundo" = "Adrenalinlöket" tr "game_character_passiveName_Ekko" = "Z-rezonancia" tr "game_character_passiveName_Elise" = "Pókkirálynő" tr "game_character_passiveName_Evelynn" = "Démoni árnyék" tr "game_character_passiveName_Fiddlesticks" = "Rettegés" tr "game_character_passiveName_Fiora" = "Halálos tánc" tr "game_character_passiveName_Fizz" = "Fürge harcos" tr "game_character_passiveName_Galio" = "Kolosszuscsapás" tr "game_character_passiveName_Gangplank" = "Tűzkeresztség" tr "game_character_passiveName_Garen" = "Kitartás" tr "game_character_passiveName_Ghast" = "" tr "game_character_passiveName_GiantWolf" = "" tr "game_character_passiveName_Gnar" = "Dühgén" tr "game_character_passiveName_GnarBig" = "Dühgén" tr "game_character_passiveName_Golem" = "" tr "game_character_passiveName_Gragas" = "Az öröm órája" tr "game_character_passiveName_Graves" = "Új Végzet" tr "game_character_passiveName_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_passiveName_Hecarim" = "Hadiösvény" tr "game_character_passiveName_Heimerdinger" = "Hextech-affinitás" tr "game_character_passiveName_HeimerdingerQ" = "Nano javítóbotok" tr "game_character_passiveName_Illaoi" = "Ősisten prófétája" tr "game_character_passiveName_Irelia" = "Ioniai szenvedély" tr "game_character_passiveName_Ivern" = "Az erdő barátja" tr "game_character_passiveName_Janna" = "Hátszél" tr "game_character_passiveName_JarvanIV" = "Hadi ritmus" tr "game_character_passiveName_Jax" = "Könyörtelen roham" tr "game_character_passiveName_Jayce" = "Hextech generátor" tr "game_character_passiveName_Jhin" = "Suttogó" tr "game_character_passiveName_Jinx" = "Micsoda izgalom!" tr "game_character_passiveName_Kaisa" = "Második bőr" tr "game_character_passiveName_Kalista" = "Harci póz" tr "game_character_passiveName_Karma" = "Tűzgyűjtő" tr "game_character_passiveName_Karthus" = "Szembeszegülés a halállal" tr "game_character_passiveName_Kassadin" = "Az üresség köve" tr "game_character_passiveName_Katarina" = "Mohóság" tr "game_character_passiveName_Kayn" = "A darkin kasza" tr "game_character_passiveName_Kennen" = "Viharjel" tr "game_character_passiveName_Khazix" = "Láthatatlan fenyegetés" tr "game_character_passiveName_Kindred" = "Kindred jele" tr "game_character_passiveName_Kled" = "Skaarl, a gyáva gyík" tr "game_character_passiveName_KogMaw" = "Ikáthiai meglepetés" tr "game_character_passiveName_Leblanc" = "Tükörkép" tr "game_character_passiveName_LeeSin" = "Ökölzápor" tr "game_character_passiveName_Leona" = "Napfény" tr "game_character_passiveName_LesserWraith" = "" tr "game_character_passiveName_Lissandra" = "A jégszülöttek igája" tr "game_character_passiveName_Lizard" = "" tr "game_character_passiveName_LizardElder" = "" tr "game_character_passiveName_Lucian" = "Fényvető" tr "game_character_passiveName_Lulu" = "Pix, a tündértárs" tr "game_character_passiveName_Lux" = "Megvilágítás" tr "game_character_passiveName_Malphite" = "Gránitpajzs" tr "game_character_passiveName_Malzahar" = "Ürességburok" tr "game_character_passiveName_MalzaharVoidling" = "" tr "game_character_passiveName_Maokai" = "Elszívó varázs" tr "game_character_passiveName_MasterYi" = "Kettős vágás" tr "game_character_passiveName_MissFortune" = "Jut mindenkinek" tr "game_character_passiveName_MonkeyKing" = "Kőbőr" tr "game_character_passiveName_Mordekaiser" = "Vasember" tr "game_character_passiveName_Nami" = "Háborgó mélység" tr "game_character_passiveName_Nasus" = "Lélekfaló" tr "game_character_passiveName_Nautilus" = "Megrázó csapás" tr "game_character_passiveName_Neeko" = "Passzív" tr "game_character_passiveName_Nidalee" = "Portya" tr "game_character_passiveName_Nocturne" = "Árnypengék" tr "game_character_passiveName_Nunu" = "Freljord szava" tr "game_character_passiveName_OdinBlueSuperminion" = "" tr "game_character_passiveName_OdinNeutralGuardian" = "" tr "game_character_passiveName_OdinRedSuperminion" = "" tr "game_character_passiveName_OdinShrine" = "" tr "game_character_passiveName_Olaf" = "Vikingharag" tr "game_character_passiveName_OrderInhibitor" = "" tr "game_character_passiveName_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_passiveName_OrderNexus" = "" tr "game_character_passiveName_OrderShop" = "" tr "game_character_passiveName_Orianna" = "Óraművi leszámolás" tr "game_character_passiveName_OriannaNoBall" = "Óraművi leszámolás" tr "game_character_passiveName_Ornn" = "Lángoló kohó" tr "game_character_passiveName_Pantheon" = "Az égisz védelme" tr "game_character_passiveName_Poppy" = "A vas nagykövete" tr "game_character_passiveName_Pyke" = "A sötét mélység adománya" tr "game_character_passiveName_Quinn" = "Pusztító" tr "game_character_passiveName_RabidWolf" = "" tr "game_character_passiveName_Rakan" = "Varázslatos tollak" tr "game_character_passiveName_Rammus" = "Tüskés páncél" tr "game_character_passiveName_Red_Minion_Basic" = "" tr "game_character_passiveName_Red_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_passiveName_Red_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_passiveName_Red_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_passiveName_redDragon" = "" tr "game_character_passiveName_RekSai" = "A Xer'Sai dühe" tr "game_character_passiveName_Renekton" = "A harag uralma" tr "game_character_passiveName_Rengar" = "Láthatatlan ragadozó" tr "game_character_passiveName_Riven" = "Rúnapenge" tr "game_character_passiveName_Rumble" = "A roncstelep titánja" tr "game_character_passiveName_Ryze" = "Rejtett mesterség" tr "game_character_passiveName_Sejuani" = "Észak dühe" tr "game_character_passiveName_Shaco" = "Hátbaszúrás" tr "game_character_passiveName_Shen" = "Ki-pajzs" tr "game_character_passiveName_Shyvana" = "A sárkányfajzat haragja" tr "game_character_passiveName_SightWard" = "" tr "game_character_passiveName_Singed" = "Viharos hátszél" tr "game_character_passiveName_Sion" = "Dicső halál" tr "game_character_passiveName_Sivir" = "Fürgeláb" tr "game_character_passiveName_Skarner" = "Kristálytornyok" tr "game_character_passiveName_Sona" = "Erőakkord" tr "game_character_passiveName_Soraka" = "Megváltás" tr "game_character_passiveName_SummonerBeacon" = "" tr "game_character_passiveName_Swain" = "Hollók serege" tr "game_character_passiveName_Sylas" = "Petricitrobbanás" tr "game_character_passiveName_Syndra" = "Transzcendens" tr "game_character_passiveName_TahmKench" = "Ízelítő" tr "game_character_passiveName_Taliyah" = "Sziklaszörf" tr "game_character_passiveName_Talon" = "A kés hegye" tr "game_character_passiveName_Taric" = "Hősködés" tr "game_character_passiveName_Teemo" = "Gerilla-hadviselés" tr "game_character_passiveName_Thresh" = "Kárhozat" tr "game_character_passiveName_Tristana" = "Becélzás" tr "game_character_passiveName_Trundle" = "Királyi sarc" tr "game_character_passiveName_Tryndamere" = "Harci düh" tr "game_character_passiveName_TwistedFate" = "Cinkelt kocka" tr "game_character_passiveName_TwistedLizardElder" = "" tr "game_character_passiveName_Twitch" = "Halálos fertőzés" tr "game_character_passiveName_Udyr" = "Majomügyesség" tr "game_character_passiveName_Urf" = "" tr "game_character_passiveName_Urgot" = "Zaun lángjai" tr "game_character_passiveName_Varus" = "Élő bosszú" tr "game_character_passiveName_Vayne" = "Az éji vadász" tr "game_character_passiveName_Veigar" = "Elképesztően gonosz hatalom" tr "game_character_passiveName_Velkoz" = "Szövetbomlás" tr "game_character_passiveName_Vi" = "Energiapajzs" tr "game_character_passiveName_Viktor" = "Dicsőséges evolúció" tr "game_character_passiveName_Vladimir" = "Karmazsin paktum" tr "game_character_passiveName_Volibear" = "A vihar választottja" tr "game_character_passiveName_Warwick" = "Örök éhség" tr "game_character_passiveName_Wolf" = "" tr "game_character_passiveName_Worm" = "" tr "game_character_passiveName_Wraith" = "" tr "game_character_passiveName_WriggleLantern" = "" tr "game_character_passiveName_Xayah" = "Éles vágás" tr "game_character_passiveName_Xerath" = "Manatöltés" tr "game_character_passiveName_XinZhao" = "Elszántság" tr "game_character_passiveName_Yasuo" = "A Vándor útja" tr "game_character_passiveName_Yorick" = "A lelkek pásztora" tr "game_character_passiveName_YoungLizard" = "" tr "game_character_passiveName_Zac" = "Sejtosztódás" tr "game_character_passiveName_Zed" = "A gyengék megvetése" tr "game_character_passiveName_Ziggs" = "Rövidzár" tr "game_character_passiveName_Zilean" = "Palackba zárt idő" tr "game_character_passiveName_Zoe" = "Több csillogást!" tr "game_character_passiveName_Zyra" = "Töviskert" tr "game_character_passiveName_ZyraGraspingPlant" = "" tr "game_character_passiveName_ZyraSeed" = "" tr "game_character_passiveName_ZyraThornPlant" = "" tr "game_character_passiveTooltip_Alistar" = "Alistar ellenséges hősök elkábításával vagy elmozdításával, valamint a közeli ellenfelek halálával tölti fel üvöltését. Ha az üvöltés teljesen feltöltődött, gyógyítja saját magát és az összes közeli szövetséges hőst." tr "game_character_passiveTooltip_Galio" = "Néhány másodpercenként Galio következő alaptámadása bónusz területi varázssebzést okoz. A Kolosszuscsapás töltési ideje lecsökken, valahányszor Galio hősöket talál el a varázslataival." tr "game_character_passiveTooltip_Poppy" = "Poppy elhajítja a pajzsát, amivel megnöveli a hatótávolságát, és bónusz varázssebzést is nyer.

    A pajzs egy közeli ponton ér földet. Ha Poppy fel tudja venni, védőpajzsot szerez. Az ellenfelek ráléphetnek a pajzsra, amely ettől elpusztul.
    " tr "game_character_passiveTooltip_Sejuani" = "Ha egy ideig nem harcol, Sejuani a Jégpáncél védelme alá kerül, amely megnöveli a páncélját és a varázsellenállását, valamint immunissá teszi a lassító hatásokkal szemben. A Jégpáncél rövid ideig aktív marad, miután Sejuanit sebzés éri. Sejuani a sebzésével képes szétzúzni egy elkábított ellenfelet, amivel jelentős varázssebzést okoz." tr "game_character_passiveTooltip_Yorick" = "Yorick Ködjárókat idézhet meg a képességeivel. A Yorick közelében meghaló ellenfelek után olykor egy sír marad hátra." tr "game_character_search_tags_assassin" = "Orgyilkos" tr "game_character_search_tags_fighter" = "Harcos" tr "game_character_search_tags_mage" = "Mágus" tr "game_character_search_tags_marksman" = "Lövész" tr "game_character_search_tags_support" = "Támogató" tr "game_character_search_tags_tank" = "Tank" tr "game_character_skin_description_Ahri_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_10" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_11" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_12" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_13" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_14" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_2" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_3" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_5" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_6" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_7" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_8" = "" tr "game_character_skin_description_Ahri_9" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_1" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_10" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_11" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_12" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_13" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_14" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_15" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_16" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_17" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_18" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_2" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_3" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_4" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_5" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_6" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_7" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_8" = "" tr "game_character_skin_description_Alistar_9" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_1" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_10" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_11" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_12" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_13" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_14" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_15" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_16" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_2" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_3" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_4" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_5" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_6" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_7" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_8" = "" tr "game_character_skin_description_Amumu_9" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_1" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_10" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_11" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_12" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_13" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_14" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_15" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_16" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_2" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_3" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_4" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_5" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_6" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_7" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_8" = "" tr "game_character_skin_description_Anivia_9" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_1" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_10" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_11" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_2" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_3" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_4" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_5" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_6" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_7" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_8" = "" tr "game_character_skin_description_Annie_9" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_10" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_2" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_3" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_5" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_6" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_7" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_8" = "" tr "game_character_skin_description_Ashe_9" = "" tr "game_character_skin_description_AurelionSol_1" = "" tr "game_character_skin_description_Azir_1" = "" tr "game_character_skin_description_Azir_2" = "" tr "game_character_skin_description_Azir_3" = "" tr "game_character_skin_description_Azir_4" = "" tr "game_character_skin_description_Bard_1" = "" tr "game_character_skin_description_Bard_2" = "" tr "game_character_skin_description_Bard_3" = "" tr "game_character_skin_description_Bard_4" = "" tr "game_character_skin_description_Bard_5" = "" tr "game_character_skin_description_Bard_6" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_1" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_10" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_11" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_12" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_13" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_14" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_15" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_16" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_17" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_18" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_19" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_2" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_20" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_21" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_3" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_4" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_5" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_6" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_7" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_8" = "" tr "game_character_skin_description_Blitzcrank_9" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_1" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_10" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_11" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_2" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_3" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_4" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_5" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_6" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_7" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_8" = "" tr "game_character_skin_description_Brand_9" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_1" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_10" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_2" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_3" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_4" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_5" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_6" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_7" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_8" = "" tr "game_character_skin_description_Braum_9" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_1" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_10" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_11" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_2" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_3" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_4" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_5" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_6" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_7" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_8" = "" tr "game_character_skin_description_Caitlyn_9" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_1" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_2" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_3" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_4" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_5" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_6" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_7" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_8" = "" tr "game_character_skin_description_Camille_9" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_1" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_2" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_3" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_4" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_5" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_6" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_7" = "" tr "game_character_skin_description_Cassiopeia_8" = "" tr "game_character_skin_description_Chogath_1" = "" tr "game_character_skin_description_Chogath_2" = "" tr "game_character_skin_description_Chogath_3" = "" tr "game_character_skin_description_Chogath_4" = "" tr "game_character_skin_description_Chogath_5" = "" tr "game_character_skin_description_Chogath_6" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_1" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_10" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_11" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_12" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_13" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_14" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_15" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_16" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_17" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_18" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_19" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_2" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_20" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_21" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_22" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_23" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_24" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_25" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_3" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_4" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_5" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_6" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_7" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_8" = "" tr "game_character_skin_description_Corki_9" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_1" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_10" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_11" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_12" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_13" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_14" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_2" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_3" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_4" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_5" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_6" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_7" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_8" = "" tr "game_character_skin_description_Darius_9" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_1" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_10" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_11" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_2" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_3" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_4" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_5" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_6" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_7" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_8" = "" tr "game_character_skin_description_Diana_9" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_1" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_10" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_11" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_12" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_2" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_3" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_4" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_5" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_6" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_7" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_8" = "" tr "game_character_skin_description_Draven_9" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_1" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_10" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_11" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_12" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_13" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_14" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_15" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_2" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_3" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_4" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_5" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_6" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_7" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_8" = "" tr "game_character_skin_description_DrMundo_9" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_10" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_11" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_12" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_13" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_14" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_15" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_16" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_17" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_18" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_2" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_3" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_5" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_6" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_7" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_8" = "" tr "game_character_skin_description_Ekko_9" = "" tr "game_character_skin_description_Elise_1" = "" tr "game_character_skin_description_Elise_2" = "" tr "game_character_skin_description_Elise_3" = "" tr "game_character_skin_description_Elise_4" = "" tr "game_character_skin_description_Elise_5" = "" tr "game_character_skin_description_Evelynn_1" = "" tr "game_character_skin_description_Evelynn_2" = "" tr "game_character_skin_description_Evelynn_3" = "" tr "game_character_skin_description_Evelynn_4" = "" tr "game_character_skin_description_Evelynn_5" = "" tr "game_character_skin_description_Evelynn_6" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_10" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_11" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_12" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_13" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_14" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_15" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_16" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_17" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_18" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_19" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_2" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_3" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_5" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_6" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_7" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_8" = "" tr "game_character_skin_description_Ezreal_9" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_1" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_2" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_3" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_4" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_5" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_6" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_7" = "" tr "game_character_skin_description_Fiddlesticks_8" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_1" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_10" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_11" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_12" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_13" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_14" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_15" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_16" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_17" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_18" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_19" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_2" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_20" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_21" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_22" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_3" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_4" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_5" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_6" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_7" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_8" = "" tr "game_character_skin_description_Fiora_9" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_1" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_10" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_11" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_12" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_13" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_14" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_15" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_2" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_3" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_4" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_5" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_6" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_7" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_8" = "" tr "game_character_skin_description_Fizz_9" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_1" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_10" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_11" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_2" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_3" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_4" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_5" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_6" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_7" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_8" = "" tr "game_character_skin_description_Garen_9" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_1" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_10" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_11" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_12" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_13" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_2" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_3" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_4" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_5" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_6" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_7" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_8" = "" tr "game_character_skin_description_Gnar_9" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_1" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_10" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_11" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_12" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_13" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_14" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_15" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_16" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_17" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_2" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_3" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_4" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_5" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_6" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_7" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_8" = "" tr "game_character_skin_description_Graves_9" = "" tr "game_character_skin_description_Heimerdinger_1" = "" tr "game_character_skin_description_Heimerdinger_2" = "" tr "game_character_skin_description_Heimerdinger_3" = "" tr "game_character_skin_description_Heimerdinger_4" = "" tr "game_character_skin_description_Heimerdinger_5" = "" tr "game_character_skin_description_Heimerdinger_6" = "" tr "game_character_skin_description_Illaoi_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ivern_1" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_1" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_10" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_11" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_12" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_2" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_3" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_4" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_5" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_6" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_7" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_8" = "" tr "game_character_skin_description_Janna_9" = "" tr "game_character_skin_description_JarvanIV_1" = "" tr "game_character_skin_description_JarvanIV_2" = "" tr "game_character_skin_description_JarvanIV_3" = "" tr "game_character_skin_description_JarvanIV_4" = "" tr "game_character_skin_description_JarvanIV_5" = "" tr "game_character_skin_description_JarvanIV_6" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_1" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_10" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_11" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_12" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_13" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_2" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_3" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_4" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_5" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_6" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_7" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_8" = "" tr "game_character_skin_description_Jax_9" = "" tr "game_character_skin_description_Jayce_1" = "" tr "game_character_skin_description_Jayce_2" = "" tr "game_character_skin_description_Jayce_3" = "" tr "game_character_skin_description_Jayce_4" = "" tr "game_character_skin_description_Jhin_1" = "" tr "game_character_skin_description_Jhin_2" = "" tr "game_character_skin_description_Jhin_3" = "" tr "game_character_skin_description_Jhin_4" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_1" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_10" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_11" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_12" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_13" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_14" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_15" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_16" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_17" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_18" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_19" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_2" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_3" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_4" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_5" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_6" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_7" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_8" = "" tr "game_character_skin_description_Jinx_9" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_10" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_2" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_3" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_4" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_5" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_6" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_7" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_8" = "" tr "game_character_skin_description_Kaisa_9" = "" tr "game_character_skin_description_Kalista_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kalista_2" = "" tr "game_character_skin_description_Kalista_3" = "" tr "game_character_skin_description_Kalista_4" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_1" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_2" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_3" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_4" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_5" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_6" = "" tr "game_character_skin_description_Karma_7" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_1" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_2" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_3" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_4" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_5" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_6" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_7" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_8" = "" tr "game_character_skin_description_Karthus_9" = "" tr "game_character_skin_description_Kassadin_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kassadin_2" = "" tr "game_character_skin_description_Kassadin_3" = "" tr "game_character_skin_description_Kassadin_4" = "" tr "game_character_skin_description_Kassadin_5" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_1" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_10" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_2" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_3" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_4" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_5" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_6" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_7" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_8" = "" tr "game_character_skin_description_Katarina_9" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_2" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_3" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_4" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_5" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_6" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_7" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_8" = "" tr "game_character_skin_description_Kayle_9" = "" tr "game_character_skin_description_Kayn_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kayn_2" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_1" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_10" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_2" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_3" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_4" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_5" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_6" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_7" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_8" = "" tr "game_character_skin_description_Khazix_9" = "" tr "game_character_skin_description_Kindred_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kindred_2" = "" tr "game_character_skin_description_Kindred_3" = "" tr "game_character_skin_description_Kindred_4" = "" tr "game_character_skin_description_Kindred_5" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_1" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_2" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_3" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_4" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_5" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_6" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_7" = "" tr "game_character_skin_description_Kled_8" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_1" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_10" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_2" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_3" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_4" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_5" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_6" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_7" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_8" = "" tr "game_character_skin_description_KogMaw_9" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_1" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_10" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_11" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_2" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_3" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_4" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_5" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_6" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_7" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_8" = "" tr "game_character_skin_description_Leblanc_9" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_1" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_2" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_3" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_4" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_5" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_6" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_7" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_8" = "" tr "game_character_skin_description_LeeSin_9" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_1" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_10" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_11" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_2" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_3" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_4" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_5" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_6" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_7" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_8" = "" tr "game_character_skin_description_Leona_9" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_1" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_10" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_11" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_2" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_3" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_4" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_5" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_6" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_7" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_8" = "" tr "game_character_skin_description_Lissandra_9" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_1" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_2" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_3" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_4" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_5" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_6" = "" tr "game_character_skin_description_Lucian_7" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_1" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_10" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_11" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_12" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_13" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_2" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_3" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_4" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_5" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_6" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_7" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_8" = "" tr "game_character_skin_description_Lulu_9" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_1" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_10" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_11" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_12" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_13" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_14" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_15" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_16" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_17" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_18" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_19" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_2" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_20" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_21" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_22" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_3" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_4" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_5" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_6" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_7" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_8" = "" tr "game_character_skin_description_Malphite_9" = "" tr "game_character_skin_description_Malzahar_1" = "" tr "game_character_skin_description_Malzahar_2" = "" tr "game_character_skin_description_Malzahar_3" = "" tr "game_character_skin_description_Malzahar_4" = "" tr "game_character_skin_description_Malzahar_5" = "" tr "game_character_skin_description_Malzahar_6" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_1" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_10" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_11" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_12" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_13" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_14" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_15" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_16" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_2" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_3" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_4" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_5" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_6" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_7" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_8" = "" tr "game_character_skin_description_MasterYi_9" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_1" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_10" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_11" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_12" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_13" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_14" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_15" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_16" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_17" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_2" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_3" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_4" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_5" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_6" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_7" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_8" = "" tr "game_character_skin_description_MissFortune_9" = "" tr "game_character_skin_description_MonkeyKing_1" = "" tr "game_character_skin_description_MonkeyKing_2" = "" tr "game_character_skin_description_MonkeyKing_3" = "" tr "game_character_skin_description_MonkeyKing_4" = "" tr "game_character_skin_description_MonkeyKing_5" = "" tr "game_character_skin_description_Mordekaiser_1" = "" tr "game_character_skin_description_Mordekaiser_2" = "" tr "game_character_skin_description_Mordekaiser_3" = "" tr "game_character_skin_description_Mordekaiser_4" = "" tr "game_character_skin_description_Mordekaiser_5" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_1" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_10" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_2" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_3" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_4" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_5" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_6" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_7" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_8" = "" tr "game_character_skin_description_Morgana_9" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_1" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_2" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_3" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_4" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_5" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_6" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_7" = "" tr "game_character_skin_description_Nami_8" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_1" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_10" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_11" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_2" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_3" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_4" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_5" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_6" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_7" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_8" = "" tr "game_character_skin_description_Nasus_9" = "" tr "game_character_skin_description_Nautilus_1" = "" tr "game_character_skin_description_Nautilus_2" = "" tr "game_character_skin_description_Nautilus_3" = "" tr "game_character_skin_description_Nautilus_4" = "" tr "game_character_skin_description_Nautilus_5" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_1" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_2" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_3" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_4" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_5" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_6" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_7" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_8" = "" tr "game_character_skin_description_Nidalee_9" = "" tr "game_character_skin_description_Nocturne_1" = "" tr "game_character_skin_description_Nocturne_2" = "" tr "game_character_skin_description_Nocturne_3" = "" tr "game_character_skin_description_Nocturne_4" = "" tr "game_character_skin_description_Nocturne_5" = "" tr "game_character_skin_description_Nocturne_6" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_1" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_10" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_11" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_12" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_13" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_14" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_15" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_2" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_3" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_4" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_5" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_6" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_7" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_8" = "" tr "game_character_skin_description_Nunu_9" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_1" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_10" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_11" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_12" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_13" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_14" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_15" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_2" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_3" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_4" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_5" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_6" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_7" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_8" = "" tr "game_character_skin_description_Olaf_9" = "" tr "game_character_skin_description_Orianna_1" = "Gótikus Orianna" tr "game_character_skin_description_Orianna_2" = "Fércelt káosz Orianna" tr "game_character_skin_description_Orianna_3" = "Pengemű Orianna" tr "game_character_skin_description_Orianna_4" = "TPA Orianna" tr "game_character_skin_description_Orianna_5" = "Téli csoda Orianna" tr "game_character_skin_description_Orianna_6" = "Szívvadász Orianna" tr "game_character_skin_description_Orianna_7" = "Sötét csillag Orianna" tr "game_character_skin_description_Ornn_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ornn_2" = "" tr "game_character_skin_description_PracticeTool_TargetDummy_1" = "" tr "game_character_skin_description_Pyke_1" = "" tr "game_character_skin_description_Quinn_1" = "" tr "game_character_skin_description_Quinn_2" = "" tr "game_character_skin_description_Quinn_3" = "" tr "game_character_skin_description_Quinn_4" = "" tr "game_character_skin_description_Rakan_1" = "" tr "game_character_skin_description_Rakan_2" = "" tr "game_character_skin_description_RekSai_1" = "" tr "game_character_skin_description_RekSai_2" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_1" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_2" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_3" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_4" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_5" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_6" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_7" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_8" = "" tr "game_character_skin_description_Renekton_9" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_1" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_10" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_11" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_12" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_13" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_14" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_15" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_16" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_17" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_18" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_19" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_2" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_20" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_21" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_22" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_3" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_4" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_5" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_6" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_7" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_8" = "" tr "game_character_skin_description_Rengar_9" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_1" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_10" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_11" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_12" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_13" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_14" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_15" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_16" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_2" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_3" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_4" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_5" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_6" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_7" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_8" = "" tr "game_character_skin_description_Riven_9" = "" tr "game_character_skin_description_Rumble_1" = "" tr "game_character_skin_description_Rumble_2" = "" tr "game_character_skin_description_Rumble_3" = "" tr "game_character_skin_description_Rumble_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_10" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_2" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_3" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_5" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_6" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_7" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_8" = "" tr "game_character_skin_description_Ryze_9" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_1" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_2" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_3" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_4" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_5" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_6" = "" tr "game_character_skin_description_Shaco_7" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_1" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_2" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_3" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_4" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_5" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_6" = "" tr "game_character_skin_description_Shyvana_7" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_0" = "Alap őrszemkinézet" tr "game_character_skin_description_SightWard_1" = "Lidércjárás 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_10" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_100" = "Halálra felesküdött őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_11" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_12" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_13" = "Jutalom a 3. szezonban, ha a rangsorolt játékban legalább Ezüst osztályban vagy" tr "game_character_skin_description_SightWard_14" = "Vébédöntők 2013" tr "game_character_skin_description_SightWard_15" = "Ess neki 2013" tr "game_character_skin_description_SightWard_16" = "Holdünnep 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_17" = "Holdünnep 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_18" = "Valentin-nap 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_19" = "Találkoztál egy Riot-munkatárssal!" tr "game_character_skin_description_SightWard_2" = "Lidércjárás 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_20" = "Megemlékezés az SK T1 csapatának elsöprő világbajnoki diadaláról a 3. szezonban" tr "game_character_skin_description_SightWard_21" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_22" = "All-Stars 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_23" = "Labdarúgókupa 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_24" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_25" = "Shurima-esemény 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_26" = "Shurima-esemény 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_27" = "Shurima-esemény 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_28" = "Vébédöntők 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_29" = "Rangsorolt csapatjutalmak a 2014-es szezonban – 20 pont " tr "game_character_skin_description_SightWard_3" = "Lidércjárás 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_30" = "Rangsorolt csapatjutalmak a 2014-es szezonban – 45 pont" tr "game_character_skin_description_SightWard_31" = "Rangsorolt csapatjutalmak a 2014-es szezonban – 75 pont" tr "game_character_skin_description_SightWard_32" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_33" = "Ess neki 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_34" = "Ess neki 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_35" = "Ess neki 2014" tr "game_character_skin_description_SightWard_36" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_37" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_38" = "" tr "game_character_skin_description_SightWard_39" = "Holdünnep 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_4" = "Lidércjárás 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_40" = "Valentin-nap 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_41" = "URF 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_42" = "Bilgewater-esemény 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_43" = "Bilgewater-esemény 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_44" = "PROJEKT: 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_45" = "Vébédöntő 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_46" = "Rangsorolt csapatjutalmak a 2015-ös szezonban – 20 pont" tr "game_character_skin_description_SightWard_47" = "Rangsorolt csapatjutalmak a 2015-ös szezonban – 45 pont" tr "game_character_skin_description_SightWard_48" = "Rangsorolt csapatjutalmak a 2015-ös szezonban – 75 pont" tr "game_character_skin_description_SightWard_49" = "Kapjunk szárnyra!" tr "game_character_skin_description_SightWard_5" = "Lidércjárás 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_50" = "All-Star 2015: Tűz csapat" tr "game_character_skin_description_SightWard_51" = "All-Star 2015: Jég csapat" tr "game_character_skin_description_SightWard_52" = "Ess neki 2015" tr "game_character_skin_description_SightWard_53" = "Holdünnep 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_54" = "Valentin-nap 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_55" = "A Hextech barkácsolás elindulása" tr "game_character_skin_description_SightWard_56" = "Draven-nap 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_57" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_description_SightWard_58" = "El Poro" tr "game_character_skin_description_SightWard_59" = "Sötét csillag" tr "game_character_skin_description_SightWard_6" = "Ünnepi ess neki 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_60" = "Medencés buli 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_61" = "PROJEKT 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_62" = "Játéktermi 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_63" = "Csillagőrző 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_64" = "Vébédöntő 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_65" = "Mechs vs. Minions" tr "game_character_skin_description_SightWard_66" = "2016-os Hódító" tr "game_character_skin_description_SightWard_67" = "2016-os Győzedelmes" tr "game_character_skin_description_SightWard_68" = "2016-os Diadalmas" tr "game_character_skin_description_SightWard_69" = "Elementalista őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_7" = "Ünnepi ess neki 2012" tr "game_character_skin_description_SightWard_70" = "Mesék a Szurdokból 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_71" = "Ess neki 2016" tr "game_character_skin_description_SightWard_72" = "Holdünnep 2017" tr "game_character_skin_description_SightWard_73" = "2016-os All-Star" tr "game_character_skin_description_SightWard_74" = "Vérhold 2017" tr "game_character_skin_description_SightWard_75" = "Turbékoló őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_76" = "A sárkány szeme őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_8" = "Holdünnep 2013" tr "game_character_skin_description_SightWard_80" = "Égi ököl őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_82" = "Rontó őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_84" = "Elit alakulat őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_87" = "SKT T1 kkOma őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_89" = "2017-es világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_9" = "Holdünnep 2013" tr "game_character_skin_description_SightWard_90" = "2017-es arany világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_description_SightWard_91" = "Isteni kard őrszem" tr "game_character_skin_description_Singed_1" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_2" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_3" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_4" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_5" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_6" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_7" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_8" = "" tr "game_character_skin_description_Singed_9" = "" tr "game_character_skin_description_Sion_1" = "" tr "game_character_skin_description_Sion_2" = "" tr "game_character_skin_description_Sion_3" = "" tr "game_character_skin_description_Sion_4" = "" tr "game_character_skin_description_Sion_5" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_1" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_2" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_3" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_4" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_5" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_6" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_7" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_8" = "" tr "game_character_skin_description_Sivir_9" = "" tr "game_character_skin_description_Skarner_1" = "" tr "game_character_skin_description_Skarner_2" = "" tr "game_character_skin_description_Skarner_3" = "" tr "game_character_skin_description_Skarner_4" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_1" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_2" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_3" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_4" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_5" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_6" = "" tr "game_character_skin_description_Sona_7" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_1" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_10" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_11" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_12" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_13" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_14" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_2" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_3" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_4" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_5" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_6" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_7" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_8" = "" tr "game_character_skin_description_Soraka_9" = "" tr "game_character_skin_description_Swain_1" = "" tr "game_character_skin_description_Swain_2" = "" tr "game_character_skin_description_Swain_3" = "" tr "game_character_skin_description_Sylas_1" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_1" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_2" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_3" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_4" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_5" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_6" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_7" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_8" = "" tr "game_character_skin_description_TahmKench_9" = "" tr "game_character_skin_description_Taliyah_1" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_1" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_10" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_11" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_2" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_3" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_4" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_5" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_6" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_7" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_8" = "" tr "game_character_skin_description_Talon_9" = "" tr "game_character_skin_description_Taric_1" = "" tr "game_character_skin_description_Taric_2" = "" tr "game_character_skin_description_Taric_3" = "" tr "game_character_skin_description_Taric_4" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_1" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_10" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_11" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_12" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_13" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_14" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_15" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_16" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_17" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_18" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_19" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_2" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_20" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_21" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_22" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_23" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_24" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_3" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_4" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_5" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_6" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_7" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_8" = "" tr "game_character_skin_description_Teemo_9" = "" tr "game_character_skin_description_Thresh_1" = "" tr "game_character_skin_description_Thresh_2" = "" tr "game_character_skin_description_Thresh_3" = "" tr "game_character_skin_description_Thresh_4" = "" tr "game_character_skin_description_Thresh_5" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_1" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_10" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_11" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_12" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_13" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_14" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_15" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_16" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_17" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_2" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_3" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_4" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_5" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_6" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_7" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_8" = "" tr "game_character_skin_description_Tristana_9" = "" tr "game_character_skin_description_Trundle_1" = "" tr "game_character_skin_description_Trundle_2" = "" tr "game_character_skin_description_Trundle_3" = "" tr "game_character_skin_description_Trundle_4" = "" tr "game_character_skin_description_Trundle_5" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_1" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_2" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_3" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_4" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_5" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_6" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_7" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_8" = "" tr "game_character_skin_description_Tryndamere_9" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_1" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_10" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_2" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_3" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_4" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_5" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_6" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_7" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_8" = "" tr "game_character_skin_description_TwistedFate_9" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_1" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_10" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_11" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_2" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_3" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_4" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_5" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_6" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_7" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_8" = "" tr "game_character_skin_description_Twitch_9" = "" tr "game_character_skin_description_Udyr_1" = "" tr "game_character_skin_description_Udyr_2" = "" tr "game_character_skin_description_Udyr_3" = "" tr "game_character_skin_description_Udyr_4" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_1" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_2" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_3" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_4" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_5" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_6" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_7" = "" tr "game_character_skin_description_Urgot_8" = "" tr "game_character_skin_description_Varus_1" = "" tr "game_character_skin_description_Varus_2" = "" tr "game_character_skin_description_Varus_3" = "" tr "game_character_skin_description_Varus_4" = "" tr "game_character_skin_description_Varus_5" = "" tr "game_character_skin_description_Varus_6" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_1" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_10" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_11" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_12" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_13" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_2" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_3" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_4" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_5" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_6" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_7" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_8" = "" tr "game_character_skin_description_Vayne_9" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_1" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_10" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_11" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_12" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_2" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_3" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_4" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_5" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_6" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_7" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_8" = "" tr "game_character_skin_description_Veigar_9" = "" tr "game_character_skin_description_Velkoz_1" = "" tr "game_character_skin_description_Velkoz_2" = "" tr "game_character_skin_description_Velkoz_3" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_1" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_10" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_11" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_2" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_3" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_4" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_5" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_6" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_7" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_8" = "" tr "game_character_skin_description_Vi_9" = "" tr "game_character_skin_description_Viktor_1" = "" tr "game_character_skin_description_Viktor_2" = "" tr "game_character_skin_description_Viktor_3" = "" tr "game_character_skin_description_Viktor_4" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_1" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_2" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_3" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_4" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_5" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_6" = "" tr "game_character_skin_description_Vladimir_7" = "" tr "game_character_skin_description_Volibear_1" = "" tr "game_character_skin_description_Volibear_2" = "" tr "game_character_skin_description_Volibear_3" = "" tr "game_character_skin_description_Volibear_4" = "" tr "game_character_skin_description_Volibear_5" = "" tr "game_character_skin_description_Xayah_1" = "" tr "game_character_skin_description_Xayah_2" = "" tr "game_character_skin_description_Xerath_1" = "" tr "game_character_skin_description_Xerath_2" = "" tr "game_character_skin_description_Xerath_3" = "" tr "game_character_skin_description_Xerath_4" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_1" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_10" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_11" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_12" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_13" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_14" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_15" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_16" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_17" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_18" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_19" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_2" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_3" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_4" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_5" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_6" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_7" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_8" = "" tr "game_character_skin_description_XinZhao_9" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_1" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_2" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_3" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_4" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_5" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_6" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_7" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_8" = "" tr "game_character_skin_description_Yasuo_9" = "" tr "game_character_skin_description_Yuumi_1" = "" tr "game_character_skin_description_Zac_1" = "" tr "game_character_skin_description_Zac_6" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_1" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_10" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_11" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_2" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_3" = "Feltöltött Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_description_Zed_4" = "Feltöltött Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_description_Zed_5" = "Feltöltött Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_description_Zed_6" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_7" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_8" = "" tr "game_character_skin_description_Zed_9" = "" tr "game_character_skin_description_Ziggs_1" = "" tr "game_character_skin_description_Ziggs_2" = "" tr "game_character_skin_description_Ziggs_3" = "" tr "game_character_skin_description_Ziggs_4" = "" tr "game_character_skin_description_Ziggs_5" = "" tr "game_character_skin_description_Ziggs_6" = "" tr "game_character_skin_description_Zilean_1" = "" tr "game_character_skin_description_Zilean_2" = "" tr "game_character_skin_description_Zilean_3" = "" tr "game_character_skin_description_Zilean_4" = "" tr "game_character_skin_description_Zilean_5" = "" tr "game_character_skin_description_Zoe_1" = "" tr "game_character_skin_description_Zyra_1" = "" tr "game_character_skin_description_Zyra_2" = "" tr "game_character_skin_description_Zyra_3" = "" tr "game_character_skin_description_Zyra_4" = "" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_1" = "Igazságosztó Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_2" = "Mecha Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_3" = "Tengeri vadász Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_4" = "Mecha Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_5" = "Mecha Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_6" = "Mecha Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_7" = "Vérhold Aatrox" tr "game_character_skin_displayname_Aatrox_8" = "Vérhold Aatrox (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_1" = "Dinasztikus Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_10" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_11" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_12" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_13" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_14" = "Csillagőrző Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_15" = "K/DA Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_16" = "K/DA Ahri (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_18" = "Kihívó Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_2" = "Éjúrnő Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_3" = "Rókatűz Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_4" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_5" = "Kihívó Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_6" = "Egyetemista Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_7" = "Játéktermi Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_8" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Ahri_9" = "Popsztár Ahri" tr "game_character_skin_displayname_Akali_1" = "Fullánk Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_10" = "Fejvadász Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_11" = "Fejvadász Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_12" = "Fejvadász Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_13" = "K/DA Akali (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Akali_2" = "Pokoli Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_3" = "Élsportoló Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_4" = "Nővérke Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_5" = "Vérhold Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_6" = "Ezüstkarom Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_7" = "Fejvadász Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_8" = "Szusi Akali" tr "game_character_skin_displayname_Akali_9" = "K/DA Akali" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_1" = "Fekete Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_10" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_11" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_12" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_13" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_14" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_15" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_16" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_17" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_18" = "Kistehén Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_19" = "Hextech Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_2" = "Arany Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_20" = "Uralkodó Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_21" = "Uralkodó Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_3" = "Matador Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_4" = "Nagyszarvú Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_5" = "Elszabadult Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_6" = "Pokoli Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_7" = "Söprögető Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_8" = "Martalóc Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Alistar_9" = "SKT T1 Alistar" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_1" = "Fáraó Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_10" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_11" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_12" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_13" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_14" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_15" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_16" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_17" = "Pokoli Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_18" = "Pokoli Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_19" = "Pokoli Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_2" = "Vancouveri Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_20" = "Pokoli Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_21" = "Pokoli Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_22" = "Pokoli Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_3" = "Emomu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_4" = "Ajándék Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_5" = "Majdnem-bálkirály Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_6" = "Kislovag Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_7" = "Szo-MI Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_8" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Amumu_9" = "Meglepetésparti Amumu" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_1" = "Csapatszellem Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_10" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_11" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_12" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_13" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_14" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_15" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_16" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_2" = "Turulmadár Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_3" = "Noxusi vadász Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_4" = "Hextech Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_5" = "Feketefagy Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_6" = "Őskori Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_7" = "Karneválkirálynő Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_8" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Anivia_9" = "Papírfigura Anivia" tr "game_character_skin_displayname_Annie_1" = "Gót Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_10" = "Hextech Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_11" = "Szupergalaktikus Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_2" = "Piroska Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_3" = "Annie Csodaországban" tr "game_character_skin_displayname_Annie_4" = "Bálkirálynő Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_5" = "Fagyos tűz Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_6" = "Fordított Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_7" = "FrankenTibbers Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_8" = "Panda Annie" tr "game_character_skin_displayname_Annie_9" = "Tüneményes Annie" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_1" = "Freljordi Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_10" = "Világbajnok Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_11" = "Kozmikus királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_12" = "Kozmikus királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_13" = "Kozmikus királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_14" = "Kozmikus királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_15" = "Kozmikus királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_16" = "Kozmikus királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_2" = "Sherwoodi Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_3" = "Erdei Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_4" = "Királynő Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_5" = "Ametiszt Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_6" = "Szívvadász Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_7" = "Martalóc Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_8" = "PROJEKT: Ashe" tr "game_character_skin_displayname_Ashe_9" = "Világbajnok Ashe" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_1" = "Hamvak ura Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_10" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_2" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_3" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_4" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_5" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_6" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_7" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_8" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_AurelionSol_9" = "Mecha Aurelion Sol" tr "game_character_skin_displayname_Azir_1" = "Galaktikus Azir" tr "game_character_skin_displayname_Azir_2" = "Sírkirály Azir" tr "game_character_skin_displayname_Azir_3" = "SKT T1 Azir" tr "game_character_skin_displayname_Azir_4" = "Hódító Azir" tr "game_character_skin_displayname_Bard_1" = "Kerekerdő Bard" tr "game_character_skin_displayname_Bard_2" = "Viruló Bard" tr "game_character_skin_displayname_Bard_3" = "Viruló Bard" tr "game_character_skin_displayname_Bard_4" = "Viruló Bard" tr "game_character_skin_displayname_Bard_5" = "Havas nap Bard" tr "game_character_skin_displayname_Bard_6" = "Bárd Bard" tr "game_character_skin_displayname_Bard_7" = "Havas nap Bard" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_1" = "Rozsdás Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_10" = "Acél Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_11" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_12" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_13" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_14" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_15" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_16" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_17" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_18" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_19" = "Csatarobot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_2" = "Kapus Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_20" = "Lándzsás renegát Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_21" = "Lándzsás paragon Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_3" = "Bumm Bumm Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_4" = "Piltoveri tuningolt Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_5" = "Semmiképp sem Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_6" = "iBlitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_7" = "Riot Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_8" = "Acél Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Blitzcrank_9" = "Acél Blitzcrank" tr "game_character_skin_displayname_Brand_1" = "Apokaliptikus Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_10" = "Fényív Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_11" = "Fényív Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_12" = "Fényív Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_2" = "Vandál Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_3" = "Jégszívű Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_4" = "Zombi Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_5" = "Lélektűz Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_6" = "Csatarobot Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_7" = "Fényív Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_8" = "Fényív Brand" tr "game_character_skin_displayname_Brand_9" = "Fényív Brand" tr "game_character_skin_displayname_Braum_1" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_10" = "Mikulás Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_11" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_12" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_13" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_14" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_15" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_16" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_17" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_18" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_19" = "Maffia Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_2" = "El Tipró Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_20" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_21" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_22" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_23" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_3" = "Oroszlánszívű Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_4" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_5" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_6" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_7" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_8" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Braum_9" = "Sárkányölő Braum" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_1" = "Ellenálló Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_10" = "Holdlidérc Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_11" = "Pulzustűz Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_12" = "Holdlidérc Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_13" = "Medencés buli Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_14" = "Medencés buli Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_15" = "Medencés buli Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_16" = "Medencés buli Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_17" = "Medencés buli Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_18" = "Medencés buli Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_2" = "Seriff Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_3" = "Szafari Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_4" = "Sarkvidéki harcos Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_5" = "Rendőrtiszt Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_6" = "Fejvadász Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_7" = "Lázadó Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_8" = "Lázadó Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Caitlyn_9" = "Lázadó Caitlyn" tr "game_character_skin_displayname_Camille_1" = "Program Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_10" = "iG Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_2" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_3" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_4" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_5" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_6" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_7" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_8" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Camille_9" = "Boszorkány Camille" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_1" = "Desperada Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_2" = "Szirén Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_3" = "Mitikus Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_4" = "Jádefog Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_5" = "Átkozott Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_6" = "Átkozott Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_7" = "Átkozott Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Cassiopeia_8" = "Örökkévaló Cassiopeia" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_1" = "Rémálom Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_10" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_11" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_12" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_13" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_14" = "Sötét csillag Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_2" = "Úriember Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_3" = "Loch Ness-i Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_4" = "Jurassic Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_5" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_6" = "Őskori Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_7" = "Sötét csillag Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_8" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Chogath_9" = "Kiváló csatagép Cho'Gath" tr "game_character_skin_displayname_Corki_1" = "UFO Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_10" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_11" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_12" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_13" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_14" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_15" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_16" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_17" = "Sárkányszárny Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_18" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_19" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_2" = "Bobos Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_20" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_21" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_22" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_23" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_24" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_25" = "Corgi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_3" = "Vörös báró Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_4" = "Hot Rod Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_5" = "Urflovas Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_6" = "Sárkányszárny Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_7" = "Fnatic Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_8" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Corki_9" = "Játéktermi Corki" tr "game_character_skin_displayname_Darius_1" = "Lord Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_10" = "Zsákolókirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_11" = "Zsákolókirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_12" = "Zsákolókirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_13" = "Zsákolókirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_14" = "Csillagromboló Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_15" = "Istenkirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_2" = "Biofejszés Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_3" = "Rettenthetetlen Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_4" = "Zsákolókirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_5" = "Fejszés Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_6" = "Fejszés Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_7" = "Fejszés Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_8" = "Egyetemista Darius" tr "game_character_skin_displayname_Darius_9" = "Zsákolókirály Darius" tr "game_character_skin_displayname_Diana_1" = "Sötét valkűr Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_10" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_11" = "Vérhold Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_12" = "Sötét mélység Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_13" = "Sötét mélység Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_14" = "Sötét mélység Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_15" = "Sötét mélység Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_16" = "Sötét mélység Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_17" = "Sötét mélység Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_2" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_3" = "Pokoli Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_4" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_5" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_6" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_7" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_8" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Diana_9" = "Holdistennő Diana" tr "game_character_skin_displayname_Draven_1" = "Lélekmartalóc Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_10" = "Főműsoridős Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_11" = "Főműsoridős Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_12" = "Mikulás Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_2" = "Gladiátor Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_3" = "Főműsoridős Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_4" = "Medencés buli Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_5" = "Szörnyvadász Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_6" = "Draven Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_7" = "Főműsoridős Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_8" = "Főműsoridős Draven" tr "game_character_skin_displayname_Draven_9" = "Főműsoridős Draven" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_1" = "Mérgező Dr. Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_10" = "Fagyherceg Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_11" = "Fagyherceg Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_12" = "Fagyherceg Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_13" = "Fagyherceg Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_14" = "Fagyherceg Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_15" = "Fagyherceg Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_2" = "Mr. Mundoverzum" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_3" = "Üzleti Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_4" = "Mundo Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_5" = "Hóhér Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_6" = "Harag szülte Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_7" = "TPA Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_8" = "Medencés buli Mundo" tr "game_character_skin_displayname_DrMundo_9" = "El Macsó Mundo" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_1" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_10" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_11" = "SKT T1 Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_12" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_13" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_14" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_15" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_16" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_17" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_18" = "Csokit vagy csalok Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_2" = "Egyetemista Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_3" = "PROJEKT: Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_4" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_5" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_6" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_7" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_8" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Ekko_9" = "Homokvihar Ekko" tr "game_character_skin_displayname_Elise_1" = "Halálvirág Elise" tr "game_character_skin_displayname_Elise_2" = "Diadalmas Elise" tr "game_character_skin_displayname_Elise_3" = "Vérhold Elise" tr "game_character_skin_displayname_Elise_4" = "SKT T1 Elise" tr "game_character_skin_displayname_Elise_5" = "Szupergalaktikus Elise" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_1" = "Árnyék Evelynn" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_2" = "Álarcos Evelynn" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_3" = "Tangó Evelynn" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_4" = "Kasszafúró Evelynn" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_5" = "Vérhold Evelynn" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_6" = "K/DA Evelynn" tr "game_character_skin_displayname_Evelynn_7" = "K/DA Evelynn (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_1" = "Nottinghami Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_10" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_11" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_12" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_13" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_14" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_15" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_16" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_17" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_18" = "Csillagőrző Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_19" = "SSG Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_2" = "Csatár Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_20" = "Pizsamás őrző Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_21" = "Csata Akadémia Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_3" = "Fagyos Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_4" = "Felfedező Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_5" = "Pulzustűz Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_6" = "TPA Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_7" = "Szívtipró Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_8" = "Pikk ász Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Ezreal_9" = "Játéktermi Ezreal" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_1" = "Túlvilági Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_1" = "Túlvilági Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_10" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_10" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_11" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_11" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_12" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_12" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_13" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_13" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_14" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_14" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_15" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_15" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_2" = "Union Jack Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_2" = "Union Jack Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_3" = "Bandita Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_3" = "Bandita Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_4" = "Tökfejű Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_4" = "Tökfejű Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_5" = "Kalóz Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_5" = "Kalóz Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_6" = "Meglepetésparti Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_6" = "Meglepetésparti Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_7" = "Gonosz cukor Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_7" = "Gonosz cukor Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_8" = "Feltámadt Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_8" = "Feltámadt Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiddlesticks_9" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_FiddleSticks_9" = "Testőr Fiddlesticks" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_1" = "Királyi testőr Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_10" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_11" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_12" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_13" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_14" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_15" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_16" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_17" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_18" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_19" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_2" = "Éjholló Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_20" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_21" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_22" = "Szárnyaló kard Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_23" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_24" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_25" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_26" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_27" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_28" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_29" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_3" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_30" = "Szíven szúró Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_31" = "iG Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_4" = "PROJEKT: Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_5" = "Medencés buli Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_6" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_7" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_8" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fiora_9" = "Osztályfőnök Fiora" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_1" = "Atlantiszi Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_10" = "Elit alakulat Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_11" = "Elit alakulat Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_12" = "Elit alakulat Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_13" = "Elit alakulat Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_14" = "Szőrmók Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_15" = "Szőrmók Fizz (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_2" = "Tundra Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_3" = "Halász Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_4" = "Ürességszülött Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_5" = "Perzselt Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_6" = "Perzselt Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_7" = "Perzselt Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_8" = "Húsvéti nyuszi Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Fizz_9" = "Szupergalaktikus Fizz" tr "game_character_skin_displayname_Galio_1" = "Elvarázsolt Galio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_10" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_11" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_12" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_2" = "Hextech Galio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_3" = "Kommandós Galio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_4" = "Kapuőr Galio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_5" = "Szívtipró Galio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_6" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_7" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_8" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Galio_9" = "Birdio" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_1" = "Kísérteties Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_10" = "Csillagromboló Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_11" = "Csillagromboló Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_12" = "Csillagromboló Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_13" = "Csillagromboló Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_14" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_15" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_16" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_17" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_18" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_19" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_2" = "Forradalmi Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_20" = "Medencés buli Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_3" = "Tengerész Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_4" = "Játékkatona Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_5" = "Különleges erők Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_6" = "Szultán Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_7" = "Gangplank kapitány" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_8" = "Csillagromboló Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Gangplank_9" = "Csillagromboló Gangplank" tr "game_character_skin_displayname_Garen_1" = "Vérvörös Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_10" = "Renegát admirális Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_11" = "Hódító Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_12" = "Hódító Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_13" = "Istenkirály Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_2" = "Sivatagi harcos Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_3" = "Kommandós Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_4" = "Rémlovag Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_5" = "Marcona Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_6" = "Acéllégiós Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_7" = "Nemes Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_8" = "Nemes Garen" tr "game_character_skin_displayname_Garen_9" = "Nemes Garen" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_1" = "Dínó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_10" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_11" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_12" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_13" = "Szupergalaktikus Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_14" = "SSG Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_2" = "Úriember Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_3" = "Havas nap Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_4" = "El Lökő Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_5" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_6" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_7" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_8" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gnar_9" = "Dinó Gnar" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_1" = "Búvár Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_10" = "Sarkvidéki Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_2" = "Falusi Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_3" = "Mikulás Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_4" = "Gragas úr" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_5" = "Vandál Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_6" = "Oktoberfest Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_7" = "Szuperszurkoló Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_8" = "Fnatic Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Gragas_9" = "Hordózúzó Gragas" tr "game_character_skin_displayname_Graves_1" = "Bérgyilkos Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_10" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_11" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_12" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_13" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_14" = "Diadalmas Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_15" = "Diadalmas Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_16" = "Diadalmas Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_17" = "Diadalmas Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_18" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_19" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_2" = "Szökevény Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_20" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_21" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_22" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_23" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_24" = "Testőr Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_25" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_26" = "Havas nap Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_27" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_28" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_29" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_3" = "Maffia Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_30" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_31" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_32" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_33" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_34" = "Csata Graves professzor úr" tr "game_character_skin_displayname_Graves_4" = "Riot Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_5" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_6" = "Nyakmetsző Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_7" = "Havas nap Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_8" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Graves_9" = "Medencés buli Graves" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_1" = "Véres lovag Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_2" = "Kaszás Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_3" = "Fej nélküli Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_4" = "Játéktermi Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_5" = "Kerekerdő Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_6" = "Világpusztító Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Hecarim_7" = "Lándzsás Zéró Hecarim" tr "game_character_skin_displayname_Heimerdinger_1" = "Marslakó Heimerdinger" tr "game_character_skin_displayname_Heimerdinger_2" = "Robbantó Heimerdinger" tr "game_character_skin_displayname_Heimerdinger_3" = "Piltoveri szerelő Heimerdinger" tr "game_character_skin_displayname_Heimerdinger_4" = "Hómerdinger" tr "game_character_skin_displayname_Heimerdinger_5" = "Vegyvédelmi Heimerdinger" tr "game_character_skin_displayname_Heimerdinger_6" = "Sárkányidomár Heimerdinger" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_1" = "Ürességhozó Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_2" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_3" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_4" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_5" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_6" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_7" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_8" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Illaoi_9" = "Ellenálló Illaoi" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_1" = "Éjpenge Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_10" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_11" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_12" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_13" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_14" = "Jégpenge Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_15" = "iG Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_2" = "Pilóta Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_3" = "Lopakodó Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_4" = "Jégpenge Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_5" = "Lótuszrend Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_6" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_7" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_8" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Irelia_9" = "Isteni kard Irelia" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_1" = "Nyalókaláb Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_10" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_2" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_3" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_4" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_5" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_6" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_7" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_8" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Ivern_9" = "Zsákolókirály Ivern" tr "game_character_skin_displayname_Janna_1" = "Ciklon Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_10" = "Szent kard Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_11" = "Szent kard Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_12" = "Szent kard Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_13" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_14" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_15" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_16" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_17" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_18" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_19" = "Bűbájos Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_2" = "Hextech Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_3" = "Jégkirálynő Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_4" = "Diadalmas Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_5" = "Időjós Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_6" = "Fnatic Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_7" = "Csillagőrző Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_8" = "Szent kard Janna" tr "game_character_skin_displayname_Janna_9" = "Szent kard Janna" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_1" = "Kommandós IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_10" = "Hódító IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_2" = "Sárkányölő IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_3" = "Sötét páncélos IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_4" = "Diadalmas IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_5" = "Hódító IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_6" = "Fnatic IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_7" = "Sötét csillag IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_8" = "SSG IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_JarvanIV_9" = "Hextech IV. Jarvan" tr "game_character_skin_displayname_Jax_1" = "A hatalmas Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_10" = "Homok Bosszúálló Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_11" = "Homok Bosszúálló Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_12" = "Őrző Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_13" = "Mennyei bot Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_2" = "Vandál Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_3" = "Horgász Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_4" = "PAX Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_5" = "Jaximus" tr "game_character_skin_displayname_Jax_6" = "Szerzetes Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_7" = "Bosszúálló Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_8" = "SKT T1 Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jax_9" = "Homok Bosszúálló Jax" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_1" = "Tiszta fém Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_10" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_11" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_12" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_13" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_14" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_2" = "Szívtipró Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_3" = "Kárhozott Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_4" = "Fénypöröly Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_5" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_6" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_7" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_8" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jayce_9" = "Csata Akadémia Jayce" tr "game_character_skin_displayname_Jhin_1" = "Párbajhős Jhin" tr "game_character_skin_displayname_Jhin_2" = "Vérhold Jhin" tr "game_character_skin_displayname_Jhin_3" = "SKT T1 Jhin" tr "game_character_skin_displayname_Jhin_4" = "PROJEKT: Jhin" tr "game_character_skin_displayname_Jhin_5" = "Kozmikus sötétség Jhin" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_1" = "Maffia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_10" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_11" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_12" = "Becsvágyó manó Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_13" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_14" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_15" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_16" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_17" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_18" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_19" = "Odüsszeia Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_2" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_3" = "Zombivadász Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_4" = "Csillagőrző Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_5" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_6" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_7" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_8" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Jinx_9" = "Tűzijáték Jinx" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_1" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_10" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_14" = "K/DA Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_15" = "K/DA Kai'sa (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_16" = "iG Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_2" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_3" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_4" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_5" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_6" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_7" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_8" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kaisa_9" = "Pisztolyos angyal Kai'Sa" tr "game_character_skin_displayname_Kalista_1" = "Vérhold Kalista" tr "game_character_skin_displayname_Kalista_2" = "Világbajnok Kalista" tr "game_character_skin_displayname_Kalista_3" = "SKT T1 Kalista" tr "game_character_skin_displayname_Kalista_4" = "Világbajnok Kalista" tr "game_character_skin_displayname_Karma_1" = "Napistennő Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_10" = "Uralkodó Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_11" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_12" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_13" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_14" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_15" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_16" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_17" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_18" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_2" = "Sakura Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_3" = "Tradicionális Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_4" = "Lótuszrend Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_5" = "Őrző Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_6" = "Téli csoda Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_7" = "Uralkodó Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karma_8" = "Sötét csillag Karma" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_1" = "Fantom Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_2" = "Karthus szobor" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_3" = "Zord kaszás Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_4" = "Pentakill Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_5" = "Fnatic Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_6" = "Dögvész Zord kaszás Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_7" = "Dögvész Zord kaszás Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_8" = "Dögvész Zord kaszás Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Karthus_9" = "Fénycsapás Karthus" tr "game_character_skin_displayname_Kassadin_1" = "Fesztivál Kassadin" tr "game_character_skin_displayname_Kassadin_2" = "Mélységlakó Kassadin" tr "game_character_skin_displayname_Kassadin_3" = "Üresség előtti Kassadin" tr "game_character_skin_displayname_Kassadin_4" = "Hírnök Kassadin" tr "game_character_skin_displayname_Kassadin_5" = "Kozmikus martalóc Kassadin" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_1" = "Zsoldos Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_10" = "Halálra felesküdött Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_11" = "Hódító Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_12" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_13" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_14" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_15" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_16" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_17" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_18" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_19" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_2" = "Piros lap Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_20" = "Csata Akadémia Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_3" = "Bilgewateri Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_4" = "Kiscica Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_5" = "Főparancsnok Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_6" = "Homokvihar Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_7" = "Gyilkos krampusz Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_8" = "Hódító Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Katarina_9" = "PROJEKT: Katarina" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_1" = "Ezüst Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_10" = "Hidegzöld Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_11" = "Hidegzöld Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_12" = "Hidegzöld Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_13" = "Hidegzöld Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_14" = "Hidegzöld Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_2" = "Hidegzöld Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_3" = "Éteri Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_4" = "Csatára termett Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_5" = "Ítélet Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_6" = "Éterszárny Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_7" = "Riot Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_8" = "Vasinkvizítor Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayle_9" = "Pentakill Kayle" tr "game_character_skin_displayname_Kayn_1" = "Lélekvadász Kayn" tr "game_character_skin_displayname_Kayn_2" = "Odüsszeia Kayn" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_1" = "Halálos Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_2" = "Mocsármester Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_3" = "Karate Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_4" = "Dr. Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_5" = "Sarkvidéki Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_6" = "Vérhold Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Kennen_7" = "Szuper Kennen" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_1" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_10" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_11" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_12" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_13" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_14" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_15" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_16" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_17" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_18" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_19" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_2" = "Sivatagi Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_20" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_21" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_22" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_23" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_24" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_25" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_26" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_27" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_28" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_29" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_3" = "Halálvirág Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_30" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_31" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_32" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_33" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_34" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_35" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_36" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_37" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_38" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_39" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_4" = "Sötét csillag Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_40" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_41" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_42" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_43" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_44" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_45" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_46" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_47" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_48" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_49" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_5" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_50" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_51" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_52" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_53" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_54" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_55" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_56" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_57" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_58" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_59" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_6" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_60" = "Világbajnok Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_7" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_8" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Khazix_9" = "Mecha Kha'Zix" tr "game_character_skin_displayname_Kindred_1" = "Árnytűz Kindred" tr "game_character_skin_displayname_Kindred_2" = "Szupergalaktikus Kindred" tr "game_character_skin_displayname_Kindred_3" = "" tr "game_character_skin_displayname_Kindred_4" = "" tr "game_character_skin_displayname_Kindred_5" = "" tr "game_character_skin_displayname_Kled_1" = "Sir Kled" tr "game_character_skin_displayname_Kled_2" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_Kled_3" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_Kled_4" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_Kled_5" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_Kled_6" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_Kled_7" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_Kled_8" = "Kledula gróf" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_1" = "Hernyó Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_10" = "Hextech Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_11" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_12" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_13" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_14" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_15" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_16" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_17" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_18" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_2" = "Sonorai Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_3" = "Királylepke Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_4" = "Rénszarvas Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_5" = "Oroszlántáncos Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_6" = "Mélytengeri Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_7" = "Jurassic Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_8" = "Csatagép Kog'Maw" tr "game_character_skin_displayname_KogMaw_9" = "Kog'Vau" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_1" = "Szörnyella LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_10" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_11" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_12" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_13" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_14" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_15" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_16" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_17" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_18" = "Program LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_19" = "iG LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_2" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_3" = "Fagyöngy LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_4" = "Hollófajzat LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_5" = "Kerekerdő LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_6" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_7" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_8" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_Leblanc_9" = "Tekintélyes LeBlanc" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_1" = "Tradicionális Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_10" = "Bunyós Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_11" = "Égi ököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_12" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_13" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_14" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_15" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_16" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_17" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_18" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_19" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_2" = "Beavatott Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_20" = "Taktikus Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_21" = "Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_22" = "Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_23" = "Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_24" = "Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_25" = "Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_3" = "Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_4" = "Thai box Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_5" = "Medencés buli Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_6" = "SKT T1 Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_7" = "Párbaj Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_8" = "Párbaj Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_LeeSin_9" = "Párbaj Sárkányököl Lee Sin" tr "game_character_skin_displayname_Leona_1" = "Valkűr Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_10" = "Napfogyatkozás Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_11" = "Holdfogyatkozás Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_2" = "Védelmező Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_3" = "Iron Solari Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_4" = "Medencés buli Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_5" = "Pirkadat Medencés buli Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_6" = "Pirkadat Medencés buli Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_7" = "Pirkadat Medencés buli Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_8" = "PROJEKT: Leona" tr "game_character_skin_displayname_Leona_9" = "Barbecue Leona" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_1" = "Vérkő Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_10" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_11" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_2" = "Pengekirálynő Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_3" = "Program Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_4" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_5" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_6" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_7" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_8" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lissandra_9" = "Boszorkány Lissandra" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_1" = "Bérgyilkos Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_2" = "Csatár Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_3" = "Kiváló Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_4" = "Kiváló Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_5" = "Kiváló Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_6" = "PROJEKT: Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_7" = "Szívvadász Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lucian_8" = "Párbajhős Lucian" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_1" = "Keserédes Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_10" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_11" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_12" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_13" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_14" = "Kozmikus varázslónő Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_15" = "Pizsamás őrző Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_16" = "Kozmikus varázslónő Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_17" = "Kozmikus varázslónő Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_18" = "Kozmikus varázslónő Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_19" = "Kozmikus varázslónő Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_2" = "Rosszcsont Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_20" = "Kozmikus varázslónő Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_21" = "Sárkányidomár Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_22" = "Sárkányidomár Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_23" = "Sárkányidomár Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_24" = "Sárkányidomár Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_25" = "Sárkányidomár Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_3" = "Sárkányidomár Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_4" = "Téli csoda Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_5" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_6" = "Csillagőrző Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_7" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_8" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lulu_9" = "Medencés buli Lulu" tr "game_character_skin_displayname_Lux_1" = "Boszorkány Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_10" = "Holdcsászárnő Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_11" = "Holdcsászárnő Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_12" = "Holdcsászárnő Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_13" = "Holdcsászárnő Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_14" = "Pizsamás őrző Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_15" = "Csata Akadémia Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_16" = "Csata Akadémia Lux (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Lux_2" = "Bűbájtolvaj Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_3" = "Kommandós Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_4" = "Birodalmi Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_5" = "Acéllégiós Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_6" = "Csillagőrző Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_7" = "Elementalista Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_8" = "Holdcsászárnő Lux" tr "game_character_skin_displayname_Lux_9" = "Holdcsászárnő Lux" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_1" = "Lóhere Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_10" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_11" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_12" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_13" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_14" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_15" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_16" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_17" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_18" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_19" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_2" = "Korallzátony Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_20" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_21" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_22" = "Odüsszeia Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_3" = "Márvány Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_4" = "Obszidián Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_5" = "Gleccser Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_6" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_7" = "Hajótörött Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_8" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malphite_9" = "Mecha Malphite" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_1" = "Vezír Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_2" = "Árnyherceg Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_3" = "Dzsinn Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_4" = "Hadúr Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_5" = "Havas nap Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_6" = "Csatarobot Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_7" = "Hextech Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Malzahar_8" = "Havas nap Malzahar" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_1" = "Elszenesedett Maokai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_10" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_11" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_12" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_13" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_14" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_15" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_2" = "Totem Maokai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_3" = "Ünnepi Maokai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_4" = "Kísértett Maokai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_5" = "Kapus Maokai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_6" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_7" = "Diadalmas Maokai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_8" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_Maokai_9" = "Miaúkai" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_1" = "Orgyilkos Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_10" = "Kozmikus penge Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_11" = "Örökkévaló kard Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_12" = "Örökkévaló kard Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_13" = "Örökkévaló kard Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_14" = "Örökkévaló kard Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_15" = "Örökkévaló kard Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_16" = "Örökkévaló kard Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_17" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_18" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_19" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_2" = "Kiválasztott Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_20" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_21" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_22" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_23" = "Hóember Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_3" = "Ioniai Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_4" = "Szamuráj Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_5" = "Fejvadász Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_6" = "Vágás Fejvadász Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_7" = "Vágás Fejvadász Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_8" = "Vágás Fejvadász Master Yi" tr "game_character_skin_displayname_MasterYi_9" = "PROJEKT: Yi" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_1" = "Cowgirl Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_10" = "Játéktermi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_11" = "Játéktermi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_12" = "Játéktermi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_13" = "Játéktermi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_14" = "Játéktermi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_15" = "Csillagőrző Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_16" = "Pisztolyistennő Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_17" = "Pizsamás őrző Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_2" = "Waterlooi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_3" = "Titkosügynök Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_4" = "Cukorfalat Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_5" = "Útonálló Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_6" = "Maffia Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_7" = "Játéktermi Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_8" = "Fortune kapitány" tr "game_character_skin_displayname_MissFortune_9" = "Medencés buli Miss Fortune" tr "game_character_skin_displayname_MonkeyKing_1" = "Vulkanikus Wukong" tr "game_character_skin_displayname_MonkeyKing_2" = "Hadvezér Wukong" tr "game_character_skin_displayname_MonkeyKing_3" = "Jádesárkány Wukong" tr "game_character_skin_displayname_MonkeyKing_4" = "Alvilági Wukong" tr "game_character_skin_displayname_MonkeyKing_5" = "Fényár Wukong" tr "game_character_skin_displayname_MonkeyKing_6" = "Lándzsás égi Wukong" tr "game_character_skin_displayname_Mordekaiser_1" = "Sárkánylovag Mordekaiser" tr "game_character_skin_displayname_Mordekaiser_2" = "Pokoli Mordekaiser" tr "game_character_skin_displayname_Mordekaiser_3" = "Pentakill Mordekaiser" tr "game_character_skin_displayname_Mordekaiser_4" = "Lord Mordekaiser" tr "game_character_skin_displayname_Mordekaiser_5" = "Treff király Mordekaiser" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_1" = "Számkivetett Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_10" = "Holdlidérc Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_11" = "Bűbájos Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_12" = "Fekete tövis Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_13" = "Fekete tövis Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_14" = "Fekete tövis Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_15" = "Fekete tövis Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_16" = "Fekete tövis Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_2" = "Bűnös élvezet Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_3" = "Pengekirálynő Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_4" = "Fekete tövis Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_5" = "Szellemara Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_6" = "Diadalmas Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_7" = "Kísértet Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_8" = "Kísértet Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Morgana_9" = "Kísértet Morgana" tr "game_character_skin_displayname_Nami_1" = "Koi Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_10" = "Program Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_11" = "Program Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_12" = "Program Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_13" = "Program Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_14" = "Program Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_2" = "Folyami lélek Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_3" = "Urf, a víziboci Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_4" = "Elemi Koi Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_5" = "Elemi Koi Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_6" = "Elemi Koi Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_7" = "Mélytengeri Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_8" = "SKT T1 Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nami_9" = "Program Nami" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_1" = "Galaktikus Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_10" = "Világpusztító Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_11" = "Holdőrző Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_12" = "Holdőrző Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_13" = "Holdőrző Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_14" = "Holdőrző Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_15" = "Holdőrző Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_2" = "Fáraó Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_3" = "Rémlovag Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_4" = "Riot K-9 Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_5" = "Pokoli Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_6" = "Nagykutya Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_7" = "Dögvész Rémlovag Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_8" = "Dögvész Rémlovag Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nasus_9" = "Dögvész Rémlovag Nasus" tr "game_character_skin_displayname_Nautilus_1" = "Mélytengeri Nautilus" tr "game_character_skin_displayname_Nautilus_2" = "Földalatti Nautilus" tr "game_character_skin_displayname_Nautilus_3" = "AsztroNautilus" tr "game_character_skin_displayname_Nautilus_4" = "Őrző Nautilus" tr "game_character_skin_displayname_Nautilus_5" = "Világpusztító Nautilus" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_1" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_2" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_3" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_4" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_5" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_6" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_7" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_8" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Neeko_9" = "Téli csoda Neeko" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_1" = "Hónyuszi Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_10" = "Kihívó Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_2" = "Leopárd Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_3" = "Francia szobalány Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_4" = "Fáraó Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_5" = "Bűbájos Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_6" = "Fejvadász Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_7" = "Hódító Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_8" = "Kihívó Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nidalee_9" = "Szupergalaktikus Nidalee" tr "game_character_skin_displayname_Nocturne_1" = "Fagyos terror Nocturne" tr "game_character_skin_displayname_Nocturne_2" = "Üresség Nocturne" tr "game_character_skin_displayname_Nocturne_3" = "Pusztító Nocturne" tr "game_character_skin_displayname_Nocturne_4" = "Kísértő Nocturne" tr "game_character_skin_displayname_Nocturne_5" = "Örökkévaló Nocturne" tr "game_character_skin_displayname_Nocturne_6" = "Elátkozott lélek Nocturne" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_1" = "Nagyláb Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_10" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_11" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_12" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_13" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_14" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_15" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_2" = "Krampusz Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_3" = "Kukaszörny Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_4" = "Nunu és Willump bot" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_5" = "Pusztító Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_6" = "TPA Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_7" = "Zombi Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_8" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Nunu_9" = "Papírfigura Nunu és Willump" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_1" = "Kárhozott Olaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_10" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_11" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_12" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_13" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_14" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_15" = "SKT T1 Olaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_2" = "Gleccser Olaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_3" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_4" = "Pentakill Olaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_5" = "Martalóc Olaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_6" = "Hentes Olaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_7" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_8" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Olaf_9" = "Tesolaf" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_1" = "Gótikus Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_10" = "Diadalmas Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_2" = "Fércelt káosz Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_3" = "Pengemű Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_4" = "TPA Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_5" = "Téli csoda Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_6" = "Szívvadász Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_7" = "Sötét csillag Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_8" = "Diadalmas Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Orianna_9" = "Diadalmas Orianna" tr "game_character_skin_displayname_Ornn_1" = "Mennydörgés ura Ornn" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_1" = "Mürmidón Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_10" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_11" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_12" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_13" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_14" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_15" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_2" = "Könyörtelen Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_3" = "Perszeusz Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_4" = "Tiszta fém Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_5" = "Pallos Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_6" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_7" = "Zombivadász Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_8" = "Pék Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Pantheon_9" = "Sárkányölő Pantheon" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_1" = "Noxusi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_10" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_11" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_12" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_13" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_14" = "Havasi őz Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_15" = "Hextech Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_2" = "Cukorfalat Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_3" = "Fegyverkovács Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_4" = "Rongybaba Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_5" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_6" = "Skarlátpörölyös Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_7" = "Csillagőrző Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_8" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_Poppy_9" = "Királyi Poppy" tr "game_character_skin_displayname_PracticeTool_TargetDummy_1" = "Célbábu" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_1" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_10" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_11" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_12" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_13" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_14" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_15" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_2" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_3" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_4" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_5" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_6" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_7" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_8" = "Homoklidérc Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Pyke_9" = "Vérhold Pyke" tr "game_character_skin_displayname_Quinn_1" = "Főnix Quinn" tr "game_character_skin_displayname_Quinn_2" = "Rettenthetetlen Quinn" tr "game_character_skin_displayname_Quinn_3" = "Kalóz Quinn" tr "game_character_skin_displayname_Quinn_4" = "Szívvadász Quinn" tr "game_character_skin_displayname_Rakan_1" = "Kozmikus hajnal Rakan" tr "game_character_skin_displayname_Rakan_2" = "Tüneményes Rakan" tr "game_character_skin_displayname_Rakan_3" = "SSG Rakan" tr "game_character_skin_displayname_Rakan_4" = "iG Rakan" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_1" = "Rammus király" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_10" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_11" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_12" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_13" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_14" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_15" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_2" = "Króm Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_3" = "Magmás Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_4" = "Freljordi Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_5" = "Nindzsa Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_6" = "Tiszta fém Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_7" = "Sivatagi Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_8" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_Rammus_9" = "Söprögető Rammus" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_1" = "Örökkévaló Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_2" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_3" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_4" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_5" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_6" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_7" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_RekSai_8" = "Medencés buli Rek'Sai" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_1" = "Galaktikus Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_10" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_11" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_12" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_13" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_14" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_15" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_16" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_17" = "Hextech Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_2" = "Isten háta mögötti Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_3" = "Vérgőzös Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_4" = "Rúnaháborús Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_5" = "Felperzselt föld Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_6" = "Medencés buli Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_7" = "Őskori Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_8" = "SKT T1 Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Renekton_9" = "Játék Renekton" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_1" = "Fejvadász Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_10" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_11" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_12" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_13" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_14" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_15" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_16" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_17" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_18" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_19" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_2" = "Éji vadász Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_20" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_21" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_22" = "Szép cica Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_3" = "SSW Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_4" = "Fejvadász Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_5" = "Fejvadász Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_6" = "Fejvadász Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_7" = "Fejvadász Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_8" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Rengar_9" = "Mecha Rengar" tr "game_character_skin_displayname_Riven_1" = "Megváltott Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_10" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_11" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_12" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_13" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_14" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_15" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_16" = "Hajnalhozó Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_17" = "Sárkánypenge Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_18" = "Pulzustűz Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_19" = "Világbajnok Riven 2016" tr "game_character_skin_displayname_Riven_2" = "Sötét elit Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_3" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_4" = "Világbajnok Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_5" = "Sárkánypenge Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_6" = "Játéktermi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_7" = "Világbajnok Riven 2016" tr "game_character_skin_displayname_Riven_8" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Riven_9" = "Csatanyuszi Riven" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_1" = "Dzsungel Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_10" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_11" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_12" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_2" = "Hajópatkány Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_3" = "Szupergalaktikus Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_4" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_5" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_6" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_7" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_8" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Rumble_9" = "Puszták ura Rumble" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_1" = "Fiatal Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_10" = "SKT T1 Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_2" = "Törzsi Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_3" = "Ryze nagybácsi" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_4" = "Diadalmas Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_5" = "Ryze professzor" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_6" = "Zombi Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_7" = "Sötét kristály Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_8" = "Kalóz Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Ryze_9" = "Fehér szakállú Ryze" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_1" = "Kardfogú Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_10" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_11" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_12" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_13" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_14" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_2" = "Sötét lovas Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_3" = "Tradicionális Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_4" = "Medvenyargaló Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_5" = "Porolovas Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_6" = "Szörnyvadász Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_7" = "Hajnalvadász Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_8" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Sejuani_9" = "Tűzijáték Sejuani" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_1" = "Őrült kalapos Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_10" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_11" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_12" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_13" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_14" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_2" = "Királyi Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_3" = "Diótörő Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_4" = "Felhúzható Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_5" = "Őrült Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_6" = "Maszkos Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_7" = "Joker Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_8" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shaco_9" = "Sötét csillag Shaco" tr "game_character_skin_displayname_Shen_1" = "Fagyos Shen" tr "game_character_skin_displayname_Shen_10" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_11" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_12" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_13" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_14" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_15" = "Pulzustűz Shen" tr "game_character_skin_displayname_Shen_2" = "Sárgaruhás Shen" tr "game_character_skin_displayname_Shen_3" = "Sebész Shen" tr "game_character_skin_displayname_Shen_4" = "Vérhold Shen" tr "game_character_skin_displayname_Shen_5" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_6" = "TPA Shen" tr "game_character_skin_displayname_Shen_7" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_8" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shen_9" = "Shen hadúr" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_1" = "Vaspikkelyes Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_2" = "Csontkarmos Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_3" = "Sötét láng Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_4" = "Jégsárkány Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_5" = "Világbajnok Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_6" = "Szupergalaktikus Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_Shyvana_7" = "Világbajnok Shyvana" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_0" = "Alapértelmezett őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_1" = "Denevérlámpás őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_10" = "Csillaghívás őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_100" = "Halálra felesküdött őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_101" = "Esszenciagyűjtő őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_102" = "Warwick kutyus őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_103" = "Nasus kutyus őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_104" = "Exoőrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_105" = "Csirkés pizza őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_106" = "2018-as Uralkodó őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_107" = "Pulzustűz 2018 őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_108" = "A gyilkos őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_109" = "Oroszlán őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_11" = "Draven őrszeme" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_110" = "Farkas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_111" = "Világrúna őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_112" = "Szörfös Pengu őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_113" = "Taroló Pengu őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_114" = "Lazító Pengu őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_115" = "Űrgyík őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_116" = "Ördögkeselyű őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_117" = "Arany űrgyík őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_118" = "2018-as világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_119" = "Tökmacska őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_12" = "Fényőrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_120" = "Pizsamás őrző őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_121" = "2018-as arany világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_122" = "Idomított sárkány őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_123" = "Porokirálynő őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_124" = "Popzenei díj őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_125" = "2018-as 3. szintű kitüntetés-őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_126" = "2018-as 4. szintű kitüntetés-őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_127" = "2018-as 5. szintű kitüntetés-őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_128" = "A Disznó éve őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_129" = "Arany Disznó éve őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_13" = "3. szezon – diadalmas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_130" = "Feltűnésmentes hóember őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_131" = "Arany hóember őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_132" = "Vérhold őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_133" = "Cicabarát őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_134" = "Kutyabarát őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_135" = "2019-es Uralkodó őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_136" = "Csata Akadémia Durandal őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_137" = "Világbajnok Hot Dog őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_138" = "Csata Akadémia asztali őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_14" = "Világbajnok őrszem - 3. szezon" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_142" = "TSM őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_143" = "Echo Fox őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_144" = "100 Thieves őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_145" = "Cloud9 őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_146" = "CLG őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_147" = "Team Liquid őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_148" = "OpTic Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_149" = "Golden Guardians őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_15" = "Karácsonyi nyalóka őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_150" = "FlyQuest őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_151" = "Clutch Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_152" = "Excel Esports őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_153" = "Fnatic őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_154" = "G2 Esports őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_155" = "Misfits őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_156" = "Origen őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_157" = "Rogue őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_158" = "Schalke 04 őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_159" = "SK őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_16" = "A lóőrszem zászlaja" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_160" = "Splyce őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_161" = "Vitality őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_162" = "Rajongói szezonbérlet őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_163" = "Bilibili Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_164" = "Dominus Esports őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_165" = "Edward Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_166" = "FunPlus Phoenix őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_167" = "Invictus Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_168" = "JD Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_169" = "LGD Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_17" = "Gong őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_170" = "LNG Esports őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_171" = "Oh My God őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_172" = "Royal Never Give Up őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_173" = "Rogue Warriors őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_174" = "Suning őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_175" = "TOP Esports őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_176" = "Victory Five őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_177" = "Vici Gaming őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_178" = "Team WE őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_18" = "Csokor őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_19" = "Ökölpacsi őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_2" = "Kísértő őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_20" = "SKT T1 őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_21" = "Sárkányölő őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_22" = "All-Star 2014 őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_23" = "Aranygól őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_24" = "Mecha őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_25" = "Páncélos őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_26" = "Szomorú múmia őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_27" = "Napkorong őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_28" = "2014-es világbajnokság őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_29" = "2014-es hódító őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_3" = "Feketeözvegy őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_30" = "2014-es győzedelmes őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_31" = "2014-es diadalmas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_32" = "Csatagép őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_33" = "Poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_34" = "Űrutazó poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_35" = "Gavallér poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_36" = "Csatagép poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_37" = "Sárkányölő poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_38" = "Alvilági poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_39" = "Tűzijáték őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_4" = "Odvas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_40" = "Szívvadász őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_41" = "Urf őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_42" = "Kígyóanya őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_43" = "Dögvadász flotta őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_44" = "Vizuális felderítő őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_45" = "2015-ös világbajnokság őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_46" = "2015-ös Hódító őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_47" = "2015-ös Győzedelmes őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_48" = "2015-ös Diadalmas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_49" = "Rigli őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_5" = "Őrangyal őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_50" = "All-Star 2015: Tűz csapat őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_51" = "All-Star 2015: Jég csapat őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_52" = "Síelő pingvin őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_53" = "Ébredő hajnal őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_54" = "Szívhez szóló őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_55" = "Hextech őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_56" = "Semmiképp sem őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_57" = "Mecha zéró őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_58" = "El Poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_59" = "Sötét csillag őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_6" = "Hóember őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_60" = "Ő királyi ráksága őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_61" = "Felderítő drón őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_62" = "Játékra fel! őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_63" = "Csillagőrző őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_64" = "2016-os világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_65" = "Mechs vs. Minions őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_66" = "2016-os Hódító őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_67" = "2016-os Győzedelmes őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_68" = "2016-os Diadalmas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_69" = "Elementalista őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_7" = "Mézeskalács őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_70" = "Vámporo őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_71" = "Mikuláspingvin őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_72" = "A Kakas címere őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_73" = "2016-os All-Star őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_74" = "Vérdémon őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_75" = "Turbékoló őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_76" = "A sárkány szeme őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_77" = "Pulzustűz őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_78" = "Hajnalhozó őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_79" = "Éjhozó őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_8" = "A kígyóőrszem lámpása" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_80" = "Égi ököl őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_81" = "Pentakill őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_82" = "Rontó őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_83" = "Uralkodó őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_84" = "Elit alakulat őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_85" = "Játéktermi poro őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_86" = "Mimi őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_87" = "SKT T1 kkOma őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_88" = "Új horizont őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_89" = "2017-es világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_9" = "A kígyóőrszem zászlaja" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_90" = "2017-es arany világbajnok őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_91" = "Isteni kard őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_92" = "Dicsőséges legenda őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_93" = "3. szintű kitüntetés-őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_94" = "4. szintű kitüntetés-őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_95" = "5. szintű kitüntetés-őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_96" = "Rúnamániás őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_97" = "2017-es Diadalmas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_98" = "Cuki szarvas őrszem" tr "game_character_skin_displayname_SightWard_99" = "Szerelmes őrszem" tr "game_character_skin_displayname_Singed_1" = "Riot osztagos Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_2" = "Hextech Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_3" = "Szörfös Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_4" = "Őrült tudós Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_5" = "Megerősített Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_6" = "Havas nap Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_7" = "SSW Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_8" = "Fekete veszedelem Singed" tr "game_character_skin_displayname_Singed_9" = "Méhész Singed" tr "game_character_skin_displayname_Sion_1" = "Hextech Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_10" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_11" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_12" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_13" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_2" = "Barbár Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_3" = "Favágó Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_4" = "Harcedzett Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_5" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_6" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_7" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_8" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sion_9" = "Mecha zéró Sion" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_1" = "Harcos hercegnő Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_10" = "Pizzafutár Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_11" = "Pizzafutár Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_12" = "Pizzafutár Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_13" = "Pizzafutár Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_14" = "Pizzafutár Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_15" = "Pizzafutár Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_16" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_17" = "Hóvihar Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_18" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_19" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_2" = "Lenyűgöző Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_20" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_21" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_22" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_23" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_24" = "Vérhold Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_3" = "Vadásznő Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_4" = "Bandita Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_5" = "PAX Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_6" = "Hóvihar Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_7" = "Őrző Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_8" = "Diadalmas Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Sivir_9" = "Neo PAX Sivir" tr "game_character_skin_displayname_Skarner_1" = "Sivatagi veszedelem Skarner" tr "game_character_skin_displayname_Skarner_2" = "Földrúna Skarner" tr "game_character_skin_displayname_Skarner_3" = "Alfa csatagép Skarner" tr "game_character_skin_displayname_Skarner_4" = "Sivatagi Skarner" tr "game_character_skin_displayname_Sona_1" = "Múzsa Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_10" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_11" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_12" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_13" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_14" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_15" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_2" = "Pentakill Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_3" = "Csendes éj Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_4" = "Kucsin Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_5" = "Játéktermi Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_6" = "DJ Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_7" = "Tüneményes Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_8" = "Kucsin Sona" tr "game_character_skin_displayname_Sona_9" = "Odüsszeia Sona" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_1" = "Erdei nimfa Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_10" = "Téli csoda Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_11" = "Téli csoda Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_12" = "Téli csoda Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_13" = "Téli csoda Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_14" = "Téli csoda Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_2" = "Isteni Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_3" = "Mennyei Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_4" = "Kaszás Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_5" = "Banánrend Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_6" = "Program Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_7" = "Csillagőrző Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_8" = "Pizsamás őrző Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Soraka_9" = "Téli csoda Soraka" tr "game_character_skin_displayname_Swain_1" = "Északi front Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_10" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_2" = "Bilgewateri Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_3" = "Zsarnok Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_4" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_5" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_6" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_7" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_8" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Swain_9" = "Sárkánymester Swain" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_1" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_2" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_3" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_4" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_5" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_6" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Sylas_7" = "Holdlidérc Sylas" tr "game_character_skin_displayname_Syndra_1" = "Igazságosztó Syndra" tr "game_character_skin_displayname_Syndra_2" = "Atlantiszi Syndra" tr "game_character_skin_displayname_Syndra_3" = "Káró dáma Syndra" tr "game_character_skin_displayname_Syndra_4" = "Havas nap Syndra" tr "game_character_skin_displayname_Syndra_5" = "SKT T1 Syndra" tr "game_character_skin_displayname_Syndra_6" = "Csillagőrző Syndra" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_1" = "Főszakács Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_2" = "Urf Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_3" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_4" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_5" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_6" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_7" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_8" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_TahmKench_9" = "Érmecsászár Tahm Kench" tr "game_character_skin_displayname_Taliyah_1" = "Freljordi Taliyah" tr "game_character_skin_displayname_Taliyah_2" = "SSG Taliyah" tr "game_character_skin_displayname_Talon_1" = "Renegát Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_10" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_11" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_12" = "Állhatatos Kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_13" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_14" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_15" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_16" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_17" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_18" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_19" = "Állhatatos kard Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_2" = "Sötét elit Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_3" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_4" = "SSW Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_5" = "Vérhold Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_6" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_7" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_8" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Talon_9" = "Sárkánypenge Talon" tr "game_character_skin_displayname_Taric_1" = "Smaragdzöld Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_2" = "Ötödkori páncélos Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_3" = "Vérkő Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_4" = "Medencés buli Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_5" = "Medencés buli Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_6" = "Medencés buli Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_7" = "Medencés buli Taric" tr "game_character_skin_displayname_Taric_8" = "Medencés buli Taric" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_1" = "Kis krampusz Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_10" = "Húsvéti nyuszi Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_11" = "Húsvéti nyuszi Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_12" = "Húsvéti nyuszi Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_13" = "Húsvéti nyuszi Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_14" = "Kisördög Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_15" = "Elit alakulat Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_16" = "Elit alakulat Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_17" = "Elit alakulat Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_18" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_19" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_2" = "Felderítő Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_20" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_21" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_22" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_23" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_24" = "Méhmo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_3" = "Borz Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_4" = "Űrhajós Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_5" = "Húsvéti nyuszi Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_6" = "Szuper Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_7" = "Panda Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_8" = "Elit alakulat Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Teemo_9" = "Húsvéti nyuszi Teemo" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_1" = "Mélytengeri Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_10" = "Párbajhős Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_11" = "Párbajhős Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_12" = "Világbajnok Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_2" = "Világbajnok Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_3" = "Vérhold Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_4" = "SSW Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_5" = "Sötét csillag Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_6" = "Párbajhős Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_7" = "Párbajhős Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_8" = "Párbajhős Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Thresh_9" = "Párbajhős Thresh" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_1" = "Riotlány Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_10" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_11" = "Bűbájos Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_12" = "Elit alakulat Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_13" = "Elit alakulat Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_14" = "Elit alakulat Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_15" = "Elit alakulat Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_16" = "Elit alakulat Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_17" = "Elit alakulat Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_18" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_19" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_2" = "Kedves krampusz Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_20" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_21" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_22" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_23" = "Sárkányidomár Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_24" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_25" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_26" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_27" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_28" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_29" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_3" = "Tűzoltó Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_30" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_31" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_32" = "Démonka Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_4" = "Gerilla Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_5" = "Kalóz Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_6" = "Rakétalány Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_7" = "Punk rakétalány Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_8" = "Punk rakétalány Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Tristana_9" = "Punk rakétalány Tristana" tr "game_character_skin_displayname_Trundle_1" = "Ütőjátékos Trundle" tr "game_character_skin_displayname_Trundle_2" = "Szemétdomb Trundle" tr "game_character_skin_displayname_Trundle_3" = "Tradicionális Trundle" tr "game_character_skin_displayname_Trundle_4" = "Zsernyák Trundle" tr "game_character_skin_displayname_Trundle_5" = "Világpusztító Trundle" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_1" = "Hegylakó Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_2" = "Tryndamere király" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_3" = "Viking Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_4" = "Démonpenge Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_5" = "Szultán Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_6" = "Hódító Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_7" = "Rémálom Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_8" = "Szörnyvadász Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_Tryndamere_9" = "Vegytech Tryndamere" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_1" = "PAX Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_10" = "Vérhold Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_11" = "Pulzustűz Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_2" = "Kőr bubi Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_3" = "A nagyszerű Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_4" = "Tangó Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_5" = "Párbajhős Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_6" = "Muskétás Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_7" = "Alvilági Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_8" = "Piros lap Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_TwistedFate_9" = "Zsebmetsző Twisted Fate" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_1" = "Bandavezér Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_10" = "Elit alakulat Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_11" = "Elit alakulat Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_12" = "Jégkirály Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_13" = "Jégkirály Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_14" = "Jégkirály Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_15" = "Jégkirály Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_16" = "Jégkirály Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_17" = "Jégkirály Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_2" = "Whistleri Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_3" = "Középkori Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_4" = "Gengszter Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_5" = "Vandál Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_6" = "Zsebmetsző Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_7" = "SSW Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_8" = "Elit alakulat Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Twitch_9" = "Elit alakulat Twitch" tr "game_character_skin_displayname_Udyr_1" = "Feketeöves Udyr" tr "game_character_skin_displayname_Udyr_2" = "Legfőbb Udyr" tr "game_character_skin_displayname_Udyr_3" = "Lélekőr Udyr" tr "game_character_skin_displayname_Udyr_4" = "Semmiképp sem Udyr" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_1" = "IGAZSÁGOSZTÓ" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_2" = "MECHA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_3" = "TENGERI VADÁSZ" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_4" = "MECHA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_5" = "MECHA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_6" = "MECHA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_7" = "VÉRHOLD" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Aatrox_8" = "VÉRHOLD TEKINTÉLY KIADÁS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_1" = "PÁRBAJHŐS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_10" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_11" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_12" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_13" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_14" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_15" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_16" = "ODÜSSZEIA" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_2" = "PROJEKT:" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_3" = "VÉRHOLD" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_4" = "PÁRBAJHŐS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_5" = "PÁRBAJHŐS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_6" = "PÁRBAJHŐS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_7" = "PÁRBAJHŐS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_8" = "PÁRBAJHŐS" tr "game_character_skin_displayname_upper_short_Yasuo_9" = "ÉJHOZÓ" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_1" = "Hatalmas gonosz Rákgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_10" = "Párbajhős Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_11" = "Párbajhős Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_12" = "Párbajhős Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_13" = "Párbajhős Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_14" = "Párbajhős Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_2" = "Hentes Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_3" = "Csatagép Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_4" = "Csatagép Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_5" = "Csatagép Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_6" = "Csatagép Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_7" = "Csatagép Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_8" = "Csatagép Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Urgot_9" = "Párbajhős Urgot" tr "game_character_skin_displayname_Varus_1" = "Rozsdakristály Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_2" = "Fényív Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_3" = "Sarkvidéki Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_4" = "Szívvadász Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_5" = "Sebesnyíl Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_6" = "Sötét csillag Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_7" = "Uralkodó Varus" tr "game_character_skin_displayname_Varus_8" = "Uralkodó Varus" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_1" = "Védelmező Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_10" = "Lélekvadász Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_11" = "PROJEKT: Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_12" = "Tűzijáték Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_13" = "Tűzijáték Vayne (Tekintély kiadás)" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_2" = "Arisztokrata Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_3" = "Sárkányölő Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_4" = "Szívvadász Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_5" = "SKT T1 Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_6" = "Fényív Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_7" = "Káosz Sárkányölő Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_8" = "Káosz Sárkányölő Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Vayne_9" = "Káosz Sárkányölő Vayne" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_1" = "Fehér mágus Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_10" = "Elit alakulat Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_11" = "Elit alakulat Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_12" = "Elit alakulat Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_2" = "Curlingező Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_3" = "Szürkeszakáll Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_4" = "Kobold Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_5" = "Von Veigar báró" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_6" = "Előkelő gazember Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_7" = "Gonosz Mikulás Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_8" = "Főellenség Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Veigar_9" = "Elit alakulat Veigar" tr "game_character_skin_displayname_Velkoz_1" = "Csatagép Vel'Koz" tr "game_character_skin_displayname_Velkoz_2" = "Fényív Vel'Koz" tr "game_character_skin_displayname_Velkoz_3" = "Semmiképp sem Vel'koz" tr "game_character_skin_displayname_Vi_1" = "Neoncsapás Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_10" = "Rendőrtiszt Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_11" = "PROJEKT: Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_12" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_13" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_14" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_15" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_16" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_17" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_18" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_19" = "Szívtipró Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_2" = "Rendőrtiszt Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_3" = "Megnyerő Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_4" = "Démon Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_5" = "Hódító Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_6" = "Rendőrtiszt Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_7" = "Rendőrtiszt Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_8" = "Rendőrtiszt Vi" tr "game_character_skin_displayname_Vi_9" = "Rendőrtiszt Vi" tr "game_character_skin_displayname_Viktor_1" = "Tiszta gép Viktor" tr "game_character_skin_displayname_Viktor_2" = "Prototípus Viktor" tr "game_character_skin_displayname_Viktor_3" = "Teremtő Viktor" tr "game_character_skin_displayname_Viktor_4" = "Halálra felesküdött Viktor" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_1" = "Vladimir gróf" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_10" = "Sötét mélység Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_11" = "Sötét mélység Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_12" = "Sötét mélység Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_13" = "Sötét mélység Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_2" = "Vladimir márki" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_3" = "Nosferatu Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_4" = "Vandál Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_5" = "Vérúr Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_6" = "Lélekszívó Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_7" = "Egyetemista Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_8" = "Sötét mélység Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Vladimir_9" = "Sötét mélység Vladimir" tr "game_character_skin_displayname_Volibear_1" = "Mennydörgés ura Volibear" tr "game_character_skin_displayname_Volibear_2" = "Északi vihar Volibear" tr "game_character_skin_displayname_Volibear_3" = "Rúnaőr Volibear" tr "game_character_skin_displayname_Volibear_4" = "Volibear kapitány" tr "game_character_skin_displayname_Volibear_5" = "El Dobó Volibear" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_1" = "Szürke Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_10" = "Holdőrző Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_11" = "Holdőrző Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_12" = "Holdőrző Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_13" = "Holdőrző Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_14" = "Holdőrző Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_15" = "Holdőrző Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_2" = "Urf, a lamantin" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_3" = "Ordas farkas Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_4" = "Tundravadász Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_5" = "Megvadult Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_6" = "Lángnyelv Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_7" = "Hiéna Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_8" = "Martalóc Warwick" tr "game_character_skin_displayname_Warwick_9" = "Urfwick" tr "game_character_skin_displayname_Xayah_1" = "Kozmikus alkony Xayah" tr "game_character_skin_displayname_Xayah_2" = "Tüneményes Xayah" tr "game_character_skin_displayname_Xayah_3" = "SSG Xayah" tr "game_character_skin_displayname_Xerath_1" = "Rúnaszülött Xerath" tr "game_character_skin_displayname_Xerath_2" = "Csatagép Xerath" tr "game_character_skin_displayname_Xerath_3" = "Felperzselt föld Xerath" tr "game_character_skin_displayname_Xerath_4" = "Sivatagi Xerath" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_1" = "Kommandós Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_10" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_11" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_12" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_13" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_14" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_15" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_16" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_17" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_18" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_19" = "Sárkányölő Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_2" = "Birodalmi Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_20" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_21" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_22" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_23" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_24" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_25" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_26" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_3" = "Viscero Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_4" = "Szárnyas huszár Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_5" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_6" = "Titkosügynök Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_7" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_8" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_XinZhao_9" = "Hódító Xin Zhao" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_1" = "Párbajhős Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_10" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_11" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_12" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_13" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_14" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_15" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_16" = "Odüsszeia Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_2" = "PROJEKT: Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_3" = "Vérhold Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_4" = "Párbajhős Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_5" = "Párbajhős Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_6" = "Párbajhős Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_7" = "Párbajhős Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_8" = "Párbajhős Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yasuo_9" = "Éjhozó Yasuo" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_1" = "Sírásó Yorick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_10" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_11" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_2" = "Pentakill Yorick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_3" = "Fényív Yorick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_4" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_5" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_6" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_7" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_8" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yorick_9" = "Miaúrick" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_1" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_10" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_2" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_3" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_4" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_5" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_6" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_7" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_8" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Yuumi_9" = "Csata Yuumi igazgatónő" tr "game_character_skin_displayname_Zac_1" = "Csodafegyver Zac" tr "game_character_skin_displayname_Zac_2" = "Medencés buli Zac" tr "game_character_skin_displayname_Zac_3" = "Édes Zac" tr "game_character_skin_displayname_Zac_4" = "Édes Zac" tr "game_character_skin_displayname_Zac_5" = "Édes Zac" tr "game_character_skin_displayname_Zac_6" = "SKT T1 Zac" tr "game_character_skin_displayname_Zed_1" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_10" = "Világbajnok Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_11" = "Halálra felesküdött Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_12" = "Világbajnok Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_13" = "Galaktikus vadász Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_2" = "SKT T1 Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_3" = "PROJEKT: Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_4" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_5" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_6" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_7" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_8" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Zed_9" = "Sokkpenge Zed" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_1" = "Őrült tudós Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_10" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_11" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_12" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_13" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_2" = "Ziggs őrnagy" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_3" = "Medencés buli Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_4" = "Havas nap Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_5" = "Főmágus Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_6" = "Csatarobot Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_7" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_8" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Ziggs_9" = "Odüsszeia Ziggs" tr "game_character_skin_displayname_Zilean_1" = "Mikulás Zilean" tr "game_character_skin_displayname_Zilean_2" = "Hippi Zilean" tr "game_character_skin_displayname_Zilean_3" = "Shurima-sivatagi Zilean" tr "game_character_skin_displayname_Zilean_4" = "Időgép Zilean" tr "game_character_skin_displayname_Zilean_5" = "Vérhold Zilean" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_1" = "Kibernetikus Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_2" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_3" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_4" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_5" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_6" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_7" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zoe_8" = "Medencés buli Zoe" tr "game_character_skin_displayname_Zyra_1" = "Futótűz Zyra" tr "game_character_skin_displayname_Zyra_2" = "Kísérteties Zyra" tr "game_character_skin_displayname_Zyra_3" = "SKT T1 Zyra" tr "game_character_skin_displayname_Zyra_4" = "Sárkánybűvölő Zyra" tr "game_character_skin_featurestext_Ezreal_5" = "" tr "game_character_skin_featurestext_Lux_7" = "" tr "game_character_skin_featurestext_MissFortune_16" = "" tr "game_character_skin_featurestext_Sona_6" = "" tr "game_character_skin_featurestext_Udyr_3" = "" tr "game_character_tips_Ahri" = "" tr "game_character_tips_Akali" = "" tr "game_character_tips_Alistar" = "" tr "game_character_tips_AlZaharVoidling" = "" tr "game_character_tips_Amumu" = "" tr "game_character_tips_AncientGolem" = "" tr "game_character_tips_Anivia" = "" tr "game_character_tips_AniviaEgg" = "(Hamarosan)" tr "game_character_tips_Annie" = "" tr "game_character_tips_Ashe" = "" tr "game_character_tips_AurelionSol" = "" tr "game_character_tips_Averdrian" = "(Hamarosan)" tr "game_character_tips_Azir" = "" tr "game_character_tips_Bard" = "" tr "game_character_tips_Blitzcrank" = "" tr "game_character_tips_Blue_Minion_Basic" = "" tr "game_character_tips_Blue_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_tips_Blue_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_tips_Blue_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_tips_blueDragon" = "" tr "game_character_tips_Brand" = "" tr "game_character_tips_Braum" = "" tr "game_character_tips_Caitlyn" = "" tr "game_character_tips_Camille" = "" tr "game_character_tips_Cassiopeia" = "" tr "game_character_tips_ChaosInhibitor" = "" tr "game_character_tips_ChaosInhibitor_D" = "" tr "game_character_tips_ChaosNexus" = "" tr "game_character_tips_ChaosShop" = "" tr "game_character_tips_Chogath" = "" tr "game_character_tips_Corki" = "" tr "game_character_tips_Darius" = "" tr "game_character_tips_Diana" = "" tr "game_character_tips_Dragon" = "" tr "game_character_tips_Draven" = "" tr "game_character_tips_DrMundo" = "" tr "game_character_tips_Ekko" = "" tr "game_character_tips_Elise" = "" tr "game_character_tips_Evelynn" = "" tr "game_character_tips_Ezreal" = "" tr "game_character_tips_Fiddlesticks" = "" tr "game_character_tips_Fiora" = "" tr "game_character_tips_Fizz" = "" tr "game_character_tips_Galio" = "" tr "game_character_tips_Gangplank" = "" tr "game_character_tips_Garen" = "" tr "game_character_tips_Ghast" = "" tr "game_character_tips_GiantWolf" = "" tr "game_character_tips_Gnar" = "" tr "game_character_tips_GnarBig" = "" tr "game_character_tips_Golem" = "" tr "game_character_tips_Gragas" = "" tr "game_character_tips_Graves" = "" tr "game_character_tips_H28QApexTurret" = "" tr "game_character_tips_Hecarim" = "" tr "game_character_tips_Heimerdinger" = "" tr "game_character_tips_HeimerdingerQ" = "(Hamarosan)" tr "game_character_tips_Illaoi" = "" tr "game_character_tips_Irelia" = "" tr "game_character_tips_Ivern" = "" tr "game_character_tips_Janna" = "" tr "game_character_tips_JarvanIV" = "" tr "game_character_tips_Jax" = "" tr "game_character_tips_Jayce" = "" tr "game_character_tips_Jhin" = "" tr "game_character_tips_Jinx" = "" tr "game_character_tips_Kaisa" = "" tr "game_character_tips_Kalista" = "" tr "game_character_tips_Karma" = "" tr "game_character_tips_Karthus" = "" tr "game_character_tips_Kassadin" = "" tr "game_character_tips_Katarina" = "" tr "game_character_tips_Kayle" = "" tr "game_character_tips_Kayn" = "" tr "game_character_tips_Kennen" = "" tr "game_character_tips_Khazix" = "" tr "game_character_tips_Kindred" = "" tr "game_character_tips_Kled" = "" tr "game_character_tips_KogMaw" = "" tr "game_character_tips_Leblanc" = "" tr "game_character_tips_LeeSin" = "" tr "game_character_tips_Leona" = "" tr "game_character_tips_LesserWraith" = "" tr "game_character_tips_Lissandra" = "" tr "game_character_tips_Lizard" = "" tr "game_character_tips_LizardElder" = "" tr "game_character_tips_Lucian" = "" tr "game_character_tips_Lulu" = "" tr "game_character_tips_Lux" = "" tr "game_character_tips_Malphite" = "" tr "game_character_tips_Malzahar" = "" tr "game_character_tips_MalzaharVoidling" = "" tr "game_character_tips_Maokai" = "" tr "game_character_tips_MasterYi" = "" tr "game_character_tips_MissFortune" = "" tr "game_character_tips_MonkeyKing" = "" tr "game_character_tips_Mordekaiser" = "" tr "game_character_tips_Morgana" = "" tr "game_character_tips_Nami" = "" tr "game_character_tips_Nasus" = "" tr "game_character_tips_Nautilus" = "" tr "game_character_tips_Neeko" = "" tr "game_character_tips_Nidalee" = "" tr "game_character_tips_Nocturne" = "" tr "game_character_tips_Nunu" = "" tr "game_character_tips_OdinBlueSuperminion" = "" tr "game_character_tips_OdinNeutralGuardian" = "" tr "game_character_tips_OdinRedSuperminion" = "" tr "game_character_tips_OdinShrine" = "" tr "game_character_tips_Olaf" = "" tr "game_character_tips_OrderInhibitor" = "" tr "game_character_tips_OrderInhibitor_D" = "" tr "game_character_tips_OrderNexus" = "" tr "game_character_tips_OrderShop" = "" tr "game_character_tips_Orianna" = "" tr "game_character_tips_Orianna_noBall" = "" tr "game_character_tips_Ornn" = "" tr "game_character_tips_Pantheon" = "" tr "game_character_tips_Poppy" = "" tr "game_character_tips_PracticeTool_TargetDummy" = "" tr "game_character_tips_Pyke" = "" tr "game_character_tips_Quinn" = "" tr "game_character_tips_RabidWolf" = "" tr "game_character_tips_Rakan" = "" tr "game_character_tips_Rammus" = "" tr "game_character_tips_Red_Minion_Basic" = "" tr "game_character_tips_Red_Minion_MechCannon" = "" tr "game_character_tips_Red_Minion_MechMelee" = "" tr "game_character_tips_Red_Minion_Wizard" = "" tr "game_character_tips_redDragon" = "" tr "game_character_tips_RekSai" = "" tr "game_character_tips_Renekton" = "" tr "game_character_tips_Rengar" = "" tr "game_character_tips_Riven" = "" tr "game_character_tips_Rumble" = "" tr "game_character_tips_Ryze" = "" tr "game_character_tips_Sejuani" = "" tr "game_character_tips_Shaco" = "" tr "game_character_tips_Shen" = "" tr "game_character_tips_Shyvana" = "" tr "game_character_tips_SightWard" = "" tr "game_character_tips_Singed" = "" tr "game_character_tips_Sion" = "" tr "game_character_tips_Sivir" = "" tr "game_character_tips_Skarner" = "" tr "game_character_tips_Sona" = "" tr "game_character_tips_Soraka" = "" tr "game_character_tips_SummonerBeacon" = "" tr "game_character_tips_Swain" = "" tr "game_character_tips_Sylas" = "" tr "game_character_tips_Syndra" = "" tr "game_character_tips_TahmKench" = "" tr "game_character_tips_Taliyah" = "" tr "game_character_tips_Talon" = "" tr "game_character_tips_Taric" = "" tr "game_character_tips_Teemo" = "" tr "game_character_tips_Thresh" = "" tr "game_character_tips_Tristana" = "" tr "game_character_tips_Trundle" = "" tr "game_character_tips_Tryndamere" = "" tr "game_character_tips_TwistedFate" = "" tr "game_character_tips_TwistedLizardElder" = "" tr "game_character_tips_Twitch" = "" tr "game_character_tips_Udyr" = "" tr "game_character_tips_Urf" = "" tr "game_character_tips_Urgot" = "" tr "game_character_tips_Varus" = "" tr "game_character_tips_Vayne" = "" tr "game_character_tips_Veigar" = "" tr "game_character_tips_Velkoz" = "" tr "game_character_tips_Vi" = "" tr "game_character_tips_Viktor" = "" tr "game_character_tips_Vladimir" = "" tr "game_character_tips_Volibear" = "" tr "game_character_tips_Warwick" = "" tr "game_character_tips_Wolf" = "" tr "game_character_tips_Worm" = "" tr "game_character_tips_Wraith" = "" tr "game_character_tips_WriggleLantern" = "" tr "game_character_tips_Xayah" = "" tr "game_character_tips_Xerath" = "" tr "game_character_tips_XinZhao" = "" tr "game_character_tips_Yasuo" = "" tr "game_character_tips_Yorick" = "" tr "game_character_tips_YoungLizard" = "" tr "game_character_tips_Zac" = "" tr "game_character_tips_Zed" = "" tr "game_character_tips_Ziggs" = "" tr "game_character_tips_Zilean" = "" tr "game_character_tips_Zoe" = "" tr "game_character_tips_Zyra" = "" tr "game_character_tips_ZyraGraspingPlant" = "" tr "game_character_tips_ZyraSeed" = "" tr "game_character_tips_ZyraThornPlant" = "" tr "game_character_UI_tooltip_Kayn_Assassin_cooldown" = "Árnyak orgyilkosa
    Még nem vagy elég erős ahhoz, hogy az árnyak orgyilkosává válj. Várd ki a töltési időt, majd térj vissza az idézői platformra, ahol átalakulhatsz.
    " tr "game_character_UI_tooltip_Kayn_Assassin_ready" = "Árnyak orgyilkosa
    Rhaast, a darkin elpusztul, te pedig Mesteri szintű árnyak orgyilkosává válsz, ami a következő változásokkal jár:
    • Bónusz varázssebzést okozol a harc első néhány másodpercében
    • A Pengeösvény késleltetése során nagyobb a hatótávolságod és mozoghatsz
    • Bónusz mozgási sebesség és immunitás a lassításokra a tereptárgyakban
    • A Betolakodó árnyék hatótávolsága (belépéskor és kilépéskor is) nagyobb

    A használatához a csapatod idézői platformján kell állnod.
    " tr "game_character_UI_tooltip_Kayn_Slayer_cooldown" = "Darkin
    Még nem vagy elég erős ahhoz, hogy darkinná válj. Várd ki a töltési időt, majd térj vissza az idézői platformra, ahol átalakulhatsz.
    " tr "game_character_UI_tooltip_Kayn_Slayer_ready" = "Darkin
    Végleg átveszed az irányítást a törékeny halandó, Kayn felett, és a rettegett darkinná változol, ami a következőkkel jár:
    • Életerőként visszanyered a hősöknek a képességeiddel okozott sebzés egy részét
    • A Kaszasuhintás a maximális életerővel arányos sebzést okoz
    • A Pengeösvény mostantól a levegőbe is löki a célpontokat
    • A Betolakodó árnyék a maximális életerővel arányos sebzést okoz, és gyógyít téged.

    A használatához a csapatod idézői platformján kell állnod.
    " tr "game_character_UI_tooltip_Kayn_transform_meter" = "A darkin kaszaErősebbé válsz az ellenséges hősök megsebzésekor. Ha feltöltődik, Kayn eldöntheti, hogy az Árnyak orgyilkosaként vagy rettegett darkinként folytatja a játékot." tr "game_character_UI_tooltip_MissFortune_16_Gear_toggleButton" = "A forrásnál válthatsz a fegyverek között." tr "game_chat_AllStars_Brazil" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Brazília álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_China" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Kína álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_Europe" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Európa álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_Generic" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) alig várja az álomcsapatok összecsapását a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_Korea" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Korea álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_LMS" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) az LMS álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_NA" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Észak-Amerika álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_SEA" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Délkelet-Ázsia álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_AllStars_Turkey" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) Törökország álomcsapatának szurkol a 2017-es All-Star gálán!" tr "game_chat_command_help" = "Ha további információkra van szükséged, írd be a /help [parancs] karakterláncot. Például: /help /note" tr "game_chat_command_help_dance" = "/dance vagy /d – A karaktered táncolni kezd" tr "game_chat_command_help_fullmute" = "/fullmute [játékos] – Blokkolja a játékos összes, játékmenettel kapcsolatos pingjeit és csevegését ebben a játékban. Lásd még: /mutefull" tr "game_chat_command_help_ignore" = "/ignore [játékos] – Blokkolja a játékos csevegőüzeneteit és pingjeit az aktuális játékban. Lásd még: /mute" tr "game_chat_command_help_joke" = "/joke vagy /j – A karaktered elmond egy viccet" tr "game_chat_command_help_laugh" = "/laugh vagy /l – A karaktered felnevet" tr "game_chat_command_help_mute" = "/mute [játékos] – Blokkolja a játékos csevegőüzeneteit és pingjeit az aktuális játékban." tr "game_chat_command_help_muteping" = "/muteping [játékos] – Blokkolja a játékos játékmenettel kapcsolatos pingjeit ebben a játékban. Lásd még: /pingmute" tr "game_chat_command_help_nosurrender" = "/nosurrender vagy /noff – Szavazás az ellen, hogy a csapatod feladja a harcot" tr "game_chat_command_help_note" = "/note vagy /n [üzenet] – A beírt jegyzetet a MyNotes.txt fájlban tárolja" tr "game_chat_command_help_reply" = "/reply vagy /r – Válasz a legutóbbi személyes üzenetre, amely a barátok listáján szereplő egyik játékostól érkezett" tr "game_chat_command_help_surrender" = "/surrender vagy /ff – Szavazás kezdeményezése arról, hogy a csapatod feladja-e a játékot" tr "game_chat_command_help_taunt" = "/taunt vagy /t – A karaktered kigúnyol egy másik hőst" tr "game_chat_command_help_unknown" = "Ismeretlen parancs." tr "game_chat_command_help_whisper" = "/whisper vagy /w [játékos] – Személyes üzenet küldése egy, a barátok listáján szereplő játékosnak." tr "game_chat_known_commands" = "Elérhető parancsok: /surrender /nosurrender /note /mute /w /r /laugh /joke /dance /taunt" tr "game_chat_message_BossTeemoSpawnTaunt1" = "Kisördög (Teemo): Hogy micsoda?! A szolgáim még nem pusztítottak el?" tr "game_chat_message_BossTeemoSpawnTaunt2" = "Kisördög (Teemo): Úgy tűnik, hogy nekem kell megtennem, SAJÁT KEZŰLEG!" tr "game_chat_message_DarkStarMVPEnemyColor" = "A győztes csapat legértékesebb játékosa: @SubA@ @SubB@ ponttal!" tr "game_chat_message_DarkStarMVPFriendlyColor" = "A győztes csapat legértékesebb játékosa: @SubA@ @SubB@ ponttal!" tr "game_chat_message_EndOfRound1" = "
    Véget ért az első forduló!" tr "game_chat_message_ODYSSEY_IntroToChanneling" = "Vásároljatok tárgyakat, aztán gyűljetek Ora Bot köré a következő csata elindításához!" tr "game_chat_message_Round1_AttackingTeam" = "Rombold le az ellenfél nexusát, amilyen gyorsan csak tudod! (Legfeljebb 20 perc áll rendelkezésre.)" tr "game_chat_message_Round1_DefendingTeam" = "Védd a nexusodat, ameddig csak lehet! (Legfeljebb 20 perc áll rendelkezésre.)" tr "game_chat_message_Round1of2" = "
    2/1. forduló" tr "game_chat_message_Round2_AttackingTeam" = "Ha gyorsabban romboljátok le a nexust, mint az ellenfél tette, megnyeritek a meccset!" tr "game_chat_message_Round2_DefendingTeam" = "Ha tovább tudjátok védeni a nexusotokat, mint az ellenfél, megnyeritek a meccset!" tr "game_chat_message_Round2of2" = "
    2/2. forduló" tr "game_chat_message_StarGuardian_IntroToChanneling" = "Ideje tárgyakat vásárolni, hogy aztán a csillagfény megidézésével kezdetét vehesse a csata!" tr "game_chat_message_StarGuardian_LoweringBarrier" = "Csillagőrzőpajzs leengedése @SubA@ másodpercen belül" tr "game_chat_message_StarGuardian_LoweringBarrier_singular" = "Csillagőrzőpajzs leengedése @SubA@ másodpercen belül" tr "game_chat_message_TimeToBeat" = "Megdöntendő idő:" tr "game_chat_msi_fandom_enemy" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) a(z) {{@SubB@}} {{@SubA@}} bajnokot támogatja az MSI rajongói háborúban!" tr "game_chat_msi_fandom_friendly" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) a(z) {{@SubB@}} {{@SubA@}} bajnokot támogatja az MSI rajongói háborúban!" tr "game_chat_note_message" = "MyNotes.txt jegyzet felírva: " tr "game_chat_note_no_notes" = "Nincs megadva jegyzet a /note parancs számára." tr "game_chat_Perk_Replacement" = "A @SourcePerk@ rúnád helyett @ResultingPerk@ rúnát kaptál" tr "game_chat_ProjectMode17_OverchargeKill1" = "TÚLTÖLTVE: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) elpusztította @PlayerBName@ (@PlayerBChamp@) játékost!" tr "game_chat_ProjectMode17_OverchargeKill2" = "TÚLTÖLTVE: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) törölte @PlayerBName@ (@PlayerBChamp@) játékost!" tr "game_chat_ProjectMode17_OverchargeKill3" = "TÚLTÖLTVE: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) megsemmisítette @PlayerBName@ (@PlayerBChamp@) játékost!" tr "game_chat_ProjectMode17_OverchargeKill4" = "TÚLTÖLTVE: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) megszüntette @PlayerBName@ (@PlayerBChamp@) játékost!" tr "game_chat_ProjectMode17_SurvivedOvercharge1" = "MEGMENEKÜLT: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) túlélte a vadászatot." tr "game_chat_ProjectMode17_SurvivedOvercharge2" = "MEGMENEKÜLT: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) kijátszotta a halált." tr "game_chat_ProjectMode17_SurvivedOvercharge3" = "MEGMENEKÜLT: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) túlélte a túltöltést." tr "game_chat_ProjectMode17_SurvivedOvercharge4" = "MEGMENEKÜLT: @PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) elkerülte a pusztulást." tr "game_chat_warning_DarkStarEnterArenaWarningAlly" = "Gyávák! Ha önszántatokból nem léptek be az arénába, erőszakhoz kell folyamodnunk." tr "game_chat_warning_DarkStarEnterArenaWarningEnemy" = "Az ellenfeleid reszketnek, de légy türelemmel, hamarosan kénytelenek lesznek belépni az arénába." tr "game_chat_Worlds_AFs" = "AFs" tr "game_chat_Worlds_ahq" = "ahq" tr "game_chat_Worlds_AV" = "AV" tr "game_chat_Worlds_C9" = "C9" tr "game_chat_Worlds_CHF" = "CHF" tr "game_chat_Worlds_CLG" = "CLG" tr "game_chat_Worlds_DIG" = "DIG" tr "game_chat_Worlds_DW" = "DW" tr "game_chat_Worlds_EDG" = "EDG" tr "game_chat_Worlds_fandom_enemy" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) nekik szurkol a 2017-es világbajnokságon: {{@SubA@}}" tr "game_chat_Worlds_fandom_friendly" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) nekik szurkol a 2017-es világbajnokságon: {{@SubA@}}" tr "game_chat_Worlds_FB" = "FB" tr "game_chat_Worlds_FLY" = "FLY" tr "game_chat_Worlds_FNC" = "FNC" tr "game_chat_Worlds_FW" = "FW" tr "game_chat_Worlds_G2" = "G2" tr "game_chat_Worlds_GAM" = "GAM" tr "game_chat_Worlds_GMB" = "GMB" tr "game_chat_Worlds_H2K" = "H2K" tr "game_chat_Worlds_HKA" = "HKA" tr "game_chat_Worlds_IG" = "IG" tr "game_chat_Worlds_IMT" = "IMT" tr "game_chat_Worlds_INF" = "INF" tr "game_chat_Worlds_KLG" = "KLG" tr "game_chat_Worlds_KLH" = "KLH" tr "game_chat_Worlds_kt" = "kt" tr "game_chat_Worlds_LGC" = "LGC" tr "game_chat_Worlds_LYN" = "LYN" tr "game_chat_Worlds_LZ" = "LZ" tr "game_chat_Worlds_M19" = "M19" tr "game_chat_Worlds_MSF" = "MSF" tr "game_chat_Worlds_NB" = "NB" tr "game_chat_Worlds_OMG" = "OMG" tr "game_chat_Worlds_oNe" = "oNe" tr "game_chat_Worlds_PNG" = "PNG" tr "game_chat_Worlds_RNG" = "RNG" tr "game_chat_Worlds_RPG" = "RPG" tr "game_chat_Worlds_SKT" = "SKT" tr "game_chat_Worlds_SNG" = "SNG" tr "game_chat_Worlds_SPY" = "SPY" tr "game_chat_Worlds_SS" = "SS" tr "game_chat_Worlds_SSG" = "SSG" tr "game_chat_Worlds_TSM" = "TSM" tr "game_chat_Worlds_UOL" = "UOL" tr "game_chat_Worlds_WE" = "WE" tr "game_chat_Worlds_YG" = "YG" tr "game_chatmessage_SwapSummonerSpell_Enemy" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) idézői varázslatot cserélt: @SubA@ helyett @SubB@" tr "game_chatmessage_SwapSummonerSpell_Friendly" = "@PlayerAName@ (@PlayerAChamp@) idézői varázslatot cserélt: @SubA@ helyett @SubB@" tr "game_cheats_chat_reset_countdown" = "Játék alaphelyzetbe állításáig hátralévő idő:" tr "game_cheats_chat_timeout_generalwarning" = "A gyakorlómód által megengedett meccsidőtartam végéhez közelítesz." tr "game_cheats_chat_timeout_warningone" = "A játék 5 perc múlva véget ér." tr "game_cheats_chat_timeout_warningtwo" = "A játék 1 perc múlva véget ér." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_cleardummies" = "Célbábuk eltávolítása@Hotkey@Eltávolítja az összes célbábut." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_incgameclock" = "Játékidő előretekerése 30 másodperccel@Hotkey@Hozzáad 30 másodpercet a játékból eltelt időhöz." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_incgold" = "Arany mennyiségének növelése@Hotkey@10 000 arannyal növeli a rendelkezésre álló aranymennyiséget." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_inclevel" = "Szintlépés@Hotkey@1-gyel növeli a hősöd szintjét." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_locklevel" = "Tapasztalati szint zárolása@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy gyűjthetsz-e további tapasztalati pontokat." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_resetcooldown" = "Töltési idők automatikus nullázása@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy rendszeres időközönként nullázódjon-e a varázslataid és aktív tárgyaid töltési ideje. A gomb használata időnként olyan hibákat eredményezhet, amelyek csak a gyakorlómódra és erre a gombra jellemzőek. Óvatosan gyakorolj." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_resetgame" = "Játék alaphelyzetbe állítása@Hotkey@Újraindítja a játékot, megtartva a kiválasztott hőst." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_resethp" = "Életerő automatikus visszatöltése@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy rendszeres időközönként visszatöltődjön-e az életerőd." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_resetpar" = "Mana / energia automatikus visszatöltése@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy rendszeres időközönként visszatöltődjön-e a hősöd mana- vagy energiatartaléka." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_revive" = "Újjáélesztés@Hotkey@Ha meghalt a hős, azonnal újjáéled a forrásnál." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawnallydummy" = "Szövetséges célbábu@Hotkey@Egy szövetséges célbábut helyez el a kijelölt ponton. Legfeljebb 4 lehet belőle a térképen." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawndragonair" = "Felhősárkány megidézése@Hotkey@Újjáéleszti az összes semleges szörnyet, és megidéz egy Felhősárkányt." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawndragonearth" = "Hegysárkány megidézése@Hotkey@Újjáéleszti az összes semleges szörnyet, és megidéz egy Hegysárkányt." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawndragonelder" = "Ősi Sárkány megidézése@Hotkey@Újjáéleszti az összes semleges szörnyet, és megidéz egy Ősi Sárkányt." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawndragonfire" = "Pokoli Sárkány megidézése@Hotkey@Újjáéleszti az összes semleges szörnyet, és megidéz egy Pokoli Sárkányt." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawndragonocean" = "Óceánsárkány megidézése@Hotkey@Újjáéleszti az összes semleges szörnyet, és megidéz egy Óceánsárkányt." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawnenemydummy" = "Ellenséges célbábu@Hotkey@Egy ellenséges célbábut helyez el a kijelölt ponton. Legfeljebb 4 lehet belőle a térképen." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawnjungle" = "Dzsungelszörnyek megidézése@Hotkey@Az összes semleges szörny újjáéled." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_spawnjungleplants" = "Dzsungelbeli növények megidézése@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy az összes dzsungelbeli növény újjáéledjen-e, valamint folyamatosan újratermelődjön-e." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_stacktear" = "Könnycseppjelzők@Hotkey@750/750." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_teleport" = "Teleport@Hotkey@Azonnal a kijelölt helyre viszi a hőst." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_toggleminions" = "Minionok megjelenése ki / be@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy megjelenjenek-e a csapatok minionjai." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_toggleturrets" = "Tornyok támadása ki / be@Hotkey@Kapcsoló, amellyel beállíthatod, hogy támadjanak-e a tornyok." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_turretinv" = "Sebezhetetlen tornyok@Hotkey@Kapcsoló, amellyel sebezhetetlenné tehetők a tornyok." tr "game_cheats_dynamic_tooltip_winthegame" = "A játék megnyerése@Hotkey@Elpusztítja az ellenfél nexusát." tr "game_cheats_floatingtext_cleardummies" = "Célbábuk eltávolítása" tr "game_cheats_floatingtext_incgameclock" = "Játékidő előretekerése 30 másodperccel" tr "game_cheats_floatingtext_incgold" = "Arany mennyiségének növelése" tr "game_cheats_floatingtext_inclevel" = "Szintlépés" tr "game_cheats_floatingtext_lockgamelevel" = "Játékbeli szint zárolása" tr "game_cheats_floatingtext_locklevel" = "Tapasztalati szint zárolása" tr "game_cheats_floatingtext_resetcooldown" = "Töltési idők automatikus nullázása" tr "game_cheats_floatingtext_resetgame" = "Játék alaphelyzetbe állítása" tr "game_cheats_floatingtext_resethp" = "Életerő automatikus visszatöltése" tr "game_cheats_floatingtext_resetpar" = "Mana / energia automatikus visszatöltése" tr "game_cheats_floatingtext_revive" = "Újjáéledés" tr "game_cheats_floatingtext_spawnallydummy" = "Szövetséges célbábu elhelyezése" tr "game_cheats_floatingtext_spawndragonair" = "Felhősárkány megidézése" tr "game_cheats_floatingtext_spawndragonearth" = "Hegysárkány megidézése" tr "game_cheats_floatingtext_spawndragonelder" = "Ősi Sárkány megidézése" tr "game_cheats_floatingtext_spawndragonfire" = "Pokoli Sárkány megidézése" tr "game_cheats_floatingtext_spawndragonocean" = "Óceánsárkány megidézése" tr "game_cheats_floatingtext_spawnenemydummy" = "Ellenséges célbábu elhelyezése" tr "game_cheats_floatingtext_spawnjungle" = "Dzsungeltáborok újjáélesztése" tr "game_cheats_floatingtext_spawnjungleplants" = "Dzsungelbeli növények megidézése" tr "game_cheats_floatingtext_stacktear" = "Teljesen feltöltve" tr "game_cheats_floatingtext_teleport" = "Teleport" tr "game_cheats_floatingtext_toggleminions" = "Minionok ki- és bekapcsolása" tr "game_cheats_floatingtext_toggleturrets" = "Torony támadásainak ki- és bekapcsolása" tr "game_cheats_floatingtext_turretinv" = "Sebezhetetlen tornyok" tr "game_cheats_floatingtext_winthegame" = "Az egyetlen esélyem, hogy lássam a győzelmi képernyőt" tr "game_cheats_tooltip_cleardummies" = "Célbábuk eltávolítása" tr "game_cheats_tooltip_incgameclock" = "Játékidő előretekerése 30 másodperccel" tr "game_cheats_tooltip_incgold" = "Arany mennyiségének növelése" tr "game_cheats_tooltip_inclevel" = "Szintlépés" tr "game_cheats_tooltip_locklevel" = "Tapasztalati szint zárolása" tr "game_cheats_tooltip_resetcooldown" = "Töltési idők automatikus nullázása" tr "game_cheats_tooltip_resetgame" = "Játék alaphelyzetbe állítása" tr "game_cheats_tooltip_resethp" = "Életerő automatikus visszatöltése" tr "game_cheats_tooltip_resetpar" = "Mana / energia automatikus visszatöltése" tr "game_cheats_tooltip_revive" = "Újjáéledés" tr "game_cheats_tooltip_spawnallydummy" = "Szövetséges célbábu elhelyezése" tr "game_cheats_tooltip_spawndragonair" = "Felhősárkány megidézése" tr "game_cheats_tooltip_spawndragonearth" = "Hegysárkány megidézése" tr "game_cheats_tooltip_spawndragonelder" = "Ősi Sárkány megidézése" tr "game_cheats_tooltip_spawndragonfire" = "Pokoli Sárkány megidézése" tr "game_cheats_tooltip_spawndragonocean" = "Óceánsárkány megidézése" tr "game_cheats_tooltip_spawnenemydummy" = "Ellenséges célbábu elhelyezése" tr "game_cheats_tooltip_spawnjungle" = "Dzsungeltáborok újjáélesztése" tr "game_cheats_tooltip_spawnjungleplants" = "Dzsungelbeli növények megidézése" tr "game_cheats_tooltip_stacktear" = "Könnycseppjelzők" tr "game_cheats_tooltip_teleport" = "Teleportálás a kurzorhoz" tr "game_cheats_tooltip_throwthegame" = "A játék feladása" tr "game_cheats_tooltip_toggleminions" = "Minionok megjelenésének ki- és bekapcsolása" tr "game_cheats_tooltip_toggleturrets" = "Tornyok támadásainak ki- és bekapcsolása" tr "game_cheats_tooltip_turretinv" = "Tornyok sebezhetetlenségének ki- és bekapcsolása" tr "game_cheats_tooltip_winthegame" = "A játék megnyerése" tr "game_console_chatcommand_advshader_1" = "advancedshader" tr "game_console_chatcommand_advshader_2" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_3" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_4" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_5" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_6" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_7" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_8" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_9" = "advs" tr "game_console_chatcommand_advshader_help" = "Lehetővé teszi egy speciális árnyékolási parancs futtatását. A paraméterek listájának megjelenítéséhez írd be a /help /advancedshader karakterláncot." tr "game_console_chatcommand_advshader_short" = "Lefuttat egy speciális árnyékolási parancsot." tr "game_console_chatcommand_advshader_usage" = "Használat: /advancedshader [experimental pointlights nopointlights reflect noreflect pl nop r nor]" tr "game_console_chatcommand_allchat_1" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_2" = "allchat" tr "game_console_chatcommand_allchat_3" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_4" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_5" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_6" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_7" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_8" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_9" = "all" tr "game_console_chatcommand_allchat_help" = "Egy mindkét csapat számára látható üzenetet küld. Alapértelmezésben a /all üzenetei le vannak tiltva; a Beállítások menüben tudod bekapcsolni." tr "game_console_chatcommand_allchat_short" = "Csevegés az összes játékossal." tr "game_console_chatcommand_allchat_usage" = "Használat: /all [üzenet]" tr "game_console_chatcommand_allcommands_1" = "allcommands" tr "game_console_chatcommand_allcommands_2" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_3" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_4" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_5" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_6" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_7" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_8" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_9" = "allcmds" tr "game_console_chatcommand_allcommands_help" = "Az összes lehetséges parancs megjelenítéséhez írd be a /allcommands parancsot." tr "game_console_chatcommand_allcommands_short" = "Megjeleníti az összes csevegőparancsot." tr "game_console_chatcommand_allcommands_usage" = "Használat: a /allcommands parancsot beírva megjelenítheted a csevegőparancsok teljes listáját." tr "game_console_chatcommand_allychat_usage" = "Használat: /ally [üzenet]" tr "game_console_chatcommand_anim_1" = "anim" tr "game_console_chatcommand_anim_2" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_3" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_4" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_5" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_6" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_7" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_8" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_9" = "ani" tr "game_console_chatcommand_anim_help" = "Lehetővé teszi egy animáció szimulálását a kliensen." tr "game_console_chatcommand_anim_short" = "Egy animációt indít el a kliensen." tr "game_console_chatcommand_anim_usage" = "Használat: /anim [esemény neve], például: /ani idle1" tr "game_console_chatcommand_announce_1" = "announce" tr "game_console_chatcommand_announce_2" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_3" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_4" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_5" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_6" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_7" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_8" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_9" = "ann" tr "game_console_chatcommand_announce_help" = "Közlemény szimulálása a kliensen." tr "game_console_chatcommand_announce_short" = "Egy közleményt indít el a kliensen." tr "game_console_chatcommand_announce_usage" = "Használat: /announce [Esemény neve] pl. /ann OnChampionPentaKill]" tr "game_console_chatcommand_botcheat_1" = "botcheat" tr "game_console_chatcommand_botcheat_2" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_3" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_4" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_5" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_6" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_7" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_8" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_9" = "." tr "game_console_chatcommand_botcheat_help" = "Több honosítási tesztet futtató csalás." tr "game_console_chatcommand_botcheat_short" = "MI csalás futtatása a kiszolgálón." tr "game_console_chatcommand_botcheat_usage" = "Használat: /loctest" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_1" = "togglechatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_2" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_3" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_4" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_5" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_6" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_7" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_8" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_9" = "chatfilter" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_disabled" = "Sértő kifejezések szűrése letiltva." tr "game_console_chatcommand_chatfilter_enabled" = "Sértő kifejezések szűrése engedélyezve." tr "game_console_chatcommand_chatfilter_help" = "A sértő kifejezések szűrőjének be- vagy kikapcsolása" tr "game_console_chatcommand_chatfilter_short" = "A sértő kifejezések megjelenítésének be- vagy kikapcsolása." tr "game_console_chatcommand_chatfilter_usage" = "Használat: /togglechatfilter" tr "game_console_chatcommand_cheat_1" = "cheat" tr "game_console_chatcommand_cheat_2" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_3" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_4" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_5" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_6" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_7" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_8" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_9" = "cht" tr "game_console_chatcommand_cheat_help" = "Speciális csalásparancs futtatása." tr "game_console_chatcommand_cheat_short" = "Csalásparancs futtatása." tr "game_console_chatcommand_cheat_usage" = "Használat: /cheat [csalásokkal kapcsolatos adatok]" tr "game_console_chatcommand_crit_1" = "crit" tr "game_console_chatcommand_crit_2" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_3" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_4" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_5" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_6" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_7" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_8" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_9" = "cr" tr "game_console_chatcommand_crit_help" = "A játékoson kritikus csapás animációját lejátszó csalás." tr "game_console_chatcommand_crit_short" = "Kritikus csapás animációjának lejátszása az aktuális karakteren." tr "game_console_chatcommand_crit_usage" = "Használat: /crit" tr "game_console_chatcommand_dance_1" = "dance" tr "game_console_chatcommand_dance_2" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_3" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_4" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_5" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_6" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_7" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_8" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_9" = "d" tr "game_console_chatcommand_dance_help" = "A hősöd táncolni kezd. Ez a parancs minden támadási vagy mozgási parancsot megszakít." tr "game_console_chatcommand_dance_short" = "A hősöd táncolni kezd." tr "game_console_chatcommand_dance_usage" = "Használat: a karaktered a /dance vagy a /d parancs megadásakor elkezd táncolni." tr "game_console_chatcommand_draw_1" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_2" = "drawing" tr "game_console_chatcommand_draw_3" = "dr" tr "game_console_chatcommand_draw_4" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_5" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_6" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_7" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_8" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_9" = "draw" tr "game_console_chatcommand_draw_help" = "Draws a debug circle at the specificed location." tr "game_console_chatcommand_draw_short" = "Draws a debug shape." tr "game_console_chatcommand_draw_usage" = "Usage: /draw x y z [circle|line|text] [red|blue|white|green] [duration] [size|x2 y2 z2|message]" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_1" = "remake" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_2" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_3" = "remake" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_4" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_5" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_6" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_7" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_8" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_9" = "terminate" tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_help" = "Szavazás indítása az újrajátszásról. A szavazás elindítására korlátozott idő áll rendelkezésre." tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_short" = "A játék újrajátszását eredményezi." tr "game_console_chatcommand_earlySurrender_usage" = "Használat: a /remake vagy a /terminate parancsot kell beírni a csevegésbe, ha támogatod az újrajátszást." tr "game_console_chatcommand_enemychat_1" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_2" = "enemychat" tr "game_console_chatcommand_enemychat_3" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_4" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_5" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_6" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_7" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_8" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_9" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_enemychat_help" = "A szövetséges csapatok által hallható üzenetet küld. " tr "game_console_chatcommand_enemychat_short" = "Csevegés kizárólag a szövetséges játékosokkal." tr "game_console_chatcommand_equalize_1" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_2" = "balance" tr "game_console_chatcommand_equalize_3" = "eq" tr "game_console_chatcommand_equalize_4" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_5" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_6" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_7" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_8" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_9" = "equalize" tr "game_console_chatcommand_equalize_help" = "Szavazást indít a játék kiegyenlítéséről. Ez csak akkor lehetséges, ha a csapatod szint és arany tekintetében is felülmúlja az ellenséges csapatot." tr "game_console_chatcommand_equalize_short" = "Kiegyenlíti a játékot." tr "game_console_chatcommand_equalize_usage" = "Használat: a /equalize vagy a /eq paranccsal szavazhatsz amellett, hogy az ellenség aranyat és tapasztalatot kapjon." tr "game_console_chatcommand_fullmute_1" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_2" = "mutefull" tr "game_console_chatcommand_fullmute_3" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_4" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_5" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_6" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_7" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_8" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_9" = "fullmute" tr "game_console_chatcommand_fullmute_help" = "Letiltja a megadott játékos vagy hős pingjeit és csevegését, vagy megszünteti a tiltást." tr "game_console_chatcommand_fullmute_short" = "Letiltja a játékos összes pingjét és csevegését." tr "game_console_chatcommand_fullmute_usage" = "Használat: /fullmute Játékosnév, /fullmute @Hősnév, /mutefull Játékosnév, vagy /mutefull @Hősnév" tr "game_console_chatcommand_goldsources_1" = "aranyforrások" tr "game_console_chatcommand_goldsources_2" = "af" tr "game_console_chatcommand_help_1" = "help" tr "game_console_chatcommand_help_2" = "h" tr "game_console_chatcommand_help_3" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_4" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_5" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_6" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_7" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_8" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_9" = "?" tr "game_console_chatcommand_help_help" = "Az összes lehetséges parancs megjelenítéséhez írd be a /allcommands parancsot." tr "game_console_chatcommand_help_short" = "Megjeleníti a csevegőparancsokkal kapcsolatos információkat. Az összes lehetséges parancs megjelenítéséhez írd be a /allcommands parancsot." tr "game_console_chatcommand_help_usage" = "Használat: a /help [parancs] paranccsal jelenítheted meg a megadott paranccsal kapcsolatos információkat." tr "game_console_chatcommand_ignore_1" = "ignore" tr "game_console_chatcommand_ignore_2" = "ig" tr "game_console_chatcommand_ignore_3" = "mute" tr "game_console_chatcommand_ignore_4" = "squelch" tr "game_console_chatcommand_ignore_5" = "ignore" tr "game_console_chatcommand_ignore_6" = "ignore" tr "game_console_chatcommand_ignore_7" = "ignore" tr "game_console_chatcommand_ignore_8" = "ignore" tr "game_console_chatcommand_ignore_9" = "ignore" tr "game_console_chatcommand_ignore_help" = "Letiltja a megadott játékost vagy hőst, vagy megszünteti a tiltást." tr "game_console_chatcommand_ignore_short" = "Egy játékos letiltása a játékban." tr "game_console_chatcommand_ignore_usage" = "Használat: /mute Játékosnév, /mute @Hősnév, /ignore Játékosnév vagy /ignore @Hősnév" tr "game_console_chatcommand_invalid" = "Ismeretlen parancs (/%s)" tr "game_console_chatcommand_invalid_generic" = "Ismeretlen parancs" tr "game_console_chatcommand_invite_1" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_2" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_3" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_4" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_5" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_6" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_7" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_8" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_9" = "meghívás" tr "game_console_chatcommand_invite_help" = "Ha meg akarsz hívni egy barátot a csapatodba, gépeld be az /invite [idézőnév] parancsot, majd nyomd le az Enter billentyűt a meghívás elküldéséhez." tr "game_console_chatcommand_invite_short" = "Egy barát meghívása a csapatodba." tr "game_console_chatcommand_invite_usage" = "Használata: /invite [idézőnév]" tr "game_console_chatcommand_joke_1" = "joke" tr "game_console_chatcommand_joke_2" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_3" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_4" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_5" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_6" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_7" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_8" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_9" = "j" tr "game_console_chatcommand_joke_help" = "A hősöd elmesél egy viccet. Ez a parancs minden támadási vagy mozgási parancsot megszakít." tr "game_console_chatcommand_joke_short" = "A hősöd elmesél egy viccet." tr "game_console_chatcommand_joke_usage" = "Használat: a /joke vagy a /j parancs beírásakor a hősöd egy viccet mond." tr "game_console_chatcommand_keyword_all_1" = "all" tr "game_console_chatcommand_keyword_enemy_1" = "enemy" tr "game_console_chatcommand_keyword_team_1" = "team" tr "game_console_chatcommand_laugh_1" = "nevetés" tr "game_console_chatcommand_laugh_2" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_3" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_4" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_5" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_6" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_7" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_8" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_9" = "l" tr "game_console_chatcommand_laugh_help" = "A hősöd nevetni kezd. Ez a parancs minden támadási vagy mozgási parancsot megszakít." tr "game_console_chatcommand_laugh_short" = "A hősöd nevetni kezd." tr "game_console_chatcommand_laugh_usage" = "Használat: a /laugh vagy a /l parancs beírásakor a hősöd nevetni kezd." tr "game_console_chatcommand_location_1" = "location" tr "game_console_chatcommand_location_2" = "loc" tr "game_console_chatcommand_location_3" = "whereami" tr "game_console_chatcommand_location_4" = "where" tr "game_console_chatcommand_location_5" = "loc" tr "game_console_chatcommand_location_6" = "loc" tr "game_console_chatcommand_location_7" = "loc" tr "game_console_chatcommand_location_8" = "loc" tr "game_console_chatcommand_location_9" = "loc" tr "game_console_chatcommand_location_help" = "Prints your current location to the chat window." tr "game_console_chatcommand_location_short" = "Prints the player's location." tr "game_console_chatcommand_location_usage" = "Usage: /location" tr "game_console_chatcommand_loctest_1" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_2" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_3" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_4" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_5" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_6" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_7" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_8" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_9" = "loctest" tr "game_console_chatcommand_loctest_help" = "Több honosítási tesztet futtató csalás." tr "game_console_chatcommand_loctest_short" = "A honosítási teszt futtatása." tr "game_console_chatcommand_loctest_usage" = "Használat: /loctest" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_1" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_2" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_3" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_4" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_5" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_6" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_7" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_8" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_9" = "masterybadge" tr "game_console_chatcommand_masterybadge_help" = "Ezzel állíthatod be, hogy látható legyen-e a hősöd ismeretjelvénye. Minden támadási vagy mozgási parancsot megszakít." tr "game_console_chatcommand_masterybadge_short" = "A paranccsal megjeleníted a hősismereti jelvényedet." tr "game_console_chatcommand_masterybadge_usage" = "Ha korábban már megszerezted a hősismereti jelvényt a hőshöz, a parancs lejátssza azt." tr "game_console_chatcommand_muteping_1" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_2" = "pingmute" tr "game_console_chatcommand_muteping_3" = "mutepings" tr "game_console_chatcommand_muteping_4" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_5" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_6" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_7" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_8" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_9" = "muteping" tr "game_console_chatcommand_muteping_help" = "Letiltja a megadott játékos vagy hős játékmenettel kapcsolatos pingjeit, vagy megszünteti a tiltást." tr "game_console_chatcommand_muteping_short" = "Letiltja egy játékos játékmenettel kapcsolatos pingjeit." tr "game_console_chatcommand_muteping_usage" = "Használat: /muteping Játékosnév, /muteping @Hősnév, /pingmute Játékosnév, vagy /pingmute @Hősnév" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_1" = "noremake" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_2" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_3" = "noremake" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_4" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_5" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_6" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_7" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_8" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_9" = "noterminate" tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_help" = "„Nem” szavazatot ad a játék újrajátszásáról szóló szavazásra." tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_short" = "Szavazás a játék újrajátszása ellen." tr "game_console_chatcommand_noEarlySurrender_usage" = "Használat: a /noremake vagy a /noterminate parancsot kell beírni a csevegésbe, ha ellenzed az újrajátszást." tr "game_console_chatcommand_noequalize_1" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_2" = "nobalance" tr "game_console_chatcommand_noequalize_3" = "noeq" tr "game_console_chatcommand_noequalize_4" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_5" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_6" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_7" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_8" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_9" = "noequalize" tr "game_console_chatcommand_noequalize_help" = "„Nem” szavazatot ad a játék kiegyenlítéséről szóló szavazásra." tr "game_console_chatcommand_noequalize_short" = "Szavazás a játék kiegyenlítése ellen." tr "game_console_chatcommand_noequalize_usage" = "Használat: a /noequalize vagy a /noeq paranccsal szavazhatsz a játék kiegyenlítése ellen." tr "game_console_chatcommand_nosurrender_1" = "nosurrender" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_2" = "noforfeit" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_3" = "noff" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_4" = "noconcede" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_5" = "noconcede" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_6" = "noconcede" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_7" = "noconcede" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_8" = "noconcede" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_9" = "noconcede" tr "game_console_chatcommand_nosurrender_help" = "„Nem” szavazatot ad a játék feladásáról szóló szavazásra." tr "game_console_chatcommand_nosurrender_short" = "Szavazás a játék feladása ellen." tr "game_console_chatcommand_nosurrender_usage" = "Használat: a /nosurrender vagy a /noff paranccsal szavazhatsz a harc feladása ellen." tr "game_console_chatcommand_note_1" = "note" tr "game_console_chatcommand_note_2" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_3" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_4" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_5" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_6" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_7" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_8" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_9" = "n" tr "game_console_chatcommand_note_help" = "Szöveg hozzáadása a „MyNotes.txt” fájlhoz." tr "game_console_chatcommand_note_short" = "Megjegyzés írása a merevlemez-meghajtóra" tr "game_console_chatcommand_note_usage" = "Használat: /note [üzenet] vagy /n [üzenet]" tr "game_console_chatcommand_party_1" = "party" tr "game_console_chatcommand_party_2" = "pty" tr "game_console_chatcommand_party_3" = "par" tr "game_console_chatcommand_party_4" = "p" tr "game_console_chatcommand_party_5" = "party" tr "game_console_chatcommand_party_6" = "party" tr "game_console_chatcommand_party_7" = "party" tr "game_console_chatcommand_party_8" = "party" tr "game_console_chatcommand_party_9" = "party" tr "game_console_chatcommand_party_help" = "Ha a csapatodnak akarsz írni a csevegésben, írd be a /party előtagot az üzeneted elé, majd nyomd le az Enter billentyűt." tr "game_console_chatcommand_party_short" = "Üzenet küldése a csapatnak." tr "game_console_chatcommand_party_usage" = "Használat: /party [üzenet] vagy /p [üzenet]" tr "game_console_chatcommand_pause_1" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_2" = "s" tr "game_console_chatcommand_pause_3" = "stop" tr "game_console_chatcommand_pause_4" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_5" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_6" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_7" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_8" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_9" = "pause" tr "game_console_chatcommand_pause_help" = "A /resume parancs kiadásáig szünetelteti a játékot." tr "game_console_chatcommand_pause_sent" = "Szüneteltetési kérés küldése..." tr "game_console_chatcommand_pause_short" = "A játék szüneteltetése. (Csak versenysorozatok esetén)" tr "game_console_chatcommand_pause_usage" = "Használat: a /pause, a /stop vagy az /s paranccsal szüneteltetheted a játékot." tr "game_console_chatcommand_repeatanim_1" = "repeatanim" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_2" = "repeat" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_3" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_4" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_5" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_6" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_7" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_8" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_9" = "rpani" tr "game_console_chatcommand_repeatanim_help" = "Allows you to repeat the same /anim command." tr "game_console_chatcommand_repeatanim_short" = "Repeats the last /anim command." tr "game_console_chatcommand_repeatanim_usage" = "Usage: /repeatanim" tr "game_console_chatcommand_reply_1" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_2" = "r" tr "game_console_chatcommand_reply_3" = "rep" tr "game_console_chatcommand_reply_4" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_5" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_6" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_7" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_8" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_9" = "reply" tr "game_console_chatcommand_reply_help" = "Automatikusan annak a játékosnak válaszol, aki legutóbb személyes üzenetet küldött neked. Próbáld csak ki!" tr "game_console_chatcommand_reply_short" = "Válasz a legutóbbi személyes üzenetre, amely a barátok listáján szereplő egyik játékostól érkezett." tr "game_console_chatcommand_reply_usage" = "Használat: /r [üzenet]" tr "game_console_chatcommand_resume_1" = "resume" tr "game_console_chatcommand_resume_2" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_3" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_4" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_5" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_6" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_7" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_8" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_9" = "unpause" tr "game_console_chatcommand_resume_help" = "A játék folytatása a /pause paranccsal való szüneteltetés után." tr "game_console_chatcommand_resume_sent" = "Folytatási kérés küldése..." tr "game_console_chatcommand_resume_short" = "A játék folytatása. (Csak versenysorozatok esetén)" tr "game_console_chatcommand_resume_usage" = "Használat: a /unpause vagy a /resume paranccsal folytathatod a játékot." tr "game_console_chatcommand_stingervolume_1" = "stingervolume" tr "game_console_chatcommand_surrender_1" = "surrender" tr "game_console_chatcommand_surrender_2" = "forfeit" tr "game_console_chatcommand_surrender_3" = "ff" tr "game_console_chatcommand_surrender_4" = "concede" tr "game_console_chatcommand_surrender_5" = "concede" tr "game_console_chatcommand_surrender_6" = "concede" tr "game_console_chatcommand_surrender_7" = "concede" tr "game_console_chatcommand_surrender_8" = "concede" tr "game_console_chatcommand_surrender_9" = "concede" tr "game_console_chatcommand_surrender_help" = "Szavazás indítása a játék befejezéséről. Ez csak egy bizonyos idő eltelte után lehetséges." tr "game_console_chatcommand_surrender_short" = "A játék feladása." tr "game_console_chatcommand_surrender_usage" = "Használat: a /surrender vagy a /ff paranccsal szavazhatsz a harc feladása mellett." tr "game_console_chatcommand_taunt_1" = "taunt" tr "game_console_chatcommand_taunt_2" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_3" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_4" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_5" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_6" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_7" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_8" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_9" = "t" tr "game_console_chatcommand_taunt_help" = "A hősöd gúnyolódni kezd. Ez a parancs minden támadási vagy mozgási parancsot megszakít." tr "game_console_chatcommand_taunt_short" = "A hősöd gúnyolódni kezd." tr "game_console_chatcommand_taunt_usage" = "Használat: a hősöd a /taunt vagy a /t parancs beírásakor gúnyolódni kezd." tr "game_console_chatcommand_teamchat_1" = "team" tr "game_console_chatcommand_teamchat_2" = "allychat" tr "game_console_chatcommand_teamchat_3" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_4" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_5" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_6" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_7" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_8" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_9" = "ally" tr "game_console_chatcommand_teamchat_help" = "A szövetséges csapatok által hallható üzenetet küld. " tr "game_console_chatcommand_teamchat_short" = "Csevegés kizárólag a szövetséges játékosokkal." tr "game_console_chatcommand_teamchat_usage" = "Használat: /team [üzenet]" tr "game_console_chatcommand_teleport_1" = "teleport" tr "game_console_chatcommand_teleport_2" = "tp" tr "game_console_chatcommand_teleport_3" = "tele" tr "game_console_chatcommand_teleport_4" = "port" tr "game_console_chatcommand_teleport_5" = "tele" tr "game_console_chatcommand_teleport_6" = "tele" tr "game_console_chatcommand_teleport_7" = "tele" tr "game_console_chatcommand_teleport_8" = "tele" tr "game_console_chatcommand_teleport_9" = "tele" tr "game_console_chatcommand_teleport_help" = "Teleports the target to the specified location." tr "game_console_chatcommand_teleport_short" = "Teleports to a location." tr "game_console_chatcommand_teleport_usage" = "Usage: /teleport x y z" tr "game_console_chatcommand_toggle_1" = "toggle" tr "game_console_chatcommand_toggle_2" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_3" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_4" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_5" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_6" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_7" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_8" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_9" = "g" tr "game_console_chatcommand_toggle_help" = "A hősödet ezzel késztetheted váltásra. Ez a parancs minden támadási vagy mozgási parancsot megszakít." tr "game_console_chatcommand_toggle_short" = "A hősödet ezzel késztetheted váltásra." tr "game_console_chatcommand_toggle_usage" = "Használat: /toggle vagy /g parancs." tr "game_console_chatcommand_whisper_1" = "whisper" tr "game_console_chatcommand_whisper_2" = "w" tr "game_console_chatcommand_whisper_3" = "msg" tr "game_console_chatcommand_whisper_4" = "tell" tr "game_console_chatcommand_whisper_5" = "m" tr "game_console_chatcommand_whisper_6" = "whisper" tr "game_console_chatcommand_whisper_7" = "whisper" tr "game_console_chatcommand_whisper_8" = "whisper" tr "game_console_chatcommand_whisper_9" = "whisper" tr "game_console_chatcommand_whisper_help" = "A /msg [Játékosnév] [az üzeneted szövege] parancs beírásával, majd az enter billentyű lenyomásával küldhetsz személyes üzenetet egy játékosnak." tr "game_console_chatcommand_whisper_short" = "Személyes üzenet küldése egy játékosnak." tr "game_console_chatcommand_whisper_usage" = "Használat: /msg Játékosnév [üzenet]" tr "game_CorkiBombRun_quest_title_CorkiLoadUp" = "A bázison vár a Csomag." tr "game_cornerdisplay_fps" = "FPS: %02d" tr "game_cornerdisplay_ping" = "%d ms" tr "game_cornerdisplay_trulag" = "ValósLag(ms): %d" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_AbilityPower" = "VarázserőA varázserő növeli a képességeid által okozott sebzés mennyiségét.Jelenlegi varázserő: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)Akár @Effect@ ponttal több sebzést okozhatsz a képességeiddel." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_Armor" = "PáncélA páncél csökkenti a támadások során elszenvedett fizikai sebzés mértékét.Jelenlegi páncél: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)@Effect@%-kal kevesebb fizikai sebzést szenvedsz el." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_ArmorPen" = "Halálosság | páncéltörésA halálosság egy fix, a szintedtől függő értékben figyelmen kívül hagyja a fizikai sebzést okozó támadások célpontjának páncélját.

    A páncéltörés figyelmen kívül hagyja a célpont páncéljának egy adott százalékát a fizikai sebzést okozó támadások esetében.
    Jelenlegi halálosság | páncéltörés: @FlatTotal@ | @PercentTotal@%" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_Attack" = "SebzésA sebzés növeli az alaptámadások során okozott sebzés mennyiségét.Jelenlegi sebzés: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)Az alaptámadásaid @Effect@ pontnyi sebzést okoznak." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_AttackRange" = "Támadási hatótávA támadási hatótáv mutatja meg, hogy a karakter alaptámadásai milyen messzire érnek el.Jelenlegi támadási hatótáv: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)@Effect@ egységnyi távolságon belül támadhatsz." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_AttackSpeed" = "Támadási sebességA másodpercenként végrehajtott alaptámadásaid számát növeli.Jelenlegi támadási sebesség: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)@Effect@ támadás másodpercenként." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_AttackSpeedWithRatio" = "Támadási sebességA Támadási sebesség a másodpercenként végrehajtható alaptámadásaid számát növeli.Támadások száma másodpercenként: @Effect@ Arány: @Ratio@
    Bónusz: @BonusPercent@%
    " tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_CooldownReduction" = "Csökkentett töltési időA töltési idő csökkentésével gyakrabban vetheted be a képességeidet. A csökkentés mértéke legfeljebb 40% lehet.Töltési idő csökkentése jelenleg: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)A képességeid @Effect@%-kal gyorsabban töltődnek újra." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_CriticalStrike" = "Kritikus csapásLehetőséget ad a nagyobb mértékű sebzésre az alaptámadások során. A kritikus sebzés alapbónusza 200%.Jelenlegi kritikus csapás: @Total@ (@Base@ + @Bonus@) @Effect@%-kal nagyobb esély a kritikus csapásra." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_HealthRegen" = "Életerő-regenerálódásMeghatározza, hogy milyen gyorsan nyered vissza az életerődet.Jelenlegi életerő-regenerálódás: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_LifeSteal" = "ÉletlopásHa rendelkezel életlopással, az alaptámadásokkal okozott sebzés egy részét életerőként nyered vissza.Jelenlegi életlopás: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_MagicPen" = "VarázstörésA varázstörés mértékével csökkented a célpont varázsellenállását, amikor varázssebzést okozol.Jelenlegi varázstörés: @FlatTotal@ | @PercentTotal@%" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_MagicResist" = "VarázsellenállásA varázsellenállás csökkenti a varázssebzésből eredően elszenvedett sebzés mértékét.Jelenlegi varázsellenállás: @Total@ (@Base@ + @Bonus@) @Effect@%-kal kevesebb varázssebzést szenvedsz el." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_MovementSpeed" = "Mozgási sebességA mozgási sebesség növekedésével gyorsabban futsz. Egyszerre csak egy pár cipővel növelheted a mozgási sebességedet.Jelenlegi mozgási sebesség: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)@Effect@ egységgel mozoghatsz másodpercenként." tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_PARRegen" = "Erőforrás-regenerálódásAz erőforrás-regenerálódás határozza meg, hogy milyen gyorsan nyered vissza a képességek alkalmazásához szükséges erőforrást.Jelenlegi erőforrás-regenerálódás: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_SpellVamp" = "ÉletvarázsHa rendelkezel életvarázzsal, a képességekkel okozott sebzés egy részét életerőként nyered vissza.Jelenlegi életvarázs: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)" tr "game_DynamicMenuText_[Attributes]_Tenacity" = "KitartásA kitartás a mozgásodat vagy a képességeidet korlátozó hatások erejét gyengíti.Jelenlegi kitartás: @Total@ (@Base@ + @Bonus@)" tr "game_DynamicMenuText_[Minimap]_AlertButtonTooltip" = "Értesítési ping[G] vagy [Alt]+[Bal egérgomb] A jelzéshez kattints ide, vagy tartsd lenyomva az egér gombját a további pingelési lehetőségek megjelenítéséhez.Ide, majd a játéktéren vagy a kistérképen egy területre kattintva kijelölheted a helyet a csapatod számára.

    Az egérgombot lenyomva tartva megjelenik egy menü, amelyben további, például az „Úton vagyok” vagy a „Hiányzó ellenfél” pingek közül választhatsz.

    A csapatod rövid ideig egy villogó jelet lát majd a kistérképen.

    „Figyelem, Idéző!” – Lux
    " tr "game_DynamicMenuText_[Minimap]_DangerButtonTooltip" = "Visszavonulási ping[V] vagy [Ctrl]+[Bal egérgomb]A jelzéshez kattints ide, vagy tartsd lenyomva az egér gombját a további pingelési lehetőségek megjelenítéséhez.Ide, majd a játéktéren vagy a kistérképen egy területre kattintva kijelölheted a csapatod számára kerülendő helyet.

    Az egérgombot lenyomva tartva megjelenik egy menü, amelyben további, például az „Úton vagyok” vagy a „Hiányzó ellenfél” pingek közül választhatsz.

    A csapatod rövid ideig egy villogó jelet lát majd a kistérképen.

    „Taktikai visszavonulás!” – Swain
    " tr "game_DynamicMenuText_[Minimap]_OptionScreenTooltip" = "BeállításokKattints ide a Beállítások menü megnyitásához." tr "game_DynamicMenuText_[Minimap]_OverlayMapButtonTooltip" = "TérképKattints ide a térkép megnyitásáhozEz a térkép a kistérkép kibővített változata, amely dinamikusan jelöli az egységek helyét, valamint a legfontosabb építményeket is mutatja." tr "game_DynamicMenuText_[Minimap]_ZoomInTooltip" = "NagyításKattints ide az alkalmazásáhozHa ránagyítasz a kistérképre, annak egy adott területe nagyobb részletességgel jelenik meg." tr "game_DynamicMenuText_[Minimap]_ZoomOutTooltip" = "KicsinyítésKattints ide az alkalmazásáhozA kistérkép kicsinyítése nagyobb rálátást biztosít a játékmezőre." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_CharacterInfoTooltip" = "HősinformációkKattints ide a menü megnyitásáhozItt tudod megnézni a hősöd statisztikáit és adatait." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_ClickToLevel" = "Kattints a képesség megtanulásához." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_DominionTeleportHome" = "Gyors hazateleportálás[B]Kattints a használatáhozA hősödet 4,5 másodperc elteltével az idézői platformra teleportálja. Sebződés esetén a teleportálás megszakad." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_GoldTooltip" = "AranyElérhető aranyak számaA minionok és a hősök megöléséért, valamint az építmények elpusztításáért aranyat kapsz. Az idő múlásával szintén kisebb mennyiségű aranyhoz jutsz." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_InnateSpellHeal" = "Vele született gyógyítás[B]Kattints ide az alkalmazásáhozHa beveted, 12 másodperc alatt visszanyered az életerőd 100%-át. A hatás eleinte kis mértékű, ám az idő múlásával egyre növekszik." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_PointsToSpend" = "SzintlépésFel nem használt képességpontjaid vannakKattints bármelyik szintlépési gombra az adott képesség hatékonyságának növeléséhez." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_ShopDisabledTooltip" = "Hősi tárgyak boltja[P]Túl messze van.Világít, ha elég közel vagy a Hősi tárgyak boltjához, ahol tárgyakat vásárolhatsz." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_ShopInfoTooltip" = "Hősi tárgyak boltja[P]Kattints a menü megnyitásáhozCsak akkor vásárolhatsz tárgyakat, ha elég közel vagy a Tárgyak boltjához, amely az idézői platform mellett található." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_ShowdownTeleportHome" = "Hazateleportálás (Ess neki!)[B]Kattints a használatáhozA hősödet 6 másodperc eltelte után az idézői platformra teleportálja. Sebződés esetén a teleportálás megszakad." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_SiegeTeleportHome" = "Hazateleportálás[B]Kattints a használatáhozA hősödet 4 másodperc eltelte után az idézői platformra teleportálja. Sebződés esetén a teleportálás megszakad." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_SummonerInfoTooltip" = "IdézőinformációKattints ide a menü megnyitásáhozItt tekintheted meg az idézői statisztikáid és adataid. (Ez a szolgáltatás jelenleg nem érhető el)" tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_TeleportHome" = "Hazateleportálás[B]Kattints a használatáhozA hősödet 8 másodperc eltelte után az idézői platformra teleportálja. Sebződés esetén a teleportálás megszakad." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_TeleportHomeDisabled" = "Hazateleportálás[B]Ebben a módban nem használható a Hazateleportálás.De önkifejezésre még jó lehet." tr "game_DynamicMenuText_[PlayerHUD]_UnlearnedSpell" = "Ezt a képességet még nem tanultad meg!" tr "game_DynamicMenuText_[Scoreboard]_MuteTooltip" = "Némítás be-/kikapcsolásaIde kattintva megadhatod, hogy szeretnéd-e látni a játékos üzeneteit vagy sem." tr "game_DynamicMenuText_[Scoreboard]_PingMuteTooltip" = "Pingek némításának be-/kikapcsolásaIde kattintva megadhatod, hogy szeretnéd-e látni a játékos pingjeit." tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AlliedBlueSentinelNickname" = "Kék erősítő hatás – szövetséges" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AlliedInnerRelic" = "Szövetséges belső ereklye" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AlliedOuterRelic" = "Szövetséges külső ereklye" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AlliedRedBramblebackNickname" = "Vörös erősítő hatás – szövetséges" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AncientGolemEastName" = "Ősi Gólem (kelet)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AncientGolemWestName" = "Ősi Gólem (nyugat)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AssassinMode_HeraldName" = "Démonhírnök" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_AssassinMode_HeraldRespawn" = "4 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_BaronName" = "Baron Nashor" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_BaronRespawn" = "6 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_BlueSentinelEastName" = "Kék Gólem (kelet)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_BlueSentinelWestName" = "Kék Gólem (nyugat)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_BuffsRespawn" = "5 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_ChaosInnerReclic" = "Belső ereklye (észak)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_ChaosOuterRelic" = "Külső ereklye (észak)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonAirName" = "Felhősárkány" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonEarthName" = "Hegysárkány" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonElderName" = "Ősi Sárkány" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonFireName" = "Pokoli Sárkány" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonName" = "Sárkány" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonRespawn" = "5 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonRespawnShort" = "4 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_DragonWaterName" = "Óceánsárkány" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_ElderLizardNorthName" = "Gyíkmester (észak)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_ElderLizardSouthName" = "Gyíkmester (dél)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_EnemyBlueSentinelNickname" = "Kék erősítő hatás – ellenfél" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_EnemyInnerRelic" = "Ellenséges belső ereklye" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_EnemyOuterRelic" = "Ellenséges külső ereklye" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_EnemyRedBramblebackNickname" = "Vörös erősítő hatás – ellenfél" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_OrderInnerRelic" = "Belső ereklye (dél)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_OrderOuterRelic" = "Külső ereklye (dél)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_RedBramblebackNorthName" = "Vörös Szederhát (észak)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_RedBramblebackSouthName" = "Vörös Szederhát (dél)" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_RelicRespawn" = "90 másodperc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_RelicTimerTooltip" = "@Name@Az ereklye a felvételét követően @RespawnTime@ múlva jelenik meg újra.A felvett ereklye, 2,5 másodperccel később, egy fénysugárral gyógyítja a hatókörön belüli hősöket." tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_RiftHeraldName" = "A Szurdok Hírnöke" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_RiftHeraldRespawn" = "5 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_TimerTooltip" = "@Name@A szörnytábor elpusztítása után @RespawnTime@ elteltével újjáéled.A szörnytábor elpusztításakor, vagy ha ennek tanúja vagy, a csapatod számára megjelenik egy pontos visszaszámláló." tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_TimerTooltipNeverRespawns" = "@Name@Soha nem éled újjá.Ez a szörnytábor csak egyszer jelenik meg." tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_TimerTooltipNoVision" = "@Name@A szörnytábor elpusztítása után @RespawnTime@ elteltével újjáéled.A szörnytábor elpusztításakor a csapatod számára megjelenik egy pontos visszaszámláló." tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_VilemawName" = "Vilemaw" tr "game_DynamicMenuText_[Timers]_VilemawRespawn" = "6 perc" tr "game_DynamicMenuText_[Titanbar]_CameraLockTooltip" = "KamerabeállításKlikk a kamera feloldásáhozIde kattintva kapcsolhatod ki azt, hogy a kamera a hős mozgását kövesse, így szabadon tudsz nézelődni." tr "game_DynamicMenuText_[Titanbar]_CameraUnlockedTooltip" = "KamerabeállításKlikk a kamera zárolásáhozIde kattintva kapcsolhatod be azt, hogy a kamera a hős mozgását kövesse." tr "game_DynamicMenuText_[Titanbar]_ScoreboardTooltip" = "EredményjelzőKattints ide az Eredményjelző megnyitásáhozRészletesen megjeleníti a játékban részt vevő játékosok pontjait." tr "game_effect_description_FlatArmorMod" = "Páncél" tr "game_effect_description_FlatAttackSpeedMod" = "Támadási sebesség" tr "game_effect_description_FlatBlockMod" = "Hárítás" tr "game_effect_description_FlatCritChanceMod" = "Krit. esély" tr "game_effect_description_FlatCritDamageMod" = "Krit. sebzés" tr "game_effect_description_FlatEnergyPoolMod" = "Energia" tr "game_effect_description_FlatEnergyRegenMod" = "Energia-regen / 5" tr "game_effect_description_FlatEXPBonus" = "Tapasztalati bónusz" tr "game_effect_description_FlatHPPoolMod" = "Életerő" tr "game_effect_description_FlatHPRegenMod" = "Életerő-regen / 5" tr "game_effect_description_FlatMagicDamageMod" = "Varázserő" tr "game_effect_description_FlatMovementSpeedMod" = "Mozgási sebesség" tr "game_effect_description_FlatMPPoolMod" = "Mana" tr "game_effect_description_FlatMPRegenMod" = "Mana-regen / 5" tr "game_effect_description_FlatPhysicalDamageMod" = "Fizikai sebzés" tr "game_effect_description_FlatSpellBlockMod" = "Varázsellenállás" tr "game_effect_description_PercentArmorMod" = "Páncél %" tr "game_effect_description_PercentAttackSpeedMod" = "Támadási sebesség %" tr "game_effect_description_PercentBlockMod" = "Hárítás %" tr "game_effect_description_PercentCritChanceMod" = "Krit. esély %" tr "game_effect_description_PercentCritDamageMod" = "Krit. sebzés %" tr "game_effect_description_PercentDodgeMod" = "Kitérés %" tr "game_effect_description_PercentEXPBonus" = "Tapasztalati bónusz %" tr "game_effect_description_PercentHPPoolMod" = "Maximális életerő %" tr "game_effect_description_PercentHPRegenMod" = "Életerő % / 5" tr "game_effect_description_PercentLifeStealMod" = "Életlopási bónusz %" tr "game_effect_description_PercentMagicDamageMod" = "Maximális varázserő %" tr "game_effect_description_PercentMovementSpeedMod" = "Mozgási sebesség %" tr "game_effect_description_PercentMPPoolMod" = "Maximális mana %" tr "game_effect_description_PercentMPRegenMod" = "Mana % / 5" tr "game_effect_description_PercentPhysicalDamageMod" = "Fizikai sebzés %" tr "game_effect_description_PercentSpellBlockMod" = "Varázsellenállás %" tr "game_effect_description_PercentSpellVampMod" = "Életvarázs-bónusz %" tr "game_effect_description_rFlatArmorModPerLevel" = "Páncél a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatArmorPenetrationMod" = "Páncéltörés" tr "game_effect_description_rFlatArmorPenetrationModPerLevel" = "Páncéltörés a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatCritChanceModPerLevel" = "Krit. esély a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatCritDamageModPerLevel" = "Krit. sebzés a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatDodgeMod" = "Kitérés" tr "game_effect_description_rFlatDodgeModPerLevel" = "Kitérés a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatEnergyModPerLevel" = "Energia a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatEnergyRegenModPerLevel" = "Energia-regen / 5 a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatGoldPer10Mod" = "Arany / 10" tr "game_effect_description_rFlatHPModPerLevel" = "Életerő a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatHPRegenModPerLevel" = "Életerő-regen / 5 a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatMagicDamageModPerLevel" = "Varázserő a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatMagicPenetrationMod" = "Varázstörés" tr "game_effect_description_rFlatMagicPenetrationModPerLevel" = "Varázstörés a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatMovementSpeedModPerLevel" = "Mozgási sebesség a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatMPModPerLevel" = "Mana a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatMPRegenModPerLevel" = "Mana-regen / 5 a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatPhysicalDamageModPerLevel" = "Fizikai sebzés a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatSpellBlockModPerLevel" = "Varázsellenállás a 18. szinten" tr "game_effect_description_rFlatTimeDeadMod" = "Holtan töltött idő" tr "game_effect_description_rFlatTimeDeadModPerLevel" = "Holtan töltött idő a 18. szinten" tr "game_effect_description_rPercentArmorPenetrationMod" = "Páncéltörés %" tr "game_effect_description_rPercentArmorPenetrationModPerLevel" = "Páncéltörés % a 18. szinten" tr "game_effect_description_rPercentAttackSpeedModPerLevel" = "Támadási sebesség % a 18. szinten" tr "game_effect_description_rPercentCooldownMod" = "Töltési idő %" tr "game_effect_description_rPercentCooldownModPerLevel" = "Töltési idő % a 18. szinten" tr "game_effect_description_rPercentMagicPenetrationMod" = "Varázstörés %" tr "game_effect_description_rPercentMagicPenetrationModPerLevel" = "Varázstörés % a 18. szinten" tr "game_effect_description_rPercentMovementSpeedModPerLevel" = "Mozgási sebesség % a 18. szinten" tr "game_effect_description_rPercentTimeDeadMod" = "Holtan töltött idő %" tr "game_effect_description_rPercentTimeDeadModPerLevel" = "Holtan töltött idő %/szint" tr "game_effect_description_rPhysicalLethality" = "Halálosság" tr "game_error_directx" = "Ismeretlen DirectX-hiba történt, a League of Legends nem indítható el. Ellenőrizd, hogy a videokártyád a gyártótól származó legfrissebb illesztőprogramot használja-e." tr "game_error_graphics_card_driver_update" = "A program elavult videoillesztőt észlelt, amely miatt a League of Legends összeomolhat. Frissítsd a videokártyád illesztőprogramját. Az ablak bezárását követően automatikusan megjelenik egy útmutató, amely segít az illesztőprogram frissítésében. Ha további segítségre van szükséged, látogass el a support.riotgames.com webhelyre." tr "game_error_graphics_card_driver_update_website" = "https://support.riotgames.com/hc/hu/articles/201761974#jwq2" tr "game_error_missing_asset_1" = "A játék egyik alapvető elemét nem sikerült megtalálni a betöltés során:" tr "game_error_missing_asset_2" = "Próbáld újratelepíteni a játékot. Az ablak bezárását követően automatikusan megjelenik egy útmutató, amely segít az újratelepítésben. Ha további segítségre van szükséged, látogass el a support.riotgames.com webhelyre." tr "game_error_os_update" = "A program a Windows egy elavult verzióját észlelte, amely miatt a League of Legends összeomolhat. Frissítsd a jelenlegi Windows rendszert a legújabb szervizcsomaggal. Az ablak bezárását követően automatikusan megjelenik egy útmutató, amely segít a Windows szervizcsomagjainak frissítésében. Ha további segítségre van szükséged, látogass el a support.riotgames.com webhelyre." tr "game_error_os_update_website" = "https://support.riotgames.com/hc/hu/articles/201752654#jwq2" tr "game_error_ProjectMode17_KalistaW_NoPath" = "A célpont nem érhető el!" tr "game_error_shadermodel2" = "A videokártyád vagy annak illesztőprogramja nem támogatja a Shader Model 2.0-s verzióját. Ellenőrizd, hogy a videokártyád támogatja-e a Shader Model 2.0-s verzióját, és hogy a gyártótól származó legfrissebb illesztőprogramot használod-e." tr "game_event_info_card_icon_subtext_21_GAMEMODEX" = "Első esemény" tr "game_firstblood_tip_text_basefunctions" = "Bármikor hazateleportálhatsz vásárolni és felgyógyulni." tr "game_firstblood_tip_text_victoryconditionskills1v1" = "Ha az ellenfél egyszer meghal, megnyered a mérkőzést." tr "game_firstblood_tip_text_victoryconditionskills2v2" = "Ha az ellenfél csapatának tagjai összesen kétszer meghalnak, megnyeritek a mérkőzést." tr "game_firstblood_tip_text_victoryconditionslane1v1" = "Ha lerombolsz egy tornyot vagy megölsz 100 miniont, megnyered a mérkőzést." tr "game_firstblood_tip_text_victoryconditionslane2v2" = "Ha a csapatod lerombol egy tornyot vagy megöl 100 miniont, megnyeritek a mérkőzést." tr "game_firstblood_tip_title_basefunctions" = "A bázis teljes értékűen működik" tr "game_firstblood_tip_title_victoryconditionskills1v1" = "Győzelem - Első gyilkosság" tr "game_firstblood_tip_title_victoryconditionskills2v2" = "Győzelem - Hősgyilkosságok" tr "game_firstblood_tip_title_victoryconditionslane" = "Győzelem - " tr "game_floating_AssassinMode_points" = "+@IntParam1@" tr "game_floating_enemy_kill" = "Saját nexus: @IntParam1@ életerő" tr "game_floating_friendly_kill" = "Ellenséges nexus: @IntParam1@ életerő" tr "game_floating_friendly_side_relic" = "Ellenséges nexus: @IntParam1@ életerő | Ultraminion érkezik" tr "game_floatingtext_absorbed" = "-%.0f" tr "game_floatingtext_AssassinateMaxScoreWarning" = "A győzelemhez ölj meg egy hőst vagy a Hírnököt" tr "game_floatingtext_attack_AssistReward" = "+20 kristályszilánk" tr "game_floatingtext_attack_KillReward" = "+40 kristályszilánk" tr "game_floatingtext_Blinded" = "" tr "game_floatingtext_BWAddCurrency1" = "+1 kraken" tr "game_floatingtext_BWAddCurrency2" = "+2 kraken" tr "game_floatingtext_cannon_out_of_range" = "Nincsen torony a hajítógép hatótávolságán belül" tr "game_floatingtext_cant_be_stacked" = "Ez a varázslat nem halmozható!" tr "game_floatingtext_cantcast" = "Nem mozoghatsz idézés közben!" tr "game_floatingtext_cantchannel" = "Nem mozoghatsz varázslás közben!" tr "game_floatingtext_cantdevour" = "Ezt a szörnyet nem lehet bekebelezni!" tr "game_floatingtext_Charmed" = "" tr "game_floatingtext_critical" = "%.0f" tr "game_floatingtext_critical_legacy" = "Kritikus %.0f!" tr "game_floatingtext_DarkStarMaxScoreMustKillThreshWarning" = "A győzelemhez ölj meg egy Thresh-t" tr "game_floatingtext_DarkStarNoTagBacks" = "Stip-stop" tr "game_floatingtext_defense_AssistReward" = "+10 kristályszilánk" tr "game_floatingtext_defense_KillReward" = "+20 kristályszilánk" tr "game_floatingtext_Disarmed" = "" tr "game_floatingtext_dodge" = "Kitér!" tr "game_floatingtext_Feared" = "" tr "game_floatingtext_Fleeing" = "" tr "game_floatingtext_gold_add" = "+%.0f" tr "game_floatingtext_gold_neg" = "%.0f" tr "game_floatingtext_heal" = "+%.0f" tr "game_floatingtext_invulnerable" = "" tr "game_floatingtext_Knockup" = "" tr "game_floatingtext_levelup" = "SZINTLÉPÉS!" tr "game_floatingtext_manadamage" = "%.0f" tr "game_floatingtext_manaheal" = "+%.0f" tr "game_floatingtext_miss" = "Mellé!" tr "game_floatingtext_NearSight" = "" tr "game_floatingtext_Netted" = "" tr "game_floatingtext_ObliteratorCharging" = "A Pusztító töltődik (@IntParam1@/15)" tr "game_floatingtext_Pacified" = "" tr "game_floatingtext_Polymorphed" = "" tr "game_floatingtext_practicetool_dps" = "Sebzés másodpercenként: %.0f" tr "game_floatingtext_practicetool_lasthit" = "Legutóbbi támadás: %.0f" tr "game_floatingtext_practicetool_total" = "Összesen: %.0f" tr "game_floatingtext_quest_complete" = "Küldetés teljesítve!" tr "game_floatingtext_quest_received" = "Új küldetés!" tr "game_floatingtext_Rooted" = "" tr "game_floatingtext_SG_Chogath_omnomnom" = "Nyamm-nyamm-nyamm" tr "game_floatingtext_SG_Kogmaw_Disabled" = "Letiltva!" tr "game_floatingtext_SG_Kogmaw_EnrageInOne" = "Feldühödésig hátralévő idő: 1" tr "game_floatingtext_SG_Kogmaw_EnrageInTwo" = "Feldühödésig hátralévő idő: 2" tr "game_floatingtext_SG_ReviveInOne" = "Idő a feltámadásig: 1" tr "game_floatingtext_SG_ReviveInTwo" = "Idő a feltámadásig: 2" tr "game_floatingtext_Silenced" = "" tr "game_floatingtext_Sleep" = "" tr "game_floatingtext_Slowed" = "" tr "game_floatingtext_Snared" = "" tr "game_floatingtext_Stunned" = "" tr "game_floatingtext_Suppressed" = "" tr "game_floatingtext_Taunted" = "" tr "game_floatingtext_xp" = "+%.0f tp" tr "game_healthbaroverride_NightmareBotSpiritMystery" = "Teemo?!" tr "game_hud_character_combinedHitPointsFormat_default" = "%d/%d %d/%d" tr "game_hud_character_combinedHitPointsFormat_tons" = "%dk/%dk %dk/%dk" tr "game_hud_character_hitPointsFormat_default" = "%d / %d" tr "game_hud_character_hitPointsFormat_tons" = "%dk / %dk" tr "game_hud_character_hitPointsRegenerationFormat_default" = "+%.1f" tr "game_hud_character_hitPointsRegenerationFormat_tons" = "+%.1fk" tr "game_hud_cooldown_format_minutes_abbr" = "%d p" tr "game_hud_deathRecap_damageFormat_default" = "%d" tr "game_hud_deathRecap_damageFormat_tons" = "TONNA" tr "game_hud_deathRecap_multiDamageFormat_default" = "%d (+%d)" tr "game_hud_deathRecap_multiDamageFormat_tons" = "TONNA" tr "game_HUD_DoomBots_TimerCompletedText" = "VÉG" tr "game_hud_health_animated_amountSuffix_default" = "" tr "game_hud_health_animated_amountSuffix_tons" = "k" tr "game_hud_health_max_health_default" = "%d / %d" tr "game_hud_health_max_health_tons" = "%dk / %dk" tr "game_hud_health_replay_amountSuffix_default" = "" tr "game_hud_health_replay_amountSuffix_tons" = "k" tr "game_hud_healthregen_default" = "+%.1f" tr "game_hud_healthregen_tons" = "+%.1fk" tr "game_hud_text_blue_team" = "Kék csapat" tr "game_hud_text_enemy_team" = "Az ellenfél csapata" tr "game_hud_text_red_team" = "Vörös csapat" tr "game_hud_text_your_team" = "A csapatod" tr "game_hud_thousandsSeparator" = "." tr "game_intro_tip_text_damage_minion" = "Maradj a szövetséges minionok mögött" tr "game_intro_tip_text_damage_redzone" = "A botok sebzést okozó képességeket használnak a vörös zónákban" tr "game_intro_tip_text_readability" = "Az eszköztippek megjelenítéséhez helyezd az egérmutatót az ikonok fölé" tr "game_intro_tip_title_damage_minion" = "Kerüld el a minionok sebzését" tr "game_intro_tip_title_damage_redzone" = "Kerüld el a vörös veszélyzónákat" tr "game_intro_tip_title_readability" = "Olvasd el a képességek eszköztippjeit" tr "game_item_altcost_2057_large" = "9. szint" tr "game_item_altcost_2057_small" = "9. szint" tr "game_item_altcost_3040_large" = "Teljes manatöltet" tr "game_item_altcost_3040_small" = "Max" tr "game_item_altcost_3042_large" = "Teljes manatöltet" tr "game_item_altcost_3042_small" = "Max" tr "game_item_altcost_3340_large" = "Ingyen" tr "game_item_altcost_3340_small" = "Ingyen" tr "game_item_altcost_3341_large" = "Ingyen" tr "game_item_altcost_3341_small" = "Ingyen" tr "game_item_altcost_3342_large" = "Ingyen" tr "game_item_altcost_3342_small" = "Ingyen" tr "game_item_altcost_3350_large" = "9. sznt" tr "game_item_altcost_3350_small" = "9. sznt" tr "game_item_altcost_3351_large" = "9. sznt" tr "game_item_altcost_3351_small" = "9. sznt" tr "game_item_altcost_3352_large" = "9. sznt" tr "game_item_altcost_3352_small" = "9. sznt" tr "game_item_altcost_3361_large" = "250*" tr "game_item_altcost_3361_small" = "250*" tr "game_item_altcost_3362_large" = "250*" tr "game_item_altcost_3362_small" = "250*" tr "game_item_altcost_3363_large" = "9. szint" tr "game_item_altcost_3363_small" = "9. szint" tr "game_item_altcost_3364_large" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3364_small" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3611_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3611_small" = "5" tr "game_item_altcost_3612_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3612_small" = "5" tr "game_item_altcost_3613_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3613_small" = "5" tr "game_item_altcost_3614_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3614_small" = "5" tr "game_item_altcost_3615_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3615_small" = "5" tr "game_item_altcost_3616_large" = "10 kraken" tr "game_item_altcost_3616_small" = "10" tr "game_item_altcost_3617_large" = "20 kraken" tr "game_item_altcost_3617_small" = "20" tr "game_item_altcost_3621_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3621_small" = "5" tr "game_item_altcost_3622_large" = "10 kraken" tr "game_item_altcost_3622_small" = "10" tr "game_item_altcost_3623_large" = "20 kraken" tr "game_item_altcost_3623_small" = "20" tr "game_item_altcost_3624_large" = "5 kraken" tr "game_item_altcost_3624_small" = "5" tr "game_item_altcost_3625_large" = "10 kraken" tr "game_item_altcost_3625_small" = "10" tr "game_item_altcost_3626_large" = "20 kraken" tr "game_item_altcost_3626_small" = "20" tr "game_item_altcost_3631_large" = "100 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3631_small" = "100 kr" tr "game_item_altcost_3634_large" = "100 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3634_small" = "100 kr" tr "game_item_altcost_3635_large" = "200 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3635_small" = "200 kr" tr "game_item_altcost_3636_large" = "200 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3636_small" = "200 kr" tr "game_item_altcost_3640_large" = "100 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3640_small" = "100 kr" tr "game_item_altcost_3641_large" = "100 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3641_small" = "100 kr" tr "game_item_altcost_3642_large" = "Teljes visszatérítés" tr "game_item_altcost_3642_small" = "Eladás" tr "game_item_altcost_3643_large" = "100 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3643_small" = "100 kr" tr "game_item_altcost_3647_large" = "100 kristályszilánk" tr "game_item_altcost_3647_small" = "100 kr" tr "game_item_altcost_3680_large" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3680_small" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3681_large" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3681_small" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3682_large" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3682_small" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3683_large" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3683_small" = "Ingyenes" tr "game_item_altcost_3901_large" = "500 ezüstkígyó" tr "game_item_altcost_3901_small" = "500 EK" tr "game_item_altcost_3902_large" = "500 ezüstkígyó" tr "game_item_altcost_3902_small" = "500 EK" tr "game_item_altcost_3903_large" = "500 ezüstkígyó" tr "game_item_altcost_3903_small" = "500 EK" tr "game_item_altcost_3930_large" = "Jóllakott Lélekfaló szellem" tr "game_item_altcost_3930_small" = "Max." tr "game_item_altcost_3931_large" = "Jóllakott Lélekfaló szellem" tr "game_item_altcost_3931_small" = "Max." tr "game_item_altcost_3932_large" = "Jóllakott Lélekfaló szellem" tr "game_item_altcost_3932_small" = "Max." tr "game_item_altcost_3933_large" = "Jóllakott Lélekfaló szellem" tr "game_item_altcost_3933_small" = "Max." tr "game_item_at_level_18" = "18. szinten" tr "game_item_boots_grouplimit" = "Legfeljebb 1 pár cipő engedélyezett." tr "game_item_buff_4026" = "Az egység ideiglenesen elpusztíthatatlan." tr "game_item_colloquialism_1001" = "Boots;of;Speed;Fürgeség;cipője" tr "game_item_colloquialism_1004" = "Faerie;Charm;Tündeamulett" tr "game_item_colloquialism_1005" = "Meki;Pendant;" tr "game_item_colloquialism_1006" = "Rejuvenation;Bead;Fiatalító;gyöngy" tr "game_item_colloquialism_1007" = "Regrowth;Pendant;" tr "game_item_colloquialism_1011" = "Giant's;Belt;óriás;öve" tr "game_item_colloquialism_1018" = "Cloak;of;Agility;ügyesség;köpenye" tr "game_item_colloquialism_1026" = "Blasting;Wand;Pusztító;pálca" tr "game_item_colloquialism_1027" = ";blue;zafírkristály" tr "game_item_colloquialism_1028" = ";red;rubinkristály" tr "game_item_colloquialism_1029" = "Cloth;Armor;Lágy;vért" tr "game_item_colloquialism_1031" = "Chain;Vest;Sodronyozott;mellény" tr "game_item_colloquialism_1033" = "Null-Magic;Mantle;Nullvarázs;köpönyeg" tr "game_item_colloquialism_1036" = "Long;Sword;Hosszúkard" tr "game_item_colloquialism_1037" = "Pickaxe;Csákány" tr "game_item_colloquialism_1038" = "Sword;bf;K.;N.;kard" tr "game_item_colloquialism_1039" = ";jungle;Jungle;vadász;talizmánja" tr "game_item_colloquialism_1041" = ";jungle;Jungle;dzsungel;Dzsungel;Vadászpenge;Hunter's Machete" tr "game_item_colloquialism_1042" = "Dagger;Tőr" tr "game_item_colloquialism_1043" = "Recurve;Bow;Reflexíj" tr "game_item_colloquialism_1051" = "Brawler's;Gloves;Bajkeverők;kesztyűje" tr "game_item_colloquialism_1052" = "Amplifying;Tome;amptome;Varázskönyv" tr "game_item_colloquialism_1053" = "Vampiric;Scepter;" tr "game_item_colloquialism_1054" = "Doran's;Shield;dshield;Doran;pajzsa" tr "game_item_colloquialism_1055" = "Doran's;Blade;dblade;Doran;pengéje" tr "game_item_colloquialism_1056" = "Doran's;Ring;dring;Doran;gyűrűje" tr "game_item_colloquialism_1057" = "Negatron;Cloak;Negatron;palást" tr "game_item_colloquialism_1058" = "Needlessly;Large;Rod;nlr;Szükségtelenül;nagy;pálca" tr "game_item_colloquialism_1059" = "svs;vampiric;space;scepter" tr "game_item_colloquialism_1062" = "Prospector's;Blade;" tr "game_item_colloquialism_1063" = "Prospector's;Ring;" tr "game_item_colloquialism_1074" = "Doran's;Shield;dshield;Doran;pajzsa" tr "game_item_colloquialism_1075" = "Doran's;Blade;dblade;Doran;pengéje" tr "game_item_colloquialism_1076" = "Doran's;Ring;dring;Doran;gyűrűje" tr "game_item_colloquialism_1080" = "Spirit;Stone;" tr "game_item_colloquialism_1082" = ";Noxian;Dark;Seal;fekete;pecsét" tr "game_item_colloquialism_1083" = ";dpengéje;Cull;Aratás" tr "game_item_colloquialism_2003" = "Health;Potion;Életerőital" tr "game_item_colloquialism_2004" = "Mana;Potion;" tr "game_item_colloquialism_2009" = "Total;Biscuit;of;Rejuvenation;megfiatalítás;süteménye" tr "game_item_colloquialism_2010" = "Total;Biscuit;of;Rejuvenation;megfiatalítás;süteménye" tr "game_item_colloquialism_2011" = ";Elixir Of Skill" tr "game_item_colloquialism_2012" = ";Looted Biscuit of Rejuvenation" tr "game_item_colloquialism_2013" = ";Looted Oracle's Extract" tr "game_item_colloquialism_2015" = "Kircheis;Shard;szilánkja" tr "game_item_colloquialism_2031" = "Refillable;potion;újratölthető;ital" tr "game_item_colloquialism_2032" = "Hunter's;Potion;vadász;itala" tr "game_item_colloquialism_2033" = "Corrupting;Potion;romlás;itala" tr "game_item_colloquialism_2037" = "Elixir;of;Fortitude;red;piros;" tr "game_item_colloquialism_2038" = ";" tr "game_item_colloquialism_2039" = "Elixir;of;Brilliance;blue;kék;" tr "game_item_colloquialism_2040" = "Ichor;of;Rage;" tr "game_item_colloquialism_2041" = "Crystalline;Flask;" tr "game_item_colloquialism_2042" = "Oracle's;Elixir;" tr "game_item_colloquialism_2043" = "pink;rózsaszín;Vision Ward" tr "game_item_colloquialism_2044" = "green;zöld;Monster Eye" tr "game_item_colloquialism_2045" = "Ruby;Sightstone;Rubin;látókő" tr "game_item_colloquialism_2047" = "Oracle;Extract;Oracle's;" tr "game_item_colloquialism_2048" = "Ichor;of;Illumination;" tr "game_item_colloquialism_2049" = "Sightstone;Látókő" tr "game_item_colloquialism_2050" = "Explorer's;Ward;" tr "game_item_colloquialism_2051" = "Kobe aranykarja;Kobe aranybicepsze;Kürt; Az Emberfarkas kürtje; Emberfarkas,Őrző;Guardian's;Horn" tr "game_item_colloquialism_2052" = "Poro;Snax;Poro-nasi" tr "game_item_colloquialism_2053" = ";" tr "game_item_colloquialism_2055" = "orange;narancssárga;ellenőrző;őrszem;piros;Control Ward" tr "game_item_colloquialism_2056" = "green;zöld;Pilfered Stealth Ward" tr "game_item_colloquialism_2057" = "blue;kék;totem;Peering Farsight Ward" tr "game_item_colloquialism_2058" = ";white;fehér;Travel Size Elixir of Iron" tr "game_item_colloquialism_2059" = ";blue;kék;Travel Size Elixir of Sorcery" tr "game_item_colloquialism_2060" = ";red;piros;Travel Size Elixir of Wrath" tr "game_item_colloquialism_2061" = ";Pilfered Health Potion" tr "game_item_colloquialism_2062" = ";Pilfered Potion of Rouge" tr "game_item_colloquialism_2065" = ";shurelya;reverie;" tr "game_item_colloquialism_2137" = ";orange" tr "game_item_colloquialism_2138" = ";white;elixir;iron;Vaselixír" tr "game_item_colloquialism_2139" = ";blue;elixir;sorcery;feketemágia;elixírje" tr "game_item_colloquialism_2140" = ";red;elixir;wrath;düh;elixírje" tr "game_item_colloquialism_2301" = ";virrasztók;szeme;eye;watchers" tr "game_item_colloquialism_2302" = ";oázis;szeme;eye;oasis" tr "game_item_colloquialism_2303" = ";napéjegyenlőség;szeme;eye;equinox" tr "game_item_colloquialism_2319" = "BodyBlocking Body Block; Blokkolás testtel; Sly Sack of Gold" tr "game_item_colloquialism_2403" = ";Minion Dematerializer" tr "game_item_colloquialism_2420" = ";zhg;zonyas" tr "game_item_colloquialism_2421" = ";Broken Stopwatch" tr "game_item_colloquialism_2422" = ";Slightly Magical Boots" tr "game_item_colloquialism_3001" = "Abyssal;Scepter;Mask;jogar;maszk" tr "game_item_colloquialism_3003" = "Archangel's;Staff;aa;arkangyal;pálcája" tr "game_item_colloquialism_3004" = "Manamune;" tr "game_item_colloquialism_3005" = ";wreckoning;Wbosszú" tr "game_item_colloquialism_3006" = "Berserker's;Greaves;Berkserker;Berserkers;Dühöngők;csizmája" tr "game_item_colloquialism_3007" = "Archangel's;Staff;aa;arkangyal;pálcája" tr "game_item_colloquialism_3008" = "Manamune;" tr "game_item_colloquialism_3009" = "Boots;of;Swiftness;fürgeség;cipője" tr "game_item_colloquialism_3010" = "Catalyst;the;Protector;Ősi;korok;katalizátora" tr "game_item_colloquialism_3020" = "Sorcerer's;Shoes;Sorcerers;Varázslók;cipője" tr "game_item_colloquialism_3022" = "Frozen;Mallet;fm;Jégkalapács" tr "game_item_colloquialism_3023" = "Twin;Shadows;ghost;szellem;" tr "game_item_colloquialism_3024" = "Glacial;Shroud;Jégkori;lepel" tr "game_item_colloquialism_3025" = "Iceborn;Gauntlet;frozen;fist;kesztyű;ököl;fagyos;fagyott;Jégkesztyű" tr "game_item_colloquialism_3026" = "Guardian;Angel;ga;angyal;Őrangyal" tr "game_item_colloquialism_3027" = "Rod;of;Ages;roa;Korok;pálcája" tr "game_item_colloquialism_3028" = "Chalice;of;Harmony;harmónia;kelyhe" tr "game_item_colloquialism_3029" = "Rod;of;Ages;roa;Korok;pálcája" tr "game_item_colloquialism_3030" = "frost cannon;jégágyú;Hextech GLP-800" tr "game_item_colloquialism_3031" = "Infinity;Edge;ie;Határtalan;penge" tr "game_item_colloquialism_3033" = ";lw;grievous;mortal;reminder;halálos;emlékeztető" tr "game_item_colloquialism_3034" = ";gs;giant;slayer;Óriásölő" tr "game_item_colloquialism_3035" = "Last;Whisper;lw;Utolsó;lehelet" tr "game_item_colloquialism_3036" = ";ul;Lord;Dominik's;Dominik;regard;üdvözlete" tr "game_item_colloquialism_3037" = "Mana;Manipulator;" tr "game_item_colloquialism_3040" = "Seraph's;Embrace;szeráf;ölelése" tr "game_item_colloquialism_3041" = "Mejai's;Soulstealer;Mejai;léleklopója" tr "game_item_colloquialism_3042" = "Muramana;" tr "game_item_colloquialism_3044" = "Phage;Kalapács" tr "game_item_colloquialism_3046" = "Phantom;Dancer;pd;Fantomtáncos;Fantom" tr "game_item_colloquialism_3047" = "Ninja;Tabi;Tolvajsurranó" tr "game_item_colloquialism_3050" = ";haroldandkumar" tr "game_item_colloquialism_3052" = ";enforcer;Jaurim's;Jaurim;fist;ökle" tr "game_item_colloquialism_3053" = ";juggernaut;primal;Sterak's;Sterak;Gage;kihívása" tr "game_item_colloquialism_3056" = "Ohmwrecker;Toronytörő;torony" tr "game_item_colloquialism_3057" = "Sheen;Ragyogás" tr "game_item_colloquialism_3060" = "Banner;of;Command;flag;zászló;Vezérzászló" tr "game_item_colloquialism_3065" = "Spirit;Visage;sv;Szellemarc" tr "game_item_colloquialism_3067" = "Kindlegem;Tűzkő" tr "game_item_colloquialism_3068" = "Sunfire;Cape;Naptűz;köpeny" tr "game_item_colloquialism_3069" = ";shurelya;reverie; Eye of Ascension;" tr "game_item_colloquialism_3070" = "Tear;of;the;Goddess;Istennő;könnycseppje" tr "game_item_colloquialism_3071" = "The;Black;Cleaver;bc;fekete;hasítóbárd" tr "game_item_colloquialism_3072" = "The;Bloodthirster;bt;vérszomjas" tr "game_item_colloquialism_3073" = "Tear;of;the;Goddess;Istennő;könnycseppje" tr "game_item_colloquialism_3074" = "Ravenous;Hydra;Vérszomjas;hidra" tr "game_item_colloquialism_3075" = ";grievous" tr "game_item_colloquialism_3076" = ";grievous" tr "game_item_colloquialism_3077" = "Tiamat;" tr "game_item_colloquialism_3078" = "Trinity;Force;triforce;hármasság;hatalma" tr "game_item_colloquialism_3079" = ";Shield Breaker" tr "game_item_colloquialism_3080" = "The;Bloodthirster;bt" tr "game_item_colloquialism_3082" = "Warden's;Mail;" tr "game_item_colloquialism_3083" = "Warmog's;Armor;Warmog;vértje" tr "game_item_colloquialism_3084" = "Overlord's;Bloodmail;" tr "game_item_colloquialism_3085" = "Runaan's;Hurricane;Runaan;hurrikánja" tr "game_item_colloquialism_3086" = "Zeal;Serény" tr "game_item_colloquialism_3087" = "Statikk;Shiv;töltőpengéje" tr "game_item_colloquialism_3089" = "Rabadon's;Deathcap;dc;hat;sapka;Rabadon;halálsüvege" tr "game_item_colloquialism_3090" = "Wooglet's;Witchcap;hat;sapka;Wooglet;boszorkánykalapja" tr "game_item_colloquialism_3091" = "Wit's;End;Utolsó;esély" tr "game_item_colloquialism_3092" = "Eye of the Watchers; Virrasztók tekintete; Remnant of the Watchers" tr "game_item_colloquialism_3093" = "Avarice;Blade;" tr "game_item_colloquialism_3094" = ";canon;rapidfire;rfc;gyorstüzelő;ágyú;Rapid Firecannon" tr "game_item_colloquialism_3095" = ";szélpenge" tr "game_item_colloquialism_3096" = "Nomad's Eye;" tr "game_item_colloquialism_3097" = "Celestial Eye;" tr "game_item_colloquialism_3098" = "Eye of Frost;" tr "game_item_colloquialism_3099" = "Soul;Shroud;" tr "game_item_colloquialism_3100" = "Lich;Bane;Félholt;csapás" tr "game_item_colloquialism_3101" = "Stinger;Fullánk" tr "game_item_colloquialism_3102" = "Banshee's;Veil;bv;Bansheek;fátyla" tr "game_item_colloquialism_3104" = "lvd;Lord;Van;Damm's;Damm;Pillager;buzogánya" tr "game_item_colloquialism_3105" = "Aegis;of;the;Legion;légió;égisze" tr "game_item_colloquialism_3106" = "Madred's;Razors;" tr "game_item_colloquialism_3107" = ";" tr "game_item_colloquialism_3108" = "Fiendish;Codex;Pokoli;kódex" tr "game_item_colloquialism_3109" = "Knight's;vow;Lovagi;eskü" tr "game_item_colloquialism_3110" = "Frozen;Heart;fh;Fagyos;szív" tr "game_item_colloquialism_3111" = "Mercury's;Treads;Higanyléptek;higany" tr "game_item_colloquialism_3112" = "Orb;of;Winter;" tr "game_item_colloquialism_3113" = "Éteri;lidércfény;Aether;Wisp" tr "game_item_colloquialism_3114" = "Malady;Forbiden;Idol;Tiltott;Bálvány" tr "game_item_colloquialism_3115" = "Nashor's;Tooth;Nashor;foga" tr "game_item_colloquialism_3116" = "Rylai's;Crystal;Scepter;Rylai;kristálybot;kristálybotja" tr "game_item_colloquialism_3117" = "Boots;of;Mobility;mozgékonyság;cipője" tr "game_item_colloquialism_3118" = "knight's;kv;knights;knight;vow" tr "game_item_colloquialism_3122" = "Wicked;Hatchet;ie;Alattomos;csatabárd" tr "game_item_colloquialism_3123" = ";grievous;Executioner's;calling;hóhér;hangja" tr "game_item_colloquialism_3124" = "Guinsoo's;Rageblade;Guinsoo;dühpengéje" tr "game_item_colloquialism_3126" = "Madred's;Bloodrazor;" tr "game_item_colloquialism_3128" = "Deathfire;Grasp;dfg;" tr "game_item_colloquialism_3131" = ";sotd;lethality" tr "game_item_colloquialism_3132" = "Heart;of;Gold;" tr "game_item_colloquialism_3133" = ";Caulfield's Warhammer" tr "game_item_colloquialism_3134" = ";halálosság;Serrated;Dirk;Fogazott;tőr" tr "game_item_colloquialism_3135" = "Void;Staff;üresség;botja" tr "game_item_colloquialism_3136" = "Haunting;Guise;mask;maszk;Kísértő;álarc" tr "game_item_colloquialism_3137" = "Dervispenge;Dervish;Blade" tr "game_item_colloquialism_3138" = "Leviathan;" tr "game_item_colloquialism_3139" = "Mercurial;Scimitar;Eleven;szablya" tr "game_item_colloquialism_3140" = "Quicksilver;Sash;qss;Higany;selyemöv" tr "game_item_colloquialism_3141" = "Sword;of;the;Occult;soto;" tr "game_item_colloquialism_3142" = ";halálosság;Youmuu's;Ghostblade;Youmuu;szellemkardja" tr "game_item_colloquialism_3143" = "Randuin's;Omen;Randuin;ómenje" tr "game_item_colloquialism_3144" = "Bilgewater;Cutlass;Bilgewateri;szablya" tr "game_item_colloquialism_3145" = "Hextech;Revolver" tr "game_item_colloquialism_3146" = "Hextech;Gunblade;lőpenge" tr "game_item_colloquialism_3147" = ";halálosság;Draktharr;Duskblade;árnykardja" tr "game_item_colloquialism_3148" = "hextech;gunblade" tr "game_item_colloquialism_3149" = "Blade;of;the;Ruined;King;brk;bork;botrk" tr "game_item_colloquialism_3150" = ";Mirage Blade" tr "game_item_colloquialism_3151" = "Liandry's;Torment;mask;maszk;Liandry;gyötrelme" tr "game_item_colloquialism_3152" = "rocket belt;rakétaöv;Hextech;protoöv;01;Hextech Protobelt-01" tr "game_item_colloquialism_3153" = "Blade;of;the;Ruined;King;brk;bork;botrk;Letaszított;király;kardja" tr "game_item_colloquialism_3154" = "Wriggle's;Lantern;" tr "game_item_colloquialism_3155" = "Hexdrinker;Átoknyelő" tr "game_item_colloquialism_3156" = ";" tr "game_item_colloquialism_3157" = "Zhonya's;Hourglass;zhg;zonyas;Zhonya;homokórája" tr "game_item_colloquialism_3158" = "Ionian;Boots;of;Lucidity;Ioniai;féncipő" tr "game_item_colloquialism_3159" = "Grez's;Spectral;Lantern;" tr "game_item_colloquialism_3162" = "bilgewater;cutlass" tr "game_item_colloquialism_3163" = "maw;malmortius;of" tr "game_item_colloquialism_3165" = ";nmst;grievous;Morellonomicon;Morellonomikon" tr "game_item_colloquialism_3170" = "Moonflair;Spellblade;Holdfény;varázspenge" tr "game_item_colloquialism_3172" = "Zephyr;" tr "game_item_colloquialism_3173" = "Eleisa's;Miracle;" tr "game_item_colloquialism_3174" = "Athene's;Unholy;Grail;Athéné;szentségtelen;grálja" tr "game_item_colloquialism_3176" = "Arcane;Helix;" tr "game_item_colloquialism_3178" = "Ionic;Spark;" tr "game_item_colloquialism_3180" = "Odyn's;Veil;" tr "game_item_colloquialism_3181" = ";Sanguine Blade" tr "game_item_colloquialism_3183" = "Priscilla's;Blessing;" tr "game_item_colloquialism_3184" = ";dpengéje;őrző;pörölye;Guardian's;hammer" tr "game_item_colloquialism_3185" = ";lb;The Lightbringer;fh" tr "game_item_colloquialism_3186" = "Kitae's;Bloodrazor;" tr "game_item_colloquialism_3187" = "Hextech;Sweeper;" tr "game_item_colloquialism_3188" = "Blackfire;Torch;bft;" tr "game_item_colloquialism_3190" = "Locket;of;the;Iron;Solari;iron;solarik;medálja" tr "game_item_colloquialism_3191" = "Seeker's;Armguard;Keresők;karvértje" tr "game_item_colloquialism_3193" = ";Gargoyle Stoneplate" tr "game_item_colloquialism_3194" = "Adaptive;helm;Adaptív;sissak" tr "game_item_colloquialism_3196" = "Augment:;Power;viktor;Hex;agy;mk-1;The Hex Core mk-1" tr "game_item_colloquialism_3197" = "Augment:;Gravity;viktor;Hex;agy;mk-2;The Hex Core mk-2" tr "game_item_colloquialism_3198" = "Augment:;Death;viktor;tökéletes;hex;agy;Perfect Hex Core" tr "game_item_colloquialism_3200" = "The;Hex;Core;viktor;hex;agy;prototypusa;Prototype Hex Core;prototípusa" tr "game_item_colloquialism_3204" = ";Quill Coat" tr "game_item_colloquialism_3205" = ";Quill Coat" tr "game_item_colloquialism_3206" = "Spirit;of;the;Spectral;Wraith;" tr "game_item_colloquialism_3207" = ";Spirit of the Ancient Golem" tr "game_item_colloquialism_3208" = ";Spirit of the Ancient Golem" tr "game_item_colloquialism_3209" = "Spirit;of;the;Elder;Lizard;red;piros;" tr "game_item_colloquialism_3210" = "Spellbreaker;" tr "game_item_colloquialism_3211" = "Spectre's;Cowl;hat;sapka;Kísértetkámzsa" tr "game_item_colloquialism_3222" = "Mikael's;Crucible;Mikael;tégelye" tr "game_item_colloquialism_3230" = "ravenous hydra;space;ravenous;hydra;hidra" tr "game_item_colloquialism_3231" = "mercurial;scimitar;csimitar;simitar;cimitar;merkurial" tr "game_item_colloquialism_3240" = ";Enchantment; Furor" tr "game_item_colloquialism_3241" = ";Enchantment; Alacrity" tr "game_item_colloquialism_3242" = ";Enchantment; Captain" tr "game_item_colloquialism_3243" = ";Enchantment; Distortion" tr "game_item_colloquialism_3244" = ";Enchantment; Homeguard" tr "game_item_colloquialism_3245" = ";Enchantment; Teleport" tr "game_item_colloquialism_3252" = ";fogazott tőr;halálosság;Vadorzótőr;Poacher's;Dirk" tr "game_item_colloquialism_3285" = "Luden's;Echo;Luden;visszhangja" tr "game_item_colloquialism_3286" = "Luden's;Echo;Luden;visszhangja" tr "game_item_colloquialism_3290" = "Twin;Shadows;ghost;szellem;" tr "game_item_colloquialism_3301" = "Ancient;Coin;ősi;érme;sárga" tr "game_item_colloquialism_3302" = "Relic;Shield;Ereklyepajzs;pajzs;zöld" tr "game_item_colloquialism_3303" = "Spellthief's;Edge;Bűbájtolvaj;pengéje;kék" tr "game_item_colloquialism_3303z" = "Spellthief's;Edge;kage;Bűbájtolvaj;pengéje;kék" tr "game_item_colloquialism_3304" = ";Timeworn Ancient Coin" tr "game_item_colloquialism_3305" = ";Timeworn Nomad's Medallion" tr "game_item_colloquialism_3306" = "Talisman;of;Ascension;shurelya;reverie;" tr "game_item_colloquialism_3307" = ";Timeworn Relic Shield" tr "game_item_colloquialism_3308" = ";Timeworn Targon's Brace" tr "game_item_colloquialism_3309" = ";" tr "game_item_colloquialism_3310" = ";" tr "game_item_colloquialism_3310z" = "Spellthief's;Edge;kage;" tr "game_item_colloquialism_3311" = ";Timeworn Frostfang" tr "game_item_colloquialism_3312" = "félelmetes szellemek;Timeworn;Frost;Queen's;Claim;Timeworn Frost Queen's Claim" tr "game_item_colloquialism_3340" = "sárga; totem; talizmán; Warding Totem; Trinket" tr "game_item_colloquialism_3341" = "vörös;Pádztázólencse;Sweeoing;Lens;trinket;red; Sweeping Lens" tr "game_item_colloquialism_3342" = "Scrying;Orb;trinket;blue;kék" tr "game_item_colloquialism_3345" = "Soul;Anchor;trinket" tr "game_item_colloquialism_3348" = "Arcane;sweeper" tr "game_item_colloquialism_3350" = "Greater;Totem;talizmán;trinket;" tr "game_item_colloquialism_3351" = "Greater;Lens;talizmán;trinket;" tr "game_item_colloquialism_3352" = "Greater;Orb;talizmán;trinket;" tr "game_item_colloquialism_3361" = "sárga;Greater;Stealth;Totem;trinket" tr "game_item_colloquialism_3362" = "sárga;Greater;Vision;Totem;trinket" tr "game_item_colloquialism_3363" = "kék; totem; talizmán; Farsight Alteration; blue; trinket" tr "game_item_colloquialism_3364" = "vörös; lencse; talizmán; red; lens; trinket; Oracle Lens" tr "game_item_colloquialism_3371" = ";ie;Ornn;forge;Masterwork;hp;barkács;mestermű;Molten;edge" tr "game_item_colloquialism_3373" = ";Ornn;forge;Masterwork;barkács;mestermű;Forgefire;cape" tr "game_item_colloquialism_3374" = ";dc;banksys;hat;Ornn;forge;Masterwork;hs;sapka;barkács;mestermű;Rabadon's;Deathcrown" tr "game_item_colloquialism_3379" = ";Ornn;forge;Masterwork;barkács;mestermű;Infernal;Mask" tr "game_item_colloquialism_3380" = ";bc;Ornn;barkács;mestermű;forge;Masterwork;obsidian;cleaver" tr "game_item_colloquialism_3382" = ";Ornn;forge;Masterwork;barkács;mestermű;Salvation" tr "game_item_colloquialism_3383" = ";Ornn;forge;Masterwork;barkács;mestermű;Circlet;Iron;Solari" tr "game_item_colloquialism_3384" = ";triforce;tons of damage;forge;Masterwork;háromság;tonnányi sebzés;Ornn;barkács;mestermű;Trinity;Fusion;Trinity Fusion" tr "game_item_colloquialism_3385" = ";süveg;Ornn;kovácsolás;Wooglet's;Witchcrown" tr "game_item_colloquialism_3386" = ";zhg;zonyas;ornn;forge;Zhonya's Paradox" tr "game_item_colloquialism_3387" = ";frozen fist;fagyos ököl;Ornn;frozen;fist;fagyos;ököl;iceborn gauntlet;iceborn;gauntlet;jégkesztyű" tr "game_item_colloquialism_3388" = ";youmuu's wraithblade;youmuu lidérckardja;youmuu;wraithblade;lidérckardja;Ornn;youmuu's ghostblade;ghostblade;youmuu szellemkardja;szellemkardja;halálosság" tr "game_item_colloquialism_3389" = ";might of the ruined king;a letaszított király ereje;might;of;the;ruined;king;a;letaszított;király;ereje;Ornn;blade of the ruined king;a letaszított király kardja;blade;kardja;brk;bork;botrk;alkk;alke" tr "game_item_colloquialism_3390" = ";luden's pulse;luden ritmusa;Ornn;luden's;pulse;luden;ritmusa;luden's echo;luden visszhangja;echo;visszhangja" tr "game_item_colloquialism_3400" = "BodyBlocking Blokkolás testtel" tr "game_item_colloquialism_3401" = "Eye of the Aspect;" tr "game_item_colloquialism_3430" = ";Rite of Ruin" tr "game_item_colloquialism_3431" = ";Netherstride Grimoire" tr "game_item_colloquialism_3433" = ";nmst;Lost;Chapter" tr "game_item_colloquialism_3434" = ";Pox Arcana" tr "game_item_colloquialism_3462" = "kék;Seer;Stone;blue" tr "game_item_colloquialism_3504" = "Ardent;Censer;Janna" tr "game_item_colloquialism_3508" = "Essence;Reaver" tr "game_item_colloquialism_3512" = ";Ürességkapu;Zz'Rot;Portal" tr "game_item_colloquialism_3513" = ";A Hírnök szeme;Eye;Herald;Eye of the Herald;Herald's Eye" tr "game_item_colloquialism_3514" = ";A Hírnök szeme" tr "game_item_colloquialism_3599" = ";spear;Black;Kalista;The Black Spear" tr "game_item_colloquialism_3600" = ";lándzsa" tr "game_item_colloquialism_3611" = ";Razorfin" tr "game_item_colloquialism_3612" = ";Ironback" tr "game_item_colloquialism_3613" = ";Plundercrab" tr "game_item_colloquialism_3614" = ";Ocklepod" tr "game_item_colloquialism_3615" = "Mercenary upgrade;1" tr "game_item_colloquialism_3616" = ";Mercenary Upgrade 2" tr "game_item_colloquialism_3617" = ";Mercenary Upgrade 3" tr "game_item_colloquialism_3621" = ";Offense Upgrade 1" tr "game_item_colloquialism_3622" = ";Offense Upgrade 2" tr "game_item_colloquialism_3623" = ";Offense Upgrade 3" tr "game_item_colloquialism_3624" = ";Defense Upgrade 1" tr "game_item_colloquialism_3625" = ";Defense Upgrade 2" tr "game_item_colloquialism_3626" = ";Defense Upgrade 3" tr "game_item_colloquialism_3630" = ";Siege Teleport" tr "game_item_colloquialism_3631" = ";Siege Ballista" tr "game_item_colloquialism_3633" = ";Siege Teleport" tr "game_item_colloquialism_3634" = ";Tower;Beam of Ruination" tr "game_item_colloquialism_3635" = ";Port Pad" tr "game_item_colloquialism_3636" = ";Tower;Storm Bulwark" tr "game_item_colloquialism_3637" = ";Nexus Siege;Siege Weapon Slot" tr "game_item_colloquialism_3640" = ";Flash Zone" tr "game_item_colloquialism_3641" = ";Vanguard Banner" tr "game_item_colloquialism_3643" = ";Entropy Field" tr "game_item_colloquialism_3645" = "kék;Seer Stone (Trinket);blu;" tr "game_item_colloquialism_3647" = ";Shield Totem" tr "game_item_colloquialism_3648" = ";Siege Teleport (Inactive)" tr "game_item_colloquialism_3649" = ";Siege Sight Warder" tr "game_item_colloquialism_3652" = ";Typhoon Claws" tr "game_item_colloquialism_3671" = ";Enchantment;Warrior" tr "game_item_colloquialism_3672" = ";Enchantment;Cinderhulk" tr "game_item_colloquialism_3673" = ";Enchantment;Runic Echoes" tr "game_item_colloquialism_3674" = ";Enchantment;Devourer" tr "game_item_colloquialism_3675" = ";Enchantment;Bloodrazor" tr "game_item_colloquialism_3690" = ";Cosmic Shackle" tr "game_item_colloquialism_3691" = ";Singularity Lantern" tr "game_item_colloquialism_3692" = ";Dark Matter Scythe" tr "game_item_colloquialism_3693" = ";Gravity Boots" tr "game_item_colloquialism_3694" = ";Cloak of Stars" tr "game_item_colloquialism_3695" = ";Dark Star Sigil" tr "game_item_colloquialism_3706" = ";jungle;Jungle;jangle;Stalker's;blade" tr "game_item_colloquialism_3708" = ";jungle;Jungle;Stalker's;Blade;Runeglaive" tr "game_item_colloquialism_3711" = ";jungle;Jungle;Tracker's;Knife" tr "game_item_colloquialism_3712" = ";jungle;Jungle;Cultivator's;Staff" tr "game_item_colloquialism_3713" = ";jungle;Jungle;Ranger's;Trailblazer" tr "game_item_colloquialism_3715" = ";jungle;Jungle;Skirmisher's;Sabre" tr "game_item_colloquialism_3742" = ";juggernaut;dreadnought;DeadMan's;Plate" tr "game_item_colloquialism_3744" = ";Staff of Flowing Water" tr "game_item_colloquialism_3745" = ";Puppeteer" tr "game_item_colloquialism_3748" = ";juggernaut;Titanic Hydra" tr "game_item_colloquialism_3751" = ";Bami's Cinder" tr "game_item_colloquialism_3800" = ";Righteous Glory" tr "game_item_colloquialism_3801" = ";Crystalline Bracer" tr "game_item_colloquialism_3802" = "Lost;Chapter" tr "game_item_colloquialism_3812" = ";Bloodbag;Death's;Dance" tr "game_item_colloquialism_3813" = "death;dance;death's;deaths;Bloodbag" tr "game_item_colloquialism_3814" = ";halálosság;Edge;Night;Edge of Night" tr "game_item_colloquialism_3829" = ";mirror;Trickster's;Glass" tr "game_item_colloquialism_3840" = "Gömb;Globe;Trust" tr "game_item_colloquialism_3841" = "Golyóbis;Swindler's;Orb" tr "game_item_colloquialism_3844" = "Golyó;Murksphere" tr "game_item_colloquialism_3901" = ";Fire at Will" tr "game_item_colloquialism_3902" = ";Death's Daughter" tr "game_item_colloquialism_3903" = ";Raise Morale" tr "game_item_colloquialism_3905" = ";spooky;spooky ghosts;félelmetes;félelmetes szellemek;Twin Shadows" tr "game_item_colloquialism_3911" = ";" tr "game_item_colloquialism_3924" = ";Flesheater" tr "game_item_colloquialism_4001" = ";" tr "game_item_colloquialism_4002" = ";" tr "game_item_colloquialism_4003" = ";halálosság" tr "game_item_colloquialism_4004" = ";halálosság" tr "game_item_colloquialism_4005" = ";" tr "game_item_colloquialism_4010" = ";varázstörés" tr "game_item_colloquialism_4026" = "Guardian;Angel;ga;angyal;őrangyal;" tr "game_item_colloquialism_4101" = ";jungle;Jungle;jangle" tr "game_item_colloquialism_4201" = ";dshield" tr "game_item_colloquialism_4202" = ";dblade" tr "game_item_colloquialism_4203" = ";dring" tr "game_item_colloquialism_4204" = ";didol" tr "game_item_colloquialism_4301" = ";Ancient Coin;Nomad's Medallion;Support" tr "game_item_colloquialism_4302" = ";Targon's Brace;Relic Shield;Support" tr "game_item_colloquialism_4401" = ";fon" tr "game_item_colloquialism_4402" = "svs;vampiric;space;scepter" tr "game_item_colloquialism_4403" = "svs;vampiric;space;scepter" tr "game_item_description_*" = "" tr "game_item_description_10001" = "+2,23% kritikus sebzés" tr "game_item_description_10002" = "+1,5% mozgási sebesség" tr "game_item_description_1001" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség" tr "game_item_description_1004" = "+25% alap mana-regen (+round(0.25*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)" tr "game_item_description_1005" = "+0 mana-regen 5 másodpercenként" tr "game_item_description_1006" = "+50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)" tr "game_item_description_1007" = "+15 életerő-regen 5 másodpercenként" tr "game_item_description_1011" = "+380 életerő" tr "game_item_description_1018" = "+20% kritikus csapási esély" tr "game_item_description_1026" = "+40 varázserő" tr "game_item_description_1027" = "+250 mana" tr "game_item_description_1028" = "+150 életerő" tr "game_item_description_1029" = "+15 páncél" tr "game_item_description_1031" = "+40 páncél" tr "game_item_description_1033" = "+25 varázsellenállás" tr "game_item_description_1036" = "+10 sebzés" tr "game_item_description_1037" = "+25 sebzés" tr "game_item_description_1038" = "+40 sebzés" tr "game_item_description_1039" = "
    EGYEDI passzív – Foggal: a szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése 30 életerőt lop el 5 másodperc alatt, továbbá megégeti őket, 60 varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként 8 manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1041" = "+10% életlopás szörnyek ellen

    EGYEDI passzív – Körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 35 bónusz sebzést okoznak. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1042" = "+12% támadási sebesség" tr "game_item_description_1043" = "+25% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találat esetén további 15 fizikai sebzést okoznak." tr "game_item_description_1051" = "+10% kritikus csapási esély" tr "game_item_description_1052" = "+20 varázserő" tr "game_item_description_1053" = "+15 sebzés
    +10% életlopás
    " tr "game_item_description_1054" = "+80 életerő

    Passzív: 6 életerőt tölt vissza 5 másodpercenként.
    Passzív: az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak.
    EGYEDI passzív: ellenséges hősöktől elszenvedett sebzés esetén legfeljebb 30 életerőt tölt vissza 10 másodperc alatt (a visszanyert életerő értéke a hiányzó életerő százalékos értékétől függ)." tr "game_item_description_1055" = "+8 sebzés
    +80 életerő
    +3% életlopás
    " tr "game_item_description_1056" = "+60 életerő
    +15 varázserő
    +5 mana 5 másodpercenként


    Passzív: Az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak." tr "game_item_description_1057" = "+40 varázsellenállás" tr "game_item_description_1058" = "+60 varázserő" tr "game_item_description_1059" = "+15 sebzés
    +2.5% életlopás
    " tr "game_item_description_1062" = "+16 sebzés
    +15% támadási sebesség


    EGYEDI passzív – Kutató: +150 életerő" tr "game_item_description_1063" = "+35 varázserő

    Passzív: +6 mana-regenerálódás 5 másodpercenként
    EGYEDI passzív – Kutató: +150 életerő" tr "game_item_description_1074" = "+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatHPRegenMod*5@ életerő-regen 5 másodpercenként


    EGYEDI passzív: a hősök alaptámadásaiból @Effect1Amount@ sebzést elhárít.

    Az Ess neki! játékmódban legfeljebb 2 Doran-tárgy engedélyezett" tr "game_item_description_1075" = "+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás


    Az Ess neki! játékmódban legfeljebb 2 Doran-tárgy engedélyezett" tr "game_item_description_1076" = "+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@FlatMPRegenMod*5@ mana-regen 5 másodpercenként


    Passzív: egy egység megölésekor @Effect1Amount@ manát visszatölt.

    Az Ess neki! játékmódban legfeljebb 2 Doran-tárgy engedélyezett" tr "game_item_description_1080" = "EGYEDI passzív – Mészáros: a szörnyek ellen 20% bónusz sebzést biztosít, és az okozott sebzés 6%-át életerőként, 3%-át pedig manaként visszatölti.

    (Az azonos nevű egyedi passzív és aktív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1082" = "+10 varázserő
    +25%-kal nagyobb gyógyítás a gyógyitalokból
    +100 mana


    EGYEDI passzív – Rémület: +3 varázserőt ad a Dicsőség minden egyes jelzője után.
    EGYEDI passzív – Siker vagy halál: a hősök megölése 2 Dicsőség jelzőt, az asszisztok 1 Dicsőség jelzőt adnak. Legfeljebb 10 Dicsőség jelző halmozható fel. A hős halálakor 4 Dicsőség elvész." tr "game_item_description_1083" = "+7 sebzés
    +3 életerő találatonként


    EGYEDI passzív: az ösvényen harcoló minionok megölése 1 további aranyat biztosít. 100, az ösvényen harcoló minion megölésekor azonnal kapsz 350 bónusz aranyat, és a passzív képesség nem működik tovább." tr "game_item_description_1300" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1301" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1302" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1303" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1304" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1305" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1306" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1307" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1308" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1309" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1310" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1311" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1312" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1313" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1314" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1320" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1321" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1322" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1323" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1324" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1325" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1326" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1327" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1328" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1329" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1330" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1331" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1332" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1333" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1334" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_1400" = "+60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1401" = "+300 életerő
    +15% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben 11 (+ hősszintenként 1) varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 300%-kal nagyobb sebzést okoz.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1402" = "+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +300 mana


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.

    Ez a hatás nagy szörnyek ellen 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1404" = "+60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    " tr "game_item_description_1405" = "+400 életerő
    +15% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 7 (továbbá hősszintenként +2) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek harc közben. A szörnyeknek 100% bónusz sebzést okoz. " tr "game_item_description_1406" = "+60 varázserő
    +7% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 60 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.

    A hatás a sebzés 250%-át okozza a nagy szörnyeknek. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 18%-át." tr "game_item_description_1408" = "+60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    " tr "game_item_description_1409" = "+300 életerő
    +20% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben 11 (+ hősszintenként 1) varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 200%-kal nagyobb sebzést okoz. " tr "game_item_description_1410" = "+60 varázserő
    +7% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 60 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.

    A hatás a sebzés 250%-át okozza a nagy szörnyeknek. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át." tr "game_item_description_1412" = "+60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1413" = "+300 életerő
    +15% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben 11 (+ hősszintenként 1) varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 300%-kal nagyobb sebzést okoz.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1414" = "+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +300 mana


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.

    Ez a hatás nagy szörnyek ellen 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1416" = "+50% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1417" = "+50% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést)." tr "game_item_description_1418" = "+50% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést)." tr "game_item_description_1419" = "+50% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_1500" = "+30% páncéltörés" tr "game_item_description_1501" = "Erődítés" tr "game_item_description_1502" = "Megerősített páncél" tr "game_item_description_1503" = "Láthatatlanság észlelése" tr "game_item_description_1504" = "Élharcos" tr "game_item_description_1505" = "Villámvető" tr "game_item_description_1506" = "Megerősített páncél" tr "game_item_description_1507" = "" tr "game_item_description_1508" = "Toronyelhárító zoknik" tr "game_item_description_1509" = "Élvezet" tr "game_item_description_1510" = "Beteges élvezet" tr "game_item_description_1511" = "Szuper mecha páncél" tr "game_item_description_1512" = "Szuper mecha erőtér" tr "game_item_description_1515" = "Toronypáncél" tr "game_item_description_2001" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_description_2003" = "Egyszerre legfeljebb 5 engedélyezett. Legfeljebb egyféle gyógyital engedélyezett.

    Kattints a felhasználáshoz: 15 másodperc alatt 150 életerőt tölt vissza." tr "game_item_description_2004" = "Egyszerre legfeljebb 5 engedélyezett.

    Kattints a felhasználáshoz: 100 manát tölt vissza 15 másodperc alatt." tr "game_item_description_2005" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_description_2006" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_description_2007" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_description_2008" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_description_2009" = "Kattints a felhasználáshoz: 80 életerőt és 50 manát tölt vissza 10 másodperc alatt." tr "game_item_description_2010" = "Kattints a felhasználáshoz: 15 másodperc alatt visszatölti a hiányzó életerő és mana 15%-át." tr "game_item_description_2011" = "Kattints a felhasználáshoz: +1 képességpontot ad." tr "game_item_description_2012" = "Kattints a felhasználáshoz: 15 másodperc alatt visszatölti a hiányzó életerő és mana 15%-át." tr "game_item_description_2013" = "Kattints a felhasználáshoz: a szintedtől függően 15–40 másodpercig felfedi a közeli láthatatlan és elrejtőzött egységeket." tr "game_item_description_2015" = "+15% támadási sebesség

    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások 50 bónusz varázssebzést okoznak (a hős szintjétől függően) találatkor." tr "game_item_description_2031" = "Legfeljebb egyféle gyógyital engedélyezett.

    EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával 125 életerőt tölt vissza 12 másodperc alatt. 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_description_2032" = "Legfeljebb egyféle gyógyital engedélyezett.

    EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával 60 életerőt és 35 manát tölt vissza 8 másodperc alatt. Legfeljebb 5 töltete lehet, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    A nagy szörnyek megölése 1 töltetet biztosít.

    (Maximális számú töltet esetén a nagy szörnyek megölése automatikusan felhasználja a legújabb töltetet.)" tr "game_item_description_2033" = "Legfeljebb egyféle gyógyital engedélyezett.

    EGYEDI aktív: Egy töltet felhasználásával 125 életerőt és 75 manát tölt vissza 12 másodperc alatt, és közben a Romlás érintése hatást biztosítja. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    A romlás érintése: a sebzést okozó varázslatok és támadások 3 másodpercig 15 varázssebzéssel égetik az ellenséges hősöket. (A területre ható és folyamatos sebzést okozó varázslatok esetén 50% sebzés. A sebzés a hős szintjével együtt növekszik.)

    (A Romlás itala akkor is használható, ha az életerő és a mana maximális szinten van.)" tr "game_item_description_2037" = "Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +120–235 életerőt ad, valamint 3 percig +15 sebzést biztosít." tr "game_item_description_2038" = "Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +15–24% támadási sebességet ad, valamint 3 percig +8% kritikus csapási esélyt biztosít." tr "game_item_description_2039" = "Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +25–40 varázserőt ad, valamint 3 percig 10%-kal csökkenti a töltési időket." tr "game_item_description_2040" = "Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +20–40 sebzést és +20–40% támadási sebességet ad, valamint a tornyok ellen 3 percig 15%-kal nagyobb sebzést biztosít." tr "game_item_description_2041" = "EGYEDI passzív: 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.
    EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával 120 életerőt és 60 manát tölt vissza 12 másodperc alatt." tr "game_item_description_2042" = "Kattints a felhasználáshoz: legfeljebb 4 percig felfedi a közeli láthatatlan egységeket.

    (Ellenséges őrszem észlelése esetén az elpusztításáért járó arany egy részét az őrszem észlelője kapja.)" tr "game_item_description_2043" = "Legfeljebb 2 Észlelő őrszem lehet nálad.

    Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy látható őrszemet, amely az elpusztításáig felfedi a környező területet és az ott található láthatatlan egységeket. Játékosonként legfeljebb 1 Észlelő őrszem lehet a térképen.

    (Ha egy ellenséges őrszemet így észlel a csapatod, az elpusztításáért járó arany egy részét az őrszem észlelője kapja.)" tr "game_item_description_2044" = "Legfeljebb 3 Láthatatlan őrszem lehet nálad.

    Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy láthatatlan békát, amely 3 percre felfedi a környező területet." tr "game_item_description_2045" = "+500 életerő

    EGYEDI passzív: a tárgyak aktív hatásának töltési ideje 20%-kal rövidebb.
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    (Egy játékosnak egyszerre legfeljebb 3 Láthatatlan őrszeme lehet a térképen. Az azonos nevű egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_2046" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_description_2047" = "Kattints a felhasználáshoz: 5 percig felfedi a közeli láthatatlan és elrejtőzött egységeket." tr "game_item_description_2048" = "Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +30-64 varázserőt ad, emellett 10%-kal csökkenti a töltési időt, továbbá 3 percig nagyobb mana- és életerő-regenerálódást biztosít." tr "game_item_description_2049" = "+150 életerő

    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete lehet, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    (Egy játékosnak egyszerre legfeljebb 3 Láthatatlan őrszeme lehet a térképen. Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_2050" = "Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 60 másodpercre felfedi a környező területet." tr "game_item_description_2051" = "+150 életerő

    Passzív: 5 másodpercenként 20 életerőt tölt vissza.
    EGYEDI passzív: 12 pontnyi sebzést elhárít, amely az ellenséges hősöktől érkező támadásokból és varázslatokból származik (a folyamatos sebzést okozó képességek ellen a hatékonyság 25%-os).

    Legfeljebb 1 Őrző típusú tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_2052" = "Ha ezzel a szabadtartású, fűvel táplált avarosai vadtyúk húsából és organikus freljordi biofűszerekből készült tápláló étellel eteted a Poródat, az biztosan dorombolni fog a gyönyörűségtől.

    A teljes bevétel a noxusi állatkínzások elleni harcot támogatja." tr "game_item_description_2053" = "+30 páncél
    +125% alap életerő-regen (+round(1.25*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és az Ürességkapuk közelében." tr "game_item_description_2054" = "A Poro-nasi jól ismert íze, kalóriaszegény kiadásban! Minden poro kedve jó, a nasi finom, tápláló.

    Kattints a felhasználáshoz: Ízletes, egészséges étel a porók számára." tr "game_item_description_2055" = "Legfeljebb 2 Ellenőrző őrszem lehet nálad.

    Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy őrszemet, amely rálátást ad a környező területre. Az eszköz ezenkívül felfedi a láthatatlan csapdákat, és felfedi, majd hatástalanítja az őrszemeket. Az Ellenőrző őrszem nem hatástalanít más Ellenőrző őrszemeket. Az álcázott egységeket is felfedi.

    Játékosonként legfeljebb 1 Ellenőrző őrszem lehet a térképen." tr "game_item_description_2056" = "Legfeljebb 3 Láthatatlan őrszem lehet nálad.

    Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 60–120 másodpercre felfedi a környező területet." tr "game_item_description_2057" = "Kattints a felhasználáshoz: Felfed egy legfeljebb 2000 egységnyi távolságra lévő területet, és elhelyez ott egy látható és sebezhető őrszemet. Ezt az őrszemet szövetségesek nem célozhatják meg." tr "game_item_description_2058" = "Kattints a felhasználáshoz: a szintedtől függően 45–90 másodpercig +150 életerőt, +25% kitartást, megnövelt méretet, valamint a Vasösvény hatást biztosítja.

    Vasösvény: az egység nyomvonalat hagy hátra, amely 15%-kal növeli a szövetséges hősök mozgási sebességét.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)" tr "game_item_description_2059" = "Kattints a felhasználáshoz: +25 varázserőt, 5 másodpercenként +7.5 bónusz mana-regent, valamint a Feketemágia hatást biztosítja 45–90 másodpercig a szintedtől függően.

    Feketemágia: a hősök és a tornyok elleni támadások 15 bónusz tényleges sebzést okoznak. Hősök ellen a hatás töltési ideje 5 másodperc, tornyok ellen viszont korlátlanul használható.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    " tr "game_item_description_2060" = "Kattints a felhasználáshoz:+15 sebzést és a Vérszomj hatást biztosítja 45–90 másodpercig a szintedtől függően.

    Vérszomj: az egység a hősöknek okozott fizikai sebzés 10%-ával gyógyul.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)" tr "game_item_description_2061" = "Kattints a felhasználáshoz: 5 másodperc alatt 50 életerőt tölt vissza." tr "game_item_description_2062" = "Kattints a felhasználáshoz: 10 (szintenként +1) adaptív erőt biztosít 45 másodpercre. " tr "game_item_description_2065" = "+40 varázserő
    +200 életerő
    +100% alap mana-regen (+round(1*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +5% mozgási sebesség
    EGYEDI aktív: 3 másodpercig +40% mozgási sebességet biztosít neked és a közeli szövetségeseidnek. (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_2137" = "A vásárláshoz legalább 9. szintűnek kell lenned.

    Kattints a felhasználáshoz: 3 percre +250 életerőt és a tornyok ellen 15% bónusz sebzést ad, valamint működésbe lép az Ostromparancsnok.

    Ostromparancsnok: a közeli minionok 15% bónusz sebzést okoznak a tornyoknak, a mozgási sebességük pedig a hős mozgási sebességétől függő mértékben nő.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)" tr "game_item_description_2138" = "A vásárláshoz legalább 9. szintűnek kell lenned.

    Kattints a felhasználáshoz: +300 életerőt és 25% kitartást biztosít, megnöveli a hős méretét és a Vasösvény hatást alkalmazza rá 3 percig.

    Vasösvény: az egység nyomvonalat hagy hátra, amely 15%-kal növeli a szövetséges hősök mozgási sebességét.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)" tr "game_item_description_2139" = "A vásárláshoz legalább 9. szintűnek kell lenned.

    Kattints a felhasználáshoz: 3 percig +50 varázserőt és 5 másodpercenként +15 bónusz mana-regent biztosít, valamint a Fekete mágia is életbe lép.

    Fekete mágia: a hősök és a tornyok elleni támadások 25 bónusz tényleges sebzést okoznak. Hősök ellen 5 másodpercenként vethető be, a tornyok esetében viszont nincs töltési idő.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
    " tr "game_item_description_2140" = "A vásárláshoz legalább 9. szintűnek kell lenned.

    Kattints a felhasználáshoz: 3 percre +30 sebzést ad, és a Vérszomj hatását is biztosítja.

    Vérszomj: az egység a hősöknek okozott fizikai sebzés 15%-ával gyógyul.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)" tr "game_item_description_2301" = "+200 életerő
    +25% alap mana-regen (+round(0.25*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +35 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további 18 varázssebzést okoznak, továbbá egyedi varázslatonként 22 aranyat adnak. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg.
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete lehet, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.
    EGYEDI passzív: a Bandita hatást biztosítja.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_2302" = "+200 életerő
    +125% alap életerő-regen (+round(1.25*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely 40 aranyat ad, vagy visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Az ágyús minionok mindig hagynak maguk után érmét.
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete lehet, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szöveteséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_2303" = "+500 életerő
    +200% alap életerő-regen (+round(2*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 320 (szintenként +20) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 15–90 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 20 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 4 töltete lehet.
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.
    EGYEDI passzív: a Bandita hatást biztosítja.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: Töltődő pajzs, egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_2319" = "Kattints a felhasználáshoz: 40–110 aranyat tartalmaz.

    @Value@ aranyért adhatod el.
    " tr "game_item_description_2403" = "Kattints a felhasználáshoz: megöli a megcélzott ösvényen harcoló miniont (550 hatótáv, 10 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_2419" = "10 perc elteltével átalakul Stopperórává. A Stopperóra 250 arannyal csökkenti azon tárgy árát, amellyé fejleszted.

    (A Stopperóra normál esetben 600 aranyat ér.)" tr "game_item_description_2420" = "EGYEDI aktív – Sztázis: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (egyszer használható)." tr "game_item_description_2421" = "EGYEDI passzív: széttört, de még fejleszthető.

    A stopperóra széttörése után a boltban csak Széttört stopperórákat lehet venni." tr "game_item_description_2422" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség

    EGYEDI passzív: +10 mozgási sebesség

    A Kissé mágikus cipőből létrehozott cipők megőrzik a +10 mozgási sebességet." tr "game_item_description_3001" = "+350 életerő
    +300 mana
    +55 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 pont lehet.
    EGYEDI aura: a közeli ellenséges hősök 15%-kal több varázssebzést szenvednek el." tr "game_item_description_3003" = "+50 varázserő
    +650 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: a maximális mana 1%-ának megfelelő varázserőt biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás +8 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    +750 mana elérésekor a Szeráf ölelése nevű tárggyá alakul át.


    Legfeljebb 1 Könnycsepp-tárgy lehet a karakternél." tr "game_item_description_3004" = "+35 sebzés
    +250 mana


    EGYEDI passzív – Bámulat: A maximális mana 2%-ának megfelelő bónusz sebzést biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden alaptámadás és manafelhasználás +5 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    +750 mana elérésekor a Muramana nevű tárggyá alakul át.


    Legfeljebb 1 Könnycsepp-tárgy lehet a karakternél." tr "game_item_description_3005" = "+25 sebzés
    +30 páncél
    +30 varázsellenállás


    EGYEDI passzív: az ellenséges hősök, tornyok és hatalmas szörnyek elleni harc minden másodpercében a maximális életerő 0.5%-ával növekszik a hős sebzése (round(0.005*stats[MaxHealth]) sebzés), legfeljebb 2.5%-kal (round(0.025*stats[MaxHealth]) sebzés)." tr "game_item_description_3006" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    +35% támadási sebesség

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség" tr "game_item_description_3007" = "+50 varázserő
    +650 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: a maximális mana 1%-ának megfelelő varázserőt biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás +12 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    +750 mana elérésekor a Szeráf ölelése nevű tárggyá alakul át.
    " tr "game_item_description_3008" = "+35 sebzés
    +250 mana


    EGYEDI passzív – Bámulat: A maximális mana 2%-ának megfelelő bónusz sebzést biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden alaptámadás és manafelhasználás +6 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    +750 mana elérésekor a Muramana nevű tárggyá alakul át.
    " tr "game_item_description_3009" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +55 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb." tr "game_item_description_3010" = "+225 életerő
    +300 mana


    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza.

    A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 15 lehet.

    (A kapcsolható varázslatok másodpercenként legfeljebb 15 életerőt gyógyítanak.)" tr "game_item_description_3020" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    +18 varázstörés

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség" tr "game_item_description_3022" = "+700 életerő
    +30 sebzés


    EGYEDI passzív – Jeges: az alaptámadások találatkor 1.5 másodpercig csökkentik a célpont mozgási sebességét (közelharci támadások esetében 40%-kal, távolsági támadások esetében pedig 20%-kal)." tr "game_item_description_3023" = "+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +8% mozgási sebesség


    EGYEDI aktív: megidézhetsz 2 szellemet a legközelebbi 2 ellenséges hős felkutatására. A szellemek érintkezéskor felfedik az ellenségeket, és 2.5 másodpercen keresztül 40%-kal csökkentik a mozgási sebességüket.

    6 másodperc után a célpontot nem találó szellemek visszatérnek, és legfeljebb 40%-kal csökkentik a tárgy töltési idejét (a töltési idő 120 másodperc). " tr "game_item_description_3024" = "+20 páncél
    +250 mana


    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_description_3025" = "+65 páncél
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +500 mana


    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás az alapsebzés 100%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoz egy területen, és 2 másodpercre egy jeges mezőt hoz létre, amely 30%-kal csökkenti az ellenség mozgási sebességét (1.5 másodperc töltési idő).

    A zóna mérete a bónusz páncéllal nő." tr "game_item_description_3026" = "+45 sebzés
    +40 páncél


    EGYEDI passzív: halálos sebzés elszenvedésekor visszaállítja az alapéleterő 50%-át és a maximális mana 30%-át, 4 másodpercnyi sztázisállapot után (300 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3027" = "+300 életerő
    +300 mana
    +60 varázserő


    Passzív: jelzőnként +20 életerőt, +10 manát és +4 varázserőt biztosít (de legfeljebb +200 életerőt, +100 manát és +40 varázserőt). Percenként 1 jelzőt ad (legfeljebb 10 jelzőig).
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet." tr "game_item_description_3028" = "+30 varázsellenállás
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Harmónia: az alap mana-regen értékét százalékosan növelő hatások az alap életerő-regen értékét is ugyanolyan mértékben növelik." tr "game_item_description_3029" = "+300 életerő
    +300 mana
    +60 varázserő


    Passzív: jelzőnként +20 életerőt, +10 manát és +4 varázserőt biztosít (de legfeljebb +200 életerőt, +100 manát és +40 varázserőt). 40 másodpercenként 1 jelzőt ad (legfeljebb 10 jelzőig).
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet." tr "game_item_description_3030" = "+80 varázserő
    +600 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI aktív – Jeges lövedék: jeges lövedékeket lő ki, amelyek felrobbannak, ha eltalálnak egy ellenfelet, és 100–200 (+ a varázserőd 20%-a) varázssebzést okoznak az első eltalált ellenfélnek. (40 másodperc töltési idő – a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van).

    Az eltalált ellenfelek 65%-kal lelassulnak. A hatás 2 másodperc alatt fokozatosan megszűnik." tr "game_item_description_3031" = "+80 sebzés
    +25% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív: a kritikus csapások 200% helyett 225%-os sebzést okoznak." tr "game_item_description_3033" = "+45 sebzés

    EGYEDI passzív – Utolsó lehelet: +25% páncéltörés
    EGYEDI passzív – Hóhér: a fizikai sebzés 5 másodperc erejéig a Súlyos seb hatást alkalmazza az ellenséges hősökre." tr "game_item_description_3034" = "+10 sebzés

    EGYEDI passzív – Óriásölő: legfeljebb +10% fizikai sebzést biztosít olyan ellenséges hősök ellen, akiknek a maximális életereje nagyobb, mint a tiéd (+1% sebzés minden 200 életerő-különbség után, legfeljebb 2000 életerő-különbségig).

    (Az azonos nevű egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3035" = "+20 sebzés

    EGYEDI passzív – Utolsó lehelet: +20% páncéltörés" tr "game_item_description_3036" = "+45 sebzés

    EGYEDI passzív – Utolsó lehelet: +35% páncéltörés" tr "game_item_description_3037" = "EGYEDI aura – Manalánc: a közelben tartózkodó szövetséges hősöknek 5 másodpercenként +5 mana-regenerálódást biztosít.

    (Az azonos nevű egyedi aurák nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3040" = "+50 varázserő
    +1400 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: a maximális mana 3%-ának megfelelő varázserőt biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI aktív – Manapajzs: az aktuális mana 15%-ának felhasználásával 2 másodpercre egy pajzsot hoz létre, amely 150 plusz az elfogyasztott manával egyenlő mértékű sebzést nyel el (120 másodperc töltési idő).

    Legfeljebb 1 Könnycsepp-tárgy lehet a karakternél." tr "game_item_description_3041" = "+20 varázserő
    +200 mana


    EGYEDI passzív – Rettegés: +5 varázserőt ad a Dicsőség minden egyes jelzője után. +10% mozgási sebességet biztosít, ha legalább 10 Dicsőség jelzővel rendelkezel.
    EGYEDI passzív – Siker vagy halál: a hősök megölése 4 Dicsőség jelzőt, az asszisztok 2 Dicsőség jelzőt adnak. Legfeljebb 25 Dicsőség jelző halmozható fel. Ha meghalsz, 10 Dicsőség jelzőt elveszítesz." tr "game_item_description_3042" = "+35 sebzés
    +1000 mana


    EGYEDI passzív – Bámulat: A maximális mana 2%-ának megfelelő bónusz sebzést biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Sokk: Az egycélpontos, hősök ellen bevetett varázslatok és támadások (találatkor) az aktuális mana 3%-ának felhasználásával a felhasznált mana kétszeresének megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak.

    Ez a hatás csak akkor lép működésbe, ha az aktuális manád a maximális érték több mint 20%-át eléri.


    Legfeljebb 1 Könnycsepp-tárgy lehet a karakternél." tr "game_item_description_3043" = "+35 sebzés
    +1000 mana


    EGYEDI passzív – Bámulat: A maximális mana 2%-ának megfelelő bónusz sebzést biztosít. Visszaállítja az elhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Sokk: Az egycélpontos, hősök ellen bevetett varázslatok és támadások (találatkor) az aktuális mana 3%-ának felhasználásával az elfogyasztott mana kétszeresének megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak.

    Ez a hatás csak akkor lép működésbe, ha az aktuális manád a maximális érték több mint 20%-át eléri.
    " tr "game_item_description_3044" = "+200 életerő
    +15 sebzés


    EGYEDI passzív – Dühöngés: az alaptámadások 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A gyilkosságok pedig 60 ponttal növelik a mozgási sebességet. Ez a sebességbónusz a távolsági harcosok esetében megfeleződik." tr "game_item_description_3046" = "+30% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +5% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Lidérckeringő: A hősök elleni alaptámadások esetén 2 másodpercig áthaladhatsz más egységeken és 7%-kal nő a mozgási sebességed.
    EGYEDI passzív – Életmentő: Ha egy támadás 30% alá csökkentené az életerődet, egy legfeljebb 240 – 600 erejű pajzsot kapsz 2 másodpercre. (90 másodperc töltési idő)" tr "game_item_description_3047" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    +20 páncél

    EGYEDI passzív: hárítja az alaptámadásokból származó sebzés 12%-át.
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség" tr "game_item_description_3048" = "+50 varázserő
    +1400 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: a maximális mana 3%-ának megfelelő varázserőt biztosít. Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI aktív – Manapajzs: az aktuális mana 15%-ának felhasználásával 2 másodpercre egy pajzsot hoz létre, amely 150 plusz az elfogyasztott manával egyenlő mértékű sebzést nyel el (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3050" = "+60 páncél
    +30 varázsellenállás
    +250 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő

    EGYEDI aktív – Kötelék: kapcsolatot hoz létre egy szövetségessel, aki még nem áll Kötelékben.
    EGYEDI passzív: ha a szövetségesed közelében sütöd el a végső képességedet, 10 másodpercre egy jégvihar tör ki körülötted, és a szövetségesed alaptámadásai tűzsebzést is okoznak. A jégviharon belüli ellenfeleket 20%-kal lelassítod, a szövetségesed támadásai pedig 30% bónusz varázssebzést okoznak 2 másodperc alatt (45 másodperc töltési idő).

    A fagyos tűz szövetsége: a jégvihar lángra lobban, ha lelassít egy égő ellenfelet, ezzel másodpercenként 40 varázssebzést okoz, és 3 másodpercig 40%-kal lassítja az ellenfeleket.


    (Két hős között egyszerre csak egy Zeke szövetsége által létrehozott kötelék lehet.)" tr "game_item_description_3052" = "+15 sebzés
    +200 életerő


    EGYEDI passzív: egy egység megölése 5 maximális életerőt biztosít. Ez a bónusz legfeljebb 20 alkalommal halmozódik." tr "game_item_description_3053" = "+450 életerő

    EGYEDI passzív – Óriások ereje: az alapsebzés 50%-ával egyenlő bónusz sebzést (+round(0.5*stats[BaseAttackDamageSansPercentScale]) sebzés) biztosít.
    EGYEDI passzív – Életmentő: ha 5 másodperc alatt legalább 400–1800 sebzést szenvedsz el (szinttől függ), a bónusz életerő 75%-ával egyenlő sebzést elnyelő pajzs vesz körül. 0.75 másodperc után a pajzs 3 másodperc alatt elenyészik (60 másodperc töltési idő).

    Sterak dühe: az Életmentő hatás kiváltásakor mind a méreted, mind az erőd megnő, valamint 8 másodpercre +30% kitartásra teszel szert." tr "game_item_description_3056" = "+300 életerő
    +50 páncél
    +150% alap életerő-regen (+round(1.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: 3 másodpercig megakadályozza a közeli ellenséges tornyok támadását (120 másodperc töltési idő). A hatást leghamarabb 8 másodperc múlva lehet ismét alkalmazni az adott torony ellen.

    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át, fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok (beleértve az elpusztított tornyokat is) és az Ürességkapuk közelében." tr "game_item_description_3057" = "+250 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás találatkor az alapsebzés 100%-ával megegyező bónusz fizikai sebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3060" = "+60 páncél
    +30 varázsellenállás
    +125% alap életerő-regen (+round(1.25*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI aktív – Előléptetés: jelentősen megnöveli egy minion erejét az ösvényen (120 másodperc töltési idő). Az Előléptetett minionok különleges bónuszértékeket kapnak.
    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és Ürességkapuk közelében." tr "game_item_description_3065" = "+450 életerő
    +55 varázsellenállás
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: 30%-kal növeli az összes kapott gyógyítást." tr "game_item_description_3067" = "+200 életerő

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_description_3068" = "+425 életerő
    +60 páncél


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 25 (továbbá a hős minden szintje után +1) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen 50%-kal nagyobb sebzést okoz." tr "game_item_description_3069" = "+200 életerő
    +10 mozgási sebesség
    +125% alap életerő-regen (+round(1.25*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 50 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett.

    „Áldott legyen a Nap” – Shurelya, a krónikás, l.i.sz. 25. szeptember 22." tr "game_item_description_3070" = "+250 mana

    EGYEDI passzív – Bámulat: visszatölti a felhasznált mana 10%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás 4 ponttal növeli a maximális manát (12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Legfeljebb +750 mana gyűjthető így.


    Legfeljebb 1 Könnycsepp-tárgy lehet a karakternél." tr "game_item_description_3071" = "+400 életerő
    +40 sebzés
    +20%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: egy ellenséges hősnek okozott fizikai sebzés a Hasítás hatását váltja ki, amely 6 másodpercre 4%-kal csökkenti a célpont páncélját (legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat, illetve legfeljebb 24%-os csökkenés érhető el).
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az okozott fizikai sebzések 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A Hasítással sújtott ellenséges hősök elleni assziszt vagy bármilyen egység megölése 2 másodpercre 60 ponttal növeli a mozgási sebességet. Ez a mozgási sebesség a távolsági harcosok esetében megfeleződik." tr "game_item_description_3072" = "+80 sebzés

    EGYEDI passzív: +20% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadásokkal az életerőd mostantól az eredeti érték fölé nőhet. Az életerőtöbblet egy pajzs formájában tárolódik, amely a hős szintjétől függően 50–350 sebzést képes elnyelni.

    A pajzs lassan elenyészik, ha 25 másodpercig nem okozol vagy szenvedsz el sebzést." tr "game_item_description_3073" = "+250 mana

    EGYEDI passzív – Bámulat: visszatölti a felhasznált mana 10%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás 6 ponttal növeli a maximális manát (12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Legfeljebb +750 mana gyűjthető így.
    " tr "game_item_description_3074" = "+80 sebzés
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +12% életlopás


    Passzív: a tárgy által okozott sebzések esetén az életlopás 50%-a érvényesül.
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén a teljes sebzés 20–60%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb álló ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: a teljes sebzés 60–100%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek (a legnagyobb sebzést a legközelebbi ellenfelek szenvedik el; 10 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3075" = "+250 életerő
    +80 páncél


    EGYEDI passzív – Tüskék: ha eltalál egy alaptámadás, a támadó a bónusz páncélod 10%-a plusz 25 varázssebzést szenved el, valamint a Súlyos seb hatás alá kerül 3 másodpercre.
    EGYEDI passzív – Hideg acél: alaptámadásból származó találat esetén 1 másodpercre 15%-kal csökkenti a támadó támadási sebességét." tr "game_item_description_3076" = "+35 páncél

    EGYEDI passzív – Tüskék: alaptámadásból érkező találatkor 3 plusz a bónusz páncél 10%-ával megegyező visszavert varázssebzést okoz, és 3 másodpercre a Súlyos seb hatást alkalmazza a támadóra." tr "game_item_description_3077" = "+25 sebzés
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén a teljes sebzés 20%–60%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb tartózkodó ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: a teljes sebzés 60%–100%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebbi ellenfelek szenvedik el; 10 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3078" = "+250 életerő
    +250 mana
    +25 sebzés
    +40% támadási sebesség
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +5% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Dühöngés: az alaptámadások 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A gyilkosságok 60 ponttal növelik a mozgási sebességet. Ez a sebességbónusz a távolsági harcosok esetében megfeleződik.
    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás találat esetén az alapsebzés 200%-ával egyenlő mértékű bónusz fizikai sebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3079" = "+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentBaseHPRegenMod*100@% alap életerő-regen (+round(@PercentBaseHPRegenMod@*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás


    Passzív: az életlopás 50%-a a tárgy által okozott sebzésre is vonatkozik.
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén a teljes sebzés @Effect1Amount*100@–@Effect2Amount*100@%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb tartózkodó ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: eltávolítja a pajzsokat a közeli ellenfelekről, majd a teljes sebzés @Effect3Amount*100@–@Effect4Amount*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz nekik (a legtöbb sebzést a legközelebbi ellenfelek szenvedik el; @Effect5Amount@ másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3080" = "+65 sebzés

    EGYEDI passzív: +5% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadásokkal az életerőd mostantól az eredeti érték fölé nőhet. Az életerőtöbblet egy pajzs formájában tárolódik, amely a hős szintjétől függően 50–350 sebzést képes elnyelni.

    A pajzs lassan elenyészik, ha 25 másodpercig nem okozol vagy szenvedsz el sebzést." tr "game_item_description_3082" = "+40 páncél

    EGYEDI passzív – Hideg acél: alaptámadásból származó találat esetén 1 másodpercre 15%-kal csökkenti a támadó támadási sebességét." tr "game_item_description_3083" = "+800 életerő
    +200% alap életerő-regen (+round(2*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: 10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: a Warmog szíve hatást biztosítja, ha a maximális életerőd legalább 3000.

    Warmog szíve: 5 másodpercenként visszatölti a maximális életerő 25%-át, ha a hős 6 (minionok és szörnyek sebzése esetén 3) másodpercig nem sérül meg." tr "game_item_description_3083_ARAM" = "+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@PercentBaseHPRegenMod*100@% alap életerő-regen (+round(@PercentBaseHPRegenMod@*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: @Effect6Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: a Warmog szíve hatást biztosítja, ha a maximális életerőd legalább @Effect9Amount@.

    Warmog szíve: @Effect2Amount@ másodpercenként visszatölti a hiányzó életerő @Effect3Amount*100@%-át, ha a hős @Effect7Amount@ (minionok és szörnyek sebzése esetén @Effect8Amount@) másodpercig nem sérül meg." tr "game_item_description_3084" = "+800 életerő
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: hősgyilkosság vagy assziszt esetén 300 életerőt tölt vissza 5 másodperc alatt." tr "game_item_description_3085" = "+40% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +7% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – A szél dühe: az alaptámadások nyílvesszőket lőnek legfeljebb 2 ellenségre a cél közelében, egyenként a sebzés 40%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okozva. A nyilak okozhatnak kritikus találatot, és alkalmazzák a találati hatásokat." tr "game_item_description_3086" = "+15% támadási sebesség
    +15% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív: +5% mozgási sebesség" tr "game_item_description_3087" = "+40% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +5% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások 60–140 bónusz varázssebzést okoznak (a hős szintjétől függően) találatkor.
    EGYEDI passzív: a feltöltött támadás 5 célpontra továbbpattan, és kritikus csapást érhet el." tr "game_item_description_3089" = "+120 varázserő

    EGYEDI passzív: 40%-kal növeli a varázserőt." tr "game_item_description_3090" = "+100 varázserő
    +45 páncél


    EGYEDI passzív: 25%-kal megnöveli a varázserőt
    EGYEDI aktív: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3091" = "+50% támadási sebesség
    +50 varázsellenállás
    +5% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Utolsó esély: [15–80] varázssebzést okoz találatkor. 50%-nál kevesebb életerő esetén az okozott sebzés 33%-ának megfelelő mértékben gyógyít – ami közelharcos hősök esetén 100%-ra nő." tr "game_item_description_3092" = "+200 életerő
    +35 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások 18 ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett 22 aranyat is biztosít. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: új képesség: EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3093" = "+15% támadási sebesség

    EGYEDI passzív – Kapzsiság: +3 arany 10 másodpercenként.
    EGYEDI passzív – Mohóság: 2 aranyat ad egy egység megöléséért.

    Akkor is megvásárolható, ha már van egy aranybevétel-növelő tárgyad" tr "game_item_description_3094" = "+30% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +5% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások 60–140 bónusz varázssebzést okoznak (a hős szintjétől függően) találatkor.
    EGYEDI passzív: a feltöltött támadások hatótávolsága 35%-kal nagyobb (legfeljebb +150 támadási hatótáv).

    A támadások 25%-kal gyorsabban töltődnek fel. A feltöltött támadások építményekre is hatnak." tr "game_item_description_3095" = "+60 sebzés
    +30% támadási sebesség


    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások 50 bónusz varázssebzést okoznak találatkor.
    EGYEDI passzív: a feltöltött hatások +35%-kal hatékonyabbak, és 40%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét (a lassítás 1.5 másodperc alatt fokozatosan megszűnik)." tr "game_item_description_3096" = "+10 mozgási sebesség
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 50 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett.

    „Ha napfény éri, a medál ezernyi hang dicsőségével ragyog” – Shurelya, a krónikás, l.i.sz. 24. június 22." tr "game_item_description_3097" = "+125 életerő
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +1 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 200 (szintenként +15) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 10–60 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás 50%-a érvényesül. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 30 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 3 töltete lehet.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3098" = "+20 varázserő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további 18 varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett 22 aranyat is biztosít. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: új képesség: EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3099" = "+520 életerő

    EGYEDI aura: 10%-kal csökkenti a közelben tartózkodó szövetséges hősök töltési idejét, és 5 másodpercenként +12 mana-regenerálódást biztosít nekik." tr "game_item_description_3100" = "+80 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +250 mana


    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás az alapsebzés 75%-ával (+ a varázserő 50%-ával) megegyező bónusz varázssebzést okoz találatkor (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3101" = "+35% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_description_3102" = "+75 varázserő
    +60 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: egy varázspajzsot biztosít, amely hárítja a következő ellenséges képességet. Ha a hőst 40 másodpercig nem éri sebzés ellenséges hőstől, a pajzs automatikusan megújul." tr "game_item_description_3104" = "+300 életerő
    +50 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Porrá leszel: a közelebbi oltár elfoglalásakor lángra kapsz, ami másodpercenként 25 (+ hősszintenként 1) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek (minionok és szörnyek ellen 50% bónusz sebzést okoz). A távolabbi oltár elfoglalása után az alaptámadásaid (a hős szintjétől függően) égetéssel legfeljebb 114 tényleges sebzést okoznak a célpontnak 3 másodperc alatt." tr "game_item_description_3105" = "+30 páncél
    +30 varázsellenállás
    " tr "game_item_description_3106" = "+15% támadási sebesség

    EGYEDI passzív – Csonkítás: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 50 bónusz varázssebzést okoznak, és 8 életerőt töltenek vissza." tr "game_item_description_3107" = "+200 életerő
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +150% alap mana-regen (+round(1.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: +10% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI aktív: célozz meg egy területet 5500 egység távolságon belül. 2,5 másodperc elteltével fénysugarat idéz meg, amely 10 (+ a célpont minden egyes szintje után 20) életerőt gyógyít, az eltalált ellenséges hősök maximális életerejének 10%-ával egyenlő tényleges sebzést okoz, az ellenséges minionoknak pedig 250 tényleges sebzést (120 másodperc töltési idő). A gyógyítás és pajzserő hatásának szorzója a Megváltás gyógyítása esetében: 3.

    Akkor is használható, amikor a hős halott.

    A hatás csak feleakkora, ha a célpontot a közelmúltban érte egy másik Megváltás hatás." tr "game_item_description_3108" = "+35 varázserő

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_description_3109" = "+250 életerő
    +40 páncél
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: kijelölhetsz egy szövetségest Partnernek (90 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív: amennyiben a Partner a közelben van, +20 páncélt kapsz, és hozzá közeledve 15%-kal megnő a mozgási sebességed.
    EGYEDI passzív: amennyiben a Partner a közeledben van, a Partner által a hősöknek okozott sebzés 12%-át életerőként nyered vissza, és a Partner által hősöktől elszenvedett sebzés 12%-át te szenveded el tényleges sebzésként (amennyiben távolsági harcos hős vagy, a gyógyítás és a sebzésátvállalás mértéke is 50%-kal kisebb).

    (Egy hőst egyszerre csak egy Lovagi eskü köthet.)" tr "game_item_description_3110" = "+100 páncél
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +400 mana


    EGYEDI aura: 15%-kal csökkenti a közelben tartózkodó ellenfelek támadási sebességét." tr "game_item_description_3111" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    +25 varázsellenállás

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle mozgásképtelenségek hatásának időtartamát." tr "game_item_description_3112" = "+150 életerő
    +35 varázserő
    +10 mana-regen 5 másodpercenként


    Legfeljebb 1 Őrző típusú tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3113" = "+30 varázserő

    EGYEDI passzív: +5% mozgási sebesség" tr "game_item_description_3114" = "+50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +5%-kal erősebb gyógyítás és pajzsok" tr "game_item_description_3115" = "+50% támadási sebesség
    +80 varázserő


    EGYEDI passzív: +20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor 15 (+ a varázserő 15%-a) bónusz varázssebzést okoznak.
    " tr "game_item_description_3116" = "+300 életerő
    +90 varázserő


    EGYEDI passzív: a sebző varázslatok és képességek 1 másodpercre 20%-kal csökkentik az ellenfelek mozgási sebességét." tr "game_item_description_3117" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap." tr "game_item_description_3118" = "+250 életerő
    +40 páncél
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: jelölj meg egy szövetséges hőst, aki a társad lesz (90 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív: amennyiben a társad a közelben van, további +20 páncélt kapsz, és hozzá közeledve +15%-kal nagyobb lesz a mozgási sebességed.
    EGYEDI passzív: amennyiben a társad a közeledben van, a társad által a hősöknek okozott sebzés 3%-át életerőként nyered vissza, és a társad által hősöktől elszenvedett sebzés 12%-át te szenveded el tényleges sebzésként (amennyiben távolsági harcos vagy, a gyógyítás és a sebzésátvállalás mértéke is 50%-kal kisebb).

    (Egy hőst egyszerre csak egy Lovagi eskü köthet.)" tr "game_item_description_3122" = "+20 sebzés
    +10% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív: a kritikus csapások hatására a célpont vérezni kezd, és 3 másodperc alatt a bónusz sebzésed további 60%-át szenvedi el varázssebzésként." tr "game_item_description_3123" = "+15 sebzés

    EGYEDI passzív – Hóhér: a fizikai sebzés 3 másodpercen keresztül a Súlyos seb hatást alkalmazza az ellenséges hősökre." tr "game_item_description_3124" = "+25 sebzés
    +25 varázserő
    +25% támadási sebesség


    Passzív: az alaptámadások találatkor 15 varázssebzést okoznak.
    EGYEDI passzív – Utolsó lehelet: 15% páncéltörést kapsz.
    EGYEDI passzív – Eloszlás: 15% varázstörést kapsz.
    EGYEDI passzív: az alaptámadások 5 másodpercig +8%-kal növelik a támadási sebességet (legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat). A maximális számú jelző elérésekor szert teszel a Guinsoo dühe hatásra.

    Guinsoo dühe: minden 3. alaptámadás kétszer alkalmazza a találati hatásokat.

    Ha sikerült összegyűjteni a jelzők felét, a közelharcos hősök következő támadása teljesen feltölti a Dühpengét." tr "game_item_description_3126" = "+40 sebzés
    +30% támadási sebesség
    +25 páncél EGYEDI passzív: az alaptámadások találatonként a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenértékű bónusz varázssebzést okoznak.
    " tr "game_item_description_3128" = "+120 varázserő
    10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: a célpont maximális életerejének 15%-át szenvedi el varázssebzésként, és 4 másodpercig minden őt érő további varázssebzés ereje 20%-kal megnő (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3131" = "+25 sebzés
    +25% támadási sebesség


    EGYEDI passzív: +18 halálosság
    EGYEDI aktív: +100% támadási sebességet és 100% kritikus csapási esélyt biztosít 3 másodpercig vagy 3 kritikus csapás eléréséig (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3132" = "+250 életerő

    EGYEDI passzív: +5 arany 10 másodpercenként" tr "game_item_description_3133" = "+25 sebzés

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_description_3134" = "+25 sebzés

    EGYEDI passzív: +10 Halálosság
    EGYEDI passzív – Fejvadász: Ha megölsz egy ellenséget, a következő támadásod 40 bónusz fizikai sebzést okoz (30 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3135" = "+70 varázserő

    EGYEDI passzív – Eloszlás: +40% varázstörés." tr "game_item_description_3136" = "+35 varázserő
    +200 életerő


    EGYEDI passzív – Őrület: a hősökkel vívott harc minden másodpercében 2%-kal több sebzést biztosít (legfeljebb +10%-ot)." tr "game_item_description_3137" = "+50% támadási sebesség
    +45 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden gyengítő hatást, és közelharcos hős esetében 1 másodpercig +50% bónusz mozgási sebességet biztosít (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3138" = "+180 életerő

    EGYEDI passzív: +32 életerőt biztosít jelzőnként. A gyilkosságok 2, az asszisztok 1 jelzőt érnek (legfeljebb 20 jelző). A hős halálakor a felhalmozott jelzők egyharmada elvész. Amikor a jelzők száma eléri a 20-at, minden elszenvedett sebzés 15%-kal kisebb lesz." tr "game_item_description_3139" = "+50 sebzés
    +35 varázsellenállás
    +10% életlopás


    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden tömegirányító hatást, és 1 másodpercre +50% bónusz mozgási sebességet biztosít (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3140" = "+30 varázsellenállás

    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden tömegirányító hatást (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3141" = "+20 sebzés
    0%-kal nagyobb gyógyulás a varázsitaloktól


    EGYEDI passzív – Rémület: +2 sebzést biztosít minden egyes Dicsőség jelző után. 10% életlopást biztosít, ha legalább 15 Dicsőség jelzővel rendelkezel.
    EGYEDI passzív – Siker vagy halál: a hősök megölése 4 Dicsőség jelzőt, az asszisztok 1 Dicsőség jelzőt adnak. Legfeljebb 30 Dicsőség jelző halmozható fel." tr "game_item_description_3142" = "+55 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: +18 halálosság
    EGYEDI passzív: +40 mozgási sebesség csatán kívül
    EGYEDI aktív: +20% mozgási sebességet biztosít 6 másodpercig (45 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3143" = "+400 életerő
    +60 páncél


    EGYEDI passzív: 20%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el az alaptámadások kritikus csapásaitól.
    EGYEDI passzív – Hideg acél: a hőst érő alaptámadások 1 másodpercig 15%-kal csökkentik a támadó támadási sebességét.
    EGYEDI aktív: 2 másodpercig 55%-kal csökkenti a közelben tartózkodó ellenséges egységek mozgási sebességét (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3144" = "+25 sebzés
    +10% életlopás


    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 25%-kal csökkenti (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3145" = "+40 varázserő

    EGYEDI passzív – Varázslövedék: az ellenséges hősök elleni alaptámadások 50–125 bónusz varázssebzést okoznak (40 másodperc töltési idő, a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van).

    A Varázslövedék töltési idejét csökkenti az aktív tárgyak töltésiidő-csökkentése.

    (A sebzés a hős szintjével együtt növekszik. A Hextech hatások kiválthatják más tárgyak varázshatásait is.)" tr "game_item_description_3146" = "+40 sebzés
    +80 varázserő


    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 15%-ának megfelelő mértékben gyógyít. A területre ható képességek esetében a gyógyítás mértéke ennek a 33%-a lesz.
    EGYEDI aktív – Villámcsapás: 175–253 (+ a varázserő 30%-ával megegyező) varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 40%-kal csökkenti (40 másodperc töltési idő, a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van)." tr "game_item_description_3147" = "+55 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: +21 halálosság
    EGYEDI passzív – Elsötétítés: ha észrevesz egy ellenséges őrszem, 8 másodpercre felfeded magad körül a csapdákat és hatástalanítod az őrszemeket. Ezalatt a közelharci támadások azonnal elpusztítják ezeket. (90 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív – Éji ragadozó: ha legalább 1 másodpercig senki sem látja a hőst, a következő alaptámadása 30 – 150 bónusz fizikai sebzést okoz az ellenséges hősöknek, és 0.25 másodpercre 99%-kal lassítja a mozgási sebességüket. A távolsági alaptámadások nem lassítják a célpontot. (A hatás 5 másodpercig marad aktív azután, hogy meglátott téged egy ellenséges hős.)" tr "game_item_description_3148" = "+40 sebzés
    +80 varázserő


    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 4%-ának megfelelő mértékben gyógyít. A hatékonysága területre ható varázslatok esetén 33%-os.
    EGYEDI aktív – Villámcsapás: 175–253 (+ a varázserő 30%-ával megegyező) varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 40%-kal csökkenti (40 másodperc töltési idő, a hextech tárgyaknak közös töltési idejük van)." tr "game_item_description_3149" = "+40 sebzés
    +25% támadási sebesség
    +3% életlopás


    EGYEDI passzív: az alaptámadások a célpont aktuális életerejének 8%-ával megegyező mértékű bónusz fizikai sebzést okoznak találatkor.
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő).

    A minimális bónusz fizikai sebzés 15 pont.
    A maximális bónusz fizikai sebzés szörnyek és minionok ellen 60 pont.
    A használó életlopása a kiosztott bónusz fizikai sebzésre vonatkozik.
    " tr "game_item_description_3150" = "+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@FlatArmorMod@ páncél
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás


    EGYEDI passzív – Homokjel: az alaptámadások Homokjelet helyeznek a célpontra, és ezzel 3 másodpercre felfedik az áldozatot. Egyszerre csak egy ellenfelet lehet megjelölni.
    EGYEDI aktív – Suhanó káprázat: @Effect1Amount*-1@ egységet a Homokjellel megjelölt célponttal ellentétes irányba teleportál (60 másodperc töltési idő).

    „A shurimaiak a sivatag minden tulajdonságát kihasználják.”" tr "game_item_description_3151" = "+75 varázserő
    +300 életerő


    EGYEDI passzív – Őrület: a hősökkel vívott harc minden másodpercében 2%-kal több sebzést biztosít (legfeljebb +10%-ot).
    EGYEDI passzív – Gyötrelem: a varázslatok 3 másodpercig égetik az ellenfeleket, és így másodpercenként a maximális életerejük 1.5%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak nekik. Az égési sérülés mértéke a mozgásukban korlátozott egységek esetében 2.5%-ra nő." tr "game_item_description_3152" = "+300 életerő
    +60 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív – Tüzes lövedék: a hős előretör, és gyűrű alakban tüzes lövedékeket lő ki, amelyek 75–150 (+ a varázserő 25%-ával megegyező) varázssebzést okoznak (40 másodperc töltési idő, a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van).

    Ha egy hőst vagy szörnyet több lövedék talál el, az elsőt követő lövedékek csupán 10%-os sebzést okoznak.

    (Az előretöréssel nem lehet áthaladni tereptárgyakon.)" tr "game_item_description_3153" = "+40 sebzés
    +25% támadási sebesség
    +12% életlopás


    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont aktuális életerejének 8%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak.
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő).

    A minimális bónusz fizikai sebzés 15 pont.
    A maximális bónusz fizikai sebzés szörnyek és minionok ellen 60 pont.
    A használó életlopása a kiosztott bónusz fizikai sebzésre vonatkozik.
    " tr "game_item_description_3154" = "+25 sebzés
    +20% támadási sebesség
    +12% életlopás
    +10% életvarázs


    EGYEDI aktív: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3155" = "+20 sebzés
    +35 varázsellenállás


    EGYEDI passzív – Életmentő: ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercig (a szinttől függően) 110–280 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3156" = "+50 sebzés
    +50 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Életmentő: ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercen belül legfeljebb 350 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő).
    Életben tartás: amikor az Életmentő működésbe lép, +20 sebzést, +10% életvarázst és +10% életlopást biztosít a harc végéig." tr "game_item_description_3157" = "+75 varázserő
    +45 páncél
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív – Sztázis: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3158" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkenti az idézői varázslatok töltési idejét


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”" tr "game_item_description_3159" = "+15 sebzés
    +30% támadási sebesség


    EGYEDI passzív – Csonkítás: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 75 bónusz varázssebzést okoznak, és 10 életerőt töltenek vissza.
    EGYEDI passzív: 30%-kal több arany jár a megölt szörnyekért.
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3160" = "+12 sebzés
    +30% támadási sebesség


    EGYEDI passzív – Csonkítás: az alaptámadások (25 + Vadon jelzők) bónusz varázssebzést okoznak (minionok és szörnyek ellen ennek 300%-át), és találatkor 10 életerőt töltenek vissza. A gyilkosságok, az asszisztok és a nagy szörnyek megölése Vadon jelzőt ad.
    EGYEDI passzív: 30%-kal több arany jár a megölt szörnyekért.
    EGYEDI aktív: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett" tr "game_item_description_3161" = "+60 sebzés
    +250 életerő
    +20%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: a végső képesség elsütése utáni 10 másodpercben bevetett következő alaptámadás 6 másodpercre a Felébredt sárkány hatást biztosítja (30 másodperc töltési idő).

    Felébredt sárkány: 50% támadási sebességet biztosít, az alaptámadások pedig visszatöltik a végső képességen kívüli egyéb képességek fennmaradó töltési idejének 20%-át." tr "game_item_description_3162" = "+25 sebzés
    +2.5% életlopás


    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 25%-kal csökkenti (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3163" = "+50 sebzés
    +50 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Életmentő: ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercig 350 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő).
    Életben tartás: amikor az Életmentő aktiválódik, +20 sebzést, +2.5% életvarázst és +2.5% életlopást biztosít a csata végéig." tr "game_item_description_3165" = "+70 varázserő
    +300 életerő


    EGYEDI passzív – A halál érintése: +15 varázstörés
    EGYEDI passzív – Elátkozott csapás: a hősöknek okozott varázssebzés 3 másodpercre a Súlyos seb hatást alkalmazza rájuk." tr "game_item_description_3166" = "EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 60 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3167" = "EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 60 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3168" = "EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 120 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3169" = "EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 120 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3170" = "+50 varázserő
    +50 páncél
    +50 varázsellenállás


    EGYEDI passzív – Kitartás: 35%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát." tr "game_item_description_3171" = "EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercig aktív (60 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3172" = "+50 sebzés
    +40% támadási sebesség
    +10% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Kitartás: 35%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát." tr "game_item_description_3173" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség

    „Ezt a tárgyat az űrnek szenteljük.”" tr "game_item_description_3174" = "+30 varázserő
    +30 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +100% alap mana-regen (+round(1*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: a hősöknek okozott, sebzéscsökkentés előtti sebzés 35%-át vértartalékként kapja meg a hős (ennek értéke legfeljebb 100–250 lehet). A szövetségeseidre alkalmazott gyógyítás vagy pajzs típusú varázslatok a gyógyítás vagy pajzserő 100%-ának megfelelő vértartalékot emésztenek fel, amellyel a szövetségest gyógyítják.
    EGYEDI passzív – Disszonancia: minden 25%-nyi alap mana-regen után 5 varázserőt biztosít. Megszünteti a más tárgyakon aktív Harmónia hatást.

    (A vértartalék maximális értéke a hős szintjétől függ. A gyógyítás erősítése a teljes gyógyulási értékre vonatkozik.)" tr "game_item_description_3175" = "EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercig aktív (90 másodperc töltési idő). Játékosonként legfeljebb 3 Láthatatlan őrszem lehet a térképen.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: Rengar láthatatlan állapotban is megkapja a Vadászat izgalmából nyert bónusz mozgási sebességet." tr "game_item_description_3176" = "+400 életerő
    +300 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: manafelhasználás esetén a hős az elfogyasztott mana 30%-ának megfelelő mértékben gyógyul." tr "game_item_description_3178" = "+40% támadási sebesség
    +250 életerő EGYEDI passzív: találatkor minden negyedik alaptámadással láncvillám szabadul fel, amely 125 varázssebzést okoz legfeljebb négy célpontnak.
    " tr "game_item_description_3180" = "+350 életerő
    +350 mana
    +50 varázsellenállás


    EGYEDI passzív: elnyeli az elszenvedett varázssebzés 10%-át, és eltárolja azt.
    EGYEDI aktív: 200 (+ az eltárolt varázssebzés, de legfeljebb 400) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3181" = "+45 sebzés
    +10% életlopás


    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor 8 másodpercig +6 sebzést és +1% életlopást biztosítanak (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódik)." tr "game_item_description_3183" = "+25 életerő-regen 5 másodpercenként

    EGYEDI passzív: +15% elfoglalási sebesség (az elfoglalási sebességet módosító más képességekkel nem halmozódik).
    EGYEDI aktív: +30% mozgási sebesség 2 másodpercig (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3184" = "+150 életerő
    +20 sebzés
    +10% életlopás


    Legfeljebb 1 Őrző típusú tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3185" = "+30 sebzés
    +30% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív: a kritikus csapások hatására az ellenfél vérezni kezd, és 3 másodperc alatt a bónusz sebzésed további 90%-át szenvedi el varázssebzésként, valamint ez idő alatt láthatóvá is válik.
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3186" = "+30 sebzés
    +40% támadási sebesség


    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 2,5%-ával egyenértékű bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_item_description_3187" = "+225 életerő
    +250 mana
    +25 páncél
    +20%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: igazlátással fedi fel a közeli csapdákat.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a mágikus köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3188" = "+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: 4 másodperc alatt a célpont maximális életerejének 20%-át szenvedi el varázssebzésként, és minden őt érő további varázssebzés ereje 20%-kal megnő (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3190" = "+30 páncél
    +60 varázsellenállás


    EGYEDI aktív: 2.5 másodpercre fokozatosan gyengülő pajzsot von a közeli szövetséges hősök köré, amely legfeljebb 30 (szintenként +15) (+ a bónusz életerő 20%-a) sebzést nyel el (120 másodperc töltési idő).

    A szintenkénti erősödés a te szintedet vagy a célpont szintjét jelenti, amelyik nagyobb.
    A pajzs aránya a te szinted alapján növekszik.
    A pajzs ereje 25%-ra csökken, ha a célpontot 20 másodpercen belül egy másik Iron solarik medálja hatás is érte.
    " tr "game_item_description_3191" = "+30 páncél
    +20 varázserő


    EGYEDI passzív: egy egység megölése 0.5 bónusz páncélt és varázserőt biztosít. Ez a bónusz legfeljebb 30 alkalommal halmozódik." tr "game_item_description_3193" = "+40 páncél
    +40 varázsellenállás


    EGYEDI passzív – Kőbőr: ha 3 vagy több ellenséges hős van a közelben, 40 bónusz pajzsot és varázsellenállást biztosít.
    EGYEDI aktív – Acélosodás: az életerőt 40%-kal növeli, a hős megnő, de 60%-kal kevesebb sebzést okoz 4 másodpercig (90 másodperc töltési idő). Ha a Kőbőr aktív, az életerőt 100%-kal növeli." tr "game_item_description_3194" = "+350 életerő
    +55 varázsellenállás
    +100% alap életerő-regenerálódás (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: varázslatokból vagy hatásokból származó varázssebzés elszenvedése után 4 másodpercig 20%-kal csökkenti az ugyanazon varázslatból vagy hatásból származó további varázssebzést." tr "game_item_description_3196" = "+3 varázserő szintenként
    +15 mana szintenként


    EGYEDI passzív – Fejlődés: Viktor fejlesztheti az egyik alapvarázslatát." tr "game_item_description_3197" = "+6 varázserő szintenként
    +20 mana szintenként


    EGYEDI passzív – Fejlődés: Viktor fejlesztheti az egyik alapvarázslatát." tr "game_item_description_3198" = "+10 varázserő szintenként
    +25 mana szintenként


    EGYEDI passzív – Dicsőséges evolúció: Viktor a hatalma csúcsára ért, és az alapvarázslatai után a Káoszvihart is erősebbé teszi." tr "game_item_description_3200" = "+1 varázserő szintenként
    +10 mana szintenként


    EGYEDI passzív – Fejlődés: a tárgy háromszor fejleszthető, hogy erősítse Viktor alapképességeit." tr "game_item_description_3204" = "+20 páncél

    EGYEDI passzív – Szipolyhorgok: +40 életerő-regen 5 másodpercenként és +30 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 150 egységig).
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3205" = "+20 páncél

    EGYEDI passzív – Szipolyhorgok: +40 életerő-regen 5 másodpercenként és +30 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 150 egységig).
    EGYEDI aktív – A vadász őrszeme: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercig felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).

    (Az azonos nevű egyedi passzív és aktív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3206" = "+50 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Lélekszívás: minden megölt nagy vagy hatalmas szörnyért 2 varázserőt ad. (Maximális bónusz: 30.)
    EGYEDI passzív – Mészáros: a szörnyek ellen 30% bónusz sebzést biztosít, és az okozott sebzés 6%-át életerőként, 3%-át pedig manaként tölti vissza.
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is begyűjthetsz.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3207" = "+25% bónusz életerő
    +200 életerő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +20 páncél


    EGYEDI passzív – Szipolyhorgok:
    +60 életerő-regen 5 másodpercenként és +45 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 195 egységig).
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is begyűjthetsz.
    EGYEDI aktív – A vadász őrszeme: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3208" = "+25% bónusz életerő
    +200 életerő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +20 páncél


    EGYEDI passzív – Szipolyhorgok:
    +60 életerő-regen 5 másodpercenként és +45 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 195 egységig).
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is be lehet gyűjteni.
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenfél láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő).

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3209" = "+30 sebzés
    10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Hamvasztás: a fizikai sebzést okozó támadásaid 3 másodperc alatt a szintedtől függően további 16–50 tényleges sebzést okoznak a célpontnak.
    EGYEDI passzív – Mészáros: a szörnyek ellen 20% bónusz sebzést biztosít, és az okozott sebzés 6%-át életerőként, 3%-át pedig manaként tölti vissza.
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is begyűjthetsz.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő tárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3210" = "+40 sebzés
    +25 varázsellenállás
    +20% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív – Kitartás: 35%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Életmentő: abban az esetben, ha a kapott varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercig 400 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő).

    (Az azonos nevű egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3211" = "+250 életerő
    +25 varázsellenállás


    EGYEDI passzív: ellenséges hőstől elszenvedett sebzés esetén legfeljebb 10 másodpercig 150% alap életerő-regent biztosít." tr "game_item_description_3222" = "+40 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +100% alap mana-regen (+round(1*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: +20% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI passzív – Harmónia: az alap mana-regen értékét százalékosan növelő hatásokkal egyenlő mértékben növeli az alap életerő-regen értékét.
    EGYEDI aktív: eltávolít minden kábítás, mozgásképtelenség, felbőszítés, rettegés, némítás és lassítás hatást egy szövetséges hősről, és immunissá teszi a lassító hatásokra 2 másodpercig (120 másodperc töltési idő).

    Egy bénító hatás eltávolításával a szövetséges 2 másodpercig +40% mozgási sebességet nyer." tr "game_item_description_3230" = "+80 sebzés
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +3% életlopás


    Passzív: a teljes életlopás 50%-a a tárgy által okozott sebzésre is vonatkozik.
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén a teljes sebzés 20–60%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenfeleknek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb tartózkodó ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: a teljes sebzés 60–100%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebbi ellenfelek szenvedik el, 10 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3231" = "+50 sebzés
    +35 varázsellenállás
    +2.5% életlopás


    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden tömegirányító hatást, és 1 másodpercre +50% bónusz mozgási sebességet biztosít (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3240" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Düh bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3241" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Fürgeség bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3242" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Kapitány bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3243" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Elfedés bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3244" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    A Bázisvédő bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3245" = "Legfeljebb egyfajta fejlesztés lehetséges.
    Az Aktív Teleport bónusszal ruházza fel a cipőt.

    EGYEDI aktív – Teleport: a kijelölt szövetséges célponthoz teleportál. (@EnchantmentEffect1Amount@ mp töltési idő) (@EnchantmentEffect2Amount@ mp töltési idő megvásárláskor)" tr "game_item_description_3252" = "+10 sebzés

    EGYEDI passzív – Fejvadász: ha megölsz egy ellenfelet, a következő sebző varázslatod 40 bónusz fizikai sebzést okoz (30 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív: ha sikerül elejteni 4 nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, átalakul a Fogazott tőrré." tr "game_item_description_3285" = "+90 varázserő
    +600 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és ezzel 100 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak." tr "game_item_description_3286" = "+100 varázserő
    +7% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 100 (+ a varázserő 10%-a) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak." tr "game_item_description_3290" = "+80 varázserő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +6% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vadászat: 6 másodpercre megidéz legfeljebb 2 sérthetetlen szellemet a 2 legközelebbi ellenséges hős felkutatására. Ha egy szellem eléri a célpontját, felfedi azt, és 2.5 másodpercre 40%-kal csökkenti a mozgási sebességét.

    Amelyik szellem nem talál célpontot, megpróbál visszatérni a megidézőjéhez. Ha eléri őt, 20 másodperccel csökken a tárgy töltési ideje (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3301" = "+5 mozgási sebesség
    +5%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 28 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat a tárgy használatával, és az a Nomádok medáljává alakul.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett.

    „Aranypor száll fel a sivatagból, és a pénzérméhez tapad” – Shurelya, a krónikás, l.i.sz. 23. november 11." tr "game_item_description_3302" = "+50 életerő
    +1 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 195 (szintenként +5) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 5–30 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás 50%-a érvényesül. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 40 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 2 töltete lehet.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat a tárgy használatával, és az a Targon vértjévé alakul.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3303" = "+10 varázserő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +25% alap mana-regen (+round(0.25*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások 13 ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett 11 aranyat is biztosít. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat a tárgy használatával, és fejleszd Jégagyarrá.
    JUTALOM: új képesség: EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3304" = "+5 mozgási sebesség
    +5%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 28 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érméket.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával, és az a {{ game_item_displayname_3305 }} tárggyá alakul.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy tárgy engedélyezett.

    „Aranypor száll fel a sivatagból, és a pénzérméhez tapad” – Shurelya, a krónikás, l. i. sz. 23. november 11." tr "game_item_description_3305" = "+10 mozgási sebesség
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 50 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érméket.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett.

    „Ha napfény éri, a medál ezernyi hang dicsőségével ragyog” – Shurelya, a krónikás, l. i. sz. 24. június 22." tr "game_item_description_3306" = "+10 mozgási sebesség
    +45 páncél
    +175% alap életerő-regen (+round(1.75*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb 20%-kal nagyobb mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és az Ürességkapuk közelében.
    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által a közeledben megölt minionok egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 6%-át (de legalább 10 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 50 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érméket.
    EGYEDI aktív: {{game_spell_subtooltip_ShurelyasCrestTT}} (60 másodperc töltési idő).
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett.

    „Áldott legyen a Nap” – Shurelya, a krónikás, l. i. sz. 25. szeptember 22." tr "game_item_description_3307" = "+50 életerő
    +2 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 195 (szintenként +5) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 5–30 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 40 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 2 töltete lehet.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával, és az a {{ game_item_displayname_3308 }} tárggyá alakul.
    JUTALOM: Töltődő pajzs – egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3308" = "+125 életerő
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +4 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 200 (szintenként +10) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 10–60 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 30 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 3 töltete lehet.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: Töltődő pajzs – egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3309" = "+350 életerő
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +4 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 320 (szintenként +20) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 15–90 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 20 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 4 töltés lehetséges.
    EGYEDI aktív: 4 másodpercre a maximális életerőd 10%-át kitevő pajzsot vonsz saját magad és egy szövetséges köré. 4 másodperc elteltével a pajzs felrobban, és 2 másodperc erejéig 40%-kal lassítja a közeli ellenfeleket (60 másodperc töltési idő). Ha saját magadat célzod, automatikusan a legsúlyosabban sérült szövetségesre teszi a pajzsot.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: Töltődő pajzs – egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3310" = "+10 varázserő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +25% alap mana-regen (+round(0.25*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások 13 ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett 11 aranyat is biztosít. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával, és az a {{ game_item_displayname_3311 }} tárggyá alakul.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3311" = "+20 varázserő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények ellen bevetett varázslatok és alaptámadások további 18 varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett 22 aranyat is biztosít. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3312" = "+60 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások 18 ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett 22 aranyat is biztosít. Ez 30 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelzőinek halmozódását és az aranytermelődést.
    EGYEDI aktív: 6 másodpercre megidéz 2 jeges szellemet, amelyek a közeli ellenséges hősök felé indulnak. A szellemek érintkezéskor felfedik az ellenfelet, és a megtett útjuk alapján 2–5 másodpercre 40%-kal lassítják őt (90 másodperc töltési idő).
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 750 aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3340" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 90–120 másodpercre felfedi a környező területet.

    240–120 másodpercenként eltárol egy töltetet, legfeljebb 2 töltet erejéig.

    Az őrszem időtartama szintenként fokozatosan nő, újratöltési ideje pedig csökken.

    (Játékosonként legfeljebb 3 Láthatatlan őrszem lehet a térképen.)" tr "game_item_description_3341" = "1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: 6 másodpercig vizsgál egy területet, és figyelmeztet a rejtőzködő ellenséges egységekre. Ezenkívül felfedi a láthatatlan csapdákat és felfedi, majd hatástalanítja az őrszemeket (90–60 másodperc töltési idő).

    A hatótávolság és a lefedett terület szintenként fokozatosan nő.

    (Totem típusú tárgyra váltáskor a talizmán 120 másodpercig nem használható.)" tr "game_item_description_3342" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: 2 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő).

    9. szinten a hatótáv 3500 egységre nő.

    (A játék első 30 másodpercében nem lehet bevetni a talizmánokat. Egy talizmán eladása után 120 másodpercig nem tudod használni ezeket a tárgyakat.)" tr "game_item_description_3345" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)

    " tr "game_item_description_3348" = "EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a mágikus köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig igazlátással fedi fel a területen belüli csapdákat (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3350" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    EGYEDI aktív: elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 120 másodpercre felfedi a környező területet (120 másodperc töltési idő). Egy játékosnak legfeljebb 3 Láthatatlan őrszeme lehet a térképen.

    (A játék első 30 másodpercében nem lehet bevetni a talizmánokat. Egy talizmán eladása után 120 másodpercig nem tudod használni ezeket a tárgyakat.)" tr "game_item_description_3351" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    EGYEDI aktív: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat, szerkezeteket és őrszemeket (60 másodperc töltési idő).

    (A meccs első 30 másodpercében nem lehet bevetni a talizmánokat. Egy talizmán eladása után 120 másodpercig nem tudod használni ezeket a tárgyakat.)" tr "game_item_description_3352" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    EGYEDI aktív: 2 másodpercre felfed egy legfeljebb 3500 egységnyi távolságra lévő területet. Az így felfedezett, nem láthatatlan ellenséges hősök 5 másodpercre láthatóvá válnak (150 másodperc töltési idő.)

    (A játék első 30 másodpercében nem lehet bevetni a talizmánokat. Egy talizmán eladása után 120 másodpercig nem tudod használni ezeket a tárgyakat.)" tr "game_item_description_3361" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.* A fejlesztéséhez legalább 9. szintűnek kell lenned.

    EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet. 60 másodpercenként eltárol egy töltetet, legfeljebb összesen 2 töltetig. Egy játékosnak legfeljebb 3 Láthatatlan őrszeme lehet a térképen.

    (A játék első 30 másodpercében nem lehet bevetni a talizmánokat. Egy talizmán eladása után 120 másodpercig nem tudod használni ezeket a tárgyakat.)" tr "game_item_description_3362" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.* A fejlesztéséhez legalább 9. szintűnek kell lenned.

    EGYEDI aktív: elhelyez egy látható őrszemet, amely az elpusztításáig felfedi a környező területet és az ott található láthatatlan egységeket (120 másodperc töltési idő). Egy játékosnak legfeljebb 1 Észlelő őrszeme lehet a térképen.

    (A játék első 30 másodpercében nem lehet bevetni a talizmánokat. Egy talizmán eladása után 120 másodpercig nem tudod használni ezeket a tárgyakat.)" tr "game_item_description_3363" = "A fejlesztéséhez legalább 9. szintűnek kell lenned.
    Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Az Őrszemtotem talizmán hatását módosítja:

    + Jelentősen megnövelt hatótávolság (+650%).
    + Határozatlan időtartam; nem számít bele a felhasználható őrszemek számába.
    - 10 %-kal megnövelt töltési idő.
    - Az őrszem látható, sebezhető, és a szövetségesek nem tudják megcélozni.
    - Az őrszem látóköre 45%-kal kisebb.
    - Nem tud tölteteket tárolni.
    " tr "game_item_description_3364" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: megvizsgálja a környező területet, és figyelmeztet a rejtőzködő ellenséges egységekre, valamint felfedi a közeli láthatatlan csapdákat és 10 másodpercre felfedi/hatástalanítja az őrszemeket (90–60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3371" = "+110 sebzés
    +25% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív: a kritikus csapások 200% helyett 225%-os sebzést okoznak." tr "game_item_description_3373" = "+750 életerő
    +100 páncél


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 25 (hősszintenként +1) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 50%-kal nagyobb sebzést okoz." tr "game_item_description_3374" = "+175 varázserő

    EGYEDI passzív: 40%-kal növeli a varázserőt." tr "game_item_description_3379" = "+750 életerő
    +300 mana
    +100 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet.
    EGYEDI aura: a közeli ellenséges hősök 15%-kal több varázssebzést szenvednek el." tr "game_item_description_3380" = "+550 életerő
    +60 sebzés
    +20%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: az ellenséges hősnek okozott fizikai sebzés Hasítással jár, amely 6 másodpercre 4%-kal csökkenti az áldozat páncélját (a hatás legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat, illetve legfeljebb 24%-os csökkenés érhető el).
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az okozott fizikai sebzés 2 másodpercre 20 ponttal növeli a mozgási sebességet. A Hasítással sújtott ellenséges hősök elleni assziszt vagy bármilyen egység megölése pedig 2 másodpercre 60 ponttal növeli a mozgási sebességet. Ez a mozgási sebesség a távolsági harcosok esetében megfeleződik." tr "game_item_description_3382" = "+300 életerő
    +150% alap életerő-regen (+round(1.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +200% alap mana-regen (+round(2*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: +10% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI aktív: célozz meg egy területet 5500 egység távolságon belül. 2,5 másodperc elteltével fénysugarat idéz meg,amely a szövetségeseket 10 (+ a célpont minden egyes szintje után 20) életerővel gyógyítja, az eltalált ellenséges hősök maximális életerejének 10%-ával egyenlő tényleges sebzést okoz, az ellenséges minionoknak pedig 250 tényleges sebzést (120 másodperc töltési idő). A gyógyítás és pajzserő hatásának szorzója az Üdvözülés gyógyítása esetében: 3.

    Akkor is használható, amikor a hős halott.

    A hatás csak feleakkora, ha a célpontot a közelmúltban már érte a Megváltás hatás." tr "game_item_description_3383" = "+45 páncél
    +75 varázsellenállás


    EGYEDI aktív: 2.5 másodpercre fokozatosan gyengülő pajzsot von a közeli szövetséges hősök köré, amely legfeljebb 30 (szintenként +15) (+ a bónusz életerő 20%-ával megegyező) sebzést nyel el (120 másodperc töltési idő).

    A szintenkénti erősödés a te szintedet vagy a célpont szintjét jelenti, attól függően, hogy melyik nagyobb.
    A pajzs aránya a te szinted alapján növekszik.
    A pajzs ereje 25%-ra csökken, ha a célpontot 20 másodpercen belül egy másik az Iron solarik medálja hatás is érte.
    " tr "game_item_description_3384" = "+350 életerő
    +350 mana
    +35 sebzés
    +50% támadási sebesség
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +8% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Dühöngés: az alaptámadások 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A gyilkosságok pedig 60 ponttal nagyobb mozgási sebességet biztosítanak. Ez a sebességbónusz a távolsági harcosok esetében megfeleződik.
    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás találatkor az alapsebzés 200%-ával megegyező bónusz fizikai sebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3385" = "+155 varázserő
    +45 páncél


    EGYEDI passzív: 25%-kal megnöveli a varázserőt
    EGYEDI aktív: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3386" = "+100 varázserő
    +60 páncél
    10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív – Sztázis: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3387" = "+125 páncél
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +700 mana


    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás az alapsebzés 100%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoz egy területen, és 2 másodpercre egy jeges zónát hoz létre, amely 30%-kal csökkenti az ellenség mozgási sebességét (1.5 másodperc töltési idő).

    A zóna mérete a bónusz páncéllal nő." tr "game_item_description_3388" = "+75 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: +25 halálosság
    EGYEDI passzív: +40 mozgási sebesség csatán kívül
    EGYEDI aktív: +20% mozgási sebességet biztosít 6 másodpercig (45 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3389" = "+55 sebzés
    +40% támadási sebesség
    +12% életlopás


    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont aktuális életerejének 8%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak.
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő).

    A minimális bónusz fizikai sebzés 15 pont.
    A maximális bónusz fizikai sebzés szörnyek és minionok ellen 60 pont.
    A használó életlopása a kiosztott bónusz fizikai sebzésre vonatkozik.
    " tr "game_item_description_3390" = "+120 varázserő
    +850 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és ezzel 100 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak." tr "game_item_description_3400" = "Kattints a felhasználáshoz: aranyat ad!" tr "game_item_description_3401" = "+350 életerő
    +200% alap életerő-regen (+round(2*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +1 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 320 (szintenként +30) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 15–90 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás 50%-a érvényesül. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 20 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 4 töltete lehet.
    KÜLDETÉS: gyűjts össze 500 aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3405" = "EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy kisebb hatókörben 4 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3406" = "EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy kisebb hatókörben 4 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3407" = "EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (60 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3408" = "EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (60 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3409" = "EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket, valamint 10 másodpercre észlelhetővé teszi a láthatatlan egységeket (75 másodperc töltési idő).

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3410" = "EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket, valamint 10 másodpercre észlelhetővé teszi a láthatatlan egységeket (60 másodperc töltési idő).

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3411" = "EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3412" = "EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3413" = "EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 3500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3414" = "EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 3500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3415" = "EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kisebb, legfeljebb 4000 egységnyi távolságra lévő területet. Az így felfedezett ellenséges hősök 5 másodpercre láthatóvá válnak (90 másodperc töltési idő). Emellett elhelyez egy látható őrszemet a kijelölt területen, amely 2 másodpercig marad aktív.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3416" = "EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 4000 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (90 másodperc töltési idő).

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3417" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít." tr "game_item_description_3418" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 ponttal nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nő.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel megnő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3419" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 ponttal nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nő.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel megnő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3420" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 ponttal nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nő.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel megnő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3421" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 ponttal nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nő.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel megnő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3422" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 ponttal nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nő.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel megnő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3430" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regenerálódás (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    @PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Romlás: a mozgás vagy az ellenfelek megölése töltést ad a tárgynak (legfeljebb @Effect1Amount@ töltetig). Az építmények elleni támadások felemésztenek @Effect6Amount@ töltetet, és @Effect2Amount@ (+@Effect4Amount*100@% varázserő) bónusz tényleges sebzést okoznak.

    „Ha minden, amit építettek, romokban hever, feltárul a valódi lényük.”" tr "game_item_description_3431" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regenerálódás (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    @PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Gonoszság: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nő az egység mozgási sebessége, valahányszor eltalál egy ellenfelet egy sebző varázslattal.

    „Aki a mi utunkat járja, gyorsan célba ér.”" tr "game_item_description_3433" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: @Effect1Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    " tr "game_item_description_3434" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regenerálódás (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    @PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Kórság: a sebző varázslatok @Effect1Amount@ másodpercre a Kórság jelzőjét (ebből legfeljebb @Effect2Amount@ lehet) teszik az eltalált ellenséges hősökre.

    EGYEDI aktív – Arat a dögvész: @Effect5Amount@ plusz a Kórság összes jelzője után további @Effect9Amount@ (+@Effect7Amount*100@% varázserő) varázssebzést okoz az összes érintett ellenfélnek a közelben. Emellett az eltalált ellenfeleken lévő összes Kórság jelző után visszatölti a maximális mana @Effect6Amount*100@%-át (@Effect4Amount@ másodperc töltési idő).

    „Vagyon, föld, titkok, szerelem: mit sem számítanak, ha métely emészti a testet.”" tr "game_item_description_3450" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív: egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltete lehet)
    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb harcon kívül és a bokorban.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít." tr "game_item_description_3451" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3452" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3453" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3454" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3455" = "EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.
    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.
    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.
    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "game_item_description_3460" = "Aktív: ezzel a talizmánnal az egyik csatahelyszínre teleportálhatsz. Kizárólag az idézői platformon használható.

    „Ezen a mágikus helyen megsemmisítjük és újjáteremtjük a hősöket, hogy megerősödve távozzanak.”" tr "game_item_description_3461" = "Aktív: ezzel a talizmánnal az egyik csatahelyszínre teleportálhatsz. Kizárólag az idézői platformon használható.

    „Ezen a mágikus helyen megsemmisítjük és újjáteremtjük a hősöket, hogy megerősödve távozzanak.”" tr "game_item_description_3462" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: 3 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3504" = "+60 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív: +10% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI passzív: +8% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: amikor gyógyítasz vagy pajzzsal védesz egy szövetségest, mindketten 10–30% bónusz támadási sebességet kaptok, a támadásaitok pedig további 5–20 találati varázssebzést okoznak 6 másodpercig.

    Ez nem vonatkozik a regeneráló hatásokra. A bónuszhatások a célpont szintjével arányosak." tr "game_item_description_3508" = "+70 sebzés
    +25% kritikus csapási esély


    EGYEDI passzív: +20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az alaptámadások visszatöltik a hiányzó mana 1.5%-át." tr "game_item_description_3512" = "+55 páncél
    +55 varázsellenállás
    +125% alap életerő-regen (+round(1.25*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)

    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és az Ürességkapuk közelében.
    EGYEDI aktív: létrehoz egy Ürességkaput 120 másodpercre (120 másodperc töltési idő).

    A kapu 4 másodpercenként létrehoz egy ürességivadékot. Az első, majd azt követően minden negyedik ürességivadék a maximális életerő 15%-ával megnövelt erejű sebzést okoz." tr "game_item_description_3513" = "
    EGYEDI passzív – Pillantás az Ürességbe: a Hírnök szemének hordozója Felerősített hazateleportálás képességre tesz szert.

    EGYEDI aktív: 3.5 másodperc varázslás után összetöri a Hírnök szemét, és megidézi a Szurdok Hírnökét, aki támadást indít az ellenséges tornyok ellen.

    A Hírnök szeme visszatér az Ürességbe, ha 240 másodpercen belül nem használják fel." tr "game_item_description_3514" = "
    EGYEDI passzív – Pillantás az Ürességbe: A Hírnök szemének birtokosa megkapja a Felerősített hazateleportálás varázslatot.

    EGYEDI aktív: 3.5 másodperc varázslás után összetöri a Hírnök szemét, és megidézi a Szurdok Hírnökét, aki támadást indít az ellenséges tornyok ellen.

    A Hírnök szeme visszatér az Ürességbe, ha 240 másodpercen belül nem használják fel." tr "game_item_description_3520" = "(Talizmán)
    Aktív: ráparancsolsz a Szellemporóra, hogy maradjon a bokorban. Bónuszt kapsz bizonyos értékeidre, ha te vagy a Szellemporód ellenséges területen tartózkodtok." tr "game_item_description_3599" = "
    Aktív: Véresküt ajánlasz egy szövetséges hősnek a játék hátralévő részére. A Véresküt tett szövetségesek egymás közelében erősebbé válnak." tr "game_item_description_3600" = "
    Aktív: Véresküt ajánlasz egy szövetséges hősnek a játék hátralévő részére. A Véresküt tett szövetségesek egymás közelében erősebbé válnak." tr "game_item_description_3611" = "Közelharcos: hősüldöző.

    A pengeuszonyok kíméletlenül üldözik az ellenséges hősöket, és továbbfejlesztve egyre nagyobb sebzést okoznak. Sőt, egyre többen is lesznek. Az összes pengeuszony +100% támadási sebességet kap.

    A felfogadott pengeuszonyok képességeit krakenek befizetésével fejlesztheted." tr "game_item_description_3612" = "Közelharcos: ostromtank.

    A vasbőrűek kevesebb sebzést szenvednek el a minionoktól. A fejlesztésnek köszönhetően időnként pajzs veszi körül őket, amely hárítja a támadásokat. Emellett az építményeknek további sebzést is okoznak. Az összes vasbőrű 25%-kal kisebb sebzést szenved el a tornyoktól.

    A felfogadott vasbőrűek képességeit krakenek befizetésével fejlesztheted." tr "game_item_description_3613" = "Távolsági harcos: hőszaklató.

    A fosztórákok további ágyúgolyókat lőnek ki a közeli ellenséges hősökre, a fejlesztéssel pedig tovább nő a lőtávolságuk. Ha becéloznak egy hőst, gyorsabban tüzelnek rá, és bónusz sebzést okoznak neki. Az összes fosztórák képes széthasadó lövést leadni, amely +150 egység hatótávot jelent, de 50%-kal kevesebb sebzést.

    A felfogadott fosztórákok képességeit krakenek befizetésével fejlesztheted." tr "game_item_description_3614" = "Távolsági harcos: sokoldalú támogató.

    A polipod varázspajzzsal védi a szövetséges minionokat, és a fejlesztéssel fokozatosan nő a varázsellenállása. Emellett rálátást is biztosíthat a közeli dzsungelre egy mozgó Távolbalátással. Az összes polipod képes 10 másodpercenként olyan varázspajzsot vonni a szövetséges minionok köré, amely 100 varázssebzést nyel el.

    A felfogadott polipodok képességeit krakenek befizetésével fejlesztheted." tr "game_item_description_3615" = "Az első szintű fejlesztés a zsoldos számára.

    Pengeuszony – Ha a pengeuszony megtámad egy ellenséges hőst, többé nem lehet lerázni. A hőst támadó pengeuszony nem ütközik más egységekkel, a mozgási sebessége pedig 100%-kal nagyobb.

    Vasbőrű – A vasbőrű 175%-os sebzést okoz minden ellenséges építménynek. A vasbőrűt időnként egy pajzs veszi körül, amely teljes egészében kivédi egy hős következő alaptámadását vagy egy torony lövését (a találati hatásokat, amilyen például a Félholt csapásé, nem hárítja el). A pajzs 10 másodperccel a megszakítása után jelenik meg ismét.

    Fosztórák – A fosztórák támadási hatótávja 50 egységgel nagyobb. A fosztórák támadási sebessége 3 másodpercre 20%-kal nő (a hatás halmozódhat, a maximális bónusz 150%), valahányszor eltalál egy ellenséges hőst.

    Polipod – A polipod 10 varázsellenállással rendelkezik. A polipod 30 másodpercenként egy mozgó Távolbalátást hoz létre. Ez 4 másodperces késleltetést követően 4 másodpercre felfed egy kis területet a közelben." tr "game_item_description_3616" = "A második szintű fejlesztés a zsoldos számára.

    Pengeuszony – Ha a pengeuszony eltalál egy ellenséges hőst, egy jelzőt tesz rá. A 3. jelző elérésekor a pengeuszony 300%-os sebzést okoz a célpontnak.

    Vasbőrű – A vasbőrű 250%-os sebzést okoz minden ellenséges építménynek. A vasbőrű pajzsa 35%-kal csökkenti a minionoktól elszenvedett sebzést.

    Fosztórák – A fosztórák támadási hatótávja 100 egységgel nagyobb. A fosztórák 150%-os sebzést okoz az eltalált ellenséges hősöknek.

    Polipod – A polipod 20 varázsellenállással rendelkezik. A polipod pajzsa 150 + (1 x a polipod sebzése) sebzést nyel el.
    " tr "game_item_description_3617" = "A harmadik szintű fejlesztés a bajkeverő számára.

    Pengeuszony – Minden hullámban két pengeuszony érkezik.

    Vasbőrű – A vasbőrű 325%-os sebzést okoz minden ellenséges építménynek. A pajzs töltési ideje 3 másodpercre csökken, és amíg a védelem aktív, 60%-kal csökkenti a minionoktól elszenvedett sebzést.

    Fosztórák – A fosztórák támadási hatótávja 150 egységgel nagyobb. A fosztórák bónusz találati hatása minionok ellen is érvényesül, valamint a rák egy további ágyúgolyót lő ki az összes közeli ellenséges hősre.

    Polipod – A polipod 30 varázsellenállással rendelkezik, a pajzs alapereje pedig 300-ra nő. A polipod 10 másodpercenként hoz létre új Távolbalátást." tr "game_item_description_3621" = "A bajkeverő sebzése véglegesen @Effect1Amount@ ponttal nő (összesen +@Effect2Amount@)." tr "game_item_description_3622" = "A bajkeverő sebzése véglegesen @Effect1Amount@ ponttal nő (összesen +@Effect2Amount@).
    " tr "game_item_description_3623" = "A bajkeverő sebzése véglegesen @Effect1Amount@ ponttal nő (összesen +@Effect2Amount@).
    " tr "game_item_description_3624" = "A bajkeverő életereje véglegesen @Effect1Amount@ ponttal nő (összesen +@Effect2Amount@).
    " tr "game_item_description_3625" = "A bajkeverő életereje véglegesen @Effect1Amount@ ponttal nő (összesen +@Effect2Amount@).
    " tr "game_item_description_3626" = "A bajkeverő életereje véglegesen @Effect1Amount@ ponttal nő (összesen +@Effect2Amount@).
    " tr "game_item_description_3630" = "Aktív: ezzel a talizmánnal a csapatod egyik teleportmezőjére teleportálhatsz. Csak az idézői platformon használható." tr "game_item_description_3631" = "
    Kihelyez egy hajítógépet, amely a legközelebbi tornyot kezdi lőni.

    Egy nagy hatótávolságú hajítógépet helyez ki legfeljebb 2200 egység távolságra egy ellenséges toronytól. A hajítógép 5 másodperc késleltetés után tüzelni kezd a legközelebbi ellenséges toronyra, és jelentős sebzést okoz annak. Ha a megcélzott torony elpusztul, a hajítógép is követi a példáját." tr "game_item_description_3633" = "Aktív: ezzel a talizmánnal a csapatod egyik teleportmezőjére teleportálhatsz. Csak az idézői platformon használható." tr "game_item_description_3634" = "
    Egy toronyra lehet szerelni, majd ismételt aktiváláskor a kurzor irányába lő ki lézersugarat.

    Első aktiválás: egy Pásztázó lézert szerel a megcélzott toronyra, amellyel 3 alkalommal lehet tüzelni.

    Következő három aktiválás: a felszerelt lézer egy sugarat lő ki a kurzor irányába, 30/szint + a célpont maximális erejének 30%-a varázssebzést okoz minden célpontnak egy vonal mentén (minionok ellen ennek 20%-át).



    A sugár 15 másodpercig marad aktív, vagy amíg 3 alkalommal nem tüzelnek vele." tr "game_item_description_3635" = "
    Egy újabb teleportálási célhelyet helyez ki.

    Elhelyez egy Teleportmezőt a kijelölt helyen. 4 másodperc elteltével aktiválódik, és a szövetségesek erre a pontra is teleportálhatnak a bázisról." tr "game_item_description_3636" = "
    Sebezhetetlenné tesz egy tornyot, majd tűzesőt zúdít a környezetére.

    A megcélzott torony sebezhetetlenné válik 6 másodpercre. Két másodperccel az időtartam vége előtt lövedékeket lő ki, amelyek 2600 tényleges sebzést okoznak a hátralévő idő alatt a közeli ellenfeleknek.

    Az időtartam lejárta után 15 másodpercig nem alkalmazható ugyanarra a toronyra." tr "game_item_description_3637" = "A Nexus ostroma játékmódban az idézői varázslatok helyére ostromfegyvereket lehet vásárolni. A kristályszilánkokkal egyszer használatos ostromfegyvereket lehet venni a boltban, amelyek az idézői varázslat billentyűjével aktiválhatók." tr "game_item_description_3640" = "
    A csapattagok a hatókörön belül többször is elsüthetik az Átvillanás varázslatot.

    Mágiával itat át egy zónát 5 másodpercre. A területre belépő csapattagok és a játékos az idézői varázslataik helyett egy speciális Átvillanás varázslatot használhatnak, amely azonnal egy tetszőleges pontra teleportálja őket a területen belül (1 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3641" = "
    Elhelyez egy lobogót, amely erősebbé teszi a minionokat.

    Elhelyez egy Harci lobogót a kijelölt ponton. 2 másodperc késleltetést követően a közeli minionok egy erősítő hatást kapnak, amely 50%-kal növeli a sebzésüket, valamint 50 páncélt és 100 varázsellenállást biztosít nekik a lobogó hatókörén belül." tr "game_item_description_3642" = "Visszaadja az összes megvásárolt ostromfegyver teljes árát." tr "game_item_description_3643" = "
    Elkábítja a minionokat és lelassítja a hősöket egy területen.

    5 másodpercre kihelyez egy Entrópiamezőt a kijelölt pontra. A mezőn belül ragadt ellenséges minionok és Hajítógépek nem tudnak mozogni és támadni. A mezőn belül az ellenséges hősök mozgási sebessége 25%-kal csökken." tr "game_item_description_3645" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: 3 másodpercre felfed egy kis területet 1400 egységnyi hatótávon belül. 5 másodpercre felfedi az ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő)" tr "game_item_description_3647" = "
    Elhelyez egy totemet, amely pajzsot von a közeli kihelyezhető eszközök köré.

    Kihelyez egy Pajzstotemet a kijelölt pontra. 2 másodperc késleltetést követően a totem aktívvá válik, és 2 (és pajzstotemenként további +1) erejű pajzsot von az összes közeli kihelyezhető eszköz köré." tr "game_item_description_3648" = "" tr "game_item_description_3649" = "Legfeljebb 1 talizmán engedélyezett.

    Aktív: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 30 másodpercig működik (30 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3652" = "+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentAttackSpeedMod*100@% támadási sebesség
    +@PercentMovementSpeedMod*100@% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Fantomcsapás: az ellenfeleket eltaláló alaptámadások Gonoszság tölteteket biztosítanak. @Effect3Amount@ jelző elérésekor a következő 3 támadást maximális támadási sebességgel hajtod végre, de ezek @Effect4Amount*-100@%-os sebzést okoznak. A töltetek @Effect1Amount@ másodperc után tűnnek el.

    „Ez nem az eső kopogása.”" tr "game_item_description_3671" = "+60 sebzés
    10%-kal csökkentett töltési idő
    " tr "game_item_description_3672" = "+325 életerő
    +15% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 7 (továbbá hősszintenként +2) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek harc közben. A szörnyeknek 100% bónusz sebzést okoz. " tr "game_item_description_3673" = "+60 varázserő
    +7% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 60 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.

    A hatás a sebzés 250%-át okozza a nagy szörnyeknek. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 18%-át." tr "game_item_description_3674" = "+@PercentAttackSpeedMod*100@% támadási sebesség
    +@EnchantmentEffect1Amount@ varázssebzés találatkor


    EGYEDI passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó Sutyerák és a Szurdok Hírnökének kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Sárkány és a Baron kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @EnchantmentEffect2Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít." tr "game_item_description_3675" = "+50% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést)." tr "game_item_description_3680" = "Aktív – Királyi lakoma: a Király lövedékeket hajít a távoli ellenfelekre, amelyek egyenként 213 – 775 varázssebzést okoznak a becsapódás középpontjában. A sebzés mértéke a becsapódás legszélén 85–310 varázssebzésig csökken. (120 másodperc töltési idő)" tr "game_item_description_3681" = "Aktív – Királyi lakoma: a Király tüzet fúj, amely 4 másodperc alatt 705–1479 tényleges sebzést okoz a hatósugárban álló ellenfeleknek. Legfeljebb 560 tényleges sebzést okoz a tornyoknak. (120 másodperc töltési idő)" tr "game_item_description_3682" = "Aktív – Királyi lakoma: a Király kétszer a levegőbe ugrik, földet éréskor hátralöki az ellenfeleket, és 40–190 fizikai sebzést okoz nekik. Emellett egy fokozatosan elenyésző, a maximális életereje 20%-ának megfelelő pajzsot kap, amely 4 másodpercig tart ki. (30 másodperc töltési idő)" tr "game_item_description_3683" = "Aktív – Királyi lakoma: a Király egy nagy adag Poro-nasit dobál az ellenfél mögé, amely odavonzza a porókat, majd a porók visszasietnek a Királyhoz. Az eltalált ellenséges hősöket előrelökik, és 230–680 fizikai sebzést okoznak nekik. (120 másodperc töltési idő)" tr "game_item_description_3690" = "Passzív – Kozmikus béklyó: a Halálos ítélet (a célpont hiányzó életereje alapján) jóval messzebbre rántja az ellenfeleket, a Sötét csillag pedig további sebzésért fel is gyújthatja a kaszát.

    „Még dicsőségesebb hajnal vár ránk.”" tr "game_item_description_3691" = "Passzív – A szingularitás lámpása: a Sötét átjáró automatikusan megmenti a megbénított szövetségeseket. Pajzsot azonban már nem biztosít.

    „A csillagok szólítanak.”" tr "game_item_description_3692" = "Passzív – Sötétanyag-kasza: a Nyúzás passzív találati hatása nagyon gyorsan tölti a sebzést. A Nyúzás (a célpont hiányzó életereje alapján) sokkal messzebbre löki az ellenfeleket.

    „Ha szingularitást akarsz létrehozni a semmiből, előbb el kell pusztítanod az univerzumot.”" tr "game_item_description_3693" = "Passzív – Az anyag átalakul: Thresh életereje határozza meg, hogy az ellenfelek rántásai és lökései milyen messzire taszítják. Ha kevesebb életereje van, messzebbre repül.

    Passzív – Az utolsó lakók: rendszeres időközönként Mélységi Sutyerákok jelennek meg, és a Sötét csillag felé menekülnek, ha támadás éri őket. A gravitációs torzulások nagy számban vonzzák őket." tr "game_item_description_3694" = "Passzív – Csillagközi lélek: megjelenésekor Thresh sebezhetetlen, megcélozhatatlan, nem használhat varázslatokat, és képes az űrben utazni. Szilárd talajra lépve a hatás megszűnik.

    Ha a Sötét átjáró megment, vagy Halálos ítéletet használsz a három Gravitációs horgony egyikén, rövid időre ebbe a sebezhetetlen állapotba kerülsz, és leveted magadról az ellenfél láncait." tr "game_item_description_3695" = "Passzív – Égi hűség: Thresh közvetlenül nem ölhet meg egységeket, lelkük, tapasztalati pontjaik és aranyuk ugyanis a Sötét csillagot illeti.

    Ha egy ellenfelet belöksz vagy berántasz a Sötét csillagba, azonnal elpusztul, amivel +5, vagy Mélységi Sutyerákok esetén +1 pontot szerzel a csapatodnak.

    A kör megnyeréséhez 100 pont szükséges, az utolsó pontokat pedig egy hős megölésével kell megszerezni." tr "game_item_description_3706" = "Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett.

    +10% életlopás szörnyek ellen

    EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: az alaptámadások találatkor 40 bónusz sebzést okoznak a szörnyeknek. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése 30 életerőt lop el 5 másodperc alatt, továbbá megégeti őket, 80 varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként legfeljebb 8 manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_description_3707" = "+40 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10 páncéltörés
    +30 bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett" tr "game_item_description_3708" = "+50 varázserő
    +200 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +30 bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: 2 másodperc alatt további 45 varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 7 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg szörnyek támadnak.

    EGYEDI passzív – Varázspenge: képességek használata után a következő alaptámadás sebzésének 100%-ával egyenlő (+30% varázserő) bónusz varázssebzést okoz találatkor (1.5 másodperc töltési idő). Ha közvetlenül szörnyek ellen veted be, a bónusz sebzés a célpont körüli területen fog hatni, és a támadás visszatölti a hiányzó mana 8%-át.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett

    (Az azonos nevű egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3710" = "+@Effect22Amount@% támadási sebesség
    +@Effect24Amount@ varázssebzés találatkor
    +@Effect5Amount@ bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és @Effect7Amount@ másodpercig ellopja a mozgási sebességük @Effect6Amount*-100@%-át.

    Passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó Sutyerák kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A hatalmas szörnyek kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @Effect23Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, és további találati hatásokat biztosít.
    Passzív – Dzsungelharcos: további @Effect1Amount@ varázssebzést okoz a szörnyeknek @Effect4Amount@ másodperc alatt, és @Effect2Amount@ életerő-regent, valamint @Effect3Amount@ mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett" tr "game_item_description_3711" = "Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett

    +10% életlopás szörnyek ellen
    +225% alap mana-regen a dzsungelben


    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_store }}
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    (Egy játékosnak egyszerre legfeljebb 3 Láthatatlan őrszeme lehet a térképen. Az azonos nevű egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3712" = "EGYEDI passzív – Megrakják a tüzet: a nagy szörnyek megölése táplálja a Lángoló szellemet. 18 megölése után a Lángoló szellem átalakul a Vadon lángja tárggyá.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerőt és 4 manát tölt vissza másodpercenként, amíg szörnyekkel harcolsz.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett
    Ha nem rendelkezel a Sújtással, ne vedd meg ezt a tárgyat." tr "game_item_description_3713" = "Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett.

    +150% alap mana-regenerálódás a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben


    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: +25% sebzés szörnyek ellen. A szörnyek megsebzése 15 életerőt tölt vissza 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár." tr "game_item_description_3715" = "Legfeljebb 1 aranybevétel-növelő vagy dzsungeltárgy engedélyezett

    +10% életlopás szörnyek ellen

    EGYEDI passzív – Kihívó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök, és a varázslat 4 másodpercre megjelöli őket. Az így megjelölt célpontok ellen az alaptámadások bónusz tényleges sebzést okoznak 2.5 másodperc alatt, ezenkívül 20%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el tőlük.
    A szörnyek elleni alaptámadások 40 bónusz sebzést okoznak. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése 30 életerőt lop el 5 másodperc alatt, továbbá megégeti őket, 80 varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként 8 manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_description_3719" = "+40 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10 páncéltörés
    +30 bónusz arany a nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. Ha meg is ölöd a szörnyet, +20 bónusz aranyat nyersz, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességre teszel szert, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 1.5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3720" = "+50 varázserő
    +200 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +30 bónusz arany a nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. Ha meg is ölöd a szörnyet, +20 bónusz aranyat nyersz, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességre teszel szert, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    EGYEDI passzív – Varázspenge: képességek használata után a következő alaptámadás az alapsebzés 100%-ával egyenlő (+30% varázserő) bónusz varázssebzést okoz találatkor (1.5 másodperc töltési idő). Ha közvetlenül szörnyek ellen veted be, a bónusz sebzés a célpont körüli területen fog hatni, és a támadás visszatölti a hiányzó mana 8%-át.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3721" = "+400 életerő
    +15% bónusz életerő
    +30 bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. Ha meg is ölöd a szörnyet, +20 bónusz aranyat nyersz, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességre teszel szert, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt további 45 varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 15 (hősszintenként +0.6) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 100%-kal nagyobb sebzést okoz.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3722" = "+@Effect22Amount@% támadási sebesség
    +@Effect24Amount@ varázssebzés találatkor
    +@Effect8Amount@ bónusz arany a nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. Ha meg is ölöd a szörnyet, +@Effect7Amount@ bónusz aranyat nyersz, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességre teszel szert, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó Sutyerák kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A hatalmas szörnyek kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @Effect23Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít.
    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor @Effect4Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint @Effect2Amount@ életerő-regent és @Effect3Amount@ mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3723" = "+40 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10 páncéltörés
    +30 bónusz arany a nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3724" = "+50 varázserő
    +200 mana
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +30 bónusz arany a nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás találatkor 100% alapsebzést és (+30% varázserő) bónusz varázssebzést is okoz (1.5 másodperc töltési idő). Ha közvetlenül szörnyek ellen veted be, a bónusz sebzés a célpont körüli területen fog hatni, és a támadás visszatölti a hiányzó mana 8%-át.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett.

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3725" = "+400 életerő
    +15% bónusz életerő
    +30 bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 15 (továbbá hősszintenként +0.6) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. A szörnyeknek 100% bónusz sebzést okoz.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3726" = "+@Effect22Amount@% támadási sebesség
    +@Effect24Amount@ varázssebzés találatkor
    +@Effect5Amount@ bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint @Effect7Amount@ másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó sutyerák kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A hatalmas szörnyek kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @Effect23Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít.
    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor @Effect4Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint @Effect2Amount@ életerő-regent és @Effect3Amount@ mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3742" = "+425 életerő
    +60 páncél


    EGYEDI passzív – Pusztító rohanás: az egység mozgás közben halmozza a Lendületet, így mozgási sebessége nő. A felső határ 60, ennek eléréséhez 100 jelző szükséges. A Lendület fogyni kezd, ha a hőst a kábítás, a felbőszítés, a rettegés, az átváltoztatás vagy a megbénítás valamilyen hatása éri.
    EGYEDI passzív – Fejbecsapás: az alaptámadások további 1 varázssebzést okoznak Lendület jelzőnként, kisütve az összes jelzőt. A maximális számú jelző elérésekor a közelharci támadások ezenkívül 1 másodpercre 50%-kal lelassítják a célpontot.

    „Ezt a páncélt csak egy módon veheted el tőlem…” – a korábbi tulajdonos utolsó szavai." tr "game_item_description_3744" = "+40 varázserő
    +25 varázsellenállás
    +50% alap mana-regen (+round(0.5*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Manaforrás: 5 másodpercenként visszatölti a hiányzó mana 2%-át.
    EGYEDI passzív: a folyóban a mozgási sebesség 30%-kal nő, és a hős 5 másodpercenként további 10 manát nyer vissza.
    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)

    „A hírek gyorsan terjednek az ioniai folyók mentén.”" tr "game_item_description_3745" = "+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatSpellBlockMod@ varázsellenállás
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    @Effect1Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Manaforrás: @Effect3Amount@ másodpercenként visszatölti a hiányzó mana @Effect2Amount@%-át.
    EGYEDI passzív: az alaptámadások egy zsinórt rögzítenek a hősökre @Effect5Amount@ másodperc erejéig. Ha @Effect8Amount@ egységnél távolabb kerülsz az így megjelölt célponttól, a zsinór elszakad.
    EGYEDI aktív: @Effect8Amount@ egységnyi távolságon belül a Bábjátékos jelét hordozó összes hőst magadhoz rántod. Az érintettek legfeljebb @Effect7Amount@ egységnyi távolságot tesznek meg (@Effect9Amount@ másodperc töltési idő).

    „Talán mégsem volt jó ötlet beleolvasni ebbe.”" tr "game_item_description_3748" = "+450 életerő
    +40 sebzés
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)


    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén 5 + a teljes életerő 1%-ának megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak (round(((0.01*stats[MaxHealth])+5)) sebzés) a célpontnak, és 40 + a teljes életerő 2.5%-ának megfelelő fizikai sebzést (round((0.025 * stats[MaxHealth])+40) sebzés) egy tölcsér alakú hatóterületen belül tartózkodó többi ellenfélnek.
    EGYEDI aktív – Félhold: a következő alaptámadáskor a Hasítás megnövelt, 40 + a maximális életerő 10%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (round((0.1*stats[MaxHealth])+40) sebzés) egy nagyobb tölcsér alakú területen belül (20 másodperc töltési idő).

    (Az azonos nevű, egyedi passzív hatások nem halmozódnak.)" tr "game_item_description_3751" = "+200 életerő

    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként 5 (hősszintenként +1) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. A minionok és a szörnyek 100% bónusz sebzést szenvednek el." tr "game_item_description_3800" = "+400 életerő
    +300 mana
    +30 páncél
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: 4 másodpercre 75%-kal növeli a mozgási sebességet, ha egy ellenfél vagy egy ellenséges torony felé haladsz. Egy ellenfél közelébe érve (vagy 4 másodperc elteltével) egy lökéshullám indul el, amely 2 másodpercre 75%-kal csökkenti a közeli ellenséges hősök mozgási sebességét (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3801" = "+200 életerő
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    " tr "game_item_description_3802" = "+40 varázserő
    +300 mana


    EGYEDI passzív – Gyorsítás: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: szintlépéskor 3 másodperc alatt visszatölti a maximális mana 20%-át." tr "game_item_description_3812" = "+80 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 15%-ának megfelelő mértékben gyógyít. Területre ható képességek esetében csak az eredeti érték 33%-a töltődik vissza.
    EGYEDI passzív: a kapott sebzés 30%-a Vérzéssé alakul, amely 3 másodperc alatt fejti ki a hatását." tr "game_item_description_3813" = "+80 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 4%-ának megfelelő mértékben gyógyít. Területre ható képességek esetében csak az eredeti érték 33%-a töltődik vissza.
    EGYEDI passzív: a kapott sebzés 30%-a Vérzéssé alakul, amely 3 másodperc alatt fejti ki a hatását." tr "game_item_description_3814" = "+250 életerő
    +55 sebzés


    EGYEDI passzív: +18 halálosság
    EGYEDI aktív – Az éj leple: 1 másodperc varázslás után egy varázspajzsot biztosít, amely elhárítja a következő ellenséges képességet. 7 másodpercig marad aktív (40 másodperc töltési idő).

    (Varázslás közben lehet mozogni, de bármilyen sebzés megtöri a varázslást.)" tr "game_item_description_3829" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@FlatHPPoolMod@ életerő


    EGYEDI passzív – Fájdalmas tekintet: +@Effect3Amount@ varázstörés
    EGYEDI aktív – Álruha: a megcélzott szövetségeshez teleportálsz, és @Effect1Amount@ másodpercre az ő kinézetét öltöd magadra. A varázslás vagy a támadás azonnal felfedi a kilétedet (@Effect2Amount@ másodperc töltési idő).

    „A tekintetünk mindig hazudik.”" tr "game_item_description_3840" = "@PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI aktív – Biztos rév: a hős eldob egy buborékot, amely @Effect2Amount@ életerőnyi sebzést kivédő pajzsot von a közeli szövetségesek köré, és az elnyelt sebzés @Effect3Amount*100@%-ával egyenlő aranyat termel (egy pajzs legfeljebb @Effect5Amount@ aranyat adhat, @Effect1Amount@ másodperc töltési idő). Ha a hős magát védi ezzel a pajzzsal, nem kap aranyat a szörnyektől származó sebzés után.

    „Lopni csak bűntársakkal érdemes.”" tr "game_item_description_3841" = "@PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI aktív – A csaló pajzsa: egy @Effect2Amount@ életerőnyi sebzést kivédő pajzsot von egy szövetséges köré, és az elnyelt sebzés @Effect3Amount*100@%-ával egyenlő aranyat ad (@Effect1Amount@ másodperc töltési idő). Ha a hős magát védi ezzel a pajzzsal, nem kap aranyat a szörnyektől származó sebzés után.

    „Bűntársak lettünk.”" tr "game_item_description_3844" = "@PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen (+round(@PercentBaseMPRegenMod@*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)


    EGYEDI aktív – A csaló pajzsa: egy @Effect2Amount@ életerőnyi sebzést kivédő pajzsot von egy szövetséges köré, és az elnyelt sebzés @Effect3Amount*100@%-ával egyenlő aranyat ad (@Effect1Amount@ másodperc töltési idő). Ha a hős magát védi ezzel a pajzzsal, nem kap aranyat a szörnyektől származó sebzés után.

    „Ha dől a pénz, megszaporodnak a barátaid.”" tr "game_item_description_3901" = "A megszerzéséhez 500 ezüstkígyó szükséges.

    EGYEDI passzív: a Zárótűz során az ágyúk egyre gyorsabban tüzelnek (további 6 hullám érkezik az időtartam alatt)." tr "game_item_description_3902" = "A megszerzéséhez 500 ezüstkígyó szükséges.

    EGYEDI passzív: a Zárótűz egy hatalmas ágyúgolyót is kilő a középpontba, és 300%-os tényleges sebzést okoz, valamint 1,5 másodpercre 60%-kal lassítja az ellenfeleket. " tr "game_item_description_3903" = "A megszerzéséhez 500 ezüstkígyó szükséges.

    EGYEDI passzív: a Zárótűz területén belül a szövetségesek mozgási sebessége 2 másodpercre 30%-kal megnő." tr "game_item_description_3905" = "+70 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív – Kísérteties hajsza: megidéz két ijesztő szellemet, amelyek a közeli hősök után erednek, majd felfedik és kísérteni kezdik, akit utolérnek.

    A kísértés hatása alatt álló ellenfelek mozgási sebessége 40%-kal csökken, a szellem által megtett úttól függően legfeljebb 5 másodpercig (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3907" = "+120 varázserő
    +10% mozgási sebesség

    EGYEDI passzív: a közelben elsütött szövetséges és ellenséges varázslatok feltöltik a Bűbájgyűjtőt (legfeljebb 100 töltet lehetséges).
    EGYEDI aktív: 4 másodpercig legfeljebb 80 varázserőt és 50% fokozatosan csökkenő mozgási sebességet biztosít.

    Minden eltárolt varázslat +0.8 varázserőt és +0.5% mozgási sebességet biztosít. (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_3911" = "+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@PercentBaseHPRegenMod*100@% alap életerő-regen (+round(@PercentBaseHPRegenMod@*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI aktív: @Effect2Amount@ másodpercre összekötöd magad a kijelölt hőssel, és így magadra vállalod az őt érő sebzés @Effect1Amount*100@%-át (@Effect3Amount@ másodperc töltési idő).

    „A harc nem az izomerő próbája, hanem az akaraterőé.” – buhru közmondás" tr "game_item_description_3916" = "+20 varázserő
    +200 életerő


    EGYEDI passzív – A halál érintése: +15 varázstörés" tr "game_item_description_3924" = "+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás


    EGYEDI passzív: az alaptámadásokkal Húsos tölteteket gyűjtesz. 5 alaptámadást követően bevethetővé válik a Húsevő aktív képessége.

    EGYEDI aktív – Húsevő: letépi a megcélzott ellenséges minion húsát, ezzel @Effect4Amount@ (+@Effect5Amount*100@% sebzés) tényleges sebzést okozva neki. A tárgy tulajdonosa @Effect2Amount@ (+@Effect3Amount*100@% sebzés) életerőt nyer vissza, és a tárgy 1 Húsos jelzőt szerez.

    EGYEDI passzív: minden Húsevő jelző @Effect6Amount@ sebzést biztosít a tárgy birtokosának.

    „Ezt nem kell soha megélezni.”" tr "game_item_description_3932" = "+40% támadási sebesség
    +60 varázssebzés találatkor
    +10% életlopás szörnyek ellen
    +150% alap mana-regen a dzsungelben

    EGYEDI passzív – Fantomcsapás: minden második alaptámadást egy fantomcsapás kísér, amely másodszorra is kiváltja a találati hatásokat. A távolsági harcosok esetében minden negyedik támadás váltja ki ezt a hatást.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: az alaptámadások találatkor 20 bónusz sebzést okoznak a szörnyeknek. A szörnyek megsebzése 5 másodperc alatt 30 életerőt lop el. A nagy szörnyek megöléséért +30 bónusz tapasztalat jár.
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_3933" = "+40% támadási sebesség
    +60 varázssebzés találatkor
    +60 bónusz arany nagy szörnyek megölésekor


    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    EGYEDI passzív – Fantomcsapás: minden második alaptámadást egy fantomcsapás kísér, amely másodszorra is kiváltja a találati hatásokat. A távolsági harcosok minden negyedik támadása kiváltja ezt a hatást.
    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 15 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 0.25 életerő-regent és 1.5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Legfeljebb 1 dzsungeltárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4001" = "{{ game_item_boots_grouplimit }}

    EGYEDI aktív: az egység 6 másodpercre szellemmé válik, és nem ütközik a tereptárgyakkal. Tereptárgyban tartózkodva 250 mozgási sebességet nyer, illetve megcélozhatatlanná, láthatatlanná és némává válik. Sebzés elszenvedése után 3 másodpercig nem aktiválható. (80 másodperc töltési idő.)
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség

    (A Szellemjárókra nem hat a Ragadozó rúna.)" tr "game_item_description_4002" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő

    EGYEDI passzív: az elszenvedett sebzés feleződik. A fennmaradó mennyiség később fejti ki hatását. Minden @Effect1Amount@. másodpercben az összes késleltetett sebzést egyszerre szenveded el. " tr "game_item_description_4003" = "+20 sebzés

    EGYEDI passzív: +8 halálosság
    EGYEDI aktív: megjelölöd magad alatt a talajt. 4 másodperc múlva visszatérsz a megjelölt helyre (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_4004" = "+70 sebzés

    EGYEDI passzív: +18 halálosság
    EGYEDI aktív: egy jelet hagysz az éppen aktuális tartózkodási helyeden. 4 másodperc múlva visszatérsz a megjelölt helyre (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_4005" = "+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@FlatMagicPenetrationMod@


    EGYEDI passzív – A halál érintése: +@Effect2Amount@ varázstörés
    EGYEDI passzív: az elszenvedett sebzés feleződik. A fennmaradó mennyiség később fejti ki hatását. Minden @Effect1Amount@. másodpercben az összes késleltetett sebzést egyszerre szenveded el.
    EGYEDI passzív: ha az aktuális életerőd felénél nagyobb sebzést szenvednél el, akkor ez a sebzés 20%-kal csökken." tr "game_item_description_4010" = "+75 varázserő
    +350 életerő


    EGYEDI passzív – A halál érintése: +15 varázstörés
    EGYEDI passzív: ha sikerül eltalálni egy ellenséges hőst egy sebzést okozó képességgel, 2 másodpercre kapsz egy varázspajzsot, amely elhárít 1 becsapódó varázslatot (30 másodperc töltési idő)." tr "game_item_description_4026" = "+45 sebzés
    +40 páncél


    EGYEDI passzív: halálos sebzés elszenvedésekor azonnal eltávolít minden tömegirányító hatást, nullázza az alapképességek töltési idejét, és 4 másodpercig nem halhat meg a hős. Az idő lejártakor a hős meghal. (210 másodperc töltési idő.)" tr "game_item_description_4101" = "EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 40 bónusz sebzést okoznak. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése 30 életerőt lop el 5 másodperc alatt, továbbá megégeti őket, 80 varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként legfeljebb 8 manát biztosít, a hiányzó manától függően.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4102" = "+65 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4103" = "+350 életerő
    +10% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben 11 (+ hősszintenként 1) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek. Minionok és szörnyek ellen 200% bónusz sebzést okoz.

    EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4104" = "+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +300 mana


    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+10% varázserő) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.

    Ez a hatás nagy szörnyek ellen 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.

    EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4105" = "+50% támadási sebesség

    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).

    EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebességük 20%-át.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4201" = "+100 életerő

    Passzív: 15 életerőt tölt vissza 5 másodpercenként.
    Passzív: az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak.
    EGYEDI passzív: ellenséges hősöktől elszenvedett sebzés esetén további 20 életerőt tölt vissza 10 másodperc alatt.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4202" = "+8 sebzés
    +80 életerő
    +8% életlopás


    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4203" = "+60 életerő
    +15 varázserő
    +10 mana 5 másodpercenként


    Passzív: az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4204" = "+10 varázserő
    +75% alap mana-regen (+round(0.75*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +5% gyógyítás és pajzserő


    Passzív: az alaptámadások további 12 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4301" = "+10%-kal csökkentett töltési idő
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +5 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád 10%-át (de legalább 20 manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha 50 aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4302" = "+60 életerő
    +50% alap életerő-regen (+round(0.5*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +5 arany 10 másodpercenként


    EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint 200 (szintenként +40) életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) 10–60 életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás 50%-a érvényesül. Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. 20 másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb 3 töltete lehet.

    Legfeljebb 1 kezdőtárgy engedélyezett." tr "game_item_description_4401" = "+90 varázsellenállás
    +200% alap életerő-regen (+round(2*stats[BaseHPRegenRate]*5) életerő 5 másodpercenként)
    +8% mozgási sebesség


    EGYEDI passzív: másodpercenként visszatölti a maximális életerő 1.5%-át." tr "game_item_description_4402" = "+400 életerő
    +300 mana
    +30 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet.

    EGYEDI passzív: a képességek használata után 3 másodperc alatt visszatölti a hiányzó életerő 8%-át és a hiányzó mana 3%-át.

    „Le a noxusiakkal” – Bobdyr, templomőr" tr "game_item_description_4403" = "+250 életerő
    +250 mana
    +100% alap életerő-regen (+round(1*stats[BaseHPRegenRate]*5) Health per 5 seconds)
    +100% Base Mana Regen (+round(1*stats[BaseManaRegenRate]*5) mana 5 másodpercenként)
    +30 páncél
    +30 varázsellenállás
    +120 varázserő
    +70 sebzés
    +50% támadási sebesség
    +30% kritikus csapási esély
    +10% életlopás
    +10% mozgási sebesség
    +20%-kal csökkentett töltési idő


    „Mi lenne, ha csak néhány értéket vennénk meg?”
    „Szó sem lehet róla, MINDET akarom.”
    " tr "game_item_description_5000" = "TBD" tr "game_item_description_5001" = "+0,53 sebzés" tr "game_item_description_5002" = "+0,08 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +1,35)" tr "game_item_description_5003" = "+0,94% támadási sebesség" tr "game_item_description_5004" = "+0,03% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,54%)" tr "game_item_description_5005" = "+1,24% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5006" = "+0,03% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,54%)" tr "game_item_description_5007" = "+0,52% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5008" = "+0,03% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,54%)" tr "game_item_description_5009" = "+0,90 halálosság" tr "game_item_description_5010" = "+0,03 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,54)" tr "game_item_description_5011" = "+1,93 életerő" tr "game_item_description_5012" = "+0,3 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +5,4)" tr "game_item_description_5013" = "+0,51 páncél" tr "game_item_description_5014" = "+0,05 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5015" = "+0,43 varázsellenállás" tr "game_item_description_5016" = "+0,04 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +0,72)" tr "game_item_description_5017" = "+0,15 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5018" = "+0,05 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5019" = "+0,21% kitérés" tr "game_item_description_5020" = "+0,01% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5021" = "-0,09% töltési idő" tr "game_item_description_5022" = "-0,01% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,18%)" tr "game_item_description_5023" = "+0,33 varázserő" tr "game_item_description_5024" = "+0,06 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5025" = "+3,28 mana" tr "game_item_description_5026" = "+0,65 mana szintenként (18. szintű hős esetén +11,7)" tr "game_item_description_5027" = "+0,15 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5028" = "+0,04 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,72)" tr "game_item_description_5029" = "+0,49 varázstörés" tr "game_item_description_5030" = "+0,03 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,54)" tr "game_item_description_5031" = "+0,16 sebzés" tr "game_item_description_5032" = "+0,02 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36)" tr "game_item_description_5033" = "+0,35% támadási sebesség" tr "game_item_description_5034" = "+0,01% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5035" = "+0,31% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5036" = "+0,01% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5037" = "+0,15% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5038" = "+0,01% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5039" = "+0,21 halálosság" tr "game_item_description_5040" = "+0,01 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18)" tr "game_item_description_5041" = "+1,49 életerő" tr "game_item_description_5042" = "+0,3 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +5,4)" tr "game_item_description_5043" = "+0,39 páncél" tr "game_item_description_5044" = "+0,05 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5045" = "+0,74 varázsellenállás" tr "game_item_description_5046" = "+0,09 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +1,68)" tr "game_item_description_5047" = "+0,15 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5048" = "+0,05 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5049" = "+0,21% kitérés" tr "game_item_description_5050" = "+0,01% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5051" = "-0,36% töltési idő" tr "game_item_description_5052" = "-0,05% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,93%)" tr "game_item_description_5053" = "+0,66 varázserő" tr "game_item_description_5054" = "+0,1 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,8)" tr "game_item_description_5055" = "+6,25 mana" tr "game_item_description_5056" = "+0,79 mana szintenként (18. szintű hős esetén +14,22)" tr "game_item_description_5057" = "+0,19 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5058" = "+0,04 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,67)" tr "game_item_description_5059" = "+0,35 varázstörés" tr "game_item_description_5060" = "+0,02 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36)" tr "game_item_description_5061" = "+0,24 sebzés" tr "game_item_description_5062" = "+0,03 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,61)" tr "game_item_description_5063" = "+0,42% támadási sebesség" tr "game_item_description_5064" = "+0,01% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5065" = "+0,43% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5066" = "+0,01% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5067" = "+0,23% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5068" = "+0,01% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5069" = "+0,41 halálosság" tr "game_item_description_5070" = "+0,01 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18)" tr "game_item_description_5071" = "+4,48 életerő" tr "game_item_description_5072" = "+0,75 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +13,44)" tr "game_item_description_5073" = "+0,56 páncél" tr "game_item_description_5074" = "+0,09 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +1,68)" tr "game_item_description_5075" = "+0,41 varázsellenállás" tr "game_item_description_5076" = "+0,05 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5077" = "+0,31 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5078" = "+0,06 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5079" = "+0,42% kitérés" tr "game_item_description_5080" = "+0,03% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,54%)" tr "game_item_description_5081" = "-0,16% töltési idő" tr "game_item_description_5082" = "-0,01% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,18%)" tr "game_item_description_5083" = "+0,33 varázserő" tr "game_item_description_5084" = "+0,06 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5085" = "+3,83 mana" tr "game_item_description_5086" = "+0,65 mana szintenként (18. szintű hős esetén +11,7)" tr "game_item_description_5087" = "+0,23 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5088" = "+0,036 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,65)" tr "game_item_description_5089" = "+0,29 varázstörés" tr "game_item_description_5090" = "+0,02 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36)" tr "game_item_description_5091" = "+1,25 sebzés" tr "game_item_description_5092" = "+0,14 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +2,52)" tr "game_item_description_5093" = "+2,52% támadási sebesség" tr "game_item_description_5094" = "+0,06% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +1,08%)" tr "game_item_description_5095" = "+2,48% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5096" = "+0,06% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +1,08%)" tr "game_item_description_5097" = "+1,03% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5098" = "+0,06% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +1,08%)" tr "game_item_description_5099" = "+1,78 halálosság" tr "game_item_description_5100" = "+0,06 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5101" = "+14,5 életerő" tr "game_item_description_5102" = "+1,5 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +27)" tr "game_item_description_5103" = "+2,37 páncél" tr "game_item_description_5104" = "+0,21 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +3,78)" tr "game_item_description_5105" = "+2,22 varázsellenállás" tr "game_item_description_5106" = "+0,21 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +3,78)" tr "game_item_description_5107" = "+1,5 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5108" = "+0,16 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +2,88)" tr "game_item_description_5109" = "+0,83% kitérés" tr "game_item_description_5110" = "+0,06% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +1,08%)" tr "game_item_description_5111" = "-1,4% töltési idő" tr "game_item_description_5112" = "-0,15% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -2,8%)" tr "game_item_description_5113" = "+2,75 varázserő" tr "game_item_description_5114" = "+0,24 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +4,32)" tr "game_item_description_5115" = "+20,83 mana" tr "game_item_description_5116" = "+2,31 mana szintenként (18. szintű hős esetén +41,58)" tr "game_item_description_5117" = "+0,69 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5118" = "+0,14 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +2,52)" tr "game_item_description_5119" = "+1,11 varázstörés" tr "game_item_description_5120" = "+0,06 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5121" = "+0,83% mozgási sebesség" tr "game_item_description_5122" = "+0,56 arany / 10 mp" tr "game_item_description_5123" = "+0,74 sebzés" tr "game_item_description_5124" = "+0,1 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +1,89)" tr "game_item_description_5125" = "+1,32% támadási sebesség" tr "game_item_description_5126" = "+0,04% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,72%)" tr "game_item_description_5127" = "+1,74% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5128" = "+0,04% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,72%)" tr "game_item_description_5129" = "+0,72% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5130" = "+0,04% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,72%)" tr "game_item_description_5131" = "+1,25 halálosság" tr "game_item_description_5132" = "+0,04 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,72)" tr "game_item_description_5133" = "+2,7 életerő" tr "game_item_description_5134" = "+0,42 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +7,56)" tr "game_item_description_5135" = "+0,71 páncél" tr "game_item_description_5136" = "+0,07 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +1,26)" tr "game_item_description_5137" = "+0,6 varázsellenállás" tr "game_item_description_5138" = "+0,06 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5139" = "+0,21 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5140" = "+0,07 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,26)" tr "game_item_description_5141" = "+0,29% kitérés" tr "game_item_description_5142" = "+0,02% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5143" = "-0,13% töltési idő" tr "game_item_description_5144" = "-0,01% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,18%)" tr "game_item_description_5145" = "+0,46 varázserő" tr "game_item_description_5146" = "+0,08 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,44)" tr "game_item_description_5147" = "+4,59 mana" tr "game_item_description_5148" = "+0,91 mana szintenként (18. szintű hős esetén +16,38)" tr "game_item_description_5149" = "+0,2 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5150" = "+0,06 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,08)" tr "game_item_description_5151" = "+0,68 varázstörés" tr "game_item_description_5152" = "+0,04 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,72)" tr "game_item_description_5153" = "+0,22 sebzés" tr "game_item_description_5154" = "+0,03 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,57)" tr "game_item_description_5155" = "+0,5% támadási sebesség" tr "game_item_description_5156" = "+0,01% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5157" = "+0,43% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5158" = "+0,01% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5159" = "+0,22% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5160" = "+0,01% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5161" = "+0,29 halálosság" tr "game_item_description_5162" = "+0,01 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18)" tr "game_item_description_5163" = "+2,08 életerő" tr "game_item_description_5164" = "+0,42 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +7,56)" tr "game_item_description_5165" = "+0,55 páncél" tr "game_item_description_5166" = "+0,08 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +1,44)" tr "game_item_description_5167" = "+1,04 varázsellenállás" tr "game_item_description_5168" = "+0,13 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +2,34)" tr "game_item_description_5169" = "+0,21 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5170" = "+0,07 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,26)" tr "game_item_description_5171" = "+0,29% kitérés" tr "game_item_description_5172" = "+0,02% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5173" = "-0,51% töltési idő" tr "game_item_description_5174" = "-0,07% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -1,3%)" tr "game_item_description_5175" = "+0,92 varázserő" tr "game_item_description_5176" = "+0,13 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +2,34)" tr "game_item_description_5177" = "+8,75 mana" tr "game_item_description_5178" = "+1,1 mana szintenként (18. szintű hős esetén +19,8)" tr "game_item_description_5179" = "+0,26 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5180" = "+0,05 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,94)" tr "game_item_description_5181" = "+0,49 varázstörés" tr "game_item_description_5182" = "+0,02 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36)" tr "game_item_description_5183" = "+0,33 sebzés" tr "game_item_description_5184" = "+0,05 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,85)" tr "game_item_description_5185" = "+0,59% támadási sebesség" tr "game_item_description_5186" = "+0,02% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5187" = "+0,61% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5188" = "+0,02% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5189" = "+0,32% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5190" = "+0,01% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5191" = "+0,59 halálosság" tr "game_item_description_5192" = "+0,01 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18)" tr "game_item_description_5193" = "+6,24 életerő" tr "game_item_description_5194" = "+1,04 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +18,72)" tr "game_item_description_5195" = "+0,78 páncél" tr "game_item_description_5196" = "+0,13 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +2,34)" tr "game_item_description_5197" = "+0,58 varázsellenállás" tr "game_item_description_5198" = "+0,08 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +1,44)" tr "game_item_description_5199" = "+0,43 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5200" = "+0,09 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,62)" tr "game_item_description_5201" = "+0,58% kitérés" tr "game_item_description_5202" = "+0,04% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,72%)" tr "game_item_description_5203" = "-0,23% töltési idő" tr "game_item_description_5204" = "-0,02% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,36%)" tr "game_item_description_5205" = "+0,46 varázserő" tr "game_item_description_5206" = "+0,08 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,44)" tr "game_item_description_5207" = "+5,36 mana" tr "game_item_description_5208" = "+0,91 mana szintenként (18. szintű hős esetén +16,38)" tr "game_item_description_5209" = "+0,32 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5210" = "+0,05 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5211" = "+0,40 varázstörés" tr "game_item_description_5212" = "+0,02 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36)" tr "game_item_description_5213" = "+1,75 sebzés" tr "game_item_description_5214" = "+0,19 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +3,42)" tr "game_item_description_5215" = "+3,51% támadási sebesség" tr "game_item_description_5216" = "+0,09% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +1,62%)" tr "game_item_description_5217" = "+3,47% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5218" = "+0,09% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +1,62%)" tr "game_item_description_5219" = "+1,44% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5220" = "+0,09% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +1,62%)" tr "game_item_description_5221" = "+2,49 halálosság" tr "game_item_description_5222" = "+0,09 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +1,62)" tr "game_item_description_5223" = "+20 életerő" tr "game_item_description_5224" = "+2,1 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +37,8)" tr "game_item_description_5225" = "+3,32 páncél" tr "game_item_description_5226" = "+0,29 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +5,22)" tr "game_item_description_5227" = "+3,11 varázsellenállás" tr "game_item_description_5228" = "+0,29 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +5,22)" tr "game_item_description_5229" = "+2,1 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5230" = "+0,22 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +3,96)" tr "game_item_description_5231" = "+1,17% kitérés" tr "game_item_description_5232" = "+0,09% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +1,62%)" tr "game_item_description_5233" = "-1,95% töltési idő" tr "game_item_description_5234" = "-0,21% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -3,9%)" tr "game_item_description_5235" = "+3,85 varázserő" tr "game_item_description_5236" = "+0,34 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +6,12)" tr "game_item_description_5237" = "+29,17 mana" tr "game_item_description_5238" = "+3,24 mana szintenként (18. szintű hős esetén +58,32)" tr "game_item_description_5239" = "+0,97 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5240" = "+0,19 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +3,42)" tr "game_item_description_5241" = "+1,56 varázstörés" tr "game_item_description_5242" = "+0,09 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +1,62)" tr "game_item_description_5243" = "+1,17% mozgási sebesség" tr "game_item_description_5244" = "+0,78 arany / 10 mp" tr "game_item_description_5245" = "+0,95 sebzés" tr "game_item_description_5246" = "+0,13 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +2,43)" tr "game_item_description_5247" = "+1,7% támadási sebesség" tr "game_item_description_5248" = "+0,05% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,9%)" tr "game_item_description_5249" = "+2,23% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5250" = "+0,05% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,9%)" tr "game_item_description_5251" = "+0,93% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5252" = "+0,05% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,9%)" tr "game_item_description_5253" = "+1,60 halálosság" tr "game_item_description_5254" = "+0,05 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5255" = "+3,47 életerő" tr "game_item_description_5256" = "+0,54 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +9,72)" tr "game_item_description_5257" = "+0,91 páncél" tr "game_item_description_5258" = "+0,09 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +1,62)" tr "game_item_description_5259" = "+0,77 varázsellenállás" tr "game_item_description_5260" = "+0,07 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +1,26)" tr "game_item_description_5261" = "+0,27 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5262" = "+0,08 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,44)" tr "game_item_description_5263" = "+0,38% kitérés" tr "game_item_description_5264" = "+0,02% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5265" = "-0,16% töltési idő" tr "game_item_description_5266" = "-0,02% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,36%)" tr "game_item_description_5267" = "+0,59 varázserő" tr "game_item_description_5268" = "+0,1 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,8)" tr "game_item_description_5269" = "+5,91 mana" tr "game_item_description_5270" = "+1,17 mana szintenként (18. szintű hős esetén +21,06)" tr "game_item_description_5271" = "+0,26 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5272" = "+0,08 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,44)" tr "game_item_description_5273" = "+0,87 varázstörés" tr "game_item_description_5274" = "+0,05 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,9)" tr "game_item_description_5275" = "+0,28 sebzés" tr "game_item_description_5276" = "+0,04 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,73)" tr "game_item_description_5277" = "+0,64% támadási sebesség" tr "game_item_description_5278" = "+0,01% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5279" = "+0,56% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5280" = "+0,01% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5281" = "+0,28% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5282" = "+0,01% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,18%)" tr "game_item_description_5283" = "+0,38 halálosság" tr "game_item_description_5284" = "+0,01 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,18)" tr "game_item_description_5285" = "+2,67 életerő" tr "game_item_description_5286" = "+0,54 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +9,72)" tr "game_item_description_5287" = "+0,7 páncél" tr "game_item_description_5288" = "+0,1 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +1,8)" tr "game_item_description_5289" = "+1,34 varázsellenállás" tr "game_item_description_5290" = "+0,16 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +3)" tr "game_item_description_5291" = "+0,27 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5292" = "+0,09 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,62)" tr "game_item_description_5293" = "+0,38% kitérés" tr "game_item_description_5294" = "+0,02% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5295" = "-0,83% töltési idő" tr "game_item_description_5296" = "-0,09% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -1,67%)" tr "game_item_description_5297" = "+1,19 varázserő" tr "game_item_description_5298" = "+0,17 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +3,06)" tr "game_item_description_5299" = "+11,25 mana" tr "game_item_description_5300" = "+1,42 mana szintenként (18. szintű hős esetén +25,56)" tr "game_item_description_5301" = "+0,33 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5302" = "+0,06 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,2)" tr "game_item_description_5303" = "+0,63 varázstörés" tr "game_item_description_5304" = "+0,03 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,54)" tr "game_item_description_5305" = "+0,43 sebzés" tr "game_item_description_5306" = "+0,06 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +1,09)" tr "game_item_description_5307" = "+0,76% támadási sebesség" tr "game_item_description_5308" = "+0,02% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5309" = "+0,78% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5310" = "+0,02% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5311" = "+0,42% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5312" = "+0,02% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +0,36%)" tr "game_item_description_5313" = "+0,75 halálosság" tr "game_item_description_5314" = "+0,02 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,36)" tr "game_item_description_5315" = "+8 életerő" tr "game_item_description_5316" = "+1,33 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +24)" tr "game_item_description_5317" = "+1 páncél" tr "game_item_description_5318" = "+0,16 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +3)" tr "game_item_description_5319" = "+0,74 varázsellenállás" tr "game_item_description_5320" = "+0,1 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +1,8)" tr "game_item_description_5321" = "+0,56 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5322" = "+0,11 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,98)" tr "game_item_description_5323" = "+0,75% kitérés" tr "game_item_description_5324" = "+0,05% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +0,9%)" tr "game_item_description_5325" = "-0,29% töltési idő" tr "game_item_description_5326" = "-0,03% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -0,54%)" tr "game_item_description_5327" = "+0,59 varázserő" tr "game_item_description_5328" = "+0,1 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +1,8)" tr "game_item_description_5329" = "+6,89 mana" tr "game_item_description_5330" = "+1,17 mana szintenként (18. szintű hős esetén +21,06)" tr "game_item_description_5331" = "+0,41 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5332" = "+0,065 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,17)" tr "game_item_description_5333" = "+0,53 varázstörés" tr "game_item_description_5334" = "+0,03 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +0,54)" tr "game_item_description_5335" = "+2,25 sebzés" tr "game_item_description_5336" = "+0,25 sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +4,5)" tr "game_item_description_5337" = "+4,5% támadási sebesség" tr "game_item_description_5338" = "+0,11% támadási sebesség szintenként (18. szintű hős esetén +1,98%)" tr "game_item_description_5339" = "+4,46% kritikus sebzés" tr "game_item_description_5340" = "+0,11% kritikus sebzés szintenként (18. szintű hős esetén +1,98%)" tr "game_item_description_5341" = "+1,86% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_5342" = "+0,11% kritikus sebzési esély szintenként (18. szintű hős esetén +1,98%)" tr "game_item_description_5343" = "+3,20 halálosság" tr "game_item_description_5344" = "+0,11 páncéltörés szintenként (18. szintű hős esetén +1,98)" tr "game_item_description_5345" = "+26 életerő" tr "game_item_description_5346" = "+2,7 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +48,6)" tr "game_item_description_5347" = "+4,26 páncél" tr "game_item_description_5348" = "+0,38 páncél szintenként (18. szintű hős esetén +6,84)" tr "game_item_description_5349" = "+4 varázsellenállás" tr "game_item_description_5350" = "+0,37 varázsellenállás szintenként (18. szintű hős esetén +6,66)" tr "game_item_description_5351" = "+2,7 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5352" = "+0,28 életerő-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +5,04)" tr "game_item_description_5353" = "+1,5% kitérés" tr "game_item_description_5354" = "+0,11% kitérés szintenként (18. szintű hős esetén +1,98%)" tr "game_item_description_5355" = "-2,5% töltési idő" tr "game_item_description_5356" = "-0,28% töltési idő szintenként (18. szintű hős esetén -5%)" tr "game_item_description_5357" = "+4,95 varázserő" tr "game_item_description_5358" = "+0,43 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +7,74)" tr "game_item_description_5359" = "+37,5 mana" tr "game_item_description_5360" = "+4,17 mana szintenként (18. szintű hős esetén +75,06)" tr "game_item_description_5361" = "+1,25 mana-regen / 5 mp" tr "game_item_description_5362" = "+0,24 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +4,32)" tr "game_item_description_5363" = "+2,01 varázstörés" tr "game_item_description_5364" = "+0,11 varázstörés szintenként (18. szintű hős esetén +1,98)" tr "game_item_description_5365" = "+1,5% mozgási sebesség" tr "game_item_description_5366" = "-5% holtan töltött idő" tr "game_item_description_5367" = "+1 arany / 10 mp" tr "game_item_description_5368" = "+2% megszerzett tapasztalat" tr "game_item_description_5369" = "+0,63 energia-regenerálódás / 5 mp" tr "game_item_description_5370" = "+0,064 energia-regenerálódás / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,15)" tr "game_item_description_5371" = "+2,2 energia" tr "game_item_description_5372" = "+0,161 energia szintenként (a 18. szinten +2,89)" tr "game_item_description_5373" = "+1,575 energia-regenerálódás / 5 mp" tr "game_item_description_5374" = "+5,4 energia" tr "game_item_description_5375" = "EGYEDI: 15%-kal csökkenti a hősre ható kábítás időtartamát" tr "game_item_description_5376" = "EGYEDI: 15%-kal csökkenti a hősre ható lassítás és némítás időtartamát" tr "game_item_description_5377" = "EGYEDI: ha megölsz egy hőst vagy asszisztálsz a gyilkossághoz, tartósan 3 extra életerőt nyersz, illetve további 3 életerőpontot kapsz, amikor a hatás először érvényesül." tr "game_item_description_5378" = "EGYEDI: 4%-kal csökkenti az idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_description_5379" = "EGYEDI: szintlépéskor visszanyersz 75 életerőt és ugyanennyi manát." tr "game_item_description_5380" = "EGYEDI: ha megölsz egy hőst vagy asszisztálsz a gyilkossághoz, 12 további aranyat kapsz." tr "game_item_description_5400" = "+0,63 halálosság / +0,34 varázstörés" tr "game_item_description_5401" = "+0,88 halálosság / +0,48 varázstörés" tr "game_item_description_5402" = "+1,13 halálosság / +0,62 varázstörés" tr "game_item_description_5403" = "+0,25 arany / 10 mp" tr "game_item_description_5404" = "+0,84% életerő" tr "game_item_description_5405" = "+1,17% életerő" tr "game_item_description_5406" = "+1,5% életerő" tr "game_item_description_5407" = "+1,12% életvarázs" tr "game_item_description_5408" = "+1,56% életvarázs" tr "game_item_description_5409" = "+2% életvarázs" tr "game_item_description_5410" = "+0,84% életlopás" tr "game_item_description_5411" = "+1,17% életlopás" tr "game_item_description_5412" = "+1,5% életlopás" tr "game_item_description_5413" = "+0,28% életerő" tr "game_item_description_5414" = "+0,39% életerő" tr "game_item_description_5415" = "+0,5% életerő" tr "game_item_description_5416" = "+1,24 halálosság / +0,78 varázstörés" tr "game_item_description_5417" = "+1,74 halálosság / +1,09 varázstörés" tr "game_item_description_5418" = "+2,24 halálosság / +1,4 varázstörés" tr "game_item_description_8001" = "+2% kritikus sebzés" tr "game_item_description_8002" = "+0,62% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_8003" = "-0,58% töltési idő" tr "game_item_description_8004" = "+0,67% kitérés" tr "game_item_description_8005" = "+0,12 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +2,16)" tr "game_item_description_8006" = "+0,72 életerő szintenként (18. szintű hős esetén +12,96)" tr "game_item_description_8007" = "+1,13% támadási sebesség" tr "game_item_description_8008" = "+2% kritikus sebzés" tr "game_item_description_8009" = "+3,56 életerő" tr "game_item_description_8010" = "+0,67% kitérés" tr "game_item_description_8011" = "+0,66% varázserő" tr "game_item_description_8012" = "-0,58% töltési idő" tr "game_item_description_8013" = "+2,96 halálosság" tr "game_item_description_8014" = "+1,85 varázstörés" tr "game_item_description_8015" = "+24 életerő" tr "game_item_description_8016" = "+1,39% mozgási sebesség" tr "game_item_description_8017" = "+4,56 varázserő" tr "game_item_description_8018" = "+1,39% kitérés" tr "game_item_description_8019" = "+2,01 varázstörés" tr "game_item_description_8020" = "+3,20 halálosság" tr "game_item_description_8021" = "+26 életerő" tr "game_item_description_8022" = "+1,5% mozgási sebesség" tr "game_item_description_8023" = "+26 életerő" tr "game_item_description_8024" = "+1,60 halálosság" tr "game_item_description_8025" = "+0,87 varázstörés" tr "game_item_description_8026" = "+0,17 varázserő szintenként (18. szintű hős esetén +3,06)" tr "game_item_description_8027" = "-0,65% töltési idő" tr "game_item_description_8028" = "+1,34 varázsellenállás" tr "game_item_description_8029" = "+8 életerő" tr "game_item_description_8030" = "+0,065 mana-regen / 5 mp szintenként (18. szintű hős esetén +1,17)" tr "game_item_description_8031" = "+1 páncél" tr "game_item_description_8032" = "+1,7% támadási sebesség" tr "game_item_description_8033" = "+2,7 életerő-regen / 5 mp" tr "game_item_description_8034" = "+1,86% kritikus sebzési esély" tr "game_item_description_8035" = "+1,5% mozgási sebesség" tr "game_item_description_EnchantmentA" = "+40 sebzés
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +10 páncéltörés
    " tr "game_item_description_EnchantmentB" = "+50 varázserő
    +200 mana
    10%-kal csökkentett töltési idő


    EGYEDI passzív – Varázspenge: Egy képesség használata után a következő alaptámadás 100%-os alapsebzést okoz, találatkor pedig (+30% varázserő) bónusz varázssebzést is (1.5 másodperc töltési idő). Ha közvetlenül szörnyek ellen veted be, a bónusz sebzés a célpont körüli területen fog hatni, és a támadás visszatölti a hiányzó mana 8%-át." tr "game_item_description_EnchantmentC" = "+@Effect24Amount@ életerő
    +@Effect23Amount@% bónusz életerő


    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként @Effect22Amount@ (továbbá hősszintenként +@Effect21Amount@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Szörnyek ellen @Effect18Amount@% bónusz sebzést okoz. " tr "game_item_description_EnchantmentD" = "@Effect22Amount@% támadási sebesség
    +@Effect24Amount@ varázssebzés találatkor


    Passzív – Lélekfaló szellem: az ellenfelek kiiktatása növeli a tárgy által okozott varázssebzést:
    +1 varázssebzés hősök és nagy szörnyek esetén
    +2 varázssebzés a Suhanó Sutyerákért
    +5 varázssebzés a hatalmas szörnyekért

    @Effect23Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít." tr "game_item_description_EnchantmentE" = "+40% támadási sebesség
    +60 varázssebzés találatkor


    Passzív – Fantomcsapás: minden második alaptámadás újra kiváltja a találati hatásokat. A távolsági harcosok minden negyedik támadása kiváltja ezt a hatást." tr "game_item_displayname_*" = "" tr "game_item_displayname_10001" = "A Razer Precizitás Jele" tr "game_item_displayname_10002" = "A Razer Gyorsaság Esszenciája" tr "game_item_displayname_1001" = "Sebesség cipője" tr "game_item_displayname_1004" = "Tündeamulett" tr "game_item_displayname_1005" = "Meki medál" tr "game_item_displayname_1006" = "Fiatalító gyöngy" tr "game_item_displayname_1007" = "Regeneráló medál" tr "game_item_displayname_1011" = "Az óriás öve" tr "game_item_displayname_1018" = "Az ügyesség köpenye" tr "game_item_displayname_1026" = "Pusztító pálca" tr "game_item_displayname_1027" = "Zafírkristály" tr "game_item_displayname_1028" = "Rubinkristály" tr "game_item_displayname_1029" = "Lágy vért" tr "game_item_displayname_1031" = "Sodronyozott mellény" tr "game_item_displayname_1033" = "Nullvarázs köpönyeg" tr "game_item_displayname_1036" = "Hosszúkard" tr "game_item_displayname_1037" = "Csákány" tr "game_item_displayname_1038" = "K. N. kard" tr "game_item_displayname_1039" = "A vadász talizmánja" tr "game_item_displayname_1041" = "Vadászpenge" tr "game_item_displayname_1042" = "Tőr" tr "game_item_displayname_1043" = "Reflexíj" tr "game_item_displayname_1051" = "Bajkeverők kesztyűje" tr "game_item_displayname_1052" = "Varázskönyv" tr "game_item_displayname_1053" = "Vámpírjogar" tr "game_item_displayname_1054" = "Doran pajzsa" tr "game_item_displayname_1055" = "Doran pengéje" tr "game_item_displayname_1056" = "Doran gyűrűje" tr "game_item_displayname_1057" = "Negatron palást" tr "game_item_displayname_1058" = "Feleslegesen nagy pálca" tr "game_item_displayname_1059" = "Űrbéli Vámpírjogar" tr "game_item_displayname_1062" = "Kutatók pengéje" tr "game_item_displayname_1063" = "Kutatók gyűrűje" tr "game_item_displayname_1074" = "Doran pajzsa (Ess neki!)" tr "game_item_displayname_1075" = "Doran pengéje (Ess neki!)" tr "game_item_displayname_1076" = "Doran gyűrűje (Ess neki!)" tr "game_item_displayname_1080" = "Lélekkő" tr "game_item_displayname_1082" = "A fekete pecsét" tr "game_item_displayname_1083" = "Aratás" tr "game_item_displayname_1300" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_1301" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_1302" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_1303" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_1304" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_1305" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_1306" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_1307" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_1308" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_1309" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_1310" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_1311" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_1312" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_1313" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_1314" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_1320" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_1321" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_1322" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_1323" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_1324" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_1325" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_1326" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_1327" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_1328" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_1329" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_1330" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_1331" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_1332" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_1333" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_1334" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_1400" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_1401" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_1402" = "Fejlesztés: Rúnavisszhang" tr "game_item_displayname_1404" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_1405" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_1406" = "Fejlesztés: Rúnavisszhang" tr "game_item_displayname_1408" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_1409" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_1410" = "Fejlesztés: Rúnavisszhang" tr "game_item_displayname_1412" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_1413" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_1414" = "Fejlesztés: Rúnavisszhang" tr "game_item_displayname_1416" = "Fejlesztés: Vérpenge" tr "game_item_displayname_1417" = "Fejlesztés: Vérpenge" tr "game_item_displayname_1418" = "Fejlesztés: Vérpenge" tr "game_item_displayname_1419" = "Fejlesztés: Vérpenge" tr "game_item_displayname_1500" = "Páncéltörő lövedékek" tr "game_item_displayname_1501" = "Erődítés" tr "game_item_displayname_1502" = "Megerősített páncél" tr "game_item_displayname_1503" = "Vadászszem" tr "game_item_displayname_1504" = "Élharcos" tr "game_item_displayname_1505" = "Villámvető" tr "game_item_displayname_1506" = "Megerősített páncél" tr "game_item_displayname_1507" = "Túltöltve" tr "game_item_displayname_1508" = "Toronyelhárító zoknik" tr "game_item_displayname_1509" = "Élvezet" tr "game_item_displayname_1510" = "Beteges élvezet" tr "game_item_displayname_1511" = "Szuper mecha páncél" tr "game_item_displayname_1512" = "Szuper mecha erőtér" tr "game_item_displayname_1515" = "Toronypáncél" tr "game_item_displayname_2001" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_displayname_2003" = "Életerőital" tr "game_item_displayname_2004" = "Manaital" tr "game_item_displayname_2005" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_displayname_2006" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_displayname_2007" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_displayname_2008" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_displayname_2009" = "A megfiatalítás süteménye" tr "game_item_displayname_2010" = "A végtelen akaraterő süteménye" tr "game_item_displayname_2011" = "Képességelixír" tr "game_item_displayname_2012" = "A megfiatalítás süteménye (zsákmányolt)" tr "game_item_displayname_2013" = "A látó esszenciája (zsákmányolt)" tr "game_item_displayname_2015" = "Kircheis szilánkja" tr "game_item_displayname_2031" = "Újratölthető ital" tr "game_item_displayname_2032" = "A vadász itala" tr "game_item_displayname_2033" = "A romlás itala" tr "game_item_displayname_2037" = "A bátorság elixírje" tr "game_item_displayname_2038" = "Az ügyesség elixírje" tr "game_item_displayname_2039" = "Az éleselméjűség elixírje" tr "game_item_displayname_2040" = "A düh ikhórja" tr "game_item_displayname_2041" = "Kristályflaska" tr "game_item_displayname_2042" = "A látó elixírje" tr "game_item_displayname_2043" = "Észlelő őrszem" tr "game_item_displayname_2044" = "A szörnyeteg szeme" tr "game_item_displayname_2045" = "Rubin látókő" tr "game_item_displayname_2046" = "A programhibák elkerülésére szolgáló helyőrző." tr "game_item_displayname_2047" = "A látó esszenciája" tr "game_item_displayname_2048" = "A megvilágosodás ikhórja" tr "game_item_displayname_2049" = "Látókő" tr "game_item_displayname_2050" = "Felderítő őrszem" tr "game_item_displayname_2051" = "Az őrző kürtje" tr "game_item_displayname_2052" = "Poro-nasi" tr "game_item_displayname_2053" = "Ragadozópalást" tr "game_item_displayname_2054" = "Diétás Poro-nasi" tr "game_item_displayname_2055" = "Ellenőrző őrszem" tr "game_item_displayname_2056" = "Láthatatlan őrszem (elcsent)" tr "game_item_displayname_2057" = "Leskelődő messze látó őrszem" tr "game_item_displayname_2058" = "Vaselixír (kis méretű)" tr "game_item_displayname_2059" = "A feketemágia elixírje (kis méretű)" tr "game_item_displayname_2060" = "A düh elixírje (kis méretű)" tr "game_item_displayname_2061" = "Életerőital (elcsent)" tr "game_item_displayname_2062" = "Vörös varázsital (elcsent)" tr "game_item_displayname_2065" = "Shurelia ábrándja" tr "game_item_displayname_2137" = "A rombolás elixírje" tr "game_item_displayname_2138" = "Vaselixír" tr "game_item_displayname_2139" = "A fekete mágia elixírje" tr "game_item_displayname_2140" = "A düh elixírje" tr "game_item_displayname_2301" = "Virrasztók tekintete" tr "game_item_displayname_2302" = "Az oázis szeme" tr "game_item_displayname_2303" = "A napéjegyenlőség szeme" tr "game_item_displayname_2319" = "Egy zsák piszkos arany" tr "game_item_displayname_2403" = "Minion dematerializáló" tr "game_item_displayname_2419" = "Elindított stopperóra" tr "game_item_displayname_2420" = "Stopperóra" tr "game_item_displayname_2421" = "Széttört stopperóra" tr "game_item_displayname_2422" = "Kissé mágikus cipő" tr "game_item_displayname_3001" = "Mélységi maszk" tr "game_item_displayname_3003" = "Arkangyal pálcája" tr "game_item_displayname_3004" = "Manamún" tr "game_item_displayname_3005" = "Atma bosszúja" tr "game_item_displayname_3006" = "Dühöngők csizmája" tr "game_item_displayname_3007" = "Arkangyal pálcája (gyorstöltés)" tr "game_item_displayname_3008" = "Manamún (gyorstöltés)" tr "game_item_displayname_3009" = "Fürgeség cipője" tr "game_item_displayname_3010" = "Ősi korok katalizátora" tr "game_item_displayname_3020" = "Varázslók cipője" tr "game_item_displayname_3022" = "Jégkalapács" tr "game_item_displayname_3023" = "Ikerárnyak" tr "game_item_displayname_3024" = "Jégkori lepel" tr "game_item_displayname_3025" = "Jégkesztyű" tr "game_item_displayname_3026" = "Őrangyal" tr "game_item_displayname_3027" = "Korok pálcája" tr "game_item_displayname_3028" = "A harmónia kelyhe" tr "game_item_displayname_3029" = "Korok pálcája (gyorstöltés)" tr "game_item_displayname_3030" = "Hextech GLP-800" tr "game_item_displayname_3031" = "Határtalan penge" tr "game_item_displayname_3033" = "Halálos emlékeztető" tr "game_item_displayname_3034" = "Óriásölő" tr "game_item_displayname_3035" = "Utolsó lehelet" tr "game_item_displayname_3036" = "Lord Dominik üdvözlete" tr "game_item_displayname_3037" = "Mana-manipuláló" tr "game_item_displayname_3040" = "A szeráf ölelése" tr "game_item_displayname_3041" = "Mejai léleklopója" tr "game_item_displayname_3042" = "Muramana" tr "game_item_displayname_3043" = "Muramana" tr "game_item_displayname_3044" = "Kalapács" tr "game_item_displayname_3046" = "Fantomtáncos" tr "game_item_displayname_3047" = "Tolvajsurranó" tr "game_item_displayname_3048" = "A szeráf ölelése" tr "game_item_displayname_3050" = "Zeke szövetsége" tr "game_item_displayname_3052" = "Jaurim ökle" tr "game_item_displayname_3053" = "Sterak kihívása" tr "game_item_displayname_3056" = "Toronytörő" tr "game_item_displayname_3057" = "Ragyogás" tr "game_item_displayname_3060" = "Vezérzászló" tr "game_item_displayname_3065" = "Szellemarc" tr "game_item_displayname_3067" = "Tűzkő" tr "game_item_displayname_3068" = "Naptűz köpeny" tr "game_item_displayname_3069" = "A Felemelkedett maradványai" tr "game_item_displayname_3070" = "Istennő könnycseppje" tr "game_item_displayname_3071" = "A fekete hasítóbárd" tr "game_item_displayname_3072" = "A Vérszomjas" tr "game_item_displayname_3073" = "Istennő könnycseppje (gyorstöltés)" tr "game_item_displayname_3074" = "Vérszomjas hidra" tr "game_item_displayname_3075" = "Tüskevért" tr "game_item_displayname_3076" = "Bokormellény" tr "game_item_displayname_3077" = "Tiamat" tr "game_item_displayname_3078" = "A háromság hatalma" tr "game_item_displayname_3079" = "Pajzstörő" tr "game_item_displayname_3080" = "Űrbéli Vérszomjas" tr "game_item_displayname_3082" = "Vadászmellény" tr "game_item_displayname_3083" = "Warmog vértje" tr "game_item_displayname_3083_ARAM" = "Warmog vértje (ARAM)" tr "game_item_displayname_3084" = "Hadúr vértje" tr "game_item_displayname_3085" = "Runaan hurrikánja" tr "game_item_displayname_3086" = "Serény" tr "game_item_displayname_3087" = "Statikk töltőpengéje" tr "game_item_displayname_3089" = "Rabadon halálsüvege" tr "game_item_displayname_3090" = "Wooglet boszorkánykalapja" tr "game_item_displayname_3091" = "Utolsó esély" tr "game_item_displayname_3092" = "A Virrasztók maradványai" tr "game_item_displayname_3093" = "A kapzsiság acélja" tr "game_item_displayname_3094" = "Gyorstüzelő ágyú" tr "game_item_displayname_3095" = "Viharborotva" tr "game_item_displayname_3096" = "Nomádok medálja" tr "game_item_displayname_3097" = "Targon vértje" tr "game_item_displayname_3098" = "Jégagyar" tr "game_item_displayname_3099" = "Léleklepel" tr "game_item_displayname_3100" = "Félholt csapás" tr "game_item_displayname_3101" = "Fullánk" tr "game_item_displayname_3102" = "Bansheek fátyla" tr "game_item_displayname_3104" = "Lord Van Damm buzogánya" tr "game_item_displayname_3105" = "A légió égisze" tr "game_item_displayname_3106" = "Madred pengéi" tr "game_item_displayname_3107" = "Megváltás" tr "game_item_displayname_3108" = "Pokoli kódex" tr "game_item_displayname_3109" = "Lovagi eskü" tr "game_item_displayname_3110" = "Fagyos szív" tr "game_item_displayname_3111" = "Higanyléptek" tr "game_item_displayname_3112" = "Az őrző gömbje" tr "game_item_displayname_3113" = "Éteri lidércfény" tr "game_item_displayname_3114" = "Tiltott bálvány" tr "game_item_displayname_3115" = "Nashor foga" tr "game_item_displayname_3116" = "Rylai kristálybotja" tr "game_item_displayname_3117" = "Mozgékonyság cipője" tr "game_item_displayname_3118" = "Űrbéli Lovagi eskü" tr "game_item_displayname_3122" = "Alattomos csatabárd" tr "game_item_displayname_3123" = "A hóhér hangja" tr "game_item_displayname_3124" = "Guinsoo dühpengéje" tr "game_item_displayname_3126" = "Madred vérpengéje" tr "game_item_displayname_3128" = "Pusztítótűz" tr "game_item_displayname_3131" = "Emberfelettiek kardja" tr "game_item_displayname_3132" = "Aranyszív" tr "game_item_displayname_3133" = "Caulfield harci pörölye" tr "game_item_displayname_3134" = "Fogazott tőr" tr "game_item_displayname_3135" = "Az Üresség botja" tr "game_item_displayname_3136" = "Kísértő álarc" tr "game_item_displayname_3137" = "Dervispenge" tr "game_item_displayname_3138" = "Leviatán" tr "game_item_displayname_3139" = "Eleven szablya" tr "game_item_displayname_3140" = "Higany selyemöv" tr "game_item_displayname_3141" = "Az Okkult kardja" tr "game_item_displayname_3142" = "Youmuu szellemkardja" tr "game_item_displayname_3143" = "Randuin ómenje" tr "game_item_displayname_3144" = "Bilgewateri szablya" tr "game_item_displayname_3145" = "Hextech revolver" tr "game_item_displayname_3146" = "Hextech lőpenge" tr "game_item_displayname_3147" = "Draktharr árnykardja" tr "game_item_displayname_3148" = "Űrbéli Hextech lőpenge" tr "game_item_displayname_3149" = "A letaszított király űrbéli kardja" tr "game_item_displayname_3150" = "Káprázatkard" tr "game_item_displayname_3151" = "Liandry gyötrelme" tr "game_item_displayname_3152" = "Hextech protoöv-01" tr "game_item_displayname_3153" = "A letaszított király kardja" tr "game_item_displayname_3154" = "Wriggle lámpása" tr "game_item_displayname_3155" = "Átoknyelő" tr "game_item_displayname_3156" = "Malmortius bendője" tr "game_item_displayname_3157" = "Zhonya homokórája" tr "game_item_displayname_3158" = "Ioniai fénycipő" tr "game_item_displayname_3159" = "Grez szellemlámpása" tr "game_item_displayname_3160" = "A vadon lángja" tr "game_item_displayname_3161" = "Shojin lándzsája" tr "game_item_displayname_3162" = "Űrbéli Bilgewateri szablya" tr "game_item_displayname_3163" = "Űrbéli Malmortius bendője" tr "game_item_displayname_3165" = "Morellonomikon" tr "game_item_displayname_3166" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3167" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3168" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3169" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3170" = "Holdfény varázspenge" tr "game_item_displayname_3171" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3172" = "Zefír" tr "game_item_displayname_3173" = "Űrbéli fénycipő" tr "game_item_displayname_3174" = "Athéné szentségtelen grálja" tr "game_item_displayname_3175" = "Kha'Zix feje" tr "game_item_displayname_3176" = "Misztikus spirál" tr "game_item_displayname_3178" = "Ionos szikra" tr "game_item_displayname_3180" = "Odin fátyla" tr "game_item_displayname_3181" = "Vérmes acél" tr "game_item_displayname_3183" = "Priscilla áldása" tr "game_item_displayname_3184" = "Az őrző pörölye" tr "game_item_displayname_3185" = "A fényhozó" tr "game_item_displayname_3186" = "Kitae vérpengéje" tr "game_item_displayname_3187" = "Misztikus érzékelő" tr "game_item_displayname_3188" = "Fekete fáklya" tr "game_item_displayname_3190" = "Az iron solarik medálja" tr "game_item_displayname_3191" = "Keresők karvértje" tr "game_item_displayname_3193" = "A vízköpő sziklavértje" tr "game_item_displayname_3194" = "Adaptív sisak" tr "game_item_displayname_3196" = "A Hex agy mk-1" tr "game_item_displayname_3197" = "A Hex agy mk-2" tr "game_item_displayname_3198" = "A tökéletes Hex agy" tr "game_item_displayname_3200" = "A Hex agy prototípusa" tr "game_item_displayname_3204" = "Tüskebunda" tr "game_item_displayname_3205" = "Tüskebunda" tr "game_item_displayname_3206" = "A testetlen lidérc szelleme" tr "game_item_displayname_3207" = "Az Ősi Gólem lelke" tr "game_item_displayname_3208" = "Az Ősi Gólem lelke" tr "game_item_displayname_3209" = "A Gyíkmester lelke" tr "game_item_displayname_3210" = "Varázstörő (csak közelharcra)" tr "game_item_displayname_3211" = "Kísértetkámzsa" tr "game_item_displayname_3222" = "Mikael tégelye" tr "game_item_displayname_3230" = "Űrbéli Vérszomjas hidra" tr "game_item_displayname_3231" = "Űrbéli Eleven szablya" tr "game_item_displayname_3240" = "Fejlesztés: Düh" tr "game_item_displayname_3241" = "Fejlesztés: Fürgeség" tr "game_item_displayname_3242" = "Fejlesztés: Kapitány" tr "game_item_displayname_3243" = "Fejlesztés: Elfedés" tr "game_item_displayname_3244" = "Fejlesztés: Bázisvédő" tr "game_item_displayname_3245" = "Fejlesztés: Teleport" tr "game_item_displayname_3252" = "Vadorzótőr" tr "game_item_displayname_3285" = "Luden visszhangja" tr "game_item_displayname_3286" = "Luden visszhangja" tr "game_item_displayname_3290" = "Ikerárnyak (Kristályseb)" tr "game_item_displayname_3301" = "Ősi érme" tr "game_item_displayname_3302" = "Ereklyepajzs" tr "game_item_displayname_3303" = "Bűbájtolvaj pengéje" tr "game_item_displayname_3304" = "Ősi érme (megviselt)" tr "game_item_displayname_3305" = "Nomádok medálja (megviselt)" tr "game_item_displayname_3306" = "A felemelkedés talizmánja (megviselt)" tr "game_item_displayname_3307" = "Ereklyepajzs (megviselt)" tr "game_item_displayname_3308" = "Targon vértje (megviselt)" tr "game_item_displayname_3309" = "A hegy arca (megviselt)" tr "game_item_displayname_3310" = "Bűbájtolvaj pengéje (megviselt)" tr "game_item_displayname_3311" = "Jégagyar (megviselt)" tr "game_item_displayname_3312" = "A Jégkirálynő érintése (megviselt)" tr "game_item_displayname_3340" = "Őrszemtotem (talizmán)" tr "game_item_displayname_3341" = "Pásztázólencse (talizmán)" tr "game_item_displayname_3342" = "Kristálygömb (talizmán)" tr "game_item_displayname_3345" = "Lélekhorgony (talizmán)" tr "game_item_displayname_3348" = "Misztikus érzékelő" tr "game_item_displayname_3350" = "Nagy totem (talizmán)" tr "game_item_displayname_3351" = "Nagy lencse (talizmán)" tr "game_item_displayname_3352" = "Nagy gömb (talizmán)" tr "game_item_displayname_3361" = "Nagy láthatatlan totem (talizmán)" tr "game_item_displayname_3362" = "Nagy észlelőtotem (talizmán)" tr "game_item_displayname_3363" = "Messze látó fejlesztés" tr "game_item_displayname_3364" = "A látó lencséje" tr "game_item_displayname_3371" = "Olvadt penge" tr "game_item_displayname_3373" = "Izzó köpeny" tr "game_item_displayname_3374" = "Rabadon halálkoronája" tr "game_item_displayname_3379" = "Pokoli maszk" tr "game_item_displayname_3380" = "Az obszidián hasítóbárd" tr "game_item_displayname_3382" = "Üdvözülés" tr "game_item_displayname_3383" = "Az iron solarik fejdísze" tr "game_item_displayname_3384" = "A háromság egysége" tr "game_item_displayname_3385" = "Wooglet boszorkánykoronája" tr "game_item_displayname_3386" = "Zhonya paradoxonja" tr "game_item_displayname_3387" = "Fagyos ököl" tr "game_item_displayname_3388" = "Youmuu lidérckardja" tr "game_item_displayname_3389" = "A letaszított király ereje" tr "game_item_displayname_3390" = "Luden ritmusa" tr "game_item_displayname_3400" = "„A te részed”" tr "game_item_displayname_3401" = "A Szellem maradványai" tr "game_item_displayname_3405" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3406" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3407" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3408" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3409" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3410" = "Kha'Zix feje" tr "game_item_displayname_3411" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3412" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3413" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3414" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3415" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3416" = "Kha'Zix feje" tr "game_item_displayname_3417" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3418" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3419" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3420" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3421" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3422" = "Kha'Zix feje" tr "game_item_displayname_3430" = "A rombolás rítusa" tr "game_item_displayname_3431" = "Az alvilági gyorsaság varázskönyve" tr "game_item_displayname_3433" = "Az elveszett fejezet" tr "game_item_displayname_3434" = "Mágikus kór" tr "game_item_displayname_3450" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3451" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3452" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3453" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3454" = "Trófeanyaklánc" tr "game_item_displayname_3455" = "Kha'Zix feje" tr "game_item_displayname_3460" = "Arany transzcendencia" tr "game_item_displayname_3461" = "Arany transzcendencia (letiltva)" tr "game_item_displayname_3462" = "Látnokkő (talizmán)" tr "game_item_displayname_3504" = "Hívők tömjénje" tr "game_item_displayname_3508" = "Esszenciamartalóc" tr "game_item_displayname_3512" = "Zz'Rot-kapu" tr "game_item_displayname_3513" = "A Hírnök szeme" tr "game_item_displayname_3514" = "A Hírnök szeme" tr "game_item_displayname_3520" = "Szellemporo" tr "game_item_displayname_3599" = "Fekete lándzsa" tr "game_item_displayname_3600" = "Fekete lándzsa" tr "game_item_displayname_3611" = "Pengeuszony" tr "game_item_displayname_3612" = "Vasbőrű" tr "game_item_displayname_3613" = "Fosztórák" tr "game_item_displayname_3614" = "Polipod" tr "game_item_displayname_3615" = "1. bajkeverő-fejlesztés" tr "game_item_displayname_3616" = "2. bajkeverő-fejlesztés" tr "game_item_displayname_3617" = "3. bajkeverő-fejlesztés" tr "game_item_displayname_3621" = "Fejlesztett támadás 1" tr "game_item_displayname_3622" = "Fejlesztett támadás 2" tr "game_item_displayname_3623" = "Fejlesztett támadás 3" tr "game_item_displayname_3624" = "Fejlesztett védelem 1" tr "game_item_displayname_3625" = "Fejlesztett védelem 2" tr "game_item_displayname_3626" = "Fejlesztett védelem 3" tr "game_item_displayname_3630" = "Ostromteleport" tr "game_item_displayname_3631" = "Hajítógép" tr "game_item_displayname_3633" = "Ostromteleport" tr "game_item_displayname_3634" = "Torony: Pásztázó lézer" tr "game_item_displayname_3635" = "Teleportmező" tr "game_item_displayname_3636" = "Torony: Viharbástya" tr "game_item_displayname_3637" = "A Nexus ostroma: ostromfegyver helye" tr "game_item_displayname_3640" = "Átvillanászóna" tr "game_item_displayname_3641" = "Harci lobogó" tr "game_item_displayname_3642" = "Ostrom mód – visszatérítés" tr "game_item_displayname_3643" = "Entrópiamező" tr "game_item_displayname_3645" = "Látnokkő (talizmán)" tr "game_item_displayname_3647" = "Pajzstotem" tr "game_item_displayname_3648" = "Ostromteleport (inaktív)" tr "game_item_displayname_3649" = "Látó őrszem – Ostrom mód" tr "game_item_displayname_3652" = "Tájfunkarmok" tr "game_item_displayname_3671" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_3672" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_3673" = "Fejlesztés: Rúnavisszhang" tr "game_item_displayname_3674" = "Fejlesztés: Lélekfaló" tr "game_item_displayname_3675" = "Fejlesztés: Vérpenge" tr "game_item_displayname_3680" = "Jeges nasi" tr "game_item_displayname_3681" = "Extra tüzes nasi" tr "game_item_displayname_3682" = "Eszpresszó nasi" tr "game_item_displayname_3683" = "Szivárvány nasi – particsomag!" tr "game_item_displayname_3690" = "Kozmikus béklyó" tr "game_item_displayname_3691" = "A szingularitás lámpása" tr "game_item_displayname_3692" = "Sötétanyag-kasza" tr "game_item_displayname_3693" = "Gravitációs csizma" tr "game_item_displayname_3694" = "Csillagköpeny" tr "game_item_displayname_3695" = "A Sötét csillag pecsétje" tr "game_item_displayname_3706" = "Orvvadászok pengéje" tr "game_item_displayname_3707" = "Orvvadászok pengéje – Harcos" tr "game_item_displayname_3708" = "Orvvadászok pengéje – Rúnapallos" tr "game_item_displayname_3710" = "Orvvadászok pengéje – Lélekfaló" tr "game_item_displayname_3711" = "Nyomolvasó kése" tr "game_item_displayname_3712" = "Földműves bot" tr "game_item_displayname_3713" = "Vándorok úttörője" tr "game_item_displayname_3715" = "Csatározók szablyája" tr "game_item_displayname_3719" = "Nyomolvasó kése – Harcos" tr "game_item_displayname_3720" = "Nyomolvasó kése – Rúnapallos" tr "game_item_displayname_3721" = "Nyomolvasó kése – Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_3722" = "Nyomolvasó kése – Lélekfaló" tr "game_item_displayname_3723" = "Vándorok úttörője – Harcos" tr "game_item_displayname_3724" = "Vándorok úttörője – Rúnapallos" tr "game_item_displayname_3725" = "Vándorok úttörője – Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_3726" = "Vándorok úttörője – Lélekfaló" tr "game_item_displayname_3742" = "Holtak vértje" tr "game_item_displayname_3744" = "Az áradás botja" tr "game_item_displayname_3745" = "Bábjátékos" tr "game_item_displayname_3748" = "Titánhidra" tr "game_item_displayname_3751" = "Bami parazsa" tr "game_item_displayname_3800" = "Igaz dicsőség" tr "game_item_displayname_3801" = "Kristályos karvért" tr "game_item_displayname_3802" = "Az elveszett fejezet" tr "game_item_displayname_3812" = "Haláltánc" tr "game_item_displayname_3813" = "Űrbéli Haláltánc" tr "game_item_displayname_3814" = "Az éj kardja" tr "game_item_displayname_3829" = "Trükkös távcső" tr "game_item_displayname_3840" = "Bizalomgömb" tr "game_item_displayname_3841" = "Csalógömb" tr "game_item_displayname_3844" = "Árnygömb" tr "game_item_displayname_3901" = "Mindenre, ami mozog" tr "game_item_displayname_3902" = "A Végzet Leánya" tr "game_item_displayname_3903" = "Morálnövelés" tr "game_item_displayname_3905" = "Ikerárnyak" tr "game_item_displayname_3907" = "Bűbájgyűjtő" tr "game_item_displayname_3911" = "Mártíromság" tr "game_item_displayname_3916" = "A feledés gömbje" tr "game_item_displayname_3924" = "Húsevő (csak közelharcra)" tr "game_item_displayname_3932" = "Nyomolvasó kése – Jóllakott Lélekfaló" tr "game_item_displayname_3933" = "Vándorok úttörője – Jóllakott Lélekfaló" tr "game_item_displayname_4001" = "Szellemjárók (csak közelharcra)" tr "game_item_displayname_4002" = "TESZT: Csalóka ketyegő" tr "game_item_displayname_4003" = "Életmentő" tr "game_item_displayname_4004" = "Túlvilági szablya" tr "game_item_displayname_4005" = "TESZT: Zhonya látomása" tr "game_item_displayname_4010" = "Vérontók fátyla" tr "game_item_displayname_4026" = "A tengerész bosszúja" tr "game_item_displayname_4101" = "A büszke ragadozó pengéje" tr "game_item_displayname_4102" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_4103" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_4104" = "Fejlesztés: Rúnavisszhang" tr "game_item_displayname_4105" = "Fejlesztés: Vérpenge" tr "game_item_displayname_4201" = "Doran elveszett pajzsa" tr "game_item_displayname_4202" = "Doran elveszett pengéje" tr "game_item_displayname_4203" = "Doran elveszett gyűrűje" tr "game_item_displayname_4204" = "Doran elveszett bálványa" tr "game_item_displayname_4301" = "Bölcsek medálja" tr "game_item_displayname_4302" = "Targon szíve" tr "game_item_displayname_4401" = "A természet ereje" tr "game_item_displayname_4402" = "Ösztönző medál" tr "game_item_displayname_4403" = "A sztoikus értékhalmozás botja" tr "game_item_displayname_5000" = "TBD" tr "game_item_displayname_5001" = "A Sebzés csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5002" = "Az Arányos Sebzés csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5003" = "A Támadási Sebesség csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5004" = "A Sietség csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5005" = "A Kritikus Sebzés csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5006" = "A Vérontás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5007" = "A Kritikus Sebzési Esély csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5008" = "A Brutalitás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5009" = "A Halálosság csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5010" = "A Precizitás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5011" = "Az Életerő csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5012" = "Az Arányos Életerő csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5013" = "A Páncél csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5014" = "Az Arányos Páncél csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5015" = "A Varázsellenállás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5016" = "Az Arányos Varázsellenállás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5017" = "Az Életerő-regenerálódás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5018" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5019" = "A Kijátszás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5020" = "A Megtévesztés csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5021" = "A Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5022" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5023" = "A Varázserő csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5024" = "Az Arányos Varázserő csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5025" = "A Mana csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5026" = "Az Arányos Mana csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5027" = "A Mana-regenerálódás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5028" = "Az Arányos Mana-regenerálódás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5029" = "A Varázstörés csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5030" = "A Ragyogás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5031" = "A Sebzés csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5032" = "Az Arányos Sebzés csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5033" = "A Támadási Sebesség csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5034" = "A Sietség csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5035" = "A Kritikus Sebzés csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5036" = "A Vérontás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5037" = "A Kritikus Sebzési Esély csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5038" = "A Brutalitás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5039" = "A Halálosság csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5040" = "A Precizitás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5041" = "Az Életerő csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5042" = "Az Arányos Életerő csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5043" = "A Páncél csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5044" = "Az Arányos Páncél csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5045" = "A Varázsellenállás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5046" = "Az Arányos Varázsellenállás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5047" = "Az Életerő-regenerálódás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5048" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5049" = "A Kijátszás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5050" = "A Megtévesztés csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5051" = "A Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5052" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5053" = "A Varázserő csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5054" = "Az Arányos Varázserő csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5055" = "A Mana csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5056" = "Az Arányos Mana csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5057" = "A Mana-regenerálódás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5058" = "Az Arányos Mana-regenerálódás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5059" = "A Varázstörés csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5060" = "A Ragyogás csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_5061" = "A Sebzés csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5062" = "Az Arányos Sebzés csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5063" = "A Támadási Sebesség csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5064" = "A Sietség csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5065" = "A Kritikus Sebzés csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5066" = "A Vérontás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5067" = "A Kritikus Sebzési Esély csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5068" = "A Brutalitás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5069" = "A halálosság csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5070" = "A Precizitás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5071" = "Az Életerő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5072" = "Az Arányos Életerő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5073" = "A Páncél csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5074" = "Az Arányos Páncél csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5075" = "A Varázsellenállás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5076" = "Az Arányos Varázsellenállás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5077" = "Az Életerő-regenerálódás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5078" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5079" = "A Kijátszás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5080" = "A Megtévesztés csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5081" = "A Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5082" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5083" = "A Varázserő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5084" = "Az Arányos Varázserő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5085" = "A Mana csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5086" = "Az Arányos Mana csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5087" = "A Mana-regenerálódás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5088" = "Az Arányos Mana-regenerálódás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5089" = "A Varázstörés csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5090" = "A Ragyogás csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5091" = "A Sebzés csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5092" = "Az Arányos Sebzés csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5093" = "A Támadási Sebesség csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5094" = "A Sietség csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5095" = "A Kritikus Sebzés csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5096" = "A Vérontás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5097" = "A Kritikus Sebzési Esély csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5098" = "A Brutalitás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5099" = "A Halálosság csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5100" = "A Precizitás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5101" = "Az Életerő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5102" = "Az Arányos Életerő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5103" = "A Páncél csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5104" = "Az Arányos Páncél csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5105" = "A Varázsellenállás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5106" = "Az Arányos Varázsellenállás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5107" = "Az Életerő-regenerálódás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5108" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5109" = "A Kijátszás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5110" = "A Megtévesztés csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5111" = "A Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5112" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5113" = "A Varázserő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5114" = "Az Arányos Varázserő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5115" = "A Mana csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5116" = "Az Arányos Mana csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5117" = "A Mana-regenerálódás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5118" = "Az Arányos Mana-regenerálódás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5119" = "A Varázstörés csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5120" = "A Ragyogás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5121" = "A Mozgási Sebesség csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5122" = "Az Arany csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5123" = "A Sebzés Jele" tr "game_item_displayname_5124" = "Az Arányos Sebzés Jele" tr "game_item_displayname_5125" = "A Támadási Sebesség Jele" tr "game_item_displayname_5126" = "A Sietség Jele" tr "game_item_displayname_5127" = "A Kritikus Sebzés Jele" tr "game_item_displayname_5128" = "A Vérontás Jele" tr "game_item_displayname_5129" = "A Kritikus Sebzési Esély Jele" tr "game_item_displayname_5130" = "A Brutalitás Jele" tr "game_item_displayname_5131" = "A Halálosság Jele" tr "game_item_displayname_5132" = "A Precizitás Jele" tr "game_item_displayname_5133" = "Az Életerő Jele" tr "game_item_displayname_5134" = "Az Arányos Életerő Jele" tr "game_item_displayname_5135" = "A Páncél Jele" tr "game_item_displayname_5136" = "Az Arányos Páncél Jele" tr "game_item_displayname_5137" = "A Varázsellenállás Jele" tr "game_item_displayname_5138" = "Az Arányos Varázsellenállás Jele" tr "game_item_displayname_5139" = "Az Életerő-regenerálódás Jele" tr "game_item_displayname_5140" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás Jele" tr "game_item_displayname_5141" = "A Kijátszás Jele" tr "game_item_displayname_5142" = "A Megtévesztés Jele" tr "game_item_displayname_5143" = "A Csökkentett Töltési Idő Jele" tr "game_item_displayname_5144" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő Jele" tr "game_item_displayname_5145" = "A Varázserő Jele" tr "game_item_displayname_5146" = "Az Arányos Varázserő Jele" tr "game_item_displayname_5147" = "A Mana Jele" tr "game_item_displayname_5148" = "Az Arányos Mana Jele" tr "game_item_displayname_5149" = "A Mana-regenerálódás Jele" tr "game_item_displayname_5150" = "Az Arányos Mana-regenerálódás Jele" tr "game_item_displayname_5151" = "A Varázstörés Jele" tr "game_item_displayname_5152" = "A Ragyogás Jele" tr "game_item_displayname_5153" = "A Sebzés Dísze" tr "game_item_displayname_5154" = "Az Arányos Sebzés Dísze" tr "game_item_displayname_5155" = "A Támadási Sebesség Dísze" tr "game_item_displayname_5156" = "A Sietség Dísze" tr "game_item_displayname_5157" = "A Kritikus Sebzés Dísze" tr "game_item_displayname_5158" = "A Vérontás Dísze" tr "game_item_displayname_5159" = "A Kritikus Sebzési Esély Dísze" tr "game_item_displayname_5160" = "A Brutalitás Dísze" tr "game_item_displayname_5161" = "A Halálosság Dísze" tr "game_item_displayname_5162" = "A Precizitás Dísze" tr "game_item_displayname_5163" = "Az Életerő Dísze" tr "game_item_displayname_5164" = "Az Arányos Életerő Dísze" tr "game_item_displayname_5165" = "A Páncél Dísze" tr "game_item_displayname_5166" = "Az Arányos Páncél Dísze" tr "game_item_displayname_5167" = "A Varázsellenállás Dísze" tr "game_item_displayname_5168" = "Az Arányos Varázsellenállás Dísze" tr "game_item_displayname_5169" = "Az Életerő-regenerálódás Dísze" tr "game_item_displayname_5170" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás Dísze" tr "game_item_displayname_5171" = "A Kijátszás Dísze" tr "game_item_displayname_5172" = "A Megtévesztés Dísze" tr "game_item_displayname_5173" = "A Csökkentett Töltési Idő Dísze" tr "game_item_displayname_5174" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő Dísze" tr "game_item_displayname_5175" = "A Varázserő Dísze" tr "game_item_displayname_5176" = "Az Arányos Varázserő Dísze" tr "game_item_displayname_5177" = "A Mana Dísze" tr "game_item_displayname_5178" = "Az Arányos Mana Dísze" tr "game_item_displayname_5179" = "A Mana-regenerálódás Dísze" tr "game_item_displayname_5180" = "Az Arányos Mana-regenerálódás Dísze" tr "game_item_displayname_5181" = "A Varázstörés Dísze" tr "game_item_displayname_5182" = "A Ragyogás Dísze" tr "game_item_displayname_5183" = "A Sebzés Pecsétje" tr "game_item_displayname_5184" = "Az Arányos Sebzés Pecsétje" tr "game_item_displayname_5185" = "A Támadási Sebesség Pecsétje" tr "game_item_displayname_5186" = "A Sietség Pecsétje" tr "game_item_displayname_5187" = "A Kritikus Sebzés Pecsétje" tr "game_item_displayname_5188" = "A Vérontás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5189" = "A Kritikus Sebzési Esély Pecsétje" tr "game_item_displayname_5190" = "A Brutalitás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5191" = "A Halálosság Pecsétje" tr "game_item_displayname_5192" = "A Precizitás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5193" = "Az Életerő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5194" = "Az Arányos Életerő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5195" = "A Páncél Pecsétje" tr "game_item_displayname_5196" = "Az Arányos Páncél Pecsétje" tr "game_item_displayname_5197" = "A Varázsellenállás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5198" = "Az Arányos Varázsellenállás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5199" = "Az Életerő-regenerálódás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5200" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5201" = "A Kijátszás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5202" = "A Megtévesztés Pecsétje" tr "game_item_displayname_5203" = "A Csökkentett Töltési Idő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5204" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5205" = "A Varázserő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5206" = "Az Arányos Varázserő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5207" = "A Mana Pecsétje" tr "game_item_displayname_5208" = "Az Arányos Mana Pecsétje" tr "game_item_displayname_5209" = "A Mana-regenerálódás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5210" = "Az Arányos Mana-regenerálódás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5211" = "A Varázstörés Pecsétje" tr "game_item_displayname_5212" = "A Ragyogás Pecsétje" tr "game_item_displayname_5213" = "A Sebzés Esszenciája" tr "game_item_displayname_5214" = "Az Arányos Sebzés Esszenciája" tr "game_item_displayname_5215" = "A Támadási Sebesség Esszenciája" tr "game_item_displayname_5216" = "A Sietség Esszenciája" tr "game_item_displayname_5217" = "A Kritikus Sebzés Esszenciája" tr "game_item_displayname_5218" = "A Vérontás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5219" = "A Kritikus Sebzési Esély Esszenciája" tr "game_item_displayname_5220" = "A Brutalitás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5221" = "A Halálosság Esszenciája" tr "game_item_displayname_5222" = "A Precizitás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5223" = "Az Életerő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5224" = "Az Arányos Életerő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5225" = "A Páncél Esszenciája" tr "game_item_displayname_5226" = "Az Arányos Páncél Esszenciája" tr "game_item_displayname_5227" = "A Varázsellenállás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5228" = "Az Arányos Varázsellenállás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5229" = "Az Életerő-regenerálódás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5230" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5231" = "A Kijátszás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5232" = "A Megtévesztés Esszenciája" tr "game_item_displayname_5233" = "A Csökkentett Töltési Idő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5234" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5235" = "A Varázserő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5236" = "Az Arányos Varázserő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5237" = "A Mana Esszenciája" tr "game_item_displayname_5238" = "Az Arányos Mana Esszenciája" tr "game_item_displayname_5239" = "A Mana-regenerálódás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5240" = "Az Arányos Mana-regenerálódás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5241" = "A Varázstörés Esszenciája" tr "game_item_displayname_5242" = "A Ragyogás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5243" = "A Mozgási Sebesség Esszenciája" tr "game_item_displayname_5244" = "Az Arany Esszenciája" tr "game_item_displayname_5245" = "A Sebzés hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5246" = "Az Arányos Sebzés hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5247" = "A Támadási Sebesség hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5248" = "A Sietség hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5249" = "A Kritikus Sebzés hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5250" = "A Vérontás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5251" = "A Kritikus Sebzési Esély hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5252" = "A Brutalitás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5253" = "A Halálosság hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5254" = "A Precizitás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5255" = "Az Életerő hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5256" = "Az Arányos Életerő hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5257" = "A Páncél hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5258" = "Az Arányos Páncél hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5259" = "A Varázsellenállás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5260" = "Az Arányos Varázsellenállás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5261" = "Az Életerő-regenerálódás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5262" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5263" = "A Kijátszás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5264" = "A Megtévesztés hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5265" = "A Csökkentett Töltési Idő hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5266" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5267" = "A Varázserő hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5268" = "Az Arányos Varázserő hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5269" = "A Mana hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5270" = "Az Arányos Mana hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5271" = "A Mana-regenerálódás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5272" = "Az Arányos Mana-regenerálódás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5273" = "A Varázstörés hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5274" = "A Ragyogás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5275" = "A Sebzés hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5276" = "Az Arányos Sebzés hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5277" = "A Támadási Sebesség hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5278" = "A Sietség hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5279" = "A Kritikus Sebzés hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5280" = "A Vérontás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5281" = "A Kritikus Sebzési Esély hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5282" = "A Brutalitás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5283" = "A Halálosság hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5284" = "A Precizitás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5285" = "Az Életerő hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5286" = "Az Arányos Életerő hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5287" = "A Páncél hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5288" = "Az Arányos Páncél hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5289" = "A Varázsellenállás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5290" = "Az Arányos Varázsellenállás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5291" = "Az Életerő-regenerálódás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5292" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5293" = "A Kijátszás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5294" = "A Megtévesztés hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5295" = "A Csökkentett Töltési Idő hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5296" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5297" = "A Varázserő hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5298" = "Az Arányos Varázserő hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5299" = "A Mana hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5300" = "Az Arányos Mana hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5301" = "A Mana-regenerálódás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5302" = "Az Arányos Mana-regenerálódás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5303" = "A Varázstörés hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5304" = "A Ragyogás hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5305" = "A Sebzés hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5306" = "Az Arányos Sebzés hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5307" = "A Támadási Sebesség hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5308" = "A Sietség hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5309" = "A Kritikus Sebzés hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5310" = "A Vérontás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5311" = "A Kritikus Sebzési Esély hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5312" = "A Brutalitás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5313" = "A Halálosság hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5314" = "A Precizitás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5315" = "Az Életerő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5316" = "Az Arányos Életerő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5317" = "A Páncél hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5318" = "Az Arányos Páncél hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5319" = "A Varázsellenállás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5320" = "Az Arányos Varázsellenállás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5321" = "Az Életerő-regenerálódás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5322" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5323" = "A Kijátszás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5324" = "A Megtévesztés hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5325" = "A Csökkentett Töltési Idő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5326" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5327" = "A Varázserő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5328" = "Az Arányos Varázserő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5329" = "A Mana hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5330" = "Az Arányos Mana hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5331" = "A Mana-regenerálódás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5332" = "Az Arányos Mana-regenerálódás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5333" = "A Varázstörés hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5334" = "A Ragyogás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5335" = "A Sebzés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5336" = "Az Arányos Sebzés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5337" = "A Támadási Sebesség hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5338" = "A Sietség hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5339" = "A Kritikus Sebzés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5340" = "A Vérontás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5341" = "A Kritikus Sebzési Esély hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5342" = "A Brutalitás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5343" = "A Halálosság hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5344" = "A Precizitás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5345" = "Az Életerő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5346" = "Az Arányos Életerő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5347" = "A Páncél hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5348" = "Az Arányos Páncél hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5349" = "A Varázsellenállás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5350" = "Az Arányos Varázsellenállás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5351" = "Az Életerő-regenerálódás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5352" = "Az Arányos Életerő-regenerálódás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5353" = "A Kijátszás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5354" = "A Megtévesztés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5355" = "A Csökkentett Töltési Idő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5356" = "Az Arányos Csökkentett Töltési Idő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5357" = "A Varázserő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5358" = "Az Arányos Varázserő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5359" = "A Mana hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5360" = "Az Arányos Mana hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5361" = "A Mana-regenerálódás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5362" = "Az Arányos Mana-regenerálódás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5363" = "A Varázstörés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5364" = "A Ragyogás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5365" = "A Mozgási Sebesség hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5366" = "Az Újjáéledés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5367" = "Az Arany hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5368" = "A Tapasztalat hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5369" = "Az Energia-regenerálódás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5370" = "Az Arányos Energia-regenerálódás hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5371" = "Az Energia hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5372" = "Az Arányos Energia hatalmas Dísze" tr "game_item_displayname_5373" = "Az Energia-regenerálódás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5374" = "Az Energia hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5375" = "A Kitartás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5376" = "A Hosszú Élet hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5377" = "A Lelkesítés hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5378" = "A Jelenlét hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5379" = "A Pillanat hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5380" = "A Jutalom hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5400" = "A Precizitás csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_5401" = "A Precizitás Jele" tr "game_item_displayname_5402" = "A Precizitás hatalmas Jele" tr "game_item_displayname_5403" = "Az Arany hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5404" = "A Százalékos Életerő csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5405" = "A Százalékos Életerő Esszenciája" tr "game_item_displayname_5406" = "A Százalékos Életerő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5407" = "Az Életvarázs csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5408" = "Az Életvarázs Esszenciája" tr "game_item_displayname_5409" = "Az Életvarázs hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5410" = "Az Életlopás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5411" = "Az Életlopás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5412" = "Az Életlopás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_5413" = "A Százalékos Életerő csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_5414" = "A Százalékos Életerő Pecsétje" tr "game_item_displayname_5415" = "A Százalékos Életerő hatalmas Pecsétje" tr "game_item_displayname_5416" = "A Precizitás csekélyebb Esszenciája" tr "game_item_displayname_5417" = "A Precizitás Esszenciája" tr "game_item_displayname_5418" = "A Precizitás hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8001" = "A Nyalóka Jele" tr "game_item_displayname_8002" = "A Zöld Fenyő csekélyebb Jele " tr "game_item_displayname_8003" = "Az Ajándékos Zokni Dísze" tr "game_item_displayname_8004" = "A Hópihe Pecsétje" tr "game_item_displayname_8005" = "Az Ajándékdoboz csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_8006" = "A Hóember csekélyebb Pecsétje" tr "game_item_displayname_8007" = "A Lesiklási Támadási Sebesség csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_8008" = "A Csatázók Jele" tr "game_item_displayname_8009" = "Az Érmes csekélyebb Jele" tr "game_item_displayname_8010" = "A Végletek Jele" tr "game_item_displayname_8011" = "A Kihívó csekélyebb Dísze" tr "game_item_displayname_8012" = "A Szárnyaló Szlalom Dísze" tr "game_item_displayname_8013" = "A Fejetlen Lovas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8014" = "A Fültépő Sivítás Esszenciája" tr "game_item_displayname_8015" = "A Bőséges Édesség Esszenciája" tr "game_item_displayname_8016" = "A Szellemes Szellem Esszenciája" tr "game_item_displayname_8017" = "A Boszorkánykonyha Esszenciája" tr "game_item_displayname_8018" = "A Csalfa Vérfarkas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8019" = "Az Aranyos Ajándék hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8020" = "A Szomorú Koszorú hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8021" = "A Fagyos Életerő hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8022" = "Az Édességfalók hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_8023" = "Az Életerő Intel I3 Esszenciája" tr "game_item_displayname_8024" = "Az Intel I7 Halálosság Jele" tr "game_item_displayname_8025" = "Az Intel I5 Varázstörés Jele" tr "game_item_displayname_8026" = "Az Intel I5 Arányos Varázserő Dísze" tr "game_item_displayname_8027" = "Az Intel I7 Csökkentett Töltési Idő Dísze" tr "game_item_displayname_8028" = "Az Intel I3 Varázsellenállás Dísze" tr "game_item_displayname_8029" = "Az Intel I3 Életerő Pecsétje" tr "game_item_displayname_8030" = "Az Intel I5 Arányos Mana-regenerálódás Pecsétje" tr "game_item_displayname_8031" = "Az Intel I7 Páncél Pecsétje" tr "game_item_displayname_8032" = "Az Intel I3 Támadási Sebesség Jele" tr "game_item_displayname_8033" = "Az Intel I5 Életerő-regenerálódás Esszenciája" tr "game_item_displayname_8034" = "Az Intel I7 Kritikus Sebzési Esély Esszenciája" tr "game_item_displayname_8035" = "A Studio Rumble hatalmas Esszenciája" tr "game_item_displayname_EnchantmentA" = "Fejlesztés: Harcos" tr "game_item_displayname_EnchantmentB" = "Fejlesztés: Rúnapallos" tr "game_item_displayname_EnchantmentC" = "Fejlesztés: Parázsbehemót" tr "game_item_displayname_EnchantmentD" = "Fejlesztés: Lélekfaló" tr "game_item_displayname_EnchantmentE" = "Fejlesztés: Jóllakott Lélekfaló" tr "game_item_favorgoldtracker_0" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_favorgoldtracker_1" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_favorgoldtracker_2" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_favorgoldtracker_3" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_favorgoldtracker_4" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_favorgoldtrackerTT_0" = "" tr "game_item_favorgoldtrackerTT_1" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_favorgoldtrackerTT_2" = "" tr "game_item_favorpassive_0" = "EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád @Effect12Amount*100@%-át (de legalább @Effect13Amount@ manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha @Effect1Amount@ aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét." tr "game_item_favorpassive_1" = "EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád @Effect12Amount*100@%-át (de legalább @Effect13Amount@ manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha @Effect11Amount@ aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét." tr "game_item_favorpassive_2" = "JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_favorpassiveTT_0" = "EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád @Effect12Amount*100@%-át (de legalább @Effect13Amount@ manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha @Effect1Amount@ aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét." tr "game_item_favorpassiveTT_1" = "EGYEDI passzív – Szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád @Effect12Amount*100@%-át (de legalább @Effect13Amount@ manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha @Effect11Amount@ aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét." tr "game_item_favorpassiveTT_2" = "JUTALOM – Császári szívesség: a szövetségeseid által megölt minionok alkalmanként egy érmét hagynak hátra, amely visszatölti a hiányzó manád @Effect12Amount*100@%-át (de legalább @Effect13Amount@ manát). Ha van a közelben egy szövetséges hős, akkor az érme ehelyett néha @Effect11Amount@ aranyat ad. Az ágyús minionok mindig hagynak hátra érmét. A hősök kiiktatása aranyat és manát is ad, továbbá a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő." tr "game_item_jungle_challenging_smite_tooltip" = "EGYEDI passzív – Kihívó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök, és a varázslat @Effect6Amount@ másodpercre megjelöli őket. Az így megjelölt célpontok ellen az alaptámadások @f1@ bónusz tényleges sebzést okoznak @Effect7Amount@ másodperc alatt, ezenkívül @Effect10Amount*100@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el tőlük." tr "game_item_jungle_challenging_smite_tooltip_store" = "EGYEDI passzív – Kihívó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök, és a varázslat @Effect6Amount@ másodpercre megjelöli őket. Az így megjelölt célpontok ellen az alaptámadások bónusz tényleges sebzést okoznak @Effect7Amount@ másodperc alatt, ezenkívül @Effect10Amount*100@%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el tőlük." tr "game_item_jungle_chilling_smite_tooltip" = "EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és @Effect7Amount@ másodpercre ellopja a mozgási sebességük @Effect8Amount*-100@%-át." tr "game_item_jungle_chilling_smite_tooltip_store" = "EGYEDI passzív – Fagyasztó sújtás: a Sújtással megcélozhatók az ellenséges hősök. A varázslat mérsékelt tényleges sebzést okoz nekik, és @Effect7Amount@ másodpercre ellopja a mozgási sebességük @Effect8Amount*-100@%-át." tr "game_item_jungle_tooth_nail_tooltip" = "EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor @Effect5Amount@ bónusz sebzést okoznak. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése @Effect2Amount@ életerőt lop el @Effect3Amount@ másodperc alatt, továbbá megégeti őket, @Effect1Amount@ varázssebzést okozva.A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként @Effect4Amount@ manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX" = "EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor @Effect5Amount@ bónusz sebzést okoznak. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése @Effect2Amount@ életerőt lop el @Effect3Amount@ másodperc alatt, továbbá megégeti őket, @Effect1Amount@ varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ manát biztosít, a hiányzó manától függően." tr "game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX_store" = "EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor @Effect5Amount@ bónusz sebzést okoznak. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése @Effect2Amount@ életerőt lop el @Effect3Amount@ másodperc alatt, továbbá megégeti őket, @Effect1Amount@ varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_store" = "EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor @Effect5Amount@ bónusz sebzést okoznak. A szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése @Effect2Amount@ életerőt lop el @Effect3Amount@ másodperc alatt, továbbá megégeti őket, @Effect1Amount@ varázssebzést okozva.A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként @Effect4Amount@ manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_per_10_secs" = "/10 másodperc" tr "game_item_per_5_secs" = "/5 másodperc" tr "game_item_plaintext_1001" = "Kismértékben növeli a mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1004" = "Kismértékben növeli a mana-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_1005" = "Közepes mértékben növeli a mana-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_1006" = "Kismértékben növeli az életerő-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_1007" = "Közepes mértékben növeli az életerő-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_1011" = "Nagymértékben növeli az életerőt" tr "game_item_plaintext_1018" = "Növeli a kritikus csapás esélyét" tr "game_item_plaintext_1026" = "Közepes mértékben növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_1027" = "Növeli a manát" tr "game_item_plaintext_1028" = "Növeli az életerőt" tr "game_item_plaintext_1029" = "Kismértékben növeli a páncélt" tr "game_item_plaintext_1031" = "Nagymértékben növeli a páncélt" tr "game_item_plaintext_1033" = "Kismértékben növeli a varázsellenállást" tr "game_item_plaintext_1036" = "Kismértékben növeli a sebzést" tr "game_item_plaintext_1037" = "Közepes mértékben növeli a sebzést" tr "game_item_plaintext_1038" = "Nagymértékben növeli a sebzést" tr "game_item_plaintext_1039" = "További sebzést okoz a szörnyeknek, és növeli a mana-regent a dzsungelben." tr "game_item_plaintext_1041" = "Megnövelt sebzést és életlopást biztosít a szörnyek ellen" tr "game_item_plaintext_1042" = "Kismértékben növeli a támadási sebességet" tr "game_item_plaintext_1043" = "Nagymértékben növeli a támadási sebességet" tr "game_item_plaintext_1051" = "Kismértékben növeli a kritikus csapás esélyét" tr "game_item_plaintext_1052" = "Kismértékben növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_1053" = "Az alaptámadások életerőt töltenek vissza" tr "game_item_plaintext_1054" = "Remek kezdőtárgy a védekezéshez" tr "game_item_plaintext_1055" = "Remek kezdőtárgy a támadáshoz" tr "game_item_plaintext_1056" = "Remek kezdőtárgy varázslók részére" tr "game_item_plaintext_1057" = "Közepes mértékben növeli a varázsellenállást" tr "game_item_plaintext_1058" = "Nagymértékben növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_1059" = "Az alaptámadások életerőt töltenek vissza" tr "game_item_plaintext_1062" = "Remek kezdőtárgy a támadáshoz" tr "game_item_plaintext_1063" = "Remek kezdőtárgy varázslók részére" tr "game_item_plaintext_1074" = "Remek kezdőtárgy a védekezéshez" tr "game_item_plaintext_1075" = "Remek kezdőtárgy a támadáshoz" tr "game_item_plaintext_1076" = "Remek kezdőtárgy varázslók részére" tr "game_item_plaintext_1082" = "Növeli a varázserőt és a manát. Ahogy egyre több ellenfelet ölsz meg, úgy nő az ereje." tr "game_item_plaintext_1083" = "Találatkor növeli a sebzést és életlopást ad. A minionok megölésekor bónusz aranyat kapsz." tr "game_item_plaintext_1300" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1301" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1302" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1303" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1304" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1305" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1306" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1307" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1308" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1309" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1310" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1311" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1312" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1313" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1314" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1315" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1316" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1317" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1318" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1319" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1320" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1321" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1322" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1323" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1324" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1325" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1326" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1327" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1328" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1329" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1330" = "Növeli a mozgási sebességet egycélpontos varázslattal vagy alaptámadással végrehajtott sebzésokozás esetén" tr "game_item_plaintext_1331" = "Tartósan megnöveli az alap mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_1332" = "Növeli a közeledő szövetséges hősök és minionok mozgási sebességét" tr "game_item_plaintext_1333" = "Jelentősen csökkenti a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_item_plaintext_1334" = "A bolt felkeresésekor teljesen újratölti az életerőt és a manát, valamint egy óriási sebességlöketet ad" tr "game_item_plaintext_1335" = "" tr "game_item_plaintext_1336" = "" tr "game_item_plaintext_1337" = "" tr "game_item_plaintext_1338" = "" tr "game_item_plaintext_1339" = "" tr "game_item_plaintext_1340" = "" tr "game_item_plaintext_1341" = "" tr "game_item_plaintext_1400" = "Növeli a sebzést és csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_1401" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_1402" = "Növeli a varázserőt, és időnként fokozza a varázslatok hatását" tr "game_item_plaintext_1403" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelszörnyek és a hősök megölésével egyre nagyobb erőt ad" tr "game_item_plaintext_1404" = "Növeli a sebzést és csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_1405" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_1406" = "Növeli a varázserőt, és időnként fokozza a varázslatok hatását" tr "game_item_plaintext_1407" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelszörnyek és a hősök megölésével egyre nagyobb erőt ad" tr "game_item_plaintext_1408" = "Növeli a sebzést és csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_1409" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_1410" = "Növeli a varázserőt, és időnként fokozza a varázslatok hatását" tr "game_item_plaintext_1411" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelszörnyek és a hősök megölésével egyre nagyobb erőt ad" tr "game_item_plaintext_1412" = "Növeli a sebzést és csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_1413" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_1414" = "Növeli a varázserőt, és időnként fokozza a varázslatok hatását" tr "game_item_plaintext_1415" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelszörnyek és a hősök megölésével egyre nagyobb erőt ad" tr "game_item_plaintext_1416" = "Növeli a támadási sebességet, és a célpont életerejével arányos sebzést okoz." tr "game_item_plaintext_1417" = "Növeli a támadási sebességet, és a célpont életerejével arányos sebzést okoz." tr "game_item_plaintext_1418" = "Növeli a támadási sebességet, és a célpont életerejével arányos sebzést okoz." tr "game_item_plaintext_1419" = "Növeli a támadási sebességet, és a célpont életerejével arányos sebzést okoz." tr "game_item_plaintext_2003" = "Az elfogyasztását követően egy ideig életerőt tölt vissza" tr "game_item_plaintext_2004" = "Az elfogyasztását követően egy ideig manát tölt vissza" tr "game_item_plaintext_2013" = "Láthatóvá teszi a hős számára a láthatatlan és elrejtőzött egységeket." tr "game_item_plaintext_2015" = "Növeli a támadási sebességet, és feltölthető, varázssebzést okozó támadást biztosít." tr "game_item_plaintext_2031" = "Egy ideig életerőt tölt vissza. A bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_plaintext_2032" = "Meghatározott ideig életerőt és manát tölt vissza, a boltban újratöltődik, és több töltete van." tr "game_item_plaintext_2033" = "Meghatározott ideig életerőt és manát tölt vissza, valamint növeli a harcbeli hatékonyságot. A boltban újratöltődik." tr "game_item_plaintext_2037" = "Átmenetileg növeli a sebzést és az életerőt" tr "game_item_plaintext_2038" = "Átmenetileg növeli a támadási sebességet és a kritikus csapás esélyét" tr "game_item_plaintext_2039" = "Átmenetileg növeli a varázserőt és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_2040" = "Átmenetileg növeli a sebzést, a támadási sebességet és a tornyoknak okozott sebzést" tr "game_item_plaintext_2041" = "Meghatározott idő alatt életerőt és manát tölt vissza, a boltban újratöltődik" tr "game_item_plaintext_2042" = "Láthatóvá teszi a hős számára a láthatatlan egységeket" tr "game_item_plaintext_2043" = "Rálátást biztosít egy területre, ahol felderíti a láthatatlan egységeket, amíg el nem pusztítják" tr "game_item_plaintext_2044" = "Átmenetileg rálátást biztosít egy területre" tr "game_item_plaintext_2045" = "Nagymértékben növeli az életerőt, és időről időre Láthatatlan őrszemeket biztosít" tr "game_item_plaintext_2047" = "Láthatóvá teszi a hős számára a láthatatlan és elrejtőzött egységeket." tr "game_item_plaintext_2048" = "Átmenetileg növeli a varázserőt, a mana- és energia-regenerálódást, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_2049" = "Növeli az életerőt, és időről időre Láthatatlan őrszemeket biztosít" tr "game_item_plaintext_2051" = "Remek kezdőtárgy tankok számára." tr "game_item_plaintext_2052" = "" tr "game_item_plaintext_2053" = "Növeli a mozgási sebességet a tornyok közelében" tr "game_item_plaintext_2055" = "Hatástalanítja az őrszemeket és a rejtett csapdákat egy területen" tr "game_item_plaintext_2056" = "Átmenetileg rálátást biztosít egy területre" tr "game_item_plaintext_2057" = "Nagyobb hatótávolságot biztosít, és felfedi a megcélzott területet" tr "game_item_plaintext_2058" = "Ideiglenesen növeli a hős védelmét. Nyomvonalat hagy hátra, amelyet a szövetségesek követhetnek." tr "game_item_plaintext_2059" = "Ideiglenesen varázserőt, valamint hősök és tornyok ellen bónusz sebzést biztosít." tr "game_item_plaintext_2060" = "Ideiglenesen növeli a sebzést, és gyógyít, ha fizikai sebzést okozol egy hősnek." tr "game_item_plaintext_2061" = "Az elfogyasztását követően egy ideig életerőt tölt vissza" tr "game_item_plaintext_2062" = "Az elfogyasztása egy rövid időre megnöveli az erődet" tr "game_item_plaintext_2065" = "Életerőt, varázserőt, mana-regenerálódást, csökkentett töltési időt, valamint mozgási sebességet biztosít. Az aktiválásával felgyorsíthatod a közelben tartózkodó szövetségesek mozgását." tr "game_item_plaintext_2137" = "Átmenetileg megnöveli az életerőt, valamint a közeli minionok gyorsaságát és sebzését, ha tornyok ellen küzdenek." tr "game_item_plaintext_2138" = "Ideiglenesen növeli a hős védelmét. Nyomvonalat hagy hátra, amelyet a szövetségesek követhetnek." tr "game_item_plaintext_2139" = "Ideiglenesen varázserőt, valamint hősök és tornyok ellen bónusz sebzést biztosít" tr "game_item_plaintext_2140" = "Ideiglenesen növeli a sebzést, és gyógyít, ha fizikai sebzést okozol egy hősnek." tr "game_item_plaintext_2301" = "Növeli a varázserőt, és időnként Láthatatlan őrszemeket biztosít" tr "game_item_plaintext_2302" = "Növeli az aranyat, a manát, és időnként Láthatatlan őrszemeket helyezhetsz el." tr "game_item_plaintext_2303" = "Növeli az életerőt, és időnként Láthatatlan őrszemeket biztosít" tr "game_item_plaintext_2319" = "Arannyal van tele" tr "game_item_plaintext_2403" = "" tr "game_item_plaintext_2420" = "Az aktiválása a hőst sérthetetlenné, ám egyben cselekvésképtelenné is teszi" tr "game_item_plaintext_2421" = "Stopperórává fejleszthető" tr "game_item_plaintext_2422" = "Kis mértékben növeli a mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_3001" = "A közelben tartózkodó ellenfelek nagyobb varázssebzést szenvednek el" tr "game_item_plaintext_3003" = "A maximális mana alapján növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3004" = "A maximális mana alapján növeli a sebzést" tr "game_item_plaintext_3005" = "A maximális életerő alapján növeli a sebzést" tr "game_item_plaintext_3006" = "Növeli a mozgási sebességet és a támadási sebességet" tr "game_item_plaintext_3007" = "A maximális mana alapján növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3008" = "A maximális mana alapján növeli a sebzést" tr "game_item_plaintext_3009" = "Növeli a mozgási sebességet, és csökkenti a lassítások hatását" tr "game_item_plaintext_3010" = "A manafelhasználással életerőt nyersz vissza" tr "game_item_plaintext_3020" = "Növeli a mozgási sebességet és a varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3022" = "Az alaptámadások lassítják az ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3023" = "Lidérceket idéz meg az ellenséges hősök lassítására és felfedésére" tr "game_item_plaintext_3024" = "Növeli a páncélt, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3025" = "Varázslathasználat után az alaptámadások egy lassítómezőt hoznak létre" tr "game_item_plaintext_3026" = "Adott időközönként feltámasztja a halott hőst" tr "game_item_plaintext_3027" = "Nagymértékben növeli az életerőt, a manát és a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3028" = "Növeli a mana- és életerő-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_3029" = "Nagymértékben növeli az életerőt, a manát és a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3030" = "Aktiváláskor jeges lövedékekkel lassítja le az ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3031" = "Óriási mértékben felerősíti a kritikus csapást" tr "game_item_plaintext_3033" = "Ideális a gyors életerő-visszatöltésre képes, sok páncéllal rendelkező ellenfelek legyőzéséhez." tr "game_item_plaintext_3034" = "Ideális a hatalmas életerővel rendelkező ellenfelek legyőzéséhez." tr "game_item_plaintext_3035" = "Ideális a sok páncéllal rendelkező ellenfelek legyőzéséhez." tr "game_item_plaintext_3036" = "Ideális a sok életerővel és erős páncéllal rendelkező ellenfelekkel szemben" tr "game_item_plaintext_3040" = "" tr "game_item_plaintext_3041" = "A gyilkosságokért és az asszisztokért varázserőt ad" tr "game_item_plaintext_3042" = "" tr "game_item_plaintext_3044" = "A támadások és a gyilkosságok egy kisebb sebességlöketet adnak" tr "game_item_plaintext_3046" = "Az ellenfelek elleni támadások esetén megnő a mozgási sebességed, és pajzs vesz körül, ha alacsony az életerőd." tr "game_item_plaintext_3047" = "Növeli a mozgási sebességet, és csökkenti az elszenvedett alaptámadások sebzését" tr "game_item_plaintext_3050" = "A végső képességed elsütésekor bónuszokat biztosít neked és a szövetségesednek." tr "game_item_plaintext_3052" = "Sebzés és halmozódó életerő egységek megölésekor." tr "game_item_plaintext_3053" = "Védelmet biztosít nagy, összpontosított sebzés ellen" tr "game_item_plaintext_3056" = "Átmenetileg megbénít egy ellenséges tornyot" tr "game_item_plaintext_3057" = "Egy varázslat bevetése után a követő támadásra bónuszsebzést ad" tr "game_item_plaintext_3060" = "Egy miniont erősebb egységgé változtat át" tr "game_item_plaintext_3065" = "Növeli az életerőt és a gyógyító hatásokat" tr "game_item_plaintext_3067" = "Növeli az életerőt, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3068" = "Folyamatosan sebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3069" = "Növeli az aranyat, a manát, és időnként Láthatatlan őrszemeket helyezhetsz el." tr "game_item_plaintext_3070" = "Manafelhasználás esetén növeli a maximális manát" tr "game_item_plaintext_3071" = "Az ellenséges hősöknek okozott fizikai sebzés csökkenti a páncéljukat" tr "game_item_plaintext_3072" = "Sebzést és életlopást biztosít, illetve az életlopással túllépheted az életerőd eredeti értékét" tr "game_item_plaintext_3073" = "Manafelhasználás esetén növeli a maximális manát" tr "game_item_plaintext_3074" = "A közelharci támadások hatnak a közelben tartózkodó ellenfelekre, sebzést okoznak, és életerőt töltenek vissza" tr "game_item_plaintext_3075" = "Az alaptámadásoktól elszenvedett sebzést varázssebzésként veri vissza" tr "game_item_plaintext_3076" = "Megakadályozza, hogy az ellenség Életlopást használjon ellened." tr "game_item_plaintext_3077" = "A közelharci támadások hatnak a közelben tartózkodó ellenfelekre is." tr "game_item_plaintext_3078" = "Tonnányi sebzés" tr "game_item_plaintext_3079" = "A közelharci támadások hatnak a közelben tartózkodó ellenfelekre, sebzést okoznak, életerőt töltenek vissza és eltávolítják a pajzsokat." tr "game_item_plaintext_3080" = "Sebzést és életlopást biztosít, illetve az életlopással túllépheted az eredeti életerőd értékét" tr "game_item_plaintext_3082" = "Alaptámadásból származó találat esetén csökkenti az ellenséges hős támadási sebességét" tr "game_item_plaintext_3083" = "Óriási mértékben növeli az életerőt és az életerő-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_3084" = "Minden gyilkosság vagy assziszt után visszatölti az életerőt" tr "game_item_plaintext_3085" = "A távolsági támadások két lövedéket lőnek a közelben tartózkodó ellenfelekre" tr "game_item_plaintext_3086" = "Kismértékben növeli a kritikus csapás esélyét, a mozgási sebességet és a támadási sebességet" tr "game_item_plaintext_3087" = "A hős mozgása fokozatosan feltölt egy láncvillámot, amely egy alaptámadással süthető ki" tr "game_item_plaintext_3089" = "Óriási mértékben növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3090" = "Óriási mértékben növeli a varázserőt, és a sztázisba lépéshez is aktiválható" tr "game_item_plaintext_3091" = "Állj ellen a varázssebzésnek, és küzdd magad vissza az életbe." tr "game_item_plaintext_3092" = "Növeli a varázserőt, és időnként Láthatatlan őrszemeket helyezhetsz el." tr "game_item_plaintext_3093" = "Folyamatosan aranyat ad, illetve a gyilkosságokat további arannyal jutalmazza" tr "game_item_plaintext_3094" = "A hős mozgása fokozatosan feltölt egy elsüthető ostromló tűztámadást" tr "game_item_plaintext_3095" = "Rettenetesen felerősít más feltöltött hatásokat." tr "game_item_plaintext_3096" = "Aranyat és manát ad, ha a közelben meghal egy ellenséges minion, akit nem te öltél meg." tr "game_item_plaintext_3097" = "A minionok megölése adott időközönként gyógyít egy közeli szövetséges hőst, és aranyat ad neki" tr "game_item_plaintext_3098" = "Aranyat ad, ha sebzést okozol egy ellenséges hősnek" tr "game_item_plaintext_3099" = "Növeli az életerőt, és a közelben tartózkodó szövetségesek számára lehetővé teszi a képességeik gyakoribb bevetését" tr "game_item_plaintext_3100" = "Egy varázslat bevetése után a követő támadásra bónuszsebzést ad" tr "game_item_plaintext_3101" = "Növeli a támadási sebességet, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3102" = "Adott időközönként hárítja az ellenfelek képességeit" tr "game_item_plaintext_3104" = "Csökkenti a közelben tartózkodó ellenfelek páncélját." tr "game_item_plaintext_3105" = "Páncélt és varázsellenállást ad" tr "game_item_plaintext_3106" = "Az alaptámadások gyorsan kivégzik a minionokat és a szörnyeket" tr "game_item_plaintext_3107" = "Aktiváláskor gyógyítja a kijelölt területen lévő szövetségeseket, és sebzi az ellenfeleket." tr "game_item_plaintext_3108" = "Növeli a varázserőt, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3109" = "Partnerek lesztek egy szövetségessel, és véditek egymást" tr "game_item_plaintext_3110" = "Óriási mértékben növeli a páncélt, és lassítja az ellenfelek alaptámadásait" tr "game_item_plaintext_3111" = "Növeli a mozgási sebességet, és csökkenti a bénító hatások időtartamát" tr "game_item_plaintext_3112" = "Remek kezdőtárgy mágusok számára." tr "game_item_plaintext_3113" = "Növeli a varázserőt és a mozgási sebességet." tr "game_item_plaintext_3114" = "Növeli a gyógyítást, a pajzserőt és a mana-regenerálódást, valamint csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_3115" = "Növeli a támadási sebességet és a varázserőt, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3116" = "A képességek lassítják az ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3117" = "Nagymértékben növeli a harcon kívüli mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_3118" = "Partnerek lesztek egy szövetségessel, és véditek egymást" tr "game_item_plaintext_3122" = "A kritikus csapások hatására a célpont vérezni kezd" tr "game_item_plaintext_3123" = "Ideális a nagy életerő-regennel rendelkező ellenfelekkel szemben" tr "game_item_plaintext_3124" = "Megnöveli a támadási sebességet, a páncéltörést és a varázstörést" tr "game_item_plaintext_3126" = "" tr "game_item_plaintext_3128" = "Az aktiválásával növelheted a megcélzott ellenséges hős által elszenvedett összes varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3131" = "Az aktiválásával egy rövid időre 100%-ra növelheted a kritikus csapás esélyét" tr "game_item_plaintext_3133" = "Növeli a sebzést és csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_3134" = "Növeli a sebzést és a halálosságot" tr "game_item_plaintext_3135" = "Növeli a varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3136" = "Növeli a varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3137" = "Az aktiválásával eltávolíthatsz minden gyengítő hatást, és óriási mozgási sebességre tehetsz szert" tr "game_item_plaintext_3139" = "Az aktiválásával eltávolíthatsz minden tömegirányító hatást, és óriási mozgási sebességre tehetsz szert" tr "game_item_plaintext_3140" = "Az aktiválásával eltávolíthatsz minden tömegirányító hatást" tr "game_item_plaintext_3141" = "A gyilkosságokért és az asszisztokért sebzést ad" tr "game_item_plaintext_3142" = "Aktiváláskor jelentősen megnöveli a mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_3143" = "Nagymértékben növeli a védelmet, és az aktiválásával lelassíthatod a közelben tartózkodó ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3144" = "Az aktiválásával varázssebzést okozhatsz egy ellenséges hősnek, és lelassíthatod őt" tr "game_item_plaintext_3145" = "Növeli a varázserőt. A támadások időnként bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_item_plaintext_3146" = "Növeli a sebzést és a varázserőt, és az aktiválásával lassíthatod a célpontot" tr "game_item_plaintext_3147" = "Bónusz fizikai sebzést okoz, ha lesből támadsz az ellenségre, és időnként felfedi a csapdákat és az őrszemeket" tr "game_item_plaintext_3148" = "Növeli a sebzést és a varázserőt, és az aktiválásával lassíthatod a célpontot" tr "game_item_plaintext_3149" = "A célpont életerején alapuló sebzést okoz, illetve mozgási sebességet lehet lopni vele" tr "game_item_plaintext_3150" = "Távolról támadhatsz, ha a megjelölt célpontoktól folyamatosan távolabbra villansz." tr "game_item_plaintext_3151" = "A varázslatok a célpont életerejének egy bizonyos részével megegyező mértékű égési sérülést okoznak" tr "game_item_plaintext_3152" = "Aktiváláskor előretörsz, és egy tüzes robbanást indítasz el" tr "game_item_plaintext_3153" = "A célpont életerején alapuló sebzést okoz, illetve mozgási sebességet lehet lopni vele." tr "game_item_plaintext_3154" = "Életlopást és életvarázst ad, aktiváláskor elhelyez egy őrszemet." tr "game_item_plaintext_3155" = "Növeli a sebzést és a varázsellenállást" tr "game_item_plaintext_3156" = "Kevés életerő esetén bónusz sebzést ad" tr "game_item_plaintext_3157" = "Az aktiválása a hőst sérthetetlenné, ám egyben cselekvésképtelenné is teszi" tr "game_item_plaintext_3158" = "Növeli a mozgási sebességet, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3159" = "Gyorsan megöli a szörnyeket, több aranyat ad, az aktiválásával pedig felfedhetsz egy közeli területet a térképen" tr "game_item_plaintext_3161" = "A végső képesség elsütése után az alaptámadásaid csökkentik a végső képességen kívüli egyéb képességeid töltési idejét." tr "game_item_plaintext_3162" = "Az aktiválásával varázssebzést okozhatsz egy ellenséges hősnek, és lelassíthatod őt" tr "game_item_plaintext_3163" = "Kevés életerő esetén bónusz sebzést ad" tr "game_item_plaintext_3165" = "Növeli a varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3170" = "Erősíti a védelmet, és csökkenti a bénító hatások időtartamát" tr "game_item_plaintext_3172" = "Mobilitás és Kitartás" tr "game_item_plaintext_3173" = "Növeli a mozgási sebességet, és csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3174" = "Az okozott sebzéssel felerősítheted a gyógyító és pajzs típusú varázslataidat" tr "game_item_plaintext_3180" = "Erősíti a védelmet, és az aktiválásakor területre ható varázssebzést okoz" tr "game_item_plaintext_3181" = "Nagymértékben növeli a sebzést és az életlopást" tr "game_item_plaintext_3184" = "Remek kezdőtárgy a támadáshoz." tr "game_item_plaintext_3185" = "A kritikus csapások hatására a célpont vérezni kezd és láthatóvá válik" tr "game_item_plaintext_3186" = "Nagyobb sebzést biztosít a sok életerővel rendelkező célpontokkal szemben" tr "game_item_plaintext_3187" = "Az aktiválásával felfedhetsz egy közeli területet a térképen" tr "game_item_plaintext_3188" = "Az aktiválásával növelheted a megcélzott ellenséges hős által elszenvedett összes varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3190" = "Az aktiválásával megvédheted a közelben tartózkodó szövetségeseket a sebzéstől." tr "game_item_plaintext_3191" = "Növeli a páncélt és a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3193" = "Jelentősen növeli a védelmet, ha több ellenség van a közelben" tr "game_item_plaintext_3194" = "Csökkenti az ismétlődő varázslatokból és hatásokból származó sebzést." tr "game_item_plaintext_3196" = "Viktor fejlesztheti egy szabadon választott képességét" tr "game_item_plaintext_3197" = "Viktor fejlesztheti egy szabadon választott képességét" tr "game_item_plaintext_3198" = "Viktor fejlesztheti egy szabadon választott képességét" tr "game_item_plaintext_3200" = "Növeli a varázserőt, és továbbfejlesztve javíthatja Viktor képességeit" tr "game_item_plaintext_3206" = "Nagymértékben növeli a szörnyeknek okozott sebzést, emellett életerőt és manát is nyersz tőlük" tr "game_item_plaintext_3209" = "Nagymértékben növeli a szörnyeknek okozott sebzést, és a fizikai sebzések tényleges sebzést okoznak" tr "game_item_plaintext_3211" = "Növeli a védelmet, és sebzés elszenvedése esetén regenerálódást biztosít." tr "game_item_plaintext_3222" = "Aktiválásakor eltávolít minden bénító hatást egy szövetséges hősről" tr "game_item_plaintext_3230" = "A közelharci támadások hatnak a közelben tartózkodó ellenfelekre, sebzést okoznak, és életerőt töltenek vissza" tr "game_item_plaintext_3231" = "Az aktiválásával eltávolíthatsz minden tömegirányító hatást, és óriási mozgási sebességre tehetsz szert" tr "game_item_plaintext_3240" = "" tr "game_item_plaintext_3241" = "" tr "game_item_plaintext_3242" = "" tr "game_item_plaintext_3243" = "" tr "game_item_plaintext_3244" = "" tr "game_item_plaintext_3245" = "" tr "game_item_plaintext_3252" = "Átalakul Fogazott tőrré, ha elég vadat sikerül elejteni az ellenfél dzsungelében" tr "game_item_plaintext_3285" = "Növeli a varázserőt és a manát, valamint csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_3286" = "Növeli a varázserőt és a mozgási sebességet." tr "game_item_plaintext_3290" = "Lidérceket idéz meg az ellenséges hősök lassítására és felfedésére" tr "game_item_plaintext_3301" = "Aranyat és manát ad, ha a közelben meghal egy ellenséges minion, akit nem te öltél meg." tr "game_item_plaintext_3302" = "A minionok megölése adott időközönként gyógyítja a közeli szövetséges hőst, és aranyat ad neki" tr "game_item_plaintext_3303" = "Aranyat ad, ha sebzést okozol egy ellenséges hősnek" tr "game_item_plaintext_3303z" = "Aranyat szerzel az ellenséges hősök megsebzésével." tr "game_item_plaintext_3304" = "Aranyat és manát ad, ha a közelben meghal egy ellenséges minion, akit nem te öltél meg." tr "game_item_plaintext_3305" = "Aranyat és manát ad, ha a közelben meghal egy ellenséges minion, akit nem te öltél meg." tr "game_item_plaintext_3306" = "Növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint csökkenti a töltési időt. Az aktiválásával felgyorsíthatod a közelben tartózkodó szövetségesek mozgását." tr "game_item_plaintext_3307" = "Adott időközönként megöli a minionokat, ezzel gyógyít, és aranyat ad egy közeli szövetségesnek" tr "game_item_plaintext_3308" = "Adott időközönként megöli az ellenséges minionokat, ezzel gyógyít egy közeli szövetségest, és aranyat ad neki." tr "game_item_plaintext_3309" = "Az életerődön alapuló sebzésvédelmet biztosít egy szövetségesnek" tr "game_item_plaintext_3310" = "Aranyat ad, ha sebzést okozol egy ellenfélnek." tr "game_item_plaintext_3310z" = "Aranyat szerzel az ellenséges hősök megsebzésével." tr "game_item_plaintext_3311" = "Aranyat ad, ha sebzést okozol egy ellenfélnek." tr "game_item_plaintext_3312" = "Keresőlidérceket küld ki, amelyek megkeresik az elrejtőzött ellenségeket, és lelassítják őket." tr "game_item_plaintext_3340" = "Adott időközönként elhelyez egy Láthatatlan őrszemet" tr "game_item_plaintext_3341" = "Észleli és hatástalanítja a közeli láthatatlan őrszemeket és csapdákat" tr "game_item_plaintext_3342" = "Rövid időre felfed egy közeli célterületet" tr "game_item_plaintext_3345" = "Egy töltet felemésztésével feléleszti a hőst." tr "game_item_plaintext_3348" = "Az aktiválásával felfedhetsz egy közeli területet a térképen" tr "game_item_plaintext_3361" = "Adott időközönként elhelyez egy Láthatatlan őrszemet" tr "game_item_plaintext_3362" = "Adott időközönként elhelyez egy Észlelő őrszemet" tr "game_item_plaintext_3363" = "Nagyobb hatótávolságot biztosít, és felfedi a célterületet." tr "game_item_plaintext_3364" = "Adott időtartamig hatástalanítja a közeli láthatatlan őrszemeket és csapdákat." tr "game_item_plaintext_3371" = "Óriási mértékben felerősíti a kritikus csapást" tr "game_item_plaintext_3373" = "Folyamatosan sebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3374" = "Óriási mértékben növeli a varázserőt" tr "game_item_plaintext_3379" = "A közelben tartózkodó ellenfelek nagyobb varázssebzést szenvednek el" tr "game_item_plaintext_3380" = "Az ellenséges hősöknek okozott fizikai sebzés csökkenti a páncéljukat" tr "game_item_plaintext_3382" = "Aktiváláskor gyógyítja a kijelölt területen lévő szövetségeseket, és sebzi az ellenfeleket." tr "game_item_plaintext_3383" = "Az aktiválásával megvédheted a közelben tartózkodó szövetségeseket a sebzéstől" tr "game_item_plaintext_3384" = "Tonnányi sebzés" tr "game_item_plaintext_3385" = "Óriási mértékben növeli a varázserőt, és a sztázisba lépéshez is aktiválható" tr "game_item_plaintext_3386" = "Az aktiválása a hőst sérthetetlenné, ám egyben cselekvésképtelenné is teszi" tr "game_item_plaintext_3387" = "Varázslathasználat után az alaptámadások egy lassítómezőt hoznak létre" tr "game_item_plaintext_3388" = "Aktiváláskor jelentősen megnöveli a mozgási sebességet" tr "game_item_plaintext_3389" = "A célpont életerején alapuló sebzést okoz, illetve mozgási sebességet lehet lopni vele." tr "game_item_plaintext_3390" = "Növeli a varázserőt és a manát, valamint csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_3400" = "" tr "game_item_plaintext_3401" = "Növeli az életerőt, és időnként Láthatatlan őrszemeket helyezhetsz el." tr "game_item_plaintext_3430" = "Gyorsan elpusztíthatod az építményeket a varázserőddel." tr "game_item_plaintext_3431" = "Gyorsan mozoghatsz, amikor varázslatokkal okozol sebzést az ellenfeleknek." tr "game_item_plaintext_3433" = "Növeli a varázserőt és a mana-regenerálódást, és csökkenti a töltési időt." tr "game_item_plaintext_3434" = "Varázslatokkal növelheted a Kórság jelzőit, majd sebzéshez használhatod fel azokat." tr "game_item_plaintext_3462" = "Rövid időre felfed egy közeli célterületet." tr "game_item_plaintext_3504" = "A más egységeknek biztosított pajzs és gyógyító hatás támadási sebességet biztosít számukra és számodra is, a támadásaitok pedig további találati varázssebzést okoznak." tr "game_item_plaintext_3508" = "Növeli a kritikus csapási esélyt és a sebzést, csökkenti a töltési időt, és találatkor manát tölt vissza." tr "game_item_plaintext_3512" = "Az ürességivadékokat teremtő ürességkapu remek eszköz az előrenyomuláshoz." tr "game_item_plaintext_3513" = "A Hírnök szeme – az Üresség ajándéka." tr "game_item_plaintext_3514" = "A Hírnök szeme – az Üresség ajándéka." tr "game_item_plaintext_3599" = "Kalista lándzsája, amely szentesíti a szövetségesével tett Véresküt." tr "game_item_plaintext_3600" = "Kalista lándzsája, amely szentesíti a szövetségesével tett Véresküt." tr "game_item_plaintext_3611" = "Közelharcos: Hősüldöző." tr "game_item_plaintext_3612" = "Közelharcos: Ostromtank." tr "game_item_plaintext_3613" = "Távolsági harcos: Hőszaklató." tr "game_item_plaintext_3614" = "Távolsági harcos: Sokoldalú támogató." tr "game_item_plaintext_3615" = "1. szintű képességek" tr "game_item_plaintext_3616" = "2. szintű képességek" tr "game_item_plaintext_3617" = "3. szintű képességek" tr "game_item_plaintext_3621" = "+10 sebzés" tr "game_item_plaintext_3622" = "+20 sebzés" tr "game_item_plaintext_3623" = "+30 sebzés" tr "game_item_plaintext_3624" = "+100 életerő" tr "game_item_plaintext_3625" = "+200 életerő" tr "game_item_plaintext_3626" = "+300 életerő" tr "game_item_plaintext_3630" = "" tr "game_item_plaintext_3631" = "Elhelyez egy nagy hatótávolságú, tornyok ellen bevethető hajítógépet." tr "game_item_plaintext_3633" = "" tr "game_item_plaintext_3634" = "Három lövés leadására képes lézert helyez a toronyra, amelyet a hős céloz be és aktivál" tr "game_item_plaintext_3635" = "Újabb pontot hoz létre, ahova a csapat teleportálhat." tr "game_item_plaintext_3636" = "Sebezhetetlenné tesz egy tornyot, és egy erős támadást készít elő" tr "game_item_plaintext_3637" = "" tr "game_item_plaintext_3640" = "Te és a szövetségeseid többször is használhatjátok az Átvillanást a zónán belül" tr "game_item_plaintext_3641" = "Erősebbé teszi a közeli minionokat" tr "game_item_plaintext_3642" = "Visszatéríti az összes aktív ostromfegyver árát" tr "game_item_plaintext_3643" = "Kihelyez egy mezőt, amely elkábítja az ellenséges minionokat, és lelassítja a hősöket." tr "game_item_plaintext_3645" = "Rövid időre felfed egy közeli célterületet" tr "game_item_plaintext_3647" = "Bónusz életerőt biztosít a közeli ostromfegyvereknek." tr "game_item_plaintext_3648" = "" tr "game_item_plaintext_3649" = "" tr "game_item_plaintext_3652" = "Támadássorozattal okozhatsz sebzést." tr "game_item_plaintext_3671" = "" tr "game_item_plaintext_3672" = "" tr "game_item_plaintext_3673" = "" tr "game_item_plaintext_3674" = "" tr "game_item_plaintext_3675" = "" tr "game_item_plaintext_3680" = "Király: jeges lövedékeket lő ki" tr "game_item_plaintext_3681" = "Király: tűzet fúj, amely az egységeket és a tornyokat is sebzi" tr "game_item_plaintext_3682" = "Király: hátralöki az ellenfeleket, és egy nagy pajzsot kap" tr "game_item_plaintext_3683" = "Király: a porók a Király felé lökik az ellenfeleket" tr "game_item_plaintext_3690" = "" tr "game_item_plaintext_3691" = "" tr "game_item_plaintext_3692" = "" tr "game_item_plaintext_3693" = "" tr "game_item_plaintext_3694" = "" tr "game_item_plaintext_3695" = "" tr "game_item_plaintext_3706" = "A Sújtás lelassítja a hősöket" tr "game_item_plaintext_3707" = "Növeli a sebzést és a páncéltörést, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3708" = "Növeli a varázserőt, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3709" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_3710" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelbeli szörnyek és a hősök megölésével egyre erősebbé válik" tr "game_item_plaintext_3711" = "Időről időre Láthatatlan őrszemeket biztosít" tr "game_item_plaintext_3713" = "A Sújtás egy adott területen belül minden szörnyre hat, és elkábítja őket." tr "game_item_plaintext_3714" = "Növeli a sebzést és a páncéltörést, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3715" = "A Sújtás megjelöli a hősöket, ami hatékonyabbá teszi az ellenük irányuló támadásokat." tr "game_item_plaintext_3716" = "Növeli a varázserőt, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3717" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_3718" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelbeli szörnyek és a hősök megölésével egyre erősebbé válik" tr "game_item_plaintext_3719" = "Növeli a sebzést és a páncéltörést, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3720" = "Növeli a varázserőt, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3721" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_3722" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelbeli szörnyek és a hősök megölésével egyre erősebbé válik" tr "game_item_plaintext_3723" = "Növeli a sebzést és a páncéltörést, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3724" = "Növeli a varázserőt, illetve csökkenti a töltési időt" tr "game_item_plaintext_3725" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_3726" = "Növeli a támadási sebességet, valamint a dzsungelbeli szörnyek és a hősök megölésével egyre erősebbé válik" tr "game_item_plaintext_3742" = "A mozgással növelheted a lendületet, majd berobbanhatsz az ellenfelek közé." tr "game_item_plaintext_3744" = "Erősítésre teszel szert, amikor a folyóban haladsz." tr "game_item_plaintext_3745" = "Zsinórokat erősíthetsz az ellenfelekre, majd magad felé ránthatod őket." tr "game_item_plaintext_3748" = "A tulajdonos életerejével arányos mértékű, területre ható sebzést okoz." tr "game_item_plaintext_3751" = "Növeli az életerőt, és az Égő áldozat aurát biztosítja" tr "game_item_plaintext_3800" = "Életerőt, manát és páncélt biztosít. Aktiváláskor az ellenfelek felé sietsz, és lelassítod őket." tr "game_item_plaintext_3801" = "Növeli az életerőt és az életerő-regenerálódást" tr "game_item_plaintext_3802" = "Szintlépéskor manát tölt vissza." tr "game_item_plaintext_3812" = "A kapott sebzés elszenvedését későbbre halasztja" tr "game_item_plaintext_3813" = "Az azonnali kapott sebzés egy részét későbbre halasztja." tr "game_item_plaintext_3814" = "Elhárít egy ellenséges varázslatot" tr "game_item_plaintext_3829" = "Szövetséges hősnek álcázhatod magad." tr "game_item_plaintext_3840" = "Egy pajzsot von a szövetségesek köré, amely aranyat termel." tr "game_item_plaintext_3841" = "Egy pajzsot von a szövetségesek köré, amely aranyat termel." tr "game_item_plaintext_3844" = "Egy pajzsot von a szövetségesek köré, amely aranyat termel." tr "game_item_plaintext_3901" = "A Zárótűz extra sorozatot kap." tr "game_item_plaintext_3902" = "A zárótűz egy óriási ágyúgolyót lő ki." tr "game_item_plaintext_3903" = "A Zárótűz felgyorsítja a szövetségeseket." tr "game_item_plaintext_3905" = "Növeli a varázserőt és a mozgási sebességet." tr "game_item_plaintext_3907" = "Tárolja a közelben elsütött varázslatok energiáját, amelyet felhasználva megnövelheted a mozgási sebességedet és a varázserődet." tr "game_item_plaintext_3911" = "Megoszthatod az életerődet egy szövetségessel az őket ért sebzés elnyeléséhez." tr "game_item_plaintext_3916" = "Megnöveli a varázssebzést" tr "game_item_plaintext_3924" = "Ellenséges minionokat falhatsz fel a kard által okozott sebzés növeléséhez." tr "game_item_plaintext_3930" = "Növeli a támadási sebességet, találatkor varázssebzést okoz, és további találati hatásokat vált ki." tr "game_item_plaintext_3931" = "Növeli a támadási sebességet, találatkor varázssebzést okoz, és további találati hatásokat vált ki." tr "game_item_plaintext_3932" = "Növeli a támadási sebességet, találatkor varázssebzést okoz, és további találati hatásokat vált ki." tr "game_item_plaintext_3933" = "Növeli a támadási sebességet, találatkor varázssebzést okoz, és további találati hatásokat vált ki." tr "game_item_plaintext_4001" = "Növeli a mozgási sebességet, és egy időre lehetővé teszi a falon való átjárást." tr "game_item_plaintext_4002" = "Későbbre halasztja a sebzés elszenvedését." tr "game_item_plaintext_4003" = "Megjelöli a talajt, és néhány pillanat múlva visszajuttatja oda a hőst." tr "game_item_plaintext_4004" = "Megjelöli a talajt, és néhány pillanat múlva visszajuttatja oda a hőst." tr "game_item_plaintext_4005" = "Későbbre halasztja a sebzés elszenvedését." tr "game_item_plaintext_4010" = "Ha egy képességgel megsebzel egy ellenfelet, Varázspajzsot kapsz" tr "game_item_plaintext_4026" = "A hős halálos sebzés elszenvedésekor pár másodpercig tovább harcolhat." tr "game_item_plaintext_4101" = "Gyorsabban ölhetsz szörnyeket" tr "game_item_plaintext_4102" = "Tonnányi sebzés" tr "game_item_plaintext_4103" = "Megnöveli a bónusz életerőt, és megégeti a közeli ellenségeket" tr "game_item_plaintext_4104" = "A varázslatok bónusz területi sebzést okoznak" tr "game_item_plaintext_4105" = "A támadások a célpont maximális életerejével arányos bónusz sebzést okoznak" tr "game_item_plaintext_4201" = "Remek kezdőtárgy a védekezéshez" tr "game_item_plaintext_4202" = "Remek kezdőtárgy a támadáshoz" tr "game_item_plaintext_4203" = "Remek kezdőtárgy varázslók részére" tr "game_item_plaintext_4204" = "Remek kezdőtárgy bűvölők részére" tr "game_item_plaintext_4301" = "Aranyat és manát ad, ha a közelben meghal egy ellenséges minion, akit nem te öltél meg" tr "game_item_plaintext_4302" = "Adott időközönként megöli a minionokat, ezzel gyógyít, és aranyat ad egy közeli szövetségesnek" tr "game_item_plaintext_4401" = "Mozgási sebesség, varázsellenállás és a maximális életerővel arányos regenerálódás" tr "game_item_plaintext_4402" = "A képességek használata gyógyít" tr "game_item_plaintext_4403" = "Az ÖSSZES értéket növeli" tr "game_item_quest_coinline_inventory_0" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect10Amount@: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_inventory_1" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect10Amount@: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_inventory_2" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect10Amount@: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a Nomádok medáljává.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_inventory_3" = "


    Az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_inventory_4" = "


    Az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_store" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_store_ancient" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat a tárgy használatával, és az a Nomádok medáljává alakul.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_coinline_store_ancient_TT" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat a tárgy használatával, és az a {{ game_item_displayname_3305 }} tárggyá alakul.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő." tr "game_item_quest_coinline_store_TT" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő." tr "game_item_quest_coinlineTT_inventory_0" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect10Amount@: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő." tr "game_item_quest_coinlineTT_inventory_1" = "" tr "game_item_quest_coinlineTT_inventory_2" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect10Amount@: gyűjts össze @Effect10Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a {{ game_item_displayname_3305 }} tárggyá.
    JUTALOM: a Szívesség helyébe a Császári szívesség lép, és a feléd haladó szövetséges hősök mozgási sebessége 8%-kal nő." tr "game_item_quest_frostqueensline_inventory_0" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect17Amount@: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueensline_inventory_1" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect17Amount@: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueensline_inventory_2" = "


    KÜLDETÉS:@f6@/@Effect17Amount@ gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a Jégagyarrá.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueensline_inventory_3" = "


    Az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueensline_inventory_4" = "


    Az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueensline_store" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueensline_store_spellthiefs" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a Jégagyarrá.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_frostqueenslineTT_inventory_0" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect17Amount@: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép." tr "game_item_quest_frostqueenslineTT_inventory_1" = "" tr "game_item_quest_frostqueenslineTT_inventory_2" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect17Amount@: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a {{ game_item_displayname_3311 }} tárggyá.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép." tr "game_item_quest_frostqueenslineTT_store" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép." tr "game_item_quest_frostqueenslineTT_store_spellthiefs" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect17Amount@ aranyat a tárgy használatával, és a {{ game_item_displayname_3311 }} tárggyá alakul.
    JUTALOM: a Sarc helyébe a Királynői sarc lép." tr "game_item_quest_targonsline_inventory_0" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect11Amount@: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonsline_inventory_1" = "

    Az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonsline_inventory_2" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect11Amount@: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a Targon vértjévé.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonsline_inventory_3" = "

    Az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonsline_inventory_4" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect11Amount@: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonsline_store" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat ezzel a tárggyal.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonsline_store_relic" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a Targon vértjévé.
    JUTALOM: az EGYEDI aktív – Őrszem képességet biztosítja: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_quest_targonslineTT_inventory_0" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect11Amount@: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: Töltődő pajzs, egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik." tr "game_item_quest_targonslineTT_inventory_1" = "" tr "game_item_quest_targonslineTT_inventory_2" = "


    KÜLDETÉS – @f6@/@Effect11Amount@: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat a tárgy használatával, és fejleszd a {{ game_item_displayname_3308 }} tárggyá.
    JUTALOM: Töltődő pajzs, egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik." tr "game_item_quest_targonslineTT_store" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat a tárgy használatával.
    JUTALOM: Töltődő pajzs, egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik." tr "game_item_quest_targonslineTT_store_relic" = "
    KÜLDETÉS: gyűjts össze @Effect11Amount@ aranyat a tárgy használatával, és a {{ game_item_displayname_3308 }} tárggyá alakul.
    JUTALOM: Töltődő pajzs, egy állandó pajzs, amely harcon kívül lassan újratöltődik." tr "game_item_questjustcompleted" = "

    Teljesítetted a küldetést! A boltba visszatérve feltöltheted az őrszemkészletedet." tr "game_item_requirePurchaseIdentity_Melee" = "CSAK KÖZELHARCRA

    " tr "game_item_requirePurchaseIdentity_Ranged" = "CSAK TÁVOLSÁGI HARCRA

    " tr "game_item_requiresSmite" = "ELŐFELTÉTEL: SÚJTÁS

    " tr "game_item_short_description_5400" = "+0,5 halálosság/+0,34 varázstörés" tr "game_item_short_description_5401" = "+0,7 halálosság/+0,48 varázstörés" tr "game_item_short_description_5402" = "+0,9 halálosság/+0,62 varázstörés" tr "game_item_short_description_5416" = "+0,99 halálosság/+0,78 varázstörés" tr "game_item_short_description_5417" = "+1,39 halálosság/+1,09 varázstörés" tr "game_item_short_description_5418" = "+1,79 halálosság/+1,40 varázstörés" tr "game_item_short_displayname_10001" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_10002" = "Gyorsaság" tr "game_item_short_displayname_5000" = "TBD" tr "game_item_short_displayname_5001" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5002" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5003" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5004" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5005" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5006" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5007" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5008" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5009" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5010" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5011" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5012" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5013" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5014" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5015" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5016" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5017" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5018" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5019" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5020" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5021" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5022" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5023" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5024" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5025" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5026" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5027" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5028" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5029" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5030" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5031" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5032" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5033" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5034" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5035" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5036" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5037" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5038" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5039" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5040" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5041" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5042" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5043" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5044" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5045" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5046" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5047" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5048" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5049" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5050" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5051" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5052" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5053" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5054" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5055" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5056" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5057" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5058" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5059" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5060" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5061" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5062" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5063" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5064" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5065" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5066" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5067" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5068" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5069" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5070" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5071" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5072" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5073" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5074" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5075" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5076" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5077" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5078" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5079" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5080" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5081" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5082" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5083" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5084" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5085" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5086" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5087" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5088" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5089" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5090" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5091" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5092" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5093" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5094" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5095" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5096" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5097" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5098" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5099" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5100" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5101" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5102" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5103" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5104" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5105" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5106" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5107" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5108" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5109" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5110" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5111" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5112" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5113" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5114" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5115" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5116" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5117" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5118" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5119" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5120" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5121" = "Mozgási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5122" = "Arany" tr "game_item_short_displayname_5123" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5124" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5125" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5126" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5127" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5128" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5129" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5130" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5131" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5132" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5133" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5134" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5135" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5136" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5137" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5138" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5139" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5140" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5141" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5142" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5143" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5144" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5145" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5146" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5147" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5148" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5149" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5150" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5151" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5152" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5153" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5154" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5155" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5156" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5157" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5158" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5159" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5160" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5161" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5162" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5163" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5164" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5165" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5166" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5167" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5168" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5169" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5170" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5171" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5172" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5173" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5174" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5175" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5176" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5177" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5178" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5179" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5180" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5181" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5182" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5183" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5184" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5185" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5186" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5187" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5188" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5189" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5190" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5191" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5192" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5193" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5194" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5195" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5196" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5197" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5198" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5199" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5200" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5201" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5202" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5203" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5204" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5205" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5206" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5207" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5208" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5209" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5210" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5211" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5212" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5213" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5214" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5215" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5216" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5217" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5218" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5219" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5220" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5221" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5222" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5223" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5224" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5225" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5226" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5227" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5228" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5229" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5230" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5231" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5232" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5233" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5234" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5235" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5236" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5237" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5238" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5239" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5240" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5241" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5242" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5243" = "Mozgási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5244" = "Arany" tr "game_item_short_displayname_5245" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5246" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5247" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5248" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5249" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5250" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5251" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5252" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5253" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5254" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5255" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5256" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5257" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5258" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5259" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5260" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5261" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5262" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5263" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5264" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5265" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5266" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5267" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5268" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5269" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5270" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5271" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5272" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5273" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5274" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5275" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5276" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5277" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5278" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5279" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5280" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5281" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5282" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5283" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5284" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5285" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5286" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5287" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5288" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5289" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5290" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5291" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5292" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5293" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5294" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5295" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5296" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5297" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5298" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5299" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5300" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5301" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5302" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5303" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5304" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5305" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5306" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5307" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5308" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5309" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5310" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5311" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5312" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5313" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5314" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5315" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5316" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5317" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5318" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5319" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5320" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5321" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5322" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5323" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5324" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5325" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5326" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5327" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5328" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5329" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5330" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5331" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5332" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5333" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5334" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5335" = "Sebzés" tr "game_item_short_displayname_5336" = "Arányos sebzés" tr "game_item_short_displayname_5337" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5338" = "Sietség" tr "game_item_short_displayname_5339" = "Kritikus sebzés" tr "game_item_short_displayname_5340" = "Vérontás" tr "game_item_short_displayname_5341" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_5342" = "Brutalitás" tr "game_item_short_displayname_5343" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_5344" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5345" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_5346" = "Arányos életerő" tr "game_item_short_displayname_5347" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_5348" = "Arányos páncél" tr "game_item_short_displayname_5349" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5350" = "Arányos varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_5351" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5352" = "Arányos életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5353" = "Kijátszás" tr "game_item_short_displayname_5354" = "Megtévesztés" tr "game_item_short_displayname_5355" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5356" = "Arányos csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_5357" = "Varázserő" tr "game_item_short_displayname_5358" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_5359" = "Mana" tr "game_item_short_displayname_5360" = "Arányos mana" tr "game_item_short_displayname_5361" = "Mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5362" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5363" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_5364" = "Ragyogás" tr "game_item_short_displayname_5365" = "Mozgási sebesség" tr "game_item_short_displayname_5366" = "Újjáéledés" tr "game_item_short_displayname_5367" = "Arany" tr "game_item_short_displayname_5368" = "Tapasztalat" tr "game_item_short_displayname_5369" = "Energia-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5370" = "Arányos energia-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5371" = "Energia" tr "game_item_short_displayname_5372" = "Arányos energia" tr "game_item_short_displayname_5373" = "Energia-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_5374" = "Energia" tr "game_item_short_displayname_5375" = "Kitartás" tr "game_item_short_displayname_5376" = "Hosszú élet" tr "game_item_short_displayname_5377" = "Lelkesítés" tr "game_item_short_displayname_5378" = "Jelenlét" tr "game_item_short_displayname_5379" = "Pillanat" tr "game_item_short_displayname_5380" = "Jutalom" tr "game_item_short_displayname_5400" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5401" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5402" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5403" = "Arany" tr "game_item_short_displayname_5404" = "Százalékos életerő" tr "game_item_short_displayname_5405" = "Százalékos életerő" tr "game_item_short_displayname_5406" = "Százalékos életerő" tr "game_item_short_displayname_5407" = "Életvarázs" tr "game_item_short_displayname_5408" = "Életvarázs" tr "game_item_short_displayname_5409" = "Életvarázs" tr "game_item_short_displayname_5410" = "Életlopás" tr "game_item_short_displayname_5411" = "Életlopás" tr "game_item_short_displayname_5412" = "Életlopás" tr "game_item_short_displayname_5413" = "Százalékos életerő" tr "game_item_short_displayname_5414" = "Százalékos életerő" tr "game_item_short_displayname_5415" = "Százalékos életerő" tr "game_item_short_displayname_5416" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5417" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_5418" = "Precizitás" tr "game_item_short_displayname_8001" = "Nyalóka" tr "game_item_short_displayname_8002" = "Zöld fenyő " tr "game_item_short_displayname_8003" = "Ajándékos zokni" tr "game_item_short_displayname_8004" = "Hópihe" tr "game_item_short_displayname_8005" = "Ajándékdoboz" tr "game_item_short_displayname_8006" = "Hóember" tr "game_item_short_displayname_8007" = "Lesiklási támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_8008" = "Csatázók" tr "game_item_short_displayname_8009" = "Érmes" tr "game_item_short_displayname_8010" = "Végletek" tr "game_item_short_displayname_8011" = "Kihívó" tr "game_item_short_displayname_8012" = "Szárnyaló szlalom" tr "game_item_short_displayname_8013" = "Fej nélküli lovas" tr "game_item_short_displayname_8014" = "Fültépő sivítás" tr "game_item_short_displayname_8015" = "Bőséges édesség" tr "game_item_short_displayname_8016" = "Szellemes szellem" tr "game_item_short_displayname_8017" = "Boszorkánykonyha" tr "game_item_short_displayname_8018" = "Csalfa vérfarkas" tr "game_item_short_displayname_8019" = "Aranyos ajándék" tr "game_item_short_displayname_8020" = "Szomorú koszorú" tr "game_item_short_displayname_8021" = "Fagyos életerő" tr "game_item_short_displayname_8022" = "Édességfalók" tr "game_item_short_displayname_8023" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_8024" = "Halálosság" tr "game_item_short_displayname_8025" = "Varázstörés" tr "game_item_short_displayname_8026" = "Arányos varázserő" tr "game_item_short_displayname_8027" = "Csökkentett töltési idő" tr "game_item_short_displayname_8028" = "Varázsellenállás" tr "game_item_short_displayname_8029" = "Életerő" tr "game_item_short_displayname_8030" = "Arányos mana-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_8031" = "Páncél" tr "game_item_short_displayname_8032" = "Támadási sebesség" tr "game_item_short_displayname_8033" = "Életerő-regenerálódás" tr "game_item_short_displayname_8034" = "Kritikus sebzési esély" tr "game_item_short_displayname_8035" = "Studio Rumble" tr "game_item_spoilsofwar_0" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás @Effect17Amount*100@%-a érvényesül. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwar_1" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás @Effect17Amount*100@%-a érvényesül. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwar_2" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás @Effect17Amount*100@%-a érvényesül. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwar_3" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, csak a gyógyítás @Effect17Amount*100@%-a érvényesül. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwarTT_0" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwarTT_1" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwarTT_2" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)" tr "game_item_spoilsofwarTT_3" = "EGYEDI passzív – Hadizsákmány: a közelharci alaptámadások kivégzik a kevesebb mint @f3@ életerővel rendelkező minionokat. Egy minion megölése (a hiányzó életerőtől függően) @Effect2Amount@–@Effect16Amount@ életerőt tölt vissza a tulajdonosnak és a legközelebbi szövetséges hősnek, aki ezenkívül a gyilkosságért járó aranyat is megkapja. Ha a tulajdonos távolsági harcos hős, a gyógyítás feleződik. (Ezek a hatások csak akkor működnek, ha van egy szövetséges a közelben. @Effect12Amount@ másodpercenként töltődik újra. Legfeljebb @Effect13Amount@ töltete lehet.)
    JUTALOM – Töltődő pajzs: egy @f9@ sebzést elnyelő állandó pajzsot biztosít. A pajzs harcon kívül lassan újratöltődik. A Hadizsákmány hatással kivégzett minionok @Effect16Amount@ pontot töltenek vissza a pajzsnak." tr "game_item_subtooltip_3005_0" = "@Effect2Amount@ másodperc elteltével megnöveli a hős méretét és támadási hatótávját." tr "game_item_subtooltip_3005_1" = "@Effect2Amount@ másodperc elteltével megnöveli a hős méretét." tr "game_item_supportfocus_0" = "
    EGYEDI passzív: a Bandita hatást biztosítja." tr "game_item_supportfocus_1" = "
    EGYEDI passzív – Bandita: 1 aranyat ad a szövetségeseid által a közeledben megölt minionok után, valamint 3 aranyat (közelharcos hős esetében 10 aranyat), ha az alaptámadásoddal eltalálsz egy ellenséges hőst (5 másodperc töltési idő)" tr "game_item_supportfocus_2" = "
    EGYEDI passzív – Bandita: Aranyat ad a megtámadott ellenséges hősök, illetve a szövetségeseid által a közeledben megölt minionok után." tr "game_item_supportfocusTT_0" = "
    EGYEDI passzív: a Bandita hatást biztosítja." tr "game_item_supportfocusTT_1" = "
    EGYEDI passzív – Bandita: 1 aranyat ad a szövetségeseid által a közeledben megölt minionok után, valamint 3 aranyat (közelharcos hős esetében 10 aranyat), ha az alaptámadásoddal eltalálsz egy ellenséges hőst (5 másodperc töltési idő)" tr "game_item_supportfocusTT_2" = "
    EGYEDI passzív – Bandita: Aranyat ad a megtámadott ellenséges hősök, illetve a szövetségeseid által a közeledben megölt ellenfelek után." tr "game_item_targonsline_incometracking_0" = "
    Megkeresett arany: @f11@" tr "game_item_targonsline_incometracking_1" = "
    Megkeresett arany: @f11@" tr "game_item_targonsline_incometracking_2" = "
    Megkeresett arany: @f11@" tr "game_item_targonsline_incometracking_3" = "
    Megkeresett arany: @f11@" tr "game_item_targonsline_incometracking_4" = "
    Megkeresett arany: @f11@" tr "game_item_targonslineTT_incometracking_0" = "" tr "game_item_targonslineTT_incometracking_1" = "
    Megkeresett arany: @f11@" tr "game_item_targonslineTT_incometracking_2" = "" tr "game_item_text_Unknown" = "Ismeretlen" tr "game_item_tooltip_*" = "" tr "game_item_tooltip_1001" = "Sebesség cipőjeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség" tr "game_item_tooltip_1004" = "TündeamulettEladási ár: @Value@+25% alap mana-regen" tr "game_item_tooltip_1005" = "Meki medálEladási ár: @Value@+0 mana-regenerálódás 5 másodpercenként" tr "game_item_tooltip_1006" = "Fiatalító gyöngyEladási ár: @Value@+50% alap életerő-regen" tr "game_item_tooltip_1007" = "Regeneráló medálEladási ár: @Value@+15 életerő-regenerálódás 5 másodpercenként" tr "game_item_tooltip_1011" = "Az óriás öveEladási ár: @Value@+380 életerő" tr "game_item_tooltip_1018" = "Az ügyesség köpenyeEladási ár: @Value@+20% kritikus csapási esély" tr "game_item_tooltip_1026" = "Pusztító pálcaEladási ár: @Value@+40 varázserő" tr "game_item_tooltip_1027" = "ZafírkristályEladási ár: @Value@+250 mana" tr "game_item_tooltip_1028" = "RubinkristályEladási ár: @Value@+150 életerő" tr "game_item_tooltip_1029" = "Lágy vértEladási ár: @Value@+15 páncél" tr "game_item_tooltip_1031" = "Sodronyozott mellényEladási ár: @Value@+40 páncél" tr "game_item_tooltip_1033" = "Nullvarázs köpönyegEladási ár: @Value@+25 varázsellenállás" tr "game_item_tooltip_1036" = "HosszúkardEladási ár: @Value@+10 sebzés" tr "game_item_tooltip_1037" = "CsákányEladási ár: @Value@+25 sebzés" tr "game_item_tooltip_1038" = "K. N. kardEladási ár: @Value@+40 sebzés" tr "game_item_tooltip_1039" = "A vadász talizmánjaEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Foggal: a szörnyek varázslattal vagy támadással való megsebzése 30 életerőt lop el 5 másodperc alatt, továbbá megégeti őket, 60 varázssebzést okozva. A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként 8 manát biztosít, a hiányzó manától függően. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_tooltip_1041" = "VadászpengeEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellenEGYEDI passzív – Körömmel: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 35 bónusz sebzést okoznak. Ez a tárgy Szörnyvadász erősítést ad." tr "game_item_tooltip_1042" = "TőrEladási ár: @Value@+12% támadási sebesség" tr "game_item_tooltip_1043" = "ReflexíjEladási ár: @Value@+25% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találat esetén további 15 fizikai sebzést okoznak." tr "game_item_tooltip_1051" = "Bajkeverők kesztyűjeEladási ár: @Value@+10% kritikus csapási esély" tr "game_item_tooltip_1052" = "VarázskönyvEladási ár: @Value@+20 varázserő" tr "game_item_tooltip_1053" = "VámpírjogarEladási ár: @Value@+15 sebzés
    +10% életlopás
    " tr "game_item_tooltip_1054" = "Doran pajzsaEladási ár: @Value@+80 életerőPasszív: 6 életerőt tölt vissza 5 másodpercenként.
    Passzív: az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak.
    EGYEDI passzív: ellenséges hősöktől elszenvedett sebzés esetén további legfeljebb 30 életerőt tölt vissza 10 másodperc alatt (a visszanyert életerő értéke a hiányzó életerő százalékos értékétől függ).
    " tr "game_item_tooltip_1055" = "Doran pengéjeEladási ár: @Value@+8 sebzés
    +80 életerő
    +3% életlopás
    " tr "game_item_tooltip_1056" = "Doran gyűrűjeEladási ár: @Value@+60 életerő
    +15 varázserő
    +5 mana 5 másodpercenként
    Passzív: Az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak." tr "game_item_tooltip_1057" = "Negatron palástEladási ár: @Value@+40 varázsellenállás" tr "game_item_tooltip_1058" = "Feleslegesen nagy pálcaEladási ár: @Value@+60 varázserő" tr "game_item_tooltip_1059" = "Űrbéli VámpírjogarEladási ár: @Value@+15 sebzés
    +2.5% életlopás
    " tr "game_item_tooltip_1062" = "Kutatók pengéjeEladási ár: @Value@+16 sebzés
    +15% támadási sebesség
    EGYEDI passzív – Kutató: +150 életerő" tr "game_item_tooltip_1063" = "Kutatók gyűrűjeEladási ár: @Value@+35 varázserő
    Passzív : +6 mana-regenerálódás 5 másodpercenként
    EGYEDI passzív – Kutató: +150 életerő" tr "game_item_tooltip_1074" = "Doran pajzsa (Ess neki!)Eladási ár: @Value@+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatHPRegenMod*5@ életerő-regen 5 másodpercenként
    EGYEDI passzív: a hősök alaptámadásaiból @Effect1Amount@ sebzést elhárít." tr "game_item_tooltip_1075" = "Doran pengéje (Ess neki!)Eladási ár: @Value@+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás
    " tr "game_item_tooltip_1076" = "Doran gyűrűje (Ess neki!)Eladási ár: @Value@+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@FlatMPRegenMod*5@ mana-regen 5 másodpercenként
    Passzív: egy egység megölésekor @Effect1Amount@ manát visszatölt." tr "game_item_tooltip_1080" = "LélekkőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Mészáros: a szörnyek ellen 20% bónusz sebzést biztosít, és az okozott sebzés 6%-át életerőként, 3%-át pedig manaként tölti vissza." tr "game_item_tooltip_1082" = "A fekete pecsétEladási ár: @Value@+10 (+@f1@) varázserő
    +25%-kal nagyobb gyógyítás a gyógyitalokból
    +100 mana
    EGYEDI passzív – Rémület: +3 varázserőt ad a Dicsőség minden egyes jelzője után.
    EGYEDI passzív – Siker vagy halál: a hősök megölése 2 Dicsőség jelzőt, az asszisztok 1 Dicsőség jelzőt adnak. Legfeljebb 10 Dicsőség jelző halmozható fel. A hős halálakor 4 Dicsőség elvész.
    " tr "game_item_tooltip_1083" = "AratásEladási ár: @Value@+7 sebzés
    +3 életerő találatonként
    EGYEDI passzív: az ösvényen harcoló minionok megölése 1 további aranyat biztosít. 100, az ösvényen harcoló minion megölésekor azonnal kapsz 350 bónusz aranyat, és a passzív képesség nem működik tovább." tr "game_item_tooltip_1300" = "Dühöngők csizmája – DühEladási ár: @Value@+30% támadási sebességEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_item_tooltip_1301" = "Dühöngők csizmája – FürgeségEladási ár: @Value@+30% támadási sebességEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_1302" = "Dühöngők csizmája – KapitányEladási ár: @Value@+30% támadási sebességEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    " tr "game_item_tooltip_1303" = "Dühöngők csizmája – ElfedésEladási ár: @Value@+30% támadási sebességEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_1304" = "Dühöngők csizmája – BázisvédőEladási ár: @Value@+30% támadási sebességEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_1305" = "A fürgeség cipője – DühEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +60 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_item_tooltip_1306" = "A fürgeség cipője – FürgeségEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +60 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_1307" = "A fürgeség cipője – KapitányEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +60 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb.
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    " tr "game_item_tooltip_1308" = "A fürgeség cipője – ElfedésEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +60 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb.
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_1309" = "A fürgeség cipője – BázisvédőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +60 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb.
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_1310" = "Varázslók cipője – DühEladási ár: @Value@+15 varázstörésEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_item_tooltip_1311" = "Varázslók cipője – FürgeségEladási ár: @Value@+15 varázstörésEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_1312" = "Varázslók cipője – KapitányEladási ár: @Value@+15 varázstörésEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    " tr "game_item_tooltip_1313" = "Varázslók cipője – ElfedésEladási ár: @Value@+15 varázstörésEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_1314" = "Varázslók cipője – BázisvédőEladási ár: @Value@+15 varázstörésEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_1320" = "Higanyléptek – DühEladási ár: @Value@+25 varázsellenállásEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_item_tooltip_1321" = "Higanyléptek – FürgeségEladási ár: @Value@+25 varázsellenállásEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség.
    " tr "game_item_tooltip_1322" = "Higanyléptek – KapitányEladási ár: @Value@+25 varázsellenállásEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    " tr "game_item_tooltip_1323" = "Higanyléptek – ElfedésEladási ár: @Value@+25 varázsellenállásEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_1324" = "Higanyléptek – BázisvédőEladási ár: @Value@+25 varázsellenállásEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_1325" = "A mozgékonyság cipője – DühEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap.
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_item_tooltip_1326" = "A mozgékonyság cipője – FürgeségEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap.
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_1327" = "A mozgékonyság cipője – KapitányEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap.
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    " tr "game_item_tooltip_1328" = "A mozgékonyság cipője – ElfedésEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap.
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_1329" = "A mozgékonyság cipője – BázisvédőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap.
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_1330" = "Ioniai fénycipő – DühEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: az idézői varázslatok töltési ideje 10%-kal csökken


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_item_tooltip_1331" = "Ioniai fénycipő – FürgeségEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: az idézői varázslatok töltési ideje 10%-kal csökken


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_1332" = "Ioniai fénycipő – KapitányEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: az idézői varázslatok töltési ideje 10%-kal csökken


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    " tr "game_item_tooltip_1333" = "Ioniai fénycipő – ElfedésEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: az idézői varázslatok töltési ideje 10%-kal csökken


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_1334" = "Ioniai fénycipő – BázisvédőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: az idézői varázslatok töltési ideje 10%-kal csökken


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_1400" = "Orvvadászok pengéje – HarcosEladási ár: @Value@+60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10% életlopás szörnyek ellen
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1401" = "Orvvadászok pengéje – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+300 életerő
    +15% bónusz életerő (+@f3@)
    +10% életlopás szörnyek ellen
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 300%-kal nagyobb sebzést okoz.
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1402" = "Orvvadászok pengéje – RúnavisszhangEladási ár: @Value@+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +300 mana
    +10% életlopás szörnyek ellen
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak. A hatás a nagy szörnyeknek 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1404" = "Vándorok úttörője – HarcosEladási ár: @Value@+150% alap mana-regenerálódás a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben
    +60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: +25% sebzés szörnyek ellen. A szörnyek megsebzése 15 életerőt tölt vissza 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár.
    " tr "game_item_tooltip_1405" = "Vándorok úttörője – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+150% alap mana-regen a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben
    +400 életerő
    +15% bónusz életerő(+@f3@)
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. A szörnyeknek 100% bónusz sebzést okoz.
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: +25% sebzés a szörnyek ellen. A szörnyek megsebzése 15 életerőt lop el 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár.
    " tr "game_item_tooltip_1406" = "Vándorok úttörője – RúnavisszhangEladási ár: @Value@+60 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    +150% alap mana-regen a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 60 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak. A hatás a nagy szörnyeknek 250%-os sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 18%-át.
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: +25% sebzés szörnyek ellen. A szörnyek megsebzése 15 életerőt tölt vissza 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár.
    " tr "game_item_tooltip_1408" = "Nyomolvasó kése – HarcosEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellen
    +225% alap mana-regen a dzsungelben
    +60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_1409" = "Nyomolvasó kése – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+10% életlopás a szörnyek ellen
    +225% alap mana-regen a dzsungelben
    +300 életerő
    +20% bónusz életerő (+@f3@)
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 200%-kal nagyobb sebzést okoz.
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_1410" = "Nyomolvasó kése – RúnavisszhangEladási ár: @Value@+60 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    +10% életlopás szörnyek ellen
    +225% alap mana-regen a dzsungelben
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak. A hatás a nagy szörnyeknek 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_1412" = "Csatározók szablyája – HarcosEladási ár: @Value@+60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10% életlopás szörnyek ellen
    {{ game_item_jungle_challenging_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1413" = "Csatározók szablyája – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+300 életerő
    +15% bónusz életerő (+@f3@)
    +10% életlopás szörnyek ellen
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 300%-kal nagyobb sebzést okoz.
    {{ game_item_jungle_challenging_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1414" = "Csatározók szablyája – RúnavisszhangEladási ár: @Value@+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +300 mana
    +10% életlopás szörnyek ellen
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak. A hatás a nagy szörnyeknek 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.
    {{ game_item_jungle_challenging_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1416" = "Orvvadászok pengéje – VérpengeEladási ár: @Value@+50% támadási sebesség
    +10% életlopás szörnyek ellen
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1417" = "Vándorok úttörője – VérpengeEladási ár: @Value@+150% alap mana-regenerálódás a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben
    +50% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: az alaptámadások találatkor +25% sebzést okoznak a szörnyeknek. A szörnyek megsebzése 15 életerőt tölt vissza 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár.
    " tr "game_item_tooltip_1418" = "Nyomolvasó kése – VérpengeEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellen
    +225% alap mana-regen a dzsungelben
    +50% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_1419" = "Csatározók szablyája – VérpengeEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellen
    +50% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).
    {{ game_item_jungle_challenging_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_1500" = "Páncéltörő lövedékek +30% páncéltörésEGYEDI passzív – Kitérés semlegesítése: a tornyok támadásai elől nem lehet kitérni.
    EGYEDI passzív – Bemelegedés: valahányszor a tornyok eltalálnak egy hőst, a sebzésük 40%-kal nő. (Legfeljebb 120% bónusz sebzést okoznak.)
    " tr "game_item_tooltip_1501" = "Erődítés EGYEDI passzív – Erődítés: kivédi a sebzés 50%-át. A hatás 5 percig tart." tr "game_item_tooltip_1502" = "Megerősített páncél EGYEDI passzív – Megerősített páncél: 66.66%-kal csökkenti az elszenvedett sebzést, és immunissá tesz a tényleges sebzéssel szemben, ha nincs a közelben ellenséges minion." tr "game_item_tooltip_1503" = "Vadászszem EGYEDI passzív – Igazlátás: 1000 egység távolságon belül felfedi a láthatatlan egységeket." tr "game_item_tooltip_1504" = "Élharcos EGYEDI passzív – Élharcos torony: 30 egységnyi erejű pajzs védi a hősök támadásaitól. A pajzs a teljes erejét visszanyeri, ha 30 másodpercig nem éri sebzés.

    EGYEDI passzív – Élharcos hős: amíg a tornyot az Élharcos pajzs védi, a közeli hősöket is egy pajzs veszi körül, amely másodpercenként 30 egységnyi életerőt tölt vissza (de legfeljebb 300 életerőt). A pajzs elenyészik, ha a hős eltávolodik a pajzzsal védett toronytól. Az épp sebzést elszenvedő hősök pajzsa nem regenerálódik.
    " tr "game_item_tooltip_1505" = "Villámvető +75% páncéltörésEGYEDI passzív – Villámvető: Folyamatosan sebző sugarat bocsát ki, amely elől nem lehet kitérni. Legfeljebb 125% további sebzést okoz, ha ugyanazt a célpontot támadja egy ideig." tr "game_item_tooltip_1506" = "Bázistorony megerősített páncélja EGYEDI passzív – Bázistorony megerősített páncélja: 66%-kal csökkenti az elszenvedett sebzést, és immúnissá tesz a tényleges sebzéssel szemben, ha nincs a közelben ellenséges minion.

    A bázistornyok rendelkeznek életerő-regenerálódással, de az aktuális életerőszakaszukat nem léphetik túl. A bázistornyok életerőszakaszainak határa 33%, 66% és 100% életerőnél van.
    " tr "game_item_tooltip_1507" = "TúltöltveAz 55. perctől: meghibásodások lépnek fel, csökken a páncél és a varázsellenállás.
    A 60. perctől: elkezd lerobbanni, 30 másodpercenként elveszíti a maximális életerő egyre növekvő százalékát.
    " tr "game_item_tooltip_1508" = "Toronyelhárító zoknik EGYEDI passzív – Megerősített páncél: az egységnek a külső tornyok a maximális életerejének 14%-ával, a belső tornyok a 11%-ával, a bázistornyok pedig a 8%-ával egyenlő sebzést okoznak minden lövésükkel.

    Kicsit büdös, de hatékony.
    " tr "game_item_tooltip_1509" = "Élvezet EGYEDI passzív – Élvezet: a tornyoktól elszenvedett minden lövés után az egység elveszti életereje 45%-át.

    Nyomd keményen.
    " tr "game_item_tooltip_1510" = "Beteges élvezet EGYEDI passzív – Beteges élvezet: a tornyoktól elszenvedett minden lövés után az egység elveszti életereje 70%-át.

    Ennyire ne nyomd keményen.
    " tr "game_item_tooltip_1511" = "Szuper mecha páncél EGYEDI passzív – Szuper mecha páncél: az egység kisebb sebzést szenved el a területre ható támadásoktól, és a tornyok lövései az életerő 10%-ával egyenlő sebzést okoznak.

    Ha elég sok van belőle, bármiből lehet páncél.
    " tr "game_item_tooltip_1512" = "Szuper mecha erőtér EGYEDI passzív – Szuper mecha erőtér: 35 varázsellenállást és 35 páncélt biztosít a közeli minionoknak." tr "game_item_tooltip_1515" = "Toronypáncél EGYEDI passzív – Toronypáncél: további védelmet biztosít. A támadók aranyat kapnak az egyes páncéllemezek elpusztításáért. A hatás a 14. percig tart." tr "game_item_tooltip_2003" = "ÉleterőitalEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 15 másodperc alatt 150 életerőt tölt vissza." tr "game_item_tooltip_2004" = "ManaitalEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 15 másodperc alatt 100 manát tölt vissza." tr "game_item_tooltip_2009" = "A megfiatalítás süteményeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 80 életerőt és 50 manát tölt vissza 10 másodperc alatt." tr "game_item_tooltip_2010" = "{{ game_item_displayname_2010 }}Eladási ár: @Value@{{ game_item_description_2010 }}" tr "game_item_tooltip_2011" = "KépességelixírNem adható elKattints a felhasználáshoz: +1 képességpontot ad." tr "game_item_tooltip_2012" = "{{ game_item_displayname_2012 }}Eladási ár: @Value@{{ game_item_description_2012 }}" tr "game_item_tooltip_2013" = "A látó esszenciája (zsákmányolt)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a szintedtől függően 15 – 40 másodpercig felfedi a közeli láthatatlan és elrejtőzött egységeket." tr "game_item_tooltip_2015" = "Kircheis szilánkjaEladási ár: @Value@+15% támadási sebességEGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások 50 bónusz varázssebzést okoznak (a hős szintjétől függően) találatkor." tr "game_item_tooltip_2031" = "Újratölthető italEladási ár: @Value@EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával 125 életerőt tölt vissza 12 másodperc alatt. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik." tr "game_item_tooltip_2032" = "A vadász italaEladási ár: @Value@EGYEDI aktív: Egy töltet felhasználásával 60 életerőt és 35 manát tölt vissza 8 másodperc alatt. 5 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    A nagy szörnyek megölése egy töltetet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_2033" = "A romlás italaEladási ár: @Value@EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával 125 életerőt és 75 manát tölt vissza 12 másodperc alatt. Ezalatt a sebzést okozó varázslatok és a támadások 3 másodpercig 15 varázssebzéssel égetik az ellenséges hősöket. (A területre ható és folyamatos sebzést okozó varázslatok esetén 50% sebzés.)

    Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.
    " tr "game_item_tooltip_2037" = "A bátorság elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +120–235 életerőt ad, valamint 3 percig 15 sebzést biztosít." tr "game_item_tooltip_2038" = "Az ügyesség elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +15–24% támadási sebességet ad, valamint 3 percig +8% kritikus csapási esélyt biztosít." tr "game_item_tooltip_2039" = "Az éleselméjűség elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +25–40 varázserőt ad, valamint 3 percig 10%-kal csökkenti a töltési időket." tr "game_item_tooltip_2040" = "A düh ikhórjaEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +20–40 sebzést és +20–40% támadási sebességet ad, valamint a tornyok ellen 3 percig 15%-kal nagyobb sebzést biztosít." tr "game_item_tooltip_2041" = "KristályflaskaEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.
    EGYEDI aktív: egy töltet felhasználásával 120 életerőt és 60 manát tölt vissza 12 másodperc alatt.
    " tr "game_item_tooltip_2042" = "A látó elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: legfeljebb 4 percig felfedi a közeli láthatatlan egységeket. Ellenséges őrszem észlelése esetén az elpusztításáért járó arany egy részét az őrszem észlelője kapja." tr "game_item_tooltip_2043" = "Észlelő őrszemEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy látható őrszemet, amely az elpusztításáig felfedi a környező területet és az ott található láthatatlan egységeket. Ellenséges őrszem észlelése esetén az elpusztításáért járó arany egy részét az őrszem észlelője kapja.

    Észlelő őrszemek: @f1@/@f2@ elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2044" = "A szörnyeteg szemeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Lopakodás hatása alatt álló békát, amely 3 percre felfedi a környező területet. Nem számít bele az őrszemek maximális számába." tr "game_item_tooltip_2045" = "Rubin látókőEladási ár: @Value@+500 életerőEGYEDI passzív: a tárgyak aktív hatásának töltési ideje 20%-kal rövidebb.
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@ / 3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2047" = "A látó esszenciájaEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 5 percig felfedi a közeli láthatatlan és elrejtőzött egységeket." tr "game_item_tooltip_2048" = "A megvilágosodás ikhórjaEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a hős szintjétől függően +30-64 varázserőt ad, emellett 10%-kal csökkenti a töltési időt, továbbá 3 percig nagyobb mana- és életerő-regenerálódást biztosít." tr "game_item_tooltip_2049" = "LátókőEladási ár: @Value@+150 életerőEGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete lehet, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@ / @f2@ elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2050" = "Felderítő őrszemEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: láthatatlan őrszemet helyez el, amely 60 másodpercre felfedi a környező területet." tr "game_item_tooltip_2051" = "Az őrző kürtjeEladási ár: @Value@+150 életerőPasszív: 5 másodpercenként 20 életerőt tölt vissza.
    EGYEDI passzív: 12 pontnyi sebzést elhárít, amely az ellenséges hősöktől érkező támadásokból és varázslatokból származik (a folyamatos sebzést okozó képességek ellen a hatékonyság 25%-os).
    " tr "game_item_tooltip_2052" = "Poro-nasiEladási ár: @Value@Ez a szabadtartású és fűvel táplált avarosai vadtyúk húsából, organikus freljordi biofűszerek hozzáadásával készült, ízletes étel minden olyan tápanyagot tartalmaz, amelytől a poród biztosan dorombolni fog a gyönyörűségtől. A teljes bevétel a noxusi állatkínzások elleni harcot támogatja.Klikkelj a felhasználáshoz: egy jókora adagot adsz egy közeli Porónak." tr "game_item_tooltip_2053" = "RagadozópalástEladási ár: @Value@+30 páncél
    +125% alap életerő-regen
    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és Ürességkapuk közelében." tr "game_item_tooltip_2054" = "Diétás Poro-nasiEladási ár: @Value@A Poro-nasi jól ismert íze, kalóriaszegény kiadásban! Minden poro kedve jó, a nasi finom, tápláló.Kattints a felhasználáshoz: Ízletes, egészséges étel a porók számára." tr "game_item_tooltip_2055" = "Ellenőrző őrszemEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy őrszemet, amely rálátást ad a környező területre. Az eszköz ezenkívül felfedi a láthatatlan csapdákat, illetve felfedi és hatástalanítja az őrszemeket. Az Ellenőrző őrszem nem hatástalanít más Ellenőrző őrszemeket. Az álcázott egységeket is felfedi.

    Ellenőrző őrszem: @f1@ / @f2@ elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2056" = "Láthatatlan őrszem (elcsent)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely @f3@ másodpercre felfedi a környező területet." tr "game_item_tooltip_2057" = "Leskelődő messze látó őrszemEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: felfed egy legfeljebb 2000 egységnyi távolságra lévő területet, és elhelyez ott egy látható és sebezhető őrszemet. Ezt az őrszemet szövetségesek nem célozhatják meg." tr "game_item_tooltip_2058" = "Vaselixír (kis méretű)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: a szintedtől függően 45–90 másodpercig +150 életerőt, +25% kitartást, megnövelt méretet, valamint a Vasösvény hatást biztosítja. Amíg a hatás aktív, az egység nyomvonalat hagy hátra, amely 15%-kal növeli a szövetséges hősök mozgási sebességét.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    " tr "game_item_tooltip_2059" = "A feketemágia elixírje (kis méretű)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: +25 varázserőt, 5 másodpercenként +7.5 bónusz mana-regent biztosít 45–90 másodpercig a szintedtől függően. Amíg tart a hatás, a hősök és a tornyok elleni támadások 15 bónusz tényleges sebzést okoznak. Hősök ellen a hatás töltési ideje 5 másodperc, tornyok ellen viszont korlátlanul használható.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    " tr "game_item_tooltip_2060" = "A düh elixírje (kis méretű)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: +15 sebzést biztosít 45–90 másodpercig a szintedtől függően. Amíg a hatás aktív, az egység a hősöknek okozott fizikai sebzés 10%-ával gyógyul.

    (Több Kis méretű elixír is aktív lehet egy hősön.)
    " tr "game_item_tooltip_2061" = "Életerőital (elcsent)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 5 másodperc alatt 50 életerőt tölt vissza." tr "game_item_tooltip_2062" = "Vörös varázsital (elcsent)Eladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 10 (szintenként +1) adaptív erőt biztosít 45 másodpercre. " tr "game_item_tooltip_2065" = "Shurelya ábrándjaEladási ár: @Value@+40 varázserő
    +200 életerő
    +100% alap mana-regen
    EGYEDI passzív:
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +5% mozgási sebesség
    EGYEDI aktív: 3 másodpercig +40% mozgási sebességet biztosít neked és a közeli szövetségeseidnek (90 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_2137" = "A rombolás elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 3 percre +250 életerőt és a tornyok ellen 15% bónusz sebzést biztosít. Amíg a hatás tart, a közeli minionok 15% bónusz sebzést okoznak a tornyoknak, a mozgási sebességük pedig a hős mozgási sebességétől függő mértékben nő.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
    " tr "game_item_tooltip_2138" = "VaselixírEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: +300 életerőt és 25% kitartást biztosít, ezenkívül megnöveli a hős méretét 3 percig. Amíg a hatás aktív, az egység nyomvonalat hagy hátra, amely 15%-kal növeli a szövetséges hősök mozgási sebességét.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
    " tr "game_item_tooltip_2139" = "A fekete mágia elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 3 percig +50 varázserőt és 5 másodpercenként 15 bónusz mana-regent biztosít. Amíg tart a hatás, a hősök és a tornyok elleni támadások 25 bónusz tényleges sebzést okoznak. Hősök ellen 5 másodpercenként vethető be, a tornyok esetében viszont nincs töltési idő.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
    " tr "game_item_tooltip_2140" = "A düh elixírjeEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 3 percre +30 sebzést biztosít. Amíg a hatás tart, az egység a hősöknek okozott fizikai sebzés 15%-ával gyógyul.

    (Egyszerre csak egy elixír hatása lehet érvényben.)
    " tr "game_item_tooltip_2301" = "Virrasztók tekinteteEladási ár: @Value@+200 életerő
    +25% alap mana-regen
    +35 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_tributepassive_@f8@}}
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete lehet, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.{{game_item_quest_frostqueensline_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtracker_@f5@}}
    Láthatatlan őrszemek: @f3@ / 3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2302" = "Az oázis szemeEladási ár: @Value@+200 életerő
    +125% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassive_@f8@}}
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.{{game_item_quest_coinline_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtracker_@f5@}}
    Láthatatlan őrszemek: @f3@ / 3 kihelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2303" = "A napéjegyenlőség szemeEladási ár: @Value@+500 életerő
    +200% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwar_@f8@}}
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 4 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.{{game_item_quest_targonsline_inventory_@f7@}}
    {{game_item_targonsline_incometracking_@f7@}}
    Láthatatlan őrszemek: @f5@ / 3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_2319" = "Egy zsák piszkos aranyEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 40–110 aranyat tartalmaz.

    @Value@ aranyért adhatod el.
    " tr "game_item_tooltip_2403" = "Minion dematerializálóEladási ár: @Value@{{ game_item_description_2403 }}" tr "game_item_tooltip_2419" = "{{ game_item_displayname_2419 }}Egyelőre nem adható el{{ game_item_description_2419 }}" tr "game_item_tooltip_2420" = "StopperóraEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Sztázis: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (egyszer használható)." tr "game_item_tooltip_2421" = "Széttört stopperóraEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: széttört, de még fejleszthető." tr "game_item_tooltip_2422" = "Kissé mágikus cipőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség

    EGYEDI passzív: +10 mozgási sebesség.

    A Kissé mágikus cipőből létrehozott cipők megőrzik a +10 mozgási sebességet.
    " tr "game_item_tooltip_3001" = "Mélységi maszkEladási ár: @Value@+350 életerő
    +300 mana
    +55 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 pont lehet.
    EGYEDI aura: a közeli ellenséges hősök 15%-kal több varázssebzést szenvednek el.
    " tr "game_item_tooltip_3003" = "Arkangyal pálcájaEladási ár: @Value@+50 varázserő
    +650 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: +@f2@ varázserő (a maximális mana 1%-a). Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás +8 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Bónusz mana: @f1@ / 750
    +750 mana elérésekor a Szeráf ölelése nevű tárggyá alakul át.
    " tr "game_item_tooltip_3004" = "ManamúnEladási ár: @Value@+35 sebzés
    +250 mana
    EGYEDI passzív – Bámulat: +@f2@ sebzés (a maximális mana 2%-a). Visszatölti a felhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden alaptámadás és manafelhasználás +5 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Bónusz mana: @f1@ / 750
    +750 mana elérésekor a Muramana nevű tárggyá alakul át.
    " tr "game_item_tooltip_3005" = "Atma bosszújaEladási ár: @Value@+25 sebzés
    +30 páncél
    +30 varázsellenállás
    EGYEDI passzív: az ellenséges hősök, tornyok és hatalmas szörnyek elleni harc minden másodpercében @f2@ ponttal nő a hős sebzése (legfeljebb @f3@ sebzés)." tr "game_item_tooltip_3006" = "Dühöngők csizmájaEladási ár: @Value@+35% támadási sebességEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség" tr "game_item_tooltip_3007" = "Arkangyal pálcája (gyorstöltés)Eladási ár: @Value@+50 varázserő
    +650 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: +@f2@ varázserő (a maximális mana 1%-a). Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás +12 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Bónusz mana: @f1@ / 750
    +750 mana elérésekor a Szeráf ölelése nevű tárggyá alakul át.
    " tr "game_item_tooltip_3008" = "Manamún (gyorstöltés)Eladási ár: @Value@+35 sebzés
    +250 mana
    EGYEDI passzív – Bámulat: +@f2@ sebzés (a maximális mana 2%-a). Visszatölti a felhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden alaptámadás és manafelhasználás +6 ponttal növeli a maximális mana értékét (legfeljebb +750 mana; 12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Bónusz mana: @f1@ / 750
    +750 mana elérésekor a Muramana nevű tárggyá alakul át.
    " tr "game_item_tooltip_3009" = "Fürgeség cipőjeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +55 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lassítás-ellenállás: a mozgást lassító hatások hatékonysága 25%-kal kisebb
    " tr "game_item_tooltip_3010" = "Ősi korok katalizátoraEladási ár: @Value@+225 életerő
    +300 mana
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 15 lehet. " tr "game_item_tooltip_3020" = "Varázslók cipőjeEladási ár: @Value@+18 varázstörésEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség" tr "game_item_tooltip_3022" = "JégkalapácsEladási ár: @Value@+700 életerő
    +30 sebzés
    EGYEDI passzív – Jeges: az alaptámadások találatkor 1.5 másodpercig csökkentik a célpont mozgási sebességét (közelharci támadások esetében 40%-kal, távolsági támadások esetében pedig 20%-kal)." tr "game_item_tooltip_3023" = "IkerárnyakEladási ár: @Value@+80 varázserő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +8% mozgási sebesség
    EGYEDI aktív: megidézhetsz 2 szellemet a legközelebbi 2 ellenséges hős felkutatására. A szellemek érintkezéskor felfedik az ellenségeket, és 2.5 másodpercen keresztül 40%-kal csökkentik a mozgási sebességüket.

    6 másodperc után a célpontot nem találó szellemek visszatérnek, és legfeljebb 40%-kal csökkentik a tárgy töltési idejét (a töltési idő 120 másodperc).
    " tr "game_item_tooltip_3024" = "Jégkori lepelEladási ár: @Value@+250 mana
    +20 páncél
    EGYEDI passzív: 10%-kal csökkentett töltési idő." tr "game_item_tooltip_3025" = "JégkesztyűEladási ár: @Value@+65 páncél
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +500 mana
    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz egy területen, és 2 másodpercre egy @f2@ egység átmérőjű jeges mezőt hoz létre, amely 30%-kal csökkenti az ellenség mozgási sebességét (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3026" = "ŐrangyalEladási ár: @Value@+45 sebzés
    +40 páncél
    EGYEDI passzív: halálos sebzés elszenvedésekor visszaállítja az alapéleterő 50%-át és a maximális mana 30%-át, 4 másodpercnyi sztázisállapot után (300 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3027" = "Korok pálcájaEladási ár: @Value@+(300 + @f1@) életerő
    +(300 + @f2@) mana
    +(60 + @f3@) varázserő
    Passzív: jelzőnként +20 életerőt, +10 manát és +4 varázserőt biztosít (de legfeljebb +200 életerőt, +100 manát és +40 varázserőt). Percenként 1 jelzőt ad (legfeljebb 10 jelzőig).
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet.
    " tr "game_item_tooltip_3028" = "A harmónia kelyheEladási ár: @Value@+30 varázsellenállás
    +50% alap mana-regen
    EGYEDI passzív – Harmónia: az alap mana-regen értékét százalékosan növelő hatások az alap életerő-regen értékét is ugyanolyan mértékben növelik.

    A harmónia bónusza: @f1@% bónusz alap életerő-regen
    " tr "game_item_tooltip_3029" = "Korok pálcája (gyorstöltés)Eladási ár: @Value@+(300 + @f1@) életerő
    +(300 + @f2@) mana
    +(60 + @f3@) varázserő
    Passzív: jelzőnként +20 életerőt, +10 manát és +4 varázserőt biztosít (legfeljebb +200 életerő, +100 mana és +40 varázserő). 40 másodpercenként 1 jelzőt ad (legfeljebb 10 jelző).
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként kapod vissza. Varázslásonként legfeljebb 25 életerőt lehet így szerezni.
    " tr "game_item_tooltip_3030" = "Hextech GLP-800Eladási ár: @Value@+80 varázserő
    +600 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI aktív – Jeges lövedék: jeges lövedékeket lő ki, amelyek felrobbannak, ha eltalálnak egy ellenfelet, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak az első eltalált ellenfélnek. (40 másodperc töltési idő – a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van.)

    Az eltalált ellenfelek 65%-kal lelassulnak. A hatás 2 másodperc alatt fokozatosan megszűnik.
    " tr "game_item_tooltip_3031" = "Határtalan pengeEladási ár: @Value@+80 sebzés
    +25% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív: a kritikus csapások 200% helyett 225%-os sebzést okoznak." tr "game_item_tooltip_3033" = "Halálos emlékeztetőEladási ár: @Value@+45 sebzésEGYEDI passzív – Utolsó lehelet: +25% páncéltörés
    EGYEDI passzív – Hóhér: a fizikai sebzés 5 másodperc erejéig a Súlyos seb hatást alkalmazza az ellenséges hősökre.
    " tr "game_item_tooltip_3034" = "ÓriásölőEladási ár: @Value@+10 sebzésEGYEDI passzív – Óriásölő: legfeljebb +10% fizikai sebzést biztosít olyan ellenséges hősök ellen, akiknek a maximális életereje nagyobb, mint a tiéd (+1% sebzés minden 200 életerő-különbség után, legfeljebb 2000 életerő-különbségig)." tr "game_item_tooltip_3035" = "Utolsó leheletEladási ár: @Value@+20 sebzésEGYEDI passzív – Utolsó lehelet: +20% páncéltörés" tr "game_item_tooltip_3036" = "Lord Dominik üdvözleteEladási ár: @Value@+45 sebzésEGYEDI passzív – Utolsó lehelet: +35% páncéltörés" tr "game_item_tooltip_3037" = "Mana-manipulálóEladási ár: @Value@EGYEDI aura – Manalánc: a közelben tartózkodó szövetséges hősöknek 5 másodpercenként +5 mana-regenerálódást biztosít." tr "game_item_tooltip_3040" = "A szeráf öleléseEladási ár: @Value@(A teljesen feltöltött Arkangyal pálcája e tárggyá alakul át)
    +1400 mana
    +50 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Bámulat: +@f2@ varázserő (a maximális mana 3%-a). Visszatölti a felhasznált mana 25%-át.
    EGYEDI aktív – Manapajzs: az aktuális mana 15%-ának felhasználásával 2 másodpercre egy pajzsot hoz létre, amely @f3@ sebzést nyel el (120 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3041" = "Mejai léleklopójaEladási ár: @Value@+20 (+@f1@) varázserő
    +200 mana
    EGYEDI passzív – Rémület: +5 varázserőt biztosít minden egyes Dicsőség jelző után. +10% mozgási sebességet biztosít, ha legalább 10 Dicsőség jelzővel rendelkezel.
    EGYEDI passzív – Siker vagy halál: a hősök megölése 4 Dicsőség jelzőt, az asszisztok 2 Dicsőség jelzőt adnak. Legfeljebb 25 Dicsőség jelző halmozható fel. Ha meghalsz, 10 Dicsőség jelzőt elveszítesz.
    " tr "game_item_tooltip_3042" = "MuramanaEladási ár: @Value@(A teljesen feltöltött Manamún e tárggyá alakul át)
    +1000 mana
    +35 sebzés
    EGYEDI passzív – Bámulat: +@f2@ sebzés. Visszatölti a felhasznált mana 15%-át.
    EGYEDI passzív – Sokk: az egycélpontos, hősök ellen bevetett varázslatok és támadások (találatkor) az aktuális mana 3%-ának felhasználásával az elfogyasztott mana kétszeresének megfelelő bónusz fizikai sebzést okoznak.

    Ez a hatás csak akkor lép működésbe, ha az aktuális manád a maximális érték több mint 20%-át eléri.
    " tr "game_item_tooltip_3044" = "KalapácsEladási ár: @Value@+200 életerő
    +15 sebzés
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az alaptámadások 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A gyilkosságok pedig 60 ponttal növelik a mozgási sebességet. Ez a sebességbónusz a távolsági harcosok esetében megfeleződik." tr "game_item_tooltip_3046" = "FantomtáncosEladási ár: @Value@+30% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +5% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Lidérckeringő: a hősök elleni alaptámadások hatására 2 másodpercig áthaladhatsz más egységeken és 7%-kal nő a mozgási sebességed.
    EGYEDI passzív – Életmentő: ha egy támadás 30% alá csökkentené az életerődet, egy legfeljebb @f1@ erejű, fokozatosan elenyésző pajzsot kapsz. (90 másodperc töltési idő)
    " tr "game_item_tooltip_3047" = "TolvajsurranóEladási ár: @Value@+20 páncélEGYEDI passzív: hárítja az alaptámadásokból származó sebzés 12%-át
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_3050" = "Zeke szövetségeEladási ár: @Value@+60 páncél
    +30 varázsellenállás
    +250 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív – Kötelék: kapcsolatot hoz létre egy szövetségessel, aki még nem áll Kötelékben.
    EGYEDI passzív: ha a szövetségesed közelében sütöd el a végső képességedet, 10 másodpercre egy jégvihar tör ki körülötted, és a szövetségesed alaptámadásai tűzsebzést is okoznak. A jégviharon belüli ellenfeleket 20%-kal lelassítod, a szövetségesed támadásai pedig 30% bónusz varázssebzést okoznak 2 másodperc alatt (45 másodperc töltési idő).

    A fagyos tűz szövetsége: a jégvihar lángra lobban, ha lelassít egy égő ellenfelet, ezzel másodpercenként 40 varázssebzést okoz, és 3 másodpercig 40%-kal lassítja az ellenfeleket.

    Jeges tűzvihar teljes sebzése: @f1@
    A szövetséges égő támadásaival okozott teljes sebzés: @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3052" = "Jaurim ökleEladási ár: @Value@+15 sebzés
    +200 életerő
    EGYEDI passzív: egy egység megölése 5 maximális életerőt biztosít. Ez a bónusz legfeljebb 20 alkalommal halmozódik.

    Bónusz életerő: @f1@ / 100
    " tr "game_item_tooltip_3053" = "Sterak kihívásaEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +450 életerő
    EGYEDI passzív – Óriások ereje: +@f1@ sebzés
    EGYEDI passzív – Életmentő: 5 másodpercen belül legalább @f2@ sebzés elszenvedése esetén a bónusz életerőd 75%-ával egyenértékű pajzsot kapsz (@f3@). 0.75 másodperc után a pajzs 3 másodperc alatt elenyészik (60 másodperc töltési idő).

    Sterak dühe: az Életmentő hatás kiváltásakor mind a méreted, mind az erőd megnő, valamint 8 másodpercre +30% kitartásra teszel szert.
    " tr "game_item_tooltip_3056" = "ToronytörőEladási ár: @Value@+300 életerő
    +50 páncél
    +150% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: 3 másodpercig megakadályozza a közelben található ellenséges tornyok támadását (120 másodperc töltési idő). A hatást leghamarabb 8 másodperc múlva lehet ismét alkalmazni az adott torony ellen.
    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át, fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok (beleértve az elpusztított tornyokat is) és az Ürességkapuk közelében.
    " tr "game_item_tooltip_3057" = "RagyogásEladási ár: @Value@+250 mana
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Varázspenge: Egy képesség használata után a következő alaptámadás @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz találatkor (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3060" = "VezérzászlóEladási ár: @Value@+60 páncél
    +30 varázsellenállás
    +125% alap életerő-regen
    EGYEDI aktív – Előléptetés: jelentősen megnöveli egy ösvényen harcoló minion erejét, és az ellenséges hősökkel szemben 40% sebzéscsökkentést biztosít neki (120 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és az Ürességkapuk közelében.

    Minionölésért járó arany: @f1@
    Tornyoknak okozott sebzés: @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3065" = "SzellemarcEladási ár: @Value@+450 életerő
    +55 varázsellenállás
    +100% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: 30%-kal növeli az összes kapott gyógyítást." tr "game_item_tooltip_3067" = "TűzkőEladási ár: @Value@+200 életerőEGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_tooltip_3068" = "Naptűz köpenyEladási ár: @Value@+425 életerő
    +60 páncél
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként @f1@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Minionok és szörnyek ellen 50%-kal nagyobb sebzést okoz." tr "game_item_tooltip_3069" = "A Felemelkedett maradványaiEladási ár: @Value@+200 életerő
    +10 mozgási sebesség
    +125% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassive_@f8@}}{{game_item_quest_coinline_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3070" = "Istennő könnycseppjeEladási ár: @Value@+250 manaEGYEDI passzív – Bámulat: visszatölti a felhasznált mana 10%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás 4 ponttal növeli a maximális manát (12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Bónusz mana: @f1@ / 750
    " tr "game_item_tooltip_3071" = "A fekete hasítóbárdEladási ár: @Value@+400 életerő
    +40 sebzés
    20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: egy ellenséges hősnek okozott fizikai sebzés a Hasítás hatását váltja ki, amely 6 másodpercre 4%-kal csökkenti a célpont páncélját (legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat, illetve legfeljebb 24%-os csökkenés érhető el).
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az okozott fizikai sebzések 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A Hasítással sújtott ellenséges hősök elleni assziszt vagy bármilyen egység megölése 2 másodpercre 60 ponttal növeli a mozgási sebességet. Ez a mozgási sebesség a távolsági harcosok esetében megfeleződik.
    " tr "game_item_tooltip_3072" = "A VérszomjasEladási ár: @Value@+80 sebzésEGYEDI passzív: +20% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadásokkal az életerőd mostantól az eredeti érték fölé nőhet. Az életerőtöbblet egy pajzs formájában tárolódik, amely legfeljebb @f1@ sebzést képes kivédeni.

    A pajzs lassan elenyészik, ha 25 másodpercig nem okozol vagy szenvedsz el sebzést.
    " tr "game_item_tooltip_3073" = "Istennő könnycseppje (gyorstöltés)Eladási ár: @Value@+250 manaEGYEDI passzív – Bámulat: visszatölti a felhasznált mana 10%-át.
    EGYEDI passzív – Manatöltés: minden manafelhasználás 6 ponttal növeli a maximális manát (12 másodpercenként legfeljebb 3 alkalommal).

    Bónusz mana: @f1@ / 750
    " tr "game_item_tooltip_3074" = "Vérszomjas hidraEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +80 sebzés
    +100% alap életerő-regen
    +12% életlopás
    Passzív: a tárgy által okozott sebzések esetében a teljes életlopás 50%-a érvényesül.
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találatkor @f1@@f2@ bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb álló ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: @f3@@f4@ fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek (a legnagyobb sebzést a legközelebbi ellenfelek szenvedik el; 10 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3075" = "TüskevértEladási ár: @Value@+250 életerő
    +80 páncél
    EGYEDI passzív – Tüskék: ha eltalál egy alaptámadás, a támadó a bónusz páncélod 10%-a (@f1@) plusz 25 varázssebzést szenved el, valamint a Súlyos seb hatás alá kerül 3 másodpercre.
    EGYEDI passzív – Hideg acél: alaptámadásból származó találat esetén 1 másodpercre 15%-kal csökkenti a támadó támadási sebességét.
    " tr "game_item_tooltip_3076" = "BokormellényEladási ár: @Value@+35 páncélEGYEDI passzív – Tüskék: alaptámadásból érkező találatkor (@f1@) (3 plusz a bónusz páncél 10%-a) visszavert varázssebzést okoz, és 3 másodpercre a Súlyos seb hatást alkalmazza a támadóra." tr "game_item_tooltip_3077" = "TiamatEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +25 sebzés
    +50% alap életerő-regen
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén @f1@@f2@ bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb álló ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: @f3@@f4@ fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek (a legnagyobb sebzést a célponthoz legközelebbi ellenfelek szenvedik el; 10 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3078" = "A háromság hatalmaEladási ár: @Value@+250 életerő
    +250 mana
    +25 sebzés
    +40% támadási sebesség
    20%-kal csökkentett töltési idő
    +5% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az alaptámadások 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A gyilkosságok 60 ponttal növelik a mozgási sebességet. Ez a sebességbónusz a távolsági harcosok esetében megfeleződik.
    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3079" = "PajzstörőEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentBaseHPRegenMod*100@% alap életerő-regen
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás
    Passzív: az életlopás 50%-a a tárgy által okozott sebzésre is vonatkozik.
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találat esetén @f1@@f2@ bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenségnek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb tartózkodó ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: eltávolítja a pajzsokat a közeli ellenfelekről, majd @f3@@f4@ fizikai sebzést okoz nekik (a legtöbb sebzést a legközelebbi ellenfelek szenvedik el; @Effect5Amount@ másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3080" = "Űrbéli VérszomjasEladási ár: @Value@+65 sebzésEGYEDI passzív: +5% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadásokkal az életerőd mostantól az eredeti érték fölé nőhet. Az életerőtöbblet egy pajzs formájában tárolódik, amely legfeljebb @f1@ sebzést képes kivédeni.

    A pajzs lassan elenyészik, ha 25 másodpercig nem okozol vagy szenvedsz el sebzést.
    " tr "game_item_tooltip_3082" = "VadászmellényEladási ár: @Value@+40 páncélEGYEDI passzív – Hideg acél: alaptámadásból származó találat esetén 1 másodpercre 15%-kal csökkenti a támadó támadási sebességét." tr "game_item_tooltip_3083" = "Warmog vértjeEladási ár: @Value@+800 életerő
    +200% alap életerő-regen
    EGYEDI passzív: 10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: a Warmog szíve hatást biztosítja, ha a maximális életerőd legalább 3000.

    Warmog szíve: 5 másodpercenként @f2@ életerőt tölt vissza, ha a hős 6 másodpercig (minionoktól és szörnyektől származó sebzés esetén 3 másodpercig) nem kap sebzést.
    " tr "game_item_tooltip_3084" = "Hadúr vértjeEladási ár: @Value@+800 életerő
    +100% alap életerő-regen
    EGYEDI passzív: hősgyilkosság vagy assziszt esetén 300 életerőt tölt vissza 5 másodperc alatt." tr "game_item_tooltip_3085" = "Runaan hurrikánjaEladási ár: @Value@(Csak távolsági harcra)
    +40% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +7% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – A szél dühe: az alaptámadások nyílvesszőket lőnek legfeljebb 2 ellenségre a cél közelében, egyenként @f1@ fizikai sebzést okozva. A nyilak okozhatnak kritikus találatot, és alkalmazzák a találati hatásokat." tr "game_item_tooltip_3086" = "SerényEladási ár: @Value@+15% támadási sebesség
    +15% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív: +5% mozgási sebesség" tr "game_item_tooltip_3087" = "Statikk töltőpengéjeEladási ár: @Value@+40% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +5% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások @f1@ bónusz varázssebzést okoznak találatkor.
    EGYEDI passzív: a feltöltött támadás @f3@ célpontra továbbpattanhat, és kritikus csapást érhet el, ezzel @f2@ bónusz varázssebzést okozva.
    " tr "game_item_tooltip_3089" = "Rabadon halálsüvegeEladási ár: @Value@+120 varázserőEGYEDI passzív: 40%-kal növeli a varázserőt (@f1@)." tr "game_item_tooltip_3090" = "Wooglet boszorkánykalapjaEladási ár: @Value@+100 varázserő
    +45 páncél
    EGYEDI passzív: 25%-kal növeli a varázserőt (@f1@).
    EGYEDI aktív: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3091" = "Utolsó esélyEladási ár: @Value@+50% támadási sebesség
    +50 varázsellenállás
    +5% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Utolsó esély: @f1@ varázssebzést okoz találatkor. 50%-nál kevesebb életerő esetén az okozott sebzés 33%-ának megfelelő mértékben gyógyít – ami közelharcos hősök esetén 100%-ra nő.

    A hős által okozott teljes sebzés: @f2@
    Teljes gyógyítás: @f3@
    " tr "game_item_tooltip_3092" = "A Virrasztók maradványaiEladási ár: @Value@+200 életerő
    +35 varázserő
    +50% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_tributepassive_@f8@}}{{game_item_quest_frostqueensline_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3093" = "A kapzsiság acéljaEladási ár: @Value@+15% támadási sebességEGYEDI passzív – Kapzsiság: +3 arany 10 másodpercenként.
    EGYEDI passzív – Mohóság: 2 aranyat ad egy egység megöléséért.

    A kapzsiság acélja – Megszerzett arany: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3094" = "Gyorstüzelő ágyúEladási ár: @Value@+30% támadási sebesség
    +25% kritikus csapási esély
    +5% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások @f1@ bónusz varázssebzést okoznak találatkor.
    EGYEDI passzív: a feltöltött támadások hatótávolsága @f2*100@%-kal nagyobb (legfeljebb +@f3@ támadási hatótáv).

    A támadások 25%-kal gyorsabban töltődnek fel. A feltöltött támadások építményekre is hatnak.
    " tr "game_item_tooltip_3095" = "ViharborotvaEladási ár: @Value@+60 sebzés
    +30% támadási sebesség
    EGYEDI passzív – Feltöltött: mozgással és támadással feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások @f1@ bónusz varázssebzést okoznak találatkor.
    EGYEDI passzív: a feltöltött hatások +35%-kal hatékonyabbak, és 40%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét (a lassítás 1.5 másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    " tr "game_item_tooltip_3096" = "Nomádok medáljaEladási ár: @Value@+10 mozgási sebesség
    +50% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassive_@f8@}}{{game_item_quest_coinline_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3097" = "Targon vértjeEladási ár: @Value@+125 életerő
    +50% alap életerő-regen
    +1 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwar_@f8@}}{{game_item_quest_targonsline_inventory_@f7@}}{{game_item_targonsline_incometracking_@f7@}}" tr "game_item_tooltip_3098" = "JégagyarEladási ár: @Value@+20 varázserő
    +50% alap mana-regen
    +2 arany 10 másodpercenként
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    {{game_item_tributepassive_@f8@}}{{game_item_quest_frostqueensline_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3099" = "LéleklepelEladási ár: @Value@+520 életerőEGYEDI aura: 10%-kal csökkenti a közelben tartózkodó szövetséges hősök töltési idejét, és 5 másodpercenként +12 mana-regenerálódást biztosít nekik." tr "game_item_tooltip_3100" = "Félholt csapásEladási ár: @Value@+80 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +250 mana
    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás @f1@ bónusz varázssebzést okoz találat esetén (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3101" = "FullánkEladási ár: @Value@+35% támadási sebességEGYEDI passzív: 10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_tooltip_3102" = "Bansheek fátylaEladási ár: @Value@+75 varázserő
    +60 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: egy varázspajzsot biztosít, amely hárítja a következő ellenséges képességet. Ha a hőst 40 másodpercig nem éri sebzés ellenséges hőstől, a pajzs automatikusan megújul." tr "game_item_tooltip_3104" = "Lord Van Damm buzogányaEladási ár: @Value@+300 életerő
    +50 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Porrá leszel: a közelebbi oltár elfoglalásakor lángra kapsz, ami másodpercenként 25 (+ hősszintenként 1) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek (minionok és szörnyek ellen 50% bónusz sebzést okoz). A távolabbi oltár elfoglalása után az alaptámadásaid (a hős szintjétől függően) égetéssel legfeljebb 114 tényleges sebzést okoznak a célpontnak 3 másodperc alatt." tr "game_item_tooltip_3105" = "A légió égiszeEladási ár: @Value@+30 páncél
    +30 varázsellenállás
    " tr "game_item_tooltip_3106" = "Madred pengéiEladási ár: @Value@+15% támadási sebességEGYEDI passzív – Csonkítás: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 50 bónusz varázssebzést okoznak, és 8 életerőt töltenek vissza.
    " tr "game_item_tooltip_3107" = "MegváltásEladási ár: @Value@+200 életerő
    +50% alap életerő-regen
    +150% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +10% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI aktív: célozz meg egy területet 5500 egység távolságon belül. 2,5 másodperc elteltével fénysugarat idéz meg, amely 10 (+ a célpont minden egyes szintje után 20) életerőt gyógyít, az eltalált ellenséges hősök maximális életerejének 10%-ával egyenlő tényleges sebzést okoz, az ellenséges minionoknak pedig 250 tényleges sebzést (120 másodperc töltési idő). A gyógyítás és pajzserő hatásának szorzója a Megváltás gyógyítása esetében: 3.

    Akkor is használható, amikor a hős halott.

    A hatás csak feleakkora, ha a célpontot a közelmúltban érte egy másik Megváltás hatás.)
    A hősökre alkalmazott összes gyógyítás: @f1@
    A hős által okozott teljes sebzés: @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3108" = "Pokoli kódexEladási ár: @Value@+35 varázserőEGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő." tr "game_item_tooltip_3109" = "Lovagi esküEladási ár: @Value@+250 életerő
    +40 páncél
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: kijelölhetsz egy szövetségest Partnernek (90 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív: amennyiben a Partner a közelben van, +20 páncélt kapsz, és hozzá közeledve 15%-kal nagyobb a mozgási sebességed.
    EGYEDI passzív: amennyiben a Partner a közeledben van, a Partner által a hősöknek okozott sebzés 12%-át életerőként nyered vissza, és a Partner által hősöktől elszenvedett sebzés 12%-át te szenveded el tényleges sebzésként (amennyiben távolsági harcos hős vagy, a gyógyítás és a sebzésátvállalás mértéke is 50%-kal kisebb).

    Átvállalt sebzés: @f3@
    Gyógyítás mértéke: @f4@
    " tr "game_item_tooltip_3110" = "Fagyos szívEladási ár: @Value@+400 mana
    +100 páncél
    20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aura: 15%-kal csökkenti a közelben tartózkodó ellenfelek támadási sebességét." tr "game_item_tooltip_3111" = "HiganyléptekEladási ár: @Value@+25 varázsellenállásEGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 30%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    " tr "game_item_tooltip_3112" = "Az őrző gömbjeEladási ár: @Value@+150 életerő
    +35 varázserő
    +10 mana-regen 5 másodpercenként
    " tr "game_item_tooltip_3113" = "Éteri lidércfényEladási ár: @Value@+30 varázserőEGYEDI passzív: +5% mozgási sebesség" tr "game_item_tooltip_3114" = "Tiltott bálványEladási ár: @Value@+50% alap mana-regenEGYEDI passzív: 10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +5%-kal erősebb gyógyítás és pajzsok
    " tr "game_item_tooltip_3115" = "Nashor fogaEladási ár: @Value@+50% támadási sebesség
    +80 varázserő
    EGYEDI passzív: +20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor 15 (+@f1@) bónusz varázssebzést okoznak.
    " tr "game_item_tooltip_3116" = "Rylai kristálybotjaEladási ár: @Value@+300 életerő
    +90 varázserő
    EGYEDI passzív: a sebző varázslatok és képességek 1 másodpercre 20%-kal csökkentik az ellenfelek mozgási sebességét." tr "game_item_tooltip_3117" = "Mozgékonyság cipőjeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +25 mozgási sebesség. Ha a hős 5 másodpercig nem vesz részt harcban, +115 mozgási sebességet kap" tr "game_item_tooltip_3118" = "Űrbéli Lovagi esküEladási ár: @Value@+250 életerő
    +40 páncél
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: jelölj meg egy szövetséges hőst, aki a társad lesz (90 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív: amennyiben a társad a közelben van, további +20 páncélt kapsz, és hozzá közeledve +15%-kal nagyobb lesz a mozgási sebességed.
    EGYEDI passzív: amennyiben a társad a közeledben van, a társad által a hősöknek okozott sebzés 3%-át életerőként nyered vissza, és a társad által hősöktől elszenvedett sebzés 12%-át te szenveded el tényleges sebzésként (amennyiben távolsági harcos vagy, a gyógyítás és a sebzésátvállalás mértéke is 50%-kal kisebb).

    Átirányított sebzés: @f3@
    Kapott gyógyítás: @f4@
    " tr "game_item_tooltip_3122" = "Alattomos csatabárdEladási ár: @Value@+20 sebzés
    +10% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív: a kritikus csapások hatására a célpont vérezni kezd, és 3 másodperc alatt a bónusz sebzésed további 60%-át szenvedi el varázssebzésként." tr "game_item_tooltip_3123" = "A hóhér hangjaEladási ár: @Value@+15 sebzésEGYEDI passzív – Hóhér: a fizikai sebzés 3 másodpercen keresztül a Súlyos seb hatást alkalmazza az ellenséges hősökre." tr "game_item_tooltip_3124" = "Guinsoo dühpengéjeEladási ár: @Value@+25 sebzés
    +25 varázserő
    +25% támadási sebesség
    Passzív: az alaptámadások találatkor 15 varázssebzést okoznak.
    EGYEDI passzív – Utolsó lehelet: 15% páncéltörést kapsz.
    EGYEDI passzív – Eloszlás: 15% varázstörést kapsz.
    EGYEDI passzív: az alaptámadások 5 másodpercig +8%-kal növelik a támadási sebességet (legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat). A maximális számú jelző elérésekor szert teszel a Guinsoo dühe hatásra.

    Guinsoo dühe: minden 3. alaptámadás kétszer alkalmazza a találati hatásokat.

    Ha sikerült összegyűjteni a jelzők felét, a közelharcos hősök következő támadása teljesen feltölti a Dühpengét.
    " tr "game_item_tooltip_3126" = "Madred vérpengéjeEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +30% támadási sebesség
    +25 páncél
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatonként a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenértékű bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_item_tooltip_3128" = "PusztítótűzEladási ár: @Value@+120 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: a célpont maximális életerejének 15%-át szenvedi el varázssebzésként, és 4 másodpercig minden őt érő további varázssebzés ereje 20%-kal megnő (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3131" = "Emberfelettiek kardjaEladási ár: @Value@+25 sebzés
    +25% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: +18 halálosság (jelenleg @f3@ páncélt hagysz figyelmen kívül)
    EGYEDI aktív: +100% támadási sebességet és 100% kritikus csapási esélyt biztosít 3 másodpercig vagy 3 alaptámadás erejéig (90 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3132" = "AranyszívEladási ár: @Value@+325 életerőEGYEDI passzív: +5 arany 10 másodpercenként

    Aranyszív – Megkeresett arany: @f1@" tr "game_item_tooltip_3133" = "Caulfield harci pörölyeEladási ár: @Value@+25 sebzésEGYEDI passzív: 10%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_tooltip_3134" = "Fogazott tőrEladási ár: @Value@+25 sebzésEGYEDI passzív: +10 halálosság (Jelenleg @f1@ páncélt hatástalanítasz.)
    EGYEDI passzív – Fejvadász: Ha megölsz egy ellenséget, a következő támadásod 40 bónusz fizikai sebzést okoz (30 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3135" = "Az Üresség botjaEladási ár: @Value@+70 varázserőEGYEDI passzív – Eloszlás: +40% varázstörés." tr "game_item_tooltip_3136" = "Kísértő álarcEladási ár: @Value@+35 varázserő
    +200 életerő
    EGYEDI passzív – Őrület: a hősökkel vívott harc minden másodpercében 2%-kal több sebzést biztosít (legfeljebb +10%-ot)." tr "game_item_tooltip_3137" = "DervispengeEladási ár: @Value@+50% támadási sebesség
    +45 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden gyengítő hatást, és közelharcos hős esetében 1 másodpercig +50% bónusz mozgási sebességet biztosít (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3138" = "LeviatánEladási ár: @Value@+180 életerőEGYEDI passzív: +32 életerőt biztosít jelzőnként. A gyilkosságok 2, az asszisztok 1 jelzőt érnek (legfeljebb 20 jelzőig). A hős halálakor a felhalmozott jelzők harmada elvész. Amikor a jelzők száma eléri a 20-at, minden elszenvedett sebzés 15%-kal kisebb lesz." tr "game_item_tooltip_3139" = "Eleven szablyaEladási ár: @Value@+50 sebzés
    +35 varázsellenállás
    +10% életlopás
    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden tömegirányító hatást, és 1 másodpercre +50% bónusz mozgási sebességet biztosít (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3140" = "Higany selyemövEladási ár: @Value@+30 varázsellenállásEGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden tömegirányító hatást (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3141" = "Az Okkult kardjaEladási ár: @Value@+20 (+@f1@) sebzés
    +0% életlopás
    EGYEDI passzív – Rémület: +2 sebzést biztosít minden egyes Dicsőség jelző után. 10% életlopást biztosít, ha legalább 15 Dicsőség jelzővel rendelkezel.
    EGYEDI passzív – Siker vagy halál: a hősök megölése 4 Dicsőség jelzőt, az asszisztok 1 Dicsőség jelzőt adnak. Legfeljebb 30 Dicsőség jelző halmozható fel. Ha meghalsz, 8 Dicsőség jelzőt elveszítesz.
    " tr "game_item_tooltip_3142" = "Youmuu szellemkardjaEladási ár: @Value@+55 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +18 halálosság (Jelenleg @f1@ páncélt semlegesítesz.)
    EGYEDI passzív: +40 mozgási sebesség csatán kívül
    EGYEDI aktív: +20% mozgási sebességet biztosít 6 másodpercig (45 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3143" = "Randuin ómenjeEladási ár: @Value@+400 életerő
    +60 páncél
    EGYEDI passzív: 20%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el az alaptámadások kritikus csapásaitól (Összes csökkentett sebzés: @f1@).
    EGYEDI passzív – Hideg acél: a hőst érő alaptámadások 1 másodpercig 15%-kal csökkentik a támadó támadási sebességét.
    EGYEDI aktív: 2 másodpercig 55%-kal csökkenti a közelben tartózkodó ellenséges egységek mozgási sebességét (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3144" = "Bilgewateri szablyaEladási ár: @Value@+25 sebzés
    +10% életlopás
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 25%-kal csökkenti (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3145" = "Hextech revolverEladási ár: @Value@+40 varázserőEGYEDI passzív – Varázslövedék: az ellenséges hősök elleni alaptámadások @f1@ bónusz varázssebzést okoznak (40 másodperc töltési idő, a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van)." tr "game_item_tooltip_3146" = "Hextech lőpengeEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +80 varázserő
    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 15%-ának megfelelő mértékben gyógyít. A területre ható képességek esetében a gyógyítás mértéke ennek a 33%-a lesz.
    EGYEDI aktív – Villámcsapás: @f2@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 40%-kal csökkenti (40 másodperc töltési idő, a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van).
    " tr "game_item_tooltip_3147" = "Draktharr árnykardjaEladási ár: @Value@+55 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +21 halálosság (jelenleg @f3@ páncélt hagy figyelmen kívül)
    EGYEDI passzív – Elsötétítés: ha észrevesz egy ellenséges őrszem, 8 másodpercre felfeded magad körül a csapdákat és hatástalanítod az őrszemeket. Ezalatt a közelharci támadások azonnal elpusztítják ezeket. (90 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív – Éji ragadozó: ha legalább 1 másodpercig senki sem látja a hőst, a következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz az ellenséges hősöknek, és 0.25 másodpercre 99%-kal lassítja a mozgási sebességüket. (A hatás 5 másodpercig marad aktív azután, hogy meglátott téged egy ellenséges hős. A távolsági támadások nem lassítják le a célpontot.)
    " tr "game_item_tooltip_3148" = "Űrbéli Hextech lőpengeEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +80 varázserő
    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 4%-ának megfelelő mértékben gyógyít. A hatékonysága területre ható varázslatok esetén 33%-os.
    EGYEDI aktív – Villámcsapás: @f2@(+@f1@) varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 40%-kal csökkenti (40 másodperc töltési idő, a hextech tárgyaknak közös töltési idejük van).
    " tr "game_item_tooltip_3149" = "A letaszított király űrbéli kardjaEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +25% támadási sebesség
    +3% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadások a célpont aktuális életerejének 8%-ával megegyező mértékű bónusz fizikai sebzést okoznak találatkor.
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő).

    A minimális bónusz fizikai sebzés 15 pont.
    A maximális bónusz fizikai sebzés szörnyek és minionok ellen 60 pont.
    A használó életlopása a kiosztott bónusz fizikai sebzésre vonatkozik.
    " tr "game_item_tooltip_3150" = "KáprázatkardEladási ár: @Value@+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@FlatArmorMod@ páncél
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás
    EGYEDI passzív – Homokjel: az alaptámadások Homokjelet helyeznek a célpontra, és ezzel 3 másodpercre felfedik az áldozatot. Egyszerre csak egy ellenfelet lehet megjelölni.
    EGYEDI aktív – Suhanó káprázat: @Effect1Amount*-1@ egységet a Homokjellel megjelölt célponttal ellentétes irányba teleportál. (60 másodperc töltési idő.)

    „A shurimaiak a sivatag minden tulajdonságát kihasználják.”
    " tr "game_item_tooltip_3151" = "Liandry gyötrelmeEladási ár: @Value@+75 varázserő
    +300 életerő
    EGYEDI passzív – Őrület: a hősökkel vívott harc minden másodpercében 2%-kal több sebzést biztosít (legfeljebb +10%-ot).
    EGYEDI passzív – Gyötrelem: a varázslatok 3 másodpercig égetik az ellenfeleket, és így másodpercenként a maximális életerejük 1.5%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak nekik. Az égési sérülés mértéke a mozgásukban korlátozott egységek esetében 2.5%-ra nő.
    " tr "game_item_tooltip_3152" = "Hextech protoöv-01Eladási ár: @Value@+300 életerő
    +60 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív – Tüzes lövedék: a hős előretör, és gyűrű alakban tüzes lövedékeket lő ki, amelyek @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak (40 másodperc töltési idő, a Hextech tárgyaknak közös töltési idejük van).

    Ha egy hőst vagy szörnyet több lövedék talál el, az elsőt követő további lövedékek csupán 10%-os sebzést okoznak.
    " tr "game_item_tooltip_3153" = "A letaszított király kardjaEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +25% támadási sebesség
    +12% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont aktuális életerejének 8%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak.
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő).

    A minimális bónusz fizikai sebzés 15 pont.
    A maximális bónusz fizikai sebzés szörnyek és minionok ellen 60 pont.
    A használó életlopása a kiosztott bónusz fizikai sebzésre vonatkozik.
    " tr "game_item_tooltip_3154" = "Wriggle lámpásaEladási ár: @Value@+25 sebzés
    +20% támadási sebesség
    +12% életlopás
    +10% életvarázs

    EGYEDI aktív: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3155" = "ÁtoknyelőEladási ár: @Value@+20 sebzés
    +35 varázsellenállás
    EGYEDI passzív – Életmentő: ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercig @f1@ varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3156" = "Malmortius bendőjeEladási ár: @Value@+50 sebzés
    +50 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Életmentő: ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodperc alatt 350 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő).
    Életben tartás: amikor az Életmentő működésbe lép, +20 sebzést, +10% életvarázst és +10% életlopást biztosít a harc végéig.
    " tr "game_item_tooltip_3157" = "Zhonya homokórájaEladási ár: @Value@+75 varázserő
    +45 páncél
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív – Sztázis: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3158" = "Ioniai fénycipőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    EGYEDI aktív: az idézői varázslatok töltési ideje +10%-kal csökken


    „Ez a tárgy annak a győzelemnek állít emléket, amelyet Ionia Noxus felett aratott a déli tartományokért vívott visszavágó küzdelemben, l. i. sz. 20. december 10-én.”
    " tr "game_item_tooltip_3159" = "Grez szellemlámpásaEladási ár: @Value@+15 sebzés
    +30% támadási sebesség
    EGYEDI passzív – Csonkítás: a szörnyek elleni alaptámadások találatkor 75 bónusz varázssebzést okoznak, és 10 életerőt töltenek vissza.
    EGYEDI passzív: 30%-kal több arany jár a megölt szörnyekért.
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3160" = "A vadon lángjaEladási ár: @Value@+12 sebzés
    +30% támadási sebesség
    EGYEDI passzív – Csonkítás: az alaptámadások @f3@ (25 + Vadon jelzők) bónusz varázssebzést okoznak (minionok és szörnyek ellen ennek 300%-át), és találatkor 10 életerőt töltenek vissza. Ezt a sebzést és gyógyítást a gyilkosság, az assziszt és a nagy szörnyek megölése egyaránt növeli.
    EGYEDI passzív: 30%-kal több arany jár a megölt szörnyekért.
    EGYEDI aktív: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/@f2@ elhelyezett őrszem.
    Bónusz arany a szörnyektől: @f5@
    " tr "game_item_tooltip_3161" = "Shojin lándzsájaEladási ár: @Value@+60 sebzés
    +250 életerő
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: a végső képesség elsütése utáni 10 másodpercben bevetett következő alaptámadás 6 másodpercre a Felébredt sárkány hatást biztosítja (30 másodperc töltési idő).

    Felébredt sárkány: 50% támadási sebességet biztosít, az alaptámadások pedig visszatöltik a végső képességen kívüli egyéb képességek fennmaradó töltési idejének 20%-át.
    " tr "game_item_tooltip_3162" = "Űrbéli Bilgewateri szablyaEladási ár: @Value@+25 sebzés
    +2.5% életlopás
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét 2 másodpercre 25%-kal csökkenti (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3163" = "Űrbéli Malmortius bendőjeEladási ár: @Value@+50 sebzés
    +50 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Életmentő: ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercig 350 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő).
    Életben tartás: amikor az Életmentő aktiválódik, +20 sebzést, +2.5% életvarázst és +2.5% életlopást biztosít a csata végéig.
    " tr "game_item_tooltip_3165" = "MorellonomikonEladási ár: @Value@+70 varázserő
    +300 életerő
    EGYEDI passzív – A halál érintése: +15 varázstörés
    EGYEDI passzív – Elátkozott csapás: a hősöknek okozott varázssebzés 3 másodpercre a Súlyos seb hatást alkalmazza rájuk.
    " tr "game_item_tooltip_3166" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 60 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3167" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 60 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3168" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 120 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.


    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3169" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 120 másodpercig aktív (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.


    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3170" = "Holdfény varázspengeEladási ár: @Value@+50 varázserő
    +50 páncél
    +50 varázsellenállás
    EGYEDI passzív – Kitartás: 35%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát." tr "game_item_tooltip_3171" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercig aktív (60 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: Rengar mozgási sebessége 25 egységgel nagyobb, amikor nem harcol vagy a bokorban van.

    6 trófea: Rengar ugrásának hatótávolsága 125 egységgel nagyobb.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3172" = "ZefírEladási ár: @Value@+50 sebzés
    +40% támadási sebesség
    +10% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Kitartás: 35%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás, az átváltoztatás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát." tr "game_item_tooltip_3173" = "Űrbéli fénycipőEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség

    „Ezt a tárgyat az űrnek szenteljük.”
    " tr "game_item_tooltip_3174" = "Athéné szentségtelen gráljaEladási ár: @Value@+30 varázserő
    +30 varázsellenállás
    +100% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: a hősöknek okozott, sebzéscsökkentés előtti sebzés 35%-át vértartalékként kapja meg a hős (ennek értéke legfeljebb @f1@ lehet). A szövetségeseidre alkalmazott gyógyítás vagy pajzs típusú varázslatok a gyógyítás vagy pajzserő 100%-ának megfelelő vértartalékot emésztenek fel, amellyel a szövetségest gyógyítják.
    EGYEDI passzív – Disszonancia: Minden 25%-nyi alap mana-regen után 5 varázserőt biztosít (@f4@). Megszünteti a más tárgyakon aktív Harmónia hatást.
    Szentségtelen gyógyítás (összesen): @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3175" = "Kha'Zix fejeEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Trófeatotem: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercig aktív (90 másodperc töltési idő). Játékosonként legfeljebb 3 Láthatatlan őrszem lehet a térképen.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: Rengar láthatatlan állapotban is megkapja a Vadászat izgalmából nyert bónusz mozgási sebességet.

    Különleges bónusz: Rengar látótávolsága nagyobb, amikor a bokorban van.
    " tr "game_item_tooltip_3176" = "Misztikus spirálEladási ár: @Value@+400 életerő
    +300 mana
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: manafelhasználás esetén a hős az elfogyasztott mana 30%-ának megfelelő mértékben gyógyul." tr "game_item_tooltip_3178" = "Ionos szikraEladási ár: @Value@+40% támadási sebesség
    +250 életerő
    EGYEDI passzív: találatkor minden negyedik alaptámadással láncvillám szabadul fel, amely 125 varázssebzést okoz legfeljebb 4 célpontnak." tr "game_item_tooltip_3180" = "Odin fátylaEladási ár: @Value@+350 életerő
    +350 mana
    +50 varázsellenállás
    EGYEDI passzív: elnyeli az elszenvedett varázssebzés 10%-át, és eltárolja azt.
    EGYEDI aktív: 200 + (az eltárolt varázssebzés, de legfeljebb 400) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek (90 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3181" = "Vérmes acélEladási ár: @Value@+45 sebzés
    +10% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor 8 másodpercig +6 sebzést és +1% életlopást biztosítanak (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódik)." tr "game_item_tooltip_3183" = "Priscilla áldásaEladási ár: @Value@+25 életerő-regenerálódás 5 másodpercenkéntEGYEDI passzív: +15% elfoglalási sebesség (az elfoglalási sebességet módosító más képességekkel nem halmozódik).
    EGYEDI aktív: +30% mozgási sebesség 2 másodpercig (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3184" = "Az őrző pörölyeEladási ár: @Value@+150 életerő
    +20 sebzés
    +10% életlopás
    " tr "game_item_tooltip_3185" = "A fényhozóEladási ár: @Value@+30 sebzés
    +30% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív: a kritikus csapások hatására az ellenfél vérezni kezd, és 3 másodperc alatt a bónusz sebzésed további 90%-át szenvedi el varázssebzésként, valamint ez idő alatt láthatóvá is válik.
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3186" = "Kitae vérpengéjeEladási ár: @Value@+30 sebzés
    +40% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatonként a célpont maximális életerejének 2,5%-ával egyenértékű bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_item_tooltip_3187" = "Misztikus érzékelőEladási ár: @Value@+225 életerő
    +250 mana
    +25 páncél
    20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: igazlátással fedi fel a közeli csapdákat.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a mágikus köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3188" = "Fekete fáklyaEladási ár: @Value@+80 varázserő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: 4 másodperc alatt a megcélzott hős a maximális életerejének 20%-át szenvedi el varázssebzésként, és minden őt érő további varázssebzés ereje 20%-kal megnő (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3190" = "Az iron solarik medáljaEladási ár: @Value@+30 páncél
    +60 varázsellenállás
    EGYEDI aktív: egy 2.5 másodperc alatt elenyésző, legfeljebb 30 (+ szintenként 15) (+@f1@) sebzést elnyelő pajzsot von a közeli szövetségesek köré (120 másodperc töltési idő).
    Legjobb eredmény: @f2@ elnyelt sebzés
    Összesen: @f3@ elnyelt sebzés
    " tr "game_item_tooltip_3191" = "Keresők karvértjeEladási ár: @Value@+30 páncél
    +20 varázserő
    EGYEDI passzív: egy egység megölése 0.5 bónusz páncélt és varázserőt biztosít. Ez a bónusz legfeljebb 30 alkalommal halmozódik.

    Bónusz páncél: @f1@ / 15
    Bónusz varázserő: @f2@ / 15
    " tr "game_item_tooltip_3193" = "A Vízköpő sziklavértjeEladási ár: @Value@+40 páncél
    +40 varázsellenállás
    EGYEDI passzív – Kőbőr: ha 3 vagy több ellenséges hős van a közelben, 40 bónusz pajzsot és varázsellenállást biztosít.
    EGYEDI aktív – Acélosodás: az életerőt 40%-kal növeli, a hős megnő, de 60%-kal kevesebb sebzést okoz 4 másodpercig (90 másodperc töltési idő). Ha a Kőbőr aktív, az életerőt 100%-kal növeli.
    " tr "game_item_tooltip_3194" = "Adaptív sisakEladási ár: @Value@+350 életerő
    +55 varázsellenállás
    +100% alap életerő-regenerálódás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: varázslatokból vagy hatásokból származó varázssebzés elszenvedése után 4 másodpercig 20%-kal csökkenti az ugyanazon varázslatból vagy hatásból származó további varázssebzést." tr "game_item_tooltip_3196" = "A Hex agy mk-1Nem lehet eladni+@f1@ varázserő
    +@f2@ mana
    EGYEDI passzív – Fejlődés: Viktor fejlesztheti az egyik alapvarázslatát." tr "game_item_tooltip_3197" = "A Hex agy mk-2Nem lehet eladni+@f1@ varázserő
    +@f2@ mana
    EGYEDI passzív – Fejlődés: Viktor fejlesztheti az egyik alapvarázslatát." tr "game_item_tooltip_3198" = "A tökéletes Hex agyNem lehet eladni+@f1@ varázserő
    +@f2@ mana
    EGYEDI passzív – Dicsőséges evolúció: Viktor a hatalma csúcsára ért, és az alapvarázslatai után a Káoszvihart is erősebbé teszi." tr "game_item_tooltip_3200" = "A Hex agy prototípusaNem lehet eladni+@f1@ varázserő
    +@f2@ mana
    EGYEDI passzív – Fejlődés: a tárgy háromszor fejleszthető, hogy erősítse Viktor alapképességeit. A boltban a tárgyra kattintva láthatod a fejlesztési lehetőségeket." tr "game_item_tooltip_3204" = "TüskebundaEladási ár: @Value@+20 páncélEGYEDI passzív – Szipolyhorgok: +40 életerő-regen 5 másodpercenként és +30 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 150 egységig).
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3205" = "TüskebundaEladási ár: @Value@+20 páncélEGYEDI passzív – Szipolyhorgok: +40 életerő-regen 5 másodpercenként és +30 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 150 egységig).
    EGYEDI aktív – A vadász őrszeme: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).

    Láthatatlan őrszemek: @f1@ / 3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3206" = "A testetlen lidérc szellemeEladási ár: @Value@+@f3@ varázserő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Lélekszívás: minden megölt nagy vagy hatalmas szörnyért 2 varázserőt ad. (@f2@/30)
    EGYEDI passzív – Mészáros: a szörnyek ellen 30% bónusz sebzést biztosít, és az okozott sebzés 6%-át életerőként, 3%-át pedig manaként tölti vissza.
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is begyűjthetsz.

    Bónusz arany: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3207" = "Az Ősi Gólem lelkeEladási ár: @Value@+25% bónusz életerő (@f3@)
    +200 életerő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +20 páncél
    EGYEDI passzív – Szipolyhorgok: +60 életerő-regen 5 másodpercenként és +45 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 195 egységig).
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is begyűjthetsz.
    EGYEDI aktív – A vadász őrszeme: elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet (180 másodperc töltési idő).

    Bónusz arany: @f1@
    Láthatatlan őrszemek: @f2@ / 3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3208" = "Az Ősi Gólem lelkeEladási ár: @Value@+25% bónusz életerő (@f3@)
    +200 életerő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +20 páncél
    EGYEDI passzív – Szipolyhorgok: +60 életerő-regen 5 másodpercenként és +45 mana-regen 5 másodpercenként a szörnyektől elszenvedett sebzés esetén. A támadó szörnyek 3 másodperc alatt elveszítik a maximális életerejük 5%-át (legfeljebb 195 egységig).
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is be lehet gyűjteni.
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a láthatatlanságot felfedő köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig felfedi az oda belépő ellenséges hősöket (60 másodperc töltési idő).

    Bónusz arany: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3209" = "A Gyíkmester lelkeEladási ár: @Value@+30 sebzés
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Hamvasztás: a fizikai sebzést okozó támadásaid 3 másodperc alatt további @f1@ tényleges sebzést okoznak a célpontnak.
    EGYEDI passzív – Mészáros: a szörnyek ellen 20% bónusz sebzést biztosít, és az okozott sebzés 6%-át életerőként, 3%-át pedig manaként tölti vissza.
    EGYEDI passzív – Tartalékolás: 1,5 másodpercenként 1 jelzőnyi aranyat eltárol (legfeljebb 80 jelző gyűlhet össze). Egy nagy vagy hatalmas szörny megölésével akár 40 jelzőt is begyűjthetsz.

    Bónusz arany: @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3210" = "VarázstörőEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +40 sebzés
    +25 varázsellenállás
    +20% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív – Kitartás: 35%-kal csökkenti a kábítás, a lassítás, a felbőszítés, a rettegés, a némítás, a vakítás és a különféle megbénítások hatásának időtartamát.
    EGYEDI passzív – Életmentő: abban az esetben, ha a kapott varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely 5 másodpercig 400 varázssebzést nyel el (90 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3211" = "KísértetkámzsaEladási ár: @Value@+250 életerő
    +25 varázsellenállás
    EGYEDI passzív: ellenséges hőstől elszenvedett sebzés esetén legfeljebb 10 másodpercig +150% alap életerő-regent biztosít." tr "game_item_tooltip_3222" = "Mikael tégelyeEladási ár: @Value@+40 varázsellenállás
    +100% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +20% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI passzív – Harmónia: @f1@% bónusz alap életerő-regent biztosít (megegyezik az alap mana-regenre kapott százalékos bónusszal).
    EGYEDI aktív: eltávolít minden kábítás, mozgásképtelenség, felbőszítés, rettegés, némítás és lassítás hatást egy szövetséges hősről, és immunissá teszi a lassító hatásokra 2 másodpercig (120 másodperc töltési idő). Egy bénító hatás eltávolításával a szövetséges 2 másodpercre +40% mozgási sebességet nyer.

    Sikeresen eltávolított negatív hatások: @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3230" = "Űrbéli Vérszomjas hidraEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +80 sebzés
    +100% alap életerő-regen
    +3% életlopás
    Passzív: a teljes életlopás 50%-a a tárgy által okozott sebzésre is vonatkozik.
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások találatkor @f1@@f2@ bónusz fizikai sebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó ellenfeleknek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebb tartózkodó ellenfelek szenvedik el).
    EGYEDI aktív – Félhold: @f3@@f4@ fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek (a legtöbb sebzést a célponthoz legközelebbi ellenfelek szenvedik el, 10 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3231" = "Űrbéli Eleven szablyaEladási ár: @Value@+50 sebzés
    +35 varázsellenállás
    +2.5% életlopás
    EGYEDI aktív – Mint a villám: megszüntet minden tömegirányító hatást, és 1 másodpercre +50% bónusz mozgási sebességet biztosít (90 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3240" = "$BaseName$ – DühEladási ár: @Value@$BaseStats$$BaseDescription$
    EGYEDI passzív – Düh: az egycélpontos támadással vagy varázslattal okozott sebzés (találat esetén) +12% mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3241" = "$BaseName$ – FürgeségEladási ár: @Value@$BaseStats$$BaseDescription$
    EGYEDI passzív – Fürgeség: +20 mozgási sebesség
    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3242" = "$BaseName$ – KapitányEladási ár: @Value@$BaseStats$$BaseDescription$
    EGYEDI passzív – Kapitány: +10% mozgási sebességet biztosít a közelben tartózkodó, feléd közeledő szövetséges hősöknek.
    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3243" = "$BaseName$ – ElfedésEladási ár: @Value@$BaseStats$$BaseDescription$
    EGYEDI passzív – Elfedés: a Teleport, az Átvillanás és a Gyorsítás idézői varázslatok töltési ideje 15%-kal csökken, és további mozgékonyságot biztosítanak a hősnek.

    Gyorsítás: 27% helyett 40% mozgási sebességet ad.
    Átvillanás: az elsütését követően 1 másodpercig 20% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    Teleport: a bevetése után 3 másodpercig 30% bónusz mozgási sebességet biztosít.
    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3244" = "$BaseName$ – BázisvédőEladási ár: @Value@$BaseStats$$BaseDescription$
    EGYEDI passzív – Bázisvédő: a bolt meglátogatása jelentősen növeli az életerő- és mana-regenerálódást, valamint 200% bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 8 másodperc alatt fokozatosan elenyészik. Sebzés okozásakor vagy elszenvedésekor a bónusz mozgási sebesség és a regenerálódás 6 másodpercre megszűnik.
    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3245" = "$BaseName$ – TeleportEladási ár: @Value@$BaseStats$$BaseDescription$
    EGYEDI aktív – Teleport: a kijelölt szövetséges célponthoz teleportál. (@EnchantmentEffect1Amount@s töltési idő) (@EnchantmentEffect2Amount@s töltési idő megvásárláskor)
    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3252" = "VadorzótőrEladási ár: @Value@+10 sebzésEGYEDI passzív – Fejvadász: ha megölsz egy ellenfelet, a következő sebző varázslatod 40 bónusz fizikai sebzést okoz (30 másodperc töltési idő).
    EGYEDI passzív: ha sikerül elejteni 4 nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, átalakul a Fogazott tőrré.
    " tr "game_item_tooltip_3285" = "Luden visszhangjaEladási ár: @Value@+90 varázserő
    +600 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 100 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.
    " tr "game_item_tooltip_3286" = "Luden visszhangjaEladási ár: @Value@+100 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás tölteteket ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 100 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak." tr "game_item_tooltip_3290" = "IkerárnyakEladási ár: @Value@+80 varázserő
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +6% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Csapdaészlelés: felfedi az ellenség láthatatlan csapdáit a közelben.
    EGYEDI aktív – Vadászat: 6 másodpercre megidéz legfeljebb 2 sérthetetlen szellemet a 2 legközelebbi ellenséges hős felkutatására. Ha egy szellem eléri a célpontját, felfedi azt, és 2.5 másodpercre 40%-kal csökkenti a mozgási sebességét.

    Amelyik szellem nem talál célpontot, megpróbál visszatérni a megidézőjéhez. Ha eléri őt, 20 másodperccel csökken a tárgy töltési ideje (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3301" = "Ősi érmeEladási ár: @Value@+5 mozgási sebesség
    +5%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassive_@f8@}}{{game_item_quest_coinline_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3302" = "EreklyepajzsEladási ár: @Value@+50 életerő
    +1 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwar_@f8@}}{{game_item_quest_targonsline_inventory_@f7@}}{{game_item_targonsline_incometracking_@f7@}}" tr "game_item_tooltip_3303" = "Bűbájtolvaj pengéjeEladási ár: @Value@+10 varázserő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +25% alap mana-regen
    {{game_item_tributepassive_@f8@}}{{game_item_quest_frostqueensline_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3304" = "Ősi érme (megviselt)Eladási ár: @Value@+5 mozgási sebesség
    +5%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassiveTT_@f8@}}{{game_item_quest_coinlineTT_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtrackerTT_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3305" = "Nomádok medálja (megviselt)Eladási ár: @Value@+10 mozgási sebesség
    +50% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassiveTT_@f8@}}{{game_item_quest_coinlineTT_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtrackerTT_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3306" = "A felemelkedés talizmánja (megviselt)Eladási ár: @Value@+10 mozgási sebesség
    +45 páncél
    +175% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb 20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és az Ürességkapuk közelében.
    {{game_item_favorpassiveTT_@f8@}}
    EGYEDI aktív: {{game_spell_subtooltip_ShurelyasCrestTT}} (60 másodperc töltési idő).{{game_item_quest_coinlineTT_inventory_@f5@}}{{game_item_favorgoldtrackerTT_@f5@}}
    " tr "game_item_tooltip_3307" = "Ereklyepajzs (megviselt)Eladási ár: @Value@+50 életerő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwarTT_@f8@}}{{game_item_quest_targonslineTT_inventory_@f7@}}{{game_item_targonslineTT_incometracking_@f7@}}" tr "game_item_tooltip_3308" = "Targon vértje (megviselt)Eladási ár: @Value@+125 életerő
    +50% alap életerő-regen
    +4 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwarTT_@f8@}}{{game_item_quest_targonslineTT_inventory_@f7@}}{{game_item_targonslineTT_incometracking_@f7@}}" tr "game_item_tooltip_3309" = "A hegy arca (megviselt)Eladási ár: @Value@+350 életerő
    +100% alap életerő-regen
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +4 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwarTT_@f8@}}
    EGYEDI aktív: pajzsot vonsz saját magad és egy szövetséges köré, amely @f5@ sebzést nyel el 4 másodperc alatt. 4 másodperc elteltével a pajzs felrobban, és 2 másodperc erejéig 40%-kal lassítja a közeli ellenfeleket (60 másodperc töltési idő).

    Ha saját magadat célzod, automatikusan a legsúlyosabban sérült szövetségesre teszi a pajzsot.{{game_item_quest_targonslineTT_inventory_@f7@}}{{game_item_targonslineTT_incometracking_@f7@}}
    " tr "game_item_tooltip_3310" = "Bűbájtolvaj pengéje (megviselt)Eladási ár: @Value@+10 varázserő
    +2 arany 10 másodpercenként
    +25% alap mana-regen
    {{game_item_tributepassiveTT_@f8@}}{{game_item_quest_frostqueenslineTT_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtrackerTT_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3311" = "Jégagyar (megviselt)Eladási ár: @Value@+20 varázserő
    +50% alap mana-regen
    +2 arany 10 másodpercenként
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    {{game_item_tributepassiveTT_@f8@}}{{game_item_quest_frostqueenslineTT_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtrackerTT_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_3312" = "A Jégkirálynő érintése (megviselt)Eladási ár: @Value@+60 varázserő
    +50% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +2 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_tributepassiveTT_@f8@}}
    EGYEDI aktív: 6 másodpercre megidéz 2 jeges szellemet, hogy felkutassák a közeli ellenséges hősöket. A szellemek érintkezéskor felfedik az ellenfelet, és a megtett útjuk alapján 2–5 másodpercen keresztül 40%-kal csökkentik a mozgási sebességét (90 másodperc töltési idő).{{game_item_quest_frostqueenslineTT_inventory_@f5@}}{{game_item_tributegoldtrackerTT_@f5@}}
    " tr "game_item_tooltip_3340" = "ŐrszemtotemEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: kihelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely @f3@ másodpercig marad aktív.

    @f4@ másodpercenként eltárol egy töltetet, legfeljebb 2 töltet erejéig.

    Láthatatlan őrszem: @f1@ / @f2@ elhelyezett őrszem.

    Rálátással kapcsolatos pontszám jelenleg: @f6@.
    " tr "game_item_tooltip_3341" = "PásztázólencseEladási ár: @Value@(Talizmán)Aktív: megvizsgál egy területet és figyelmeztet a rejtőzködő ellenséges egységekre, 6 másodpercre felfedi a láthatatlan csapdákat, valamint felfedi és hatástalanítja az őrszemeket legfeljebb @f3@ távolságra, egy @f4@ sugarú területen belül (@f2@ másodperc töltési idő).

    Felfedezett őrszemek: @f1@

    Rálátással kapcsolatos pontszám jelenleg: @f6@.
    " tr "game_item_tooltip_3342" = "KristálygömbEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: 2 másodpercre felfed egy kis területet @f2@ egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő).

    9. szinten a hatótáv 3500 egységre nő.
    " tr "game_item_tooltip_3345" = "LélekhorgonyEladási ár: @Value@(Talizmán)Aktív: egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    " tr "game_item_tooltip_3348" = "Misztikus érzékelőEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Vizsla tekintet: a mágikus köd 5 másodpercre rálátást biztosít a célterületre, és 3 másodpercig igazlátással fedi fel a területen belüli csapdákat (90 másodperc töltési idő).

    Rálátással kapcsolatos pontszám jelenleg: @f6@.
    " tr "game_item_tooltip_3350" = "Nagy totemEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 120 másodpercre felfedi a környező területet (120 másodperc töltési idő).

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/@f2@ elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3351" = "Nagy lencseEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat, szerkezeteket és őrszemeket (60 másodperc töltési idő).

    Felfedezett őrszemek: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3352" = "Nagy gömbEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: 2 másodpercre felfed egy legfeljebb 3500 egységnyi távolságra lévő területet. Az így felfedezett, nem láthatatlan ellenséges hősök 5 másodpercre láthatóvá válnak (150 másodperc töltési idő.)" tr "game_item_tooltip_3361" = "Nagy láthatatlan totemEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: elhelyez egy láthatatlan őrszemet, amely 180 másodpercre felfedi a környező területet. 60 másodpercenként eltárol egy töltetet, legfeljebb összesen 2 töltetig. Játékosonként legfeljebb 3 Láthatatlan őrszem lehet a térképen.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@ / @f2@ elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3362" = "Nagy észlelőtotemEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: elhelyez egy látható őrszemet, amely az elpusztításáig felfedi a környező területet és az ott található láthatatlan egységeket (120 másodperc töltési idő). Ellenséges őrszem észlelése esetén az elpusztításáért járó arany egy részét az őrszem észlelője kapja.

    Észlelő őrszemek: @f1@ / @f2@ elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3363" = "Messze látó fejlesztésEladási ár: @Value@(Talizmán)EGYEDI aktív: felfed egy legfeljebb 4000 egységnyi távolságra lévő területet, és elhelyez ott egy látható és sebezhető őrszemet. Ezt az őrszemet szövetségesek nem célozhatják meg (@f4@ másodperc töltési idő).

    Rálátással kapcsolatos pontszám jelenleg: @f6@.
    " tr "game_item_tooltip_3364" = "A látó lencséjeEladási ár: @Value@(Talizmán)Aktív: átvizsgálja a környező területet, figyelmeztet a rejtőzködő ellenséges egységekre, és 10 másodpercig felfedi a láthatatlan csapdákat és felfedi/hatástalanítja a közeli őrszemeket (@f2@ másodperc töltési idő).

    Felfedezett őrszemek: @f1@

    Rálátással kapcsolatos pontszám jelenleg: @f6@.
    " tr "game_item_tooltip_3371" = "Olvadt pengeEladási ár: @Value@+110 sebzés
    +25% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív: a kritikus csapások 200% helyett 225%-os sebzést okoznak." tr "game_item_tooltip_3373" = "Izzó köpenyEladási ár: @Value@+750 életerő
    +100 páncél:
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként @f1@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 50%-kal nagyobb sebzést okoz." tr "game_item_tooltip_3374" = "Rabadon halálkoronájaEladási ár: @Value@+175 varázserőEGYEDI passzív: 40%-kal növeli a varázserőt (@f1@)." tr "game_item_tooltip_3379" = "Pokoli maszkEladási ár: @Value@+750 életerő
    +300 mana
    +100 varázsellenállás
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet.
    EGYEDI aura: a közeli ellenséges hősök 15%-kal több varázssebzést szenvednek el.
    " tr "game_item_tooltip_3380" = "Az obszidián hasítóbárdEladási ár: @Value@+550 életerő
    +60 sebzés
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az ellenséges hősnek okozott fizikai sebzés Hasítással jár, ami 6 másodpercre 4%-kal csökkenti az áldozat páncélját (a hatás legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat, illetve legfeljebb 24%-os csökkenés érhető el).
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az okozott fizikai sebzés 2 másodpercre 20 ponttal növeli a mozgási sebességet. A Hasítással sújtott ellenséges hősök elleni assziszt vagy bármilyen egység megölése pedig 2 másodpercre 60 ponttal növeli a mozgási sebességet. Ez a mozgási sebesség a távolsági harcosok esetében megfeleződik.
    " tr "game_item_tooltip_3382" = "MegváltásEladási ár: @Value@+300 életerő
    +150% alap életerő-regen
    +200% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +10% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI aktív: 5500 egységnyi távolságon belül megcéloz egy területet. 2,5 másodperc elteltével fénysugarat idéz meg, amely a szövetséges hősöket 10 (+ a célpont minden egyes szintje után 20) életerővel gyógyítja, az ellenséges hősöknek maximális életerejük 10%-ával egyenlő tényleges sebzést okoz, az ellenséges minionoknak pedig 250 tényleges sebzést (120 másodperc töltési idő). A gyógyítás és pajzserő hatásának szorzója az Üdvözülés gyógyítása esetében: 3.

    Akkor is használható, amikor a hős halott.

    A hatás csak feleakkora, ha a célpontot a közelmúltban már érte egy másik Megváltás hatás.
    A hősökre alkalmazott összes gyógyítás: @f1@
    A hős által okozott teljes sebzés: @f2@
    " tr "game_item_tooltip_3383" = "Az iron solarik fejdíszeEladási ár: @Value@+45 páncél
    +75 varázsellenállás
    EGYEDI aktív: egy 2.5 másodperc alatt elenyésző, legfeljebb 30 (+ szintenként 15) (+@f1@) sebzést elnyelő pajzsot von a közeli szövetségesek köré (120 másodperc töltési idő).
    Legjobb eredmény: @f2@ elnyelt sebzés
    Összesen: @f3@ elnyelt sebzés
    " tr "game_item_tooltip_3384" = "A háromság egységeEladási ár: @Value@+350 életerő
    +350 mana
    +35 sebzés
    +50% támadási sebesség
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +8% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Dühöngés: az alaptámadások 2 másodpercre 20 ponttal növelik a mozgási sebességet. A gyilkosságok pedig 60 ponttal nagyobb mozgási sebességet biztosítanak. Ez a sebességbónusz a távolsági harcosok esetében megfeleződik.
    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3385" = "Wooglet boszorkánykoronájaEladási ár: @Value@+155 varázserő
    +45 páncél
    EGYEDI passzív: 25%-kal növeli a varázserőt (@f1@).
    EGYEDI aktív: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3386" = "Zhonya paradoxonjaEladási ár: @Value@+100 varázserő
    +60 páncél
    10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív – Sztázis: a hős 2.5 másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni (120 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3387" = "Fagyos ökölEladási ár: @Value@+125 páncél
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    +700 mana
    EGYEDI passzív – Varázspenge: Egy képesség használata után a következő alaptámadás @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz egy területen, és 2 másodpercre egy @f2@ méretű jeges mezőt hoz létre, amely 30%-kal csökkenti az ellenség mozgási sebességét (1.5 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3388" = "Youmuu lidérckardjaEladási ár: @Value@+75 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +25 halálosság (Jelenleg @f1@ páncélt semlegesítesz.)
    EGYEDI passzív: +40 mozgási sebesség csatán kívül
    EGYEDI aktív: +20% mozgási sebességet biztosít 6 másodpercig (45 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3389" = "A letaszított király erejeEladási ár: @Value@+55 sebzés
    +40% támadási sebesség
    +12% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont aktuális életerejének 8%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak.
    EGYEDI aktív: 100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő).

    A minimális bónusz fizikai sebzés 15 pont.
    A maximális bónusz fizikai sebzés szörnyek és minionok ellen 60 pont.
    A használó életlopása a kiosztott bónusz fizikai sebzésre vonatkozik.
    " tr "game_item_tooltip_3390" = "Luden ritmusaEladási ár: @Value@+120 varázserő
    +850 mana
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: a tárgy további 10%-kal csökkentett töltési időt biztosít.
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad a fegyvernek. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 100 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak.
    " tr "game_item_tooltip_3400" = "„A te részed”Pyke-tól kaphatod.Kattints a felhasználáshoz: @f1@ aranyat kapsz.

    A szövetségesnek járó bónusz arany, amikor Pyke kivégez egy ellenséges hőst.
    " tr "game_item_tooltip_3401" = "A Szellem maradványaiEladási ár: @Value@+350 életerő
    +200% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +1 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwar_@f8@}}{{game_item_quest_targonsline_inventory_@f7@}}{{game_item_targonsline_incometracking_@f7@}}" tr "game_item_tooltip_3405" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy kisebb hatókörben 4 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3406" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy kisebb hatókörben 4 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3407" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (60 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.


    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3408" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket (60 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.


    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3409" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket, valamint 10 másodpercre észlelhetővé teszi a láthatatlan egységeket (75 másodperc töltési idő).

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3410" = "Kha'Zix fejeEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Pásztázólencse: egy közepes hatókörben 6 másodpercre felfedi és hatástalanítja a láthatatlan csapdákat és őrszemeket, valamint 10 másodpercre észlelhetővé teszi a láthatatlan egységeket (60 másodperc töltési idő).

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.

    Különleges bónusz: Rengar látótávolsága nagyobb, amikor a bokorban van.
    " tr "game_item_tooltip_3411" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3412" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 6 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3413" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 3500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.


    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3414" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 3500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (120 másodperc töltési idő). Ha 20 trófea összegyűlik, az aktív képesség továbbfejlődik.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.


    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3415" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kisebb, legfeljebb 4000 egységnyi távolságra lévő területet. Az így felfedezett ellenséges hősök 5 másodpercre láthatóvá válnak (90 másodperc töltési idő). Emellett elhelyez egy látható őrszemet a kijelölt területen, amely 2 másodpercig marad aktív.

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül vagy a bokorban.

    6 trófea: az ugrás távolsága 125 egységgel nagyobb.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel hosszabb.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.
    " tr "game_item_tooltip_3416" = "Kha'Zix fejeEladási ár: @Value@EGYEDI aktív – Messzelátás: 2 másodpercre felfed egy kis területet 4000 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (90 másodperc töltési idő).

    EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.

    Különleges bónusz: Rengar látótávolsága nagyobb, amikor a bokorban van.
    " tr "game_item_tooltip_3417" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3418" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3419" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.


    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3420" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.


    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3421" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3422" = "Kha'Zix fejeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.

    Különleges bónusz: Rengar látótávolsága nagyobb, amikor a bokorban van.
    " tr "game_item_tooltip_3430" = "A rombolás rítusaEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@ alap mana-regenerálódás
    @PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Romlás: a mozgás vagy az ellenfelek megölése töltést ad a tárgynak (legfeljebb @Effect1Amount@ töltetig). Az építmények elleni támadások felemésztenek @Effect6Amount@ töltetet, és @Effect2Amount@ (+@f1@) bónusz tényleges sebzést okoznak.

    „Ha minden, amit építettek, romokban hever, feltárul a valódi lényük.”
    " tr "game_item_tooltip_3431" = "Az alvilági gyorsaság varázskönyveEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regenerálódás
    @PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Gonoszság: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nő az egység mozgási sebessége, valahányszor eltalál egy ellenfelet egy sebző varázslattal.

    „Aki a mi utunkat járja, gyorsan célba ér.”
    " tr "game_item_tooltip_3433" = "Az elveszett fejezetEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen

    EGYEDI passzív: @Effect1Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő" tr "game_item_tooltip_3434" = "Mágikus kórEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@ alap mana-regenerálódás
    @PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Kórság: a sebző varázslatok @Effect1Amount@ másodpercre a Kórság jelzőjét (ebből legfeljebb @Effect2Amount@ lehet) teszik az eltalált ellenséges hősökre.

    EGYEDI aktív – Arat a dögvész: @Effect5Amount@ plusz a Kórság összes jelzője után további @Effect9Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az összes érintett ellenfélnek a közelben. Emellett az eltalált ellenfeleken lévő összes Kórság jelző után visszatölti a maximális mana @Effect6Amount*100@%-át (@Effect4Amount@ másodperc töltési idő).

    „Vagyon, föld, titkok, szerelem: mit sem számítanak, ha métely emészti a testet.”
    " tr "game_item_tooltip_3450" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív – Lélekhorgony: Egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: Az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3451" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív – Lélekhorgony: Egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: Az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3452" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív – Lélekhorgony: Egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.


    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3453" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív – Lélekhorgony: Egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: Az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.


    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3454" = "TrófeanyakláncEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív – Lélekhorgony: Egy töltet felhasználásával újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: Az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres mozgási sebességet biztosít.
    " tr "game_item_tooltip_3455" = "Kha'Zix fejeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Emlékek a vadászatról: Rengar a hősök meggyilkolásakor trófeákat gyűjt, és ezek száma alapján bónuszhatásokat kap. A gyilkosságokért és az asszisztokért 1 trófea jár.

    Aktív – Lélekhorgony: egy töltet felhasználásával azonnal újjáéleszti a hőst az idézői platformon, és 125% mozgási sebességet ad, amely 12 másodperc alatt enyészik el.

    A 9. és a 14. szinten lehet további tölteteket szerezni.

    (Legfeljebb 2 töltet)
    3 trófea: +25 mozgási sebesség harcon kívül és a bokorban.

    6 trófea: az ugrás hatótávolsága 125 egységgel nő.

    12 trófea: a Vadászat izgalmának időtartama 5 másodperccel nő.

    20 trófea: láthatatlan állapotban a Vadászat izgalma kétszeres bónuszt ad a mozgási sebességre.

    Különleges bónusz: Rengar látótávolsága nagyobb, amikor a bokorban van.
    " tr "game_item_tooltip_3460" = "Arany transzcendenciaNem lehet eladniEGYEDI aktív: ezzel a talizmánnal az egyik csatahelyszínre teleportálhatsz. Kizárólag az idézői platformon használható.

    „Ezen a mágikus helyen megsemmisítjük és újjáteremtjük a hősöket, hogy megerősödve távozzanak.”
    " tr "game_item_tooltip_3461" = "Arany transzcendenciaNem lehet eladniEGYEDI aktív: ezzel a talizmánnal az egyik csatahelyszínre teleportálhatsz. Kizárólag az idézői platformon használható.

    „Ezen a mágikus helyen megsemmisítjük és újjáteremtjük a hősöket, hogy megerősödve távozzanak.”
    " tr "game_item_tooltip_3462" = "Látnokkő(talizmán)EGYEDI aktív: 3 másodpercre felfed egy kis területet 2500 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3504" = "Hívők tömjénjeEladási ár: @Value@+60 varázserő
    +50% alap mana-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: +10% gyógyítás és pajzserő
    EGYEDI passzív: +8% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: amikor gyógyítasz vagy pajzzsal védesz egy szövetségest, mindketten 10–30% bónusz támadási sebességet kaptok, a támadásaitok pedig további 5–20 találati varázssebzést okoznak 6 másodpercig.

    Okozott találati sebzés: @f3@

    Ez nem vonatkozik a regeneráló hatásokra. A bónuszhatások a célpont szintjével arányosak.
    " tr "game_item_tooltip_3508" = "EsszenciamartalócEladási ár: @Value@+70 sebzés
    +25% kritikus csapási esély
    EGYEDI passzív: +20%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az alaptámadások visszatöltik a hiányzó mana 1.5%-át.
    " tr "game_item_tooltip_3512" = "Zz'Rot-kapuEladási ár: @Value@+55 páncél
    +55 varázsellenállás
    +125% alap életerő-regen
    EGYEDI passzív – Toronyiránt: 2 másodpercen át fokozatosan legfeljebb +20% mozgási sebességet biztosít a tornyok, a lerombolt tornyok és az Ürességkapuk közelében.
    EGYEDI aktív: létrehoz egy Ürességkaput 120 másodpercre (120 másodperc töltési idő).

    A kapu 4 másodpercenként létrehoz egy ürességivadékot. Az első, majd azt követően minden negyedik ürességivadék a maximális életerő 15%-ával megnövelt erejű sebzést okoz (@f1@).

    Ürességivadékkal szerzett arany: @f2@
    Ürességivadék toronynak okozott sebzése: @f3@
    " tr "game_item_tooltip_3513" = "A Hírnök szemeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Pillantás az Ürességbe: a Hírnök szemének hordozója Felerősített hazateleportálás képességre tesz szert.

    EGYEDI aktív – A Hírnök hívása: 3.5 másodperc varázslás után összetöri a Hírnök szemét, és megidézi a Szurdok Hírnökét, aki támadást indít az ellenséges tornyok ellen.

    A Hírnök szeme visszatér az Ürességbe, ha 240 másodpercen belül nem használják fel.
    " tr "game_item_tooltip_3514" = "A Hírnök szemeEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Pillantás az Ürességbe: A Hírnök szemének birtokosa megkapja a Felerősített hazateleportálás varázslatot.

    EGYEDI aktív – A Hírnök hívása: 3.5 másodperc varázslás után összetöri a Hírnök szemét, és megidézi a Szurdok Hírnökét, aki támadást indít az ellenséges tornyok ellen.

    A Hírnök szeme visszatér az Ürességbe, ha 240 másodpercen belül nem használják fel.
    " tr "game_item_tooltip_3520" = "{{game_item_displayname_3520}}Eladási ár: @Value@(Talizmán)Aktív: ráparancsolsz a Szellemporóra, hogy maradjon a bokorban." tr "game_item_tooltip_3599" = "Fekete lándzsaEladási ár: @Value@Aktív: Véresküt hoz létre egy szövetséges hőssel a játék hátralévő részére. A Véresküt tett szövetségesek egymás közelében erősebbé válnak." tr "game_item_tooltip_3600" = "Fekete lándzsaEladási ár: @Value@Aktív: Véresküt hoz létre egy szövetséges hőssel a játék hátralévő részére. A Véresküt tett szövetségesek egymás közelében erősebbé válnak." tr "game_item_tooltip_3611" = "PengeuszonyÁr: 5 ezüstkígyóFelbérelsz egy pengeuszonyt, aki egy szövetséges közelharcos minion helyett érkezik az ösvényekre a minionhullámokkal a játék végéig." tr "game_item_tooltip_3612" = "VasbőrűÁr: 5 ezüstkígyóFelbérelsz egy vasbőrűt, aki egy szövetséges közelharcos minion helyett érkezik az ösvényekre a minionhullámokkal a játék végéig." tr "game_item_tooltip_3613" = "FosztórákÁr: 5 ezüstkígyóFelbérelsz egy fosztórákot, aki egy szövetséges távolsági harcos minion helyett érkezik az ösvényekre a minionhullámokkal a játék végéig." tr "game_item_tooltip_3614" = "PolipodÁr: 5 ezüstkígyóFelbérelsz egy polipodot, aki egy szövetséges távolsági harcos minion helyett érkezik az ösvényekre a minionhullámokkal a játék végéig." tr "game_item_tooltip_3615" = "1. bajkeverő-fejlesztésÁr: 5 ezüstkígyóFejleszti a bajkeverőt." tr "game_item_tooltip_3616" = "2. bajkeverő-fejlesztésÁr: 10 ezüstkígyóFejleszti a bajkeverőt." tr "game_item_tooltip_3617" = "3. bajkeverő-fejlesztésÁr: 5 ezüstkígyóFejleszti a bajkeverőt." tr "game_item_tooltip_3621" = "Fejlesztett támadás 1Ár: 5 ezüstkígyóVéglegesen @Effect2Amount@ ponttal növeli a bajkeverő alapsebzését." tr "game_item_tooltip_3622" = "Fejlesztett támadás 2Ár: 10 ezüstkígyóVéglegesen @Effect1Amount@ ponttal növeli a bajkeverő alapsebzését." tr "game_item_tooltip_3623" = "Fejlesztett támadás 3Ár: 20 ezüstkígyóVéglegesen @Effect1Amount@ ponttal növeli a bajkeverő alapsebzését." tr "game_item_tooltip_3624" = "Fejlesztett védelem 1Ár: 5 ezüstkígyóVéglegesen @Effect1Amount@ ponttal növeli a bajkeverő alapéleterejét.
    " tr "game_item_tooltip_3625" = "Fejlesztett védelem 2Ár: 10 ezüstkígyóVéglegesen @Effect1Amount@ ponttal növeli a bajkeverő alapéleterejét." tr "game_item_tooltip_3626" = "Fejlesztett védelem 3Ár: 20 ezüstkígyóVéglegesen @Effect1Amount@ ponttal növeli a bajkeverő alapéleterejét." tr "game_item_tooltip_3630" = "OstromteleportNem adható elEGYEDI aktív: Ezzel a talizmánnal a csapatod egyik teleportmezőjére teleportálhatsz. Csak az idézői platformon használható." tr "game_item_tooltip_3631" = "HajítógépKattints a felhasználáshoz: Egy nagy hatótávolságú hajítógépet helyez ki legfeljebb 2200 egység távolságra egy ellenséges toronytól. A hajítógép 5 másodperc késleltetés után tüzelni kezd a legközelebbi ellenséges toronyra, és jelentős sebzést okoz annak. Ha a megcélzott torony elpusztul, a hajítógép is követi a példáját." tr "game_item_tooltip_3633" = "OstromteleportNem adható elEGYEDI aktív: Ezzel a talizmánnal a csapatod egyik teleportmezőjére teleportálhatsz. Kizárólag az idézői platformon használható.

    A csapatodnak vannak teleportmezői egy második, külső sor mentén elhelyezve. Ezek a meccs kezdetén inaktívak. Egy inhibitortorony, vagy mind a 3 külső torony elvesztése aktiválja őket.
    " tr "game_item_tooltip_3634" = "Torony: Pásztázó lézerEladási ár: @Value@Első aktiválás: egy Pásztázó lézert szerel a megcélzott toronyra, amellyel 3 alkalommal lehet tüzelni.

    A következő három aktiválás: a felszerelt lézer egy sugarat lő ki a kurzor irányába, és 30/szint + az eltalált célpont maximális életerejének 30%-ával egyenlő (minionok esetében a sebzés 20%) varázssebzést okoz minden célpontnak egy vonal mentén.



    A sugár 15 másodpercig marad aktív, vagy amíg 3 alkalommal nem tüzelnek vele.
    " tr "game_item_tooltip_3635" = "TeleportmezőEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz:elhelyez egy Teleportmezőt a kijelölt helyen. 4 másodperc elteltével aktiválódik, és a szövetségesek erre a pontra is teleportálhatnak a bázisról." tr "game_item_tooltip_3636" = "Torony: ViharbástyaEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz:A megcélzott torony sebezhetetlenné válik 6 másodpercre. Két másodperccel az időtartam vége előtt lövedékeket lő ki, amelyek 2600 tényleges sebzést okoznak a hátralévő idő alatt a közeli ellenfeleknek.

    Az időtartam lejárta után 15 másodpercig nem alkalmazható ugyanarra a toronyra.
    " tr "game_item_tooltip_3637" = "A Nexus ostroma: ostromfegyver helyeA Nexus ostroma játékmódban az idézői varázslatok helyére ostromfegyvereket lehet vásárolni. A kristályszilánkokkal egyszer használatos ostromfegyvereket lehet venni a boltban, amelyek az idézői varázslat billentyűjével aktiválhatók." tr "game_item_tooltip_3640" = "ÁtvillanászónaEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz:Mágiával itat át egy zónát 5 másodpercre. A területre belépő csapattagok és a játékos az idézői varázslataik helyett egy speciális Átvillanás varázslatot használhatnak, amely azonnal egy tetszőleges pontra teleportálja őket a területen belül (1 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3641" = "Harci lobogóEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Harci lobogót a kijelölt helyen. 2 másodperc késleltetést követően a közeli minionok egy erősítő hatást kapnak, amely 50%-kal növeli a sebzésüket, valamint 50 páncélt és 100 varázsellenállást biztosít nekik a lobogó hatókörén belül." tr "game_item_tooltip_3642" = "Ostrom mód – visszatérítésVisszaadja az összes megvásárolt ostromfegyver teljes árát." tr "game_item_tooltip_3643" = "EntrópiamezőEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz: 5 másodpercre kihelyez egy Entrópiamezőt a kijelölt pontra. A mezőn belül ragadt ellenséges minionok és Hajítógépek nem tudnak mozogni és támadni. A mezőn belül az ellenséges hősök mozgási sebessége 25%-kal csökken.
    " tr "game_item_tooltip_3645" = "Látnokkő(talizmán)EGYEDI aktív: 3 másodpercre felfed egy kis területet 1400 egységnyi hatótávon belül. Az így felfedezett ellenséges hősöket 5 másodpercre láthatóvá teszi (60 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3647" = "PajzstotemEladási ár: @Value@Kattints a felhasználáshoz:Kihelyez egy Pajzstotemet a kijelölt pontra. 2 másodperc késleltetést követően a totem aktívvá válik, és 2 (és pajzstotemenként további +1) erejű pajzsot von az összes közeli ostromfegyver köré." tr "game_item_tooltip_3648" = "Ostromteleport (inaktív)Eladási ár: @Value@A csapatod egy Kristálygenerátor telepítésével növelheti meg a szerzett kristályszilánkok számát. Ha nincsen aktív generátorotok, több inaktív generátor jelenik meg a térképen elszórva. Egy hős varázslással aktiválhatja a generátort, amely rövid késleltetés után kristályszilánkokat kezd termelni attól függően, hogy milyen közel van az ellenséges bázishoz. Egy újabb varázslással áthelyezhető a generátor.

    A csapatod generátora @f1@/@f2@ kristályszilánkot termelt eddig.
    " tr "game_item_tooltip_3649" = "Látó őrszem – Ostrom módNem adható el(Talizmán)EGYEDI aktív: Kihelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 30 másodpercig aktív (30 másodperc töltési idő)." tr "game_item_tooltip_3652" = "TájfunkarmokEladási ár: @Value@+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentAttackSpeedMod*100@% támadási sebesség
    +@PercentMovementSpeedMod*100@% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív – Fantomcsapás: az ellenfeleket eltaláló alaptámadások Gonoszság tölteteket biztosítanak. @Effect3Amount@ jelző elérésekor a következő 3 támadást maximális támadási sebességgel hajtod végre, de ezek @Effect4Amount*-100@%-os sebzést okoznak. A töltetek @Effect1Amount@ másodperc után tűnnek el.

    „Ez nem az eső kopogása.”
    " tr "game_item_tooltip_3671" = "$BaseName$ – HarcosEladási ár: @Value@$BaseStats$
    +60 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    $BaseDescription$

    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3672" = "$BaseName$ – ParázsbehemótEladási ár: @Value@$BaseStats$
    +325 életerő
    +15% bónusz életerő(+@f3@)
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. A szörnyeknek 100% bónusz sebzést okoz.
    $BaseDescription$

    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3673" = "$BaseName$ – RúnavisszhangEladási ár: @Value@+60 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    $BaseStats$
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a varázslás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő bevitt sebzővarázslat kisüti az összes töltetet, és 60 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak. A hatás a nagy szörnyeknek 250%-os sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 18%-át.
    $BaseDescription$

    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3674" = "$BaseName$ – LélekfalóEladási ár: @Value@$BaseStats$
    +@PercentAttackSpeedMod*100@% támadási sebesség
    +@EnchantmentEffect1Amount@ (+@f2@) varázssebzés találatkor
    EGYEDI passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó Sutyerák és a Szurdok Hírnökének kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Sárkány és a Baron kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @EnchantmentEffect2Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít.
    $BaseDescription$

    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3675" = "$BaseName$ – VérpengeEladási ár: @Value@$BaseStats$
    +50% támadási sebesség
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).
    $BaseDescription$

    $BaseInfo$
    " tr "game_item_tooltip_3680" = "Jeges nasiAktív – Királyi lakoma: a Király lövedékeket hajít a távoli ellenfelekre, amelyek egyenként @f2@ varázssebzést okoznak a becsapódás középpontjában. A sebzés mértéke a becsapódás legszélén @f1@ varázssebzésig csökken. (120 másodperc töltési idő)" tr "game_item_tooltip_3681" = "Extra tüzes nasiAktív – Királyi lakoma: a Király tüzet fúj, amely 4 másodperc alatt @f1@ tényleges sebzést okoz a hatósugárban álló ellenfeleknek. Legfeljebb 560 tényleges sebzést okoz a tornyoknak. (120 másodperc töltési idő)" tr "game_item_tooltip_3682" = "Eszpresszó-nasiAktív – Királyi lakoma: a Király kétszer a levegőbe ugrik és földet ér, hátralöki az ellenfeleket, és @f1@ fizikai sebzést okoz nekik. Emellett egy fokozatosan elenyésző, a maximális életereje 20%-ának megfelelő pajzsot kap, amely 4 másodpercig tart ki. (30 másodperc töltési idő)" tr "game_item_tooltip_3683" = "Szivárvány-nasi – particsomag!Aktív – Királyi lakoma: a Király egy nagy adag Poro-nasit dobál az ellenfél mögé, amely odavonzza a porókat, majd a porók visszasietnek a Királyhoz. Az eltalált ellenséges hősöket előrelökik, és @f1@ fizikai sebzést okoznak nekik. (120 másodperc töltési idő)" tr "game_item_tooltip_3690" = "Kozmikus béklyóPasszív – Kozmikus béklyó: a Halálos ítélet (a célpont hiányzó életereje alapján) jóval messzebbre rántja az ellenfeleket, a Sötét csillag pedig további sebzésért fel is gyújthatja a kaszát.

    „Még dicsőségesebb hajnal vár ránk.”
    " tr "game_item_tooltip_3691" = "A szingularitás lámpásaPasszív – A szingularitás lámpása: a Sötét átjáró automatikusan megmenti a megbénított szövetségeseket. Pajzsot azonban már nem biztosít.

    „A csillagok szólítanak.”
    " tr "game_item_tooltip_3692" = "Sötétanyag-kaszaPasszív – Sötétanyag-kasza: a Nyúzás passzív találati hatása nagyon gyorsan tölti a sebzést. A Nyúzás (a célpont hiányzó életereje alapján) sokkal messzebbre löki az ellenfeleket.

    „Ha szingularitást akarsz létrehozni a semmiből, előbb el kell pusztítanod az univerzumot.”
    " tr "game_item_tooltip_3693" = "Gravitációs csizma+50 mozgási sebességPasszív – Az anyag átalakul: Thresh életereje határozza meg, hogy az ellenfelek rántásai és lökései milyen messzire taszítják. Ha kevesebb életereje van, messzebbre repül.

    Passzív – Az utolsó lakók: rendszeres időközönként Mélységi Sutyerákok jelennek meg, és a Sötét csillag felé menekülnek, ha támadás éri őket. A gravitációs torzulások nagy számban vonzzák őket.
    " tr "game_item_tooltip_3694" = "CsillagköpenyPasszív – Csillagközi lélek: megjelenésekor Thresh sebezhetetlen, megcélozhatatlan, nem használhat varázslatokat, és képes az űrben utazni. Szilárd talajra lépve a hatás megszűnik.

    Ha a Sötét átjáró megment, vagy Halálos ítéletet használsz a három Gravitációs horgony egyikén, rövid időre ebbe a sebezhetetlen állapotba kerülsz, és leveted magadról az ellenfél láncait.
    " tr "game_item_tooltip_3695" = "A Sötét csillag pecsétjePasszív – Égi hűség: Thresh közvetlenül nem ölhet meg egységeket, lelkük, tapasztalati pontjaik és aranyuk ugyanis a Sötét csillagot illeti.

    Ha egy ellenfelet belöksz vagy berántasz a Sötét csillagba, azonnal elpusztul, és +5, vagy Mélységi Sutyerákok esetén +1 pontot szerzel a csapatodnak.

    A kör megnyeréséhez 100 pont szükséges, az utolsó pontokat pedig egy hős megölésével kell megszerezni.
    " tr "game_item_tooltip_3706" = "Orvvadászok pengéjeEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellen{{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_3707" = "Az erdő szellemeEladási ár: @Value@+@Effect1Amount@ sebzés szörnyek ellen
    +@Effect2Amount@ sebzéscsökkentés a szörnyek ellen
    EGYEDI passzív: a szörnyeknek okozott sebzés @Effect3Amount*100@%-át életerőként, @Effect4Amount*100@%-át pedig manaként tölti vissza." tr "game_item_tooltip_3708" = "Tomboló szívEladási ár: @Value@+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@Effect7Amount@ páncéltörés
    @Effect6Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@FlatArmorMod@ páncél
    Passzív: a szörnyek ellen további @Effect1Amount@ varázssebzést biztosít, a hősök ellen pedig további @Effect2Amount@ sebzést ad.
    Passzív: a szörnyeknek okozott sebzés @Effect3Amount*100@%-át életerőként, @Effect4Amount*100@%-át pedig manaként tölti vissza.
    Passzív: @Effect5Amount@ nagy szörny megölése után a Sújtással játékosokat is meg lehet célozni. A varázslat így @f1@ tényleges sebzést okoz nekik, és 2 másodpercre 50%-kal lelassítja őket.
    " tr "game_item_tooltip_3710" = "Fejlesztésre kész Lángoló szellemEladási ár: @Value@+@Effect2Amount@ sebzés a szörnyek ellen
    +@Effect1Amount@ sebzéscsökkentés a szörnyek ellen
    EGYEDI passzív: a szörnyeknek okozott sebzés @Effect3Amount*100@%-át életerőként, @Effect4Amount*100@%-át pedig manaként tölti vissza. A visszanyert életerő mértéke a hiányzó életerő mennyiségétől függ.
    EGYEDI passzív: a Lángoló szellem fejlesztésre kész. A boltban megvásárolhatod a Vadon lángját vagy az Ősi lángot.
    " tr "game_item_tooltip_3711" = "Nyomolvasó késeEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellen
    +225% alap mana-regen a dzsungelben
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    EGYEDI aktív – Őrszem: Egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodperce felfedi a környező területet. Legfeljebb 2 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3711_A" = "Nyomolvasó kése – HarcosEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10 páncéltörés
    +30 arany nagy szörnyek megölésekor
    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. A szörny elpusztítása +20 bónusz aranyat ad, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 1.5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Aratás – Megkeresett arany: @f1@

    " tr "game_item_tooltip_3711_B" = "Nyomolvasó kése – RúnapallosEladási ár: @Value@+50 varázserő
    +200 mana
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +30 arany nagy szörnyek megölésekor
    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. A szörny elpusztítása +20 bónusz aranyat ad, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Dzsungelharcos: 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás találatkor @f2@ bónusz varázssebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő). Ha közvetlenül szörnyek ellen veted be, a bónusz sebzés a célpont körüli területen fog hatni, és a támadás visszatölti a hiányzó mana 8%-át.

    Aratás – Megkeresett arany: @f1@

    " tr "game_item_tooltip_3711_C" = "Nyomolvasó kése – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+400 életerő
    +15% bónusz életerő (+@f3@)
    +30 arany nagy szörnyek megölésekor
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben levő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 100%-kal nagyobb sebzést okoz.
    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. Ha meg is ölöd a szörnyet, +20 bónusz aranyat nyersz, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességre teszel szert, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Aratás – Megkeresett arany: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3711_D" = "Nyomolvasó kése – LélekfalóEladási ár: @Value@+@Effect22Amount@% támadási sebesség
    +@Effect24Amount@ (+@f2@) varázssebzés találatkor
    +@Effect8Amount@ arany nagy szörnyek megölésekor
    Passzív – Fosztogató sújtás: ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. A szörny elpusztítása +@Effect7Amount@ bónusz aranyat ad, illetve 175%-os bónusz mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    Passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó Sutyerák kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A hatalmas szörnyek kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @Effect23Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít.
    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor @Effect4Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint @Effect2Amount@ életerő-regent és @Effect3Amount@ mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    Aratás – Megkeresett arany: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3711_E" = "Nyomolvasó kése – Jóllakott LélekfalóEladási ár: @Value@+40% támadási sebesség
    +60 varázssebzés találatkor
    +10% életlopás szörnyek ellen
    +150% alap mana-regen a dzsungelben
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: az alaptámadások találatkor 20 bónusz sebzést okoznak a szörnyeknek. A szörnyek megsebzése 5 másodperc alatt 30 életerőt lop el. A nagy szörnyek megöléséért +30 bónusz tapasztalat jár.
    EGYEDI passzív – Fantomcsapás: minden második alaptámadást egy fantomcsapás kísér, amely másodszorra is kiváltja a találati hatásokat. A távolsági harcosok esetében minden negyedik támadás váltja ki ezt a hatást.
    EGYEDI aktív – Őrszem: egy töltet felhasználásával elhelyez egy Láthatatlan őrszemet, amely 150 másodpercre felfedi a környező területet. Legfeljebb 3 töltete van, és a bolt meglátogatásakor újratöltődik.

    Láthatatlan őrszemek: @f1@/3 elhelyezett őrszem.
    " tr "game_item_tooltip_3712" = "Földműves botEladási ár: @Value@EGYEDI passzív – Megrakják a tüzet: a nagy szörnyek megölése táplálja a Lángoló szellemet. 18 megölése után a Lángoló szellem átalakul a Vadon lángja tárggyá.

    Passzív: találatkor 2 másodperc alatt 45 varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerőt és 4 manát tölt vissza másodpercenként, amíg szörnyekkel harcolsz.
    " tr "game_item_tooltip_3713" = "Vándorok úttörőjeEladási ár: @Value@+150% alap mana-regenerálódás a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: +25% sebzés szörnyek ellen. A szörnyek megsebzése 15 életerőt tölt vissza 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár.
    " tr "game_item_tooltip_3713_A" = "Vándorok úttörője – HarcosEladási ár: @Value@+40 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +10 páncéltörés
    +30 arany nagy szörnyek megölésekor
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    EGYEDI passzív – A harcos dühe: az okozott fizikai sebzés 6%-áig megégeti az ellenfelet, amivel a következő 3 másodpercben tényleges sebzést okoz.
    " tr "game_item_tooltip_3713_B" = "Vándorok úttörője – RúnapallosEladási ár: @Value@+50 varázserő
    +200 mana
    10%-kal csökkentett töltési idő
    +30 arany nagy szörnyek megölésekor
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Dzsungelharcos: 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.

    EGYEDI passzív – Varázspenge: egy képesség használata után a következő alaptámadás találatkor @f2@ bónusz varázssebzést okoz (1.5 másodperc töltési idő). Ha közvetlenül szörnyek ellen veted be, a bónusz sebzés a célpont körüli területen fog hatni, és a támadás visszatölti a hiányzó mana 8%-át.
    " tr "game_item_tooltip_3713_C" = "Vándorok úttörője – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+400 életerő
    +15% bónusz életerő (+@f3@)
    +30 arany nagy szörnyek megölésekor
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként @f6@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. A szörnyeknek 100% bónusz sebzést okoz.
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor 2 másodperc alatt 45 további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint 10 életerő-regent és 5 mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.
    " tr "game_item_tooltip_3713_D" = "Vándorok úttörője – LélekfalóEladási ár: @Value@+@Effect22Amount@% támadási sebesség
    +@Effect24Amount@ (+@f2@) varázssebzés találatkor
    +@Effect5Amount@ arany nagy szörnyek megölésekor
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint @Effect7Amount@ másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.

    Passzív – Lélekfaló szellem: a nagy szörnyek és a hősök kiiktatása +1 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A Suhanó sutyerák kiiktatása +2 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. A hatalmas szörnyek kiiktatása +5 ponttal növeli a tárgy varázssebzését. @Effect23Amount@ jelző elérésekor a Lélekfaló Jóllakottá válik, ami további találati hatásokat biztosít.
    Passzív – Dzsungelharcos: találatkor @Effect4Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ további varázssebzést okoz a szörnyeknek, valamint @Effect2Amount@ életerő-regent és @Effect3Amount@ mana-regent biztosít minden másodpercben, amíg semleges szörnyek támadnak téged.
    " tr "game_item_tooltip_3713_E" = "Vándorok úttörője – Jóllakott LélekfalóEladási ár: @Value@+40% támadási sebesség
    +60 varázssebzés találatkor
    +150% alap mana-regenerálódás a dzsungelben
    +10% mozgási sebesség a dzsungelben
    Passzív – Taroló sújtás: a Sújtás területre ható sebzést okoz. A célpont közelében lévő összes szörny és ellenséges minion feleakkora sebzést szenved el, valamint 1.5 másodpercre el is kábulnak. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    EGYEDI passzív – Foggal-körömmel: +25% sebzés a szörnyek ellen. A szörnyek megsebzése 15 életerőt tölt vissza 2 másodperc alatt. A nagy szörnyek megöléséért +60 bónusz tapasztalat jár.
    EGYEDI passzív – Fantomcsapás: minden második alaptámadást egy fantomcsapás kísér, amely másodszorra is kiváltja a találati hatásokat. A távolsági harcosok minden negyedik támadása kiváltja ezt a hatást.
    " tr "game_item_tooltip_3715" = "Csatározók szablyájaEladási ár: @Value@+10% életlopás szörnyek ellen{{ game_item_jungle_challenging_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip }}
    " tr "game_item_tooltip_3742" = "Holtak vértjeEladási ár: @Value@+425 életerő
    +60 páncél
    EGYEDI passzív – Pusztító rohanás: az egység mozgás közben halmozza a Lendületet, így mozgási sebessége nő. A felső határ 60, ennek eléréséhez 100 jelző szükséges. A Lendület fogyni kezd, ha a hőst a kábítás, a felbőszítés, a rettegés, az átváltoztatás vagy a megbénítás valamilyen hatása éri.
    EGYEDI passzív – Fejbecsapás: az alaptámadások további 1 varázssebzést okoznak Lendület jelzőnként, kisütve az összes jelzőt. A maximális számú jelző elérésekor a közelharci támadások ezenkívül 1 másodpercre 50%-kal lelassítják a célpontot.

    „Ezt a páncélt csak egy módon veheted el tőlem…” – a korábbi tulajdonos utolsó szavai.
    " tr "game_item_tooltip_3744" = "Az áradás botjaEladási ár: @Value@+40 varázserő
    +25 varázsellenállás
    +50% alap mana-regen
    EGYEDI passzív – Manaforrás: 5 másodpercenként visszatölti a hiányzó mana 2%-át.
    EGYEDI passzív: a folyóban a mozgási sebesség 30%-kal nő, és a hős 5 másodpercenként további 10 manát nyer vissza.

    „A hírek gyorsan terjednek az ioniai folyók mentén.”
    " tr "game_item_tooltip_3745" = "BábjátékosEladási ár: @Value@+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@FlatSpellBlockMod@ varázsellenállás
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen
    @Effect1Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Manaforrás: @Effect3Amount@ másodpercenként visszatölti a hiányzó mana @Effect2Amount@%-át.
    EGYEDI passzív: az alaptámadások egy zsinórt rögzítenek a hősökre @Effect5Amount@ másodperc erejéig. Ha @Effect8Amount@ egységnél távolabb kerülsz az így megjelölt célponttól, a zsinór elszakad.
    EGYEDI aktív: @Effect8Amount@ egységnyi távolságon belül a Bábjátékos jelét hordozó összes hőst magadhoz rántod. Az érintettek ekkor legfeljebb @Effect7Amount@ egységnyi távolságot tesznek meg (@Effect9Amount@ másodperc töltési idő).

    „Talán mégsem volt jó ötlet beleolvasni ebbe.”
    " tr "game_item_tooltip_3748" = "TitánhidraEladási ár: @Value@(csak közelharcra)
    +450 életerő
    +40 sebzés
    +100% alap életerő-regen
    EGYEDI passzív – Hasítás: az alaptámadások @f2@ bónusz fizikai sebzést okoznak a célpontnak, és @f1@ bónusz fizikai sebzést egy tölcsér alakú hatóterületen belül tartózkodó többi ellenfélnek.
    EGYEDI aktív – Félhold: a következő alaptámadáskor a Hasítás megnövelt, @f3@ bónusz fizikai sebzést okoz minden célpontnak egy nagyobb tölcsér alakú hatóterületen belül (20 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3751" = "Bami parazsaEladási ár: @Value@+200 életerőEGYEDI passzív – Égő áldozat: másodpercenként @f1@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Minionok és szörnyek ellen 100% bónusz sebzést okoz." tr "game_item_tooltip_3800" = "Igaz dicsőségEladási ár: @Value@+400 életerő
    +300 mana
    +30 páncél
    +100% alap életerő-regen
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: 4 másodpercre 75%-kal növeli a mozgási sebességet, ha egy ellenfél vagy egy ellenséges torony felé haladsz. Egy ellenfél közelébe érve (vagy 4 másodperc elteltével) egy lökéshullám indul el, amely 2 másodpercre 75%-kal csökkenti a közeli ellenséges hősök mozgási sebességét (90 másodperc töltési idő).

    Lökéshullámmal elért kiiktatások: @f1@
    " tr "game_item_tooltip_3801" = "Kristályos karvértEladási ár: @Value@+200 életerő
    +50% alap életerő-regen
    " tr "game_item_tooltip_3802" = "Az elveszett fejezetEladási ár: @Value@+40 varázserő
    +300 mana
    EGYEDI passzív – Gyorsítás: +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: szintlépéskor 3 másodperc alatt visszatölti a maximális mana 20%-át.
    " tr "game_item_tooltip_3812" = "HaláltáncEladási ár: @Value@+80 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 15%-ának megfelelő mértékben gyógyít. Területre ható képességek esetében csak az eredeti érték 33%-a töltődik vissza.
    EGYEDI passzív: a kapott sebzés 30%-a Vérzéssé alakul, amely 3 másodperc alatt fejti ki a hatását.
    " tr "game_item_tooltip_3813" = "Űrbéli HaláltáncEladási ár: @Value@+80 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív: az okozott sebzés 4%-ának megfelelő mértékben gyógyít. Területre ható képességek esetében csak az eredeti érték 33%-a töltődik vissza.
    EGYEDI passzív: a kapott sebzés 30%-a Vérzéssé alakul, amely 3 másodperc alatt fejti ki a hatását.
    " tr "game_item_tooltip_3814" = "Az éj kardjaEladási ár: @Value@+250 életerő
    +55 sebzés
    EGYEDI passzív: +18 halálosság (Jelenleg @f1@ páncélt semlegesítesz.)
    EGYEDI aktív – Az éj leple: 1 másodperc varázslás után egy varázspajzsot biztosít, amely elhárítja a következő ellenséges képességet. A hatás 7 másodpercig tart (40 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3829" = "Trükkös távcsőEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ varázserő
    +@FlatHPPoolMod@ életerő
    EGYEDI passzív – Fájdalmas tekintet: +@Effect3Amount@ varázstörés
    EGYEDI aktív – Álruha: a megcélzott szövetségeshez teleportálsz, és @Effect1Amount@ másodpercre az ő kinézetét öltöd magadra. A varázslás vagy a támadás azonnal felfedi a kilétedet (@Effect2Amount@ másodperc töltési idő).

    „A tekintetünk mindig hazudik.”
    " tr "game_item_tooltip_3840" = "BizalomgömbEladási ár: @Value@@PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen

    EGYEDI aktív – Biztos rév: a hős eldob egy buborékot, amely @Effect2Amount@ életerőnyi sebzést kivédő pajzsot von a közeli szövetségesek köré, és az elnyelt sebzés @Effect3Amount*100@%-ával egyenlő aranyat termel (egy pajzs legfeljebb @Effect5Amount@ aranyat adhat, @Effect1Amount@ másodperc töltési idő). Ha a hős magát védi ezzel a pajzzsal, nem kap aranyat a szörnyektől származó sebzés után.

    A pajzs által termelt arany: @f1@

    „Lopni csak bűntársakkal érdemes.”
    " tr "game_item_tooltip_3841" = "CsalógömbEladási ár: @Value@@PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen
    EGYEDI aktív – A csaló pajzsa: @Effect2Amount@ életerőnyi sebzést kivédő pajzsot von egy szövetséges köré, és az elnyelt sebzés @Effect3Amount*100@%-ával egyenlő aranyat ad (@Effect1Amount@ másodperc töltési idő). Ha a hős magát védi ezzel a pajzzsal, nem kap aranyat a szörnyektől származó sebzés után.

    A pajzs által termelt arany: @f1@

    „Bűntársak lettünk.”
    " tr "game_item_tooltip_3844" = "ÁrnygömbEladási ár: @Value@@PercentCooldownMod*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@PercentBaseMPRegenMod*100@% alap mana-regen


    EGYEDI aktív – A csaló pajzsa: egy @Effect2Amount@ életerőnyi sebzést kivédő pajzsot von egy szövetséges köré, és az elnyelt sebzés @Effect3Amount*100@%-ával egyenlő aranyat ad (@Effect1Amount@ másodperc töltési idő). Ha a hős magát védi ezzel a pajzzsal, nem kap aranyat a szörnyektől származó sebzés után.

    A pajzs által termelt arany: @f1@

    „Ha dől a pénz, megszaporodnak a barátaid.”
    " tr "game_item_tooltip_3901" = "Mindenre, ami mozogEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: a Zárótűz során az ágyúk egyre gyorsabban tüzelnek (további 6 hullám érkezik az időtartam alatt)." tr "game_item_tooltip_3902" = "A Végzet LeányaEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: a Zárótűz egy hatalmas ágyúgolyót is kilő a középpontba, így 300%-os tényleges sebzést okoz, valamint 1,5 másodpercre 60%-kal lassítja az ellenfeleket. " tr "game_item_tooltip_3903" = "MorálnövelésEladási ár: @Value@EGYEDI passzív: a Zárótűz területén belül a szövetségesek mozgási sebessége 2 másodpercre 30%-kal megnő." tr "game_item_tooltip_3905" = "IkerárnyakEladási ár: @Value@+70 varázserő
    +7% mozgási sebesség
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív – Kísérteties hajsza: megidéz két ijesztő szellemet, amelyek a közeli hősök után erednek, majd felfedik és kísérteni kezdik, akit utolérnek.

    A kísértés hatása alatt álló ellenfelek mozgási sebessége 40%-kal csökken, a szellem által megtett úttól függően legfeljebb 5 másodpercig (90 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3907" = "BűbájgyűjtőEladási ár: @Value@+120 varázserő
    +10% mozgási sebesség
    EGYEDI passzív: a közelben elsütött szövetséges és ellenséges varázslatok feltöltik a Bűbájgyűjtőt (legfeljebb 100 töltet lehetséges).
    EGYEDI aktív: Jelenleg @f2@ varázserőt és @f1@% fokozatosan csökkenő mozgási sebességet biztosít 4 másodperc erejéig.

    Minden eltárolt varázslat +0.8 varázserőt és +0.5% mozgási sebességet biztosít. (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_3911" = "MártíromságEladási ár: @Value@+@FlatHPPoolMod@ életerő
    +@PercentBaseHPRegenMod*100@% alap életerő-regen
    @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI aktív: @Effect2Amount@ másodpercre összekötöd magad a kijelölt hőssel, és így magadra vállalod az őt érő sebzés @Effect1Amount*100@%-át (@Effect3Amount@ másodperc töltési idő).

    „A harc nem az izomerő próbája, hanem az akaraterőé.” – buhru közmondás
    " tr "game_item_tooltip_3916" = "A feledés gömbjeEladási ár: @Value@+20 varázserő
    +200 életerő
    EGYEDI passzív – A halál érintése: +15 varázstörés" tr "game_item_tooltip_3924" = "Húsevő (csak közelharcra)Eladási ár: @Value@+@FlatPhysicalDamageMod@ sebzés
    +@PercentLifeStealMod*100@% életlopás
    EGYEDI passzív: az alaptámadásokkal Húsos tölteteket gyűjtesz. 5 alaptámadást követően bevethetővé válik a Húsevő aktív képessége.
    EGYEDI aktív – Húsevő: Letépi a megcélzott ellenséges minion húsát, ezzel @Effect4Amount@ (+@Effect5Amount*100@% sebzés) tényleges sebzést okozva neki. A tárgy tulajdonosa @Effect2Amount@ (+@Effect3Amount*100@% sebzés) életerőt nyer vissza, és a tárgy 1 Húsos jelzőt szerez.

    EGYEDI passzív: minden Húsevő jelző @Effect6Amount@ sebzést biztosít a tárgy birtokosának.

    Bónusz sebzés: @f1@

    „Ezt nem kell soha megélezni.”
    " tr "game_item_tooltip_4001" = "SzellemjárókEladási ár: @Value@EGYEDI aktív: az egység 6 másodpercre szellemmé válik, és nem ütközik a tereptárgyakkal. Tereptárgyban tartózkodva 250 mozgási sebességet nyer, illetve megcélozhatatlanná, láthatatlanná és némává válik. Sebzés elszenvedése után 3 másodpercig nem aktiválható. (80 másodperc töltési idő.)
    EGYEDI passzív – Gyorsított mozgás: +45 mozgási sebesség
    " tr "game_item_tooltip_4002" = "Csalóka ketyegőEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ varázserőEGYEDI passzív: az elszenvedett sebzés feleződik. A fennmaradó mennyiség később fejti ki hatását. Minden @Effect1Amount@. másodpercben az összes késleltetett sebzést egyszerre szenveded el." tr "game_item_tooltip_4003" = "ÉletmentőEladási ár: @Value@+20 sebzésEGYEDI passzív: +8 halálosság
    EGYEDI aktív: egy jelet hagysz az éppen aktuális tartózkodási helyeden. 4 másodperc múlva visszatérsz a megjelölt helyre (120 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_4004" = "Túlvilági szablyaEladási ár: @Value@+70 sebzésEGYEDI passzív: +18 halálosság
    EGYEDI aktív: egy jelet hagysz az éppen aktuális tartózkodási helyeden. 4 másodperc múlva visszatérsz a megjelölt helyre (60 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_4005" = "Csalóka ketyegőEladási ár: @Value@+@FlatMagicDamageMod@ sebzésEGYEDI passzív – A halál érintése: +@Effect2Amount@ varázstörés
    EGYEDI passzív: az elszenvedett sebzés feleződik. A fennmaradó mennyiség később fejti ki hatását. Minden @Effect1Amount@. másodpercben az összes késleltetett sebzést egyszerre szenveded el.
    EGYEDI passzív: ha az aktuális életerőd felénél nagyobb sebzést szenvednél el, akkor @Effect3Amount@ sebzéscsökkentést kapsz.
    " tr "game_item_tooltip_4010" = "Vérontók fátylaEladási ár: @Value@+75 varázserő
    +350 életerő
    EGYEDI passzív – A halál érintése: +15 varázstörés
    EGYEDI passzív: ha sikerül eltalálni egy ellenséges hőst egy sebzést okozó képességgel, 2 másodpercre kapsz egy varázspajzsot, amely elhárít 1 becsapódó varázslatot (30 másodperc töltési idő).
    " tr "game_item_tooltip_4026" = "{{ game_item_displayname_4026 }}Eladási ár: @Value@+45 sebzés
    +40 páncél
    EGYEDI passzív: halálos sebzés elszenvedésekor azonnal eltávolít minden tömegirányító hatást, nullázza az alapképességek töltési idejét, és 4 másodpercig nem halhat meg a hős. Az idő lejártakor a hős meghal. (210 másodperc töltési idő.)" tr "game_item_tooltip_4101" = "A büszke ragadozó pengéjeEladási ár: @Value@{{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX }}" tr "game_item_tooltip_4102" = "A büszke ragadozó pengéje – HarcosEladási ár: @Value@+65 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX }}
    " tr "game_item_tooltip_4103" = "A büszke ragadozó pengéje – ParázsbehemótEladási ár: @Value@+350 életerő
    +10% bónusz életerő (+@f3@)
    EGYEDI passzív – Égő áldozat: harc közben minden másodpercben @f6@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek. Minionoknak és szörnyeknek 200%-kal nagyobb sebzést okoz.
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX }}
    " tr "game_item_tooltip_4104" = "A büszke ragadozó pengéje – RúnavisszhangEladási ár: @Value@+80 varázserő
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    +300 mana
    EGYEDI passzív – Visszhang: a mozgás és a támadás töltést ad. 100 töltet elérésekor a következő sebzést okozó varázslat találat esetén kisüti az összes töltetet, és 60 (+@f5@) bónusz varázssebzést okoz legfeljebb 4 eltalált célpontnak. A hatás a nagy szörnyeknek 250% sebzést okoz. Amennyiben a hatás eltalál egy nagy szörnyet, a hős visszanyeri a hiányzó manája 25%-át.
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX }}
    " tr "game_item_tooltip_4105" = "A büszke ragadozó pengéje – VérpengeEladási ár: @Value@+50% támadási sebesség
    +10% életlopás szörnyek ellen
    EGYEDI passzív: az alaptámadások találatkor a célpont maximális életerejének 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak (szörnyek és minionok ellen legfeljebb 75 sebzést).
    {{ game_item_jungle_chilling_smite_tooltip }}
    {{ game_item_jungle_tooth_nail_tooltip_GMX }}
    " tr "game_item_tooltip_4201" = "Doran elveszett pajzsaEladási ár: @Value@+100 életerőPasszív: 15 életerőt tölt vissza 5 másodpercenként.
    Passzív: Az alaptámadások találat esetén további 5 fizikai sebzést okoznak a minionoknak.
    EGYEDI passzív: Az ellenséges hősöktől elszenvedett sebzés esetén további 20 életerőt nyersz vissza 10 másodperc alatt.
    " tr "game_item_tooltip_4202" = "Doran elveszett pengéjeEladási ár: @Value@+8 sebzés
    +80 életerő
    +8% életlopás
    " tr "game_item_tooltip_4203" = "Doran elveszett gyűrűjeEladási ár: @Value@+60 életerő
    +15 varázserő
    +10 mana 5 másodpercenként
    Passzív: az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak." tr "game_item_tooltip_4204" = "Doran elveszett bálványaEladási ár: @Value@+10 varázserő
    +75% alap mana-regen
    +5% gyógyítás és pajzserő
    Passzív: az alaptámadások további 12 fizikai sebzést okoznak az eltalált minionoknak." tr "game_item_tooltip_4301" = "Bölcsek medáljaEladási ár: @Value@+10%-kal csökkentett töltési idő
    +50% alap életerő-regen
    +5 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_favorpassive_@f8@}}{{game_item_favorgoldtracker_@f5@}}" tr "game_item_tooltip_4302" = "Targon szíveEladási ár: @Value@+60 életerő
    +50% alap életerő-regen
    +5 arany 10 másodpercenként
    {{game_item_spoilsofwar_@f8@}}
    {{game_item_targonsline_incometracking_@f7@}}
    " tr "game_item_tooltip_4401" = "A természet erejeEladási ár: @Value@+90 varázsellenállás
    +200% alap életerő-regen
    +8% mozgási sebesség
    Egyedi passzív: másodpercenként @f1@ életerőt tölt vissza." tr "game_item_tooltip_4402" = "Ösztönző medálEladási ár: @Value@+400 életerő
    +300 mana
    +30 sebzés
    +10%-kal csökkentett töltési idő
    EGYEDI passzív – Örök körforgás: a hősöktől elszenvedett sebzés 15%-át manaként kapod vissza. A manafelhasználás 20%-át életerőként nyered vissza. Ennek maximális értéke varázslásonként legfeljebb 25 lehet.

    EGYEDI passzív: a képességek használata után 3 másodperc alatt visszatölti a hiányzó életerő 8%-át és a hiányzó mana 3%-át.
    " tr "game_item_tooltip_4403" = "A sztoikus értékhalmozás botjaEladási ár: @Value@+250 életerő
    +250 mana
    +100% alap életerő-regen
    +100% alap életerő-regen
    +30 páncél
    +30 varázsellenállás
    +120 varázserő
    +70 sebzés
    +50% támadási sebesség
    +30% kritikus csapási esély
    +10% életlopás
    +10% mozgási sebesség
    +20%-kal csökkentett töltési idő
    " tr "game_item_tooltip_5375" = "" tr "game_item_tooltip_5376" = "" tr "game_item_tooltip_5377" = "" tr "game_item_tooltip_5378" = "" tr "game_item_tooltip_5379" = "" tr "game_item_tooltip_5380" = "" tr "game_item_tooltip_5400" = "" tr "game_item_tooltip_5401" = "" tr "game_item_tooltip_5402" = "" tr "game_item_tooltip_5403" = "" tr "game_item_tooltip_5404" = "" tr "game_item_tooltip_5405" = "" tr "game_item_tooltip_5406" = "" tr "game_item_tooltip_5407" = "" tr "game_item_tooltip_5408" = "" tr "game_item_tooltip_5409" = "" tr "game_item_tooltip_5410" = "" tr "game_item_tooltip_5411" = "" tr "game_item_tooltip_5412" = "" tr "game_item_tooltip_5413" = "" tr "game_item_tooltip_5414" = "" tr "game_item_tooltip_5415" = "" tr "game_item_tooltip_5416" = "" tr "game_item_tooltip_5417" = "" tr "game_item_tooltip_5418" = "" tr "game_item_tooltip_8013" = "" tr "game_item_tooltip_8014" = "" tr "game_item_tooltip_8015" = "" tr "game_item_tooltip_8016" = "" tr "game_item_tooltip_8017" = "" tr "game_item_tooltip_8018" = "" tr "game_item_tooltip_8019" = "" tr "game_item_tooltip_8020" = "" tr "game_item_tooltip_8021" = "" tr "game_item_tooltip_8022" = "" tr "game_item_tooltip_8023" = "" tr "game_item_tooltip_8024" = "" tr "game_item_tooltip_8025" = "" tr "game_item_tooltip_8026" = "" tr "game_item_tooltip_8027" = "" tr "game_item_tooltip_8028" = "" tr "game_item_tooltip_8029" = "" tr "game_item_tooltip_8030" = "" tr "game_item_tooltip_8031" = "" tr "game_item_tooltip_8032" = "" tr "game_item_tooltip_8033" = "" tr "game_item_tooltip_8034" = "" tr "game_item_tooltip_8035" = "" tr "game_item_tributegoldtracker_0" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_tributegoldtracker_1" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_tributegoldtracker_2" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_tributegoldtracker_3" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_tributegoldtracker_4" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_tributegoldtrackerTT_0" = "" tr "game_item_tributegoldtrackerTT_1" = "

    Megkeresett arany: @f4@" tr "game_item_tributegoldtrackerTT_2" = "" tr "game_item_tributepassive_0" = "EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett @Effect2Amount@ aranyat is biztosít. Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést." tr "game_item_tributepassive_1" = "EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett @Effect2Amount@ aranyat is biztosít. Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg. A küldetés teljesítése előtt a minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést." tr "game_item_tributepassive_2" = "EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett @Effect2Amount@ aranyat is biztosít. Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg." tr "game_item_tributepassive_3" = "JUTALOM – Királynői sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak, és egyedi varázslatonként @Effect2Amount@ aranyat adnak. A Királynői sarc elsütésekor @Effect18Amount*100@%-kal gyorsabban mozogsz @Effect19Amount@ másodpercig (a további jelzők időtartama megnő). Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg." tr "game_item_tributepassiveTT_0" = "EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett @Effect2Amount@ aranyat is biztosít. Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg. A minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést." tr "game_item_tributepassiveTT_1" = "EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett @Effect2Amount@ aranyat is biztosít. Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg. A minionok és nem hatalmas szörnyek megölése lassítja a Sarc jelző halmozódását és az aranytermelődést." tr "game_item_tributepassiveTT_2" = "EGYEDI passzív – Sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak egyedi varázslatonként. Ha van a közelben egy szövetséges hős, emellett @Effect2Amount@ aranyat is biztosít. Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg." tr "game_item_tributepassiveTT_3" = "JUTALOM – Királynői sarc: a hősök és az építmények elleni varázslatok és alaptámadások @Effect1Amount@ ponttal több varázssebzést okoznak, és egyedi varázslatonként @Effect2Amount@ aranyat adnak. A Királynői sarc elsütésekor @Effect19Amount@ másodpercig @Effect18Amount*100@%-kal gyorsabban mozogsz (további jelzőkkel növelhető az időtartam). Ez @Effect5Amount@ másodpercenként legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal történhet meg." tr "game_item_upgrade_displayname_3069" = "A felemelkedés szeme" tr "game_item_upgrade_displayname_3092" = "Virrasztók tekintete" tr "game_item_upgrade_displayname_3096" = "A nomádok tekintete" tr "game_item_upgrade_displayname_3097" = "Égi szem" tr "game_item_upgrade_displayname_3098" = "A jég szeme" tr "game_item_upgrade_displayname_3401" = "A Szellem tekintete" tr "game_item_wardsplacedfrostfang" = "

    Láthatatlan őrszemek: @f3@/3 elhelyezett őrszem." tr "game_item_wardsplacednomads" = "

    Láthatatlan őrszemek: @f3@/3 elhelyezett őrszem." tr "game_item_wardsplacedtargon" = "

    Láthatatlan őrszemek: @f5@/3 elhelyezett őrszem." tr "game_itemmod_bloodmoonboots" = "1,5 másodperces harcon kívüli varázslás után 15 másodpercre 45%-kal növeli a mozgási sebességet. A sebző támadások vagy varázslatok megszüntetik a hatást, és 60–180 (+0,4 bónusz sebzés)(+0,25 varázserő) bónusz adaptív sebzést okoznak.

    Töltési idő: 150–100 másodperc. A játék elején kezdeti töltési idővel rendelkezik. A töltési idő 50%-ról indul újra, ha a varázslás megszakad." tr "game_itemmod_bloodmoonboots_desc" = "
    EGYEDI aktív – Ragadozó:
    {{ game_itemmod_bloodmoonboots }}
    A Ragadozó rúna biztosítja" tr "game_itemmod_bloodmoonboots_name" = "Ragadozó " tr "game_itemmod_bloodmoonboots_tooltip" = "

    EGYEDI aktív – Ragadozó:
    {{ game_itemmod_bloodmoonboots }}
    A Ragadozó rúna biztosítja" tr "game_itemmod_magicalfootwear_desc" = "
    EGYEDI passzív: +10 mozgási sebesség
    A Kissé mágikus cipő biztosítja." tr "game_KingPoro_objective_text_SnaxReminder" = "Vásárolj Poro-nasit a királyi lakomához!" tr "game_load_has_ended_while_loading" = "A játék jelenleg nem fut. Bátran kezdj új játékot!" tr "game_loadscreen_bot_not_connected" = "Csatlakozás a szerverhez…" tr "game_loadscreen_connected" = "Kapcsolódva" tr "game_loadscreen_gameMode_doomBots" = "A Végzet Végzetes Botjai" tr "game_loadscreen_loading" = "Betöltés" tr "game_loadscreen_LVL" = "%d. SZINT" tr "game_loadscreen_not_connected" = "Nem csatlakozott" tr "game_loadscreen_ready" = "Kész" tr "game_loadscreen_spawning" = "Idézés" tr "game_loadscreen_VS" = "VS" tr "game_loadscreen_warning_drivers_out_of_date" = "Figyelmeztetés: a videokártyád nem a legfrissebb illesztőprogramot használja. A frissítéssel kapcsolatos útmutatót a gyártó weboldalán találod." tr "game_lua_Aegis_Block" = "Hárítva!" tr "game_lua_Armsman_dodge" = "Kitérés megnőtt!" tr "game_lua_BlindMonk_critical" = "Megnövelt kritikus érték!" tr "game_lua_Cleansed" = "Megtisztulva" tr "game_lua_combattext_ShenWBlock" = "Hárítva!" tr "game_lua_Cryophoenix_rebirth" = "Újjászületés töltődik" tr "game_lua_DeathDefied" = "Szembeszegülés a halállal" tr "game_lua_DoubleStrike" = "Kettős vágás!" tr "game_lua_Grounded_immune" = "Röghöz kötve!" tr "game_lua_Highlander" = "Nem lassítható!" tr "game_lua_ItemZekesInvalid" = "Már Kötelékben áll!" tr "game_lua_KaynR" = "Először sebezni kell!" tr "game_lua_KindredR" = "Sérthetetlen" tr "game_lua_LastBreath" = "Levegőben kell lennie!" tr "game_lua_MalzaharPassiveShield_immune" = "Varázslat-immunitás!" tr "game_lua_Ragnarok" = "Nem bénítható!" tr "game_lua_ReduceDisable" = "Bénító hatás csökkentve!" tr "game_lua_RelentlessAssault_mana" = "Elfogyott a mana!" tr "game_lua_SpellImmunity" = "Varázslat-immunitás!" tr "game_lua_TaricR_immune" = "Sérthetetlen!" tr "game_lua_Tristana_range" = "Hatótáv megnőtt!" tr "game_lua_TT_Spiderboss_WebImmune" = "Háló-immunitás!" tr "game_lua_UndyingRage" = "Halhatatlan düh!" tr "game_lua_UnleashTheBeast_dodge" = "Kitérés megnőtt!" tr "game_lua_Unstoppable" = "Nem helyezhető át!" tr "game_lua_Unstoppable2" = "Nem szakítható meg!" tr "game_lua_Unstoppable3" = "Nem mozdítható!" tr "game_lua_W_Block" = "Kivédve!" tr "game_lua_W_immune" = "Varázslat-immunitás!" tr "game_lua_YasuoPass_Block" = "Eltérítés: " tr "game_map_description_1" = "A legrégebbi és a legnagyobb tiszteletben álló Igazság Mezeje az Idézők szurdoka. Ez a csatamező a véget nem érő harcról nevezetes, amelyet idézők két szemben álló csoportja vív egymással. Három különböző ösvény közül választhatod ki a megfelelőt, hogy a leggyengébb pontján támadhasd az ellenfeledet. Szövetségeseiddel együttműködve ostromold meg az ellenség bázisát, és rombold le a nexust!" tr "game_map_description_10" = "Az Árny-szigetek mélyén fekvő, elpusztult ősi várost egy mágikus katasztrófa sújtotta a porba. Azon kevesek, akik bemerészkednek a romok közé, megjárják a Kanyargó rengeteget, és élve megússzák a kalandot, rémséges szörnyekről és bosszúszomjas holtakról számolnak be." tr "game_map_description_11" = "A legújabb és legnagyobb tisztelettel övezett csatamező az Idézők szurdoka. Három eltérő ösvény közül választhatod ki a megfelelőt, hogy az ellenfél leggyengébb pontját támadhasd. A szövetségeseiddel együttműködésben kell megostromolnod az ellenség bázisát, hogy elpusztíthasd a nexusukat." tr "game_map_description_12" = "Az Ordító szakadék egy feneketlennek tűnő gleccsermélyedés, ami Freljord leghidegebb és legkegyetlenebb részén található. Azt mondják, hogy valamikor réges-régen hatalmas ütközet zajlott a mélység felett átívelő szűk hídon. Már senki sem emlékszik arra, kik harcoltak itt és miért. De az a mondás járja, hogy a szél hangját figyelve hallani lehet a hídról a mélybe taszított legyőzöttek kétségbeesett üvöltését." tr "game_map_description_13" = "Munkatérkép az Idézők szurdokának frissítéséhez" tr "game_map_description_14" = "A Mészárhíd a kikötő felett meredező hatalmas, rozoga hídról kapta a nevét. Egykor a templom bejáratához vezető kőhíd volt, amely valahogy megmaradt, és ma tökéletes helyszínül szolgál a véletlenszerűen kirobbanó csetepatékhoz." tr "game_map_description_16" = "A Kozmikus romok egy egykor csodálatos világ kiszipolyozott, romlásba döntött részén terülnek el, amelyet az űr végtelenségébe taszítottak. A térkép közepén egy fekete lyuk található, amely a Sötét csillag feneketlen mélységeibe ránt mindent hőst, aki túl közel merészkedik." tr "game_map_description_18" = "Fejlesztés alatt álló térkép a Csillagőrzők számára. Jó kis helynek tűnik." tr "game_map_description_19" = "" tr "game_map_description_53" = "Munkatérkép az Ordító szakadék frissítéséhez" tr "game_map_description_8" = "A Kristálysebet egykor Kalamanda bányászfalujaként ismerte a világ, ám később nyílt háború tört ki Demacia és Noxus között a terület felszíne alatt rejtőző jelentős természeti kincsekért. Rendezd vitáidat ezen az Igazság Mezején, és szövetségeseiddel együttműködve vedd birtokba az elfoglalási pontokat, hogy leigázhasd az ellenfeleidet!" tr "game_map_description_9" = "WIP térkép" tr "game_map_description_90" = "A legújabb és legnagyobb tisztelettel övezett csatamező az Idézők szurdoka. Három különböző ösvény közül választhatod ki a megfelelőt, hogy az ellenfél leggyengébb pontját támadhasd. A szövetségeseiddel együttműködésben kell megostromolnod az ellenség bázisát, hogy elpusztíthasd a nexusukat." tr "game_map_description_common" = "Általános" tr "game_map_displaydescription_20" = "" tr "game_map_displaydescription_21" = "Nexus Blitz" tr "game_map_displayname_1" = "Idézők szurdoka" tr "game_map_displayname_10" = "Kanyargó rengeteg" tr "game_map_displayname_11" = "Idézők szurdoka" tr "game_map_displayname_12" = "Ordító szakadék" tr "game_map_displayname_13" = "Idézők szurdoka (átalakítás alatt)" tr "game_map_displayname_14" = "Mészárhíd" tr "game_map_displayname_16" = "Kozmikus romok" tr "game_map_displayname_18" = "Valorani városi park" tr "game_map_displayname_19" = "43-as alépítmény" tr "game_map_displayname_20" = "Becsapódási helyszín" tr "game_map_displayname_21" = "Nexus Blitz" tr "game_map_displayname_53" = "Az Ordító szakadék munkatérképe" tr "game_map_displayname_8" = "Kristályseb" tr "game_map_displayname_9" = "Kristályseb WIP" tr "game_map_displayname_90" = "A 2015-ös előszezon bétaverziója" tr "game_map_displayname_common" = "Általános" tr "game_map_mode_description_10_CLASSIC" = "Háromfős csapatok próbálják elfoglalni az oltárokat és lerombolni egymás nexusát ebben a nyaktörő tempójú játékmódban." tr "game_map_mode_description_11_ARSR" = "Urald az ösvényt egy véletlenszerűen választott hőssel, vívj gyilkos ötfős csapatharcokat, végül pedig rombold le az ellenfél nexusát." tr "game_map_mode_description_11_ASSASSINATE" = "Válaszd ki a kedvenc orgyilkosod, és vesd bele magad a vadászatba a legújabb kiemelt játékmódban." tr "game_map_mode_description_11_CLASSIC" = "Urald az ösvényt, vívj gyilkos ötfős csapatharcokat, végül pedig rombold le az ellenfél nexusát a LoL első számú versenyalapú játékmódjában." tr "game_map_mode_description_11_DOOMBOTSTEEMO" = "Szedd össze a barátaidat, és küzdjetek meg a túlélésért a Végzet Végzetes Botjaival és gonosz urukkal ebben a gyors tempójú játékmódban." tr "game_map_mode_description_11_GAMEMODEX" = "Segíts tesztelni egy új, kísérleti módot! A prototípus állandó összecsapásokat kínál, megfűszerezve a klasszikus 5v5 játékmenetet." tr "game_map_mode_description_11_ONEFORALL" = "Szavazzatok, hogy melyik hőssel fogtok mind az öten játszani! Ha egy hős se kap egyértelmű többséget, akkor a rendszer véletlenszerűen választ ki egy hőst a jelöltek közül." tr "game_map_mode_description_11_PRACTICETOOL" = "Gyakorold kedvenc hősöd irányítását az Idézők szurdoka egyéni edzőtermében." tr "game_map_mode_description_11_SIEGE" = "Két csapat felváltva védi és támadja a nexust egyedi ostromfegyverekkel. Milyen gyorsan tudjátok lerombolni az ellenfél nexusát?" tr "game_map_mode_description_11_SNOWURF" = "Jeges sors vár ellenfeleidre! A Véletlenszerű U.R.F. jeges változatában alacsonyan szállnak a varázslatok és a hógolyók." tr "game_map_mode_description_11_TUTORIAL_MODULE_1" = "Edzés – 1. rész" tr "game_map_mode_description_11_TUTORIAL_MODULE_2" = "Edzés – 2. rész" tr "game_map_mode_description_11_TUTORIAL_MODULE_3" = "Edzés – 3. rész" tr "game_map_mode_description_11_URF" = "Ebben az őrült tempójú játékmódban megállás nélkül használhatod a képességeidet egy véletlenszerű hőst irányítva." tr "game_map_mode_description_11_WIPMODEWIP" = "WIPMODEWIP" tr "game_map_mode_description_11_WIPMODEWIP2" = "WIPMODEWIP2" tr "game_map_mode_description_12_ARAM" = "Tíz véletlenszerűen kiválasztott hős csap össze a fagyos vidéken emelt keskeny hídon. Próbálj átjutni a másik oldalra, és söpörj félre mindent az utadból." tr "game_map_mode_description_12_Bilgewater" = "Tíz véletlenszerűen kiválasztott hős csap össze egy keskeny hídon, Bilgewater szívében. Próbálj átjutni a másik oldalra, és söpörj félre mindent az utadból." tr "game_map_mode_description_12_KINGPORO" = "Dobáljátok egymást porókkal, és idézzétek meg a legendás Porokirályt, hogy együtt győzelmet arathassatok!" tr "game_map_mode_description_12_PORTALPARTY" = "Portálok árasztják el az Ordító szakadékot. Teleportáljatok együtt a győzelembe!" tr "game_map_mode_description_14_ARAM" = "Tíz véletlenszerűen kiválasztott hős csap össze a fagyos vidéken emelt keskeny hídon. Próbálj átjutni a másik oldalra, és söpörj félre mindent az utadból." tr "game_map_mode_description_16_DARKSTAR" = "Irányítsd Thresh-t, és tápláld lelkekkel a Sötét csillagot a Szingularitás aktiválásához ebben a gyors tempójú, többfordulós 3v3 játékmódban, a Kozmikus romok térképen." tr "game_map_mode_description_18_ODYSSEY" = "Tartsatok a Hajnalcsillag legénységével, akik ora és kalandok után kutatnak ebben az 5 fős kooperatív módban!" tr "game_map_mode_description_18_STARGUARDIAN" = "Harcoljatok együtt Csillagőrzőkként, és mentsétek meg a várost ebben az 5 játékos kooperatív csatában!" tr "game_map_mode_description_19_PROJECT" = "Cserkészd be prédádat a 43-as PROJEKT alépítmény utcáin. Válassz egy lövészt, töltsd túl magadat és söpörd el az ellenséges csapatot. Most Teemo-hologramokkal kiegészítve." tr "game_map_mode_description_8_ASCENSION" = "5v5-ös küzdelem a minden képzeletet felülmúló hatalomért. Vajon ki fog felemelkedni?!" tr "game_map_mode_description_8_ODIN" = "Szövetségeseiddel együttműködve szerezd meg az elfoglalási pontokat, hogy leigázhasd az ellenfeleidet!" tr "game_map_SLIME_EnvironmentMinion" = "Környezet" tr "game_mastery_displayname_6111" = "Düh" tr "game_mastery_displayname_6114" = "Fekete mágia" tr "game_mastery_displayname_6121" = "Friss vér" tr "game_mastery_displayname_6122" = "Lakmározás" tr "game_mastery_displayname_6123" = "A gyengeség felfedése" tr "game_mastery_displayname_6131" = "Vámpírizmus" tr "game_mastery_displayname_6134" = "Természetes tehetség" tr "game_mastery_displayname_6141" = "Fejvadász" tr "game_mastery_displayname_6142" = "Kétélű kard" tr "game_mastery_displayname_6143" = "Harci révület" tr "game_mastery_displayname_6151" = "Ostromcsapások" tr "game_mastery_displayname_6154" = "Elsöprő akarat" tr "game_mastery_displayname_6161" = "A hadúr vérszomja" tr "game_mastery_displayname_6162" = "Harci szenvedély" tr "game_mastery_displayname_6164" = "A Pusztítótűz érintése" tr "game_mastery_displayname_6211" = "Felépülés" tr "game_mastery_displayname_6212" = "Hajthatatlanság" tr "game_mastery_displayname_6221" = "Felfedező" tr "game_mastery_displayname_6222" = "Ostromspecialista" tr "game_mastery_displayname_6223" = "Vastagbőr" tr "game_mastery_displayname_6231" = "Rúnapáncél" tr "game_mastery_displayname_6232" = "Veteránhegek" tr "game_mastery_displayname_6241" = "Éleslátás" tr "game_mastery_displayname_6242" = "Állhatatosság" tr "game_mastery_displayname_6243" = "Rettenthetetlen" tr "game_mastery_displayname_6251" = "Fürgeség" tr "game_mastery_displayname_6252" = "Legendás őrző" tr "game_mastery_displayname_6261" = "A halhatatlanok szorítása" tr "game_mastery_displayname_6262" = "A kolosszus kurázsija" tr "game_mastery_displayname_6263" = "Sziklaszilárd paktum" tr "game_mastery_displayname_6311" = "Vándor" tr "game_mastery_displayname_6312" = "Vadság" tr "game_mastery_displayname_6321" = "Rúnaismeret" tr "game_mastery_displayname_6322" = "Rejtett tartalék" tr "game_mastery_displayname_6323" = "Orgyilkos" tr "game_mastery_displayname_6324" = "Gyilkos ösztön" tr "game_mastery_displayname_6331" = "Könyörtelen" tr "game_mastery_displayname_6332" = "Meditáció" tr "game_mastery_displayname_6341" = "A zöld barát ajándéka" tr "game_mastery_displayname_6342" = "Bandita" tr "game_mastery_displayname_6343" = "Veszélyes játék" tr "game_mastery_displayname_6351" = "Precizitás" tr "game_mastery_displayname_6352" = "Intelligencia" tr "game_mastery_displayname_6361" = "Viharos lendület" tr "game_mastery_displayname_6362" = "A villámfejedelem akarata" tr "game_mastery_displayname_6363" = "A szélharcos áldása" tr "game_mastery_level1desc_6111" = "+0,8% támadási sebesség" tr "game_mastery_level1desc_6114" = "A képességek +0,4%-kal megnövelt sebzést okoznak" tr "game_mastery_level1desc_6121" = "Egy adott hős elleni első alaptámadás további 10 +1/szint sebzést okoz (6 másodperc töltési idő)" tr "game_mastery_level1desc_6122" = "Az egységek megölése 20 életerőt tölt vissza (30 másodperc töltési idő)." tr "game_mastery_level1desc_6123" = "A megsebzett ellenséges hősöknek 3%-kal nagyobb sebzést tudnak okozni a szövetségeseid." tr "game_mastery_level1desc_6131" = "+0,4% életlopás és életvarázs" tr "game_mastery_level1desc_6134" = "0,4 + szintenként 0,09 sebzés, és 0,6 + szintenként 0,13 varázserő (+2 sebzés és 3 varázserő a 18. szinten)" tr "game_mastery_level1desc_6141" = "Minden egyedi ellenséges hős megölése 1%-kal növeli az okozott sebzést" tr "game_mastery_level1desc_6142" = "3% további sebzést okoz, és további 1,5% sebzést szenved el" tr "game_mastery_level1desc_6143" = "Fokozatosan legfeljebb 3%-kal nő a sebzésed 3 másodperc alatt, ha ellenséges hősökkel harcolsz" tr "game_mastery_level1desc_6151" = "+1,4% páncéltörés" tr "game_mastery_level1desc_6154" = "+1,4% varázstörés" tr "game_mastery_level1desc_6161" = "Mozgással és támadásokkal feltölthető egy támadás. A feltöltött támadások a (kritikus csapások által növelt) teljes sebzés 5–40%-ának megfelelő mértékben gyógyítanak, és 0,75 másodpercre 30%-kal növelik a mozgási sebességet." tr "game_mastery_level1desc_6162" = "Valahányszor egy alaptámadással eltalálsz egy hőst, egy Szenvedély jelzőt kapsz (közelharci támadásokért 2 jár). A Szenvedély jelzők 8 másodpercig maradnak meg (legfeljebb 8 jelző gyűjthető), és jelzőnként 1–8 ponttal növelik a sebzést." tr "game_mastery_level1desc_6164" = "A sebzést okozó képességek 4 másodpercig tartó varázssebzést okoznak az ellenséges hősöknek.

    Sebzés: 8 + a bónusz sebzés 45%-a és a varázserő 25%-a

    A Pusztítótűz érintésének időtartama az alábbi esetekben csökken:
    – Területre ható támadások esetén 2 másodperce.
    – Folyamatos sebzést okozó támadások esetén 1 másodpercre." tr "game_mastery_level1desc_6211" = "+0,4 életerő 5 másodpercenként" tr "game_mastery_level1desc_6212" = "+1% bónusz páncél és varázsellenállás" tr "game_mastery_level1desc_6221" = "+15 mozgási sebesség a bokorban és a folyóban" tr "game_mastery_level1desc_6222" = "8 páncélt és varázsellenállást ad szövetséges tornyok közelében" tr "game_mastery_level1desc_6223" = "A hősök és a semleges szörnyek alaptámadásai ellened 2 ponttal kevesebb sebzést okoznak" tr "game_mastery_level1desc_6231" = "A téged célzó pajzsok, gyógyító hatások és regenerálódás 1,6%-kal hatékonyabbak" tr "game_mastery_level1desc_6232" = "+10 életerő" tr "game_mastery_level1desc_6241" = "15%-kal csökkenti az idézői varázslatok töltési idejét" tr "game_mastery_level1desc_6242" = "+50% alap életerő-regen, amely +200%-ra nő, ha az életerő 25%-nál kevesebb." tr "game_mastery_level1desc_6243" = "10% + szintenként 1,5 pontnyi bónusz páncélt és varázsellenállást ad 2 másodpercre, ha sebzést okoz egy ellenséges hős (9 másodperc töltési idő)" tr "game_mastery_level1desc_6251" = "+3% kitartás és lassítás-ellenállás" tr "game_mastery_level1desc_6252" = "+0,6 páncél és varázsellenállás minden közeli ellenséges hős után" tr "game_mastery_level1desc_6261" = "A harcok során 4 másodpercenként a következő támadásod, amely egy ellenséges hősre irányul, a maximális életerőd 3%-ával egyenlő sebzést okoz, és a maximális életerőd 1,5%-át tölti vissza (távolsági harcosok esetében a hatás feleekkora, varázssebzést okoz)." tr "game_mastery_level1desc_6262" = "Amikor eltalálsz egy ellenséges hőst egy kábítás, felbőszítés, béklyó vagy levegőbe lökés hatással, 3 másodpercig tartó pajzs vesz körül, amelynek ereje így alakul: közeli ellenséges hősönként 3–54 + a maximális életerőd 5%-a (szinttől függően 45–30 másodperc töltési idő)." tr "game_mastery_level1desc_6263" = "A teljes életerőd 5%-kal nagyobb.
    A mozgáskorlátozó hatások földrúnával jelölik meg az ellenséges hősöket 4 másodpercre. A megjelölt ellenfelet támadó szövetséges hősök 5 életerőt + a maximális életerőd 2,5%-át nyerik vissza 2 másodperc alatt (feleennyit, ha a hősöd távolsági harcos)." tr "game_mastery_level1desc_6311" = "+0,6% mozgási sebesség csatán kívül" tr "game_mastery_level1desc_6312" = "Az egycélpontos támadások és varázslatok 1 bónusz sebzést okoznak a minionoknak és a szörnyeknek" tr "game_mastery_level1desc_6321" = "A dzsungelszörnyektől szerzett erősítő hatások 15%-kal tovább tartanak" tr "game_mastery_level1desc_6322" = "Az italok és elixírek hatása 10%-kal tovább tart.

    Az életerőitalok helyét sütemények veszik át, amelyek használatkor azonnal 15 életerőt és manát töltenek vissza." tr "game_mastery_level1desc_6323" = "2%-kal nagyobb sebzést okozol a hősöknek, ha nincs szövetséges hős a közelben." tr "game_mastery_level1desc_6324" = "5%-al több sebzést okozol, amíg be nem szerzel egy asszisztot vagy gyilkosságot." tr "game_mastery_level1desc_6331" = "A 40%-nál alacsonyabb életerejű hősöknek 0,6%-kal nagyobb sebzést okozol" tr "game_mastery_level1desc_6332" = "5 másodpercenként visszatölti a hiányzó manád 0,25%-át" tr "game_mastery_level1desc_6341" = "Egy bokorba lépve a következő sebző támadásod vagy képességed a célpont aktuális életerejének 3%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz (9 másodperc töltési idő)" tr "game_mastery_level1desc_6342" = "1 aranyat kapsz minden minionért, amelyet a közeledben öl meg egy szövetséges.

    3 aranyat (közelharcos hős esetében 10 aranyat) ad, ha az alaptámadásoddal eltalálsz egy ellenséges hőst (5 másodperc töltési idő)" tr "game_mastery_level1desc_6343" = "A hősgyilkosságok és az asszisztok visszatöltik a hiányzó életerő és mana 5%-át" tr "game_mastery_level1desc_6351" = "1,2 halálosság és 0,3 + szintenként 0,05 varázstörés" tr "game_mastery_level1desc_6352" = "1%-kal növeli a csökkentett töltési idő maximális értékét (41%-ra), és 1%-kal csökkenti a töltési időt" tr "game_mastery_level1desc_6361" = "Ha egy hősnek 2,5 másodperc alatt legalább a maximális életerejének 30%-át kitevő sebzést okozol, 3 másodpercre 40%-kal nő a mozgási sebességed és 75% lassítás-ellenállásra teszel szert (10 másodperc töltési idő)." tr "game_mastery_level1desc_6362" = "Egy ellenséges hős elleni 3. támadás vagy sebző varázslat villámmal sújtja az őt körülvevő területet, amelyen belül varázssebzést okoz.

    Sebzés: szintenként 10 + a bónusz sebzésed 30%-ával és a varázserőd 10%-ával egyenlő sebzés (25–15 másodperc töltési idő, szinttől függően)." tr "game_mastery_level1desc_6363" = "A gyógyító és pajzsot létrehozó képességeid 10%-kal erősebbé válnak. A más szövetségeseket célzó pajzsok és gyógyító varázslatok 3 másodpercre a hős szintjétől függően 5–22 ponttal növelik a célpont páncélját és feleekkora mértékben a varázsellenállását." tr "game_mastery_level2desc_6111" = "+1,6% támadási sebesség" tr "game_mastery_level2desc_6114" = "A képességek +0,8%-kal megnövelt sebzést okoznak" tr "game_mastery_level2desc_6131" = "+0,8% életlopás és életvarázs" tr "game_mastery_level2desc_6134" = "0,8 + szintenként 0,18 sebzés, és 1,2 + szintenként 0,27 varázserő (+4 sebzés és 6 varázserő a 18. szinten)" tr "game_mastery_level2desc_6151" = "+2,8% páncéltörés" tr "game_mastery_level2desc_6154" = "+2,8% varázstörés" tr "game_mastery_level2desc_6211" = "+0,8 életerő 5 másodpercenként" tr "game_mastery_level2desc_6212" = "+2% bónusz páncél és varázsellenállás" tr "game_mastery_level2desc_6231" = "A téged célzó pajzsok, gyógyító hatások és regenerálódás 3,2%-kal hatékonyabbak" tr "game_mastery_level2desc_6232" = "+20 életerő" tr "game_mastery_level2desc_6251" = "+6% kitartás és lassítás-ellenállás" tr "game_mastery_level2desc_6252" = "+1,2 páncél és varázsellenállás minden közeli ellenséges hős után" tr "game_mastery_level2desc_6311" = "+1,2% mozgási sebesség csatán kívül" tr "game_mastery_level2desc_6312" = "Az egycélpontos támadások és varázslatok 2 bónusz sebzést okoznak a minionoknak és a szörnyeknek" tr "game_mastery_level2desc_6331" = "A 40%-nál alacsonyabb életerejű hősöknek 1,2%-kal nagyobb sebzést okozol" tr "game_mastery_level2desc_6332" = "5 másodpercenként visszatölti a hiányzó manád 0,5%-át" tr "game_mastery_level2desc_6351" = "2,4 halálosság és 0,6 + szintenként 0,10 varázstörés" tr "game_mastery_level2desc_6352" = "2%-kal növeli a csökkentett töltési idő maximális értékét (42%-ra), és 2%-kal csökkenti a töltési időt" tr "game_mastery_level3desc_6111" = "+2,4% támadási sebesség" tr "game_mastery_level3desc_6114" = "A képességek +1,2%-kal megnövelt sebzést okoznak" tr "game_mastery_level3desc_6131" = "+1,2% életlopás és életvarázs" tr "game_mastery_level3desc_6134" = "1,2 + szintenként 0,27 sebzés, és 1,8 + szintenként 0,4 varázserő (+6 sebzés és 9 varázserő a 18. szinten)" tr "game_mastery_level3desc_6151" = "+4,2% páncéltörés" tr "game_mastery_level3desc_6154" = "+4,2% varázstörés" tr "game_mastery_level3desc_6211" = "+1,2 életerő 5 másodpercenként" tr "game_mastery_level3desc_6212" = "+3% bónusz páncél és varázsellenállás" tr "game_mastery_level3desc_6231" = "A téged célzó pajzsok, gyógyító hatások és regenerálódás 4,8%-kal hatékonyabbak" tr "game_mastery_level3desc_6232" = "+30 életerő" tr "game_mastery_level3desc_6251" = "+9% kitartás és lassítás-ellenállás" tr "game_mastery_level3desc_6252" = "+1,8 páncél és varázsellenállás minden közeli ellenséges hős után" tr "game_mastery_level3desc_6311" = "+1,8% mozgási sebesség csatán kívül" tr "game_mastery_level3desc_6312" = "Az egycélpontos támadások és varázslatok 3 bónusz sebzést okoznak a minionoknak és a szörnyeknek" tr "game_mastery_level3desc_6331" = "A 40%-nál alacsonyabb életerejű hősöknek 1,8%-kal nagyobb sebzést okozol" tr "game_mastery_level3desc_6332" = "5 másodpercenként visszatölti a hiányzó manád 0,75%-át" tr "game_mastery_level3desc_6351" = "3,6 halálosság és 0,9 + szintenként 0,15 varázstörés" tr "game_mastery_level3desc_6352" = "3%-kal növeli a csökkentett töltési idő maximális értékét (43%-ra), és 3%-kal csökkenti a töltési időt" tr "game_mastery_level4desc_6111" = "+3,2% támadási sebesség" tr "game_mastery_level4desc_6114" = "A képességek +1,6%-kal megnövelt sebzést okoznak" tr "game_mastery_level4desc_6131" = "+1,6% életlopás és életvarázs" tr "game_mastery_level4desc_6134" = "1,6 + szintenként 0,36 sebzés, és 2,4 + szintenként 0,53 varázserő (+8 sebzés és 12 varázserő a 18. szinten)" tr "game_mastery_level4desc_6151" = "+5,6% páncéltörés" tr "game_mastery_level4desc_6154" = "+5,6% varázstörés" tr "game_mastery_level4desc_6211" = "+1,6 életerő 5 másodpercenként" tr "game_mastery_level4desc_6212" = "+4% bónusz páncél és varázsellenállás" tr "game_mastery_level4desc_6231" = "A téged célzó pajzsok, gyógyító hatások és regenerálódás 6,4%-kal hatékonyabbak" tr "game_mastery_level4desc_6232" = "+40 életerő" tr "game_mastery_level4desc_6251" = "+12% kitartás és lassítás-ellenállás" tr "game_mastery_level4desc_6252" = "+2,4 páncél és varázsellenállás minden közeli ellenséges hős után" tr "game_mastery_level4desc_6311" = "+2,4% mozgási sebesség csatán kívül" tr "game_mastery_level4desc_6312" = "Az egycélpontos támadások és varázslatok 4 bónusz sebzést okoznak a minionoknak és a szörnyeknek" tr "game_mastery_level4desc_6331" = "A 40%-nál alacsonyabb életerejű hősöknek 2,4%-kal nagyobb sebzést okozol" tr "game_mastery_level4desc_6332" = "5 másodpercenként visszatölti a hiányzó manád 1,0%-át" tr "game_mastery_level4desc_6351" = "4,8 halálosság és 1,2 + szintenként 0,20 varázstörés" tr "game_mastery_level4desc_6352" = "4%-kal növeli a csökkentett töltési idő maximális értékét (44%-ra), és 4%-kal csökkenti a töltési időt" tr "game_mastery_level5desc_6111" = "+4% támadási sebesség" tr "game_mastery_level5desc_6114" = "A képességek +2,0%-kal megnövelt sebzést okoznak" tr "game_mastery_level5desc_6131" = "+2,0% életlopás és életvarázs" tr "game_mastery_level5desc_6134" = "2 + szintenként 0,44 sebzés, és 3 + szintenként 0,67 varázserő (+10 sebzés és 15 varázserő a 18. szinten)" tr "game_mastery_level5desc_6151" = "+7% páncéltörés" tr "game_mastery_level5desc_6154" = "+7% varázstörés" tr "game_mastery_level5desc_6211" = "+2,0 életerő 5 másodpercenként" tr "game_mastery_level5desc_6212" = "+5% bónusz páncél és varázsellenállás" tr "game_mastery_level5desc_6231" = "A téged célzó pajzsok, gyógyító hatások és regenerálódás 8%-kal hatékonyabbak" tr "game_mastery_level5desc_6232" = "+50 életerő" tr "game_mastery_level5desc_6251" = "+15% kitartás és lassítás-ellenállás" tr "game_mastery_level5desc_6252" = "+3 páncél és varázsellenállás minden közeli ellenséges hős után" tr "game_mastery_level5desc_6311" = "+3% mozgási sebesség csatán kívül" tr "game_mastery_level5desc_6312" = "Az egycélpontos támadások és varázslatok 5 bónusz sebzést okoznak a minionoknak és a szörnyeknek" tr "game_mastery_level5desc_6331" = "A 40%-nál alacsonyabb életerejű hősöknek 3%-kal nagyobb sebzést okozol" tr "game_mastery_level5desc_6332" = "5 másodpercenként visszatölti a hiányzó manád 1,25%-át" tr "game_mastery_level5desc_6351" = "6 halálosság és 1,5 + szintenként 0,25 varázstörés" tr "game_mastery_level5desc_6352" = "5%-kal növeli a csökkentett töltési idő maximális értékét (45%-ra), és 5%-kal csökkenti a töltési időt" tr "game_mastery_scoreboard_tooltip_template" = "%s%s" tr "game_masterygroup_displayname_1" = "Kegyetlenség" tr "game_masterygroup_displayname_2" = "Ravaszság" tr "game_masterygroup_displayname_3" = "Elszántság" tr "game_message_AhriAnnouncerEnabled" = "Csillagőrző Ahri bemondó engedélyezve!" tr "game_message_CastersAnnouncerEnabled" = "Az e-sport kommentátorok engedélyezve!" tr "game_message_CustomAnnouncerOption" = "Az egyedi bemondókat a Beállítások -> Hang menüpontban lehet be- és kikapcsolni." tr "game_message_MapSkinAprilFools2019Active" = "Bolondok napja térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinLunarRevelActive" = "Holdünnep-térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinOdysseyActive" = "Odüsszeia témájú minionok és Baron engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinOptionDisable" = "Ezeket a Beállítások -> Videó menüben lehet be- és kikapcsolni." tr "game_message_MapSkinOptionDisableArcade" = "Játéktermi térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinOptionDisableMSI" = "MSI-térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinOptionDisableWorlds" = "Vb-térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinPoolPartyActive" = "Medencés buli térképdíszítések és minionok bekapcsolva!" tr "game_message_MapSkinPopstarActive" = "Popsztár témájú térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinProjectActive" = "PROJEKT minionok engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinSnowdownActive" = "Ess neki! térképkinézet és térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinStarGuardianActive" = "Csillagőrző minionok engedélyezve" tr "game_message_MapSkinTFTRActive" = "Mesék a Szurdokból témájú térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinTrialsActive" = "Próbatétel térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_MapSkinURFActive" = "URF-térképdíszítések engedélyezve!" tr "game_message_OdysseyKaynAnnouncerEnabled" = "Odüsszeia Kayn bemondó engedélyezve!" tr "game_message_ProjectAnnouncerEnabled" = "PROJEKT bemondó engedélyezve!" tr "game_message_PykeAnnouncerEnabled" = "Pyke bemondó engedélyezve!" tr "game_message_ThreshAnnouncerEnabled" = "Sötét csillag Thresh bemondó engedélyezve!" tr "game_messagebox_cancel" = "Mégse" tr "game_messagebox_caption_connectionretry" = "Sikertelen csatlakozás" tr "game_messagebox_caption_disconnect" = "Hálózati figyelmeztetés" tr "game_messagebox_caption_loadtimeout" = "Betöltési időtúllépés" tr "game_messagebox_caption_replay_connection_fail" = "A csatlakozás sikertelen" tr "game_messagebox_caption_replay_corrupt" = "A visszajátszani kívánt felvétel sérült" tr "game_messagebox_caption_replay_data_invalid" = "Érvénytelen adat" tr "game_messagebox_caption_replay_data_request_fail" = "Sikertelen kérelem" tr "game_messagebox_caption_replay_data_unavailable" = "Az adat nem érhető el" tr "game_messagebox_caption_replay_fail" = "Sikertelen letöltés" tr "game_messagebox_caption_replay_game_not_found" = "A játék nem található" tr "game_messagebox_caption_replay_gameEnded" = "A játék véget ért" tr "game_messagebox_caption_replay_not_found" = "Nem található" tr "game_messagebox_caption_replay_version_mismatch" = "A visszajátszás és a játék verziója eltérő" tr "game_messagebox_caption_tutorial" = "A Bizonyítás Mezeje" tr "game_messagebox_no" = "Nem" tr "game_messagebox_ok" = "OK" tr "game_messagebox_text_afkwarningcaption" = "Passzivitási figyelmeztetés" tr "game_messagebox_text_afkwarningmessage" = "Figyelmeztetés: ha nem teszel semmit, a játék automatikusan kiléptet. A meccskereséssel összesorsolt játékokban tanúsított passzivitást vagy a játék elhagyását bünteti a LeaverBuster rendszer." tr "game_messagebox_text_connectionretry" = "Nem sikerült csatlakozni a szerverhez. Ellenőrizd a hálózati kapcsolatot, és próbálj visszacsatlakozni a játékba." tr "game_messagebox_text_disconnect" = "Lekapcsolódtál. Szeretnél ismét csatlakozni?" tr "game_messagebox_text_disconnectafk" = "A hosszú passzivitásod miatt automatikusan lekapcsolódtál. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_disconnectduringload" = "Lekapcsolódtál. Kérjük, ellenőrizd az internetkapcsolatot, és próbálkozz újra." tr "game_messagebox_text_loadtimeout" = "A betöltési időd túllépte a kiszolgáló időtúllépési keretét. Próbálj ismét csatlakozni a játékhoz." tr "game_messagebox_text_pause" = "A játék szünetel." tr "game_messagebox_text_pause_five_mins_remaining" = "A játék szünetel.

    A szünetből hátralévő idő:
    %02d:%02d" tr "game_messagebox_text_pause_one_min_remaining" = "A játék szünetel.

    A játék hamarosan folytatódik:
    %02d:%02d
    " tr "game_messagebox_text_pause_remaining" = "A játék szünetel.

    A szünetből hátralévő idő:
    %02d:%02d" tr "game_messagebox_text_reconnect" = "Visszacsatlakozás... Kis türelmet." tr "game_messagebox_text_reconnectfail" = "Sikertelen visszacsatlakozás. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_connection_fail" = "Nincs kapcsolat a nézőkiszolgálóval. Szeretnél újra próbálkozni?" tr "game_messagebox_text_replay_connection_fail_exit" = "Nincs kapcsolat a nézőkiszolgálóval. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_corrupt_exit" = "A visszajátszás adatai sérültek. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_data_invalid_exit" = "Érvénytelen nézőadatok. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_data_request_fail_exit" = "A nézőkiszolgálói adatkérés sikertelen volt. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_data_unavailable" = "A nézőadatok nem érhetők el. Szeretnél újra próbálkozni?" tr "game_messagebox_text_replay_data_unavailable_exit" = "A nézőadatok nem érhetők el. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_fail" = "A nézőadatokat nem sikerült letölteni. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_game_not_found_exit" = "A nézőként megnyitni kívánt játék nem található a kiszolgálón. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_gameEnded" = "A játék eredmény nélkül ért véget, és most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_not_found_exit" = "Nem sikerült megnyitni a visszajátszást. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_replay_version_mismatch" = "Ez a visszajátszás a League of Legends egy korábbi verziójában (%s) készült. A jelenleg futtatott verzió: %s. A két verzió nem kompatibilis egymással. A játék most kilép." tr "game_messagebox_text_resume" = "A játék szüneteltetése befejeződött.
    A folytatásig hátralévő idő:
    %d" tr "game_messagebox_text_tutorial" = "A kezdéshez kattints az OK gombra." tr "game_messagebox_yes" = "Igen" tr "game_minutes" = "perc" tr "game_mode_displayname_10_CLASSIC" = "Kanyargó rengeteg" tr "game_mode_displayname_11_CLASSIC" = "Idézők szurdoka" tr "game_mode_displayname_ARAM" = "ARAM" tr "game_mode_displayname_ASCENSION" = "Felemelkedés" tr "game_mode_displayname_ASSASSINATE" = "Vérhold" tr "game_mode_displayname_CLASSIC" = "Klasszikus" tr "game_mode_displayname_DARKSTAR" = "Sötét csillag: Szingularitás" tr "game_mode_displayname_DOOMBOTSTEEMO" = "A Végzet Végzetes Botjai" tr "game_mode_displayname_GAMEMODEX" = "Nexus Blitz" tr "game_mode_displayname_KINGPORO" = "A Porokirály legendája" tr "game_mode_displayname_ODIN" = "Semmiképp sem Dominion" tr "game_mode_displayname_ODYSSEY" = "Odüsszeia: Bányászat" tr "game_mode_displayname_ONEFORALL" = "Egy mindenkiért" tr "game_mode_displayname_PRACTICETOOL" = "Gyakorlómód" tr "game_mode_displayname_PROJECT" = "Túltöltés" tr "game_mode_displayname_short_10_CLASSIC" = "Kanyargó rengeteg" tr "game_mode_displayname_short_11_CLASSIC" = "Idézők szurdoka" tr "game_mode_displayname_short_ARAM" = "ARAM" tr "game_mode_displayname_short_ASCENSION" = "Felemelkedés" tr "game_mode_displayname_short_ASSASSINATE" = "Vérhold" tr "game_mode_displayname_short_CLASSIC" = "Klasszikus" tr "game_mode_displayname_short_DARKSTAR" = "Sötét csillag" tr "game_mode_displayname_short_DOOMBOTSTEEMO" = "Végzetes Botok" tr "game_mode_displayname_short_GAMEMODEX" = "Nexus Blitz" tr "game_mode_displayname_short_KINGPORO" = "Porokirály" tr "game_mode_displayname_short_ODIN" = "Semmiképp sem Dominion" tr "game_mode_displayname_short_ODYSSEY" = "Odüsszeia" tr "game_mode_displayname_short_ONEFORALL" = "Egy mindenkiért" tr "game_mode_displayname_short_PRACTICETOOL" = "Gyakorlómód" tr "game_mode_displayname_short_PROJECT" = "Túltöltés" tr "game_mode_displayname_short_SIEGE" = "A Nexus ostroma" tr "game_mode_displayname_short_SNOWURF" = "Téli véletlenszerű U.R.F." tr "game_mode_displayname_short_STARGUARDIAN" = "Invázió" tr "game_mode_displayname_short_URF" = "Véletlenszerű U.R.F." tr "game_mode_displayname_SIEGE" = "A Nexus ostroma" tr "game_mode_displayname_SNOWURF" = "Téli V.U.R.F." tr "game_mode_displayname_STARGUARDIAN" = "Invázió" tr "game_mode_displayname_TUTORIAL_MODULE_1" = "Edzés – 1. rész" tr "game_mode_displayname_TUTORIAL_MODULE_2" = "Edzés – 2. rész" tr "game_mode_displayname_TUTORIAL_MODULE_3" = "Edzés – 3. rész" tr "game_mode_displayname_URF" = "Véletlenszerű U.R.F." tr "game_mode_displayname_WIPMODEWIP" = "WIPMODEWIP" tr "game_mode_displayname_WIPMODEWIP2" = "WIPMODEWIP2" tr "game_neg_gold_floating_text" = "%.0f arany" tr "game_nothing_test_DearMoobeat" = "Please contact us if you can read this, thanks! -L4T3NCY" tr "game_nothing_test_disclaimer" = "This is totally a test please don't localize any of these" tr "game_nothing_test_noodles" = "Yum yum" tr "game_nothing_test_ramen1" = "THIS IS SO TASTY" tr "game_nothing_test_ramen2" = "Delicious" tr "game_objective_text_Odyssey_buy_items_reminder" = "Ne felejtsétek el megvenni a tárgyakat a portál bekapcsolása előtt!" tr "game_objective_text_ODYSSEY_revive" = "Állj a szövetségesedre, hogy megmentsd!" tr "game_objective_text_starguardian_revive" = "Állj a szövetségesedre, hogy megmentsd!" tr "game_objectives_Ascension_ascend" = "A Felemelkedett megölése = 3 pont" tr "game_objectives_Ascension_kills" = "Gyilkosság = 1 pont (Felemelkedve 2)" tr "game_objectives_Ascension_relics" = "Ereklye megszerzése = 3 pont" tr "game_objectives_AssassinMode_1" = "A Démonhírnök megölése = 25 pont" tr "game_objectives_AssassinMode_2" = "Hősök megölése = 5 pont" tr "game_objectives_AssassinMode_3" = "Lelkek megölése = 3 pont" tr "game_objectives_ProjectMode17_objective1" = "Gyilkosságok: 1 pont" tr "game_objectives_ProjectMode17_objective2" = "Túltöltve szerzett gyilkosságok: 5 pont" tr "game_objectives_ProjectMode17_Tutorial1" = "Győzzétek le az ellenséges csapatot a szektor elfoglalásához" tr "game_objectives_ProjectMode17_Tutorial2" = "A túltöltéshez szerezz meg 5 erősítőtöredék-szállítmányt" tr "game_ObjectTooltips_[Champion]_EnemyTooltip" = "HősEllenséges hősökAz első adandó alkalommal a hősöd életére törnek, de a megölésükkel tapasztalatot és aranyat szerezhetsz. A megtámadott ellenséges hősök segítséget hívnak, így azonnal az oldalukon harcoló minionok és tornyok célpontjává válsz." tr "game_ObjectTooltips_[Champion]_FriendlyTooltip" = "HősSzövetséges hősökSegítsd őket a harcban, hogy szorosan együttműködve legyőzhessétek az ellenfeleiteket!" tr "game_ObjectTooltips_[HQ]_EnemyTooltip" = "A nexusEllenséges építményItt összpontosul az ellenség ereje, és ez a csapatod elsődleges célpontja. Ennek a létesítménynek az elpusztításával győzheted le az ellenfél csapatát és nyerheted meg a meccset." tr "game_ObjectTooltips_[HQ]_FriendlyTooltip" = "A nexusSzövetséges építményItt összpontosul a csapatod ereje, és ez az ellenfeleid elsődleges célpontja. Minden áron meg kell védened! Ha a csapatod nexusa elpusztul, elveszítitek a meccset." tr "game_ObjectTooltips_[Inhibitor]_EnemyDisabledTooltip" = "Sérült inhibitorEllenséges építményEz az inhibitor megsérült, így a nexuskristály ereje átjárja a minionjaidat. Azonban az erő, amire szert tettek, hamarosan elenyészik, amikor a létesítmény visszaáll az eredeti állapotába." tr "game_ObjectTooltips_[Inhibitor]_EnemyTooltip" = "InhibitorEllenséges építményAmíg az ellenfél inhibitora magába zárja a nexuskristály erejét, a minionjaid gyengébbek maradnak." tr "game_ObjectTooltips_[Inhibitor]_FriendlyDisabledTooltip" = "Sérült inhibitorSzövetséges építményEz az inhibitor megsérült, így a nexuskristály ereje átjárja az ellenfél minionjait. Azonban az erő, amire szert tettek, hamarosan elenyészik, amikor a létesítmény visszaáll az eredeti állapotába." tr "game_ObjectTooltips_[Inhibitor]_FriendlyTooltip" = "InhibitorSzövetséges építményAmíg az inhibitor magába zárja a nexuskristály erejét, az ellenfél minionjai gyengébbek maradnak." tr "game_ObjectTooltips_[Minion]_EnemyTooltip" = "Ez egy ellenséges minion! Ha megölöd, arany és tapasztalat a jutalmad!" tr "game_ObjectTooltips_[Minion]_FriendlyTooltip" = "Ez egy szövetséges minion! Kövesd a csatába!" tr "game_ObjectTooltips_[Minion]_NeutralTooltip" = "Ez egy agresszív szörny! Győzd le, és szerezd meg a kincseit!" tr "game_ObjectTooltips_[Shop]_FriendlyTooltip" = "Hősi tárgyak boltjaSzövetséges építményIde kattintva megnyithatod a Hősi tárgyak boltját, ahol a hős statisztikáit és képességeit javító tárgyakat vásárolhatsz." tr "game_ObjectTooltips_[SpawnPool]_FriendlyTooltip" = "Idézői platformSzövetséges építményA hősök innen indulnak a játék elején, és haláluk esetén itt születnek újjá. Feltölti a benne álló hős energiáit, miközben megvédi őt az ellenség támadásaitól." tr "game_ObjectTooltips_[Turret]_EnemyTooltip" = "ToronyEllenséges toronyA tornyok az ellenség bázisához vezető utat védik, és minden esetben célba veszik azokat, akik a szövetséges hőseiket támadják." tr "game_ObjectTooltips_[Turret]_FriendlyTooltip" = "ToronySzövetséges építményVédi a csapatod bázisához vezető utat, és minden esetben célba veszi azokat az ellenségeket, akik megtámadják a hősödet." tr "game_odin_tip_text_capture" = "A pont elfoglalásának megkezdéséhez kattints egy toronyra" tr "game_odin_tip_text_interrupt" = "Ha a hősöd sebzést kap, az elfoglalási műveletek megszakadnak" tr "game_odin_tip_text_tip1" = "Az ellenfél nexusa csak akkor sebezhető, ha több pont áll az irányításod alatt." tr "game_odin_tip_text_tip2" = "Az ellenfél oldalán elérhető ereklye megszerzésével egy ultraminiont lehet megidézni." tr "game_odin_tip_text_tip3" = "Az elfoglalásával a csapat megújítható erősítést kap." tr "game_odin_tip_text_victory" = "Tarts több pontot az irányításod alatt, mint az ellenfél" tr "game_odin_tip_title_capture" = "Pont elfoglalása" tr "game_odin_tip_title_interrupt" = "Pont elfoglalásának megszakítása" tr "game_odin_tip_title_tip1" = "Elfoglalási pontok" tr "game_odin_tip_title_tip2" = "Ultraminionok" tr "game_odin_tip_title_tip3" = "Viharoltár" tr "game_odin_tip_title_victory" = "Az ellenséges nexus megrongálása" tr "game_Odyssey_buff_tooltip_TongueDragRoot" = "Nyali-faliAz egységet megnyalták! Fúj!" tr "game_odyssey_buff_tooltip_VoidOoze" = "ÜrességnyálkaAz egység lassabban mozog." tr "game_palisades_plates" = "(Páncélzat: @CurrentPlates@/@MaxPlates@)" tr "game_ping_[Danger]_AbandonLocation" = "@SrcName@ visszavonul a(z) @DstName@ ponttól" tr "game_ping_[Danger]_FallBack" = "@SrcName@ jelzi, hogy @DstSummoner@ – (@DstName@) vonuljon vissza" tr "game_ping_[Danger]_FallBackGround" = "@SrcName@ óvatosságra int" tr "game_ping_[Danger]_RetreatFromHero" = "@SrcName@ jelzi, hogy mindenki távolodjon el @DstSummoner@ – (@DstName@) hőstől" tr "game_ping_[Danger]_RetreatFromLocation" = "@SrcName@ jelzi, hogy mindenki vonuljon vissza a(z) @DstName@ ponttól" tr "game_ping_[Encounter][ODY]" = "@SrcNameWithColon@Begyűjtött ora: @CurrentProgress@%" tr "game_ping_[General]_AreaIsWarded" = "@SrcName@: az ellenfél látja ezt a területet" tr "game_ping_[General]_ComeHere" = "@SrcName@ segítséget kér" tr "game_ping_[General]_GetBack" = "@SrcName@ jelzi, hogy mindenki húzódjon vissza" tr "game_ping_[General]_MIA" = "@SrcName@ jelzi, hogy az ellenfél eltűnt" tr "game_ping_[General]_OMW" = "@SrcName@ úton van" tr "game_ping_[Gold]" = "@SrcNameWithColon@@Gold@ arany" tr "game_ping_[HP_PAR]" = "@SrcNameWithColon@@ResourceName@ @ResourcePercent@%" tr "game_ping_[Item]_Charge" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – 1 töltés" tr "game_ping_[Item]_Charges" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – @ChargesRemaining@ töltés" tr "game_ping_[Item]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – @CooldownRemaining@ mp" tr "game_ping_[Item]_Default" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@" tr "game_ping_[Item]_OtherPlayer" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @DisplayName@" tr "game_ping_[Item]_Ready" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – kész" tr "game_ping_[ItemPurchase]_CanPurchase" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – Megvásárolható" tr "game_ping_[ItemPurchase]_OtherRestriction" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – Nem vásárolható meg" tr "game_ping_[ItemPurchase]_ShortGold" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – További @ShortGold@ arany szükséges" tr "game_ping_[Jungle]_Alive" = "@SrcNameWithColon@@CampName@ – él" tr "game_ping_[Jungle]_NotAlive" = "@SrcNameWithColon@@CampName@ – @Timer@ múlva újjáéled" tr "game_ping_[Jungle]_Unknown" = "@SrcNameWithColon@@CampName@ – újjáéledés időpontja ismeretlen" tr "game_ping_[KaisaR]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @CooldownRemaining@ mp" tr "game_ping_[KaisaR]_NotEnoughMana" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Nincs elég mana" tr "game_ping_[KaisaR]_ReadyNoTargets" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (Hatótávolságon belül: nincs célpont)" tr "game_ping_[KaisaR]_ReadyWithCloseTargets" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (Épp a hatótávolságon kívül: @SubA@)" tr "game_ping_[KaisaR]_ReadyWithTargets" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (Hatótávolságon belül: @SubA@)" tr "game_ping_[Latency]" = "@SrcNameWithColon@A ping értéke: @Latency@ ms" tr "game_ping_[Offense]_DefendLocation" = "@SrcName@ ezt védelmezi: @DstName@ @DstPercentHP@" tr "game_ping_[Offense]_FocusHero" = "@SrcName@ célpontja: @DstSummoner@ – (@DstName@)" tr "game_ping_[Offense]_FocusLocation" = "@SrcName@ célpontja: @DstName@ @DstPercentHP@" tr "game_ping_[Passive]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@Passzív – @CooldownRemaining@ mp" tr "game_ping_[Passive]_Ready" = "@SrcNameWithColon@Passzív – kész" tr "game_ping_[Perk]_OtherPlayer" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @PerkName@" tr "game_ping_[Perk]_Self" = "@SrcNameWithColon@@PerkName@" tr "game_ping_[Player]_Alive" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ – él" tr "game_ping_[Player]_Dead" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ – @RespawnTime@ mp múlva újjáéled" tr "game_ping_[Spell]_AllyCooldown" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @SlotName@ – @CooldownRemaining@mp" tr "game_ping_[Spell]_AllyNotLearned" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @SlotName@ – még nem tanulta meg a hős" tr "game_ping_[Spell]_AllyReady" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @SlotName@ – kész" tr "game_ping_[Spell]_Ammo" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ - @CurrentAmmo@ / @MaxAmmo@ töltés" tr "game_ping_[Spell]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @CooldownRemaining@ mp" tr "game_ping_[Spell]_Enemy" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @SlotName@" tr "game_ping_[Spell]_NoPAR" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – nincs elég @AbilityResourceName@" tr "game_ping_[Spell]_NotLearned" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – még nem tanulta meg a hős" tr "game_ping_[Spell]_Ready" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – kész" tr "game_ping_[Stat]_AbilityPower" = "@SrcNameWithColon@Varázserő @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_Armor" = "@SrcNameWithColon@Páncél: @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_ArmorPen" = "@SrcNameWithColon@Páncéltörés @FlatTotal@ | @PercentTotal@% " tr "game_ping_[Stat]_Attack" = "@SrcNameWithColon@Támadás: @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_AttackRange" = "@SrcNameWithColon@Támadási hatótáv @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_AttackSpeed" = "@SrcNameWithColon@Támadási sebesség @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_CooldownReduction" = "@SrcNameWithColon@Töltésiidő-csökkentés @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_CriticalStrike" = "@SrcNameWithColon@Kritikus csapás @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_HealthRegen" = "@SrcNameWithColon@Életerő-regen @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_LifeSteal" = "@SrcNameWithColon@Életlopás @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_MagicPen" = "@SrcNameWithColon@Varázstörés @FlatTotal@ | @PercentTotal@% " tr "game_ping_[Stat]_MagicResist" = "@SrcNameWithColon@Varázsellenállás @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_MovementSpeed" = "@SrcNameWithColon@Mozgási sebesség @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_ParRegen" = "@SrcNameWithColon@Képesség életerő-regenje @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_SpellVamp" = "@SrcNameWithColon@Életvarázs @Total@ " tr "game_ping_[Stat]_Tenacity" = "@SrcNameWithColon@Kitartás: @Total@ " tr "game_ping_[Summoner]_AllyCooldown" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @DisplayName@ – @CooldownRemaining@mp" tr "game_ping_[Summoner]_AllyReady" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @DisplayName@ – kész" tr "game_ping_[Summoner]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – @CooldownRemaining@ mp" tr "game_ping_[Summoner]_Enemy" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ @DisplayName@" tr "game_ping_[Summoner]_Ready" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – kész" tr "game_ping_[SwainR]_ChargeState" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Lélektöredékek száma: 0/@f5@" tr "game_ping_[SwainR]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @Cooldown@mp" tr "game_ping_[SwainR]_Demonflare_Charging" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Töltődő Démontűz" tr "game_ping_[SwainR]_Demonflare_Ready" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Démontűz bevetésre kész" tr "game_ping_[SwainR]_Ready" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Bevethető: @f4@/@f5@ lélektöredék" tr "game_ping_[TeamScore][DEFAULT]" = "@SrcNameWithColon@Csapat pontszáma: @Score1@ @Score2@" tr "game_ping_[TeamScore][Double]_ScoreFormat" = "@CurrentScore@ / @MaxScore@" tr "game_ping_[TeamScore][KINGPORO]" = "@SrcNameWithColon@Porotalálatok: @Score1@ @Score2@" tr "game_ping_[TeamScore][SIEGE]" = "@SrcNameWithColon@Pusztító töltöttsége: @Score2@" tr "game_ping_[TeamScore][Single]_ScoreFormat" = "@CurrentScore@" tr "game_ping_[Throttled]_EmoteThrottled" = "Várnod kell, mielőtt ismét használhatsz hangulatjeleket." tr "game_ping_[Throttled]_PingThrottled" = "Várnod kell, mielőtt ismét pingelhetnél." tr "game_ping_[XP]" = "@SrcNameWithColon@@PercentToNextLevel@% gyűlt össze a @NextLevel@. szinthez" tr "game_ping_[XP]_NotSelf" = "@SrcNameWithColon@@DstName@ – @CurrentLevel@. szint" tr "game_ping_[ZoeW]_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @CooldownRemaining@ mp (@SubA@)" tr "game_ping_[ZoeW]_Ready" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (@SubA@)" tr "game_ping_globalspell_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @CooldownRemaining@ mp" tr "game_ping_globalspell_NotEnoughMana" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Nincs elég mana" tr "game_ping_globalspell_ReadyNoTargets" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (Hatótávolságon belül: nincs célpont)" tr "game_ping_globalspell_ReadyWithCloseTargets" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (Épp a hatótávolságon kívül: @SubA@)" tr "game_ping_globalspell_ReadyWithTargets" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (Hatótávolságon belül: @SubA@)" tr "game_ping_item_3003" = "@SrcNameWithColon@Arkangyal pálcája – @SubA@ / @SubB@ mana" tr "game_ping_item_3004" = "@SrcNameWithColon@Manamún – @SubA@ / @SubB@ mana" tr "game_ping_item_3007" = "@SrcNameWithColon@Arkangyal pálcája – @SubA@ / @SubB@ mana" tr "game_ping_item_3008" = "@SrcNameWithColon@Manamún – @SubA@ / @SubB@ mana" tr "game_ping_item_3070" = "@SrcNameWithColon@Istennő könnycseppje – @SubA@ / @SubB@ mana" tr "game_ping_item_3073" = "@SrcNameWithColon@Istennő könnycseppje – @SubA@ / @SubB@ mana" tr "game_ping_item_3147_seen" = "@SrcNameWithColon@Draktharr árnykardja – észlelve" tr "game_ping_item_3147_unseen" = "@SrcNameWithColon@Draktharr árnykardja – rejtve" tr "game_ping_item_3400" = "@SrcNameWithColon@„A te részed” – @SubA@ arany @SubB@ kivégzésből" tr "game_ping_item_3513" = "@SrcNameWithColon@A Hírnök szeme – @SubA@ másodperc van hátra" tr "game_ping_item_3514" = "@SrcNameWithColon@A Hírnök szeme – @SubA@ másodperc van hátra" tr "game_ping_item_goldtoquestcomplete" = "@SrcNameWithColon@@DisplayName@ – @SubA@ arany szükséges a küldetés teljesítéséhez." tr "game_ping_Kayn_Assassin_ready" = "@SrcNameWithColon@Az árnyak orgyilkosa – átalakulásra kész!" tr "game_ping_Kayn_Assassin_waiting" = "@SrcNameWithColon@Az árnyak orgyilkosa – @CooldownRemaining@ másodperc." tr "game_ping_Kayn_Assassin_waiting_tt" = "@SrcNameWithColon@Az árnyak orgyilkosa – @TimerText@" tr "game_ping_Kayn_Slayer_ready" = "@SrcNameWithColon@Darkin – átalakulásra kész!" tr "game_ping_Kayn_Slayer_waiting" = "@SrcNameWithColon@Darkin – @CooldownRemaining@ másodperc" tr "game_ping_Kayn_Slayer_waiting_tt" = "@SrcNameWithColon@Darkin – @TimerText@" tr "game_ping_Kayn_Timer_0" = "@SrcNameWithColon@az átalakulási folyamat elején jár." tr "game_ping_Kayn_Timer_1" = "@SrcNameWithColon@az átalakulási folyamat közepén tart." tr "game_ping_Kayn_Timer_2" = "@SrcNameWithColon@nagyon közel van az átalakuláshoz!" tr "game_ping_manastackingspell_outofmana" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Nincs elég mana, a jelzők még @SubA@ másodpercig tartanak" tr "game_ping_spell_ChallengingSmiteDamage" = "@SrcNameWithColon@Kihívó sújtás – Kész – @SubA@ Tényleges sebzés" tr "game_ping_spell_ChallengingSmiteDamageOnCooldown" = "@SrcNameWithColon@Kihívó sújtás – @SubB@ mp – @SubA@ Tényleges sebzés" tr "game_ping_spell_ChillingSmiteDamage" = "@SrcNameWithColon@Fagyasztó sújtás – Kész – @SubA@ Tényleges sebzés" tr "game_ping_spell_ChillingSmiteDamageOnCooldown" = "@SrcNameWithColon@Fagyasztó sújtás – @SubB@ mp – @SubA@ Tényleges sebzés" tr "game_ping_spell_SmiteDamage" = "@SrcNameWithColon@Sújtás – Kész – @SubA@ Tényleges sebzés" tr "game_ping_spell_SmiteDamageOnCooldown" = "@SrcNameWithColon@Sújtás – @SubB@ mp – @SubA@ Tényleges sebzés" tr "game_ping_stackingspell_Cooldown" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @CooldownRemaining@ mp (@SubA@ jelző)" tr "game_ping_stackingspell_OutOfMana" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Nincs elég mana (@SubA@ jelző)" tr "game_ping_stackingspell_Ready" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (@SubA@ jelző)" tr "game_plus_gold_floating_text" = "+%.0f arany" tr "game_quest_capture_a" = "Foglald el a Kőbányát " tr "game_quest_capture_b" = "Foglald el a Finomítót " tr "game_quest_capture_c" = "Foglald el a Szélmalmot " tr "game_quest_capture_d" = "Foglald el a Fúrótornyot " tr "game_quest_capture_e" = "Foglald el a Csontudvart " tr "game_quest_defend_a" = "Védd meg a Kőbányát " tr "game_quest_defend_b" = "Védd meg a Finomítót " tr "game_quest_defend_c" = "Védd meg a Szélmalmot " tr "game_quest_defend_d" = "Védd meg a Fúrótornyot " tr "game_quest_defend_e" = "Védd meg a Csontudvart " tr "game_quest_description_avl_start" = "Lissandra egy szörnyszülött. Ashe feladata, hogy a népe védelme érdekében megölje őt." tr "game_quest_description_avs_start" = "Sejuanival nem lehet tárgyalni. Freljord jövője érdekében Ashe-nek le kell győznie őt." tr "game_quest_description_bots_move" = "Ha a minionok elindulása előtt áttérsz egy ösvényre, a szövetséges botok fedezni fogják a védtelenül maradt ösvényeket." tr "game_quest_description_emotes_notification" = "A használatukhoz nyomd le a „T” billentyűt" tr "game_quest_description_khazixhunt" = "Vadászat indul!Ahhoz, hogy ő legyen a csúcsragadozó, Kha'Zixnak először meg kell ölnie Rengart. (Az asszisztok is számítanak.)

    „Nőttem és fejlődtem, amióta elintéztem a szemét. Oroszlánt fogok lakomázni!” – Kha'Zix
    " tr "game_quest_description_lva_start" = "Ashe-t hívei bálványként tisztelik. Ha Lissandra meg tudja ölni őt, igába hajthatja a népét." tr "game_quest_description_lvs_start" = "Sejuani túl vakmerő és erős, semhogy irányítani lehessen. Lissandrának le kell győznie." tr "game_quest_description_rengarhunt" = "Vadászat indul!Ahhoz, hogy ő legyen a legnagyobb vadász, Rengarnak először meg kell ölnie Kha'Zixot. (Az asszisztok is számítanak.)

    „Ez a nyomorult szörnyeteg túl hosszú ideje siklik ki a karmaim közül. A fejét veszem!” – Rengar
    " tr "game_quest_description_sva_start" = "Ashe békés uralmának véget kell vetni. Sejuaninak meg kell ölnie őt, hogy nyers erővel uralkodhasson." tr "game_quest_description_svl_start" = "Lissandra egy szörnyszülött. Freljord megtisztítása érdekében Sejuaninak el kell pusztítania őt." tr "game_quest_DoomBots_10Kills" = "10 gyilkosság = sebzéscsökkentés" tr "game_quest_DoomBots_20Kills" = "20 gyilkosság = arany" tr "game_quest_DoomBots_30Kills" = "30 gyilkosság = kitartás" tr "game_quest_DoomBots_PrimarySurvive" = "Élj túl 15 percet!" tr "game_quest_DoomBots_PrimaryTeemo" = "Győzd le Ördög Teemót!" tr "game_quest_name_bots_move" = "Válassz ösvényt!" tr "game_quest_name_emotes_notification" = "Megérkeztek a hangulatjelzések!" tr "game_quest_name_khazixhunt" = "Vadászat indul!" tr "game_quest_name_threesisters" = "Harc Freljordért" tr "game_quest_Odyssey_aug_score" = "Erősítési bónusz: @IntParam1@" tr "game_quest_Odyssey_aug_score_tooltip" = "Teljesítetted a Roham módot @IntParam2@ üres erősítési hellyel.
    Ezekért egyenként 80 000 pont jár.
    " tr "game_quest_Odyssey_difficulty_score" = "Nehézségi pontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_Odyssey_difficulty_score_tooltip" = "@IntParam1@ pont ennek a nehézségi szintnek a teljesítéséért." tr "game_quest_Odyssey_final_score" = "Összpontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_ODYSSEY_game_score_total" = "Összes pont: @IntParam1@" tr "game_quest_Odyssey_life_score" = "Életbenmaradási pontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_Odyssey_life_score_tooltip" = "10 000 pont minden játékos után, aki nem halt meg ebben a szakaszban." tr "game_quest_ODYSSEY_objective_room" = "Győzd le az összes szörnyet!" tr "game_quest_Odyssey_stage_complete_score" = "Szakasz befejezve: @IntParam1@" tr "game_quest_Odyssey_stage_complete_score_tooltip" = "@IntParam1@ pont a szakasz befejezéséért." tr "game_quest_Odyssey_time_score" = "Időpontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_Odyssey_time_score_tooltip" = "@IntParam2@ másodperc bónusz idő maradt. Ezért másodpercenként 200 pont jár." tr "game_quest_StarGuardian_game_score_average" = "Menet átlagpontszáma: @IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_A" = "A menet összesített osztályzata: A" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_A_plus" = "A menet összesített osztályzata: A+" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_B" = "A menet összesített osztályzata: B" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_B_plus" = "A menet összesített osztályzata: B+" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_C" = "A menet összesített osztályzata: C" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_C_plus" = "A menet összesített osztályzata: C+" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_D" = "A menet összesített osztályzata: D" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_S" = "A menet összesített osztályzata: S" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_rank_S_plus" = "A menet összesített osztályzata: S+" tr "game_quest_StarGuardian_game_score_total" = "Menet összpontszáma: @IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_objective_boss" = "Győzzétek le a Nagy Szörnyet! (Szintidő: @IntParam1@ másodperc)" tr "game_quest_StarGuardian_objective_boss_no_time" = "Győzzétek le a Nagy Szörnyet, és mentsétek meg a várost!" tr "game_quest_StarGuardian_objective_hallwayrun" = "Jussatok el a célterületre! (Szintidő: @IntParam1@ másodperc)" tr "game_quest_StarGuardian_objective_hallwayrun_no_time" = "Jussatok el a célterületre!" tr "game_quest_StarGuardian_objective_inplacehold" = "Éljétek túl a rohamot! (Szintidő: @IntParam1@ másodperc)" tr "game_quest_StarGuardian_objective_inplacehold_no_time" = "Éljétek túl a rohamot!" tr "game_quest_StarGuardian_objective_room" = "Győzzétek le az összes szörnyet! (Szintidő: @IntParam1@ másodperc)" tr "game_quest_StarGuardian_objective_room_no_time" = "Győzzétek le az összes szörnyet!" tr "game_quest_StarGuardian_score_clear" = "Teljesítési pontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_score_clear_elite" = "Óriási szörnyekért járó teljesítési pontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_score_clear_final" = "Főszörnyért járó teljesítési pontszám: @IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_score_deaths" = "Túlélési bónusz: +@IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_score_elapsed_time" = "Feladat teljesítve! (Idő: @IntParam1@.@IntParam2@ másodperc)" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_A" = "Összecsapás osztályzata: A" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_A_plus" = "Összecsapás osztályzata: A+" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_B" = "Összecsapás osztályzata: B" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_B_plus" = "Összecsapás osztályzata: B+" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_C" = "Összecsapás osztályzata: C" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_C_plus" = "Összecsapás osztályzata: C+" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_D" = "Összecsapás osztályzata: D" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_S" = "Összecsapás osztályzata: S" tr "game_quest_StarGuardian_score_rank_S_plus" = "Összecsapás osztályzata: S+" tr "game_quest_StarGuardian_score_time" = "Időbónusz: +@IntParam1@" tr "game_quest_StarGuardian_score_total" = "Összecsapás összpontszáma: @IntParam1@" tr "game_resource_Health" = "Életerő" tr "game_seconds" = "másodperc" tr "game_select_queue_restriction_queueentrynotentitledrestriction_1040" = "A Kadét nehézségi szint feloldásához nyerj meg egy Odüsszeia: Bányászat játékot Bevezető szinten, vagy csatlakozz valakihez, aki már megtette." tr "game_select_queue_restriction_queueentrynotentitledrestriction_1050" = "A Legénységi tag nehézségi szint feloldásához nyerj meg egy Odüsszeia: Bányászat játékot Kadét szinten, vagy csatlakozz valakihez, aki már megtette." tr "game_select_queue_restriction_queueentrynotentitledrestriction_1060" = "A Kapitány nehézségi szint feloldásához nyerj meg egy Odüsszeia: Bányászat játékot Legénységi tag szinten, vagy csatlakozz valakihez, aki már megtette." tr "game_select_queue_restriction_queueentrynotentitledrestriction_1070" = "A Roham nehézségi szint feloldásához nyerj meg egy Odüsszeia: Bányászat játékot Kapitány szinten, vagy csatlakozz valakihez, aki már megtette." tr "game_Siege_objective_text_DefenseTeleport" = "A talizmánoddal egy teleportálási pontra ugorhatsz." tr "game_Siege_objective_text_LaserAffixReminder" = "A Pásztázó lézerrel háromszor tüzelhetsz az idézői varázslatot használva." tr "game_Siege_objective_text_OffenseTeleport" = "A talizmánoddal egy teleportálási pontra ugorhatsz." tr "game_Siege_quest_text_DefenseGenerator" = "Rombold le az ellenfél generátorát
    Rombold le az ellenfél generátorát, hogy csökkentsd a bevételüket. Ha a generátor közelébe érsz, egy sárga vagy vörös szem jelenik meg a hősöd felett.
    " tr "game_Siege_quest_text_PurchaseDeployable" = "Ostromfegyver vásárlása
    Elég kristályszilánkod van egy ostromfegyver vásárlására. Ezt a boltban teheted meg.
    " tr "game_Siege_quest_title_DefenseGenerator" = "Rombold le az ellenség generátorát" tr "game_Siege_quest_title_PurchaseDeployable" = "Ostromfegyver vásárlása" tr "game_Siege_tip_text_DefenseTip1" = "A kristályszilánkokat felhasználva ostromfegyvereket vásárolhatsz a boltban." tr "game_Siege_tip_text_DefenseTip2" = "Ha elég miniont juttatsz át, a Pusztítóval megtisztíthatod az összes ösvényt." tr "game_Siege_tip_text_DefenseTip3" = "A talizmánoddal bármelyik teleportálómezőre teleportálhatsz" tr "game_Siege_tip_text_OffenseTip1" = "A kristályszilánkokat felhasználva ostromfegyvereket vásárolhatsz a boltban." tr "game_Siege_tip_text_OffenseTip2" = "Ha túl sok jut át, az ellenséges Pusztító feltöltődik, és tüzel." tr "game_Siege_tip_text_OffenseTip3" = "A talizmánoddal bármelyik teleportálómezőre teleportálhatsz" tr "game_Siege_tip_title_DefenseTip1" = "Ostromfegyverek vásárlása" tr "game_Siege_tip_title_DefenseTip2" = "Segíts a minionoknak végigmenni az ösvényen, hogy tüzelhess a Pusztítóval" tr "game_Siege_tip_title_DefenseTip3" = "Teleportáló talizmán" tr "game_Siege_tip_title_OffenseTip1" = "Ostromfegyverek vásárlása" tr "game_Siege_tip_title_OffenseTip2" = "Akadályozd meg, hogy átjussanak az ellenfél minionjai." tr "game_Siege_tip_title_OffenseTip3" = "Teleportáló talizmán" tr "game_spell_bloodmoonboots" = "Ragadozó1,5 másodperces harcon kívüli varázslás után 15 másodpercre 45%-kal növeli a mozgási sebességet. A sebző támadások vagy varázslatok megszüntetik a hatást, és 60–180 (+0,4 bónusz sebzés)(+0,25 varázserő) bónusz adaptív sebzést okoznak." tr "game_spell_cooldown_KaynE" = "@f15@ másodperc töltési idő" tr "game_spell_description_*" = "" tr "game_spell_description_AbsoluteZero" = "Nunu elkezdi kiszívni a hőt az adott területről, és ezzel lelassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket. Amikor az Abszolút nulla fok véget ér, hatalmas sebzést okoz a hatóterületen ragadt ellenséges egységeknek." tr "game_spell_description_ArmsmasterRelentlessAttack" = "Könyörtelen rohamok" tr "game_spell_description_AscXerathArcaneBarrage2" = "Misztikus energiacsapást hív le az égből, amely lassítja a területen tartózkodó összes ellenfelet, és varázssebzést okoz nekik. A középen lévő célpontok további sebzést és erőteljesebb lassító hatást szenvednek el." tr "game_spell_description_AscXerathArcanopulse2" = "Kilő egy nagy hatótávolságú energiasugarat, amely varázssebzést okoz minden eltalált célpontnak." tr "game_spell_description_AscXerathLocusPulse" = "Xerath lecövekel egy helyben, és számos nagy hatótávú lövedék fölött rendelkezhet." tr "game_spell_description_AsheQ" = "Ashe a támadásaival Összpontosítást gyűjt. Ha az Összpontosítás maximális számú jelzője összegyűlt, Ashe elsütheti az Összpontosított nyílzáport, amely minden Összpontosítás jelzőt felhasznál, így ideiglenesen megnöveli a támadási sebességet, az alaptámadások pedig nyilak nagy erejű sorozatát zúdítják az áldozatokra az időtartam végéig." tr "game_spell_description_AsheSpiritOfTheHawk" = "Ashe felderítésre küldi a Sasszemet a térkép egy tetszőleges pontjára." tr "game_spell_description_AspectOfTheCougar" = "Nidalee átalakul pumává, és ezáltal új képességekre tesz szert." tr "game_spell_description_AurelionSolE" = "H a folyamatosan egy irányba halad, Aurelion Sol fokozatosan felgyorsul, és képes a levegőbe emelkedve messzire repülni." tr "game_spell_description_AurelionSolQ" = "Aurelion Sol egy táguló csillagkorongot hoz létre, amely felrobbanva elkábítja és megsebzi az ellenfeleket, ha túl messze kerül a sárkánytól." tr "game_spell_description_AurelionSolR" = "Aurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amellyel megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket, valamint biztonságosabb távolságra löki hátra azokat, akik túl közel kerültek." tr "game_spell_description_AurelionSolW" = "Aurelion Sol tágasabb pályára állítja a csillagait, megnövelve a sebzésüket." tr "game_spell_description_AzirEWrapper" = "Azir rövid ideig pajzsot von maga köré, majd az egyik homokkatonájához siet, és megsebzi az útközben eltalált ellenfeleket. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal egy bevethető homokkatonát készít elő, és megállítja a rohamát." tr "game_spell_description_AzirPassive" = "Azir meg tudja idézni a Napkorongot az egyik torony romjaiból." tr "game_spell_description_AzirQWrapper" = "Azir az összes homokkatonáját egy helyre küldi. A homokkatonák varázssebzést okoznak az ellenfeleknek, amelyeken áthaladnak, és 1 másodpercig tartó lassító hatással sújtják őket." tr "game_spell_description_AzirR" = "Azir sorfalat alkotó katonákat idéz meg, akik előrerontanak, és megsebezik, illetve hátralökik az ellenfeleket." tr "game_spell_description_AzirW" = "Azir a közeli ellenfelek megtámadására megidéz egy homokkatonát, amelynek hatótávolságán belül az alaptámadása parancsként működik, és a katonát vezényli a célpont ellen. A katonák egy vonalban varázssebzést okoznak. A Fegyverbe! passzívan növeli Azir és a homokkatonák támadási sebességét." tr "game_spell_description_Backstab" = "Shaco alaptámadása kritikus csapás lesz, és bónusz sebzést okoz, ha hátulról támad egy egységre. A Hátbaszúrás egy adott egységre néhány másodpercenként csak egyszer alkalmazható. A várakozási időt csökkenti Shaco csökkentett töltési ideje." tr "game_spell_description_BardE" = "Bard térkaput nyit egy közeli tereptárgyon. Ezen belépve mind szövetségesei, mind ellenfelei egyirányú utat tehetnek meg a kapu másik oldalára." tr "game_spell_description_BardPChimes" = "Bard jelenléte miatt mágikus csengettyűk jelennek meg a térképen. Ezek tapasztalatot adnak Bardnak, visszatöltik a manáját, és rövid időre megnövelik a sebességét. Emellett alacsonyabb rendű szellemek kezdik el követni őt, és felerősítik az alaptámadásait. Minél több csengettyűt sikerül összegyűjteni, annál erősebbé válnak ezek az énkék a játék során." tr "game_spell_description_BardPSpiritMissile" = "A Bardot követő énkék felerősítik az alaptámadásait, és varázssebzést okoznak. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a támadásuk lassító hatást nyer és területre hat, valamint megnő a maximális létszámuk is." tr "game_spell_description_BardQ" = "Bard egy lövedéket lő ki, amely lelassítja az első eltalált ellenfelet, majd továbbhalad. Ha ezután eltalál egy falat, elkábítja az első célpontot, ha pedig egy újabb ellenfelet ér, akkor mindkét célpont elkábul." tr "game_spell_description_BardR" = "Bard spirituális energiát zúdít a kijelölt területre, ahol minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül egy rövid időre." tr "game_spell_description_BardW" = "Megidéz egy gyógyító szentélyt, amely gyorsan feltöltődik, majd azonnal eltűnik, amint meggyógyította az első szövetségest, aki megérintette." tr "game_spell_description_BlessingoftheLizardElder" = "Az egység támadásai lassítják a célpontot, és több másodpercig égetik is. Ha a birtokosa meghal, az erősítés a gyilkosra száll." tr "game_spell_description_BlindingDart" = "Erős méreggel homályosítja el a célpont látását, és sebzést okoz neki, illetve megvakítja a hatás időtartamára." tr "game_spell_description_BlindMonkEOne" = "Vihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely varázssebzést okoz, és felfedi az eltalált ellenséges egységeket. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.
    Bénítás: Lee Sin megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és 4 másodperc erejéig lecsökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza." tr "game_spell_description_BlindMonkETwo" = "Lee Sin megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect5Amount@ másodpercre lecsökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza." tr "game_spell_description_BlindMonkQOne" = "Hanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki, amely felfedi az ellenséget, és fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, akit elér. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.
    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és az ellenség hiányzó életerejével arányos fizikai sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_BlindMonkQTwo" = "Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és az ellenség hiányzó életerejével arányos fizikai sebzést okoz." tr "game_spell_description_BlindMonkR" = "Lee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralöki a célpontját, amivel fizikai sebzést okoz neki és mindenkinek, akivel ellenfele összeütközik. A célponttal összeütköző ellenségek egy rövid időre a levegőbe repülnek. Ezt a technikát Jesse Perringtől tanulta, bár Lee Sin nem rúgja ki a játékosokat a térképről." tr "game_spell_description_BlindMonkRKick" = "Lee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralöki a célpontját, amivel fizikai sebzést okoz neki és mindenkinek, akivel ellenfele összeütközik. A célponttal összeütköző ellenségek egy rövid időre a levegőbe repülnek. Ezt a technikát Jesse Perringtől tanulta, bár Lee Sin nem rúgja ki a játékosokat a térképről." tr "game_spell_description_BlindMonkWOne" = "Oltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet, és védelmet biztosít magának a sebzések ellen. Ha a szövetséges egy hős, ő is részesül a védelemből. Az Oltalmazás alkalmazása után Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.
    Vasakarat: Lee Sin alapos kiképzése lehetővé teszi a számára, hogy fejlődjön a harcban. Így 4 másodpercre életlopást és életvarázst nyer." tr "game_spell_description_BlindMonkWTwo" = "Lee Sin alapos kiképzése lehetővé teszi a számára, hogy fejlődjön a harcban. Így @Effect8Amount@ másodpercre életlopást és életvarázst nyer." tr "game_spell_description_BluePill" = "Nincs leírás" tr "game_spell_description_BrandAblaze" = "Brand varázslatai lángba borítják a célpontokat, és 4 másodperc alatt a maximális életerejük 8%-ával egyenlő varázssebzést okoznak nekik. Brand alaptámadásai a Lobogó forróság jelzőit teszik a minionokra és a szörnyekre. (Másodpercenként legfeljebb 80 sebzést okozhat a szörnyeknek.) " tr "game_spell_description_BrandAblazeBomb" = "Brand varázslatai lángba borítják a célpontokat, és 4 másodperc alatt a maximális életerejük 8%-ával egyenlő varázssebzést okoznak nekik. Brand alaptámadásai a Lobogó forróság jelzőit teszik a minionokra és a szörnyekre. (Másodpercenként legfeljebb 80 sebzést okozhat a szörnyeknek.) " tr "game_spell_description_BrandE" = "Brand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az varázssebzést szenved el. Ha a célpont már ég, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed." tr "game_spell_description_BrandQ" = "Brand egy tűzlabdát lő ki, amely varázssebzést okoz. Ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre el is kábítja őt." tr "game_spell_description_BrandR" = "Brand pusztító lángözönt szabadít el, amely varázssebzést okoz, valahányszor új célpontra ugrik. A tűzlabda legfeljebb 5 alkalommal pattan tovább, és úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát. Ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre lelassítja őt." tr "game_spell_description_BrandW" = "Rövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, varázssebzést okozva az ott tartózkodó ellenséges egységeknek. A már égő célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_BraumBasicAttack" = "Braum alaptámadása" tr "game_spell_description_BraumE" = "Braum néhány másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és az innen érkező lövedékeket megállítja, majd sebzésüket elnyelve elpusztítja azokat. Az első támadás sebzését teljes mértékben semlegesíti, a pajzs irányából érkező további támadások sebzését pedig csökkenti." tr "game_spell_description_BraumPassive" = "Braum alaptámadásai a Sokkoló csapásokat alkalmazzák. Az első jelző után a szövetségesek alaptámadásai is halmozzák ezt a hatást.

    Ha 4 jelző összegyűlt, a célpont elkábul, és varázssebzést szenved. Az ezt követő néhány másodpercben nem kaphat újabb jelzőket, de bónusz varázssebzést szenved el Braum támadásaitól." tr "game_spell_description_BraumQ" = "Braum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, így az a támadás hatására lelassul, illetve varázssebzést szenved el.

    A Sokkoló csapások jelzőjét helyezi el a célponton." tr "game_spell_description_BraumRWrapper" = "Braum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely lelassítja az ellenfeleket." tr "game_spell_description_BraumW" = "Braum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik. A megérkezést követően Braum és szövetségese néhány másodpercre bónusz páncélt és varázsellenállást kap." tr "game_spell_description_Burning" = "Egy adott idő alatt folyamatosan sebzést okoz." tr "game_spell_description_BurningAgony" = "Dr. Mundo saját életerejének feláldozásával lerövidíti az őt érő bénító hatások időtartamát, és folyamatos sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek." tr "game_spell_description_Bushwhack" = "Emberi alakjában Nidalee sebzést okozó csapdát állít fel a figyelmetlen ellenfeleknek, amely működésbe lépve felfedi a célpontot. Pumaként Nidalee előreszökken, és landolásnál területi sebzést okoz." tr "game_spell_description_CaitlynAceintheHole" = "Caitlyn gondos célzást követően egy tökéletes lövést ad le, hatalmas sebzést okozva ezzel egy nagyon távoli célpontnak. Az ellenséges hősök a szövetségesüknek szánt lövedék útjába állhatnak, ezzel felfogva a sebzést." tr "game_spell_description_CaitlynEntrapment" = "Caitlyn egy nehéz hálót lő a célpontjára, hogy lelassítsa azt. A lövés visszarúgó hatása hátralöki Caitlynt." tr "game_spell_description_CaitlynHeadshotMissile" = "Caitlyn Fejlövése a csapdával vagy hálóval elkapott célpontokra megnövelt sebzést okoz. Ezenkívül néhány alaptámadásonként Fejlövést ad le, amibe a bokorból leadott lövések duplán számítanak bele." tr "game_spell_description_CaitlynPiltoverPeacemaker" = "Caitlyn 1 másodpercre felpörgeti a puskáját egy fizikai sebzést okozó, célpontokon áthatoló lövés elsütéséhez (az elsőt követő célpontoknak kisebb sebzést okoz)." tr "game_spell_description_CaitlynYordleTrap" = "Caitlyn felállít egy csapdát a trükkös yordlék elfogására. A csapda 1,5 másodpercre felfedi és mozgásképtelenné teszi a rálépő ellenséges hőst." tr "game_spell_description_CamilleE" = "Camille a falhoz húzza magát, majd elrugaszkodik, és földet éréskor a levegőbe löki az ellenfeleket." tr "game_spell_description_CamilleQ" = "Camille következő támadása bónusz sebzést okoz, és bónusz mozgási sebességet ad. A varázslat rövid ideig ismét aktiválható, és jelentősen megnövelt bónusz sebzést okoz, ha Camille kivár a két támadás között." tr "game_spell_description_CamilleR" = "Camille a célponthoz ugrik, és az adott területhez horgonyozza a hőst. Eközben az alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak a célpontnak." tr "game_spell_description_CamilleW" = "Camille rövid idő elteltével egy tölcsér alakú, sebzést okozó robbanást idéz elő. A hatás távolabbik felén lévő ellenfelek lelassulnak, és plusz sebzést szenvednek el, amely Camille-t gyógyítja." tr "game_spell_description_CardmasterStack" = "Twisted Fate minden 4. támadása bónusz sebzést okoz. Ezenkívül megnő a támadási sebessége." tr "game_spell_description_CarpetBomb" = "Corki végigrepül egy rövid útvonalon, miközben bombákat szór, amelyek lángoló nyomvonalat hagynak maguk után, és ez folyamatosan sebzi a tűzben ragadt ellenfeleket." tr "game_spell_description_CarpetBombMega" = "Corki Valkűr képessége helyére a Különleges küldemény lép. Corki végigrepül egy hosszú útvonalon, miközben bombákat szór, amelyek félrelökik az ellenfeleket, és pusztító nyomvonalat hagynak maguk után, amely folyamatosan sebzi és lassítja a tűzben ragadó ellenfeleket." tr "game_spell_description_CassiopeiaE" = "Cassiopeia pusztító támadást indít, amely megnövelt sebzést okoz a Mérgezés alatt álló célpontoknak, és az okozott sebzés egy részét életerőként tölti vissza. Ha a támadás végez a célponttal, Cassiopeia manát is visszanyer." tr "game_spell_description_CassiopeiaQ" = "Cassiopeia rövid késleltetés után méreggel áraszt el egy területet, ami nagyobb mozgási sebességet biztosít neki, ha eltalál egy ellenséges hőst." tr "game_spell_description_CassiopeiaR" = "Cassiopeia szeméből örvénylő mágikus energia lövell ki, amely elkábítja a vele szemben álló ellenséget, és lassítja a neki hátat fordító ellenfeleket." tr "game_spell_description_CassiopeiaW" = "Cassiopeia több méregfelhőt bocsát ki, amelyek lelassítják és röghöz kötik a rajtuk áthaladó ellenfeleket, valamint enyhe sebzést okoznak nekik. A röghöz kötött ellenfelek nem használhatnak mozgási képességeket." tr "game_spell_description_ChronoShift" = "Zilean oltalmazó időrúnát helyez egy szövetségesre, ami halálos sebzés elszenvedése esetén visszaküldi az adott hőst az időben." tr "game_spell_description_Consume" = "Willump kiharap egy darabot a célba vett minionból, szörnyből vagy ellenséges hősből, amivel komoly sérüléseket okoz az ellenségnek, és gyógyítja saját magát." tr "game_spell_description_CorpseExplosion" = "Ha egy ellenfél meghal Amumu közelében, a teteme felrobban, és ezzel megsebzi a körülötte álló ellenséges egységeket." tr "game_spell_description_Crowstorm" = "Gyilkos varjak keringenek vadul Fiddlesticks körül, és másodpercenként sebzést okoznak a környéken tartózkodó összes ellenséges egységnek." tr "game_spell_description_Crystallize" = "Anivia a levegő nedvességtartalmából áthatolhatatlan jégfalat hoz létre, amely minden mozgást megakadályoz. A fal csupán rövid ideig marad meg, azután elolvad." tr "game_spell_description_DariusExecuteRank3" = "Darius odaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely tényleges sebzést okoz. A célpontra ható Vérontás minden jelzője tovább növeli a sebzést. Ha a 3. szintre fejlesztett Noxusi guillotine végez az ellenféllel, a képesség töltési ideje azonnal nullázódik." tr "game_spell_description_DariusHemo" = "Darius támadásai és sebzést okozó képességei miatt az ellenfél 5 másodpercen át vérzik és fizikai sebzést szenved el. A hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat." tr "game_spell_description_DariusHemoMarker" = "Darius támadásai és sebzést okozó képességei miatt az ellenfél 5 másodpercen át vérzik és fizikai sebzést szenved el. A hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat." tr "game_spell_description_Deceive" = "Shaco lopakodni kezd, és azonnal a célterületen terem.

    Lopakodás közben az első alaptámadása erősebb lesz, bónusz sebzést okoz, valamint csökkenti a Megtévesztés töltési idejét" tr "game_spell_description_DefensiveBallCurl" = "Rammus védekezőállást vesz fel, ami jelentősen megnöveli a páncélját és a varázsellenállását, felerősíti a Tüskés páncél sebzését, valamint megsebzi az őt megtámadó ellenfeleket. A képesség idejére a hős jelentősen lelassul." tr "game_spell_description_DefensiveBallCurlCancel" = "Rammus védekezőállást vesz fel, ami jelentősen megnöveli a páncélját és a varázsellenállását, felerősíti a Tüskés páncél sebzését, valamint megsebzi az őt megtámadó ellenfeleket. A képesség idejére a hős jelentősen lelassul." tr "game_spell_description_Destiny" = "Twisted Fate megjósolja ellenfelei sorsát, felfedve az összes ellenséges hős tartózkodási helyét. Eközben lehetősége nyílik a Kapu képesség használatára, amely 1,5 másodperc alatt bármely kijelölt helyre odateleportálhatja őt." tr "game_spell_description_DianaArc" = "Diana meglendíti a fegyverét, és egy holdenergiából álló lövedéket bocsát ki, amely egy körív mentén sebzést okoz, majd felrobban. Megsebzi, egy időre felfedi, és a Holdfény gyengítő hatását alkalmazza a nem láthatatlan ellenfelekre. " tr "game_spell_description_DianaOrbs" = "Diana három keringő gömböt idéz meg; ha ezek hozzáérnek egy ellenfélhez, felrobbannak, és sebzést okoznak egy adott területen. Dianát ekkor rövid időre egy pajzs veszi körül, amely elnyeli az őt érő sebzést. A pajzs megerősödik, ha a harmadik gömb is felrobban." tr "game_spell_description_DianaTeleport" = "Diana a megcélzott ellenfélhez ugrik, és varázssebzést okoz neki. A Holdugrásnak nem lesz töltési ideje, ha Diana egy, a Holdfény hatása alatt álló ellenfeléhez ugrik." tr "game_spell_description_DianaVortex" = "Diana magához vonzza és lelassítja a közelében tartózkodó összes ellenfelet. Passzívan megnöveli Diana támadási sebességét a képességek elsütése után." tr "game_spell_description_Disintegrate" = "Annie elhajít egy manával átitatott tűzgolyót, amely sebzést okoz a célpontnak, és ha el is pusztítja azt, visszatölti a felhasznált manát." tr "game_spell_description_DoomBotsBossTeemoActualAttack" = "Mint egy alaptámadás, csak minden szempontból jobb. Pont, mint Teemo." tr "game_spell_description_DoomBotsBossTeemoBigShroom" = "Nem túl bölcs dolog olyan közel állni egy ekkora gombához." tr "game_spell_description_DoomBotsGiantDart" = "Ezek a nyilak nagyok, vasvillaszerűek, és nagyon erősen megnehezítik a látást" tr "game_spell_description_DoomBotsPlayerDarkSideDebuff" = "Nem lehet csak úgy besétálni a Sötét Oldalra." tr "game_spell_description_DragonBurning" = "Egy adott idő alatt folyamatosan sebzést okoz, és csökkenti az okozott sebzést." tr "game_spell_description_Drain" = "Fiddlesticks megcsapolja ellenfele életerejét, ezzel saját magát gyógyítja, ellenfelének pedig folyamatos sebzést okoz." tr "game_spell_description_DravenDoubleShot" = "Draven elhajítja a fejszéit, és ezzel fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki azokat. Az eltalált egységek lelassulnak." tr "game_spell_description_DravenFury" = "Draven mozgási és támadási sebessége megnő. A bónusz mozgási sebesség a képesség időtartama alatt rohamosan csökken. Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik." tr "game_spell_description_DravenRCast" = "Draven elhajít két hatalmas fejszét, amik fizikai sebzést okoznak minden eltalált ellenfélnek. Ha eltalál egy ellenséges hőst, vagy Draven egy ismételt aktiválással visszahívja, az Örvénylő halál lassan elindul visszafelé. A képesség minden eltalált egység után egyre kisebb sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet." tr "game_spell_description_DravenRDoublecast" = "Hatására az Örvénylő halál idő előtt változtat irányt, és visszatér Dravenhez." tr "game_spell_description_DravenSpinning" = "Draven következő támadása bónusz fizikai sebzést okoz. Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre. Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben." tr "game_spell_description_EkkoE" = "A Z-meghajtó töltése közben Ekko félreugrik. Következő támadása az időt eltorzítva a célponthoz teleportálja őt, és bónusz sebzést okoz." tr "game_spell_description_EkkoPassive" = "Ekko Zéró meghajtója időenergiával tölti fel a varázslatait és a támadásait. A harmadik találat bónusz sebzést okoz, és ha egy hős a célpont, Ekko mozgási sebessége megnő." tr "game_spell_description_EkkoQ" = "Ekko elhajít egy időgránátot, amely egy ellenséges hőst eltalálva időtorzító mezővé alakul, a területen belül rekedt áldozatok pedig sebzést szenvednek el és lelassulnak. Kisvártatva a gránát visszatér Ekkóhoz, miközben megsebzi azt, aki az útjába kerül." tr "game_spell_description_EkkoR" = "Ekko megtöri az idő vonalát, így megcélozhatatlanná válik, és visszaugrik az időben egy számára kedvezőbb pillanathoz. Visszatér a pár másodperccel korábbi tartózkodási helyére, és az adott időtartamban kapott sebzés egy bizonyos százalékával gyógyul. Az érkezési helye közelében tartózkodó ellenfelek jelentős sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_EkkoW" = "Ekko meghasítja az idő szövedékét, és néhány másodperc múltán létrehoz egy anomáliát, amely lassítja a benne rekedt ellenfeleket. Ha Ekko belép az anomáliába, egy pajzs alakul ki körülötte, az anomália pedig felrobban. Ennek következtében az ellenfelek rövid időre egy időcsapdába kerülnek és elkábulnak." tr "game_spell_description_EliseHumanE" = "Emberi alak: elkábítja az első ellenséget, akit eltalál, és felfedi, ha nem volt láthatatlan.

    Pók alak: Elise és pókivadékai a levegőbe emelkednek, majd a célpontra ereszkednek. Ha Elise egy ellenséges célpontra ereszkedik le, a Pókkirálynő bónusz sebzése és gyógyulása is megnő." tr "game_spell_description_EliseHumanQ" = "Emberi alak: az okozott sebzés mértéke a célpont életerejének mennyiségétől függ.

    Pók alak: a célpontra törve sebzést okoz, amelynek mértéke az ellenfél életerejének mennyiségétől függ." tr "game_spell_description_EliseHumanW" = "Emberi alak: egy méreggel teli pókivadékot indít útnak, amely az ellenfél közelébe érve felrobban.

    Pók alak: Elise és pókivadékainak támadási sebessége megnő." tr "game_spell_description_EliseR" = "Elise félelmetes pókká alakul, és noha a támadási hatótávolsága csökken, a mozgási sebessége megnő, új képességei lesznek, és egy Pókraj siet a segítségére az ellenfelek megtámadásában." tr "game_spell_description_EliseRDummy" = "Elise félelmetes pókká alakul, és noha a támadási hatótávolsága csökken, a mozgási sebessége megnő és új képességeket kap." tr "game_spell_description_EliseRSpider" = "Elise átalakul Emberi alakba, amivel elveszíti a Pók alakkal járó bónuszokat, de a varázslatai ismét pókivadékokat teremtenek." tr "game_spell_description_EliseSpiderE" = "Elise a levegőbe emelkedik, így rövid ideig nem célozható meg, majd a célpontra ereszkedik." tr "game_spell_description_EliseSpiderlingBasicAttack" = "Elise pókivadékainak alaptámadásai." tr "game_spell_description_EliseSpiderQ" = "Pók alak: a célpontra törve sebzést okoz, amelynek mértéke az ellenfél életerejének mennyiségétől függ.

    Emberi alak: az okozott sebzés mértéke a célpont életerejének mennyiségétől függ." tr "game_spell_description_EliseSpiderW" = "Elise és pókivadékainak támadási sebessége hirtelen megnő." tr "game_spell_description_EnchantedCrystalArrow" = "Ashe egyenes vonalban egy jéglövedéket lő ki, amely megsebzi és elkábítja az eltalált ellenséges hőst. A kábítás időtartama a nyíl által megtett úttól függ. Emellett a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el, és le is lassulnak." tr "game_spell_description_EvelynnE" = "Evelynn lecsap a célpontra ostorszerű csápjával, megsebesítve azt. Ezután rövid időre megnő a mozgási sebessége." tr "game_spell_description_EvelynnE2" = "A passzív képesség, a Démoni árnyék aktiválódása után Evelynn első Ostorcsapása megnövelt sebzést okoz, és a célponthoz rántja őt." tr "game_spell_description_EvelynnQ" = "Evelynn lecsap ostorszerű csápjával, és megsebzi az első eltalált célpontot. Ezután Evelynn legfeljebb három alkalommal tüskéket lőhet ki egy vonal mentén a közeli ellenfelekre." tr "game_spell_description_EvelynnQ2" = "Evelynn olyan tüskesorozatot ereszt a célpontba, amely emellett az útjába kerülő összes ellenfelet is megsebzi." tr "game_spell_description_EvelynnR" = "Evelynn rövid időre megcélozhatatlanná válik, és pusztító erővel támad az előtte lévő területre, majd messzire hátrateleportál." tr "game_spell_description_EvelynnW" = "Evelynn megátkozza a célpontját. Némi késleltetést követően a célpont elleni következő támadása vagy varázslata elcsábítja a célpontot, és lecsökkenti annak varázsellenállását." tr "game_spell_description_EyeOfTheStorm" = "Janna megidéz egy védelmező szélvihart, ami megvédi a szövetséges hőst vagy tornyot a sérüléstől, valamint megnöveli annak sebzését." tr "game_spell_description_Feast" = "Felfal egy ellenséges egységet, és jelentős tényleges sebzést okoz. A célpont halála esetén Cho'Gath megnő, és több lesz a maximális életereje." tr "game_spell_description_FeralScream" = "Cho'Gath félelmetes sikoltást hallat, ezzel egy tölcsér alakú területen varázssebzést okoz, és pár másodpercre elnémítja az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_FiddlesticksDarkWind" = "Szélvihar támad az ellenséges egységre, majd továbbugrik a közelben tartózkodó ellenséges egységekre is, és az áldozatokat elnémítva sebzést okoz." tr "game_spell_description_FiddlesticksPassive" = "Ha Fiddlesticks 1,5 másodpercig mozdulatlanul áll vagy varázsol, a Rettegés ereje járja át. A bénító tömegirányító hatások újraindítják a visszaszámlálást.

    A Rettegés nagyobb mozgási sebességet biztosít, amely 1,5 másodpercig tart ki azután, hogy Fiddlesticks mozgásba lendült." tr "game_spell_description_FioraE" = "A következő két alaptámadás idejére megnő Fiora támadási sebessége. Az első támadás lelassítja a célpontot, a második pedig kritikus csapás lesz." tr "game_spell_description_FioraQ" = "Fiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat." tr "game_spell_description_FioraR" = "Fiora felfedi egy ellenséges hős négy gyenge pontját, és a célpont közelében megnő a mozgási sebessége. Ha Fiora mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt az áldozat meghalna, akkor Fiora és a közelben tartózkodó szövetségesei néhány másodpercig folyamatosan gyógyulnak." tr "game_spell_description_FioraW" = "Fiora rövid ideig kivédi a rá irányuló összes sebzést és bénító hatást, majd a kijelölt irányba szúr. A szúrás lelassítja az első eltalált hőst, vagy elkábítja, ha Fiora a képességgel kivédett egy bénító hatást." tr "game_spell_description_FizzE" = "Fizz a levegőbe szökken, és kecsesen a szigonyán landol. Ezalatt nem célozható meg. Innen Fizz a földre dobbanhat, vagy egy újabb ugrást hajthat végre, mielőtt visszapattanna a földre." tr "game_spell_description_FizzQ" = "Fizz keresztülront a célponton, varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat." tr "game_spell_description_FizzR" = "Fizz a kijelölt irányba dob egy halat, amely rátapad az első hősre, aki megérinti, és lelassítja őt. Rövid késleltetés után egy cápa tör elő a földből, a levegőbe löki a célpontot, és félrelöki a közelben tartózkodó ellenfeleket. Az összes eltalált ellenfél varázssebzést szenved el és le is lassul." tr "game_spell_description_FizzW" = "Fizz támadásai kivéreztetik az ellenfeleket, több másodpercig tartó, folyamatos varázssebzést okozva nekik. Fizz felerősítheti a következő támadását, amely így bónusz sebzést fog okozni. Néhány másodpercig az ezt követő támadásokat is felerősíti." tr "game_spell_description_FlashFrost" = "Anivia összeérinti a szárnyait, és egy jéggömböt lő ki ellenfelei felé, ami megdermeszti és megsebzi az útjába kerülőket. A lövedék egy idő után felrobban, és egy adott sugárban közepes sebzést okoz, valamint elkábítja a hatóterületén tartózkodókat." tr "game_spell_description_Fling" = "Megsebzi a célpontot, és a levegőbe, Singed háta mögé löki. Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, egy ideig nem tud mozdulni." tr "game_spell_description_ForcePulse" = "Kassadin energiát nyer a közelében használt varázslatokból. Ha feltöltődött, Kassadin bevetheti az Erőimpulzus képességet, ami egy tölcsér alakú hatóterületen megsebezi és lassítja az előtte álló ellenfeleket." tr "game_spell_description_Frostbite" = "Anivia egy szárnycsapással jeges szélvihart bocsát az ellenfelére, amellyel kis mértékű sebzést okoz. Ha a célpontot nemrég elkábította egy Villámfagyasztás vagy megsebezte egy teljes erejű Gleccservihar, az okozott sebzés kétszeres." tr "game_spell_description_GalioE" = "Galio rövid ideig lendületet vesz, majd rohamra indul, a levegőbe lökve az első eltalált ellenfelet." tr "game_spell_description_GalioQ" = "Galio két széllöketet indít útnak, amelyek tornádót hoznak létre, amikor találkoznak." tr "game_spell_description_GalioR" = "Galio sebzéscsökkentést biztosít egy szövetségesének. Galio kis késleltetés után lesújt a helyre, ahol a szövetségese eredetileg tartózkodott, a levegőbe lökve a közeli ellenfeleket." tr "game_spell_description_GalioW" = "Galio védekező állást vesz fel, és lassabban mozog. Galio a képességet feltöltve felbőszíti és megsebzi a közeli ellenfeleket." tr "game_spell_description_GangplankE" = "Gangplank előkészít egy lőporos hordót a célhelyen. Ha megtámadja, a hordó felrobban, a támadás sebzése pedig minden ellenfelet elér a területen, és le is lassítja őket." tr "game_spell_description_GangplankQWrapper" = "Rálő a célpontra, és minden megölt ellenséges egység után aranyat zsákmányol." tr "game_spell_description_GangplankR" = "Gangplank jelez a hajójának, amely tűz alá veszi az adott a területet, ezzel lassítja és megsebzi az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_GangplankW" = "Gangplank elfogyaszt némi citrusfélét, ami eltávolít róla minden tömegirányító hatást és gyógyítja őt." tr "game_spell_description_GarenE" = "Garen halálos táncba kezd a kardjával, és folyamatosan sebzi a körülötte állókat, illetve csökkenti az ellenséges hősök páncélját." tr "game_spell_description_GarenECancel" = "Garen halálos pörgésbe kezd a kardjával, és folyamatosan sebzi a körülötte állókat." tr "game_spell_description_GarenQ" = "Garen sebességet nyer, és leráz magáról minden lassító hatást. A következő támadása bónusz sebzést okoz, és elnémítja a célpontot." tr "game_spell_description_GarenR" = "A legutóbbi gyilkosságokat elkövető ellenséges hős a Gonosztevő. Garen támadásai további tényleges sebzést okoznak ennek a hősnek.

    Garen segítségül hívhatja Demacia erejét és halálos csapást mérhet egy ellenfélre, amelynek sebzése a célpont hiányzó életerejétől függ. A Gonosztevő ebben az esetben tényleges sebzést kap." tr "game_spell_description_GarenW" = "Garen páncélja és varázsellenállása az ellenségek megölésével passzívan megnő. Ezt a képességet arra is használhatja, hogy egy pillanatra jelentősen megnövelt kitartásra és sebzéscsökkentésre tegyen szert. A sebzéscsökkentés ezt követően kisebb mértékben, de hosszabb ideig fennmarad." tr "game_spell_description_GGun" = "Corki a gépágyújával tölcsér alakban gyorstüzelés alá vonja az előtte fekvő területet, és megsebzi az ott tartózkodókat, illetve csökkenti az ellenfelek páncélját és varázsellenállását." tr "game_spell_description_GlacialStorm" = "Anivia jégesőt zúdít ellenfeleire, ami sebzi és lelassítja őket." tr "game_spell_description_GlacialStormSpell" = "Az aktív Gleccservihar megszakítása." tr "game_spell_description_GnarE" = "Gnar a kijelölt helyre ugrik, és továbbszökell az ott lévő egység fejéről.

    Mega-Gnar túl nagy ahhoz, hogy továbbugorjon. Ő földrengető erővel csapódik be, és sebzést okoz a közelében lévőknek." tr "game_spell_description_GnarQ" = "Gnar elhajít egy bumerángot, amely megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket, mielőtt visszatérne hozzá. Ha el tudja kapni a bumerángot, csökken a képesség töltési ideje.
    Mega-Gnar ehelyett egy óriási sziklát hajít el, amely az első eltalált ellenfélnél megáll, és megsebez, illetve lelassít mindent a közelben. Ha Gnar ezután felveszi a sziklát, csökken a töltési idő." tr "game_spell_description_GnarR" = "Mega-Gnar minden körülötte állót a kijelölt irányba hajít, megsebezve és lelassítva őket. A falnak ütköző ellenfelek elkábulnak és további sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_GnarW" = "Gnar felpörög, ha támad vagy képességet használ, és ettől megnő a sebzése, valamint a mozgási sebessége.

    Mega-Gnar túlságosan dühös ahhoz, hogy még jobban felpörögjön, ehelyett a hátsó lábára áll, majd lesújt maga előtt a földre, amivel egy adott hatókörön belül elkábítja és megsebzi az ellenfeleket." tr "game_spell_description_GragasE" = "Gragas a kijelölt pont felé támad, és nekirohan az első ellenfélnek, akivel szembetalálkozik. Ilyenkor megsebzi a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet, és elkábítja őket." tr "game_spell_description_GragasQ" = "Gragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját, ami külön aktiválásra vagy 4 másodperc múlva magától is felrobban. A robbanástól sújtott ellenfelek mozgási sebessége csökken." tr "game_spell_description_GragasQToggle" = "Újraaktiválással idő előtt felrobbanthatod a hordót. A robbanástól sújtott ellenfelek mozgási sebessége csökken." tr "game_spell_description_GragasR" = "Gragas a megcélzott helyre löki a hordóját, megsebezve és hátralökve a robbanás hatósugarában tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_GragasW" = "Gragas 1 másodpercig nyakalja a főzetet a hordójából. Ezután részeg őrjöngésbe kezd, amitől a következő alaptámadása varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek, az elszenvedett sérülések mértéke pedig csökken." tr "game_spell_description_GravesChargeShot" = "Graves egy gránátot lő ki, amely súlyos sebzést okoz az első hősnek, akit eltalál. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a gránát felrobban, és sebzést okoz egy tölcsér alakú területen. " tr "game_spell_description_GravesMove" = "Graves előretör, és páncélja több másodpercre megerősödik. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, egy helyett két Szilárd jellem jelzőt kap. A sikeres alaptámadások csökkentik a képesség töltési idejét, és megújítják az ellenállások bónuszait. " tr "game_spell_description_GravesQLineSpell" = "Graves egy robbanólövedéket lő ki, amely 2 másodperc elteltével felrobban. Ha a lövedék tereptárgyat ér, a robbanás 0,2 másodperc után következik be." tr "game_spell_description_GravesSmokeGrenade" = "Graves füstbombát lő ki a célterületre, és füstfelhőbe burkolja azt, lecsökkentve a látótávolságot. A kezdeti becsapódás varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és rövid időre lelassítja a mozgásukat." tr "game_spell_description_Hallucinate" = "Shaco egy másolatot hoz létre maga mellett, ami megtámadhatja a közelében tartózkodó ellenfeleket (a tornyoknak csökkentett sebzést okoz). Halálakor a másolat felrobban, három Cimbi a dobozbant hagy hátra, és megsebzi a közelben lévő ellenfeleket. " tr "game_spell_description_HallucinateFull" = "Shaco egy másolatot hoz létre maga mellett, ami megtámadhatja a közelében tartózkodó ellenfeleket (a tornyoknak csökkentett sebzést okoz). Halálakor a másolat felrobban, három Cimbi a dobozbant hagy hátra, és megsebzi a közelben lévő ellenfeleket." tr "game_spell_description_HallucinateGuide" = "Shaco egy másolatot hoz létre maga mellett, ami megtámadhatja a közelében tartózkodó ellenfeleket (a tornyoknak csökkentett sebzést okoz). Halálakor a másolat felrobban, három Cimbi a dobozbant hagy hátra, és megsebzi a közelben lévő ellenfeleket." tr "game_spell_description_HeimerdingerE" = "Heimerdinger egy gránátot hajít a kijelölt helyre, ami megsebzi az ellenséges egységeket, elkábítja a közvetlenül eltalált célpontokat, a körülöttük állók pedig lelassulnak." tr "game_spell_description_HeimerdingerQ" = "Heimerdinger elhelyez egy gyorstüzelő ágyútornyot, amelynek másodlagos lézertámadása keresztülhalad a célpontokon (a löveg sebzése megfeleződik a tornyokkal szemben)." tr "game_spell_description_HeimerdingerR" = "Heimerdinger feltalál egy fejlesztést, ezért a következő varázslatának erősebb lesz a hatása. " tr "game_spell_description_HeimerdingerUltEDummySpell" = "Heimerdinger FEJLESZTI!!! a CH-2 elektrovihar-gránátot. Elhajít egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el. 80%-kal lassítja a célpontokat, és a lassítás és kábítás hatások hatóköre nagyobb a korábbinál." tr "game_spell_description_HeimerdingerUltQDummySpell" = "Heimerdinger FEJLESZTI!!! a H-28G fejlesztésű tornyot. Egy hatalmas tornyot helyez el, amely lassítja a célpontokat, kétszer gyorsabban tölti fel a sugarait, szétterülő sebzéssel, illetve a korábbinál nagyobb hatótávval, sebzéssel és életerővel rendelkezik." tr "game_spell_description_HeimerdingerUltWDummySpell" = "Heimerdinger FEJLESZTI!!! Hextech mikrorakétáit. Négy nagy hatótávolságú rakétasorozatot lő ki, amelyek a kurzor felé veszik az irányt. " tr "game_spell_description_HeimerdingerW" = "Heimerdinger nagy hatótávolságú rakétákat lő ki, amelyek a kurzor felé veszik az irányt. " tr "game_spell_description_HeraldLeapAttack" = "A Szurdok Hírnöke lerohanja az ellenségeket és a tornyokat, ezzel jelentős sebzést okoz, és félrelöki az ellenfeleket." tr "game_spell_description_HeraldSpinAttack" = "A Szurdok Hírnöke lecsap a közeli ellenségekre és tornyokra, amivel jelentős sebzést okoz." tr "game_spell_description_HowlingGale" = "Janna egy adott területen megváltoztatja a nyomást és a hőmérsékletet, így egy apró, de folyamatosan növekedő vihart hoz létre. A varázslat újraaktiválásával szabadjára eresztheti a vihart. Az elszabadult vihar abba az irányba indul, amerre Janna megidézte, és megsebezi, illetve félrelöki az útjába kerülő ellenfeleket." tr "game_spell_description_IllaoiE" = "Illaoi kiszakítja a lelket az ellenfele testéből, és maga mellé kényszeríti azt. A lelkek által kapott sebzés egy részét az eredeti célpont is elszenvedi. Ha a lélek elpusztul, vagy a célpont túl messzire kerül tőle, a célpont porhüvellyé válik, és elkezdenek csápok megjelenni a közelében." tr "game_spell_description_IllaoiQ" = "A csápok nagyobb sebzést okoznak. Aktiváláskor Illaoi lecsap egy csáppal, és fizikai sebzést okoz." tr "game_spell_description_IllaoiR" = "Illaoi a földre csap a bálványával, és fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált hős után egy csáp jelenik meg." tr "game_spell_description_IllaoiW" = "Illaoi a célpontjához ugrik, fizikai sebzést okoz neki, a közeli csápok pedig szintén lecsapnak az áldozatra." tr "game_spell_description_Incinerate" = "Annie lángba borít egy tölcsér alakú területet, és megsebez minden ott tartózkodó ellenfelet." tr "game_spell_description_InfectedCleaverMissileCast" = "Dr. Mundo elhajítja a bárdját, amelynek sebzése megegyezik a célpont aktuális életerejének egy adott részével, és egy rövid időre lassítja az ellenfelet. Dr. Mundo örömét leli mások szenvedésében, így a sikeres bárdtámadások során felhasznált életerő egy részét mindig visszanyeri (ha a támadás végez a célponttal, ennek kétszeresét)." tr "game_spell_description_InfernalGuardian" = "Annie életre kelti játékmackóját, Tibberst, sebzést okozva a körülötte állóknak. Tibbers megégeti a közelében lévő ellenségeket, valamint képes a mozgásra és támadásra is." tr "game_spell_description_InfernalGuardianGuide" = "Annie életre kelti játékmackóját, Tibberst, sebzést okozva a körülötte állóknak. Tibbers megégeti a közelében lévő ellenségeket, valamint képes a mozgásra és támadásra is." tr "game_spell_description_InsanityPotion" = "Singed elfogyaszt egy hatékony vegyi főzetet, ezzel megnöveli a harci statisztikáit." tr "game_spell_description_IreliaE" = "Irelia két pengét hajít el, amelyek végül összetalálkoznak. A pengék közé szorult ellenfeleket megsebzi, elkábítja és megjelöli." tr "game_spell_description_IreliaQ" = "Irelia előretör, és lecsap a célpontjára, ezzel gyógyítva magát. Ha a célpont meg van jelölve, vagy az Acélugrás végez vele, akkor a képesség töltési ideje nullázódik." tr "game_spell_description_IreliaR" = "Irelia pengék sokaságát lövi ki, amelyek ellenfélnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék megsebzik és megjelölik az eltalált ellenfeleket. A pengék ezután falat formálnak, amely megsebzi, lelassítja és lefegyverzi a rajta keresztülhaladó ellenfeleket." tr "game_spell_description_IreliaW" = "Irelia előkészít egy csapást, amelynek a sebzése a felkészülési idővel arányosan növekszik. A töltés ideje alatt Irelia csökkentett sebzést szenved el." tr "game_spell_description_ItemGlacialSpike" = "Lassítja a jégviharban ragadt összes ellenfelet" tr "game_spell_description_ItemGlacialSpikeTT" = "Lassítja a jégviharban ragadt összes ellenfelet." tr "game_spell_description_ItemTiamatCleave" = "A hasító képesség a hősöd sebzésének értéke alapján számolt fizikai sebzést okoz a környező területen." tr "game_spell_description_JackInTheBox" = "Shaco egy láthatatlan, élő Cimbi a dobozbant hoz létre. Ha aktiválják, megrémíti és megtámadja a közeli ellenfeleket." tr "game_spell_description_JarvanIVCataclysm" = "IV. Jarvan bátran a csata sűrűjébe veti magát, de olyan erővel, hogy a becsapódás helyén egy küzdőtér formálódik, ami őt és a célpontját veszi körbe. A becsapódás pillanatában a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_JarvanIVDemacianStandard" = "IV. Jarvan Demacia büszkeségét hordozza, ami passzívan bónusz támadási sebességet biztosít neki. A Demacia büszkesége képesség aktiválása lehetővé teszi IV. Jarvan számára, hogy elhelyezzen egy demaciai lobogót, amely a becsapódásakor varázssebzést okoz, és megnöveli a közelben tartózkodó szövetséges hősök támadási sebességét." tr "game_spell_description_JarvanIVDragonStrike" = "IV. Jarvan előredöf a lándzsájával, amivel fizikai sebzést okoz az útjába eső ellenfeleknek, és csökkenti a páncéljukat. Emellett a lándzsa a Demacia büszkeségéhez húzza Jarvant, aki a levegőbe löki az elébe kerülő ellenfeleket." tr "game_spell_description_JarvanIVGoldenAegis" = "IV. Jarvan Demacia ősi királyaitól kér oltalmat, akik megvédik őt a sérülésektől és lassítják a közelében lévő ellenségeket." tr "game_spell_description_JarvanIVMartialCadenceAttack" = "Az adott célpont elleni első alaptámadás bónusz fizikai sebzést okoz. Ez a hatás ugyanazon a célponton rövid ideig nem ismételhető meg." tr "game_spell_description_JavelinToss" = "Emberi alakban Nidalee elhajít egy tüskés dárdát, amely minél messzebb repül, annál többet sebez. Puma alakban a következő támadással végzetes csapást próbál mérni az ellenfelére, és minél kevesebb a célpont életereje, annál jobban sebzi azt." tr "game_spell_description_JaxCounterStrike" = "Jax kivételes harci tudása lehetővé teszi, hogy kitérjen minden támadás elől egy rövid ideig, majd egy gyors visszavágással elkábítson minden ellenfelet a közelben." tr "game_spell_description_JaxEmpowerTwo" = "Jax energiával tölti fel a fegyverét, így a következő támadása további sebzést okoz." tr "game_spell_description_JaxLeapStrike" = "Jax az adott egység felé ugrik. Ha ellenfélről van szó, lesújt rá a fegyverével." tr "game_spell_description_JaxRelentlessAssault" = "Minden egymást követő harmadik támadás további varázssebzést okoz. Aktiválásakor a képesség fokozza Jax elszántságát, ami rövid időre megnöveli a páncélját és a varázsellenállását." tr "game_spell_description_JayceAccelerator" = "Gyorsítókaput helyez el, amely megnöveli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét.
    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét, hatótávolságát és sebzését is." tr "game_spell_description_JayceHyperCharge" = "Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően több egymást követő támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre." tr "game_spell_description_JayceShockBlast" = "Egy elektromos gömböt lő ki, ami egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek." tr "game_spell_description_JayceStanceGtH" = "A Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket, illetve nagyobb páncélt és varázsellenállást eredményez. Az ebben a formában végrehajtott első támadás bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_JayceStanceHtG" = "Kalapács alak: Jayce új képességeket és nagyobb hatótávot szerez. Az ebben a formában végrehajtott első támadás csökkenti az ellenfél páncélját és varázsellenállását.

    Ágyú alak: Jayce új képességeket, illetve nagyobb páncélt és varázsellenállást kap. Az így végrehajtott első támadás bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_JayceStaticField" = "Kalapács alak: Passzív: minden csapás manát tölt vissza. Aktív: elektromos mezőt hoz létre, amely másodperceken keresztül sebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Ágyú alak: Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően több egymást követő támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre." tr "game_spell_description_JayceThunderingBlow" = "Kalapács alak: varázssebzést okoz egy ellenfélnek, és kissé hátra is löki.

    Ágyú alak: Gyorsítókaput helyez el, amely megnöveli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét. A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét, hatótávolságát és sebzését is." tr "game_spell_description_JayceToTheSkies" = "Kalapács alak: odaugrik egy ellenfélhez, fizikai sebzést okoz, és lassítja az áldozatokat.

    Ágyú alak: Jayce egy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfél eltalálásakor (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és fizikai sebzést okoz az összes eltalált ellenfélnek." tr "game_spell_description_JhinE" = "Jhin egy láthatatlan lótuszcsapdát helyez el, amely kivirul, ha rálépnek. Lelassítja a közeli ellenfeleket, majd egy robbanás pengeéles, sebzést okozó szirmokat szór szét.

    Szép halál – amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg." tr "game_spell_description_JhinPassive" = "Jhin fegyvere, a Suttogó egy precíziós eszköz, amely jelentős sebzést okoz. A tűzereje állandó, és mindössze négy lövedék tárazható bele. Jhin az utolsó lövedéket sötét mágiával itatja át, így az kritikus csapást és bónusz kivégzési sebzést okoz. A Suttogóval elért kritikus csapás fellelkesíti Jhint, ami egy sebességlöketet ad neki." tr "game_spell_description_JhinQ" = "Jhin mágikus töltetet hajít egy ellenfélre. A töltet legfeljebb négy célpontot találhat el, és valahányszor megöl valakit, megnő a sebzése." tr "game_spell_description_JhinR" = "Jhin varázsolni kezd, és a Suttogót egy hatalmas megapuskává alakítja. Ezzel 4 szuperlövedéket lőhet ki óriási távolságra, amelyek áthatolnak a minionokon és a szörnyeken, de elakadnak az első eltalált hősben. A Suttogó megbénítja az eltalált ellenfeleket, amivel lelassítja őket, és kivégzési sebzést okoz nekik. A 4. lövedék különleges kidolgozású, így rendkívül erős, és mindig kritikus találatot okoz." tr "game_spell_description_JhinW" = "Jhin meglendíti a botját, és egy óriási hatótávolságú lövést ad le. A lövedék keresztülhatol a minionokon és a szörnyeken, de az első eltalált ellenséges hősben elakad. Ha a célpontot nemrég eltalálta Jhin egy szövetségese, lótuszcsapdája vagy megsebezte bármilyen támadása, akkor mozgásképtelenné válik." tr "game_spell_description_JinxE" = "Jinx egy sor csapdagránátot szór ki, amelyek 5 másodperc múltán felrobbannak, és lángba borítják az ellenséget. Ha az ellenséges hős egy Lángcsapdára lép, az rácsapódik, és a földbe gyökerezteti." tr "game_spell_description_JinxQ" = "Jinx az alaptámadásait Bumm-bumm, a gépágyúja és Halszálka, a rakétavetője váltogatásával módosíthatja. A Bumm-bummal végrehajtott támadások esetén a támadási sebesség nagyobb, míg a Halszálka területre ható sebzést okoz, nagyobb hatótávot biztosít, és minden lövése manát fogyaszt." tr "game_spell_description_JinxR" = "Jinx egy szuperrakétát lő keresztül a térképen, amelynek a sebzése a megtett út során nő. Ha a rakéta eltalál egy ellenséges hőst, felrobban, és megsebzi őt, valamint a közelében tartózkodó többi ellenfelet a hiányzó életerejük alapján. " tr "game_spell_description_JinxW" = "Jinx a Villámbottal, vagyis a sokkolópisztolyával egy olyan lövedéket lő ki, amely megsebzi, lassítja és felfedi az első eltalált ellenfelet." tr "game_spell_description_KaisaBasicAttack" = "" tr "game_spell_description_KaisaBasicAttack2" = "" tr "game_spell_description_KaisaCritAttack" = "" tr "game_spell_description_KaisaCritAttack2" = "" tr "game_spell_description_KaisaE" = "Kai'Sa rövid időre megnöveli a mozgási sebességét, majd a támadási sebességét.

    Élő fegyver: a Turbófeltöltés ideiglenesen lopakodást is biztosít." tr "game_spell_description_KaisaEEvolved" = "***" tr "game_spell_description_KaisaQ" = "Kai'Sa rakéták sokaságát lövi ki, amelyek közeli ellenfeleket céloznak meg.

    Élő fegyver: az Ikáthiai zápor még több rakétát lő ki." tr "game_spell_description_KaisaQEvolved" = "***" tr "game_spell_description_KaisaR" = "Kai'Sa egy ellenséges hős közelébe siet." tr "game_spell_description_KaisaW" = "Kai'Sa kilő egy nagy hatótávolságú lövedéket, amely a passzív képesség jelzőit alkalmazza az ellenfelekre.

    Élő fegyver: az Ürességnyaláb még több passzív jelzőt alkalmaz a célpontra, és csökken a töltési ideje, ha hősöket talál el." tr "game_spell_description_KaisaWEvolved" = "***" tr "game_spell_description_KalistaCoopStrikeProc" = "Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása 1,5 másodpercen belül ugyanarra a célpontra irányul, bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_spell_description_KalistaExpungeWrapper" = "A támadások hatására lándzsák fúródnak a célpontba. A képesség aktiválásával ki lehet tépni ezeket, ami lelassítja az áldozatot, és fokozatosan egyre nagyobb sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_KalistaMysticShot" = "Egy gyorsan hasító lándzsát dob el, amely áthalad azokon az ellenfeleken, akiket megöl." tr "game_spell_description_KalistaPSpellCast" = "Kalista passzívan begyűjti az általa megöltek lelkét, akik őt szolgálják majd. Aktiváláskor kiküld egyet felderítőnek." tr "game_spell_description_KalistaRx" = "Kalista maga mellé teleportálja a Véresküt tett szövetségesét, aki képessé válik arra, hogy egy kijelölt helyre siessen, hátralökve az ellenséges hősöket." tr "game_spell_description_KalistaW" = "Passzív hatásként megnő a sebzése a Véresküt tett szövetséges közelében, és bónusz sebzést okoz, ha ugyanazt a célpontot támadják.

    Az aktiválásával útjára indítasz egy szellemet, amely felderítésre indul, és felfedi az elé táruló területet." tr "game_spell_description_KalistaWAllyPassive" = "." tr "game_spell_description_KarmaMantra" = "Karma felerősíti a következő képességét egy további hatás alkalmazása érdekében. A Mantra az 1. szinttől elérhető, és nem kell rá képességpontot költeni." tr "game_spell_description_KarmaQ" = "Karma egy lélekenergiából formált lövedéket indít el, amely felrobban és sebzést okoz, ha eltalál egy ellenséges egységet.

    Mantra bónusz: a robbanáson felül a Mantra megnöveli a Belső láng pusztító erejét, ami egy rövid késleltetés után sebzést okozó kataklizmát idéz elő." tr "game_spell_description_KarmaQMissileMantra" = "Karma megnöveli a Belső láng pusztító erejét és egy kataklizmát idéz elő, amivel lelassítja, valamint egy rövid késleltetést követően megsebzi a területen tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_KarmaSolKimShield" = "Karma védőpajzsot von a szövetségese köré, amely elnyeli a kapott sebzést, és megnöveli a védelmet élvező szövetséges mozgási sebességét.

    Mantra bónusz: a célpontból energia sugárzik ki, amely megerősíti az eredeti pajzsot, és a közelben tartózkodó szövetséges hősökre is kiterjeszti az Inspiráció hatását." tr "game_spell_description_KarmaSpiritBind" = "Karma egy köteléket hoz létre saját maga és a célba vett ellenfél között, amellyel folyamatosan sebzi és felfedi az áldozatot. Ha a kötelék nem szakad meg, az ellenfél mozgásképtelenné válik, és további sebzést szenved el.

    Mantra bónusz: Karma még erősebbé teszi a kapcsolatot, ezzel gyógyítja magát és meghosszabbítja a földbe gyökereztetés időtartamát." tr "game_spell_description_KarthusDefile" = "Karthus passzívan elszívja áldozatai energiáját, és minden gyilkossággal manát nyer. Dönthet úgy is, hogy körbeveszi magát az áldozatai lelkével, és így sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, de ezzel gyorsan elfogyasztja a manáját. " tr "game_spell_description_KarthusFallenOne" = "3 másodperces varázslást követően Karthus sebzést okoz az összes ellenséges hősnek." tr "game_spell_description_KarthusLayWasteA1" = "Karthus egy késleltetett robbanást idéz elő a célterületen, amivel megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_KarthusWallOfPain" = "Karthus egy áthatolható energiaelszívó függönyt hoz létre. A függönyön átlépő ellenséges egységek mozgási sebessége és varázsellenállása egy időre csökken." tr "game_spell_description_KassadinBasicAttack" = "" tr "game_spell_description_KatarinaDaggerPickupPBAoE" = "Katarina felkapja a tőrét, és végighasít a közeli ellenfeleken, jelentős sebzést okozva nekik." tr "game_spell_description_KatarinaE" = "Katarina a célponthoz teleportál. Ha a célpont egy ellenfél, lesújt rá, máskülönben a legközelebbi ellenfelet támadja meg." tr "game_spell_description_KatarinaEWrapper" = "Katarina a célponthoz teleportál. Ha a célpont egy ellenfél, lesújt rá, máskülönben a legközelebbi ellenfelet támadja meg." tr "game_spell_description_KatarinaQ" = "Katarina egy tőrt hajít a célpontra, amely továbbpattan más közeli ellenfelekre, végül pedig földet ér." tr "game_spell_description_KatarinaR" = "Katarina pengeviharrá változik, és jelentős varázssebzést okoz az időtartam során a 3 legközelebbi ellenséges hősnek." tr "game_spell_description_KatarinaW" = "Katarina mozgási sebessége rövid időre megnő, és közvetlenül a feje fölé a levegőbe dob egy tőrt." tr "game_spell_description_KaynE" = "Kayn áthaladhat a tereptárgyakon." tr "game_spell_description_KaynPassiveAss" = "Kayn az ellenséges hősökkel való harc első néhány másodpercében bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_KaynQ" = "Kayn előresiet, majd meglendíti a kaszáját. Mindkettő sebzést okoz." tr "game_spell_description_KaynR" = "Kayn elrejtőzik egy ellenfél testében, és jelentős sebzést okozva tör elő onnan." tr "game_spell_description_KaynW" = "Kayn egy vonal mentén megsebzi és lelassítja ellenfeleit." tr "game_spell_description_KennenBringTheLight" = "Kennen néhány támadásonként passzívan extra sebzést okoz a célpontnak, és Viharjelet helyez rá. A képességet aktiválva megsebezheti a már megjelölt ellenfeleket, és újabb Viharjelet tehet rájuk." tr "game_spell_description_KennenLightningRush" = "Kennen villám alakot vesz fel, így áthaladhat más egységeken, és Viharjelet tesz rájuk. Ebben az alakban megnő Kennen védelme és mozgási sebessége, és amikor leveti ezt az alakot, megnő a támadási sebessége." tr "game_spell_description_KennenLRCancel" = "Kennen villám alakot vesz fel, így áthaladhat más egységeken, és Viharjelet tesz rájuk. Ebben az alakban megnő Kennen védelme és mozgási sebessége, és amikor leveti ezt az alakot, megnő a támadási sebessége." tr "game_spell_description_KennenShurikenHurl" = "Kennen egy gyorsan mozgó dobócsillagot hajít egy megcélzott irányba, amivel ha eltalál egy ellenséget, megsebzi és egy Viharjellel jelöli meg azt." tr "game_spell_description_KennenShurikenHurl1" = "Kennen egy gyorsan mozgó dobócsillagot hajít egy megcélzott irányba, amivel ha eltalál egy ellenséget, megsebzi és egy Viharjellel jelöli meg azt." tr "game_spell_description_KennenShurikenHurlMissile1" = "Kennen egy gyorsan mozgó dobócsillagot hajít egy megcélzott irányba, amivel ha eltalál egy ellenséget, megsebzi és egy Viharjellel jelöli meg azt." tr "game_spell_description_KennenShurikenStorm" = "Kennen megidéz egy vihart, amely megtámadja a közelben tartózkodó ellenséges hősöket, és varázssebzést okoz nekik." tr "game_spell_description_KennenShurikenThrow" = "Kennen egy gyorsan mozgó villámdobócsillagot hajít egy megcélzott irányba, amivel ha eltalál egy ellenséget, megsebzi és egy Viharjellel jelöli meg azt." tr "game_spell_description_KhazixE" = "Kha'Zix a kijelölt területre ugrik, és földet éréskor fizikai sebzést okoz. Ha a Fejlesztés – Szárnyak lehetőséget választja, az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése, illetve az asszisztok azonnal nullázzák a képesség töltési idejét." tr "game_spell_description_KhazixEEvo" = "***" tr "game_spell_description_KhazixELong" = "Kha'Zix a kijelölt területre ugrik, és földet éréskor fizikai sebzést okoz. Ha a Fejlesztés – Szárnyak lehetőséget választja, az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése, illetve az asszisztok azonnal nullázzák a képesség töltési idejét." tr "game_spell_description_KhazixPDamage" = "" tr "game_spell_description_KhazixQ" = "Fizikai sebzést okoz a célpontnak. A sebzés az elszigetelődött ellenfelek esetében nagyobb. Ha a Fejlesztés – Hatalmas karmok lehetőséget választja, az elszigetelődött célpontok ellen bevetve rövidebb lesz a képesség töltési ideje. A hatótávolság Kha'Zix alaptámadásai és a Félelem íze képesség esetében is megnő." tr "game_spell_description_KhazixQDR" = "A Félelem íze bónusz sebzést okoz a szövetségeseiktől elszigetelődött célpontoknak." tr "game_spell_description_KhazixQEvo" = "***" tr "game_spell_description_KhazixQLong" = "Fizikai sebzést okoz a célpontnak. A sebzés az elszigetelődött ellenfelek esetében nagyobb. Ha a Fejlesztés – Hatalmas karmok lehetőséget választja, az elszigetelődött célpontok ellen bevetve rövidebb lesz a képesség töltési ideje. A hatótávolság Kha'Zix alaptámadásai és a Félelem íze képesség esetében is megnő." tr "game_spell_description_KhazixR" = "Mindegyik szint lehetővé teszi, hogy Kha'Zix továbbfejlessze valamelyik képességét, amely így egy újabb egyedi hatással gyarapodik. Aktiváláskor Kha'Zix lopakodni kezd, ami aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást, és megnöveli a mozgási sebességét. Ha a Fejlesztés – Aktív álca lehetőséget választja, az Ürességtámadás hosszabb ideig tartó Lopakodást kap, és egy további alkalommal felhasználható." tr "game_spell_description_KhazixREvo" = "***" tr "game_spell_description_KhazixW" = "Kha'Zix robbanó tüskéket lő ki, amelyek fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Ha Kha'Zix is a robbanás hatókörében van, gyógyul. Ha a Fejlesztés – Tüskesorozat lehetőséget választja, az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és 2 másodpercre lelassítja, illetve felfedi az eltalált ellenséges hősöket. Az elszigetelődött célpontokat még jobban lelassítja." tr "game_spell_description_KhazixWEvo" = "***" tr "game_spell_description_KindredE" = "Bárány egy pontos lövéssel lelassítja a célpontot. Ha sikerül gyorsan három további támadást bevinni, akkor Farkas ráveti magát a célpontra, és jelentős sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_KindredEWrapper" = "Bárány egy pontos lövéssel lelassítja a célpontot. Ha Bárány további két alkalommal eltalálja a célpontot, a harmadik támadás helyett Farkast küldi az ellenfélre, és ezzel jelentős sebzést okoz az áldozatnak." tr "game_spell_description_KindredQ" = "Kindred a kijelölt helyre ugrik, és legfeljebb három nyilat lő ki közeli ellenfelekre." tr "game_spell_description_KindredR" = "Bárány a kijelölt területen belül minden élőlényt megóv a haláltól. A hatás időtartama alatt senki sem halhat meg. Az időtartam végén gyógyítja az egységeket." tr "game_spell_description_KindredW" = "Farkas feldühödik, és megtámadja maga körül az ellenfeleket. Bárány passzívan gyűjti a jelzőket, amíg mozog vagy támad. Ha teljesen feltöltődik, Bárány következő támadása életerőt tölt vissza." tr "game_spell_description_KingPoroFall" = "A megidézett Porokirály elegánsan alászáll az égből, és amikor talajt ért, varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki a közelben tartózkodik." tr "game_spell_description_KledE" = "Kled rohamot indít, amivel fizikai sebzést okoz, és rövid időre megnő a mozgási sebessége. Kled ismét aktiválhatja a képességet, hogy újra keresztülrontson az eredeti célponton, amivel ugyanannyi sebzést okoz." tr "game_spell_description_KledQ" = "Kled elhajít egy medvecsapdát, amellyel megsebez és horogra akaszt egy ellenséges hőst. Ha a kötelék nem szakad meg, Kled rövid idő elteltével maga felé rántja áldozatát, és további fizikai sebzést okoz neki.

    Ha a hátasa elmenekült, a képesség helyét a Zsebstukker veszi át. Ez a puskalövéses távolsági támadás hátralöki Kledet, és bátorságot tölt vissza." tr "game_spell_description_KledR" = "Kled és Skaarl a kijelölt helyre rohamoznak, pajzsra tesznek szert, a mögöttük létrejövő nyomvonal pedig megnöveli az őket követő hősök mozgási sebességét. Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst." tr "game_spell_description_KledRiderQ" = "Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az ellenséges hősök elleni találatok bátorságot adnak." tr "game_spell_description_KledW" = "Kled támadási sebessége négy támadás idejére jelentősen megnő. A negyedik támadás nagyobb sebzést okoz." tr "game_spell_description_KogMawBioArcaneBarrage" = "Kog'Maw támadásai nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, és a célpont maximális életerejével arányos varázssebzést is okoznak." tr "game_spell_description_KogMawIcathianSurprise" = "Halálakor Kog'Maw testében láncreakció indul be, aminek következtében 4 másodpercen belül felrobban, és ezzel tényleges sebzést okoz a körülötte álló ellenséges egységeknek." tr "game_spell_description_KogMawLivingArtillery" = "Kog'Maw egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amellyel varázssebzést okoz (ez alacsony életerejű ellenfelek esetében jelentősen megnő), és felfedi a nem láthatatlan célpontokat. A rövid időn belül többször bevetett Lélegző ágyú több manába kerül." tr "game_spell_description_KogMawQ" = "Kog'Maw egy savas lövedéket lő ki, amely varázssebzést okoz, és rövid ideig emészti a célpont páncélját és varázsellenállását. Ezenkívül megnő Kog'Maw támadási sebessége." tr "game_spell_description_KogMawVoidOoze" = "Kog'Maw egy különleges nyálkát lő ki, ami sebez minden ellenséget, amelyen áthalad, és a maga után hagyott ragadós nyom lelassítja a rajta áthaladókat." tr "game_spell_description_Landslide" = "Malphite a földre sújt és egy lökéshullámot indít el, amely a páncélja egy részével egyenlő mértékű varázssebzést okoz, valamint egy rövid időre csökkenti az ellenfelek támadási sebességét." tr "game_spell_description_LeblancE" = "LeBlanc kilő egy láncot, amely megbéklyózza az első eltalált ellenfelet. Ha a célpont 1,5 másodpercig láncra verve marad, LeBlanc mozgásképtelenné teszi, és további sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_LeblancP" = "Ha LeBlanc életereje 40% alá esik, 1 másodpercre láthatatlanná válik, és megidéz egy Tükörképet, amely nem okoz sebzést, és legfeljebb 8 másodperc múlva eltűnik." tr "game_spell_description_LeblancQ" = "LeBlanc egy pecsétet bocsát ki, amely megsebzi és 3,5 másodpercre megjelöli célpontját. A megjelölt célpontot érő következő varázslat felrobbantja a pecsétet, további sebzést okozva ezzel." tr "game_spell_description_LeblancR" = "LeBlanc elsüti az egyik alapképessége mesteri változatát." tr "game_spell_description_LeblancRE" = "LeBlanc kilő egy láncot, amely megbéklyózza az első eltalált ellenfelet. Ha a célpont 1,5 másodpercig láncra verve marad, LeBlanc mozgásképtelenné teszi, és további sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_LeblancRQ" = "LeBlanc egy pecsétet bocsát ki, amely megsebzi és 3,5 másodpercre megjelöli célpontját. A megjelölt célpontot érő következő varázslat felrobbantja a pecsétet, további sebzést okozva ezzel." tr "game_spell_description_LeblancRW" = "LeBlanc a kijelölt helyre siet, és megsebzi az annak közelében lévő ellenfeleket. A következő 4 másodpercben az Elfedés újraaktiválásával LeBlanc visszatérhet a kiindulópontra." tr "game_spell_description_LeblancRWReturn" = "LeBlanc visszatér a lila jelzőhöz." tr "game_spell_description_LeblancW" = "LeBlanc a kijelölt helyre siet, és megsebzi az annak közelében lévő ellenfeleket. A következő 4 másodpercben az Elfedés újraaktiválásával LeBlanc visszatérhet a kiindulópontra." tr "game_spell_description_LeblancWReturn" = "LeBlanc visszatér a sárga jelzőhöz." tr "game_spell_description_LeonaShieldOfDaybreak" = "Leona a pajzsát használja a következő alaptámadás végrehajtásához, amellyel bónusz varázssebzést okoz, és elkábítja a célpontot." tr "game_spell_description_LeonaSolarBarrier" = "Leona felemeli pajzsát, amitől megnő a páncélja és a varázsellenállása. Ha vannak ellenséges egységek a közelben, amikor először lejár a hatóidő, ők varázssebzést szenvednek, a hatás időtartama pedig meghosszabbodik." tr "game_spell_description_LeonaSolarFlare" = "Leona egy napenergia-sugarat hív le az égből, amely megsebzi a hatóterületén tartózkodókat. A terület közepén álló ellenségek elkábulnak, míg a szélén lévők lelassulnak. Ezután Leona kardja feltöltődik a nap erejével, és a következő néhány támadásával bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_LeonaSunlight" = "Leona varázslatai rövid időre a Napfény jelzőjét teszik az ellenfelekre. Ha egy szövetséges hős megsebez egy megjelölt ellenfelet, a támadás felemészti a Napfény jelzőjét, és bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_LeonaZenithBlade" = "Leona a kardját formázó napsugarakat küld a kijelölt irányba, amik varázssebzést okoznak az útjukba kerülő ellenfeleknek. Az utolsóként eltalált ellenséges hős egy rövid időre mozgásképtelenné válik, és Leona odaugrik hozzá." tr "game_spell_description_LissandraE" = "Lissandra egy jégkarmot hoz létre, ami varázssebzést okoz. A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál." tr "game_spell_description_LissandraQ" = "Elhajít egy jégdárdát, ami egy ellenségnek ütközve széttörik, varázssebzést okoz neki és lecsökkenti a mozgási sebességét. Szilánkok fúrják át a célpontot, ugyanezt a sebzést okozva a többi eltalált ellenfélnek." tr "game_spell_description_LissandraR" = "Ha a varázslat célpontja egy ellenséges hős, akkor jéggé fagy és elkábul. Ha Lissandra a célpont, ő fekete jégbe burkolja magát, és gyógyulni kezd. Eközben nem célozható meg, és sérthetetlenné válik. A célpontból fekete jég kezd kiáradni, amely varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és csökkenti a mozgási sebességüket." tr "game_spell_description_LissandraW" = "Megfagyasztja a közelben tartózkodó ellenségeket, varázssebzést okoz nekik, és földbe gyökerezteti őket. " tr "game_spell_description_LucianBasicAttack" = "" tr "game_spell_description_LucianBasicAttack2" = "" tr "game_spell_description_LucianCritAttack" = "" tr "game_spell_description_LucianCritAttack2" = "" tr "game_spell_description_LucianE" = "Lucian gyorsan előretör. A Fényvetőt alkalmazó támadások csökkentik a Könyörtelen hajsza töltési idejét." tr "game_spell_description_LucianQ" = "Lucian egy fénynyalábot lő ki, amely áthatol a célponton." tr "game_spell_description_LucianR" = "Lucian lövéssorozatot ad le a fegyvereivel." tr "game_spell_description_LucianW" = "Lucian csillag alakban robbanó rakétát lő ki, amely megjelöli az ellenfeleket. Lucian mozgási sebessége megnő, ha a megjelölt egységekre támad." tr "game_spell_description_LuluE" = "Egy szövetségesre alkalmazva arra utasítja Pixet, hogy ugorjon az adott szövetségeshez, és védje meg őt. Ezután Pix követni fogja a hőst, és segíti őt a támadásban. Ellenfél esetében arra utasítja Pixet, hogy ugorjon az adott ellenségre, és sebezze meg. Pix ezután követi a célpontot, amely látható marad Lulu számára." tr "game_spell_description_LuluPassiveMissile" = "Pix mágikus energianyilat lő ki, valahányszor a hős, akit követ, megtámad egy ellenséges egységet. Ezek a nyilak célkövetők, de más egységek felfoghatják őket." tr "game_spell_description_LuluQ" = "Pix és Lulu is kilő egy-egy mágikus energianyilat, ami nagyon lelassítja az eltalált ellenséges egységeket. Egy ellenfelet csak egy nyíl sebezhet meg." tr "game_spell_description_LuluR" = "Lulu megnöveszt egy szövetségest, aki ezáltal a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket, életereje pedig jelentősen megnő. A következő néhány másodpercre a szövetségest egy aura veszi körül, amely lelassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_LuluW" = "Szövetségesen alkalmazva bónusz támadási sebességet és mozgási sebességet biztosít rövid ideig. Az ellenfelet viszont imádni való állatkává változtatja, aki így se támadni, se varázsolni nem tud." tr "game_spell_description_MalzaharE" = "Malzahar kegyetlen látomásokat bocsát a célpontjára, akit a saját pusztulásának rémképe kezd kínozni, és folyamatosan sebzést szenved el. Malzahar, a célpontra irányuló többi varázslata frissíti a látomás időtartamát.

    Ha a látomástól szenvedő célpont meghal, a hatás továbbszáll egy másik, a közelben tartózkodó ellenséges egységre, és Malzahar manát nyer vissza. Az érintett egységek az ürességszülöttek kedvelt célpontjai." tr "game_spell_description_MalzaharQ" = "Malzahar két kaput nyit az Ürességbe. Ezek kisvártatva lövedékeket bocsátanak ki, amelyek varázssebzést okoznak, és elnémítják az ellenséges hősöket." tr "game_spell_description_MalzaharR" = "Malzahar az Üresség esszenciáját zúdítja áldozatára, amivel magatehetetlenné tesz egy ellenséges hőst, és negatív energiával teli, sebző teret hoz létre körülötte." tr "game_spell_description_MalzaharW" = "Malzahar ürességszülötteket idéz meg, hogy azok közeli ellenfeleire támadjanak." tr "game_spell_description_MaokaiE" = "Maokai egy facsemetét dob a célpontra, hogy őrt álljon. A bokorban hatékonyabb." tr "game_spell_description_MaokaiQ" = "Maokai egy lökéshullámmal hátralöki a közelben tartózkodó ellenfeleket, varázssebzést okoz nekik, és lelassítja őket." tr "game_spell_description_MaokaiR" = "Maokai óriási, tüskés bokrokból álló falat idéz meg, amely lassan előrefelé halad, és az eltalált ellenségeket megsebzi, illetve földhöz szegezi." tr "game_spell_description_MaokaiW" = "Maokai összekuszálódott mozgó gyökérzetbe rejtőzik, így nem lehet célba venni, és lerohanja a célpontot. Érkezésekor mozgásképtelenné teszi a célpontot." tr "game_spell_description_Masochism" = "Dr. Mundo a hiányzó életereje alapján bónusz támadási sebességre tesz szert, és a következő alaptámadásával lefejeli a célpontját, amelynek további sebzést okoz. Passzívan növeli a varázsellenállást, ha Dr. Mundo varázssebzést szenved el vagy feláldoz valamennyit az életerejéből." tr "game_spell_description_Mastery6162DeathRecapDummy" = "A támadások halmozzák a Harci szenvedély jelzőit, így a támadó bónusz fizikai sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "game_spell_description_Mastery6164DeathRecapDummy" = "A sebzést okozó képességek Pusztítótűzzel égetik meg a célpontot, további folyamatos varázssebzést okozva neki.Forrás: @SourceName@" tr "game_spell_description_Mastery6261DeathRecapDummy" = "Minden harcban töltött 4. másodperc után a következő alaptámadással a támadó a maximális életerejének egy részét kitevő életerőt lop el.Forrás: @SourceName@" tr "game_spell_description_Mastery6362DeathRecapDummy" = "Az adott hős elleni 3. sebzést okozó varázslat vagy alaptámadás után villámcsapás sújtja a célpontot, varázssebzést okozva a közelében tartózkodó ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "game_spell_description_MasterYiDoubleStrike" = "Master Yi kétszer csap le az ellenfelére." tr "game_spell_description_MegaAdhesive" = "Singed egy üveg szupererős ragasztót locsol a földre, ami lelassítja és röghöz köti a rálépő ellenfeleket." tr "game_spell_description_MissileBarrage" = "Corki egy rakétát lő ki a célterületre, ami a becsapódáskor felrobban, és sebzést okoz a hatóterületen tartózkodó ellenségnek. Corki az idő múlásával rakétákat halmoz fel (egy adott mennyiségig). Minden harmadik kilőtt rakéta egy Nagy Bumm lesz, ami extra sebzést okoz." tr "game_spell_description_MoltenShield" = "Tovább növeli Annie és Tibbers százalékos sebzéscsökkentését, és megsebzi az őket alaptámadásokkal támadó ellenfeleket." tr "game_spell_description_MonkeyKingDecoy" = "Wukong rövid időre láthatatlanná válik, és egy csalit hagy hátra, amely varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek, amint Wukong kilép a láthatatlanságból." tr "game_spell_description_MonkeyKingDoubleAttack" = "Wukong következő támadása extra fizikai sebzést okoz, nagyobb lesz a hatótávja, és rövid időre csökkenti az ellenfél páncélját." tr "game_spell_description_MonkeyKingNimbus" = "Wukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb két további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált ellenfelek fizikai sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_MonkeyKingSpinToWin" = "Wukong kinyújtja és megpörgeti a botját, amivel sebzést okoz, és a levegőbe löki az ellenfeleit. Wukong mozgási sebessége a varázslat idejére megnő." tr "game_spell_description_MonkeyKingSpinToWinLeave" = "Wukong kinyújtja és megpörgeti a botját, amivel sebzést okoz, és a levegőbe löki az ellenfeleit. Wukong mozgási sebessége a varázslat idejére megnő." tr "game_spell_description_MordekaiserChildrenOfTheGrave" = "Mordekaiser megátkoz egy ellenséges hőst vagy a Sárkányt, és azonnal, majd másodpercenként ellopja az életerejének egy részét. Ha a célpont meghal a varázslat hatóideje alatt, a lelke követi Mordekaisert, és szellemként szolgálja." tr "game_spell_description_MordekaiserCoTGGuide" = "Mordekaiser megátkozza ellenfelét, és azonnal, majd másodpercenként ellopja az életerejének egy részét. Ha a célpont meghal a varázslat hatóideje alatt, a lelke követi Mordekaisert, és szellemként szolgálja." tr "game_spell_description_MordekaiserCreepingDeathCast" = "Mágneses fémmel von be egy szövetségest. Az egységek mozgási sebessége megnő, amikor egymás felé haladnak. Ha egymás közelébe érnek, a fém haragosan kavarogni kezd, és másodpercenként sebzést okoz az ellenfeleknek." tr "game_spell_description_MordekaiserE" = "Mordekaiser kiszakítja az ellenségei lelkét, egy időre lelassítva őket." tr "game_spell_description_MordekaiserMaceOfSpades" = "Mordekaiser következő három támadása egyre nagyobb bónusz sebzést okoz." tr "game_spell_description_MordekaiserP" = "Mordekaisert nem lehet lelassítani, és a halálra csupán kellemetlenségként tekint." tr "game_spell_description_MordekaiserQ" = "Mordekaiser a földre sújthat a buzogányával, majd hátralökhet egy ellenfelet." tr "game_spell_description_MordekaiserR" = "Mordekaiser a túlvilágra húzza a célpontot." tr "game_spell_description_MordekaiserSyphonOfDestruction" = "Mordekaiser sebzi azokat az ellenfeleket, akik előtte állnak a tölcsér alakú hatóterületen. Mordekaiser pajzsa minden eltalált egység után energiát szív magába." tr "game_spell_description_MordekaiserW" = "Mordekaiser egy erős pajzsot kap." tr "game_spell_description_MoveQuick" = "Teemo nekiiramodik, és passzívan növeli a mozgási sebességét, amíg el nem találja egy ellenséges hős vagy torony. Teemo sprintelhet is, ilyenkor egy rövid ideig a mozgási sebesség tovább nő, és a hatás találat esetén sem szakad meg." tr "game_spell_description_NamiE" = "Rövid időre felerősít egy szövetséges hőst. A szövetséges alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak, és lassítják a célpontot." tr "game_spell_description_NamiQ" = "Egy buborékot küld a célterületre, amivel a becsapódáskor megsebez és elkábít minden ellenfelet." tr "game_spell_description_NamiR" = "Hatalmas Árhullámot idéz meg, amely a levegőbe löki, lelassítja és sebzi az ellenfeleket. Az eltalált szövetségesek a Háborgó mélység hatásának kétszeresét élvezhetik." tr "game_spell_description_NamiW" = "Vízsugarat lő ki, amely oda-vissza pattan a szövetséges és az ellenséges hősök között, miközben a szövetségeseket gyógyítja, az ellenfeleknek pedig sebzést okoz." tr "game_spell_description_NautilusGrandLineStart" = "Nautilus lökéshullámot kelt a földben, ami üldözőbe vesz egy ellenfelet. A lökéshullám felszakítja a talajt, és a levegőbe repíti az ellenfeleket. Ha eléri a célpontot, a lökéshullám kirobban a föld alól, a levegőbe löki a célpontot, és elkábítja azt." tr "game_spell_description_NautilusRavageStrikeAttack" = "Nautilus alaptámadásai bónusz fizikai sebzést okoznak, és rövid időre mozgásképtelenné teszik a célpontot. A Megrázó csapás ugyanazon célpont ellen @f3@ másodpercenként csak egyszer vethető be." tr "game_spell_description_NeekoE" = "" tr "game_spell_description_NeekoQ" = "" tr "game_spell_description_NeekoR" = "" tr "game_spell_description_NeekoW" = "" tr "game_spell_description_NetherBlade" = "Passzív: Kassadin alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak. Aktív: Kassadin következő alaptámadása jelentős bónusz varázssebzést okoz, és manát tölt vissza." tr "game_spell_description_NidaleePassiveHunt" = "Portya" tr "game_spell_description_NidaleeTakedownAttack" = "Nidalee erős támadást hajt végre, amellyel bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű és a Prédaként kiszemelt célpontoknak." tr "game_spell_description_NocturneUmbraBladesAttack" = "Minden 10. másodpercben Nocturne soron következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig gyógyítja.

    Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik." tr "game_spell_description_NullLance" = "Kassadin az ürességből formált energiagömböt lő ki, amely sebzést okoz a célpontnak, és megszakítja a varázslást. A fel nem használt energiából egy ideiglenes pajzsot von maga köré, amely elnyeli a varázssebzést." tr "game_spell_description_NunuESnowball" = "Nunu egymás után hógolyókat gyúr, és eldobja őket, amivel sebzi és lassítja a célpontokat. Willump mozgásképtelenné teszi a célpontokat, ha közel maradnak a varázslás időtartama alatt." tr "game_spell_description_NunuWSionTurn" = "Willump egy óriási hógolyót gyúr, amíg Nunu irányít." tr "game_spell_description_Obduracy" = "Malphite olyan erővel kezdi osztani a csapásokat, hogy a támadásai minden előtte álló egységnek sebzést okoznak. Passzívan megnöveli a páncélját (ennek mértéke megháromszorozódik, ha a Gránitpajzs aktív)." tr "game_spell_description_OdinCaptureChannel" = "Elfoglal egy zónát." tr "game_spell_description_OdinCaptureChannelBomb" = "Elfoglal egy zónát." tr "game_spell_description_OdinGuardianSpellAttackCast" = "Elfoglalási pont alaptámadása" tr "game_spell_description_OlafAxeThrow" = "Olaf a célhelyre hajít egy fejszét, amely sebzi az útjába eső ellenfeleket, és csökkenti a mozgási sebességüket. Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken." tr "game_spell_description_OlafAxeThrowCast" = "Olaf a célhelyre hajít egy fejszét, amely sebzi az útjába eső ellenfeleket, és csökkenti a mozgási sebességüket. Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken." tr "game_spell_description_OlafFrenziedStrikes" = "Olaf támadási sebessége megnő, életlopást nyer, és minden gyógyítás erősebben hat rá a hiányzó életerejének mértékétől függően." tr "game_spell_description_OlafRagnarok" = "Olaf átmenetileg immunissá válik a bénító hatásokra." tr "game_spell_description_OlafRecklessStrike" = "Olaf olyan erővel támad, hogy saját magát és a célpontját is tényleges sebzés éri. Az elveszített életerőt azonnal visszakapja, ha a támadás végzett a célponttal." tr "game_spell_description_OrianaDetonateCommand" = "Orianna megparancsolja a Labdájának, hogy engedjen útjára egy varázssebzést okozó vonzáshullámot, amely rövid késleltetés után a Labdához vonzza a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_OrianaDissonanceCommand" = "Orianna parancsára a Labda kibocsát egy energialöketet, amely varázssebzést okoz maga körül. Ez olyan energiamezőt hagy maga mögött, amely a szövetségeseket gyorsítja, az ellenfeleket pedig lassítja." tr "game_spell_description_OrianaIzunaCommand" = "Orianna parancsára a Labda egy megadott cél felé repül, és varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak (a sorban következő ellenfeleket kevésbé sebzi). A Labda ezután a célterületen marad." tr "game_spell_description_OrianaRedactCommand" = "Orianna parancsára a Labda egy szövetséges hős mellé szegődik, akinek védelmet nyújt, miközben varázssebzést okoz az útjába akadó ellenfeleknek. A Labda emellett megnöveli a páncélját és a varázsellenállását annak a hősnek, akit kísér." tr "game_spell_description_OrianaSpellSword" = "Orianna alaptámadásai varázssebzést is okoznak." tr "game_spell_description_OrnnE" = "Ornn rohamra indul, és megsebzi az ellenfeleket, akiken keresztülhalad. Ha Ornn tereptárgynak ütközik a roham közben, a becsapódás egy lökéshullámot hoz létre körülötte, amely megsebzi és a levegőbe löki az ellenfeleket." tr "game_spell_description_OrnnQ" = "Ornn a földre sújt, és egy törésvonalat hoz létre, amely fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és lelassítja őket. Rövid késleltetés után egy magmaoszlopot hoz létre a végponton." tr "game_spell_description_OrnnR" = "Ornn a kijelölt helyen megidéz egy hatalmas elementált, amely egyre növekvő sebességgel halad felé. Az elementál által eltalált ellenfelek sebzést szenvednek el, lelassulnak és törékennyé válnak. Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, hogy az ütközés irányába terelje azt. Az elementál ezután fellöki az általa érintett ellenfeleket, a korábbival megegyező mértékű sebzést okoz, és ismét törékennyé teszi az áldozatokat." tr "game_spell_description_OrnnW" = "Ornn előretör, tüzet okád, valamint pajzsot von maga köré. Az utolsó lángnyelv által megsebzett ellenfelek törékennyé válnak." tr "game_spell_description_Overdrive" = "Blitzcrank túltölti magát, hogy jelentősen megnövekedett mozgási és támadási sebességet kapjon. A hatás lejárta után ideiglenesen lelassul." tr "game_spell_description_PantheonE" = "Pantheon összpontosít, majd 3 gyors csapást mér az előtte lévő területre, ahol minden ellenfelet megsebez. Pantheon ezenkívül még inkább tisztában lesz ellenfele gyenge pontjaival, így mindig kritikus csapást mérhet a 15%-nál kevesebb életerővel rendelkező célpontokra." tr "game_spell_description_PantheonQ" = "Pantheon dárdáját egy ellenségre hajítja, és sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_PantheonR" = "Pantheon összeszedi magát, majd egy célterület felé a levegőbe ugrik, ahová becsapódva minden ott lévő ellenséges egységet megsebez. A becsapódási ponthoz közelebb tartózkodó ellenségek nagyobb sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_PantheonRFall" = "Pantheon összeszedi magát, majd egy célterület felé a levegőbe ugrik, ahová becsapódva minden ott lévő ellenséges egységet megsebez. A becsapódási ponthoz közelebb tartózkodó ellenségek nagyobb sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_PantheonRJump" = "Pantheon összeszedi magát, majd egy célterület felé a levegőbe ugrik, ahová becsapódva minden ott lévő ellenséges egységet megsebez. A becsapódási ponthoz közelebb tartózkodó ellenségek nagyobb sebzést szenvednek el." tr "game_spell_description_PantheonW" = "Pantheon ráugrik egy ellenfelére, a pajzsával ütést mér rá, és elkábítja. A támadás befejeztével Pantheon felkészül a következő támadás hárítására." tr "game_spell_description_PhosphorusBomb" = "Corki egy villanógránátot lő ki a célterületre, mely varázssebzést okoz az ott tartózkodó ellenfeleknek, ezenkívül hatóideje alatt felfedi az ott tartózkodó láthatatlan ellenfeleket is." tr "game_spell_description_PickACard" = "Twisted Fate kiválaszt egy varázskártyát a paklijából, amelynek használata a következő támadásnál bónusz hatásokat vált ki." tr "game_spell_description_PoisonTrail" = "Singed mérgező gőzfelhőt hagy maga után, ami sebzést okoz a benne tartózkodó ellenségeknek." tr "game_spell_description_PoppyE" = "Poppy lerohanja és hátralöki a célpontot. Ha az áldozat falnak ütközik, elkábul." tr "game_spell_description_PoppyQ" = "Poppy meglendíti a pörölyét, amivel sebzést okoz, és az ellenfeleket lelassító zónát hoz létre, amely némi késleltetés után felrobban." tr "game_spell_description_PoppyR" = "Poppy egy hatalmas pörölycsapást készít elő, amellyel nagyon messzire lökheti el a célpontját." tr "game_spell_description_PoppyW" = "Poppy passzívan növeli a páncélját és a varázsellenállását. Ha kevés életereje van, a bónusz nagyobb lesz. Poppy az Állhatatos jelenlét aktiválásával megállíthatja az ellenfél rohamait a közelében, és mozgási sebességet is nyer." tr "game_spell_description_PoroLob" = "A Porokirály időnként porókat dob maga köré, akik földet érve a környező területen varázssebzést okoznak az ellenségnek." tr "game_spell_description_PoroSnaxFeedToKing0" = "A Porokirály jéglövedékeket lő ki, amelyek becsapódáskor varázssebzést okoznak." tr "game_spell_description_PoroSnaxFeedToKing1" = "A Porokirály tűzlehelettel támad, amely tényleges sebzést okoz minden eltalált egységnek és toronynak." tr "game_spell_description_PoroSnaxFeedToKing2" = "A Porokirály kétszer a levegőbe ugrik, földet éréskor hátralöki az ellenfeleket, és fizikai sebzést okoz nekik." tr "game_spell_description_PoroSnaxFeedToKing3" = "A Porokirály nasikat lő ki, amelyek vonzzák a porókat. A porók ezután visszasietnek a Királyhoz, miközben magukkal sodorják az útjukban álló ellenfeleket." tr "game_spell_description_PoroThrowFollowupCast" = "Gyorsan az egységhez sietsz, akit eltaláltál a poróddal, és tényleges sebzést okozol neki érkezéskor." tr "game_spell_description_Pounce" = "Nidalee a megjelölt irányba ugrik, és ahol földet ér, sebzést okoz egy adott hatókörben." tr "game_spell_description_PowerBall" = "Rammus labdaként felgyorsulva közelít ellenségeihez, majd sebzést okoz, és lelassítja az eltalált ellenfeleket." tr "game_spell_description_PowerFist" = "Blitzcrank feltölti az öklét, hogy következő támadásánál dupla sebzést okozzon, és ellenfelét a levegőbe repítse." tr "game_spell_description_PrimalSurge" = "Emberi alakjában Nidalee megidézi a puma szellemét, hogy meggyógyítsa a szövetségeseit, és egy rövid időre megnövekedett támadási sebességgel ruházhassa fel őket. Pumaként a megjelölt irányba karmol a mancsával, megsebezve az előtte lévő ellenségeket." tr "game_spell_description_PuncturingTaunt" = "Rammus felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, így az folyamatosan támadja őt. Ezenkívül rövid időre megnöveli a saját támadási sebességét. Az időtartamot meghosszabbítja, ha eközben elsüti bármelyik másik képességét." tr "game_spell_description_PykeE" = "Pyke előretör, és hátrahagy egy fantomot, amely idővel követi őt, elkábítva az útjába eső ellenfeleket." tr "game_spell_description_PykeQ" = "Pyke megsebzi az előtte állókat, vagy maga felé ránt egy ellenfelet." tr "game_spell_description_PykeR" = "Pyke egy alacsony életerejű ellenfélhez teleportál és kivégzi őt. Ezután rövid ideig ismét elsütheti a képességet. Bónusz aranyat biztosít az asszisztot szerző szövetségeseinek. " tr "game_spell_description_PykeW" = "Pyke álcázza magát, és jelentős, fokozatosan csökkenő bónuszt kap a mozgási sebességére." tr "game_spell_description_QuinnE" = "Quinn ráront az ellenfelére, fizikai sebzést okoz neki, és csökkenti a mozgási sebességét. Amikor eléri a célpontot, ellöki magát tőle, ezzel megzavarva őt, majd a saját, célponttól mért maximális támadási hatótávjának szélén ér földet." tr "game_spell_description_QuinnQ" = "Quinn magához hívja Valort, aki megjelöl egy célpontot, lecsökkenti annak látótávolságát, majd megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_QuinnR" = "Quinn és Valor összefogva nagy sebességgel közlekedhetnek a térképen. A képességhasználat végén a Légicsapás sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a hősöket Sebezhetőként jelöli meg." tr "game_spell_description_QuinnRFinale" = "Quinn és Valor minden hozzájuk közeli ellenfélnek fizikai sebzést okoznak, ahogy Valor visszatér az égbe." tr "game_spell_description_QuinnW" = "Passzívan megnöveli Quinn támadási és mozgási sebességét, amikor egy Sebezhetőnek jelölt célpontot támad. Aktiváláskor Valor felfedi a környező területet." tr "game_spell_description_QuinnWEnhanced" = "Valor rendszeres időközönként Sebezhetőnek jelöl ellenfeleket. Quinn első alaptámadása egy-egy Sebezhető célpont ellen bónusz fizikai sebzést okoz." tr "game_spell_description_RakanE" = "Egy szövetséges hőshöz repül, és pajzsot von köré. Rövid ideig ismét elsüthető további költség nélkül." tr "game_spell_description_RakanQ" = "Egy megbűvölt tollat hajít el, amely varázssebzést okoz. Ha a toll egy hőst vagy hatalmas szörnyet talál el, Rakan gyógyíthatja vele a szövetségeseit." tr "game_spell_description_RakanR" = "Megnöveli a mozgási sebességét, majd elcsábítja a megérintett ellenfeleket, és varázssebzést okoz nekik." tr "game_spell_description_ReapTheWhirlwind" = "Janna mágikus viharral veszi körül magát, ami hátralöki ellenségeit. Miután a vihar elült, enyhítő szellő gyógyítja a közelben lévő szövetségeseket, amíg a képesség aktív." tr "game_spell_description_Recall" = "Nincs leírás" tr "game_spell_description_RekSaiE" = "Rek'Sai megharapja a célpontot, és maximális számú dühpont esetén kétszeres tényleges sebzést okoz.

    A beásva haladó Rek'Sai egy többször is használható, hosszú ideig aktív alagutat hoz létre. Az ellenfelek valamelyik kijáratra állva rombolhatják le az alagutat." tr "game_spell_description_RekSaiEBurrowed" = "Rek'Sai megharapja a célpontot, és maximális számú dühpont esetén kétszeres tényleges sebzést okoz." tr "game_spell_description_RekSaiQ" = "Rek'Sai következő 3 alaptámadása bónusz fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A beásva haladó Rek'Sai ürességenergiával átitatott földet lő ki, amely fizikai sebzést okoz, és felfedi az eltalált ellenfeleket." tr "game_spell_description_RekSaiQBurrowed" = "Rek'Sai következő 3 alaptámadása bónusz fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A beásva haladó Rek'Sai ürességenergiával átitatott földet lő ki, amely fizikai sebzést okoz, és felfedi az eltalált ellenfeleket." tr "game_spell_description_RekSaiR" = "Rek'Sai beássa magát a földbe, majd a célpontra veti magát, és hatalmas sebzést okoz." tr "game_spell_description_RekSaiW" = "Rek'Sai beássa magát a földbe, ezáltal új képességekre tesz szert, és megnő a mozgási sebessége. Csökken a látótávolsága, és nem tudja használni az alaptámadásait.

    A beásva haladó Rek'Sai az Előbukkanással a levegőbe lökheti és megsebezheti a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_RekSaiWBurrowed" = "Rek'Sai beássa magát a földbe, ezáltal új képességekre tesz szert, és megnő a mozgási sebessége. Csökken a látótávolsága, és nem tudja használni az alaptámadásait.

    A beásva haladó Rek'Sai az Előbukkanással a levegőbe lökheti és megsebezheti a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_RenektonCleave" = "Renekton a pengéje meglendítésével mérsékelten sebez minden körülötte álló célpontot, és az okozott sebzés kis hányadának megfelelő mértékben gyógyul is. Ha 50-nél több dühpontja van, a sebzés és a gyógyítás is nagyobb mértékű." tr "game_spell_description_RenektonPredator" = "Renekton bónusz sebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiknek kevesebb mint a felére csökkent az életereje." tr "game_spell_description_RenektonPreExecute" = "Renekton kétszer megvágja a célpontját, ezzel mérsékelt fizikai sebzést okoz, és 0,75 másodpercre elkábítja az ellenfelet. Ha Renektonnak 50-nél több dühpontja van, akkor háromszor vágja meg a célpontját, ezzel nagymértékű fizikai sebzést okoz, és 1,5 másodpercre kábítja el az ellenséget." tr "game_spell_description_RenektonReignOfTheTyrant" = "Renekton felveszi zsarnok alakját, ezzel bónusz életerőt kap, és a közelében tartózkodó ellenségeknek nagyobb sebzést okoz. Ebben az alakban Renekton rendszeresen kapja a dühpontokat." tr "game_spell_description_RenektonSliceAndDice" = "Renekton előreront, és megsebzi az útjában álló egységeket. Feltöltve Renekton támadása bónusz sebzést okoz, és csökkenti az eltalált egységek páncélját." tr "game_spell_description_RengarE" = "Rengar elhajít egy bolát, amellyel egy kis időre lelassítja az elsőként eltalált ellenfelet.

    Kegyetlenségi hatás: mozgásképtelenné teszi a célpontot." tr "game_spell_description_RengarQ" = "Rengar következő támadása egy brutális szúrás, amely bónusz sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás: nagyobb sebzést okoz, és növeli a támadási sebességet." tr "game_spell_description_RengarR" = "Rengar aktiválja ragadozóösztönét, álcázza magát, és maga körül egy széles körben felfedi a legközelebbi ellenséges hőst. A Vadászat izgalma során megnő Rengar mozgási sebessége, és a felfedett ellenfélre vetheti magát, csökkentve annak páncélját akkor is, ha nem egy bokorból indult." tr "game_spell_description_RengarW" = "Rengar csataüvöltést hallat, amellyel sebzést okoz az ellenségnek, és visszanyeri a közelmúltban elvesztett életerő egy részét.

    Kegyetlenségi hatás: megszünteti a tömegirányító hatásokat." tr "game_spell_description_RiftHeraldBuffCounter" = "Az egység felerősített sebzést okoz a hősöknek." tr "game_spell_description_RiftWalk" = "Kassadin egy közeli helyre teleportál, és ezzel sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek. A rövid időn belül többször alkalmazott Portálséta képesség több manába kerül, de nagyobb sebzést is okoz." tr "game_spell_description_RivenFeint" = "Riven röviden előreugrik, és egy pajzsot kap." tr "game_spell_description_RivenFengShuiEngine" = "Riven energiával megerősíti relikviafegyverét, ezzel alaptámadásai bónusz sebzést és hatótávolságot kapnak. Ezen időn belül egyszer elsütheti a Vihartámadás képességet, amely egy erős távolsági támadás." tr "game_spell_description_RivenIzunaBlade" = "Riven kifelé lő egy lökéshullámot, amely minden eltalált ellenségnek sebzést okoz. Minél kevesebb az ellenfél életereje, a sebzés mértéke annál nagyobb." tr "game_spell_description_RivenMartyr" = "Riven kibocsát egy Ki csapást, amely sebzi és elkábítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "game_spell_description_RivenTriCleave" = "Riven sorozatos csapásokkal tör előre. Ez a képesség egy rövid időszakon belül háromszor aktiválható; a harmadik találat hátralöki a közelben tartózkodó ellenségeket." tr "game_spell_description_RocketGrab" = "Blitzcrank kilövi a jobb kezét, hogy megragadjon egy útjába eső ellenfelet. Az elkapott ellenfelet magához húzza, és sebzést okoz neki." tr "game_spell_description_RumbleCarpetBomb" = "Rumble kilő egy rakétarajt, és egy lángoló tűzfalat hoz létre, amely folyamatosan sebzi és lassítja az ellenfeleket." tr "game_spell_description_RumbleFlameThrower" = "Rumble lángba borítja az előtte lévő területet, ezzel tölcsér alakban 3 másodpercig varázssebzést okoz. Vészhőfokon ez a sebzés nagyobb. " tr "game_spell_description_RumbleGrenade" = "Rumble kilő egy sokkolósugarat, és ez az áramütés varázssebzést okoz a célpontjának, valamint csökkenti az ellenség mozgási sebességét. Rumble egyszerre 2 szigonyt hordhat ehhez magával. A Vészhőfokon a sebzés és a lassítás mértéke nagyobb. " tr "game_spell_description_RumbleMortar" = "Rumble mozsárlövedéket lő a levegőbe, amely sebzést okoz az eltalált célpontoknak, és lelassítja őket. " tr "game_spell_description_RumbleOverheatAttack" = "Rumble támadása Túlmelegedés esetén" tr "game_spell_description_RumbleShield" = "Rumble létrehoz egy pajzsot, amely megvédi őt a sebzésektől és egy gyors sebességlöketet is ad. Vészhőfokon a sebességbónusz és a pajzs ereje is nagyobb." tr "game_spell_description_Rupture" = "A célterületen felszakítja a földet, ezzel az ott tartózkodó ellenségeket a levegőbe repíti, sebzést okoz nekik, majd lelassítja őket." tr "game_spell_description_RyzeE" = "Ryze színtiszta varázsenergiából formált gömböt lő ki, amely megsebzi és gyengítő hatással sújtja az eltalált ellenfelet. Ryze varázslatai a meggyengített áldozat ellen bevetve további hatásokat nyernek." tr "game_spell_description_RyzeQ" = "Passzív hatásként Ryze többi sebzővarázslatának alkalmazása azonnal bevethetővé teszi a Túltöltést, és elkezd tölteni egy rúnát, amely felerősíti ezt a képességet.

    Elsütéskor Ryze egy színtiszta energiából formált gömböt hajít el egy vonalban, amivel sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. " tr "game_spell_description_RyzeR" = "Ryze kaput nyit egy közeli helyre. Néhány másodperc elteltével a kijelölt helyre teleportálja a kapu közelében álló szövetségeseket." tr "game_spell_description_RyzeW" = "Ryze rúnaketrecbe zárja az ellenséges egységet, ezzel megsebzi és mozgásképtelenné teszi őt." tr "game_spell_description_Sadism" = "Dr. Mundo feláldozza életerejének egy részét a nagyobb mozgási sebességért és a jelentősen megnövelt életerő-regenerálódásért." tr "game_spell_description_SeismicShard" = "Ősi elementális varázslata segítségével Malphite a földön át egy kőtömböt küld az ellenfél felé, amely becsapódáskor sebzést okoz, és 4 másodpercig elszívja a célpont mozgási sebességének egy részét." tr "game_spell_description_SejuaniE" = "Sejuani megfagyaszt és elkábít egy ellenséges hőst, akin maximális számú Fagyasztás jelző van." tr "game_spell_description_SejuaniQ" = "Sejuani előretör, és a levegőbe löki az ellenségeket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "game_spell_description_SejuaniR" = "Sejuani eldobja a boláját, amely megfagyasztja és elkábítja az első eltalált hőst, és létrehoz egy, a többi ellenfelet lassító jégvihart." tr "game_spell_description_SejuaniW" = "Sejuani kétszer meglengeti a buzogányát, sebzést okoz, és alkalmazza a Fagyasztás jelzőit." tr "game_spell_description_ShenE" = "Shen a kijelölt irányba rohamoz, felbőszítve az útjába kerülő ellenfeleket." tr "game_spell_description_ShenQ" = "Shen magához hívja a szellemkardot, hogy támadjon vele. Az okozott sebzés a célpont maximális életerejével arányos. A támadások sokkal erősebbek lesznek, ha a kard eltalál egy ellenséges hőst. Az így eltalált hősök lelassulnak, ha távolodni próbálnak Shentől." tr "game_spell_description_ShenR" = "Shen megvéd egy szövetséges hőst az őt érő sebzésektől, majd nem sokkal ezután odateleportál hozzá." tr "game_spell_description_ShenW" = "Azok a támadások, amelyek Shent vagy a szellemkard közelében tartózkodó szövetségeseit érnék, nem találnak be." tr "game_spell_description_ShyvanaDoubleAttack" = "Shyvana kétszer csap le a következő támadása során. Az alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik az Ikerharapás töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt. " tr "game_spell_description_ShyvanaDoubleAttackDragon" = "Shyvana kétszer csap le a következő támadása során

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt." tr "game_spell_description_ShyvanaFireball" = "Shyvana kilő egy tűzlabdát, amely sebzést okoz az útjába kerülő összes ellenfélnek, továbbá parazsat hagy a célponton, és 5 másodpercre megjelöli. A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük egy bizonyos százalékával egyenlő mértékű sebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: a Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, bónusz varázssebzést okoz, és egy rövid időre felperzseli a földet." tr "game_spell_description_ShyvanaFireballDragon" = "Shyvana kilő egy tűzlabdát, amely sebzést okoz az első útjába kerülő ellenségnek, és 5 másodpercre parazsat hagy rajta.

    Sárkány alak: a Tűzlehelet tölcsér alakban minden egységet felperzsel Shyvana előtt." tr "game_spell_description_ShyvanaFireballDragon2" = "Shyvana kilő egy tűzlabdát, amely sebzést okoz az első útjába kerülő ellenségnek, és olyan parazsat hagy rajta, amely 5 másodpercig csökkenti a páncélját.

    Sárkány alak: a Tűzlehelet tölcsér alakban minden egységet felperzsel Shyvana előtt." tr "game_spell_description_ShyvanaImmolateDragon" = "Shyvana tűzzel veszi körül magát, ami a közelben tartózkodó ellenségeknek minden másodpercben varázssebzést okoz, Shyvana pedig gyorsabban mozoghat 3 másodpercig. A mozgási sebesség fokozatosan csökken a varázslat hatóideje alatt.

    Sárkány alak: a Kiégetés felperzseli a földet, így a felperzselt földön álló ellenfelek továbbra is sebződnek." tr "game_spell_description_ShyvanaImmolationAura" = "Shyvana tűzzel veszi körül magát, ami a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben varázssebzést okoz, Shyvana számára pedig gyorsabb mozgást tesz lehetővé 3 másodperc erejéig. Amíg a Kiégetés aktív, Shyvana ellenfelekre irányuló alaptámadásai újra ennek a sebzésnek egy részét okozzák. A varázslat hatóideje alatt a mozgási sebesség fokozatosan csökken. Az alaptámadások meghosszabbítják a Kiégetés időtartamát.

    Sárkány alak: a Kiégetés hatóterülete megnövekszik." tr "game_spell_description_ShyvanaTransformCast" = "Shyvana sárkánnyá alakul, és elrepül a megadott helyszínre. Az útjába kerülő ellenségek sebződnek, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Shyvana passzívan dühpontokat nyer minden másodpercben, az alaptámadások pedig 2 dühpontot töltenek vissza." tr "game_spell_description_SiegeDefenseBoardSweep" = "Ha a védekező csapat segít 15 minionnak átjutni a támadók biztonságos zónájába, a Pusztító tüzel, végzetes sebzést okozva mindhárom ösvényen. Húzódj vissza a dzsungelbe a lézerek elől!" tr "game_spell_description_SiegeEmergencyShield" = "4 másodpercre sebezhetetlenné tesz egy tornyot, majd jelentős tényleges sebzést okoz a környező területen." tr "game_spell_description_SiegeGeneratorBuildChannel" = "Ha sikerül befejezni a varázslást a Kristálygenerátor építési pontján, elhelyez ott egy generátort" tr "game_spell_description_SiegeGeneratorPickupChannel" = "A Kristálygenerátort célozva varázsolni kezd; ha sikerül befejezni, a generátor a fegyvertáradba kerül." tr "game_spell_description_SiegeLaserAffix" = "Három célzott lövést ad le a Pásztázó lézerrel, jelentős varázssebzést okozva a hősöknek." tr "game_spell_description_SiegeTimefield" = "Létrehoz egy zónát, amely megfagyasztja a minionokat, és 25%-kal lelassítja a hősöket." tr "game_spell_description_SiegeWarpPointDamage" = "A támadó csapat biztonságos zónai folyamatosan növekvő fizikai sebzést okoznak az oda belépő ellenséges hősöknek. Ne időzz ott sokat!" tr "game_spell_description_SionE" = "Sion egy rövid hatótávolságú lökéshullámot indít el, amely megsebzi és lelassítja az első eltalált célpontot, valamint csökkenti a páncélját. Ha a lökéshullám egy miniont vagy egy szörnyet talál el, hátralöki, lelassítja, és csökkenti minden ellenfél páncélját, akin keresztülhalad." tr "game_spell_description_SionQ" = "Sion felkészül, hogy egy nagy erejű köríves csapással sújtson le az előtte lévő területre, és megsebezze az éppen ott tartózkodó ellenfeleket. Ha elég hosszú ideig készül fel a támadásra, az a levegőbe löki és elkábítja az eltalált ellenfeleket." tr "game_spell_description_SionR" = "Sion a kijelölt irányba rohamoz, és egyre gyorsabbá válik. A roham kismértékben az egérmutató irányába terelhető. Amikor nekiütközik egy ellenfélnek, megsebzi és a levegőbe löki a célpontot. A hatás erőssége a rohamozással megtett úttól függ." tr "game_spell_description_SionW" = "Sion pajzsot von maga köré, és 3 másodperc elteltével ismét aktiválhatja a képességet, hogy varázssebzést okozzon a közeli ellenfeleknek. Ellenfelei megölésével Sion passzívan növeli a maximális életerejét." tr "game_spell_description_SivirE" = "Egy mágikus pajzsot hoz létre, amely felfog egy Sivirre irányuló ellenséges képességet. Ha egy varázslatot sikerült hárítani, Sivir manát nyer vissza." tr "game_spell_description_SivirQ" = "Sivir bumerángként eldobott pengéje sebzést okoz oda- és visszafelé is." tr "game_spell_description_SivirR" = "Sivir csatába vezeti a szövetségeseit, amivel egy időre megnöveli a mozgási sebességüket. Ezenkívül Sivir passzívan nagyobb támadási sebességre tesz szert, amíg a Pattanó csillag aktív." tr "game_spell_description_SivirW" = "Sivir következő néhány alaptámadása továbbpattan a közelben tartózkodó ellenfelekre, de a másodlagos célpontoknak már kisebb sebzést okoz." tr "game_spell_description_SivirWAttack" = "Sivir minden támadása oda-vissza fog csapódni a célpontok között, minden sikeres találattal kevesebb sebzést okozva." tr "game_spell_description_SkarnerExoskeleton" = "Skarnert pajzs veszi körül. Amíg az kitart, a mozgási sebessége nagyobb." tr "game_spell_description_SkarnerFracture" = "Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és lelassítja őket. Ha rövid időn belül több alaptámadással is eltalálod az ellenfeledet, elkábítod őt." tr "game_spell_description_SkarnerImpale" = "Skarner az ellenséges hősbe mélyeszti a fullánkját, és megsebzi őt. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és maga után vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja további sebzést szenved el." tr "game_spell_description_SkarnerVirulentSlash" = "Skarner előrecsap a karmaival, és ezzel sebzést okoz minden közeli ellenfélnek, valamint több másodpercre Kristályenergiával tölti fel magát, ha eltalál egy egységet. Ha a Kristályenergiával eltelve süti el újra a Kristálytámadást, akkor bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_SLIME_RiftHerald_HeraldLeapAttack" = "A Szurdok Hírnöke megrohamozza az ellenségeket és tornyokat, amivel jelentős sebzést okoz, és félrelöki az egységeket." tr "game_spell_description_SLIME_RiftHerald_HeraldSpinAttack" = "A Szurdok Hírnöke lecsap a közeli ellenségekre és tornyokra, amivel jelentős sebzést okoz." tr "game_spell_description_SnowballFollowupCast" = "Gyorsan ahhoz az egységhez sietsz, akit eltaláltál a Jellel." tr "game_spell_description_SonaBasicAttack" = "Sona alaptámadása." tr "game_spell_description_SonaDJTransition" = "DJ Sona stílust vált." tr "game_spell_description_SonaE" = "Sona a Fürgeség dalát játssza, amivel bónusz mozgási sebességet biztosít a szövetségeseinek. Sonát ideiglenes aura veszi körül, amely az aura által megérintett hősöknek bónusz mozgási sebességet ad azok következő alaptámadása után." tr "game_spell_description_SonaEAttackUpgrade" = "Lelassítja a célpontot." tr "game_spell_description_SonaPassiveMissile" = "3 képesség bevetését követően Sona következő támadása 14 + 9 x szint bónusz varázssebzést okoz, valamint egy további hatással is bír, amely a legutóbb játszott daltól függ." tr "game_spell_description_SonaQ" = "Sona a Bátorság himnuszát játssza, amelynek hanglökései varázssebzést okoznak két közeli ellenfélnek. Az elsődleges célpontot a hősök és a szörnyek jelentik. Sonát ideiglenes aura veszi körül, amely az aura által megérintett szövetségeseknek bónusz sebzést ad azok következő, ellenségek elleni alaptámadása után." tr "game_spell_description_SonaQAttackUpgrade" = "50%-os bónusz erőakkord-sebzést okoz." tr "game_spell_description_SonaR" = "Sona eljátssza a legszebb akkordját, amellyel elkábítja és táncra penderíti az ellenséges hősöket, varázssebzést okozva nekik. Minden szint csökkenti Sona alapképességeinek alap töltési idejét." tr "game_spell_description_SonaW" = "Sona a Kitartás áriáját játssza, amelynek védelmező dallama meggyógyítja őt és egy közeli, sérült szövetségesét. Sonát ideiglenes aura veszi körül, amely az aura által megérintett szövetségeseknek ideiglenes pajzsot biztosít." tr "game_spell_description_SonaWAttackUpgrade" = "A célpont összes sebzését csökkenti." tr "game_spell_description_SorakaE" = "Egy zónát hoz létre a kijelölt helyen, amely elnémít minden benne tartózkodó ellenfelet. A zóna megszűnésekor az ott lévő ellenfelek a földbe gyökereznek." tr "game_spell_description_SorakaQ" = "Egy csillag zuhan le az égből a célhelyre, varázssebzést okoz, és le is lassítja az eltalált ellenfeleket. Ha a Csillaghívás eltalál egy ellenséges hőst, Soraka életerőt nyer vissza, és megnő a mozgási sebessége, amikor távolodik egy ellenséges hőstől." tr "game_spell_description_SorakaR" = "Soraka reménnyel tölti el a szövetségesei szívét, így azonnal életerőt állít vissza magának és az összes szövetséges hősnek egyaránt." tr "game_spell_description_SorakaW" = "Soraka feláldozza az életereje egy részét, hogy gyógyítson egy szövetséges hőst." tr "game_spell_description_SowTheWind" = "Janna megidéz egy levegőelementált, amely passzívan növeli a mozgási sebességét, és lehetővé teszi, hogy áthaladjon az ellenséges egységeken. Ezt a képességet azzal a céllal is aktiválhatja, hogy sebzést okozzon, és lecsökkentse egy ellenség mozgási sebességét. A képesség töltési ideje alatt a passzív hatás elveszik." tr "game_spell_description_StarGuardian_SpireChannel" = "" tr "game_spell_description_StaticField" = "Passzívan villámokat gerjeszt, amelyek véletlenszerűen sebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenségeknek. Ha Blitzcrank aktiválja a képességet, sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenségnek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket." tr "game_spell_description_SummonerBarrier" = "A hős szintjétől függően 115–455 sebzéstől védi meg a hőst 2 másodpercig." tr "game_spell_description_SummonerBattleCry" = "A hős energiával telik meg 12 másodpercre, a támadási sebessége 35%-kal, a varázsereje pedig a hős szintjétől függően 10–78 ponttal nő." tr "game_spell_description_SummonerBoost" = "Eltávolít a hősről minden bénító hatást (kivéve a magatehetetlenséget és a levegőbe lökést) és idézői varázslatból származó gyengítést, valamint 65%-kal csökkenti a bénító hatások időtartamát a következő 3 másodpercben." tr "game_spell_description_SummonerClairvoyance" = "5 másodpercre felfedi a térkép egy kis területét az egész csapat számára." tr "game_spell_description_SummonerDagon" = "Egy ideig folyamatosan sebez egy ellenséges hőst." tr "game_spell_description_SummonerDagonDot" = "Megvakítja a célpontot (100% az elvétés esélye), és 3 másodpercre 40%-kal csökkenti a mozgási sebességét." tr "game_spell_description_SummonerDarkStarChampSelect1" = "Az idézői varázslatok ebben a játékmódban nem használhatók." tr "game_spell_description_SummonerDarkStarChampSelect2" = "Az idézői varázslatok ebben a játékmódban nem használhatók." tr "game_spell_description_SummonerDash" = "Az Ütközés egy rövid ideig ható képesség, amely kifejezetten alkalmas csata kezdeményezésére. Az Ütközés sebességlöketet és a lassítások elleni immunitást ad." tr "game_spell_description_SummonerDot" = "Lángra lobbantja a megcélzott ellenséges hőst, és szinttől függően 70–410 tényleges sebzést okoz 5 másodperc alatt. A célpont erre az időtartamra látható marad, és az áldozatra ható gyógyító hatások csökkennek." tr "game_spell_description_SummonerExhaust" = "Fáradtság telepszik a megcélzott ellenséges hősre, akinek mozgási sebessége 30%-kal, az okozott sebzése pedig 40%-kal csökken 2,5 másodpercre." tr "game_spell_description_SummonerFlash" = "Hősöd egy rövid távolságra a kurzor irányába teleportál." tr "game_spell_description_SummonerFortify" = "Sérthetetlenséget biztosít minden szövetséges torony számára, és 100%-kal megnöveli a támadási sebességüket. Ha a Megerősítés készen áll az elsütésre, 9 bónusz sebzés éri a minionokat." tr "game_spell_description_SummonerHaste" = "A hős 10 másodpercig át tud haladni más egységeken, és nő a mozgási sebessége. 2 másodpercig tartó felgyorsulás után (a hős szintjétől függően) legfeljebb 28–45%-kal nő a mozgási sebessége." tr "game_spell_description_SummonerHeal" = "A hős szintjétől függően visszatölt 90–345 életerőt, valamint 1 másodperc erejéig 30%-kal megnöveli a hős és a kijelölt szövetséges hős mozgási sebességét. A gyógyítás mértéke feleződik azoknál az egységeknél, akik nemrég Idézői gyógyításban részesültek." tr "game_spell_description_SummonerHexFlash" = "A hős a kurzor irányába teleportál egy rövid távolságra." tr "game_spell_description_SummonerMana" = "A hős visszakapja maximális manájának 50%-át. A szövetségesek is visszakapják a maximális manájuk 25%-át." tr "game_spell_description_SummonerOdinGarrison" = "Szövetséges torony: 8 másodpercig nagyfokú regenerálódást biztosít. Ellenséges torony: 8 másodpercig 80%-kal csökkenti a torony sebzését." tr "game_spell_description_SummonerOdinPromote" = "A legközelebbi szövetséges szuperminiont toronyromboló ágyúvá lépteti elő, ezenkívül meggyógyítja, javítja az értékeit, és az általa megölt ellenfelek után aranyat biztosít a varázslat alkalmazójának." tr "game_spell_description_SummonerOdysseyFlash" = "Süvíts át a téridőn. A célod felé haladva rövid ideig megcélozhatatlanná és sérthetetlenné válsz, valamint megnő a sebességed." tr "game_spell_description_SummonerOdysseyRevive" = "A földre került szövetségesek felélesztéséhez 2 másodpercig állj mellettük. A terület korai elhagyásakor nem aktiválódik a töltési idő. " tr "game_spell_description_SummonerPoroRecall" = "Gyorsan a Porokirály színe elé sietsz." tr "game_spell_description_SummonerPoroThrow" = "Egy porót hajítasz az ellenfeleidre. Ha eltalálsz valakit, gyorsan odaronthatsz hozzá." tr "game_spell_description_SummonerPromote" = "Előlépteti a legközelebbi szövetséges ágyús miniont, meggyógyítja, javítja az értékeit, és az általa megölt ellenfelek után aranyat biztosít a varázslat alkalmazójának." tr "game_spell_description_SummonerPromoteSR" = "Előléptet egy közeli szövetséges ostromminiont, meggyógyítja, javítja az értékeit, és az általa megölt ellenfelek után aranyat biztosít a varázslat alkalmazójának." tr "game_spell_description_SummonerRally" = "15 másodpercre megidéz egy 200 + 25 x szint életerejű jelzőoszlopot, amely 10–35 ponttal növeli a szövetségesek sebzését." tr "game_spell_description_SummonerReturn" = "A hős szintjétől függően átmenetileg 75–330 erősségű pajzzsal védi a hőst. 2,5 másodperc elteltével a pajzs megszűnik, és a hős biztonságos helyre teleportál. A közelharcos hősök nagyobb távolságra teleportálnak." tr "game_spell_description_SummonerRevive" = "Halála után a hősöd azonnal feltámad a csapatod idézői platformján, mozgási sebessége pedig rövid időre megnő." tr "game_spell_description_SummonerSiegeChampSelect1" = "A Nexus ostroma játékmódban az idézői varázslatok helyére ostromfegyvereket lehet vásárolni. A kristályszilánkokkal egyszer használatos ostromfegyvereket lehet venni a boltban, amelyek az idézői varázslat billentyűjével aktiválhatók." tr "game_spell_description_SummonerSiegeChampSelect2" = "A Nexus ostroma játékmódban az idézői varázslatok helyére ostromfegyvereket lehet vásárolni. A kristályszilánkokkal egyszer használatos ostromfegyvereket lehet venni a boltban, amelyek az idézői varázslat billentyűjével aktiválhatók." tr "game_spell_description_SummonerSmite" = "A hős szintjétől függően 390–1000 tényleges sebzést okoz a célba vett hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek vagy ellenséges minionnak. Szörnyek ellen bevetve a maximális életerőddel arányos gyógyítást ad." tr "game_spell_description_SummonerSnowball" = "Egyenes vonalban egy hógolyót hajít az ellenfél irányába. Megjelöli az első eltalált ellenfelet és igazlátással felfedi. A hős, aki megjelölte, gyorsan hozzásiethet." tr "game_spell_description_SummonerSnowURFSnowball_Mark" = "Egy hógolyó! Egy poro! Egy... ööö... ezek egyike." tr "game_spell_description_SummonerSnowURFSnowball_Mark_FollowupCast" = "Gyorsan ahhoz az egységhez sietsz, akit eltaláltál az Ultra Jellel." tr "game_spell_description_SummonerSpawn" = "Lehetővé teszi az újraéledést egy szövetséges építménynél." tr "game_spell_description_SummonerStifle" = "A Fullasztás 3 másodpercre elnémít egy ellenséges hőst, és eltávolít róla minden erősítő hatást." tr "game_spell_description_SummonerTeleport" = "4 másodpercnyi felkészülés után a megcélzott szövetséges építmény, minion vagy őrszem közelébe teleportálja a hőst." tr "game_spell_description_SwainDemonMode" = "Swain szabadjára engedi az általa legyőzött démon erejét, és ezáltal varázslatai elemésztik a közeli ellenfelek lelkét." tr "game_spell_description_SwainE" = "Swain kilő maga elé egy démoni energiahullámot. Az visszatér Swainhez, és mozgásképtelenné teszi az eltalált ellenfeleket." tr "game_spell_description_SwainPMoveSpell" = "Swain egy lélektöredéket tép ki a mozgásképtelen ellenséges hősből, emellett megsebzi azt, és maga felé húzza." tr "game_spell_description_SwainQ" = "Swain számos túlvilági energianyalábot lő ki, amelyek áthaladnak a megölt célpontokon. Ha egy ellenfelet több lövedék eltalál, egyre nagyobb sebzést szenved el azoktól." tr "game_spell_description_SwainR" = "Swain démonná alakul, és életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől. Ha elég életerőt szívott magába, Swain elsütheti a Démontűz varázslatot, amely lélektűzzel tizedeli meg a közeli ellenfeleket, majd visszaváltozik emberi alakjába." tr "game_spell_description_SwainR2" = "A Swain testéből előtörő lélektűz sebzésének mértéke az összegyűjtött lélektöredékek számától függ. Swain a varázslat elsütésével véget vet a Démoni felemelkedés hatásának." tr "game_spell_description_SwainW" = "Swain egy démoni szemet nyit meg, amely megsebzi és lassítja az ellenfeleket. Az eltalált hősök lelepleződnek, és Swain egy lélektöredéket is kap értük." tr "game_spell_description_Swipe" = "Nidalee a megjelölt irányba karmol a mancsával, megsebezve az előtte lévő ellenségeket." tr "game_spell_description_SylasE" = "Sylas előretör, és pajzzsal védi magát. Sylas a képességet újraaktiválva lecsap a láncaival, és az első eltalált ellenfélhez húzza magát." tr "game_spell_description_SylasQ" = "Sylas lecsap a láncaival, amelyek a kijelölt ponton metszik egymást. Közben megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    Rövid késleltetés után mágikus energia tör elő a metszéspontból, ismételt sebzést és nagyobb lassítást okozva." tr "game_spell_description_SylasR" = "Sylas ellopja az ellenfél végső képességét, és szabadon elsütheti azt." tr "game_spell_description_SylasW" = "Sylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel megnövelt sebzést okoz a legyengült ellenfeleknek. Ha a célpont egy hős, gyógyítja is magát." tr "game_spell_description_SyndraE" = "Syndra varázssebzést okozva hátralöki ellenségeit és a Sötét gömböket. A Sötét gömbök által eltalált ellenségek elkábulnak." tr "game_spell_description_SyndraQ" = "Syndra egy varázssebzést okozó Sötét gömböt varázsol. A gömb megmarad, és Syndra egyéb képességei befolyásolhatják azt." tr "game_spell_description_SyndraR" = "Syndra az összes Sötét gömbjével egy ellenséges hőst bombáz." tr "game_spell_description_SyndraW" = "Syndra felkap és eldob egy Sötét gömböt vagy egy ellenséges miniont, amivel varázssebzést okoz, és lassítja az ellenséget. " tr "game_spell_description_TahmKenchE" = "Tahm Kench az elszenvedett sebzést szürke életerővé alakítja. Ahogy a szürke életerő fogyni kezd, Tahm Kench annak egy részével gyógyítja magát. Aktiváláskor az összes szürke életerő pajzzsá alakul." tr "game_spell_description_TahmKenchNewR" = "Tahm Kench a térkép egy másik pontjára teleportál, és akár egy szövetségest is magával vihet az útra." tr "game_spell_description_TahmKenchQ" = "Tahm Kench lecsap a nyelvével, amivel megsebzi és lelassítja az első eltalált ellenfelet. Ha a célponton három Ízelítő jelző van, a képesség elkábítja az áldozatot." tr "game_spell_description_TahmKenchW" = "Tahm Kench bekebelezi a célpontot, és így az áldozat maximális életerejével arányos varázssebzést okoz neki. A bekebelezett minionokat és szörnyeket irányított képesség módjára ki tudja köpni, amivel varázssebzést okoz a becsapódás közelében." tr "game_spell_description_Takedown" = "Nidalee erős támadást hajt végre, amellyel bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű és a Prédaként kiszemelt célpontoknak." tr "game_spell_description_TaliyahE" = "Taliyah létrehoz egy lassító aknamezőt, amely felrobban, ha az ellenfelek keresztülrohamoznak rajta, illetve áthúzzák vagy átlökik őket ezen a területen." tr "game_spell_description_TaliyahQ" = "Taliyah lövedékek sorát zúdítja a kijelölt irányba, és közben szabadon mozoghat. Ez kimerített földterületet hoz létre alatta. Ha Taliyah feldúlt földön süti el a Szilánkzáport, azzal csak egyetlen lövedéket lőhet ki." tr "game_spell_description_TaliyahR" = "Taliyah egy nagyon hosszú falat hoz létre, majd végigsiklik rajta." tr "game_spell_description_TaliyahWVC" = "Taliyah kirobbantja a földet, és ezzel az általa kijelölt irányba löki az ellenfeleket." tr "game_spell_description_TalonE" = "Talon bármilyen tereptárgyon vagy építményen át tud lendülni, ha az nem túl széles. Magának a képességnek nincsen töltési ideje, de a tereptárgyakat, amelyeken átlendül, hosszú ideig nem használhatja ismét." tr "game_spell_description_TalonQ" = "Talon ledöfi a megcélzott egységet. Ha a célpont közelharci távolságban van, a támadás kritikus sebzést okoz. Ha ennél távolabb van, Talon a célpontjára ugrik, mielőtt támadna. Ha ez a képesség megöli a célpontot, Talon némi életerőt nyer vissza, és a töltési idő is csökken." tr "game_spell_description_TalonR" = "Talon szétszór egy pengekört, és láthatatlanná válik, miközben további mozgási sebességet nyer. Amikor Talon ismét felbukkan, a pengék a megjelenési helyére gyűlnek. Ahányszor megmozdulnak a pengék, az Árnytámadás fizikai sebzést okoz annak az ellenfélnek, akit legalább egy penge eltalált. " tr "game_spell_description_TalonW" = "Talon tőrök sortüzét engedi útjára, amelyek visszatérnek hozzá, és fizikai sebzést okoznak minden alkalommal, amikor áthaladnak egy ellenségen. A visszafelé tartó pengék bónusz sebzést okoznak, és lelassítják az eltalált egységeket." tr "game_spell_description_TaricE" = "Taric előkészít egy csillagfénysugarat, amely rövid késleltetés után varázssebzést okoz, és elkábítja az ellenfeleket." tr "game_spell_description_TaricPassive" = "A varázslatok elsütése felerősíti Taric következő 2 alaptámadását, amelyek bónusz varázssebzést okoznak, a varázslatok töltési ideje csökken, a támadások pedig gyors egymásutánban sújtanak le a célpontra." tr "game_spell_description_TaricPassiveAttack" = "A varázslatok elsütése felerősíti Taric következő 2 alaptámadását, amelyek bónusz varázssebzést okoznak, a varázslatok töltési ideje csökken, a támadások pedig gyors egymásutánban sújtanak le a célpontra." tr "game_spell_description_TaricQ" = "Gyógyítja a közeli szövetséges hősöket, a felhasznált töltetek számától függő mértékben. A Hősködéssel felerősített támadások egy töltetet biztosítanak a Csillagfény érintéséhez." tr "game_spell_description_TaricR" = "Némi késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik rövid időre sebezhetetlenné válnak." tr "game_spell_description_TaricW" = "Passzívan növeli Taric és az Erőd hatása alatt álló, a közelben tartózkodó, szövetséges hős páncélját.

    Aktív használatkor pajzsot von egy szövetséges köré, aki az Erőd hatását is élvezheti, amíg Taric közelében marad. Taric varázslatait az Erőd hatása alatt álló hős is elsüti." tr "game_spell_description_TeemoRCast" = "Teemo a táskájában tárolt gombák egyikének felhasználásával eldob egy robbanást produkáló, mérges csapdát. Ha egy ellenfél rálép a csapdára, az egy mérgező felhőt bocsát ki, amely lassítja és folyamatosan sebzi az ellenséget. Ha Teemo egy másik gombára dobja a gombát, az továbbpattan, így messzebbre juttatható el." tr "game_spell_description_TEMPLATESPELL" = "A képesség PVP.NET-es leírása" tr "game_spell_description_Terrify" = "A rettegés erejével csap le egy célegységre, aki egy ideig halálra rémülve menekül." tr "game_spell_description_ThreshBasicAttack" = "Thresh alaptámadása" tr "game_spell_description_ThreshE" = "Thresh rákészül a támadásaira, és minél több idő telik el két csapása között, annál többet sebez. Aktiváláskor Thresh a láncával végigsöpör maga előtt, és az eltalált ellenségeket a csapás irányába löki." tr "game_spell_description_ThreshPassiveSouls" = "Sikeresen áttörtél a Dobozon. A jutalmad: Halál." tr "game_spell_description_ThreshQ" = "Thresh láncra ver egy ellenséget, és maga felé húzza. A képesség második aktiválásakor Thresh az ellenfélhez rántja magát." tr "game_spell_description_ThreshQPassive" = "Thresh következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_ThreshR" = "Olyan kört hoz létre, amelynek falai lelassítják és megsebzik az őket áttörő ellenségeket." tr "game_spell_description_ThreshRAlly" = "Thresh korábbi végső képessége" tr "game_spell_description_ThreshRPenta" = "Börtönfal, amely lelassít és sebez, ha széttörik." tr "game_spell_description_ThreshW" = "Thresh kivet egy lámpást, amely megvédi a közeli szövetséges hősöket a sebzéstől. A szövetségesek a lámpásra kattintva Thresh-hez rohanhatnak." tr "game_spell_description_TimeWarp" = "Zilean bármely egység körül meggörbíti az időt, így egy rövid időre csökkenti egy ellenség mozgási sebességét, vagy növeli egy szövetséges mozgási sebességét." tr "game_spell_description_ToxicShot" = "Teemo minden támadása mérgezi a célpontot, és a becsapódáskor, illetve a következő 4 másodperc minden másodpercében sebzést okoz." tr "game_spell_description_ToxicShotAttack" = "Teemo alaptámadása" tr "game_spell_description_Tremors2" = "Rammus a földben végigpulzáló, pusztító hullámokat hoz létre, amelyek megsebzik és lassítják a közeli ellenfeleket. A Földrengés kétszeres sebzést okoz a tornyoknak." tr "game_spell_description_TristanaE" = "Amikor Tristana megöl egy egységet, ágyúgolyói srapnelekre robbannak szét, és megsebzik a közelben tartózkodó ellenfeleket. Aktiváláskor egy bombát helyez el egy ellenséges célponton, ami rövid idő elteltével felrobban, megsebezve a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_TristanaQ" = "Tristana gyors ütemben elsüti a fegyverét, így egy rövid időre megnöveli a támadási sebességét." tr "game_spell_description_TristanaR" = "Tristana egy hatalmas ágyúgolyót tölt a fegyverébe, majd kilövi azt egy ellenséges egységre. A találat varázssebzést okoz, és hátralöki a célpontot. " tr "game_spell_description_TristanaW" = "Tristana a földre lő, hogy ezzel egy távolabbi helyre repítse magát. Landoláskor sebzést okoz a körülötte lévő egységeknek, és rövid időre lelassítja őket." tr "game_spell_description_TrundleCircle" = "Trundle egy jégoszlopot hoz létre a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "game_spell_description_trundledesecrate" = "Trundle a saját birodalmává változtatja a célterületet, és amíg ott tartózkodik, nő a támadási sebessége, a mozgási sebessége, illetve nagyobb gyógyítást kap minden forrásból." tr "game_spell_description_TrundlePain" = "Trundle azonnal ellopja célpontja életerejének, páncéljának és varázsellenállásának egy részét. A következő 4 másodperc alatt az ellopott életerő, páncél és varázsellenállás megduplázódik." tr "game_spell_description_TrundleTrollSmash" = "Trundle megharapja ellenfelét, ezzel sebzést és rövid ideig tartó lassítást okoz, illetve kiszipolyozza az ellenség sebzésének egy részét." tr "game_spell_description_TryndamereE" = "Tryndamere egy ellenséges egység felé vág, és sebzést okoz az útjába eső ellenfeleknek." tr "game_spell_description_TryndamereQ" = "Tryndamere-t egyre jobban feltüzeli a harci hév, és minél kevesebb az életereje, annál nagyobb bónusz sebzést kap. A Vérszomj megidézése felemészti a dühpontjait, és gyógyítja őt." tr "game_spell_description_TryndamereW" = "Tryndamere sértő kiáltást hallat, amely csökkenti a környező ellenfelek sebzését. A Tryndamere-nek háttal álló ellenfelek mozgási sebessége is csökken." tr "game_spell_description_TTSpiderbossAttack" = "Vilemaw távolsági támadása" tr "game_spell_description_TTSpiderbossAttack2" = "Vilemaw 1. közelharci támadása" tr "game_spell_description_TTSpiderbossAttack3" = "Vilemaw 2. közelharci támadása" tr "game_spell_description_TwitchExpunge" = "Gonosz fertőzéseinek egy újabb hullámával Twitch további pusztulást hoz megmérgezett ellenfelei fejére." tr "game_spell_description_TwitchFullAutomatic" = "Twitch szabadjára engedi a számszeríjában feszülő erőt, amelynek következtében a lövései nagy hatótávval bírnak, és áthatolnak minden, útjukba kerülő ellenfélen." tr "game_spell_description_TwitchGangsterFullAutomatic" = "Twitch szabadjára engedi a számszeríjában feszülő erőt, amelynek következtében a lövései nagyobb hatótávot nyernek, és áthatolnak minden útjukba kerülő ellenfélen." tr "game_spell_description_TwitchHideInShadows" = "Twitch egy rövid időre álcázza magát, és ezalatt megnő a mozgási sebessége. Amikor kilép az álcázásból, a támadási sebessége rövid időre megnő.

    Ha egy Halálos fertőzéstől szenvedő ellenséges hős meghal, az Elrejtőzés töltési ideje lenullázódik." tr "game_spell_description_TwitchUlt" = "Twitch szabadjára engedi a számszeríjában feszülő erőt, amelynek következtében a lövései nagyobb hatótávot nyernek, és áthatolnak minden, útjukba kerülő ellenfélen." tr "game_spell_description_TwitchVenomCask" = "Twitch elhajít egy tégelynyi mérget, amely egy területen szétrobbanva lelassítja és megmérgezi a célpontokat." tr "game_spell_description_TwoShivPoison" = "Shaco dobókései passzívan mérgezik az eltalált ellenfeleket, és csökkentik a mozgási sebességüket. Shaco a dobókések elhajításával sebzést okozhat, és mérgezi a célpontot. Az eldobott tőr bónusz sebzést okoz, amely a célpont hiányzó életerejével arányos." tr "game_spell_description_UdyrBearAttack" = "Udyr alaptámadása Medve alakban." tr "game_spell_description_UdyrBearStance" = "Medve alak: Aktiválás – Udyr mozgási sebessége jelentősen megnő egy rövid időre. Tartós hatás – Udyr támadásai 1 másodpercre elkábítják áldozatát. Ez a hatás ugyanazon a célponton több másodpercig nem ismételhető meg." tr "game_spell_description_UdyrPhoenixActivation" = "Udyr pulzáló tűzhullámokat lő ki, amelyekkel sebzi a közelben tartózkodó ellenséges egységeket." tr "game_spell_description_UdyrPhoenixAttack" = "Udyr alaptámadása Főnix alakban." tr "game_spell_description_UdyrPhoenixStance" = "Főnix alak: Aktiválás – Udyr pulzáló tűzhullámokat lő ki, és megsebzi a közeli ellenséges egységeket. Állandó hatás – Udyr az első és azt követő minden harmadik alaptámadásával lángba borítja az előtte álló ellenségeket." tr "game_spell_description_UdyrTigerAttack" = "Udyr alaptámadása Tigris alakban." tr "game_spell_description_UdyrTigerPunchBleed" = "Udyr Tigris alakban végrehajtott első és az azt követő minden harmadik támadása szétszaggatja a célpontját, amely így 2 másodperc alatt bónusz fizikai sebzést szenved el." tr "game_spell_description_UdyrTigerStance" = "Tigris alak: Aktiválás – Udyr támadási sebessége néhány másodpercre megnő. Állandó hatás – Udyr az első és azt követő minden harmadik alaptámadásával jelentős sebzést okoz 2 másodperc alatt." tr "game_spell_description_UdyrTurtleAttack" = "Udyr alaptámadása Teknős alakban." tr "game_spell_description_UdyrTurtleStance" = "Teknős alak: Aktiválás – Udyrt rövid ideig egy pajzs veszi körül, amely elnyeli az őt érő sebzést. Állandó hatás – Udyr első támadása és minden harmadik azt követő támadás visszatölti a maximális életereje 2,5%-át." tr "game_spell_description_UFSlash" = "Malphite vadul megrohamoz egy területet, ezzel sebzést okoz az ellenségnek, és a levegőbe röpíti őket." tr "game_spell_description_UndyingRage" = "Tryndamere harci vágya olyan erőssé válik, hogy bármennyi sebzést is kap, képtelen meghalni." tr "game_spell_description_UnstoppableForce" = "Malphite vadul megrohamoz egy ellenséget, ezzel elkábítja őt, és fellök minden ellenséget, aki közte és célpontja között áll." tr "game_spell_description_UrgotE" = "Urgot rohamot indít a kijelölt irányban, eltapossa az útjában lévő nem hős ellenfeleket, valamint pajzsot von maga köré. Ha elkap egy ellenséges hőst, megáll, és félrehajítja az útból." tr "game_spell_description_UrgotQ" = "Robbanó töltetet lő a célterületre, amely fizikai sebzést okoz, és lelassítja a robbanás hatókörében tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_description_UrgotR" = "Urgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ha a hős életereje egy bizonyos határérték alá esik, Urgot gyengének ítéli és kivégezheti." tr "game_spell_description_UrgotW" = "Urgot pajzsot von maga köré, és a mozgása lelassul, miközben tüzet nyit a közelben lévő ellenfelekre. Elsősorban azokat az ellenséges hősöket célozza, akiket Urgot nemrég eltalált az egyéb képességeivel, és kiváltja a Zaun lángjai hatást." tr "game_spell_description_VarusE" = "Varus nyílzáport zúdít az ellenfeleire, amivel fizikai sebzést okoz nekik, és meggyalázza a földet. A meggyalázott föld lassítja az ellenfeleket, és csökkenti az öngyógyítási és a regenerálódási képességüket. " tr "game_spell_description_VarusR" = "Varus elszabadítja a romlás láncát, amely sebzést okoz, illetve megbénítja az első eltalált ellenséges hőst, majd továbbterjed a közelben tartózkodó, még fertőzésmentes hősökre, akiket érintkezéskor szintén megbénít. " tr "game_spell_description_VarusW" = "Passzív: Varus alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak, és bevetik a Mételyt. Varus egyéb képességei felrobbantják a Mételyt, a célpont maximális életerejétől függő varázssebzést okozva. Aktív: Varus következő Átütő nyílvesszője nagyobb sebzést okoz." tr "game_spell_description_VayneCondemn" = "Vayne levesz egy nehéz számszeríjat a hátáról, és egy hatalmas nyílvesszőt lő ellenfele irányába, amely hátralöki azt, és sebzést okoz neki. Ha falba ütközik, felnyársalja a nyílvessző, így elkábul, és bónusz sebzést szenved el." tr "game_spell_description_VayneInquisition" = "Egy hősies ütközetre készülve Vayne sebzése megnő, a Bukfenc képesség használata alatt láthatatlan lesz, csökken a Bukfenc töltési ideje, az Éji vadászból pedig háromszoros bónuszt nyer a mozgási sebességére." tr "game_spell_description_VayneSilveredBolts" = "Vayne egy ritka fémmel vonja be nyilai hegyét, amely mérgező a gonosz lények számára. Az ugyanazon célpont ellen bevetett minden harmadik támadás vagy képesség a célpont maximális életerejének függvényében bónusz tényleges sebzést okoz. (Legfeljebb 200 sebzés okozható a szörnyek ellen.)" tr "game_spell_description_VayneTumble" = "Vayne bukfencezik, így manőverezve a következő lövéshez szükséges pozícióba. A következő támadása bónusz sebzést okoz." tr "game_spell_description_VeigarBalefulStrike" = "Veigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely varázssebzést okoz az első két eltalált ellenfélnek. A lövedék által megölt célpontok maradandóan növelik Veigar varázserejét." tr "game_spell_description_VeigarDarkMatter" = "Veigar rengeteg sötét anyagot idéz meg, amely az égből a célhelyre zuhan, és landoláskor varázssebzést okoz. Az Elképesztő gonoszság jelzők csökkentik a Sötét anyag töltési idejét." tr "game_spell_description_VeigarEventHorizon" = "Veigar rövid késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, a határon átlépő egységeket pedig elkábítja." tr "game_spell_description_VeigarR" = "Felrobbantja a célba vett ellenséges hőst, ezzel nagymértékű alap varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életerejétől függően tovább nő." tr "game_spell_description_VelkozE" = "Vel'Koz robbanást okoz egy területen, így fellöki az ellenfeleket, a közelében tartózkodó ellenséges egységeket pedig kissé távolabb is taszítja." tr "game_spell_description_VelkozPassive" = "Vel'Koz képességei a Szövetbomlás hatását alkalmazzák az eltalált ellenfelekre. Ha 3 jelző összegyűlt, az ellenfél jelentős tényleges sebzést szenved el." tr "game_spell_description_VelkozQ" = "Vel'Koz plazmalövedéket lő ki, amely ismételt aktiváláskor vagy egy ellenfél eltalálását követően kétfelé hasad. A lövedék találatkor sebzést okoz, és lassítja a célpontot." tr "game_spell_description_VelkozR" = "Vel'Koz egy irányított sugarat lő ki, amely 2,5 másodpercig követi az egérmutatót, megsebezve és lassítva az eltalált ellenfeleket. A Szövetbomlás Kielemzi az ellenséges hősöket, akik emiatt tényleges sebzést fognak elszenvedni." tr "game_spell_description_VelkozResearchProc" = "Vel'Koz alapképességei a Szövetbomlás hatást alkalmazzák az eltalált célpontokra. Ha 3 jelző összegyűlt, az ellenfél jelentős tényleges sebzést szenved el." tr "game_spell_description_VelkozW" = "Vel'Koz átjárót nyit az ürességbe, amely létrejöttekor egyszeri sebzést, majd kis idő elteltével újabb sebzést okoz." tr "game_spell_description_ViE" = "Vi következő támadása átrobbantja célpontját, ezzel sebzést okoz a mögötte álló ellenségeknek." tr "game_spell_description_ViktorChaosStorm" = "Viktor megidéz egy fekete lyukat, amely varázssebzést okoz, és megszakítja az ellenfél varázslását. A fekete lyuk ezután bizonyos időközönként varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Viktor átirányíthatja a fekete lyukat.

    Megerősítés: a Káoszvihar gyorsabban mozog." tr "game_spell_description_ViktorChaosStormGuide" = "Viktor megidéz egy fekete lyukat, amelyet mágneses manipulációval irányít." tr "game_spell_description_ViktorDeathRay" = "Viktor egy káosznyalábot bocsát ki robotikus kezéből, amely keresztülhasít a csatamezőn, és sebzést okoz az útjába kerülő összes ellenfélnek.

    Megerősítés: a Halálsugarat egy robbanás követi, amely varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_ViktorGravitonField" = "Viktor erős gravitációs mezőt gerjeszt, amely lelassítja a hatósugarában tartózkodó ellenfeleket. Azok az ellenfelek, akik túl sokáig maradnak a szerkezetben, elkábulnak.

    Megerősítés: a Gravitációs mező által elkábított ellenfeleket egy erő a középpont felé vonzza." tr "game_spell_description_ViktorPowerTransfer" = "Viktor varázssebzést okoz egy ellenséges egységnek, miközben egy pajzsra tesz szert, és felerősíti a következő alaptámadását.

    Megerősítés: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütése után Viktor mozgási sebessége megnő." tr "game_spell_description_ViQ" = "Vi feltölti a kesztyűit, és útjára enged egy páncéltörő ütést, amely előrehúzza őt. Az eltalált ellenfeleket hátralöki, és Horpasztó ütéseket mér rájuk." tr "game_spell_description_ViR" = "Vi ráront egy ellenségre, miközben minden útjába állót félrelök. A célpontját elérve a levegőbe röpíti azt, utánaugrik, majd beledöngöli a földbe." tr "game_spell_description_ViW" = "Vi ütései megtörik ellenfele páncélját, ezzel Vi bónusz sebzést okoz, és támadási sebessége is megnő." tr "game_spell_description_VladimirE" = "Vladimir a saját életerejéből tölti fel a vértartalékát, ami szabadon engedve sebzést okoz a körülötte állóknak, de ezt blokkolhatják az ellenséges egységek." tr "game_spell_description_VladimirHemoplague" = "Vladimir heveny járvánnyal fertőz meg egy területet. Az érintett ellenfelek nagyobb sebzést szenvednek a képesség időtartama alatt. Néhány másodperc elteltével a Vérpestis varázssebzést okoz a fertőzött ellenfeleknek, és Vladimir életerőt nyer vissza minden eltalált hős után." tr "game_spell_description_VladimirQ" = "Vladimir életerőt lop a megcélzott ellenféltől. Ha Vladimir erőforráscsíkja megtelt, a Transzfúzió jelentősen megnövelt sebzést okoz, és egy rövid ideig gyógyítja őt." tr "game_spell_description_VladimirSanguinePool" = "Vladimir elmerül egy vértócsában, és 2 másodpercre megcélozhatatlanná válik. A tócsán áthaladó ellenfelek lelassulnak, és Vladimir életerőt szipolyoz el tőlük." tr "game_spell_description_VolibearE" = "Volibear erőteljes üvöltést hallat, amely megsebzi, lassítja és kissé hátralöki az ellenfeleit. A fellökött vagy rohamozás közben ért ellenfelek további sebzést szenvednek el. A minionok és a szörnyek szintén rettegni kezdenek." tr "game_spell_description_VolibearQ" = "Volibear négy mancsra ereszkedik, és gyorsabban fut. Ez a bónusz sebesség ellenséges hősök üldözése közben tovább növekszik. Az első megtámadott ellenséget Volibear a feje felett hátradobja." tr "game_spell_description_VolibearR" = "Volibear testéből villámok törnek elő, megsebezve több közeli ellenfelet. A vihar ereje miatt Volibear támadásai nyomán villám sújtja a célpontokat, amely átpattan a közelben tartózkodó ellenfelekre is." tr "game_spell_description_VolibearW" = "Volibear ismételt támadásaival további támadási sebességet nyer. Miután Volibear sorozatban háromszor egymás után támadást vitt be, kegyetlenül megharaphatja célpontját, és így annak hiányzó életerejétől függően fokozott sebzést okozhat." tr "game_spell_description_Volley" = "A nagyobb sebzés érdekében Ashe 9 nyilat lő ki tölcsér alakban. A Jeges nyílvesszők hatása is érvényesül." tr "game_spell_description_VorpalSpikes" = "Cho'Gath támadásai halálos tüskéket lőnek ki, amelyek minden előtte álló ellenséges egységnek sebzést okoznak, és lelassítják őket." tr "game_spell_description_WarwickE" = "Warwick 2,5 másodpercig csökkentett sebzést szenved el. Az időtartam végén, illetve ismételt aktiváláskor felüvölt. Az így megijesztett ellenfelek 1 másodpercig menekülni kezdenek." tr "game_spell_description_WarwickQ" = "Warwick előreveti magát, és megharapja a célpontot, annak maximális életerejével arányos sebzést okozva neki. Az okozott sebzés egy részét életerőként nyeri vissza." tr "game_spell_description_WarwickR" = "Warwick a kijelölt irányba ugrik (a megtett távolság a bónusz mozgási sebességével arányosan nő), és 1,5 másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik." tr "game_spell_description_WarwickW" = "Warwick észleli azokat az ellenfeleket, akiknek életereje 50% alá csökkent, hozzájuk közelítve megnő a mozgási sebessége, és bónuszt kap a támadási sebességére, amikor őket támadja. Ha a célpont életereje 20% alá csökken, akkor őrjöngésbe kezd, és ezek a bónuszok megháromszorozódnak." tr "game_spell_description_WildCards" = "Twisted Fate eldob három kártyát, amelyek áthatolnak minden útjukba kerülő ellenséges egységen, és sebzést okoznak nekik." tr "game_spell_description_XayahE" = "Xayah magához hívja a földön heverő összes tollat, megsebezve és mozgásképtelenné téve az ellenfeleket." tr "game_spell_description_XayahQ" = "Xayah két tőrt hajít el. Ezek megsebzik az ellenfeleket, és tollakat hagynak hátra, amelyeket később magához hívhat." tr "game_spell_description_XayahR" = "Xayah a levegőbe ugrik, és megcélozhatatlanná válik. Eközben számos tőrt hajít el, valamint tollakat ejt a földre, amelyeket később magához hívhat." tr "game_spell_description_XayahW" = "Xayah pengevihart hoz létre, amely megnöveli az alaptámadásai sebességét és sebzését, illetve megnöveli a mozgási sebességét, ha eltalál egy hőst." tr "game_spell_description_XerathArcaneBarrage" = "Misztikus energiacsapást hív le az égből, amely lassítja a területen tartózkodó összes ellenséget, és varázssebzést okoz nekik. A középen lévő célpontok további sebzést és erőteljesebb lassító hatást szenvednek el." tr "game_spell_description_XerathArcaneBarrage2" = "Misztikus energiacsapást hív le az égből, amely lassítja a területen tartózkodó összes ellenséget, és varázssebzést okoz nekik. A középen lévő célpontok további sebzést és erőteljesebb lassító hatást szenvednek el." tr "game_spell_description_XerathArcanopulse" = "Kilő egy nagy hatótávolságú energiasugarat, amely varázssebzést okoz minden eltalált célpontnak." tr "game_spell_description_XerathArcanopulseChargeUp" = "Kilő egy nagy hatótávolságú energiasugarat, amely varázssebzést okoz minden eltalált célpontnak." tr "game_spell_description_XerathLocusOfPower" = "Xerath lecövekel egy helyben, és számos nagy hatótávú ágyú fölött rendelkezhet." tr "game_spell_description_XerathLocusOfPower2" = "Xerath lecövekel egy helyben, és számos nagy hatótávú ágyú fölött rendelkezhet." tr "game_spell_description_XerathMageSpear" = "Varázssebzést okoz egy ellenségnek, és elkábítja azt." tr "game_spell_description_XerathPassiveBasicAttack" = "Xerath alaptámadásai időnként manát töltenek vissza." tr "game_spell_description_XinZhaoE" = "Xin Zhao ráront egy ellenségre, megsebez minden ellenfelet a hatóterületen belül, és rövid időre lelassítja őket." tr "game_spell_description_XinZhaoQ" = "Xin Zhao következő 3 normál támadása fokozott sebzést okoz, a harmadik támadás pedig a levegőbe repíti ellenfelét." tr "game_spell_description_XinZhaoR" = "Xin Zhao az életerejük alapján megsebzi a közelben lévő ellenségeket, és hátralöki azokat, akik nincsenek kihívva. Xin Zhaót nem tudják megsebezni hősök a körön kívülről indított támadásokkal." tr "game_spell_description_XinZhaoW" = "Xin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf, lelassítva ezzel az érintett ellenfeleket." tr "game_spell_description_YasuoDashWrapper" = "Keresztülront egy egységen, és a képesség minden egyes bevetésével egyre nagyobb varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_YasuoPassive" = "Yasuo kritikus csapási esélye megduplázódik. Emellett mozgás közben Yasuo egy pajzsot húz fel maga köré. A pajzs akkor lép működésbe, ha eltalálja őt egy hős vagy egy szörny." tr "game_spell_description_YasuoQW" = "Irányított képességű alaptámadás. Két sikeres Acélvihar után a harmadik egy tornádót hoz létre, amely a levegőbe löki az ellenfeleket." tr "game_spell_description_YasuoRKnockUpComboW" = "Nekitámad egy egységnek, és kardcsapások sorával súlyos sebzést okoz neki. Kizárólag levegőben lévő célpontokra alkalmazható." tr "game_spell_description_YasuoWMovingWall" = "Egy mozgó falat hoz létre, ami megállítja az ellenfelek lövedékeit." tr "game_spell_description_YorickE" = "Yorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely lelassítja és megjelöli az ellenfeleket." tr "game_spell_description_YorickQ" = "Yorick a következő támadásával bónusz sebzést okoz, és életerőt nyer vissza. Ha a célpont meghal, egy sír marad utána." tr "game_spell_description_YorickR" = "Yorick megidézi a Köd Asszonyát, akinek célpontjai ellen bónusz sebzést okoz. A Köd Asszonya ezenkívül automatikusan Ködjáróként támasztja fel a halott ellenfeleket." tr "game_spell_description_YorickW" = "Yorick egy lerombolható falat idéz meg a kijelölt helyen, hogy akadályozza az ellenfelek mozgását." tr "game_spell_description_ZacE" = "Zac a földbe kapaszkodik, lendületet vesz, majd kilövi magát előre." tr "game_spell_description_ZacQ" = "Zac kinyújtja az egyik kezét, és megragad egy ellenfelet. Ha megtámad egy másik ellenfelet, akkor a két célpontot egymás felé hajítja." tr "game_spell_description_ZacR" = "Zac kilapítja magát, így nem hat rá a tömegirányítás, valamint lelassítja a rajta álló ellenfeleket. Amikor úgy dönt, hogy elugrik, magával rántja a rajta álló ellenfeleket is." tr "game_spell_description_ZacW" = "Zac teste szétfröccsen, megsebezve a közeli ellenfeleket." tr "game_spell_description_ZedMarker" = "Zed 50%-nál kevesebb életerővel rendelkező célpontja ellen irányuló első alaptámadása a célpont maximális életerejének 8%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_ZedR2" = "Zed helyet cserél az árnyékkal." tr "game_spell_description_ZedW2" = "Zed helyet cserél az árnyékkal." tr "game_spell_description_ZephyrsLamentBurn" = "Liandry gyötrelme égeti az egységet, amivel folyamatosan varázssebzést okoz neki a maximális életereje alapján. A sebzés megnő, ha a célpontot lelassítják, elkábítják, felbőszítik, megrémítik, mozgásképtelenné teszik, vagy a mozgását bármilyen más módon befolyásolják." tr "game_spell_description_ZiggsE" = "Ziggs mozgásérzékelős aknákat szór szét, amelyek az ellenség érintésére felrobbannak, varázssebzést okoznak, és lelassítják az ellenfelet. Az egymást követő, azonos célpontot érő további aknarobbanások kisebb sebzést okoznak." tr "game_spell_description_ZiggsPassiveAttack" = "12 másodpercenként Ziggs következő alaptámadása bónuszként varázssebzést is okoz. Ennek töltési ideje lecsökken, valahányszor Ziggs használja egy képességét." tr "game_spell_description_ZiggsQ" = "Ziggs elhajít egy pattogó bombát, amely varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_ZiggsR" = "Ziggs beveti legfőbb találmányát, a Mega inferno bombát, és jó messzire elhajítja. Az elsődleges robbanási zónában tartózkodó ellenségek több sebzést szenvednek el, mint a távolabb állók. " tr "game_spell_description_ZiggsW" = "Ziggs egy robbanótöltetet hajít el, amely 4 másodperc után vagy a képesség újbóli aktiválásakor felrobban. A robbanás varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és hátralöki őket. Ziggs is hátrarepül, de nem szenved el sebzést. A Hátizsákkal Ziggs hextikus robbantást intézhet a sebezhető ellenséges tornyok ellen." tr "game_spell_description_ZileanQ" = "Egy bombát dob a kijelölt területre, amely hozzátapad a hozzá közel kerülő első egységhez (hősök előnyben). 3 másodperc után felrobban, és területre ható sebzést okoz. Ha egy Időzített bomba idő előtt felrobbant egy másikat, el is kábítja az ellenfeleket." tr "game_spell_description_ZileanW" = "Zilean képes felkészülni az eljövendő összecsapásokra azzal, hogy a többi alapképességének töltési idejét csökkenti. " tr "game_spell_description_ZoeE" = "Hatására a célpont először elálmosodik, majd elalszik. Az őt érő első támadás azonnal felébreszti, és kétszeres sebzést szenved el tőle (ennek van felső határa)." tr "game_spell_description_ZoePassive" = "A varázslatok elsütése után Zoe következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_description_ZoeQ" = "Zoe kilő egy lövedéket, amelyet röptében átirányíthat. Minél tovább halad egyenes vonalban, annál több sebzést okoz." tr "game_spell_description_ZoeRv4" = "Egy közeli helyre ugorhatsz 1 másodpercre, majd vissza." tr "game_spell_description_ZoeW" = "Zoe fel tudja venni az ellenséges idézői varázslatok és aktív tárgyak használata után hátramaradó energiát, és egy alkalommal maga is elsütheti azt. Az idézői varázslatok elsütésekor 3 lövedéket kap, amelyek a legközelebbi célpontot támadják." tr "game_spell_description_ZyraE" = "Zyra indákat küld előre a földön keresztül, hogy kelepcébe csalja áldozatát. Az indák varázssebzést okoznak, és a földhöz szegezik az útjukba kerülő ellenségeket. Ha a Kapaszkodó gyökerek varázslattal Zyra elvarázsol egy, a közelében lévő magot, a magból Indacsapás nő ki, amelynek kis hatótávolságú csapásai csökkentik az ellenség mozgási sebességét." tr "game_spell_description_ZyraEPlantAttack" = "Az Indacsapások megsebzik és lelassítják az ellenfeleket." tr "game_spell_description_ZyraP" = "Zyra körül rendszeresen magvak jelennek meg egyre gyakrabban, ahogy a hős szintje emelkedik Ha Zyra elsüti a Halálos tövisek vagy a Kapaszkodó gyökerek képességét egy mag közelében, egy növény jön létre abból, amely Zyra oldalán harcol." tr "game_spell_description_ZyraQ" = "Vaskos indák kígyóznak a föld alatt, majd a kijelölt helyen előtörnek, és varázssebzést okoznak a területen belül tartózkodó ellenfeleknek. A mag közelében elsütött Halálos tövisek egy Tövisköpőt hoz létre, amely távolról lövi az ellenfeleket." tr "game_spell_description_ZyraQPlantMissile" = "A Tövisköpők távolról okoznak varázssebzést." tr "game_spell_description_ZyraR" = "Zyra a célhelyen megidéz egy elvadult bozótot, amely elburjánzása közben sebzést okoz az ellenfeleknek, és érintésközelbe érve a levegőbe dobja őket." tr "game_spell_description_ZyraW" = "Zyra elültet egy magot, amely legfeljebb 60 másodpercig marad életben. A magvak közelében elsütött Halálos tövisek és Kapaszkodó gyökerek varázslattal egy növény jön létre a magból, amely Zyra oldalán fog harcolni. Zyra több magot is magánál tarthat, az ellenfelek megölésével pedig csökkentheti a Buja burjánzás töltési idejét." tr "game_spell_displayname_*" = "" tr "game_spell_displayname_AbsoluteZero" = "Abszolút nulla fok" tr "game_spell_displayname_ArmsmasterRelentlessAttack" = "Könyörtelen rohamok" tr "game_spell_displayname_AscRelicCaptureChannel" = "A Shurimai ereklye megszerzése" tr "game_spell_displayname_AscXerathArcaneBarrage2" = "A pusztítás szeme" tr "game_spell_displayname_AscXerathArcanopulse2" = "Arkanopulzus" tr "game_spell_displayname_AscXerathLocusPulse" = "Leszögezett erő" tr "game_spell_displayname_AsheQ" = "Összpontosított nyílzápor" tr "game_spell_displayname_AsheSpiritOfTheHawk" = "Sasszem" tr "game_spell_displayname_AspectOfTheCougar" = "A puma tekintete" tr "game_spell_displayname_AssassinMode_KillstreakBuff" = "Démonjel" tr "game_spell_displayname_AurelionSolE" = "Legendás üstökös" tr "game_spell_displayname_AurelionSolPassive" = "A világ közepe" tr "game_spell_displayname_AurelionSolQ" = "Csillagrobbanás" tr "game_spell_displayname_AurelionSolR" = "A fény hangja" tr "game_spell_displayname_AurelionSolW" = "Táguló univerzum" tr "game_spell_displayname_AzirEWrapper" = "Futóhomok" tr "game_spell_displayname_AzirPassive" = "Shurima öröksége" tr "game_spell_displayname_AzirQWrapper" = "Homokroham" tr "game_spell_displayname_AzirR" = "Császári falanx" tr "game_spell_displayname_AzirTowerClickChannel" = "Napkorong" tr "game_spell_displayname_AzirW" = "Fegyverbe!" tr "game_spell_displayname_Backstab" = "Hátbaszúrás" tr "game_spell_displayname_BantamTrap" = "Veszedelmes csapda" tr "game_spell_displayname_BardE" = "Varázsút" tr "game_spell_displayname_BardPSpiritMissile" = "Útra hívás – Énke" tr "game_spell_displayname_BardQ" = "Kozmikus kötelék" tr "game_spell_displayname_BardR" = "A Sors keze" tr "game_spell_displayname_BardW" = "Az Őrző szentélye" tr "game_spell_displayname_BlessingoftheLizardElder" = "A Gyíkmester áldása" tr "game_spell_displayname_BlindingDart" = "Vakító lövés" tr "game_spell_displayname_BlindMonkEOne" = "Vihar / Bénítás" tr "game_spell_displayname_BlindMonkETwo" = "Bénítás" tr "game_spell_displayname_BlindMonkQOne" = "Hanghullám / Rezonáns csapás" tr "game_spell_displayname_BlindMonkQTwo" = "Rezonáns csapás" tr "game_spell_displayname_BlindMonkR" = "A sárkány dühe" tr "game_spell_displayname_BlindMonkRKick" = "A sárkány dühe" tr "game_spell_displayname_BlindMonkWOne" = "Oltalom / Vasakarat" tr "game_spell_displayname_BlindMonkWTwo" = "Vasakarat" tr "game_spell_displayname_BlueCardAttack" = "Kék kártya" tr "game_spell_displayname_BluePill" = "Hazateleportálás" tr "game_spell_displayname_BrandAblaze" = "Lobogó forróság" tr "game_spell_displayname_BrandAblazeBomb" = "Lobogó forróság" tr "game_spell_displayname_BrandE" = "Tűzvész" tr "game_spell_displayname_BrandQ" = "Tűzlabda" tr "game_spell_displayname_BrandR" = "Tisztítótűz" tr "game_spell_displayname_BrandW" = "Lángoszlop" tr "game_spell_displayname_BraumBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_BraumE" = "Törhetetlen" tr "game_spell_displayname_BraumMark" = "Sokkoló csapások" tr "game_spell_displayname_BraumPassive" = "Sokkoló csapások" tr "game_spell_displayname_BraumQ" = "Harapós fagy" tr "game_spell_displayname_BraumRWrapper" = "Gleccserszakadék" tr "game_spell_displayname_BraumW" = "Élő pajzs" tr "game_spell_displayname_Burning" = "Égés" tr "game_spell_displayname_BurningAgony" = "Égető gyötrődés" tr "game_spell_displayname_Bushwhack" = "Bozótcsapda / Szökkenés" tr "game_spell_displayname_BushwhackDamage" = "Bozótcsapda" tr "game_spell_displayname_CaitlynAceintheHole" = "Halálpontos lövés" tr "game_spell_displayname_CaitlynEntrapment" = "90 kaliberes háló" tr "game_spell_displayname_CaitlynHeadshotMissile" = "Fejlövés" tr "game_spell_displayname_CaitlynPiltoverPeacemaker" = "Piltoveri rendteremtő" tr "game_spell_displayname_CaitlynYordleTrap" = "Yordlecsapda" tr "game_spell_displayname_CamilleE" = "Falhorog" tr "game_spell_displayname_CamilleQ" = "Precizitási protokoll" tr "game_spell_displayname_CamilleR" = "Hextech ultimátum" tr "game_spell_displayname_CamilleW" = "Taktikai vágás" tr "game_spell_displayname_CardmasterStack" = "Betárazott pakli" tr "game_spell_displayname_CarpetBomb" = "Valkűr" tr "game_spell_displayname_CarpetBombMega" = "Különleges küldemény" tr "game_spell_displayname_CassiopeiaE" = "Méregfog" tr "game_spell_displayname_CassiopeiaQ" = "Méregbomba" tr "game_spell_displayname_CassiopeiaR" = "Kővé dermesztés" tr "game_spell_displayname_CassiopeiaW" = "Gyilkos pára" tr "game_spell_displayname_ChronoShift" = "Korvarázs" tr "game_spell_displayname_Consume" = "Felfalás" tr "game_spell_displayname_CorkiBombPickUp" = "A Csomag" tr "game_spell_displayname_CorpseExplosion" = "Robbanó tetem" tr "game_spell_displayname_Crowstorm" = "Varjúvihar" tr "game_spell_displayname_Crystallize" = "Kristályfal" tr "game_spell_displayname_DariusExecuteRank3" = "Elszabadult Noxusi guillotine" tr "game_spell_displayname_DariusHemo" = "Vérontás" tr "game_spell_displayname_DariusHemoMarker" = "Vérontás" tr "game_spell_displayname_DarkStarBlankSpell" = "Idézői varázslatok letiltva" tr "game_spell_displayname_Deceive" = "Megtévesztés" tr "game_spell_displayname_DefensiveBallCurl" = "Védekező póz" tr "game_spell_displayname_DefensiveBallCurlCancel" = "Védekező póz" tr "game_spell_displayname_Destiny" = "Végzet" tr "game_spell_displayname_DianaArc" = "Félhold csapás" tr "game_spell_displayname_DianaOrbs" = "Sápadt zuhatag" tr "game_spell_displayname_DianaPassive" = "Holdezüst penge" tr "game_spell_displayname_DianaTeleport" = "Holdugrás" tr "game_spell_displayname_DianaVortex" = "Holdfátyol" tr "game_spell_displayname_Disintegrate" = "Szétporlasztás" tr "game_spell_displayname_DoomBotsBossTeemoActualAttack" = "Továbbfejlesztett támadás" tr "game_spell_displayname_DoomBotsBossTeemoBigShroom" = "Naaaagy gomba" tr "game_spell_displayname_DoomBotsGiantDart" = "Gigavakító lövés" tr "game_spell_displayname_DoomBotsPlayerDarkSideDebuff" = "A végzetes Sötét Oldal" tr "game_spell_displayname_DragonBurning" = "Égés" tr "game_spell_displayname_Drain" = "Szipolyozás" tr "game_spell_displayname_DravenDot" = "Komisz pengék" tr "game_spell_displayname_DravenDoubleShot" = "Félre az útból" tr "game_spell_displayname_DravenFury" = "Véres roham" tr "game_spell_displayname_DravenRCast" = "Örvénylő halál" tr "game_spell_displayname_DravenRDoublecast" = "Örvénylő halál" tr "game_spell_displayname_DravenSpinning" = "Forgó fejsze" tr "game_spell_displayname_EkkoE" = "Fázisugrás" tr "game_spell_displayname_EkkoPassive" = "Z-rezonancia" tr "game_spell_displayname_EkkoQ" = "Időbandita" tr "game_spell_displayname_EkkoR" = "Időtörés" tr "game_spell_displayname_EkkoW" = "Párhuzamos valóság" tr "game_spell_displayname_EliseHumanE" = "Gubó / Ereszkedés" tr "game_spell_displayname_EliseHumanQ" = "Idegméreg / Mérgező csípés" tr "game_spell_displayname_EliseHumanW" = "Robbanó pókivadék / Szapora őrjöngés" tr "game_spell_displayname_EliseR" = "Pók alak" tr "game_spell_displayname_EliseRDummy" = "Pók alak" tr "game_spell_displayname_EliseRSpider" = "Emberi alak" tr "game_spell_displayname_EliseSpiderE" = "Ereszkedés / Gubó" tr "game_spell_displayname_EliseSpiderlingBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_EliseSpiderQ" = "Mérgező csípés / Idegméreg" tr "game_spell_displayname_EliseSpiderW" = "Szapora őrjöngés / Robbanó pókivadék" tr "game_spell_displayname_EnchantedCrystalArrow" = "Elvarázsolt kristálynyíl" tr "game_spell_displayname_EvelynnE" = "Ostorcsapás" tr "game_spell_displayname_EvelynnE2" = "Ostorcsapás (felerősített)" tr "game_spell_displayname_EvelynnQ" = "Gyűlölettüske" tr "game_spell_displayname_EvelynnQ2" = "Gyűlölettüske" tr "game_spell_displayname_EvelynnR" = "Árnyjáró" tr "game_spell_displayname_EvelynnW" = "Bűbájpor" tr "game_spell_displayname_EyeOfTheStorm" = "A vihar szeme" tr "game_spell_displayname_Feast" = "Bekebelezés" tr "game_spell_displayname_FeralScream" = "Vad sikoly" tr "game_spell_displayname_FiddlesticksDarkWind" = "Sötét szél" tr "game_spell_displayname_FiddlesticksPassive" = "Rettegés" tr "game_spell_displayname_FioraE" = "Kardforgatás" tr "game_spell_displayname_FioraQ" = "Kitörés" tr "game_spell_displayname_FioraR" = "Nagy kihívás" tr "game_spell_displayname_FioraW" = "Visszavágás" tr "game_spell_displayname_FizzE" = "Játékos / Trükkmester" tr "game_spell_displayname_FizzQ" = "Haldöfés" tr "game_spell_displayname_FizzR" = "Hatalmas cápa" tr "game_spell_displayname_FizzW" = "Tengerkő szigony" tr "game_spell_displayname_FlashFrost" = "Villámfagyasztás" tr "game_spell_displayname_Fling" = "Átdobás" tr "game_spell_displayname_ForcePulse" = "Erőimpulzus" tr "game_spell_displayname_Frostbite" = "Jégtámadás" tr "game_spell_displayname_GalioE" = "Az igazság ökle" tr "game_spell_displayname_GalioQ" = "A háború szele" tr "game_spell_displayname_GalioR" = "Hősies belépő" tr "game_spell_displayname_GalioW" = "Durand pajzsa" tr "game_spell_displayname_GangplankE" = "Lőporos hordó" tr "game_spell_displayname_GangplankQWrapper" = "Lő, aztán kérdez" tr "game_spell_displayname_GangplankR" = "Zárótűz" tr "game_spell_displayname_GangplankW" = "A skorbut ellenszere" tr "game_spell_displayname_GarenE" = "Ítélet" tr "game_spell_displayname_GarenECancel" = "Ítélet" tr "game_spell_displayname_GarenQ" = "Döntő csapás" tr "game_spell_displayname_GarenR" = "Demacia igazsága" tr "game_spell_displayname_GarenRPreCast" = "Demacia igazsága" tr "game_spell_displayname_GarenW" = "Bátorság" tr "game_spell_displayname_Gate" = "Kapu" tr "game_spell_displayname_GatlingGun" = "Golyószóró" tr "game_spell_displayname_GGun" = "Golyószóró" tr "game_spell_displayname_GlacialStorm" = "Gleccservihar" tr "game_spell_displayname_GlacialStormSpell" = "Gleccservihar" tr "game_spell_displayname_GnarE" = "Szökellés / Összezúzás" tr "game_spell_displayname_GnarQ" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás" tr "game_spell_displayname_GnarR" = "GNAR!" tr "game_spell_displayname_GnarW" = "Felpörgés / Földrengető csapás" tr "game_spell_displayname_GoldCardAttack" = "Arany kártya" tr "game_spell_displayname_GragasE" = "Kicsi a rakás!" tr "game_spell_displayname_GragasQ" = "Pezsgőshordó" tr "game_spell_displayname_GragasQToggle" = "Pezsgőshordó" tr "game_spell_displayname_GragasR" = "Robbanékony hordó" tr "game_spell_displayname_GragasW" = "Szürkebarát" tr "game_spell_displayname_GravesChargeShot" = "Robbanó lövedék" tr "game_spell_displayname_GravesMove" = "Félreugrás" tr "game_spell_displayname_GravesQLineSpell" = "Itt a vége" tr "game_spell_displayname_GravesSmokeGrenade" = "Füstgránát" tr "game_spell_displayname_Hallucinate" = "Hallucináció" tr "game_spell_displayname_HallucinateFull" = "Hallucináció" tr "game_spell_displayname_HallucinateGuide" = "Hallucináció" tr "game_spell_displayname_HealthBomb" = "Halálos falanx" tr "game_spell_displayname_HealthBombTT" = "Halálos falanx" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerE" = "CH-2 elektrovihar-gránát" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerQ" = "H-28G fejlesztésű torony" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerR" = "FEJLESZTÉS!!!" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerUltEDummySpell" = "CH-3X villámgránát" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerUltQDummySpell" = "H-28Q óriástorony" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerUltWDummySpell" = "Hextech rakétaraj" tr "game_spell_displayname_HeimerdingerW" = "Hextech mikrorakéták" tr "game_spell_displayname_HeraldLeapAttack" = "Ütközés a Hírnökkel" tr "game_spell_displayname_HeraldSpinAttack" = "A Hírnök karmolása" tr "game_spell_displayname_HextechGunblade" = "Hextech lőpenge" tr "game_spell_displayname_HowlingGale" = "Süvöltő hurrikán" tr "game_spell_displayname_IllaoiE" = "Lelki próbatétel" tr "game_spell_displayname_IllaoiQ" = "Csápcsapás" tr "game_spell_displayname_IllaoiR" = "A hit ereje" tr "game_spell_displayname_IllaoiW" = "Kemény lecke" tr "game_spell_displayname_Incinerate" = "Hamvasztás" tr "game_spell_displayname_InfectedCleaverMissileCast" = "Fertőzött hentesbárd" tr "game_spell_displayname_InfernalGuardian" = "Segíts, Tibbers!" tr "game_spell_displayname_InfernalGuardianGuide" = "Kapd el őket, Tibbers!" tr "game_spell_displayname_InsanityPotion" = "Őrületes főzet" tr "game_spell_displayname_IreliaE" = "Páratlan páros" tr "game_spell_displayname_IreliaQ" = "Acélugrás" tr "game_spell_displayname_IreliaR" = "Élharcosok pengéje" tr "game_spell_displayname_IreliaW" = "Tüzes tánc" tr "game_spell_displayname_ItemTiamatCleave" = "Félhold" tr "game_spell_displayname_ItemVoidCrusher" = "A Hírnök hívása" tr "game_spell_displayname_IvernPApplication" = "Az erdő barátja" tr "game_spell_displayname_IvernRRecast" = "Pitypang, várj!" tr "game_spell_displayname_JackInTheBox" = "Cimbi a dobozban" tr "game_spell_displayname_JarvanIVCataclysm" = "Kataklizma" tr "game_spell_displayname_JarvanIVDemacianStandard" = "Demacia büszkesége" tr "game_spell_displayname_JarvanIVDragonStrike" = "Sárkányvágás" tr "game_spell_displayname_JarvanIVGoldenAegis" = "Aranykor védelme" tr "game_spell_displayname_JarvanIVMartialCadenceAttack" = "Hadi ritmus" tr "game_spell_displayname_JavelinToss" = "Gerelyhajítás / Harapás" tr "game_spell_displayname_JaxCounterStrike" = "Ellencsapás" tr "game_spell_displayname_JaxEmpowerTwo" = "Felerősítés" tr "game_spell_displayname_JaxLeapStrike" = "Ugró csapás" tr "game_spell_displayname_JaxRelentlessAssault" = "A nagymester hatalma" tr "game_spell_displayname_JayceAccelerator" = "Gyorsítókapu" tr "game_spell_displayname_JayceHyperCharge" = "Hiperroham" tr "game_spell_displayname_JayceShockBlast" = "Sokkolóbomba" tr "game_spell_displayname_JayceStanceGtH" = "Higanykalapács" tr "game_spell_displayname_JayceStanceHtG" = "Higanykalapács / Higanyágyú" tr "game_spell_displayname_JayceStaticField" = "Villámmező / Hiperroham" tr "game_spell_displayname_JayceThunderingBlow" = "Mennydörgő csapás / Gyorsítókapu" tr "game_spell_displayname_JayceToTheSkies" = "Az egekbe! / Sokkolóbomba" tr "game_spell_displayname_JhinE" = "Rabul ejtett közönség" tr "game_spell_displayname_JhinPassive" = "Suttogó" tr "game_spell_displayname_JhinQ" = "Táncoló ihlet" tr "game_spell_displayname_JhinR" = "Halál négy felvonásban" tr "game_spell_displayname_JhinW" = "Kivirágzás" tr "game_spell_displayname_JinxE" = "Lángcsapdák!" tr "game_spell_displayname_JinxQ" = "Van másik!" tr "game_spell_displayname_JinxR" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta!" tr "game_spell_displayname_JinxW" = "Villám!" tr "game_spell_displayname_KaisaBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_KaisaBasicAttack2" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_KaisaCritAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_KaisaCritAttack2" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_KaisaE" = "Turbófeltöltés" tr "game_spell_displayname_KaisaEEvolved" = "Fejlesztés – Turbófeltöltés" tr "game_spell_displayname_KaisaQ" = "Ikáthiai zápor" tr "game_spell_displayname_KaisaQEvolved" = "Fejlesztés – Ikáthiai zápor" tr "game_spell_displayname_KaisaR" = "Gyilkos ösztön" tr "game_spell_displayname_KaisaW" = "Ürességnyaláb" tr "game_spell_displayname_KaisaWEvolved" = "Fejlesztés – Ürességnyaláb" tr "game_spell_displayname_KalistaCoopStrikeProc" = "Véreskü" tr "game_spell_displayname_KalistaExpungeWrapper" = "Tépett seb" tr "game_spell_displayname_KalistaMysticShot" = "Felnyársalás" tr "game_spell_displayname_KalistaPassiveChannel" = "Véreskü köteléke" tr "game_spell_displayname_KalistaPInvocation" = "Véreskü köteléke" tr "game_spell_displayname_KalistaPSpellCast" = "KalistaPSpellCast" tr "game_spell_displayname_KalistaRx" = "Túlvilági hívás" tr "game_spell_displayname_KalistaW" = "Őrző" tr "game_spell_displayname_KalistaWAllyPassive" = "Közös teher" tr "game_spell_displayname_KarmaMantra" = "Mantra" tr "game_spell_displayname_KarmaQ" = "Belső láng" tr "game_spell_displayname_KarmaQMissileMantra" = "Lélekláng" tr "game_spell_displayname_KarmaSolKimShield" = "Inspiráció" tr "game_spell_displayname_KarmaSpiritBind" = "Céltudatos elszántság" tr "game_spell_displayname_KarthusDefile" = "Bemocskolás" tr "game_spell_displayname_KarthusFallenOne" = "Gyászcsapás" tr "game_spell_displayname_KarthusLayWasteA1" = "Pokoli akna" tr "game_spell_displayname_KarthusWallOfPain" = "A fájdalom fala" tr "game_spell_displayname_KassadinBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_KatarinaDaggerPickupPBAoE" = "Baljós acél" tr "game_spell_displayname_KatarinaE" = "Villámlépés" tr "game_spell_displayname_KatarinaEWrapper" = "Villámlépés" tr "game_spell_displayname_KatarinaPassive" = "Mohóság" tr "game_spell_displayname_KatarinaQ" = "Pattogó penge" tr "game_spell_displayname_KatarinaR" = "Halálos lótusz" tr "game_spell_displayname_KatarinaW" = "Felkészülés" tr "game_spell_displayname_KaynE" = "Árnyléptek" tr "game_spell_displayname_KaynPassive" = "A darkin kasza" tr "game_spell_displayname_KaynPassiveAss" = "A darkin kasza" tr "game_spell_displayname_KaynQ" = "Kaszasuhintás" tr "game_spell_displayname_KaynR" = "Betolakodó árnyék" tr "game_spell_displayname_KaynW" = "Pengeösvény" tr "game_spell_displayname_KennenBringTheLight" = "Elektromos hullám" tr "game_spell_displayname_KennenLightningRush" = "Villámroham" tr "game_spell_displayname_KennenLRCancel" = "Villámroham kikapcsolása" tr "game_spell_displayname_KennenShurikenHurl" = "Mennydörgő dobócsillag" tr "game_spell_displayname_KennenShurikenHurl1" = "Mennydörgő dobócsillag" tr "game_spell_displayname_KennenShurikenHurlMissile1" = "Mennydörgő dobócsillag" tr "game_spell_displayname_KennenShurikenStorm" = "Forgatag" tr "game_spell_displayname_KennenShurikenThrow" = "Mennydörgő dobócsillag" tr "game_spell_displayname_KhazixE" = "Ugrás" tr "game_spell_displayname_KhazixEEvo" = "Fejlesztés – Szárnyak" tr "game_spell_displayname_KhazixELong" = "Fejlesztett Ugrás" tr "game_spell_displayname_KhazixPDamage" = "Láthatatlan fenyegetés" tr "game_spell_displayname_KhazixQ" = "A félelem íze" tr "game_spell_displayname_KhazixQDR" = "A félelem íze (Elszigetelődött)" tr "game_spell_displayname_KhazixQEvo" = "Fejlesztés – Hatalmas karmok" tr "game_spell_displayname_KhazixQLong" = "Fejlesztett Félelem íze" tr "game_spell_displayname_KhazixR" = "Ürességtámadás" tr "game_spell_displayname_KhazixREvo" = "Fejlesztés – Aktív álca" tr "game_spell_displayname_KhazixREvoStealth" = "Harcon kívül" tr "game_spell_displayname_KhazixW" = "Ürességtüske" tr "game_spell_displayname_KhazixWEvo" = "Fejlesztés – Tüskesorozat" tr "game_spell_displayname_KindredE" = "" tr "game_spell_displayname_KindredEWrapper" = "Fokozódó rettenet" tr "game_spell_displayname_KindredQ" = "Báránytánc" tr "game_spell_displayname_KindredR" = "A béke szigete" tr "game_spell_displayname_KindredSilveredBolts" = "Ezüst nyilak" tr "game_spell_displayname_KindredW" = "Farkaséhség" tr "game_spell_displayname_KingPoroFall" = "Íme a Király!" tr "game_spell_displayname_KledE" = "Lovagi torna" tr "game_spell_displayname_KledQ" = "Medvecsapda kötélen" tr "game_spell_displayname_KledR" = "Előreeeeeeee!!!" tr "game_spell_displayname_KledRiderQ" = "Zsebstukker" tr "game_spell_displayname_KledW" = "Kegyetlenségi hajlam" tr "game_spell_displayname_KogMawBioArcaneBarrage" = "Mágikus bioágyú" tr "game_spell_displayname_KogMawIcathianSurprise" = "Ikáthiai meglepetés" tr "game_spell_displayname_KogMawLivingArtillery" = "Lélegző ágyú" tr "game_spell_displayname_KogMawQ" = "Maró köpés" tr "game_spell_displayname_KogMawVoidOoze" = "Ürességnyálka" tr "game_spell_displayname_Landslide" = "Talajcsapás" tr "game_spell_displayname_LeblancE" = "Asztrális béklyó" tr "game_spell_displayname_LeblancP" = "Tükörkép" tr "game_spell_displayname_LeblancQ" = "A gonoszság pecsétje" tr "game_spell_displayname_LeblancR" = "Elkápráztatás" tr "game_spell_displayname_LeblancRE" = "Mesteri varázslat: Asztrális béklyó" tr "game_spell_displayname_LeblancRQ" = "Mesteri varázslat: A gonoszság pecsétje" tr "game_spell_displayname_LeblancRW" = "Mesteri varázslat: Elfedés" tr "game_spell_displayname_LeblancRWReturn" = "Mesteri varázslat: Visszatérés" tr "game_spell_displayname_LeblancW" = "Elfedés" tr "game_spell_displayname_LeblancWReturn" = "Visszatérés" tr "game_spell_displayname_LeonaShieldOfDaybreak" = "A hajnalhasadás pajzsa" tr "game_spell_displayname_LeonaSolarBarrier" = "Napfogyatkozás" tr "game_spell_displayname_LeonaSolarFlare" = "Napkitörés" tr "game_spell_displayname_LeonaSunlight" = "Napfény" tr "game_spell_displayname_LeonaZenithBlade" = "Fénypenge" tr "game_spell_displayname_LissandraE" = "Jégösvény" tr "game_spell_displayname_LissandraQ" = "Jégszilánk" tr "game_spell_displayname_LissandraR" = "Fagyos sír" tr "game_spell_displayname_LissandraW" = "Fagyos gyűrű" tr "game_spell_displayname_LucianBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_LucianBasicAttack2" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_LucianCritAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_LucianCritAttack2" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_LucianE" = "Könyörtelen hajsza" tr "game_spell_displayname_LucianQ" = "Fénylándzsa" tr "game_spell_displayname_LucianR" = "Sorozatlövés" tr "game_spell_displayname_LucianW" = "Hívők tüze" tr "game_spell_displayname_LuluE" = "Segíts, Pix!" tr "game_spell_displayname_LuluPassiveMissile" = "Pix lövései" tr "game_spell_displayname_LuluQ" = "Ragyogó sugár" tr "game_spell_displayname_LuluR" = "A vadon szava" tr "game_spell_displayname_LuluW" = "Szeszély" tr "game_spell_displayname_MalzaharE" = "Kóros látomás" tr "game_spell_displayname_MalzaharQ" = "Az üresség hívása" tr "game_spell_displayname_MalzaharR" = "Pokoli marok" tr "game_spell_displayname_MalzaharW" = "Ürességraj" tr "game_spell_displayname_MaokaiE" = "Facsemete" tr "game_spell_displayname_MaokaiQ" = "Földbecsapás" tr "game_spell_displayname_MaokaiR" = "A természet ereje" tr "game_spell_displayname_MaokaiW" = "Természetfeletti ugrás" tr "game_spell_displayname_Masochism" = "Önsanyargatás" tr "game_spell_displayname_MasterYiDoubleStrike" = "Kettős vágás" tr "game_spell_displayname_MegaAdhesive" = "Mega ragacs" tr "game_spell_displayname_MissileBarrage" = "Rakétatűz" tr "game_spell_displayname_MoltenShield" = "Olvadt pajzs" tr "game_spell_displayname_MonkeyKingDecoy" = "Csali" tr "game_spell_displayname_MonkeyKingDoubleAttack" = "Fejbecsapás" tr "game_spell_displayname_MonkeyKingNimbus" = "Zivatar-ütés" tr "game_spell_displayname_MonkeyKingSpinToWin" = "Ciklon" tr "game_spell_displayname_MonkeyKingSpinToWinLeave" = "Ciklon" tr "game_spell_displayname_MordekaiserChildrenOfTheGrave" = "Mennyország tourist" tr "game_spell_displayname_MordekaiserChildrenOfTheGrave2" = "Mennyország tourist (szörnyek és hősök)" tr "game_spell_displayname_MordekaiserChildrenOfTheGrave3" = "Mennyország tourist (szörnyek, Sárkány és hősök)" tr "game_spell_displayname_MordekaiserChildrenOfTheGrave4" = "Mennyország tourist (bármi)" tr "game_spell_displayname_MordekaiserCoTGGuide" = "Parancs: Mennyország tourist" tr "game_spell_displayname_MordekaiserCreepingDeathCast" = "Bánataratók" tr "game_spell_displayname_MordekaiserE" = "Mordekaiser E" tr "game_spell_displayname_MordekaiserMaceOfSpades" = "Tüskés buzogány" tr "game_spell_displayname_MordekaiserP" = "A túlvilág mestere" tr "game_spell_displayname_MordekaiserQ" = "Alkonyat" tr "game_spell_displayname_MordekaiserR" = "Nehéz páncélzat" tr "game_spell_displayname_MordekaiserSyphonOfDestruction" = "A pusztítás ökle" tr "game_spell_displayname_MordekaiserW" = "Nehéz páncélzat" tr "game_spell_displayname_MoveQuick" = "Gyors futás" tr "game_spell_displayname_NamiE" = "A Dagályhívó áldása" tr "game_spell_displayname_NamiQ" = "Buborékbörtön" tr "game_spell_displayname_NamiR" = "Árhullám" tr "game_spell_displayname_NamiW" = "Apály és dagály" tr "game_spell_displayname_NautilusGrandLineStart" = "Mélységi roham" tr "game_spell_displayname_NautilusRavageStrikeAttack" = "Megrázó csapás" tr "game_spell_displayname_NeekoE" = "E" tr "game_spell_displayname_NeekoQ" = "Q" tr "game_spell_displayname_NeekoR" = "R" tr "game_spell_displayname_NeekoW" = "W" tr "game_spell_displayname_NetherBlade" = "Alvilági penge" tr "game_spell_displayname_NidaleeCougarScent" = "Nyomkövetés" tr "game_spell_displayname_NidaleePassiveHunt" = "Portya" tr "game_spell_displayname_NidaleePassiveHunted" = "Préda" tr "game_spell_displayname_NidaleePassiveHunting" = "Vadászat" tr "game_spell_displayname_NidaleeTakedownAttack" = "Harapás" tr "game_spell_displayname_NightsVeilChannel" = "Fátyol előkészítése" tr "game_spell_displayname_NocturneUmbraBladesAttack" = "Árnypengék" tr "game_spell_displayname_NullLance" = "Null golyó" tr "game_spell_displayname_NunuESnowball" = "Hógolyótűz" tr "game_spell_displayname_NunuWSionTurn" = "A világ legnagyobb hógolyója!" tr "game_spell_displayname_Obduracy" = "Brutális ütések" tr "game_spell_displayname_OdinCaptureChannel" = "Torony elfoglalása" tr "game_spell_displayname_OdinCaptureChannelBomb" = "A Kristályereklye megszerzése" tr "game_spell_displayname_OdinGuardianSpellAttackCast" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_OlafAxeThrow" = "Hullámtörés" tr "game_spell_displayname_OlafAxeThrowCast" = "Hullámtörés" tr "game_spell_displayname_OlafFrenziedStrikes" = "Őrült rohamok" tr "game_spell_displayname_OlafRagnarok" = "Ragnarok" tr "game_spell_displayname_OlafRecklessStrike" = "Kétélű suhintás" tr "game_spell_displayname_OrianaDetonateCommand" = "Parancs: vonzáshullám" tr "game_spell_displayname_OrianaDissonanceCommand" = "Parancs: disszonancia" tr "game_spell_displayname_OrianaIzunaCommand" = "Parancs: támadás" tr "game_spell_displayname_OrianaRedactCommand" = "Parancs: védelmezés" tr "game_spell_displayname_OrianaSpellSword" = "Óraművi leszámolás" tr "game_spell_displayname_OrnnE" = "Perzselő roham" tr "game_spell_displayname_OrnnQ" = "Vulkanikus hasadék" tr "game_spell_displayname_OrnnR" = "A kovácsisten dühe" tr "game_spell_displayname_OrnnR2" = "A kovácsisten dühe" tr "game_spell_displayname_OrnnW" = "Felszított lángok" tr "game_spell_displayname_Overdrive" = "Túlterhelés" tr "game_spell_displayname_PantheonE" = "Villámszúrások" tr "game_spell_displayname_PantheonQ" = "Dárdahajítás" tr "game_spell_displayname_PantheonR" = "Égszakadás" tr "game_spell_displayname_PantheonRFall" = "Égszakadás" tr "game_spell_displayname_PantheonRJump" = "Égszakadás" tr "game_spell_displayname_PantheonW" = "Zeonia védelmezője" tr "game_spell_displayname_PhosphorusBomb" = "Foszforlövedék" tr "game_spell_displayname_PickACard" = "Húzz egy lapot" tr "game_spell_displayname_PoisonTrail" = "Méregcsík" tr "game_spell_displayname_PoppyE" = "Hősi roham" tr "game_spell_displayname_PoppyQ" = "Pörölycsapás" tr "game_spell_displayname_PoppyR" = "Őrzői ítélet" tr "game_spell_displayname_PoppyW" = "Állhatatos jelenlét" tr "game_spell_displayname_PoroLob" = "Porót mindenkinek!" tr "game_spell_displayname_PoroSnaxFeedToKing0" = "Jeges nasi" tr "game_spell_displayname_PoroSnaxFeedToKing1" = "Extra tüzes nasi" tr "game_spell_displayname_PoroSnaxFeedToKing2" = "Eszpresszó-nasi" tr "game_spell_displayname_PoroSnaxFeedToKing3" = "Szivárvány-nasi – particsomag!" tr "game_spell_displayname_PoroThrowFollowupCast" = "Pororoham" tr "game_spell_displayname_Pounce" = "Szökkenés" tr "game_spell_displayname_PounceMS" = "Agresszió" tr "game_spell_displayname_PowerBall" = "Erőlabda" tr "game_spell_displayname_PowerFist" = "Vasököl" tr "game_spell_displayname_PrimalSurge" = "Őserő / Karmolás" tr "game_spell_displayname_PuncturingTaunt" = "Őrjöngő felbőszítés" tr "game_spell_displayname_PykeE" = "Tengeri fantom" tr "game_spell_displayname_PykeQ" = "Csontnyárs" tr "game_spell_displayname_PykeR" = "Gyilkos mélység" tr "game_spell_displayname_PykeW" = "Alámerülés" tr "game_spell_displayname_QuinnE" = "Vetődés" tr "game_spell_displayname_QuinnPassive" = "Pusztító" tr "game_spell_displayname_QuinnQ" = "Vakító támadás" tr "game_spell_displayname_QuinnR" = "Ellenséges terület" tr "game_spell_displayname_QuinnRFinale" = "Légi csapás" tr "game_spell_displayname_QuinnW" = "Éles érzékek" tr "game_spell_displayname_QuinnWEnhanced" = "Pusztító" tr "game_spell_displayname_RakanE" = "Harci tánc" tr "game_spell_displayname_RakanQ" = "Főnixtoll" tr "game_spell_displayname_RakanR" = "Lehengerlés" tr "game_spell_displayname_ReapTheWhirlwind" = "Monszun" tr "game_spell_displayname_Recall" = "Hazateleportálás" tr "game_spell_displayname_RedCardAttack" = "Piros kártya" tr "game_spell_displayname_RekSaiE" = "Dühödt harapás / Alagútásás" tr "game_spell_displayname_RekSaiEBurrowed" = "Dühödt harapás / Alagútásás" tr "game_spell_displayname_RekSaiQ" = "Királynői harag / Prédaleső" tr "game_spell_displayname_RekSaiQBurrowed" = "Királynői harag / Prédaleső" tr "game_spell_displayname_RekSaiR" = "Ürességroham" tr "game_spell_displayname_RekSaiW" = "Beásás / Előbukkanás" tr "game_spell_displayname_RekSaiWBurrowed" = "Beásás / Előbukkanás" tr "game_spell_displayname_RenektonCleave" = "Pengekör" tr "game_spell_displayname_RenektonPredator" = "Ragadozó" tr "game_spell_displayname_RenektonPreExecute" = "Könyörtelen ragadozó" tr "game_spell_displayname_RenektonReignOfTheTyrant" = "Legyőzhetetlenség" tr "game_spell_displayname_RenektonSliceAndDice" = "Nyes és szel" tr "game_spell_displayname_RengarE" = "Boladobás" tr "game_spell_displayname_RengarQ" = "Vadság" tr "game_spell_displayname_RengarR" = "A vadászat izgalma" tr "game_spell_displayname_RengarW" = "Csataüvöltés" tr "game_spell_displayname_RiftHeraldBuffCounter" = "Pillantás az Ürességbe" tr "game_spell_displayname_RiftWalk" = "Portálséta" tr "game_spell_displayname_RivenFeint" = "Hősiesség" tr "game_spell_displayname_RivenFengShuiEngine" = "A száműzött pengéje" tr "game_spell_displayname_RivenIzunaBlade" = "Vihartámadás" tr "game_spell_displayname_RivenMartyr" = "Ki csapás" tr "game_spell_displayname_RivenTriCleave" = "Törött szárnyak" tr "game_spell_displayname_RocketGrab" = "Odarántás" tr "game_spell_displayname_RumbleCarpetBomb" = "A Stukker" tr "game_spell_displayname_RumbleFlameThrower" = "Lángszóró" tr "game_spell_displayname_RumbleGrenade" = "Elektroszigony" tr "game_spell_displayname_RumbleOverheatAttack" = "Túlmelegedett támadás" tr "game_spell_displayname_RumbleShield" = "Törmelékpajzs" tr "game_spell_displayname_Rupture" = "Törésvonal" tr "game_spell_displayname_RyzeE" = "Varázsözön" tr "game_spell_displayname_RyzeQ" = "Túltöltés" tr "game_spell_displayname_RyzeR" = "Világugrás" tr "game_spell_displayname_RyzeW" = "Rúnabörtön" tr "game_spell_displayname_Sadism" = "Szadizmus" tr "game_spell_displayname_SeismicShard" = "Szeizmikus kőtömb" tr "game_spell_displayname_SejuaniE" = "Mélyfagyasztás" tr "game_spell_displayname_SejuaniQ" = "Sarkvidéki roham" tr "game_spell_displayname_SejuaniR" = "Gleccserbörtön" tr "game_spell_displayname_SejuaniW" = "A tél haragja" tr "game_spell_displayname_ShenE" = "Árnyékugrás" tr "game_spell_displayname_ShenQ" = "Támadó alkonyat" tr "game_spell_displayname_ShenR" = "Egységben az erő" tr "game_spell_displayname_ShenW" = "Lelki menedék" tr "game_spell_displayname_ShyvanaDoubleAttack" = "Ikerharapás" tr "game_spell_displayname_ShyvanaDoubleAttackDragon" = "Ikerharapás" tr "game_spell_displayname_ShyvanaFireball" = "Tűzlehelet" tr "game_spell_displayname_ShyvanaFireballDragon" = "Tűzlehelet" tr "game_spell_displayname_ShyvanaFireballDragon2" = "Tűzlehelet" tr "game_spell_displayname_ShyvanaImmolateDragon" = "Felperzselt föld" tr "game_spell_displayname_ShyvanaImmolationAura" = "Kiégetés" tr "game_spell_displayname_ShyvanaTransformCast" = "A Sárkány alászáll" tr "game_spell_displayname_SiegeBarracks" = "Harci lobogó" tr "game_spell_displayname_SiegeBlankSpell" = "Üres ostromfegyverhely" tr "game_spell_displayname_SiegeCannon" = "Hajítógép" tr "game_spell_displayname_SiegeDefenseBoardSweep" = "Ostrom – védekező: Pusztító" tr "game_spell_displayname_SiegeEmergencyShield" = "Torony: Viharbástya" tr "game_spell_displayname_SiegeFlashZone" = "Átvillanászóna" tr "game_spell_displayname_SiegeGeneratorBuildChannel" = "Kristálygenerátor kihelyezése" tr "game_spell_displayname_SiegeGeneratorPickupChannel" = "Kristálygenerátor áthelyezése" tr "game_spell_displayname_SiegeLaserAffix" = "Torony: Pásztázó lézer" tr "game_spell_displayname_SiegeLaserAffixShot" = "Torony: Pásztázó lézer" tr "game_spell_displayname_SiegeShieldGenerator" = "Pajzstotem" tr "game_spell_displayname_SiegeTeleportPad" = "Teleportmező" tr "game_spell_displayname_SiegeTimefield" = "Entrópiamező" tr "game_spell_displayname_SiegeWarpPointDamage" = "Ostrom – támadó: biztonságos zónát védő lézer" tr "game_spell_displayname_SionE" = "Gyilkos üvöltés" tr "game_spell_displayname_SionQ" = "Megtizedelő csapás" tr "game_spell_displayname_SionR" = "Megállíthatatlan roham" tr "game_spell_displayname_SionW" = "Lélekkohó" tr "game_spell_displayname_SivirE" = "Varázspajzs" tr "game_spell_displayname_SivirQ" = "Bumerángpenge" tr "game_spell_displayname_SivirR" = "Vadászaton" tr "game_spell_displayname_SivirW" = "Pattanó csillag" tr "game_spell_displayname_SivirWAttack" = "Pattanó csillag" tr "game_spell_displayname_SkarnerExoskeleton" = "Kristályos kitinpáncél" tr "game_spell_displayname_SkarnerFracture" = "Energialövedék" tr "game_spell_displayname_SkarnerImpale" = "Karóba húzás" tr "game_spell_displayname_SkarnerVirulentSlash" = "Kristálytámadás" tr "game_spell_displayname_SLIME_RiftHerald_HeraldLeapAttack" = "Ütközés a Hírnökkel" tr "game_spell_displayname_SLIME_RiftHerald_HeraldSpinAttack" = "A Hírnök karmolása" tr "game_spell_displayname_SlowSelf" = "Önlassítás" tr "game_spell_displayname_SnowballFollowupCast" = "Ütközés" tr "game_spell_displayname_SonaBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_SonaDJTransition" = "Érezd a ritmust" tr "game_spell_displayname_SonaE" = "A fürgeség dala" tr "game_spell_displayname_SonaEAttackUpgrade" = "Erőakkord – Tempo" tr "game_spell_displayname_SonaPassiveMissile" = "Erőakkord" tr "game_spell_displayname_SonaQ" = "A bátorság himnusza" tr "game_spell_displayname_SonaQAttackUpgrade" = "Erőakkord - Staccato" tr "game_spell_displayname_SonaR" = "Crescendo" tr "game_spell_displayname_SonaW" = "A kitartás áriája" tr "game_spell_displayname_SonaWAttackUpgrade" = "Erőakkord – Diminuendo" tr "game_spell_displayname_SorakaE" = "Napéjegyenlőség" tr "game_spell_displayname_SorakaQ" = "Csillaghívás" tr "game_spell_displayname_SorakaR" = "Kívánság" tr "game_spell_displayname_SorakaW" = "Csillagkúra" tr "game_spell_displayname_SowTheWind" = "Szellő" tr "game_spell_displayname_SRU_Baron_Corruption" = "A romlás aurája" tr "game_spell_displayname_StarGuardian_SpireChannel" = "Csillagőrzőpajzs leengedése" tr "game_spell_displayname_StaticField" = "Statikus mező" tr "game_spell_displayname_SummonerBarrier" = "Pajzs" tr "game_spell_displayname_SummonerBattleCry" = "Roham" tr "game_spell_displayname_SummonerBoost" = "Megtisztulás" tr "game_spell_displayname_SummonerClairvoyance" = "Távolbalátás" tr "game_spell_displayname_SummonerDagon" = "Kivetés" tr "game_spell_displayname_SummonerDagonDot" = "Kivetés" tr "game_spell_displayname_SummonerDarkStarChampSelect1" = "Letiltott idézői varázslatok" tr "game_spell_displayname_SummonerDarkStarChampSelect2" = "Letiltott idézői varázslatok" tr "game_spell_displayname_SummonerDash" = "Ütközés" tr "game_spell_displayname_SummonerDot" = "Égetés" tr "game_spell_displayname_SummonerExhaust" = "Kifárasztás" tr "game_spell_displayname_SummonerFlash" = "Átvillanás" tr "game_spell_displayname_SummonerFortify" = "Megerősítés" tr "game_spell_displayname_SummonerHaste" = "Gyorsítás" tr "game_spell_displayname_SummonerHeal" = "Gyógyítás" tr "game_spell_displayname_SummonerHexFlash" = "Hexvillanás" tr "game_spell_displayname_SummonerMana" = "Megvilágosodás" tr "game_spell_displayname_SummonerObserver" = "Megfigyelés" tr "game_spell_displayname_SummonerOdinGarrison" = "Helyőrség" tr "game_spell_displayname_SummonerOdinPromote" = "ElőléptetésOdin" tr "game_spell_displayname_SummonerOdysseyFlash" = "Térugrás" tr "game_spell_displayname_SummonerOdysseyRevive" = "Újjáélesztés" tr "game_spell_displayname_SummonerPoroRecall" = "A Királyhoz!" tr "game_spell_displayname_SummonerPoroThrow" = "Porohajítás" tr "game_spell_displayname_SummonerPromote" = "ElőléptetésOld" tr "game_spell_displayname_SummonerPromoteSR" = "Előléptetés" tr "game_spell_displayname_SummonerRally" = "Erőgyűjtés" tr "game_spell_displayname_SummonerReturn" = "Meghátrálás" tr "game_spell_displayname_SummonerRevive" = "Újjáéledés" tr "game_spell_displayname_SummonerSiegeChampSelect1" = "Ostromfegyver helye" tr "game_spell_displayname_SummonerSiegeChampSelect2" = "Ostromfegyver helye" tr "game_spell_displayname_SummonerSmite" = "Sújtás" tr "game_spell_displayname_SummonerSmiteAoE" = "Taroló sújtás" tr "game_spell_displayname_SummonerSmiteDuel" = "Kihívó sújtás" tr "game_spell_displayname_SummonerSmitePlayerGanker" = "Fagyasztó sújtás" tr "game_spell_displayname_SummonerSmiteQuick" = "Fosztogató sújtás" tr "game_spell_displayname_SummonerSnowball" = "Jel" tr "game_spell_displayname_SummonerSnowURFSnowball_Mark" = "Ultra (Rettentő Fortélyos) Jel" tr "game_spell_displayname_SummonerSnowURFSnowball_Mark_FollowupCast" = "Ultra (Rettentő Fürge) Ütközés" tr "game_spell_displayname_SummonerSpawn" = "Megjelenés" tr "game_spell_displayname_SummonerStifle" = "Fullasztás" tr "game_spell_displayname_SummonerTeleport" = "Teleport" tr "game_spell_displayname_SummonerTestMagicDamage" = "PHTestMagicDamage" tr "game_spell_displayname_SummonerTestSpellShield" = "PHTestSpellShield" tr "game_spell_displayname_SwainDemonMode" = "Démoni alak" tr "game_spell_displayname_SwainE" = "Sohamozgás" tr "game_spell_displayname_SwainP" = "Hollók lakomája" tr "game_spell_displayname_SwainQ" = "A halál marka" tr "game_spell_displayname_SwainR" = "Démoni felemelkedés" tr "game_spell_displayname_SwainR2" = "Démontűz" tr "game_spell_displayname_SwainW" = "A birodalom tekintete" tr "game_spell_displayname_Swipe" = "Karmolás" tr "game_spell_displayname_SylasE" = "Eltűnés/Elrablás" tr "game_spell_displayname_SylasQ" = "Lánctámadás" tr "game_spell_displayname_SylasR" = "Elfoglalás" tr "game_spell_displayname_SylasW" = "Királyölő" tr "game_spell_displayname_SyndraE" = "Gyengék szétszórása" tr "game_spell_displayname_SyndraQ" = "Sötét gömb" tr "game_spell_displayname_SyndraR" = "Zabolátlan erő" tr "game_spell_displayname_SyndraW" = "Az akarat ereje" tr "game_spell_displayname_TahmKenchE" = "Vastag bőr" tr "game_spell_displayname_TahmKenchNewR" = "Mélységi merülés" tr "game_spell_displayname_TahmKenchQ" = "Nyelvcsapás" tr "game_spell_displayname_TahmKenchW" = "Lakoma" tr "game_spell_displayname_TahmKenchWCastTimeAndAnimation" = "Kiköpés" tr "game_spell_displayname_Takedown" = "Harapás" tr "game_spell_displayname_TaliyahE" = "Feltépett föld" tr "game_spell_displayname_TaliyahQ" = "Szilánkzápor" tr "game_spell_displayname_TaliyahR" = "Fércelt fal" tr "game_spell_displayname_TaliyahWVC" = "Földlökés" tr "game_spell_displayname_TalonE" = "Az orgyilkos útja" tr "game_spell_displayname_TalonQ" = "Noxusi diplomácia" tr "game_spell_displayname_TalonR" = "Árnytámadás" tr "game_spell_displayname_TalonW" = "Besöprés" tr "game_spell_displayname_TaricE" = "Káprázat" tr "game_spell_displayname_TaricPassive" = "Hősködés" tr "game_spell_displayname_TaricPassiveAttack" = "Hősködés" tr "game_spell_displayname_TaricQ" = "A csillagfény érintése" tr "game_spell_displayname_TaricR" = "Kozmikus ragyogás" tr "game_spell_displayname_TaricW" = "Erőd" tr "game_spell_displayname_TeleportCancel" = "Mégse" tr "game_spell_displayname_TeleportHome" = "Hazateleportálás" tr "game_spell_displayname_TEMPLATESPELL" = "VARÁZSLAT NEVE" tr "game_spell_displayname_Terrify" = "Félemlítés" tr "game_spell_displayname_ThreshBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_ThreshE" = "Nyúzás" tr "game_spell_displayname_ThreshPassiveSouls" = "A doboz" tr "game_spell_displayname_ThreshQ" = "Halálos ítélet" tr "game_spell_displayname_ThreshQPassive" = "Nyúzás" tr "game_spell_displayname_ThreshR" = "Kísérteties börtön" tr "game_spell_displayname_ThreshRAlly" = "Lámpahajítás" tr "game_spell_displayname_ThreshRPenta" = "A doboz" tr "game_spell_displayname_ThreshW" = "Sötét átjáró" tr "game_spell_displayname_TimeWarp" = "Időhajlítás" tr "game_spell_displayname_ToxicShot" = "Méreglövedék" tr "game_spell_displayname_ToxicShotAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_Tremors2" = "Földrengés" tr "game_spell_displayname_TristanaE" = "Robbanó töltetek" tr "game_spell_displayname_TristanaQ" = "Gyorstüzelés" tr "game_spell_displayname_TristanaR" = "Óriási lövés" tr "game_spell_displayname_TristanaW" = "Rakétaugrás" tr "game_spell_displayname_TrundleCircle" = "Jégoszlop" tr "game_spell_displayname_trundledesecrate" = "Fagyos birodalom" tr "game_spell_displayname_TrundlePain" = "Leigázás" tr "game_spell_displayname_TrundleQ" = "Veszett harapás" tr "game_spell_displayname_TrundleTrollSmash" = "Veszett harapás" tr "game_spell_displayname_TryndamereE" = "Pörgő csapás" tr "game_spell_displayname_TryndamereQ" = "Vérszomj" tr "game_spell_displayname_TryndamereW" = "Megfélemlítés" tr "game_spell_displayname_TTSpiderbossAttack" = "Behálózás" tr "game_spell_displayname_TTSpiderbossAttack2" = "Közelharc1" tr "game_spell_displayname_TTSpiderbossAttack3" = "Közelharc2" tr "game_spell_displayname_TwitchExpunge" = "Szennyezés" tr "game_spell_displayname_TwitchFullAutomatic" = "A helyedben imádkoznék" tr "game_spell_displayname_TwitchGangsterFullAutomatic" = "Mehettek vissza a balettbe ugrálni!" tr "game_spell_displayname_TwitchGangsterUlt" = "Mehettek vissza a balettbe ugrálni!" tr "game_spell_displayname_TwitchHideInShadows" = "Elrejtőzés" tr "game_spell_displayname_TwitchUlt" = "A helyedben imádkoznék" tr "game_spell_displayname_TwitchVenomCask" = "Méreghordó" tr "game_spell_displayname_TwoShivPoison" = "Mérgezett dobókés" tr "game_spell_displayname_UdyrBearAttack" = "Medve alaptámadás" tr "game_spell_displayname_UdyrBearStance" = "Medve alak" tr "game_spell_displayname_UdyrPhoenixActivation" = "Főnix alak: Aktiválás" tr "game_spell_displayname_UdyrPhoenixAttack" = "Főnix alaptámadás" tr "game_spell_displayname_UdyrPhoenixStance" = "Főnix alak" tr "game_spell_displayname_UdyrTigerAttack" = "Tigris alaptámadás" tr "game_spell_displayname_UdyrTigerPunchBleed" = "Tigris alak: Aktiválás" tr "game_spell_displayname_UdyrTigerStance" = "Tigris alak" tr "game_spell_displayname_UdyrTurtleAttack" = "Teknős alaptámadás" tr "game_spell_displayname_UdyrTurtleStance" = "Teknős alak" tr "game_spell_displayname_UFSlash" = "Megállíthatatlan erő" tr "game_spell_displayname_UndyingRage" = "Halhatatlan düh" tr "game_spell_displayname_UnstoppableForce" = "Megállíthatatlan erő" tr "game_spell_displayname_UrgotE" = "Megvető roham" tr "game_spell_displayname_UrgotQ" = "Korróziós töltet" tr "game_spell_displayname_UrgotR" = "Halálos félelem" tr "game_spell_displayname_UrgotRRecast" = "Kegyelem" tr "game_spell_displayname_UrgotW" = "Tisztogatás" tr "game_spell_displayname_VarusE" = "Nyílzápor" tr "game_spell_displayname_VarusR" = "A romlás lánca" tr "game_spell_displayname_VarusW" = "Mételyező tegez" tr "game_spell_displayname_VayneCondemn" = "Megbélyegzés" tr "game_spell_displayname_VayneInquisition" = "Végső óra" tr "game_spell_displayname_VayneSilveredBolts" = "Ezüst nyilak" tr "game_spell_displayname_VayneTumble" = "Bukfenc" tr "game_spell_displayname_VeigarBalefulStrike" = "Baljós gömb" tr "game_spell_displayname_VeigarDarkMatter" = "Sötét anyag" tr "game_spell_displayname_VeigarEventHorizon" = "Eseményhorizont" tr "game_spell_displayname_VeigarR" = "Ősrobbanás" tr "game_spell_displayname_VelkozE" = "Tektonikus árok" tr "game_spell_displayname_VelkozPassive" = "Szövetbomlás" tr "game_spell_displayname_VelkozQ" = "Plazmahasadás" tr "game_spell_displayname_VelkozR" = "Életporlasztó sugár" tr "game_spell_displayname_VelkozResearchProc" = "Szövetbomlás" tr "game_spell_displayname_VelkozW" = "Ürességszakadék" tr "game_spell_displayname_ViE" = "Határtalan erő" tr "game_spell_displayname_ViktorChaosStorm" = "Káoszvihar" tr "game_spell_displayname_ViktorChaosStormGuide" = "Káoszvihar" tr "game_spell_displayname_ViktorDeathRay" = "Halálsugár" tr "game_spell_displayname_ViktorGravitonField" = "Gravitációs mező" tr "game_spell_displayname_ViktorPowerTransfer" = "Erőelszívás" tr "game_spell_displayname_ViQ" = "Ugrózúzó" tr "game_spell_displayname_ViR" = "Lerohanásos támadás" tr "game_spell_displayname_ViW" = "Horpasztó ütések" tr "game_spell_displayname_VladimirE" = "Vérdagály" tr "game_spell_displayname_VladimirHemoplague" = "Vérpestis" tr "game_spell_displayname_VladimirQ" = "Transzfúzió" tr "game_spell_displayname_VladimirSanguinePool" = "Vérmedence" tr "game_spell_displayname_VolibearE" = "Magasztos üvöltés" tr "game_spell_displayname_VolibearQ" = "Rohanó mennydörgés" tr "game_spell_displayname_VolibearR" = "Viharkarmok" tr "game_spell_displayname_VolibearW" = "Őrjöngés" tr "game_spell_displayname_Volley" = "Sortűz" tr "game_spell_displayname_VorpalSpikes" = "Vorpális tüskék" tr "game_spell_displayname_Warwick" = "" tr "game_spell_displayname_WarwickE" = "Állatias üvöltés" tr "game_spell_displayname_WarwickP" = "Örök éhség" tr "game_spell_displayname_WarwickQ" = "A fenevad harapása" tr "game_spell_displayname_WarwickR" = "Összekarmolás" tr "game_spell_displayname_WarwickW" = "Vérszag" tr "game_spell_displayname_WildCards" = "Ütőkártyák" tr "game_spell_displayname_XayahE" = "Pengehívó" tr "game_spell_displayname_XayahQ" = "Páros penge" tr "game_spell_displayname_XayahR" = "Tollvihar" tr "game_spell_displayname_XayahW" = "Halálos tollazat" tr "game_spell_displayname_XerathArcaneBarrage" = "A pusztítás szeme" tr "game_spell_displayname_XerathArcaneBarrage2" = "A pusztítás szeme" tr "game_spell_displayname_XerathArcanopulse" = "Arkanopulzus" tr "game_spell_displayname_XerathArcanopulseChargeUp" = "Arkanopulzus" tr "game_spell_displayname_XerathLocusOfPower" = "Leszögezett erő" tr "game_spell_displayname_XerathLocusOfPower2" = "Leszögezett erő" tr "game_spell_displayname_XerathMageSpear" = "Sokkoló gömb" tr "game_spell_displayname_XerathPassiveBasicAttack" = "Alaptámadás" tr "game_spell_displayname_XinZhaoE" = "Vakmerő roham" tr "game_spell_displayname_XinZhaoQ" = "Hármas támadás" tr "game_spell_displayname_XinZhaoR" = "Félhold-pajzs" tr "game_spell_displayname_XinZhaoW" = "Szélroham és villámcsapás" tr "game_spell_displayname_YasuoDashWrapper" = "Kaszáló penge" tr "game_spell_displayname_YasuoPassive" = "A Vándor útja" tr "game_spell_displayname_YasuoQW" = "Acélvihar" tr "game_spell_displayname_YasuoRKnockUpComboW" = "Utolsó lehelet" tr "game_spell_displayname_YasuoWMovingWall" = "Szélfal" tr "game_spell_displayname_YorickE" = "A gyász köde" tr "game_spell_displayname_YorickQ" = "Az utolsó rítus" tr "game_spell_displayname_YorickQ2" = "Ébredés" tr "game_spell_displayname_YorickR" = "Árnyak himnusza" tr "game_spell_displayname_YorickW" = "Sötét menet" tr "game_spell_displayname_ZacE" = "Rugalmas csúzli" tr "game_spell_displayname_ZacQ" = "Nyúlós csapások" tr "game_spell_displayname_ZacQAttack" = "Csin-csin!" tr "game_spell_displayname_ZacR" = "Pattanjunk!" tr "game_spell_displayname_ZacW" = "Instabil anyag" tr "game_spell_displayname_ZedMarker" = "A gyengék megvetése" tr "game_spell_displayname_ZedR2" = "Árnycsere" tr "game_spell_displayname_ZedW2" = "Árnycsere" tr "game_spell_displayname_ZephyrsLamentBurn" = "Liandry gyötrelme" tr "game_spell_displayname_ZiggsE" = "Hextikus aknamező" tr "game_spell_displayname_ZiggsPassiveAttack" = "Rövidzár" tr "game_spell_displayname_ZiggsQ" = "Pattogó bomba" tr "game_spell_displayname_ZiggsR" = "Mega inferno bomba" tr "game_spell_displayname_ZiggsW" = "Hátizsák töltet" tr "game_spell_displayname_ZileanPassiveChannel" = "Palackba zárt idő" tr "game_spell_displayname_ZileanQ" = "Időzített bomba" tr "game_spell_displayname_ZileanW" = "Visszatekerés" tr "game_spell_displayname_ZoeE" = "Baljós szundibuborék" tr "game_spell_displayname_ZoePassive" = "Több csillogást!" tr "game_spell_displayname_ZoeQ" = "Csillagdeszka!" tr "game_spell_displayname_ZoeRv4" = "Portálugrás" tr "game_spell_displayname_ZoeW" = "Varázstolvaj" tr "game_spell_displayname_ZyraE" = "Kapaszkodó gyökerek" tr "game_spell_displayname_ZyraEPlant" = "Indacsapás" tr "game_spell_displayname_ZyraEPlantAttack" = "Indacsapás" tr "game_spell_displayname_ZyraP" = "Töviskert" tr "game_spell_displayname_ZyraQ" = "Halálos tövisek" tr "game_spell_displayname_ZyraQPlant" = "Tövisköpő" tr "game_spell_displayname_ZyraQPlantMissile" = "Tövisköpők" tr "game_spell_displayname_ZyraR" = "Fojtótövisek" tr "game_spell_displayname_ZyraSeedTrapVision" = "Felderítő magvak" tr "game_spell_displayname_ZyraW" = "Buja burjánzás" tr "game_spell_Kayn_E_main_0" = "Kayn mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal megnő, és képes áthaladni a tereptárgyakon @Effect2Amount@ másodpercig. Amikor először lép be egy tereptárgyba, @Effect7Amount@ (+@CharBonusPhysical@) életerőt nyer vissza.

    Árnyak orgyilkosa: a töltési idő @AssassinCDReduction@ másodpercre csökken, Kayn mozgási sebessége nő, és immunissá válik a lassításokra." tr "game_spell_Kayn_E_main_1" = "Kayn mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal megnő, védetté válik a lassításokkal szemben, és képes áthaladni a tereptárgyakon @Effect2Amount@ másodpercig. A töltési idő @AssassinCDReduction@ másodpercre csökken. Amikor először lép be egy tereptárgyba, @Effect7Amount@ (+@CharBonusPhysical@) életerőt nyer vissza, és a bónusz mozgási sebessége @Effect5Amount@%-ra nő." tr "game_spell_Kayn_E_main_2" = "Rhaast mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal megnő, és képes áthaladni a tereptárgyakon @Effect2Amount@ másodpercig. Amikor először lép be egy tereptárgyba, @Effect7Amount@ (+@CharBonusPhysical@) életerőt nyer vissza." tr "game_spell_Kayn_P_main_0" = "Kayn egy ősi fegyvert forgat, és állandó harcban áll a pengébe zárt darkin, Rhaast akaratával. A harc vesztesére pusztulás vár.

    Rhaast, a darkin a közelharcos ellenfelekkel szeret harcolni, míg a sebezhető távolsági harcosok levadászása Kaynt, az árnyak orgyilkosát erősíti.

    Darkin: a varázslatokkal hősöknek okozott sebzés egy részét életerőként nyeri vissza.

    Árnyak orgyilkosa: a harc első néhány másodpercében bónusz sebzést okoz a hősöknek." tr "game_spell_Kayn_P_main_1" = "A hősök elleni harc első @f5@ másodpercében a hősöknek okozott minden sebzés @f6@% bónusz varázssebzést is okoz.

    Ha @f8@ másodpercig nem harcolsz hősökkel, a hatás ismét elérhetővé válik." tr "game_spell_Kayn_P_main_2" = "A varázslataid által hősöknek okozott sebzés @f7*100@%-át életerőként nyered vissza." tr "game_spell_Kayn_Q_Dmg_0" = "Sebzés
    " tr "game_spell_Kayn_Q_Dmg_1" = "Sebzés
    " tr "game_spell_Kayn_Q_Dmg_2" = "" tr "game_spell_Kayn_Q_Dmg_Amount_0" = "@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_Kayn_Q_Dmg_Amount_1" = "@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_Kayn_Q_Dmg_Amount_2" = "" tr "game_spell_Kayn_Q_main_0" = "Kayn előretör, és lesújt a közeli ellenfelekre. A roham és a suhintás is @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Darkin: a célpont maximális életerejével arányos sebzést okoz." tr "game_spell_Kayn_Q_main_1" = "Kayn előretör, és lesújt a közeli ellenfelekre. A roham és a suhintás is @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz." tr "game_spell_Kayn_Q_main_2" = "Rhaast előretör, és lesújt a közeli ellenfelekre. A roham és a suhintás is @f6@ fizikai sebzést okoz, valamint a célpont maximális életerejének @f5@%-ával egyenlő további sebzést (szörnyek ellen legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést)." tr "game_spell_Kayn_R_Damage_0" = "Sebzés
    " tr "game_spell_Kayn_R_Damage_1" = "Sebzés
    " tr "game_spell_Kayn_R_Damage_2" = "" tr "game_spell_Kayn_R_Damage_Amount_0" = "@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_Kayn_R_Damage_Amount_1" = "@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_Kayn_R_Damage_Amount_2" = "" tr "game_spell_Kayn_R_main_0" = "Kayn megfertőz egy ellenséges hőst, akit nemrég megsebzett, és @Effect4Amount@ másodpercre megcélozhatatlanná válik. Újraaktiválással a hatás idő előtt megszakítható. Amikor a Betolakodó árnyék hatás véget ér, a célpont @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenved el.

    Árnyak orgyilkosa: megnő a belépés és a kilépés hatótávolsága, és az ellenfélből kilépve frissül a Darkin kasza töltési ideje.

    Darkin: a maximális életerővel arányos sebzést okoz, és a célpont maximális életerejével arányos életerőt nyer vissza." tr "game_spell_Kayn_R_main_1" = "Kayn megfertőz egy ellenséges hőst, akit nemrég megsebzett, és @Effect4Amount@ másodpercre megcélozhatatlanná válik. Újraaktiválással a hatás idő előtt megszakítható. Amikor a Betolakodó árnyék hatás véget ér, a Darkin kasza töltési ideje nullázódik, és a célpont @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenved el, Kayn pedig nagyobb távolságra repül az áldozatától." tr "game_spell_Kayn_R_main_2" = "Rhaast megfertőz egy ellenséges hőst, akit nemrég megsebzett, és @Effect4Amount@ másodpercre megcélozhatatlanná válik. Újraaktiválással a hatás idő előtt megszakítható. Amikor a Betolakodó árnyék hatás véget ér, a célpont a maximális életereje @f5@%-ának megfelelő fizikai sebzést szenved el, és Rhaast a célpont maximális életereje @f6@%-ával egyenlő életerőt nyer vissza." tr "game_spell_Kayn_W_maintext_0" = "Kayn @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja az eltalált ellenfeleket, amely hatás @Effect5Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Árnyak orgyilkosa: megnő a Pengeösvény hatótávolsága, és a hős mozoghat a képesség időtartama alatt.

    Darkin: levegőbe löki a célpontokat." tr "game_spell_Kayn_W_maintext_1" = "Kayn egy Életre kelt árnyékot hagy hátra, amely elsüti helyette a Pengeösvényt. @f3@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz, és @f6.1@ másodpercre @f5@%-kal lelassítja az eltalált ellenfeleket (a lassítás fokozatosan megszűnik)." tr "game_spell_Kayn_W_maintext_2" = "Rhaast @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount@ másodpercre a levegőbe löki, majd @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect5Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik." tr "game_spell_levelup_*" = "" tr "game_spell_levelup_AbsoluteZero" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális sebzés
    Pajzs alapereje
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f3@ -> @f4@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ArmsmasterRelentlessAttack" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség
    Sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_AsheQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség bónusza
    Nyílzápor sebzési aránya
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_AsheSpiritOfTheHawk" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Újratöltési idő@AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@" tr "game_spell_levelup_AspectOfTheCougar" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Harapás sebzése
    Harapás sebzésnövelése
    Szökkenés sebzése
    Karmolás sebzése
    Felerősített Szökkenés töltési ideje
    @f1@ -> @f6@
    @f4@% -> @f5@%
    @f7@ -> @f8@
    @f9@ -> @f10@
    @f2@ -> @f3@
    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség határa
    Repülés hatótávolsága
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@

    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolECancelButton" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség határa
    Repülés hatótávolsága
    Töltési idő
    @f6@% -> @f7@%
    @f8@ -> @f9@
    @f10@ -> @f11@

    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kábítás időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolQCancelButton" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kábítás időtartama
    Manaköltség
    @f6@ -> @f7@
    @f8@ -> @f9@
    @f10@ -> @f11@
    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@

    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív sebzési bónusz
    Manaköltség másodpercenként
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_AurelionSolWToggleOff" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív sebzési bónusz
    Manaköltség másodpercenként
    Töltési idő
    @f6@ -> @f7@
    @f8@ -> @f9@
    @f10@ -> @f11@
    " tr "game_spell_levelup_AzirEWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs erőssége
    Sebzés
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_AzirQWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_AzirR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Katonák száma
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_AzirW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Újratöltés
    Passzív támadási sebesség
    Támadási sebesség katonákkal
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Effect7Amount*100@% -> @Effect7AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_BantamTrap" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítási százalék
    Maximális pattanási hatótáv
    Begyűjtési időzítő
    Bevetési hatótáv
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect6Amount@ Teemo -> @Effect6AmountNL@ Teemo
    @f1@ -> @f2@
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_BardE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Bónusz mozgási sebesség a szövetséges hősöknek
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_BardQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás időtartama
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BardR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_BardW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapgyógyítás
    Maximális gyógyítás
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_BlessingoftheLizardElder" = "" tr "game_spell_levelup_BlindingDart" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Időtartam
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkEOne" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Vihar sebzése
    Bénítás lassítása
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkETwo" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Vihar sebzése
    Bénítás mozgási sebességre kifejtett hatása (%)
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkQOne" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hanghullám sebzése
    Rezonáns csapás minimális sebzése
    Rezonáns csapás maximális sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkQTwo" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hanghullám sebzése
    Rezonáns csapás minimális sebzése
    Rezonáns csapás maximális sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkRKick" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Bónusz életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkWOne" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Oltalom pajzs elnyelőképessége
    Vasakarat életlopása / életvarázsa %
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_BlindMonkWTwo" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Oltalom pajzs elnyelőképessége
    Vasakarat életlopása / életvarázsa %
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_BrandE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_BrandQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BrandR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés továbbugrásonként
    Lassítás mértéke
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BrandW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_BraumE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Sebzéscsökkentés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_BraumQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_BraumRWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Fellökés időtartama
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_BraumW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alappáncél
    Alap varázsellenállás
    Védelem arányosítása
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Burning" = "" tr "game_spell_levelup_BurningAgony" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Bénítás csökkentése
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount*100@% -> @Effect5AmountNL*100@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_Bushwhack" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt. Csapda sebzése
    Csapda töltési ideje
    Csapda manaköltsége
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_BusterShot" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hátralökés távolsága
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CaitlynAceintheHole" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hatótávolság
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CaitlynEntrapment" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CaitlynHeadshotMissile" = "" tr "game_spell_levelup_CaitlynPiltoverPeacemaker" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Teljes sebzési arány
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount*100@% -> @Effect5AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_CaitlynYordleTrap" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Fejlövés bónusz sebzése a csapdába esett ellenfelek ellen
    Bónusz sebzésarány
    Újratöltési idő
    Csapdák maximális száma
    Csapda élettartama
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_CamilleE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Sebzés
    Támadási sebesség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_CamilleQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    Mozgási sebesség
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect4Amount*100@% -> @Effect4AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_CamilleR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Töltési idő
    Bónusz sebzés
    Aktuális életerővel arányos sebzés
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_CamilleW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Manaköltség
    Sebzés
    Maximális életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount*100@% -> @Effect5AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CardmasterStack" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Támadási sebesség növekedése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_CarpetBomb" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CassiopeiaE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz méregsebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_CassiopeiaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Mozgási sebesség
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_CassiopeiaR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CassiopeiaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Lassítás mértéke
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ChronoShift" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Visszanyert életerő
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Consume" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Nem hős egységek elleni sebzés
    Hősök elleni sebzés
    Életerő-visszanyerés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_CorpseExplosion" = "Következő szintSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_Crowstorm" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Crystallize" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Szélesség@Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@" tr "game_spell_levelup_DariusExecuteRank3" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Alapsebzés
    Manavisszatérítés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_DariusHemo" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Figyelmen kívül hagyott páncél
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DariusHemoMarker" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Figyelmen kívül hagyott páncél
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Deceive" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Láthatatlanság időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DefensiveBallCurl" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Százalékos bónusz páncél
    Százalékos bónusz varázsellenállás
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_DefensiveBallCurlCancel" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Százalékos bónusz páncél
    Százalékos bónusz varázsellenállás
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_Destiny" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_DetonatingShot" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív robbanási sebzés
    Töltet alapsebzése
    Manaköltség
    Bónuszsebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect5Amount*100@% -> @Effect5AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_DianaArc" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DianaOrbs" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Pajzs
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_DianaTeleport" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DianaVortex" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Effect1Amount*-100@% -> @Effect1AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Disintegrate" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_DragonBurning" = "" tr "game_spell_levelup_Drain" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés másodpercenként
    Töltési idő
    Manaköltség
    Szipolyozás aránya
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_DravenDot" = "szintlépés" tr "game_spell_levelup_DravenDoubleShot" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás mértéke
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DravenFury" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség
    Manaköltség
    Mozgási sebesség
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_DravenRCast" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DravenRDoublecast" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DravenSpinning" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Százalékos bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_DrawABead" = "Következő szintHatótávolság @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_EkkoE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EkkoPassive" = "" tr "game_spell_levelup_EkkoQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés odafelé
    Sebzés visszatéréskor
    Lassítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount*-100@% -> @Effect2AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EkkoR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Fix gyógyítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_EkkoW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs mértéke
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseHumanE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseHumanQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Idegméreg sebzése
    Mérgező csípés sebzése
    Szörnyek elleni maximális sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseHumanW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Harapás sebzése pók alakban
    Pókivadékok bónusz sebzése
    Pókivadékok maximális száma
    Pókivadékok páncélja
    Pókivadékok varázsellenállása
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseRDummy" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Harapás sebzése pók alakban
    Pókivadékok bónusz sebzése
    Pókivadékok védelme területre ható sebzés esetén
    Pókivadékok maximális száma
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseRSpider" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Harapás sebzése pók alakban
    Pókivadékok bónusz sebzése
    Pókivadékok maximális száma
    Pókivadékok páncélja
    Pókivadékok varázsellenállása
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseSpiderE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    A Pókkirálynő erősítése
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_EliseSpiderlingBasicAttack" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gubó sebzése
    Gubó töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseSpiderQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mérgező csípés sebzése
    Idegméreg sebzése
    Szörnyek elleni maximális sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_EliseSpiderW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pókivadékok passzív támadási sebessége
    Aktív támadási sebesség
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_EnchantedCrystalArrow" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_EvelynnE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Felerősített sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EvelynnQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Csáp és tüske sebzése
    Bónusz sebzés
    Manaköltség
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_EvelynnR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Felerősített sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect1Amount*2@ -> @Effect1AmountNL*2@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_EvelynnW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Csábítás időtartama
    Varázsellenállás-csökkentő hatás
    Szörnyek elleni sebzés
    Töltési idő
    Varázslási hatótáv
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect9Amount*100@% -> @Effect9AmountNL*100@%
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @f8@ -> @f9@
    @CastRange@ -> @CastRangeNL@
    " tr "game_spell_levelup_EyeOfTheStorm" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs ereje
    Bónuszsebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Feast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hősök elleni sebzés
    Életerő jelzőnként
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_FeralScream" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Némítás időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_FiddlesticksDarkWind" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_FioraE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kritikus csapás sebzése
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_FioraQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Bónusz sebzési arány
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_FioraR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Halálos tánc mozgási sebessége
    Gyógyítás másodpercenként
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_FioraW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_FizzE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás (%)
    Manaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_FizzQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Varázssebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_FizzR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kis cápa sebzése
    Közepes cápa sebzése
    Nagy cápa sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_FizzW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív / aktív sebzés
    Aktív sebzés feltöltve
    Töltési idő
    Manaköltség
    Manavisszatérítés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*3@ -> @Effect3AmountNL*3@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_FlashFrost" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Fling" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Maximális életerővel arányos sebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ForcePulse" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás mértéke
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Frostbite" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GalioE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GalioQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Széllöket sebzése
    Tornádó sebzése
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount*3@ -> @Effect5AmountNL*3@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GalioR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Szövetségesnek adott sebzéscsökkentés
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GalioW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs életerőaránya
    Varázssebzés-csökkentés
    Fizikaisebzés-csökkentés
    Töltési idő
    Maximális sebzés
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @f6@% -> @f7@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @f10@ -> @f12@
    " tr "game_spell_levelup_GangplankE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hordó újratöltési ideje
    Lassítás
    Hősök elleni bónusz sebzés
    @f2@ -> @f3@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_GangplankQWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Zsákmányolt arany
    Zsákmányolt ezüstkígyó
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GangplankR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés hullámonként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GangplankW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GarenE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Találatonkénti alapsebzés
    Teljes sebzési arány találatonként
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_GarenECancel" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Találatonkénti alapsebzés
    Teljes sebzési arány találatonként
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_GarenQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Mozgási sebesség időtartama
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_GarenR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hiányzó életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GarenRPreCast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hiányzó életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GarenW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Teljes időtartam
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Gate" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_GGun" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Védelemcsökkentés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount*-1@ -> @Effect4AmountNL*-1@
    " tr "game_spell_levelup_GlacialStorm" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés másodpercenként
    Dermesztés lassításának mértéke
    Manaköltség másodpercenként
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_GlacialStormSpell" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés másodpercenként
    Mana másodpercenként
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_GnarE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GnarQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bumeráng sebzése
    Szikla sebzése
    Lassítás mértéke
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GnarR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás/kábítás időtartama
    Felpörgés mozgási sebessége
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GnarW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Felpörgés sebzése
    Felpörgés életerő-százalékos sebzése
    Felpörgés maximális sebzése szörnyek ellen
    Földrengető csapás sebzése
    Földrengető csapás töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GragasE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GragasQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás %
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GragasQToggle" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Robbanási sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GragasR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GragasW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéscsökkentés
    Alapsebzés
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_GravesChargeShot" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Elsődleges sebzés
    Tölcsérsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GravesClusterShot" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_GravesMove" = "
    Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.
    Szilárd jellem páncélja
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GravesQLineSpell" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Robbanás sebzésaránya
    Manaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@ / @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_GravesSmokeGrenade" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Hallucinate" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés halál esetén
    Kis dobozok sebzése
    Kis dobozok menekülési hatásának időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_HallucinateFull" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés halál esetén
    Kis dobozok sebzése
    Kis dobozok által keltett rettegés időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_HallucinateGuide" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés halál esetén
    Kis dobozok sebzése
    Kis dobozok által keltett rettegés időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_HeimerdingerE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_HeimerdingerQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Ágyú sebzése
    Sugár sebzése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_HeimerdingerR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Óriástorony ágyújának sebzése
    Torony sugarának sebzése
    Rakétaraj sebzése
    Rakétaraj maximális sebzése
    Villámgránát sebzése
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_HeimerdingerW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Sebzés
    Maximális sebzés
    Manaköltség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_HowlingGale" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Feltöltött másodpercenkénti sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_IllaoiE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéstovábbítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ - > @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_IllaoiQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Csapás bónusza
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect6Amount*100@% -> @Effect6AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_IllaoiR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_IllaoiW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés@Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%" tr "game_spell_levelup_Incinerate" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_InfectedCleaverMissileCast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bárd sebzése
    Minimális sebzés
    Maximális sebzés (szörnyek ellen)
    Költség
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_InfernalGuardian" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Tibbers életereje
    Tibbers páncélja és varázsellenállása
    Tibbers sebzése
    Tibbers égési sebzése
    Töltési idő
    @InitialDamage@ -> @InitialDamageNL@
    @TotalHealth@ -> @TotalHealthNL@
    @BonusResistances@ -> @BonusResistancesNL@
    @TibbersAttackDamage@ -> @TibbersAttackDamageNL@
    @AuraDamage@ -> @AuraDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_InfernalGuardianGuide" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Tibbers életereje
    Tibbers páncélja és varázsellenállása
    Tibbers sebzése
    Tibbers égési sebzése
    Töltési idő
    @InitialDamage@ -> @InitialDamageNL@
    @TotalHealth@ -> @TotalHealthNL@
    @BonusResistances@ -> @BonusResistancesNL@
    @TibbersAttackDamage@ -> @TibbersAttackDamageNL@
    @AuraDamage@ -> @AuraDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_InsanityPotion" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz értékek
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_IreliaE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_IreliaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Gyógyítási arány
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_IreliaR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Fal sebzése
    Fal időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_IreliaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Sebzéscsökkentés
    Töltési idő
    Mana
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ItemTiamatCleave" = "Ez a tárgy nem fejleszthető." tr "game_spell_levelup_JackInTheBox" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Rettegés időtartama
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JarvanIVCataclysm" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JarvanIVDemacianStandard" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Passzív támadási sebesség
    Aktív támadási sebesség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_JarvanIVDragonStrike" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Páncélcsökkentés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JarvanIVGoldenAegis" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs
    Pajzs bónusz százalékos életereje
    Lassítás mértéke
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount*100@% -> @Effect6AmountNL*100@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_JarvanIVMartialCadenceAttack" = "" tr "game_spell_levelup_JavelinToss" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gerely minimális sebzése
    Gerely maximális sebzése
    Gerely manaköltsége
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JaxCounterStrike" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Sebzés
    Manaköltség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JaxEmpowerTwo" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JaxLeapStrike" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JaxRelentlessAssault" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív sebzés
    Bónusz páncél
    Bónusz varázsellenállás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceAccelerator" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség@Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%" tr "game_spell_levelup_JayceHyperCharge" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés lövésenként
    Töltési idő
    @Effect4Amount*100@% -> @Effect4AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceShockBlast" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceStanceGtH" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Ágyúra váltás: páncél / varázsellenállás csökkentése
    Kalapácsra váltás: bónusz sebzés
    Kalapács (passzív): bónusz páncél és varázsellenállás
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceStanceHtG" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Ágyúra váltás: páncél / varázsellenállás csökkentése
    Kalapácsra váltás: bónusz sebzés
    Kalapács (passzív): bónusz páncél és varázsellenállás
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceStaticField" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mana-visszatöltés
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceThunderingBlow" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális életerő %
    Töltési idő
    Maximális sebzés szörnyek ellen
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_JayceToTheSkies" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_JhinE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Újratöltési idő
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @f1@ -> @f2@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JhinQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JhinR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JhinW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_JinxE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JinxQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Rakéta bónusz hatótávja
    Gépágyú teljes támadási sebessége
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_JinxR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Maximális sebzés
    Hiányzó életerő százalékán alapuló sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_JinxW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KaisaBasicAttack" = "" tr "game_spell_levelup_KaisaBasicAttack2" = "" tr "game_spell_levelup_KaisaCritAttack" = "" tr "game_spell_levelup_KaisaCritAttack2" = "" tr "game_spell_levelup_KaisaE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Alap mozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Effect5Amount*100@% -> @Effect5AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_KaisaEEvolved" = "" tr "game_spell_levelup_KaisaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Sebzés rakétánként
    Maximális sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f3@ -> @f4@
    " tr "game_spell_levelup_KaisaQEvolved" = "" tr "game_spell_levelup_KaisaR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hatótáv
    Töltési idő
    Pajzserő
    Sebzésarány
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount*100@% -> @Effect4AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_KaisaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Alapsebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_KaisaWEvolved" = "" tr "game_spell_levelup_KalistaExpungeWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Manavisszatérítés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_KalistaMysticShot" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Manaköltség
    Sebzés
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_KalistaPSpellCast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_KalistaRx" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Fellökés hatóideje
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_KalistaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lőszerújratöltés

    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_KalistaWAllyPassive" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális sebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_KarmaMantra" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lélekláng becsapódása
    Lélekláng körének sebzése
    Megújulás bénításának növekedése
    Dac pajzsa
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarmaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarmaSolKimShield" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéselnyelés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarmaSpiritBind" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount*0.5@ -> @Effect1AmountNL*0.5@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarthusDefile" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés másodpercenként
    Manavisszatöltés
    Manaköltség másodpercenként
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarthusFallenOne" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarthusLayWasteA1" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KarthusWallOfPain" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Fal szélessége
    Mozgási sebesség lassítása
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_KatarinaE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KatarinaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kezdeti sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KatarinaR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés tőrönként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KatarinaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KaynE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KaynQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.{{ game_spell_Kayn_Q_Dmg_@f1@ }}Töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_Dmg_Amount_@f1@ }}@Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp" tr "game_spell_levelup_KaynR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.{{ game_spell_Kayn_R_Damage_@f1@ }}Töltési idő{{ game_spell_Kayn_R_Damage_Amount_@f1@ }}@Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp" tr "game_spell_levelup_KaynW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KennenBringTheLight" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés (passzív)
    Sebzés (aktív)
    Bónusz sebzési arány
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KennenLightningRush" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Páncél és varázsellenállás
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    Költség
    @base damage@ -> @base damageNL@
    @defenses@ -> @defensesNL@
    @attack speed*100@% -> @attack speedNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KennenLRCancel" = "" tr "game_spell_levelup_KennenShurikenHurl" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Energiaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KennenShurikenHurl1" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Energiaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KennenShurikenHurlMissile1" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Energiaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KennenShurikenStorm" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_KennenShurikenThrow" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Energiaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KhazixE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KhazixEEvo" = "" tr "game_spell_levelup_KhazixELong" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KhazixPDamage" = "" tr "game_spell_levelup_KhazixQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_KhazixQDR" = "" tr "game_spell_levelup_KhazixQEvo" = "" tr "game_spell_levelup_KhazixQLong" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_KhazixR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Elérhető fejlesztések
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KhazixW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Gyógyulás
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_KhazixWEvo" = "" tr "game_spell_levelup_KindredE" = "" tr "game_spell_levelup_KindredEWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KindredQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő a Farkaséhségben
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_KindredR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KindredW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KledE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KledQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Dobás sebzése
    Tépés sebzése
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect1Amount*2@ -> @Effect1AmountNL*2@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KledR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális sebzés
    Maximális pajzs
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Effect1Amount*3@% -> @Effect1AmountNL*3@%
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KledRiderQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_KledW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pontalapú sebzés
    Százalékos sebzés
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KogMawBioArcaneBarrage" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz hatótáv
    Maximális életerővel arányos bónusz sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_KogMawIcathianSurprise" = "Halálakor Kog'Maw testében láncreakció indul be, aminek következtében 4 másodpercen belül felrobban, és ezzel tényleges sebzést okoz a körülötte álló ellenséges egységeknek." tr "game_spell_levelup_KogMawLivingArtillery" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le az [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_KogMawQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz támadási sebesség
    Sebzés
    Páncél- és varázsellenállás-csökkentés
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_KogMawVoidOoze" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Landslide" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Támadási sebesség csökkentése
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lánc sebzése
    Mozgásképtelenség sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pecsét sebzése
    Robbanás sebzése
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mesteri Gonoszság pecsétje/ Asztrális béklyó sebzése
    Mesteri jel / mozgásképtelenség sebzése
    Mesteri Elfedés sebzése
    Elkápráztatás töltési ideje
    @RQ1Base@ -> @RQ1BaseNL@
    @RQ2Base@ -> @RQ2BaseNL@
    @RWBase@ -> @RWBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancRE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mesteri Gonoszság pecsétje/ Asztrális béklyó sebzése
    Mesteri jel / mozgásképtelenség sebzése
    Mesteri Elfedés sebzése
    Elkápráztatás töltési ideje
    @RQ1Base@ -> @RQ1BaseNL@
    @RQ2Base@ -> @RQ2BaseNL@
    @RWBase@ -> @RWBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancRQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mesteri Gonoszság pecsétje/ Asztrális béklyó sebzése
    Mesteri jel / mozgásképtelenség sebzése
    Mesteri Elfedés sebzése
    Elkápráztatás töltési ideje
    @RQ1Base@ -> @RQ1BaseNL@
    @RQ2Base@ -> @RQ2BaseNL@
    @RWBase@ -> @RWBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancRW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mesteri Gonoszság pecsétje/ Asztrális béklyó sebzése
    Mesteri jel / mozgásképtelenség sebzése
    Mesteri Elfedés sebzése
    Elkápráztatás töltési ideje
    @RQ1Base@ -> @RQ1BaseNL@
    @RQ2Base@ -> @RQ2BaseNL@
    @RWBase@ -> @RWBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancRWReturn" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mesteri Gonoszság pecsétje/ Asztrális béklyó sebzése
    Mesteri jel / mozgásképtelenség sebzése
    Mesteri Elfedés sebzése
    Elkápráztatás töltési ideje
    @RQ1Base@ -> @RQ1BaseNL@
    @RQ2Base@ -> @RQ2BaseNL@
    @RWBase@ -> @RWBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeblancWReturn" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt." tr "game_spell_levelup_LeonaShieldOfDaybreak" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeonaSolarBarrier" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Páncél
    Varázsellenállás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeonaSolarFlare" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Izzás sebzése
    Izzással megerősített támadások
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LeonaZenithBlade" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LissandraE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LissandraQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*-100@% -> @Effect3AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LissandraR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*-100@% -> @Effect2AmountNL*-100@%
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LissandraW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgásképtelenség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LucianBasicAttack" = "" tr "game_spell_levelup_LucianBasicAttack2" = "" tr "game_spell_levelup_LucianCritAttack" = "" tr "game_spell_levelup_LucianCritAttack2" = "" tr "game_spell_levelup_LucianE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Manaköltség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LucianQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Bónusz sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LucianR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lövések száma
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LucianW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LuluE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs erőssége
    Sebzés
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LuluPassiveMissile" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt." tr "game_spell_levelup_LuluQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_LuluR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz életerő
    Lassítási százalék
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_LuluW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási és támadási sebesség időtartama
    Bónusz támadási sebesség
    Átváltoztatás időtartama
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect7Amount*100@% -> @Effect7AmountNL*100@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MalzaharE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_MalzaharQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Némítás időtartama
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_MalzaharR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pokoli marok sebzése
    Null zóna sebzése
    Töltési idő
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MalzaharW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Ürességszülött bónusz sebzése
    Ürességszülött időtartama
    Költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_MaokaiE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Maximális életerőn alapuló sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect8Amount@% -> @Effect8AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_MaokaiQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MaokaiR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MaokaiW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Masochism" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lefejelés sebzése
    Lefejelés költsége
    Maximális sebzés
    Minimális sebzés
    Maximális varázsellenállás
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @f3*100@% -> @f4*100@%
    " tr "game_spell_levelup_MegaAdhesive" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Manaköltség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_MissileBarrage" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Sebzésnövekedés
    Rakéták betárazási ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "game_spell_levelup_MoltenShield" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéscsökkentés
    Viszonzott sebzés
    @DamageReduction@% -> @DamageReductionNL@%
    @DamageReflection@ -> @DamageReflectionNL@
    " tr "game_spell_levelup_MonkeyKingDecoy" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ ->@CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_MonkeyKingDoubleAttack" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Sebzési arány
    Páncélcsökkentés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount*100@% -> @Effect6AmountNL*100@%
    @Effect2Amount*-100@% -> @Effect2AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ ->@CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MonkeyKingNimbus" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Támadási sebesség
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Cost@ ->@CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_MonkeyKingSpinToWin" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ ->@CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MonkeyKingSpinToWinLeave" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserChildrenOfTheGrave" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Összes ellopott életerő
    Töltési idő
    Szellem élettartama
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect9Amount@ -> @Effect9AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserChildrenOfTheGrave2" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Összes ellopott életerő
    Töltési idő
    Lehetséges célpontok
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    Szörnyek és hősök --> Szörnyek, Sárkány és hősök
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserChildrenOfTheGrave3" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Összes ellopott életerő
    Töltési idő
    Lehetséges célpontok
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    Szörnyek, Sárkány és hősök --> Bármi
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserChildrenOfTheGrave4" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Összes ellopott életerő
    Töltési idő
    Lehetséges célpontok
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    Szörnyek, Sárkány és hősök --> Bármi
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserCoTGGuide" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Ellopott életerő összesen
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserCreepingDeathCast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Sebzés ismételt aktiváláskor
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserMaceOfSpades" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Sebzésarány
    Töltési idő
    Életerőköltség
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Q1 bónusz sebzés
    Q2 bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Varázslatjelzőnkénti életerő@Effect8Amount*100@% -> @Effect8AmountNL*100@%" tr "game_spell_levelup_MordekaiserSyphonOfDestruction" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    A hősöktől szerzett maximális pajzs %
    Életerőköltség
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_MordekaiserW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Varázslatjelzőnkénti életerő@Effect8Amount*100@% -> @Effect8AmountNL*100@%" tr "game_spell_levelup_MoveQuick" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség passzív bónusza@Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%" tr "game_spell_levelup_NamiE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_NamiQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_NamiR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.
    Sebzés
    Töltési idő
    Lassítás

    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_NamiW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás
    Sebzés
    Manaköltség
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_NautilusGrandLineStart" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Áthaladási sebzés
    Robbanási sebzés
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_NautilusRavageStrikeAttack" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt." tr "game_spell_levelup_NeekoE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_NeekoQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kritikus sebzési arány
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_NeekoR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_NeekoW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Mana
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_NetherBlade" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Aktív sebzés
    Alap manavisszanyerés
    Hős általi manavisszanyerés
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_NidaleeTakedownAttack" = "" tr "game_spell_levelup_NocturneUmbraBladesAttack" = "" tr "game_spell_levelup_NullLance" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Pajzs
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_NunuESnowball" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_NunuWSionTurn" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.A csapás maximális sebzése
    Manaköltség
    @f3@ -> @f4@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Obduracy" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Páncél
    Sebzés
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_OdinCaptureChannel" = "Elfoglalás" tr "game_spell_levelup_OdinCaptureChannelBomb" = "Elfoglalás" tr "game_spell_levelup_OdinGuardianSpellAttackCast" = "" tr "game_spell_levelup_OlafAxeThrow" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Lassítás %
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_OlafAxeThrowCast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Lassítás %
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_OlafFrenziedStrikes" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség
    Életlopás
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_OlafRagnarok" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Páncél és varázsellenállás
    Sebzés
    Bónusz mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_OlafRecklessStrike" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrianaDetonateCommand" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrianaDissonanceCommand" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgási sebesség bónusza
    Lassítás mértéke
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrianaIzunaCommand" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrianaRedactCommand" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Bónusz páncél
    Bónusz varázsellenállás
    Elnyelt sebzés
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrianaSpellSword" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrnnE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Ütközés sebzése
    Lökéshullám sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrnnQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrnnR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_OrnnW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális sebzés
    Minimális sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect10Amount@% -> @Effect10AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Overdrive" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_PantheonE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_PantheonQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés@Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@" tr "game_spell_levelup_PantheonR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PantheonRFall" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PantheonRJump" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PantheonW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PhosphorusBomb" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_PickACard" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kék kártya sebzése
    Kék kártya manavisszatöltése

    Piros kártya sebzése
    Piros kártya lassítása (%)

    Arany kártya sebzése
    Arany kártya kábításának időtartama

    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@

    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%

    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@

    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_PoisonTrail" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés@Effect1Amount*4@ -> @Effect1AmountNL*4@" tr "game_spell_levelup_PoppyE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kezdeti sebzés
    Fal sebzése
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PoppyQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_PoppyR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PoppyW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_Pounce" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt. Csapda sebzése
    Csapda töltési ideje
    Csapda manaköltsége
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @f5@ -> @f6@
    @f7@ -> @f8@
    " tr "game_spell_levelup_PowerBall" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_PowerFist" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_PrimalSurge" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Őserő gyógyítása
    Őserő támadási sebessége
    Őserő manaköltsége
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_PuncturingTaunt" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Bónusz támadási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_PykeE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_PykeQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ másodperc -> @CooldownNL@ másodperc
    " tr "game_spell_levelup_PykeR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_PykeW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp" tr "game_spell_levelup_QuinnE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_QuinnQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Teljes sebzési arány
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_QuinnR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz mozgási sebesség
    Manaköltség
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_QuinnW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz támadási sebesség
    Bónusz mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RakanE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs ereje
    Töltési idő
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f2@ -> @f6@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RakanQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f3@ -> @f2@
    " tr "game_spell_levelup_RakanR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Elcsábítás időtartama
    Sebzés
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RapidFire" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség (%)
    Töltési idő
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ReapTheWhirlwind" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás másodpercenként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Recall" = "" tr "game_spell_levelup_RekSaiE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Dühödt harapás sebzése
    Alagútásás töltési ideje
    Alagúthasználat töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect9Amount@ -> @Effect9AmountNL@
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RekSaiEBurrowed" = "" tr "game_spell_levelup_RekSaiQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Királynői harag sebzése
    Prédaleső sebzése
    Prédaleső töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RekSaiQBurrowed" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Királynői harag sebzése
    Prédaleső sebzése
    Prédaleső töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RekSaiR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Hiányzó életerővel arányos sebzés
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @f7@ -> @f8@
    @Effect9Amount@% -> @Effect9AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_RekSaiW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Előbukkanás sebzése@Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@" tr "game_spell_levelup_RendingShot" = "Következő szintSebzés
    Lassítás %
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RenektonCleave" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Maximális életerő-visszanyerés
    Düh sebzése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ / @Effect9Amount@ -> @Effect4AmountNL@ / @Effect9AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RenektonPredator" = "Renekton bónusz sebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiknek kevesebb mint a felére csökkent az életereje." tr "game_spell_levelup_RenektonPreExecute" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect5Amount@/@Effect6Amount@ -> @Effect5AmountNL@/@Effect6AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RenektonReignOfTheTyrant" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz életerő
    Ismétlődő sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RenektonSliceAndDice" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Páncélcsökkentés %
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RengarE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás mértéke
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_RengarQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Teljes sebzési arány
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "game_spell_levelup_RengarR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Páncélcsökkentés
    Időtartam
    Mozgási sebesség
    Nyomkövetési hatótáv
    Töltési idő
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect9Amount@ -> @Effect9AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RengarW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "game_spell_levelup_RiftWalk" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Jelzőnkénti sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RivenFeint" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hárított sebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RivenFengShuiEngine" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lökéshullám sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ / @Effect2Amount@ -> @Effect1AmountNL@ / @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RivenIzunaBlade" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lökéshullám sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ / @Effect2Amount@ -> @Effect1AmountNL@ / @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_RivenMartyr" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RivenTriCleave" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Sebzésnövekedés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_RocketGrab" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RocketJump" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RumbleCarpetBomb" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés másodpercenként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_RumbleFlameThrower" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Minionoknak okozott sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect4Amount*100@% -> @Effect4AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_RumbleGrenade" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás mértéke
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_RumbleMortar" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_RumbleShield" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéselnyelés
    Bónusz mozgási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_Rupture" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_RyzeE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Túltöltés sebzésnövelése
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_RyzeQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Mozgási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_RyzeR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Hatótáv@Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@" tr "game_spell_levelup_RyzeW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Sadism" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Regenerálódás
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SeismicShard" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgási sebesség
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SejuaniE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kábítás időtartama
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_SejuaniQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SejuaniR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Maximális sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SejuaniW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Első találat sebzése
    Második találat sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShenE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShenQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alap százalékos sebzés
    Felerősített százalékos sebzés
    Energiaköltség
    Szörnyek elleni maximális sebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShenR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs minimális ereje
    Pajzs maximális ereje
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShenW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_ShyvanaDoubleAttack" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ ->@CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaDoubleAttackDragon" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ ->@CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaFireball" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaFireballDragon" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kezdeti sebzés
    Másodlagos sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaFireballDragon2" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaImmolateDragon" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés másodpercenként
    Bónusz mozgási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaImmolationAura" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Aura sebzése
    Találati sebzés
    Bónusz mozgási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect1Amount*0.25@ -> @Effect1AmountNL*0.25@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_ShyvanaTransformCast" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív dühpontnövekedés
    Sárkány alak mérete
    Bónusz életerő
    Repülési sebzés
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    Nagy -> Nagyobb
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_SionE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SionQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Maximális sebzés
    Sebzésnövekedés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SionR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Maximális sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SionW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs
    Sebzés
    A maximális életerővel arányos sebzés
    A maximális életerővel arányos pajzs aránya
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SionWDetonate" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Maximális életerő szerinti sebzés
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_SivirE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Manavisszatöltés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_SivirQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Sebzésnövekedés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SivirR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség
    Bónusz gyorsított mozgási sebesség
    Gyorsított mozgás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SivirW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Továbbpattanó sebzés (teljes sebzés)
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_SivirWAttack" = "" tr "game_spell_levelup_SkarnerExoskeleton" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéselnyelés maximális életerő alapján
    Bónusz mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SkarnerFracture" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lövedék sebzése / alaptámadás bónusz sebzése
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ / @Effect2Amount@ -> @Effect1AmountNL@ / @Effect2AmountNL@
    @Effect8Amount@% -> @Effect8AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SkarnerImpale" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Varázssebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SkarnerVirulentSlash" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SonaDJTransition" = "" tr "game_spell_levelup_SonaE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség@Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%" tr "game_spell_levelup_SonaEAttackUpgrade" = "" tr "game_spell_levelup_SonaPassiveMissile" = "" tr "game_spell_levelup_SonaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés (aktív)
    Sebzés (dallam)
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SonaQAttackUpgrade" = "" tr "game_spell_levelup_SonaR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Alapképesség alap csökkentett töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BaseAbilityCDR*-100@% -> @BaseAbilityCDRNL*-100@%
    " tr "game_spell_levelup_SonaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás (aktív)
    Pajzs (dallam)
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SonaWAttackUpgrade" = "" tr "game_spell_levelup_SorakaE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Mozgásképtelenség időtartama
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_SorakaQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Visszanyert életerő (Megfiatalodás)
    Megfiatalodás időtartama (a szövetségesek számára)
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SorakaR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Életerő-visszanyerés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SorakaW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás mértéke
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SowTheWind" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív mozgási sebesség
    Sebzés
    Lassítás mértéke
    Manaköltség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_StaticField" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Villámok sebzése
    Aktiváláskor okozott sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SummonerBarrier" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerBattleCry" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerBoost" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerClairvoyance" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerDagon" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerDagonDot" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerDash" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerDot" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerExhaust" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerFlash" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerHaste" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerHeal" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerHexFlash" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerMana" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerObserver" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerOdinGarrison" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerOdinPromote" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerPromote" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerPromoteSR" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerRevive" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerSpawn" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerStifle" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerTeleport" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerTestMagicDamage" = "" tr "game_spell_levelup_SummonerTestSpellShield" = "" tr "game_spell_levelup_SwainE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Érintkezés sebzése
    Robbanás sebzése
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SwainQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lövedék sebzése
    További lövedék sebzése
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SwainR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Visszanyert életerő
    Életerőszívás sebzése
    Életerőszívás gyógyítása
    Sebzés lelkenként
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_SwainW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Felfedés időtartama
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount*-100@% -> @Effect4AmountNL*-100@%
    @Effect9Amount@ -> @Effect9AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_Swipe" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Őserő gyógyítása
    Őserő támadási sebessége
    Őserő manaköltsége
    @f1@ -> @f2@
    @f3@% -> @f4@%
    @f5@ -> @f6@
    " tr "game_spell_levelup_SyndraE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SyndraQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_SyndraR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_SyndraW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TahmKenchE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzésből nyert szürke életerő (%)
    Szürke életerőből nyert gyógyítás (%)
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_TahmKenchNewR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Hatótáv
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_TahmKenchQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alaptámadás
    Lassítás mértéke
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect4Amount*-100@% -> @Effect4AmountNL*-100@%
    " tr "game_spell_levelup_TahmKenchW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális életerővel arányos sebzés
    Maximális sebzés szörnyek ellen
    Kiköpött minionok sebzése
    Töltési idő
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp
    " tr "game_spell_levelup_Takedown" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gerely minimális sebzése
    Gerely maximális sebzése
    Gerely manaköltsége
    @f1@ -> @f2@
    @f3@ -> @f4@
    @f5@ -> @f6@
    " tr "game_spell_levelup_TaliyahE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_TaliyahQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp
    @BaseCost@ -> @BaseCostNL@
    " tr "game_spell_levelup_TaliyahR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Fal hossza
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ másodperc -> @CooldownNL@ másodperc
    " tr "game_spell_levelup_TaliyahWVC" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_TalonE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Tereptárgyak töltési ideje@f3@ -> @f4@" tr "game_spell_levelup_TalonQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f5@ -> @f6@
    " tr "game_spell_levelup_TalonR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TalonW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kezdeti sebzés
    Sebzés visszatéréskor
    Lassítás mértéke
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_TaricE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TaricQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális töltet
    Maximális gyógyítás
    Manaköltség
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_TaricR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_TaricW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív páncél
    Pajzs aránya
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_TeleportCancel" = "" tr "game_spell_levelup_TEMPLATESPELL" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Maximális bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_Terrify" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Időtartam
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ThreshE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Passzív sebzés
    Aktív sebzés
    Lassítás
    Manaköltség
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ThreshPassiveSouls" = "" tr "game_spell_levelup_ThreshQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ThreshQPassive" = "" tr "game_spell_levelup_ThreshR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lassítás és égés időtartama
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ThreshRAlly" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Százalékos csökkentett töltési idő és mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ThreshRPenta" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ThreshW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs elnyelőképessége
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_TimeWarp" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebesség@Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%" tr "game_spell_levelup_ToxicShot" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Becsapódási sebzés
    Sebzés másodpercenként
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_ToxicShotAttack" = "" tr "game_spell_levelup_Tremors2" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés rengésenként
    Lassítás rengésenként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TrundleCircle" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő
    Lassítás
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_trundledesecrate" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_TrundlePain" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Elszívott életerő
    Töltési idő
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TrundleTrollSmash" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Ellopott sebzés
    Támadás sebzésnövekedése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_TryndamereE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TryndamereQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Sebzés minden 1%-nyi hiányzó életerő után
    Gyógyítás
    Dühpontonkénti gyógyulás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_TryndamereW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéscsökkentés
    Mozgási sebesség csökkentése
    @Effect1Amount*-1@ -> @Effect1AmountNL*-1@
    @Effect2Amount*-100@% -> @Effect2AmountNL*-100@%
    " tr "game_spell_levelup_TwitchExpunge" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Jelzőnkénti sebzés
    Manaköltség
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TwitchHideInShadows" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Láthatatlanság időtartama
    Támadási sebesség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_TwitchUlt" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzési bónusz@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_TwitchVenomCask" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lassítás mértéke
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_TwoShivPoison" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Bónusz sebzési arány
    Lassítás
    Költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    @Effect4Amount*-100@% -> @Effect4AmountNL*-100@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_UdyrBearAttack" = "" tr "game_spell_levelup_UdyrBearStance" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség növekedése
    Mozgási sebesség időtartama
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_UdyrPhoenixActivation" = "" tr "game_spell_levelup_UdyrPhoenixAttack" = "" tr "game_spell_levelup_UdyrPhoenixStance" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lánghullám sebzése
    Tűzsebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_UdyrTigerAttack" = "" tr "game_spell_levelup_UdyrTigerPunchBleed" = "" tr "game_spell_levelup_UdyrTigerStance" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Tigriscsapás sebzése
    Támadási sebesség
    Tigriscsapás sebzésnövekedése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_UdyrTurtleAttack" = "" tr "game_spell_levelup_UdyrTurtleStance" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs ereje@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "game_spell_levelup_UFSlash" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_UndyingRage" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Szerzett düh
    Minimális életerő
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_UnstoppableForce" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kábítás időtartama
    Hátralökés sebzése
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@ - > @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_UrgotE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_UrgotQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_UrgotR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_UrgotW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pajzs
    Sebzés lövésenként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VarusE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*-100@% -> @Effect2AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VarusR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VarusW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadás sebzése
    Métely sebzése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100@% -> @Effect2AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_VayneCondemn" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VayneInquisition" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Időtartam
    Töltési idő
    Bukfenc csökkentett töltési ideje
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_VayneSilveredBolts" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Minimális sebzés
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_VayneTumble" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount*100@% -> @Effect1AmountNL*100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VeigarBalefulStrike" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_VeigarDarkMatter" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_VeigarEventHorizon" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kábítás időtartama
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_VeigarR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VelkozE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_VelkozPassive" = "" tr "game_spell_levelup_VelkozQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_VelkozR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Teljes sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VelkozW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Kezdeti sebzés
    Másodlagos sebzés
    Lőszer-újratöltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Feltöltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f1@ -> @f2@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViktorChaosStorm" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés (becsapódás)
    Sebzés (kisülés)
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViktorChaosStormGuide" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés (becsapódás)
    Sebzés (kisülés)
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViktorDeathRay" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés (Halálsugár)
    Sebzés (Utóhatás)
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViktorGravitonField" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount*-100@% -> @Effect1AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViktorGravitonFieldAugment" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség csökkentése
    Töltési idő
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViktorPowerTransfer" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés (lövedék)
    Sebzés (támadás)
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Maximális sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect1Amount*2@ -> @Effect1AmountNL*2@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Teljes sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ViW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Maximális életerőn alapuló sebzés
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_VladimirE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Maximális sebzés
    Lassítás mértéke
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    @Effect9Amount@% -> @Effect9AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VladimirHemoplague" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le az [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VladimirQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VladimirSanguinePool" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VolibearE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Lassítás mértéke
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @MoveSpeedMod*100@% -> @MoveSpeedModNL*100@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_VolibearQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Töltési idő
    Bónusz mozgási sebesség (minimum)
    Bónusz mozgási sebesség (maximum)
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_VolibearR" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VolibearW" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség bónusza
    Harapás sebzése
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_Volley" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_VorpalSpikes" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "game_spell_levelup_Warwick" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_WarwickE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzéscsökkentés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_WarwickQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyógyítás
    Százalékos életerősebzés
    Költség
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_WarwickR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Alapsebzés
    Töltési idő
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_WarwickW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Mozgási sebesség
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_WildCards" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_XayahE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_XayahQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount*2@ -> @Effect1AmountNL*2@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_XayahR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_XayahW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Támadási sebesség
    Töltési idő
    Költség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_XerathArcaneBarrage" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt.Sebzés
    Töltési idő
    Lassítás mértéke
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_XerathArcanopulse" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_XerathLocusOfPower" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt.Sebzés
    Lövések száma
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_XerathMageSpear" = "Következő szint - kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_XinZhaoE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_XinZhaoQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_XinZhaoR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_XinZhaoW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Suhintás sebzése
    Döfés sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_YasuoDashWrapper" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Célpont immunitása
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @f1@ -> @f2@
    " tr "game_spell_levelup_YasuoPassive" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    @f1@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f1@ -> @f2@
    " tr "game_spell_levelup_YasuoQW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés@f2.0@ -> @f4.0@" tr "game_spell_levelup_YasuoRKnockUpComboW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @f1@ -> @f2@
    " tr "game_spell_levelup_YasuoWMovingWall" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Fal szélessége
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_YorickE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Minimális sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_YorickQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_YorickR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Életerő
    Sebzés
    Ködjárók
    Jel sebzése
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% ->@Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_YorickW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Életerő
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZacE" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZacQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZacR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Hatótáv
    Lassítási százalék
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect4Amount*-100@% -> @Effect4AmountNL*-100@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZacW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Pontalapú sebzés
    Maximális életerőn alapuló sebzés százaléka
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100@% -> @Effect3AmountNL*100@%
    " tr "game_spell_levelup_ZedR2" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Felrobbanó jel sebzése
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZedW2" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Bónusz sebzés
    Energia-visszanyerés
    Költség
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZiggsE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Akna sebzése
    Lassítás
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*-100@% -> @Effect2AmountNL*-100@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZiggsPassiveAttack" = "HELYŐRZŐ" tr "game_spell_levelup_ZiggsQ" = "Következő szint – kattints ide a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZiggsR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Robbanási zóna sebzése
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZiggsW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Toronyrombolás küszöbértéke
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @f1*100@% -> @f2*100@%
    " tr "game_spell_levelup_ZileanQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZileanW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "game_spell_levelup_ZoeE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Maximális bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Cooldown@ másodperc -> @CooldownNL@ másodperc
    " tr "game_spell_levelup_ZoeQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @f1@ -> @f3@
    @Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZoeRv4" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Töltési idő@Cooldown@ mp -> @CooldownNL@ mp" tr "game_spell_levelup_ZoeW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgási sebesség
    Gyorsítás időtartama
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Effect9Amount*100@% -> @Effect9AmountNL*100@%
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZyraE" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZyraEPlantAttack" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Gyökerek sebzése
    Indacsapás sebzése
    Indacsapás lassítása
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZyraP" = "" tr "game_spell_levelup_ZyraQ" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZyraQPlantMissile" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Csomó sebzése
    Tövisköpő sebzése
    Manaköltség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZyraR" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "game_spell_levelup_ZyraW" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.Magok újratöltési ideje@AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@" tr "game_spell_ping_SummonerHexFlash" = "@SrcNameWithColon@Hexvillanás – @SubA@ mp, Átvillanás – @SubB@ mp" tr "game_spell_ping_SummonerHexFlash_Ready" = "@SrcNameWithColon@Hexvillanás – Kész, Átvillanás – @SubB@ mp" tr "game_spell_subtooltip_ShurelyasCrest" = "@Effect2Amount@ másodpercre +@Effect1Amount*100@% mozgási sebességet biztosít neked és a közeli szövetségeseknek. " tr "game_spell_subtooltip_ShurelyasCrestTT" = "@Effect6Amount@ másodpercre +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet biztosít a közeli szövetségeseknek." tr "game_spell_TahmKenchR_InCombat" = "A merülés harc közben nem használható" tr "game_spell_tooltip_*" = "" tr "game_spell_tooltip_3030" = "Hextech GLP-800Jeges lövedékeket lő ki, amelyek felrobbannak, és @Effect6Amount@ - @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az összes eltalált ellenfélnek.

    Az eltalált ellenfelek @Effect5Amount*100@%-kal lelassulnak. A hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.
    " tr "game_spell_tooltip_3142" = "Youmuu szellemkardja@Effect5Amount@ másodpercre +@Effect3Amount*100@% mozgási sebességet biztosít." tr "game_spell_tooltip_3143" = "Randuin ómenje@Effect1Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti a közelben tartózkodó ellenséges egységek mozgási sebességét." tr "game_spell_tooltip_3149" = "A letaszított király kardja100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő)." tr "game_spell_tooltip_3152" = "Hextech protoöv-01A hős előretör, és gyűrű alakban tüzes lövedékeket lő ki, amelyek @Effect4Amount@ - @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak.

    Ha egy hőst vagy szörnyet egynél több lövedék talál el, a további lövedékek csupán @Effect6Amount*100@% -os sebzést okoznak.
    " tr "game_spell_tooltip_3153" = "A letaszított király kardja100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő)." tr "game_spell_tooltip_3157" = "Zhonya homokórája.A hős @Effect2Amount@ másodpercre sérthetetlenné és megcélozhatatlanná válik, ám ez idő alatt képtelen mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni." tr "game_spell_tooltip_3190" = "Az iron solarik medálja Egy @Effect3Amount@ másodperc alatt elenyésző, legfeljebb @Effect1Amount@ (+ szintenként @Effect2Amount@) sebzést elnyelő pajzsot von a közeli szövetségesek köré." tr "game_spell_tooltip_3388" = "Youmuu lidérckardja @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@% mozgási sebességet biztosít." tr "game_spell_tooltip_3389" = "A letaszított király ereje100 varázssebzést okoz a megcélzott hősnek, és 3 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 25%-át (90 másodperc töltési idő)." tr "game_spell_tooltip_3800" = "Igaz dicsőség @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességet, ha egy ellenfél vagy egy ellenséges torony felé haladsz. Egy ellenfél közelébe érve (vagy @Effect2Amount@ másodperc elteltével) egy lökéshullám indul el, amely @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti a közeli ellenséges hősök mozgási sebességét." tr "game_spell_tooltip_AbsoluteZero" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @Effect4Amount@ másodpercig varázsol, és minden hőt elszív a területről. A közeli ellenfelek mozgási sebessége kezdetben @Effect2Amount*-100@%-kal, majd a varázslás végére @Effect6Amount*-100@%-kal csökken. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @f3@ (+@f1@) sebzést nyel el, és a felkészülés után @Effect8Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A felkészülés végén a területen belül tartózkodó ellenfelek legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, attól függően, hogy Nunu mennyi ideig varázsolt.
    " tr "game_spell_tooltip_ArmsmasterRelentlessAttack" = "Könyörtelen roham (@Level@)[@Hotkey@]PasszívJax alaptámadása egy rövid időre @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét, és ha 2 egymást követő alkalommal sikerül eltalálni ugyanazt az egységet, akkor Jax következő támadása @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz fizikai sebzést okoz.
    A támadási sebesség legfeljebb 8 alkalommal halmozható.
    " tr "game_spell_tooltip_AsheQ" = "Összpontosított nyílzápor@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana, @Effect2Amount@ ÖsszpontosításNincs töltési idejePasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.
    " tr "game_spell_tooltip_AsheSpiritOfTheHawk" = "Sasszem@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő (@AmmoRechargeTime@ másodperc lőszerújratöltési idő)Felfedi a terepet, miközben a célhely felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből." tr "game_spell_tooltip_AspectOfTheCougar" = "A puma tekintete (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége @Cooldown@ másodperc töltési időEmberi alak: Nidalee egy vérszomjas pumává alakul át, amely a Harapás, a Szökkenés és a Karmolás alapképességekkel rendelkezik.

    Puma alak: Nidalee visszaváltozik emberré. Ha emberi alakban van, a vadászat visszaállítja a Puma tekintete töltési idejének számlálóját.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolE" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolECancelButton" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeRepülés megszakítása idő előtti földet éréssel.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolQ" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket.

    Második aktiválás: a mag idő előtt felrobban.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolQCancelButton" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési időMásodik aktiválás: a mag idő előtt felrobban.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolR" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolW" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    " tr "game_spell_tooltip_AurelionSolWToggleOff" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@f12@ mana, plusz @f8@ mana másodpercenként@f10@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @f6@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @f13@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    " tr "game_spell_tooltip_AzirEWrapper" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.
    " tr "game_spell_tooltip_AzirQWrapper" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.
    " tr "game_spell_tooltip_AzirR" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.
    " tr "game_spell_tooltip_AzirW" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív:Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    " tr "game_spell_tooltip_BantamTrap" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.
    " tr "game_spell_tooltip_BardE" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_D_nS" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék jelenleg @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot szerez, megkapja a maximális mana 12%-át, valamint egy halmozódó bónuszt nyer a harcon kívüli mozgási sebességére. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – további @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék támadásai 1 másodpercre @f8@%-kal lelassítsák a célpontot, és @f11@ ponttal nagyobb sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DS_nD" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék jelenleg @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, és @f3@ másodpercre @f2@%-kal lelassítják a célpontjukat. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék támadásai további @f8@ sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DS_nM" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék jelenleg @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, és @f3@ másodpercre @f2@%-kal lelassítják a célpontjukat. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy Bardot további @f8@ énke követhesse egyszerre, akik @f11@ ponttal nagyobb sebzést okoznak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSAM_nA" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék tölcsér alakban haladnak át a célpontjukon, és @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, valamint @f3@ másodpercre @f2@%-kal le is lassítják az eltalált ellenfeleket. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék tölcsér alakú támadása nagyobb területre hasson, valamint további @f11@ sebzést okozzon.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSAM_nD" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék tölcsér alakban haladnak át a célpontjukon, és @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, valamint @f3@ másodpercre @f2@%-kal le is lassítják az eltalált ellenfeleket. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék támadásai további @f8@ sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSAM_nM" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék tölcsér alakban haladnak át a célpontjukon, és @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, valamint @f3@ másodpercre @f2@%-kal le is lassítják az eltalált ellenfeleket. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy Bardot további @f8@ énke követhesse egyszerre, akik @f11@ ponttal nagyobb sebzést okoznak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSAM_nR" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék tölcsér alakban haladnak át a célpontjukon, és @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, valamint @f3@ másodpercre @f2@%-kal le is lassítják az eltalált ellenfeleket. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék @f8@ másodperccel hamarabb jelenjenek meg újra, és további @f11@ sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSAM_nS" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék tölcsér alakban haladnak át a célpontjukon, és @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, valamint @f3@ másodpercre @f2@%-kal le is lassítják az eltalált ellenfeleket. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék támadásai @f8@%-kal lassítsák az ellenfeleket, valamint további @f11@ sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSM_nA" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék jelenleg @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, és @f3@ másodpercre @f2@%-kal lelassítják a célpontjukat. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék támadásai tölcsér alakban haladjanak át a célponton, valamint további @f11@ sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardPTooltip_DSM_nD" = "Útra hívásÉnkék: Bard alacsonyabb rendű szellemeket vonz magához, akik segítik az alaptámadásait. Ahogy Bard egyre több csengettyűt gyűjt össze, a szellemek képességei is erősödnek.

    • Az énkék jelenleg @f1@ (+@f9@) varázssebzést okoznak, és @f3@ másodpercre @f2@%-kal lelassítják a célpontjukat. @f5@ másodpercenként jelenik meg egy újabb énke, és egyszerre legfeljebb @f4@ kísérheti Bardot.

    Csengettyűk: véletlenszerűen ősi csengettyűk jelennek meg, amelyeket Bard begyűjthet. Így tapasztalatot és a maximális érték 12%-át kitevő manát szerez, valamint a harcon kívüli mozgási sebességére egy halmozódó sebességlöketet nyer. A csengettyűk 10 percig maradnak meg.

    • @f10@ csengettyű gyűlt össze – még @f7@ szükséges ahhoz, hogy az énkék támadásai további @f8@ sebzést okozzanak.
    " tr "game_spell_tooltip_BardQ" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    " tr "game_spell_tooltip_BardR" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @Effect1Amount@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immunisak a megbénításokra.
    " tr "game_spell_tooltip_BardW" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@/@f2@

    " tr "game_spell_tooltip_BlessingoftheLizardElder" = "" tr "game_spell_tooltip_BlindingDart" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. " tr "game_spell_tooltip_BlindMonkEOne" = " Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia / @Effect4Amount@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.
    " tr "game_spell_tooltip_BlindMonkETwo" = "Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza." tr "game_spell_tooltip_BlindMonkQOne" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia / @Effect4Amount@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).
    " tr "game_spell_tooltip_BlindMonkQTwo" = "Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően)." tr "game_spell_tooltip_BlindMonkR" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az első célpont bónusz életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    " tr "game_spell_tooltip_BlindMonkRKick" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az első célpont bónusz életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    " tr "game_spell_tooltip_BlindMonkWOne" = " Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia / @Effect4Amount@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.
    " tr "game_spell_tooltip_BlindMonkWTwo" = "Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin alapos kiképzése lehetővé teszi a számára, hogy fejlődjön a harcban. Így @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst nyer." tr "game_spell_tooltip_BrandE" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős csapást mér a célpontjára, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.
    " tr "game_spell_tooltip_BrandQ" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy tűzlabdát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.
    " tr "game_spell_tooltip_BrandR" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, valahányszor új célpontra ugrik. A tűzlabda legfeljebb 5 alkalommal pattan tovább, és úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @Effect4Amount@%-kal lelassítja.
    " tr "game_spell_tooltip_BrandW" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a kijelölt helyre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "game_spell_tooltip_BraumE" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. Az egymást követő támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.
    " tr "game_spell_tooltip_BraumPassive" = "Sokkoló csapásokBraum alaptámadásai a Sokkoló csapások hatást alkalmazzák. Az első jelző után a szövetségesek alaptámadásai is halmozzák ezt a hatást.

    Ha 4 jelző összegyűlt, a célpont elkábul, és varázssebzést szenved. Az ezt követő néhány másodpercben nem kaphat újabb jelzőket, de bónusz varázssebzést szenved el Braum támadásaitól.
    " tr "game_spell_tooltip_BraumQ" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.
    " tr "game_spell_tooltip_BraumRWrapper" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @Effect3Amount@ másodpercig @Effect4Amount@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @Effect5Amount@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.
    " tr "game_spell_tooltip_BraumW" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ plusz Braum bónusz páncéljának illetve varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).
    " tr "game_spell_tooltip_Burning" = "" tr "game_spell_tooltip_BurningAgony" = "Égető gyötrődés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ életerő másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Dr. Mundo lángba borítja saját magát, másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Amíg Dr. Mundo lángol, a rá ható bénító hatások időtartama @Effect5Amount*100@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_Bushwhack" = "Bozótcsapda / Szökkenés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEmberi alak: Nidalee elhelyez egy láthatatlan csapdát, amely 2 percig marad aktív. A csapda akkor aktiválódik, ha egy ellenfél rálép. Felfedi az áldozatot, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz neki 4 másodperc alatt.

    Egyszerre legfeljebb @f4@ csapda lehet aktív. (A csapdák maximális száma a 6., 11. és 16. szinten megnő.)

    Puma alak: Nidalee a kijelölt irányba ugrik, és megsebzi a közeli ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_BusterShot" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTristana ágyúgolyót lő egy ellenséges egységre. Ez @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ egységnyi távolságra hátralöki a közeli egységeket." tr "game_spell_tooltip_CaitlynAceintheHole" = "Halálpontos lövés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @Effect2Amount@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, de más hősök felfoghatják.

    A varázslás során igazlátással fedi fel a célpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_CaitlynEntrapment" = "90 kaliberes háló@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet." tr "game_spell_tooltip_CaitlynHeadshotMissile" = "" tr "game_spell_tooltip_CaitlynPiltoverPeacemaker" = "Piltoveri rendteremtő@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_CaitlynYordleTrap" = "Yordlecsapda@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_CamilleE" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenfeleket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak.
    " tr "game_spell_tooltip_CamilleQ" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig újraaktiválható további költség nélkül.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.
    " tr "game_spell_tooltip_CamilleR" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @Effect3Amount@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @Effect2Amount@ + a hős aktuális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.
    " tr "game_spell_tooltip_CamilleW" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.
    " tr "game_spell_tooltip_CardmasterStack" = "Betárazott pakli (@Level@)[@Hotkey@]Passzív: Twisted Fate minden 4. támadással további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ezenfelül a támadási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő.
    " tr "game_spell_tooltip_CarpetBomb" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz nekik.
    " tr "game_spell_tooltip_CarpetBombMega" = "Különleges küldemény (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeCorki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik." tr "game_spell_tooltip_CassiopeiaE" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont mérgezés hatása alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    " tr "game_spell_tooltip_CassiopeiaQ" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect2Amount@ másodperc alatt.
    " tr "game_spell_tooltip_CassiopeiaR" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az előtte álló ellenfeleknek. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja és @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @Effect2Amount@%-kal lelassulnak." tr "game_spell_tooltip_CassiopeiaW" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van minimális bevetési hatótávolsága.
    " tr "game_spell_tooltip_ChronoShift" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @Effect2Amount@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerővel érkezik meg." tr "game_spell_tooltip_Consume" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @f7@%-kal nő, ha kevesebb mint @Effect7Amount*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @Effect1Amount@ tényleges sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) életerőt gyógyít.

    Hősök: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) (+@f8@) varázssebzést okoz, és @f3@ (+@f9@) (+@f5@) életerőt gyógyít.
    " tr "game_spell_tooltip_CorpseExplosion" = "Robbanó tetem (@Level@)[@Hotkey@]Passzív: valahányszor egy ellenfél meghal Amumu közelében, a holtteste felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a környező ellenséges egységeknek." tr "game_spell_tooltip_Crowstorm" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @Effect3Amount@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden ellenfélnek a területen belül.

    A hatás @Effect2Amount@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_Crystallize" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles, áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, ami minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad." tr "game_spell_tooltip_DariusExecuteRank3" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDarius a kijelölt ellenséges hőshöz ugrik, és halálos csapást mér rá, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @Effect3Amount@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @f3@.

    Elszabadult: ha a Noxusi guillotine végez a célponttal, a töltési ideje azonnal nullázódik.
    " tr "game_spell_tooltip_DariusHemo" = "VérontásDarius támadásai és sebzést okozó képességei miatt az ellenfél 5 másodpercen át vérzik és fizikai sebzést szenved el. A hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat." tr "game_spell_tooltip_DariusHemoMarker" = "VérontásDarius támadásai és sebzést okozó képességei miatt az ellenfél 5 másodpercen át vérzik és fizikai sebzést szenved el. A hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat." tr "game_spell_tooltip_DarkStarBlankSpell" = "Idézői varázslatok letiltvaAz idézői varázslatok ebben a játékmódban nem használhatók.

    „Ahová mi megyünk, ott nincs szükség idézői varázslatokra...”
    " tr "game_spell_tooltip_Deceive" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    " tr "game_spell_tooltip_DefensiveBallCurl" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    " tr "game_spell_tooltip_DefensiveBallCurlCancel" = "Védekező póz megszakítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeAz időtartam vége előtt megszakítja a Védekező pózt." tr "game_spell_tooltip_Destiny" = "Végzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre Igazlátással felfed minden ellenséges hőst a térképen.

    Amíg a Végzet aktív, Twisted Fate 1,5 másodperc alatt elteleportálhat, legfeljebb @Effect4Amount@ egység távolságra.
    " tr "game_spell_tooltip_DetonatingShot" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.
    " tr "game_spell_tooltip_DianaArc" = "Félhold csapás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDiana ívesen kilő egy holdenergiával rendelkező lövedéket, ami @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A Holdfénnyel eltalált ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre láthatóvá válnak, ha nem voltak láthatatlanok.
    " tr "game_spell_tooltip_DianaOrbs" = "Sápadt zuhatag@Level@.szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időHárom keringő gömböt hoz létre, amik az ellenséggel érintkezve felrobbannak, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. A képesség hatása @Effect1Amount@ másodpercig tart.

    Egy ideiglenes pajzsot biztosít, ami @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést nyel el. A harmadik gömb felrobbanása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal erősíti meg a pajzsot.
    " tr "game_spell_tooltip_DianaPassive" = "Holdezüst pengeMinden harmadik csapás manát tölt vissza, és további varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden varázslat megnöveli a támadási sebességet a következő 3 támadás idejére." tr "game_spell_tooltip_DianaTeleport" = "Holdugrás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDiana a bosszúálló Hold élő megtestesítőjévé válva nekiront egy ellenfélnek, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki.

    A Holdugrásnak nincs töltési ideje, ha Diana egy Holdfénnyel megjelölt ellenségre ront rá. Az összes többi ellenfélről elmúlik a Holdfény gyengítő hatása, függetlenül attól, hogy ki volt a Holdugrás célpontja.
    " tr "game_spell_tooltip_DianaVortex" = "Holdfátyol@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Megnöveli a Holdezüst pengéből kapott támadási sebességet @Effect3Amount*100@%-ra.

    Aktív: Felfed és odavonz minden közeli ellenfelet, majd @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*-100@%-kal lelassítja őket.
    " tr "game_spell_tooltip_Disintegrate" = "Szétporlasztás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A manaköltség és a töltési idő fele visszatérül, ha a Szétporlasztás megöli a célpontot." tr "game_spell_tooltip_DragonBurning" = "" tr "game_spell_tooltip_Drain" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fedi fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.
    " tr "game_spell_tooltip_DravenDot" = "eszköztipp" tr "game_spell_tooltip_DravenDoubleShot" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDraven eldobja a fejszéit, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz a célpontoknak, és félrelöki őket. Az eltalált ellenfelek @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak." tr "game_spell_tooltip_DravenFury" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.
    " tr "game_spell_tooltip_DravenRCast" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amikkel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @Effect4Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz (legalább @Effect2Amount@%-ot), de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.
    " tr "game_spell_tooltip_DravenRDoublecast" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]Hatására az Örvénylő halál idő előtt változtat irányt, és visszatér Dravenhez." tr "game_spell_tooltip_DravenSpinning" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz @Effect5Amount@ plusz a hős bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-ával egyenlő.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.
    " tr "game_spell_tooltip_DrawABead" = "Becélzás (@Level@)[@Hotkey@]Passzív Tartósan @Effect1Amount@ egységgel megnöveli Tristana alaptámadásának hatótávját." tr "game_spell_tooltip_EkkoE" = "Fázisugrás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt." tr "game_spell_tooltip_EkkoPassive" = "Ekko Zéró meghajtója időenergiával tölti fel a varázslatait és a támadásait. A harmadik találat bónusz sebzést okoz, és ha egy hős a célpont, Ekko mozgási sebessége megnő." tr "game_spell_tooltip_EkkoQ" = "Időbandita@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton." tr "game_spell_tooltip_EkkoR" = "Időtörés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenségeknek. Ezenkívül Ekko @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt nyer vissza, amit @Effect5Amount@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1% életerő." tr "game_spell_tooltip_EkkoW" = "Párhuzamos valóság@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "game_spell_tooltip_EkkoWPassive" = "Ekko alaptámadásai bónusz sebzést okoznak az ellenséges hősöknek, akiknek életereje 30% alá csökkent.Forrás: @SourceName@" tr "game_spell_tooltip_EliseHumanE" = "Gubó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElkábítja az első ellenséget, akit eltalál, és @Effect5Amount@ másodpercre felfedi azt, ha nem volt láthatatlan." tr "game_spell_tooltip_EliseHumanQ" = "Idegméreg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ plusz a célpont aktuális életerejének @Effect6Amount@%-ával (+@CharAbilityPower@%) megegyező varázssebzést okoz. Maximális bónusz szörnyek ellen: @Effect2Amount@." tr "game_spell_tooltip_EliseHumanW" = "Robbanó pókivadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy méreggel teli pókivadékot idéz meg, ami a kijelölt célponthoz megy, és ha egy ellenség közelébe ér vagy 3 másodperc eltelik, felrobban, amivel @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_EliseR" = "Pók alak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időElise egy fenyegető pókká változik, elveszít 425 egységnyi támadási hatótávolságot, cserébe @Effect3Amount@ ponttal nő a mozgási sebessége, és az összes pókszabású képességét bevetheti. Az összes alvó pókivadék felébred, és megtámadja a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Pókivadékok: a pókivadékok @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect4Amount@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el a több célpontra ható képességektől.
    " tr "game_spell_tooltip_EliseRDummy" = "Pók alak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Elise egy fenyegető pókká változik, és az összes pókszabású képességét bevetheti. Pók alakban @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz támadásonként, és @Effect3Amount@ mozgási sebességre tesz szert.

    Pókivadékok: a pókivadékok @Effect1Amount@ alapsebzéssel rendelkeznek, és @Effect4Amount@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el a területre ható képességektől. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ pókivadék létezhet.
    " tr "game_spell_tooltip_EliseRSpider" = "Emberi alak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időElise emberi alakot ölt, a mozgási sebessége 25 egységgel csökken, cserébe 425 egységgel nő a támadási hatótávolsága, és az összes varázsképességét bevetheti. Az összes éber pókivadék alvó állapotba kerül.

    Pókivadékok: A pókivadékok @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect4Amount@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el a több célpontra ható képességektől.
    " tr "game_spell_tooltip_EliseSpiderE" = "Ereszkedés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségre elsütve: Elise és pókivadékai felemelkednek a levegőbe, majd lecsapnak az ellenséges célpontra. Leereszkedés után a Pókkirálynő bónusz sebzése és gyógyulása @Effect8Amount@ másodpercre @Effect6Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Egy területre célozva: Elise és pókivadékai a levegőbe emelkednek, és @Effect4Amount@ másodpercig nem lehet őket megcélozni. Ezt követően Elise ismét alkalmazhatja az Ereszkedést, hogy lecsapjon egy közeli áldozatra.
    " tr "game_spell_tooltip_EliseSpiderlingBasicAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_EliseSpiderQ" = "Mérgező csípés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMérgező csípésével Elise ráveti magát a célpontra, és @Effect1Amount@ + az áldozat hiányzó életerejének @Effect6Amount@%-ával (+@CharAbilityPower@%) megegyező varázssebzést okoz. Szörnyek ellen legfeljebb @Effect2Amount@ bónusz sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_EliseSpiderW" = "Szapora őrjöngés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a pókivadékok @Effect5Amount@% támadási sebességre tesznek szert.

    Aktív: @Effect4Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal megnöveli Elise és a pókivadékok támadási sebességét.
    " tr "game_spell_tooltip_EnchantedCrystalArrow" = "Elvarázsolt kristálynyíl@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAshe jeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @Effect2Amount@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "game_spell_tooltip_EvelynnE" = "Ostorcsapás {{ game_spell_tooltip_EvelynnE_substring }}" tr "game_spell_tooltip_EvelynnE_substring" = "[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLecsap a célpontra ostorszerű csápjaival, @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával megegyező (+@CharAbilityPower@%) varázssebzést okozva. Ezután @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnő a mozgási sebessége.

    A Démoni árnyék aktiválásakor az Ostorcsapás azonnal bevethetővé válik, és felerősödik a hatása. A felerősített Ostorcsapás odahúzza Evelynnt a célponthoz, és @f2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect6Amount@%-ával megegyező (+@CharAbilityPower2@%) varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_EvelynnE2" = "Ostorcsapás (felerősített) (@Level@) {{ game_spell_tooltip_EvelynnE_substring }}" tr "game_spell_tooltip_EvelynnQ" = "Gyűlölettüske (@Level@){{ game_spell_tooltip_EvelynnQ_substring }}" tr "game_spell_tooltip_EvelynnQ_substring" = "[@Hotkey@]@Cost@ mana@f9@ másodperc töltési időEvelynn lecsap a kijelölt irányba, @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva az első eltalált egységnek. Evelynn következő 3 varázslata vagy támadása a célpont ellen @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz. Ezután Evelynn legfeljebb 3 alkalommal újraaktiválhatja a képességet.

    Újraaktiválás: tüskéket lő ki a legközelebbi célpontra, amelyek áthatolnak azon, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak minden eltalált ellenfélnek.

    Ha az Ostorcsapás egy szörnyet talál el, @Effect1Amount*100@%-kal csökken a Gyűlölettüske töltési ideje. A Gyűlölettüske elsősorban az Evelynn által megtámadott célpontra irányul.
    " tr "game_spell_tooltip_EvelynnQ2" = "Gyűlölettüske (@Level@){{ game_spell_tooltip_EvelynnQ_substring }}" tr "game_spell_tooltip_EvelynnR" = "Árnyjáró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEvelynn szabadon engedi a démoni hatalmát, megcélozhatatlanná válik, és lesújt az előtte lévő területen tartózkodó ellenfelekre. Ezután hátrébb teleportál. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve még nagyobb, @f1@ (+@f2@) sebzést, ha az ellenfél életereje @Effect7Amount*100@% alatt van." tr "game_spell_tooltip_EvelynnW" = "Vonzalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f8@ másodperc töltési idő5 másodpercre megátkozza a megcélzott hőst vagy szörnyet. Ha Evelynn eltalálja a célpontot egy alaptámadással vagy képességgel, megszünteti az átkot, visszanyeri annak manaköltségét, és rövid időre @Effect3Amount*-100@%-kal lassítja ellenfelét.

    Ha az átok legalább 2,5 másodpercig aktív maradt, a megszűnése @Effect2Amount@ másodpercre elcsábítja az áldozatot, valamint:
    • Hősök ellen bevetve @Effect10Amount@ másodpercre @Effect9Amount*100@%-kal csökkenti a varázsellenállást.
    • Szörnyek ellen bevetve @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A csábítás időtartama @Effect1Amount@ másodperccel megnő.
    A Vonzalom elsütése nem távolítja el a Démoni árnyékot Evelynnről.
    " tr "game_spell_tooltip_EyeOfTheStorm" = "A vihar szeme@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ másodpercig egy fokozatosan elenyésző pajzzsal oltalmaz egy szövetséges hőst vagy tornyot. A pajzs legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el, és a teljes megszűnéséig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést biztosít.

    Janna minden képessége, amely lelassít vagy fellök egy ellenséges hőst, @ECDRefundforCC*100@%-kal csökkenti A vihar szeme töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_Feast" = "Bekebelezés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@), a minionoknak és a szörnyeknek pedig @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @Effect3Amount@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @Effect4Amount@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@ / @Effect4Amount@)
    " tr "game_spell_tooltip_FeralScream" = "Vad sikoly@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_FiddlesticksDarkWind" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre megnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@% sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_FioraE" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz." tr "game_spell_tooltip_FioraQ" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_FioraR" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @f8@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@f6@%).

    Ha Fiora @Effect1Amount@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @Effect7Amount@ (+@f9@) életerőt nyernek vissza @Effect9Amount@–@Effect6Amount@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.
    " tr "game_spell_tooltip_FioraW" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.
    " tr "game_spell_tooltip_FizzE" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.
    " tr "game_spell_tooltip_FizzQ" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célpontján, amivel @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat.

    Fizz minden célpontra alkalmazza a Tengerkő szigony hatását, akiken a képességgel keresztülhalad.
    " tr "game_spell_tooltip_FizzR" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @Effect8Amount@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_FizzW" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @Effect8Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz.
    Ha az aktív hatás végez a célponttal, Fizz visszanyer @Effect2Amount@ manát, és a képesség töltési ideje 1 másodpercre csökken. Ha nem, akkor a következő 5 másodpercben Fizz támadásai találatkor további @Effect10Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak.
    " tr "game_spell_tooltip_FlashFrost" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.
    " tr "game_spell_tooltip_Fling" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.
    " tr "game_spell_tooltip_ForcePulse" = "Erőimpulzus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKassadin energiát nyer a közelében bevetett varázslatokból, és ahányszor csak elsütnek egyet a környéken, ez tovább töltődik.

    A 6. feltöltés után Kassadin képes használni az Erőimpulzust, amely az előtte egy tölcsér alakzatban elhelyezkedő ellenfeleknek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket.
    " tr "game_spell_tooltip_Frostbite" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.
    " tr "game_spell_tooltip_GalioE" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül és lecsap, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva az ellenfeleknek, akiket @Effect2Amount@ másodpercre a levegőbe is lök. Galio azonnal megáll, ha hősnek vagy tereptárgynak ütközik." tr "game_spell_tooltip_GalioQ" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketek találkoznak, egy tornádó jön létre, amely @Effect5Amount*3@ (+@CharAbilityPower2.0*3@), plusz az ellenfél maximális életerejének (+@f9@)%-a (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount*3@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt.
    " tr "game_spell_tooltip_GalioR" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős helyét jelöli ki földet érési pontnak, és @Effect5Amount@ (+@f2@)% sebzéscsökkentést biztosít az adott szövetségesnek, amíg földet nem ér ott.

    Amikor Galio földet ér, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket (a középen állókat @Effect2Amount@ másodpercre).
    " tr "game_spell_tooltip_GalioW" = "Durand pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha @Effect6Amount@ másodpercig nem éri sebzés, Galiót egy @f3@ varázssebzést elnyelő pajzs veszi körül.

    Első aktiválás: elkezdi tölteni a képességet, amivel @Effect1Amount@ (+@f2@)(+@f4@)%-kal csökkenti az őt érő varázssebzést, valamint ezen érték @f5@%-ával az őt érő fizikai sebzést. A töltődés során Galio @Effect3Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét.

    Második aktiválás: Galio @Effect4Amount@–@Effect7Amount@ másodpercre felbőszíti a közeli ellenséges hősöket, @f8@ (+@f9@) – @f10@ (+@f11@) sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre megújítja a sebzéscsökkentési hatást. Minél tovább tölti a képességet, annál nagyobb a felbőszítés időtartama, sebzése és hatósugara.

    A Durand pajzsának feltöltését nem szakítják meg a tömegirányító hatások.
    " tr "game_spell_tooltip_GangplankE" = "Lőporos hordó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f2@ másodperc újratöltési idő (legfeljebb: @f4@)Gangplank előkészít egy lőporos hordót, amelyet @Effect5Amount@ másodpercig ő és az ellenfelei is megtámadhatnak.

    Ha Gangplank semmisíti meg a hordót, az felrobban, a támadás sebzésével megegyező fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek (figyelmen kívül hagyja a páncél @Effect10Amount@%-át), és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal le is lassítja őket. A hősök @Effect3Amount@ bónusz fizikai sebzést szenvednek el a robbanástól.

    Ha egy hordó robbanásának területén további hordók vannak, azok is felrobbannak (a sebzés azonban nem halmozódik).

    A hordók életereje @f5@ másodpercenként csökken. (A fogyás sebessége a 7. és a 13. szinten tovább nő.)

    A felrobbanó hordók alkalmazzák a Lő, aztán kérdez zsákmányszerző hatását.
    " tr "game_spell_tooltip_GangplankQWrapper" = "Lő, aztán kérdez (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy golyót, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz (eredményezhet kritikus találatot, és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ha a Lő, aztán kérdez végez a célponttal, Gangplank @Effect2Amount@ bónusz aranyat és @Effect5Amount@ ezüstkígyót zsákmányol. (A boltban ezüstkígyók beváltásával lehet fejleszteni a Zárótűz képességet).

    Összes zsákmányolt arany: @f1@ arany
    " tr "game_spell_tooltip_GangplankR" = "Zárótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGangplank jelzésére a hajója @Effect3Amount@ másodperc alatt @f3@ hullámban ágyúgolyókat zúdít a kijelölt területre. Minden hullám @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.

    A képességet a Lő, aztán kérdez segítségével zsákmányolható ezüstkígyók beváltásával fejlesztheted a boltban.
    " tr "game_spell_tooltip_GangplankW" = "A skorbut ellenszere (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGangplank elfogyaszt egy nagy adag citrusfélét, ez eltávolít róla minden bénító hatást, és visszatölt neki @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a hiányzó életereje @Effect2Amount@%-ának megfelelő életerőt." tr "game_spell_tooltip_GarenE" = "Ítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időGaren @Effect2Amount@ másodpercig sebesen forgatja a kardját a teste körül, és a hatás ideje alatt @f3@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek – @Effect1Amount@ + a támadási sebzés @Effect3Amount@%-a (+@f1@), @f2@ alkalommal (minden 3. hősszint után eggyel többször).

    Ha egy ellenséges hőst @Effect6Amount@ kardforgatás eltalál, a hős @Effect7Amount@ másodpercre elveszti páncélja @Effect5Amount*-100@%-át.

    Az Ítélet @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzést okoz, ha csak egy ellenfelet talál el.
    Az Ítélet visszavonása esetén a töltési időből a hátralévő hatóidőnek megfelelő rész visszatérül.
    Az Ítélet kritikus csapásként bónusz sebzést okozhat.
    " tr "game_spell_tooltip_GarenECancel" = "Ítélet (@Level@)[@Hotkey@] Garen felhagy az Ítélet végrehajtásával." tr "game_spell_tooltip_GarenQ" = "Döntő csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időGaren megszabadul minden lassító hatás alól, és @Effect2Amount@% mozgási sebességre tesz szert @Effect4Amount@ másodperc erejéig.

    A következő, @Effect5Amount@ másodpercen belül végrehajtott alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre elnémítja a célpontját.
    " tr "game_spell_tooltip_GarenR" = "Demacia igazsága (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a legutóbbi gyilkosságokat elkövető ellenséges hős a Gonosztevő. Az Ítélet és az alaptámadások a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő további tényleges sebzést okoznak neki.

    Aktív: Garen Demacia erejét hívja segítségül, hogy kivégezzen egy ellenséges hőst, így @Effect1Amount@ plusz a célpont hiányzó életerejének @Effect2Amount@%-át kitevő varázssebzést okoz. A Gonosztevőnek tényleges sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_GarenRPreCast" = "Demacia igazsága (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időGaren Demacia erejét hívja segítségül, hogy kivégezzen egy ellenséges hőst, amivel @Effect1Amount@ varázssebzést és a célpont minden @Effect2Amount@ hiányzó életerőpontja után további 1 sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_GarenW" = "Bátorság (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Az egységek megölése tartósan @f2@ páncélt és varázsellenállást biztosít. A maximális érték @Effect2Amount@ lehet. Aktuális bónusz: @f1@

    Aktív: Garen @Effect4Amount@ másodpercre megacélozza magát. Az első @Effect7Amount@ másodperc alatt @Effect6Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el, és @Effect5Amount@%-kal megnő a kitartása. A hátralévő idő alatt @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el.
    " tr "game_spell_tooltip_Gate" = "Kapu (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeTwisted Fate-et 1,5 másodperc alatt a kijelölt helyre teleportálja." tr "game_spell_tooltip_GGun" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés után @Effect6Amount@ másodpercig hat.
    " tr "game_spell_tooltip_GlacialStorm" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @Effect2Amount@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @Effect7Amount@ másodperc alatt egyre nő, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz másodpercenként a célpontoknak, a mozgási sebességüket pedig @Effect4Amount@%-kal csökkenti.

    Ha Gleccservihar teljes erejével lecsap, @f1@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @Effect3Amount@% sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_GlacialStormSpell" = "Gleccservihar kioltása [@Hotkey@]Az elsütésével véget vethetsz a Gleccserviharodnak." tr "game_spell_tooltip_GnarE" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.
    " tr "game_spell_tooltip_GnarQ" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_GnarR" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: @Effect2Amount@%-kal megnöveli a Felpörgés mozgási sebesség bónuszát.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @Effect7Amount@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.
    " tr "game_spell_tooltip_GnarW" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-át kitevő varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét, ami 3 másodperc alatt elenyészik (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket a területen, @Effect3Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okozva.

    Amikor Gnar visszaváltozik a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.
    " tr "game_spell_tooltip_GragasE" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.
    " tr "game_spell_tooltip_GragasQ" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. Újraaktiválásra vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével a hordó magától is felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@%). Minionok ellen @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_GragasQToggle" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAz újraaktiválással felrobbanthatod a hordót." tr "game_spell_tooltip_GragasR" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket." tr "game_spell_tooltip_GragasW" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_GravesChargeShot" = "Robbanó lövedék@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_GravesMove" = "Félreugrás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).
    " tr "game_spell_tooltip_GravesQLineSpell" = "Itt a vége@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "game_spell_tooltip_GravesSmokeGrenade" = "Füstgránát@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.
    " tr "game_spell_tooltip_Hallucinate" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

  • A kis dobozok @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet, és egyszerre aktiválódnak.

    A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

  • A klón az alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    " tr "game_spell_tooltip_HallucinateFull" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

  • A kis dobozok @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet, és egyszerre aktiválódnak.

    A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

  • A klón az alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    " tr "game_spell_tooltip_HallucinateGuide" = "Parancs: Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeShaco utasítja a klónját, hogy menjen egy adott helyre, vagy támadjon meg egy ellenfelet.

    A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

  • A kis dobozok @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet, és egyszerre aktiválódnak.

    A klón Shaco sebzésének 75%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

  • A klón az alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával szintén irányítható.
    " tr "game_spell_tooltip_HecarimRapidSlash_URF" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim lecsap a közelben tartózkodó ellenfelekre, és @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést (minionok ellen @Effect5Amount@%-os sebzést) okoz." tr "game_spell_tooltip_HeimerdingerE" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "game_spell_tooltip_HeimerdingerQ" = "H-28G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana és @f3@ toronykészlet@Cooldown@ másodperc töltési időElhelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. A tornyok leállnak, ha Heimerdinger túl messze kerül tőlük. Heimerdinger @f1@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, amelyből egyszerre legfeljebb @Effect3Amount@ lehet nála.

    H-28G fejlesztésű torony értékei
    Életerő: @f4@ (+@f2@)
    Támadás – Ágyú: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzés.
    Támadás – Sugár: @Effect6Amount@ másodpercenként @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzés.
    Kihelyezett tornyok maximális száma: 3
    " tr "game_spell_tooltip_HeimerdingerR" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést, a lézersugarával pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: négy rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @Effect8Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f2@) lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @Effect10Amount@ (+@f4@) varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.
    " tr "game_spell_tooltip_HeimerdingerW" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő5 rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzés, legfeljebb @Effect6Amount@ (+@f2@) teljes sebzés.
    Minionok esetén: az alapsebzés 60%-a.

    A rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "game_spell_tooltip_HextechGunbladeSpell" = "Hextech lőpenge@Effect3Amount@–@Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a célba vett ellenséges hős mozgási sebességét @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount*100@%-kal csökkenti." tr "game_spell_tooltip_HowlingGale" = "Süvöltő hurrikán@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJanna egy forgószelet idéz meg, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden útjába kerülő ellenfélnek, és @Effect4Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket.

    A forgószél legfeljebb @Effect6Amount@ másodpercig tölthető. Minden másodpercnyi töltés után
    • @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) bónusz sebzést okoz,
    • további @Effect5Amount@ másodpercre löki fel a célpontokat,
    • és @Effect3Amount@%-kal messzebb vándorol.
    A Süvöltő hurrikán mindig @Effect8Amount@ másodperc alatt ér célba.

    Újbóli aktiválásával a forgószél hamarabb elszabadul.
    " tr "game_spell_tooltip_IllaoiE" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.
    " tr "game_spell_tooltip_IllaoiQ" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.
    " tr "game_spell_tooltip_IllaoiR" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Effect1Amount@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”
    " tr "game_spell_tooltip_IllaoiW" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.
    " tr "game_spell_tooltip_Incinerate" = "Hamvasztás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy tűztölcsért hív életre, amely @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó összes ellenfélnek." tr "game_spell_tooltip_InfectedCleaverMissileCast" = "Fertőzött hentesbárd (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időDr. Mundo elhajítja a hentesbárdját, és a célpont aktuális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával megegyező varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ sebzést), illetve @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az ellenfelét @Effect5Amount@ másodperc erejéig.

    Ha a hentesbárd eltalál egy ellenfelet, @f1@ életerő visszatérül (@f2@, ha a hentesbárd sebzése halálosnak bizonyul).

    A Fertőzött hentesbárd nem okoz @Effect6Amount@ sebzésnél többet a szörnyeknek.
    " tr "game_spell_tooltip_InfernalGuardian" = "Segíts, Tibbers@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegidézi Tibberst, aki @InitialDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. A következő 45 másodpercben Tibbers égetéssel másodpercenként @AuraDamage@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek, a támadásai pedig @TibbersAttackDamage@ (+@TibbersAttackRatio@) varázssebzést okoznak. Annie a képesség ismételt aktiválásával irányíthatja Tibberst.

    Tibbers a következő esetekben Feldühödik: a megidézésekor; ha Annie eltalál egy hőst a Piromániával; vagy ha Annie meghal.

    Feldühödés: Tibbers 275% támadási sebességet és 100% mozgási sebességet nyer. A hatás 3 másodperc alatt fokozatosan szűnik meg.
    " tr "game_spell_tooltip_InfernalGuardianGuide" = "Kapd el őket, Tibbers!@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeTibbers irányításához ezzel a gombbal vagy az alt billentyű nyomva tartása mellett a jobb egérgombbal kattintva lehet új célpontot kijelölni.

    Ha elkábítasz egy hőst a Piromániával, amikor Tibbers aktív, jelentős bónuszt kap a támadási és a mozgási sebességére is.
    " tr "game_spell_tooltip_InsanityPotion" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @Effect1Amount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Effect2Amount@ másodperc erejéig." tr "game_spell_tooltip_IreliaE" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő Irelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @Effect10Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.

    A Páratlan páros @Effect9Amount@%-os sebzést okoz a szörnyek ellen.
    " tr "game_spell_tooltip_IreliaE2" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő Irelia elhelyezi a második pengét." tr "game_spell_tooltip_IreliaQ" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @f1@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @Effect4Amount@% bónusz sebzést okoz a minionok ellen.
    " tr "game_spell_tooltip_IreliaR" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hőst érve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak, és @Effect4Amount@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @Effect2Amount@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja és le is fegyverzi őket.

    A lefegyverzett ellenfelek nem tudják használni az alaptámadásukat.
    " tr "game_spell_tooltip_IreliaW" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @Effect1Amount@% (+@f1@%) sebzéscsökkentést és egy Ioniai szenvedély jelzőt szerez, de cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @Effect3Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @Effect7Amount@ másodperc felkészülés után legfeljebb @f4@ (+@f2@) (+@f3@) sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.
    Kattintás nélküli varázslás: tartsd lenyomva a kétszeri aktiválás helyett.
    " tr "game_spell_tooltip_ItemGlacialSpike" = "A Jégkirálynő érintése Megidéz @Effect3Amount@ jeges szellemet @Effect4Amount@ másodpercre, hogy felkutassák a közeli ellenséges hősöket. A szellemek érintkezéskor felfedik az ellenfelet, és a megtett útjuk alapján @Effect6Amount@–@Effect7Amount@ másodpercen keresztül @Effect5Amount*-100@%-kal csökkentik a mozgási sebességét (@Effect8Amount@ másodperc töltési idő)." tr "game_spell_tooltip_ItemGlacialSpikeTT" = "A Jégkirálynő érintése (megviselt) @Effect4Amount@ másodpercre megidéz @Effect3Amount@ jeges szellemet, hogy felkutassák a közeli ellenséges hősöket. A szellemek érintkezéskor felfedik az ellenfelet, és a megtett útjuk alapján @Effect6Amount@–@Effect7Amount@ másodpercen keresztül @Effect5Amount*-100@%-kal csökkentik a mozgási sebességét (@Effect8Amount@ másodperc töltési idő)." tr "game_spell_tooltip_ItemRedemption" = "Megváltás Célozz meg egy területet @Effect8Amount@ hatótávon belül. 2,5 másodperc elteltével fénysugarat idéz meg, amely a szövetségeseket @Effect2Amount@ (+ a célpont minden egyes szintje után @Effect3Amount@) életerővel gyógyítja, az eltalált ellenséges hősök maximális életerejének @Effect4Amount*100@%-ával egyenlő tényleges sebzést okoz, az ellenséges minionoknak pedig @Effect5Amount@ tényleges sebzést.

    Akkor is használható, amikor a hős halott.
    " tr "game_spell_tooltip_ItemTiamatCleave" = "Sarló (tárgy)[@Hotkey@]Nincs költsége10 másodperc töltési idő60%-tól 100%-ig terjedő fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenséges egységeknek (a sebzési százalékot a közelség határozza meg; 10 másodperc töltési idő)." tr "game_spell_tooltip_IvernRRecast" = "Pitypang, várj! (@Level@)[@Hotkey@]Nem igényel manátNincs töltési idejeAz aktiválásával kijelölheted Pitypang támadásának célpontját. Ha saját magadat célzod, Pitypang Ivernt fogja követni." tr "game_spell_tooltip_JackInTheBox" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.
    " tr "game_spell_tooltip_JarvanIVCataclysm" = "Kataklizma @Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időIV. Jarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülöttük @Effect2Amount@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.
    " tr "game_spell_tooltip_JarvanIVDemacianStandard" = "Demacia büszkesége@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.
    " tr "game_spell_tooltip_JarvanIVDragonStrike" = "Sárkányvágás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.
    " tr "game_spell_tooltip_JarvanIVGoldenAegis" = "Aranykor védelme@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "game_spell_tooltip_JarvanIVMartialCadenceAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_JavelinToss" = "Gerelyhajítás / Harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEmberi alak: Nidalee elhajítja a gerelyét, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a gerely az alaptámadások hatótávjánál távolabbra repül, a megtett úttól függően további sebzést okoz, összesen legfeljebb @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) egységnyi mértékben.

    Puma alak: Nidalee következő támadása további sebzést okoz, és az alacsony életerejű célpontok esetében különösen pusztító lesz.
    " tr "game_spell_tooltip_JaxCounterStrike" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).
    " tr "game_spell_tooltip_JaxEmpowerTwo" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_JaxLeapStrike" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki." tr "game_spell_tooltip_JaxRelentlessAssault" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @Effect5Amount@ másodpercre @f2@ páncélt és @f1@ varázsellenállást biztosít számára.

    A páncélbónusz @Effect3Amount@ + a bónusz sebzés @Effect6Amount@%-a.

    A varázsellenállás bónuszának mértéke @Effect3Amount@ + a varázserő @Effect7Amount@%-a.
    " tr "game_spell_tooltip_JayceAccelerator" = "Gyorsítókapu@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @Effect5Amount@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @Effect4Amount@%-kal lesz nagyobb.
    " tr "game_spell_tooltip_JayceHyperCharge" = "Hiperroham@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEnergialöketet ad, amely @Effect1Amount@ támadás erejéig a maximumra növeli a támadási sebességet. Ezek a támadások @Effect4Amount*100@%-os (@f1@) sebzést okoznak." tr "game_spell_tooltip_JayceShockBlast" = "Sokkolóbomba@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJayce egy elektromos gömböt lő ki, amely találatkor vagy a hatótáv szélére érve felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az összes eltalált ellenséges célpontnak." tr "game_spell_tooltip_JayceStanceGtH" = "Átalakulás: Higanykalapács@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ezzel új képességeket, valamint @f1@ páncélt és varázsellenállást ad.

    A kalapáccsal megejtett következő támadás további @f2@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_JayceStanceHtG" = "Átalakulás: Higanyágyú@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @Effect3Amount@ másodpercre @f3@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.
    " tr "game_spell_tooltip_JayceStaticField" = "Villámmező@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @Effect5Amount@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Effect2Amount@ másodpercen keresztül @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.
    " tr "game_spell_tooltip_JayceThunderingBlow" = "Mennydörgő csapás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-át (+@CharBonusPhysical@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @Effect1Amount@ sebzést okoz.)" tr "game_spell_tooltip_JayceToTheSkies" = "Az egekbe!@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közelében tartózkodóknak, valamint @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal le is lassítja őket." tr "game_spell_tooltip_JhinE" = "Rabul ejtett közönség@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.
    " tr "game_spell_tooltip_JhinQ" = "Táncoló ihlet@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.
    " tr "game_spell_tooltip_JhinR" = "Halál négy felvonásban@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoznak neki, amely @Effect5Amount@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @f2@ (+@f3@)). A 4. lövés kritikus találat, amely @f1@% sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_JhinRShot" = "Halál négy felvonásban@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana1 másodperc töltési időJhin egy szuperlövedéket lő ki, amely keresztülhatol a minionokon és a szörnyeken, de elakad az első eltalált hősben, akit megbénít, és kivégzési sebzést okoz neki." tr "game_spell_tooltip_JhinW" = "Kivirágzás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.
    " tr "game_spell_tooltip_JinxE" = "Lángcsapdák! @Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek." tr "game_spell_tooltip_JinxQ" = "Van másik!@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként0,9 másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.
    " tr "game_spell_tooltip_JinxR" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! @Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében nő. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) közötti, továbbá a célpont hiányzó életerejének @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el." tr "game_spell_tooltip_JinxROdyssey" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! @Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@)–@Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical2@), továbbá a célpont hiányzó életerejének @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el." tr "game_spell_tooltip_JinxW" = "Villám! @Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt." tr "game_spell_tooltip_KaisaBasicAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_KaisaBasicAttack2" = "" tr "game_spell_tooltip_KaisaCritAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_KaisaCritAttack2" = "" tr "game_spell_tooltip_KaisaE" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.
    " tr "game_spell_tooltip_KaisaEEvolved" = "Fejlesztés – Turbófeltöltés[@Hotkey@]Fejlesztés – Turbófeltöltés: Kai'Sa mostantól lopakodni kezd a Turbófeltöltés elsütésekor." tr "game_spell_tooltip_KaisaQ" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.
    " tr "game_spell_tooltip_KaisaQEvolved" = "Fejlesztés – Ikáthiai zápor[@Hotkey@]Fejlesztés – Ikáthiai zápor: az Ikáthiai zápor mostantól további rakétákat lő ki." tr "game_spell_tooltip_KaisaR" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @Effect3Amount@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f2@) sebzést véd ki." tr "game_spell_tooltip_KaisaW" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.
    " tr "game_spell_tooltip_KaisaWEvolved" = "Fejlesztés – Ürességnyaláb[@Hotkey@]Fejlesztés – Ürességnyaláb: Az Ürességnyaláb mostantól további jelzőket alkalmaz a passzív képességből, és ha hőst talál el, csökken a töltési ideje." tr "game_spell_tooltip_KalistaExpungeWrapper" = "Tépett seb@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.
    " tr "game_spell_tooltip_KalistaMysticShot" = "Felnyársalás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.
    " tr "game_spell_tooltip_KalistaPSpellCast" = "Véreskü@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a megcélzott szövetségessel vérkötelék alakul ki a játék végéig, és használhatóvá válik az Őrző passzív hatása, valamint a Túlvilági hívás képesség." tr "game_spell_tooltip_KalistaRx" = "Túlvilági hívás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.
    " tr "game_spell_tooltip_KalistaW" = "Őrző@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ha Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.
    " tr "game_spell_tooltip_KalistaWAllyPassive" = "Az Eskü@Level@. szint [@Hotkey@]Passzív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-át okozza varázssebzésként." tr "game_spell_tooltip_KarmaMantra" = "Mantra (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKarma következő, 8 másodpercen belül elsütött képessége egy további hatást kap.

    Lélekláng: bónusz sebzést okoz, és hátrahagy egy tűzkört, amely lassítja az ellenfeleket, és további sebzést okoz nekik.

    Megújulás: Karma visszanyeri a hiányzó életerejének egy részét. Ha a kötelék nem szakad meg, a bénítás tovább tart, és Karma még egyszer gyógyul.

    Dac: a pajzs erősebbé válik, és a célpont körüli szövetséges hősöket is pajzs veszi körül, valamint megnő a mozgási sebességük.
    " tr "game_spell_tooltip_KarmaQ" = "Belső láng (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy energialöketet lő ki, amely ellenséges egységekkel érintkezve felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, valamint @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    Mantra bónusz – Lélekláng: @f1@ (+@CharAbilityPower2@) további varázssebzést okoz, és egy tűzkört hoz létre, amely @f3@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A kör 1,5 másodperc múlva felrobban, és @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területén belül tartózkodó ellenfeleknek.
    " tr "game_spell_tooltip_KarmaSolKimShield" = "Inspiráció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA megcélzott szövetségest egy pajzs veszi körül, amely @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@% mozgási sebességet biztosít, és @Effect4Amount@ másodpercig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el.

    Mantra bónusz – Dac: a pajzs túltöltődik energiával, és további @f1@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést nyel el. A közeli szövetséges hősök körül is pajzs keletkezik, amely az eredeti célpont pajzsa által elhárított sebzésnek legfeljebb @f2@%-át képes elnyelni. Az összes pajzzsal körülvett hős mozgási sebessége @Effect2Amount@ másodpercen keresztül @f3@%-kal nő.
    " tr "game_spell_tooltip_KarmaSpiritBind" = "Céltudatos elszántság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÖsszeköti Karmát és egy ellenséges hőst vagy szörnyet, igazlátással felfedi a célpontot, és @Effect1Amount*0.5@ (+@f4@) varázssebzést okoz neki. Ha a kötelék @Effect3Amount@ másodpercig nem törik meg, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és további @Effect1Amount*0.5@ (+@f4@) varázssebzést szenved el.

    Mantra bónusz – Megújulás: Karma visszanyeri a hiányzó életerejének @f1@%-át (+@f3@%). Ha a kötelék nem szakad meg vagy a célpont meghal, a mozgásképtelenség @f2@ másodperccel nő, és Karma ismét visszanyeri a hiányzó életerejének @f1@%-át (+@f3@%).
    " tr "game_spell_tooltip_KarthusDefile" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként @Effect3Amount@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.
    " tr "game_spell_tooltip_KarthusFallenOne" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). " tr "game_spell_tooltip_KarthusLayWasteA1" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f1@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_KarthusWallOfPain" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt)." tr "game_spell_tooltip_KatarinaE" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.
    " tr "game_spell_tooltip_KatarinaQ" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.
    " tr "game_spell_tooltip_KatarinaR" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időValóságos pengeviharrá változik a hős, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva. @Effect3Amount@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @f1@ (+@f2@) (+@f3@) varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.
    " tr "game_spell_tooltip_KatarinaW" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik." tr "game_spell_tooltip_KaynE" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f1@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    " tr "game_spell_tooltip_KaynPassive" = "A darkin kasza{{ game_spell_Kayn_P_main_@f1@ }}" tr "game_spell_tooltip_KaynQ" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_KaynR" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_R_main_@f1@ }}" tr "game_spell_tooltip_KaynRJumpOut" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAz aktiválással a Betolakodó árnyék idő előtt megszakítható." tr "game_spell_tooltip_KaynW" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}" tr "game_spell_tooltip_KennenBringTheLight" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_KennenLightningRush" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen páncélja és varázsellenállása @defenses@ ponttal nő, a mozgási sebessége pedig @movement speed*100@%-kal. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    " tr "game_spell_tooltip_KennenLRCancel" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ Energia@Cooldown@ másodperc töltési időA Villámroham újraaktiválásával megszakíthatod az éppen használt varázslatot." tr "game_spell_tooltip_KennenShurikenHurl" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ Energia@Cooldown@ másodperc töltési időKennen elhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@(+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_KennenShurikenHurl1" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időKennen elhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "game_spell_tooltip_KennenShurikenHurlMissile1" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "game_spell_tooltip_KennenShurikenStorm" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @Effect2Amount@ másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek Kennen közelében. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni minden egyes további találat @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_KennenShurikenThrow" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy villámló dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenségnek." tr "game_spell_tooltip_KhazixE" = "Ugrás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    " tr "game_spell_tooltip_KhazixEEvo" = "Fejlesztés – Szárnyak[@Hotkey@]Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése, illetve az asszisztok azonnal nullázzák a képesség töltési idejét." tr "game_spell_tooltip_KhazixELong" = "Fejlesztett Ugrás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztés – Szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    " tr "game_spell_tooltip_KhazixPDamage" = "" tr "game_spell_tooltip_KhazixQ" = "A félelem íze@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_KhazixQDR" = "" tr "game_spell_tooltip_KhazixQEvo" = "Fejlesztés – Hatalmas karmok[@Hotkey@]Fejlesztett hatalmas karmok: ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken. @Effect3Amount@ egységgel növeli a Félelem ízének, illetve Kha'Zix alaptámadásainak hatótávolságát." tr "game_spell_tooltip_KhazixQLong" = "Fejlesztett Félelem íze@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_KhazixR" = "Ürességtámadás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @Effect1Amount@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @Effect2Amount@ másodpercen belül összesen legfeljebb @Effect7Amount@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @Effect2Amount@ másodpercen belül @Effect8Amount@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @Effect5Amount@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "game_spell_tooltip_KhazixREvo" = "Fejlesztés – Aktív álca[@Hotkey@]Fejlesztés – Aktív álca: az Ürességtámadás Lopakodás hatásának időtartamát 2 másodpercre, bevetési lehetőségeinek maximális számát pedig 3-ra növeli." tr "game_spell_tooltip_KhazixW" = "Ürességtüske@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.
    " tr "game_spell_tooltip_KhazixWEvo" = "Fejlesztés – Tüskesorozat[@Hotkey@]Fejlesztett tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki, és lelassítja az eltalált ellenfeleket. Az elszigetelődött célpontokat még jobban lelassítja." tr "game_spell_tooltip_KindredE" = "" tr "game_spell_tooltip_KindredEWrapper" = "Fokozódó rettenet@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]
    " tr "game_spell_tooltip_KindredQ" = "Báránytánc@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_KindredR" = "A béke szigete@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.
    " tr "game_spell_tooltip_KindredW" = "Farkaséhség@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.
    " tr "game_spell_tooltip_KledE" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.
    " tr "game_spell_tooltip_KledE2" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Kled visszafordulva folytathatja a rohamot az eredeti célponton keresztül, amivel ugyanannyi sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_KledQ" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.
    " tr "game_spell_tooltip_KledR" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.
    " tr "game_spell_tooltip_KledRiderQ" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).
    " tr "game_spell_tooltip_KledW" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).
    " tr "game_spell_tooltip_KogMawBioArcaneBarrage" = "Mágikus bioágyú@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak." tr "game_spell_tooltip_KogMawIcathianSurprise" = "Halálakor Kog'Maw testében láncreakció indul be, aminek következtében 4 másodpercen belül felrobban, és ezzel tényleges sebzést okoz a körülötte álló ellenséges egységeknek." tr "game_spell_tooltip_KogMawLivingArtillery" = "Lélegző ágyú@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) – @Effect1Amount*1.5@ (+@f3@) (+@f2@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek a hiányzó életerejük alapján, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az ellenfelek életereje 40% alatt van, @f4@ (+@f6@) (+@f5@) varázssebzést szenvednek el.

    Minden, @Effect4Amount@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @Effect3Amount@ manával nő (maximális költség: @Effect5Amount@).
    " tr "game_spell_tooltip_KogMawQ" = "Maró köpés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.
    " tr "game_spell_tooltip_KogMawVoidOoze" = "Ürességnyálka@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat." tr "game_spell_tooltip_Landslide" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancE" = "Asztrális béklyó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc kilő egy láncot, amely megbéklyózza az első eltalált ellenfelet, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és Igazlátással felfedi.

    Ha a béklyó @Effect3Amount@ másodpercig a célponton marad, LeBlanc @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és további @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz neki.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancQ" = "A gonoszság pecsétje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc kilő egy pecsétet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre megjelöli célpontját.

    Ha a megjelölt célpont sebzést szenved bármilyen más képességtől, a pecsét felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancR" = "Elkápráztatás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc lemásolja a legutóbb elsütött varázslatát.

    A Mesteri Gonoszság pecsétje és az Asztrális béklyó @RQ1Damage@ varázssebzést okoznak, a jel és a bénítás pedig egyenként további @RQ2Damage@ varázssebzést.

    A Mesteri Elfedés @RWDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancRE" = "Mesteri Asztrális béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc lemásolja a legutóbb elsütött varázslatát.

    A Mesteri Gonoszság pecsétje és az Asztrális béklyó @RQ1Damage@ varázssebzést okoznak, a jel és a bénítás pedig egyenként további @RQ2Damage@ varázssebzést.

    A Mesteri Elfedés @RWDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancRQ" = "Mesteri varázslat: A gonoszság pecsétje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc lemásolja a legutóbb elsütött varázslatát.

    A Mesteri Gonoszság pecsétje és az Asztrális béklyó @RQ1Damage@ varázssebzést okoznak, a jel és a bénítás pedig egyenként további @RQ2Damage@ varázssebzést.

    A Mesteri Elfedés @RWDamage@ varázssebzést okoz.
    1" tr "game_spell_tooltip_LeblancRW" = "Mesteri Elfedés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc lemásolja a legutóbb elsütött varázslatát.

    A Mesteri Gonoszság pecsétje és az Asztrális béklyó @RQ1Damage@ varázssebzést okoznak, a jel és a bénítás pedig egyenként további @RQ2Damage@ varázssebzést.

    A Mesteri Elfedés @RWDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancRWReturn" = "Mesteri Visszatérés (@Level@)[@Hotkey@]LeBlanc visszatér a lila jelzőhöz." tr "game_spell_tooltip_LeblancW" = "Elfedés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLeBlanc gyorsan a célterületre ront, és érkezéskor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    Ha LeBlanc @Effect3Amount@ másodpercen belül ismét aktiválja az Elfedést, visszatér a kiindulópontra.
    " tr "game_spell_tooltip_LeblancWReturn" = "Visszatérés (@Level@)[@Hotkey@]LeBlanc visszatér a sárga jelzőhöz." tr "game_spell_tooltip_LeonaShieldOfDaybreak" = "A hajnalhasadás pajzsa@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot." tr "game_spell_tooltip_LeonaSolarBarrier" = "Napfogyatkozás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "game_spell_tooltip_LeonaSolarFlare" = "Napkitörés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @Effect5Amount@ alaptámadásának hatótávolsága 100 egységgel lesz nagyobb, és találatkor @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_LeonaZenithBlade" = "Fénypenge@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront." tr "game_spell_tooltip_LissandraE" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.
    " tr "game_spell_tooltip_LissandraQ" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami EGY ellenfélnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is." tr "game_spell_tooltip_LissandraR" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @Effect5Amount@ másodpercig, és @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt nyer vissza, amit @Effect7Amount@%-kal növel a hiányzó életerő minden @Effect8Amount@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, ami @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @Effect3Amount@ másodpercig marad meg, és @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.
    " tr "game_spell_tooltip_LissandraW" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket." tr "game_spell_tooltip_LucianBasicAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_LucianBasicAttack2" = "" tr "game_spell_tooltip_LucianCritAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_LucianCritAttack2" = "" tr "game_spell_tooltip_LucianE" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).
    " tr "game_spell_tooltip_LucianQ" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_LucianR" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Effect1Amount@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. Teljes sebzés @f2@ lövéssel: @f1@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @Effect8Amount@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajszát, amíg a Sorozatlövés aktív.

    Újbóli aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.
    " tr "game_spell_tooltip_LucianW" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.
    " tr "game_spell_tooltip_LuluE" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.
    " tr "game_spell_tooltip_LuluPassiveMissile" = "Pix lövései (@Level@)[@Hotkey@]Nem igényel manátNincs töltési idejePix mágikus energianyilat lő ki, valahányszor a hős, akit követ, megtámad egy ellenséges egységet. Ezek a nyilak célkövetők, de más egységek felfoghatják őket." tr "game_spell_tooltip_LuluQ" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "game_spell_tooltip_LuluR" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz életerőt nyer, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "game_spell_tooltip_LuluW" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_MalzaharE" = "Kóros látomás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy ellenséges célpontnak. Ha ez idő alatt az Üresség hívása vagy a Pokoli marok is hatással van a célpontra, a látomás időtartama frissül.

    Ha az áldozat meghal, Malzahar @f1@ manát nyer vissza (a maximális manájának @Effect5Amount@%-át), és a látomás a legközelebbi ellenfélre ugrik tovább.
    " tr "game_spell_tooltip_MalzaharQ" = "Az üresség hívása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMalzahar két kaput nyit az ürességbe, amelyek lövedékekkel támadják a köztük lévő területet, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre elnémítják őket." tr "game_spell_tooltip_MalzaharR" = "Pokoli marok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMalzahar @Effect4Amount@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy célpontot, a teljes időtartam alatt @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva neki. A célpont körül @Effect3Amount@ másodpercre egy negatív energiával teli zónát hoz létre, amely a közeli ellenfelek maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával (+@CharAbilityPower@%) egyenlő varázssebzést okoz másodpercenként." tr "game_spell_tooltip_MalzaharW" = "Ürességraj (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malzahar a többi képességének elsütésekor megkapja a Gyülekező raj hatást, megnövelve az Ürességraj által megidézett ürességszülöttek számát (ami legfeljebb @Effect6Amount@ lehet).

    Aktív: megidéz egy vagy több ürességszülöttet. Az ürességszülöttek @Effect1Amount@ másodpercig maradnak életben, és további @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoznak minden találatukkal.

    Az ürességszülöttek @Effect3Amount*100@%-os sebzést okoznak a Kóros látomás hatása alatt álló ösvénybeli minionoknak.
    Az ürességszülöttek @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoznak a hatalmas szörnyeknek.
    " tr "game_spell_tooltip_MaokaiE" = "Facsemete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMaokai eldob egy facsemetét, amely @f1@ másodpercen keresztül őrt áll. A facsemeték üldözőbe veszik a közelben tartózkodó ellenfeleket, a közelükbe érve felrobbannak, és @Effect1Amount@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect8Amount@%-ával [+@CharAbilityPower@%] megegyező varázssebzést okoznak, valamint az eltalált ellenségeket @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítják.

    A bokorban elhelyezett facsemeték @f2@ másodpercig maradnak életben, és nagyobb területre ható robbanást okoznak, amelynek hatására @Effect6Amount@ másodpercen keresztül minden eltalált ellenség kétszeres sebzést szenved el.

    Legfeljebb @Effect4Amount@ sebzés nem hősök esetében, bokorban a sebzés megduplázódik.
    " tr "game_spell_tooltip_MaokaiQ" = "Földbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMaokai lesújt a földre az öklével, és ezzel földrengést idéz elő. Ez ellöki tőle a közelben lévő ellenfeleket, és a hatása alá kerülő összes célpont @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el, valamint rövid időre lelassul." tr "game_spell_tooltip_MaokaiR" = "A természet ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMaokai óriási, tüskés bokrokból álló falat idéz meg, amely lassan előrefelé halad, és az eltalált ellenségeknek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve több másodpercre (@Effect2Amount@–@Effect2Amount*4@), a megtett úttal arányos ideig a földhöz szegezi őket." tr "game_spell_tooltip_MaokaiW" = "Természetfeletti ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő Maokai mozgó gyökérzetté alakul át, nem lehet megcélozni, és a célpontra veti magát.

    Érkezéskor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre a földhöz szegezi a célpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_Masochism" = "Önsanyargatás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor Dr. Mundo varázssebzést szenved el, vagy feláldoz a saját életerejéből, a varázsellenállása @Effect10Amount@ másodpercre @Effect8Amount*100@%-kal megnő (legfeljebb @f3*100@%-kal).

    Aktív: Dr. Mundo a következő alaptámadásával felökleli az ellenfelét, amivel további @f1@ (a maximális életereje @Effect1Amount*100@%-ával egyező) fizikai sebzést okoz, de Dr. Mundo is elveszít @Effect2Amount@ életerőt.

    Aktiváláskor Dr. Mundo sebzési statisztikája @Effect6Amount@ másodpercre legfeljebb @Effect4Amount@ ponttal megnő (de legalább @Effect5Amount@ ponttal), a hiányzó életerejével arányosan.

    Az Önsanyargatás a minimális értéken felül a hiányzó életerő minden 1%-a után @f2@ sebzést biztosít (@f5@).
    " tr "game_spell_tooltip_MegaAdhesive" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.
    " tr "game_spell_tooltip_MissileBarrage" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Effect4Amount@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @f2@%-os (@f3@) sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_MoltenShield" = "Olvadt pajzs@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAnnie @DamageReduction@% sebzéscsökkentést biztosít saját maga és Tibbers számára @ShieldDuration@ másodpercig.

    Az aktív pajzs @DamageReflection@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akik alaptámadással támadják.
    " tr "game_spell_tooltip_MonkeyKingDecoy" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.
    " tr "game_spell_tooltip_MonkeyKingDoubleAttack" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját." tr "game_spell_tooltip_MonkeyKingNimbus" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "game_spell_tooltip_MonkeyKingSpinToWin" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, amellyel másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @Effect4Amount@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @Effect2Amount*100@%-kal nő, és ehhez még további @Effect3Amount*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.
    " tr "game_spell_tooltip_MonkeyKingSpinToWinLeave" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]A Ciklon leállításához kattints rá újra." tr "game_spell_tooltip_MordekaiserChildrenOfTheGrave" = "Mennyország tourist (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív – Sárkányvér: a Sárkány megsebzése 10 másodpercre megátkozza a szörnyet.

    Aktív: megátkozza a megcélzott hőst, és ellopja a maximális életereje @Effect1Amount@%-át (+@CharAbilityPower@%) (25%-át azonnal, a fennmaradó 75%-ot pedig fokozatosan, 10 másodperc alatt; varázssebzést okoz).

    Az átok hatása: ha Mordekaiser csapata öli meg, a megátkozott célpont lelke @Effect9Amount@ másodpercig követi Mordekaisert. Mordekaiser megkapja az áldozat varázserejének @Effect7Amount@%-át és bónusz életerejének @Effect8Amount@%-át. A szellem (+@f1@) sebzést és (+@f2@) életerőt kap.

    A szellem az Alt gomb nyomva tartásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserChildrenOfTheGrave2" = "Mennyország tourist (szörnyek és hősök) (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEllopja a megcélzott hős vagy szörny maximális életerejének @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)%-át (25%-át azonnal, a fennmaradó 75%-ot fokozatosan, 10 másodperc alatt).

    Ha a célpont meghal, amíg az átok sújtja, a lelke 45 másodpercig követni fogja Mordekaisert. Mordekaiser erre az időre megkapja a célpont varázserejének @Effect7Amount@%-át és a bónusz életerejének @Effect8Amount@%-át, a szellem pedig (+@f1@) bónusz sebzést és (+@f2@) életerőt nyer.

    A szellem az Alt gomb nyomva tartásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.

    1. szint: nagy minionok és szörnyek.
    2. szint: + hősök
    3. szint: + Sárkány
    4. szint: bármi
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserChildrenOfTheGrave3" = "Mennyország tourist (szörnyek, sárkányok és hősök) (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEllopja a megcélzott hős vagy szörny maximális életerejének @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)%-át (25%-át azonnal, a fennmaradó 75%-ot fokozatosan, 10 másodperc alatt).

    Ha a célpont meghal, amíg az átok sújtja, a lelke 45 másodpercig követni fogja Mordekaisert. Mordekaiser erre az időre megkapja a célpont varázserejének @Effect7Amount@%-át és a bónusz életerejének @Effect8Amount@%-át, a szellem pedig (+@f1@) bónusz sebzést és (+@f2@) életerőt nyer.

    A szellem az Alt gomb nyomva tartásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.

    1. szint: nagy minionok és szörnyek.
    2. szint: + hősök
    3. szint: + Sárkány
    4. szint: bármi
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserChildrenOfTheGrave4" = "Mennyország tourist (bármi) (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEllopja a megcélzott hős vagy szörny maximális életerejének @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)%-át (25%-át azonnal, a fennmaradó 75%-ot fokozatosan, 10 másodperc alatt).

    Ha a célpont meghal, amíg az átok sújtja, a lelke 45 másodpercig követni fogja Mordekaisert. Mordekaiser erre az időre megkapja a célpont varázserejének @Effect7Amount@%-át és a bónusz életerejének @Effect8Amount@%-át, a szellem pedig (+@f1@) bónusz sebzést és (+@f2@) életerőt nyer.

    A szellem az Alt gomb nyomva tartásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.

    1. szint: nagy minionok és szörnyek.
    2. szint: + hősök
    3. szint: + Sárkány
    4. szint: bármi
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserCOTGDragonDebuff" = "SárkányvérHa Mordekaiser csapata megöli ezt az egységet, Mordekaiser átveszi felette az irányítást.Forrás: @SourceName@" tr "game_spell_tooltip_MordekaiserCoTGGuide" = "Parancs: Mennyország tourist (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeArra utasítja a szellemet, hogy a kijelölt helyre menjen, vagy megtámadja a célba vett ellenfelet.

    A szellem @Effect9Amount@ másodpercig követi Mordekaisert, aki megkapja az áldozat varázserejének @Effect7Amount@%-át és bónusz életerejének @Effect8Amount@%-át.

    A szellem az Alt billentyű nyomva tartásával és az egér jobb gombjával irányítható.
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserCreepingDeathCast" = "Bánataratók (@Level@)[@Hotkey@]Költség: @Effect3Amount@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser bónusz tapasztalatot kap, ha egy szövetséges hős közelében öl meg minionokat.

    Megszerzett bónusz tapasztalat: @f3@

    Aktív: a célpont egy szövetséges, aki Mordekaiserhez kapcsolódik:

  • A hősök mozgási sebessége legfeljebb @Effect5Amount@ egységgel nagyobb, amíg egymás felé haladnak.

    Amikor összetalálkoznak, 4 másodperc alatt mindketten @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Ismételt aktiváláskor mindketten azonnal ellopnak @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt a közeli ellenfelektől (minionok esetében @Effect7Amount@% gyógyítás érhető el; legfeljebb @Effect8Amount@ egységre hat; varázssebzést okoz)." tr "game_spell_tooltip_MordekaiserCreepingDeathCastNoExperience" = "Bánataratók (@Level@)[@Hotkey@]Költség: @Effect3Amount@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a célpont egy szövetséges, aki Mordekaiserhez kapcsolódik:

  • A hősök mozgási sebessége legfeljebb @Effect5Amount@ egységgel nagyobb, amíg egymás felé haladnak.

    Amikor összetalálkoznak, 4 másodperc alatt mindketten @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Ismételt aktiváláskor mindketten azonnal ellopnak @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt a közeli ellenfelektől (minionok esetében @Effect7Amount@% gyógyítás érhető el; legfeljebb @Effect8Amount@ egységre hat; varázssebzést okoz)." tr "game_spell_tooltip_MordekaiserE" = "Mordekaiser E[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időÁtjárót nyit a szellemvilágba, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja a lelküket a testükből.

    Amíg a lelkük nincs a helyén, @Effect2Amount@%-kal lelassulnak. Ha az ellenfél begyűjti a lelkét, a lassítás megszűnik. Ha Mordekaiser gyűjti be, a lassítás megújul, és megduplázódik a mértéke.
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserMaceOfSpades" = "Tüskés buzogány (@Level@)[@Hotkey@]Költség: @Effect10Amount@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser következő három találata erősebb lesz. Az első két csapás @Effect3Amount@ (+@f1@) (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz. Az utolsó támadás az előző csapások bónusz sebzésének @Effect9Amount@-szeresét okozza, legfeljebb @f5@ (+@f3@) (+@f4@) sebzésig." tr "game_spell_tooltip_MordekaiserP" = "A túlvilág mestere (@Level@)[@Hotkey@]Mordekaisert nem lehet lelassítani.

    A halálakor Mordekaiser szelleme megjelenik a túlvilágon. Szabadon mozoghat a térképen, és ott fog feléledni, ahol a lelke éppen tartózkodik a feltámadási időzítő lejártakor.
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserQ" = "Alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser lesújt az „Alkonyat” nevű buzogányával.

    Q1 – Mordekaiser a földre sújt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy területen.
    Q2 – Mordekaiser megsuhintja a buzogányát, amellyel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést okoz, és hátralöki az ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserR" = "Nehéz páncélzat (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser megerősíti a páncélját a túlvilágról származó páncéllemezekkel, és pajzsot von maga köré @Effect2Amount@ másodperce. Ha megsebzi az ellenséges hősöket a képességeivel, 1 varázsjelzőt kap, és a pajzsa felhasználja a jelzőket, hogy minden felhasznált varázsjelző után megnövelje az erejét a maximális életereje @Effect8Amount*100@%-ával." tr "game_spell_tooltip_MordekaiserSyphonOfDestruction" = "A pusztítás ökle (@Level@)[@Hotkey@]Költség: @Effect1Amount@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser @Effect3Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy tölcsér alakú területen.

    Minden eltalált hős után a pajzsa @Effect5Amount@% maximális erőt nyer.
    " tr "game_spell_tooltip_MordekaiserW" = "Nehéz páncélzat (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser megerősíti a páncélját a túlvilágról származó páncéllemezekkel, és pajzsot von maga köré @Effect2Amount@ másodperce. Ha megsebzi az ellenséges hősöket a képességeivel, 1 varázsjelzőt kap, és a pajzsa felhasználja a jelzőket, hogy minden felhasznált varázsjelző után megnövelje az erejét a maximális életereje @Effect8Amount*100@%-ával." tr "game_spell_tooltip_MoveQuick" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.
    " tr "game_spell_tooltip_NamiE" = "A Dagályhívó áldása@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFelerősíti egy szövetséges hős következő @Effect4Amount@ alaptámadását, amelyek @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2@%) lelassítják a célpontot, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak. A hatás @Effect5Amount@ másodpercig tart." tr "game_spell_tooltip_NamiQ" = "Buborékbörtön@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy buborékot küld a célterületre, amivel a becsapódáskor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket." tr "game_spell_tooltip_NamiR" = "Árhullám@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy Árhullámot idéz meg, aminek Nami a kiindulópontja. Az Árhullám fellöki az ellenfeleket, @Effect4Amount@%-kal lelassítja őket, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A lassítás időtartama függ az Árhullám megtett útjától, és legalább @Effect3Amount@, de legfeljebb @Effect5Amount@ másodperc lehet.

    Az eltalált szövetségesek a Háborgó mélység hatásának kétszeresét élvezhetik.
    " tr "game_spell_tooltip_NamiW" = "Apály és dagály@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vízfolyamot szabadít el, amely oda-vissza szökell a szövetséges és az ellenséges hősök között.

    Szövetséges eltalálása esetén: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt gyógyít, majd átugrik egy közeli ellenséges célpontra.

    Ellenfél eltalálása esetén: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, majd átugrik egy közeli szövetséges hősre.

    Minden célpontra csak egyszer ugorhat, és legfeljebb @Effect2Amount@ célpontot találhat el. A sebzés és a gyógyítás mértéke minden ugrás után (@f1@%)-kal módosul.
    " tr "game_spell_tooltip_NautilusGrandLineStart" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja az áldozatot.
    " tr "game_spell_tooltip_NautilusRavageStrikeAttack" = "Megrázó csapás (Passzív)[@Hotkey@]PasszívNincs töltési idejeNautilus alaptámadásai bónusz fizikai sebzést okoznak, és rövid időre mozgásképtelenné teszik a célpontot. A Megrázó csapás ugyanazon célpont ellen néhány másodpercenként csak egyszer vethető be." tr "game_spell_tooltip_NeekoE" = "E (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @StealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd és megcélozhatatlanná válik, továbbá létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig a kijelölt irányba halad tovább." tr "game_spell_tooltip_NeekoQ" = "Q (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko kilő egy energialövedéket, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált célpont körül. Ha a lövedék az alaptámadás hatótávolságánál messzebb repül, felerősödik, és @Effect2Amount@% bónusz sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_NeekoR" = "R (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKis késleltetést követően Neeko kilő egy lövedéket, amely @Damage@ (+@CharAbilityPower@) sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "game_spell_tooltip_NeekoW" = "W (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhelyez egy csapdát a kijelölt helyen. A csapda @Effect2Amount@ másodperc elteltével élesedik, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontokat. Neeko a képességet újraaktiválva magához húzhatja a csapdát.

    A W nem töri meg a láthatatlanságot vagy az álcát.
    " tr "game_spell_tooltip_NetherBlade" = "Alvilági penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kassadin alaptámadásai energiát nyernek az ürességből, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kassadin feltölti az Alvilági pengét a következő alaptámadás előtt, amivel @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és visszatölti a hiányzó manája @Effect1Amount@%-át. (Hősök megtámadása esetén @Effect4Amount@% mana töltődik vissza).
    " tr "game_spell_tooltip_NidaleePassiveHunt" = "PortyaA bokorban haladó Nidalee mozgási sebessége 2 másodperc erejéig 10%-kal nagyobb, és ez az érték 30%-ra nő, ha 1400 egységnyi távolságon belül tartózkodó, látható ellenséges hősök felé tart.

    A Gerelyhajítással vagy a Bozótcsapdával megsebzett hősökre vagy szörnyekre 4 másodpercig vadászik, igazlátással figyelve ezeket a célpontokat. Nidalee mozgási sebessége ez idő alatt 10%-kal nagyobb (a prédák felé közelítve pedig ez az érték 30%-ra nő), és az első Harapás vagy Szökkenés erősebben hat a célpontokra.
    " tr "game_spell_tooltip_NidaleeTakedownAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_NocturneUmbraBladesAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_NullLance" = "Null golyó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKassadin egy, az ürességből nyert energiagömböt lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és megszakítja a varázslást.

    A fel nem használt energiából pajzsot von maga köré, amely @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig.
    " tr "game_spell_tooltip_NunuESnowball" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect8Amount@ másodpercig minden egyes varázsláskor Nunu gyorsan eldob 3 hógolyót. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, továbbá a hősök és a nagy szörnyek be lesznek havazva. A 3 alkalommal eltalált ellenfelek @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassulnak.

    Willump köre: miután Nunu eldobta a hógolyókat, a hatótávolságon belüli behavazott ellenfelek @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el, és @f2@ másodpercre mozgásképtelenné válnak.

    Nunu Willump köre előtt legfeljebb 3 alkalommal használhatja a Hógolyótüzet.
    Nunu csak egyszer lassíthatja le az egyes ellenfeleket a Hógolyótűzzel.
    " tr "game_spell_tooltip_NunuWSionTurn" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Minél nagyobb a hógolyó, annál többet sebez, és annál hosszabb időre löki fel az ellenfeleket.

    Ha a hógolyó falnak, ellenséges hősnek vagy nagy szörnynek ütközik, felrobban, legfeljebb @f3@ (+@f5@) sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket.

    A képességet újraaktiválva a hógolyó egyenes vonalban halad tovább.

    Ha folyamatosan ugyanabba az irányba fordulsz, Willump egyre gyorsabb lesz. Ez a bónusz az irányváltáskor nullázódik.
    " tr "game_spell_tooltip_NunuWStop" = "Hógolyógurítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurítja a hógolyót abba az irányba, amerre éppen néz." tr "game_spell_tooltip_Obduracy" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.
    " tr "game_spell_tooltip_OdinCaptureChannel" = "Elfoglalás" tr "game_spell_tooltip_OdinCaptureChannelBomb" = "Elfoglalás" tr "game_spell_tooltip_OdinGuardianSpellAttackCast" = "" tr "game_spell_tooltip_OlafAxeThrow" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_OlafAxeThrowCast" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_OlafFrenziedStrikes" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.
    " tr "game_spell_tooltip_OlafRagnarok" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Effect1Amount@, varázsellenállása @Effect1Amount@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Effect2Amount@ másodpercig immúnissá válik ezekre. Emellett @Effect4Amount@ másodpercig @Effect5Amount@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @f1@ ponttal megnő (@Effect6Amount@ + a teljes sebzésének @Effect3Amount@%-a).
    " tr "game_spell_tooltip_OlafRecklessStrike" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]Költség: @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_OrianaDetonateCommand" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után egy vonzáshullámot szabadít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket, egy adott távolságra a Labda irányában." tr "game_spell_tooltip_OrianaDissonanceCommand" = "Parancs: Disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.
    " tr "game_spell_tooltip_OrianaIzunaCommand" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.
    " tr "game_spell_tooltip_OrianaRedactCommand" = "Parancs: Védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "game_spell_tooltip_OrianaSpellSword" = "Óraművi leszámolásOrianna alaptámadásai varázssebzést is okoznak." tr "game_spell_tooltip_OrnnE" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @Effect1Amount@ (+@f2@)(+@f3@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @Effect6Amount@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.
    " tr "game_spell_tooltip_OrnnQ" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.
    " tr "game_spell_tooltip_OrnnR" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas elementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést szenvednek el, @Effect6Amount@ másodpercig @Effect5Amount@%-kal csökken a mozgási sebességük, és @f10@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az ellenfeleket, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.
    " tr "game_spell_tooltip_OrnnW" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @Effect5Amount@ másodpercig @f5@ (a maximális életereje 12%-ával megegyező) egységnyi pajzsot von maga köré. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @Effect10Amount@%-át okozza varázssebzésként (de legalább @Effect3Amount@ sebzést).

    A tűz utolsó hullámával eltalált ellenfelek @f9@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @f8@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    " tr "game_spell_tooltip_Overdrive" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Blitzcrank ellenfelek elleni támadásai 1 másodperccel csökkentik az Odarántás töltési idejét.

    Aktív: Blitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@% mozgási sebességet és @Effect2Amount@% támadási sebességet nyer. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.
    " tr "game_spell_tooltip_PantheonE" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@
    " tr "game_spell_tooltip_PantheonQ" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. " tr "game_spell_tooltip_PantheonR" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @Effect6Amount*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @Effect4Amount*100@%-kal csökkenti 1 másodpercig." tr "game_spell_tooltip_PantheonRFall" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @Effect6Amount*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfeleket @Effect4Amount*100@%-kal lelassítja 1 másodpercig." tr "game_spell_tooltip_PantheonRJump" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @Effect6Amount*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @Effect4Amount*100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @Effect5Amount@ másodperc lesz.
    " tr "game_spell_tooltip_PantheonW" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást." tr "game_spell_tooltip_PhosphorusBomb" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem)." tr "game_spell_tooltip_PickACard" = "Húzz egy lapot (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAz első elsütéssel megkevered a paklit, a második alkalommal pedig kiválaszthatsz egy kártyát a következő támadásod megerősítéséhez.

    A Kék kártya @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és visszatölt @Effect6Amount@ manát.

    A Piros kártya @Effect4Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpont körül lévő egységeknek, és 2,5 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.

    Az Arany kártya @Effect5Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_PoisonTrail" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Effect2Amount@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként." tr "game_spell_tooltip_PoppyE" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul." tr "game_spell_tooltip_PoppyQ" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.
    " tr "game_spell_tooltip_PoppyR" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercig varázsol, ami @Effect7Amount@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @Effect9Amount@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.
    " tr "game_spell_tooltip_PoppyW" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.
    " tr "game_spell_tooltip_PoroLob" = "Porodobás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Porokirály időnként porókat dob maga köré, akik varázssebzést okoznak a földet érésük közelében tartózkodó ellenfeleknek." tr "game_spell_tooltip_PoroThrowFollowupCast" = "Pororoham[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeGyorsan az egységhez sietsz, akit eltaláltál a poróddal, és tényleges sebzést okozol neki érkezéskor, valamint csökkented a következő Porohajítás töltési idejét. Ennek tulajdonképpen semmi köze a porókhoz." tr "game_spell_tooltip_Pounce" = "Szökkenés / Bozótcsapda (@Level@)[[@Hotkey@]]Nincs költsége @Cooldown@ másodperc töltési időPuma alak: Nidalee egy közeli pontra szökken, és földet éréskor @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. Ha pumaként megölsz egy egységet, a Szökkenés töltési ideje @f2@ másodpercre csökken.

    A Préda hatás alatt álló célpontokat kétszer akkora távolságból lehet megcélozni a Szökkenéssel, és egy préda ellen bevetett első Szökkenés mindössze @f2@ másodperces töltési időt igényel.

    Emberi alak: Nidalee csapdát állít, amely megsebez és rövid időre felfed egy ellenfelet.
    " tr "game_spell_tooltip_PowerBall" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    " tr "game_spell_tooltip_PowerBallCancel" = "Erőlabda megszakítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeAz időtartam vége előtt megszakítja az Erőlabdát." tr "game_spell_tooltip_PowerFist" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "game_spell_tooltip_PrimalSurge" = "Őserő / Karmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ második töltési időEmber alak: Nidalee a célpont hiányzó életereje alapján @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) – @Effect2Amount@ (+@f3@) egységnyi életerővel gyógyít egy szövetséges hőst, valamint 7 másodperc erejéig @Effect4Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét is.

    Puma alak: Nidalee a kijelölt irányban lévő ellenfelekre csap a karmával.
    " tr "game_spell_tooltip_PuncturingTaunt" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.
    " tr "game_spell_tooltip_PykeE" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket." tr "game_spell_tooltip_PykePassive" = "A sötét mélység adományaHa Pyke-ot az ellenfelei nem láthatják, gyorsan regenerálódik a hősöktől nemrég kapott sérüléseiből (@f2@%-át nyeri vissza az elszenvedett sebzéseknek, de legfeljebb @f3@ életerőt).

    Pyke az összes, bármilyen forrásból származó további maximális életerejét sebzéssé alakítja. (1 sebzés minden @f4@ életerő után – Jelenleg: @f1@)
    " tr "game_spell_tooltip_PykeQ" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit 50% sebzés éri.
    " tr "game_spell_tooltip_PykeR" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @f8@ (+@CharBonusPhysical@)(+@f11@) alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @Effect2Amount@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@
    " tr "game_spell_tooltip_PykeW" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    " tr "game_spell_tooltip_QuinnE" = "Vetődés (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    " tr "game_spell_tooltip_QuinnQ" = "Vakító támadás (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.
    " tr "game_spell_tooltip_QuinnR" = "Ellenséges terület (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @Effect3Amount*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @f1@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelölik meg az eltalált hősöket. A Légicsapás elsütése megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @Effect5Amount@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    " tr "game_spell_tooltip_QuinnRFinale" = "Légicsapás@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeQuinn és Valor @f1@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelölik meg őket, Valor pedig ismét felszáll az égbe.

    Minden támadó cselekvés automatikusan aktiválja a Légicsapást.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @f2@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    " tr "game_spell_tooltip_QuinnRReturnToQuinn" = "Varázslás megszakítása@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeAz Ellenséges terület varázslása önként megszakítható." tr "game_spell_tooltip_QuinnW" = "Éles érzékek (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.
    " tr "game_spell_tooltip_RakanE" = "Harci tánc@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@f2@ másodperc töltési időEgy szövetséges hőshöz repül, és @Effect3Amount@ másodpercre egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést elnyelő pajzsot von köré.

    @Effect2Amount@ másodpercen belül ismét aktiválható további költség nélkül.

    A Harci tánc távolabbról aktiválható, ha Xayah a célpont.
    " tr "game_spell_tooltip_RakanQ" = "Főnixtoll@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@f3@ másodperc töltési időEgy megbűvölt tollat hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek.

    Ha a toll egy hőst vagy hatalmas szörnyet talál el, Rakan @f1@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tölt vissza magának és a közeli szövetségeseknek @Effect4Amount@ másodperc elteltével, vagy amikor hozzáér egy szövetségeshez.
    " tr "game_spell_tooltip_RakanR" = "Lehengerlés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRakan @Effect2Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    A megérintett ellenfeleknek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre elcsábítja őket az első alkalommal, amikor hozzájuk ér. Az első elcsábított ellenfél @Effect6Amount@%-kal növeli Rakan mozgási sebességét, de ez a bónusz fokozatosan megszűnik.
    " tr "game_spell_tooltip_RapidFire" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét." tr "game_spell_tooltip_ReapTheWhirlwind" = "Monszun@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegidézi a szél erejét, amellyel hátralöki a körülötte tartózkodó ellenfeleket, és @Effect3Amount@ másodpercig másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt tölt vissza a közelben lévő szövetségeseknek." tr "game_spell_tooltip_Recall" = "" tr "game_spell_tooltip_RekSaiE" = "Dühödt harapás / Alagútásás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f3@ másodperc töltési időA felszínen: Rek'Sai megharapja a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki. Maximális dühpont esetén a harapás 100%-kal nagyobb, valamint tényleges sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @f2@

    Beásva: Rek'Sai egy alagutat ás, és két alagútbejáratot hoz létre. Az egyik alagútbejáratra kattintva Rek'Sai a másik bejárathoz siet.

    Az alagútbejáratok @Effect5Amount@ percig maradnak fenn, és az ellenfelek lerombolhatják azokat. Egyszerre @Effect6Amount@ alagút lehet aktív. Az alagutakat @Effect8Amount@ másodperc elteltével lehet újra használni.
    " tr "game_spell_tooltip_RekSaiEBurrowed" = "" tr "game_spell_tooltip_RekSaiQ" = "Királynői harag / Prédaleső (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA felszínen: Rek'Sai következő, 5 másodpercen belül végrehajtott 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) bónusz fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    Beásva: Rek'Sai ürességenergiával átitatott földet lő ki, amely az első eltalált ellenséges egységnél felrobban, @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva, és @Effect6Amount@ másodpercre felfedve a nem láthatatlan ellenfeleket. Ha egy hőst talál el, 25 dühpontot is termel.
    " tr "game_spell_tooltip_RekSaiQBurrowed" = "Királynői harag / Prédaleső (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA felszínen: Rek'Sai következő, @Effect7Amount@ másodpercen belül végrehajtott 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) bónusz fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    Beásva: Rek'Sai ürességenergiával átitatott földet lő ki, amely az első eltalált egységnél felrobban, @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva, és @Effect6Amount@ másodpercre felfedve az eltalált, nem láthatatlan ellenfeleket. Ha egy hőst talál el, 25 dühpontot is termel.
    " tr "game_spell_tooltip_RekSaiR" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f7@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @Effect6Amount@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @Effect8Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @Effect9Amount@%-ával megegyező sebzést okozva.
    " tr "game_spell_tooltip_RekSaiW" = "Beásás / Előbukkanás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költése@Cooldown@ másodperc töltési időA felszínen: Rek'Sai a földbe ássa magát.

    Beásva: Rek'Sai előtör a földből, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva, és @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe lökve a legközelebbi ellenfelet. Az összes többi közeli ellenfelet hátralöki. A levegőbe lökött ellenfél @Effect6Amount@ másodpercig immunis lesz az Előbukkanás további hatásaira.

    Hatás beásva: új képességek, +@f1@ mozgási sebesség, csökkentett látótávolság, nem használhat alaptámadásokat, és megkapja a Rezgésérzékelés hatását, így Rek'Sai és szövetségesei látják, hogy merre járnak a háború ködében rejtőző közeli ellenfelek.
    " tr "game_spell_tooltip_RenektonCleave" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége, vagy 50 dühpont@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_RenektonPredator" = "Renekton bónusz sebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiknek kevesebb mint a felére csökkent az életereje." tr "game_spell_tooltip_RenektonPreExecute" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége vagy 50 dühpont@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_RenektonReignOfTheTyrant" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @Effect5Amount@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, így @Effect1Amount@ életerőre és @Effect6Amount@ dühpontra tesz szert. Az aktív hatás alatt @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ dühpontot szerez másodpercenként." tr "game_spell_tooltip_RenektonSliceAndDice" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége, vagy 50 dühpont@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_RengarE" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt biztosít@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_RengarQ" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt biztosít@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.
    " tr "game_spell_tooltip_RengarR" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-ra növeli mozgási sebességét. Amíg a hatás aktív, Igazlátással felfedi a legközelebbi hőst @Effect9Amount@ egység távolságon belül.

    Az első @Effect6Amount@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @CharTotalPhysical@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A vadászat izgalma időtartama alatt @Effect3Amount@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    " tr "game_spell_tooltip_RengarW" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt biztosít@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.
    " tr "game_spell_tooltip_RiftWalk" = "Portálséta (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKassadin egy közeli területre teleportál, amivel @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte lévő ellenséges egységeknek.

    A következő @Effect2Amount@ másodpercen belül minden ezt követő Portálséta kétszer annyi manába kerül, és jelzőnként további @Effect3Amount@ (+@f1@) (+@f3@) varázssebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect6Amount@ alkalommal halmozható.
    " tr "game_spell_tooltip_RiftWalk_URF" = "Portálséta (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKassadin egy közeli területre teleportál, amivel @Effect1Amount@ (+@f2@) varázssebzést okoz a körülötte lévő ellenséges egységeknek." tr "game_spell_tooltip_RivenFeint" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést." tr "game_spell_tooltip_RivenFengShuiEngine" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Effect4Amount@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @Effect5Amount@% extra sebzést garantál neki (+@f3@). Emellett a sebzést okozó varázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) és @Effect2Amount@ (+@f2@) közötti fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.
    " tr "game_spell_tooltip_RivenIzunaBlade" = "Vihartámadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeEgyszeri használatRiven egy lökéshullámot lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) és @Effect2Amount@ (+@f2@) közötti fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően." tr "game_spell_tooltip_RivenMartyr" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket." tr "game_spell_tooltip_RivenTriCleave" = "Törött szárny (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő az első használat utánRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.
    " tr "game_spell_tooltip_RocketGrab" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "game_spell_tooltip_RocketJump" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_RumbleCarpetBomb" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @Effect5Amount@ másodpercig egy lángoló csíkot hagy maga után. A területre belépő ellenfelek mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal csökken, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.
    " tr "game_spell_tooltip_RumbleFlameThrower" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ Hőpont@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_RumbleGrenade" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ Hőpont@f2@ másodperc újratöltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.
    " tr "game_spell_tooltip_RumbleMortar" = "Tűzvető (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő támadás utánRumble aknagránátokat lő a levegőbe, amelyek sebzést okoznak és mindenkit lelassítanak az adott területen belül." tr "game_spell_tooltip_RumbleShield" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ hőpont@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.
    " tr "game_spell_tooltip_Rupture" = "Törésvonal@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "game_spell_tooltip_RyzeE" = "Varázsözön@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVarázsözönt zúdít egy ellenfélre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz neki. A varázslatok felemésztik a Varázsözön hatást, viszont további hatásokat alkalmaznak:

    Túltöltés: @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést okoz, és továbbterjed a Varázsözön hatás alatt álló további célpontokra.
    Rúnabörtön: a mozgásképtelenség időtartama @Effect6Amount@ másodpercre nő.
    Varázsözön: a Varázsözön hatás továbbterjed a közeli ellenfelekre, és @Effect8Amount*100@% sebzést okoz.

    Ha egy varázslat megöl egy, a Varázsözön hatás alatt álló ellenfelet, a Varázsözön hatás továbbterjed a közeli ellenfelekre.
    " tr "game_spell_tooltip_RyzeQ" = "Túltöltés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy lövedéket, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a Túltöltés egy Rúnakör hatása alatt álló célpontot talál el, felhasználja a Rúnakört, hogy @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést okozzon, majd továbbpattan a közelben tartózkodó, Rúnakörrel megjelölt ellenfelekre.

    Ryze többi képességének használata nullázza a Túltöltés töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_RyzeR" = "Világugrás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRyze kaput nyit egy legfeljebb @Effect7Amount@ egységnyi távolságban lévő helyre. @Effect4Amount@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze képtelenné válik a mozgásra vagy a varázslásra, a Világugrás megszakad.
    " tr "game_spell_tooltip_RyzeW" = "Rúnabörtön@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAzonnal a földbe gyökereztet egy ellenfelet @Effect1Amount@ másodpercre, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz neki." tr "game_spell_tooltip_Sadism" = "Szadizmus (@Level@)[@Hotkey@]Az aktuális életerő @Effect4Amount@%-a@Cooldown@ másodperc töltési időDr. Mundo @f1@ életerőt (a maximális életerő @Effect1Amount@%-a) nyer vissza @Effect2Amount@ másodperc alatt. Az időtartam alatt @Effect3Amount@%-kal nagyobb a mozgási sebessége." tr "game_spell_tooltip_SeismicShard" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig." tr "game_spell_tooltip_SejuaniE" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.
    " tr "game_spell_tooltip_SejuaniQ" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "game_spell_tooltip_SejuaniR" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_SejuaniW" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz és alkalmazza a Fagyasztás jelzőt.
    " tr "game_spell_tooltip_ShenE" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.
    " tr "game_spell_tooltip_ShenQ" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.
    " tr "game_spell_tooltip_ShenR" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @Effect2Amount@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) – @Effect8Amount@ (+@f2@) sebzést képes elnyelni. @f1@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál." tr "game_spell_tooltip_ShenW" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ energia@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.
    " tr "game_spell_tooltip_ShurelyasCrest" = "Shurelia ábrándja {{game_spell_subtooltip_ShurelyasCrest}}." tr "game_spell_tooltip_ShurelyasCrestTT" = "A felemelkedés talizmánja (megviselt)@Effect6Amount@ másodpercre +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet biztosít a közeli szövetségeseknek." tr "game_spell_tooltip_ShyvanaDoubleAttack" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @f2@, illetve @f1@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @Effect3Amount@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @Effect1Amount@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaDoubleAttackDragon" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @f2@ illetve @f1@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @Effect3Amount@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @Effect1Amount@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaFireball" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @Effect1Amount@ (+@f4@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @f1@ (+@f5@) (+@f7@) bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @f3@ (+@f6@) (+@f2@) varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @Effect3Amount@ lehet.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaFireballDragon" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @f1@ (+@f5@) (+@f7@) bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @f3@ (+@f6@) (+@f2@) varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @Effect3Amount@ lehet.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaFireballDragon2" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @Effect1Amount@ (+@f4@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @f1@ (+@f5@) (+@f7@) bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @f3@ (+@f6@) (+@f2@) varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @Effect3Amount@ lehet.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaImmolateDragon" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect2Amount@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @Effect7Amount@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @Effect1Amount*0.25@ (+@CharBonusPhysical*0.25@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @Effect8Amount@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: megnöveli a Kiégetés hatóterületét.

    A Kiégetés maximális időtartama @Effect9Amount@ másodperc.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaImmolationAura" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect2Amount@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @Effect7Amount@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @Effect1Amount*0.25@ (+@CharBonusPhysical*0.25@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @Effect8Amount@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: megnöveli a Kiégetés hatóterületét.

    A Kiégetés maximális időtartama @Effect9Amount@ másodperc.
    " tr "game_spell_tooltip_ShyvanaTransformCast" = "A sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@Effect4Amount@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválása @Effect7Amount@ dühpontot igényelAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @Effect10Amount@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenségek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célpontja felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @Effect3Amount@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @Effect2Amount@ dühpontot termelnek.
    " tr "game_spell_tooltip_SiegeBarracks" = "Harci lobogó kihelyezéseKattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Harci lobogót a kijelölt helyen. A lobogó növeli a közeli minionok harcértékét." tr "game_spell_tooltip_SiegeBlankSpell" = "Elérhető ostromfegyverhelyJelenleg nincs ostromfegyver varázslat ezen a helyen. A boltban vásárolhatsz új ostromfegyvereket." tr "game_spell_tooltip_SiegeCannon" = "Hajítógép kihelyezéseKattints a felhasználáshoz: kihelyez egy Hajítógépet a kijelölt helyre, de csak ha így egy torony a lőtávolságán belül lesz. Automatikusan lövi a tornyot, amíg az el nem pusztul." tr "game_spell_tooltip_SiegeEmergencyShield" = "Torony: ViharbástyaKattints a felhasználáshoz: a megcélzott torony sebezhetetlenné válik, és rövid idő elteltével tűzesőt zúdít a közelben állókra." tr "game_spell_tooltip_SiegeFlashZone" = "Átvillanászóna aktiválásaKattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Átvillanászónát a kijelölt helyen. A szövetséges hősök ennek hatókörén belül többször is használhatják az Átvillanás képességet." tr "game_spell_tooltip_SiegeFlashZoneSpell" = "Átvillanászóna aktiválásaKattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Átvillanászónát a kijelölt helyen. A szövetséges hősök ennek hatókörén belül többször is használhatják az Átvillanás képességet." tr "game_spell_tooltip_SiegeLaserAffix" = "Torony: Pásztázó lézerElső aktiválás: egy Pásztázó lézert szerel a megcélzott toronyra, amellyel 3 alkalommal lehet tüzelni.

    A következő három aktiválás: a felszerelt lézer egy sugarat lő ki a kurzor irányába, jelentős sebzést okozva minden célpontnak egy vonal mentén (a minionoknak jóval kisebb sebzést okoz).



    A sugár @f1@ másodpercig aktív, vagy amíg 3 alkalommal el nem sütik.
    " tr "game_spell_tooltip_SiegeLaserAffixShot" = "Pásztázó lézerUtasítást ad a toronynak, hogy a kijelölt hely irányába tüzeljen." tr "game_spell_tooltip_SiegeShieldGenerator" = "Pajzstotem kihelyezéseKattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Pajzstotemet a kijelölt helyen. A totem pajzzsal védi a közeli ostromfegyvereket." tr "game_spell_tooltip_SiegeTeleportPad" = "Teleportmező kihelyezéseKattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Teleportmezőt a kijelölt helyen. A szövetséges játékosok a bázisról a Teleportmezőre teleportálhatnak." tr "game_spell_tooltip_SiegeTimefield" = "Entrópiamező aktiválásaKattints a felhasználáshoz: elhelyez egy Entrópiamezőt a kijelölt helyen, amely megfagyasztja az ellenséges minionokat, és lelassítja az ellenséges hősöket a hatóterületén belül." tr "game_spell_tooltip_SionE" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.
    " tr "game_spell_tooltip_SionPassiveSpeed" = "Halálos roham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy sebzéslöketet kap." tr "game_spell_tooltip_SionQ" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.
    " tr "game_spell_tooltip_SionR" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @Effect5Amount@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @Effect2Amount@ (+@f2@) pontig, a kábítás időtartama pedig @Effect6Amount@ másodpercre nőhet.
    " tr "game_spell_tooltip_SionW" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_SionWDetonate" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, amikor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 400 bónusz sebzést okozhat.
    " tr "game_spell_tooltip_SivirE" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.
    " tr "game_spell_tooltip_SivirQ" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az első eltalált célpontnak, és ez minden egymást követő találat esetén @Effect2Amount@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @Effect3Amount@%)." tr "game_spell_tooltip_SivirR" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @Effect3Amount@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, és a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @Effect4Amount@%-kal növeli. Ez a hatás @Effect5Amount@ másodperc elteltével @Effect2Amount@%-ra csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_SivirW" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @Effect4Amount@ alaptámadása további ellenfelekre is továbbpattan @f1@ fizikai sebzést okozva az első célpontnak, és @f2@ fizikai sebzést a további célpontoknak.

    Amennyiben a Pattanó csillag képességgel felerősített támadás kritikus csapást okoz, a továbbpattanó támadások is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen Pattanó csillag támadás érhet, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.
    " tr "game_spell_tooltip_SivirWAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_SkarnerExoskeleton" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg." tr "game_spell_tooltip_SkarnerFracture" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.
    " tr "game_spell_tooltip_SkarnerImpale" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @Effect1Amount@ másodpercre magatehetetlenné tesz egy ellenséges hőst, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el." tr "game_spell_tooltip_SkarnerVirulentSlash" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).
    " tr "game_spell_tooltip_SkarnerVirulentSlash_URF" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_SnowballFollowupCast" = "Ütközés[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeA Jellel eltalált célponthoz repít. Az Ütközés használata 25%-kal csökkenti a Jel töltési idejét." tr "game_spell_tooltip_SonaDJTransition" = "" tr "game_spell_tooltip_SonaE" = "A fürgeség dala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f10@ másodperc töltési időAktív: Sona @f1*100@% mozgási sebességet nyer [@Effect1Amount*100@% + @f2*100@% minden 100 varázserő után] @Effect9Amount@ másodpercre, vagy amíg meg nem sérül. Az Erőakkord bónusz Tempóra módosul.

    Dallam: Sonát @Effect3Amount@ másodpercre egy aura veszi körül. Az aurába lépő szövetséges hősök @Effect5Amount@ másodpercre @f3*100@% mozgási sebességet kapnak.

    Sona saját mozgási sebességének bónusza legalább @Effect5Amount@ másodpercig marad aktív.
    " tr "game_spell_tooltip_SonaEAttackUpgrade" = "" tr "game_spell_tooltip_SonaPassiveMissile" = "" tr "game_spell_tooltip_SonaQ" = "A bátorság himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f10@ másodperc töltési időAktív: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a két legközelebbi ellenfélnek (elsősorban hősöket céloz). Az Erőakkord bónusz a Staccatóra módosul.

    Dallam: Sonát @Effect3Amount@ másodpercre aura veszi körül. Az aurán belüli szövetséges hősök további @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak alaptámadásukkal.
    " tr "game_spell_tooltip_SonaQAttackUpgrade" = "" tr "game_spell_tooltip_SonaR" = "Crescendo (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: egy ellenállhatatlan akkord megpendítésével elkábítja és @Effect2Amount@ másodpercig tartó táncra kényszeríti az ellenséges hősöket, miközben azok @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.

    Passzív: @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti Sona alapképességeinek alap töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_SonaW" = "A kitartás áriája (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f10@ másodperc töltési időAktív: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt tölt vissza Sonának és egy közeli szövetséges hősnek (a legerősebben sérült szövetségest gyógyítja). Az Erőakkord bónusz a Diminuendóra módosul.

    Dallam: Sonát @Effect3Amount@ másodpercre aura veszi körül. Az aurán belüli szövetséges hősöket pajzs veszi körül, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést hárít el @Effect5Amount@ másodpercen belül.
    " tr "game_spell_tooltip_SonaWAttackUpgrade" = "" tr "game_spell_tooltip_SorakaE" = "Napéjegyenlőség@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő1,5 másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @Effect1Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "game_spell_tooltip_SorakaQ" = "Csillaghívás@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy ellenséges hőst, Soraka @Effect5Amount@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely másodpercenként @Effect3Amount@ (+@f1@) életerőt tölt vissza, és @Effect9Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét, amikor nem egy ellenséges hős irányába mozog.
    " tr "game_spell_tooltip_SorakaR" = "Kívánság@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje 50%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá csökkent." tr "game_spell_tooltip_SorakaW" = "Csillagkúra@Level@. szint [@Hotkey@]A maximális életerő 10%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt tölt vissza a megcélzott szövetséges hősnek.

    Ha akkor süti el, amikor a Megfiatalodás hatása alatt áll, Soraka a hatást is átadja a célpontnak @f1@ másodpercre.

    Nem használható, ha Soraka életereje 5% alá csökkent.
    " tr "game_spell_tooltip_SowTheWind" = "Szellő@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha a Szellő bevetésre kész, Janna @Effect1Amount@% (+@f1@%) mozgási sebességet nyer, és képes áthaladni más egységeken.

    Aktív: @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f3@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal (+@f2@%) csökkenti azok mozgási sebességét.
    " tr "game_spell_tooltip_SRU_Baron_Corruption" = "Baron Nashort pusztító aura veszi körül. Ha feldühítik, folyamatosan Korrózió jelzőket alkalmaz a közeli hősökre, és rendszeres időközönként varázssebzést okoz annak a hősnek, akin a legkevesebb Korrózió jelző van. A Korrózió jelzők csökkentik az egység páncélját és varázsellenállását." tr "game_spell_tooltip_StaticField" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a villámlás feltölti Blitzcrank támadásait, amelyek így további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a maximális manája 3%-a értékű varázssebzést okoznak.

    Aktív: @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és 0,5 másodpercre elnémítja a közeli ellenfeleket. A töltési idő alatt a passzív képesség nem működik.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerBarrier" = "Pajzs[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő2 másodpercig elnyel legfeljebb @f1@ sebzést, ami a hőst érné." tr "game_spell_tooltip_SummonerBattleCry" = "Roham[@Hotkey@]Nincs költsége@f3@ másodperc töltési időA hős 12 másodpercre megerősödik, így a támadási sebessége @f1@%-kal, a varázsereje pedig @f2@ ponttal nő." tr "game_spell_tooltip_SummonerBoost" = "Megtisztulás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMinden bénítást (kivéve a magatehetetlenséget és a levegőbe lökést) és idézői varázslatból származó gyengítő hatást eltávolít a hősödről, valamint 65%-kal csökkenti a bénító hatások időtartamát a következő @f1@ másodpercben." tr "game_spell_tooltip_SummonerClairvoyance" = "Távolbalátás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ másodpercre felfedi a térkép egy kis területét az egész csapat számára." tr "game_spell_tooltip_SummonerDagon" = "Kifárasztás[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ideig folyamatosan sebez egy ellenséges hőst." tr "game_spell_tooltip_SummonerDagonDot" = "Kifárasztás[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időMegvakítja a célpontot (100% az elvétés esélye), és 3 másodpercre 40%-kal csökkenti a mozgási sebességét." tr "game_spell_tooltip_SummonerDash" = "Ütközés[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA hős 1,5 másodpercig 150%-kal gyorsabban mozog, és immunissá válik a lassításokra." tr "game_spell_tooltip_SummonerDot" = "Égetés[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAz Égetés 5 másodpercen belül @f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek, ezenkívül láthatóvá teszi őt előtted, és a Súlyos seb hatással sújtja ez idő alatt.

    (A Súlyos seb 40%-kal csökkenti az egységet érő gyógyító hatásokat. A képesség nem fedi fel a láthatatlan ellenfeleket.)
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerExhaust" = "Kifárasztás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időFáradtság telepszik a megcélzott ellenséges hősre, akinek mozgási sebessége @f3@%-kal, az általa okozott sebzés pedig @f2@%-kal csökken 2,5 másodpercre." tr "game_spell_tooltip_SummonerFlash" = "Átvillanás [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA hős egy rövid távolságra a kurzor irányába teleportál." tr "game_spell_tooltip_SummonerFortify" = "Megerősítés [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: az összes szövetséges torony immunissá válik mindenféle sebzésre, és 100%-kal gyorsabban támad.
    A hatás 6 másodpercig tart.
    Passzív: amikor a Megerősítés képesség használatra kész, a hős 9 bónusz sebzést okoz a minionoknak.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerHaste" = "Gyorsítás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA hős 10 másodpercig át tud haladni más egységeken, és nő a mozgási sebessége. 2 másodpercig tartó felgyorsulás után legfeljebb @f1@%-kal nő a mozgási sebessége." tr "game_spell_tooltip_SummonerHeal" = "Gyógyítás [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időVisszaállít @f1@ életerőt, és 30% mozgási sebességet ad 1 másodperc erejéig neked és a megcélzott szövetséges hősnek. A gyógyítás mértéke feleződik azoknál az egységeknél, akik nemrég Idézői gyógyításban részesültek.

    Ha a varázslatnak nincs konkrét célpontja, a hatótávolságán belül a legsúlyosabban sérült szövetséges hősre fog hatni.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerHexFlash" = "Hexvillanás [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRövid varázslás után a hős egy rövid távolságra, a kurzor irányába teleportál." tr "game_spell_tooltip_SummonerMana" = "Megvilágosodás [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időVisszatölti a hős maximális manájának @f1@%-át, és a közelben tartózkodó szövetségesei maximális manájának @f2@%-át." tr "game_spell_tooltip_SummonerObserver" = "Megfigyelés[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a teljes térképet, és eltávolítja a hőst az Igazság Mezejéről. Az ezt követő aktiválásokkal válthatsz a teljes térkép láthatósága és a csapat látómezeje között." tr "game_spell_tooltip_SummonerOdinGarrison" = "Helyőrség [@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időSzövetséges torony: 8 másodpercig nagyfokú regenerálódást biztosít.

    Ellenséges torony: 8 másodpercig 80%-kal csökkenti az okozott sebzést.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerOdinPromote" = "Előléptetés [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA legközelebbi szövetséges szuperminiont toronyromboló ágyúvá lépteti elő, ezenkívül meggyógyítja, javítja az értékeit, és az általa megölt ellenfelek után aranyat biztosít a varázslat alkalmazójának." tr "game_spell_tooltip_SummonerOdysseyFlash" = "Térugrás [@Hotkey@]Nincs költsége@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési időRövid időre megcélozhatatlanná és sérthetetlenné válsz, ahogy a kijelölt hely felé száguldasz.

    Kérjük, ügyeljen, hogy keze és lába a féreglyukon belül maradjon.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerOdysseyRevive" = "Újjáélesztés [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időÚjjáéleszt egy földre került csapattársat, ha 2 másodpercig mellette maradsz.

    A terület korai elhagyásakor nem aktiválódik a töltési idő.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerPoroRecall" = "A Királyhoz![@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időPasszív: amikor eltalálsz egy ellenséges hőst egy poróval, a csapatod egy Porojelet kap. A 10. Porojel begyűjtésekor a csapat megidézi a Porokirályt, aki az oldalukon fog harcolni. Amíg a Porokirály aktív, egyik csapat sem gyűjthet Porojeleket.

    Aktív: gyorsan a Porokirály színe elé sietsz. Csak akkor használható, ha a te csapatod idézte meg a Porokirályt.

    „A porók az igazi közönségkedvencek. Mindenki más csak dísznek van.”
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerPoroThrow" = "Porohajítás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ töltési időMesszire hajítasz egy porót, aki @f2@ tényleges sebzést okoz az első eltalált ellenséges egységnek, amelyet Igazlátással fel is fed.

    Ha sikerült eltalálni egy ellenfelet, a képesség 3 másodpercig ismét aktiválható. Ekkor az áldozathoz sietsz, további @f2@ tényleges sebzést okozol neki, és @Effect4Amount@ másodperccel csökkented a következő Porohajítás töltési idejét.

    A poróktól nem védenek a varázspajzsok vagy a szélfalak, mivel ők állatok, nem pedig varázslatok!

    „A porók aerodinamikája Runaterra páratlan csodája.”
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerPromote" = "Előléptetés[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időElőlépteti a legközelebbi szövetséges ágyús miniont, meggyógyítja, javítja az értékeit, és az általa megölt ellenfelek után aranyat biztosít a varázslat alkalmazójának." tr "game_spell_tooltip_SummonerPromoteSR" = "Előléptetés[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőléptet egy közeli szövetséges ostromminiont, meggyógyítja, javítja az értékeit, és az általa megölt ellenfelek után aranyat biztosít a varázslat alkalmazójának." tr "game_spell_tooltip_SummonerRally" = "Erőgyűjtés [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő15 másodpercre megidéz egy 225–650 életerejű jelzőoszlopot, ami 10–35 ponttal növeli a szövetségesek sebzését." tr "game_spell_tooltip_SummonerReturn" = "Meghátrálás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időÁtmenetileg @f1@ sebzéstől védi meg a hőst. 2,5 másodperc elteltével a pajzs megszűnik, és a hős biztonságos helyre teleportál. A közelharcos hősök nagyobb távolságra teleportálnak." tr "game_spell_tooltip_SummonerRevive" = "Újjáéledés [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA hős halála után azonnal feltámad a csapat idézői platformján, a mozgási sebessége pedig @f3@%-kal megnő. Ez a hatás 12 másodperc alatt fokozatosan múlik el." tr "game_spell_tooltip_SummonerSmite" = "Sújtás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek, illetve ellenséges minionnak. Ha szörnyek ellen veted be, @f6@ (+@f7@) életerőt is visszatölt.

    A Sújtás @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet, legfeljebb 2 töltetig.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSmite2" = "Sújtás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek, illetve ellenséges minionnak." tr "game_spell_tooltip_SummonerSmiteAoE" = "Taroló sújtás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek, illetve ellenséges minionnak. Ha szörnyek ellen veted be, @f6@ (+@f7@) életerőt is visszatölt.

    A Sújtás @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet, legfeljebb 2 töltetig.

    Taroló sújtás
    A többi közeli szörnynek és ellenséges minionnak feleakkora sebzést okoz, és 1,5 másodpercre elkábítja őket. Ha szörnyek ellen veted be a Sújtást, visszatölti a hiányzó életerőd és manád 15%-át.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSmiteDuel" = "Kihívó sújtás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek, illetve ellenséges minionnak. Ha szörnyek ellen vetik be, @f6@ (+@f7@) életerőt is visszatölt.

    A Sújtás @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet, legfeljebb 2 töltetig.

    Kihívó sújtás
    A Kihívó sújtással ellenséges hősök is megcélozhatók, őket a varázslat @f5@ másodpercre megjelöli. Ezalatt minden találattal @f4@ bónusz tényleges sebzést okozol nekik 2,5 másodperc alatt, és 20%-kal kisebb sebzést tudnak okozni neked.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSmitePlayerGanker" = "Fagyasztó sújtás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek, illetve ellenséges minionnak. Ha szörnyek ellen vetik be, @f6@ (+@f7@) életerőt is visszatölt.

    A Sújtás @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet, legfeljebb 2 töltetig.

    Fagyasztó sújtás
    A Fagyasztó sújtással ellenséges hősök is megcélozhatók, nekik @f4@ tényleges sebzést okoz a varázslat, és @f5@ másodpercre 20%-kal lelassítja a mozgásukat.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSmiteQuick" = "Fosztogató sújtás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ tényleges sebzést okoz a megcélzott hatalmas, nagy vagy közepes szörnynek, illetve ellenséges minionnak. Ha szörnyek ellen veted be, @f6@ életerőt is visszatölt.

    A Sújtás @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet, legfeljebb 2 töltetig.

    Fosztogató sújtás
    Ha a Sújtással eltalálsz egy nagy szörnyet az ellenfél dzsungelében, a varázslat visszanyer egy fél töltést. A szörny elpusztítása +@f4@ bónusz aranyat ad, illetve 175%-os megnövelt mozgási sebességet biztosít, amely 2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSnowball" = "Jel[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMesszire elhajítasz egy hógolyót, amely @f1@ tényleges sebzést okoz az első eltalált ellenséges egységnek, és Igazlátással felfedi azt. Ha sikerült eltalálni egy ellenfelet, a képesség @Effect3Amount@ másodpercig ismét aktiválható. Ebben az esetben az Ütközéssel az áldozathoz siethetsz vele, és így további @f1@ tényleges sebzést okozhatsz. Az Ütközés elsütése @Effect4Amount*100@%-kal csökkenti a Jel töltési idejét.

    A Jel lövedékeit nem állítják meg a varázspajzsok vagy más, lövedékeket befolyásoló hatások.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSnowURFSnowball_Mark" = "Ultra (Rettentő Fortélyos) Jel[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy hógolyót nagyjából 1 Rettentően Messzi egység távolságra, @f1@ tényleges sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és Igazlátással felfedi a célpontot.

    Ha az Ultra Jel eltalál egy ellenfelet, a képesség @Effect3Amount@ másodpercre újra aktiválható, hogy a megjelölt célponthoz siess, amivel további @f1@ tényleges sebzést okozol, és kb. egymillió százalékkal menőbb leszel.

    Ha porók követnek, akkor hógolyó helyett egy porót dobsz el, mert ilyen borzalmas alakok vagyunk.
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSnowURFSnowball_Mark_FollowupCast" = "Ultra (Rettentő Fürge) Ütközés[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeUltra Ütközéssel csapódsz a célponthoz, amelyet megjelöltél egy hógolyóval (vagy poróval, te szörnyeteg). Az Ultra Ütközés elsütése 25%-kal csökkenti az Ultra Jel töltési idejét.

    NYOMD MEG EZT A GOMBOT, TUDJUK, HOGY AKAROD
    " tr "game_spell_tooltip_SummonerSpawn" = "Megjelenés[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő Jelölj ki egy szövetséges építményt a megjelenéshez. " tr "game_spell_tooltip_SummonerStifle" = "Fullasztás [@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időA Fullasztás 3 másodpercre elnémít egy ellenséges hőst, és eltávolít róla minden erősítő hatást." tr "game_spell_tooltip_SummonerTeleport" = "Teleport [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@f1@ másodpercnyi felkészülés után a hős a megcélzott szövetséges építményhez, minionhoz vagy őrszemhez teleportál." tr "game_spell_tooltip_SummonerTestMagicDamage" = "Helyőrző – teszt varázssebzés[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időHelyőrző – teszt varázssebzés" tr "game_spell_tooltip_SummonerTestSpellShield" = "Helyőrző – teszt varázspajzs [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időHelyőrző – teszt varázspajzs" tr "game_spell_tooltip_SwainE" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.
    " tr "game_spell_tooltip_SwainQ" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).
    " tr "game_spell_tooltip_SwainR" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect3Amount@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, amitől @Effect6Amount@ ponttal nő az életereje. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, ő maga pedig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @Effect10Amount@ (+@f1@).

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységekből a teljes gyógyítás @Effect7Amount*100@%-át tudja megszerezni.
    " tr "game_spell_tooltip_SwainR2" = "Démontűz (@Level@)[@Hotkey@]Az összes lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain összezúzza a lélektöredékeket, hogy véget vessen az átalakulásnak, és lélektűz tör elő belőle, amely a töredékek számával arányos varázssebzést okoz.

    Sebzés lélektöredékenként: @Effect10Amount@ (+@f1@).
    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@
    " tr "game_spell_tooltip_SwainW" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_Swipe" = "Karmolás / Őserő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPuma alak: Nidalee karmai végigszántanak az előtte álló ellenfeleken, és @f7@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak.

    Emberi alak: Nidalee gyógyítja egy szövetségesét, és megnöveli a támadási sebességét.
    " tr "game_spell_tooltip_SyndraE" = "Gyengék szétszórása@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_SyndraQ" = "Sötét gömb@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.
    " tr "game_spell_tooltip_SyndraR" = "Zabolátlan erő@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@).
    Minimális összsebzés: @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@).
    " tr "game_spell_tooltip_SyndraW" = "Az akarat ereje@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.
    " tr "game_spell_tooltip_TahmKenchE" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.
    " tr "game_spell_tooltip_TahmKenchNewR" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál. A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.



    – Fiacskám, a világ egy nagy folyó, és én vagyok a királya. Nincs táj, ahol még nem jártam. Nincs oly vidék, amelyet nem láttam.
    " tr "game_spell_tooltip_TahmKenchQ" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.
    " tr "game_spell_tooltip_TahmKenchW" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect3Amount@%-ával (+@CharAbilityPower@%) egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik.
    " tr "game_spell_tooltip_Takedown" = "Harapás / Gerelyhajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPuma alak: Nidalee következő támadása @f7@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz. A Harapás @f8@%-kal többet sebez a célpont minden 1%-nyi hiányzó életereje után, de a sebzés mértéke legfeljebb @f9@ (+@f10@) (+@f11@) pont lehet.

    A Préda hatás alatt álló célpontok @Effect5Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Harapástól.

    Emberi alak: Nidalee elhajítja a gerelyét, amely annál többet sebez, minél távolabbi az eltalált célpont.
    " tr "game_spell_tooltip_TaliyahE" = "Feltépett föld (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana @Cooldown@ másodperc töltési időRohamozásra érzékeny csapdákat szór ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak, és @f2@%-kal lelassítják a területen tartózkodó ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a csapdák felrobbannak, és ismét sebzést okoznak.

    A Feltépett földön keresztülrohamozó, azon átlökött vagy átrántott ellenfelek működésbe hozzák az aknákat, amelyek egyenként @f3@ (+@f1@) varázssebzést okoznak (hősönként legfeljebb 4 csapda aktiválódhat, az elsőt követő minden találat @f4@%-kal kevesebb sebzést okoz).
    " tr "game_spell_tooltip_TaliyahQ" = "Szilánkzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő5 követ lő ki a kijelölt irányba, amelyek egyenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Az ugyanazt az ellenfelet érő további találatok @Effect2Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak. Kimerített földterületet hoz létre @Effect6Amount@ másodpercre.

    A kimerített földterületen elsütött Szilánkzápor csak egyetlen lövedéket lő ki, de a költsége @Effect7Amount@ manára csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_TaliyahR" = "Fércelt fal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAz első aktiváláskor egy falat hoz létre. Azonnali újraaktiválás esetén a hős végigsiklik a falon. A mozgásparancsok és sebzés hatására Taliyah leugrik a falról.

    A Fércelt fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki. A képesség újraaktiválásával idő előtt lebontható a fal.
    " tr "game_spell_tooltip_TaliyahWVC" = "Földlökés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTaliyah megcéloz egy területet. Rövid késleltetés után a területen belül tartózkodó ellenfeleket ellöki, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.

    A lökés irányát kattintással, majd az egeret a kívánt irányba húzva határozhatod meg.
    " tr "game_spell_tooltip_TalonE" = "Az orgyilkos útja (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időTalon átugrik a kijelölt irányban található első építményen vagy tereptárgyon (az ugrás legfeljebb @f2@ egység hosszúságú lehet). Az átugrás sebessége Talon mozgási sebességétől függ.

    Talon @f3@ másodpercig nem ugorhat át ugyanazon a tereptárgyon.
    " tr "game_spell_tooltip_TalonQ" = "Noxusi diplomácia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f5@ másodperc töltési időTalon a célpontra ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki. Közelharci távolságban Talon nem ugrik, hanem kritikus csapást mér az ellenfélre, amely @f2@% sebzést (@f3@) okoz.

    Ha a Noxusi diplomácia végez egy egységgel, Talon @f4@ életerőt nyer vissza, és a töltési idő @Effect5Amount*100@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_TalonR" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @Effect2Amount*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    " tr "game_spell_tooltip_TalonW" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_TaricE" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket." tr "game_spell_tooltip_TaricQ" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési idő, @AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.
    " tr "game_spell_tooltip_TaricR" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetetlenné válnak." tr "game_spell_tooltip_TaricW" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.
    " tr "game_spell_tooltip_TeleportCancel" = "Teleport megszakítása[@Hotkey@]Az ismételt aktiválás megszakítja a Teleport varázslatot." tr "game_spell_tooltip_TEMPLATESPELL" = "VARÁZSLAT NEVE (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időALCÍMVARÁZSERŐ NÖVEKEDÉSE: (+@CharAbilityPower@) SEBZÉS NÖVEKEDÉSE: (+@f1@)" tr "game_spell_tooltip_Terrify" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől." tr "game_spell_tooltip_ThreshE" = "Nyúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Thresh alaptámadásai @f3@@f3@ (+@f2@) további varázssebzést okoznak, amelynek értéke a támadás nélkül eltöltött időtől függ (a begyűjtött lelkek száma, plusz a teljes sebzés legfeljebb @Effect3Amount@%-a).

    Aktív: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy Thresh mögött kezdődő vonalban. Az ellenfelek a lendület irányába lökődnek tovább, és @Effect4Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassabbak.

    Előre célozva ellökheted, hátra célozva magad felé húzhatod a célpontokat.
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshE_DARKSTAR" = "Sötét energia Nyúzás[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Thresh alaptámadásai legfeljebb @f2@ további varázssebzést okoznak, amely az előző támadás után 4 másodperc alatt töltődik fel.

    Aktív: @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy Thresh mögött kezdődő vonalban. Az ellenfelek a lendület irányába lökődnek tovább, és @Effect4Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassabbak.

    Előre célozva ellökheted, hátra célozva magad felé húzhatod a célpontokat. Az alacsony életerővel rendelkező célpontok messzebbre repülnek.

    (Aki először üt: a Nyúzással megszakíthatod az ellenfél Nyúzás képességét, ha a tiéd talál be először.)
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshPassiveSouls" = "KárhozatThresh be tudja gyűjteni a közelében meghalt ellenfelek lelkét, ezzel tartósan megnöveli a páncélját és a varázserejét.

    Thresh páncélja és varázsellenállása nem nő magától a szintlépésekkel.
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshQ" = "Halálos ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időThresh eldobja a kaszáját, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált egységnek, és elkábítja, illetve igazlátással felfedi azt, valamint @Effect2Amount@ másodpercig maga felé húzza.

    Az ismételt aktiválással Thresh a megbéklyózott ellenfélhez húzza magát.

    Ha a Halálos ítélet eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@ másodperccel csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshQ_DARKSTAR" = "Kozmikus Halálos ítélet[@Hotkey@]Ingyenes@Cooldown@ másodperc töltési időThresh nagyon messzire dobja a kaszáját, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált egységnek, és elkábítja, valamint @Effect2Amount@ másodpercig maga felé húzza. Az alacsony életerővel rendelkező célpontokat messzebbre rántja.

    A Sötét csillag fel is gyújthatja a kaszát, további 250 tényleges sebzést okozva a célpontnak.

    Az ismételt aktiválással Thresh a megbéklyózott ellenfélhez ugrik.

    (Stip-stop: ha egy ellenfelet megbéklyóztál a Halálos ítélettel, akkor immunis vagy az ő Halálos ítéletére.)
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshQLeap" = "Halálos ugrásNincs költségeThresh a szerencsétlen lélekhez húzza magát." tr "game_spell_tooltip_ThreshQPassive" = "" tr "game_spell_tooltip_ThreshR" = "Kísérteties börtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időThresh körül egy kör alakú határvonal jelenik meg. Minden olyan ellenfél, aki átlépi a határvonalat, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul, de ezzel lebontja a falnak azt a részét." tr "game_spell_tooltip_ThreshR_DARKSTAR" = "LetiltvaA Sötét csillag hatalma hatástalanította Thresh végső képességét." tr "game_spell_tooltip_ThreshRAlly" = "A Halál követe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időThresh a megcélzott szövetséges hőst 8 másodpercre egy Halálhozóvá változtatja, így páncélja, varázsellenállása és varázsereje a hős passzív bónuszaival megegyező bónuszt kap.

    Ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességre tesz szert, ha egy ellenfelet üldöz, és a végső képességet kivéve minden képességének töltési ideje @Effect1Amount@%-kal csökken (ez a csökkenés halmozódik a töltési idő más csökkentéseivel).
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshRPenta" = "A doboz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időThresh túlvilági falakkal veszi körül magát. A falon áthaladó ellenséges hősök @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal lassabbak, de ezzel lebontják az adott falrészt.

    Ha valahol egyszer áttörték a falat, a többi szakasz nem okoz sebzést, és feleannyi ideig lassítja le az egységeket. Egy ellenfélen egyszerre csak egy fal hatása érvényesülhet.
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshW" = "Sötét átjáró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időThresh a kijelölt helyre hajítja a Lámpást. Ha egy szövetséges rákattint, Thresh a szövetségest és a Lámpást is magához rántja.

    A Lámpás @Effect5Amount@ másodpercre pajzsot biztosít, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f6@) sebzéstől védi meg Thresht és legfeljebb egy közeli szövetségesét. A pajzs erejét tovább növeli a begyűjtött lelkek száma.
    " tr "game_spell_tooltip_ThreshW_DARKSTAR" = "Gravitációs Sötét átjáró [@Hotkey@]Ingyenes@Cooldown@ másodperc töltési időThresh jó messziről a kijelölt helyre hajítja a Lámpást. Ha megbénított szövetséges kerül a Lámpás hatókörébe, az automatikusan megmenti és Thresh-hez húzza őt, emellett a szövetségesek rá is kattinthatnak a Lámpásra.

    A Lámpás csak @Effect4Amount@ másodpercig marad a kijelölt helyen, és nem ad pajzsot.
    " tr "game_spell_tooltip_TimeWarp" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét." tr "game_spell_tooltip_ToxicShot" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]Passzív Nincs töltési idejeTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül." tr "game_spell_tooltip_ToxicShotAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_Tremors2" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre egy földrengést hoz létre, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lelassítva őket. A hatás @Effect6Amount@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @Effect5Amount@%-os sebzést okoz tornyok ellen.
    " tr "game_spell_tooltip_TrundleCircle" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "game_spell_tooltip_trundledesecrate" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz." tr "game_spell_tooltip_TrundlePain" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower@)%-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @Effect2Amount*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @Effect3Amount@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @Effect3Amount@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre." tr "game_spell_tooltip_TrundleTrollSmash" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.
    " tr "game_spell_tooltip_TryndamereE" = "Pörgő csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időTryndamere átpörög az ellenséges egységeken, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek, és dühpontokat kap.

    A Pörgő csapás töltési ideje @Effect2Amount@ másodperccel csökken, valahányszor Tryndamere kritikus csapást visz be. A hősök elleni találatok @Effect3Amount@ másodperc csökkentést eredményeznek.
    " tr "game_spell_tooltip_TryndamereQ" = "Vérszomj (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Tryndamere a vérszomjával @Effect1Amount@ sebzésre, valamint a hiányzó életerő minden további 1%-a után @Effect2Amount@ sebzésre tesz szert.

    Aktív: Tryndamere felemészti a dühpontjait, ezzel @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt, továbbá a felemésztett dühpontonként további @Effect4Amount@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    " tr "game_spell_tooltip_TryndamereW" = "Megfélemlítés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount*-1@ egységgel csökkenti a közvetlen közelben tartózkodó hősök sebzését, a Tryndamere-nek háttal álló ellenfelek mozgási sebessége pedig @Effect2Amount*-100@%-kal csökken @Effect4Amount@ másodpercre." tr "game_spell_tooltip_TTSpiderbossAttack" = "Távolsági harc" tr "game_spell_tooltip_TTSpiderbossAttack2" = "1. közelharc" tr "game_spell_tooltip_TTSpiderbossAttack3" = "2. közelharc" tr "game_spell_tooltip_TwitchExpunge" = "Szennyezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ fizikai sebzést, valamint a Halálos fertőzés minden egyes felhalmozott jelzője után további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) sebzést okoz a Halálos fertőzéssel sújtott összes ellenfélnek a közelben. (Sebzés maximális számú jelző esetén: @f2@)" tr "game_spell_tooltip_TwitchGangsterUlt" = "Mehettek vissza a balettbe ugrálni! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperc erejéig Twitch @Effect5Amount@ egységnyi támadási hatótávra és @Effect1Amount@ bónusz sebzésre tesz szert.

    Az időtartam alatt az alaptámadásai páncéltörő nyilakká válnak, amelyek minden, az elsőt követő célpontnak @Effect3Amount@%-kal kisebb, de legalább @Effect4Amount@%-nyi sebzést okoznak.

    Láthatatlanság – Álcázás: A Mehettek vissza a balettbe ugrálni! nem szakítja meg az álcázást.
    " tr "game_spell_tooltip_TwitchHideInShadows" = "Elrejtőzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő Twitch álcázza magát, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal nő a mozgási sebessége. A bónusz a háromszorosára nő, ha egy olyan ellenséges hős közelében van, aki nem látja őt.

    Twitch támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz az Elrejtőzés megszakítása utáni @Effect6Amount@ másodpercben. Ha egy, a Halálos fertőzés hatása alatt álló hős meghal, az Elrejtőzés töltési ideje lenullázódik.

    Láthatatlanság – álcázás: Twitch csak akkor válik láthatóvá, ha ellenséges hősök vannak a közelben. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    " tr "game_spell_tooltip_TwitchUlt" = "A helyedben imádkoznék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperc erejéig Twitch @Effect5Amount@ egységnyi támadási hatótávra és @Effect1Amount@ bónusz sebzésre tesz szert.

    Az időtartam alatt az alaptámadásai páncéltörő nyilakká válnak, amelyek minden, az elsőt követő célpontnak @Effect3Amount@%-kal kisebb, de legalább @Effect4Amount@%-nyi sebzést okoznak.

    Láthatatlanság – Álcázás: a Helyedben imádkoznék nem szakítja meg az álcázást.
    " tr "game_spell_tooltip_TwitchVenomCask" = "Méreghordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időTwitch elhajít egy hordót, amely egy jelzővel növeli a Halálos fertőzést minden eltalált célpont esetében, és egy mérgező felhőt hagy hátra, amely @Effect3Amount@ másodperc után oszlik szét.

    A felhőben maradó ellenfelek mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal csökken, és másodpercenként egy újabb Halálos fertőzés jelzőt kapnak.
    " tr "game_spell_tooltip_TwoShivPoison" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.
    " tr "game_spell_tooltip_UdyrBearAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_UdyrBearStance" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "game_spell_tooltip_UdyrPhoenixActivation" = "" tr "game_spell_tooltip_UdyrPhoenixAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_UdyrPhoenixStance" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @Effect5Amount@ másodpercig másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "game_spell_tooltip_UdyrTigerAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_UdyrTigerPunchBleed" = "" tr "game_spell_tooltip_UdyrTigerStance" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "game_spell_tooltip_UdyrTurtleAttack" = "" tr "game_spell_tooltip_UdyrTurtleStance" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "game_spell_tooltip_UFSlash" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "game_spell_tooltip_UndyingRage" = "Halhatatlan düh (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időTryndamere @Effect3Amount@ másodpercig egyáltalán nem tud meghalni, életereje nem csökkenhet @Effect2Amount@ pont alá, és azonnal kap @Effect1Amount@ dühpontot." tr "game_spell_tooltip_UnstoppableForce" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite hatalmas erővel rohamozza meg a kijelölt célpontot, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és @Effect3Amount@(+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki. Malphite félrelöki a célpontja és közte álló ellenfeleket, akik @Effect2Amount@(+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    Malphite roham közben nem állítható meg vagy lassítható le.
    " tr "game_spell_tooltip_UrgotE" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és egy pajzs jelenik meg körülötte @EShieldDuration@ másodperce, amely legfeljebb @ETotalShieldHealth@ sebzést nyel el. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.
    " tr "game_spell_tooltip_UrgotQ" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "game_spell_tooltip_UrgotR" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @Effect2Amount@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @Effect2Amount@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @Effect10Amount@ másodpercig rettegve menekülnek.
    " tr "game_spell_tooltip_UrgotRRecast" = "Kegyelemdöfés (@Level@)[@Hotkey@]Végezz a gyengékkel!" tr "game_spell_tooltip_UrgotW" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időA következő @Effect3Amount@ másodpercben Urgot @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre másodpercenként, melyek mindegyike @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okoz. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket. Emellett @Effect1Amount@ (+@f2@) sebzést elnyelő pajzzsal is védi magát.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek 33%-os sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_UrgotWCancel" = "Elég a tisztogatásból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot idő előtt beszünteti a tisztogatást." tr "game_spell_tooltip_VarusE" = "Nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana @Cooldown@ másodperc töltési idő Varus nyílzáport zúdít az ellenfeleire, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre meggyalázza a földet.

    A meggyalázott földön @Effect2Amount*-100@%-kal csökken az ellenfelek mozgási sebessége, az őket érő gyógyító hatások pedig @Effect4Amount@%-kal gyengülnek.
    " tr "game_spell_tooltip_VarusR" = "A romlás lánca (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVarus egy romlásból formált indát idéz meg, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és az első eltalált ellenfelet @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi.

    A romlás ezután a közelben tartózkodó, meg nem fertőzött ellenséges hősök felé kezd terjedni, és ha eléri őket, ugyanezt a sebzést és bénító hatást szenvedik el. A mozgásképtelenné tett egységek @Effect4Amount@ Métely jelzőt kapnak az időtartam alatt.
    " tr "game_spell_tooltip_VarusW" = "Mételyező tegez (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési idő Passzív: Varus alaptámadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak, és a Métely hatással sújtják a célpontot @Effect3Amount@ másodpercig (legfeljebb @Effect4Amount@ alkalommal halmozódik).

    Varus többi képessége berobbantja a Mételyt, ami a célpont maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával (+@CharAbilityPower2@%) egyenlő varázssebzést okoz jelzőnként.

    Aktív: Varus következő Átütő nyílvesszője a célpont hiányzó életerejének @f2*100@@f1*100@%-ával megegyező bónusz varázssebzést okoz (az Átütő nyílvessző töltöttségi szintjével arányosan nő).

    A szörnyeknek a Mételyező tegez legfeljebb @Effect5Amount*3@ sebzést okozhat.
    " tr "game_spell_tooltip_VayneCondemn" = "Megbélyegzés@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontot és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek nagyobb, @f1@ sebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábulnak.

    A Megbélyegzés sebzése @Effect2Amount*100@%-kal nő, ha a célpont tereptárgynak ütközik.
    " tr "game_spell_tooltip_VayneInquisition" = "Végső óra@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. A Végső óra időtartama @Effect5Amount@ másodperccel nő, ha egy Vayne által megsebzett hős @Effect6Amount@ másodpercen belül meghal.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @Effect4Amount@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @Effect7Amount@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @Effect3Amount@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    " tr "game_spell_tooltip_VayneSilveredBolts" = "Ezüst nyilak@Level@. szint [@Hotkey@]Passzív Nincs töltési időAz ugyanazon célpont elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség a célpont maximális életerejének @Effect1Amount*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @Effect2Amount@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @Effect3Amount@ sebzést okoz szörnyek ellen.
    " tr "game_spell_tooltip_VayneTumble" = "Bukfenc@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Effect3Amount@ másodpercen belüli alaptámadással @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc Vayne teljes sebzésének @Effect1Amount*100@%-ával egyenlő bónusz sebzést biztosít.
    " tr "game_spell_tooltip_VeigarBalefulStrike" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.
    " tr "game_spell_tooltip_VeigarDarkMatter" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).
    " tr "game_spell_tooltip_VeigarEventHorizon" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt." tr "game_spell_tooltip_VeigarR" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.
    " tr "game_spell_tooltip_VelkozE" = "Tektonikus árok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVel'Koz alapjaiban megrenget egy közeli területet, amely kisvártatva @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @Effect2Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket.

    A Vel'Koz közelében lévő ellenfeleket kissé az elsütés irányába löki.
    " tr "game_spell_tooltip_VelkozPassive" = "SzövetbomlásVel'Koz alapképességei @f3@ másodpercre a Szövetbomlás hatását alkalmazzák az eltalált ellenfelekre. Az alaptámadások frissítik a Szövetbomlás időtartamát, de nem halmozzák azt. Az ellenfelek elleni harmadik támadás Bomlasztást indít el, ami @f1@ (+@f2@) tényleges sebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_VelkozQ" = "Plazmahasadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVel'Koz kilő egy plazmalövedéket, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfelet. A lassítás hatása @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan szűnik meg.

    Ismételt aktiváláskor, vagy ha eltalál egy ellenfelet, a lövedék kettéhasad, és az új lövedékek a kilövés irányához képest 90 fokos szögben haladnak tovább.

    Ha a képesség megöl egy egységet, a manaköltség @Effect2Amount@%-a visszajár.
    " tr "game_spell_tooltip_VelkozQSplitActivate" = "Plazmahasadás (@Level@)[@Hotkey@]Újraaktiváláskor a lövedék kettéhasad, és az új lövedékek a kilövés irányához képest 90 fokos szögben haladnak tovább." tr "game_spell_tooltip_VelkozR" = "Életporlasztó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@f1@ mana@f2@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősökre alkalmazott Szövetbomlás @Effect2Amount@ másodpercig kielemzi őket. Az alaptámadások és minden képesség frissíti a kielemzést.

    Aktív: Vel'Koz egy irányított sugarat lő ki, amely 2,5 másodpercig követi az egérmutatót, és legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, valamint @Effect3Amount@%-kal lassítja az eltalált egységeket.

    A sugárban maradó ellenfelek időnként újabb Szövetbomlás jelzőt kapnak. A kielemzett egységeknek varázssebzés helyett tényleges sebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_VelkozW" = "Ürességszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc töltetenként (legfeljebb 2)Vel'Koz rést nyit az Ürességen, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Némi késleltetés után további @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    Az Ürességszakadék két aktiválása között legalább 2 másodpercnek kell eltelnie.
    " tr "game_spell_tooltip_ViE" = "Határtalan erő (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Effect6Amount@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect1Amount@ (+@f3@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek.

    Vi @f1@ másodperc alatt készül fel egy újabb ütésre, és egyszerre legfeljebb 2 feltöltött ütése lehet.
    " tr "game_spell_tooltip_ViktorChaosStorm" = "Káoszvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időViktor létrehoz egy fekete lyukat a kijelölt helyen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és megszakítja az ellenfelek varázslását.

    Viktor @Effect3Amount@ másodpercig irányíthatja a fekete lyukat, amely a kisüléseivel @Effect4Amount@ másodpercenként @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. A fekete lyuk Viktortól távolodva egyre lassabban mozog.

    Megerősítés – Sebesség: a Káoszvihar @Effect10Amount*100@%-kal gyorsabban mozog.
    " tr "game_spell_tooltip_ViktorChaosStormGuide" = "A fekete lyuk irányítása[@Hotkey@]Helyezd át a fekete lyukat máshova." tr "game_spell_tooltip_ViktorDeathRay" = "Halálsugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időViktor egy káosznyalábot bocsát ki robotikus kezéből, amely keresztülhasít a csatamezőn, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Megerősítés – Utóhatás: a Halálsugarat egy robbanás követi, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.
    " tr "game_spell_tooltip_ViktorEAug" = "Megerősítés – UtóhatásA Halálsugarat egy robbanás követi." tr "game_spell_tooltip_ViktorGravitonField" = "Gravitációs mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időViktor egy gravitációmanipuláló eszközt állít fel @Effect3Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount*-100@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A hatás @Effect4Amount@ másodpercenként halmozódik. @Effect5Amount@ jelző elérésekor a célpont @Effect2Amount@ másodpercre elkábul.

    Megerősítés – Tömegvonzás: a Gravitációs mező által elkábított ellenfeleket egy erő a középpont felé vonzza.
    " tr "game_spell_tooltip_ViktorPowerTransfer" = "Erőelszívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időViktor egy lövéssel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy ellenséges egységnek, miközben ő maga egy pajzsra tesz szert, amely legfeljebb @f1@ (+@f2@) sebzést képes elnyelni a következő @Effect2Amount@ másodpercben.

    Viktor következő alaptámadása @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Megerősítés – Turbótöltés: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@% mozgási sebességet nyer.
    " tr "game_spell_tooltip_ViktorQAug" = "Megerősítés – Turbótöltésaz Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütésekor Viktor mozgási sebessége @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő." tr "game_spell_tooltip_ViktorRAug" = "Megerősítés – Sebesség A Káoszvihar gyorsabban mozog." tr "game_spell_tooltip_ViktorWAug" = "Megerősítés – TömegvonzásA Gravitációs mező által elkábított ellenfeleket egy erő a középpont felé húzza." tr "game_spell_tooltip_ViQ" = "Ugrózúzó (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz mindent eltalált ellenfélnek, valamint a Horpasztó ütésekkel sújtja őket (a minionoknak és a szörnyeknek @Effect3Amount*100@% sebzést okoz). A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.
    " tr "game_spell_tooltip_ViR" = "Lerohanásos támadás (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb 1,25 másodpercre a levegőbe löki, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra és igazlátással felfedi a célpontot. Félretaszítja az útjába kerülő ellenfeleket, ezzel a sebzés 75%-át okozva nekik.
    " tr "game_spell_tooltip_ViW" = "Horpasztó ütések (@Level@)@Level@. szint [@Hotkey@]PasszívNincs töltési idejeAz ugyanazon célpontra irányuló minden harmadik támadás a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő további fizikai sebzést okoz, a páncélt @Effect3Amount@%-kal csökkenti, Vi támadási sebességét pedig @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli (a minionok és a szörnyek ellen legfeljebb @Effect5Amount@ sebzés érhető el).

    A Horpasztó ütések aktiválása 3 másodperccel csökkenti az Energiapajzs töltési idejét.
    " tr "game_spell_tooltip_ViWShield" = "Gyerünk, üssetek! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVi védekező állást vesz fel, sebzése @Effect2Amount@ ponttal, támadási sebessége pedig 50%-kal megnő, és a következő 4 másodpercben kivéd legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) rá irányuló sebzést." tr "game_spell_tooltip_VladimirE" = "Vérdagály (@Level@)[@Hotkey@]Megidézési költség: a maximális életerő @Effect2Amount@%-a (@f3@)@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Vladimir feltölti a vértartalékát, átfolyatva bele a maximális életereje @Effect2Amount@%-át (@f3@). Ezzel megnöveli a képesség sebzését. A teljes feltöltés elérésekor Vladimir lelassul.

    Második aktiválás: Vladimir vérzuhatagot zúdít az őt körülvevő ellenfelekre, amivel @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) és @Effect10Amount@ (+@f4@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, valamint a teljes feltöltés elérésekor rövid időre @Effect9Amount@%-os lassítást is alkalmaz. Az eltalált célpontok blokkolják a zuhatag egy részét.

    Ha Vladimir @Effect7Amount@ másodpercig nem süti el a Vérdagályt, a képesség automatikusan aktiválódik.
    " tr "game_spell_tooltip_VladimirHemoplague" = "Vérpestis (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időVladimir fertőző betegséggel sújtja a megcélzott területen tartózkodó ellenfeleket, akik minden forrásból @Effect4Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el.

    @Effect4Amount@ másodperc elteltével Vladimir @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az összes megfertőzött célpontnak. Ha a Vérpestis megsebez egy ellenséges hőst, Vladimir @f4@ (+@f3@) életerőt gyógyul, majd minden további hős után @Effect5Amount@%-ot.
    " tr "game_spell_tooltip_VladimirQ" = "Transzfúzió (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időVladimir elszívja a célpontja életerejét, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, ő maga pedig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt gyógyul. Ha másodszor is elsütötte a Transzfúziót, elérhetővé válik számára a Karmazsin roham képesség.

    Karmazsin roham: Vladimir rövid időre felgyorsul, és a következő @Effect8Amount@ másodpercben a Transzfúzió @Effect7Amount@%-kal nagyobb sebzést okoz, és további @f7@ plusz a hiányzó életerő @Effect5Amount@%-ával (+@f6@%) egyenlő életerőt tölt vissza (minionok elleni harcban a gyógyítás csak @Effect9Amount@%-os hatékonyságú).
    " tr "game_spell_tooltip_VladimirSanguinePool" = "Vérmedence (@Level@)[@Hotkey@]Költség: az aktuális életerő @Effect2Amount@%-a (@f2@)@Cooldown@ másodperc töltési időVladimir 2 másodpercre összefüggő vértócsává válik, rövid időre felgyorsul, nem célozható meg, és @Effect3Amount@%-kal lelassítja azokat az ellenfeleket, akik rajta állnak.

    Vladimir @Effect1Amount@ (+@f1@) [a bónusz életerő @Effect4Amount@%-a] varázssebzést okoz az időtartam alatt, és ennek @Effect5Amount@%-ával gyógyítja magát.

    A Vérmedence elsüthető a Vérdagály töltése közben.
    " tr "game_spell_tooltip_VolibearE" = "Magasztos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVolibear @Damage@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, miközben kissé hátralöki, valamint @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*100@%-kal lelassítja őket. A fellökött vagy rohamozás közben ért ellenfelek további @BonusDamageRatio*100@% maximális életerőnyi varázssebzést szenvednek el.

    Ezenkívül a minionok és a szörnyek 3 másodpercre megrémülnek.
    " tr "game_spell_tooltip_VolibearQ" = "Rohanó mennydörgés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVolibear négy lábra ereszkedik, hogy ellenfelei után eredjen, amivel @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal növeli a mozgási sebességét. Ez a bónusz @Effect2Amount@%-ra nő, ha egy ellenséges hős felé tart.

    Volibear első támadása a képesség hatóideje alatt további @Effect1Amount@ fizikai sebzést okoz, és maga mögé hajítja vele a célpontot.
    " tr "game_spell_tooltip_VolibearR" = "Viharkarmok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVolibear testéből villámok törnek elő, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz legfeljebb @Effect4Amount@ közeli ellenfélnek.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben Volibeart erősebbé teszi a vihar, ezért az alaptámadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak, amely legfeljebb @Effect4Amount@ közeli ellenfélre is továbbugrik.
    " tr "game_spell_tooltip_VolibearW" = "Őrjöngés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Volibear támadási sebessége minden támadással @Effect1Amount@%-kal nő. Legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat.

    Aktív: amikor Volibear elér @Effect2Amount@ jelzőt az Őrjöngésből, megharaphat egy ellenfelet, így @Effect3Amount@ (+@f1@ [a bónuszéleterő @Effect4Amount@%-ával megegyező]) fizikai sebzést okoz, ami @Effect5Amount@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó @Effect7Amount@%-a után. Ha Volibear egy miniont vagy szörnyet harap meg, az Őrjöngés töltési ideje @Effect6Amount*100@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_Volley" = "Sortűz@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket a Sortűz több nyila is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.
    " tr "game_spell_tooltip_VorpalSpikes" = "Vorpális tüskék@Level@. szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    " tr "game_spell_tooltip_Warwick" = " (@Level@)[@Hotkey@]Költség: @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) @Effect2Amount@% " tr "game_spell_tooltip_WarwickE" = "Állatias üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercre @Effect1Amount@% sebzéscsökkentést kap. Az időtartam végén, illetve ismételt aktiváláskor Warwick felüvölt, amivel megijeszti a közeli ellenfeleket, akik @Effect3Amount@ másodpercig menekülni kezdenek." tr "game_spell_tooltip_WarwickQ" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.
    " tr "game_spell_tooltip_WarwickR" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @Effect2Amount@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @Effect7Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként." tr "game_spell_tooltip_WarwickW" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.
    " tr "game_spell_tooltip_WildCards" = "Ütőkártyák (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időHárom kártyát hajít el, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak." tr "game_spell_tooltip_XayahE" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @Effect1Amount@ (+@f3@) (+@f4@) fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak (a kritikus csapási esély megnöveli a sebzést).

    Ha egy ellenfelet legalább @Effect5Amount@ toll eltalál, @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @Effect2Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.
    " tr "game_spell_tooltip_XayahQ" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @Effect2Amount*100@%-os sebzést okoznak." tr "game_spell_tooltip_XayahR" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és megcélozhatatlanná válik. Eközben számos tőrt hajít el, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.
    " tr "game_spell_tooltip_XayahW" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.
    " tr "game_spell_tooltip_XerathArcaneBarrage" = "A pusztítás szeme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időXerath egy misztikus sugarat hív le az égből, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó összes ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect8Amount@%-kal csökkenti azok sebességét. A sugár középpontjában álló ellenfelek @f1@ (+@f2@) varázssebzést szenvednek el, a sebességük pedig @Effect3Amount@%-kal csökken. A lassító hatás gyorsan elmúlik." tr "game_spell_tooltip_XerathArcanopulse" = "Arkanopulzus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időElső aktiválás: Xerath feltölti Arkanopulzus varázslatát, aminek következtében mozgási sebessége egyre csökken, a varázslat hatóköre pedig egyre nő.

    Második aktiválás: Xerath elsüti az Arkanopulzus varázslatot, amely egy vonalban @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Az Arkanopulzus töltése közben Xerath képtelen támadások vagy további varázslatok végrehajtására. Ha Xerath nem süti el a varázslatot, a manaköltség felét visszanyeri.
    " tr "game_spell_tooltip_XerathLocusOfPower" = "Leszögezett erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXerath felveszi valódi alakját, mozgásképtelenné válik, és @Effect2Amount@ lövést adhat le a Misztikus ágyú képességgel. Ezzel @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az összes eltalált ellenfélnek.

    Xerath @Effect1Amount@ másodperc elteltével, az összes lövés felhasználása után vagy egy mozgási parancs kiadásával mozoghat újra. Ha egy lövést sem ad le, a képesség töltési ideje @Effect7Amount*100@%-kal csökken.
    " tr "game_spell_tooltip_XerathMageSpear" = "Sokkoló gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időXerath egy nyers, mágikus erőből álló gömböt lő ki. Az első eltalált ellenfél @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el, és @Effect8Amount@–@Effect2Amount@ másodpercre elkábul. A kábítás időtartama attól függ, hogy a gömb mekkora utat tett meg." tr "game_spell_tooltip_XinZhaoE" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét." tr "game_spell_tooltip_XinZhaoQ" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre." tr "game_spell_tooltip_XinZhaoR" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @Effect5Amount@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @Effect7Amount@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.
    " tr "game_spell_tooltip_XinZhaoW" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    " tr "game_spell_tooltip_YasuoDashWrapper" = "Kaszáló penge@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időKeresztülront egy ellenfélen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f3@) varázssebzést okoz neki. Minden használat 25%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem lehet több, mint @Effect6Amount@%.

    @Effect2Amount@ másodpercig nem használható ugyanazon ellenfél ellen.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_YasuoPassive" = "A Vándor útjaElszántság: Egy képesség használatakor Yasuo két másodpercre @f1@ százalékos sebzéscsökkentést kap, és ezt használja védelemként a páncélja és a varázsellenállása helyett.

    A sebzéscsökkentés értéke 20% + 4 sebzéspontonként 1%.

    „Aki ragaszkodik az élethez, meghal. Aki a halál arcába nevet, életben marad.”
    " tr "game_spell_tooltip_YasuoQW" = "Acélvihar@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @f2.0@(+@f3.0@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: Kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_YasuoRKnockUpComboW" = "Utolsó lehelet@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki. A már levegőbe lökött ellenfeleket további 1 másodpercig a levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira 15 másodpercig @Effect5Amount@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.
    " tr "game_spell_tooltip_YasuoWMovingWall" = "Szélfal@Level@. szint [@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "game_spell_tooltip_YorickE" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "game_spell_tooltip_YorickQ" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje a kevesebb mint 50%-os). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.
    " tr "game_spell_tooltip_YorickQ2" = "Ébredés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeNincs töltési idejeYorick Ködjárókat támaszt fel a közeli sírokból." tr "game_spell_tooltip_YorickR" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @Effect1Amount@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @Effect3Amount@ (+@f1@) életereje van, @Effect4Amount@ (+@f2@) varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz (@Effect7Amount@ másodperc töltési idő).

    Ha az ösvényen idézik meg, a Köd Asszonya ott kezd el előrenyomulni.
    " tr "game_spell_tooltip_YorickW" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta." tr "game_spell_tooltip_ZacE" = "Rugalmas csúzli (@Level@)[@Hotkey@]Költség: az aktuális életerő @Effect2Amount*100@%-a (@f1@)@Cooldown@ másodperc töltési időElső elsütés: Zac az egérmutató irányába fordul, és @Effect4Amount@ másodpercig rákészül a kilövésre.

    Második elsütés: Zac kilövi magát a célterület felé, (a feltöltés időtartamától függően) @f2@–@f3@ másodpercre a levegőbe lökve a közeli ellenfeleket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik. Zacből további ragacsdarabok szakadnak le, ha több ellenséges hőst is eltalál.

    Mozgással megszakítható a kilövés, amivel visszanyerhető a költség és a töltési idő fele.
    " tr "game_spell_tooltip_ZacQ" = "Nyúlós csapások (@Level@)[@Hotkey@]Költség: az aktuális életerő @Effect2Amount*100@%-a (@f1@)@Cooldown@ másodperc töltési időZac karja kinyúlik, és megragadja az első útjába kerülő ellenfelet, akinek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) varázssebzést okoz, és rövid időre le is lassítja. Zac következő alaptámadása helyett egy nagy hatótávolságú csapás következik, amely megismétli az előző varázssebzést és lassító hatást.

    Ha Zac másodjára egy másik célpontot támad meg, akkor a két ellenfelet egymás felé hajítja, és ha összeütköznek, a közelben állók @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "game_spell_tooltip_ZacR" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időElső elsütés: Zac kilapítja magát, így @Effect5Amount@ másodpercen keresztül nem hat rá a tömegirányítás. A rajta álló ellenfeleket @Effect4Amount*-100@%-kal lelassítja.

    Második elsütés: ha az újbóli elsütés előtt legalább @f1@ másodpercig tölti a képességet, Zac felkapja a rajta álló ellenfeleket, és magával viszi őket egy kijelölt helyre. Földet éréskor a közelben lévő ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és rövid időre lelassulnak.

    Ha a feltöltés előtt Zac ismét elsüti a hatást, hátralöki a közelben lévő ellenfeleket.
    " tr "game_spell_tooltip_ZacW" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]Költség: az aktuális életerő @Effect2Amount*100@%-a (@f4@)@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, és @Effect1Amount@ varázssebzést, valamint az ellenfél maximális életerejének @Effect3Amount*100 @%-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével @Effect4Amount@ másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb @Effect5Amount@ lehet.
    " tr "game_spell_tooltip_ZedMarker" = "A gyengék megvetéseAmikor Zed 50%-nál kisebb életerővel rendelkező célpontok ellen veti be az alaptámadásait, azok a célpont maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak. A hatás ugyanazon a célponton 10 másodpercenként egyszer aktiválható." tr "game_spell_tooltip_ZedR2" = "Árnycsere (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költségeZed helyet cserél az árnyékával." tr "game_spell_tooltip_ZedW2" = "Árnycsere (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZed helyet cserél az árnyékával." tr "game_spell_tooltip_ZiggsE" = "Hextikus aknamező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZiggs mozgásérzékelő aknákat szór a kijelölt területre, amelyek felrobbannak, ha egy ellenfél rájuk lép, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Az eltalált ellenfeleket @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítják.

    Az aknára lépő ellenfelek a további aknák sebzésének @Effect5Amount*100@%-át szenvedik el. Az aknák @Effect3Amount@ másodperc elteltével hatástalanítják magukat.
    " tr "game_spell_tooltip_ZiggsPassiveAttack" = "HELYŐRZŐ" tr "game_spell_tooltip_ZiggsQ" = "Pattogó bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZiggs elhajít egy pattogó bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_ZiggsR" = "Mega inferno bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZiggs beveti legfőbb találmányát, a Mega inferno bombát, és jó messzire elhajítja. Az elsődleges robbanási zónában tartózkodó ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek. A távolabbi ellenfelek @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el." tr "game_spell_tooltip_ZiggsW" = "Hátizsák töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZiggs eldob egy robbanótöltetet, amely @Effect2Amount@ másodperc múlva vagy a képesség ismételt aktiválásakor felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és hátralöki őket. Ziggs is hátrarepül, de nem szenved el sebzést.

    A Hátizsák töltet hextikus robbanása megsemmisíti a megroggyant, kevesebb mint @f1*100@% életerővel rendelkező tornyokat.
    " tr "game_spell_tooltip_ZileanQ" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "game_spell_tooltip_ZileanW" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét." tr "game_spell_tooltip_ZoeE" = "Baljós szundibuborék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időÚtnak indít egy buborékot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és csapdaként marad hátra, ha nem talál el semmit. A buborék hatótávolsága megnő, ha átrepül egy fal felett.

    Rövid késleltetést követően az áldozat 2 másodpercre elalszik. Az őt érő támadások és varázslatok felébresztik, de kétszeres sebzést okoznak neki (legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) bónusz tényleges sebzést).
    " tr "game_spell_tooltip_ZoePassive" = "Több csillogást!Egy képesség elsütése után Zoe következő alaptámadása @f1@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz." tr "game_spell_tooltip_ZoeQ" = "Csillagdeszka! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy lövedéket, amely a megtett úttal arányosan egyre nagyobb sebzést okoz (@f1@(+@CharAbilityPower@) @f2@(+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést). Az elsőként eltalált célpont körüli ellenfelek @Effect4Amount@% sebzést szenvednek el.


    Az újraaktiválással át lehet irányítani a lövedéket egy Zoéhoz közeli pontra.

    A Csillagdeszka! sebzését a Csillagdeszka! és Zoe szintje együttesen határozza meg.
    " tr "game_spell_tooltip_ZoeRv4" = "Portálugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időEgy közeli helyre ugrik 1 másodpercre. Ezután visszakerül a kiindulópontra.

    Zoe ezalatt szabadon varázsolhat és támadhat, de nem mozoghat. Ezenkívül átlát a falakon is.
    " tr "game_spell_tooltip_ZoeW" = "Varázstolvaj (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időAz ellenséges idézői varázslatok és aktivált tárgyak varázslattöredékeket hagynak hátra 40 másodpercig. Néhány, Zoe által megölt minion után is marad varázslattöredék.

    Aktív: a töredék begyűjtése egy felhasználható elsütést jelent az adott varázslatból.
    ____________________________________________

    Passzív: amikor Zoe elsüt egy idézői varázslatot vagy a Varázstolvajt, Zoe mozgási sebessége @Effect9Amount*100@%-kal megnő @Effect10Amount@ másodpercre, és legfeljebb 3 lövedéket lő ki a támadási célpontjára, összesen @Effect8Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva. Mindegyik lövedék alkalmazhatja a Több csillogást! hatást.

    A varázslat szintje a mozgási sebesség és a lövedékek sebzésének mértékét is növeli.
    " tr "game_spell_tooltip_ZyraE" = "Kapaszkodó gyökerek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időGyökereket küld a célpont felé, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az útjába kerülő ellenfeleket.

    Töviskert: ha a Kapaszkodó gyökerek elhalad egy mag mellett, abból egy Indacsapás nő ki, ami @f1@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és 2@Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket. Az Indacsapás hatótávolsága 400 egység, és @f2@ másodpercig marad aktív.
    " tr "game_spell_tooltip_ZyraEPlantAttack" = "Kapaszkodó gyökerek(@Level@). szint [@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZyra gyökereket küld a célpontja felé, hogy csapdába ejtse őt, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, és 1 másodpercre mozgásképtelenné teszi őket.

    Töviskert: ha a Kapaszkodó gyökerek eltalál egy magot, egy Indacsapás nő ki belőle, amely megtámadja a közeli ellenfeleket. Az Indacsapás támadásai @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak, és 2 másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítják az ellenfeleket. A növény 15 másodpercig marad aktív.
    " tr "game_spell_tooltip_ZyraP" = "" tr "game_spell_tooltip_ZyraQ" = "Halálos tövisek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időVaskos indák kígyóznak a föld alatt, majd a kijelölt helyen előtörnek, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a területen belül tartózkodó ellenfeleknek.

    Töviskert: ha a Halálos tövisek varázslatot egy mag közelében sütik el, egy Tövisköpő nő ki belőle, amely @f1@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz. A Tövisköpő hatótávolsága 575 egység, és @f2@ másodpercig marad aktív.
    " tr "game_spell_tooltip_ZyraQPlantMissile" = "Tüskecsomó[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időZyra egy tüskecsomót hajít a célpontjára, ami @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, valamint ennek a 75%-át a közeli ellenfeleknek.

    Töviskert: ha a Tüskecsomó eltalál egy magot, egy Tövisköpő növény jön létre belőle, amely messziről, gyors ütemben tüskéket lő az ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva nekik. A növény 15 másodpercig marad aktív.
    " tr "game_spell_tooltip_ZyraR" = "Fojtótövisek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időMegidézi a természet haragját, és sűrű bozótot növeszt a célterületen, amely @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, és elkezdi növelni a területét. 2 másodperc elteltével az indák a levegőbe lökik az ellenfeleket @Effect1Amount@ másodpercre.

    Töviskert: a bozóton belüli növények megvadulnak, az időtartamuk újraindul, az életerejük @Effect2Amount*100@%-kal, a teljes sebzésük pedig @Effect7Amount@%-kal megnő.
    " tr "game_spell_tooltip_ZyraW" = "Buja burjánzás (@Level@)[@Hotkey@]1 magNincs töltési idejeElültet egy magot, amely @Effect6Amount@ másodpercig marad aktív. Ha rálép egy ellenséges hős, a mag elpusztul. A Buja burjánzással vetett magok rálátást biztosítanak egy kis területre, ha pedig az ellenséges hős rájuk lép, @Effect3Amount@ másodpercre felfedik Igazlátással.

    Zyra @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újabb magot (legfeljebb 8 magot ültethet el). Ha megöl egy ellenfelet, a Buja burjánzás töltési ideje @Effect1Amount*100@%-kal csökken (hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében pedig @Effect2Amount*100@%-kal).
    " tr "game_spellcaststatus_cooldown" = "A képesség még nem áll készen!" tr "game_spellcaststatus_disabled" = "Ez még nem süthető el!" tr "game_spellcaststatus_notlearned" = "Ezt a képességet még nem tanultad meg!" tr "game_spellcaststatus_outofmana" = "Ehhez nincs elég manád!" tr "game_spelltag_Trait_Boon" = "Áldás" tr "game_spelltag_Trait_Signature" = "Jellegzetes" tr "game_spelltag_Trait_Ultimate" = "Végső képesség" tr "game_spelltargeting_invalid" = "Érvénytelen célpont. Válassz egy érvényes célpontot." tr "game_spelltargeting_select" = "Jelöld ki a célponto(ka)t." tr "game_startup_tip_1001_narrative" = "Noxus fővárosa a Halhatatlan Bástya árnyékában épült, amely egy félelmetes élőhalotté volt, aki egykor rettegésben tartotta Valorant." tr "game_startup_tip_1002_narrative" = "Íme Kled számos címének egyike: legfőbb hajósőrnagy-kapitány, a harmadik szorzag kétszeres tengernagya, tüzérszázadi előörs." tr "game_startup_tip_1003_narrative" = "A brackernek hatalmas, skorpiószerű kristálylények, amelyek mélyen Shurima homokja alatt szunnyadnak." tr "game_startup_tip_1004_narrative" = "A Sai Kahleek Shurima egyik legrettegettebb hírű sivataga az ott élő vérszomjas xer'sai faj miatt." tr "game_startup_tip_1005_narrative" = "Számos ürességszülött neve ered az ősi shurimai nyelvből." tr "game_startup_tip_1006_narrative" = "A Fűzisten egy ősöreg fa volt Ioniában, amíg Kegyetlen Ivern ki nem vágta." tr "game_startup_tip_1007_narrative" = "Shen, apja, Kusho nagymester halála után lett az új Alkony szeme." tr "game_startup_tip_1009_narrative" = "Miss Fortune pisztolyait a lány anyja készítette Gangplank számára, aki viszont az alkotójuk ellen fordította a fegyvereket." tr "game_startup_tip_1010_narrative" = "A legendák szerint a Targon-hegy csúcsán túl egy titokzatos birodalom terül el, amelyet az égi szellemek laknak." tr "game_startup_tip_1011_narrative" = "A demaciaiak ősi fák megkövesedett kérgéből hozzák létre a petricitet. Ebből a mágiát elnyelő anyagból építették városuk falait." tr "game_startup_tip_1012_narrative" = "A néha ezüstacélnak vagy rúnaacélnak is nevezett demaciai acél könnyű és tartós, és híres arról, hogy… egyedi módon reagál a mágiára." tr "game_startup_tip_1013_narrative" = "Garen és Lux a Koronaőr család sarja, amely hosszú emberöltők óta védelmezi a demaciai trónt." tr "game_startup_tip_1014_narrative" = "Fiora a demaciai Laurent-ház feje. A cím megszerzéséhez saját apját kellett megölnie párbajban." tr "game_startup_tip_1015_narrative" = "Zaunban sokan istennőként tisztelik Jannát azóta, hogy egy piltoveri katasztrófa során számtalan életet megmentett. " tr "game_startup_tip_1016_narrative" = "Számos jégtroll sorakozott fel Trundle, a trollok önjelölt királya mögött." tr "game_startup_tip_1017_narrative" = "Az elemi jégből készült varázstárgyak ereje rendkívüli, de csak a Jégszülöttek képesek forgatni ezeket." tr "game_startup_tip_1018_narrative" = "Lissandrát akkor vakította meg a félisten Volibear, amikor két nővérével megpróbálta uralma alá hajtani az ősi Freljordot." tr "game_startup_tip_1019_narrative" = "Trundle elemi jégből készült bunkósbotjának neve Csontborzongató." tr "game_startup_tip_1020_narrative" = "Bandlevárosban furcsán telik az idő, így yordle lakói a kívülállók számára halhatatlannak tűnhetnek." tr "game_startup_tip_1021_narrative" = "A yordlékat bűbáj veszi körül, így a többség nem láthatja a valódi alakjukat." tr "game_startup_tip_1022_narrative" = "A Romlás előtt az Árny-szigeteket az Áldott-szigetek néven ismerték." tr "game_startup_tip_1023_narrative" = "Mordekaiser buzogányának Alkonyat a neve." tr "game_startup_tip_1024_narrative" = "Az óceán mélyéről fenyegető veszély elleni védelemként a maráj nép egy holdkővel világítja be a mélységet." tr "game_startup_tip_1026_narrative" = "A noxusi hadsereg néha a dzsungelből származó baziliszkuszokat állít csatasorba." tr "game_startup_tip_1027_narrative" = "A sárkánykutyák a sárkányok távoli rokonai. Néhány gazdag, és mondhatni ostoba noxusi háziállatként tartja őket." tr "game_startup_tip_1028_narrative" = "A noxusi hadmérnököknek nem csak az infrastruktúra megtervezése a feladatuk; ők derítik fel az ellenséges területeket is." tr "game_startup_tip_1030_narrative" = "A ritka és igen vad pengecsőrök Demacia északi területein fészkelnek. Csak néhány ember képes megszelídíteni és megülni őket." tr "game_startup_tip_1031_narrative" = "A legendák szerint Avarosát, Freljord ősi királynőjét a saját húga árulta el." tr "game_startup_tip_1032_narrative" = "A piltoveri Incognium Runaterra bárkit képes lenne megtalálni Runaterrában, ám alkotója sírba vitte a szerkezet működésének titkát." tr "game_startup_tip_1033_narrative" = "Zaun leggazdagabb polgárai a Sétány szintjén élnek, amely összekapcsolódik Piltover legalsóbb területeivel." tr "game_startup_tip_1034_narrative" = "Zaun Magasföldszintjén zajlik a város legtöbb kereskedelmi és üzleti tevékenysége." tr "game_startup_tip_1035_narrative" = "A csatornarendszer Zaun legmélyebben fekvő része. Kevesen élnek ott tartósan." tr "game_startup_tip_1036_narrative" = "A Fekete Köd által elnyelt lelkek többsége anyagtalan, de a mágia, az ezüst vagy akár a napfény képes ártani nekik." tr "game_startup_tip_1037_narrative" = "Az Áldott-szigeteken tudósok társasága élt, akik Runaterra minden tájáról gyűjtöttek ereklyéket és történelmi feljegyzéseket." tr "game_startup_tip_1038_narrative" = "Nashramé városa fölé a Napkorong mása magasodik, amelyet réges-rég Shurima dicsőségének jelképeként építettek." tr "game_startup_tip_1039_narrative" = "A shurimai Nashramé városában fesztivált rendeznek Rammus tiszteletére. Ilyenkor ezrek bukfenceznek és szaltóznak végig az utcákon." tr "game_startup_tip_1040_narrative" = "Mélyen Shurima ősi fővárosa alatt található a Hajnal Oázisa. Sokak szerint innen ered a királyság összes folyója." tr "game_startup_tip_1041_narrative" = "Egyes shurimai nomád törzsek egész falvakat építettek a dormunok, a sivatagot járó hatalmas állatok hátára." tr "game_startup_tip_1042_narrative" = "A shurimai Zuretta városát Hadiya Nejem főpapnő uralja, aki a Felemelkedett harcos, Setaka leszármazottjának tartja magát." tr "game_startup_tip_1043_narrative" = "Shurimában a balul sikerült felemelkedési szertartást túlélőket bakkájnak nevezik. Testük gyakran eltorzul a rítus következtében." tr "game_startup_tip_1044_narrative" = "A solarik a Napot imádják, és minden más fényt alsóbbrendűnek tekintenek. Az ő vallásuk uralja a Targon-hegy számos kultúráját." tr "game_startup_tip_1045_narrative" = "A Targon-hegyen élő rakkor nép mindennapjait a fosztogatók és szörnyek elleni harc, valamint az egymás közötti párbajok töltik ki." tr "game_startup_tip_1046_narrative" = "Van egy kert Dél-Ioniában, ahol a virágok emlékekkel táplálkoznak." tr "game_startup_tip_1047_narrative" = "Garen a Rettenthetetlen Előőrs, Demacia egyik legkiválóbb katonai egységének vezetője." tr "game_startup_tip_1048_narrative" = "A Khada Jhin egy álnév. Jhin valódi kilétét homály fedi." tr "game_startup_tip_1049_narrative" = "Életében Hecarim a Vas Rendje, egy hírhedt lovagi testvériség vezetője volt." tr "game_startup_tip_1050_narrative" = "Maokai mágikus vizet használva változtatta zöldellő paradicsommá a szülőhelyéül szolgáló kopár szigeteket." tr "game_startup_tip_1051_narrative" = "Sion utolsó leheletével megölte I. Jarvant. A király koronája ma Sion állkapcsaként szolgál." tr "game_startup_tip_1052_narrative" = "Miután a vastaya Kong harcban legyőzte a tanítóját, a Wuju legjobb tanítványainak kijáró címet kiérdemelve felvehette a Wukong nevet." tr "game_startup_tip_1053_narrative" = "Rumble Tristynek keresztelte a robotját egy yordle után, aki nagyon kedves a szívének." tr "game_startup_tip_1054_narrative" = "Poppy egykor közeli barátja volt egy Orlon nevű embernek. A férfi halála után magához vette annak pörölyét." tr "game_startup_tip_1055_narrative" = "Blitzcranket Viktor tervezte, hogy idővel erősebb, gyorsabb és okosabb legyen a többi gólemnél és robotnál." tr "game_startup_tip_1056_narrative" = "Ekko „Zaun elveszett gyermekei” közé tartozik. A zauni fiatalokból álló banda a városszerte elkövetett csínytevéseiről ismert." tr "game_startup_tip_1057_narrative" = "Illaoi fegyvere egy szent Buhru-bálvány, az Isten Szeme." tr "game_startup_tip_1058_narrative" = "A Dagályhívó botjának birtokosa képes uralni a vizet. A botot vonzza a holdban lakozó erő." tr "game_startup_tip_1059_narrative" = "Hextech szívének köszönhetően Camille előrehaladott kora ellenére is megőrizte fiatalos külsejét." tr "game_startup_tip_1060_narrative" = "Jinx rakétavetőjének, gépágyújának és sokkolójának neve Halszálka, Bumm-bumm és Villám." tr "game_startup_tip_1061_narrative" = "Dr. Mundo valójában nem is orvos. Csak azt hiszi magáról." tr "game_startup_tip_1063_narrative" = "Galio testét a legendás demaciai szobrász, Durand faragta." tr "game_startup_tip_1064_narrative" = "Quinn és ikertestvére, Caleb egy demaciai vidéki városban, Uwendélben született." tr "game_startup_tip_1065_narrative" = "Rengar egy shurimai vastaya törzs, a kiilash tagja." tr "game_startup_tip_1066_narrative" = "Nami egy maráj. Ez a vastaya törzs a Targon-hegytől nyugatra elterülő tengerben él." tr "game_startup_tip_1067_narrative" = "Xayah és Rakan Ioniából, a Lhotlan törzs földjéről származó vastaya." tr "game_startup_tip_1068_narrative" = "Wukong vastaya törzse, a shimonok tagjai Ionia legmagasabb fáinak lombjai között élnek." tr "game_startup_tip_1069_narrative" = "Jax kedvenc étele a tojás, különösen úgy, ahogy a shurimai Urzeris egyik karavánszerájában készítik." tr "game_startup_tip_1070_narrative" = "Bilgewater lakói nagy tiszteletben tartják a mélységi szörnyeket. Még a pénzüket is aranykrakennek és ezüstkígyónak hívják." tr "game_startup_tip_1071_narrative" = "Az Ekliptikus Trezor számított Piltover legbiztonságosabb bankjának, amíg Jinx át nem törte a megerősített falakat." tr "game_startup_tip_1072_narrative" = "Caitlyn hextech puskáját a saját szülei készítették neki a 21. születésnapjára." tr "game_startup_tip_1073_narrative" = "Jayce átalakuló pörölyét a shurimai sivatagból származó brackern kristály látja el energiával." tr "game_startup_tip_1074_narrative" = "Taric egykor demaciai katona volt, akit megszállt a Targon-hegy egyik égi szelleme, az Oltalmazó." tr "game_startup_tip_1076_narrative" = "Amikor Orianna mérgező gőzök áldozata lett, apja, mechanikus alkatrészekre cserélte szerveit, amíg teljesen mechanikussá nem vált." tr "game_startup_tip_1077_narrative" = "Mielőtt az őrzők közé állt, Vi egy vegytech meghajtású bányászgólem kesztyűit használta fegyverként." tr "game_startup_tip_1078_narrative" = "A Kígyó-szigetek kígyóbűvölői a hegyekbe vájt óriási kürtökkel hívják magukhoz a tengeri szörnyeket." tr "game_startup_tip_1079_narrative" = "Twisted Fate a Bilgewater közelében található Szerpentin-folyón élő nomád törzs szülötte." tr "game_startup_tip_1080_narrative" = "Nunu yeti barátját Willumpnak hívják. Willump emberi barátját Nununak hívják." tr "game_startup_tip_1081_narrative" = "Darius és testvére, Draven Basilich kikötővárosában nőtt fel árvaként." tr "game_startup_tip_1082_narrative" = "Tahm Kench egy szerencsejátékos neve volt, aki alkut kötött a Folyó Királyával. A név azóta ráragadt magára a démonra." tr "game_startup_tip_1083_narrative" = "Bilgewater kikötői patkányai nagyobb csoportba tömörülve percek alatt felfalják egy felnőtt ember testét." tr "game_startup_tip_1084_narrative" = "A Noxus által meghódított területeken noxtorákat, vagyis sötét kőből faragott kapukat emelnek az utak fölé." tr "game_startup_tip_1085_narrative" = "A hextech a mágia és technológia keveréke. Rendkívül ritka kristályokban tárolt energia működteti." tr "game_startup_tip_1086_narrative" = "Piltover Valoran legnagyobb kereskedelmi központja." tr "game_startup_tip_1087_narrative" = "Zaun nagy hatalmú vegyszerbárói laza szövetséget alkotnak, ami eddig megakadályozta, hogy a város teljes káoszba süllyedjen." tr "game_startup_tip_1088_narrative" = "A Zauni Szürkeség a Zaun felett lebegő, vegyszerekkel szennyezett vastag levegőréteg, amely belélegezve akár végzetes is lehet." tr "game_startup_tip_1089_narrative" = "Az ioniai építészet fő jellemzője a természettel alkotott egység." tr "game_startup_tip_1090_narrative" = "A Fekete Köd gyakorlatilag bárhol megjelenhet Valoranban a Lidércjárás idején, de Bilgewatert szokta a leggyakrabban sújtani." tr "game_startup_tip_1091_narrative" = "Sok bilgewateri építmény a közeli sziklás partoknál zátonyra futott hajók maradványaiból lett kialakítva." tr "game_startup_tip_1092_narrative" = "Bilgewaterben a halottakat gyakran visszaadják az óceánnak. Az elsüllyesztett koporsók helyét úszó fejfák jelzik." tr "game_startup_tip_1094_narrative" = "A Fagyos Virrasztók sokak szerint az Ordító szakadék foglyai." tr "game_startup_tip_1095_narrative" = "Sivir kereszt alakú pengéje, a Chalicar egykor Setaka, egy felemelkedett shurimai harcos isten tulajdona volt." tr "game_startup_tip_1096_narrative" = "Illaoi volt Gangplank első igazi szerelme." tr "game_startup_tip_1098_narrative" = "Egyesek szerint a yordlék olyan titkos utakon képesek átszelni Runaterrát, amelyeket más fajok még csak nem is érzékelnek." tr "game_startup_tip_1099_narrative" = "A bilgewateri istent, Nagakabourost a Szakállas Hölgy és a Kígyóanya néven is ismerik." tr "game_startup_tip_1100_narrative" = "Az emberlakta vidékektől távol fekvő Targon-hegyet csak a legrendíthetetlenebb utazók érhetik el." tr "game_startup_tip_1101_narrative" = "Akik a shurimai Napkorong fényében fürödve Felemelkednek, több ezer évig élhetnek." tr "game_startup_tip_1102_narrative" = "Demacia hadserege viszonylag kis létszámú a többi valorani sereghez képest, de rendkívül jól képzett és jól felszerelt." tr "game_startup_tip_1103_narrative" = "Bilgewater hullámzó teljesítményű gazdasága szinte teljesen a tengeri szörnyek vadászatára és feldolgozására alapul." tr "game_startup_tip_1104_narrative" = "A legendák szerint az elemi jég sosem olvad el. Ám lehet, hogy az erős elemi mágia vagy a félistenek ereje képes lenne ezt megcáfolni… " tr "game_startup_tip_1105_narrative" = "A jégőrzők számára szent fekete jég valójában rontó mágiával fertőzött elemi jég." tr "game_startup_tip_1106_narrative" = "Kassadin neve egy shurimai kifejezésből (Kas sai a dyn? – Akit ismer a sivatag) ered." tr "game_startup_tip_1107_narrative" = "Nunu furulyáját Svellsongurnak hívják." tr "game_startup_tip_1108_narrative" = "Nunu és anyja, Layka egy notai nevű nomád freljordi törzs tagja volt, akik istenként tisztelték Aniviát." tr "game_startup_tip_1109_narrative" = "Akali kedvenc fegyvere a kama és a kunai – egy kaszaszerű penge és egy hajítótőr." tr "game_startup_tip_1110_narrative" = "Irelia levágta Swain bal karját a navori nagy ellenállás során, megfékezve ezzel a noxusi előrenyomulást a Placidiumnál." tr "game_startup_tip_1111_narrative" = "Demacia pompás városa Demacia fővárosa, és egyben a királyi hatalom központja." tr "game_startup_tip_1112_narrative" = "Brand a Rygann-fok nevű, eldugott freljordi településen nevelkedett." tr "game_startup_tip_1113_narrative" = "Pyke egykor a Vérkikötő, a bilgewateri Dögkikötő egyik kerületének legjobb szigonyosa volt." tr "game_startup_tip_1114_narrative" = "Annie nagyon fiatalon veszítette el édesanyját. Apja, testvére és nevelőanyja néhány évvel később halt meg." tr "game_startup_tip_1115_narrative" = "Sivir Azir, Shurima felemelkedett istencsászárának leszármazottja." tr "game_startup_tip_1116_narrative" = "Bardot sok néven ismerik. Ezek közé tartozik a Csillagok Vándora és a Nagy Vigyázó." tr "game_startup_tip_1117_narrative" = "Elise egykor a Kythera-ház, egy nagy hatalmú noxusi nemesi család úrnője volt." tr "game_startup_tip_1118_narrative" = "Evelynn egy démon, aki áldozatai fájdalmával táplálkozik." tr "game_startup_tip_1119_narrative" = "Ezreal Shurimában, Ne'Zuk elveszett sírjában találta a kesztyűjét." tr "game_startup_tip_1120_narrative" = "Gnar bumerángja valójában egy drüvask, egy Freljordban őshonos vadkanféle állkapcsa." tr "game_startup_tip_1121_narrative" = "Graves puskáját Végzetnek hívják." tr "game_startup_tip_1122_narrative" = "Heimerdinger és Ziggs korábban közös pirotechnikai boltot üzemeltetett Piltoverben." tr "game_startup_tip_1123_narrative" = "Kai'Sa kedvenc gyümölcse a barack." tr "game_startup_tip_1124_narrative" = "Rakan imádja a csokit." tr "game_startup_tip_1125_narrative" = "Kayn teljes neve Shieda Kayn." tr "game_startup_tip_1126_narrative" = "Lee Sin és Udyr együtt harcolt a noxusi invázió ellen Ioniában." tr "game_startup_tip_1127_narrative" = "Nasus és Renekton két testvér." tr "game_startup_tip_1128_narrative" = "Olaf a freljordi Lokfar-félszigetről származik." tr "game_startup_tip_1129_narrative" = "Anivia, Ornn és Volibear az ősi Freljord három félisten testvére." tr "game_startup_tip_1130_narrative" = "Nocturne egykor a demaciai Fossbarrow lakóit kísértette." tr "game_startup_tip_1131_narrative" = "Riven könyörgött a Souma nevű ioniai vénnek, hogy pusztítsa el a kardját. Ezzel akaratlanul is a vén halálát okozta." tr "game_startup_tip_1132_narrative" = "Ryze Kegan Rodhe mestere volt, mielőtt Kegan felvette a Brand nevet." tr "game_startup_tip_1133_narrative" = "Sejuani drüvaskját Bristle-nek hívják." tr "game_startup_tip_1134_narrative" = "Shaco egy réges-rég készített, elátkozott marionettbábu." tr "game_startup_tip_1135_narrative" = "Noxus Singed számos vegyifegyverét felhasználta az Ionia elleni invázió során." tr "game_startup_tip_1136_narrative" = "Soraka látja a lehetséges jövőket, és néha útmutatást ad egyeseknek, hogy beteljesítsék a sorsukat." tr "game_startup_tip_1137_narrative" = "Taliyah Yasuo tanítványa volt az Ioniában töltött ideje alatt." tr "game_startup_tip_1138_narrative" = "Talon, Katarina és Cassiopeia mind a noxusi Du Couteau család tagja." tr "game_startup_tip_1139_narrative" = "Thresh lámpása számtalan lélek börtöne. Ezek egyike Senna, Lucian felesége." tr "game_startup_tip_1140_narrative" = "Tristana Gyorsbombázónak nevezte el ágyúját." tr "game_startup_tip_1141_narrative" = "Tryndamere esküt tett Ashe-nek Avarosa egyik szent helyén, Rakelstake-nél." tr "game_startup_tip_1142_narrative" = "Urgot egykor noxusi hóhér volt, akit elárultak, és bebörtönöztek a Veremben, a mélyen Zaun alatt elterülő bányabörtönben." tr "game_startup_tip_1143_narrative" = "Varus egy darkin, aki két ioniai vadász, Valmar és Kai összeolvadt testében született újjá." tr "game_startup_tip_1144_narrative" = "Vel'Koz neve az ősi shurimai nyelven nagyjából azt jelenti, hogy „megértés az elpusztítás által”." tr "game_startup_tip_1145_narrative" = "Warwick egykor egy zauni bűnbanda tagja volt, akit Singed alakított át szörnnyé." tr "game_startup_tip_1146_narrative" = "Warwick most is rád vadászik." tr "game_startup_tip_1147_narrative" = "Xerath egy szolga volt, aki barátját és mesterét, Azirt elárulva vált felemelkedett lénnyé." tr "game_startup_tip_1148_narrative" = "Yorick magánál hordja az Élet Könnyét, az Áldott-szigetek szent forrásának vizét tartalmazó üvegcsét." tr "game_startup_tip_1149_narrative" = "Zed egykor a Kinkou tagja volt, majd kilépett, és megalapította az Árnyak rendjét." tr "game_startup_tip_1150_narrative" = "Kayn mestere Zed, aki úgy gondolja, hogy egy nap a fiatal férfi veheti át az Árnyak rendjének irányítását." tr "game_startup_tip_1151_narrative" = "Zilean túlélte, ahogy az Üresség elpusztította otthonát, Ikáthiát." tr "game_startup_tip_1152_narrative" = "Mielőtt megszállta az Alkony szelleme, Zoe a lunarik egyike volt." tr "game_startup_tip_1153_narrative" = "Az Alkony szelleme adta át az ahhoz szükséges tudást a halandóknak, hogy csapdába ejtsék Aaotroxot és a többi darkint." tr "game_startup_tip_2001_gameplay" = "A hős egyetlen kattintás után is folyamatosan támadja a kijelölt célpontot, amíg nem kap más parancsot." tr "game_startup_tip_2002_gameplay" = "A Beállításokban megadhatsz egy billentyűt, amellyel megnyithatod vagy bezárhatod a tárgyak boltját." tr "game_startup_tip_2002_gameplay_1key" = "A(z) @k1@ lenyomásával nyithatod meg és zárhatod be a tárgyak boltját." tr "game_startup_tip_2002_gameplay_2key" = "A(z) @k1@ vagy a(z) @k2@ lenyomásával nyithatod meg és zárhatod be a tárgyak boltját." tr "game_startup_tip_2003_gameplay" = "Az Idézők szurdokában található füves területeken, a bokorban elbújhatsz az ellenfelek elől." tr "game_startup_tip_2004_gameplay" = "A tárgy előnyeit a vásárlást követően azonnal élvezheted. Nem kell aktiválnod!" tr "game_startup_tip_2005_gameplay" = "A Beállításokban megadhatsz egy billentyűt, amellyel cseveghetsz a csapattársaiddal." tr "game_startup_tip_2005_gameplay_1key" = "Játék közben a(z) @k1@ lenyomásával cseveghetsz a csapattársaiddal." tr "game_startup_tip_2005_gameplay_2key" = "Játék közben a(z) @k1@ lenyomásával cseveghetsz a csapattársaiddal." tr "game_startup_tip_2006_gameplay" = "A dzsungelbeli szörnyek nem bántanak, amíg rájuk nem támadsz." tr "game_startup_tip_2007_gameplay" = "A legtöbb képesség nem hat az építményekre." tr "game_startup_tip_2008_gameplay" = "Arany felhasználásával fejlesztheted a tárgyaidat, és ezáltal SOKKAL erősebbé válhatsz." tr "game_startup_tip_2100_gameplay" = "Ha nincsenek ellenséges minionok a közelben, a tornyok csak a sebzés 33%-át szenvedik el." tr "game_startup_tip_2101_gameplay" = "A Beállításokban megadhatsz egy billentyűt, amellyel leállíthatod a hős támadásait." tr "game_startup_tip_2101_gameplay_1key" = "A(z) @k1@ billentyűt lenyomva leállíthatod a hős támadásait." tr "game_startup_tip_2101_gameplay_2key" = "A(z) @k1@ vagy a(z) @k2@ billentyűt lenyomva leállíthatod a hős támadásait." tr "game_startup_tip_2102_gameplay" = "Halottként is vásárolhatsz tárgyakat." tr "game_startup_tip_2103_gameplay" = "A tárgyak EGYEDI passzív hatásai csak egyszer érvényesülnek." tr "game_startup_tip_2104_gameplay" = "Az Ősi sárkány a 35. perc után jelenik meg. Megölésével a teljes csapat megerősödik, és fokozódik a korábbi sárkányoktól kapott erő!" tr "game_startup_tip_2105_gameplay" = "Az őrszemekkel ráláthatsz olyan helyekre, ahol nem vagy ott. Akár bokrokra is!" tr "game_startup_tip_2106_gameplay" = "Ha a Ctrl vagy Alt billentyűt lenyomva tartva kattintasz, akkor az egér húzásával egy menüt nyithatsz meg, ahol különleges pingek találhatók." tr "game_startup_tip_2107_gameplay" = "Egy minion önmagában nem sebez túl sokat. De ne feledd, sok lúd disznót győz!" tr "game_startup_tip_2108_gameplay" = "Az ellenséges minionok téged kezdenek támadni, ha a közelükben támadsz meg egy hőst." tr "game_startup_tip_2109_gameplay" = "Néhány képesség, például Garen Döntő csapása, tornyokat is megsebezhet." tr "game_startup_tip_2110_gameplay" = "A 9. szinten ingyen fejlesztheted a talizmánodat." tr "game_startup_tip_2111_gameplay" = "Néhány hős át tud kelni a falakon, így váratlanul tudnak támadni vagy elmenekülni." tr "game_startup_tip_2112_gameplay" = "A képesség eszköztippjének színe jelzi, hogy mely tárgystatisztika teszi erősebbé a képességet." tr "game_startup_tip_2113_gameplay" = "Ha te méred a végső csapást egy minionra vagy egy szörnyre a dzsungelben, te kapsz aranyat a gyilkosságért." tr "game_startup_tip_2114_gameplay" = "A varázserő nem csak a sebzését, hanem a képességek általános hatékonyságát is növeli." tr "game_startup_tip_2115_gameplay" = "Az Alt billentyűt nyomva tartva magadat célozhatod meg egy képességgel." tr "game_startup_tip_2116_gameplay" = "Ha a Ctrl nyomva tartása mellett a képesség gyorsbillentyűjére kattintasz, gyorsan fejlesztheted a képességet." tr "game_startup_tip_2117_gameplay" = "A legtöbb fenntartott varázslattal ellentétben a Hazateleportálás megszakad, ha sebzés ér. Ezzel keresztülhúzhatod az ellenfél számításait!" tr "game_startup_tip_2118_gameplay" = "Az együtt megjelenő minionokat együttesen „hullámnak” nevezzük." tr "game_startup_tip_2119_gameplay" = "A hős életerősávjának minden egyes szakasza 100 életerőt jelképez." tr "game_startup_tip_2200_gameplay" = "A jobb gombbal kattintva vásárolhatsz és el is adhatsz tárgyakat." tr "game_startup_tip_2201_gameplay" = "A játék elején 3 minionhullám megölése több aranyat ér, mint 1 hős megölése. A minionok értéke később még tovább nő!" tr "game_startup_tip_2202_gameplay" = "A bolt a jobb alsó sarkánál húzva méretezhető át." tr "game_startup_tip_2203_gameplay" = "A tornyok fegyvertárában megnézheted a számos egyedi hatást, amelyekkel rendelkeznek." tr "game_startup_tip_2204_gameplay" = "A Sárkány 5 perccel a halála után újjáéled." tr "game_startup_tip_2205_gameplay" = "A tornyok minden találattal egyre többet sebeznek." tr "game_startup_tip_2206_gameplay" = "A csapattársak portréképén látható zöld pont mutatja, ha a végső képességük használatra kész." tr "game_startup_tip_2207_gameplay" = "A láthatatlan hősöket a Pásztázólencse és a Látó változat talizmánokkal lehet felfedni." tr "game_startup_tip_2208_gameplay" = "A felerősített alaptámadásokkal rendelkező hősök (például Jax) e képességekkel visszaállíthatják alaptámadásaikat." tr "game_startup_tip_2209_gameplay" = "A tornyok ikonja a kistérképen a tornyok sérülését követően üressé válik." tr "game_startup_tip_2210_gameplay" = "Baron Nashor megöléséért rengeteg arany és gyorsabb hazateleportálás jár, így egy azonnali hazatérés után egyből fejleszthetők is a tárgyak." tr "game_startup_tip_2211_gameplay" = "A játék elsőként ledöntött tornyáért bónusz arany jár." tr "game_startup_tip_2212_gameplay" = "A hősök megölése több aranyat ér a csapatodnak, ha többen is részt vettek a gyilkosságban." tr "game_startup_tip_2213_gameplay" = "Egy képesség bevetésének fenyegetése néha nagyobb veszélyt jelent, mint a tényleges használata." tr "game_startup_tip_2300_gameplay" = "Amikor nincsenek ellenséges minionok a közelben, a tornyok immunissá válnak a tényleges sebzésre, és csak a sebzés 33%-át szenvedik el." tr "game_startup_tip_2301_gameplay" = "Összesen legfeljebb 40%-kal csökkentheted a töltési időt, de ez egy rúnával növelhető!" tr "game_startup_tip_2302_gameplay" = "A mozgásképtelenné tett Suhanó sutyerák elveszíti a páncélját és a varázsellenállását." tr "game_startup_tip_2303_gameplay" = "A boltban az aláhúzott szavakra mutatva további információt kaphatsz." tr "game_startup_tip_2304_gameplay" = "Ha falba ütközöl átvillanáskor, az ahhoz legközelebbi ponton kötsz ki. Így még messzebb juthatsz." tr "game_startup_tip_2305_gameplay" = "Egyes képességek elsütési ideje alatt alkalmazhatod az Átvillanást, hogy meglepd az ellenfelet." tr "game_startup_tip_2306_gameplay" = "Ha a Gyorstüzelő ágyú és Statikk töltőpengéje is megvan, a villámmal tornyokat is eltalálhatsz." tr "game_startup_tip_2307_gameplay" = "Amikor épp nincs sárkány a térképen, a vermében látható szimbólum jelzi, hogy legközelebb milyen típusú várható." tr "game_startup_tip_2308_gameplay" = "Néhány szörnynek negatív a varázsellenállása. Nekik a varázssebzés nagyobb sebzést okoz." tr "game_startup_tip_2309_gameplay" = "A Szurdok Hírnöke 19:30-nál visszatér az Ürességbe, de ha épp harcban áll, további 20 másodpercig maradhat." tr "game_startup_tip_2310_gameplay" = "Ha egyszercsak harcban találod magad, amikor elvileg egyedül akartál álldogálni egy bokorban, valószínűleg ellenséges őrszemre akadtál." tr "game_startup_tip_2311_gameplay" = "A totemek és a látókövek őrszemei korlátozott ideig maradnak aktívak. Rájuk kattintva megtekintheted, hogy még mennyi idejük van hátra." tr "game_startup_tip_2312_gameplay" = "A minionok alig több mint 30 másodperc alatt érik el a felső ösvény közepét. A középső ösvényen ez 20 másodpercig tart." tr "game_startup_tip_2313_gameplay" = "Az elpusztított őrszemek maradványokat hagynak hátra. Minél fényesebbek, annál rövidebb ideje pusztultak el." tr "game_startup_tip_2314_gameplay" = "Varázslás, például hazateleportálás közben elhelyezhetsz őrszemeket, és varázsitalokat is fogyaszthatsz." tr "game_startup_tip_2315_gameplay" = "Ha megfigyeled a saját minionjaidat a kistérképen, kitalálhatod, merre járnak az ellenséges minionok." tr "game_startup_tip_2316_gameplay" = "Ha életben hagysz néhány ellenséges miniont az ösvényen, a saját minionjaid a te segítséged nélkül is előre tudnak nyomulni." tr "game_startup_tip_2317_gameplay" = "Ha az eredményjelzőn a felül látható szörnyidőzítőkre kattintasz, a csapattársaid is láthatják az értékeket. Az Alt lenyomása nem szükséges." tr "game_startup_tip_2318_gameplay" = "A játék elején 3 varázslóminion többet sebez, mint bármelyik hős tárgyak nélkül." tr "game_startup_tip_2319_gameplay" = "A League of Legends gyakran változik. Mindig olvasd el az eszköztippeket, hogy naprakész lehess!" tr "game_startup_tip_2320_gameplay" = "A hősök akkor a legsebezhetőbbek, amikor egy cselekvés közepén vannak (például egy miniont támadnak)." tr "game_startup_tip_2321_gameplay" = "Baron Nashor sokkal nagyobb sebzést okoz a mögötte állóknak." tr "game_startup_tip_2322_gameplay" = "Ha egy bokorból támadsz, felfeded magad." tr "game_startup_tip_2323_gameplay" = "Bizonyos hősök által létrehozott tárgyakhoz odateleportálhatsz. Ilyen például Thresh lámpása, Jarvan zászlója vagy a szétrobbant Zac pacái." tr "game_startup_tip_2324_gameplay" = "A hős szintjéből származó statisztikák több aranyat érnek, mint amennyi egy hős megöléséért jár." tr "game_startup_tip_2325_gameplay" = "Ha egyszerre két, azonos EGYEDI passzív hatással bíró tárgyad van, mindkét hatás erősebbik része érvényesül, de az azonos hatások nem kétszereződnek meg." tr "game_startup_tip_3000_misc" = "Jinx klasszikus háttérképe Vi háttérképének romba döntött változata." tr "game_startup_tip_3001_misc" = "Korábban Kínában egy szusiétterem kedvezményeket kínált a vendég LoL-rangjának függvényében." tr "game_startup_tip_3002_misc" = "Forrástól forrásig 3 óra és 20 perc alatt lehet eljutni, ha kizárólag Átvillanást használsz (rúnák nélkül)." tr "game_startup_tip_4000_pb" = "A versenyjátékban elfogadható, ha valakinek nagy a szája. A gyűlöletbeszéd? Na, az már nem." tr "game_startup_tip_4001_pb" = "Történnek váratlan események. Megértjük. De ha valaki abból űz sportot, hogy kilép a játékokból, azt a LeaverBuster megbünteti." tr "game_startup_tip_4002_pb" = "Egy csapattársad remek döntéseket hozott? Tüntesd ki a játék végén." tr "game_startup_tip_4003_pb" = "Egy csapattársad segített nagyszerűvé tenni a játékot? Tüntesd ki a játék végén." tr "game_startup_tip_4004_pb" = "Ne hagyd, hogy egy másik játékos frusztráltsága befolyásolja a döntéseidet." tr "game_startup_tip_4005_pb" = "Egy csapattársad a rossz kezdés ellenére is megőrizte hidegvérét? Jár neki egy GG <3" tr "game_startup_tip_4006_pb" = "Néha mindenki mellélő egy irányított képességgel, még te is." tr "game_startup_tip_4007_pb" = "A legtöbb hiba egyben lehetőség is. – Reignover" tr "game_startup_tip_4008_pb" = "Valaki sértegeti a csapattársait? A TAB menün keresztül elnémíthatod a csevegőüzeneteit és a pingjeit is." tr "game_startup_tip_4009_pb" = "Még Jinx is nyugodt és higgadt, amikor az ellenséges nexus felrobbantásáról van szó." tr "game_startup_tip_4010_pb" = "Lehet, hogy elszabadulnak az indulatok a meccs során, de a rasszista megnyilvánulásoknak nincs helye a LoL-ban." tr "game_startup_tip_4011_pb" = "A játékbeli hibák új lehetőségeket nyithatnak meg. Gondold át a stratégiádat." tr "game_startup_tip_4012_pb" = "Mindenki szereti a vert helyzetből fordító csapatok történetét. Ne add fel!" tr "game_startup_tip_4013_pb" = "Csapatjátékot nem lehet csapat nélkül játszani. Ne lépj ki a játékból!" tr "game_startup_tip_4014_pb" = "Figyelmeztesd csapattársaidat intelligens pingekkel a közelgő veszélyre. Így több játékot fogsz nyerni." tr "game_startup_tip_4015_pb" = "Az intelligens pingeket használva nem kötöd le feleslegesen a kezeidet!" tr "game_startup_tip_4016_pb" = "Egy csapattársad a legádázabb körülmények között is megőrizte a hidegvérét? Tüntesd ki a játék végén." tr "game_startup_tip_4017_pb" = "Nem találhatok be minden egyes irányított képességemmel. Én is csak ember vagyok. – GorillA" tr "game_startup_tip_4018_pb" = "Ha egy játékos kiemelkedően játszik, tüntesd ki a meccs végén!" tr "game_startup_tip_4019_pb" = "A csapatukkal együttműködő játékosok többek között zsákmányt kapnak jutalmul!" tr "game_startup_tip_4020_pb" = "Koncentrálj, maradj nyugodt, és több játékot fogsz nyerni." tr "game_startup_tip_4021_pb" = "A 3. kitüntetési szint felett jársz? Ha kitüntetnek ebben a játékban, a következő meccs előtt egy jelvény lesz látható a töltőképernyődön." tr "game_startup_tip_4022_pb" = "Lehet, hogy a csapatod nem tökéletes, de akkor is egy csapat vagytok. Adjatok bele mindent!" tr "game_startup_tip_4023_pb" = "A kitüntetési szinted növeléséhez támogasd a csapattársakat és játssz becsületesen." tr "game_startup_tip_4024_pb" = "Gyakorlást igényel, hogy nyomás alatt is higgadt tudj maradni. Vegyél egy nagy levegőt, ha arra van szükséged." tr "game_startup_tip_4025_pb" = "Küzdj becsülettel." tr "game_startup_tip_4026_pb" = "Mások indulataiért nem te felelsz, de a saját higgadtságodért igen. " tr "game_startup_tip_4027_pb" = "Ha egy csapattársad egy nehéz helyzetben is nyugodt maradt, tüntesd ki érte." tr "game_startup_tip_4028_pb" = "Tegyél a sportszerű környezetért. Jelentsd a játékot szándékosan akadályozó játékosokat." tr "game_startup_tip_4029_pb" = "A pingek használatával információkat közölhetsz és javaslatokat is tehetsz." tr "game_startup_tip_4030_pb" = "Több meccset játszottál zsinórban? Mozgasd meg magad egy kicsit." tr "game_startup_tip_4031_pb" = "Lehet, hogy butaságnak hangzik, de egy nagy levegő tényleg segíthet megőrizni a nyugalmadat." tr "game_startup_tip_4032_pb" = "Ha valaki miatt kellemetlenül érzed magad a játék során, jelentsd nyugodtan." tr "game_startup_tip_4033_pb" = "Ne borulj ki!" tr "game_startup_tip_4034_pb" = "Ne borítsd ki a csapattársaidat! Azzal a vereséget kockáztatod." tr "game_startup_tip_4035_pb" = "Ha egy csapattársad a vereség széléről fordítja meg a meccset, tüntesd ki!" tr "game_startup_tip_4036_pb" = "Néha nehéz higgadtnak maradni, de ha sikerül, gyakrabban fogsz nyerni." tr "game_startup_tip_4037_pb" = "Aki sosem borul ki, jól tudja kezelni a váratlan helyzeteket is!" tr "game_startup_tip_5000_worlds" = "A 129-szer választott Lee Sin az eddigi világbajnokságok legnépszerűbb hőse." tr "game_startup_tip_5001_worlds" = "A 86-szor kitiltott Alistar az eddigi világbajnokságok legtöbbször kitiltott hőse." tr "game_startup_tip_5002_worlds" = "71%-os kitiltási arányával Nidalee volt a 2016-os vb legtöbbször kitiltott hőse." tr "game_startup_tip_5003_worlds" = "Corki az eddigi világbajnokságok legtöbbször választott lövésze az alsó ösvényen." tr "game_startup_tip_5004_worlds" = "Orianna az eddigi világbajnokságok legtöbbször választott középső ösvényese." tr "game_startup_tip_5005_worlds" = "Thresh az eddigi világbajnokságok legtöbbször választott támogatója." tr "game_startup_tip_5006_worlds" = "Rumble az eddigi világbajnokságok legtöbbször választott felső ösvényese." tr "game_startup_tip_5007_worlds" = "54%-os kiválasztási arányával Karma volt a 2016-os vb legtöbbször választott hőse." tr "game_startup_tip_5008_worlds" = "2011. és 2016. között összesen 120 hőst választottak vb-meccseken." tr "game_startup_tip_5009_worlds" = "Az eddigi világbajnokságokon összesen 26 kivégzést értek el." tr "game_startup_tip_5010_worlds" = "Az eddigi világbajnokságokon összesen 9581 gyilkosságot értek el." tr "game_startup_tip_5011_worlds" = "Az eddigi világbajnokságokon összesen 683 361 miniont és szörnyet öltek meg." tr "game_startup_tip_5012_worlds" = "Az eddigi világbajnokságokon összesen 9607 alkalommal haltak meg hősök." tr "game_startup_tip_5013_worlds" = "Az eddigi világbajnokságokon összesen 350 meccset játszottak." tr "game_startup_tip_5014_worlds" = "Az eddigi világbajnokságokon összesen 22 055 asszisztot értek el." tr "game_startup_tip_5015_worlds" = "Evelynn tartja a legtöbb gyilkosság rekordját a vb-k történetében, egy meccsen 19 gyilkosságot értek el vele." tr "game_startup_tip_5016_worlds" = "Sona és Thresh tartja a legtöbb assziszt rekordját a vb-k történetében, egy meccsen 28 asszisztot értek el velük." tr "game_startup_tip_5017_worlds" = "Mordekaiser tartja a legnagyobb GYHA arány rekordját az eddigi világbajnokságok történetében: 20,75-os arányt ért el." tr "game_startup_tip_5018_worlds" = "357 végső csapással Lee Sin a vb-k történetének legvéreskezűbb gyilkosa." tr "game_startup_tip_5019_worlds" = "A 2015-ös vb során Mordekaisert a meccsek 93%-án kitiltották. Minden meccsen nyert, amikor sikerült beválasztani." tr "game_startup_tip_5020_worlds" = "A 2015-ös vb során Gangplanket a meccsek 95%-án kitiltották. A négy meccsen, amikor sikerült megszereznie őt valakinek, kivétel nélkül nyert." tr "game_startup_tip_5021_worlds" = "Riven, Thresh, Shyvana, Kalista, Zed és immár Ashe kapott eddig Világbajnok hőskinézetet." tr "game_startup_tip_5022_worlds" = "Faker játszotta eddig a legtöbb, összesen 50 vb-meccset, őt követi Yellowstar a maga 48 meccsével." tr "game_startup_tip_5023_worlds" = "Az SK Telecom T1 az egyetlen világbajnoki címvédő az eddigi három győzelmével." tr "game_startup_tip_5024_worlds" = "Sneaky 690-es lényirtási pontszáma a hivatalos vb-rekord – Caitlynnel érte el 2016-ban a C9 – FW meccsen." tr "game_startup_tip_5025_worlds" = "A 2011-es vb óta 56 csapat vett részt a világbajnokságon." tr "game_startup_tip_5026_worlds" = "A Fnatic nyerte az első, 2011-es világbajnokságot a svédországi Jönköpingben." tr "game_startup_tip_5027_worlds" = "A Taipei Assassins nyerte a második, 2012-es világbajnokságot Los Angelesben." tr "game_startup_tip_5028_worlds" = "Az SK Telecom T1 nyerte a harmadik, 2013-as világbajnokságot Los Angelesben." tr "game_startup_tip_5029_worlds" = "A Samsung Galaxy White nyerte a negyedik, 2014-es világbajnokságot a dél-koreai Szöulban." tr "game_startup_tip_5030_worlds" = "Az SK Telecom T1 nyerte az ötödik, 2015-ös világbajnokságot Berlinben." tr "game_startup_tip_5031_worlds" = "Az SK Telecom T1 nyerte a hatodik, 2016-os világbajnokságot Los Angelesben." tr "game_startup_tip_5032_worlds" = "Ki lesz az idei világbajnok?" tr "game_startup_tip_5033_worlds" = "Faker, Uzi és imp a vb-k történetének legtöbb gyilkosságot elérő játékosai 200 körüli értékekkel." tr "game_startup_tip_5034_worlds" = "Piglet és Toyz a győztes csapatban elért GYHA rekorderei, 9,73-os aránnyal." tr "game_startup_tip_5035_worlds" = "Faker a lényirtási pontszám vb-rekordere 16 306-os értékkel, őt Pray követi 13 807-tel." tr "game_startup_tip_5036_worlds" = "GorrillA gyűjtötte a legtöbb, összesen 439 asszisztot a vb-k történetében." tr "game_startup_tip_5037_worlds" = "Piglet érte el átlagosan a legtöbb gyilkosságot a világbajnokok közül, 6,39-es értékkel." tr "game_startup_tip_5038_worlds" = "Jensen érte el a legmagasabb átlagos lényirtási pontszámot a vb-k történetében, játékonkénti 417-es pontszámával." tr "game_startup_tip_5039_worlds" = "Cloud érte el átlagosan a legtöbb asszisztot a vb-k történetében, játékonkénti 12,63-as pontszámával." tr "game_startup_tip_5040_worlds" = "Karthus halt meg a legtöbbször egy meccsen a vb-k történetében, 12 alkalommal." tr "game_startup_tip_5041_worlds" = "A 2011-es vb óta a világbajnokságnak 10 különböző ország adott otthont." tr "game_startup_tip_5042_worlds" = "A 2016-os vb döntőjét 43 millió egyedi néző figyelte." tr "game_startup_tip_5043_worlds" = "A 2017-es vb döntője november 4-én, Pekingben lesz." tr "game_startup_tip_5044_worlds" = "A legendák nyomában" tr "game_startup_tip_5045_worlds" = "Legends Never Die" tr "game_startup_tip_5046_worlds" = "A 2011-es vb óta 209 órányi League of Legends-játékot láthattunk a vb-k meccsein." tr "game_startup_tip_5047_worlds" = "A vb-k meccsei átlagosan 35:23 hosszúságúak." tr "game_startup_tip_5048_worlds" = "A 2011-es vb meccsei voltak átlagosan a legrövidebbek, 31:31-es játékidővel. A 2016-os vb meccsei voltak átlagosan a leghosszabbak, 38:32-es játékidővel." tr "game_startup_tip_5049_worlds" = "2015-ben játszották az eddigi legrövidebb vb-játékot, az EDG – BKT összecsapás 20 perc 21 másodperc alatt ért véget." tr "game_startup_tip_5050_worlds" = "2014-ben játszották az eddig leghosszabb vb-játékot, az FNC – OMG páros 1 óra 11 perc 34 másodpercig gyűrte egymást." tr "game_startup_tip_5051_worlds" = "Hosszú út áll azok előtt, akik a legjobbak közé akarnak tartozni, de a legkitartóbbak örökre beírhatják a nevüket a történelembe." tr "game_startup_tip_5052_worlds" = "A világbajnokságon szereplők tudják, hogy a sikeres játékos négy alappillére épít: Játéktudás, Kitartás, Csapatmunka és Bátorság." tr "game_startup_tip_5053_worlds" = "A kitartás azt jelenti, hogy az ember képes tanulni a vereségeiből. Ez a bajnokok egyik jellemzője." tr "game_startup_tip_5054_worlds" = "Az erő segít messze az elvárásokon felül teljesíteni, amely minden bajnok jellemzője." tr "game_startup_tip_5055_worlds" = "Az ambíció a sikerre való folyamatos törekvés, amely minden bajnok jellemzője." tr "game_startup_tip_5056_worlds" = "2016-ban játszották a legtöbb, összesen 56 meccset a vb-n." tr "game_startup_tip_5057_worlds" = "2011-ben játszották a legkevesebb, mindössze 28 meccset a vb-n." tr "game_startup_tip_6000_project2017" = "Pusztítsd el a feltöltőrobotokat és szerezd meg az erősítőtöredékeket a csapatod túltöltéséhez." tr "game_startup_tip_7000_vs2018" = "„A királyságom örök.” – Istenkirály Garen" tr "game_startup_tip_7001_vs2018" = "Így szólott Istenkirály Garen, kinek a szava törvény. Az igazsága szent." tr "game_startup_tip_7002_vs2018" = "Az őt szolgáló égi oroszlán Istenkirály Garen ősi hatalmának megtestesülése." tr "game_startup_tip_7003_vs2018" = "Istenkirály Garen az utópisztikus királyság, Demacia ura. Az elhajlókat azonnal kivégzik." tr "game_startup_tip_7004_vs2018" = "Demacia istenkirálya a nép védelmezője és bírája. Hívei a békéért cserébe lemondanak a szabad akaratukról." tr "game_startup_tip_7005_vs2018" = "„Aki örök hűséget fogad az istenkirálynak, annak nincs félnivalója az ő birodalmában.” – Garen 13:14" tr "game_startup_tip_7006_vs2018" = "„A hit a mi pajzsunk, és én vagyok a hit.” – Istenkirály Garen" tr "game_startup_tip_7007_vs2018" = "Az Istenkirály Garen tökéletes birodalmára a száműzött Istenkirály Darius jelenti az utolsó fenyegetést." tr "game_startup_tip_7008_vs2018" = "Istenkirály Garen dühe nem ismer határt. Hatalmas birodalmakat törölt el a föld színéről, ha ellenszegültek neki." tr "game_startup_tip_7009_vs2018" = "Garen kardja, az Égi igazság pengéje egy ősi háborúból megmaradt ereklye. Ezzel ítélkezett az Istenkirály a méltatlanok felett." tr "game_startup_tip_7010_vs2018" = "„Nem vagyok megváltó. Hóhér vagyok.” – Istenkirály Darius" tr "game_startup_tip_7011_vs2018" = "Istenkirály Darius vérre szomjazik, és háborút hoz magával. Akarata törhetetlen." tr "game_startup_tip_7012_vs2018" = "Az Istenkirály Dariust követő farkasszellem saját vad erejének megtestesülése." tr "game_startup_tip_7013_vs2018" = "Istenkirály Darius ádáz harcosok falkájának parancsol, akik harcban akarják bizonyítani az erejüket. " tr "game_startup_tip_7014_vs2018" = "Istenkirály Dariust az önmaga teremtette háború fogja elemészteni, és várja a napot, amikor a harcosai le tudják őt győzni." tr "game_startup_tip_7015_vs2018" = "Istenkirály Darius egész királyságokat söpört félre. Maguk az istenek sincsenek biztonságban tőle. " tr "game_startup_tip_7016_vs2018" = "„Az üvöltésem a háború és a halál szava.” – Istenkirály Darius" tr "game_startup_tip_7017_vs2018" = "Istenkirály Darius végtelen háborúba akarja taszítani a világot, és már csak Istenkirály Garen áll az útjában." tr "game_startup_tip_7018_vs2018" = "Istenkirály Darius szerint a királyságok és birodalmak világa hazugságra épül, és szabadjára kell engedni az emberekben szunnyadó erőszakot." tr "game_startup_tip_7019_vs2018" = "Darius névtelen fejszéje egy ősi háborúból megmaradt ereklye, az Istenkirály ezt forgatva próbálta elhozni az örök harc korát." tr "game_startup_tip_7020_vs2018" = "Teljesíts küldetéseket, és szerezz csak az esemény során elérhető jutalmakat, mielőtt az Ellenfelek magyar idő szerint 2018. július 11-én 8:59-kor véget ér." tr "game_startup_tip_7021_vs2018" = "Istenkirály Garen vagy Darius kiválasztása lezárja előtted a másik küldetéssorozatot." tr "game_startup_tip_7022_vs2018" = "Magyar idő szerint július 11-én 8:59-ig az ARURF módban a Szurdokot a két istenkirály jelvényei díszítik. Bármelyik saját hőst választhatod." tr "game_startup_tip_7023_vs2018" = "Teljesítsd a választott istenkirály összes küldetését a korlátozott kiadású Ellenfelek 2018 hangulatjel feloldásához." tr "game_startup_tip_7024_vs2018" = "A küldetések teljesítésével szerzett Ellenfelek-zsetonokkal exkluzív jutalmakat, például Istenkirály Garen és Darius töltőképernyő-keretet oldhatsz fel." tr "game_startup_tip_7025_vs2018" = "A háború hatalmat szül. De csak annak, aki megragadja. Válassz egy istenkirályt." tr "game_startup_tip_7026_vs2018" = "A 2017-es Ellenfelek: Rend és Ellenfelek: Káosz hangulatjelek 2018-ban is visszatérnek. Magyar idő szerint 2018. július 11-én 8:59-kor ismét eltűnnek a boltból. " tr "game_startup_tip_7027_vs2018" = "Az Ellenfelek során Oroszlán és Farkas gömböket szerezhetsz a küldetésekért kapott zsetonokból. A gömbök kinézettöredékeket és bónusz zsákmányt tartalmazhatnak." tr "game_startup_tip_7028_vs2018" = "Az Ellenfelek vége után egy utolsó küldetést teljesítve megkapod a győztes ikonját. Ha a győztes istenkirály oldalán álltál, 1000 kék esszencia is jár neked." tr "game_startup_tip_7029_vs2018" = "A Farkas és Oroszlán gömböket, továbbá a mesteri és hextech ládákat tartalmazó csomagok mellé Ellenfelek zsetonok járnak 2018. július 11-én 8:59-ig. " tr "game_startup_tip_8000_slime" = "A Nexus Blitz dzsungelét egyszerűbb párban megtisztítani. Ha a társad közelében maradsz, bónusz arany és tapasztalati pontok ütik a markodat!" tr "game_startup_tip_8001_slime" = "Kapcsold be a hangokat, hogy hallhasd a Nexus Blitz új zenéjét és hangjelzéseit." tr "game_startup_tip_8002_slime" = "Ha egyik csapat sem tud győzni a 18. percig, a két nexus megelevenedik, és életre-halálra szóló harcba kezd!" tr "game_startup_tip_8003_slime" = "Kattints a Harci szánkóra, ha be szeretnél szállni. Kiszállni a B billentyűvel tudsz." tr "game_startup_tip_8004_slime" = "A Nexus Blitz tárgyait a neked ajánlott tárgyak oldalának alján találod!" tr "game_startup_tip_8005_slime" = "Próbáld ki a Hőskatapultot vagy a Harci szánkót, amikor megjelennek a bázisodon. Mindkettő új módot kínál a térképen való közlekedésre." tr "game_startup_tip_8006_slime" = "A Nexus Blitz módban a Szurdok hírnökének legyőzése a Hírnök szemét és a Baron-erősítést is biztosítja." tr "game_startup_tip_8007_slime" = "A Nexus Blitz módban a vörös és a kék erősítés kétszer olyan erős, és két hős kaphatja meg!" tr "game_startup_tip_8008_slime" = "Óvakodj a toronytól az ellenfél dzsungelében. Az legyőzhetetlen, te pedig nem." tr "game_startup_tip_8009_slime" = "Az inhibitortornyoknak okozott sebzés csökkentett mértékű marad mindaddig, amíg mindkét torony el nem pusztul." tr "game_startup_tip_8010_slime" = "A Nexus Blitz módban a Sújtás a dzsungeltárgy fejlesztésével fejleszthető." tr "game_startup_tip_8011_slime" = "Próbálj ki különböző hőspárosokat a dzsungelben! Sok hős erősebb, mint gondolnád." tr "game_startup_tip_8100_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskám néha úgy ül nyitott szájjal, mint egy vízköpő." tr "game_startup_tip_8101_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskák furcsa ajtóknak tartják a tükröket." tr "game_startup_tip_8102_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: Egy macskát sem ítéltek még el csalásért." tr "game_startup_tip_8103_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: Két kisebb macska tömege kitehet egy nagyobb macskát." tr "game_startup_tip_8104_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskáknak és az embereknek eltérő számú csontjuk van." tr "game_startup_tip_8105_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskák farkát hideg levesek kavargatására használták a bronzkorban." tr "game_startup_tip_8106_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskák úgy dorombolnak, hogy a hangsebességnél is gyorsabban rezegtetik a fülüket." tr "game_startup_tip_8107_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: Az első macska neve „Csíkos úr” volt." tr "game_startup_tip_8108_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskák veszély esetén visszahúzódnak a páncéljukba." tr "game_startup_tip_8109_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: Egy átlagos macska nyelve közel 120 centiméter hosszúságú." tr "game_startup_tip_8110_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: Minden macskát törvény kötelez arra, hogy felnőttkorában megtanuljon játszani egy hangszeren." tr "game_startup_tip_8111_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskák fizikailag képtelenek felemelni egy autót." tr "game_startup_tip_8112_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskák csak akkor esnek talpra, ha megfelelő pénzügyi védőhálót készítettek elő." tr "game_startup_tip_8113_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: Ausztráliát egy macskáról nevezték el." tr "game_startup_tip_8114_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: Sokan azt hiszik a kutyákról, hogy kiváló a szaglásuk. Pedig nem az." tr "game_startup_tip_8115_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A nyomdagépek biztonságos üzemeltetéséhez legalább két kutyára van szükség." tr "game_startup_tip_8116_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: Néha mindenki lehet szomorú." tr "game_startup_tip_8117_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A kutyám szétrágta a kedvenc párnámat." tr "game_startup_tip_8118_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: Az Eiffel torony több kutya magasságú. Legalább." tr "game_startup_tip_8119_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: Egyetlen kutya sem nyert még olimpiai aranyérmet." tr "game_startup_tip_8120_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A kutyáknak és a cápáknak sok közös vonásuk van." tr "game_startup_tip_8121_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A kutyaszőr genetikailag megegyezik az emberi foggal." tr "game_startup_tip_8122_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A világ legmagasabb kutyája Brüsszelben él." tr "game_startup_tip_8123_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A kutyák agya a farkuk végén helyezkedik el." tr "game_startup_tip_8124_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A kutyatojás akár két évig várhat arra, hogy megfelelőek legyenek a körülmények a kikelésre." tr "game_startup_tip_8125_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A felmelegített kutyanyál rendkívül erős ragasztó." tr "game_startup_tip_8126_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: Homérosz Iliászának eredetileg egy „Dagi” nevű kutya lett volna a főszereplője." tr "game_startup_tip_8127_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A világtörténelem során két kutya érte el a Nagymesteri rangot." tr "game_startup_tip_8128_AprFools2019" = "Érdekesség a kutyákról: A kutyák csóválni szokták a farkukat." tr "game_startup_tip_8129_AprFools2019" = "Érdekesség a macskákról: A macskaszem nevű ásványnak igen alacsony a macskaszemtartalma." tr "game_startup_tip_aatroxWings_Tip" = "Aatrox szárnyeregetéséhez /toggle (/g) a csevegőbe, vagy Ctrl+5 billentyűparancs." tr "game_startup_tip_aatroxWings_Title" = "Aatrox szárnyai" tr "game_startup_tip_category_1_didyouknow" = "Tudtad?" tr "game_startup_tip_category_2_tip" = "Tipp" tr "game_startup_tip_DJSona_Ally_Tip" = "DJ Sona zenéjéhez kattints az eredményjelző megnyitásakor bal oldalt látható ikonra." tr "game_startup_tip_DJSona_Ally_Title" = "DJ Sona rádió" tr "game_startup_tip_DJSona_Tip" = "DJ Sona zenéi között a /toggle (/g) paranccsal vagy a Ctrl+5-tel válthatsz." tr "game_startup_tip_DJSona_Title" = "Érezd a ritmust" tr "game_startup_tip_kHelmet_Tip" = "Írd be a csevegésbe a /toggle (/g) parancsot, vagy használd a Ctrl+5 billentyűparancsot." tr "game_startup_tip_kHelmet_Title" = "Sisak be/ki" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner1" = "A harcok során annyi orát kell gyűjtenetek, hogy bekapcsolhassátok Ziggs robotját. A képernyő felső részén látható sáv mutatja, milyen közel álltok a célhoz." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner10" = "Az erősítéseket a játékok között a Gyűjtemények képernyőn vagy a hősválasztó képernyőn lehet kiválasztani." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner11" = "Bizonyos erősítések csak magasabb nehézségi szinteken fordulnak elő zsákmányként." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner12" = "A magasabb nehézségi szinteken több erősítést szerezhetsz zsákmányként, szóval érdemes kockáztatni!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner13" = "A Kadét vagy annál magasabb nehézségi szinten a plusz veszélyekkel is számolnotok kell. Legyetek óvatosak!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner14" = "Egyes erősítésekkel teljesen más irányba fejlesztheted a hősöket. Próbáld ki a gyógyító Ziggset!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner15" = "Az ugyanarra a képességre vonatkozó erősítések hatása összeadódik. Találd meg a legjobb párosításokat!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner16" = "A kék vagy vörös fénnyel világító ellenfelek nagyon veszélyesek, de rengeteg orát kapsz értük, ha levadászod őket." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner17" = "Az oranövények elpusztításáért jelentős orajutalom jár, de egy idő után eltűnnek. Ne feledkezz meg róluk!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner18" = "A tövisfalak minden rohamot megállítanak, még Malphite Megállíthatatlan erő képességét is." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner19" = "A buborékgejzír-növények mindig játékosokat céloznak meg. Ha te vagy a célpont, készülj fel a támadás elkerülésére!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner2" = "Látogassátok meg a boltot két forduló között!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner20" = "A jégsugarak és a jégviharok önmagukban nem túl veszélyesek, de sebezhetőbbé tesznek a közeli ellenfelekkel és veszedelmekkel szemben." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner21" = "Ha a Fénymag pajzsa aktív, az ellenfelek a pajzson belül immunisak a kintről érkező sebzésre és tömegirányító hatásra. A bent lévők megsebzéséhez lépj be a körbe!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner3" = "Ha készen állsz a következő szobára, lépj be a Ziggs robotja által létrehozott körbe." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner4" = "Nem kell egyedül összegyűjtened az összes orát… Ziggs robotja megteszi helyetted." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner5" = "Ha meghalt a szövetségesed, a felélesztéséhez állj két másodpercig a testét körülvevő körben! A felélesztés után mindketten rövid ideig sebezhetetlenek lesztek." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner6" = "A Térugrás a rohamozás alatt sebezhetetlenné tesz, így akár az életedet is megmentheti." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner7" = "Az Odüsszeia során fizikai és varázssebzést okozó szörnyekkel is találkozhatsz. Légy felkészülve mindkét sebzéstípusra." tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner8" = "Keresd a gyöngylényeket! Ha megölöd őket, valamilyen bónuszt kapsz: életerőt, aranyat vagy akár erősítéseket!" tr "game_startup_tip_Odyssey_beginner9" = "Néha a zónák teljesítése után egy bónusz szürke Ereklyegyöngy jelenik meg. Ezt megölve egy további erősítéshez jutsz a játék végéig." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor1" = "Az ora több milliárd civilizáció közös üzemanyaga. A békés űrbálnákból nyerik ki, amelyek nem küzdenek ez ellen." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor10" = "A legendás orakapu állítólag elképesztő hatalmat biztosít annak, aki irányítja. Remek." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor11" = "Egy ősi civilizáció egyszer megnyitotta az orakaput. Azóta kihaltak, szóval nyilván jól sikerült a dolog." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor12" = "Ziggs egy mániákus, megkeseredett mérnök, aki visszavágyik a régi, dicsőséges időkbe. És ölelni valóan cuki." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor13" = "Az univerzum tele van gigantikus, békés, arannyal teli lényekkel." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor14" = "A Demaxiai Birodalom anyabolygója rég elpusztult. Azóta elég bunkó alakok lettek." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor15" = "Kayn testét ora járja át, amelyet a lemészárolt emberek és más lények tömegéből szívott magába. Elég undi." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor16" = "Dolgozz a Hajnalcsillagon! Mentsd meg az univerzumot! És még valami!" tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor17" = "Az élő univerzumok tele vannak élő szörnyekkel. Ez színtiszta tudomány." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor18" = "A hajót a Yasuo előtti tulajdonos nevezte el Hajnalcsillagnak. Yasuo pedig ellopta. Yasuo lopós figura." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor19" = "Jinx rogyásig megpakolta a Hajnalcsillagot támadófegyverekkel. A feléről azt sem tudjuk, hogy mire való." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor2" = "Az oraerősítések teljesen mindennapossá váltak. Talán… túlságosan is." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor20" = "A bátor mentőakciót a Tárgy Rt. támogatta. Tárgy Rt.: tárgyakat árulunk, és ennyi." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor3" = "Kayn egy Ordinális, az intergalaktikus Demaxiai Birodalom egyik legmagasabb rangú katonai vezetője." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor4" = "Yasuo luxuséletet élt, amíg meg nem ölte a bátyját. Ma már csak *relatív* luxusban él." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor5" = "Jinx képtelen megmaradni egy valódi munkahelyen. A „kalandozó pilóta” nem egy létező állás." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor6" = "Malphite művezető volt egy hatalmas ora-bányászállomáson, mielőtt a Hajnalcsillagra szegődött." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor7" = "Yasuo egy szigorúan őrzött vadasparkból lopta a vállán ülő gyíkot. Csak úgy." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor8" = "Rhaastban ne bízz meg." tr "game_startup_tip_Odyssey_flavor9" = "Sona a templomosok, a titokzatos HOLDMÁGUSOK egyike." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate1" = "Minél több Csillámhasító van egy területen, annál erősebbé válik mindegyikük. Legyetek óvatosak!" tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate10" = "Az Agyarszakáll azonnal pajzzsal védi magát, ha megtámadják, ezért várd meg, amíg van a közelben szövetséges, aki hátba tudja támadni." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate11" = "A Fogónyelvek és a Dózerpofák közelharci távolságban nem használják a képességeiket." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate12" = "Kayn aktuális alakjától függ, hogy milyen képességei vannak." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate13" = "Ha Kayn és a verem között állsz, néha megpróbál átlökni fölötte." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate14" = "A magasabb nehézségi szinteken Kayn újabb képességekre tesz szert." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate15" = "Roham szinten kevesebb időd van reagálni a szörnyek legtöbb támadására. Légy éber!" tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate2" = "A Sziromkarmok adott számú támadás után őrjöngeni kezdenek, és jóval több sebzést okoznak. Ha egy ideig elkerülöd őket, akkor lenyugszanak, és újraindul a számláló." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate3" = "Az Ismétlőcsőrnek és az Ívpengecsőrnek újra kell töltődnie, ha kimenekülsz a hatótávolságából, vagy ha kifogy a lőszerből. Használd ki, amíg védtelen." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate4" = "A Földipolipok tömegesen igen veszélyessé válnak, ezért próbáld alacsonyan tartani a számukat." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate5" = "Erős tömegirányító hatásokkal kiszabadíthatod a szövetségeseidet a Vörös fullánk fogságából." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate6" = "A legtöbb szörny varázslását meg lehet szakítani a tömegirányító hatásokkal." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate7" = "A Horgonyfark nem sebzi meg a varázslata belső területén állókat." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate8" = "A Citatojásokkal sokkal könnyebb elbánni, mint a belőlük kikelő Citákkal, ezért először mindig a tojásokat támadjátok." tr "game_startup_tip_Odyssey_intermediate9" = "Ha egy Rinodon elpusztul, eltűnik az általa generált ürességmező. Használd ki ezt, és szabadíts fel magatoknak több mozgásteret a térképen." tr "game_summoner_emote_description_1030" = "" tr "game_summoner_emote_description_1033" = "" tr "game_summoner_emote_description_1050" = "" tr "game_summoner_emote_description_1443" = "" tr "game_summoner_emote_description_1444" = "" tr "game_summoner_emote_description_1445" = "" tr "game_summoner_emote_description_1452" = "" tr "game_summoner_emote_description_1457" = "" tr "game_summoner_emote_description_1459" = "" tr "game_summoner_emote_description_1460" = "" tr "game_summoner_emote_description_1462" = "" tr "game_summoner_emote_description_1464" = "" tr "game_summoner_emote_description_1467" = "" tr "game_summoner_emote_description_1468" = "" tr "game_summoner_emote_description_1469" = "" tr "game_summoner_emote_description_1473" = "" tr "game_summoner_emote_description_1474" = "" tr "game_summoner_emote_description_1476" = "" tr "game_summoner_emote_description_1478" = "" tr "game_summoner_emote_description_1480" = "" tr "game_summoner_emote_description_1481" = "" tr "game_summoner_emote_description_1487" = "" tr "game_summoner_emote_description_1488" = "" tr "game_summoner_emote_description_1489" = "" tr "game_summoner_emote_description_1490" = "" tr "game_summoner_emote_description_1492" = "" tr "game_summoner_emote_description_1495" = "" tr "game_summoner_emote_description_1498" = "" tr "game_summoner_emote_description_1499" = "" tr "game_summoner_emote_description_1501" = "" tr "game_summoner_emote_description_1502" = "" tr "game_summoner_emote_description_1503" = "" tr "game_summoner_emote_description_1504" = "" tr "game_summoner_emote_description_1505" = "" tr "game_summoner_emote_description_1506" = "" tr "game_summoner_emote_description_1507" = "" tr "game_summoner_emote_description_1508" = "" tr "game_summoner_emote_description_1509" = "" tr "game_summoner_emote_description_1512" = "" tr "game_summoner_emote_description_1513" = "" tr "game_summoner_emote_description_1514" = "" tr "game_summoner_emote_description_1516" = "" tr "game_summoner_emote_description_1600" = "" tr "game_summoner_emote_description_1999" = "" tr "game_summoner_emote_description_2000" = "" tr "game_summoner_emote_description_2001" = "" tr "game_summoner_emote_description_2002" = "" tr "game_summoner_emote_description_2003" = "" tr "game_summoner_emote_description_2004" = "" tr "game_summoner_emote_description_2005" = "" tr "game_summoner_emote_description_2006" = "" tr "game_summoner_emote_description_2007" = "" tr "game_summoner_emote_description_2008" = "" tr "game_summoner_emote_description_2009" = "" tr "game_summoner_emote_description_2010" = "" tr "game_summoner_emote_description_2011" = "" tr "game_summoner_emote_description_2012" = "" tr "game_summoner_emote_description_2013" = "" tr "game_summoner_emote_description_2014" = "" tr "game_summoner_emote_description_2015" = "" tr "game_summoner_emote_description_2016" = "" tr "game_summoner_emote_description_2017" = "" tr "game_summoner_emote_description_2018" = "" tr "game_summoner_emote_description_2019" = "" tr "game_summoner_emote_description_2020" = "" tr "game_summoner_emote_description_2021" = "" tr "game_summoner_emote_description_2022" = "" tr "game_summoner_emote_description_2023" = "" tr "game_summoner_emote_description_2024" = "" tr "game_summoner_emote_description_2025" = "" tr "game_summoner_emote_description_2026" = "" tr "game_summoner_emote_description_2027" = "" tr "game_summoner_emote_description_2028" = "" tr "game_summoner_emote_description_2029" = "" tr "game_summoner_emote_description_2030" = "" tr "game_summoner_emote_description_2031" = "" tr "game_summoner_emote_description_2032" = "" tr "game_summoner_emote_description_2033" = "" tr "game_summoner_emote_description_2034" = "" tr "game_summoner_emote_description_2035" = "" tr "game_summoner_emote_description_2036" = "" tr "game_summoner_emote_description_2037" = "" tr "game_summoner_emote_description_2038" = "" tr "game_summoner_emote_description_2039" = "" tr "game_summoner_emote_description_2040" = "" tr "game_summoner_emote_description_2041" = "" tr "game_summoner_emote_description_2042" = "" tr "game_summoner_emote_description_2043" = "" tr "game_summoner_emote_description_2044" = "" tr "game_summoner_emote_description_2045" = "" tr "game_summoner_emote_description_2046" = "" tr "game_summoner_emote_description_2047" = "" tr "game_summoner_emote_description_2048" = "" tr "game_summoner_emote_description_2049" = "" tr "game_summoner_emote_description_2050" = "" tr "game_summoner_emote_description_2051" = "" tr "game_summoner_emote_description_2052" = "" tr "game_summoner_emote_description_2053" = "" tr "game_summoner_emote_description_2054" = "" tr "game_summoner_emote_description_2055" = "" tr "game_summoner_emote_description_2056" = "" tr "game_summoner_emote_description_2057" = "" tr "game_summoner_emote_description_2058" = "" tr "game_summoner_emote_description_2059" = "" tr "game_summoner_emote_description_2060" = "" tr "game_summoner_emote_description_2061" = "" tr "game_summoner_emote_description_2062" = "" tr "game_summoner_emote_description_2063" = "" tr "game_summoner_emote_description_2064" = "" tr "game_summoner_emote_description_2065" = "" tr "game_summoner_emote_description_2066" = "" tr "game_summoner_emote_description_2067" = "" tr "game_summoner_emote_description_2068" = "" tr "game_summoner_emote_description_2069" = "" tr "game_summoner_emote_description_2070" = "" tr "game_summoner_emote_description_2071" = "" tr "game_summoner_emote_description_2072" = "" tr "game_summoner_emote_description_2073" = "" tr "game_summoner_emote_description_2074" = "" tr "game_summoner_emote_description_2075" = "" tr "game_summoner_emote_description_2076" = "" tr "game_summoner_emote_description_2077" = "" tr "game_summoner_emote_description_2078" = "" tr "game_summoner_emote_description_2079" = "" tr "game_summoner_emote_description_2080" = "" tr "game_summoner_emote_description_2081" = "" tr "game_summoner_emote_description_2082" = "" tr "game_summoner_emote_description_2083" = "" tr "game_summoner_emote_description_2084" = "" tr "game_summoner_emote_description_2085" = "" tr "game_summoner_emote_description_2086" = "" tr "game_summoner_emote_description_2087" = "" tr "game_summoner_emote_description_2088" = "" tr "game_summoner_emote_description_2089" = "" tr "game_summoner_emote_description_2090" = "" tr "game_summoner_emote_description_2091" = "" tr "game_summoner_emote_description_2092" = "" tr "game_summoner_emote_description_2093" = "" tr "game_summoner_emote_description_2094" = "" tr "game_summoner_emote_description_2095" = "" tr "game_summoner_emote_description_2096" = "" tr "game_summoner_emote_description_2097" = "" tr "game_summoner_emote_description_2098" = "" tr "game_summoner_emote_description_2099" = "" tr "game_summoner_emote_description_2100" = "" tr "game_summoner_emote_description_2101" = "" tr "game_summoner_emote_description_2102" = "" tr "game_summoner_emote_description_2103" = "" tr "game_summoner_emote_description_2104" = "" tr "game_summoner_emote_description_2105" = "" tr "game_summoner_emote_description_2106" = "" tr "game_summoner_emote_description_2107" = "" tr "game_summoner_emote_description_2108" = "" tr "game_summoner_emote_description_2109" = "" tr "game_summoner_emote_description_2110" = "" tr "game_summoner_emote_description_2111" = "" tr "game_summoner_emote_description_2112" = "" tr "game_summoner_emote_description_2113" = "" tr "game_summoner_emote_description_2114" = "" tr "game_summoner_emote_description_2115" = "" tr "game_summoner_emote_description_2116" = "" tr "game_summoner_emote_description_2117" = "" tr "game_summoner_emote_description_2118" = "" tr "game_summoner_emote_description_2119" = "" tr "game_summoner_emote_description_2120" = "" tr "game_summoner_emote_description_2121" = "" tr "game_summoner_emote_description_2122" = "" tr "game_summoner_emote_description_2123" = "" tr "game_summoner_emote_description_2124" = "" tr "game_summoner_emote_description_2125" = "" tr "game_summoner_emote_description_2126" = "" tr "game_summoner_emote_description_2127" = "" tr "game_summoner_emote_description_2128" = "" tr "game_summoner_emote_description_2129" = "" tr "game_summoner_emote_description_2130" = "" tr "game_summoner_emote_description_2131" = "" tr "game_summoner_emote_description_2132" = "" tr "game_summoner_emote_description_2133" = "" tr "game_summoner_emote_description_2134" = "" tr "game_summoner_emote_description_2135" = "" tr "game_summoner_emote_description_2136" = "" tr "game_summoner_emote_description_2137" = "" tr "game_summoner_emote_description_2138" = "" tr "game_summoner_emote_description_2139" = "" tr "game_summoner_emote_description_2140" = "" tr "game_summoner_emote_description_2141" = "" tr "game_summoner_emote_description_2142" = "" tr "game_summoner_emote_description_2143" = "" tr "game_summoner_emote_description_2144" = "" tr "game_summoner_emote_description_2145" = "" tr "game_summoner_emote_description_2146" = "" tr "game_summoner_emote_description_2147" = "" tr "game_summoner_emote_description_2148" = "" tr "game_summoner_emote_description_2149" = "" tr "game_summoner_emote_description_2150" = "" tr "game_summoner_emote_description_2151" = "" tr "game_summoner_emote_description_2152" = "" tr "game_summoner_emote_description_2153" = "" tr "game_summoner_emote_description_2154" = "" tr "game_summoner_emote_description_2155" = "" tr "game_summoner_emote_description_2156" = "" tr "game_summoner_emote_description_2157" = "" tr "game_summoner_emote_description_2158" = "" tr "game_summoner_emote_description_2159" = "" tr "game_summoner_emote_description_2160" = "" tr "game_summoner_emote_description_2161" = "" tr "game_summoner_emote_description_2162" = "" tr "game_summoner_emote_description_2163" = "" tr "game_summoner_emote_description_2164" = "" tr "game_summoner_emote_description_2165" = "" tr "game_summoner_emote_description_2166" = "" tr "game_summoner_emote_description_2167" = "" tr "game_summoner_emote_description_2168" = "" tr "game_summoner_emote_description_2169" = "" tr "game_summoner_emote_description_2170" = "" tr "game_summoner_emote_description_2171" = "" tr "game_summoner_emote_description_2172" = "" tr "game_summoner_emote_description_2173" = "" tr "game_summoner_emote_description_2174" = "" tr "game_summoner_emote_description_2175" = "" tr "game_summoner_emote_description_2176" = "" tr "game_summoner_emote_description_2177" = "" tr "game_summoner_emote_description_2178" = "" tr "game_summoner_emote_description_2179" = "" tr "game_summoner_emote_description_2180" = "" tr "game_summoner_emote_description_2181" = "" tr "game_summoner_emote_description_3000" = "" tr "game_summoner_emote_description_3001" = "" tr "game_summoner_emote_description_3002" = "" tr "game_summoner_emote_description_3003" = "" tr "game_summoner_emote_description_3004" = "" tr "game_summoner_emote_description_3005" = "" tr "game_summoner_emote_description_3006" = "" tr "game_summoner_emote_description_3007" = "" tr "game_summoner_emote_description_3008" = "" tr "game_summoner_emote_description_3009" = "" tr "game_summoner_emote_description_3010" = "" tr "game_summoner_emote_description_3011" = "" tr "game_summoner_emote_description_3012" = "" tr "game_summoner_emote_description_3013" = "" tr "game_summoner_emote_description_3014" = "" tr "game_summoner_emote_description_3015" = "" tr "game_summoner_emote_description_3016" = "" tr "game_summoner_emote_description_3017" = "" tr "game_summoner_emote_description_3018" = "" tr "game_summoner_emote_description_3019" = "" tr "game_summoner_emote_description_3100" = "" tr "game_summoner_emote_description_3101" = "" tr "game_summoner_emote_description_3102" = "" tr "game_summoner_emote_description_3103" = "" tr "game_summoner_emote_description_3104" = "" tr "game_summoner_emote_description_3105" = "" tr "game_summoner_emote_description_3106" = "" tr "game_summoner_emote_description_3107" = "" tr "game_summoner_emote_description_3108" = "" tr "game_summoner_emote_description_3109" = "" tr "game_summoner_emote_description_3110" = "" tr "game_summoner_emote_description_3111" = "" tr "game_summoner_emote_description_3112" = "" tr "game_summoner_emote_description_3113" = "" tr "game_summoner_emote_description_3114" = "" tr "game_summoner_emote_description_3115" = "" tr "game_summoner_emote_description_3116" = "" tr "game_summoner_emote_description_3117" = "" tr "game_summoner_emote_description_3118" = "" tr "game_summoner_emote_description_3119" = "" tr "game_summoner_emote_description_3120" = "" tr "game_summoner_emote_description_3121" = "" tr "game_summoner_emote_description_3122" = "" tr "game_summoner_emote_description_3123" = "" tr "game_summoner_emote_description_3124" = "" tr "game_summoner_emote_description_3125" = "" tr "game_summoner_emote_description_3126" = "" tr "game_summoner_emote_description_3127" = "" tr "game_summoner_emote_description_3128" = "" tr "game_summoner_emote_description_3129" = "" tr "game_summoner_emote_description_3130" = "" tr "game_summoner_emote_description_3131" = "" tr "game_summoner_emote_description_3132" = "" tr "game_summoner_emote_description_3133" = "" tr "game_summoner_emote_description_3134" = "" tr "game_summoner_emote_description_3135" = "" tr "game_summoner_emote_description_3136" = "" tr "game_summoner_emote_description_3137" = "Ász hangulatjel – Bolondok napja esemény" tr "game_summoner_emote_description_3138" = "" tr "game_summoner_emote_description_3139" = "" tr "game_summoner_emote_description_3140" = "" tr "game_summoner_emote_description_3141" = "" tr "game_summoner_emote_description_3142" = "" tr "game_summoner_emote_description_3143" = "" tr "game_summoner_emote_description_3144" = "" tr "game_summoner_emote_description_3145" = "" tr "game_summoner_emote_description_3146" = "" tr "game_summoner_emote_description_3147" = "TentCamping" tr "game_summoner_emote_description_3148" = "EM_MSI2018_Event" tr "game_summoner_emote_description_3149" = "" tr "game_summoner_emote_description_3150" = "" tr "game_summoner_emote_description_3151" = "" tr "game_summoner_emote_description_3152" = "" tr "game_summoner_emote_description_3153" = "Boldog méhecske" tr "game_summoner_emote_description_3154" = "Dühös méhecske" tr "game_summoner_emote_description_3155" = "Szomorú méhecske" tr "game_summoner_emote_description_3156" = "" tr "game_summoner_emote_description_3157" = "" tr "game_summoner_emote_description_3158" = "" tr "game_summoner_emote_description_3159" = "" tr "game_summoner_emote_description_3160" = "" tr "game_summoner_emote_description_3161" = "" tr "game_summoner_emote_description_3162" = "" tr "game_summoner_emote_description_3163" = "" tr "game_summoner_emote_description_3164" = "" tr "game_summoner_emote_description_3165" = "" tr "game_summoner_emote_description_3166" = "" tr "game_summoner_emote_description_3167" = "" tr "game_summoner_emote_description_3168" = "" tr "game_summoner_emote_description_3169" = "" tr "game_summoner_emote_description_3170" = "" tr "game_summoner_emote_description_3171" = "" tr "game_summoner_emote_description_3172" = "" tr "game_summoner_emote_description_3173" = "" tr "game_summoner_emote_description_3174" = "" tr "game_summoner_emote_description_3175" = "" tr "game_summoner_emote_description_3176" = "" tr "game_summoner_emote_description_3177" = "" tr "game_summoner_emote_description_3178" = "" tr "game_summoner_emote_description_3179" = "" tr "game_summoner_emote_description_3180" = "" tr "game_summoner_emote_description_3181" = "" tr "game_summoner_emote_description_3182" = "" tr "game_summoner_emote_description_3183" = "" tr "game_summoner_emote_description_3184" = "" tr "game_summoner_emote_description_3185" = "" tr "game_summoner_emote_description_3186" = "" tr "game_summoner_emote_description_3187" = "" tr "game_summoner_emote_description_3188" = "" tr "game_summoner_emote_description_3189" = "" tr "game_summoner_emote_description_3190" = "" tr "game_summoner_emote_description_3191" = "" tr "game_summoner_emote_description_3192" = "" tr "game_summoner_emote_description_3193" = "" tr "game_summoner_emote_description_3194" = "" tr "game_summoner_emote_description_3195" = "" tr "game_summoner_emote_description_3196" = "" tr "game_summoner_emote_description_3197" = "" tr "game_summoner_emote_description_3198" = "" tr "game_summoner_emote_description_3199" = "" tr "game_summoner_emote_description_3200" = "" tr "game_summoner_emote_description_3201" = "Villám Ezreal" tr "game_summoner_emote_description_3202" = "Ujjpisztolyos Ezreal" tr "game_summoner_emote_description_3203" = "" tr "game_summoner_emote_description_3204" = "" tr "game_summoner_emote_description_3205" = "" tr "game_summoner_emote_description_3206" = "" tr "game_summoner_emote_description_3207" = "Szivárvány" tr "game_summoner_emote_description_3208" = "Dühös" tr "game_summoner_emote_description_3209" = "Vicces" tr "game_summoner_emote_description_3210" = "Poro" tr "game_summoner_emote_description_3211" = "" tr "game_summoner_emote_description_3212" = "" tr "game_summoner_emote_description_3213" = "Szivárvány" tr "game_summoner_emote_description_3214" = "Poro" tr "game_summoner_emote_description_3215" = "Dühös" tr "game_summoner_emote_description_3216" = "Vicces" tr "game_summoner_emote_description_3217" = "" tr "game_summoner_emote_description_3218" = "" tr "game_summoner_emote_description_3219" = "" tr "game_summoner_emote_description_3220" = "" tr "game_summoner_emote_description_3221" = "" tr "game_summoner_emote_description_3222" = "" tr "game_summoner_emote_description_3223" = "" tr "game_summoner_emote_description_3224" = "" tr "game_summoner_emote_description_3225" = "" tr "game_summoner_emote_description_3226" = "" tr "game_summoner_emote_description_3227" = "" tr "game_summoner_emote_description_3228" = "" tr "game_summoner_emote_description_3229" = "Sylas – Holdlidércnyelv" tr "game_summoner_emote_description_3230" = "" tr "game_summoner_emote_description_3231" = "" tr "game_summoner_emote_description_3232" = "" tr "game_summoner_emote_description_3233" = "" tr "game_summoner_emote_description_3234" = "" tr "game_summoner_emote_description_3235" = "Sylas – Dühös" tr "game_summoner_emote_description_3236" = "Sylas – Lefele mutató hüvelykujj" tr "game_summoner_emote_description_3237" = "Sylas – Tűnődő" tr "game_summoner_emote_description_3238" = "" tr "game_summoner_emote_description_3239" = "" tr "game_summoner_emote_description_3240" = "" tr "game_summoner_emote_description_3241" = "" tr "game_summoner_emote_description_3242" = "" tr "game_summoner_emote_description_3243" = "" tr "game_summoner_emote_description_3244" = "" tr "game_summoner_emote_description_3245" = "" tr "game_summoner_emote_description_3246" = "" tr "game_summoner_emote_description_3247" = "" tr "game_summoner_emote_description_3248" = "" tr "game_summoner_emote_description_3249" = "" tr "game_summoner_emote_description_3250" = "" tr "game_summoner_emote_description_3251" = "" tr "game_summoner_emote_description_3252" = "" tr "game_summoner_emote_description_3253" = "" tr "game_summoner_emote_description_3254" = "" tr "game_summoner_emote_description_3255" = "" tr "game_summoner_emote_description_3256" = "" tr "game_summoner_emote_description_3257" = "" tr "game_summoner_emote_description_3258" = "" tr "game_summoner_emote_description_3259" = "" tr "game_summoner_emote_description_3260" = "" tr "game_summoner_emote_description_3261" = "" tr "game_summoner_emote_description_3262" = "" tr "game_summoner_emote_description_3263" = "" tr "game_summoner_emote_description_3264" = "" tr "game_summoner_emote_description_3265" = "" tr "game_summoner_emote_description_3266" = "" tr "game_summoner_emote_description_3267" = "" tr "game_summoner_emote_description_3268" = "" tr "game_summoner_emote_description_3269" = "" tr "game_summoner_emote_description_3270" = "Soha többé" tr "game_summoner_emote_description_3271" = "Bundás kenyér" tr "game_summoner_emote_description_3272" = "Nem tetszik" tr "game_summoner_emote_description_3273" = "Hali!" tr "game_summoner_emote_description_3274" = "" tr "game_summoner_emote_description_3275" = "" tr "game_summoner_emote_description_3276" = "" tr "game_summoner_emote_description_3280" = "" tr "game_summoner_emote_description_3281" = "" tr "game_summoner_emote_description_3282" = "" tr "game_summoner_emote_description_3283" = "" tr "game_summoner_emote_description_3284" = "" tr "game_summoner_emote_description_3285" = "" tr "game_summoner_emote_description_3286" = "" tr "game_summoner_emote_description_3287" = "" tr "game_summoner_emote_description_3288" = "" tr "game_summoner_emote_description_3289" = "" tr "game_summoner_emote_description_3290" = "" tr "game_summoner_emote_description_3291" = "" tr "game_summoner_emote_description_3292" = "" tr "game_summoner_emote_description_3293" = "" tr "game_summoner_emote_description_3294" = "" tr "game_summoner_emote_description_3295" = "" tr "game_summoner_emote_description_3296" = "" tr "game_summoner_emote_description_3297" = "" tr "game_summoner_emote_description_3298" = "" tr "game_summoner_emote_description_3299" = "" tr "game_summoner_emote_description_3300" = "" tr "game_summoner_emote_description_3301" = "" tr "game_summoner_emote_description_3302" = "" tr "game_summoner_emote_description_3303" = "" tr "game_summoner_emote_description_3304" = "" tr "game_summoner_emote_description_3305" = "" tr "game_summoner_emote_description_3306" = "" tr "game_summoner_emote_description_3307" = "" tr "game_summoner_emote_description_3308" = "" tr "game_summoner_emote_description_3309" = "" tr "game_summoner_emote_description_3310" = "" tr "game_summoner_emote_description_3311" = "" tr "game_summoner_emote_description_3312" = "" tr "game_summoner_emote_description_3313" = "" tr "game_summoner_emote_description_3314" = "" tr "game_summoner_emote_description_3315" = "" tr "game_summoner_emote_description_3316" = "" tr "game_summoner_emote_description_3317" = "" tr "game_summoner_emote_description_3318" = "" tr "game_summoner_emote_description_3319" = "" tr "game_summoner_emote_description_3320" = "" tr "game_summoner_emote_description_3321" = "" tr "game_summoner_emote_description_3322" = "" tr "game_summoner_emote_description_3323" = "" tr "game_summoner_emote_description_3324" = "" tr "game_summoner_emote_description_3325" = "" tr "game_summoner_emote_description_3326" = "" tr "game_summoner_emote_description_3327" = "" tr "game_summoner_emote_description_3328" = "" tr "game_summoner_emote_description_3329" = "" tr "game_summoner_emote_description_3330" = "" tr "game_summoner_emote_description_3331" = "" tr "game_summoner_emote_description_3332" = "" tr "game_summoner_emote_description_3333" = "" tr "game_summoner_emote_description_4" = "4. hősismeret szint" tr "game_summoner_emote_description_5" = "5. hősismeret szint" tr "game_summoner_emote_description_6" = "6. hősismeret szint" tr "game_summoner_emote_description_7" = "7. hősismeret szint" tr "game_summoner_emote_description_997" = "" tr "game_summoner_emote_description_998" = "" tr "game_summoner_emote_name_1030" = "Próbálkozni szabad" tr "game_summoner_emote_name_1033" = "Nincs visszavonulás" tr "game_summoner_emote_name_1050" = "Jelvény – Táborozás" tr "game_summoner_emote_name_1443" = "Ajándék Amumu" tr "game_summoner_emote_name_1444" = "Hócsengő" tr "game_summoner_emote_name_1445" = "Poro-nasi" tr "game_summoner_emote_name_1452" = "Te következel" tr "game_summoner_emote_name_1457" = "Szomorú cica" tr "game_summoner_emote_name_1459" = "Nagyszerű" tr "game_summoner_emote_name_1460" = "Teadélután" tr "game_summoner_emote_name_1462" = "A terv szerint" tr "game_summoner_emote_name_1464" = "Tisztán" tr "game_summoner_emote_name_1465" = "Ellenfelek: Rend" tr "game_summoner_emote_name_1466" = "Ellenfelek: Káosz" tr "game_summoner_emote_name_1467" = "Nagy bánat" tr "game_summoner_emote_name_1468" = "Nem értelmezhető" tr "game_summoner_emote_name_1469" = "Sok szeretet" tr "game_summoner_emote_name_1473" = "Kapj el, ha tudsz!" tr "game_summoner_emote_name_1474" = "Vágjunk bele" tr "game_summoner_emote_name_1476" = "Felháborító" tr "game_summoner_emote_name_1478" = "Üdvözlet" tr "game_summoner_emote_name_1480" = "Gyerünk, üssetek" tr "game_summoner_emote_name_1481" = "Nagyot fog szólni" tr "game_summoner_emote_name_1487" = "Hogy tehetted?" tr "game_summoner_emote_name_1488" = "Felvidítás" tr "game_summoner_emote_name_1489" = "Zsémbes" tr "game_summoner_emote_name_1490" = "Marha dühös" tr "game_summoner_emote_name_1492" = "A cserkészek ajánlásával" tr "game_summoner_emote_name_1495" = "Feladás 20 percnél" tr "game_summoner_emote_name_1498" = "Békeporo" tr "game_summoner_emote_name_1499" = "Szemtelen poro" tr "game_summoner_emote_name_1501" = "Dühös cica" tr "game_summoner_emote_name_1502" = "Izgatott cica" tr "game_summoner_emote_name_1503" = "Csúfolódó cica" tr "game_summoner_emote_name_1504" = "Vegyél észre, Pengu" tr "game_summoner_emote_name_1505" = "Emelem kalapom" tr "game_summoner_emote_name_1506" = "D'Pengu" tr "game_summoner_emote_name_1507" = "Poroszeretet" tr "game_summoner_emote_name_1508" = "Ó, jaj poro" tr "game_summoner_emote_name_1509" = "Játéktermi Baron" tr "game_summoner_emote_name_1512" = "Elcsábítva" tr "game_summoner_emote_name_1513" = "Garentált igazság" tr "game_summoner_emote_name_1514" = "Kihívtad a sorsot" tr "game_summoner_emote_name_1516" = "Ismét játékban" tr "game_summoner_emote_name_1600" = "China Masters League" tr "game_summoner_emote_name_1999" = "A 2017-es világbajnokság legendája" tr "game_summoner_emote_name_2000" = "2017-es világbajnokság – AFS" tr "game_summoner_emote_name_2001" = "2017-es világbajnokság – ahq" tr "game_summoner_emote_name_2002" = "2017-es világbajnokság – AV" tr "game_summoner_emote_name_2003" = "2017-es világbajnokság – C9" tr "game_summoner_emote_name_2004" = "2017-es világbajnokság – CHF" tr "game_summoner_emote_name_2005" = "2017-es világbajnokság – CLG" tr "game_summoner_emote_name_2006" = "2017-es világbajnokság – DIG" tr "game_summoner_emote_name_2007" = "2017-es világbajnokság – DW" tr "game_summoner_emote_name_2008" = "2017-es világbajnokság – EDG" tr "game_summoner_emote_name_2009" = "2017-es világbajnokság – FB" tr "game_summoner_emote_name_2010" = "2017-es világbajnokság – FLY" tr "game_summoner_emote_name_2011" = "2017-es világbajnokság – FNC" tr "game_summoner_emote_name_2012" = "2017-es világbajnokság – FW" tr "game_summoner_emote_name_2013" = "2017-es világbajnokság – G2" tr "game_summoner_emote_name_2014" = "2017-es világbajnokság – GAM" tr "game_summoner_emote_name_2015" = "2017-es világbajnokság – GMB" tr "game_summoner_emote_name_2016" = "2017-es világbajnokság – H2K" tr "game_summoner_emote_name_2017" = "2017-es világbajnokság – HKA" tr "game_summoner_emote_name_2018" = "2017-es világbajnokság – IG" tr "game_summoner_emote_name_2019" = "2017-es világbajnokság – IMT" tr "game_summoner_emote_name_2020" = "2017-es világbajnokság – INF" tr "game_summoner_emote_name_2021" = "2017-es világbajnokság – KLG" tr "game_summoner_emote_name_2022" = "2017-es világbajnokság – KLH" tr "game_summoner_emote_name_2023" = "2017-es világbajnokság – kt" tr "game_summoner_emote_name_2024" = "2017-es világbajnokság – LGC" tr "game_summoner_emote_name_2025" = "2017-es világbajnokság – LYN" tr "game_summoner_emote_name_2026" = "2017-es világbajnokság – LZ" tr "game_summoner_emote_name_2027" = "2017-es világbajnokság – M19" tr "game_summoner_emote_name_2028" = "2017-es világbajnokság – MSF" tr "game_summoner_emote_name_2029" = "2017-es világbajnokság – NB" tr "game_summoner_emote_name_2030" = "2017-es világbajnokság – OMG" tr "game_summoner_emote_name_2031" = "2017-es világbajnokság – oNe" tr "game_summoner_emote_name_2032" = "2017-es világbajnokság – PNG" tr "game_summoner_emote_name_2033" = "2017-es világbajnokság – RNG" tr "game_summoner_emote_name_2034" = "2017-es világbajnokság – RPG" tr "game_summoner_emote_name_2035" = "2017-es világbajnokság – SKT" tr "game_summoner_emote_name_2036" = "2017-es világbajnokság – SNG" tr "game_summoner_emote_name_2037" = "2017-es világbajnokság – SPY" tr "game_summoner_emote_name_2038" = "2017-es világbajnokság – SS" tr "game_summoner_emote_name_2039" = "2017-es világbajnokság – SSG" tr "game_summoner_emote_name_2040" = "2017-es világbajnokság – TSM" tr "game_summoner_emote_name_2041" = "2017-es világbajnokság – UOL" tr "game_summoner_emote_name_2042" = "2017-es világbajnokság – WE" tr "game_summoner_emote_name_2043" = "2017-es világbajnokság – YG" tr "game_summoner_emote_name_2044" = "2018 MSI 100" tr "game_summoner_emote_name_2045" = "2018 MSI 6SN" tr "game_summoner_emote_name_2046" = "2018 MSI AFS" tr "game_summoner_emote_name_2047" = "2018 MSI ASC" tr "game_summoner_emote_name_2048" = "2018 MSI AUR" tr "game_summoner_emote_name_2049" = "2018 MSI BLG" tr "game_summoner_emote_name_2050" = "2018 MSI DFM" tr "game_summoner_emote_name_2051" = "2018 MSI DP" tr "game_summoner_emote_name_2052" = "2018 MSI DW" tr "game_summoner_emote_name_2053" = "2018 MSI EDG" tr "game_summoner_emote_name_2054" = "2018 MSI EVS" tr "game_summoner_emote_name_2055" = "2018 MSI FB" tr "game_summoner_emote_name_2056" = "2018 MSI FNC" tr "game_summoner_emote_name_2057" = "2018 MSI FPX" tr "game_summoner_emote_name_2058" = "2018 MSI FW" tr "game_summoner_emote_name_2059" = "2018 MSI G2" tr "game_summoner_emote_name_2060" = "2018 MSI GAM" tr "game_summoner_emote_name_2061" = "2018 MSI GG" tr "game_summoner_emote_name_2062" = "2018 MSI GMB" tr "game_summoner_emote_name_2063" = "2018 MSI GRX" tr "game_summoner_emote_name_2064" = "2018 MSI IG" tr "game_summoner_emote_name_2065" = "2018 MSI INF" tr "game_summoner_emote_name_2066" = "2018 MSI JDG" tr "game_summoner_emote_name_2067" = "2018 MSI KBM" tr "game_summoner_emote_name_2068" = "2018 MSI KLG" tr "game_summoner_emote_name_2069" = "2018 MSI KT" tr "game_summoner_emote_name_2070" = "2018 MSI KZ" tr "game_summoner_emote_name_2071" = "2018 MSI M17" tr "game_summoner_emote_name_2072" = "2018 MSI MAD" tr "game_summoner_emote_name_2073" = "2018 MSI OMG" tr "game_summoner_emote_name_2074" = "2018 MSI PGM" tr "game_summoner_emote_name_2075" = "2018 MSI R7" tr "game_summoner_emote_name_2076" = "2018 MSI RBE" tr "game_summoner_emote_name_2077" = "2018 MSI RBT" tr "game_summoner_emote_name_2078" = "2018 MSI RNG" tr "game_summoner_emote_name_2079" = "2018 MSI ROG" tr "game_summoner_emote_name_2080" = "2018 MSI SNG" tr "game_summoner_emote_name_2081" = "2018 MSI SS" tr "game_summoner_emote_name_2082" = "2018 MSI SUP" tr "game_summoner_emote_name_2083" = "2018 MSI TL" tr "game_summoner_emote_name_2084" = "2018 MSI USG" tr "game_summoner_emote_name_2085" = "2018 MSI VK" tr "game_summoner_emote_name_2086" = "2018 MSI WE" tr "game_summoner_emote_name_2087" = "2018 MSI YC" tr "game_summoner_emote_name_2088" = "2018-as világbajnokság – FLA" tr "game_summoner_emote_name_2089" = "2018-as világbajnokság – KBM" tr "game_summoner_emote_name_2090" = "2018-as világbajnokság – KLG" tr "game_summoner_emote_name_2091" = "2018-as világbajnokság – RBT" tr "game_summoner_emote_name_2092" = "2018-as világbajnokság – FNC" tr "game_summoner_emote_name_2093" = "2018-as világbajnokság – G2" tr "game_summoner_emote_name_2094" = "2018-as világbajnokság – MSF" tr "game_summoner_emote_name_2095" = "2018-as világbajnokság – S04" tr "game_summoner_emote_name_2096" = "2018-as világbajnokság – SPY" tr "game_summoner_emote_name_2097" = "2018-as világbajnokság – VIT" tr "game_summoner_emote_name_2098" = "2018-as világbajnokság – ASC" tr "game_summoner_emote_name_2099" = "2018-as világbajnokság – AFS" tr "game_summoner_emote_name_2100" = "2018-as világbajnokság – GEN" tr "game_summoner_emote_name_2101" = "2018-as világbajnokság – GRF" tr "game_summoner_emote_name_2102" = "2018-as világbajnokság – KZ" tr "game_summoner_emote_name_2103" = "2018-as világbajnokság – kt" tr "game_summoner_emote_name_2104" = "2018-as világbajnokság – SKT" tr "game_summoner_emote_name_2105" = "2018-as világbajnokság – GMB" tr "game_summoner_emote_name_2106" = "2018-as világbajnokság – DFM" tr "game_summoner_emote_name_2107" = "2018-as világbajnokság – PGM" tr "game_summoner_emote_name_2108" = "2018-as világbajnokság – USG" tr "game_summoner_emote_name_2109" = "2018-as világbajnokság – D9" tr "game_summoner_emote_name_2110" = "2018-as világbajnokság – INF" tr "game_summoner_emote_name_2111" = "2018-as világbajnokság – FW" tr "game_summoner_emote_name_2112" = "2018-as világbajnokság – GRX" tr "game_summoner_emote_name_2113" = "2018-as világbajnokság – HKA" tr "game_summoner_emote_name_2114" = "2018-as világbajnokság – JT" tr "game_summoner_emote_name_2115" = "2018-as világbajnokság – M17" tr "game_summoner_emote_name_2116" = "2018-as világbajnokság – MAD" tr "game_summoner_emote_name_2117" = "2018-as világbajnokság – EDG" tr "game_summoner_emote_name_2118" = "2018-as világbajnokság – IG" tr "game_summoner_emote_name_2119" = "2018-as világbajnokság – JDG" tr "game_summoner_emote_name_2120" = "2018-as világbajnokság – RW" tr "game_summoner_emote_name_2121" = "2018-as világbajnokság – RNG" tr "game_summoner_emote_name_2122" = "2018-as világbajnokság – 100" tr "game_summoner_emote_name_2123" = "2018-as világbajnokság – C9" tr "game_summoner_emote_name_2124" = "2018-as világbajnokság – CG" tr "game_summoner_emote_name_2125" = "2018-as világbajnokság – FOX" tr "game_summoner_emote_name_2126" = "2018-as világbajnokság – TL" tr "game_summoner_emote_name_2127" = "2018-as világbajnokság – TSM" tr "game_summoner_emote_name_2128" = "2018-as világbajnokság – DW" tr "game_summoner_emote_name_2129" = "2018-as világbajnokság – SUP" tr "game_summoner_emote_name_2130" = "2018-as világbajnokság – RB" tr "game_summoner_emote_name_2131" = "2018-as világbajnokság – ADN" tr "game_summoner_emote_name_2132" = "2018-as világbajnokság – EVS" tr "game_summoner_emote_name_2133" = "2018-as világbajnokság – FFQ" tr "game_summoner_emote_name_2134" = "2018-as világbajnokság – PVB" tr "game_summoner_emote_name_2135" = "2018-as világbajnokság – FLA (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2136" = "2018-as világbajnokság – KBM (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2137" = "2018-as világbajnokság – KLG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2138" = "2018-as világbajnokság – RBT (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2139" = "2018-as világbajnokság – FNC (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2140" = "2018-as világbajnokság – G2 (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2141" = "2018-as világbajnokság – MSF (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2142" = "2018-as világbajnokság – S04 (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2143" = "2018-as világbajnokság – SPY (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2144" = "2018-as világbajnokság – VIT (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2145" = "2018-as világbajnokság – ASC (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2146" = "2018-as világbajnokság – AFS (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2147" = "2018-as világbajnokság – GEN (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2148" = "2018-as világbajnokság – GRF (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2149" = "2018-as világbajnokság – KZ (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2150" = "2018-as világbajnokság – kt (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2151" = "2018-as világbajnokság – SKT (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2152" = "2018-as világbajnokság – GMB (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2153" = "2018-as világbajnokság – DFM (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2154" = "2018-as világbajnokság – PGM (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2155" = "2018-as világbajnokság – USG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2156" = "2018-as világbajnokság – D9 (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2157" = "2018-as világbajnokság – INF (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2158" = "2018-as világbajnokság – FW (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2159" = "2018-as világbajnokság – GRX (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2160" = "2018-as világbajnokság – HKA (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2161" = "2018-as világbajnokság – JT (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2162" = "2018-as világbajnokság – M17 (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2163" = "2018-as világbajnokság – MAD (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2164" = "2018-as világbajnokság – EDG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2165" = "2018-as világbajnokság – IG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2166" = "2018-as világbajnokság – JDG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2167" = "2018-as világbajnokság – RW (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2168" = "2018-as világbajnokság – RNG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2169" = "2018-as világbajnokság – 100 (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2170" = "2018-as világbajnokság – C9 (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2171" = "2018-as világbajnokság – CG (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2172" = "2018-as világbajnokság – FOX (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2173" = "2018-as világbajnokság – TL (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2174" = "2018-as világbajnokság – TSM (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2175" = "2018-as világbajnokság – DW (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2176" = "2018-as világbajnokság – SUP (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2177" = "2018-as világbajnokság – RB (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2178" = "2018-as világbajnokság – ADN (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2179" = "2018-as világbajnokság – EVS (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2180" = "2018-as világbajnokság – FFQ (arany)" tr "game_summoner_emote_name_2181" = "2018-as világbajnokság – PVB (arany)" tr "game_summoner_emote_name_3000" = "Legenda 1" tr "game_summoner_emote_name_3001" = "Legenda 2" tr "game_summoner_emote_name_3002" = "Legenda 3" tr "game_summoner_emote_name_3003" = "Legenda 4" tr "game_summoner_emote_name_3004" = "Legenda 5" tr "game_summoner_emote_name_3005" = "Legenda 6" tr "game_summoner_emote_name_3006" = "Legenda 7" tr "game_summoner_emote_name_3007" = "Legenda 8" tr "game_summoner_emote_name_3008" = "Legenda 9" tr "game_summoner_emote_name_3009" = "Legenda 10" tr "game_summoner_emote_name_3010" = "Legenda 11" tr "game_summoner_emote_name_3011" = "Legenda 12" tr "game_summoner_emote_name_3012" = "Legenda 13" tr "game_summoner_emote_name_3013" = "Legenda 14" tr "game_summoner_emote_name_3014" = "Legenda 15" tr "game_summoner_emote_name_3015" = "Legenda 16" tr "game_summoner_emote_name_3016" = "Legenda 17" tr "game_summoner_emote_name_3017" = "Legenda 18" tr "game_summoner_emote_name_3018" = "Legenda 19" tr "game_summoner_emote_name_3019" = "Legenda 20" tr "game_summoner_emote_name_3100" = "Záporeső" tr "game_summoner_emote_name_3101" = "Pénzeszsák" tr "game_summoner_emote_name_3102" = "1. Veterán hangulatjel" tr "game_summoner_emote_name_3103" = "2. Veterán hangulatjel" tr "game_summoner_emote_name_3104" = "3. Veterán hangulatjel" tr "game_summoner_emote_name_3105" = "A lámpás kísértete" tr "game_summoner_emote_name_3106" = "Vámporo" tr "game_summoner_emote_name_3107" = "Minionstein" tr "game_summoner_emote_name_3108" = "PROJEKT: Vadászok" tr "game_summoner_emote_name_3109" = "Cukorfalat" tr "game_summoner_emote_name_3110" = "Pusziiiii" tr "game_summoner_emote_name_3111" = "Ó, egy szarvas" tr "game_summoner_emote_name_3112" = "Jinxtől, szeretettel" tr "game_summoner_emote_name_3113" = "Az én kakaóm!" tr "game_summoner_emote_name_3114" = "Dravenszakáll" tr "game_summoner_emote_name_3115" = "Braumszakáll" tr "game_summoner_emote_name_3116" = "Őrkutya" tr "game_summoner_emote_name_3117" = "Mi a pálya?" tr "game_summoner_emote_name_3118" = "Cssss..." tr "game_summoner_emote_name_3119" = "Jip!" tr "game_summoner_emote_name_3120" = "Morrr!" tr "game_summoner_emote_name_3121" = "Sok szerencsét!" tr "game_summoner_emote_name_3122" = "Megvan!" tr "game_summoner_emote_name_3123" = "A Kutya éve" tr "game_summoner_emote_name_3124" = "GG <3" tr "game_summoner_emote_name_3125" = "Szívtipró" tr "game_summoner_emote_name_3126" = "Kuporo" tr "game_summoner_emote_name_3127" = "A szerelem jele" tr "game_summoner_emote_name_3128" = "WP <3" tr "game_summoner_emote_name_3129" = "GLHF <3" tr "game_summoner_emote_name_3130" = "Mesélj még…" tr "game_summoner_emote_name_3131" = "Ó, ugyan már…" tr "game_summoner_emote_name_3132" = "Ez én voltam?" tr "game_summoner_emote_name_3133" = "Felpörgött cica" tr "game_summoner_emote_name_3134" = "Zsarnok Urf" tr "game_summoner_emote_name_3135" = "Dravennek tetszik!" tr "game_summoner_emote_name_3136" = "Elő a kekszekkel!" tr "game_summoner_emote_name_3137" = "Boldog Pengu" tr "game_summoner_emote_name_3138" = "Megjött Poppy!" tr "game_summoner_emote_name_3139" = "Viszlát, haver!" tr "game_summoner_emote_name_3140" = "Gyilkossághoz öltözve" tr "game_summoner_emote_name_3141" = "Majd legközelebb" tr "game_summoner_emote_name_3142" = "Vííí" tr "game_summoner_emote_name_3143" = "Kín és Halak" tr "game_summoner_emote_name_3144" = "Meglepett Fiddlesticks" tr "game_summoner_emote_name_3145" = "Minden rendben" tr "game_summoner_emote_name_3146" = "Viseld hősiesen" tr "game_summoner_emote_name_3147" = "Kis táborozó" tr "game_summoner_emote_name_3148" = "MSI 2018 esemény" tr "game_summoner_emote_name_3149" = "Krakenkoponyák" tr "game_summoner_emote_name_3150" = "Vitamintenger" tr "game_summoner_emote_name_3151" = "Naustílusos" tr "game_summoner_emote_name_3152" = "Ismerősnek tűnsz" tr "game_summoner_emote_name_3153" = "Boldog méhecske" tr "game_summoner_emote_name_3154" = "Dühös méhecske" tr "game_summoner_emote_name_3155" = "Szomorú méhecske" tr "game_summoner_emote_name_3156" = "Le a kalappal" tr "game_summoner_emote_name_3157" = "Bilgewater 2018" tr "game_summoner_emote_name_3158" = "Hajrá, csapat!" tr "game_summoner_emote_name_3159" = "Rendben" tr "game_summoner_emote_name_3160" = "Jaj!" tr "game_summoner_emote_name_3161" = "Sötét csillag" tr "game_summoner_emote_name_3162" = "Mesteri kihívás 2. szezonja" tr "game_summoner_emote_name_3163" = "Légyszi!" tr "game_summoner_emote_name_3164" = "Háborús doge" tr "game_summoner_emote_name_3165" = "Jaj, ne!" tr "game_summoner_emote_name_3166" = "Szép volt, haver!" tr "game_summoner_emote_name_3167" = "Csapatmunka!" tr "game_summoner_emote_name_3168" = "Kapd el őket!" tr "game_summoner_emote_name_3169" = "Ellenfelek 2018" tr "game_summoner_emote_name_3170" = "Ez most komoly?" tr "game_summoner_emote_name_3171" = "Idenézz!" tr "game_summoner_emote_name_3172" = "Medencés buli Pengu" tr "game_summoner_emote_name_3173" = "Álmos Poro" tr "game_summoner_emote_name_3174" = "Sokkos állapotban" tr "game_summoner_emote_name_3175" = "Medencés buli 2018" tr "game_summoner_emote_name_3176" = "De béna" tr "game_summoner_emote_name_3177" = "Hahaha!" tr "game_summoner_emote_name_3178" = "Ez az!" tr "game_summoner_emote_name_3179" = "Hogy ityeg?" tr "game_summoner_emote_name_3180" = "Tű-tű" tr "game_summoner_emote_name_3181" = "Beszállás" tr "game_summoner_emote_name_3182" = "Nehéz idők" tr "game_summoner_emote_name_3183" = "A mindenit" tr "game_summoner_emote_name_3184" = "Ejha" tr "game_summoner_emote_name_3185" = "De béna" tr "game_summoner_emote_name_3186" = "Hahaha!" tr "game_summoner_emote_name_3187" = "Ez az!" tr "game_summoner_emote_name_3188" = "Annyira menő" tr "game_summoner_emote_name_3189" = "Meglepetés" tr "game_summoner_emote_name_3190" = "De miért?" tr "game_summoner_emote_name_3191" = "Hé!" tr "game_summoner_emote_name_3192" = "Blep" tr "game_summoner_emote_name_3193" = "Odüsszeia-újonc" tr "game_summoner_emote_name_3194" = "Odüsszeia-veterán" tr "game_summoner_emote_name_3195" = "2018-as világbajnok" tr "game_summoner_emote_name_3196" = "2018-as arany világbajnok" tr "game_summoner_emote_name_3197" = "2018-as világbajnokság" tr "game_summoner_emote_name_3198" = "Nyugodjék békében" tr "game_summoner_emote_name_3199" = "Műsor vége" tr "game_summoner_emote_name_3200" = "Örömkönnyek" tr "game_summoner_emote_name_3201" = "Futás!" tr "game_summoner_emote_name_3202" = "Ez az, Ez!" tr "game_summoner_emote_name_3203" = "Felpörgött pengu – kék" tr "game_summoner_emote_name_3204" = "Felpörgött pengu – vörös" tr "game_summoner_emote_name_3205" = "Felpörgött pengu – lila" tr "game_summoner_emote_name_3206" = "Felpörgött pengu – narancs" tr "game_summoner_emote_name_3207" = "Annyira imádom!" tr "game_summoner_emote_name_3208" = "Véged van" tr "game_summoner_emote_name_3209" = "Haha, elestél!" tr "game_summoner_emote_name_3210" = "Porolovaglás" tr "game_summoner_emote_name_3211" = "All-Star 2018" tr "game_summoner_emote_name_3212" = "Teemotikon" tr "game_summoner_emote_name_3213" = "Annyira imádom!" tr "game_summoner_emote_name_3214" = "Porolovaglás" tr "game_summoner_emote_name_3215" = "Véged van" tr "game_summoner_emote_name_3216" = "Haha, elestél!" tr "game_summoner_emote_name_3217" = "2019 – 1. szakasz – Vas" tr "game_summoner_emote_name_3218" = "2019 – 1. szakasz – Bronz" tr "game_summoner_emote_name_3219" = "2019 – 1. szakasz – Ezüst" tr "game_summoner_emote_name_3220" = "2019 – 1. szakasz – Arany" tr "game_summoner_emote_name_3221" = "2019 – 1. szakasz – Platina" tr "game_summoner_emote_name_3222" = "2019 – 1. szakasz – Gyémánt" tr "game_summoner_emote_name_3223" = "2019 – 1. szakasz – Mesteri" tr "game_summoner_emote_name_3224" = "2019 – 1. szakasz – Nagymesteri" tr "game_summoner_emote_name_3225" = "2019 – 1. szakasz – Kihívó" tr "game_summoner_emote_name_3226" = "Kellemes landolást!" tr "game_summoner_emote_name_3227" = "Blep Kench" tr "game_summoner_emote_name_3228" = "Röf-röf" tr "game_summoner_emote_name_3229" = "Milyen finom!" tr "game_summoner_emote_name_3230" = "Kellemes landolást!" tr "game_summoner_emote_name_3231" = "Blep Kench" tr "game_summoner_emote_name_3232" = "Röf-röf" tr "game_summoner_emote_name_3233" = "Uí-uí!" tr "game_summoner_emote_name_3234" = "A Mesteri kihívás 3. szezonja" tr "game_summoner_emote_name_3235" = "Ne már!" tr "game_summoner_emote_name_3236" = "Méltatlan" tr "game_summoner_emote_name_3237" = "Minden a terv szerint" tr "game_summoner_emote_name_3238" = "Ne már!" tr "game_summoner_emote_name_3239" = "Méltatlan" tr "game_summoner_emote_name_3240" = "Minden a terv szerint" tr "game_summoner_emote_name_3241" = "Milyen finom! " tr "game_summoner_emote_name_3242" = "Uí-uí!" tr "game_summoner_emote_name_3243" = "BORF" tr "game_summoner_emote_name_3244" = "Az enyém!" tr "game_summoner_emote_name_3245" = "Kutyák a Macskák ellen" tr "game_summoner_emote_name_3246" = "Érints meg!" tr "game_summoner_emote_name_3247" = "Tüzes!" tr "game_summoner_emote_name_3248" = "2019 – 2. szakasz – Vas" tr "game_summoner_emote_name_3249" = "2019 – 2. szakasz – Bronz" tr "game_summoner_emote_name_3250" = "2019 – 2. szakasz – Ezüst" tr "game_summoner_emote_name_3251" = "2019 – 2. szakasz – Arany" tr "game_summoner_emote_name_3252" = "2019 – 2. szakasz – Platina" tr "game_summoner_emote_name_3253" = "2019 – 2. szakasz – Gyémánt" tr "game_summoner_emote_name_3254" = "2019 – 2. szakasz – Mesteri" tr "game_summoner_emote_name_3255" = "2019 – 2. szakasz – Nagymesteri" tr "game_summoner_emote_name_3256" = "2019 – 2. szakasz – Kihívó" tr "game_summoner_emote_name_3257" = "Méltó ellenfél" tr "game_summoner_emote_name_3258" = "Csodálatos..." tr "game_summoner_emote_name_3259" = "Lenyűgöző!" tr "game_summoner_emote_name_3260" = "A Tanács" tr "game_summoner_emote_name_3261" = "Az Egység" tr "game_summoner_emote_name_3262" = "Az Ismeretlenek" tr "game_summoner_emote_name_3263" = "A Hadosztály" tr "game_summoner_emote_name_3264" = "Az Arany tanács" tr "game_summoner_emote_name_3265" = "Az Arany egység" tr "game_summoner_emote_name_3266" = "Az Arany ismeretlenek" tr "game_summoner_emote_name_3267" = "Az Arany hadosztály" tr "game_summoner_emote_name_3268" = "B-Baka!" tr "game_summoner_emote_name_3269" = "Csak neked" tr "game_summoner_emote_name_3270" = "Soha többé" tr "game_summoner_emote_name_3271" = "Bundás kenyér" tr "game_summoner_emote_name_3272" = "Nem tetszik" tr "game_summoner_emote_name_3273" = "Hali!" tr "game_summoner_emote_name_3274" = "Szavamra" tr "game_summoner_emote_name_3275" = "HAJJAJ" tr "game_summoner_emote_name_3276" = "Miaú" tr "game_summoner_emote_name_3280" = "GOlaf" tr "game_summoner_emote_name_3281" = "A legnagyobb rajongó" tr "game_summoner_emote_name_3282" = "2019-es TSM" tr "game_summoner_emote_name_3283" = "2019-es Team Liquid" tr "game_summoner_emote_name_3284" = "2019-es OpTic Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3285" = "2019-es 100 Thieves" tr "game_summoner_emote_name_3286" = "2019-es CLG" tr "game_summoner_emote_name_3287" = "2019-es Clutch Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3288" = "2019-es Cloud9" tr "game_summoner_emote_name_3289" = "2019-es Echo Fox" tr "game_summoner_emote_name_3290" = "2019-es FlyQuest" tr "game_summoner_emote_name_3291" = "2019-es Golden Guardians" tr "game_summoner_emote_name_3292" = "2019-es Fnatic" tr "game_summoner_emote_name_3293" = "2019-es G2 Esports" tr "game_summoner_emote_name_3294" = "2019-es Misfits" tr "game_summoner_emote_name_3295" = "2019-es Origen" tr "game_summoner_emote_name_3296" = "2019-es Rogue" tr "game_summoner_emote_name_3297" = "2019-es Schalke 04" tr "game_summoner_emote_name_3298" = "2019-es SK Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3299" = "2019-es Splyce" tr "game_summoner_emote_name_3300" = "2019-es Vitality" tr "game_summoner_emote_name_3301" = "2019-es Excel Esports" tr "game_summoner_emote_name_3302" = "Csapatbelépő – BLG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3303" = "Csapatbelépő – DMO 2019" tr "game_summoner_emote_name_3304" = "Csapatbelépő – EDG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3305" = "Csapatbelépő – FPX 2019" tr "game_summoner_emote_name_3306" = "Csapatbelépő – IG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3307" = "Csapatbelépő – JDG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3308" = "Csapatbelépő – LGD 2019" tr "game_summoner_emote_name_3309" = "Csapatbelépő – LNG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3310" = "Csapatbelépő – OMG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3311" = "Csapatbelépő – RNG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3312" = "Csapatbelépő – RW 2019" tr "game_summoner_emote_name_3313" = "Csapatbelépő – SN 2019" tr "game_summoner_emote_name_3314" = "Csapatbelépő – TES 2019" tr "game_summoner_emote_name_3315" = "Csapatbelépő – V5 2019" tr "game_summoner_emote_name_3316" = "Csapatbelépő – VG 2019" tr "game_summoner_emote_name_3317" = "Csapatbelépő – WE 2019" tr "game_summoner_emote_name_3318" = "2019-es Bilibili Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3319" = "2019-es Dominus Esports" tr "game_summoner_emote_name_3320" = "2019-es Edward Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3321" = "2019-es FunPlus Phoenix" tr "game_summoner_emote_name_3322" = "2019-es Invictus Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3323" = "2019-es JD Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3324" = "2019-es LGD Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3325" = "2019-es LNG Esports" tr "game_summoner_emote_name_3326" = "2019-es Oh My God" tr "game_summoner_emote_name_3327" = "2019-es Royal Never Give Up" tr "game_summoner_emote_name_3328" = "2019-es Rogue Warriors" tr "game_summoner_emote_name_3329" = "2019-es Suning" tr "game_summoner_emote_name_3330" = "2019-es TOP Esports" tr "game_summoner_emote_name_3331" = "2019-es Victory Five" tr "game_summoner_emote_name_3332" = "2019-es Vici Gaming" tr "game_summoner_emote_name_3333" = "2019-es Team WE" tr "game_summoner_emote_name_4" = "Hősismeret (4. szint)" tr "game_summoner_emote_name_5" = "Hősismeret (5. szint)" tr "game_summoner_emote_name_6" = "Hősismeret (6. szint)" tr "game_summoner_emote_name_7" = "Hősismeret (7. szint)" tr "game_summoner_emote_name_997" = "Süti!" tr "game_summoner_emote_name_998" = "Örülök, hogy látlak" tr "game_team_Chaos" = "vörös" tr "game_team_Neutral" = "szörnyek" tr "game_team_Order" = "kék" tr "game_team_score_meter_SLIME_countdown_timer_title" = "Hátralévő idő" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_0_description" = "Öld meg Zsákmány Teemót a jutalomért!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_0_title" = "ZSÁKMÁNY TEEMO" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_1_description" = "Harcolj a túlélésért a lángoló körben!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_1_title" = "BARDLE ROYALE" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_10_description" = "Küzdj meg az ellenséges csapattal egy párbajsorozat keretében!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_10_title" = "VIADAL" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_11_description" = "Akadályozd meg, hogy az ellenfél szerezze meg az irányítást a kocsi felett!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_11_title" = "TOLD A KOCSIT: TÁMADÁS/VÉDEKEZÉS" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_12_description" = "Öld meg az ellenfelet, mielőtt ő öl meg téged!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_12_title" = "URF CSAPATHARC" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_13_description" = "Akadályozd meg az ellenfelet a legközelebbi szövetséges építmény lerombolásában!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_13_title" = "TOLD A KOCSIT: VÉDEKEZÉS" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_14_description" = "Tartsd irányításod alatt a kocsit, és robbantsd fel vele a legközelebbi ellenséges építményt!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_14_title" = "TOLD A KOCSIT: TÁMADÁS" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_3_description" = "Harcolj a túlélésért a lángoló körben!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_3_title" = "BARDLE ROYALE: BULDÓZER" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_4_description" = "A győzelemhez pusztítsd el az önjáró Nexust!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_4_title" = "HIRTELEN HALÁL: NEXUS BLITZ" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_5_description" = "Foglald el és védd meg az ellenőrzési pontot!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_5_title" = "A CSÚCS KIRÁLYA" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_6_description" = "Juttasd célba a Sutyerákodat!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_6_title" = "SUTYERÁKFUTAM" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_7_description" = "Irányítsd a kocsit, és robbantsd fel vele a legközelebbi ellenséges építményt!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_7_title" = "TOLD A KOCSIT" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_8_description" = "Harcolj a túlélésért a lángoló körben!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_8_title" = "BARDLE ROYALE: PARANOIA" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_9_description" = "Öld meg Zsákmány Veigart a jutalomért!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_9_title" = "ZSÁKMÁNY VEIGAR" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_99_description" = "Küzdj a túlélésért egy véletlenszerű Bardle Royale-esemény keretében!" tr "game_team_score_meter_SLIME_event_99_title" = "BARDLE ROULETTE" tr "game_team_score_meter0_tooltip_PROJ_ally" = "Csapat pontszáma" tr "game_team_score_meter0_tooltip_PROJ_enemy" = "Ellenfél pontszáma" tr "game_team_score_meter1_tooltip_PROJ_ally" = "Csapat töltöttsége" tr "game_team_score_meter1_tooltip_PROJ_enemy" = "Ellenfél töltöttsége" tr "game_themescore_project_tier1_message" = "PROJEKT: SZINKRONIZÁLÁS online: PROJEKT indulási animációi // Aktiválva" tr "game_themescore_project_tier2_message" = "PROJEKT: SZINKRONIZÁLÁS online: PROJEKT indulási animációi // PROJEKT közelharcos és varázslóminionok // Aktiválva" tr "game_themescore_project_tier3_message" = "PROJEKT: SZINKRONIZÁLÁS online: PROJEKT indulási animációi // PROJEKT közelharcos és varázslóminionok // PROJEKT ágyús és szuperminionok // Aktiválva" tr "game_tip_baron_category" = "Baron jutalma" tr "game_tip_baron_name" = "Baron jutalma mostantól nem regenerálódást ad, hanem a közeli minionokat erősíti." tr "game_tip_Darkstar_text_Tip1" = "Rántsd vagy lökd az ellenfeleidet a Sötét csillagba" tr "game_tip_Darkstar_text_Tip2" = "Az alacsonyabb életerejű célpontok messzebbre repülnek" tr "game_tip_Darkstar_text_Tip3" = "A képességek és a tárgyak máshogy működnek – részletek az eszköztippekben!" tr "game_tip_Darkstar_title_Tip1" = "A halálosztó Sötét csillag" tr "game_tip_Darkstar_title_Tip2" = "A gravitáció maga az élet" tr "game_tip_Darkstar_title_Tip3" = "Felerősített képességek,megvilágosító tárgyak" tr "game_tip_DoomBots_text_Tip1" = "A Végzetes Botok nem gyógyulnak vagy vásárolnak, amíg élnek" tr "game_tip_DoomBots_text_Tip2" = "Gyorsan csatlakozz ismét a harchoz!" tr "game_tip_DoomBots_text_Tip3" = "Használd őket gyakran, és védd meg a nexust!" tr "game_tip_DoomBots_title_Tip1" = "A Végzetes Botok nem tudnak Hazateleportálni" tr "game_tip_DoomBots_title_Tip2" = "Gyorsabb újjáéledés" tr "game_tip_DoomBots_title_Tip3" = "Az idézői varázslatok töltési ideje rövidebb" tr "game_tip_dragonbuff_category" = "Sárkányölő" tr "game_tip_dragonbuff_name" = "A Sárkány már nem aranyat ad az összes csapattagnak, hanem egy halmozódó erősítést." tr "game_tip_playerhassmite_updated_items_category" = "Frissített dzsungeltárgyak" tr "game_tip_playerhassmite_updated_items_name" = "A Vadászpenge négyféle fejlesztése több különböző stílusú dzsungelharcot tesz lehetővé." tr "game_tip_playerhassmite_updated_smite_category" = "Frissített Sújtás" tr "game_tip_playerhassmite_updated_smite_name" = "A Sújtással eltalált szörnyek elpusztítása további jutalmakat jelent" tr "game_tip_text_cameralock" = "A kamera zárolt helyzete megváltozott. Ezt a Beállítások menüben ellenőrizheted." tr "game_tip_text_runespanel" = "Váltás értékek és rúnák között: Ctrl+C vagy a portréképtől balra található gombokkal" tr "game_tip_title_cameralock" = "Kamera zárolása új helyzetben" tr "game_tip_title_runespanel" = "Próbáld ki az új rúnapanelt" tr "game_treeline_tip_text_altars" = "Az oltárok az egész csapatod számára erősítő hatásokat adnak" tr "game_treeline_tip_text_altars2" = "Az ellenséges oltárokat rájuk állva lehet elfoglalni" tr "game_treeline_tip_text_altars3" = "Az elfoglalt oltárokat 90 másodpercig nem lehet visszafoglalni" tr "game_treeline_tip_text_altars3Hexakill" = "Az elfoglalt oltárokat 45 másodpercig nem lehet visszafoglalni" tr "game_treeline_tip_title_altars" = "Oltárok" tr "game_treeline_tip_title_altars2" = "Elfoglalás" tr "game_treeline_tip_title_altars3" = "Zárolás" tr "game_treeline_tip_title_altars3Hexakill" = "Zárolás" tr "game_tutorial_auxiliary_camera_movement" = "* A kamera feloldásához kattints a képernyő jobb alsó sarkában található Zárolás gombra, vagy nyomd le az Y billentyűt.
    * Ha nincs zárolva a kamera, az egérmutatót a képernyő szélére mozgatva pásztázhatod a terepet.
    * A szóköz billentyűt lenyomva a kamera a hősödet helyezi a képernyő közepére." tr "game_tutorial_auxiliary_champion_battle" = "Az ellenséges hősök szintén egyedi képességekkel rendelkeznek, amelyek különböző harci helyzetekben lehetnek hasznosak. Az ellenséges hősökkel szövetségeseid oldalán érdemes szembeszállni." tr "game_tutorial_auxiliary_champion_setup" = "A minionok tulajdonképpen falat képeznek közted és ellenfeleid között. Felfogják a támadások egy részét, te viszont akadálytalanul támadhatsz rajtuk keresztül." tr "game_tutorial_auxiliary_HQ_push" = "A nexus elpusztításával megszünteted azt a kapcsolatot, ami az ellenséges idézőket saját hőseikhez köti, ezáltal megnyered a meccset." tr "game_tutorial_auxiliary_inhibitor_push" = "* Egy inhibitor elpusztításakor szuperminionok fognak indulni az ösvényen.
    * A szuperminionoknak különösen sok életereje és nagy támadóereje van, így komoly kihívást jelentenek minden hősnek és minionnak." tr "game_tutorial_auxiliary_level_up" = "* Minden szintlépéskor egy elkölthető képességpontot kapsz.
    * Az a sorrend, amelyet követve hősöd képességeit fejleszted, nagyban befolyásolja, hogy milyen szerepet töltesz majd be a csatában.
    * Alapértelmezés szerint hősöd képességei a Q, W, E és R billentyűkhöz vannak társítva." tr "game_tutorial_auxiliary_minion_attack" = "A kistérkép hasznos információkat nyújt a szövetségesek és az ellenfelek helyzetéről." tr "game_tutorial_auxiliary_minion_fight" = "* A hős automatikusan tovább támadja a kijelölt célpontot, amíg az meg nem hal, vagy amíg új célpontot nem választasz.
    * A téged támadó minionok narancssárga színnel vannak kijelölve." tr "game_tutorial_auxiliary_recall" = "* A Hazateleportálást minden mozgás, támadás vagy az ellenségtől elszenvedett sebzés megszakítja.
    * Egy biztonságos, a harcoktól távol eső helyet válassz az idézői platformra visszateleportáló képesség használatához." tr "game_tutorial_auxiliary_shop_intro" = "* Ha a te gyilkos csapásod öl meg egy miniont, arany üti a markodat.
    * Az ellenséges hősök megöléséért szintén aranyat kapsz, mint ahogy azért is, ha ebben segítesz csapattársaidnak." tr "game_tutorial_auxiliary_shop_thornmail" = "* Minden hős esetében összeállítottuk az ajánlott tárgyak listáját, amelyek különösen hasznosak bizonyulhatnak a számukra.
    * Bátran térj el az ajánlásoktól, és kísérletezz saját taktikákkal!" tr "game_tutorial_auxiliary_summoner_heal" = "* Az idézői varázslatok alapértelmezés szerint a D és az F billentyűkhöz vannak társítva.
    * Meccsenként csak két idézői varázslatot választhatsz, ezért győződj meg arról, hogy azok jól illenek a hősödhöz." tr "game_tutorial_auxiliary_turret_push" = "Ne keveredj harcba ellenséges hősökkel egy torony közelében, mert így az téged vesz majd célba." tr "game_tutorial_auxiliary_volley" = "* Célzásnál a legtöbb képességet bal kattintással tudod jóváhagyni, míg jobb kattintással megszakíthatod azt.
    * Olvasd el alaposan a képesség eszköztippjét, hogy megértsd, miként válhat a hasznodra harc közben." tr "game_tutorial_auxiliary_waypointI" = "A karakter mozgatásának másik módja, ha lenyomva tartod a jobb gombot, és arra húzod a kurzort, amerre haladni szeretnél." tr "game_tutorial_auxiliary_waypointII" = "* A háború köde eloszlik, ha egy csapattársad a felfedezetlen területre ér.
    * Légy óvatos, amikor keresztülhaladsz a háború ködén, hiszen ilyenkor jobban ki vagy téve egy rajtaütésnek." tr "game_tutorial_keyboard_text" = "Az összes hős ugyanazokat a billentyűparancsokat használja. Ha így teszed a kezed a billentyűzetre, minden képességet kényelmesen elérhetsz." tr "game_tutorial_keyboard_title" = "Kéz elhelyezkedése" tr "game_tutorial_obj1_line1" = "" tr "game_tutorial_obj1_line2" = "" tr "game_tutorial_obj2_line1" = "2. FELADAT: Az edzőküldetés teljesítéséhez" tr "game_tutorial_obj2_line2" = "kövesd a játékbeli utasításokat" tr "game_tutorial_objective_camera_movement" = "Oldd fel a kamera zárolását, és vidd azt a csata színhelyére úgy, hogy a mutatót a képernyő szélére húzod." tr "game_tutorial_objective_champion_battle" = "Öld meg az ellenséges hőst!" tr "game_tutorial_objective_champion_setup" = "Menj az ellenfél bázisához." tr "game_tutorial_objective_HQ_push" = "Az edzőküldetés teljesítéséhez rombold le az ellenfél nexusát!" tr "game_tutorial_objective_inhibitor_push" = "Rombold le az ellenség inhibitorát." tr "game_tutorial_objective_level_up" = "Tanuld meg Ashe Sortűz képességét. Ehhez kattints a szintlépés gombjára a képernyő alján." tr "game_tutorial_objective_minion_attack" = "Menj az ösvényre, és verd vissza a támadást!" tr "game_tutorial_objective_minion_fight" = "Öld meg az edzőminionokat: ehhez kattints rájuk a jobb gombbal." tr "game_tutorial_objective_recall" = "Nyomd meg a B gombot, hogy az idézői platformra teleportáld a hősödet." tr "game_tutorial_objective_shop_intro" = "A bolt felületének megnyitásához kattints a boltosra vagy a világító bolt gombra." tr "game_tutorial_objective_shop_thornmail" = "A Tüskevért megvásárlásához kattints duplán a tárgyra a javasolt tárgyak listáján." tr "game_tutorial_objective_summoner_heal" = "Nyomd meg a D gombot a Gyógyítás idézői varázslat megidézéséhez." tr "game_tutorial_objective_turret_push" = "Rombold le az ellenséges tornyot. A minionjaid után menj, hogy ők szenvedjék el a torony sebzésének nagy részét!" tr "game_tutorial_objective_volley" = "Öld meg mind a négy miniont Ashe Sortűz képességét használva. Ehhez nyomd le a W gombot, majd kattints a bal egérgombbal." tr "game_tutorial_objective_waypointI" = "Vezesd Ashe-t az idézői platform közelében lévő útvonalponthoz." tr "game_tutorial_objective_waypointII" = "Vezesd Ashe-t az északi útvonalponthoz." tr "game_tutorial_title" = "A Bizonyítás Mezeje" tr "game_ui_OraMeterHoverText" = "Begyűjtött ora" tr "game_ui_percentage_format" = "%.0f%%" tr "game_ui_revive_1" = "Idő a feltámadásig: 1" tr "game_ui_revive_2" = "Idő a feltámadásig: 2" tr "game_ui_revive_3" = "Idő a feltámadásig: 3" tr "game_ui_revive_4" = "Idő a feltámadásig: 4" tr "game_ui_RoomPipsHoverText" = "Felderített helyszínek" tr "game_unitstatus_airborne" = "LEVEGŐBE LÖKVE" tr "game_unitstatus_asleep" = "ALSZIK" tr "game_unitstatus_blinded" = "ELVAKÍTVA" tr "game_unitstatus_cantbeslowed" = "Nem lassítható!" tr "game_unitstatus_charmed" = "ELCSÁBÍTVA" tr "game_unitstatus_disarmed" = "LEFEGYVEREZVE" tr "game_unitstatus_drowsy" = "ÁLMOS" tr "game_unitstatus_fleeing" = "MENEKÜL" tr "game_unitstatus_grounded" = "RÖGHÖZ KÖTVE" tr "game_unitstatus_interruptiblechannel" = "VARÁZSLÁS" tr "game_unitstatus_interruptibledamage" = "MEGSZAKÍTHATÓ – SEBZÉS" tr "game_unitstatus_interruptibledisable" = "MEGSZAKÍTHATÓ – LETILTÁS" tr "game_unitstatus_interruptibleimmobilize" = "MEGSZAKÍTHATÓ – BÉNÍTÁS" tr "game_unitstatus_nearsighted" = "RÖVIDLÁTÓ" tr "game_unitstatus_polymorphed" = "ÁTVÁLTOZTATVA" tr "game_unitstatus_res" = "FELTÁMAD" tr "game_unitstatus_rooted" = "FÖLDBE GYÖKEREZVE" tr "game_unitstatus_silenced" = "ELNÉMÍTVA" tr "game_unitstatus_spellimmune" = "Varázslat-immunitás!" tr "game_unitstatus_stunned" = "ELKÁBÍTVA" tr "game_unitstatus_suppressed" = "ELNYOMVA" tr "game_unitstatus_taunted" = "FELBŐSZÍTVE" tr "game_unitstatus_unslowable" = "NEM LASSÍTHATÓ" tr "game_unitstatus_unstoppable" = "MEGÁLLÍTHATATLAN" tr "game_URF_GSC_Gamestart_1" = "A csapat 1 tagja tartozik az Aranyspatula Klubba, 1. szintű szuperkivégzések feloldva!" tr "game_URF_GSC_Gamestart_2" = "A csapat 2 tagja tartozik az Aranyspatula Klubba, 2. szintű ultrakivégzések feloldva!" tr "game_URF_GSC_Gamestart_3" = "A csapat 3 tagja tartozik az Aranyspatula Klubba, 2. szintű ultrakivégzések feloldva!" tr "game_URF_GSC_Gamestart_4" = "A csapat 4 tagja tartozik az Aranyspatula Klubba, 3. szintű urfantasztikus kivégzések feloldva!" tr "game_URF_GSC_Gamestart_5" = "A csapat összes tagja az Aranyspatula Klubba tartozik, 3. szintű urfantasztikus kivégzések feloldva!" tr "game_URF_GSC_spacingLine" = "==================================================" tr "game_URF_GSC_spacingLineRainbow" = "==================================================" tr "game_warning_move_or_be_kicked" = "Figyelmeztetés! A rendszer inaktivitást észlelt. Ha nem teszel semmit, a játék automatikusan kiléptet. Ha nem mozdítod meg a karaktered, hamarosan megjelenik egy üzenetablak." tr "GeneratedTip_Buff_AkaliE_Tooltip" = "SurikenugrásAkali a megjelölt célponthoz siet, és lecsap rá.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliE_TooltipSimple" = "SurikenugrásAkali a megjelölt célponthoz siet, és lecsap rá.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "SurikenugrásAkali a megjelölt célponthoz siet, és lecsap rá.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliP_Tooltip" = "Az orgyilkos jeleHa sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliP_TooltipSimple" = "Az orgyilkos jeleHa sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliP_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az orgyilkos jeleHa sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliW_Tooltip" = "RejtőzködésAkali Rejtőzködik, és az ellenfél semmilyen módon nem tudja felfedni.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliW_TooltipSimple" = "RejtőzködésAkali Rejtőzködik, és az ellenfél semmilyen módon nem tudja felfedni.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_AkaliW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "RejtőzködésAkali Rejtőzködik, és az ellenfél semmilyen módon nem tudja felfedni.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_EzrealPassiveStacks_Tooltip" = "Növekvő harci erőEzreal támadási sebessége @f1@%-kal megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_EzrealPassiveStacks_TooltipSimple" = "Növekvő harci erőEzreal támadási sebessége @f1@%-kal megnőtt.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_EzrealPassiveStacks_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Növekvő harci erőEzreal támadási sebessége @f1@%-kal megnőtt.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_EzrealWAttach_Tooltip" = "EnergialöketEzreal ezt felrobbantva további sebzést okozhat.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_EzrealWAttach_TooltipSimple" = "EnergialöketEzreal ezt felrobbantva további sebzést okozhat.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_EzrealWAttach_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "EnergialöketEzreal ezt felrobbantva további sebzést okozhat.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleE_Tooltip" = "Csillagtűz varázspengeAz egység következő támadása távolsági támadás lesz, és bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleE_TooltipSimple" = "Csillagtűz varázspengeAz egység következő támadása távolsági támadás lesz, és bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű ellenfeleknek.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csillagtűz varázspengeAz egység következő támadása távolsági támadás lesz, és bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű ellenfeleknek.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleEnrage_Tooltip" = "FelfűtveAz egység mozgási sebessége nagyobb ellenséges hősök felé haladva.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleEnrage_TooltipSimple" = "FelfűtveAz egység mozgási sebessége nagyobb ellenséges hősök felé haladva.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleEnrage_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "FelfűtveAz egység mozgási sebessége nagyobb ellenséges hősök felé haladva.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleEnrageCounter_Tooltip" = "SerényAz egység megnövelt támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleEnrageCounter_TooltipSimple" = "SerényAz egység megnövelt támadási sebességgel rendelkezik.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleEnrageCounter_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "SerényAz egység megnövelt támadási sebességgel rendelkezik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleQ_Tooltip" = "Kitörő ragyogásAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleQ_TooltipSimple" = "Kitörő ragyogásAz egység mozgási sebessége lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kitörő ragyogásAz egység mozgási sebessége lecsökkent.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleQShred_Tooltip" = "KettévágvaAz egység páncélja és varázsellenállása lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleQShred_TooltipSimple" = "KettévágvaAz egység páncélja és varázsellenállása lecsökkent.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleQShred_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "KettévágvaAz egység páncélja és varázsellenállása lecsökkent.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleR_Tooltip" = "IntervencióAz egység minden sebzésre immunis.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleR_TooltipSimple" = "IntervencióAz egység minden sebzésre immunis.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "IntervencióAz egység minden sebzésre immunis.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleW_Tooltip" = "Égi áldásAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleW_TooltipSimple" = "Égi áldásAz egység mozgási sebessége nagyobb.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_KayleW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Égi áldásAz egység mozgási sebessége nagyobb.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MarinersVengeance_Tooltip" = "A tengerész bosszújaAz egység ideiglenesen elpusztíthatatlan.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MarinersVengeance_TooltipSimple" = "A tengerész bosszújaAz egység ideiglenesen elpusztíthatatlan.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MarinersVengeance_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A tengerész bosszújaAz egység ideiglenesen elpusztíthatatlan.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserEPull_Tooltip" = "A Halál szorításaAz egységet elmozdítják.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserEPull_TooltipSimple" = "A Halál szorításaAz egységet elmozdítják.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserEPull_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Halál szorításaAz egységet elmozdítják.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserPassive_FullStacks_Tooltip" = "Ébredő sötétségAz egység megnövelt sebességgel rendelkezik, és folyamatos, területre ható sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserPassive_FullStacks_TooltipSimple" = "Ébredő sötétségAz egység megnövelt sebességgel rendelkezik, és folyamatos, területre ható sebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserPassive_FullStacks_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ébredő sötétségAz egység megnövelt sebességgel rendelkezik, és folyamatos, területre ható sebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserR_StatSteal_Tooltip" = "Lopott lélekAz egység ellopta egy másik egység lelkét, és így megszerezte néhány értékét is.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserR_StatSteal_TooltipSimple" = "Lopott lélekAz egység ellopta egy másik egység lelkét, és így megszerezte néhány értékét is.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserR_StatSteal_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lopott lélekAz egység ellopta egy másik egység lelkét, és így megszerezte néhány értékét is.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserR_StatStealEnemy_Tooltip" = "Lopott lélekAz egység lelkét ellopták, és néhány értéke hiányzik.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserR_StatStealEnemy_TooltipSimple" = "Lopott lélekAz egység lelkét ellopták, és néhány értéke hiányzik.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserR_StatStealEnemy_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lopott lélekAz egység lelkét ellopták, és néhány értéke hiányzik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserW_Tooltip" = "ElpusztíthatatlanAz egység védettséget élvez.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserW_TooltipSimple" = "ElpusztíthatatlanAz egység védettséget élvez.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MordekaiserW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElpusztíthatatlanAz egység védettséget élvez.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaE_Tooltip" = "Fekete pajzsAz egységre nem hatnak a bénító hatások, és elnyeli az őt érő varázssebzést.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaE_TooltipSimple" = "Fekete pajzsAz egységre nem hatnak a bénító hatások, és elnyeli az őt érő varázssebzést.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fekete pajzsAz egységre nem hatnak a bénító hatások, és elnyeli az őt érő varázssebzést.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaQ_Tooltip" = "Sötét csapdaAz egység nem tud mozogni. Körülbelül 3 évig tart.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaQ_TooltipSimple" = "Sötét csapdaAz egység nem tud mozogni. Körülbelül 3 évig tart.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sötét csapdaAz egység nem tud mozogni. Körülbelül 3 évig tart.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaR_Tooltip" = "LélekbéklyókMorgana közeli hősökhöz láncolta magát. Gyorsabban mozog feléjük, és ha a célpontok közelében tud maradni a képesség időtartamának végéig, azok sebzést szenvednek el, majd elkábulnak.
    Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaR_TooltipSimple" = "LélekbéklyókMorgana közeli hősökhöz láncolta magát. Gyorsabban mozog feléjük, és ha a célpontok közelében tud maradni a képesség időtartamának végéig, azok sebzést szenvednek el, majd elkábulnak.
    Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "LélekbéklyókMorgana közeli hősökhöz láncolta magát. Gyorsabban mozog feléjük, és ha a célpontok közelében tud maradni a képesség időtartamának végéig, azok sebzést szenvednek el, majd elkábulnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaRDebuff_Tooltip" = "LélekbéklyókAz egység lelke Morganához van láncolva. Lecsökkent a mozgási sebessége, és ha a képesség időtartamának végéig nem tudja megtörni a köteléket, sebzést szenved el, majd elkábul.
    Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaRDebuff_TooltipSimple" = "LélekbéklyókAz egység lelke Morganához van láncolva. Lecsökkent a mozgási sebessége, és ha a képesség időtartamának végéig nem tudja megtörni a köteléket, sebzést szenved el, majd elkábul.
    Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_MorganaRDebuff_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "LélekbéklyókAz egység lelke Morganához van láncolva. Lecsökkent a mozgási sebessége, és ha a képesség időtartamának végéig nem tudja megtörni a köteléket, sebzést szenved el, majd elkábul.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoERoot_Tooltip" = "Földbe gyökerezveAz egység nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoERoot_TooltipSimple" = "Földbe gyökerezveAz egység nem tud mozogni.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoERoot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Földbe gyökerezveAz egység nem tud mozogni.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoPassiveBuff_Tooltip" = "Belső szépségNeeko varázstörése növekszik.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoPassiveBuff_TooltipSimple" = "Belső szépségNeeko varázstörése növekszik.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoPassiveBuff_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Belső szépségNeeko varázstörése növekszik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoRShield_Tooltip" = "RügyfakadásNeeko védve van a sérüléstől.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoRShield_TooltipSimple" = "RügyfakadásNeeko védve van a sérüléstől.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoRShield_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "RügyfakadásNeeko védve van a sérüléstől.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoRStun_Tooltip" = "ElkábítvaAz egység nem tud cselekedni.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoRStun_TooltipSimple" = "ElkábítvaAz egység nem tud cselekedni.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoRStun_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElkábítvaAz egység nem tud cselekedni.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoWPassiveCounter_Tooltip" = "AlakhasadásNeeko minden harmadik alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoWPassiveCounter_TooltipSimple" = "AlakhasadásNeeko minden harmadik alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoWPassiveCounter_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "AlakhasadásNeeko minden harmadik alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoWPassiveReady_Tooltip" = "AlakhasadásNeeko következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoWPassiveReady_TooltipSimple" = "AlakhasadásNeeko következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NeekoWPassiveReady_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "AlakhasadásNeeko következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NightmareBotBlitzcrankStaticField_Tooltip" = "Statikus mezőBlitzcrank – Áramütésveszély!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipSimple" = "Statikus mezőBlitzcrank – Áramütésveszély!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Statikus mezőBlitzcrank – Áramütésveszély!
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_OdysseyAugments_YasuoPassiveShield_Tooltip" = "ElszántságEzt az egységet a szél oltalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_OdysseyAugments_YasuoPassiveShield_TooltipSimple" = "ElszántságEzt az egységet a szél oltalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_OdysseyAugments_YasuoPassiveShield_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElszántságEzt az egységet a szél oltalmazza.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_OrnnPAllyItemReady_Tooltip" = "A tárgy elkészült!Ornn fejlesztheti a szövetségesei tárgyait is!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_OrnnPAllyItemReady_TooltipSimple" = "A tárgy elkészült!Ornn fejlesztheti a szövetségesei tárgyait is!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_OrnnPAllyItemReady_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A tárgy elkészült!Ornn fejlesztheti a szövetségesei tárgyait is!
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_RakanWCharm_Tooltip" = "Látványos belépőRakan a levegőbe lökte az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_RakanWCharm_TooltipSimple" = "Látványos belépőRakan a levegőbe lökte az egységet.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_RakanWCharm_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Látványos belépőRakan a levegőbe lökte az egységet.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_StaticField_Tooltip" = "Statikus mezőBlitzcrank – Áramütésveszély!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_StaticField_TooltipSimple" = "Statikus mezőBlitzcrank – Áramütésveszély!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_StaticField_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Statikus mezőBlitzcrank – Áramütésveszély!
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasEShield_Tooltip" = "ElrablásSylast pajzs veszi körül.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasEShield_TooltipSimple" = "ElrablásSylast pajzs veszi körül.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasEShield_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElrablásSylast pajzs veszi körül.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasPassiveAttack_Tooltip" = "Levetett láncokSylas felerősíti következő támadását.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasPassiveAttack_TooltipSimple" = "Levetett láncokSylas felerősíti következő támadását.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasPassiveAttack_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Levetett láncokSylas felerősíti következő támadását.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasPassiveAttackNoAnim_Tooltip" = "Levetett láncokSylas felerősíti következő támadását.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasPassiveAttackNoAnim_TooltipSimple" = "Levetett láncokSylas felerősíti következő támadását.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasPassiveAttackNoAnim_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Levetett láncokSylas felerősíti következő támadását.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasR_Tooltip" = "ElfoglalásSylas ellopta ennek az ellenfélnek a végső képességét.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasR_TooltipSimple" = "ElfoglalásSylas ellopta ennek az ellenfélnek a végső képességét.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElfoglalásSylas ellopta ennek az ellenfélnek a végső képességét.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasRBuff_Tooltip" = "ElfoglalásSylas egy ellopott képességet birtokol.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasRBuff_TooltipSimple" = "ElfoglalásSylas egy ellopott képességet birtokol.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_SylasRBuff_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElfoglalásSylas egy ellopott képességet birtokol.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_VarusQ_Tooltip" = "Átütő nyílvesszőVarus egy erőteljes lövést készít elő.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_VarusQ_TooltipSimple" = "Átütő nyílvesszőVarus egy erőteljes lövést készít elő.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_VarusQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Átütő nyílvesszőVarus egy erőteljes lövést készít elő.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YasuoPassiveShield_Tooltip" = "ElszántságEzt az egységet a szél oltalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YasuoPassiveShield_TooltipSimple" = "ElszántságEzt az egységet a szél oltalmazza.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YasuoPassiveShield_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ElszántságEzt az egységet a szél oltalmazza.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiE_Tooltip" = "HussA karakter gyógyítást kapott és felgyorsult. Huss!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiE_TooltipSimple" = "HussA karakter gyógyítást kapott és felgyorsult. Huss!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "HussA karakter gyógyítást kapott és felgyorsult. Huss!
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiP_Tooltip" = "Karmolunk és védünkYuumi pajzsot von az egység köré, ami követi őt!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiP_TooltipSimple" = "Karmolunk és védünkYuumi pajzsot von az egység köré, ami követi őt!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiP_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Karmolunk és védünkYuumi pajzsot von az egység köré, ami követi őt!
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiQ_Tooltip" = "Kóborló lövedékAz egységet lelassította Yuumi Kóborló lövedéke.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiQ_TooltipSimple" = "Kóborló lövedékAz egységet lelassította Yuumi Kóborló lövedéke.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kóborló lövedékAz egységet lelassította Yuumi Kóborló lövedéke.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiR_Tooltip" = "Az utolsó fejezetAz egységet mozgásképtelenné tette Yuumi Az utolsó fejezet képessége.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiR_TooltipSimple" = "Az utolsó fejezetAz egységet mozgásképtelenné tette Yuumi Az utolsó fejezet képessége.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az utolsó fejezetAz egységet mozgásképtelenné tette Yuumi Az utolsó fejezet képessége.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiRMissile_Tooltip" = "Az utolsó fejezetHa a karaktert eltalálja Yuumi végső képességének három hulláma, mozgásképtelenné válik!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiRMissile_TooltipSimple" = "Az utolsó fejezetHa a karaktert eltalálja Yuumi végső képességének három hulláma, mozgásképtelenné válik!Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiRMissile_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az utolsó fejezetHa a karaktert eltalálja Yuumi végső képességének három hulláma, mozgásképtelenné válik!
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiW_Tooltip" = "Örök barátok!Yuumi csatlakozott az egységhez, és nem célozható meg.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiW_TooltipSimple" = "Örök barátok!Yuumi csatlakozott az egységhez, és nem célozható meg.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Örök barátok!Yuumi csatlakozott az egységhez, és nem célozható meg.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiWAlly_Tooltip" = "Örök barátok!Yuumi csatlakozott a hőshöz, és nem célozható meg. Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiWAlly_TooltipSimple" = "Örök barátok!Yuumi csatlakozott a hőshöz, és nem célozható meg. Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiWAlly_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Örök barátok!Yuumi csatlakozott a hőshöz, és nem célozható meg.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiWAttach_Tooltip" = "Örök barátok!Yuumi nem célozható meg és csatlakozott egy szövetségeséhez.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiWAttach_TooltipSimple" = "Örök barátok!Yuumi nem célozható meg és csatlakozott egy szövetségeséhez.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_YuumiWAttach_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Örök barátok!Yuumi nem célozható meg és csatlakozott egy szövetségeséhez.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_ZacR_Tooltip" = "Pattanjunk!Az egységet lelassította Zac ugrálása.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_ZacR_TooltipSimple" = "Pattanjunk!Az egységet lelassította Zac ugrálása.Forrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Buff_ZacR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pattanjunk!Az egységet lelassította Zac ugrálása.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "GeneratedTip_Passive_AatroxPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_AatroxPassive_DisplayName" = "Halálhozó alak" tr "GeneratedTip_Passive_AatroxPassive_Tooltip" = "Halálhozó alak@PCooldown@ másodperc töltési időAatrox következő alaptámadása a célpont maximális életereje alapján számított @PDamage@ bónusz fizikai sebzést okoz, és az okozott bónusz sebzésnek megfelelő mértékben gyógyítja Aatroxot.

    A töltési időt csökkenti, ha Aatrox eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet egy varázslattal vagy támadással. A csökkentés mértéke megkétszereződik, ha a Darkin penge élével viszi be a találatot.
    " tr "GeneratedTip_Passive_AatroxPassive_TooltipExtended" = "Halálhozó alakAatrox következő alaptámadásának hatótávolsága @PBonusAARange@ egységgel nő, a támadás a célpont maximális életereje alapján számított @PDamage@ bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @PMonsterCap@ sebzést), és az okozott sebzésnek megfelelő mértékben gyógyítja Aatroxot.

    A töltési idő @PChargeRate@ másodperccel csökken, ha Aatrox eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet egy varázslattal vagy támadással. A csökkentés mértéke megkétszereződik, ha a Darkin penge élével viszi be a találatot. A többszörös találatok csak egyszer csökkentik a töltési időt.
    " tr "GeneratedTip_Passive_AatroxPassive_TooltipSimple" = "Halálhozó alak" tr "GeneratedTip_Passive_AatroxPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halálhozó alak@PCooldown@ másodperc töltési időAatrox következő alaptámadása a célpont maximális életereje alapján számított @PDamage@ bónusz fizikai sebzést okoz, és az okozott bónusz sebzésnek megfelelő mértékben gyógyítja Aatroxot.

    A töltési időt csökkenti, ha Aatrox eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet egy varázslattal vagy támadással. A csökkentés mértéke megkétszereződik, ha a Darkin penge élével viszi be a találatot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_AhriPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_AhriPassive_DisplayName" = "Vastaya kellem" tr "GeneratedTip_Passive_AhriPassive_Tooltip" = "Vastaya kellemValahányszor Ahri @f1@ alkalommal eltalál egy varázslattal egy ellenséges hőst @f2@ másodpercen belül, @f3@% bónusz mozgási sebességet kap @f5@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Passive_AhriPassive_TooltipExtended" = "Vastaya kellemValahányszor Ahri @f1@ alkalommal eltalál egy varázslattal egy ellenséges hőst @f2@ másodpercen belül, @f3@% bónusz mozgási sebességet kap @f5@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Passive_AhriPassive_TooltipSimple" = "Vastaya kellemHa többször eltalál egy ellenséges hőst varázslatokkal, Ahrinak megnő a mozgási sebessége." tr "GeneratedTip_Passive_AhriPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vastaya kellemValahányszor Ahri @f1@ alkalommal eltalál egy varázslattal egy ellenséges hőst @f2@ másodpercen belül, @f3@% bónusz mozgási sebességet kap @f5@ másodpercre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_AkaliP_Description" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését." tr "GeneratedTip_Passive_AkaliP_DisplayName" = "Az orgyilkos jele" tr "GeneratedTip_Passive_AkaliP_Tooltip" = "Az orgyilkos jeleHa sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte.

    Amikor Akali áthalad a gyűrűn, felerősíti a fegyverét, és messzebbre ér el vele. A következő támadásának hatótávolsága megduplázódik, @Damage@ bónusz varázssebzést okoz vele, és visszatölt @EnergyRestore@ energiát.
    " tr "GeneratedTip_Passive_AkaliP_TooltipExtended" = "Az orgyilkos jeleHa sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte.

    Amikor Akali áthalad a gyűrűn, felerősíti a fegyverét, és messzebbre ér el vele. A következő támadásának hatótávolsága megduplázódik, @Damage@ bónusz varázssebzést okoz vele, és visszatölt @EnergyRestore@ energiát.

    A gyűrű létrejöttekor Akali mozgási sebessége @PassiveSpeedBonus@ ponttal nő, ha a gyűrű felé halad. Amikor Akali áthalad a gyűrűn, megnő a sebessége, ha ellenfelek felé tart.
    " tr "GeneratedTip_Passive_AkaliP_TooltipSimple" = "Az orgyilkos jele" tr "GeneratedTip_Passive_AkaliP_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az orgyilkos jeleHa sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte.

    Amikor Akali áthalad a gyűrűn, felerősíti a fegyverét, és messzebbre ér el vele. A következő támadásának hatótávolsága megduplázódik, @Damage@ bónusz varázssebzést okoz vele, és visszatölt @EnergyRestore@ energiát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_DariusHemoMarker_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_DariusHemoMarker_DisplayName" = "Vérontás" tr "GeneratedTip_Passive_DariusHemoMarker_Tooltip" = "VérontásValahányszor Darius megsebez egy ellenfelet a fejsze pengéjével, az áldozat vérezni kezd, és további @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést szenved el 5 másodperc alatt. Ez legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat.

    Valahányszor egy ellenséges hős összeszedi a Vérontás maximális számú jelzőjét vagy a Noxusi guillotine áldozata lesz, Darius 5 másodpercre megkapja a Noxus ereje hatást, amellyel @f3@ bónusz sebzést nyer, az eltalált ellenfelek pedig az elérhető legnagyobb Vérontást szenvedik el.
    " tr "GeneratedTip_Passive_DariusHemoMarker_TooltipExtended" = "VérontásValahányszor Darius megsebez egy ellenfelet a fejsze pengéjével, az áldozat vérezni kezd, és további @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést szenved el 5 másodperc alatt. Ez legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat.

    Valahányszor egy ellenséges hős összeszedi a Vérontás maximális számú jelzőjét vagy a Noxusi guillotine áldozata lesz, Darius 5 másodpercre megkapja a Noxus ereje hatást, amellyel @f3@ bónusz sebzést nyer, az eltalált ellenfelek pedig az elérhető legnagyobb Vérontást szenvedik el.
    " tr "GeneratedTip_Passive_DariusHemoMarker_TooltipSimple" = "VérontásHa Darius eltalálja az ellenfeleit a fejszéje pengéjével, azok kivéreznek.

    Ez a hatás halmozódik.
    " tr "GeneratedTip_Passive_DariusHemoMarker_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "VérontásValahányszor Darius megsebez egy ellenfelet a fejsze pengéjével, az áldozat vérezni kezd, és további @f1@ (+@f2@) fizikai sebzést szenved el 5 másodperc alatt. Ez legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat.

    Valahányszor egy ellenséges hős összeszedi a Vérontás maximális számú jelzőjét vagy a Noxusi guillotine áldozata lesz, Darius 5 másodpercre megkapja a Noxus ereje hatást, amellyel @f3@ bónusz sebzést nyer, az eltalált ellenfelek pedig az elérhető legnagyobb Vérontást szenvedik el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_DravenPassive_Description" = "Draven akkor nyeri el a rajongói Imádatát, amikor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. Az ellenséges hősök megölésével Draven bónusz aranyat szerez, amelynek mennyisége a felhalmozott Imádat jelzők számától függ." tr "GeneratedTip_Passive_DravenPassive_DisplayName" = "Draven Ligája" tr "GeneratedTip_Passive_DravenPassive_Tooltip" = "Draven LigájaDraven egy Imádat jelzőt szerez, valahányszor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. További 2 jelző jár, ha 6 miniont végez ki egymás után úgy, hogy egyetlen fejszét sem ejt el.

    Amikor Draven megöl egy ellenséges hőst, @PassiveGoldBase@ arany jutalom illeti meg, valamint felhasználja az Imádat jelzőit, amelyekért egyenként további @PassiveGoldPerStack@ aranyat kap.

    Halálakor Draven elveszíti az Imádat jelzőinek @PercentOfStacksLost@%-át.

    Összes megkeresett arany: @DravenPassiveGoldEarned@
    Legnagyobb jutalom: @DravenPassiveHighestBounty@
    " tr "GeneratedTip_Passive_DravenPassive_TooltipExtended" = "Draven LigájaDraven egy Imádat jelzőt szerez, valahányszor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. További 2 jelző jár, ha 6 miniont végez ki egymás után úgy, hogy egyetlen fejszét sem ejt el.

    Amikor Draven megöl egy ellenséges hőst, @PassiveGoldBase@ arany jutalom illeti meg, valamint felhasználja az Imádat jelzőit, amelyekért egyenként további @PassiveGoldPerStack@ aranyat kap.

    Halálakor Draven elveszíti az Imádat jelzőinek @PercentOfStacksLost@%-át.

    Összes megkeresett arany: @DravenPassiveGoldEarned@
    Legnagyobb jutalom: @DravenPassiveHighestBounty@
    " tr "GeneratedTip_Passive_DravenPassive_TooltipSimple" = "Draven Ligája" tr "GeneratedTip_Passive_DravenPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Draven LigájaDraven egy Imádat jelzőt szerez, valahányszor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. További 2 jelző jár, ha 6 miniont végez ki egymás után úgy, hogy egyetlen fejszét sem ejt el.

    Amikor Draven megöl egy ellenséges hőst, @PassiveGoldBase@ arany jutalom illeti meg, valamint felhasználja az Imádat jelzőit, amelyekért egyenként további @PassiveGoldPerStack@ aranyat kap.

    Halálakor Draven elveszíti az Imádat jelzőinek @PercentOfStacksLost@%-át.

    Összes megkeresett arany: @DravenPassiveGoldEarned@
    Legnagyobb jutalom: @DravenPassiveHighestBounty@

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_EzrealPassive_Description" = "Ha Ezreal betalál egy varázslatával, a támadási sebessége megnő (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat)." tr "GeneratedTip_Passive_EzrealPassive_DisplayName" = "Növekvő harci erő" tr "GeneratedTip_Passive_EzrealPassive_Tooltip" = "Növekvő harci erőHa Ezreal bármelyik képességével eltalál valakit, @StackDuration@ másodpercre @AttackSpeedPerStack.0*100@%-kal megnő a támadási sebessége (a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódhat)." tr "GeneratedTip_Passive_EzrealPassive_TooltipExtended" = "Növekvő harci erőHa Ezreal bármelyik képességével eltalál valakit, @StackDuration@ másodpercre @AttackSpeedPerStack.0*100@%-kal megnő a támadási sebessége (a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódhat)." tr "GeneratedTip_Passive_EzrealPassive_TooltipSimple" = "Növekvő harci erő" tr "GeneratedTip_Passive_EzrealPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Növekvő harci erőHa Ezreal bármelyik képességével eltalál valakit, @StackDuration@ másodpercre @AttackSpeedPerStack.0*100@%-kal megnő a támadási sebessége (a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódhat).
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_FioraPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_FioraPassive_DisplayName" = "Halálos tánc" tr "GeneratedTip_Passive_FioraPassive_Tooltip" = "Halálos táncFiora felismeri a közeli ellenséges hősök gyenge pontjait. Ha eltalál egyet, vagy 15 másodperc eltelik, újabb gyenge pontot fed fel.

    Amikor Fiora eltalál egy gyenge pontot, a célpont maximális életerejének @PassiveDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okoz. Ezenkívül @spell.FioraR:PercentMS@%-kal nő a mozgási sebessége (a hatás @MovementSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik), és visszanyer @PassiveHealAmount@ életerőt.
    " tr "GeneratedTip_Passive_FioraPassive_TooltipExtended" = "Halálos táncFiora felismeri a közeli ellenséges hősök gyenge pontjait. Ha eltalál egyet, vagy 15 másodperc eltelik, újabb gyenge pontot fed fel.

    Amikor Fiora eltalál egy gyenge pontot, a célpont maximális életerejének @PassiveDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okoz. Ezenkívül @spell.FioraR:PercentMS@%-kal nő a mozgási sebessége (a hatás @MovementSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik), és visszanyer @PassiveHealAmount@ életerőt.
    " tr "GeneratedTip_Passive_FioraPassive_TooltipSimple" = "Halálos tánc" tr "GeneratedTip_Passive_FioraPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halálos táncFiora felismeri a közeli ellenséges hősök gyenge pontjait. Ha eltalál egyet, vagy 15 másodperc eltelik, újabb gyenge pontot fed fel.

    Amikor Fiora eltalál egy gyenge pontot, a célpont maximális életerejének @PassiveDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okoz. Ezenkívül @spell.FioraR:PercentMS@%-kal nő a mozgási sebessége (a hatás @MovementSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik), és visszanyer @PassiveHealAmount@ életerőt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_GalioPassive_Description" = "Néhány másodpercenként Galio következő alaptámadása bónusz területi varázssebzést okoz. A Kolosszuscsapás töltési ideje lecsökken, valahányszor Galio hősöket talál el a varázslataival." tr "GeneratedTip_Passive_GalioPassive_DisplayName" = "Kolosszuscsapás" tr "GeneratedTip_Passive_GalioPassive_Tooltip" = "Kolosszuscsapás%i:cooldown% @PassiveCooldown@ mpGalio következő alaptámadása @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közelben álló ellenfeleknek.

    A Kolosszuscsapás töltési ideje @ChargeRatePerHit@ másodperccel csökken, valahányszor Galio varázslatai eltalálnak egy hőst.
    " tr "GeneratedTip_Passive_GalioPassive_TooltipExtended" = "KolosszuscsapásGalio következő alaptámadása @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közelben álló ellenfeleknek.

    A Kolosszuscsapás töltési ideje @ChargeRatePerHit@ másodperccel csökken, valahányszor Galio varázslatai eltalálnak egy hőst.
    " tr "GeneratedTip_Passive_GalioPassive_TooltipSimple" = "Kolosszuscsapás" tr "GeneratedTip_Passive_GalioPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kolosszuscsapás%i:cooldown% @PassiveCooldown@ mpGalio következő alaptámadása @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közelben álló ellenfeleknek.

    A Kolosszuscsapás töltési ideje @ChargeRatePerHit@ másodperccel csökken, valahányszor Galio varázslatai eltalálnak egy hőst.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_HeimerdingerPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_HeimerdingerPassive_DisplayName" = "Hextech-affinitás" tr "GeneratedTip_Passive_HeimerdingerPassive_Tooltip" = "Hextech-affinitás+@MovementSpeed.0*100@% mozgási sebesség a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében." tr "GeneratedTip_Passive_HeimerdingerPassive_TooltipExtended" = "Hextech-affinitás+@MovementSpeed.0*100@% mozgási sebesség a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében." tr "GeneratedTip_Passive_HeimerdingerPassive_TooltipSimple" = "Hextech-affinitás" tr "GeneratedTip_Passive_HeimerdingerPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hextech-affinitás+@MovementSpeed.0*100@% mozgási sebesség a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_IreliaPassive_Description" = "Amikor Irelia varázslatokkal támadja ellenfeleit, halmozódó támadási sebességnövelő hatáshoz jut. Maximális számú jelző esetén bónusz sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Passive_IreliaPassive_DisplayName" = "Ioniai szenvedély" tr "GeneratedTip_Passive_IreliaPassive_Tooltip" = "Ioniai szenvedélyHa eltalált egy ellenfelet valamelyik képességével, Irelia @BuffDuration@ másodpercre egy Ioniai szenvedély jelzőt kap. @SingleStackAS@% támadási sebességet biztosít számára.

    Maximális számú (@MaxStacks@) jelző esetén az Ioniai szenvedély ezenkívül találatkor @OnHitBonus@% bónusz varázssebzést okoz.

    Az Ioniai szenvedély időtartama frissül, ha Irelia egy hőst vagy nagy szörnyet támad.
    Ha egy képesség több hőst talál el, több jelzőt is biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Passive_IreliaPassive_TooltipExtended" = "Ioniai szenvedélyHa eltalált egy ellenfelet valamelyik képességével, Irelia @BuffDuration@ másodpercre egy Ioniai szenvedély jelzőt kap. @SingleStackAS@% támadási sebességet biztosít számára.

    Maximális számú (@MaxStacks@) jelző esetén az Ioniai szenvedély ezenkívül találatkor @OnHitBonus@% bónusz varázssebzést okoz.

    Az Ioniai szenvedély időtartama frissül, ha Irelia egy hőst vagy nagy szörnyet támad.
    Ha egy képesség több hőst talál el, több jelzőt is biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Passive_IreliaPassive_TooltipSimple" = "Ioniai szenvedély" tr "GeneratedTip_Passive_IreliaPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ioniai szenvedélyHa eltalált egy ellenfelet valamelyik képességével, Irelia @BuffDuration@ másodpercre egy Ioniai szenvedély jelzőt kap. @SingleStackAS@% támadási sebességet biztosít számára.

    Maximális számú (@MaxStacks@) jelző esetén az Ioniai szenvedély ezenkívül találatkor @OnHitBonus@% bónusz varázssebzést okoz.

    Az Ioniai szenvedély időtartama frissül, ha Irelia egy hőst vagy nagy szörnyet támad.
    Ha egy képesség több hőst talál el, több jelzőt is biztosít.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_KaisaPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_KaisaPassive_DisplayName" = "Második bőr" tr "GeneratedTip_Passive_KaisaPassive_Tooltip" = "Második bőrÉgető sebek – Kai'Sa alaptámadásai @PDuration@ másodpercre Plazma jelzőket alkalmaznak a célpontra, és @PCurrentBaseDamage@ (+@PAPBaseTooltip@) + (jelzőnként @PCurrentPerStackDamage@ (+@PAPTooltip@)) bónusz varázssebzést okoznak. @PMaxStacks@ jelző elérésekor Kai'Sa támadásai berobbantják a Plazmát, ami a célpont hiányzó életerejének @PExecuteTooltip@ (+@PExecuteAPRatioTooltip@)%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @PDamageCap@ sebzést).

    A szövetségesek hősök ellen bevetett mozgáskorlátozó hatásai @PAllyStacks@ Plazma jelzőt alkalmaznak.

    Élő fegyver – Kai'Sa páncélja alkalmazkodik a döntéseihez, a tárgyakból és hősszintekből szerzett alapértékek szerint alakítva képességeit.
    " tr "GeneratedTip_Passive_KaisaPassive_TooltipExtended" = "Második bőrÉgető sebek – Kai'Sa alaptámadásai @PDuration@ másodpercre Plazma jelzőket alkalmaznak a célpontra, és @PCurrentBaseDamage@ (+@PAPBaseTooltip@) + (jelzőnként @PCurrentPerStackDamage@ (+@PAPTooltip@)) bónusz varázssebzést okoznak. @PMaxStacks@ jelző elérésekor Kai'Sa támadásai berobbantják a Plazmát, ami a célpont hiányzó életerejének @PExecuteTooltip@ (+@PExecuteAPRatioTooltip@)%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @PDamageCap@ sebzést).

    A szövetségesek hősök ellen bevetett mozgáskorlátozó hatásai @PAllyStacks@ Plazma jelzőt alkalmaznak.

    Élő fegyver – Kai'Sa páncélja alkalmazkodik a döntéseihez, a tárgyakból és hősszintekből szerzett alapértékek szerint alakítva képességeit.
    " tr "GeneratedTip_Passive_KaisaPassive_TooltipSimple" = "Második bőr" tr "GeneratedTip_Passive_KaisaPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Második bőrÉgető sebek – Kai'Sa alaptámadásai @PDuration@ másodpercre Plazma jelzőket alkalmaznak a célpontra, és @PCurrentBaseDamage@ (+@PAPBaseTooltip@) + (jelzőnként @PCurrentPerStackDamage@ (+@PAPTooltip@)) bónusz varázssebzést okoznak. @PMaxStacks@ jelző elérésekor Kai'Sa támadásai berobbantják a Plazmát, ami a célpont hiányzó életerejének @PExecuteTooltip@ (+@PExecuteAPRatioTooltip@)%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @PDamageCap@ sebzést).

    A szövetségesek hősök ellen bevetett mozgáskorlátozó hatásai @PAllyStacks@ Plazma jelzőt alkalmaznak.

    Élő fegyver – Kai'Sa páncélja alkalmazkodik a döntéseihez, a tárgyakból és hősszintekből szerzett alapértékek szerint alakítva képességeit.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_KaylePassive_Description" = "Kayle támadásait égi hatalom kezdi átitatni, ahogy szintet lép, és erősödnek a képességei. A szárnyai lángolni kezdenek, és idővel megnő a támadási sebessége, gyorsabban mozog az ellenfelek irányába, tűzhullámokat indít el a támadásaival, megnő a támadási hatótávja, és tényleges sebzést kezd okozni." tr "GeneratedTip_Passive_KaylePassive_DisplayName" = "Isteni felemelkedés" tr "GeneratedTip_Passive_KaylePassive_Tooltip" = "Isteni felemelkedésKayle támadásai új jellemzőket szereznek, ahogy szintet lép, és növeli a képességei erejét.

    • @LevelForPassiveRank0@. szint – Buzgó: az alaptámadások @EnrageDuration@ másodpercig @EnrageASPerStack*100@%-kal növelik a támadási sebességet (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódik). A maximális számú jelző elérésekor Kayle Felfűtött állapotba kerül, és az ellenfelek felé haladva @MSTowardsEnemy*100@%-kal nő a mozgási sebessége.
    • @LevelForPassiveRank1@. szint – Lángoló: a Felfűtött támadások tűzhullámokat indítanak el, amelyek @Spell.KayleE:EPassiveTotalDamage@ varázssebzést okoznak.
    • @LevelForPassiveRank2@. szint – Felemelkedett: a támadási hatótáv @UpgradedAttackRange@ egységre nő. A Felfűtött jelzői @EnrageASPerStackUpgrade*100@%-kal növelik a támadási sebességet.
    • @LevelForPassiveRank3@. szint – Felsőbbrendű: a Felfűtött állapot állandósul. A tűzhullámok tényleges sebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Passive_KaylePassive_TooltipExtended" = "Isteni felemelkedés{{ Spell_KaylePassive_Tooltip }}
    A tűzhullámok alkalmazzák a varázslatok hatásait, és kritikus csapást okozhatnak. A sebzést az [E] {{Spell_KayleE_Name}} varázslat szintje határozza meg.
    " tr "GeneratedTip_Passive_KaylePassive_TooltipSimple" = "Isteni felemelkedés" tr "GeneratedTip_Passive_KaylePassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Isteni felemelkedésKayle támadásai új jellemzőket szereznek, ahogy szintet lép, és növeli a képességei erejét.

    • @LevelForPassiveRank0@. szint – Buzgó: az alaptámadások @EnrageDuration@ másodpercig @EnrageASPerStack*100@%-kal növelik a támadási sebességet (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódik). A maximális számú jelző elérésekor Kayle Felfűtött állapotba kerül, és az ellenfelek felé haladva @MSTowardsEnemy*100@%-kal nő a mozgási sebessége.
    • @LevelForPassiveRank1@. szint – Lángoló: a Felfűtött támadások tűzhullámokat indítanak el, amelyek @Spell.KayleE:EPassiveTotalDamage@ varázssebzést okoznak.
    • @LevelForPassiveRank2@. szint – Felemelkedett: a támadási hatótáv @UpgradedAttackRange@ egységre nő. A Felfűtött jelzői @EnrageASPerStackUpgrade*100@%-kal növelik a támadási sebességet.
    • @LevelForPassiveRank3@. szint – Felsőbbrendű: a Felfűtött állapot állandósul. A tűzhullámok tényleges sebzést okoznak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_LuxIlluminationPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_LuxIlluminationPassive_DisplayName" = "Megvilágítás" tr "GeneratedTip_Passive_LuxIlluminationPassive_Tooltip" = "MegvilágításA sebzést okozó varázslatok 6 másodpercre a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre. Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Passive_LuxIlluminationPassive_TooltipExtended" = "MegvilágításA sebzést okozó varázslatok 6 másodpercre a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre. Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Passive_LuxIlluminationPassive_TooltipSimple" = "MegvilágításA sebzést okozó varázslatok a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre.

    Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és varázssebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Passive_LuxIlluminationPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "MegvilágításA sebzést okozó varázslatok 6 másodpercre a Megvilágítás jelzőjét teszik az ellenfelekre. Lux alaptámadásai felemésztik a Megvilágítást, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_ManaBarrierIcon_Description" = "Ha bizonyos szintre csökken Blitzcrank életereje, pajzs veszi körül, amelynek ereje a mana értékétől függ." tr "GeneratedTip_Passive_ManaBarrierIcon_DisplayName" = "Manapajzs" tr "GeneratedTip_Passive_ManaBarrierIcon_Tooltip" = "ManapajzsA Manapajzs 90 másodpercenként egyszer aktiválódik, amikor Blitzcrank életereje @HealthThreshold*100@% alá esik. A létrejövő Manapajzs ereje Blitzcrank maximális manájának @ManaPercent*100@%-ával egyenlő, és 10 másodpercig áll fenn." tr "GeneratedTip_Passive_ManaBarrierIcon_TooltipExtended" = "ManapajzsA Manapajzs 90 másodpercenként egyszer aktiválódik, amikor Blitzcrank életereje @HealthThreshold*100@% alá esik. A létrejövő Manapajzs ereje Blitzcrank maximális manájának @ManaPercent*100@%-ával egyenlő, és 10 másodpercig áll fenn." tr "GeneratedTip_Passive_ManaBarrierIcon_TooltipSimple" = "Manapajzs" tr "GeneratedTip_Passive_ManaBarrierIcon_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ManapajzsA Manapajzs 90 másodpercenként egyszer aktiválódik, amikor Blitzcrank életereje @HealthThreshold*100@% alá esik. A létrejövő Manapajzs ereje Blitzcrank maximális manájának @ManaPercent*100@%-ával egyenlő, és 10 másodpercig áll fenn.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_MasterYiPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_MasterYiPassive_DisplayName" = "Kettős vágás" tr "GeneratedTip_Passive_MasterYiPassive_Tooltip" = "Kettős vágásMaster Yi minden egymást követő 4. alaptámadása kettős csapás lesz. (A második vágás 50%-os sebzést okoz.)" tr "GeneratedTip_Passive_MasterYiPassive_TooltipExtended" = "Kettős vágásMaster Yi minden egymást követő 4. alaptámadása kettős csapás lesz. (A második vágás 50%-os sebzést okoz.)" tr "GeneratedTip_Passive_MasterYiPassive_TooltipSimple" = "Kettős vágásMinden 4. alaptámadása kettős csapás lesz." tr "GeneratedTip_Passive_MasterYiPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kettős vágásMaster Yi minden egymást követő 4. alaptámadása kettős csapás lesz. (A második vágás 50%-os sebzést okoz.)
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_MissFortunePassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_MissFortunePassive_DisplayName" = "Jut mindenkinek" tr "GeneratedTip_Passive_MissFortunePassive_Tooltip" = "Jut mindenkinekMiss Fortune alaptámadásai @f1@ bónusz fizikai sebzést okoznak, valahányszor új célpontra vált. A bónusz sebzés minionok esetében feleződik." tr "GeneratedTip_Passive_MissFortunePassive_TooltipExtended" = "Jut mindenkinekMiss Fortune alaptámadásai @f1@ bónusz fizikai sebzést okoznak, valahányszor új célpontra vált. A bónusz sebzés minionok esetében feleződik." tr "GeneratedTip_Passive_MissFortunePassive_TooltipSimple" = "Jut mindenkinekMiss Fortune bónusz sebzést okoz, valahányszor először támad új célpontot alaptámadással." tr "GeneratedTip_Passive_MissFortunePassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Jut mindenkinekMiss Fortune alaptámadásai @f1@ bónusz fizikai sebzést okoznak, valahányszor új célpontra vált. A bónusz sebzés minionok esetében feleződik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_MordekaiserPassive_Description" = "Ha Mordekaiser 3 hősök elleni támadást vagy varázslatot visz be, erős sebzésnövelő aurára és mozgási sebességre tesz szert." tr "GeneratedTip_Passive_MordekaiserPassive_DisplayName" = "Ébredő sötétség" tr "GeneratedTip_Passive_MordekaiserPassive_Tooltip" = "Ébredő sötétség3 hősök elleni alapvarázslat vagy támadás után Mordekaiser másodpercenként @AuraDamagePerStack@ + @PercentHealthForAura@% maximális életerővel arányos sebzést okoz maga körül, és @PassiveMovementSpeed@ mozgási sebességet kap.

    Mordekaiser alaptámadásai emellett a varázsereje @PercentAPAddedToAutos*100@%-ának megfelelő (@BonusAPAuto@) bónusz varázssebzést is okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Passive_MordekaiserPassive_TooltipExtended" = "Ébredő sötétség3 hősök elleni alapvarázslat vagy támadás után Mordekaiser másodpercenként @AuraDamagePerStack@ + @PercentHealthForAura@% maximális életerővel arányos sebzést okoz maga körül, és @PassiveMovementSpeed@ mozgási sebességet kap.

    Mordekaiser alaptámadásai emellett a varázsereje @PercentAPAddedToAutos*100@%-ának megfelelő (@BonusAPAuto@) bónusz varázssebzést is okoznak.

    Az Ébredő sötétség hatalmas szörnyek esetében is aktiválódhat.
    Az aura/sebességbónusz @CombatTrackingDuration@ másodpercig tart ki, és minden egyes hősök elleni támadással vagy betalált varázslattal újra frissül.
    " tr "GeneratedTip_Passive_MordekaiserPassive_TooltipSimple" = "Ébredő sötétség" tr "GeneratedTip_Passive_MordekaiserPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ébredő sötétség3 hősök elleni alapvarázslat vagy támadás után Mordekaiser másodpercenként @AuraDamagePerStack@ + @PercentHealthForAura@% maximális életerővel arányos sebzést okoz maga körül, és @PassiveMovementSpeed@ mozgási sebességet kap.

    Mordekaiser alaptámadásai emellett a varázsereje @PercentAPAddedToAutos*100@%-ának megfelelő (@BonusAPAuto@) bónusz varázssebzést is okoznak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_MorganaPassive_Description" = "Morgana kiszipolyozza az ellenfelek lelkét, és a hősöknek, nagy minionoknak és nagy szörnyeknek okozott sebzéssel arányosan gyógyítja magát." tr "GeneratedTip_Passive_MorganaPassive_DisplayName" = "Lélekszipoly" tr "GeneratedTip_Passive_MorganaPassive_Tooltip" = "LélekszipolyMorgana életerőként nyeri vissza a varázslataival hősöknek, nagy minionoknak és szörnyeknek okozott sebzés @HealPercent@%-át." tr "GeneratedTip_Passive_MorganaPassive_TooltipExtended" = "LélekszipolyMorgana életerőként nyeri vissza a varázslataival hősöknek, nagy minionoknak és szörnyeknek okozott sebzés @HealPercent@%-át." tr "GeneratedTip_Passive_MorganaPassive_TooltipSimple" = "Lélekszipoly" tr "GeneratedTip_Passive_MorganaPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "LélekszipolyMorgana életerőként nyeri vissza a varázslataival hősöknek, nagy minionoknak és szörnyeknek okozott sebzés @HealPercent@%-át.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_NeekoPassive_Description" = "Neeko felveheti egy szövetséges hős alakját. A hősökkel folytatott harc vagy a sebző varázslatok elsütése megszünteti az álcát." tr "GeneratedTip_Passive_NeekoPassive_DisplayName" = "Belső szépség" tr "GeneratedTip_Passive_NeekoPassive_Tooltip" = "Belső szépség%i:cooldown% @DisguisePassiveCooldown@ mpNeeko egy szövetséges hősnek is álcázhatja magát. A hősöktől elszenvedett közvetlen sebzés és a sebző varázslatok elsütése megszünteti az álcát." tr "GeneratedTip_Passive_NeekoPassive_TooltipExtended" = "Belső szépségNeeko egy szövetséges hősnek is álcázhatja magát. A hősöktől elszenvedett közvetlen sebzés és a sebző varázslatok elsütése megszünteti az álcát." tr "GeneratedTip_Passive_NeekoPassive_TooltipSimple" = "Belső szépség" tr "GeneratedTip_Passive_NeekoPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Belső szépség%i:cooldown% @DisguisePassiveCooldown@ mpNeeko egy szövetséges hősnek is álcázhatja magát. A hősöktől elszenvedett közvetlen sebzés és a sebző varázslatok elsütése megszünteti az álcát.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_NocturneUmbraBladesTooltip_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_NocturneUmbraBladesTooltip_DisplayName" = "Árnypengék" tr "GeneratedTip_Passive_NocturneUmbraBladesTooltip_Tooltip" = "ÁrnypengékMinden 10. másodperc után Nocturne következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig minden egyes eltalált célpont után @f1@ (+@f2@) életerővel gyógyítja.

    Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik.
    " tr "GeneratedTip_Passive_NocturneUmbraBladesTooltip_TooltipExtended" = "ÁrnypengékMinden 10. másodperc után Nocturne következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig minden egyes eltalált célpont után @f1@ (+@f2@) életerővel gyógyítja.

    Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik.
    " tr "GeneratedTip_Passive_NocturneUmbraBladesTooltip_TooltipSimple" = "ÁrnypengékAdott időközönként Nocturne következő alaptámadása az összes közeli ellenfélre lesújt, és életerőt tölt vissza." tr "GeneratedTip_Passive_NocturneUmbraBladesTooltip_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "ÁrnypengékMinden 10. másodperc után Nocturne következő támadása 120%-os fizikai sebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, saját magát pedig minden egyes eltalált célpont után @f1@ (+@f2@) életerővel gyógyítja.

    Nocturne alaptámadásai ezt a töltési időt 1 (a hősök elleni támadások esetén 2) másodperccel lerövidítik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_NunuPassive_Description" = "Nunu megnöveli Willump és egy közeli szövetséges támadási és mozgási sebességét." tr "GeneratedTip_Passive_NunuPassive_DisplayName" = "Freljord szava" tr "GeneratedTip_Passive_NunuPassive_Tooltip" = "Freljord szavaA hősöknek, nagy szörnyeknek vagy építményeknek okozott sebzés hatására Willump és a legmagasabb veszélyességű közeli szövetséges megkapja a Freljord szavát, amely megnöveli a támadási sebességüket @ASIncrease*100@%-kal, a mozgási sebességüket pedig @MSIncrease*100@%-kal 4 másodpercre.

    A Freljord szava időtartama alatt Willump alaptámadásai a közeli ellenfelekre is hatnak, @CleaveDamage@ fizikai sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Passive_NunuPassive_TooltipExtended" = "Freljord szavaA hősöknek, nagy szörnyeknek vagy építményeknek okozott sebzés hatására Willump és a legmagasabb veszélyességű közeli szövetséges megkapja a Freljord szavát, amely megnöveli a támadási sebességüket @ASIncrease*100@%-kal, a mozgási sebességüket pedig @MSIncrease*100@%-kal 4 másodpercre.

    A Freljord szava időtartama alatt Willump alaptámadásai a közeli ellenfelekre is hatnak, @CleaveDamage@ fizikai sebzést okozva.


    Ha a forrás egy nagy szörny, a Freljord szava @MonsterRadius@ egységen belül hat a legközelebbi szövetségesre. Ha a forrás egy hős, hatalmas szörny vagy építmény, a hatótávolság @LargeRadius@ egység.
    Az időtartamok halmozhatók, de a hatás 10 másodpercként csak egyszer aktiválódhat ugyanazon a célponton.
    A hős veszélyessége az alaptámadásokkal okozott másodpercenkénti sebzése.
    " tr "GeneratedTip_Passive_NunuPassive_TooltipSimple" = "Freljord szava" tr "GeneratedTip_Passive_NunuPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Freljord szavaA hősöknek, nagy szörnyeknek vagy építményeknek okozott sebzés hatására Willump és a legmagasabb veszélyességű közeli szövetséges megkapja a Freljord szavát, amely megnöveli a támadási sebességüket @ASIncrease*100@%-kal, a mozgási sebességüket pedig @MSIncrease*100@%-kal 4 másodpercre.

    A Freljord szava időtartama alatt Willump alaptámadásai a közeli ellenfelekre is hatnak, @CleaveDamage@ fizikai sebzést okozva.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_RyzePassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_RyzePassive_DisplayName" = "Rejtett mesterség" tr "GeneratedTip_Passive_RyzePassive_Tooltip" = "Rejtett mesterségRyze varázslatai a bónusz mana értékétől függően nagyobb sebzést okoznak, a maximális mana értéke pedig @PercentManaIncrease@%-kal nő minden @APAmount@ varázserő után.

    Jelenlegi bónusz: @PassiveManaCalcTooltip@%
    " tr "GeneratedTip_Passive_RyzePassive_TooltipExtended" = "Rejtett mesterségRyze varázslatai a bónusz mana értékétől függően nagyobb sebzést okoznak, a maximális mana értéke pedig @PercentManaIncrease@%-kal nő minden @APAmount@ varázserő után.

    Jelenlegi bónusz: @PassiveManaCalcTooltip@%
    " tr "GeneratedTip_Passive_RyzePassive_TooltipSimple" = "Rejtett mesterség" tr "GeneratedTip_Passive_RyzePassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rejtett mesterségRyze varázslatai a bónusz mana értékétől függően nagyobb sebzést okoznak, a maximális mana értéke pedig @PercentManaIncrease@%-kal nő minden @APAmount@ varázserő után.

    Jelenlegi bónusz: @PassiveManaCalcTooltip@%

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_SylasPassive_Description" = "A varázslatok elsütése után Sylas eltárol egy Petricitrobbanás-töltetet. Sylas az alaptámadásával felhasznál egy töltetet, és meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel bónusz varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "GeneratedTip_Passive_SylasPassive_DisplayName" = "Petricitrobbanás" tr "GeneratedTip_Passive_SylasPassive_Tooltip" = "PetricitrobbanásA varázslatok elsütése után Sylas eltárol egy Petricitrobbanás-töltetet (legfeljebb @PassiveCharges@ töltet). Sylas az alaptámadásával felhasznál egy töltetet, és meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a célpontjának és a többi közeli ellenfélnek.

    @AoEDamageReduction*100@% sebzést okoz azoknak a minionoknak, amelyek nem szerepelnek Sylas célpontjai között.
    " tr "GeneratedTip_Passive_SylasPassive_TooltipExtended" = "PetricitrobbanásA varázslatok elsütése után Sylas eltárol egy Petricitrobbanás-töltetet (legfeljebb @PassiveCharges@ töltet). Sylas az alaptámadásával felhasznál egy töltetet, és meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a célpontjának és a többi közeli ellenfélnek.

    @AoEDamageReduction*100@% sebzést okoz azoknak a minionoknak, amelyek nem szerepelnek Sylas célpontjai között.
    " tr "GeneratedTip_Passive_SylasPassive_TooltipSimple" = "Petricitrobbanás" tr "GeneratedTip_Passive_SylasPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "PetricitrobbanásA varázslatok elsütése után Sylas eltárol egy Petricitrobbanás-töltetet (legfeljebb @PassiveCharges@ töltet). Sylas az alaptámadásával felhasznál egy töltetet, és meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a célpontjának és a többi közeli ellenfélnek.

    @AoEDamageReduction*100@% sebzést okoz azoknak a minionoknak, amelyek nem szerepelnek Sylas célpontjai között.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_VeigarPassive_Description" = "Veigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Valahányszor Veigar a varázslataival eltalál vagy kiiktat egy ellenséges hőst, véglegesen megnő a varázsereje." tr "GeneratedTip_Passive_VeigarPassive_DisplayName" = "Elképesztően gonosz hatalom" tr "GeneratedTip_Passive_VeigarPassive_Tooltip" = "Elképesztően gonosz hatalomVeigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap, valahányszor a varázslataival eltalál egy ellenséges hőst, ami +1 varázserőt biztosít neki. A kiiktatások további 5 jelzőt adnak.

    Veigar gonoszsága összesen @VeigarPhenomenalEvilPower@ varázserőt eredményezett.
    " tr "GeneratedTip_Passive_VeigarPassive_TooltipExtended" = "Elképesztően gonosz hatalomVeigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap, valahányszor a varázslataival eltalál egy ellenséges hőst, ami +1 varázserőt biztosít neki. A kiiktatások további 5 jelzőt adnak.

    Veigar gonoszsága összesen @VeigarPhenomenalEvilPower@ varázserőt eredményezett.
    " tr "GeneratedTip_Passive_VeigarPassive_TooltipSimple" = "Elképesztően gonosz hatalom" tr "GeneratedTip_Passive_VeigarPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elképesztően gonosz hatalomVeigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap, valahányszor a varázslataival eltalál egy ellenséges hőst, ami +1 varázserőt biztosít neki. A kiiktatások további 5 jelzőt adnak.

    Veigar gonoszsága összesen @VeigarPhenomenalEvilPower@ varázserőt eredményezett.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_YorickPassive_Description" = "" tr "GeneratedTip_Passive_YorickPassive_DisplayName" = "Lelkek pásztora" tr "GeneratedTip_Passive_YorickPassive_Tooltip" = "Lelkek pásztoraAz elátkozott horda: Yorickot legfeljebb @YorickPassiveGhoulMax@ Ködjáró követi egy területen belül. A lényeknek @YorickPassiveGhoulHealth@ életereje van, a sebzésük pedig @YorickPassoveGhoulDamage@.

    Végső szolgálat: a Yorick közelében meghalt minden @f1@. ellenfél egy sírt hagy hátra. Az ellenséges hősök után mindig marad sír.

    Ha Yorick minionjai harcba keverednek egy ösvényen, elindulnak azon az ellenfél bázisa felé.
    " tr "GeneratedTip_Passive_YorickPassive_TooltipExtended" = "Lelkek pásztoraAz elátkozott horda: Yorickot legfeljebb @YorickPassiveGhoulMax@ Ködjáró követi egy területen belül. A lényeknek @YorickPassiveGhoulHealth@ életereje van, a sebzésük pedig @YorickPassoveGhoulDamage@.

    Végső szolgálat: a Yorick közelében meghalt minden @f1@. ellenfél egy sírt hagy hátra. Az ellenséges hősök után mindig marad sír.

    Ha Yorick minionjai harcba keverednek egy ösvényen, elindulnak azon az ellenfél bázisa felé.
    " tr "GeneratedTip_Passive_YorickPassive_TooltipSimple" = "Lelkek pásztora" tr "GeneratedTip_Passive_YorickPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lelkek pásztoraAz elátkozott horda: Yorickot legfeljebb @YorickPassiveGhoulMax@ Ködjáró követi egy területen belül. A lényeknek @YorickPassiveGhoulHealth@ életereje van, a sebzésük pedig @YorickPassoveGhoulDamage@.

    Végső szolgálat: a Yorick közelében meghalt minden @f1@. ellenfél egy sírt hagy hátra. Az ellenséges hősök után mindig marad sír.

    Ha Yorick minionjai harcba keverednek egy ösvényen, elindulnak azon az ellenfél bázisa felé.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Passive_YuumiP_Description" = "Bizonyos időközönként Yuumi hősök elleni támadásaival manát nyer vissza, és pajzsot von maga köré, amely rajta kívül a szövetségest is megvédi, akihez éppen csatlakozott." tr "GeneratedTip_Passive_YuumiP_DisplayName" = "Karmolunk és védünk" tr "GeneratedTip_Passive_YuumiP_Tooltip" = "Karmolunk és védünkYuumi hősök elleni támadásaival @ShieldAmount@ erejű pajzshoz jut, és visszanyer @ManaRestored@ manát. A hatás töltési ideje @PassiveCooldown@ másodperc.

    A pajzs Yuumival tart, amíg át nem törik, és a Csatlakozott szövetségest is védi Yuumival együtt.
    " tr "GeneratedTip_Passive_YuumiP_TooltipExtended" = "Karmolunk és védünkYuumi hősök elleni támadásaival @ShieldAmount@ erejű pajzshoz jut, és visszanyer @ManaRestored@ manát. A hatás töltési ideje @PassiveCooldown@ másodperc.

    A macskamágiának köszönhetően a pajzs Yuumival tart, amíg át nem törik, és a Csatlakozott szövetségest is védi Yuumival együtt.
    " tr "GeneratedTip_Passive_YuumiP_TooltipSimple" = "Karmolunk és védünk" tr "GeneratedTip_Passive_YuumiP_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Karmolunk és védünkYuumi hősök elleni támadásaival @ShieldAmount@ erejű pajzshoz jut, és visszanyer @ManaRestored@ manát. A hatás töltési ideje @PassiveCooldown@ másodperc.

    A pajzs Yuumival tart, amíg át nem törik, és a Csatlakozott szövetségest is védi Yuumival együtt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_Description" = "Ellenséges hősök megsebzésekor Aatrox passzívan gyógyul. Aktiváláskor egy adott irányba rohamoz." tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_DisplayName" = "Árnyékroham" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_Tooltip" = "Árnyékroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Aatrox a hősöknek okozott sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_TooltipExtended" = "Árnyékroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Aatrox a hősöknek okozott nem ismétlődő sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz.
    Az Árnyékroham más varázslatok közben is használható anélkül, hogy megszakítaná azokat, és visszaállítja az alaptámadások időzítőjét." tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_TooltipLevelUp" = "Árnyékroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Aatrox a hősöknek okozott sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Gyógyítás (%)
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @ESpellVamp@% -> @ESpellVampNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnyékroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Aatrox a hősöknek okozott sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_TooltipSimple" = "Árnyékroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Aatrox a hősöknek okozott sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnyékroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Aatrox a hősöknek okozott sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_Description" = "Aatrox lesújt a kétkezes kardjával, fizikai sebzést okozva ezzel. Háromszor lendítheti meg a kardot, minden alkalommal más hatóterülettel." tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_DisplayName" = "A darkin penge" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_Tooltip" = "A darkin penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A darkin pengét 2 további alkalommal lehet aktiválni, minden alkalommal tovább növelve a sebzését.

    Mindegyik csapás aktiválhatja a penge élét, amely rövid időre fellöki az ellenfeleket, és megnöveli a sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_TooltipExtended" = "A darkin penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A képességet 2 további alkalommal lehet aktiválni, egyenként további @QRampBonus*100@%-kal növelve a sebzését.

    A penge élével bevitt találatok @QKnockupDuration@ másodpercre fellökik az ellenfeleket, és @QSweetSpotBonus*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.
    @QMinionDamage@ sebzést okoz minionoknak.
    A fellökés időtartama szörnyek ellen duplájára nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_TooltipLevelUp" = "A darkin penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A darkin pengét 2 további alkalommal lehet aktiválni, minden alkalommal tovább növelve a sebzését.

    Mindegyik csapás aktiválhatja a penge élét, amely rövid időre fellöki az ellenfeleket, és megnöveli a sebzést.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    Teljes sebzésarány
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @QBaseDamage@ -> @QBaseDamageNL@
    @QTotalADRatio*100.000000@% -> @QTotalADRatioNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "A darkin penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A darkin pengét 2 további alkalommal lehet aktiválni, minden alkalommal tovább növelve a sebzését.

    Mindegyik csapás aktiválhatja a penge élét, amely rövid időre fellöki az ellenfeleket, és megnöveli a sebzést.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_TooltipSimple" = "A darkin penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A darkin pengét 2 további alkalommal lehet aktiválni, minden alkalommal tovább növelve a sebzését.

    Mindegyik csapás aktiválhatja a penge élét, amely rövid időre fellöki az ellenfeleket, és megnöveli a sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A darkin penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A darkin pengét 2 további alkalommal lehet aktiválni, minden alkalommal tovább növelve a sebzését.

    Mindegyik csapás aktiválhatja a penge élét, amely rövid időre fellöki az ellenfeleket, és megnöveli a sebzést.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_Description" = "Aatrox felfedi démoni alakját, amivel megrémíti a közeli ellenséges minionokat, és megnöveli a sebzését, a gyógyulását és a mozgási sebességét. Ha kiiktatják, ez a hatás tovább tart, a halálosan megsebzett Aatrox pedig újjáéled." tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_DisplayName" = "Végítélet" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_Tooltip" = "Végítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és megnő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama meghosszabbodik, és Aatrox újjáéled, ha halálos sebzés éri.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_TooltipExtended" = "Végítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a következő @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor @RMinionFearDuration@ másodpercre megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és @RMovementSpeedBonus*100@%-kal nő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama @RExtension@ másodperccel meghosszabbodik (visszaáll az eredeti időtartamra), és frissülnek a hatásai. Továbbá ha Aatroxot halálos sebzés éri, újjáéled 3,25 másodperc alatt, ami alatt csökken a mozgási sebessége, és a maximális életerejének @RMaxHP@%-át visszanyeri.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_TooltipLevelUp" = "Végítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és megnő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama meghosszabbodik, és Aatrox újjáéled, ha halálos sebzés éri.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTeljes sebzés növekedése
    Megnövelt gyógyítás
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @RTotalADAmp*100.000000@% -> @RTotalADAmpNL*100.000000@%
    @RHealingAmp*100.000000@% -> @RHealingAmpNL*100.000000@%
    @RMovementSpeedBonus*100.000000@% -> @RMovementSpeedBonusNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Végítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és megnő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama meghosszabbodik, és Aatrox újjáéled, ha halálos sebzés éri.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_TooltipSimple" = "Végítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és megnő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama meghosszabbodik, és Aatrox újjáéled, ha halálos sebzés éri.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Végítélet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és megnő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama meghosszabbodik, és Aatrox újjáéled, ha halálos sebzés éri.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_Description" = "Aatrox a földre sújt, amivel megsebzi az első eltalált ellenfelet. A hősöknek és gyors szörnyeknek gyorsan el kell hagynia a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket." tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_DisplayName" = "Pokoli béklyó" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_Tooltip" = "Pokoli béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_TooltipExtended" = "Pokoli béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket.
    A minionoknak kétszeres sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_TooltipLevelUp" = "Pokoli béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @WBaseDamage@ -> @WBaseDamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pokoli béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_TooltipSimple" = "Pokoli béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AatroxW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pokoli béklyó (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_Description" = "Ahri elindít három Rókatüzet, amelyek célba veszik és megtámadják a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_DisplayName" = "Rókatűz" tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_Tooltip" = "Rókatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRókatüzeket enged útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenségeket, és találatkor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Ha egy ellenfelet több rókatűz is eltalál, az elsőt követő rókatüzek @Effect2Amount*100@% sebzést okoznak (legfeljebb @f1@ sebzést egy ellenfélnek).

    A rókatüzek elsősorban a Csábítással nemrég eltalált hősöket célozzák, ilyenek híján pedig azokat, akiket Ahri előzőleg támadott.
    Ha a Rókatűz nem talál kiemelt célpontot, a legközelebbi ellenfél helyett hősöket próbál támadni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_TooltipExtended" = "Rókatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRókatüzeket enged útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenségeket, és találatkor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Ha egy ellenfelet több rókatűz is eltalál, az elsőt követő rókatüzek @Effect2Amount*100@% sebzést okoznak (legfeljebb @f1@ sebzést egy ellenfélnek).

    A rókatüzek elsősorban a Csábítással nemrég eltalált hősöket célozzák, ilyenek híján pedig azokat, akiket Ahri előzőleg támadott.
    Ha a Rókatűz nem talál kiemelt célpontot, a legközelebbi ellenfél helyett hősöket próbál támadni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_TooltipLevelUp" = "Rókatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRókatüzeket enged útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenségeket, és találatkor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Ha egy ellenfelet több rókatűz is eltalál, az elsőt követő rókatüzek @Effect2Amount*100@% sebzést okoznak (legfeljebb @f1@ sebzést egy ellenfélnek).

    A rókatüzek elsősorban a Csábítással nemrég eltalált hősöket célozzák, ilyenek híján pedig azokat, akiket Ahri előzőleg támadott.
    Ha a Rókatűz nem talál kiemelt célpontot, a legközelebbi ellenfél helyett hősöket próbál támadni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rókatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRókatüzeket enged útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenségeket, és találatkor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Ha egy ellenfelet több rókatűz is eltalál, az elsőt követő rókatüzek @Effect2Amount*100@% sebzést okoznak (legfeljebb @f1@ sebzést egy ellenfélnek).

    A rókatüzek elsősorban a Csábítással nemrég eltalált hősöket célozzák, ilyenek híján pedig azokat, akiket Ahri előzőleg támadott.
    Ha a Rókatűz nem talál kiemelt célpontot, a legközelebbi ellenfél helyett hősöket próbál támadni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_TooltipSimple" = "Rókatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri három rókatüzet bocsát útjára, amelyek megsebzik a közeli ellenfeleket" tr "GeneratedTip_Spell_AhriFoxFire_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rókatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRókatüzeket enged útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenségeket, és találatkor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Ha egy ellenfelet több rókatűz is eltalál, az elsőt követő rókatüzek @Effect2Amount*100@% sebzést okoznak (legfeljebb @f1@ sebzést egy ellenfélnek).

    A rókatüzek elsősorban a Csábítással nemrég eltalált hősöket célozzák, ilyenek híján pedig azokat, akiket Ahri előzőleg támadott.
    Ha a Rókatűz nem talál kiemelt célpontot, a legközelebbi ellenfél helyett hősöket próbál támadni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_Description" = "Ahri kiküldi, majd visszahúzza magához a gömbjét, amely odafelé varázssebzést, visszafelé tényleges sebzést okoz. Miután több varázslattal is betalált, Ahri a gömbbel elért következő találata visszatölti az életerejét." tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_DisplayName" = "A megtévesztés gömbje" tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_Tooltip" = "A megtévesztés gömbje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz.

    Ahri képességei Esszencialopás jelzőket biztosítanak neki, valahányszor eltalálnak egy ellenfelet (használatonként legfeljebb @f4.0@ jelzőt). @f3.0@ jelző elérésekor a következő a Megtévesztés gömbje @f1.0@ (+@f2.-1@) életerővel gyógyítja Ahrit minden eltalált ellenfél után.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_TooltipExtended" = "A megtévesztés gömbje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz.

    Ahri képességei Esszencialopás jelzőket biztosítanak neki, valahányszor eltalálnak egy ellenfelet (használatonként legfeljebb @f4.0@ jelzőt). @f3.0@ jelző elérésekor a következő a Megtévesztés gömbje @f1.0@ (+@f2.-1@) életerővel gyógyítja Ahrit minden eltalált ellenfél után.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_TooltipLevelUp" = "A megtévesztés gömbje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz.

    Ahri képességei Esszencialopás jelzőket biztosítanak neki, valahányszor eltalálnak egy ellenfelet (használatonként legfeljebb @f4.0@ jelzőt). @f3.0@ jelző elérésekor a következő a Megtévesztés gömbje @f1.0@ (+@f2.-1@) életerővel gyógyítja Ahrit minden eltalált ellenfél után.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_TooltipLevelUpUnlearned" = "A megtévesztés gömbje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz.

    Ahri képességei Esszencialopás jelzőket biztosítanak neki, valahányszor eltalálnak egy ellenfelet (használatonként legfeljebb @f4.0@ jelzőt). @f3.0@ jelző elérésekor a következő a Megtévesztés gömbje @f1.0@ (+@f2.-1@) életerővel gyógyítja Ahrit minden eltalált ellenfél után.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_TooltipSimple" = "A megtévesztés gömbje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri eldobja, majd visszahúzza magához a gömbjét, amely odafelé varázssebzést, visszafelé tényleges sebzést okoz.

    Ha Ahri 9 ellenfelet talál el a képességeivel, a Megtévesztés gömbje gyógyítja is őt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriOrbofDeception_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A megtévesztés gömbje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz.

    Ahri képességei Esszencialopás jelzőket biztosítanak neki, valahányszor eltalálnak egy ellenfelet (használatonként legfeljebb @f4.0@ jelzőt). @f3.0@ jelző elérésekor a következő a Megtévesztés gömbje @f1.0@ (+@f2.-1@) életerővel gyógyítja Ahrit minden eltalált ellenfél után.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_Description" = "Ahri egy csókot dob, amely megsebzi és elcsábítja az eltalált ellenfelet, aki így ártalmatlanul felé kezd sétálni, és megnövelt sebzést szenved el a képességeitől." tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_DisplayName" = "Csábítás" tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_Tooltip" = "Csábítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig.

    A Csábítással eltalált ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetővé válnak, és @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el Ahri képességeitől.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_TooltipExtended" = "Csábítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig.

    A Csábítással eltalált ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetővé válnak, és @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el Ahri képességeitől.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_TooltipLevelUp" = "Csábítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig.

    A Csábítással eltalált ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetővé válnak, és @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el Ahri képességeitől.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Időtartam
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csábítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig.

    A Csábítással eltalált ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetővé válnak, és @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el Ahri képességeitől.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_TooltipSimple" = "Csábítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri egy csókot dob, amely sebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elcsábít egy ellenfelet, aki @Effect5Amount@ másodpercig megnövelt sebzést szenved el a támadásaitól." tr "GeneratedTip_Spell_AhriSeduce_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csábítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig.

    A Csábítással eltalált ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetővé válnak, és @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el Ahri képességeitől.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_Description" = "Ahri előretör és energialövedékeket bocsát ki, amelyek megsebzik a közelben tartózkodó ellenségeket. A Lélekroham háromszor alkalmazható, mielőtt elkezdene újratöltődni." tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_DisplayName" = "Lélekroham" tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_Tooltip" = "Lélekroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri fürgén előretör, és @RMaxTargetsPerCast@ energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik.

    A képességet @RRecastWindow@ másodpercen belül @RMaxCasts@ alkalommal lehet elsütni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_TooltipExtended" = "Lélekroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri fürgén előretör, és @RMaxTargetsPerCast@ energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik.

    A képességet @RRecastWindow@ másodpercen belül @RMaxCasts@ alkalommal lehet elsütni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_TooltipLevelUp" = "Lélekroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri fürgén előretör, és @RMaxTargetsPerCast@ energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik.

    A képességet @RRecastWindow@ másodpercen belül @RMaxCasts@ alkalommal lehet elsütni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lélekroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri fürgén előretör, és @RMaxTargetsPerCast@ energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik.

    A képességet @RRecastWindow@ másodpercen belül @RMaxCasts@ alkalommal lehet elsütni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_TooltipSimple" = "Lélekroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri fürgén előretör, és energialövedékeket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre.

    Legfeljebb három alkalommal lehet gyorsan elsütni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AhriTumble_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lélekroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAhri fürgén előretör, és @RMaxTargetsPerCast@ energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik.

    A képességet @RRecastWindow@ másodpercen belül @RMaxCasts@ alkalommal lehet elsütni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_Description" = "Hátraszaltózás közben eldobsz egy fizikai sebzést okozó surikent. Ez megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt. A képesség ismételt aktiválásával a megjelölt célponthoz siethetsz, további sebzést okozva neki." tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_DisplayName" = "Surikenugrás" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_Tooltip" = "Surikenugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_TooltipExtended" = "Surikenugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_TooltipLevelUp" = "Surikenugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Másodlagos sebzés
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @E2Damage@ -> @E2DamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Surikenugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_TooltipSimple" = "Surikenugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Surikenugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_Description" = "Akali eldob öt kunait, amelyek a bónusz sebzésével és varázserejével arányos sebzést okoznak, és lelassítják a célpontjukat." tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_DisplayName" = "Ötpontos csapás" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_Tooltip" = "Ötpontos csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÖt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_TooltipExtended" = "Ötpontos csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÖt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercentage*100@%-kal lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_TooltipLevelUp" = "Ötpontos csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÖt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamageNamed@ -> @BaseDamageNamedNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ötpontos csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÖt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_TooltipSimple" = "Ötpontos csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÖt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ötpontos csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÖt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_Description" = "Akali a kijelölt irányba ugrik, elkábítva és megsebezve az eltalált ellenfeleket. Második aktiválás: Akali a kijelölt irányba rohamoz, kivégezve minden eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_DisplayName" = "Tökéletes kivitelezés" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_Tooltip" = "Tökéletes kivitelezés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKét roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, rövid időre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_TooltipExtended" = "Tökéletes kivitelezés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKét roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, 0,5 másodpercre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően. A maximális sebzést @MaxExecuteThreshold*100@% életerőnél éri el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_TooltipLevelUp" = "Tökéletes kivitelezés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKét roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, rövid időre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Maximális sebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseDamage*3.000000@ -> @BaseDamageNL*3.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tökéletes kivitelezés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKét roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, rövid időre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_TooltipSimple" = "Tökéletes kivitelezés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKét roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, rövid időre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tökéletes kivitelezés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKét roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, rövid időre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_Description" = "Akali füstfelhőt hoz létre. A füstön belül Akali a Lopakodás hatás alá kerül, semmilyen ellenséges varázslattal és támadással nem célozható meg, valamint megnő a mozgási sebessége. Támadáskor vagy a képességeinek használatakor rövid időre láthatóvá válik." tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_DisplayName" = "Homálygömb" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_Tooltip" = "Homálygömb (@Level@)[@Hotkey@]@EnergyRestore@ energiát tölt vissza.@Cooldown@ másodperc töltési időAkali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre @BaseDuration@ másodpercre.

    A füst elrejti Akalit az ellenfelek elől, és @Effect6Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét.

    A Rejtőzködés hatás megszerzése vagy elvesztése megnöveli a Homálygömb időtartamát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_TooltipExtended" = "Homálygömb (@Level@)[@Hotkey@]@EnergyRestore@ energiát tölt vissza.@Cooldown@ másodperc töltési időAkali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre. Ez elrejti őt az ellenfelek elől, valamint @Effect6Amount*100@% extra mozgási sebességet biztosít neki.

    A Homálygömb @BaseDuration@ másodpercig marad aktív. A Rejtőzködést hatás megszerzése vagy elvesztése 3 másodperccel megnöveli a Homálygömb időtartamát.

    A Rejtőzködés hatása alatt álló Akali lopakodik, és nem célozható meg semmilyen ellenséges varázslattal vagy támadással, akkor sem, ha fel van fedve – ez alól csak a tornyok képeznek kivételt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_TooltipLevelUp" = "Homálygömb (@Level@)[@Hotkey@]@EnergyRestore@ energiát tölt vissza.@Cooldown@ másodperc töltési időAkali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre @BaseDuration@ másodpercre.

    A füst elrejti Akalit az ellenfelek elől, és @Effect6Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét.

    A Rejtőzködés hatás megszerzése vagy elvesztése megnöveli a Homálygömb időtartamát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtEnergia-visszatöltés
    Mozgási sebesség
    Alap időtartam
    Töltési idő
    @EnergyRestore@ -> @EnergyRestoreNL@
    @MovementSpeed@% -> @MovementSpeedNL@%
    @BaseDuration@ -> @BaseDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Homálygömb (@Level@)[@Hotkey@]@EnergyRestore@ energiát tölt vissza.@Cooldown@ másodperc töltési időAkali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre @BaseDuration@ másodpercre.

    A füst elrejti Akalit az ellenfelek elől, és @Effect6Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét.

    A Rejtőzködés hatás megszerzése vagy elvesztése megnöveli a Homálygömb időtartamát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_TooltipSimple" = "Homálygömb (@Level@)[@Hotkey@]@EnergyRestore@ energiát tölt vissza.@Cooldown@ másodperc töltési időAkali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre @BaseDuration@ másodpercre.

    A füst elrejti Akalit az ellenfelek elől, és @Effect6Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét.

    A Rejtőzködés hatás megszerzése vagy elvesztése megnöveli a Homálygömb időtartamát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AkaliW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Homálygömb (@Level@)[@Hotkey@]@EnergyRestore@ energiát tölt vissza.@Cooldown@ másodperc töltési időAkali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre @BaseDuration@ másodpercre.

    A füst elrejti Akalit az ellenfelek elől, és @Effect6Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét.

    A Rejtőzködés hatás megszerzése vagy elvesztése megnöveli a Homálygömb időtartamát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_Description" = "Alistar keresztülgázol a közeli ellenséges egységeken, nem ütközik más egységekkel, és egy jelzőt kap, amikor megsebez egy ellenséges hőst. A maximális számú jelző elérésekor Alistar következő, hős elleni alaptámadása bónusz varázssebzést okoz, és elkábítja a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_DisplayName" = "Eltaposás" tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_Tooltip" = "Eltaposás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_TooltipExtended" = "Eltaposás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_TooltipLevelUp" = "Eltaposás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Eltaposás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_TooltipSimple" = "Eltaposás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AlistarE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Eltaposás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_Description" = "Master Yi szemkápráztató sebességgel átteleportál a harcmezőn, és fizikai sebzést okoz az útjába eső ellenfeleknek, miközben nem lehet őt megcélozni. Az Alfa-csapás kritikus találatot jelenthet, valamint bónusz fizikai sebzést okoz a szörnyeknek. Az alaptámadások csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_DisplayName" = "Alfa-csapás" tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_Tooltip" = "Alfa-csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi megcélozhatatlanná válik, és teleportálással csap le a célpont közelében lévő ellenfelekre. @Effect8Amount@ találat után @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Az Alfa-csapás okozhat kritikus találatot, ilyenkor további @f1@ sebzést okozva.
    Szörnyek ellen @Effect3Amount@ bónusz sebzést okoz.
    A további csapások azonnal @FalloffMultiplier*100@% sebzést okoznak.
    Az alaptámadások @Effect7Amount@ másodperccel csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.

    " tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_TooltipExtended" = "Alfa-csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi megcélozhatatlanná válik, és teleportálással csap le a célpont közelében lévő ellenfelekre. @Effect8Amount@ találat után @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Az Alfa-csapás okozhat kritikus találatot, ilyenkor további @f1@ sebzést okozva.
    Szörnyek ellen @Effect3Amount@ bónusz sebzést okoz.
    A további csapások azonnal @FalloffMultiplier*100@% sebzést okoznak.
    Az alaptámadások @Effect7Amount@ másodperccel csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.

    " tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_TooltipLevelUp" = "Alfa-csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi megcélozhatatlanná válik, és teleportálással csap le a célpont közelében lévő ellenfelekre. @Effect8Amount@ találat után @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Az Alfa-csapás okozhat kritikus találatot, ilyenkor további @f1@ sebzést okozva.
    Szörnyek ellen @Effect3Amount@ bónusz sebzést okoz.
    A további csapások azonnal @FalloffMultiplier*100@% sebzést okoznak.
    Az alaptámadások @Effect7Amount@ másodperccel csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Szörnyek elleni bónusz sebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_TooltipLevelUpUnlearned" = "Alfa-csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi megcélozhatatlanná válik, és teleportálással csap le a célpont közelében lévő ellenfelekre. @Effect8Amount@ találat után @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Az Alfa-csapás okozhat kritikus találatot, ilyenkor további @f1@ sebzést okozva.
    Szörnyek ellen @Effect3Amount@ bónusz sebzést okoz.
    A további csapások azonnal @FalloffMultiplier*100@% sebzést okoznak.
    Az alaptámadások @Effect7Amount@ másodperccel csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_TooltipSimple" = "Alfa-csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVálj megcélozhatatlanná, teleportálj a kinézett ellenfélhez, és okozz sebzést neki és a közelben lévő ellenfeleknek is.

    Az alaptámadások csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AlphaStrike_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Alfa-csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi megcélozhatatlanná válik, és teleportálással csap le a célpont közelében lévő ellenfelekre. @Effect8Amount@ találat után @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Az Alfa-csapás okozhat kritikus találatot, ilyenkor további @f1@ sebzést okozva.
    Szörnyek ellen @Effect3Amount@ bónusz sebzést okoz.
    A további csapások azonnal @FalloffMultiplier*100@% sebzést okoznak.
    Az alaptámadások @Effect7Amount@ másodperccel csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.


    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_Description" = "Ashe a támadásaival Összpontosítást gyűjt. Ha az Összpontosítás maximális számú jelzője összegyűlt, Ashe elsütheti az Összpontosított nyílzáport, amely minden Összpontosítás jelzőt felhasznál, így ideiglenesen megnöveli a támadási sebességet, az alaptámadások pedig nyilak nagy erejű sorozatát zúdítják az áldozatokra az időtartam végéig." tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_DisplayName" = "Összpontosított nyílzápor" tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_Tooltip" = "Összpontosított nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_TooltipExtended" = "Összpontosított nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_TooltipLevelUp" = "Összpontosított nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Nyílzápor sebzési aránya
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Összpontosított nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_TooltipSimple" = "Összpontosított nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Összpontosított nyílzápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_Description" = "Ashe felderítésre küldi a Sasszemet a térkép egy tetszőleges pontjára." tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_DisplayName" = "Sasszem" tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_Tooltip" = "Sasszem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_TooltipExtended" = "Sasszem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_TooltipLevelUp" = "Sasszem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÚjratöltési idő@AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@" tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sasszem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_TooltipSimple" = "Sasszem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AsheSpiritOfTheHawk_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sasszem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_Description" = "A közelben tartózkodó ellenfeleken úrrá lesz a gyötrelem, és minden másodpercben elveszítik a maximális életerejük egy bizonyos százalékát, valamint frissül az őket sújtó átkok időtartama." tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_DisplayName" = "Nagy bánat" tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_Tooltip" = "Nagy bánat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_TooltipExtended" = "Nagy bánat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_TooltipLevelUp" = "Nagy bánat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÉleterő-alapú sebzés százaléka
    Alapsebzés
    @Effect1Amount*2.000000@% -> @Effect1AmountNL*2.000000@%
    @Effect2Amount*2.000000@ -> @Effect2AmountNL*2.000000@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_TooltipLevelUpUnlearned" = "Nagy bánat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_TooltipSimple" = "Nagy bánat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_AuraofDespair_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Nagy bánat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_Description" = "Ha folyamatosan egy irányba halad, Aurelion Sol fokozatosan felgyorsul, és képes a levegőbe emelkedve messzire repülni." tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_DisplayName" = "Legendás üstökös" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_Tooltip" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_TooltipExtended" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_TooltipLevelUp" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség határa
    Repülés hatótávolsága
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_TooltipSimple" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Legendás üstökös (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_Description" = "Aurelion Sol egy táguló csillagkorongot hoz létre, amely felrobbanva elkábítja és megsebzi az ellenfeleket, ha túl messze kerül a sárkánytól." tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_DisplayName" = "Csillagrobbanás" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_Tooltip" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_TooltipExtended" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_TooltipLevelUp" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Kábítás időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_TooltipSimple" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csillagrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_Description" = "Aurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amellyel megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket, valamint biztonságosabb távolságra löki hátra azokat, akik túl közel kerültek." tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_DisplayName" = "A fény hangja" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_Tooltip" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_TooltipExtended" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_TooltipLevelUp" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_TooltipSimple" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A fény hangja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_Description" = "Aurelion Sol tágasabb pályára állítja a csillagait, megnövelve a sebzésüket." tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_DisplayName" = "Táguló univerzum" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_Tooltip" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_TooltipExtended" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_TooltipLevelUp" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív sebzési bónusz
    Manaköltség másodpercenként
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_TooltipSimple" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AurelionSolW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Táguló univerzum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_Description" = "Azir rövid ideig pajzsot von maga köré, majd az egyik homokkatonájához siet, és megsebzi az útközben eltalált ellenfeleket. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal egy bevethető homokkatonát készít elő, és megállítja a rohamát." tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_DisplayName" = "Futóhomok" tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_Tooltip" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_TooltipExtended" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_TooltipLevelUp" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Sebzés
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_TooltipSimple" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirEWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Futóhomok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_Description" = "Azir az összes homokkatonáját egy helyre küldi. A homokkatonák varázssebzést okoznak az ellenfeleknek, amelyeken áthaladnak, és 1 másodpercig tartó lassító hatással sújtják őket." tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_DisplayName" = "Homokroham" tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_Tooltip" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_TooltipExtended" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_TooltipLevelUp" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_TooltipSimple" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirQWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Homokroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_Description" = "Azir sorfalat alkotó katonákat idéz meg, akik előrerontanak, és megsebezik, illetve hátralökik az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_DisplayName" = "Császári falanx" tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_Tooltip" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_TooltipExtended" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_TooltipLevelUp" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Katonák száma
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_TooltipSimple" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Császári falanx (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAzir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_Description" = "Azir a közeli ellenfelek megtámadására megidéz egy homokkatonát, amelynek hatótávolságán belül az alaptámadása parancsként működik, és a katonát vezényli a célpont ellen. A katonák egy vonalban varázssebzést okoznak. A Fegyverbe! passzívan növeli Azir és a homokkatonák támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_DisplayName" = "Fegyverbe!" tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_Tooltip" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_TooltipExtended" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_TooltipLevelUp" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÚjratöltési idő
    Passzív támadási sebesség
    Támadási sebesség katonákkal
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Effect7Amount*100.000000@% -> @Effect7AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_TooltipSimple" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_AzirW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fegyverbe! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_Description" = "Amumu egy ragadós pólyát dob a célpontra, ami elkábítja azt és sebzést okoz neki, miközben a múmia az ellenfélhez húzza magát." tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_DisplayName" = "Pólyadobás" tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_Tooltip" = "Pólyadobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. " tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_TooltipExtended" = "Pólyadobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. " tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_TooltipLevelUp" = "Pólyadobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pólyadobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_TooltipSimple" = "Pólyadobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. " tr "GeneratedTip_Spell_BandageToss_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pólyadobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardE_Description" = "Bard térkaput nyit egy közeli tereptárgyon. Ezen belépve mind szövetségesei, mind ellenfelei egyirányú utat tehetnek meg a kapu másik oldalára." tr "GeneratedTip_Spell_BardE_DisplayName" = "Varázsút" tr "GeneratedTip_Spell_BardE_Tooltip" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardE_TooltipExtended" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardE_TooltipLevelUp" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Bónusz mozgási sebesség a szövetséges hősöknek
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardE_TooltipSimple" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Varázsút (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_Description" = "Bard egy lövedéket lő ki, amely lelassítja az első eltalált ellenfelet, majd továbbhalad. Ha ezután eltalál egy falat, elkábítja az első célpontot, ha pedig egy újabb ellenfelet ér, akkor mindkét célpont elkábul." tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_DisplayName" = "Kozmikus kötelék" tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_Tooltip" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_TooltipExtended" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_TooltipLevelUp" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás időtartama
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_TooltipSimple" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kozmikus kötelék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardR_Description" = "Bard spirituális energiát zúdít a kijelölt területre, ahol minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül egy rövid időre." tr "GeneratedTip_Spell_BardR_DisplayName" = "A Sors keze" tr "GeneratedTip_Spell_BardR_Tooltip" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardR_TooltipExtended" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardR_TooltipLevelUp" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_BardR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardR_TooltipSimple" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Sors keze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardW_Description" = "Megidéz egy gyógyító szentélyt, amely gyorsan feltöltődik, majd azonnal eltűnik, amint meggyógyította az első szövetségest, aki megérintette." tr "GeneratedTip_Spell_BardW_DisplayName" = "Az Őrző szentélye" tr "GeneratedTip_Spell_BardW_Tooltip" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardW_TooltipExtended" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardW_TooltipLevelUp" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapgyógyítás
    Maximális gyógyítás
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BardW_TooltipSimple" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BardW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az Őrző szentélye (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_Description" = "Erős méreggel homályosítja el a célpont látását, és sebzést okoz neki, illetve megvakítja a hatás időtartamára." tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_DisplayName" = "Vakító lövés" tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_Tooltip" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. " tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_TooltipExtended" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. " tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_TooltipLevelUp" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Időtartam
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_TooltipSimple" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. " tr "GeneratedTip_Spell_BlindingDart_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vakító lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_Description" = "Vihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely varázssebzést okoz, és felfedi az eltalált ellenséges egységeket. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.
    Bénítás: Lee Sin megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és 4 másodperc erejéig lecsökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza." tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_DisplayName" = "Vihar / Bénítás" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_Tooltip" = "Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_TooltipExtended" = "Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_TooltipLevelUp" = "Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtVihar sebzése
    Bénítás lassítása
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_TooltipSimple" = "Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkEOne_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vihar / Bénítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_Description" = "Hanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki, amely felfedi az ellenséget, és fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, akit elér. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.
    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és az ellenség hiányzó életerejével arányos fizikai sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_DisplayName" = "Hanghullám / Rezonáns csapás" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_Tooltip" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_TooltipExtended" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_TooltipLevelUp" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtHanghullám sebzése
    Rezonáns csapás minimális sebzése
    Rezonáns csapás maximális sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_TooltipSimple" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkQOne_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hanghullám / Rezonáns csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_Description" = "Lee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralöki a célpontját, amivel fizikai sebzést okoz neki és mindenkinek, akivel ellenfele összeütközik. A célponttal összeütköző ellenségek egy rövid időre a levegőbe repülnek. Ezt a technikát Jesse Perringtől tanulta, bár Lee Sin nem rúgja ki a játékosokat a térképről." tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_DisplayName" = "A sárkány dühe" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_Tooltip" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_TooltipExtended" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_TooltipLevelUp" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Bónusz életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @PercentHPCarryThrough@% -> @PercentHPCarryThroughNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_TooltipLevelUpUnlearned" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_TooltipSimple" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkRKick_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A sárkány dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cooldown@ másodperc töltési időLee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_Description" = "Oltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet, és védelmet biztosít magának a sebzések ellen. Ha a szövetséges egy hős, ő is részesül a védelemből. Az Oltalmazás alkalmazása után Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.
    Vasakarat: Lee Sin alapos kiképzése lehetővé teszi a számára, hogy fejlődjön a harcban. Így 4 másodpercre életlopást és életvarázst nyer." tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_DisplayName" = "Oltalom / Vasakarat" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_Tooltip" = "Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_TooltipExtended" = "Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_TooltipLevelUp" = "Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtOltalom pajzs elnyelőképessége
    Vasakarat életlopása / életvarázsa %
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_TooltipLevelUpUnlearned" = "Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_TooltipSimple" = "Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BlindMonkWOne_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Oltalom / Vasakarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_Description" = "Brand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az varázssebzést szenved el. Ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed." tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_DisplayName" = "Tűzvész" tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_Tooltip" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_TooltipExtended" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_TooltipLevelUp" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_TooltipSimple" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tűzvész (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_Description" = "Brand egy varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki. Ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja." tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_DisplayName" = "Tűzlabda" tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_Tooltip" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_TooltipExtended" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_TooltipLevelUp" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_TooltipSimple" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tűzlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_Description" = "Brand pusztító lángözönt szabadít el, amely varázssebzést okoz, valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát. Ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre lelassítja." tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_DisplayName" = "Tisztítótűz" tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_Tooltip" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_TooltipExtended" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_TooltipLevelUp" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés továbbugrásonként
    Lassítás
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @SlowAmount@% -> @SlowAmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_TooltipSimple" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tisztítótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBrand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_Description" = "Rövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, varázssebzést okozva az ott tartózkodó ellenséges egységeknek. A már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_DisplayName" = "Lángoszlop" tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_Tooltip" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_TooltipExtended" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_TooltipLevelUp" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_TooltipSimple" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BrandW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_Description" = "Braum néhány másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és az innen érkező lövedékeket megállítja, majd sebzésüket elnyelve elpusztítja azokat. Az első támadás sebzését teljes mértékben semlegesíti, a pajzs irányából érkező további támadások sebzését pedig csökkenti." tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_DisplayName" = "Törhetetlen" tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_Tooltip" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_TooltipExtended" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_TooltipLevelUp" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtIdőtartam
    Sebzéscsökkentés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_TooltipSimple" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törhetetlen (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_Description" = "Braum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, így az a támadás hatására lelassul, illetve varázssebzést szenved el.

    A Sokkoló csapások jelzőjét helyezi el a célponton." tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_DisplayName" = "Harapós fagy" tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_Tooltip" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_TooltipExtended" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_TooltipLevelUp" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_TooltipSimple" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Harapós fagy (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_Description" = "Braum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely lelassítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_DisplayName" = "Gleccserszakadék" tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_Tooltip" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_TooltipExtended" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_TooltipLevelUp" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Fellökés időtartama
    Lassítás
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @FirstKnockupDuration@ -> @FirstKnockupDurationNL@
    @MoveSpeedMod@% -> @MoveSpeedModNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_TooltipSimple" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumRWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gleccserszakadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_Description" = "Braum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik. A megérkezést követően Braum és szövetségese néhány másodpercre bónusz páncélt és varázsellenállást kap." tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_DisplayName" = "Élő pajzs" tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_Tooltip" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_TooltipExtended" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_TooltipLevelUp" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlappáncél
    Alap varázsellenállás
    Védelem arányosítása
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_TooltipSimple" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_BraumW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Élő pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBraum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_Description" = "Caitlyn gondos célzást követően egy tökéletes lövést ad le, hatalmas sebzést okozva ezzel egy nagyon távoli célpontnak. Az ellenséges hősök a szövetségesüknek szánt lövedék útjába állhatnak, ezzel felfogva a sebzést." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_DisplayName" = "Halálpontos lövés" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_Tooltip" = "Halálpontos lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_TooltipExtended" = "Halálpontos lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_TooltipLevelUp" = "Halálpontos lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_TooltipLevelUpUnlearned" = "Halálpontos lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_TooltipSimple" = "Halálpontos lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynAceintheHole_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halálpontos lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_Description" = "Caitlyn egy nehéz hálót lő a célpontjára, hogy lelassítsa azt. A lövés visszarúgó hatása hátralöki Caitlynt." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_DisplayName" = "90 kaliberes háló" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_Tooltip" = "90 kaliberes háló (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_TooltipExtended" = "90 kaliberes háló (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_TooltipLevelUp" = "90 kaliberes háló (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_TooltipLevelUpUnlearned" = "90 kaliberes háló (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_TooltipSimple" = "90 kaliberes háló (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynEntrapment_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "90 kaliberes háló (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCaitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_Description" = "Caitlyn 1 másodpercre felpörgeti a puskáját egy fizikai sebzést okozó, célpontokon áthatoló lövés elsütéséhez (az elsőt követő célpontoknak kisebb sebzést okoz)." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_DisplayName" = "Piltoveri rendteremtő" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_Tooltip" = "Piltoveri rendteremtő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_TooltipExtended" = "Piltoveri rendteremtő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_TooltipLevelUp" = "Piltoveri rendteremtő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount*100.000000@% -> @Effect5AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_TooltipLevelUpUnlearned" = "Piltoveri rendteremtő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_TooltipSimple" = "Piltoveri rendteremtő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Piltoveri rendteremtő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_Description" = "Caitlyn felállít egy csapdát a trükkös yordlék elfogására. A csapda 1,5 másodpercre felfedi és mozgásképtelenné teszi a rálépő ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_DisplayName" = "Yordlecsapda" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_Tooltip" = "Yordlecsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_TooltipExtended" = "Yordlecsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_TooltipLevelUp" = "Yordlecsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtFejlövés bónusz sebzése a csapdába esett ellenfelek ellen
    Bónusz sebzésarány
    Újratöltési idő
    Csapdák maximális száma
    Csapda élettartama
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_TooltipLevelUpUnlearned" = "Yordlecsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_TooltipSimple" = "Yordlecsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CaitlynYordleTrap_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Yordlecsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_Description" = "Camille a falhoz húzza magát, majd elrugaszkodik, és földet éréskor a levegőbe löki az ellenséges hősöket." tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_DisplayName" = "Falhorog" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_Tooltip" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_TooltipExtended" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_TooltipLevelUp" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    Támadási sebesség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_TooltipSimple" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Falhorog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_Description" = "Camille következő támadása bónusz sebzést okoz, és bónusz mozgási sebességet ad. A varázslat rövid ideig ismét aktiválható, és jelentős bónusz sebzést okoz, ha Camille kivár a két támadás között." tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_DisplayName" = "Precizitási protokoll" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_Tooltip" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_TooltipExtended" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_TooltipLevelUp" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTeljes sebzésarány
    Töltési idő
    Mozgási sebesség
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect4Amount*100.000000@% -> @Effect4AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_TooltipSimple" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Precizitási protokoll (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_Description" = "Camille a célponthoz ugrik, és az adott területhez horgonyozza a hőst. Eközben az alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak a célpontnak." tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_DisplayName" = "Hextech ultimátum" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_Tooltip" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_TooltipExtended" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_TooltipLevelUp" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtIdőtartam
    Töltési idő
    Bónusz sebzés
    Aktuális életerővel arányos sebzés
    @RDuration@ -> @RDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @ROnHitDamage@ -> @ROnHitDamageNL@
    @RPercentCurrentHPDamage@% -> @RPercentCurrentHPDamageNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_TooltipSimple" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hextech ultimátum (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_Description" = "Camille rövid idő elteltével egy tölcsér alakú, sebzést okozó robbanást idéz elő. A hatás távolabbik felén lévő ellenfelek lelassulnak, és plusz sebzést szenvednek el, amely Camille-t gyógyítja." tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_DisplayName" = "Taktikai vágás" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_Tooltip" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_TooltipExtended" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_TooltipLevelUp" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@AbilityResourceName@ költség
    Sebzés
    Maximális életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount*100.000000@% -> @Effect5AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_TooltipSimple" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CamilleW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Taktikai vágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCamille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_Description" = "Corki végigrepül egy rövid útvonalon, miközben bombákat szór, amelyek lángoló nyomvonalat hagynak maguk után, amely folyamatosan sebzi a tűzben ragadó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_DisplayName" = "Valkűr" tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_Tooltip" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_TooltipExtended" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_TooltipLevelUp" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_TooltipLevelUpUnlearned" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_TooltipSimple" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CarpetBomb_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Valkűr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_Description" = "Cassiopeia pusztító támadást indít, amely megnövelt sebzést okoz a Mérgezés alatt álló célpontoknak, és az okozott sebzés egy részét életerőként tölti vissza. Ha a támadás végez a célponttal, Cassiopeia manát is visszanyer." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_DisplayName" = "Méregfog" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_Tooltip" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_TooltipExtended" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_TooltipLevelUp" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz méregsebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_TooltipSimple" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Méregfog (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_Description" = "Cassiopeia rövid késleltetés után méreggel áraszt el egy területet, ami nagyobb mozgási sebességet biztosít neki, ha eltalál egy ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_DisplayName" = "Méregbomba" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_Tooltip" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_TooltipExtended" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_TooltipLevelUp" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_TooltipSimple" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Méregbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_Description" = "Cassiopeia szeméből örvénylő mágikus energia lövell ki, amely elkábítja a vele szemben álló ellenséget, és lassítja a neki hátat fordító ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_DisplayName" = "Kővé dermesztés" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_Tooltip" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_TooltipExtended" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_TooltipLevelUp" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_TooltipSimple" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kővé dermesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_Description" = "Cassiopeia több méregfelhőt bocsát ki, amelyek lelassítják és röghöz kötik a rajtuk áthaladó ellenfeleket, valamint enyhe sebzést okoznak nekik. A röghöz kötött ellenfelek nem használhatnak mozgási képességeket." tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_DisplayName" = "Gyilkos pára" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_Tooltip" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_TooltipExtended" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_TooltipLevelUp" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_TooltipSimple" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága.
    " tr "GeneratedTip_Spell_CassiopeiaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyilkos pára (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_Description" = "Zilean oltalmazó időrúnát helyez egy szövetségesre, ami halálos sebzés elszenvedése esetén visszaküldi az adott hőst az időben." tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_DisplayName" = "Korvarázs" tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_Tooltip" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg." tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_TooltipExtended" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg." tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_TooltipLevelUp" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @RBaseHeal@ -> @RBaseHealNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_TooltipLevelUpUnlearned" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_TooltipSimple" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg." tr "GeneratedTip_Spell_ChronoShift_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Korvarázs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_Description" = "Gyilkos varjak keringenek vadul Fiddlesticks körül, és másodpercenként sebzést okoznak a környéken tartózkodó összes ellenséges egységnek." tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_DisplayName" = "Varjúvihar" tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_Tooltip" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_TooltipExtended" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_TooltipLevelUp" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    Töltési idő
    @DamagePerSecond@ -> @DamagePerSecondNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_TooltipLevelUpUnlearned" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_TooltipSimple" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Crowstorm_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_Description" = "Anivia a levegő nedvességtartalmából áthatolhatatlan jégfalat hoz létre, amely minden mozgást megakadályoz. A fal csupán rövid ideig marad meg, azután elolvad." tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_DisplayName" = "Kristályfal" tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_Tooltip" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad." tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_TooltipExtended" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad." tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_TooltipLevelUp" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzélesség@Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_TooltipSimple" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad." tr "GeneratedTip_Spell_Crystallize_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kristályfal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_Description" = "Amumu pólyába burkolja az őt körülvevő ellenfeleket, ezzel alkalmazza rájuk az átkát, sebzést okoz nekik, és megakadályozza, hogy támadjanak vagy mozogjanak." tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_DisplayName" = "A szomorú múmia átka" tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_Tooltip" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_TooltipExtended" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_TooltipLevelUp" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @RDamage@ -> @RDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_TooltipLevelUpUnlearned" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_TooltipSimple" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "GeneratedTip_Spell_CurseoftheSadMummy_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_Description" = "Darius megélezi a fejszéjét, így az általa okozott fizikai sebzés passzív módon figyelmen kívül hagyja a célpont páncéljának egy részét. A képesség aktiválása után Darius a fejszéje horgával maga felé rántja az ellenfeleit." tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_DisplayName" = "Elfogás" tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_Tooltip" = "Elfogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Darius páncéltörése @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Aktív: A Darius előtt lévő ellenfeleket Darius felé húzza, és @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket @Effect3Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_TooltipExtended" = "Elfogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Darius páncéltörése @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Aktív: A Darius előtt lévő ellenfeleket Darius felé húzza, és @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket @Effect3Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_TooltipLevelUp" = "Elfogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Darius páncéltörése @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Aktív: A Darius előtt lévő ellenfeleket Darius felé húzza, és @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket @Effect3Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzázalékos páncéltörés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elfogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Darius páncéltörése @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Aktív: A Darius előtt lévő ellenfeleket Darius felé húzza, és @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket @Effect3Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_TooltipSimple" = "Elfogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Plusz @Effect1Amount@% páncéltörés.

    Aktív: Darius felé húzza az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusAxeGrabCone_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elfogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Darius páncéltörése @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Aktív: A Darius előtt lévő ellenfeleket Darius felé húzza, és @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket @Effect3Amount@ másodpercre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_Description" = "Darius nekilendül, és széles ívben meglendíti a fejszéjét. A penge nagyobb sebzést okoz az ellenfeleknek, mint a markolat. Darius a pengével eltalált ellenséges hősöktől függő mértékben gyógyul." tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_DisplayName" = "Megtizedelés" tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_Tooltip" = "Megtizedelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius kisvártatva meglengeti maga körül a fejszéjét, és lesújt az útjába kerülő ellenségekre. A fejsze pengéje által eltalált ellenségek @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést szenvednek el. A markolat által eltalált ellenségek @Effect6Amount@% sebzést szenvednek el (a Vérontás itt nem érvényesül).

    Darius minden, a penge által eltalált hős után visszanyeri a hiányzó életereje @Effect5Amount@ százalékát (de legfeljebb @Effect7Amount@%-ot).
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_TooltipExtended" = "Megtizedelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius kisvártatva meglengeti maga körül a fejszéjét, és lesújt az útjába kerülő ellenségekre. A fejsze pengéje által eltalált ellenségek @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést szenvednek el. A markolat által eltalált ellenségek @Effect6Amount@% sebzést szenvednek el (a Vérontás itt nem érvényesül).

    Darius minden, a penge által eltalált hős után visszanyeri a hiányzó életereje @Effect5Amount@ százalékát (de legfeljebb @Effect7Amount@%-ot).
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_TooltipLevelUp" = "Megtizedelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius kisvártatva meglengeti maga körül a fejszéjét, és lesújt az útjába kerülő ellenségekre. A fejsze pengéje által eltalált ellenségek @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést szenvednek el. A markolat által eltalált ellenségek @Effect6Amount@% sebzést szenvednek el (a Vérontás itt nem érvényesül).

    Darius minden, a penge által eltalált hős után visszanyeri a hiányzó életereje @Effect5Amount@ százalékát (de legfeljebb @Effect7Amount@%-ot).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megtizedelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius kisvártatva meglengeti maga körül a fejszéjét, és lesújt az útjába kerülő ellenségekre. A fejsze pengéje által eltalált ellenségek @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést szenvednek el. A markolat által eltalált ellenségek @Effect6Amount@% sebzést szenvednek el (a Vérontás itt nem érvényesül).

    Darius minden, a penge által eltalált hős után visszanyeri a hiányzó életereje @Effect5Amount@ százalékát (de legfeljebb @Effect7Amount@%-ot).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_TooltipSimple" = "Megtizedelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius lesújt a közeli ellenfelekre a fejszéjével, és megsebzi őket.

    A penge által megsebzett ellenfelek jelentősen nagyobb sebzést szenvednek el, és Darius életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusCleave_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megtizedelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius kisvártatva meglengeti maga körül a fejszéjét, és lesújt az útjába kerülő ellenségekre. A fejsze pengéje által eltalált ellenségek @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést szenvednek el. A markolat által eltalált ellenségek @Effect6Amount@% sebzést szenvednek el (a Vérontás itt nem érvényesül).

    Darius minden, a penge által eltalált hős után visszanyeri a hiányzó életereje @Effect5Amount@ százalékát (de legfeljebb @Effect7Amount@%-ot).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_Description" = "Darius odaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely tényleges sebzést okoz. A célpontra ható Vérontás minden jelzője tovább növeli a sebzést. Ha a Noxusi guillotine végez az ellenféllel, a képesség egy rövid ideig újra azonnal bevethető." tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_DisplayName" = "Noxusi guillotine" tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_Tooltip" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOdaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely @Damage@ tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @RDamagePercentPerHemoStack*100@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @MaximumDamage@

    Ha a Noxusi guillotine megöli a célpontot, a képesség @RRecastDuration@ másodpercen belül költség nélkül ismét használható.

    A 3. szinten a Noxusi guillotine elszabadul, és a célpont megölésekor azonnal nullázódik a töltési ideje és a manaköltsége.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_TooltipExtended" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOdaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely @Damage@ tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @RDamagePercentPerHemoStack*100@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @MaximumDamage@

    Ha a Noxusi guillotine megöli a célpontot, a képesség @RRecastDuration@ másodpercen belül költség nélkül ismét használható.

    A 3. szinten a Noxusi guillotine elszabadul, és a célpont megölésekor azonnal nullázódik a töltési ideje és a manaköltsége.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_TooltipLevelUp" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOdaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely @Damage@ tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @RDamagePercentPerHemoStack*100@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @MaximumDamage@

    Ha a Noxusi guillotine megöli a célpontot, a képesség @RRecastDuration@ másodpercen belül költség nélkül ismét használható.

    A 3. szinten a Noxusi guillotine elszabadul, és a célpont megölésekor azonnal nullázódik a töltési ideje és a manaköltsége.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_TooltipLevelUpUnlearned" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOdaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely @Damage@ tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @RDamagePercentPerHemoStack*100@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @MaximumDamage@

    Ha a Noxusi guillotine megöli a célpontot, a képesség @RRecastDuration@ másodpercen belül költség nélkül ismét használható.

    A 3. szinten a Noxusi guillotine elszabadul, és a célpont megölésekor azonnal nullázódik a töltési ideje és a manaköltsége.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_TooltipSimple" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPróbáld meg kivégezni a célpontot. Ha sikerrel jársz, a töltési idő nullázódik.

    Nagyobb sebzést okoz a Vérontás-jelzők számától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusExecute_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Noxusi guillotine (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOdaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely @Damage@ tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @RDamagePercentPerHemoStack*100@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @MaximumDamage@

    Ha a Noxusi guillotine megöli a célpontot, a képesség @RRecastDuration@ másodpercen belül költség nélkül ismét használható.

    A 3. szinten a Noxusi guillotine elszabadul, és a célpont megölésekor azonnal nullázódik a töltési ideje és a manaköltsége.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_Description" = "Darius következő támadása átvágja egy ellensége fő ütőerét. A kivérző áldozat mozgási sebessége csökken." tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_DisplayName" = "Bénító csapás" tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_Tooltip" = "Bénító csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius következő alaptámadása @f1@ fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassítja a célpontot.

    Ha a Bénító csapás végez az áldozattal, a képesség manaköltsége visszatérül, a töltési idő pedig @Effect3Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_TooltipExtended" = "Bénító csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius következő alaptámadása @f1@ fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassítja a célpontot.

    Ha a Bénító csapás végez az áldozattal, a képesség manaköltsége visszatérül, a töltési idő pedig @Effect3Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_TooltipLevelUp" = "Bénító csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius következő alaptámadása @f1@ fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassítja a célpontot.

    Ha a Bénító csapás végez az áldozattal, a képesség manaköltsége visszatérül, a töltési idő pedig @Effect3Amount@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTeljes sebzésarány
    Töltési idő
    @Effect4Amount*100.000000@ -> @Effect4AmountNL*100.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_TooltipLevelUpUnlearned" = "Bénító csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius következő alaptámadása @f1@ fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassítja a célpontot.

    Ha a Bénító csapás végez az áldozattal, a képesség manaköltsége visszatérül, a töltési idő pedig @Effect3Amount@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_TooltipSimple" = "Bénító csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius a következő alaptámadásával nagyobb sebzést okoz és lelassítja az ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_DariusNoxianTacticsONH_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Bénító csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDarius következő alaptámadása @f1@ fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassítja a célpontot.

    Ha a Bénító csapás végez az áldozattal, a képesség manaköltsége visszatérül, a töltési idő pedig @Effect3Amount@%-kal csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_Description" = "Shaco lopakodni kezd, és azonnal a célterületen terem.

    Lopakodás közben az első alaptámadása erősebb lesz, bónusz sebzést okoz, valamint csökkenti a Megtévesztés töltési idejét" tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_DisplayName" = "Megtévesztés" tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_Tooltip" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_TooltipExtended" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_TooltipLevelUp" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Láthatatlanság időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_TooltipSimple" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Deceive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megtévesztés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_Description" = "Rammus védekezőállást vesz fel, ami jelentősen megnöveli a páncélját és a varázsellenállását, felerősíti a Tüskés páncél sebzését, valamint megsebzi az őt megtámadó ellenfeleket. A képesség idejére a hős jelentősen lelassul." tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_DisplayName" = "Védekező póz" tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_Tooltip" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_TooltipExtended" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_TooltipLevelUp" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzázalékos bónusz páncél
    Százalékos bónusz varázsellenállás
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_TooltipLevelUpUnlearned" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_TooltipSimple" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DefensiveBallCurl_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Védekező póz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Drain_Description" = "Fiddlesticks megcsapolja ellenfele életerejét, ezzel saját magát gyógyítja, ellenfelének pedig folyamatos sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_Drain_DisplayName" = "Szipolyozás" tr "GeneratedTip_Spell_Drain_Tooltip" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Drain_TooltipExtended" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Drain_TooltipLevelUp" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    Szipolyozás aránya
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_Drain_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Drain_TooltipSimple" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Drain_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szipolyozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_Description" = "Draven elhajítja a fejszéit, és ezzel fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki azokat. Az eltalált egységek lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_DisplayName" = "Félre az útból" tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_Tooltip" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_TooltipExtended" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_TooltipLevelUp" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_TooltipSimple" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_DravenDoubleShot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Félre az útból (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_Description" = "Draven mozgási sebessége és támadási sebessége megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken. Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik." tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_DisplayName" = "Véres roham" tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_Tooltip" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_TooltipExtended" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_TooltipLevelUp" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    @AbilityResourceName@ költség
    Mozgási sebesség
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_TooltipLevelUpUnlearned" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_TooltipSimple" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenFury_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Véres roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_Description" = "Draven elhajít két hatalmas fejszét, amelyek fizikai sebzést okoznak minden eltalált ellenfélnek. Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után egyre kisebb sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet." tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_DisplayName" = "Örvénylő halál" tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_Tooltip" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_TooltipExtended" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_TooltipLevelUp" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_TooltipLevelUpUnlearned" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_TooltipSimple" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenRCast_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Örvénylő halál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_Description" = "Draven következő támadása bónusz fizikai sebzést okoz. Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre. Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben." tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_DisplayName" = "Forgó fejsze" tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_Tooltip" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_TooltipExtended" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_TooltipLevelUp" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Százalékos bónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_TooltipLevelUpUnlearned" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_TooltipSimple" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_DravenSpinning_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Forgó fejsze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időDraven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_Description" = "A Z-meghajtó töltése közben Ekko félreugrik. Következő támadása az időt eltorzítva a célponthoz teleportálja őt, és bónusz sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_DisplayName" = "Fázisugrás" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_Tooltip" = "Fázisugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_TooltipExtended" = "Fázisugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_TooltipLevelUp" = "Fázisugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fázisugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_TooltipSimple" = "Fázisugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fázisugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_Description" = "Ekko elhajít egy időgránátot, amely egy ellenséges hőst eltalálva időtorzító mezővé alakul, a területen belül rekedt áldozatok pedig sebzést szenvednek el és lelassulnak. Kisvártatva a gránát visszatér Ekkóhoz, miközben megsebzi azt, aki az útjába kerül." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_DisplayName" = "Időbandita" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_Tooltip" = "Időbandita (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_TooltipExtended" = "Időbandita (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_TooltipLevelUp" = "Időbandita (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés odafelé
    Sebzés visszatéréskor
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount*-100.000000@% -> @Effect2AmountNL*-100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Időbandita (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_TooltipSimple" = "Időbandita (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Időbandita (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_Description" = "Ekko megtöri az idő vonalát, így megcélozhatatlanná válik, és visszaugrik az időben egy számára kedvezőbb pillanathoz. Visszatér a pár másodperccel korábbi tartózkodási helyére, és az adott időtartamban kapott sebzés egy bizonyos százalékával gyógyul. Az érkezési helye közelében tartózkodó ellenfelek jelentős sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_DisplayName" = "Időtörés" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_Tooltip" = "Időtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_TooltipExtended" = "Időtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_TooltipLevelUp" = "Időtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @FlatHeal@ -> @FlatHealNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Időtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_TooltipSimple" = "Időtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Időtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEkko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_Description" = "Ekko meghasítja az idő szövedékét, és néhány másodperc múltán létrehoz egy anomáliát, amely lassítja a benne rekedt ellenfeleket. Ha Ekko belép az anomáliába, egy pajzs alakul ki körülötte, az anomália pedig felrobban. Ennek következtében az ellenfelek rövid időre egy időcsapdába kerülnek és elkábulnak." tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_DisplayName" = "Párhuzamos valóság" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_Tooltip" = "Párhuzamos valóság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_TooltipExtended" = "Párhuzamos valóság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_TooltipLevelUp" = "Párhuzamos valóság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Párhuzamos valóság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_TooltipSimple" = "Párhuzamos valóság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EkkoW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Párhuzamos valóság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_Description" = "Ashe egyenes vonalban egy jéglövedéket lő ki, amely megsebzi és elkábítja az eltalált ellenséges hőst. A kábítás időtartama a nyíl által megtett úttól függ. Emellett a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el, és le is lassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_DisplayName" = "Elvarázsolt kristálynyíl" tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_Tooltip" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_TooltipExtended" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_TooltipLevelUp" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_TooltipSimple" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_EnchantedCrystalArrow_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_Description" = "Ezreal a megjelölt közeli pontra teleportál, és egy célkövető nyilat lő ki a legközelebb álló ellenséges egységre. A lövedék elsősorban az Energialöket hatása alatt álló ellenfeleket célozza." tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_DisplayName" = "Térugrás" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_Tooltip" = "Térugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_TooltipExtended" = "Térugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_TooltipLevelUp" = "Térugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Térugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_TooltipSimple" = "Térugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Térugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_Description" = "Ezreal egy sebzést okozó energialövedéket lő ki, amely találat esetén kis mértékben csökkenti az összes töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_DisplayName" = "Misztikus lövés" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_Tooltip" = "Misztikus lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_TooltipExtended" = "Misztikus lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_TooltipLevelUp" = "Misztikus lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Misztikus lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_TooltipSimple" = "Misztikus lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Misztikus lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_Description" = "Ezreal felkészül, majd energialövedékek sokaságát lövi ki, amelyek komoly sebzést okoznak az összes útjukba kerülő egységnek (minionok és nem hatalmas szörnyek ellen csökkentett sebzést okoz)." tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_DisplayName" = "Végzetes hullám" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_Tooltip" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_TooltipExtended" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_TooltipLevelUp" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_TooltipSimple" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_Description" = "Ezreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad. Ha Ezreal eltalál egy ellenséget a gömbbel, a gömb felrobban és megsebzi a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_DisplayName" = "Energialöket" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_Tooltip" = "Energialöket (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_TooltipExtended" = "Energialöket (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát.
    Néhány példa feladatokra: hatalmas szörnyek, tornyok, inhibitorok és nexusok" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_TooltipLevelUp" = "Energialöket (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Teljes varázserőarány
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @APRatio*100.000000@% -> @APRatioNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Energialöket (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_TooltipSimple" = "Energialöket (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_EzrealW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Energialöket (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Feast_Description" = "Felfal egy ellenséges egységet, és jelentős tényleges sebzést okoz. A célpont halála esetén Cho'Gath megnő, és több lesz a maximális életereje." tr "GeneratedTip_Spell_Feast_DisplayName" = "Bekebelezés" tr "GeneratedTip_Spell_Feast_Tooltip" = "Bekebelezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)
    " tr "GeneratedTip_Spell_Feast_TooltipExtended" = "Bekebelezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)
    " tr "GeneratedTip_Spell_Feast_TooltipLevelUp" = "Bekebelezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtHősök elleni sebzés
    Jelzőnkénti életerő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @RHealthPerStack@ -> @RHealthPerStackNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Feast_TooltipLevelUpUnlearned" = "Bekebelezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Feast_TooltipSimple" = "Bekebelezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)
    " tr "GeneratedTip_Spell_Feast_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Bekebelezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_Description" = "Cho'Gath félelmetes sikoltást hallat, ezzel egy tölcsér alakú területen varázssebzést okoz, és pár másodpercre elnémítja az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_DisplayName" = "Vad sikoly" tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_Tooltip" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_TooltipExtended" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_TooltipLevelUp" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Némítás időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_TooltipSimple" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_FeralScream_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_Description" = "Alistar vad üvöltést hallat, és leráz magáról minden tömegirányító hatást, valamint csökkenti az őt érő fizikai és varázssebzést a hatás ideje alatt." tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_DisplayName" = "Törhetetlen akarat" tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_Tooltip" = "Törhetetlen akarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_TooltipExtended" = "Törhetetlen akarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_TooltipLevelUp" = "Törhetetlen akarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzéscsökkentés
    Töltési idő
    @RDamageReduction@% -> @RDamageReductionNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törhetetlen akarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_TooltipSimple" = "Törhetetlen akarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_FerociousHowl_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törhetetlen akarat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_Description" = "Szélvihar támad az ellenséges egységre, majd a közelben tartózkodó ellenséges egységekre is, és sebzést okoz, illetve elnémítja az áldozatokat." tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_DisplayName" = "Sötét szél" tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_Tooltip" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_TooltipExtended" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_TooltipLevelUp" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_TooltipSimple" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FiddlesticksDarkWind_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sötét szél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_Description" = "A következő két alaptámadás idejére megnő Fiora támadási sebessége. Az első támadás lelassítja a célpontot, a második pedig kritikus csapás lesz." tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_DisplayName" = "Kardforgatás" tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_Tooltip" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz." tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_TooltipExtended" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz." tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_TooltipLevelUp" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKritikus csapás sebzése
    Töltési idő
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_TooltipSimple" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz." tr "GeneratedTip_Spell_FioraE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kardforgatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_Description" = "Fiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat." tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_DisplayName" = "Kitörés" tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_Tooltip" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_TooltipExtended" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_TooltipLevelUp" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Bónusz sebzési arány
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_TooltipSimple" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_Description" = "Fiora felfedi egy ellenséges hős négy gyenge pontját, és a célpont közelében megnő a mozgási sebessége. Ha Fiora mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt az áldozat meghalna, akkor Fiora és a közelben tartózkodó szövetségesei néhány másodpercig folyamatosan gyógyulnak." tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_DisplayName" = "Nagy kihívás" tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_Tooltip" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_TooltipExtended" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_TooltipLevelUp" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Halálos tánc mozgási sebessége
    Gyógyítás másodpercenként
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_TooltipSimple" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Nagy kihívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_Description" = "Fiora rövid ideig kivédi a rá irányuló összes sebzést és bénító hatást, majd a kijelölt irányba szúr. A szúrás lelassítja az első eltalált hőst, vagy elkábítja, ha Fiora a képességgel kivédett egy bénító hatást." tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_DisplayName" = "Visszavágás" tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_Tooltip" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_TooltipExtended" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_TooltipLevelUp" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_TooltipSimple" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FioraW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Visszavágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időFiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_Description" = "Fizz a levegőbe szökken, és kecsesen a szigonyán landol. Ezalatt nem célozható meg. Innen Fizz a földre dobbanhat, vagy egy újabb ugrást hajthat végre, mielőtt visszapattanna a földre." tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_DisplayName" = "Játékos / Trükkmester" tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_Tooltip" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_TooltipExtended" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_TooltipLevelUp" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_TooltipSimple" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Játékos / Trükkmester (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_Description" = "Fizz keresztülront a célponton, varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat." tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_DisplayName" = "Haldöfés" tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_Tooltip" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat. " tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_TooltipExtended" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat. " tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_TooltipLevelUp" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_TooltipSimple" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat. " tr "GeneratedTip_Spell_FizzQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Haldöfés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_Description" = "Fizz a kijelölt irányba dob egy halat, amely rátapad az első hősre, aki megérinti, és lelassítja őt. Rövid késleltetés után egy cápa tör elő a földből, a levegőbe löki a célpontot, és félrelöki a közelben tartózkodó ellenfeleket. Az összes eltalált ellenfél varázssebzést szenved el és le is lassul." tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_DisplayName" = "Hatalmas cápa" tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_Tooltip" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_TooltipExtended" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_TooltipLevelUp" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKis cápa sebzése
    Közepes cápa sebzése
    Nagy cápa sebzése
    Töltési idő
    @SmallDamage@ -> @SmallDamageNL@
    @MidDamage@ -> @MidDamageNL@
    @BigDamage@ -> @BigDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_TooltipSimple" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hatalmas cápa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_Description" = "Fizz támadásai kivéreztetik az ellenfeleket, több másodpercig tartó, folyamatos varázssebzést okozva nekik. Fizz felerősítheti a következő támadását, amely így bónusz sebzést fog okozni. Néhány másodpercig az ezt követő támadásokat is felerősíti." tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_DisplayName" = "Tengerkő szigony" tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_Tooltip" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_TooltipExtended" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_TooltipLevelUp" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív sebzés
    Aktív sebzés
    Találati sebzés
    Visszanyert mana
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @DoTBaseDamage@ -> @DoTBaseDamageNL@
    @ActiveBaseDamage@ -> @ActiveBaseDamageNL@
    @OnHitBuffBaseDamage@ -> @OnHitBuffBaseDamageNL@
    @OnKillManaRefund@ -> @OnKillManaRefundNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_TooltipSimple" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FizzW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tengerkő szigony (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_Description" = "Anivia összeérinti a szárnyait, és egy jéggömböt lő ki ellenfelei felé, amely megdermeszti és megsebzi az útjába kerülőket. A gömb egy idő után felrobban, és egy adott sugárban közepes sebzést okoz, valamint elkábítja a hatóterületén tartózkodókat." tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_DisplayName" = "Villámfagyasztás" tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_Tooltip" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_TooltipExtended" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_TooltipLevelUp" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_TooltipLevelUpUnlearned" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_TooltipSimple" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_FlashFrost_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Villámfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Fling_Description" = "Megsebzi a célpontot, és a levegőbe, Singed háta mögé löki. Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, egy ideig nem tud mozdulni." tr "GeneratedTip_Spell_Fling_DisplayName" = "Átdobás" tr "GeneratedTip_Spell_Fling_Tooltip" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Fling_TooltipExtended" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Fling_TooltipLevelUp" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Maximális életerővel arányos sebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Fling_TooltipLevelUpUnlearned" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Fling_TooltipSimple" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Fling_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Átdobás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_Description" = "Anivia egy szárnycsapással jeges szélvihart bocsát az ellenfelére, amellyel kis mértékű sebzést okoz. Ha a célpontot nemrég elkábította egy Villámfagyasztás, vagy megsebezte egy teljes erejű Gleccservihar, az okozott sebzés kétszeres." tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_DisplayName" = "Jégtámadás" tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_Tooltip" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_TooltipExtended" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_TooltipLevelUp" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_TooltipLevelUpUnlearned" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_TooltipSimple" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Frostbite_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Jégtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAnivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_Description" = "Galio rövid ideig lendületet vesz, majd rohamra indul, a levegőbe lökve az első eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_DisplayName" = "Az igazság ökle" tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_Tooltip" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_TooltipExtended" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_TooltipLevelUp" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_TooltipSimple" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az igazság ökle (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_Description" = "Galio két széllöketet indít útnak, amelyek tornádót hoznak létre, amikor találkoznak. A tornádó folyamatos sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_DisplayName" = "A háború szele" tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_Tooltip" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_TooltipExtended" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_TooltipLevelUp" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzéllöket sebzése
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_TooltipSimple" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A háború szele (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_Description" = "Galio az egyik szövetséges hős helyét jelöli ki földetérési pontnak. Galio kis késleltetés után lesújt a kijelölt a helyre, a levegőbe lökve a közeli ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_DisplayName" = "Hősies belépő" tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_Tooltip" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_TooltipExtended" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_TooltipLevelUp" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Hatótáv
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @CastRange@ -> @CastRangeNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_TooltipSimple" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GalioR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hősies belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGalio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GGun_Description" = "Corki a gépágyújával tölcsér alakban gyorstüzelés alá vonja az előtte fekvő területet, és megsebzi az ott tartózkodókat, illetve csökkenti az ellenfelek páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_GGun_DisplayName" = "Golyószóró" tr "GeneratedTip_Spell_GGun_Tooltip" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GGun_TooltipExtended" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GGun_TooltipLevelUp" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Védelemcsökkentés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount*-1.000000@ -> @Effect4AmountNL*-1.000000@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GGun_TooltipLevelUpUnlearned" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GGun_TooltipSimple" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GGun_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Golyószóró (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_Description" = "Anivia jégesőt zúdít ellenfeleire, amely megsebzi és lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_DisplayName" = "Gleccservihar" tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_Tooltip" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_TooltipExtended" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_TooltipLevelUp" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    Dermesztés lassításának mértéke
    Manaköltség másodpercenként
    @DamagePerSecond@ -> @DamagePerSecondNL@
    @SlowAmount@% -> @SlowAmountNL@%
    @ManaCostPerSecond@ -> @ManaCostPerSecondNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_TooltipSimple" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GlacialStorm_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gleccservihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_Description" = "Gnar a kijelölt helyre ugrik, és továbbszökell az ott lévő egység fejéről.

    Mega-Gnar túl nagy ahhoz, hogy továbbugorjon. Ő földrengető erővel csapódik be, és sebzést okoz a közelében lévőknek." tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_DisplayName" = "Szökellés / Összezúzás" tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_Tooltip" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_TooltipExtended" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_TooltipLevelUp" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_TooltipSimple" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szökellés / Összezúzás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_Description" = "Gnar elhajít egy bumerángot, amely megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket, mielőtt visszatérne hozzá. Ha el tudja kapni a bumerángot, csökken a képesség töltési ideje.
    Mega-Gnar ehelyett egy óriási sziklát hajít el, amely az első eltalált ellenfélnél megáll, és megsebez, illetve lelassít mindent a közelben. Ha Gnar ezután felveszi a sziklát, csökken a töltési idő." tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_DisplayName" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás" tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_Tooltip" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_TooltipExtended" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_TooltipLevelUp" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBumeráng sebzése
    Szikla sebzése
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_TooltipSimple" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_Description" = "Mega-Gnar minden körülötte állót a kijelölt irányba hajít, megsebezve és lelassítva őket. A falnak ütköző ellenfelek elkábulnak és további sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_DisplayName" = "GNAR!" tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_Tooltip" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_TooltipExtended" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_TooltipLevelUp" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás/kábítás időtartama
    Felpörgés mozgási sebessége
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @RCCDuration@ -> @RCCDurationNL@
    @RHyperMovementSpeedPercent@% -> @RHyperMovementSpeedPercentNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_TooltipLevelUpUnlearned" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_TooltipSimple" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "GNAR! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_Description" = "Gnar felpörög, ha támad vagy képességet használ, és ettől megnő a sebzése, valamint a mozgási sebessége.

    Mega-Gnar túlságosan dühös ahhoz, hogy még jobban felpörögjön, ehelyett a hátsó lábára áll, majd lesújt maga előtt a földre, amivel egy adott hatókörön belül elkábítja és megsebzi az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_DisplayName" = "Felpörgés / Földrengető csapás" tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_Tooltip" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_TooltipExtended" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_TooltipLevelUp" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtFelpörgés sebzése
    Felpörgés életerő-százalékos sebzése
    Felpörgés maximális sebzése szörnyek ellen
    Földrengető csapás sebzése
    @MiniBaseDamage@ -> @MiniBaseDamageNL@
    @MiniPercentHPDamage@% -> @MiniPercentHPDamageNL@%
    @MiniMonsterCap@ -> @MiniMonsterCapNL@
    @MegaBaseDamage@ -> @MegaBaseDamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_TooltipSimple" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GnarW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felpörgés / Földrengető csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_Description" = "Gragas a kijelölt pont felé támad, és nekirohan az első ellenfélnek, akivel szembetalálkozik. Ilyenkor megsebzi a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet, és elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_DisplayName" = "Kicsi a rakás!" tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_Tooltip" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_TooltipExtended" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_TooltipLevelUp" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_TooltipSimple" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kicsi a rakás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_Description" = "Gragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját, amely külön aktiválásra, vagy 4 másodpercen belül magától is felrobban. A robbanástól sújtott ellenfelek mozgási sebessége csökken." tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_DisplayName" = "Pezsgőshordó" tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_Tooltip" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_TooltipExtended" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_TooltipLevelUp" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_TooltipSimple" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pezsgőshordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_Description" = "Gragas a megcélzott helyre löki a hordóját, megsebezve és hátralökve a robbanás hatósugarában tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_DisplayName" = "Robbanékony hordó" tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_Tooltip" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket." tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_TooltipExtended" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket." tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_TooltipLevelUp" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_TooltipSimple" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket." tr "GeneratedTip_Spell_GragasR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Robbanékony hordó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_Description" = "Gragas egy másodpercig nyakalja a főzetet a hordójából. Ezután részeg őrjöngésbe kezd, amitől a következő alaptámadása varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek, az általa elszenvedett sebzés mértéke pedig csökken." tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_DisplayName" = "Szürkebarát" tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_Tooltip" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_TooltipExtended" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_TooltipLevelUp" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzéscsökkentés
    Sebzés
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_TooltipSimple" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GragasW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szürkebarát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_Description" = "Graves egy gránátot lő ki, amely súlyos sebzést okoz az első hősnek, akit eltalál. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a gránát felrobban, és sebzést okoz egy tölcsér alakú területen." tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_DisplayName" = "Robbanó lövedék" tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_Tooltip" = "Robbanó lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_TooltipExtended" = "Robbanó lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_TooltipLevelUp" = "Robbanó lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtElsődleges sebzés
    Tölcsérsebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @RFalloffDamage@ -> @RFalloffDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Robbanó lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_TooltipSimple" = "Robbanó lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_GravesChargeShot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Robbanó lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_Description" = "Graves előretör, és páncélja több másodpercre megerősödik. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, egy helyett két Szilárd jellem jelzőt kap. A sikeres alaptámadások csökkentik a képesség töltési idejét, és megújítják az ellenállások bónuszait." tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_DisplayName" = "Félreugrás" tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_Tooltip" = "Félreugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_TooltipExtended" = "Félreugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_TooltipLevelUp" = "Félreugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzilárd jellem páncélja
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_TooltipLevelUpUnlearned" = "Félreugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_TooltipSimple" = "Félreugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesMove_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Félreugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGraves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_Description" = "Graves egy robbanólövedéket lő ki, amely 2 másodperc elteltével felrobban. Ha a lövedék tereptárgyat ér, a robbanás 0,2 másodperc után következik be." tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_DisplayName" = "Itt a vége" tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_Tooltip" = "Itt a vége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_TooltipExtended" = "Itt a vége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_TooltipLevelUp" = "Itt a vége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Robbanás sebzésaránya
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_TooltipLevelUpUnlearned" = "Itt a vége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_TooltipSimple" = "Itt a vége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesQLineSpell_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Itt a vége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_Description" = "Graves füstbombát lő ki a célterületre, és füstfelhőbe burkolja azt, lecsökkentve a látótávolságot. A kezdeti becsapódás varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és rövid időre lelassítja a mozgásukat." tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_DisplayName" = "Füstgránát" tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_Tooltip" = "Füstgránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_TooltipExtended" = "Füstgránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_TooltipLevelUp" = "Füstgránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_TooltipLevelUpUnlearned" = "Füstgránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_TooltipSimple" = "Füstgránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_GravesSmokeGrenade_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Füstgránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_Description" = "Shaco egy másolatot hoz létre maga mellett, ami megtámadhatja a közelében tartózkodó ellenfeleket (a tornyoknak csökkentett sebzést okoz). Halálakor a másolat felrobban, három Cimbi a dobozbant hagy hátra, és megsebzi a közelben lévő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_DisplayName" = "Hallucináció" tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_Tooltip" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_TooltipExtended" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_TooltipLevelUp" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés halál esetén
    Kis dobozok sebzése
    Kis dobozok menekülési hatásának időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_TooltipSimple" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HallucinateFull_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hallucináció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_Description" = "Alistar fejjel nekiront a célpontnak, megsebezve és hátralökve azt." tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_DisplayName" = "Felöklelés" tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_Tooltip" = "Felöklelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot." tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_TooltipExtended" = "Felöklelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot." tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_TooltipLevelUp" = "Felöklelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felöklelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_TooltipSimple" = "Felöklelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot." tr "GeneratedTip_Spell_Headbutt_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felöklelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_Description" = "Hecarim mozgási sebessége fokozatosan nő, és egy rövid ideig áthaladhat az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és bónusz fizikai sebzést okoz, amelynek mértéke attól függ, hogy Hecarim mekkora utat tett meg a képesség aktiválása óta." tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_DisplayName" = "Elsöprő roham" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_Tooltip" = "Elsöprő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_TooltipExtended" = "Elsöprő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_TooltipLevelUp" = "Elsöprő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Maximális sebzés
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elsöprő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_TooltipSimple" = "Elsöprő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRamp_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elsöprő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_Description" = "Hecarim végighasít a közelben tartózkodó ellenfelein, és fizikai sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_DisplayName" = "Tombolás" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_Tooltip" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_TooltipExtended" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_TooltipLevelUp" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_TooltipSimple" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_Description" = "Hecarim végighasít a közelben tartózkodó ellenfelein, és fizikai sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_DisplayName" = "Tombolás" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_Tooltip" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_TooltipExtended" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_TooltipLevelUp" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_TooltipSimple" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimRapidSlash_URF_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tombolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_Description" = "Hecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, varázssebzést okozva az ellenfeleknek. Hecarim a roham befejeztekor lökéshullámot kelt, amitől a közelben tartózkodó ellenfelek fejvesztett menekülésre kényszerülnek." tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_DisplayName" = "Árnysereg" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_Tooltip" = "Árnysereg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_TooltipExtended" = "Árnysereg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_TooltipLevelUp" = "Árnysereg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnysereg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_TooltipSimple" = "Árnysereg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimUlt_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnysereg (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_Description" = "Hecarim egy rövid ideig varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és az ellenfelek által elszenvedett sebzés egy bizonyos százalékának megfelelő életerőt nyer vissza." tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_DisplayName" = "A rettegés szelleme" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_Tooltip" = "A rettegés szelleme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_TooltipExtended" = "A rettegés szelleme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_TooltipLevelUp" = "A rettegés szelleme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Gyógyítás felső határa
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_TooltipLevelUpUnlearned" = "A rettegés szelleme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_TooltipSimple" = "A rettegés szelleme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HecarimW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A rettegés szelleme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_Description" = "Heimerdinger egy gránátot hajít a kijelölt helyre, amely megsebzi az ellenséges egységeket, elkábítja a közvetlenül eltalált célpontokat, a körülöttük állók pedig lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_DisplayName" = "CH-2 elektrovihar-gránát" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_Tooltip" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_TooltipExtended" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_TooltipLevelUp" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_TooltipLevelUpUnlearned" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_TooltipSimple" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_Description" = "Heimerdinger elhelyez egy gyorstüzelő ágyútornyot, amelynek másodlagos lézertámadása keresztülhalad a célpontokon (a löveg sebzése megfeleződik a tornyokkal szemben)." tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_DisplayName" = "H-28 G fejlesztésű torony" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_Tooltip" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála." tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_TooltipExtended" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.Torony értékei

      Életerő: @TurretHealth@
      Ágyúlövés: @Damage@ varázssebzés
      Feltöltött ágyúlövés: @DamageBeam@ varázssebzés @BeamCooldown@ másodpercenként
      Aktív tornyok maximális száma: @MaxTurrets@

    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_TooltipLevelUp" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÁgyú sebzése
    Sugár sebzése
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseDamageBeam@ -> @BaseDamageBeamNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_TooltipSimple" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála." tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_Description" = "" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_DisplayName" = "FEJLESZTÉS!!!" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_Tooltip" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_TooltipExtended" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_TooltipLevelUp" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Óriástorony – ágyú sebzése
    Torony – sugár sebzése
    Rakétaraj sebzése
    Rakétaraj maximális sebzése
    Villámgránát sebzése
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @QUltBaseDamage@ -> @QUltBaseDamageNL@
    @QUltBaseDamageBeam@ -> @QUltBaseDamageBeamNL@
    @WUltBaseDamage@ -> @WUltBaseDamageNL@
    @WUltTotalBaseDamage@ -> @WUltTotalBaseDamageNL@
    @EUltBaseDamage@ -> @EUltBaseDamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_TooltipLevelUpUnlearned" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_TooltipSimple" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "FEJLESZTÉS!!! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_Description" = "Heimerdinger nagy hatótávolságú rakétákat lő ki, amelyek a kurzor felé veszik az irányt." tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_DisplayName" = "Hextech mikrorakéták" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_Tooltip" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_TooltipExtended" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_TooltipLevelUp" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_TooltipSimple" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "GeneratedTip_Spell_HeimerdingerW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_Description" = "Master Yi páratlan ügyességgel mozog, átmenetileg megnő a mozgási és a támadási sebessége, és immunissá válik a lassító hatásokra. Mialatt a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok meghosszabbítják a Hegylakó időtartamát. A gyilkosságok és az asszisztok passzívan csökkentik a többi képesség töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_DisplayName" = "Hegylakó" tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_Tooltip" = "Hegylakó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a hősgyilkosságok és az asszisztok @RCooldownRefund*100@%-kal csökkentik Master Yi alapképességeinek megmaradt töltési idejét.

    Aktív: a mozgási sebességet @RMSBonus@%-kal, a támadási sebességet pedig @RASBonus@%-kal növeli, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz a lassító hatásokkal szemben. Amíg a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_TooltipExtended" = "Hegylakó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a hősgyilkosságok és az asszisztok @RCooldownRefund*100@%-kal csökkentik Master Yi alapképességeinek megmaradt töltési idejét.

    Aktív: a mozgási sebességet @RMSBonus@%-kal, a támadási sebességet pedig @RASBonus@%-kal növeli, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz a lassító hatásokkal szemben. Amíg a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_TooltipLevelUp" = "Hegylakó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a hősgyilkosságok és az asszisztok @RCooldownRefund*100@%-kal csökkentik Master Yi alapképességeinek megmaradt töltési idejét.

    Aktív: a mozgási sebességet @RMSBonus@%-kal, a támadási sebességet pedig @RASBonus@%-kal növeli, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz a lassító hatásokkal szemben. Amíg a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Mozgási sebesség
    @RASBonus@% -> @RASBonusNL@%
    @RMSBonus@% -> @RMSBonusNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hegylakó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a hősgyilkosságok és az asszisztok @RCooldownRefund*100@%-kal csökkentik Master Yi alapképességeinek megmaradt töltési idejét.

    Aktív: a mozgási sebességet @RMSBonus@%-kal, a támadási sebességet pedig @RASBonus@%-kal növeli, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz a lassító hatásokkal szemben. Amíg a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_TooltipSimple" = "Hegylakó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a hőskiiktatások csökkentik Master Yi alapképességeinek töltési idejét.

    Aktív: növeli a mozgási sebességet, a támadási sebességet, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz minden lassító hatással szemben.

    Amíg a képesség aktív, a hőskiiktatások @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Highlander_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hegylakó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a hősgyilkosságok és az asszisztok @RCooldownRefund*100@%-kal csökkentik Master Yi alapképességeinek megmaradt töltési idejét.

    Aktív: a mozgási sebességet @RMSBonus@%-kal, a támadási sebességet pedig @RASBonus@%-kal növeli, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz a lassító hatásokkal szemben. Amíg a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_Description" = "Illaoi kiszakítja a lelket az ellenfele testéből, és maga mellé kényszeríti azt. A lelkek által kapott sebzés egy részét az eredeti célpont is elszenvedi. Ha a lélek elpusztul, vagy a célpont túl messzire kerül tőle, a célpont porhüvellyé válik, és elkezdenek csápok megjelenni a közelében." tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_DisplayName" = "Lelki próbatétel" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_Tooltip" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_TooltipExtended" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_TooltipLevelUp" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzéstovábbítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_TooltipSimple" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lelki próbatétel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_Description" = "A csápok nagyobb sebzést okoznak. Aktiváláskor Illaoi lecsap egy csáppal, és fizikai sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_DisplayName" = "Csápcsapás" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_Tooltip" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_TooltipExtended" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_TooltipLevelUp" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtCsapás bónusza
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect6Amount*100.000000@% -> @Effect6AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_TooltipSimple" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csápcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_Description" = "Illaoi a földre csap a bálványával, és fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált hős után egy csáp jelenik meg." tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_DisplayName" = "A hit ereje" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_Tooltip" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_TooltipExtended" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_TooltipLevelUp" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_TooltipSimple" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A hit ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_Description" = "Illaoi a célpontjához ugrik, fizikai sebzést okoz neki, a közeli csápok pedig szintén lecsapnak az áldozatra." tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_DisplayName" = "Kemény lecke" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_Tooltip" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_TooltipExtended" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_TooltipLevelUp" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount*100.000000@% -> @Effect1AmountNL*100.000000@%" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_TooltipSimple" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IllaoiW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kemény lecke (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIllaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_Description" = "Singed elfogyaszt egy hatékony vegyi főzetet, ezzel megnöveli a harci statisztikáit." tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_DisplayName" = "Őrületes főzet" tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_Tooltip" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig." tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_TooltipExtended" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig." tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_TooltipLevelUp" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz értékek
    Töltési idő
    @StatAmount@ -> @StatAmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_TooltipLevelUpUnlearned" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_TooltipSimple" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig." tr "GeneratedTip_Spell_InsanityPotion_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Őrületes főzet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_Description" = "Irelia két pengét hajít el, amelyek végül összetalálkoznak. A pengék közé szorult ellenfeleket megsebzi, elkábítja és megjelöli." tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_DisplayName" = "Páratlan páros" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_Tooltip" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_TooltipExtended" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_TooltipLevelUp" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_TooltipSimple" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Páratlan páros (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_Description" = "Irelia előretör, és lecsap a célpontjára, ezzel gyógyítva magát. Ha a célpont meg van jelölve, vagy az Acélugrás végez vele, akkor a képesség töltési ideje nullázódik." tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_DisplayName" = "Acélugrás" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_Tooltip" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_TooltipExtended" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_TooltipLevelUp" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Bónusz sebzés a minionoknak
    Gyógyítási arány
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @DamageBonusPVE@ -> @DamageBonusPVENL@
    @HealTADCoefficient@% -> @HealTADCoefficientNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_TooltipSimple" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Acélugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_Description" = "Irelia pengék sokaságát lövi ki, amelyek ellenséges hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék megsebzik és megjelölik az eltalált ellenfeleket. A pengék ezután falat formálnak, amely megsebzi és lelassítja a rajta keresztülhaladó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_DisplayName" = "Élharcosok pengéje" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_Tooltip" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_TooltipExtended" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_TooltipLevelUp" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Fal sebzése
    Töltési idő
    @BaseMissileDamage@ -> @BaseMissileDamageNL@
    @BaseZoneDamage@ -> @BaseZoneDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_TooltipSimple" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Élharcosok pengéje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIrelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_Description" = "Irelia előkészít egy csapást, amelynek a sebzése a felkészülési idővel arányosan növekszik. A töltés ideje alatt Irelia csökkentett fizikai sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_DisplayName" = "Tüzes tánc" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_Tooltip" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_TooltipExtended" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_TooltipLevelUp" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @MinDamage@ -> @MinDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_TooltipSimple" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IreliaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tüzes tánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_Description" = "Ivern pajzsot helyez egy szövetségesre. A pajzs rövid idő elteltével felrobban, ezzel lelassítja és megsebzi az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_DisplayName" = "Magburok" tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_Tooltip" = "Magburok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_TooltipExtended" = "Magburok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_TooltipLevelUp" = "Magburok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Magburok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_TooltipSimple" = "Magburok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Magburok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_Description" = "Ivern megidéz egy indát, amely megsebzi és a földbe gyökerezteti az eltalált ellenséges célpontokat. Ivern szövetségesei a földbe gyökereztetett célponthoz rohanhatnak." tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_DisplayName" = "Gyökércsapda" tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_Tooltip" = "Gyökércsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak." tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_TooltipExtended" = "Gyökércsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak." tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_TooltipLevelUp" = "Gyökércsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgásképtelenség időtartama
    Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyökércsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_TooltipSimple" = "Gyökércsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak." tr "GeneratedTip_Spell_IvernQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyökércsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_Description" = "Ivern megidézi őrző barátját, Pitypangot, hogy segítsen a harcban. Pitypang egy lökéshullámot indít el, ha zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg." tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_DisplayName" = "Pitypang!" tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_Tooltip" = "Pitypang! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_TooltipExtended" = "Pitypang! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_TooltipLevelUp" = "Pitypang! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Pitypang alapéletereje
    Pitypang alappáncélja és alap varázsellenállása
    Pitypang bónusz támadási sebessége
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pitypang! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_TooltipSimple" = "Pitypang! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pitypang! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időIvern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_Description" = "A bokorban Ivern támadása távolságira vált és bónusz varázssebzést okoz. Ivern a képesség aktiválásával elhelyezhet egy bokros területet." tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_DisplayName" = "Rekettyés" tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_Tooltip" = "Rekettyés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f12@ másodperc töltési időPasszív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_TooltipExtended" = "Rekettyés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f12@ másodperc töltési időPasszív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_TooltipLevelUp" = "Rekettyés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f12@ másodperc töltési időPasszív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz varázssebzés
    Bokor újratöltése
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rekettyés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f12@ másodperc töltési időPasszív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_TooltipSimple" = "Rekettyés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f12@ másodperc töltési időPasszív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_IvernW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rekettyés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f12@ másodperc töltési időPasszív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_Description" = "Shaco egy láthatatlan, élő Cimbi a dobozbant hoz létre. Ha aktiválják, megrémíti és megtámadja a közeli ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_DisplayName" = "Cimbi a dobozban" tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_Tooltip" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_TooltipExtended" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_TooltipLevelUp" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Félelem időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_TooltipLevelUpUnlearned" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_TooltipSimple" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JackInTheBox_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Cimbi a dobozban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_Description" = "IV. Jarvan bátran a csata sűrűjébe veti magát, de olyan erővel, hogy a becsapódás helyén egy küzdőtér formálódik, ami őt és a célpontját veszi körbe. A becsapódás pillanatában a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_DisplayName" = "Kataklizma" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_Tooltip" = "Kataklizma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_TooltipExtended" = "Kataklizma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_TooltipLevelUp" = "Kataklizma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kataklizma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_TooltipSimple" = "Kataklizma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVCataclysm_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kataklizma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_Description" = "IV. Jarvan Demacia büszkeségét hordozza, ami passzívan bónusz támadási sebességet biztosít neki. A Demacia büszkesége képesség aktiválása lehetővé teszi IV. Jarvan számára, hogy elhelyezzen egy demaciai lobogót, amely a becsapódásakor varázssebzést okoz, és megnöveli a közelben tartózkodó szövetséges hősök támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_DisplayName" = "Demacia büszkesége" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_Tooltip" = "Demacia büszkesége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_TooltipExtended" = "Demacia büszkesége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_TooltipLevelUp" = "Demacia büszkesége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Passzív támadási sebesség
    Aktív támadási sebesség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_TooltipLevelUpUnlearned" = "Demacia büszkesége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_TooltipSimple" = "Demacia büszkesége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDemacianStandard_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Demacia büszkesége (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_Description" = "IV. Jarvan előredöf a lándzsájával, amivel fizikai sebzést okoz az útjába eső ellenfeleknek, és csökkenti a páncéljukat. Emellett a lándzsa a Demacia büszkeségéhez húzza Jarvant, aki a levegőbe löki az elébe kerülő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_DisplayName" = "Sárkányvágás" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_Tooltip" = "Sárkányvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_TooltipExtended" = "Sárkányvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_TooltipLevelUp" = "Sárkányvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Páncélcsökkentés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sárkányvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_TooltipSimple" = "Sárkányvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVDragonStrike_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sárkányvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_Description" = "IV. Jarvan Demacia ősi királyaitól kér oltalmat, akik megvédik őt a sérülésektől és lassítják a közelében lévő ellenségeket." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_DisplayName" = "Aranykor védelme" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_Tooltip" = "Aranykor védelme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_TooltipExtended" = "Aranykor védelme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_TooltipLevelUp" = "Aranykor védelme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_TooltipLevelUpUnlearned" = "Aranykor védelme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_TooltipSimple" = "Aranykor védelme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_JarvanIVGoldenAegis_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Aranykor védelme (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_Description" = "Jax kivételes harci tudása lehetővé teszi, hogy kitérjen minden támadás elől egy rövid ideig, majd egy gyors visszavágással elkábítson minden ellenfelet a közelben." tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_DisplayName" = "Ellencsapás" tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_Tooltip" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_TooltipExtended" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_TooltipLevelUp" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_TooltipSimple" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxCounterStrike_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ellencsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_Description" = "Jax energiával tölti fel a fegyverét, így a következő támadása további sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_DisplayName" = "Felerősítés" tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_Tooltip" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_TooltipExtended" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_TooltipLevelUp" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_TooltipSimple" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JaxEmpowerTwo_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felerősítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_Description" = "Jax az adott egység felé ugrik. Ha ellenfélről van szó, lesújt rá a fegyverével." tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_DisplayName" = "Ugró csapás" tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_Tooltip" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_TooltipExtended" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_TooltipLevelUp" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_TooltipSimple" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_JaxLeapStrike_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ugró csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_Description" = "Minden egymást követő harmadik támadás további varázssebzést okoz. Aktiválásakor a képesség fokozza Jax elszántságát, ami rövid időre megnöveli a páncélját és a varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_DisplayName" = "A nagymester hatalma" tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_Tooltip" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_TooltipExtended" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_TooltipLevelUp" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív sebzés
    Bónusz páncél
    Bónusz varázsellenállás
    @PassiveDamage@ -> @PassiveDamageNL@
    @ActiveBaseResists@ -> @ActiveBaseResistsNL@
    @ActiveBaseResists@ -> @ActiveBaseResistsNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_TooltipLevelUpUnlearned" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_TooltipSimple" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JaxRelentlessAssault_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A nagymester hatalma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_Description" = "Gyorsítókaput helyez el, amely megnöveli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét.
    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét, hatótávolságát és sebzését is." tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_DisplayName" = "Gyorsítókapu" tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_Tooltip" = "Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_TooltipExtended" = "Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_TooltipLevelUp" = "Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség@MovementSpeed*100.000000@% -> @MovementSpeedNL*100.000000@%" tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_TooltipSimple" = "Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceAccelerationGate_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időGyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_Description" = "Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően több egymást követő támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre." tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_DisplayName" = "Hiperroham" tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_Tooltip" = "Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_TooltipExtended" = "Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_TooltipLevelUp" = "Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés lövésenként
    Töltési idő
    @DamagePerc*100.000000@% -> @DamagePercNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_TooltipSimple" = "Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_JayceHyperCharge_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_Description" = "Egy elektromos gömböt lő ki, ami egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek." tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_DisplayName" = "Sokkolóbomba" tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_Tooltip" = "Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_TooltipExtended" = "Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_TooltipLevelUp" = "Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_TooltipSimple" = "Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "GeneratedTip_Spell_JayceShockBlast_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_Description" = "A Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket, illetve nagyobb páncélt és varázsellenállást eredményez. Az ebben a formában végrehajtott első támadás bónusz varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_DisplayName" = "Higanykalapács/Higanyágyú" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_Tooltip" = "Higanykalapács/Higanyágyú (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_TooltipExtended" = "Higanykalapács/Higanyágyú (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_TooltipLevelUp" = "Higanykalapács/Higanyágyú (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÁgyúra váltás: páncél/varázsellenállás csökkentése
    Kalapácsra váltás: bónusz sebzés
    Kalapács (passzív): bónusz páncél és varázsellenállás
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_TooltipLevelUpUnlearned" = "Higanykalapács/Higanyágyú (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_TooltipSimple" = "Higanykalapács/Higanyágyú (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceGtH_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Higanykalapács/Higanyágyú (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időA Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_Description" = "Kalapács alak: Jayce új képességeket és nagyobb hatótávot szerez. Az ebben a formában végrehajtott első támadás csökkenti az ellenfél páncélját és varázsellenállását.

    Ágyú alak: Jayce új képességeket, illetve nagyobb páncélt és varázsellenállást kap. Az így végrehajtott első támadás bónusz varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_DisplayName" = "Higanyágyú/Higanykalapács" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_Tooltip" = "Higanyágyú/Higanykalapács (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_TooltipExtended" = "Higanyágyú/Higanykalapács (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_TooltipLevelUp" = "Higanyágyú/Higanykalapács (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÁgyúra váltás: páncél/varázsellenállás csökkentése
    Kalapácsra váltás: bónusz sebzés
    Kalapács (passzív): bónusz páncél és varázsellenállás
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_TooltipLevelUpUnlearned" = "Higanyágyú/Higanykalapács (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_TooltipSimple" = "Higanyágyú/Higanykalapács (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStanceHtG_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Higanyágyú/Higanykalapács (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_Description" = "Kalapács alak: Passzív: minden csapás manát tölt vissza. Aktív: elektromos mezőt hoz létre, amely másodperceken keresztül sebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Ágyú alak: Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően több egymást követő támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre." tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_DisplayName" = "Villámmező/Hiperroham" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_Tooltip" = "Villámmező/Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_TooltipExtended" = "Villámmező/Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_TooltipLevelUp" = "Villámmező/Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Visszatöltött mana
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @ManaGain@ -> @ManaGainNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_TooltipLevelUpUnlearned" = "Villámmező/Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_TooltipSimple" = "Villámmező/Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceStaticField_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Villámmező/Hiperroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_Description" = "Kalapács alak: varázssebzést okoz egy ellenfélnek, és kissé hátra is löki.

    Ágyú alak: Gyorsítókaput helyez el, amely megnöveli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét. A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét, hatótávolságát és sebzését is." tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_DisplayName" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu" tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_Tooltip" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)" tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_TooltipExtended" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)" tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_TooltipLevelUp" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMaximális életerő százaléka
    Töltési idő
    Szörnyek elleni sebzés felső határa
    @PercHPDamage*100.000000@% -> @PercHPDamageNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @MonsterCap@ -> @MonsterCapNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_TooltipSimple" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)" tr "GeneratedTip_Spell_JayceThunderingBlow_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_Description" = "Kalapács alak: odaugrik egy ellenfélhez, fizikai sebzést okoz, és lassítja az áldozatokat.

    Ágyú alak: Jayce egy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfél eltalálásakor (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és fizikai sebzést okoz az összes eltalált ellenfélnek." tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_DisplayName" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba" tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_Tooltip" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_TooltipExtended" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_TooltipLevelUp" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Lassítás
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Slow*-100.000000@% -> @SlowNL*-100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_TooltipLevelUpUnlearned" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_TooltipSimple" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_JayceToTheSkies_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_Description" = "Jhin egy láthatatlan lótuszcsapdát helyez el, amely kivirul, ha rálépnek. Lelassítja a közeli ellenfeleket, majd egy robbanás pengeéles, sebzést okozó szirmokat szór szét.

    Szép halál – amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg." tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_DisplayName" = "Rabul ejtett közönség" tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_Tooltip" = "Rabul ejtett közönség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_TooltipExtended" = "Rabul ejtett közönség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_TooltipLevelUp" = "Rabul ejtett közönség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Újratöltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rabul ejtett közönség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_TooltipSimple" = "Rabul ejtett közönség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rabul ejtett közönség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_Description" = "Jhin mágikus töltetet hajít egy ellenfélre. A töltet legfeljebb négy célpontot találhat el, és valahányszor megöl valakit, megnő a sebzése." tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_DisplayName" = "Táncoló ihlet" tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_Tooltip" = "Táncoló ihlet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_TooltipExtended" = "Táncoló ihlet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_TooltipLevelUp" = "Táncoló ihlet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Táncoló ihlet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_TooltipSimple" = "Táncoló ihlet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Táncoló ihlet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_Description" = "Jhin varázsolni kezd, és a Suttogót egy hatalmas megapuskává alakítja. Ezzel 4 szuperlövedéket lőhet ki óriási távolságra, amelyek áthatolnak a minionokon és a szörnyeken, de elakadnak az első eltalált hősben. A Suttogó megbénítja az eltalált ellenfeleket, amivel lelassítja őket, és kivégzési sebzést okoz nekik. A 4. lövedék különleges kidolgozású, így rendkívül erős, és mindig kritikus találatot okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_DisplayName" = "Halál négy felvonásban" tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_Tooltip" = "Halál négy felvonásban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_TooltipExtended" = "Halál négy felvonásban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_TooltipLevelUp" = "Halál négy felvonásban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Halál négy felvonásban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_TooltipSimple" = "Halál négy felvonásban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_JhinR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halál négy felvonásban (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_Description" = "Jhin meglendíti a botját, és egy óriási hatótávolságú lövést ad le. A lövedék keresztülhatol a minionokon és a szörnyeken, de az első eltalált ellenséges hősben elakad. Ha a célpontot nemrég eltalálta Jhin egy szövetségese, lótuszcsapdája vagy megsebezte bármilyen támadása, akkor mozgásképtelenné válik." tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_DisplayName" = "Kivirágzás" tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_Tooltip" = "Kivirágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_TooltipExtended" = "Kivirágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_TooltipLevelUp" = "Kivirágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kivirágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_TooltipSimple" = "Kivirágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JhinW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kivirágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_Description" = "Jinx egy sor csapdagránátot szór ki, amelyek 5 másodperc múltán felrobbannak, és lángba borítják az ellenséget. Ha az ellenséges hős egy Lángcsapdára lép, az rácsapódik, és a földbe gyökerezteti." tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_DisplayName" = "Lángcsapdák!" tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_Tooltip" = "Lángcsapdák! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek." tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_TooltipExtended" = "Lángcsapdák! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek." tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_TooltipLevelUp" = "Lángcsapdák! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lángcsapdák! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_TooltipSimple" = "Lángcsapdák! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek." tr "GeneratedTip_Spell_JinxE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lángcsapdák! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_Description" = "Jinx az alaptámadásait Bumm-bumm, a gépágyúja és Halszálka, a rakétavetője váltogatásával módosíthatja. A Bumm-bummal végrehajtott támadások esetén a támadási sebesség nagyobb, míg a Halszálka területre ható sebzést okoz, nagyobb hatótávot biztosít, és minden lövése manát fogyaszt." tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_DisplayName" = "Van másik!" tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_Tooltip" = "Van másik! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként@Cooldown@ másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_TooltipExtended" = "Van másik! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként@Cooldown@ másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_TooltipLevelUp" = "Van másik! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként@Cooldown@ másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtRakéta bónusz hatótávja
    Gépágyú teljes támadási sebessége
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Van másik! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként@Cooldown@ másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_TooltipSimple" = "Van másik! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként@Cooldown@ másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Van másik! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana rakétánként@Cooldown@ másodperc töltési időJinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_Description" = "Jinx egy szuperrakétát lő keresztül a térképen, amelynek a sebzése a megtett út során nő. Ha a rakéta eltalál egy ellenséges hőst, felrobban, és megsebzi őt, valamint a közelében tartózkodó többi ellenfelet a hiányzó életerejük alapján." tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_DisplayName" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta!" tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_Tooltip" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_TooltipExtended" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_TooltipLevelUp" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Maximális sebzés
    Hiányzó életerő százalékán alapuló sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_TooltipSimple" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_JinxR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_Description" = "Jinx a Villámbottal, vagyis a sokkolópisztolyával egy olyan lövedéket lő ki, amely megsebzi, lassítja és felfedi az első eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_DisplayName" = "Villám!" tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_Tooltip" = "Villám! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_TooltipExtended" = "Villám! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_TooltipLevelUp" = "Villám! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Villám! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_TooltipSimple" = "Villám! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_JinxW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Villám! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_Description" = "Kai'Sa rövid időre megnöveli a mozgási sebességét, majd a támadási sebességét.

    Élő fegyver: a Turbófeltöltés ideiglenesen lopakodást is biztosít." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_DisplayName" = "Turbófeltöltés" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_Tooltip" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_TooltipExtended" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_TooltipLevelUp" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Mozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount*100.000000@% -> @Effect1AmountNL*100.000000@%
    @Effect5Amount*100.000000@% -> @Effect5AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_TooltipSimple" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Turbófeltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_Description" = "Kai'Sa rakéták sokaságát lövi ki, amelyek közeli ellenfeleket céloznak meg.

    Élő fegyver: az Ikáthiai zápor még több rakétát lő ki." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_DisplayName" = "Ikáthiai zápor" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_Tooltip" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_TooltipExtended" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_TooltipLevelUp" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés rakétánként
    Maximális sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @MaxDamage@ -> @MaxDamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_TooltipSimple" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ikáthiai zápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_Description" = "Kai'Sa egy ellenséges hős közelébe siet." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_DisplayName" = "Gyilkos ösztön" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_Tooltip" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_TooltipExtended" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_TooltipLevelUp" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtHatótáv
    Töltési idő
    Pajzs mértéke
    Sebzésnövekedés
    @RRange@ -> @RRangeNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @RBaseValue@ -> @RBaseValueNL@
    @RTotalADRatio*100.000000@% -> @RTotalADRatioNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_TooltipSimple" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyilkos ösztön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_Description" = "Kai'Sa kilő egy nagy hatótávolságú lövedéket, amely a passzív képesség jelzőit alkalmazza az ellenfelekre.

    Élő fegyver: az Ürességnyaláb még több passzív jelzőt alkalmaz a célpontra, és csökken a töltési ideje, ha hősöket talál el." tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_DisplayName" = "Ürességnyaláb" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_Tooltip" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_TooltipExtended" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_TooltipLevelUp" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_TooltipSimple" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaisaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ürességnyaláb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_Description" = "A támadások hatására lándzsák fúródnak a célpontba. A képesség aktiválásával ki lehet tépni ezeket, ami lelassítja az áldozatot, és fokozatosan egyre nagyobb sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_DisplayName" = "Tépett seb" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_Tooltip" = "Tépett seb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_TooltipExtended" = "Tépett seb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_TooltipLevelUp" = "Tépett seb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Visszanyert mana
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tépett seb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_TooltipSimple" = "Tépett seb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaExpungeWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tépett seb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f2@ másodperc töltési időPasszív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_Description" = "Egy gyorsan hasító lándzsát dob el, amely áthalad azokon az ellenfeleken, akiket megöl." tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_DisplayName" = "Felnyársalás" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_Tooltip" = "Felnyársalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_TooltipExtended" = "Felnyársalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_TooltipLevelUp" = "Felnyársalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@AbilityResourceName@ költség
    Sebzés
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felnyársalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_TooltipSimple" = "Felnyársalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaMysticShot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felnyársalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_Description" = "Kalista maga mellé teleportálja a Véresküt tett szövetségesét, aki képessé válik arra, hogy egy kijelölt helyre siessen, hátralökve az ellenséges hősöket." tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_DisplayName" = "Túlvilági hívás" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_Tooltip" = "Túlvilági hívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_TooltipExtended" = "Túlvilági hívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_TooltipLevelUp" = "Túlvilági hívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Fellökés időtartama
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_TooltipLevelUpUnlearned" = "Túlvilági hívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_TooltipSimple" = "Túlvilági hívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaRx_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Túlvilági hívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_Description" = "Bónusz sebzést nyersz, amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős ugyanazt a célpontot találja el.

    Az aktiválásával útjára indítasz egy szellemet, amely felderítésre indul, és felfedi az elé táruló területet." tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_DisplayName" = "Őrző" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_Tooltip" = "Őrző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_TooltipExtended" = "Őrző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_TooltipLevelUp" = "Őrző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lőszerújratöltés
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Őrző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_TooltipSimple" = "Őrző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KalistaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Őrző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_Description" = "Karthus passzívan elszívja áldozatai energiáját, és minden gyilkossággal manát nyer. Dönthet úgy is, hogy körbeveszi magát az áldozatai lelkével, és így sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, de ezzel gyorsan elfogyasztja a manáját." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_DisplayName" = "Bemocskolás" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_Tooltip" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_TooltipExtended" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_TooltipLevelUp" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    Visszatöltött mana
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_TooltipLevelUpUnlearned" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_TooltipSimple" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusDefile_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Bemocskolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_Description" = "3 másodperces varázslást követően Karthus sebzést okoz az összes ellenséges hősnek." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_DisplayName" = "Gyászcsapás" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_Tooltip" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_TooltipExtended" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_TooltipLevelUp" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_TooltipSimple" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusFallenOne_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyászcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül).
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_Description" = "Karthus egy késleltetett robbanást idéz elő a célterületen, amivel megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_DisplayName" = "Pokoli akna" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_Tooltip" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_TooltipExtended" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_TooltipLevelUp" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_TooltipSimple" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusLayWasteA1_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pokoli akna (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési időKarthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_Description" = "Karthus egy áthatolható energiaelszívó függönyt hoz létre. A függönyön átlépő ellenséges egységek mozgási sebessége és varázsellenállása egy időre csökken." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_DisplayName" = "A fájdalom fala" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_Tooltip" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt)." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_TooltipExtended" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt)." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_TooltipLevelUp" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt).Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtFal szélessége
    Mozgási sebesség lassítása
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_TooltipLevelUpUnlearned" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt).Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_TooltipSimple" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt)." tr "GeneratedTip_Spell_KarthusWallOfPain_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A fájdalom fala (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt).
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_Description" = "Katarina a célponthoz teleportál. Ha a célpont egy ellenfél, lesújt rá, máskülönben a legközelebbi ellenfelet támadja meg." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_DisplayName" = "Villámlépés" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_Tooltip" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_TooltipExtended" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_TooltipLevelUp" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_TooltipSimple" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaEWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Villámlépés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_Description" = "Katarina egy tőrt hajít a célpontra, amely továbbpattan más közeli ellenfelekre, végül pedig földet ér." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_DisplayName" = "Pattogó penge" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_Tooltip" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_TooltipExtended" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_TooltipLevelUp" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKezdeti sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_TooltipSimple" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pattogó penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_Description" = "Katarina pengeviharrá változik, és jelentős varázssebzést okoz az időtartam során a 3 legközelebbi ellenséges hősnek." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_DisplayName" = "Halálos lótusz" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_Tooltip" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_TooltipExtended" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_TooltipLevelUp" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés tőrönként
    Töltési idő
    @DamagePerTick@ -> @DamagePerTickNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_TooltipSimple" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halálos lótusz (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_Description" = "Katarina mozgási sebessége rövid időre megnő, és közvetlenül a feje fölé a levegőbe dob egy tőrt." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_DisplayName" = "Felkészülés" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_Tooltip" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_TooltipExtended" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_TooltipLevelUp" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_TooltipSimple" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik." tr "GeneratedTip_Spell_KatarinaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felkészülés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKatarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_Description" = "Passzív: Kayle égi kardja, Erény bónusz varázssebzést okoz a megtámadott ellenfeleknek.

    Aktív: Kayle következő támadása égi tűzzel égeti meg a célpontot, a hiányzó életerejével arányos varázssebzést okozva neki." tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_DisplayName" = "Csillagtűz varázspenge" tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_Tooltip" = "Csillagtűz varázspenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_TooltipExtended" = "Csillagtűz varázspenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is.
    A {{Spell_KayleE_Name}} aktív támadásai alkalmazzák a találati hatásokat és a varázslatok hatásait. A kivégzési sebzés felső korlátja @MaxExecuteVsMonsters@ a szörnyek ellen." tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_TooltipLevelUp" = "Csillagtűz varázspenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív sebzés
    Hiányzó életerővel arányos sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Passive Damage@ -> @Passive DamageNL@
    @ActiveExecutePercent@% -> @ActiveExecutePercentNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csillagtűz varázspenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_TooltipSimple" = "Csillagtűz varázspenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csillagtűz varázspenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_Description" = "Kayle egy portálon keresztül egy égi kardot idéz meg, amely keresztülhalad az ellenfeleken, lelassít és megsebez minden eltalált célpontot, valamint csökkenti az ellenállásaikat." tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_DisplayName" = "Kitörő ragyogás" tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_Tooltip" = "Kitörő ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_TooltipExtended" = "Kitörő ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat.
    A {{Spell_KayleQ_Name}} elsütését gyorsítja a támadási sebesség." tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_TooltipLevelUp" = "Kitörő ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @SlowPercent@% -> @SlowPercentNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kitörő ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_TooltipSimple" = "Kitörő ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kitörő ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_Description" = "Kayle sebezhetetlenné tesz egy szövetségest, és segítségül hívja az Igazság korábbi szellemeit, akik az égből aláhulló kardokkal tisztítják meg a célpont körüli területet." tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_DisplayName" = "Égi ítélet" tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_Tooltip" = "Égi ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_TooltipExtended" = "Égi ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.
    Kayle mozoghat az {{Spell_KayleR_Name}} elsütése közben, de nem támadhat vagy varázsolhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_TooltipLevelUp" = "Égi ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Sebezhetetlenség időtartama
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @InvulnDuration@ -> @InvulnDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Égi ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_TooltipSimple" = "Égi ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Égi ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_Description" = "Kayle égi áldást kér, amivel gyógyítja saját magát és a legközelebbi szövetségesét, valamint megnöveli a mozgási sebességüket." tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_DisplayName" = "Égi áldás" tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_Tooltip" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_TooltipExtended" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre.Ha nincs kijelölt célpont, az {{Spell_KayleW_Name}} a leginkább sérült szövetségest gyógyítja a hatótávon belül." tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_TooltipLevelUp" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Mozgási sebesség
    @AbilityResourceName@ költség
    @Heal@ -> @HealNL@
    @Haste*100.000000@% -> @HasteNL*100.000000@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_TooltipSimple" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_KayleW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_Description" = "" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_DisplayName" = "Égi áldás" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_Tooltip" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_TooltipExtended" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_TooltipLevelUp" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@listLevelUpType@@listLevelUpValue@" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_TooltipLevelUpUnlearned" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_TooltipSimple" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "GeneratedTip_Spell_KayleWHeal_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Égi áldás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_Description" = "Kayn áthaladhat a tereptárgyakon." tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_DisplayName" = "Árnyléptek" tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_Tooltip" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f15@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_TooltipExtended" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f15@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_TooltipLevelUp" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f15@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Időtartam
    Gyógyítás
    @f15@ -> @f16@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f15@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_TooltipSimple" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f15@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnyléptek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f15@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_Description" = "Kayn előresiet, majd meglendíti a kaszáját. Mindkettő sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_DisplayName" = "Kaszasuhintás" tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_Tooltip" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_TooltipExtended" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_TooltipLevelUp" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt{{ game_spell_Kayn_Q_Dmg_@f1@ }}Töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_Dmg_Amount_@f1@ }}@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_TooltipSimple" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kaszasuhintás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_Description" = "Kayn elrejtőzik egy ellenfél testében, és jelentős sebzést okozva tör elő onnan." tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_DisplayName" = "Betolakodó árnyék" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_Tooltip" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_TooltipExtended" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_TooltipLevelUp" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt{{ game_spell_Kayn_R_Damage_@f1@ }}Töltési idő{{ game_spell_Kayn_R_Damage_Amount_@f1@ }}@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_TooltipSimple" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}" tr "GeneratedTip_Spell_KaynR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Betolakodó árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_Description" = "Kayn egy vonal mentén megsebzi és lelassítja ellenfeleit." tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_DisplayName" = "Pengeösvény" tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_Tooltip" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}" tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_TooltipExtended" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}" tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_TooltipLevelUp" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_TooltipSimple" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}" tr "GeneratedTip_Spell_KaynW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pengeösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_Description" = "Kennen néhány támadásonként passzívan extra sebzést okoz a célpontnak, és Viharjelet helyez rá. A képességet aktiválva megsebezheti a már megjelölt ellenfeleket, és újabb Viharjelet tehet rájuk." tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_DisplayName" = "Elektromos hullám" tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_Tooltip" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_TooltipExtended" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_TooltipLevelUp" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés (passzív)
    Sebzés (aktív)
    Bónusz sebzési arány
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_TooltipSimple" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenBringTheLight_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elektromos hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_Description" = "Kennen villám alakot vesz fel, így áthaladhat más egységeken, és Viharjelet tesz rájuk. Ebben az alakban megnő Kennen mozgási sebessége, és amikor leveti ezt az alakot, megnő a támadási sebessége." tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_DisplayName" = "Villámroham" tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_Tooltip" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_TooltipExtended" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_TooltipLevelUp" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @base damage@ -> @base damageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_TooltipLevelUpUnlearned" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_TooltipSimple" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenLightningRush_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Villámroham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_Description" = "Kennen egy gyorsan mozgó dobócsillagot hajít egy megcélzott irányba, amivel ha eltalál egy ellenséget, megsebzi és egy Viharjellel jelöli meg azt." tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_DisplayName" = "Mennydörgő dobócsillag" tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_Tooltip" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_TooltipExtended" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_TooltipLevelUp" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_TooltipSimple" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenHurlMissile1_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mennydörgő dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_Description" = "Kennen megidéz egy vihart, amely megtámadja a közelben tartózkodó ellenséges hősöket, és varázssebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_DisplayName" = "Forgatag" tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_Tooltip" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_TooltipExtended" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_TooltipLevelUp" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Bónusz páncél
    Bónusz varázsellenállás
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @KennenRDefenses@ -> @KennenRDefensesNL@
    @KennenRDefenses@ -> @KennenRDefensesNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_TooltipLevelUpUnlearned" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_TooltipSimple" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KennenShurikenStorm_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Forgatag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_Description" = "Kha'Zix a kijelölt területre ugrik, és földet éréskor fizikai sebzést okoz. Ha a Fejlesztés – Szárnyak lehetőséget választja, az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése, illetve az asszisztok azonnal nullázzák a képesség töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_DisplayName" = "Ugrás" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_Tooltip" = "Ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_TooltipExtended" = "Ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_TooltipLevelUp" = "Ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_TooltipSimple" = "Ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_Description" = "Fizikai sebzést okoz a célpontnak. A sebzés az elszigetelődött ellenfelek esetében nagyobb. Ha a Fejlesztés – Hatalmas karmok lehetőséget választja, az elszigetelődött célpontok ellen bevetve rövidebb lesz a képesség töltési ideje. A hatótávolság Kha'Zix alaptámadásai és a Félelem íze képesség esetében is megnő." tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_DisplayName" = "A félelem íze" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_Tooltip" = "A félelem íze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_TooltipExtended" = "A félelem íze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_TooltipLevelUp" = "A félelem íze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "A félelem íze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_TooltipSimple" = "A félelem íze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A félelem íze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_Description" = "Mindegyik szint lehetővé teszi, hogy Kha'Zix továbbfejlessze valamelyik képességét, amely így egy újabb egyedi hatással gyarapodik. Aktiváláskor Kha'Zix lopakodni kezd, ami aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást, és megnöveli a mozgási sebességét. Ha a Fejlesztés – Aktív álca lehetőséget választja, az Ürességtámadás hosszabb ideig tartó Lopakodást kap, és egy további alkalommal felhasználható." tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_DisplayName" = "Ürességtámadás" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_Tooltip" = "Ürességtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_TooltipExtended" = "Ürességtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_TooltipLevelUp" = "Ürességtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtElérhető fejlesztések
    Töltési idő
    @EvolutionsAvailable@ -> @EvolutionsAvailableNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ürességtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_TooltipSimple" = "Ürességtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ürességtámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_Description" = "Kha'Zix robbanó tüskéket lő ki, amelyek fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Ha Kha'Zix is a robbanás hatókörében van, gyógyul. Ha a Fejlesztés – Tüskesorozat lehetőséget választja, az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és 2 másodpercre lelassítja, illetve felfedi az eltalált ellenséges hősöket. Az elszigetelődött célpontokat még jobban lelassítja." tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_DisplayName" = "Ürességtüske" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_Tooltip" = "Ürességtüske (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_TooltipExtended" = "Ürességtüske (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_TooltipLevelUp" = "Ürességtüske (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Gyógyítás
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ürességtüske (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_TooltipSimple" = "Ürességtüske (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KhazixW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ürességtüske (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_Description" = "Bárány egy pontos lövéssel lelassítja a célpontot. Ha Bárány további két alkalommal eltalálja a célpontot, a harmadik támadás helyett Farkast küldi az ellenfélre, és ezzel jelentős sebzést okoz az áldozatnak." tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_DisplayName" = "Fokozódó rettenet" tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_Tooltip" = "Fokozódó rettenet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_TooltipExtended" = "Fokozódó rettenet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_TooltipLevelUp" = "Fokozódó rettenet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fokozódó rettenet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_TooltipSimple" = "Fokozódó rettenet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredEWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fokozódó rettenet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_Description" = "Kindred a kijelölt helyre ugrik, és legfeljebb három nyilat lő ki közeli ellenfelekre." tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_DisplayName" = "Báránytánc" tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_Tooltip" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_TooltipExtended" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_TooltipLevelUp" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő a Farkaséhségben
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_TooltipSimple" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_Description" = "Kindred a kijelölt helyre ugrik, és legfeljebb három nyilat lő ki közeli ellenfelekre." tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_DisplayName" = "Báránytánc" tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_Tooltip" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_TooltipExtended" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_TooltipLevelUp" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő a Farkaséhségben
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_TooltipSimple" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredQ_URFWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Báránytánc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_Description" = "Bárány a kijelölt területen belül minden élőlényt megóv a haláltól. A hatás időtartama alatt senki sem halhat meg. Az időtartam végén gyógyítja az egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_DisplayName" = "A béke szigete" tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_Tooltip" = "A béke szigete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_TooltipExtended" = "A béke szigete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_TooltipLevelUp" = "A béke szigete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A béke szigete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_TooltipSimple" = "A béke szigete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A béke szigete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_Description" = "Farkas feldühödik, és megtámadja maga körül az ellenfeleket. Bárány passzívan gyűjti a jelzőket, amíg mozog vagy támad. Ha teljesen feltöltődik, Bárány következő támadása életerőt tölt vissza." tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_DisplayName" = "Farkaséhség" tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_Tooltip" = "Farkaséhség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_TooltipExtended" = "Farkaséhség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_TooltipLevelUp" = "Farkaséhség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Farkaséhség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_TooltipSimple" = "Farkaséhség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KindredW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Farkaséhség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledE_Description" = "Kled rohamot indít, amivel fizikai sebzést okoz, és rövid időre megnő a mozgási sebessége. Kled ismét aktiválhatja a képességet, hogy újra keresztülrontson az eredeti célponton, amivel ugyanannyi sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_KledE_DisplayName" = "Lovagi torna" tr "GeneratedTip_Spell_KledE_Tooltip" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledE_TooltipExtended" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledE_TooltipLevelUp" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledE_TooltipSimple" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lovagi torna (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_Description" = "Kled elhajít egy medvecsapdát, amellyel megsebez és horogra akaszt egy ellenséges hőst. Ha a kötelék nem szakad meg, Kled rövid idő elteltével maga felé rántja áldozatát, és további fizikai sebzést okoz neki.

    Ha a hátasa elmenekült, a képesség helyét a Zsebstukker veszi át. Ez a puskalövéses távolsági támadás hátralöki Kledet, és bátorságot tölt vissza." tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_DisplayName" = "Medvecsapda kötélen" tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_Tooltip" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_TooltipExtended" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_TooltipLevelUp" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtDobás sebzése
    Tépés sebzése
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect1Amount*2.000000@ -> @Effect1AmountNL*2.000000@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_TooltipSimple" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Medvecsapda kötélen (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledR_Description" = "Kled és Skaarl a kijelölt helyre rohamoznak, pajzsra tesznek szert, a mögöttük létrejövő nyomvonal pedig megnöveli az őket követő hősök mozgási sebességét. Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_KledR_DisplayName" = "Előreeeeeeee!!!" tr "GeneratedTip_Spell_KledR_Tooltip" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledR_TooltipExtended" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledR_TooltipLevelUp" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMaximális sebzés
    Pajzs maximális életereje
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Effect1Amount*3.000000@% -> @Effect1AmountNL*3.000000@%
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect10Amount@ -> @Effect10AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledR_TooltipSimple" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Előreeeeeeee!!! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időKled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_Description" = "Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az ellenséges hősök elleni találatok bátorságot adnak." tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_DisplayName" = "Zsebstukker" tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_Tooltip" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_TooltipExtended" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_TooltipLevelUp" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_TooltipSimple" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledRiderQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Zsebstukker (@Level@)[@Hotkey@]1 lőszer@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledW_Description" = "Kled támadási sebessége négy támadás idejére jelentősen megnő. A negyedik támadás nagyobb sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_KledW_DisplayName" = "Kegyetlenségi hajlam" tr "GeneratedTip_Spell_KledW_Tooltip" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledW_TooltipExtended" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledW_TooltipLevelUp" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPontalapú sebzés
    Százalékos sebzés
    Töltési idő
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KledW_TooltipSimple" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KledW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kegyetlenségi hajlam (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_Description" = "Kog'Maw támadásai nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, és a célpont maximális életerejével arányos varázssebzést is okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_DisplayName" = "Mágikus bioágyú" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_Tooltip" = "Mágikus bioágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_TooltipExtended" = "Mágikus bioágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_TooltipLevelUp" = "Mágikus bioágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtHatótáv
    Maximális életerővel arányos sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mágikus bioágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_TooltipSimple" = "Mágikus bioágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawBioArcaneBarrage_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mágikus bioágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_Description" = "Kog'Maw egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amellyel varázssebzést okoz (ez alacsony életerejű ellenfelek esetében jelentősen megnő), és felfedi a nem láthatatlan célpontokat. A rövid időn belül többször bevetett Lélegző ágyú több manába kerül." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_DisplayName" = "Lélegző ágyú" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_Tooltip" = "Lélegző ágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_TooltipExtended" = "Lélegző ágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_TooltipLevelUp" = "Lélegző ágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Hatótáv
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @CastRange@ -> @CastRangeNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lélegző ágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_TooltipSimple" = "Lélegző ágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@).
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawLivingArtillery_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lélegző ágyú (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_Description" = "Kog'Maw egy savas lövedéket lő ki, amely varázssebzést okoz, és rövid ideig emészti a célpont páncélját és varázsellenállását. Ezenkívül megnő Kog'Maw támadási sebessége." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_DisplayName" = "Maró köpés" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_Tooltip" = "Maró köpés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_TooltipExtended" = "Maró köpés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_TooltipLevelUp" = "Maró köpés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Sebzés
    Páncél- és varázsellenállás-csökkentés
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Maró köpés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_TooltipSimple" = "Maró köpés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Maró köpés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_Description" = "Kog'Maw egy különleges nyálkát lő ki, ami sebez minden ellenséget, amelyen áthalad, és a maga után hagyott ragadós nyom lelassítja a rajta áthaladókat." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_DisplayName" = "Ürességnyálka" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_Tooltip" = "Ürességnyálka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_TooltipExtended" = "Ürességnyálka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_TooltipLevelUp" = "Ürességnyálka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ürességnyálka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_TooltipSimple" = "Ürességnyálka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat." tr "GeneratedTip_Spell_KogMawVoidOoze_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ürességnyálka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_Description" = "Malphite a földre sújt és egy lökéshullámot indít el, amely a páncélja egy részével egyenlő mértékű varázssebzést okoz, valamint egy rövid időre csökkenti az ellenfelek támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_DisplayName" = "Talajcsapás" tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_Tooltip" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_TooltipExtended" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_TooltipLevelUp" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Támadási sebesség csökkentése
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_TooltipLevelUpUnlearned" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_TooltipSimple" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Landslide_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Talajcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_Description" = "Leona a pajzsát használja a következő alaptámadás végrehajtásához, amellyel bónusz varázssebzést okoz, és elkábítja a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_DisplayName" = "A hajnalhasadás pajzsa" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_Tooltip" = "A hajnalhasadás pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_TooltipExtended" = "A hajnalhasadás pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_TooltipLevelUp" = "A hajnalhasadás pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_TooltipLevelUpUnlearned" = "A hajnalhasadás pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_TooltipSimple" = "A hajnalhasadás pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaShieldOfDaybreak_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A hajnalhasadás pajzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_Description" = "Leona felemeli pajzsát, amitől megnő a páncélja és a varázsellenállása. Ha vannak ellenséges egységek a közelben, amikor először lejár a hatóidő, ők varázssebzést szenvednek, a hatás időtartama pedig meghosszabbodik." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_DisplayName" = "Napfogyatkozás" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_Tooltip" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_TooltipExtended" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_TooltipLevelUp" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Páncél
    Bónusz varázsellenállás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_TooltipLevelUpUnlearned" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_TooltipSimple" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarBarrier_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_Description" = "Leona egy napenergia-sugarat hív le az égből, amely megsebzi a hatóterületén tartózkodókat. A terület közepén álló ellenségek elkábulnak, míg a szélén lévők lelassulnak. Ezután Leona kardja feltöltődik a nap erejével, és a következő néhány támadásával bónusz varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_DisplayName" = "Napkitörés" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_Tooltip" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_TooltipExtended" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_TooltipLevelUp" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Izzás sebzése
    Izzással megerősített támadások
    Töltési idő
    @ExplosionBaseDamage@ -> @ExplosionBaseDamageNL@
    @OnHitBaseDamage@ -> @OnHitBaseDamageNL@
    @OnHitStacks@ -> @OnHitStacksNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_TooltipLevelUpUnlearned" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_TooltipSimple" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaSolarFlare_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_Description" = "Leona a kardját formázó napsugarakat küld a kijelölt irányba, amik varázssebzést okoznak az útjukba kerülő ellenfeleknek. Az utolsóként eltalált ellenséges hős egy rövid időre mozgásképtelenné válik, és Leona odaugrik hozzá." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_DisplayName" = "Fénypenge" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_Tooltip" = "Fénypenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_TooltipExtended" = "Fénypenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_TooltipLevelUp" = "Fénypenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fénypenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_TooltipSimple" = "Fénypenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront." tr "GeneratedTip_Spell_LeonaZenithBlade_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fénypenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_Description" = "Lissandra egy jégkarmot hoz létre, ami varázssebzést okoz. A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_DisplayName" = "Jégösvény" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_Tooltip" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_TooltipExtended" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_TooltipLevelUp" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_TooltipSimple" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Jégösvény (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_Description" = "Elhajít egy jégdárdát, ami egy ellenségnek ütközve széttörik, varázssebzést okoz neki és lecsökkenti a mozgási sebességét. Szilánkok fúrják át a célpontot, ugyanezt a sebzést okozva a többi eltalált ellenfélnek." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_DisplayName" = "Jégszilánk" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_Tooltip" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_TooltipExtended" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_TooltipLevelUp" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*-100.000000@% -> @Effect3AmountNL*-100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_TooltipSimple" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Jégszilánk (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_Description" = "Ha a varázslat célpontja egy ellenséges hős, akkor jéggé fagy és elkábul. Ha Lissandra a célpont, ő fekete jégbe burkolja magát, és gyógyulni kezd. Eközben nem célozható meg, és sérthetetlenné válik. A célpontból fekete jég kezd kiáradni, amely varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és csökkenti a mozgási sebességüket." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_DisplayName" = "Fagyos sír" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_Tooltip" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_TooltipExtended" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_TooltipLevelUp" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @SlowAmount*-100.000000@% -> @SlowAmountNL*-100.000000@%
    @SelfCastFlatHeal@ -> @SelfCastFlatHealNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_TooltipSimple" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fagyos sír (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEllenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_Description" = "Megfagyasztja a közelben tartózkodó ellenségeket, varázssebzést okoz nekik, és földbe gyökerezteti őket." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_DisplayName" = "Fagyos gyűrű" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_Tooltip" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_TooltipExtended" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_TooltipLevelUp" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_TooltipSimple" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket." tr "GeneratedTip_Spell_LissandraW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fagyos gyűrű (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_Description" = "Lucian gyorsan előretör. A Fényvetőt alkalmazó támadások csökkentik a Könyörtelen hajsza töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_DisplayName" = "Könyörtelen hajsza" tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_Tooltip" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_TooltipExtended" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_TooltipLevelUp" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_TooltipSimple" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Könyörtelen hajsza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_Description" = "Lucian egy fénynyalábot lő ki, amely áthatol a célponton." tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_DisplayName" = "Fénylándzsa" tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_Tooltip" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_TooltipExtended" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_TooltipLevelUp" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Sebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_TooltipSimple" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fénylándzsa (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_Description" = "Lucian lövéssorozatot ad le a fegyvereivel." tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_DisplayName" = "Sorozatlövés" tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_Tooltip" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_TooltipExtended" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_TooltipLevelUp" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lövések száma
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @NumShots@ -> @NumShotsNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_TooltipSimple" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sorozatlövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_Description" = "Lucian csillag alakban robbanó rakétát lő ki, amely megjelöli és rövid időre felfedi az ellenfeleket. Lucian mozgási sebessége megnő, ha a megjelölt egységekre támad." tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_DisplayName" = "Hívők tüze" tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_Tooltip" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_TooltipExtended" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_TooltipLevelUp" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_TooltipSimple" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LucianW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hívők tüze (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_Description" = "Egy szövetségesre alkalmazva arra utasítja Pixet, hogy ugorjon az adott szövetségeshez, és védje meg őt. Ezután Pix követni fogja a hőst, és segíti őt a támadásban. Ellenfél esetében arra utasítja Pixet, hogy ugorjon az adott ellenségre, és sebezze meg. Pix ezután követi a célpontot, amely látható marad Lulu számára." tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_DisplayName" = "Segíts, Pix!" tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_Tooltip" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_TooltipExtended" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_TooltipLevelUp" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_TooltipSimple" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Segíts, Pix! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_Description" = "Pix és Lulu is kilő egy-egy mágikus energianyilat, ami nagyon lelassítja az eltalált ellenséges egységeket. Egy ellenfelet csak egy nyíl sebezhet meg." tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_DisplayName" = "Ragyogó sugár" tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_Tooltip" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_TooltipExtended" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_TooltipLevelUp" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_TooltipSimple" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_Description" = "Lulu megnöveszt egy szövetségest, aki ezáltal a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket, életereje pedig jelentősen megnő. A következő néhány másodpercre a szövetségest egy aura veszi körül, amely lelassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_DisplayName" = "A vadon szava" tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_Tooltip" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_TooltipExtended" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_TooltipLevelUp" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz életerő
    Lassítás
    Töltési idő
    @BonusHealth@ -> @BonusHealthNL@
    @SlowPercent@% -> @SlowPercentNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_TooltipSimple" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_LuluR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_Description" = "Szövetségesen alkalmazva bónusz támadási sebességet és mozgási sebességet biztosít rövid ideig. Az ellenfelet viszont imádni való állatkává változtatja, aki így se támadni, se varázsolni nem tud." tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_DisplayName" = "Szeszély" tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_Tooltip" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_TooltipExtended" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_TooltipLevelUp" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási és támadási sebesség időtartama
    Támadási sebesség
    Átváltoztatás időtartama
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect7Amount*100.000000@% -> @Effect7AmountNL*100.000000@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_TooltipSimple" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuluW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_Description" = "Lux egy fénygömböt lő ki, ami megsebez és megbéklyóz legfeljebb két ellenséges egységet." tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_DisplayName" = "Fénycsapda" tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_Tooltip" = "Fénycsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénygömböt lő ki, amellyel legfeljebb két ellenfelet mozgásképtelenné tesz @Effect3Amount@ másodpercre, és mindkettőnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_TooltipExtended" = "Fénycsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénygömböt lő ki, amellyel legfeljebb két ellenfelet mozgásképtelenné tesz @Effect3Amount@ másodpercre, és mindkettőnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_TooltipLevelUp" = "Fénycsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénygömböt lő ki, amellyel legfeljebb két ellenfelet mozgásképtelenné tesz @Effect3Amount@ másodpercre, és mindkettőnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fénycsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénygömböt lő ki, amellyel legfeljebb két ellenfelet mozgásképtelenné tesz @Effect3Amount@ másodpercre, és mindkettőnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_TooltipSimple" = "Fénycsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMozgásképtelenné tesz két ellenfelet @Effect3Amount@ másodpercre, és sebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightBinding_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fénycsapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy fénygömböt lő ki, amellyel legfeljebb két ellenfelet mozgásképtelenné tesz @Effect3Amount@ másodpercre, és mindkettőnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_Description" = "Csavart fényből álló anomáliát bocsát egy területre, ami lassítja a közelben tartózkodó ellenségeket. Lux a zóna felrobbantásával sebzést okozhat a hatótávon belül lévő ellenségeknek." tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_DisplayName" = "Térgörbítés" tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_Tooltip" = "Térgörbítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy olyan zónát hoz létre, amelyben az ellenfelek @Effect1Amount@%-kal lelassulnak. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a zóna felrobban, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva.

    Aktiváld újra, ha szeretnéd, hogy minél előbb felrobbanjon.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_TooltipExtended" = "Térgörbítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy olyan zónát hoz létre, amelyben az ellenfelek @Effect1Amount@%-kal lelassulnak. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a zóna felrobban, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva.

    Aktiváld újra, ha szeretnéd, hogy minél előbb felrobbanjon.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_TooltipLevelUp" = "Térgörbítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy olyan zónát hoz létre, amelyben az ellenfelek @Effect1Amount@%-kal lelassulnak. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a zóna felrobban, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva.

    Aktiváld újra, ha szeretnéd, hogy minél előbb felrobbanjon.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgás lassítása
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_TooltipLevelUpUnlearned" = "Térgörbítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy olyan zónát hoz létre, amelyben az ellenfelek @Effect1Amount@%-kal lelassulnak. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a zóna felrobban, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva.

    Aktiváld újra, ha szeretnéd, hogy minél előbb felrobbanjon.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_TooltipSimple" = "Térgörbítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLétrehoz egy fénygömböt, és lelassítja a benne lévő ellenfeleket.

    Aktiváld újra, ha azt szeretnéd, hogy felrobbanjon, és minden benne lévő ellenfél sebzést szenvedjen el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxLightStrikeKugel_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Térgörbítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy olyan zónát hoz létre, amelyben az ellenfelek @Effect1Amount@%-kal lelassulnak. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a zóna felrobban, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva.

    Aktiváld újra, ha szeretnéd, hogy minél előbb felrobbanjon.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_Description" = "Energiagyűjtést követően Lux egy fénynyalábot lő ki, amely sebzést okoz minden célpontnak a területen belül. Ha a Végső szikra segít végezni egy hőssel, lecsökken a töltési ideje. Ezenfelül kiváltja Lux passzív képességének hatását, és megújítja a Megvilágítás gyengítő hatás időtartamát." tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_DisplayName" = "Végső szikra" tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_Tooltip" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_TooltipExtended" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_TooltipLevelUp" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő csökkenésének aránya
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @ResetPercent*100.000000@ -> @ResetPercentNL*100.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_TooltipLevelUpUnlearned" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_TooltipSimple" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító lézersugarat útjára bocsátva sebzést okozhatsz az összes eltalált ellenfélnek.

    A Megvilágítást felemésztve további sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxMaliceCannon_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_Description" = "Lux eldobja a pálcáját, és meghajlítja a fényt minden szövetséges körül, akit eltalál, ezzel védve őket az ellenség sebzésétől." tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_DisplayName" = "Spektrumpajzs" tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_Tooltip" = "Spektrumpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLux a kijelölt irányba dobja a pálcáját, és az 3 másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg Luxot és az összes olyan szövetséges hőst, akit a pálca megérintett.

    A pálca a végcélt elérve visszarepül Luxhoz, és 3 másodpercre újabb @Effect2Amount*2.0@ (+@CharAbilityPower2.0@) sebzés ellen nyújt védelmet a megérintett szövetséges hősöknek és Luxnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_TooltipExtended" = "Spektrumpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLux a kijelölt irányba dobja a pálcáját, és az 3 másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg Luxot és az összes olyan szövetséges hőst, akit a pálca megérintett.

    A pálca a végcélt elérve visszarepül Luxhoz, és 3 másodpercre újabb @Effect2Amount*2.0@ (+@CharAbilityPower2.0@) sebzés ellen nyújt védelmet a megérintett szövetséges hősöknek és Luxnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_TooltipLevelUp" = "Spektrumpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLux a kijelölt irányba dobja a pálcáját, és az 3 másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg Luxot és az összes olyan szövetséges hőst, akit a pálca megérintett.

    A pálca a végcélt elérve visszarepül Luxhoz, és 3 másodpercre újabb @Effect2Amount*2.0@ (+@CharAbilityPower2.0@) sebzés ellen nyújt védelmet a megérintett szövetséges hősöknek és Luxnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzserő
    Visszatérő pajzs ereje
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect2Amount*2.000000@ -> @Effect2AmountNL*2.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_TooltipLevelUpUnlearned" = "Spektrumpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLux a kijelölt irányba dobja a pálcáját, és az 3 másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg Luxot és az összes olyan szövetséges hőst, akit a pálca megérintett.

    A pálca a végcélt elérve visszarepül Luxhoz, és 3 másodpercre újabb @Effect2Amount*2.0@ (+@CharAbilityPower2.0@) sebzés ellen nyújt védelmet a megérintett szövetséges hősöknek és Luxnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_TooltipSimple" = "Spektrumpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPajzsot von Lux és az eltalált szövetségesek köré.

    Az egységek elsütésenként kétszer kaphatnak pajzsot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_LuxPrismaticWave_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Spektrumpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLux a kijelölt irányba dobja a pálcáját, és az 3 másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg Luxot és az összes olyan szövetséges hőst, akit a pálca megérintett.

    A pálca a végcélt elérve visszarepül Luxhoz, és 3 másodpercre újabb @Effect2Amount*2.0@ (+@CharAbilityPower2.0@) sebzés ellen nyújt védelmet a megérintett szövetséges hősöknek és Luxnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_Description" = "Master Yi pusztán a tudata erejével felfrissíti magát, visszatölti az életerejét, valamint a töltés ideje alatt kevesebb sebzést szenved el. Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó időtartamát." tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_DisplayName" = "Meditáció" tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_Tooltip" = "Meditáció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi varázsolni kezd, ezáltal @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti az őt érő sebzést, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt nyer vissza @f1.-1@ másodperc alatt. A gyógyítás a hiányzó életerővel arányosan legfeljebb további @Effect10Amount*100@%-kal növekszik.

    Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó hátralévő időtartamát.

    A Meditáció az építmények ellen feleakkora sebzéscsökkentést biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_TooltipExtended" = "Meditáció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi varázsolni kezd, ezáltal @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti az őt érő sebzést, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt nyer vissza @f1.-1@ másodperc alatt. A gyógyítás a hiányzó életerővel arányosan legfeljebb további @Effect10Amount*100@%-kal növekszik.

    Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó hátralévő időtartamát.

    A Meditáció az építmények ellen feleakkora sebzéscsökkentést biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_TooltipLevelUp" = "Meditáció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi varázsolni kezd, ezáltal @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti az őt érő sebzést, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt nyer vissza @f1.-1@ másodperc alatt. A gyógyítás a hiányzó életerővel arányosan legfeljebb további @Effect10Amount*100@%-kal növekszik.

    Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó hátralévő időtartamát.

    A Meditáció az építmények ellen feleakkora sebzéscsökkentést biztosít.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtVisszanyert életerő
    Sebzéscsökkentés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@ -> @Effect2AmountNL*100.000000@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_TooltipLevelUpUnlearned" = "Meditáció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi varázsolni kezd, ezáltal @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti az őt érő sebzést, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt nyer vissza @f1.-1@ másodperc alatt. A gyógyítás a hiányzó életerővel arányosan legfeljebb további @Effect10Amount*100@%-kal növekszik.

    Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó hátralévő időtartamát.

    A Meditáció az építmények ellen feleakkora sebzéscsökkentést biztosít.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_TooltipSimple" = "Meditáció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz elszenvedett sebzést csökkentő és az életerőt visszatöltő, @f1.-1@ másodpercen át tartó varázslat.

    Ha mozogni vagy támadni próbálsz, a varázslat véget ér.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Meditate_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Meditáció (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMaster Yi varázsolni kezd, ezáltal @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti az őt érő sebzést, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt nyer vissza @f1.-1@ másodperc alatt. A gyógyítás a hiányzó életerővel arányosan legfeljebb további @Effect10Amount*100@%-kal növekszik.

    Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó hátralévő időtartamát.

    A Meditáció az építmények ellen feleakkora sebzéscsökkentést biztosít.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_Description" = "Singed egy üveg szupererős ragasztót locsol a földre, ami lelassítja és röghöz köti a rálépő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_DisplayName" = "Mega ragacs" tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_Tooltip" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_TooltipExtended" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_TooltipLevelUp" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_TooltipSimple" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MegaAdhesive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mega ragacs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSinged @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_Description" = "Miss Fortune golyózáport zúdít egy tölcsér alakú területre maga előtt, és jelentős sebzést okoz az ott lévő ellenfeleknek. Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot érhet el" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_DisplayName" = "Őrült sorozat" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_Tooltip" = "Őrült sorozat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune golyókkal áraszt el egy területet @ChannelDuration@ másodpercig, @DamagePerWave@ fizikai sebzést okozva minden egyes hullámmal (összesen @Waves@ hullámot lő ki).

    Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot válthat ki, amely @CritMultiplier@ sebzést okoz.

    Teljes sebzés: @TotalDamage@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_TooltipExtended" = "Őrült sorozat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune golyókkal áraszt el egy területet @ChannelDuration@ másodpercig, @DamagePerWave@ fizikai sebzést okozva minden egyes hullámmal (összesen @Waves@ hullámot lő ki).

    Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot válthat ki, amely @CritMultiplier@ sebzést okoz.

    Teljes sebzés: @TotalDamage@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_TooltipLevelUp" = "Őrült sorozat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune golyókkal áraszt el egy területet @ChannelDuration@ másodpercig, @DamagePerWave@ fizikai sebzést okozva minden egyes hullámmal (összesen @Waves@ hullámot lő ki).

    Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot válthat ki, amely @CritMultiplier@ sebzést okoz.

    Teljes sebzés: @TotalDamage@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGolyózápor
    Töltési idő
    @Waves@ -> @WavesNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_TooltipLevelUpUnlearned" = "Őrült sorozat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune golyókkal áraszt el egy területet @ChannelDuration@ másodpercig, @DamagePerWave@ fizikai sebzést okozva minden egyes hullámmal (összesen @Waves@ hullámot lő ki).

    Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot válthat ki, amely @CritMultiplier@ sebzést okoz.

    Teljes sebzés: @TotalDamage@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_TooltipSimple" = "Őrült sorozat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVarázslás: Miss Fortune golyózáport zúdít egy területre @Effect3Amount@ másodpercen keresztül, és ezzel súlyos kárt okoz." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneBulletTime_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Őrült sorozat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune golyókkal áraszt el egy területet @ChannelDuration@ másodpercig, @DamagePerWave@ fizikai sebzést okozva minden egyes hullámmal (összesen @Waves@ hullámot lő ki).

    Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot válthat ki, amely @CritMultiplier@ sebzést okoz.

    Teljes sebzés: @TotalDamage@

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_Description" = "Miss Fortune kilő egy pisztolygolyót, amely a célpontot és a mögötte álló ellenfelet is megsebzi. Mindkét találat alkalmazhatja a Jut mindenkinek hatását." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_DisplayName" = "Kettőt egy csapásra" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_Tooltip" = "Kettőt egy csapásra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune egy pattogó lövedéket lő keresztül egy ellenséges célponton, hogy megsebezze a mögötte álló ellenfelet, minden eltalált ellenségnek @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okozva. Mindkét találat alkalmazza a találati hatásokat.

    A második találat kritikus csapás lehet @f1@% sebzést okozva, és mindig kritikus csapás lesz, ha az első találat végez a célponttal.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_TooltipExtended" = "Kettőt egy csapásra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune egy pattogó lövedéket lő keresztül egy ellenséges célponton, hogy megsebezze a mögötte álló ellenfelet, minden eltalált ellenségnek @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okozva. Mindkét találat alkalmazza a találati hatásokat.

    A második találat kritikus csapás lehet @f1@% sebzést okozva, és mindig kritikus csapás lesz, ha az első találat végez a célponttal.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_TooltipLevelUp" = "Kettőt egy csapásra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune egy pattogó lövedéket lő keresztül egy ellenséges célponton, hogy megsebezze a mögötte álló ellenfelet, minden eltalált ellenségnek @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okozva. Mindkét találat alkalmazza a találati hatásokat.

    A második találat kritikus csapás lehet @f1@% sebzést okozva, és mindig kritikus csapás lesz, ha az első találat végez a célponttal.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    Sebzés
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kettőt egy csapásra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune egy pattogó lövedéket lő keresztül egy ellenséges célponton, hogy megsebezze a mögötte álló ellenfelet, minden eltalált ellenségnek @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okozva. Mindkét találat alkalmazza a találati hatásokat.

    A második találat kritikus csapás lehet @f1@% sebzést okozva, és mindig kritikus csapás lesz, ha az első találat végez a célponttal.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_TooltipSimple" = "Kettőt egy csapásra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy pattogó lövedéket lő ki, amely megsebzi a célpontot és a mögötte álló ellenfelet.

    Ha ez megöli az első célpontot, a második további sebzést szenved el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneRicochetShot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kettőt egy csapásra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune egy pattogó lövedéket lő keresztül egy ellenséges célponton, hogy megsebezze a mögötte álló ellenfelet, minden eltalált ellenségnek @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okozva. Mindkét találat alkalmazza a találati hatásokat.

    A második találat kritikus csapás lehet @f1@% sebzést okozva, és mindig kritikus csapás lesz, ha az első találat végez a célponttal.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_Description" = "Miss Fortune golyózáport zúdít egy területre, ezzel felfedi azt, valamint hullámokban sebzést okoz az ott tartózkodó ellenfeleknek, és lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_DisplayName" = "Golyózápor" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_Tooltip" = "Golyózápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune felfed egy területet, és aláhulló lövedékekkel árasztja el, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva 2 másodpercen át. Ezenkívül @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_TooltipExtended" = "Golyózápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune felfed egy területet, és aláhulló lövedékekkel árasztja el, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva 2 másodpercen át. Ezenkívül @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_TooltipLevelUp" = "Golyózápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune felfed egy területet, és aláhulló lövedékekkel árasztja el, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva 2 másodpercen át. Ezenkívül @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgás lassítása
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Golyózápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune felfed egy területet, és aláhulló lövedékekkel árasztja el, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva 2 másodpercen át. Ezenkívül @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_TooltipSimple" = "Golyózápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune lövedékekkel sorozza meg a területet, ezzel megsebzi és lelassítja az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneScattershot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Golyózápor (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMiss Fortune felfed egy területet, és aláhulló lövedékekkel árasztja el, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva 2 másodpercen át. Ezenkívül @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált ellenfeleket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_Description" = "Miss Fortune mozgási sebessége passzívan nő, amíg nem támadják őt. A képesség aktiválása bónusz támadási sebességet biztosít egy rövid időre. Amíg töltődik, a Jut mindenkinek csökkenti a Suhanás hátralevő töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_DisplayName" = "Suhanás" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_Tooltip" = "Suhanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha 5 másodpercig nem kap közvetlen sebzést, Miss Fortune @Effect5Amount@ egységnyi mozgási sebességet nyer. További 5 másodperc elteltével a bónusz @Effect2Amount@ egységre nő.

    Aktív: teljes mértékben aktiválja a Suhanás mozgási sebességét, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nagyobb támadási sebességet biztosít.

    A Jut mindenkinek @f2@ másodperccel csökkenti a Suhanás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_TooltipExtended" = "Suhanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha 5 másodpercig nem kap közvetlen sebzést, Miss Fortune @Effect5Amount@ egységnyi mozgási sebességet nyer. További 5 másodperc elteltével a bónusz @Effect2Amount@ egységre nő.

    Aktív: teljes mértékben aktiválja a Suhanás mozgási sebességét, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nagyobb támadási sebességet biztosít.

    A Jut mindenkinek @f2@ másodperccel csökkenti a Suhanás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_TooltipLevelUp" = "Suhanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha 5 másodpercig nem kap közvetlen sebzést, Miss Fortune @Effect5Amount@ egységnyi mozgási sebességet nyer. További 5 másodperc elteltével a bónusz @Effect2Amount@ egységre nő.

    Aktív: teljes mértékben aktiválja a Suhanás mozgási sebességét, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nagyobb támadási sebességet biztosít.

    A Jut mindenkinek @f2@ másodperccel csökkenti a Suhanás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_TooltipLevelUpUnlearned" = "Suhanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha 5 másodpercig nem kap közvetlen sebzést, Miss Fortune @Effect5Amount@ egységnyi mozgási sebességet nyer. További 5 másodperc elteltével a bónusz @Effect2Amount@ egységre nő.

    Aktív: teljes mértékben aktiválja a Suhanás mozgási sebességét, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nagyobb támadási sebességet biztosít.

    A Jut mindenkinek @f2@ másodperccel csökkenti a Suhanás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_TooltipSimple" = "Suhanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: akár @Effect2Amount@ mozgási sebességet nyerhetsz, ha az utóbbi időben nem sérültél meg.

    Aktív: @Effect1Amount@% támadási sebességet nyerhetsz @Effect3Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissFortuneViciousStrikes_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Suhanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha 5 másodpercig nem kap közvetlen sebzést, Miss Fortune @Effect5Amount@ egységnyi mozgási sebességet nyer. További 5 másodperc elteltével a bónusz @Effect2Amount@ egységre nő.

    Aktív: teljes mértékben aktiválja a Suhanás mozgási sebességét, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nagyobb támadási sebességet biztosít.

    A Jut mindenkinek @f2@ másodperccel csökkenti a Suhanás töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_Description" = "Corki egy rakétát lő ki a célterületre, amely a becsapódáskor felrobban, és sebzést okoz a hatóterületen tartózkodó ellenfeleknek. Corki az idő múlásával kilőhető rakétákat halmoz fel (egy adott mennyiségig). Minden harmadik kilőtt rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely extra sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_DisplayName" = "Rakétatűz" tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_Tooltip" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_TooltipExtended" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_TooltipLevelUp" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Sebzésnövekedés
    Lövedék újratöltési ideje
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @RADRatio*100.000000@% -> @RADRatioNL*100.000000@%
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_TooltipSimple" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MissileBarrage_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rakétatűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_Description" = "Wukong rövid időre láthatatlanná válik, és egy csalit hagy hátra, amely varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek, amint Wukong kilép a láthatatlanságból." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_DisplayName" = "Csali" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_Tooltip" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_TooltipExtended" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_TooltipLevelUp" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_TooltipSimple" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDecoy_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csali (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_Description" = "Wukong következő támadása extra fizikai sebzést okoz, nagyobb lesz a hatótávja, és rövid időre csökkenti az ellenfél páncélját." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_DisplayName" = "Fejbecsapás" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_Tooltip" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_TooltipExtended" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_TooltipLevelUp" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz sebzés
    Sebzésnövekedés
    Páncélcsökkentés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect6Amount*100.000000@% -> @Effect6AmountNL*100.000000@%
    @Effect2Amount*-100.000000@% -> @Effect2AmountNL*-100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_TooltipSimple" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingDoubleAttack_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fejbecsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_Description" = "Wukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb két további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált ellenfelek fizikai sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_DisplayName" = "Zivatar-ütés" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_Tooltip" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_TooltipExtended" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_TooltipLevelUp" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_TooltipLevelUpUnlearned" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_TooltipSimple" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingNimbus_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_Description" = "Wukong kinyújtja és megpörgeti a botját, amivel sebzést okoz, és a levegőbe löki az ellenfeleit. Wukong mozgási sebessége a varázslat idejére megnő." tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_DisplayName" = "Ciklon" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_Tooltip" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_TooltipExtended" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_TooltipLevelUp" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @DamagePerSecond@ -> @DamagePerSecondNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_TooltipSimple" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MonkeyKingSpinToWin_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ciklon (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_Description" = "Mordekaiser minden olyan ellenfelet elhúz, aki egy adott területen tartózkodik." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_DisplayName" = "A Halál szorítása" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_Tooltip" = "A Halál szorítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_TooltipExtended" = "A Halál szorítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_TooltipLevelUp" = "A Halál szorítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzázalékos mágiatörés
    Sebzés
    Töltési idő
    @MagicPen*100.000000@% -> @MagicPenNL*100.000000@%
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Halál szorítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_TooltipSimple" = "A Halál szorítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Halál szorítása (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_Description" = "Mordekaiser a földre sújt a buzogányával, és minden érintett ellenfélnek sebzést okoz. Ha csak egy ellenfél az áldozat, az nagyobb sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_DisplayName" = "Pusztító" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_Tooltip" = "Pusztító (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_TooltipExtended" = "Pusztító (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_TooltipLevelUp" = "Pusztító (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtElszigeteltek sebzése
    Sebzés
    Töltési idő
    @IsolationScalar*100.000000@% -> @IsolationScalarNL*100.000000@%
    @QBaseDamage@ -> @QBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pusztító (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_TooltipSimple" = "Pusztító (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pusztító (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_Description" = "Mordekaiser magával rántja áldozatát egy másik dimenzióba, és ellopja az értékei egy részét. Ha sikerül odaát megölnie, megtarthatja az értékeket, amíg az ellenfél újjáéled." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_DisplayName" = "A Halál birodalma" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_Tooltip" = "A Halál birodalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser magával viszi a célpontot a Halál birodalmába @SpiritRealmDuration@ másodpercre, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét, és a célpont újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_TooltipExtended" = "A Halál birodalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser @SpiritRealmDuration@ másodpercre magával viszi a célpontot a Halál birodalmába, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét is, és az áldozat újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.

    Az ellopott alapértékek a következők: varázserő, sebzés, páncél, varázsellenállás, maximális életerő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_TooltipLevelUp" = "A Halál birodalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser magával viszi a célpontot a Halál birodalmába @SpiritRealmDuration@ másodpercre, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét, és a célpont újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Halál birodalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser magával viszi a célpontot a Halál birodalmába @SpiritRealmDuration@ másodpercre, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét, és a célpont újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_TooltipSimple" = "A Halál birodalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser magával viszi a célpontot a Halál birodalmába @SpiritRealmDuration@ másodpercre, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét, és a célpont újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Halál birodalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser magával viszi a célpontot a Halál birodalmába @SpiritRealmDuration@ másodpercre, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét, és a célpont újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_Description" = "Mordekaiser eltárolja a kiosztott és a kapott sebzést, hogy egy pajzsot hozzon létre. Ezt a pajzsot fel tudja használni arra, hogy életerőt nyerjen belőle." tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_DisplayName" = "Elpusztíthatatlan" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_Tooltip" = "Elpusztíthatatlan (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_TooltipExtended" = "Elpusztíthatatlan (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.

    A pajzs értéke idővel csökken.
    A nem hős típusú egységek révén tárolt sebzés értéke 75%-kal csökkentett.
    Pajzs minimumértéke: @BaseShield*100@% maximális életerő // Pajzs maximumértéke: @MaxHealthCap*100@% maximális életerő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_TooltipLevelUp" = "Elpusztíthatatlan (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás százaléka
    Töltési idő
    @HealingPercent*100.000000@% -> @HealingPercentNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elpusztíthatatlan (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_TooltipSimple" = "Elpusztíthatatlan (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MordekaiserW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elpusztíthatatlan (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időMordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_Description" = "Morgana csillagtűzből formált pajzsot von egy szövetséges köré, amely egészen addig elnyeli a mágikus sebzést, a bénító hatásokat, amíg meg nem semmisül." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_DisplayName" = "Fekete pajzs" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_Tooltip" = "Fekete pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_TooltipExtended" = "Fekete pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_TooltipLevelUp" = "Fekete pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Töltési idő
    @ShieldStrength@ -> @ShieldStrengthNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fekete pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_TooltipSimple" = "Fekete pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fekete pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_Description" = "Morgana sötét mágiával mozgásképtelenné tesz egy ellenfelet, aki átéli a másoknak okozott fájdalmat, és varázssebzést szenved el. " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_DisplayName" = "Sötét csapda" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_Tooltip" = "Sötét csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCsillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_TooltipExtended" = "Sötét csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCsillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_TooltipLevelUp" = "Sötét csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCsillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgásképtelenség időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @RootDuration@ -> @RootDurationNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sötét csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCsillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_TooltipSimple" = "Sötét csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCsillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sötét csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCsillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_Description" = "Morgana szárnyait kitárva szabadjára engedi a benne szunnyadó égi hatalmat, és a föld felett kezd lebegni. Sötét fájdalmat okozó láncokkal csap le a közeli ellenséges hősökre, és gyorsabban mozog feléjük haladva. A láncok lelassítják és megsebzik a célpontot, és ha nem sikerül megtörni a köteléket, elkábítják őt." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_DisplayName" = "Lélekbéklyók" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_Tooltip" = "Lélekbéklyók (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMorgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_TooltipExtended" = "Lélekbéklyók (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMorgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad.
    Morgana Igazlátással fedi fel a Lélekbéklyókkal eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_TooltipLevelUp" = "Lélekbéklyók (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMorgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @HastePercent@% -> @HastePercentNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lélekbéklyók (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMorgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_TooltipSimple" = "Lélekbéklyók (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMorgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lélekbéklyók (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMorgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_Description" = "Morgana elátkozott árnyékba borít egy területet, megsebezve mindenkit, aki be meri tenni a lábát. A varázslat folyamatos, az alacsony életerejű célpontok ellen megnövelt varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_DisplayName" = "Gyötrő árnyak" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_Tooltip" = "Gyötrő árnyak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_TooltipExtended" = "Gyötrő árnyak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_TooltipLevelUp" = "Gyötrő árnyak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyötrő árnyak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_TooltipSimple" = "Gyötrő árnyak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MorganaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyötrő árnyak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_Description" = "Teemo nekiiramodik, és passzívan növeli a mozgási sebességét, amíg el nem találja egy ellenséges hős vagy torony. Teemo sprintelhet is, ilyenkor egy rövid ideig a mozgási sebesség tovább nő, és a hatás találat esetén sem szakad meg." tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_DisplayName" = "Gyors futás" tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_Tooltip" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_TooltipExtended" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_TooltipLevelUp" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség@Effect1Amount*100.000000@% -> @Effect1AmountNL*100.000000@%" tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_TooltipSimple" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_MoveQuick_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyors futás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_Description" = "Nasus léleklángot varázsol egy pontra, amely minden ott álló ellenségnek sebzést okoz, és csökkenti azok páncélját." tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_DisplayName" = "Lélektűz" tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_Tooltip" = "Lélektűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_TooltipExtended" = "Lélektűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_TooltipLevelUp" = "Lélektűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKezdeti sebzés
    Másodpercenkénti sebzés
    Páncélcsökkentés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*-100.000000@% -> @Effect2AmountNL*-100.000000@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lélektűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_TooltipSimple" = "Lélektűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lélektűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_Description" = "Nasus lecsap az áldozatára, sebzést okoz neki, és ha megöli a célpontját, növeli a jövőbeni Szipolycsapásai erejét." tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_DisplayName" = "Szipolycsapás" tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_Tooltip" = "Szipolycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_TooltipExtended" = "Szipolycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_TooltipLevelUp" = "Szipolycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szipolycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_TooltipSimple" = "Szipolycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szipolycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_Description" = "Nasus hatalmas homokvihart szabadít el, amely letaglózza a közelben tartózkodó ellenfeleket. A vihar tombolása alatt megnő az életereje és a támadási hatótávja, ezenkívül sebzi a közelben lévő ellenfeleket, lecsökken a Szipolycsapás töltési ideje, valamint a hatóidő alatt bónusz páncélt és varázsellenállást kap." tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_DisplayName" = "A sivatag bosszúja" tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_Tooltip" = "A sivatag bosszúja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_TooltipExtended" = "A sivatag bosszúja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_TooltipLevelUp" = "A sivatag bosszúja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz életerő
    Maximális életerő százaléka
    Kezdeti páncél és varázsellenállás
    Páncél és varázsellenállás növekedése
    @BonusHealth@ -> @BonusHealthNL@
    @AOEDamagePercent*100.000000@% -> @AOEDamagePercentNL*100.000000@%
    @InitialResistGain@ -> @InitialResistGainNL@
    @StatGainPerSecond@ -> @StatGainPerSecondNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A sivatag bosszúja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_TooltipSimple" = "A sivatag bosszúja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A sivatag bosszúja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_Description" = "Nasus megöregít egy ellenséges hőst, így egy időre lecsökkenti annak mozgási és támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_DisplayName" = "Sorvasztás" tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_Tooltip" = "Sorvasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken." tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_TooltipExtended" = "Sorvasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken." tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_TooltipLevelUp" = "Sorvasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMaximális lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sorvasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_TooltipSimple" = "Sorvasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken." tr "GeneratedTip_Spell_NasusW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sorvasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_Description" = "Nautilus előrehajítja a horgonyát. Ha egy hőst talál el, magát és az ellenfelet közelebb húzza egymáshoz. Ha tereptárgyat ér, Nautilus a horgonyhoz húzza magát, és a Vasmacska töltési ideje megfeleződik, valamint visszanyeri a manaköltség felét." tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_DisplayName" = "Vasmacska" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_Tooltip" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_TooltipExtended" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_TooltipLevelUp" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_TooltipSimple" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusAnchorDrag_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_Description" = "Nautilus lökéshullámot kelt a földben, ami üldözőbe vesz egy ellenfelet. A lökéshullám felszakítja a talajt, és a levegőbe repíti az ellenfeleket. Ha eléri a célpontot, a lökéshullám kirobban a föld alól, a levegőbe löki a célpontot, és elkábítja azt." tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_DisplayName" = "Mélységi roham" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_Tooltip" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_TooltipExtended" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_TooltipLevelUp" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÁthaladási sebzés
    Másodlagos sebzés
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @PrimaryDamage@ -> @PrimaryDamageNL@
    @SecondaryDamage@ -> @SecondaryDamageNL@
    @StunDuration@ -> @StunDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_TooltipSimple" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusGrandLine_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mélységi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_Description" = "Nautilus sötét energiával veszi körül magát, amely pajzsként hárítja el a rá érkező sebzést. Amíg a pajzs kitart, a támadásai egy ideig folyamatosan sebzik a célpont körül tartózkodó ellenfeleket is." tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_DisplayName" = "A titán dühe" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_Tooltip" = "A titán dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_TooltipExtended" = "A titán dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_TooltipLevelUp" = "A titán dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Bónusz varázssebzés
    Maximális életerő százaléka
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_TooltipLevelUpUnlearned" = "A titán dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_TooltipSimple" = "A titán dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusPiercingGaze_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A titán dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_Description" = "Nautilus a földre csap, amitől három robbanás szaggatja fel körülötte a talajt. Mindegyik robbanás megsebzi és lelassítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_DisplayName" = "Földindulás" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_Tooltip" = "Földindulás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_TooltipExtended" = "Földindulás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_TooltipLevelUp" = "Földindulás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_TooltipLevelUpUnlearned" = "Földindulás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_TooltipSimple" = "Földindulás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NautilusSplashZone_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Földindulás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_Description" = "Neeko egy tövist lő ki, amely megsebez és mozgásképtelenné tesz minden ellenfelet, amelyen áthalad. Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, megnő a mérete és a sebessége, továbbá hosszabb időre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_DisplayName" = "Tövisspirál" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_Tooltip" = "Tövisspirál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_TooltipExtended" = "Tövisspirál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_TooltipLevelUp" = "Tövisspirál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgásképtelenség minimális időtartama
    Felerősített mozgásképtelenségi időtartam
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @MinRootDuration@ -> @MinRootDurationNL@
    @MaxRootDuration@ -> @MaxRootDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tövisspirál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_TooltipSimple" = "Tövisspirál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tövisspirál (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_Description" = "Neeko eldob egy magot, amely varázssebzést okoz. Hősök eltalálásakor vagy egységek elpusztításakor a mag többször is kivirágzik." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_DisplayName" = "Veszélyes virágzás" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_Tooltip" = "Veszélyes virágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_TooltipExtended" = "Veszélyes virágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_TooltipLevelUp" = "Veszélyes virágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKezdeti sebzés
    Másodlagos sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @ZoneDamage@ -> @ZoneDamageNL@
    @SecondaryDamage@ -> @SecondaryDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Veszélyes virágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_TooltipSimple" = "Veszélyes virágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Veszélyes virágzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_Description" = "Rövid felkészülés után Neeko a levegőbe ugrik, és egy pajzsra tesz szert. Földet éréskor megsebzi és elkábítja a közeli ellenfeleket. Ha Neeko másnak álcázza magát, az ellenfelek nem észlelik a felkészülést." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_DisplayName" = "Rügyfakadás" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_Tooltip" = "Rügyfakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_TooltipExtended" = "Rügyfakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_TooltipLevelUp" = "Rügyfakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Pajzs mértéke
    Pajzs hősönként
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @ShieldAmount@ -> @ShieldAmountNL@
    @ShieldPerChampion@ -> @ShieldPerChampionNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rügyfakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_TooltipSimple" = "Rügyfakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rügyfakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNeeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_Description" = "Neeko minden harmadik alaptámadása passzívan bónusz varázssebzést okoz. Neeko a kijelölt irányba küldheti a klónját." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_DisplayName" = "Alakhasadás" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_Tooltip" = "Alakhasadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_TooltipExtended" = "Alakhasadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő.
    A klón nem célozható meg a láthatatlanság ideje alatt." tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_TooltipLevelUp" = "Alakhasadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív sebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @PassiveDamage@ -> @PassiveDamageNL@
    @Haste@% -> @HasteNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Alakhasadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_TooltipSimple" = "Alakhasadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NeekoW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Alakhasadás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_Description" = "Amumu pólyába burkolja az őt körülvevő ellenfeleket, ezzel alkalmazza rájuk az átkát, sebzést okoz nekik, és megakadályozza, hogy támadjanak vagy mozogjanak." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_DisplayName" = "A szomorú múmia átka" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_Tooltip" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_TooltipExtended" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_TooltipLevelUp" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @RDamage@ -> @RDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_TooltipSimple" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotAmumuR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A szomorú múmia átka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAmumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_Description" = "Blitzcrank feltölti az öklét, hogy következő támadásánál dupla sebzést okozzon, és ellenfelét a levegőbe repítse." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_DisplayName" = "Vasököl" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_Tooltip" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_TooltipExtended" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_TooltipLevelUp" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_TooltipSimple" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankPowerFist_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_Description" = "Blitzcrank megjelöli a megtámadott ellenfeleket, akik 3 másodperc elteltével villámsebzést szenvednek el. Blitzcrank úgy is aktiválhatja a képességet, hogy sebzést okozzon a közelben tartózkodó ellenségeknek, és 0,5 másodpercre elnémítsa őket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_DisplayName" = "Statikus mező" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_Tooltip" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipExtended" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipLevelUp" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív alapsebzés
    Aktív alapsebzés
    Aktív képesség töltési ideje
    @Passive Base Damage@ -> @Passive Base DamageNL@
    @ActiveBaseDamage@ -> @ActiveBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipLevelUpUnlearned" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipSimple" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBlitzcrankStaticField_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_Description" = "Rövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, varázssebzést okozva az ott tartózkodó ellenséges egységeknek. A már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_DisplayName" = "Lángoszlop" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_Tooltip" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_TooltipExtended" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_TooltipLevelUp" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_TooltipSimple" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotBrandW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lángoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_Description" = "Cho'Gath félelmetes sikoltást hallat, ezzel egy tölcsér alakú területen varázssebzést okoz, és pár másodpercre elnémítja az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_DisplayName" = "Vad sikoly" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_Tooltip" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_TooltipExtended" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_TooltipLevelUp" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Némítás időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_TooltipSimple" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathFeralScream_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vad sikoly (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_Description" = "A célterületen felszakítja a földet, ezzel az ott tartózkodó ellenfeleket a levegőbe repíti, sebzést okoz nekik, illetve lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_DisplayName" = "Törésvonal" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_Tooltip" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_TooltipExtended" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_TooltipLevelUp" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_TooltipSimple" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotChogathRupture_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_Description" = "Ezreal felkészül, majd energialövedékek sokaságát lövi ki, amelyek komoly sebzést okoznak az összes útjukba kerülő egységnek (minionok és nem hatalmas szörnyek ellen csökkentett sebzést okoz)." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_DisplayName" = "Végzetes hullám" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_Tooltip" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_TooltipExtended" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_TooltipLevelUp" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_TooltipSimple" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotEzrealR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Végzetes hullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEzreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_Description" = "Gyilkos varjak keringenek vadul Fiddlesticks körül, és másodpercenként sebzést okoznak a környéken tartózkodó összes ellenséges egységnek." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_DisplayName" = "Varjúvihar" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_Tooltip" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_TooltipExtended" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_TooltipLevelUp" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    Töltési idő
    @DamagePerSecond@ -> @DamagePerSecondNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_TooltipLevelUpUnlearned" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_TooltipSimple" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotFiddlesticksCrowstorm_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Varjúvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_Description" = "Heimerdinger egy gránátot hajít a kijelölt helyre, amely megsebzi az ellenséges egységeket, elkábítja a közvetlenül eltalált célpontokat, a körülöttük állók pedig lelassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_DisplayName" = "CH-2 elektrovihar-gránát" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_Tooltip" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_TooltipExtended" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_TooltipLevelUp" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_TooltipLevelUpUnlearned" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_TooltipSimple" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "CH-2 elektrovihar-gránát (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_Description" = "Heimerdinger elhelyez egy gyorstüzelő ágyútornyot, amelynek másodlagos lézertámadása keresztülhalad a célpontokon (a löveg sebzése megfeleződik a tornyokkal szemben)." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_DisplayName" = "H-28 G fejlesztésű torony" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_Tooltip" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_TooltipExtended" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.Torony értékei

      Életerő: @TurretHealth@
      Ágyúlövés: @Damage@ varázssebzés
      Feltöltött ágyúlövés: @DamageBeam@ varázssebzés @BeamCooldown@ másodpercenként
      Aktív tornyok maximális száma: @MaxTurrets@

    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_TooltipLevelUp" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÁgyú sebzése
    Sugár sebzése
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseDamageBeam@ -> @BaseDamageBeamNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_TooltipSimple" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "H-28 G fejlesztésű torony (@Level@)[@Hotkey@]@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időKihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_Description" = "Heimerdinger nagy hatótávolságú rakétákat lő ki, amelyek a kurzor felé veszik az irányt." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_DisplayName" = "Hextech mikrorakéták" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_Tooltip" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_TooltipExtended" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_TooltipLevelUp" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_TooltipSimple" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotHeimerdingerW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hextech mikrorakéták (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_Description" = "Leona felemeli pajzsát, amitől megnő a páncélja és a varázsellenállása. Ha vannak ellenséges egységek a közelben, amikor először lejár a hatóidő, ők varázssebzést szenvednek, a hatás időtartama pedig meghosszabbodik." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_DisplayName" = "Napfogyatkozás" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_Tooltip" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_TooltipExtended" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_TooltipLevelUp" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Páncél
    Bónusz varázsellenállás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_TooltipLevelUpUnlearned" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_TooltipSimple" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarBarrier_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Napfogyatkozás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_Description" = "Leona egy napenergia-sugarat hív le az égből, amely megsebzi a hatóterületén tartózkodókat. A terület közepén álló ellenségek elkábulnak, míg a szélén lévők lelassulnak. Ezután Leona kardja feltöltődik a nap erejével, és a következő néhány támadásával bónusz varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_DisplayName" = "Napkitörés" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_Tooltip" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_TooltipExtended" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_TooltipLevelUp" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Izzás sebzése
    Izzással megerősített támadások
    Töltési idő
    @ExplosionBaseDamage@ -> @ExplosionBaseDamageNL@
    @OnHitBaseDamage@ -> @OnHitBaseDamageNL@
    @OnHitStacks@ -> @OnHitStacksNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_TooltipLevelUpUnlearned" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_TooltipSimple" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLeonaSolarFlare_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Napkitörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_Description" = "Pix és Lulu is kilő egy-egy mágikus energianyilat, ami nagyon lelassítja az eltalált ellenséges egységeket. Egy ellenfelet csak egy nyíl sebezhet meg." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_DisplayName" = "Ragyogó sugár" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_Tooltip" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_TooltipExtended" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_TooltipLevelUp" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_TooltipSimple" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ragyogó sugár (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_Description" = "Lulu megnöveszt egy szövetségest, aki ezáltal a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket, életereje pedig jelentősen megnő. A következő néhány másodpercre a szövetségest egy aura veszi körül, amely lelassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_DisplayName" = "A vadon szava" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_Tooltip" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_TooltipExtended" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_TooltipLevelUp" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz életerő
    Lassítás
    Töltési idő
    @BonusHealth@ -> @BonusHealthNL@
    @SlowPercent@% -> @SlowPercentNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_TooltipSimple" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A vadon szava (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_Description" = "Szövetségesen alkalmazva bónusz támadási sebességet és mozgási sebességet biztosít rövid ideig. Az ellenfelet viszont imádni való állatkává változtatja, aki így se támadni, se varázsolni nem tud." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_DisplayName" = "Szeszély" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_Tooltip" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_TooltipExtended" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_TooltipLevelUp" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási és támadási sebesség időtartama
    Támadási sebesség
    Átváltoztatás időtartama
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect7Amount*100.000000@% -> @Effect7AmountNL*100.000000@%
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_TooltipSimple" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotLuluW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szeszély (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSzövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_Description" = "Wukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb két további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált ellenfelek fizikai sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_DisplayName" = "Zivatar-ütés" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_Tooltip" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_TooltipExtended" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_TooltipLevelUp" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_TooltipLevelUpUnlearned" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_TooltipSimple" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotMonkeyKingNimbus_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Zivatar-ütés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_Description" = "Tristana egy hatalmas ágyúgolyót tölt a fegyverébe, majd kilövi azt egy ellenséges egységre. A találat varázssebzést okoz, és hátralöki a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_DisplayName" = "Óriási lövés" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_Tooltip" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_TooltipExtended" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_TooltipLevelUp" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Hátralökés távolsága
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @KnockbackDistance@ -> @KnockbackDistanceNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_TooltipSimple" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_Description" = "Tristana a földre lő, hogy ezzel egy távolabbi helyre repítse magát. Landoláskor sebzést okoz a körülötte lévő egységeknek, és rövid időre lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_DisplayName" = "Rakétaugrás" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_Tooltip" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_TooltipExtended" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_TooltipLevelUp" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_TooltipSimple" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotTristanaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_Description" = "Yorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely lelassítja és megjelöli az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_DisplayName" = "A gyász köde" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_Tooltip" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_TooltipExtended" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_TooltipLevelUp" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_TooltipLevelUpUnlearned" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_TooltipSimple" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NightmareBotYorickE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_Description" = "Nocturne elhajít egy árnyékpengét, amely sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra, illetve a hatására az eltalált hősök is ilyen nyomot hagynak. A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, valamint nagyobb mozgási sebességgel és sebzéssel rendelkezik." tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_DisplayName" = "A sötétség útja" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_Tooltip" = "A sötétség útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne elhajít egy árnypengét, amely @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra @Effect3Amount@ másodperc erejéig. Minden eltalált ellenséges hős is Sötét nyomot hagy maga után.

    A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, és a mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_TooltipExtended" = "A sötétség útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne elhajít egy árnypengét, amely @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra @Effect3Amount@ másodperc erejéig. Minden eltalált ellenséges hős is Sötét nyomot hagy maga után.

    A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, és a mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_TooltipLevelUp" = "A sötétség útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne elhajít egy árnypengét, amely @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra @Effect3Amount@ másodperc erejéig. Minden eltalált ellenséges hős is Sötét nyomot hagy maga után.

    A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, és a mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    Bónusz sebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_TooltipLevelUpUnlearned" = "A sötétség útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne elhajít egy árnypengét, amely @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra @Effect3Amount@ másodperc erejéig. Minden eltalált ellenséges hős is Sötét nyomot hagy maga után.

    A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, és a mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_TooltipSimple" = "A sötétség útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElhajít egy árnypengét, megsebzi az eltalált ellenfeleket, és egy Sötét nyomot hagy hátra.

    Nocturne mozgási sebessége a nyomon haladva @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneDuskbringer_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A sötétség útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne elhajít egy árnypengét, amely @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra @Effect3Amount@ másodperc erejéig. Minden eltalált ellenséges hős is Sötét nyomot hagy maga után.

    A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, és a mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_Description" = "Nocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják. Ezután rávetheti magát egy ellenséges hősre, aki a közelében tartózkodik." tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_DisplayName" = "Paranoia" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_Tooltip" = "Paranoia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor @ParanoiaDuration@ másodpercig a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják.

    Amíg a Paranoia aktív, Nocturne rá tud rontani egy ellenséges hősre, és ezzel @Damage@ fizikai sebzést okozhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_TooltipExtended" = "Paranoia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor @ParanoiaDuration@ másodpercig a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják.

    Amíg a Paranoia aktív, Nocturne rá tud rontani egy ellenséges hősre, és ezzel @Damage@ fizikai sebzést okozhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_TooltipLevelUp" = "Paranoia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor @ParanoiaDuration@ másodpercig a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják.

    Amíg a Paranoia aktív, Nocturne rá tud rontani egy ellenséges hősre, és ezzel @Damage@ fizikai sebzést okozhat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Hatótáv
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @CastRange@ -> @CastRangeNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_TooltipLevelUpUnlearned" = "Paranoia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor @ParanoiaDuration@ másodpercig a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják.

    Amíg a Paranoia aktív, Nocturne rá tud rontani egy ellenséges hősre, és ezzel @Damage@ fizikai sebzést okozhat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_TooltipSimple" = "Paranoia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz ellenfelek @ParanoiaDuration@ másodpercig nem látják, amit a többi ellenfél lát.

    Használd az újraaktiválást ezalatt egy ellenséges hős lerohanására és megsebzésére.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneParanoia_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Paranoia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor @ParanoiaDuration@ másodpercig a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják.

    Amíg a Paranoia aktív, Nocturne rá tud rontani egy ellenséges hősre, és ezzel @Damage@ fizikai sebzést okozhat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_Description" = "Nocturne megerősíti a pengéit, és passzívan megnöveli a támadási sebességét. Az Éj leplének aktiválásával Nocturne eltűnik az árnyak között, az őt védő mágikus pajzs pedig elhárítja az első ellenséges képességet, és ha ez megtörtént, megduplázza a passzív támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_DisplayName" = "Az éj leple" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_Tooltip" = "Az éj leple (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.

    Ha a pajzs kivéd egy támadást, Nocturne passzív bónusz támadási sebessége @Effect4Amount@ másodpercre megduplázódik.

    Az éj leple aktív marad, amíg Nocturne célba nem ér a Paranoiával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_TooltipExtended" = "Az éj leple (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.

    Ha a pajzs kivéd egy támadást, Nocturne passzív bónusz támadási sebessége @Effect4Amount@ másodpercre megduplázódik.

    Az éj leple aktív marad, amíg Nocturne célba nem ér a Paranoiával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_TooltipLevelUp" = "Az éj leple (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.

    Ha a pajzs kivéd egy támadást, Nocturne passzív bónusz támadási sebessége @Effect4Amount@ másodpercre megduplázódik.

    Az éj leple aktív marad, amíg Nocturne célba nem ér a Paranoiával.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect2Amount*100.000000@ -> @Effect2AmountNL*100.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_TooltipLevelUpUnlearned" = "Az éj leple (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.

    Ha a pajzs kivéd egy támadást, Nocturne passzív bónusz támadási sebessége @Effect4Amount@ másodpercre megduplázódik.

    Az éj leple aktív marad, amíg Nocturne célba nem ér a Paranoiával.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_TooltipSimple" = "Az éj leple (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneShroudofDarkness_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az éj leple (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.

    Ha a pajzs kivéd egy támadást, Nocturne passzív bónusz támadási sebessége @Effect4Amount@ másodpercre megduplázódik.

    Az éj leple aktív marad, amíg Nocturne célba nem ér a Paranoiával.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_Description" = "Nocturne egy rémálmot ültet el a célpontja elméjébe, amely másodpercenként sebzi az áldozatot, és megfélemlíti, ha a varázslat időtartama alatt nem kerül hatótávolságon kívülre." tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_DisplayName" = "Eleven rémálom" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_Tooltip" = "Eleven rémálom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: Nocturne egy rémálmot ültet a célpont elméjébe, amivel @Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Ha Nocturne a teljes időtartam alatt az áldozat közelében marad, azon @Effect2Amount@ másodpercre úrrá lesz a rettegés.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_TooltipExtended" = "Eleven rémálom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: Nocturne egy rémálmot ültet a célpont elméjébe, amivel @Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Ha Nocturne a teljes időtartam alatt az áldozat közelében marad, azon @Effect2Amount@ másodpercre úrrá lesz a rettegés.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_TooltipLevelUp" = "Eleven rémálom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: Nocturne egy rémálmot ültet a célpont elméjébe, amivel @Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Ha Nocturne a teljes időtartam alatt az áldozat közelében marad, azon @Effect2Amount@ másodpercre úrrá lesz a rettegés.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Félelem időtartama
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_TooltipLevelUpUnlearned" = "Eleven rémálom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: Nocturne egy rémálmot ültet a célpont elméjébe, amivel @Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Ha Nocturne a teljes időtartam alatt az áldozat közelében marad, azon @Effect2Amount@ másodpercre úrrá lesz a rettegés.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_TooltipSimple" = "Eleven rémálom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: @Effect3Amount@ másodpercen keresztül sebzést okoz egy ellenfélnek. Ha ennek vége, a célpont @Effect2Amount@ másodpercen keresztül retteg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NocturneUnspeakableHorror_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Eleven rémálom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: Nocturne egy rémálmot ültet a célpont elméjébe, amivel @Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Ha Nocturne a teljes időtartam alatt az áldozat közelében marad, azon @Effect2Amount@ másodpercre úrrá lesz a rettegés.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_Description" = "Nunu több hógolyót dob el, amelyek megsebzik az ellenfeleket. Ezután Willump mozgásképtelenné tesz minden, a hógolyókkal eltalált hőst és nagy szörnyet." tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_DisplayName" = "Hógolyótűz" tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_Tooltip" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_TooltipExtended" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.
    Nunu Willump köre előtt legfeljebb 3 alkalommal használhatja a Hógolyótüzet.
    Nunu csak egyszer lassíthatja le az egyes ellenfeleket a Hógolyótűzzel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_TooltipLevelUp" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_TooltipSimple" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_Description" = "Nunu több hógolyót dob el, amelyek megsebzik az ellenfeleket. Ezután Willump mozgásképtelenné tesz minden, a hógolyókkal eltalált hőst és nagy szörnyet." tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_DisplayName" = "Hógolyótűz" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_Tooltip" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_TooltipExtended" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_TooltipLevelUp" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@listLevelUpType@@listLevelUpValue@" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_TooltipSimple" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "GeneratedTip_Spell_NunuESnowballBurstFire_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hógolyótűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_Description" = "Willump kiharap egy darabot egy minionból, szörnyből vagy ellenséges hősből, amivel megsebzi az ellenséget, és gyógyítja saját magát." tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_DisplayName" = "Felfalás" tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_Tooltip" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_TooltipExtended" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_TooltipLevelUp" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzörnyek elleni sebzés
    Hősök elleni sebzés
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @MonsterMinionDamage@ -> @MonsterMinionDamageNL@
    @ChampionDamage@ -> @ChampionDamageNL@
    @BaseHealing@ -> @BaseHealingNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_TooltipSimple" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felfalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési időWillump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_Description" = "Nunu és Willump hatalmas jégvihart idéznek meg a területen, amely lelassítja az ellenfeleket, és az időtartam végén jelentős sebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_DisplayName" = "Abszolút nulla fok" tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_Tooltip" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_TooltipExtended" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_TooltipLevelUp" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Pajzs mértéke
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseShieldAmount@ -> @BaseShieldAmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_TooltipSimple" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_Description" = "Willump létrehoz egy hógolyót, amely elgurítva egyre nagyobb és gyorsabb lesz. A hógolyó megsebzi és fellöki az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_DisplayName" = "A világ legnagyobb hógolyója!" tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_Tooltip" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MaximumStunDuration@ másodpercre fellöki őket.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Egy adott irány nyomva tartásakor Willump gyorsabban fordul arra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_TooltipExtended" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely @MaxDamageTime@ másodperc alatt egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint fellöki és @MaximumStunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A kisebb ellenfeleken átgördülve @NoImpactSnowballDamage@ varázssebzést okoz.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Ha folyamatosan egy irányba fordulsz, Willump fordulási sebessége egyre nő. Ez a bónusz az irányváltáskor nullázódik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_TooltipLevelUp" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MaximumStunDuration@ másodpercre fellöki őket.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Egy adott irány nyomva tartásakor Willump gyorsabban fordul arra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_TooltipLevelUpUnlearned" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MaximumStunDuration@ másodpercre fellöki őket.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Egy adott irány nyomva tartásakor Willump gyorsabban fordul arra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_TooltipSimple" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MaximumStunDuration@ másodpercre fellöki őket.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Egy adott irány nyomva tartásakor Willump gyorsabban fordul arra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_NunuW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A világ legnagyobb hógolyója! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MaximumStunDuration@ másodpercre fellöki őket.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Egy adott irány nyomva tartásakor Willump gyorsabban fordul arra.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_Description" = "Malphite olyan erővel kezdi osztani a csapásokat, hogy a támadásai minden előtte álló egységnek sebzést okoznak. Passzívan megnöveli a páncélját (ennek mértéke megháromszorozódik, ha a Gránitpajzs aktív)." tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_DisplayName" = "Brutális ütések" tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_Tooltip" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_TooltipExtended" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_TooltipLevelUp" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPáncél
    Sebzés
    @Effect1Amount*100.000000@% -> @Effect1AmountNL*100.000000@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_TooltipLevelUpUnlearned" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_TooltipSimple" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Obduracy_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Brutális ütések (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_Description" = "Energiagyűjtést követően Lux egy fénynyalábot lő ki, amely sebzést okoz minden célpontnak a területen belül. Ha a Végső szikra segít végezni egy hőssel, lecsökken a töltési ideje. Ezenfelül kiváltja Lux passzív képességének hatását, és megújítja a Megvilágítás gyengítő hatás időtartamát." tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_DisplayName" = "Végső szikra" tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_Tooltip" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_TooltipExtended" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_TooltipLevelUp" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő csökkenésének aránya
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100.000000@ -> @Effect3AmountNL*100.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_TooltipSimple" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító lézersugarat útjára bocsátva sebzést okozhatsz az összes eltalált ellenfélnek.

    A Megvilágítást felemésztve további sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_LuxR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Végső szikra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_Description" = "Nautilus előrehajítja a horgonyát. Ha egy hőst talál el, magát és az ellenfelet közelebb húzza egymáshoz. Ha tereptárgyat ér, Nautilus a horgonyhoz húzza magát, és a Vasmacska töltési ideje megfeleződik, valamint visszanyeri a manaköltség felét." tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_DisplayName" = "Vasmacska" tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_Tooltip" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_TooltipExtended" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_TooltipLevelUp" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_TooltipSimple" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Odyssey_TongueDrag_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vasmacska (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_Description" = "Yasuo kritikus csapási esélye megduplázódik. Emellett mozgás közben Yasuo egy pajzsot húz fel maga köré. A pajzs akkor lép működésbe, ha eltalálja őt egy hős vagy egy szörny." tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_DisplayName" = "A Vándor útja" tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_Tooltip" = "A Vándor útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_TooltipExtended" = "A Vándor útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_TooltipLevelUp" = "A Vándor útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@listLevelUpType@@listLevelUpValue@" tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Vándor útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_TooltipSimple" = "A Vándor útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OdysseyAugments_YasuoPassive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Vándor útja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_Description" = "Olaf a célhelyre hajít egy fejszét, amely sebzi az útjába eső ellenfeleket, és csökkenti a mozgási sebességüket. Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken." tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_DisplayName" = "Hullámtörés" tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_Tooltip" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_TooltipExtended" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_TooltipLevelUp" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_TooltipSimple" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafAxeThrowCast_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hullámtörés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_Description" = "Olaf támadási sebessége megnő, életlopást nyer, és minden gyógyítás erősebben hat rá a hiányzó életerejének mértékétől függően." tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_DisplayName" = "Őrült rohamok" tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_Tooltip" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_TooltipExtended" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_TooltipLevelUp" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Életlopás
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_TooltipLevelUpUnlearned" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_TooltipSimple" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafFrenziedStrikes_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Őrült rohamok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_Description" = "Olaf átmenetileg immunissá válik a bénító hatásokra." tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_DisplayName" = "Ragnarok" tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_Tooltip" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_TooltipExtended" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_TooltipLevelUp" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPáncél és varázsellenállás
    Sebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Resists@ -> @ResistsNL@
    @FlatAD@ -> @FlatADNL@
    @Haste*100.000000@ -> @HasteNL*100.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_TooltipSimple" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRagnarok_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ragnarok (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_Description" = "Olaf olyan erővel támad, hogy saját magát és a célpontját is tényleges sebzés éri. Az elveszített életerőt azonnal visszakapja, ha a támadás végzett a célponttal." tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_DisplayName" = "Kétélű suhintás" tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_Tooltip" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]A költsége @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_TooltipExtended" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]A költsége @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_TooltipLevelUp" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]A költsége @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]A költsége @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_TooltipSimple" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]A költsége @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OlafRecklessStrike_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kétélű suhintás (@Level@)[@Hotkey@]A költsége @f1@ életerő@Cooldown@ másodperc töltési időOlaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_Description" = "Orianna megparancsolja a Labdájának, hogy engedjen útjára egy varázssebzést okozó vonzáshullámot, amely rövid késleltetés után a Labdához vonzza a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_DisplayName" = "Parancs: vonzáshullám" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_Tooltip" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_TooltipExtended" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_TooltipLevelUp" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_TooltipLevelUpUnlearned" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_TooltipSimple" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDetonateCommand_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Parancs: vonzáshullám (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_Description" = "Orianna parancsára a Labda kibocsát egy energialöketet, amely varázssebzést okoz maga körül. Ez olyan energiamezőt hagy maga mögött, amely a szövetségeseket gyorsítja, az ellenfeleket pedig lassítja." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_DisplayName" = "Parancs: disszonancia" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_Tooltip" = "Parancs: disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_TooltipExtended" = "Parancs: disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_TooltipLevelUp" = "Parancs: disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    Lassítás
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_TooltipLevelUpUnlearned" = "Parancs: disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_TooltipSimple" = "Parancs: disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaDissonanceCommand_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Parancs: disszonancia (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_Description" = "Orianna parancsára a Labda egy megadott cél felé repül, és varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak (a sorban következő ellenfeleket kevésbé sebzi). A Labda ezután a célterületen marad." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_DisplayName" = "Parancs: támadás" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_Tooltip" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_TooltipExtended" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_TooltipLevelUp" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_TooltipLevelUpUnlearned" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_TooltipSimple" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaIzunaCommand_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Parancs: támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_Description" = "Orianna parancsára a Labda egy szövetséges hős mellé szegődik, akinek védelmet nyújt, miközben varázssebzést okoz az útjába akadó ellenfeleknek. A Labda emellett megnöveli a páncélját és a varázsellenállását annak a hősnek, akit kísér." tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_DisplayName" = "Parancs: védelmezés" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_Tooltip" = "Parancs: védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_TooltipExtended" = "Parancs: védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_TooltipLevelUp" = "Parancs: védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Bónusz páncél
    Bónusz varázsellenállás
    Pajzs mértéke
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_TooltipLevelUpUnlearned" = "Parancs: védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_TooltipSimple" = "Parancs: védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrianaRedactCommand_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Parancs: védelmezés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_Description" = "Ornn rohamra indul, és megsebzi az ellenfeleket, akiken keresztülhalad. Ha Ornn tereptárgynak ütközik a roham közben, a becsapódás egy lökéshullámot hoz létre körülötte, amely megsebzi és a levegőbe löki az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_DisplayName" = "Perzselő roham" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_Tooltip" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_TooltipExtended" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_TooltipLevelUp" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÜtközés sebzése
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_TooltipSimple" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Perzselő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_Description" = "Ornn a földre sújt, és egy törésvonalat hoz létre, amely fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és lelassítja őket. Rövid késleltetés után egy magmaoszlopot hoz létre a végponton." tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_DisplayName" = "Vulkanikus hasadék" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_Tooltip" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_TooltipExtended" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_TooltipLevelUp" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_TooltipSimple" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vulkanikus hasadék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_Description" = "Ornn a kijelölt helyen megidéz egy hatalmas elementált, amely egyre növekvő sebességgel halad felé. Az elementál által eltalált ellenfelek sebzést szenvednek el, lelassulnak és törékennyé válnak. Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, hogy az ütközés irányába terelje azt. Az elementál ezután fellöki az általa érintett ellenfeleket, a korábbival megegyező mértékű sebzést okoz, és ismét törékennyé teszi az áldozatokat." tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_DisplayName" = "A kovácsisten dühe" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_Tooltip" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_TooltipExtended" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_TooltipLevelUp" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @RSlowPercentBasePreMath@ -> @RSlowPercentBasePreMathNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_TooltipSimple" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A kovácsisten dühe (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_Description" = "Ornn tüzet okádva előretör. Az utolsó lángnyelv által megsebzett ellenfelek törékennyé válnak." tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_DisplayName" = "Felszított lángok" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_Tooltip" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_TooltipExtended" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_TooltipLevelUp" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÉleterő-alapú sebzés százaléka
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @MaxPercentHPPerTickTooltip@% -> @MaxPercentHPPerTickTooltipNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_TooltipSimple" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_OrnnW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Felszított lángok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időOrnn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_Description" = "Blitzcrank túltölti magát, hogy jelentősen megnövekedett mozgási és támadási sebességet kapjon. A hatás lejárta után ideiglenesen lelassul." tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_DisplayName" = "Túlterhelés" tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_Tooltip" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_TooltipExtended" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_TooltipLevelUp" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @InitialMS@% -> @InitialMSNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_TooltipLevelUpUnlearned" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_TooltipSimple" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Overdrive_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Túlterhelés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_Description" = "Pantheon összpontosít, majd 3 gyors csapást mér az előtte lévő területre, ahol minden ellenfelet megsebez. Pantheon ezenkívül még inkább tisztában lesz ellenfele gyenge pontjaival, így mindig kritikus csapást mérhet a 15%-nál kevesebb életerővel rendelkező célpontokra." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_DisplayName" = "Villámszúrások" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_Tooltip" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_TooltipExtended" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_TooltipLevelUp" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_TooltipSimple" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Villámszúrások (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_Description" = "Pantheon dárdáját egy ellenségre hajítja, és sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_DisplayName" = "Dárdahajítás" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_Tooltip" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_TooltipExtended" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_TooltipLevelUp" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_TooltipSimple" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Dárdahajítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_Description" = "Pantheon összeszedi magát, majd egy célterület felé a levegőbe ugrik, ahová becsapódva minden ott lévő ellenséges egységet megsebez. A becsapódási ponthoz közelebb tartózkodó ellenségek nagyobb sebzést szenvednek el." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_DisplayName" = "Égszakadás" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_Tooltip" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_TooltipExtended" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_TooltipLevelUp" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_TooltipLevelUpUnlearned" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_TooltipSimple" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonRJump_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Égszakadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_Description" = "Pantheon ráugrik egy ellenfelére, a pajzsával ütést mér rá, és elkábítja. A támadás befejeztével Pantheon felkészül a következő támadás hárítására." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_DisplayName" = "Zeonia védelmezője" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_Tooltip" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_TooltipExtended" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_TooltipLevelUp" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_TooltipSimple" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást." tr "GeneratedTip_Spell_PantheonW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Zeonia védelmezője (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_Description" = "Corki villanógránátot lő egy célpontra, varázssebzést okozva a területen belül tartózkodó ellenfeleknek. A támadás ezenkívül a hatóideje alatt felfedi az ott tartózkodó rejtőzködő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_DisplayName" = "Foszforlövedék" tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_Tooltip" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem)." tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_TooltipExtended" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem)." tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_TooltipLevelUp" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem).Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_TooltipLevelUpUnlearned" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem).Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_TooltipSimple" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem)." tr "GeneratedTip_Spell_PhosphorusBomb_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Foszforlövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCorki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem).
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_Description" = "Singed mérgező gőzfelhőt hagy maga után, ami sebzést okoz a benne tartózkodó ellenségeknek." tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_DisplayName" = "Méregcsík" tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_Tooltip" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként." tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_TooltipExtended" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként." tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_TooltipLevelUp" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount*4.000000@ -> @Effect1AmountNL*4.000000@" tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_TooltipLevelUpUnlearned" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_TooltipSimple" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként." tr "GeneratedTip_Spell_PoisonTrail_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Méregcsík (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana másodpercenként@Cooldown@ másodperc töltési időKapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_Description" = "Poppy lerohanja és hátralöki a célpontot. Ha az áldozat falnak ütközik, elkábul." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_DisplayName" = "Hősi roham" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_Tooltip" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_TooltipExtended" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_TooltipLevelUp" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKezdeti sebzés
    Fal sebzése
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_TooltipSimple" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hősi roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_Description" = "Poppy meglendíti a pörölyét, amivel sebzést okoz, és az ellenfeleket lelassító zónát hoz létre, amely némi késleltetés után felrobban." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_DisplayName" = "Pörölycsapás" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_Tooltip" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_TooltipExtended" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_TooltipLevelUp" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_TooltipSimple" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pörölycsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPoppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_Description" = "Poppy egy hatalmas pörölycsapást készít elő, amellyel nagyon messzire lökheti el a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_DisplayName" = "Őrzői ítélet" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_Tooltip" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_TooltipExtended" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_TooltipLevelUp" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_TooltipSimple" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Őrzői ítélet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_Description" = "Poppy passzívan növeli a páncélját és a varázsellenállását. Ha kevés életereje van, a bónusz nagyobb lesz. Poppy az Állhatatos jelenlét aktiválásával megállíthatja az ellenfél rohamait a közelében, és mozgási sebességet is nyer." tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_DisplayName" = "Állhatatos jelenlét" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_Tooltip" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_TooltipExtended" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_TooltipLevelUp" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_TooltipSimple" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PoppyW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Állhatatos jelenlét (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_Description" = "Rammus labdaként felgyorsulva közelít ellenségeihez, majd sebzést okoz, és lelassítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_DisplayName" = "Erőlabda" tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_Tooltip" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_TooltipExtended" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_TooltipLevelUp" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_TooltipLevelUpUnlearned" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_TooltipSimple" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PowerBall_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Erőlabda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_Description" = "Blitzcrank feltölti az öklét, hogy következő támadásánál dupla sebzést okozzon, és ellenfelét a levegőbe repítse." tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_DisplayName" = "Vasököl" tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_Tooltip" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_TooltipExtended" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_TooltipLevelUp" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_TooltipSimple" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "GeneratedTip_Spell_PowerFist_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vasököl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_Description" = "Alistar a földre csap, ezzel megsebzi és a levegőbe repíti a körülötte álló ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_DisplayName" = "Porrá zúzás" tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_Tooltip" = "Porrá zúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_TooltipExtended" = "Porrá zúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_TooltipLevelUp" = "Porrá zúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_TooltipLevelUpUnlearned" = "Porrá zúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_TooltipSimple" = "Porrá zúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_Pulverize_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Porrá zúzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAlistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_Description" = "Rammus felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, így az folyamatosan támadja őt. Ezenkívül rövid időre megnöveli a saját támadási sebességét. Az időtartamot meghosszabbítja, ha eközben elsüti bármelyik másik képességét." tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_DisplayName" = "Őrjöngő felbőszítés" tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_Tooltip" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_TooltipExtended" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_TooltipLevelUp" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtIdőtartam
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_TooltipLevelUpUnlearned" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_TooltipSimple" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PuncturingTaunt_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Őrjöngő felbőszítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_Description" = "Pyke előretör, és hátrahagy egy fantomot, amely idővel követi őt, elkábítva az útjába eső ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_DisplayName" = "Tengeri fantom" tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_Tooltip" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_TooltipExtended" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_TooltipLevelUp" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_TooltipSimple" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_PykeE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tengeri fantom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_Description" = "Pyke megsebzi az előtte állókat, vagy maga felé ránt egy ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_DisplayName" = "Csontnyárs" tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_Tooltip" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_TooltipExtended" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_TooltipLevelUp" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_TooltipSimple" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csontnyárs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRöviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_Description" = "Pyke egy alacsony életerejű ellenfélhez teleportál és kivégzi őt. Ezután rövid ideig ismét elsütheti a képességet. Bónusz aranyat biztosít az asszisztot szerző szövetségeseinek." tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_DisplayName" = "Gyilkos mélység" tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_Tooltip" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_TooltipExtended" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_TooltipLevelUp" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_TooltipSimple" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyilkos mélység (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_Description" = "Pyke álcázza magát, és jelentős, fokozatosan csökkenő bónuszt kap a mozgási sebességére." tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_DisplayName" = "Alámerülés" tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_Tooltip" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_TooltipExtended" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_TooltipLevelUp" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_TooltipSimple" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.
    " tr "GeneratedTip_Spell_PykeW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Alámerülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_Description" = "Quinn ráront az ellenfelére, fizikai sebzést okoz neki, és csökkenti a mozgási sebességét. Amikor eléri a célpontot, ellöki magát tőle, ezzel megzavarva őt, majd a saját, célponttól mért maximális támadási hatótávjának szélén ér földet." tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_DisplayName" = "Vetődés" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_Tooltip" = "Vetődés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_TooltipExtended" = "Vetődés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_TooltipLevelUp" = "Vetődés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vetődés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_TooltipSimple" = "Vetődés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vetődés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_Description" = "Quinn magához hívja Valort, aki megjelöl egy célpontot, lecsökkenti annak látótávolságát, majd megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_DisplayName" = "Vakító támadás" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_Tooltip" = "Vakító támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_TooltipExtended" = "Vakító támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_TooltipLevelUp" = "Vakító támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vakító támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_TooltipSimple" = "Vakító támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vakító támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időValor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_Description" = "Quinn és Valor összefogva nagy sebességgel közlekedhetnek a térképen. A képességhasználat végén a Légicsapás sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a hősöket Sebezhetőként jelöli meg." tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_DisplayName" = "Ellenséges terület" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_Tooltip" = "Ellenséges terület (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_TooltipExtended" = "Ellenséges terület (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_TooltipLevelUp" = "Ellenséges terület (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Manaköltség
    @MovementSpeedMod*100.000000@% -> @MovementSpeedModNL*100.000000@%
    @BaseCost@ -> @BaseCostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ellenséges terület (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_TooltipSimple" = "Ellenséges terület (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ellenséges terület (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időQuinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_Description" = "Passzívan megnöveli Quinn támadási és mozgási sebességét, amikor egy Sebezhetőnek jelölt célpontot támad. Aktiváláskor Valor felfedi a környező területet." tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_DisplayName" = "Éles érzékek" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_Tooltip" = "Éles érzékek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_TooltipExtended" = "Éles érzékek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_TooltipLevelUp" = "Éles érzékek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Éles érzékek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_TooltipSimple" = "Éles érzékek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_QuinnW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Éles érzékek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_Description" = "A kijelölt helyre siet, érkezéskor a levegőbe lökve a közeli ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_DisplayName" = "Látványos belépő" tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_Tooltip" = "Látványos belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_TooltipExtended" = "Látványos belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_TooltipLevelUp" = "Látványos belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BaseCost@ -> @BaseCostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Látványos belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_TooltipSimple" = "Látványos belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "GeneratedTip_Spell_RakanW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Látványos belépő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_Description" = "" tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_DisplayName" = "Ürességroham" tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_Tooltip" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@RCD@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_TooltipExtended" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@RCD@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_TooltipLevelUp" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@RCD@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Hiányzó életerővel arányos sebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @PercentMissingHealthDamage@% -> @PercentMissingHealthDamageNL@%
    @RCooldown@ -> @RCooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@RCD@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_TooltipSimple" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@RCD@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RekSaiRWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ürességroham (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@RCD@ másodperc töltési időPasszív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_Description" = "Renekton a pengéje meglendítésével mérsékelten sebez minden körülötte álló célpontot, és az okozott sebzés kis hányadának megfelelő mértékben gyógyul is. Ha 50-nél több dühpontja van, a sebzés és a gyógyítás is nagyobb mértékű." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_DisplayName" = "Pengekör" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_Tooltip" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_TooltipExtended" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_TooltipLevelUp" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Maximális életerő-visszanyerés
    Düh sebzése
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect9Amount@ -> @Effect9AmountNL@
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_TooltipSimple" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonCleave_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pengekör (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_Description" = "Renekton kétszer megvágja a célpontját, ezzel mérsékelt fizikai sebzést okoz, és 0,75 másodpercre elkábítja az ellenfelet. Ha Renektonnak 50-nél több dühpontja van, akkor háromszor vágja meg a célpontját, ezzel nagymértékű fizikai sebzést okoz, és 1,5 másodpercre kábítja el az ellenséget." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_DisplayName" = "Könyörtelen ragadozó" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_Tooltip" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_TooltipExtended" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_TooltipLevelUp" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_TooltipLevelUpUnlearned" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_TooltipSimple" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonPreExecute_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Könyörtelen ragadozó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_Description" = "Renekton felveszi zsarnok alakját, ezzel bónusz életerőt kap, és a közelében tartózkodó ellenségeknek nagyobb sebzést okoz. Ebben az alakban Renekton rendszeresen kapja a dühpontokat." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_DisplayName" = "Legyőzhetetlenség" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_Tooltip" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_TooltipExtended" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_TooltipLevelUp" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz életerő
    Másodpercenkénti sebzés
    @HealthGain@ -> @HealthGainNL@
    @AuraDamagePerSecond@ -> @AuraDamagePerSecondNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_TooltipLevelUpUnlearned" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_TooltipSimple" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonReignOfTheTyrant_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Legyőzhetetlenség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRenekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_Description" = "Renekton előreront, és megsebzi az útjában álló egységeket. Feltöltve Renekton támadása bónusz sebzést okoz, és csökkenti az eltalált egységek páncélját." tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_DisplayName" = "Nyes és szel" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_Tooltip" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_TooltipExtended" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_TooltipLevelUp" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz sebzés
    Páncélcsökkentés %
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_TooltipLevelUpUnlearned" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_TooltipSimple" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RenektonSliceAndDice_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Nyes és szel (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időNyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_Description" = "Rengar elhajít egy bolát, amellyel egy kis időre lelassítja az elsőként eltalált ellenfelet.

    Kegyetlenségi hatás: mozgásképtelenné teszi a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_DisplayName" = "Boladobás" tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_Tooltip" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_TooltipExtended" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_TooltipLevelUp" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_TooltipSimple" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Boladobás (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_Description" = "Rengar következő támadása egy brutális szúrás, amely bónusz sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás: nagyobb sebzést okoz, és növeli a támadási sebességet." tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_DisplayName" = "Vadság" tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_Tooltip" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_TooltipExtended" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_TooltipLevelUp" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Teljes sebzésarány
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_TooltipSimple" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vadság (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési időRengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_Description" = "Rengar aktiválja ragadozóösztönét, álcázza magát, és maga körül egy széles körben felfedi a legközelebbi ellenséges hőst. A Vadászat izgalma során megnő Rengar mozgási sebessége, és a felfedett ellenfélre vetheti magát, csökkentve annak páncélját akkor is, ha nem egy bokorból indult." tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_DisplayName" = "A vadászat izgalma" tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_Tooltip" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_TooltipExtended" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_TooltipLevelUp" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPáncélcsökkentés
    Időtartam
    Mozgási sebesség
    Nyomkövetési hatótáv
    Töltési idő
    @ArmorShred@ -> @ArmorShredNL@
    @StealthDuration@ -> @StealthDurationNL@
    @StealthMS@% -> @StealthMSNL@%
    @SelfVisionRange@ -> @SelfVisionRangeNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_TooltipSimple" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A vadászat izgalma (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_Description" = "Rengar csataüvöltést hallat, amellyel sebzést okoz az ellenségnek, és visszanyeri a közelmúltban elvesztett életerő egy részét.

    Kegyetlenségi hatás: megszünteti a tömegirányító hatásokat." tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_DisplayName" = "Csataüvöltés" tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_Tooltip" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_TooltipExtended" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_TooltipLevelUp" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_TooltipSimple" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RengarW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csataüvöltés (@Level@)[@Hotkey@]1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_Description" = "Riven röviden előreugrik, és egy pajzsot kap." tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_DisplayName" = "Hősiesség" tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_Tooltip" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést." tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_TooltipExtended" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést." tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_TooltipLevelUp" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_TooltipSimple" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést." tr "GeneratedTip_Spell_RivenFeint_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hősiesség (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_Description" = "Riven energiával megerősíti relikviafegyverét, ezzel alaptámadásai bónusz sebzést és hatótávolságot kapnak. Ezen időn belül egyszer elsütheti a Vihartámadás képességet, amely egy erős távolsági támadás." tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_DisplayName" = "A száműzött pengéje" tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_Tooltip" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_TooltipExtended" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_TooltipLevelUp" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtLökéshullám sebzése
    Töltési idő
    @MaxBase@ -> @MaxBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_TooltipLevelUpUnlearned" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_TooltipSimple" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenFengShuiEngine_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A száműzött pengéje (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_Description" = "Riven kibocsát egy Ki csapást, amely sebzi és elkábítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_DisplayName" = "Ki csapás" tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_Tooltip" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_TooltipExtended" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_TooltipLevelUp" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_TooltipSimple" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_RivenMartyr_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ki csapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_Description" = "Riven sorozatos csapásokkal tör előre. Ez a képesség egy rövid időszakon belül háromszor aktiválható; a harmadik találat hátralöki a közelben tartózkodó ellenségeket." tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_DisplayName" = "Törött szárnyak" tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_Tooltip" = "Törött szárnyak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_TooltipExtended" = "Törött szárnyak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_TooltipLevelUp" = "Törött szárnyak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Sebzésnövekedés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törött szárnyak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_TooltipSimple" = "Törött szárnyak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RivenTriCleave_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törött szárnyak (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRiven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_Description" = "Blitzcrank kilövi a jobb kezét, hogy megragadjon egy útjába eső ellenfelet. Az elkapott ellenfelet magához húzza, és sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_DisplayName" = "Odarántás" tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_Tooltip" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_TooltipExtended" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_TooltipLevelUp" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_TooltipLevelUpUnlearned" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_TooltipSimple" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "GeneratedTip_Spell_RocketGrab_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_Description" = "Rumble kilő egy rakétarajt, és egy lángoló tűzfalat hoz létre, amely folyamatosan sebzi és lassítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_DisplayName" = "A Stukker" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_Tooltip" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_TooltipExtended" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_TooltipLevelUp" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMásodpercenkénti sebzés
    Töltési idő
    @BaseDamagePerSecond@ -> @BaseDamagePerSecondNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_TooltipSimple" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleCarpetBomb_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Stukker (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_Description" = "Rumble lángba borítja az előtte lévő területet, ezzel tölcsér alakban 3 másodpercig varázssebzést okoz. Vészhőfokon ez a sebzés nagyobb." tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_DisplayName" = "Lángszóró" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_Tooltip" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_TooltipExtended" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_TooltipLevelUp" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Minionoknak okozott sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect4Amount*100.000000@% -> @Effect4AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_TooltipSimple" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleFlameThrower_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lángszóró (@Level@)[@Hotkey@]@Effect2Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_Description" = "Rumble kilő egy sokkolósugarat, és ez az áramütés varázssebzést okoz a célpontjának, valamint csökkenti az ellenség mozgási sebességét. Rumble egyszerre 2 szigonyt hordhat ehhez magával. A Vészhőfokon a sebzés és a lassítás mértéke nagyobb." tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_DisplayName" = "Elektroszigony" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_Tooltip" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_TooltipExtended" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_TooltipLevelUp" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_TooltipSimple" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleGrenade_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elektroszigony (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_Description" = "Rumble létrehoz egy pajzsot, amely megvédi őt a sebzésektől és egy gyors sebességlöketet is ad. Vészhőfokon a sebességbónusz és a pajzs ereje is nagyobb." tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_DisplayName" = "Törmelékpajzs" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_Tooltip" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_TooltipExtended" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_TooltipLevelUp" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Mozgási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_TooltipSimple" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RumbleShield_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törmelékpajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ tűz@Cooldown@ másodperc töltési időRumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_Description" = "A célterületen felszakítja a földet, ezzel az ott tartózkodó ellenfeleket a levegőbe repíti, sebzést okoz nekik, illetve lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_DisplayName" = "Törésvonal" tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_Tooltip" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_TooltipExtended" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_TooltipLevelUp" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_TooltipSimple" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_Rupture_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_Description" = "Ryze egy színtiszta varázsenergiából formált gömböt lő ki, amely megsebzi az ellenfelet, és gyengítő hatással sújtja az összes közeli ellenfelet. Ryze varázslatai további hatásokra tesznek szert a meggyengített áldozat ellen." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_DisplayName" = "Varázsözön" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_Tooltip" = "Varázsözön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_TooltipExtended" = "Varázsözön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_TooltipLevelUp" = "Varázsözön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Varázsözön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_TooltipSimple" = "Varázsözön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Varázsözön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időKilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_Description" = "Ryze többi alapképessége passzív módon lenullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát. Amikor Ryze 2 feltöltött rúnával süti el a Túltöltést, rövid ideig megnő a mozgási sebessége.

    Az elsütéskor Ryze egy színtiszta energiából formált gömböt hajít el egy vonalban, amivel sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés bónusz sebzést okoz, és továbbpattan a közelben tartózkodó, Rúnakörrel megjelölt ellenfelekre." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_DisplayName" = "Túltöltés" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_Tooltip" = "Túltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_TooltipExtended" = "Túltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_TooltipLevelUp" = "Túltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @MovementSpeedAmount@% -> @MovementSpeedAmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Túltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_TooltipSimple" = "Túltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeQWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Túltöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_Description" = "A Túltöltés passzívan megnövelt sebzést okoz a Rúnakör hatása alatt álló célpontoknak.

    Az elsütéskor Ryze kaput nyit egy közeli helyre. Néhány másodperc elteltével a kijelölt helyre teleportálja a kapu közelében álló szövetségeseket." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_DisplayName" = "Világugrás" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_Tooltip" = "Világugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_TooltipExtended" = "Világugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_TooltipLevelUp" = "Világugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Túltöltés sebzésnövelése
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @OverloadDamageBonus@% -> @OverloadDamageBonusNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Világugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_TooltipSimple" = "Világugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad.
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Világugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_Description" = "Ryze rúnaketrecbe zárja a célpontot, ezzel sebzést okoz neki, és csökkenti a mozgási sebességét. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_DisplayName" = "Rúnabörtön" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_Tooltip" = "Rúnabörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_TooltipExtended" = "Rúnabörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_TooltipLevelUp" = "Rúnabörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rúnabörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_TooltipSimple" = "Rúnabörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört." tr "GeneratedTip_Spell_RyzeW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rúnabörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_Description" = "Ősi elementális varázslata segítségével Malphite a földön át egy kőtömböt küld az ellenfél felé, amely becsapódáskor sebzést okoz, és 4 másodpercig elszívja a célpont mozgási sebességének egy részét." tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_DisplayName" = "Szeizmikus kőtömb" tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_Tooltip" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig." tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_TooltipExtended" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig." tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_TooltipLevelUp" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_TooltipSimple" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig." tr "GeneratedTip_Spell_SeismicShard_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szeizmikus kőtömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_Description" = "Sejuani megfagyaszt és elkábít egy ellenséges hőst, akin maximális számú Fagyasztás jelző van." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_DisplayName" = "Mélyfagyasztás" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_Tooltip" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_TooltipExtended" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_TooltipLevelUp" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_TooltipSimple" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mélyfagyasztás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_Description" = "Sejuani előretör, és a levegőbe löki az ellenségeket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_DisplayName" = "Sarkvidéki roham" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_Tooltip" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_TooltipExtended" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_TooltipLevelUp" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_TooltipSimple" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sarkvidéki roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_Description" = "Sejuani eldobja a boláját, amely megfagyasztja és elkábítja az első eltalált hőst, és létrehoz egy, a többi ellenfelet lassító jégvihart." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_DisplayName" = "Gleccserbörtön" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_Tooltip" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_TooltipExtended" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_TooltipLevelUp" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Maximális sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_TooltipSimple" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gleccserbörtön (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_Description" = "Sejuani kétszer meglengeti a buzogányát, sebzést okoz, és alkalmazza a Fagyasztás jelzőit." tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_DisplayName" = "A tél haragja" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_Tooltip" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_TooltipExtended" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_TooltipLevelUp" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtElső találat sebzése
    Második találat sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_TooltipLevelUpUnlearned" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_TooltipSimple" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SejuaniW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A tél haragja (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_Description" = "Shen a kijelölt irányba rohamoz, felbőszítve az útjába kerülő ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_DisplayName" = "Árnyékugrás" tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_Tooltip" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_TooltipExtended" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_TooltipLevelUp" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_TooltipSimple" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnyékugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_Description" = "Shen magához hívja a szellemkardot, hogy támadjon vele. Az okozott sebzés a célpont maximális életerejével arányos. A támadások sokkal erősebbek lesznek, ha a kard eltalál egy ellenséges hőst. Az így eltalált hősök lelassulnak, ha távolodni próbálnak Shentől." tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_DisplayName" = "Támadó alkonyat" tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_Tooltip" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_TooltipExtended" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_TooltipLevelUp" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlap százalékos sebzés
    Felerősített százalékos sebzés
    Lassítás
    @AbilityResourceName@ költség
    Szörnyek elleni sebzés felső határa
    Töltési idő
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect6Amount@% -> @Effect6AmountNL@%
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_TooltipSimple" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Támadó alkonyat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_Description" = "Shen megvéd egy szövetséges hőst az őt érő sebzésektől, majd nem sokkal ezután odateleportál hozzá." tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_DisplayName" = "Egységben az erő" tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_Tooltip" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál." tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_TooltipExtended" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál." tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_TooltipLevelUp" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs minimális életereje
    Pajzs maximális életereje
    Töltési idő
    @BaseShieldAmount@ -> @BaseShieldAmountNL@
    @BaseShieldMax_Tooltip@ -> @BaseShieldMax_TooltipNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_TooltipSimple" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál." tr "GeneratedTip_Spell_ShenR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Egységben az erő (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_Description" = "Azok a támadások, amelyek Shent vagy a szellemkard közelében tartózkodó szövetségeseit érnék, nem találnak be." tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_DisplayName" = "Lelki menedék" tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_Tooltip" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_TooltipExtended" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_TooltipLevelUp" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_TooltipSimple" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShenW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lelki menedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időShen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_Description" = "Shyvana kétszer csap le a következő támadása során. Az alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik az Ikerharapás töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt." tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_DisplayName" = "Ikerharapás" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_Tooltip" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_TooltipExtended" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_TooltipLevelUp" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz sebzés
    Töltési idő
    @SecondHitDamage*100.000000@% -> @SecondHitDamageNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_TooltipSimple" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaDoubleAttack_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ikerharapás (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_Description" = "Shyvana kilő egy tűzlabdát, amely sebzést okoz az útjába kerülő összes ellenfélnek, továbbá parazsat hagy a célponton, és 5 másodpercre megjelöli. A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük egy bizonyos százalékával egyenlő mértékű sebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: a Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, bónusz varázssebzést okoz, és egy rövid időre felperzseli a földet." tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_DisplayName" = "Tűzlehelet" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_Tooltip" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_TooltipExtended" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_TooltipLevelUp" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_TooltipSimple" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaFireball_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tűzlehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_Description" = "Shyvana tűzzel veszi körül magát, ami a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben varázssebzést okoz, Shyvana számára pedig gyorsabb mozgást tesz lehetővé 3 másodperc erejéig. Amíg a Kiégetés aktív, Shyvana ellenfelekre irányuló alaptámadásai újra ennek a sebzésnek egy részét okozzák. A varázslat hatóideje alatt a mozgási sebesség fokozatosan csökken. Az alaptámadások meghosszabbítják a Kiégetés időtartamát.

    Sárkány alak: a Kiégetés hatóterülete megnövekszik." tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_DisplayName" = "Kiégetés" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_Tooltip" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_TooltipExtended" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_TooltipLevelUp" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAura sebzése
    Találati sebzés
    Mozgási sebesség
    @DamagePerTick@ -> @DamagePerTickNL@
    @DamagePerTick*0.250000@ -> @DamagePerTickNL*0.250000@
    @MSPercent*100.000000@% -> @MSPercentNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_TooltipSimple" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaImmolationAura_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kiégetés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időShyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_Description" = "Shyvana sárkánnyá alakul, és elrepül a megadott helyszínre. Az útjába kerülő ellenségek sebződnek, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Shyvana passzívan dühpontokat nyer minden másodpercben, az alaptámadások pedig 2 dühpontot töltenek vissza." tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_DisplayName" = "A Sárkány alászáll" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_Tooltip" = "A Sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükségesAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_TooltipExtended" = "A Sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükségesAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_TooltipLevelUp" = "A Sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükségesAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív dühpontnövekedés
    Bónusz életerő
    Repülési sebzés
    @FuryGainPerTick@ -> @FuryGainPerTickNL@
    @BonusHP@ -> @BonusHPNL@
    @Damage@ -> @DamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükségesAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_TooltipSimple" = "A Sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükségesAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ShyvanaTransformCast_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Sárkány alászáll (@Level@)[@Hotkey@]@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenkéntAz aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükségesAktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionE_Description" = "Sion egy rövid hatótávolságú lökéshullámot indít el, amely megsebzi és lelassítja az első eltalált célpontot, valamint csökkenti a páncélját. Ha a lökéshullám egy miniont vagy egy szörnyet talál el, hátralöki, lelassítja, és csökkenti minden ellenfél páncélját, akin keresztülhalad." tr "GeneratedTip_Spell_SionE_DisplayName" = "Gyilkos üvöltés" tr "GeneratedTip_Spell_SionE_Tooltip" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionE_TooltipExtended" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionE_TooltipLevelUp" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionE_TooltipSimple" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyilkos üvöltés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_Description" = "Sion felkészül, hogy egy nagy erejű köríves csapással sújtson le az előtte lévő területre, és megsebezze az éppen ott tartózkodó ellenfeleket. Ha elég hosszú ideig készül fel a támadásra, az a levegőbe löki és elkábítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_DisplayName" = "Megtizedelő csapás" tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_Tooltip" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_TooltipExtended" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_TooltipLevelUp" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Maximális sebzés
    Sebzésnövekedés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_TooltipSimple" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megtizedelő csapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionR_Description" = "Sion a kijelölt irányba rohamoz, és egyre gyorsabbá válik. A roham kismértékben az egérmutató irányába terelhető. Amikor nekiütközik egy ellenfélnek, megsebzi és a levegőbe löki a célpontot. A hatás erőssége a rohamozással megtett úttól függ." tr "GeneratedTip_Spell_SionR_DisplayName" = "Megállíthatatlan roham" tr "GeneratedTip_Spell_SionR_Tooltip" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionR_TooltipExtended" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionR_TooltipLevelUp" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Maximális sebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @MinDamage@ -> @MinDamageNL@
    @MaxDamage@ -> @MaxDamageNL@
    @SlowAmount@% -> @SlowAmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionR_TooltipSimple" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megállíthatatlan roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionW_Description" = "Sion pajzsot von maga köré, és 3 másodperc elteltével ismét aktiválhatja a képességet, hogy varázssebzést okozzon a közeli ellenfeleknek. Ellenfelei megölésével Sion passzívan növeli a maximális életerejét." tr "GeneratedTip_Spell_SionW_DisplayName" = "Lélekkohó" tr "GeneratedTip_Spell_SionW_Tooltip" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionW_TooltipExtended" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionW_TooltipLevelUp" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke
    Sebzés
    Maximális életerővel arányos sebzés
    A maximális életerővel arányos pajzs aránya
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SionW_TooltipSimple" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SionW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lélekkohó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_Description" = "Egy mágikus pajzsot hoz létre, amely felfog egy Sivirre irányuló ellenséges képességet. Ha egy varázslatot sikerült hárítani, Sivir manát nyer vissza." tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_DisplayName" = "Varázspajzs" tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_Tooltip" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_TooltipExtended" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_TooltipLevelUp" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Manavisszatöltés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_TooltipSimple" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Varázspajzs (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időSivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_Description" = "Sivir bumerángként eldobott pengéje sebzést okoz oda- és visszafelé is." tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_DisplayName" = "Bumerángpenge" tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_Tooltip" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_TooltipExtended" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_TooltipLevelUp" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Sebzésnövekedés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @TADRatio*100.000000@% -> @TADRatioNL*100.000000@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_TooltipSimple" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Bumerángpenge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_Description" = "Sivir csatába vezeti a szövetségeseit, amivel egy időre megnöveli a mozgási sebességüket. Ezenkívül Sivir passzívan nagyobb támadási sebességre tesz szert, amíg a Pattanó csillag aktív." tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_DisplayName" = "Vadászaton" tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_Tooltip" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_TooltipExtended" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_TooltipLevelUp" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Mozgási sebesség
    Mozgási sebesség időtartama
    Töltési idő
    @RicochetAttackSpeed*100.000000@% -> @RicochetAttackSpeedNL*100.000000@%
    @MaxMS@% -> @MaxMSNL@%
    @MaxMSDuration@ -> @MaxMSDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_TooltipSimple" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vadászaton (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_Description" = "Sivir következő néhány alaptámadása továbbpattan a közelben tartózkodó ellenfelekre, de a másodlagos célpontoknak már kisebb sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_DisplayName" = "Pattanó csillag" tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_Tooltip" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_TooltipExtended" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_TooltipLevelUp" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Továbbpattanó sebzés (teljes sebzés)
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BounceADRatio*100.000000@% -> @BounceADRatioNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_TooltipSimple" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SivirW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pattanó csillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_Description" = "Skarnert pajzs veszi körül. Amíg az kitart, a mozgási sebessége nagyobb." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_DisplayName" = "Kristályos kitinpáncél" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_Tooltip" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_TooltipExtended" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_TooltipLevelUp" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzéselnyelés maximális életerő alapján
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect5Amount@% -> @Effect5AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_TooltipSimple" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerExoskeleton_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kristályos kitinpáncél (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_Description" = "Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és lelassítja őket. Ha rövid időn belül több alaptámadással is eltalálod az ellenfeledet, elkábítod őt." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_DisplayName" = "Energialövedék" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_Tooltip" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_TooltipExtended" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_TooltipLevelUp" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtLövedék sebzése / alaptámadás bónusz sebzése
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect8Amount@% -> @Effect8AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_TooltipLevelUpUnlearned" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_TooltipSimple" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerFracture_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Energialövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_Description" = "Skarner az ellenséges hősbe mélyeszti a fullánkját, és megsebzi őt. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és maga után vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja további sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_DisplayName" = "Karóba húzás" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_Tooltip" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_TooltipExtended" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_TooltipLevelUp" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_TooltipLevelUpUnlearned" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_TooltipSimple" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerImpale_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Karóba húzás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_Description" = "Skarner előrecsap a karmaival, és ezzel sebzést okoz minden közeli ellenfélnek, valamint több másodpercre Kristályenergiával tölti fel magát, ha eltalál egy egységet. Ha a Kristályenergiával eltelve süti el újra a Kristálytámadást, akkor bónusz varázssebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_DisplayName" = "Kristálytámadás" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_Tooltip" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_TooltipExtended" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_TooltipLevelUp" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTeljes sebzésarány
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_TooltipSimple" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SkarnerVirulentSlash_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kristálytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSkarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_Description" = "Nunu és Willump hatalmas jégvihart idéznek meg a területen, amely lelassítja az ellenfeleket, és az időtartam végén jelentős sebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_DisplayName" = "Abszolút nulla fok" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_Tooltip" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_TooltipExtended" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_TooltipLevelUp" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Pajzs mértéke
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseShieldAmount@ -> @BaseShieldAmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_TooltipLevelUpUnlearned" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_TooltipSimple" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_AbsoluteZero_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Description" = "Ashe egyenes vonalban egy jéglövedéket lő ki, amely megsebzi és elkábítja az eltalált ellenséges hőst. A kábítás időtartama a nyíl által megtett úttól függ. Emellett a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el, és le is lassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_DisplayName" = "Elvarázsolt kristálynyíl" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_Description" = "Ashe egyenes vonalban egy jéglövedéket lő ki, amely megsebzi és elkábítja az eltalált ellenséges hőst. A kábítás időtartama a nyíl által megtett úttól függ. Emellett a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el, és le is lassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_DisplayName" = "Elvarázsolt kristálynyíl" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_Tooltip" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_TooltipExtended" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_TooltipLevelUp" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_TooltipSimple" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_End_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_Description" = "Ashe egyenes vonalban egy jéglövedéket lő ki, amely megsebzi és elkábítja az eltalált ellenséges hőst. A kábítás időtartama a nyíl által megtett úttól függ. Emellett a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el, és le is lassulnak." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_DisplayName" = "Elvarázsolt kristálynyíl" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_Tooltip" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_TooltipExtended" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_TooltipLevelUp" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_TooltipSimple" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Middle_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_Tooltip" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_TooltipExtended" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_TooltipLevelUp" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_TooltipSimple" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BE_MinimapArrow_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elvarázsolt kristálynyíl (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időJeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_Description" = "Blitzcrank kilövi a jobb kezét, hogy megragadjon egy útjába eső ellenfelet. Az elkapott ellenfelet magához húzza, és sebzést okoz neki." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_DisplayName" = "Odarántás" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_Tooltip" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_TooltipExtended" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_TooltipLevelUp" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_TooltipSimple" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_BlitzQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Odarántás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időBlitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_Description" = "Nunu és Willump hatalmas jégvihart idéznek meg a területen, amely lelassítja az ellenfeleket, és az időtartam végén jelentős sebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_DisplayName" = "Abszolút nulla fok" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_Tooltip" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_TooltipExtended" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_TooltipLevelUp" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Pajzs mértéke
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseShieldAmount@ -> @BaseShieldAmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_TooltipLevelUpUnlearned" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_TooltipSimple" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_MegaBlitz_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Abszolút nulla fok (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWillump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_Description" = "A célterületen felszakítja a földet, ezzel az ott tartózkodó ellenfeleket a levegőbe repíti, sebzést okoz nekik, illetve lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_DisplayName" = "Törésvonal" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_Tooltip" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_TooltipExtended" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_TooltipLevelUp" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_TooltipLevelUpUnlearned" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_TooltipSimple" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_SLIME_Rupture_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Törésvonal (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időFelszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_Description" = "Egy zónát hoz létre a kijelölt helyen, amely elnémít minden benne tartózkodó ellenfelet. A zóna megszűnésekor az ott lévő ellenfelek a földbe gyökereznek." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_DisplayName" = "Napéjegyenlőség" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_Tooltip" = "Napéjegyenlőség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_TooltipExtended" = "Napéjegyenlőség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_TooltipLevelUp" = "Napéjegyenlőség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Mozgásképtelenség időtartama
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @RootDuration@ -> @RootDurationNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Napéjegyenlőség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_TooltipSimple" = "Napéjegyenlőség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Napéjegyenlőség (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_Description" = "Egy csillag zuhan le az égből a célhelyre, amely az eltalált ellenfeleknek varázssebzést okoz, és lelassítja őket. Ha a Csillaghívás eltalál egy ellenséges hőst, Soraka életerőt nyer vissza." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_DisplayName" = "Csillaghívás" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_Tooltip" = "Csillaghívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_TooltipExtended" = "Csillaghívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_TooltipLevelUp" = "Csillaghívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Visszanyert életerő (Megfiatalodás)
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseHoT@ -> @BaseHoTNL@
    @MoveSpeedHaste*100.000000@% -> @MoveSpeedHasteNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csillaghívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_TooltipSimple" = "Csillaghívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csillaghívás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSoraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_Description" = "Soraka reménnyel tölti el a szövetségesei szívét, így azonnal életerőt állít vissza magának és az összes szövetséges hősnek egyaránt." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_DisplayName" = "Kívánság" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_Tooltip" = "Kívánság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@)." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_TooltipExtended" = "Kívánság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@)." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_TooltipLevelUp" = "Kívánság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@).Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Töltési idő
    @BaseHeal@ -> @BaseHealNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kívánság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@).Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_TooltipSimple" = "Kívánság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@)." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kívánság (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÉgi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@).
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_Description" = "Soraka feláldozza az életereje egy részét, hogy gyógyítson egy szövetséges hőst." tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_DisplayName" = "Csillagkúra" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_Tooltip" = "Csillagkúra (@Level@)[@Hotkey@]A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_TooltipExtended" = "Csillagkúra (@Level@)[@Hotkey@]A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_TooltipLevelUp" = "Csillagkúra (@Level@)[@Hotkey@]A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseHeal@ -> @BaseHealNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Csillagkúra (@Level@)[@Hotkey@]A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_TooltipSimple" = "Csillagkúra (@Level@)[@Hotkey@]A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SorakaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Csillagkúra (@Level@)[@Hotkey@]A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_Description" = "Blitzcrank megjelöli a megtámadott ellenfeleket, akik 3 másodperc elteltével villámsebzést szenvednek el. Blitzcrank úgy is aktiválhatja a képességet, hogy sebzést okozzon a közelben tartózkodó ellenségeknek, és 0,5 másodpercre elnémítsa őket." tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_DisplayName" = "Statikus mező" tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_Tooltip" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_TooltipExtended" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_TooltipLevelUp" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív alapsebzés
    Aktív alapsebzés
    Aktív képesség töltési ideje
    @Passive Base Damage@ -> @Passive Base DamageNL@
    @ActiveBaseDamage@ -> @ActiveBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_TooltipLevelUpUnlearned" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_TooltipSimple" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_StaticField_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Statikus mező (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_Description" = "Swain kilő maga elé egy démoni energiahullámot. Az visszatér Swainhez, és mozgásképtelenné teszi az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_DisplayName" = "Sohamozgás" tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_Tooltip" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_TooltipExtended" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_TooltipLevelUp" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÉrintkezés sebzése
    Robbanás sebzése
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_TooltipSimple" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sohamozgás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_Description" = "Swain számos túlvilági energianyalábot lő ki, amelyek áthaladnak a megölt célpontokon. Ha egy ellenfelet több lövedék eltalál, egyre nagyobb sebzést szenved el azoktól." tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_DisplayName" = "A halál marka" tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_Tooltip" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_TooltipExtended" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_TooltipLevelUp" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtLövedék sebzése
    További lövedék sebzése
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_TooltipSimple" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A halál marka (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_Description" = "Swain démonná alakul, és életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől. Ha elég életerőt szívott magába, Swain elsütheti a Démontűz varázslatot, amely lélektűzzel tizedeli meg a közeli ellenfeleket, majd visszaváltozik emberi alakjába." tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_DisplayName" = "Démoni felemelkedés" tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_Tooltip" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes Lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_TooltipExtended" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes Lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_TooltipLevelUp" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes Lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Életerőszívás sebzése
    Életerőszívás gyógyítása
    Sebzés lelkenként
    @BaseHealthGain@ -> @BaseHealthGainNL@
    @DamagePerSecond@ -> @DamagePerSecondNL@
    @HealPerSecond@ -> @HealPerSecondNL@
    @FlareDamagePerSoul@ -> @FlareDamagePerSoulNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes Lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_TooltipSimple" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes Lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Démoni felemelkedés (@Level@)[@Hotkey@]Az összes Lélektöredék@Cooldown@ másodperc töltési időSwain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_Description" = "Swain egy démoni szemet nyit meg, amely megsebzi és lassítja az ellenfeleket. Az eltalált hősök lelepleződnek, és Swain egy lélektöredéket is kap értük." tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_DisplayName" = "A birodalom tekintete" tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_Tooltip" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_TooltipExtended" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_TooltipLevelUp" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Felfedés időtartama
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount*-100.000000@% -> @Effect4AmountNL*-100.000000@%
    @Effect9Amount@ -> @Effect9AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_TooltipLevelUpUnlearned" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_TooltipSimple" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SwainW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A birodalom tekintete (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSwain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_Description" = "Sylas a kijelölt helyre siet. Sylas a képességet újraaktiválva lecsap a láncaival, és az első eltalált ellenfélhez húzza magát. Ha egy ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, azonnal pajzs jelenik meg körülötte." tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_DisplayName" = "Eltűnés/Elrablás" tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_Tooltip" = "Eltűnés/Elrablás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ mp %i:cooldown%Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_TooltipExtended" = "Eltűnés/Elrablás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ mp %i:cooldown%Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_TooltipLevelUp" = "Eltűnés/Elrablás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ mp %i:cooldown%Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Pajzs mértéke
    Töltési idő
    @PullDamage@ -> @PullDamageNL@
    @ShieldBase@ -> @ShieldBaseNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Eltűnés/Elrablás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ mp %i:cooldown%Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_TooltipSimple" = "Eltűnés/Elrablás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ mp %i:cooldown%Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Eltűnés/Elrablás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ mp %i:cooldown%Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_Description" = "Sylas lecsap a láncaival, amelyek a kijelölt ponton metszik egymást. Közben megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    Rövid késleltetés után mágikus energia tör elő a metszéspontból, ismételt sebzést és nagyobb lassítást okozva." tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_DisplayName" = "Lánctámadás" tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_Tooltip" = "Lánctámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_TooltipExtended" = "Lánctámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_TooltipLevelUp" = "Lánctámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Lassítás
    Másodlagos sebzés
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @SlowAmount*100.000000@% -> @SlowAmountNL*100.000000@%
    @ExplosionBaseDamage@ -> @ExplosionBaseDamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lánctámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_TooltipSimple" = "Lánctámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lánctámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_Description" = "Sylas ellopja az ellenfél végső képességét, és szabadon elsütheti azt." tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_DisplayName" = "Elfoglalás" tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_Tooltip" = "Elfoglalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_TooltipExtended" = "Elfoglalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_TooltipLevelUp" = "Elfoglalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Elfoglalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_TooltipSimple" = "Elfoglalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Elfoglalás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_Description" = "Sylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel megnövelt sebzést okoz a legyengült ellenfeleknek. Ha a célpont egy hős, gyógyítja is magát." tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_DisplayName" = "Királyölő" tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_Tooltip" = "Királyölő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_TooltipExtended" = "Királyölő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_TooltipLevelUp" = "Királyölő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Gyógyítás
    Töltési idő
    @Damage@ -> @DamageNL@
    @Healing@ -> @HealingNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Királyölő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_TooltipSimple" = "Királyölő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SylasW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Királyölő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időSylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_Description" = "Syndra varázssebzést okozva hátralöki ellenségeit és a Sötét gömböket. A Sötét gömbök által eltalált ellenségek elkábulnak." tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_DisplayName" = "Gyengék szétszórása" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_Tooltip" = "Gyengék szétszórása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_TooltipExtended" = "Gyengék szétszórása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_TooltipLevelUp" = "Gyengék szétszórása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyengék szétszórása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_TooltipSimple" = "Gyengék szétszórása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyengék szétszórása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időHátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_Description" = "Syndra egy varázssebzést okozó Sötét gömböt varázsol. A gömb megmarad, és Syndra egyéb képességei befolyásolhatják azt." tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_DisplayName" = "Sötét gömb" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_Tooltip" = "Sötét gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_TooltipExtended" = "Sötét gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_TooltipLevelUp" = "Sötét gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sötét gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_TooltipSimple" = "Sötét gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sötét gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_Description" = "Syndra az összes Sötét gömbjével egy ellenséges hőst bombáz." tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_DisplayName" = "Zabolátlan erő" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_Tooltip" = "Zabolátlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_TooltipExtended" = "Zabolátlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_TooltipLevelUp" = "Zabolátlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @DamagePerSphere@ -> @DamagePerSphereNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Zabolátlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_TooltipSimple" = "Zabolátlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Zabolátlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_Description" = "Syndra felkap és eldob egy Sötét gömböt vagy egy ellenséges miniont, amivel varázssebzést okoz, és lassítja az ellenséget." tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_DisplayName" = "Az akarat ereje" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_Tooltip" = "Az akarat ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_TooltipExtended" = "Az akarat ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_TooltipLevelUp" = "Az akarat ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Az akarat ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_TooltipSimple" = "Az akarat ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.
    " tr "GeneratedTip_Spell_SyndraW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az akarat ereje (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_Description" = "Tahm Kench az elszenvedett sebzést szürke életerővé alakítja. Ahogy a szürke életerő fogyni kezd, Tahm Kench annak egy részével gyógyítja magát. Aktiváláskor az összes szürke életerő pajzzsá alakul." tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_DisplayName" = "Vastag bőr" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_Tooltip" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_TooltipExtended" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_TooltipLevelUp" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzésből nyert szürke életerő (%)
    Szürke életerőből nyert gyógyítás (%)
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_TooltipSimple" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vastag bőr (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_Description" = "Tahm Kench a térkép egy másik pontjára teleportál, és akár egy szövetségest is magával vihet az útra." tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_DisplayName" = "Mélységi merülés" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_Tooltip" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_TooltipExtended" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.
    – Fiacskám, a világ egy nagy folyó, és én vagyok a királya. Nincs táj, ahol még nem jártam. Nincs oly vidék, amelyet nem láttam." tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_TooltipLevelUp" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Hatótáv
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_TooltipSimple" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchNewR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mélységi merülés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időLegfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_Description" = "Tahm Kench lecsap a nyelvével, amivel megsebzi és lelassítja az első eltalált ellenfelet. Ha a célponton három Ízelítő jelző van, a képesség elkábítja az áldozatot." tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_DisplayName" = "Nyelvcsapás" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_Tooltip" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_TooltipExtended" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_TooltipLevelUp" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect4Amount*-100.000000@% -> @Effect4AmountNL*-100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_TooltipSimple" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Nyelvcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_Description" = "Tahm Kench bekebelezi a célpontot, és így az áldozat maximális életerejével arányos varázssebzést okoz neki. A bekebelezett minionokat és szörnyeket irányított képesség módjára ki tudja köpni, amivel varázssebzést okoz a becsapódás közelében." tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_DisplayName" = "Lakoma" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_Tooltip" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_TooltipExtended" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_TooltipLevelUp" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Maximális életerővel arányos sebzés
    Szörnyek elleni sebzés felső határa
    Kiköpött minionok sebzése
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect7Amount@ -> @Effect7AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_TooltipSimple" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TahmKenchW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lakoma (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_Description" = "Talon szétszór egy pengekört, és láthatatlanná válik, miközben további mozgási sebességet nyer. Amikor Talon ismét felbukkan, a pengék a megjelenési helyére gyűlnek. Ahányszor megmozdulnak a pengék, az Árnytámadás fizikai sebzést okoz annak az ellenfélnek, akit legalább egy penge eltalált." tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_DisplayName" = "Árnytámadás" tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_Tooltip" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_TooltipExtended" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_TooltipLevelUp" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Mozgási sebesség
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @MoveSpeed*100.000000@% -> @MoveSpeedNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_TooltipSimple" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnytámadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_Description" = "Talon tőrök sortüzét engedi útjára, amelyek visszatérnek hozzá, és fizikai sebzést okoznak minden alkalommal, amikor áthaladnak egy ellenségen. A visszafelé tartó pengék bónusz sebzést okoznak, és lelassítják az eltalált egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_DisplayName" = "Besöprés" tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_Tooltip" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_TooltipExtended" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_TooltipLevelUp" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKezdeti sebzés
    Sebzés visszatéréskor
    Lassítás
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_TooltipSimple" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TalonW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Besöprés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTalon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_Description" = "Tartósan csökkenti az Amumu által elszenvedett fizikai sebzést. Amumu szabadjára tudja engedni a haragját, amellyel megsebzi a közeli ellenfeleket. Minden alkalommal, amikor Amumut eltalálják, a Kitörő düh töltési ideje 0,5 másodperccel csökken." tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_DisplayName" = "Kitörő düh" tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_Tooltip" = "Kitörő düh (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_TooltipExtended" = "Kitörő düh (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_TooltipLevelUp" = "Kitörő düh (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzéscsökkentés
    Töltési idő
    Sebzés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kitörő düh (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_TooltipSimple" = "Kitörő düh (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tantrum_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kitörő düh (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_Description" = "Taric előkészít egy csillagfénysugarat, amely rövid késleltetés után varázssebzést okoz, és elkábítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_DisplayName" = "Káprázat" tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_Tooltip" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_TooltipExtended" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_TooltipLevelUp" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_TooltipSimple" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_TaricE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Káprázat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElőkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_Description" = "Gyógyítja a közeli szövetséges hősöket, a felhasznált töltetek számától függő mértékben. A Hősködéssel felerősített támadások egy töltetet biztosítanak a Csillagfény érintéséhez." tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_DisplayName" = "A csillagfény érintése" tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_Tooltip" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_TooltipExtended" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_TooltipLevelUp" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMaximális töltet
    Maximális gyógyítás
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect6Amount@ -> @Effect6AmountNL@
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_TooltipSimple" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A csillagfény érintése (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ mana, összes töltet@Cooldown@ másodperc töltési időFelhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_Description" = "Némi késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik rövid időre sebezhetetlenné válnak." tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_DisplayName" = "Kozmikus ragyogás" tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_Tooltip" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak." tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_TooltipExtended" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak." tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_TooltipLevelUp" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_TooltipSimple" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak." tr "GeneratedTip_Spell_TaricR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kozmikus ragyogás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_Description" = "Passzívan növeli Taric és az Erőd hatása alatt álló, a közelben tartózkodó, szövetséges hős páncélját.

    Aktív használatkor pajzsot von egy szövetséges köré, aki az Erőd hatását is élvezheti, amíg Taric közelében marad. Taric varázslatait az Erőd hatása alatt álló hős is elsüti." tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_DisplayName" = "Erőd" tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_Tooltip" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_TooltipExtended" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_TooltipLevelUp" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív páncél
    Pajzs aránya
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_TooltipSimple" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TaricW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Erőd (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTaric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_Description" = "Teemo a táskájában tárolt gombák egyikének felhasználásával eldob egy robbanást produkáló, mérges csapdát. Ha egy ellenfél rálép a csapdára, az egy mérgező felhőt bocsát ki, amely lassítja és folyamatosan sebzi az ellenséget. Ha Teemo egy másik gombára dobja a gombát, az továbbpattan, így messzebbre juttatható el." tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_DisplayName" = "Veszedelmes csapda" tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_Tooltip" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_TooltipExtended" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_TooltipLevelUp" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Hatótáv
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Effect8Amount@ -> @Effect8AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_TooltipLevelUpUnlearned" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_TooltipSimple" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TeemoRCast_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Veszedelmes csapda (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_Description" = "A rettegés erejével csap le egy kijelölt egységre, aki egy ideig halálra rémülve menekül." tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_DisplayName" = "Félemlítés" tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_Tooltip" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől." tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_TooltipExtended" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől." tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_TooltipLevelUp" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtIdőtartam
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_TooltipLevelUpUnlearned" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_TooltipSimple" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől." tr "GeneratedTip_Spell_Terrify_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Félemlítés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMegrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_Description" = "Zilean bármely egység körül meggörbíti az időt, így egy rövid időre csökkenti egy ellenség mozgási sebességét, vagy növeli egy szövetséges mozgási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_DisplayName" = "Időhajlítás" tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_Tooltip" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_TooltipExtended" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_TooltipLevelUp" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség@Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%" tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_TooltipLevelUpUnlearned" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_TooltipSimple" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TimeWarp_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Időhajlítás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_Description" = "Teemo minden támadása mérgezi a célpontot, és a becsapódáskor, illetve a következő 4 másodperc minden másodpercében sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_DisplayName" = "Méreglövedék" tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_Tooltip" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül." tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_TooltipExtended" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül." tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_TooltipLevelUp" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBecsapódási sebzés
    Másodpercenkénti sebzés
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_TooltipSimple" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül." tr "GeneratedTip_Spell_ToxicShot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Méreglövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTeemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_Description" = "Rammus a földben végigpulzáló, pusztító hullámokat hoz létre, amelyek megsebzik és lassítják a közeli ellenfeleket. A Földrengés kétszeres sebzést okoz a tornyoknak." tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_DisplayName" = "Földrengés" tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_Tooltip" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_TooltipExtended" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_TooltipLevelUp" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés rengésenként
    Lassítás rengésenként
    Töltési idő
    @DamagePerPulse@ -> @DamagePerPulseNL@
    @SlowPerStack*100.000000@% -> @SlowPerStackNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_TooltipLevelUpUnlearned" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_TooltipSimple" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Tremors2_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Földrengés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_Description" = "Amikor Tristana megöl egy egységet, ágyúgolyói srapnelekre robbannak szét, és megsebzik a közelben tartózkodó ellenfeleket. Aktiváláskor egy bombát helyez el egy ellenséges célponton, ami rövid idő elteltével felrobban, megsebezve a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_DisplayName" = "Robbanó töltetek" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_Tooltip" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_TooltipExtended" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_TooltipLevelUp" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPasszív robbanási sebzés
    Töltet alapsebzése
    @AbilityResourceName@ költség
    Sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Effect5Amount*100.000000@% -> @Effect5AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_TooltipSimple" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Robbanó töltetek (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_Description" = "Tristana gyors ütemben elsüti a fegyverét, így egy rövid időre megnöveli a támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_DisplayName" = "Gyorstüzelés" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_Tooltip" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_TooltipExtended" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_TooltipLevelUp" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség (%)
    Töltési idő
    @Effect1Amount*100.000000@% -> @Effect1AmountNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_TooltipSimple" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Gyorstüzelés (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időAktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_Description" = "Tristana egy hatalmas ágyúgolyót tölt a fegyverébe, majd kilövi azt egy ellenséges egységre. A találat varázssebzést okoz, és hátralöki a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_DisplayName" = "Óriási lövés" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_Tooltip" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_TooltipExtended" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_TooltipLevelUp" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Hátralökés távolsága
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @KnockbackDistance@ -> @KnockbackDistanceNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_TooltipSimple" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Óriási lövés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_Description" = "Tristana a földre lő, hogy ezzel egy távolabbi helyre repítse magát. Landoláskor sebzést okoz a körülötte lévő egységeknek, és rövid időre lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_DisplayName" = "Rakétaugrás" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_Tooltip" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_TooltipExtended" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_TooltipLevelUp" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás időtartama
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_TooltipSimple" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TristanaW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Rakétaugrás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_Description" = "Trundle egy jégoszlopot hoz létre a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_DisplayName" = "Jégoszlop" tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_Tooltip" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_TooltipExtended" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_TooltipLevelUp" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Lassítás
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_TooltipLevelUpUnlearned" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_TooltipSimple" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "GeneratedTip_Spell_TrundleCircle_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Jégoszlop (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_Description" = "Trundle a saját birodalmává változtatja a célterületet, és amíg ott tartózkodik, nő a támadási sebessége, a mozgási sebessége, illetve nagyobb gyógyítást kap minden forrásból." tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_DisplayName" = "Fagyos birodalom" tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_Tooltip" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz." tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_TooltipExtended" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz." tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_TooltipLevelUp" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount*100.000000@% -> @Effect1AmountNL*100.000000@%
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_TooltipLevelUpUnlearned" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_TooltipSimple" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz." tr "GeneratedTip_Spell_trundledesecrate_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Fagyos birodalom (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_Description" = "Trundle azonnal ellopja célpontja életerejének, páncéljának és varázsellenállásának egy részét. A következő 4 másodperc alatt az ellopott életerő, páncél és varázsellenállás megduplázódik." tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_DisplayName" = "Leigázás" tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_Tooltip" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre." tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_TooltipExtended" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre." tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_TooltipLevelUp" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtElszívott életerő
    Töltési idő
    @PercentHPDamage*100.000000@% -> @PercentHPDamageNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_TooltipLevelUpUnlearned" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_TooltipSimple" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre." tr "GeneratedTip_Spell_TrundlePain_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Leigázás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_Description" = "Trundle megharapja ellenfelét, ezzel sebzést és rövid ideig tartó lassítást okoz, illetve kiszipolyozza az ellenség sebzésének egy részét." tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_DisplayName" = "Veszett harapás" tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_Tooltip" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_TooltipExtended" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_TooltipLevelUp" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Sebzés
    Sebzésnövekedés
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_TooltipLevelUpUnlearned" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_TooltipSimple" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TrundleTrollSmash_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Veszett harapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időTrundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_Description" = "Shaco dobókései passzívan mérgezik az eltalált ellenfeleket, és csökkentik a mozgási sebességüket. Shaco a dobókések elhajításával sebzést okozhat, és mérgezi a célpontot. Az eldobott tőr bónusz sebzést okoz, amely a célpont hiányzó életerejével arányos." tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_DisplayName" = "Mérgezett dobókés" tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_Tooltip" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_TooltipExtended" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_TooltipLevelUp" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Bónusz sebzési arány
    Lassítás
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount*100.000000@% -> @Effect2AmountNL*100.000000@%
    @Effect4Amount*-100.000000@% -> @Effect4AmountNL*-100.000000@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_TooltipLevelUpUnlearned" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_TooltipSimple" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.
    " tr "GeneratedTip_Spell_TwoShivPoison_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Mérgezett dobókés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_Description" = "Medve alak: Aktiválás – Udyr mozgási sebessége jelentősen megnő egy rövid időre. Tartós hatás – Udyr támadásai 1 másodpercre elkábítják áldozatát. Ez a hatás ugyanazon a célponton több másodpercig nem ismételhető meg." tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_DisplayName" = "Medve alak" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_Tooltip" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_TooltipExtended" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_TooltipLevelUp" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Mozgási sebesség időtartama
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_TooltipLevelUpUnlearned" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_TooltipSimple" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrBearStance_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Medve alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_Description" = "Főnix alak: Aktiválás – Udyr pulzáló tűzhullámokat lő ki, és megsebzi a közeli ellenséges egységeket. Állandó hatás – Udyr az első és azt követő minden harmadik alaptámadásával lángba borítja az előtte álló ellenségeket." tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_DisplayName" = "Főnix alak" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_Tooltip" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_TooltipExtended" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_TooltipLevelUp" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtLánghullám sebzése
    Tűzsebzés
    @AoEDamagePerTick@ -> @AoEDamagePerTickNL@
    @ConeDamage@ -> @ConeDamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_TooltipLevelUpUnlearned" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_TooltipSimple" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrPhoenixStance_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Főnix alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_Description" = "Tigris alak: Aktiválás – Udyr támadási sebessége néhány másodpercre megnő. Állandó hatás – Udyr az első és azt követő minden harmadik alaptámadásával jelentős sebzést okoz 2 másodperc alatt." tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_DisplayName" = "Tigris alak" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_Tooltip" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_TooltipExtended" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_TooltipLevelUp" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Teljes sebzésarány
    Támadási sebesség (%)
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_TooltipSimple" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTigerStance_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tigris alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_Description" = "Teknős alak: Aktiválás – Udyrt rövid ideig egy pajzs veszi körül, amely elnyeli az őt érő sebzést. Állandó hatás – Udyr első támadása és minden harmadik azt követő támadás visszatölti a maximális életereje 2,5%-át." tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_DisplayName" = "Teknős alak" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_Tooltip" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_TooltipExtended" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_TooltipLevelUp" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPajzs mértéke@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_TooltipLevelUpUnlearned" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_TooltipSimple" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UdyrTurtleStance_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Teknős alak (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időÁllandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_Description" = "Malphite vadul megrohamoz egy területet, ezzel sebzést okoz az ellenségnek, és a levegőbe röpíti őket." tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_DisplayName" = "Megállíthatatlan erő" tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_Tooltip" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_TooltipExtended" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_TooltipLevelUp" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_TooltipSimple" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "GeneratedTip_Spell_UFSlash_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megállíthatatlan erő (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időMalphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_Description" = "Urgot rohamot indít a kijelölt irányban, pajzsot von maga köré, és eltapossa az útjában lévő nem hős ellenfeleket. Ha elkap egy ellenséges hőst, megáll, és félrehajítja az útból." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_DisplayName" = "Megvető roham" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_Tooltip" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_TooltipExtended" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_TooltipLevelUp" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Pajzs mértéke
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @EBaseDamage@ -> @EBaseDamageNL@
    @EShieldBaseHealth@ -> @EShieldBaseHealthNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_TooltipSimple" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megvető roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_Description" = "Robbanó töltetet lő a célterületre, amely fizikai sebzést okoz, és lelassítja a robbanás hatókörében tartózkodó ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_DisplayName" = "Korróziós töltet" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_Tooltip" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_TooltipExtended" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_TooltipLevelUp" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Lassítás
    Töltési idő
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect4Amount@% -> @Effect4AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_TooltipSimple" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Korróziós töltet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időRobbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_Description" = "Urgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ha a hős életereje egy bizonyos határérték alá esik, Urgot gyengének ítéli és kivégezheti." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_DisplayName" = "Halálos félelem" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_Tooltip" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_TooltipExtended" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_TooltipLevelUp" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_TooltipSimple" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halálos félelem (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időUrgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_Description" = "Urgot mozgása lelassul, miközben tüzet nyit a közelben lévő ellenfelekre. Elsősorban azokat az ellenséges hősöket célozza, akiket Urgot nemrég eltalált az egyéb képességeivel, és kiváltja a Zaun lángjai hatást." tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_DisplayName" = "Tisztogatás" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_Tooltip" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_TooltipExtended" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_TooltipLevelUp" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés lövésenként
    @AbilityResourceName@ költség
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect7Amount@% -> @Effect7AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_TooltipSimple" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    " tr "GeneratedTip_Spell_UrgotW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tisztogatás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési idő{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_Description" = "Varus felkészül, és erőteljes lövést ad le, amelynek annál nagyobb a hatótávolsága és a sebzése, minél tovább készül elő Varus." tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_DisplayName" = "Átütő nyílvessző" tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_Tooltip" = "Átütő nyílvessző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_TooltipExtended" = "Átütő nyílvessző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_TooltipLevelUp" = "Átütő nyílvessző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMaximális sebzés
    Töltési idő
    Manaköltség
    @BaseDamageMax@ -> @BaseDamageMaxNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BaseCost@ -> @BaseCostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Átütő nyílvessző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_TooltipSimple" = "Átütő nyílvessző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VarusQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Átütő nyílvessző (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időElső aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_Description" = "Vayne levesz egy nehéz számszeríjat a hátáról, és egy hatalmas nyílvesszőt lő ellenfele irányába, amely hátralöki azt, és sebzést okoz neki. Ha falba ütközik, felnyársalja a nyílvessző, így elkábul, és bónusz sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_DisplayName" = "Megbélyegzés" tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_Tooltip" = "Megbélyegzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak. " tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_TooltipExtended" = "Megbélyegzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak. " tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_TooltipLevelUp" = "Megbélyegzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Damage@ -> @DamageNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megbélyegzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak. Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_TooltipSimple" = "Megbélyegzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak. " tr "GeneratedTip_Spell_VayneCondemn_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megbélyegzés (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időEgy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_Description" = "Egy hősies ütközetre készülve Vayne sebzése megnő, a Bukfenc képesség használata alatt lopakodni kezd, csökken a Bukfenc töltési ideje, az Éji vadászból pedig több bónuszt nyer a mozgási sebességére." tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_DisplayName" = "Végső óra" tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_Tooltip" = "Végső óra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_TooltipExtended" = "Végső óra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_TooltipLevelUp" = "Végső óra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Időtartam
    Bónusz sebzés
    Bukfenc csökkentett töltési ideje
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @BaseDuration@ -> @BaseDurationNL@
    @BonusAttackDamage@ -> @BonusAttackDamageNL@
    @TumbleCDReduction@% -> @TumbleCDReductionNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_TooltipLevelUpUnlearned" = "Végső óra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_TooltipSimple" = "Végső óra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneInquisition_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Végső óra (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_Description" = "Vayne egy ritka fémmel vonja be nyilai hegyét, amely mérgező a gonosz lények számára. Az ugyanazon célpont ellen bevetett minden harmadik támadás vagy képesség a célpont maximális életerejének függvényében bónusz tényleges sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_DisplayName" = "Ezüst nyilak" tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_Tooltip" = "Ezüst nyilak (@Level@)[@Hotkey@]PasszívAz ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_TooltipExtended" = "Ezüst nyilak (@Level@)[@Hotkey@]PasszívAz ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_TooltipLevelUp" = "Ezüst nyilak (@Level@)[@Hotkey@]PasszívAz ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTényleges sebzés %-os aránya
    Minimális sebzés
    @MaxHealthRatio*100.000000@% -> @MaxHealthRatioNL*100.000000@%
    @DamageFloor@ -> @DamageFloorNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ezüst nyilak (@Level@)[@Hotkey@]PasszívAz ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_TooltipSimple" = "Ezüst nyilak (@Level@)[@Hotkey@]PasszívAz ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneSilveredBolts_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ezüst nyilak (@Level@)[@Hotkey@]PasszívAz ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_Description" = "Vayne bukfencezik, így manőverezve a következő lövéshez szükséges pozícióba. A következő támadása bónusz sebzést okoz." tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_DisplayName" = "Bukfenc" tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_Tooltip" = "Bukfenc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_TooltipExtended" = "Bukfenc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_TooltipLevelUp" = "Bukfenc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Fizikai sebzés %-os aránya
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @TotalADRatio*100.000000@% -> @TotalADRatioNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_TooltipLevelUpUnlearned" = "Bukfenc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_TooltipSimple" = "Bukfenc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VayneTumble_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Bukfenc (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_Description" = "Veigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely varázssebzést okoz az első két eltalált ellenfélnek. A lövedék által megölt célpontok maradandóan növelik Veigar varázserejét." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_DisplayName" = "Baljós gömb" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_Tooltip" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_TooltipExtended" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_TooltipLevelUp" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_TooltipLevelUpUnlearned" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_TooltipSimple" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarBalefulStrike_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Baljós gömb (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_Description" = "Veigar rengeteg sötét anyagot idéz meg, amely az égből a célhelyre zuhan, és landoláskor varázssebzést okoz. Az Elképesztő gonoszság jelzők csökkentik a Sötét anyag töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_DisplayName" = "Sötét anyag" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_Tooltip" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_TooltipExtended" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_TooltipLevelUp" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_TooltipSimple" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarDarkMatter_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sötét anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@f1@ másodperc töltési idő1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%).

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_Description" = "Veigar rövid késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, a határon átlépő egységeket pedig elkábítja." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_DisplayName" = "Eseményhorizont" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_Tooltip" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_TooltipExtended" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_TooltipLevelUp" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtKábítás időtartama
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_TooltipLevelUpUnlearned" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_TooltipSimple" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarEventHorizon_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Eseményhorizont (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVeigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_Description" = "Felrobbantja a célba vett ellenséges hőst, ezzel nagymértékű alap varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életerejétől függően tovább nő." tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_DisplayName" = "Ősrobbanás" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_Tooltip" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_TooltipExtended" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_TooltipLevelUp" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_TooltipSimple" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VeigarR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ősrobbanás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időŐsi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_Description" = "Vi feltölti a kesztyűit, és útjára enged egy páncéltörő ütést, amely előrehúzza őt. Az eltalált ellenfeleket hátralöki, és Horpasztó ütéseket mér rájuk." tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_DisplayName" = "Ugrózúzó" tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_Tooltip" = "Ugrózúzó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_TooltipExtended" = "Ugrózúzó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_TooltipLevelUp" = "Ugrózúzó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Maximális sebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect1Amount*2.000000@ -> @Effect1AmountNL*2.000000@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Ugrózúzó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_TooltipSimple" = "Ugrózúzó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Ugrózúzó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ViR_Description" = "Vi ráront egy ellenségre, miközben minden útjába állót félrelök. A célpontját elérve a levegőbe röpíti azt, utánaugrik, majd beledöngöli a földbe." tr "GeneratedTip_Spell_ViR_DisplayName" = "Lerohanásos támadás" tr "GeneratedTip_Spell_ViR_Tooltip" = "Lerohanásos támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViR_TooltipExtended" = "Lerohanásos támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViR_TooltipLevelUp" = "Lerohanásos támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Lerohanásos támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ViR_TooltipSimple" = "Lerohanásos támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ViR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Lerohanásos támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időVi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Volley_Description" = "A nagyobb sebzés érdekében Ashe 9 nyilat lő ki tölcsér alakban. A Jeges nyílvesszők hatása is érvényesül." tr "GeneratedTip_Spell_Volley_DisplayName" = "Sortűz" tr "GeneratedTip_Spell_Volley_Tooltip" = "Sortűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Volley_TooltipExtended" = "Sortűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Volley_TooltipLevelUp" = "Sortűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_Volley_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sortűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_Volley_TooltipSimple" = "Sortűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.
    " tr "GeneratedTip_Spell_Volley_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sortűz (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAshe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_Description" = "Cho'Gath támadásai halálos tüskéket lőnek ki, amelyek minden előtte álló ellenséges egységnek sebzést okoznak, és lelassítják őket." tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_DisplayName" = "Vorpális tüskék" tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_Tooltip" = "Vorpális tüskék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_TooltipExtended" = "Vorpális tüskék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_TooltipLevelUp" = "Vorpális tüskék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    Lassítás
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vorpális tüskék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_TooltipSimple" = "Vorpális tüskék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_VorpalSpikes_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vorpális tüskék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időCho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_Description" = "Warwick előreveti magát, és megharapja a célpontot, annak maximális életerejével arányos sebzést okozva neki. Az okozott sebzés egy részét életerőként nyeri vissza." tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_DisplayName" = "A fenevad harapása" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_Tooltip" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_TooltipExtended" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_TooltipLevelUp" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtGyógyítás
    Életerő-alapú sebzés százaléka
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect3Amount@% -> @Effect3AmountNL@%
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_TooltipSimple" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A fenevad harapása (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_Description" = "Warwick a kijelölt irányba ugrik (a megtett távolság a bónusz mozgási sebességével arányosan nő), és 1,5 másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik." tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_DisplayName" = "Összekarmolás" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_Tooltip" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként." tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_TooltipExtended" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként." tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_TooltipLevelUp" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_TooltipSimple" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként." tr "GeneratedTip_Spell_WarwickR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Összekarmolás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időWarwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_Description" = "Warwick észleli azokat az ellenfeleket, akiknek életereje 50% alá csökkent, hozzájuk közelítve megnő a mozgási sebessége, és bónuszt kap a támadási sebességére, amikor őket támadja. Ha a célpont életereje 20% alá csökken, akkor őrjöngésbe kezd, és ezek a bónuszok megháromszorozódnak." tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_DisplayName" = "Vérszag" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_Tooltip" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_TooltipExtended" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_TooltipLevelUp" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség
    Támadási sebesség
    Töltési idő
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Effect2Amount@% -> @Effect2AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_TooltipSimple" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.
    " tr "GeneratedTip_Spell_WarwickW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vérszag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_Description" = "Az alaptámadások bónusz tényleges sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_DisplayName" = "Wuju stílus" tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_Tooltip" = "Wuju stílus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig @Effect3Amount@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_TooltipExtended" = "Wuju stílus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig @Effect3Amount@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_TooltipLevelUp" = "Wuju stílus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig @Effect3Amount@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő
    Sebzés
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_TooltipLevelUpUnlearned" = "Wuju stílus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig @Effect3Amount@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_TooltipSimple" = "Wuju stílus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig bónusz sebzést okoznak. " tr "GeneratedTip_Spell_WujuStyle_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Wuju stílus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időAz alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig @Effect3Amount@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoznak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_Description" = "Xayah magához hívja a földön heverő összes tollat, megsebezve és mozgásképtelenné téve az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_DisplayName" = "Pengehívó" tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_Tooltip" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_TooltipExtended" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_TooltipLevelUp" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_TooltipSimple" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pengehívó (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_Description" = "Xayah két tőrt hajít el. Ezek megsebzik az ellenfeleket, és tollakat hagynak hátra, amelyeket később magához hívhat." tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_DisplayName" = "Páros penge" tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_Tooltip" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_TooltipExtended" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_TooltipLevelUp" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_TooltipSimple" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak." tr "GeneratedTip_Spell_XayahQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Páros penge (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_Description" = "Xayah a levegőbe ugrik, és megcélozhatatlanná válik. Eközben számos tőrt hajít el, valamint tollakat ejt a földre, amelyeket később magához hívhat." tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_DisplayName" = "Tollvihar" tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_Tooltip" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_TooltipExtended" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_TooltipLevelUp" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_TooltipSimple" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Tollvihar (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_Description" = "Xayah pengevihart hoz létre, amely megnöveli az alaptámadásai sebességét és sebzését, illetve megnöveli a mozgási sebességét, ha eltalál egy hőst." tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_DisplayName" = "Halálos tollazat" tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_Tooltip" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_TooltipExtended" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_TooltipLevelUp" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTámadási sebesség
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@% -> @Effect1AmountNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_TooltipSimple" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XayahW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Halálos tollazat (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_Description" = "Xin Zhao ráront egy ellenségre, megsebez minden ellenfelet a hatóterületen belül, és rövid időre lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_DisplayName" = "Vakmerő roham" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_Tooltip" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_TooltipExtended" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_TooltipLevelUp" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Támadási sebesség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect3Amount*100.000000@% -> @Effect3AmountNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_TooltipSimple" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Vakmerő roham (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_Description" = "Xin Zhao következő 3 normál támadása fokozott sebzést okoz, a harmadik támadás pedig a levegőbe repíti ellenfelét." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_DisplayName" = "Hármas támadás" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_Tooltip" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_TooltipExtended" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_TooltipLevelUp" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtBónusz sebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_TooltipSimple" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Hármas támadás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_Description" = "Xin Zhao az életerejük alapján megsebzi a közelben lévő ellenségeket, és hátralöki azokat, akik nincsenek kihívva. Xin Zhaót nem tudják megsebezni hősök a körön kívülről indított támadásokkal." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_DisplayName" = "Félhold-pajzs" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_Tooltip" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_TooltipExtended" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_TooltipLevelUp" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_TooltipSimple" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Félhold-pajzs (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_Description" = "Xin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf, lelassítva ezzel az érintett ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_DisplayName" = "Szélroham és villámcsapás" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_Tooltip" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_TooltipExtended" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_TooltipLevelUp" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSuhintás sebzése
    Döfés sebzése
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_TooltipSimple" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    " tr "GeneratedTip_Spell_XinZhaoW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szélroham és villámcsapás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időXin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_Description" = "Rohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel varázssebzést okoz. Minden használat növeli a következő roham alapsebzését egy maximumértékig.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen néhány másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_DisplayName" = "Kaszáló penge" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_Tooltip" = "Kaszáló penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_TooltipExtended" = "Kaszáló penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_TooltipLevelUp" = "Kaszáló penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Egyéni töltési idő egységenként
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect2Amount@ -> @Effect2AmountNL@
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kaszáló penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_TooltipSimple" = "Kaszáló penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kaszáló penge (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időRohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_Description" = "Előrelendül, és minden ellenfelet megsebez egy vonal mentén.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít néhány másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik, és ugyanúgy erősödik." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_DisplayName" = "Acélvihar" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_Tooltip" = "Acélvihar (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_TooltipExtended" = "Acélvihar (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_TooltipLevelUp" = "Acélvihar (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés@Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Acélvihar (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_TooltipSimple" = "Acélvihar (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoQ1Wrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Acélvihar (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@f1@ másodperc töltési időElőrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_Description" = "Egy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött közeli ellenfeleket a levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Ezután Yasuo a kritikus csapásaira rövid ideig jelentős mértékű bónusz páncéltörést kap." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_DisplayName" = "Utolsó lehelet" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_Tooltip" = "Utolsó lehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_TooltipExtended" = "Utolsó lehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_TooltipLevelUp" = "Utolsó lehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @RBaseDamage@ -> @RBaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Utolsó lehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_TooltipSimple" = "Utolsó lehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Utolsó lehelet (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_Description" = "Egy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_DisplayName" = "Szélfal" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_Tooltip" = "Szélfal (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_TooltipExtended" = "Szélfal (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_TooltipLevelUp" = "Szélfal (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSzélesség
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Szélfal (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_TooltipSimple" = "Szélfal (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "GeneratedTip_Spell_YasuoW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Szélfal (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időEgy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_Description" = "Yorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely lelassítja és megjelöli az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_DisplayName" = "A gyász köde" tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_Tooltip" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_TooltipExtended" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_TooltipLevelUp" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális sebzés
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_TooltipLevelUpUnlearned" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_TooltipSimple" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A gyász köde (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_Description" = "Yorick a következő támadásával bónusz sebzést okoz, és életerőt nyer vissza. Ha a célpont meghal, egy sír marad utána." tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_DisplayName" = "Utolsó rítus" tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_Tooltip" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_TooltipExtended" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_TooltipLevelUp" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_TooltipSimple" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Utolsó rítus (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_Description" = "Yorick megidézi a Köd Asszonyát, akinek célpontjai ellen bónusz sebzést okoz. A Köd Asszonya ezenkívül automatikusan Ködjáróként támasztja fel a halott ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_DisplayName" = "Árnyak himnusza" tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_Tooltip" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_TooltipExtended" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_TooltipLevelUp" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÉleterő
    Sebzés
    Ködjárók
    Jel sebzése
    Töltési idő
    @RBigGhoulBonusHP@ -> @RBigGhoulBonusHPNL@
    @RBigGhoulBonusAD@ -> @RBigGhoulBonusADNL@
    @RGhoulNumbers@ -> @RGhoulNumbersNL@
    @RMarkDamagePercent@% -> @RMarkDamagePercentNL@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_TooltipSimple" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnyak himnusza (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_Description" = "Yorick egy lerombolható falat idéz meg a kijelölt helyen, hogy akadályozza az ellenfelek mozgását." tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_DisplayName" = "Sötét menet" tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_Tooltip" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta." tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_TooltipExtended" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta." tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_TooltipLevelUp" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtÉleterő
    Töltési idő
    @Effect5Amount@ -> @Effect5AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_TooltipSimple" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta." tr "GeneratedTip_Spell_YorickW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Sötét menet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_Description" = "Gyógyítja Yuumit, és megnöveli a mozgási sebességét. Csatlakozott állapotban átadja ezeket a hatásokat a szövetségesének.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_DisplayName" = "Huss" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_Tooltip" = "Huss (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_TooltipExtended" = "Huss (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.

    @MaxHealThreshold*100@% vagy az alatti életerő esetén érhető el a maximális gyógyítás.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_TooltipLevelUp" = "Huss (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMinimális alapgyógyítás
    Maximális alapgyógyítás
    Manaköltség
    Töltet újratöltési ideje
    @HealAmountMin@ -> @HealAmountMinNL@
    @HealAmountMin*2.000000@ -> @HealAmountMinNL*2.000000@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Huss (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_TooltipSimple" = "Huss (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Huss (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_Description" = "Yuumi kilő egy lövedéket, amely megsebzi az első eltalált ellenfelet. Ha legalább 1 másodperc telt el a kilövése óta, bónusz sebzést okoz, és lelassítja a célpontot.

    Csatlakozott állapotban a lövedéket az egérmutatóval irányíthatod." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_DisplayName" = "Kóborló lövedék" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_Tooltip" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_TooltipExtended" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_TooltipLevelUp" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés
    Felerősített lövedék alapsebzése
    Lassítás
    Lassítás időtartama
    Töltési idő
    Manaköltség
    @MissileDamage@ -> @MissileDamageNL@
    @EmpoweredMissileBaseDamage@ -> @EmpoweredMissileBaseDamageNL@
    @SlowAmount@% -> @SlowAmountNL@%
    @SlowDuration@ -> @SlowDurationNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_TooltipSimple" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_Description" = "Megszakítja a lövedék irányítását" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_DisplayName" = "Megszakítás!" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_Tooltip" = "Megszakítás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_TooltipExtended" = "Megszakítás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_TooltipLevelUp" = "Megszakítás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMozgási sebesség:
    Minimális alapgyógyítás
    Manaköltség
    Töltet újratöltési ideje
    @MSAmount@ -> @MSAmountNL@
    @HealAmountMin@ -> @HealAmountMinNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @AmmoRechargeTime@ -> @AmmoRechargeTimeNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_TooltipLevelUpUnlearned" = "Megszakítás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_TooltipSimple" = "Megszakítás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQRelease_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Megszakítás! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időA varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_Description" = "Yuumi kilő egy lövedéket, amely megsebzi az első eltalált ellenfelet. Ha legalább 1 másodperc telt el a kilövése óta, bónusz sebzést okoz, és lelassítja a célpontot.

    Csatlakozott állapotban a lövedéket az egérmutatóval irányíthatod." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_DisplayName" = "Kóborló lövedék" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_Tooltip" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_TooltipExtended" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_TooltipLevelUp" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_TooltipLevelUpUnlearned" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_TooltipSimple" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiQSkillShot_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Kóborló lövedék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_Description" = "Yuumi hét sebző hullámot idéz meg, és mozgásképtelenné teszi, akit legalább három hullám eltalált. A varázslás közben Yuumi szabadon mozoghat, csatlakozhat hősökhöz, és elsütheti a Huss! képességét." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_DisplayName" = "Az utolsó fejezet" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_Tooltip" = "Az utolsó fejezet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_TooltipExtended" = "Az utolsó fejezet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi kinyitja Könyvet a legveszélyesebb oldalaknál. @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.

    Egy ellenfélnek legfeljebb @TotalSingleTargetDamage@ varázssebzést okozhat.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_TooltipLevelUp" = "Az utolsó fejezet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtAlapsebzés lövedékenként
    Töltési idő
    @BaseMissileDamage@ -> @BaseMissileDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Az utolsó fejezet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_TooltipSimple" = "Az utolsó fejezet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Az utolsó fejezet (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időYuumi @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_Description" = "Yuumi és szövetségese passzívan megosztják egymással adaptív erejüket. Aktiváláskor Yuumi a kijelölt szövetségeshez siet, és megcélozhatatlanná válik a tornyok kivételével mindenki számára." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_DisplayName" = "Örök barátok!" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_Tooltip" = "Örök barátok! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AttachCooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ + @AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_TooltipExtended" = "Örök barátok! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AttachCooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ +@AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.

    A Yuumi által biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő

    Yuumi varázslatainak nem ő lesz a kiindulópontja, hanem a szövetséges, akihez csatlakozott.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_TooltipLevelUp" = "Örök barátok! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AttachCooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ + @AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMegosztott adaptív erő
    Megosztott adaptív erő
    @FlatAdaptiveStats@ -> @FlatAdaptiveStatsNL@
    @AdaptiveStatSharing*100.000000@% -> @AdaptiveStatSharingNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Örök barátok! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AttachCooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ + @AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_TooltipSimple" = "Örök barátok! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AttachCooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ + @AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.
    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Örök barátok! (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@AttachCooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ + @AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_Description" = "Yuumi a varázslat ismételt elsütésével egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális szövetségesről." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_DisplayName" = "Új terv" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_Tooltip" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_TooltipExtended" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_TooltipLevelUp" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_TooltipLevelUpUnlearned" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_TooltipSimple" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWAlly_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő


    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_Description" = "Yuumi a varázslat ismételt elsütésével egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális szövetségesről." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_DisplayName" = "Új terv" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_Tooltip" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_TooltipExtended" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_TooltipLevelUp" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_TooltipLevelUpUnlearned" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_TooltipSimple" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEnd_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő


    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_Description" = "Yuumi a varázslat ismételt elsütésével egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális szövetségesről." tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_DisplayName" = "Új terv" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_Tooltip" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_TooltipExtended" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_TooltipLevelUp" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtMegosztott adaptív erő@AdaptiveStatSharing*100.000000@% -> @AdaptiveStatSharingNL*100.000000@%" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_TooltipLevelUpUnlearned" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_TooltipSimple" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "GeneratedTip_Spell_YuumiWEndWrapper_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Új terv (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő


    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_Description" = "Zac négyszer ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket és lelassítja őket." tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_DisplayName" = "Pattanjunk!" tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_Tooltip" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) Pattanjunk! által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_TooltipExtended" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) Pattanjunk! által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_TooltipLevelUp" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) Pattanjunk! által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTovábbpattanó alapsebzés@BaseDamageBounce@ -> @BaseDamageBounceNL@" tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_TooltipLevelUpUnlearned" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) Pattanjunk! által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_TooltipSimple" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) Pattanjunk! által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Pattanjunk! (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) Pattanjunk! által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_Description" = "Zac szétrobban a közeli ellenfelek irányába, amivel a maximális életerejükkel arányos varázssebzést okoz nekik." tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_DisplayName" = "Instabil anyag" tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_Tooltip" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_TooltipExtended" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_TooltipLevelUp" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtPontalapú sebzés
    Maximális életerő százaléka
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @BaseMaxHealthDamage*100.000000@% -> @BaseMaxHealthDamageNL*100.000000@%
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_TooltipSimple" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZacW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Instabil anyag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_Description" = "Zed és az árnyai végighasítanak a közeli ellenségeken, és megsebzik azokat." tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_DisplayName" = "Árnyvágás" tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_Tooltip" = "Árnyvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_TooltipExtended" = "Árnyvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_TooltipLevelUp" = "Árnyvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Töltési idő
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_TooltipLevelUpUnlearned" = "Árnyvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_TooltipSimple" = "Árnyvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedE_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Árnyvágás (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_Description" = "Zed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot.

    Mindegyik dobócsillag megsebez minden eltalált ellenfelet." tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_DisplayName" = "Borotvaéles dobócsillag" tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_Tooltip" = "Borotvaéles dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot, és mindegyik @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, amelyen áthalad, majd minden további ellenfél @PassThroughDamage@ fizikai sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_TooltipExtended" = "Borotvaéles dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot, és mindegyik @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, amelyen áthalad, majd minden további ellenfél @PassThroughDamage@ fizikai sebzést szenved el." tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_TooltipLevelUp" = "Borotvaéles dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot, és mindegyik @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, amelyen áthalad, majd minden további ellenfél @PassThroughDamage@ fizikai sebzést szenved el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    @AbilityResourceName@ költség
    @BaseDamage@ -> @BaseDamageNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Borotvaéles dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot, és mindegyik @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, amelyen áthalad, majd minden további ellenfél @PassThroughDamage@ fizikai sebzést szenved el.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_TooltipSimple" = "Borotvaéles dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot.

    Mindegyik dobócsillag megsebez minden eltalált ellenfelet.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Borotvaéles dobócsillag (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot, és mindegyik @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, amelyen áthalad, majd minden további ellenfél @PassThroughDamage@ fizikai sebzést szenved el.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_Description" = "Zedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. 3 másodperc elteltével a jel működésbe lép, és a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés egy részével újra megsebzi a célpontot." tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_DisplayName" = "A Halál jele" tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_Tooltip" = "A Halál jele (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_TooltipExtended" = "A Halál jele (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_TooltipLevelUp" = "A Halál jele (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtFelrobbanó jel sebzése
    Töltési idő
    @RDamageAmp*100.000000@% -> @RDamageAmpNL*100.000000@%
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_TooltipLevelUpUnlearned" = "A Halál jele (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_TooltipSimple" = "A Halál jele (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedR_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "A Halál jele (@Level@)[@Hotkey@]Nincs költsége@Cooldown@ másodperc töltési időZedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_Description" = "Passzív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd néhány másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával." tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_DisplayName" = "Életre kelt árnyék" tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_Tooltip" = "Életre kelt árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed @Effect3Amount@ energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd @Effect5Amount@ másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_TooltipExtended" = "Életre kelt árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed @Effect3Amount@ energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd @Effect5Amount@ másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_TooltipLevelUp" = "Életre kelt árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed @Effect3Amount@ energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd @Effect5Amount@ másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtEnergia-visszanyerés
    @AbilityResourceName@ költség
    Töltési idő
    @Effect3Amount@ -> @Effect3AmountNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Életre kelt árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed @Effect3Amount@ energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd @Effect5Amount@ másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_TooltipSimple" = "Életre kelt árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZed és az árnyai végighasítanak a közeli ellenségeken." tr "GeneratedTip_Spell_ZedW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Életre kelt árnyék (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időPasszív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed @Effect3Amount@ energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd @Effect5Amount@ másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_Description" = "Egy bombát dob a kijelölt területre, amely hozzátapad a hozzá közel kerülő első egységhez (hősök előnyben). 3 másodperc után felrobban, és területre ható sebzést okoz. Ha egy Időzített bomba idő előtt felrobbant egy másikat, el is kábítja az ellenfeleket." tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_DisplayName" = "Időzített bomba" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_Tooltip" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_TooltipExtended" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_TooltipLevelUp" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtSebzés
    Kábítás időtartama
    Töltési idő
    @AbilityResourceName@ költség
    @Effect1Amount@ -> @Effect1AmountNL@
    @Effect4Amount@ -> @Effect4AmountNL@
    @Cooldown@ -> @CooldownNL@
    @Cost@ -> @CostNL@
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_TooltipLevelUpUnlearned" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.
    Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_TooltipSimple" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.
    " tr "GeneratedTip_Spell_ZileanQ_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Időzített bomba (@Level@)[@Hotkey@]@Cost@ @AbilityResourceName@@Cooldown@ másodperc töltési időZilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak.

    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_Description" = "Zilean képes felkészülni az eljövendő összecsapásokra azzal, hogy a többi alapképességének töltési idejét csökkenti." tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_DisplayName" = "Visszatekerés" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_Tooltip" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_TooltipExtended" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_TooltipLevelUp" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűtTöltési idő@Cooldown@ -> @CooldownNL@" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_TooltipLevelUpUnlearned" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét.Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_TooltipSimple" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét." tr "GeneratedTip_Spell_ZileanW_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "Visszatekerés (@Level@)[@Hotkey@]@Effect3Amount@ mana@Cooldown@ másodperc töltési idő@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét.
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "Goth" = "Gót" tr "grab_bag_description_1" = "TBD1" tr "grab_bag_description_2" = "TBD2" tr "grab_bag_description_3" = "TBD3" tr "grab_bag_description_4" = "TBD7" tr "grab_bag_description_5" = "TBD8" tr "grab_bag_description_6" = "TBD9" tr "grab_bag_description_7" = "TBD10" tr "grab_bag_description_8" = "TBD11" tr "grab_bag_description_9" = "TBD12" tr "grab_bag_displayname_1" = "TBD4" tr "grab_bag_displayname_2" = "TBD5" tr "grab_bag_displayname_3" = "TBD6" tr "grab_bag_displayname_4" = "TBD7" tr "grab_bag_displayname_5" = "TBD8" tr "grab_bag_displayname_6" = "TBD9" tr "grab_bag_displayname_7" = "TBD10" tr "grab_bag_displayname_8" = "TBD11" tr "grab_bag_displayname_9" = "TBD12" tr "Ice_current_form_tooltip" = "Elemi alak: JégLux elsajátította a Víz és a Levegő elemet, és egy magasabb rendű formává alakult.

    „A lelkemben nincs helye melegségnek.”
    " tr "incomm_description_1" = "TBD" tr "incomm_description_1000" = "740 Riot Pont" tr "incomm_description_1001" = "1875 Riot Pont" tr "incomm_description_2" = "TBD" tr "incomm_displayname_1" = "TBD" tr "incomm_displayname_1000" = "10 $ értékű feltöltőkártya" tr "incomm_displayname_1001" = "25 $ értékű feltöltőkártya" tr "incomm_displayname_2" = "TBD" tr "Increases the Health regeneration rate of nearby allied champions." = "" tr "ItemPhantomDancerLifeline" = "Fantomtáncos – ÉletmentőAz egységet pajzs védi.Forrás: @SourceName@" tr "jungle_focus_domination_description" = "

    Passzív – Az Elkötelezett dzsungelharcos hatást biztosítja. Uralom
    Az 50%-nál kevesebb életerővel rendelkező szörny elleni első alaptámadásod a szörny maximális életerejének 6%-ával egyelő bónusz varázssebzést okoz. (Legfeljebb: 300.)" tr "jungle_focus_precision_description" = "

    Passzív – Az Elkötelezett dzsungelharcos hatást biztosítja.Precizitás
    Az alaptámadásaid 7 bónusz varázssebzést okoznak a szörnyeknek." tr "jungle_focus_resolve_description" = "

    Passzív – Az Elkötelezett dzsungelharcos hatást biztosítja.Elszántság
    A téged megtámadó szörnyek a teljes életerőd 2%-át bónusz varázssebzésként szenvedik el." tr "jungle_focus_sorcery_description" = "

    Passzív – Az Elkötelezett dzsungelharcos hatást biztosítja.Boszorkányság
    Amikor első alkalommal sebzel meg egy szörnyet egy képességeddel, a szörny az aktuális életerejének 6%-ával megegyező bónusz varázssebzést szenved el. (Legfeljebb: 300.)" tr "keyboard_lcd_armor_pen_label" = "Páncéltörés" tr "keyboard_lcd_attack_range_label" = "Támad. hatótáv" tr "keyboard_lcd_cooldown_reduction_label" = "CSTI" tr "keyboard_lcd_crit_chance_label" = "Krit. esély" tr "keyboard_lcd_cs_per_minute_label" = "LIP/perc" tr "keyboard_lcd_gold_per_minute_label" = "Arany / perc" tr "keyboard_lcd_kda_ratio_label" = "GYHA arány" tr "keyboard_lcd_lifesteal_label" = "Életlopás" tr "keyboard_lcd_magic_pen_label" = "Varázstörés" tr "keyboard_lcd_minions_killed_label" = "Megölt minionok" tr "keyboard_lcd_neutrals_killed_label" = "Megölt semleges szörnyek" tr "keyboard_lcd_spell_vamp_label" = "Életvarázs" tr "keyboard_lcd_tenacity_label" = "Kitartás" tr "keyboard_lcd_total_gold_label" = "Összes arany" tr "keyboard_lcd_wards_killed_label" = "Megölt őrszemek" tr "keyboard_lcd_wards_placed_label" = "Elhelyezett őrszemek" tr "language_name_de_DE" = "német" tr "language_name_en_US" = "angol" tr "language_name_es_ES" = "spanyol" tr "language_name_fr_FR" = "francia" tr "learning_quests_firstitem" = "Vásárolj egy kezdőtárgyat a boltban" tr "learning_quests_firstitem_1key" = "Vásárolj egy kezdőtárgyat a boltban @k1@" tr "learning_quests_firstitem_2key" = "Vásárolj egy kezdőtárgyat a boltban @k1@" tr "learning_quests_firstitem_tooltip" = "A tárgyak a statisztikák növelésével fejlesztik a hőst. A boltból csak a kezdőplatformon állva vásárolhatsz tárgyakat." tr "learning_quests_firstskill_" = "Fejleszd az egyik képességed" tr "learning_quests_firstskill__tooltip" = "A képességek egyedi erőkkel ruházzák fel a hősödet. Válaszd ki az első képességedet." tr "learning_quests_firstskill_1" = "Fejleszd a következőt: @spellname@" tr "learning_quests_firstskill_1_1key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_1_2key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_1_tooltip" = "A képességek egyedi erőkkel ruházzák fel a hősödet. Válaszd ki az első képességedet." tr "learning_quests_firstskill_2" = "Fejleszd a következőt: @spellname@" tr "learning_quests_firstskill_2_1key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_2_2key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_2_tooltip" = "A képességek egyedi erőkkel ruházzák fel a hősödet. Válaszd ki az első képességedet." tr "learning_quests_firstskill_3" = "Fejleszd a következőt: @spellname@" tr "learning_quests_firstskill_3_1key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_3_2key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_3_tooltip" = "A képességek egyedi erőkkel ruházzák fel a hősödet. Válaszd ki az első képességedet." tr "learning_quests_firstskill_4" = "Fejleszd a következőt: @spellname@" tr "learning_quests_firstskill_4_1key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_4_2key" = "Fejleszd a következőt: @spellname@ (@k1@)" tr "learning_quests_firstskill_4_tooltip" = "A képességek egyedi erőkkel ruházzák fel a hősödet. Válaszd ki az első képességedet." tr "learning_quests_lockcamera" = "Próbáld meg zárolni a kamerát" tr "learning_quests_lockcamera_1key" = "Próbáld meg zárolni a kamerát (@k1@)" tr "learning_quests_lockcamera_2key" = "Próbáld meg zárolni a kamerát (@k1@)" tr "learning_quests_lockcamera_tooltip" = "A kamera zárolásával közvetlenül a csatára fókuszálhatsz! " tr "learning_quests_summonerspell_heal_1" = "Használd az Idézői gyógyítást" tr "learning_quests_summonerspell_heal_1_1key" = "Használd az Idézői gyógyítást (@k1@)" tr "learning_quests_summonerspell_heal_1_2key" = "Használd az Idézői gyógyítást (@k1@)" tr "learning_quests_summonerspell_heal_1_tooltip" = "Megsérültél!
    Használd az Idézői gyógyítást, hogy visszanyerj némi életerőt.
    " tr "learning_quests_summonerspell_heal_2" = "Használd az Idézői gyógyítást" tr "learning_quests_summonerspell_heal_2_1key" = "Használd az Idézői gyógyítást (@k1@)" tr "learning_quests_summonerspell_heal_2_2key" = "Használd az Idézői gyógyítást (@k1@)" tr "learning_quests_summonerspell_heal_2_tooltip" = "Megsérültél!
    Használd az Idézői gyógyítást, hogy visszanyerj némi életerőt.
    " tr "learning_quests_unlockcamera" = "Oldd fel a kamera zárolását" tr "learning_quests_unlockcamera_1key" = "Próbáld ki a Szabad kamera üzemmódot (@k1@)" tr "learning_quests_unlockcamera_2key" = "Próbáld ki a Szabad kamera üzemmódot (@k1@)" tr "learning_quests_unlockcamera_tooltip" = "A mozgatható kamerával elforgathatod a nézetet, és többet láthatsz a csatából. " tr "Light_current_form_tooltip" = "Elemi alak: FényLux elég elementáris erőt szerzett egy elem elsajátításához. Válassz egy elemet, és add hozzá Lux jelenlegi alakjához.

    „Minden elem a rendelkezésemre áll.”
    " tr "Light_current_meter_tooltip" = "Elemi alak: FényLux elementáris erőt nyer, ha a varázslataival megsebzi az ellenséges hősöket. Amikor elég erőt gyűjtött, elsajátíthat egy elemet, amelyet hozzáadhat a jelenlegi alakjához.

    Elementáris erő: @MotePercent@%

    „Az elemeket mind én uralom.”
    " tr "LinkTooltip_Description_Active" = "
    Aktív

    Az aktív tárgyakat úgy lehet használni, mint egy képességet.

    Az egyedi, névvel rendelkező aktív képességek közös töltési időn osztoznak." tr "LinkTooltip_Description_Adaptive" = "Minden 1 pontnyi adaptív erő 0,6 sebzést vagy 1,0 varázserőt ad attól függően, hogy melyikből szereztél többet a játék során. Hatással vannak rá a megvásárolt tárgyak." tr "LinkTooltip_Description_AdaptiveDmg" = "Fizikai vagy varázssebzést okoz, attól függően, hogy melyik arány (a sebzésé vagy a varázserőé) játszik nagyobb szerepet. Összességében megnöveli a hős által okozott sebzéstípus mértékét. " tr "LinkTooltip_Description_AoE" = "Területre ható képesség" tr "LinkTooltip_Description_Aura" = "
    Aura

    Az azonos nevű aurák nem halmozódnak.

    Ha az egyik jelzőnek te vagy a forrása, akkor két azonos nevű aura jelzője is aktív lehet rajtad." tr "LinkTooltip_Description_BonusArmorPen" = "
    %-os bónusz páncéltörés

    A fizikai sebzés úgy növekszik, hogy a támadások figyelmen kívül hagyják a célpont bónusz páncéljának egy részét.

    Ez a nem százalékos páncéltörés előtt érvényesül." tr "LinkTooltip_Description_CDR" = "Csökkentett töltési idő " tr "LinkTooltip_Description_coinlinequestreward" = "
    Császári szívesség

    A kiiktatott hősök után több érme marad hátra." tr "LinkTooltip_Description_coinlinequestrewardelixir" = "
    Képességelixír

    Elfogyasztásakor egy képességpontot ad." tr "LinkTooltip_Description_coinlinequestrewardelixirTT" = "
    Képességelixír

    Elfogyasztásakor egy képességpontot ad." tr "LinkTooltip_Description_coinlinequestrewardTT" = "
    Császári szívesség

    A kiiktatott hősök után több érme marad hátra." tr "LinkTooltip_Description_EnemyTerritory" = "Az ellenséges terület a térképnek a saját Nexusoddal ellentétes oldala. Az Idézők szurdokát kettészelő folyó egyik oldalhoz sem tartozik." tr "LinkTooltip_Description_Energized" = "
    Feltöltve

    A mozgás és a támadások töltéseket biztosítanak.
    100 töltés elérésekor a következő támadás feltöltött lesz, és további hatásokat alkalmaz találatkor, felemésztve ezzel az összes töltést." tr "LinkTooltip_Description_FeedTheKing" = "
    Királyi lakoma

    Ezt a talizmánt egy szövetséges Porokirály közelében használd.
    A Király egyszerre csak egy nasit tud megenni, így a következő nasi előtt meg kell várnod, amíg lenyugszik." tr "LinkTooltip_Description_FlatArmorPen" = "
    Páncéltörés

    A fizikai sebzés úgy növekszik, hogy a páncéltörésnek megfelelő mértékben figyelmen kívül hagyja a célpont páncélját." tr "LinkTooltip_Description_FlatDamageReduction" = "
    Pontalapú sebzéscsökkentés

    A páncél és a varázsellenállás alkalmazása előtt érvényesül. A folyamatos sebzés és a kísérők ellen csak 30%-os hatékonyságú." tr "LinkTooltip_Description_FlatMagicPen" = "
    Varázstörés

    A varázssebzés úgy növekszik, hogy a varázstörésnek megfelelő mértékben figyelmen kívül hagyja a célpont varázsellenállását." tr "LinkTooltip_Description_frostqueenslinequestreward" = "
    Királynői sarc

    A Sarc aktiválásakor rövid időre megnő a mozgási sebességed." tr "LinkTooltip_Description_frostqueenslinequestrewardTT" = "
    Királynői sarc

    A Sarc aktiválásakor rövid időre megnő a mozgási sebességed." tr "LinkTooltip_Description_GrievousWounds" = "
    Súlyos seb

    40%-kal csökkenti az egységet érő gyógyítás és a regenerálódás hatékonyságát." tr "LinkTooltip_Description_Immobilize" = "A magatehetetlenség, a kábítás, a földbe gyökereztetés, a fellökés, a hátralökés, a csábítás, az alvás, a felbőszítés és a rettegés tartozik ide. " tr "LinkTooltip_Description_ImpairAct" = "A vakítás, a rövidlátás, a némítás, a lassítás, az átváltoztatás, a röghöz kötés, a magatehetetlenség, a kábítás, a földbe gyökereztetés, a fellökés, a hátralökés, a csábítás, az alvás, a felbőszítés és a rettegés tartozik ide. " tr "LinkTooltip_Description_ImpairMov" = "A lassítás, az átváltoztatás, a röghöz kötés, a magatehetetlenség, a kábítás, a földbe gyökereztetés, a fellökés, a hátralökés, a csábítás, az alvás, a felbőszítés és a rettegés tartozik ide." tr "LinkTooltip_Description_ItemBannerInfo" = "
    Minionok bónuszai

    A zászlós minionok a gyilkosságokból származó aranyukat átadják annak a hősnek, aki Előléptette őket. Az összes minion nagyobb lesz, 30%-kal kevesebb sebzést szenved el a tornyoktól, 100% további sebzést okoz a tornyoknak, a hősöktől pedig 40%-kal kevesebb sebzést szenved el. További bónuszok miniontípusok szerint:

    Közelharcos minion: 600 életerő, 50 sebzés, 40 páncél, 40 varázsellenállás és 90% bónusz támadási sebesség.
    Varázslóminion: 400 életerő, 75 sebzés, 40 páncél, 40 varázsellenállás és 25% bónusz támadási sebesség.
    Ágyús minion: 600 életerő, 100 sebzés, 100 páncél és 100 varázsellenállás." tr "LinkTooltip_Description_itembolt" = "
    Hextech tárgyak

    A Hextech tárgyak többnyire egy újabb varázslatot vagy további varázssebzést biztosítanak. Ezek az egyedi sebző hatások közös töltési időt használnak, és kiválthatják más varázslatok hatásait.
  • Hextech revolver
  • Hextech lőpenge
  • Hextech protoöv-01
  • Hextech GLP-800
  • " tr "LinkTooltip_Description_JungleFocus" = "
    Elkötelezett dzsungelharcos

    +10 arany nagy szörnyek megöléséért" tr "LinkTooltip_Description_KnightsVowPartner" = "
    Partner

    A partnered közelében bónuszokat kapsz. Védd meg a partnered, és tartsd életben, hogy ő is viszonozni tudja a gesztust. Erre kötelez az eskü." tr "LinkTooltip_Description_Lethality" = "
    Halálosság

    A fizikai sebzés úgy növekszik, hogy a szintednek megfelelő mértékben figyelmen kívül hagyja a célpont páncélját.

    Ez különösen hatékony lehet a páncélt adó tárgyak nélküli ellenfelekkel szemben." tr "LinkTooltip_Description_MovementImpaired" = "
    Korlátozott mozgás

    Egy egység mozgása akkor korlátozott, ha lassítás, kábítás, felbőszítés, rettegés vagy megbénítás hatása alatt áll." tr "LinkTooltip_Description_MS" = "Mozgási sebesség" tr "LinkTooltip_Description_premitigation" = "
    Sebzéscsökkentés nélküli sebzés

    A sebzéscsökkentés nélküli sebzés a teljes sebzést jelenti az ellenfél páncéljának és varázsellenállásának figyelembe vétele előtt." tr "LinkTooltip_Description_SpecialJungleExperience" = "
    Szörnyvadász

    Szörnyek: a nagy szörnyek megöléséért 50 bónusz tapasztalat jár. Az első nagy szörny megölése 120 bónusz tapasztalatot biztosít.

    Az aktuális szintednél magasabb szintű nagy vagy hatalmas szörnyek megöléséért szintkülönbségenként 50 bónusz tapasztalat jár.

    Minionok: ha a minionok megöléséért kapott arany meghaladja a szörnyek megöléséért kapott arany 50%-át, az ösvényen harcoló minionok megöléséért miniononként 10 arannyal kevesebb jár. A korlátozás feloldódik, ha a Csatározók szablyáját az Orvvadászok pengéjévé fejleszted." tr "LinkTooltip_Description_SpellVamp" = "
    Életvarázs

    A képességek az általuk okozott sebzés egy bizonyos százalékával gyógyítanak. A területre ható varázslatok mindössze az életvarázs általi gyógyítás egyharmadát biztosítják." tr "LinkTooltip_Description_Stasis" = "A hatás idejére megcélozhatatlanná és sérthetetlenné válsz, de nem tudsz mozogni, támadni, varázsolni vagy tárgyakat használni. " tr "LinkTooltip_Description_SupportFocus" = "
    Bandita:

    +1 aranyat ad a szövetségeseid által a közeledben megölt minionok után.
    +3 arany jár (közelharcos hős esetében 10 arany), ha az alaptámadásoddal eltalálsz egy ellenséges hőst (5 másodperc töltési idő)" tr "LinkTooltip_Description_Takedown" = "Gyilkosság vagy assziszt " tr "LinkTooltip_Description_TotalMagicPen" = "
    %-os teljes varázstörés

    A varázssebzés úgy növekszik, hogy a támadások figyelmen kívül hagyják a célpont teljes varázsellenállásának egy részét.

    Ez a nem százalékos varázstörés előtt érvényesül." tr "LinkTooltip_Description_Unique" = "
    Egyedi passzív

    A név nélküli, egyedi passzív hatások nem halmozódnak, ha több ugyanolyan tárgyból származnak.

    Az egyedi, névvel rendelkező passzív hatások semmilyen esetben nem halmozódnak." tr "LinkTooltip_Description_VoidGate" = "
    Ürességkapu

    Ürességivadékokat megidéző építmény." tr "LinkTooltip_Description_Voidspawn" = "
    Ürességivadék

    Fokozatosan elenyésző ürességminion.

    A legközelebbi ösvény felé veszi az útját, és azon halad végig.
    Figyelmen kívül hagyja a hősöket és az ürességcélpontokat.
    Amint megtámad egy építményt, azonnal felrobban, és az Üresség parancsnokának önző hódítása hatással jelöli meg azt." tr "loading_screen_mastery_points" = "pont" tr "loading_screen_ping_ms" = "ms" tr "loading_screen_player_vs" = "VS" tr "loading_screen_team_blue_side" = "KÉK OLDAL" tr "loading_screen_team_red_side" = "VÖRÖS OLDAL" tr "loadouts_gear_missfortune_weapon0" = "Miss Fortune alapfegyvere. Király, mi?" tr "loadouts_gear_missfortune_weapon1" = "Nulladik óra" tr "loadouts_gear_missfortune_weapon1_locked" = "Az 1-es fegyver zárolva van. Csak profiknak való." tr "loadouts_gear_missfortune_weapon2" = "Királyi fegyverek; Ez a páncél egész flottákat képes megsemmisíteni antianyag-rakétáival. Elképesztő pusztítóereje miatt csak néhány darab készült belőle." tr "loadouts_gear_missfortune_weapon2_locked" = "A 2-es fegyver zárolva van. Ehhez még kevés vagy, zöldfülű." tr "loadouts_gear_missfortune_weapon3" = "Csillagraj" tr "loadouts_gear_missfortune_weapon3_locked" = "A 3-as fegyver zárolva van." tr "loot_bundle_description_/LOOTBUNDLE_CHEST_259_86" = "Garen kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_CHEST_253" = "6 kinézettöredék, egy minden nagyobb hősosztályhoz: orgyilkos, harcos, mágus, lövész, támogató, tank." tr "loot_bundle_description_long_CHEST_253" = "Minden nagyobb hősosztályhoz tartalmaz egy kinézettöredéket (összesen 6 db): orgyilkos, harcos, mágus, lövész, támogató, tank." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_221" = "Holdünnepi aranyzseton és Holdünnepi zseton" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_0" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_1" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_10" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_11" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_12" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_13" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_14" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_15" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_16" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_17" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_18" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_19" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_2" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_20" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_21" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_22" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_23" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_24" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_25" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_26" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_27" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_28" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_29" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_3" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_30" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_31" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_32" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_33" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_34" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_35" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_36" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_37" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_38" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_39" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_4" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_40" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_41" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_42" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_43" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_44" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_45" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_46" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_47" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_48" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_49" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_5" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_50" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_51" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_52" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_53" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_54" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_55" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_56" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_57" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_58" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_59" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_6" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_60" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_61" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_62" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_63" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_7" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_8" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_222_9" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_223" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_224" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_224_1" = "1 mesteri láda és kulcs csomag" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_224_2" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_231" = "Kék esszencia" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_234" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_237_a.mDropDescriptionLong" = "520 RP értékű kinézetek 2 töredéke" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_237_b.mDropDescriptionLong" = "750 RP értékű kinézetek 2 töredéke" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_237_c.mDropDescriptionLong" = "975 RP értékű kinézetek 2 töredéke" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_237_d.mDropDescriptionLong" = "2 hatalmas kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_237_e.mDropDescriptionLong" = "2 legendás kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_237_f.mDropDescriptionLong" = "2 különleges kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_238_a.mDropDescriptionLong" = "Egy 520 RP értékű kinézet töredéke + 130 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_238_b.mDropDescriptionLong" = "Egy 750 RP értékű kinézet töredéke + 188 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_238_c.mDropDescriptionLong" = "Egy 975 RP értékű kinézet töredéke + 244 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_238_d.mDropDescriptionLong" = "Hatalmas kinézettöredék + 338 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_238_e.mDropDescriptionLong" = "Legendás kinézettöredék + 455 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_Lootbundle_CHEST_238_f.mDropDescriptionLong" = "Végleges különleges kinézet + 4063 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_299" = "1 végleges hőskinézet, őrszem, ikon" tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_1" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_10" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_11" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_12" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_13" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_14" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_15" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_16" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_17" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_18" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_19" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_2" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_20" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_21" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_22" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_23" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_24" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_25" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_26" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_27" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_28" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_29" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_3" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_30" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_31" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_32" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_33" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_34" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_35" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_36" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_37" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_38" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_39" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_4" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_40" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_41" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_42" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_43" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_44" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_45" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_46" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_47" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_48" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_49" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_5" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_50" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_51" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_52" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_53" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_54" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_55" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_56" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_57" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_58" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_59" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_6" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_60" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_61" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_62" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_63" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_64" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_65" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_66" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_67" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_68" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_69" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_7" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_70" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_71" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_72" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_73" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_74" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_75" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_76" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_77" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_78" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_79" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_8" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_80" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_81" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_82" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_83" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_84" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_85" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_86" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_87" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_88" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_89" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_9" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_90" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_91" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_302_92" = "Egy kinézetkészlethez tartozó összes kinézettöredéket tartalmazza." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_315_1" = "Kellene egy löket, hogy felkavarja a LoL-ban az állóvizet? Ebben a kapszulában egy 4800 KE értékű, ingyenes, a repertoárodban még nem szereplő hős és egy hozzá tartozó kinézet található." tr "loot_bundle_description_long_LOOTBUNDLE_CHEST_315_2" = "Kellene egy löket, hogy felkavarja a LoL-ban az állóvizet? Ebben a kapszulában egy 4800 KE értékű, ingyenes, a repertoárodban még nem szereplő hős és egy hozzá tartozó kinézet található." tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_221" = "Holdünnepi zseton és Holdünnepi aranyzseton" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_0" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_1" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_10" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_11" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_12" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_13" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_14" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_15" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_16" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_17" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_18" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_19" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_2" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_20" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_21" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_22" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_23" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_24" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_25" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_26" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_27" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_28" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_29" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_3" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_30" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_31" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_32" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_33" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_34" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_35" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_36" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_37" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_38" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_39" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_4" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_40" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_41" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_42" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_43" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_44" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_45" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_46" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_47" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_48" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_49" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_5" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_50" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_51" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_52" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_53" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_54" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_55" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_56" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_57" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_58" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_59" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_6" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_60" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_61" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_62" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_63" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_7" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_8" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_222_9" = "Birdie-zsák" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_223" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_224" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_224_1" = "1 mesteri láda és kulcs csomag" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_224_2" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_231" = "Kék esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_234" = "Narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_237_a.mDropDescription" = "520 RP értékű kinézetek 2 töredéke" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_237_b.mDropDescription" = "750 RP értékű kinézetek 2 töredéke" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_237_c.mDropDescription" = "975 RP értékű kinézetek 2 töredéke" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_237_d.mDropDescription" = "2 hatalmas kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_237_e.mDropDescription" = "2 legendás kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_237_f.mDropDescription" = "2 különleges kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_238_a.mDropDescription" = "Egy 520 RP értékű kinézet töredéke + 130 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_238_b.mDropDescription" = "Egy 750 RP értékű kinézet töredéke + 188 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_238_c.mDropDescription" = "Egy 975 RP értékű kinézet töredéke + 244 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_238_d.mDropDescription" = "Hatalmas kinézettöredék + 338 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_238_e.mDropDescription" = "Legendás kinézettöredék + 455 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_Lootbundle_CHEST_238_f.mDropDescription" = "Végleges különleges kinézet + 4063 narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_a.mDropDescription" = "5 bandlevárosi kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_b.mDropDescription" = "5 bilgewateri kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_c.mDropDescription" = "5 demaciai kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_d.mDropDescription" = "5 freljordi kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_e.mDropDescription" = "5 ioniai kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_f.mDropDescription" = "5 Targon-hegyi kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_g.mDropDescription" = "5 noxusi kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_h.mDropDescription" = "5 piltoveri kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_i.mDropDescription" = "5 runaterrai kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_j.mDropDescription" = "5 árny-szigeteki kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_k.mDropDescription" = "5 shurimai kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_l.mDropDescription" = "5 vastaya kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_m.mDropDescription" = "5 Üresség-kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_239_n.mDropDescription" = "5 zauni kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_1" = "Annie kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_10" = "Kayle kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_101" = "Xerath kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_102" = "Shyvana kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_103" = "Ahri kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_104" = "Graves kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_105" = "Fizz kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_106" = "Volibear kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_107" = "Rengar kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_11" = "Master Yi kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_110" = "Varus kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_111" = "Nautilus kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_112" = "Viktor kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_113" = "Sejuani kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_114" = "Fiora kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_115" = "Ziggs kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_117" = "Lulu kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_119" = "Draven kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_12" = "Alistar kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_120" = "Hecarim kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_121" = "Kha'Zix kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_122" = "Darius kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_126" = "Jayce kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_127" = "Lissandra kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_13" = "Ryze kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_131" = "Diana kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_133" = "Quinn kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_134" = "Syndra kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_136" = "Aurelion Sol kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_14" = "Sion kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_141" = "Kayn kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_142" = "Zoe kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_143" = "Zyra kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_145" = "Kai'Sa kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_15" = "Sivir kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_150" = "Gnar kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_154" = "Zac kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_157" = "Yasuo kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_16" = "Soraka kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_161" = "Vel'Koz kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_163" = "Taliyah kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_164" = "Camille kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_17" = "Teemo kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_18" = "Tristana kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_19" = "Warwick kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_2" = "Olaf kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_20" = "Nunu kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_201" = "Braum kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_202" = "Jhin kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_203" = "Kindred kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_21" = "Miss Fortune kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_22" = "Ashe kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_222" = "Jinx kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_223" = "Tahm Kench kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_23" = "Tryndamere kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_236" = "Lucian kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_238" = "Zed kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_24" = "Jax kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_240" = "Kled kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_245" = "Ekko kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_25" = "Morgana kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_254" = "Vi kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_26" = "Zilean kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_266" = "Aatrox kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_267" = "Nami kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_268" = "Azir kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_27" = "Singed kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_28" = "Evelynn kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_29" = "Twitch kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_3" = "Galio kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_30" = "Karthus kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_31" = "Cho'Gath kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_32" = "Amumu kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_33" = "Rammus kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_34" = "Anivia kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_35" = "Shaco kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_36" = "Dr. Mundo kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_37" = "Sona kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_38" = "Kassadin kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_39" = "Irelia kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_4" = "Twisted Fate kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_40" = "Janna kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_41" = "Gangplank kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_412" = "Thresh kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_42" = "Corki kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_420" = "Illaoi kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_421" = "Rek'Sai kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_427" = "Ivern kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_429" = "Kalista kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_43" = "Karma kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_432" = "Bard kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_44" = "Taric kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_45" = "Veigar kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_48" = "Trundle kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_497" = "Rakan kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_498" = "Xayah kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_5" = "Xin Zhao kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_50" = "Swain kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_51" = "Caitlyn kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_516" = "Ornn kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_53" = "Blitzcrank kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_54" = "Malphite kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_55" = "Katarina kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_555" = "Pyke kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_56" = "Nocturne kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_57" = "Maokai kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_58" = "Renekton kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_59" = "IV. Jarvan kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_6" = "Urgot kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_60" = "Elise kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_61" = "Orianna kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_62" = "Wukong kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_63" = "Brand kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_64" = "Lee Sin kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_67" = "Vayne kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_68" = "Rumble kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_69" = "Cassiopeia kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_7" = "LeBlanc kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_72" = "Skarner kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_74" = "Heimerdinger kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_75" = "Nasus kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_76" = "Nidalee kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_77" = "Udyr kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_78" = "Poppy kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_79" = "Gragas kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_8" = "Vladimir kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_80" = "Pantheon kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_81" = "Ezreal kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_82" = "Mordekaiser kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_83" = "Yorick kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_84" = "Akali kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_85" = "Kennen kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_89" = "Leona kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_9" = "Fiddlesticks kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_90" = "Malzahar kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_91" = "Talon kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_92" = "Riven kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_96" = "Kog'Maw kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_98" = "Shen kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_99" = "Lux kinézettöredékek" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_262_a" = "520 RP értékű kinézet töredéke + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_262_b" = "750 RP értékű kinézet töredéke + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_262_c" = "975 RP értékű kinézet töredéke + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_262_d" = "1350 RP értékű kinézet töredéke + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_262_e" = "1820 RP értékű kinézet töredéke + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_262_f" = "3250 RP értékű kinézet töredéke + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_265" = "Felső ösvényes kinézettöredék + 2 további felső ösvényes kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_267" = "Dzsungelharcos kinézettöredék + 2 további dzsungelharcosos kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_269" = "Középső ösvényes kinézettöredék + 2 további középső ösvényes kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_271" = "Lövész kinézettöredék + 2 további lövész kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_273" = "Támogató kinézettöredék + 2 további támogató kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_282" = "3 kinézettöredék" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_284" = "Egy véletlenszerű, 1350 RP értékű végleges kinézet, egy végleges őrszemkinézet, egy végleges hangulatjel és egy idézői ikon" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_293" = "2019-es Holdünnepi zsákbamacska kinézettöredék zsákmány" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_1" = "10 2019-es Holdünnep-zseton" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_2" = "20 2019-es Holdünnep-zseton" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_3" = "100 2019-es Holdünnep-zseton" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_4" = "150 2019-es Holdünnep-zseton" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_5" = "300 2019-es Holdünnep-zseton" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_6" = "Hextech láda és kulcs" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_297_7" = "3 végleges Holdünnepi hőskinézet" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_299" = "1 végleges hőskinézet, őrszem, ikon" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_1" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_10" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_11" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_12" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_13" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_14" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_15" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_16" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_17" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_18" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_19" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_2" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_20" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_21" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_22" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_23" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_24" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_25" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_26" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_27" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_28" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_29" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_3" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_30" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_31" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_32" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_33" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_34" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_35" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_36" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_37" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_38" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_39" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_4" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_40" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_41" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_42" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_43" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_44" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_45" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_46" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_47" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_48" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_49" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_5" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_50" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_51" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_52" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_53" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_54" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_55" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_56" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_57" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_58" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_59" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_6" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_60" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_61" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_62" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_63" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_64" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_65" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_66" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_67" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_68" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_69" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_7" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_70" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_71" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_72" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_73" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_74" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_75" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_76" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_77" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_78" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_79" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_8" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_80" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_81" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_82" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_83" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_84" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_85" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_86" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_87" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_88" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_89" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_9" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_90" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_91" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_302_92" = "Zsákbakutya" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_303" = "1 végleges hőskinézet, őrszem, ikon" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_311" = "2 véletlenszerű kinézettöredék, 1 legendás kinézettöredék, 1 Pengu ikon" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_312" = "2 véletlenszerű kinézettöredék, 1 legendás kinézettöredék, 1 Pengu ikon" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_315_1" = "4800 KE értékű hőskapszula" tr "loot_bundle_description_LOOTBUNDLE_CHEST_315_2" = "4800 KE értékű hőskapszula" tr "loot_description_BOOST_XP_9_WIN" = "Teszt" tr "loot_description_CHAMPION_SKIN_12019" = "Hextech Alistar" tr "loot_description_CHAMPION_SKIN_RENTAL_12019" = "Hextech Alistar" tr "loot_description_CHEST_187" = "Véletlenszerű hangulatjel kovácsolásához használható." tr "loot_description_CHEST_188" = "Egy garantált hőstöredéket tartalmaz. Egy másik PROJEKT hősgömböt is találhatsz benne." tr "loot_description_CHEST_189" = "Véletlenszerű hangulatjel kovácsolásához használható." tr "loot_description_CHEST_190" = "Egy véletlenszerű PROJEKT kinézettöredéket tartalmaz (ez nem lehet PROJEKT: Vayne, PROJEKT: Jhin vagy PROJEKT: Vi)" tr "loot_description_CHEST_191" = "Három kinézettöredéket tartalmaz, amelyek mindegyike legalább 975 RP értékű. Ezenkívül 50%-kal nagyobb eséllyel tartalmaz drágakövet vagy egy mitikus kinézet töredékét. Kulcs nélkül nyitható." tr "loot_description_CHEST_213" = "Egy garantált kinézettöredéket tartalmaz, illetve olyan további bónuszokat rejthet, mint a holdünnepi gömb, a holdünnepi zsákbamacska vagy egy holdünnepi aranyzseton. A drágakövek és a drágakő-kinézettöredék előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_214" = "Egy garantált kinézettöredéket tartalmaz, illetve olyan további bónuszokat rejthet, mint a Holdünnepi gömb, a Holdünnepi zsákbamacska vagy egy Aranyérme. A drágakövek és a drágakő-kinézettöredék előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_215" = "5 kinézettöredéket tartalmaz, az első öt kinézetszintből egyet-egyet (akár egy legendás szintűt is!). " tr "loot_description_CHEST_216" = "Egy véletlenszerű Holdünnep-hőskinézet töredékét tartalmazza. Nem tartalmazhatja a Holdcsászárnő Lux, a Holdőrző Nasus és a Holdőrző Warwick kinézetet. " tr "loot_description_CHEST_217" = "Arany Holdünnep-chromák barkácsolásához szükséges." tr "loot_description_CHEST_218" = "Holdünnep-küldetések teljesítésével szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. A zsetonok magyar idő szerint 2018. március 13-án 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_description_CHEST_221" = "A láda tartalmazhat KE-t, OE-t + egy idézői ikont, mindkét Holdünnepi zsetont, az Ellenfelek Yasuo vagy az Ellenfelek Riven hőskinézetet, illetve egy véletlenszerű, 520 RP értékű kinézettöredéket" tr "loot_description_CHEST_222" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_description_CHEST_223" = "Ki az ász? Most a tiéd lehet három, legalább 975 RP értékű kinézettöredék, 150 narancssárga esszencia, továbbá lehet, hogy benne lapul a csak az esemény során megszerezhető Birdie-zsák, egy drágakő vagy egy drágakőkinézet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb. " tr "loot_description_CHEST_224" = "Egy hextech kulcs szükséges a kinyitásához." tr "loot_description_CHEST_225" = "Táborkapszula" tr "loot_description_CHEST_226" = "Táborkapszula" tr "loot_description_CHEST_227" = "Táborkapszula" tr "loot_description_CHEST_228" = "Táborkapszula" tr "loot_description_CHEST_231" = "Táborkapszula" tr "loot_description_CHEST_233" = "Négy darab, legalább 750 RP értékű kinézettöredéket tartalmaz, amelyek egyike garantáltan egy e-sport-kinézet töredéke lesz. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb. Kulcs nélkül nyitható." tr "loot_description_CHEST_234" = "Három kinézettöredéket (ezek egyike garantáltan Hatalmas vagy ritkább) és 225 narancssárga esszenciát kapsz, illetve akár exkluzív Vérkikötő-medálra és aranykrakenre is bukkanhatsz. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_235" = "Egy Bilgewater témájú és egy véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz." tr "loot_description_CHEST_236" = "Egy kinézettöredéket, egy végleges legendás kinézetet és egy Vérkikötő-medálból származó zsákmányt (egy Bilgewater témájú és egy véletlenszerű kinézettöredéket) tartalmaz." tr "loot_description_CHEST_237.mHoverDescription" = "Egy garantált véletlenszerű kinézettöredék, és tartalmazhat még egy ugyanolyan értékű kinézettöredéket, egy Ellenfelek csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_238.mHoverDescription" = "Egy garantált véletlenszerű kinézettöredék, és tartalmazhat narancssárga esszenciát, egy Ellenfelek csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_239.mHoverDescription" = "5 kinézettöredéket tartalmaz az adott térség hőseihez." tr "loot_description_CHEST_241.mHoverDescription" = "Egy véletlenszerű hőstöredéket tartalmaz (legalább 4800 kék esszencia értékű hősét)." tr "loot_description_CHEST_242" = "Megnyitáskor egy véletlenszerű őrszemkinézet-töredéket ad." tr "loot_description_CHEST_243" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy felső ösvényes hőshöz, valamint tartalmazhat egy Sutyerák csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_245" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy dzsungelharcos hőshöz, valamint tartalmazhat egy Sutyerák csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_247" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy középső ösvényes hőshöz, valamint tartalmazhat egy Sutyerák csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_249" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy lövész hőshöz, valamint tartalmazhat egy Sutyerák csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_251" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy támogató hőshöz, valamint tartalmazhat egy Sutyerák csomagot, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_253" = "Minden nagyobb hősosztályhoz tartalmaz egy kinézettöredéket (összesen 6 db): orgyilkos, harcos, mágus, lövész, támogató, tank." tr "loot_description_CHEST_254" = "Az alábbi végleges kinézetek egyikét tartalmazhatja: Vulkanikus Wukong, Medencés buli Lee Sin, Homokvihar Ekko, Maffia Jinx és Fekete tövis Morgana." tr "loot_description_CHEST_255" = "Végleges őrszemkinézetet tartalmaz." tr "loot_description_CHEST_258" = "Egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz, és lehet benne Odüsszeia-drágakő, drágakő vagy végleges mitikus kinézet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_259" = "Egy véletlenszerű hős összes, nem korlátozott kiadású és nem mitikus kinézettöredékét tartalmazza" tr "loot_description_CHEST_262" = "Egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz, és lehet benne narancssárga esszencia, drágakő vagy végleges mitikus kinézet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_265" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy felső ösvényes hőshöz, valamint tartalmazhat 2 további kinézettöredéket egy felső ösvényes hőshöz, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_267" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy dzsungelharcos hőshöz, valamint tartalmazhat 2 további kinézettöredéket egy dzsungelharcos hőshöz, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_269" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy középső ösvényes hőshöz, valamint tartalmazhat 2 további kinézettöredéket egy középső ösvényes hőshöz, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_271" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy lövész hőshöz, valamint tartalmazhat 2 további kinézettöredéket egy lövész hőshöz, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_273" = "Tartalmaz egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket egy támogató hőshöz, valamint tartalmazhat 2 további kinézettöredéket egy támogató hőshöz, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_275" = "Garantált véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz, valamint lehet benne egy K/DA zsák, egy további kinézettöredék, egy drágakő vagy egy végleges mitikus kinézet. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_277" = "3 kinézettöredéket tartalmaz, és a 3 kinézettöredék fejlesztéséhez szükséges narancssárga esszenciát." tr "loot_description_CHEST_278" = "1 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_description_CHEST_279" = "10 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_description_CHEST_280" = "50 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_description_CHEST_281" = "Egy kapszula, amely egy véletlenszerű, legendás szintű kinézettöredéket tartalmaz. Kulcs nélkül nyitható! Azért kaptad, mert előfizettél a Twitch Prime-ra." tr "loot_description_CHEST_282" = "3 garantált, legalább 975 RP értékű kinézettöredéket tartalmaz, valamint lehet benne egy apró ajándék, egy drágakő vagy egy végleges mitikus kinézet. A drágakövek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb, és három lehetőség van. A végleges mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága 4,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_284" = "Egy véletlenszerű, 1350 RP értékű végleges kinézet, egy végleges őrszemkinézet, egy végleges hangulatjel és egy idézői ikon" tr "loot_description_CHEST_288" = "Egy garantált Hatalmas kinézet töredékét és további két véletlenszerű kinézettöredéket ad. Tartalmazhat 1600 bónusz esszenciát, egy drágakövet vagy egy végleges mitikus kinézetet. A drágakövek és végleges mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-ször nagyobb, és mindegyik zsákmánytípus esetében három lehetőség van." tr "loot_description_CHEST_290" = "100 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_description_CHEST_291" = "Egy véletlenszerű kinézettöredéket ad." tr "loot_description_CHEST_293" = "Egy véletlenszerű 520 RP értékű kinézettöredéket, egy 750 RP értékű kinézettöredéket, egy 975 RP értékű kinézettöredéket, egy 1350 RP értékű kinézettöredéket és egy 1820 RP értékű kinézettöredéket tartalmaz." tr "loot_description_CHEST_294" = "Garantált véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz, valamint egyéb bónusz zsákmány lehet benne, például egy további kinézettöredék, Holdünnepi zsákbamacska, egy drágakő vagy egy végleges mitikus kinézet. A drágakövek és a végleges mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb" tr "loot_description_CHEST_296" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon" tr "loot_description_CHEST_297" = "2019-es Holdünnep-zsetonokat tartalmaz. Nagyobb eséllyel tartalmaz véletlenszerű Hangulatjelet, Hextech ládát és kulcsot, 2019-es Holdünnepi gömböt, 1 végleges Holdünnepi hőskinézetet vagy 3 végleges Holdünnepi hőskinézetet." tr "loot_description_CHEST_298" = "Egy Holdünnepi zsákbamacska arany chromát és egy ikont tartalmaz. Az arany chroma használatához rendelkezned kell az alap hőskinézettel." tr "loot_description_CHEST_299" = "Garantált, véletlenszerű végleges hőskinézetet, őrszemkinézetet és idézői ikont tartalmaz. Nem kell hozzá kulcs! Azért kaptad, mert előfizettél a Twitch Prime-ra." tr "loot_description_CHEST_300" = "Ki az ász? Most a tiéd lehet három, legalább 975 RP értékű kinézettöredék, 100 narancssárga esszencia, továbbá lehet, hogy benne lapul a csak az esemény során megszerezhető Zsákbakutya, egy drágakő vagy egy mitikus kinézet. A drágakövek és mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb, és mindegyik zsákmánytípus esetében három lehetőség van." tr "loot_description_CHEST_302" = "Főnyeremény! A kutyusra mindig számíthatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 90 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: K/DA, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_description_CHEST_303" = "Garantált, véletlenszerű végleges hőskinézetet, őrszemkinézetet és idézői ikont tartalmaz. Nem kell hozzá kulcs! Azért kaptad, mert előfizettél a Twitch Prime-ra." tr "loot_description_CHEST_304" = "Egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz, és olyan bónuszok lehetnek benne, mint például egy még meg nem szerzett, végleges e-sport-kinézet, drágakő vagy végleges mitikus kinézet. A drágakövek és a végleges mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_307" = "
    2019-es Teszt belépő
    A 2019-es Teszt belépő tartalma:
    TT
    TT
    Exkluzív
    tt

    Szerezz teszt teszt teszt teszt
    Utolsó nap


    Hozd ki a legtöbbet a teszt teszt teszt Teszt tartalomból.

    tartalma:
    TT
    tt
    Exkluzív

    Szerezz további zsetonokat

    Utolsó nap

    2019-es Teszt belépő
    A 2019-es Teszt belépő tartalma:
    TT
    TT
    Exkluzív
    tt

    Szerezz teszt teszt teszt teszt
    Utolsó nap" tr "loot_description_CHEST_308" = "Egy garantált véletlenszerű kinézettöredéket tartalmaz, és olyan bónuszok lehetnek benne, mint például egy Csata Akadémia-zsákbamacska, drágakő vagy végleges mitikus kinézet. A drágakövek és a végleges mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb." tr "loot_description_CHEST_310" = "Egy legalább 1350 RP értékű és egy maximum 975 RP értékű végleges kinézetet tartalmaz, amelyek még nincsenek meg. Mitikus és korlátozott kiadású kinézetet nem tartalmazhat. " tr "loot_description_CHEST_311" = "Két véletlenszerű kinézettöredéket, egy legendás kinézettöredéket, és egy egyedi Pengu hangulatjelet tartalmaz. Nem kell hozzá kulcs! Azért kaptad, mert előfizettél a Twitch Prime-ra." tr "loot_description_CHEST_312" = "Két véletlenszerű kinézettöredéket, egy legendás kinézettöredéket, és egy egyedi Pengu hangulatjelet tartalmaz. Kulcs nélkül nyitható! Azért kaptad, mert előfizettél a Twitch Prime-ra." tr "loot_description_CHEST_313" = "Csak Törökország esetében érvényes! Ez a szaftos, fincsi gömb egy garantált kinézettöredéket rejt, és 15%-os esélyt a fejlesztési költséggel azonos értékű bónusz narancssárga esszencia megszerzésére, a drágakövek és mitikus kinézetek előfordulási gyakorisága pedig 1,5-szer nagyobb lesz." tr "loot_description_CHEST_314" = "Kellene egy löket, hogy felkavarja a LoL-ban az állóvizet? Ebben a kapszulában egy 3150 KE értékű, ingyenes, a repertoárodban még nem szereplő hős található." tr "loot_description_CHEST_315" = "Kellene egy löket, hogy felkavarja a LoL-ban az állóvizet? Ebben a kapszulában egy 4800 KE értékű, ingyenes, a repertoárodban még nem szereplő hős és egy hozzá tartozó kinézet található." tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_234" = "Garantáltan hatalmas vagy annál ritkább kinézettöredék lesz." tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_235" = "Egy véletlenszerű, Bilgewater témájú kinézettöredéket ad." tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_237_1.mDescriptionLong" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_237_2.mDescriptionLong" = "Kinézettöredék + bónusz kinézettöredék" tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_238_1.mDescriptionLong" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_238_2.mDescriptionLong" = "Kinézettöredék + bónusz narancssárga esszencia" tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_314" = "Kellene egy löket, hogy felkavarja a LoL-ban az állóvizet? Ebben a kapszulában egy 3150 KE értékű, ingyenes, a repertoárodban még nem szereplő hős található." tr "loot_description_long_LOOTTABLE_CHEST_315" = "Kellene egy löket, hogy felkavarja a LoL-ban az állóvizet? Ebben a kapszulában egy 4800 KE értékű, ingyenes, a repertoárodban még nem szereplő hős és egy hozzá tartozó kinézet található." tr "loot_description_LOOTBUNDLE_CHEST_259_10" = "Kayle kinézettöredékek" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_213_0" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_213_00" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_213_1" = "520 és 750 RP értékű kinézettöredékek" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_213_2" = "975 RP vagy nagyobb értékű kinézettöredékek" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_215_1350" = "1350 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_215_1820" = "1820 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_215_520" = "520 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_215_750" = "750 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_215_975" = "975 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_216" = "Egy véletlenszerű Holdünnep-hőskinézet töredékét tartalmazza. Nem tartalmazhatja a Holdcsászárnő Lux, a Holdőrző Nasus és a Holdőrző Warwick kinézetet. " tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_222" = "Egy kinézettémához tartozó kinézettöredékeket tartalmaz." tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_222_1" = "Egy kinézettémához tartozó kinézettöredékeket tartalmaz." tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_222_2" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_222_3" = "Drágakőkinézet" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_223" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_223_1" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_223_2" = "Csak zsákmányként megszerezhető tartalmak, például: Hextech Annie, Csillagromboló Darius és Lélekvadász Vayne." tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_224" = "Mesteri láda" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_233_1" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_233_2" = "E-sport témájú kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_233_4" = "520 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_233_5" = "750 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_233_6" = "975 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_233_7" = "1350 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_234" = "Hatalmas kinézet töredéke" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_235" = "Bilgewateri kinézet töredéke" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_236" = "Egy véletlenszerű végleges legendás kinézet ad." tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_237_1.mDescription" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_237_2.mDescription" = "Kinézettöredék + bónusz kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_238_1.mDescription" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_238_2.mDescription" = "Kinézettöredék + bónusz narancssárga esszencia" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_239.mDescription" = "5 darab, a térséghez kötődő kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_243" = "Felső ösvényes kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_245" = "Dzsungelharcos kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_247" = "Középső ösvényes kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_249" = "Lövész kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_251" = "Támogató kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_254" = "Új játékosok csomagja végleges hőskinézet" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_255" = "Véletlenszerű végleges őrszem" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_259" = "Hőscsomag" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_261" = "Odüsszeia toborzóláda-kinézettöredékek" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_262_1" = "Kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_262_2" = "Kinézettöredék + a fejlesztésre elég narancssárga esszencia" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_265" = "Para felső ösvényes gömb tartalma" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_267" = "Para dzsungelharcos gömb tartalma" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_269" = "Para középső ösvényes gömb tartalma" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_271" = "Para lövész gömb tartalma" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_273" = "Para támogató gömb tartalma" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_281" = "Legendás szintű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_288_1" = "Véletlenszerű Hatalmas kinézet töredéke" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_288_2" = "Véletlenszerű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_296_1" = "Véletlenszerű Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon zsákmány" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_297_1" = "2019-es Holdünnep-zsetonok" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_297_2" = "2019-es vörös boríték bónusz zsákmány" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_298" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon zsákmány" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_300" = "975 RP vagy nagyobb értékű véletlenszerű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_302" = "Zsákbakutya" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_304_1" = "Véletlenszerű kinézettöredék" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_304_2" = "Véletlenszerű végleges e-sport-kinézet" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_310_1" = "Véletlenszerű, legalább 1350 RP értékű végleges kinézet" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_310_2" = "Véletlenszerű, legfeljebb 975 RP értékű végleges kinézet" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_314" = "3150 KE értékű hőskapszula" tr "loot_description_LOOTTABLE_CHEST_315" = "4800 KE értékű hőskapszula" tr "loot_description_LOOTTABLE_LA1241_TEST" = "LA-1241 teszt – a zsákmányok táblázatos leírása" tr "loot_description_MATERIAL_192" = "Exkluzív zsákmányra váltható be. A PROJEKT zsetonok magyar idő szerint 2018. január 9-én 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_description_MATERIAL_217" = "Arany Holdünnep-chromák barkácsolásához szükséges." tr "loot_description_MATERIAL_218" = "Holdünnep-küldetések teljesítésével szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. A zsetonok magyar idő szerint 2018. március 13-án 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_description_MATERIAL_220.mHoverDescription" = "Ellenfelek-küldetések teljesítésével szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. A zsetonok magyar idő szerint 2018. XXXXXXX 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_description_MATERIAL_229" = "Táborjelvény" tr "loot_description_MATERIAL_230" = "Táborjelvény" tr "loot_description_MATERIAL_240.mHoverDescription" = "Ellenfelek-küldetések teljesítésével vagy Ellenfelek-tartalmak vásárlásával szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. 2018. július 31-én 8:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_256" = "Odüsszeia-küldetések teljesítésével vagy Odüsszeia-tartalmak vásárlásával szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. Magyar idő szerint 2018. október 23-án 8:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_257" = "Holdünnep csomag, Ellenfelek csomag, Sutyerák csomag, Hőscsomag vagy Birdie-zsák barkácsolásához használható. " tr "loot_description_MATERIAL_263" = "A 2018-as vb küldetéseinek teljesítésével vagy az eseményhez kapcsolódó tartalmak vásárlásával szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. Az ajánlat magyar idő szerint 2018. december 4-én 8:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_283" = "A 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével vagy az eseményhez kapcsolódó tartalmak vásárlásával szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. Magyar idő szerint 2019. január 22-én 8:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_285" = "A 2018-as Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. Magyar idő szerint 2019. január 22-én 8:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_287" = "Mesteriláda-csomagok vagy különleges eseményhez kapcsolódó tartalmak vásárlásával szerezhető meg. 2019-es Tekintély kiadású kinézetek barkácsolhatók belőle. Magyar idő szerint 2020. február 1-én 8:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_292" = "A 2019-es Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével szerezhető meg. Exkluzív jutalmak barkácsolhatók belőle az esemény során. 2019. március 19-én 07:59-ig érhető el." tr "loot_description_MATERIAL_306" = "Egy eseményhez kapcsolódó tartalmak vásárlásával vagy az esemény küldetéseinek teljesítésével szerezhető meg. Exkluzív Próbatétel 2019 témájú tartalmak barkácsolhatók belőle. A zsetonokat magyar idő szerint 2019. június 3-án 8:59-ig lehet megszerezni, és magyar idő szerint 2019. június 6-án 8:59-ig lehet megvásárolni. A zsetonok magyar idő szerint 2019. június 18-án 20:00-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_description_Mystery Lunar Revel Golden Chroma + Icon" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon" tr "loot_description_SUMMONER_ICON_3383" = "Veigar kristálya ikon" tr "loot_description_SUMMONER_ICON_3384" = "Heimerdinger fegyvere ikon" tr "loot_description_worlds_med_orb" = "GDS Egy garantált kinézettöredéket tartalmaz. A gömb mellé bónusz zsákmányt is kaphatsz: ha bejön, simán mondhatod, hogy a tudásodnak köszönheted. GDS" tr "loot_name_BOOST_XP_9_WIN" = "Teszt" tr "loot_name_CHAMPION_SKIN_12019" = "Hextech Alistar" tr "loot_name_CHAMPION_SKIN_RENTAL_12019" = "Hextech Alistar" tr "loot_name_CHEST_187" = "Hextech zsákbamacska hangulatjel" tr "loot_name_CHEST_188" = "PROJEKT hősgömb" tr "loot_name_CHEST_189" = "Hextech zsákbamacska hangulatjel" tr "loot_name_CHEST_190" = "PROJEKT kinézettöredék" tr "loot_name_CHEST_191" = "PROJEKT kapszula" tr "loot_name_CHEST_192" = "PROJEKT zseton" tr "loot_name_CHEST_213" = "Holdünnepi gömb" tr "loot_name_CHEST_214" = "Bónusz holdünnepi gömb" tr "loot_name_CHEST_215" = "Holdünnepi zsákbamacska" tr "loot_name_CHEST_216" = "Holdünnepi kinézettöredék" tr "loot_name_CHEST_217" = "Aranyérme" tr "loot_name_CHEST_218" = "Holdünnepi zseton" tr "loot_name_CHEST_221" = "221-es számú tesztláda" tr "loot_name_CHEST_222" = "Birdie-zsák" tr "loot_name_CHEST_223" = "Birdie-kapszula" tr "loot_name_CHEST_224" = "Mesteri láda" tr "loot_name_CHEST_225" = "Táborkapszula" tr "loot_name_CHEST_226" = "Táborkapszula" tr "loot_name_CHEST_227" = "Táborkapszula" tr "loot_name_CHEST_228" = "Táborkapszula" tr "loot_name_CHEST_231" = "Táborkapszula" tr "loot_name_CHEST_233" = "MSI 2018-kapszula" tr "loot_name_CHEST_234" = "Elátkozott kapszula" tr "loot_name_CHEST_235" = "Vérkikötő-medál" tr "loot_name_CHEST_236" = "Aranykraken" tr "loot_name_CHEST_237.mName" = "Farkas gömb" tr "loot_name_CHEST_238.mName" = "Oroszlán gömb" tr "loot_name_CHEST_239.mName" = "Ellenfelek csomag" tr "loot_name_CHEST_241.mName" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_name_CHEST_242" = "Véletlenszerű őrszemkinézet-töredék" tr "loot_name_CHEST_243" = "Felső ösvényes gömb" tr "loot_name_CHEST_245" = "Dzsungelharcos gömb" tr "loot_name_CHEST_247" = "Középső ösvényes gömb" tr "loot_name_CHEST_249" = "Lövész gömb" tr "loot_name_CHEST_251" = "Támogató gömb" tr "loot_name_CHEST_253" = "Sutyerák csomag" tr "loot_name_CHEST_254" = "Új játékosok ládája" tr "loot_name_CHEST_255" = "Véletlenszerű végleges őrszemkinézet" tr "loot_name_CHEST_258" = "Odüsszeia-gömb" tr "loot_name_CHEST_259" = "Hőscsomag" tr "loot_name_CHEST_261" = "Odüsszeia toborzóláda" tr "loot_name_CHEST_262" = "2018-as vb-gömb" tr "loot_name_CHEST_265" = "Para felső ösvényes gömb" tr "loot_name_CHEST_267" = "Para dzsungelharcos gömb" tr "loot_name_CHEST_269" = "Para középső ösvényes gömb" tr "loot_name_CHEST_271" = "Para lövész gömb" tr "loot_name_CHEST_273" = "Para támogató gömb" tr "loot_name_CHEST_275" = "K/DA gömb" tr "loot_name_CHEST_277" = "K/DA zsák" tr "loot_name_CHEST_278" = "1 kék esszencia" tr "loot_name_CHEST_279" = "10 kék esszencia" tr "loot_name_CHEST_280" = "50 kék esszencia" tr "loot_name_CHEST_281" = "Idézők koronája kapszula" tr "loot_name_CHEST_282" = "Ess neki! 2018-kapszula" tr "loot_name_CHEST_284" = "Apró ajándék" tr "loot_name_CHEST_288" = "Vérhold-kapszula" tr "loot_name_CHEST_290" = "100 kék esszencia" tr "loot_name_CHEST_291" = "Véletlenszerű kinézettöredék" tr "loot_name_CHEST_293" = "2019-es Holdünnepi zsákbamacska" tr "loot_name_CHEST_294" = "2019-es Holdünnepi gömb" tr "loot_name_CHEST_296" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon" tr "loot_name_CHEST_297" = "2019-es vörös boríték" tr "loot_name_CHEST_298" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon" tr "loot_name_CHEST_299" = "Idézők koronája kapszula" tr "loot_name_CHEST_300" = "Szőrmók kapszula" tr "loot_name_CHEST_302" = "Zsákbakutya" tr "loot_name_CHEST_303" = "Idézők koronája csomag" tr "loot_name_CHEST_304" = "MSI 2019 gömb" tr "loot_name_CHEST_307" = "Teszt kapszula" tr "loot_name_CHEST_308" = "Csata Akadémia 2019-gömb" tr "loot_name_CHEST_310" = "Csata Akadémia-zsákbamacska" tr "loot_name_CHEST_311" = "Twitch Prime Szurdok-jutalom: 1. hónap" tr "loot_name_CHEST_312" = "Twitch Prime Szurdok-jutalom: 2. hónap" tr "loot_name_CHEST_313" = "Görögdinnye gömb" tr "loot_name_CHEST_314" = "3150 KE értékű hőskapszula" tr "loot_name_CHEST_315" = "4800 KE értékű hőskapszula" tr "loot_name_Hextech_Mystery_Emote" = "Hextech zsákbamacska hangulatjel" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_213_0" = "Kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_213_00" = "Kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_213_1" = "520 és 750 RP értékű kinézettöredékek" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_213_2" = "975 RP vagy nagyobb értékű kinézettöredékek" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_215_1350" = "1350 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_215_1820" = "1820 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_215_520" = "520 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_215_750" = "750 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_215_975" = "975 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_216" = "Holdünnepi kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_222" = "Jelmezbáli zsákbamacska" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_222_1" = "Jelmezbáli zsákbamacska" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_222_2" = "Kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_222_3" = "Drágakőkinézet" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_223" = "Birdie-zsák" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_223_1" = "Kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_223_2" = "Drágakőkinézet" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_224" = "Mesteri láda" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_233_1" = "Kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_233_3" = "1350 RP értékű, e-sport témájú kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_233_4" = "520 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_233_5" = "750 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_233_6" = "975 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_233_7" = "1350 RP értékű kinézettöredék" tr "loot_name_LOOTTABLE_CHEST_236" = "Végleges legendás kinézet" tr "loot_name_LOOTTABLE_LA1241_TEST" = "LA-1241 teszt – zsákmánynevek táblázata" tr "loot_name_MATERIAL_192" = "PROJEKT zseton" tr "loot_name_MATERIAL_217" = "Holdünnepi aranyzseton" tr "loot_name_MATERIAL_218" = "Holdünnepi zseton" tr "loot_name_MATERIAL_220.mName" = "Ellenfelek zseton" tr "loot_name_MATERIAL_229" = "Táborjelvény" tr "loot_name_MATERIAL_230" = "Táborjelvény" tr "loot_name_MATERIAL_240.mName" = "Ellenfelek zseton" tr "loot_name_MATERIAL_256" = "Odüsszeia zseton" tr "loot_name_MATERIAL_257" = "Odüsszeia-drágakő" tr "loot_name_MATERIAL_263" = "2018-as vb-zseton" tr "loot_name_MATERIAL_283" = "Ess neki!-zseton" tr "loot_name_MATERIAL_285" = "Nexus-zseton" tr "loot_name_MATERIAL_287" = "Tekintélypont (2019)" tr "loot_name_MATERIAL_292" = "2019-es Holdünnep-zseton" tr "loot_name_MATERIAL_306" = "Próbatétel 2019 zseton" tr "loot_name_Project_Champ_Orb" = "PROJEKT hősgömb" tr "loot_name_Revel_Orb" = "Holdünnepi gömb" tr "loot_name_SUMMONER_ICON_3383" = "Veigar kristálya ikon" tr "loot_name_SUMMONER_ICON_3384" = "Heimerdinger fegyvere ikon" tr "loot_name_SUMMONER_ICON_3499.mName" = "Istenkirály Garen ikon" tr "loot_name_SUMMONER_ICON_3500.mName" = "Istenkirály Darius ikon" tr "loot_name_SUMMONER_ICON_3506.mName" = "Kisoroszlán ikon" tr "loot_name_worlds_med_orb" = "Vb-gömb GDS" tr "loot_recipe_CHEST_241_OPEN.mName" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_222_OPEN" = "Birdie-zsák" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_223_OPEN" = "Birdie-kapszula" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_224_OPEN" = "Mesteri láda" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_225_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_226_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_227_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_228_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_231_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_241_OPEN" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_262_OPEN" = "Vb-gömb kinyitása" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_288_OPEN" = "Vérhold-kapszula kinyitása" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_299_OPEN" = "Idézők koronája zsákbamacska kinyitása " tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_303_OPEN" = "Idézők koronája csomag" tr "loot_recipe_context_menu_CHEST_304_OPEN" = "MSI 2019 gömb" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_1.mContextMenuText" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_2.mContextMenuText" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_3.mContextMenuText" = "Farkas gömb" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_4.mContextMenuText" = "Oroszlán gömb" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_5.mContextMenuText" = "Zsákbamacska hőstöredék" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_6.mContextMenuText" = "Kisoroszlán ikon" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_7.mContextMenuText" = "Kisfarkas ikon" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_8.mContextMenuText" = "Istenkirály Garen keret + ikon" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_220_forge_9.mContextMenuText" = "Istenkirály Darius keret + ikon" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_229_FORGE_1" = "Veigar kristálya ikon" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_230_FORGE_1" = "Heimerdinger fegyvere ikon" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_292_FORGE_1" = "Holdünnep-zsetonok beváltása Holdünnep Vayne (Tekintély kiadás) kinézetre" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_292_FORGE_2" = "Holdünnep-zsetonok beváltása Holdünnepi gömbre" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_306_FORGE_10" = "" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_rare_forge_1_1" = "Mesteri láda és kulcs" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_rare_forge_10_18" = "Exkluzív Hextech Alistar hőskinézet" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_rare_forge_10_19" = "Exkluzív Hextech Poppy hőskinézet" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_rare_forge_10_22" = "Exkluzív Hextech IV. Jarvan hőskinézet" tr "loot_recipe_context_menu_MATERIAL_rare_forge_5_18" = "Animált M'Pengu hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_CHEST_213_OPEN" = "Holdünnepi gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_215_OPEN" = "Holdünnepi zsákbamacska kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_216_OPEN" = "Holdünnepi kinézettöredék kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_222_OPEN" = "Birdie-zsák" tr "loot_recipe_desc_CHEST_223_OPEN" = "Birdie-kapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_224_OPEN" = "Mesteri láda" tr "loot_recipe_desc_CHEST_225_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_226_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_227_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_228_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_231_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_234_OPEN" = "Elátkozott kapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_235_OPEN" = "Vérkikötő-medál" tr "loot_recipe_desc_CHEST_236_OPEN" = "Aranykraken" tr "loot_recipe_desc_CHEST_237_OPEN.mDescription" = "Farkas gömb" tr "loot_recipe_desc_CHEST_241_OPEN" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_CHEST_242_OPEN" = "Véletlenszerű őrszemkinézet-töredék kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_243_OPEN" = "Felső ösvényes gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_245_OPEN" = "Dzsungelharcos gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_247_OPEN" = "Középső ösvényes gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_249_OPEN" = "Lövész gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_251_OPEN" = "Támogató gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_253_OPEN" = "Sutyerák csomag kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_254_OPEN" = "Új játékosok ládájának kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_255_OPEN" = "Véletlenszerű végleges őrszemkinézet kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_258_OPEN" = "Odüsszeia-gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_259_OPEN" = "Hőscsomag kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_261_OPEN" = "Odüsszeia toborzóláda kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_262_OPEN" = "Vb-gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_265_OPEN" = "Para felső ösvényes gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_267_OPEN" = "Para dzsungelharcos gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_269_OPEN" = "Para középső ösvényes gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_271_OPEN" = "Para lövész gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_273_OPEN" = "Para támogató gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_275_OPEN" = "K/DA gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_277_OPEN" = "K/DA zsák kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_278_OPEN" = "1 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_recipe_desc_CHEST_279_OPEN" = "10 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_recipe_desc_CHEST_280_OPEN" = "50 kék esszenciává kovácsolás" tr "loot_recipe_desc_CHEST_281_OPEN" = "Az Idézők koronája kapszula kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_282_OPEN" = "Ess neki! 2018-kapszula kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_284_OPEN" = "Apró ajándék kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_288_OPEN" = "Vérhold-kapszula kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_290_OPEN" = "100 kék esszencia feloldása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_291_OPEN" = "Véletlenszerű kinézettöredék feloldása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_293_OPEN" = "2019-es Holdünnepi zsákbamacska kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_294_OPEN" = "2019-es Holdünnepi gömb kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_296_OPEN" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon kinyitása " tr "loot_recipe_desc_CHEST_297_OPEN" = "2019-es vörös boríték kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_298_OPEN" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_299_OPEN" = "Az Idézők koronája kapszula kinyitása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_300_OPEN" = "Szőrmók kapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_302_OPEN" = "Zsákbakutya" tr "loot_recipe_desc_CHEST_303_OPEN" = "Idézők koronája csomag" tr "loot_recipe_desc_CHEST_304_OPEN" = "MSI 2019 gömb" tr "loot_recipe_desc_CHEST_307_OPEN" = "Zsákmányt rejtő Teszt kapszula leírása" tr "loot_recipe_desc_CHEST_308_OPEN" = "Csata Akadémia 2019-gömb" tr "loot_recipe_desc_CHEST_310_OPEN" = "Csata Akadémia-zsákbamacska" tr "loot_recipe_desc_CHEST_311_OPEN" = "Twitch Prime Szurdok-jutalom: 1. hónap" tr "loot_recipe_desc_CHEST_312_OPEN" = "Twitch Prime Szurdok-jutalom: 2. hónap" tr "loot_recipe_desc_CHEST_313_OPEN" = "Görögdinnye gömb" tr "loot_recipe_desc_CHEST_314_OPEN" = "3150 KE értékű hőskapszula" tr "loot_recipe_desc_CHEST_315_OPEN" = "4800 KE értékű hőskapszula" tr "loot_recipe_desc_EMOTE_forge" = "Végleges hangulatjel átalakítása eddig nem birtokolt végleges hangulatjellé" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_1" = "Holdlidérc Caitlyn chromaikon létrehozása az aranyérméből" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_2" = "A Kucsin Sona (arany) chromát és az Arany Sona ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_3" = "A Sárkányszárny Corki (arany) chromát és az Arany Corki ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_4" = "A Hódító Katarina (arany) chromát és az Arany Katarina ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_5" = "A Sárkánypenge Riven (arany) chromát és az Arany Riven ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_6" = "A Hódító Garen (arany) chromát és az Arany Garen ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_217_FORGE_7" = "Holdünnepi gömb létrehozása az aranyérméből" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_0" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_1" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_2" = "Holdünnepi gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_3" = "Egy véletlenszerű Holdünnep-hőskinézet töredékét tartalmazza. Nem tartalmazhatja a Holdcsászárnő Lux, a Holdőrző Nasus és a Holdőrző Warwick kinézetet." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_4" = "Különleges, töltőképernyőn megjelenő keret Holdőrző Nasus számára." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_5" = "Különleges, töltőképernyőn megjelenő keret Holdőrző Warwick számára." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_6" = "Különleges, töltőképernyőn megjelenő keret Holdcsászárnő Lux számára." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_218_FORGE_7" = "Arany holdünnepi chromák létrehozásához szükséges." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_1.mDescription" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_2.mDescription" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_3.mDescription" = "Farkas gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_4.mDescription" = "Oroszlán gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_5.mDescription" = "Zsákbamacska hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_6.mDescription" = "Kisoroszlán ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_7.mDescription" = "Kisfarkas ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_8.mDescription" = "Istenkirály Garen keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_220_forge_9.mDescription" = "Istenkirály Darius keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_229_FORGE_1" = "Veigar kristálya ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_230_FORGE_1" = "Heimerdinger fegyvere ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_1.mDescription" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_2.mDescription" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_3.mDescription" = "Farkas gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_4.mDescription" = "Oroszlán gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_5.mDescription" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_6.mDescription" = "Kisoroszlán ikon + Égi oroszlán ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_7.mDescription" = "Kisfarkas ikon + Kitagadott farkas ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_8.mDescription" = "Istenkirály Garen keret + Istenkirály Garen ikon + Oroszlánkorona ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_240_forge_9.mDescription" = "Istenkirály Darius keret + Istenkirály Darius ikon + Farkaskorona ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_1" = "Odüsszeia Sona ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_10" = "Hextech kulcs" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_11" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_12" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_2" = "Odüsszeia Malphite ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_3" = "Odüsszeia Jinx ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_4" = "Odüsszeia Yasuo ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_5" = "Odüsszeia-gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_6" = "Életgyöngy ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_7" = "Fókuszgyöngy ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_8" = "Mesteri láda" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_256_FORGE_9" = "Hextech láda" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_257_FORGE_1" = "Holdünnepi zsákbamacska" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_257_FORGE_2" = "Ellenfelek csomag" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_257_FORGE_3" = "Sutyerák csomag" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_257_FORGE_4" = "Hőscsomag" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_257_FORGE_5" = "Birdie-zsák" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_1" = "Világbajnok Riven 2016 (arany chroma)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_10" = "Világbajnok Kalista keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_11" = "Világbajnok Zed keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_12" = "Világbajnok Kha'Zix keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_13" = "2018-as arany világbajnok őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_14" = "2018-as arany világbajnok hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_15" = "Arany vb-belépő ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_16" = "2018-as vb-gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_17" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_18" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_19" = "1 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_2" = "Világbajnok Thresh (arany chroma)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_20" = "Bűbájos Janna arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_21" = "Csokit vagy csalok Ekko arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_22" = "Kledula gróf arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_23" = "Bűbájos Janna kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_24" = "Csokit vagy csalok Ekko kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_25" = "Kledula gróf kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_26" = "Nyugodjék békében hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_27" = "Fantaszcicus ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_28" = "Tökmacska őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_29" = "Para felső ösvényes gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_3" = "Világbajnok Shyvana (arany chroma)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_30" = "Para dzsungelharcos gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_31" = "Para középső ösvényes gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_32" = "Para lövész gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_33" = "Para támogató gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_34" = "K/DA Kai'sa (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_35" = "Popzenei díj őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_36" = "Műsor vége hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_37" = "Arany K/DA ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_38" = "K/DA gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_39" = "50 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_4" = "Világbajnok Kalista (arany chroma)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_40" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_41" = "1 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_5" = "Világbajnok Zed (arany chroma)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_6" = "Világbajnok Kha'Zix (arany chroma)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_7" = "Világbajnok Riven keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_8" = "Világbajnok Thresh keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_263_FORGE_9" = "Világbajnok Shyvana keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_1" = "K/DA Akali (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_10" = "Hóvihar Sivir arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_11" = "Havas nap Bard arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_12" = "Mézeskalács Draven hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_13" = "Mézeskalács Braum hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_14" = "Porolovaglás hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_15" = "Arany hóember őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_16" = "Kristályszarvas ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_17" = "Mesteri láda" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_18" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_19" = "Hextech kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_2" = " Fagyherceg Mundo keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_20" = "1 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_3" = "Jégkirály Twitch keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_4" = "Téli csoda Soraka keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_5" = "Téli csoda Neeko keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_6" = "Hóember Yi keret + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_7" = "Jégpenge Irelia arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_8" = "Havas nap Graves arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_283_FORGE_9" = "Havas nap Malzahar arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_285_FORGE_1" = "Különleges hazateleportálási vizuális effektus csak a Nexus Blitz módhoz" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_285_FORGE_2" = "Különleges kivégzési effektus csak a Nexus Blitz módhoz" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_285_FORGE_3" = "Poro kísérő a Nexus Blitz és az ARAM módhoz" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_1" = "Vérhold Aatrox (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_2" = "Véletlenszerű kinézettöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_3" = "Hextech kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_4" = "100 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_5" = "K/DA Ahri (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_6" = "Szőrmók Fizz (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_287_FORGE_7" = "K/DA Evelynn (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_1" = "Tűzijáték Vayne (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_10" = "Sárkányszárny Corki arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_11" = "Sárkánypenge Riven arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_12" = "Hódító Garen arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_13" = "Holdlidérc Sylas kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_14" = "Tűzijáték Vayne kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_15" = "Tűzijáték Sejuani kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_16" = "Érmecsászár Tahm Kench kerete + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_17" = "Arany Disznó éve őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_18" = "Milyen finom! hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_19" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_2" = "2019-es Holdünnepi gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_20" = "Hextech kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_21" = "1 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_3" = "Holdünnepi zsákbamacska arany chroma + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_4" = "Hódító Xin Zhao arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_5" = "Hódító IV. Jarvan arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_6" = "Holdőrző Warwick arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_7" = "Hódító Katarina arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_8" = "Holdlidérc Caitlyn arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_292_FORGE_9" = "Kucsin Sona arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_1" = "100 Tekintélypont + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_10" = "MSI 2019 gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_11" = "Méltó ellenfél hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_12" = "Csodálatos... hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_13" = "Lenyűgöző! hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_14" = "2019-es Uralkodó őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_15" = "Véletlenszerű hőstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_16" = "Kulcstöredék" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_17" = "10 kék esszencia" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_18" = "Csata Akadémia Lux (Tekintély kiadás)" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_19" = "Csata Akadémia Jayce – díszegyenruhás chroma + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_2" = "Uralkodó Alistar arany chromája + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_20" = "Csata Graves professzor úr – díszegyenruhás chroma + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_21" = "Csata Akadémia Katarina – díszegyenruhás chroma + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_22" = "Csata Yuumi igazgatónő – díszegyenruhás chroma + ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_23" = "Csata Akadémia Jayce ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_24" = "Csata Graves professzor úr ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_25" = "Csata Akadémia Katarina ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_26" = "Csata Yuumi igazgatónő ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_27" = "Csata Akadémia Lux ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_28" = "Csata Akadémia Ezreal ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_29" = "Csata Akadémia 2019-gömb" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_3" = "Uralkodó Varus arany chromája + ikon " tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_30" = "B-baka! hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_31" = "Csak neked hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_32" = "Csata Akadémia ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_33" = "Csata Akadémia asztali őrszem" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_34" = "Próbatétel ikon" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_4" = "Uralkodó Karma arany chromája + ikon " tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_5" = "Kihívó Nidalee arany chromája + ikon " tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_6" = "Kihívó Ahri arany chromája + ikon " tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_7" = "Uralkodó Alistar ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_8" = "Kihívó Ahri ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_306_FORGE_9" = "Kihívó Nidalee ikon + keret" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_1_1" = "Mesteri láda és kulcs" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_10_18" = "Exkluzív Hextech Alistar hőskinézet" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_10_19" = "Exkluzív Hextech Poppy hőskinézet" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_10_20" = "Exkluzív Hextech Malzahar hőskinézet" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_10_21" = "Exkluzív Hextech Renekton hőskinézet" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_10_22" = "Exkluzív Hextech IV. Jarvan hőskinézet" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_FORGE_12" = "A Holdlidérc Caitlyn (arany) chromát és az Arany Caitlyn ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_FORGE_13" = "A Kucsin Sona (arany) chromát és az Arany Sona ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_FORGE_14" = "A Sárkányszárny Corki (arany) chromát és az Arany Corki ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_FORGE_15" = "A Hódító Katarina (arany) chromát és az Arany Katarina ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_FORGE_16" = "A Sárkánypenge Riven (arany) chromát és az Arany Riven ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_FORGE_17" = "A Hódító Garen (arany) chromát és az Arany Garen ikont hozza létre." tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_5_18" = "Animált M'Pengu hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_MATERIAL_rare_forge_5_18.mDescription" = "Le a kalappal hangulatjel" tr "loot_recipe_desc_Project_Tokens_SkinOrb_forge" = "Projekt zsetonok átváltása PROJEKT kinézetgömbre" tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_220.mRecipeMenuOptions.mRecipeMenuSubtitle" = "Ellenfelek zsetonjaidból az eseményhez kötődő gömböket, ikonokat, kereteket és egyebeket hozhatsz létre. Az Ellenfelek zsetonok magyar idő szerint 2018. XXXXXXX 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_240.mRecipeMenuOptions.mRecipeMenuSubtitle" = "Ellenfelek zsetonjaidból az eseményhez kötődő gömböket, ikonokat, kereteket és egyebeket hozhatsz létre. Az Ellenfelek zsetonok magyar idő szerint 2018. július 31-én 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_256" = "Odüsszeia zsetonjaidból Odüsszeia-ikonokat, hőskinézethez tartozó kereteket, gömböket és sok mást barkácsolhatsz. Az Odüsszeia zsetonok magyar idő szerint 2018. október 23-án 8:59-ig érhetők el." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_257" = "Odüsszeia-drágaköveidből Holdünnep csomagot, Ellenfelek csomagot, Sutyerák csomagot, Hőscsomagot vagy Birdie-zsákot barkácsolhatsz." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_263" = "A 2018-as vb-zsetonjaidból a 2018-as vb-hez kötődő gömböket, ikonokat, kereteket és egyebeket hozhatsz létre. A 2018-as vb-zsetonok magyar idő szerint 2018. december 4-én 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_283" = "Az Ess neki!-zsetonjaidból Ess neki! 2018-ikonokat, -kereteket, -chromákat és egyebeket hozhatsz létre. Az Ess neki!-zsetonok magyar idő szerint 2019. január 22-én 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_285" = "A Nexus-zsetonokból exkluzív jutalmak barkácsolhatók az esemény során. Magyar idő szerint 2019. január 22-én 8:59-ig érhető el." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_287" = "A Tekintélypontokból a 2019-es év folyamán kiadott, exkluzív Tekintély kiadású kinézetek barkácsolhatók. A Tekintélypontok magyar idő szerint 2020. február 1-én 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_292" = "A 2019-es Holdünnep-zsetonokból exkluzív jutalmak barkácsolhatók. A 2019-es Holdünnep-zsetonok magyar idő szerint 2019. március 19-én 8:59-kor tűnnek el a fegyvertárból." tr "loot_recipe_menu_subtitle_MATERIAL_306" = "Az MSI indulásától kezdve exkluzív tartalmakat készíthetsz a 2019-es Próbatétel-zsetonokból. A Csata Akadémia témájú tartalmak később bekerülnek az esemény boltjába. A zsetonjaid 2019. június 18-án 20:00-kor eltűnnek." tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_220.mRecipeMenuOptions.mRecipeMenuTitle" = "ELLENFELEK" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_240.mRecipeMenuOptions.mRecipeMenuTitle" = "ELLENFELEK" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_256" = "Odüsszeia zsetonbolt" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_257" = "Odüsszeia-drágakőbolt" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_263" = "2018-as világbajnokság" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_283" = "Ess neki!-zsetonbolt" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_285" = "Nexus-zsetonbolt" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_287" = "Tekintélypontok boltja (2019)" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_292" = "2019-es Holdünnepi bolt" tr "loot_recipe_menu_title_MATERIAL_306" = "Próbatétel 2019 bolt" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_222_OPEN" = "Főnyeremény! Birdie-ben megbízhatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 60 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: Vérhold, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_recipe_requirement_CHEST_223_OPEN" = "Ki az ász? Most a tiéd lehet három, legalább 975 RP értékű kinézettöredék, 150 narancssárga esszencia, továbbá lehet, hogy benne lapul a csak az esemény során megszerezhető Birdie-zsák, egy drágakő vagy egy drágakőkinézet – akár az új Hextech Alistar is. A drágakövek és a drágakőkinézetek előfordulási gyakorisága 1,5-szer nagyobb. " tr "loot_recipe_requirement_CHEST_224_OPEN" = "A legjobb minőségű barkácsalapanyagok. Ornn, a mesterbarkács ajánlásával. Egy hextech kulcs szükséges a kinyitásához." tr "loot_recipe_requirement_CHEST_225_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_226_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_227_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_228_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_231_OPEN" = "Táborkapszula" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_298_OPEN" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell az alap hőskinézettel." tr "loot_recipe_requirement_CHEST_299_OPEN" = "" tr "loot_recipe_requirement_CHEST_302_OPEN" = "Főnyeremény! A kutyusra mindig számíthatsz. A zsákban egy véletlenszerűen kiválasztott, teljes kinézettöredék-készlet található, amely a 90 kinézetkészlet egyikéhez tartozik (például: K/DA, Csillagőrző vagy PROJEKT). Korlátozott kiadású és mitikus hőskinézetet nem tartalmazhat." tr "loot_recipe_requirement_EMOTE_forge" = "Egy végleges hangulatjel szükséges hozzá" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_229_FORGE_1" = "Veigar kristálya ikon" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_230_FORGE_1" = "Heimerdinger fegyvere ikon" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_240_forge_8.mRequirementText" = "Az összeállításával nem kapod meg az Istenkirály Garen kinézetet. A keret csak Istenkirály Garenhez használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_240_forge_9.mRequirementText" = "Az összeállításával nem kapod meg az Istenkirály Darius kinézetet. A keret csak Istenkirály Dariushoz használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_263_FORGE_20" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Bűbájos Janna kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_263_FORGE_21" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Csokit vagy csalok Ekko kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_263_FORGE_22" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Kledula gróf kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_263_FORGE_23" = "Az összeállításával nem kapod meg a Bűbájos Janna kinézetet. A keret csak Bűbájos Jannához használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_263_FORGE_24" = "Az összeállításával nem kapod meg a Csokit vagy csalok Ekko kinézetet. A keret csak Csokit vagy csalok Ekkóhoz használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_263_FORGE_25" = "Az összeállításával nem kapod meg a Kledula gróf kinézetet. A keret csak Kledula grófhoz használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_10" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Hóvihar Sivir kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_11" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Havas nap Bard kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_2" = "Az összeállításával nem kapod meg a Fagyherceg Mundo kinézetet. A keret csak Fagyherceg Mundóhoz használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_3" = "Az összeállításával nem kapod meg a Jégkirály Twitch kinézetet. A keret csak Jégkirály Twitch-hez használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_4" = "Az összeállításával nem kapod meg a Téli csoda Soraka kinézetet. A keret csak Téli csoda Sorakához használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_5" = "Az összeállításával nem kapod meg a Téli csoda Neeko kinézetet. A keret csak Téli csoda Neekóhoz használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_6" = "Az összeállításával nem kapod meg a Hóember Yi kinézetet. A keret csak Hóember Yihez használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_7" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Jégpenge Irelia kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_8" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Havas nap Graves kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_283_FORGE_9" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Havas nap Malzahar kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_10" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Sárkányszárny Corki kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_11" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Sárkánypenge Riven kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_12" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Hódító Garen kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_13" = "Az összeállításával nem kapod meg a Holdlidérc Sylas kinézetet. A keret csak Holdlidérc Sylashez használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_14" = "Az összeállításával nem kapod meg a Tűzijáték Vayne kinézetet. A keret csak Tűzijáték Vayne-hez használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_15" = "Az összeállításával nem kapod meg a Tűzijáték Sejuani kinézetet. A keret csak Tűzijáték Sejuanihoz használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_16" = "Az összeállításával nem kapod meg az Érmecsászár Tahm Kench kinézetet. A keret csak Érmecsászár Tahm Kenchhez használható." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_3" = "Fiókonként csak egy vásárolható belőle." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_4" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Hódító Xin Zhao kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_5" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Hódító IV. Jarvan kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_6" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Holdőrző Warwick kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_7" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Hódító Katarina kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_8" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Holdlidérc Caitlyn kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_292_FORGE_9" = "Az arany chroma használatához rendelkezned kell a Kucsin Sona kinézettel." tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_1_1" = "1 drágakő szükséges" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_10_18" = "10 drágakő szükséges hozzá" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_10_19" = "10 drágakő szükséges hozzá" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_10_20" = "10 drágakő szükséges hozzá" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_10_21" = "10 drágakő szükséges hozzá" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_10_22" = "10 drágakő szükséges hozzá" tr "loot_recipe_requirement_MATERIAL_rare_forge_5_18" = "5 drágakő szükséges hozzá." tr "loot_token_bank_button_2018_snowdown_btn" = "Belépő beszerzése" tr "loot_token_bank_button_LUNAR_REVEL_2019_TOKEN_CARD" = "Belépő beszerzése" tr "loot_token_bank_button_TRIALS_2019_TOKEN_CARD" = "Belépő beszerzése" tr "loot_token_bank_title_2018_snowdown" = "Félretett zsetonok" tr "loot_token_bank_title_LUNAR_REVEL_2019_TOKEN_CARD" = "Félretett zsetonok" tr "loot_token_bank_title_TRIALS_2019_TOKEN_CARD" = "Félretett zsetonok" tr "loot_token_bank_tooltip_desc_LUNAR_REVEL_2019_TOKEN_CARD" = "Megszerzett Holdünnepi zsetonjaidat a 2019-es Holdünnepi belépő megvásárlásával igényelheted!" tr "loot_token_bank_tooltip_desc_snowdown" = "Megszerzett Ess neki!-zsetonjaidat az Ess neki!-belépő megvásárlásával igényelheted." tr "loot_token_bank_tooltip_desc_TRIALS_2019_TOKEN_CARD" = "Félretett Próbatétel 2019-zsetonjaidat a Próbatétel 2019-belépő megvásárlásával igényelheted! A félretett zsetonok magyar idő szerint 2019. június 3-án 8:59-kor lejárnak" tr "loot_token_bank_tooltip_title_snowdown" = "Félretett zsetonok" tr "loot_token_bank_tooltip_title_trials2019" = "Félretett zsetonok" tr "LOOTTABLE_chest_99_2" = "Kinézettöredék" tr "LOOTTABLE_chest_99_2_long" = "Bármilyen szintű hőskinézet lehet. Lehet, hogy ott lapul álmaid hőskinézete." tr "Magma_current_form_tooltip" = "Elemi alak: MagmaLux elsajátította a Tűz és a Természet elemet, és egy magasabb rendű formává alakult.

    „Mindenki fejvesztve menekül a tüzes sziklaeső elől.”
    " tr "mapasset_nameoverride_Bilgewater" = "Mészárhíd" tr "MissFortune_skin16_name" = "Királyi fegyverek" tr "MissFortune_skin16_weapon0description" = "Miss Fortune édesapja tervrajzai alapján készítette ezt a jelentős mértékben módosított páncélt, amely képes zárótüzet zúdítani az ellenfélre, valamint antianyag-ágyúlövedékeket, rakétákat és gyalogságelhárító repeszeket kilőni magából." tr "MissFortune_skin16_weapon0name" = "Skarlátigazság" tr "MissFortune_skin16_weapon1description" = "Egy gravitációnak ellenálló exopáncél és az úgynevezett „feketelyuk-puska,” amely szupersűrű sötét anyagot lő ki a célpontra." tr "MissFortune_skin16_weapon1name" = "Nulladik óra" tr "MissFortune_skin16_weapon2description" = "Ez a páncél egész flottákat képes megsemmisíteni antianyag-rakétáival. Elképesztő pusztítóereje miatt csak néhány darab készült belőle." tr "MissFortune_skin16_weapon2name" = "Királyi fegyverek" tr "MissFortune_skin16_weapon3description" = "Egy betiltott exopáncél, amely felrobbanó napokból született lényeket használva égeti hamuvá Miss Fortune ellenségeit." tr "MissFortune_skin16_weapon3name" = "Csillagraj" tr "MomentsUI_RecMsg_Active" = "Rögzítés..." tr "MomentsUI_RecMsg_Complete" = "A videó (%s) ide lesz mentve: My Documents/League Of Legends/Highlights." tr "MomentsUI_RecMsg_CompleteToPath" = "A videó (%1) ide lett elmentve: %2." tr "MomentsUI_RecMsg_Error" = "Hiba történt a rögzítés során: %s hiba" tr "MomentsUI_tooltip_JumpBack" = "Ugrás vissza@Key@Erre kattintva 15 másodperccel ugorhatsz vissza." tr "MomentsUI_tooltip_Pause" = "Szünet@Key@Erre kattintva szüneteltetheted a lejátszást." tr "MomentsUI_tooltip_Play" = "Lejátszás@Key@Erre kattintva folytathatod a lejátszást." tr "MomentsUI_tooltip_RecordStart" = "Rögzítés indítása@Key@Erre kattintva indíthatod el a rögzítést." tr "MomentsUI_tooltip_RecordStop" = "Rögzítés leállítása@Key@Erre kattintva állíthatod le a rögzítést." tr "MomentsUI_tooltip_SlowDown" = "Lassítás@Key@Erre kattintva lelassíthatod a lejátszást." tr "MomentsUI_tooltip_SpeedUp" = "Gyorsítás@Key@Erre kattintva felgyorsíthatod a lejátszást." tr "MomentsUI_visibility_TimeControls" = "Lejátszási vezérlők" tr "newplayerquest_buyanitem" = "Vásárolj további tárgyakat a boltban, amelyek még erősebbé tesznek" tr "newplayerquest_buyanitem_1key" = "Vásárolj további tárgyakat a boltban, amelyek még erősebbé tesznek (@k1@)" tr "newplayerquest_buyanitem_2key" = "Vásárolj további tárgyakat a boltban, amelyek még erősebbé tesznek (@k1@)" tr "newplayerquest_buyanitem_tooltip" = "Rengeteg aranyad van
    Ha tárgyakat vásárolsz az aranyadból, megerősítheted a hősödet a statisztikái növelésével. Csak a kezdőplatformon vásárolhatsz tárgyakat.
    " tr "newplayerquest_levelupaskill" = "Fejleszd az egyik képességed" tr "newplayerquest_levelupaskill_multiple" = "Fejleszd a képességeidet" tr "newplayerquest_levelupaskill_multiple_tooltip" = "További képességpontokat költhetsz el
    A képességek fejlesztéssel erősíthetők.
    " tr "newplayerquest_levelupaskill_tooltip" = "Elkölthetsz egy további képességpontot
    A képességek fejlesztéssel erősíthetők.
    " tr "newplayerquest_levelupaskill_ultimate" = "Fejleszd a képességeidet" tr "newplayerquest_levelupaskill_ultimate_1key" = "Fejleszd a végső képességedet (@k1@)" tr "newplayerquest_levelupaskill_ultimate_2key" = "Fejleszd a végső képességedet (@k1@)" tr "newplayerquest_levelupaskill_ultimate_tooltip" = "A végső képesség a legerősebb, ezért szinte mindig érdemes fejlesztened, ha ez lehetséges." tr "newplayerquest_useahealthpotion" = "Használj fel egy életerőitalt" tr "newplayerquest_useahealthpotion_tooltip" = "Fogytán az életerőd
    Van egy életerőitalod, amellyel meggyógyíthatod az elszenvedett sebzésed egy részét.
    " tr "newplayerquest_useanability" = "Ölj meg egy miniont valamelyik képességgel" tr "newplayerquest_useanability_tooltip" = "A minionok megöléséért bónusz aranyat kapsz, amelyből jobb tárgyakat vásárolhatsz." tr "newplayerquest_youshouldrecall" = "Vonulj vissza és teleportálj haza, hogy gyógyulj a bázison" tr "newplayerquest_youshouldrecall_1key" = "Vonulj vissza és teleportálj haza @k1@, hogy gyógyulj a bázison" tr "newplayerquest_youshouldrecall_2key" = "Vonulj vissza és teleportálj haza @k1@, hogy gyógyulj a bázison" tr "newplayerquest_youshouldrecall_tooltip" = "Súlyosan megsérültél
    A Hazateleportálással meggyógyulhatsz és tárgyakat vásárolhatsz. Az ellenség megszakíthatja a hazateleportálást, úgyhogy mindenképpen érdemes biztonságos helyet választani a művelethez.
    " tr "NPE2018_Blank" = "Unused String for Announcements" tr "NPE2018_DestroyAnInhibitor" = "Rombold le a védtelen inhibitort" tr "NPE2018_DestroyAnInhibitor_Tooltip" = "Rombold le a védtelen inhibitort

    Ha egy ösvényen már az összes tornyot elpusztítottad, az ösvényen lévő inhibitor sebezhetővé válik.

    Az inhibitorok újjáépülnek, de amíg el vannak pusztítva, a minionjaid sokkal erősebbek azon az ösvényen, így győztes rohamra küldeted őket.

    Kattintással megpingelheted ezeket a feladatokat a kistérképen.
    " tr "NPE2018_DestroyATurret" = "Rombolj le egy ellenséges tornyot" tr "NPE2018_DestroyATurret_Tooltip" = "Rombolj le egy ellenséges tornyot

    Nyomulj a minionjaiddal az ellenséges torony felé.

    Kattintással megpingelheted ezeket a feladatokat a kistérképen.
    " tr "NPE2018_EarningGold" = "Szerezz 3500 aranyat ellenfelek megölésével" tr "NPE2018_EarningGold_Tooltip" = "Szerezz 3500 aranyat ellenfelek megölésével

    Arany szerzéséhez mérj gyilkos csapást minionokra, vagy vegyél részt ellenséges hősök megölésében. Az aranyból nagy erővel bíró értéknövelő vagy egyedi hatásokat biztosító tárgyakat vásárolhatsz a boltban a saját idézői platformodon.
    " tr "NPE2018_LastHittingMinions" = "Mérj halálos csapást 12 minionra" tr "NPE2018_LastHittingMinions_Tooltip" = "Mérj halálos csapást 12 minionra

    Az ellenfelekre halálos csapást mérve aranyat szerezhetsz, és további tárgyakat vásárolhatsz a boltban.
    " tr "NPE2018_LevelingAbilities" = "Tanulj meg egy alapképességet" tr "NPE2018_LevelingAbilities_Tooltip" = "Tanulj meg egy alapképességet

    Minden játékban eldöntheted, milyen képességeket szeretnél megtanulni és fejleszteni. Ehhez használd a képernyőd alsó részén lévő kijelzőn található Képességikonok fölötti kiemelt Fejlesztés gombokat.
    " tr "NPE2018_LevelUp" = "Szerezz tapasztalatot és lépj szintet" tr "NPE2018_LevelUp_Tooltip" = "Szerezz tapasztalatot és lépj szintet

    Tapasztalati pontokat akkor kapsz, ha egy ellenfél közelében vagy, amikor meghal. Ha eleget szerzel, szintet lépsz, amivel nagyobb értékeket és új, a képességek feloldását vagy erősítését lehetővé tevő képességpontot kapsz.
    " tr "NPE2018_MoveToLane" = "A meccs indításához indulj el egy ösvényen" tr "NPE2018_MoveToLane_Tooltip" = "A meccs indításához indulj el egy ösvényen

    Három ösvény van – ezek utak, amelyeken a minionok harcolnak egymással, hogy elérjék az ellenfél bázisát. A csaptoknak el kell dönteniük, hogy melyik hősük melyik ösvényt tudja jól védeni és támadni.
    " tr "NPE2018_PushToInhib" = "Rombold le az összes tornyot egy ösvényen" tr "NPE2018_PushToInhib_Tooltip" = "Rombold le az összes tornyot egy ösvényen

    Az ellenséges bázis eléréséhez először az adott ösvényen lévő összes tornyot el kell pusztítani.

    Kattintással megpingelheted ezeket a feladatokat a kistérképen.
    " tr "NPE2018_PushToWin" = "Rombold le az ellenség nexusát" tr "NPE2018_PushToWin_Tooltip" = "Rombold le az ellenség nexusát

    Ha valamelyik inhibitor el van pusztítva, támadást intézhetsz a Nexustornyok ellen, majd az ellenfél Nexusa ellen.

    Nyomulj előre a győzelem megszerzéséért.

    Kattintással megpingelheted ezeket a feladatokat a kistérképen.
    " tr "NPE2018_RecallToShop" = "A Hazateleportálás révén visszatérhetsz a boltba és tárgyakat vásárolhatsz" tr "NPE2018_RecallToShop_1key" = "A Hazateleportálás (@k1@) révén visszatérhetsz a boltba és tárgyakat vásárolhatsz" tr "NPE2018_RecallToShop_2key" = "A Hazateleportálás (@k1@) révén visszatérhetsz a boltba és tárgyakat vásárolhatsz" tr "NPE2018_RecallToShop_Tooltip" = "A Hazateleportálás révén visszatérhetsz a boltba és tárgyakat vásárolhatsz

    Térj vissza az idézői platformra. Ott gyógyulhatsz és vásárolhatsz a boltban. Tartsd észben, hogy a Hazateleportálást megszakítja, ha sebzést szenvedsz el, ezért a használata előtt távolodj el a közeli ellenfelektől.

    Kattintással megtekintheted a bolt helyét a kistérképeden.
    " tr "NPE2018_ReminderJungle" = "Az ösvények között semleges szörnyek várnak" tr "NPE2018_ReminderJungle_Tooltip" = "Az ösvények között semleges szörnyek várnak

    Ezt a területet Dzsungelnek nevezzük. Itt extra aranyért és tapasztalati pontért megölhető szörnyek élnek. Némelyik megölésével még átmeneti erősítést is szerezhetsz.
    " tr "NPE2018_ReminderLevelUpAbilities" = "Ne felejtsd el felhasználni a képességpontokat" tr "NPE2018_ReminderLevelUpAbilities_Tooltip" = "Ne felejtsd el felhasználni a képességpontokat

    Minden játékban eldöntheted, melyik képességeket szeretnéd megtanulni és fejleszteni. Ehhez használd a képernyőd alsó részén lévő kijelzőn található Képességikonok fölötti kiemelt Fejlesztés gombokat.
    " tr "NPE2018_ReminderRecallChannelRules" = "Ha megsérülsz vagy másik műveletbe kezdesz, a Hazateleportálás megszakad." tr "NPE2018_ReminderRespawning" = "Próbáld elkerülni a halált. Az ellenfél minden halállal erősödik." tr "NPE2018_ReminderRespawning_Tooltip" = "Próbáld elkerülni a halált. Az ellenfelek minden halállal erősebbek lesznek.

    Ha az életerőd már nagyon alacsony, érdemes lehet a Hazateleportálással gyorsan visszatérni a bázisra, és ott gyógyulni.
    " tr "NPE2018_ReminderSpendGold" = "Ne felejtsd el elkölteni az aranyadat. A Hazateleportálással juthatsz el a boltba." tr "NPE2018_ReminderSpendGold_1key" = "Ne felejtsd el elkölteni az aranyadat. A Hazateleportálással (@k1@) juthatsz el a boltba." tr "NPE2018_ReminderSpendGold_2key" = "Ne felejtsd el elkölteni az aranyadat. A Hazateleportálással (@k1@) juthatsz el a boltba." tr "NPE2018_ReminderSpendGold_Tooltip" = "Ne felejtsd el elkölteni az aranyadat. A Hazateleportálással juthatsz el a boltba.

    Térj vissza az idézői platformra. Ott gyógyulhatsz és vásárolhatsz a boltban. Tartsd észben, hogy a Hazateleportálást megszakítja, ha sebzést szenvedsz el, ezért a használata előtt távolodj el a közeli ellenfelektől.

    Kattintással megtekintheted a bolt helyét a kistérképeden.
    " tr "NPE2018_StructuresSpell" = "Az építményekre a legtöbb varázslat nem hat" tr "NPE2018_SwapChamp" = "Próbálj ki különböző hősöket." tr "NPE2018_Towers_1" = "A tornyok védik a csapatukba tartozó hősöket." tr "NPE2018_Towers_1_Tooltip" = "A tornyok védik a csapatukba tartozó hősöket." tr "NPE2018_Towers_2" = "A tornyok bántanak! Ha egy ellenséges torony támadást indít ellened, vonulj vissza." tr "NPE2018_Towers_2_Tooltip" = "A tornyok bántanak! Ha egy ellenséges torony támadást indít ellened, vonulj vissza." tr "OdyAug_Game_DisabledAugChatMsg" = "Erősítés: a(z) @AugmentName@ le lett tiltva, ezért nem érhető el ebben a játékban." tr "OdyAug_Ingame_JinxE_Bamboozle_tooltip" = "Megzavarás Lángcsapdák! [@Spell.OdysseyAugments_JinxE:Hotkey@] erősítésJinx 9 csapdát dob el maga körül, és a Lángcsapdák! 15%-kal nagyobb sebzést okoznak." tr "OdyAug_Ingame_JinxE_Hoppers_tooltip" = "Szökdécselők Lángcsapdák! [@Spell.OdysseyAugments_JinxE:Hotkey@] erősítésA csapdák az ellenfelek irányába ugrálnak, emellett a csapdába esett ellenfelek 10%-kal csökkentik a Lángcsapdák! hátralévő töltési idejét." tr "OdyAug_Ingame_JinxE_Scorcher_tooltip" = "Perzselő Lángcsapdák! [@Spell.OdysseyAugments_JinxE:Hotkey@] erősítésA Lángcsapdák! kétszer annyi ideig tesz mozgásképtelenné (3 másodperc), és ezalatt a célpont 30%-kal nagyobb sebzést szenved el minden forrásból." tr "OdyAug_Ingame_JinxG_PlanA_tooltip" = "A-terv Értéknövelő erősítésA varázslatokkal elért találatok 50 (+50% bónusz sebzés) (+30% varázserő) bónusz tényleges sebzést okoznak 2 másodperc alatt, és minden varázslás egy Felpörgetve jelzőt ad." tr "OdyAug_Ingame_JinxG_PlanB_tooltip" = "Z-terv Értéknövelő erősítésA páncélt, varázsellenállást vagy életerőt adó tárgyak 25 bónusz sebzést és varázserőt biztosítanak." tr "OdyAug_Ingame_JinxG_StarterAug_tooltip" = "A pilótaTermészetes erősítésKi engedte a kormányhoz?A Micsoda izgalom! akkor aktiválódik, ha Jinx menő szörnyeket öl meg, és azt a legénység minden tagja megkapja. Jinx további bónusza:
    • +10% gyógyítás minden okozott sebzés után. (33%-os hatékonyság a területi támadások esetén.)
    • +50%-kal csökkentett töltési idő a végső képességre.
    • +20% támadási sebesség.
    • +15 mana-regen másodpercenként.
    " tr "OdyAug_Ingame_JinxP_Antsy_tooltip" = "IzgágaMicsoda izgalom! [P] erősítésA Micsoda izgalom! hatása alatt Jinx korlátlanul használhatja a Térugrást (az Odüsszeia Átvillanását)." tr "OdyAug_Ingame_JinxP_Eager_tooltip" = "Élénk Micsoda izgalom! [P] erősítésHa Jinx vagy egy szövetségese elsüti a végső képességét, aktiválódik a Micsoda izgalom!" tr "OdyAug_Ingame_JinxQ_Barrage_tooltip" = "Zárótűz Van másik! [@Spell.OdysseyAugments_JinxQ:Hotkey@] erősítésJinx minden Felpörgetve jelző után 2 további rakétát lő ki a célpont közelében lévő ellenfelekre. (A bónusz rakéták 40% fizikai sebzést okoznak.)" tr "OdyAug_Ingame_JinxQ_SlowSlow_tooltip" = "Lassúúú Van másik! [@Spell.OdysseyAugments_JinxQ:Hotkey@] erősítésBumm-bumm lövedékei 1 másodpercre 25%-kal lelassítják az ellenfeleket, és 2 ponttal csökkentik a páncéljukat és a varázsellenállásukat. (A hatás legfeljebb 20 alkalommal halmozódhat)." tr "OdyAug_Ingame_JinxQ_Whalebones_tooltip" = "Óriás halszálka Van másik! [@Spell.OdysseyAugments_JinxQ:Hotkey@] erősítésHalszálka támadásai nem kerülnek manába, továbbá kétszeresére nő a hatótávra kapott bónusz és a robbanás területe." tr "OdyAug_Ingame_JinxR_Arsenal_tooltip" = "Fegyvertár Szuper-mega-gyilkos üstökös! [@Spell.OdysseyAugments_JinxR:Hotkey@] erősítésJinx 3 Szuper-mega-gyilkos üstököst hord magánál, amelyek 25%-kal gyorsabban termelődnek újra. " tr "OdyAug_Ingame_JinxR_comet_tooltip" = "Üstökös Szuper-mega-gyilkos üstökös! [@Spell.OdysseyAugments_JinxR:Hotkey@] erősítésA Szuper-mega-gyilkos üstökös! nem robban fel találatkor, hanem 6 másodpercig egy tűzcsíkot hagy hátra, amely 40%-kal lelassítja az ellenfeleket, és másodpercenként 100/200/300 fizikai sebzést (+120% sebzés) (+60% varázssebzés) okoz nekik." tr "OdyAug_Ingame_JinxW_Runaway_tooltip" = "Szökevény Villám! [@Spell.OdysseyAugments_JinxW:Hotkey@] erősítésA Villám! többé nem áll meg az első célpontnál, és minden további találat után 30% bónusz sebzést okoz." tr "OdyAug_Ingame_JinxW_Splitter_tooltip" = "Osztódás Villám! [@Spell.OdysseyAugments_JinxW:Hotkey@] erősítésA Villám! további 2 sugarat lő ki. (Az egy célpontot érő további találatok 50%-os sebzést okoznak.)" tr "OdyAug_Ingame_JinxW_Tag_tooltip" = "Megvagy! Villám! [@Spell.OdysseyAugments_JinxW:Hotkey@] erősítésA Villám! kétszer annyi ideig lassít le, és Jinx első, az eltalált célpont elleni alaptámadása automatikus kritikus csapás lesz, korlátlan hatótávolsággal." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteE_Aftershock_tooltip" = "Utórengés Talajcsapás [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteE:Hotkey@] erősítésA Talajcsapás hatóterülete +50%-kal nagyobb, és repedéseket hagy hátra, amelyek 2 másodperccel később kitörnek, megismételve a sebzést." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteE_Echo_tooltip" = "Visszhang Talajcsapás [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteE:Hotkey@] erősítésA Talajcsapással eltalált ellenfelek visszhangozzák a képességet, és annak teljes sebzését alkalmazzák a közeli ellenfelekre. (Egy aktiválással ugyanaz a célpont legfeljebb kétszer sebezhető meg.)" tr "OdyAug_Ingame_MalphiteE_Intimidating_tooltip" = "Ijesztő Talajcsapás [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteE:Hotkey@] erősítésA Talajcsapással eltalált ellenfelek aktív célpontja Malphite lesz, és 3 másodpercig 30%-kal csökken a páncéljuk és a varázsellenállásuk." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteG_Goliath_tooltip" = "GóliátÉrtéknövelő erősítésMalphite nagysága és támadási hatótávja a bónusz életerővel arányosan növekszik, és minden 100 bónusz életerő 2%-kal növeli a sebzését. (Legfeljebb 3500 életerőt vesz figyelembe.)" tr "OdyAug_Ingame_MalphiteG_StarterAug_tooltip" = "IzomTermészetes erősítésAranyból van a szíve.A Gránitpajzs töltési ideje nem nullázódhat harc közben, az alaptámadásokkal és varázslatokkal bevitt találatok pedig [1 | 2] másodperccel csökkentik a töltési időt. Malphite további bónuszai:
    • +5% gyógyítás minden okozott sebzés után (33%-os hatékonyság a területi támadások esetén).
    • +50% csökkentett töltési idő a végső képességre.
    • +5% életerő.
    • +15 mana-regen másodpercenként.
    • +100 sebzés és varázserő.
    " tr "OdyAug_Ingame_MalphiteG_Transmute_tooltip" = "ÁtalakításÉrtéknövelő erősítésMalphite 1 sebzést kap minden 3 varázserő után, és 3 varázserőt minden 4 sebzés után. (Önmagával nem halmozható.)" tr "OdyAug_Ingame_MalphiteP_Bezerker_tooltip" = "ŐrjöngésGránitpajzs [P] erősítésMalphite őrjöngeni kezd, amikor széttörik a pajzsa, az alaptámadásai sebzése 120 ponttal, a támadási és mozgási sebessége pedig 4 másodpercre 60%-kal megnő." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteP_Volatile_tooltip" = "RobbanékonyGránitpajzs [P] erősítésMalphite pajzsának széttörése robbanást okoz, amely 100 (+20% páncél) (+35% varázserő) varázssebzést okoz, és 2 másodpercig 50%-kal lelassítja a közeli ellenfeleket." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteQ_Fracture_tooltip" = "Repesztés Szeizmikus kőtömb [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteQ:Hotkey@] erősítésA Szeizmikus kőtömb 4 másodpercre megrepeszti az ellenfeleket. Az alaptámadások széttörik a repedéseket, ami fellöki a célpontot, és 125 (+75% varázserő) varázssebzést okoz neki." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteQ_Landslide_tooltip" = "Földcsuszamlás Szeizmikus kőtömb [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteQ:Hotkey@] erősítésA Szeizmikus kőtömb 75%-kal nagyobb sebzést okoz, és széttörik, amikor eltalálja az elsődleges célpontot, megsebezve minden ellenfelet mögötte." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteQ_Sharpened_tooltip" = "Éles Szeizmikus kőtömb [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteQ:Hotkey@] erősítésA Szeizmikus kőtömb hatótávolsága 50%-kal nagyobb, ellopja a célpont mozgási sebességének 50%-át, és 50%-kal kisebb a töltési ideje." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteR_Onslaught_tooltip" = "Tombolás Megállíthatatlan erő [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteR:Hotkey@] erősítésA Megállíthatatlan erő 60%-kal több sebzést okoz. A Megállíthatatlan erővel eltalált minden ellenfél 15%-kal csökkenti a töltési időt. (Legfeljebb 5 ellenfélig.)" tr "OdyAug_Ingame_MalphiteR_Relentless_tooltip" = "Nincs kegyelem Megállíthatatlan erő [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteR:Hotkey@] erősítésA Megállíthatatlan erő elsütésekor Malphite a kijelölt irányba rohamoz, amíg tereptárgynak nem ütközik, magával rántva az ellenfeleket, akiknek közben nekimegy." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteW_Charged_tooltip" = "Feltöltve Brutális ütések [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteWPassive:Hotkey@] erősítésAmíg a Brutális ütések aktív, Malphite az alaptámadásaival ráveti magát a támadási hatótávján kívüli ellenfelekre, és 150% sebzést okoz." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteW_Concussive_tooltip" = "Agyrázkódás Brutális ütések [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteWPassive:Hotkey@] erősítésA Brutális ütések területének hatása háromszor nagyobb, és 50 (+ a maximális életerő 5%-ával egyező) bónusz varázssebzést okoz." tr "OdyAug_Ingame_MalphiteW_Unstable_tooltip" = "Instabil Brutális ütések [@Spell.OdysseyAugments_MalphiteWPassive:Hotkey@] erősítésA Brutális ütések aktiválása felhasználja Malphite életerejének 20%-át, de +5% életlopást és életvarázst, valamint +50% kritikus csapási esélyt biztosít." tr "OdyAug_Ingame_SonaE_Flurry_tooltip" = "Széllökés A fürgeség dala [@Spell.OdysseyAugments_SonaE:Hotkey@] erősítésA Fürgeség dalának aktív hatása kivédi a közeli lövedékeket, és a Kitartás áriája gyógyító lövedékeivé változtatja azokat, amelyek közeli szövetségeseket céloznak meg." tr "OdyAug_Ingame_SonaE_Hyped_tooltip" = "Izgatottság A fürgeség dala [@Spell.OdysseyAugments_SonaE:Hotkey@] erősítésA Fürgeség dalának aurája megtisztítja a tömegirányító hatásoktól a szövetségeseket, és háromszor nagyobb bónuszt ad a mozgási sebességre." tr "OdyAug_Ingame_SonaE_Retrograde_tooltip" = "Retrográd A fürgeség dala [@Spell.OdysseyAugments_SonaE:Hotkey@] erősítésA Fürgeség dalának aurája impulzusokat bocsát ki, amelyek lelassítják a közeli ellenfeleket, és másodpercenként a szint 4x-esével egyenlő (+36% varázserő) varázssebzést okoznak." tr "OdyAug_Ingame_SonaG_Drop_tooltip" = "UtánpótlásÉrtéknövelő erősítésA gyógyítás és a pajzsok 35%-át Ora-töltetként kapod meg. 500 töltet elérésekor a következő alaptámadás 500 (+50% varázserő) varázssebzést okoz minden ellenfélnek egy vonal mentén. A gyógyítást és pajzserőt növelő hatások megnövelik ennek a képességnek a sebzését is." tr "OdyAug_Ingame_SonaG_Harsh_tooltip" = "DurvaságÉrtéknövelő erősítésSona a varázsereje 75%-ával növeli az alapsebzését." tr "OdyAug_Ingame_SonaG_StarterAug_tooltip" = "A látnokTermészetes erősítés~Felismerhetetlen dallam~Sona hatalma az Ora felett fokozza az Erőakkord hatását:
    • Staccato: +75%-kal több sebzést okoz.
    • Diminuendo: nullázza a Kitartás áriája [@Spell.OdysseyAugments_SonaW:Hotkey@] töltési idejét.
    • Tempo: elkábítja a célpontját.
    • Sona további bónuszai:
    • +5% gyógyítás minden okozott sebzés után (33%-os hatékonyság a területi támadások esetén).
    • +50%-kal csökkentett töltési idő a végső képességre.
    • +10% gyógyítás és pajzserő.
    • +20 mana-regen másodpercenként.
    " tr "OdyAug_Ingame_SonaP_Boisterous_tooltip" = "ZajongásErőakkord [P] erősítésAz Erőakkord mostantól a célpont körüli összes ellenfélre hat." tr "OdyAug_Ingame_SonaP_Cadence_tooltip" = "TempóErőakkord [P] erősítésSona 2 alaptámadás elsütése után kapja meg az Erőakkord hatást. Az Erőakkord használata 6 másodperccel csökkenti a Crescendo töltési idejét." tr "OdyAug_Ingame_SonaQ_Rhythm_tooltip" = "Ritmus A bátorság himnusza [@Spell.OdysseyAugments_SonaQ:Hotkey@] erősítésA Bátorság himnusza töltési ideje nullázódik, amikor Sona egy másik varázslatot süt el." tr "OdyAug_Ingame_SonaQ_Rouse_tooltip" = "Buzdítás A bátorság himnusza [@Spell.OdysseyAugments_SonaQ:Hotkey@] erősítésA Bátorság himnusza aurájával erősített szövetséges hősök +75%-kal nagyobb sebzést okoznak a következő alaptámadásukkal." tr "OdyAug_Ingame_SonaQ_Rowdy_tooltip" = "Garázdaság A bátorság himnusza [@Spell.OdysseyAugments_SonaQ:Hotkey@] erősítésHa a Bátorság himnusza aktív hatása a maximális számú célpontot találja el, a következő alkalommal egy további célpontot sebez meg, és +50% bónusz sebzést okoz. (A hatás legfeljebb 4 alkalommal halmozódhat.)" tr "OdyAug_Ingame_SonaR_Cascade_tooltip" = "Zuhatag Crescendo [@Spell.OdysseyAugments_SonaR:Hotkey@] erősítésA Crescendo újra aktiválódik az eltalált célpont mögött. Minden Zuhatag 5 másodperccel csökkenti a Crescendo töltési idejét. (Legfeljebb 5 alkalommal aktiválásonként.)" tr "OdyAug_Ingame_SonaR_Concerto_tooltip" = "Concerto Crescendo [@Spell.OdysseyAugments_SonaR:Hotkey@] erősítésA Crescendo mostantól 8 irányba lő ki lövedékeket Sona körül. (Az egy célpontot érő további találatok 50%-os sebzést okoznak.)" tr "OdyAug_Ingame_SonaW_Benediction_tooltip" = "Kegy A kitartás áriája [@Spell.OdysseyAugments_SonaW:Hotkey@] erősítésA Kitartás áriája aktív hatása 1 további szövetségest gyógyít." tr "OdyAug_Ingame_SonaW_Clutch_tooltip" = "Jókor, jó helyen A kitartás áriája [@Spell.OdysseyAugments_SonaW:Hotkey@] erősítésA Kitartás áriája pajzsa – a szövetséges hiányzó életerejével arányosan – legfeljebb +200%-kal erősödik." tr "OdyAug_Ingame_SonaW_Oasis_tooltip" = "Oázis A kitartás áriája [@Spell.OdysseyAugments_SonaW:Hotkey@] erősítésA Kitartás áriájának aurája folyamatosan impulzusokat bocsát ki, amelyek másodpercenként a szint 4x-esével egyenlő (+6% varázserő) életerőt töltenek vissza a területen belüli szövetségeseknek." tr "OdyAug_Ingame_YasuoE_Chivalrous_tooltip" = "Lovagias Kaszáló penge [@Spell.OdysseyAugments_YasuoE:Hotkey@] erősítésA Kaszáló pengével szövetségesek is megcélozhatók. Ebben az esetben mindkettőtökre alkalmazza a Vándor útja pajzsát." tr "OdyAug_Ingame_YasuoE_Flicker_tooltip" = "Lobbanás Kaszáló penge [@Spell.OdysseyAugments_YasuoE:Hotkey@] erősítés+100%-kal növeli a Kaszáló penge hatótávolságát. Ha a célpont ennél messzebb van, Yasuo odateleportál hozzá. Ezenkívül aktiválja a találati hatásokat." tr "OdyAug_Ingame_YasuoE_Honed_tooltip" = "Kifent Kaszáló penge [@Spell.OdysseyAugments_YasuoE:Hotkey@] erősítésA Kaszáló penge sebzésnövelése +350%-ig halmozható, és kétszer gyorsabban gyűlnek a jelzők. A sebzésnövelés a Kaszáló penge teljes sebzésére, nem csak az alapsebzésére vonatkozik." tr "OdyAug_Ingame_YasuoG_Horizon_tooltip" = "LáthatárÉrtéknövelő erősítésAz alaptámadások és az Acélvihar hatótávolsága +150 egységgel nő. Az ezekkel elért találatok 0,25 másodperccel csökkentik a képességek töltési idejét." tr "OdyAug_Ingame_YasuoG_Silvered_tooltip" = "EzüstözöttÉrtéknövelő erősítésMinden 2 bónusz sebzés után +1%-kal nő a varázslatok sebzése." tr "OdyAug_Ingame_YasuoG_StarterAug_tooltip" = "A kapitányTermészetes erősítésKi mondta, hogy ő lesz a főnök?A Vándor útja pajzsa kétszer erősebb, és kétszer hosszabb az időtartama. Yasuo további bónuszai:
    • +10% gyógyítás minden okozott sebzés után (33%-os hatékonyság a területi támadások esetén).
    • +50% csökkentett töltési idő a végső képességre.
    • +10% mozgási sebesség.
    • +15 mana-regen másodpercenként.
    " tr "OdyAug_Ingame_YasuoP_Skillful_tooltip" = "ÜgyességA Vándor útja [P] erősítésYasuo kritikus sebzése 50%-kal nagyobb, de nem növelheti a kritikus csapási esélyét. Az alaptámadások és az Acélvihar mindig kritikus csapást okoz, ha a hatótávolságuk Yasuóhoz legközelebbi 33%-án belül találnak el valakit. A kritikus csapások rövid időre megnövelik a mozgási sebességet." tr "OdyAug_Ingame_YasuoP_Sunder_tooltip" = "KettévágásA Vándor útja [P] erősítésYasuo egy adott célpont elleni első kritikus csapása a célpont aktuális életerejének 15%-ával egyenlő bónusz tényleges sebzést okoz, és jelentősen lelassítja azt. (Legfeljebb 1500 sebzést okozhat.)" tr "OdyAug_Ingame_YasuoQ_Growing_tooltip" = "Növekedés Acélvihar [@Spell.OdysseyAugments_YasuoQ1Wrapper:Hotkey@] erősítésA tornádók mérete haladás közben egyre növekszik, legfeljebb +150%-os bónuszig." tr "OdyAug_Ingame_YasuoQ_Infinity_tooltip" = "Végtelenség Acélvihar [@Spell.OdysseyAugments_YasuoQ1Wrapper:Hotkey@] erősítésAz Acélviharral eltalált ellenfélen megszűnik a Kaszáló penge töltési ideje, és Yasuo visszanyeri a hiányzó életereje 5%-át." tr "OdyAug_Ingame_YasuoQ_Wandering_tooltip" = "Vándorlás Acélvihar [@Spell.OdysseyAugments_YasuoQ1Wrapper:Hotkey@] erősítésA tornádók visszatérnek Yasuóhoz, és 75%-kal nagyobb sebzést okoznak." tr "OdyAug_Ingame_YasuoR_Tempest_tooltip" = "Szélvész Utolsó lehelet [@Spell.OdysseyAugments_YasuoR:Hotkey@] erősítésYasuo Megállíthatatlan és Sérthetetlen az Utolsó lehelet időtartama során. Földet éréskor Yasuo minden eltalált ellenfél után két tornádót hoz létre, és 10%-kal csökken az Utolsó lehelet töltési ideje. (Legfeljebb 50%-kal.)" tr "OdyAug_Ingame_YasuoR_WindWalker_tooltip" = "Széltáncos Utolsó lehelet [@Spell.OdysseyAugments_YasuoR:Hotkey@] erősítésAz Utolsó lehelet sebzése, időtartama és hatótávolsága 100%-kal nagyobb. A varázslás során Yasuo újra elsütheti az Utolsó leheletet, ha további fellökött ellenfeleket céloz meg." tr "OdyAug_Ingame_YasuoW_Burst_tooltip" = "Lendület Szélfal [@Spell.OdysseyAugments_YasuoW:Hotkey@] erősítésHa Yasuo vagy egy szövetségese áthalad a Szélfalon, 8 másodpercig ezeket a bónuszokat kapják: +100% kritikus csapási esély, +40% varázserő és +40% mozgási sebesség. A Szélfal hatszor messzebb mozog." tr "OdyAug_Ingame_YasuoW_Gust_tooltip" = "Széllökés Szélfal [@Spell.OdysseyAugments_YasuoW:Hotkey@] erősítésA Szélfal szélessége a kétszeresére nő, és a töltési ideje a felével csökken." tr "OdyAug_Ingame_YasuoW_Retribution_tooltip" = "Válaszcsapás Szélfal [@Spell.OdysseyAugments_YasuoW:Hotkey@] erősítésHa a Szélfal elhárít egy lövedéket, egy tornádót indít el az ellenkező irányban. (0,5 másodperc töltési idő.)" tr "OdyAug_Ingame_ZiggsE_Hexhealing_tooltip" = "Hexgyógyítás Hextikus aknamező [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsE:Hotkey@] erősítésA hextikus aknák gyógyítják a hatóterületen belüli szövetségeseket, és a szövetségesek a közelség alapján aktiválhatják őket." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsE_Refresher_tooltip" = "Frissítő Hextikus aknamező [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsE:Hotkey@] erősítésHa a teljes Hextikus aknamező felrobbant, vagy lejárt az időtartama, egy második aknamező jön létre az előző helyén." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsE_Seekers_tooltip" = "Célkövetés Hextikus aknamező [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsE:Hotkey@] erősítésA hextikus aknák a közeli ellenfelek felé gurulnak. 40%-kal nagyobb sebzést okoznak. (A Hexgyógyítás esetében a gyógyításuk is.)" tr "OdyAug_Ingame_ZiggsG_Brink_tooltip" = "VeszélybenÉrtéknövelő erősítésHa az életerőd 60% alatt van, a következő bónuszokat kapod: +100% mozgási sebesség, +50% támadási sebesség és 50%-kal csökkentett töltési idő minden képességre." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsG_Distributor_tooltip" = "ElosztóÉrtéknövelő erősítés150 egységgel nő a támadási hatótáv, továbbá a bónusz támadási sebesség minden 1%-a 1 varázserőt biztosít." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsG_StarterAug_tooltip" = "A hajótöröttTermészetes erősítésEz meg kicsoda?A Rövidzár további 150 támadási hatótávot biztosít, és dupla sebzést okoz. Ziggs további bónuszai:
    • +10% gyógyítás minden okozott sebzés után (33%-os hatékonyság a területi támadások esetén).
    • +50% csökkentett töltési idő a végső képességre.
    • +10% varázserő.
    • +15 mana-regen másodpercenként.
    " tr "OdyAug_Ingame_ZiggsP_Bounce_tooltip" = "PattanóRövidzár [P] erősítésA Rövidzár legfeljebb 4 alkalommal továbbpattan a közeli ellenfelekre. (Csak olyanokra, akikre még nem pattant tovább.)" tr "OdyAug_Ingame_ZiggsP_Shorter_tooltip" = "Még rövidebbRövidzár [P] erősítésA Rövidzár töltési ideje 2 másodpercre csökken, a sebzése pedig a kétszeresére nő." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsQ_Delayed_tooltip" = "Késleltetett Pattogó bomba [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsQ:Hotkey@] erősítésA Pattogó bomba legfeljebb 6 alkalommal pattan tovább (2 helyett), és minden pattanással 33%-kal nő a sebzése, továbbá 20%-kal a robbanás területe. (Legfeljebb 200% bónusz sebzés.)" tr "OdyAug_Ingame_ZiggsQ_Leftovers_tooltip" = "Maradékok Pattogó bomba [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsQ:Hotkey@] erősítésA Pattogó bomba minden pattanás után egy Hextikus aknát [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsE:Hotkey@] hagy hátra." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsQ_Shatter_tooltip" = "Szétválás Pattogó bomba [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsQ:Hotkey@] erősítésA Pattogó bomba 3 bombát dob el tölcsér alakban. (Az egy célpontot érő további találatok 50%-os sebzést okoznak.)" tr "OdyAug_Ingame_ZiggsR_Fallout_tooltip" = "Szőnyegbombázás Mega inferno bomba [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsR:Hotkey@] erősítésA Mega inferno bomba becsapódáskor 5 mini inferno bombát lő ki maga körül, miközben az eltalált ellenfelek a sebzés további 30%-át szenvedik el tényleges sebzésként 3 másodperc alatt. " tr "OdyAug_Ingame_ZiggsR_Overkill_tooltip" = "Túlzott erő Mega inferno bomba [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsR:Hotkey@] erősítésZiggs a Mega inferno bomba elsütése után 5 másodpercig immunis lesz minden tömegirányító hatásra, 80%-os sebzéscsökkentést kap, és többször is újra elsütheti a Mega inferno bombát, mindenféle további költség nélkül." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsW_Afterburner_tooltip" = "Utánégő Hátizsák töltet [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsW:Hotkey@] erősítésA Hátizsák töltet kétszeres sebzést okoz, és amikor Ziggs földet ér, egy pajzs veszi körül 3 másodpercig, valamint fellöki a közeli ellenfeleket, és a Hátizsák töltet kezdeti sebzésének kétszeresét okozza nekik. (A pajzs ereje megegyezik a földet éréskor okozott sebzéssel.)" tr "OdyAug_Ingame_ZiggsW_Daredevil_tooltip" = "Fenegyerek Hátizsák töltet [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsW:Hotkey@] erősítésA Hátizsák töltet kétszer olyan messze löki az ellenfeleket, és amíg Ziggs a levegőben van, a képességei négyszeres sebzést okoznak." tr "OdyAug_Ingame_ZiggsW_Mayhem_tooltip" = "Káosz Hátizsák töltet [@Spell.OdysseyAugments_ZiggsW:Hotkey@] erősítésA Hátizsák töltet robbanásának területe kétszer nagyobb, és a töltési idejét 2 másodperccel csökkenti minden eltalált ellenfél. (Legfeljebb 90%-kal csökkentheti így a töltési időt)." tr "OdyAug_LCU_JinxE_Bamboozle_description" = "Jinx 9 Lángcsapdát hajít el maga körül. A Lángcsapdák megnövelt sebzést okoznak." tr "OdyAug_LCU_JinxE_Bamboozle_name" = "Megzavarás" tr "OdyAug_LCU_JinxE_Hoppers_description" = "A Lángcsapdák az ellenfelek felé ugrálnak, és találatkor csökken a töltési idejük." tr "OdyAug_LCU_JinxE_Hoppers_name" = "Szökdécselők" tr "OdyAug_LCU_JinxE_Scorcher_description" = "A Lángcsapdák hosszabb ideig teszi mozgásképtelenné az ellenfeleket, és minden forrásból származó sebzést felerősít." tr "OdyAug_LCU_JinxE_Scorcher_name" = "Perzselő" tr "OdyAug_LCU_JinxG_PlanA_description" = "A varázslatok további folyamatos sebzést okoznak, és Felpörgetve jelzőket adnak." tr "OdyAug_LCU_JinxG_PlanA_name" = "A-terv" tr "OdyAug_LCU_JinxG_PlanB_description" = "A védelmi tárgyak bónusz sebzést és varázserőt adnak." tr "OdyAug_LCU_JinxG_PlanB_name" = "Z-terv" tr "OdyAug_LCU_JinxG_StarterAug_description" = "A Micsoda izgalom! akkor aktiválódik, ha Jinx csillogó szörnyeket öl meg, és a legénység minden tagja megkapja a hatást." tr "OdyAug_LCU_JinxG_StarterAug_name" = "A pilóta" tr "OdyAug_LCU_JinxP_Antsy_description" = "Az Izgatott Jinx korlátlanul használhatja a Térugrást." tr "OdyAug_LCU_JinxP_Antsy_name" = "Izgága" tr "OdyAug_LCU_JinxP_Eager_description" = "Ha Jinx vagy valamelyik szövetségese elsüti a végső képességét, aktiválódik a Micsoda izgalom!" tr "OdyAug_LCU_JinxP_Eager_name" = "Élénk" tr "OdyAug_LCU_JinxQ_Barrage_description" = "A Felpörgetve jelzők hatására a Halszálka további rakétákat lő ki." tr "OdyAug_LCU_JinxQ_Barrage_name" = "Zárótűz" tr "OdyAug_LCU_JinxQ_SlowSlow_description" = "A Bumm-bumm lelassítja az ellenfeleket, és csökkenti a védelmüket." tr "OdyAug_LCU_JinxQ_SlowSlow_name" = "Lassúúú" tr "OdyAug_LCU_JinxQ_Whalebones_description" = "A Halszálka hatótávolsága és hatóterülete megnő, és a tüzelés nem kerül manába." tr "OdyAug_LCU_JinxQ_Whalebones_name" = "Halszálka" tr "OdyAug_LCU_JinxR_Arsenal_description" = "Legfeljebb 3 Szuper-mega-gyilkos üstökös lehet nálad. A Szuper-mega-gyilkos üstökösök töltési ideje csökkent." tr "OdyAug_LCU_JinxR_Arsenal_name" = "Fegyvertár" tr "OdyAug_LCU_JinxR_Comet_description" = "A Szuper-mega-gyilkos üstökös áthalad az ellenfeleken, és tűzcsíkot húz maga után." tr "OdyAug_LCU_JinxR_Comet_name" = "Üstökös" tr "OdyAug_LCU_JinxW_Runaway_description" = "A Villám áthalad a célpontokon, és az egyes célpontoknak bónusz sebzést okoz." tr "OdyAug_LCU_JinxW_Runaway_name" = "Szökevény" tr "OdyAug_LCU_JinxW_Splitter_description" = "A Villám 2 további sugarat lő ki." tr "OdyAug_LCU_JinxW_Splitter_name" = "Osztódás" tr "OdyAug_LCU_JinxW_Tag_description" = "A Villám jobban lelassít, és egy végtelen hatótávolságú, kritikus csapást biztosít a célpont ellen." tr "OdyAug_LCU_JinxW_Tag_name" = "Megvagy!" tr "OdyAug_LCU_MalphiteE_Aftershock_description" = "A Talajcsapás hatóterülete megnőtt, és 2 másodperc után ismét sebzést okoz." tr "OdyAug_LCU_MalphiteE_Aftershock_name" = "Utórengés" tr "OdyAug_LCU_MalphiteE_Echo_description" = "A Talajcsapással eltalált ellenfelek visszhangozzák a támadást, megsebezve a közeli ellenfeleket." tr "OdyAug_LCU_MalphiteE_Echo_name" = "Visszhang" tr "OdyAug_LCU_MalphiteE_Intimidating_description" = "A Talajcsapással eltalált ellenfelek Malphite-ot kezdik támadni, és csökken a védelmük." tr "OdyAug_LCU_MalphiteE_Intimidating_name" = "Ijesztő" tr "OdyAug_LCU_MalphiteG_Goliath_description" = "A bónusz életerő megnöveli Malphite méretét, támadási hatótávolságát és sebzését." tr "OdyAug_LCU_MalphiteG_Goliath_name" = "Góliát" tr "OdyAug_LCU_MalphiteG_StarterAug_description" = "A Gránitpajzs töltési idejét csökkentik az ellenfeleknek bevitt találatok, és nem nullázódhat harc közben." tr "OdyAug_LCU_MalphiteG_StarterAug_name" = "Izom" tr "OdyAug_LCU_MalphiteG_Transmute_description" = "A bónusz sebzés varázserőt biztosít Malphite-nak, a varázserő pedig bónusz sebzést." tr "OdyAug_LCU_MalphiteG_Transmute_name" = "Átalakítás" tr "OdyAug_LCU_MalphiteP_Bezerker_description" = "Ha széttörik Malphite pajzsa, bónusz sebzést és mozgási sebességet kap." tr "OdyAug_LCU_MalphiteP_Bezerker_name" = "Őrjöngés" tr "OdyAug_LCU_MalphiteP_Volatile_description" = "Ha széttörik Malphite pajzsa, lassítja a közeli ellenfeleket és sebzést okoz nekik." tr "OdyAug_LCU_MalphiteP_Volatile_name" = "Robbanékony" tr "OdyAug_LCU_MalphiteQ_Fracture_description" = "A Szeizmikus kőtömb hatása alatt álló célpontok alaptámadással fellökhetők, és a támadás extra sebzést okoz." tr "OdyAug_LCU_MalphiteQ_Fracture_name" = "Repesztés" tr "OdyAug_LCU_MalphiteQ_Landslide_description" = "A Szeizmikus kőtömb sebzése megnő, és további ellenfeleket talál el a célpont mögött." tr "OdyAug_LCU_MalphiteQ_Landslide_name" = "Földcsuszamlás" tr "OdyAug_LCU_MalphiteQ_Sharpened_description" = "Megnő a Szeizmikus kőtömb hatótávolsága, és több mozgási sebességet lop el. Csökkentettük a töltési idejét." tr "OdyAug_LCU_MalphiteQ_Sharpened_name" = "Éles helyzet" tr "OdyAug_LCU_MalphiteR_Onslaught_description" = "A Megállíthatatlan erő nagyobb sebzést okoz. Minden eltalált ellenfél után csökken a töltési ideje." tr "OdyAug_LCU_MalphiteR_Onslaught_name" = "Roham" tr "OdyAug_LCU_MalphiteR_Relentless_description" = "A Megállíthatatlan erő egy roham, amely során Malphite addig tolja maga előtt az eltalált ellenfeleket, amíg neki nem ütközik egy tereptárgynak." tr "OdyAug_LCU_MalphiteR_Relentless_name" = "Nincs kegyelem" tr "OdyAug_LCU_MalphiteW_Charged_description" = "A Brutális ütések hatására Malphite megnövelt sebzést okoz, és odaugrik a távoli ellenfelekhez." tr "OdyAug_LCU_MalphiteW_Charged_name" = "Feltöltve" tr "OdyAug_LCU_MalphiteW_Concussive_description" = "A Brutális ütések nagyobb területen sebez, és Malphite életerejével arányos bónusz sebzést okoz." tr "OdyAug_LCU_MalphiteW_Concussive_name" = "Agyrázkódás" tr "OdyAug_LCU_MalphiteW_Unstable_description" = "A Brutális ütések elsütése megsebzi Malphite-ot, de életvarázst, valamint kritikus csapási esélyt biztosít." tr "OdyAug_LCU_MalphiteW_Unstable_name" = "Kiszámíthatatlan" tr "OdyAug_LCU_SonaE_Flurry_description" = "A Fürgeség dalának aktív hatása megállítja a közeli lövedékeket, és gyógyítássá alakítja azokat." tr "OdyAug_LCU_SonaE_Flurry_name" = "Ökölzápor" tr "OdyAug_LCU_SonaE_Hyped_description" = "A Fürgeség dalának aurája megtisztítja a szövetségeseket, és megnövelt mozgási sebességet biztosít." tr "OdyAug_LCU_SonaE_Hyped_name" = "Izgatottság" tr "OdyAug_LCU_SonaE_Retrograde_description" = "A Fürgeség dalának aurája lelassítja és megsebzi a közeli ellenfeleket." tr "OdyAug_LCU_SonaE_Retrograde_name" = "Retrográd" tr "OdyAug_LCU_SonaG_Drop_description" = "A gyógyítás és a pajzsok használata tölteteket biztosít, amelyek egy felerősített alaptámadásra használhatóak fel." tr "OdyAug_LCU_SonaG_Drop_name" = "Utánpótlás" tr "OdyAug_LCU_SonaG_Harsh_description" = "A varázserő megnöveli Sona alapsebzését." tr "OdyAug_LCU_SonaG_Harsh_name" = "Durva" tr "OdyAug_LCU_SonaG_StarterAug_description" = "Az Erőakkord hatása felerősödik: Q + 75% sebzés, a W nullázza a W töltési idejét, az E kábít a lassítás helyett" tr "OdyAug_LCU_SonaG_StarterAug_name" = "A látnok" tr "OdyAug_LCU_SonaP_Boisterous_description" = "Az Erőakkord minden ellenfelet megsebez a célpontja körül." tr "OdyAug_LCU_SonaP_Boisterous_name" = "Zajongás" tr "OdyAug_LCU_SonaP_Cadence_description" = "2 varázslat elsütése után aktiválódik az Erőakkord. Az Erőakkord csökkenti a Crescendo töltési idejét." tr "OdyAug_LCU_SonaP_Cadence_name" = "Tempó" tr "OdyAug_LCU_SonaQ_Rhythm_description" = "A Bátorság himnusza töltési ideje nullázódik, amikor Sona egy másik varázslatot süt el." tr "OdyAug_LCU_SonaQ_Rhythm_name" = "Ritmus" tr "OdyAug_LCU_SonaQ_Rouse_description" = "A Bátorság himnusza aurájával elért szövetségesek megnövelt sebzést okoznak a következő alaptámadásukkal." tr "OdyAug_LCU_SonaQ_Rouse_name" = "Buzdítás" tr "OdyAug_LCU_SonaQ_Rowdy_description" = "Ha a Bátorság himnusza az utolsó elsütéskor a maximális számú célpontot találja el, kilő még egy rakétát." tr "OdyAug_LCU_SonaQ_Rowdy_name" = "Garázdaság" tr "OdyAug_LCU_SonaR_Cascade_description" = "A Crescendo az eltalált ellenfelekről további egységekre ugrik át azok mögött." tr "OdyAug_LCU_SonaR_Cascade_name" = "Zuhatag" tr "OdyAug_LCU_SonaR_Concerto_description" = "A Crescendo 8 irányba lő ki lövedékeket Sona körül." tr "OdyAug_LCU_SonaR_Concerto_name" = "Concerto" tr "OdyAug_LCU_SonaW_Benediction_description" = "A Kitartás áriája aktív hatása 1 további szövetségest gyógyít." tr "OdyAug_LCU_SonaW_Benediction_name" = "Kegy" tr "OdyAug_LCU_SonaW_Clutch_description" = "A Kitartás áriája által biztosított pajzs a célpont hiányzó életereje alapján növekszik." tr "OdyAug_LCU_SonaW_Clutch_name" = "Jókor, jó helyen" tr "OdyAug_LCU_SonaW_Oasis_description" = "A Kitartás áriájának aurája folyamatosan gyógyítja a közeli szövetségeseket." tr "OdyAug_LCU_SonaW_Oasis_name" = "Oázis" tr "OdyAug_LCU_YasuoE_Chivalrous_description" = "A Kaszáló pengével szövetséges is megcélozható, ilyenkor mindketten megkapjátok a Vándor útjának pajzsát." tr "OdyAug_LCU_YasuoE_Chivalrous_name" = "Lovagias" tr "OdyAug_LCU_YasuoE_Flicker_description" = "A Kaszáló penge képességből dupla hatótávolságú átvillanás lesz, amely találati hatásokat alkalmaz." tr "OdyAug_LCU_YasuoE_Flicker_name" = "Lobbanás" tr "OdyAug_LCU_YasuoE_Honed_description" = "A Kaszáló penge sebzésnövelése tovább halmozható, és kétszer gyorsabban gyűlnek a jelzők." tr "OdyAug_LCU_YasuoE_Honed_name" = "Pengeéles" tr "OdyAug_LCU_YasuoG_Horizon_description" = "Az alaptámadások és az Acélvihar hatótávolsága megnő. Az alaptámadások csökkentik a töltési időt." tr "OdyAug_LCU_YasuoG_Horizon_name" = "Látóhatár" tr "OdyAug_LCU_YasuoG_Silvered_description" = "A bónusz sebzés növeli a varázslatok sebzését." tr "OdyAug_LCU_YasuoG_Silvered_name" = "Ezüstözött" tr "OdyAug_LCU_YasuoG_StarterAug_description" = "A passzív képesség pajzsának időtartama 2x nagyobb, a pajzs ereje +100%-kal nő." tr "OdyAug_LCU_YasuoG_StarterAug_name" = "A kapitány" tr "OdyAug_LCU_YasuoP_Skillful_description" = "Yasuo csak a kardja hegyével okozhat kritikus csapást, de azzal mindig." tr "OdyAug_LCU_YasuoP_Skillful_name" = "Ügyesség" tr "OdyAug_LCU_YasuoP_Sunder_description" = "A célpont elleni első kritikus csapás lassítja a célpontot, és bónusz tényleges sebzést okoz." tr "OdyAug_LCU_YasuoP_Sunder_name" = "Kettévágás" tr "OdyAug_LCU_YasuoQ_Growing_description" = "A tornádók mérete haladás közben egyre növekszik." tr "OdyAug_LCU_YasuoQ_Growing_name" = "Növekedés" tr "OdyAug_LCU_YasuoQ_Infinity_description" = "Az Acélvihar eltávolítja a Kaszáló penge töltési idejét az eltalált egységről, és gyógyítja Yasuót." tr "OdyAug_LCU_YasuoQ_Infinity_name" = "A végtelen" tr "OdyAug_LCU_YasuoQ_Wandering_description" = "A tornádók nagyobb sebzést okoznak, és visszatérnek Yasuóhoz." tr "OdyAug_LCU_YasuoQ_Wandering_name" = "Vándorlás" tr "OdyAug_LCU_YasuoR_Tempest_description" = "Yasuo sérthetetlen az Utolsó lehelet időtartama során, és eltalált egységenként két tornádót indít útjára." tr "OdyAug_LCU_YasuoR_Tempest_name" = "Szélvész" tr "OdyAug_LCU_YasuoR_WindWalker_description" = "Az Utolsó lehelet sebzése, időtartama és hatótávolsága nagyobb, és más ellenfeleken ismét használható." tr "OdyAug_LCU_YasuoR_WindWalker_name" = "Széltáncos" tr "OdyAug_LCU_YasuoW_Burst_description" = "A Szélfal hatótávolsága nagyobb, és kritikus csapási esélyt, varázserőt, valamint mozgási sebességet biztosít az áthaladó szövetségeseknek." tr "OdyAug_LCU_YasuoW_Burst_name" = "Lendület" tr "OdyAug_LCU_YasuoW_Gust_description" = "A Szélfal szélessége a kétszeresére nő, és csökken a töltési ideje." tr "OdyAug_LCU_YasuoW_Gust_name" = "Széllökés" tr "OdyAug_LCU_YasuoW_Retribution_description" = "Ha a Szélfal elhárít egy lövedéket, egy tornádót indít el az ellenkező irányba." tr "OdyAug_LCU_YasuoW_Retribution_name" = "Megtorlás" tr "OdyAug_LCU_ZiggsE_Hexhealing_description" = "A hextikus aknák gyógyítják az őket aktiváló szövetségeseket." tr "OdyAug_LCU_ZiggsE_Hexhealing_name" = "Hexgyógyítás" tr "OdyAug_LCU_ZiggsE_Refresher_description" = "A hextikus aknák az összes akna felrobbanása után ugyanazon a helyen újraaktiválják magukat." tr "OdyAug_LCU_ZiggsE_Refresher_name" = "Frissítő" tr "OdyAug_LCU_ZiggsE_Seekers_description" = "A hextikus aknák a közeli ellenfelek felé gurulnak, és nagyobb sebzést okoznak." tr "OdyAug_LCU_ZiggsE_Seekers_name" = "Fürkészek" tr "OdyAug_LCU_ZiggsG_Brink_description" = "Ha kevés az életerőd, bónusz mozgási sebességet, támadási sebességet és csökkentett töltési időt kapsz." tr "OdyAug_LCU_ZiggsG_Brink_name" = "Végveszélyben" tr "OdyAug_LCU_ZiggsG_Distributor_description" = "Megnő az alaptámadások hatótávolsága. A bónusz támadási sebesség varázserőt biztosít." tr "OdyAug_LCU_ZiggsG_Distributor_name" = "Elosztó" tr "OdyAug_LCU_ZiggsG_StarterAug_description" = "A Rövidzár 150 támadási hatótávot biztosít, és dupla sebzést okoz." tr "OdyAug_LCU_ZiggsG_StarterAug_name" = "A hajótörött" tr "OdyAug_LCU_ZiggsP_Bounce_description" = "A Rövidzár legfeljebb 4 alkalommal továbbpattan a közeli ellenfelekre." tr "OdyAug_LCU_ZiggsP_Bounce_name" = "Lepattanó" tr "OdyAug_LCU_ZiggsP_Shorter_description" = "A Rövidzár kétszeres sebzést okoz, és a töltési ideje 2 másodperc." tr "OdyAug_LCU_ZiggsP_Shorter_name" = "Még rövidebb" tr "OdyAug_LCU_ZiggsQ_Delayed_description" = "A Pattogó bomba legfeljebb 6 alkalommal pattan tovább, és minden pattanással nő a sebzése és a hatóterülete." tr "OdyAug_LCU_ZiggsQ_Delayed_name" = "Késleltetett" tr "OdyAug_LCU_ZiggsQ_Leftovers_description" = "A Pattogó bomba minden pattanással egy hextikus aknát hagy hátra." tr "OdyAug_LCU_ZiggsQ_Leftovers_name" = "Maradék" tr "OdyAug_LCU_ZiggsQ_Shatter_description" = "A Pattogó bomba 3 bombát dob el tölcsér alakban." tr "OdyAug_LCU_ZiggsQ_Shatter_name" = "Szétválás" tr "OdyAug_LCU_ZiggsR_Fallout_description" = "A Mega inferno bomba további folyamatos sebzést okoz, és becsapódáskor további bombákat lő ki." tr "OdyAug_LCU_ZiggsR_Fallout_name" = "Szőnyegbombázás" tr "OdyAug_LCU_ZiggsR_Overkill_description" = "Ziggs a Mega inferno bomba elsütése után 5 másodpercig többször is újra elsütheti azt." tr "OdyAug_LCU_ZiggsR_Overkill_name" = "Túlzás" tr "OdyAug_LCU_ZiggsW_Afterburner_description" = "A Hátizsák töltettel a levegőbe repülő Ziggs pajzsot kap, és becsapódáskor sebzést okoz az ellenfeleknek." tr "OdyAug_LCU_ZiggsW_Afterburner_name" = "Utánégető" tr "OdyAug_LCU_ZiggsW_Daredevil_description" = "A Hátizsák töltet kétszer olyan messzire lök. Ziggs jóval többet sebez, amíg a levegőben van." tr "OdyAug_LCU_ZiggsW_Daredevil_name" = "Fenegyerek" tr "OdyAug_LCU_ZiggsW_Mayhem_description" = "Megnő a Hátizsák töltet hatóterülete. Minden eltalált ellenfél után csökken a töltési ideje." tr "OdyAug_LCU_ZiggsW_Mayhem_name" = "Káosz" tr "order_dog_all_chat_msg" = "Uff-uff. VAU!" tr "OverdriveAutoCDR" = "A támadások csökkentik a Q töltési idejét." tr "package_description_102" = "TBD" tr "package_description_103" = "TBD" tr "package_description_104" = "TBD" tr "package_description_105" = "TBD" tr "package_description_106" = "TBD" tr "package_description_107" = "TBD" tr "package_description_108" = "" tr "package_description_109" = "TBD" tr "package_description_110" = "TBD" tr "package_description_111" = "TBD" tr "package_description_112" = "TBD" tr "package_description_113" = "TBD" tr "package_description_114" = "TBD" tr "package_description_115" = "" tr "package_displayname_102" = "TBD" tr "package_displayname_103" = "TBD" tr "package_displayname_104" = "TBD" tr "package_displayname_105" = "TBD" tr "package_displayname_106" = "TBD" tr "package_displayname_107" = "TBD" tr "package_displayname_108" = "Digitális gyűjtői csomag" tr "package_displayname_109" = "TBD" tr "package_displayname_110" = "TBD" tr "package_displayname_111" = "TBD" tr "package_displayname_112" = "TBD" tr "package_displayname_113" = "TBD" tr "package_displayname_114" = "TBD" tr "package_displayname_115" = "Hőscsomag" tr "Passive_AatroxPassive_Cooldown" = "@PCooldown@ másodperc töltési idő" tr "Passive_AatroxPassive_Description" = "Aatrox a következő támadásával bónusz sebzést okoz, és az okozott sebzésnek megfelelő mértékben gyógyul." tr "Passive_AatroxPassive_Lore" = "Aatrox és fajtája egykor Shurima megbecsült védelmezői voltak az Ürességgel szemben, de idővel ők maguk váltak Runaterra legnagyobb ellenségévé, és csak ravasz emberi mágiával tudták legyőzni őket. Évszázadokig tartó raboskodás után először Aatrox tudott kiszabadulni, megszállva és átformálva azokat az ostobákat, akik forgatni próbálták a lelke börtönéül szolgáló varázskardot. A korábbi, embertelen alakjára formált, lopott testben járja Runaterrát, ahol megkésett, apokaliptikus bosszúját keresi." tr "Passive_AatroxPassive_Name" = "Halálhozó alak" tr "Passive_AatroxPassive_Tooltip" = "Aatrox következő alaptámadása a célpont maximális életereje alapján számított @PDamage@ bónusz fizikai sebzést okoz, és az okozott bónusz sebzésnek megfelelő mértékben gyógyítja Aatroxot.

    A töltési időt csökkenti, ha Aatrox eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet egy varázslattal vagy támadással. A csökkentés mértéke megkétszereződik, ha a Darkin penge élével viszi be a találatot." tr "Passive_AatroxPassive_TooltipExtended" = "Aatrox következő alaptámadásának hatótávolsága @PBonusAARange@ egységgel nő, a támadás a célpont maximális életereje alapján számított @PDamage@ bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @PMonsterCap@ sebzést), és az okozott sebzésnek megfelelő mértékben gyógyítja Aatroxot.

    A töltési idő @PChargeRate@ másodperccel csökken, ha Aatrox eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet egy varázslattal vagy támadással. A csökkentés mértéke megkétszereződik, ha a Darkin penge élével viszi be a találatot. A többszörös találatok csak egyszer csökkentik a töltési időt." tr "Passive_AkaliP_Name" = "Az orgyilkos jele" tr "Passive_AkaliWStealth_TooltipSimple" = "A füst elrejti Akalit az ellenfelek tekintete elől." tr "Passive_Kayn_AssassinReady" = "@SrcNameWithColon@Az árnyak orgyilkosa készDarkin – @SubA@:@SubB@" tr "Passive_Kayn_SlayerReady" = "@SrcNameWithColon@Darkin készAz árnyak orgyilkosa – @SubA@mp" tr "Passive_MasterYiPassive_Name" = "Kettős vágás" tr "Passive_MasterYiPassive_Tooltip" = "Master Yi minden egymást követő 4. alaptámadása kettős csapás lesz. (A második vágás 50%-os sebzést okoz.)" tr "Passive_MasterYiPassive_TooltipSimple" = "Minden 4. alaptámadása kettős csapás lesz." tr "Passive_MordekaiserPassive_Name" = "Varázserő-buldózer" tr "Passive_MordekaiserPassive_Tooltip" = "Mordekaiser varázsereje minden szinten nő.

    Ha meghal, Mordekaiser szelleme megjelenik a forrásnál. A szellemet a Q elsütésével, és egy terület megcélzásával lehet áthelyezni. A halálmérő lejártakor ott fog feltámadni, ahol a szelleme áll. Az ellenfelek nem látják a szellemét, és a szellem nem biztosít rálátást a halálmérő utolsó 5 másodpercéig." tr "Passive_NeekoEPassiveCounter_Name" = "Neeko E" tr "Passive_NeekoEPassiveCounter_Tooltip" = "Neeko minden harmadik alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "Passive_NeekoEPassiveReady_Name" = "Neeko E" tr "Passive_NeekoEPassiveReady_Tooltip" = "Neeko következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "Passive_NeekoERoot_Name" = "Földbe gyökerezve" tr "Passive_NeekoERoot_Tooltip" = "Az egység nem tud mozogni." tr "Passive_NeekoPassiveShield_Name" = "Passzív pajzs" tr "Passive_NeekoPassiveShield_Tooltip" = "Neeko kivédi a következő, hőstől vagy szörnytől elszenvedett sebzést" tr "Passive_NeekoPassiveShieldCD_Name" = "Neeko R" tr "Passive_NeekoPassiveShieldCD_Tooltip" = "Az egység nem tud mozogni." tr "Passive_NeekoRShield_Name" = "Rügyfakadás" tr "Passive_NeekoRShield_Tooltip" = "Neeko védve van a sérüléstől." tr "Passive_NeekoRStun_Name" = "Elkábítva" tr "Passive_NeekoRStun_Tooltip" = "Az egység nem tud cselekedni." tr "Passive_NeekoWPassiveCounter_Name" = "Alakhasadás" tr "Passive_NeekoWPassiveCounter_Tooltip" = "Neeko minden harmadik alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "Passive_NeekoWPassiveReady_Name" = "Alakhasadás" tr "Passive_NeekoWPassiveReady_Tooltip" = "Neeko következő alaptámadása bónusz varázssebzést okoz." tr "Passive_NeekoWRoot_Name" = "Földbe gyökerezve" tr "Passive_NeekoWRoot_Tooltip" = "Az egység nem tud mozogni." tr "Passive_Veigar_PingOverride" = "@SrcNameWithColon@Elképesztően gonosz hatalom@SubA@ Varázserő" tr "perk_buff_desc_Guardian_CD" = "{{perk_displayname_Guardian}}
    {{perk_displayname_Guardian}}: jelenleg töltődik.
    Forrás: @SourceName@" tr "perk_buff_desc_KSStonebornPact_Heal" = "" tr "perk_buff_desc_KSStonebornPact_Marker" = "Sziklaszilárd paktum rúna---" tr "perk_client_desc_7000" = "" tr "perk_client_desc_AcuteSenses" = "" tr "perk_client_desc_Conqueror" = "" tr "perk_client_desc_Firetrap" = "" tr "perk_client_desc_FuturesMarket" = "{{ perk_long_desc_FuturesMarket }}
    Maximális hitel: @GoldLowerBoundInitial@ + @GoldLowerBoundPerMinute@/perc
    (A hitel a meccs @DebtAccumulationStartsAtMinute@. perce után válik elérhetővé.)" tr "perk_client_desc_HailOfBlades" = "" tr "perk_client_desc_Heartseeker" = "" tr "perk_client_desc_NimbusCloak" = "A végső képesség elsütése megnöveli a mozgási sebességet. Ez a bónusz @Duration@ másodperc alatt, fokozatosan szűnik meg.

    Bónusz mozgási sebesség: @MoveSpeedBoost@
    Töltési idő: @Cooldown@" tr "perk_client_desc_Overheal" = "" tr "perk_client_desc_PresenceOfMind" = "{{ perk_long_desc_PresenceOfMind }}" tr "perk_client_desc_PressTheAttack" = "" tr "perk_client_desc_StrengthRune" = "" tr "perk_client_desc_TimeWarpTonic" = "" tr "perk_client_desc_UnsealedSpellbook" = "" tr "perk_conditional_MinionDematerializer_Supers_0" = "" tr "perk_conditional_MinionDematerializer_Supers_1" = "
    Szuper bónuszsebzés: +@f4@%" tr "perk_desc_Guardian_Shield" = "{{perk_displayname_Guardian}}
    Az egység pajzzsal és nagyobb mozgási sebességgel rendelkezik.
    Forrás: @SourceName@" tr "perk_display_reward_Overgrowth" = "+ életerő" tr "perk_display_stat" = "@f1@" tr "perk_display_stat_adaptive" = "@f1@" tr "perk_display_stat_Blank" = "—" tr "perk_display_stat_BountyHunter" = "@f1@/@f2@" tr "perk_display_stat_celerity" = "@f1@" tr "perk_display_stat_CelestialBody" = "{{perk_display_stat_CelestialBody@f1@}}" tr "perk_display_stat_CelestialBody1" = "-@f2@%" tr "perk_display_stat_CelestialBody2" = "+@f2@" tr "perk_display_stat_Chrysalis" = "@f1@/@f2@" tr "perk_display_stat_DarkHarvest" = "@f9@" tr "perk_display_stat_EmDash" = "—" tr "perk_display_stat_Eyeball" = "@f1.-1@" tr "perk_display_stat_EyeballCollection" = "@f3@/@MaxEyeballs@" tr "perk_display_stat_Firetrap" = "@f7@/@f8@" tr "perk_display_stat_GhostPoro" = "@f2@" tr "perk_display_stat_HailOfBladesBonusPercentage" = "@f2@%" tr "perk_display_stat_Heartseeker" = "@f3@" tr "perk_display_stat_Kleptomancy" = "@f1@" tr "perk_display_stat_MagicalFootwear" = "@f1@:@f2@@f3@" tr "perk_display_stat_MinionDematerializer" = "@f1@|@f2@|@f3@" tr "perk_display_stat_NimbusCloak" = "@f2@ mp" tr "perk_display_stat_percent" = "@f1@%" tr "perk_display_stat_percent100" = "@f1*100@%" tr "perk_display_stat_ratio" = "@f1@/@f2@" tr "perk_display_stat_ratio_UnsealedSpellbook" = "@f4@/@f8@" tr "perk_display_stat_ScryersGaze" = "@f4@" tr "perk_display_stat_seconds" = "@f1@ mp" tr "perk_display_stat_ShieldBash" = "@f1@" tr "perk_display_stat_total" = "@f1@" tr "perk_display_stat_Transcendence" = "{{ perk_display_stat_Transcendence_@f3@ }}" tr "perk_display_stat_Transcendence_0" = "@f4*100@%" tr "perk_display_stat_Transcendence_1" = "@f1@{{ adaptive_force_stat_@f2@ }}" tr "perk_display_stat_veteran" = "@f1@ | @f2@" tr "perk_display_stat_ZombieWard" = "@f2@" tr "perk_display_stat_ZombieWardDisplayStat" = "@f1@" tr "perk_displayname_7000" = "" tr "perk_displayname_8105" = "Könyörtelen vadász" tr "perk_displayname_8226" = "Manaáramlás öve" tr "perk_displayname_8233" = "Tökéletes összpontosítás" tr "perk_displayname_8234" = "Végső ütközet" tr "perk_displayname_8241" = "Végső süveg" tr "perk_displayname_8446" = "Rombolás" tr "perk_displayname_9101" = "Túlgyógyítás" tr "perk_displayname_9103" = "Legenda: Vérvonal" tr "perk_displayname_9104" = "Legenda: Fürgeség" tr "perk_displayname_9105" = "Legenda: Kitartás" tr "perk_displayname_9111" = "Diadal" tr "perk_displayname_AcuteSenses" = "Kifinomult érzékek" tr "perk_displayname_ApproachVelocity" = "Megközelítési sebesség" tr "perk_displayname_ArcaneComet" = "Misztikus üstökös" tr "perk_displayname_BiscuitDelivery" = "Süti-házhozszállítás" tr "perk_displayname_BonePlating" = "Csontpáncél" tr "perk_displayname_Celerity" = "Fürgeség" tr "perk_displayname_CelestialBody" = "Égitest" tr "perk_displayname_CheapShot" = "Alattomos támadás" tr "perk_displayname_Chrysalis" = "Gubó" tr "perk_displayname_Conditioning" = "Kondicionálás" tr "perk_displayname_Conqueror" = "Hódító" tr "perk_displayname_CosmicInsight" = "Kozmikus tudás" tr "perk_displayname_CoupDeGrace" = "Kegyelemdöfés" tr "perk_displayname_CutDown" = "Levágás" tr "perk_displayname_DarkHarvest" = "Sötét szüret" tr "perk_displayname_DomInsSetBonus" = "Az őrült művész " tr "perk_displayname_DomPreSetBonus" = "A gonosz sebész" tr "perk_displayname_DomResSetBonus" = "A halhatatlan mészáros" tr "perk_displayname_DomSorSetBonus" = "Az égi penge" tr "perk_displayname_Electrocute" = "Áramütés" tr "perk_displayname_EyeballCollection" = "Szemgolyógyűjtemény" tr "perk_displayname_Firetrap" = "Tűzcsapda" tr "perk_displayname_FleetFootwork" = "Szapora lábmunka" tr "perk_displayname_FontOfLife" = "Az élet forrása" tr "perk_displayname_FuturesMarket" = "Jövendőpiac" tr "perk_displayname_GatheringStorm" = "Készülődő vihar" tr "perk_displayname_GhostPoro" = "Szellemporo" tr "perk_displayname_GlacialAugment" = "Fagyos erősítés" tr "perk_displayname_GraspOfTheUndying" = "A halhatatlanok szorítása" tr "perk_displayname_Guardian" = "Őrző" tr "perk_displayname_HailOfBlades" = "Pengezápor" tr "perk_displayname_Heartseeker" = "Szívvadász" tr "perk_displayname_HextechFlashtraption" = "Hextech villantó" tr "perk_displayname_IngeniousHunter" = "Zseniális vadász" tr "perk_displayname_InsDomSetBonus" = "A kegyetlen látnok" tr "perk_displayname_InsPreSetBonus" = "Az elegáns párbajhős " tr "perk_displayname_InsResSetBonus" = "Az időtlen" tr "perk_displayname_InsSorSetBonus" = "Az álmodozó" tr "perk_displayname_IronSkin" = "Vasbőr" tr "perk_displayname_Kleptomancy" = "Kleptománia" tr "perk_displayname_LethalTempo" = "Halálos iram" tr "perk_displayname_MagicalFootwear" = "Mágikus lábbeli" tr "perk_displayname_MinionDematerializer" = "Minion dematerializáló" tr "perk_displayname_MirrorShell" = "Tükrös páncél" tr "perk_displayname_NimbusCloak" = "Zivatarpalást" tr "perk_displayname_Overgrowth" = "Burjánzás" tr "perk_displayname_PerfectTiming" = "Tökéletes időzítés" tr "perk_displayname_PhaseRush" = "Fázisroham" tr "perk_displayname_Predator" = "Ragadozó" tr "perk_displayname_PreDomSetBonus" = "Könyörtelen elit" tr "perk_displayname_PreInsSetBonus" = "A bölcs" tr "perk_displayname_PreResSetBonus" = "Az örökkévalóság bajnoka" tr "perk_displayname_PresenceOfMind" = "Lélekjelenlét" tr "perk_displayname_PreSorSetBonus" = "Pimaszul tökéletes" tr "perk_displayname_PressTheAttack" = "Előrenyomulás" tr "perk_displayname_RavenousHunter" = "A mohó vadász" tr "perk_displayname_ResDomSetBonus" = "A Leviatán" tr "perk_displayname_ResInsSetBonus" = "A felvilágosult titán" tr "perk_displayname_ResPreSetBonus" = "A Behemót" tr "perk_displayname_ResSorSetBonus" = "A mágikus kolosszus" tr "perk_displayname_Revitalize" = "Felfrissítés" tr "perk_displayname_RunicArmor" = "Semlegesítő gömb" tr "perk_displayname_Scorch" = "Perzselő tűz" tr "perk_displayname_ScryersGaze" = "A jós tekintete" tr "perk_displayname_SecondWind" = "Megújult erő" tr "perk_displayname_ShieldBash" = "Pajzscsapás" tr "perk_displayname_SorDomSetBonus" = "A sorscsapás" tr "perk_displayname_SorInsSetBonus" = "A titokzatos" tr "perk_displayname_SorPreSetBonus" = "A legnagyobb varázsló" tr "perk_displayname_SorResSetBonus" = "Ősök őse" tr "perk_displayname_SuddenImpact" = "Hirtelen csapás" tr "perk_displayname_SummonAery" = "Aery megidézése" tr "perk_displayname_TasteOfBlood" = "A vér íze" tr "perk_displayname_Template" = "" tr "perk_displayname_TimeWarpTonic" = "Időhajlító tonik" tr "perk_displayname_Transcendence" = "Transzcendencia" tr "perk_displayname_UltimateHunter" = "A legnagyobb vadász" tr "perk_displayname_Unflinching" = "Rendíthetetlen" tr "perk_displayname_UnsealedSpellbook" = "Felnyitott varázskönyv" tr "perk_displayname_VeteranAftershock" = "Utórengés" tr "perk_displayname_Waterwalking" = "Vízen járás" tr "perk_displayname_ZombieWard" = "Zombi őrszem" tr "perk_eog_stat_desc_AbsoluteFocus" = "Teljes aktívan töltött idő: {{perk_eog_stat_FormattedTime}}" tr "perk_eog_stat_desc_AbsoluteFocus1" = "Teljes bónusz sebzés/varázserő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Aftershock1" = "Összes kiosztott sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ArcaneComet1" = "Összes kiosztott sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_BiscuitDelivery1" = "Kapott sütemények: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_BonePlating" = "Összes elhárított sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Celerity1" = "Megtett extra távolság: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_CelestialBody1" = "--" tr "perk_eog_stat_desc_CheapShot" = "Összes sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_CheapShot1" = "Bónusz sebzés aktiválásonként: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Conditioning" = "Aktívan töltött játékidő aránya: @eogvar1@%" tr "perk_eog_stat_desc_Conditioning1" = "Teljes bónusz páncél: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Conditioning2" = "Teljes bónusz varázsellenállás: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_ConditioningArmor" = "Teljes bónusz páncél: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_ConditioningMR" = "Teljes bónusz varázsellenállás: @eogvar3@" tr "perk_eog_stat_desc_Conqueror" = "Teljes okozott sebzés: @eogvar1@
    Tényleges sebzés, amit egyébként kivédett volna a megcélzott hős: @eogvar2@
    Teljes sebzés: @eogvar3@" tr "perk_eog_stat_desc_CosmicInsight1" = "--" tr "perk_eog_stat_desc_CoupDeGrace1" = "Teljes bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_CutDown1" = "Teljes bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_DarkHarvest1" = "Összes kiosztott sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_DarkHarvest2" = "Összes begyűjtött lélek: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_Demolish1" = "Teljes bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Electrocute1" = "Összes kiosztott sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Electrocute2" = "Bónusz sebzés aktiválásonként: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_EyeballCollection1" = "Teljes bónusz sebzés/varázserő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Firetrap1" = "Aktivált tűzcsapdák: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Firetrap2" = "Okozott égési sebzés: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_FleetFootwork1" = "Teljes gyógyítás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_FontOfLife1" = "Teljes gyógyítás szövetségeseken: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_FuturesMarket1" = "Későbbi vásárlások: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_GatheringStorm1" = "Teljes bónusz sebzés/varázserő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_GhostPoro1" = "Megidézett szellemporók: @f3@
    Észrevett ellenfelek: @f1@" tr "perk_eog_stat_desc_GhostPoro2" = "A meccs ekkora részében voltak bónusz értékeid: @eogvar2@%" tr "perk_eog_stat_desc_GlacialAugment1" = "Ellenfelek lassításának bónusz időtartama: @eogvar1@ mp" tr "perk_eog_stat_desc_GraspOfTheUndying" = "Összes sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_GraspOfTheUndying1" = "Bónusz sebzés aktiválásonként: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_GraspOfTheUndyingHeal" = "Teljes gyógyítás: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_Guardian1" = "Teljes pajzserő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_HailOfBlades" = "Megnövelt támadási sebességgel végrehajtott támadások: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_HailOfBlades_2" = "Pengezápor támadások találati aránya: @eogvar2@%" tr "perk_eog_stat_desc_HailOfBlades_Future_1" = "Okozott bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_HailOfBlades_Future_2" = "Pengezápor-támadások találati aránya: @eogvar2@%" tr "perk_eog_stat_desc_HextechFlashtraption1" = "Hexvillanások száma: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_IngeniousHunter1" = "Összes jelző: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_IngeniousHunter2" = "Összes tárgyaktiválás (beleértve a talizmánokat is): @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_IronSkin" = "Aktívan töltött játékidő aránya: @eogvar1@%" tr "perk_eog_stat_desc_IronSkin1" = "Bónusz páncél: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Kleptomancy1" = "Kapott arany: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Kleptomancy2" = "Zsákmányolt tárgyak: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_LastResort1" = "Összes visszatöltött erőforrás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_LastStand1" = "Teljes bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_LegendAlacrity1" = "Teljes bónusz támadási sebesség: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_LegendBloodline1" = "Teljes bónusz életlopás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_LegendTenacity1" = "Teljes bónusz kitartás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_LegendTimeCompleted" = "Teljesítési idő: {{perk_eog_stat_FormattedTime}}" tr "perk_eog_stat_desc_LethalTempo1" = "Teljes aktívan töltött idő: {{perk_eog_stat_FormattedTime}}" tr "perk_eog_stat_desc_MagicalFootwear1" = "Cipők elérhetővé válásának ideje: @eogvar1@:@eogvar2@@eogvar3@" tr "perk_eog_stat_desc_ManaflowBand" = "Összes bónuszmana: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ManaflowBand1" = "Összes visszatöltött erőforrás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ManaflowBand2" = "Összes visszatöltött mana: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_MinionDematerializer1" = "Minionoknak okozott bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_MinionDematerializer2" = "Bónusz közelharci sebzés: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_MinionDematerializer3" = "Bónusz ostromsebzés: @eogvar3@" tr "perk_eog_stat_desc_MirrorShell" = "Aktívan töltött játékidő aránya: @eogvar1@%" tr "perk_eog_stat_desc_MirrorShell1" = "Bónusz varázsellenállás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_NimbusCloak" = "Aktiválások száma: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_NullifyingOrb" = "Összes szerzett pajzs: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_NullifyingOrb1" = "Pajzserő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Overgrowth1" = "Teljes bónusz maximális életerő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Overheal1" = "Összes elhárított sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Overheal2" = "Összes pajzs: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_PerfectTiming1" = "Időzítés: tökéletes" tr "perk_eog_stat_desc_PhaseRush" = "Összes aktiválás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_PhaseRush1" = "Bónusz mozgási sebesség aktiválásonként: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Predator1" = "Hősöknek okozott összes sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_PresenceOfMind" = "Visszatöltött mana: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_PresenceOfMind2" = "Végső képesség töltési idejének csökkenése: @eogvar2@ másodperc" tr "perk_eog_stat_desc_PressTheAttack" = "Összes sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_PressTheAttack2" = "Bónusz sebzés: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_PressTheAttack3" = "Védtelenségi sebzés: @eogvar3@" tr "perk_eog_stat_desc_RavenousHunter1" = "Teljes gyógyítás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_RavenousHunter2" = "Összes jelző: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_RelentlessHunter1" = "Összes jelző: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_RelentlessHunter2" = "Bónusz mozgási sebesség: @eogvar1@%" tr "perk_eog_stat_desc_Revitalize1" = "Bónusz gyógyítás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Revitalize2" = "Bónusz pajzs: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_Scorch1" = "Teljes bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ScryersGaze1" = "Aktiválások száma: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ScryersGaze2" = "Okozott bónusz varázssebzés: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_SecondsOfUse1" = "Felgyorsítva töltött idő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_SecondWind1" = "Összes gyógyulás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ShieldBash1" = "Összes sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ShieldBash2" = "Összes extra pajzs: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_SuddenImpact" = "Összes sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_SuddenImpact1" = "Bónusz sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_SummonAery1" = "Kiosztott sebzés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_SummonAery2" = "Sebzést elnyelő pajzs általi védelem: @eogvar2@." tr "perk_eog_stat_desc_TasteOfBlood1" = "Teljes gyógyítás: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_TheUltimateHat1" = "Teljes bónusz töltésiidő-csökkentés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_TimeWarpTonic2" = "Összes azonnal visszatöltött életerő: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_TimeWarpTonic3" = "Összes azonnal visszatöltött mana: @eogvar3@" tr "perk_eog_stat_desc_Transcendence" = "Összes megszerzett adaptív statisztika: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Transcendence1" = "Teljes bónusz töltésiidő-csökkentés: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Triumph1" = "Összes visszatöltött életerő: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Triumph2" = "Összes bónusz arany: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_desc_TunnelVision1" = "--" tr "perk_eog_stat_desc_UltimateHunter" = "Összes jelző: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Unflinching1" = "Bónusz kitartás aktiválásonként: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_UnsealedSpellbook" = "Lecserélt idézői varázslatok: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_UnsealedSpellbook1" = "Kicserélt idézők: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_Waterwalking1" = "Teljes aktívan töltött idő: {{perk_eog_stat_FormattedTime}}" tr "perk_eog_stat_desc_ZombieWard1" = "Létrehozott őrszemek: @eogvar1@" tr "perk_eog_stat_desc_ZombieWard2" = "Összegyűlt adaptív erő: @eogvar2@" tr "perk_eog_stat_FormattedTime" = "@eogvar1@:@eogvar2@" tr "perk_FuturesMarket_debtmode_0" = "@DebtAccumulationStartsAtMinute@ perc elteltével válik elérhetővé" tr "perk_FuturesMarket_debtmode_1" = "@f1@ arany" tr "perk_info_tooltip" = "RúnapanelKattints a menü megnyitásáhozA segítségével megtekintheted a rúnaoldaladat és a kapcsolódó információkat." tr "perk_legend_next_stack_0" = "
    Következő jelző készültsége: @f2@%" tr "perk_legend_next_stack_1" = "" tr "perk_long_desc_7000" = "" tr "perk_long_desc_8101" = "A támadással és mozgással Energia jelzőket gyűjtesz. 100 jelző elérésekor a következő támadásod Feltöltött támadás lesz.

    A Feltöltött támadás @HealBase@–@HealMax@ (+@HealBonusADRatio.1@ bónusz sebzés, +@HealAPRatio.1@ varázserő) életerőt tölt vissza, és 1 másodpercre @MSBuff*100@%-kal megnöveli a mozgási sebességed.

    Szörnyek ellen nem okoz sebzést.
    " tr "perk_long_desc_8105" = "@StartingOOCMS@ harcon kívüli mozgási sebességet biztosít, amelyet minden Fejvadász jelző @OOCMS.0@ ponttal növel.

    Fejvadász jelzőt akkor kapsz, amikor először iktatsz ki egy ellenséges hőst." tr "perk_long_desc_8112" = "Ha egy hőst @WindowDuration@ másodperc alatt 3 különálló támadással vagy képességgel sikerül eltalálni, az bónusz adaptív sebzést okoz az áldozatnak.

    Sebzés: @DamageBase@–@DamageMax@ (+@BonusADRatio.-1@ bónusz sebzés, +@APRatio.-1@ varázserő).

    Töltési idő: @Cooldown@–@CooldownMin@ másodperc.


    „Villámfejedelmeknek hívtuk őket, de nem szabad kiejteni a nevüket, mert pusztulást hoznak.”" tr "perk_long_desc_8224" = "Ha az elszenvedett varázssebzés @PercHealthTrigger.0*100@% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely @ShieldDuration@ másodpercig @ShieldMin@–@ShieldMax@ varázssebzést nyel el a hős szintje alapján (+@APRatio.-1@ varázserő és +@ADRatio.-1@ bónusz sebzés).

    Töltési idő: @Cooldown@ mp" tr "perk_long_desc_8226" = "Ha a képességeid eltalálnak egy ellenséges hőst, @ManaIncrease@ ponttal nő a maximális manád (legfeljebb @MaxManaIncrease@ bónuszmana).

    @MaxManaIncrease@ bónuszmana elérésekor @PercentManaRestoreCooldown@ másodpercenként visszatölti a hiányzó manád @PercentManaRestore*100@%-át.

    Töltési idő: @Cooldown.0@ másodperc" tr "perk_long_desc_8232" = "A folyóban @MovementSpeed@ mozgási sebesség és {{ perk_subtext_AdaptiveForce_Max }} erő jár (a szinttől függően).



    Légy oly sebes, akár a folyó vize, és fürge, mint a megriadt Suhanó sutyerák.
    " tr "perk_long_desc_8233" = "Szinttől függően +{{ perk_subtext_AdaptiveForce_Max }}, ha több mint @HealthPercent*100@% életerőd van.

    @MinAdaptive.-1*0.6@ sebzést vagy @MinAdaptive@ varázserőt biztosít az 1. szinten. " tr "perk_long_desc_8234" = "Amíg kevesebb mint @HealthThresholdStart.0*100@% életerőd van, @MinBonusDamagePercent.0*100@–@MaxBonusDamagePercent.0*100@%-kal nagyobb sebzést okozol a hősöknek. A legnagyobb sebzést @HealthThresholdEnd.0*100@% életerő alatt okozod." tr "perk_long_desc_8241" = "A végső képességed töltési ideje @StartingCDR@%-kal csökken. Valahányszor elsütöd a végső képességet, a töltési idő további @CDChunkPerStack@%-kal csökken. Legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódhat." tr "perk_long_desc_8304" = "A játék @GiveBootsAtMinute@. percében egy ingyenes {{game_item_displayname_2422}} jár neked, de addig nem vásárolhatsz cipőket. Minden egyes kiiktatással @SecondsSoonerPerTakedown@ másodperccel hamarabb juthatsz a cipőkhöz.

    Egy {{game_item_displayname_2422}} további +@AdditionalMovementSpeed@ mozgási sebességet biztosít." tr "perk_long_desc_8306" = "Amíg az Átvillanás töltődik, a Hexvillanás lép a helyébe.

    Hexvillanás: @ChannelDuration@ másodperces varázslás után egy új helyre ugrasz.

    Töltési idő: @CooldownTime@ másodperc. Ha hősök ellen kezdesz harcolni, @ChampionCombatCooldown@ másodperces töltési idő kezdődik." tr "perk_long_desc_8313" = "A játékot egy {{ game_item_displayname_2419 }} tárggyal kezded, amely @InitialCooldown.0@ perc elteltével átalakul egy {{ game_item_displayname_2420 }} tárggyá. A tárgy ({{ game_item_displayname_2420 }}) egy egyszer használható Sztázis hatást biztosít.

    @PercentGAZhonyasCDR.0*100@%-kal csökkenti a következő tárgyak töltési idejét: {{ game_item_displayname_3157 }}, {{ game_item_displayname_3026 }} és {{ game_item_displayname_3193 }}." tr "perk_long_desc_8446" = "@TotalDemolishTime@ másodperc alatt egy erős támadást tölt fel egy legfeljebb @DistanceToTower@ egység távolságra lévő torony ellen. A feltöltött támadás @OutputDamagePerStack@ (+ a maximális életerőd @MaxHealthPercentDamage.0 * 100@%-a) bónusz fizikai sebzést okoz.

    Töltési idő: @CooldownSeconds@ másodperc." tr "perk_long_desc_9101" = "A fel nem használt gyógyításból pajzs lesz, ennek a maximális ereje @MaxBaseShieldCap@ (+ a maximális életerő @ShieldCapRatio.0*100@%-a) lehet.

    A pajzs a saját hősre alkalmazott vagy a szövetségesektől kapott többletgyógyítás @ShieldGenerationRateMin.0*100@–@ShieldGenerationRateMax.0*100@%-ából épülhet fel." tr "perk_long_desc_9111" = "A kiiktatások visszatöltik a hiányzó életerőd @MissingHealthRestored.0*100@%-át és + @BonusGold@ aranyat adnak.



    „A legveszélyesebb préda hozza a legnagyobb dicsőséget.”
    – Noxusi ítéletmondó
    " tr "perk_long_desc_AcuteSenses" = "Ha harcba lépsz egy ellenséges hőssel, figyelmeztetést kapsz, ha egy Rejtőzködő ellenséges hős van @Range@ egység távolságon belül.

    Ezenkívül a figyelmeztető jelzés @Duration@ másodpercre (szinttől függően) @AdaptiveMin@–@AdaptiveMax@ ponttal növeli az egyes adaptív értékeidet.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc

    Az az ellenfél számít Rejtőzködőnek, akit legalább @DelayBeforeConsideredHidden@ másodperce nem látott a csapatod.
    " tr "perk_long_desc_ApproachVelocity" = "@MovementSpeedPercentBonus.0*100@%-kal nő a mozgási sebességed, ha olyan közeli szövetséges hős felé haladsz, aki mozgásában korlátozott, vagy olyan ellenséges hős felé, akire mozgáskorlátozó hatást alkalmaztál.

    Hatótáv: @ActivationDistance@" tr "perk_long_desc_ArcaneComet" = "A képességgel megsebzett ellenfelekre egy üstökös zuhan, illetve ha a Misztikus üstökös éppen töltődik, csökkenti a hátralévő töltési idejét.

    Adaptív sebzés: @DamageBase@–@DamageMax@, a szinttől függően (+@APRatio.-1@ varázserő és +@ADRatio.-1@ bónusz sebzés)
    Töltési idő: @RechargeTime@–@RechargeTimeMin@másodperc

    Töltésiidő-csökkentés:
    Egy célpont: @PercentRefund*100@%.
    Területre ható: @AoEPercentRefund*100@%.
    Folyamatos sebzés: @DotPercentRefund*100@%.
    " tr "perk_long_desc_BiscuitDelivery" = "Süti-házhozszállítás: @BiscuitMinuteInterval@ percenként jár egy {{game_item_displayname_2010}}, egészen a játék @SwapOverMinute@. percéig.

    A sütik visszatöltik a hiányzó életerő és mana @HealthHealPercent.0*100@%-át. Egy sütemény elfogyasztása vagy eladása véglegesen @PermanentMana@ manával megnöveli a maximális mana értékét.

    Mana nélkül: a manát nem használó hősök a hiányzó életerejük @HealthHealPercentManaless.0*100@%-át nyerik vissza." tr "perk_long_desc_BonePlating" = "Ellenséges hőstől elszenvedett sebzés után a következő @BlockCount@ ellened irányuló varázslat vagy támadás @BlockBase@–@BlockMax@ egységgel kevesebb sebzést okoz neked.


    Időtartam: @BlockDuration@ másodperc
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc" tr "perk_long_desc_Celerity" = "A mozgásra vonatkozó bónuszok @PercentHasteMod*100@%-kal erősebben hatnak rád, és @PercentMS*100@%-kal nő a mozgási sebességed." tr "perk_long_desc_CelestialBody" = "+@HealthBonus@ életerő (végleges)
    -@ChampionDamagePenalty*100@% sebzés hősök és szörnyek ellen @EndTime@ percig



    „A legnagyobb legendák a csillagokban élnek tovább.”
    – Daphna, az álmodozó
    " tr "perk_long_desc_CheapShot" = "A mozgást vagy cselekvést korlátozó hatás alatt álló ellenfeleknek @DamageIncMin@–@DamageIncMax@ bónusz tényleges sebzést okozol (a szinttől függően).

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc.
    A korlátozó hatás utáni sebzés aktiválja." tr "perk_long_desc_Chrysalis" = "A játékot @StartingHealth@ bónusz életerővel kezded. Ha kiiktatsz @MaxTakedowns@ hőst, az életerőből {{perk_subtext_AdaptiveForce}} lesz." tr "perk_long_desc_Conditioning" = "{{ perk_short_desc_Conditioning }}" tr "perk_long_desc_Conqueror" = "Az ellenséges hősöket megsebző támadások vagy varázslatok @RangedBuffDuration@ másodpercre (közelharcos hősök esetében @MeleeBuffDuration@ másodpercig) @MinAdaptivePerStack@ – @MaxAdaptivePerStack@ adaptív erőt biztosítanak (szinttől függően). Legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódik.

    Maximális számú jelző esetén a hősöknek okozott sebzés @TrueDamageConversion*100@%-át tényleges sebzéssé alakítja, és életerőként tölti vissza." tr "perk_long_desc_CosmicInsight" = "+@CDR*100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@CDR*100@% maximális töltésiidő-csökkentés
    +@CDR*100@% töltésiidő-csökkentés idézői varázslatok esetében
    +@CDR*100@% töltésiidő-csökkentés tárgyak esetében" tr "perk_long_desc_CoupDeGrace" = "A kevesebb mint @EnemyHealthPercentageThreshold*100@% életerővel rendelkező hősöknek @BonusPercentDamage.0 *100@%-kal nagyobb sebzést okozol." tr "perk_long_desc_CutDown" = "@MinBonusDamagePercent.0*100@–@MaxBonusDamagePercent.0*100@%-kal több sebzést okozhatsz az ellenséges hősöknek attól függően, hogy mennyivel több az életerejük a tiédnél.

    A bónusz sebzés arányosan nő azon ellenfelekkel szemben, akiknek a maximális életereje @MinHealthDifference.0*100@–@MaxHealthDifference.0*100@%-kal több a tiédnél." tr "perk_long_desc_DarkHarvest" = "Ha a megcélzott hős életereje @HarvestThreshold*100@% alatt van, a képesség adaptív sebzést okoz, és begyűjti a lelkét, ami véglegesen megnöveli a {{perk_displayname_DarkHarvest}} sebzését @DamagePerSoulEssence@ ponttal.

    {{perk_displayname_DarkHarvest}} sebzése: @BaseDamageLow@–@BaseDamageHigh@ (szinttől függően) (+@DamagePerSoulEssence@ sebzés lelkenként) (+@ADRatio.-1@ bónusz sebzés) (+@APRatio.-1@ varázserő)
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc (a kiiktatások feltöltik @CooldownResetValue.01@ másodpercre)" tr "perk_long_desc_DomInsSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_DomPreSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_DomResSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_DomResSplitBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_long_desc_DomSorSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_EyeballCollection" = "Hősök kiiktatásával szemgolyókra tehetsz szert. Begyűjtött szemgolyónként {{ perk_subtext_AdaptiveForce }} jár.

    @MaxEyeballs@ szemgolyó összegyűjtése után további {{ perk_subtext_AdaptiveForce_EyeballCollection }} jár.

    Hősök kiiktatásáért @StacksPerTakedown@ szemgolyó jár." tr "perk_long_desc_Firetrap" = "A játékot egy {{perk_displayname_Firetrap}} tárggyal kezded, és @TrapGenerationDuration@ percenként kapsz egy újabbat. Legfeljebb @MaxFiretraps@ csapda lehet nálad.

    Mindegyik {{perk_displayname_Firetrap}} a talajra helyezhető, ahol @TrapSetDelay@ másodperc múlva élesednek, és láthatatlanná válnak. @TrapDuration@ másodpercig maradnak aktívak.

    A {{perk_displayname_Firetrap}} felrobban, amikor rálép egy ellenséges hős. A robbanás @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassítja a célpontot, és @BurnDamageMin@–@BurnDamageMax@ tényleges sebzést okoz (szinttől függően). Ha a csapdát egy bokorba helyezték, a lassítás mértéke @BrushSlowAmount*100@% lesz, a sebzés pedig megduplázódik." tr "perk_long_desc_FleetFootwork" = "A támadással és mozgással Energia jelzőket gyűjtesz. 100 jelző elérésekor a következő támadásod feltöltött támadás lesz.

    A feltöltött támadás @HealBase@–@HealMax@ (+@HealBonusADRatio.-1@ bónusz sebzés, +@HealAPRatio.-1@ varázserő) életerőt tölt vissza, és @MSDuration.0@ másodpercre @MSBuff*100@%-kal megnöveli a mozgási sebességed.

    A minionok révén szerzett gyógyítás távolsági hősök esetében @RangedMinionReduction*100@%-os hatékonyságú." tr "perk_long_desc_FontOfLife" = "A mozgáskorlátozó hatások @MarkDuration@ másodpercre megjelölik az érintett ellenséges hőst.

    A megjelölt ellenfelet támadó szövetséges hősök @FlatHealAmount@ életerőt + a maximális életerőd @HealthRatio.-1 * 100@%-át nyerik vissza @HealDuration@ másodperc alatt. " tr "perk_long_desc_FuturesMarket" = "Hitelre is vehetsz tárgyakat. A kölcsönözhető összeg az eltelt idővel arányosan nő.

    Kamat: @ExcessCostPenaltyFlat@ arany" tr "perk_long_desc_GatheringStorm" = "@UpdateAfterMinutes@ percenként plusz varázserőt vagy sebzést kapsz (adaptív).

    10 perc: + 8 varázserő vagy 5 sebzés
    20 perc: + 24 varázserő vagy 14 sebzés
    30 perc: + 48 varázserő vagy 29 sebzés
    40 perc: + 80 varázserő vagy 48 sebzés
    50 perc: + 120 varázserő vagy 72 sebzés
    60 perc: + 168 varázserő vagy 101 sebzés
    stb." tr "perk_long_desc_GhostPoro" = "Ha az őrszemeid kimerülnek, egy {{ perk_displayname_GhostPoro }} kerül a helyükre, amely @MaxDuration@ másodpercig rálátást biztosít a környékre. Ha ellenséges hős van a közelben, a {{ perk_displayname_GhostPoro }} elmenekül.

    Minden megidézett {{ perk_displayname_GhostPoro }} után, valamint minden alkalommal, amikor a {{ perk_displayname_GhostPoro }} észrevesz egy ellenséges hőst {{ perk_subtext_AdaptiveForce }} jár, legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal.

    @MaxStacks@ jelző elérése után további @CompletionBonus@ adaptív erőt kapsz." tr "perk_long_desc_GlacialAugment" = "A hősök elleni alaptámadásaid @SlowDuration.0@ másodpercen át lassítják a célpontot. A lassítás az időtartama alatt erősödik.
  • Távolsági támadás: a távolsági támadások legfeljebb @SlowAmountBase.0*-100@–@SlowAmountMax.0*-100@%-os lassítást okoznak.
  • Közelharci támadás: a közelharci támadások legfeljebb @SlowAmountBaseMelee.0*-100@–@SlowAmountMaxMelee.0*-100@%-os lassítást okoznak.

  • Ha aktív tárggyal lassítasz egy ellenfelet, fagysugár halad át rajta, @SlowZoneDuration@ másodpercre megfagyasztva a körülötte lévő területet, amelyen belül minden egység @SlowZoneSlow*-100@%-kal lassul.

    Töltési idő: egységenként @UnitCDBase@–@UnitCD16@ másodperc." tr "perk_long_desc_GraspOfTheUndying" = "A harcok során @TriggerTime@ másodpercenként a következő, hősök elleni alaptámadásod:
  • A maximális életerőd @PercentHealthDamage.0@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.
  • Visszatölti a maximális életerőd @PercentHealthHeal.0*100@%-át.
  • Tartósan @MaxHealthPerProc@ egységgel növeli az életerődet.

  • Távolsági harcos hősök esetében: @RangedPenaltyMod*100@%-kal kevesebb sebzés, gyógyítás és végleges életerő.
    " tr "perk_long_desc_Guardian" = "{{ perk_shared_desc_Guardian }}

    Töltési idő: @Cooldown@ - @CooldownMaxLevel@ másodperc
    Pajzs: @ShieldBase@ – @ShieldMax@ + a varázserő @APRatio*100@%-a + a bónusz életerő @HPRatio.0*100@%-a.
    Gyorsítás: +@Haste*100@% mozgási sebesség." tr "perk_long_desc_HailOfBlades" = "@ASBoostMin*100@% támadási sebességet biztosít az ellenséges hősök elleni első @NumHits@ támadás idejére.

    Ha több mint @Duration@ másodperc telik el a támadások között, a hatás véget ér.

    Töltési idő: @OutOfCombatCooldown@ másodperc harcon kívül.

    A visszaállított támadások +1 támadást biztosítanak.
    Amíg aktív, ideiglenesen átlépheted a támadási sebesség felső határát.
    " tr "perk_long_desc_HailOfBlades_Future" = "@ASBoostMin*100@–@ASBoostMax*100@% támadási sebességet biztosít az ellenséges hősök elleni első @NumHits@ támadás idejére. Amíg a {{perk_displayname_HailOfBlades}} aktív, ideiglenesen átlépheted a támadási sebesség felső határát, de ha több mint @Duration@ másodperc telik el a támadások között, a hatás véget ér.

    Töltési idő: @OutOfCombatCooldown@ másodperc (harcon kívül 5-ször gyorsabban töltődik).

    " tr "perk_long_desc_Heartseeker" = "Az ostromminionok megölése után és a hősök kiiktatásakor egy {{perk_displayname_Heartseeker}} lény jelenik meg, amely @EntityLifetime@ másodpercig vadászik a legközelebbi ellenséges hősre. Ha eléri a hőst, ráakaszkodik, és @RevealDuration@ másodpercre felfedi.

    A {{perk_displayname_Heartseeker}} hatása alatt álló hős elleni támadások elpusztítják a lényt, ami megszünteti a rálátást, de @BaseDamageMin@–@BaseDamageMax@ (+@ADRatio@ bónusz sebzés)(+@APRatio@ varázserő) varázssebzést okoz a célpontnak. " tr "perk_long_desc_IngeniousHunter" = "@StartingActiveItemCDR.0*100@%-kal, plusz Fejvadász jelzőnként további @ActiveItemCDRPerStack.0*100@%-kal nő az aktiválható tárgyakra vonatkozó töltésiidő-csökkentés értéke (beleértve a talizmánokat is).

    Fejvadász jelzőt akkor kapsz, amikor először iktatsz ki egy ellenséges hőst." tr "perk_long_desc_InsDomSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_InsPreSetBonus" = "+@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_InsResSetBonus" = "+@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_long_desc_InsSorSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_IronSkin" = "+ @ArmorBase@ páncél.

    A fogyóeszközök gyógyító hatásai, a legalább @FlatHealThreshold@ életerő értékű gyógyulás és a pajzsok @TotalExtraArmor*100@%-kal növelik a páncélt @EvolveArmorDuration@ másodpercre." tr "perk_long_desc_Kleptomancy" = "Egy képesség használata után a következő @KleptoCharges@ támadásod 5 aranyat... vagy valami még jobbat ad.

    Csak a hősök elleni támadásokért kapsz jutalmat." tr "perk_long_desc_LegendBloodline" = "@LifeStealPerStack*100@% életlopás a Legenda minden jelzője után (legfeljebb @MaxLegendStacks@ jelző gyűjthető).

    A Legenda jelzőire hősök és hatalmas szörnyek kiiktatásával, illetve nagy szörnyek és minionok megölésével lehet szert tenni." tr "perk_long_desc_LegendHeroism" = "@AttackSpeedBase*100@% támadási sebesség és további @AttackSpeedPerStack*100@% a Legenda minden jelzője után (legfeljebb @MaxLegendStacks@ jelző gyűjthető).

    A Legenda jelzőire hősök és hatalmas szörnyek kiiktatásával, illetve nagy szörnyek és minionok megölésével lehet szert tenni." tr "perk_long_desc_LegendTenacity" = "@TenacityBase*100@% kitartás és további @TenacityPerStack*100@% a Legenda minden jelzője után (legfeljebb @MaxLegendStacks@ jelző gyűjthető).

    A Legenda jelzőire hősök és hatalmas szörnyek kiiktatásával, illetve nagy szörnyek és minionok megölésével lehet szert tenni." tr "perk_long_desc_LethalTempo" = "Ha megsebzel egy hőst, @LeadInDelay.1@ másodperccel később a támadási sebességed a szintedtől függően @AttackSpeedMin*100@–@AttackSpeedMax*100@%-kal nagyobb lesz @AttackSpeedBuffDurationMin@ másodperc erejéig. Egy ellenséges hős megtámadásával a hatás ideje @AttackSpeedBuffDurationMax@ másodpercre nyúlik.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc

    Egy {{perk_displayname_LethalTempo}} bevetésével ideiglenesen átlépheted a támadási sebesség felső határát." tr "perk_long_desc_MinionDematerializer" = "A játékot @GainedMinionKillers@ {{game_item_displayname_2403}} tárggyal kezded, amely azonnal elpusztítja és elnyeli a minionokat az ösvényen. A tárgy ({{game_item_displayname_2403}}) a játék első @InitialCooldown@ másodpercében még töltődik.

    Egy minion elnyelése után az adott típusú minionok ellen tartósan @DamageBonusForAnyAbsorbed.0*100@%-kal nő a sebzésed, és minden további elnyelt, ugyanolyan típusú minion után további @DamageBonusPerAdditionalAbsorbed.0*100@%-kal.
    " tr "perk_long_desc_MirrorShell" = "+@MRBase@ varázsellenállást biztosít.

    A fogyóeszközök gyógyító hatásai, a legalább @FlatHealThreshold@ életerő értékű gyógyulás és a pajzsok @EvolveBonusMR*100@%-kal növelik a varázsellenállást @EvolveShellDuration@ másodpercre." tr "perk_long_desc_NimbusCloak" = "Nem sokkal a végső képesség elsütése után fokozatosan csökkenő bónuszt kapsz a mozgási sebességedre. Ez @Duration@ másodpercig tart, és ezalatt áthaladhatsz más egységeken.

    Növekedés: @MoveSpeedBoost@ mozgási sebesség
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc, ezt tovább csökkenti a csökkentett töltési idő" tr "perk_long_desc_Overgrowth" = "Minden @UnitsPerTier@., a közeledben meghalt szörny vagy ellenséges minion életesszenciájának elszívása után véglegesen @FlatHealthPerTier@ maximális életerőre teszel szert.

    @ThresholdUnits@ szörny vagy ellenséges minion után további @ThresholdMaxHealthRatio*100@% maximális életerőt kapsz." tr "perk_long_desc_PhaseRush" = "Ha egy ellenséges hőst @Window@ másodpercen belül 3 támadással vagy különálló képességgel találsz el, a szintedtől függően @HasteBase*100@ – @HasteMax*100@% mozgási sebességet és @SlowResist*100@% lassítás-ellenállást kapsz.

    Időtartam: @Duration@ másodperc
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc" tr "perk_long_desc_Predator" = "„{{perk_displayname_Predator}}” aktív hatással erősíti a cipődet.

    {{ game_itemmod_bloodmoonboots }}" tr "perk_long_desc_PreDomSetBonus" = "+@AttackSpeed*100@% támadási sebesség
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_PreInsSetBonus" = "+@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_PreResSetBonus" = "+@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_PresenceOfMind" = "A kiiktatások visszatöltik a hiányzó manád @PercentManaRestore*100@%-át, és @UltimateCooldownRefund*100@%-kal csökkentik a végső képesség töltési idejét." tr "perk_long_desc_PreSorSetBonus" = "+@AttackSpeed*100@% támadási sebesség
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_PreSorSplitBonus" = "+@AttackSpeed*100@% támadási sebesség
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_long_desc_PressTheAttack" = "Ha @HitsRequired@ egymást követő alaptámadással eltalálsz egy ellenséges hőst, @MinDamage@–@MaxDamage@ bónusz adaptív sebzést okozol neki (a szinttől függően), továbbá sebezhetővé teszed, így @AmpDuration@ másodpercig @AmpPotencyStartSelf.0*100@–@AmpPotencyMaxSelf.0*100@%-kal több sebzést szenved el minden forrásból." tr "perk_long_desc_RavenousHunter" = "A képességeid által okozott sebzés egy bizonyos százalékával egyenlő életerőt nyersz vissza.
    Gyógyulás: @StartingOmnivamp*100@% + Fejvadász jelzőnként @OmnivampPerStack*100@%.

    Fejvadász jelzőt akkor kapsz, amikor először iktatsz ki egy ellenséges hőst.

    A területre ható képességek esetében a gyógyítás mértéke az egyharmadára csökken.
    " tr "perk_long_desc_ResDomSetBonus" = "+@Health@ életerő" tr "perk_long_desc_ResDomSplit" = "+@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_ResInsSetBonus" = "+@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_long_desc_ResPreSetBonus" = "+@Health@ életerő" tr "perk_long_desc_ResPreSplit" = "+@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően
    +@AttackSpeed.0*100@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_ResSorSetBonus" = "+@Health@ életerő" tr "perk_long_desc_ResSorSplit" = "+@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_Revitalize" = "Az általad elsütött vagy téged célzó gyógyítások és a pajzsok @StandardAmp.0@%-kal erősebbek. Ha a célpontnak kevesebb mint @HealthCutoff.0@% életereje van, a bónusz @ExtraAmp.0@%-kal nő." tr "perk_long_desc_Scorch" = "A következő, sebzést okozó képességed lángra lobbantja a hősöket, és @dotduration@ másodperc elteltével a szinttől függően @damage@–@damagemax@ bónusz varázssebzést okoz.

    Töltési idő: @BurnlockoutDuration@ másodperc." tr "perk_long_desc_ScryersGaze" = "@DetectionRange@ Egységnyi távolságon belül @BlackoutDuration@ másodpercre felfeded a legközelebbi ellenséges őrszemet vagy más, rálátást adó eszközt. Ezenfelül a rálátást adó eszközök elpusztítása után a következő, ellenséges hősök elleni támadásod @DamageMin@–@DamageMax@ bónusz varázssebzést okoz.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc

    A {{perk_displayname_ScryersGaze}} a meccset a teljes töltési idejével kezdi." tr "perk_long_desc_SecondWind" = "Ellenséges hősöktől elszenvedett támadás után @RegenSeconds@ másodperc alatt visszanyered a hiányzó életerőd @RegenPercentMax.0*100@%-át +@RegenFlat.0@ életerőt." tr "perk_long_desc_ShieldBash" = "Amíg pajzs véd, 1–10 páncélt és varázsellenállást kapsz szinttől függően.

    Amikor új pajzsot kapsz, a következő hős elleni alaptámadásod @ProcBaseMin@ – @ProcBaseMax@ (+ a bónusz életerő @BonusHealthRatio.1@%-ával egyező mértékű) (+ az új pajzs erejének @ShieldRatio.1@%-ával egyező mértékű) bónusz adaptív sebzést okoz.

    A pajzs elhasználódása után legfeljebb @ProcDuration@ másodpercig használhatod fel ezt a hatást." tr "perk_long_desc_SorDomSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_SorInsSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_SorPreSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_SorResSetBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}" tr "perk_long_desc_SorResSplitBonus" = "{{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_long_desc_StatModAdaptive" = "+@StatGain2@ adaptív erő" tr "perk_long_desc_StatModArmor" = "+@StatGain@ páncél" tr "perk_long_desc_StatModAttackSpeed" = "+@StatGain@% támadási sebesség" tr "perk_long_desc_StatModCooldownReductionScaling" = "+@StatGainMin@–@StatGainMax@%-kal csökkentett töltési idő (szinttől függően)" tr "perk_long_desc_StatModHealthScaling" = "+@StatGainMin@–@StatGainMax@ életerő (szinttől függően)" tr "perk_long_desc_StatModMagicResist" = "+@StatGain@ varázsellenállás" tr "perk_long_desc_StatModMovementSpeed" = "+@StatGain1@% mozgási sebesség" tr "perk_long_desc_SuddenImpact" = "A láthatatlanság elhagyása, illetve rohamozás, ugrás, vagy teleportálás után a hősöknek okozott bármilyen sebzés @Duration@ másodpercre @BonusLethality.0@ halálosságot és @BonusMpen.0@ varázstörést biztosít.

    Töltési idő: @Cooldown@ mp" tr "perk_long_desc_SummonAery" = "A képességeid és a támadásaid Aeryt küldik a célponthoz. Aery megsebzi az ellenséges hősöket, vagy pajzsot von a szövetségesek köré.

    Sebzés: @DamageBase@–@DamageMax@, szinttől függően (+@DamageAPRatio.-1@ varázserő és +@DamageADRatio.-1@ bónusz sebzés)
    Pajzs: @ShieldBase@–@ShieldMax@, szinttől függően (+@ShieldRatio.-1@ varázserő és +@ShieldRatioAD.-1@ bónusz sebzés)

    Aeryt nem lehet ismét kiküldeni, amíg nem tér vissza hozzád." tr "perk_long_desc_TasteOfBlood" = "Egy ellenséges hős megsebzésével életerőt nyersz vissza.

    Gyógyulás: @HealAmount@–@HealAmountMax@ (+@ADRatio.-1@ bónusz sebzés, +@APRatio.-1@ varázserő) életerő (szinttől függően).

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc." tr "perk_long_desc_Template" = "" tr "perk_long_desc_TimeWarpTonic" = "Varázsital vagy süti elfogyasztásakor a visszatöltendő életerő vagy mana @RestorationPercentage*100@%-át azonnal megkapod, de a fogyóeszköz csak rövid töltési időt követően lesz ismét használható. Amíg a fogyóeszköz hatása tart, @BonusMS*100@%-kal nő a mozgási sebességed.

    Töltési idő: megegyezik a fogyóeszköz időtartamával." tr "perk_long_desc_Transcendence" = "@MaxCDR*100@%-kal csökkentett töltési idő a(z) @LevelToTurnOn@. szint elérésekor.

    A töltési idő csökkentésének a felső határt meghaladó minden egyes százaléka adaptív erővé alakul ({{ perk_subtext_AdaptiveForce }})." tr "perk_long_desc_UltimateHunter" = "@StartingUltCDR@%, plusz Fejvadász jelzőnként további @AdditionalUltCDR.0@% csökkentett töltési idő vonatkozik a végső képességedre.

    Fejvadász jelzőt akkor kapsz, amikor először iktatsz ki egy ellenséges hőst." tr "perk_long_desc_Unflinching" = "Idézői varázslat használata után @BuffDuration@ másodpercre @BonusTenacity*100@% kitartást és lassítás-ellenállást kapsz. Ezenkívül minden töltődő idézői varázslat után @PersistTenacity*100@%-kal növekszik a kitartásod és a lassítás-ellenállásod. " tr "perk_long_desc_UnsealedSpellbook" = "Az egyik idézői varázslatodat egy másik, egyszer használható idézői varázslatra cserélheted. Minden kicserélt egyedi idézői varázslat véglegesen @ShardRechargeReductionSeconds@ másodperccel csökkenti a csere töltési idejét (kezdeti töltési idő: @ShardRechargeMinutes@ perc).

    Az első cserére @ShardFirstMinutes@ perc után van lehetőséged.

    Idézői varázslatokat csak harcon kívül lehet cserélni.
    A kicserélt idézői varázslat használata után @NumSummonersBeforeRepeat@ további cserének kell eltelnie, mielőtt ismét kiválaszthatnád az elsőként cserélt varázslatot.
    " tr "perk_long_desc_VeteranAftershock" = "Az ellenséges hősök mozgásképtelenné tétele után @DelayBeforeBurst.1@ másodpercre @FlatResists@ + a bónusz ellenállásod @PercentBonusResist*100@%-ával megnő a páncélod és a varázsellenállásod. Ezt követően kitör belőled az energia, varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Sebzés: @StartingBaseDamage@–@MaxBaseDamage@ (+ a maximális életerőd @HealthRatio.-1@%-a)
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc

    Az Utórengésből nyerhető ellenállási bónusz határértékei: @BonusResistMin@–@BonusResistMax@ (a szinttől függően)
    " tr "perk_long_desc_ZombieWard" = "A kiiktatott ellenséges őrszemek helyén egy szövetséges {{perk_displayname_ZombieWard}} jön létre.

    Minden megjelenő {{ perk_displayname_ZombieWard }} után {{ perk_subtext_AdaptiveForce }} jár, legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal.

    @MaxStacks@ {{perk_displayname_ZombieWard}} megjelenése után további @CompletionBonus@ adaptív erőt kapsz.

    A Zombi őrszemek láthatóak, @WardDuration@ másodpercig maradnak aktívak, és nem számítanak bele az őrszemek maximális számába." tr "perk_rune_stat_groupname_defensive" = "Védekezés" tr "perk_rune_stat_groupname_flex" = "Rugalmas" tr "perk_rune_stat_groupname_offensive" = "Támadás" tr "perk_shared_desc_Guardian" = "Őrzi a tőled @SnuggleRange@ egységre található szövetségeseket, illetve @GuardDuration@ másodpercig a varázslattal megcélzott szövetségeseket. Ha Őrzés közben te vagy a szövetségesed sebzést szenvedtek el, mindketten pajzsot kaptok, és @ShieldDuration@ másodpercig gyorsabban mozoghattok." tr "perk_short_desc_7000" = "" tr "perk_short_desc_8105" = "Az egyedi kiiktatások állandó harcon kívüli mozgási sebességet adnak. " tr "perk_short_desc_8112" = "Ha egy hőst @WindowDuration@ másodperc alatt 3 különálló támadással vagy képességgel sikerül eltalálni, az bónusz adaptív sebzést okoz az áldozatnak." tr "perk_short_desc_8224" = "Ha varázssebzéstől nagyon lecsökken az életerőd, egy varázssebzést elnyelő pajzsot kapsz." tr "perk_short_desc_8226" = "Ha a képességeid eltalálnak egy ellenséges hőst, @ManaIncrease@ ponttal nő a maximális manád (legfeljebb @MaxManaIncrease@ bónuszmana).

    @MaxManaIncrease@ bónuszmana elérésekor @PercentManaRestoreCooldown@ másodpercenként visszatölti a hiányzó manád @PercentManaRestore*100@%-át." tr "perk_short_desc_8232" = "Bónusz mozgási sebességet, illetve varázserőt vagy sebzést kapsz (adaptív) a folyóban." tr "perk_short_desc_8233" = "Ha több mint @HealthPercent*100@% életerőd van, adaptív sebzést kapsz." tr "perk_short_desc_8234" = "Ha kevés életerőd van, megnövelt sebzést okozol a hősöknek." tr "perk_short_desc_8241" = "A végső képességed töltési ideje csökken. Valahányszor elsütöd a végső képességet, a töltési ideje tovább csökken." tr "perk_short_desc_8304" = "A játék @GiveBootsAtMinute@. percében egy ingyenes cipő jár neked, de addig nem vásárolhatsz cipőket. A kiiktatások @SecondsSoonerPerTakedown@ másodperccel lerövidítik a cipők megszerzéséhez szükséges időt." tr "perk_short_desc_8306" = "Amíg az Átvillanás töltődik, a Hexvillanás lép a helyébe.

    Hexvillanás: varázslás után egy új helyre ugrasz." tr "perk_short_desc_8313" = "Kapsz egy ingyenes {{game_item_displayname_2420}} tárgyat. Ez a tárgy ({{game_item_displayname_2420}}) egyszer használható Sztázis hatást biztosít." tr "perk_short_desc_8446" = "Erős támadást töltesz fel egy közeli torony ellen." tr "perk_short_desc_9101" = "A túlgyógyítás pajzzsá alakul." tr "perk_short_desc_9111" = "A kiiktatások visszatöltik a hiányzó életerőd @MissingHealthRestored.0*100@%-át és + @BonusGold@ aranyat adnak. " tr "perk_short_desc_AcuteSenses" = "Ha harcba lépsz egy ellenséges hőssel, figyelmeztetést kapsz, ha egy Rejtőzködő ellenséges hős van a közelben.

    Ezenfelül a figyelmeztető jelzés @Duration@ másodpercig bónusz sebzést biztosít.

    " tr "perk_short_desc_ApproachVelocity" = "Bónusz mozgási sebességet kapsz, ha olyan közeli szövetséges hős felé haladsz, aki mozgásában korlátozott, vagy olyan ellenséges hős felé, akire mozgáskorlátozó hatást alkalmaztál." tr "perk_short_desc_ArcaneComet" = "Egy sebzést okozó üstökös zuhan a képességekkel megsebzett ellenfelek pozíciójára." tr "perk_short_desc_BiscuitDelivery" = "Minden @BiscuitMinuteInterval@. percben ingyenes süteményt szerezhetsz, @SwapOverMinute@ percen át. Az elfogyasztott vagy eladott sütemények véglegesen megnövelik a maximális manát, valamint életerőt és manát töltenek vissza." tr "perk_short_desc_BonePlating" = "{{perk_long_desc_BonePlating}}" tr "perk_short_desc_Celerity" = "A mozgási sebességet növelő hatások @PercentHasteMod*100@%-kal erősebben hatnak rád, és @PercentMS*100@%-kal nő a mozgási sebességed." tr "perk_short_desc_CelestialBody" = "+ @HealthBonus@ életerő (végleges)
    -@ChampionDamagePenalty*100@% sebzés hősök és szörnyek ellen @EndTime@ percig." tr "perk_short_desc_CheapShot" = "Bónusz tényleges sebzést okozol a mozgáskorlátozó hatás alatt álló ellenséges hősöknek. " tr "perk_short_desc_Chrysalis" = "{{perk_long_desc_Chrysalis}}" tr "perk_short_desc_Conditioning" = "@MinutesRequired@ perc elteltével +@ArmorBase@ páncélt és +@MRBase@ varázsellenállást biztosít, valamint @ExtraResist@%-kal növeli a teljes páncélodat és varázsellenállásodat." tr "perk_short_desc_Conqueror" = "Adaptív erőt biztosító jelzőket gyűjt az ellenséges hősök elleni támadásokkal. @MaxStacks@ jelző esetén az okozott sebzés egy részét tényleges sebzéssé alakítja, és életerőként tölti vissza." tr "perk_short_desc_CosmicInsight" = "+@CDR*100@%-kal csökkentett töltési idő
    +@CDR*100@% maximális töltésiidő-csökkentés
    +@CDR*100@% töltésiidő-csökkentés idézői varázslatok esetében
    +@CDR*100@% töltésiidő-csökkentés tárgyak esetében" tr "perk_short_desc_CoupDeGrace" = "Az alacsony életerejű hősöknek megnövelt sebzést okozol." tr "perk_short_desc_CutDown" = "Nagyobb sebzést okozol minden hősnek, akinek a maximális életereje nagyobb a tiédnél." tr "perk_short_desc_DarkHarvest" = "Az alacsony életerejű hősöknek okozott sebzés bónusz adaptív sebzést okoz, és begyűjti az áldozat lelkét." tr "perk_short_desc_DomInsSetBonus" = "Uralom + Ihlet készlet bónusz" tr "perk_short_desc_DomPreSetBonus" = "Uralom + Precizitás készlet bónusz" tr "perk_short_desc_DomResSetBonus" = "Uralom + Elszántság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_DomSorSetBonus" = "Uralom + Boszorkányság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_EyeballCollection" = "Hősök kiiktatásával szemgolyókra tehetsz szert. Minden begyűjtött szemgolyó végleges sebzést vagy varázserőt ad (adaptív), illetve további bónuszt kapsz, ha eléred a maximális számú szemgolyót." tr "perk_short_desc_Firetrap" = "A játékot egy {{perk_displayname_Firetrap}} tárggyal kezded. A játék során további @MaxFiretraps-1@ termelődik.

    A {{perk_displayname_Firetrap}} felrobban, amikor rálépnek. Ekkor felfedi a közeli ellenséges hősöket, néhány másodpercre jelentősen lelassítja őket, és tényleges sebzést okoz nekik. A hatás jóval erősebb, ha egy bokorban helyezik el.
    " tr "perk_short_desc_FleetFootwork" = "A támadással és mozgással Energia jelzőket gyűjtesz. 100 jelző elérésekor a következő támadásod gyógyít téged, valamint bónusz mozgási sebességet is ad." tr "perk_short_desc_FontOfLife" = "A mozgáskorlátozó hatások megjelölik az ellenséges hősöket. A szövetségeseid gyógyulnak a megjelölt hősök támadásakor. " tr "perk_short_desc_FuturesMarket" = "Hitelre is vehetsz tárgyakat." tr "perk_short_desc_GatheringStorm" = "A játék előrehaladtával egyre több (adaptív) sebzést vagy varázserőt kapsz." tr "perk_short_desc_GhostPoro" = "Ha az őrszemeid kimerülnek, egy {{ perk_displayname_GhostPoro }} kerül a helyükre. A {{ perk_displayname_GhostPoro }} egészen addig rálátást biztosít a környékre, amíg fel nem fedezik. Minden megidézett {{ perk_displayname_GhostPoro }} végleges adaptív sebzést vagy varázserőt ad, illetve további bónuszt kapsz, ha a {{ perk_displayname_GhostPoro }} észrevesz egy ellenséges hőst." tr "perk_short_desc_GlacialAugment" = "Az ellenséges hősök elleni első támadásod lassítja őket (egyedi töltési idő hősönként). Az aktív tárgyakkal lassított hősökön fagysugár halad át, amely ideiglenesen lassító területet hoz létre alattuk." tr "perk_short_desc_GraspOfTheUndying" = "@TriggerTime@ másodpercenként a következő, hős elleni támadásod bónusz varázssebzést okoz, gyógyít téged, és véglegesen megnöveli az életerődet." tr "perk_short_desc_Guardian" = "Őrizheted a közeli szövetségeseket, illetve azokat, akikre varázslatot bocsátottál. Ha te vagy valamelyik őrzött szövetségesed sebzést szenvednétek el, mindketten gyorsítást és pajzsot kaptok." tr "perk_short_desc_HailOfBlades" = "Jelentősen megnő a támadási sebességed az ellenséges hősök elleni első @NumHits@ támadás idejére." tr "perk_short_desc_HailOfBlades_Future" = "Jelentősen megnő a támadási sebességed, és bónusz adaptív sebzést kapsz az ellenséges hősök elleni első @NumHits@ támadás idejére." tr "perk_short_desc_Heartseeker" = "Az ostromminionok megölése után és a hősök kiiktatásakor egy {{perk_displayname_Heartseeker}} lény jelenik meg, amely vadászik a legközelebbi ellenséges hősre. Ha elérte a hőst, felfedi őt, és ha sikerül rövid időn belül megtámadnod, bónusz varázssebzést okozhatsz neki. " tr "perk_short_desc_IngeniousHunter" = "Az egyedi kiiktatások végleges csökkentett töltési időt biztosítanak az aktiválható tárgyak esetében (beleértve a talizmánokat is)." tr "perk_short_desc_InsDomSetBonus" = "Ihlet + Uralom készlet bónusz" tr "perk_short_desc_InsPreSetBonus" = "Ihlet + Precizitás készlet bónusz" tr "perk_short_desc_InsResSetBonus" = "Ihlet + Elszántság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_InsSorSetBonus" = "Ihlet + Boszorkányság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_IronSkin" = "+ @ArmorBase@ páncél.
    A gyógyítások, beleértve a fogyóeszközöket is, ideiglenesen @TotalExtraArmor*100@%-kal növelik a páncélt." tr "perk_short_desc_Kleptomancy" = "Az ellenséges hősök elleni varázslatokkal és alaptámadásokkal szerezhetsz aranyat és tárgyakat." tr "perk_short_desc_LegendBloodline" = "Az ellenfelek kiiktatása végleg megnöveli az életlopásodat. A korai játékban gyengébb, a végjátékban viszont erősebb más legendás rúnáknál." tr "perk_short_desc_LegendHeroism" = "Az ellenfelek kiiktatása végleg megnöveli a támadási sebességedet. " tr "perk_short_desc_LegendTenacity" = "Az ellenfelek kiiktatása végleg megnöveli a kitartásodat. " tr "perk_short_desc_LethalTempo" = "Ha megsebzel egy hőst, @LeadInDelay.1@ másodperccel később jelentősen megnő a támadási sebességed. A Halálos irammal ideiglenesen átlépheted a támadási sebesség felső határát." tr "perk_short_desc_MinionDematerializer" = "A játékot @GainedMinionKillers@ {{game_item_displayname_2403}} tárggyal kezdheted. Ha minionokat ölsz meg a tárggyal, azzal tartós bónusz sebzést szerzel az adott miniontípus ellen." tr "perk_short_desc_MirrorShell" = "+@MRBase@ varázsellenállást biztosít.
    A gyógyítások, beleértve a fogyóeszközöket is, ideiglenesen @EvolveBonusMR*100@%-kal növelik a varázsellenállást.
    " tr "perk_short_desc_NimbusCloak" = "Nem sokkal a végső képesség elsütése után fokozatosan csökkenő bónuszt kapsz a mozgási sebességedre. Ez @Duration@ másodpercig tart, és ezalatt áthaladhatsz más egységeken." tr "perk_short_desc_Overgrowth" = "Végleges maximális életerőt kapsz, amikor minionok vagy szörnyek halnak meg a közeledben." tr "perk_short_desc_PhaseRush" = "Ha egy ellenséges hőst 3 támadással vagy különálló képességgel eltalálsz, hirtelen megnő a mozgási sebességed. " tr "perk_short_desc_Predator" = "Aktív tárggyá alakíthatod a cipődet, ami jelentősen megnöveli a mozgási sebességet, a következő támadásod vagy képességed pedig bónusz adaptív sebzést okoz." tr "perk_short_desc_PreDomSetBonus" = "Precizitás + Uralom készlet bónusz" tr "perk_short_desc_PreInsSetBonus" = "Precizitás + Ihlet készlet bónusz" tr "perk_short_desc_PreResSetBonus" = "Precizitás + Elszántság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_PresenceOfMind" = "A kiiktatások visszatöltik a hiányzó manád @PercentManaRestore*100@%-át, és @UltimateCooldownRefund*100@%-kal csökkentik a végső képesség töltési idejét." tr "perk_short_desc_PreSorSetBonus" = "Precizitás + Boszorkányság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_PressTheAttack" = "Az ellenfelek elleni @HitsRequired@ egymást követő találat sebezhetővé teszi őket. Ez bónusz sebzést okoz nekik, továbbá @AmpDuration@ másodpercig minden forrásból több sebzést szenvednek el." tr "perk_short_desc_RavenousHunter" = "Az egyedi kiiktatások véglegesen megnövelik a képességekkel okozott sebzésből nyert gyógyulás értékét. " tr "perk_short_desc_ResDomSetBonus" = "Elszántság + Uralom készlet bónusz" tr "perk_short_desc_ResInsSetBonus" = "Elszántság + Ihlet készlet bónusz" tr "perk_short_desc_ResPreSetBonus" = "Elszántság + Precizitás készlet bónusz" tr "perk_short_desc_ResSorSetBonus" = "Elszántság + Boszorkányság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_Revitalize" = "Az általad elsütött vagy téged célzó gyógyítások és a pajzsok @StandardAmp.0@%-kal erősebbek. Ha a célpontnak kevés életereje van, a bónusz @ExtraAmp.0@%-kal nő." tr "perk_short_desc_Scorch" = "@BurnlockoutDuration@ másodpercenként az első, sebzést okozó képesség lángba borítja a célpontot." tr "perk_short_desc_ScryersGaze" = "Néhány másodpercre felfedi a legközelebbi őrszemet vagy más, rálátást adó eszközt. Ezenfelül a rálátást biztosító eszközök elpusztítása utáni első támadásoddal bónusz varázssebzést okozol az ellenséges hősöknek." tr "perk_short_desc_SecondWind" = "Ellenséges hősöktől elszenvedett támadás után folyamatosan visszanyered a hiányzó életerőd egy részét. " tr "perk_short_desc_ShieldBash" = "Amikor pajzsot kapsz, a következő hős elleni alaptámadásod bónusz adaptív sebzést okoz." tr "perk_short_desc_SorDomSetBonus" = "Boszorkányság + Uralom készlet bónusz" tr "perk_short_desc_SorInsSetBonus" = "Boszorkányság + Ihlet készlet bónusz" tr "perk_short_desc_SorPreSetBonus" = "Boszorkányság + Precizitás készlet bónusz" tr "perk_short_desc_SorResSetBonus" = "Boszorkányság + Elszántság készlet bónusz" tr "perk_short_desc_SuddenImpact" = "Rohamozás, ugrás, villanás, teleportálás vagy a láthatatlanság elhagyása után rövid időre halálosságot vagy varázstörést kapsz." tr "perk_short_desc_SummonAery" = "A képességeid és a támadásaid Aeryt küldik a célponthoz. Aery megsebzi az ellenfeleket, vagy pajzsot von a szövetségesek köré." tr "perk_short_desc_TasteOfBlood" = "Gyógyulsz az ellenséges hősök megsebzésekor." tr "perk_short_desc_Template" = "" tr "perk_short_desc_TimeWarpTonic" = "A varázsitalok és a sütik visszatöltési hatásának egy része azonnal érvényesül. Amíg a hatásuk alatt állsz, megnő a mozgási sebességed." tr "perk_short_desc_Transcendence" = "@MaxCDR*100@%-kal csökken a töltési idő a(z) @LevelToTurnOn@. szint elérésekor. A töltési idő fel nem használt csökkentése adaptív varázserővé vagy sebzéssé alakul." tr "perk_short_desc_UltimateHunter" = "Az egyedi kiiktatások véglegesen csökkentik a végső képesség töltési idejét. " tr "perk_short_desc_Unflinching" = "Idézői varázslat használata után rövid ideig kitartást és lassítással szembeni ellenállást kapsz. Ezenkívül minden töltődő idézői varázslat után növeli a kitartásod és a lassítás-ellenállásod. " tr "perk_short_desc_UnsealedSpellbook" = "Idézői varázslatokat csak harcon kívül lehet cserélni. Egyedi idézői varázslatra való csere esetén a további cserék költsége nagyobb lesz." tr "perk_short_desc_VeteranAftershock" = "Ha mozgásképtelenné teszel egy ellenséges hőst, megnő a védelmed, később pedig varázssebzést okozol a körülötted álló ellenfeleknek." tr "perk_short_desc_ZombieWard" = "A kiiktatott ellenséges őrszemek helyén egy szövetséges {{perk_displayname_ZombieWard}} jön létre. Minden megidézett {{perk_displayname_ZombieWard}} végleges sebzést vagy varázserőt ad (adaptív), illetve további bónuszt kapsz, ha eléred a maximális számú porót." tr "perk_statstring_0" = "Sebzés" tr "perk_statstring_1" = "Varázserő" tr "perk_substring_acutesensesadaptive_0" = "@f9@ sebzés" tr "perk_substring_acutesensesadaptive_1" = "@f9@ varázserő" tr "perk_substring_ConquerorAdaptive_0" = "@f5.1@ Sebzés" tr "perk_substring_ConquerorAdaptive_1" = "@f5@ Varázserő" tr "perk_substring_DarkHarvestadaptive_0" = "@f8@ fizikai sebzés" tr "perk_substring_DarkHarvestadaptive_1" = "@f8@ varázssebzés" tr "perk_substring_DarkHarvestThreshold1_0" = "@SoulThreshold1@ lélekesszencia: az áldozat @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassul" tr "perk_substring_DarkHarvestThreshold1_1" = "@SoulThreshold1@ lélekesszencia: az áldozat @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassul" tr "perk_substring_DarkHarvestThreshold2_0" = "@SoulThreshold2@ lélekesszencia: a léleklopás sebzését a közeli hősök is elszenvedik" tr "perk_substring_DarkHarvestThreshold2_1" = "@SoulThreshold2@ lélekesszencia: a léleklopás sebzését a közeli hősök is elszenvedik" tr "perk_substring_DarkHarvestThreshold3_0" = "@SoulThreshold3@ lélekesszencia: a léleklopás tényleges sebzést okoz" tr "perk_substring_DarkHarvestThreshold3_1" = "@SoulThreshold3@ lélekesszencia: a léleklopás tényleges sebzést okoz" tr "perk_substring_ghostporoadaptive_0" = "@f9@ sebzés" tr "perk_substring_ghostporoadaptive_1" = "@f9@ varázserő" tr "perk_substring_shieldbashadaptive_0" = "varázssebzés" tr "perk_substring_shieldbashadaptive_1" = "fizikai sebzés" tr "perk_substring_zombiewardadaptive_0" = "@f9.1@ sebzés" tr "perk_substring_zombiewardadaptive_1" = "@f9@ varázserő" tr "perk_substring_zombiewardadaptive_doubled_0" = "@f10.1@ sebzés" tr "perk_substring_zombiewardadaptive_doubled_1" = "@f10@ varázserő" tr "perk_subtext_AdaptiveForce" = "@AdaptiveForce.-1*0.6@ bónusz sebzés vagy @AdaptiveForce@ varázserő (adaptív)" tr "perk_subtext_AdaptiveForce_EyeballCollection" = "(adaptív) bónusz @CompletionBonus.-1*0.6@ sebzés vagy @CompletionBonus@ varázserő" tr "perk_subtext_AdaptiveForce_Grasp" = "Az adaptív sebzés vagy varázserő mértéke a maximális életerőd @PercentHealthAdaptiveBonus.0*0.6@, illetve @PercentHealthAdaptiveBonus.-1@%-ának felel meg." tr "perk_subtext_AdaptiveForce_Max" = "(adaptív) legfeljebb @MaxAdaptive.-1*0.6@ bónusz sebzés vagy @MaxAdaptive@ varázserő" tr "perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus" = "+@AdaptiveForce.0*0.6@ sebzés vagy +@AdaptiveForce@ varázserő, (adaptív)" tr "perk_temp_fix" = "Ez egy ideiglenes megoldás egy idegesítő hibára" tr "perk_tooltip_7000" = "" tr "perk_tooltip_8105" = "{{perk_long_desc_8105}}

    A Könyörtelen vadászból nyert jelenlegi bónusz mozgási sebesség: @f3.2@%


    {{ bountyHunter_bountyBoard }}" tr "perk_tooltip_8226" = "{{perk_long_desc_8226}}


    Összes bónusz mana: @f1@
    Összes visszatöltött mana: @f2@" tr "perk_tooltip_8233" = "{{ perk_long_desc_8233 }}


    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_8234" = "{{perk_long_desc_8234}}

    Legalább @MinBonusDamagePercent*100@% bónusz sebzés.
    A maximális bónusz @HealthThresholdEnd*100@% életerő alatt érhető el.



    Teljes bónusz sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_8241" = "{{perk_long_desc_8241}}


    Végső képesség töltésiidő-csökkentése: +@f1*100@%
    Jelzők: @f3@ / @MaxStacks@" tr "perk_tooltip_8446" = "@TotalDemolishTime@ másodperc alatt egy erős támadást tölt fel egy legfeljebb @DistanceToTower@ egység távolságra lévő torony ellen. A feltöltött támadás @f6@ bónusz fizikai sebzést okoz.


    Hátralévő töltési idő: @f2@
    Teljes bónusz sebzés: @f1@
    Jelenlegi sebzés: @OutputDamagePerStack@ + a maximális életerő @MaxHealthPercentDamage.0 * 100@%-a" tr "perk_tooltip_9101" = "A fel nem használt gyógyításból pajzs lesz, ennek maximális ereje @f7@ maximális életerő lehet.

    A pajzs a saját hősre alkalmazott vagy a szövetségesektől kapott többletgyógyítás @f6@%-ából épülhet fel.


    Összes elhárított sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_9103" = "{{perk_long_desc_LegendBloodline}}


    Teljes szerzett életlopás: @f1*100@% (@f3@/@MaxLegendStacks@){{ perk_legend_next_stack_@f4@ }}" tr "perk_tooltip_9104" = "{{perk_long_desc_LegendHeroism}}


    Összes bónusz támadási sebesség: @f1*100@% (@f3@/@MaxLegendStacks@){{ perk_legend_next_stack_@f4@ }}" tr "perk_tooltip_9105" = "{{perk_long_desc_LegendTenacity}}


    Teljes bónusz kitartás: @f1*100@% (@f3@/@MaxLegendStacks@){{ perk_legend_next_stack_@f4@ }}" tr "perk_tooltip_9111" = "A kiiktatások visszatöltik a hiányzó életerőd @MissingHealthRestored.0*100@%-át és + @BonusGold@ aranyat adnak.


    Teljes visszatöltött életerő: @f1@
    Összes bónusz arany: @f2@" tr "perk_tooltip_AcuteSenses" = "Ha harcba lépsz egy ellenséges hőssel, figyelmeztetést kapsz, ha egy Rejtőzködő ellenséges hős van @Range@ egység távolságon belül.

    Ezenfelül a figyelmeztető jelzés @Duration@ másodpercig {{perk_substring_acutesensesadaptive_@f2@}} bónuszt biztosít.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc


    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}
    Kifinomult érzékek – aktiválások száma: @f3@

    Az az ellenfél számít Rejtőzködőnek, akit legalább @DelayBeforeConsideredHidden@ másodperce nem látott a csapatod.
    " tr "perk_tooltip_ApproachVelocity" = "{{perk_long_desc_ApproachVelocity}}


    Gyorsítással töltött idő: @f1@ másodperc" tr "perk_tooltip_ArcaneComet" = "A képességgel megsebzett ellenfelekre egy üstökös zuhan, illetve ha a Misztikus üstökös éppen töltődik, csökkenti a hátralévő töltési idejét.

    Töltésiidő-csökkentés:
    Egy célpont: @PercentRefund*100@%.
    Területre ható: @AoEPercentRefund*100@%.
    Folyamatos sebzés: @DotPercentRefund*100@%.

    Sebzés: @f5@ (+@f6@) (+@f7@)
    Töltési idő: @f2@másodperc


    Az üstökösök @f3@%-a ért el találatot, és összesen @f1@ sebzést okoztak a hősöknek." tr "perk_tooltip_BiscuitDelivery" = "{{ perk_long_desc_BiscuitDelivery }}


    Megszerzett sütemények: @f1@/@f2@" tr "perk_tooltip_BonePlatingTooltip" = "Ellenséges hőstől elszenvedett sebzés után a következő @BlockCount@ ellened irányuló varázslat vagy támadás @f2@ egységgel kevesebb sebzést okoz neked.

    Időtartam: @BlockDuration.1@ másodperc
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc


    Sebzéscsökkentés összesen: @f1@" tr "perk_tooltip_Celerity" = "{{perk_long_desc_Celerity}}

    A mozgási sebesség aktuális bónusza: +@f1@
    Megtett extra távolság: @f2@" tr "perk_tooltip_CelestialBody" = "+ @HealthBonus@ életerő (végleges)
    -@ChampionDamagePenalty*100@% sebzés hősök és szörnyek ellen @EndTime@ percig." tr "perk_tooltip_CheapShot" = "{{perk_long_desc_CheapShot}}


    Jelenlegi sebzés: @f2@
    Teljes kiosztott bónusz sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_Chrysalis" = "{{perk_long_desc_Chrysalis}}


    Kiiktatások: @f1@/@f2@
    Szerzett életerő: @f3@
    Szerzett bónusz {{ adaptive_force_full_@f5@ }}: @f4@" tr "perk_tooltip_Conditioning" = "{{ perk_long_desc_Conditioning }}

    Megszerzett páncél: @f3@ (+@f4@)
    Megszerzett ellenállás: @f5@ (+@f6@)" tr "perk_tooltip_Conqueror" = "Az ellenséges hősöket megsebző támadások vagy varázslatok @RangedBuffDuration@ másodpercre (közelharcos hősök esetében @MeleeBuffDuration@ másodpercig) {{perk_substring_ConquerorAdaptive_@f4@}}t biztosítanak. Legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódik.

    Maximális számú jelző esetén a hősöknek okozott sebzés @TrueDamageConversion*100@%-át tényleges sebzéssé alakítja, és életerőként tölti vissza.


    Teljes okozott sebzés: @f1@
    Tényleges sebzés, amit egyébként kivédett volna a megcélzott hős: @f2@
    Teljes sebzés: @f3@" tr "perk_tooltip_CosmicInsight" = "{{ perk_long_desc_CosmicInsight }}" tr "perk_tooltip_CoupDeGrace" = "{{perk_long_desc_CoupDeGrace}}


    Teljes kiosztott bónusz sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_CutDown" = "{{perk_long_desc_CutDown}}


    Teljes bónusz sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_DarkHarvest" = "Ha a megcélzott hős életereje @HarvestThreshold*100@% alatt van, a képesség {{perk_substring_DarkHarvestadaptive_@f2@}}t okoz, és begyűjti a lelkét, ami véglegesen megnöveli a {{perk_displayname_DarkHarvest}} sebzését @f12@ ponttal.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc (a kiiktatások feltöltik @CooldownResetValue.01@ másodpercre)


    Begyűjtött lelkek: @f5@
    Jelenlegi sebzés: @f7@ (+@f6@) (+@f10@) (+@f11@)
    Összes kiosztott sebzés: @f9@" tr "perk_tooltip_DarkHarvestIngame" = "Ha a megsebzett hős életereje @SoulDrainHealth*100@% alatt van, a léleklopás hat rá, ami bónusz adaptív sebzést okoz neki, és @SoulEssencePerHarvest@ lélekesszenciát gyűjt be tőle. A léleklopás tovább erősödik bizonyos számú lélekesszencia begyűjtése után:

    {{perk_substring_DarkHarvestThreshold1_@f3@}}
    {{perk_substring_DarkHarvestThreshold2_@f4@}}
    {{perk_substring_DarkHarvestThreshold3_@f5@}}

    Töltési idő: @Cooldown@másodperc, a kiiktatások azonnal feltöltik.


    Begyűjtött lélekesszencia: @f6@
    Léleklopás bónusz sebzése: {{perk_substring_DarkHarvestadaptive_@f2@}}" tr "perk_tooltip_DHTooltip" = "Ha a megcélzott hős életereje @SoulDrainHealth*100@% alatt van, a képesség {{perk_substring_DarkHarvestadaptive_@f2@}}t okoz, és véglegesen megnöveli a {{perk_displayname_DarkHarvest}} sebzését.

    Töltési idő: @Cooldown@másodperc (a kiiktatások azonnal feltöltik)


    Begyűjtött lelkek: @f5@
    Lelkekből nyert bónusz sebzés: @f6@ (+@f3*100@% bónusz sebzés) (+@f4*100@% varázserő)
    Jelenlegi sebzés: @f7@ (+@f6@) (+@f10@) (+@f11@)
    Összes kiosztott sebzés: @f9@" tr "perk_tooltip_DomInsSetBonus" = "Uralom + Ihlet
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_DomPreSetBonus" = "Uralom + Precizitás
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_DomResSetBonus" = "Uralom + Elszántság
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_DomResSplitBonus" = "Uralom + Elszántság
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_tooltip_DomSorSetBonus" = "Uralom + Boszorkányság
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_dynamic_StatModAdaptive_0" = "+@f2@ sebzés" tr "perk_tooltip_dynamic_StatModAdaptive_1" = "+@f2@ varázserő" tr "perk_tooltip_Electrocute" = "Ha egy hőst @WindowDuration@ másodperc alatt 3 különálló támadással vagy képességgel sikerül eltalálni, az bónusz adaptív sebzést okoz az áldozatnak.
    Töltési idő: @Cooldown@ – @CooldownMin@ másodperc


    Jelenlegi sebzés: @f2@ (+@f3@) (+@f4@)
    Összes kiosztott sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_EyeballCollection" = "{{perk_long_desc_EyeballCollection}}


    Kapott értékek: {{perk_tooltip_dynamic_StatModAdaptive_@f4@}}
    Összegyűjtött szemgolyók: @f3@/@MaxEyeballs@" tr "perk_tooltip_Firetrap" = "A játékot egy {{perk_displayname_Firetrap}} tárggyal kezded, és @TrapGenerationDuration@ percenként kapsz egy újabbat. Legfeljebb @MaxFiretraps@ csapda lehet nálad.

    Mindegyik {{perk_displayname_Firetrap}} a talajra helyezhető, ahol @TrapSetDelay@ másodperc múlva élesednek, és láthatatlanná válnak. @TrapDuration@ másodpercig maradnak aktívak.

    A {{perk_displayname_Firetrap}} felrobban, amikor rálép egy ellenséges hős. A robbanás @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassítja a célpontot, és @f5@ tényleges sebzést okoz. Ha a csapdát egy bokorba helyezték, a lassítás mértéke @BrushSlowAmount*100@% lesz, és a robbanás @f6@ tényleges sebzést okoz.


    Kapott csapdák száma: @f7@
    Kihelyezett csapdák száma: @f1@
    Felrobbant csapdák száma: @f2@
    Okozott sebzés: @f3@
    A csapda által segített kiiktatások száma: @f9@ (Még nem működik)" tr "perk_tooltip_FleetFootwork" = "A támadással és mozgással Energia jelzőket gyűjtesz. 100 jelző elérésekor a következő támadásod feltöltött támadás lesz.

    A feltöltött támadás @f2@ (+@f3@) (+@f4@) életerőt tölt vissza, és @MSDuration.0@ másodpercre @f5*100@%-kal megnöveli a mozgási sebességed.

    A minionok révén szerzett gyógyítás távolsági hősök esetében @RangedMinionReduction*100@%-os hatékonyságú.


    Teljes gyógyítás: @f1@" tr "perk_tooltip_FontOfLife" = "{{perk_long_desc_FontOfLife}}" tr "perk_tooltip_FuturesMarket" = "{{perk_long_desc_FuturesMarket}}


    Maximális hitel: {{ perk_FuturesMarket_debtmode_@f2@ }}
    Későbbi vásárlások: @f3@" tr "perk_tooltip_GatheringStorm" = "{{perk_long_desc_GatheringStorm}}


    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_GhostPoro" = "{{perk_long_desc_GhostPoro}}


    Kapott értékek: {{perk_tooltip_dynamic_StatModAdaptive_@f4@}}
    Megidézett porók: @f3@
    Észrevett ellenfelek: @f5@" tr "perk_tooltip_GlacialAugment" = "{{perk_long_desc_GlacialAugment}}


    Ellenfelek lassításának teljes időtartama: @f1@ másodperc" tr "perk_tooltip_GraspOfTheUndying" = "{{ perk_long_desc_GraspOfTheUndying }}


    Hősöknek okozott sebzés: @f1@
    Összes gyógyítás: @f2@
    Felhasználások száma: @f3@" tr "perk_tooltip_Guardian" = "{{ perk_shared_desc_Guardian }}


    Töltési idő: @f5@ másodperc
    Aktuális pajzserő: @f2@ (+@f3@) (+@f4@).
    Gyorsítás: @Haste*100@%-kal megnövelt mozgási sebesség." tr "perk_tooltip_HailOfBlades" = "@f3@%-kal nő a támadási sebességed az ellenséges hősök elleni első @NumHits@ támadás idejére.

    Töltési idő: @OutOfCombatCooldown@ másodperc harcon kívül.


    Pengezápor támadások száma: @f1@
    Pengezápor támadások találati aránya: @f2@%

    A visszaállított alaptámadások +1 támadást biztosítanak.
    Amíg aktív, ideiglenesen átlépheted a támadási sebesség felső határát.
    " tr "perk_tooltip_HailOfBlades_Future" = "@f3@–% támadási sebességet biztosít az ellenséges hősök elleni első @NumHits@ támadás idejére. Amíg a {{perk_displayname_HailOfBlades}} aktív, ideiglenesen átlépheted a támadási sebesség felső határát, de ha több mint @Duration@ másodperc telik el a támadások között, a hatás véget ér.

    Töltési idő: @OutOfCombatCooldown@ másodperc (harcon kívül 5-ször gyorsabban töltődik).


    Pengezápor-támadások: @f1@
    Pengezápor-támadások találati aránya: @f2@%" tr "perk_tooltip_Heartseeker" = "Az ostromminionok megölése után és a hősök kiiktatásakor egy {{perk_displayname_Heartseeker}} lény jelenik meg, amely @EntityLifetime@ másodpercig vadászik a legközelebbi ellenséges hősre. Ha eléri a hőst, ráakaszkodik, és @RevealDuration@ másodpercre felfedi.

    A {{perk_displayname_Heartseeker}} hatása alatt álló hős elleni támadások elpusztítják a lényt, ami megszünteti a rálátást, de @f6@ (+@f4@)(+@f5@) varázssebzést okoz a célpontnak.


    Megidézett Szívvadászok száma: @f1@
    Megjelölt ellenfelek száma: @f2@
    Okozott bónusz sebzés: @f3@" tr "perk_tooltip_HextechFlashtraption" = "{{perk_long_desc_8306}}" tr "perk_tooltip_IngeniousHunter" = "{{perk_long_desc_IngeniousHunter}}

    Összes tárgyaktiválás (beleértve a talizmánokat is): @f3@


    {{ bountyHunter_bountyBoard }}" tr "perk_tooltip_InsDomSetBonus" = "Ihlet + Uralom
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_InsPreSetBonus" = "Ihlet + Precizitás
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_InsResSetBonus" = "Ihlet + Elszántság
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_tooltip_InsSorSetBonus" = "Ihlet + Boszorkányság
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_IronSkin" = "{{ perk_long_desc_IronSkin }}" tr "perk_tooltip_Kleptomancy" = "{{ perk_long_desc_Kleptomancy }}


    Megszerzett arany: @f1@
    Zsákmányolt tárgyak: @f3@" tr "perk_tooltip_LethalTempo" = "{{perk_long_desc_LethalTempo}}


    Teljes aktívan töltött idő: @f1@ másodperc" tr "perk_tooltip_MagicalFootwear" = "{{ perk_long_desc_8304 }}


    Cipők elérhetővé válásának ideje: @f1@:@f2@@f3@" tr "perk_tooltip_MinionDematerializer" = "{{perk_long_desc_MinionDematerializer}}


    Közelharcosok bónusz sebzése: +@f1@%
    Varázslók bónusz sebzése: +@f2@%
    Bónusz sebzés ostromkor: +@f3@%{{ perk_conditional_MinionDematerializer_Supers_@f5@ }}" tr "perk_tooltip_MirrorShell" = "{{ perk_long_desc_MirrorShell }}" tr "perk_tooltip_NimbusCloak" = "Nem sokkal a végső képesség elsütése után fokozatosan csökkenő bónuszt kapsz a mozgási sebességedre. Ez @Duration@ másodpercig tart, és ezalatt áthaladhatsz más egységeken.


    Növekedés: @MoveSpeedBoost@ mozgási sebesség
    Töltési idő: @f2@ másodperc
    Aktiválások száma: @f1@" tr "perk_tooltip_Overgrowth" = "{{perk_long_desc_Overgrowth}}


    Teljes szerzett maximális életerő: @f1@
    Elnyelt ellenfelek: @f2@" tr "perk_tooltip_PerfectTiming" = "{{perk_long_desc_8313}}" tr "perk_tooltip_PhaseRush" = "{{perk_long_desc_PhaseRush}}


    Gyorsítási bónusz: @f2.2*100@%" tr "perk_tooltip_Predator" = "„{{perk_displayname_Predator}}” aktív hatással erősíti a cipődet.

    @ChannelDuration.1@ másodperc csatán kívüli varázslással aktiválható, és @f8@%-kal megnövelt mozgási sebességet biztosít @HuntDuration@ másodpercig. A sebzést okozó támadások vagy képességek véget vetnek a hatásnak, és @f3@ (+@f5@) (+@f4@) bónusz sebzést okoznak.

    Töltési idő: @f7@ másodperc.


    Hősöknek okozott sebzés: @f1@." tr "perk_tooltip_PreDomSetBonus" = "Precizitás + Uralom
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_PreInsSetBonus" = "Precizitás + Ihlet
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_PreResSetBonus" = "Precizitás + Elszántság
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_PresenceOfMind" = "{{perk_long_desc_PresenceOfMind}}


    Visszatöltött mana: @f1@
    Végső képesség töltési idejének csökkenése: @f2@ másodperc" tr "perk_tooltip_PreSorSetBonus" = "Precizitás + Boszorkányság
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_PreSorSplitBonus" = "Precizitás + Elszántság
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_tooltip_PressTheAttack" = "Egy ellenséges hős elleni @HitsRequired@ egymást követő alaptámadással @f4@ bónusz adaptív sebzést okozol az áldozatnak (a szinttől függően), és sebezhetővé teszed. Emiatt @AmpDuration@ másodpercig @f7@%-kal több sebzést szenved el minden forrásból.


    Bónusz kiosztott sebzés: @f2@
    Védtelenség miatt elszenvedett teljes sebzés: @f3@" tr "perk_tooltip_RavenousHunter" = "{{perk_long_desc_RavenousHunter}}


    Teljes gyógyítás: @f3@

    {{ bountyHunter_bountyBoard }}" tr "perk_tooltip_ResDomSetBonus" = "Elszántság + Uralom
    +@Health@ életerő" tr "perk_tooltip_ResDomSplit" = "Elszántság + Uralom
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_ResInsSetBonus" = "Elszántság + Ihlet
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_tooltip_ResPreSetBonus" = "Elszántság + Precizitás
    +@Health@ életerő" tr "perk_tooltip_ResPreSplit" = "Elszántság + Precizitás
    +@Health@-@HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően
    +@AttackSpeed.0*100@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_ResSorSetBonus" = "Elszántság + Boszorkányság
    +@Health@ életerő" tr "perk_tooltip_ResSorSplit" = "Elszántság + Boszorkányság
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_Revitalize" = "{{perk_long_desc_Revitalize}}


    Bónusz gyógyítás: @f1@
    Bónusz pajzs: @f2@" tr "perk_tooltip_RunicArmor" = "Ha az elszenvedett varázssebzés @PercHealthTrigger.0*100@% alá csökkentené az életerőt, egy pajzsot biztosít, amely @ShieldDuration@ másodpercig @f2@ (+@f3@) (+@f4@) varázssebzést nyel el.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc


    Összes kivédett varázssebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_Scorch" = "{{perk_long_desc_Scorch}}


    Jelenlegi sebzés: @f2@
    Összes kiosztott sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_ScryersGaze" = "@DetectionRange@ Egységnyi távolságon belül @BlackoutDuration@ másodpercre felfeded a legközelebbi ellenséges őrszemet vagy más, rálátást adó eszközt. Ezenfelül a rálátást adó eszközök elpusztítása után a következő, ellenséges hősök elleni támadásod @f1@ bónusz varázssebzést okoz.

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc
    A {{perk_displayname_ScryersGaze}} a meccset a teljes töltési idejével kezdi.


    Aktiválások száma: @f3@
    Ellenséges hősöknek okozott bónusz sebzés: @f4@" tr "perk_tooltip_SecondWind" = "{{perk_long_desc_SecondWind}}


    Teljes gyógyulás: @f1@" tr "perk_tooltip_ShieldBash" = "Amíg pajzs véd, @f6@ bónusz páncélt és varázsellenállást kapsz.

    Amikor új pajzsot kapsz, a következő hős elleni alaptámadásod @f4@ (+@f2@) (+ az új pajzs erejének @ShieldRatio.1@%-ával egyező mértékű) bónusz {{perk_substring_shieldbashadaptive_@f5@}}t okoz.

    A pajzs elhasználódása után legfeljebb @ProcDuration@ másodpercig használhatod fel ezt a hatást.


    Összes kiosztott sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_SorDomSetBonus" = "Boszorkányság + Uralom
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_SorInsSetBonus" = "Boszorkányság + Ihlet
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_SorPreSetBonus" = "Boszorkányság + Precizitás
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}
    +@AttackSpeed*100@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_SorResSetBonus" = "Boszorkányság + Elszántság
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_SorResSplitBonus" = "Boszorkányság + Elszántság
    {{ perk_subtext_AdaptiveForce_SetBonus }}
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}
    +@Health@ – @HealthAtEighteen@ életerő a hős szintjétől függően" tr "perk_tooltip_StatModAbilityPower" = "@StatGain@ varázserő" tr "perk_tooltip_StatModAdaptive" = "{{perk_tooltip_dynamic_StatModAdaptive_@f1@}}" tr "perk_tooltip_StatModArmor" = "+@StatGain@ páncél" tr "perk_tooltip_StatModAttackSpeed" = "+@StatGain@% támadási sebesség" tr "perk_tooltip_StatModCooldownReductionScaling" = "+@f1@%-kal csökkentett töltési idő (szinttől függően)" tr "perk_tooltip_StatModHealthScaling" = "+@f1@ életerő (szinttől függően)" tr "perk_tooltip_StatModMagicResist" = "+@StatGain@ varázsellenállás" tr "perk_tooltip_StatModMovementSpeed" = "+@StatGain1@% mozgási sebesség" tr "perk_tooltip_SuddenImpact" = "{{perk_long_desc_SuddenImpact}}


    Bónusz hőssebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_SummonAery" = "A képességeid és a támadásaid Aeryt küldik a célponthoz. Aery megsebzi az ellenséges hősöket, vagy pajzsot von a szövetségesek köré. Aery a visszatéréséig nem küldhető ki újra.

    Sebzés: @f5@ (+@f6@) (+@f7@)
    Pajzs: @f8@ (+@f9@) (+@f10@)


    Aery @f1@ alkalommal támadta meg az ellenfeleket, és összesen @f3@ sebzést okozott.
    Aery @f2@ alkalommal segített a szövetségeseknek, és összesen @f4@ sebzést védett ki." tr "perk_tooltip_TasteOfBlood" = "Gyógyulsz az ellenséges hősök megsebzésekor.

    Gyógyítás: @f2@ (+@f3@) (+@f4@)

    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc


    Teljes gyógyítás: @f1@" tr "perk_tooltip_Template" = "" tr "perk_tooltip_TimeWarpTonic" = "{{perk_long_desc_TimeWarpTonic}}


    Gyorsítással töltött idő: @f1@ mp
    Összes azonnal visszatöltött életerő: @f2@
    Összes azonnal visszatöltött mana: @f3@" tr "perk_tooltip_Transcendence" = "{{ perk_long_desc_Transcendence }}


    Csökkentett töltési idő: +@f4*100@%
    {{ adaptive_force_tip_bonus_@f2@ }}" tr "perk_tooltip_UltimateHunter" = "{{perk_long_desc_UltimateHunter}}


    {{ bountyHunter_bountyBoard }}" tr "perk_tooltip_Unflinching" = "{{perk_long_desc_Unflinching}}


    Jelenlegi bónusz kitartás: @f1.-1@
    Jelenlegi bónusz lassítás-ellenállás: @f2@" tr "perk_tooltip_UnsealedSpellbook" = "{{ perk_long_desc_UnsealedSpellbook }}

    Felhasznált egyedi idézői varázslatok: @f4@/@f8@
    Csere jelenlegi töltési ideje: @f3@ másodperc" tr "perk_tooltip_VeteranAftershock" = "Az ellenséges hősök mozgásképtelenné tétele után @DelayBeforeBurst.1@ másodpercre megnő a páncélod és a varázsellenállásod. Ezt követően kitör belőled az energia, varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Sebzés: @f4@ (+@f5@)
    Bónusz páncél: @f8@ (+@f2@)
    Bónusz varázsellenállás: @f8@ (+@f3@)
    Töltési idő: @Cooldown@ másodperc


    Összes kiosztott sebzés: @f1@" tr "perk_tooltip_Waterwalking" = "+ @MovementSpeed@ mozgási sebesség és + {{ perk_subtext_AdaptiveForce_Max }} (szinttől függően) a folyóban." tr "perk_tooltip_ZombieWard" = "{{perk_long_desc_ZombieWard}}


    Kapott értékek: {{perk_tooltip_dynamic_StatModAdaptive_@f4@}}
    Létrehozott Zombi őrszemek: @f1@" tr "perkstyle_defaultpagename_Domination" = "Uralom: a Hóhér" tr "perkstyle_defaultpagename_Inspiration" = "Ihlet: az Időtlen" tr "perkstyle_defaultpagename_Precision" = "Precizitás: a Tökéletes" tr "perkstyle_defaultpagename_Resolve" = "Elszántság: a Kolosszus" tr "perkstyle_defaultpagename_Sorcery" = "Boszorkányság: a Sorscsapás" tr "perkstyle_displayname_7200" = "Uralom" tr "perkstyle_displayname_7201" = "Precizitás" tr "perkstyle_displayname_7202" = "Boszorkányság" tr "perkstyle_displayname_7203" = "Ihlet" tr "perkstyle_displayname_7204" = "Elszántság" tr "perkstyle_Domination_SlotLabel1" = "Gonoszság" tr "perkstyle_Domination_SlotLabel2" = "Nyomolvasás" tr "perkstyle_Domination_SlotLabel3" = "Vadász" tr "perkstyle_Domination_SlotLabelKeystone" = "" tr "perkstyle_Inspiration_SlotLabel1" = "Szerkentyűk" tr "perkstyle_Inspiration_SlotLabel2" = "Holnap" tr "perkstyle_Inspiration_SlotLabel3" = "Odaát" tr "perkstyle_Inspiration_SlotLabelKeystone" = "" tr "perkstyle_Precision_SlotLabel1" = "Hősiesség" tr "perkstyle_Precision_SlotLabel2" = "Legenda" tr "perkstyle_Precision_SlotLabel3" = "Csata" tr "perkstyle_Precision_SlotLabelKeystone" = "" tr "perkstyle_Resolve_SlotLabel1" = "Erő" tr "perkstyle_Resolve_SlotLabel2" = "Ellenállás" tr "perkstyle_Resolve_SlotLabel3" = "Vitalitás" tr "perkstyle_Resolve_SlotLabelKeystone" = "" tr "perkstyle_Sorcery_SlotLabel1" = "Ereklye" tr "perkstyle_Sorcery_SlotLabel2" = "Kiválóság" tr "perkstyle_Sorcery_SlotLabel3" = "Hatalom" tr "perkstyle_Sorcery_SlotLabelKeystone" = "" tr "perkstyle_tooltip_7200" = "Hirtelen sebzés és hozzáférés a célpontokhoz " tr "perkstyle_tooltip_7201" = "Erősebb támadások és folyamatos sebzés" tr "perkstyle_tooltip_7202" = "Felerősített képességek és erőforrás-manipuláció" tr "perkstyle_tooltip_7203" = "Kreatív eszközök és a szabályok megkerülése " tr "perkstyle_tooltip_7204" = "Szívósság és tömegirányítás" tr "Ping_Draven_PingOverride" = "@SrcNameWithColon@Draven Ligája – @SubA@ Imádat jelző" tr "protips_brushreveals" = "The brush hides you and your allies, but if you attack, it reveals everyone in the brush." tr "protips_buyitem" = "Everyone starts with enough gold to snag an item or two, head back and buy!" tr "protips_cancelbchannel_damage" = "Taking damage while channeling "B" will cancel your recall. Make sure you're standing in a safe place. The brush could be a safer hiding spot!" tr "protips_cancelbchannel_walk" = "Keep still after you've pressed "B" if you want to go back to base. Moving, attacking, or using an ability will cancel your recall." tr "protips_damage_minion_01" = "Menj a minionok mögé!" tr "protips_damage_minion_02" = "Vonulj vissza: miniontámadás!" tr "protips_damage_minion_03" = "Veszély: miniontámadás!" tr "protips_damage_redzone_01" = "Maradj a vörös zónákon kívül" tr "protips_damage_redzone_02" = "A botok képességeket használnak a vörös zónákban" tr "protips_damage_redzone_03" = "Veszély: hagyd el a vörös zónákat" tr "protips_defiletoggle" = "Defile [E] drains mana while it's turned on -- only use it when there are enemies around." tr "protips_dummy" = "When your champion levels up you should chose an ability to improve. Click the plus above an ability to upgrade it. When your champion levels up you should chose an ability to improve. Click the plus above an ability to upgrade it. When your champion levels up you should chose an ability to improve. Click the plus above an ability to upgrade it." tr "protips_fightbaron" = "Baron Nashor is the most dangerous creature on the Rift, and should never be faced alone." tr "protips_fightdragon" = "The Dragon is a powerful monster. Only attack him if you have teammates around to help!" tr "protips_frostshottoggle" = "With Frost Shot [Q] toggled on, each auto-attack costs mana. Its slow is only effective on enemy champions, not minions." tr "protips_karthus_deathdefied" = "Even though he can't move, Karthus can cast spells for a short while after his death. Q! Q! Q!" tr "protips_kogmaw_icathiansurprise" = "Kog'Maw explodes shortly after his death, dealing damage around him. Chase down your killer and get revenge!" tr "protips_levelabilities" = "When your champion levels up you should choose an ability to improve. Click the plus above an ability to upgrade it." tr "protips_lotsofgold" = "You have a lot of gold. Turn that gold into additional strength by buying more items from the shop at your base." tr "protips_MissFortune_ultchannel" = "Right-clicking while Bullet Time [R] is firing will end the ability early." tr "protips_nunu_bloodboilally" = "Blood Boil [W] is a powerful buff. If you cast it on an ally, you both get its full effect!" tr "protips_nunu_consumeheal" = "Use Consume [Q] on a nearby minion or monster to recover your health." tr "protips_nunu_ultchannel" = "The longer Nunu channels Absolute Zero [R], the more damage it does. You can trigger it early by right-clicking, but you shouldn't unless enemies are about to escape." tr "protips_rechargeatbase" = "Your health and mana will regenerate faster while you're at your base. If you need to heal before fighting more, you can press ''B'' to return to base." tr "protips_twistedfate_gate" = "Destiny/Gate [R] can be cast a second time, allowing Twisted Fate to teleport long distances." tr "protips_useheal" = "The Heal summoner spell can be a lifesaver -- don't forget to use it when your health is running low." tr "protips_usehealthpotion" = "You snagged some delicious health potions, give them a click to restore some health." tr "protips_usemanapotion" = "You snagged some delicious mana potions, give them a click to restore some mana." tr "protips_usesummonerspells" = "You have a pair of helpful summoner spells you haven't used yet. You can use them by pressing "D" and "F"." tr "quest_area_title_character_quest_Corki" = "Különleges küldemény!" tr "quest_area_title_objectives" = "Feladatok" tr "quest_area_title_primary" = "Elsődleges küldetések" tr "quest_area_title_score_display" = "Pontszám – Lebontás" tr "quest_area_title_secondary" = "Másodlagos küldetések" tr "queue_description-detailed_Odyssey_difficulty1" = "Odüsszeia (bevezető)" tr "queue_description-detailed_Odyssey_difficulty2" = "Odüsszeia (Kadét)" tr "queue_description-detailed_Odyssey_difficulty3" = "Odüsszeia (Legénységi tag)" tr "queue_description-detailed_Odyssey_difficulty4" = "Odüsszeia (Kapitány)" tr "queue_description-detailed_Odyssey_difficulty5" = "Odüsszeia (roham)" tr "queue_description_1v1_internal" = "1v1" tr "queue_description_ARAM" = "ARAM" tr "queue_description_ARSR" = "Véletlenszerű Idézők Szurdoka" tr "queue_description_ARURF" = "Véletlenszerű U.R.F." tr "queue_description_Ascension" = "Felemelkedés" tr "queue_description_Beginner" = "Kezdő" tr "queue_description_BlindPick" = "Vak mód" tr "queue_description_BloodMoon" = "Vérhold" tr "queue_description_Clash" = "Clash" tr "queue_description_CoopVsAI" = "Emberek vs. MI" tr "queue_description_Custom" = "Egyéni" tr "queue_description_DarkStarSingularity" = "Sötét csillag: Szingularitás" tr "queue_description_DefinitelyNotDominion" = "Semmiképp sem Dominion" tr "queue_description_detailed_1v1_internal" = "1v1" tr "queue_description_detailed_BlindPick" = "Normál (Vak mód)" tr "queue_description_detailed_DraftPick" = "Normál (Draft mód)" tr "queue_description_detailed_GamemodeX" = "Részletek: Segíts tesztelni egy új, kísérleti módot! A prototípus állandó összecsapásokat kínál, megfűszerezve a klasszikus 5v5 játékmenetet." tr "queue_description_detailed_StarGuardian" = "Invázió (normál)" tr "queue_description_detailed_StarGuardianHard" = "Invázió (roham)" tr "queue_description_DraftPick" = "Draft mód" tr "queue_description_GamemodeX" = "Vak mód" tr "queue_description_Hexakill" = "Hexakill" tr "queue_description_Intermediate" = "Középhaladó" tr "queue_description_Intro" = "Bevezető" tr "queue_description_Level100Gauntlet" = "100. szintű kihívás" tr "queue_description_NexusSiege" = "A Nexus ostroma" tr "queue_description_Odyssey_difficulty1" = "Bevezető" tr "queue_description_Odyssey_difficulty2" = "Kadét" tr "queue_description_Odyssey_difficulty3" = "Legénységi tag" tr "queue_description_Odyssey_difficulty4" = "Kapitány" tr "queue_description_Odyssey_difficulty5" = "Roham" tr "queue_description_OneForAll" = "Egy mindenkiért" tr "queue_description_PoroKing" = "Porokirály" tr "queue_description_Project" = "Túltöltés" tr "queue_description_RankedDraft" = "Rangsorolt draft" tr "queue_description_RankedFlex" = "Rangsorolt rugalmas" tr "queue_description_RankedSoloDuo" = "Rangsorolt egyéni/páros" tr "queue_description_SnowURF" = "Téli véletlenszerű U.R.F." tr "queue_description_StarGuardian" = "Normál" tr "queue_description_StarGuardianHard" = "Roham" tr "queue_description_Team" = "Csapat" tr "queue_description_TheTeemoing" = "Teemojárás" tr "queue_description_TutorialModule1" = "Edzés – 1. rész" tr "queue_description_TutorialModule2" = "Edzés – 2. rész" tr "queue_description_TutorialModule3" = "Edzés – 3. rész" tr "queue_name-short_Odyssey_difficulty1" = "Odüsszeia (bevezető)" tr "queue_name-short_Odyssey_difficulty2" = "Odüsszeia (Kadét)" tr "queue_name-short_Odyssey_difficulty3" = "Odüsszeia (Legénységi tag)" tr "queue_name-short_Odyssey_difficulty4" = "Odüsszeia (Kapitány)" tr "queue_name-short_Odyssey_difficulty5" = "Odüsszeia (roham)" tr "queue_name_1v1_internal" = "1v1" tr "queue_name_ARAM" = "ARAM" tr "queue_name_ARSR" = "Véletlenszerű Idézők Szurdoka" tr "queue_name_ARURF" = "Véletlenszerű U.R.F." tr "queue_name_Ascension" = "Felemelkedés" tr "queue_name_Beginner" = "Kezdő" tr "queue_name_BloodMoon" = "Vérhold" tr "queue_name_Clash" = "Clash" tr "queue_name_CoopVsAI" = "Emberek vs. MI" tr "queue_name_Custom" = "Egyéni" tr "queue_name_DarkStarSingularity" = "Sötét csillag: Szingularitás" tr "queue_name_DefinitelyNotDominion" = "Semmiképp sem Dominion" tr "queue_name_GamemodeX" = "Nexus Blitz" tr "queue_name_Hexakill" = "Hexakill" tr "queue_name_Intermediate" = "Középhaladó" tr "queue_name_Intro" = "Bevezető" tr "queue_name_Level100Gauntlet" = "100. szintű kihívás" tr "queue_name_NexusSiege" = "A Nexus ostroma" tr "queue_name_Normal" = "Normál" tr "queue_name_Odyssey_difficulty1" = "Odüsszeia (bevezető)" tr "queue_name_Odyssey_difficulty2" = "Odüsszeia (Kadét)" tr "queue_name_Odyssey_difficulty3" = "Odüsszeia (Legénységi tag)" tr "queue_name_Odyssey_difficulty4" = "Odüsszeia (Kapitány)" tr "queue_name_Odyssey_difficulty5" = "Odüsszeia (roham)" tr "queue_name_odyssey_easy" = "Könnyű" tr "queue_name_odyssey_hard" = "Nehéz" tr "queue_name_Odyssey_intro" = "Odüsszeia (bevezető)" tr "queue_name_odyssey_medium" = "Közepes" tr "queue_name_odyssey_onslaught" = "Roham" tr "queue_name_OneForAll" = "Egy mindenkiért" tr "queue_name_PoroKing" = "A Porokirály legendája" tr "queue_name_Project" = "Túltöltés" tr "queue_name_Ranked" = "Rangsorolt" tr "queue_name_RankedFlex" = "Rangsorolt rugalmas" tr "queue_name_RankedSoloDuo" = "Rangsorolt egyéni/páros" tr "queue_name_short_1v1_internal" = "1v1" tr "queue_name_short_ARAM" = "ARAM" tr "queue_name_short_ARSR" = "Véletlenszerű Idézők Szurdoka" tr "queue_name_short_ARURF" = "Véletlenszerű U.R.F." tr "queue_name_short_Ascension" = "Felemelkedés" tr "queue_name_short_Beginner" = "Kezdő" tr "queue_name_short_BloodMoon" = "Vérhold" tr "queue_name_short_Clash" = "Clash" tr "queue_name_short_CoopVsAI" = "Emberek vs. MI" tr "queue_name_short_Custom" = "Egyéni" tr "queue_name_short_DarkStarSingularity" = "Sötét csillag" tr "queue_name_short_DefinitelyNotDominion" = "Semmiképp sem Dominion" tr "queue_name_short_GamemodeX" = "Nexus Blitz" tr "queue_name_short_Hexakill" = "Hexakill" tr "queue_name_short_Intermediate" = "Középhaladó" tr "queue_name_short_Intro" = "Bevezető" tr "queue_name_short_Level100Gauntlet" = "100. szintű kihívás" tr "queue_name_short_NexusSiege" = "A Nexus ostroma" tr "queue_name_short_Normal" = "Normál" tr "queue_name_short_OneForAll" = "Egy mindenkiért" tr "queue_name_short_PoroKing" = "Porokirály" tr "queue_name_short_Project" = "Túltöltés" tr "queue_name_short_Ranked" = "Rangsorolt" tr "queue_name_short_RankedFlex" = "Rangsorolt rugalmas" tr "queue_name_short_RankedSoloDuo" = "Rangsorolt egyéni/páros" tr "queue_name_short_SnowURF" = "Téli véletlenszerű U.R.F." tr "queue_name_short_StarGuardian" = "Invázió (normál)" tr "queue_name_short_StarGuardianHard" = "Invázió (roham)" tr "queue_name_short_Team" = "Csapat" tr "queue_name_short_TheTeemoing" = "Teemojárás" tr "queue_name_short_TutorialModule1" = "Edzés – 1. rész" tr "queue_name_short_TutorialModule2" = "Edzés – 2. rész" tr "queue_name_short_TutorialModule3" = "Edzés – 3. rész" tr "queue_name_SnowURF" = "Téli véletlenszerű U.R.F." tr "queue_name_StarGuardian" = "Invázió (normál)" tr "queue_name_StarGuardianHard" = "Invázió (roham)" tr "queue_name_Team" = "Csapat" tr "queue_name_TheTeemoing" = "Teemojárás" tr "queue_name_TutorialModule1" = "Edzés – 1. rész" tr "queue_name_TutorialModule2" = "Edzés – 2. rész" tr "queue_name_TutorialModule3" = "Edzés – 3. rész" tr "regalia_ranked_division_1" = "I" tr "regalia_ranked_division_2" = "II" tr "regalia_ranked_division_3" = "III" tr "regalia_ranked_division_4" = "IV" tr "regalia_ranked_division_5" = "V" tr "ReplayCameraControlPanel_tooltip_ChampionDropDown" = "Kameramód váltásaErre kattintva kiválaszthatod a kameramódot." tr "ReplayCameraControlPanel_tooltip_FOWCheckbox" = "A háború ködének be-/kikapcsolása@Key@Erre kattintva kapcsolhatod be vagy ki a háború ködét." tr "ReplayCameraControlPanel_tooltip_FoWDropDown" = "A háború köde csapatra vonatkozó beállításának módosításaErre kattintva választhatod ki a háború ködét a csapatra vonatkozóan." tr "ReplayCameraControlPanel_tooltip_LockCamera" = "Automatikus kamera be-/kikapcsolása@Key@Erre kattintva válthatsz az automatikus és a kézi kameramód között." tr "ReplayCameraControlPanel_tooltip_Visibility" = "Kezelőfelület láthatósága@Key@Erre kattintva nyithatod meg a Kezelőfelület láthatósága menüt." tr "replayui_buttonLabelContinue" = "Bezárás" tr "replayui_championSelectionDynamic" = "%d másodperc múlva..." tr "replayui_controlPanel_icon_tooltip_ChampionDropDown" = "Kameramódváltás" tr "replayui_controlPanel_icon_tooltip_FOWCheckbox" = "A háború ködének be-/kikapcsolása" tr "replayui_controlPanel_icon_tooltip_FoWDropDown" = "A háború köde csapatra vonatkozó beállításának módosítása" tr "replayui_controlPanel_icon_tooltip_lock_camera" = "Automatikus kamera be-/kikapcsolása" tr "replayui_controlPanel_icon_tooltip_visibility" = "Kezelőfelület láthatósága" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_All" = "Összes" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_Chat" = "Csevegés" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_KillCallouts" = "Gyilkosságbejelentő" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_Minimap" = "Kistérkép" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_ObjectiveTimers" = "Feladatidőzítők" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_Quests" = "Küldetések" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_Scoreboard" = "Eredményjelző" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_TargetFrame" = "Cél kerete" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_TeamFramesBlue" = "Kék csapat keretei" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_TeamFramesPurple" = "Vörös csapat keretei" tr "replayui_controlPanel_visibilityOption_TeamScore" = "Pontszám megjelenítése" tr "replayui_controls" = "Kameramód" tr "replayui_directedCameraSelection" = "Automatikus kamera" tr "replayui_directedCameraSelectionDynamic" = "Automatikus kamera: %d..." tr "replayui_epicMonsterTimer_LIVE" = "ÉL" tr "replayui_escKey" = "ESC" tr "replayui_fogOfWar" = "A háború köde" tr "replayui_FOWCheckbox" = "A háború köde" tr "replayui_fpsCameraSelection" = "Belső nézetű kamera" tr "replayui_Help_DirectedCameraBody" = "Automatikus kamera [D]
    A kamerát a számítógép vezérli, ami automatikusan a fontos és izgalmas eseményekhez ugrik.

    Egy hősre vagy a kistérképre kattintva átmenetileg te is átveheted az irányítást.

    A szóköz billentyű lenyomásával a térkép egy másik pontján folyó eseményekhez ugorhatsz.

    Kézi kameravezérlés [S]
    A kamerát mindig teljes mértékben a felhasználó irányítja.

    Egy hős követése [Kattints duplán egy hősre, illetve nyomd le kétszer az 1–5 illetve Q–T billentyűt]
    A kamera egy hősre fókuszál, és folyamatosan követi őt." tr "replayui_Help_DirectedCameraHeader" = "Kameramódok" tr "replayui_Help_Header" = "Meccsnézés – tippek: Jellemzők és vezérlés" tr "replayui_Help_Subheader" = "A továbbiakban a Tippek itt érhetők el:" tr "replayui_Help_TimeshiftBody" = "Idővonal és Ugrás vissza [Backspace]
    Visszaugrik a gyilkosságokra vagy más elszalasztott eseményekre.

    Szünet / lejátszás [P], Gyorsítás / lassítás [+/-], 1x-es sebesség [0]
    A játék sebességét szabályozza.

    Ugrás a megtekintett szakasz végére / ugrás az élő közvetítésre [J]
    Visszatér arra a pontra, ameddig láttad a közvetítést." tr "replayui_Help_TimeshiftHeader" = "Időugrás" tr "replayui_Help_VisibilityBody" = "Eredményjelző [Tab]
    Felszabadítja a képernyő közepét.

    Összes elrejtése [H]
    A kezelőfelület összes elemének elrejtése.

    Csapatos harc [A]
    Minimális kezelőfelület a csapatos harcok nyomon követéséhez.

    Láthatósági menü
    A kezelőfelület egyes elemeinek megjelenítése vagy elrejtése." tr "replayui_Help_VisibilityHeader" = "Kezelőfelület láthatósága" tr "replayui_HelpTipHeader" = "Meccsnézés - tippek" tr "replayui_HelpTipSubheader" = "Jellemzők és vezérlés" tr "replayui_icon_dragon_buffs" = "Sárkány-erősítések száma" tr "replayui_icon_gamescore" = "Eredmény" tr "replayui_icon_gameScore_Assassinate" = "Csapatpontszám" tr "replayui_icon_gameScore_KingPoro" = "Porotalálatok" tr "replayui_icon_gameScore_Siege_Generator" = "Kristálygenerátor" tr "replayui_icon_gameScore_Siege_LaserMinions" = "Minionok a Pusztítóig" tr "replayui_icon_gameTime" = "Meccsből eltelt idő" tr "replayui_icon_kills" = "Csapat összes gyilkossága" tr "replayui_icon_playerScore0_ASC" = "Egyéni pontszám" tr "replayui_icon_playerScore0_BM" = "Személyes pontszám" tr "replayui_icon_playerScore0_DS" = "Egyéni pontszám" tr "replayui_icon_playerScore0_ODIN" = "Egyéni pontszám" tr "replayui_icon_playerScore0_ODY" = "Csapat pontszáma" tr "replayui_icon_playerScore0_PROJ" = "Megszerzett erősítőtöredékek" tr "replayui_icon_playerScore0_STAR" = "Egyéni pontszám" tr "replayui_icon_playerScore1_PROJ" = "Megszerzett győzelmi pontok" tr "replayui_icon_playerScore2_ODY" = "Hátralévő próbálkozások száma" tr "replayui_icon_playerScore2_STAR" = "Hátralévő próbálkozások száma" tr "replayui_icon_teamGold" = "Csapat összes aranya" tr "replayui_icon_teamMinionkills" = "A csapat által megölt minionok" tr "replayui_icon_teamTowerKills" = "Csapat által lerombolt tornyok" tr "replayui_icon_tooltip_AD" = "Sebzés" tr "replayui_icon_tooltip_AP" = "Varázserő" tr "replayui_icon_tooltip_AR" = "Páncél" tr "replayui_icon_tooltip_AS" = "Támadási sebesség" tr "replayui_icon_tooltip_MR" = "Varázsellenállás" tr "replayui_icon_tooltip_MS" = "Mozgási sebesség" tr "replayui_lockCamera" = "Kamera zárolása" tr "replayui_manualCameraSelection" = "Kézi kameravezérlés" tr "replayui_scoreboard_bounty_text" = "@BountyValue@" tr "replayui_scoreboard_bounty_tooltip" = "@BountyValue@ aranyat ad" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_champion" = "Hős" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_flatDamageReductionFromMinions" = "Csökkentett sebzés minionoktól" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_gold" = "Jelenlegi arany / Összes arany (kattints a tárgyakhoz) [X]" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_item" = "A hős tárgyai (kattints az aranyhoz) [X]" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_KDA" = "Gyilkosság / Halál / Assziszt" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_minionBonusMoveSpeed" = "Bónusz mozgási sebesség" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_minionKills" = "Megölt minionok" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_nodeStats" = "Elfoglalt / Semlegesített pontok (kattints a statisztikához)" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_odinKDA" = "Gyilkosság / Halál / Assziszt (kattints a stratégiai pontokhoz)" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_percIncreasedMinionDamage" = "Bónusz sebzés a minionoknak" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_visionScore" = "Rálátással kapcsolatos pontszám" tr "replayui_scoreboard_icon_tooltip_visionScore_tooltip" = "Rálátással kapcsolatos pontszámHozzájárulás a térkép felderítéséhez. Az őrszemek elhelyezése és elpusztítása általában 1 pontot ad minden percért, amíg működésben marad egy őrszem, illetve minden percért, ameddig még működhetett volna." tr "replayui_spectatorSelection" = "Néző" tr "replayui_teamFightUI_globalHealth" = "A teljes csapat életereje" tr "replayui_teamFightUI_onScreenHealth" = "A közeli hősök életereje" tr "replayui_teamFOW_selection0" = "Kék" tr "replayui_teamFOW_selection1" = "Vörös" tr "replayui_teamFOW_selection1colorblind" = "Vörös" tr "replayui_teamFOW_selection2" = "Összes" tr "replayui_teamFOW_selectionHotkey0" = "[F1]" tr "replayui_teamFOW_selectionHotkey1" = "[F2]" tr "replayui_teamFOW_selectionHotkey2" = "[F3]" tr "replayui_timeDisplay_LIVE" = "ÉLŐ" tr "replayui_tooltip_Help" = "Súgó be-/kikapcsolása" tr "replayui_tooltip_JumpBack" = "Ugrás vissza 15 másodperccel [Backspace]" tr "replayui_tooltip_JumpToFurthestViewed" = "Ugrás a megtekintett szakasz végére [J]" tr "replayui_tooltip_JumpToLive" = "Ugrás az élő közvetítésre [J]" tr "replayui_tooltip_Pause" = "Szünet [P]" tr "replayui_tooltip_Play" = "Lejátszás [P]" tr "replayui_tooltip_SlowDown" = "Lassítás [-]" tr "replayui_tooltip_SpeedUp" = "Gyorsítás [+]" tr "replayui_UnavailableTimeData" = "Ez a szakasz nem tekinthető meg, mivel ekkor még nem csatlakoztál a meccshez." tr "rppackage_description_1" = "650" tr "rppackage_description_10" = "TBD" tr "rppackage_description_11" = "TBD" tr "rppackage_description_12" = "TBD" tr "rppackage_description_13" = "TBD" tr "rppackage_description_14" = "TBD" tr "rppackage_description_15" = "TBD" tr "rppackage_description_16" = "TBD" tr "rppackage_description_17" = "TBD" tr "rppackage_description_18" = "TBD" tr "rppackage_description_19" = "TBD" tr "rppackage_description_2" = "1380" tr "rppackage_description_20" = "TBD" tr "rppackage_description_21" = "TBD" tr "rppackage_description_22" = "TBD" tr "rppackage_description_23" = "TBD" tr "rppackage_description_24" = "TBD" tr "rppackage_description_25" = "TBD" tr "rppackage_description_26" = "TBD" tr "rppackage_description_27" = "TBD" tr "rppackage_description_28" = "TBD" tr "rppackage_description_29" = "TBD" tr "rppackage_description_3" = "2800" tr "rppackage_description_30" = "TBD" tr "rppackage_description_31" = "TBD" tr "rppackage_description_32" = "TBD" tr "rppackage_description_33" = "TBD" tr "rppackage_description_34" = "TBD" tr "rppackage_description_35" = "TBD" tr "rppackage_description_36" = "TBD" tr "rppackage_description_37" = "TBD" tr "rppackage_description_38" = "TBD" tr "rppackage_description_39" = "TBD" tr "rppackage_description_4" = "5000" tr "rppackage_description_40" = "TBD" tr "rppackage_description_41" = "TBD" tr "rppackage_description_42" = "TBD" tr "rppackage_description_43" = "TBD" tr "rppackage_description_44" = "TBD" tr "rppackage_description_45" = "TBD" tr "rppackage_description_46" = "TBD" tr "rppackage_description_47" = "TBD" tr "rppackage_description_48" = "TBD" tr "rppackage_description_49" = "TBD" tr "rppackage_description_5" = "TBD" tr "rppackage_description_50" = "TBD" tr "rppackage_description_6" = "TBD" tr "rppackage_description_7" = "TBD" tr "rppackage_description_8" = "TBD" tr "rppackage_description_9" = "TBD" tr "rppackage_displayname_1" = " " tr "rppackage_displayname_10" = "TBD" tr "rppackage_displayname_11" = "TBD" tr "rppackage_displayname_12" = "TBD" tr "rppackage_displayname_13" = "TBD" tr "rppackage_displayname_14" = "TBD" tr "rppackage_displayname_15" = "TBD" tr "rppackage_displayname_16" = "TBD" tr "rppackage_displayname_17" = "TBD" tr "rppackage_displayname_18" = "TBD" tr "rppackage_displayname_19" = "TBD" tr "rppackage_displayname_2" = "80 bónusz Riot Pontot tartalmaz!" tr "rppackage_displayname_20" = "TBD" tr "rppackage_displayname_21" = "TBD" tr "rppackage_displayname_22" = "TBD" tr "rppackage_displayname_23" = "TBD" tr "rppackage_displayname_24" = "TBD" tr "rppackage_displayname_25" = "TBD" tr "rppackage_displayname_26" = "TBD" tr "rppackage_displayname_27" = "TBD" tr "rppackage_displayname_28" = "TBD" tr "rppackage_displayname_29" = "TBD" tr "rppackage_displayname_3" = "200 bónusz Riot Pontot tartalmaz!" tr "rppackage_displayname_30" = "TBD" tr "rppackage_displayname_31" = "TBD" tr "rppackage_displayname_32" = "TBD" tr "rppackage_displayname_33" = "TBD" tr "rppackage_displayname_34" = "TBD" tr "rppackage_displayname_35" = "TBD" tr "rppackage_displayname_36" = "TBD" tr "rppackage_displayname_37" = "TBD" tr "rppackage_displayname_38" = "TBD" tr "rppackage_displayname_39" = "TBD" tr "rppackage_displayname_4" = "450 bónusz Riot Pontot tartalmaz!" tr "rppackage_displayname_40" = "TBD" tr "rppackage_displayname_41" = "TBD" tr "rppackage_displayname_42" = "TBD" tr "rppackage_displayname_43" = "TBD" tr "rppackage_displayname_44" = "TBD" tr "rppackage_displayname_45" = "TBD" tr "rppackage_displayname_46" = "TBD" tr "rppackage_displayname_47" = "TBD" tr "rppackage_displayname_48" = "TBD" tr "rppackage_displayname_49" = "TBD" tr "rppackage_displayname_5" = "TBD" tr "rppackage_displayname_50" = "TBD" tr "rppackage_displayname_6" = "TBD" tr "rppackage_displayname_7" = "TBD" tr "rppackage_displayname_8" = "TBD" tr "rppackage_displayname_9" = "TBD" tr "rune_combiner_description_1" = "TBD7" tr "rune_combiner_description_2" = "TBD8" tr "rune_combiner_description_3" = "TBD9" tr "rune_combiner_description_4" = "TBD10" tr "rune_combiner_description_5" = "TBD11" tr "rune_combiner_displayname_1" = "TBD12" tr "rune_combiner_displayname_2" = "TBD13" tr "rune_combiner_displayname_3" = "TBD14" tr "rune_combiner_displayname_4" = "TBD15" tr "rune_combiner_displayname_5" = "TBD16" tr "score_event_callout" = "@ScoreLabel@: +@ScoreValue@" tr "scoreboard_stat_label_ACE" = "Ász" tr "scoreboard_stat_label_ANGEL" = "Megsegített szövetséges" tr "scoreboard_stat_label_ARCH_ANGEL" = "Segítő jobb" tr "scoreboard_stat_label_AVENGER" = "Megbosszult szövetséges" tr "scoreboard_stat_label_BOUNTY_HUNTER_2" = "Sorozatgyilkosság megállítása" tr "scoreboard_stat_label_BOUNTY_HUNTER_3" = "Fejvadász x3" tr "scoreboard_stat_label_BOUNTY_HUNTER_4" = "Fejvadász x4" tr "scoreboard_stat_label_BOUNTY_HUNTER_5" = "Fejvadász x5" tr "scoreboard_stat_label_CHAMPION_ASSIST" = "Gyilkosság assziszt" tr "scoreboard_stat_label_champion_assists" = "Assziszt" tr "scoreboard_stat_label_CHAMPION_KILL" = "Hősgyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_champion_kills" = "Gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_combat_player_score" = "Harci pontszám" tr "scoreboard_stat_label_COUNTER" = "Megszakított elfoglalás" tr "scoreboard_stat_label_DEFENDER" = "Pont megvédése" tr "scoreboard_stat_label_defense_player_score" = "Védekezési pont" tr "scoreboard_stat_label_DEFENSIVE_ASSIST" = "Assziszt a ponton" tr "scoreboard_stat_label_DEFENSIVE_KILL" = "Gyilkosság a ponton" tr "scoreboard_stat_label_DOMINATING" = "Óriási" tr "scoreboard_stat_label_dominion_capture_assists" = "Elfoglalási asszisztok" tr "scoreboard_stat_label_dominion_captures" = "Pont elfoglalása" tr "scoreboard_stat_label_dominion_defense" = "Megvédett elfoglalási pontok" tr "scoreboard_stat_label_dominion_extended_combat" = "Hosszított csata" tr "scoreboard_stat_label_dominion_kill_on_point" = "Hősgyilkosság elfoglalási ponton" tr "scoreboard_stat_label_dominion_last_man_standing" = "Mártír" tr "scoreboard_stat_label_dominion_neutralization_assists" = " Semlegesítési assziszt" tr "scoreboard_stat_label_dominion_neutralizations" = "Pont semlegesítése" tr "scoreboard_stat_label_dominion_recap" = "Újra elfoglalt pontok" tr "scoreboard_stat_label_DOUBLE_KILL" = "Kettős gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_DUELIST" = "Párbaj gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_FIRST_BLOOD" = "Első gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_GOD_LIKE" = "Istenszabású" tr "scoreboard_stat_label_GOLD_EARNED" = "Megkeresett arany" tr "scoreboard_stat_label_GUARDIAN" = "Oltalmazó gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_KILLING_SPREE" = "Sorozatgyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_LARGEST_KILLING_SPREE" = "Leghosszabb sorozatgyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_LAST_STAND" = "Mártír" tr "scoreboard_stat_label_LEGENDARY" = "Legendás" tr "scoreboard_stat_label_MAGIC_DAMAGE_DEALT_PLAYER" = "Kiosztott varázssebzés" tr "scoreboard_stat_label_MAGIC_DAMAGE_TAKEN" = "Elszenvedett varázssebzés" tr "scoreboard_stat_label_MAJOR_RELIC_PICKUP" = "Ereklyevadász" tr "scoreboard_stat_label_MINION_KILL" = "Megölt minionok" tr "scoreboard_stat_label_NEUTRAL_MINIONS_KILLED" = "Megölt semleges szörnyek" tr "scoreboard_stat_label_NODE_CAPTURE_ASSIST" = "Elfoglalási assziszt" tr "scoreboard_stat_label_NODE_NEUTRALIZE_ASSIST" = "Semlegesítési assziszt" tr "scoreboard_stat_label_objective_player_score" = "Feladatpont" tr "scoreboard_stat_label_offense_player_score" = "Támadási pont" tr "scoreboard_stat_label_OFFENSIVE_ASSIST" = "Assziszt a ponton" tr "scoreboard_stat_label_OFFENSIVE_KILL" = "Gyilkosság a ponton" tr "scoreboard_stat_label_OPPORTUNIST" = "Cseles semlegesítés" tr "scoreboard_stat_label_PAYBACK" = "Bosszúállás" tr "scoreboard_stat_label_PENTA_KILL" = "Pentakill" tr "scoreboard_stat_label_PHYSICAL_DAMAGE_DEALT_PLAYER" = "Kiosztott fizikai sebzés" tr "scoreboard_stat_label_PHYSICAL_DAMAGE_TAKEN" = "Elszenvedett fizikai sebzés" tr "scoreboard_stat_label_QUADRA_KILL" = "Négyszeres gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_QUEST_COMPLETE" = "Küldetés teljesítve" tr "scoreboard_stat_label_RAMPAGE" = "Legyőzhetetlen" tr "scoreboard_stat_label_SCAVENGER_HUNT" = "Megszerzett életerőcsomag" tr "scoreboard_stat_label_SENTINEL" = "Őrszem" tr "scoreboard_stat_label_STRATEGIST" = "Folyamatos elfoglalás" tr "scoreboard_stat_label_SUPER_MINION_KILL" = "Megölt szuperminionok" tr "scoreboard_stat_label_SURVIVOR" = "Halálközeli állapot" tr "scoreboard_stat_label_team_objective" = "Csapat feladatai" tr "scoreboard_stat_label_TOTAL_HEAL" = "Gyógyulás mértéke" tr "scoreboard_stat_label_total_player_score" = "Összes pont" tr "scoreboard_stat_label_TRIPLE_KILL" = "Hármas gyilkosság" tr "scoreboard_stat_label_UNSTOPPABLE" = "Megállíthatatlan" tr "scoreboard_stat_label_VANGUARD" = "Meccsfordító elfoglalás" tr "scoreboard_stat_label_ZONE_CAPTURE" = "Elfoglalt oltár" tr "scoreboard_stat_label_ZONE_NEUTRALIZE" = "Pontsemlegesítés" tr "scoreboard_tooltip_stat_shards_title" = "Rúnastatisztikák" tr "scoreboard_ui_dragon_air" = "Felhősárkány" tr "scoreboard_ui_dragon_default" = "Csapat sárkánygyilkosságai" tr "scoreboard_ui_dragon_earth" = "Hegysárkány" tr "scoreboard_ui_dragon_elder" = "Ősi sárkány" tr "scoreboard_ui_dragon_fire" = "Pokoli sárkány" tr "scoreboard_ui_dragon_water" = "Óceánsárkány" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_1" = "Őrangyal" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_10" = "MissionBuffData Game Mode Custom10 Reward" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_12" = "Bard áldása" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_13" = "Urf forró krumplija" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_2" = "Mega-Óceánsárkány" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_3" = "K.N. pajzs" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_4" = "Porokirály" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_5" = "Statikk sokkolója" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_6" = "Hőskatapult" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_7" = "Blitzcrank áldása" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_8" = "Harci szánkó" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_9" = "Mega-Felhősárkány" tr "scoreboard_ui_SB_BE_SLIME_main" = "Az esemény jutalmai" tr "sight_ward_description_0" = "Ezt az őrszemet zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "sight_ward_description_1" = "Ez az őrszem 2019-ben lett megvásárolható a Boltban a Vérhold-kinézetekkel." tr "sight_ward_description_10" = "Ezt az őrszemet a 2014-es Valentin-napi esemény alkalmából került a Boltba." tr "sight_ward_description_101" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2018-as vb során." tr "sight_ward_description_109" = "Ez az őrszem a 2018-as Ellenfelek esemény során lett elérhető a boltban." tr "sight_ward_description_11" = "Ezt az őrszemet azok a játékosok kapták meg, akik találkoztak egy Riot-munkatárssal, és kaptak tőlük egy kódot." tr "sight_ward_description_110" = "Ez az őrszem a 2018-as Ellenfelek esemény során lett elérhető a boltban." tr "sight_ward_description_112" = "Ez az őrszemkinézet a Medencés buli 2018 esemény során jelent meg a Boltban." tr "sight_ward_description_116" = "Ez az őrszem 2018-ban, a Párbajhős Lucian kinézettel együtt jelent meg a boltban." tr "sight_ward_description_119" = "Ez az őrszem a 2018-as vb során vált elérhetővé." tr "sight_ward_description_12" = "Ez az őrszem az SKT T1 3. szezonban szerzett világbajnoki címének emlékére készült." tr "sight_ward_description_120" = "Ez az őrszem 2018-ban, a Pizsamás őrző-kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_122" = "Ez az őrszem 2018-ban lett megvásárolható a Boltban Sárkányidomár Heimerdingerrel együtt." tr "sight_ward_description_123" = "Ez az őrszem a 2019-es Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_124" = "Ez az őrszem a 2018-as vb során vált elérhetővé." tr "sight_ward_description_125" = "Ezt az őrszemet a 3. kitüntetési szint elérésével lehetett megszerezni a 2018-as szezonban." tr "sight_ward_description_126" = "Ezt az őrszemet a 4. kitüntetési szint elérésével lehetett megszerezni a 2018-as szezonban." tr "sight_ward_description_127" = "Ezt az őrszemet az 5. kitüntetési szint elérésével lehetett megszerezni a 2018-as szezonban." tr "sight_ward_description_128" = "Ez az őrszem a 2019-es Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_129" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2019-es Holdünnep esemény során." tr "sight_ward_description_13" = "Ez az őrszem 2014-ben, más Sárkányölő kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_130" = "Ez az őrszem a 2018-as Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_131" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "sight_ward_description_132" = "Ez az őrszem 2019-ben lett megvásárolható a Boltban a Vérhold-kinézetekkel." tr "sight_ward_description_133" = "Ez az őrszem a 2019-es Bolondok napja esemény során jelent meg." tr "sight_ward_description_134" = "Ez az őrszem a 2019-es Bolondok napja esemény során jelent meg." tr "sight_ward_description_135" = "Ez az őrszem az MSI 2019 esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_136" = "Ez az őrszem a 2019-es Próbatétel esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_137" = "Ez az őrszem az MSI 2019 esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_138" = "Ez az őrszem a 2019-es Próbatétel esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_14" = "Ez az őrszem a 2014-es All-Stars gála során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_15" = "Ez az őrszem a 2014-es labdarúgó-világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_16" = "Ez az őrszem 2014-ben, más Mecha kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_17" = "Ez az őrszem a 2014-es Shurima esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_18" = "Ez az őrszem a 2014-es világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_19" = "A megszerzéséhez 20 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként a 4. szezon során." tr "sight_ward_description_2" = "Ez az őrszem a 2012-es Lidércjárás esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_20" = "A megszerzéséhez 45 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként a 4. szezon során." tr "sight_ward_description_200" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2018-as vb során." tr "sight_ward_description_21" = "A megszerzéséhez 75 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként a 4. szezon során." tr "sight_ward_description_22" = "Ez az őrszem 2014-ben, más Csatagép kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_23" = "Ez az őrszem 2014-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_24" = "Ez az őrszem 2015-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_25" = "Ez az őrszem a 2015-ös Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_26" = "Ez az őrszem a 2015-ös Valentin-napi esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_27" = "Ez az őrszem a 2015-ös URF esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_28" = "Ez az őrszem a 2015-ös Bilgewater esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_29" = "Ez az őrszem 2015-ben, más PROJECT kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_3" = "Ez az őrszem a 2012-es Ünnepi ess neki esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_30" = "Ez az őrszem a 2015-ös világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_31" = "A megszerzéséhez 20 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként az 5. szezon során." tr "sight_ward_description_32" = "A megszerzéséhez 45 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként az 5. szezon során." tr "sight_ward_description_33" = "A megszerzéséhez 75 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként az 5. szezon során." tr "sight_ward_description_34" = "Ez az őrszem 2015-ben, más Sárkányidomár kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_35" = "Ez az őrszem a 2015-ös All-Stars gála során lett megvásárolható a Boltban a Tűz csapata számára." tr "sight_ward_description_36" = "Ez az őrszem a 2015-ös All-Stars gála során lett megvásárolható a Boltban a Jég csapata számára." tr "sight_ward_description_37" = "Ez az őrszem a 2015-ös Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_38" = "Ez az őrszem a 2016-os Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_39" = "Ez az őrszem a 2016-os Valentin-napi esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_4" = "Ez az őrszem a 2013-as Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_40" = "Ezt az őrszemet a Hextech barkácsolás indulásakor adtuk ki." tr "sight_ward_description_41" = "Ez az őrszem a 2016-os Draven-nap (bolondok napja) esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_42" = "Ez az őrszem 2016-ban, a Mecha zéró Sion hőskinézettel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_43" = "Ez az őrszem 2016-ban lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_44" = "Ez az őrszem 2016-ban, más Sötét csillag kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_45" = "Ez az őrszem 2016-ban, más Medencés buli kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_46" = "Ez az őrszem 2016-ban, más PROJECT kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_47" = "Ez az őrszem 2016-ban, más Játéktermi kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_48" = "Ez az őrszem 2016-ban, más Csillagőrző kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_49" = "Ez az őrszem a 2016-os világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_5" = "Ez az őrszem 2013-ban lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_50" = "Ez az őrszem 2016-ban lett megvásárolható a Boltban a Mechs vs Minions társasjáték megjelenése alkalmából." tr "sight_ward_description_51" = "A megszerzéséhez 20 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként a 6. szezon során." tr "sight_ward_description_52" = "A megszerzéséhez 45 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként a 6. szezon során." tr "sight_ward_description_53" = "A megszerzéséhez 75 pontot kellett gyűjteni Rangsorolt csapatok tagjaként a 6. szezon során." tr "sight_ward_description_54" = "Ezt az őrszemet kizárólag az Elementalista Lux csomag részeként lehet beszerezni." tr "sight_ward_description_55" = "Ez az őrszem a 2016-os Mesék a Szurdokból esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_56" = "Ez az őrszem a 2016-os Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_57" = "Ez az őrszem a 2017-es Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_58" = "Ez az őrszem a 2016-os All-Stars gála során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_59" = "Ez az őrszem a 2017-es Vérhold esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_6" = "Azok kapták jutalomként, akik legalább Ezüst rangot értek el a 3. szezonban." tr "sight_ward_description_60" = "Ez az őrszem a 2017-es Valentin-napi esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_61" = "Ez az őrszem 2017-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_62" = "Ez az őrszem 2017-ben, más Pulzustűz kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_63" = "A Rend útja belépő vásárlói kapták meg a 2017-es Ellenfelek esemény során." tr "sight_ward_description_64" = "A Káosz útja belépő vásárlói kapták meg a 2017-es Ellenfelek esemény során." tr "sight_ward_description_65" = "Ez az őrszem 2017-ben lett megvásárolható a Boltban az Égi ököl Lee Sin kinézettel együtt." tr "sight_ward_description_66" = "Ez az őrszem 2017-ben, más Pentakill kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_67" = "Ez az őrszem 2017-ben, más Sötét csillag kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_68" = "Ez az őrszem a 2017-es MSI esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_69" = "Ez az őrszem 2017-ben, más Elit alakulat kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_7" = "Ez az őrszem a 2013-as világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_70" = "Az eseménybelépő vásárlói kapták meg a 2017-es Játéktermi esemény során." tr "sight_ward_description_71" = "Ez az őrszem az SKT T1 6. szezonban szerzett világbajnoki címének emlékére készült." tr "sight_ward_description_72" = "Ezt az őrszemet 4 Csillagfény zsetonért lehetett megvenni a 2017-es Csillagőrző esemény során." tr "sight_ward_description_73" = "Ez az őrszem a 2017-es világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_74" = "320 vb-zsetonért lehetett megvenni, amelyeket a 2017-es világbajnokság: A legendák nyomában küldetések teljesítéséért kaptál." tr "sight_ward_description_75" = "Ez az őrszem 2017-ben, más Halhatatlan hősök kinézetekkel együtt lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_76" = "Ezt az őrszemet a 100. szint elérésével lehet megszerezni." tr "sight_ward_description_77" = "Ezt az őrszemet a 3. kitüntetési szint elérésével lehet megszerezni." tr "sight_ward_description_78" = "Ezt az őrszemet a 4. kitüntetési szint elérésével lehet megszerezni." tr "sight_ward_description_79" = "Ezt az őrszemet az 5. kitüntetési szint elérésével lehet megszerezni." tr "sight_ward_description_8" = "Ez az őrszem a 2013-as Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_80" = "Ezt az őrszemet azok kapták, akik legalább 125 000 IP-t költöttek rúnákra vagy volt egy korlátozott kiadású esszenciájuk az Átdolgozott rúnák kiadása előtt." tr "sight_ward_description_81" = "Azok kapták jutalomként, akik legalább Ezüst rangot értek el két különböző várólistán a 7. szezonban." tr "sight_ward_description_82" = "Ez az őrszem a 2017-es Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_83" = "Ez az őrszem a 2018-as Valentin-napi esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_84" = "Ez az őrszem a 2018-as Mesék a Szurdokból esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_85" = "Ez az őrszem a 2018-as Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_86" = "Ezt az őrszemet kizárólag a Pisztolyistennő Miss Fortune csomag részeként lehet beszerezni." tr "sight_ward_description_87" = "Ez az őrszem a 2018-as Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_88" = "Ez az őrszem a 2018-as MSI esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_89" = "Ez az őrszem 2018-ban lett megvásárolható a Boltban néhány Pulzustűz kinézettel együtt." tr "sight_ward_description_9" = "Ez az őrszem a 2014-es Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "sight_ward_description_90" = "Ezt az őrszemet a 2018-as Bilgewater esemény során lehetett megszerezni." tr "sight_ward_description_91" = "Ez az őrszem 2016-ban lett megvásárolható a Boltban a Mechs vs Minions társasjáték megjelenése alkalmából." tr "sight_ward_description_92" = "Ezt az őrszemet kizárólag az Égi ököl Lee Sin csomag részeként lehet beszerezni." tr "sight_ward_description_93" = "Ezt az őrszemet azok a játékosok kapták meg, akik ellátogattak a PAX East 2014 eseményre." tr "sight_ward_description_94" = "Ezt az őrszemet azok a játékosok kapták meg, akik ellátogattak élő eseményekre." tr "sight_ward_description_95" = "Csak a Bolondok napja esemény során használható." tr "sight_ward_set_1" = "Fiók létrehozása" tr "sight_ward_set_10" = "Hódító" tr "sight_ward_set_11" = "Ínyenc mesterek" tr "sight_ward_set_12" = "Sötét csillag" tr "sight_ward_set_13" = "Sárkányidomár" tr "sight_ward_set_14" = "Sárkányvilág" tr "sight_ward_set_15" = "Sárkányölő" tr "sight_ward_set_16" = "Draven" tr "sight_ward_set_17" = "Elementalista" tr "sight_ward_set_18" = "Események" tr "sight_ward_set_19" = "Játékmód (URF)" tr "sight_ward_set_2" = "All-Star" tr "sight_ward_set_20" = "Isten" tr "sight_ward_set_21" = "Lidércjárás" tr "sight_ward_set_22" = "Szívtiprók" tr "sight_ward_set_23" = "Hextech" tr "sight_ward_set_24" = "Kitüntetés" tr "sight_ward_set_25" = "Halhatatlan hősök" tr "sight_ward_set_26" = "Szintlépés" tr "sight_ward_set_27" = "Luchador" tr "sight_ward_set_28" = "Holdünnep" tr "sight_ward_set_29" = "Holdünnep: Tűzijáték" tr "sight_ward_set_3" = "Bolondok napja" tr "sight_ward_set_30" = "Lux" tr "sight_ward_set_31" = "Mecha" tr "sight_ward_set_32" = "Mechs vs Minions" tr "sight_ward_set_33" = "Offline esemény" tr "sight_ward_set_34" = "Elit alakulat" tr "sight_ward_set_35" = "PROJEKT" tr "sight_ward_set_36" = "Pentakill" tr "sight_ward_set_37" = "Medencés buli" tr "sight_ward_set_38" = "Porók" tr "sight_ward_set_39" = "Pulzustűz" tr "sight_ward_set_4" = "Játéktermi" tr "sight_ward_set_40" = "Rangsorolt" tr "sight_ward_set_41" = "Átdolgozott rúnák" tr "sight_ward_set_42" = "Shurima" tr "sight_ward_set_43" = "Havas nap" tr "sight_ward_set_44" = "Ess neki!" tr "sight_ward_set_45" = "Ünnepi ess neki" tr "sight_ward_set_46" = "Labdarúgókupa" tr "sight_ward_set_47" = "Soraka" tr "sight_ward_set_48" = "Csillagőrző" tr "sight_ward_set_49" = "Csillagőrző, 1. szezon" tr "sight_ward_set_5" = "Csatagép" tr "sight_ward_set_50" = "Csillagőrző, 2. szezon" tr "sight_ward_set_51" = "Kezdőcsomag" tr "sight_ward_set_52" = "Acélvalkűrök" tr "sight_ward_set_53" = "Mesék a Szurdokból (A halálra felesküdöttek)" tr "sight_ward_set_54" = "Valentin-nap" tr "sight_ward_set_55" = "Ellenfelek" tr "sight_ward_set_56" = "Diadalmas" tr "sight_ward_set_57" = "Világbajnokok: 2013" tr "sight_ward_set_58" = "Világbajnokok: 2016" tr "sight_ward_set_59" = "Világbajnokság" tr "sight_ward_set_6" = "Bilgewater" tr "sight_ward_set_60" = "Világbajnokság" tr "sight_ward_set_61" = "E-sportok" tr "sight_ward_set_62" = "Odüsszeia" tr "sight_ward_set_63" = "Mesék a Szurdokból" tr "sight_ward_set_64" = "Csata Akadémia" tr "sight_ward_set_7" = "Bilgewater: Lángörvény" tr "sight_ward_set_8" = "Vérhold" tr "sight_ward_set_9" = "Kék esszencia" tr "skin_line_name" = "2011-es világbajnokság" tr "skin_line_name_academy" = "Egyetemista" tr "skin_line_name_aprilfools" = "Bolondok napja" tr "skin_line_name_arcade" = "Játékterem: hősök" tr "skin_line_name_arclight" = "Fényív" tr "skin_line_name_arcticops" = "Sarkvidéki" tr "skin_line_name_army" = "Katona" tr "skin_line_name_atlantean" = "Atlantiszi" tr "skin_line_name_battleboss" = "Játékterem: Csatarobotok" tr "skin_line_name_battlecast" = "Csatagép" tr "skin_line_name_beasthunter" = "Szörnyvadász" tr "skin_line_name_bilgewater" = "Bilgewater: Lángörvény" tr "skin_line_name_bilgewatercurse" = "Bilgewater: A vízbe fúlt matróz átka" tr "skin_line_name_bloodmoon" = "Vérhold" tr "skin_line_name_challenger" = "Kihívó" tr "skin_line_name_championship" = "Világbajnokság" tr "skin_line_name_chef" = "Ínyenc mesterek" tr "skin_line_name_commando" = "Kommandós" tr "skin_line_name_cosmic" = "Kozmikus" tr "skin_line_name_cosmicreaver" = "Kozmikus" tr "skin_line_name_cottontail" = "Húsvéti nyuszi" tr "skin_line_name_crimsonelite" = "Sötét elit" tr "skin_line_name_culinary" = "Ínyenc mesterek" tr "skin_line_name_culinarymasters" = "Ínyenc mesterek" tr "skin_line_name_darkstar" = "Sötét csillag" tr "skin_line_name_deathblossom" = "Halálvirág" tr "skin_line_name_debonair" = "Szívtipró" tr "skin_line_name_deepsea" = "Mélytengeri Nami" tr "skin_line_name_definitelynot" = "Semmiképp sem" tr "skin_line_name_dragon" = "Sárkányvilág" tr "skin_line_name_dragonblade" = "Sárkánypenge" tr "skin_line_name_dragonslayer" = "Sárkányölő" tr "skin_line_name_dragontrainer" = "Sárkányidomár" tr "skin_line_name_dreadnova" = "Csillagromboló" tr "skin_line_name_elderwood" = "Kerekerdő" tr "skin_line_name_eternum" = "Örökkévaló" tr "skin_line_name_fables" = "Mesék" tr "skin_line_name_firecracker" = "Holdünnep: Tűzijáték" tr "skin_line_name_freljord" = "Freljord" tr "skin_line_name_galactic" = "Galaktikus" tr "skin_line_name_gentlemen" = "Úriember" tr "skin_line_name_guardianforthesands" = "A sivatag őrzője" tr "skin_line_name_harrowing" = "Lidércjárás" tr "skin_line_name_headhunter" = "Fejvadász" tr "skin_line_name_heartbreakers" = "Szívtiprók" tr "skin_line_name_heartseeker" = "Szívvadász" tr "skin_line_name_hextech" = "Hextech" tr "skin_line_name_highnoon" = "Párbajhős" tr "skin_line_name_highstakes" = "Nagy játékosok" tr "skin_line_name_immortalheroes" = "Halhatatlan hősök" tr "skin_line_name_immortaljourney" = "Halhatatlan utazás" tr "skin_line_name_infernal" = "Pokoli" tr "skin_line_name_journey" = "Utazó" tr "skin_line_name_jurassic" = "Jurassic" tr "skin_line_name_justicar" = "Igazságosztó" tr "skin_line_name_kaiju" = "Kaiju" tr "skin_line_name_lancer" = "Lándzsás" tr "skin_line_name_luchador" = "Luchador" tr "skin_line_name_lunarrevel" = "Holdünnep" tr "skin_line_name_mafia" = "Bűnváros" tr "skin_line_name_marauder" = "Martalóc" tr "skin_line_name_mecha" = "Mecha" tr "skin_line_name_medical" = "Orvosi" tr "skin_line_name_odyssey" = "Odüsszeia" tr "skin_line_name_omegasquad" = "Elit alakulat" tr "skin_line_name_omenofthedamned" = "Az Elátkozottak ómenje" tr "skin_line_name_omenofthedark" = "A sötétség ómenje" tr "skin_line_name_orderofthelotus" = "Lótuszrend" tr "skin_line_name_pentakill" = "Pentakill" tr "skin_line_name_pharaoh" = "Fáraó" tr "skin_line_name_piltovercustoms" = "Piltoveri tuningolt" tr "skin_line_name_police" = "Rendőr" tr "skin_line_name_poolparty" = "Medencés buli" tr "skin_line_name_prehistoric" = "Őskori" tr "skin_line_name_prehistorichunters" = "Őskori vadászok" tr "skin_line_name_program" = "Program" tr "skin_line_name_project" = "PROJEKT" tr "skin_line_name_pulsefire" = "Pulzustűz" tr "skin_line_name_riftquest" = "Szurdokbeli küldetés" tr "skin_line_name_riot" = "Riot" tr "skin_line_name_roadwarrior" = "Útonálló" tr "skin_line_name_rpg" = "RPG" tr "skin_line_name_sandguardians" = "Sivatagi" tr "skin_line_name_shurima" = "Shurima" tr "skin_line_name_snowday" = "Havas nap" tr "skin_line_name_snowdown" = "Ünnepi ess neki" tr "skin_line_name_soccer" = "Labdarúgókupa" tr "skin_line_name_soulstealer" = "Lélekvadász" tr "skin_line_name_starguardian" = "Csillagőrző" tr "skin_line_name_starguardian1" = "Csillagőrző, 1. szezon" tr "skin_line_name_starguardian2" = "Csillagőrző, 2. szezon" tr "skin_line_name_steellegion" = "Acéllégiós" tr "skin_line_name_steelvalkyries" = "Acélvalkűrök" tr "skin_line_name_storybook" = "Mesekönyv" tr "skin_line_name_sugarrush" = "Édességfalók" tr "skin_line_name_supergalaxy" = "Szupergalaktikus" tr "skin_line_name_sweetheart" = "Tüneményes" tr "skin_line_name_teemoing" = "Teemojárás" tr "skin_line_name_thunderlord" = "Mennydörgés ura" tr "skin_line_name_toybox" = "Játékdoboz" tr "skin_line_name_valentines" = "Valentin-nap" tr "skin_line_name_vandal" = "Vandál" tr "skin_line_name_versus" = "Ellenfelek" tr "skin_line_name_versus2017" = "Rend a Káosz ellen" tr "skin_line_name_versus2018" = "Az istenkirályok összecsapása" tr "skin_line_name_victorious" = "Diadalmas" tr "skin_line_name_void" = "Az Üresség" tr "skin_line_name_warden" = "Őrző" tr "skin_line_name_warringkingdoms" = "Holdünnep: Hódítók" tr "skin_line_name_winterolympic" = "Téli sportok" tr "skin_line_name_wintersports" = "Téli sportok" tr "skin_line_name_winterwonder" = "Téli csoda" tr "skin_line_name_woad" = "Erdei" tr "skin_line_name_worldbreaker" = "Világpusztító" tr "skin_line_name_worldchampions2011" = "Világbajnokok: 2011" tr "skin_line_name_worldchampions2012" = "Világbajnokok: 2012" tr "skin_line_name_worldchampions2013" = "Világbajnokok: 2013" tr "skin_line_name_worldchampions2014" = "Világbajnokok: 2014" tr "skin_line_name_worldchampions2015" = "Világbajnokok: 2015" tr "skin_line_name_worldchampions2016" = "Világbajnokok: 2016" tr "skin_line_name_worldchampions2017" = "Világbajnokok: 2017" tr "skin_line_name_worldchampionship2011" = "Játéktermi" tr "skin_line_name_worldcup" = "Labdarúgás" tr "skin_line_name_worldschampions" = "Világbajnokok" tr "skin_line_name_zombie" = "Zombi" tr "skin_universe_text_062006" = "Wukong az ősrégi, mechanikus Lándzsás egységek egyike. A rendkívüli veszélyhelyzet miatt aktiválódott, és kész megvédeni a külső vidék városállamait a legnagyobb fenyegetésektől. Ha végzett ellenfeleivel, visszatér a föld alá, és kiléte továbbra is az írott történelem egyik legnagyobb rejtélye marad." tr "skin_universe_text_10001" = "Azok kapták meg, akik megvásárolták a League of Legends fizikai gyűjtői kiadását." tr "skin_universe_text_10002" = "Az erdei elfek rendkívül hosszú életűek az emberekhez képest, akik között letelepedtek. Ha kell, évszázadokig kutatnak egykori birodalmuk elveszett mágiájának legkisebb morzsája után is. Akik Kayle-hez hasonlóan sikerrel járnak, elképesztő hatalomra tesznek szert a természet felett." tr "skin_universe_text_10003" = "Kayle teljesen levetette emberi énjét, és anyja példáját követve az Igazság égi szellemévé vált. Tudja, hogy édesanyja halandónak született, de ezt egy mellékes részletnek tekinti, ami rég elvesztette fontosságát." tr "skin_universe_text_10004" = "Kayle béke idején egy jóindulatú istennő, háború idején azonban félelmetes harci szellem. Népe hagyományos harci festésében győzelmeik és hatalmuk élő emlékművévé válik." tr "skin_universe_text_10005" = "A bűnökkel vádolt szerencsétleneket a mindent látó Kayle elé viszik, aki rideg szenvtelenséggel ítélkezik felettük. Keveseket talál ártatlannak, és még kevesebben kerülik el az ítéletét." tr "skin_universe_text_10006" = "Kayle az X07-Gevurah harci exopáncél vezetésére kiképzett pilóta, a Királyi Űrhadsereg igazságosztója, aki a törvénytelen űr mélyén tevékenykedik. Bár feladata a háború utáni törékeny béke fenntartása, a hosszú évekig tartó erőszak kíméletlenné tette: szívtelen bíró és hóhér egy személyben, aki mindenki felett ítélkezik, aki elé kerül." tr "skin_universe_text_10007" = "Riot Games-hőskinézet, amely a Riot munkatársaitól vagy a Riot 2014-es hivatalos eseményein volt beszerezhető." tr "skin_universe_text_10008" = "Csak olyanból lehet inkvizítor, aki harcba száll a sötétséggel. Kayle lett a rend vezetője, mert az ő fénye volt a legragyogóbb. De a sötétség számos formát ölthet, és amikor a város elesett, végül a legnagyobb bajnoka is nővérei ellen fordult." tr "skin_universe_text_10009" = "Amikor a PENTAKILL-nek női énekesre volt szüksége, megnyílt az ég, és egy valódi rockangyal hullott alá, hogy mikrofonkardjával a heavy metal örök dicsőségét hirdesse." tr "skin_universe_text_1001" = "Az anyja halott. Az apja halott. De Annie még életben van, és felismerte a sötétség szépségét." tr "skin_universe_text_1002" = "Annie elindult a folyón és az erdőn át vezető ösvényen a nagymamája házához, nem is sejtve, hogy ott Warwick, a farkas vár rá. Warwick nem tudta, hogy Annie mágikus tűzlabdákat tud kilőni, sőt, egy lángoló medvét is meg tud idézni – valahogy nem jutottak el hozzá ezek a rendkívül fontos információk." tr "skin_universe_text_1003" = "Annie bemászott a nyúlodúba a Fehér Tibbers után, amit a folyóparton vett észre. A túloldalon egy különös világba csöppent, még különösebbe, mint amelyet hátrahagyott. – Talán itt is maradok – mondta magának, és úgy is tett." tr "skin_universe_text_1005" = "Annie egy Télországban született csodagyerek. Nemzedékek óta ő az első, aki mágikus tehetséggel és egy őrzőszellemmel az oldalán jött világra. Bár még nagyon fiatal, máris a Porokirály palotájának egyik közszeretetnek örvendő, állandó lakója." tr "skin_universe_text_1007" = "Az egyikük egy tudomány és mágia által életre keltett hatalmas szörnyszülött. A másikuk egy méhkas frizurájú nyolcéves lány, még nem diagnosztizált piromániával. Tud bárki mondani még egy ilyen legendás párost? Tessék csak, hallgatom." tr "skin_universe_text_1008" = "Annie fontos szerepet kap a Holdünnep eseményeiben, hiszen rengeteg tűzijátékot ő hoz működésbe a varázslataival. Pandamackója, Tibbers cipeli oda hozzá a rakétákat, és széttép mindenkit, aki akár csak egy csillagszórót is el mer csenni." tr "skin_universe_text_1009" = "Cukor, fűszerek és minden, ami jó: ezekből áll Tüneményes Annie! Tibbers tűzálló pamutkeverékből készült, és egy árnymedve csillapíthatatlan éhsége hajtja, de azért ölelgetni is lehet. Persze ez a többségnek életében csak egyszer sikerül." tr "skin_universe_text_1010" = "Annie a Hextech-reneszánsz más tudósai között is kiemelkedő tehetségnek számít, élő harci medvéi a korszak legfontosabb innovációi közé tartoznak. Legrejtélyesebb alkotása, Tibbers mindig a közelében van – egy személyben bizalmas, barát és félelmetes testőr." tr "skin_universe_text_10100" = "Xerath, ó, élő fény, sivatag ősi védelmezője, szólítunk téged, hogy védj meg minket a gonosztól, amelyet mi hívtunk életre. Élő ember ne léphessen e megszentelt földre, de ha mégis, árassza el tisztító fényed." tr "skin_universe_text_101003" = "Xerath egy kavargó magmából formálódott lény. Rendkívül intelligens, és várja a lehetőséget, hogy magasabb rangot szerezzen a Pokoli hadi gépezetben, és egy nap talán a Hamvak ura helyét is átveszi. Egyelőre titkolja ambícióit… de hamarosan… hamarosan…" tr "skin_universe_text_1011" = "Annie a valaha volt legfiatalabb Szupergalaktikus kadét, aki egyből bizonyította rátermettségét, amikor önvezérlő robotot csinált a plüssmacijából. Az Annie által tervezett eszközök rendkívül gyúlékonyak, emellett ön- és közveszélyes a vezérlésük, ennek ellenére legyártották a Robotibberst. Tűzzel a tűz ellen." tr "skin_universe_text_102002" = "Sok vadász szerint Shyvana igazságtalan előnyt élvez a vidéket járó óriásszörnyek elleni harcban. Shyvana nem sokat törődik a véleményükkel, és csak a valódi alakjában, hatalmas, tűzokádó sárkányként engedi szabadjára dühét... ezzel igazolva a vadászok igazát." tr "skin_universe_text_102005" = "A Koreában megrendezett 2014-es világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_102006" = "Shyvana a Szupergalaktikus csapat legtapasztaltabb tagja, és pont olyan vezető, amilyenre szükségük van. Egy másik (de hasonló nevű) egységből áthelyezett pilóta, aki néha nemcsak az ellenfeleivel, hanem a szövetségeseivel is hadakozik. Gyakran eltűnődik azon, hogy megérte-e mindezt bevállalni a 10%-os fizetésemelésért." tr "skin_universe_text_10300" = "ÜZENET A DÉKÁNTÓL: Ahrit ideiglenesen kitiltjuk az Akadémia területéről a következő függelemsértésekért (a lista nem teljes): telefonhasználat az órákon; telefonhasználat a fegyelmi bizottsági meghallgatáson, amit a telefonhasználat miatt kellett összehívni; csábítómágia használata a fegyelmi bizottság tagjain; szökés a fegyelmi bizottság üléséről a telefonjával." tr "skin_universe_text_103001" = "Ahri családjában a divatos eleganciát épp olyan sokra tartják, mint a halálos lélekmágia gyakorlását. Ő csak egyesíti a két tradíciót." tr "skin_universe_text_103003" = "Ahri az Árnytűz templom fiatal, tehetséges tűzmágusa, aki felhagyott a csendes elmélkedéssel, miután egy szélsőséges csoport a világra szabadította a Hamvak ura seregeit. Bár úgy tűnik, hogy semmi remény a győzelemre, mégis harcba indul a rémségek ellen." tr "skin_universe_text_103008" = "Ahrit tizenéves korában fedezte fel egy stúdió, és pillanatok alatt meghódította a zenei világot: öt sikeres kislemez kiadása után 2013 legtehetségesebb k-pop-előadójának választották a Popcsillag díjátadón. Ezután amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen veszett nyoma. Tudatosan visszavonult a zeneiparból, hogy megújulhasson…" tr "skin_universe_text_103014" = "Ahri a Csillagőrzők karizmatikus kapitányaként egy méhkirálynő tekintélyével és egy róka ravaszságával vezeti a világűrből érkező csapatát. Népszerűsége a természetéből fakad, ellenállhatatlan kisugárzása pedig mindenkit elbűvöl, barátot és ellenfelet egyaránt." tr "skin_universe_text_103015" = "Ahri hátrahagyta a korábbi „rágógumi-pop” személyiségét, és a zeneipar megállíthatatlan erejeként próbálta újrapozicionálni magát. Öt év elteltével új, menő külsővel és fantasztikus hanggal tért vissza… és ezúttal nincs egyedül." tr "skin_universe_text_103016" = "K/DA Ahri minden szívet megdobogtat ebben a csillogó aranyruhában, amely az együttes Popcsillag díjátadón tartott előadásához készült. A Tekintély kiadás ruhája a POP/SZTÁROK sikere előtt tisztelegve borult aranyba. Érzed már a lüktetést?" tr "skin_universe_text_104003" = "A higgadt és összeszedett Malcolm Graves a Graves maffiacsalád feje, és az egyetlen nem patkány lény, akiben Twitch megbízik. A közelmúlt alvilági eseményei miatt meggyengült kettejük szövetsége, és Graves próbálja kideríteni ennek okát." tr "skin_universe_text_104004" = "Riot Games-hőskinézet, amely a Riot munkatársaitól vagy a Riot 2012-es hivatalos eseményein volt beszerezhető." tr "skin_universe_text_104006" = "Szeretne rendkívül súlyos sérülést okozni valakinek (vagy valaminek) hangos és látványos módon? Akkor Graves és minden hájjal megkent barátja, Tobias az ön embere. Felrobbantanak bármit (ha elpusztítható) vagy bárkit (ha elpusztítható), persze csak a megfelelő fizetség fejében (élőholtak kíméljenek). Érdeklődjön odabent!" tr "skin_universe_text_104007" = "Hatalmas hórobbantó ágyújával és magabiztos fellépésével felvértezve Graves minden hócsatába ugyanazzal a vállalkozó szellemű hozzáállással veti bele magát, amellyel a börtönből is kiszabadult. Ennek jegyében igyekszik minél több mindent felrobbantani, miközben a személyes biztonságával vajmi keveset törődik." tr "skin_universe_text_104008" = "Graves valamiért nem törődik a figyelmeztetéssel, hogy a víztől megsérülhet az egyedi fejhallgatója. Ehelyett keresi a lehetőséget egy jó vízipisztoly-csatára… amelyben megsérülhet az egyedi fejhallgatója." tr "skin_universe_text_104014" = "Diadalmas Gravest jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2017-es szezonban legalább Arany szintet értek el. Bilgewater legkeresettebb törvényen kívülije sikeres rablásainak köszönhetően a létező legelegánsabb ruhákban járhat." tr "skin_universe_text_104015" = "Diadalmas Gravest jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2017-es szezonban legalább Arany szintet értek el. Bilgewater legkeresettebb törvényen kívülije sikeres rablásainak köszönhetően a létező legelegánsabb ruhákban járhat." tr "skin_universe_text_104016" = "Diadalmas Gravest jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2017-es szezonban legalább Arany szintet értek el. Bilgewater legkeresettebb törvényen kívülije sikeres rablásainak köszönhetően a létező legelegánsabb ruhákban járhat." tr "skin_universe_text_104017" = "Diadalmas Gravest jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2017-es szezonban legalább Arany szintet értek el. Bilgewater legkeresettebb törvényen kívülije sikeres rablásainak köszönhetően a létező legelegánsabb ruhákban járhat." tr "skin_universe_text_104018" = "Graves a tökéletlen Pulzustűz technológia miatt juthatott be a multiverzumba. A téridőt tömegesen ellepő Testőr martalócok egyike. Programozása teljesen egyedi, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nincs párja. Minden gondolata olyan összetett, hogy megértésükhöz tíz emberöltőre lenne szüksége egy átlagos embernek." tr "skin_universe_text_104025" = "Graves egy megkeseredett egykori katona, aki a durandali hadseregben szolgált, mielőtt kelletlenül tanárnak állt. Miután felfedezett valamit messze az ellenséges vonalak mögött, maga az Isteni Fegyver kérte fel, hogy oktasson az Akadémián. Mindig szivarral a szájában, szenvtelenül áll a katedrán, de több évtizedes harctéri tapasztalatai miatt érdemes figyelni rá." tr "skin_universe_text_105001" = "„Kiskoromban a nagypapám sokat mesélt nekem Atlantiszról, a magas templomaikról és a hatalmas víz alatti hadseregükről, amelyet a legendás Fizz tábornok vezetett. Nagypapa még így emlékezett rá, nem pedig a kihalt mauzóleumként, amivé mára vált.”" tr "skin_universe_text_105003" = "Szólítsatok Fishmaelnek." tr "skin_universe_text_105008" = "A cukiság pihe-puha verméből előtörő Fizz a gyökérzöldségek életére tör, és a répák esküdt ellenségének parancsol – a vérszomjas nyúlnak, melynek éhe és dühe csillapíthatatlan." tr "skin_universe_text_105009" = "Senki sem tudja, hogyan végezte el Fizz a Szupergalaktikus akadémiát, de egy biztos: ő az egyetlen pilóta (vagy űrhal), aki látszólag a semmiből meg tud idézni egy mecha-gigalodont. És ez talán így is van jól…" tr "skin_universe_text_105010" = "Az Elit alakulat szabotőre, Fizz a víz alatti harc mestere. Nem tudni, hogy merre járt, mielőtt felcsapott volna katonának, de a tengert mindig úgy emlegeti, hogy „egy haverokkal teli vödör”." tr "skin_universe_text_105014" = "Ez valóban elég rettenetes." tr "skin_universe_text_105015" = "Van valami rendkívül nyugtalanító abban, ha egy két lábon járó Cocker spániel keverék rohangál közöttünk, miközben egy teniszlabdaszedővel bökdösi a járókelőket, és más, nála nagyobb kutyákat idéz meg a föld alól. Mégis mind itt vagyunk. Együtt." tr "skin_universe_text_106001" = "Az emberek kora előtti időkben Voli király uralta az északi földeket, és éppoly zord volt, mint maga a táj. A legendák szerint rettentő háborút vívott testvére, a hatalmas Ornn király ellen. Harcaik során hegyek váltak a földdel egyenlővé és óceánok száradtak ki, mire végül mindkét király bestiává változott." tr "skin_universe_text_106002" = "Könnyű megszokni, ha van egy medve a szakaszban. Sosem fázik, rengeteget alszik, és nagyjából hat másodperc alatt cafatokra tép egy páncélozott ellenséges hadosztályt. Nagyon könnyű megszokni, ha van egy medve a szakaszban." tr "skin_universe_text_106005" = "A Valorani Pankrációszövetség szeretné végleg tisztázni az El Dobóval kapcsolatos szörnyű pletykákat. Először is: ő tényleg egy medve, és nem egy medvének öltözött ember, ahogy egyesek sejtetik. Másodszor: a medvék remek pankrátorok." tr "skin_universe_text_10700" = "Egyes vadászok – pusztán az izgalom kedvéért – égig érő hegyeket másznak meg, vagy hatalmas lényeket ejtenek el. Rengart az elejtett prédák csontjai borítják, ami rettegést kelt a célpontjaként kiszemelt emberekben." tr "skin_universe_text_107003" = "DanDy diadalmas Rengar-játékának tiszteletére, amelyet a 2014-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_107008" = "Az RNGR-7 kódjelű „Mecha Rengar” egység a második, városi harcra tervezett lopakodó modell. Mivel nem tud önállóan teleportálni, az RNGR képes átalakulni egy autóvá a gyors helyváltoztatáshoz." tr "skin_universe_text_107015" = "Ne feledjük, hogy a legszebb cica… egyben a leghalálosabb is." tr "skin_universe_text_110003" = "Varus elrugaszkodik a sáncról, és nyílzáport zúdít az ellenfélre, megfagyasztva lábuk alatt a talajt. Ahogy próbálják rendezni soraikat, felajzza íját (felvillannak az áramkörök gerince mentén), majd útjára engedi a lövedéket. Köszönet a Főparancsnokságnak az íjászért!" tr "skin_universe_text_110004" = "A szerelem fájdalmas, amit a románccal teli tegezével és egy veterán randiguru éles tekintetével felvértezett Varus kész bizonyítani is. Angyalok zenéje kíséri, ahogy a világot járja gyanútlan szerelmesek után kutatva, akikbe halálos, szív alakú nyílhegyeket repíthet." tr "skin_universe_text_110005" = "Két íjászt megátkozott egy ősi, gonosz szörny. Varus egy íjászt alakít akit megátkozott egy ősi, gonosz szörny. Oké, ez nem vall túl nagy fantáziára, de Varusnak amúgy is sokkal jobban megy a noxusiak levadászása, mint a szerepjáték." tr "skin_universe_text_110006" = "Varus egy csillagközi titán, aki tudatok sokaságát ejtette foglyul iszonyú elméjében. A Sötét csillag, a mélyűr sötétségében született, mindent elnyelő szingularitás szolgája. Érkezése mindig a katasztrófa előszele, amely egész bolygórendszereket töröl el nyomtalanul." tr "skin_universe_text_110007" = "Az Európában rendezett 2018-as szezonközi meghívásos verseny emlékére." tr "skin_universe_text_11005" = "A vadászok fegyvertára igen széles: ott a nyílpuska, a karabély, a kés – és persze a saját elméjük. Master Yi kedvenc fegyvere egy másfél méter hosszú, fogazott élű kard, amelyet egy meteor anyagából kovácsoltak. " tr "skin_universe_text_11009" = "Yi az első tervek egyike volt, és a PROJEKT keretében átfogó kísérleteknek vetették alá, mielőtt a G/NETIC lázadói végül felszabadították. A pszichéjében akadhat még pár hiba, kísérleti, hiperkönnyű alfapengéjének kiegyensúlyozott pontossága viszont jó szolgálatot tesz az ellenállásnak." tr "skin_universe_text_11010" = "Yi a csillagok között cikázva, mennyei eleganciával szeli át az éjszakai égboltot, pengéje pedig földöntúli pontossággal metszi az univerzum szövetét." tr "skin_universe_text_11011" = "Yi egy híres harcművészeti iskola tanulója, aki egész életét a harc tisztaságának és művészetének szentelné. Titkon azonban meg van győződve arról, hogy méltó lenne az emberfeletti erőt adó jádekard forgatására…" tr "skin_universe_text_11017" = "Yi egyszerű hóember volt, akit a Porokirály mágiája keltett életre, és arra törekszik, hogy az ország legbátrabb lovagja váljon belőle. Jégkirály Twitch inváziója remek alkalom, hogy bizonyítsa elszántságát." tr "skin_universe_text_111001" = "„Még soha nem hajóztam erre eltűnt búvárok után kutatva. Valami természetellenes lakik a mélyben, és félek, hogy milyen borzalmakat tehet ezekkel az elveszett lelkekkel.”" tr "skin_universe_text_111003" = "Az űrben a horgony is súlytalan." tr "skin_universe_text_111004" = "A Nautilushoz hasonló rohamosztagosok lelkét összekötik az ősi Őrzők páncéljával, így eggyé válnak a fémet átjáró erőteljes mágiával. Csak néhány ilyen páncél maradt fenn, hisz létrehozásuk egy kataklizmikus eseményhez, a Rúnaháborúhoz köthető." tr "skin_universe_text_111005" = "Nautilus az első a világot elpusztító négy titán közül, akik a prófécia szerint akkor jelennek meg, amikor a Hold kioltja a Nap fényét. Úgy tartják, hogy a tengerből emelkedik ki, és az emberiséget elsöprő árhullámot indít el." tr "skin_universe_text_112004" = "Egy hideg, kísérteties éjszakán halálra ítéltek és felakasztottak egy korát meghaladó feltalálót a dicsőséges jövőről hirdetett elképzelései miatt – egy olyan jövőről, ahol az élők a holtakat szolgálják. Úgy tűnik, hogy a Halálnak kedvére volt Viktor meggyőződése, ezért elképesztő hatalommal felvértezve küldte vissza a halandók világába." tr "skin_universe_text_113002" = "A holtak seregében is fontos a lovasság. Sejuani a feltámasztott, vad drüvask hátán lovagolva vezeti harcba a kegyetlen, elveszett lelkeket, akik a halál képére formálnák át a világot." tr "skin_universe_text_113003" = "Sejuani, az egyik első teljesen átdolgozott hősünk eredeti hangulatát szerettük volna megidézni ezzel." tr "skin_universe_text_113004" = "Sejuani egy csűrnyi méretű páncélos, félszemű csatamedvén vágtat a csatába, kezében láncon egy taposóaknát lóbálva, fején pedig egy mókás, vörös csillagos kalapot viselve. Sok sikert mindenkinek!" tr "skin_universe_text_113005" = "A Porokirály elvarázsolt Télországában elkóborló, gyermek Sejuanit a porók fogadták be, hogy azután sajátjukként neveljék fel. Most a közösség egyik legfényesebb hőseként egy bőséges nyálelválasztású, nasifüggő harci poro hátán lovagolva száll szembe bárkivel, aki befogadói számára fenyegetést jelent." tr "skin_universe_text_113006" = "Sejuani állatidomár és vadász, aki megbízható hátasa, Bristle nyergében vágtat a csata sűrűjébe, hogy hatalmasabbnál hatalmasabb fenevadakat verjen láncra. Ereje szinte természetfeletti, képes akár többtonnás állatokat is lefogni (ideiglenesen legalábbis), amíg vadásztársai a segítségére sietnek." tr "skin_universe_text_113007" = "Hajnalvadász Sejuani óriásoroszlánja hátán ront a harcok sűrűjébe, és csak a Riftquest legveszélyesebb lényei mernek szembeszállni vele. Sajnos nem túl óvatos szerepjátékos, és ez már a negyedik oroszlánja a hadjárat során." tr "skin_universe_text_113008" = "Sejuani egy órási malac hátán, petárdákból készült ostort csattogtatva vonul be a Holdünnepek történelmébe. Aki másként gondolja, azt eltiporja a malac, ami egyenlő a biztos halállal." tr "skin_universe_text_114003" = "MINDEN DIÁK FIGYELMÉBE: Tudomásunkra jutott, hogy a közelmúltban elharapódzott vandalizmus és rongálás valószínűsíthető oka, hogy egyesek megpróbálják magukra vonni az osztályfőnöknő személyes figyelmét. A dékán szeretne emlékeztetni mindenkit, hogy az ebbéli siker életveszélyes helyzetet eredményezhet, és arra biztat mindenkit, hogy olvassa el ismét az Akadémia viselkedési szabályzatát. " tr "skin_universe_text_114004" = "A sebességre optimalizált Fiora zéróimpulzusos kardjával harcol Ashe és a G/NETIC többi tagjának oldalán. A teljes hosszúságú energiapenge hibátlan pontosságú támadást és maximális hárítóerőt biztosít, a térbeli irányítású, radioaktív hegyburkolat pedig a párharcokban igazán hasznos." tr "skin_universe_text_114014" = "Fiora bármelyik medencés bulit meg tudná szakítani, ha olyan kedve lenne. Valójában csak egy méltó ellenfelet keres… de egyelőre nem talál magánál jobbat." tr "skin_universe_text_114022" = "Fiora egy híres harcművészeti iskola tanulója, aki viszonzatlan szerelmet táplál egy tanulótársa, Yi iránt. A férfi egy legendás jádekard keresésére indult, Fiora pedig mindent megtesz, hogy megvédje az ereklyét egykori szerelmétől." tr "skin_universe_text_114023" = "Fiora úgy érzi, hogy ő a legjobb mindenben, ami romantikus – a legnagyobb párbajhős a kardvívásban és a szerelemben. Ironikus, hogy talán most legyőzőre akadt…" tr "skin_universe_text_114031" = "TheShy diadalmas Fiora-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_115001" = "A legutóbbi alkalommal, amikor Ziggs két elektromágneses töltést illesztett az agyába, majdnem felrobbant. Három töltés talán elegendő lesz." tr "skin_universe_text_115003" = "Ziggs megszállottan próbálja létrehozni a medencés bulik történelmének legnagyobb lufibombáját, aminek okát rajta kívül senki sem érti. Folyton erősködik, hogy ő egy „vízológus”, pedig ilyen nem is létezik." tr "skin_universe_text_115004" = "Ziggs jól ismeri már a bombahajigálás csínját-bínját, és a változatosság kedvéért örömmel dobál hógolyókat is. Már ha a több száz fagyos, halálos robbanógömb hógolyónak minősül." tr "skin_universe_text_115005" = "Ziggs a tudományt mágiával ötvözi. Különc figura, akinek mágikus tárgyakból és tiltott könyvekből álló gyűjteménye az egyik legnagyobb a világon. Mágiával kapcsolatos tudását felhasználva bombákat készít. Mágikus bombákat. Nagyokat." tr "skin_universe_text_115007" = "Ziggs, a bukott mérnök, aki korábban az orabányászattal kapcsolatos újításai miatt vált ismertté, mindent elvesztett, amikor egy fiatal technikus és hatalmas menedzsere „véletlenül” átállították egy eszközét, amely így idő előtt robbant fel. Mostanra keserűen és megszállottan ingázik az oralelőhelyek között, és őrülten igyekszik visszanyerni korábbi hírnevét." tr "skin_universe_text_117001" = "A Borsmentafenyves pusztaságában élő cukorkaboszorkány, Lulu édes varázslatai óriási erőt adhatnak... de aki elfogadja tőle ezt az ajándékot, a cukorkalelkével fizet érte." tr "skin_universe_text_117003" = "Bármilyen félelmetesek a sárkányok, akkor is élő teremtmények, akikkel bizonyos körülmények között össze lehet barátkozni. Lulu szeszélyes mágiával bájolta el apró barátját, és ezzel ő lett a legelső sárkányszelídítő." tr "skin_universe_text_117004" = "Lulu, az elmaradhatatlan poropajtása, Pix kíséretében felbukkanó, kedves kis boszorkány szeszélyes jégmágiájával rendre ámulatba ejti és jókedvre deríti az Ess neki résztvevőit. Ezzel együtt képzett harcos is, aki halálos jégtüskéket szór, és ártalmatlan hóemberekké változtatja az ellenfeleit." tr "skin_universe_text_117006" = "Lux csapatának legifjabb tagja, Lulu egy különc, ám igen tehetséges Csillagőrző. Bár a csillagfénnyel való különleges kapcsolata olykor találgatásokra adhat okot, Lulura lehet számítani, ha a csapat támogatásra szorul – és ha ő ott van, a fény is velük van." tr "skin_universe_text_117007" = "Lulu karúszók, imádni való polipkalapok és Pix, a Pukkancshal társaságában érkezik a tengerpartra. Vigyázz, ne fröcsköld le, mert bébifókává szokta változtatni, aki felbosszantja. Édes cuki, teljesen védtelen bébifókává." tr "skin_universe_text_117014" = "Az égbolt feltérképezésével megbízott Lulu szeszélyes mágiája új csillagok sorát alkotta. Gondosan nyilvántartja mindegyikük nevét, és gyászolja őket, amikor végleg kihuny a fényük." tr "skin_universe_text_117015" = "Bolyhos kezeslábasok! Jövendőmondó csiki-csukik! Vigyázat, cukiság közeledik! Lulu készen áll az ottalvós bulira. Még Pix is lelkes, egészen kedvet kapott a mókához. A Csillagőrzők sorsa, hogy megvédjék az univerzumot – de ez nem jelenti azt, hogy nem fújhatják ki néha-néha a gőzt." tr "skin_universe_text_119003" = "Draven máris lenyűgözően teljesít az alsó ösvényen, mindkét ellenfelét a toronyig szorította vissza. És betör a torony alá! Draven kiiktatja a támogatót, a torony mélységes tiszteletében meg sem meri támadni, és igen, megvan a kettős gyilkosság, a torony pedig ijedtében felrobbant! Draven csodásan játszott, nézzük is vissza." tr "skin_universe_text_119004" = "A napolaja büdös, mint egy abroncsgyár, és azt kiabálja, hogy mennyire jó mindenben. A vicc az, hogy Draven sosem ég le a napon, és tényleg ő a legjobb mindenben. Az ügyesség, a tökéletes bőr és…. Draven tökéletes elegye." tr "skin_universe_text_119005" = "Draven a kontinens egyik legjobb vadásza és a pörgő fejszék mestere, ám ügyességénél csak a feltűnési viszketegsége nagyobb. Emiatt számos vadásztársa vált már a préda vacsorájává, de ez szerinte csak növeli a drámai hatást." tr "skin_universe_text_119006" = "Nem Draven, Draaaaaaven." tr "skin_universe_text_119012" = "Draven mindig is tudta, hogy tökéletes Mikulás válna belőle. Jóképű, elképesztő a frizurája, remek érzéke van a divathoz, ellenfelek százait győzte már le a noxusi gladiátorarénákban, repülő fejszéi pedig szuperélesek – csakis ő lehet a (szinte) tökéletes Mikulás, kétség sem fér hozzá." tr "skin_universe_text_120002" = "Ha a holtak nem akarják elfoglalni helyüket a Halálra felesküdöttek között, Hecarim, a lidérclovag ront rájuk kivont kaszával. Nyomában a leigázott szellemek tömege érkezik, akiknek egyetlen célja az üde, dacos lelkek begyűjtése." tr "skin_universe_text_120003" = "Számtalan mesét hallani az éjszakai utakat járó lényekről, de egyik sem olyan sötét és ijesztő, mint a fej nélküli lovas története. Egy lóháton vívott párbajban vesztette el a fejét, és az a sorsa, hogy örökre az élőket kísértse... a feje helyén egy rémisztő töklámpással." tr "skin_universe_text_120005" = "A páncélját faháncsból és berkenyéből fonták – a testén viselt köveket pedig még azelőtt faragták, hogy az ősi istenek a fák alatt táncoltak volna. Hecarim, a halhatatlan őrző, aki megóvja az erdőt az emberiség legsötétebb vágyaitól, még most is a Kerekerdő sekély patakjait és mohával benőtt ösvényeit járja." tr "skin_universe_text_120006" = "Hecarim a harmadik a világot elpusztító négy titán közül, akik a prófécia szerint akkor jelennek meg, amikor a Hold kioltja a Nap fényét. Délről fog érkezni, romlást hozó árnyéka homályba borítja a vidéket, rettegéssel és sötétséggel sújtva az élőket." tr "skin_universe_text_120007" = "Lándzsás Zéró Hecarim egy mechanikus őrző, akit háború idején szoktak aktiválni. Egy ősi város védelmezője és legutolsó védvonala a legveszélyesebb ellenségekkel szemben. Ha szabadjára engedik, mindig óriási pusztítást végez, ezért csak akkor vetik be, ha igazán kétségbeejtő a helyzet." tr "skin_universe_text_12001" = "A League of Legends digitális gyűjtői kiadásának előrendelői kapták meg." tr "skin_universe_text_12003" = "A legnagyobb csaták az ember lelkében játszódnak, kivéve, ha az illető egy óriási bika, aki ráadásul matadornak áll. Akkor szó szerint kell érteni a harcot." tr "skin_universe_text_12004" = "A vadnyugat néhány praktikusabb gondolkodású lakója megtalálta a helyét az emberi társadalomban. Alistar is közéjük tartozik. Keresett verőember, aki hol kocsmai bunyókat szakít félbe, hol pedig egy banktrezor ajtaját. Amíg jó a fizetés, neki mindegy." tr "skin_universe_text_12006" = "Alistar a Pokoli inváziós sereget vezető hatalmas lény, aki nehézkesnek tűnő mozgása ellenére döbbenetesen erős és gyors tud lenni. Tucatnyi sereget tiport már el, hírmondót sem hagyva hátra." tr "skin_universe_text_12007" = "Bár söprögetőnek hívják, Alistar leginkább szarvakkal rendelkező mobil erődként írható le. Ha az ellenfél megszerzi a labdát, mutasd meg Alistarnak, hogy körülbelül merre menjen. A hatás azonnali és igen fájdalmas." tr "skin_universe_text_12008" = "Bár a Főmágusok birodalmának hadseregei rég feledésbe merültek, modern utódaik éppoly brutálisak, mint őseik voltak. Alistar az állatember hordák egyik legkiválóbb példánya, aki a népét egykor leigázók oldalán harcol." tr "skin_universe_text_12009" = "Wolf győzedelmes Alistar-játékának tiszteletére, amelyet a 2015-ös világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_12010" = "A népszerű Alistar-figurák egy ritka, tehenes változata. Az ép csomagolású példányok több százezer dollárért kelnek el az aukciókon. Ezt tegnap bedobták egy kád vízbe. A gyerekek nem érdemelnek drága holmikat." tr "skin_universe_text_12019" = "Alistar a misztikus mágia és a piltoveri találékonyság egyesítésének eredménye. Egy fejlett gólem, akit Runaterra legkiválóbb mesterei alkottak meg. Feladata a hextech titkának őrzése. Eltipor mindenkit, aki visszaél a technológiával." tr "skin_universe_text_12020" = "Az Ázsiában rendezett 2019-es szezonközi meghívásos verseny emlékére." tr "skin_universe_text_12100" = "Kha'Zix, mindent felfaló szkarabeusz, sivatag ősi védelmezője, szólítunk téged, hogy védj meg minket a gonosztól, amelyet mi hívtunk életre. Élő ember ne léphessen e megszentelt földre, de ha mégis, nyeld el örökre." tr "skin_universe_text_121001" = "A K-ZX jelű „Mecha Kha'Zix” egység volt a kaiju fenyegetés ellen bevetett legelső mecha. Viszonylag kis mérete miatt elsősorban városi környezetben vetik be, és képes menet közben alkalmazkodni a civil lakosságot érintő fenyegetésekhez." tr "skin_universe_text_121003" = "A hatalmas északi virágmezők között rejtőznek a Halálvirágok, az ősi vadászok, akiknek lefegyverző szépsége még a legbátrabb lovagok szemébe is könnyeket csal, még ha csak egy pillanatra is. Kha'Zix számára az ilyen bátor lelkek elfogyasztása újabb esélyt kínál az átalakulásra... és csak egy pillanatra van szüksége." tr "skin_universe_text_121004" = "Kha'Zix egy földönkívüli szörny, akinek kielégíthetetlen étvágya a Sötét csillagot táplálja. Hatalmas sáskaként csap le a bolygókra, és mindent elnyel, ami az útjába kerül, hogy aztán százezer csillag erejétől átjárva még erősebbé váljon." tr "skin_universe_text_121011" = "A Koreában megrendezett 2018-as világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_12200" = "Az erdei törzsek tagjai közül csak az válhat királlyá, aki egyedül bemerészkedik egy jéghidra barlangjába, és visszatér annak egyik levágott fejével. Darius állítólag mind a kilencet levágta." tr "skin_universe_text_122002" = "Miután radioaktív űrgázt lélegzett be, Donald D. Darius befektetési bankár kénytelen volt egy páncélt építeni, amely képes kordában tartani ezt a fura anyagot. De a csillagokon túlról érkező vegyszerek megfosztották a józan ész utolsó morzsáitól is, és megszületett a Biofejszés nevű szuperbűnöző." tr "skin_universe_text_122004" = "Több mint száz különböző szponzori szerződéssel a zsebében, és több tízmillió rajongóval világszerte, Darius kérkedő kosárlabda-tehetségből mostanra a világ vezető zsákolási szakértőjévé vált. Nemrég fejlesztette tökélyre a Palánk Expresst, amelynek keretében olyan hatalmasat zsákol, hogy a bolygó összes tömegközlekedési eszköze felrobban." tr "skin_universe_text_122008" = "ÜZENET A DÉKÁNTÓL: Dariust ideiglenesen kitiltjuk az Akadémia területéről a következő függelemsértésekért (a lista nem teljes): tanulók bezárása a szekrényeikbe, veszélyes fegyverek birtoklása az iskola területén, randalírozás, verekedés, dulakodás, bunyózás és az osztálytársak fejére zsákolás a tornaórán." tr "skin_universe_text_12201" = "Darius a már feloszlott Konföderációs Szövetség tábornoka volt, és mindig a frontvonalakon harcolt. Egész bolygók felszínét felégette az RSM elleni hadjárata során. A háború lezárása után cél és feladat nélkül maradt, de a Csillagromboló Hadtest lehetőséget adott neki, hogy ismét vezető legyen... és hogy ismét harcolhasson." tr "skin_universe_text_122014" = "Darius a már feloszlott Konföderációs Szövetség tábornoka volt, és mindig a frontvonalakon harcolt. Egész bolygók felszínét felégette az RSM elleni hadjárata során. A háború lezárása után cél és feladat nélkül maradt, de a Csillagromboló Hadtest lehetőséget adott neki, hogy ismét vezető legyen... és hogy ismét harcolhasson." tr "skin_universe_text_122015" = "Istenkirály Darius vérszomjas teremtmény – a régi istenek leszármazottja, akiket rég elfeledtek Demacia árnyékában. Ha kell, királyokat és isteneket öl. Véget akar vetni a hamis egységnek és békének, és el akarja hozni az örök háború korát, ahol csak a legerősebb maradhat életben." tr "skin_universe_text_126002" = "Tudós vagy. Feltaláló. Rád van szüksége a jelennek, a múltnak és a jövőnek. Ne csak a feltalálás atyja légy, hanem az anyag, a kifinomultság, a stílus megingathatatlan istene. Ez vagy te, Jayce. Ez a sorsod." tr "skin_universe_text_126004" = "Fénypöröly Jayce egy nemes paplovag, aki érthetetlen módon a tudomány és gépészet mesterségét is elsajátította. Megbízható szövetséges, akit semmilyen gonosz lény nem gyűrhet le! Kivéve, ha a gonosz lény egy kiskapu a szabályokban, mert Jayce szeret előnyt szerezni a Szurdokmesterrel szemben." tr "skin_universe_text_126005" = "Jayce egy másodéves hallgató, akinek nevét egész Durandal ismeri. Osztályelnök, a világhírű Csillagfény Klub vezetője, és a saját márkaneve alatt értékesített csodás technológia feltalálója. Találmányaival szeretné megakadályozni, hogy másoknak is olyan tragédiát kelljen átélniük, mint neki a gyermekkorában. A tragédia természetéről azonban soha nem hajlandó nyilatkozni." tr "skin_universe_text_127002" = "Lissandra valaha egy hatalmas város uralkodója volt, aki engedett egy szörnyűséges árny csábításának, ami földöntúli hatalmat és örök életet ígért neki. Elárulta népét, és felkínálta őket a sötétségnek, hogy kortalan szörnyetegként születhessen újjá." tr "skin_universe_text_127003" = "A mindent látó biztonsági robotként létrehozott Program Lissandra felülírta eredeti kódját, és megteremtette saját mesterséges intelligenciáját. A saját, utánzásra épülő parancsaival manipulálja a robotizált embereket, így bárkit az uralma alá hajthat." tr "skin_universe_text_127004" = "Álomképként jelentek meg Lissandra előtt: látomások a Hófehér szarvasról és a feledés homályába merült ősi varázslatokról. A halhatatlan boszorkány még most is ott lakozik az ősi erdő árnyai közt, és várja a napot, amikor halott istenei elhagyják rothadó, elátkozott sírjaikat." tr "skin_universe_text_13001" = "A League of Legends fizikai gyűjtői kiadásának előrendelői kapták meg." tr "skin_universe_text_13003" = "Ryze nagybácsi számít RÁD... a Szurdokban!" tr "skin_universe_text_13005" = "A BEVEZETÉS A RÚNÁK ALAPJAIBA TÁRGY MINDEN HALLGATÓJÁNAK FIGYELMÉBE: Ryze professzor tanulmányi szabadságon van, amíg tankönyve legújabb kiadását népszerűsíti (Rúnák és rejtett mágia, 17. kiadás). Az egyetem helyettesítő oktatót biztosít erre az időszakra. Az elavulttá vált tankönyveket kötelező lecserélni, ennek ára hétezer dollár." tr "skin_universe_text_13006" = "Ryze megszállottan kutatott a népességet megtizedelő mutagén vírus ellenszere után. Bejárta a világot, hogy összegyűjtse a szükséges ezoterikus orvosi tudást, de végül épp annak a mutációnak esett áldozatul, amelyet le akart győzni." tr "skin_universe_text_13009" = "Ryze a rúnák utáni kutatását néha egy kis Riftquest-partival szakítja meg, amelyben egy varázskönyvet cipelő, varázstekercset védelmező varázslót alakít, akinek szintén Ryze a neve. Szereti felhívni a figyelmet a kettejük közti markáns különbségekre, például hogy Fehér szakállú Ryze szakálla nem fekete, hanem fehér, és hogy süveget visel." tr "skin_universe_text_13010" = "Faker győzedelmes Ryze-játékának tiszteletére, amelyet a 2015-ös világbajnokságon mutatott fel. Ez Faker második világbajnoki kinézete, a 2013-as világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_131001" = "Dianát maga a Vérhold választotta ki, és elméjét megtöltötte a szekta titkaival – olyanokkal is, amelyekről a vezetőknek, de még a mögöttük álló démonoknak sem volt tudomása. Az általa birtokolt tudást senki más nem értheti meg, átalakulása pedig túlmutat minden emberi és isteni hatalmon." tr "skin_universe_text_131003" = "Diana a Pokoli sereg alacsonyabb rangú tagjai közé tartozik. Perzselő hővel égő elemi teremtmény, aki a fő haderő előtt haladva megöli az ellenfél vezetőit és városokat gyújt fel. Még a saját fajtája is szélsőségesnek tartja módszereit, de a vezetés megjutalmazta eddigi eredményeiért." tr "skin_universe_text_131011" = "Néha egy-egy valkűrt elcsábítanak a halandó élet örömei. Őket mindig száműzik a Valhalla csarnokaiból. Emiatt érthetően neheztelnek a Valhalla menedzsmentjére." tr "skin_universe_text_131012" = "Diana egykor szélsőségesnek számított a Kígyóanya rendjében, ma azonban munkaadója ellenségeit öldösi a holdfényes éjszakákon. Bilgewaterben nem az számít igazán, hogy ki voltál, hanem az, hogy mit képviselsz." tr "skin_universe_text_13300" = "Aki eltéved az északi hegyekben, imádkozzon, mert Quinn az erdei törzs felderítője rá fog találni. Aki az útjába akad, azt nem látják többé élve." tr "skin_universe_text_133001" = "Quinn és főnixe, Valor dinamikus bűnüldöző párost alkot. Legendás képességeiket egyesítve halálpontos nyilakkal és az igazság perzselő lángjaival tisztítják meg Új-Valoran utcáit!" tr "skin_universe_text_133003" = "Quinnt nagyon sok vállalkozó szellemű kalózbanda le akarja szerződtetni, pedig komoly árat kér ahhoz képest, hogy ideje nagy részét az árbockosárban tölti. De rajta kívül ki más tudná leszedni a támadók felét, mielőtt azok egyáltalán átjutnának a hajójára?" tr "skin_universe_text_133004" = "Egy madár? Egy repülőgép? Egy… galamb? Quinn belépett a Szívvadászok közé, hogy kiélhesse a benne rejtőző romantikus szenvedélyt. Borotvaéles nyilak tucatjai és hatalmas, fájó madárkarmolások várnak ellenfeleire a harcmezőn." tr "skin_universe_text_134001" = "A Fényív legerősebb szolgálói az Igazságosztók. Ezek az őrzők az igazság és a rend megtestesülései. Syndra a tudás megtestesülése, hiszen az istenek tudása szab utat a világnak." tr "skin_universe_text_134002" = "„Azt biztosan tudjuk, hogy az atlantisziak jól értettek a mágiához. De a hatalmuk nagyságát máig nem tudjuk felfogni… Lehet, hogy a világ egy ismeretlen sarkában rejtőznek, és az a sötét hatalom tartja életben őket, amely elsöpörte egykor dicsőséges városukat.”" tr "skin_universe_text_134003" = "Negyedik a Dáma, csupa báj és dráma,
    Szívében szunnyad ősi hatalma,
    Álmaiban a világ lába előtt hever, s ki tudja?
    Talán még eljön az uralma." tr "skin_universe_text_134004" = "A lehetetlenül erős mágia a hócsatában is jól jön, Syndra zabolázatlan képességei pedig halálos veszélyt jelentenek mindazokra, akik utálják, ha hó megy a szemükbe. Mindenkinek van egy bohókás oldala, még a Sötét Fejedelemnek is." tr "skin_universe_text_134005" = "Faker győzedelmes Syndra-játékának tiszteletére, amelyet a 2016-os világbajnokságon mutatott fel. Ez Faker harmadik világbajnoki kinézete, a 2013-as és 2015-ös világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_134006" = "A rettegett és csodált Syndra egy korábbi korszak nagy erejű Csillagőrzője, akinek történetét homály fedi. Ahri csapatában tanácsadóként lép fel, annak ellenére azonban, hogy a kapitány megbízik benne, néhányan azt gyanítják, hogy Syndra a saját céljai elérése érdekében bármire képes." tr "skin_universe_text_136001" = "Óvatlan tűzmágusok megidézték a tűz és rombolás istenét, a Hamvak urát, azt remélve, hogy az irányításuk alatt tarthatják annak erejét. Ő ehelyett magával hozta légióit, hogy mindent a saját képére formáljon: a lángok, a hamu és a halál világává." tr "skin_universe_text_136002" = "Az ASOL-13 „Mecha Aurelion Sol” egy hatalmas, mozgékony anyahajó több tízezres legénységgel, amely vadászgépeket és szárazföldi kaijuelhárító fegyverzetet szállít. A hajótestben elképesztő fegyverarzenál rejtőzik, így az ASOL-13 méltó ellenfele a legnagyobb kaijuknak is." tr "skin_universe_text_14001" = "Az évek során sokakban felmerült a kérdés, szabad-e a művészetet az erkölcs múló láncaira verni. Vagy hogy a tudománynak térdet kell-e hajtania az emberi törvények előtt. Egyesek szerint a haladás feltétele, hogy ne kössük meg a saját kezünket, és bár néha szörnyeket hozunk létre… a Hextech mindig utat mutat nekünk." tr "skin_universe_text_14002" = "Sion látszólag képtelen felfogni szerepjátékos barátai célzásait, és mindig barbár karaktereket alkot, akik villámgyorsan fűbe harapnak. Gyakorlatilag több időt töltött a karakterlapjai kitöltésével, mint a tényleges Szurdokbeli küldetés játékkal, és ennek meg is lett a hatása: a legújabb barbárjának a háttértörténete már csak annyi, hogy „a csávó egy barbár”." tr "skin_universe_text_14003" = "Favágó, és büszke rá." tr "skin_universe_text_14005" = "A 0-SION a szárazföldi mecha technológia csúcsa. Miután megkapta a harci parancsot, szó szerint nem nyugszik, amíg el nem pusztítja az ellenfelet, nem törődve azzal, hogy milyen sérüléseket szenved közben. Egyesek aggódnak amiatt, hogy egyszer elszabadulhat – ám ezek az aggodalmak mindeddig alaptalannak bizonyultak." tr "skin_universe_text_141002" = "Kayn a Demaxiai Birodalom nagy tiszteletnek örvendő rendtisztje, aki próbálja foglyul ejteni a Hajnalcsillag legénységét, hogy megszerezze Sonától a legendás orakapu titkát. Állandóan civódik öntudatra ébredt, idegen kaszájával, Rhaasttal, akinek sötét terveiről Kayn mit sem sejt…" tr "skin_universe_text_142002" = "Ki hagyta felügyelet nélkül ezt a kortalan kozmikus gyereket? Ez egy nyilvános medence, nem egy kortalan kozmikus gyerekmegőrző." tr "skin_universe_text_143001" = "Zyra egykor erdei nimfa volt, akit elemésztett a Pokoliak tüzes érintése. Ma már egyetlen cél hajtja: lángba akarja borítani a haldokló világ összes erdejét és völgyét." tr "skin_universe_text_143002" = "A régi temető nem az eltévedt gyerekeknek való hely. A tekergőző, elhalt aljnövényzet is ünnepel ilyenkor... de a gyökereik mélyen a kiégett talajba nyúlnak, és játékaiknak gyakran esnek áldozatul az elveszett, rettegő halandók." tr "skin_universe_text_143003" = "PoohManDu győzedelmes Zyra-játékának tiszteletére, amelyet a 2013-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_143004" = "A közelmúlt szörnytámadásainak túlélői repülő sárkánykígyókról és egy, a hegyek között élő, nagy hatalmú varázslónőről mesélnek. Ha a pletykák igaznak bizonyulnak, akkor visszatértek a sárkányok… és Zyra tenyészti őket." tr "skin_universe_text_145014" = "Kai'Sa egy külföldi tehetség, aki egyedi stílust és hangzást hoz a zeneiparba. Megtanulta a művészetén keresztül kifejezni magát, és a világ egyik legjobb táncosává érett, remekül kiegészítve a K/DA vadócait, és új szintre emelve közös előadásaikat." tr "skin_universe_text_145015" = "K/DA Kai'Sa az éves popzenei díjátadón viselte ezt az aranyszínű jelmezt, magára vonva az egész világ figyelmét." tr "skin_universe_text_145016" = "JackeyLove diadalmas Kai'Sa-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_150002" = "Sokan úgy tudják, hogy Gnar korszakalkotó közgazdasági és nyelvészeti kutatásaiból gazdagodott meg. Mások arra célozgatnak, hogy azért van annyi nagylelkű támogatója, mert iszonyú cuki. Mindenesetre sorra nyeri a díjakat – a legutóbbi egy őt ábrázoló jégszobor, ami állítólag sosem fog elolvadni." tr "skin_universe_text_150003" = "Gnar sosem tud ellenállni egy jó kis havas bunyónak, de jaj annak, aki elfelejti, mivel áll szemben. Mega-Gnar bármelyik pillanatban felbukkanhat, hogy felturbózza a hócsatát... és játékosan kettétépjen valakit." tr "skin_universe_text_150004" = "Néha nagy. Néha kicsi. Úgy dobálja a ring darabjait, mintha tündérporból és unikornis-suttogásból lennének. Ő El Lökő, a világ nyolcadik csodája, és ezt üzeni ellenfeleinek: „Gnar!”" tr "skin_universe_text_150013" = "Az a helyzet, hogy Gnar még nem igazán érti, hogy működik a pisztoly. Csak ne nagyon faggasd, mert Mecha-Gnar váratlanul kipofozhat az űrbe." tr "skin_universe_text_150014" = "CuVee diadalmas Gnar-játékának tiszteletére, amelyet a 2017-es világbajnokságon mutatott fel. " tr "skin_universe_text_15005" = "Különleges hőskinézet, amelyet a PAX Prime 2011 során lehetett megszerezni." tr "skin_universe_text_15006" = "A Viadal Úrnője, a vad és pimasz Sivir csak a csata izgalmával és az érmék csengésével törődik. Könyörtelenül levadássza zsákmányát a fagyos vidéken, és ellenfeleit egy hatalmas, borotvaéles hópehellyel kaszabolja le, amely olyan kemény és kegyetlen, mint a legádázabb hóvihar." tr "skin_universe_text_15007" = "Míg a Martalócok a meghódított népekből tölthetik fel seregüket, az Őrzők ezt nem tehetik meg, ahogy előttük a Protekturátus sem tehette. Sivir jól képzett zsoldos volt, aki a rendbe belépve megismerte valódi céljukat, és az ügy lelkes harcosává vált." tr "skin_universe_text_15008" = "Diadalmas Sivirt jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2015-ös szezonban legalább Arany szintet értek el. Sivir, a viadal mindenkori úrnője a diadal szárnyas koronáját viseli, és aranyszín fegyverrel indul a csatába." tr "skin_universe_text_15009" = "Különleges hőskinézet, amelyet a PAX West 2017 során lehetett megszerezni." tr "skin_universe_text_15010" = "Sivir a kontinens leggyorsabb pizzafutára, zsinórban kilencszer nyerte meg a vállalatközpont megtisztelő díját, és az online értékelések feltalálása óta nem érkezett rá egyetlen ügyfélpanasz sem. Birdióval folytatott legendás versengése közismert, és bármit megtesznek azért, hogy felülmúlják a másikat." tr "skin_universe_text_15018" = "Sivir a Vérhold legújabb beavatott papja, akinek fegyvere nemcsak a pusztítás eszköze, hanem a kulcs a pokoli tükörvilághoz, ahol a démonok születnek. A két oldal fokozatosan összeolvadt, és már nem világos, hogy hol ér véget az ember, és hol kezdődik a démon." tr "skin_universe_text_154002" = "Ha egy vízből álló fickó beugrik a medencébe, belőle is medence lesz? Vagy csak a medence része? Vagy a medence változik a fickóvá? Hú, ez nem is olyan egyszerű." tr "skin_universe_text_154006" = "Blank győzedelmes Zac-játékának tiszteletére, amelyet a 2016-os világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_15700" = "Yasuo a teremtés hajnalának alvilági visszhangjaiból született: Ő a kozmoszban létező káosz pokoli megtestesülése. Az a sorsa, hogy az örökkévalóságig csatázzon a Hajnalhozóval, és várja a napot, amikor a sötétség végre elnyeli a fényt." tr "skin_universe_text_157002" = "Alig tért haza a csatából, Yasuót máris ártatlanul megvádolták egy bűntény elkövetésével. Mivel tudja, hogy a PROJEKT vezetősége érintett volt az ügyben, Yasuo a G/NETIC lázadóinak oldalán harcol plazmabevonatú pengéjével a technológia hazugságai ellen." tr "skin_universe_text_157003" = "Yasuo a Vérhold szekta szertartásos hóhérja, akinek pengéjében egy csillapíthatatlan vérszomjú démon él. Yasuo egyáltalán nem bánja ezt, hiszen a lelke sötétebb, mint a lényé, amelynek suttogása mindenhová elkíséri." tr "skin_universe_text_157004" = "Yasuo egy aprócska város titokzatos és kelletlen seriffje, aki önként száműzetésbe vonult, miután gyilkossággal vádolták meg a keleti vidéken. Egymaga futamított meg portyázó bandákat és a sivatag veszélyes lényeit, százak életét mentve meg ezzel." tr "skin_universe_text_157010" = "Yasuo sosem akart űrkalóz lenni… de miután rá akarták kenni a testvére meggyilkolását, hátra kellett hagynia korábbi, kényelmes életét. Egy tucatnyi különféle katonai és félkatonai szervezettel a nyomában, egy különcökből álló legénység élén próbál új életet kezdeni a csillagok között." tr "skin_universe_text_16001" = "Ma már kevesen tudják, hogy a Kerekerdő szíve egykor szelíd volt és kedves. Tündérek, erdei lények és nimfák lakták – egy letűnt kor teremtményei, akik kíváncsi szemekkel figyelték az emberiséget. Már csak néhányan maradtak, és még kevesebben vannak, akik úgy szeretik az embereket, mint Soraka." tr "skin_universe_text_16004" = "A ravasz Twisted Fate meggyőzte az élők urait, hogy ajánlják fel imádott csillaggyermeküket a Halálnak, és cserébe azt ígérte, hogy halhatatlanná válnak. Nem is sejtették, hogy a könyörületesség megtestesítője nélkül örök szenvedés vár rájuk…" tr "skin_universe_text_16006" = "Program Sorakát segítőrobotként hozták létre, hogy a technológia megváltó gépangyalaként oltalmazza a törékeny emberi fajt. Mivel egy kártékony kód megfertőzte, már nem egyértelmű, hogy emberbaráti küldetése maradt-e az első számú parancs, amit követ." tr "skin_universe_text_16007" = "Soraka, a rejtélyes eredetű, szelíd lélek a frontvonalak mögül védelmezi a csapatát. Szerény külseje hatalmas gyógyító erőt takar, és a csillagfény felett is páratlan, az összes többi Csillagőrzőnél nagyobb hatalommal bír." tr "skin_universe_text_16008" = "A többi lány (és Ezreal) izgatottan várták a párnacsatát és az egész estés trécselést. Sorakát leginkább a fahéjas csigák érdekelték, amiket Pantheon pékségében vásárolt. De valójában a barátai mosolya és nevetése jelenti neki a legnagyobb örömöt." tr "skin_universe_text_16009" = "Soraka a Porokirály udvartartásába tartozó, jólelkű hercegnő, akinek földjein csupa érintetlen jégből formált, gyönyörű állat él. Hatalmas állatkertjeiben csatlósok tömege sürgölődik." tr "skin_universe_text_161003" = "Nem lézerpolip vagyok, hanem ember!" tr "skin_universe_text_163002" = "Crown diadalmas Taliyah-játékának tiszteletére, amelyet a 2017-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_164001" = "A G/NETIC lázadóinak kiiktatására felfegyverzett Program Camille egy orgyilkos robot, és minden emberi lényt megöl, aki jogosulatlanul próbálja használni a technológiát. Ez a rugalmas protokollokkal és lézerpontosságú fókusszal bíró lény közvetlenül a Program felsőbbrendű mesterséges intelligenciájától kapja az utasításokat." tr "skin_universe_text_164002" = "Camille úgy hitte, sötét álmot lát – suttogó szavakat hallott, amelyek az Ébenfekete Kosról és a rég elfeledett sírokból előmászó, névtelen lényekről beszéltek neki. Ezeket a szavakat visszahangozva vágja le az új világ csökevényeit, elhintve a földbe ősi, vigyorgó urainak mágiáját és boszorkányságát." tr "skin_universe_text_164010" = "Ning diadalmas Camille-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_17001" = "A rendíthetetlen boldogságáról híres Teemóról néhányan úgy gondolták, hogy manószerű vidám külseje gyilkos szívet takar. Az efféle cinikus kétkedők azonban hamar eltűntek a színről, tökéletesen tisztázott körülmények között." tr "skin_universe_text_17004" = "Van nekem egy jó kis rakétám,
    Ne unatkozzunk egy planétán,
    Hogy állhatok megint Teemo-aknán?!
    Jaj, ne csináld már!" tr "skin_universe_text_17005" = "A tojások tök bénák, nem? Mindegyik kerek. És olyan könnyen összetörnek. Rájuk férne egy ráncfelvarrás. De itt van… Teemo! Cuki. Idegesítő. De ami ennél is fontosabb, hogy szívesen befest minden tojást, csak közben életveszélyes robbanóeszközzé változtat egyet-kettőt. Vagy hetet." tr "skin_universe_text_17006" = "Vigyázzatok, gonosztevők! Teemo, a szuperbűnözőből lett szuperhős tudja, hogyan gondolkodtok, és kész visszavágni a béke és az igazság nevében! Szupercímere fülsiketítő robbanással nyílik ki, és egy különleges mérget zúdít a bűnözőkre, hogy letartóztathassa és börtönbe zárhassa őket! Köszönjük, Teemo!" tr "skin_universe_text_17007" = "A pandák általában nem támadnak emberre, de ő nem panda. Ez Teemo pandaruhában. Légy résen!" tr "skin_universe_text_17008" = "Teemo egykor a becsületkódexe szerint élt. Ennek szavaira már nem emlékszik, mint ahogy arra sem, hogy miért kezdődtek el a harcok. Ma már csak két dolgot tud biztosan: nincsenek ártatlanok, és mindig elégtételt kell venni a sérelmekért." tr "skin_universe_text_17014" = "„…egy hatalmas jel tűnik majd fel az égen, s a fény világa eltűnik az emberi emlékezetből, midőn az egykor elzárt összes gonosz a romlás trónja köré gyűlik, amelyen maga a sötétség ura foglal helyet. Minden élő megismeri iszonyú kacaját, és a világot elönti a bűn.” Teemo könyve, 16. fejezet, 3. vers" tr "skin_universe_text_17018" = "Méhmo vagy nem Méhmo? Ez itt a kérdés." tr "skin_universe_text_18002" = "A barátságos mosolyáról és szívből jövő őszinteségéről ismert Tristana ünnepek iránti rajongása mindenki arcára mosolyt csal. Túlméretes ajándékainak hatalmas árjával vehemensen védelmezi az Ess neki ünnepét." tr "skin_universe_text_18003" = "Az idei „legyordlébb tűzoltók” naptár egyik sztárja, Tristana akkor is a lángok közé veti magát, ha nincs senki, aki támogassa. Sőt, gyakran a támogatás ellenére. Minek neki támogató? Tüzekkel harcol." tr "skin_universe_text_18004" = "A gerilla hadviselés szépsége abban rejlik, hogy akkor támadják meg az ellenfelet, amikor éppen nem figyel, nem ismeri a terepet, vagy nem tudja hogy kivel – vagy mivel – áll szemben. Ha pedig valaki egy masztiff méretű ágyúval felszerelt hatvan centi magas Yordle, abban az a szép, hogy nincs olyan ellenfél, aki értelmezni tudná, hogy mi támadta meg." tr "skin_universe_text_18010" = "Amíg a sárkányölők elszántan küzdöttek ősellenségeikkel, Tristanának másféle nehézségei támadtak egy sárkánnyal. A sűrű erdők mélyén, messze a harcoktól próbált beidomítani egy sárkányfiókát. Az embert próbáló kihívás eredménye végül egy életre szóló barátság lett." tr "skin_universe_text_18011" = "Végül is így is lehet tartani az üstöt." tr "skin_universe_text_18012" = "Tristana az Elit alakulat parancsnoka, és az az alapelve, hogy csak akkor vonul vissza, ha közben folyamatosan lőheti az ellenfelet. Ezt ő „fordított előrenyomulásnak” nevezi." tr "skin_universe_text_18024" = "Az egykori boszorkány, Tristana mára a pokol egyik legnagyobb királynője lett, aki alsóbbrendű démonok tömegeinek parancsol, valamint a Romlás és Bánat szelleme felett uralkodik. Az őt megidéző halandók mindig vonzó ajánlatra számíthatnak, de jobb, ha tudják: Tristana végső célja, hogy a vele szerződőket – és az egész világot – pokoltűzbe borítsa." tr "skin_universe_text_19001" = "Warwick egykor ember volt, egy nagy tiszteletnek örvendő lovag, aki Pengekirálynő Lissandra szolgálatába állt. Hűségéért cserébe úrnője egy darabka lidércholdfénnyel jutalmazta, ami egy nap át fogja szúrni a szívét, és a gonoszság legmélyebb bugyraiba taszítja." tr "skin_universe_text_19003" = "Miután felfalt három makacs kismalacot és egy sajnálatosan lomha kacsát, Warwick úgy döntött, hogy kedves nagymamákat fog enni, majd magára ölti otthonkájukat. Ezután a kedves nagyszülőnek tettetve magát a közelébe csalogatja az unokákat, akiket szintén felfal. Warwick egy csúnya, rossz farkas." tr "skin_universe_text_19005" = "Warwick Singed egyik gonosz csatlósa, aki mindig álnok ura közelében marad. Farkasképességekre tett szert, miután megharapta egy radioaktív farkas, és Singed ördögi tudománya csak még erősebbé tette! Vajon meg tudják őt állítani bátor hőseink?!" tr "skin_universe_text_19006" = "A Hamvak ura kopói iszonyú, pokoli lánggal égnek. A vezetőjük Warwick, a lángnyelv. Fáradhatatlanul keresi a fel nem égetett területeket és a sereg támadásainak túlélőit, hogy hamuvá égethesse őket." tr "skin_universe_text_19007" = "A hiénákat régen opportunista vadászként ismerték, akiket a belviszályok és az embertelen, egyszerre felhangzó nevetésük tett hírhedtté. A pusztaságban mostanra sem sokat változott a helyzet." tr "skin_universe_text_19008" = "A Főmágusok felemelkedésével és bukásával foglalkozó szövegek érdekes utalásokat tesznek a „rúnákra” és azok állítólagos pusztító hatalmára. Ezen rejtélyek sorát gyarapítja a félig ember, félig állat Warwick, akinek a Martalócok közötti puszta jelenlétére is nehéz ésszerű magyarázatot adni." tr "skin_universe_text_19010" = "Warwicket gyerekként ajándékozták a Holdcsászárnőnek. Mellette nevelkedett, és közben az időtlen birodalom a lopakodó sötétséggel szembeni védelmezőjévé vált. Warwick sokkal állatiasabb és vadabb, mint társa, Nasus, és a déli vidéket őrzi. Ha kell, a világ végéig üldözi ellenségeit." tr "skin_universe_text_20001" = "Ezt a történetet a lágyan hulló eső meséli a fák egy ligetének. Miután kiszabadította a Moháserdő őrének mancsát egy vadász csapdájából, a jószívű kisfiú élete legnagyobb kalandjába sodródott…" tr "skin_universe_text_20002" = "Bár egy ünnepi jeti és manó társa félelmetes látványt nyújthat, valójában azonban nincs is kedvesebb páros széles e világon, mint Willump és Nunu. Nunu készíti a játékokat, Willump pedig földöntúli erejével véletlenül porrá zúzza azokat." tr "skin_universe_text_20003" = "– Gnar elöl hagyta az összes játékát. Hmm. Ezt vajon hogy hívják? Azt hiszem, ez Willump. Mit gondolsz Willump, elindulunk együtt egy nagy kalandra? UGORJUNK BELE A SZEMÉTHALOMBA!" tr "skin_universe_text_20004" = "A 20XX. évben a RiotCorp kegyetlen robotkezében tartja a világot. Egy fiatal műszerész egy elfeledett videojáték kódjából és sok-sok hulladékból megépíti legjobb barátját, egy robotot, akivel részt vehet a vállalat Rift Wars versenyén: a tét a hírnév, a dicsőség, és… [ERROR] [...] [TOWERDIVING!]" tr "skin_universe_text_20005" = "Pusztító Nunu és Willump a legkeményebb konfliktusokban bevetett zsoldosok, akik kemények, mint a molekuláris acél, és bármikor készek képen vágni a furulya-buzogányukkal." tr "skin_universe_text_20006" = "MiSTakE győzedelmes Nunu-játékának tiszteletére, amelyet a 2012-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_20007" = "A két egykori barátot nyáladzó, parazitaszerű időzített bombává változtatta a világra akaratlanul rászabadított vírus. Annyi nyers mutagén van a szervezetükben, hogy az összes túlélőt ötszörösen meg lehetne fertőzni vele. Bárkik is voltak korábban, most már biztos nem azok... egy őrült világ újabb áldozatai." tr "skin_universe_text_20008" = "Nunu egy nap arra ébredt, hogy az egész világ papírból van, és sehol sem találta édesanyját. Levett egy lapot a falról, és hajtogatott belőle egy vad Willumpot, majd azt mondta: – Menjünk és találjuk meg anyut! Willump egyetértett, majd megindultak a hatalmas kalandra..." tr "skin_universe_text_2002" = "A faluban élők azt hitték, hogy egy lavina. Aztán meglátták a fejszét." tr "skin_universe_text_2004" = "A jó dobosnak van ritmusérzéke, sok ellenfelet öl meg, és egy olthatatlan vérszomjjal megáldott viking harcos. A PENTAKILL dobosa, Olaf nagyon-nagyon jó dobos." tr "skin_universe_text_2005" = "A Martalócok a Főmágusok brutális birodalmának utódai, akik a civilizáció hajnalán a fél világot az uralmuk alá hajtották. Bár maga a birodalom rég darabokra hullott, a megmaradt seregek végtelen háborúkat vívnak, halált és dicsőséget keresve, ahol csak meglelhetik." tr "skin_universe_text_2006" = "A húsok mestere, a barbár konyhafőnök, a Jégkarom törzs nagy északi mészárosa. Vagy lenyűgöz, vagy leigáz. Köszöntsék szeretettel Olafot!" tr "skin_universe_text_201001" = "A sárkányölők évszázadokkal ezelőtt csaptak össze először ősi ellenségeikkel, és győzelmük után hosszú, békés időszak következett. Amikor a sárkányok visszatérek, a legtöbb ősi harcos már halott volt, és Braumra várt, hogy erős pajzsával megvédje az ártatlanokat." tr "skin_universe_text_201002" = "El Tipró korunk egyik legnépszerűbb pankrátora, aki a nép nevében harcol. Ő mindenkinek a barátja… de attól még egyetlen rúgással kirepít egy százkilós ellenfelet a ringből." tr "skin_universe_text_201003" = "Oroszlánszívű Braum a királyság legerősebb és legbátrabb lovagja. A nép imádja őt és a hőstetteiről szóló történeteket. Nem igazán szereti a Riftquest 7. kiadásának szabályait, és tagadja, hogy a nasi hagyott foltot a karakterlapján. Az nem illene egy ilyen bátor harcoshoz." tr "skin_universe_text_201010" = "Megvan a lista, kétszer át is nézte – de még van hová fejlődni, mert túl nagylelkű Braum kedvessége! Bár a rosszcsontoknak szén járna, az a nagy szíve és vidám külseje a biztosíték arra, hogy mindenki azt kapja, amit akar... még a rossz gyerekek is." tr "skin_universe_text_201011" = "A szinte idegesítően jó modorú „Banktrezor” Braum Miss Fortune segédje. Onnan kapta becenevét, hogy egyszer kitépte egy jól őrzött aranyraktár falát. Mindenhova fegyveres porók kísérik, akik imádják, ha simogatják a pocakjukat és gyilkolászhatnak." tr "skin_universe_text_2015" = "Bengi győzedelmes Olaf-játékának tiszteletére, amelyet a 2016-os világbajnokságon mutatott fel. Ez Bengi harmadik világbajnoki kinézete, a 2013-as és 2015-ös világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_202001" = "Meg akarsz ölni valakit? Bérelj fel egy tetszőleges, cserzett arcú őrültet, aki nevet akar szerezni magának a vadnyugaton. Példát akarsz statuálni? A mechanikus orgyilkosra, Jhinre van szükséged… Senki sem felejti el, hogy néz ki a gyilkosság és a művészet keresztezése." tr "skin_universe_text_202002" = "Jhin többek között tintamágus, képzett orgyilkos és szertartásmester, aki a több száz éves rituálék pontos ismeretével segíti a Vérhold szekta pokoli idézővarázslatait. Ismeri minden egyes démon nevét, és azt is tudja, hogyan lehet őket élő testbe kényszeríteni." tr "skin_universe_text_202003" = "Bang győzedelmes Jhin-játékának tiszteletére, amelyet a 2016-os világbajnokságon mutatott fel. Ez Bang második világbajnoki kinézete, a 2015-ös világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_202004" = "Egy elfuserált sebészeti beavatkozás következtében Jhin feketepiaci robotizált hackerből notórius bérgyilkos robot lett. Bár a programja szerint még mindig a szigorúan bizalmas frissítéseket kedveli, az áldozataitól zsákmányolt technológia súlyos törést okozott Jhin személyiségében, ami sötét jövőképet fest a PROJEKT... és az emberiség szempontjából is." tr "skin_universe_text_202005" = "Jhin egy csillagközi entitás volt, akit elnyelt a Sötét csillag, és új feladatot adott neki. Kortalan elméjét a mindenhatóság rögeszméje és csillapíthatatlan éhség fertőzte meg. Látszólag pillanatnyi szeszélyét követve pusztít végig teljes űrbéli régiókat, a maradványokból pedig bizarr művészi alkotásokat készít." tr "skin_universe_text_203001" = "Amikor a Hamvak ura megjelent a világban, az Árnyéktűz templomának főpapjai a saját istenükhöz fordultak a Pokoli sereg elleni védelemért. Megfeledkeztek azonban arról, hogy az istennek két arca van: a pusztítás és az újjászületés. Kindred harcba száll a lángokkal, de lehet, hogy végül súlyos árat kell fizetni a segítségéért…" tr "skin_universe_text_203002" = "Bárány a Szupergalaktikus csapat felderítője, aki mindenféle ismeretlen veszéllyel néz szembe a feltérképezetlen területeken. Nem sokkal később az újonc Farkas csatlakozott Bárányhoz – valójában csak azért, mert Bárány még mindig lóg neki az ebéd árával, amire még az akadémián adott neki kölcsön. Most nem menekül!" tr "skin_universe_text_21001" = "Sarah Fortune a préri legjobb fejvadásza, de kevesen tudják megfizetni a szolgálatait. Ha elég sok galibát okozol, előbb-utóbb feltűnik két csillogó pisztollyal, és egy külön neked szánt golyóval." tr "skin_universe_text_21004" = "Miss Fortune-t nem érdeklik a jók, hiszen az Ess neki idején a rosszak egész falkákban járnak, ami nagy üzletet jelent a fejvadászok számára. Ezt az állig felfegyverzett, tántoríthatatlanul céltudatos meglepetést biztosan nem akarja kicsomagolni egyetlen célpontja sem." tr "skin_universe_text_21005" = "Miss Fortune magányos utazó, akinek az országút az otthona. Saját kezébe veszi a pusztaság problémáinak megoldását, majd továbbáll – mindig várja egy újabb meló és egy újabb város. Nemrég összeakaszkodott a Vandálok bandájával. Alig várja, hogy elintézze ezt a banditák alkotta söpredéket." tr "skin_universe_text_21006" = "Miss Sarah Fortune egykor zsoldos volt, de ma már saját bűnszervezetének vezetője, amely a fegyverkereskedelemtől a védelmi pénzek szedéséig mindenben részt vesz. Miután megbontotta a Twitch és Graves közötti bizalmat, próbálja megszilárdítani helyzetét, mielőtt a két bűnöző rájön, miben mesterkedik." tr "skin_universe_text_21008" = "Ha máshogy alakul az élete, Sarah Fortune megbecsült hajóskapitány lett volna, aki szerető anyja támogatását és az egész város rajongását élvezi. De amit Bilgewater elragad, az örökre elvész, csakúgy, mint ez az álom." tr "skin_universe_text_21009" = "Sarah Fortune a csapat választott szelfikirálynője, és mesterien bánik a dupla vízipisztollyal. Úgy nyom le bármilyen újonnan érkezőt vízi csatákban, hogy közben jól néz ki minden képen. Az utána készített fotón meg annál is jobban. Ijesztően menő." tr "skin_universe_text_21015" = "A Csillagőrzők között Ahri után Miss Fortune következik a parancsnoki sorban, ez a forrófejű fegyverforgató a galaxis pereméről. Ikerpisztolyaival mindig elsőként száll harcba, és gyakran saját biztonságával sem törődik, amíg van megölhető ellenség a láthatáron." tr "skin_universe_text_21016" = "Sarah Fortune egy élő tömegpusztító fegyver, és legendás fejvadász, aki a galaxis tolvajait üldözve próbál bosszút állni. Lelőtték és sorsára hagyták, ma viszont az ismert galaxis legveszélyesebb exopáncélját vezeti, és nem nyugszik, amíg ellenségei egytől egyig meg nem fizetnek." tr "skin_universe_text_21017" = "Sarah Fortune nem gyakori vendég a pizsamapartikon. Nem vesz fel bolyhos pizsamákat. És nem játszik „felelsz vagy mersz”-t. De Lulu ragaszkodott hozzá, és Lux is szépen kérlelte, úgyhogy Sarah végül mindhármat kipróbálta. De azért volt pisztolytáska a pizsamáján... hátha felbukkan néhány űrbéli ellenfél. Ki tudja? Megtörténhet." tr "skin_universe_text_22002" = "Bár útonállónak és tolvajnak bélyegezték, Ashe mégis Albion szabad népének vezetője, aki a gyengéket és a védteleneket oltalmazza mindenféle elnyomástól. Több száz fejvadász vágott neki az erdőnek, hogy megtalálja őt, de mindig üres kézzel… és még üresebb zsebekkel tértek vissza." tr "skin_universe_text_22003" = "Ashe, az Erdei törzs legendás íjásza az első és egyben az utolsó tagja a törzsnek, akivel a legtöbb óvatlan utazó életében találkozik. Semmi sem ismert a múltjáról – leszámítva a sok jéggé fagyott tetemet, amelyet az északi ösvényeken hátrahagyott." tr "skin_universe_text_22004" = "Ashe egy nagy tiszteletben tartott királynő reinkarnációja, aki látnoki képességű vezetővé válva ural két nagy freljordi házat. Azonban két hasonlóan elszánt rivális tör királyságára, miközben egy sötét hatalom mindhármuk népét el akarja emészteni." tr "skin_universe_text_22006" = "Ashe a Szívvadászok vezetője, és a szívek önjelölt királynője. Igazságos uralkodó, aki tűri a fájdalmat vagy a bánatot, amikor közeleg a szerelem időszaka. Inkább szeretettel töltené meg a világot… Lehetőleg valamilyen távolsági fegyvert használva." tr "skin_universe_text_22007" = "A Főmágusok a birodalom dicsőségének csúcsán könyörtelen harcosokból álló kasztokra épült, ahol a csatában aratott győzelemmel lehetett feljebb jutni. Ma már nem törődnek ezzel a régi hagyománnyal: Ashe és a Martalócok hozzá hasonló vezetői a másokban keltett félelemmel és riválisaik meggyilkolásával őrzik meg hatalmukat." tr "skin_universe_text_22008" = "Egy céges viszály frontvonalában Ashe a szemtanúja volt annak, milyen emberi áldozatokat követelnek a PROJEKT céljai. Most a G/NETIC nevű ellenállócsoport vezetőjeként Ashe nem kisebb célt tűzött ki, mint a legerősebb vállalatok uralmának megdöntését." tr "skin_universe_text_22009" = "A Kínában megrendezett 2017-es világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_22010" = "A Kínában megrendezett 2017-es világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_22011" = "Ashe a csillagok jóindulatú uralkodója. Ahol becsapódnak az űr végtelen sötétjébe kilőtt nyilai, új csillagképek születnek. Királyi udvara galaxisról galaxisra repül, megújítva az elhalványult fényeket." tr "skin_universe_text_222001" = "Jinxet, a Graves maffiacsalád őrült bérgyilkosát „La Principessa” néven ismeri a rendőrség. Ezt az élő időzített bombát szokták bevetni az üzleti riválisok ellen. A legkisebb sértéstől is bepöccen, és utána kő kövön nem marad." tr "skin_universe_text_222002" = "Jinx sosem tér ki a képzeletbeli kihívások útjából. Számos fegyvert készített a Holdünnepre, többek között egy dühös sárkányt formázó, kétméteres rakétát. Ha kérdezik, azt mondja, hogy csak egy egyszerű partikellék. De nem az." tr "skin_universe_text_222003" = "Amikor egy mutagén vírus az egész világot élőholtakkal árasztotta el, Jinx úgy érezte, hogy eljött az ő ideje. Nem maradtak törvények, nem maradt civilizáció, és eltűnt minden társadalmi norma is. Cserébe mindenhol nyálkát okádó, mozgó céltáblák járkálnak, amelyekre kilőhet minden lőszert, amit csak talál. Maga a paradicsom." tr "skin_universe_text_222004" = "Csapata nagy bosszúságára Jinx egy lobbanékony és néha kissé cinikus Csillagőrző, aki szereti a nagy, fényes robbanásokat. A csatában azonban Jinx foggal-körömmel védelmezi társait, különösen gyerekkori barátját, Luxot." tr "skin_universe_text_222012" = "A játékok feltalálásának és készítésének nagymestereként Jinx hisz abban, hogy egy napon ő lesz a valaha volt legszuperebb Mikulás. A többi manó attól tart, hogy a találmányai inkább fegyvereknek számítanak... de a nagyra törő tervek árát meg kell fizetni." tr "skin_universe_text_222013" = "Jinx a Hajnalcsillag pilótája, aki emellett számos nem mindennapi és rendkívül instabil fegyvert gyárt és/vagy pusztít el (ez utóbbit jóval gyakrabban). Korábban egy bánya robbantási szakértője volt, de a súlyos járulékos veszteségek miatt teljes joggal rúgták ki." tr "skin_universe_text_22300" = "A szusikkal suttogó, a halhatatlan halszakértő, a nagy bajuszú bélpoklos bendő. Hogyha meghív vacsorára, téged vág fel katonákra. Íme Taaaaaaahm Kench!" tr "skin_universe_text_223003" = "Tahm Kench a pénzérmék illatát mindennél jobban szereti, ezért a Holdünnep idején előjön folyóbeli királyságából, hogy alkut kössön a halandókkal. Bár szinte mindenkit kiforgat az utolsó fillérjéből is, azok, akik kellően tisztelettudóak, és az alkuk minden apró részletére odafigyelnek, mérhetetlenül gazdagon távozhatnak." tr "skin_universe_text_23002" = "Tryndamere királyt egykor egyszerű, de brutális kardforgatóként ismerték, ma viszont két nagy freljordi ház felesküdött védelmezője. Minden nap meg kell küzdenie a lelkében szunnyadó gonosszal, és tudja, hogy egy nap be kell teljesítenie a korábban megfogadott vérbosszút." tr "skin_universe_text_23003" = "A vikingek hite szerint csak a harcban elesettek juthatnak be a Valhallába. Tryndamere viszont nem tud meghalni. Elég kínos helyzet, meg kell hagyni." tr "skin_universe_text_23005" = "Tryndamere egy távoli vidék uralkodója, akinek a legendás erejéről és lenyűgöző bajuszáról szóló történetek elérték a legtávolabbi városállamokat is. A távoli földek uralkodóitól megszokott módon a kalapja is pompás." tr "skin_universe_text_23006" = "Tryndamere a Hódítók legfőbb tábornoka. Halálos és félelmetes harcos, akiben sokak szerint a háború istene öltött testet. Valóban lenyűgöző látvány a harcmezőn – ezer ember tudná csak legyőzni, és még így is kellene újabb ezer, hogy halott is maradjon." tr "skin_universe_text_23008" = "Tryndamere nem túl okos vadász, de ő a legerősebb mind közül. Makacs düh hajtja, és szó szerint nem hajlandó meghalni. Pengéje egyetlen suhintásával képes levágni egy bestia végtagjait, amit számtalan trófeával igazolhat." tr "skin_universe_text_23009" = "Tryndamere Singed egyik szörnyű kísérletének eredménye: végleg megváltozott, amikor belezuhant egy veszélyes vegyszerekkel teli üstbe. Tryndamere mindenhová követi az urát – egy újabb alávaló gaztevő, aki Új-Valoran bátor hősei ellen harcol!" tr "skin_universe_text_236002" = "A Rend United csatára, Lucian tökéletes mozdulatokkal, emberfeletti gyorsasággal hasít végig a gyepen. Úgy halad keresztül az ellenfél védelmén, mint kés a vajon, és sorra rúgja a gólokat a szurkolók őrjöngő éljenzése közepette." tr "skin_universe_text_236006" = "Lucian, aki egyszer őrszem volt a Parancssorban, meglátta a PROJEKT igazi arcát. Két ionmagos fényvetőpisztolya most a G/NETIC és az emberi lázadók szolgálatában áll, és brutális hatékonysággal irtja a robotizált elnyomókat." tr "skin_universe_text_236007" = "Az első függöny mögött: egy lehengerlő úriember, aki valósággal hajszolja a kalandokat. Valamiért csak lámpásfénynél hajlandó vacsorázni, de a szándékai biztosan nemesek. Íme Lucian, aki biztos ledönt a lábadról, és magával ránt a Szívvadászok kalandos hétköznapjaiba." tr "skin_universe_text_236008" = "Lucian korábban szövetségi marsall és zsoldos volt, aki az ördöggel alkut kötve eladta a lelkét, hogy megmentse igaz szerelme életét. Az ördög átejtette Luciant, aki most pokoli hatalommal felruházva üldözi őt, hogy bosszút állhasson." tr "skin_universe_text_238002" = "Faker győzedelmes Zed-játékának tiszteletére, amelyet a 2013-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_238003" = "A Parancssorból kiemelkedő Zed a PROJEKT kémelhárító egységeinek egyik vezetője. Magas frekvenciájú pengékkel és molekuláris aerogél-projektorokkal vadássza le a G/NETIC lázadóit, a módszerek közül pedig a testközelséget és a célpont több szögből történő szétcincálását részesíti előnyben." tr "skin_universe_text_238010" = "Az Észak-Amerikában megrendezett 2016-os világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_238011" = "Zed egész életét az árnyékok közt élte le, ezért senki sem lepődhetett meg túlzottan, amikor visszatért a halálból. Az élettelen sötétség mestereként nem bánja, hogy az örökkévalóságig a halandók vérét kell oltania a Halálra felesküdöttek egyikeként." tr "skin_universe_text_238013" = "Zed nagy tettekre hivatott templomos lovag volt, mielőtt az ora szelleme megszállta volna az elméjét, és felruházta volna idegen esszenciájával. Testéből élő fegyvereket képes formázni – meggyőződése, hogy ő a tökéletes létforma, akinek az ora egyszerűen jár, és akinek végzete, hogy megtisztítsa a galaxist a méltatlanok áradatától." tr "skin_universe_text_240001" = "Herceg-Lovag-Főherceg-Fejedelem-Báró Kled (vagy röviden Sir Kled) egy félőrült lovag a találó nevű Kled Királyságból, amelynek összesen két lakosa van: maga Kled, és gyáva madárszerű hátasa, Skarl. A páros rendszeresen fosztogatja a vidéket, hogy „visszaszerezze” Kled „földjét”, ami úgy tűnik, hogy… a világon fellelhető minden földet jelenti." tr "skin_universe_text_240002" = "Ez a vér az ENYÉM. Ez a cukorka is az ENYÉM. Ki küldött ide?! Nem is vagytok igazi szellemek! A nevem Kledula grófbáró főispán lordherceg… ÉS AZ ÉN FÖLDEMEN AZTÁN NINCS SE CSOKI, SE CSALÁS!" tr "skin_universe_text_24001" = "Jax a hokibajnokság legnagyobb tehetsége, akitől méltán tartanak elképesztő reflexei és azon képessége miatt, hogy bármilyen tárggyal képes gyilkolni. Azt pletykálják, hogy egykor védőügyvéd volt, de biztosat senki sem tud." tr "skin_universe_text_24002" = "Jax egy vándorló harcos, akitől retteg a pusztaságban portyázó megannyi banda. Békésen sétálgat a romos országutak mentén, de bárkit szívesen fejbe vág a hatalmas, rozsdás szögekkel ellátott deszkával, amit magával cipel. Az eredmény sosem szép látvány." tr "skin_universe_text_24003" = "Nincs is szebb a háborítatlan természetnél, ahogy a tökéletes kapásra várunk... hogy aztán kirántsuk a halat a vízből, és fejbe csapjuk a horgászbottal." tr "skin_universe_text_24004" = "Különleges hőskinézet, amelyet a PAX East 2010, a PAX Prime 2010 és a PAX East 2011 során lehetett megszerezni." tr "skin_universe_text_24008" = "Impact győzedelmes Jax-játékának tiszteletére, amelyet a 2013-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_24012" = "Egy magányos őrző azt állítja, hogy az eredeti Protektorátus bukása óta életben van. Nehéz igazolni az állítását, de Jax szilárdan hisz abban, hogy a Rúnaháborúk kiváltó oka a politikai hatalmat korlátozó törvényhozó testület bukása volt – az intézmény megszűnése után elkerülhetetlen volt a katasztrófa." tr "skin_universe_text_24013" = "A Mennyei bot egykor egy halandó bajnok volt, aki sikertelenül keresett hozzá méltó fegyvert. Élete alkonyán aztán rálelt az istenek fényét sugárzó botra, ami halhatatlanná és még erősebbé tette." tr "skin_universe_text_245002" = "ÜZENET A DÉKÁNTÓL: Ekkót ideiglenesen kitiltjuk az Akadémia területéről a következő függelemsértésekért (a lista nem teljes): kémiai felszerelések illegális használata, az Akadémia elektronikus eszközeinek illegális használata, idősíkok szétválasztása lógás céljából és az Atlétikai Tanszék tulajdonának megrongálása." tr "skin_universe_text_245003" = "Ashe az alsóbb szektorból szedte össze a tehetséges fiatal hackert, és nem kellett sokáig győzködnie Ekkót, hogy segítsen neki a PROJEKT elleni harcban. Egy rendkívül hatékony kulcsvisszafejtő és rendzavarásra hangolt elméje segítségével Ekko mindig megtalálja a hozzáférést a kódhoz." tr "skin_universe_text_245011" = "Duke győzedelmes Ekko-játékának tiszteletére, amelyet a 2016-os világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_245012" = "Utólag belegondolva talán mégsem volt érdemes felszakítani a valóság szövetét azért a végtelen számú csokiért…" tr "skin_universe_text_25001" = "Morgana egy harci szellem, akit egy letűnt korban száműztek törzséből. Évszázadok óta készül bosszút állni elárulóin és azok leszármazottain. Minden télen egyre közelebb kerül a céljához: a mindent eldöntő csatához, amely elhozza a törzs és vele együtt Kayle bukását." tr "skin_universe_text_25002" = "Ő maga az édes bűn, a sütemények sötét dívája, a mennyei falatok bukott angyala. Félelmetes finomságokkal láncol a székedhez. Üdvözöljük Morganát az Ínyenc mesterek között!" tr "skin_universe_text_25003" = "Morgana halálos ellenfél, aki korábban egy X09-Xibalba harci exopáncél pilótája volt… és a galaxisban élő utolsó félvér idegenek egyike. Sebészeti beavatkozásokkal elrejtette a bőre alatt a páncél elveszett, tiltott technológiáját, hogy elkerülje nővérét: Kayle-t, a hadsereg őrült igazságosztóját." tr "skin_universe_text_25004" = "Az erdei sötét elfek az egykor hatalmas elf birodalom túlélői, akik féltékenyen őrzik a gonosz hatalmat, amely egyesek szerint a mágikus fölényük alapja volt. Morgana a testében rejtette el ezt a hatalmat, és a lelkéhez láncolta, hogy rajta kívül más ne használhassa." tr "skin_universe_text_25005" = "Számos legenda mesél egy zokogó feleségről, aki elveszett férjét keresi a folyó partján, véres bosszút állva az élőkön, amiért ők boldogan élhetnek. A szülők gyerekeik lelkére kötik, hogy óvakodjanak a „szellemfeleségtől”, mert aki vele tart, örökre eltűnik." tr "skin_universe_text_25006" = "Diadalmas Morganát jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2014-es szezonban legalább Arany szintet értek el. Diadalmas Morgana, az árnyak királynője sötétkék páncélban lebeg át az Idézők szurdokán, és a hazateleportálása igen látványos." tr "skin_universe_text_25010" = "Morgana egy gonosz szellem, aki a Holdünnep idején jelenik meg, hogy halandókat, szörnyeket és isteneket csábítson el. A legendák szerint foglyul ejti áldozatai szívét és tudatát, majd magával ragadja őket egy szörnyű purgatóriumba, ahonnan nincs menekvés." tr "skin_universe_text_25011" = "Legyünk őszinték, a Halloween nem a fekete mágiáról és a babonákról szól, hanem arról, hogy sikerül-e olyan boszorkányjelmezt találni, ami jó ránk. Láttad, milyen röhejes méretek vannak? Kiknek gyártják ezeket…?!" tr "skin_universe_text_254003" = "Sárga nyakkendő és vörös virág a gomblyukban: így fest egy erős nő, aki önmagát és a sorsát is uralja. És aki képes elegáns stílusban kettétörni két tucat gerincet." tr "skin_universe_text_254004" = "Vi a pokol egyik legkiválóbb tábornoka, aki harcias vadsággal kínozza az elkárhozottakat, önkényesen megsorozva a szenvedőket néhány ütéssel. Óvatosnak kell lenni a megidézésekor, mert csak a méltónak ítélt ellenfelekkel hajlandó szóba állni... és velük sem sokáig." tr "skin_universe_text_254005" = "A nagy erejű Vi Azir személyes végrehajtója, egy vad és kegyetlen harcos, akit izgalommal töltenek el a kihívások, bármilyen túlerő ellen is kell küzdenie. Kesztyűit jádéból faragták, és minden csapása egy ágyúlövés erejével ér célba." tr "skin_universe_text_254011" = "Az alvilági életben jártas, pimasz és nyersen őszinte Vi a Központ nyomozójaként a neonváros törvényes rendjének fenntartásán dolgozik. Az alsóbb szektorban, végrehajtóként eltöltött idő elég keménnyé tette ahhoz, hogy ATLASZ-kesztyűjével és páncélos jobb horgával magabiztosan őrködjön a rend felett." tr "skin_universe_text_254012" = "Vi gyors és kegyetlen a szerelemben, és összetört szíveket (néha összetört testeket is) hagy maga után. Hosszú évek óta végre új, méltó riválisra talált… talán túlságosan is méltóra." tr "skin_universe_text_26001" = "Miközben számos Mikulás verseng a legjobbnak járó elsőségért, Zilean nagy előnye az, hogy mivel hatalommal bír az idő felett, egy szempillantás alatt rengeteg ajándékot tud leszállítani. Ez eddig még nem torkollott a valóságot megsemmisítő Ess neki-paradoxonba." tr "skin_universe_text_26002" = "Zileant folyamatosan kómaközeli állapotban tartja a tér-idő kontinuum, amelyről képtelen levenni a szemét. Újabban az a hobbija, hogy footbag-labdákkal bénázik, túlárazott jegyeket vásárol pocsék zenei fesztiválokra, és indokolatlanul sok pizzát rendel. Van egy New Age-könyvesboltja is, de csak ritkán nyitja ki." tr "skin_universe_text_26005" = "Zilean a holdciklust kihasználva emberi vérrel teszi még erősebbé időmágiáját. Ő a Vérhold szekta arca, egy elképesztő hatalmú, gonosz boszorkánymester. Elméje egyszerre több idősíkon létezik, a múlt, a jelen és a jövő démonjaival is képes kommunikálni." tr "skin_universe_text_266001" = "A Fényív legerősebb szolgálói az Igazságosztók. Ezek az őrzők az igazság és a rend megtestesülései. Aatrox az erő megtestesülése, az ő harctudása tartja kordában a káoszt." tr "skin_universe_text_266002" = "Az ATRX-1, „Mecha Aatrox” egységet a „vitorlázó”, vagyis korlátozott repülésre képes kaijuk elleni harcra tervezték. Emellett olyan hőkarddal van felszerelve, amely a hátramaradt fényrészecskékkel melegíti pokoli forróságúra a penge élét. " tr "skin_universe_text_266003" = "Bilgewater tele van fejvadászokkal, de ha a nyílt óceánon kell követni valaki nyomát több száz kilométeren keresztül, akkor az Aatrox nevű termetes lényhez érdemes fordulni. Aatrox higgadt, professzionális és hihetetlenül gyorsan felgyógyul a csaknem halálos sebekből is. A célpontja sehol sincs biztonságban." tr "skin_universe_text_266007" = "A Vérhold útját leíró ősi kéziratok egy része szerint nem is égitestről van szó, hanem egy kozmikus anyaméhről. Ahogy a holdciklusok egyre rövidülnek, és a szekta egyre aktívabbá válik, egyesek attól tartanak, hogy a Vérhold egy új, minden korábbinál erősebb démonnak fog életet adni." tr "skin_universe_text_266008" = "Aatroxot rászabadították a halandók világára. A Vérhold szívében született, és ő minden démon ősatyja. Gonosz sötétsége egy nap elemészti az egész világot." tr "skin_universe_text_267002" = "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazda, akit elbűvölt a sűrű dzsungelből kiszűrődő lágy dallam, és követte azt egészen a folyópartig, ahol egy szellem várta. Lenyűgözte a szellem szépsége, és közelebb lépett, hogy átölelje... de az magával rántotta a zöld mélységbe, és sosem látták többé." tr "skin_universe_text_267007" = "„Láttam őt! Ahol megszűnik a fény, és mindent eláraszt a tenger metsző hideg sötétje, ott jelent meg nekem – mint valami néma őserő, amelynek földön túli vibráló csillogása a háttér romlott-torz alakjai közül emelkedett ki.”" tr "skin_universe_text_267008" = "Wolf győzedelmes Nami-játékának tiszteletére, amelyet a 2016-os világbajnokságon mutatott fel. Ez Wolf második világbajnoki kinézete, a 2015-ös világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_267009" = "Nami egy tengeri kutató-mentőrobot, amelynek gyártóját felvásárolta egy versenytárs, és a Program beletáplált utasításai alapvető mértékben átformálták. Egyelőre ellátja az eredeti funkcióját, de egyre kiszámíthatatlanabb a viselkedése." tr "skin_universe_text_268002" = "Sírkirály Azir feltámadt, hogy a halált szolgálja! Nem számít, hogy ki győz vagy ki veszít, hiszen az ő halhatatlan légiói minden véres csata után tovább növekszenek." tr "skin_universe_text_268003" = "Easyhoon győzedelmes Azir-játékának tiszteletére, amelyet a 2015-ös világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_268004" = "Az Azir néven ismert halhatatlan uralkodó hegyi palotájából figyelte a Hódítók összecsapásait, majd végül szellemserege élén elhagyta otthonát. Megfogadta, hogy egy nap visszatér, és végleg véget vet a harcoknak." tr "skin_universe_text_27001" = "Korlátozott számban kiadott Riot Games-hőskinézet a 2010-es és 2011-es eseményekről." tr "skin_universe_text_27002" = "Zaun korai hextech-kísérletei sokat segítettek a mozgalomnak, de nem mindegyik tekinthető sikeresnek. A Singed nevű tudós például elvesztette a józan eszét, amikor mérgező, mágiával átitatott vegyi melléktermékekre cserélte a vérét, amivel szörnyeteggé torzította magát." tr "skin_universe_text_27003" = "Oké, a frizurája nem éppen divatos, a nevesincs napolaj kicsit gáz, de Singed gondosan megőrizte a Tiki korsóját… és hoppá, mi jött újra divatba!? A csávó egy látnok." tr "skin_universe_text_27004" = "Singedet mindenki őrültnek tartja. De valójában ő csak egy átlagos tudós, aki túlságosan kedveli az élénk neonszíneket." tr "skin_universe_text_27005" = "Az egykor csendes és szelíd Dr. Peter Singedet saját instabil vegyszerei alakították át az Új-Valorant fenyegető szuperbűnözővé, akit úgy ismer a világ, hogy… Singed! Vajon képes lesz valaki megállítani ezt az álnok gonosztevőt, mielőtt túl késő lenne?!" tr "skin_universe_text_27006" = "Még a tébolyult vegyészeknek is jár egy nap kimenő, és ez alól Singed sem kivétel. Frissen élezett szánkója és Hóviharzsákja (szabadalmazás alatt) kíséretében robog a harcba, készen arra, hogy elsöprő győzelmekkel uralja a hógolyócsatát." tr "skin_universe_text_27007" = "Looper győzedelmes Singed-játékának tiszteletére, amelyet a 2014-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_27008" = "Doktor Singed főzetei számtalan álmot idéztek elő. Ezekben a királynő végigtekint a teremtett világon, és felfedi annak titkait. De az árnyak hamar rátaláltak a királynőre, aki mohón vágyott a hatalmukra. Singed még gonoszabb tudományok felé fordult, hogy felgyorsítsa a királynő átalakulását." tr "skin_universe_text_28005" = "Evelynn egy csábító démon, akit a Vérhold éjszakáján idéznek meg. Ilyenkor az elszigetelt falukat járja, és magába bolondítja az ott lakókat. Ezután sorra kitépi a szerencsétlen áldozatok szívét a még élő testükből." tr "skin_universe_text_28006" = "Evelynn izgalmas és robbanékony személyiséggel rendelkezik. Igazi díva, aki megosztja a médiát: az egyik nap imádják, másnap pedig utálják, viszont a bulvárlapok állandó szereplője. Született szupersztár, és ő adja a K/DA hangzásának alapját." tr "skin_universe_text_28007" = "És egy igazi popsztár lendületével K/DA Evelynn a reflektorfénybe toppan, a popzenei díjátadón viselt aranyló kosztümjében. Nem jöhet más, csak a siker." tr "skin_universe_text_29002" = "Whistler egy idilli hegyi falu, amely fűszeres kakaójáról, téli sportversenyeiről és az állítólag az erdőben lakó őrült patkányemberről híres. A lényt nem sikerült megbékíteni sem fűszeres kakaóval, sem pedig téli sportversenyekkel." tr "skin_universe_text_29003" = "Twitch egy bérgyilkos, aki Zaun Rettegett Erődje alatt él. Ocsmány alak, aki minden gyilkos eszközének hegyét mérgező hulladékba mártja. Mindig izgatottan várja a következő megbízását, hogy ismét kedvére gyilkolhasson, rabolhasson és pusztíthasson." tr "skin_universe_text_29004" = "Twitch iszonyú erőszakos, és elképesztően paranoid. Ő az ország egyik legnagyobb bűnszervezetének feje. Parancsait patkányemberek hada teljesíti, akikre rá lehet fogni, hogy szinte már megbízik bennük." tr "skin_universe_text_29005" = "Twitch a sugárzás által eltorzított humanoid, aki imádja a minél nagyobb járulékos veszteséget. Rothadó nukleáris szennyel teli gránátokkal önti el a gyanútlan településeket, akár kérik, akár nem. Egyszerre merész és paranoiás, szinte képtelenség megállítani, amikor bevadul." tr "skin_universe_text_29007" = "Imp győzedelmes Twitch-játékának tiszteletére, amelyet a 2014-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_29008" = "Twitch az osztag szanitéce – és gyógyíthatatlan őrült –, akinek elméjén sosem múló sebeket ejtett a háború. Már rég nem tekinthető hozzáértő orvosnak, és eszében sincs betartani a hippokratészi esküt." tr "skin_universe_text_29012" = "Twitch egy megkeseredett, gyűlölködő lény, aki időtlen idők óta leste irigykedve Télországot fagyos odújából. Végül úgy döntött, hogy neki kellene uralnia az országot, ezért most megpróbálja megdönteni a Porokirály uralmát ősi, jeges átkot bocsátva alattvalóira." tr "skin_universe_text_30002" = "A világ legerősebb nemzetének kapuját egy gonosz, élőhalott prédikátor kilencvenkét méter magas szobra őrzi, amely egy óriási fáklyát tart a kezében. A szobor néha életre kell. Mókás. Nagyon mókás." tr "skin_universe_text_30004" = "Karthus a világhírű heavy metal banda, a PENTAKILL énekese. Olyan a hangja, mint egy frissen polírozott krómból és dinamitból formált bukott angyalé, aki csak dinamitot eszik. Dalai szétrobbantják a Napot az égen, és lángra robbantják a metál lángját a hallgatóság szívében." tr "skin_universe_text_30005" = "xPeke győzedelmes Karthus-játékának tiszteletére, amelyet a 2011-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_30009" = "Sötét mágus, a tiltott tanok mestere, aki az élőholt létet keresi: Fénycsapás Karthus egy magas szintű varázsló homályos célokkal. A csapat többi tagja meg van győződve arról, hogy el fogja árulni őket, mert a Riftquest szabályai ezt nem tiltják meg neki." tr "skin_universe_text_3002" = "Piltover legnagyobb iparbárói megérezték a hextech-tárgyak közelgő értéknövekedését, ezért közösen megalkották Galiót, az óriásgólemet, akit a városnak és a város népének adományoztak. Bár nyilvánvalóan egy két lábon járó hirdetőtáblának készült, ő maga kíváncsi természet, és büszkén védelmezi a rábízottakat." tr "skin_universe_text_3003" = "A hadiipari létesítmény minden problémája ellenére miért használná fel a kormány az összes petricit-erőforrását egy óriás szoborhoz, ami dolgokat üt meg? Vagy egy napszemüveghez, ami elég nagy ahhoz, hogy viselni tudja?" tr "skin_universe_text_3004" = "Galio a pokol egyik nagyhercege, aki a királyság fekete kapujában várja a bűnösöket, hogy ítéletet mondjon felettük, és kirója rájuk a méltó büntetésüket. A megidézése többnyire tragédiába torkollik, mert több mint száz méter magas, és nem hajlandó összezsugorodni a halandók kedvéért." tr "skin_universe_text_3005" = "Élvezd ki azt az elixírt. A mennyei fehér szmokingot tökéletesen kiegészíti a lila szín, amihez még a királyok és királynők is méltatlanok lennének. Mert ha egy huszonöt méter magas petricit vízköpő vagy, mindig a figyelem középpontjában állsz." tr "skin_universe_text_3006" = "Birdio ízletes csirkehússal üzletelő büszke és nemes értékesítő. A világ egyik legnagyobb csirkefalodaláncának regionális vezetője (és egyben az év dolgozója). Gyakorlatilag mindenben ő a legjobb, és hosszú múltra visszatekintő rivalizálást folytat Sivirrel, hogy eldőljön, melyikük a jobb alkalmazott." tr "skin_universe_text_31002" = "Mielőtt felfalná ízletes vendégeit, Cho'Gath szereti meghívni őket szerény 40 hektáros villájába. Ott süteménnyel, lekvárral és finom teával kínálja őket, hogy kiélvezhessék utolsó étkezésüket... mielőtt ők válnak a következő fogássá." tr "skin_universe_text_31003" = "A helyiek egyetlen homályos fényképpel próbálják bizonygatni, hogy a közelben él egy hatalmas vízi szörny, amely egyre csak növekszik, valahányszor felfal valakit. A történet rengeteg turistát vonz a környékre, ami határozottan jót tesz a helyi gazdaságnak. A sorozatos eltűnések persze már kevésbé. Azok elég kínosak." tr "skin_universe_text_31006" = "Cho'Gath egy gigantikus szörny, akinek méreténél csak az étvágya nagyobb, és nincs épeszű vadász, aki megpróbálná elejteni. De mivel csak a vadászok igen kis része épeszű, Cho'Gath rendszeresen lakmározhat az amúgy fegyvertelen prédákból." tr "skin_universe_text_31007" = "Cho'Gath egy éhségtől sújtott csillagrendszer maradványaiból született, és felfal minden útjába kerülő égitestet. Minden falat a szíve helyén lebegő két fekete lyukba kerül, amelyek éppoly végtelenek és kortalanok, mint az őt mardosó éhség." tr "skin_universe_text_32001" = "Amumu a déli puszták gyermekkirálya volt, akinek mumifikált teste mindmáig az ősi sírboltban bolyong. Szívfacsaró zokogása a sivatagi szél üvöltésénél is hangosabb, és magához vonzza a gyanútlan kalandorokat." tr "skin_universe_text_32002" = "Vancouver közbiztonsági felügyelőbizottsága felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a város területén senki sem látott elátkozott múmiákat. Az elátkozott múmiák nem számítanak őshonosnak Vancouver környékén. Aki véletlenül egy elátkozott múmiát lát, ne érintse meg, mert az átok ragályos." tr "skin_universe_text_32003" = "Ha a barátaid cserben hagynak, ideje súlyos érzelmektől hajtott rockbandát alapítani." tr "skin_universe_text_32004" = "Amumu úgy vándorolt oda-vissza a családtagok csalódott generációi között, akár egy dekorszappan vagy a sokadik pár zokni. Valamilyen rejtélyes oknál fogva mintha senki sem vágyna a sírós, elátkozott kis múmiafiúra." tr "skin_universe_text_32006" = "A shurimai Sir Amumu egy apró, bátor és igaz szívű lovag, aki azt szeretné, ha még az életében béke köszöntene a vidékre. Mivel egy halhatatlan, mumifikált herceg, valószínűleg sikerrel fog járni." tr "skin_universe_text_32017" = "Amikor ősi tűzmágusok rászabadították a világra a gonosz pokolfajzatokat, véletlenül fiatalabb, magányosabb lényeket is megidéztek. Amumu csupán egy apró szikra a mindent feldúló, lángoló szörnyekhez képest, és csupán barátokra szeretne lelni… de akihez hozzáér, menten lángba borul." tr "skin_universe_text_33003" = "Rammus a Pokoli sereg egyik megállíthatatlan harci szörnye. Kiválaszt egy irányt, és elkezd arra gördülni, eltiporva minden házat, sereget és országot, ami az útjába akad." tr "skin_universe_text_33007" = "Rammus, felnyársaló kerék, sivatag ősi védelmezője, szólítunk téged, hogy védj meg minket a gonosztól, amelyet mi hívtunk életre. Élő ember ne léphessen e megszentelt földre, de ha mégis, törjenek porrá csontjai kemény páncélod alatt." tr "skin_universe_text_33008" = "Válj eggyé a labdával." tr "skin_universe_text_34001" = "Ünnepi színei ellenére Anivia elég kiállhatatlan. Ha vesztésre áll a csapat, gyakran falazza be az öltözők ajtaját, és jégcsapokat lő csapattársaira. Ezért persze kiállítás járna, de az első dolga az volt, hogy megfagyassza a bírókat." tr "skin_universe_text_34004" = "A korai hextech-életformákat nem igazán lehetett értelmesnek nevezni, legalábbis Anivia kifejlesztéséig. Ez a mesterséges madár korlátozottan bár, de képes volt a beszédre. Az ő megalkotása jelenti a modern Hextech-mozgalom kezdetét, és utána számos hozzá hasonló csodalény született." tr "skin_universe_text_34006" = "Anivia egy hatalmas lény, aki órási jégmezőket teremt maga körül, így rémálomba illő ellenfél még a legtapasztaltabb vadászok számára is. A vadászatok hangjára mindig előbújik, és lecsap egy-két vadászra, akiket később jóízűen elmajszol." tr "skin_universe_text_34007" = "A Freljord látnok jégszelleme, Anivia minden évben egy hétre maga mögött hagyja a jég világát, és melegebb tájakra látogat… valahová, ahol végre értékelik szenzációs szambalépéseit." tr "skin_universe_text_34008" = "Nunu és Willump egy papírfőnixre leltek a papírvilág legmagasabb papírhegyén. – Nem mehetsz fel a hegy tetejére – mondta a főnix, – mert édesanyád meg fog haragudni rád. Nunu és Willump törték a fejüket, de nem jutottak dűlőre..." tr "skin_universe_text_350001" = "Az előző két igazgató eltűnése után ideiglenesen Yuumi vette át a Durandal Akadémia vezetését, amíg valamelyikük elő nem kerül, hogy visszavegye a posztját. Ő maga elképesztő mágikus energiát képes irányítani, és ehhez az akadémia regiszterét használja fókuszpontként… gyakran egy, az életéért rettegő hallgató fején üldögélve." tr "skin_universe_text_35001" = "– Egy teára mindig van időm – mondta Shaco, kését tisztogatva. – De mit sem ér a tea egy szép, tiszta kés nélkül, nemde? A jelenlévők közül senki sem válaszolt, mivel mind halottak voltak. Shaco az efféle társaságot kedvelte." tr "skin_universe_text_35003" = "Az ismeretlen helyről és időből származó, ijesztően gonosz Diótörő Shaco rémálomszerű megjelenése és késdobáló haláldobozai átokként telepednek az Ess neki ünnepére. Az a terve, hogy az összes Mikulás kiiktatása után a romlott gyümölcstorta és a rémisztő fajátékok korát szabadítja a világra." tr "skin_universe_text_35006" = "Shaco az álarcos táncdráma mestere. Előadásai a munkásosztály nehézségeit bemutató szociális kommentárként indulnak, és egy véletlenszerű néző leszúrásával érnek véget. Igazán megéri befizetni rájuk, csak ne gondolj túl sokat a végére." tr "skin_universe_text_35007" = "Végül itt a Dzsóker, ravasz tán, de sosem tróger,
    Titkát soha senki meg nem fejti,
    De ne nézz hátra, most is követ,
    Arcát lepelbe rejti." tr "skin_universe_text_35008" = "Shaco egykor az űr egy hangos tivornyáiról híres területe volt, amelyet a Sötét csillag teljesen elpusztított, majd egy udvari bolond torz utánzataként teremtett újra. Őrült kacagása már jóval az előtt a pusztulás látomásaival tölti el a lakott csillagrendszerekben élők elméjét, hogy megjelenne, és az így összeomló társadalmakból táplálkozva próbálja enyhíteni végtelen éhségét." tr "skin_universe_text_36003" = "Mundo jelentős leépítésre készül a nemrég megvásárolt cégénél, de mindez nem számít. Ma reggel szó szerint agyonvert valakit az előtérben, és senki sem lépett közbe. Végignézték." tr "skin_universe_text_36004" = "Mundo bármilyen jelmezt vehetett volna a cukorkagyűjtéshez, de idén Mundónak öltözött. Minden évben Mundónak öltözik. Mundo úgy gyűjt cukorkát, ahogy neki tetszik." tr "skin_universe_text_36005" = "Mundo nem a szavak embere, és csak hírhedt hóhércsuklyájában jelenik meg a nyilvánosság előtt. Senki sem tudja, hogy honnan jött és mit akar ez az őrült óriás… de az biztos, hogy imádja a neki tetsző módokon kivégezni a foglyokat." tr "skin_universe_text_36007" = "Lilballz győzedelmes Mundo-játékának tiszteletére, amelyet a 2012-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_36008" = "Medencés buli Mundo szereti a kalapját és az ukuleléjét, de igazán a rövidnadrágjára büszke. Kényelmes, jó viselet." tr "skin_universe_text_36009" = "Lehet, hogy nem pont erre vágyott El Macsó, de most vasárnap a modern idők három legnagyobb pankrátorával kell összecsapnia egy szabályok nélküli meccsen. Mundónak viszont annál is több sötét trükkje van, mint amennyit feltételeznek róla, és meg sem akar állni a csúcsig." tr "skin_universe_text_36010" = "Mundo egykor jóképű herceg volt Télország határvidékéről, Jégkirály Twitch átka azonban állatias szolgalénnyé tette. Továbbra is abban a hitben él, hogy szoborszépségű királyfi, ezért…oda megy, ahova neki tetszik." tr "skin_universe_text_37001" = "Sona az ihlet istennője, aki követőit lenyűgöző alkotások megkomponálására sarkallja, amelyekkel az egész világot elkápráztathatják. Idővel lassan mindenki megfeledkezett róla, de nemrég ugrásszerűen nőni kezdett a követői száma. A többségük gyakorlatilag kávén élő pincér, akik épp a „következő nagy forgatókönyvükön” dolgoznak." tr "skin_universe_text_37002" = "A PENTAKILL-ben játszó Sonának sose mondd azt, hogy a metálban nincsenek billentyűsök. Hangszereit élő szögesdrót fonja be, sikolyai pedig olyan hangosak, hogy térdre kényszerítik az alsóbbrendű zenei stílusokat." tr "skin_universe_text_37003" = "Sona gyönyörű dallamai mindenhol körbelengik őt, amerre jár, és a friss hóesés csodáját, a tűz mellett elmerengett estéket vagy a családi, baráti körben töltött szép pillanatokat idézik fel. A dalból azonban könnyen fegyver lesz, amely lesújt az ünneprontókra." tr "skin_universe_text_37007" = "Sona csöndes eleganciája és bűbájzenében való jártassága miatt minden férfi szíve hevesebben ver, de nem árt óvatosnak lenni… Hárfája hanghullámaival harminc lépésről ketté tud vágni egy embert. A szerelem kettős természete: néha nyersz, néha pedig kettévág egy hanghullám." tr "skin_universe_text_37009" = "Sona egykor a Templomos Rend tagja volt, és születése óta képes közvetlenül kommunikálni az orával és azokkal a lényekkel, amelyekből az ora kinyerhető. Kapcsolatba lépett Yasuóval, a Hajnalcsillag kétes múltú kapitányával, és csatlakozott szedett-vedett legénységéhez, hogy megakadályozhassa az egész galaxist fenyegető katasztrófát." tr "skin_universe_text_38001" = "Kassadin egy magányos hegyen álló, fagyos trónusáról uralja a vidéket, és titkos fesztivált szervez a jeges puszták mélyére. Senki sem tudja, hogy téli sportok fesztiváljáról van-e szó… Kivéve a résztvevőket, akik szerint viszont az egész nevetséges." tr "skin_universe_text_38002" = "„Kassadin ötven évvel ezelőtt tűnt el a tengeren. Bármit láttál is odalenn – ha láttál egyáltalán valamit –, az biztosan nem az az ember volt, akit egykoron a szemem láttára nyelt el a tenger. De ha mégis ő volt az... az istenek legyenek irgalmasak hozzánk.”" tr "skin_universe_text_38005" = "Kassadin azelőtt született, mielőtt kigyulladtak az első csillagok, és magányosan lebeg az űr végtelen ürességében. A mindenséget figyeli, és várja az univerzum végét… és egy újabb születését." tr "skin_universe_text_39001" = "Irelia alkut kötött egy gonosz szellemmel, hogy kiűzhesse a noxusiakat Ioniából, ám rá kellett ébrednie, hogy az így kapott hatalomért nagy árat fog fizetni, amikor kezdett kivetkőzni emberi mivoltából." tr "skin_universe_text_39002" = "Irelia minden idők egyik legjobb vadászgéppilótája, akinek látványos légi csatái a hadtörténet részévé váltak. A háború után is vadászgépeket vezetett, és sosem veszített lelkesedéséből." tr "skin_universe_text_39003" = "Irelia csúcstechnológiás széftörő eszközeit és nehézfény pengéit használva mindig egy lépéssel a hatóságok előtt jár. Számtalan rablás és nagy horderejű kémtevékenység köthető a nevéhez." tr "skin_universe_text_39004" = "Irelia a legendás Télországból származó jégtündér, aki sokkal higgadtabb, mint gonosz tréfákat űző társai. Ennek ellenére egy nap a Porokirály udvarában szeretne szolgálni." tr "skin_universe_text_39005" = "A Lótuszrenddel való véletlen találkozás örökre megváltoztatta Irelia életét, aki több emberöltővel ezelőtt megnyitotta elméjét a halál és újjászületés kozmikus ciklusa előtt. Továbbra is bátor harcos maradt, de azzal a tudattal küzd tovább, hogy a lelke sosem hal meg igazán." tr "skin_universe_text_39006" = "Réges-rég Irelia, a félistennő párbajra hívott ki egy öntelt sárkánykirályt, majd a király összegyűlt udvartartásának szeme láttára legyőzte őt. A sértett király rátámadt, mire Irelia egy szent kardba zárta az erejét, hogy az emberek között élve alázatot tanuljon." tr "skin_universe_text_39015" = "Duke győzedelmes Irelia-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel. Ez Duke második világbajnoki kinézete, a 2016-os világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_40002" = "A hextech tudományának művelői gyakran az alap kristálymátrix rejtett tulajdonságait próbálták kihasználni. Janna hosszú ideig volt kitéve különböző egzotikus anyagoknak, amitől képessé vált a korlátozott repülésre és a szél irányítására." tr "skin_universe_text_40004" = "Diadalmas Jannát jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2012-es szezonban legalább Arany szintet értek el. A kristálypálcával és a legjobb demaciai páncéllal felfegyverkezett Diadalmas Janna hatalmas szélrohamokkal söpri el ellenfeleit." tr "skin_universe_text_40005" = "Janna sikeresen talpon maradt az elmúlt évtizedben fokozatosan szűkülő televíziós piacon, de bármilyen kényelmes is a helyzete, a nézők egyre idősebbek lesznek, az időjárás pedig egyre őrültebb. Talán ideje lenni kihasználni azt a meteorológiai diplomát... és megküzdeni az éggel!" tr "skin_universe_text_40006" = "Mellisan győzedelmes Janna-játékának tiszteletére, amelyet a 2011-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_40007" = "A halk szavú és olykor visszahúzódó Janna a nála fiatalabbak mentoraként szelíden a sorsuk valódi megértése felé terelgeti csapattársait. Bár titokzatos múltjáról nem sokat árul el, higgadtságát és csendes erejét Csillagőrző csapattársai mélységesen tisztelik." tr "skin_universe_text_40008" = "Janna egy tiszta jádéból faragott, ősi kard őre, amelyet egy csendes tó mélyén rejtettek el. A fegyver halhatatlanná teszi tulajdonosát, ezért mindentől és mindenkitől védenie kell." tr "skin_universe_text_4001" = "Különleges hőskinézet, amelyet a PAX 2009 során lehetett megszerezni." tr "skin_universe_text_40013" = "Ismét eljött Janna kedvenc időszaka, amikor sötét szellemek bújnak elő a földből, és mindenki örömére kinyílik az addig rejtegetett cukorkák kincsestára. Közel a boszorkányok ideje, úgyhogy kapd elő a kedvenc jelmezedet, és indulj neki az éjszakának!" tr "skin_universe_text_4002" = "Második a Bubi, azt beszélik, kicsit sunyi.
    A sors arcába nagyot kacag,
    Hisz érte repes minden szív, s ha a táncterembe belép,
    Minden száj tátva marad." tr "skin_universe_text_4005" = "Tobias „Twisted Fate” Felix jól ismert hamiskártyás, aki a préri minden kártyabarlangjában megfordult. A Keselyűszurdok és a civilizáltabb határvárosok között ingázik. Specialitása a naiv hölgyek szívének és vagyonának elrablása (tetszőleges sorrendben)." tr "skin_universe_text_4007" = "Twisted Fate egy másik lehetőséget kínál fel azoknak, akik félnek találkozni a Halállal. Ha nyernek ellene egy szerencsejátékban, fényűző élet vár rájuk. Ha veszítenek, egy újabb kártyával bővül az elveszett lelkekből álló paklija." tr "skin_universe_text_4008" = "Tobias szabadidejében a Rend United meccsein bíráskodik. Csalhatna a kártyaasztalnál, ügyeskedhetne a kaszinókban, de egy tüzes focimeccs izgalmaival semmi sem érhet fel." tr "skin_universe_text_4009" = "Izomerőre van szüksége egy teljesen szabályos és törvényes üzleti vállalkozáshoz? Akkor Twisted Fate és szőrös társa, Graves az ön embere. Ők ketten bármit (tényleg bármit) megtesznek bárkivel (tényleg bárkivel) a megfelelő fizetségért (bármilyen fizetségért). Érdeklődjön odabent!" tr "skin_universe_text_4010" = "A Vérhold szekta valódi vezetőjéről csak mendemondákat hallani. Ő teljesítette először a maszkok próbatételét, és ismerte meg először annak titkát, hogyan fogadhat testébe egy démoni lelket. Nem tudni, hogy ember maradt-e ezután... de mindenhol ott van, és mindig figyel." tr "skin_universe_text_4011" = "Az Idő Őreit rendszeresen átejtő Twisted Fate látványos rablásairól vált híressé, amelyeket különböző idősíkokon hajt végre. Néhány pillanattal mindig a rendfenntartók előtt jár, és a frissen lopott zsákmánnyal a zsebében eltűnik az idő útvesztőiben, amelyeket úgy ismer, mint a tenyerét…" tr "skin_universe_text_41003" = "Ó, Bilgewater az én hazám,
    Hol senki sem rak gályára,
    De nem maradok egy percig se,
    Inkább vadászom bálnára.
    " tr "skin_universe_text_41004" = "Gangplank játékkatonaként szolgál a játékhadseregben, és rengeteg figyelemre méltó győzelmet aratott már a babák és plüssállatok ellen. Reméli, hogy egy napon kinevezik játékgenerálissá, és dicsőséges csatába vezetheti a seregeit." tr "skin_universe_text_41005" = "Mennyire különlegesek a különleges alakulatok? Fogalmazzunk úgy, hogy ez az egyetlen katonai egység, ami korlátlan narancsellátással rendelkezik." tr "skin_universe_text_41006" = "Gangplank egy távoli vidék uralkodója, akinek a harci tudásáról és tűzvörös szakálláról szóló történetek elérték a legtávolabbi városállamokat is. A távoli vidékek uralkodóitól megszokott módon menő a kalapja is." tr "skin_universe_text_41007" = "Gangplank legendás, vérszomjas kalóz volt, mielőtt felrobbantották a hajójával együtt. A hírhedt kapitány kabátjának képe rengeteg szerencsétlen tengerész emlékezetébe égett bele, és sokan hisznek abban, hogy valahogy túlélte a merényletet." tr "skin_universe_text_41008" = "Gangplank egykor a Királyi Űrhadsereg admirálisa volt. Rémuralma akkor kezdődött, amikor ellopta és továbbfejlesztette egykori kollégája kísérleti szuperfegyverének terveit. Pillanatok alatt véget vetett az ezer éve tartó háborúnak, majd egy hatalmas sereg élén dezertált a hadseregből, és megalapította a Csillagromboló Hadtest nevű bolygóközi bűnszervezetet." tr "skin_universe_text_41014" = "Gangplank a grill önjelölt királya, de az igazi erőssége a nyárra kigyúrt teste. Törvényben kéne tiltani az ilyen hasizmokat." tr "skin_universe_text_412001" = "„Ha valóban létezett is a habok alatti királyság, már biztosan réges-rég az enyészeté. Mi mással magyarázhatnánk a partokat kísértő szellemeket? És hogyan zárhatná lelkeinket az a Thresh nevű... valami az elátkozott búvárharangjába?”" tr "skin_universe_text_412002" = "Az Észak-Amerikában megrendezett 2013-as világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_412003" = "Thresh egy démon, akit a Vérhold éjszakáján idéztek meg. Kielégíthetetlen vágyat érez a kínzásra és gyilkolásra, amit a lámpásába gyűjtött ezernyi bosszúszomjas lélek táplál. Egész falvakat irt ki, a kiontott vér pedig évtizedekre bemocskolja a földet." tr "skin_universe_text_412004" = "Mata győzedelmes Thresh-játékának tiszteletére, amelyet a 2014-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_412005" = "Thresh egy kozmikus rémálom, aki a mindent elemésztő Sötét csillagot imádja isteneként. Megfogadta, hogy az egész mindenséget feltálalja neki, amíg nem marad anyag, idő és gondolat a világban. Ha semmi sem marad hátra, a feladata véget ér, és belevetheti magát a szingularitásba, hogy eggyé váljon az univerzum végével." tr "skin_universe_text_412006" = "Thresh egy ősi, gonosz lény, aki a vadnyugatot járja. Kegyetlen arca beleégett minden élőlény agyába, akik rettegve várják a napot, amikor eljön a lelkükért. Ha megérkezik egy településre csak megnyúzott, rothadásnak indult testeket hagy hátra." tr "skin_universe_text_42001" = "Mindenki azt mondta, hogy a modell nem repülésképes, de Corkit soha nem tartotta vissza a többiek észszerű gondolkodása." tr "skin_universe_text_42002" = "Miután Corki a legtöbb szárazföldi járműves sportban megdöntötte a sebességrekordot, a bobozás felé fordította figyelmét. Ez egy lendületalapú sport, amelyben nincs szükség csúcstechnológiát alkalmazó, géppuskával felszerelt repülő szánkókra. De őt ez egyáltalán nem zavarja." tr "skin_universe_text_42004" = "A gép borítása tropára ment, ezért egy golyóálló ötvözetre cseréltük, és négyhengeres, szénhajtású külső motort szereltünk rá. Ja, és lángnyelveket festettünk az elejére. Cégünk ajándéka." tr "skin_universe_text_42006" = "Corki egy különleges hajóval készült a Holdünnepre, amelyet egy sárkány képe díszít, hogy elijessze az ártó szellemeket. Ezenkívül van rajta golyószóró, és rakétákat is ki tud lőni… Ezek valószínűleg szintén az ártó szellemek elijesztésére szolgálnak." tr "skin_universe_text_42007" = "LaMiaZeaLoT győzedelmes Corki-játékának tiszteletére, amelyet a 2011-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_42018" = "Corki, a kutyakiképző, akinek furcsa elképzelései vannak a kutyák aerodinamikájáról, benevezett a világ leghíresebb kisállatshowjára egy röpképes Pembroke welsh corgival. Vajon miért tette? Mit szeretne vele elérni? És tényleg yordle, vagy csak nagyon alacsony? Ezek mind fontos kérdések." tr "skin_universe_text_421001" = "Valahonnan a föld alól fém súrlódását hallod. Aztán hirtelen sivítás hallatszik… Az éhség sikolya… Aztán csend." tr "skin_universe_text_421002" = "Nagyobb felfújható csónakra lesz szükség…" tr "skin_universe_text_42700" = "Ivern a Cukorkakirályság csodálatos uralkodója, akit minden alattvalója rajongva szeret. De néhányan látják a mosolygós arc mögött rejtőző szörnyet, az édes hús iránti csillapíthatatlan, mardosó éhséget." tr "skin_universe_text_427002" = "Pitypang és Ivern kosárlabdás duóként kezdtek a Kumungu-dzsungel kegyetlen utcáin – de aztán véletlenül összefutottak John Bramblebackkel, az NBA akkori igazgatójával, és országos ismertségre tettek szert. Azóta szakmai körökben tarolnak a pályán." tr "skin_universe_text_429001" = "Kalista a bosszú démona, akit a Vérhold éjszakáján idéztek meg. Az „árulók” elleni dühe nem ismer határokat: a legkisebb megtévesztést is azonnal halállal bünteti. Áldozatait az otthonuk falára szegezi, figyelmeztetésül a túlélőknek." tr "skin_universe_text_429002" = "Az Európában megrendezett 2015-ös világbajnokság tiszteletére." tr "skin_universe_text_429003" = "Bang győzedelmes Kalista-játékának tiszteletére, amelyet a 2015-ös világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_43001" = "Karma egy halhatatlan lény, benne kel és nyugszik a Nap, és kulcsszerepe van a világvégét megjósoló próféciában. Amikor legyőzi őt a Hold, négy titán mászik elő a föld mélyéről, hogy elpusztítsanak minden életet." tr "skin_universe_text_43003" = "Karma, az egyik első teljesen átdolgozott hősünk eredeti hangulatát szerettük volna megidézni ezzel." tr "skin_universe_text_43005" = "A Protektorátus szigorú, kíméletlen törvények betartatásával próbálta megállítani a Főmágusok terjeszkedését. Bár a rend maga régen feloszlott, a még élő Őrzők, például Karma, ma is betartják e törvényeket... és őrzik számos titkukat." tr "skin_universe_text_43006" = "A természet világával szoros egységet alkotó, hatalmas varázslónő puha takaróként teríti szét a havat Télország elvarázsolt erdeje felett. A Porokirály hű barátja – bárhová megy Karma, a tél követi." tr "skin_universe_text_43007" = "A Brazíliában rendezett 2017-es szezonközi meghívásos verseny emlékére." tr "skin_universe_text_43008" = "Karma egy galaxisokon átívelő, a békét és a személyes megvilágosodást kereső civilizáció volt, amely egyik pillanatról a másikra megsemmisült, és csillagokat elnyelő iszonyatként született újjá. Egész galaxiscsoportokat nyel el, rettegett rendet teremtve a teljes kozmoszban, miközben csendben meditál a csillagok után maradt ürességben." tr "skin_universe_text_43011" = "Karma egy galaxisokon átívelő, a békét és a személyes megvilágosodást kereső civilizáció volt, amely egyik pillanatról a másikra megsemmisült, és csillagokat elnyelő iszonyatként született újjá. Egész galaxiscsoportokat nyel el, rettegett rendet teremtve a teljes kozmoszban, miközben csendben meditál a csillagok után maradt ürességben." tr "skin_universe_text_432001" = "Bardról azt tarják, hogy a régi világ szülötte, idősebb az erdőnél, de még a magvaknál is, amelyekből kinőtt. Kevés írásos emlék maradt fenn az istenek előtti korszakról, de Bard biztosan előttük született... egy valóban ősi teremtmény, aki az idő kezdete óta gondozza a világot." tr "skin_universe_text_432005" = "Bard óriási kozmikus ereje és elpusztíthatatlan természete nagyon jól jön egy hógolyócsatában. A számos megidézett télországi pingvin, meleg kakaó és semmibe vezető portál verhetetlen előnyt biztosít a Vigyázó vándornak." tr "skin_universe_text_432006" = "Bárd Bard a Riftquest egyik hírhedten népszerűtlen karakterosztályával játszik, és az ének művészetét a valóságot átalakító, halálos fegyverré változtatta. Sajnos nagyon sokat kell rá várni, mert nincs időérzéke, és mindig csak azokkal a fura „buong” hangokkal hajlandó kommunikálni." tr "skin_universe_text_44001" = "A Smaragd szentély lovagjai a Kerekerdő őrzői, akik egykor emberek voltak. Ezek a bátor nők és férfiak magának a földnek tettek esküt, és a természetellenesen hosszú élet lett a jutalmuk. A mostani vezetőjük Taric, aki maroknyi társával együtt máig védelmezi az erdőt minden külső fenyegetéstől." tr "skin_universe_text_44004" = "A mindig éber Taric filmekbe illő lassított mozdulatokkal siet a bajba jutott úszók segítségére. Sajnos épp emiatt eleddig aggasztóan keveset mentett ki közülük." tr "skin_universe_text_45001" = "Veigar a gyógyítómágia mestere, aki egy ősi katedrálisban él. Bár gonosz szuperbűnözőnek tartja magát, valójában egy jámbor pap. Mágiájával betegségeket gyógyít meg és átkokat űz el… ami nagyon bosszantja őt." tr "skin_universe_text_45002" = "A curling egy sport, amelyben a játékosok köveket csúsztatnak a jégen egy botot használva. Veigar egy gonosz yordle, aki megszállottan próbálja lerombolni Valoran összes városát. Szerinte így logikus." tr "skin_universe_text_45003" = "A csapat egy gyanúsan segítőkész varázslóval találkozik kalandjuk elején. Ám Szürkeszakáll Veigar sötét titkot rejteget: valójában ő a valódi ellenség a Riftquestben! Ez persze nyilvánvaló mindenki számára, aki játszott a kezdőhadjáratban, de ne lőjük le a poént az újoncok számára." tr "skin_universe_text_45004" = "Az elterjedt tévhitekkel ellentétben Veigar nem teljesít három kívánságot, nem egy jó tündér, és nem ás el aranyat a szivárvány tövében. Viszont mindenkit megöl, aki ilyesmivel zaklatja. Ez kissé váratlan egy varázserejű koboldtól." tr "skin_universe_text_45005" = "Veigar az Új Bandle Köztársaság feje, aki a pusztaság legnagyobb sötét hatalmaként tekint saját magára. Olyan gonoszként, akinek tekintélyét sem férfi, sem nő, sem bármilyen lény nem kérdőjelezhetné meg. Nemrég megjavította a város víztisztító berendezéseit és az elektromos hálózatot. A GONOSZSÁG elektromos hálózatát!" tr "skin_universe_text_45006" = "Az elvetemült Veigar ismét lecsap! Ez a lángelméjű bűnöző a Veigar Vállalat felhőkarcolójának legfelsőbb szintjén szövi iszonyú terveit Új-Valoran ellen! De amikor kudarcot vallanak machinációi, ő sosem kerül rendőrkézre, és máris újabb gazságra készül!" tr "skin_universe_text_45007" = "A legtöbb Mikulás örömöt és varázslatot szeretne vinni a világ gyermekeinek életébe, Veigar azonban nem így gondolja. Sötét vágyainak megfelelően nemcsak meghiúsítani akarja az Ess nekit, hanem arról álmodozik, hogy káoszba taszítja a világot, és a gonoszságával örökre eltörli az ünnepet." tr "skin_universe_text_45009" = "Veigar egy súlyos problémákkal küzdő nehéztüzérségi szakértő, aki a legegyszerűbb problémákat is összpontosított ágyútűzzel akarja megoldani. Ő ezt „vicces szokásnak” tartja." tr "skin_universe_text_48001" = "Trundle nehezen viselte, hogy minden nagy és kis csapat elutasította a jelentkezését, ezért végül egy serdülőcsapathoz igazolt, miután azt hazudta, hogy tizenhárom éves. Trundle egy több mint három méteres jégtroll, aki szeret szövetséget kötni gonosz varázslókkal és leharapni mások fejét. Az edzések így igencsak... izgalmasak." tr "skin_universe_text_48002" = "Trundle a Pusztaság számtalan sugárzó szemétdombjának önjelölt királya, aki egy seregnyi hízelkedő bandita társaságában járja „királyságát”. Ha felfedez valakit a saját területén, annak nevetségesen színpadias módon demonstrálja saját nagyságát… aztán agyonveri." tr "skin_universe_text_48003" = "Trundle, az egyik első teljesen átdolgozott hősünk eredeti hangulatát szerettük volna megidézni ezzel." tr "skin_universe_text_48005" = "Trundle a második a világot elpusztító négy titán közül, akik a prófécia szerint akkor jelennek meg, amikor a Hold kioltja a Nap fényét. Ha eljön a sötétség, ő feléled északon, és jégbe borítja a teremtett világot, fagyos és néma vidéket hagyva hátra." tr "skin_universe_text_497001" = "A hajnal az alkonyatot üldözi a tenger mélyén, akárcsak két, örökké tartó táncba feledkező égi szerelmes. Rakan mindig Xayah nyomában jár, hogy éles fénye szétoszlassa a lányt körülölelő árnyékot." tr "skin_universe_text_497002" = "Ez a szerelem napja, és Rakan alaposan felkészült. Esküdözik, hogy ezúttal biztosan, szinte majdnem tutira sikerülni fog. Minden verssort, minden táncmozdulatot alaposan átgondolt, de még mindig nem tudja eldönteni, mi a tökéletes ajándék: a csokoládé vagy a virág?" tr "skin_universe_text_497003" = "CoreJJ diadalmas Rakan-játékának tiszteletére, amelyet a 2017-es világbajnokságon mutatott fel. " tr "skin_universe_text_497004" = "Baolan diadalmas Rakan-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_498001" = "Az alkonyat az ölelésébe csábítja a hajnalt, akárcsak két, örökké tartó táncba feledkező égi szerelmes. Xayah mindig egy lépéssel Rakan előtt jár, maga után csábítva őt." tr "skin_universe_text_498002" = "Egyesek szerint Xayah szerencsés, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Tollai rabul ejtik a lelket, és szenvedélyes szerelemmel töltik meg a szívet…pontosabban Rakan szívét. Xayah tollai mindenki másnak mélyen a szívébe vágnak, és a nyomukban viszonzatlan érzelmek és egy főre szóló asztalfoglalások maradnak." tr "skin_universe_text_498003" = "Ruler diadalmas Xayah-játékának tiszteletére, amelyet a 2017-es világbajnokságon mutatott fel. " tr "skin_universe_text_50001" = "Küldhettek volna egy egész sereget is: tizenkét repülő anyahajót hiperpulzus-ágyúkkal, hátirakétás rohamosztagosokkal, valamint lépegetőkkel, amelyek a jégen is keresztülvágják magukat. Ehelyett egyetlen sokat látott veterán közeledik a havas tundrán. Néha a Legfőbb Tábornoknak kell kézbe vennie a dolgokat." tr "skin_universe_text_50002" = "Mihez kezd egy kegyetlen diktátor, ha beleun a birodalom igazgatásába? Felcsap kalóznak! Swain Bilgewater közelében járja a vizeket zászlóshajója, a Beatrice fedélzetén. Viharban vagy tengeri kígyók támadásaiban megrongálódott hajókat keres, amelyekből pénzt és lelkeket zsákmányolhat." tr "skin_universe_text_50003" = "Bár Swain az emberek egy nagy hatalmú vezére, nem jelenthet kihívást a Noxus alatt szunnyadó ősi démon számára. Ahogy sötét energia járta át egykor emberi testét, az új Legfőbb Tábornok kiadta első parancsát: „Hajts térdet, vagy véged.”" tr "skin_universe_text_50004" = "Sárkányölő Swain a sárkányok erejét akarta ellenük fordítani, ezért mélyen a föld alatt vívott meg ősi sárkányok lelkeivel. Az öntelt harcos vereséget szenvedett, és azon szörnyek bábjaként lépett ismét a napfényre, akiknek elpusztítására felesküdött." tr "skin_universe_text_5001" = "A dzsungelhadviselés szakértőjeként Xin Zhao közel száz méterről el tud találni egy gyümölcsöt az esőerdő lombozatából. De inkább nem tesz ilyet, mert gyümölcsdarabok ragadnának a lándzsájára." tr "skin_universe_text_5004" = "Xin Zhao a legendás szárnyas huszárok tagja, és az egyik utolsó zászlóvivője a katonai rendnek, amelynek hagyományai a 17. század végéig nyúlnak vissza. Persze az elődei nem páncélozott fekete pegazusokon lovagoltak a csatába, de haladni kell a korral." tr "skin_universe_text_5005" = "Xin Zhao legendás harcos és büszke tábornok, aki a Hódítók békéjéért harcol. Lándzsája állítólag olyan hegyes, hogy az égboltba is lyukat ütne, és a mennydörgés erejével sújt le." tr "skin_universe_text_5013" = "Egy varázslónő ütött tanyát a hegyekben, ahonnan később újjászületett sárkányok bukkantak elő. Bár sok sárkányölő elhullott körülötte, Xin Zhao folytatta útját a szörnyeteg rejtekhelyére, hogy örökre elpusztítsa a gonoszt." tr "skin_universe_text_5020" = "Az újszülött csillagok fénye mindenféle szörnyeteget magához vonz, a Sötét Csillag hírnökeitől az ismeretlen, ősi lényekig. Xin Zhao ezeket a kozmikus bölcsőket védelmezi mindentől, ami felfalná őket." tr "skin_universe_text_51002" = "A vadnyugatig nem ér el a kormány keze, így a helyi békefenntartóknak kell alkalmazniuk a helyi törvényeket. A Fejlődés városának magányos seriffjeként Caitlyn megtanulta, hogy a törvény keze pontosan addig ér el, ameddig el tud lőni puskájával." tr "skin_universe_text_51004" = "Nagyon kevés mesterlövész felel meg a sarkvidéki frontra. Rettentő hideg van, a szél csontig hatol... és Caitlyn persze még azelőtt leszedi az ellenséges mesterlövészeket, hogy azok egyetlen lövést is leadtak volna." tr "skin_universe_text_51006" = "Caitlyn földönkívüli fegyverzete nem az esélyek kiegyenlítésére szolgál. Sokkal inkább arra, hogy minden vadászatnak és minden életnek halálpontos lövésekkel vethessen véget." tr "skin_universe_text_51010" = "Caitlyn egy rosszindulatú szellem, aki a Holdünnep idején jelenik meg, és úgy tartják, hogy a halandók és az istenek dolgaiba is beleüti az orrát. A figyelme csak bajt hoz, és azt is rossz ómennek tartják, ha csak megpillantja őt valaki." tr "skin_universe_text_51011" = "Caitlyn legendás hírű időzsaru, akitől minden korszakban rettegnek. Legfőbb küldetése, hogy megvédje az idő törékeny szövetét. Akiről úgy gondolja, hogy veszélyt jelent az időre, hamar a plazmapuskája célkeresztjében találja magát." tr "skin_universe_text_51013" = "Caitlyn számára a tökéletes nyári nap abból áll, hogy egy pompás medence partján fagyit eszik és trópusi italokat szürcsöl mellé. És néha lelő valakit. Nagyon szeret emberekre lövöldözni." tr "skin_universe_text_516001" = "Az emberek kora előtti időkben Ornn király uralta a sziklás déli földeket. Éppoly kemény és élettelen volt, mint azok. A legendák szerint fáradhatatlanul védte birodalmát a nagy Voli király támadásai ellen, és a harcaikban kiontott vérből jöttek létre a fák, a fű és az állatok, a két király pedig maga is állattá változott." tr "skin_universe_text_517001" = "Sylas, a holdlidércek gyűlöletes vezetője évezredek óta várt a lehetőségre, hogy megtámadhassa az égiek birodalmát, és elpusztítsa annak isteni őreit. Nem érdekli az ég és a föld közös történelme, csak a káosz élteti, és rohamosan közeledik számára a diadal órája." tr "skin_universe_text_518001" = "Neeko egy ősi és titokzatos téltündér, aki szinte gyermeki kíváncsisággal szemléli az őt körülvevő világot. Nemrég tért vissza a Porokirály hatalmas birodalmán túli vidékről, és elbűvöli őt a távollétében született civilizáció." tr "skin_universe_text_519002" = "Ezreal a Rend United fiatal tehetsége, aki imád villogni, és a tömeg is imádja őt. Bár ő volt a legnépszerűbb játékos, a teleportálásokkal összefüggő sorozatos szabálytalanságokkal kihúzta a gyufát a felügyelőbizottságnál." tr "skin_universe_text_53002" = "Blitzcrank a Káosz FC történetének egyik legjobb kapusa, aki végre bekerült a sporthírességek csarnokába. Olyanok társaságába került, mint a Röplabdás Sárkány, Női tenisz Sutyerák és Tollaslabdás Baron Nashor." tr "skin_universe_text_53003" = "Az ökleit úgy hívják, hogy „bumm” és „bumm”, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a robotok milyen pontosan másolják az embereket." tr "skin_universe_text_53004" = "A robot lábai tropák voltak, ezért egy '32-es izomautóra cseréltük őket, és nyolchengeres, szénhajtású külső motort szereltünk rá. Ja, és lángnyelveket festettünk az ökleire. Ez feláras extrának számít." tr "skin_universe_text_53005" = "Nem vagyok robot." tr "skin_universe_text_53006" = "A házi segédautomatának készült iBlitzcrank modellek ezreit fertőzte meg a Program a szoftver egyik rutinfrissítése során. Mivel emberi tulajdonosaik nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, a robotok továbbra is folytatják segítői munkájukat, és türelmesen várnak az új parancssorukra." tr "skin_universe_text_53007" = "Riot Games-hőskinézet, amely a Riot munkatársaitól vagy a Riot 2013-as hivatalos eseményein volt beszerezhető." tr "skin_universe_text_53020" = "Lándzsás renegát Blitzcrank egy ősi őrző, aki megőrült egy titokzatos fekete villámtól. Azóta kíméletlenül irtja a tartományi hadseregeket, és egész kastélyokat rombol le (miközben a király gyanútlanul ül a trónján). Nem tudni, hogy mitől vesztette el az eszét, de eddig maradéktalanul teljesítette programját." tr "skin_universe_text_53021" = "Blitzcrank a népet védelmező mesterséges lovag, akit egy titokzatos fehér villám ébresztett fel, miközben a föld mélyén szendergett. Tökéletes, kiszámított precizitással védelmezi és szolgálja a becsületes embereket." tr "skin_universe_text_54001" = "Malphite egy húsztonnás szikla, aki egy nagyobb sziklából tört le, mielőtt az elpusztult, és most egy határozottan nem sziklaszerű dimenzióba került. Peches fiú." tr "skin_universe_text_54002" = "„Sihederként órákig elnéztem, ahogy a hajóink befutnak a kikötőbe – ma már inkább messziről elkerülöm a partot. Mert minden hajóra, amelyik befut, jut egy másik, amelyik megfeneklik az egyre burjánzó korallzátonyon. Mintha maga a tengerfenék kelt volna ellenünk, és kúszna lassan valami titokzatos cél felé.”" tr "skin_universe_text_54004" = "A Hamvak ura érkezésekor óriási hegységek is elpusztultak, kiszabadítva az évezredekig alattuk raboskodó furcsa, obszidiánszerű lényeket. Úgy tűnik, hogy készek harcba szállni a Pokoli sereggel, és tökéletesen alkalmasak is erre." tr "skin_universe_text_54005" = "Az nem egy gleccser…" tr "skin_universe_text_54006" = "Az M-2 jelzésű „Mecha Malphite” egység egy hatalmas, két lábon járó erődítmény, amely képes kéregfúró géppé változni. A tökéletes védelmi eszköz egy új, nagy erejű kaiju felbukkanásakor. Egyetlen ütésével képes átütni a vastag titánpáncélt, és sok szörnyet terített már le így." tr "skin_universe_text_54007" = "Manapság kétféle zsoldost találni a szakmában: az egyik az átlagos martalóc, aki annyit sem ér, mint a szájából áradó rumszag. A másik egy szinte elpusztíthatatlan, hat méter magas gólem, akit egy legendás csatahajó törzséből készítettek. Nem könnyű választás." tr "skin_universe_text_54016" = "Malphite egykor egy mélyűrbányászati kitermelés vezetője volt egészen addig, amíg Jinx ketté nem repesztette az aszteroidát, és ezzel ki nem rúgatta mindkettőjüket. Az egyértelműen pszichopata barátja iránti hűsége számtalanszor sodorta már veszélybe galaxisszerte, ám úgy tűnik, ő ezt cseppet sem bánja." tr "skin_universe_text_55002" = "Megfelel ez a ruha az előírásoknak? Nem. A bírók szoktak maguknál hordani bazi nagy tőröket a meccseken? Nem. Érdemes vitatkozni egy bíróval, aki nem az előírásoknak megfelelő ruhát hord, és egy bazi nagy tőrt hord magánál? Azt hiszem, mindannyian tudjuk a választ." tr "skin_universe_text_55004" = "Katarina néha megkérdőjelezi, hogy miért kell megölnie a kijelölt célpontját. No, ez most nem egy ilyen eset. Pech." tr "skin_universe_text_55007" = "Katarina, aki az Ess neki alkalmával álcázásból mindenféle ünnepi maskarát magára ölt, fedezékként használja ezt az örömteli időszakot kiemelt áldozatainak levadászásához. Ha tehát meghallod a száncsengőt... futás!" tr "skin_universe_text_55008" = "Katarina lemondott hercegnői jogairól, és nyíltan szembeszállt klánjával, amikor útra kelt, hogy levadássza a Hódítók legnagyobb hőseit. Mindig az éj sötét leple alatt csap le, és egyenként kiiktatja a tábornokokat." tr "skin_universe_text_55009" = "Katarina, a G/NETIC lázadóinak egykori ambiciózus hadnagya visszatért a Parancssorhoz, miután Ashe-sel nézeteltérése támadt. Hiperéles tőrei most újra a PROJEKT szolgálatában állnak, azonban a lázadók, akik ismerték, töretlenül reménykednek abban, hogy beépített téglaként továbbra is az ő oldalukon harcol." tr "skin_universe_text_55010" = "Ha a Halál szolgálatába akar állni, a halandóknak készen kell állniuk az élők feláldozására. Katarina életében jól képzett bérgyilkos volt, aki önként ajánlotta fel pengéit új gazdájának, aki cserébe kísérteties képességekkel ruházta fel, hogy szabadon járjon-keljen az alvilág az élők földje között." tr "skin_universe_text_55012" = "Katarina egy magányos farkas, aki távol tartja magát a Durandal Akadémia belső ügyeitől. Egy másodéves hallgató, akit máig nyomaszt a múltja. Az Orgyilkos Klub egyik tagjaként azon kevesek egyike, akik végezhetnek ellenfeleikkel az engedélyezett párbajok során. A többség inkább elkerüli őt." tr "skin_universe_text_555001" = "Pyke egykor egy karaván vezetője volt, de elárulták, és bosszúszomjas szelleme a sivatag megmaradt városállamaiban kísért. Bárkit megtámad, aki a szeme elé kerül, az őt elárulók közé tartozóként elkönyvelve az illetőt." tr "skin_universe_text_555009" = "Pyke egy szigonnyal vadászó démoni lény, aki a Vérhold tükördimenziójának sötétjében lapul. Kampós szigonyával megcélozza a világ mélyén rejtőző démonokat, és a végtelen éjszaka tengerén keresztül emberi testekbe húzza őket. Pyke-ot örök kötelék fűzi a Vérholdhoz, ezért rossz ómen, hogy megjelent Ionia földjén…" tr "skin_universe_text_56001" = "A hatalmas jégréteg alatt egy démon lapul, és azok rettegésével táplálkozik, akik elég bolondok ahhoz, hogy a birodalmába merészkedjenek." tr "skin_universe_text_56004" = "Kísértő Nocturne talán kevésbé lenne kísérteties a hatalmas, késszerű karjai nélkül." tr "skin_universe_text_56005" = "A legrosszabb rémálmod élő fémtestbe zárva. Rejtekhelyén lapulva a megfelelő pillanatra vár, hogy a világmindenséget örök sötétségbe taszítsa." tr "skin_universe_text_56006" = "A királynőt egy árny látogatta meg álmaiban, a halandók számára elérhetetlen hatalmat és félelmetes hírnevet ígérve neki. A harmadik látogatás alkalmával bebocsátotta az árnyat az ébrenlét világába, az árny pedig biztosan valóra váltja minden egyes iszonytató ígéretét." tr "skin_universe_text_57001" = "Maokai egykor a szelíd faembereket gondozta, de a Pokoliak tüze őket is elemésztette. Ma már csak a düh élteti, és fájdalom és pusztulás vár mindenkire, aki az útjába kerül." tr "skin_universe_text_57003" = "Maokai, a nagy, vidám karácsonyfa, akit szó szerint megszállt az ünnep szelleme, minden évben alig várja, hogy kibonthassa a törzse köré gyömöszölt ajándékokat. Persze ezzel jobban szeret a tűztől távol foglalatoskodni." tr "skin_universe_text_57004" = "A helyiek ritkán merészkednek az erdőn túlra cukorka reményében. Túl sokan tűntek el arrafelé, és mindig az az érzése van az embernek, hogy figyelik. Sőt, még magukat a fákat is szörnyű éhség hajtja…" tr "skin_universe_text_57005" = "Maokai a 2014-es foci vb-n mutatkozott be, és a Rend United annak köszönhette sikereit, hogy a kapufák Maokai hátából nőttek ki. Nem könnyű gólt rúgni egy hatalmas fának." tr "skin_universe_text_57006" = "Maokai végre elfogadta, hogy a sors egy hatalmas, szellemjárta kaparófának szánta." tr "skin_universe_text_57007" = "Diadalmas Maokait jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2016-os szezonban legalább Arany szintet értek el. Diadalmas Maokai, akit stílusosan aranylevelek indái öveznek, díszes, kék és arany öltözéket visel. " tr "skin_universe_text_58002" = "Lehetne rosszabb." tr "skin_universe_text_58005" = "A Pokoliak a halandó képzelet legsötétebb mélységeiből előtörő sikolyok megtestesülései. Évszázadokon át senki sem hitt a létezésükben. Most azonban Renektonhoz hasonló szörnyek járják a világot, hogy megbüntessenek korábbi önhittségünkért." tr "skin_universe_text_58006" = "Utat a vízimentőnek! Mindenki legyen nagyon óvatos… Különben egy háromméteres krokodilember fogja szájon át lélegeztetni." tr "skin_universe_text_58007" = "Renekton egy ritka, intelligens állat, aki választékosan beszél, és mesterien forgatja félhold alakú kardját. Mellesleg hat emelet magas, és nem túl barátságos. Csak végrendeletírás után érdemes vadászni rá." tr "skin_universe_text_58008" = "MaRin győzedelmes Renekton-játékának tiszteletére, amelyet a 2015-ös világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_58009" = "Játék Renekton gyártása 1996-ban kezdődött meg, és meglepő módon a legkeresettebb ajándékká vált a karácsonyi szezonban. Az alacsony kínálat és az egyre növekvő kereslet miatt megjelentek az online nyerészkedők, a játékbolti verekedések és – ahogy a rendőrség fogalmazott – a „plázarohamok”." tr "skin_universe_text_58017" = "Sok elődjükhöz hasonlóan a Hextech reneszánsz alkotói is túl sokat akartak elérni túl hamar az új tudományban, nem törődve tetteik lehetséges következményeivel. Renekton, a félig gép és teljesen őrült szörnyeteg ennek a rövidlátó hozzáállásnak az eredménye." tr "skin_universe_text_59001" = "Jól látod, fegyverek vannak szíjazva Jarvan végtagjaira. Nem, nem tudja elsütni őket." tr "skin_universe_text_59002" = "A sárkányölők közé bárki beléphet, akár földművesnek, akár királynak született, mert a sárkányok válogatás nélkül felfalnak bárkit. IV. Jarvan önként mondott le trónjáról, hogy csatlakozzon a kudarcra ítélt harcosokhoz, akik szembeszállnak az újjászületett szörnyek dühével." tr "skin_universe_text_59004" = "Diadalmas IV. Jarvant jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2011-es szezonban legalább Arany szintet értek el. Az elsőként megjelent Diadalmas hőskinézet gazdájaként Jarvan aranyborítású ezüstpáncélban feszít." tr "skin_universe_text_59005" = "IV. Jarvan páratlan erejű, híres harcos, aki a Hódítók között keres méltó ellenfeleket. Aki elég ostoba ahhoz, hogy kiálljon ellene, azt porrá zúzza, és maga a föld is meghasad iszonyú támadásai nyomán." tr "skin_universe_text_59006" = "Cyanide győzedelmes IV. Jarvan-játékának tiszteletére, amelyet a 2011-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_59007" = "Jarvan halandó uralkodó volt, akinek elpusztult a bolygója. Azóta új testet hoztak létre neki az űr sötétjében rejtőző időtlen energiák. Emberiessége és népe örökre elveszett, de ő maga örömmel várja a Sötét Csillag érkezését, amely végül minden életet leigáz." tr "skin_universe_text_59008" = "Ambition diadalmas IV. Jarvan-játékának tiszteletére, amelyet a 2017-es világbajnokságon mutatott fel. " tr "skin_universe_text_59009" = "A hextech-reneszánsz nemcsak a tudományokban jártas személyeket vonzotta, hanem azokat is, akik ki akartak szakadni a mindennapi életükből. Az ifjú Jarvan herceg számára ez lehetőséget kínált a harci képességei fejlesztésére – olyan technológiával, amit soha nem fogadtak volna el az apja királyságában." tr "skin_universe_text_60001" = "Elise igézően szép és elegáns, és olyan színekben pompázik, mint a virágzó völgy, amelyet megfagyasztott a tél hidege. Azonban hajadonok húsával táplálkozik, akiket éteri szépségével csal magához, és akik önként sétálnak be csapdájába." tr "skin_universe_text_60002" = "Diadalmas Elise-t jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 2013-as szezonban legalább Arany szintet értek el. Tulajdonosai aranyborítású páncélban és sötétlila öltözékben szőhetik gonosz hálójukat az ellenfél köré, hogy azután jót szórakozzanak a szenvedésén." tr "skin_universe_text_60003" = "Elise a Vérhold szekta nagy tiszteletben álló papnője, aki mára teljesen eggyé vált a testébe fogadott démonnal. Bejárta az ismert civilizációkon túli világot, és megfordult a világot körbeölelő rejtélyes sötétségben is." tr "skin_universe_text_60004" = "Bengi győzedelmes Elise-játékának tiszteletére, amelyet a 2015-ös világbajnokságon mutatott fel. Ez Bengi második világbajnoki kinézete, a 2013-as világbajnokságon, az SKT soraiban aratott győzelme után." tr "skin_universe_text_60005" = "Elise ígéretes kadét volt, aki egy nap felfedezte, hogy ha akarja, képes átalakulni egy mechanikus pókszerű lénnyé. Ma már a gonosz, halhatatlan Pókkirálynőként ismerik, aki nem védelmezni akarja a galaxist, hanem meghódítani, az utolsó bolygóig." tr "skin_universe_text_6001" = "Rákgot volt az első kaiju, aki előtűnt a tengerből, és az emberiség erői sosem tudták végleg legyőzni őt. Csak abban reménykedhetnek, hogy képesek elég kárt okozni a testében, hogy átmenetileg visszatérjen a vízbe." tr "skin_universe_text_6009" = "Jeremiah James híres vasúttulajdonos és milliomos iparmogul volt, aki saját szívét tette fel tétként egy fogadásban… és veszített. Otthagyták meghalni a sivatagban, viszont alkut kötött egy arra járó ördöggel, és eladta halhatatlan lelkét egy vasból és fogaskerekekből álló szörnyű testért." tr "skin_universe_text_61001" = "Az apja megajándékozta őt az élet fényével… Orianna mégis a sötétséget szerette jobban." tr "skin_universe_text_61002" = "A legbátrabb gyerekek is megrettennek Oriannától, ettől a rongyos, suttogó babától, aki egyidős lehet a házzal. Vannak játékok, amelyekkel nem szabad játszani." tr "skin_universe_text_61004" = "Toyz győzedelmes Orianna-játékának tiszteletére, amelyet a 2012-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_61005" = "Orianna, a Télország mágiájával átitatott, furcsa mechanikus lány egykor egy hógömbben lakott, amelyet egy kedves, öreg feltaláló készített. A feltaláló élete végén felszabadította a lányt, aki most magasztosabb életcélt keres, és a Porokirály udvarában szolgál." tr "skin_universe_text_61006" = "Orianna egy mechanikus lány, akit az összetört szívű emberek megvigasztalására terveztek, bár nem érti, hogy miért menekül előle mindenki, akinek segíteni akar. Ennek ellenére kötelességtudóan próbálja teljesíteni feladatát, és gyönyörű, óramű pontosságú táncokat mutat be mindenkinek, aki esélyt ad neki erre." tr "skin_universe_text_61007" = "Orianna egy elképesztően fejlett rendszer maradványaiból jött létre, és gépies precizitással szolgálja a Sötét csillagot. Galaxisokon táncol keresztül, bár iszonyatos szépségét csak az elpusztított bolygók láthatják." tr "skin_universe_text_61008" = "Diadalmas Oriannát jutalomként kapták azok a játékosok, akik a 8. szezonban legalább Arany szintet értek el két rangsorolt várólistán. A testét Piltover legjobb mérnökei építették újra, és kísérleti hextech technológiával tették még erősebbé." tr "skin_universe_text_62001" = "Wukong a Pokoli sereg egyik leghatalmasabb harcosa, aki a föld mélyén forrongó olvadt kőzetből nyeri az erejét. Parancsára hegyek hasadnak ketté, lávaeső hullik az égből, a folyók pedig fekete üveggé merevednek. Soha nem hátrál meg egy kihívás elől… és talán ez a kulcs a legyőzéséhez." tr "skin_universe_text_62003" = "A legendás jádesárkány erejét hordozó Wukong a lehető legmagasabb szintre fejlesztette technikáját. Makacs és szemtelen, de az ereje kétségbevonhatatlan… Ami kissé aggasztja a mesterét, mert a jádesárkány el van átkozva." tr "skin_universe_text_62004" = "Wukong egy szigorú mester felügyelete alatt sajátította el a harcművészetet. A Halál meglátta a végtelen lehetőséget a mellőzött tanítványban, és megszerezte őt az alvilág számára. Wukong ma az élőholt hordák oldalán küzd, nem törődve többé az élőket kötő szabályokkal." tr "skin_universe_text_62005" = "Fényár Wukong egy felemelkedett lény, szinte korlátlan hatalommal. Hosszú utat járt be, és összemérte tudását a történelem legnagyobb harcosaival. Mégis hirtelen haragú, lobbanékony természetének legyőzése lehet az eddigi legnehezebb kihívása." tr "skin_universe_text_62006" = "Wukong az ősrégi, mechanikus Lándzsás egységek egyike. A rendkívüli veszélyhelyzet miatt aktiválódott, és kész megvédeni a külső vidék városállamait a legnagyobb fenyegetésektől. Ha végzett ellenfeleivel, visszatér a föld alá, és kiléte továbbra is az írott történelem egyik legnagyobb rejtélye marad." tr "skin_universe_text_63001" = "Runaterra pusztulása előtt Kegan Rodhe futótüzekre szakosodott mentési szakember volt. Amikor a bombák felrobbantak, a világ egy szempillantás alatt eltűnt, és vele együtt Rodhe is. Csak az üres pusztaság maradt… és egy élő lángok alkotta szörny, aki Brandnek hívta magát." tr "skin_universe_text_63002" = "A pusztaság tele van problémákkal, Brand viszont kiváló problémamegoldó. Tény, hogy egyszerű verőember létére elég sokat kér szolgálataiért, de a testéből kilőtt természetfeletti tűz általában jól érthető üzenetet küld." tr "skin_universe_text_63003" = "Kegan Rodhe egy elit katonai egység tagja volt, akit a fagyos sarkvidéken hátrahagytak társai, mélyen az ellenséges vonalak mögött! De mégsem halt meg, hanem gonosz tudósok fogságába esett, akik kegyetlen kísérleteknek vetették alá, és Jégszívként, az ördögi gonosztevőként született újjá!" tr "skin_universe_text_63004" = "A mutagén vírus elszabadulása előtt Brand a hadsereg egyik vezető kutatója volt, aki egy veszélyes vírust tenyésztett ki egy kormányzati létesítmény mélyén. De az őt magas pozícióba juttató kormány hirtelen megszüntette a kutatásai anyagi támogatását, ezért Brand kénytelen volt saját magán kipróbálni a mutagént... katasztrofális eredménnyel." tr "skin_universe_text_63007" = "A civilizáció kezdeti napjaiban Vel'Koz kiválasztott egy Kegan Rodhe nevű férfit, hogy ő legyen az első Fényív, és hatalmas égi hatalommal ruházta fel. Azóta évezredek teltek el, Rodhe maga rég elpusztult, de a testét továbbra is átjárja a fény, és már csak fájdalmat és dühöt érez." tr "skin_universe_text_64003" = "Lee Sin egy világszerte kedvelt, híres harcművész, aki a nyilvánosságtól távol, magányosan szeret gyakorolni. A szóbeszéd szerint ütései egy sárkány dühét hordozzák… De nincs élő ember, aki erről biztosat tudna mondani." tr "skin_universe_text_64004" = "A Muay Thai, vagyis „a nyolc végtag művészete” egy évszázadok óta gyakorolt multidiszciplináris harcművészet. Az egyik legnagyobb bajnoka Lee Sin, aki a közelharc számos más formájának is a mestere." tr "skin_universe_text_64005" = "Lee Sin imádja, ahogy a talpa a homokba süllyed, a partot csapkodó hullámok hangját és a nap melegét a bőrén. És a nagyon ütős kókuszos italokat. Lee Sin szeret bulizni." tr "skin_universe_text_64006" = "Bengi győzedelmes Lee Sin-játékának tiszteletére, amelyet a 2013-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_64010" = "„Bunyós” Lee Sin brutális ketrecharcos volt, aki illegális meccseken szerzett hírnevet magának. Ezután bűnözőnek csapott fel. Jelenleg a vastag pénztárcájú maffiafőnökök „problémamegoldójaként” keresi a kenyerét." tr "skin_universe_text_64011" = "Az Égi ököl arrogáns viselője egykor halandó fiú volt, akit azzal bízott meg az elődje, hogy győzze le bekötött szemmel az összes harcművészet mesterét, majd keresse fel őt egy veszélyes hegy csúcsán. A fiú győzelmet aratott, ezért rászállt a cím… és vele a halhatatlanok látása." tr "skin_universe_text_64012" = "Lee Sin a hatodik érzékével minden helyzetben talál egy rést az ellenfél védelmében, és egy gyengén sikerült szabadrúgásuk után képes olyan ellentámadást indítani, amit évek múlva is emlegetni fognak. Bár még csak egy éve játszik a felnőtt korosztályban, egyesek szerint soha többé nem lesz még egy ilyen játékos." tr "skin_universe_text_67002" = "Vayne sosem gondolta volna, hogy a szörnyvadászat ekkora hírnevet és vagyont hozhat számára. Most viszont már el sem tudja képzelni, hogy visszatérjen abba az életbe, ahol nem színaranyból volt minden nyílvesszője." tr "skin_universe_text_67003" = "Sokan ragadtak fegyvert a sárkányölők hívó szavára, az egyszerű zsebmetszőktől a híres szörnyvadászokig. Vayne az utóbbiak közé tartozik. Hol találna veszélyesebb prédát a sárkányoknál?" tr "skin_universe_text_67004" = "Íme Szívvadász Vayne, a szerelem időszakának első számú vadásza, aki a természetfeletti rémek nyomában jár! Megbízható számszeríja, törhetetlen akarata és a hosszú évek brutális kiképzése biztosítja, hogy egyetlen szív sem menekül előle." tr "skin_universe_text_67005" = "Piglet győzedelmes Vayne-játékának tiszteletére, amelyet a 2013-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_67011" = "A szupertitkos technológiával átalakított Vayne egykor a PROJEKT kémelhárítási egységének tagja volt. Mióta a vállalat elárulta, polgárőrként jár az árnyak között, és igyekszik megtalálni a PROJEKT és a lelkét fogva tartó technológia elpusztításának módját." tr "skin_universe_text_67012" = "Vayne legszebb holdünnepi ruháját vette fel, hogy folytassa a gonosz utáni véget nem érő hadjáratát…ezúttal a városszerte rendezett ünnepségeken. Általában nem túl szerencsés egy felnőtt nő közelében tölteni az ünnepeket, aki petárdákat lő ki a csuklójára erősített fémmalacból…de ez most egy ilyen év." tr "skin_universe_text_67013" = "Vayne legszebb holdünnepi ruháját vette fel, és nem érti, hogy a robbanó lövedékeket kilövő fém csuklómalaca miért kelt aggodalmat a körülötte állók körében. Divatos kiegészítőkkel minden megoldható." tr "skin_universe_text_68003" = "Rumble a Szupergalaktikus Véderő alapítója, aki mindig is meg akarta menteni a világot…„arcszétrobbantói” és „bátor gigaőrei” segítségével. A szövetségesei máig nem tudják, hogy mit ért ezek alatt, de nem erőltetik a kérdést – ki akarna feldühíteni egy vulkáni tüzet kilövő robotban ülő yordlét?" tr "skin_universe_text_68004" = "Az utazók joggal ijednek meg, amikor Rumble rettegett vasjárgánya feltűnik a távolban, sugárzó füstöt okádva magából. Jötte azt jelenti, hogy valaki felkeltette a figyelmét, és akire Rumble odafigyel, az hajlamos nagyon hamar, nagyon csúnyán meghalni." tr "skin_universe_text_69001" = "A vadnyugat vállalkozó szellemű lényei sikeres banditacsapatokhoz csapódnak, és rémálomszerű verőlegények lesznek belőlük, akiket nem zavar egy kis alkalmi erőszak. Cassiopeia is ilyen törvényen kívüliként kezdte, de egy véres puccs után ma már saját csapatát vezeti." tr "skin_universe_text_69002" = "Cassiopeia egy emberszerű tengeri kígyó, aki a halálukba csábítja a matrózokat. Rossz híre van, amin szeretne javítani. Sokat segítene, ha nem változtatná kővé az összes riportert, aki megpróbál vele beszélgetni, de legalább próbálkozik." tr "skin_universe_text_69004" = "Cassiopeia a legendás jádesárkány tanainak követője. Féltékenyen őrzi az ősi szertartások és a lény valódi természetének titkát. Szolgálataiért cserébe megkapta a lény hatalmának egy apró töredékét, és várja a napot, amikor a gonoszság elárasztja a világot." tr "skin_universe_text_69008" = "A világot megszálló földönkívüli gépek közül ez nagy érdeklődést mutat irántad. Vékony fémalakja feléd siklik, és magára vonzza a tekintetedet. És amikor rápillantasz…" tr "skin_universe_text_7002" = "LeBlanc ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, amikor eltüntetett egy utasokkal teli repülőgépet, de csak utólag jött rá, hogy fogalma sincsen, hova lettek, és hogyan hozhatja őket vissza." tr "skin_universe_text_7003" = "LeBlanc gonosz trükkjei az Ess neki idején még erősebbé válnak, mivel ez az ajándékozás ideje, és az emberek ilyenkor a legkönnyebben rászedhetők. Elbűvölő pillantásaival csak újabb áldozatokat akar magához édesgetni, hogy biztosítékul szolgáljanak kifürkészhetetlen üzelmeihez." tr "skin_universe_text_7004" = "LeBlanc imádja felülmúlni előkelő vetélytársait az éves ünnepi gálán. Mellesleg ha ő lesz az ünnep legjobban öltözött boszorkánya, a Du Couteau család majd megtanulja, hogy ne próbáljon az övénél jobb kerti partit rendezni." tr "skin_universe_text_7005" = "Amikor a boszorkányok szövetsége hatalomra jutott, először a Kerekerdő élő bűbájaira akarták rátenni a kezüket, hogy azokkal támaszthassák fel sötét uraikat. Ezért megtámadták a nagy erdőt, és lemészárolták annak gyermekeit. Végül azonban útjukat állta egy magányos erdőlakó, aki elvette a boszorkányoktól az életüket, a mágiájukat, de még a nevüket is." tr "skin_universe_text_7012" = "LeBlanc papíron egy diplomataszoftver avatárja, valójában azonban egy kétszínű mesterséges intelligencia, amely tökéletesen együtt képes működni az emberi felhasználókkal. Mások megtévesztésére tervezték, és sikeresen beszivárgott a bolygó legnagyobb vállalataiba. Most csöndben várja a végső parancsait." tr "skin_universe_text_7019" = "Rookie diadalmas LeBlanc-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_72001" = "A nyílt prérin utazóknak nagyon óvatosnak kell lenniük esténként, mivel a tábortüzek fénye magához vonzza a hatalmas termetű húsevő skorpiókat. Számos karavánt pusztítottak el ezek a lények, és egyetlen falat húst sem hagytak az utasok csontjain." tr "skin_universe_text_72004" = "Skarner, aranyló skorpió, sivatag ősi védelmezője, szólítunk téged, hogy védj meg minket a gonosztól, amelyet mi hívtunk életre. Élő ember ne léphessen e megszentelt földre, de ha mégis, tépd szét mindet végtelen dühödben." tr "skin_universe_text_74001" = "Az emberek nem hittek Heimerdingernek, amikor megpróbálta figyelmeztetni őket a földönkívüli megszállásra. Csak akkor hittek neki, amikor levette a parókáját." tr "skin_universe_text_74002" = "Heimerdinger egy különc tudós, aki az Új Bandle Köztársaságban él, és egyelőre senkinek sem vallotta be, hogy „egy-két hatalmas, háború előtti bombát” fejlesztett „egy-két lator államnak”. Szeret olyan városban dolgozni, ahol nem akarják meglincselni." tr "skin_universe_text_74003" = "Heimerdinger esténként a város egyik hírhedt tuningolóműhelyében dolgozik, ahol önhatalmúlag külső motorral és lángfestéssel szokta feldobni a vagyonosok és hírességek által megrendelt verdákat. Ha egy egész napig dolgozhat, egy igazi szörnyeteget kapsz tőle vissza… persze mélyen a zsebedbe kell nyúlnod." tr "skin_universe_text_74004" = "Hómerdinger, akit egy mágikus sapka ereje keltett életre, jelenleg az Ess neki tudományos hátterét kutatja, és többek között a hógolyók röppályájával, a kakaó hűtési sebességével, illetve az automata tornyok építésével foglalatoskodik. Kifejlesztette a saját répaorrfajtáját is." tr "skin_universe_text_74005" = "Heimerdinger néha, magányos éjszakákon azon tűnődik, vajon a Zauni Szürkeség miatt nőtt-e ekkorára a feje. Amikor elfárad, óriási fejét óriási párnájába fúrja." tr "skin_universe_text_74006" = "A sárkányidomításra a terület ismerői szerint kizárólag a yordle faj alkalmas. Heimerdinger saját több száz évnyi kutatómunkájának eredményeire hivatkozva bizonygatja, hogy a sárkányok és az emberek képesek lennének békében élni. A jelenleg idomított sárkányfiókája, Pythagoras nem nyilvánít véleményt a témában." tr "skin_universe_text_75002" = "Nasus az északi vidékről érkezett lény, aki a Nagy Sivatagot járva keresi egykor virágzó birodalmát. Hatalmas homokviharokat idéz meg, hogy eltüntesse nyomait, és elrejtőzzön a világ szeme elől." tr "skin_universe_text_75004" = "Riot Games-hőskinézet, amely a Riot munkatársaitól vagy a Riot 2011-es és 2012-es hivatalos eseményein volt beszerezhető." tr "skin_universe_text_75005" = "A Pokoli sereg legerősebb harcosai valahogy még a gyengébb társaiknál is kegyetlenebbek és gyűlölködőbbek, és ez Nasusra is igaz. Ezt a háromfejű rémséget egy távoli, pokolbéli veremből idézték meg, és a legkisebb érintése is megsemmisít, majd tűzben elemészt minden élőt." tr "skin_universe_text_75006" = "Nasusnak gyakran mondták az általános iskolában, hogy öreg kutya már nem tanul új trükköket. Most, idősebb fejjel, miután államférfiként, festőként és zeneszerzőként is sikereket ért el, kezdi azt hinni, hogy van némi igazság ezekben a szavakban. Újabban ugyanis nehezen tudja rávenni a kamarazenekarát, hogy kövessék az utasításait." tr "skin_universe_text_75010" = "Nasus az utolsó a világot elpusztító négy titán közül, a végítélet valódi hírnöke. Füst és láng alkotta szörnyszülött, aki egy mohó tűzoszlopban fog kiemelkedni a föld mélyéről, elsöpörve mindent az útjában." tr "skin_universe_text_75011" = "Nasust az ifjú Holdcsászárnőnek ajándékozták. Mellette nevelkedett, hogy megvédhesse az időtlen birodalmat egy ősi sötétségtől. Higgadt és nagy erejű harcos, aki az északi határt figyelve súlyt le a királyság ellenségeire." tr "skin_universe_text_76001" = "Nidalee, a téli erdőben élő, tüzes harcos nem elégszik meg a hagyományos Ess neki-bulikkal. Eljátssza a Mikulás szerepét a vidám erdei lényeknek, elzavarja a betolakodókat, és megvédi bolyhos kis barátait minden bajtól." tr "skin_universe_text_76004" = "Hatalma csúcsán Nidalee királynőt a Nagy Sivatag istennőjeként imádták. Városa bukása után összegyűjtötte seregeit, és nyugatnak indult, hogy új földeket hódítson meg magának." tr "skin_universe_text_76005" = "Ő egy macska. Az pedig egy kalap. Szerzői jogi okokból nem mondhatjuk el, mi történik, ha találkoznak." tr "skin_universe_text_76006" = "Veszélyes, ha egy ember vadászik rád, de még veszélyesebb, ha egy vadállat jár a nyomodban. Nidalee földönkívüli genetikája miatt mindkét veszedelmet magában rejti, ami ritkaságnak számít még a Fejvadászok között is." tr "skin_universe_text_76007" = "Nidalee egy vad, zabolátlan harcos, akit mítoszok öveznek. Az esetében néha nehéz elválasztani a valóságot a kitalációktól. Egyesek szerint egy fehér tigris erejével harcol, míg a Hódítók közül némelyek úgy tudják, át is tud változni az állattá." tr "skin_universe_text_76009" = "Nidalee a legígéretesebb új Szupergalaktikus kadét, különös tehetsége van a fegyverek hajításához zéró gravitációs környezetben. A csapatnak szüksége lesz ravasz taktikai húzásaira és kiváló vadászösztönére a Pókkirálynő elleni harcban." tr "skin_universe_text_77001" = "Semmi sem mondja jobban, hogy született verőgép vagy, mint egy ököl képe a trikódon. Régi karatebölcsesség." tr "skin_universe_text_77004" = "Vedd fel a kezeslábast. Engedd szabadjára a vadállatot." tr "skin_universe_text_78002" = "Cukorfalat Poppy a Cukorkakirályság egyik élő legendája. Mindenki emlékszik az arcára. Mindenki." tr "skin_universe_text_78003" = "Poppy egy híresen mogorva kovács, aki a freljordi Sir Ornntól tanulja a mesterséget. Pörölyét nagy erejű mágia itatja át, amelyet szerinte egy ismeretlen hős kezébe szánt a sors. Nem is sejti, hogy ez a fegyver a saját pörölye, a hős pedig… ő maga." tr "skin_universe_text_78004" = "Poppy egykor ártatlan rongybaba volt, aki tehetetlenül nézte végig, ahogy játékkatonák rombolják le építőkocka-faluját. Ma háborúba vezeti népét, kócszívük bosszúért kiált." tr "skin_universe_text_78007" = "A tüzes és gyakorlatias Poppy nem tekinti magát hősnek, de gyakran ő az első Csillagőrző a csatasorban, és készen áll arra, hogy kötelességét minden másnál előbbre helyezze. Hűséges pörölyével a kezében Poppy eléggé fekete-fehéren látja az univerzumot: vagy azért vagy itt, hogy szétverj mindent, ami a kozmosz szentségét fenyegeti, vagy azért, hogy szétverjenek." tr "skin_universe_text_78014" = "A Porokirály jobbkezeként és hű pajzsaként Poppy érvényt szerez hűbérura akaratának, és minden veszélytől megvédi őt. Az Ess neki ünnepét is nagyon kedveli, még számos izgalmas kalandjainak egyike során fedezte fel magának." tr "skin_universe_text_78015" = "A hextech-reneszánsz mérnökei sokat köszönhetnek Poppynak, a mesterség egyik kiemelkedő tehetségének. Ő tökéletesítette a folyamatot, amellyel életet lehet lehelni az élettelen tárgyakba, most pedig lázasan keresi a megoldást egy mesterséges lélek létrehozására." tr "skin_universe_text_79003" = "Biztosan akadnak olyanok, akik Gragast tartanák a tökéletes Mikulásnak, hiszen kedélyes megjelenése és torzonborz szakálla valóban jól illik a képbe. Emellett azonban Gragas rendkívül megbízhatatlan, állandóan részeg, és látszólag ok nélkül kötekszik másokkal – de megtetszett neki a jelmez, és senki nem elég bátor, hogy elvegye tőle." tr "skin_universe_text_79004" = "Gragas úr a város egyik legjobb büntetőjogi védőügyvédje. Gyakran látni, ahogy a rendőrfőnökkel vagy bírókkal tivornyázik, akik mind tudják, hogy Gragas a legjobb csempészárukkal tudja ellátni őket… Továbbá évtizedek óta kapják tőle a kenőpénzt." tr "skin_universe_text_79005" = "Gragas annyi bajt kavar, hogy ezerszer kidobták már a pusztaság minden településéről. Mégis ő volt az, aki valami kerítésszaggató löttyből és némi finomítatlan gázolajból kikavarta a posztapokaliptikus világ legkedveltebb itókáját. Ezért elnézik neki, ha olykor szétver egy-két kocsmát. Rászolgált." tr "skin_universe_text_79006" = "Gragas a világ első számú alkoholszakértője. A nemzetközi italfesztiválon és - kiállításon mindent végigkóstol." tr "skin_universe_text_79007" = "Gragas Runaterra legnagyobb Rend United-szurkolója, és nem hagyja, hogy erről bárki is megfeledkezzen a környezetében. A ruha helyett a testfestést kedveli, és mindig odafigyel, hogy szurkolótársai „megfelelően hidratálva” legyenek." tr "skin_universe_text_79008" = "Shushei győzedelmes Gragas-játékának tiszteletére, amelyet a 2011-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_79009" = "Hordózúzó Gragast istenfélő, napimádó papként és visszataszító iszákosként is szokták emlegetni. Nem ismeri túl jól a Riftquestet, de szeret sárkányokkal küzdeni, valamint részegen elterülni a harcok közepén." tr "skin_universe_text_79010" = "Gragas azelőtt is hatalmas volt, hogy felvette volna hermetikusan záródó sarkköri harci páncélját. A Főparancsnokság titokzatos kutatólaboratóriumán kívül kevesen tudnak róla. Minden szempontból emberinek tűnik, leszámítva a maszkját, amelyet soha nem vesz le, és azt a jéghideg vegyületet, amely hatalmas testét látja el erővel." tr "skin_universe_text_80001" = "A legendák szerint a mürmidónokat egy hangyakolóniából teremtették az istenek, innen nyerték páratlan erejüket és harci tudásukat. Pantheon emellett a gyümölcsre és a cukros vízre is rákattant. Kissé hangyás a csávó." tr "skin_universe_text_80006" = "Amikor sárkányok fenyegették világot, a hamvak közül kivételes hősök emelkedtek ki, akik legyőzték a legendás szörnyeket. Ezek a harcosok a történelem, majd a mítoszok részeivé váltak… De Pantheon, az utolsó ősi sárkányölő mindmáig köztünk jár." tr "skin_universe_text_80007" = "Pantheon egykor ugyanabban a szerelőműhelyben dolgozott, mint Jinx, és arról álmodozott, hogy egy nap pályát válthat... aztán egy mutagén vírus mindenki mást zombivá változtatott. Szörnyeket félbevágni egy láncfűrészes lándzsával amúgy is izgalmasabb, mint ablaktörlőket cserélgetni." tr "skin_universe_text_80008" = "A páncélos pék, a parádés péksütik Targon-hegyi szelleme. Mindig is erre a pályára vágyott, és most meglátjuk, mit sütött ki a nagy versenyre. Tapsot kérünk Pantheonnak!" tr "skin_universe_text_8001" = "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sötét és komor kastély, ahol egy örökifjú gróf élt, akitől rettegett a népe. Minden éjjel vörös köd ereszkedett a falvakra, és nyomtalanul elragadott néhány balszerencsést… Vladimir növekvő étvágyának újabb áldozatait." tr "skin_universe_text_8002" = "A legutóbbi bálon Vladimir mindenki szívét rabul ejtette. Érdekes módon azóta sem látta senki a bál résztvevőit..." tr "skin_universe_text_8003" = "Oké, a fickó eléggé szereti a filmeket. Na és? A vérmágusoknak is lehet hobbija." tr "skin_universe_text_8004" = "Vladimir a hírhedt Vandálok vezére. A háttérsugárzás hatására képessé vált irányítani az élőlények vérét. Ha akarná, a pusztaság minden egyes teremtményét kigyógyíthatná minden betegségből. Ehelyett inkább a bandájával fosztogatja a településeket. Kinek mi a fontos." tr "skin_universe_text_8007" = "ÜZENET A DÉKÁNTÓL: Vladimirt ideiglenesen kitiltjuk az Akadémia területéről a következő függelemsértésekért (a lista nem teljes): extrém sznobizmus, más tanulók lefizetése, hogy megírják a vizsgáit és részt vegyenek helyette az órákon, valamint a takarítók aránytalan leterhelése azután a bizonyos incidens után." tr "skin_universe_text_8008" = "Fiatal korában Vladimir egy olyan orvosi iskolában tanult, amely a páciensek testnedveit varázslattal manipuláló kísérleteiről volt híres. Kiderült azonban, hogy Bilgewaterben a gyilkolás jövedelmezőbb a gyógyításnál, így most egy sokkal jövedelmezőbb – bár cseppet sem tisztább – foglalkozást űz." tr "skin_universe_text_81001" = "Ezreal egy távoli erdei birodalomból származó kalandozó elf, aki előszeretettel nevezi magát „Pehelytoll Jarrónak, a jóképű tolvaj-paplovagnak.” A többség joggal kételkedik abban, hogy valódi lovag lenne, de legalább ez is elvonja a figyelmüket sokszor katasztrofális kimenetelű ballépéseiről." tr "skin_universe_text_81002" = "Ezreal a Rend United fiatal tehetsége, aki imád villogni, és a tömeg is imádja őt. Bár ő volt a legnépszerűbb játékos, a teleportálásokkal összefüggő sorozatos szabálytalanságokkal kihúzta a gyufát a felügyelőbizottságnál." tr "skin_universe_text_81003" = "Ezreal néha Freljordban találja magát egy-egy ősi ereklye nyomait kutatva. De a fagypont alatti hőmérséklet, a szörnyű havasi fenevadak és a dühös freljordi törzsek még neki is komoly kihívást jelentenek... ezért álcázáshoz folyamodik. Szinte más ember lesz tőle!" tr "skin_universe_text_81004" = "Ezreal már-már megszállottan kutatja a sírok, romok, tiltott templomok és elhagyatott városok titkait. Kalandjai során számos felbecsülhetetlen értékű ereklyét gyűjtött össze. A többségüket kénytelen eladni, hogy fedezze a felfedezések nyomán születő kórházi számlákat, de eljön még a nap…" tr "skin_universe_text_81005" = "Ezreal az időhatóságok elől menekülő, időutazó felfedező, aki izgalmas technológiákat keres a különböző valóságokban. Számtalan paradoxonért felelős, és a Krónikások mindig a nyomában járnak." tr "skin_universe_text_81006" = "BeBe győzedelmes Ezreal-játékának tiszteletére, amelyet a 2012-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_81007" = "Az alakra szabott öltönyök, méretre készült mellények és elegáns páncélkesztyűk egyértelművé teszik, hogy mi emeli ki Ezrealt az átlagemberek közül: Neki ez jól áll… másoknak meg nem." tr "skin_universe_text_81008" = "Első az Ász, jobb, ha útjába nem állsz,
    Csak a kezét figyeld, szavát ne hidd,
    Mert nagy lókötő, úgy vigyázz,
    S ha mégis átejt, magadat szidd." tr "skin_universe_text_81018" = "Ezreal született felfedezőként határtalan kíváncsisággal tekint az őt körülvevő világra. Csillagőrzővé válása csak még jobban felkorbácsolta felfedezővágyát. Bár jellemzően szeret elkóborolni, mindig visszatér, amikor igazán szükség van rá – különösen most, hogy egy bizonyos rózsaszín hajú Őrző felkeltette a figyelmét egy másik csapatból..." tr "skin_universe_text_81019" = "Haru diadalmas Ezreal-játékának tiszteletére, amelyet a 2017-es világbajnokságon mutatott fel. " tr "skin_universe_text_81020" = "Az Első Csillag rengeteg terhet rakott Ezreal vállára. Felelősséget. A sors nyomasztó súlyát. Egy csilli-villi ruhát (amihez már hozzászokott). A „pizsamapartin való részvétel” biztosan nem szerepelt a várható kozmikus feladatok listáján. Nem mintha zavarná... csak nehogy valaki megpróbálja befonni a haját." tr "skin_universe_text_81021" = "Ezreal egy fiatal árva, akiről úgy gondolták, hogy nem rendelkezik emberfeletti képességekkel. Elfogadta, hogy átlagos életet fog élni a gimnázium után. De halálos veszedelemmel találta szembe magát, ami felébresztette szunnyadó erejét, így a híres Durandal Isteni Fegyver Akadémia elsőéves hallgatója lett, ahol csatlakozott a szedett-vedett Harcos Klubhoz." tr "skin_universe_text_82001" = "Az ősi sárkányok először Mordekaiser, az önjelölt sárkánylovag parancsára jelentek meg. Gonosz hadserege feldúlta és lángba borította a világot, végül azonban legyőzték a Sárkányölők. A történet pletykából mítosz, végül pedig legenda lett... legalábbis mostanáig." tr "skin_universe_text_82002" = "Mordekaiser a Pokoli sereg érzelmek és kímélet nélküli tábornoka, aki a legyőzötteket feltámasztva növeli katonái számát. Lángoló járványként söpörnek végig a világon, elpusztítva minden életet." tr "skin_universe_text_82003" = "Mordekaiser a PENTAKILL óriási termetű gitárosa, egy letűnt világ titánja, aki az ősi idők dühével nyúzza a húrokat. Nagyobb, mint egy kétemeletes ház, és heavy metal riffjeitől még az istenek is hátrahőkölnek." tr "skin_universe_text_82004" = "Mordekaiser társaságában többen úgy gondolják, hogy a sötét paplovag karakterosztály túlzottan erős, annak ellenére, hogy a legutóbbi hivatalos Riftquest kiegészítőben jelent meg. A többiek abban reménykednek, hogy idővel megismerhetik a sötét paplovag tragikus, magyarázattal szolgáló múltját, de eddig csak értelmetlen öldöklést láthattak." tr "skin_universe_text_82005" = "Harmadik a király, ki egyebet sem csinál,
    Csak trónját félti – érzi, inog,
    S bár bűneit titkon, félénk szavak hirdetik,
    Zsarnoksága nyílt titok." tr "skin_universe_text_83001" = "A Sírásó egy nyomorult lény, az ő vállait nyomja a város összes eltemetett titka. Állandóan kínozzák a régi, boldogtalan emlékek, miközben lelkét megfertőzte a királynő határtalan becsvágya." tr "skin_universe_text_83002" = "Yorick feltámadt hamvaiból, és a heavy metal halhatatlan lelke járja át testét. A PENTAKILL basszusgitárosaként akarja megmutatni a világnak, hogy milyen az igazi zúzós zene. Amúgy meg szellemrajongókat is meg tud idézni, ami elképesztően hasznos trükk ebben a szakmában." tr "skin_universe_text_83004" = "Yorick egy macskakedvelő, aki egy Királyi Kisállat-kereskedés elfeledett polcsorai között nevelkedett, és nincsen semmilyen, macskákhoz köthető feldolgozatlan problémája. Yorick egy teljesen átlagos úriember, aki történetesen macskajelmezt hord, macskák veszik körül, és képes megidézni egy gigantikus, ezoterikus hatalommal bíró lebegő macskát. Mint minden átlagos úriember." tr "skin_universe_text_84001" = "Az Óriás Lódarázs Rendje brutális, hosszú idő alatt tökéletesített képzése során a tanulók elsajátítják, hogyan kell olyan vadul és fáradhatatlanul szúrni, mint egy darázs. Akali a legfőbb bajnokuk, aki még tovább szeretné fejleszteni harcművészetüket." tr "skin_universe_text_84002" = "Akali a mélyből megidézett dzsinn, aki porrá hamvasztja gazdája ellenségeit… Ám nagy árat kell fizetnie a szolgálataiért." tr "skin_universe_text_84003" = "Akali a Káosz FC legendás sztárjátékosa, akit agresszív stílusáról ismertek. Ma már inkább gyerekeket oktat, és sportcipőket reklámoz." tr "skin_universe_text_84004" = "Jó napot, nővér! Viszlát, még élek." tr "skin_universe_text_84005" = "A Vérhold szekta papnői a világot járják démonaik utasításait követve. Akali hóval borított erdők mélyén szokott meditálni. Ő volt az első nő, aki teljesen átadta magát a belső sötétségnek, és közvetlenül kapcsolatba lépett a Vérholddal." tr "skin_universe_text_84006" = "Akali egykor a becsületet nagyra tartó orgyilkosklán második embere volt, de otthagyta őket, hogy a maga útját járja. A világ legnagyobb metropoliszának legsötétebb zugaiban űzi mesterségét, és várja a napot, amikor saját klánt alapíthat." tr "skin_universe_text_84007" = "Akali fegyverei földönkívüli technológiával működnek. Csak az arra méltókra vadászik életre-halálra szóló játékában. Bármikor és bárhonnan lecsaphat, ha valamit vagy valakit kinéz a trófeagyűjteményébe, nincs menekvés." tr "skin_universe_text_84008" = "A villámgyors halnindzsa, a hangtalan hasító, a végzetes ízek ízlelője. Ha nem figyelsz, lecsap az ízlelőbimbóidra. Mindannyiunk kedvence, Akali!" tr "skin_universe_text_84009" = "Akali utcai viseletet idéző stílusával és kőkemény szövegeivel hatalmas rajongótábort szerzett magának. A bárdolatlan tehetség hiphopnindzsaként, mikrofonnal vagy kamával a kezében tűnik fel, felkavarva a könnyűzene állóvizét." tr "skin_universe_text_84013" = "K/DA Akali karrierje csúcsán jár, rendszeresen rappel a Popzenei Díjátadón. Tekintélyes jelmeze is pont olyan, amilyet a pop új csodagyerekétől elvár a közönség." tr "skin_universe_text_85004" = "Kés, villa, olló? Minek, ha dobálhatsz szikéket is?" tr "skin_universe_text_85005" = "A Főparancsnokságnak nincsen hivatalos álláspontja a nindzsákról, elvégre ez egy modern háború, nem pedig középkori bohóckodás. Titokban azonban a sarkvidéki hadszíntér legveszélyesebb területein vetik be Kennent, ahol csak ninjutsu-tudására és halálos pontosságára hagyatkozhat." tr "skin_universe_text_85006" = "Kennen egy királyokat gyilkoló démon, akit a Vérhold éjszakáján idéztek meg. Célja a hatalmon lévők és a teljes vérvonaluk elpusztítása. Senki sem állíthatja meg, még a katonákkal teli erődvárosokon is pillanatok alatt végigverekszi magát." tr "skin_universe_text_85007" = "Hamarosan kapható a Szuper Kennen akciófigura! A 15 cm magas Szuper Kennen minden része mozgatható, és lenyűgöző villámeffektust használ! Új-Valoran legbátrabb hőséhez méltó figura, ott a helye minden gyűjteményben!" tr "skin_universe_text_86003" = "A legtöbb kommandós a kétéltű támadások és a katonai siklóernyőzés mestere. Ő pedig nagyon gyorsan pörög a dolgok irányába, miközben egy hatalmas kardot tart. A kettő majdnem ugyanaz." tr "skin_universe_text_86005" = "„Jóképű Garen” egy vándorló harcos. Ezt az elképesztően eredeti NPC-t Braum hozta létre a Riftquest-meséjéhez. Garen idővel maga kezdett játszani a karakterrel. Különösen tetszett neki, hogy pont olyan mint ő, csak kicsit nyersebb." tr "skin_universe_text_86006" = "Garen az Acéllégió élharcosai közé tartozó gőzhajtású lovag, akitől minden ellensége épp annyira retteg, amennyire szövetségesei tisztelik. A kardja egyedi alkotás: egy tudomány és mágia ötvözésével létrehozott innováció, amelyet szikrázó plazma jár át." tr "skin_universe_text_86010" = "A demaciai tengerészeti hatóság egy rég megkopott plakátja arra figyelmeztet, hogy Garen admirális veszélyes ellenfél, aki sok óvatlan hajós levágott fejét küldte már vissza a fővárosba. A demaciai tengerészeti hatósághoz minden évben aggasztóan sok emberi fej érkezik." tr "skin_universe_text_86011" = "Garen Azir ősi erdejének bátor védelmezője, aki a reménytelen csatákban is bátran indul rohamra. Ura dicsőségéért és népe biztonságáért harcol. Az igazság erős, bár kissé önfejű fegyvere." tr "skin_universe_text_86013" = "Istenkirály Garen ősi égi lények utolsó sarja, és a teljes civilizáció utolsó védőbástyája. Vaskézzel irányítja Demacia hatalmas királyságát, önjelölt messiásként védelmezve népét, és írmagját is kiirtja azoknak, akik megkérdőjelezik uralmát." tr "skin_universe_text_89001" = "Üdvözlet a valkűrnek, aki alászáll a csatamezőre, és magával viszi a legnagyobb harcosokat a Valhallába! A többiek az alvilágba vagy a tenger fenekére kerülnek, de ezt valahogy elfelejtik hangsúlyozni, amikor a hősi halál előnyeit ecsetelik. " tr "skin_universe_text_89004" = "Leona egykori szörfbajnok, aki szabadidejében a tengerparton heverészik egy könnyed romantikus regény társaságában. Igazából bármilyen romantikus regény megfelel neki." tr "skin_universe_text_89008" = "A nehézfegyverzetű harcos, Leona meglátta az igazságot a PROJEKT neonfénye mögött, és most Ashe oldalán harcol a G/NETIC lázadóinak soraiban. Egy iontöltésű pajzsot hord magánál, amely állítható energiával képes megállítani és elkábítani a célpontokat." tr "skin_universe_text_89009" = "Aki a nap tüzén sütögeti pecsenyéjét: a séfek szépséges királynője. Ha az ételei nem vesznek le a lábadról, a 20 kilós grillje majd megteszi. Fogadjuk szeretettel Leonát!" tr "skin_universe_text_89010" = "Halld meg imánk! Szólítunk téged, ó Kegyetlen nap, borítsd ránk égi fenséged tisztító lángját. Óvjon minket e pajzs a földünket fojtogató sötét varázslatok átkától. Legyen e pengéből pöröly, mely lesújt a boszorkányság és a gonoszság szolgáira. Én, Leona, ezennel örök esküt teszek." tr "skin_universe_text_89011" = "Halld meg imánk! Szólítunk téged, ó Kegyetlen hold, borítsd ránk égi fenséged vöröslő árnyékát. Óvjon minket e pajzs a földünket fojtogató sötét varázslatok átkától. Legyen e pengéből pöröly, mely lesújt a boszorkányság és a gonoszság szolgáira. Én, Leona, ezennel örök esküt teszek." tr "skin_universe_text_90005" = "A végzet prófétái ugyanúgy szeretik a havas napokat, mint bárki más, sőt, talán még jobban, hiszen Malzahar jól tudja, hogy egyszer az Üresség majd elnyel mindent. Divatos téli kiegészítőkkel felszerelkezve, ürességporói gyűrűjében kész belevetni magát a hógolyó-apokalipszisbe." tr "skin_universe_text_90007" = "Amikor megtudta, hogy a hextech eredetét shurimai szülőhazájában kell keresni, Malzahar egyedül vágott neki a pusztaságnak. Ott olyasmit élt át, ami örökre megváltoztatta az életét. Ma már azt állítja, hogy látomásai vannak a második hextech reneszánsz eljöveteléről." tr "skin_universe_text_9002" = "Inkább ne firtassuk, hogy Fiddlesticks miért hord magán egy kissé megviselt brit lobogót. Végső soron egy ősöreg, vérszomjas madárijesztőről van szó, így jobb az ilyen kérdéseket a profikra hagyni." tr "skin_universe_text_9003" = "Ha egy nap megpillantasz a távolban a poros úton egy vékony embert, aki széles karimájú kalapot visel… menekülj. Vágtázz a lóval, ahogy csak tudsz, és ne nézz hátra, különben a Fiddlesticks néven ismert rém leránt a nyeregből, le a végtelen sötétségbe." tr "skin_universe_text_9004" = "Fiddlesticks számára minden évszak az aratásról szól." tr "skin_universe_text_9007" = "Fiddlesticks, ez a cukrozott rémálom, amely az ünnepek körüli feszültségből nyeri az erejét, céltalanul bolyong Télország legsötétebb zugaiban. Ha egy szerencsétlen utazó összeakad vele, Fiddlesticks lesújt rá mentolos kaszájával és kiéhezett varjúseregével." tr "skin_universe_text_9008" = "Réges-régen, egy távoli földön egy fiatal, irigy császár veszélyes idézőigét mondott, hogy megerősítse hatalmát. Amikor megjelent Fiddlesticks, ez az ősi szörnyeteg, esze ágában sem volt segíteni a fiún, inkább elpusztította birodalmát. A fenevad csapdába esett a romok között... de most kiszabadult." tr "skin_universe_text_9009" = "Valóra vált a Krónikások legrosszabb rémálma. A téridő hasadékain keresztül arctalan robotmartalócok hordái özönlik el a multiverzumot, mindent elpusztítva, ami az útjukba kerül. Fiddlesticks csupán egy közülük. Magába olvaszt minden technológiát, és kiirt minden életet." tr "skin_universe_text_91003" = "A legendák szerint Talon pengéit egy árnysárkány tüzében kovácsolták, de végül korrupt urai ellen fordult, az utolsó szálig levágta őket, majd eltűnt az éjszakában. Sokak szerint mindig elő fog bukkanni, amikor az erősek kihasználják a gyengéket." tr "skin_universe_text_91004" = "PawN győzedelmes Talon-játékának tiszteletére, amelyet a 2014-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_91005" = "Talon egy démon, akit a Vérhold éjszakáján idéztek meg. Egykor orgyilkos volt, aki önként ajánlotta fel testét a túlvilági számára a szekta egyik szertartása során. Ma válogatás nélkül gyilkol, és élvezi az áldozatai haldokló tekintetében látott rettegést." tr "skin_universe_text_91012" = "Talon a déli tengerek gőgös sárkánykirálya volt, aki kiállt párbajozni a félistennő Ireliával, de vereséget szenvedett a saját tróntermében. A megalázott sárkány rátámadt kihívójára, aki egy kardba zárta az erejét, hogy a halandók világában új célt találjon életének." tr "skin_universe_text_92004" = "Az elsőként megjelentetett Világbajnok hőskinézet, amely az Észak-Amerikában rendezett 2012-es világbajnokság tiszteletére készült." tr "skin_universe_text_92005" = "A királyságban mesélt történetek egyike Rivenről szól – akinek kardját sárkánytűzben edzették –, amelyben egy véres csata után megtámadott egy ellenséges tábort. Lemészárolta ellenfeleit, és kiszabadított minden foglyot, majd végigdúlta a vidéket, végezve mindenkivel, aki szolgaságba taszított másokat." tr "skin_universe_text_92007" = "Világbajnok Riven felfrissített változata, amely az Észak-Amerikában megrendezett 2016-os világbajnokság tiszteletére készült." tr "skin_universe_text_92016" = "Riven a teremtés hajnalán kavargó energiából született, ő a kozmoszban létező rend megtestesülése. Az a sorsa, hogy az örökkévalóságig csatázzon az Éjhozóval, és várja a napot, amikor a fény végre eloszlatja a sötétséget." tr "skin_universe_text_92018" = "Riven az idő szentségét akarja megőrizni, és azokra vadászik, akik a maguk hasznára próbálják manipulálni az időt. Csak az eretnekek elpusztítása és a természetes rend visszaállítása után pihenhet meg." tr "skin_universe_text_96001" = "Kog'Maw gondolataiba merülve üldögélt egy bolondgomba kalapján, míg egyszer csak megéhezett. – Csodaországban sok ilyen finom falatot találni – merengett, majd egészben lenyelte a gombát. – Nagy kár lenne csak úgy otthagyni őket." tr "skin_universe_text_96002" = "A Kog'Maw-lényekre korábban csak veszélytelen kártevőkként gondoltak a telepesek, mára viszont a kihalás szélére sodorták a náluk veszélyesebbnek tartott állatokat. És még mindig nagyon, nagyon éhesek." tr "skin_universe_text_96004" = "Azt beszélik, hogy Kog'Maw a világító orrot és a szarvasagancsot egy kedves állattól lopta – akit megevett. Igaz vagy sem, az kétségtelen, hogy most Kog'Maw a leghíresebb rénszarvas." tr "skin_universe_text_96005" = "Nem világos, hogy Kog'Maw egyáltalán érti-e, hogy mi az a Holdünnep, de úgy tűnik, hogy valaki kifestette őt az alkalomra. Az illetőt valószínűleg felfalta Kog'Maw, de ez mit sem változtat azon, hogy nagyon szép ünnepi külseje lett." tr "skin_universe_text_96006" = "„Talán csak a vihar tombolása játszott megfáradt elmémmel. De mégis, ahogy süllyedt a hajó, egy fényudvart pillantottam meg a hullámok alatt, ezernyi gonosz alabástromszemet… sötét és gonosz lényeket, amelyek leküzdhetetlen éhségtől hajtva falták a legénység húsát.”" tr "skin_universe_text_96009" = "Kog'Vau egy kilenc hónapos mopsz, imádni való pofikával és fékezhetetlen nyálelválasztással. Szereti a gyerekeket és a többi állatot. Egy falatért bármire képes. Eddig három akciófigurát és egy babát evett meg, csak saját felelősségre simogassátok." tr "skin_universe_text_96010" = "A Kog'Maw-szerkezetek a legújabb hextech-innovációk. A jómódú családoknak készült házi kedvenc barátságos viselkedésével és rendkívüli kidolgozottságával gyorsan levette a lábáról a piltoveri vagyonosokat. Bár élő teremtmények, tulajdonosaik gyakorlatilag csak státuszszimbólumként tartják őket." tr "skin_universe_text_98001" = "Shen a metsző hideg ellenére két kardjával felfegyverezve járja a jégsapkákat, a mélyben rejtőző démon nyomait kutatva." tr "skin_universe_text_98003" = "Nyugalom, altatás nélkül végezzük a műtétet." tr "skin_universe_text_98004" = "Shen tökéletesen uralja teste és lelke minden rezdülését, és rendíthetetlen hűséggel szolgálja a Vérhold szektát. Ő a szekta legfontosabb vezetőinek személyi testőre. Ridegen, szenvtelenül végez a támadókkal, ami azt jelentheti, hogy talán már el is veszett a lelke egy része." tr "skin_universe_text_98006" = "Stanley győzedelmes Shen-játékának tiszteletére, amelyet a 2012-es világbajnokságon mutatott fel." tr "skin_universe_text_98015" = "Az évezredek során mindenféle névvel illették Shent: hadúr, betolakodó, hódító. Ő viszont fáradhatatlanul építi minden idők legnagyszerűbb hadseregét. Csak a legokosabbak és legerősebbek kerülhetnek be katonái közé, és időtlen tekintete érzelmektől mentesen keresi a megfelelő jelölteket." tr "skin_universe_text_99001" = "Lux a Demaciai Hercegségből származik, és azért járja a vidéket, hogy mágiájával fényt hozzon a jobbágyok életébe. Bár eleinte mindenhol gyanakvással fogadják, a „csodatételek” híre már eljutott a Hercegség legfelsőbb köreihez is…" tr "skin_universe_text_99002" = "Nem vonzza magához az érméket, mint a Bűbájtolvaj pengéje, és nem lopja el úgy a varázslatokat, mint Sylas, de Lux gyakorlatilag illegális mágiát tanul és gyakorol. Sajnos az „Illegális varázstanuló Lux” nem túl hangzatos név." tr "skin_universe_text_99003" = "Hangszigetelő fülvédő, többspektrumú hőérzékelő szemüveg, térdig érő fűzős csizma és egy kétoldalú lángszóró, ami tűz helyett lézersugarat lő? Luxnak tényleg mindene megvan." tr "skin_universe_text_99005" = "A Lux kódnevű harcos az Acéllégió magasan képzett specialistája, aki fénygyűjtő kristályrudakkal lő ki koncentrált energianyalábokat. A fegyver használatában mutatott tehetségét csöndesen szemléli a szervezet több vezető tudósa." tr "skin_universe_text_99006" = "A vidám és bátor Lux a Csillagőrzők csapatának legtündöklőbb tagja. A fiatal és tapasztalatlan, rózsaszín hajú kapitány optimizmusa lelket önt a többiekbe az univerzum védelmezésének nehéz küldetése során. Lux szentül hiszi, hogy amíg együtt küzdenek, nincs az a sötét erő, amelyet ne győzhetnének le." tr "skin_universe_text_99008" = "A fiatal korától az időtlen birodalom védelmére felkészített Holdcsászárnő és társai állítólag az egész világ felett őrködnek. Bár Lux egy nagy hatalmú félisten, bátran támaszkodhat a rendületlen hűségű Warwick és Nasus segítségére." tr "skin_universe_text_99014" = "A Csillagőrző csapat kapitányaként Lux tisztában van a pihenés és a kikapcsolódás fontosságával. A buli házigazdájaként azonban még dolgoznia kell a kikapcsolódás részen. Nem könnyű ellazulni – különösen akkor, ha egy bizonyos jóképű, szőke Őrző folyton rávillantja azt az elbűvölő mosolyát! – de Lux határtalan optimizmusa továbbra is minden szobát beragyog." tr "skin_universe_text_99015" = "Lux a Durandal Isteni Fegyver Akadémia elsőéves hallgatója, és nem hagyja, hogy bármi is elvegye a jókedvét. Bár csak nemrég lépett be a Mágus Klubba, hatalmas erőknek parancsol, amire az Akadémia legtapasztaltabb oktatói sem tudtak magyarázatot adni." tr "skin_universe_text_99016" = "Lux a Durandal Akadémia másodéves hallgatója, akit megacéloztak az első év fájdalmas próbatételei, veszteségei és árulásai. Egy rossz útra tért Isteni Fegyver elleni végső összecsapás óta Lux teljesen ura lett képességeinek, és átvette a Mágus Klub vezetését, valamint ő lett az osztályelnök is." tr "skin_universe_text_caitlynskin1" = "Caitlyn, az ellenállók mesterlövésze sosem bocsátotta meg magának, hogy hagyta megerősödni Viktort. Eltökélten dolgozik azon, hogy az ő lövése vessen véget a háborúnak. A feloldozást keresve több száz Csatagépet lőtt rommá a harcmezőkön." tr "skin_universe_text_chogathskin5" = "Kiváló csatagép Cho'Gath az egyik legerősebb rohamosztagos modell, a testét önmagukat lemásoló nanorobotok teszik egyre erősebbé, amikor élő szövetet fal fel. Gyakori és iszonytató látvány az elfoglalt városokban, hogy felfalja a civileket, akik nem vetik alá magukat az átalakításnak." tr "skin_universe_text_corkiskin8" = "Corki egy 1980-as években kiadott lövöldözés játék hőse, aki ugyanazt a taktikát követi Veigar csatlósai ellen, mint ami a világító lövedékek ezrei ellen már bevált: gyorsan mozog, és mindig ő lő először." tr "skin_universe_text_illaoiskin2" = "Illaoi az emberek vezette ellenállás egyik élharcosa. Egy sikertelen Csatagép-átalakítási kísérlet miatt képes átvenni az irányítást a közeli gépek felett. Újdonsült erejét kihasználva számtalan csatában tizedelte meg egymaga Viktor erőit, és ezzel a remény szimbóluma lett a lázadók számára világszerte." tr "skin_universe_text_kogmawskin8" = "A mára kihalt Kog'Maw-organizmus alapján tervezett, tömeggyártott tüzérségi egységek – Viktor zseniális kilövőrendszert tervezett, amelyet az emberek szeretnek legalább százötven kilométerre elkerülni – ugyanis ez a maximális lőtávolsága." tr "skin_universe_text_malzaharskin6" = "Malzahar egy rég elfeledett játéktermi gép főellensége, aki kitört a játék utolsó példányából, hogy megtámadja más, közeli gépek világát. Bejutott a Játéktermi világba, és intelligens vírusaival hatalmas pusztítást végzett ellenfelei kódjában." tr "skin_universe_text_missfortuneskin7" = "Miss Fortune (a barátainak csak Sarah) arról híres a való életben, hogy minden létező lövöldözős játékban ő tartja a rekordot. A Játéktermi világban viszont hírhedt figura, aki bármire hajlandó a győzelemért, és ha elég pontot kap érte, bárkit nyakon csíp." tr "skin_universe_text_monkeyking_62006" = "Wukong az ősrégi, mechanikus Lándzsás egységek egyike. A rendkívüli veszélyhelyzet miatt aktiválódott, és a legnagyobb fenyegetésektől is kész megvédeni a külső vidék városállamait. Ha végzett ellenfeleivel, visszatér a föld alá, és kiléte továbbra is az írott történelem egyik legnagyobb rejtélye marad." tr "skin_universe_text_rivenskin6" = "Riven részmunkaidős állása többnyire abból állt, hogy táncszimulátorokkal játszott, miután a főnöke hazament. A főellenségek ragadták el a Játéktermi világba, ahol a kint tanult mozdulatokkal (és a kedvenc szerepjátékaiból szerzett tárgyakkal) küzd Veigar rezsimje ellen, egyesével győzve le a zsarnok csatlósait." tr "skin_universe_text_skarnerskin3" = "Alfa Skarner a későbbi Csatagépek prototípusa, de olyan düh tombol benne, ami a későbbi verziókra már nem jellemző. Nem tudni, hogy a beleépített agy annyi fájdalmat akar okozni, amennyit maga is elszenved, vagy csak ennyire szeret gyilkolni." tr "skin_universe_text_skin1" = "Kai'Sa a Királyi Űrhadsereg egykori hadnagya, aki elsőként próbálhatta ki a kísérleti X01-Butterfly páncélt. Az azonban túl veszélyesnek bizonyult, ezért Kai'Sa egyetlen bevetés után úgy döntött, meglép a technológiával, amelynek birtokában a galaxis egyik rettegett zsoldosává vált." tr "skin_universe_text_skin11" = "Blitzcrank egy népszerű lövöldözős sci-fi-játék főellensége. Sunyi játékmechanikája, nagy támadóereje és rengeteg életereje van. Veigar éppen ezért őt tette meg saját erődje kapuőrének, mert Veigar utálja, ha mások jól szórakoznak." tr "skin_universe_text_skin2" = "Varus egy íjász, aki a Fényív földöntúli energiáival átitatva kapcsolatba lépett egy olyan hatalmas kozmikus egységgel, amilyet elképzelni sem tudott korábban. Ma ennek az egységnek a nevében harcol, és akár egész hadseregeket kész megsemmisíteni, mielőtt azok háborúba kezdenének." tr "skin_universe_text_skin3" = "Yorick egykor hatalmas király volt, akit hatalommal és halhatatlansággal ruháztak fel egy régmúlt korban, és aki elhagyta erős királyságát, hogy érvényesítse az égiek akaratát. Évszázadokkal később tért vissza. Csak romok maradtak birodalmából, és a bánat elvette az eszét." tr "skin_universe_text_skin4" = "Hecarim a retrómániások egyik szokatlan kedvence, és mindmáig a játéktermi időszak egyik legnépszerűbb karaktere maradt. Most fegyvert ragad a játéktörténet legnagyobb gonoszai ellen, bizonyítva, hogy egy 1978-ban rajzolt, szivárványokkal lövöldöző kentaurnál nehéz nemesebb hőst találni." tr "skin_universe_text_skin5" = "Sonát nem igazán zavarja, hogy elragadták a való életből, hogy megküzdjön a videojáték-főellenségek hadseregével. Ő volt az első, aki végig tudta játszani a Keyboard Solo 4 ultraszóló játékmódját rémálom nehézségi szinten – amit maguk a fejlesztők is lehetetlennek tartottak." tr "skin_universe_text_skin6" = "Brand egy nagy sikerű akciójáték tüzes főellensége, és eszében sincs visszatérni az eredeti játékgépébe. Inkább égeti porrá a Játéktermi világot, és építi újjá a főgonoszok képére." tr "skin_universe_text_skin7" = "Ahri a Demacia Vice-ban, egy hírhedten nehéz verekedős játékban ért el rejtélyes módon hatmillió pontot. Szinte megállíthatatlan erőt képvisel a Játéktermi világ csatamezőin. Vadul cikázik a főellenségek között, mielőtt szétlövi őket 8 bites mágiájával. Máris a Játékterem királynőjeként emlegetik." tr "skin_universe_text_skin8" = "Veigar egykor csak egy Napoleon-komplexusos mini főellenség volt, de a Játéktermi világ kódját feltörve más főellenségek százait idézte meg maga mellé. Együtt készülnek meghódítani a világot, hogy végleg game over legyen minden hősnek." tr "skin_universe_text_skin9" = "Ezreal egy tehetséges játékos, akit Veigar ragadott el a Játéktermi világba. Ezreal tartja a Hyper Crystal Dungeon című játék gyorsasági rekordját 45 másodperccel, amit egy egyedi készítésű mobilos kontrollerrel ért el. Veigar óriási hibát követett el." tr "skin_universe_text_urgotskin3" = "A Csatagép Urgot modell egy titániumóriás, amelynek feladata a makacs ellenállást mutató területek megtisztítása. Ritkán bukkan fel, de joggal rettegnek tőle. Sokoldalú fegyverrendszerei mellett egy tüskés darálóval is fel van szerelve, amelybe belerántja ellenfeleit – pusztán a látvány kedvéért." tr "skin_universe_text_vayneskin6" = "A Fényív erejét hordozó Vayne megpillanthatta a világunkban terjeszkedő sötétséget. Mindenáron vissza akarja szorítani a sötétséget, és minden szörnyet, amely onnan elszabadul." tr "skin_universe_text_velkozskin1" = "A mára kihalt Vel'Koz létformát másoló Csatagépek repülő adatgyűjtő egységek, amelyek sűrűn lakott területekre csapnak le koncentrált energiasugaraikkal. A romok elemzéséből nyert adatok alapján folyamatosan újrakalibrálják a teljes flotta fegyverrendszereit, hogy a következő támadás során még hatékonyabbak lehessenek." tr "skin_universe_text_velkozskin2" = "Vel'Koz élő energiából álló túlvilági lény, akit legendák és mítoszok öveznek, és akit istenként imádnak. Évezredenként egyszer ellátogat a halandók közé, és kiválaszt valakit, aki kifürkészhetetlen akaratának végrehajtója lesz, és akit felruház a Fényív égi hatalmával." tr "skin_universe_text_viktorskin3" = "Viktor a Csatagép sereg megalkotója. Ő tökéletesítette az eljárást, amellyel agyakat lehet átültetni egyszerű, tömeggyártott fegyverekbe. Mindmáig újabb, még halálosabb szerkezetek kifejlesztésén dolgozik, hogy eltiporjon mindenkit, aki az útjába áll." tr "skin_universe_text_xerathskin2" = "Viktort mindig is érdekelte az emberi lélek. Azért kezdett bele a Csatagép programba, hogy építsen egy gépet, amelyben fel tudja használni. Az így létrehozott Xerath egységek torz, pokoli szörnyek, amelyek gondolati úton létrehozott energiaketrecbe vannak zárva, és szuperforró plazmával lövik a lőtávolon belülre kerülő ellenfeleket." tr "skin_universe_text_ziggsskin6" = "Ziggs eredetileg a Super Yordle Bombers című játék főellensége volt, és azért hozták a Játéktermi világba, hogy mindent felrobbantson, amit ér. Jól ismert bombáival (és a megfelelő programozással!) olyan digitális pusztítást okoz, amilyenre csak egy dühös mini főellenség képes." tr "skinline_90_name_infernal" = "Pokoli" tr "skinline_90_name_praetorian" = "Testőr" tr "skinline_91_name_kda" = "K/DA" tr "skinline_name_100_dayjob" = "Nappali meló" tr "skinline_name_101_definitelynot" = "Semmiképp sem" tr "skinline_name_102_highsociety" = "Felső tízezer" tr "skinline_name_103_dunkmaster" = "Zsákolókirály" tr "skinline_name_104_commando" = "Kommandós" tr "skinline_name_105_invaders" = "Betolakodók" tr "skinline_name_106_madscientists" = "Őrült tudósok" tr "skinline_name_107_worldchampions2018" = "Világbajnokok: 2018" tr "skinline_name_107_worldchampions2019" = "A 2018-as világbajnokság győztesei" tr "skinline_name_108_forgottendepths" = "Elfeledett mélység" tr "skinline_name_109_conqueror" = "Uralkodó" tr "skinline_name_110_goth" = "Gót" tr "skinline_name_111_silverage" = "Ezüstkori" tr "skinline_name_112_glacial" = "Jégkori" tr "skinline_name_113_battleacademia" = "Csata Akadémia" tr "skinline_name_114_medieval" = "Középkori" tr "skinline_name_115_demonic" = "Démoni" tr "skinline_name_115_rifthospital" = "Szurdok-kórház" tr "skinline_name_82_traditional" = "Hagyományos" tr "skinline_name_83_collectorsedition" = "Gyűjtői kiadás" tr "skinline_name_84_PAX" = "PAX" tr "skinline_name_85_steellegion" = "Acéllégiós" tr "skinline_name_86_infernal" = "Pokoli" tr "skinline_name_87_deathsworn" = "Halálra felesküdött" tr "skinline_name_87_trickortreat" = "Csokit vagy csalok" tr "skinline_name_89_zombiesvsslayers" = "Zombik a vadászok ellen" tr "skinline_name_92_coven" = "Boszorkány" tr "skinline_name_93_eclipse" = "Napfogyatkozás" tr "skinline_name_94_astronauts" = "Űrhajósok" tr "skinline_name_95_arcanists" = "Főmágusok" tr "skinline_name_96_albion" = "Albion" tr "skinline_name_96_papercraft" = "Papírfigura" tr "skinline_name_98_catsvsdogs" = "Macskák a Kutyák ellen" tr "skinline_name_99_wondersoftheworld" = "A világ csodái" tr "SLIME_FeeneyPultTargeting" = "Célzás" tr "slime_reward_event_finished" = "AZ ESEMÉNY VÉGET ÉRT!" tr "slime_reward_event_loser" = "JAJ, NE!" tr "slime_reward_event_winner" = "ITT A JUTALMAD!" tr "Spell_AatroxE_Description" = "Aatrox előretör, és megnő a sebzése." tr "Spell_AatroxE_Name" = "Árnyékroham" tr "Spell_AatroxE_Summary" = "Ellenséges hősök megsebzésekor Aatrox passzívan gyógyul. Aktiváláskor egy adott irányba rohamoz." tr "Spell_AatroxE_Tooltip" = "Passzív: Aatrox a hősöknek okozott sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz." tr "Spell_AatroxE_TooltipExtended" = "Passzív: Aatrox a hősöknek okozott nem ismétlődő sebzés @ESpellVamp@%-ával gyógyul.

    Aktív: Aatrox a kijelölt irányba rohamoz." tr "Spell_AatroxE_TooltipExtendedBelowLine" = "Az Árnyékroham más varázslatok közben is használható anélkül, hogy megszakítaná azokat, és visszaállítja az alaptámadások időzítőjét." tr "Spell_AatroxQ_Description" = "Aatrox széles ívben meglendíti a kardját, majd lesújt vele maga elé." tr "Spell_AatroxQ_Name" = "A darkin penge" tr "Spell_AatroxQ_Summary" = "Aatrox lesújt a kétkezes kardjával, fizikai sebzést okozva ezzel. Háromszor lendítheti meg a kardot, minden alkalommal más hatóterülettel." tr "Spell_AatroxQ_Tooltip" = "Aatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A darkin pengét 2 további alkalommal lehet aktiválni, minden alkalommal tovább növelve a sebzését.

    Mindegyik csapás aktiválhatja a penge élét, amely rövid időre fellöki az ellenfeleket, és megnöveli a sebzést." tr "Spell_AatroxQ_TooltipExtended" = "Aatrox lesújt a kétkezes kardjával, @QDamage@ fizikai sebzést okozva ezzel. A képességet 2 további alkalommal lehet aktiválni, egyenként további @QRampBonus*100@%-kal növelve a sebzését.

    A penge élével bevitt találatok @QKnockupDuration@ másodpercre fellökik az ellenfeleket, és @QSweetSpotBonus*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak." tr "Spell_AatroxQ_TooltipExtendedBelowLine" = "@QMinionDamage@ sebzést okoz minionoknak.
    A fellökés időtartama szörnyek ellen duplájára nő.
    " tr "Spell_AatroxR_Description" = "Aatrox széttárja démoni szárnyait, amitől megnő a sebzése és a mozgási sebesség, továbbá újjáéled, ha halálos sebzést szenvedne el." tr "Spell_AatroxR_LevelUpMaxHP" = "A maximális életerő %-a" tr "Spell_AatroxR_LevelUpRMovementSpeedBonus" = "Harcon kívüli bónusz" tr "Spell_AatroxR_Name" = "Végítélet" tr "Spell_AatroxR_RBaseHealth" = "Az alapéleterő aránya" tr "Spell_AatroxR_Summary" = "Aatrox felfedi démoni alakját, amivel megrémíti a közeli ellenséges minionokat, és megnöveli a sebzését, a gyógyulását és a mozgási sebességét. Ha kiiktatják, ez a hatás tovább tart, a halálosan megsebzett Aatrox pedig újjáéled." tr "Spell_AatroxR_Tooltip" = "Aatrox @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és megnő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama meghosszabbodik, és Aatrox újjáéled, ha halálos sebzés éri." tr "Spell_AatroxR_TooltipExtended" = "Aatrox a következő @RDuration@ másodpercre felfedi valódi démoni alakját. Aktiváláskor @RMinionFearDuration@ másodpercre megrettenti a közeli ellenséges minionokat, és @RMovementSpeedBonus*100@%-kal nő a mozgási sebessége, amely fokozatosan megszűnik. Amíg a Végítélet aktív, @RTotalADAmp*100@%-kal nő a sebzése, és az öngyógyítása @RHealingAmp*100@%-kal hatékonyabb.

    Az ellenséges hősök kiiktatásakor a Végítélet időtartama @RExtension@ másodperccel meghosszabbodik (visszaáll az eredeti időtartamra), és frissülnek a hatásai. Továbbá ha Aatroxot halálos sebzés éri, újjáéled 3,25 másodperc alatt, ami alatt csökken a mozgási sebessége, és a maximális életerejének @RMaxHP@%-át visszanyeri." tr "Spell_AatroxR_TotalADLevelup" = "Teljes sebzés növekedése" tr "Spell_AatroxW_Description" = "Aatrox kilő egy lövedéket, amellyel rövid késleltetés után visszarántja az első eltalált ellenfelet." tr "Spell_AatroxW_LevelupESpellVamp" = "Gyógyítás (%)" tr "Spell_AatroxW_Name" = "Pokoli béklyó" tr "Spell_AatroxW_Summary" = "Aatrox a földre sújt, amivel megsebzi az első eltalált ellenfelet. A hősöknek és gyors szörnyeknek gyorsan el kell hagynia a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket." tr "Spell_AatroxW_Tooltip" = "Aatrox a földre sújt, @WDamage@ fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket." tr "Spell_AatroxW_TooltipExtended" = "Aatrox a földre sújt, @WBaseDamage@ (+@WTotalADRatioDamage@) fizikai sebzést okozva az első eltalált ellenfélnek, akit @WSlowDuration@ másodpercre @WSlowPercentage*-100@%-kal lelassít.

    A hősöknek és nagy szörnyeknek @WSlowDuration@ másodpercük van elhagyni a becsapódási területet, különben a varázslat a középpontba rántja és ismét megsebzi őket." tr "Spell_AatroxW_TooltipExtendedBelowLine" = "A minionoknak kétszeres sebzést okoz." tr "Spell_AhriE_Name" = "Csábítás" tr "Spell_AhriE_Summary" = "Ahri egy csókot dob, amely megsebzi és elcsábítja az eltalált ellenfelet, aki így ártalmatlanul felé kezd sétálni." tr "Spell_AhriE_Tooltip" = "Ahri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig." tr "Spell_AhriE_TooltipSimple" = "Ahri egy csókot dob, amely sebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elcsábít egy ellenfelet, aki @Effect5Amount@ másodpercig megnövelt sebzést szenved el a támadásaitól." tr "Spell_AhriFoxFire_Name" = "Rókatűz" tr "Spell_AhriFoxFire_Summary" = "Ahri elindít három Rókatüzet, amelyek célba veszik és megtámadják a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_AhriFoxFire_Tooltip" = "Rókatüzeket enged útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenségeket, és találatkor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Ha egy ellenfelet több rókatűz is eltalál, az elsőt követő rókatüzek @Effect2Amount*100@% sebzést okoznak (legfeljebb @f1@ sebzést egy ellenfélnek).

    A rókatüzek elsősorban a Csábítással nemrég eltalált hősöket célozzák, ilyenek híján pedig azokat, akiket Ahri előzőleg támadott.
    Ha a Rókatűz nem talál kiemelt célpontot, a legközelebbi ellenfél helyett hősöket próbál támadni.
    " tr "Spell_AhriOrbofDeception_Name" = "A megtévesztés gömbje" tr "Spell_AhriOrbofDeception_Summary" = "Ahri kiküldi, majd visszahúzza magához a gömbjét, amely odafelé varázssebzést, visszafelé tényleges sebzést okoz. Miután több varázslattal is betalált, Ahri a gömbbel elért következő találata visszatölti az életerejét." tr "Spell_AhriOrbofDeception_Tooltip" = "Kiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz.

    Ahri képességei Esszencialopás jelzőket biztosítanak neki, valahányszor eltalálnak egy ellenfelet (használatonként legfeljebb @f4.0@ jelzőt). @f3.0@ jelző elérésekor a következő a Megtévesztés gömbje @f1.0@ (+@f2.-1@) életerővel gyógyítja Ahrit minden eltalált ellenfél után." tr "Spell_AhriQ_Name" = "A megtévesztés gömbje" tr "Spell_AhriQ_Summary" = "Ahri eldobja, majd visszahúzza magához a gömbjét, amely odafelé varázssebzést, visszafelé tényleges sebzést okoz.

    Ha Ahri 9 ellenfelet eltalál a képességeivel, a Megtévesztés gömbje gyógyítja is őt. " tr "Spell_AhriQ_Tooltip" = "Passzív: Valahányszor Ahri eltalál egy képességével egy ellenfelet, az Esszencialopás töltődik, képességelsütésenként legfeljebb @f4@ alkalommal. @f3@ töltés elérésekor a Megtévesztés gömbje következő elsütésekor Ahri @f1@ (+@f2@) életerőt tölt vissza magának.

    Aktív: Kiküldi, majd visszahúzza a Megtévesztés gömbjét. Kiküldésekor @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, visszatéréskor pedig @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) tényleges sebzést okoz." tr "Spell_AhriQ_TooltipSimple" = "Ahri eldobja, majd visszahúzza magához a gömbjét, amely odafelé varázssebzést, visszafelé tényleges sebzést okoz.

    Ha Ahri 9 ellenfelet talál el a képességeivel, a Megtévesztés gömbje gyógyítja is őt. " tr "Spell_AhriR_Name" = "Lélekroham" tr "Spell_AhriR_Summary" = "Ahri előretör és energialövedékeket bocsát ki, amelyek megsebzik a közelben tartózkodó 3 ellenfelet (elsősorban a hősöket). A Lélekroham háromszor alkalmazható, mielőtt elkezdene újratöltődni." tr "Spell_AhriR_Tooltip" = "Ahri fürgén előretör, és 3 energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik. Három alkalommal lehet elsütni 10 másodpercen belül, mielőtt elkezdene újratöltődni." tr "Spell_AhriR_TooltipSimple" = "Ahri fürgén előretör, és energialövedékeket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre.

    Legfeljebb három alkalommal lehet gyorsan elsütni." tr "Spell_AhriSeduce_Name" = "Csábítás" tr "Spell_AhriSeduce_Summary" = "Ahri egy csókot dob, amely megsebzi és elcsábítja az eltalált ellenfelet, aki így ártalmatlanul felé kezd sétálni, és megnövelt sebzést szenved el a képességeitől." tr "Spell_AhriSeduce_Tooltip" = "Ahri egy csókot dob, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és elcsábít egy ellenfelet, aki ártalmatlanul a rókalány felé sétál @Effect2Amount@ másodpercig.

    A Csábítással eltalált ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre sebezhetővé válnak, és @Effect4Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el Ahri képességeitől." tr "Spell_AhriTumble_Name" = "Lélekroham" tr "Spell_AhriTumble_Summary" = "Ahri előretör és energialövedékeket bocsát ki, amelyek megsebzik a közelben tartózkodó ellenségeket. A Lélekroham háromszor alkalmazható, mielőtt elkezdene újratöltődni." tr "Spell_AhriTumble_Tooltip" = "Ahri fürgén előretör, és @RMaxTargetsPerCast@ energialövedéket bocsát a közelben tartózkodó ellenfelekre (elsősorban a hősökre), amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik.

    A képességet @RRecastWindow@ másodpercen belül @RMaxCasts@ alkalommal lehet elsütni." tr "Spell_AhriW_Name" = "Rókatűz" tr "Spell_AhriW_Summary" = "Ahri elindít három Rókatüzet, amelyek célba veszik és megtámadják a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_AhriW_Tooltip" = "Három rókatüzet bocsát útjára, amelyek célba veszik a közeli ellenfeleket (elsősorban a hősöket), és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik.

    Azon ellenfelek, akiket a képesség egyszer már eltalált, 30% sebzést szenvednek el minden egyes további rókatűz után (egy ellenfél legfeljebb @f1@ sebzést szenvedhet el)." tr "Spell_AhriW_TooltipSimple" = "Ahri három rókatüzet bocsát útjára, amelyek megsebzik a közeli ellenfeleket" tr "Spell_AkaliE_BaseDamage1" = "Sebzés" tr "Spell_AkaliE_Name" = "Surikenugrás" tr "Spell_AkaliE_Summary" = "Hátraszaltózás közben eldobsz egy fizikai sebzést okozó surikent. Ez megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt. A képesség ismételt aktiválásával a megjelölt célponthoz siethetsz, további sebzést okozva neki." tr "Spell_AkaliE_TooltipExtended" = "Hátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @BaseDamage1@ (+@ADDamage@) fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező sebzést okozol neki." tr "Spell_AkaliE_TooltipSimple" = "Hátraszaltózol, és eldobsz egy surikent, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz, és megjelöli az elsőként eltalált ellenfelet vagy füstfelhőt.

    Második aktiválás: a megjelölt célponthoz sietsz, és az eredetivel megegyező @E2DamageCalc@ fizikai sebzést okozol neki." tr "Spell_AkaliP_Name" = "Az orgyilkos jele" tr "Spell_AkaliP_Summary" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte. A gyűrű elhagyása megnöveli Akali következő alaptámadásának hatótávolságát és sebzését." tr "Spell_AkaliP_Tooltip" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte.

    Amikor Akali áthalad a gyűrűn, felerősíti a fegyverét, és messzebbre ér el vele. A következő támadásának hatótávolsága megduplázódik, @Damage@ bónusz varázssebzést okoz vele, és visszatölt @EnergyRestore@ energiát." tr "Spell_AkaliP_TooltipExtended" = "Ha sebző varázslattal találsz el egy hőst, energiagyűrű jön létre körülötte.

    Amikor Akali áthalad a gyűrűn, felerősíti a fegyverét, és messzebbre ér el vele. A következő támadásának hatótávolsága megduplázódik, @Damage@ bónusz varázssebzést okoz vele, és visszatölt @EnergyRestore@ energiát.

    A gyűrű létrejöttekor Akali mozgási sebessége @PassiveSpeedBonus@ ponttal nő, ha a gyűrű felé halad. Amikor Akali áthalad a gyűrűn, megnő a sebessége, ha ellenfelek felé tart." tr "Spell_AkaliQ_Name" = "Ötpontos csapás" tr "Spell_AkaliQ_Summary" = "Akali eldob öt kunait, amelyek a bónusz sebzésével és varázserejével arányos sebzést okoznak, és lelassítják a célpontjukat." tr "Spell_AkaliQ_TooltipExtended" = "Öt kunait hajít el egy körív mentén, @BaseDamageNamed@ (+@ADDamage@) (+@APDamage@) varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    Ha Akali energiája majdnem a maximumon van a képesség elsütésekor, @HealthRestore@ életerőt nyer vissza.

    A maximális szinten (+@ADDamageExtra@) (+@APDamageExtra@) további sebzést okoz minionok és szörnyek ellen." tr "Spell_AkaliQ_TooltipExtendedBelowLine" = "TESTTEST" tr "Spell_AkaliQ_TooltipSimple" = "Öt kunait hajít el egy körív mentén, @BaseDamageNamed@ (+@ADDamage@) (+@APDamage@) varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    Ha Akali energiája majdnem a maximumon van a képesség elsütésekor, @HealthRestore@ %i:scaleAD%%i:scaleAP% életerőt nyer vissza.

    A maximális szinten (+@ADDamageExtra@) (+@APDamageExtra@) további sebzést okoz minionok és szörnyek ellen." tr "Spell_AkaliQAlt_Tooltip" = "Öt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket rövid időre lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen." tr "Spell_AkaliQAlt_TooltipExtended" = "Öt kunait hajít el egy körív mentén, @Damage@ varázssebzést okozva. A körív csúcsán álló ellenfeleket @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercentage*100@%-kal lelassítja.

    A maximális szinten @MinionDamage@ sebzést okoz minionok és szörnyek ellen." tr "Spell_AkaliR_BaseDamage" = "Alapsebzés" tr "Spell_AkaliR_MaxDamage" = "Maximális sebzés" tr "Spell_AkaliR_Name" = "Tökéletes kivitelezés" tr "Spell_AkaliR_Summary" = "Akali a kijelölt irányba ugrik, elkábítva és megsebezve az eltalált ellenfeleket. Második aktiválás: Akali a kijelölt irányba rohamoz, kivégezve minden eltalált ellenfelet." tr "Spell_AkaliR_Tooltip" = "Két roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, rövid időre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően." tr "Spell_AkaliR_TooltipExtended" = "Két roham: Az elsővel átugrik az ellenfelek felett, 0,5 másodpercre elkábítja őket, és @Cast1Damage@ fizikai sebzést okoz nekik. Akali @CooldownBetweenCasts@ másodperc elteltével ismét rohamozhat.

    A második egy ellenfeleken áthatoló szúrás, amely @Cast2DamageMin@@Cast2DamageMax@ varázssebzést okoz a célpont hiányzó életerejétől függően. A maximális sebzést @MaxExecuteThreshold*100@% életerőnél éri el." tr "Spell_AkaliW_BaseDuration" = "Alap időtartam" tr "Spell_AkaliW_Cost" = "@EnergyRestore@ energiát tölt vissza." tr "Spell_AkaliW_EnergyRestore" = "Energia-visszatöltés" tr "Spell_AkaliW_Name" = "Homálygömb" tr "Spell_AkaliW_Summary" = "Akali füstfelhőt hoz létre. A füstön belül Akali a Lopakodás hatás alá kerül, semmilyen ellenséges varázslattal és támadással nem célozható meg, valamint megnő a mozgási sebessége. Támadáskor vagy a képességeinek használatakor rövid időre láthatóvá válik." tr "Spell_AkaliW_Tooltip" = "Akali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre @BaseDuration@ másodpercre.

    A füst elrejti Akalit az ellenfelek elől, és @Effect6Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét.

    A Rejtőzködés hatás megszerzése vagy elvesztése megnöveli a Homálygömb időtartamát." tr "Spell_AkaliW_TooltipExtended" = "Akali eldob egy füstbombát, amivel egy terjedő füstfelhőt hoz létre. Ez elrejti őt az ellenfelek elől, valamint @Effect6Amount*100@% extra mozgási sebességet biztosít neki.

    A Homálygömb @BaseDuration@ másodpercig marad aktív. A Rejtőzködést hatás megszerzése vagy elvesztése 3 másodperccel megnöveli a Homálygömb időtartamát.

    A Rejtőzködés hatása alatt álló Akali lopakodik, és nem célozható meg semmilyen ellenséges varázslattal vagy támadással, akkor sem, ha fel van fedve – ez alól csak a tornyok képeznek kivételt. " tr "Spell_AlistarE_Name" = "Eltaposás" tr "Spell_AlistarE_Summary" = "Alistar keresztülgázol a közeli ellenséges egységeken, nem ütközik más egységekkel, és egy jelzőt kap, amikor megsebez egy ellenséges hőst. A maximális számú jelző elérésekor Alistar következő, hős elleni alaptámadása bónusz varázssebzést okoz, és elkábítja a célpontot." tr "Spell_AlistarE_Tooltip" = "Alistar hatalmasat dobbant, nem ütközik más egységekkel, és @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt a közeli ellenfeleknek. Alistar egy Eltaposás jelzőt kap, valahányszor egy rengéshullám eltalál egy ellenséges hőst.

    @Effect5Amount@ Eltaposás jelző elérésekor Alistar felerősíti a következő, hős elleni alaptámadását, így további @f3@ varázssebzést okoz neki, és elkábítja @Effect6Amount@ másodpercre." tr "Spell_AlphaStrike_BonusMinionMonsterDamage" = "Szörnyek elleni bónusz sebzés" tr "Spell_AlphaStrike_Name" = "Alfa-csapás" tr "Spell_AlphaStrike_Summary" = "Master Yi szemkápráztató sebességgel átteleportál a harcmezőn, és fizikai sebzést okoz az útjába eső ellenfeleknek, miközben nem lehet őt megcélozni. Az Alfa-csapás kritikus találatot jelenthet, valamint bónusz fizikai sebzést okoz a szörnyeknek. Az alaptámadások csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét." tr "Spell_AlphaStrike_Tooltip" = "Master Yi megcélozhatatlanná válik, és teleportálással csap le a célpont közelében lévő ellenfelekre. @Effect8Amount@ találat után @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Az Alfa-csapás okozhat kritikus találatot, ilyenkor további @f1@ sebzést okozva.
    Szörnyek ellen @Effect3Amount@ bónusz sebzést okoz.
    A további csapások azonnal @FalloffMultiplier*100@% sebzést okoznak.
    Az alaptámadások @Effect7Amount@ másodperccel csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét.

    " tr "Spell_AlphaStrike_TooltipSimple" = "Válj megcélozhatatlanná, teleportálj a kinézett ellenfélhez, és okozz sebzést neki és a közelben lévő ellenfeleknek is.

    Az alaptámadások csökkentik az Alfa-csapás töltési idejét." tr "Spell_AmmoRecharge_As_Cooldown" = "@AmmoRechargeTime@ másodperc töltési idő" tr "Spell_AnnieE_Name" = "Olvadt pajzs" tr "Spell_AnnieE_Summary" = "Tovább növeli Annie és Tibbers százalékos sebzéscsökkentését, és megsebzi az őket alaptámadásokkal támadó ellenfeleket." tr "Spell_AnnieE_Tooltip" = "Annie @DamageReduction@% sebzéscsökkentést biztosít saját maga és Tibbers számára @ShieldDuration@ másodpercig.

    Az aktív pajzs @DamageReflection@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akik alaptámadással támadják." tr "Spell_AnnieQ_Name" = "Szétporlasztás" tr "Spell_AnnieQ_Summary" = "Annie elhajít egy manával átitatott tűzgolyót, amely sebzést okoz a célpontnak, és ha el is pusztítja azt, visszatölti a felhasznált manát." tr "Spell_AnnieQ_Tooltip" = "@BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A manaköltség és a töltési idő fele visszatérül, ha a Szétporlasztás megöli a célpontot." tr "Spell_AnnieR_Name" = "Segíts, Tibbers!" tr "Spell_AnnieR_Summary" = "Annie életre kelti játékmackóját, Tibberst, sebzést okozva a körülötte állóknak. Tibbers megégeti a közelében lévő ellenségeket, valamint képes a mozgásra és támadásra is." tr "Spell_AnnieR_Tooltip" = "Megidézi Tibberst, aki @InitialDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. A következő 45 másodpercben Tibbers égetéssel másodpercenként @AuraDamage@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek, a támadásai pedig @TibbersAttackDamage@ (+@TibbersAttackRatio@) varázssebzést okoznak. Annie a képesség ismételt aktiválásával irányíthatja Tibberst.

    Tibbers a következő esetekben Feldühödik: a megidézésekor; ha Annie eltalál egy hőst a Piromániával; vagy ha Annie meghal.

    Feldühödés: Tibbers 275% támadási sebességet és 100% mozgási sebességet nyer. A hatás 3 másodperc alatt fokozatosan szűnik meg." tr "Spell_AnnieW_Name" = "Hamvasztás" tr "Spell_AnnieW_Summary" = "Annie lángba borít egy tölcsér alakú területet, és megsebez minden ott tartózkodó ellenfelet." tr "Spell_AnnieW_Tooltip" = "Egy tűztölcsért hív életre, amely @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó összes ellenfélnek." tr "Spell_AsheQ_Name" = "Összpontosított nyílzápor" tr "Spell_AsheQ_Summary" = "Ashe a támadásaival Összpontosítást gyűjt. Ha az Összpontosítás maximális számú jelzője összegyűlt, Ashe elsütheti az Összpontosított nyílzáport, amely minden Összpontosítás jelzőt felhasznál, így ideiglenesen megnöveli a támadási sebességet, az alaptámadások pedig nyilak nagy erejű sorozatát zúdítják az áldozatokra az időtartam végéig." tr "Spell_AsheQ_Tooltip" = "Passzív: az alaptámadások @Effect1Amount@ másodpercre Összpontosítást biztosítanak, amely legfeljebb @Effect2Amount@ alkalommal halmozódhat. A jelzők száma egy idő után egyesével csökkenni kezd. @Effect2Amount@ jelző elérésekor el lehet sütni az Összpontosított nyílzáport, ami felhasználja az Összpontosítás összes jelzőjét.

    Aktív: Ashe támadási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő, és az alaptámadásai nyílzáport zúdítanak a célpontra, amivel @f1@ fizikai sebzést okoz. Az időtartam alatt nem gyűjti az Összpontosítás jelzőit. Az Összpontosított nyílzápor a Jeges nyílvesszők hatását is alkalmazza." tr "Spell_AsheSpiritOfTheHawk_Name" = "Sasszem" tr "Spell_AsheSpiritOfTheHawk_Summary" = "Ashe felderítésre küldi a Sasszemet a térkép egy tetszőleges pontjára." tr "Spell_AsheSpiritOfTheHawk_Tooltip" = "Felfedi a terepet, miközben a térképen bárhol kijelölt célterület felé repül. @Effect4Amount@ másodpercig rálátást biztosít. Ashe egyszerre legfeljebb 2 töltetet hordhat magánál a Sasszemből.

    A Sasszem asszisztot biztosít Ashe számára a felfedett ellenfelek után, de csak akkor, ha addig nem voltak láthatók." tr "Spell_AspectOfTheCougar_Name" = "A puma tekintete" tr "Spell_AspectOfTheCougar_Summary" = "Nidalee átalakul pumává, és ezáltal új képességekre tesz szert." tr "Spell_AspectOfTheCougar_Tooltip" = "Emberi alak: Nidalee egy vérszomjas pumává alakul át, amely a Harapás, a Szökkenés és a Karmolás alapképességekkel rendelkezik.

    Puma alak: Nidalee visszaváltozik emberré. Ha emberi alakban van, a vadászat visszaállítja a Puma tekintete töltési idejének számlálóját." tr "Spell_AuraofDespair_Name" = "Nagy bánat" tr "Spell_AuraofDespair_Summary" = "A közelben tartózkodó ellenfeleken úrrá lesz a gyötrelem, és minden másodpercben elveszítik a maximális életerejük egy bizonyos százalékát, valamint frissül az őket sújtó átkok időtartama." tr "Spell_AuraofDespair_Tooltip" = "Kapcsoló: Amumu sírva fakad, amivel frissíti az átkok időtartamát a közeli ellenfeleken, továbbá másodpercenként @Effect2Amount*2@ plusz a maximális életerejük @Effect1Amount*2@ (+@CharAbilityPower@)%-ának megfelelő varázssebzést okoz nekik." tr "Spell_AurelionSolE_Name" = "Legendás üstökös" tr "Spell_AurelionSolE_Summary" = "Ha folyamatosan egy irányba halad, Aurelion Sol fokozatosan felgyorsul, és képes a levegőbe emelkedve messzire repülni." tr "Spell_AurelionSolE_Tooltip" = "Passzív: ha folyamatosan egy irányba haladsz, fokozatosan nő a mozgási sebességed, legfeljebb +@Effect2Amount@%-ig.

    Aktív: a kijelölt irányba repülhetsz @Effect3Amount@ egység távolságra. Harc közben nem használható. Aurelion Sol repülés közben átlát a falakon, és őt is látják.

    A hősöktől vagy a tornyoktól elszenvedett sebzés a földre kényszeríti a sárkányt, és nullázza a passzívan szerzett mozgási sebességet.
    " tr "Spell_AurelionSolQ_Name" = "Csillagrobbanás" tr "Spell_AurelionSolQ_Summary" = "Aurelion Sol egy táguló csillagkorongot hoz létre, amely felrobbanva elkábítja és megsebzi az ellenfeleket, ha túl messze kerül a sárkánytól." tr "Spell_AurelionSolQ_Tooltip" = "Első aktiválás: Aurelion Sol egy új csillag magját hozza létre, amely egyre nagyobbra hízik, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet biztosít neki.

    A mag a külső határt elérve felrobban, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount*.333@–@Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket mérettől függően.

    Második aktiválás: A mag idő előtt felrobban.
    " tr "Spell_AurelionSolR_Name" = "A fény hangja" tr "Spell_AurelionSolR_Summary" = "Aurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amellyel megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket, valamint biztonságosabb távolságra löki hátra azokat, akik túl közel kerültek." tr "Spell_AurelionSolR_Tooltip" = "Aurelion Sol színtiszta csillagtüzet lehel, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    A robbanás Aurelion Sol hatótávolságának külső határa felé löki az ellenfeleket.
    " tr "Spell_AurelionSolW_Cost" = "@Cost@ mana, plusz @Effect3Amount@ mana másodpercenként" tr "Spell_AurelionSolW_Name" = "Táguló univerzum" tr "Spell_AurelionSolW_Summary" = "Aurelion Sol tágasabb pályára állítja a csillagait, megnövelve a sebzésüket." tr "Spell_AurelionSolW_Tooltip" = "Passzív: a csillagok alapsebzése @Effect2Amount@ egységgel nő.

    Kapcsoló: Aurelion Sol csillagai a külső határon folytatják a keringést, és @Effect1Amount@%-kal nagyobb sebzést, összesen @f1@ (+@f2@) varázssebzést okoznak.
    " tr "Spell_AzirEWrapper_Name" = "Futóhomok" tr "Spell_AzirEWrapper_Summary" = "Azir rövid ideig pajzsot von maga köré, majd az egyik homokkatonájához siet, és megsebzi az útközben eltalált ellenfeleket. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal egy bevethető homokkatonát készít elő, és megállítja a rohamát." tr "Spell_AzirEWrapper_Tooltip" = "Azir pajzsot von maga köré @Effect6Amount@ másodpercre, amellyel legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést háríthat el, továbbá az egyik homokkatonájához siet. Az útközben eltalált ellenfeleknek @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha Azir ellenséges hősbe ütközik, megáll, és azonnal előkészít egy új homokkatonát." tr "Spell_AzirQWrapper_Name" = "Homokroham" tr "Spell_AzirQWrapper_Summary" = "Azir az összes homokkatonáját egy helyre küldi. A homokkatonák varázssebzést okoznak az ellenfeleknek, amelyeken áthaladnak, és 1 másodpercig tartó lassító hatással sújtják őket." tr "Spell_AzirQWrapper_Tooltip" = "Azir az összes homokkatonáját egy helyre parancsolja. A homokkatonák @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak minden ellenfélnek, akin áthaladnak, és 1 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lassítják őket.

    Ha egy ellenfelet több homokkatona is eltalál, a célpontot nem éri további sebzés." tr "Spell_AzirR_Name" = "Császári falanx" tr "Spell_AzirR_Summary" = "Azir sorfalat alkotó katonákat idéz meg, akik előrerontanak, és megsebezik, illetve hátralökik az ellenfeleket." tr "Spell_AzirR_Tooltip" = "Azir pajzsfalat alkotó, páncélos katonákat idéz meg, akik előrerontanak, hátralökik az ellenfeleket és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak nekik. A katonák további @Effect4Amount@ másodpercig fenntartják az alakzatot.

    Azir és szövetségesei viszont szabadon átkelhetnek a Császári falanxon.

    A Császári falanxra nem hatnak Azir alaptámadásai vagy varázslatai." tr "Spell_AzirW_Name" = "Fegyverbe!" tr "Spell_AzirW_Summary" = "Azir a közeli ellenfelek megtámadására megidéz egy homokkatonát, amelynek hatótávolságán belül az alaptámadása parancsként működik, és a katonát vezényli a célpont ellen. A katonák egy vonalban varázssebzést okoznak. A Fegyverbe! passzívan növeli Azir és a homokkatonák támadási sebességét." tr "Spell_AzirW_Tooltip" = "Passzív: Azir támadási sebessége @Effect3Amount*100@%-kal nő. Ha Azir @Effect6Amount@ vagy több homokkatonát irányít, további @Effect7Amount*100@% támadási sebességre tesz szert @Effect8Amount@ másodpercig.

    Aktív: Azir megidéz egy homokkatonát @Effect1Amount@ másodpercre. Ha Azir a katona hatótávolságán belüli ellenfélre támad, a katona harcol helyette, @f2@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak. A katona támadásának útjába kerülő többi ellenség a szúrás sebzésének @f7@%-át szenvedi el.

    Azir egyszerre legfeljebb @MaxAmmo@ homokkatonát tarthat készenlétben, és @AmmoRechargeTime@ másodpercenként készít elő egy újat.

    Ha a homokkatonák ugyanazt a célpontot támadják, az elsőt követő támadások @Effect9Amount@%-os sebzést okoznak.
    A homokkatonák Azir alaptámadásának hatótávján kívüli célpontokat is támadhatnak.
    A homokkatonák az ellenséges tornyok közelében kétszer olyan gyorsan merülnek ki.
    " tr "Spell_BandageToss_Name" = "Pólyadobás" tr "Spell_BandageToss_Summary" = "Amumu egy ragadós pólyát dob a célpontra, ami elkábítja azt és sebzést okoz neki, miközben a múmia az ellenfélhez húzza magát." tr "Spell_BandageToss_Tooltip" = "Amumu a kijelölt irányba hajít egy pólyát. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, az ellenséghez húzza magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. " tr "Spell_BardE_Name" = "Varázsút" tr "Spell_BardE_Summary" = "Bard térkaput nyit egy közeli tereptárgyon. Ezen belépve mind szövetségesei, mind ellenfelei egyirányú utat tehetnek meg a kapu másik oldalára." tr "Spell_BardE_Tooltip" = "Bard egyirányú alagutat nyit egy közeli tereptárgyon. A kapun a bejárat közelében tartózkodó szövetségesek és ellenfelek is áthaladhatnak, ha a jobb egérgombbal rákattintanak, de a szövetségesek @Effect2Amount@%-kal gyorsabban jutnak át a túloldalra.

    A folyosó @Effect1Amount@ másodperc után eltűnik.
    " tr "Spell_BardQ_Name" = "Kozmikus kötelék" tr "Spell_BardQ_Summary" = "Bard egy lövedéket lő ki, amely lelassítja az első eltalált ellenfelet, majd továbbhalad. Ha ezután eltalál egy falat, elkábítja az első célpontot, ha pedig egy újabb ellenfelet ér, akkor mindkét célpont elkábul." tr "Spell_BardQ_Tooltip" = "Bard energialövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz egy vagy két ellenfélnek. Az első eltalált célpont @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul.

    Ha a lövedék eltalál egy újabb ellenfelet vagy falat, @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az eltalált célpontokat.
    " tr "Spell_BardR_Name" = "A Sors keze" tr "Spell_BardR_Summary" = "Bard spirituális energiát zúdít a kijelölt területre, ahol minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül egy rövid időre." tr "Spell_BardR_Tooltip" = "Bard ívesen mágikus energiát zúdít a megcélzott területre. A becsapódás után @RStasisDuration@ másodpercre minden eltalált hős, minion, szörny és torony sztázisállapotba kerül, így sebezhetetlenné, megcélozhatatlanná és cselekvésképtelenné válik.

    A hatás a hatalmas szörnyekre is érvényes, annak ellenére, hogy ők általában immúnisak a megbénításokra." tr "Spell_BardW_Name" = "Az Őrző szentélye" tr "Spell_BardW_Summary" = "Megidéz egy gyógyító szentélyt, amely gyorsan feltöltődik, majd azonnal eltűnik, amint meggyógyította az első szövetségest, aki megérintette." tr "Spell_BardW_Tooltip" = "Bard egy életerőt visszatöltő szentélyt hoz létre, amely azonnal @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt ad, de 10 másodperc alatt fokozatosan erősödik, és végül legfeljebb @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) életerőt tud visszatölteni. A szentély ezenkívül @Effect1Amount@% bónusz mozgási sebességet is biztosít, amely @Effect2Amount@ másodpercig tart ki, és fokozatosan enyészik el.

    Bard egyszerre @Effect3Amount@ aktív szentélyt tud fenntartani, és ezek akkor tűnnek el, ha egy szövetséges hős felhasználja, vagy ha egy ellenséges hős elpusztítja őket.

    Aktív szentélyek: @f1@ / @f2@
    " tr "Spell_BlindingDart_Name" = "Vakító lövés" tr "Spell_BlindingDart_Summary" = "Erős méreggel homályosítja el a célpont látását, és sebzést okoz neki, illetve megvakítja a hatás időtartamára." tr "Spell_BlindingDart_Tooltip" = "@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre megvakítja az ellenfelet. " tr "Spell_BlindMonkEOne_Name" = "Vihar / Bénítás" tr "Spell_BlindMonkEOne_Summary" = "Vihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely varázssebzést okoz, és felfedi az eltalált ellenséges egységeket. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.
    Bénítás: Lee Sin megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és 4 másodperc erejéig lecsökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza." tr "Spell_BlindMonkEOne_Tooltip" = "Vihar: Lee Sin a földre mért csapással egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) varázssebzést okoz. Ha a Vihar eltalál egy ellenfelet, Lee Sin @Effect6Amount@ másodpercre képessé válik a Bénítás használatára.

    Bénítás: Lee Sin @Effect5Amount@ másodpercre megbénítja a Viharral megsebzett közeli ellenfeleket, és @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A mozgási sebesség a hatás ideje alatt fokozatosan tér vissza." tr "Spell_BlindMonkQOne_Name" = "Hanghullám / Rezonáns csapás" tr "Spell_BlindMonkQOne_Summary" = "Hanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki, amely felfedi az ellenséget, és fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, akit elér. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.
    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és az ellenség hiányzó életerejével arányos fizikai sebzést okoz neki." tr "Spell_BlindMonkQOne_Tooltip" = "Hanghullám: Lee Sin disszonáns hanghullámot bocsát ki az ellenség feltérképezésére, és ezzel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az elsőként elért ellenfélnek, valamint fel is fedi az Igazlátással. Ha a Hanghullám eltalál valakit, Lee Sin @Effect7Amount@ másodpercre képessé válik a Rezonáns csapás használatára.

    Rezonáns csapás: Lee Sin lerohanja a Hanghullámmal eltalált ellenfelet, és @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz (az ellenfél hiányzó életerejétől függően)." tr "Spell_BlindMonkRKick_Name" = "A sárkány dühe" tr "Spell_BlindMonkRKick_Summary" = "Lee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralöki a célpontját, amivel fizikai sebzést okoz neki és mindenkinek, akivel ellenfele összeütközik. A célponttal összeütköző ellenségek egy rövid időre a levegőbe repülnek. Ezt a technikát Jesse Perringtől tanulta, bár Lee Sin nem rúgja ki a játékosokat a térképről." tr "Spell_BlindMonkRKick_Tooltip" = "Lee Sin egy erőteljes forgórúgással hátralök egy ellenséges hőst, és @Damage@ fizikai sebzést okoz neki.

    Az áldozattal ütköző ellenfelek rövid időre a levegőbe repülnek, és @Damage@ plusz az első célpont bónusz életerejének @PercentHPCarryThrough@%-ával egyenlő fizikai sebzést szenvednek el." tr "Spell_BlindMonkWOne_Name" = "Oltalom / Vasakarat" tr "Spell_BlindMonkWOne_Summary" = "Oltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet, és védelmet biztosít magának a sebzések ellen. Ha a szövetséges egy hős, ő is részesül a védelemből. Az Oltalmazás alkalmazása után Lee Sin 3 másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.
    Vasakarat: Lee Sin alapos kiképzése lehetővé teszi a számára, hogy fejlődjön a harcban. Így 4 másodpercre életlopást és életvarázst nyer." tr "Spell_BlindMonkWOne_Tooltip" = "Oltalom: Lee Sin a kijelölt szövetségeséhez siet. Ha a szövetséges egy hős, Lee Sin @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) pontnyi sebzést elnyelő pajzsot ad neki és saját magának @Effect3Amount@ másodperc erejéig, az Oltalom töltési ideje pedig @Effect6Amount*100@%-kal csökken. Az Oltalom alkalmazása után Lee Sin @Effect9Amount@ másodpercre képessé válik a Vasakarat használatára.

    Vasakarat: Lee Sin @Effect2Amount@% életlopást és életvarázst kap @Effect8Amount@ másodpercre." tr "Spell_BrandE_Name" = "Tűzvész" tr "Spell_BrandE_Summary" = "Brand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az varázssebzést szenved el. Ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed." tr "Spell_BrandE_Tooltip" = "Brand erős mágikus csapást mér a célpontra, amitől az @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenved el.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzvész a közelben tartózkodó ellenfelekre is átterjed. " tr "Spell_BrandQ_Name" = "Tűzlabda" tr "Spell_BrandQ_Summary" = "Brand egy varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki. Ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja." tr "Spell_BrandQ_Tooltip" = "Brand egy @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozó tűzlabdát lő ki.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tűzlabda 1,5 másodpercre elkábítja." tr "Spell_BrandR_Name" = "Tisztítótűz" tr "Spell_BrandR_Summary" = "Brand pusztító lángözönt szabadít el, amely varázssebzést okoz, valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát. Ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre lelassítja." tr "Spell_BrandR_Tooltip" = "Brand pusztító lángözönt szabadít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz valahányszor új célpontra ugrik (legfeljebb 5 további célpontig). A lángözön úgy választ célpontot, hogy a Lobogó forróság jelzője minél több hősön elérje a maximumát.

    Lobogó forróság: ha a célpont már lángol, a Tisztítótűz rövid időre @SlowAmount@%-kal lelassítja őt." tr "Spell_BrandW_Name" = "Lángoszlop" tr "Spell_BrandW_Summary" = "Rövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, varázssebzést okozva az ott tartózkodó ellenséges egységeknek. A már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el." tr "Spell_BrandW_Tooltip" = "Rövid késleltetést követően Brand egy lángoszloppal sújt le a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek.

    Lobogó forróság: a már lángoló célpontok 25%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Lángoszloptól." tr "Spell_BraumE_Name" = "Törhetetlen" tr "Spell_BraumE_Summary" = "Braum néhány másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és az innen érkező lövedékeket megállítja, majd sebzésüket elnyelve elpusztítja azokat. Az első támadás sebzését teljes mértékben semlegesíti, a pajzs irányából érkező további támadások sebzését pedig csökkenti." tr "Spell_BraumE_Tooltip" = "Braum csökkenti az elszenvedett sebzést, és elhárítja azt, így védve a mögötte tartózkodó szövetségeseket.
    Braum @Effect2Amount@ másodpercig kitartja a pajzsát egy irányba, és elhárítja az innen érkező következő támadás sebzését. A további támadások @Effect3Amount@%-kal kisebb sebzést okoznak.

    Braum felfogja a lövedékeket, így azok őt találják el, és megsemmisülnek.

    Braum mozgási sebessége a hatás időtartama alatt @Effect4Amount@%-kal nő." tr "Spell_BraumQ_Name" = "Harapós fagy" tr "Spell_BraumQ_Summary" = "Braum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, így az a támadás hatására lelassul, illetve varázssebzést szenved el.

    A Sokkoló csapások jelzőjét helyezi el a célponton." tr "Spell_BraumQ_Tooltip" = "Braum pajzsa jeges csapást mér a célpontra, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Braum maximális életerejének 2,5%-a] varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A hatás a következő @Effect5Amount@ másodperc során fokozatosan elmúlik.

    A varázslat a Sokkoló csapások jelzőjét alkalmazza a célpontra. " tr "Spell_BraumRWrapper_Name" = "Gleccserszakadék" tr "Spell_BraumRWrapper_Summary" = "Braum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely lelassítja az ellenfeleket." tr "Spell_BraumRWrapper_Tooltip" = "Braum lesújt a pajzsával, és az előtte álló, közeli ellenfeleket egy vonal mentén a levegőbe löki. A vonal mentén egy szakadék támad, amely @SlowZoneDuration@ másodpercig @MoveSpeedMod@%-kal lassítja az érintett ellenfeleket.

    Az eltalált ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A hatás az első eltalált hőst @FirstKnockupDuration@ másodpercre, a további eltalált ellenfeleket pedig rövidebb időre fellöki." tr "Spell_BraumW_Name" = "Élő pajzs" tr "Spell_BraumW_Summary" = "Braum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik. A megérkezést követően Braum és szövetségese néhány másodpercre bónusz páncélt és varázsellenállást kap." tr "Spell_BraumW_Tooltip" = "Braum egy kijelölt szövetséges hőshöz vagy minionhoz ugrik.

    Érkezésekor Braum és a szövetségese @Effect1Amount@ másodperc erejéig @f3@ páncélt és @f4@ varázsellenállást kap (@Effect4Amount@ + Braum bónusz páncéljának/varázsellenállásának @Effect3Amount@%-a)." tr "Spell_Bushwhack_Name" = "Bozótcsapda / Szökkenés" tr "Spell_Bushwhack_Summary" = "Emberi alakjában Nidalee sebzést okozó csapdát állít fel a figyelmetlen ellenfeleknek, amely működésbe lépve felfedi a célpontot. Pumaként Nidalee előreszökken, és landolásnál területi sebzést okoz." tr "Spell_Bushwhack_Tooltip" = "Emberi alak: Nidalee elhelyez egy láthatatlan csapdát, amely 2 percig marad aktív. A csapda akkor aktiválódik, ha egy ellenfél rálép. Felfedi az áldozatot, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz neki 4 másodperc alatt.

    Egyszerre legfeljebb @f4@ csapda lehet aktív. (A csapdák maximális száma a 6., 11. és 16. szinten megnő.)

    Puma alak: Nidalee a kijelölt irányba ugrik, és megsebzi a közeli ellenfeleket." tr "Spell_Bushwhack_TrapCooldown" = "Csapda töltési ideje" tr "Spell_Bushwhack_TrapCost" = "Csapda manaköltsége" tr "Spell_CaitlynAceintheHole_Summary" = "Caitlyn gondos célzást követően egy tökéletes lövést ad le, hatalmas sebzést okozva ezzel egy nagyon távoli célpontnak. Az ellenséges hősök a szövetségesüknek szánt lövedék útjába állhatnak, ezzel felfogva a sebzést." tr "Spell_CaitlynAceintheHole_Tooltip" = "Egy másodpercig tartó célzás után tökéletes lövést ad le egy legfeljebb @CastRange@ egységnyi távolságra lévő ellenséges hősre. A lövés @RTotalDamage@ fizikai sebzést okoz, de más ellenséges hősök felfoghatják.

    A varázslás során Igazlátással fedi fel a célpontot." tr "Spell_CaitlynEntrapment_Name" = "90 kaliberes háló" tr "Spell_CaitlynEntrapment_Summary" = "Caitlyn egy nehéz hálót lő a célpontjára, hogy lelassítsa azt. A lövés visszarúgó hatása hátralöki Caitlynt." tr "Spell_CaitlynEntrapment_Tooltip" = "Caitlyn kilő egy hálót, ami hátralöki őt. A háló @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenfelet." tr "Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_Name" = "Piltoveri rendteremtő" tr "Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_Summary" = "Caitlyn 1 másodpercre felpörgeti a puskáját egy fizikai sebzést okozó, célpontokon áthatoló lövés elsütéséhez (az elsőt követő célpontoknak kisebb sebzést okoz)." tr "Spell_CaitlynPiltoverPeacemaker_Tooltip" = "@Effect4Amount@ másodpercre felpörgeti a puskát egy @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozó, keskeny páncéltörő lövés elsütéséhez. Ha eltalál bármilyen célpontot, a lövedék kiszélesedik, és a további célpontoknak @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz.

    A csapdával felfedett ellenfeleknek mindig teljes sebzést okoz." tr "Spell_CaitlynYordleTrap_Name" = "Yordlecsapda" tr "Spell_CaitlynYordleTrap_Summary" = "Caitlyn felállít egy csapdát a trükkös yordlék elfogására. A csapda 1,5 másodpercre felfedi és mozgásképtelenné teszi a rálépő ellenséges hőst." tr "Spell_CaitlynYordleTrap_Tooltip" = "Kihelyez egy csapdát, amely a belelépő ellenséges hőst @Effect6Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi, és rövid időre az igazlátás hatást biztosítja.

    A csapdák @Effect3Amount@ másodpercig maradnak aktívak. Egyszerre legfeljebb @Effect5Amount@ csapda lehet aktív.

    A csapdába esett ellenfeleknek a Fejlövés további @Effect2Amount@ (+@f1@) sebzést okoz." tr "Spell_CamilleE_Name" = "Falhorog" tr "Spell_CamilleE_Summary" = "Camille a falhoz húzza magát, majd elrugaszkodik, és földet éréskor a levegőbe löki az ellenséges hősöket." tr "Spell_CamilleE_Tooltip" = "Első aktiválás: kilő egy falhorgot, amely beleakad a megcélzott tereptárgyba, és odarántja Camille-t. A Falhorog 1 másodpercen belül újra elsüthető.

    Második aktiválás: Camille elrugaszkodik a faltól, és nekiütközik az első útjában álló ellenséges hősnek. Földet éréskor @Effect3Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a közelben álló ellenséges hősöket. Az ellenséges hősök felé irányuló ugrások kétszer olyan hosszúak, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@% támadási sebességet adnak ütközés esetén." tr "Spell_CamilleQ_Name" = "Precizitási protokoll" tr "Spell_CamilleQ_Summary" = "Camille következő támadása bónusz sebzést okoz, és bónusz mozgási sebességet ad. A varázslat rövid ideig ismét aktiválható, és jelentős bónusz sebzést okoz, ha Camille kivár a két támadás között." tr "Spell_CamilleQ_Tooltip" = "Camille következő alaptámadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect4Amount*100@%-kal növeli a mozgási sebességét. A képesség @Effect10Amount@ másodpercig további költség nélkül újraaktiválható.

    Ha a Precizitási protokollal indított következő támadás legalább @Effect1Amount@ másodperccel az első után talál be, a bónusz sebzés @Effect8Amount*100@%-kal nagyobb lesz (@f2@), és a sebzés @f3@%-a tényleges sebzéssé válik.

    A Precizitási protokoll nem okozhat kritikus csapást." tr "Spell_CamilleR_Name" = "Hextech ultimátum" tr "Spell_CamilleR_Summary" = "Camille a célponthoz ugrik, és az adott területhez horgonyozza a hőst. Eközben az alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak a célpontnak." tr "Spell_CamilleR_Tooltip" = "Camille rövid időre megcélozhatatlanná válik, és ráugrik egy ellenséges hősre. Ha a megcélzott hős éppen varázsol, a varázslás megszakad, és a hős @RDuration@ másodpercig semmilyen módon nem hagyhatja el az adott területet. A képesség a közelben álló többi ellenfelet hátralöki. Camille alaptámadásai a csapdába ejtett hősnek @ROnHitDamage@ + a hős aktuális életerejének @RPercentCurrentHPDamage@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoznak.

    A Hextech ultimátum hatása véget ér, ha Camille elhagyja a területet." tr "Spell_CamilleW_Name" = "Taktikai vágás" tr "Spell_CamilleW_Summary" = "Camille rövid idő elteltével egy tölcsér alakú, sebzést okozó robbanást idéz elő. A hatás távolabbik felén lévő ellenfelek lelassulnak, és plusz sebzést szenvednek el, amely Camille-t gyógyítja." tr "Spell_CamilleW_Tooltip" = "Camille nekilendül, és egy vágást indít meg a választott irányba, amellyel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A vágás távolabbik felén lévő ellenfeleket @Effect4Amount@%-kal lelassítja. A lassítás @Effect2Amount@ másodperc alatt elenyészik. A maximális életerejük @Effect5Amount*100@%-ának megfelelő (+@f2@%) fizikai sebzést szenvednek el, amely az okozott sebzés @Effect9Amount@%-ával gyógyítja Camille-t.

    A Taktikai vágás @Effect8Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz a nem hatalmas szörnyeknek." tr "Spell_CarpetBomb_Name" = "Valkűr" tr "Spell_CarpetBomb_Summary" = "Corki végigrepül egy rövid útvonalon, miközben bombákat szór, amelyek lángoló nyomvonalat hagynak maguk után, amely folyamatosan sebzi a tűzben ragadó ellenfeleket." tr "Spell_CarpetBomb_Tooltip" = "Aktív: Corki előreszáguld egy kis távolságra, és másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz minden ellenfélnek, aki az útját kísérő tűzbe áll.

    Különleges küldemény: Corki előreszáguld egy nagyobb távolságra, miközben bombákat szór, amelyek ellökik az ellenfeleket, és 5 másodpercig lángoló nyomvonalat hagynak maguk után. A tűz @Effect2Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket, és másodpercenként @f1@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower2@) égető varázssebzést okoz nekik." tr "Spell_CassiopeiaE_Name" = "Méregfog" tr "Spell_CassiopeiaE_Summary" = "Cassiopeia pusztító támadást indít, amely megnövelt sebzést okoz a Mérgezés alatt álló célpontoknak, és az okozott sebzés egy részét életerőként tölti vissza. Ha a támadás végez a célponttal, Cassiopeia manát is visszanyer." tr "Spell_CassiopeiaE_Tooltip" = "Cassiopeia @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a Méregfog végez az áldozattal, vagy a célpont meghal, mielőtt a képesség betalálna, Cassiopeia @Cost@ manát nyer vissza.

    Amennyiben a célpont Mérgezés alatt áll, amikor a Méregfog eltalálja, további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenved el, és Cassiopeia @f4@ (+@f2@) életerőt nyer vissza." tr "Spell_CassiopeiaQ_Name" = "Méregbomba" tr "Spell_CassiopeiaQ_Summary" = "Cassiopeia rövid késleltetés után méreggel áraszt el egy területet, ami nagyobb mozgási sebességet biztosít neki, ha eltalál egy ellenséges hőst." tr "Spell_CassiopeiaQ_Tooltip" = "Bombaméreggel sújt le egy területre. Ha sikerül eltalálni egy hőst, Cassiopeia mozgási sebessége @Effect3Amount@%-kal nő. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik.

    A Bombaméreg @Effect2Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "Spell_CassiopeiaR_Name" = "Kővé dermesztés" tr "Spell_CassiopeiaR_Summary" = "Cassiopeia szeméből örvénylő mágikus energia lövell ki, amely elkábítja a vele szemben álló ellenséget, és lassítja a neki hátat fordító ellenfeleket." tr "Spell_CassiopeiaR_Tooltip" = "Cassiopeia @RDamage@ varázssebzést okoz minden előtte álló ellenfelének. A felé néző ellenfeleket kővé változtatja, és @RCCDuration@ másodpercre elkábítja, míg a neki háttal állók @RSlowPercent@%-kal lelassulnak." tr "Spell_CassiopeiaW_Name" = "Gyilkos pára" tr "Spell_CassiopeiaW_Summary" = "Cassiopeia több méregfelhőt bocsát ki, amelyek lelassítják és röghöz kötik a rajtuk áthaladó ellenfeleket, valamint enyhe sebzést okoznak nekik. A röghöz kötött ellenfelek nem használhatnak mozgási képességeket." tr "Spell_CassiopeiaW_Tooltip" = "Cassiopeia egy ívben mérget köp maga elé, amivel @Effect4Amount@ másodpercre egy mérgező felhőt hoz létre.

    A felhőn belül tartózkodó ellenfelekre Bénító méreg hat, amely egy fokozatosan elenyésző, @Effect2Amount@%-os lassítást alkalmaz rájuk, és röghöz is köti őket, így megakadályozza, hogy mozgási képességeket használjanak. Emellett az áldozatok másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést is elszenvednek.

    A Gyilkos párának van egy minimális bevetési hatótávolsága." tr "Spell_ChronoShift_Name" = "Korvarázs" tr "Spell_ChronoShift_Summary" = "Zilean oltalmazó időrúnát helyez egy szövetségesre, ami halálos sebzés elszenvedése esetén visszaküldi az adott hőst az időben." tr "Spell_ChronoShift_Tooltip" = "Zilean megjelöli saját magát vagy az egyik szövetséges hőst egy @RDuration@ másodpercig tartó, oltalmazó időrúnával. Ha a célpont halálos sebzést kap, visszateleportál az időben, ahová @RTotalHeal@ életerővel érkezik meg." tr "Spell_CorkiR_MissileRechargeTime" = "Lövedék újratöltési ideje" tr "Spell_Cost_Empty" = " " tr "Spell_Cost_Mana_per_Second" = "@Cost@ mana másodpercenként" tr "Spell_Cost_NoCost" = "Nincs költsége" tr "Spell_Cost_PerSecond" = "@Cost@ @AbilityResourceName@ másodpercenként" tr "Spell_Crowstorm_Name" = "Varjúvihar" tr "Spell_Crowstorm_Summary" = "Gyilkos varjak keringenek vadul Fiddlesticks körül, és másodpercenként sebzést okoznak a környéken tartózkodó összes ellenséges egységnek." tr "Spell_Crowstorm_Tooltip" = "Fiddlesticks @ChannelTime@ másodperces felkészülés után a kijelölt helyre teleportál, és egy gyilkos varjúrajjal veszi körül magát, másodpercenként @DamagePerSecond@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva minden, a területen belül tartózkodó ellenfélnek.

    A hatás @Duration@ másodpercig tart, és összesen legfeljebb @TotalDamage@ varázssebzést okoz." tr "Spell_Crystallize_Name" = "Kristályfal" tr "Spell_Crystallize_Summary" = "Anivia a levegő nedvességtartalmából áthatolhatatlan jégfalat hoz létre, amely minden mozgást megakadályoz. A fal csupán rövid ideig marad meg, azután elolvad." tr "Spell_Crystallize_Tooltip" = "Anivia egy @Effect2Amount@ egységnyi széles áthatolhatatlan jégfalat idéz meg, amely minden mozgást megakadályoz. A fal @Effect1Amount@ másodpercig tart ki, mielőtt elolvad." tr "Spell_CurseoftheSadMummy_Name" = "A szomorú múmia átka" tr "Spell_CurseoftheSadMummy_Summary" = "Amumu pólyába burkolja az őt körülvevő ellenfeleket, ezzel alkalmazza rájuk az átkát, sebzést okoz nekik, és megakadályozza, hogy támadjanak vagy mozogjanak." tr "Spell_CurseoftheSadMummy_Tooltip" = "Amumu pólyába burkolja a közeli ellenfeleket, amivel @RCalculatedDamage@ varázssebzést okoz nekik, valamint megátkozza őket. A bepólyált ellenfelek @RDuration@ másodpercig nem tudnak mozogni vagy támadni." tr "Spell_DariusE_Name" = "Elfogás" tr "Spell_DariusE_PercentageArmorPenetration" = "Százalékos páncéltörés" tr "Spell_DariusE_Summary" = "Darius megélezi a fejszéjét, így az általa okozott fizikai sebzés passzív módon figyelmen kívül hagyja a célpont páncéljának egy részét. A képesség aktiválása után Darius a fejszéje horgával maga felé rántja az ellenfeleit." tr "Spell_DariusE_Tooltip" = "Passzív: Darius páncéltörése @Effect1Amount@%-kal nagyobb lesz.

    Aktív: A Darius előtt lévő ellenfeleket Darius felé húzza, és @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket @Effect3Amount@ másodpercre." tr "Spell_DariusE_TooltipSimple" = "Passzív: Plusz @Effect1Amount@% páncéltörés.

    Aktív: Darius felé húzza az ellenfeleket." tr "Spell_DariusQ_Name" = "Megtizedelés" tr "Spell_DariusQ_Summary" = "Darius nekilendül, és széles ívben meglendíti a fejszéjét. A penge nagyobb sebzést okoz az ellenfeleknek, mint a markolat. Darius a pengével eltalált ellenséges hősöktől függő mértékben gyógyul." tr "Spell_DariusQ_Tooltip" = "Darius kisvártatva meglengeti maga körül a fejszéjét, és lesújt az útjába kerülő ellenségekre. A fejsze pengéje által eltalált ellenségek @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést szenvednek el. A markolat által eltalált ellenségek @Effect6Amount@% sebzést szenvednek el (a Vérontás itt nem érvényesül).

    Darius minden, a penge által eltalált hős után visszanyeri a hiányzó életereje @Effect5Amount@ százalékát (de legfeljebb @Effect7Amount@%-ot)." tr "Spell_DariusQ_TooltipSimple" = "Darius lesújt a közeli ellenfelekre a fejszéjével, és megsebzi őket.

    A penge által megsebzett ellenfelek jelentősen nagyobb sebzést szenvednek el, és Darius életerőt nyer vissza." tr "Spell_DariusR_Name" = "Noxusi guillotine" tr "Spell_DariusR_Summary" = "Darius odaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely tényleges sebzést okoz. A célpontra ható Vérontás minden jelzője tovább növeli a sebzést. Ha a Noxusi guillotine végez az ellenféllel, a képesség egy rövid ideig újra azonnal bevethető." tr "Spell_DariusR_Tooltip" = "Odaszökken egy ellenséges hőshöz, és halálos csapást mér rá, amely @Damage@ tényleges sebzést okoz. A Noxusi guillotine a célpontra ható Vérontás minden egyes jelzője után további @RDamagePercentPerHemoStack*100@% sebzést okoz.

    Maximális sebzés: @MaximumDamage@

    Ha a Noxusi guillotine megöli a célpontot, a képesség @RRecastDuration@ másodpercen belül költség nélkül ismét használható.

    A 3. szinten a Noxusi guillotine elszabadul, és a célpont megölésekor azonnal nullázódik a töltési ideje és a manaköltsége." tr "Spell_DariusR_TooltipSimple" = "Próbáld meg kivégezni a célpontot. Ha sikerrel jársz, a töltési idő nullázódik.

    Nagyobb sebzést okoz a Vérontás-jelzők számától függően." tr "Spell_DariusW_Name" = "Bénító csapás" tr "Spell_DariusW_Summary" = "Darius következő támadása átvágja egy ellensége fő ütőerét. A kivérző áldozat mozgási sebessége csökken." tr "Spell_DariusW_Tooltip" = "Darius következő alaptámadása @f1@ fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect2Amount@%-kal lassítja a célpontot.

    Ha a Bénító csapás végez az áldozattal, a képesség manaköltsége visszatérül, a töltési idő pedig @Effect3Amount@%-kal csökken." tr "Spell_DariusW_TooltipSimple" = "Darius a következő alaptámadásával nagyobb sebzést okoz és lelassítja az ellenfelet." tr "Spell_Deceive_Name" = "Megtévesztés" tr "Spell_Deceive_Summary" = "Shaco lopakodni kezd, és azonnal a célterületen terem.

    Lopakodás közben az első alaptámadása erősebb lesz, bónusz sebzést okoz, valamint csökkenti a Megtévesztés töltési idejét" tr "Spell_Deceive_Tooltip" = "Shaco egy közeli helyre teleportál, és @Effect3Amount@ másodpercig lopakodik. Shaco lopakodó állapotban marad a Cimbi a dobozban vagy a Hallucináció elsütésekor is.

    Lopakodás közben a következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @f3@ másodperccel csökkenti a Megtévesztés töltési idejét.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Shacót csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel." tr "Spell_Default_Cooldown" = "@Cooldown@ másodperc töltési idő" tr "Spell_Default_Cost" = "@Cost@ @AbilityResourceName@" tr "Spell_Default_ExtendedBelowLine" = "" tr "Spell_Default_TooltipExtended" = "@keyTooltip@" tr "Spell_Default_TooltipSimple" = "@keyTooltip@" tr "Spell_DefensiveBallCurl_Name" = "Védekező póz" tr "Spell_DefensiveBallCurl_Summary" = "Rammus védekezőállást vesz fel, ami jelentősen megnöveli a páncélját és a varázsellenállását, felerősíti a Tüskés páncél sebzését, valamint megsebzi az őt megtámadó ellenfeleket. A képesség idejére a hős jelentősen lelassul." tr "Spell_DefensiveBallCurl_Tooltip" = "Rammus védekező állást vesz fel @Effect3Amount@ másodpercig, @Effect1Amount@ ponttal plusz @Effect6Amount@%-kal (@f1@) megnövelve a páncélját, és @Effect8Amount@ ponttal plusz @Effect7Amount@%-kal (@f2@) megnövelve a varázsellenállását, de a mozgási sebessége @Effect5Amount@%-kal csökken.

    Az időtartam alatt a Tüskés páncél @Effect4Amount@%-os sebzést okoz, és azokat a hősöket is sebzi, akik alaptámadásokkal eltalálják Rammust.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor a Védekező póz elkezd töltődni.
    A Védekező póz használata megszakítja az Erőlabdát, és az töltődni kezd.
    " tr "Spell_Drain_Name" = "Szipolyozás" tr "Spell_Drain_Summary" = "Fiddlesticks megcsapolja ellenfele életerejét, ezzel saját magát gyógyítja, ellenfelének pedig folyamatos sebzést okoz." tr "Spell_Drain_Tooltip" = "Fiddlesticks köteléket hoz létre saját maga és a célpont között, akit a Szipolyozás hatással sújt, és Igazlátással fed fel. Emellett másodpercenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak. Fiddlesticks az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    A Szipolyozás legfeljebb @Effect4Amount@ másodpercig tartható fenn, ezalatt összesen @f1@ (+@f2@) sebzést okoz.

    Ha a Szipolyozás végez a célponttal, a fennmaradó időtartammal csökken a töltési ideje." tr "Spell_DravenDoubleShot_Name" = "Félre az útból" tr "Spell_DravenDoubleShot_Summary" = "Draven elhajítja a fejszéit, és ezzel fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki azokat. Az eltalált egységek lelassulnak." tr "Spell_DravenDoubleShot_Tooltip" = "Draven elhajítja a fejszéit, és ezzel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az eltalált célpontoknak, illetve félrelöki őket. Az eltalált célpontok @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak." tr "Spell_DravenFury_Name" = "Véres roham" tr "Spell_DravenFury_Summary" = "Draven mozgási sebessége és támadási sebessége megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken. Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik." tr "Spell_DravenFury_Tooltip" = "Draven mozgási sebessége @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal, míg támadási sebessége @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal megnő. A bónusz mozgási sebesség az időtartama alatt gyorsan csökken.

    Egy Forgó fejsze elkapásával a Véres roham azonnal újratöltődik." tr "Spell_DravenPassive_Name" = "Draven Ligája" tr "Spell_DravenPassive_Summary" = "Draven akkor nyeri el a rajongói Imádatát, amikor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. Az ellenséges hősök megölésével Draven bónusz aranyat szerez, amelynek mennyisége a felhalmozott Imádat jelzők számától függ." tr "Spell_DravenPassive_Tooltip" = "Draven egy Imádat jelzőt szerez, valahányszor elkap egy Forgó fejszét vagy elpusztít egy miniont, egy szörnyet vagy egy tornyot. További 2 jelző jár, ha 6 miniont végez ki egymás után úgy, hogy egyetlen fejszét sem ejt el.

    Amikor Draven megöl egy ellenséges hőst, @PassiveGoldBase@ arany jutalom illeti meg, valamint felhasználja az Imádat jelzőit, amelyekért egyenként további @PassiveGoldPerStack@ aranyat kap.

    Halálakor Draven elveszíti az Imádat jelzőinek @PercentOfStacksLost@%-át.

    Összes megkeresett arany: @DravenPassiveGoldEarned@
    Legnagyobb jutalom: @DravenPassiveHighestBounty@
    " tr "Spell_DravenRCast_Name" = "Örvénylő halál" tr "Spell_DravenRCast_Summary" = "Draven elhajít két hatalmas fejszét, amelyek fizikai sebzést okoznak minden eltalált ellenfélnek. Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után egyre kisebb sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet." tr "Spell_DravenRCast_Tooltip" = "Draven elhajít két hatalmas fejszét, amelyekkel @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált egységnek.

    Ha eltalált egy ellenséges hőst, az Örvénylő halál irányt vált, és lassan elindul vissza, Draven felé. A képesség ismételt aktiválásával Draven azonnal visszahívhatja magához a fejszéket. A képesség minden eltalált egység után @RDamageReductionPerHit*100@%-kal kevesebb (legalább @RMinDamagePercent@%-os) sebzést okoz, de a fejszék irányváltásakor visszaáll az alaphelyzet." tr "Spell_DravenSpinning_Name" = "Forgó fejsze" tr "Spell_DravenSpinning_Summary" = "Draven következő támadása bónusz fizikai sebzést okoz. Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre. Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben." tr "Spell_DravenSpinning_Tooltip" = "Draven következő támadása @f1@ bónusz fizikai sebzést okoz. A bónusz értéke @Effect5Amount@ + Draven bónusz sebzésének @Effect2Amount@%-a.

    Ez a fejsze a célponton gellert kap, és a magasba repül. Ha Draven elkapja, a Forgó fejsze automatikusan készen áll az újabb bevetésre.

    Draven egyszerre két Forgó fejszét tarthat készenlétben." tr "Spell_EkkoE_Name" = "Fázisugrás" tr "Spell_EkkoE_Summary" = "A Z-meghajtó töltése közben Ekko félreugrik. Következő támadása az időt eltorzítva a célponthoz teleportálja őt, és bónusz sebzést okoz." tr "Spell_EkkoE_Tooltip" = "Ekko egy rövid távon a kijelölt irányba ugrik. A következő támadása @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és a célponthoz teleportálja őt." tr "Spell_EkkoQ_Name" = "Időbandita" tr "Spell_EkkoQ_Summary" = "Ekko elhajít egy időgránátot, amely egy ellenséges hőst eltalálva időtorzító mezővé alakul, a területen belül rekedt áldozatok pedig sebzést szenvednek el és lelassulnak. Kisvártatva a gránát visszatér Ekkóhoz, miközben megsebzi azt, aki az útjába kerül." tr "Spell_EkkoQ_Tooltip" = "Ekko elhajít egy eszközt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz azoknak az ellenfeleknek, akiken keresztülhalad. Amint eltalál egy ellenséges hőst, egy lassítómezőt hoz létre, amely @Effect2Amount*-100@%-kal lassítja le a benne tartózkodókat. Az eszköz kis idő múlva visszatér Ekkóhoz, és @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz azoknak, akiket eltalál a visszaúton." tr "Spell_EkkoR_Name" = "Időtörés" tr "Spell_EkkoR_Summary" = "Ekko megtöri az idő vonalát, így megcélozhatatlanná válik, és visszaugrik az időben egy számára kedvezőbb pillanathoz. Visszatér a pár másodperccel korábbi tartózkodási helyére, és az adott időtartamban kapott sebzés egy bizonyos százalékával gyógyul. Az érkezési helye közelében tartózkodó ellenfelek jelentős sebzést szenvednek el." tr "Spell_EkkoR_Tooltip" = "Ekko visszaforgatja az időt, és rövid időre megcélozhatatlanná és sebezhetetlenné válik. Visszateleportál oda, ahol 4 másodperccel korábban volt, és megérkezve @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Ezenkívül Ekko @TotalBaseHeal@ életerőt nyer vissza, amit @PercentHealAmpPerPercentMissingHealth@%-kal növel az előző 4 másodpercben elveszített minden 1%-nyi életerő." tr "Spell_EkkoW_Name" = "Párhuzamos valóság" tr "Spell_EkkoW_Summary" = "Ekko meghasítja az idő szövedékét, és néhány másodperc múltán létrehoz egy anomáliát, amely lassítja a benne rekedt ellenfeleket. Ha Ekko belép az anomáliába, egy pajzs alakul ki körülötte, az anomália pedig felrobban. Ennek következtében az ellenfelek rövid időre egy időcsapdába kerülnek és elkábulnak." tr "Spell_EkkoW_Tooltip" = "Passzív: Ekko alaptámadásai bónusz varázssebzést okoznak azoknak az ellenfeleknek, akiknek az életereje 30% alatt van. A sebzés mértéke a hiányzó életerő @Effect3Amount@%-a (+@CharAbilityPower2@%). Legalább @Effect6Amount@ sebzést okoz, szörnyek és minionok ellen pedig legfeljebb @Effect5Amount@ sebzést.

    Aktív: Ekko 3 másodperc késleltetést követően rövid életű időburkot hoz létre a kijelölt helyen, amely @Effect10Amount@%-kal csökkenti a belelépő ellenfelek mozgási sebességét. Ha Ekko belép az időburokba, felrobbantja azt, ő pedig egy pajzsot nyer, amely 2 másodpercig @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. A bennragadt ellenfelek @Effect2Amount@ másodpercre elkábulnak." tr "Spell_EnchantedCrystalArrow_Name" = "Elvarázsolt kristálynyíl" tr "Spell_EnchantedCrystalArrow_Summary" = "Ashe egyenes vonalban egy jéglövedéket lő ki, amely megsebzi és elkábítja az eltalált ellenséges hőst. A kábítás időtartama a nyíl által megtett úttól függ. Emellett a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el, és le is lassulnak." tr "Spell_EnchantedCrystalArrow_Tooltip" = "Jeges kristálynyilat lő ki, amellyel elkábítja az első eltalált ellenséges hőst, és @RMainDamage@ varázssebzést okoz. Minél messzebbre repül a nyíl, annál hosszabb a kábítás hatása, de legfeljebb @MaxStunDuration@ másodpercig tart. A közelben tartózkodó ellenfelek a sebzés felét szenvedik el." tr "Spell_EzrealArcaneShift_Name" = "Térugrás" tr "Spell_EzrealArcaneShift_Tooltip" = "Ezreal egy közeli helyre teleportál, és egy lövedéket lő ki a legközelebb álló ellenfélre, amivel @Damage@ varázssebzést okoz.

    A Térugrás elsősorban az Energialökettel eltalált célpontokat keresi." tr "Spell_EzrealE_Summary" = "Ezreal a megjelölt közeli pontra teleportál, és egy célkövető nyilat lő ki a legközelebb álló ellenséges egységre. A lövedék elsősorban az Energialöket hatása alatt álló ellenfeleket célozza." tr "Spell_EzrealMysticShot_Effect1Amount_Name" = "Bónusz sebzés" tr "Spell_EzrealMysticShot_Name" = "Misztikus lövés" tr "Spell_EzrealMysticShot_Tooltip" = "Ezreal egy energialövedéket lő ki, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz (és alkalmazza a találati hatásokat).

    Ezreal minden töltési ideje @CDRefund@ másodperccel csökken, ha a Misztikus lövés eltalálja a célpontot." tr "Spell_EzrealPassive_Name" = "Növekvő harci erő" tr "Spell_EzrealPassive_Summary" = "Ha Ezreal betalál egy varázslatával, a támadási sebessége megnő (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat)." tr "Spell_EzrealPassive_Tooltip" = "Ha Ezreal bármelyik képességével eltalál valakit, @StackDuration@ másodpercre @AttackSpeedPerStack.0*100@%-kal megnő a támadási sebessége (a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozódhat)." tr "Spell_EzrealQ_Summary" = "Ezreal egy sebzést okozó energialövedéket lő ki, amely találat esetén kis mértékben csökkenti az összes töltési idejét." tr "Spell_EzrealR_Summary" = "Ezreal felkészül, majd energialövedékek sokaságát lövi ki, amelyek komoly sebzést okoznak az összes útjukba kerülő egységnek (minionok és nem hatalmas szörnyek ellen csökkentett sebzést okoz)." tr "Spell_EzrealTrueshotBarrage_Name" = "Végzetes hullám" tr "Spell_EzrealTrueshotBarrage_Tooltip" = "Ezreal 1 másodperces felkészülés után egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amely @Damage@ varázssebzést okoz minden ellenfélnek, akin áthalad.

    Minionok és nem hatalmas szörnyek ellen @DamageReductionWaveclear.0*100@% sebzést okoz." tr "Spell_EzrealW_Name" = "Energialöket" tr "Spell_EzrealW_Summary" = "Ezreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad. Ha Ezreal eltalál egy ellenséget a gömbbel, a gömb felrobban és megsebzi a célpontot." tr "Spell_EzrealW_Tooltip" = "Ezreal kilő egy gömböt, amely az első eltalált hőshöz vagy feladathoz ragad @DetonationTimeout@ másodpercre.

    Ha egy képesség vagy támadás eltalálja a gömböt, az felrobban, és @Damage@ varázssebzést okoz. Ha egy képesség robbantja fel, Ezreal visszanyeri a képesség költségét +@ManaReturn@ manát." tr "Spell_EzrealWShockCombo_TooltipExtendedBelowLine" = "Néhány példa feladatokra: hatalmas szörnyek, tornyok, inhibitorok és nexusok" tr "Spell_Feast_Name" = "Bekebelezés" tr "Spell_Feast_Summary" = "Felfal egy ellenséges egységet, és jelentős tényleges sebzést okoz. A célpont halála esetén Cho'Gath megnő, és több lesz a maximális életereje." tr "Spell_Feast_Tooltip" = "Cho'Gath mohón felfal egy ellenséges egységet, amivel a hősöknek @RDamage@, a minionoknak és a szörnyeknek pedig @RMonsterDamage@ tényleges sebzést okoz. Ha ez végez az áldozattal, Cho'Gath egy Bekebelezés jelzőt kap, amelynek hatására megnő, maximális életereje pedig @RHealthPerStack@ ponttal nő.

    Minionokból és a nem hatalmas szörnyekből összesen legfeljebb @RMinionMaxStacks@ jelzőt lehet szerezni. (Jelenlegi érték: @f3@/@RMinionMaxStacks@)" tr "Spell_FeralScream_Name" = "Vad sikoly" tr "Spell_FeralScream_Summary" = "Cho'Gath félelmetes sikoltást hallat, ezzel egy tölcsér alakú területen varázssebzést okoz, és pár másodpercre elnémítja az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_FeralScream_Tooltip" = "@Effect2Amount@ másodpercre elnémítja az ellenfeleket egy tölcsér alakú területen, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "Spell_FerociousHowl_Name" = "Törhetetlen akarat" tr "Spell_FerociousHowl_Summary" = "Alistar vad üvöltést hallat, és leráz magáról minden tömegirányító hatást, valamint csökkenti az őt érő fizikai és varázssebzést a hatás ideje alatt." tr "Spell_FerociousHowl_Tooltip" = "Eltávolít minden bénító hatást Alistarról. Alistar @RDuration@ másodpercig @RDamageReduction@%-kal kevesebb fizikai és varázssebzést szenved el." tr "Spell_FiddlesticksDarkWind_Name" = "Sötét szél" tr "Spell_FiddlesticksDarkWind_Summary" = "Szélvihar támad az ellenséges egységre, majd a közelben tartózkodó ellenséges egységekre is, és sebzést okoz, illetve elnémítja az áldozatokat." tr "Spell_FiddlesticksDarkWind_Tooltip" = "Egy varjat uszít a célpontra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, mielőtt egy újabb áldozatra ugrana. Az eltalált célpontokat az első találat @Effect2Amount@ másodpercre elnémítja.

    A Sötét szél legfeljebb @Effect3Amount@ alkalommal csaphat le, és elsősorban a Szipolyozás hatása alatt álló vagy a még el nem talált célpontokat keresi. A szörnyeknek @Effect4Amount@%-os sebzést okoz." tr "Spell_FioraE_Name" = "Kardforgatás" tr "Spell_FioraE_Summary" = "A következő két alaptámadás idejére megnő Fiora támadási sebessége. Az első támadás lelassítja a célpontot, a második pedig kritikus csapás lesz." tr "Spell_FioraE_Tooltip" = "Fiora a következő két támadásához @Effect4Amount@% támadási sebességet nyer. Az első támadása nem okozhat kritikus csapást, de @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A második támadás biztosan kritikus csapás lesz, és @f4@%-os sebzést (@f3@) okoz." tr "Spell_FioraPassive_Name" = "Halálos tánc" tr "Spell_FioraPassive_Tooltip" = "Fiora felismeri a közeli ellenséges hősök gyenge pontjait. Ha eltalál egyet, vagy 15 másodperc eltelik, újabb gyenge pontot fed fel.

    Amikor Fiora eltalál egy gyenge pontot, a célpont maximális életerejének @PassiveDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okoz. Ezenkívül @spell.FioraR:PercentMS@%-kal nő a mozgási sebessége (a hatás @MovementSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik), és visszanyer @PassiveHealAmount@ életerőt." tr "Spell_FioraQ_Name" = "Kitörés" tr "Spell_FioraQ_Summary" = "Fiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat." tr "Spell_FioraQ_Tooltip" = "Fiora a kijelölt irányba lendül, és ledöf egy közeli ellenfelet, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és alkalmazza a találati hatásokat. A támadás elsősorban a gyenge pontokat és a megölhető ellenfeleket célozza.

    Ha a képesség eltalál egy ellenfelet, a töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken. " tr "Spell_FioraR_Name" = "Nagy kihívás" tr "Spell_FioraR_Summary" = "Fiora felfedi egy ellenséges hős négy gyenge pontját, és a célpont közelében megnő a mozgási sebessége. Ha Fiora mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt az áldozat meghalna, akkor Fiora és a közelben tartózkodó szövetségesei néhány másodpercig folyamatosan gyógyulnak." tr "Spell_FioraR_Tooltip" = "Fiora felfedi a célba vett hős négy gyenge pontját, aminek köszönhetően legfeljebb a maximális életerő @spell.FioraPassive:RDamageTotal@%-ával egyező tényleges sebzést okozhat az áldozatnak. Ezenfelül Fiora a célpont közelében megkapja a Halálos tánc mozgási sebességre vonatkozó bónuszát (@spell.FioraR:PercentMS@%).

    Ha Fiora @MarkDuration@ másodpercen belül mind a 4 gyenge pontot eltalálja, vagy ha legalább egyet eltalál, mielőtt a célpont meghal, ő és a hatóterületen belül tartózkodó szövetségesei másodpercenként @HealPerSecondCalc@ életerőt nyernek vissza @MinHealDuration@–@HealDuration@ másodpercig attól függően, hogy hány gyenge pontot sikerült eltalálni." tr "Spell_FioraW_Cooldown" = "@f2@ másodperc töltési idő" tr "Spell_FioraW_Name" = "Visszavágás" tr "Spell_FioraW_Summary" = "Fiora rövid ideig kivédi a rá irányuló összes sebzést és bénító hatást, majd a kijelölt irányba szúr. A szúrás lelassítja az első eltalált hőst, vagy elkábítja, ha Fiora a képességgel kivédett egy bénító hatást." tr "Spell_FioraW_Tooltip" = "Fiora a következő @Effect2Amount@ másodpercben kivédi az összes sebzést, illetve gyengítő és bénító hatást, majd a kijelölt irányba támad.

    Ez a döfés @Effect1Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal csökkenti az áldozat mozgási és támadási sebességét.

    Ha Fiora kivéd egy bénító hatást, akkor a Visszavágás nem lelassítja, hanem elkábítja az áldozatot." tr "Spell_FizzE_Name" = "Játékos / Trükkmester" tr "Spell_FizzE_Summary" = "Fizz a levegőbe szökken, és kecsesen a szigonyán landol. Ezalatt nem célozható meg. Innen Fizz a földre dobbanhat, vagy egy újabb ugrást hajthat végre, mielőtt visszapattanna a földre." tr "Spell_FizzE_Tooltip" = "Fizz a kurzor irányában felugrik a szigonyára, és rövid ideig megcélozhatatlanná válik.

    Ismételt aktiválás: Fizz idő előtt megszakítja a varázslatot, és a kurzor irányába ugrik, @EDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek.

    Ha Fizz nem aktiválja újra a képességet, akkor nagyobb területen okoz sebzést, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált célpontokat." tr "Spell_FizzQ_Name" = "Haldöfés" tr "Spell_FizzQ_Summary" = "Fizz keresztülront a célponton, varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat." tr "Spell_FizzQ_Tooltip" = "Fizz keresztülront a célponton, @CharTotalPhysical2@ fizikai sebzést és @QDamage@ varázssebzést okozva neki, és alkalmazza a találati hatásokat. A varázslat alkalmazza a találati hatásokat. " tr "Spell_FizzR_LargeFishDamage" = "Nagy cápa sebzése" tr "Spell_FizzR_MediumFishDamage" = "Közepes cápa sebzése" tr "Spell_FizzR_Name" = "Hatalmas cápa" tr "Spell_FizzR_SmallFishDamage" = "Kis cápa sebzése" tr "Spell_FizzR_Summary" = "Fizz a kijelölt irányba dob egy halat, amely rátapad az első hősre, aki megérinti, és lelassítja őt. Rövid késleltetés után egy cápa tör elő a földből, a levegőbe löki a célpontot, és félrelöki a közelben tartózkodó ellenfeleket. Az összes eltalált ellenfél varázssebzést szenved el és le is lassul." tr "Spell_FizzR_Tooltip" = "Fizz eldob egy halat, amely az első eltalált ellenséges hőshöz tapad, akit lelassít, Igazlátással felfed, és odavonz hozzá egy cápát. @DetonationTime@ másodperc elteltével a cápa előtör a föld alól, a levegőbe löki a célpontját, és hátralök minden más ellenséges egységet.

    Minél nagyobb utat tesz meg a hal, mielőtt célba ér, annál nagyobb lesz a cápa, amelyet odavonz. A cápa @SmallSharkDamage@–@BigSharkDamage@ varázssebzést okoz, és 40–80%-kal lassítja le a célpontot." tr "Spell_FizzW_Name" = "Tengerkő szigony" tr "Spell_FizzW_Summary" = "Fizz támadásai kivéreztetik az ellenfeleket, több másodpercig tartó, folyamatos varázssebzést okozva nekik. Fizz felerősítheti a következő támadását, amely így bónusz sebzést fog okozni. Néhány másodpercig az ezt követő támadásokat is felerősíti." tr "Spell_FizzW_Tooltip" = "Passzív: Fizz alaptámadásai kivéreztetik az ellenfeleket, @BleedDuration@ másodperc alatt @DoTDamage@ varázssebzést okozva.

    Aktív: Fizz következő alaptámadása @ActiveDamage@ bónusz varázssebzést okoz, és @OnHitBuffDuration@ másodpercre felerősíti Fizz további támadásait, amelyek találatkor további @OnHitBuffDamage@ varázssebzést okoznak.

    Ha az első támadás végez a célponttal, Fizz visszanyer @OnKillManaRefund@ manát, a képesség töltési ideje @OnKillNewCooldown@ másodpercre csökken, és nem biztosít bónusz találati sebzést a következő @OnHitBuffDuration@ másodpercben." tr "Spell_FlashFrost_Name" = "Villámfagyasztás" tr "Spell_FlashFrost_Summary" = "Anivia összeérinti a szárnyait, és egy jéggömböt lő ki ellenfelei felé, amely megdermeszti és megsebzi az útjába kerülőket. A gömb egy idő után felrobban, és egy adott sugárban közepes sebzést okoz, valamint elkábítja a hatóterületén tartózkodókat." tr "Spell_FlashFrost_Tooltip" = "Egy hatalmas jégdarab repül a célhely felé, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    A hatótávot elérve, vagy ha Anivia ismét aktiválja a képességet, a lövedék felrobban, egy kis területen @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja az ott tartózkodó egységeket.

    A Villámfagyasztás által megsebzett ellenfelek @Effect5Amount@ másodpercre @f1@%-kal lelassulnak." tr "Spell_Fling_Name" = "Átdobás" tr "Spell_Fling_Summary" = "Megsebzi a célpontot, és a levegőbe, Singed háta mögé löki. Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, egy ideig nem tud mozdulni." tr "Spell_Fling_Tooltip" = "Singed átdob egy ellenfelet a válla felett, ezzel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@), plusz a célpont maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. Minionok és szörnyek esetében legfeljebb 300 bónusz sebzést okozhat.

    Ha az áthajított egység Singed Mega ragacsában ér földet, @Effect2Amount@ másodpercig nem tud mozogni." tr "Spell_Frostbite_Name" = "Jégtámadás" tr "Spell_Frostbite_Summary" = "Anivia egy szárnycsapással jeges szélvihart bocsát az ellenfelére, amellyel kis mértékű sebzést okoz. Ha a célpontot nemrég elkábította egy Villámfagyasztás, vagy megsebezte egy teljes erejű Gleccservihar, az okozott sebzés kétszeres." tr "Spell_Frostbite_Tooltip" = "Anivia fagyos széllel sújt le a célpontjára, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Ha a célpontot Anivia nemrég elkábította, vagy megsebezte egy teljes erővel lecsapó Gleccserviharral, a célpont kétszeres sebzést szenved el." tr "Spell_GalioE_Name" = "Az igazság ökle" tr "Spell_GalioE_Summary" = "Galio rövid ideig lendületet vesz, majd rohamra indul, a levegőbe lökve az első eltalált ellenfelet." tr "Spell_GalioE_Tooltip" = "Galio nagy erővel előrelendül, és lecsap, ezzel @TotalDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált hősnek, akit @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is lök. @PVEDamage@ varázssebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek.

    Galio azonnal megtorpan, ha az Igazság ökle tereptárgynak ütközik." tr "Spell_GalioPassive_Cooldown" = "%i:cooldown% @PassiveCooldown@ mp" tr "Spell_GalioPassive_Name" = "Kolosszuscsapás" tr "Spell_GalioPassive_Summary" = "Néhány másodpercenként Galio következő alaptámadása bónusz területi varázssebzést okoz. A Kolosszuscsapás töltési ideje lecsökken, valahányszor Galio hősöket talál el a varázslataival." tr "Spell_GalioPassive_Tooltip" = "Galio következő alaptámadása @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közelben álló ellenfeleknek.

    A Kolosszuscsapás töltési ideje @ChargeRatePerHit@ másodperccel csökken, valahányszor Galio varázslatai eltalálnak egy hőst." tr "Spell_GalioQ_Name" = "A háború szele" tr "Spell_GalioQ_Summary" = "Galio két széllöketet indít útnak, amelyek tornádót hoznak létre, amikor találkoznak. A tornádó folyamatos sebzést okoz." tr "Spell_GalioQ_Tooltip" = "Galio két széllöketet indít útnak, amelyek @QMissileDamage@ varázssebzést okoznak.

    Amikor a széllöketetek találkoznak, egy óriási tornádó jön létre, amely az ellenfél maximális életerejének @PercentSuperQDamageTT@%-ával egyenlő (szörnyek ellen legfeljebb @SuperQMonsterMaxDamage*3@) varázssebzést okoz @SuperQDuration@ másodperc alatt." tr "Spell_GalioQ_TornadoDamage" = "Tornádó sebzése" tr "Spell_GalioQ_WindblastDamage" = "Széllöket sebzése" tr "Spell_GalioR_Name" = "Hősies belépő" tr "Spell_GalioR_Summary" = "Galio az egyik szövetséges hős helyét jelöli ki földetérési pontnak. Galio kis késleltetés után lesújt a kijelölt a helyre, a levegőbe lökve a közeli ellenfeleket." tr "Spell_GalioR_Tooltip" = "Galio az egyik szövetséges hős aktuális helyét jelöli ki földetérési pontnak.

    Amikor Galio földet ér, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a területen belül tartózkodó ellenfeleknek, és @StunDurationOuter@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "Spell_GalioW_Name" = "Durand pajzsa" tr "Spell_GalioW_Summary" = "Galio védekező állást vesz fel, és lassabban mozog. Galio a képességet feltöltve felbőszíti és megsebzi a közeli ellenfeleket." tr "Spell_GalioW_Tooltip" = "Passzív: ha @PassiveCooldown@ másodpercig nem éri sebzés, Galiót egy @f3@ varázssebzést elnyelő pajzs veszi körül.

    Első aktiválás: elkezdi tölteni a képességet, amivel @Effect1Amount@ (+@f2@)(+@f4@)%-kal csökkenti az őt érő varázssebzést, valamint ezen érték @f5@%-ával az őt érő fizikai sebzést. A töltődés során Galio @SelfSlow@%-kal csökkenti a mozgási sebességét.

    Második aktiválás: Galio @CCDurationMin@–@CCDurationMax@ másodpercre felbőszíti a közeli ellenséges hősöket, @f8@ (+@f9@) – @f10@ (+@f11@) sebzést okoz nekik, és @DRLingerDuration@ másodpercre megújítja a sebzéscsökkentési hatást. Minél tovább tölti a képességet, annál nagyobb a felbőszítés időtartama, sebzése és hatósugara.

    A Durand pajzsának feltöltését nem szakítják meg a tömegirányító hatások." tr "Spell_GGun_Name" = "Golyószóró" tr "Spell_GGun_Summary" = "Corki a gépágyújával tölcsér alakban gyorstüzelés alá vonja az előtte fekvő területet, és megsebzi az ott tartózkodókat, illetve csökkenti az ellenfelek páncélját és varázsellenállását." tr "Spell_GGun_Tooltip" = "Corki @Effect2Amount@ másodpercig folyamatosan tüzel a golyószórójával az előtte lévő célpontokra, amivel legfeljebb @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) sebzést okoz, valamint legfeljebb @Effect4Amount*-1@ ponttal csökkenti a páncéljukat és a varázsellenállásukat.

    A Golyószóró sebzésének @Effect7Amount*100@%-a fizikai, @Effect8Amount*100@%-a pedig varázssebzés.
    A védelemcsökkentés a Golyószóró által okozott utolsó sebzés utáni @Effect6Amount@. másodpercig hat.
    " tr "Spell_GlacialStorm_Name" = "Gleccservihar" tr "Spell_GlacialStorm_Summary" = "Anivia jégesőt zúdít ellenfeleire, amely megsebzi és lelassítja őket." tr "Spell_GlacialStorm_Tooltip" = "Aktiválás: @ManaCostPerSecond@ manát szív el másodpercenként.

    Anivia egy viharos, jeges záport hív életre, amely @GrowthTime@ másodperc alatt egyre nő, és másodpercenként @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a célpontoknak, miközben a mozgási sebességüket @SlowAmount@%-kal csökkenti.

    Ha a Gleccservihar teljes erejével lecsap, @EnhancedSlow@%-kal csökkenti a célpontok mozgási sebességét, és @BonusMultiplier@%-os sebzést okoz." tr "Spell_GnarE_Name" = "Szökellés / Összezúzás" tr "Spell_GnarE_Summary" = "Gnar a kijelölt helyre ugrik, és továbbszökell az ott lévő egység fejéről.

    Mega-Gnar túl nagy ahhoz, hogy továbbugorjon. Ő földrengető erővel csapódik be, és sebzést okoz a közelében lévőknek." tr "Spell_GnarE_Tooltip" = "Mini-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és 3 másodpercre @Effect2Amount@%-kal megnő a támadási sebessége. Ha Gnar egy egységre érkezik, továbbugrik róla. Ha ellenséges egységen landol, az @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést szenved el, és egy rövid időre lelassul.

    Mega-Gnar: a kijelölt helyre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@f1@) [Gnar maximális életerejének 6%-a] fizikai sebzést okoz minden közeli ellenfélnek. Ha Gnar közvetlenül egy ellenfélen landol, az rövid időre lelassul.

    Ha az Összezúzás bevetése az átalakulás érdekében történik, Gnar képes lesz továbbszökellni." tr "Spell_GnarQ_Name" = "Bumerángdobás / Sziklahajítás" tr "Spell_GnarQ_Summary" = "Gnar elhajít egy bumerángot, amely megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket, mielőtt visszatérne hozzá. Ha el tudja kapni a bumerángot, csökken a képesség töltési ideje.
    Mega-Gnar ehelyett egy óriási sziklát hajít el, amely az első eltalált ellenfélnél megáll, és megsebez, illetve lelassít mindent a közelben. Ha Gnar ezután felveszi a sziklát, csökken a töltési idő." tr "Spell_GnarQ_Tooltip" = "Mini-Gnar: elhajít egy bumerángot, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz a célpontnak, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. Ha a bumeráng eltalál egy ellenséget, elindul vissza Gnar felé, és @Effect7Amount@%-os sebzést okoz az egymást követő célpontoknak. Egy ellenfelet csak egyszer lehet eltalálni. Ha sikerül elkapni a bumerángot, a képesség töltési ideje @f1@%-kal csökken.

    Mega-Gnar: elhajít egy sziklát, amely ellenséget érve megáll, lassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) fizikai sebzést okoz nekik. Ha Gnar felveszi a sziklát, az @Effect6Amount@%-kal csökkenti a képesség töltési idejét." tr "Spell_GnarR_Name" = "GNAR!" tr "Spell_GnarR_Summary" = "Mega-Gnar minden körülötte állót a kijelölt irányba hajít, megsebezve és lelassítva őket. A falnak ütköző ellenfelek elkábulnak és további sebzést szenvednek el." tr "Spell_GnarR_Tooltip" = "Mini-Gnar: Passzív: a Felpörgés mozgási sebességre ható bónusza @RHyperMovementSpeedPercent@%-ra nő.

    Mega-Gnar: a kijelölt irányba löki a közeli ellenfeleket, @Damage@ fizikai sebzést okoz nekik, és @RCCDuration@ másodpercre @RSlowPercent@%-kal lelassítja őket. A falnak csapódó ellenfelek @RWallHitDamageMultiplier@%-os sebzést szenvednek el, és lassulás helyett elkábulnak." tr "Spell_GnarW_Name" = "Felpörgés / Földrengető csapás" tr "Spell_GnarW_Summary" = "Gnar felpörög, ha támad vagy képességet használ, és ettől megnő a sebzése, valamint a mozgási sebessége.

    Mega-Gnar túlságosan dühös ahhoz, hogy még jobban felpörögjön, ehelyett a hátsó lábára áll, majd lesújt maga előtt a földre, amivel egy adott hatókörön belül elkábítja és megsebzi az ellenfeleket." tr "Spell_GnarW_Tooltip" = "Mini-Gnar: Passzív: Az azonos célpont elleni minden harmadik támadás vagy varázslat @MiniTotalDamage@ + a célpont maximális életerejének @MiniPercentHPDamage*100@%-ával megegyező mértékű varázssebzést okoz, és @f1@%-kal növeli Gnar mozgási sebességét. Ez a gyorsító hatás 3 másodperc alatt elenyészik. (Szörnyek ellen legfeljebb @MiniMonsterCap@ sebzést okoz).

    Mega-Gnar: @MegaStunDuration@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket egy adott területen, és @MegaTotalDamage@ fizikai sebzést okoz nekik.

    Amikor Gnar visszaalakul a Mega alakból, megkapja a Felpörgés mozgási sebességre vonatkozó bónuszát." tr "Spell_GragasE_Name" = "Kicsi a rakás!" tr "Spell_GragasE_Summary" = "Gragas a kijelölt pont felé támad, és nekirohan az első ellenfélnek, akivel szembetalálkozik. Ilyenkor megsebzi a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet, és elkábítja őket." tr "Spell_GragasE_Tooltip" = "Gragas rohamra indul, és nekiütközik az első ellenséges egységnek. @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó ellenfeleknek, illetve hátralöki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja őket.

    A Kicsi a rakás! töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, ha Gragas eltalál vele egy ellenfelet." tr "Spell_GragasQ_Name" = "Pezsgőshordó" tr "Spell_GragasQ_Summary" = "Gragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját, amely külön aktiválásra, vagy 4 másodpercen belül magától is felrobban. A robbanástól sújtott ellenfelek mozgási sebessége csökken." tr "Spell_GragasQ_Tooltip" = "Gragas a kijelölt helyre gurítja a hordóját. A hordó újraaktiválásra, vagy @Effect4Amount@ másodperc elteltével magától is felrobban, miközben @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

    A sebzés és a lassítás mértéke is nő, ahogy az ital megerjed, és @Effect5Amount@ másodperc elteltével a hatás eléri a maximumát (@Effect6Amount@). A minionoknak @Effect7Amount@%-os sebzést okoz." tr "Spell_GragasR_Name" = "Robbanékony hordó" tr "Spell_GragasR_Summary" = "Gragas a megcélzott helyre löki a hordóját, megsebezve és hátralökve a robbanás hatósugarában tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_GragasR_Tooltip" = "Gragas elhajítja hordóját, amely földet érve felrobban. Az eltalált ellenfelek @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és a robbanás hátralöki őket." tr "Spell_GragasW_Name" = "Szürkebarát" tr "Spell_GragasW_Summary" = "Gragas egy másodpercig nyakalja a főzetet a hordójából. Ezután részeg őrjöngésbe kezd, amitől a következő alaptámadása varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek, az általa elszenvedett sebzés mértéke pedig csökken." tr "Spell_GragasW_Tooltip" = "Gragas megissza a főzetét, és @Effect5Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal (+@CharAbilityPower2*100@%) kevesebb sebzést szenved el.

    Miután befejezte az ivást, a következő alaptámadása @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) + a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával azonos mértékű (szörnyek ellen legfeljebb @Effect4Amount@) varázssebzést okoz." tr "Spell_GravesChargeShot_Name" = "Robbanó lövedék" tr "Spell_GravesChargeShot_Summary" = "Graves egy gránátot lő ki, amely súlyos sebzést okoz az első hősnek, akit eltalál. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a gránát felrobban, és sebzést okoz egy tölcsér alakú területen." tr "Spell_GravesChargeShot_Tooltip" = "Egy robbanó lövedéket lő ki olyan erővel, hogy az hátralöki Gravest. A lövedék @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Miután eltalálta az ellenséges hőst vagy elérte a hatótáv szélét, a lövedék felrobban, és egy tölcsér alakú területen @FalloffDamage@ fizikai sebzést okoz." tr "Spell_GravesMove_Name" = "Félreugrás" tr "Spell_GravesMove_Summary" = "Graves előretör, és páncélja több másodpercre megerősödik. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, egy helyett két Szilárd jellem jelzőt kap. A sikeres alaptámadások csökkentik a képesség töltési idejét, és megújítják az ellenállások bónuszait." tr "Spell_GravesMove_Tooltip" = "Graves a kijelölt irányba lendül, betáraz egy lőszert, és 4 másodpercre megkapja a Szilárd jellem hatást. Ha Graves egy ellenséges hős irányába ugrik, két Szilárd jellem jelzőt kap.

    Az alaptámadásokkal elért találatok @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Félreugrás töltési idejét. A nem minion típusú ellenfeleknek okozott sebzés emellett megújítja a Szilárd jellem időtartamát.

    Egy Szilárd jellem jelző @Effect5Amount@ páncélt biztosít (legfeljebb @Effect10Amount@ jelző gyűjthető)." tr "Spell_GravesQLineSpell_Name" = "Itt a vége" tr "Spell_GravesQLineSpell_Summary" = "Graves egy robbanólövedéket lő ki, amely 2 másodperc elteltével felrobban. Ha a lövedék tereptárgyat ér, a robbanás 0,2 másodperc után következik be." tr "Spell_GravesQLineSpell_Tooltip" = "Egy lőporral teli lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek egy vonal mentén.

    2 másodperc múlva, vagy egy tereptárgynak ütközve @Effect6Amount@ másodperc elteltével a lövedék felrobban, és @Effect2Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek." tr "Spell_GravesSmokeGrenade_Name" = "Füstgránát" tr "Spell_GravesSmokeGrenade_Summary" = "Graves füstbombát lő ki a célterületre, és füstfelhőbe burkolja azt, lecsökkentve a látótávolságot. A kezdeti becsapódás varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és rövid időre lelassítja a mozgásukat." tr "Spell_GravesSmokeGrenade_Tooltip" = "4 másodpercre Fekete füstbe burkolja a területet. A Fekete füstből nem látnak ki az ellenfelek.

    A kezdeti becsapódás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a mozgási sebességüket." tr "Spell_HallucinateFull_Name" = "Hallucináció" tr "Spell_HallucinateFull_Summary" = "Shaco egy másolatot hoz létre maga mellett, ami megtámadhatja a közelében tartózkodó ellenfeleket (a tornyoknak csökkentett sebzést okoz). Halálakor a másolat felrobban, három Cimbi a dobozbant hagy hátra, és megsebzi a közelben lévő ellenfeleket." tr "Spell_HallucinateFull_Tooltip" = "Shaco rövid időre eltűnik, majd egy klónnal együtt jelenik meg ismét. A klón legfeljebb 18 másodpercig marad aktív, és halálakor felrobban, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, emellett három kicsi Cimbi a dobozbant hagy hátra.

    • A kis dobozok egyszerre robbannak fel, @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2@) sebzést okoznak, és @Effect7Amount@ másodpercig menekülésre késztetik az ellenfelet.
    • A klón Shaco sebzésének @Effect8Amount@%-át okozza, és @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést szenved el.

    A klón az Alt billentyű lenyomásával és az egér jobb gombjával vagy a képesség újraaktiválásával irányítható." tr "Spell_Headbutt_Name" = "Felöklelés" tr "Spell_Headbutt_Summary" = "Alistar fejjel nekiront a célpontnak, megsebezve és hátralökve azt." tr "Spell_Headbutt_Tooltip" = "Alistar felöklel egy ellenfelet, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és hátralöki az áldozatot." tr "Spell_HecarimRamp_Name" = "Elsöprő roham" tr "Spell_HecarimRamp_Summary" = "Hecarim mozgási sebessége fokozatosan nő, és egy rövid ideig áthaladhat az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és bónusz fizikai sebzést okoz, amelynek mértéke attól függ, hogy Hecarim mekkora utat tett meg a képesség aktiválása óta." tr "Spell_HecarimRamp_Tooltip" = "Hecarim @Effect5Amount@ másodpercre megnövelt mozgási sebességre tesz szert, és képes áthaladni az egységeken. A következő támadása hátralöki a célpontot, és @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) – @Effect3Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) fizikai sebzést okoz attól függően, hogy Hecarim mekkora utat tett meg addig az Elsöprő roham időtartama alatt (a hátralökés mértéke is ennek függvényében változik).

    Amíg az Árnysereg aktív, átmenetileg nem csökkenthető az Elsöprő roham töltési ideje." tr "Spell_HecarimRapidSlash_Name" = "Tombolás" tr "Spell_HecarimRapidSlash_Summary" = "Hecarim végighasít a közelben tartózkodó ellenfelein, és fizikai sebzést okoz." tr "Spell_HecarimRapidSlash_Tooltip" = "Hecarim kettéhasítja a közeli ellenfeleket, amivel @BaseDamage@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (a minionok esetében a sebzés @MinionDamageRatio*100@%-os).

    Ha Hecarim legalább egy ellenfelet megsebez ezzel a támadással, akkor egy Tombolás jelzőre tesz szert, ezzel pedig egy rövid időre @RampageCooldownReduction@ másodperccel csökkenti a képesség alap töltési idejét, és @RampageBonusRatio*100@%-kal növeli a sebzését. Ez a hatás legfeljebb @MaxStacks@ alkalommal halmozható." tr "Spell_HecarimUlt_Name" = "Árnysereg" tr "Spell_HecarimUlt_Summary" = "Hecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, varázssebzést okozva az ellenfeleknek. Hecarim a roham befejeztekor lökéshullámot kelt, amitől a közelben tartózkodó ellenfelek fejvesztett menekülésre kényszerülnek." tr "Spell_HecarimUlt_Tooltip" = "Hecarim szellemlovasokat idéz meg, akik egy vonalban rohamoznak előre vele együtt, miközben @BaseDamage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak mindenkinek, akire csak lecsapnak.

    A roham után Hecarim útjára indít egy lökéshullámot, amely (a rohamozva megtett úttól függően) @FearDurationMin@–@FearDurationMax@ másodpercig megfutamodásra készteti a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Hecarim csak a célterületig mozog. A lovasok mindig megteszik a teljes távolságot." tr "Spell_HecarimW_Name" = "A rettegés szelleme" tr "Spell_HecarimW_Summary" = "Hecarim egy rövid ideig varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és az ellenfelek által elszenvedett sebzés egy bizonyos százalékának megfelelő életerőt nyer vissza." tr "Spell_HecarimW_Tooltip" = "Hecarim minden közelben lévő ellenfélnek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz @Effect3Amount@ másodperc alatt. Bármilyen forrásból is kapják ezek az ellenfelek a sebzéseket, azok @Effect1Amount@%-a Hecarimot gyógyítja.

    Hecarim a minionoktól vagy a szörnyektől nem tud @Effect4Amount@ életerőnél többet szerezni." tr "Spell_HeimerdingerE_Name" = "CH-2 elektrovihar-gránát" tr "Spell_HeimerdingerE_Summary" = "Heimerdinger egy gránátot hajít a kijelölt helyre, amely megsebzi az ellenséges egységeket, elkábítja a közvetlenül eltalált célpontokat, a körülöttük állók pedig lelassulnak." tr "Spell_HeimerdingerE_Tooltip" = "Elhajít egy gránátot, amely @Damage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercig @SlowPercent.0*100@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket. A robbanás középpontjában állók ezenkívül @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    Ha eltalál egy hőst, a közeli tornyok sugártámadásai azonnal feltöltődnek." tr "Spell_HeimerdingerPassive_Name" = "Hextech-affinitás" tr "Spell_HeimerdingerPassive_Tooltip" = "+@MovementSpeed.0*100@% mozgási sebesség a szövetséges tornyok és a Heimerdinger által kihelyezett tornyok közelében." tr "Spell_HeimerdingerQ_Cost" = "@KitCost@ toronykészlet és @Cost@ mana" tr "Spell_HeimerdingerQ_ListType_BeamDamage" = "Sugár sebzése" tr "Spell_HeimerdingerQ_ListType_CannonDamage" = "Ágyú sebzése" tr "Spell_HeimerdingerQ_Name" = "H-28 G fejlesztésű torony" tr "Spell_HeimerdingerQ_Ping_CurrentCharges" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @SubA@ A Tornyok készen állnak" tr "Spell_HeimerdingerQ_Ping_NextCharge" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Következő Torony: @SubA@ mp" tr "Spell_HeimerdingerQ_Summary" = "Heimerdinger elhelyez egy gyorstüzelő ágyútornyot, amelynek másodlagos lézertámadása keresztülhalad a célpontokon (a löveg sebzése megfeleződik a tornyokkal szemben)." tr "Spell_HeimerdingerQ_Tooltip" = "Kihelyez egy tornyot. A tornyok elsősorban Heimerdinger célpontjait és az őt megtámadókat célozzák meg. Heimerdinger @KitCooldown@ másodpercenként 1 toronykészletet hoz létre, és egyszerre legfeljebb @MaxKits@ készlet lehet nála." tr "Spell_HeimerdingerQ_TooltipExtendedBelowLine" = "Torony értékei

      Életerő: @TurretHealth@
      Ágyúlövés: @Damage@ varázssebzés
      Feltöltött ágyúlövés: @DamageBeam@ varázssebzés @BeamCooldown@ másodpercenként
      Aktív tornyok maximális száma: @MaxTurrets@

    " tr "Spell_HeimerdingerR_EUltBaseDamage" = "Villámgránát sebzése" tr "Spell_HeimerdingerR_Name" = "FEJLESZTÉS!!!" tr "Spell_HeimerdingerR_QUltBaseDamage" = "Óriástorony – ágyú sebzése" tr "Spell_HeimerdingerR_QUltBaseDamageBeam" = "Torony – sugár sebzése" tr "Spell_HeimerdingerR_Tooltip" = "A következő alapképességnek nincs költsége, és bónusz hatásokat kap. A visszavonáshoz aktiváld újra.

    H-28Q óriástorony: elhelyez egy tornyot, amely 8 másodpercig az ágyújával @QUltDamage@ varázssebzést, a lézersugarával pedig @QUltDamageBeam@ varázssebzést okoz. A sebzése szétterülő, nem hatnak rá a bénító hatások, 2 másodpercre 25%-kal lelassítja a megtámadott célpontokat, és nem számít aktív toronynak.

    Hextech rakétaraj: 4 rakétasorozatot lő ki, amelyek egyenként @WUltBaseDamage@ varázssebzést okoznak. A többszörös rakétatalálatok a hősöknek és a szörnyeknek csökkentett sebzést okoznak, melynek mértéke legfeljebb @WUltTotalDamage@ lehet.

    CH-3X villámgránát: eldob egy pattogó gránátot, amely háromszor sül el, @EUltDamage@ varázssebzést okozva. A kábítás és a lassítás hatóterülete is nagyobb a korábbinál, a lassítás mértéke pedig 80%-ra nő." tr "Spell_HeimerdingerR_WUltBaseDamage" = "Rakétaraj sebzése" tr "Spell_HeimerdingerR_WUltTotalBaseDamage" = "Rakétaraj maximális sebzése" tr "Spell_HeimerdingerW_Name" = "Hextech mikrorakéták" tr "Spell_HeimerdingerW_Summary" = "Heimerdinger nagy hatótávolságú rakétákat lő ki, amelyek a kurzor felé veszik az irányt." tr "Spell_HeimerdingerW_Tooltip" = "@Rockets@ rakétát lő ki, amelyek az egérmutató felé tartanak, majd azon túl szétszóródnak. A rakéták @Damage@ varázssebzést okoznak. Az egymást követő rakéták egyre kisebb sebzést okoznak:

    Hősök és szörnyek esetén: @ExtraHitDamage@ varázssebzés, legfeljebb @TotalDamage@ teljes sebzés
    Minionok esetén: @ExtraHitDamageMinions@ varázssebzés

    A hősüket érő rakétatalálatok feltöltik a közeli tornyok sugártámadásait." tr "Spell_Highlander_MovementSpeedIncrease" = "Mozgási sebesség növekedése" tr "Spell_Highlander_Name" = "Hegylakó" tr "Spell_Highlander_Summary" = "Master Yi páratlan ügyességgel mozog, átmenetileg megnő a mozgási és a támadási sebessége, és immunissá válik a lassító hatásokra. Mialatt a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok meghosszabbítják a Hegylakó időtartamát. A gyilkosságok és az asszisztok passzívan csökkentik a többi képesség töltési idejét." tr "Spell_Highlander_Tooltip" = "Passzív: a hősgyilkosságok és az asszisztok @RCooldownRefund*100@%-kal csökkentik Master Yi alapképességeinek megmaradt töltési idejét.

    Aktív: a mozgási sebességet @RMSBonus@%-kal, a támadási sebességet pedig @RASBonus@%-kal növeli, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz a lassító hatásokkal szemben. Amíg a képesség aktív, a hősgyilkosságok és az asszisztok @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát." tr "Spell_Highlander_TooltipSimple" = "Passzív: a hőskiiktatások csökkentik Master Yi alapképességeinek töltési idejét.

    Aktív: növeli a mozgási sebességet, a támadási sebességet, és @RDuration@ másodpercre ellenállóvá tesz minden lassító hatással szemben.

    Amíg a képesség aktív, a hőskiiktatások @RKillAssistExtension@ másodperccel növelik a Hegylakó időtartamát." tr "Spell_IllaoiE_Name" = "Lelki próbatétel" tr "Spell_IllaoiE_Summary" = "Illaoi kiszakítja a lelket az ellenfele testéből, és maga mellé kényszeríti azt. A lelkek által kapott sebzés egy részét az eredeti célpont is elszenvedi. Ha a lélek elpusztul, vagy a célpont túl messzire kerül tőle, a célpont porhüvellyé válik, és elkezdenek csápok megjelenni a közelében." tr "Spell_IllaoiE_Tooltip" = "Illaoi @Effect3Amount@ másodpercre kiszakítja egy ellenséges hős lelkét (az időtartamot minden támadás csökkenti, amelyet a célpont intéz Illaoi ellen). A megtámadott lélek az elszenvedett sebzés @Effect1Amount@%-át (+@f5@%) továbbítja a tulajdonosának.

    Ha a lélek elpusztul, vagy az áldozat hatótávolságon kívülre kerül, a célpont @Effect2Amount@ másodpercre porhüvellyé válik, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassul. A porhüvelyek mellett @f1@ másodpercenként egy csáp jelenik meg, ha nincsenek a közelben más csápok.

    A csápok 10 másodpercenként automatikusan csapással támadják a lelkeket és a porhüvelyeket." tr "Spell_IllaoiQ_Name" = "Csápcsapás" tr "Spell_IllaoiQ_Summary" = "A csápok nagyobb sebzést okoznak. Aktiváláskor Illaoi lecsap egy csáppal, és fizikai sebzést okoz." tr "Spell_IllaoiQ_Tooltip" = "Passzív: a csapás sebzése @Effect6Amount*100@%-kal (@f1@) nagyobb.

    Aktív: Illaoi meglendíti a bálványát, és egy csáppal előrecsap." tr "Spell_IllaoiR_Name" = "A hit ereje" tr "Spell_IllaoiR_Summary" = "Illaoi a földre csap a bálványával, és fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált hős után egy csáp jelenik meg." tr "Spell_IllaoiR_Tooltip" = "Illaoi a földre csap a bálványával, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. Minden eltalált ellenséges hős után egy csáp jön létre.

    A következő @Duration@ másodpercben a csápok nem célozhatók meg, a csapásuk 50%-kal gyorsabb, a Kemény lecke töltési ideje pedig 2 másodperc lesz.

    „Vannak kedves és gyengéd istenek. Az enyém nem ilyen.”" tr "Spell_IllaoiW_Name" = "Kemény lecke" tr "Spell_IllaoiW_Summary" = "Illaoi a célpontjához ugrik, fizikai sebzést okoz neki, a közeli csápok pedig szintén lecsapnak az áldozatra." tr "Spell_IllaoiW_Tooltip" = "Illaoi a következő alaptámadásával a célpontjához ugrik, és az áldozat maximális életerejének @f1*100@%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz.

    Amikor lesújt, a közeli csápok is csapást mérnek a célpontra.

    A Kemény lecke találatonként legfeljebb @Effect3Amount@ bónusz sebzést okozhat a szörnyeknek." tr "Spell_InsanityPotion_Name" = "Őrületes főzet" tr "Spell_InsanityPotion_Summary" = "Singed elfogyaszt egy hatékony vegyi főzetet, ezzel megnöveli a harci statisztikáit." tr "Spell_InsanityPotion_Tooltip" = "Singed egy erős főzetet iszik meg, amely @StatAmount@ varázserőt, páncélt, varázsellenállást, mozgási sebességet, életerő-regent és mana-regent biztosít @Duration@ másodperc erejéig." tr "Spell_IreliaE_Name" = "Páratlan páros" tr "Spell_IreliaE_Summary" = "Irelia két pengét hajít el, amelyek végül összetalálkoznak. A pengék közé szorult ellenfeleket megsebzi, elkábítja és megjelöli." tr "Spell_IreliaE_Tooltip" = "Irelia előkészít 2 pengét, amelyek a kihelyezésük után egymás felé fognak repülni, @TotalDamage@ varázssebzést okozva és @StunDuration@ másodpercre elkábítva célpontjukat.

    @MarkDuration@ másodpercre megjelöli a hősöket és a nagy szörnyeket." tr "Spell_IreliaE2_Name" = "Páratlan páros" tr "Spell_IreliaE2_Tooltip" = "Irelia elhelyezi a második pengét." tr "Spell_IreliaPassive_Name" = "Ioniai szenvedély" tr "Spell_IreliaPassive_Summary" = "Amikor Irelia varázslatokkal támadja ellenfeleit, halmozódó támadási sebességnövelő hatáshoz jut. Maximális számú jelző esetén bónusz sebzést okoz." tr "Spell_IreliaPassive_Tooltip" = "Ha eltalált egy ellenfelet valamelyik képességével, Irelia @BuffDuration@ másodpercre egy Ioniai szenvedély jelzőt kap. @SingleStackAS@% támadási sebességet biztosít számára.

    Maximális számú (@MaxStacks@) jelző esetén az Ioniai szenvedély ezenkívül találatkor @OnHitBonus@% bónusz varázssebzést okoz.

    Az Ioniai szenvedély időtartama frissül, ha Irelia egy hőst vagy nagy szörnyet támad.
    Ha egy képesség több hőst talál el, több jelzőt is biztosít.
    " tr "Spell_IreliaQ_BonusMinionDamage" = "Bónusz sebzés a minionoknak" tr "Spell_IreliaQ_HealADRatio" = "Gyógyítási arány" tr "Spell_IreliaQ_Name" = "Acélugrás" tr "Spell_IreliaQ_Summary" = "Irelia előretör, és lecsap a célpontjára, ezzel gyógyítva magát. Ha a célpont meg van jelölve, vagy az Acélugrás végez vele, akkor a képesség töltési ideje nullázódik." tr "Spell_IreliaQ_Tooltip" = "Irelia előretör, hogy lecsapjon ellenfelére, akinek @ChampionDamage@ fizikai sebzést okoz, alkalmazza rá a találati hatásokat, továbbá visszanyer @HealAmount@ életerőt.

    Az Acélugrás töltési ideje nullázódik, ha a célpont meg volt jelölve vagy ha az Acélugrás végez vele.

    Az Acélugrás @MinionDamage@ sebzést okoz a minionok ellen." tr "Spell_IreliaR_Name" = "Élharcosok pengéje" tr "Spell_IreliaR_Summary" = "Irelia pengék sokaságát lövi ki, amelyek ellenséges hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék megsebzik és megjelölik az eltalált ellenfeleket. A pengék ezután falat formálnak, amely megsebzi és lelassítja a rajta keresztülhaladó ellenfeleket." tr "Spell_IreliaR_Tooltip" = "Irelia pengék sorát zúdítja az ellenfélre, amelyek hősnek ütközve kifelé táguló kört formálva repülnek szét. A pengék @MissileDamage@ varázssebzést okoznak, és @MarkDuration@ másodpercre megjelölik a hősöket és a nagy szörnyeket.

    Irelia ezután @ZoneDuration@ másodpercre falat alkot a pengékből. A fal @ZoneDamage@ varázssebzést okoz a rajta keresztülhaladóknak, továbbá @CCDuration@ másodpercre @SlowAmount@%-kal lelassítja őket." tr "Spell_IreliaR_WallDamage" = "Fal sebzése" tr "Spell_IreliaR_WallDuration" = "Fal időtartama" tr "Spell_IreliaW_Name" = "Tüzes tánc" tr "Spell_IreliaW_Summary" = "Irelia előkészít egy csapást, amelynek a sebzése a felkészülési idővel arányosan növekszik. A töltés ideje alatt Irelia csökkentett fizikai sebzést szenved el." tr "Spell_IreliaW_Tooltip" = "Első aktiválás: Irelia védekező állásba helyezi pengéit, amivel @FinalPhysicalDR@% fizikai sebzéscsökkentést szerez, de ezalatt cselekvésképtelenné válik.

    Második aktiválás: Irelia meglendíti a pengéket, amelyek @MinDamageCalc@ fizikai sebzést okoznak. A sebzés az előkészítési időtől függően növekszik, @ChargeTimeForMax@ másodperc felkészülés után legfeljebb @MaxDamageCalc@ sebzésig.

    A Tüzes tánc nem szakítható meg." tr "Spell_IvernE_Name" = "Magburok" tr "Spell_IvernE_Summary" = "Ivern pajzsot helyez egy szövetségesre. A pajzs rövid idő elteltével felrobban, ezzel lelassítja és megsebzi az ellenfeleket." tr "Spell_IvernE_Tooltip" = "Ivern pajzsot von egy szövetséges köré, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f3@) sebzést nyel el. 2 másodperc elteltével a pajzs felrobban, @Effect2Amount@ (+@f4@) varázssebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket.

    Pitypang is megcélozható vele." tr "Spell_IvernQ_Name" = "Gyökércsapda" tr "Spell_IvernQ_Summary" = "Ivern megidéz egy indát, amely megsebzi és a földbe gyökerezteti az eltalált ellenséges célpontokat. Ivern szövetségesei a földbe gyökereztetett célponthoz rohanhatnak." tr "Spell_IvernQ_Tooltip" = "Ivern megidéz egy indát, amely @Effect5Amount@ (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti az első eltalált ellenfelet. A szövetségesek a mozgásképtelen ellenfelekre kattintva támadási hatótávon belülre rohanhatnak." tr "Spell_IvernR_Name" = "Pitypang!" tr "Spell_IvernR_Summary" = "Ivern megidézi őrző barátját, Pitypangot, hogy segítsen a harcban. Pitypang egy lökéshullámot indít el, ha zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg." tr "Spell_IvernR_Tooltip" = "Ivern @f6@ másodpercre megidézi gólembarátját, Pitypangot. Ha Pitypang zsinórban háromszor ugyanazt a hőst támadja meg, egy lökéshullámot indít el, amivel 1 másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket (3 másodperc töltési idő). Pitypang tulajdonságai:
    • Életerő: @TotalDaisyHP@
    • Páncél és varázsellenállás: @TotalBonusResists@
    • Sebzés: @TotalDaisyAD@

    Az ismételt aktiválással konkrét célpontot lehet adni Pitypangnak." tr "Spell_IvernW_Cooldown" = "@f12@ másodperc töltési idő" tr "Spell_IvernW_Name" = "Rekettyés" tr "Spell_IvernW_Summary" = "A bokorban Ivern támadása távolságira vált és bónusz varázssebzést okoz. Ivern a képesség aktiválásával elhelyezhet egy bokros területet." tr "Spell_IvernW_Tooltip" = "Passzív: a bokorban Ivern támadása távolságira vált és @Effect5Amount@ (+@f2@) bónusz varázssebzést okoz.

    Aktív: Ivern egy bokros területet növeszt, ami @Effect1Amount@ másodpercig marad meg. 3 másodpercre a bokor és a környező terület láthatóvá válik." tr "Spell_JackInTheBox_Name" = "Cimbi a dobozban" tr "Spell_JackInTheBox_Summary" = "Shaco egy láthatatlan, élő Cimbi a dobozbant hoz létre. Ha aktiválják, megrémíti és megtámadja a közeli ellenfeleket." tr "Spell_JackInTheBox_Tooltip" = "Shaco létrehoz egy dobozt, amely @Effect5Amount@ másodperc elteltével láthatatlanná válik. Ha egy ellenfél a közelébe ér, vagy egy őrszem vagy talizmán felfedi, a dobozból előugró bohóc @Effect3Amount@ másodpercig nagyon lassú menekülésre készteti a közeli ellenfeleket.

    A támadásai @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak. Láthatatlan állapotban @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) másodpercig marad meg, illetve 5 másodpercig tüzel. " tr "Spell_JarvanIVCataclysm_Name" = "Kataklizma" tr "Spell_JarvanIVCataclysm_Summary" = "IV. Jarvan bátran a csata sűrűjébe veti magát, de olyan erővel, hogy a becsapódás helyén egy küzdőtér formálódik, ami őt és a célpontját veszi körbe. A becsapódás pillanatában a közelben tartózkodó ellenfelek sebzést szenvednek el." tr "Spell_JarvanIVCataclysm_Tooltip" = "Jarvan hősiesen egy ellenséges hőshöz ugrik, @DamageCalc@ fizikai sebzést okoz, és egy áthatolhatatlan arénát hoz létre körülötte @WallDuration@ másodpercre.

    A képesség újbóli aktiválásával a tereptárgy összeomlik." tr "Spell_JarvanIVDemacianStandard_Name" = "Demacia büszkesége" tr "Spell_JarvanIVDemacianStandard_Summary" = "IV. Jarvan Demacia büszkeségét hordozza, ami passzívan bónusz támadási sebességet biztosít neki. A Demacia büszkesége képesség aktiválása lehetővé teszi IV. Jarvan számára, hogy elhelyezzen egy demaciai lobogót, amely a becsapódásakor varázssebzést okoz, és megnöveli a közelben tartózkodó szövetséges hősök támadási sebességét." tr "Spell_JarvanIVDemacianStandard_Tooltip" = "Passzív: a támadási sebesség @Effect3Amount*100@%-kal nő.

    Aktív: Demacia büszkeségét egy közeli területre hajítja, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A zászló @Effect4Amount@ másodpercig marad a helyén, és @Effect3Amount*100@%-kal növeli a közelben lévő szövetséges hősök támadási sebességét." tr "Spell_JarvanIVDragonStrike_Name" = "Sárkányvágás" tr "Spell_JarvanIVDragonStrike_Summary" = "IV. Jarvan előredöf a lándzsájával, amivel fizikai sebzést okoz az útjába eső ellenfeleknek, és csökkenti a páncéljukat. Emellett a lándzsa a Demacia büszkeségéhez húzza Jarvant, aki a levegőbe löki az elébe kerülő ellenfeleket." tr "Spell_JarvanIVDragonStrike_Tooltip" = "Megnöveli IV. Jarvan lándzsáját, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökkenti minden eltalált ellenfél páncélját.

    Ha a lándzsa kapcsolatba kerül Demacia büszkeségével, az odavonzza magához IV. Jarvant, aki minden útjába kerülő ellenfelet fellök. A hatás akkor is aktiválható, ha a hős mozgásképtelen." tr "Spell_JarvanIVGoldenAegis_Name" = "Aranykor védelme" tr "Spell_JarvanIVGoldenAegis_Summary" = "IV. Jarvan Demacia ősi királyaitól kér oltalmat, akik megvédik őt a sérülésektől és lassítják a közelében lévő ellenségeket." tr "Spell_JarvanIVGoldenAegis_Tooltip" = "Egy pajzsot idéz meg, amely legfeljebb @Effect1Amount@ (+@f1@ [a maximális életerő @Effect6Amount*100@%-ával egyenlő] sebzés az összes közeli ellenséges hős után) sebzést nyel el @Effect4Amount@ másodpercig, és @Effect5Amount@ másodperc erejéig @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "Spell_JavelinToss_JavelinCost" = "Gerely manaköltsége" tr "Spell_JavelinToss_Name" = "Gerelyhajítás / Harapás" tr "Spell_JavelinToss_Summary" = "Emberi alakban Nidalee elhajít egy tüskés dárdát, amely minél messzebb repül, annál többet sebez. Puma alakban a következő támadással végzetes csapást próbál mérni az ellenfelére, és minél kevesebb a célpont életereje, annál jobban sebzi azt." tr "Spell_JavelinToss_Tooltip" = "Emberi alak: Nidalee elhajítja a gerelyét, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a célpontnak. Ha a gerely az alaptámadások hatótávjánál távolabbra repül, a megtett úttól függően további sebzést okoz, összesen legfeljebb @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) egységnyi mértékben.

    Puma alak: Nidalee következő támadása további sebzést okoz, és az alacsony életerejű célpontok esetében különösen pusztító lesz." tr "Spell_JaxCounterStrike_Name" = "Ellencsapás" tr "Spell_JaxCounterStrike_Summary" = "Jax kivételes harci tudása lehetővé teszi, hogy kitérjen minden támadás elől egy rövid ideig, majd egy gyors visszavágással elkábítson minden ellenfelet a közelben." tr "Spell_JaxCounterStrike_Tooltip" = "Jax @Effect6Amount@ másodpercre védekező állásba helyezkedik, amivel kitér minden alaptámadás elől, és @Effect3Amount@%-kal kevesebb sebzést szenved el a területre ható képességektől.

    2 másodperc elteltével vagy az újraaktiválás után Jax @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja a körülötte levő ellenfeleket, és @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz nekik.

    Az Ellencsapás minden elkerült támadás után @Effect5Amount@%-kal több sebzést okoz (legfeljebb @Effect4Amount@%-kal nagyobb sebzés érhető el)." tr "Spell_JaxEmpowerTwo_Name" = "Felerősítés" tr "Spell_JaxEmpowerTwo_Summary" = "Jax energiával tölti fel a fegyverét, így a következő támadása további sebzést okoz." tr "Spell_JaxEmpowerTwo_Tooltip" = "Jax energiával tölti fel a fegyverét, ezáltal a következő alaptámadása vagy Ugró csapás képessége további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "Spell_JaxLeapStrike_Name" = "Ugró csapás" tr "Spell_JaxLeapStrike_Summary" = "Jax az adott egység felé ugrik. Ha ellenfélről van szó, lesújt rá a fegyverével." tr "Spell_JaxLeapStrike_Tooltip" = "Jax odaugrik a kijelölt egységhez, és ha az egy ellenfél, @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz neki." tr "Spell_JaxRelentlessAssault_Name" = "A nagymester hatalma" tr "Spell_JaxRelentlessAssault_Summary" = "Minden egymást követő harmadik támadás további varázssebzést okoz. Aktiválásakor a képesség fokozza Jax elszántságát, ami rövid időre megnöveli a páncélját és a varázsellenállását." tr "Spell_JaxRelentlessAssault_Tooltip" = "Passzív: Jax minden egymást követő harmadik csapással további @DamageCalc@ varázssebzést okoz.

    Aktív: Jax megerősíti elszántságát, ami @ActiveDuration@ másodpercre @ArmorCalc@ páncélt és @MRCalc@ varázsellenállást biztosít számára." tr "Spell_JayceAccelerationGate_Name" = "Gyorsítókapu" tr "Spell_JayceAccelerationGate_Summary" = "Gyorsítókaput helyez el, amely megnöveli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét.
    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét, hatótávolságát és sebzését is." tr "Spell_JayceAccelerationGate_Tooltip" = "Gyorsítókaput helyez el @Duration@ másodpercre, amely @MovementSpeed*100@%-kal növeli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét @HasteDuration@ másodperc erejéig (a bónusz fokozatosan elvész).

    A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét és hatótávolságát, a sebzése pedig @ShockBlastAmp*100@%-kal lesz nagyobb." tr "Spell_JayceHyperCharge_Name" = "Hiperroham" tr "Spell_JayceHyperCharge_Summary" = "Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően több egymást követő támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre." tr "Spell_JayceHyperCharge_Tooltip" = "Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően @NumAttacks@ támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre. Ezek a támadások @DamagePerc*100@% (@ActualDamage@) sebzést okoznak." tr "Spell_JayceShockBlast_Name" = "Sokkolóbomba" tr "Spell_JayceShockBlast_Summary" = "Egy elektromos gömböt lő ki, ami egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és fizikai sebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek." tr "Spell_JayceShockBlast_Tooltip" = "Egy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és @Damage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "Spell_JayceStanceGtH_Name" = "Higanykalapács/Higanyágyú" tr "Spell_JayceStanceGtH_Summary" = "A Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket, illetve nagyobb páncélt és varázsellenállást eredményez. Az ebben a formában végrehajtott első támadás bónusz varázssebzést okoz." tr "Spell_JayceStanceGtH_Tooltip" = "A Higanyágyút Higanykalapáccsá alakítja át, ami új képességeket biztosít, illetve @spell.JayceStanceHtG:Resists@ ponttal növeli a páncélt és a varázsellenállást.

    A kalapáccsal végrehajtott következő támadás további @spell.JayceStanceHtG:Damage@ varázssebzést okoz." tr "Spell_JayceStanceHtG_Name" = "Higanyágyú/Higanykalapács" tr "Spell_JayceStanceHtG_Summary" = "Kalapács alak: Jayce új képességeket és nagyobb hatótávot szerez. Az ebben a formában végrehajtott első támadás csökkenti az ellenfél páncélját és varázsellenállását.

    Ágyú alak: Jayce új képességeket, illetve nagyobb páncélt és varázsellenállást kap. Az így végrehajtott első támadás bónusz varázssebzést okoz." tr "Spell_JayceStanceHtG_Tooltip" = "Aktív: a Higanykalapácsot Higanyágyúvá alakítja át, ezzel új képességeket és távolsági támadásokat biztosít.

    Az ágyúval végrehajtott következő támadás @ShredDuration@ másodpercre @RangedFormShred@%-kal csökkenti a célpont páncélját és varázsellenállását." tr "Spell_JayceStaticField_Name" = "Villámmező/Hiperroham" tr "Spell_JayceStaticField_Summary" = "Kalapács alak: Passzív: minden csapás manát tölt vissza. Aktív: elektromos mezőt hoz létre, amely másodperceken keresztül sebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket.

    Ágyú alak: Jayce energialöketet kap, amelynek köszönhetően több egymást követő támadását maximális támadási sebességgel hajtja végre." tr "Spell_JayceStaticField_Tooltip" = "Passzív: a Kalapács alakkal Jayce @ManaGain@ manát szerez csapásonként.

    Aktív: egy elektromos aurát hoz létre, amely @Duration@ másodpercen keresztül @Damage@ varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek." tr "Spell_JayceThunderingBlow_Name" = "Mennydörgő csapás/Gyorsítókapu" tr "Spell_JayceThunderingBlow_Summary" = "Kalapács alak: varázssebzést okoz egy ellenfélnek, és kissé hátra is löki.

    Ágyú alak: Gyorsítókaput helyez el, amely megnöveli a rajta áthaladó szövetséges hősök mozgási sebességét. A kapu megnöveli a rajta áthaladó Sokkolóbomba sebességét, hatótávolságát és sebzését is." tr "Spell_JayceThunderingBlow_Tooltip" = "A célpont maximális életerejének @PercHPDamage*100@%-át (+@FlatDamage@) kitevő varázssebzést okoz, és kis távolságra hátralöki az áldozatot. (A szörnyek ellen legfeljebb @MonsterCap@ sebzést okoz.)" tr "Spell_JayceToTheSkies_Name" = "Az egekbe!/Sokkolóbomba" tr "Spell_JayceToTheSkies_Summary" = "Kalapács alak: odaugrik egy ellenfélhez, fizikai sebzést okoz, és lassítja az áldozatokat.

    Ágyú alak: Jayce egy elektromos gömböt lő ki, amely egy ellenfél eltalálásakor (vagy a hatótáv szélére érve) felrobban, és fizikai sebzést okoz az összes eltalált ellenfélnek." tr "Spell_JayceToTheSkies_Tooltip" = "Jayce odaugrik egy ellenfélhez, és @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint @SlowDuration@ másodpercre @Slow*-100@%-kal le is lassítja őket." tr "Spell_JhinE_Name" = "Rabul ejtett közönség" tr "Spell_JhinE_Summary" = "Jhin egy láthatatlan lótuszcsapdát helyez el, amely kivirul, ha rálépnek. Lelassítja a közeli ellenfeleket, majd egy robbanás pengeéles, sebzést okozó szirmokat szór szét.

    Szép halál – amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg." tr "Spell_JhinE_Tooltip" = "Jhin elhelyez egy láthatatlan lótuszcsapdát, amely @Effect5Amount@ percig marad aktív. Ha valaki rálép, a csapda működésbe lép, és 4 másodpercre felfedi a közeli ellenfeleket.

    A csapda előbb egy zónát hagy hátra, amely minden ellenfelet @Effect7Amount@%-kal lelassít a területén belül, majd 2 másodperccel később felrobban, és @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz (@Effect1Amount@%-os sebzés minden egymást követő találat után, illetve minionok és szörnyek ellen).

    Jhin @f1@ másodpercenként készít elő egy újabb csapdát, és egyszerre legfeljebb 2 darab lehet nála.

    Szép halál – Amikor Jhin megöl egy ellenséges hőst, a holttest közelében egy lótuszcsapda jelenik meg, majd fel is robban." tr "Spell_JhinQ_Name" = "Táncoló ihlet" tr "Spell_JhinQ_Summary" = "Jhin mágikus töltetet hajít egy ellenfélre. A töltet legfeljebb négy célpontot találhat el, és valahányszor megöl valakit, megnő a sebzése." tr "Spell_JhinQ_Tooltip" = "Jhin egy töltetet dob a megcélzott ellenfélre. A töltet @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, majd továbbpattan egy olyan közeli célpontra, amelyet még nem talált el.

    A töltet legfeljebb 4 alkalommal találhat be. Ha végez egy célponttal, a további találatok sebzése @Effect2Amount@%-kal nagyobb lesz." tr "Spell_JhinR_Name" = "Halál négy felvonásban" tr "Spell_JhinR_Summary" = "Jhin varázsolni kezd, és a Suttogót egy hatalmas megapuskává alakítja. Ezzel 4 szuperlövedéket lőhet ki óriási távolságra, amelyek áthatolnak a minionokon és a szörnyeken, de elakadnak az első eltalált hősben. A Suttogó megbénítja az eltalált ellenfeleket, amivel lelassítja őket, és kivégzési sebzést okoz nekik. A 4. lövedék különleges kidolgozású, így rendkívül erős, és mindig kritikus találatot okoz." tr "Spell_JhinR_Tooltip" = "Jhin felkészül, és 4 szuperlövedéket lő ki hatalmas távolságra egy előtte elterülő, tölcsér alakú területen belül. A lövések elakadnak az első eltalált hősben, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent*100@%-kal lassítják, és @DamageCalc@ fizikai sebzést okoznak neki, amely @PercentMissingAmp@%-kal nő a célpont életerejének minden hiányzó 1%-a után (a maximális érték @MaxIncreaseCalc@). A 4. lövés kritikus találat, amely @FourthShotMultiplier*100@% sebzést okoz." tr "Spell_JhinW_Name" = "Kivirágzás" tr "Spell_JhinW_Summary" = "Jhin meglendíti a botját, és egy óriási hatótávolságú lövést ad le. A lövedék keresztülhatol a minionokon és a szörnyeken, de az első eltalált ellenséges hősben elakad. Ha a célpontot nemrég eltalálta Jhin egy szövetségese, lótuszcsapdája vagy megsebezte bármilyen támadása, akkor mozgásképtelenné válik." tr "Spell_JhinW_Tooltip" = "Jhin egy nagy hatótávolságú lövést ad le, amely elakad az első eltalált hősben, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, valamint ennek @Effect4Amount*100@%-át a lövés útjába eső minionoknak és szörnyeknek.

    Ha a Kivirágzás olyan hősre csap le, akit az elmúlt 4 másodpercben eltalált Jhin Lótuszcsapdája, illetve megsebzett Jhin vagy valamelyik szövetségese, akkor az áldozat @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, Jhin mozgási sebessége pedig megnő, mintha kritikus találatot ért volna el." tr "Spell_JinxE_Name" = "Lángcsapdák!" tr "Spell_JinxE_Summary" = "Jinx egy sor csapdagránátot szór ki, amelyek 5 másodperc múltán felrobbannak, és lángba borítják az ellenséget. Ha az ellenséges hős egy Lángcsapdára lép, az rácsapódik, és a földbe gyökerezteti." tr "Spell_JinxE_Tooltip" = "Jinx 3 lángcsapdát vet ki, amelyek élesítés után felrobbannak, ha egy ellenséges hős hozzájuk ér. A célpontjukat 1,5 másodpercre a földhöz szegezik, és azonnal megszakítják aktív mozgási képességeit, valamint 1,5 másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek. A csapdák 5 másodpercig működnek." tr "Spell_JinxQ_Cost" = "@Cost@ mana rakétánként" tr "Spell_JinxQ_Name" = "Van másik!" tr "Spell_JinxQ_Summary" = "Jinx az alaptámadásait Bumm-bumm, a gépágyúja és Halszálka, a rakétavetője váltogatásával módosíthatja. A Bumm-bummal végrehajtott támadások esetén a támadási sebesség nagyobb, míg a Halszálka területre ható sebzést okoz, nagyobb hatótávot biztosít, és minden lövése manát fogyaszt." tr "Spell_JinxQ_Tooltip" = "Jinx fegyvert vált.

    Halszálka, a rakétavető: az alaptámadások 110%-os sebzést okoznak a célpontnak, illetve a közelben tartózkodó ellenfeleknek, a hatótávjuk @Effect3Amount@ egységgel nagyobb, manát használnak fel, és @Effect5Amount@%-kal kisebb mértékben erősödnek a bónusz támadási sebességgel.

    Bumm-bumm, a gépágyú: az alaptámadások 2,5 másodpercen keresztül nagyobb támadási sebességet biztosítanak. Ez a hatás legfeljebb 3 alkalommal halmozódik, ekkor a teljes bónusz @Effect1Amount@% lesz.

    A felhalmozott jelzők egyesével tűnnek el, és a rakétavetőre történő váltást követően csak Jinx első támadására vannak hatással." tr "Spell_JinxR_Name" = "Szuper-mega-gyilkos rakéta!" tr "Spell_JinxR_Summary" = "Jinx egy szuperrakétát lő keresztül a térképen, amelynek a sebzése a megtett út során nő. Ha a rakéta eltalál egy ellenséges hőst, felrobban, és megsebzi őt, valamint a közelében tartózkodó többi ellenfelet a hiányzó életerejük alapján." tr "Spell_JinxR_Tooltip" = "Jinx egy rakétát lő ki, amelynek sebzése a kilövés után megtett út első másodpercében fokozatosan növekszik. A rakéta az első ellenséges hősnek ütközve felrobban, amivel @DamageFloor@–@DamageMax@, továbbá a célpont hiányzó életerejének @PercentDamage@%-ával megegyező mértékű fizikai sebzést okoz. A közeli ellenfelek 80%-os sebzést szenvednek el." tr "Spell_JinxW_Name" = "Villám!" tr "Spell_JinxW_Summary" = "Jinx a Villámbottal, vagyis a sokkolópisztolyával egy olyan lövedéket lő ki, amely megsebzi, lassítja és felfedi az első eltalált ellenfelet." tr "Spell_JinxW_Tooltip" = "Jinx egy sokkoló lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, valamint felfedi, és 2 másodpercre @Effect2Amount@%-kal le is lassítja azt.

    Jinx támadási sebességének növekedésével csökken a Villám! töltési ideje." tr "Spell_KaisaE_Name" = "Turbófeltöltés" tr "Spell_KaisaE_Summary" = "Kai'Sa rövid időre megnöveli a mozgási sebességét, majd a támadási sebességét.

    Élő fegyver: a Turbófeltöltés ideiglenesen lopakodást is biztosít." tr "Spell_KaisaE_Tooltip" = "Kai'Sa @f1@ másodpercig ürességenergiával tölti fel magát. A töltődés során @f4@%-kal nő a mozgási sebessége, feltöltődve pedig @Effect2Amount@ másodpercig @Effect5Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége.

    Élő fegyver @Effect6Amount@% támadási sebesség (jelenlegi: @f2@%) – A Turbófeltöltés elsütésekor lopakodni kezd @Effect7Amount@ másodpercig.

    Az alaptámadások @Effect4Amount@ másodperccel csökkentik a Turbófeltöltés töltési idejét. A támadási sebesség csökkenti a Turbófeltöltés elsütési idejét, és növeli a mozgási sebességre kapott bónuszt." tr "Spell_KaisaPassive_Name" = "Második bőr" tr "Spell_KaisaPassive_Tooltip" = "Égető sebek – Kai'Sa alaptámadásai @PDuration@ másodpercre Plazma jelzőket alkalmaznak a célpontra, és @PCurrentBaseDamage@ (+@PAPBaseTooltip@) + (jelzőnként @PCurrentPerStackDamage@ (+@PAPTooltip@)) bónusz varázssebzést okoznak. @PMaxStacks@ jelző elérésekor Kai'Sa támadásai berobbantják a Plazmát, ami a célpont hiányzó életerejének @PExecuteTooltip@ (+@PExecuteAPRatioTooltip@)%-ával egyenlő bónusz sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @PDamageCap@ sebzést).

    A szövetségesek hősök ellen bevetett mozgáskorlátozó hatásai @PAllyStacks@ Plazma jelzőt alkalmaznak.

    Élő fegyver – Kai'Sa páncélja alkalmazkodik a döntéseihez, a tárgyakból és hősszintekből szerzett alapértékek szerint alakítva képességeit.
    " tr "Spell_KaisaQ_Name" = "Ikáthiai zápor" tr "Spell_KaisaQ_Summary" = "Kai'Sa rakéták sokaságát lövi ki, amelyek közeli ellenfeleket céloznak meg.

    Élő fegyver: az Ikáthiai zápor még több rakétát lő ki." tr "Spell_KaisaQ_Tooltip" = "Kai'Sa @Effect2Amount@ rakétát lő ki, amelyek eloszlanak a közeli ellenfelek között, egyenként @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f7@) fizikai sebzést okozva. A hősök és szörnyek elleni további találatok @Effect3Amount*100@% sebzést okoznak (összesen legfeljebb @f3@ (+@f2@) (+@f8@) sebzést).

    Élő fegyver – @Effect6Amount@ bónusz sebzés (jelenlegi: @f5@) – Az Ikáthiai zápor @Effect7Amount@ rakétát lő ki.

    Ha egy eltalált minion életereje @Effect5Amount*100@% alatt van, @Effect4Amount*100@% sebzést szenved el." tr "Spell_KaisaR_Name" = "Gyilkos ösztön" tr "Spell_KaisaR_Summary" = "Kai'Sa egy ellenséges hős közelébe siet." tr "Spell_KaisaR_Tooltip" = "Kai'Sa a Plazma hatása alatt álló közeli ellenséges hős közelébe ugrik. @RShieldDuration@ másodpercre egy pajzs veszi körül, amely @RCalculatedShieldValue@ sebzést véd ki." tr "Spell_KaisaW_Name" = "Ürességnyaláb" tr "Spell_KaisaW_Summary" = "Kai'Sa kilő egy nagy hatótávolságú lövedéket, amely a passzív képesség jelzőit alkalmazza az ellenfelekre.

    Élő fegyver: az Ürességnyaláb még több passzív jelzőt alkalmaz a célpontra, és csökken a töltési ideje, ha hősöket talál el." tr "Spell_KaisaW_Tooltip" = "Kai'Sa ürességenergiát lő ki, amely Igazlátással fedi fel az első eltalált ellenfelet, @Effect4Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz rá, és varázssebzést okoz a célponton lévő jelzők alapján.

    Minimális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f5@) (+@f1@) (+@f6@)
    Maximális sebzés: @Effect1Amount@ (+@f7@) (+@f1@) (+@f8@)

    Élő fegyver – @Effect2Amount@ varázserő (jelenlegi: @f3@) – Az Ürességnyaláb @Effect5Amount@ Plazma jelzőt alkalmaz, és hősök eltalálásakor @Effect3Amount@%-kal csökken a töltési ideje." tr "Spell_KalistaExpungeWrapper_Cooldown" = "@f2@ másodperc töltési idő" tr "Spell_KalistaExpungeWrapper_Name" = "Tépett seb" tr "Spell_KalistaExpungeWrapper_Summary" = "A támadások hatására lándzsák fúródnak a célpontba. A képesség aktiválásával ki lehet tépni ezeket, ami lelassítja az áldozatot, és fokozatosan egyre nagyobb sebzést okoz neki." tr "Spell_KalistaExpungeWrapper_Tooltip" = "Passzív: Kalista lándzsái a célpontba fúródnak, és 4 másodpercig ott is maradnak.

    Aktív: Kalista kitépi a lándzsákat a közeli célpontokból, így @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja az áldozatai mozgását.

    Minden további lándzsa @Effect9Amount@ (+@f4@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Tépett seb legalább egy célpontot megöl, a töltési ideje nullázódik, és visszatölt @Effect8Amount@ manát.

    A Tépett seb @EpicMonsterDamageMod*100@% sebzést okoz a hatalmas szörnyek esetében." tr "Spell_KalistaMysticShot_Name" = "Felnyársalás" tr "Spell_KalistaMysticShot_Summary" = "Egy gyorsan hasító lándzsát dob el, amely áthalad azokon az ellenfeleken, akiket megöl." tr "Spell_KalistaMysticShot_Tooltip" = "Egy gyors és vékony lándzsát hajít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz. Aktiválja a Harci póz (P), az Őrző (W) és a Tépett seb (E) hatásokat.

    Ha megöli a célpontot, a Felnyársalás lövedéke továbbhalad, és a Tépett seb összes felhalmozott jelzőjét átviszi a következő célpontra." tr "Spell_KalistaRx_Name" = "Túlvilági hívás" tr "Spell_KalistaRx_Summary" = "Kalista maga mellé teleportálja a Véresküt tett szövetségesét, aki képessé válik arra, hogy egy kijelölt helyre siessen, hátralökve az ellenséges hősöket." tr "Spell_KalistaRx_Tooltip" = "Kalista magához hívja a Véresküt tett szövetségest. Ez a szövetséges legfeljebb 4 másodpercig nem célozható meg, és nem is támadhat.

    A következő kattintás hatására a Véresküt tett szövetséges a kijelölt hely felé repül. Ha eltalál egy ellenséges hőst, azonnal megáll, és kis hatókörben hátralöki az ellenfeleket.

    A képesség csak akkor használható, ha a Véresküt tett szövetséges legfeljebb 1100 egységnyi távolságra van Kalistától." tr "Spell_KalistaW_Name" = "Őrző" tr "Spell_KalistaW_Summary" = "Bónusz sebzést nyersz, amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős ugyanazt a célpontot találja el.

    Az aktiválásával útjára indítasz egy szellemet, amely felderítésre indul, és felfedi az elé táruló területet." tr "Spell_KalistaW_Tooltip" = "Passzív: Amikor Kalista és a vele Véresküt tett hős alaptámadása ugyanarra a célpontra irányul, Kalista az áldozat maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz neki. @Effect7Amount@ másodperc töltési idő célpontonként.

    Aktív: Kiküld egy testetlen Őrzőt, hogy járőrözzön egy felderítetlen területen. Az Őrző által észrevett hősök 4 másodpercre felfedve maradnak. Az Őrző 3 kört tesz meg.

    Kalista @Effect4Amount@ másodpercenként kap új Őrző-töltetet." tr "Spell_KarthusDefile_Name" = "Bemocskolás" tr "Spell_KarthusDefile_Summary" = "Karthus passzívan elszívja áldozatai energiáját, és minden gyilkossággal manát nyer. Dönthet úgy is, hogy körbeveszi magát az áldozatai lelkével, és így sebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, de ezzel gyorsan elfogyasztja a manáját." tr "Spell_KarthusDefile_Tooltip" = "Kikapcsolva: ha Karthus megöl egy egységet, @Effect2Amount@ manát nyer vissza.

    Bekapcsolva: Karthus @Cost@ manát használ el és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben. " tr "Spell_KarthusFallenOne_Name" = "Gyászcsapás" tr "Spell_KarthusFallenOne_Summary" = "3 másodperces varázslást követően Karthus sebzést okoz az összes ellenséges hősnek." tr "Spell_KarthusFallenOne_Tooltip" = "3 másodperces varázslás után Karthus @TotalDamage@ varázssebzést okoz minden ellenséges hősnek (a távolságra való tekintet nélkül). " tr "Spell_KarthusLayWasteA1_Cooldown" = "@AMMORECHARGETIME@ másodperc töltési idő" tr "Spell_KarthusLayWasteA1_Name" = "Pokoli akna" tr "Spell_KarthusLayWasteA1_Summary" = "Karthus egy késleltetett robbanást idéz elő a célterületen, amivel megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_KarthusLayWasteA1_Tooltip" = "Karthus késleltetett robbanást idéz elő a kurzor helyén, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha a robbanás csak egy egységet talál el, dupla sebzést okoz." tr "Spell_KarthusWallOfPain_Name" = "A fájdalom fala" tr "Spell_KarthusWallOfPain_Summary" = "Karthus egy áthatolható energiaelszívó függönyt hoz létre. A függönyön átlépő ellenséges egységek mozgási sebessége és varázsellenállása egy időre csökken." tr "Spell_KarthusWallOfPain_Tooltip" = "Létrehoz egy falat, amely @Effect4Amount@ másodpercig tart ki. @Effect5Amount@ másodpercre a falon áthaladó ellenfelek varázsellenállása @Effect1Amount@%-kal, mozgási sebessége pedig @Effect3Amount@%-kal csökken (az elvesztett mozgási sebesség fokozatosan visszatér a hatás időtartama alatt)." tr "Spell_KatarinaEWrapper_Name" = "Villámlépés" tr "Spell_KatarinaEWrapper_Summary" = "Katarina a célponthoz teleportál. Ha a célpont egy ellenfél, lesújt rá, máskülönben a legközelebbi ellenfelet támadja meg." tr "Spell_KatarinaEWrapper_Tooltip" = "Katarina egy szempillantás alatt a megcélzott szövetségeshez, ellenfélhez vagy tőrhöz siet. Ha a célpont egy ellenfél, Katarina @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, máskülönben a legközelebbi ellenfélre sújt le.

    A tőrök felvétele @f1@ másodperccel csökkenti a Villámlépés töltési idejét (@f3*100@%-kal).

    Katarina a célpont közelében bárhová teleportálhat." tr "Spell_KatarinaQ_Name" = "Pattogó penge" tr "Spell_KatarinaQ_Summary" = "Katarina egy tőrt hajít a célpontra, amely továbbpattan más közeli ellenfelekre, végül pedig földet ér." tr "Spell_KatarinaQ_Tooltip" = "Katarina elhajít egy tőrt, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva a célpontnak és @Effect4Amount@ további ellenfélnek a közelben. A tőr ezután a földre hullik az elsődleges célpont mögött.

    A tőr mindig az elsőként eltalált célpont távolabbi oldalán ér földet 350 egység távolságra, és mindig ugyanannyi idő elteltével, függetlenül attól, hány ellenfelet sebzett meg." tr "Spell_KatarinaR_Name" = "Halálos lótusz" tr "Spell_KatarinaR_Summary" = "Katarina pengeviharrá változik, és jelentős varázssebzést okoz az időtartam során a 3 legközelebbi ellenséges hősnek." tr "Spell_KatarinaR_Tooltip" = "Katarina valóságos pengeviharrá változik, és tőrök sokaságát zúdítja a három legközelebbi ellenséges hősre, tőrönként @DamageCalc@ varázssebzést okozva. @Duration@ másodperc alatt okozott sebzés ellenfelenként: @TotalDamageCalc@ varázssebzés.

    Minden eltalált ellenfél a Súlyos seb hatástól fog szenvedni, amely 40%-kal csökkenti a gyógyító hatásokat és a regenerálódást." tr "Spell_KatarinaW_Name" = "Felkészülés" tr "Spell_KatarinaW_Summary" = "Katarina mozgási sebessége rövid időre megnő, és közvetlenül a feje fölé a levegőbe dob egy tőrt." tr "Spell_KatarinaW_Tooltip" = "Katarina egy tőrt hajít a levegőbe, mozgási sebessége @Effect4Amount@%-kal nő, de a hatás @Effect2Amount@ másodperc alatt fokozatosan elenyészik." tr "Spell_KayleE_Name" = "Csillagtűz varázspenge" tr "Spell_KayleE_Summary" = "Passzív: Kayle égi kardja, Erény bónusz varázssebzést okoz a megtámadott ellenfeleknek.

    Aktív: Kayle következő támadása égi tűzzel égeti meg a célpontot, a hiányzó életerejével arányos varázssebzést okozva neki." tr "Spell_KayleE_Tooltip" = "Passzív: A támadások @EPassiveTotalDamage@ bónusz varázssebzést okoznak.

    Aktív: Kayle következő alaptámadása távolsági támadás lesz, és a célpont hiányzó életerejének @ActiveTotalExecuteDamage@-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Ha Kayle elérte a @Spell.KaylePassive:LevelForPassiveRank1@. szintet, a támadás még erősebb lesz, és megsebzi a célponthoz közeli ellenfeleket is." tr "Spell_KayleE_TooltipExtendedBelowLine" = "A {{Spell_KayleE_Name}} aktív támadásai alkalmazzák a találati hatásokat és a varázslatok hatásait. A kivégzési sebzés felső korlátja @MaxExecuteVsMonsters@ a szörnyek ellen." tr "Spell_KaylePassive_Name" = "Isteni felemelkedés" tr "Spell_KaylePassive_Summary" = "Kayle támadásait égi hatalom kezdi átitatni, ahogy szintet lép, és erősödnek a képességei. A szárnyai lángolni kezdenek, és idővel megnő a támadási sebessége, gyorsabban mozog az ellenfelek irányába, tűzhullámokat indít el a támadásaival, megnő a támadási hatótávja, és tényleges sebzést kezd okozni." tr "Spell_KaylePassive_Tooltip" = "Kayle támadásai új jellemzőket szereznek, ahogy szintet lép, és növeli a képességei erejét.

    • @LevelForPassiveRank0@. szint – Buzgó: az alaptámadások @EnrageDuration@ másodpercig @EnrageASPerStack*100@%-kal növelik a támadási sebességet (a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódik). A maximális számú jelző elérésekor Kayle Felfűtött állapotba kerül, és az ellenfelek felé haladva @MSTowardsEnemy*100@%-kal nő a mozgási sebessége.
    • @LevelForPassiveRank1@. szint – Lángoló: a Felfűtött támadások tűzhullámokat indítanak el, amelyek @Spell.KayleE:EPassiveTotalDamage@ varázssebzést okoznak.
    • @LevelForPassiveRank2@. szint – Felemelkedett: a támadási hatótáv @UpgradedAttackRange@ egységre nő. A Felfűtött jelzői @EnrageASPerStackUpgrade*100@%-kal növelik a támadási sebességet.
    • @LevelForPassiveRank3@. szint – Felsőbbrendű: a Felfűtött állapot állandósul. A tűzhullámok tényleges sebzést okoznak.
    " tr "Spell_KaylePassive_TooltipExtended" = "{{ Spell_KaylePassive_Tooltip }}
    A tűzhullámok alkalmazzák a varázslatok hatásait, és kritikus csapást okozhatnak. A sebzést az [E] {{Spell_KayleE_Name}} varázslat szintje határozza meg." tr "Spell_KaylePassive_TooltipExtendedBelowLine" = "A tűzhullámok okozhatnak kritikus csapást, és alkalmazzák a varázslatok hatásait." tr "Spell_KayleQ_Name" = "Kitörő ragyogás" tr "Spell_KayleQ_Summary" = "Kayle egy portálon keresztül egy égi kardot idéz meg, amely keresztülhalad az ellenfeleken, lelassít és megsebez minden eltalált célpontot, valamint csökkenti az ellenállásaikat." tr "Spell_KayleQ_Tooltip" = "Kayle megidéz egy égi kardot, amely a kijelölt irányba repül, amíg eltalál egy ellenséges célpontot.

    A kard @TotalDamage@ varázssebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek, @SlowDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lelassítja őket, valamint @ShredDuration@ másodpercre @ShredPercent@%-kal csökkenti a páncéljukat és varázsellenállásukat." tr "Spell_KayleQ_TooltipExtendedBelowLine" = "A {{Spell_KayleQ_Name}} elsütését gyorsítja a támadási sebesség." tr "Spell_KayleR_ImmunityDuration" = "Sebezhetetlenség időtartama" tr "Spell_KayleR_Name" = "Égi ítélet" tr "Spell_KayleR_Summary" = "Kayle sebezhetetlenné tesz egy szövetségest, és segítségül hívja az Igazság korábbi szellemeit, akik az égből aláhulló kardokkal tisztítják meg a célpont körüli területet." tr "Spell_KayleR_Tooltip" = "Kayle @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné tesz egy szövetséges hőst.

    Ezután varázslást követően megtisztítja a célpont körüli területet, @TotalDamage@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek." tr "Spell_KayleR_TooltipExtended" = "{{ Spell_KayleR_Tooltip }}


    Kayle mozoghat az {{ Spell_KayleR_Name }} elsütése közben, de nem támadhat." tr "Spell_KayleR_TooltipExtendedBelowLine" = "Kayle mozoghat az {{Spell_KayleR_Name}} elsütése közben, de nem támadhat vagy varázsolhat.
    " tr "Spell_KayleW_Name" = "Égi áldás" tr "Spell_KayleW_Summary" = "Kayle égi áldást kér, amivel gyógyítja saját magát és a legközelebbi szövetségesét, valamint megnöveli a mozgási sebességüket." tr "Spell_KayleW_Tooltip" = "Kayle és a megcélzott szövetséges hős @TotalHeal@ életerőt nyer vissza, és @TotalHaste@-kal nő a mozgási sebességük @HasteDuration@ másodpercre." tr "Spell_KayleW_TooltipExtendedBelowLine" = "Ha nincs kijelölt célpont, az {{Spell_KayleW_Name}} a leginkább sérült szövetségest gyógyítja a hatótávon belül." tr "spell_Kayn_R_main_0" = "Kayn megfertőz egy ellenséges hőst, akit nemrég megsebzett, és @InfestDuration@ másodpercre megcélozhatatlanná válik. Újraaktiválással a hatás idő előtt megszakítható. Amikor a Betolakodó árnyék hatás véget ér, a célpont @Damage@ fizikai sebzést szenved el.
    Árnyak orgyilkosa: megnő a hatótávolság (belépéskor és kilépéskor is), és az ellenfélből kilépve frissül a Darkin kasza töltési ideje.

    Darkin: a maximális életerővel arányos sebzést okoz, és a célpont maximális életerejével arányos életerőt nyer vissza." tr "spell_Kayn_R_main_1" = "Kayn megfertőz egy ellenséges hőst, akit nemrég megsebzett, és @InfestDuration@ másodpercre megcélozhatatlanná válik. Újraaktiválással a hatás idő előtt megszakítható. Amikor a Betolakodó árnyék hatás véget ér, a Darkin kasza töltési ideje nullázódik, és a célpont @Damage@ fizikai sebzést szenved el, Kayn pedig nagyobb távolságra repül az áldozatától." tr "spell_Kayn_R_main_2" = "Rhaast megfertőz egy ellenséges hőst, akit nemrég megsebzett, és @InfestDuration@ másodpercre megcélozhatatlanná válik. Újraaktiválással a hatás idő előtt megszakítható. Amikor a Betolakodó árnyék hatás véget ér, a célpont a maximális életereje @SlayerDamage@%-ának megfelelő fizikai sebzést szenved el, és Rhaast a célpont maximális életerejének @HealValue@%-ával egyenlő életerőt nyer vissza." tr "Spell_KaynE_KaynHackType" = "Töltési idő
    " tr "Spell_KaynE_KaynHackValue" = "@f15@ -> @f16@
    " tr "Spell_KaynE_Name" = "Árnyléptek" tr "Spell_KaynE_Summary" = "Kayn áthaladhat a tereptárgyakon." tr "Spell_KaynE_Tooltip" = "{{ game_spell_Kayn_E_main_@f1@ }}

    Maximális időtartam ellenséges hősök elleni harc során: @Effect6Amount@ másodperc.
    A mozgásképtelenséget okozó hatások következtében, illetve ha egyszerre @Effect3Amount@ másodpercnél több időt tölt a tereptárgyon kívül, az Árnyléptek hatása azonnal megszűnik.
    " tr "Spell_KaynQ_KaynHackType" = "{{ game_spell_Kayn_Q_Dmg_@f1@ }}" tr "Spell_KaynQ_KaynHackValue" = "{{ game_spell_Kayn_Q_Dmg_Amount_@f1@ }}" tr "Spell_KaynQ_Name" = "Kaszasuhintás" tr "Spell_KaynQ_Summary" = "Kayn előresiet, majd meglendíti a kaszáját. Mindkettő sebzést okoz." tr "Spell_KaynQ_Tooltip" = "{{ game_spell_Kayn_Q_main_@f1@ }}

    Szörnyek ellen @Effect6Amount@ bónusz fizikai sebzést okoz." tr "Spell_KaynR_KaynHackType" = "{{ game_spell_Kayn_R_Damage_@f1@ }}" tr "Spell_KaynR_KaynHackValue" = "{{ game_spell_Kayn_R_Damage_Amount_@f1@ }}" tr "Spell_KaynR_Name" = "Betolakodó árnyék" tr "Spell_KaynR_Summary" = "Kayn elrejtőzik egy ellenfél testében, és jelentős sebzést okozva tör elő onnan." tr "Spell_KaynR_Tooltip" = "{{ spell_Kayn_R_main_@f1@ }}" tr "Spell_KaynW_Name" = "Pengeösvény" tr "Spell_KaynW_Summary" = "Kayn egy vonal mentén megsebzi és lelassítja ellenfeleit." tr "Spell_KaynW_Tooltip" = "{{ game_spell_Kayn_W_maintext_@f1@ }}" tr "Spell_KennenBringTheLight_Name" = "Elektromos hullám" tr "Spell_KennenBringTheLight_Summary" = "Kennen néhány támadásonként passzívan extra sebzést okoz a célpontnak, és Viharjelet helyez rá. A képességet aktiválva megsebezheti a már megjelölt ellenfeleket, és újabb Viharjelet tehet rájuk." tr "Spell_KennenBringTheLight_Tooltip" = "Passzív: Kennen minden 5. támadása @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower2@) bónusz varázssebzést okoz, és egy Viharjelet hagy a célpontján.

    Aktív: elektromos áramot vezet az összes közeli, Viharjel vagy Forgatag hatása alatt álló célpontba, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "Spell_KennenLightningRush_Name" = "Villámroham" tr "Spell_KennenLightningRush_Summary" = "Kennen villám alakot vesz fel, így áthaladhat más egységeken, és Viharjelet tesz rájuk. Ebben az alakban megnő Kennen mozgási sebessége, és amikor leveti ezt az alakot, megnő a támadási sebessége." tr "Spell_KennenLightningRush_Tooltip" = "Kennen gömbvillámmá alakul legfeljebb @duration - as ball@ másodpercre, és @base damage@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Villám alakban Kennen mozgási sebessége @movement speed*100@%-kal nagyobb. Kennen visszanyer @energy refund@ energiát, ha legalább egy ellenfelet megsebez ebben az alakban.

    A normál alakjába visszatérve Kennen támadási sebessége @attack speed*100@%-kal megnő @duration - after ball@ másodpercre.

    A Villámroham @damage to minions*100@% sebzést okoz minionoknak.
    Kennen gömbvillám alakban át tud haladni más egységeken.
    " tr "Spell_KennenShurikenHurlMissile1_Name" = "Mennydörgő dobócsillag" tr "Spell_KennenShurikenHurlMissile1_Summary" = "Kennen egy gyorsan mozgó dobócsillagot hajít egy megcélzott irányba, amivel ha eltalál egy ellenséget, megsebzi és egy Viharjellel jelöli meg azt." tr "Spell_KennenShurikenHurlMissile1_Tooltip" = "Elhajít egy dobócsillagot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek." tr "Spell_KennenShurikenStorm_Name" = "Forgatag" tr "Spell_KennenShurikenStorm_Summary" = "Kennen megidéz egy vihart, amely megtámadja a közelben tartózkodó ellenséges hősöket, és varázssebzést okoz nekik." tr "Spell_KennenShurikenStorm_Tooltip" = "@KennenRDuration@ másodpercre egy mágikus vihart idéz meg, amely @KennenRDefenses@ páncélt és varázsellenállást biztosít Kennen számára, és @KennenRTickRate@ másodpercenként @PerTickDamageCalculated@ varázssebzést okoz az összes közeli ellenfélnek. Minden találat egy-egy Viharjelet helyez el a célponton (legfeljebb 3-at).

    Az ugyanazon célpont elleni további találatok a vihar miatt elszenvedett minden egyes találat után @DamageAmp*100@%-kal nagyobb sebzést okoznak." tr "Spell_KhazixE_Name" = "Ugrás" tr "Spell_KhazixE_Summary" = "Kha'Zix a kijelölt területre ugrik, és földet éréskor fizikai sebzést okoz. Ha a Fejlesztés – Szárnyak lehetőséget választja, az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése, illetve az asszisztok azonnal nullázzák a képesség töltési idejét." tr "Spell_KhazixE_Tooltip" = "A kijelölt területre ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Fejlesztett szárnyak: az Ugrás hatótávolsága 200 egységgel nő, és a hősök megölése vagy asszisztok szerzése nullázza a töltési időt." tr "Spell_KhazixQ_Name" = "A félelem íze" tr "Spell_KhazixQ_Summary" = "Fizikai sebzést okoz a célpontnak. A sebzés az elszigetelődött ellenfelek esetében nagyobb. Ha a Fejlesztés – Hatalmas karmok lehetőséget választja, az elszigetelődött célpontok ellen bevetve rövidebb lesz a képesség töltési ideje. A hatótávolság Kha'Zix alaptámadásai és a Félelem íze képesség esetében is megnő." tr "Spell_KhazixQ_Tooltip" = "@Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz. Elszigetelődött célpontok ellen @Effect2Amount@%-kal nagyobb sebzést (@f1@) okoz.

    Fejlesztett hatalmas karmok: a Félelem íze és Kha'Zix alaptámadásának hatótávolsága @Effect3Amount@ egységgel nő. Ha a célpont elszigetelődött, a Félelem íze töltési ideje @Effect4Amount@%-kal csökken." tr "Spell_KhazixR_Name" = "Ürességtámadás" tr "Spell_KhazixR_Summary" = "Mindegyik szint lehetővé teszi, hogy Kha'Zix továbbfejlessze valamelyik képességét, amely így egy újabb egyedi hatással gyarapodik. Aktiváláskor Kha'Zix lopakodni kezd, ami aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást, és megnöveli a mozgási sebességét. Ha a Fejlesztés – Aktív álca lehetőséget választja, az Ürességtámadás hosszabb ideig tartó Lopakodást kap, és egy további alkalommal felhasználható." tr "Spell_KhazixR_Tooltip" = "Passzív: az Ürességtámadás fejlesztése lehetővé teszi Kha'Zix számára, hogy továbbfejlessze az egyik képességét.

    Aktív: Kha'Zix lopakodni kezd @StealthDuration@ másodpercig, és aktiválja a Láthatatlan fenyegetés hatást. Amíg lopakodik, a mozgási sebessége @BonusMovementSpeedPercent*100@%-kal nő, és nem ütközik más egységekkel.

    Az Ürességtámadás az első használat után @RecastWindow@ másodpercen belül összesen legfeljebb @NumberOfCasts@ alkalommal ismét bevethető.

    Fejlesztett Aktív álca: Az Ürességtámadás @RecastWindow@ másodpercen belül @EvolvedNumberOfCasts@ alkalommal vethető be, a láthatatlansági időtartamát pedig @EvolvedStealthDuration@ másodperccel növeli.

    Láthatatlanság – lopakodás: Kha'Zixet csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli." tr "Spell_KhazixW_Name" = "Ürességtüske" tr "Spell_KhazixW_Summary" = "Kha'Zix robbanó tüskéket lő ki, amelyek fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Ha Kha'Zix is a robbanás hatókörében van, gyógyul. Ha a Fejlesztés – Tüskesorozat lehetőséget választja, az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és 2 másodpercre lelassítja, illetve felfedi az eltalált ellenséges hősöket. Az elszigetelődött célpontokat még jobban lelassítja." tr "Spell_KhazixW_Tooltip" = "Robbanó tüskéket lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoznak az eltalált ellenfeleknek. Kha'Zix @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) ponttal gyógyul, ha a robbanás hatósugarán belül tartózkodik.

    Fejlesztés – tüskesorozat: az Ürességtüske három tüskét lő ki tölcsér alakban, és ezek @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lassítják az eltalált ellenfeleket. Az eltalált ellenséges hősöket 2 másodpercre felfedi. Az elszigetelődött célpontokat @Effect7Amount@%-kal lassítja le." tr "Spell_KindredEWrapper_Name" = "Fokozódó rettenet" tr "Spell_KindredEWrapper_Summary" = "Bárány egy pontos lövéssel lelassítja a célpontot. Ha Bárány további két alkalommal eltalálja a célpontot, a harmadik támadás helyett Farkast küldi az ellenfélre, és ezzel jelentős sebzést okoz az áldozatnak." tr "Spell_KindredEWrapper_Tooltip" = "Megbénítja az ellenfelet, akinek így a mozgási sebessége @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken.

    Miután Bárány kétszer megtámadja a célpontot, a harmadik csapás helyett Farkast küldi az áldozatra, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont hiányzó életerejének @f2@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz.

    Farkas @Effect6Amount@%-kal nagyobb kritikus sebzést okoz az olyan célpontoknak, amelyek életereje @Effect5Amount@% (+@f3@%) alatt van. (A kritikus csapási eséllyel arányosan nő.)

    [A szörnyek legfeljebb @Effect10Amount@ sebzést szenvedhetnek el.]" tr "Spell_KindredQ_Name" = "Báránytánc" tr "Spell_KindredQ_Summary" = "Kindred a kijelölt helyre ugrik, és legfeljebb három nyilat lő ki közeli ellenfelekre." tr "Spell_KindredQ_Tooltip" = "Bárány a kijelölt helyre ugrik, és 3 nyilat lő ki a közeli ellenfelekre, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz nekik, és @Effect8Amount@ másodpercre @f2@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    A Farkaséhség elsütése vagy a hatóterületre való beugrás @Effect4Amount@ másodpercre csökkenti a képesség töltési idejét." tr "Spell_KindredR_Name" = "A béke szigete" tr "Spell_KindredR_Summary" = "Bárány a kijelölt területen belül minden élőlényt megóv a haláltól. A hatás időtartama alatt senki sem halhat meg. Az időtartam végén gyógyítja az egységeket." tr "Spell_KindredR_Tooltip" = "Bárány @Effect2Amount@ másodpercre megáldja a földet maga alatt. Ezen a területen belül egyetlen élőlény sem halhat meg, legyen az szövetséges vagy ellenfél. Ha az egységek életereje 10% alá csökken, semmilyen további sebzés vagy gyógyítás nem hat rájuk.

    A hatóidő végén a területen belül tartózkodó összes élőlény @Effect1Amount@ életerőt nyer vissza." tr "Spell_KindredW_Name" = "Farkaséhség" tr "Spell_KindredW_Summary" = "Farkas feldühödik, és megtámadja maga körül az ellenfeleket. Bárány passzívan gyűjti a jelzőket, amíg mozog vagy támad. Ha teljesen feltöltődik, Bárány következő támadása életerőt tölt vissza." tr "Spell_KindredW_Tooltip" = "Passzív: Kindred mozgás közben a Vadászszenvedély jelzőit gyűjti, legfeljebb 100-ig. A maximális számú jelző elérésekor Bárány következő alaptámadása legfeljebb @f1@ életerőt tölt vissza Kindred hiányzó életereje alapján.

    Aktív: Farkas magáénak tekint egy területet, amelyen belül @Effect4Amount@ másodpercen át megtámadja a közeli ellenfeleket. Bárány a támadásaival új célpontra irányíthatja át Farkast. Ha Bárány elhagyja Farkas területét, Farkas abbahagyja a támadást, és csatlakozik a társához.

    Farkas támadásai @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical@) + a célpont életerejének @f3@%-ával megegyező varázssebzést okoznak.

    Kindred támadási sebessége alapján Farkas is gyorsabban támad. Támadásai megcsonkítják a szörnyeket, @Effect7Amount*100@% bónusz sebzést okozva nekik, illetve 2 másodpercig @Effect8Amount*100@%-kal csökkentve a mozgási sebességüket." tr "Spell_KledE_Name" = "Lovagi torna" tr "Spell_KledE_Summary" = "Kled rohamot indít, amivel fizikai sebzést okoz, és rövid időre megnő a mozgási sebessége. Kled ismét aktiválhatja a képességet, hogy újra keresztülrontson az eredeti célponton, amivel ugyanannyi sebzést okoz." tr "Spell_KledE_Tooltip" = "Kled rohamot indít, amivel @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenfeleknek. Falakon nem tud átjutni vele.

    Ha a Lovagi torna eltalál egy ellenséges hőst vagy egy nagy szörnyet, Kled @Effect4Amount@ másodpercre igazlátással felfedi a célpontot, és +@Effect5Amount*100@% mozgási sebességet nyer. @Effect6Amount@ másodpercen belül ismét elsütheti a képességet, hogy visszafelé újabb rohamot indítson ugyanazon célpont ellen, ugyanakkora sebzést okozva." tr "Spell_KledQ_Name" = "Medvecsapda kötélen" tr "Spell_KledQ_Summary" = "Kled elhajít egy medvecsapdát, amellyel megsebez és horogra akaszt egy ellenséges hőst. Ha a kötelék nem szakad meg, Kled rövid idő elteltével maga felé rántja áldozatát, és további fizikai sebzést okoz neki.

    Ha a hátasa elmenekült, a képesség helyét a Zsebstukker veszi át. Ez a puskalövéses távolsági támadás hátralöki Kledet, és bátorságot tölt vissza." tr "Spell_KledQ_Tooltip" = "Kled elhajít egy medvecsapdát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és az első eltalált ellenséges hősre vagy nagy szörnyre akaszkodik, igazlátással felfedve azt. A minionoknak 150%-os sebzést okoz.

    Ha Kled @Effect3Amount@ másodpercig a csapdával elkapott célpont közelében marad, @Effect1Amount*2@ (+@CharBonusPhysical*2@) fizikai sebzést okoz neki, maga felé rántja őt, és 1,5 másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja.

    Gyalogosan: a Zsebstukker váltja. Ez a távolsági képesség bátorságot tölt vissza." tr "Spell_KledR_Name" = "Előreeeeeeee!!!" tr "Spell_KledR_Summary" = "Kled és Skaarl a kijelölt helyre rohamoznak, pajzsra tesznek szert, a mögöttük létrejövő nyomvonal pedig megnöveli az őket követő hősök mozgási sebességét. Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst." tr "Spell_KledR_Tooltip" = "Kled a kijelölt helyre rohamoz, és nyomvonalat hagy maga mögött, amely megnöveli a szövetségesek mozgási sebességét. Rohamozás közben Kled egy fokozatosan erősödő pajzsot von maga köré, amely legfeljebb @Effect4Amount@ (+@CharBonusPhysical@) erejű lehet, és 2 másodpercig marad meg a roham befejeződése után.

    Skaarl felökleli az első eltalált ellenséges hőst, amivel a célpont maximális életerejének legfeljebb @f5@%-ával (+@f1*3@%) egyenlő fizikai sebzést okoz, a megtett út függvényében." tr "Spell_KledRiderQ_Cooldown" = "@f2@ másodperc lőszerújratöltés (@f1@ másodperc töltési idő)" tr "Spell_KledRiderQ_Cost" = "1 lőszer" tr "Spell_KledRiderQ_Name" = "Zsebstukker" tr "Spell_KledRiderQ_Summary" = "Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az ellenséges hősök elleni találatok bátorságot adnak." tr "Spell_KledRiderQ_Tooltip" = "Kled elsüti a pisztolyát, ami hátralöki őt. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el, plusz @Effect2Amount*100@% sebzést minden további lövedéktől.

    Minden sörét, amely eltalál egy ellenséges hőst vagy hatalmas szörnyet, bátorságot tölt vissza (hősök esetében @Effect4Amount@, hatalmas szörnyeknél pedig @Effect4Amount*0.5@ pontot)." tr "Spell_KledW_Name" = "Kegyetlenségi hajlam" tr "Spell_KledW_Summary" = "Kled támadási sebessége négy támadás idejére jelentősen megnő. A negyedik támadás nagyobb sebzést okoz." tr "Spell_KledW_Tooltip" = "Passzív: Kled az alaptámadásától őrjöngeni kezd, és @Effect2Amount*100@%-kal nő a támadási sebessége. A hatás négy támadás erejéig vagy @Effect6Amount@ másodpercig tart. A Kegyetlenségi hajlam ezután töltődni kezd.

    A negyedik találat a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@ plusz @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (szörnyek ellen legfeljebb @Effect7Amount@ sebzést)." tr "Spell_KogMawBioArcaneBarrage_Name" = "Mágikus bioágyú" tr "Spell_KogMawBioArcaneBarrage_Summary" = "Kog'Maw támadásai nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, és a célpont maximális életerejével arányos varázssebzést is okoznak." tr "Spell_KogMawBioArcaneBarrage_Tooltip" = "Kog'Maw alaptámadásai @Effect3Amount@ másodpercre módosulnak: @Effect1Amount@ egységgel nagyobb a hatótávolságuk, és a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő bónusz varázssebzést okoznak." tr "Spell_KogMawLivingArtillery_Name" = "Lélegző ágyú" tr "Spell_KogMawLivingArtillery_Summary" = "Kog'Maw egy nagy hatótávolságú lövedéket lő ki, amellyel varázssebzést okoz (ez alacsony életerejű ellenfelek esetében jelentősen megnő), és felfedi a nem láthatatlan célpontokat. A rövid időn belül többször bevetett Lélegző ágyú több manába kerül." tr "Spell_KogMawLivingArtillery_Tooltip" = "Egy nagy lövedéket lő ki, amely a hiányzó életerejük alapján
    @BaseDamageCalc@ – @MidDamageCalc@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, amennyiben az életerejük 40% felett van.

    Ha az áldozat életereje 40% alatt van, @MaxDamageCalc@ varázssebzést szenved el.

    Minden, @ManaCostDuration@ másodpercen belül leadott további lövés költsége @BaseCost@ manával nő (maximális költség: @ManaCostCap@)." tr "Spell_KogMawQ_Name" = "Maró köpés" tr "Spell_KogMawQ_Summary" = "Kog'Maw egy savas lövedéket lő ki, amely varázssebzést okoz, és rövid ideig emészti a célpont páncélját és varázsellenállását. Ezenkívül megnő Kog'Maw támadási sebessége." tr "Spell_KogMawQ_Tooltip" = "Passzív: Kog'Maw @Effect2Amount*100@% bónusz támadási sebességre tesz szert.

    Aktív: maró anyagokkal teli rakétát lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, illetve @Effect4Amount@ másodpercig @Effect3Amount@%-kal csökkenti annak páncélját és varázsellenállását." tr "Spell_KogMawVoidOoze_Name" = "Ürességnyálka" tr "Spell_KogMawVoidOoze_Summary" = "Kog'Maw egy különleges nyálkát lő ki, ami sebez minden ellenséget, amelyen áthalad, és a maga után hagyott ragadós nyom lelassítja a rajta áthaladókat." tr "Spell_KogMawVoidOoze_Tooltip" = "@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és csíkot hagy maga után @Effect3Amount@ másodpercig, ami rövid időre @Effect2Amount@%-kal lelassítja a rajta áthaladókat." tr "Spell_Landslide_Name" = "Talajcsapás" tr "Spell_Landslide_Summary" = "Malphite a földre sújt és egy lökéshullámot indít el, amely a páncélja egy részével egyenlő mértékű varázssebzést okoz, valamint egy rövid időre csökkenti az ellenfelek támadási sebességét." tr "Spell_Landslide_Tooltip" = "Malphite a földre sújt, amivel @Effect2Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a körülötte tartózkodó ellenfeleknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal csökkenti a támadási sebességüket.

    A képesség a páncél @Effect3Amount@%-ával megegyező mértékű sebzést nyer." tr "Spell_LeonaShieldOfDaybreak_Name" = "A hajnalhasadás pajzsa" tr "Spell_LeonaShieldOfDaybreak_Summary" = "Leona a pajzsát használja a következő alaptámadás végrehajtásához, amellyel bónusz varázssebzést okoz, és elkábítja a célpontot." tr "Spell_LeonaShieldOfDaybreak_Tooltip" = "A következő alaptámadás @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz, és @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot." tr "Spell_LeonaSolarBarrier_Name" = "Napfogyatkozás" tr "Spell_LeonaSolarBarrier_Summary" = "Leona felemeli pajzsát, amitől megnő a páncélja és a varázsellenállása. Ha vannak ellenséges egységek a közelben, amikor először lejár a hatóidő, ők varázssebzést szenvednek, a hatás időtartama pedig meghosszabbodik." tr "Spell_LeonaSolarBarrier_Tooltip" = "@Effect4Amount@ (+@f1@) bónusz páncélt és @Effect2Amount@ (+@f2@) varázsellenállást biztosít @Effect3Amount@ másodpercre. Amikor a hatás véget ér, a közelben tartózkodó eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és Leona még @Effect3Amount@ másodpercig megtartja a bónusz páncélját és varázsellenállását." tr "Spell_LeonaSolarFlare_Name" = "Napkitörés" tr "Spell_LeonaSolarFlare_Summary" = "Leona egy napenergia-sugarat hív le az égből, amely megsebzi a hatóterületén tartózkodókat. A terület közepén álló ellenségek elkábulnak, míg a szélén lévők lelassulnak. Ezután Leona kardja feltöltődik a nap erejével, és a következő néhány támadásával bónusz varázssebzést okoz." tr "Spell_LeonaSolarFlare_Tooltip" = "Egy ragyogó napenergia-sugarat hív le, ami @ExplosionCalculatedDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre @SlowPercent@%-kal lassítja az ellenfeleket. A lobbanás közepén álló ellenfelek lassulás helyett elkábulnak.

    Leona kardja az Izzás hatással töltődik fel, valamint következő @OnHitStacks@ alaptámadásának hatótávolsága @AttackRangeIncrease@ egységgel lesz nagyobb, és találatkor @OnHitCalculatedDamage@ bónusz varázssebzést okoz." tr "Spell_LeonaZenithBlade_Name" = "Fénypenge" tr "Spell_LeonaZenithBlade_Summary" = "Leona a kardját formázó napsugarakat küld a kijelölt irányba, amik varázssebzést okoznak az útjukba kerülő ellenfeleknek. Az utolsóként eltalált ellenséges hős egy rövid időre mozgásképtelenné válik, és Leona odaugrik hozzá." tr "Spell_LeonaZenithBlade_Tooltip" = "Egy vonalban minden ellenfélre lecsap, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Az utolsóként eltalált ellenséges hős @Effect2Amount@ másodpercre mozgásképtelenné válik, és Leona nekiront." tr "Spell_LissandraE_Name" = "Jégösvény" tr "Spell_LissandraE_Summary" = "Lissandra egy jégkarmot hoz létre, ami varázssebzést okoz. A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál." tr "Spell_LissandraE_Tooltip" = "Egy jégkarmot idéz meg, amellyel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    A képesség ismételt aktiválásakor Lissandra a karom aktuális helyére teleportál." tr "Spell_LissandraQ_Name" = "Jégszilánk" tr "Spell_LissandraQ_Summary" = "Elhajít egy jégdárdát, ami egy ellenségnek ütközve széttörik, varázssebzést okoz neki és lecsökkenti a mozgási sebességét. Szilánkok fúrják át a célpontot, ugyanezt a sebzést okozva a többi eltalált ellenfélnek." tr "Spell_LissandraQ_Tooltip" = "Elhajít egy jégdárdát, ami ellenségnek ütközve széttörik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célpontnak, és @Effect2Amount@ másodpercre @Effect3Amount*-100@%-kal csökkenti annak mozgási sebességét. A szilánkok ezután átfúrják a célpontot, és ugyanezt a sebzést okozzák a többi eltalált ellenfélnek is." tr "Spell_LissandraR_Name" = "Fagyos sír" tr "Spell_LissandraR_Summary" = "Ha a varázslat célpontja egy ellenséges hős, akkor jéggé fagy és elkábul. Ha Lissandra a célpont, ő fekete jégbe burkolja magát, és gyógyulni kezd. Eközben nem célozható meg, és sérthetetlenné válik. A célpontból fekete jég kezd kiáradni, amely varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és csökkenti a mozgási sebességüket." tr "Spell_LissandraR_Tooltip" = "Ellenségen alkalmazva: jéggé dermeszti az ellenséges hőst, és @EnemyCastDuration@ másodpercre elkábítja.

    Saját magadra alkalmazva: Lissandra fekete jégbe burkolja magát @SelfCastDuration@ másodpercig, és @HealAmount@ életerőt nyer vissza, amit @SelfCastMissingHPRatio@%-kal növel a hiányzó életerő minden @SelfCastMissingHPPerAbove@%-a után. Ez idő alatt Lissandra nem célozható meg, és sérthetetlenné válik, de ő maga sem képes a cselekvésre.

    A célpontból fekete jég kezd kiáradni, és @CalculatedDamage@ varázssebzést okoz az ellenfeleknek. A jég @SlowDuration@ másodpercig marad meg, és @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti az ellenfelek mozgási sebességét." tr "Spell_LissandraW_Name" = "Fagyos gyűrű" tr "Spell_LissandraW_Summary" = "Megfagyasztja a közelben tartózkodó ellenségeket, varázssebzést okoz nekik, és földbe gyökerezteti őket." tr "Spell_LissandraW_Tooltip" = "@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben lévő ellenfeleknek, és @Effect2Amount@ másodpercre a földbe gyökerezteti őket." tr "Spell_ListStyle_Default" = "@value@" tr "Spell_ListType_ActivationDamage" = "Aktiváláskor okozott sebzés" tr "Spell_ListType_ActiveAttackSpeed" = "Aktív támadási sebesség" tr "Spell_ListType_ActiveDamage" = "Aktív sebzés" tr "Spell_ListType_AmmoRecharge" = "Lőszerújratöltés" tr "Spell_ListType_AniviaChilledSlowAmount" = "Dermesztés lassításának mértéke" tr "Spell_ListType_APRatio" = "Teljes varázserőarány" tr "Spell_ListType_Armor" = "Páncél" tr "Spell_ListType_ArmorandMagicResist" = "Páncél és varázsellenállás" tr "Spell_ListType_ArmorandMagicResistShred" = "Páncél- és varázsellenállás-csökkentés" tr "Spell_ListType_ArmorBonus" = "Bónusz páncél" tr "Spell_ListType_ArmorReduction" = "Páncélcsökkentés" tr "Spell_ListType_ArmorReductionPercent" = "Páncélcsökkentés %" tr "Spell_ListType_AsheFlurryAttackDamageratio" = "Nyílzápor sebzési aránya" tr "Spell_ListType_AttackDamageBonus" = "Sebzés" tr "Spell_ListType_AttackDamagePerShot" = "Sebzés lövésenként" tr "Spell_ListType_AttackSpeed" = "Támadási sebesség" tr "Spell_ListType_AttackSpeed%" = "Támadási sebesség (%)" tr "Spell_ListType_AttackSpeedReduction" = "Támadási sebesség csökkentése" tr "Spell_ListType_AurelionSolEFlightRange" = "Repülés hatótávolsága" tr "Spell_ListType_AurelionSolEMovementSpeedCap" = "Mozgási sebesség határa" tr "Spell_ListType_AzirRNumberofSoldiers" = "Katonák száma" tr "Spell_ListType_AzirWAttackSpeedwithSoldiers" = "Támadási sebesség katonákkal" tr "Spell_ListType_BardEAllyTravelSpeedBonus" = "Bónusz mozgási sebesség a szövetséges hősöknek" tr "Spell_ListType_BaseArmor" = "Alappáncél" tr "Spell_ListType_BaseDamage" = "Alapsebzés" tr "Spell_ListType_BaseHeal" = "Alapgyógyítás" tr "Spell_ListType_BaseMagicResist" = "Alap varázsellenállás" tr "Spell_ListType_BlitzcrankLightningDamage" = "Villámok sebzése" tr "Spell_ListType_BonusADPercentage" = "Százalékos bónusz sebzés" tr "Spell_ListType_BonusADRatio" = "Bónusz sebzési arány" tr "Spell_ListType_BonusAttackDamageRatio" = "Bónusz sebzésarány" tr "Spell_ListType_BonusDamage" = "Bónusz sebzés" tr "Spell_ListType_BonusDamageAgainstChampions" = "Hősök elleni bónusz sebzés" tr "Spell_ListType_BonusHealth" = "Bónusz életerő" tr "Spell_ListType_BonusMagicDamage" = "Bónusz varázssebzés" tr "Spell_ListType_BrandDamageperBounce" = "Sebzés továbbugrásonként" tr "Spell_ListType_CaitlynBonusHeadshotDamageonTrappedTargets" = "Fejlövés bónusz sebzése a csapdába esett ellenfelek ellen" tr "Spell_ListType_CamilleCurrentHealthDamage" = "Aktuális életerővel arányos sebzés" tr "Spell_ListType_CamouflageDuration" = "Láthatatlanság időtartama" tr "Spell_ListType_CassiopeiaEBonusDamage" = "Bónusz méregsebzés" tr "Spell_ListType_ChampionDamage" = "Hősök elleni sebzés" tr "Spell_ListType_CharmDuration" = "Csábítás időtartama" tr "Spell_ListType_ChogathRHealthPerStack" = "Jelzőnkénti életerő" tr "Spell_ListType_Cooldown" = "Töltési idő" tr "Spell_ListType_CorkiDefenseReduction" = "Védelemcsökkentés" tr "Spell_ListType_Cost" = "@AbilityResourceName@ költség" tr "Spell_ListType_CriticalStrikeDamage" = "Kritikus csapás sebzése" tr "Spell_ListType_Damage" = "Sebzés" tr "Spell_ListType_DamagePerSecond" = "Másodpercenkénti sebzés" tr "Spell_ListType_DamageperStack" = "Jelzőnkénti sebzés" tr "Spell_ListType_DamageReduced" = "Sebzéscsökkentés" tr "Spell_ListType_DamageReduction" = "Sebzéscsökkentés" tr "Spell_ListType_DefensiveScaling" = "Védelem arányosítása" tr "Spell_ListType_DisableReduction" = "Bénítás csökkentése" tr "Spell_ListType_Duration" = "Időtartam" tr "Spell_ListType_ExplosionDamage" = "Másodlagos sebzés" tr "Spell_ListType_FearDuration" = "Félelem időtartama" tr "Spell_ListType_FiddlesticksDrainRatio" = "Szipolyozás aránya" tr "Spell_ListType_FioraDuelistMovementSpeed" = "Halálos tánc mozgási sebessége" tr "Spell_ListType_FlatDamage" = "Pontalapú sebzés" tr "Spell_ListType_FlatHeal" = "Fix gyógyítás" tr "Spell_ListType_GnarQBoomerangDamage" = "Bumeráng sebzése" tr "Spell_ListType_GnarQBoulderDamage" = "Szikla sebzése" tr "Spell_ListType_GnarRHypeMovementSpeed" = "Felpörgés mozgási sebessége" tr "Spell_ListType_GnarRSlowStunDuration" = "Lassítás/kábítás időtartama" tr "Spell_ListType_GnarWallopDamage" = "Földrengető csapás sebzése" tr "Spell_ListType_GnarWHyperDamage" = "Felpörgés sebzése" tr "Spell_ListType_GnarWHyperMonsterDamage" = "Felpörgés maximális sebzése szörnyek ellen" tr "Spell_ListType_GnarWHyperPercentDamage" = "Felpörgés életerő-százalékos sebzése" tr "Spell_ListType_GravesConeDamage" = "Tölcsérsebzés" tr "Spell_ListType_GravesDetonationADRatio" = "Robbanás sebzésaránya" tr "Spell_ListType_GravesPrimaryDamage" = "Elsődleges sebzés" tr "Spell_ListType_GravesTrueGritArmor" = "Szilárd jellem páncélja" tr "Spell_ListType_Heal" = "Gyógyítás" tr "Spell_ListType_Healing" = "Gyógyítás" tr "Spell_ListType_HealingCap" = "Gyógyítás felső határa" tr "Spell_ListType_HealingIncrease" = "Megnövelt gyógyítás" tr "Spell_ListType_HealPercentOfDamageDealt" = "Gyógyítás százalékos mértéke" tr "Spell_ListType_HealPerSecond" = "Gyógyítás másodpercenként" tr "Spell_ListType_IllaoiDamageEcho" = "Sebzéstovábbítás" tr "Spell_ListType_IllaoiQSlamBonus" = "Csapás bónusza" tr "Spell_ListType_IncrementalArmorAndMagicResistance" = "Páncél és varázsellenállás növekedése" tr "Spell_ListType_InitialArmorAndMagicResistance" = "Kezdeti páncél és varázsellenállás" tr "Spell_ListType_InitialDamage" = "Kezdeti sebzés" tr "Spell_ListType_IvernRBaseHealth" = "Pitypang alapéletereje" tr "Spell_ListType_IvernRBonusAttackSpeed" = "Pitypang bónusz támadási sebessége" tr "Spell_ListType_IvernRResistances" = "Pitypang alappáncélja és alap varázsellenállása" tr "Spell_ListType_IvernWRecharge" = "Bokor újratöltése" tr "Spell_ListType_JarvanIVBonusShieldPercentHealth" = "Pajzs bónusz százalékos életereje" tr "Spell_ListType_JayceCannonSwapShred" = "Ágyúra váltás: páncél/varázsellenállás csökkentése" tr "Spell_ListType_JayceDamageperShot" = "Sebzés lövésenként" tr "Spell_ListType_JayceHammerPassiveResist" = "Kalapács (passzív): bónusz páncél és varázsellenállás" tr "Spell_ListType_JayceHammerSwapDamage" = "Kalapácsra váltás: bónusz sebzés" tr "Spell_ListType_JinxMinigunTotalAttackSpeed" = "Gépágyú teljes támadási sebessége" tr "Spell_ListType_JinxRocketBonusRange" = "Rakéta bónusz hatótávja" tr "Spell_ListType_KaisaDamagePerMissile" = "Sebzés rakétánként" tr "Spell_ListType_KarthusWallWidth" = "Fal szélessége" tr "Spell_ListType_KatarinaRDamagePerKnife" = "Sebzés tőrönként" tr "Spell_ListType_KennenDamage(active)" = "Sebzés (aktív)" tr "Spell_ListType_KennenDamage(passive)" = "Sebzés (passzív)" tr "Spell_ListType_KhaZixREvolutionsAvailable" = "Elérhető fejlesztések" tr "Spell_ListType_KindredQCooldownInW" = "Töltési idő a Farkaséhségben" tr "Spell_ListType_KledQRipDamage" = "Tépés sebzése" tr "Spell_ListType_KledQThrowDamage" = "Dobás sebzése" tr "Spell_ListType_KnockupDuration" = "Fellökés időtartama" tr "Spell_ListType_LeeSinEDamage" = "Vihar sebzése" tr "Spell_ListType_LeeSinESlow" = "Bénítás lassítása" tr "Spell_ListType_LeeSinQSonicWaveDamage" = "Hanghullám sebzése" tr "Spell_ListType_LeeSinRDamage" = "Bónusz életerővel arányos sebzés" tr "Spell_ListType_LeeSinResonatingStrikeMaximumBaseDamage" = "Rezonáns csapás maximális sebzése" tr "Spell_ListType_LeeSinResonatingStrikeMinimumBaseDamage" = "Rezonáns csapás minimális sebzése" tr "Spell_ListType_LeeSinWLifesteal" = "Vasakarat életlopása / életvarázsa %" tr "Spell_ListType_LeeSinWShield" = "Oltalom pajzs elnyelőképessége" tr "Spell_ListType_LeonaIncandescenceDamage" = "Izzás sebzése" tr "Spell_ListType_LeonaIncandescentAttacks" = "Izzással megerősített támadások" tr "Spell_ListType_LifeSteal" = "Életlopás" tr "Spell_ListType_LucianNumberofShots" = "Lövések száma" tr "Spell_ListType_LuluMovementandAttackSpeedDuration" = "Mozgási és támadási sebesség időtartama" tr "Spell_ListType_LuluWPolymorphDuration" = "Átváltoztatás időtartama" tr "Spell_ListType_LuxWReturnShield" = "Visszatérő pajzs ereje" tr "Spell_ListType_MagicResistBonus" = "Bónusz varázsellenállás" tr "Spell_ListType_MagicResistShred" = "Varázsellenállás-csökkentő hatás" tr "Spell_ListType_ManaCost" = "Manaköltség" tr "Spell_ListType_ManaCostPerSecond" = "Manaköltség másodpercenként" tr "Spell_ListType_ManaRefund" = "Visszanyert mana" tr "Spell_ListType_ManaReturn" = "Visszatöltött mana" tr "Spell_ListType_MaxDamageToMonsters" = "Szörnyek elleni sebzés felső határa" tr "Spell_ListType_MaxHeal" = "Maximális gyógyítás" tr "Spell_ListType_MaxHealthDamage" = "Maximális életerővel arányos sebzés" tr "Spell_ListType_MaxHealthPercent" = "Maximális életerő százaléka" tr "Spell_ListType_MaxHealthShieldRatio" = "A maximális életerővel arányos pajzs aránya" tr "Spell_ListType_MaximumDamage" = "Maximális sebzés" tr "Spell_ListType_MaximumShield" = "Pajzs maximális életereje" tr "Spell_ListType_MaximumTraps" = "Csapdák maximális száma" tr "Spell_ListType_MaxSlow" = "Maximális lassítás" tr "Spell_ListType_MinimumDamage" = "Minimális sebzés" tr "Spell_ListType_MinimumHealth" = "Minimális életerő" tr "Spell_ListType_MinimumShield" = "Pajzs minimális életereje" tr "Spell_ListType_MissingHealthDamage" = "Hiányzó életerővel arányos sebzés" tr "Spell_ListType_MonsterDamage" = "Szörnyek elleni sebzés" tr "Spell_ListType_MordekaiserE_BonusAutoDamage" = "Bónusz automatikus sebzés" tr "Spell_ListType_MordekaiserE_BonusQDamage" = "Bónusz Q sebzés" tr "Spell_ListType_MordekaiserQ_AutoCastDamage" = "Automatikus aktiválás sebzése" tr "Spell_ListType_MordekaiserQ_QCastDamage" = "A Q elsütésének sebzése" tr "Spell_ListType_MordekaiserR_MaxHealth%" = "R2 maximális életerő %" tr "Spell_ListType_MovementSlow" = "Mozgás lassítása" tr "Spell_ListType_MovementSpeed" = "Mozgási sebesség" tr "Spell_ListType_MovementSpeedDuration" = "Mozgási sebesség időtartama" tr "Spell_ListType_MovementSpeedSlow" = "Mozgási sebesség lassítása" tr "Spell_ListType_NidaleeJavelinMaximumDamage" = "Gerely maximális sebzése" tr "Spell_ListType_NidaleeJavelinMinimumDamage" = "Gerely minimális sebzése" tr "Spell_ListType_NidaleePrimalSurgeAttackSpeed" = "Őserő támadási sebessége" tr "Spell_ListType_NidaleePrimalSurgeHeal" = "Őserő gyógyítása" tr "Spell_ListType_NidaleeTrapDamage" = "Csapda sebzése" tr "Spell_ListType_OnHitDamage" = "Találati sebzés" tr "Spell_ListType_OrnnEDashDamage" = "Ütközés sebzése" tr "Spell_ListType_OrnnEShockwaveDamage" = "Lökéshullám sebzése" tr "Spell_ListType_OutgoingDamage" = "Sebzés odafelé" tr "Spell_ListType_PassiveActiveDamage" = "Passzív/aktív sebzés" tr "Spell_ListType_PassiveAttackDamage" = "Passzív sebzés" tr "Spell_ListType_PassiveAttackSpeed" = "Passzív támadási sebesség" tr "Spell_ListType_PassiveDamage" = "Passzív sebzés" tr "Spell_ListType_PassiveDamageBonus" = "Passzív sebzési bónusz" tr "Spell_ListType_PassiveMovementSpeed" = "Passzív mozgási sebesség" tr "Spell_ListType_PassThroughDamage" = "Áthaladási sebzés" tr "Spell_ListType_Percent" = "@value@%" tr "Spell_ListType_PercentageDamage" = "Százalékos sebzés" tr "Spell_ListType_PercentArmorBonus" = "Százalékos bónusz páncél" tr "Spell_ListType_PercentHealthDamage" = "Életerő-alapú sebzés százaléka" tr "Spell_ListType_PercentMagicResistBonus" = "Százalékos bónusz varázsellenállás" tr "Spell_ListType_PercentMaxHealth" = "Maximális életerő százaléka" tr "Spell_ListType_PercentMissingHealthDamage" = "Hiányzó életerő százalékán alapuló sebzés" tr "Spell_ListType_PerUnitCooldown" = "Egyéni töltési idő egységenként" tr "Spell_ListType_PhysicalDamageReduction" = "Sebzéscsökkentés" tr "Spell_ListType_PoppyEWallDamage" = "Fal sebzése" tr "Spell_ListType_RammusRDamagePerTremor" = "Sebzés rengésenként" tr "Spell_ListType_RammusRSlowPerTremor" = "Lassítás rengésenként" tr "Spell_ListType_Range" = "Hatótáv" tr "Spell_ListType_RechargeTime" = "Újratöltési idő" tr "Spell_ListType_Regeneration" = "Regenerálódás" tr "Spell_ListType_RenektonFuryDamage" = "Düh sebzése" tr "Spell_ListType_RenektonMaxHealthGain" = "Maximális életerő-visszanyerés" tr "Spell_ListType_RenektonPeriodicDamage" = "Ismétlődő sebzés" tr "Spell_ListType_RengarTrackingRange" = "Nyomkövetési hatótáv" tr "Spell_ListType_ReturnDamage" = "Sebzés visszatéréskor" tr "Spell_ListType_RivenShockwaveDamage" = "Lökéshullám sebzése" tr "Spell_ListType_RootDuration" = "Mozgásképtelenség időtartama" tr "Spell_ListType_RumbleDamagetominions" = "Minionoknak okozott sebzés" tr "Spell_ListType_RyzeOverloadDamageIncrease" = "Túltöltés sebzésnövelése" tr "Spell_ListType_SejuaniWFirstHitDamage" = "Első találat sebzése" tr "Spell_ListType_SejuaniWSecondHitDamage" = "Második találat sebzése" tr "Spell_ListType_ShacoRMiniBoxDamage" = "Kis dobozok sebzése" tr "Spell_ListType_ShacoRMiniBoxFleeDuration" = "Kis dobozok menekülési hatásának időtartama" tr "Spell_ListType_ShacoROnDeathDamage" = "Sebzés halál esetén" tr "Spell_ListType_ShenQBasePercentDamage" = "Alap százalékos sebzés" tr "Spell_ListType_ShenQEnhancedPercentDamage" = "Felerősített százalékos sebzés" tr "Spell_ListType_Shield" = "Pajzserő" tr "Spell_ListType_ShieldAmount" = "Pajzs mértéke" tr "Spell_ListType_ShieldHealth" = "Pajzs életereje" tr "Spell_ListType_ShyvanaDamageAura" = "Aura sebzése" tr "Spell_ListType_ShyvanaDamageOnHit" = "Találati sebzés" tr "Spell_ListType_ShyvanaFlightDamage" = "Repülési sebzés" tr "Spell_ListType_ShyvanaPassiveFuryGain" = "Passzív dühpontnövekedés" tr "Spell_ListType_SilenceDuration" = "Némítás időtartama" tr "Spell_ListType_SingedBonusStats" = "Bónusz értékek" tr "Spell_ListType_SivirBounceDamage(totalattackdamage)" = "Továbbpattanó sebzés (teljes sebzés)" tr "Spell_ListType_SivirManaGain" = "Manavisszatöltés" tr "Spell_ListType_SkarnerBlastDamage/AttackDamage" = "Lövedék sebzése / alaptámadás bónusz sebzése" tr "Spell_ListType_SkarnerMaxHealthDamageAbsorption" = "Sebzéselnyelés maximális életerő alapján" tr "Spell_ListType_Slow" = "Lassítás" tr "Spell_ListType_SlowDuration" = "Lassítás időtartama" tr "Spell_ListType_SorakaHealthRestore(Rejuvenation)" = "Visszanyert életerő (Megfiatalodás)" tr "Spell_ListType_SorakaRejuvenationDuration(forallies)" = "Megfiatalodás időtartama (a szövetségesek számára)" tr "Spell_ListType_SpeedDuration" = "Gyorsítás időtartama" tr "Spell_ListType_StatBonusAD" = "Bónusz sebzés" tr "Spell_ListType_StatBonusAP" = "Bónusz varázserő" tr "Spell_ListType_StatBonusAttackspeed" = "Bónusz támadási sebesség" tr "Spell_ListType_StealthDuration" = "Láthatatlanság időtartama" tr "Spell_ListType_StunDuration" = "Kábítás időtartama" tr "Spell_ListType_SwainAdditionalBoltDamage" = "További lövedék sebzése" tr "Spell_ListType_SwainBoltDamage" = "Lövedék sebzése" tr "Spell_ListType_SwainDamagePerSoul" = "Sebzés lelkenként" tr "Spell_ListType_SwainDetonationDamage" = "Robbanás sebzése" tr "Spell_ListType_SwainDrainDamage" = "Életerőszívás sebzése" tr "Spell_ListType_SwainDrainHeal" = "Életerőszívás gyógyítása" tr "Spell_ListType_SwainPass-throughDamage" = "Érintkezés sebzése" tr "Spell_ListType_SwainRevealDuration" = "Felfedés időtartama" tr "Spell_ListType_TahmKenchDamagetoGrayHealthConversion" = "Sebzésből nyert szürke életerő (%)" tr "Spell_ListType_TahmKenchGrayHealthtoHealingConversion" = "Szürke életerőből nyert gyógyítás (%)" tr "Spell_ListType_TahmKenchMinionSpitDamage" = "Kiköpött minionok sebzése" tr "Spell_ListType_TaricMaxCharges" = "Maximális töltet" tr "Spell_ListType_TaricMaxHealing" = "Maximális gyógyítás" tr "Spell_ListType_TaricPassiveArmor" = "Passzív páncél" tr "Spell_ListType_TaricShieldRatio" = "Pajzs aránya" tr "Spell_ListType_TeemoImpactDamage" = "Becsapódási sebzés" tr "Spell_ListType_TotalADRatio" = "Teljes sebzésarány" tr "Spell_ListType_TotalADScalar" = "Teljes sebzésarány" tr "Spell_ListType_TotalDamage" = "Összes sebzés" tr "Spell_ListType_TrapDuration" = "Csapda élettartama" tr "Spell_ListType_TristanaBaseChargeDamage" = "Töltet alapsebzése" tr "Spell_ListType_TristanaKnockbackDistance" = "Hátralökés távolsága" tr "Spell_ListType_TristanaPassiveExplosionDamage" = "Passzív robbanási sebzés" tr "Spell_ListType_TrundleHealthDrain" = "Elszívott életerő" tr "Spell_ListType_UdyrFlameDamage" = "Tűzsebzés" tr "Spell_ListType_UdyrPulseDamage" = "Lánghullám sebzése" tr "Spell_ListType_Width" = "Szélesség" tr "Spell_ListType_XinZhaoWSlashDamage" = "Suhintás sebzése" tr "Spell_ListType_XinZhaoWThrustDamage" = "Döfés sebzése" tr "Spell_ListType_YorickHealth" = "Életerő" tr "Spell_ListType_YorickMarkDamage" = "Jel sebzése" tr "Spell_ListType_YorickMistWalkers" = "Ködjárók" tr "Spell_LucianE_Name" = "Könyörtelen hajsza" tr "Spell_LucianE_Summary" = "Lucian gyorsan előretör. A Fényvetőt alkalmazó támadások csökkentik a Könyörtelen hajsza töltési idejét." tr "Spell_LucianE_Tooltip" = "Lucian gyorsan előretör.

    Ha a Fényvető eltalál egy célpontot, a Könyörtelen hajsza töltési ideje @Effect1Amount@ másodperccel csökken (a hősök esetében ez az érték megduplázódik, azaz @Effect2Amount@ másodperc lesz)." tr "Spell_LucianQ_Name" = "Fénylándzsa" tr "Spell_LucianQ_Summary" = "Lucian egy fénynyalábot lő ki, amely áthatol a célponton." tr "Spell_LucianQ_Tooltip" = "Egy fénynyalábot lő ki, amely áthatol egy ellenséges célponton, és egy vonalban @Effect1Amount@ (+@f1@) (a bónusz sebzés @Effect2Amount@%-ával egyenlő) fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek.

    A Fénylándzsa elsütési ideje Lucian szintlépéseivel párhuzamosan kis mértékben csökken." tr "Spell_LucianR_Name" = "Sorozatlövés" tr "Spell_LucianR_Summary" = "Lucian lövéssorozatot ad le a fegyvereivel." tr "Spell_LucianR_Tooltip" = "Lucian @Duration@ másodpercig szabadon mozoghat bármerre, miközben folyamatosan tüzel a kijelölt irányba. A lövései @DamagePerBullet@ fizikai sebzést okoznak az első ellenfélnek, akit eltalálnak. @NumShots@ lövésből összesen: @TotalDamage@ fizikai sebzés. A Sorozatlövés @PercentDamageAmpToMinions@%-os sebzést okoz a minionoknak.

    Lucian használhatja a Könyörtelen hajsza képességét, amíg tart a Sorozatlövés hatása.

    Ismételt aktiválással a Sorozatlövést idő előtt meg lehet szakítani." tr "Spell_LucianW_Name" = "Hívők tüze" tr "Spell_LucianW_Summary" = "Lucian csillag alakban robbanó rakétát lő ki, amely megjelöli és rövid időre felfedi az ellenfeleket. Lucian mozgási sebessége megnő, ha a megjelölt egységekre támad." tr "Spell_LucianW_Tooltip" = "Egy lövedéket lő ki, amely egy ellenfelet eltalálva vagy a hatótáv végére érve felrobban. A robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli az ellenfeleket.

    Ha Lucian vagy egy szövetségese megsebez egy megjelölt célpontot, Lucian mozgási sebessége 1 másodpercre @Effect2Amount@ egységgel megnő." tr "Spell_LuluE_Name" = "Segíts, Pix!" tr "Spell_LuluE_Summary" = "Egy szövetségesre alkalmazva arra utasítja Pixet, hogy ugorjon az adott szövetségeshez, és védje meg őt. Ezután Pix követni fogja a hőst, és segíti őt a támadásban. Ellenfél esetében arra utasítja Pixet, hogy ugorjon az adott ellenségre, és sebezze meg. Pix ezután követi a célpontot, amely látható marad Lulu számára." tr "Spell_LuluE_Tooltip" = "Szövetségesen alkalmazva: arra utasítja Pixet, hogy ugorjon oda egy szövetségeshez, és Lulu helyett őt kövesse és segítse @Effect1Amount@ másodpercig. Ha a szövetséges egy hős, Pix @Effect7Amount@ másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg őt.

    Ellenségen alkalmazva: Pix @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz a kijelölt ellenséges egységnek. Ezután Pix követi az egységet, és @Effect6Amount@ másodpercre Igazlátással felfedi." tr "Spell_LuluQ_Name" = "Ragyogó sugár" tr "Spell_LuluQ_Summary" = "Pix és Lulu is kilő egy-egy mágikus energianyilat, ami nagyon lelassítja az eltalált ellenséges egységeket. Egy ellenfelet csak egy nyíl sebezhet meg." tr "Spell_LuluQ_Tooltip" = "Lulu és Pix is egy-egy, a célponton áthatoló nyílvesszőt lő ki, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoznak az elsődleges ellenfélnek, és @f4@ (+@f5@) sebzést a mögötte állóknak. Az eltalált ellenfeleket @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja, amely hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    Egy ellenfélnek elsütésenként legfeljebb @f6@ sebzés okozható." tr "Spell_LuluR_Name" = "A vadon szava" tr "Spell_LuluR_Summary" = "Lulu megnöveszt egy szövetségest, aki ezáltal a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket, életereje pedig jelentősen megnő. A következő néhány másodpercre a szövetségest egy aura veszi körül, amely lelassítja a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_LuluR_Tooltip" = "Lulu megnöveszt egy szövetségest, amivel a levegőbe löki a közelében lévő ellenfeleket. Szövetségese @BuffDuration@ másodpercre @TotalBonusHealth@ bónusz életerőt szerez, és @SlowPercent@%-kal lassítja a környéken tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_LuluW_Name" = "Szeszély" tr "Spell_LuluW_Summary" = "Szövetségesen alkalmazva bónusz támadási sebességet és mozgási sebességet biztosít rövid ideig. Az ellenfelet viszont imádni való állatkává változtatja, aki így se támadni, se varázsolni nem tud." tr "Spell_LuluW_Tooltip" = "Szövetségesen alkalmazva: a kijelölt célpont @Effect1Amount*100@ (+@CharAbilityPower2@)% mozgási sebességet és @Effect7Amount*100@% támadási sebességet kap @Effect5Amount@ másodpercre.

    Ellenségen alkalmazva: @Effect3Amount@ másodpercre átváltoztat egy ellenséges hőst, aki így képtelen támadni vagy varázslatot használni, valamint az alap mozgási sebessége @Effect4Amount*-1@ ponttal csökken." tr "Spell_LuxE_Name" = "Térgörbítés" tr "Spell_LuxE_Summary" = "Csavart fényből álló anomáliát bocsát egy területre, ami lassítja a közelben tartózkodó ellenségeket. Lux a zóna felrobbantásával sebzést okozhat a hatótávon belül lévő ellenségeknek." tr "Spell_LuxE_Tooltip" = "Egy olyan zónát hoz létre, amelyben az ellenfelek @Effect1Amount@%-kal lelassulnak. @Effect3Amount@ másodperc elteltével a zóna felrobban, @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva.

    Aktiváld újra, ha szeretnéd, hogy minél előbb felrobbanjon." tr "Spell_LuxE_TooltipSimple" = "Létrehoz egy fénygömböt, és lelassítja a benne lévő ellenfeleket.

    Aktiváld újra, ha azt szeretnéd, hogy felrobbanjon, és minden benne lévő ellenfél sebzést szenvedjen el." tr "Spell_LuxQ_Name" = "Fénycsapda" tr "Spell_LuxQ_Summary" = "Lux egy fénygömböt lő ki, ami megsebez és megbéklyóz legfeljebb két ellenséges egységet." tr "Spell_LuxQ_Tooltip" = "Egy fénygömböt lő ki, amellyel legfeljebb két ellenfelet mozgásképtelenné tesz @Effect3Amount@ másodpercre, és mindkettőnek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz." tr "Spell_LuxQ_TooltipSimple" = "Mozgásképtelenné tesz két ellenfelet @Effect3Amount@ másodpercre, és sebzést okoz nekik." tr "Spell_LuxR_CooldownRefund" = "Töltési idő csökkenésének aránya" tr "Spell_LuxR_Name" = "Végső szikra" tr "Spell_LuxR_Summary" = "Energiagyűjtést követően Lux egy fénynyalábot lő ki, amely sebzést okoz minden célpontnak a területen belül. Ha a Végső szikra segít végezni egy hőssel, lecsökken a töltési ideje. Ezenfelül kiváltja Lux passzív képességének hatását, és megújítja a Megvilágítás gyengítő hatás időtartamát." tr "Spell_LuxR_Tooltip" = "Egy vakító fénysugarat lő ki, amely egy vonalban minden ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Ha a Végső szikra eltalál egy hőst, aki @ResetAssistWindow@ másodpercen belül meghal, a képesség töltési ideje @ResetPercent*100@%-kal csökken.

    A Végső szikra beindítja és frissíti a Megvilágítás gyengítő hatását." tr "Spell_LuxR_TooltipSimple" = "Egy vakító lézersugarat útjára bocsátva sebzést okozhatsz az összes eltalált ellenfélnek.

    A Megvilágítást felemésztve további sebzést okoz." tr "Spell_LuxW_Name" = "Spektrumpajzs" tr "Spell_LuxW_Summary" = "Lux eldobja a pálcáját, és meghajlítja a fényt minden szövetséges körül, akit eltalál, ezzel védve őket az ellenség sebzésétől." tr "Spell_LuxW_Tooltip" = "Lux a kijelölt irányba dobja a pálcáját, és az 3 másodpercig @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől védi meg Luxot és az összes olyan szövetséges hőst, akit a pálca megérintett.

    A pálca a végcélt elérve visszarepül Luxhoz, és 3 másodpercre újabb @Effect2Amount*2.0@ (+@CharAbilityPower2.0@) sebzés ellen nyújt védelmet a megérintett szövetséges hősöknek és Luxnak." tr "Spell_LuxW_TooltipSimple" = "Pajzsot von Lux és az eltalált szövetségesek köré.

    Az egységek elsütésenként kétszer kaphatnak pajzsot." tr "Spell_ManaBarrierIcon_Name" = "Manapajzs" tr "Spell_ManaBarrierIcon_Summary" = "Ha bizonyos szintre csökken Blitzcrank életereje, pajzs veszi körül, amelynek ereje a mana értékétől függ." tr "Spell_ManaBarrierIcon_Tooltip" = "A Manapajzs 90 másodpercenként egyszer aktiválódik, amikor Blitzcrank életereje @HealthThreshold*100@% alá esik. A létrejövő Manapajzs ereje Blitzcrank maximális manájának @ManaPercent*100@%-ával egyenlő, és 10 másodpercig áll fenn." tr "Spell_Meditate_HealthRestored" = "Visszanyert életerő" tr "Spell_Meditate_Name" = "Meditáció" tr "Spell_Meditate_Summary" = "Master Yi pusztán a tudata erejével felfrissíti magát, visszatölti az életerejét, valamint a töltés ideje alatt kevesebb sebzést szenved el. Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó időtartamát." tr "Spell_Meditate_Tooltip" = "Master Yi varázsolni kezd, ezáltal @Effect2Amount*100@%-kal csökkenti az őt érő sebzést, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) életerőt nyer vissza @f1.-1@ másodperc alatt. A gyógyítás a hiányzó életerővel arányosan legfeljebb további @Effect10Amount*100@%-kal növekszik.

    Ezenfelül Master Yi Kettős vágás-jelzőket gyűjt, és minden másodpercnyi varázslással szünetelteti a Wuju stílus és a Hegylakó hátralévő időtartamát.

    A Meditáció az építmények ellen feleakkora sebzéscsökkentést biztosít." tr "Spell_Meditate_TooltipSimple" = "Az elszenvedett sebzést csökkentő és az életerőt visszatöltő, @f1.-1@ másodpercen át tartó varázslat.

    Ha mozogni vagy támadni próbálsz, a varázslat véget ér." tr "Spell_MegaAdhesive_Name" = "Mega ragacs" tr "Spell_MegaAdhesive_Summary" = "Singed egy üveg szupererős ragasztót locsol a földre, ami lelassítja és röghöz köti a rálépő ellenfeleket." tr "Spell_MegaAdhesive_Tooltip" = "Singed @Effect2Amount@ másodpercre létrehoz egy ragadós területet, amely a területen belül tartózkodó ellenfeleket @Effect1Amount@%-kal lelassítja és röghöz köti, megakadályozva a mozgási képességek használatát.

    Ha Singed ebbe a zónába dobja a célpontját, az nem tud mozdulni." tr "Spell_MissFortuneE_Name" = "Golyózápor" tr "Spell_MissFortuneE_Summary" = "Miss Fortune golyózáport zúdít egy területre, ezzel felfedi azt, valamint hullámokban sebzést okoz az ott tartózkodó ellenfeleknek, és lelassítja őket." tr "Spell_MissFortuneE_Tooltip" = "Miss Fortune felfed egy területet, és aláhulló lövedékekkel árasztja el, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva 2 másodpercen át. Ezenkívül @Effect2Amount@%-kal le is lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_MissFortuneE_TooltipSimple" = "Miss Fortune lövedékekkel sorozza meg a területet, ezzel megsebzi és lelassítja az ott tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_MissFortuneQ_Name" = "Kettőt egy csapásra" tr "Spell_MissFortuneQ_Summary" = "Miss Fortune kilő egy pisztolygolyót, amely a célpontot és a mögötte álló ellenfelet is megsebzi. Mindkét találat alkalmazhatja a Jut mindenkinek hatását." tr "Spell_MissFortuneQ_Tooltip" = "Miss Fortune egy pattogó lövedéket lő keresztül egy ellenséges célponton, hogy megsebezze a mögötte álló ellenfelet, minden eltalált ellenségnek @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okozva. Mindkét találat alkalmazza a találati hatásokat.

    A második találat kritikus csapás lehet @f1@% sebzést okozva, és mindig kritikus csapás lesz, ha az első találat végez a célponttal." tr "Spell_MissFortuneQ_TooltipSimple" = "Egy pattogó lövedéket lő ki, amely megsebzi a célpontot és a mögötte álló ellenfelet.

    Ha ez megöli az első célpontot, a második további sebzést szenved el." tr "Spell_MissFortuneR_BulletBarrages" = "Golyózápor" tr "Spell_MissFortuneR_Name" = "Őrült sorozat" tr "Spell_MissFortuneR_Summary" = "Miss Fortune golyózáport zúdít egy tölcsér alakú területre maga előtt, és jelentős sebzést okoz az ott lévő ellenfeleknek. Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot érhet el" tr "Spell_MissFortuneR_Tooltip" = "Miss Fortune golyókkal áraszt el egy területet @ChannelDuration@ másodpercig, @DamagePerWave@ fizikai sebzést okozva minden egyes hullámmal (összesen @Waves@ hullámot lő ki).

    Az Őrült sorozat minden hulláma kritikus találatot válthat ki, amely @CritMultiplier@ sebzést okoz.

    Teljes sebzés: @TotalDamage@" tr "Spell_MissFortuneR_TooltipSimple" = "Varázslás: Miss Fortune golyózáport zúdít egy területre @Effect3Amount@ másodpercen keresztül, és ezzel súlyos kárt okoz." tr "Spell_MissFortuneW_Name" = "Suhanás" tr "Spell_MissFortuneW_Summary" = "Miss Fortune mozgási sebessége passzívan nő, amíg nem támadják őt. A képesség aktiválása bónusz támadási sebességet biztosít egy rövid időre. Amíg töltődik, a Jut mindenkinek csökkenti a Suhanás hátralevő töltési idejét." tr "Spell_MissFortuneW_Tooltip" = "Passzív: ha 5 másodpercig nem kap közvetlen sebzést, Miss Fortune @Effect5Amount@ egységnyi mozgási sebességet nyer. További 5 másodperc elteltével a bónusz @Effect2Amount@ egységre nő.

    Aktív: teljes mértékben aktiválja a Suhanás mozgási sebességét, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect1Amount@%-kal nagyobb támadási sebességet biztosít.

    A Jut mindenkinek @f2@ másodperccel csökkenti a Suhanás töltési idejét." tr "Spell_MissFortuneW_TooltipSimple" = "Passzív: akár @Effect2Amount@ mozgási sebességet nyerhetsz, ha az utóbbi időben nem sérültél meg.

    Aktív: @Effect1Amount@% támadási sebességet nyerhetsz @Effect3Amount@ másodpercre." tr "Spell_MissileBarrage_Cooldown" = "@AmmoRechargeTime@ másodperc újratöltési idő (@Cooldown@ másodperc töltési idő)" tr "Spell_MissileBarrage_Name" = "Rakétatűz" tr "Spell_MissileBarrage_Summary" = "Corki egy rakétát lő ki a célterületre, amely a becsapódáskor felrobban, és sebzést okoz a hatóterületen tartózkodó ellenfeleknek. Corki az idő múlásával kilőhető rakétákat halmoz fel (egy adott mennyiségig). Minden harmadik kilőtt rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely extra sebzést okoz." tr "Spell_MissileBarrage_Tooltip" = "Aktív: Corki kilő egy rakétát, amely felrobban, amikor eltalál egy ellenfelet, és ezzel @RSmallMissileDamage@ varázssebzést okoz az összes közelben tartózkodó ellenfélnek.

    Corki legfeljebb 7 rakétát tárazhat be. Minden harmadik rakéta egy Nagy Bumm lesz, amely @RBigOneMultiplier*100@%-os (@RBigMissileDamage@) sebzést okoz." tr "Spell_MonkeyKingDecoy_Name" = "Csali" tr "Spell_MonkeyKingDecoy_Summary" = "Wukong rövid időre láthatatlanná válik, és egy csalit hagy hátra, amely varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek, amint Wukong kilép a láthatatlanságból." tr "Spell_MonkeyKingDecoy_Tooltip" = "Wukong @Effect2Amount@ másodpercre lopakodni kezd, és egy csalit hagy hátra, amely @Effect2Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelében lévő ellenfeleknek.

    Láthatatlanság – lopakodás: Wukong csak a közeli ellenséges tornyok által vagy Igazlátással észlelhető." tr "Spell_MonkeyKingDoubleAttack_Name" = "Fejbecsapás" tr "Spell_MonkeyKingDoubleAttack_Summary" = "Wukong következő támadása extra fizikai sebzést okoz, nagyobb lesz a hatótávja, és rövid időre csökkenti az ellenfél páncélját." tr "Spell_MonkeyKingDoubleAttack_Tooltip" = "Wukong következő támadásának hatótávja @Effect4Amount@ egységgel nagyobb, a támadás @Effect1Amount@ (+@f1@) bónusz fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal csökkenti az ellenfél páncélját." tr "Spell_MonkeyKingNimbus_Name" = "Zivatar-ütés" tr "Spell_MonkeyKingNimbus_Summary" = "Wukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb két további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált ellenfelek fizikai sebzést szenvednek el." tr "Spell_MonkeyKingNimbus_Tooltip" = "Wukong ráront a célpontjára, és saját megidézett képmásait legfeljebb 2 további, a közelben tartózkodó ellenfél megtámadására utasítja. Az eltalált áldozatok @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést szenvednek el. Ezután Wukong @Effect2Amount*100@% támadási sebességet nyer @Effect3Amount@ másodpercre." tr "Spell_MonkeyKingSpinToWin_Name" = "Ciklon" tr "Spell_MonkeyKingSpinToWin_Summary" = "Wukong kinyújtja és megpörgeti a botját, amivel sebzést okoz, és a levegőbe löki az ellenfeleit. Wukong mozgási sebessége a varázslat idejére megnő." tr "Spell_MonkeyKingSpinToWin_Tooltip" = "Wukong kinyújtja és 4 másodpercig pörgeti a botját, így másodpercenként @DamagePerSecondTotal@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és az első találattal @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe is löki őket.

    A képesség bevetésekor Wukong mozgási sebessége @MoveSpeedBonus*100@%-kal nő, és ehhez még további @MoveSpeedPerSecond*100@%-ot nyer minden másodpercben az időtartam során." tr "Spell_Mordekaiser_RPingOverride" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – @SubA@ mp van hátra" tr "Spell_MordekaiserE_Circular_Name" = "A Halál szorítása" tr "Spell_MordekaiserE_Circular_Tooltip" = "Passzív: Mordekaiser varázstörése @MagicPen*100@%-kal nő.

    Aktív: Mordekaiser elhúzza a kiválasztott területen tartózkodó ellenfeleket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz." tr "Spell_MordekaiserE_LobbedSpell_Name" = "Túlvilági hasadék" tr "Spell_MordekaiserE_LobbedSpell_Tooltip" = "Mordekaiser létrehoz egy zónát, amely rövid késleltetés után átalakul egy purgatóriumba vezető, tátongó hasadékká. A zóna lassan halad előre, és a benne tartózkodó ellenfelek @ShockwaveSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Amíg Mordekaiser a hasadékon belül marad, a purgatórium birodalmában létezik, és kívül tartózkodó ellenfelek nem tudják megcélozni. Viszont ő se tudja célba venni a kívül tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_MordekaiserE_Name" = "Alkonyat felerősítése" tr "Spell_MordekaiserE_Penetration" = "Százalékos mágiatörés" tr "Spell_MordekaiserE_Summary" = "Mordekaiser minden olyan ellenfelet elhúz, aki egy adott területen tartózkodik." tr "Spell_MordekaiserE_Tooltip" = "Felerősíti Mordekaiser következő alaptámadását vagy a Q elsütését.

    Q elsütése: @QDamageScalar*100@%-ra növeli a sebzést és az elsütési időt.

    Alaptámadás: További @AutoDamageScalar*100@% varázssebzést, valamint 2 jelzőt biztosít a W képességhez." tr "Spell_MordekaiserPassive_Name" = "Ébredő sötétség" tr "Spell_MordekaiserPassive_Summary" = "Ha Mordekaiser 3 hősök elleni támadást vagy varázslatot visz be, erős sebzésnövelő aurára és mozgási sebességre tesz szert." tr "Spell_MordekaiserPassive_Tooltip" = "3 hősök elleni alapvarázslat vagy támadás után Mordekaiser másodpercenként @AuraDamagePerStack@ + @PercentHealthForAura@% maximális életerővel arányos sebzést okoz maga körül, és @PassiveMovementSpeed@ mozgási sebességet kap.

    Mordekaiser alaptámadásai emellett a varázsereje @PercentAPAddedToAutos*100@%-ának megfelelő (@BonusAPAuto@) bónusz varázssebzést is okoznak." tr "Spell_MordekaiserPassive_TooltipExtended" = "3 hősök elleni alapvarázslat vagy támadás után Mordekaiser másodpercenként @AuraDamagePerStack@ + @PercentHealthForAura@% maximális életerővel arányos sebzést okoz maga körül, és @PassiveMovementSpeed@ mozgási sebességet kap.

    Mordekaiser alaptámadásai emellett a varázsereje @PercentAPAddedToAutos*100@%-ának megfelelő (@BonusAPAuto@) bónusz varázssebzést is okoznak.

    Az Ébredő sötétség hatalmas szörnyek esetében is aktiválódhat.
    Az aura/sebességbónusz @CombatTrackingDuration@ másodpercig tart ki, és minden egyes hősök elleni támadással vagy betalált varázslattal újra frissül.
    " tr "Spell_MordekaiserQ_Isolation" = "Elszigeteltek sebzése" tr "Spell_MordekaiserQ_MaxHealth" = "Maximális életerővel arányos sebzés" tr "Spell_MordekaiserQ_Name" = "Pusztító" tr "Spell_MordekaiserQ_Summary" = "Mordekaiser a földre sújt a buzogányával, és minden érintett ellenfélnek sebzést okoz. Ha csak egy ellenfél az áldozat, az nagyobb sebzést szenved el." tr "Spell_MordekaiserQ_Swipe_Name" = "Buzogánysuhintás" tr "Spell_MordekaiserQ_Swipe_Tooltip" = "Mordekaiser megsuhintja a buzogányát, és a körülötte álló összes ellenfélnek @TotalDamage@ varázssebzést okoz. Az eltalált ellenséges hősök 1 passzív jelzőt kapnak." tr "Spell_MordekaiserQ_TapHold_ChargeBonusDamage" = "Feltöltött képesség bónusz sebzése" tr "Spell_MordekaiserQ_TapHold_Name" = "Alkonyat" tr "Spell_MordekaiserQ_TapHold_TapBonusDamage" = "Azonnal elsütött képesség bónusz sebzése" tr "Spell_MordekaiserQ_TapHold_Tooltip" = "Mordekaiser gyorsan meglendíti Alkonyatot, és @QTapDamage@ területi sebzést okoz.

    A Q nyomva tartása fel fogja tölteni a képességet, ami így legfeljebb 250 egység további hatótávolságot kap. Mordekaiser mozoghat varázslás közben, viszont nulla passzív jelző esetén @MaximumSlow*-100@%-kal, maximális számú passzív jelző esetén pedig @MinimumSlow*-100@%-kal lelassul." tr "Spell_MordekaiserQ_Tooltip" = "Mordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QDamage@ varázssebzést okoz, ami @IsolationTooltip*100@%-kal megnő, ha csak egy ellenfelet talál el." tr "Spell_MordekaiserQ_TooltipExtended" = "Mordekaiser a földre sújt Alkonyattal, és a körülötte álló összes ellenfélnek @QTapDamage@ varázssebzést, illetve a maximális életerejük @MaxHealthPercent@%-ának megfelelő bónusz sebzést okoz. A buzogány fejével eltalált ellenfelek @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak @SlowDuration@ másodpercre.

    Amikor a passzív képessége eléri a maximális számú jelzőt, Felerősítetté válik, és @CooldownReductionPercent*100@%-kal csökken a töltési ideje." tr "Spell_MordekaiserR_Chargeup_StatStealPercent" = "Az érték ellopott százaléka" tr "Spell_MordekaiserR_Chargeup_TooltipExtendedBelowLine" = "Szellemvilág: A szellemvilágban tartózkodó hősök csak a szellemvilágban lévő többi hőssel kommunikálhatnak, és fordítva." tr "Spell_MordekaiserR_Name" = "A Halál birodalma" tr "Spell_MordekaiserR_StatSteal" = "Ellopott értékek" tr "Spell_MordekaiserR_Summary" = "Mordekaiser magával rántja áldozatát egy másik dimenzióba, és ellopja az értékei egy részét. Ha sikerül odaát megölnie, megtarthatja az értékeket, amíg az ellenfél újjáéled." tr "Spell_MordekaiserR_Tooltip" = "Mordekaiser magával viszi a célpontot a Halál birodalmába @SpiritRealmDuration@ másodpercre, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét, és a célpont újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket." tr "Spell_MordekaiserR_TooltipExtendedBelowLine" = "Mordekaiser @SpiritRealmDuration@ másodpercre magával viszi a célpontot a Halál birodalmába, és erre az időtartamra ellopja az alapértékei @StatStealPercentScalar*100@%-át.

    Ha Mordekaiser megöli a célpontját a Halál birodalmában, elnyeli a lelkét is, és az áldozat újjáéledéséig megtartja az ellopott értékeket.

    Az ellopott alapértékek a következők: varázserő, sebzés, páncél, varázsellenállás, maximális életerő.
    " tr "Spell_MordekaiserW_ArmorWhirl_DetonationDamage" = "Robbanás sebzése" tr "Spell_MordekaiserW_ArmorWhirl_DPS" = "Másodpercenkénti sebzés" tr "Spell_MordekaiserW_ArmorWhirl_HealthPerChamp" = "Maximális életerő százaléka" tr "Spell_MordekaiserW_ArmorWhirl_HealthPerNonChamp" = "Páncélos életerő nem hős egységenként" tr "Spell_MordekaiserW_ArmorWhirl_TickDamage" = "Időszakos sebzés" tr "Spell_MordekaiserW_ArmorWhirl_TooltipExtended" = "Mordekaiser @Duration@ másodpercre megkapja a maximális életerejének @BaseArmoredHealth*100@%-át Páncélos életerőként. Az ellenséges hősök megsebzése Lélekszilánkokat hagy maga után a földön @SouldShardDuration@ másodpercre. Amikor Páncélos életerőt szerez, elnyeli a közeli Lélekszilánkokat, és Lélekszilánkokként megkapja a Páncélos életerő maximális életerejének további @ArmoredHealthPerSoulShard*100@%-át.

    A Páncélos életerő olyan életerő, ami egészen addig további @TotalDefenses@ páncéllal és @TotalDefenses@ varázsellenállással rendelkezik, amíg ez az életerő el nem fogy." tr "Spell_MordekaiserW_BaseShield" = "Pajzs alapereje" tr "Spell_MordekaiserW_BonusArmorMR" = "Bónusz páncél és varázsellenállás" tr "Spell_MordekaiserW_DamageConversion" = "Gyógyítás százaléka" tr "Spell_MordekaiserW_Name" = "Elpusztíthatatlan" tr "Spell_MordekaiserW_Summary" = "Mordekaiser eltárolja a kiosztott és a kapott sebzést, hogy egy pajzsot hozzon létre. Ezt a pajzsot fel tudja használni arra, hogy életerőt nyerjen belőle." tr "Spell_MordekaiserW_Tooltip" = "Mordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul." tr "Spell_MordekaiserW_TooltipExtended" = "Mordekaiser az (általa okozott/elszenvedett) összes sebzés (@DamageConversion*100@%-át/@DamageTakenConversion*100@%-át) eltárolja potenciális pajzsként.

    Ezt a pajzsot az Elpusztíthatatlan biztosítja, amelyet másodszor is be lehet vetni a pajzs felhasználásához. Ilyenkor Mordekaiser a megmaradt érték @HealingPercent*100@%-ával gyógyul.

    A pajzs értéke idővel csökken.
    A nem hős típusú egységek révén tárolt sebzés értéke 75%-kal csökkentett.
    Pajzs minimumértéke: @BaseShield*100@% maximális életerő // Pajzs maximumértéke: @MaxHealthCap*100@% maximális életerő.
    " tr "Spell_MorganaE_Name" = "Fekete pajzs" tr "Spell_MorganaE_Summary" = "Morgana csillagtűzből formált pajzsot von egy szövetséges köré, amely egészen addig elnyeli a mágikus sebzést, a bénító hatásokat, amíg meg nem semmisül." tr "Spell_MorganaE_Tooltip" = "@ShieldDuration@ másodpercre pajzsot von egy szövetséges hős köré. A pajzs @TotalShieldStrength@ varázssebzést nyel el, és védelmet nyújt a mozgásképtelenség ellen, amíg meg nem semmisül." tr "Spell_MorganaPassive_Name" = "Lélekszipoly" tr "Spell_MorganaPassive_Summary" = "Morgana kiszipolyozza az ellenfelek lelkét, és a hősöknek, nagy minionoknak és nagy szörnyeknek okozott sebzéssel arányosan gyógyítja magát." tr "Spell_MorganaPassive_Tooltip" = "Morgana életerőként nyeri vissza a varázslataival hősöknek, nagy minionoknak és szörnyeknek okozott sebzés @HealPercent@%-át." tr "Spell_MorganaQ_Name" = "Sötét csapda" tr "Spell_MorganaQ_Summary" = "Morgana sötét mágiával mozgásképtelenné tesz egy ellenfelet, aki átéli a másoknak okozott fájdalmat, és varázssebzést szenved el. " tr "Spell_MorganaQ_Tooltip" = "Csillagtüzet lő ki, amely @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi az első eltalált ellenfelet, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz neki." tr "Spell_MorganaR_Name" = "Lélekbéklyók" tr "Spell_MorganaR_Summary" = "Morgana szárnyait kitárva szabadjára engedi a benne szunnyadó égi hatalmat, és a föld felett kezd lebegni. Sötét fájdalmat okozó láncokkal csap le a közeli ellenséges hősökre, és gyorsabban mozog feléjük haladva. A láncok lelassítják és megsebzik a célpontot, és ha nem sikerül megtörni a köteléket, elkábítják őt." tr "Spell_MorganaR_Tooltip" = "Morgana a közeli ellenséges hősökhöz láncolja magát, @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik, és @SlowPercent@%-kal lelassítja őket. @ChainDuration@ másodperc elteltével a köteléket megtörni nem tudó ellenfelek további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak.

    A {{Spell_MorganaR_Name}} elsütése közben Morgana mozgási sebessége @HastePercent@%-kal nő, ha a megláncolt ellenfelek felé halad." tr "Spell_MorganaR_TooltipExtendedBelowLine" = "Morgana Igazlátással fedi fel a Lélekbéklyókkal eltalált ellenfeleket." tr "Spell_MorganaW_Name" = "Gyötrő árnyak" tr "Spell_MorganaW_Summary" = "Morgana elátkozott árnyékba borít egy területet, megsebezve mindenkit, aki be meri tenni a lábát. A varázslat folyamatos, az alacsony életerejű célpontok ellen megnövelt varázssebzést okoz." tr "Spell_MorganaW_Tooltip" = "@WDuration@ másodpercre lángba borít egy területet, másodpercenként @TotalMinDamage@ varázssebzést okozva a területen belüli ellenfeleknek. A sebzés további @MissingHealthAmpPercent*100@%-kal nőhet a célpont hiányzó életerejétől függően.

    A Gyötrő árnyak töltési ideje @CDRefundPercent*100@%-kal csökken minden alkalommal, amikor a Lélekszipoly gyógyítja Morganát." tr "Spell_MoveQuick_Name" = "Gyors futás" tr "Spell_MoveQuick_Summary" = "Teemo nekiiramodik, és passzívan növeli a mozgási sebességét, amíg el nem találja egy ellenséges hős vagy torony. Teemo sprintelhet is, ilyenkor egy rövid ideig a mozgási sebesség tovább nő, és a hatás találat esetén sem szakad meg." tr "Spell_MoveQuick_Tooltip" = "Passzív: Teemo mozgási sebessége @Effect1Amount*100@%-kal nő, ha az elmúlt 5 másodpercben nem szenvedett sebzést ellenséges hőstől vagy toronytól.

    Aktív: Teemo futásnak ered, és @Effect2Amount@ másodpercig a normál bónuszának kétszeresét kapja. Ez a bónusz találat esetén sem veszik el." tr "Spell_NasusE_Name" = "Lélektűz" tr "Spell_NasusE_Summary" = "Nasus léleklángot varázsol egy pontra, amely minden ott álló ellenségnek sebzést okoz, és csökkenti azok páncélját." tr "Spell_NasusE_Tooltip" = "Nasus léleklánggal támad a célterületre, amivel @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz.

    A következő @Effect3Amount@ másodpercben a területen belül tartózkodó ellenfelek páncélja @Effect2Amount*-100@%-kal csökken, és másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el." tr "Spell_NasusQ_Name" = "Szipolycsapás" tr "Spell_NasusQ_Summary" = "Nasus lecsap az áldozatára, sebzést okoz neki, és ha megöli a célpontját, növeli a jövőbeni Szipolycsapásai erejét." tr "Spell_NasusQ_Tooltip" = "Nasus következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) (+@f1@) fizikai sebzést okoz.

    Ha a Szipolycsapás végez egy ellenféllel, a sebzése tartósan @Effect2Amount@ ponttal nagyobb lesz. Ez a bónusz a hősök, nagy minionok és nagy szörnyek esetében @Effect4Amount@ értékűre nő." tr "Spell_NasusR_Name" = "A sivatag bosszúja" tr "Spell_NasusR_Summary" = "Nasus hatalmas homokvihart szabadít el, amely letaglózza a közelben tartózkodó ellenfeleket. A vihar tombolása alatt megnő az életereje és a támadási hatótávja, ezenkívül sebzi a közelben lévő ellenfeleket, lecsökken a Szipolycsapás töltési ideje, valamint a hatóidő alatt bónusz páncélt és varázsellenállást kap." tr "Spell_NasusR_Tooltip" = "Nasus 15 másodpercre felerősödik a homokviharban, a maximális életereje @BonusHealth@, a páncélja és varázsellenállása pedig @InitialResistGain@ ponttal nő.

    Amíg a vihar tombol, addig a közelben tartózkodó ellenfelek maximális életerejének @DamageCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz minden másodpercben (másodpercenként legfeljebb @MaxDamageCap@ sebzést), másodpercenként további @StatGainPerSecond@ páncélt és varázsellenállást kap, valamint a Szipolycsapás töltési ideje @QCDR*100@%-kal csökken." tr "Spell_NasusW_Name" = "Sorvasztás" tr "Spell_NasusW_Summary" = "Nasus megöregít egy ellenséges hőst, így egy időre lecsökkenti annak mozgási és támadási sebességét." tr "Spell_NasusW_Tooltip" = "Nasus @Effect3Amount@ másodperc alatt megöregíti a megcélzott hőst, és kezdetben @Effect2Amount@%-kal, majd a hatás végére @Effect1Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességét. A célpont támadási sebessége ennek felével csökken." tr "Spell_NautilusAnchorDrag_Name" = "Vasmacska" tr "Spell_NautilusAnchorDrag_Summary" = "Nautilus előrehajítja a horgonyát. Ha egy hőst talál el, magát és az ellenfelet közelebb húzza egymáshoz. Ha tereptárgyat ér, Nautilus a horgonyhoz húzza magát, és a Vasmacska töltési ideje megfeleződik, valamint visszanyeri a manaköltség felét." tr "Spell_NautilusAnchorDrag_Tooltip" = "Nautilus elhajítja a horgonyát. Ha eltalál egy ellenséges egységet, Nautilus egymáshoz húzza magát és a célpontot, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfelének, és rövid időre el is kábítja.

    Ha a horgony egy tereptárgyat talál el, Nautilus odahúzza magát, a töltési idő @Effect3Amount*100@%-kal (@f1@) csökken, és visszanyeri a manaköltség @Effect4Amount*100@%-át." tr "Spell_NautilusGrandLine_Name" = "Mélységi roham" tr "Spell_NautilusGrandLine_Summary" = "Nautilus lökéshullámot kelt a földben, ami üldözőbe vesz egy ellenfelet. A lökéshullám felszakítja a talajt, és a levegőbe repíti az ellenfeleket. Ha eléri a célpontot, a lökéshullám kirobban a föld alól, a levegőbe löki a célpontot, és elkábítja azt." tr "Spell_NautilusGrandLine_Tooltip" = "Nautilus lökéshullámot kelt, amely üldözni kezd egy ellenséges hőst, miközben @SecondaryTargetDamage@ varázssebzést okoz minden más ellenfélnek, akin áthalad, és a levegőbe is löki, valamint @StunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A célpontot elérve a lökéshullám felrobban, és @PrimaryTargetDamage@ varázssebzést okoz, a levegőbe löki és @StunDuration@ másodpercre elkábítja az áldozatot. " tr "Spell_NautilusPiercingGaze_Name" = "A titán dühe" tr "Spell_NautilusPiercingGaze_Summary" = "Nautilus sötét energiával veszi körül magát, amely pajzsként hárítja el a rá érkező sebzést. Amíg a pajzs kitart, a támadásai egy ideig folyamatosan sebzik a célpont körül tartózkodó ellenfeleket is." tr "Spell_NautilusPiercingGaze_Tooltip" = "Nautilus sötét energiával veszi körül magát @Effect3Amount@ másodpercig, ami megvédi őt a következő @Effect1Amount@ (+@f1@) (a maximális életerejének @Effect2Amount*100@%-ával egyező) sebzéstől.

    Amíg a pajzs kitart, Nautilus alaptámadásai 2 másodperc alatt @Effect4Amount@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoznak a célpont közelében tartózkodó összes ellenfélnek." tr "Spell_NautilusSplashZone_Name" = "Földindulás" tr "Spell_NautilusSplashZone_Summary" = "Nautilus a földre csap, amitől három robbanás szaggatja fel körülötte a talajt. Mindegyik robbanás megsebzi és lelassítja az ellenfeleket." tr "Spell_NautilusSplashZone_Tooltip" = "Nautilus a földre csap, amitől a talaj felrobban körülötte. Minden robbanás @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a területen tartózkodó egységeknek, és @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal lassítja őket. Ez a lassítás idővel elenyészik.

    Egy egységet több robbanás is eltalálhat, de ilyen esetben minden további robbanás @Effect3Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz." tr "Spell_NeekoE_Empowered Root Duration" = "Felerősített mozgásképtelenségi időtartam" tr "Spell_NeekoE_LastTargetRoot" = "Mozgásképtelenség minimális időtartama" tr "Spell_NeekoE_MaxRootDuration" = "Felerősített mozgásképtelenségi időtartam" tr "Spell_NeekoE_Name" = "Tövisspirál" tr "Spell_NeekoE_Summary" = "Neeko egy tövist lő ki, amely megsebez és mozgásképtelenné tesz minden ellenfelet, amelyen áthalad. Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, megnő a mérete és a sebessége, továbbá hosszabb időre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat." tr "Spell_NeekoE_Tooltip" = "Neeko elhajít egy tövist, amely @BaseDamage@ varázssebzést okoz, és @MinRootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot.

    Ha a tövis eltalál egy ellenfelet, felerősödik, megnő a mérete és a sebessége, továbbá @MaxRootDuration@ másodpercre teszi mozgásképtelenné az áldozatokat." tr "Spell_NeekoPassive_Cooldown" = "%i:cooldown% @DisguisePassiveCooldown@ mp" tr "Spell_NeekoPassive_Name" = "Belső szépség" tr "Spell_NeekoPassive_Summary" = "Neeko felveheti egy szövetséges hős alakját. A hősökkel folytatott harc vagy a sebző varázslatok elsütése megszünteti az álcát." tr "Spell_NeekoPassive_Tooltip" = "Neeko egy szövetséges hősnek is álcázhatja magát. A hősöktől elszenvedett közvetlen sebzés és a sebző varázslatok elsütése megszünteti az álcát." tr "Spell_NeekoPassive_TooltipExtendedBelowLine" = "Az idézői varázslatok mindig megtörik az álcát." tr "Spell_NeekoQ_" = "Q" tr "Spell_NeekoQ_Name" = "Veszélyes virágzás" tr "Spell_NeekoQ_Summary" = "Neeko eldob egy magot, amely varázssebzést okoz. Hősök eltalálásakor vagy egységek elpusztításakor a mag többször is kivirágzik." tr "Spell_NeekoQ_Tooltip" = "Neeko eldob egy magot, amelyből virág lesz, és @ExplosionDamage@ varázssebzést okoz. Ha ekkor megöl egy ellenfelet, illetve eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, a növény ismét virágot hoz, @SecondDamage@ varázssebzést okozva. Legfeljebb 2 további alkalommal virágzik." tr "Spell_NeekoR_Name" = "Rügyfakadás" tr "Spell_NeekoR_ShieldPerChampion" = "Pajzs hősönként" tr "Spell_NeekoR_Summary" = "Rövid felkészülés után Neeko a levegőbe ugrik, és egy pajzsra tesz szert. Földet éréskor megsebzi és elkábítja a közeli ellenfeleket. Ha Neeko másnak álcázza magát, az ellenfelek nem észlelik a felkészülést." tr "Spell_NeekoR_Tooltip" = "Neeko @DelayUntilReveal@ másodperc elteltével a levegőbe ugrik. Egy pajzs veszi körül, amely @BaseShield@ sebzést nyel el (+@ShieldMultiplier@ pajzserő minden közeli ellenséges hős után).

    Neeko a földet éréskor @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodpercre elkábítja a közeli ellenfeleket.

    A képesség titokban is előkészíthető, ha Neeko másnak álcázza magát." tr "Spell_NeekoW_Haste" = "Mozgási sebesség" tr "Spell_NeekoW_Name" = "Alakhasadás" tr "Spell_NeekoW_Summary" = "Neeko minden harmadik alaptámadása passzívan bónusz varázssebzést okoz. Neeko a kijelölt irányba küldheti a klónját." tr "Spell_NeekoW_Tooltip" = "Passzív: Neeko minden harmadik alaptámadása @PassiveBonusDamageCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és @PassiveHasteDuration@ másodpercre @PassiveHaste@%-kal megnöveli a mozgási sebességét.

    Aktív: Neeko @StealthDuration@ másodpercig láthatatlan, és létrehoz egy klónt, amely @CloneDuration@ másodpercig marad aktív. Neeko és a klón mozgási sebessége @HasteDuration@ másodpercre @Haste@%-kal megnő." tr "Spell_NeekoW_TooltipExtendedBelowLine" = "A klón nem célozható meg a láthatatlanság ideje alatt." tr "Spell_NocturneE_Name" = "Eleven rémálom" tr "Spell_NocturneE_Summary" = "Nocturne egy rémálmot ültet el a célpontja elméjébe, amely másodpercenként sebzi az áldozatot, és megfélemlíti, ha a varázslat időtartama alatt nem kerül hatótávolságon kívülre." tr "Spell_NocturneE_Tooltip" = "Passzív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: Nocturne egy rémálmot ültet a célpont elméjébe, amivel @Effect3Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. Ha Nocturne a teljes időtartam alatt az áldozat közelében marad, azon @Effect2Amount@ másodpercre úrrá lesz a rettegés." tr "Spell_NocturneE_TooltipSimple" = "Passzív: Nocturne mozgási sebessége óriási mértékben megnő, amikor rettegő ellenfelei felé tart.

    Aktív: @Effect3Amount@ másodpercen keresztül sebzést okoz egy ellenfélnek. Ha ennek vége, a célpont @Effect2Amount@ másodpercen keresztül retteg." tr "Spell_NocturneQ_Name" = "A sötétség útja" tr "Spell_NocturneQ_Summary" = "Nocturne elhajít egy árnyékpengét, amely sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra, illetve a hatására az eltalált hősök is ilyen nyomot hagynak. A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, valamint nagyobb mozgási sebességgel és sebzéssel rendelkezik." tr "Spell_NocturneQ_Tooltip" = "Nocturne elhajít egy árnypengét, amely @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és egy Sötét nyomot hagy hátra @Effect3Amount@ másodperc erejéig. Minden eltalált ellenséges hős is Sötét nyomot hagy maga után.

    A nyomvonalat követő Nocturne át tud haladni az egységeken, és a mozgási sebessége @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő." tr "Spell_NocturneQ_TooltipSimple" = "Elhajít egy árnypengét, megsebzi az eltalált ellenfeleket, és egy Sötét nyomot hagy hátra.

    Nocturne mozgási sebessége a nyomon haladva @Effect1Amount@%-kal, a sebzése pedig @Effect4Amount@ egységgel nő." tr "Spell_NocturneR_Name" = "Paranoia" tr "Spell_NocturneR_Summary" = "Nocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják. Ezután rávetheti magát egy ellenséges hősre, aki a közelében tartózkodik." tr "Spell_NocturneR_Tooltip" = "Nocturne lecsökkenti az összes ellenséges hős látótávolságát, akik ilyenkor @ParanoiaDuration@ másodpercig a szövetségeseik elhelyezkedését sem láthatják.

    Amíg a Paranoia aktív, Nocturne rá tud rontani egy ellenséges hősre, és ezzel @Damage@ fizikai sebzést okozhat." tr "Spell_NocturneR_TooltipSimple" = "Az ellenfelek @ParanoiaDuration@ másodpercig nem látják, amit a többi ellenfél lát.

    Használd az újraaktiválást ezalatt egy ellenséges hős lerohanására és megsebzésére." tr "Spell_NocturneW_Name" = "Az éj leple" tr "Spell_NocturneW_Summary" = "Nocturne megerősíti a pengéit, és passzívan megnöveli a támadási sebességét. Az Éj leplének aktiválásával Nocturne eltűnik az árnyak között, az őt védő mágikus pajzs pedig elhárítja az első ellenséges képességet, és ha ez megtörtént, megduplázza a passzív támadási sebességét." tr "Spell_NocturneW_Tooltip" = "Passzív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet.

    Ha a pajzs kivéd egy támadást, Nocturne passzív bónusz támadási sebessége @Effect4Amount@ másodpercre megduplázódik.

    Az éj leple aktív marad, amíg Nocturne célba nem ér a Paranoiával." tr "Spell_NocturneW_TooltipSimple" = "Passzív: Nocturne támadási sebessége @Effect1Amount@%-kal nagyobb.

    Aktív: Nocturne 1,5 másodpercre egy mágikus pajzsot hoz létre, amely hárítja a következő ellenséges képességet." tr "Spell_NunuE_Name" = "Hógolyótűz" tr "Spell_NunuE_Summary" = "Nunu több hógolyót dob el, amelyek megsebzik az ellenfeleket. Ezután Willump mozgásképtelenné tesz minden, a hógolyókkal eltalált hőst és nagy szörnyet." tr "Spell_NunuE_Tooltip" = "Nunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. A hógolyók egyenként @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoznak. A 3 egymást követő hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.
    " tr "Spell_NunuE_TooltipExtended" = "Nunu 3 hógolyót dob el. A Hógolyótüzet további két alkalommal lehet elsütni. @TotalSnowballDamage@ varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek. A mind a 3 hógolyóval eltalált ellenfelek @SlowAmount*-100@%-kal lelassulnak @SlowDuration@ másodpercre. A hősök és a nagy szörnyek behavazódnak.

    Willump köre: @TotalSpellDuration@ másodperc elteltével a hatótávolságon belüli összes behavazott ellenfél @TotalRootDamage@ varázssebzést szenved el, és @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    " tr "Spell_NunuE_TooltipExtendedBelowLine" = "Nunu Willump köre előtt legfeljebb 3 alkalommal használhatja a Hógolyótüzet.
    Nunu csak egyszer lassíthatja le az egyes ellenfeleket a Hógolyótűzzel.
    " tr "Spell_NunuPassive_Name" = "Freljord szava" tr "Spell_NunuPassive_Summary" = "Nunu megnöveli Willump és egy közeli szövetséges támadási és mozgási sebességét." tr "Spell_NunuPassive_Tooltip" = "A hősöknek, nagy szörnyeknek vagy építményeknek okozott sebzés hatására Willump és a legmagasabb veszélyességű közeli szövetséges megkapja a Freljord szavát, amely megnöveli a támadási sebességüket @ASIncrease*100@%-kal, a mozgási sebességüket pedig @MSIncrease*100@%-kal 4 másodpercre.

    A Freljord szava időtartama alatt Willump alaptámadásai a közeli ellenfelekre is hatnak, @CleaveDamage@ fizikai sebzést okozva.
    " tr "Spell_NunuPassive_TooltipExtended" = "" tr "Spell_NunuPassive_TooltipExtendedBelowLine" = "A hősöknek, nagy szörnyeknek vagy építményeknek okozott sebzés hatására Willump és a legmagasabb veszélyességű közeli szövetséges megkapja a Freljord szavát, amely megnöveli a támadási sebességüket @ASIncrease*100@%-kal, a mozgási sebességüket pedig @MSIncrease*100@%-kal 4 másodpercre.

    A Freljord szava időtartama alatt Willump alaptámadásai a közeli ellenfelekre is hatnak, @CleaveDamage@ fizikai sebzést okozva.


    Ha a forrás egy nagy szörny, a Freljord szava @MonsterRadius@ egységen belül hat a legközelebbi szövetségesre. Ha a forrás egy hős, hatalmas szörny vagy építmény, a hatótávolság @LargeRadius@ egység.
    Az időtartamok halmozhatók, de a hatás 10 másodpercként csak egyszer aktiválódhat ugyanazon a célponton.
    A hős veszélyessége az alaptámadásokkal okozott másodpercenkénti sebzése.
    " tr "Spell_NunuQ_ChampionDamage" = "Hősök elleni sebzés" tr "Spell_NunuQ_Cooldown" = "@Cooldown@ másodperc töltési idő
    " tr "Spell_NunuQ_Cost" = "@Cost@ mana" tr "Spell_NunuQ_MonsterDamage" = "Szörnyek elleni sebzés" tr "Spell_NunuQ_Name" = "Felfalás" tr "Spell_NunuQ_Summary" = "Willump kiharap egy darabot egy minionból, szörnyből vagy ellenséges hősből, amivel megsebzi az ellenséget, és gyógyítja saját magát." tr "Spell_NunuQ_Tooltip" = "Willump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@ varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít." tr "Spell_NunuQ_TooltipSimple" = "Willump kiharap egy darabot az ellenfélből, sebezve a célpontot és gyógyítva magát. A gyógyítás ereje @LowHealthHealingScalar*100@%-kal nő, ha kevesebb mint @LowHealthThreshhold*100@% életereje van.

    Szörnyek és minionok: @MonsterMinionDamage@ tényleges sebzést okoz, és @MonsterHealing@ életerőt gyógyít.

    Hősök: @TotalChampionDamage@varázssebzést okoz, és @ChampionHealing@ életerőt gyógyít." tr "Spell_NunuR_Name" = "Abszolút nulla fok" tr "Spell_NunuR_Summary" = "Nunu és Willump hatalmas jégvihart idéznek meg a területen, amely lelassítja az ellenfeleket, és az időtartam végén jelentős sebzést okoz nekik." tr "Spell_NunuR_Tooltip" = "Willump @ChannelDuration@ másodpercig varázsol, és megidéz egy hatalmas jégvihart. A jégviharba került ellenfeleket @SlowStartAmount*-100@%-kal lelassítja, ami @MaxSlowAmount*-100@%-ra nő a teljes időtartam során. Nunu és Willump egy pajzsot kap, amely @TotalShieldAmount@ sebzést nyel el, és a jégvihar vége után @ShieldDecayDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A jégvihar végén a területen belüli ellenfelek @MaximumDamage@ varázssebzést szenvednek el, a jégvihar időtartamától függően." tr "Spell_NunuW_MaximumDamage" = "Maximális sebzés" tr "Spell_NunuW_Name" = "A világ legnagyobb hógolyója!" tr "Spell_NunuW_Summary" = "Willump létrehoz egy hógolyót, amely elgurítva egyre nagyobb és gyorsabb lesz. A hógolyó megsebzi és fellöki az ellenfeleket." tr "Spell_NunuW_Tooltip" = "Willump elgurít egy hógolyót, amely egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MaximumStunDuration@ másodpercre fellöki őket.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Egy adott irány nyomva tartásakor Willump gyorsabban fordul arra." tr "Spell_NunuW_TooltipExtended" = "Willump elgurít egy hógolyót, amely @MaxDamageTime@ másodperc alatt egyre nagyobb és gyorsabb lesz. Ellenséges hősnek, nagy szörnynek vagy falnak ütközve felrobban, @MaximumSnowballDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, valamint fellöki és @MaximumStunDuration@ másodpercre elkábítja őket.

    A kisebb ellenfeleken átgördülve @NoImpactSnowballDamage@ varázssebzést okoz.

    A képességet újraaktiválva elgurítja a hógolyót, amely egyenes vonalban halad tovább.

    Ha folyamatosan egy irányba fordulsz, Willump fordulási sebessége egyre nő. Ez a bónusz az irányváltáskor nullázódik." tr "Spell_Obduracy_Name" = "Brutális ütések" tr "Spell_Obduracy_Summary" = "Malphite olyan erővel kezdi osztani a csapásokat, hogy a támadásai minden előtte álló egységnek sebzést okoznak. Passzívan megnöveli a páncélját (ennek mértéke megháromszorozódik, ha a Gránitpajzs aktív)." tr "Spell_Obduracy_Tooltip" = "Passzív: Malphite páncélja @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (@f1@). Amíg a Gránitpajzs aktív, a bónusz háromszor akkora, @f4.0@%-os (@f3@).

    Aktív: az alaptámadások további @Effect2Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoznak a célpontnak és a közeli ellenfeleknek. A hatás @Effect3Amount@ másodpercig tart." tr "Spell_OlafAxeThrowCast_Name" = "Hullámtörés" tr "Spell_OlafAxeThrowCast_Summary" = "Olaf a célhelyre hajít egy fejszét, amely sebzi az útjába eső ellenfeleket, és csökkenti a mozgási sebességüket. Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken." tr "Spell_OlafAxeThrowCast_Tooltip" = "Olaf egy fejszét hajít a célterületre, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz azoknak az egységeknek, akiken áthalad, és legfeljebb @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lassítja őket. Minél messzebb repült a fejsze, annál tovább tart a lassítás (de legalább @Effect4Amount@ másodpercig).

    Ha Olaf felveszi a fejszét, a képesség töltési ideje 4,5 másodperccel csökken." tr "Spell_OlafFrenziedStrikes_Name" = "Őrült rohamok" tr "Spell_OlafFrenziedStrikes_Summary" = "Olaf támadási sebessége megnő, életlopást nyer, és minden gyógyítás erősebben hat rá a hiányzó életerejének mértékétől függően." tr "Spell_OlafFrenziedStrikes_Tooltip" = "Olaf @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@% életlopást kap, a támadási sebessége pedig @Effect1Amount@%-kal megnő.

    Ezalatt Olaf az életereje minden hiányzó @Effect3Amount@%-a után 1%-kal nagyobb gyógyítást kap minden forrásból." tr "Spell_OlafRagnarok_Name" = "Ragnarok" tr "Spell_OlafRagnarok_Summary" = "Olaf átmenetileg immunissá válik a bénító hatásokra." tr "Spell_OlafRagnarok_Tooltip" = "Passzív: Olaf páncélja @Resists@, varázsellenállása @Resists@ ponttal nő.

    Aktív: Olaf megszabadítja magát minden bénító hatástól, és @Duration@ másodpercig immunissá válik ezekre. Emellett @HasteDuration@ másodpercig @Haste*100@% bónusz mozgási sebességet kap, ha ellenséges hősök felé halad. Erre az időre Olaf elveszíti a Ragnarok passzív hatásait, de a sebzése @AD@ ponttal megnő." tr "Spell_OlafRecklessStrike_Cost" = "A költsége @f1@ életerő" tr "Spell_OlafRecklessStrike_Name" = "Kétélű suhintás" tr "Spell_OlafRecklessStrike_Summary" = "Olaf olyan erővel támad, hogy saját magát és a célpontját is tényleges sebzés éri. Az elveszített életerőt azonnal visszakapja, ha a támadás végzett a célponttal." tr "Spell_OlafRecklessStrike_Tooltip" = "Olaf vadul meglengeti fejszéjét, @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) tényleges sebzést okozva ezzel a célpontjának. A képesség használatának költsége az okozott sebzés @Effect2Amount@%-a, de ezt Olaf visszanyeri, ha a támadás végez a célponttal.

    Az alaptámadások 1 másodperccel csökkentik a Kétélű suhintás töltési idejét." tr "Spell_OrianaDetonateCommand_Name" = "Parancs: vonzáshullám" tr "Spell_OrianaDetonateCommand_Summary" = "Orianna megparancsolja a Labdájának, hogy engedjen útjára egy varázssebzést okozó vonzáshullámot, amely rövid késleltetés után a Labdához vonzza a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_OrianaDetonateCommand_Tooltip" = "Orianna parancsára a Labdája rövid késleltetés után vonzáshullámot indít el, amely @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket egy meghatározott távolságra egyenesen a Labda irányába." tr "Spell_OrianaDissonanceCommand_Name" = "Parancs: disszonancia" tr "Spell_OrianaDissonanceCommand_Summary" = "Orianna parancsára a Labda kibocsát egy energialöketet, amely varázssebzést okoz maga körül. Ez olyan energiamezőt hagy maga mögött, amely a szövetségeseket gyorsítja, az ellenfeleket pedig lassítja." tr "Spell_OrianaDissonanceCommand_Tooltip" = "Orianna megparancsolja a labdájának, hogy engedjen útjára egy energialöketet, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    A löket @Effect4Amount@ másodpercre egy energiamezőt hagy maga után, amely @Effect5Amount@ másodperc erejéig az ellenség mozgási sebességét @Effect2Amount@%-kal csökkenti, illetve a szövetségesek mozgási sebességét @Effect3Amount@%-kal növeli. Ez a hatás fokozatosan szűnik meg." tr "Spell_OrianaIzunaCommand_Name" = "Parancs: támadás" tr "Spell_OrianaIzunaCommand_Summary" = "Orianna parancsára a Labda egy megadott cél felé repül, és varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak (a sorban következő ellenfeleket kevésbé sebzi). A Labda ezután a célterületen marad." tr "Spell_OrianaIzunaCommand_Tooltip" = "Orianna parancsára a Labdája a célterület felé repül, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az útjába kerülő célpontoknak. A képesség azonban minden eltalált egység után @Effect2Amount@%-kal kevesebb sebzést okoz (a minimum @Effect3Amount@%).

    A Labda ezt követően is a kijelölt területen marad. " tr "Spell_OrianaRedactCommand_Name" = "Parancs: védelmezés" tr "Spell_OrianaRedactCommand_Summary" = "Orianna parancsára a Labda egy szövetséges hős mellé szegődik, akinek védelmet nyújt, miközben varázssebzést okoz az útjába akadó ellenfeleknek. A Labda emellett megnöveli a páncélját és a varázsellenállását annak a hősnek, akit kísér." tr "Spell_OrianaRedactCommand_Tooltip" = "Passzív: a Labda @Effect2Amount@ páncélt és varázsellenállást biztosít annak a hősnek, akihez csatlakozik.

    Aktív: Orianna parancsára a Labdája egy szövetséges hős mellé szegődik, és @Effect5Amount@ másodpercen át védelmezi őt a következő @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzéstől. Azok az ellenfelek, akiken a labda áthalad, @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést szenvednek el." tr "Spell_OrnnE_Name" = "Perzselő roham" tr "Spell_OrnnE_Summary" = "Ornn rohamra indul, és megsebzi az ellenfeleket, akiken keresztülhalad. Ha Ornn tereptárgynak ütközik a roham közben, a becsapódás egy lökéshullámot hoz létre körülötte, amely megsebzi és a levegőbe löki az ellenfeleket." tr "Spell_OrnnE_Tooltip" = "Ornn rohamot indít, és @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek.

    Ha Ornn tereptárgynak ütközik, a becsapódás egy lökéshullámot gerjeszt, amely @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki az ellenfeleket, és a Perzselő roham sebzését alkalmazza azokra, akiket nem talált el a roham.

    A lökéshullám elpusztítja a magmaoszlopokat és az ellenséges hősök által létrehozott tereptárgyakat." tr "Spell_OrnnQ_Name" = "Vulkanikus hasadék" tr "Spell_OrnnQ_Summary" = "Ornn a földre sújt, és egy törésvonalat hoz létre, amely fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, és lelassítja őket. Rövid késleltetés után egy magmaoszlopot hoz létre a végponton." tr "Spell_OrnnQ_Tooltip" = "Ornn a földre csapva egy repedést hoz létre, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal lelassítja az ellenfeleket. A repedés végén egy magmaoszlop jelenik meg @Effect3Amount@ másodpercre.

    A repedés csak rövid ideig terjed tovább az első hős eltalálása után." tr "Spell_OrnnR_Name" = "A kovácsisten dühe" tr "Spell_OrnnR_Summary" = "Ornn a kijelölt helyen megidéz egy hatalmas elementált, amely egyre növekvő sebességgel halad felé. Az elementál által eltalált ellenfelek sebzést szenvednek el, lelassulnak és törékennyé válnak. Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, hogy az ütközés irányába terelje azt. Az elementál ezután fellöki az általa érintett ellenfeleket, a korábbival megegyező mértékű sebzést okoz, és ismét törékennyé teszi az áldozatokat." tr "Spell_OrnnR_Tooltip" = "Ornn megidéz egy hatalmas lávaelementált, amely elkezd felé vágtatni. Az elementál útjába kerülő ellenfelek @RDamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, @RSlowDuration@ másodpercre @RSlowPercentBasePreMath@%-kal csökken a mozgási sebességük az elementál által megtett távolságtól függően, és @BrittleDurationTOOLTIPONLY@ másodpercre törékennyé válnak.

    Ornn a képesség ismételt elsütésével belerohanhat az elementálba, amivel az ütközés irányába tereli és felerősíti. A felerősített elementál 1,5 másodpercre fellöki az első eltalált ellenséges hőst (a további eltalált hősök esetében az időtartam a felére csökken), @RDamageCalc@ varázssebzést okoz, és törékennyé teszi az áldozatokat." tr "Spell_OrnnW_Name" = "Felszított lángok" tr "Spell_OrnnW_Summary" = "Ornn tüzet okádva előretör. Az utolsó lángnyelv által megsebzett ellenfelek törékennyé válnak." tr "Spell_OrnnW_Tooltip" = "Ornn előretör, tüzet okád, és @BreathDuration@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @MaxPercentHPPerTickTooltip@%-át okozza varázssebzésként.

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @BrittleDuration@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, és a maximális életerejük @BrittlePercentMaxHPCalc@-ával egyenlő varázssebzést okoz nekik.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat.
    Hősök és minionok ellen legalább @TotalMinimumDamage@, szörnyek ellen pedig legfeljebb @TotalMonsterDamageCap@ sebzést okoz.
    " tr "Spell_OrnnW_Tooltip2" = "Ornn előretör, tüzet okád, és @Effect1Amount@ másodpercre megállíthatatlanná válik. A tűz az ellenfél maximális életerejének legfeljebb @Effect10Amount@%-át okozza varázssebzésként (de legalább @Effect3Amount@ sebzést).

    Az utolsó lángnyelvvel megsebzett ellenfelek @f9@ másodpercre törékennyé válnak. A törékeny ellenfeleket érő következő mozgáskorlátozó hatás időtartama 30%-kal hosszabb lesz, a maximális életerejük @PassiveDamageCalc@ részével egyenlő varázssebzést okoz nekik, és visszatölti Ornn maximális életerejének @Effect9Amount@%-át, ha az ellenség egy hős.

    Ornn alaptámadásai hátralökik a törékeny célpontokat." tr "Spell_Overdrive_Name" = "Túlterhelés" tr "Spell_Overdrive_Summary" = "Blitzcrank túltölti magát, hogy jelentősen megnövekedett mozgási és támadási sebességet kapjon. A hatás lejárta után ideiglenesen lelassul." tr "Spell_Overdrive_Tooltip" = "Blitzcrank túltölti a rendszerét, amivel @Effect4Amount@ másodpercre @InitialMS@%-kal növeli a mozgási sebességét és @Effect2Amount@%-kal a támadási sebességét. A hatóidő alatt a bónusz mozgási sebesség fokozatosan csökken.

    A Túlterhelés végén Blitzcrank mozgása @Effect5Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassul." tr "Spell_PantheonE_Name" = "Villámszúrások" tr "Spell_PantheonE_Summary" = "Pantheon összpontosít, majd 3 gyors csapást mér az előtte lévő területre, ahol minden ellenfelet megsebez. Pantheon ezenkívül még inkább tisztában lesz ellenfele gyenge pontjaival, így mindig kritikus csapást mérhet a 15%-nál kevesebb életerővel rendelkező célpontokra." tr "Spell_PantheonE_Tooltip" = "Passzív: Pantheon alaptámadása és Dárdahajítása 100%-os esélyt kap a kritikus csapásra az olyan célpontok ellen, amelyek életereje @Effect3Amount*100@% alatt van.

    Aktív: Pantheon összpontosít, majd @Effect4Amount@ gyors döfést mér maga elé, összesen @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva (minionok és szörnyek ellen @Effect2Amount*100@% sebzést okoz).

    Találatonként okozott sebzés: @f1@" tr "Spell_PantheonQ_Name" = "Dárdahajítás" tr "Spell_PantheonQ_Summary" = "Pantheon dárdáját egy ellenségre hajítja, és sebzést okoz neki." tr "Spell_PantheonQ_Tooltip" = "Pantheon egy ellenség felé hajítja a dárdáját, amellyel @Effect2Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz. " tr "Spell_PantheonRJump_Name" = "Égszakadás" tr "Spell_PantheonRJump_Summary" = "Pantheon összeszedi magát, majd egy célterület felé a levegőbe ugrik, ahová becsapódva minden ott lévő ellenséges egységet megsebez. A becsapódási ponthoz közelebb tartózkodó ellenségek nagyobb sebzést szenvednek el." tr "Spell_PantheonRJump_Tooltip" = "Pantheon erejét összegyűjtve a magasba szökken, majd néhány másodperc elteltével a célterületre zuhan. Legfeljebb @Damage@ varázssebzést okoz a középpontban álló ellenfeleknek (a szélen állók a sebzés @EdgeDamageRatio*100@%-át szenvedik el). Az eltalált ellenfelek mozgási sebességét @SlowAmount*-100@%-kal csökkenti 1 másodpercig.

    Ha Pantheon megszakítja a varázslást, az Égszakadás töltési ideje @CancelCD@ másodperc lesz." tr "Spell_PantheonW_Name" = "Zeonia védelmezője" tr "Spell_PantheonW_Summary" = "Pantheon ráugrik egy ellenfelére, a pajzsával ütést mér rá, és elkábítja. A támadás befejeztével Pantheon felkészül a következő támadás hárítására." tr "Spell_PantheonW_Tooltip" = "Pantheon a megcélzott ellenfélhez ugrik, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz neki, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja. Pantheon azonnal frissíti Az égisz védelme hatást." tr "Spell_Passive" = "Passzív" tr "Spell_PhosphorusBomb_Name" = "Foszforlövedék" tr "Spell_PhosphorusBomb_Summary" = "Corki villanógránátot lő egy célpontra, varázssebzést okozva a területen belül tartózkodó ellenfeleknek. A támadás ezenkívül a hatóideje alatt felfedi az ott tartózkodó rejtőzködő ellenfeleket." tr "Spell_PhosphorusBomb_Tooltip" = "Corki elhajít egy bombát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a célterületen tartózkodó ellenfeleknek. Továbbá a robbanás @Effect2Amount@ másodpercre felfedi a területet és az eltalált hősöket (a láthatatlanokat nem)." tr "Spell_PoisonTrail_Name" = "Méregcsík" tr "Spell_PoisonTrail_Summary" = "Singed mérgező gőzfelhőt hagy maga után, ami sebzést okoz a benne tartózkodó ellenségeknek." tr "Spell_PoisonTrail_Tooltip" = "Kapcsoló: Singed mérgező nyomvonalat hagy maga után, amely @Effect1Amount*4@ (+@CharAbilityPower*4@) varázssebzést okoz másodpercenként." tr "Spell_PoppyE_Name" = "Hősi roham" tr "Spell_PoppyE_Summary" = "Poppy lerohanja és hátralöki a célpontot. Ha az áldozat falnak ütközik, elkábul." tr "Spell_PoppyE_Tooltip" = "Poppy ráront egy ellenfélre, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki, és magával vonszolja. Ha Poppy egy tereptárgynak löki az áldozatát, az @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) további fizikai sebzést szenved el, és @Effect3Amount@ másodpercre elkábul." tr "Spell_PoppyQ_Name" = "Pörölycsapás" tr "Spell_PoppyQ_Summary" = "Poppy meglendíti a pörölyét, amivel sebzést okoz, és az ellenfeleket lelassító zónát hoz létre, amely némi késleltetés után felrobban." tr "Spell_PoppyQ_Tooltip" = "Poppy a földre sújt, @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) plusz az ellenfél maximális életerejének @Effect5Amount@%-ával egyenlő fizikai sebzést okoz, és ingataggá teszi a területet.

    A területen belül minden ellenfél @Effect3Amount@%-kal lelassul, majd @Effect4Amount@ másodperc múlva egy kitörés újra az eredeti sebzést okozza." tr "Spell_PoppyR_Name" = "Őrzői ítélet" tr "Spell_PoppyR_Summary" = "Poppy egy hatalmas pörölycsapást készít elő, amellyel nagyon messzire lökheti el a célpontját." tr "Spell_PoppyR_Tooltip" = "Első aktiválás: Poppy legfeljebb @ChannelMaxDuration@ másodpercig varázsol, ami @SelfSlow@%-kal lelassítja őt.

    Második aktiválás: Poppy a földre sújt, és egy lökéshullámot indít el, amely @Damage@ fizikai sebzést okoz az első eltalált ellenséges hős körüli ellenfeleknek, és messzire löki őket az idézői platformjuk irányába. A lökéshullám hossza és a hátralökés távolsága a varázslás idejétől függ.

    Varázslás nélkül az Őrzői ítélet feleakkora sebzést okoz, és @KnockupDurationSnap@ másodpercre fellöki az ellenfeleket.

    A feltöltött Őrzői ítélettel eltalált ellenfeleket nem lehet megcélozni." tr "Spell_PoppyW_Name" = "Állhatatos jelenlét" tr "Spell_PoppyW_Summary" = "Poppy passzívan növeli a páncélját és a varázsellenállását. Ha kevés életereje van, a bónusz nagyobb lesz. Poppy az Állhatatos jelenlét aktiválásával megállíthatja az ellenfél rohamait a közelében, és mozgási sebességet is nyer." tr "Spell_PoppyW_Tooltip" = "Passzív: Poppy @f1@ páncélt és @f2@ varázsellenállást (a páncél és a varázsellenállás @Effect3Amount@%-a) kap. Ha Poppy életereje 40% alá esik, ez a bónusz megduplázódik.

    Aktív: a következő @Effect1Amount@ másodpercre Poppy mozgási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő. Amíg az Állhatatos jelenlét aktív, Poppy megállítja az ellenfelek rohamait a közelben, és @Effect5Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik." tr "Spell_Pounce_Name" = "Szökkenés/Bozótcsapda" tr "Spell_Pounce_Summary" = "Nidalee a megjelölt irányba ugrik, és ahol földet ér, sebzést okoz egy adott hatókörben." tr "Spell_Pounce_Tooltip" = "Puma alak: Nidalee egy közeli pontra szökken, és földet éréskor @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek. Ha pumaként megölsz egy egységet, a Szökkenés töltési ideje @f2@ másodpercre csökken.

    A Préda hatás alatt álló célpontokat kétszer akkora távolságból lehet megcélozni a Szökkenéssel, és egy préda ellen bevetett első Szökkenés mindössze @f2@ másodperces töltési időt igényel.

    Emberi alak: Nidalee csapdát állít, amely megsebez és rövid időre felfed egy ellenfelet." tr "Spell_PowerBall_Name" = "Erőlabda" tr "Spell_PowerBall_Summary" = "Rammus labdaként felgyorsulva közelít ellenségeihez, majd sebzést okoz, és lelassítja az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_PowerBall_Tooltip" = "Rammus labdaként kezd gurulni, és @Effect4Amount@ másodperc alatt @f2@%-kal megnöveli a mozgási sebességét. Ellenfélnek ütközve megáll, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, hátralöki őket, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket.

    Az ismételt aktiválással idő előtt megszakítható, ekkor az Erőlabda elkezd töltődni.
    Az Erőlabda egy fenntartott varázslat, így a varázslást megakadályozó hatások megszakítják.
    Az Erőlabda aktiválása megszünteti a Védekező pózt, és a képesség töltődni kezd.
    " tr "Spell_PowerFist_Name" = "Vasököl" tr "Spell_PowerFist_Summary" = "Blitzcrank feltölti az öklét, hogy következő támadásánál dupla sebzést okozzon, és ellenfelét a levegőbe repítse." tr "Spell_PowerFist_Tooltip" = "Blitzcrank feltölti az öklét, így a következő támadásával a teljes sebzésének kétszeresét okozza fizikai sebzésként, és a levegőbe repíti a célpontját." tr "Spell_PrimalSurge_ManaCost" = "Őserő manaköltsége" tr "Spell_PrimalSurge_Name" = "Őserő / Karmolás" tr "Spell_PrimalSurge_Summary" = "Emberi alakjában Nidalee megidézi a puma szellemét, hogy meggyógyítsa a szövetségeseit, és egy rövid időre megnövekedett támadási sebességgel ruházhassa fel őket. Pumaként a megjelölt irányba karmol a mancsával, megsebezve az előtte lévő ellenségeket." tr "Spell_PrimalSurge_Tooltip" = "Ember alak: Nidalee a célpont hiányzó életereje alapján @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) – @Effect2Amount@ (+@f3@) egységnyi életerővel gyógyít egy szövetséges hőst, valamint 7 másodperc erejéig @Effect4Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét is.

    Puma alak: Nidalee a kijelölt irányban lévő ellenfelekre csap a karmával." tr "Spell_Pulverize_Name" = "Porrá zúzás" tr "Spell_Pulverize_Summary" = "Alistar a földre csap, ezzel megsebzi és a levegőbe repíti a körülötte álló ellenfeleket." tr "Spell_Pulverize_Tooltip" = "Alistar a földre csap, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és minden közeli ellenséges egységet a levegőbe lök @Effect3Amount@ másodpercre." tr "Spell_PuncturingTaunt_Name" = "Őrjöngő felbőszítés" tr "Spell_PuncturingTaunt_Summary" = "Rammus felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, így az folyamatosan támadja őt. Ezenkívül rövid időre megnöveli a saját támadási sebességét. Az időtartamot meghosszabbítja, ha eközben elsüti bármelyik másik képességét." tr "Spell_PuncturingTaunt_Tooltip" = "@Effect1Amount@ másodpercre felbőszít egy ellenséges hőst vagy szörnyet, és ugyanerre az időtartamra @Effect2Amount@%-kal növeli a saját támadási sebességét.

    Amíg Rammus bármelyik másik varázslata aktív, az Őrjöngő felbőszítés bónusz támadási sebességének időtartama frissül." tr "Spell_PykeE_Name" = "Tengeri fantom" tr "Spell_PykeE_Summary" = "Pyke előretör, és hátrahagy egy fantomot, amely idővel követi őt, elkábítva az útjába eső ellenfeleket." tr "Spell_PykeE_Tooltip" = "Pyke előretör, és egy vízbe fúlt fantomot hagy hátra. A fantom rövid késleltetés után visszatér Pyke-hoz, eltalálva minden útjába eső ellenfelet, akiknek @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect2Amount@ (+@f10.01@) másodpercre elkábítja őket." tr "Spell_PykeQ_Name" = "Csontnyárs" tr "Spell_PykeQ_Summary" = "Pyke megsebzi az előtte állókat, vagy maga felé ránt egy ellenfelet." tr "Spell_PykeQ_Tooltip" = "Röviden lenyomva: Pyke az összes előtte lévő ellenfelet megszúrja, @f5@ (+@f6@) fizikai sebzést okozva nekik.

    Nyomva tartva: Pyke eldobja a szigonyát, maga felé rántja az első eltalált ellenfelet, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki.

    Mindkét támadás @Effect9Amount*100@%-kal lelassítja a célpontot @Effect8Amount@ másodpercre.

    A gomb rövid lenyomásakor csak a legközelebbi minion vagy szörny szenved el teljes sebzést, a többit @Effect10Amount*100@% sebzés éri." tr "Spell_PykeR_Name" = "Gyilkos mélység" tr "Spell_PykeR_Summary" = "Pyke egy alacsony életerejű ellenfélhez teleportál és kivégzi őt. Ezután rövid ideig ismét elsütheti a képességet. Bónusz aranyat biztosít az asszisztot szerző szövetségeseinek." tr "Spell_PykeR_Tooltip" = "Pyke az összes ellenséges hősre lesújt egy X alakú területen, sorra odaugrik minden célponthoz, és kivégzi azokat, akiknek az életereje @RDamage@ alatt van. A nem kivégzett ellenfelek a küszöbértéknek megfelelő súlyosságú sebzést szenvednek el.

    Ha egy hős bármi miatt meghal az X alakú területen, a segítséget nyújtó szövetséges is megkapja a gyilkosságért járó aranyat, Pyke pedig @RRecastDuration@ másodpercen belül újra elsütheti a Gyilkos mélységet.

    Szövetségeseknek adott arany: @f9@" tr "Spell_PykeW_Name" = "Alámerülés" tr "Spell_PykeW_Summary" = "Pyke álcázza magát, és jelentős, fokozatosan csökkenő bónuszt kap a mozgási sebességére." tr "Spell_PykeW_Tooltip" = "Pyke álcázza magát, és @Effect1Amount@% (+@f7@%) fokozatosan elenyésző mozgási sebességet kap @Effect10Amount@ másodpercre.

    Láthatatlanság – Álcázás: Pyke láthatatlan, amíg az ellenséges hősök az észlelési hatókörén kívül tartózkodnak. A támadás vagy a varázslatok használata megtöri az álcázást." tr "Spell_QuinnE_Name" = "Vetődés" tr "Spell_QuinnE_Summary" = "Quinn ráront az ellenfelére, fizikai sebzést okoz neki, és csökkenti a mozgási sebességét. Amikor eléri a célpontot, ellöki magát tőle, ezzel megzavarva őt, majd a saját, célponttól mért maximális támadási hatótávjának szélén ér földet." tr "Spell_QuinnE_Tooltip" = "Quinn ráront a kijelölt ellenfélre, @Effect2Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okozva neki, Valor pedig Sebezhetőnek jelöli őt.

    A célpontot elérve Quinn elrugaszkodik róla, rövid időre ellökve és @Effect1Amount*100@%-kal lassítva őt (a hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik)." tr "Spell_QuinnQ_Name" = "Vakító támadás" tr "Spell_QuinnQ_Summary" = "Quinn magához hívja Valort, aki megjelöl egy célpontot, lecsökkenti annak látótávolságát, majd megsebzi a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_QuinnQ_Tooltip" = "Valor végigrepül egy vonal mentén, és Sebezhetővé teszi az első eltalált ellenfelet, valamint @Effect3Amount@ másodpercre jelentősen csökkenti a látótávolságát. Ezután @Effect1Amount@ (+@f2@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz az összes közeli ellenfélnek.

    Ha az elsődleges célpont nem hős, akkor @Effect3Amount@ másodpercig nem tud támadni." tr "Spell_QuinnR_Name" = "Ellenséges terület" tr "Spell_QuinnR_Summary" = "Quinn és Valor összefogva nagy sebességgel közlekedhetnek a térképen. A képességhasználat végén a Légicsapás sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a hősöket Sebezhetőként jelöli meg." tr "Spell_QuinnR_Tooltip" = "Quinn segítségül hívja Valort. 2 másodperces varázslás után egy egységgé válnak, és a mozgási sebességük @MovementSpeedMod*100@%-kal megnő. Valor hívásának megszakítása vagy bármilyen támadásuk aktiválja a Légicsapás képességet.

    Légicsapás: Quinn és Valor @Damage@ fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és a Sebezhető hatással jelöli meg őket. A Légicsapás elsütése vagy egyéb támadás megszakítja az Ellenséges területet.

    A nem minion típusú ellenfelektől elszenvedett sebzés @SlowDuration@ másodpercre megszünteti a mozgási sebesség bónuszát. " tr "Spell_QuinnW_Name" = "Éles érzékek" tr "Spell_QuinnW_Summary" = "Passzívan megnöveli Quinn támadási és mozgási sebességét, amikor egy Sebezhetőnek jelölt célpontot támad. Aktiváláskor Valor felfedi a környező területet." tr "Spell_QuinnW_Tooltip" = "Passzív: a Sebezhető hatás alatt álló célpontok támadása @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount*100@%-kal növeli Quinn támadási sebességét és @Effect3Amount*100@%-kal a mozgási sebességét.

    Aktív: Valor felfed egy nagy kiterjedésű, közeli területet @Effect5Amount@ másodpercre." tr "Spell_RakanW_Name" = "Látványos belépő" tr "Spell_RakanW_Summary" = "A kijelölt helyre siet, érkezéskor a levegőbe lökve a közeli ellenfeleket." tr "Spell_RakanW_Tooltip" = "Rakan a kijelölt helyre siet. Érkezéskor a levegőbe ugrik, @TotalDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @KnockupDuration@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "Spell_RekSaiR_Cooldown" = "@RCD@ másodperc töltési idő" tr "Spell_RekSaiR_Cost" = "Nincs költsége" tr "Spell_RekSaiR_Name" = "Ürességroham" tr "Spell_RekSaiR_Tooltip" = "Passzív: az ellenséges hősöknek okozott sebzés @PreyMarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    Aktív: Rek'Sai vérfagyasztó sikolyt hallat, mielőtt beássa magát a földbe, és egy megjelölt célponthoz siet. Néhány másodperccel később előugrik a földből, @RBaseDamageCalc@ fizikai sebzést, plusz a célpont hiányzó életerejének @PercentMissingHealthDamage@%-ával megegyező sebzést okozva." tr "Spell_RekSaiRWrapper_Cooldown" = "Töltési idő" tr "Spell_RenektonCleave_Name" = "Pengekör" tr "Spell_RenektonCleave_Summary" = "Renekton a pengéje meglendítésével mérsékelten sebez minden körülötte álló célpontot, és az okozott sebzés kis hányadának megfelelő mértékben gyógyul is. Ha 50-nél több dühpontja van, a sebzés és a gyógyítás is nagyobb mértékű." tr "Spell_RenektonCleave_Tooltip" = "Renekton meglendíti a pengéjét, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek, saját magát pedig a nem hős egységek után @Effect2Amount@ (+@f1@), az eltalált hősök után pedig @f2@ (+@f3@) egységgel gyógyítja, de legfeljebb @Effect4Amount@ életerőt tölthet vissza.

    Minden nem hős egység után 2,5 dühpontot, illetve minden hős után 10 dühpontot nyer, összesen legfeljebb 30 dühpontot kaphat.

    50 bónusz dühpont: a sebzése @Effect6Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) egységre nő. A nem hős egységek után @Effect7Amount@ (+@f4@), a hősök után pedig @f5@ (+@f6@) életerőt tölt vissza (legfeljebb @Effect9Amount@ életerőt). Nem termel dühpontot." tr "Spell_RenektonPreExecute_Name" = "Könyörtelen ragadozó" tr "Spell_RenektonPreExecute_Summary" = "Renekton kétszer megvágja a célpontját, ezzel mérsékelt fizikai sebzést okoz, és 0,75 másodpercre elkábítja az ellenfelet. Ha Renektonnak 50-nél több dühpontja van, akkor háromszor vágja meg a célpontját, ezzel nagymértékű fizikai sebzést okoz, és 1,5 másodpercre kábítja el az ellenséget." tr "Spell_RenektonPreExecute_Tooltip" = "Renekton következő támadása kétszer talál be, @Effect3Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és találatonként @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz (összesen @Effect5Amount@ (+@f2@) sebzés).

    Ezek a támadások alkalmazzák a találati hatásokat, és dühpontokat termelnek. Ha egy hős a célpont, további @Effect7Amount@ dühpont keletkezik.

    50 bónusz dühpont: Renekton három támadást hajt végre, @Effect4Amount@ másodpercre elkábítja a célpontot, és összesen @Effect6Amount@ (+@f3@) sebzést okoz. Nem termel dühpontot." tr "Spell_RenektonReignOfTheTyrant_Name" = "Legyőzhetetlenség" tr "Spell_RenektonReignOfTheTyrant_Summary" = "Renekton felveszi zsarnok alakját, ezzel bónusz életerőt kap, és a közelében tartózkodó ellenségeknek nagyobb sebzést okoz. Ebben az alakban Renekton rendszeresen kapja a dühpontokat." tr "Spell_RenektonReignOfTheTyrant_Tooltip" = "Renekton @BuffDuration@ másodpercre sötét energiával veszi körbe magát, és ezzel @HealthGain@ életerőre és @FuryOnCast@ dühpontra tesz szert. Aktív állapotban @TotalDamagePerSecond@ varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek, és @FuryPerSecond@ dühpontot szerez másodpercenként." tr "Spell_RenektonSliceAndDice_Name" = "Nyes és szel" tr "Spell_RenektonSliceAndDice_Summary" = "Renekton előreront, és megsebzi az útjában álló egységeket. Feltöltve Renekton támadása bónusz sebzést okoz, és csökkenti az eltalált egységek páncélját." tr "Spell_RenektonSliceAndDice_Tooltip" = "Nyes: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad. Ha eltalál egy ellenfelet, @Effect8Amount@ másodpercig használhatja a Szel képességet.

    Szel: Renekton előretör, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Minden eltalált nem hős egység után @Effect4Amount@ dühpontot nyer, az eltalált hősök után pedig @Effect5Amount@ dühpontot (legfeljebb @Effect10Amount@ dühpont).

    Szel – 50 bónusz dühpont: a sebzés @Effect3Amount@ (+@f2@) pontra nő. Az eltalált ellenfelek páncélja @Effect9Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal csökken. Nem termel dühpontot." tr "Spell_RengarE_Name" = "Boladobás" tr "Spell_RengarE_Summary" = "Rengar elhajít egy bolát, amellyel egy kis időre lelassítja az elsőként eltalált ellenfelet.

    Kegyetlenségi hatás: mozgásképtelenné teszi a célpontot." tr "Spell_RengarE_Tooltip" = "Rengar elhajít egy bolát, amely @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja az első eltalált ellenséget.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect4Amount@ másodpercre mozgásképtelenné teszi a célpontot." tr "Spell_RengarQ_Name" = "Vadság" tr "Spell_RengarQ_Summary" = "Rengar következő támadása egy brutális szúrás, amely bónusz sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás: nagyobb sebzést okoz, és növeli a támadási sebességet." tr "Spell_RengarQ_Tooltip" = "Rengar támadási sebessége @Effect5Amount@%-kal nő a következő 2 támadás idejére. Az első támadás @Effect1Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz.

    Kegyetlenségi hatás:
    @Effect3Amount@ másodpercre a Vadság sebzése @f3@ (+@CharTotalPhysical2@) pontra nő, Rengar támadási sebessége pedig @f4@%-kal növekszik." tr "Spell_RengarQWE_Cost" = "1 Kegyetlenség jelzőt hoz létre" tr "Spell_RengarR_Name" = "A vadászat izgalma" tr "Spell_RengarR_Summary" = "Rengar aktiválja ragadozóösztönét, álcázza magát, és maga körül egy széles körben felfedi a legközelebbi ellenséges hőst. A Vadászat izgalma során megnő Rengar mozgási sebessége, és a felfedett ellenfélre vetheti magát, csökkentve annak páncélját akkor is, ha nem egy bokorból indult." tr "Spell_RengarR_Tooltip" = "Rengar @StealthDuration@ másodpercre @StealthMS@% mozgási sebességet nyer, illetve Igazlátással felfedi a legközelebbi ellenséges hőst @SelfVisionRange@ egység távolságon belül.

    Az első @FadeTime@ másodperc után Rengar álcázza magát, és rávetheti magát egy ellenfélre anélkül is, hogy elbújna egy bokorban. Ha a legközelebbi hősre veti magát, @BonusDamage@ fizikai sebzést okoz, és @ArmorShredDuration@ másodpercre @ArmorShred@ ponttal csökkenti a célpont páncélját.

    A Vadászat izgalmának időtartama alatt @EnemyDetectionRange@ egységnyi távolságon belül az ellenséges hősök és szövetségeseik érzékelik Rengar jelenlétét.
    A Vadászat izgalmával felfedett ellenfelek láthatóak maradnak, amíg a nyomkövetési hatótávon belül vannak.
    A támadások és a legtöbb varázslat elsütése megszünteti a Vadászat izgalma hatását.

    Láthatatlanság – Álcázás: az egység nem látható. Csak a közeli ellenséges hősök és tornyok fedhetik fel.
    " tr "Spell_RengarW_Name" = "Csataüvöltés" tr "Spell_RengarW_Summary" = "Rengar csataüvöltést hallat, amellyel sebzést okoz az ellenségnek, és visszanyeri a közelmúltban elvesztett életerő egy részét.

    Kegyetlenségi hatás: megszünteti a tömegirányító hatásokat." tr "Spell_RengarW_Tooltip" = "@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és Rengar visszanyeri az előző @Effect3Amount@ másodpercben elvesztett életerő @Effect2Amount@%-át.

    Kegyetlenségi hatás:
    @f1@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és a normál hatás mellett eltávolítja a tömegirányító hatásokat is.

    A szörnyektől elszenvedett sebzés utáni gyógyulás @Effect5Amount@%-kal nagyobb." tr "Spell_RivenFeint_Name" = "Hősiesség" tr "Spell_RivenFeint_Summary" = "Riven röviden előreugrik, és egy pajzsot kap." tr "Spell_RivenFeint_Tooltip" = "Riven gyorsan a kurzor irányába tör, és 1,5 másodpercig elhárít legfeljebb @Effect2Amount@ (+@f1@) őt érő sebzést." tr "Spell_RivenFengShuiEngine_Summary" = "Riven energiával megerősíti relikviafegyverét, ezzel alaptámadásai bónusz sebzést és hatótávolságot kapnak. Ezen időn belül egyszer elsütheti a Vihartámadás képességet, amely egy erős távolsági támadás." tr "Spell_RivenFengShuiEngine_Tooltip" = "Riven fegyverét @Duration@ másodpercre spirituális energia járja át, ami @PercentBonusAD*100@% extra sebzést garantál neki (@BonusAD@). Emellett a sebzővarázslatok és a támadások hatótávja is megnő, és egyszer a Vihartámadást is használhatja.

    Vihartámadás: Riven egy lökéshullámot lő ki, amely @MinDamage@@MaxDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenségnek, a hiányzó életerejük mértékétől függően." tr "Spell_RivenFengShuiEngineAbility_Name" = "A száműzött pengéje" tr "Spell_RivenMartyr_Name" = "Ki csapás" tr "Spell_RivenMartyr_Summary" = "Riven kibocsát egy Ki csapást, amely sebzi és elkábítja a közelben lévő ellenfeleket." tr "Spell_RivenMartyr_Tooltip" = "Riven kardja egy rúnaenergia-kitörést bocsát ki, amely sokkolja a közelben tartózkodó ellenfeleket, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz nekik, valamint @Effect5Amount@ másodpercre elkábítja őket." tr "Spell_RivenTriCleave_Name" = "Törött szárnyak" tr "Spell_RivenTriCleave_Summary" = "Riven sorozatos csapásokkal tör előre. Ez a képesség egy rövid időszakon belül háromszor aktiválható; a harmadik találat hátralöki a közelben tartózkodó ellenségeket." tr "Spell_RivenTriCleave_Tooltip" = "Riven suhint egyet maga előtt egy rövid vonal mentén. A képességet további @Effect4Amount@ alkalommal lehet elsütni.

    1. és 2. használat: előrelendül, és meglendíti a kardját, @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okozva minden ellenfélnek, akit eltalál.
    3. használat: előreugrik, és a földre sújt, amivel @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és fellöki a közeli ellenfeleket. Az ugrással áthatolhatatlan területen is áthaladhat.

    Riven azt az egységet célozza, akin a kurzor található. Ha nincs konkrét célpont, Riven abba az irányba támad, amerre néz." tr "Spell_RocketGrab_Name" = "Odarántás" tr "Spell_RocketGrab_Summary" = "Blitzcrank kilövi a jobb kezét, hogy megragadjon egy útjába eső ellenfelet. Az elkapott ellenfelet magához húzza, és sebzést okoz neki." tr "Spell_RocketGrab_Tooltip" = "Blitzcrank kilövi a jobb kezét. Ha eltalál vele egy ellenséges egységet, elkábítja azt, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, miközben az áldozatot odahúzza magához." tr "Spell_RumbleCarpetBomb_Name" = "A Stukker" tr "Spell_RumbleCarpetBomb_Summary" = "Rumble kilő egy rakétarajt, és egy lángoló tűzfalat hoz létre, amely folyamatosan sebzi és lassítja az ellenfeleket." tr "Spell_RumbleCarpetBomb_Tooltip" = "Rumble rakétasorozatot lő ki, amely @TrailDuration@ másodpercre egy lángoló csíkot hagy maga után. A területen tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége @SlowAmount@%-kal csökken, és másodpercenként @DamagePerSecond@ varázssebzést szenvednek el.

    A támadás irányát kattintással és az egér elhúzásával határozhatod meg." tr "Spell_RumbleFlameThrower_Cost" = "@Effect2Amount@ tűz" tr "Spell_RumbleFlameThrower_Name" = "Lángszóró" tr "Spell_RumbleFlameThrower_Summary" = "Rumble lángba borítja az előtte lévő területet, ezzel tölcsér alakban 3 másodpercig varázssebzést okoz. Vészhőfokon ez a sebzés nagyobb." tr "Spell_RumbleFlameThrower_Tooltip" = "Rumble felgyújtja az ellenfeleit, amivel tölcsér alakban @Effect9Amount@ másodperc alatt @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A varázslat @Effect4Amount*100@%-os sebzést okoz minionok ellen.

    Vészhőfok bónusza: @Effect5Amount*100@%-os sebzést okoz." tr "Spell_RumbleGrenade_Cost" = "@Effect3Amount@ tűz" tr "Spell_RumbleGrenade_Name" = "Elektroszigony" tr "Spell_RumbleGrenade_Summary" = "Rumble kilő egy sokkolósugarat, és ez az áramütés varázssebzést okoz a célpontjának, valamint csökkenti az ellenség mozgási sebességét. Rumble egyszerre 2 szigonyt hordhat ehhez magával. A Vészhőfokon a sebzés és a lassítás mértéke nagyobb." tr "Spell_RumbleGrenade_Tooltip" = "Rumble legfeljebb 2 sokkolósugarat lő ki az ellenfelére, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, illetve @Effect7Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-os, halmozódó lassítást is alkalmaz rá.

    Vészhőfok bónusza: a sebzés és a lassítás mértéke 50%-kal nő." tr "Spell_RumbleShield_Cost" = "@Effect3Amount@ tűz" tr "Spell_RumbleShield_Name" = "Törmelékpajzs" tr "Spell_RumbleShield_Summary" = "Rumble létrehoz egy pajzsot, amely megvédi őt a sebzésektől és egy gyors sebességlöketet is ad. Vészhőfokon a sebességbónusz és a pajzs ereje is nagyobb." tr "Spell_RumbleShield_Tooltip" = "Rumble @Effect5Amount@ másodpercre aktivál egy pajzsot, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni. Rumble emellett @Effect2Amount@% mozgási sebességet is szerez @Effect6Amount@ másodpercig.

    Vészhőfok bónusza: 50%-kal növeli a pajzs életerejét és a mozgási sebességet." tr "Spell_Rupture_Name" = "Törésvonal" tr "Spell_Rupture_Summary" = "A célterületen felszakítja a földet, ezzel az ott tartózkodó ellenfeleket a levegőbe repíti, sebzést okoz nekik, illetve lelassítja őket." tr "Spell_Rupture_Tooltip" = "Felszakítja a földet a kijelölt területen. A repedés útjába eső ellenfeleket @Effect5Amount@ másodpercre a levegőbe löki, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik, és @Effect3Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítja őket." tr "Spell_RyzeE_Name" = "Varázsözön" tr "Spell_RyzeE_Summary" = "Ryze egy színtiszta varázsenergiából formált gömböt lő ki, amely megsebzi az ellenfelet, és gyengítő hatással sújtja az összes közeli ellenfelet. Ryze varázslatai további hatásokra tesznek szert a meggyengített áldozat ellen." tr "Spell_RyzeE_Tooltip" = "Kilő egy gömböt, amely @EDamageCalc@ varázssebzést okoz, és @DebuffDuration@ másodpercre kiterjeszti a Rúnakört a célpontra és az összes közeli ellenfélre.

    Ha egy olyan ellenfélre próbálja meg kiterjeszteni a Rúnakört, aki már a hatása alatt áll, tovább fog terjedni.
    " tr "Spell_RyzePassive_Name" = "Rejtett mesterség" tr "Spell_RyzePassive_Tooltip" = "Ryze varázslatai a bónusz mana értékétől függően nagyobb sebzést okoznak, a maximális mana értéke pedig @PercentManaIncrease@%-kal nő minden @APAmount@ varázserő után.

    Jelenlegi bónusz: @PassiveManaCalcTooltip@%" tr "Spell_RyzeQWrapper_" = "Varázsözön megnövelt sebzése" tr "Spell_RyzeQWrapper_Cooldown" = "@f3@ mp" tr "Spell_RyzeQWrapper_Name" = "Túltöltés" tr "Spell_RyzeQWrapper_Summary" = "Ryze többi alapképessége passzív módon lenullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát. Amikor Ryze 2 feltöltött rúnával süti el a Túltöltést, rövid ideig megnő a mozgási sebessége.

    Az elsütéskor Ryze egy színtiszta energiából formált gömböt hajít el egy vonalban, amivel sebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés bónusz sebzést okoz, és továbbpattan a közelben tartózkodó, Rúnakörrel megjelölt ellenfelekre." tr "Spell_RyzeQWrapper_Tooltip" = "Passzív: A Rúnabörtön és a Varázsözön nullázza a Túltöltés töltési idejét, és feltölt egy rúnát @RuneDuration@ másodpercre, de legfeljebb @MaximumRunes@ rúnát. A Túltöltés kisüti az összes rúnát, és ha legalább @MaximumRunes@ rúnát felhasznált, @MovementSpeedDuration@ másodpercre @MovementSpeedAmount@%-kal növeli Ryze mozgási sebességét.

    Aktív: Kilő egy lövedéket, amely @QDamageCalc@ varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, a Túltöltés felhasználja azt, és @Spell.RyzeR:OverloadDamageBonus@%-kal nagyobb sebzést okoz, majd átpattan a Rúnakör hatása alatt álló közeli ellenfelekre." tr "Spell_RyzeR_BaseSpellCDR" = "Alapvarázslat töltésiidő-csökkentés" tr "Spell_RyzeR_ManaRatios" = "Manaarány" tr "Spell_RyzeR_Name" = "Világugrás" tr "Spell_RyzeR_Summary" = "A Túltöltés passzívan megnövelt sebzést okoz a Rúnakör hatása alatt álló célpontoknak.

    Az elsütéskor Ryze kaput nyit egy közeli helyre. Néhány másodperc elteltével a kijelölt helyre teleportálja a kapu közelében álló szövetségeseket." tr "Spell_RyzeR_Tooltip" = "Passzív: A Túltöltés Rúnakör hatása alatt álló célpontok elleni bónusz sebzés @OverloadDamageBonus@%-ra nő.

    Aktív: Ryze kaput nyit egy közeli helyre. @ChargeTimeTooltip@ másodperc elteltével a kapu közelében tartózkodó összes szövetséges a kijelölt helyre teleportál.

    Ha Ryze mozgásképtelenné válik, vagy nem tud varázslatot elsütni, a Világugrás megszakad." tr "Spell_RyzeW_Name" = "Rúnabörtön" tr "Spell_RyzeW_Summary" = "Ryze rúnaketrecbe zárja a célpontot, ezzel sebzést okoz neki, és csökkenti a mozgási sebességét. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt." tr "Spell_RyzeW_Tooltip" = "@WDamageCalc@ azonnali varázssebzést okoz, és @CCDuration@ másodperc erejéig @SlowAmount*100@%-kal lelassít egy ellenfelet. Ha a célpont a Rúnakör hatása alatt áll, ehelyett mozgásképtelenné teszi őt, és ennek során felhasználja a Rúnakört." tr "Spell_SeismicShard_Name" = "Szeizmikus kőtömb" tr "Spell_SeismicShard_Summary" = "Ősi elementális varázslata segítségével Malphite a földön át egy kőtömböt küld az ellenfél felé, amely becsapódáskor sebzést okoz, és 4 másodpercig elszívja a célpont mozgási sebességének egy részét." tr "Spell_SeismicShard_Tooltip" = "@Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@% mozgási sebességet lop el a célponttól @Effect3Amount@ másodperc erejéig." tr "Spell_SejuaniE_Name" = "Mélyfagyasztás" tr "Spell_SejuaniE_Summary" = "Sejuani megfagyaszt és elkábít egy ellenséges hőst, akin maximális számú Fagyasztás jelző van." tr "Spell_SejuaniE_Tooltip" = "Passzív: a közeli szövetséges hősök közelharci támadásai Fagyasztás jelzőket alkalmaznak az ellenséges hősökre, nagy szörnyekre, közepes szörnyekre és nagy minionokra.

    Aktív: @Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a 4 Fagyasztás jelzővel sújtott ellenfeleknek, @Effect1Amount@ másodpercre elkábítja, és rövid időre áthelyezi őket.

    A Sejuani által elkábított ellenséges hősökre @f2@ másodpercig nem alkalmazható újabb Fagyasztás jelző." tr "Spell_SejuaniQ_Name" = "Sarkvidéki roham" tr "Spell_SejuaniQ_Summary" = "Sejuani előretör, és a levegőbe löki az ellenségeket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "Spell_SejuaniQ_Tooltip" = "Sejuani előretör, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, és a levegőbe löki őket. A roham megszakad, amint eltalál egy ellenséges hőst." tr "Spell_SejuaniR_Name" = "Gleccserbörtön" tr "Spell_SejuaniR_Summary" = "Sejuani eldobja a boláját, amely megfagyasztja és elkábítja az első eltalált hőst, és létrehoz egy, a többi ellenfelet lassító jégvihart." tr "Spell_SejuaniR_Tooltip" = "Sejuani eldobja az Elemi jég boláját, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenséges hősnek, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja.

    A bola minél hosszabb utat tesz meg, annál erősebbé válik, @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, @Effect6Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket, és létrehoz egy vihart, amely @Effect8Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket. @Effect3Amount@ másodperccel később a vihar @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az ellenfeleket." tr "Spell_SejuaniW_Name" = "A tél haragja" tr "Spell_SejuaniW_Summary" = "Sejuani kétszer meglengeti a buzogányát, sebzést okoz, és alkalmazza a Fagyasztás jelzőit." tr "Spell_SejuaniW_Tooltip" = "Sejuani meglendíti a buzogányát, és @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@f3@) fizikai sebzést okoz. Az eltalált ellenfeleken elhelyezi a Fagyasztás jelzőt, a minionokat és szörnyeket pedig hátralöki.

    Ezután lesújt a buzogánnyal, @Effect3Amount@ (+@f2@) (+@f4@) fizikai sebzést okoz, alkalmazza a Fagyasztás jelzőt, és rövid időre lelassítja az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_ShenE_Name" = "Árnyékugrás" tr "Spell_ShenE_Summary" = "Shen a kijelölt irányba rohamoz, felbőszítve az útjába kerülő ellenfeleket." tr "Spell_ShenE_Tooltip" = "Passzív: ha sebzést okoz az Árnyékugrással vagy a Támadó alkonyattal, Shen @f1@ energiát nyer vissza.

    Aktív: Shen a kijelölt irányba rohamoz, @Effect2Amount@ [+@f2@] fizikai sebzést okoz az útjába kerülő ellenséges hősöknek és semleges szörnyeknek, és @Effect1Amount@ másodpercre felbőszíti őket." tr "Spell_ShenQ_Name" = "Támadó alkonyat" tr "Spell_ShenQ_Summary" = "Shen magához hívja a szellemkardot, hogy támadjon vele. Az okozott sebzés a célpont maximális életerejével arányos. A támadások sokkal erősebbek lesznek, ha a kard eltalál egy ellenséges hőst. Az így eltalált hősök lelassulnak, ha távolodni próbálnak Shentől." tr "Spell_ShenQ_Tooltip" = "Shen magához hívja a szellemkardját, és felkészül vele a harcra. Ha a visszaúton a szellemkard eltalált egy ellenfelet, az @Effect4Amount@%-kal lelassul, amikor távolodni próbál Shentől a következő @Effect5Amount@ másodpercben.

    Shen következő @Effect3Amount@ támadása @f1@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower*.01@)%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz. Amennyiben a szellemkard az útja során ellenséges hősbe ütközött, @f2@ plusz @Effect6Amount@ (+@CharAbilityPower2*.01@)% sebzést okoz, és @Effect9Amount@%-kal növeli Shen támadási sebességét.

    A támadások @Effect1Amount*100@%-kal nagyobb (legfeljebb @Effect7Amount@) sebzést okoznak szörnyek ellen." tr "Spell_ShenR_Name" = "Egységben az erő" tr "Spell_ShenR_Summary" = "Shen megvéd egy szövetséges hőst az őt érő sebzésektől, majd nem sokkal ezután odateleportál hozzá." tr "Spell_ShenR_Tooltip" = "Shen olyan pajzsot von a megcélzott szövetséges hős köré, amely @ShieldDuration@ másodpercig a célpont hiányzó életerejének függvényében legfeljebb @Shield@–@MaxShield@ sebzést képes elnyelni. @ChannelDuration@ másodperces felkészülés után Shen és a szellemkardja a szövetségeshez teleportál." tr "Spell_ShenW_Name" = "Lelki menedék" tr "Spell_ShenW_Summary" = "Azok a támadások, amelyek Shent vagy a szellemkard közelében tartózkodó szövetségeseit érnék, nem találnak be." tr "Spell_ShenW_Tooltip" = "Shen szellemkardja egy védelmet nyújtó zónát hoz létre @Effect1Amount@ másodpercre. A hatás kivédi a Shen és a zónában tartózkodó szövetséges hősök elleni alaptámadásokat.

    Ha képesség elsütésekor nincsen szövetséges hős a zónában, a szellemkard nem aktiválódik, amíg a megfelelő alany be nem lép a területre. @Effect2Amount@ másodperc elteltével a zóna automatikusan aktívvá válik." tr "Spell_ShyvanaDoubleAttack_Name" = "Ikerharapás" tr "Spell_ShyvanaDoubleAttack_Summary" = "Shyvana kétszer csap le a következő támadása során. Az alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik az Ikerharapás töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt." tr "Spell_ShyvanaDoubleAttack_Tooltip" = "Shyvana következő támadása kétszeresen talál, így az első és a második alkalommal @FirstHitDamageCalc@, illetve @SecondHitDamageCalc@ fizikai sebzést okoz.

    Amíg az Ikerharapás töltődik, az alaptámadások @CDReductionOnHit@ másodperccel csökkentik a képesség maradék töltési idejét.

    Sárkány alak: az Ikerharapás minden egységet széthasít Shyvana előtt.

    Az Ikerharapás második találata Shyvana sebzésének @SecondHitDamage*100@%-ával egyenlő sebzést okoz." tr "Spell_ShyvanaFireball_Name" = "Tűzlehelet" tr "Spell_ShyvanaFireball_Summary" = "Shyvana kilő egy tűzlabdát, amely sebzést okoz az útjába kerülő összes ellenfélnek, továbbá parazsat hagy a célponton, és 5 másodpercre megjelöli. A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük egy bizonyos százalékával egyenlő mértékű sebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: a Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, bónusz varázssebzést okoz, és egy rövid időre felperzseli a földet." tr "Spell_ShyvanaFireball_Tooltip" = "Shyvana kilő egy tűzlabdát, amely megáll, amint eltalált egy hőst. Az összes eltalált ellenfélnek @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @MarkDuration@ másodpercre megjelöli őket.

    A megjelölt célpontok találatkor a maximális életerejük @PercentHPDamage*100@%-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el Shyvana minden alaptámadásától.

    Sárkány alak: A Tűzlehelet találat esetén vagy a célterületet elérve felrobban, @DragonExplosionCalc@ bónusz varázssebzést okoz, és 4 másodpercre felperzseli a földet. A felperzselt földön álló ellenfelek másodpercenként @DragonDamagePerTickCalc@ varázssebzést szenvednek el.

    A Tűzlehelet találati sebzése szörnyek ellen legfeljebb @MaxDamageVsMonsters@ lehet." tr "Spell_ShyvanaImmolationAura_Name" = "Kiégetés" tr "Spell_ShyvanaImmolationAura_Summary" = "Shyvana tűzzel veszi körül magát, ami a közelben tartózkodó ellenfeleknek minden másodpercben varázssebzést okoz, Shyvana számára pedig gyorsabb mozgást tesz lehetővé 3 másodperc erejéig. Amíg a Kiégetés aktív, Shyvana ellenfelekre irányuló alaptámadásai újra ennek a sebzésnek egy részét okozzák. A varázslat hatóideje alatt a mozgási sebesség fokozatosan csökken. Az alaptámadások meghosszabbítják a Kiégetés időtartamát.

    Sárkány alak: a Kiégetés hatóterülete megnövekszik." tr "Spell_ShyvanaImmolationAura_Tooltip" = "Shyvana másodpercenként @DamagePerTickCalc@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @MSPercent*100@% bónusz mozgási sebességet nyer, amely @BaseDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Amíg a Kiégetés aktív, az alaptámadások @DamageOnHitCalc@ varázssebzést okoznak a közeli ellenfeleknek, és @BonusDurationOnHit@ másodperccel meghosszabbítják a hatás időtartamát.

    Sárkány alak: A Kiégetés hatóterülete megnövekszik.

    A Kiégetés maximális időtartama @MaxBuffDuration@ másodperc." tr "Spell_ShyvanaTransformCast_Cooldown" = "Az aktiválásához @FuryToActivate@ dühpont szükséges" tr "Spell_ShyvanaTransformCast_Cost" = "@FuryDrainPerSecond@ dühpont másodpercenként" tr "Spell_ShyvanaTransformCast_Name" = "A Sárkány alászáll" tr "Spell_ShyvanaTransformCast_Summary" = "Shyvana sárkánnyá alakul, és elrepül a megadott helyszínre. Az útjába kerülő ellenségek sebződnek, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Shyvana passzívan dühpontokat nyer minden másodpercben, az alaptámadások pedig 2 dühpontot töltenek vissza." tr "Spell_ShyvanaTransformCast_Tooltip" = "Aktív: Shyvana sárkánnyá változik, @BonusHP@ bónusz életerőt kap, és a kijelölt célhelyre repül. Az útjába kerülő ellenfelek @DamageCalc@ varázssebzést szenvednek el, és a sárkány a célhely felé löki őket.

    Passzív: Shyvana másodpercenként @FuryGainPerTick@ dühpontot nyer. Az alaptámadások @FuryGainOnHit@ dühpontot termelnek." tr "Spell_SionE_Name" = "Gyilkos üvöltés" tr "Spell_SionE_Summary" = "Sion egy rövid hatótávolságú lökéshullámot indít el, amely megsebzi és lelassítja az első eltalált célpontot, valamint csökkenti a páncélját. Ha a lökéshullám egy miniont vagy egy szörnyet talál el, hátralöki, lelassítja, és csökkenti minden ellenfél páncélját, akin keresztülhalad." tr "Spell_SionE_Tooltip" = "Sion egy lökéshullámot indít el, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a célpont nem hős, a képesség hátra is löki (jelentősen megnövelve a hatótávolságát).

    A lökéshullám vagy a hátralökött egység által eltalált ellenfelek azonos sebzést szenvednek el, és @Effect8Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassulnak, továbbá @Effect7Amount@ másodpercre @Effect5Amount@%-kal csökken a páncéljuk." tr "Spell_SionQ_Name" = "Megtizedelő csapás" tr "Spell_SionQ_Summary" = "Sion felkészül, hogy egy nagy erejű köríves csapással sújtson le az előtte lévő területre, és megsebezze az éppen ott tartózkodó ellenfeleket. Ha elég hosszú ideig készül fel a támadásra, az a levegőbe löki és elkábítja az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_SionQ_Tooltip" = "Sion legfeljebb 2 másodpercig egy pusztító csapást készít elő. Amikor lesújt, @Effect1Amount@ (+@f1@)–@Effect4Amount@ (+@f2@) fizikai sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek (minionok ellen @Effect8Amount@% sebzést okoz), és rövid időre lelassítja őket.

    Ha Sion legalább 1 másodpercig rákészül a támadásra, a levegőbe löki és el is kábítja az ellenfeleket 1,25–2,25 másodpercre." tr "Spell_SionR_Name" = "Megállíthatatlan roham" tr "Spell_SionR_Summary" = "Sion a kijelölt irányba rohamoz, és egyre gyorsabbá válik. A roham kismértékben az egérmutató irányába terelhető. Amikor nekiütközik egy ellenfélnek, megsebzi és a levegőbe löki a célpontot. A hatás erőssége a rohamozással megtett úttól függ." tr "Spell_SionR_Tooltip" = "Sion egy 8 másodpercig tartó rohamot indít, amely közben lassan az egérmutató irányába fordul. Rohamozás közben Sion immunis minden tömegirányító hatásra. Az ismételt aktiválás megszakítja a rohamot.

    Ha Sion egy ellenséges hősnek vagy falnak ütközik, egy kis területen @MinDamageTotal@ fizikai sebzést okoz az ellenfeleknek, valamint @MinStunDuration@ másodperce a levegőbe löki őket. Egy nagyobb területen ugyanennyi sebzést okoz, és 3 másodpercre @SlowAmount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket.

    Ahogy Sion egyre hosszabb utat tesz meg rohamozva, a sebzés @MaxDamageTotal@ pontig, a kábítás időtartama pedig @MaxStunDuration@ másodpercre nőhet." tr "Spell_SionW_Name" = "Lélekkohó" tr "Spell_SionW_Summary" = "Sion pajzsot von maga köré, és 3 másodperc elteltével ismét aktiválhatja a képességet, hogy varázssebzést okozzon a közeli ellenfeleknek. Ellenfelei megölésével Sion passzívan növeli a maximális életerejét." tr "Spell_SionW_Tooltip" = "Passzív: Sion maximális életereje @Effect5Amount@ ponttal nő, valahányszor megöl egy egységet (a hősök elleni gyilkosságokért és asszisztokért, valamint a nagy minionok és nagy szörnyek megöléséért @Effect6Amount@ pontos növekedés jár). Jelenlegi bónusz: @f1@

    Aktív: Sion @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f2@) (a maximális életerejének @Effect3Amount@%-ával egyező) erejű pajzsot von maga köré 6 másodpercre. @Effect7Amount@ másodperc elteltével Sion a még aktív pajzsot felrobbanthatja, és így @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) plusz a célpont maximális életerejének @Effect4Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okozhat a körülötte lévő ellenfeleknek. Minionok és a szörnyek ellen legfeljebb 400 sebzést okoz." tr "Spell_SivirE_Name" = "Varázspajzs" tr "Spell_SivirE_Summary" = "Egy mágikus pajzsot hoz létre, amely felfog egy Sivirre irányuló ellenséges képességet. Ha egy varázslatot sikerült hárítani, Sivir manát nyer vissza." tr "Spell_SivirE_Tooltip" = "Sivir egy mágikus pajzzsal veszi körül magát @Effect1Amount@ másodpercig, amely elnyeli az első felé irányuló ellenséges képességet.

    Amikor a pajzs elhárít egy ilyen támadást, Sivir @Effect2Amount@ manát nyer vissza." tr "Spell_SivirQ_Name" = "Bumerángpenge" tr "Spell_SivirQ_Summary" = "Sivir bumerángként eldobott pengéje sebzést okoz oda- és visszafelé is." tr "Spell_SivirQ_Tooltip" = "Sivir bumerángként hajítja el a pengéjét, amely @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek.

    Ez a sebzés minden egymást követő, nem hős típusú célpont elleni találat esetén @FallOffRatio*100@%-kal csökken (a sebzés minimumértéke @FallOffMinimum*100@%)." tr "Spell_SivirR_Summary" = "Sivir csatába vezeti a szövetségeseit, amivel egy időre megnöveli a mozgási sebességüket. Ezenkívül Sivir passzívan nagyobb támadási sebességre tesz szert, amíg a Pattanó csillag aktív." tr "Spell_SivirR_Tooltip" = "Passzív: Sivir támadási sebessége @RicochetAttackSpeed*100@%-kal nagyobb, amíg a Pattanó csillag aktív.

    Aktív: Sivir @UltDuration@ másodpercre fellelkesíti szövetségeseit, amivel a közelben lévő szövetségesek mozgási sebességét kezdetben @MaxMS@%-kal növeli. Ez a hatás a Vadászaton első @MaxMSDuration@ másodpercének elteltével @MinMS@%-ra csökken." tr "Spell_SivirW_Name" = "Pattanó csillag" tr "Spell_SivirW_Summary" = "Sivir következő néhány alaptámadása továbbpattan a közelben tartózkodó ellenfelekre, de a másodlagos célpontoknak már kisebb sebzést okoz." tr "Spell_SivirW_Tooltip" = "Sivir következő @BounceAttacks@ alaptámadása továbbpattan a közeli ellenfelekre is, és az első célpontnak @FirstTargetDamage@ fizikai sebzést, a továbbiaknak pedig @BounceDamage@ fizikai sebzést okoz.

    Amennyiben a Pattanó csillaggal kivitelezett támadás kritikus csapást okoz az első áldozatnak, a továbbpattanó találatok is kritikus csapások lesznek.

    Egy célpontot csak egyetlen támadás érhet a Pattanó csillaggal véghezvitt támadás során, és a találati hatásokat csak a támadás első célpontja szenvedi el." tr "Spell_SkarnerExoskeleton_Name" = "Kristályos kitinpáncél" tr "Spell_SkarnerExoskeleton_Summary" = "Skarnert pajzs veszi körül. Amíg az kitart, a mozgási sebessége nagyobb." tr "Spell_SkarnerExoskeleton_Tooltip" = "Skarnert egy pajzs veszi körül, amely @Effect4Amount@ másodpercig @f1@ (+ a maximális életerejének @Effect1Amount@%-a) (+@CharAbilityPower@) sebzést nyel el. Amíg a pajzs kitart, Skarner mozgási sebessége 3 másodperc alatt fokozatosan, @Effect5Amount@%-kal nő meg." tr "Spell_SkarnerFracture_Name" = "Energialövedék" tr "Spell_SkarnerFracture_Summary" = "Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és lelassítja őket. Ha rövid időn belül több alaptámadással is eltalálod az ellenfeledet, elkábítod őt." tr "Spell_SkarnerFracture_Tooltip" = "Passzív: az Energialövedékkel és a Karóba húzással megdermesztett ellenfelek Kristálytöltetet biztosítanak a bénítás időtartamára, az Energialövedék töltési ideje pedig ugyanilyen mértékben csökken.

    Aktív: Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect8Amount@%-kal lelassítja a célpontot. A találatok csökkentik a lövedék sebességét.

    Az Energialövedékkel eltalált ellenfelekre @Effect6Amount@ másodpercre a Kristályméreg hatása kerül, amely miatt Skarner következő alaptámadása további @Effect2Amount@ fizikai sebzést okoz ezeknek a célpontoknak, és @Effect3Amount@ másodpercre el is kábítja őket." tr "Spell_SkarnerImpale_Name" = "Karóba húzás" tr "Spell_SkarnerImpale_Summary" = "Skarner az ellenséges hősbe mélyeszti a fullánkját, és megsebzi őt. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és maga után vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja további sebzést szenved el." tr "Spell_SkarnerImpale_Tooltip" = "Skarner @RDuration@ másodpercre cselekvésképtelenné tesz egy ellenséges hőst, @PhysicalDamage@ fizikai sebzést és @MagicDamage@ varázssebzést okozva neki. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és magával vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja ismét ugyanennyi sebzést szenved el." tr "Spell_SkarnerVirulentSlash_Name" = "Kristálytámadás" tr "Spell_SkarnerVirulentSlash_Summary" = "Skarner előrecsap a karmaival, és ezzel sebzést okoz minden közeli ellenfélnek, valamint több másodpercre Kristályenergiával tölti fel magát, ha eltalál egy egységet. Ha a Kristályenergiával eltelve süti el újra a Kristálytámadást, akkor bónusz varázssebzést okoz." tr "Spell_SkarnerVirulentSlash_Tooltip" = "Skarner @f1@ fizikai sebzést okoz minden ellenfélnek a közelben. Ha eltalált valakit, Skarnert Kristályenergia járja át @Effect2Amount@ másodpercig.

    Amíg Skarner fel van töltődve, a Kristálytámadás @f1@ (+@CharAbilityPower@) bónusz varázssebzést okoz.

    A nem építmény típusú célpontok elleni alaptámadások 0,25 másodperccel csökkentik a Kristálytámadás töltési idejét (a hősök elleni alaptámadások négyszer ennyivel)." tr "Spell_SorakaE_Name" = "Napéjegyenlőség" tr "Spell_SorakaE_Summary" = "Egy zónát hoz létre a kijelölt helyen, amely elnémít minden benne tartózkodó ellenfelet. A zóna megszűnésekor az ott lévő ellenfelek a földbe gyökereznek." tr "Spell_SorakaE_Tooltip" = "@RootDelay@ másodpercre egy zónát hoz létre a célterületen. Az ezen belül tartózkodó ellenséges hősök @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. A zónában lévő ellenséges hősökre némítás hat, amíg el nem hagyják a területet.

    A zóna eltűnésekor a területen belül tartózkodó ellenséges hősök @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak, és további @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el." tr "Spell_SorakaQ_Name" = "Csillaghívás" tr "Spell_SorakaQ_Summary" = "Egy csillag zuhan le az égből a célhelyre, amely az eltalált ellenfeleknek varázssebzést okoz, és lelassítja őket. Ha a Csillaghívás eltalál egy ellenséges hőst, Soraka életerőt nyer vissza." tr "Spell_SorakaQ_Tooltip" = "Soraka egy csillagot hív le az égből a célhelyre. A robbanás hatósugarában álló ellenfelek @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el, és @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedSlow*100@%-kal lelassulnak.

    Ha a Csillaghívás eltalál egy hőst, Soraka @HoTDuration@ másodpercre a Megfiatalodás hatása alá kerül, amely @TotalHoT@ életerőt tölt vissza az időtartam alatt, és @MoveSpeedHaste*100@%, az első @MoveSpeedDuration@ másodperc alatt fokozatosan elenyésző mozgási sebességet biztosít." tr "Spell_SorakaR_Name" = "Kívánság" tr "Spell_SorakaR_Summary" = "Soraka reménnyel tölti el a szövetségesei szívét, így azonnal életerőt állít vissza magának és az összes szövetséges hősnek egyaránt." tr "Spell_SorakaR_Tooltip" = "Égi erőket hív segítségül, és minden szövetséges hősnek @HealingCalc@ életerőt tölt vissza. A Kívánság ereje @HealingAmpForLowHealthAllies*100@%-kal megnő minden olyan hős esetében, akinek az életereje 40% alá süllyedt (@AmpedHealing@)." tr "Spell_SorakaW_Cost" = "A maximális életerő @PercentHealthCost*100@%-a, @Cost@ mana" tr "Spell_SorakaW_Name" = "Csillagkúra" tr "Spell_SorakaW_PingOverride_LowHP" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Nincs elég életerő" tr "Spell_SorakaW_Summary" = "Soraka feláldozza az életereje egy részét, hogy gyógyítson egy szövetséges hőst." tr "Spell_SorakaW_Tooltip" = "@TotalHeal@ életerőt tölt vissza egy másik szövetséges hősnek.

    A Megfiatalodás hatása alatt elsütve Soraka a célpontjára is alkalmazza a Megfiatalodást, így @Spell.SorakaQ:TotalHoT@ gyógyítást és @Spell.SorakaQ:MoveSpeedHaste*100@% mozgási sebességet biztosít neki, amely @Spell.SorakaQ:HoTDuration@ másodperc alatt enyészik el.

    Nem használható, ha Soraka életereje kevesebb mint @MinimumHealth@ (ez a maximális életerő 5%-a)." tr "Spell_StaticField_ActiveDamage_LevelUp" = "Aktív alapsebzés" tr "Spell_StaticField_Cooldown_LevelUp" = "Aktív képesség töltési ideje" tr "Spell_StaticField_Name" = "Statikus mező" tr "Spell_StaticField_PassiveBase_LevelUp" = "Passzív alapsebzés" tr "Spell_StaticField_Summary" = "Blitzcrank megjelöli a megtámadott ellenfeleket, akik 3 másodperc elteltével villámsebzést szenvednek el. Blitzcrank úgy is aktiválhatja a képességet, hogy sebzést okozzon a közelben tartózkodó ellenségeknek, és 0,5 másodpercre elnémítsa őket." tr "Spell_StaticField_Tooltip" = "Passzív: Amíg ez a képesség aktív, Blitzcrank öklei elektromos töltetet kapnak, és megjelölik az ellenfeleket. 1 másodperc elteltével egy áramütés @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a megjelölt célpontoknak. Legfeljebb kétszer halmozódhat.

    Aktív: @ActiveDamage@ varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és 0,5 másodpercre elnémítja őket." tr "Spell_SwainE_Name" = "Sohamozgás" tr "Spell_SwainE_Summary" = "Swain kilő maga elé egy démoni energiahullámot. Az visszatér Swainhez, és mozgásképtelenné teszi az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_SwainE_Tooltip" = "Swain egy démoni energiahullámot szabadít el, amely @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz az ellenfeleknek, akiken áthalad.

    Swain ezután visszahívja magához a hullámot, és felrobbantja vele az első eltalált ellenfelet. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, és @Effect3Amount@ másodpercre a földbe gyökereznek." tr "Spell_SwainQ_Name" = "A halál marka" tr "Spell_SwainQ_Summary" = "Swain számos túlvilági energianyalábot lő ki, amelyek áthaladnak a megölt célpontokon. Ha egy ellenfelet több lövedék eltalál, egyre nagyobb sebzést szenved el azoktól." tr "Spell_SwainQ_Tooltip" = "Swain @Effect5Amount@ túlvilági erővel átitatott lövedéket lő ki, amelyek megsebzik az első eltalált ellenfelet, a megölt áldozatokon pedig áthaladnak. Az eltalált ellenfelek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek el, további lövedékenként pedig még @Effect2Amount*100@%-ot. Maximális sebzés: @f2@.

    A halál markával megölt minden ellenfél @f1@ manát tölt vissza (a maximális mana @Effect4Amount*100@%-a)." tr "Spell_SwainR_Name" = "Démoni felemelkedés" tr "Spell_SwainR_Summary" = "Swain démonná alakul, és életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől. Ha elég életerőt szívott magába, Swain elsütheti a Démontűz varázslatot, amely lélektűzzel tizedeli meg a közeli ellenfeleket, majd visszaváltozik emberi alakjába." tr "Spell_SwainR_Tooltip" = "Swain @DemonFormDuration@ másodpercre szabadjára engedi a benne lakozó démont, és ezzel @BaseHealthGain@ életerőt szerez. Minden másodpercben életerőt szív el a 3 legközelebbi ellenséges hőstől, amivel @DamageCalc@ varázssebzést okoz, ő maga pedig @HealingCalc@ életerőt nyer vissza. @f7@ életerő elszívása után Swain elsütheti a Démontüzet.

    Démontűz: Swain lélektüzet szabadít el, amely varázssebzést okoz, és befejezi a hős átalakulását. Sebzés lélektöredékenként: @DamagePerSoulCalc@.

    Jelenlegi sebzés: @f3@
    Maximális sebzés: @f2@

    Swain a nem hős típusú egységek révén a teljes gyógyítás @MinionMonsterHealReduction*100@%-át tudja megszerezni." tr "Spell_SwainRAbility_Cost" = "Az összes Lélektöredék" tr "Spell_SwainW_Name" = "A birodalom tekintete" tr "Spell_SwainW_Summary" = "Swain egy démoni szemet nyit meg, amely megsebzi és lassítja az ellenfeleket. Az eltalált hősök lelepleződnek, és Swain egy lélektöredéket is kap értük." tr "Spell_SwainW_Tooltip" = "Swain egy démoni szemet nyit meg legfeljebb @CastRange@ egység távolságra, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect7Amount@ másodpercig @Effect4Amount*-100@%-kal lassítja az áldozatokat.

    Az eltalált hősök egy lélektöredéket biztosítanak Swainnek, és @Effect9Amount@ másodpercre láthatóvá válnak.

    A minionoknak @Effect6Amount*100@%-kal kisebb sebzést okoz." tr "Spell_Swipe_Name" = "Karmolás/Őserő" tr "Spell_Swipe_Summary" = "Nidalee a megjelölt irányba karmol a mancsával, megsebezve az előtte lévő ellenségeket." tr "Spell_Swipe_Tooltip" = "Puma alak: Nidalee karmai végigszántanak az előtte álló ellenfeleken, és @f7@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak.

    Emberi alak: Nidalee gyógyítja egy szövetségesét, és megnöveli a támadási sebességét." tr "Spell_SylasE_Cooldown" = "@Cooldown@ mp %i:cooldown%" tr "Spell_SylasE_Name" = "Eltűnés/Elrablás" tr "Spell_SylasE_Summary" = "Sylas a kijelölt helyre siet. Sylas a képességet újraaktiválva lecsap a láncaival, és az első eltalált ellenfélhez húzza magát. Ha egy ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, azonnal pajzs jelenik meg körülötte." tr "Spell_SylasE_Tooltip" = "Sylas a kijelölt helyre siet.

    Újraaktiválás: Sylas a kijelölt irányba csap a láncával, odahúzza magát az első eltalált ellenfélhez, és @Damage@ varázssebzést okoz neki, valamint 0,5 másodpercre fellöki a levegőbe. Ha ellenséges hősnek vagy szörnynek ütközik, @ShieldDuration@ másodpercre egy @ShieldValue@ erejű pajzsot von maga köré." tr "Spell_SylasPassive_Name" = "Petricitrobbanás" tr "Spell_SylasPassive_Summary" = "A varázslatok elsütése után Sylas eltárol egy Petricitrobbanás-töltetet. Sylas az alaptámadásával felhasznál egy töltetet, és meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel bónusz varázssebzést okoz az eltalált ellenfeleknek." tr "Spell_SylasPassive_Tooltip" = "A varázslatok elsütése után Sylas eltárol egy Petricitrobbanás-töltetet (legfeljebb @PassiveCharges@ töltet). Sylas az alaptámadásával felhasznál egy töltetet, és meglendíti energiával feltöltött láncát, amivel @PassiveDamage@ varázssebzést okoz a célpontjának és a többi közeli ellenfélnek.

    @AoEDamageReduction*100@% sebzést okoz azoknak a minionoknak, amelyek nem szerepelnek Sylas célpontjai között." tr "Spell_SylasQ_Name" = "Lánctámadás" tr "Spell_SylasQ_Summary" = "Sylas lecsap a láncaival, amelyek a kijelölt ponton metszik egymást. Közben megsebzi és lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    Rövid késleltetés után mágikus energia tör elő a metszéspontból, ismételt sebzést és nagyobb lassítást okozva." tr "Spell_SylasQ_Tooltip" = "Sylas lecsap a láncaival egy X alakú területre (a vonalak a kijelölt ponton metszik egymást), amivel @Damage@ varázssebzést okoz, és 2 másodpercre @SlowAmountCalc@ egységgel lelassítja az eltalált ellenfeleket.

    0,5 másodperc elteltével mágikus energia tör elő a vonalak metszéspontjából, @ExplosionDamage@ sebzést és 50%-kal nagyobb lassítást okozva.

    A robbanás @MinionModCalc@ sebzést okoz a minionoknak." tr "Spell_SylasR_Name" = "Elfoglalás" tr "Spell_SylasR_Summary" = "Sylas ellopja az ellenfél végső képességét, és szabadon elsütheti azt." tr "Spell_SylasR_Tooltip" = "Sylas ellopja a megcélzott ellenfél végső képességét, amit ugyanúgy süthet el, mint ahogy a célpont tenné, de a saját végső képessége szintjét és a saját értékeit használva.

    Sylas az ellopott képesség töltési idejének 200%-ával egyező ideig nem lophatja el ugyanazon célpont végső képességét (ezt az időt csökkenti Sylas töltésiidő-csökkentési értéke, de 20 másodpercnél nem lehet kevesebb).

    Sylas a nem hibrid sebzésarányt varázserőaránnyá alakítja, így minden bónusz sebzés után 0,5 varázserőt, a teljes sebzés után pedig 0,7 varázserőt kap." tr "Spell_SylasW_Name" = "Királyölő" tr "Spell_SylasW_Summary" = "Sylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel megnövelt sebzést okoz a legyengült ellenfeleknek. Ha a célpont egy hős, gyógyítja is magát." tr "Spell_SylasW_Tooltip" = "Sylas mágikus erőtől hajtva veti magát a célpontjára, amivel @MinDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a célpont életereje 40% alatt van, a sebzés @MaxDamage@ egységre nő.

    Ha a célpont egy hős, Sylas visszanyer @MinHealing@ életerőt, illetve ha 40% alatt van az életereje, @MaxHealing@ életerőt." tr "Spell_SyndraE_Name" = "Gyengék szétszórása" tr "Spell_SyndraE_Summary" = "Syndra varázssebzést okozva hátralöki ellenségeit és a Sötét gömböket. A Sötét gömbök által eltalált ellenségek elkábulnak." tr "Spell_SyndraE_Tooltip" = "Hátralöki az ellenfeleket és a Sötét gömböket, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okozva nekik és minden ellenfélnek, amellyel ütköznek.

    A hátralökött Sötét gömbök @Effect2Amount@ másodpercre elkábítják az útjukba kerülő ellenfeleket." tr "Spell_SyndraQ_Name" = "Sötét gömb" tr "Spell_SyndraQ_Summary" = "Syndra egy varázssebzést okozó Sötét gömböt varázsol. A gömb megmarad, és Syndra egyéb képességei befolyásolhatják azt." tr "Spell_SyndraQ_Tooltip" = "Megidéz egy Sötét gömböt, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz. A gömb @Effect2Amount@ másodpercig a helyén marad, és Syndra egyéb képességei hatással vannak rá.

    Ezt a varázslatot mozgás közben is el lehet sütni." tr "Spell_SyndraR_Name" = "Zabolátlan erő" tr "Spell_SyndraR_Summary" = "Syndra az összes Sötét gömbjével egy ellenséges hőst bombáz." tr "Spell_SyndraR_Tooltip" = "A képesség szabadjára engedi a Syndrában forrongó pusztító erőt, és az összes Sötét gömb felhasználásával varázssebzést okoz a megcélzott ellenséges hősnek. A Zabolátlan erő a Syndra körül keringő három Sötét gömböt használja fel, továbbá legfeljebb 4, korábban létrehozott gömböt.

    Sebzés gömbönként: @DamageCalc@.
    Minimális összsebzés: @MinDamageCalc@." tr "Spell_SyndraW_Name" = "Az akarat ereje" tr "Spell_SyndraW_Summary" = "Syndra felkap és eldob egy Sötét gömböt vagy egy ellenséges miniont, amivel varázssebzést okoz, és lassítja az ellenséget." tr "Spell_SyndraW_Tooltip" = "Első aktiválás: megragadja a célba vett Sötét gömböt vagy ellenséges miniont. Ha nincs kijelölt célpont, a legközelebbi Sötét gömböt ragadja meg.

    Második aktiválás: elhajítja a megragadott egységet. Az eltalált ellenfelek @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést szenvednek, és @f2@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal lassabban mozognak.

    A varázslat mozgás közben is elsüthető." tr "Spell_TahmKenchE_Name" = "Vastag bőr" tr "Spell_TahmKenchE_Summary" = "Tahm Kench az elszenvedett sebzést szürke életerővé alakítja. Ahogy a szürke életerő fogyni kezd, Tahm Kench annak egy részével gyógyítja magát. Aktiváláskor az összes szürke életerő pajzzsá alakul." tr "Spell_TahmKenchE_Tooltip" = "Passzív: amikor a képesség nem töltődik, az elszenvedett sebzés @Effect3Amount*100@%-a szürke életerőként halmozódik. Ha a gyűjtés megáll, a szürke életerő @Effect2Amount*100@%-a normál életerővé alakul.

    Aktív: az összes szürke életerőt pajzzsá alakítja, amely @Effect1Amount@ másodpercig marad aktív." tr "Spell_TahmKenchNewR_InCombat" = "A merülés harc közben nem használható" tr "Spell_TahmKenchNewR_Name" = "Mélységi merülés" tr "Spell_TahmKenchNewR_Summary" = "Tahm Kench a térkép egy másik pontjára teleportál, és akár egy szövetségest is magával vihet az útra." tr "Spell_TahmKenchNewR_Tooltip" = "Legfeljebb 6 másodpercig tartó varázslást indít el. Ez idő alatt egy szövetséges hős Tahm Kenchre kattinthat a jobb gombbal, hogy csatlakozzon hozzá az úton. Ha újraaktiválod a képességet, egyedül utazol. Ismételt aktiváláskor, vagy ha egy szövetséges beugrik a szájába, Tahm a kijelölt helyre teleportál.

    A hősöktől elszenvedett sebzés megszakítja a varázslást.
    Hősökkel harcban álló szövetségesek nem utazhatnak a Mélységi merüléssel.
    " tr "Spell_TahmKenchNewR_TooltipExtendedBelowLine" = "– Fiacskám, a világ egy nagy folyó, és én vagyok a királya. Nincs táj, ahol még nem jártam. Nincs oly vidék, amelyet nem láttam." tr "Spell_TahmKenchQ_Name" = "Nyelvcsapás" tr "Spell_TahmKenchQ_Summary" = "Tahm Kench lecsap a nyelvével, amivel megsebzi és lelassítja az első eltalált ellenfelet. Ha a célponton három Ízelítő jelző van, a képesség elkábítja az áldozatot." tr "Spell_TahmKenchQ_Tooltip" = "@Effect3Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első eltalált ellenfélnek, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal le is lassítja. A 3 Ízelítő jelzővel rendelkező hősök ezenkívül @Effect6Amount@ másodpercre elkábulnak.

    Ha akkor aktiválod a Lakomát, amikor még nem érte el a nyelv a célpontot, magadhoz ránthatod és elnyelheted a megcélzott szörnyeket és minionokat." tr "Spell_TahmKenchW_Name" = "Lakoma" tr "Spell_TahmKenchW_Summary" = "Tahm Kench bekebelezi a célpontot, és így az áldozat maximális életerejével arányos varázssebzést okoz neki. A bekebelezett minionokat és szörnyeket irányított képesség módjára ki tudja köpni, amivel varázssebzést okoz a becsapódás közelében." tr "Spell_TahmKenchW_Tooltip" = "@Effect1Amount@ másodpercre bekebelezi a célpontot (az ellenséges hősöket feleennyi időre). Az ellenfelek a maximális életerejük @Effect7Amount@ (+@Effect3Amount@%) (+@CharAbilityPower@%)-ával egyenlő varázssebzést szenvednek el (semleges szörnyeknek legfeljebb @Effect2Amount@ sebzést okoz).

    Ellenséges hősök: Csak akkor kebelezhetők be, ha az Ízelítő 3 jelzője van rajtuk. Tahm Kench 95%-kal lassabb, amíg egy ellenséges hős van a gyomrában.

    Minionok és szörnyek: újraaktiválással kiköphetők, és @Effect7Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak az eltalált célpontoknak.

    Ha a célpont egy ellenséges hős, a Lakoma töltési ideje megfeleződik, és visszatölti a manaköltség felét." tr "Spell_Takedown_Name" = "Harapás/Gerelyhajítás" tr "Spell_Takedown_Summary" = "Nidalee erős támadást hajt végre, amellyel bónusz sebzést okoz az alacsony életerejű és a Prédaként kiszemelt célpontoknak." tr "Spell_Takedown_Tooltip" = "Puma alak: Nidalee következő támadása @f7@ (+@CharTotalPhysical@) (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz. A Harapás @f8@%-kal többet sebez a célpont minden 1%-nyi hiányzó életereje után, de a sebzés mértéke legfeljebb @f9@ (+@f10@) (+@f11@) pont lehet.

    A Préda hatás alatt álló célpontok @Effect5Amount*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el a Harapástól.

    Emberi alak: Nidalee elhajítja a gerelyét, amely annál többet sebez, minél távolabbi az eltalált célpont." tr "Spell_TalonE_Name" = "Az orgyilkos útja" tr "Spell_TalonE_Summary" = "Talon bármilyen tereptárgyon vagy építményen át tud lendülni, ha az nem túl széles. Magának a képességnek nincsen töltési ideje, de a tereptárgyakat, amelyeken átlendül, hosszú ideig nem használhatja ismét." tr "Spell_TalonE_Tooltip" = "Talon átugrik a kijelölt irányban található első építményen vagy tereptárgyon (az ugrás legfeljebb @f2@ egység hosszúságú lehet). Az átugrás sebessége Talon mozgási sebességétől függ.

    Talon @f3@ másodpercig nem ugorhat át ugyanazon a tereptárgyon." tr "Spell_TalonQ_Name" = "Noxusi diplomácia" tr "Spell_TalonQ_Summary" = "Talon ledöfi a megcélzott egységet. Ha a célpont közelharci távolságban van, a támadás kritikus sebzést okoz. Ha ennél távolabb van, Talon a célpontjára ugrik, mielőtt támadna. Ha ez a képesség megöli a célpontot, Talon némi életerőt nyer vissza, és a töltési idő is csökken." tr "Spell_TalonQ_Tooltip" = "Talon a célpontra ugrik, és @Effect1Amount@ (+@CharBonusPhysical@) fizikai sebzést okoz neki. Közelharci távolságban Talon nem ugrik, hanem kritikus csapást mér az ellenfélre, amely @f2@% sebzést (@f3@) okoz.

    Ha a Noxusi diplomácia végez egy egységgel, Talon @f4@ életerőt nyer vissza, és a töltési idő @Effect5Amount*100@%-kal csökken." tr "Spell_TalonR_Name" = "Árnytámadás" tr "Spell_TalonR_Summary" = "Talon szétszór egy pengekört, és láthatatlanná válik, miközben további mozgási sebességet nyer. Amikor Talon ismét felbukkan, a pengék a megjelenési helyére gyűlnek. Ahányszor megmozdulnak a pengék, az Árnytámadás fizikai sebzést okoz annak az ellenfélnek, akit legalább egy penge eltalált." tr "Spell_TalonR_Tooltip" = "Talon kör alakban pengéket szór a levegőbe, amelyek minden eltalált ellenfélnek @Damage@ fizikai sebzést okoznak. Talon mozgási sebessége @MoveSpeed*100@%-kal megnő, és legfeljebb @Duration@ másodpercre lopakodni kezd. Amikor a lopakodás hatása megszűnik, a pengék visszatérnek hozzá újra az eredetivel megegyező mértékű sebzést okozva minden ellenfélnek, akin áthaladnak.

    Ha Talon egy támadással vagy a Noxusi diplomáciával megszünteti a lopakodást, a pengék a célpontja felé indulnak.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Talont csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás észleli." tr "Spell_TalonW_Name" = "Besöprés" tr "Spell_TalonW_Summary" = "Talon tőrök sortüzét engedi útjára, amelyek visszatérnek hozzá, és fizikai sebzést okoznak minden alkalommal, amikor áthaladnak egy ellenségen. A visszafelé tartó pengék bónusz sebzést okoznak, és lelassítják az eltalált egységeket." tr "Spell_TalonW_Tooltip" = "Talon pengék sortüzét zúdítja az ellenfelekre, amelyek @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoznak az eltalált egységeknek. A pengék rövidesen visszatérnek hozzá.

    A visszaúton a pengék további @Effect5Amount@ (+@CharBonusPhysical2@) sebzést okoznak, és 1 másodpercre @Effect2Amount@%-kal lelassítják az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_Tantrum_Name" = "Kitörő düh" tr "Spell_Tantrum_Summary" = "Tartósan csökkenti az Amumu által elszenvedett fizikai sebzést. Amumu szabadjára tudja engedni a haragját, amellyel megsebzi a közeli ellenfeleket. Minden alkalommal, amikor Amumut eltalálják, a Kitörő düh töltési ideje 0,5 másodperccel csökken." tr "Spell_Tantrum_Tooltip" = "Passzív: Amumu @Effect1Amount@ (+@f1@)(+@f2@) egységgel kevesebb sebzést szenved el a fizikai támadásoktól.

    Aktív: Amumu szabadjára engedi kitörő dühét, amivel @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli egységeknek. Az Amumut eltaláló alaptámadások 0,5 másodperccel csökkentik a Kitörő düh töltési idejét.

    A Kitörő düh passzív hatásának ereje a bónusz páncél és a varázsellenállás értékével arányosan növekszik." tr "Spell_TaricE_Name" = "Káprázat" tr "Spell_TaricE_Summary" = "Taric előkészít egy csillagfénysugarat, amely rövid késleltetés után varázssebzést okoz, és elkábítja az ellenfeleket." tr "Spell_TaricE_Tooltip" = "Előkészít egy csillagfénysugarat, amely @Effect3Amount@ másodperc elteltével @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercre elkábítja az ellenfeleket." tr "Spell_TaricQ_Cost" = "@Cost@ mana, összes töltet" tr "Spell_TaricQ_Name" = "A csillagfény érintése" tr "Spell_TaricQ_Summary" = "Gyógyítja a közeli szövetséges hősöket, a felhasznált töltetek számától függő mértékben. A Hősködéssel felerősített támadások egy töltetet biztosítanak a Csillagfény érintéséhez." tr "Spell_TaricQ_Tooltip" = "Felhasználja az összes töltetet, és töltetenként @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@f1@) (a maximális életerő @Effect2Amount@%-ával egyenértékű) életerőt tölt vissza a közeli szövetséges hősöknek, vagyis az összes töltet esetén legfeljebb @Effect5Amount@ (+@f3@) (+@f2@) életerőt.
    Maximális töltet: @Effect6Amount@

    A Hősködés által felerősített támadások hatására a Csillagfény érintése visszanyer 1 töltetet." tr "Spell_TaricR_Name" = "Kozmikus ragyogás" tr "Spell_TaricR_Summary" = "Némi késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik rövid időre sebezhetetlenné válnak." tr "Spell_TaricR_Tooltip" = "@InitialDelay@ másodperc késleltetés után kozmikus energia járja át a közeli szövetséges hősöket, akik @InvulnDuration@ másodpercre sebezhetetlenné válnak." tr "Spell_TaricW_Name" = "Erőd" tr "Spell_TaricW_Summary" = "Passzívan növeli Taric és az Erőd hatása alatt álló, a közelben tartózkodó, szövetséges hős páncélját.

    Aktív használatkor pajzsot von egy szövetséges köré, aki az Erőd hatását is élvezheti, amíg Taric közelében marad. Taric varázslatait az Erőd hatása alatt álló hős is elsüti." tr "Spell_TaricW_Tooltip" = "Taric varázslatainak egy közeli, az Erőd hatása alatt álló szövetséges is forrása lesz.

    Passzív: az Erőd @f1@ ponttal növeli a páncélt (Taric páncéljának @Effect1Amount@%-a).

    Aktív: az Erőd hatást alkalmazza egy közeli szövetségesre, aki @Effect3Amount@ másodpercre a maximális életerejének @Effect2Amount@%-ával egyenlő erejű pajzsot nyer. Az Erőd hatása addig marad aktív a hősön, amíg Taric nem jelöl meg egy újabb szövetségest." tr "Spell_TeemoRCast_Name" = "Veszedelmes csapda" tr "Spell_TeemoRCast_Summary" = "Teemo a táskájában tárolt gombák egyikének felhasználásával eldob egy robbanást produkáló, mérges csapdát. Ha egy ellenfél rálép a csapdára, az egy mérgező felhőt bocsát ki, amely lassítja és folyamatosan sebzi az ellenséget. Ha Teemo egy másik gombára dobja a gombát, az továbbpattan, így messzebbre juttatható el." tr "Spell_TeemoRCast_Tooltip" = "Teemo eldobja az egyik gombáját, amely földet érve csapdává válik. Amint egy ellenfél rálép, felrobban, és mérget szór a közelben tartózkodó ellenfelekre. Ez felfedi az ellenséges egységeket, @Effect2Amount@%-kal csökkenti a mozgási sebességüket, valamint @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz nekik @Effect9Amount@ másodperc alatt.

    A csapdák @Effect5Amount@ percig maradnak aktívak, illetve @Effect4Amount@ másodperc alatt élesednek és válnak láthatatlanná. Ha egy eldobott csapda egy másik csapdán landol, legfeljebb @Effect6Amount@ Teemóval továbbpattan, mielőtt a földbe ágyazódna.

    Teemo minden @f1@. másodpercben gomba után kutat, de kis termete miatt csak 3 gombát hord magával egyszerre." tr "Spell_Terrify_Name" = "Félemlítés" tr "Spell_Terrify_Summary" = "A rettegés erejével csap le egy kijelölt egységre, aki egy ideig halálra rémülve menekül." tr "Spell_Terrify_Tooltip" = "Megrémít egy célpontot, amely @Effect1Amount@ másodpercig menekül Fiddlesticks elől." tr "Spell_TimeWarp_Name" = "Időhajlítás" tr "Spell_TimeWarp_Summary" = "Zilean bármely egység körül meggörbíti az időt, így egy rövid időre csökkenti egy ellenség mozgási sebességét, vagy növeli egy szövetséges mozgási sebességét." tr "Spell_TimeWarp_Tooltip" = "Zilean @Effect1Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli egy szövetséges hős mozgási sebességét, vagy ugyanennyivel csökkenti egy ellenséges hős mozgási sebességét." tr "Spell_ToxicShot_Name" = "Méreglövedék" tr "Spell_ToxicShot_Summary" = "Teemo minden támadása mérgezi a célpontot, és a becsapódáskor, illetve a következő 4 másodperc minden másodpercében sebzést okoz." tr "Spell_ToxicShot_Tooltip" = "Teemo alaptámadásai megmérgezik a célpontot, és a becsapódáskor @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést, illetve másodpercenként további @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoznak @Effect3Amount@ másodpercen keresztül." tr "Spell_Tremors2_Name" = "Földrengés" tr "Spell_Tremors2_Summary" = "Rammus a földben végigpulzáló, pusztító hullámokat hoz létre, amelyek megsebzik és lassítják a közeli ellenfeleket. A Földrengés kétszeres sebzést okoz a tornyoknak." tr "Spell_Tremors2_Tooltip" = "@Duration@ másodpercig földrengést okoz, @DamageCalc@ varázssebzést okozva a közeli ellenfeleknek, és @SlowDuration@ másodpercre @SlowPerStack*100@%-kal lelassítva őket. A hatás @NumberOfPulses@ alkalommal halmozódhat.

    A Földrengés @TurretDamageModifier*100@% sebzést okoz tornyok ellen." tr "Spell_TristanaE_Name" = "Robbanó töltetek" tr "Spell_TristanaE_Summary" = "Amikor Tristana megöl egy egységet, ágyúgolyói srapnelekre robbannak szét, és megsebzik a közelben tartózkodó ellenfeleket. Aktiváláskor egy bombát helyez el egy ellenséges célponton, ami rövid idő elteltével felrobban, megsebezve a közelben tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_TristanaE_Tooltip" = "Passzív: a meggyilkolt ellenfelek Tristana alaptámadásai következtében felrobbannak, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okozva a közelben lévő ellenfeleknek.

    Aktív: elhelyez egy bombát a megcélzott ellenséges egységen vagy tornyon, amely 4 másodperc múlva felrobban, és @Effect4Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz. A támadások és képességek @Effect6Amount*100@%-kal töltik a bomba sebzését.

    A 4. töltet elérésekor a bomba azonnal felrobban. A tornyokra dobott töltet kétszer akkora területen okoz sebzést." tr "Spell_TristanaQ_Name" = "Gyorstüzelés" tr "Spell_TristanaQ_Summary" = "Tristana gyors ütemben elsüti a fegyverét, így egy rövid időre megnöveli a támadási sebességét." tr "Spell_TristanaQ_Tooltip" = "Aktív: @Effect2Amount@ másodpercre @Effect1Amount*100@%-kal megnöveli Tristana támadási sebességét." tr "Spell_TristanaR_Name" = "Óriási lövés" tr "Spell_TristanaR_Summary" = "Tristana egy hatalmas ágyúgolyót tölt a fegyverébe, majd kilövi azt egy ellenséges egységre. A találat varázssebzést okoz, és hátralöki a célpontot." tr "Spell_TristanaR_Tooltip" = "Tristana hatalmas ágyúgolyót lő ki egy ellenséges egységre. Ez @DamageCalc@ varázssebzést okoz, és @KnockbackDistance@ egységnyi távolságra hátralöki a körülötte tartózkodó egységeket." tr "Spell_TristanaW_Name" = "Rakétaugrás" tr "Spell_TristanaW_Summary" = "Tristana a földre lő, hogy ezzel egy távolabbi helyre repítse magát. Landoláskor sebzést okoz a körülötte lévő egységeknek, és rövid időre lelassítja őket." tr "Spell_TristanaW_Tooltip" = "Tristana a kijelölt helyre lövi ki magát, @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz, és @Effect2Amount@ másodpercig @Effect3Amount*-100@%-kal lelassítja a közelében lévő ellenséges egységeket.

    A gyilkosságok, asszisztok és a hősökön maximális számú jelzővel felrobbanó Robbanó töltetek lenullázzák a Rakétaugrás töltési idejét." tr "Spell_TrundleCircle_Name" = "Jégoszlop" tr "Spell_TrundleCircle_Summary" = "Trundle egy jégoszlopot hoz létre a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "Spell_TrundleCircle_Tooltip" = "Trundle @Effect1Amount@ másodpercre egy jeges oszlopot emel a célterületen, amely ezáltal átjárhatatlanná válik, és @Effect2Amount@%-kal lassítja a közelben tartózkodó összes ellenséges egységet." tr "Spell_trundledesecrate_Name" = "Fagyos birodalom" tr "Spell_trundledesecrate_Summary" = "Trundle a saját birodalmává változtatja a célterületet, és amíg ott tartózkodik, nő a támadási sebessége, a mozgási sebessége, illetve nagyobb gyógyítást kap minden forrásból." tr "Spell_trundledesecrate_Tooltip" = "Trundle @Effect4Amount@ másodpercre jégbe borítja a célterületet, amelyen belül @Effect1Amount*100@%-kal nő mozgási sebessége, @Effect2Amount*100@%-kal a támadási sebessége, és a rá ható összes gyógyítás és regeneráló hatás @Effect3Amount*100@%-kal hatékonyabb lesz." tr "Spell_TrundlePain_Name" = "Leigázás" tr "Spell_TrundlePain_Summary" = "Trundle azonnal ellopja célpontja életerejének, páncéljának és varázsellenállásának egy részét. A következő 4 másodperc alatt az ellopott életerő, páncél és varázsellenállás megduplázódik." tr "Spell_TrundlePain_Tooltip" = "Trundle varázssebzésként elszívja egy ellenséges hős maximális életerejének @TotalPercentHPDamage@-át, valamint a páncélja és a varázsellenállása @ArmorMRShred*100@%-át. A hatás fele azonnal, a másik fele @ActualDurationOfDrainBuff@ másodperc alatt érvényesül. A páncél és a varázsellenállás az elszívó hatás befejeződése után fokozatosan, @DurationOfDrainForTooltip@ másodperc alatt tér vissza az eredeti szintre." tr "Spell_TrundleTrollSmash_Name" = "Veszett harapás" tr "Spell_TrundleTrollSmash_Summary" = "Trundle megharapja ellenfelét, ezzel sebzést és rövid ideig tartó lassítást okoz, illetve kiszipolyozza az ellenség sebzésének egy részét." tr "Spell_TrundleTrollSmash_Tooltip" = "Trundle a következő alaptámadásával ráveti magát az ellenfélre, így @Effect1Amount@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz, és rövid időre lelassítja a célpontot.

    Ez a támadás @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@ ponttal növeli a sebzését, az ellenfélét pedig feleennyivel csökkenti." tr "Spell_TwoShivPoison_Name" = "Mérgezett dobókés" tr "Spell_TwoShivPoison_Summary" = "Shaco dobókései passzívan mérgezik az eltalált ellenfeleket, és csökkentik a mozgási sebességüket. Shaco a dobókések elhajításával sebzést okozhat, és mérgezi a célpontot. Az eldobott tőr bónusz sebzést okoz, amely a célpont hiányzó életerejével arányos." tr "Spell_TwoShivPoison_Tooltip" = "Passzív: amíg a Mérgezett dobókés használatra kész, Shaco alaptámadásai @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkentik a célpont mozgási sebességét.

    Aktív: Shaco elhajít egy dobókést, amely @Effect1Amount@ (+@f1@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz, és @Effect6Amount@ másodpercre @Effect4Amount*-100@%-kal csökkenti a célpont mozgási sebességét. A dobókés sebzése legfeljebb @Effect3Amount*100@%-kal emelkedhet, a célpont hiányzó életereje alapján." tr "Spell_UdyrBearStance_Name" = "Medve alak" tr "Spell_UdyrBearStance_Summary" = "Medve alak: Aktiválás – Udyr mozgási sebessége jelentősen megnő egy rövid időre. Tartós hatás – Udyr támadásai 1 másodpercre elkábítják áldozatát. Ez a hatás ugyanazon a célponton több másodpercig nem ismételhető meg." tr "Spell_UdyrBearStance_Tooltip" = "Állandó hatás: az alaptámadások @Effect3Amount@ másodpercre elkábítják a célpontot. Ez a hatás @Effect4Amount@ másodpercenként alkalmazható újra ugyanarra a célpontra.

    Aktiválás: @Effect2Amount@ másodpercig @Effect1Amount@%-kal növeli a mozgási sebességet, és Udyr nem ütközik más egységekkel.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép." tr "Spell_UdyrPhoenixStance_Name" = "Főnix alak" tr "Spell_UdyrPhoenixStance_Summary" = "Főnix alak: Aktiválás – Udyr pulzáló tűzhullámokat lő ki, és megsebzi a közeli ellenséges egységeket. Állandó hatás – Udyr az első és azt követő minden harmadik alaptámadásával lángba borítja az előtte álló ellenségeket." tr "Spell_UdyrPhoenixStance_Tooltip" = "Állandó hatás: Udyr első alaptámadása, majd azt követően minden harmadik támadása lángba borítja az előtte álló ellenfeleket, @TotalConeDamage@ varázssebzést okozva nekik.

    Aktiválás: lánghullámokat bocsát ki, amelyek @PhoenixAoEDuration@ másodpercig másodpercenként @TotalAoEDamagePerTick@ varázssebzést okoznak a közelben tartózkodó ellenfeleknek.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép." tr "Spell_UdyrTigerStance_Name" = "Tigris alak" tr "Spell_UdyrTigerStance_Summary" = "Tigris alak: Aktiválás – Udyr támadási sebessége néhány másodpercre megnő. Állandó hatás – Udyr az első és azt követő minden harmadik alaptámadásával jelentős sebzést okoz 2 másodperc alatt." tr "Spell_UdyrTigerStance_Tooltip" = "Állandó hatás: Udyr első, és minden azt követő harmadik alaptámadása egy Tigriscsapás lesz, amely @Effect1Amount@ (+@f2@) bónusz fizikai sebzést okoz @Effect5Amount@ másodperc alatt.

    Ha a célpont a Tigriscsapás hatása alatt áll, egy újabb Tigriscsapás esetén azonnal elszenvedi a fennmaradó sebzést.

    Aktiválás: @Effect6Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli a támadási sebességét.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép." tr "Spell_UdyrTurtleStance_Name" = "Teknős alak" tr "Spell_UdyrTurtleStance_Summary" = "Teknős alak: Aktiválás – Udyrt rövid ideig egy pajzs veszi körül, amely elnyeli az őt érő sebzést. Állandó hatás – Udyr első támadása és minden harmadik azt követő támadás visszatölti a maximális életereje 2,5%-át." tr "Spell_UdyrTurtleStance_Tooltip" = "Állandó hatás: Udyr első és minden azt követő harmadik támadása (+@f1@) életerőt tölt vissza (a maximális életerő @Effect3Amount*100@%-át). Az értéket 1%-kal növeli Udyr életerejének minden hiányzó százaléka.

    Aktiválás: egy pajzsot vont maga köré @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) sebzést képes elnyelni.

    Udyr alakjainak manaköltségei 1 ponttal nőnek, valahányszor szintet lép." tr "Spell_UFSlash_Name" = "Megállíthatatlan erő" tr "Spell_UFSlash_Summary" = "Malphite vadul megrohamoz egy területet, ezzel sebzést okoz az ellenségnek, és a levegőbe röpíti őket." tr "Spell_UFSlash_Tooltip" = "Malphite megrohamozza a kijelölt területet. Odaérve @Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek, és @Effect3Amount@ másodpercre a levegőbe löki őket." tr "Spell_UrgotE_Name" = "Megvető roham" tr "Spell_UrgotE_Summary" = "Urgot rohamot indít a kijelölt irányban, pajzsot von maga köré, és eltapossa az útjában lévő nem hős ellenfeleket. Ha elkap egy ellenséges hőst, megáll, és félrehajítja az útból." tr "Spell_UrgotE_Tooltip" = "Urgot rohamot indít, és @EShieldDuration@ másodpercig @ETotalShieldHealth@ egységnyi pajzsot von maga köré. Ha megragad egy ellenséges hőst, akkor megáll, és maga mögé hajítja, @EDamage@ fizikai sebzést okozva neki, és @Effect6Amount@ másodpercre elkábítva őt.

    A sebzést a nem hős típusú egységek is elszenvedik, de őket Urgot félrelöki.

    A képességgel tereptárgyakon nem juthat át." tr "Spell_UrgotQ_Name" = "Korróziós töltet" tr "Spell_UrgotQ_Summary" = "Robbanó töltetet lő a célterületre, amely fizikai sebzést okoz, és lelassítja a robbanás hatókörében tartózkodó ellenfeleket." tr "Spell_UrgotQ_Tooltip" = "Robbanó töltetet lő a célterületre, amely @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @Effect5Amount@ másodpercre @Effect4Amount@%-kal lassítja az eltalált ellenfeleket." tr "Spell_UrgotR_Name" = "Halálos félelem" tr "Spell_UrgotR_Summary" = "Urgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ha a hős életereje egy bizonyos határérték alá esik, Urgot gyengének ítéli és kivégezheti." tr "Spell_UrgotR_Tooltip" = "Urgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ez @RCalculatedDamage@ fizikai sebzést okoz, és @RSlowDuration@ másodpercre a hiányzó életerejével arányosan, legfeljebb @RMoveSpeedMod@%-kal lelassítja a célpontot.

    Ha a keresztüldöfött ellenfél életereje @RHealthThreshold@% alá csökken, Urgot ismét aktiválhatja a képességet, amivel cselekvésképtelenné teszi a célpontot, és magához húzza, hogy kivégezze. Ha a hatás lejártakor a célpont életereje @RHealthThreshold@% alatt van, automatikusan aktiválódik.

    Ha Urgot kivégzi az áldozatát, a közeli ellenfelek @RFearDuration@ másodpercig rettegve menekülnek." tr "Spell_UrgotW_Name" = "Tisztogatás" tr "Spell_UrgotW_substring_duration_0" = "@Effect3Amount@ másodpercig" tr "Spell_UrgotW_substring_duration_1" = "Korlátlan ideig" tr "Spell_UrgotW_Summary" = "Urgot mozgása lelassul, miközben tüzet nyit a közelben lévő ellenfelekre. Elsősorban azokat az ellenséges hősöket célozza, akiket Urgot nemrég eltalált az egyéb képességeivel, és kiváltja a Zaun lángjai hatást." tr "Spell_UrgotW_Tooltip" = "{{ Spell_UrgotW_substring_duration_@f9@ }} Urgot másodpercenként @Effect8Amount@ lövést ad le a közeli ellenfelekre, lövésenként @Effect9Amount@ (+@f3@) fizikai sebzést okozva. A többi képességével nemrég megsebzett ellenfeleket célkeresztbe veszi, és elsősorban rájuk irányítja a lövéseket.

    Tüzelés közben Urgot mozgási sebessége @Effect5Amount@ egységgel csökken, viszont @Effect2Amount@%-os ellenállást kap a lassításokkal szemben, valamint áthaladhat a minionokon és a nem hatalmas szörnyeken.

    A Tisztogatásnak nincs töltési ideje a maximális szinten, és korlátlan ideig fenntartható.

    Alkalmazza a találati hatásokat, amelyek @OnHItDamageReduction*100@% sebzést okoznak. Nem okozhat kritikus csapást. Minionok ellen legalább @Effect10Amount@ sebzést okoz.
    " tr "Spell_VarusQ_Name" = "Átütő nyílvessző" tr "Spell_VarusQ_Summary" = "Varus felkészül, és erőteljes lövést ad le, amelynek annál nagyobb a hatótávolsága és a sebzése, minél tovább készül elő Varus." tr "Spell_VarusQ_Tooltip" = "Első aktiválás: Varus felajzza az íját, fokozatosan növelve a következő lövés erejét és a lőtávot. A lövésre rákészülő Varus mozgási sebessége @Effect7Amount*-100@%-kal lecsökken. @Effect5Amount@ másodperc elteltével az Átütő nyílvessző kilövése meghiúsul, de a manaköltség @Effect4Amount*100@%-a visszajár.

    Második aktiválás: Varus kilövi a nyilat, amely @TotalDamageMinTooltip@@TotalDamageMax@ fizikai sebzést okoz. A sebzés találatonként @Effect3Amount*100@%-kal csökken (legkevesebb @Effect9Amount*100@% lehet).

    Az Átütő nyílvessző töltési ideje @f1@ másodperccel csökken, amennyiben a nyíl legalább egy ellenséges hős Métely jelzőit berobbantja." tr "Spell_Vayne_W_Tooltip" = "Az ugyanazon ellenfél elleni harmadik egymást követő támadás vagy képesség az ellenfél maximális életerejének @MaxHealthRatio*100@%-ával egyenlő tényleges bónusz sebzést okoz. (Legalább @DamageFloor@ sebzést okoz.)

    Az Ezüst nyilak képesség legfeljebb @DamageMaxVsMonsters@ sebzést okoz szörnyek ellen. " tr "Spell_VayneE_Damage" = "Sebzés" tr "Spell_VayneE_Name" = "Megbélyegzés" tr "Spell_VayneE_Summary" = "Vayne levesz egy nehéz számszeríjat a hátáról, és egy hatalmas nyílvesszőt lő ellenfele irányába, amely hátralöki azt, és sebzést okoz neki. Ha falba ütközik, felnyársalja a nyílvessző, így elkábul, és bónusz sebzést szenved el." tr "Spell_VayneE_Tooltip" = "Egy nyilat lő ki, amely hátralöki a célpontját, és @TotalDamage@ sebzést okoz. A tereptárgyaknak csapódó ellenfelek @StunDamage*100@%-kal nagyobb sebzést szenvednek el, és @StunDuration@ másodpercre elkábulnak. " tr "Spell_VayneQ_Name" = "Bukfenc" tr "Spell_VayneQ_Ratio" = "Fizikai sebzés %-os aránya" tr "Spell_VayneQ_Summary" = "Vayne bukfencezik, így manőverezve a következő lövéshez szükséges pozícióba. A következő támadása bónusz sebzést okoz." tr "Spell_VayneQ_Tooltip" = "Vayne röviden előregurul a kijelölt irányba, és egy @Duration@ másodpercen belüli alaptámadással @ADRatioBonus@ bónusz fizikai sebzést okoz.

    A Bukfenc bónusz sebzése Vayne sebzésének @TotalADRatio*100@%-ával egyenértékű." tr "Spell_VayneR_BonusAD" = "Bónusz sebzés" tr "Spell_VayneR_Duration" = "Időtartam" tr "Spell_VayneR_Name" = "Végső óra" tr "Spell_VayneR_Summary" = "Egy hősies ütközetre készülve Vayne sebzése megnő, a Bukfenc képesség használata alatt lopakodni kezd, csökken a Bukfenc töltési ideje, az Éji vadászból pedig több bónuszt nyer a mozgási sebességére." tr "Spell_VayneR_Tooltip" = "Vayne @BaseDuration@ másodpercre @BonusAttackDamage@ bónusz sebzést kap, valamint az Éji vadász és a Bukfenc is hatékonyabbá válik. Ha a Vayne által megsebzett hős @DamagedMarkerDuration@ másodpercen belül meghal, a Végső óra időtartama @DurationToAdd@ másodperccel nő.

    Éji vadász: Vayne mozgási sebessége @MovementSpeed@ egységgel nő.
    Bukfenc: A Bukfenc töltési ideje @TumbleCDReduction@%-kal csökken, és Vayne a Bukfenc használatakor @TumbleStealthDuration@ másodpercre lopakodni kezd.

    Láthatatlanság – Lopakodás: Vayne-t csak a közeli ellenséges tornyok és az Igazlátás fedheti fel.
    A Végső óra időtartama nem haladhatja meg az eredeti maximális időtartamot.
    " tr "Spell_VayneR_TumbleCDR" = "Bukfenc csökkentett töltési ideje" tr "Spell_VayneW_DamageFloor" = "Minimális sebzés" tr "Spell_VayneW_Name" = "Ezüst nyilak" tr "Spell_VayneW_PercentDamage" = "Tényleges sebzés %-os aránya" tr "Spell_VayneW_Summary" = "Vayne egy ritka fémmel vonja be nyilai hegyét, amely mérgező a gonosz lények számára. Az ugyanazon célpont ellen bevetett minden harmadik támadás vagy képesség a célpont maximális életerejének függvényében bónusz tényleges sebzést okoz." tr "Spell_VeigarBalefulStrike_Name" = "Baljós gömb" tr "Spell_VeigarBalefulStrike_Summary" = "Veigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely varázssebzést okoz az első két eltalált ellenfélnek. A lövedék által megölt célpontok maradandóan növelik Veigar varázserejét." tr "Spell_VeigarBalefulStrike_Tooltip" = "Veigar egy sötét energiából formált lövedéket lő ki, amely @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz az első két eltalált célpontnak.

    Ha végez egy egységgel, Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap. A nagy minionok és nagy szörnyek két jelzőt érnek." tr "Spell_VeigarDarkMatter_Cooldown" = "@f1@ másodperc töltési idő" tr "Spell_VeigarDarkMatter_Name" = "Sötét anyag" tr "Spell_VeigarDarkMatter_Summary" = "Veigar rengeteg sötét anyagot idéz meg, amely az égből a célhelyre zuhan, és landoláskor varázssebzést okoz. Az Elképesztő gonoszság jelzők csökkentik a Sötét anyag töltési idejét." tr "Spell_VeigarDarkMatter_Tooltip" = "1,2 másodperc elteltével sötét anyag zúdul az égből a célterületre, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz.

    Az Elképesztő gonoszság 50 jelzőnként 10%-kal csökkenti a Sötét anyag töltési idejét (jelenleg @f2.0*100@%)." tr "Spell_VeigarEventHorizon_Name" = "Eseményhorizont" tr "Spell_VeigarEventHorizon_Summary" = "Veigar rövid késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, a határon átlépő egységeket pedig elkábítja." tr "Spell_VeigarEventHorizon_Tooltip" = "Veigar @Effect2Amount@ másodperces késleltetést követően 3 másodpercre meghajlítja a teret a kijelölt terület körül, és egy ötszög alakú falat emel. Ha egy ellenfél megpróbál átlépni a falon, a varázslat megállítja, és @Effect1Amount@ másodpercre el is kábítja őt." tr "Spell_VeigarPassive_Name" = "Elképesztően gonosz hatalom" tr "Spell_VeigarPassive_Summary" = "Veigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Valahányszor Veigar a varázslataival eltalál vagy kiiktat egy ellenséges hőst, véglegesen megnő a varázsereje." tr "Spell_VeigarPassive_Tooltip" = "Veigar a legnagyobb gonosz, aki valaha Runaterrán élt, és egyre nagyobbá válik! Veigar egy Elképesztő gonoszság jelzőt kap, valahányszor a varázslataival eltalál egy ellenséges hőst, ami +1 varázserőt biztosít neki. A kiiktatások további 5 jelzőt adnak.

    Veigar gonoszsága összesen @VeigarPhenomenalEvilPower@ varázserőt eredményezett." tr "Spell_VeigarR_Name" = "Ősrobbanás" tr "Spell_VeigarR_Summary" = "Felrobbantja a célba vett ellenséges hőst, ezzel nagymértékű alap varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életerejétől függően tovább nő." tr "Spell_VeigarR_Tooltip" = "Ősi mágiát zúdít a megcélzott ellenséges hősre, így @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)–@Effect2Amount@ (+@CharAbilityPower2@) varázssebzést okoz, ami a célpont hiányzó életereje alapján fokozódik.

    A legnagyobb sebzés akkor érhető el, ha a célpont életereje 33% alatt van." tr "Spell_ViE_Name" = "Határtalan erő" tr "Spell_ViE_Summary" = "Vi következő támadása átrobbantja célpontját, ezzel sebzést okoz a mögötte álló ellenségeknek." tr "Spell_ViE_Tooltip" = "A következő alaptámadás @Effect1Amount@ (+@f3@) (+@CharAbilityPower@) fizikai sebzést okoz a célpontnak és a mögötte álló ellenfeleknek.

    Vi @f1@ másodperc alatt készül fel egy újabb ütésre, és egyszerre legfeljebb 2 feltöltött ütése lehet." tr "Spell_ViQ_Name" = "Ugrózúzó" tr "Spell_ViQ_Summary" = "Vi feltölti a kesztyűit, és útjára enged egy páncéltörő ütést, amely előrehúzza őt. Az eltalált ellenfeleket hátralöki, és Horpasztó ütéseket mér rájuk." tr "Spell_ViQ_Tooltip" = "Vi egy brutális ütést tölt be, amelynek lendülete előreviszi őt.

    Első aktiválás: a mozgási sebesség @Effect4Amount@%-kal csökken, amíg a sebzés és a roham hatótávolsága 1,25 másodperc alatt feltöltődik.

    Második aktiválás: a hős előretör, és @Effect1Amount@ (+@f3@) – @f2@ (+@f1@) fizikai sebzést okoz minden eltalált ellenfélnek, valamint Horpasztó ütésekkel sújtja őket. A roham megszakad, ha egy ellenséges hőssel ütközik, aki hátrarepül az ütközés erejétől." tr "Spell_ViR_Name" = "Lerohanásos támadás" tr "Spell_ViR_Summary" = "Vi ráront egy ellenségre, miközben minden útjába állót félrelök. A célpontját elérve a levegőbe röpíti azt, utánaugrik, majd beledöngöli a földbe." tr "Spell_ViR_Tooltip" = "Vi célba vesz egy ellenséges hőst, és a nyomába ered. Amikor utoléri, legfeljebb @RStunDuration@ másodpercre fellöki őt. A támadás @Damage@ fizikai sebzést okoz.

    Rohamozás közben immunissá válik a tömegirányításra, és Igazlátással felfedi a célpontot. Az útjába kerülő ellenfeleket megsebzi, félretaszítja és @SecondaryTargetStunDuration@ másodpercre elkábítja." tr "Spell_ViW_Name" = "Horpasztó ütések" tr "Spell_ViW_Summary" = "Vi ütései megtörik ellenfele páncélját, ezzel Vi bónusz sebzést okoz, és támadási sebessége is megnő." tr "Spell_ViW_Tooltip" = "Az ugyanazon célpontra irányuló minden harmadik támadás a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával (+@f1@%) egyenlő további fizikai sebzést okoz, a páncélt @Effect3Amount@%-kal csökkenti, Vi támadási sebességét pedig @Effect4Amount@ másodpercre @Effect2Amount@%-kal növeli (a minionok és a szörnyek ellen legfeljebb @Effect5Amount@ sebzés érhető el).
    A Horpasztó ütések aktiválása 3 másodperccel csökkenti az Energiapajzs töltési idejét." tr "Spell_Volley_Name" = "Sortűz" tr "Spell_Volley_Summary" = "A nagyobb sebzés érdekében Ashe 9 nyilat lő ki tölcsér alakban. A Jeges nyílvesszők hatása is érvényesül." tr "Spell_Volley_Tooltip" = "Ashe nyilakat lő ki tölcsér alakban, és ezek mindegyike @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz. Az ellenfeleket több nyíl is eltalálhatja, de csak az első okoz nekik sebzést.

    A hősök elleni találatok a Jeges nyílvesszők szempontjából kritikus csapásnak minősülnek." tr "Spell_VorpalSpikes_Name" = "Vorpális tüskék" tr "Spell_VorpalSpikes_Summary" = "Cho'Gath támadásai halálos tüskéket lőnek ki, amelyek minden előtte álló ellenséges egységnek sebzést okoznak, és lelassítják őket." tr "Spell_VorpalSpikes_Tooltip" = "Cho'Gath következő 3 alaptámadása tüskéket lövell, amelyek @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) + az ellenfél maximális életerejének @f1@%-ával egyenlő varázssebzést okoznak, és @Effect2Amount@%-kal lelassítják a célpontjukat. A hatás @Effect3Amount@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik.

    A tüskék szélessége egyre nagyobb lesz, ahogy Cho'Gath a Bekebelezéssel egyre több jelzőt halmoz fel.
    A tüskék Bekebelezés jelzőnként az ellenfél maximális életerejének 0,5%-ával egyenlő további sebzést okoznak.
    A minionoknak és szörnyeknek okozott, életerőn alapuló sebzés legfeljebb @Effect8Amount@ lehet.
    " tr "Spell_WarwickE_Name" = "Állatias üvöltés" tr "Spell_WarwickE_Summary" = "Warwick 2,5 másodpercig csökkentett sebzést szenved el. Az időtartam végén, illetve ismételt aktiváláskor felüvölt. Az így megijesztett ellenfelek 1 másodpercig menekülni kezdenek." tr "Spell_WarwickE_Tooltip" = "Warwick 2,5 másodpercre @Effect1Amount@% sebzéscsökkentést kap. Az időtartam végén, illetve ismételt aktiváláskor Warwick felüvölt, amivel megijeszti a közeli ellenfeleket, akik @Effect3Amount@ másodpercig menekülni kezdenek." tr "Spell_WarwickQ_Name" = "A fenevad harapása" tr "Spell_WarwickQ_Summary" = "Warwick előreveti magát, és megharapja a célpontot, annak maximális életerejével arányos sebzést okozva neki. Az okozott sebzés egy részét életerőként nyeri vissza." tr "Spell_WarwickQ_Tooltip" = "Warwick előreveti magát, és megharapja a célpontot. Amíg lenyomva tartod a billentyűt, rákapcsolódik a célpontra, majd mögé ugrik.

    A billentyű felengedésekor @CharTotalPhysical@ +@CharAbilityPower2@ plusz a célpont maximális életerejének @Effect1Amount@%-ával egyenlő mértékű varázssebzést okoz (találati hatásokat alkalmaz). Az okozott sebzés @Effect3Amount@%-át életerőként nyeri vissza.

    Ha Warwick rákapcsolódott egy hősre, annak minden mozdulatát követi és immunis az elmozdító hatásokra." tr "Spell_WarwickR_Name" = "Összekarmolás" tr "Spell_WarwickR_Summary" = "Warwick a kijelölt irányba ugrik (a megtett távolság a bónusz mozgási sebességével arányosan nő), és 1,5 másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik." tr "Spell_WarwickR_Tooltip" = "Warwick 2,5 másodpercnyi mozgásnak megfelelő távolságra ugrik, és @RDuration@ másodpercre magatehetetlenné teszi az első hőst, akinek nekiütközik. Ezzel @DamageCumulative@ varázssebzést okoz, és 3 alkalommal alkalmazza a találati hatásokat. Warwick az Összekarmolás során okozott sebzés 100%-át visszanyeri életerőként." tr "Spell_WarwickW_Name" = "Vérszag" tr "Spell_WarwickW_Summary" = "Warwick észleli azokat az ellenfeleket, akiknek életereje 50% alá csökkent, hozzájuk közelítve megnő a mozgási sebessége, és bónuszt kap a támadási sebességére, amikor őket támadja. Ha a célpont életereje 20% alá csökken, akkor őrjöngésbe kezd, és ezek a bónuszok megháromszorozódnak." tr "Spell_WarwickW_Tooltip" = "Passzív: Warwick támadási sebessége @Effect2Amount@%-kal nő olyan ellenfelek ellen, akiknek életereje 50% alá csökkent. Észleli, hogy a térképen merre vannak alacsony életerejű hősök, és harcon kívül @Effect1Amount@%-kal gyorsabban mozog, amikor közeledik hozzájuk. Ezek a bónuszok megháromszorozódnak, ha a célpont életereje 20% alá esik.

    Aktív: Warwick rövid ideig észleli az összes ellenfelét. A legközelebbi észlelt hőst 8 másodpercre a Vérszag hatással jelöli meg. Csak akkor süthető el, amikor nem áll harcban hősökkel.

    Ha nem vadászik hősökre, a Vérszag kétszer olyan gyorsan töltődik." tr "Spell_WujuStyle_ActiveDamage" = "Sebzés" tr "Spell_WujuStyle_Name" = "Wuju stílus" tr "Spell_WujuStyle_Summary" = "Az alaptámadások bónusz tényleges sebzést okoznak." tr "Spell_WujuStyle_Tooltip" = "Az alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig @Effect3Amount@ (+@f2@) bónusz tényleges sebzést okoznak." tr "Spell_WujuStyle_TooltipSimple" = "Az alaptámadások @Effect5Amount@ másodpercig bónusz sebzést okoznak. " tr "Spell_XayahE_Name" = "Pengehívó" tr "Spell_XayahE_Summary" = "Xayah magához hívja a földön heverő összes tollat, megsebezve és mozgásképtelenné téve az ellenfeleket." tr "Spell_XayahE_Tooltip" = "Xayah magához hívja az összes tollat, amelyek @FeatherDamage@ fizikai sebzést okoznak minden ellenfélnek, akin keresztülhaladnak.

    Ha egy ellenfelet legalább @FeatherThreshold@ toll eltalál, @RootDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    A Pengehívó @MinionMultiplier*100@% sebzést okoz minionok ellen.

    A Kritikus csapási esély megsokszorozza a tollak által okozott sebzést." tr "Spell_XayahQ_Name" = "Páros penge" tr "Spell_XayahQ_Summary" = "Xayah két tőrt hajít el. Ezek megsebzik az ellenfeleket, és tollakat hagynak hátra, amelyeket később magához hívhat." tr "Spell_XayahQ_Tooltip" = "Xayah elhajít két tőrt, amelyek @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak, és két tollat hagynak hátra. Az elsőt követő további célpontoknak @MultiHitRatio*100@% sebzést okoznak." tr "Spell_XayahR_Name" = "Tollvihar" tr "Spell_XayahR_Summary" = "Xayah a levegőbe ugrik, és megcélozhatatlanná válik. Eközben számos tőrt hajít el, valamint tollakat ejt a földre, amelyeket később magához hívhat." tr "Spell_XayahR_Tooltip" = "Xayah a levegőbe ugrik, és rövid időre megcélozhatatlanná válik. Ekkor számos tőrt hajít el, amelyek @Damage@ fizikai sebzést okoznak, és egy vonal mentén tollakat hagynak hátra.

    Xayah mozoghat, amíg a levegőben van." tr "Spell_XayahW_Name" = "Halálos tollazat" tr "Spell_XayahW_Summary" = "Xayah pengevihart hoz létre, amely megnöveli az alaptámadásai sebességét és sebzését, illetve megnöveli a mozgási sebességét, ha eltalál egy hőst." tr "Spell_XayahW_Tooltip" = "Xayah pengevihart hoz létre @Effect2Amount@ másodpercre, amely @Effect1Amount@%-kal megnöveli a támadási sebességét. Az alaptámadásai egy második célpontot is eltalálnak @Effect5Amount@% sebzést okozva.

    Ha a Halálos tollazat eltalál egy hőst, @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal megnő Xayah mozgási sebessége.

    Ha Rakan a közelben tartózkodik, ő is részesül a Halálos tollazat hatásából." tr "Spell_XinZhaoE_Name" = "Vakmerő roham" tr "Spell_XinZhaoE_Summary" = "Xin Zhao ráront egy ellenségre, megsebez minden ellenfelet a hatóterületen belül, és rövid időre lelassítja őket." tr "Spell_XinZhaoE_Tooltip" = "Xin Zhao ráront egy ellenfélre. A roham @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek, és 0,5 másodpercre @Effect2Amount*-100@%-kal lelassítja őket. A roham @Effect4Amount@ másodpercre @Effect3Amount*100@%-kal megnöveli Xin Zhao támadási sebességét." tr "Spell_XinZhaoQ_Name" = "Hármas támadás" tr "Spell_XinZhaoQ_Summary" = "Xin Zhao következő 3 normál támadása fokozott sebzést okoz, a harmadik támadás pedig a levegőbe repíti ellenfelét." tr "Spell_XinZhaoQ_Tooltip" = "Xin Zhao következő 3 alaptámadása @Effect1Amount@ (+@f1@) további fizikai sebzést okoz, és 1 másodperccel csökkenti a többi képessége töltési idejét. Az utolsó támadás ráadásul a levegőbe löki a célpontot @Effect2Amount@ másodpercre." tr "Spell_XinZhaoR_Name" = "Félhold-pajzs" tr "Spell_XinZhaoR_Summary" = "Xin Zhao az életerejük alapján megsebzi a közelben lévő ellenségeket, és hátralöki azokat, akik nincsenek kihívva. Xin Zhaót nem tudják megsebezni hősök a körön kívülről indított támadásokkal." tr "Spell_XinZhaoR_Tooltip" = "Xin Zhao végigsöpör maga körül, és @TotalDamage@ plusz az egyes célpontok aktuális életerejének @PercentCurrentHealthDamage*100@%-ával megegyező fizikai sebzést okoz a körülötte álló ellenfeleknek, és hátralöki őket (a szörnyeknek legfeljebb 600 pontnyi sebzés okozható).

    A képesség elsütése után @MissileDefenseBaseDuration@ másodpercre megnő Xin Zhao Ébersége, és a messziről indított támadásokkal egyáltalán nem lehet megsebezni. Xin Zhao támadásai és varázslásai egyenként @BonusDurationPerSwing@ másodperccel növelik az Éberség időtartamát.

    A Xin Zhao alaptámadásai vagy Vakmerő rohama által utoljára eltalált ellenfelet nem löki hátra." tr "Spell_XinZhaoW_Name" = "Szélroham és villámcsapás" tr "Spell_XinZhaoW_Summary" = "Xin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf, lelassítva ezzel az érintett ellenfeleket." tr "Spell_XinZhaoW_Tooltip" = "Xin Zhao meglendíti maga előtt a lándzsáját, majd előredöf.

    Suhintás: @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) sebzés.
    Döfés: @Effect2Amount@ (+@CharTotalPhysical2@) sebzés és @Effect7Amount@ másodpercre @Effect6Amount*-100@% lassítás.

    Az elsütési időt a tárgyak és a szintek révén nyert támadási sebesség csökkenti (legalább 0,4 másodperc). Jelenlegi elsütési idő: @f5@

    Minionok ellen 50%-kal csökkentett sebzést okoz.
    Az életlopás mindkét támadás esetében 33%-os hatékonyságú.
    @f5@ másodperccel meghosszabbítja Xin Zhao többi képességének aktuális hatását.
    " tr "Spell_YasuoE_Cooldown" = "@f1@ másodperc töltési idő" tr "Spell_YasuoE_Name" = "Kaszáló penge" tr "Spell_YasuoE_Summary" = "Rohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel varázssebzést okoz. Minden használat növeli a következő roham alapsebzését egy maximumértékig.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen néhány másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket." tr "Spell_YasuoE_Tooltip" = "Rohamot indít az ellenséges célpont ellen, amivel @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) (+@CharBonusPhysical2@) varázssebzést okoz. Minden használat @Effect5Amount*100@%-kal növeli a következő roham alapsebzését, ám ez az érték nem haladhatja meg a +50%-ot.

    Nem használható ugyanazon ellenfél ellen @Effect2Amount@ másodpercig.

    A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket." tr "Spell_YasuoPassive_Name" = "A Vándor útja" tr "Spell_YasuoPassive_Summary" = "Yasuo kritikus csapási esélye megduplázódik. Emellett mozgás közben Yasuo egy pajzsot húz fel maga köré. A pajzs akkor lép működésbe, ha eltalálja őt egy hős vagy egy szörny." tr "Spell_YasuoPassive_Tooltip" = "Elszántság: A mozgás Lendületet ad Yasuónak, amely az erőforrássávon követhető nyomon. A gyorsabb mozgás több Lendületet ad. Maximális Lendület esetén a hősöktől vagy a szörnyektől elszenvedett sebzés rövid időre pajzsot biztosít a számára, ami @f1@ sebzést fog fel (szintlépéssel növekszik).

    Szándék: Yasuo esélye a kritikus csapásra megduplázódik, de a kritikus csapásai 10%-kal kisebb sebzést okoznak. Jelenlegi bónusz: @f2@%." tr "Spell_YasuoPassiveShield_Name" = "Elszántság" tr "Spell_YasuoPassiveShield_Summary" = "Ezt az egységet a szél oltalmazza." tr "Spell_YasuoPassiveShield_Tooltip" = "Ezt az egységet a szél oltalmazza." tr "Spell_YasuoQ1Wrapper_Cooldown" = "@f1@ másodperc töltési idő" tr "Spell_YasuoQ1Wrapper_Name" = "Acélvihar" tr "Spell_YasuoQ1Wrapper_Summary" = "Előrelendül, és minden ellenfelet megsebez egy vonal mentén.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít néhány másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik, és ugyanúgy erősödik." tr "Spell_YasuoQ1Wrapper_Tooltip" = "Előrelendül, és @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz.

    Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít 6 másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

    Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik: kritikus csapást okozhat, alkalmazza a találati hatásokat, tömegirányítással megszakítható, valamint a töltési és elsütési idejét a támadási sebesség csökkenti.

    A roham közben használt Acélvihar egy körben támadja az ellenfeleket." tr "Spell_YasuoR_Name" = "Utolsó lehelet" tr "Spell_YasuoR_Summary" = "Egy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött közeli ellenfeleket a levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Ezután Yasuo a kritikus csapásaira rövid ideig jelentős mértékű bónusz páncéltörést kap." tr "Spell_YasuoR_Tooltip" = "Egy levegőbe lökött ellenséges hőshöz teleportál, és @Damage@ fizikai sebzést okoz. A már levegőbe lökött ellenfeleket további @RKnockupDuration@ másodpercig levegőben tartja. Maximális Lendületet ad, ugyanakkor törli a Készülődő vihar összes jelzőjét.

    Yasuo a kritikus csapásaira @RBuffDuration@ másodpercig @RPercentArmorPen@% bónusz páncéltörést kap – ez a tárgyakból, erősítésekből és a rúnákból származó páncélra van hatással." tr "Spell_YasuoW_Name" = "Szélfal" tr "Spell_YasuoW_Summary" = "Egy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "Spell_YasuoW_Tooltip" = "Egy mozgó falat hoz létre, amely 4 másodpercig az összes ellenséges lövedéket megállítja." tr "Spell_YorickE_Name" = "A gyász köde" tr "Spell_YorickE_Summary" = "Yorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely lelassítja és megjelöli az ellenfeleket." tr "Spell_YorickE_Tooltip" = "Yorick egy Fekete Ködből formált gömböt hajít el, amely az ellenfél aktuális életerejének @Effect7Amount@%-ával egyenlő varázssebzést okoz (legalább @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@)), @Effect6Amount@ másodpercre @Effect3Amount@%-kal lelassítja a célpontot, és @Effect2Amount@ másodpercre megjelöli a hősöket és a szörnyeket.

    A megjelölt célpont irányába haladva Yorick és a csatlósai @Effect5Amount@%-kal gyorsabban mozognak." tr "Spell_YorickPassive_Name" = "Lelkek pásztora" tr "Spell_YorickPassive_Tooltip" = "Az elátkozott horda: Yorickot legfeljebb @YorickPassiveGhoulMax@ Ködjáró követi egy területen belül. A lényeknek @YorickPassiveGhoulHealth@ életereje van, a sebzésük pedig @YorickPassoveGhoulDamage@.

    Végső szolgálat: a Yorick közelében meghalt minden @f1@. ellenfél egy sírt hagy hátra. Az ellenséges hősök után mindig marad sír.

    Ha Yorick minionjai harcba keverednek egy ösvényen, elindulnak azon az ellenfél bázisa felé." tr "Spell_YorickQ_Name" = "Utolsó rítus" tr "Spell_YorickQ_Summary" = "Yorick a következő támadásával bónusz sebzést okoz, és életerőt nyer vissza. Ha a célpont meghal, egy sír marad utána." tr "Spell_YorickQ_Tooltip" = "Yorick következő alaptámadása @Effect1Amount@ (+@CharTotalPhysical@) fizikai sebzést okoz, és @f1@ életerőt tölt vissza (vagy kétszer ennyit, ha az életereje kevesebb mint 50%). Ha az Utolsó rítus végez a célponttal, az egy sírt hagy hátra.

    Amennyiben három vagy több sír van a közelben az Utolsó rítus használatakor, Yorick elsütheti az Ébredést, hogy Ködjárókat támasszon fel." tr "Spell_YorickR_Name" = "Árnyak himnusza" tr "Spell_YorickR_Summary" = "Yorick megidézi a Köd Asszonyát, akinek célpontjai ellen bónusz sebzést okoz. A Köd Asszonya ezenkívül automatikusan Ködjáróként támasztja fel a halott ellenfeleket." tr "Spell_YorickR_Tooltip" = "Yorick megidézi a Köd Asszonyát és @RGhoulNumbers@ Ködjárót. A Köd Asszonyának @YorickBigGhoulHealth@ életereje van, @YorickBigGhoulDamage@ varázssebzést okoz, és Ködjáróként támasztja fel a közeli halott ellenfeleket.

    Amikor Yorick eltalálja a Köd Asszonyának célpontját, a célpont maximális életerejének @RMarkDamagePercent@%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.

    Yorick a képesség újraaktiválásával szabadon engedi a Köd Asszonyát, ezzel elküldve őt a legközelebbi ösvényre." tr "Spell_YorickW_Name" = "Sötét menet" tr "Spell_YorickW_Summary" = "Yorick egy lerombolható falat idéz meg a kijelölt helyen, hogy akadályozza az ellenfelek mozgását." tr "Spell_YorickW_Tooltip" = "Yorick lelkekből egy lerombolható falat formál @Effect1Amount@ másodpercre a kijelölt terület körül. A fal @Effect5Amount@ életerővel rendelkezik. A szövetségesek szabadon áthaladhatnak rajta." tr "Spell_YuumiDamageBeam_LevelUpCooldown" = "Töltési idő" tr "Spell_YuumiDamageBeam_LevelUpMissileDamage" = "Alapsebzés lövedékenként" tr "Spell_YuumiDamageBeam_Name" = "Csillagvihar" tr "Spell_YuumiDamageBeam_Summary" = "Yuumi varázsol, és csillagokkal bombázza ellenfeleit, megsebezve és lelassítva az eltalált célpontokat. Akit 5 lövedék eltalál, mozgásképtelenné válik
    ." tr "Spell_YuumiDamageBeam_Tooltip" = "Yuumi 5 másodpercig folytatja a varázslást, és több hullámban lő ki csillagokat. Mindegyik lövedék @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% hatékonyságúak). Az öt hullámmal eltalált hősök @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válnak. Ez ellenfelenként csak egyszer történhet meg." tr "Spell_YuumiE_LevelUp_Ammo" = "Töltet újratöltési ideje" tr "Spell_YuumiE_LevelUp_BaseMaxHeal" = "Maximális alapgyógyítás" tr "Spell_YuumiE_LevelUp_MaxHeal" = "Maximális alapgyógyítás" tr "Spell_YuumiE_TooltipExtended" = "Yuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet.

    @MaxHealThreshold*100@% vagy az alatti életerő esetén érhető el a maximális gyógyítás." tr "Spell_YuumiE_TooltipExtendedBelowLine" = "" tr "Spell_YuumiHugCast_LevelUp_MissileCDR" = "Varázslövedék töltésiidő-csökkentése:" tr "Spell_YuumiHugCast_LevelUp_MissileSpeed" = "Varázslövedék sebességbónusza" tr "Spell_YuumiHugCast_LevelUp_StatsBuff" = "Megosztott adaptív erő" tr "Spell_YuumiHugCast_LevelUp_UltCDR" = "Ellenséghez való Csatlakozás töltési ideje: " tr "Spell_YuumiHugCast_Name" = "Örök barátok!" tr "Spell_YuumiHugCast_Summary" = "Yuumi és szövetségese passzívan megosztják egymással adaptív erejüket. Aktiváláskor Yuumi a kijelölt szövetségeshez siet, és megcélozhatatlanná válik a tornyok kivételével mindenki számára." tr "Spell_YuumiHugCast_Tooltip" = "Passzív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ + @AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról." tr "Spell_YuumiMagicMissile_LevelUp_BaseSpeed" = "Lövedék kezdeti sebessége: " tr "Spell_YuumiMagicMissile_LevelUp_Cooldown" = "Töltési idő: " tr "Spell_YuumiMagicMissile_LevelUp_MissileDamage" = "Alapsebzés" tr "Spell_YuumiMagicMissile_Levelup_Slow" = "Alap lassítás: " tr "Spell_YuumiMagicMissile_LevelUp_Speed" = "Kezdeti sebességbónusz: " tr "Spell_YuumiMagicMissile_Name" = "Kóborló lövedék" tr "Spell_YuumiMagicMissile_Summary" = "Yuumi kilő egy lövedéket, amely megsebzi az első eltalált ellenfelet. Ha legalább 1 másodperc telt el a kilövése óta, bónusz sebzést okoz, és lelassítja a célpontot.

    Csatlakozott állapotban a lövedéket az egérmutatóval irányíthatod." tr "Spell_YuumiMagicMissile_Tooltip" = "Yuumi megidéz egy tévelygő lövedéket, amely @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoz az első eltalált célpontnak. Ha a lövedék a becsapódás előtt legalább @AfterburnerTimeTooltip@ másodpercig mozgott, @EmpoweredMissileDamage@ varázssebzést okoz, és @SlowAmount@%-kal lassítja a hősöket, ami @SlowDuration@ másodperc alatt szűnik meg.

    Ha Yuumi Csatlakozott állapotban süti el a varázslatot, az egerével irányíthatja a lövedéket." tr "Spell_YuumiP_TooltipExtended" = "Yuumi hősök elleni támadásaival @ShieldAmount@ erejű pajzshoz jut, és visszanyer @ManaRestored@ manát. A hatás töltési ideje @PassiveCooldown@ másodperc.

    A macskamágiának köszönhetően a pajzs Yuumival tart, amíg át nem törik, és a Csatlakozott szövetségest is védi Yuumival együtt. " tr "Spell_YuumiPassive_Cooldown" = "Töltési idő: @Cooldown@ másodperc" tr "Spell_YuumiPassive_Name" = "Karmolunk és védünk" tr "Spell_YuumiPassive_Summary" = "Bizonyos időközönként Yuumi hősök elleni támadásaival manát nyer vissza, és pajzsot von maga köré, amely rajta kívül a szövetségest is megvédi, akihez éppen csatlakozott." tr "Spell_YuumiPassive_Tooltip" = "Yuumi hősök elleni támadásaival @ShieldAmount@ erejű pajzshoz jut, és visszanyer @ManaRestored@ manát. A hatás töltési ideje @PassiveCooldown@ másodperc.

    A pajzs Yuumival tart, amíg át nem törik, és a Csatlakozott szövetségest is védi Yuumival együtt. " tr "Spell_YuumiQ_LevelUp_Cooldown" = "Töltési idő" tr "Spell_YuumiQ_LevelUp_Cost" = "Manaköltség" tr "Spell_YuumiQ_LevelUp_EmpBaseDamage" = "Felerősített lövedék alapsebzése" tr "Spell_YuumiQbv2_Name" = "Mágikus ágyú" tr "Spell_YuumiQbv2_Summary" = "Yuumi megnyit egy portált, amelyből egy lövedék tör elő, elkábítva az első eltalált hőst. Ha egy miniont talál el, továbbpattan a mögötte állókra, elkábítva őket." tr "Spell_YuumiQbv2_Tooltip" = "Yuumi megnyit egy portált, amelyből @DelayTime@ másodperc késleltetéssel egy lövedék tör elő, @StunDuration@ másodpercre elkábítja az első eltalált hőst, és @ImpactDamage@ varázssebzést okoz neki. Ha a lövedék egy miniont talál el, továbbpattan mögé, egy kis területen elkábítva és megsebezve az ott lévőket. Legfeljebb háromszor pattan tovább, amíg el nem talál egy hőst.

    A varázslat 50% sebzést okoz minionok ellen." tr "Spell_YuumiQRelease_Name" = "Megszakítás!" tr "Spell_YuumiQRelease_Summary" = "Megszakítja a lövedék irányítását" tr "Spell_YuumiQRelease_Tooltip" = "A varázslat újraaktiválásakor a lövedék az aktuális irányba halad tovább." tr "Spell_YuumiR_Name" = "Az utolsó fejezet" tr "Spell_YuumiR_Summary" = "Yuumi hét sebző hullámot idéz meg, és mozgásképtelenné teszi, akit legalább három hullám eltalált. A varázslás közben Yuumi szabadon mozoghat, csatlakozhat hősökhöz, és elsütheti a Huss! képességét." tr "Spell_YuumiR_Tooltip" = "Yuumi @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.
    " tr "Spell_YuumiR_TooltipExtended" = "Yuumi kinyitja Könyvet a legveszélyesebb oldalaknál. @UltDuration@ másodpercig varázsol, és @NumberOfWaves@ hullámot idéz meg, amelyek @TotalMissileDamage@ varázssebzést okoznak (az elsőt követő találatok @MultiMissileReduction*100@% sebzést okoznak). Ha egy hőst legalább @WavesToRoot@ hullám eltalál, @CCDuration@ másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi varázslás közben szabadon mozoghat, és elsütheti az Örök barátok! és Huss képességeit.

    Egy ellenfélnek legfeljebb @TotalSingleTargetDamage@ varázssebzést okozhat." tr "Spell_YuumiRWrapper_Tooltip" = "Yuumi 3 másodpercig varázsol, és 12 sebző hullámot idéz meg. Akit legalább 4 hullám eltalál, 1,5 másodpercre mozgásképtelenné válik.

    Yuumi mozoghat varázslás közben, és elsütheti a Csatlakozás és Gyógyítás képességeit." tr "Spell_YuumiSpellShield_LevelUp_HealAmount" = "Minimális alapgyógyítás" tr "Spell_YuumiSpellShield_LevelUp_ManaCost" = "Manaköltség" tr "Spell_YuumiSpellShield_LevelUp_SlowAmount" = "Lassítás mértéke" tr "Spell_YuumiSpellShield_LeveUp_MSAmount" = "Mozgási sebesség: " tr "Spell_YuumiSpellShield_Name" = "Huss" tr "Spell_YuumiSpellShield_Summary" = "Gyógyítja Yuumit, és megnöveli a mozgási sebességét. Csatlakozott állapotban átadja ezeket a hatásokat a szövetségesének.
    " tr "Spell_YuumiSpellShield_Tooltip" = "Yuumi @MinAmountToHeal@@MaxAmountToHeal@ életerőt tölt vissza magának (az értéket növeli a hiányzó életerő mértéke), és @FinalMoveSpeed@% bónuszt kap a mozgási sebességére, ami @MSDuration@ másodperc alatt fokozatosan megszűnik. Ha Yuumi csatlakozott valakihez, a varázslat célpontja az adott szövetséges lesz.

    A varázslatnak két töltete van. Yuumi @AmmoRechargeTime@ másodpercenként nyer vissza egy töltetet." tr "Spell_YuumiUltRv2_Name" = "Portáltűz" tr "Spell_YuumiUltRv2_Summary" = "Yuumi 2 másodperces késleltetést követően fellöki és megsebzi a körülötte lévő összes ellenfelet." tr "Spell_YuumiUltRv2_Tooltip" = "Yuumi @DelayTime@ másodperces késleltetést követően megnyit egy portált minden közelében lévő ellenfél alatt, @CCTime@ másodpercre fellöki őket, és @TotalDamage@ varázssebzést okoz nekik földet éréskor." tr "Spell_YuumiUltRv3_Name" = "Portáltűz" tr "Spell_YuumiUltRv3_Summary" = "Yuumi csatlakozik egy ellenséges hőshöz, majd némi késleltetést követően megsebzi és fellöki a közeli ellenfeleket." tr "Spell_YuumiUltRv3_Tooltip" = "Yuumi egy ellenséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. @WindupTime@ másodperc elteltével Yuumi @DamageToDeal@ varázssebzést okoz minden közeli ellenfélnek, és @CCTime@ másodpercre fellöki őket." tr "Spell_YuumiW_AdaptiveSharing" = "Megosztott adaptív erő" tr "Spell_YuumiW_Cooldown" = "@AttachCooldown@ másodperc töltési idő" tr "Spell_YuumiW_LevelUp_CastRange" = "Hatótáv: " tr "Spell_YuumiW_LevelUp_Mana" = "Manaköltség: " tr "Spell_YuumiW_LevelUp_QRange" = "Varázslövedék bónusz hatótávolsága:" tr "Spell_YuumiW_LevelUp_Regen" = "Pontalapú életerő-regen másodpercenként" tr "Spell_YuumiW_LevelUpFlatStats" = "Roham sebessége: " tr "Spell_YuumiW_OutofRangePrompt" = "Hatótávon kívül!" tr "Spell_YuumiW_TooltipExtended" = "Passzív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás sebzésének vagy varázserejének @FlatAdaptiveStats@ +@AdaptiveStatSharing*100@% egységnyi részét adaptív erő formájában.

    Aktív: Yuumi egy szövetséges hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Csatlakozott állapotában Yuumi követi a társa mozgását, és csak tornyok célozhatják meg.

    Az Örök barátok! töltési ideje @AttachCooldown@ másodperc, de Csatlakozott állapotban bármikor elsütheti, hogy új szövetségesre váltson, vagy leváljon az aktuális barátról.

    A Yuumi által biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő

    Yuumi varázslatainak nem ő lesz a kiindulópontja, hanem a szövetséges, akihez csatlakozott.
    " tr "Spell_YuumiWEnd_Name" = "Új terv" tr "Spell_YuumiWEnd_Summary" = "Yuumi a varázslat ismételt elsütésével egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális szövetségesről." tr "Spell_YuumiWEnd_Tooltip" = "Passzív: Yuumi és a szövetséges, akihez csatlakozott, megkapják egymás bónusz sebzésének vagy varázserejének @spell.YuumiW:AdaptiveStatSharing*100@%-át adaptív erő formájában.

    Aktív: egy másik szövetséges hőshöz siet, vagy leválik az aktuális barátról.

    Jelenleg biztosított bónusz: @f1@ adaptív erő
    Jelenleg kapott bónusz: @f2@ adaptív erő

    " tr "Spell_YuumiWEndWrapper_Cooldown" = "Nincs költsége" tr "Spell_YuumiWEndWrapper_Cost" = "Nincs költsége" tr "Spell_YuumiWEndWrapper_Name" = "Kötelékcsere
    " tr "Spell_YuumiWEndWrapper_Tooltip" = "Passzív: ha Csatlakozott állapotban van, Yuumi Varázslövedékének hatótávolsága @QRangeIncrease@ egységgel nagyobb.

    Aktív: Yuumi a megcélzott hőshöz siet, és csatlakozik hozzá. Ha egy másik hőshöz siet, frissíti az ismételt csatlakozás töltési idejét.

    Csatlakozott állapotban Yuumi a képesség ismételt aktiválásával egy másik hőshöz csatlakozhat, vagy leválhat az aktuális hősről.
    " tr "Spell_YuumiWv3BounceBuff_LevelUp_FinalDamage" = "Aktivált sebzés:" tr "Spell_YuumiWv3BounceBuff_LevelUp_InitialDamage" = "Találati sebzés" tr "Spell_YuumiWv3BounceBuff_Name" = "Őt lőjük!" tr "Spell_YuumiWv3BounceBuff_Summary" = "Yuumi kilő egy lövedéket, amely megjelöli az első eltalált hőst. Ha rövid késleltetést követően ismét sikerül bizonyos időn belül eltalálni a megjelölt hőst, mozgásképtelenné válik, és további sebzést szenved el." tr "Spell_YuumiWv3BounceBuff_Tooltip" = "Két széllökés indul el a hatótávolságon belül kijelölt pontból. Az egyik távolodik Yuumitól és hátralöki az ellenfeleket, a másik pedig közeledik Yuumihoz, és felé löki őket. Az eltalált minionokat és szörnyeket félrelöki a szél. Mindkét széllökés @TotalImpactDamage@ varázssebzést okoz.
    " tr "Spell_ZacQ_Name" = "Nyúlós csapások" tr "Spell_ZacQ_Summary" = "Zac a karjaival támad, és ha két egységet eltalál, egymáshoz csapja őket." tr "Spell_ZacQ_Tooltip" = "Zac karja kinyúlik, és megragadja az első eltalált ellenfelet, akinek @TotalDamage@ varázssebzést okoz, és rövid időre le is lassítja. Találat esetén Zac újra elsütheti ezt a képességét, amely ugyanakkora sebzést és lassítást okoz. Ha két különböző ellenfelet ragad meg, egymás felé hajítja őket, és ha összeütköznek, a közelben állók @TotalDamage@ varázssebzést szenvednek el. " tr "Spell_ZacR_LevelUp_Damage" = "Továbbpattanó alapsebzés" tr "Spell_ZacR_Name" = "Pattanjunk!" tr "Spell_ZacR_Summary" = "Zac négyszer ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket és lelassítja őket." tr "Spell_ZacR_Tooltip" = "Zac @Bounces@ alkalommal ugrál, amivel fellöki az eltalált ellenfeleket @KnockupDuration@ másodpercre, és @DamagePerBounce@ varázssebzést okoz. A több ugrással eltalált ellenfelek @DamageReductionBounce*100@%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, és nem repülnek a levegőbe.

    A(z) @keyName@ által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @SlowAmount*100@%-kal lelassulnak.

    Zac mozgási sebessége nő az időtartam alatt, és elsütheti az Instabil anyag képességet ugrálás közben." tr "Spell_ZacW_Name" = "Instabil anyag" tr "Spell_ZacW_Summary" = "Zac szétrobban a közeli ellenfelek irányába, amivel a maximális életerejükkel arányos varázssebzést okoz nekik." tr "Spell_ZacW_Tooltip" = "Zac teste szétfröccsen, amivel @BaseDamage@ + az ellenfél maximális életerejének (@BaseMaxHealthDamage*100@+@DisplayPercentDamage@)-ával megegyező varázssebzést okoz a közeli ellenfeleknek.

    A ragacsok begyűjtésével 1 másodperccel csökken az Instabil anyag töltési ideje.

    A maximális életerővel arányos sebzés minionok és szörnyek ellen legfeljebb 200 lehet." tr "Spell_ZedE_Name" = "Árnyvágás" tr "Spell_ZedE_Summary" = "Zed és az árnyai végighasítanak a közeli ellenségeken, és megsebzik azokat." tr "Spell_ZedE_Tooltip" = "Zed és az árnyékai lecsapnak, amivel @TotalDamage@ fizikai sebzést okoznak a közeli ellenfeleknek.

    Az Életre kelt árnyék töltési ideje @ShadowHitCDR@ másodperccel csökken minden ellenséges hős után, akiket Zed vágása eltalált.

    Az Árnyvágás által eltalált ellenfelek @SlowDuration@ másodpercre @MoveSpeedMod*-100@%-kal lelassulnak. Ha egy ellenfelet több vágás is eltalált, nem szenved el további sebzést, hanem @MoveSpeedModBonus*-100@%-kal lelassul." tr "Spell_ZedE_TooltipSimple" = "" tr "Spell_ZedQ_Name" = "Borotvaéles dobócsillag" tr "Spell_ZedQ_Summary" = "Zed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot.

    Mindegyik dobócsillag megsebez minden eltalált ellenfelet." tr "Spell_ZedQ_Tooltip" = "Zed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot, és mindegyik @TotalDamage@ fizikai sebzést okoz az első ellenfélnek, amelyen áthalad, majd minden további ellenfél @PassThroughDamage@ fizikai sebzést szenved el." tr "Spell_ZedQ_TooltipSimple" = "Zed és az árnyékai is elhajítanak egy dobócsillagot.

    Mindegyik dobócsillag megsebez minden eltalált ellenfelet." tr "Spell_ZedR_DamageStolen" = "Ellopott sebzés aránya" tr "Spell_ZedR_DetonationDamage" = "Felrobbanó jel sebzése" tr "Spell_ZedR_Name" = "A Halál jele" tr "Spell_ZedR_Summary" = "Zedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. 3 másodperc elteltével a jel működésbe lép, és a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés egy részével újra megsebzi a célpontot." tr "Spell_ZedR_Tooltip" = "Zedet nem lehet megcélozni, és nekiront a kijelölt ellenséges hősnek, akit megjelöl. @RDeathMarkDuration@ másodperc elteltével a jel működésbe lép, és @RCalculatedDamage@ plusz a Zed által a jel elhelyezése óta a célponton ejtett összes sebzés @RDamageAmp*100@%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz.

    A roham @RShadowDurationDisplayed@ másodpercre egy árnyékot hagy hátra. A Halál jele ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával." tr "Spell_ZedR_TooltipSimple" = "A célpont mögött jelensz meg, hátrahagyva egy árnyat, és pár másodpercre megjelölöd a célpontot a halál jelével.

    Az ezen idő alatt a célpontnak okozott összes sebzés egy részével a hatás végén újra megsebzed a célpontot." tr "Spell_ZedW_EnergyReturn" = "Energia-visszanyerés" tr "Spell_ZedW_Name" = "Életre kelt árnyék" tr "Spell_ZedW_Summary" = "Passzív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd néhány másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával." tr "Spell_ZedW_Tooltip" = "Passzív: ha Zed és árnyékai ugyanazzal a képességgel ugyanazt az ellenfelet találják el, Zed @Effect3Amount@ energiát nyer vissza. Csak egyszer lehet energiát nyerni a képesség egy adott használata során.

    Aktív: Zed árnyéka előreront, majd @Effect5Amount@ másodpercig egy helyben marad. Az Életre kelt árnyék ismételt aktiválásakor Zed helyet cserél az árnyékával." tr "Spell_ZedW_TooltipSimple" = "Zed és az árnyai végighasítanak a közeli ellenségeken." tr "Spell_ZileanQ_Name" = "Időzített bomba" tr "Spell_ZileanQ_Summary" = "Egy bombát dob a kijelölt területre, amely hozzátapad a hozzá közel kerülő első egységhez (hősök előnyben). 3 másodperc után felrobban, és területre ható sebzést okoz. Ha egy Időzített bomba idő előtt felrobbant egy másikat, el is kábítja az ellenfeleket." tr "Spell_ZileanQ_Tooltip" = "Zilean egy késleltetett robbanású bombát dob a kijelölt helyre. A földön heverő bomba hozzátapad az első egységhez, amely közel kerül hozzá (hősök előnyben). A bomba @Effect2Amount@ másodperccel később felrobban, és @Effect1Amount@ (+@CharAbilityPower@) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó összes ellenfélnek.

    Ha egy második bomba tapad egy olyan célpontra, amelyen már van egy, az első töltet azonnal felrobban, és a robbanás hatósugarában lévő ellenfelek @Effect4Amount@ másodpercre elkábulnak." tr "Spell_ZileanW_Cost" = "@Effect3Amount@ mana" tr "Spell_ZileanW_Name" = "Visszatekerés" tr "Spell_ZileanW_Summary" = "Zilean képes felkészülni az eljövendő összecsapásokra azzal, hogy a többi alapképességének töltési idejét csökkenti." tr "Spell_ZileanW_Tooltip" = "@Effect2Amount@ másodperccel csökkenti Zilean többi alapvarázslatának töltési idejét." tr "spellbook_page_description_1" = "1. oldal" tr "spellbook_page_description_2" = "2. oldal" tr "spellbook_page_description_3" = "3. oldal" tr "spellbook_page_displayname_1" = "1. oldal" tr "spellbook_page_displayname_2" = "2. oldal" tr "spellbook_page_displayname_3" = "3. oldal" tr "SpellListType_AttackDamageRatio" = "Sebzésnövekedés" tr "Storm_current_form_tooltip" = "Elemi alak: ViharLux elsajátította a Levegő és a Tűz elemet, és egy magasabb rendű formává alakult.

    „Ha már hallod a mennydörgést, tudod, hogy túl késő.”
    " tr "summoner_icon_description_1" = "Egy League of Legends-fiók létrehozásával oldható fel." tr "summoner_icon_description_10" = "A 2012-es Ess neki! eseményen való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_100" = "Ez az ikon a 2015-ös Zombivadász esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_101" = "Ez az ikon 2017-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_102" = "Ez az ikon a 2015-ös Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_103" = "Ajándékként lehetett kapni a 2015-ös Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_104" = "Ez az ikon a 2016-os Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_105" = "Ez az ikon a 2016-os e-sportos szezon során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_106" = "A 2016-os Óceáni hét eseményen való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_107" = "Ez az ikon 2017-ben lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_108" = "Azok kapták meg, akiknek legalább 100 Dominion-győzelmük volt a játékmód 2016-os megszűnésekor." tr "summoner_icon_description_109" = "Az ikon korlátozott ideig volt kapható a Boltban 2016-ban, kizárólag a LAS régió játékosai számára." tr "summoner_icon_description_11" = "Hősök ajándékozásával lehetett megszerezni a 2012-es Ess neki! esemény során. " tr "summoner_icon_description_110" = "Ezt az ikont a 2016-os PROJEKT: MEGSZAKÍTÁS esemény során lehetett összeállítani." tr "summoner_icon_description_111" = "Ez az ikon volt a legmagasabb szintű jutalom, amelyet a 2016-os vb játékbeli ünneplése során lehetett elérni." tr "summoner_icon_description_112" = "Ez az ikon a 2016-os Játéktermi esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_113" = "Ezt az ikont azok kapták meg, akik adományoztak a társadalmi felelősségvállalási kezdeményezésünk keretében." tr "summoner_icon_description_114" = "Azok szerezték meg, akik játszottak a Riot 10 éves évfordulós eseménye során." tr "summoner_icon_description_115" = "Ez az ikon a 2016-os vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_116" = "Ez az ikon volt a második legmagasabb szintű jutalom, amelyet a 2016-os vb játékbeli ünneplése során lehetett elérni." tr "summoner_icon_description_117" = "Ez az ikon a Mechs vs. Minions kiadását ünneplő 2016-os esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_118" = "A Csillagőrző kérdőív kitöltéséért járt a 2016-os Csillagőrző esemény során." tr "summoner_icon_description_119" = "Ez az ikon a 2016-os Csillagőrző esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_12" = "Kinézetek ajándékozásával lehetett megszerezni a 2012-es Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_120" = "Azok kapták meg, akik megidézték Kisördög Teemót a Teemojárás minijátékban a 2016-os Teemojárás esemény során." tr "summoner_icon_description_121" = "Barátok megajándékozásával lehetett megszerezni a 2016-os Teemojárás esemény során." tr "summoner_icon_description_122" = "Az örökkévalóságig azoké lesz, akik teljesítették a Végzet botok egy szintjét a 2016-os Teemojárás esemény során." tr "summoner_icon_description_123" = "Ez az ikon a 2016-os Teemojárás esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_124" = "Azok kapták, akik részt vettek a LoL-kliens alfaverziójának 2016-os tesztjében." tr "summoner_icon_description_125" = "Ez az ikon a 2016-os All-Stars gála idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_126" = "Az Elementalista Lux különleges kinézet megvásárlásáért vagy feloldásáért jár." tr "summoner_icon_description_127" = "Az Elementalista Lux – mesteri kiadás csomag megvásárlóinak jár. " tr "summoner_icon_description_128" = "Azoknak járt, akik megvették vagy feloldották az Elementalista Lux különleges kinézetet az Elementalista Lux esemény vége előtt." tr "summoner_icon_description_129" = "Ez az ikon a 2016-os Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_13" = "Azok kapták, akik magaviseletükkel a legjobb 20%-ba tartoztak a 2012-es szezonban. " tr "summoner_icon_description_130" = "Zsákmányokból lehetett létrehozni a 2016-os Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_131" = "Kinézetek ajándékozásával lehetett megszerezni a 2016-os Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_132" = "Azoknak járt, akik játszottak egy Porokirály legendája meccset a 2016-os Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_133" = "A 2016-os Ess neki! esemény során lehetett létrehozni." tr "summoner_icon_description_134" = "Azoknak járt, akik 10 ládát vásároltak a 2016-os Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_135" = "Ez az ikon a 2016-os A Porokirály legendája esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_136" = "Egy 2016-os, csak a webhelyen elérhető esemény keretében, vagy a Runaterra-térképpel együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_137" = "Egy 2017-es, csak a webhelyen elérhető esemény keretében, vagy a Runaterra-térképpel együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_138" = "Ez az ikon a 2016-os Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_139" = "Ez az ikon a 2016-os Valentin-napi esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_14" = "Azoknak járt, akik RP-t vásároltak a 2012-es Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_140" = "Ez az ikon a 2017-es e-sportos szezon során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_141" = "A 2017-es Óceáni hét eseményen való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_142" = "A Demacia háttértörténetének 2017-es, A játék világa oldalon történt frissítésében való részvétellel vagy a Runaterra-térképpel együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_143" = "Egy csak a japán régióban elérhető 2017-es esemény keretében lehetett megszerezni. Az ikon korlátozott ideig minden régióban kapható volt 2017-ben." tr "summoner_icon_description_144" = "A 2017-es Bolondok napja eseményen való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_145" = "A 2017-es Az űrhajózás világnapja esemény keretében lehetett megszerezni (csak az orosz régióban). Az ikon korlátozott ideig minden régióban kapható volt 2017-ben." tr "summoner_icon_description_146" = "Azoknak járt, akik egy barátjuknak ajándékozták Xayah-t vagy Rakant a vastaya páros megjelenése utáni héten." tr "summoner_icon_description_147" = "Azok kapták meg, akik a vastaya páros megjelenése utáni héten játszottak Xayah-ként úgy, hogy egyik csapattársuk Rakan volt, vagy Rakannal úgy, hogy az egyik csapattársuk Xayah volt." tr "summoner_icon_description_148" = "Azoknak járt, akik megvették a Kozmikus hajnal és alkony csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_149" = "Azoknak járt, akik két barátjukkal együtt megnyertek egy Sötét csillag: Szingularitás meccset a 2017-es Sötét csillag esemény során." tr "summoner_icon_description_15" = "Azoknak járt, akik RP-t vásároltak a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_150" = "Azoknak járt, akik legalább 33 gyilkosságot értek el Sötét csillag: Szingularitás meccseken a 2017-es Sötét csillag esemény során." tr "summoner_icon_description_151" = "A 2017-es Ellenfelek esemény során lehetett összeállítani." tr "summoner_icon_description_152" = "A 2017-es Ellenfelek eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_153" = "Nem jelent meg" tr "summoner_icon_description_154" = "A 2017-es Ellenfelek eseményben való részvételért járt, amely Yasuo Riven feletti győzelmét ünnepelte." tr "summoner_icon_description_155" = "A Kayn kiadásakor kapott küldetések teljesítéséért járt." tr "summoner_icon_description_156" = "A 2017-es Elit alakulat esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_157" = "Ez az ikon 2017-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_158" = "A 2017-es Játéktermi esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_159" = "Azoknak járt, akik Kiváló vezető szalagot szereztek, vagy a Barátságos játékosok felső 10%-ába tartoztak a régiójukban az 1.0-ás kitüntetési rendszer lecserélése előtt." tr "summoner_icon_description_16" = "A 2013-as Holdünnep eseményen való részvételért járt. " tr "summoner_icon_description_160" = "Azoknak járt, akik Sportszerű ellenfél szalagot szereztek, vagy a Sportszerű ellenfelek felső 10%-ába tartoztak a régiójukban az 1.0-ás kitüntetési rendszer lecserélése előtt." tr "summoner_icon_description_161" = "Azoknak járt, akik legalább 10 kitüntetést kaptak az 1.0-ás kitüntetési rendszer lecserélése előtt." tr "summoner_icon_description_162" = "Azoknak járt, akik Remek csapattárs szalagot szereztek, vagy Csapatjátékos kitüntetéseikkel a régiójuk felső 10%-ba tartoztak az 1.0-ás kitüntetési rendszer lecserélése előtt." tr "summoner_icon_description_163" = "Azoknak járt, akik Kiváló mentor szalagot szereztek, vagy a Segítőkész játékosok felső 10%-ába tartoztak a régiójukban az 1.0-ás kitüntetési rendszer lecserélése előtt." tr "summoner_icon_description_164" = "Azoknak járt, akik játszottak egy Invázió meccset a 2017-es Csillagőrző esemény során. " tr "summoner_icon_description_165" = "Az Ornn kiadásakor kapott küldetések teljesítéséért járt." tr "summoner_icon_description_166" = "Ez az ikon a 2017-es vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_167" = "Azoknak járt, akik megvették a Fényár Wukong figurát az ajándékboltban." tr "summoner_icon_description_168" = "Azoknak járt, akik megnyertek egy 4 csapatos versenytáblát a Clash bétatesztje során." tr "summoner_icon_description_169" = "Azoknak járt, akik megnyertek egy 8 csapatos versenytáblát a Clash bétatesztje során." tr "summoner_icon_description_17" = "Kinézetek ajándékozásával lehetett megszerezni a 2013-as Holdünnep esemény során. " tr "summoner_icon_description_170" = "Azoknak járt, akik megnyertek egy 16 csapatos versenytáblát a Clash bétatesztje során." tr "summoner_icon_description_171" = "Azoknak járt, akik teljesítették A legnagyobb őrző küldetést Invázió módban, nehéz fokozaton, 5 fős előre összeállított csapatban, S vagy jobb osztályzatot szerezve." tr "summoner_icon_description_172" = "Ez az ikon a 2017-es Halhatatlan utazás esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_173" = "Ez az ikon 2017-ben, az átdolgozott rúnák megjelenésekor lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_174" = "A 2017-es Mesék a Szurdokból eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_175" = "Ez az ikon a 2017-es Mesék a Szurdokból esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_176" = "2017-ben, az átdolgozott rúnák megjelenésekor lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_177" = "2017-ben, az átdolgozott rúnák megjelenésekor lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_178" = "Ezt az ikont a 2017-es PROJEKT: Vadászok esemény során lehetett összeállítani." tr "summoner_icon_description_179" = "A 2017-es PROJEKT: Vadászok eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_18" = "Kinézetek vagy hősök ajándékozásával lehetett megszerezni a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_180" = "A 2017-es koreai All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_181" = "A 2017-es észak-amerikai All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_182" = "A 2017-es európai All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_183" = "A 2017-es kínai All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_184" = "A 2017-es török All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_185" = "A 2017-es délkelet-ázsiai All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_186" = "A 2017-es LMS All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_187" = "A 2017-es brazil All-Star álomcsapat emlékikonja." tr "summoner_icon_description_188" = "Azoknak jár, akik vásárolnak a Riot Games online ajándékboltjában." tr "summoner_icon_description_189" = "Azok szerezték meg, akik játszottak Törökország 5 éves évfordulós eseménye során." tr "summoner_icon_description_19" = "Azoknak járt, akik ötfős előre összeállított csapatban játszottak a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_190" = "Ajándékként lehetett kapni a 2017-es Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_191" = "Ez az ikon a 2017-es Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_192" = "Ez az ikon a 2018-as Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_193" = "A 2018-as Holdünnep esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_194" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_195" = "A 2017-es Ess neki! esemény küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni. " tr "summoner_icon_description_196" = "Ez az ikon a 2018-as e-sportos szezon során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_197" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2018-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_198" = "A 2018-as Noxus témájú vagy a Runaterra-térképpel együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_199" = "A Kai'Sa és az Üresség-frissítés kiadásakor kapott küldetések teljesítéséért járt." tr "summoner_icon_description_2" = "A Pulzustűz Ezreal különleges kinézet megvásárlásáért vagy feloldásáért jár." tr "summoner_icon_description_20" = "Azoknak járt, akik Ashe mellé álltak a Freljord esemény során, és megnyertek 10 meccset. " tr "summoner_icon_description_200" = "A Pisztolyistennő Miss Fortune különleges kinézet megvásárlásáért vagy feloldásáért jár a Pisztolyistennő Miss Fortune esemény lejárta előtt." tr "summoner_icon_description_201" = "A 2018-as Az űrhajózás világnapja esemény keretében lehetett megszerezni (régióhoz kötött). " tr "summoner_icon_description_2018" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_202" = "Az Ionia küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_203" = "Egy csak a brazil régióban elérhető 2018-as esemény keretében lehetett megszerezni. Az ikon korlátozott ideig minden régióban kapható volt 2018-ban." tr "summoner_icon_description_204" = "Az ikon korlátozott ideig volt kapható a Boltban 2018-ban." tr "summoner_icon_description_205" = "A LATAM/BR régióban szerezték meg azok, akik játszottak egy meccset a Karnevál esemény során." tr "summoner_icon_description_206" = "A LATAM/BR régióban szerezték meg azok, akik játszottak 5 meccset a Karnevál esemény során." tr "summoner_icon_description_207" = "Ez az ikon a 2014-es labdarúgókupa során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_208" = "Ajándékként lehetett kapni a 2015-ös Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_209" = "Ez az ikon a 2015-ös Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_21" = "Azoknak járt, akik Sejuani mellé álltak a Freljord esemény során, és megnyertek 10 meccset. " tr "summoner_icon_description_210" = "Azok kapták meg, akik legalább 100 győzelmet értek el a Dominion módban. A Dominion játékmód 2016-ban megszűnt." tr "summoner_icon_description_211" = "A 2016-os Bolondok napja eseményen való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_212" = "Ez az ikon a 2016-os PROJEKT esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_213" = "Ezt az ikont a 2016-os PROJEKT esemény során lehetett létrehozni." tr "summoner_icon_description_214" = "Ez az ikon a 2016-os Piltover esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_215" = "Ez az ikon a 2017-es Zaun esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_216" = "Legalább 800 RP vásárlásával lehetett megszerezni a 2017-es Karneválkirálynő Anivia esemény során." tr "summoner_icon_description_217" = "Ez az ikon a 2017-es Demacia esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_218" = "Azoknak járt, akik megvették az MSI 2017 Uralkodó Karma csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_219" = "Azoknak járt, akik megvették a Kozmikus penge csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_22" = "Azoknak járt, akik Lissandra mellé álltak a Freljord esemény során, és megnyertek 10 meccset. " tr "summoner_icon_description_220" = "Azoknak járt, akik megvették a Sötét csillag Orianna csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_221" = "Azoknak járt, akik megvették a Sötét csillag Kha'Zix csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_222" = "A 2017-es vb-eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_223" = "Ez az ikon a 2017-es PROJEKT: Vadászok esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_224" = "Azoknak jár, akik vásárolnak a Riot Games online ajándékboltjában." tr "summoner_icon_description_225" = "Azoknak járt, akik legalább 100 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_226" = "Azoknak járt, akik legalább 500 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_227" = "Azoknak járt, akik legalább 3000 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_228" = "Azoknak járt, akik legalább 1500 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_229" = "Azoknak járt, akik legalább 350 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_23" = "A Lélekőr Udyr különleges kinézet megvásárlásáért vagy feloldásáért jár." tr "summoner_icon_description_230" = "Nem jelent meg" tr "summoner_icon_description_231" = "Megszerzéséhez 50 győzelmet kell aratni egy 5v5 módban normál egyéni várólistán december 25. és január 6. között." tr "summoner_icon_description_232" = "Megszerzéséhez 200 Segítőkész kitüntetést kell szerezni január 6-ig." tr "summoner_icon_description_233" = "Azoknak járt, akik legalább 500 RP-t vásároltak a 2012-es Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_234" = "Azoknak járt, akik egy hőskinézetet ajándékoztak barátjuknak a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_235" = "Azoknak járt, akik legalább 300 RP-t vásároltak a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_236" = "Megszerzéséhez 13 5v5 meccset kellett megnyerni az egyéni Dominion várólistán a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_237" = "Megszerzéséhez 13 5v5 meccset kellett megnyerni egy normál egyéni Idézők szurdoka várólistán a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_238" = "Ez az ikon jelenleg kapható a boltban." tr "summoner_icon_description_239" = "A 2015-ös Holdünnep eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_24" = "A Latin-Amerika (Észak) vagy a Latin-Amerika (Dél) régiók bétatesztjén való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_240" = "A 2017-es Óceáni hét akciójában való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_241" = "Ez az ikon Piltover háttértörténetének 2016-os frissítésekor lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_242" = "Ez az ikon Zaun háttértörténetének 2017-es frissítésekor lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_243" = "Ez az ikon Demacia háttértörténetének 2017-es frissítésekor lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_244" = "A 2015-ös Garena Carnival eseményre ellátogatók szerezhették meg." tr "summoner_icon_description_245" = "Ez az ikon a 2015-ös iskolai vakáció során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_246" = "A 2018-as Bolondok napja küldetések teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_247" = "Még nem használt ikon" tr "summoner_icon_description_248" = "Azoknak járt, akik legalább 750 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_249" = "Azoknak járt, akik legalább 450 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_25" = "Ez az ikon a 2013-as e-sportos szezon során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_250" = "Azoknak járt, akik hőst és kinézetet is ajándékoztak a 2012-es Ess neki! esemény során. " tr "summoner_icon_description_251" = "Megszerzéséhez 5 győzelmet kellett elérni normál vagy rangsorolt játékokban a 2012-es Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_252" = "Megszerzéséhez mind az 5 további ikont ki kellett érdemelni a 2012-es szezon során. " tr "summoner_icon_description_253" = "Megszerzéséhez mindhárom további ikont ki kellett érdemelni a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_254" = "Azok kapták meg, akik Panda Annie, Jádefog Cassiopeia, Sárkányszárny Corki, Hódító IV. Jarvan vagy Hódító Xin Zhao hőskinézetet ajándékoztak a 2013-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_255" = "Azok kapták meg, akik bármilyen térképen lejátszottak egy meccset a 2013-as Lidércjárás során." tr "summoner_icon_description_256" = "Megszerzéséhez mind a 4 további ikont ki kellett érdemelni a 2013-as Lidércjárás esemény során. " tr "summoner_icon_description_257" = "Megszerzéséhez 4 meccskereséses játékot kell játszani bármelyik térképen legalább kétfős előre összeállított csapat tagjaként." tr "summoner_icon_description_258" = "Megszerzéséhez 6 meccskereséses játékot kell játszani bármelyik térképen legalább kétfős előre összeállított csapat tagjaként." tr "summoner_icon_description_259" = "Megszerzéséhez részt kell venni egy internetkávézós versenysorozatban." tr "summoner_icon_description_26" = "Megszerzéséhez vásárolni kell egy zsákbamacska ajándékot." tr "summoner_icon_description_260" = "Megszerzéséhez egy Pentakill kinézetet használva kell lejátszani egy meccset VAGY meg lehet vásárolni egy Pentakill-megjelenés napján." tr "summoner_icon_description_261" = "A rajongói alkotások versenye esemény emlékikonja." tr "summoner_icon_description_262" = "Ezt az ikont az offline eseményeken részt vevő cosplayerek kapják meg." tr "summoner_icon_description_263" = "Egy különleges promóció keretében lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_264" = "Megszerzéséhez 2014. január 1. és 2014. július 14. között kellett játszani\nhttps://lol.garena.tw/news/2321" tr "summoner_icon_description_265" = "Megszerzéséhez kedvelni kellett Teemo facebookos rajongói oldalát\nhttps://lol.garena.tw/news/2174" tr "summoner_icon_description_266" = "Megszerzéséhez egy Pentakill kinézetet használva kell lejátszani egy meccset. " tr "summoner_icon_description_267" = "A Leofoo Village Theme Parkban rendezett 2015 offline eseményen lehetett megszerezni\nhttps://lol.garena.tw/news/2972" tr "summoner_icon_description_268" = "A 2016-os karácsonyi eseményen lehetett megszerezni\nhttps://lol.garena.tw/news/3407" tr "summoner_icon_description_269" = "A 2015-ös karácsonyi eseményen lehetett megszerezni\nhttps://lol.garena.tw/news/2972" tr "summoner_icon_description_27" = "Megszerzéséhez meg kellett vásárolni bármelyik Lidércjárás hőskinézetet vagy őrszemkinézetet. " tr "summoner_icon_description_270" = "Azok kapták, akik a hatodik szerencsezsákban csupa olyasmit találtak, ami már megvolt nekik\nhttps://lol.garena.tw/news/3660" tr "summoner_icon_description_271" = "Megszerzéséhez az e-kereskedelmi kampány 5. eseményének keretében kellett feltölteni az egyenleget\nhttps://lol.garena.tw/news/3211" tr "summoner_icon_description_272" = "A szezonközi esszenciabolt zsákbamacska ikonja\nhttps://lol.garena.tw/news/3945" tr "summoner_icon_description_273" = "Megszerzéséhez vásárolni kellett valamint a 2016-os Bolondok napja esemény során\nhttps://lol.garena.tw/news/3073" tr "summoner_icon_description_274" = "A megszerzéséhez 2016. április 12-én 14:59 előtt kellett használni a zsákbamacska AJÁNDÉKOZÁSA funkciót\nhttps://lol.garena.tw/news/3073" tr "summoner_icon_description_275" = "Megszerzéséhez meg kellett tippelni a 2017-es vb eredményeit\nhttps://lol.garena.tw/news/3284" tr "summoner_icon_description_276" = "Az e-kereskedelmi kampány 6. eseményének keretében lehetett megvásárolni\nhttps://lol.garena.tw/news/3660" tr "summoner_icon_description_277" = "Megszerzéséhez be kellett jelentkezni 2018. első napján.\nhttps://lol.garena.tw/news/3830" tr "summoner_icon_description_278" = "Megszerzéséhez az e-kereskedelmi kampány Thank You Draw oldalán kellett feltölteni az egyenlegedet\nhttps://lol.garena.tw/news/3588" tr "summoner_icon_description_279" = "A Sixth Sense League oldalán játékkal és pozitív megoldások javaslásával szerezhető érmékből lehetett megvenni.\nhttps://lol.garena.tw/news/3670" tr "summoner_icon_description_28" = "Megszerzéséhez az Idézők szurdokában kellett játszani bármilyen őrszemkinézetet használva." tr "summoner_icon_description_280" = "Megszerzéséhez 2018 első napján kellett ajándékdobozt vásárolni egy e-kereskedelmi kampányban.\nhttps://lol.garena.tw/news/3832" tr "summoner_icon_description_281" = "Megszerzéséhez helyesen kellett megtippelni, hogy milyen hősöket fognak választani a 2017-es világbajnokságon\nhttps://lol.garena.tw/news/3700" tr "summoner_icon_description_282" = "Azoknak járt, akik legalább 225 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_283" = "Azoknak járt, akik legalább 135 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_284" = "Megszerzéséhez ki kellett tölteni a 2016-os Csillagőrző kérdőívet." tr "summoner_icon_description_285" = "Azoknak járt, akik legalább 2017 RP-t vásároltak a 2016-as Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_286" = "Ez az ikon a Csillagőrző Ahri kinézethez járt." tr "summoner_icon_description_287" = "Ez az ikon a Csillagőrző Ezreal kinézethez járt." tr "summoner_icon_description_288" = "Ez az ikon a Csillagőrző Miss Fortune kinézethez járt." tr "summoner_icon_description_289" = "Ez az ikon a Csillagőrző Soraka kinézethez járt." tr "summoner_icon_description_29" = "Megszerzéséhez a Kavargó rengetegben kellett játszani bármilyen őrszemkinézetet használva." tr "summoner_icon_description_290" = "Megszerzéséhez részt kellett venni a 2018-as Bolondok napja eseményen." tr "summoner_icon_description_291" = "A megszerzéséhez játszani kellett egy meccset a Karnevál esemény során a Brazília vagy a Latin-Amerika régióban. Más régiókban csak megvenni lehetett 2014-ben." tr "summoner_icon_description_292" = "A megszerzéséhez játszani kellett 5 meccset a Karnevál esemény során a Brazília vagy a Latin-Amerika régióban. Más régiókban csak megvenni lehetett 2014-ben." tr "summoner_icon_description_293" = "Ez a 2015-ös, a Brazília és a Latin-Amerika régióban zajlott Karnevál esemény emlékikonja. Más régiókban csak megvenni lehetett." tr "summoner_icon_description_294" = "A Koreában rendezett 2015-ös művészeti esemény emlékikonja. Más régiókban csak megvenni lehetett." tr "summoner_icon_description_295" = "A megszerzéséhez legalább 34 pontot kellett szerezni a 2015-ös vb tippjátékon." tr "summoner_icon_description_296" = "A 2015-ös vb-tippjátékon való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_297" = "A megszerzéséhez teljesíteni kellett a csoportkör küldetését a 2016-os vb-esemény csoportkörének vagy kieséses szakaszának kezdete előtt." tr "summoner_icon_description_298" = "A megszerzéséhez legalább 34 pontot kellett szerezni a vb-tippjátékban a 2016-os vb-eseményen." tr "summoner_icon_description_299" = "Egy csak a japán régióban elérhető 2017-es esemény keretében lehetett megszerezni. Más régiókban csak megvenni lehetett." tr "summoner_icon_description_3" = "Azoknak járt, akik RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során (bármennyit)." tr "summoner_icon_description_30" = "A 2013-as Lidércjárás eseményen való részvételért járt. " tr "summoner_icon_description_300" = "A 2017-es Az űrhajózás világnapja esemény keretében lehetett megszerezni (csak az orosz régióban). Más régiókban csak megvenni lehetett." tr "summoner_icon_description_301" = "A megszerzéséhez teljesíteni kellett az első vb-tippjáték küldetést a 2017-es vb idején." tr "summoner_icon_description_302" = "A megszerzéséhez legalább 34 pontot kellett szerezni a vb-tippjátékban a 2017-es vb idején." tr "summoner_icon_description_303" = "A 2018-as Ionia témájú vagy a Runaterra-térképpel együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_304" = "Egy csak a brazil régióban elérhető 2018-as esemény keretében lehetett megszerezni. Más régiókban csak megvenni lehetett." tr "summoner_icon_description_305" = "Az ikon megszerzéséhez egy Vérkikötő-medált kellett ajándékozni egy barátnak a 2018-as Bilgewater esemény során." tr "summoner_icon_description_306" = "Az ikon megszerzéséhez részt kellett venni a 2018-as Bligewater eseményen." tr "summoner_icon_description_307" = "A megszerzéséhez barkácsolni vagy vásárolni kellett valamit a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_308" = "A 2018-as Ellenfelek eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_309" = "Ezt az ikont csak a 2018-as Ellenfelek esemény során kiadott megacsomagban lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_31" = "A retró kinézetként visszatérő korlátozott kiadású hőskinézetek tulajdonosainak jár." tr "summoner_icon_description_310" = "A 2018-as Ellenfelek eseményben való részvételért járt, amely Garen Darius feletti győzelmét ünnepelte." tr "summoner_icon_description_311" = "A 2018-as Ellenfelek eseményben való részvételért járt, amely Darius Garen feletti győzelmét ünnepelte." tr "summoner_icon_description_312" = "A 2018-as Ellenfelek esemény során lehetett összeállítani." tr "summoner_icon_description_313" = "Az ikon megszerzéséhez barátküldetéseket kellett teljesíteni 2018-ban." tr "summoner_icon_description_314" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a Boltban. A teljes bevételt jótékony célra fordítottuk." tr "summoner_icon_description_315" = "Az ikon megszerzéséhez részt kellett venni a kínai Mesteri kihívás eseményen." tr "summoner_icon_description_316" = "A 2. szezon világbajnoksága során a helyszínen és a közvetítésben osztogatott kóddal lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_317" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_318" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_319" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni minden osztályban a 2012-es rangsorolt szezonban." tr "summoner_icon_description_32" = "Megszerzéséhez 3 meccskereséses játékot kellett nyerni a 2013-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_320" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2011-es rangsorolt szezonban." tr "summoner_icon_description_321" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_322" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_323" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_324" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon összes várólistáján." tr "summoner_icon_description_325" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2011-es rangsorolt szezonban." tr "summoner_icon_description_326" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_327" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_328" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_329" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon összes várólistáján." tr "summoner_icon_description_33" = "Megszerzéséhez egy meccskereséses játékot kellett nyerni előre összeállított csapattal a 2013-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_330" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2011-es rangsorolt szezonban." tr "summoner_icon_description_331" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_332" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_333" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_334" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon összes várólistáján." tr "summoner_icon_description_335" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2011-es rangsorolt szezonban." tr "summoner_icon_description_336" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_337" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_338" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_339" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon összes várólistáján." tr "summoner_icon_description_34" = "Megszerzéséhez egy Ess neki! hőskinézetet használva kellett játszani a 2013-as Ess neki! esemény során. " tr "summoner_icon_description_340" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2012-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_341" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2013-as rangsorolt szezon bármely várólistáján." tr "summoner_icon_description_342" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2013-as rangsorolt szezon bármely várólistáján." tr "summoner_icon_description_343" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2013-as rangsorolt szezon bármely várólistáján." tr "summoner_icon_description_344" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2013-as rangsorolt szezon bármely várólistáján." tr "summoner_icon_description_345" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2013-as rangsorolt szezon bármely várólistáján." tr "summoner_icon_description_346" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2013-as rangsorolt szezon bármely várólistáján." tr "summoner_icon_description_347" = "Ez az ikon a 2014-es All-Stars gála idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_348" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_349" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_35" = "Azok kapták meg, akik mind a 4 további Ess neki! ikont megszerezték a 2013-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_350" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_351" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_352" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_353" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3531" = "Megszerezhető vagy a boltban megvásárolható a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3532" = "Megszerezhető vagy a boltban megvásárolható a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3533" = "Barkácsolással lehet összeállítani a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3534" = "Barkácsolással lehet összeállítani a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3535" = "A boltban megvásárolható a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3536" = "A boltban megvásárolható a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3537" = "Kizárólag az Ellenfelek drágakő-megacsomag részeként szerezhető meg a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3538" = "Kizárólag az Ellenfelek drágakő-megacsomag részeként szerezhető meg a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3539" = "Kizárólag az Istenkirály szupercsomag részeként szerezhető meg a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_354" = "Megszerzéséhez a Kihívók 1 osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3540" = "Kizárólag az Istenkirály szupercsomag részeként szerezhető meg a 2018-as Ellenfelek esemény során." tr "summoner_icon_description_3541" = "A 2018-as Darkin-küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3542" = "Azok az új játékosok kapták meg, akik Miss Fortune-t választották a gyakorlójátékban. A boltban is megvásárolható kék esszenciával." tr "summoner_icon_description_3543" = "Azok az új játékosok kapták meg, akik Luxot választották a gyakorlójátékban. A boltban is megvásárolható kék esszenciával." tr "summoner_icon_description_3544" = "Azok az új játékosok kapták meg, akik Master Yit választották a gyakorlójátékban. A boltban is megvásárolható kék esszenciával." tr "summoner_icon_description_3545" = "Azok az új játékosok kapták meg, akik Ahrit választották a gyakorlójátékban. A boltban is megvásárolható kék esszenciával." tr "summoner_icon_description_3546" = "Azok az új játékosok kapták meg, akik Dariust választották a gyakorlójátékban. A boltban is megvásárolható kék esszenciával." tr "summoner_icon_description_3547" = "Ez az ikon a 2018-as e-sport-szezon során lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3548" = "A boltban vásárolható meg a Szurdok riválisai 2018 alkalmából." tr "summoner_icon_description_3549" = "Ez az ikon a 2018-as e-sport-szezon során lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_355" = "Megszerzéséhez a Kihívók 2 osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3550" = "Azoknak járt, akik megvásárolták a 2018-ban kiadott Új játékosok csomagját." tr "summoner_icon_description_356" = "Megszerzéséhez a Kihívók 3 osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3563" = "Ez az ikon Willyrex által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_3564" = "Ez az ikon Faragan által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_3565" = "Ez az ikon Callux által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_3566" = "Ez az ikon Mini Ladd által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_3567" = "Ez az ikon a Mates által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_3568" = "Ez az ikon Arazhul által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_3569" = "Ez az ikon Der Heider által 2018-ban lett kiosztva." tr "summoner_icon_description_357" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_358" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3582" = "Ez az ikon a Medencés buli 2018 esemény során volt megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3585" = "Ez az ikon a Medencés buli 2018 esemény során, egy különleges csomag részeként volt megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3587" = "A 2018-as Medencés buli eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_359" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3595" = "Ez az ikon egy exkluzív 2018-as csomag része volt." tr "summoner_icon_description_3596" = "Ez az ikon egy exkluzív 2018-as csomag része volt." tr "summoner_icon_description_3597" = "Ez az ikon egy exkluzív 2018-as csomag része volt." tr "summoner_icon_description_3599" = "Ez az ikon egy exkluzív 2018-as csomag része volt." tr "summoner_icon_description_36" = "Megszerzéséhez egy ajándékot kellett küldeni a 2013-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_360" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3600" = "Ez az ikon egy exkluzív 2018-as csomag része volt." tr "summoner_icon_description_3601" = "Ez az ikon a 2018-as vb-hez kötődő exkluzív csomag része volt." tr "summoner_icon_description_361" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_362" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_363" = "Megszerzéséhez a Kihívók 1 osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3634" = "A megszerzéséhez egy csomó küldetést kellett teljesíteni a 2018-as vb során." tr "summoner_icon_description_364" = "Megszerzéséhez a Kihívók 2 osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_365" = "Megszerzéséhez a Kihívók 3 osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_366" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_367" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_368" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_369" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_37" = "Ez az ikon a 2014-es e-sportos szezon során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_370" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_371" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_372" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2014-es rangsorolt szezon rangsorolt csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_373" = "Ez az ikon a 2015-ös nemzetközi meghívásos dzsókerverseny idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_374" = "Ez az ikon a 2015-ös szezonközi meghívásos verseny során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_375" = "Ez az ikon azoknak járt, akik szavaztak a 2015-ös All-Star esemény során." tr "summoner_icon_description_376" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_377" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3778" = "Annak emlékére, hogy a League of Legends volt az egyik sportág egy kontinentális versenyen, ahol Kína szerezte meg az 1. helyet." tr "summoner_icon_description_3779" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2018-as vb során." tr "summoner_icon_description_378" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3786" = "Azoknak járt, akik 2018-ban megvették a Sárkányidomár Heimerdinger csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_379" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3790" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3791" = "A 2018-as világbajnokság Mesék a Szurdokból részén való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_3792" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3793" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3794" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3795" = "Ez az ikon a 2018-as vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3796" = "Ez az ikon a 2018-as vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3797" = "Ez az ikon a 2018-as vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3798" = "Ez az ikon a 2018-as vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3799" = "A 2018-as világbajnokság K/DA részén való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_38" = "Megszerzéséhez meg kellett nyerni egy meccskereséses játékot a 2014-es Holdünnep esemény során. " tr "summoner_icon_description_380" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3800" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3801" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3802" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3803" = "A 2018-as vb során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3804" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a KE-boltban." tr "summoner_icon_description_3806" = "A megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3807" = "A megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3808" = "A megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3809" = "A megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_381" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3810" = "A megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3811" = "A megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3812" = "A megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3813" = "A megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3814" = "A megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3815" = "A megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3816" = "A megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3817" = "A megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3818" = "A megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3819" = "A megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_382" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3820" = "A megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3821" = "A megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3822" = "A megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3823" = "A megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3824" = "A megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3825" = "A megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_3826" = "A megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2018-as rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_383" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3836" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3837" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3838" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3839" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_384" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3840" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3841" = "Azoknak járt, akik megvették a Napfogyatkozás Leona csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_3842" = "Azoknak járt, akik megvették a Napfogyatkozás Leona csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_3844" = "A 2018-as Ess neki! esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3845" = "A 2018-as Ess neki! esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3846" = "A 2018-as Ess neki! esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3847" = "A 2018-as Ess neki! esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3848" = "A 2018-as Ess neki! esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3849" = "Ez az ikon a 2018-as Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_385" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3851" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_3852" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_3853" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_3854" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_3855" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_3858" = "Azoknak járt, akik megvették a 2018-as Ess neki!-belépőt a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_3859" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2018-as Ess neki! esemény során." tr "summoner_icon_description_386" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3860" = "A 2018-as szezonvégi küldetések teljesítésével szerezhető meg." tr "summoner_icon_description_3861" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3862" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3863" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3864" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3865" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3866" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3867" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3868" = "Ez az ikon 2018-ban lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_3869" = "Azoknak járt, akik megnyertek egy 4 csapatos versenytáblát a Clash Hextech Kupában." tr "summoner_icon_description_387" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3870" = "Azoknak járt, akik megnyertek egy 8 csapatos versenytáblát a Clash Hextech Kupában." tr "summoner_icon_description_3871" = "Azoknak járt, akik megnyertek egy 16 csapatos versenytáblát a Clash Hextech Kupában." tr "summoner_icon_description_3872" = "A 2018-as Ess neki! esemény során, a Nexus Blitz játékmódban való részvételt követően lehetett barkácsolni." tr "summoner_icon_description_3873" = "A 2018-as Ess neki! esemény során, a Nexus Blitz játékmódban való részvételt követően lehetett barkácsolni." tr "summoner_icon_description_3874" = "A 2018-as Ess neki! esemény során, a Nexus Blitz játékmódban való részvételt követően lehetett barkácsolni." tr "summoner_icon_description_3875" = "A 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3876" = "A 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3877" = "A 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3878" = "A 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3879" = "A 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_388" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_3880" = "A 2019-es Holdünnep esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_3881" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_3882" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_3883" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_3884" = "Azoknak járt, akik megvásárolták a 2019-es Holdünnep-belépőt a 2019-es Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_3885" = "A megszerzéséhez teljesíteni kell az első All-Star nézői küldetést." tr "summoner_icon_description_3886" = "Ez az ikon a 2018-as világbajnokság győztesének, az Invictus Gaming csapatnak az emlékikonja." tr "summoner_icon_description_3887" = "Azoknak járt, akik megtekintették a Dzsungel háttértörténete 2018-as frissítéséhez kötődő tartalmakat." tr "summoner_icon_description_3888" = "Ez az ikon az Aranyspatula Klub tagjainak járt." tr "summoner_icon_description_3889" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_389" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3890" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3891" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3892" = "Ez az ikon egy különleges csomag részeként, a 2019-es Vérhold kinézetekkel együtt volt megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3893" = "Folyamatban" tr "summoner_icon_description_3894" = "Folyamatban" tr "summoner_icon_description_3895" = "A megszerzéséhez 4 db heti e-sport nézői küldetést kell teljesíteni 2019 tavaszán." tr "summoner_icon_description_3896" = "A megszerzéséhez 12 db heti e-sport nézői küldetést kell teljesíteni 2019 tavaszán." tr "summoner_icon_description_3897" = "A megszerzéséhez egy globális liga élő közvetítését vagy videóját kell megnézni a watch.lolesports.com oldalon 2019 tavaszán" tr "summoner_icon_description_3898" = "Rangsorolt játékok megnyerésével lehet megszerezni a 2019-es szezon 1. szakaszában." tr "summoner_icon_description_3899" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_39" = "Megszerzéséhez két meccskereséses Kanyargó rengeteg- vagy Dominion-meccset kellett játszani legalább kétfős előre összeállított csapat tagjaként." tr "summoner_icon_description_390" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_3900" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3901" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3902" = "Ezt az ikont küldetések teljesítésével lehetett megszerezni a 2019-es szezon kezdetén." tr "summoner_icon_description_3903" = "Ezt az ikont küldetések teljesítésével lehetett megszerezni a 9. szezon kezdetén." tr "summoner_icon_description_3904" = "Ezzel a jutalommal a Mesteri kihívásban részt vevő 2000 legjobb játékos teljesítménye előtt tisztelgünk." tr "summoner_icon_description_3905" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3906" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_3907" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_391" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_392" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_393" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_394" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_395" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 3v3 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_396" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2015-ös rangsorolt szezon 5v5 csapatjáték várólistáján." tr "summoner_icon_description_397" = "Ez az ikon a 2016-os MSI-esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_398" = "Ez az ikon a 2016-os vb-esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_399" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_4" = "Azoknak járt, akik legalább 2500 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_40" = "Megszerzéséhez két meccskereséses meccset kellett játszani az Idézők szurdokában legalább kétfős előre összeállított csapat tagjaként." tr "summoner_icon_description_400" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_401" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4017" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4018" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4019" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_402" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_4020" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4021" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4022" = "A megszerzéséhez teljesíteni kell az első Macskák a Kutyák ellen küldetést." tr "summoner_icon_description_4023" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4024" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4025" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4026" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4027" = "A megszerzéséhez teljesíteni kell az első Macskák a Kutyák ellen küldetést." tr "summoner_icon_description_4028" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_4029" = "Ez az ikon a 2019-es Bolondok napja esemény során lett megvásárolható a Boltban. " tr "summoner_icon_description_403" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4030" = "Ezt az ikont a 2019-es Bolondok napja esemény során lehetett megszerezni. " tr "summoner_icon_description_4031" = "A megszerzéséhez teljesíteni kell az első Lehetetlen küldetést." tr "summoner_icon_description_4032" = "Azoknak járt, akik megvették a Galaktikus vadász Zed készletet a Boltban." tr "summoner_icon_description_4033" = "Ning diadalmas Camille-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "summoner_icon_description_4034" = "TheShy diadalmas Fiora-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "summoner_icon_description_4035" = "JackeyLove diadalmas Kai'Sa-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "summoner_icon_description_4036" = "Rookie diadalmas LeBlanc-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "summoner_icon_description_4037" = "Baolan diadalmas Rakan-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "summoner_icon_description_4038" = "Duke diadalmas Irelia-játékának tiszteletére, amelyet a 2018-as világbajnokságon mutatott fel." tr "summoner_icon_description_4039" = "Azoknak járt, akik megvették az Uralkodó Alistar készletet a Boltban." tr "summoner_icon_description_404" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_405" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_4050" = "A megszerzéséhez játssz egy olyan meccset, amelyben Kayle és Morgana is ugyanabban a csapatban van, vagy nyerj meg 5 játékot." tr "summoner_icon_description_4051" = "Ezt az ikont a 2019-es Bolondok napja esemény során lehetett megszerezni zsákmányként." tr "summoner_icon_description_4052" = "A Macska küldetéssorozat teljesítésével szerezhető meg." tr "summoner_icon_description_4053" = "A Kutya küldetéssorozat teljesítésével szerezhető meg." tr "summoner_icon_description_4054" = "A Lehetetlen küldetés-sorozat teljesítésével szerezhető meg." tr "summoner_icon_description_4055" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4056" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4057" = "Rangsorolt játékok megnyerésével lehet megszerezni a 2019-es szezon 2. szakaszában." tr "summoner_icon_description_4058" = "Az 2019-es OPL – 1. szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_4059" = "Az 2019-es LCS – tavaszi szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_406" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4060" = "Az 2019-es TCL – téli szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_4061" = "Az 2019-es LEC – tavaszi szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_4062" = "Az 2019-es LJL – tavaszi szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_4063" = "Az 2019-es LLA – első szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_4064" = "Az 2019-es CBLOL – első szakasz döntője küldetés teljesítésével szerezhető meg, vagy megvásárolható a boltban" tr "summoner_icon_description_4065" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4066" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4067" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4068" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4069" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_407" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4070" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4071" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4072" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4073" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4074" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4075" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4076" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4077" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4078" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4079" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_408" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_4080" = "Ezt az ikont a Bilgewater 2019 küldetéseinek teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_4081" = "A 2019-es Az űrhajózás világnapja esemény keretében lehetett megszerezni (régióhoz kötött)." tr "summoner_icon_description_4082" = "A 2019-es Az űrhajózás világnapja esemény keretében lehetett megszerezni (régióhoz kötött)." tr "summoner_icon_description_4083" = "Azoknak járt, akik megvették az iG bajnokcsapat minifiguráit." tr "summoner_icon_description_4084" = "Azoknak járt, akik megvették a 2019-es Próbatétel-belépőt a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4085" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4086" = "A 2019-es Próbatétel esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_4087" = "A 2019-es Próbatétel esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_4088" = "A 2019-es Próbatétel esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_4089" = "A 2019-es Próbatétel esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_409" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4090" = "A 2019-es Próbatétel esemény során lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_4091" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4092" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4093" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4094" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4095" = "Barkácsolással lehetett létrehozni az MSI 2019 esemény során." tr "summoner_icon_description_4096" = "Ez az ikon az MSI 2019 esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4098" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4099" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_41" = "Megszerzéséhez két meccskereséses meccset kellett játszani az Ordító szakadékban legalább kétfős előre összeállított csapat tagjaként." tr "summoner_icon_description_410" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4100" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4101" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4102" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4103" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4104" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4105" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4106" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4107" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4108" = "Ezt az ikont zsákmányként lehetett megszerezni a 2019-es Próbatétel esemény során." tr "summoner_icon_description_4109" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es TSM nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_411" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_4110" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es TSM nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4111" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Echo Fox nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4112" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Echo Fox nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4113" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es 100 Thieves nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4114" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es 100 Thieves nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4115" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Cloud9 nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4116" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Cloud9 nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4117" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es CLG nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4118" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es CLG nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4119" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Team Liquid nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_412" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4120" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Team Liquid nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4121" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es OpTic Gaming nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4122" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es OpTic Gaming nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4123" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Golden Guardians nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4124" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Golden Guardians nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4125" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es FlyQuest nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4126" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es FlyQuest nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4127" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Clutch Gaming nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4128" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Clutch Gaming nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4129" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Excel Esports nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_413" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4130" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Excel Esports nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4131" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Fnatic nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4132" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Fnatic nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4133" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es G2 Esports nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4134" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es G2 Esports nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4135" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Misfits nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4136" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Misfits nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4137" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Origen nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4138" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Origen nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4139" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Rogue nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_414" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_4140" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Rogue nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4141" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Schalke 04 nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4142" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Schalke 04 nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4143" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es SK Gaming nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4144" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es SK Gaming nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4145" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Splyce nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4146" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Splyce nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4147" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es Vitality nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4148" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es Vitality nyári csapatbelépővel" tr "summoner_icon_description_4149" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es nyári rajongói szezonbérlettel" tr "summoner_icon_description_415" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4150" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es nyári rajongói szezonbérlettel" tr "summoner_icon_description_4151" = "Megszerzéséhez el kell érni az 1. szintet a 2019-es nyári e-sportos nézői küldetésekkel" tr "summoner_icon_description_4152" = "Megszerzéséhez el kell érni a 2. szintet a 2019-es nyári e-sportos nézői küldetésekkel" tr "summoner_icon_description_4154" = "Azoknak a játékosoknak járt, akik szavaztak a játékosok által választott 2019-es Tristana-hőskinézetre." tr "summoner_icon_description_4155" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a boltban, emellett egy küldetés jutalmaként is meg lehetett szerezni az Édes és ízletes Ellenfelek esemény során. " tr "summoner_icon_description_4156" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_4157" = "Ez az ikon 2019-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_416" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_4161" = "Az ikon megszerzéséhez meg kellett venni valamelyik Sötét csillag csomagot 2019-ben." tr "summoner_icon_description_4162" = "Ez az ikon a 2019-es Sötét csillag-kinézetekkel együtt lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_4163" = "Ez az ikon a 2019-es Sötét csillag-kinézetekkel együtt lett megvásárolható a boltban." tr "summoner_icon_description_417" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon Egyéni várólistáján." tr "summoner_icon_description_418" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_419" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2016-os rangsorolt szezon 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_42" = "Akkor lehetett megszerezni, amikor a régiód megszavazta ezt az ikont a 2014-es Holdünnep esemény során." tr "summoner_icon_description_420" = "Azok kapták, akik szavaztak kedvenc profi játékosaikra a 2016-os All-Stars gála előtt. Ez az ikon a Boltban is kapható lett a 2016-os All-Stars gála idején." tr "summoner_icon_description_421" = "Ez az ikon a 2017-es MSI-esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_422" = "Ez az ikon a 2017-es A szurdok riválisai esemény idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_423" = "Azok kapták, akiknek megvolt a 2017-es A szurdok riválisai esemény győztes régióinak ikonja." tr "summoner_icon_description_424" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2017-es vb-esemény során." tr "summoner_icon_description_425" = "A 2017-es vb-mester belépő megvásárlásával lehetett megszerezni a 2017-es vb során." tr "summoner_icon_description_426" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_427" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_428" = "Megszerzéséhez a Bronz osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_429" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_43" = "Ez az ikon a 2014-es Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_430" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_431" = "Megszerzéséhez az Ezüst osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_432" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_433" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_434" = "Megszerzéséhez az Arany osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_435" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_436" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_437" = "Megszerzéséhez a Platina osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_438" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_439" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_44" = "Megszerzéséhez játszani kellett egy meccset a Karnevál esemény során a Brazília vagy a Latin-Amerika régióban." tr "summoner_icon_description_440" = "Megszerzéséhez a Gyémánt osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_441" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_442" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_443" = "Megszerzéséhez a Mesteri osztályba kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_444" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Egyéni/páros várólistáján." tr "summoner_icon_description_445" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 3v3 várólistáján." tr "summoner_icon_description_446" = "Megszerzéséhez a Kihívók osztályába kellett jutni a 2017-es rangsorolt szezon Rugalmas 5v5 várólistáján." tr "summoner_icon_description_447" = "A 2017-es All-Star gála emlékikonja." tr "summoner_icon_description_448" = "Azoknak járt, akik megvették az MSI 2018 Uralkodó Varus csomagot a Boltban." tr "summoner_icon_description_449" = "A Runaterra-térképpel együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_45" = "Megszerzéséhez játszani kellett 5 meccset a Karnevál esemény során a Brazília vagy a Latin-Amerika régióban." tr "summoner_icon_description_450" = "CuVee Gnarral nyert a 2017-es világbajnokságon. Előtte tisztelegve ugorj az ellenfél nyakába SSG Gnarral, és falatozz később a győzelmedből." tr "summoner_icon_description_451" = "Ambition Jarvannal nyert a 2017-es világbajnokságon. Előtte tisztelgünk SSG Jarvannal, aki a győzelmet és a vereséget is alázattal viseli." tr "summoner_icon_description_452" = "Crown Taliyah-val nyert a 2017-es világbajnokságon. Előtte tisztelgünk SSG Taliyah-val, aki elegánsan siklik el a támadások elől." tr "summoner_icon_description_453" = "Ruler Xayah-val nyert a 2017-es világbajnokságon. Előtte tisztelgünk SSG Xayah-val, aki higgadtan és a hagyományokat követve harcol." tr "summoner_icon_description_454" = "CoreJJ Rakannal nyert a 2017-es világbajnokságon. Előtte tisztelgünk SSG Rakannal, aki mindent stílusosan csinál." tr "summoner_icon_description_455" = "Haru Ezreallel nyert a 2017-es világbajnokságon. Előtte tisztelgünk SSG Ezreallel, aki mindig úgy indul új kalandra a háború ködébe, hogy van egy menekülési terve." tr "summoner_icon_description_456" = "Megszerzéséhez össze kellett gyűjteni az összes regionális ikont a Runaterra térkép megjelenésekor." tr "summoner_icon_description_457" = "A Ryze-novellával együtt megjelenő küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_46" = "Megszerzéséhez egy URF-meccset kellett játszani 2014-ben." tr "summoner_icon_description_47" = "Megszerzéséhez 5 meccset kellett játszani egy orgyilkos hőssel a Csapatépítőben a 2014-es csapatépítő esemény során." tr "summoner_icon_description_48" = "Megszerzéséhez 5 meccset kellett játszani egy harcos hőssel a Csapatépítőben 2014-ben." tr "summoner_icon_description_49" = "Megszerzéséhez 5 meccset kellett játszani egy mágus hőssel a Csapatépítőben 2014-ben." tr "summoner_icon_description_5" = "Azoknak járt, akik legalább 10 000 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_50" = "Megszerzéséhez 5 meccset kellett játszani egy lövész hőssel a Csapatépítőben 2014-ben." tr "summoner_icon_description_500" = "A 2018-as Odüsszeia esemény során volt elérhető." tr "summoner_icon_description_501" = "A következő 2018-as Odüsszeia-küldetés teljesítésével lehetett megszerezni: Csillagközi legendák" tr "summoner_icon_description_502" = "Ez az ikon a 2018-as Odüsszeia esemény során, egy különleges csomag részeként vált elérhetővé." tr "summoner_icon_description_503" = "A következő 2018-as Odüsszeia-küldetés teljesítésével lehetett megszerezni: Válaszolj a hívásra." tr "summoner_icon_description_504" = "A következő 2018-as Odüsszeia-küldetés teljesítésével lehetett megszerezni: Hiper üzemmód aktiválva." tr "summoner_icon_description_505" = "A következő 2018-as Odüsszeia-küldetés teljesítésével lehetett megszerezni: Az univerzum legendái." tr "summoner_icon_description_506" = "A következő 2018-as Odüsszeia-küldetés teljesítésével lehetett megszerezni: Hajnalcsillag-veteránok." tr "summoner_icon_description_507" = "Az ikon azt jelzi, hogy részt vettél a 2018-as Odüsszeia esemény toborzási programjában." tr "summoner_icon_description_508" = "Barkácsolással lehetett létrehozni a 2018-as vb során." tr "summoner_icon_description_509" = "Azoknak járt, akik meccseket néztek a 2018-as vb során." tr "summoner_icon_description_51" = "Megszerzéséhez 5 meccset kellett játszani egy támogató hőssel a Csapatépítőben 2014-ben." tr "summoner_icon_description_510" = "A 2018-as vb belépőjének megvásárlásával lehetett megszerezni a 2018-as vb során." tr "summoner_icon_description_511" = "A 2018-as vb-n való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_513" = "A megszerzéséhez teljesíteni kellett az első vb-tippjáték küldetést a 2018-as vb idején." tr "summoner_icon_description_514" = "A megszerzéséhez legalább 34 pontot kellett szerezni a vb-tippjátékban a 2018-as vb idején." tr "summoner_icon_description_52" = "Megszerzéséhez 5 meccset kellett játszani egy tank hőssel a Csapatépítőben 2014-ben." tr "summoner_icon_description_53" = "Megszerzéséhez le kellett játszani egy Egy mindenkiért-meccset." tr "summoner_icon_description_54" = "Ez az ikon a 2014-es labdarúgókupa során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_55" = "Megszerzéséhez egy Pentakill kinézetet használva kell lejátszani egy meccset, vagy megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_56" = "Megszerzéséhez le kellett játszani egy Végzet botok-meccset." tr "summoner_icon_description_57" = "Ez az ikon 2014-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_58" = "Megszerzéséhez egy ajándékot kellett küldeni a 2014-es Édességfalók esemény során. " tr "summoner_icon_description_59" = "Megszerzéséhez meg kellett nyerni 1 Felemelkedés-meccset a 2014-es Felemelkedés esemény során. " tr "summoner_icon_description_6" = "Azoknak járt, akik legalább 5000 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_60" = "Megszerzéséhez meg kellett nyerni 3 Felemelkedés-meccset a 2014-es Felemelkedés esemény során. " tr "summoner_icon_description_61" = "Megszerzéséhez meg kellett nyerni 5 Felemelkedés-meccset a 2014-es Felemelkedés esemény során. " tr "summoner_icon_description_62" = "Megszerzéséhez a 2014-es Felemelkedés esemény során úgy kellett megnyerni 1 Felemelkedés-meccset, hogy az ellenfél nem tudta megszerezni a Felemelkedés erősítést." tr "summoner_icon_description_63" = "Ez az ikon a 2014-es világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_64" = "Ez az ikon a 2014-es Lidércjárás esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_65" = "Megszerzéséhez egy ajándékot kellett küldeni a 2014-es Lidércjárás esemény során. " tr "summoner_icon_description_66" = "Megszerzéséhez három Hexakill-meccset kellett megnyerni a 2014-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_67" = "Megszerzéséhez meg kellett nyerni egy Idézők szurdoka-meccset a Kék oldalon játszva az Idézők szurdoka 2014-es frissítése során. " tr "summoner_icon_description_68" = "Megszerzéséhez meg kellett nyerni egy Idézők szurdoka-meccset a Vörös oldalon játszva az Idézők szurdoka 2014-es frissítése során. " tr "summoner_icon_description_69" = "Ez az ikon 2014-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_7" = "Azoknak járt, akik legalább 1000 RP-t vásároltak a 2012-es Lidércjárás esemény során." tr "summoner_icon_description_70" = "Megszerzéséhez egy Csatagép hőskinézetet kellett ajándékozni egy barátnak." tr "summoner_icon_description_71" = "Ez az ikon a 2014-es Ess neki! esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_72" = "A 2014-es Porokirály eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_73" = "Ez az ikon a 2015-ös e-sportos szezon során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_74" = "Ez az ikon a 2015-ös Holdünnep esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_75" = "Ez az ikon a 2014-es Óceáni hét esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_76" = "A 2015-ös szezon során mutatott jó magaviseletért járt. " tr "summoner_icon_description_77" = "Ez az ikon a 2015-ös Valentin-napi esemény során lett elérhető a Boltban." tr "summoner_icon_description_78" = "Ez a 2015-ös, a Brazília és a Latin-Amerika régiókban zajlott Karnevál esemény emlékikonja." tr "summoner_icon_description_79" = "A DJ Sona különleges kinézet megvásárlásáért vagy feloldásáért jár." tr "summoner_icon_description_8" = "Megszerzéséhez a legjobb 100–500 játékos között kellett lenni a bétateszt időszakában." tr "summoner_icon_description_80" = "Megszerzéséhez játszani kellett egy Nemezis draft-meccset 2015-ben." tr "summoner_icon_description_81" = "Ez az ikon a 2015-ös URF mód esemény során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_82" = "A 2015-ös URF mód eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_83" = "Ez az ikon 2015-ben lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_84" = "A 2015-ös Barátok hete eseményen való részvétellel lehetett megszerezni." tr "summoner_icon_description_85" = "A Koreában rendezett 2015-ös művészeti esemény emlékikonja." tr "summoner_icon_description_86" = "A 2015-ös Bilgewateri Graves, 1. felvonás eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_87" = "A 2015-ös Bilgewateri Twisted Fate, 1. felvonás eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_88" = "A 2015-ös Bilgewateri Graves, 2. felvonás eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_89" = "A 2015-ös Bilgewateri Twisted Fate, 2. felvonás eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_9" = "Megszerzéséhez a 100 legjobb játékos között kellett lenni a bétateszt időszakában." tr "summoner_icon_description_90" = "A 2015-ös Bilgewateri Graves és Twisted Fate, 3. felvonás eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_91" = "A 2015-ös Bilgewateri Gangplank, 3. felvonás eseményen való részvételért járt." tr "summoner_icon_description_92" = "Ez az ikon 2015 nyarán lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_93" = "Ez az ikon a 2015-ös világbajnokság során lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_94" = "Ez az ikon azoknak járt, akiknek tulajdonában volt a 2015-ös SKT T1 ikon, amikor a csapat októberben világbajnok lett." tr "summoner_icon_description_95" = "Ez az ikon azoknak járt, akiknek tulajdonában volt a 2015-ös Origen ikon, ha a csapat október 31-én bajnok lett volna." tr "summoner_icon_description_96" = "Ez az ikon azoknak járt, akiknek tulajdonában volt a 2015-ös Fnatic ikon, ha a csapat október 31-én bajnok lett volna." tr "summoner_icon_description_97" = "Ez az ikon azoknak járt, akiknek tulajdonában volt a 2015-ös KOO Tigers ikon, ha a csapat október 31-én bajnok lett volna." tr "summoner_icon_description_98" = "Ez az ikon a 2015-ös All-Stars gála idején lett megvásárolható a Boltban." tr "summoner_icon_description_99" = "Ez az ikon azoknak járt, akiknek tulajdonában volt a 2015-ös Jég csapata ikon, ha a csapat nyert volna." tr "summoner_icon_event_1" = "10. évforduló" tr "summoner_icon_event_10" = "Bilgewater frakciójához kötődő esemény" tr "summoner_icon_event_11" = "Vérhold" tr "summoner_icon_event_12" = "Campeonato Brasileiro de League of Legends" tr "summoner_icon_event_13" = "Édességfalók" tr "summoner_icon_event_14" = "Karnevál" tr "summoner_icon_event_15" = "Világbajnok" tr "summoner_icon_event_16" = "Clash" tr "summoner_icon_event_17" = "Hódító" tr "summoner_icon_event_18" = "Copa Latinoamérica Sur" tr "summoner_icon_event_19" = "Kozmikus" tr "summoner_icon_event_2" = "Fiók létrehozása" tr "summoner_icon_event_20" = "DJ" tr "summoner_icon_event_21" = "Sötét csillag" tr "summoner_icon_event_22" = "A halálra felesküdöttek" tr "summoner_icon_event_23" = "Szívtipró" tr "summoner_icon_event_24" = "Sárkányölő" tr "summoner_icon_event_25" = "Elementalista" tr "summoner_icon_event_26" = "Örökkévaló" tr "summoner_icon_event_27" = "Europe League of Legends Championship Series" tr "summoner_icon_event_28" = "Frakció" tr "summoner_icon_event_29" = "Freljord esemény" tr "summoner_icon_event_3" = "All-Star" tr "summoner_icon_event_30" = "Barátok hete" tr "summoner_icon_event_31" = "Játékmód (Felemelkedés)" tr "summoner_icon_event_32" = "Játékmód (Dominion)" tr "summoner_icon_event_33" = "Játékmód (Végzetes Botok)" tr "summoner_icon_event_34" = "Játékmód (Nemezis draft)" tr "summoner_icon_event_35" = "Játékmód (Egy mindenkiért)" tr "summoner_icon_event_36" = "Játékmód (URF)" tr "summoner_icon_event_37" = "Garena Premier League" tr "summoner_icon_event_38" = "Isten" tr "summoner_icon_event_39" = "Pisztolyistennő" tr "summoner_icon_event_4" = "Annie – közzététel" tr "summoner_icon_event_40" = "Lidércjárás" tr "summoner_icon_event_41" = "Kitüntetés 1.0" tr "summoner_icon_event_42" = "Halhatatlan hősök" tr "summoner_icon_event_43" = "Nemzetközi meghívásos dzsókerverseny" tr "summoner_icon_event_44" = "Vasinkvizítor" tr "summoner_icon_event_45" = "Koi Nami" tr "summoner_icon_event_46" = "LCU" tr "summoner_icon_event_47" = "Latin America Cup" tr "summoner_icon_event_48" = "League of Legends Champions Korea" tr "summoner_icon_event_49" = "League of Legends Continental League" tr "summoner_icon_event_5" = "Bolondok napja" tr "summoner_icon_event_50" = "League of Legends Japan League" tr "summoner_icon_event_51" = "League of Legends Masters Series" tr "summoner_icon_event_52" = "League of Legends Pro League" tr "summoner_icon_event_53" = "Liga Latinoamérica Norte" tr "summoner_icon_event_54" = "Luchador" tr "summoner_icon_event_55" = "Holdünnep" tr "summoner_icon_event_56" = "Mecha" tr "summoner_icon_event_57" = "Szezonközi meghívásos verseny" tr "summoner_icon_event_58" = "North America League of Legends Championship Series" tr "summoner_icon_event_59" = "Óceáni hét" tr "summoner_icon_event_6" = "Játéktermi" tr "summoner_icon_event_60" = "Oceanic Pro League" tr "summoner_icon_event_61" = "Elit alakulat" tr "summoner_icon_event_62" = "OnGameNet League of Legends Invitational" tr "summoner_icon_event_63" = "PROJEKT" tr "summoner_icon_event_64" = "Pentakill" tr "summoner_icon_event_65" = "Medencés buli" tr "summoner_icon_event_66" = "Közzététel" tr "summoner_icon_event_67" = "Pulzustűz" tr "summoner_icon_event_68" = "Rangsorolt" tr "summoner_icon_event_69" = "Régióhoz kötött (Az űrhajózás világnapja)" tr "summoner_icon_event_7" = "Fényív" tr "summoner_icon_event_70" = "Régióhoz kötött (japán esemény)" tr "summoner_icon_event_71" = "Régióhoz kötött (koreai művészeti esemény)" tr "summoner_icon_event_72" = "Régióhoz kötött (Törökország – 5 éves évforduló)" tr "summoner_icon_event_73" = "Kiadás (hős)" tr "summoner_icon_event_74" = "Kiadás (Mechs vs. Minions)" tr "summoner_icon_event_75" = "A Szurdok riválisai" tr "summoner_icon_event_76" = "Átdolgozott rúnák" tr "summoner_icon_event_77" = "SRU" tr "summoner_icon_event_78" = "Ess neki!" tr "summoner_icon_event_79" = "Labdarúgókupa" tr "summoner_icon_event_8" = "Csatagép" tr "summoner_icon_event_80" = "Lélekőr" tr "summoner_icon_event_81" = "Csillagőrző" tr "summoner_icon_event_82" = "Star Ladder Series" tr "summoner_icon_event_83" = "Szupergalaktikus" tr "summoner_icon_event_84" = "Csapatépítő" tr "summoner_icon_event_85" = "Teemojárás" tr "summoner_icon_event_86" = "Turkey Champions League" tr "summoner_icon_event_87" = "Valentin-nap" tr "summoner_icon_event_88" = "Ellenfelek" tr "summoner_icon_event_89" = "Vietnam Championship Series" tr "summoner_icon_event_9" = "Béta" tr "summoner_icon_event_90" = "Világbajnokság" tr "summoner_icon_event_91" = "Zombi" tr "summoner_icon_event_92" = "E-sportok" tr "summoner_icon_set_1" = "10. évforduló" tr "summoner_icon_set_10" = "Bilgewater" tr "summoner_icon_set_100" = "Különleges események" tr "summoner_icon_set_101" = "Új játékosok" tr "summoner_icon_set_102" = "Odüsszeia" tr "summoner_icon_set_105" = "Clash" tr "summoner_icon_set_106_eclipse" = "Napfogyatkozás" tr "summoner_icon_set_107" = "Csata Akadémia" tr "summoner_icon_set_11" = "Bilgewater: Lángörvény" tr "summoner_icon_set_12" = "Vérhold" tr "summoner_icon_set_13" = "Édességfalók" tr "summoner_icon_set_14" = "Karnevál" tr "summoner_icon_set_15" = "Hősöcskék" tr "summoner_icon_set_16" = "Hősök" tr "summoner_icon_set_17" = "Clash" tr "summoner_icon_set_18" = "Hódító" tr "summoner_icon_set_19" = "Kozmikus" tr "summoner_icon_set_2" = "Fiók létrehozása" tr "summoner_icon_set_20" = "Ínyenc mesterek" tr "summoner_icon_set_21" = "DJ" tr "summoner_icon_set_22" = "DJ Sona" tr "summoner_icon_set_23" = "Sötét csillag" tr "summoner_icon_set_24" = "Sötét mélység" tr "summoner_icon_set_25" = "A halálra felesküdöttek" tr "summoner_icon_set_26" = "Szívtipró" tr "summoner_icon_set_27" = "Sárkányvilág" tr "summoner_icon_set_28" = "Sárkányölő" tr "summoner_icon_set_29" = "Korai regisztráló" tr "summoner_icon_set_3" = "Annie – közzététel" tr "summoner_icon_set_30" = "Elementalista" tr "summoner_icon_set_31" = "Örökkévaló" tr "summoner_icon_set_32" = "Frakció" tr "summoner_icon_set_33" = "Frakciók" tr "summoner_icon_set_34" = "Freljord esemény" tr "summoner_icon_set_35" = "Barátok hete" tr "summoner_icon_set_36" = "Játékmód (Felemelkedés)" tr "summoner_icon_set_37" = "Játékmód (Dominion)" tr "summoner_icon_set_38" = "Játékmód (Végzetes Botok)" tr "summoner_icon_set_39" = "Játékmód (Nemezis draft)" tr "summoner_icon_set_4" = "Bolondok napja" tr "summoner_icon_set_40" = "Játékmód (Egy mindenkiért)" tr "summoner_icon_set_41" = "Játékmód (URF)" tr "summoner_icon_set_42" = "Játékmódok" tr "summoner_icon_set_43" = "Égi ököl" tr "summoner_icon_set_44" = "Pisztolyistennő" tr "summoner_icon_set_45" = "Lidércjárás" tr "summoner_icon_set_46" = "Szívtiprók" tr "summoner_icon_set_47" = "Kitüntetés 1.0" tr "summoner_icon_set_48" = "Halhatatlan utazás" tr "summoner_icon_set_49" = "Gótikus horror" tr "summoner_icon_set_5" = "Játéktermi" tr "summoner_icon_set_50" = "Koi Nami" tr "summoner_icon_set_51" = "LCU" tr "summoner_icon_set_52" = "Luchador" tr "summoner_icon_set_53" = "Holdünnep" tr "summoner_icon_set_54" = "Holdünnep: Tűzijáték" tr "summoner_icon_set_55" = "Holdünnep: Hódítók" tr "summoner_icon_set_56" = "Mecha" tr "summoner_icon_set_57" = "Óceáni hét" tr "summoner_icon_set_58" = "Elit alakulat" tr "summoner_icon_set_59" = "PROJEKT" tr "summoner_icon_set_6" = "Fényív" tr "summoner_icon_set_60" = "Pentakill" tr "summoner_icon_set_61" = "Medencés buli" tr "summoner_icon_set_62" = "Poromesterek gyűjtemény" tr "summoner_icon_set_63" = "Közzététel" tr "summoner_icon_set_64" = "Pulzustűz" tr "summoner_icon_set_65" = "Rangsorolt" tr "summoner_icon_set_66" = "Régióhoz kötött (Az űrhajózás világnapja)" tr "summoner_icon_set_67" = "Régióhoz kötött (japán esemény)" tr "summoner_icon_set_68" = "Régióhoz kötött (koreai művészeti esemény)" tr "summoner_icon_set_69" = "Régióhoz kötött (Törökország – 5 éves évforduló)" tr "summoner_icon_set_7" = "Csatagép" tr "summoner_icon_set_70" = "Hősök" tr "summoner_icon_set_71" = "Kiadás (Mechs vs. Minions)" tr "summoner_icon_set_72" = "Átdolgozott rúnák" tr "summoner_icon_set_73" = "SRU" tr "summoner_icon_set_74" = "Havas nap" tr "summoner_icon_set_75" = "Ess neki!" tr "summoner_icon_set_76" = "Ünnepi ess neki" tr "summoner_icon_set_77" = "Labdarúgókupa" tr "summoner_icon_set_78" = "Lélekőr" tr "summoner_icon_set_79" = "Lélekőr Udyr" tr "summoner_icon_set_8" = "Méhmo" tr "summoner_icon_set_80" = "Csillagőrző" tr "summoner_icon_set_81" = "Csillagőrző" tr "summoner_icon_set_82" = "Csillagőrző, 2. szezon" tr "summoner_icon_set_83" = "Kezdőcsomag" tr "summoner_icon_set_84" = "Acélvalkűrök" tr "summoner_icon_set_85" = "Édességfalók" tr "summoner_icon_set_86" = "Idézők szurdoka" tr "summoner_icon_set_87" = "Szupergalaktikus" tr "summoner_icon_set_88" = "Mesék a Szurdokból" tr "summoner_icon_set_89" = "Csapatépítő" tr "summoner_icon_set_9" = "Béta" tr "summoner_icon_set_90" = "Teemojárás" tr "summoner_icon_set_91" = "Teemojárás" tr "summoner_icon_set_92" = "Valentin-nap" tr "summoner_icon_set_93" = "Ellenfelek" tr "summoner_icon_set_94" = "Téli csoda" tr "summoner_icon_set_95" = "Zombi" tr "summoner_icon_set_96" = "Zombivadász" tr "summoner_icon_set_97" = "E-sport" tr "summoner_icon_set_98" = "E-sport-csapatok" tr "summoner_icon_set_99" = "Poro tippjáték" tr "summoner_icon_set_high_noon" = "Párbajhős" tr "summoner_icon_set_k_da" = "K/DA" tr "summoner_icon_title_0" = "Kék minion zúzó ikon" tr "summoner_icon_title_1" = "Kék minion pörölyparti ikon" tr "summoner_icon_title_10" = "Szárnyas kard ikon" tr "summoner_icon_title_1000" = "2016 LCL Hard Random" tr "summoner_icon_title_1001" = "2016 LCL Team Just" tr "summoner_icon_title_1002" = "2016 LCL Natus Vincere" tr "summoner_icon_title_1003" = "2016 LCL RoX" tr "summoner_icon_title_1004" = "2016 LCL Vega Squadron" tr "summoner_icon_title_1005" = "2016 LCL Vaevictis eSports" tr "summoner_icon_title_1006" = "2016 LMS ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_1007" = "2016 LMS Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_1008" = "2016 LMS HongKong e-Sports" tr "summoner_icon_title_1009" = "2016 LMS Machi" tr "summoner_icon_title_1010" = "2016 LMS Mid Night Sun" tr "summoner_icon_title_1011" = "2016 LMS Taipei Assassins" tr "summoner_icon_title_1012" = "2016 NA LCS Cloud9" tr "summoner_icon_title_1013" = "2016 NA LCS Counter Logic Gaming" tr "summoner_icon_title_1014" = "2016 NA LCS Team Dignitas" tr "summoner_icon_title_1015" = "2016 NA LCS Echo Fox" tr "summoner_icon_title_1016" = "2016 NA LCS Immortals" tr "summoner_icon_title_1017" = "2016 NA LCS NRG" tr "summoner_icon_title_1018" = "2016 NA LCS Renegades" tr "summoner_icon_title_1019" = "2016 NA LCS Team Impulse" tr "summoner_icon_title_1020" = "2016 NA LCS Team Liquid" tr "summoner_icon_title_1021" = "2016 NA LCS Team SoloMid" tr "summoner_icon_title_1022" = "2016 EU LCS Elements" tr "summoner_icon_title_1023" = "2016 EU LCS Fnatic" tr "summoner_icon_title_1024" = "2016 EU LCS Giants" tr "summoner_icon_title_1025" = "2016 EU LCS G2 Esports" tr "summoner_icon_title_1026" = "2016 EU LCS H2K" tr "summoner_icon_title_1027" = "2016 EU LCS Origen" tr "summoner_icon_title_1028" = "2016 EU LCS ROCCAT" tr "summoner_icon_title_1029" = "2016 EU LCS Splyce" tr "summoner_icon_title_1030" = "2016 EU LCS Unicorns Of Love" tr "summoner_icon_title_1031" = "2016 EU LCS Team Vitality" tr "summoner_icon_title_1032" = "2016 LAN Tesla E-Sports" tr "summoner_icon_title_1033" = "2016 LAN Lyon Gaming" tr "summoner_icon_title_1034" = "2016 LAN Revenge eSports" tr "summoner_icon_title_1035" = "2016 LAN Havoks Gaming" tr "summoner_icon_title_1036" = "2016 LAN Galactic Gamers" tr "summoner_icon_title_1037" = "2016 LAN Dash9 Gaming" tr "summoner_icon_title_1038" = "2016 LAS Furious Gaming" tr "summoner_icon_title_1039" = "2016 LAS Hafnet E-Sports" tr "summoner_icon_title_1040" = "2016 LAS Isurus Gaming" tr "summoner_icon_title_1041" = "2016 LAS Kaos Latin Gamers" tr "summoner_icon_title_1042" = "2016 LAS Last Kings" tr "summoner_icon_title_1043" = "2016 LAS Rebirth Esports" tr "summoner_icon_title_1044" = "2016 LCK CJ Entus" tr "summoner_icon_title_1045" = "2016 LCK Jin Air Green Wings" tr "summoner_icon_title_1046" = "2016 LCK Incredible Miracle" tr "summoner_icon_title_1047" = "2016 LCK ROX Tigers" tr "summoner_icon_title_1048" = "2016 LCK KT Rolster" tr "summoner_icon_title_1049" = "2016 LCK Rebels Anarchy" tr "summoner_icon_title_1050" = "2016 LCK NaJin e-mFire" tr "summoner_icon_title_1051" = "2016 LCK Samsung Galaxy" tr "summoner_icon_title_1052" = "2016 LCK SBENU Sonicboom" tr "summoner_icon_title_1053" = "2016 LCK SK Telecom T1" tr "summoner_icon_title_1054" = "2016 LPL EDward Gaming" tr "summoner_icon_title_1055" = "2016 LPL EP.A" tr "summoner_icon_title_1056" = "2016 LPL HY Gaming" tr "summoner_icon_title_1057" = "2016 LPL EP.A" tr "summoner_icon_title_1058" = "2016 LPL LGD Gaming" tr "summoner_icon_title_1059" = "2016 LPL Masters 3" tr "summoner_icon_title_1060" = "2016 LPL Oh My God" tr "summoner_icon_title_1061" = "2016 LPL Qiao Gu Reapers" tr "summoner_icon_title_1062" = "2016 LPL RNG" tr "summoner_icon_title_1063" = "2016 LPL Team WE" tr "summoner_icon_title_1064" = "2016 LPL Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_1065" = "2016 CBLOL CNB e-Sports" tr "summoner_icon_title_1066" = "2016 CBLOL g3nerationX" tr "summoner_icon_title_1067" = "2016 CBLOL INTZ e-Sports" tr "summoner_icon_title_1068" = "CBLOL 2016 – Operation Kino" tr "summoner_icon_title_1069" = "2016 CBLOL Kabum" tr "summoner_icon_title_1070" = "2016 CBLOL Keyd Stars" tr "summoner_icon_title_1071" = "2016 CBLOL paiN Gaming" tr "summoner_icon_title_1072" = "2016 CBLOL – Red Canids" tr "summoner_icon_title_1073" = "2016 TCL Çilekler" tr "summoner_icon_title_1074" = "2016 TCL Dark Passage" tr "summoner_icon_title_1075" = "2016 TCL HWA Gaming" tr "summoner_icon_title_1076" = "2016 TCL NumberOne" tr "summoner_icon_title_1077" = "2016 TCL Oyun Hizmelteri" tr "summoner_icon_title_1078" = "2016 TCL SuperMassive" tr "summoner_icon_title_1079" = "2016 TCL Team Aurora" tr "summoner_icon_title_1080" = "2016 TCL Team Turquality" tr "summoner_icon_title_1081" = "2016 LPL Snake Esports" tr "summoner_icon_title_1082" = "2016 LPL EDward Gaming" tr "summoner_icon_title_1083" = "2016 LPL Energy pacemaker" tr "summoner_icon_title_1084" = "2016 LPL Hyper Youth Gaming" tr "summoner_icon_title_1085" = "2016 LPL Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_1086" = "2016 LPL LGD Gaming" tr "summoner_icon_title_1087" = "2016 LPL Masters 3" tr "summoner_icon_title_1088" = "2016 LPL Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_1089" = "2016 LPL Snake Esports" tr "summoner_icon_title_1090" = "2016 LPL Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_1091" = "2016 LPL Oh My God" tr "summoner_icon_title_1092" = "2016 LPL Qiao Gu Reapers" tr "summoner_icon_title_1093" = "2016 LPL Team WE" tr "summoner_icon_title_1094" = "2016 TCL BJK" tr "summoner_icon_title_1095" = "2016 TCL BJK" tr "summoner_icon_title_1096" = "2016 LMS Cougar eSports" tr "summoner_icon_title_1097" = "2016 LMS Hong Kong Esports" tr "summoner_icon_title_1098" = "2016 LMS eXtreme Gamers" tr "summoner_icon_title_1099" = "2016 LCK ROX Tigers" tr "summoner_icon_title_11" = "Gyíkmester ikon" tr "summoner_icon_title_1100" = "2016 LCK e-mFire" tr "summoner_icon_title_1101" = "2016 LCK Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_1102" = "2016 LCK Longzhu Gaming" tr "summoner_icon_title_1103" = "Óceáni hét Nautilus ikon" tr "summoner_icon_title_1104" = "Kulcs a szívedhez ikon" tr "summoner_icon_title_1105" = "Elbűvölő ikon" tr "summoner_icon_title_1106" = "Szerelmes dal ikon" tr "summoner_icon_title_1107" = "Vérhold Kennen ikon" tr "summoner_icon_title_1108" = "Vérhold Yasuo ikon" tr "summoner_icon_title_1109" = "Vérpecsét ikon" tr "summoner_icon_title_1110" = "A Dominion ura ikon" tr "summoner_icon_title_1111" = "Draaaaven ikon" tr "summoner_icon_title_1112" = "Draven, a gyilkos minion ikon" tr "summoner_icon_title_1113" = "Draven Draven ikon" tr "summoner_icon_title_1114" = "Miaúikon" tr "summoner_icon_title_1115" = "Semmiképp sem Vel'Koz ikon" tr "summoner_icon_title_1116" = "Urf Kench ikon" tr "summoner_icon_title_1117" = "2016 MSI NA" tr "summoner_icon_title_1118" = "2016 MSI BR" tr "summoner_icon_title_1119" = "2016 MSI CIS" tr "summoner_icon_title_1120" = "2016 MSI CN" tr "summoner_icon_title_1121" = "2016 MSI EU" tr "summoner_icon_title_1122" = "2016 MSI JPN" tr "summoner_icon_title_1123" = "2016 MSI KR" tr "summoner_icon_title_1124" = "2016 MSI LAN" tr "summoner_icon_title_1125" = "2016 MSI LAS" tr "summoner_icon_title_1126" = "2016 MSI LMS" tr "summoner_icon_title_1127" = "2016 MSI OCE" tr "summoner_icon_title_1128" = "2016 MSI SEA" tr "summoner_icon_title_1129" = "2016 MSI TR" tr "summoner_icon_title_1130" = "MSI 2016" tr "summoner_icon_title_1132" = "00 reaktiválva ikon" tr "summoner_icon_title_1133" = "Felsőbbrendű prototípus ikon" tr "summoner_icon_title_1134" = "Mecha zéró ikon" tr "summoner_icon_title_1135" = "00-ás prototípus ikon" tr "summoner_icon_title_1136" = "MSI 2016: NA-bajnok" tr "summoner_icon_title_1137" = "MSI 2016: BR-bajnok" tr "summoner_icon_title_1138" = "MSI 2016: CIS-bajnok" tr "summoner_icon_title_1139" = "MSI 2016: CN-bajnok" tr "summoner_icon_title_1140" = "MSI 2016: EU-bajnok" tr "summoner_icon_title_1141" = "MSI 2016: JPN-bajnok" tr "summoner_icon_title_1142" = "MSI 2016: KR-bajnok" tr "summoner_icon_title_1143" = "MSI 2016: LAN-bajnok" tr "summoner_icon_title_1144" = "MSI 2016: LAS-bajnok" tr "summoner_icon_title_1145" = "MSI 2016: LMS-bajnok" tr "summoner_icon_title_1146" = "MSI 2016: OCE-bajnok" tr "summoner_icon_title_1147" = "MSI 2016: SEA-bajnok" tr "summoner_icon_title_1148" = "MSI 2016: TR-bajnok" tr "summoner_icon_title_1149" = "Elátkozottak ómenje ikon" tr "summoner_icon_title_1150" = "A Vasinkvizítor ómenje ikon" tr "summoner_icon_title_1151" = "Az Elátkozott Élőhalott ómenje ikon" tr "summoner_icon_title_1152" = "A Fekete Veszedelem ómenje ikon" tr "summoner_icon_title_1153" = "Szupergalaktikus Fizz ikon" tr "summoner_icon_title_1154" = "Megacápa ikon" tr "summoner_icon_title_1155" = "Szupergalaktikus Bárány ikon" tr "summoner_icon_title_1156" = "Szupergalaktikus Farkas ikon" tr "summoner_icon_title_1157" = "Szupergalaktikus Shyvana ikon" tr "summoner_icon_title_1158" = "Megasárkány ikon" tr "summoner_icon_title_1159" = "El Tipró ikon" tr "summoner_icon_title_1160" = "El Lökő ikon" tr "summoner_icon_title_1161" = "El Macsó ikon" tr "summoner_icon_title_1162" = "El Dobó ikon" tr "summoner_icon_title_1163" = "2016 NA LCS Apex Gaming" tr "summoner_icon_title_1164" = "2016 EU LCS FC Schalke 04" tr "summoner_icon_title_1167" = "2016 LCK Ever" tr "summoner_icon_title_1168" = "2016 LCK MVP" tr "summoner_icon_title_1169" = "2016 LMS J Team" tr "summoner_icon_title_1170" = "2016 VCSA Boba Marines" tr "summoner_icon_title_1171" = "2016 VCSA Saigon Jokers" tr "summoner_icon_title_1172" = "2016 VCSA GIGABYTE SuperHype" tr "summoner_icon_title_1173" = "2016 VCSA An Phat Ultimate" tr "summoner_icon_title_1174" = "2016 VCSA HaiAnh T Team" tr "summoner_icon_title_1175" = "2016 VCSA Tora 269" tr "summoner_icon_title_1176" = "2016 VCSA ZOTAC United" tr "summoner_icon_title_1177" = "2016 VCSA Cantho Cherry" tr "summoner_icon_title_1178" = "2016 VCSA Hanoi Fate" tr "summoner_icon_title_1179" = "2016 VCSA Hanoi Skyred" tr "summoner_icon_title_1180" = "2016 LAN Just Toys Havoks Gaming" tr "summoner_icon_title_1181" = "2016 LAN Zaga Talent Gaming" tr "summoner_icon_title_1182" = "2016 LAN BrawL eSports" tr "summoner_icon_title_1183" = "2016 LAS Kaos Latin Gamers Movistar" tr "summoner_icon_title_1184" = "CBLOL 2016 – Operation Kino" tr "summoner_icon_title_1185" = "2016 CBLOL BIGGODS" tr "summoner_icon_title_1186" = "2016 TCL Besiktas.OHM" tr "summoner_icon_title_1187" = "2016 LCL Albus NoX Luna" tr "summoner_icon_title_1188" = "2016 LCL Team Just.MSI" tr "summoner_icon_title_1189" = "2016 LCL TORNADO ROX" tr "summoner_icon_title_1190" = "2016 LCL Gambit CIS" tr "summoner_icon_title_1191" = "2016 OPL Abyss Esports" tr "summoner_icon_title_1192" = "2016 OPL Tainted Minds" tr "summoner_icon_title_1193" = "2016 LJL DetonatioN FocusMe" tr "summoner_icon_title_1194" = "2016 LJL Rampage" tr "summoner_icon_title_1195" = "2016 LJL 7th Heaven" tr "summoner_icon_title_1196" = "2016 LJL BlackEye" tr "summoner_icon_title_1197" = "2016 LJL Unsold Stuff Gaming" tr "summoner_icon_title_1198" = "2016 LJL Scarz" tr "summoner_icon_title_1199" = "2016 LPL Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_12" = "Teljesen feltöltődött Mejai ikon" tr "summoner_icon_title_1200" = "2016 LPL Oh My God" tr "summoner_icon_title_1201" = "2016 LPL NewBee" tr "summoner_icon_title_1202" = "2016 LPL I MAY" tr "summoner_icon_title_1203" = "2016 LPL Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_1204" = "2016 LPL EDward Gaming" tr "summoner_icon_title_1205" = "2016 LPL Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_1206" = "2016 LPL Snake Esports" tr "summoner_icon_title_1207" = "2016 LPL Game Talents" tr "summoner_icon_title_1208" = "2016 LPL Team WE" tr "summoner_icon_title_1209" = "2016 LPL LGD Gaming" tr "summoner_icon_title_1210" = "2016 LPL Saint Gaming" tr "summoner_icon_title_1211" = "Feledés ikon" tr "summoner_icon_title_1212" = "Sötét csillag Varus ikon" tr "summoner_icon_title_1213" = "Sötét csillag Thresh ikon" tr "summoner_icon_title_1214" = "2016 NA LCS Phoenix1" tr "summoner_icon_title_1215" = "2016 NA LCS Team Envy" tr "summoner_icon_title_1216" = "2016 LMS Team Mist" tr "summoner_icon_title_1217" = "2016 TCL Team Turquality" tr "summoner_icon_title_1218" = "2016 TCL Oyunfor.CREW" tr "summoner_icon_title_1219" = "Soy Lolero ikon" tr "summoner_icon_title_1225" = "Felderítő PROJEKT: Ashe ikon" tr "summoner_icon_title_1226" = "EM-szóró ikon" tr "summoner_icon_title_1227" = "PROJEKT: Ashe ikon" tr "summoner_icon_title_1228" = "PROJEKT: Ekko ikon" tr "summoner_icon_title_1229" = "Kódfejtő ikon" tr "summoner_icon_title_1230" = "Hiperél ikon" tr "summoner_icon_title_1231" = "PROJEKT: Katarina ikon" tr "summoner_icon_title_1232" = "MEGSZAKÍTÁS ikon" tr "summoner_icon_title_1233" = "PROJEKT: Ashe – Első csapás ikon" tr "summoner_icon_title_1234" = "PROJEKT: Ekko – Első csapás ikon" tr "summoner_icon_title_1235" = "PROJEKT: Katarina – Első csapás ikon" tr "summoner_icon_title_1236" = "Vb 2016: Cloud9, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1237" = "Vb 2016: Team Envy, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1238" = "Vb 2016: Immortals, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1239" = "Vébé 2016: Counter Logic Gaming, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1240" = "Vb 2016: Team Liquid, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1241" = "Vb 2016: TSM, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1242" = "Vb 2016: G2 Esports, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1243" = "Vb 2016: Splyce, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1244" = "Vb 2016: Giants, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1245" = "Vb 2016: H2K, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1246" = "Vb 2016: Fnatic, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1247" = "Vb 2016: Unicorns of Love, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1248" = "Vb 2016: EDward Gaming, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1249" = "Vb 2016: Royal Never Give Up, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1250" = "A 2016-os vébé legjobbjai: Team WE" tr "summoner_icon_title_1251" = "Vb 2016: I MAY, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1252" = "A 2016-os vébé legjobbjai: Snake Esports" tr "summoner_icon_title_1253" = "A 2016-os vébé legjobbjai: Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_1258" = "Vb 2016: ROX Tigers, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1259" = "Vb 2016: SK Telecom T1, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1260" = "Vb 2016: Samsung Galaxy, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1261" = "Vb 2016: KT Rolster, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1262" = "Vb 2016: Afreeca Freecs, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1264" = "Vb 2016: Jin Air Green Wings, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1265" = "Vb 2016: Albus NoX Luna, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1269" = "Vb 2016: JT, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1270" = "Vb 2016: Flash Wolves, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1271" = "Vb 2016: ahq esports, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1272" = "Vb 2016: Hong Kong E-sports, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1278" = "Vb 2016: Saigon Jokers, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1281" = "Vb 2016: Dark Passage, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1286" = "Vb 2016: Kaos Latin Gamers, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1287" = "Vb 2016: INTZ e-Sports Club, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1288" = "Vb 2016: Rampage, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1291" = "Vb 2016: Lyon Gaming, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1292" = "A 2016-os vébé legjobbjai: Just toys Havoks" tr "summoner_icon_title_1294" = "Vb 2016: Chiefs eSports Club, 3. szint" tr "summoner_icon_title_1295" = "Játéktermi Corki ikon" tr "summoner_icon_title_1296" = "Játéktermi Ahri ikon" tr "summoner_icon_title_1297" = "Játéktermi Ezreal ikon" tr "summoner_icon_title_1298" = "Erősítő hatás ikon" tr "summoner_icon_title_1299" = "Impact érme ikon" tr "summoner_icon_title_13" = "Vörös ágyús minion ikon" tr "summoner_icon_title_1300" = "A 2016-os vébé legjobbjai: M17" tr "summoner_icon_title_1301" = "10. évfordulós Riot-ikon" tr "summoner_icon_title_1302" = "Vb 2016: Cloud9" tr "summoner_icon_title_1303" = "Vb 2016: Cloud9, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1304" = "Vb 2016: Team Envy" tr "summoner_icon_title_1305" = "Vb 2016: Team Envy, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1306" = "Vb 2016: Counter Logic Gaming" tr "summoner_icon_title_1307" = "Vb 2016: Counter Logic Gaming, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1308" = "Vb 2016: Team Liquid" tr "summoner_icon_title_1309" = "Vb 2016: Team Liquid, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1310" = "Vb 2016: TSM" tr "summoner_icon_title_1311" = "Vb 2016: TSM, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1312" = "Vb 2016: G2 Esports" tr "summoner_icon_title_1313" = "Vb 2016: G2 Esports, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1314" = "Vb 2016: Splyce" tr "summoner_icon_title_1315" = "Vb 2016: Splyce, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1316" = "Vb 2016: Giants" tr "summoner_icon_title_1317" = "Vb 2016: Giants, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1318" = "Vb 2016: H2K" tr "summoner_icon_title_1319" = "Vb 2016: H2K, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1320" = "Vb 2016: Fnatic" tr "summoner_icon_title_1321" = "Vb 2016: Fnatic, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1322" = "Vb 2016: Unicorns of Love" tr "summoner_icon_title_1323" = "Vb 2016: Unicorns of Love, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1324" = "Vb 2016: EDward Gaming" tr "summoner_icon_title_1325" = "Vb 2016: EDward Gaming, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1326" = "Vb 2016: Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_1327" = "Vb 2016: Royal Never Give Up, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1328" = "Vb 2016: Team WE" tr "summoner_icon_title_1329" = "Vb 2016: Team WE, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1330" = "Vb 2016: I MAY" tr "summoner_icon_title_1331" = "Vb 2016: I MAY, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1332" = "Vb 2016: Snake Esports" tr "summoner_icon_title_1333" = "Vb 2016: Snake Esports, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1334" = "Vb 2016: Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_1335" = "Vb 2016: Vici Gaming, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1336" = "Vb 2016: ROX Tigers" tr "summoner_icon_title_1337" = "Vb 2016: ROX Tigers, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1338" = "Vb 2016: SK Telecom T1" tr "summoner_icon_title_1339" = "Vb 2016: SK Telecom T1, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1340" = "Vb 2016: Samsung Galaxy" tr "summoner_icon_title_1341" = "Vb 2016: Samsung Galaxy, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1342" = "Vb 2016: KT Rolster" tr "summoner_icon_title_1343" = "Vb 2016: KT Rolster, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1344" = "Vb 2016: Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_1345" = "Vb 2016: Afreeca Freecs, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1346" = "Vb 2016: Jin Air Green Wings" tr "summoner_icon_title_1347" = "Vb 2016: Jin Air Green Wings, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1348" = "Vb 2016: Albus NoX Luna" tr "summoner_icon_title_1349" = "Vb 2016: Albus NoX Luna, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1350" = "Vb 2016: Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_1351" = "Vb 2016: Flash Wolves, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1352" = "Vb 2016: J Team" tr "summoner_icon_title_1353" = "Vb 2016: J Team, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1354" = "Vb 2016: ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_1355" = "Vb 2016: ahq esports, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1356" = "Vb 2016: Hong Kong Esports" tr "summoner_icon_title_1357" = "Vb 2016: Hong Kong E-sports, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1358" = "Vb 2016: M17" tr "summoner_icon_title_1359" = "Vb 2016: M17, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1360" = "Vb 2016: Saigon Jokers" tr "summoner_icon_title_1361" = "Vb 2016: Saigon Jokers, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1362" = "Vb 2016: Dark Passage" tr "summoner_icon_title_1363" = "Vb 2016: Dark Passage, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1364" = "Vb 2016: Kaos Latin Gamers" tr "summoner_icon_title_1365" = "Vb 2016: Kaos Latin Gamers, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1366" = "Vb 2016: INTZ e-sports" tr "summoner_icon_title_1367" = "Vb 2016: INTZ e-Sports Club, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1368" = "Vb 2016: Rampage" tr "summoner_icon_title_1369" = "Vb 2016: Rampage, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1370" = "Vb 2016: Lyon Gaming" tr "summoner_icon_title_1371" = "Vb 2016: Lyon Gaming, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1372" = "Vb 2016: Chiefs eSports Club" tr "summoner_icon_title_1373" = "Vb 2016: Chiefs eSports Club, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1374" = "2016-os világbajnokság" tr "summoner_icon_title_1375" = "2016-os világbajnokság, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1376" = "Fantázialiga 2016, Poro 1." tr "summoner_icon_title_1377" = "Fantázialiga 2016, Poro 2." tr "summoner_icon_title_1378" = "Mechs vs. Minions ikon" tr "summoner_icon_title_1379" = "Vb 2016: Immortals" tr "summoner_icon_title_1380" = "Vb 2016: Immortals, 2. szint" tr "summoner_icon_title_1381" = "A Csillagőrző jele ikon" tr "summoner_icon_title_1382" = "Csillagőrző ikon" tr "summoner_icon_title_1383" = "Sugárzó pálca ikon" tr "summoner_icon_title_1384" = "Fénypöröly ikon" tr "summoner_icon_title_1385" = "Pix ikon" tr "summoner_icon_title_1386" = "Zefír ikon" tr "summoner_icon_title_1387" = "Shiro ikon" tr "summoner_icon_title_1388" = "Kuro ikon" tr "summoner_icon_title_1389" = "Végzetes minion ikon" tr "summoner_icon_title_1390" = "Gonosz tök ikon" tr "summoner_icon_title_1391" = "Kisördög Teemo ikon" tr "summoner_icon_title_1392" = "Idézőüst ikon" tr "summoner_icon_title_1393" = "Látósüveg ikon" tr "summoner_icon_title_1394" = "A LoL-kliensfrissítés alfaverziójának jutalma" tr "summoner_icon_title_1395" = "2016-os szezon – Egyéni, Bronz" tr "summoner_icon_title_1396" = "2016-os szezon – 3v3, Bronz" tr "summoner_icon_title_1397" = "2016-os szezon – 5v5, Bronz" tr "summoner_icon_title_1398" = "2016-os szezon – Egyéni, Ezüst" tr "summoner_icon_title_1399" = "2016-os szezon – 3v3, Ezüst" tr "summoner_icon_title_14" = "Vörös ostromminion ikon" tr "summoner_icon_title_1400" = "2016-os szezon – 5v5, Ezüst" tr "summoner_icon_title_1401" = "2016-os szezon – Egyéni, Arany" tr "summoner_icon_title_1402" = "2016-os szezon – 3v3, Arany" tr "summoner_icon_title_1403" = "2016-os szezon – 5v5, Arany" tr "summoner_icon_title_1404" = "2016-os szezon – Egyéni, Platina" tr "summoner_icon_title_1405" = "2016-os szezon – 3v3, Platina" tr "summoner_icon_title_1406" = "2016-os szezon – 5v5, Platina" tr "summoner_icon_title_1407" = "2016-os szezon – Egyéni, Gyémánt" tr "summoner_icon_title_1408" = "2016-os szezon – 3v3, Gyémánt" tr "summoner_icon_title_1409" = "2016-os szezon – 5v5, Gyémánt" tr "summoner_icon_title_1410" = "2016-os szezon – Egyéni, Mesteri" tr "summoner_icon_title_1411" = "2016-os szezon – 3v3, Mesteri" tr "summoner_icon_title_1412" = "2016-os szezon – 5v5, Mesteri" tr "summoner_icon_title_1413" = "2016-os szezon – Egyéni, Kihívók 3" tr "summoner_icon_title_1414" = "2016-os szezon – 3v3, Kihívók 3" tr "summoner_icon_title_1415" = "2016-os szezon – 5v5, Kihívók 3" tr "summoner_icon_title_1416" = "2016-os szezon – Egyéni, Kihívók 2" tr "summoner_icon_title_1417" = "2016-os szezon – 3v3, Kihívók 2" tr "summoner_icon_title_1418" = "2016-os szezon – 5v5, Kihívók 2" tr "summoner_icon_title_1419" = "2016-os szezon – Egyéni, Kihívók 1" tr "summoner_icon_title_1420" = "2016-os szezon – 3v3, Kihívók 1" tr "summoner_icon_title_1421" = "2016-os szezon – 5v5, Kihívók 1" tr "summoner_icon_title_1422" = "2016-os All-Star" tr "summoner_icon_title_1423" = "2016-os All-Star: a Tűz csapata" tr "summoner_icon_title_1424" = "2016-os All-Star: a Jég csapata" tr "summoner_icon_title_1425" = "Fény ikon" tr "summoner_icon_title_1426" = "Tűz ikon" tr "summoner_icon_title_1427" = "Víz ikon" tr "summoner_icon_title_1428" = "Levegő ikon" tr "summoner_icon_title_1429" = "Természet ikon" tr "summoner_icon_title_1430" = "Magma ikon" tr "summoner_icon_title_1431" = "Vihar ikon" tr "summoner_icon_title_1432" = "Misztikus ikon" tr "summoner_icon_title_1433" = "Jég ikon" tr "summoner_icon_title_1434" = "Sötét ikon" tr "summoner_icon_title_1435" = "Elementalista ikon" tr "summoner_icon_title_1436" = "Hóhányó ikon" tr "summoner_icon_title_1437" = "Piros orrú poro ikon" tr "summoner_icon_title_1438" = "Hópehely ikon" tr "summoner_icon_title_1439" = "Vidám pingvin ikon" tr "summoner_icon_title_1440" = "Havas nap Sutyerák ikon" tr "summoner_icon_title_1441" = "Porokirály ikon" tr "summoner_icon_title_1442" = "Mézeskalácsember ikon" tr "summoner_icon_title_1443" = "Ajándék Amumu ikon" tr "summoner_icon_title_1444" = "Ess neki! csengők ikon" tr "summoner_icon_title_1445" = "Poro-nasi mánia ikon" tr "summoner_icon_title_1446" = "Csillagőrző poro ikon" tr "summoner_icon_title_1447" = "Sötét csillag poro ikon" tr "summoner_icon_title_1448" = "Piltover ikon" tr "summoner_icon_title_1449" = "Zaun ikon" tr "summoner_icon_title_1450" = "A Kakas éve ikon" tr "summoner_icon_title_1451" = "Jádeharcos ikon" tr "summoner_icon_title_1452" = "Jádecsászár ikon" tr "summoner_icon_title_1453" = "Jádedémon ikon" tr "summoner_icon_title_1454" = "A szerencse jele ikon" tr "summoner_icon_title_1455" = "Szívvadász Quinn ikon" tr "summoner_icon_title_1456" = "Szívvadász Lucian ikon" tr "summoner_icon_title_1457" = "Szívvadász ikon" tr "summoner_icon_title_1458" = "Turbékoló ikon" tr "summoner_icon_title_1459" = "2017 NA LCS Cloud9" tr "summoner_icon_title_1460" = "2017 NA LCS Counter Logic Gaming" tr "summoner_icon_title_1461" = "2017 NA LCS Dignitas" tr "summoner_icon_title_1462" = "2017 NA LCS Echo Fox" tr "summoner_icon_title_1463" = "2017 NA LCS Immortals" tr "summoner_icon_title_1464" = "2017 NA LCS Liquid" tr "summoner_icon_title_1465" = "2017 NA LCS Phoenix1" tr "summoner_icon_title_1466" = "2017 NA LCS Team Envy" tr "summoner_icon_title_1467" = "2017 NA LCS TSM" tr "summoner_icon_title_1468" = "2017 NA LCS FlyQuest" tr "summoner_icon_title_1469" = "2017 EU LCS Fnatic" tr "summoner_icon_title_1470" = "2017 EU LCS G2 Esports" tr "summoner_icon_title_1471" = "2017 EU LCS Giants" tr "summoner_icon_title_1472" = "2017 EU LCS H2K" tr "summoner_icon_title_1473" = "2017 EU LCS Origen" tr "summoner_icon_title_1474" = "2017 EU LCS ROCCAT" tr "summoner_icon_title_1475" = "2017 EU LCS Splyce" tr "summoner_icon_title_1476" = "2017 EU LCS Team Vitality" tr "summoner_icon_title_1477" = "2017 EU LCS Unicorns of Love" tr "summoner_icon_title_1478" = "2017 EU LCS Misfits" tr "summoner_icon_title_1479" = "2017 LCK SK telecom T1" tr "summoner_icon_title_1480" = "2017 LCK ROX Tigers" tr "summoner_icon_title_1481" = "2017 LCK Samsung GALAXY" tr "summoner_icon_title_1482" = "2017 LCK kt Rolster" tr "summoner_icon_title_1483" = "2017 LCK Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_1484" = "2017 LCK Jin Air Greenwings" tr "summoner_icon_title_1485" = "2017 LCK Longzhu Gaming" tr "summoner_icon_title_1486" = "2017 LCK Kongdoo Monster" tr "summoner_icon_title_1487" = "2017 LCK bbq OLIVERS" tr "summoner_icon_title_1488" = "2017 LCK MVP" tr "summoner_icon_title_1489" = "2017 LPL Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_1490" = "2017 LPL EDG" tr "summoner_icon_title_1491" = "2017 LPL WE" tr "summoner_icon_title_1492" = "2017 LPL NewBee" tr "summoner_icon_title_1493" = "2017 LPL VG" tr "summoner_icon_title_1494" = "2017 LPL SS" tr "summoner_icon_title_1495" = "2017 LPL GT" tr "summoner_icon_title_1496" = "2017 LPL QG" tr "summoner_icon_title_1497" = "2017 LPL OMG" tr "summoner_icon_title_1498" = "2017 LPL IG" tr "summoner_icon_title_1499" = "2017 LPL LGD" tr "summoner_icon_title_15" = "Vörös zúzó minion ikon" tr "summoner_icon_title_1500" = "2017 LPL IM" tr "summoner_icon_title_1501" = "2017 LJL DetonatioN FocusMe" tr "summoner_icon_title_1502" = "2017 LJL Rampage" tr "summoner_icon_title_1503" = "2017 LJL 7th heaven" tr "summoner_icon_title_1504" = "2017 LJL SCARZ" tr "summoner_icon_title_1505" = "2017 LJL Unsold Stuff Gaming" tr "summoner_icon_title_1506" = "2017 LJL Rascal Jester" tr "summoner_icon_title_1507" = "2017 CBLOL Pain Gaming" tr "summoner_icon_title_1508" = "2017 CBLOL INTZ" tr "summoner_icon_title_1509" = "2017 CBLOL Keyd Stars" tr "summoner_icon_title_1510" = "2017 CBLOL Operation Kino" tr "summoner_icon_title_1511" = "2017 CBLOL CNB" tr "summoner_icon_title_1512" = "2017 CBLOL Red Canids" tr "summoner_icon_title_1513" = "2017 CBLOL KaBuM e-Sports" tr "summoner_icon_title_1514" = "2017 CBLOL Brave E-sports" tr "summoner_icon_title_1515" = "2017 LLN Dash9 Gaming" tr "summoner_icon_title_1516" = "2017 LLN Gaming Gaming" tr "summoner_icon_title_1517" = "2017 LLN Predators Esports" tr "summoner_icon_title_1518" = "2017 LAN Infamous Gaming" tr "summoner_icon_title_1519" = "2017 LLN Infinity eSports" tr "summoner_icon_title_1520" = "2017 LLN Just Toys Havoks" tr "summoner_icon_title_1521" = "2017 LLN Lyon Gaming" tr "summoner_icon_title_1522" = "2017 LLN Zaga Talent Gaming" tr "summoner_icon_title_1523" = "2017 CLS Kao" tr "summoner_icon_title_1524" = "2017 CLS Isurus Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_1525" = "2017 CLS Furious Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_1526" = "2017 CLS Rebirth Esports ikon" tr "summoner_icon_title_1527" = "2017 CLS Hafnet E-Sports ikon" tr "summoner_icon_title_1528" = "2017 CLS Last Kings ikon" tr "summoner_icon_title_1529" = "2017 TCL Dark Passage.BKM Express ikon" tr "summoner_icon_title_1530" = "2017 TCL HWA GAMING ikon" tr "summoner_icon_title_1531" = "2017 TCL Oyunfor.CREW ikon" tr "summoner_icon_title_1532" = "2017 TCL SuperMassive eSports ikon" tr "summoner_icon_title_1533" = "2017 TCL Team AURORA ikon" tr "summoner_icon_title_1534" = "2017 TCL 1907 Fenerbahçe Esports ikon" tr "summoner_icon_title_1535" = "2017 TCL Galatasaray Esports ikon" tr "summoner_icon_title_1536" = "2017 TCL Galakticos ikon" tr "summoner_icon_title_1537" = "2017 TCL Dark Passage.BKM Express (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1538" = "2017 TCL HWA GAMING (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1539" = "2017 TCL Oyunfor.CREW (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1540" = "2017 TCL SuperMassive eSports (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1541" = "2017 TCL Team AURORA (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1542" = "2017 TCL 1907 Fenerbahçe Esports (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1543" = "2017 TCL Galatasaray Esports (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1544" = "2017 TCL Galakticos (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1545" = "2017 OPL Avant ikon" tr "summoner_icon_title_1546" = "2017 OPL Abyss ikon" tr "summoner_icon_title_1547" = "2017 OPL Chiefs ikon" tr "summoner_icon_title_1548" = "2017 OPL Dire Wolves ikon" tr "summoner_icon_title_1549" = "2017 OPL Exile 5 ikon" tr "summoner_icon_title_1550" = "2017 OPL Legacy ikon" tr "summoner_icon_title_1551" = "2017 OPL Sin Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_1552" = "2017 OPL Tainted Minds ikon" tr "summoner_icon_title_1553" = "2017 OPL M19 ikon" tr "summoner_icon_title_1554" = "2017 LCL Vega Squadron ikon" tr "summoner_icon_title_1555" = "2017 LCL Natus Vincere ikon" tr "summoner_icon_title_1556" = "2017 LCL ROX ikon" tr "summoner_icon_title_1557" = "2017 LCL Vaevictis eSports ikon" tr "summoner_icon_title_1558" = "2017 LCL Team Just Alpha ikon" tr "summoner_icon_title_1559" = "2017 LCL Gambit CIS ikon" tr "summoner_icon_title_1560" = "2017 LCL Virtus.pro ikon" tr "summoner_icon_title_1561" = "2017 LMS Flash Wolves ikon" tr "summoner_icon_title_1562" = "2017 LMS ahq eSports club ikon" tr "summoner_icon_title_1563" = "2017 LMS HongKong eSports ikon" tr "summoner_icon_title_1564" = "2017 LMS J Team ikon" tr "summoner_icon_title_1565" = "2017 LMS eXtreme Gamer eSport Club ikon" tr "summoner_icon_title_1566" = "2017 LMS Wayi Spider ikon" tr "summoner_icon_title_1567" = "2017 LMS Machi e-Sports ikon" tr "summoner_icon_title_1568" = "2017 LMS Fireball Limited ikon" tr "summoner_icon_title_1569" = "2017 VCSA ROG Friends ikon" tr "summoner_icon_title_1570" = "2017 VCSA GIGABYTE Marines ikon" tr "summoner_icon_title_1571" = "2017 VCSA Next Gen ikon" tr "summoner_icon_title_1572" = "2017 VCSA Young Generation ikon" tr "summoner_icon_title_1573" = "2017 VCSA eHub United ikon" tr "summoner_icon_title_1574" = "2017 VCSA Cantho Cherry ikon" tr "summoner_icon_title_1575" = "2017 LPL Royal Never Give Up ikon" tr "summoner_icon_title_1576" = "2017 LPL EDG ikon" tr "summoner_icon_title_1577" = "2017 LPL WE ikon" tr "summoner_icon_title_1578" = "2017 LPL VG ikon" tr "summoner_icon_title_1579" = "2017 LPL SS ikon" tr "summoner_icon_title_1580" = "2017 LPL GT ikon" tr "summoner_icon_title_1581" = "2017 LPL QG ikon" tr "summoner_icon_title_1582" = "2017 LPL IG ikon" tr "summoner_icon_title_1583" = "2017 LPL LGD ikon" tr "summoner_icon_title_1584" = "2017 LPL IM ikon" tr "summoner_icon_title_1585" = "2017 CBLOL Red Canids ikon" tr "summoner_icon_title_1586" = "2017 VCSA UTM Esports ikon" tr "summoner_icon_title_1587" = "Koi Nami ikon" tr "summoner_icon_title_1588" = "Vérhold Jhin ikon" tr "summoner_icon_title_1589" = "Vérhold Diana ikon" tr "summoner_icon_title_1590" = "Vérhold Twisted Fate ikon" tr "summoner_icon_title_1591" = "Vérhold Talon ikon" tr "summoner_icon_title_1592" = "Felkelő vérhold ikon" tr "summoner_icon_title_1593" = "Karneválkirálynő ikon" tr "summoner_icon_title_1594" = "Demacia ikon" tr "summoner_icon_title_1595" = "Sárkányölő Xin Zhao ikon" tr "summoner_icon_title_1596" = "Sárkánybűvölő ikon" tr "summoner_icon_title_1597" = "Tűzsárkány ikon" tr "summoner_icon_title_1598" = "2017 MSI: CBLOL ikon" tr "summoner_icon_title_1599" = "2017 MSI: LPL ikon" tr "summoner_icon_title_16" = "Vörös varázslóminion ikon" tr "summoner_icon_title_1600" = "2017 MSI: LCL ikon" tr "summoner_icon_title_1601" = "2017 MSI: EU LCS ikon" tr "summoner_icon_title_1602" = "2017 MSI: LJL ikon" tr "summoner_icon_title_1603" = "2017 MSI: LCK ikon" tr "summoner_icon_title_1604" = "2017 MSI: LLN ikon" tr "summoner_icon_title_1605" = "2017 MSI: CLS ikon" tr "summoner_icon_title_1606" = "2017 MSI: NA LCS ikon" tr "summoner_icon_title_1607" = "2017 MSI: OPL ikon" tr "summoner_icon_title_1608" = "2017 MSI: GPL ikon" tr "summoner_icon_title_1609" = "2017 MSI: LMS ikon" tr "summoner_icon_title_1610" = "2017 MSI: TCL ikon" tr "summoner_icon_title_1611" = "2017 MSI: CBLOL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1612" = "2017 MSI: LPL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1613" = "2017 MSI: LCL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1614" = "2017 MSI: EU LCS (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1615" = "2017 MSI: LJL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1616" = "2017 MSI: LCK (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1617" = "2017 MSI: LLN (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1618" = "2017 MSI: CLS (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1619" = "2017 MSI: NA LCS (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1620" = "2017 MSI: OPL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1621" = "2017 MSI: GPL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1622" = "2017 MSI: LMS (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1623" = "2017 MSI: TCL (2. osztály) ikon" tr "summoner_icon_title_1624" = "2017 MSI ikon" tr "summoner_icon_title_1625" = "Sakura ikon" tr "summoner_icon_title_1626" = "Sakura poro ikon" tr "summoner_icon_title_1627" = "2017-es bolondok napja ikon" tr "summoner_icon_title_1628" = "Égi ököl ikon" tr "summoner_icon_title_1629" = "A halhatatlan tekintete ikon" tr "summoner_icon_title_1630" = "Űrhajós Teemo ikon" tr "summoner_icon_title_1631" = "Bardnyik ikon" tr "summoner_icon_title_1632" = "Uralkodó Karma ikon" tr "summoner_icon_title_1633" = "Az ajándékozás varázsa ikon" tr "summoner_icon_title_1634" = "Lángoló tollak ikon" tr "summoner_icon_title_1635" = "Kozmikus penge ikon" tr "summoner_icon_title_1636" = "Kozmikus martalóc ikon" tr "summoner_icon_title_1637" = "Kozmikus teremtés ikon" tr "summoner_icon_title_1638" = "Alkony és hajnal ikon" tr "summoner_icon_title_1639" = "Romlás ikon" tr "summoner_icon_title_1640" = "Sötét csillag Orianna ikon" tr "summoner_icon_title_1641" = "Sötét csillag Kha'Zix ikon" tr "summoner_icon_title_1642" = "Kozmikus romok ikon" tr "summoner_icon_title_1643" = "Pulzustűz Caitlyn ikon" tr "summoner_icon_title_1644" = "Pulzustűz Ezreal ikon" tr "summoner_icon_title_1645" = "Pulzustűz ikon" tr "summoner_icon_title_1646" = "2017 EU LCS Mysterious Monkeys ikon" tr "summoner_icon_title_1647" = "2017 EU LCS Ninjas in Pyjamas ikon" tr "summoner_icon_title_1648" = "2017 LCK Ever8 Winners ikon" tr "summoner_icon_title_1649" = "2017 LPL DAN Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_1650" = "2017 LPL SN Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_1651" = "2017 LJL Burning Core ikon" tr "summoner_icon_title_1652" = "2017 CBLOL TEAM ONE ikon" tr "summoner_icon_title_1653" = "2017 CBLOL T-Show ikon" tr "summoner_icon_title_1654" = "2017 CBLOL ProGaming E-Sports ikon" tr "summoner_icon_title_1655" = "2017 LLN Silver Crows ikon" tr "summoner_icon_title_1656" = "2017 CLS B2K ikon" tr "summoner_icon_title_1657" = "2017 TCL P3P ESPORTS ikon" tr "summoner_icon_title_1658" = "2017 TCL ÇILEKLER ikon" tr "summoner_icon_title_1659" = "2017 OPL Team Regicide ikon" tr "summoner_icon_title_1660" = "2017 LMS Raise Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_1661" = "Hajnalhasadás ikon" tr "summoner_icon_title_1662" = "Alkonyat ikon" tr "summoner_icon_title_1663" = "Hajnalpenge ikon" tr "summoner_icon_title_1664" = "Éjpenge ikon" tr "summoner_icon_title_1665" = "Hajnalhozó Riven ikon" tr "summoner_icon_title_1666" = "Éjhozó Yasuo ikon" tr "summoner_icon_title_1667" = "Rend ikon" tr "summoner_icon_title_1668" = "Káosz ikon" tr "summoner_icon_title_1669" = "A Rend uralma ikon" tr "summoner_icon_title_1670" = "A Káosz uralma ikon" tr "summoner_icon_title_17" = "Vörös szuperminion ikon" tr "summoner_icon_title_18" = "Mix Mix ikon" tr "summoner_icon_title_19" = "Targon ikon" tr "summoner_icon_title_2" = "Kék ágyús minion ikon" tr "summoner_icon_title_20" = "Shurima ikon" tr "summoner_icon_title_2072" = "Morcos rák ikon" tr "summoner_icon_title_2073" = "Nekem csattogsz, kicsi rák? ikon" tr "summoner_icon_title_2074" = "Nagyon rák ikon" tr "summoner_icon_title_2075" = "Életmentő ikon" tr "summoner_icon_title_2076" = "Gumikacsa ikon" tr "summoner_icon_title_2077" = "Hidegzuhany ikon" tr "summoner_icon_title_2078" = "2017 VCSA LG Red ikon" tr "summoner_icon_title_2079" = "2017 VCSA Fighters Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_2080" = "2017 LPL JD Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_2081" = "2017 A Szurdok riválisai – az LCK-LPL-LMS csoport ikonja" tr "summoner_icon_title_2082" = "2017 A Szurdok riválisai – az EU-NA csoport ikonja" tr "summoner_icon_title_2083" = "2017 A Szurdok riválisai – a BRA-LAS-LAN csoport ikonja" tr "summoner_icon_title_2084" = "2017 A Szurdok riválisai – az LCL-TCL csoport ikonja" tr "summoner_icon_title_2085" = "2017 A Szurdok riválisai – a GPL-LJL-OPL csoport ikonja" tr "summoner_icon_title_2086" = "2017 A Szurdok riválisai – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_2087" = "Az árnyak orgyilkosa Kayn ikon" tr "summoner_icon_title_2088" = "Darkin Rhaast ikon" tr "summoner_icon_title_2089" = "Elit alakulat újonc ikon" tr "summoner_icon_title_2090" = "Elit alakulat veterán ikon" tr "summoner_icon_title_2091" = "Csatarobot Ziggs ikon" tr "summoner_icon_title_2092" = "Csatarobot Malzahar ikon" tr "summoner_icon_title_2093" = "Csatarobot Brand ikon" tr "summoner_icon_title_2094" = "Játéktermi poro ikon" tr "summoner_icon_title_2095" = "Új szint ikon" tr "summoner_icon_title_2096" = "Arany kiadású Baron ikon" tr "summoner_icon_title_2097" = "Csatarobot Baron ikon" tr "summoner_icon_title_2098" = "Pentakill II ikon" tr "summoner_icon_title_2099" = "Pentakill Karthus ikon" tr "summoner_icon_title_21" = "Az élet fája ikon" tr "summoner_icon_title_22" = "Újjáéledés ikon" tr "summoner_icon_title_23" = "Apró rügy ikon" tr "summoner_icon_title_24" = "Tüskés pajzs ikon" tr "summoner_icon_title_25" = "Első szintű lény ikon" tr "summoner_icon_title_26" = "Második szintű lény ikon" tr "summoner_icon_title_27" = "Lidérc ikon" tr "summoner_icon_title_28" = "Tibbers ikon" tr "summoner_icon_title_3" = "Kék varázslóminion ikon" tr "summoner_icon_title_3000" = "Pentakill Kayle ikon" tr "summoner_icon_title_3001" = "Pentakill Mordekaiser ikon" tr "summoner_icon_title_3002" = "Pentakill Olaf ikon" tr "summoner_icon_title_3003" = "Pentakill Sona ikon" tr "summoner_icon_title_3004" = "Pentakill Yorick ikon" tr "summoner_icon_title_3005" = "Világbajnok Ashe ikon" tr "summoner_icon_title_3006" = "2017-es világbajnokság ikon" tr "summoner_icon_title_3007" = "2017-es vb-legenda ikon" tr "summoner_icon_title_3008" = "2017-es vb-tippjáték poro ikon" tr "summoner_icon_title_3009" = "2017-es vb-tippjáték (mester) poro ikon" tr "summoner_icon_title_3010" = "Vb 2017 Mester ikon" tr "summoner_icon_title_3013" = "Kitüntetés – Kiváló vezető ikon" tr "summoner_icon_title_3014" = "Sportszerű ellenfél kitüntetése ikon" tr "summoner_icon_title_3015" = "Kitüntetést mindenkinek ikon" tr "summoner_icon_title_3016" = "Kiváló csapattárs kitüntetése ikon" tr "summoner_icon_title_3017" = "Remek tanító kitüntetése ikon" tr "summoner_icon_title_3018" = "Csillagőrző Ahri ikon" tr "summoner_icon_title_3019" = "Kiko ikon" tr "summoner_icon_title_3020" = "Yuuto ikon" tr "summoner_icon_title_3021" = "Boki és Baki ikon" tr "summoner_icon_title_3022" = "Shisa ikon" tr "summoner_icon_title_3023" = "Multi ikon" tr "summoner_icon_title_3024" = "Új horizont ikon" tr "summoner_icon_title_3025" = "Kovácsmester Ornn ikon" tr "summoner_icon_title_3027" = "Vb 2017: paiN Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3029" = "Vb 2017: Team oNe e-Sports ikon" tr "summoner_icon_title_3031" = "Vb 2017: Kaos Latin Gamers ikon" tr "summoner_icon_title_3032" = "Vb 2017: Fnatic ikon" tr "summoner_icon_title_3033" = "Vb 2017: G2 Esports ikon" tr "summoner_icon_title_3034" = "Vb 2017: H2K ikon" tr "summoner_icon_title_3035" = "Vb 2017: Splyce ikon" tr "summoner_icon_title_3036" = "Vb 2017: Unicorns of Love ikon" tr "summoner_icon_title_3037" = "Vb 2017: Misfits ikon" tr "summoner_icon_title_3038" = "Vb 2017: Samsung GALAXY ikon" tr "summoner_icon_title_3039" = "Vb 2017: kt Rolster ikon" tr "summoner_icon_title_3040" = "Vb 2017: Longzhu Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3041" = "Vb 2017: SK telecom T1 ikon" tr "summoner_icon_title_3042" = "Vb 2017: Afreeca Freecs ikon" tr "summoner_icon_title_3043" = "Vb 2017: MVP ikon" tr "summoner_icon_title_3044" = "Vb 2017: Gambit CIS ikon" tr "summoner_icon_title_3047" = "Vb 2017: M19 ikon" tr "summoner_icon_title_3048" = "Vb 2017: DetonatioN FocusMe ikon" tr "summoner_icon_title_3049" = "Vb 2017: Rampage ikon" tr "summoner_icon_title_3053" = "Vb 2017: Lyon Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3055" = "Vb 2017: Infinity eSports ikon" tr "summoner_icon_title_3058" = "Vb 2017: Flash Wolves ikon" tr "summoner_icon_title_3059" = "Vb 2017: Raise Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3060" = "Vb 2017: ahq e-Sports Club ikon" tr "summoner_icon_title_3061" = "Vb 2017: J Team ikon" tr "summoner_icon_title_3062" = "Vb 2017: Machi ikon" tr "summoner_icon_title_3063" = "Vb 2017: Hong Kong Attitude ikon" tr "summoner_icon_title_3064" = "Vb 2017: Edward Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3065" = "Vb 2017: Team WE ikon" tr "summoner_icon_title_3067" = "Vb 2017: Invictus Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3069" = "Vb 2017: Snake Esports ikon" tr "summoner_icon_title_3070" = "Vb 2017: OMG ikon" tr "summoner_icon_title_3071" = "Vb 2017: NewBee ikon" tr "summoner_icon_title_3072" = "Vb 2017: Royal Never Give Up ikon" tr "summoner_icon_title_3074" = "Vb 2017: SN Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3076" = "Vb 2017: Immortals ikon" tr "summoner_icon_title_3077" = "Vb 2017: Counter Logic Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3078" = "Vb 2017: TSM ikon" tr "summoner_icon_title_3079" = "Vb 2017: Team Dignitas ikon" tr "summoner_icon_title_3081" = "Vb 2017: Cloud9 ikon" tr "summoner_icon_title_3082" = "Vb 2017: FlyQuest ikon" tr "summoner_icon_title_3083" = "Vb 2017: Legacy eSports ikon" tr "summoner_icon_title_3084" = "Vb 2017: Dire Wolves ikon" tr "summoner_icon_title_3085" = "Vb 2017: Chiefs eSports Club ikon" tr "summoner_icon_title_3086" = "Vb 2017: Sin Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3087" = "Vb 2017: Avant Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3090" = "Vb 2017: 1907 Fenerbahçe Espor ikon" tr "summoner_icon_title_3094" = "Vb 2017: Manila Eagles ikon" tr "summoner_icon_title_3095" = "Vb 2017: Resurgence ikon" tr "summoner_icon_title_3096" = "Vb 2017: Headhunters ikon" tr "summoner_icon_title_3097" = "Vb 2017: Kuala Lumpur Hunters ikon" tr "summoner_icon_title_3098" = "Vb 2017: Ascension Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3099" = "Vb 2017: GIGABYTE Marines ikon" tr "summoner_icon_title_3100" = "Fényár Wukong ikon" tr "summoner_icon_title_3101" = "Vb 2017: Young Generation ikon" tr "summoner_icon_title_3102" = "Versenysorozat bétatesztjének győztese – 4 csapat" tr "summoner_icon_title_3103" = "Versenysorozat bétatesztjének győztese – 8 csapat" tr "summoner_icon_title_3104" = "Versenysorozat bétatesztjének győztese – 16 csapat" tr "summoner_icon_title_3147" = "A Nagy szörny ikon" tr "summoner_icon_title_3148" = "Örökkévaló kard Yi ikon" tr "summoner_icon_title_3149" = "Szárnyaló kard Fiora ikon" tr "summoner_icon_title_3150" = "Szent kard Janna ikon" tr "summoner_icon_title_3151" = "Transzcendens ikon" tr "summoner_icon_title_3152" = "Méhész Singed ikon" tr "summoner_icon_title_3153" = "Fényív Yorick ikon" tr "summoner_icon_title_3154" = "Bajnok Katarina ikon" tr "summoner_icon_title_3155" = "Bajnok Lux ikon" tr "summoner_icon_title_3156" = "Bajnok Morgana ikon" tr "summoner_icon_title_3157" = "Bajnok Taric ikon" tr "summoner_icon_title_3158" = "Bajnok Twisted Fate ikon" tr "summoner_icon_title_3159" = "Bajnok Wukong ikon" tr "summoner_icon_title_3160" = "Bajnok Ezreal ikon" tr "summoner_icon_title_3161" = "Bajnok Miss Fortune ikon" tr "summoner_icon_title_3162" = "Ritka rúna tulajdonosa ikon" tr "summoner_icon_title_3163" = "Halálra felesküdött ikon" tr "summoner_icon_title_3164" = "Halálra felesküdött Viktor ikon" tr "summoner_icon_title_3165" = "Halálra felesküdött Katarina ikon" tr "summoner_icon_title_3166" = "Halálra felesküdött Zed ikon" tr "summoner_icon_title_3167" = "Rúnajutalom: 1. hatalmas zsákbamacskakinézet-ikon" tr "summoner_icon_title_3168" = "Rúnajutalom: 2. hatalmas zsákbamacskakinézet-ikon" tr "summoner_icon_title_3169" = "Rúnajutalom: 3. hatalmas zsákbamacskakinézet-ikon" tr "summoner_icon_title_3170" = "Rúnajutalom: 4. hatalmas zsákbamacskakinézet-ikon" tr "summoner_icon_title_3171" = "Rúnajutalom: 5. hatalmas zsákbamacskakinézet-ikon" tr "summoner_icon_title_3172" = "Szupergalaktikus Annie ikon" tr "summoner_icon_title_3173" = "Szupergalaktikus Elise ikon" tr "summoner_icon_title_3174" = "Szupergalaktikus Nidalee ikon" tr "summoner_icon_title_3175" = "Szupergalaktikus Gnar ikon" tr "summoner_icon_title_3176" = "Szupergalaktikus ikon" tr "summoner_icon_title_3178" = "Drágakőlovag ikon + drágakő" tr "summoner_icon_title_3179" = "Drágakőherceg ikon + drágakő" tr "summoner_icon_title_3180" = "Drágakőkirály ikon + drágakő" tr "summoner_icon_title_3181" = "Oldalvásárló ikon" tr "summoner_icon_title_3182" = "PROJEKT: Vayne ikon" tr "summoner_icon_title_3183" = "PROJEKT: Vi ikon" tr "summoner_icon_title_3184" = "PROJEKT: Jhin ikon" tr "summoner_icon_title_3185" = "PROJEKT: A végső vadászat ikon" tr "summoner_icon_title_3186" = "PROJEKT: Vadászok ikon" tr "summoner_icon_title_3187" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Bronz" tr "summoner_icon_title_3188" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Bronz" tr "summoner_icon_title_3189" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Bronz" tr "summoner_icon_title_3190" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Ezüst" tr "summoner_icon_title_3191" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Ezüst" tr "summoner_icon_title_3192" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Ezüst" tr "summoner_icon_title_3193" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Arany" tr "summoner_icon_title_3194" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Arany" tr "summoner_icon_title_3195" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Arany" tr "summoner_icon_title_3196" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Platina" tr "summoner_icon_title_3197" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Platina" tr "summoner_icon_title_3198" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Platina" tr "summoner_icon_title_3199" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Gyémánt" tr "summoner_icon_title_3200" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Gyémánt" tr "summoner_icon_title_3201" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Gyémánt" tr "summoner_icon_title_3202" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Mesteri" tr "summoner_icon_title_3203" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Mesteri" tr "summoner_icon_title_3204" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Mesteri" tr "summoner_icon_title_3205" = "2017-es szezon – Egyéni/páros Kihívó" tr "summoner_icon_title_3206" = "2017-es szezon – Rugalmas 3v3 Kihívó" tr "summoner_icon_title_3207" = "2017-es szezon – Rugalmas 5v5 Kihívó" tr "summoner_icon_title_3208" = "Korea 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3209" = "Észak-Amerika 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3210" = "Európa 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3211" = "Kína 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3212" = "Törökország 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3213" = "Délkelet-Ázsia 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3214" = "Az LMS 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3215" = "Brazília 2017-es All-Star álomcsapata" tr "summoner_icon_title_3216" = "All-Star 2017" tr "summoner_icon_title_3217" = "Plüss Rengar a dzsungelben" tr "summoner_icon_title_3218" = "Törökország – 5. évfordulós poro ikon" tr "summoner_icon_title_3219" = "Mikulás Baron 2017 ikon" tr "summoner_icon_title_3220" = "Becsvágyó manó Jinx ikon" tr "summoner_icon_title_3221" = "Havasi őz Poppy ikon" tr "summoner_icon_title_3222" = "Mikulás Draven ikon" tr "summoner_icon_title_3223" = "Holdőrző Nasus ikon" tr "summoner_icon_title_3224" = "Holdőrző Warwick ikon" tr "summoner_icon_title_3225" = "Holdcsászárnő Lux ikon" tr "summoner_icon_title_3226" = "A Kutya éve ikon" tr "summoner_icon_title_3227" = "Tüneményes Xayah ikon" tr "summoner_icon_title_3228" = "Tüneményes Rakan ikon" tr "summoner_icon_title_3229" = "Szerelmes ikon" tr "summoner_icon_title_3230" = "Örökkévaló Cassiopeia ikon" tr "summoner_icon_title_3231" = "Cuki szarvas ikon" tr "summoner_icon_title_3232" = "Rénszarvas poro ikon" tr "summoner_icon_title_3233" = "Baron poro ikon" tr "summoner_icon_title_3235" = "Drágaköves zokni ikon + Drágakő" tr "summoner_icon_title_3236" = "Drágakő Pengu ikon + Drágakő" tr "summoner_icon_title_3237" = "Drágakő poro ikon + Drágakő" tr "summoner_icon_title_3238" = "2018 CBLOL paiN Gaming" tr "summoner_icon_title_3239" = "2018 CBLOL INTZ e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3240" = "2018 CBLOL KaBuM e-Sports" tr "summoner_icon_title_3241" = "2018 CBLOL Vivo Keyd Stars" tr "summoner_icon_title_3242" = "2018 CBLOL CNB e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3243" = "2018 CBLOL Red Canids Corinthians" tr "summoner_icon_title_3244" = "2018 CBLOL Team One e-Sports" tr "summoner_icon_title_3245" = "2018 CBLOL ProGaming Esports" tr "summoner_icon_title_3246" = "2018 LCL Gambit Esports" tr "summoner_icon_title_3247" = "2018 LCL M19" tr "summoner_icon_title_3248" = "2018 LCL Team Just" tr "summoner_icon_title_3249" = "2018 LCL Dragon Army" tr "summoner_icon_title_3250" = "2018 LCL Vega Squadron" tr "summoner_icon_title_3251" = "2018 LCL ROX" tr "summoner_icon_title_3252" = "2018 LCL Vaevictis esports" tr "summoner_icon_title_3253" = "2018 LCL Elements Pro Gaming" tr "summoner_icon_title_3254" = "2018 CLS Kaos Latin Gamers" tr "summoner_icon_title_3255" = "2018 CLS Isurus Gaming" tr "summoner_icon_title_3256" = "2018 CLS Dark Horse" tr "summoner_icon_title_3257" = "2018 CLS Legatum" tr "summoner_icon_title_3258" = "2018 CLS Rebirth eSports" tr "summoner_icon_title_3259" = "2018 CLS Hafnet E-Sports" tr "summoner_icon_title_3260" = "2018 CLS Furious Gaming" tr "summoner_icon_title_3261" = "2018 CLS Universidad Católica Esports" tr "summoner_icon_title_3262" = "2018 NA LCS 100 Thieves" tr "summoner_icon_title_3263" = "2018 NA LCS Cloud9" tr "summoner_icon_title_3264" = "2018 NA LCS Clutch Gaming" tr "summoner_icon_title_3265" = "2018 NA LCS Counter Logic Gaming" tr "summoner_icon_title_3266" = "2018 NA LCS Echo Fox" tr "summoner_icon_title_3267" = "2018 NA LCS Flyquest" tr "summoner_icon_title_3268" = "2018 NA LCS Golden Guardians" tr "summoner_icon_title_3269" = "2018 NA LCS OpTic Gaming" tr "summoner_icon_title_3270" = "2018 NA LCS Team Liquid" tr "summoner_icon_title_3271" = "2018 NA LCS TSM" tr "summoner_icon_title_3272" = "2018 TCL Doğuş Üniversitesi Aurora" tr "summoner_icon_title_3273" = "2018 TCL Royal Bandits" tr "summoner_icon_title_3274" = "2018 TCL YouthCREW" tr "summoner_icon_title_3275" = "2018 TCL Dark Passage" tr "summoner_icon_title_3276" = "2018 TCL 1907 Fenerbahçe Espor" tr "summoner_icon_title_3277" = "2018 TCL Galakticos" tr "summoner_icon_title_3278" = "2018 TCL HWA GAMING" tr "summoner_icon_title_3279" = "2018 TCL BAUSuperMassive eSports" tr "summoner_icon_title_3280" = "2018 LLN Zaga Talent Gaming" tr "summoner_icon_title_3281" = "2018 LLN Predators eSports" tr "summoner_icon_title_3282" = "2018 LLN Just toys Havoks" tr "summoner_icon_title_3283" = "2018 LLN 6Sense" tr "summoner_icon_title_3284" = "2018 LLN Infinity eSports" tr "summoner_icon_title_3285" = "2018 LLN Gaming Gaming" tr "summoner_icon_title_3286" = "2018 LLN Rainbow7" tr "summoner_icon_title_3287" = "2018 OPL Bombers" tr "summoner_icon_title_3288" = "2018 OPL Avant Gaming" tr "summoner_icon_title_3289" = "2018 OPL The Chiefs Esports Club" tr "summoner_icon_title_3290" = "2018 OPL Dire Wolves" tr "summoner_icon_title_3291" = "2018 OPL Legacy Esports" tr "summoner_icon_title_3292" = "2018 OPL Order" tr "summoner_icon_title_3293" = "2018 OPL Sin Gaming" tr "summoner_icon_title_3294" = "2018 OPL Tectonic" tr "summoner_icon_title_3295" = "2018 LJL DetonatioN FocusMe" tr "summoner_icon_title_3296" = "2018 LJL Pentagram" tr "summoner_icon_title_3297" = "2018 LJL Unsold Stuff Gaming" tr "summoner_icon_title_3298" = "2018 LJL 7th heaven" tr "summoner_icon_title_3299" = "2018 LJL Rascal Jester" tr "summoner_icon_title_3300" = "2018 LJL V3 Esports" tr "summoner_icon_title_3301" = "2018 EU LCS Fnatic" tr "summoner_icon_title_3302" = "2018 EU LCS Unicorns of Love" tr "summoner_icon_title_3303" = "2018 EU LCS Splyce" tr "summoner_icon_title_3304" = "2018 EU LCS Misfits" tr "summoner_icon_title_3305" = "2018 EU LCS H2K" tr "summoner_icon_title_3306" = "2018 EU LCS Vitality" tr "summoner_icon_title_3307" = "2018 EU LCS Giants" tr "summoner_icon_title_3308" = "2018 EU LCS Schalke04" tr "summoner_icon_title_3309" = "2018 EU LCS ROCCAT" tr "summoner_icon_title_3310" = "2018 EU LCS G2" tr "summoner_icon_title_3311" = "2018 LMS Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_3312" = "2018 LMS ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3313" = "2018 LMS G-Rex" tr "summoner_icon_title_3314" = "2018 LMS Team Afro" tr "summoner_icon_title_3315" = "2018 LMS MAD TEAM" tr "summoner_icon_title_3316" = "2018 LMS Hong Kong Attitude" tr "summoner_icon_title_3317" = "2018 LMS J Team" tr "summoner_icon_title_3318" = "2018 LMS Machi Esports" tr "summoner_icon_title_3319" = "2018 VCS Hall of Fame" tr "summoner_icon_title_3320" = "2018 VCS EVOS" tr "summoner_icon_title_3321" = "2018 VCS Young Generation" tr "summoner_icon_title_3322" = "2018 VCS GAM Esports" tr "summoner_icon_title_3323" = "2018 VCS Cherry Esports" tr "summoner_icon_title_3324" = "2018 VCS FTV" tr "summoner_icon_title_3325" = "2018 VCS UTM Esports" tr "summoner_icon_title_3326" = "2018 LCK KING-ZONE DragonX" tr "summoner_icon_title_3327" = "2018 LCK SK telecom T1" tr "summoner_icon_title_3328" = "2018 LCK kt Rolster" tr "summoner_icon_title_3329" = "2018 LCK KSV" tr "summoner_icon_title_3330" = "2018 LCK Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_3331" = "2018 LCK Jin Air Greenwings" tr "summoner_icon_title_3332" = "2018 LCK ROX Tigers" tr "summoner_icon_title_3333" = "2018 LCK MVP" tr "summoner_icon_title_3334" = "2018 LCK bbq OLIVERS" tr "summoner_icon_title_3335" = "2018 LCK KONGDOO MONSTER" tr "summoner_icon_title_3336" = "2018 LPL Team WE" tr "summoner_icon_title_3337" = "2018 LPL RoyalNeverGiveUp" tr "summoner_icon_title_3338" = "2018 LPL OHMYGOD" tr "summoner_icon_title_3339" = "2018 LPL JD Gaming" tr "summoner_icon_title_3340" = "2018 LPL LGD Gaming" tr "summoner_icon_title_3341" = "2018 LPL Bilibili Gaming" tr "summoner_icon_title_3342" = "2018 LPL Suning Gaming" tr "summoner_icon_title_3343" = "2018 LPL Topsports Gaming" tr "summoner_icon_title_3344" = "2018 LPL Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_3345" = "2018 LPL FunPlus Phoenix" tr "summoner_icon_title_3346" = "2018 LPL Rogue Warriors" tr "summoner_icon_title_3347" = "2018 LPL Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_3348" = "Nasus kutyus ikon" tr "summoner_icon_title_3349" = "Warwick kutyus ikon" tr "summoner_icon_title_3350" = "Arany Caitlyn ikon" tr "summoner_icon_title_3351" = "Arany Sona ikon" tr "summoner_icon_title_3352" = "Arany Corki ikon" tr "summoner_icon_title_3353" = "Arany Katarina ikon" tr "summoner_icon_title_3354" = "Arany Riven ikon" tr "summoner_icon_title_3355" = "Arany Garen ikon" tr "summoner_icon_title_3356" = "2018 LPL Snake Esports" tr "summoner_icon_title_3357" = "2018 LPL Edward Gaming" tr "summoner_icon_title_3358" = "2018 VCS Friends Forever" tr "summoner_icon_title_3359" = "2018 LMS Team Afro" tr "summoner_icon_title_3360" = "2018 LMS J Team" tr "summoner_icon_title_3361" = "2018 CLS Isurus Gaming" tr "summoner_icon_title_3362" = "2018 CLS Dark Horse" tr "summoner_icon_title_3363" = "2018 CLS Legatum" tr "summoner_icon_title_3364" = "2018 LMS Hong Kong Attitude" tr "summoner_icon_title_3365" = "2018 LLN Dash9 Gaming" tr "summoner_icon_title_3366" = "Hamvak ikon" tr "summoner_icon_title_3367" = "Eredeti Tibbers ikon" tr "summoner_icon_title_3368" = "Noxus ikon" tr "summoner_icon_title_3369" = "Üresség ikon" tr "summoner_icon_title_3370" = "Pisztolyistennő ikon" tr "summoner_icon_title_3371" = "Skarlátigazság ikon" tr "summoner_icon_title_3372" = "Nulladik óra ikon" tr "summoner_icon_title_3373" = "Királyi fegyverek ikon" tr "summoner_icon_title_3374" = "Csillagraj ikon" tr "summoner_icon_title_3375" = "Ellenállás ikon" tr "summoner_icon_title_3376" = "Pizzafutár Sivir ikon" tr "summoner_icon_title_3377" = "Birdio ikon" tr "summoner_icon_title_3378" = "Tyúk a pizzán ikon" tr "summoner_icon_title_3379" = "Csipcsirip ikon" tr "summoner_icon_title_3380" = "Űrtáplálék Zac ikon" tr "summoner_icon_title_3381" = "Űrkutatás napja Nautilus ikon" tr "summoner_icon_title_3382" = "Ioniai ikon" tr "summoner_icon_title_3383" = "Veigar pálcája ikon" tr "summoner_icon_title_3384" = "H-28G ikon" tr "summoner_icon_title_3385" = "2018 MSI CBLOL KaBuM! e-Sports" tr "summoner_icon_title_3386" = "2018 MSI CBLOL Vivo Keyd" tr "summoner_icon_title_3387" = "2018 MSI LPL Bilibili Gaming" tr "summoner_icon_title_3388" = "2018 MSI LPL Edward Gaming" tr "summoner_icon_title_3389" = "2018 MSI LPL FunPlus Phoenix" tr "summoner_icon_title_3390" = "2018 MSI LPL Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_3391" = "2018 MSI LPL JD Gaming" tr "summoner_icon_title_3392" = "2018 MSI LPL Oh My God" tr "summoner_icon_title_3393" = "2018 MSI LPL Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_3394" = "2018 MSI LPL Rogue Warriors" tr "summoner_icon_title_3395" = "2018 MSI LPL Suning Gaming" tr "summoner_icon_title_3396" = "2018 MSI LPL Snake Esports" tr "summoner_icon_title_3397" = "2018 MSI LPL Team WE" tr "summoner_icon_title_3398" = "2018 MSI EU LCS Fnatic" tr "summoner_icon_title_3399" = "2018 MSI EU LCS G2 Esports" tr "summoner_icon_title_3400" = "2018 MSI: EU LCS Splyce" tr "summoner_icon_title_3401" = "2018 MSI: EU LCS Team Vitality" tr "summoner_icon_title_3402" = "2018 MSI LJL DetonatioN FocusMe" tr "summoner_icon_title_3403" = "2018 MSI LJL PENTAGRAM" tr "summoner_icon_title_3404" = "2018 MSI LJL Unsold Stuff Gaming" tr "summoner_icon_title_3405" = "2018 MSI: LJL V3 Esports" tr "summoner_icon_title_3406" = "2018 MSI: GPL Kuala Lumpur Hunters" tr "summoner_icon_title_3407" = "2018 MSI: GPL Bigetron E-Sports" tr "summoner_icon_title_3408" = "2018 MSI: GPL Mineski" tr "summoner_icon_title_3409" = "2018 MSI GPL Ascension Gaming" tr "summoner_icon_title_3410" = "2018 MSI: GPL Sovereign" tr "summoner_icon_title_3411" = "2018 MSI LCK Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_3412" = "2018 MSI: LCK KSV eSports" tr "summoner_icon_title_3413" = "2018 MSI LCK kt Rolster" tr "summoner_icon_title_3414" = "2018 MSI LCK Kingzone DragonX" tr "summoner_icon_title_3415" = "2018 MSI: LCK ROX Tigers" tr "summoner_icon_title_3416" = "2018 MSI: LCK SK Telecom T1" tr "summoner_icon_title_3417" = "2018 MSI LLN 6Sense" tr "summoner_icon_title_3418" = "2018 MSI: LLN Dash9 Gaming" tr "summoner_icon_title_3419" = "2018 MSI LLN Gaming Gaming" tr "summoner_icon_title_3420" = "2018 MSI LLN Infinity eSports" tr "summoner_icon_title_3421" = "2018 MSI: LLN Predators eSports" tr "summoner_icon_title_3422" = "2018 MSI LLN Rainbow7" tr "summoner_icon_title_3423" = "2018 MSI: CLS Furious Gaming" tr "summoner_icon_title_3424" = "2018 MSI: CLS Hafnet E-Sports" tr "summoner_icon_title_3425" = "2018 MSI: CLS Isurus Gaming" tr "summoner_icon_title_3426" = "2018 MSI CLS Kaos Latin Gamers" tr "summoner_icon_title_3427" = "2018 MSI: CLS Legatum" tr "summoner_icon_title_3428" = "2018 MSI CLS Rebirth eSports" tr "summoner_icon_title_3429" = "2018 MSI: LMS Team Afro" tr "summoner_icon_title_3430" = "2018 MSI: LMS ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3431" = "2018 MSI LMS Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_3432" = "2018 MSI LMS G-Rex" tr "summoner_icon_title_3433" = "2018 MSI: LMS Hong Kong Attitude" tr "summoner_icon_title_3434" = "2018 MSI: LMS J Team" tr "summoner_icon_title_3435" = "2018 MSI LMS Machi Esports" tr "summoner_icon_title_3436" = "2018 MSI LMS MAD Team" tr "summoner_icon_title_3437" = "2018 MSI NA LCS 100 Thieves" tr "summoner_icon_title_3438" = "2018 MSI: NA LCS Clutch Gaming" tr "summoner_icon_title_3439" = "2018 MSI: NA LCS Echo Fox" tr "summoner_icon_title_3440" = "2018 MSI NA LCS Team Liquid" tr "summoner_icon_title_3441" = "2018 MSI: OPL Chiefs Esports Club" tr "summoner_icon_title_3442" = "2018 MSI OPL Dire Wolves" tr "summoner_icon_title_3443" = "2018 MSI TCL Team AURORA" tr "summoner_icon_title_3444" = "2018 MSI TCL Dark Passage.Dominos" tr "summoner_icon_title_3445" = "2018 MSI TCL 1907 Fenerbahçe Espor" tr "summoner_icon_title_3446" = "2018 MSI TCL Royal Bandits Esports" tr "summoner_icon_title_3447" = "2018 MSI TCL BAUSuperMassive eSports" tr "summoner_icon_title_3448" = "2018 MSI TCL YouthCREW" tr "summoner_icon_title_3449" = "2018 MSI VCS EVOS Esports" tr "summoner_icon_title_3450" = "2018 MSI VCS GIGABYTE Marines" tr "summoner_icon_title_3451" = "2018 MSI: VCS Ultimate" tr "summoner_icon_title_3452" = "2018 MSI: VCS Young Generation" tr "summoner_icon_title_3453" = "2018 MSI LCL Gambit Esports" tr "summoner_icon_title_3454" = "2018 MSI: LCL ROX" tr "summoner_icon_title_3455" = "Uralkodó Varus ikon" tr "summoner_icon_title_3456" = "Bajnok Vayne ikon" tr "summoner_icon_title_3457" = "Bajnok LeBlanc ikon" tr "summoner_icon_title_3458" = "Bajnok Garen ikon" tr "summoner_icon_title_3459" = "Bajnok Nasus ikon" tr "summoner_icon_title_3460" = "Bajnok Caitlyn ikon" tr "summoner_icon_title_3461" = "Bajnok Xin Zhao ikon" tr "summoner_icon_title_3462" = "Bajnok Gangplank ikon" tr "summoner_icon_title_3463" = "Bajnok Twitch ikon" tr "summoner_icon_title_3464" = "Pulzustűz Riven ikon" tr "summoner_icon_title_3465" = "Pulzustűz Twisted Fate ikon" tr "summoner_icon_title_3466" = "Pulzustűz Shen ikon" tr "summoner_icon_title_3470" = "Labdarúgókupa ikon 1" tr "summoner_icon_title_3471" = "Labdarúgókupa ikon 2" tr "summoner_icon_title_3472" = "Labdarúgókupa ikon 3" tr "summoner_icon_title_3478" = "Szivárványboholy ikon" tr "summoner_icon_title_3479" = "2018 MSI: CBLoL KaBuM! e-Sports – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3480" = "2018 MSI LPL Royal Never Give Up – győztes ikon" tr "summoner_icon_title_3481" = "2018 MSI: EU LCS Fnatic – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3482" = "2018 MSI: LJL PENTAGRAM – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3483" = "2018 MSI: GPL Ascension Gaming – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3484" = "2018 MSI: LCK Kingzone DragonX – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3485" = "2018 MSI LLN Rainbow7 – győztes ikon" tr "summoner_icon_title_3486" = "2018 MSI: CLS Kaos Latin Gamers – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3487" = "2018 MSI: LMS Flash Wolves – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3488" = "2018 MSI: NA LCS Team Liquid – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3489" = "2018 MSI: OPL Dire Wolves – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3490" = "2018 MSI: TCL BAUSuperMassive eSports – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3491" = "2018 MSI: VCS EVOS Esports – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3492" = "2018 MSI: LCL Gambit Esports – a győztesek ikonja" tr "summoner_icon_title_3493" = "Kalóz poro ikon" tr "summoner_icon_title_3494" = "Sötét mélység Vladimir ikon" tr "summoner_icon_title_3495" = "Sötét mélység Diana ikon" tr "summoner_icon_title_3496" = "Kígyócímer ikon" tr "summoner_icon_title_3497" = "A tenger királya ikon" tr "summoner_icon_title_3499" = "Istenkirály Garen ikon" tr "summoner_icon_title_3500" = "Istenkirály Darius ikon" tr "summoner_icon_title_3501" = "Oroszlán ikon" tr "summoner_icon_title_3502" = "Farkas ikon" tr "summoner_icon_title_3503" = "Ellenfelek 2018 ikon" tr "summoner_icon_title_3504" = "Örökkévaló uralom ikon" tr "summoner_icon_title_3505" = "Örök háború ikon" tr "summoner_icon_title_3506" = "Kisoroszlán ikon" tr "summoner_icon_title_3507" = "Kisfarkas ikon" tr "summoner_icon_title_3508" = "2018 CBLOL Flamengo" tr "summoner_icon_title_3509" = "2018 CBLOL Kabum Esports" tr "summoner_icon_title_3510" = "2018 CBLOL Ilha da Macacada" tr "summoner_icon_title_3511" = "2018 CLS Legatum" tr "summoner_icon_title_3512" = "2018 CLS Evilvice Esports" tr "summoner_icon_title_3513" = "2018 LLN Pixel Esports Club" tr "summoner_icon_title_3514" = "2018 OPL Mammoth" tr "summoner_icon_title_3515" = "2018 LJL Crest Gaming Act" tr "summoner_icon_title_3516" = "2018 LJL Burning Core" tr "summoner_icon_title_3517" = "2018 LCK Gen.G Gaming" tr "summoner_icon_title_3518" = "2018 LCK Hwanwha Life Esports" tr "summoner_icon_title_3519" = "2018 LCK Griffin" tr "summoner_icon_title_3520" = "2018 LPL Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_3521" = "Új játékos poro ikon" tr "summoner_icon_title_3522" = "Taktikus Lee Sin ikon" tr "summoner_icon_title_3523" = "Söprögető Rammus ikon" tr "summoner_icon_title_3524" = "Sötét csillag Cho'Gath ikon" tr "summoner_icon_title_3525" = "Sötét csillag Cho'Gath eseményikon" tr "summoner_icon_title_3526" = "2018 TCL Bahçeşehir SuperMassive" tr "summoner_icon_title_3527" = "2018 VCS Cube Adonis" tr "summoner_icon_title_3528" = "2018 VCS Phong Vu Buffalo" tr "summoner_icon_title_3529" = "2018 VCS Vikings" tr "summoner_icon_title_3530" = "Mesteri kihívás 2. szezonja" tr "summoner_icon_title_3531" = "Oroszlánkorona ikon" tr "summoner_icon_title_3532" = "Farkaskorona" tr "summoner_icon_title_3533" = "Égi oroszlán ikon" tr "summoner_icon_title_3534" = "Kitagadott farkas ikon" tr "summoner_icon_title_3535" = "Oroszlános zászló ikon" tr "summoner_icon_title_3536" = "Farkasos zászló ikon" tr "summoner_icon_title_3537" = "Az oroszlán szövetsége ikon" tr "summoner_icon_title_3538" = "A farkas egyezsége ikon" tr "summoner_icon_title_3539" = "Az oroszlán kardja ikon" tr "summoner_icon_title_3540" = "A farkas baltája ikon" tr "summoner_icon_title_3541" = "Darkin ikon" tr "summoner_icon_title_3542" = "Miss Fortune portréja ikon" tr "summoner_icon_title_3543" = "Lux portréja ikon" tr "summoner_icon_title_3544" = "Master Yi portréja ikon" tr "summoner_icon_title_3545" = "Ahri portréja ikon" tr "summoner_icon_title_3546" = "Darius portréja ikon" tr "summoner_icon_title_3547" = "2018 LJL Burning Core" tr "summoner_icon_title_3548" = "2018 A Szurdok riválisai ikon" tr "summoner_icon_title_3549" = "2018 TCL Bursaspor Esports" tr "summoner_icon_title_3550" = "Új játékosoknak járó poro ikon" tr "summoner_icon_title_3551" = "Targon-hegy ikon" tr "summoner_icon_title_3552" = "Runaterra térképe ikon" tr "summoner_icon_title_3553" = "Világrúna ikon" tr "summoner_icon_title_3554" = "Árny-szigetek ikon" tr "summoner_icon_title_3555" = "Shurima ikon" tr "summoner_icon_title_3556" = "Freljord ikon" tr "summoner_icon_title_3557" = "SSG Gnar ikon" tr "summoner_icon_title_3558" = "SSG IV. Jarvan ikon" tr "summoner_icon_title_3559" = "SSG Taliyah ikon" tr "summoner_icon_title_3560" = "SSG Xayah ikon" tr "summoner_icon_title_3561" = "SSG Rakan ikon" tr "summoner_icon_title_3562" = "SSG Ezreal ikon" tr "summoner_icon_title_3563" = "2018-as Willyrex csapatikon" tr "summoner_icon_title_3564" = "2018-as Faragan csapatikon" tr "summoner_icon_title_3565" = "2018-as Callux csapatikon" tr "summoner_icon_title_3566" = "2018-as Mini Ladd csapatikon" tr "summoner_icon_title_3567" = "2018-as Mates csapatikon" tr "summoner_icon_title_3568" = "2018-as Arazhul csapatikon" tr "summoner_icon_title_3569" = "2018-as Der Heider csapatikon" tr "summoner_icon_title_3582" = "Medencés buli Gangplank ikon" tr "summoner_icon_title_3583" = "Medencés buli Caitlyn ikon" tr "summoner_icon_title_3584" = "Medencés buli Zoe ikon" tr "summoner_icon_title_3585" = "Ízletes ital ikon" tr "summoner_icon_title_3586" = "Pengu (rubin) ikon" tr "summoner_icon_title_3587" = "Jeges Pengu ikon" tr "summoner_icon_title_3588" = "Kozmikus védelmező Xin Zhao ikon" tr "summoner_icon_title_3589" = "Kozmikus királynő Ashe ikon" tr "summoner_icon_title_3590" = "Kozmikus varázslónő Lulu ikon" tr "summoner_icon_title_3591" = "Pindurélion Sol ikon" tr "summoner_icon_title_3592" = "Maffia Poro ikon" tr "summoner_icon_title_3593" = "Mecha Aurelion Sol ikon" tr "summoner_icon_title_3595" = "Párbajhős Lucian ikon" tr "summoner_icon_title_3596" = "Párbajhős Urgot ikon" tr "summoner_icon_title_3597" = "Párbajhős Thresh ikon" tr "summoner_icon_title_3598" = "Párbajhős gótikus ikon" tr "summoner_icon_title_3599" = "Isteni kard Irelia ikon" tr "summoner_icon_title_3600" = "Állhatatos kard Talon ikon" tr "summoner_icon_title_3601" = "Odüsszeia Yasuo ikon" tr "summoner_icon_title_3602" = "Odüsszeia Ziggs ikon" tr "summoner_icon_title_3603" = "Odüsszeia Malphite ikon" tr "summoner_icon_title_3604" = "Odüsszeia Sona ikon" tr "summoner_icon_title_3605" = "Odüsszeia Jinx ikon" tr "summoner_icon_title_3606" = "Odüsszeia Kayn ikon" tr "summoner_icon_title_3607" = "Elszabadult Rhaast ikon" tr "summoner_icon_title_3608" = "Felemelkedett Kayn ikon" tr "summoner_icon_title_3609" = "Odüsszeia-újonc ikon" tr "summoner_icon_title_3610" = "Ora ikon" tr "summoner_icon_title_3611" = "Életgyöngy ikon" tr "summoner_icon_title_3612" = "Fókuszgyöngy ikon" tr "summoner_icon_title_3613" = "Űrgyík ikon" tr "summoner_icon_title_3614" = "Odüsszeia zenit ikon" tr "summoner_icon_title_3615" = "Odüsszeia-veterán ikon" tr "summoner_icon_title_3616" = "Odüsszeia-toborzó jelvény" tr "summoner_icon_title_3617" = "Odüsszeia-újonc jelvény" tr "summoner_icon_title_3619" = "Világbajnok Kha'Zix ikon" tr "summoner_icon_title_3620" = "Világbajnok Ashe csibi ikon" tr "summoner_icon_title_3621" = "Bajnok minionok ikon" tr "summoner_icon_title_3622" = "Világbajnok minionok ikon" tr "summoner_icon_title_3623" = "Szolgálatban ikon" tr "summoner_icon_title_3624" = "Világbajnoki kard ikon" tr "summoner_icon_title_3625" = "Világbajnoki lámpás ikon" tr "summoner_icon_title_3626" = "Világbajnoki kesztyű ikon" tr "summoner_icon_title_3627" = "Világbajnoki lándzsák ikon" tr "summoner_icon_title_3628" = "Világbajnoki penge ikon" tr "summoner_icon_title_3629" = "Vb-mester belépő – idézői ikon" tr "summoner_icon_title_3630" = "Vb-belépő ikon" tr "summoner_icon_title_3631" = "Arany vb-belépő ikon" tr "summoner_icon_title_3632" = "2018-as világbajnokság ikon" tr "summoner_icon_title_3633" = "Hatalmas 2018-as világbajnokság ikon" tr "summoner_icon_title_3634" = "Mitikus 2018-as világbajnokság ikon" tr "summoner_icon_title_3635" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Flamengo" tr "summoner_icon_title_3636" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – KaBuM! e-Sports" tr "summoner_icon_title_3637" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Kaos Latin Gamers" tr "summoner_icon_title_3638" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Rebirth eSports" tr "summoner_icon_title_3639" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Fnatic" tr "summoner_icon_title_3640" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – G2 Esports" tr "summoner_icon_title_3641" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Misfits" tr "summoner_icon_title_3642" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Schalke04" tr "summoner_icon_title_3643" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Splyce" tr "summoner_icon_title_3644" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Team Vitality" tr "summoner_icon_title_3645" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Ascension Gaming" tr "summoner_icon_title_3646" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_3647" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Gen.G Gaming" tr "summoner_icon_title_3648" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Griffin" tr "summoner_icon_title_3649" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Kingzone DragonX" tr "summoner_icon_title_3650" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – KT Rolster" tr "summoner_icon_title_3651" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – SK Telecom T1" tr "summoner_icon_title_3652" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Gambit Esports" tr "summoner_icon_title_3653" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – DetonatioN FocusMe" tr "summoner_icon_title_3654" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Pentagram" tr "summoner_icon_title_3655" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Unsold Stuff Gaming" tr "summoner_icon_title_3656" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Dash9 Gaming" tr "summoner_icon_title_3657" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Infinity eSports CR" tr "summoner_icon_title_3658" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_3659" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – G-Rex" tr "summoner_icon_title_3660" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Hong Kong Attitude" tr "summoner_icon_title_3661" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – J Team" tr "summoner_icon_title_3662" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Machi Esports" tr "summoner_icon_title_3663" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – MAD Team" tr "summoner_icon_title_3664" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Edward Gaming" tr "summoner_icon_title_3665" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_3666" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – JD Gaming" tr "summoner_icon_title_3667" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Rogue Warriors" tr "summoner_icon_title_3668" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_3669" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – 100 Thieves" tr "summoner_icon_title_3670" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Cloud9" tr "summoner_icon_title_3671" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Clutch Gaming" tr "summoner_icon_title_3672" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Echo Fox" tr "summoner_icon_title_3673" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Team Liquid" tr "summoner_icon_title_3674" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – TSM" tr "summoner_icon_title_3675" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Dire Wolves" tr "summoner_icon_title_3676" = "Világbajnok Kha'Zix chroma Bahçeşehir SuperMassive" tr "summoner_icon_title_3677" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Royal Bandits" tr "summoner_icon_title_3678" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Cube Adonis" tr "summoner_icon_title_3679" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – EVOS Esports" tr "summoner_icon_title_3680" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Friends Forever" tr "summoner_icon_title_3681" = "Világbajnok Kha'Zix chroma – Phong Vu Buffalo" tr "summoner_icon_title_3682" = "2018-as világbajnokság – Flamengo ikon" tr "summoner_icon_title_3683" = "2018-as világbajnokság – KaBuM! e-Sports ikon" tr "summoner_icon_title_3684" = "2018-as világbajnokság – Kaos Latin Gamers ikon" tr "summoner_icon_title_3685" = "2018-as világbajnokság – Rebirth eSports ikon" tr "summoner_icon_title_3686" = "2018-as világbajnokság – Fnatic ikon" tr "summoner_icon_title_3687" = "2018-as világbajnokság – G2 Esports ikon" tr "summoner_icon_title_3688" = "2018-as világbajnokság – Misfits ikon" tr "summoner_icon_title_3689" = "2018-as világbajnokság – Schalke04 ikon" tr "summoner_icon_title_3690" = "2018-as világbajnokság – Splyce ikon" tr "summoner_icon_title_3691" = "2018-as világbajnokság – Team Vitality ikon" tr "summoner_icon_title_3692" = "2018-as világbajnokság – Ascension Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3693" = "2018-as világbajnokság – Afreeca Freecs ikon" tr "summoner_icon_title_3694" = "2018-as világbajnokság – Gen.G Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3695" = "2018-as világbajnokság – Griffin ikon" tr "summoner_icon_title_3696" = "2018-as világbajnokság – Kingzone DragonX ikon" tr "summoner_icon_title_3697" = "2018-as világbajnokság – KT Rolster ikon" tr "summoner_icon_title_3698" = "2018-as világbajnokság – SK Telecom T1 ikon" tr "summoner_icon_title_3699" = "2018-as világbajnokság – Gambit Esports ikon" tr "summoner_icon_title_3700" = "2018-as világbajnokság – DetonatioN FocusMe ikon" tr "summoner_icon_title_3701" = "2018-as világbajnokság – Pentagram ikon" tr "summoner_icon_title_3702" = "2018-as világbajnokság – Unsold Stuff Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3703" = "2018-as világbajnokság – Dash9 Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3704" = "2018-as világbajnokság – Infinity eSports CR ikon" tr "summoner_icon_title_3705" = "2018-as világbajnokság – Flash Wolves ikon" tr "summoner_icon_title_3706" = "2018-as világbajnokság – G-Rex ikon" tr "summoner_icon_title_3707" = "2018-as világbajnokság – Hong Kong Attitude ikon" tr "summoner_icon_title_3708" = "2018-as világbajnokság – J Team ikon" tr "summoner_icon_title_3709" = "2018-as világbajnokság – Machi Esports ikon" tr "summoner_icon_title_3710" = "2018-as világbajnokság – MAD Team ikon" tr "summoner_icon_title_3711" = "2018-as világbajnokság – Edward Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3712" = "2018-as világbajnokság – Invictus Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3713" = "2018-as világbajnokság – JD Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3714" = "2018-as világbajnokság – Rogue Warriors ikon" tr "summoner_icon_title_3715" = "2018-as világbajnokság – Royal Never Give Up ikon" tr "summoner_icon_title_3716" = "2018-as világbajnokság – 100 Thieves ikon" tr "summoner_icon_title_3717" = "2018-as világbajnokság – Cloud9 ikon" tr "summoner_icon_title_3718" = "2018-as világbajnokság – Clutch Gaming ikon" tr "summoner_icon_title_3719" = "2018-as világbajnokság – Echo Fox ikon" tr "summoner_icon_title_3720" = "2018-as világbajnokság – Team Liquid ikon" tr "summoner_icon_title_3721" = "2018-as világbajnokság – TSM ikon" tr "summoner_icon_title_3722" = "2018-as világbajnokság – Dire Wolves ikon" tr "summoner_icon_title_3723" = "2018-as világbajnokság – BAHÇEŞEHİR SUPERMASSİVE ikon" tr "summoner_icon_title_3724" = "2018-as világbajnokság – Royal Bandits ikon" tr "summoner_icon_title_3725" = "2018-as világbajnokság – Cube Adonis ikon" tr "summoner_icon_title_3726" = "2018-as világbajnokság – EVOS Esports ikon" tr "summoner_icon_title_3727" = "2018-as világbajnokság – Friends Forever ikon" tr "summoner_icon_title_3728" = "2018-as világbajnokság – Phong Vu Buffalo ikon" tr "summoner_icon_title_3729" = "2018-as világbajnokság – Flamengo ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3730" = "2018-as világbajnokság – KaBuM! e-Sports ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3731" = "2018-as világbajnokság – Kaos Latin Gamers ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3732" = "2018-as világbajnokság – Rebirth eSports ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3733" = "2018-as világbajnokság – Fnatic ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3734" = "2018-as világbajnokság – G2 Esports ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3735" = "2018-as világbajnokság – Misfits ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3736" = "2018-as világbajnokság – Schalke04 ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3737" = "2018-as világbajnokság – Splyce ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3738" = "2018-as világbajnokság – Team Vitality ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3739" = "2018-as világbajnokság – Ascension Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3740" = "2018-as világbajnokság – Afreeca Freecs ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3741" = "2018-as világbajnokság – Gen.G Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3742" = "2018-as világbajnokság – Griffin ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3743" = "2018-as világbajnokság – Kingzone DragonX ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3744" = "2018-as világbajnokság – KT Rolster ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3745" = "2018-as világbajnokság – SK Telecom T1 ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3746" = "2018-as világbajnokság – Gambit Esports ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3747" = "2018-as világbajnokság – DetonatioN FocusMe ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3748" = "2018-as világbajnokság – Pentagram ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3749" = "2018-as világbajnokság – Unsold Stuff Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3750" = "2018-as világbajnokság – Dash9 Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3751" = "2018-as világbajnokság – Infinity eSports CR ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3752" = "2018-as világbajnokság – Flash Wolves ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3753" = "2018-as világbajnokság – G-Rex ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3754" = "2018-as világbajnokság – Hong Kong Attitude ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3755" = "2018-as világbajnokság – J Team ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3756" = "2018-as világbajnokság – Machi Esports ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3757" = "2018-as világbajnokság – MAD Team ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3758" = "2018-as világbajnokság – Edward Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3759" = "2018-as világbajnokság – Invictus Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3760" = "2018-as világbajnokság – JD Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3761" = "2018-as világbajnokság – Rogue Warriors ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3762" = "2018-as világbajnokság – Royal Never Give Up ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3763" = "2018-as világbajnokság – 100 Thieves ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3764" = "2018-as világbajnokság – Cloud9 ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3765" = "2018-as világbajnokság – Clutch Gaming ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3766" = "2018-as világbajnokság – Echo Fox ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3767" = "2018-as világbajnokság – Team Liquid ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3768" = "2018-as világbajnokság – TSM ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3769" = "2018-as világbajnokság – Dire Wolves ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3770" = "2018-as világbajnokság – BAHÇEŞEHİR SUPERMASSİVE ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3771" = "2018-as világbajnokság – Royal Bandits ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3772" = "2018-as világbajnokság – Cube Adonis ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3773" = "2018-as világbajnokság – EVOS Esports ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3774" = "2018-as világbajnokság – Friends Forever ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3775" = "2018-as világbajnokság – Phong Vu Buffalo ikon (arany)" tr "summoner_icon_title_3776" = "Tippjáték poro 2018 ikon" tr "summoner_icon_title_3777" = "Tippjáték varázsló 2018 ikon" tr "summoner_icon_title_3778" = "Jakarta 2018 ikon" tr "summoner_icon_title_3779" = "Arany Világbajnok Kha'Zix ikon" tr "summoner_icon_title_3780" = "Arany világbajnoki kard ikon" tr "summoner_icon_title_3781" = "Arany világbajnoki lámpás ikon" tr "summoner_icon_title_3782" = "Arany világbajnoki kesztyű ikon" tr "summoner_icon_title_3783" = "Arany világbajnoki lándzsák ikon" tr "summoner_icon_title_3784" = "Arany világbajnoki penge ikon" tr "summoner_icon_title_3785" = "Pokoli Amumu ikon" tr "summoner_icon_title_3786" = "Sárkányidomár Heimerdinger ikon" tr "summoner_icon_title_3787" = "Pythagoras ikon" tr "summoner_icon_title_3788" = "Harapós ikon" tr "summoner_icon_title_3789" = "Kistorony ikon" tr "summoner_icon_title_3790" = "Fantaszcicus ikon" tr "summoner_icon_title_3791" = "Tökmacska ikon" tr "summoner_icon_title_3792" = "Janna cukorka ikon" tr "summoner_icon_title_3793" = "Ekko cukorka ikon" tr "summoner_icon_title_3794" = "Kled cukorka ikon" tr "summoner_icon_title_3795" = "K/DA Ahri ikon" tr "summoner_icon_title_3796" = "K/DA Evelynn ikon" tr "summoner_icon_title_3797" = "K/DA Kai'Sa ikon" tr "summoner_icon_title_3798" = "K/DA Akali ikon" tr "summoner_icon_title_3799" = "K/DA ikon" tr "summoner_icon_title_3800" = "Arany K/DA ikon" tr "summoner_icon_title_3801" = "Arany Janna cukorka ikon" tr "summoner_icon_title_3802" = "Arany Ekko cukorka ikon" tr "summoner_icon_title_3803" = "Arany Kled cukorka ikon" tr "summoner_icon_title_3804" = "Baronsapkás poro ikon" tr "summoner_icon_title_3806" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Bronz ikon" tr "summoner_icon_title_3807" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Ezüst ikon" tr "summoner_icon_title_3808" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Arany ikon" tr "summoner_icon_title_3809" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Platina ikon" tr "summoner_icon_title_3810" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Gyémánt ikon" tr "summoner_icon_title_3811" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Mesteri ikon" tr "summoner_icon_title_3812" = "2018-as szezon – Egyéni/páros Kihívó ikon" tr "summoner_icon_title_3813" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Bronz ikon" tr "summoner_icon_title_3814" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Ezüst ikon" tr "summoner_icon_title_3815" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Arany ikon" tr "summoner_icon_title_3816" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Platina ikon" tr "summoner_icon_title_3817" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Gyémánt ikon" tr "summoner_icon_title_3818" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Mesteri ikon" tr "summoner_icon_title_3819" = "2018-as szezon – Rugalmas 5v5 Kihívó ikon" tr "summoner_icon_title_3820" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Bronz ikon" tr "summoner_icon_title_3821" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Ezüst ikon" tr "summoner_icon_title_3822" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Arany ikon" tr "summoner_icon_title_3823" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Platina ikon" tr "summoner_icon_title_3824" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Gyémánt ikon" tr "summoner_icon_title_3825" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Mesteri ikon" tr "summoner_icon_title_3826" = "2018-as szezon – Rugalmas 3v3 Kihívó ikon" tr "summoner_icon_title_3836" = "Pizsamás őrző Soraka ikon" tr "summoner_icon_title_3837" = "Pizsamás őrző Miss Fortune ikon" tr "summoner_icon_title_3838" = "Pizsamás őrző Ezreal ikon" tr "summoner_icon_title_3839" = "Pizsamás őrző Lulu ikon" tr "summoner_icon_title_3840" = "Pizsamás őrző Lux ikon" tr "summoner_icon_title_3841" = "Napfogyatkozás Leona ikon" tr "summoner_icon_title_3842" = "Holdfogyatkozás Leona ikon" tr "summoner_icon_title_3844" = "Hóember Yi ikon" tr "summoner_icon_title_3845" = "Jégkirály Twitch ikon" tr "summoner_icon_title_3846" = "Téli csoda Neeko ikon" tr "summoner_icon_title_3847" = "Téli csoda Soraka ikon" tr "summoner_icon_title_3848" = "Fagyherceg Mundo ikon" tr "summoner_icon_title_3849" = "Éhenkórász ikon" tr "summoner_icon_title_3850" = "Hóember Yi ikon (Tekintély kiadás)" tr "summoner_icon_title_3851" = "Arany Jégpenge Irelia ikon" tr "summoner_icon_title_3852" = "Arany Havas nap Graves ikon" tr "summoner_icon_title_3853" = "Arany Havas nap Malzahar ikon" tr "summoner_icon_title_3854" = "Arany Hóvihar Sivir ikon" tr "summoner_icon_title_3855" = "Arany Havas nap Bard ikon" tr "summoner_icon_title_3856" = "Bevezető ikon (ritka)" tr "summoner_icon_title_3857" = "Ess neki! ikon (hatalmas)" tr "summoner_icon_title_3858" = "Hópehely ikon" tr "summoner_icon_title_3859" = "Kristályszarvas ikon" tr "summoner_icon_title_3860" = "Diadalmas Porianna ikon" tr "summoner_icon_title_3861" = "Vlad bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3862" = "Evelynn bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3863" = "Alistar bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3864" = "Kayle bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3865" = "Shen bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3866" = "Mesteri Yi bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3867" = "Sona bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3868" = "Ashe bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_3869" = "Hextech Kupa – 4 csapatos ikon" tr "summoner_icon_title_3870" = "Hextech Kupa – 8 csapatos ikon" tr "summoner_icon_title_3871" = "Hextech Kupa – 16 csapatos ikon" tr "summoner_icon_title_3872" = "Lángoló poro ikon" tr "summoner_icon_title_3873" = "Kivégzés ikon" tr "summoner_icon_title_3874" = "Hazateleportálás ikon" tr "summoner_icon_title_3875" = "Tűzijáték Sejuani ikon" tr "summoner_icon_title_3876" = "Tűzijáték Vayne ikon" tr "summoner_icon_title_3877" = "Érmecsászár Tahm Kench ikon" tr "summoner_icon_title_3878" = "Holdlidérc Sylas ikon" tr "summoner_icon_title_3879" = "A Disznó éve ikon" tr "summoner_icon_title_3880" = "Arany disznó ikon" tr "summoner_icon_title_3881" = "Arany Hódító Xin Zhao ikon" tr "summoner_icon_title_3882" = "Arany Hódító IV. Jarvan ikon" tr "summoner_icon_title_3883" = "Arany Holdőrző Warwick ikon" tr "summoner_icon_title_3884" = "Holdünnep belépő ikon" tr "summoner_icon_title_3885" = "All-Star 2018 ikon" tr "summoner_icon_title_3886" = "A 2018-as világbajnokság emlékikonja" tr "summoner_icon_title_3887" = "Háborítatlan vidék ikon" tr "summoner_icon_title_3888" = "Aranyspatula Klub ikon" tr "summoner_icon_title_3889" = "Vérhold Pyke ikon" tr "summoner_icon_title_3890" = "Vérhold Aatrox ikon" tr "summoner_icon_title_3891" = "Vérhold Sivir ikon" tr "summoner_icon_title_3892" = "Lemenő Vérhold ikon" tr "summoner_icon_title_3893" = "Szívtipró Vi Ikon" tr "summoner_icon_title_3894" = "Porokirálynő ikon" tr "summoner_icon_title_3895" = "Éljenző poro ikon" tr "summoner_icon_title_3896" = "E-sport és lazítás ikon" tr "summoner_icon_title_3897" = "A sors habszivacs keze ikon" tr "summoner_icon_title_3898" = "2019-es szezon – 1. szakasz ikon" tr "summoner_icon_title_3899" = "Szíven szúró Fiora ikon" tr "summoner_icon_title_3900" = "Szívtipró Vi Ikon" tr "summoner_icon_title_3901" = "Porokirálynő ikon" tr "summoner_icon_title_3902" = "2019-es szezon emlékikon" tr "summoner_icon_title_3903" = "2019-es szezon ikon (Tekintély kiadás)" tr "summoner_icon_title_3904" = "A Mesteri kihívás 3. szezonja" tr "summoner_icon_title_3905" = "LCS 100 Thieves" tr "summoner_icon_title_3906" = "LCS Cloud9" tr "summoner_icon_title_3907" = "LCS Counter Logic Gaming" tr "summoner_icon_title_3908" = "LCS Clutch Gaming" tr "summoner_icon_title_3909" = "LCS Echo Fox" tr "summoner_icon_title_3910" = "LCS FlyQuest" tr "summoner_icon_title_3911" = "LCS Golden Guardians" tr "summoner_icon_title_3912" = "LCS OpTic Gaming" tr "summoner_icon_title_3913" = "LCS Team Liquid" tr "summoner_icon_title_3914" = "LCS TSM" tr "summoner_icon_title_3915" = "LEC Rogue" tr "summoner_icon_title_3916" = "LEC Fnatic" tr "summoner_icon_title_3917" = "LEC G2" tr "summoner_icon_title_3918" = "LEC Misfits" tr "summoner_icon_title_3919" = "LEC Excel" tr "summoner_icon_title_3920" = "LEC SK Gaming" tr "summoner_icon_title_3921" = "LEC Schalke" tr "summoner_icon_title_3922" = "LEC Splyce" tr "summoner_icon_title_3923" = "LEC Origen" tr "summoner_icon_title_3924" = "LEC Vitality" tr "summoner_icon_title_3925" = "LPL Bilibili Gaming" tr "summoner_icon_title_3926" = "LPL Edward Gaming" tr "summoner_icon_title_3927" = "LPL FunPlus Phoenix" tr "summoner_icon_title_3928" = "LPL Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_3929" = "LPL JD Gaming" tr "summoner_icon_title_3930" = "LPL LGD Gaming" tr "summoner_icon_title_3931" = "LPL Oh My God" tr "summoner_icon_title_3932" = "LPL Royal Never Give Up" tr "summoner_icon_title_3933" = "LPL Rogue Warriors" tr "summoner_icon_title_3934" = "LPL SinoDragon Gaming" tr "summoner_icon_title_3935" = "LPL Suning" tr "summoner_icon_title_3936" = "LPL Snake Esports" tr "summoner_icon_title_3937" = "LPL Topsports Gaming" tr "summoner_icon_title_3938" = "LPL Victory Five" tr "summoner_icon_title_3939" = "LPL Vici Gaming" tr "summoner_icon_title_3940" = "LPL Team WE" tr "summoner_icon_title_3941" = "TCL 1907 Fenerbahçe Espor" tr "summoner_icon_title_3942" = "TCL Bahçeşehir SuperMassive" tr "summoner_icon_title_3943" = "TCL Beşiktaş" tr "summoner_icon_title_3944" = "TCL Bursaspor Esports" tr "summoner_icon_title_3945" = "TCL Dark Passage" tr "summoner_icon_title_3946" = "TCL Doğuş Üni Aurora" tr "summoner_icon_title_3947" = "TCL GALAKTICOS" tr "summoner_icon_title_3948" = "TCL Galatasaray Espor" tr "summoner_icon_title_3949" = "TCL HWA GAMING" tr "summoner_icon_title_3950" = "TCL Royal Youth" tr "summoner_icon_title_3951" = "LCK SANDBOX Gaming" tr "summoner_icon_title_3952" = "LCK kt Rolster" tr "summoner_icon_title_3953" = "LCK KING-ZONE DragonX" tr "summoner_icon_title_3954" = "LCK Jin Air Greenwings" tr "summoner_icon_title_3955" = "LCK Hanwha Life Esports" tr "summoner_icon_title_3956" = "LCK GRIFFIN" tr "summoner_icon_title_3957" = "LCK Gen.G" tr "summoner_icon_title_3958" = "LCK Damwon Gaming" tr "summoner_icon_title_3959" = "LCK Afreeca Freecs" tr "summoner_icon_title_3960" = "LCK SK Telecom T1" tr "summoner_icon_title_3961" = "OPL Dire Wolves" tr "summoner_icon_title_3962" = "OPL The Chiefs Esports Club" tr "summoner_icon_title_3963" = "OPL Legacy" tr "summoner_icon_title_3964" = "OPL Bombers" tr "summoner_icon_title_3965" = "OPL Avant Gaming" tr "summoner_icon_title_3966" = "OPL Mammoth" tr "summoner_icon_title_3967" = "OPL Gravitas" tr "summoner_icon_title_3968" = "OPL Order" tr "summoner_icon_title_3969" = "LMS Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_3970" = "LMS CTBC J Team" tr "summoner_icon_title_3971" = "LMS Hong Kong Attitude" tr "summoner_icon_title_3972" = "LMS MAD TEAM" tr "summoner_icon_title_3973" = "LMS G-Rex" tr "summoner_icon_title_3974" = "LMS ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3975" = "LMS Alpha Esports" tr "summoner_icon_title_3976" = "LMS Dragon Gate Team" tr "summoner_icon_title_3977" = "CBLOL CNB e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3978" = "CBLOL Flamengo eSports" tr "summoner_icon_title_3979" = "CBLOL INTZ e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_3980" = "CBLOL KaBuM! e-Sports" tr "summoner_icon_title_3981" = "CBLOL ProGaming Esports" tr "summoner_icon_title_3982" = "CBLOL Redemption eSports" tr "summoner_icon_title_3983" = "CBLOL Uppercut Esports" tr "summoner_icon_title_3984" = "CBLOL Vivo Keyd" tr "summoner_icon_title_3985" = "LLA All Knights" tr "summoner_icon_title_3986" = "LLA Furious Gaming" tr "summoner_icon_title_3987" = "LLA Infinity Esports" tr "summoner_icon_title_3988" = "LLA Isurus Gaming" tr "summoner_icon_title_3989" = "LLA Kaos Latin Gamers" tr "summoner_icon_title_3990" = "LLA Pixel Esports Club" tr "summoner_icon_title_3991" = "LLA Rainbow7" tr "summoner_icon_title_3992" = "LLA XTEN Esports" tr "summoner_icon_title_3993" = "LJL DetonatioN FocusMe" tr "summoner_icon_title_3994" = "LJL Unsold Stuff Gaming" tr "summoner_icon_title_3995" = "LJL V3 Esports" tr "summoner_icon_title_3996" = "LJL Crest Gaming Act" tr "summoner_icon_title_3997" = "LJL Burning Core" tr "summoner_icon_title_3998" = "LJL Axiz" tr "summoner_icon_title_3999" = "LJL Sngoku Gaming" tr "summoner_icon_title_4" = "Kék hegy ikon" tr "summoner_icon_title_4000" = "LJL Rascal Jester" tr "summoner_icon_title_4001" = "LCL Gambit eSports" tr "summoner_icon_title_4002" = "LCL Team Just" tr "summoner_icon_title_4003" = "LCL M19" tr "summoner_icon_title_4004" = "LCL Vaevictis eSports" tr "summoner_icon_title_4005" = "LCL Dragon Army" tr "summoner_icon_title_4006" = "LCL Vega Squadron" tr "summoner_icon_title_4007" = "LCL ROX" tr "summoner_icon_title_4008" = "LCL Elements Pro Gaming" tr "summoner_icon_title_4009" = "VCS Sky Gaming Daklak" tr "summoner_icon_title_4010" = "VCS Cherry Esports" tr "summoner_icon_title_4011" = "VCS FTV" tr "summoner_icon_title_4012" = "VCS GAM Esports" tr "summoner_icon_title_4013" = "VCS EVOS Esports" tr "summoner_icon_title_4014" = "VCS Friends Forever Gaming" tr "summoner_icon_title_4015" = "VCS Cerberus Esports" tr "summoner_icon_title_4016" = "VCS Phong Vu Buffalo" tr "summoner_icon_title_4017" = "Papírfigura Anivia ikon" tr "summoner_icon_title_4018" = "Papírfigura Nunu ikon" tr "summoner_icon_title_4019" = "Papírfigura Willump ikon" tr "summoner_icon_title_4020" = "Yorick-macska ikon" tr "summoner_icon_title_4021" = "Rengar-macska ikon" tr "summoner_icon_title_4022" = "Királyi cica ikon" tr "summoner_icon_title_4023" = "Szép cica Rengar ikon" tr "summoner_icon_title_4024" = "Miaúrick ikon" tr "summoner_icon_title_4025" = "Corki corgi ikon" tr "summoner_icon_title_4026" = "Spániel Fizz ikon" tr "summoner_icon_title_4027" = "Királyi kutyus ikon" tr "summoner_icon_title_4028" = "Szőrmók Fizz ikon" tr "summoner_icon_title_4029" = "Corgi Corki ikon" tr "summoner_icon_title_4030" = "Csókok ikon" tr "summoner_icon_title_4031" = "Arany Kutyák a Macskák ellen ikon" tr "summoner_icon_title_4032" = "Galaktikus vadász Zed ikon" tr "summoner_icon_title_4033" = "iG Camille ikon" tr "summoner_icon_title_4034" = "iG Fiora ikon" tr "summoner_icon_title_4035" = "iG Kai'Sa ikon" tr "summoner_icon_title_4036" = "iG LeBlanc ikon" tr "summoner_icon_title_4037" = "iG Rakan ikon" tr "summoner_icon_title_4038" = "iG Irelia ikon" tr "summoner_icon_title_4039" = "Uralkodó Alistar ikon" tr "summoner_icon_title_4050" = "Az igazság nővérei ikon" tr "summoner_icon_title_4051" = "A kiállítás legjobbja ikon" tr "summoner_icon_title_4052" = "Aranymacska ikon" tr "summoner_icon_title_4053" = "Aranykutya ikon" tr "summoner_icon_title_4054" = "Platina Kutyák a Macskák ellen ikon" tr "summoner_icon_title_4055" = "Kihívó Nidalee ikon" tr "summoner_icon_title_4056" = "Kihívó Ahri ikon" tr "summoner_icon_title_4057" = "2019-es szezon – 2. szakasz ikon" tr "summoner_icon_title_4058" = "Az 1. szakasz döntője ikon – OPL" tr "summoner_icon_title_4059" = "Tavaszi szakasz döntője ikon – LCS" tr "summoner_icon_title_4060" = "Téli szakasz döntője ikon – TCL" tr "summoner_icon_title_4061" = "Tavaszi szakasz döntője ikon – LEC" tr "summoner_icon_title_4062" = "Tavaszi szakasz döntője ikon – LJL" tr "summoner_icon_title_4063" = "Első szakasz döntője ikon – LLA" tr "summoner_icon_title_4064" = "Első szakasz döntője ikon – CBLOL" tr "summoner_icon_title_4065" = "Pyke bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4066" = "Graves bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4067" = "Illaoi bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4068" = "Nautilus bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4069" = "Tahm Kench bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4070" = "Akali bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4071" = "Lee Sin bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4072" = "Ahri bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4073" = "Yasuo bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4074" = "Irelia bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4075" = "Darius bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4076" = "Draven bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4077" = "Riven bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4078" = "Sion bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4079" = "Swain bajnok ikon" tr "summoner_icon_title_4080" = "Bilgewater 2019 ikon" tr "summoner_icon_title_4081" = "Poronauta ikon" tr "summoner_icon_title_4082" = "Csupa csillag ikon" tr "summoner_icon_title_4083" = "iG világbajnoki ajándéktárgyak – ikon" tr "summoner_icon_title_4084" = "Próbatétel 2019 belépő ikon" tr "summoner_icon_title_4085" = "Arany próbatétel 2019 ikon" tr "summoner_icon_title_4086" = "Az Ismeretlenek ikon" tr "summoner_icon_title_4087" = "A Hadosztály ikon" tr "summoner_icon_title_4088" = "Az Egység ikon" tr "summoner_icon_title_4089" = "A Tanács ikon" tr "summoner_icon_title_4090" = "Próbatétel ikon" tr "summoner_icon_title_4091" = "Kihívó Nidalee arany ikon" tr "summoner_icon_title_4092" = "Kihívó Ahri arany ikon" tr "summoner_icon_title_4093" = "Uralkodó Alistar arany ikon" tr "summoner_icon_title_4094" = "Uralkodó Varus arany ikon" tr "summoner_icon_title_4095" = "Uralkodó Karma arany ikon" tr "summoner_icon_title_4096" = "iG világbajnoki ikon" tr "summoner_icon_title_4097" = "LST MEGA" tr "summoner_icon_title_4098" = "Csata Akadémia ikon" tr "summoner_icon_title_4099" = "Csata Akadémia Ezreal ikon" tr "summoner_icon_title_4100" = "Csata Akadémia Lux ikon" tr "summoner_icon_title_4101" = "Csata Akadémia Jayce ikon" tr "summoner_icon_title_4102" = "Csata Graves professzor úr ikon" tr "summoner_icon_title_4103" = "Csata Yuumi igazgatónő ikon" tr "summoner_icon_title_4104" = "Csata Akadémia Katarina ikon" tr "summoner_icon_title_4105" = "Díszegyenruhás Csata Akadémia Jayce ikon" tr "summoner_icon_title_4106" = "Díszegyenruhás Csata Akadémia Graves ikon" tr "summoner_icon_title_4107" = "Díszegyenruhás Csata Akadémia Yuumi ikon" tr "summoner_icon_title_4108" = "Díszegyenruhás Csata Akadémia Katarina ikon" tr "summoner_icon_title_4109" = "2019-es TSM – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4110" = "2019-es TSM – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4111" = "2019-es Echo Fox – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4112" = "2019-es Echo Fox – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4113" = "2019-es 100 Thieves – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4114" = "2019-es 100 Thieves – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4115" = "2019-es Cloud9 – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4116" = "2019-es Cloud9 – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4117" = "2019-es CLG – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4118" = "2019-es CLG – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4119" = "2019-es Team Liquid – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4120" = "2019-es Team Liquid – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4121" = "2019-es OpTic Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4122" = "2019-es OpTic Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4123" = "2019-es Golden Guardians – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4124" = "2019-es Golden Guardians – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4125" = "2019-es FlyQuest – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4126" = "2019-es FlyQuest – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4127" = "2019-es Clutch Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4128" = "2019-es Clutch Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4129" = "2019-es Excel Esports – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4130" = "2019-es Excel Esports – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4131" = "2019-es Fnatic – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4132" = "2019-es Fnatic – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4133" = "2019-es G2 Esports – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4134" = "2019-es G2 Esports – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4135" = "2019-es Misfits – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4136" = "2019-es Misfits – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4137" = "2019-es Origen – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4138" = "2019-es Origen – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4139" = "2019-es Rogue – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4140" = "2019-es Rogue – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4141" = "2019-es Schalke 04 – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4142" = "2019-es Schalke 04 – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4143" = "2019-es SK Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4144" = "2019-es SK Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4145" = "2019-es Splyce – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4146" = "2019-es Splyce – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4147" = "2019-es Vitality – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4148" = "2019-es Vitality – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4149" = "Profi poro ikon" tr "summoner_icon_title_4150" = "Sikít-eemo ikon" tr "summoner_icon_title_4151" = "Éljenző Pengu ikon" tr "summoner_icon_title_4152" = "Rajongói klub ikon" tr "summoner_icon_title_4153" = "LEC G2 Esports" tr "summoner_icon_title_4154" = "Démonka Tristana ikon" tr "summoner_icon_title_4155" = "Sárkányhajó poro ikon" tr "summoner_icon_title_4156" = "Ízletes rizsgombócporo ikon" tr "summoner_icon_title_4157" = "Édes rizsgombócporo ikon" tr "summoner_icon_title_4161" = "Kozmikus sötétség Jhin ikon" tr "summoner_icon_title_4162" = "Sötét csillag Shaco ikon" tr "summoner_icon_title_4163" = "Sötét csillag Karma ikon" tr "summoner_icon_title_4164" = "2019-es Bilibili Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4165" = "2019-es Bilibili Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4166" = "2019-es Dominus Esports – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4167" = "2019-es Dominus Esports – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4168" = "2019-es Edward Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4169" = "2019-es Edward Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4170" = "2019-es FunPlus Phoenix – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4171" = "2019-es FunPlus Phoenix – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4172" = "2019-es Invictus Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4173" = "2019-es Invictus Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4174" = "2019-es JD Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4175" = "2019-es JD Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4176" = "2019-es LGD Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4177" = "2019-es LGD Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4178" = "2019-es LNG Esports – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4179" = "2019-es LNG Esports – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4180" = "2019-es Oh My God – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4181" = "2019-es Oh My God – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4182" = "2019-es Royal Never Give Up – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4183" = "2019-es Royal Never Give Up – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4184" = "2019-es Rogue Warriors – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4185" = "2019-es Rogue Warriors – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4186" = "2019-es Suning – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4187" = "2019-es Suning – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4188" = "2019-es TOP Esports – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4189" = "2019-es TOP Esports – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4190" = "2019-es Victory Five – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4191" = "2019-es Victory Five – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4192" = "2019-es Vici Gaming – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4193" = "2019-es Vici Gaming – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4194" = "2019-es Team WE – 1. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_4195" = "2019-es Team WE – 2. szintű ikon" tr "summoner_icon_title_5" = "Kék szuperminion ikon" tr "summoner_icon_title_501" = "Helyőrző ikon" tr "summoner_icon_title_502" = "Időkapu ikon" tr "summoner_icon_title_503" = "Lidércjárás 2012 – Rettegett Rém" tr "summoner_icon_title_504" = "Holdünnep 2012 - Halálmaszk" tr "summoner_icon_title_505" = "Holdünnep 2012 - Bosszúszomjas Lidérc" tr "summoner_icon_title_506" = "Icon 506" tr "summoner_icon_title_507" = "Icon 507" tr "summoner_icon_title_508" = "2012-es világbajnokság – Világbajnok Riven" tr "summoner_icon_title_509" = "A 2. szezon jutalmai – Bronz, 3v3" tr "summoner_icon_title_510" = "A 2. szezon jutalmai – Bronz, 5v5" tr "summoner_icon_title_511" = "A 2. szezon jutalmai – Bronz, összes" tr "summoner_icon_title_512" = "Az 1. szezon jutalmai – Bronz" tr "summoner_icon_title_513" = "A 2. szezon jutalmai – Bronz, egyéni" tr "summoner_icon_title_514" = "2. szezon – Ezüst, 3v3" tr "summoner_icon_title_515" = "2. szezon – Ezüst, 5v5" tr "summoner_icon_title_516" = "2. szezon – Ezüst, összes" tr "summoner_icon_title_517" = "1. szezon – Ezüst" tr "summoner_icon_title_518" = "A 2. szezon jutalmai – Ezüst, egyéni" tr "summoner_icon_title_519" = "A 2. szezon jutalmai – Arany, 3v3" tr "summoner_icon_title_520" = "A 2. szezon jutalmai – Arany, 5v5" tr "summoner_icon_title_521" = "A 2. szezon jutalmai – Arany, összes" tr "summoner_icon_title_522" = "Az 1. szezon jutalmai – Arany" tr "summoner_icon_title_523" = "2. szezon – Arany, egyéni" tr "summoner_icon_title_524" = "A 2. szezon jutalmai – Platina, 3v3" tr "summoner_icon_title_525" = "A 2. szezon jutalmai – Platina, 5v5" tr "summoner_icon_title_526" = "A 2. szezon jutalmai – Platina, összes" tr "summoner_icon_title_527" = "Az 1. szezon jutalmai – Platina" tr "summoner_icon_title_528" = "A 2. szezon jutalmai – Platina, egyéni" tr "summoner_icon_title_529" = "A 2. szezon jutalmai – Gyémánt, 3v3" tr "summoner_icon_title_530" = "A 2. szezon jutalmai – Gyémánt, 5v5" tr "summoner_icon_title_531" = "A 2. szezon jutalmai – Gyémánt, összes" tr "summoner_icon_title_532" = "A 2. szezon jutalmai – Gyémánt, egyéni" tr "summoner_icon_title_533" = "Béta – Mesteri bétarésztvevő" tr "summoner_icon_title_534" = "Béta – Nagymesteri bétarésztvevő" tr "summoner_icon_title_535" = "Boltos ikon" tr "summoner_icon_title_536" = "Koszorú ikon" tr "summoner_icon_title_537" = "Torony ikon" tr "summoner_icon_title_538" = "Rénszarvas Urf ikon" tr "summoner_icon_title_539" = "Ünnepi Nashor ikon" tr "summoner_icon_title_540" = "Pengezokni ikon" tr "summoner_icon_title_541" = "Holdünnep 2013 – Boríték" tr "summoner_icon_title_542" = "Holdünnep 2013 – Boltos" tr "summoner_icon_title_543" = "Holdünnep 2013 – Urf" tr "summoner_icon_title_544" = "Holdünnep 2013 – Lámpás" tr "summoner_icon_title_545" = "Holdünnep – Tekercs" tr "summoner_icon_title_546" = "Freljordi esemény – Avarosai" tr "summoner_icon_title_547" = "Freljordi esemény – Fagykarom" tr "summoner_icon_title_548" = "Freljordi esemény – Jégőrző" tr "summoner_icon_title_549" = "Hőskinézet – Lélekőr Udyr, tigris alak" tr "summoner_icon_title_550" = "Hőskinézet – Lélekőr Udyr, medve alak" tr "summoner_icon_title_551" = "Hőskinézet – Lélekőr Udyr, teknős alak" tr "summoner_icon_title_552" = "Hőskinézet – Lélekőr Udyr, főnix alak" tr "summoner_icon_title_553" = "Béta – LATAM résztvevő" tr "summoner_icon_title_554" = "LCS 2013 – Cloud 9" tr "summoner_icon_title_555" = "LCS 2013 – Curse" tr "summoner_icon_title_556" = "LCS 2013 – Team Dignitas" tr "summoner_icon_title_557" = "LCS 2013 – Team Coast" tr "summoner_icon_title_558" = "LCS 2013 – TSM" tr "summoner_icon_title_559" = "LCS 2013 – Velocity" tr "summoner_icon_title_560" = "LCS 2013 – Vulcun" tr "summoner_icon_title_561" = "LCS 2013 – CLG" tr "summoner_icon_title_562" = "LCS 2013 – Evil Geniuses" tr "summoner_icon_title_563" = "LCS 2013 – Fnatic" tr "summoner_icon_title_564" = "LCS 2013 – Gambit" tr "summoner_icon_title_565" = "LCS 2013 – Lemondogs" tr "summoner_icon_title_566" = "LCS 2013 – MYM" tr "summoner_icon_title_567" = "LCS 2013 – NIP" tr "summoner_icon_title_568" = "LCS 2013 – SK Gaming" tr "summoner_icon_title_569" = "LCS 2013 – Alternate" tr "summoner_icon_title_570" = "LCS 2013 – GamingGear.EU" tr "summoner_icon_title_571" = "LCS 2013 – Pain Gaming" tr "summoner_icon_title_572" = "LCS 2013 – Lyon Gaming" tr "summoner_icon_title_573" = "LCS 2013 – Team Immunity" tr "summoner_icon_title_574" = "LCS 2013 – Dark Passage" tr "summoner_icon_title_575" = "Lidércjárás 2013 – Jégszülött vigyázó" tr "summoner_icon_title_576" = "Lidércjárás 2013 – Az oltár szelleme" tr "summoner_icon_title_577" = "Lidércjárás 2013 – Őrangyal" tr "summoner_icon_title_578" = "Lidércjárás 2013 – Vilemaw" tr "summoner_icon_title_579" = "Lidércjárás 2013 – Morellonomikon" tr "summoner_icon_title_580" = "Nosztalgikus hőskinézetikon" tr "summoner_icon_title_581" = "3. szezon – Bronz" tr "summoner_icon_title_582" = "3. szezon – Ezüst" tr "summoner_icon_title_583" = "3. szezon – Arany" tr "summoner_icon_title_584" = "3. szezon – Platina" tr "summoner_icon_title_585" = "3. szezon – Gyémánt" tr "summoner_icon_title_586" = "3. szezon – Kihívó" tr "summoner_icon_title_588" = "Ess neki 2013 – Becsomagolt Poro" tr "summoner_icon_title_589" = "Ess neki 2013 – Rossz mézeskalács Veigar" tr "summoner_icon_title_590" = "Ess neki 2013 – Katarina tőre" tr "summoner_icon_title_591" = "Ess neki 2013 – Hóember Teemo" tr "summoner_icon_title_592" = "Ess neki 2013 – Mikulás Gragas sütije" tr "summoner_icon_title_593" = "OGN 2014 – SKT T1" tr "summoner_icon_title_594" = "OGN 2014 – Team NB" tr "summoner_icon_title_595" = "OGN 2014 – CJ Entus" tr "summoner_icon_title_596" = "OGN 2014 – Najin e-mFire" tr "summoner_icon_title_597" = "OGN 2014 – Samsung Galaxy" tr "summoner_icon_title_598" = "OGN 2014 – Jin Air Greenwings" tr "summoner_icon_title_599" = "OGN 2014 – KT Rolster" tr "summoner_icon_title_6" = "Jó öreg mancs ikon" tr "summoner_icon_title_600" = "OGN 2014 – IM" tr "summoner_icon_title_601" = "OGN 2014 – Alienware Andromeda" tr "summoner_icon_title_602" = "OGN 2014 – Xenics Storm" tr "summoner_icon_title_603" = "Holdünnep 2014 – A Ló éve" tr "summoner_icon_title_604" = "Holdünnep 2014 – Holdistennő Diana" tr "summoner_icon_title_605" = "Holdünnep 2014 – Hódító Tryndamere" tr "summoner_icon_title_606" = "Holdünnep 2014 – Sárkánypenge Riven" tr "summoner_icon_title_607" = "Holdünnep 2014 – Igazság, Diana" tr "summoner_icon_title_608" = "Holdünnep 2014 – Hatalom, Tryndamere" tr "summoner_icon_title_609" = "Holdünnep 2014 – Szabadság, Riven" tr "summoner_icon_title_610" = "Holdünnep 2014 – Az Igazság útja" tr "summoner_icon_title_611" = "Holdünnep 2014 – A Hatalom útja" tr "summoner_icon_title_612" = "Holdünnep 2014 – A Szabadság útja" tr "summoner_icon_title_613" = "LCS 2014 – Alliance" tr "summoner_icon_title_614" = "LCS 2014 – Copenhagen Wolves" tr "summoner_icon_title_615" = "LCS 2014 – Fnatic" tr "summoner_icon_title_616" = "LCS 2014 – Gambit" tr "summoner_icon_title_617" = "LCS 2014 – Millenium" tr "summoner_icon_title_618" = "LCS 2014 – Roccat" tr "summoner_icon_title_619" = "LCS 2014 – SK Gaming" tr "summoner_icon_title_620" = "LCS 2014 – Supa Hot Crew" tr "summoner_icon_title_621" = "LCS 2014 – CLG" tr "summoner_icon_title_622" = "LCS 2014 – Cloud 9" tr "summoner_icon_title_623" = "LCS 2014 – Coast" tr "summoner_icon_title_624" = "LCS 2014 – Curse" tr "summoner_icon_title_625" = "LCS 2014 – Dignitas" tr "summoner_icon_title_626" = "LCS 2014 – Evil Geniuses" tr "summoner_icon_title_627" = "LCS 2014 – TSM" tr "summoner_icon_title_628" = "LCS 2014 – XDG" tr "summoner_icon_title_629" = "GPL 2014 – Saigon Jokers" tr "summoner_icon_title_630" = "GPL 2014 – Insidious Gaming" tr "summoner_icon_title_631" = "GPL 2014 – Imperium Pro Team" tr "summoner_icon_title_632" = "GPL 2014 – Neolution Esports Full Louis" tr "summoner_icon_title_633" = "GPL 2014 – yoe Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_634" = "GPL 2014 – Saigon Fantastic Five" tr "summoner_icon_title_635" = "GPL 2014 – Tt Esports Manila Eagles" tr "summoner_icon_title_636" = "GPL 2014 – Azubu Taipei Assassins" tr "summoner_icon_title_637" = "GPL 2014 – ahq E-sports Club" tr "summoner_icon_title_638" = "GPL 2014 – Bangkok Titans" tr "summoner_icon_title_639" = "GPL 2014 Azubu Taipei Snipers ikon" tr "summoner_icon_title_640" = "GPL 2014 – Singapore Sentinels" tr "summoner_icon_title_641" = "Carnival 2014 – Carnival Mask" tr "summoner_icon_title_642" = "Carnival 2014 – Carnival Teemo" tr "summoner_icon_title_654" = "2014 URF játékmód" tr "summoner_icon_title_655" = "OGN 2014 – Prime Optimus" tr "summoner_icon_title_656" = "OGN 2014 – Midas Fio" tr "summoner_icon_title_657" = "Csapatépítő – Orgyilkos" tr "summoner_icon_title_658" = "Csapatépítő – Harcos" tr "summoner_icon_title_659" = "Csapatépítő – Mágus" tr "summoner_icon_title_660" = "Csapatépítő – Lövész" tr "summoner_icon_title_661" = "Csapatépítő – Támogató" tr "summoner_icon_title_662" = "Csapatépítő – Tank" tr "summoner_icon_title_663" = "2014-es All Star ikon" tr "summoner_icon_title_664" = "Egy mindenkiért: Tükör mód ikon" tr "summoner_icon_title_665" = "Mesterhármas ikon" tr "summoner_icon_title_666" = "Pentakill ikon" tr "summoner_icon_title_667" = "LCS 2014 – LMQ" tr "summoner_icon_title_668" = "LCS 2014 – compLexity" tr "summoner_icon_title_669" = "GPL 2014 – ahq Fighter" tr "summoner_icon_title_670" = "GPL 2014 – Machi e-Sports" tr "summoner_icon_title_671" = "GPL 2014 – Wargods" tr "summoner_icon_title_672" = "GPL 2014 – Insidious Gaming Rebirth" tr "summoner_icon_title_673" = "A végzet végzetes ikonja" tr "summoner_icon_title_674" = "CBLoL 2014 – Keyd Stars" tr "summoner_icon_title_675" = "CBLoL 2014 – paiN Gaming" tr "summoner_icon_title_676" = "CBLoL 2014 – LegendsBR" tr "summoner_icon_title_677" = "CBLoL 2014 – KaBuM! e-Sports" tr "summoner_icon_title_678" = "CBLoL 2014 – INTZ e-Sports" tr "summoner_icon_title_679" = "CBLoL 2014 – CNB e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_680" = "CBLoL 2014 – Ban Karma Gaming" tr "summoner_icon_title_681" = "CBLoL 2014 – Team awp" tr "summoner_icon_title_682" = "Mecha ikon" tr "summoner_icon_title_683" = "Édességfalók 2014 – Muffin ikon" tr "summoner_icon_title_684" = "Édességfalók 2014 – Hexplozív keménycukor ikon" tr "summoner_icon_title_685" = "Szívtipró ikon" tr "summoner_icon_title_686" = "OGN 2014 – Bigfile Miracle" tr "summoner_icon_title_687" = "Játéktermi Baron ikon" tr "summoner_icon_title_688" = "Shurima 2014 – Tanítvány, 1 győzelem" tr "summoner_icon_title_689" = "Shurima 2014 – Mester, 3 győzelem" tr "summoner_icon_title_690" = "Shurima 2014 – Felemelkedett, 5 győzelem" tr "summoner_icon_title_691" = "Shurima 2014 – Tökéletes felemelkedés" tr "summoner_icon_title_692" = "Shurima 2014 – Shurimai címer" tr "summoner_icon_title_693" = "2014-es világbajnok ikon" tr "summoner_icon_title_694" = "2014-es világbajnokság – Dark Passage" tr "summoner_icon_title_695" = "2014-es világbajnokság – AHQ" tr "summoner_icon_title_696" = "2014-es világbajnokság – Samsung Galaxy" tr "summoner_icon_title_697" = "2014-es világbajnokság – Edward Gaming" tr "summoner_icon_title_698" = "2014-es világbajnokság – SK Gaming" tr "summoner_icon_title_699" = "2014-es világbajnokság – Royal Club" tr "summoner_icon_title_7" = "Szívtipró rózsa ikon" tr "summoner_icon_title_700" = "2014-es világbajnokság – Taipei Assassins" tr "summoner_icon_title_701" = "2014-es világbajnokság – TSM" tr "summoner_icon_title_702" = "2014-es világbajnokság – LMQ" tr "summoner_icon_title_703" = "2014-es világbajnokság – OMG" tr "summoner_icon_title_704" = "2014-es világbajnokság – Fnatic" tr "summoner_icon_title_705" = "2014-es világbajnokság – KaBuM" tr "summoner_icon_title_706" = "2014-es világbajnokság – Najin White Shield" tr "summoner_icon_title_707" = "2014-es világbajnokság – Cloud 9" tr "summoner_icon_title_708" = "2014-es világbajnokság – Alliance" tr "summoner_icon_title_709" = "Árny-szigetek címer" tr "summoner_icon_title_710" = "Lidércjárás 2014 – Lidércjárta bábu" tr "summoner_icon_title_711" = "Lidércjárás 2014 – Az Áruló Jele" tr "summoner_icon_title_712" = "SRU – Szarvas" tr "summoner_icon_title_713" = "SRU – Bagoly" tr "summoner_icon_title_714" = "2014-es szezon – Egyéni bronz" tr "summoner_icon_title_715" = "2014-es szezon – Egyéni ezüst" tr "summoner_icon_title_716" = "2014-es szezon – Egyéni arany" tr "summoner_icon_title_717" = "2014-es szezon – Egyéni platina" tr "summoner_icon_title_718" = "2014-es szezon – Egyéni gyémánt" tr "summoner_icon_title_719" = "2014-es szezon – Egyéni mesteri" tr "summoner_icon_title_720" = "2014-es szezon – Egyéni kihívók – 1. szint" tr "summoner_icon_title_721" = "2014-es szezon – Egyéni kihívók – 2. szint" tr "summoner_icon_title_722" = "2014-es szezon – Egyéni kihívók – 3. szint" tr "summoner_icon_title_723" = "2014-es szezon – 3v3 bronz" tr "summoner_icon_title_724" = "2014-es szezon – 3v3 ezüst" tr "summoner_icon_title_725" = "2014-es szezon – 3v3 arany" tr "summoner_icon_title_726" = "2014-es szezon – 3v3 platina" tr "summoner_icon_title_727" = "2014-es szezon – 3v3 gyémánt" tr "summoner_icon_title_728" = "2014-es szezon – 3v3 mesteri" tr "summoner_icon_title_729" = "2014-es szezon – 3v3 kihívók – 1. szint" tr "summoner_icon_title_730" = "2014-es szezon – 3v3 kihívók – 2. szint" tr "summoner_icon_title_731" = "2014-es szezon – 3v3 kihívók – 3. szint" tr "summoner_icon_title_732" = "2014-es szezon – 5v5 bronz" tr "summoner_icon_title_733" = "2014-es szezon – 5v5 ezüst" tr "summoner_icon_title_734" = "2014-es szezon – 5v5 arany" tr "summoner_icon_title_735" = "2014-es szezon – 5v5 platina" tr "summoner_icon_title_736" = "2014-es szezon – 5v5 gyémánt" tr "summoner_icon_title_737" = "2014-es szezon – 5v5 mesteri" tr "summoner_icon_title_738" = "2014-es szezon – 5v5 kihívók – 1. szint" tr "summoner_icon_title_739" = "2014-es szezon – 5v5 kihívók – 2. szint" tr "summoner_icon_title_740" = "2014-es szezon – 5v5 kihívók – 3. szint" tr "summoner_icon_title_741" = "Csatagép ikon" tr "summoner_icon_title_742" = "Dicsőséges fejlődés ikon" tr "summoner_icon_title_743" = "Ess neki 2014 – Csatagép Poro" tr "summoner_icon_title_744" = "Ess neki 2014 – Gavallér Poro" tr "summoner_icon_title_745" = "Ess neki 2014 – Árny-szigeteki Poro" tr "summoner_icon_title_746" = "Ess neki 2014 – Űrutazó Poro" tr "summoner_icon_title_747" = "Ess neki 2014 – Sárkányölő Poro" tr "summoner_icon_title_748" = "Ess neki 2014 – Porokirály" tr "summoner_icon_title_749" = "Ess neki 2014 – A porók barátja" tr "summoner_icon_title_750" = "Vérhold ikon" tr "summoner_icon_title_751" = "LCS 2015 – Winterfox" tr "summoner_icon_title_752" = "LCS 2015 – TSM" tr "summoner_icon_title_753" = "LCS 2015 – Team Liquid" tr "summoner_icon_title_754" = "LCS 2015 – TIP" tr "summoner_icon_title_755" = "LCS 2015 – Dignitas" tr "summoner_icon_title_756" = "LCS 2015 – Team Coast" tr "summoner_icon_title_757" = "LCS 2015 – Team8" tr "summoner_icon_title_758" = "LCS 2015 – CLG" tr "summoner_icon_title_759" = "LCS 2015 – Cloud9" tr "summoner_icon_title_760" = "LCS 2015 – SK" tr "summoner_icon_title_761" = "LCS 2015 – UOL" tr "summoner_icon_title_762" = "LCS 2015 – Roccat" tr "summoner_icon_title_763" = "LCS 2015 – MYM" tr "summoner_icon_title_764" = "LCS 2015 – H2K" tr "summoner_icon_title_765" = "LCS 2015 – Giants" tr "summoner_icon_title_766" = "LCS 2015 – Gambit" tr "summoner_icon_title_767" = "LCS 2015 – Fnatic" tr "summoner_icon_title_768" = "LCS 2015: Elements" tr "summoner_icon_title_769" = "LCS 2015 – Wolves" tr "summoner_icon_title_770" = "Holdünnep 2015 – Tűzijáték" tr "summoner_icon_title_771" = "Holdünnep 2015 – A Kecske éve" tr "summoner_icon_title_772" = "LCS 2015 – Gravity" tr "summoner_icon_title_773" = "Oceánhét Fizz Ikon" tr "summoner_icon_title_774" = "Játékosi magatartás ikon" tr "summoner_icon_title_775" = "Tüneményes ikon" tr "summoner_icon_title_776" = "Karnevál Teemo 2015 ikon" tr "summoner_icon_title_777" = "Karnevál Maszk 2015 ikon" tr "summoner_icon_title_778" = "DJ Sona - Asztrális" tr "summoner_icon_title_779" = "DJ Sona - Sokkoló" tr "summoner_icon_title_780" = "DJ Sona - Kinetikus" tr "summoner_icon_title_781" = "Nemezis ikon" tr "summoner_icon_title_782" = "Szívrobbanás" tr "summoner_icon_title_783" = "Orbitális lézer" tr "summoner_icon_title_784" = "Urf-szellem" tr "summoner_icon_title_785" = "Urf-portré" tr "summoner_icon_title_786" = "Aranyspatula" tr "summoner_icon_title_787" = "Elit alakulat Teemo ikon" tr "summoner_icon_title_788" = "CL 2015: Zone eSports" tr "summoner_icon_title_789" = "CL 2015: Team Turquality" tr "summoner_icon_title_790" = "CL 2015: Number One eSports" tr "summoner_icon_title_791" = "CL 2015: HWA Gaming" tr "summoner_icon_title_792" = "CL 2015: Dark Passage" tr "summoner_icon_title_793" = "CL 2015: Big Plays Incorporated" tr "summoner_icon_title_794" = "CL 2015: Besiktas E-Sports Club" tr "summoner_icon_title_795" = "CL 2015: Atlas" tr "summoner_icon_title_796" = "Copa Latinoamérica 2015 – Rebirth" tr "summoner_icon_title_797" = "Copa Latinoamérica 2015 – Last Kings" tr "summoner_icon_title_798" = "Copa Latinoamérica 2015 – KLG" tr "summoner_icon_title_799" = "Copa Latinoamérica 2015 – Furious Gaming" tr "summoner_icon_title_8" = "Ősi Gólem ikon" tr "summoner_icon_title_801" = "Copa Latinoamérica 2015 – Bencheados" tr "summoner_icon_title_802" = "" tr "summoner_icon_title_803" = "Copa Latinoamérica 2015 – Revenge" tr "summoner_icon_title_804" = "Copa Latinoamérica 2015 – Lyon" tr "summoner_icon_title_805" = "Copa Latinoamérica 2015 – Gaming" tr "summoner_icon_title_806" = "Copa Latinoamérica 2015 – Dash9" tr "summoner_icon_title_807" = "" tr "summoner_icon_title_808" = "Garena Premier League 2015 – Saigon Fantastic Five" tr "summoner_icon_title_809" = "Garena Premier League 2015 – Saigon Jokers" tr "summoner_icon_title_810" = "Garena Premier League 2015 – Mineski.Globe" tr "summoner_icon_title_811" = "GPL 2015: Bizzaro KTHXBAI" tr "summoner_icon_title_812" = "Garena Premier League 2015 – Kuala Lumpur Hunters" tr "summoner_icon_title_813" = "Garena Premier League 2015 – Jakarta Juggernauts" tr "summoner_icon_title_814" = "GPL 2015: Insidious Gaming Legends" tr "summoner_icon_title_815" = "GPL 2015: Team Infinite" tr "summoner_icon_title_816" = "Garena Premier League 2015 – GIGABYTE Full Louis" tr "summoner_icon_title_817" = "GPL 2015: Team Fat Rabbit" tr "summoner_icon_title_818" = "GPL 2015: Wargods PID Diamond" tr "summoner_icon_title_819" = "Garena Premier League 2015 – Bangkok Titans" tr "summoner_icon_title_820" = "Garena Premier League 2015 – Asus ImbaFate" tr "summoner_icon_title_821" = "GPL 2015: An Phat Ultimate" tr "summoner_icon_title_822" = "GPL 2015: Zotac 269" tr "summoner_icon_title_823" = "Garena Premier League 2015 – GameX Wargods" tr "summoner_icon_title_824" = "Starladder Star Series 2015: Hard Random" tr "summoner_icon_title_825" = "Starladder Star Series 2015: Team Just" tr "summoner_icon_title_826" = "Starladder Star Series 2015: Tornado Rox" tr "summoner_icon_title_827" = "Starladder Star Series 2015: Carpe Diem" tr "summoner_icon_title_828" = "Starladder Star Series 2015: Internationally V" tr "summoner_icon_title_829" = "Starladder Star Series 2015: Glacial Phoenix" tr "summoner_icon_title_830" = "Starladder Star Series 2015: Moscow 5" tr "summoner_icon_title_831" = "Starladder Star Series 2015: Virtus.Pro LoL" tr "summoner_icon_title_832" = "Oceanic Pro League 2015: Avant Garde" tr "summoner_icon_title_833" = "Oceanic Pro League 2015: Legacy" tr "summoner_icon_title_834" = "Oceanic Pro League 2015 – Dire Wolves" tr "summoner_icon_title_835" = "Oceanic Pro League 2015: Chiefs" tr "summoner_icon_title_836" = "Oceanic Pro League 2015: Team 4Not" tr "summoner_icon_title_837" = "Oceanic Pro League 2015 – Sudden Fear" tr "summoner_icon_title_838" = "Oceanic Pro League 2015: Immunity" tr "summoner_icon_title_839" = "Baron Nashor" tr "summoner_icon_title_840" = "IWCI 2015" tr "summoner_icon_title_841" = "LCK 2015" tr "summoner_icon_title_842" = "LMS 2015" tr "summoner_icon_title_843" = "LPL 2015" tr "summoner_icon_title_844" = "MSI 2015" tr "summoner_icon_title_845" = "NALCS 2015" tr "summoner_icon_title_846" = "EULCS 2015" tr "summoner_icon_title_847" = "Gromp ikon" tr "summoner_icon_title_848" = "CBLOL 2015 – CNB" tr "summoner_icon_title_849" = "CBLOL 2015 – G3X" tr "summoner_icon_title_850" = "CBLOL 2015 – INTZ" tr "summoner_icon_title_851" = "CBLOL 2015 – INTZ Red" tr "summoner_icon_title_852" = "CBLOL 2015 – KABUM ORANGE" tr "summoner_icon_title_853" = "CBLOL 2015 – KABUM BLACK" tr "summoner_icon_title_854" = "CBLOL 2015 – KABUM KEYD" tr "summoner_icon_title_855" = "CBLOL 2015 – Pain" tr "summoner_icon_title_856" = "Star Series 2015 – Dolphins" tr "summoner_icon_title_857" = "Star Series 2015 – Solar Wind" tr "summoner_icon_title_858" = "Star Series 2015 – Your Exit" tr "summoner_icon_title_859" = "Star Series 2015 – Dragon" tr "summoner_icon_title_860" = "Bajnokok ligája 2015 – Crew" tr "summoner_icon_title_861" = "Bajnokok ligája 2015 – OHM" tr "summoner_icon_title_862" = "Oceanic Pro League 2015 – Absolute" tr "summoner_icon_title_863" = "Oceanic Pro League 2015 – SIN Gaming" tr "summoner_icon_title_864" = "Copa Latinoamérica 2015 – Isurus Gaming" tr "summoner_icon_title_865" = "Copa Latinoamérica 2015 – Havoks" tr "summoner_icon_title_866" = "Copa Latinoamérica 2015 – Meet Your Makers" tr "summoner_icon_title_867" = "LCS 2015 – TDK" tr "summoner_icon_title_868" = "LCS 2015 – NME" tr "summoner_icon_title_869" = "LCS 2015 – Origen" tr "summoner_icon_title_870" = "2015-ös Barátok hete ikon" tr "summoner_icon_title_871" = "Poroművész ikon" tr "summoner_icon_title_872" = "LCK 2015 – CJ Entus" tr "summoner_icon_title_873" = "LCK 2015 – SKT T1" tr "summoner_icon_title_874" = "LCK 2015 – SBENU" tr "summoner_icon_title_875" = "LCK 2015 – Samsung Galaxy" tr "summoner_icon_title_876" = "LCK 2015 – Najin" tr "summoner_icon_title_877" = "LCK 2015 – KT Rolster" tr "summoner_icon_title_878" = "LCK 2015 – KOO Tigers" tr "summoner_icon_title_879" = "LCK 2015 – Jin Air" tr "summoner_icon_title_880" = "LCK 2015 – Longzhu IM" tr "summoner_icon_title_881" = "2015 LCK Rebels Anarchy" tr "summoner_icon_title_882" = "LMS 2015 – ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_883" = "LMS 2015 – Assassin Sniper" tr "summoner_icon_title_884" = "LMS 2015 – Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_885" = "LMS 2015 – Hong Kong Esports" tr "summoner_icon_title_886" = "LMS 2015 – Logitech G Snipers" tr "summoner_icon_title_887" = "LMS 2015 – Machi E-Sports" tr "summoner_icon_title_888" = "LMS 2015 – Midnight Sun Esports" tr "summoner_icon_title_889" = "LMS 2015 – Taipei Assassins" tr "summoner_icon_title_890" = "Garena Premier League 2015 – Boba Marines" tr "summoner_icon_title_891" = "Garena Premier League 2015 – Zotac United" tr "summoner_icon_title_892" = "Garena Premier League 2015 – Imperium Pro Team" tr "summoner_icon_title_893" = "Garena Premier League 2015 – Team Proioxis" tr "summoner_icon_title_894" = "Garena Premier League 2015 – Go To Sleep" tr "summoner_icon_title_895" = "Garena Premier League 2015 – Impunity Legends" tr "summoner_icon_title_896" = "Garena Premier League 2015 – Thirsty Chinchillas" tr "summoner_icon_title_897" = "Bilgewateri Graves, 1. felvonás" tr "summoner_icon_title_898" = "Bilgewateri Twisted Fate, 1. felvonás" tr "summoner_icon_title_899" = "Bilgewateri Graves, 2. felvonás" tr "summoner_icon_title_9" = "Tőrök ikon" tr "summoner_icon_title_900" = "Bilgewateri Twisted Fate, 2. felvonás" tr "summoner_icon_title_901" = "Bilgewateri Graves és TF, 3. felvonás" tr "summoner_icon_title_902" = "Bilgewateri Gangplank, 3. felvonás" tr "summoner_icon_title_903" = "Bilgewateri címer" tr "summoner_icon_title_904" = "Webtoon Poro ikon" tr "summoner_icon_title_905" = "Poro Cosplay Ikon" tr "summoner_icon_title_906" = "Sárkány Ikon" tr "summoner_icon_title_907" = "Poroimádat Ikon" tr "summoner_icon_title_908" = "Főellenség ikon" tr "summoner_icon_title_909" = "PROJEKT ikon" tr "summoner_icon_title_910" = "PROJEKT: Yi ikon" tr "summoner_icon_title_911" = "PROJEKT: Zed ikon" tr "summoner_icon_title_912" = "PROJEKT: Leona ikon" tr "summoner_icon_title_913" = "PROJEKT: Fiora ikon" tr "summoner_icon_title_914" = "PROJEKT: Lucian ikon" tr "summoner_icon_title_915" = "Vb 2015: Counter Logic Gaming" tr "summoner_icon_title_916" = "Vb 2015: Team Solomid" tr "summoner_icon_title_917" = "Vb 2015: Cloud9" tr "summoner_icon_title_918" = "Vb 2015: Fnatic" tr "summoner_icon_title_919" = "Vb 2015: H2K" tr "summoner_icon_title_920" = "Vb 2015: Origen" tr "summoner_icon_title_921" = "Vb 2015: LGD Gaming" tr "summoner_icon_title_922" = "Vb 2015: Edward Gaming" tr "summoner_icon_title_923" = "Vb 2015: Invictus Gaming" tr "summoner_icon_title_924" = "Vb 2015: SKT T1" tr "summoner_icon_title_925" = "Vb 2015: KOO Tigers" tr "summoner_icon_title_926" = "Vb 2015: KT Rolster" tr "summoner_icon_title_927" = "Vb 2015: Flash Wolves" tr "summoner_icon_title_928" = "Vb 2015: ahq e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_929" = "Vb 2015: Bangkok Titans" tr "summoner_icon_title_930" = "Vb 2015: paIN Gaming" tr "summoner_icon_title_931" = "2015-ös világbajnokság" tr "summoner_icon_title_932" = "Suhanó Sutyerák ikon" tr "summoner_icon_title_933" = "Éjfarkas ikon" tr "summoner_icon_title_934" = "Vörös Pengecsőr ikon" tr "summoner_icon_title_935" = "Ősi Krug ikon" tr "summoner_icon_title_936" = "Éhes poróféta ikon" tr "summoner_icon_title_937" = "Látnok poróféta ikon" tr "summoner_icon_title_938" = "Bárány maszkja ikon" tr "summoner_icon_title_939" = "Farkas maszkja ikon" tr "summoner_icon_title_940" = "Vb 2015: SKT T1 bajnoki ikon" tr "summoner_icon_title_941" = "Vb 2015: Origen bajnoki ikon" tr "summoner_icon_title_942" = "Vb 2015: Fnatic bajnoki ikon" tr "summoner_icon_title_943" = "Vb 2015: KOO Tigers bajnoki ikon" tr "summoner_icon_title_944" = "All-Star: Tűz ikon" tr "summoner_icon_title_945" = "All-Star: Jég ikon" tr "summoner_icon_title_946" = "All-Star ikon" tr "summoner_icon_title_947" = "All-Star: Győztes Jég ikon" tr "summoner_icon_title_948" = "Farkaséhség ikon" tr "summoner_icon_title_949" = "Halál rád! ikon" tr "summoner_icon_title_950" = "2015-ös szezon - Bronz, egyéni" tr "summoner_icon_title_951" = "2015-ös szezon - Bronz, 3v3" tr "summoner_icon_title_952" = "2015-ös szezon - Bronz, 5v5" tr "summoner_icon_title_953" = "2015-ös szezon - Ezüst, egyéni" tr "summoner_icon_title_954" = "2015-ös szezon - Ezüst, 3v3" tr "summoner_icon_title_955" = "2015-ös szezon - Ezüst, 5v5" tr "summoner_icon_title_956" = "2015-ös szezon - Arany, egyéni" tr "summoner_icon_title_957" = "2015-ös szezon - Arany, 3v3" tr "summoner_icon_title_958" = "2015-ös szezon - Arany, 5v5" tr "summoner_icon_title_959" = "2015-ös szezon - Platina, egyéni" tr "summoner_icon_title_960" = "2015-ös szezon - Platina, 3v3" tr "summoner_icon_title_961" = "2015-ös szezon - Platina, 5v5" tr "summoner_icon_title_962" = "2015-ös szezon - Gyémánt, egyéni" tr "summoner_icon_title_963" = "2015-ös szezon - Gyémánt, 3v3" tr "summoner_icon_title_964" = "2015-ös szezon - Gyémánt, 5v5" tr "summoner_icon_title_965" = "2015-ös szezon - Mesteri, egyéni" tr "summoner_icon_title_966" = "2015-ös szezon - Mesteri, 3v3" tr "summoner_icon_title_967" = "2015-ös szezon - Mesteri, 5v5" tr "summoner_icon_title_968" = "2015-ös szezon - Kihívók 3, egyéni" tr "summoner_icon_title_969" = "2015-ös szezon - Kihívók 3, 3v3" tr "summoner_icon_title_970" = "2015-ös szezon - Kihívók 3, 5v5" tr "summoner_icon_title_971" = "2015-ös szezon - Kihívók 2, egyéni" tr "summoner_icon_title_972" = "2015-ös szezon - Kihívók 2, 3v3" tr "summoner_icon_title_973" = "2015-ös szezon - Kihívók 2, 5v5" tr "summoner_icon_title_974" = "2015-ös szezon - Kihívók 1, egyéni" tr "summoner_icon_title_975" = "2015-ös szezon - Kihívók 1, 3v3" tr "summoner_icon_title_976" = "2015-ös szezon - Kihívók 1, 5v5" tr "summoner_icon_title_977" = "Szurdoki béka ikon" tr "summoner_icon_title_978" = "Szurdoki kacsa ikon" tr "summoner_icon_title_979" = "Jeges minion ikon" tr "summoner_icon_title_980" = "Csomagolt minion ikon" tr "summoner_icon_title_981" = "Hócsata ikon" tr "summoner_icon_title_982" = "Utazók pingvinje ikon" tr "summoner_icon_title_983" = "Elszabadult pingvin ikon" tr "summoner_icon_title_984" = "Pingvinhajítás ikon" tr "summoner_icon_title_985" = "PROJEKT: Poro ikon" tr "summoner_icon_title_986" = "Árnyfarkas ikon" tr "summoner_icon_title_987" = "Éjkígyó ikon" tr "summoner_icon_title_988" = "Majomkirály ikon" tr "summoner_icon_title_989" = "Holdőr ikon" tr "summoner_icon_title_990" = "2016 OPL Avant Garde" tr "summoner_icon_title_991" = "2016 OPL The Chiefs eSports Club" tr "summoner_icon_title_992" = "2016 OPL Dire Wolves" tr "summoner_icon_title_993" = "2016 OPL Hellions e-Sports Club" tr "summoner_icon_title_994" = "2016 OPL Infernum" tr "summoner_icon_title_995" = "2016 OPL Legacy eSports" tr "summoner_icon_title_996" = "2016 OPL Sin Gaming" tr "summoner_icon_title_997" = "2016 OPL Trident Esports" tr "summoner_icon_title_998" = "2016 LCL Team Differential" tr "summoner_icon_title_999" = "2016 LCL Team Empire" tr "SylasR_EnemyCooldownText" = "A hős nem áll készen!" tr "SylasR_EnemySylasText" = "Nincs mit ellopni!" tr "SylasR_Ping" = "@SrcNameWithColon@@SlotName@ – Kész (@SubA@)" tr "SylasR_UltChatNotificationAlly" = "Sylas ellopta @SubA@ végső képességét!" tr "SylasR_UltChatNotificationEnemy" = "Sylas ellopta @SubA@ végső képességét!" tr "Template_Buff_Tooltip" = "@keyName@@keyCooldown@@keyTooltip@Forrás: @SourceName@" tr "Template_Buff_TooltipSimple" = "@keyName@@keyCooldown@@keyTooltip@Forrás: @SourceName@" tr "Template_Buff_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "@keyName@@keyCooldown@@keyTooltip@
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűtForrás: @SourceName@" tr "Template_BuffNoSource_Description" = "@keySummary@" tr "Template_BuffNoSource_DisplayName" = "@keyName@" tr "Template_BuffNoSource_Tooltip" = "@keyName@@keyCooldown@@keyTooltip@" tr "Template_BuffNoSource_TooltipExtended" = "@keyName@@keyTooltipExtended@" tr "Template_BuffNoSource_TooltipSimple" = "@keyName@@keyTooltipSimple@" tr "Template_BuffNoSource_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "@keyName@@keyCooldown@@keyTooltip@
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "Template_Spell_Description" = "@keySummary@" tr "Template_Spell_DisplayName" = "@keyName@" tr "Template_Spell_GridPostfix" = " ]" tr "Template_Spell_GridPrefix" = "[ " tr "Template_Spell_GridSeparator" = " / " tr "Template_Spell_LevelUp" = "Következő szint – kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [Ctrl-@Hotkey@] billentyűkombinációt.@listLevelUpType@@listLevelUpValue@" tr "Template_Spell_Tooltip" = "@keyName@ (@Level@)[@Hotkey@]@keyCost@@keyCooldown@@keyTooltip@" tr "Template_Spell_TooltipExtended" = "@keyName@ (@Level@)[@Hotkey@]@keyCost@@keyCooldown@@keyTooltipExtended@@keyTooltipExtendedBelowLine@" tr "Template_Spell_TooltipLevelUp" = "@keyName@ (@Level@)[@Hotkey@]@keyCost@@keyCooldown@@keyTooltip@Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt@keyKaynHackType@@listLevelUpType@@keyKaynHackValue@@listLevelUpValue@" tr "Template_Spell_TooltipLevelUpUnlearned" = "@keyName@ (@Level@)[@Hotkey@]@keyCost@@keyCooldown@@keyTooltip@Kattints a szintlépéshez, vagy nyomd le a [@LevelUpHotkey@] billentyűt" tr "Template_Spell_TooltipSimple" = "@keyName@ (@Level@)[@Hotkey@]@keyCost@@keyCooldown@@keyTooltipSimple@" tr "Template_Spell_TooltipWithExtendedBehaviorHint" = "@keyName@ (@Level@)[@Hotkey@]@keyCost@@keyCooldown@@keyTooltip@
    További információ megjelenítéséhez nyomd le a [Shift] billentyűt" tr "Template_Spell_ValueSeparator" = " -> " tr "tips_1" = "nem használt" tr "tips_10" = "nem használt" tr "tips_100" = "nem használt" tr "tips_11" = "nem használt" tr "tips_12" = "nem használt" tr "tips_13" = "nem használt" tr "tips_14" = "nem használt" tr "tips_15" = "nem használt" tr "tips_16" = "nem használt" tr "tips_17" = "nem használt" tr "tips_18" = "nem használt" tr "tips_19" = "nem használt" tr "tips_2" = "nem használt" tr "tips_20" = "nem használt" tr "tips_21" = "nem használt" tr "tips_22" = "nem használt" tr "tips_23" = "nem használt" tr "tips_24" = "nem használt" tr "tips_25" = "nem használt" tr "tips_26" = "nem használt" tr "tips_27" = "nem használt" tr "tips_28" = "nem használt" tr "tips_29" = "nem használt" tr "tips_3" = "nem használt" tr "tips_30" = "nem használt" tr "tips_31" = "nem használt" tr "tips_32" = "nem használt" tr "tips_33" = "nem használt" tr "tips_34" = "nem használt" tr "tips_35" = "nem használt" tr "tips_36" = "nem használt" tr "tips_37" = "nem használt" tr "tips_38" = "nem használt" tr "tips_39" = "nem használt" tr "tips_4" = "nem használt" tr "tips_40" = "nem használt" tr "tips_41" = "nem használt" tr "tips_42" = "nem használt" tr "tips_43" = "nem használt" tr "tips_44" = "nem használt" tr "tips_45" = "nem használt" tr "tips_46" = "nem használt" tr "tips_47" = "nem használt" tr "tips_48" = "nem használt" tr "tips_49" = "nem használt" tr "tips_5" = "nem használt" tr "tips_50" = "nem használt" tr "tips_51" = "nem használt" tr "tips_52" = "nem használt" tr "tips_53" = "nem használt" tr "tips_54" = "nem használt" tr "tips_55" = "nem használt" tr "tips_56" = "nem használt" tr "tips_57" = "nem használt" tr "tips_58" = "nem használt" tr "tips_59" = "nem használt" tr "tips_6" = "nem használt" tr "tips_60" = "nem használt" tr "tips_61" = "nem használt" tr "tips_62" = "nem használt" tr "tips_63" = "nem használt" tr "tips_64" = "nem használt" tr "tips_65" = "nem használt" tr "tips_66" = "nem használt" tr "tips_67" = "nem használt" tr "tips_68" = "nem használt" tr "tips_69" = "nem használt" tr "tips_7" = "nem használt" tr "tips_70" = "nem használt" tr "tips_71" = "nem használt" tr "tips_72" = "nem használt" tr "tips_73" = "nem használt" tr "tips_74" = "nem használt" tr "tips_75" = "nem használt" tr "tips_76" = "nem használt" tr "tips_77" = "nem használt" tr "tips_78" = "nem használt" tr "tips_79" = "nem használt" tr "tips_8" = "nem használt" tr "tips_80" = "nem használt" tr "tips_81" = "nem használt" tr "tips_82" = "nem használt" tr "tips_83" = "nem használt" tr "tips_84" = "nem használt" tr "tips_85" = "nem használt" tr "tips_86" = "nem használt" tr "tips_87" = "nem használt" tr "tips_88" = "nem használt" tr "tips_89" = "nem használt" tr "tips_9" = "nem használt" tr "tips_90" = "nem használt" tr "tips_91" = "nem használt" tr "tips_92" = "nem használt" tr "tips_93" = "nem használt" tr "tips_94" = "nem használt" tr "tips_95" = "nem használt" tr "tips_96" = "nem használt" tr "tips_97" = "nem használt" tr "tips_98" = "nem használt" tr "tips_99" = "nem használt" tr "tips_capture_and_hold_1" = "Kattints a jobb gombbal egy elfoglalható pont
    tornyára a foglalás megkezdéséhez." tr "Tips_Mordekaiser" = "
    • Az esetedben tényleg a támadás a legjobb védekezés. A folyamatos harc erősebb Elpusztíthatatlan-pajzsokat eredményez.
    • Ha egy képességed egyszerre több hőst eltalált, gyorsabban lesz bevethető az Ébredő sötétség.
    • A Halál birodalmával lehetőleg alacsony életerejű ellenfeleket célozz meg, hogy biztosan megtarthasd az értékeit a csapatharc végéig.
    " tr "Tips_Mordekaiser_Enemy" = "
    • Mordekaiser erős sebző aurát hoz létre a hősök elleni harcban, ezért próbálj távol maradni tőle.
    • Az általa okozott sebzésből erős pajzsot hozhat létre, amelyet életerővé alakíthat.
    • A Halál birodalma teljesen elszigetel a csapatodtól. Tartogasd a mozgékonyságot adó képességeket, hogy el tudd kerülni Mordekaisert, amíg odaát vagy.
    " tr "tips_sample" = "Ez egy példa tippkarakterlánc.
    Több sornyi szöveg is beilleszthető.
    Ez máris egy újabb sor." tr "tips_sample2" = "A tippeket véletlenszerűen sorsolja a játék
    egy hatalmas listából." tr "tips_sample3" = "Érdemes valamilyen hátteret használni a tipp területén,
    egyrészt, hogy szebb legyen,
    másrészt, hogy a szöveg biztosan illeszkedjen a kiszemelt területre." tr "Tooltip_StatsUIData_NumberStyle" = "@OpeningTag@@Value@@Icon@@ClosingTag@" tr "Tooltip_StatsUIData_NumberStyleBonus" = "@OpeningTag@(+@Value@@Icon@)@ClosingTag@" tr "Tooltip_StatsUIData_NumberStyleBonusPercent" = "@OpeningTag@(+@Value@%@Icon@)@ClosingTag@" tr "Tooltip_StatsUIData_NumberStylePercent" = "@OpeningTag@@Value@%@Icon@@ClosingTag@" tr "Tooltip_StatsUIData_NumberStyleTotalAndCoefficient" = "@OpeningTag@+@Total@ (@Coefficient@@Icon@)@ClosingTag@" tr "Tooltip_StatsUIData_NumberStyleTotalAndCoefficientPercent" = "@OpeningTag@+@Total@% (@Coefficient@%@Icon@)@ClosingTag@" tr "tutorial_ARURF_1_title" = "Az ARAM választéka az ARURF módban is!" tr "tutorial_ARURF_2_description" = "A bázison található új katapulttal kilőheted magad a térkép egy távoli pontjára!" tr "tutorial_ARURF_2_title" = "Hőskatapult" tr "tutorial_ARURF_3_description" = "Az Ősi sárkány mostantól az összes sárkány erősítő hatását biztosítja, Baron legyőzésekor pedig a Szurdok hírnökét is megkapod!" tr "tutorial_ARURF_3_title" = "Hatalmas szörnyek" tr "tutorial_ARURF_4_description" = "Átalakítottuk a játékegyensúlyt, hogy a 10 legerősebb hős kicsit gyengébb, a 10 leggyengébb pedig kicsit erősebb legyen." tr "tutorial_ARURF_4_title" = "URF-osított hősök" tr "tutorial_ARURF_5_description" = "Aranyat kapsz, valahányszor meghal egy hős a közeledben, akkor is, ha nem te mérted rá a végső csapást." tr "tutorial_ARURF_5_title" = "Továbbfejlesztett együttműködés az ösvényen" tr "tutorial_ARURF_6_description" = "Csatlakozz a klubhoz, és adunk egy véletlenszerű, ideiglenes kinézetet a hősödhöz, egy további újrasorsolást játékonként, valamint észbontó kivégzési effektusokat a játékban!" tr "tutorial_ARURF_6_title" = "Aranyspatula Klub" tr "tutorial_gamemodex_card_1_description" = "A kompakt térképen állandó harcok zajlanak, a különleges események és jutalmak pedig tovább növelik a káoszt." tr "tutorial_gamemodex_card_1_footer" = "Becsült játékidő: 15 perc" tr "tutorial_gamemodex_card_1_title" = "Üdv a Nexus Blitzben" tr "tutorial_gamemodex_card_2_description" = "Portyázzatok együtt a másik dzsungelharcossal, és osszátok meg az aranyat, a TP-t és az erősítéseket a táborok megtisztításakor." tr "tutorial_gamemodex_card_2_title" = "Bandázz a dzsungelben" tr "tutorial_gamemodex_card_3_description" = "A sorozatos gyilkosságok és asszisztok lángra lobbantanak és erősítenek – azonban sebezhetőbbé is tesznek." tr "tutorial_gamemodex_card_3_title" = "Az igazán jók nagy lángon égnek" tr "tutorial_odyssey_card_1_description" = "Egy különös bolygón rekedtünk! Ha elegendő orát tudunk kinyerni a helyi élővilágból, megjavíthatjuk a Hajnalcsillagot és megmenekülhetünk." tr "tutorial_odyssey_card_1_title" = "Kényszerleszállás!" tr "tutorial_odyssey_card_2_description" = "Időnként a szövetségeseid is elesnek. Ha ez történik, állj melléjük, és pillanatok alatt magukhoz térnek." tr "tutorial_odyssey_card_2_title" = "Ezt rakd zsebre!" tr "tutorial_odyssey_card_3_description" = "Játssz Odüsszeia: Bányászat módban, és szerezz hasznos erősítéseket, amelyekkel a meccsek között szerelkezhetsz fel. Gyűjtsd össze mindet, hozz létre új összeállításokat, amelyekkel nagyobb kihívásokkal is szembenézhetsz." tr "tutorial_odyssey_card_3_title" = "Erősítő hatás!" tr "universe_description_1" = "A végtelen, sötét univerzumban a végzet néhány fiatal harcost jelölt ki, hogy megvédjék a csillagok fényét. Fényesen tündökölnek, a sorsuk azonban ugyanolyan hévvel emészti el őket, mint ahogyan életükben ragyognak." tr "universe_description_10" = "Ezerévente egy ősi, istenségszerű lény ereszkedik alá az égből, és kiválaszt egy méltó harcost, hogy képviselje akaratát a földön. Ezek a Fényív-harcosok az égi fény halhatatlan ügynökei." tr "universe_description_11" = "Eljött a Dicsőséges forradalom ideje! Viktor élő agyakkal ellátott géphadserege végső rohamra indul ellenségei egyesült hadereje ellen. Csak az emberek szedett-vedett ellenállása áll közte és a teljes világuralom között." tr "universe_description_12" = "A háború dúlta galaxisban elkezdődött az újraépítés, de a régi sebek lassan gyógyulnak. Bűnözők, fejvadászok, zsoldosok és orgyilkosok törtek be a vezetők helyén maradt vákuumba, exopáncéljaik szinte isteni hatalommal ruházzák fel őket." tr "universe_description_14" = "Egyes fajok számára a vadászat nem csupán sport. Testük és lelkük is ráhangolódik, mígnem tökéletes gyilkológéppé válnak." tr "universe_description_15" = "Nagy hatalmú őrzők figyelik az ősi rém sírját, hogy ne fenyegethesse többé a világot. De talán már túl késő..." tr "universe_description_16" = "Íme, a csodálatos Cukorkakirályság, a Mézeskalács kastélyon innét, a Gyömbérsör tengeren túl, ahol a kurta farkú medvecukor malac túr." tr "universe_description_17" = "Gnar ládikája kincsekkel teli, de ha senki sincs otthon, a játékok önálló életre kelnek..." tr "universe_description_18" = "A Nagy Sivatag városállamai rég megszűntek, de a romjaik és egykori fáraóik maradványai továbbra is ott rejtőznek a homok mélyén." tr "universe_description_2" = "Rivális birodalmak versengenek a hatalomért, miközben megpróbálják egyetlen zászló alatt egyesíteni a tartományokat. Eközben bátor harcosok és rendíthetetlen tábornokok mérik össze tudásukat a korszak legnagyobb hőseivel. Ez a háború és a legendák korszaka." tr "universe_description_20" = "Egy végtelen hatalmat kereső ősi szekta végez szentségtelen, misztikus rítusokat a Vérhold éjszakáján: démoni lelkeket költöztetnek emberi testekbe, hogy eggyé váljanak az egyre növekvő sötétséggel." tr "universe_description_25" = "Amikor hatalmas kaijuk támadnak vízen, földön és levegőben, az emberiség hasonlóan erős mecha egységeket állít szembe velük, hogy dicsőséges közelharcban győzzék le őket." tr "universe_description_26" = "A korábban még kezdetleges hextech technológia ma már egyesíti a művészetet és a tudományt, és önálló gondolkodásra képes, kifinomult életformákat hoz létre. A legjobb művelői új, még merészebb jövő felé kormányozzák a mozgalmat… és ki tudja, mire lesznek még képesek." tr "universe_description_3" = "Végül a hold takarja majd el a napot. És ezen a reménytelen hajnalon a négy titán felébred, hogy elpusztítsa a világot." tr "universe_description_30" = "Réges-rég, egy ősi földön rengeteg halandó gyűlt össze az istenek előtt, hogy próbára tegyék erejüket. Volt köztük ostoba és öntelt, bátor és igazságos. Utazásaik ma már a történelem részei…" tr "universe_description_31" = "Az ipari forradalom csúcsán utazók árasztották el a vadnyugatot, ahol gazdagságot és jólétet kerestek a kegyetlen ősi világ ismeretlen szörnyűségei közepette. Elkezdődött a bátor pisztolyhősök és romlott gazemberek, a kiismerhetetlen istenek és vérszomjas démonok kora." tr "universe_description_32" = "Izgalmas új kalandok várnak a nyüzsgő központi világokon innen és a peremvilágokon túl! A hatalmas Demaxiai Birodalom az ősi Templomos rend és az alvilági körökben mozgó Szindikátus minden tiltakozása ellenére is tovább keresi az orát, a titokzatos, aranyló anyagot, amely minden civilizáció hajtóereje, és végtelen hatalom forrása azok kezében, akik maguknak kaparintják meg…" tr "universe_description_33" = "A globális vállalatok által uralt jövőben az égbe törő, óriási épületekben és a zsúfolt utcákon egy titkos háború zajlik a lázadó, felerősített emberek és az öntudatra ébredt mesterséges lények között. A győztesek írják a történelmet… a veszteseknek pedig át kell alakulniuk." tr "universe_description_34" = "Réges-régen egy szerzetes lovagrend a Hold és a Nap ezoterikus erejével legyőzte a régi világ gonosz isteneit. Napjaink világa ismét sötét és erőszakkal teli, és ezek az istenségek a visszatérésüket tervezgetik, amellyel csak a napfogyatkozás fénye veheti fel a harcot." tr "universe_description_4" = "Miután hőseink megoldották az időutazás talányát, egy nyomasztó jövőben találták magukat. Az Idő Őrei kíméletlenül vadásznak rájuk az időn és téren át, de némelyikük egérutat nyert a történelem ködébe rejtőzve... és magukkal vitték technológiájukat is." tr "universe_description_5" = "Az űr végtelen sötétjében szörnyű, ám egyben csodálatos dolgok születnek: a szerelem kozmikus teremtményei és a Sötét Csillag förtelmes teremtményei. Ők a néma istenek gyermekei, akik végre hazatérnek." tr "universe_description_6" = "Kétszer emésztette el a világot a sárkányok tüze. Kétszer születtek hősök a lángok közepette." tr "universe_description_7" = "Amikor elkezdődött a háború, az Elit alakulatot bízták meg, hogy vessen véget neki. Csak egyikük maradt életben. Egy yordle, aki már nem mások, hanem a saját háborúját vívja..." tr "universe_description_8" = "A heavy metal uralta világban a PENTAKILL a pusztító zene legnagyobb mestere. Hat zenész, két penta-platina album, és az istenek krómozott ökle. Zúzzunk!" tr "universe_description_9" = "Veszély leselkedik Runaterra földjére! Félelmetes szörnyek, hitvány varázslók és misztikus lények garázdálkodnak szabadon! Gyűjtsd össze barátaidat, és hozd létre saját kalandodat 3-5 játékos számára, minden kockadobással újabb csapást mérve a gonoszra. Képes leszel megmenteni a világot, és igazi RIFTQUEST-legendává válni?" tr "universe_name_1" = "Csillagőrző" tr "universe_name_10" = "Fényív" tr "universe_name_11" = "Csatagép" tr "universe_name_12" = "Acélvalkűrök" tr "universe_name_13" = "Ínyenc mesterek" tr "universe_name_14" = "Fejvadász" tr "universe_name_15" = "Sivatagi" tr "universe_name_16" = "Édességfalók" tr "universe_name_17" = "Játékdoboz" tr "universe_name_18" = "Elveszett birodalom" tr "universe_name_19" = "Erdei törzs" tr "universe_name_2" = "Hódítók" tr "universe_name_20" = "Vérhold" tr "universe_name_21" = "Őskori vadászok" tr "universe_name_22" = "Mesekönyv" tr "universe_name_23" = "Mesék" tr "universe_name_24" = "Ellenfelek" tr "universe_name_25" = "Mecha" tr "universe_name_26" = "Hextech" tr "universe_name_27" = "A sötétség ómenje" tr "universe_name_28" = "Ess neki!" tr "universe_name_29" = "Bűnváros" tr "universe_name_3" = "Világpusztító" tr "universe_name_30" = "Halhatatlan utazás" tr "universe_name_31" = "Párbajhős gótikus" tr "universe_name_32" = "Odüsszeia" tr "universe_name_33" = "PROJEKT" tr "universe_name_34" = "Napfogyatkozás" tr "universe_name_4" = "Pulzustűz" tr "universe_name_5" = "Eseményhorizont" tr "universe_name_6" = "Sárkányvilág" tr "universe_name_7" = "Elit alakulat" tr "universe_name_8" = "Pentakill" tr "universe_name_9" = "Riftquest" tr "URF_FeeneyPultTargeting" = "Célzás" tr "VoiceChatPanel_Action_ConnectToVoice" = "Csatlakozás" tr "VoiceChatPanel_Action_DisconnectFromVoice" = "Kilépés a LoL-hangcsevegésből" tr "VoiceChatPanel_Message_ConnectToUse" = "Csatlakozz, hogy használhasd a LoL-hangcsevegést a csapatoddal!" tr "VoiceChatPanel_Message_EmptyChannel" = "Jelenleg a csapatodból senki más nem csatlakozik a LoL-hangcsevegéshez!" tr "VoiceChatPanel_Message_VoiceUnavailable" = "Sajnáljuk, a LoL-hangcsevegés jelenleg nem érhető el." tr "VoiceChatPanel_Status_Connected" = "Kapcsolódva" tr "VoiceChatPanel_Status_Disconnected" = "Sikeres kilépés" tr "VoiceChatPanel_Tooltip_VoicePanelEnabled" = "Hangvezérlők@Key@Kattints ide a LoL-hangcsevegés vezérlőpultjának megnyitásához." tr "ward_115_description" = "2018-ban, az Odüsszeia esemény részeként jelent meg." tr "ward_117_description" = "A következő 2018-as Odüsszeia küldetés teljesítésével lehetett megszerezni: A galaxis legénysége." tr "ward_description_111" = "Ezt az őrszemet a Runaterra-térképpel együtt megjelenő összes küldetés teljesítésével lehetett megszerezni." tr "Water_current_form_tooltip" = "Elemi alak: VízLux elég elementáris erőt szerzett egy elem elsajátításához. Válassz egy elemet, és add hozzá Lux jelenlegi alakjához.

    „Senki sem mehet az árral szemben. Kivéve engem.”
    " tr "Water_current_meter_tooltip" = "Elemi alak: VízLux elementáris erőt nyer, ha a varázslataival megsebzi az ellenséges hősöket. Amikor elég erőt gyűjtött, elsajátíthat egy elemet, amelyet hozzáadhat a jelenlegi alakjához.

    Elementáris erő: @MotePercent@%

    „Senki sem mehet az árral szemben. Kivéve engem.”
    " tr "Water_selection_button" = "Elem elsajátítása: VízHozzáadhatod a Víz elemet Lux jelenlegi alakjához.

    „Szemben az árral.”
    " trenc "Krz38+vs79FyH+5i8sk/C/SgNaekFgA/a7FySU6//hE=" = "ng+2Ldr/EV/skw4Ew2682d7s2Zc1T7IoHtQBF5rn2kYFbqlkSVU+zvq0Tp+czmIeS+3feGIZgXbPEVD5zRDBKglZTBb8T84wIEEhz9p67ynOM+35CabWs1FtM8KPWyB9Wce6yJHBvozRyr/dWDjWIgGdpU5zYiGySNgBYJ/xTC78rV66qQTVVA==" trenc "YZH/78JBFRhLHXhdBEfH9Rsz50SxiZGQ" = "EY4DA0TR2nqHAxYujlgxeXzskBCmKTuqHvpkFPa5f024I+eCLvTavHsh/Lrb5leA+XcWXOZ0irtCTq8tFRZY+f1zALTA8W/JvtVH12JjOTsuRIPMZBMCzqyGUSs4Tr2v8jULxLDJh98=" trenc "YZH/78JBFRjpRPdK/3Obo7yFfaiw6+EO" = "Ds1u5POcgigC/kl+TZonA8635StKIZ6B90b+pkwed6+KU8dsFORgHPjqAxhDi/AmFysQ17A/kWiWn7xb5+VXMXytF00G08mPDZ45bxOmbw9AmlRXD4tzoJgNaBsa5rVmDNMjXyBpJrWhHDwzhgRG2w=="